Itt mindig történik valami. Káosz, rikácsolás. Ha nem épp két festmény esik egymásnak, lelkes szurkolók előtt, akkor éppen kifröccsen egy bájital, víztócsán csúszol el. Ezen a helyen képtelenség rendet tartani, mintha minden szerencsétlenség, mely a kastélyban előfordulhat, itt gyűlne össze. Ha erre a folyosóra lépsz, készülj fel mindenre, hiszen bármi megeshet. Sok sikert az utadon!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=631525#post631525][b]Kelemen Farkas - 2016.10.28. 20:21[/b][/url]

Nosztalgia érzése telepedik rá, ahogy befordul a folyosóra. Nagyon is jól ismeri ezt a folyosót, minden titkos átjárójával együtt, de a szemébe költöző, többnyire őszinte mosolyok mellékhatásaként megjelenő fényt nem ez a tudás csalja elő. Sokkal inkább annak köszönhető, hogy agya mélyén feldereng néhány kósza emlékkép is, miközben azt igyekszik felidézni, pontosan hol is találhatók azok a már említett átjárók. Java-részüket még Sebby mutatta meg tavaly, bár az az azóta eltelt idő jóval többnek tűnik, mint egy év, és mintha tudása is jóval kopottabb lenne a kelleténél. Pusztán néhány hónapja nem járt itt szabályszegő diákok után kutatva, és máris több energiát és időt igényel emlékeznie minden félrehúzható kárpitdarabra és jól álcázott rejtekajtóra. Arra nem is emlékszik pontosan, hogy vajon az előtte húzódó szakaszon melyik támpillér mögött is kell befordulni pontosan, és amíg ezen töpreng, lassulnak léptei is, ami nem jó. Nemsokára óraközi szünet lesz, ami egyik teremből a másikba rohanó diákok sokaságát jelenti, úgy pedig könnyű szem elől tévesztenie a lányt, akit most éppen kényelmes távolságból követ. Nem is különösebben feltűnő sötétkék egyenruhájában, kezében mappát lóbálva. Akár tanár is lehetne, ha érdekelné az ilyesmi, végtére is az iskolának van aurorképzése is. Az elmúlt év azonban beillett volna valamiféle hivatástisztázásnak is, amennyiben tanári babérokra támadt volna kedve pályázni. Ezek mellett a diákok mellett rövid távon kapna idegösszeroppanást. Csodálja is azt, akinek van ehhez kellő elszántsága, vagy inkább hivatása, mert ehhez is biztos éppen annyira kell, mint ahhoz, hogy valaki aurornak menjen és a rend védelmének szentelje az életét. Elhaladva a szerkesztőség előtt a biztonság kedvéért órájára pillant, majd gyorsít a léptein, hogy utolérje a lányt, közben már fontolgatva, milyen ürüggyel szólítsa meg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=641776#post641776][b]Severin Bellerose - 2016.11.24. 08:07[/b][/url]

Dudorászva szeltem keresztül a folyosókat, igen eredményesnek éreztem a mai napot, hiszen hosszú órák jegyzeteit szoríthattam magamhoz. Mindig elégedettséggel töltött el, ha valamivel jól haladtam, és ezúttal szükség is volt rá, mert példának okáért az év elején kapott illúzió házival sehogy sem álltam. Néha azon is elgondolkoztam, talán üres az üvegcse, és csak a kitartásunkat hivatott tesztelni, esetleg valamiféle fura tréfa.
Ezúttal azonban még ez sem lombozhatott le! A plusz feladatok készen, gyöngybetűkkel ott sorakoztak, ahol kell, egyik-másikhoz még rajzokat is készítettem, azok voltak a legjobb részek! Persze jobban örültem volna, ha az idő engedte volna, hogy odakint csináljam meg, de az ősz ezúttal borongósnak bizonyult, és hűvösnek, azt pedig nem kockáztathattam meg, hogy elázzanak a papírjaim. Ó, nem!
Befordultam a következő sarkon, és már-már úgy éreztem, célegyenesben vagyok, vagyis, ha jól emlékszem, merre is kell menni. A mai napig okoztak meglepetést a folyosók, és hogy milyen irányba is tartanak, de arra gyanakodtam, éjszaka külön az én tiszteletemre átrendezik. Vagy maguktól vándorolnak el, ezt már csak az bogozza vissza, akinek van türelme is hozzá.
A következő pillanatok, mintha valamiféle rémtörténet lapjairól elevenedtek volna meg… éreztem, hogy a folyosón könnyű szél támad, bár ablakot, azt nem láttam egy darabot sem! Ellenben a kezemből útra keltek a papírosok, és azt még se gondolhatja senki, hogy a saját lábamban képes volnék hasra esni. Nem-nem, csak és kizárólag holmi kóbor széláramlatok lehettek!
Kétségbeesetten figyeltem a lapok útvonalát, remélve, hogy nem pocsolyát, bájital foltot, vagy egy sártócsát találnak meg. Úgy hullottak alá, mint az elszáradt falevelek, semmit sem sejtve arról, mily’ fontosak is. Az egyik papíros pedig komisz módon valaki lába alá készült elbújni. Őrült módjára vetettem előre magam, hogy megfogjam az idegen cipőjét, mielőtt a tiszta oldalra lépne, megakadályozva ezzel egy végzetes katasztrófát.
- Egy lépést se tovább, különben hiába áldozta életét egy fa! – Magyaráztam a cipőnek, testhelyzetemből adódóan tulajdonosának nemigen tudtam. – Mindjárt befejezem a mentőakciót, és visszaszolgáltatom a lábadat! – Húztam ki a papírlapot, majd felülve elkezdtem a többit is összeszedni – Bocsánat, a helyzet aljzatán vagyok éppen, ne haragudj az önkényes feltartóztatás miatt! – Pillantottam fel bocsánatkérően.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=679924#post679924][b]Návay L. Viktor - 2017.05.09. 02:23[/b][/url]

Eltüntetek egy tócsát, mielőtt bárki is elcsúszna rajta, és már majdnem felszusszanok, de csak majdnem, ugyanis újabb tócsa bukkan fel két lépéssel odébb. Na szép. Fel is horkanok, ahogy egy újabb intéssel ezt is megsemmisítem. Olyan ez a folyosó, mintha kívülesne a gondnok hatáskörén, vagy mintha valami eldugott titkos járatban mászkálnék éppen, mint a prefektusok és tanárok elől meglépni igyekvő diákok, pedig csak valami gond van a mágiával itt. Fogalmam sincs, pontosan mi zavarhatja meg a máshol olyan remekül működő varázslatokat, az azonban tény, hogy ez a hely nagyon is kiérdemelte a nevét, és mégis itt található úgy a tanári, mint Zója rendelője, de ha jól tudom, még az Edictum szerkesztősége is. Vajon így öltene alakot a sok ide betérni kényszerülő diák minden félelme és ellenérzése? Nem szentelek sok időt a gondolatnak, még ha lehet is benne valami. Megrázom a fejem, elhessegetem, és egy lemondó sóhajjal küldök némító bűbájt a rémesen hangosan rámrikácsoló festményre. Ó, vagy a szemközti képkeretben lakó alaknak szólt volna az a nyomdafestéket nem éppen tűrő megjegyzés, amiért elhallgattattam? Hoppá. Bocsánat. Futó bocsánatkérő mosollyal pillantok fel a némán tátogó alakra, majd továbbállok. Le merném fogadni, hogy körülbelül öt perc kell, és máris éppen olyan hangosan fog rikácsolni, mint az imént, ha nem hangosabban. Azon kellene gondolkodnom, tekintettel a közelgő születésnapokra, hogy kinek mit is adok ajándékba, hiszen még nem igazán tudom. Richárdnak azért... az kezd körvonalazódni már a fejemben, sőt már arról is vannak elképzeléseim, hogy a nemsokára szintén esedékes egyéves évfordulónkra mit kap majd, noha ahhoz még az ő beleegyezése is kell. Mégsem kaphatom a vállamra csak úgy, hogy márpedig most megyünk csillaghullást nézni. Seth viszont ennél komplikáltabb eset. Hiába töröm a fejem napok óta, ötletem sincs, mit adhatnék neki. Amióta történt az az egész izé... valahogy úgy jött ki a lépés, hogy képbe kerül Richárd, meg aztán egyre több lett a munkám is, az övé is, elmaradt a kviddics, a teázások nagyrésze is, meg... Amint befordulok az egyik kanyar után, éppen látom a másik irányba tartani. Talán itt lenne az ideje megmozdulni, Richárd már egyébként is kellőképpen leszidott, mondván, hogy az időnyerő nem mindenre megoldás.
– Seth, várj - kiáltok utána, és gyorsítok a lépteimen is, hogy utolérjem. Lehet, hogy nem ártana lenézni is közben, egy újabb alattomos tócsának köszönhetően ugyanis legalább két métert csúszok kapálózva, ha nem hármat, hála a lendületemnek, a ma begyűjtött szorgalmik pedig szanaszét repülnek mindeközben. Nekem is éppenhogy sikerül megelőzni, hogy orra ne bukjak, mert nem teljesen egyenesen csúszom előre, hanem kissé a fal felé húzok, és még éppen sikerül megkapaszkodni az egyik túlméretezett keretben. A portré nem különösebben díjazza, hogy kibillentem az egyensúlyából, ahogy én sem a pókhálót, amibe sikerül belenyúlnom, de a lényeg mégis az, hogy nem estem hasra. Egyelőre. Félhangosan káromkodom el magam, és nekilátok mindent összeszedni. – Ja, izé... szia. Sietsz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=684285#post684285][b]Petheő-Gönczy Bíboranna - 2017.06.06. 15:46[/b][/url]

Biztosan ez már az ezredik alkalom, hogy végigsétál ezen a folyosón, de semmi támpont. Olyan, mintha a Bermuda Háromszögbe került volna, rögvest az után, hogy leszállt a vonatról. Még egy kanyar, és más semmi. Kapott ugyan egy kicsit megrágott térképet, hogy mégis hogyan juthat el egyik pontból a másikba, de nem tudja rendeltetésszerűen használni. Történetem főszereplőjének az érdekében szólva; nem teljesen gyagyás, csupán minden teljesen egyformának tűnik. Sőt, az is meglehet, hogy tényleg egyforma minden. Dühösen sóhajt egyet, rápillant a térképre, amit a gyilkos pillantás után a márványpadlóra hajít. Jobb kezében egy szolid utazótáskát tart, amit szintén nem kímél, a térképre dobja, majd karba tett kézzel ráhuppan úgy, mintha egy ülőalkalmatosság lenne. Várja a csodát. Habár, egyre biztosabb kezd lenni abban, hogy a csontvázára csupán évek múltán fognak rábukkanni a szerencsétlen erre járók.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=694401#post694401][b]Melissa Von - 2017.08.06. 13:33[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=700259#post700259][b]Emily Dorothea Fisher - 2017.09.09. 17:35[/b][/url]

Sóhajtok egyet, ahogy elhagyom a pszichológusi irodát. Zója néni mint mindig, most is rendes volt velem. Az elején többször kellett járnom, ma már kevésbé, ami nem rossz, de nem jelenti azt, hogy nem szeretek itt lenni. Mindig kapok irtó finom pogácsát, és kakaót. Kezdetben, amikor idekerültem, arról beszélgettünk, hogy mennyire visel meg a tény, hogy bennem nincs nagyon mágia, most meg arról, hogy mennyire az, hogy éledezik. Mert bizony, éledezik, sőt már van saját pálcám is. Ez azért nagy szó szerintem.
Elsétálok a tanári szoba ajtaja mellett is, a folyosó külső felére érek, már látom a fényt, ami a bejárati csarnokból árad. Ott mindig fényesebbek a fáklyák, mint máshol. Nem is értem, miért. A táskám az ablakpárkányra pakolva keresem elő a határidőnaplómat, amit egy színes lapokból álló füzetből alakítottam ki, úgy, hogy fekete tollal rajzoltam bele képeket és osztottam be a lapokat az év napjainak megfelelően. Mindenféle érdekességet is írtam a napokhoz, vagy csak üzenetet hagytam a jövőbeli énemnek, hogy jó ember maradjon. A füzetet a táskám mellé teszem, már csak a tollamat kellene megtalálnom. Szinte a táska legalján matatok már, amikor végre megvan. Diadalittasan emelem ki az egyszerű, kék tollat, aminek olyan szép vékony a hegye, hogy öröm vele írni.
Az ablak előtt elsuhan egy bagoly, kipillantok rá. Szánom őt, hiszen odakint folyamatosan villámlik és szakad az eső, dübörög az ég. Olyan, mintha sosem akarna elállni. Már vége a tanévnek, lassan a vizsgaidőszaknak is. Élveznünk kellene a meleget, D-vitaminnal kellene túltöltődnünk. Helyette azonban csak a hideg, tizenpár fokot érezhetjük magunkénak, és a tényt, hogy mindenki nyomottabb. Szomorú. Kinyitom a mai napnál a füzetet, majd előrelapozok a jövőhéthez, és beírom a feladatomat szerdára. Mindig kapok házit, és szerdáig be akarom fejezni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=705068#post705068][b]Kornai Viktória - 2017.10.07. 12:38[/b][/url]

Hihetetlenül kellemesen érezte magát a szünetben, még önmagát is meglepte. Majdnem az egész időszakot a nagymamájánál töltötte, aki rengeteg érdekes dolgot mesélt az elemi mágiával kapcsolatosan. Viki legnagyobb örömére a család minden tagja rájött, hogy ebben az időszakban ez az egyetlen dolog, ami igazán foglalkoztatja a lányt. Bár sosem kért, mindig kapott búcsúajándékot, mikor visszaindult - eddig kviddicses dolgok, amiket szintén imádott, de idén a mamája valami igazán különlegeset adott. Egy gyönyörű karkötőt adott neki, amin három arany csilingelő függött, egy seprűt ábrázolt, a második egy ász kártyalapot, a harmadikon viszont a víz elemi jele volt káprázatosan kidolgozva.
Az új vezetőség alatt is prefektus maradt, szóval kénytelen volt továbbra is éjszaka járőrözni. Az első hetet még úgy ahogy megúszta, viszont a másodiknál beosztották. Ráadásul pont a déli szárnyat utalták ki neki.
A fejetlenség folyosóján mindig valami rossz dolog történt vele; többek között már ráöntöttek egy fura bájitalt, volt hogy egy tincset vágtak le a hajából, ellopták a főnixének az egyik tollát, de egyszer még arra is felkérték, hogy bíróként közreműködjön egy festmények közötti válásban.
De most történt vele a legrosszabb dolog, elhagyta az új karkötőjét. Két napja volt itt őrjáraton, és mivel már átkutatta az egész szobáját, ez az egyetlen hely maradt, ahol lehetett. Sírni tudott volna, miközben az egyik festménytől próbált segítséget kérni, viszont az nem tudott semmiféle válasszal szolgálni.
Elfordult a festménytől, teljesen reménytelennek érezte a helyzetet. Valahogy muszáj lesz elterelnie a figyelmét, így odalépett az első lányhoz, aki szembe jött vele.
- Szia. Ho-hogy vagy? - Hamar rájött, hogy ijesztő lehet, amiért csak így leszólít egy ismeretlent. Ráadásul még dadogott is, ami kicsit sem volt rá jellemző. Az ajkába harapott, valami olyasmin gondolkozott, ami segíthetne a helyzetén. - Viki vagyok, prefektus. Csak gondoltam megkérdezem, hogy mi-minden rendben.
Nagyon nem örült, hogy a dadogása nem múlt el azonnal, erre külön figyelni fog ezek után.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=706957#post706957][b]Várffy-Zoller Róbert - 2017.10.29. 18:14[/b][/url]

Olive Thalia Belmonte

Rájöttem, hogy tulajdonképpen tök jó móka az éjszakai járőrözés. Sokkal könnyebben álomba szenderül az ember, ha előtte megbüntethet egy vagy több szabálysértő diákot. Ráadásul ezzel még a köz hasznáért is tehetek, hiszen úgyis ráfér a fegyelmezés erre a sok nagypofájú anyuci-apuci kedvencére, akiket ide hordott össze a szél. Hihetetlen, hogy mit meg nem engedtek maguknak egyesek, néha úgy éreztem, hogy nem is iskolában, hanem egy putriban vagyok. Úgy véltem, hogy már csak a fizikai fenyítés segíthet a helyzeten, és hogy, hogy nem, az általam büntetett diákokat valamiért mindig megtalálta egy csinos kis átok, természetesen teljesen véletlenül. Komolyan gondolkodtam azon a lehetőségen is, hogy a kínzókamrát rendeltetésszerű használatba vegyem.
Az őrjárataimban semmiféle rendszeresség nem volt, más időpontokban, más útvonalakon járkáltam. Pontosan tudtam, hogy ez a fajta kiszámíthatatlanság a szabálysértők legnagyobb ellensége. A prefektusok beosztott őrjáratait nevetségesen könnyű volt kijátszani, ráadásul lebukás esetén őket még megvesztegetni is sokkal könnyebb volt. Én azonban igazi nagypályás voltam, gyakorlatilag lehetetlen volt átverni, és kegyelmet sem ismertem, ha büntetésről volt szó.    
Hajnali fél kettő körül járt az idő, és éppen a Fejetlenség Folyosóján baktattam, amikor is közeledő léptek hangjára lettem figyelmes. Gyorsan elbújtam az egyik ajtónál a beugróba, és pálcámat előkészítve vártam arra, hogy a megfelelő pillanatban előugorva rátámadhassak a közeledőre. Cseppnyi kétség sem volt bennem, hogy egy rendbontóval lesz dolgom.
- Locomotor Mortis! - ugrottam elő magabiztosan, hangosan kimondva a varázsigét, hogy ezzel is ijedelmet keltsek. A lábbilincselő átokkal terveztem megállásra kényszeríteni az illetőt, hogy aztán jól elbeszélgethessek vele a házirendről.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=710069#post710069][b]Catherine Shayleen Black - 2017.12.19. 22:22[/b][/url]

A pszichológusi rendelő ajtaja becsukódik mögötte, ő pedig végre kiengedi a benn tartott levegőt. Hiába lett kimondva, hogy rendben van, a minden héten lefolytatott beszélgetések ettől függetlenül megviselik. Állítólag tavasztól már csak havonta egyszer kell járnia három hónapon keresztül, nyárra pedig olyan szabad lesz, mint a madár. Már amennyiben nem esik vissza. De nem esik, merthogy olyan kiegyensúlyozott, mintha az ég is oszlopnak teremtette volna. Az orvosa azonban óva inti: ne bízza el magát, ne lubickoljon a sikerben, mert bármikor jöhet a megingás, amit ha nem kezel megfelelően, egyenes ágú zuhanás lehet a vége. Az anorexia már csak ilyen, ha a hajlam megvan, gyógyulás ide vagy oda, bármikor visszazuhanhat az ember.
Már épp indulna a Levita felé, mikor látja, hogy néhány rellonos hangosan röhög valamin a folyosó végén. Szándékosan használom a röhög szót, ugyanis a nevet nem elég kifejező arra, ami ott zajlik. Shayleen, noha szereti elkerülni a bajt, kíváncsi lesz, ugyanis a két fiú majd megpukkad. Ezek után egyikük csitul, mond valamit, amitől még inkább nevetni kezdenek. Ahogy a zöldeket ismeri, ez egyetlen dolgot jelenthet: valakinek segítettek abban, hogy pórul járjon, de minimum mélyebbre kívánják taszítani.
Levitásunk tehát, mivel nem olyan szende, mint betegségének legmélyebb bugyrában, közelebb merészkedik és egy lányt pillant meg, aki a padlóról próbálja összeszedni festékeit. Ha ez nem volna elég, a mellette heverő, félig kinyílt füzetből szétszóródtak saját alkotásai, amit a fiúk gondosan megtapostak, ennek tetejében pedig még a női alakot teljesen beborítja a festék. Hogy ez hogyan is történt? Jó kérdés.
- Remélem kiszórakoztátok magatokat fiúk, mert a következő állomás a házvezetőtök lesz - csípőre vágja kezeit, mikor megáll a két fölé magasodó mögött. - Levita ház, prefektus, no és ti? - felvonja szemöldökét, mire a fiúk rögtön hátraperdülnek és szúrós szemmel néznek rá. A törvény viszont törvény, ideje elhúzniuk a csíkot.
- Nem mi voltunk, na. De már itt se vagyunk, úgyis jót röhögtünk ezen a szerencsétlenen - azzal hátat fordítanak és továbbra is hangosan hahotázva tűnnek el a folyosó végén. Shayleen szíve úgy dobog, mintha ki akarná ütni a mellkasát. Soha életében nem csinált még ilyen merész dolgot, hogy két rellonosnak hazudjon, ráadásul szemrebbenés nélkül. Ha tudták volna, ki ő, csúnyán megüthette volna a bokáját, de hát próba szerencse. Leguggol a navinéshez és megpróbálja óvatosan összeszedni a kissé megtépázott festményeket, miközben nem tudja nem észrevenni, milyen gyönyörűek.
- Sajnálom. Jól vagy?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=716836#post716836][b]Sárközi Norbert Dorián - 2018.03.16. 22:02[/b][/url]

Az elmúlt hetekben már nem volt szükségem a botra, amit a balesetem után kaptam. Ilyen az, ha az ember először muglikhoz és csak után kerül mágusokhoz. Egy ideig még hordtam magammal, mert élveztem, hogy a festmények felkeltek, ha odavágta a kőhöz, aztán meg azt is, hogy a családomat piszkálom vele. Aztán meguntam ezt is, és szépen, fokozatosan letettem.
Most azonban újra a kezemben van, és hogy miért? Mert egyszerűen újra érzem a fájdalmat. Nem tudom, hogy fantom fájás-e, vagy valami komoly, de nem tudok rendesen ráállni a balomra. Először arra gondoltam, hogy elmegyek az orvosomhoz, de hozzá csak júniusra kaptam időpontot, aztán megpróbáltam önvizsgálatot tartani, de csak még jobban belenyilalt, és nem tudom, hogy ez csak fantom esemény-e, mert tudta a rendszer, hogy fájni fog, vagy valós. Utána pedig jött a legelvadultabb ötletem, mégpedig, hogy megkeresem Alastairt, és megkérem, hogy a mágiájával hitesse el velem, hogy nincs bajom. Ha nem valós, akkor egy idő után talán önmagától is megszűnne a fájdalom.
Ezzel a szent elhatározással és a kétméteres - kétajtós szekrény egy bottal kombómmal érkezek meg az iskolába. Küldhettem volna baglyot is, de ne vagyok képes otthon ülni. Felszenvedem magam a bajárati csarnok lépcsőjén, közben lerángatva a bőrkabátom cipzárját, és a viszonylag kihalt helyen - év vége van, kit lep meg -, elindulok az átrium irányába. A folyosót itt utálom, de ha célt akarok élni, akkor muszáj nekiindulnom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=731750#post731750][b]Gergely-Fábián Annabella - 2018.08.11. 14:23[/b][/url]

Borzasztóan megörültem, amikor anya csomagja megjött! Nem alszom valami jól, amióta a Levita torony beomlott, gyakran megfordult a fejemben, hogy mégis mihez kezdenék, ha egyszercsak az Eridon hálókörlete alatt megindulna a padló. De aztán Sárki profék szerencsére megnyugtattak, mert hát innentől most már az eddigieknél is sokkal jobban fognak figyelni az ilyesmire, megígérték. Úgyhogy többet nem lesz ilyen, legalábbis én elhiszem nekik. Azért most az egyszer szívesen lennék Rellonos - nem hittem volna, hogy valaha ilyet fogok gondolni - mert hát tény ami tény, ők már onnan az alagsorból lejjebb nemigen tudnak pottyanni.
Szóval mikor anyu azt írta, hogy a gyertyák segíteni fognak aludni, rögtön tudtam, hogy be kell őket vetnem. Tényleg gyorsan álomba is zuhantam, de arról fogalmam sem volt, ami ma reggel következett - a világ egyszerűen meseszerű lett. A szekrényemet kinyitva az unalmas egyforma egyenruhák blúzai és szoknyái helyett csodálatos báli ruhák lógtak, én pedig már onnantól csodálatosan éreztem magamat, hogy kinyitottam a szemem. Mintha enyém lenne az egész kastély, benne mindenki csak az én óhajomat lesné, s ami még fontosabb: az én szépségemet csodálná. Ilyen ruhákban mondjuk nem is volna túl nagy csoda.
Már a hajam fésülése közben összegyűltek a szobám ablakában a kedves kisállatok, néhányuk pedig még a hercegnős hajfonatom elkészítésében is segített.
A legnehezebb mégis a ruha kiválasztása volt, így úgy döntöttem, kijátszom a rendszert. Nem egy ruhát választottam, hanem minden egyes óra után, a szünetben visszaszaladtam átvenni egy másikat, hogy az összeset megmutathassam az évfolyamtársaimnak (és persze bárki másnak, aki szembe jött).
Most éppen egy piros, gyönyörűen hímzett földig érő ruhát viselek, fejemen tiara csillog, amint végiglejtek a folyosón, az egyik nagyon híres Disney-dalt dúdolva, amelyet Ariel, a Kis hableány szokott énekelni. Ez az egyik kedvencem. Mögöttem a folyosón kis erdei állatok szaladgálnak, jó pár mókus, madárka, nyuszi, de még egy erre tévedt kecske is, ez mondjuk kicsit vicces. Főleg akkor, mikor csodálkozva mekeg egyet-egyet, talán nem is értve pontosan, hogyan került mágustanodába. Érzem magamon a többiek pillantását a folyosón, de tudom, hogy bármilyen fejet vágjanak is, a legtöbben két dolgot érezhetnek - csodálnak, vagy irigyelnek. Aki mást állít, elképzeléseim szerint egyszerűen hazudik. Ettől a gondolattól - mármint nem attól, hogy hazudnak, hanem hogy őket is legalább ennyire lenyűgözi a dolog - boldog vagyok. Hercegnőnek lenni a legjobb dolog a világon, ezt mindenki érti, aki valamit is tapasztalt már.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=744839#post744839][b]Erdőhegyi Merse - 2019.01.03. 13:40[/b][/url]

#KopniczkyKároly
szombat | késő délután | bolondos máguskosztüm

Mindennek van határa. Csupán Erdőhegyi Merse hülyeségének nincsen. Mivel fogalma nincsen róla, hogy mi a bántó, mi a szarkazmus, az irónia vagy esetlegesen a rasszizmus, ezért néha csinál olyan dolgokat, ami… you know… offenzív. Amikor még nem volt a tanoda lakója és tanulója, addig úgy képzelte el a mágusokat, ahogyan azok a mesekönyvekben meg vannak jelenítve. Színes talárok, hatalmas süvegekkel, amik szintén a szivárvány minden színében pompáznak. Így kért engedélyt a hétvégén, és lesétált Bogolyfalvára, ahol talált egy bohókás méteráru üzletet. Mindenféle anyagot vásárolt, s egy hét alatt megalkotta minden mágus rémálmát; egy olyan talárt a hozzá szerinte illő süveggel, mint amilyent te még soha a büdös életben nem volt szerencséd látni. Kezdeném a süveggel; kék, sárga és zöld színekben pompázik, selyem anyagból készül anyagok ezek, amit műgonddal készített természetesen. A talár piros alapon fehér pöttyös, és mindemellett néhány helyen kis bolytok találhatók mindkét ujján, és a talár alján is.
Ki is használja az alkalmat, hogy bemutathassa. Szombat késő délután van, körülbelül háromnegyed hat körül lehet, így elindul a kastélyban, hogy megcsillogtathassa szabó tehetségét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=771148#post771148][b]Csepreghy Péter - 2019.09.05. 10:36[/b][/url]

XI.Tizenegyes
Machay Ábel Alexander

Ahhoz képest, hogy azt mondják ez a „Fejetlenség Folyosója”, semmi olyan nem történik, ami kiverné nálam a biztosítékot. Sőt, most meglepően nyugtatóan hat rám, mert nincsen hangzavar, és csupán néhány kölyök mászkál céltalanul a hatalmas márványköveket számolgatva. Vizsgaidőszak van még, így csomóan újra gondolják az egész életüket vagy éppen szidják magukat, hogy miért D&D-ztek egész évben ahelyett, hogy normálisan tanultak volna egy-egy vizsgára. Ja, magamról beszélek. Lassúak és hangtalanok most a lépteim, szinte szomorúak. De ez csak a testem. Az elmém teljesen friss és mondhatni, egészen jó kedvű. Gondolataimban egy új stratégia gondolata születik meg, amit ma este ki is próbálok a társasjáték közben. Borzasztóan nehéz legyőzni az új bosst az új kiegészítőben, és nem jutok egyről a kettőre.
Hamarosan elérek a délelőtt már kiszemelt padhoz, lecsüccsenek rá, szigorúan törökülésben az ölembe véve hátizsákomat. Millió felvarró díszíti, alkoholos filc rajzok és feliratok. Mindenféle geek cucc. Egy Steve Jackson & Ian Livingstone könyvet veszek elő, és kinyitom az ötvenegyedik oldalon, ahol nemrégiben abbahagytam. Újra olvasom. Közben a zsebembe nyúlok a dobókockákért, hogy a rész elolvasása után készen álljak az újabb sorsdöntő dobásra.
- Ahogyan ott állsz, teljes felszerelésedtől megfosztva a félig foszló mocsár-szörnnyel szemben, észreveszed, hogy a teremtmény jobb oldalán egy már elhullott katona bordáiból egy kard áll ki. Dobj a dobókockával, és lapozz a hetvenkilencedik oldalra – olvasom félhangosan és izgatottan, közben rázom a kockákat, majd eldobom az előttem elterülő folyosó márványpadlójára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=775760#post775760][b]Juhász Laura - 2019.09.28. 21:10[/b][/url]

hétköznap délután tanév második hetében |o
 

Végre egész összeszedettnek érzem magam, az elmúlt napok mintha egy véget nem érő vidámparki szabadesést utánzó játékon teltek volna. Ami folyton meg-megáll, és amikor már azt hiszed, hogy végre földet érsz kiderül, hogy még bőven van hova zuhannod lefelé. Mindezt persze anélkül, hogy be lennél kötve, vagy lenne rajtad egy nyamvadt ejtőernyő. Ó, bár a mágusoknak más módszerük is van az ilyenekre, nem? Na mindegy. A lényeg a lényeg, hogy hosszú kihagyás után volt végre volt alkalmam egy jó kis beszélgetésre a dokival. Szóval most egész jól helyrekerültek a dolgok, és látom a fényt az alagút végén. Ennek pedig nagyon örülök.
Azt mondjuk nem igazán tudom, hogy mégis mit keresek itt ezen a folyosón, az óráimnak már vége mára – bárki is állította össze az idei órarendem elég fura munkát végzett, egyik nap reggeltől estig órán vagyok;  másik nap meg szinte alig van valami -, dolgoznom se kell ma menni, szóval csinálhatnék, amit csak akarnék. Ehelyett össze-vissza lófrálok a kastélyban, mosolyogva, dúdolva. Mondanám, hogy ezt akarom csinálni, de nem igazán. Eszembe jut viszont, hogy mit kellene csinálnom: baglyot kéne küldenem a biológiai anyámnak. Legyen hát!
Sietősebbé válnak a lépteim, ahogy végre megvan a célom és már nem állok meg a különféle festményeket nézegetve. Táskám a vállamon átvetve ütögeti az uniformisos derekamat, de nem foglalkozom vele. Mosolyogva folyatom az utamat a folyosón, eldöntve, hogy amint elküldtem a levelet kimegyek a szabadba, hogy kiélvezzem az őszi napsütést.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=778633#post778633][b]Dana Straw Berry - 2019.10.20. 22:11[/b][/url]

Épp az sötét varázslatok kivédése óráról tartottam vissza a szobámba, amely eléggé lefárasztott, bár érdekes volt. Laura sem ért vissza, tök egyedül voltam, valószínűleg neki még órái voltak, vagy más elfoglaltsága. Lehet, hogy Thomas-al volt randija, ki tudja? Mindenesetre nagyon örültem nekik, irtó cukik voltak együtt. Miután a cuccomat leraktam, elmentem letusolni és hajat mosni, majd arra gondoltam, hogy játszom kicsit Hápival. Mikor a ketrecéhez értem meglepődve vettem észre, hogy hűlt helye volt, ráadásul a szobában sem találtam sehol sem, pedig felforgattam miatta mindent. El nem tudtam képzelni, hogy hova tűnhetett, először pánikrohamot kaptam, fel-alá és körbe-körbe cirkáltam a szobában, majd miután tudatosult bennem, hogy itt nem fogok rálelni a tollasra, leültem az ágy végére, és végiggondoltam, hogy merre lenne érdemes elindulnom. Első körben a Navine helyiségeit jártam be, a fürdőtől kezdve a klubhelyiségig mindent felkutattam miatta, de sehol sem volt. Ezután elindulta a főbb helyek felé, ahol szerintem megfordulhatott még, de nem jártam sikerrel. Végül a fejetlenség folyosóján kötöttem ki, ahol épp két festmény vitatkozott egymással egy pletyka kapcsán. Annyira aggódtam, hogy nem is figyeltem rájuk, azon kattogott az agyam, hogy hogyan tudott kiszökni a kacsám a ketrecből. Aztán eszembe jutott, hogy valószínűleg elfelejtettem bezárni az "otthona" ajtaját, és annyira siettem reggel az órára, mert késésben voltam, hogy a saját ajtónkat sem csuktam be. Így persze könnyen meg tudott szökni a kis tollas... lassan sétáltam végig a folyosón, hátha rálelek. Reméltem, hogy minél gyorsabban megtalálom és visszavihetem a megszokott környezetébe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=781461#post781461][b]Csepreghy Péter - 2019.11.22. 07:48[/b][/url]

Újabb szép nap a szerepjátékra, am I right? Süt a nap, csicseregnek a madarak. Igaz, kissé cidri van odakinn, de nem is nagyon tervezek ma a szabadba menni, hiszen a bringám még mindig nem az igazi. Mondjuk, magát a tényt, hogy játszanom kell bringa helyett, nem bánom, de aggódom a kispajtás miatt. Sőt tudod, hogy még miért aggódok? Azért, hogy idejében odaérjek a próbaterembe, és elbújhassak a fiú öltözők végén abba a mosdóba, ahol senki nem lát. Miért? Nemsokára megtudod.
Hatalmasat nyelek, amikor a folyosóra lépek. Sebesen kezdem szedni rövid lábaimat, fehér sportcipőm talpa hangosan csoszog a márványkőpadlón. Cipzáras alliance – World of Warcraft - banneres felsőm alatt rejtegetem titkomat, amit jobb ha soha nem lát meg senki, azonban az egyik kanyarnál beleszaladok valakibe, így baseball sapkám siltje az ismeretlen vállához ér, és lepattan fejemről. Merlin tudja, hogy hova… Érzem, ahogyan megfagy a levegő, és akkurátusan, robotszerűn kezdem megemelni fejem, mert tudom már, hogy ez nem egy ismeretlen lesz.
- Mit rejtegetsz, Kocka? – hallom a rellonos ismerős hangját, és idegesen beleremeg felsőajkam. Kék szemeimet szürke, színtelen tekintetébe fúrom, mire kilép mögüle a két haverja. Persze, ők soha nem járnak egyedül.
- Semmi közöd hozzá – válaszolom dacosan, mire a nagydarab bandafőnök biccent felém a fejével, s a kettő csicskája odalép elém. Az egyik lehúzza a felsőm cipzárját, a másik pedig előszedi a könyvet. Beleadja a „főnök” kezébe. Az olyan színpadiasan nevet fel, amikor meglátja a címet, hogy Ardai Kolos is megirigyelhetné.
- Lány lettél, Csepreghy? – igen, igen. Szenzációs. Baromi vicces. Lányoknak szóló szerepjátékos könyvet olvasok. Ha-ha. Nem kezdek el magyarázkodni, nem lenne itt a helye. Dühösen csillogó kékjeimet ismét a tekintetébe szúrom.
- Megnyugtató, hogy tudsz olvasni. Anyád büszke lehet – vetem oda szó szerint fröcsögve műfogsorom hiányából adódóan, mire hallat egy „Miiiii?”-t, megragadja a nyakamon a pulóvert, és a falnak szorít. Ebből már megint verés lesz, konstatálom egy belenyugvó sóhajjal. A két gorilla csak karba tett kézzel áll mögötte elégedetten vigyorgó képpel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=800354#post800354][b]Farkas Zétény - 2020.03.23. 23:37[/b][/url]

Miért kellett idejönnie? Most jól lejáratta magát a diákok előtt, és persze ez is az én hibám. Hogy lehet ilyen a sors, hmm? Kezdek megőrülni, biztos, hogy ez valakinek a műve. Dúlva, fúlva haladok a folyosókon, amikor eszembe jut, hogy a Rellonban hagytam az egyik fontos jegyzetemet. Hát még mi kell még ma? Pedig még bennem is volt, hogy először oda megyek, csak közben Nadja megjelent és teljesen kiborított azzal, hogy itt van. Mi az, hogy itt van? Itt tanít, öcsém! Nem volt jobb hely ennél? Fasz ki van már komolyan, kezdtem jól érezni magam, szereztem pár barátot is, Iza is örült nekem - meg kéne nézni a gyereket, remélem rá hasonlít, nem az agyalágyultra -, szóval minden kezdett helyreállni. Erre megjelenik, mintha nem lenne jobb dolga és ordítozik, meg lökdös. Engem meg mardosson a bűntudat, hogy meglöktem egy nőt, az már hagyján, hogy tanár is. Már várom, hogy a HV majd hívasson, hogy mit képzelek. Ó, ha tudná, hogy jobban ismerem itt bárkinél őt, minden tekintetben, nem hívnának. Szóval most eléggé nem jó állapotba megyek a folyosón, és persze a "szennyes" részhez érek, én így hívom, ahol megcsúszok valami szaron. Nem szó szerint.
- Ó, hogy rohadj meg - kelek ki magamból és máris előkapom a pálcámat és megbüntetem a folyosó részeit.
- Invito szemetes! - mutatok egy távolabbi kukára, ami felém kezd száguldani, nem törődve másokkal a folyosón. Így aztán pár embert eltalál a cucc, de még mielőtt odaérne hozzám, rámutatok a pálcámmal újból.
- Lejate! - a másik varázs pedig egy szemétkupac közepébe irányítja a kukát, majd amikor odaérkezne, folytatom a játékom. - Fragoro! Reamovero! - szélesre húzódó vigyorommal látom, ahogy szétrobban az egész kuka a kupacban, majd vízzé változik és beterít pár arra sétáló diákot. Felemás a hatás... vannak akik röhögnek - főleg a zöldek - és tapsolnak, mások menekülnek, vagy éppen a fejüket ingatják rosszallóan és vannak akik mérgesek, majd pálcát húznak, nekem pedig még szélesebbre húzódik a vigyorom. Hát gyertek csak!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=808598#post808598][b]Dobó Linnea - 2020.05.16. 10:16[/b][/url]

A kis vörösfehér macska csendben pislog Lin felé - a lánynak meg kell állapítania, hogy ez szinte csodával ér fel, hiszen nem is érti miért, de egyszerűen utálják őt ezek a kis ragadozók. Először az öccse által összeszedett kóbornál tűnt fel neki, de akkor még elkönyvelte, hogy pici csacska, biztosan csak tart tőle. Aztán következőleg a klubhelyiségben harapdálta meg az egyik háztársa állatkája. Szóval, hogy akkor most miért is hordozgat újra egy vörös kölyköt a kezében? Mert egyszerűen képtelen ellenállni nekik, kicsit magára emlékeztetik a magukba forduló "csak akkor érj hozzám, ha engedem", és cseppet szeszélyes világnézetükkel. Ezért amikor éjszaka (újra) kiszökött az iskolából, és meghallotta a panaszos nyávogást az út mentén, nem tudta otthagyni. Koszos volt, éhes, és semmi jele nem volt arra, hogy bárkié is lenne - felcsempészte a szobájába, valahogy megfürdette (azóta is fáj mindkét karja a karmolásoktól és harapásoktól, amit kapott), és reggel arra ébredt, a cica közvetlenül a feje mellől mered rá, és visszahúzott karmokkal bökdösi. Más megoldás híján Lin felvette a cicát, és azzal a biztos hittel, hogy majd keres neki egy nála sokkal jobb gazdit, megindultak reggelit keresni mindkettejüknek.
A sokadik balra fordulás után a szőkeségben kezd tudatosulni, hogy már megint eltévedt. Felsóhajt, az ő tájékozódási képességén még Sári térképe sem segít. Akkor a b verzió, valakit csak le kell szólítani, végtére is, amennyi hülyeséget csinál időnként az iskolában, az, hogy összeszedett egy macskát, már rég eltörpül mellette. Beszélgetés hangjára megáll az egyik folyosó elején és körbepislog embereket keresve. A macska kiugrik a kezéből és gyorsan tipeg befelé a folyosóba. Lin gyorsan utánaered, és ekkor valami hangos csattanással hirtelen becsapódik elé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=818513#post818513][b]Layla Robillard - 2020.10.03. 22:49[/b][/url]

Minden erejével a tanári szoba felé igyekszik, mert biztos benne, hogy ott talál egy olyan embert, aki majd segít neki. Hogy miben? Az egyik felsős megelégelte, hogy folyton "menőzik" az akrobatika és repülő tudásával - pedig csak ártatlanul gyakorol, mint mindig -, ezért úgy döntött, hogy megkínálja egy csinos kis átokkal. Ha elhibázta volna, most nem írnám ezeket a sorokat, azonban a varázslat célt ért, ennek következménye pedig az, hogy Layla teljes mértékben elvesztette egyensúlyérzékét. Persze járni tud, de amint meglökik és kibillen a biztos talaj adta tartásából, rögtön dől és nincs az a mágia, ami képes lenne két lábon tartani.
Hogy miképp tette meg a tanárihoz vezető utat, arról ne is beszéljünk: kapaszkodott a lépcsőkorlátokban, mintha az életébe tette volna, illetve igyekezett a fal mellett sétálni, ezzel is elérni, hogy kisebb eséllyel essen orra. Hallotta, ahogy nevetnek rajta a háta mögött, azonban úgy döntött, hogy nem hajlandó sírni, nem adja meg ezt az örömet az Őt piszkálóknak, így amennyire lehetősége van rá, igyekszik hősiesen viselni az eredményt. Egyébiránt tudja, hogy Kállay professzor úr tudna neki segíteni, azonban mogorva ember hírében áll, így némileg tart is attól, hogy elutasítja és máshoz irányítja. Mégsem teheti meg, hogy az ebből fakadó félelmének behódolva így maradjon, mert a versenye közeledik, egyébként pedig ön- és közveszélyes jelen állapotában. Így is sikerült nagyon csúnyán beütnie a jobb könyökét, amikor nem tudta megfelelően tompítani az esését. Ahogy közeledik, egyre jobban érzi, hogy sírva fog fakadni.
Épp ki akarna kerülni valakit, mikor szándékosan vagy sem, de nekiütköznek, ő pedig hogy-hogy nem elveszti egyensúlyát és összeesik a tanári ajtaja előtt. Ezzel még nem is lenne probléma, csakhogy mindenki végignézi, ráadásul a fejetlenség folyosóján történik az eset. Szipogni kezd és érzi, hogy eltörik a mécses, amikor felpillant és kit látnak szemei? Kállay Ákost. Ez az a pont, ahol kitör belőle a sírás. Segítség!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=820768#post820768][b]Szávai Eliza - 2020.11.04. 17:02[/b][/url]

Elhagyva a bagolyházat és újra a lépcsőket róva, immár lefelé, az is eszembe jutott, mit nem szeretek. A lépcsőt. Ezt a rengeteg lépcsőt. Foylton le, fe, aztán megint le és újból fel. Ahogy lefele szedjük a lépcsőket, némán haladok mellette. Akarnék kérdezni, de elnyelem magamban. Furcsa valaki mellett némán haladni, de nekem jól esik. Úgy tűnik, az anyukája neveli valamiért. Nem tudom, csak elhagyta az apja őket, vagy esetleg már nincs közöttünk. Nem tudtam lereagálni, ebből fakadt a csend, amit végül a folyosón megtörök. Csak félhangosan, kicsit a bajszom alatt motyogom, óvatosan Marcira pillantva.
- Sajnálom. Biztos nehéz lehet. Újabb kis zavart csend a részemről, a cipőm orrát kezdem bámulni, és póbálok kikeveredni zavaromból.
- Őszintén? Újból Marcira szegezem a tekintetem. Egy ideig nézem, majd bólintok, hogy hát legyen. - Nem gonoszak. Csak a legtöbbjüknek nem volt rózsaszín a gyerekkora. A személyiség meg hát alakul. És ha rossz hatások értek, rossz irányba alakul. Egyfajta védekezési mechanizmus. Vagyis eddig én így érzékeltem. De akikkel én beszélgetek órákon, teljesen jófejek, és te sem tűnsz egy nárcisztikus baromnak. Úgy látszik, én nem vonzom őket, csak a kedves félét. Ezen meg is örülök, mert tényleg, eddig senkibe nem botlottam, aki rajtam akarná leverni a dühét, vagy ilyesmi. De ha így is lenne, nem nagyon lehet kihozni a béketűrésemből. Bár egyszer kiíváncsi lennék, valaki képes e rá. Csak úgy brahiból. A folyosó kihaltnak tűnik. Teszek pár lassabb lépést, közben pásztázom a lépcsőfordulót, a földet, a plafont, de egyelőre semmi. Nem ez a legrövidebb folyosó, még simán van esélyem ruhát találni. Szurkolok annak, hogy Marci és az anyukája jó családként éljenek. Mi nagy család vagyunk, de a nagycsaládosoknál sem garantált a béke.
- Nos, nekem három kisebb tesóm van. Van egy húgom, aki 7 éves, és két öcsém, ők ikrek, még csak három évesek. Így vagyunk mi négyen. Van, hogy elképzelem, hogy egyke vagyok. Néha tetszik az ötlet, néha megijeszt. Lépek még kettőt, mikor a folyosón elalszik az összes fény. Megtorpanok. Már kint sincs világos, nem szűrődik be fény az ablakokon keresztül sem. Véletlenül belerúgok valamibe, ami csörömpöl, és valahova messzire elgurul. Hallgatózni kezdek, de csak a légzésem hallom.
-Marci? Marci, itt vagy még?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=821570#post821570][b]Marina Darik - 2020.11.18. 21:27[/b][/url]

#mostmindenkiderül
#Lokikinyírjahakiderül
#valaholafolyosón
#Kiscsibe

Ősrégi walkmanje éppen valamelyik nagyon dán számot üvöltötte a fülébe, ahogy végighaladt a folyosón. Csípőjét ide-oda riszálta, néhol hol megállva, néha drámai arcokat bevágva, mintha ő maga lenne a szám énekese. Karjait össze vissza csapkodta maga körül, és néhol fel is énekelt, de igyekezett inkább magában tartani gyönyörűen hamis szólamait. Szóval lényeg a lényeg, mélyen átérezte a zene mondanivalóját, még ha csak a szépen sütő napról is szólt.
Ahogy befordult a sarkon egy ismerős alakkal találta szembe magát. Megtorpant, egy kicsit talán hátra is ugrott, hogy ne ütközzenek össze, majd szép lassan tetőtől talpig végigmérte a szerzetet. Hirtelen nem is tudta hova rakni a szőkét, csak annyiban volt biztos, hogy ismeri. Hümmögő hangot hallatott, aztán kezével kitakarta a lány arcának egy részét, behunyta egyik szemét, és mint úgy nézte. Aztán mintha csak felgyúlt volna az isteni szikra eldobta kezeit, és arcára hatalmas vigyor költözött.
- Kiscsibe, te vagy az? - kérdezte üvöltve, és igazán büszke volt az eredményére. Egy gyors mozdulattal hátratolta fején a fejhallgatót, hogy már ne tompítva hallgassa a külvilágot. No meg hogy a magyar nyelv közé ne keveredjen egy kicsi az anyanyelvéből.
- Tudod Loki nélkül az oldaladon egészen nehezen vagy azonosítható. Viszont most mintha még inkább kevésbé megnőtt lennél - mélázott el. Azon már nem is zavartatta magát, hogy kicsit nehezen váltott vissza a másik nyelvre.
- Mi ez? - mutatott rá fintorogva a lány arcára. Angolul, dánul sőt még talán norvégul is el tudta volna mondani, hogy pontosan mit akar, de pont ezen az egy nyelven képtelen volt. De hát Kiscsibe csak érteni fogja....

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=825170#post825170][b]Alexander Burton - 2021.01.24. 02:30[/b][/url]

Valahogy úgy.
Már régen mindenkinek – a Nagy Könyv szerint – ágyban a helye és álmok szigetén, mégis, talán most érzem azt, hogy a legjobban élnek. De kit lehet hibáztatni, amikor ilyenkor olyan mély a csend, muszáj megzavarni és felkelteni. Azonban, mégis, olyan eseménytelen minden, hogy akik épp rosszat tesznek, most máshol vannak. És én?
Otthon kellene lennem, ha nem is ágyban, viszont azon falak között. Azonban nem és ennek csak annyi oka akad, hogy itt rekedtem. Egy, hozzám hasonlóan a művészetekben jártam háztársam szobáján ücsörögtem eddig, zsibbadtra ültem minden tagom és elmélyültem vitatkoztunk vagy épp osztottuk egymást abban, ami épp elénk került. Kerültük a politikát, mert az minden beszélgetés, társaság gyilkosa, és a sport, ezeken vesznek össze és esnek egymásnak szerintem a legtöbb esetben; azonban, minden más, még talán az annyira „divatos” iskolai pletykák egy-egy szeletét is átvettük. A legutóbbi iskolaújság hasábjain szerepelt a nevem, amit megmosolyogtam, mert mindig aranyos, hogy mennyire azzal törődnek, kik simulnak épp egymáshoz, de egyben bosszantó is, hogy valóban mindenről van tudomásuk, bármit is lép az ember. Valahogy örülök, hogy a vad tinédzser éveket, amikor a hormon dübörgött agyamban a józanság helyett, nem itt töltöttem, mert akkor úgy járnék, mint azok, akiknek neve folyamatosan vissza-visszatér a hasábokra. Nem lennék dühös, csak valahogy, van valami kellemetlen is az egészben. De aztán, elengedtem és itt ragadtam.
Valahogy úgy.
Nem néztem időt, ahogy se szentet, se senkit, csak elindultam. Ha az ő ágyában alszom, akkor bizonyára még több anyagot szolgáltatok a lapnak, a falaknak, amúgy is jobban preferálom a testvérem, a többiek közelségét és a saját helyem, azonban álmot, arra hajlamot nem érzek magamban. Így, az üres kastéllyal körbeölelve, megengedem magamnak a kifelé vezető út hosszabb változatát. Szinte már-már a fülnek fájó az, ahogy betölt az üresség, mégis, kellemes borzongással lépkedem a hűs falak között. Fordulok, hogy újabb folyosón keljek át, azonban, itt mégis van élet. Szinte nem is fogja vissza magát a két alak, akik keretbe zárva élik életüket, és a többi, itt-ott még helyet kapó portréalak rosszalló, vagy épp igen durva fenyegetéseik ellenére sem hagyják abba az acsarkodást. Épphogy megállok, hogy csendes bámészkodója legyek az egésznek, úgy csúszik meg lábam alatt a szőnyeg, vagy remélem, hogy valami olyasmi, de egyensúlyom ki sem billen. Azt hiszem, tudom hol vagyok. Nem figyelek arra, van-e valaki még erre, csupán leeresztett pálcával, annak minimális fényével értek egyet az agg boszorkánnyal, aki sérelmeit újra és újra elsorolja, bár inkább az ismeretlen művész stílusát és ecsetvonásait fejtegetem mögötte. Még nem bűvöltem el egyetlen portrét sem, fogalmam sincs, hogyan kell, de valahogy egyre jobban kezd érdekelni. Lépések? Arra süket vagyok.
Valahogy úgy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=829442#post829442][b]Theodore B. Marchetti - 2021.04.11. 17:18[/b][/url]

Még épphogy nincs takarodó, a nap már régen lent, a folyosók üresek. Esélytelen lenne, hogy még ha szalad is, akkor sem éri el a körletét időben, így az esélytelenek nyugalmával sétál. Most már mindegy, nem? De. Így gondola ezt Teddy is, miközben kellemes tempóval andalog a folyosón. Éppen nagyon keres baljával a zsebében, valami cukorkát, rágót, bármit, de csak papírokat talál ott. Pedig jó lenne, mert az összetéveszthetetlen cigiszagot semmi se veszi el. Az egyik emeleti WC-ben lőtt egy pár szálat, miközben a lecsukott tetőn ülve azért megírt egy kövér bekezdést a sokadik beadandójához. Hogy minek ennyi? Rosszabb, mint tavaly, komolyan. Azt tudja, hogy ennél még több van párral feljebb, mert szokta látni a körletben, de nem fogja ezt ő bírni, el fog szökni, sikítva. Okulva a Sárkány esetéből, most a fordítós tollal tolta, ebbe már aztán senki sem köthet bele, maximum a helyesírásba, mert abban nem biztos. Megvonja a vállát ezekre csak, most már amúgy is a táskában pihen, majd befejezi később, éjjel, soha. A csendes közeg kicsit lelohasztotta a kedvét, nem éppen a kedvence, szóval jó lenne valami. Énekelhetne, akkor aztán minden buzgómócsing prefektust a saját nyakára hozna, meg a tanárokat is, amivel semmi gond, csak már így is eléggé nincs ideje semmire, mert addig halogat mindent, ameddig nem szégyen. Dúdol hát, valami dalocskát, lehet több darabból gyúrja össze, kezét maga mellett lengeti.
Megáll és a nyelvét kezdi rágcsálni. Na itt most jobbra vagy balra? Hirtelen nem tudja, mintha eltévesztett volna egy lépcsőfordulót, igazából nem leste, merre megy, csak mosdót keresett bagózni. Rágó és cukorka még nincs, marad az, hogy aki találkozik vele, az ne szagolgassa. Végül jobbra megy, kiszámolta egy mondókával és átadja magát az üres kastélynak. A folyosón már halkan, de énekel, a portrék meg úgy az egész hely furcsa, a lakók furán néznek rá, az egyik még bele is szól a dallamába, hogy nem kéne-e már a körletében lennie? Dehogynem, csak nem érdekli. Végül, épp annyira belejön a kis minikoncertbe, hogy még pördül is egyet menet közben, aztán, azzal az irammal vágódik el. Merthogy, itt ilyenek történnek. Felkiáltva káromkodott esés közben, most meg a földön fetrengve röhög. Úgy sincs erre senki, de ezért körbe néz, majd egy cigarettát illeszt ajkai közé. Igen, épp itt lesz ideális, ha meglenne a gyújtója, azt keresi fekve éppen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=829652#post829652][b]Mórocz Áser Móric - 2021.04.15. 20:31[/b][/url]

És egy és két és pörgés és forgás, és becsúúúúúúúszik, hopp, pont át egy összekulcsolt kézpár alatt, majd a hőbörgéssel és meglepettséggel nem törődve hopp most balra kerül, jobbra, balra, ezt itt jobbra tolja, amazt balra taszajtja - úgyis csak fiú, érte nem kár -, és már meg is tudja érinteni célpontját. - Hát Szofíííjjjjá - rikkant, és megpróbál a lány mellé furakodni a tömegben. - Lenne egy kérésem hozzád - pillant oda izgatottan, majd maga elé, majd megint a lányra, és megint előre. Csak diszkréten, ugyebár. - Nem iiiiitt, mert annak nem örülnél - ugye milyen figyelmes gyerekem van? -, de ha velem jössz, akkor kisujjeskü nagyon nem bánod meg.
Azt a módszert követi a csalogatásnál, ami testvérénél is mindig beválik - rámenősen, hajthatatlanul vigyorog, hogy a másik azt érezze, vele lenni, neki igazat adni a világ legegyszerűbb és egyben nagyszerűbb dolga. Nos, majd kiderül, hogy ezzel a csavari-csűri hozzáállással mennyire lesz népszerű a lánynál. Pedig tényleg nem szeretne ám sokat, nagyot, vagy nehezet kérni, egyszerűen csak immár tudja, hogy Soph micsoda művészi illúziókra képes, és szeretne ő is kipróbálni egyet s mást. Egy kis vér, egy kis pókháló, egy kis por, törött csont, kötszer, körömcsipesz... Csincsilla... Kastélybeli pletykák alapján a csincsilla is lehet ijesztő, csak meg kell találni hozzá a zavarában eléggé dadogó levitást.
Móric tanulni akar, ez egy ritka pillanat, ne rontsd el kérlek Soph. Kérlek. Hát a tanárbácsiikrekhez mégsem mehet oda, hogy "NONCSIBÁCSI, SZERETNÉK TUDNI IJESZTENI", mert még a végén kirúgnák tanonckodásából. Vagyis az nem lenne baj, ha a végén rúgnák, de még igencsak az elején van. Szóval... - légyszi? - És finoman megpróbálja egy félreeső terem felé terelgetni magukat, ha a lány ez ellen nem tiltakozik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=830912#post830912][b]Somogyi Ervin Dominik - 2021.05.05. 20:11[/b][/url]

Lassú léptekkel halad Lili mellett, arcán kínok-kínja ül. Még élesen él emlékezetében a tegnapelőtti korrepetálás, ahol Dominika a szokásosnál is jobban leteremtette, mi több, olyan terrorba rakta csoro Ervint, hogy azóta is PTSD-je van, ha tankönyvet lát - ami valljuk be, egy diák számára igencsak kellemetlen. Ma jött el a nap, hogy ki kell öntse a szívét: családja cseppet sem sajnálja, de talán egy kívülálló, egy érző női lélek majd igen.
- Nem viccelek, kiállhatatlan. Főleg azóta, hogy az Eridonba került és prefektus lett - hangjából meggyötörtség, fáradtság és teljes lehangoltság érződik. A legtöbben dühöngenének, toporzékolnának, őrjöngve vergődnének, nem úgy a fiú. Ő a megszokott sztoicizmussal és cinizmussal éli meg mindennapjait, ám nehezen, s egyre rosszabbul viseli hányattatott életének sanyarú perceit. Teljes mértékben lenyűgözetlen, s ha eddig utálta is a tanulást, na most már egyenesen gyűlöli. - Ha jót akarsz magadnak, egyszerűen csak kerüld el - szinte látni véli lelki szemei előtt, ahogy minden nem kitűnő diákot, akárha egy karám lenne, a könyvtárba terel Domca és szégyen szemre megalázza őket, miközben azzal a borzalmas tanítópálcával hadonászik és agyonüti mindahányat. Kirázza a hideg attól a hangtól.
- Komolyan, ha még egyszer megcsap azzal a pálcával, én feljelentem családon belüli erőszakért - fejét hátra hajtva, zsebre dugott kézzel lépdel tovább és ki tudja, talán megváltást remél a szöszke levitástól. Nem tudja, mikor lettek jóba, de jóba lettek, s ha már így alakult, ostromolja. De csak mértékletesen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=830938#post830938][b]Araczki Boglárka Sára - 2021.05.05. 21:12[/b][/url]

Úgy rohan az idő, hogy én csak győzök loholni utána. Még szinte csak most érkeztem, de már hetek teltek el. Fel sem fogom, hogy már mennyire rég jártam otthon. Furcsa. Sose voltam még ilyen sokáig távol az otthonomtól. Hiányoznak, de muszáj kicsit önállónak lennem. Az elmúlt évek alatt alig dugtam ki az orrom otthonról, s most a rengeteg inger, a sok új arc, sokkolóan hat rám. Nem egyszer fordult elő, hogy kikapcsoltam a készüléket. Nem, egyszerűen nem bírtam tovább. A mindennapi szédülés és olykor hányinger már fel sem tűnik. A hetek alatt megszoktam, szinte már az a furcsa, ha úgy fekszem le, hogy nem zsong a fejem és nem forog a szoba. Azt kérdezed, hogy mennyire nehéz most nekem? Hát szerintem Te azt el sem tudod képzelni. Most is éppen egyik óráról rohanok a másikra. Gyors léptekkel haladok az iskola folyosóján, hónom alatt két feltekert vászonnal, kontyomba tűzött ecsettel. Idegesen pillantok az órámra, elkéstem. Fenébe. Leginkább a nem létező bajszom alatt motyogok magamnak, de hát kinek is motyognám?! Az ismeretségeim száma egyelőre nem túl széles. Néhány háztársamon és tanáromon kívül alig ismerek valakit. Azok közül, akikkel elsőbe jártam, na belőlük már senkire nem emlékszem. Kikoptak a tudatomból, s nem csak az arcvonásaik, hanem a nevük is. Szóval jelenleg MINDEN az újdonság varázsával ér. A folyosó, melyen éppen rohanok, teljesen kihalt, melynek oka nagy eséllyel az, hogy már becsöngettek az órára. Ki fog nyírni – konstatálom a dolgot, majd egy nagyon fújtatok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=831258#post831258][b]Denis A. Brightmore - 2021.05.13. 20:44[/b][/url]

A kihalt iskola, takarodó után, amikor - terveim szerint - már mindenki valóban a hálókörletében üti el az időt, sokkalta kellemesebb és élvezhetőbb helyet biztosít arra, hogy itt tartózkodjak. Nem mintha lenne más választásom, amikor éppen ügyeletben vagyok, mint valami kretén. Fel s alá mászkálok a folyosókon, bár nem sietem el, és komolyan még jól is esik a csendben a kis battyogás, mint egy öreglánynak, de ezt semmi pénzért nem vallanám be, főleg nem Payne-nek. De ilyen húzós nap után, valóban jól esik a csend. Hirtelen torpanok meg egy ablak előtt, a csillagos eget fürkészem, amire Cortez is felemeli a fejét, így felnyúlva vakargatom meg állát. Pillanatok múlva hajtja vissza a fejét, farkával takarja el arcát és alszik tovább, mintha mi sem történt volna. Igaza is van, tényleg nem történt semmit. Tiszta szentimentális lettem az itt tartózkodásom alatt, ezzel pedig sürgősen kell valamit kezdeni, mert így nem lesz jó. A végén még olyan unalmas és begyöpösödött tanerő leszek, mint a régi tanári kar, mert lássuk be: most eléggé felfrissült korosztályt nézve. Szusszanva indulok tovább, kezeimet zsebembe csúsztatom, könnyed léptekkel fordulok rá a következő folyosóra, ami a tanári felé vezet. A hangoskodás azonnal megüti fülemet, pálcámat elővéve kussoltatok el mindenkit, majd battyogok tovább. Pontosan így van esélyem meghallani a lépteket. Megállok, ajkaimra mosoly kerül, ahogy a falnak dőlve várom meg, hogy velem szemben felbukkanjon az illető.
- Gondolom valami halaszthatatlan dolgod van a folyosókon takarodó után - vágja át hangom határozottan, ám egyáltalán nem vádlón vagy bunkón a levegőt. Fejemet ingatom meg, mert akkor ez most azt jelenti, hogy felelősségteljes tanárként kell viselkednem? Elmondhatta volna valaki, az mégis milyen. Büntetést kell osztanom? Kioktatnom, hogy mennyire, de mennyire csúnya dolgot csinált? Bah, egyik unalmasabb, mint a másik. Majd rögtönzök valamit. Azzal nem nyúlhatok mellé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=835813#post835813][b]Borbély A. Leila - 2021.08.16. 20:10[/b][/url]

Remegtek a végtagjaim, ahogy azon a rozoga padon ültem. Felhúztam őket, mintha ezzel segíthetnék megállítani a rámtörő sötétséget. A fülembe zúgott a szívdobogásom, pedig a nő már egy fél órája elment. Én viszont moccanni sem tudtam. Néztem kifelé az ablakon, egy pár éppen a fa alatt romantikázott mint a gerlepárok, mások kiterített plédeken készültek a közelgő vizsgákra. Az én életem azonban megállt folyni ahogy kimondtam azt a pár szót.
Viszketett a bőröm, le akartam kaparni róla az igazságot. Fejemet ölembe hajtottam, és ingatni kezdtem. Szememet elpárásította a félelem vizes köde. Miért tettem ezt? Hiszen szabad lehetnék. Nem mennék soha többet vissza a házba. Elmondanám a gyámügyeseknek mi folyik ott. De...
Reszketegen sóhajtottam, és hatalmasat nyeltem. Letettem a földre erőtlen lábaimat. Leráztam a kezemet, próbáltam elfogadni a súlyát a döntésemnek. Halkan nyögtem, ahogy eszembe jutott a kérdés, mint valami lidérces álom. Pár tanár aggódva nézett felém, de gondolom hallották hírét mi történt, így nem mert senki közelebb jönni. Valószínűleg már az egész iskola tudja. Vagy ha nem is tudja, sejti. Hamarosan Ádám is. És tudtam, hogy mindennek ellenére fel fog keresni. Mert nem tudta az igazat, és ez fájt neki. Jönni fog, veszekedni fog. Nekem meg erősnek kell lennem.
Könyökömet térdemre fektettem, és lehajoltam. A gyomrom felfordult, úgy éreztem mindjárt hányni fogok. Vajon lesz ez bármikor jobb? Ha legközelebb visszamegyek, bánni fogom a döntésem? Nem valószínű. Harmadik év van. Új gyerek fog jönni. Lehet megint egy lány. Jól döntöttem. Csak akkor miért nem érzem úgy?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=836029#post836029][b]Agárdi Kornélia Auróra - 2021.08.21. 16:14[/b][/url]

Ahogy festek. || Zenebona|| Piros-zöld tincseim is vannak, csak hátul.

Ez is egy hosszú nap volt az ifjú eridonos számára. Vizsgái felét letudta már, de a másik fele még mindig hátra volt. Fáradt sóhajokkal szedte lábait, hogy végre visszatérhessen az Eridon oltalmazó falai közé s elpanaszkodhassa szobatársainak, mennyire fejvakarós volt a Sárkánytan vizsgája. Ami azt illeti, úgy érezte, egész tűrhetően sikerült, legalábbis megbukni belőle nem fog.
Nem is figyelte merre vitték lábai, még mindig a sárkányok csontszerkezetén gondolkodott, hogy eleget írt-e vajon vagy kifelejtett valamit belőle. Az utóbbi elképzelhetőbb volt. Azonban már kár volt rajta szorongania, hisz beadta Brightmore professzornak.
Auróra hirtelen megállt és gyanakvóan lenézett. Az a zöld pocsolya, mintha látta volna már. - Biztosan csak képzelődöm. - motyogta duzzogva. Végül vállát vonva tovább ment, aztán még vagy kétszer látta feltehetően ugyanazt a pocsolyát, amely alakra és színre megegyezett emlékeivel. - Ez lehetetlen - gondolta.
Szeme sarkából ismét furcsán mozgott a kivetülő árnyéka, mintha integetett volna neki. Amilyen gyorsan csak tudta, odakapta a fejét, azonban az árnyék már nem csinált semmit. Lehet csak az agya rosszalkodott a fáradtsággal és paranoiával együtt. Már megint. Mindenesetre a hirtelen fordulat nem tett jót az amúgy se stabil testtartásának, egyszóval eltaknyolt. Bele a zöld, ismeretlen trutymóba, könyvei pedig kitudja merre szálltak el.
- Most komolyan? - hasalt fel, míg homlokáról egyenesen orrnyergén keresztül vándorolt lefelé az ismeretlen cucc. Nagyon remélte, nem hányás volt. - Ó, az istenit!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=837830#post837830][b]Homoki Zsuzsanna - 2021.10.07. 21:09[/b][/url]

---

Igazából kész rejtély, miért nincs minden éjszakára ő beosztva. Más dolga úgysem akad, ideges sem lesz amiért igazságtalanul sokszor kell a falak között keringenie, meg hát... amúgy is folyton ezt teszi. Természetesen abban is van ráció, hogy önmagában nem sokat érne a rendbontók ellen, mert hát mit tehetne? Addig lebeg fölöttük, amíg testéből áradó hűvös el nem kezd túlontúl kellemetlen lenni? Ugyan, annak nincs semmi haszna, ha nevetségessé teszi magát.
A körleteket ilyen kései órában már nem szokta megtisztelni jelenlétével, tananyagot írnia se szüksége, se lehetősége, rendszerint a birtokon suhan hát végig komótosan - kivéve a maihoz hasonló éjjeleket. Tanári kinevezésével egyidőben más jellegű kötelezettségeket is magára vállalt, s így esett, hogy Nadia partnereként élete (mondható ez így ebben a formában egyáltalán?) első hivatalos járőrözésére indult. No persze ha nem tekint rá a kifüggesztett hirdetőre, akkor könnyedén siklik el az információ felett - nézzétek el neki, valahol a kétszázadik halálév után kezdték a napok elveszteni jelentőségüket. A padló irányából érkezik meg a tanári előtti folyosóra, a tanterme felől, ahol legtöbb idejét tölti. Külleme, hangulata, jellege teljes mértékben a szokásos: rendezett, finom, egyszerű, kicsit talán katonás is (utóbbi férje nyomán viszonylag hamar beépült öltözködésébe). Bár már nem foglalkozik vele, anno nem egyszer adott hálát annak, aki halála előtt megmosdatta, sebeit bekötözte, rendesen felöltöztette - mennyivel jobb így élni az örökkévalóságot, mint holmi pőre hálóköntösben.
- Minden nagyobb csoport figyelmét ilyen nehéz megtartani? Ettek az órámon - csendül lágyan karcolt hangja a folyosó nyugalmában, megszólítva a másik nőt. Nem is gondol arra, hogy esetleg bármilyen más módon is jelezhetné érkeztét, és szájából is a pár órával korábbi töprengése bukik elő - de ki hibáztatja, pár pillanat, pár óra, mi a különbség a kettő között?