Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Fene tudja miért nem szívtam el aznap reggel ugyanúgy egy staubot, mint ahogy mostanában szoktam. Valamiért aznap este elkerültek a rémálmok, és már nem éreztem szükségét annak a plusz boostolásnak, amit a fű nyújt. Persze ezt a döntésemet azonnal meg is bántam, amikor kiderült, hogy Ádám kurvára nem fog hozzám társulni a reggelihez. Kellett rávennem arra a rohadt randira, most megint mellőzve leszek egy másik tyúk miatt...
Magamban morgolódva vetettem le magam a levita asztalához, hogy a dühömet kiéljem egy burgonyás pogácsa erőszakos megkenésével. Abban a pillanatban bármit adtam volna érte, hogy valaki elkapjon és behúzzon egy terembe, hogy a frusztrációt jótékony testedzéssel levezessem. Helyette viszont csak az ujjamról tudtam lenyalni a rákerült szendvicskrémet. Remek.
Ahogy beleharaptam a finomságba, végigpillantottam az asztalon. Nézzenek oda mennyi kis szorgalmas kék gyűlt ma reggel is össze, egy csomóan olvasgattak vagy írtak. Felálltam, és pár méterrel arrébb rátérdelve a székre könyököltem az asztalra, hogy közel tudjak férkőzni a kiszemelt áldozatomhoz. Közben kicsit be is pucsítottam, hogy legalább a mögöttem elhaladóknak szép reggelük legyen.
- Hey szöszke, mit szólnál, ha lefestenélek. Pont hiányzik egy transznemű a kollekciómból, és valljuk be a kastély nem bővelkedik belőletek - vontam fel a szemöldökömet, hogy utána vissza is dobjam a helyére. - Ma délután esetleg ráérsz? - tértem azonnal a lényegre, hiszen olyan nincs, hogy valaki nemet mondjon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Fél szemmel még egyszer az enyelgő párocskát néztem. Bárcsak Bori sose bocsátotta volna meg a viselkedésemet a vízesésnél... Közben határozottan megközelítettem az ismeretlen levitást. Vagyis annyira volt ismeretlen, mint az összes alak, akit az Edictum megemlít, mert azért őt se hagyták ki a szórásból.
Grimaszolva néztem a szenvedését, és ügyetlenül nyúltam végül a hátához, hogy segítsek. Meglapogattam, bár szinte biztos voltam benne, hogy rohadtul nem ért semmit a tevékenységem. Mindenesetre elmondhattam, hogy ennyit tettem a srácért, szóval még kibaszott jó fej is voltam. Igaz, csak azért, hogy belemenjen a festésbe. De amúgy is, ki nem akarná, hogy kiemeljék a különlegességét?
Kicsit hátrahőköltem a hevessége hallatom. - Jól van kölyök, nem kell mindjárt bekapni. Én se mindenkinek szoktam első alkalommal - néztem rá megzavarodva. - Akkor mit szólnál a holnaphoz? - vetettem fel. Közben szedelődzködni kezdett, és láttam is a szemében az értetlenséget. Jó, talán kicsit hirtelen támadtam le. Elindultam utána, hogy az asztal végénél még beérjem.
- Figyelj. A projekt az alábbi. Különleges embereket gyűjtök, hogy bemutassam milyen fantasztikusan változatos a társadalmunk. Szerintem kurva menő lenne, ha fel mernéd vállalni önmagad, mert hidd el, nincs ezen semmi szégyellni való - magyaráztam. Sokféle projekt megfogant már a gondolataimba, általában mindegyik mélyen beszólt a társadalmi tendenciáknak, mert utáltam, hogy ennyi ember szenved pár barom miatt. Együtt tudtam velük érezni, még ha nem is sejtették.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Régen vártam már bármit ebben az életben, mint ezt a szakkört. Amikor meghirdették nem is volt kérdés, hogy azonnal felvésem a nevemet két másik alá. Persze ez az izgatottság egy rohadt nagy adag szorongást is magával hozott, és ez pedig mindig együtt járt a rémálmokkal. Szóval amikor felkeltem minimum úgy néztem ki, mint akinek behúztak az előző este. Elkészítettem hát a szokásos nyugtató teámat, megspékelve a készletem maradékával, és azzal a hatalmas bögrével együtt közelítettem meg az tantermet, ami meg volt adva. Hajamat két ecsettel fogtam össze, hogy ha esetleg már ma alkotnánk, akkor legyen nálam valami eszköz.
- 'napot! - vetődtem be az első bakra, és lazán elhelyezkedve rajta hörpintettem a csodaszerembe. Így persze nem volt olyan erős a hatása, mintha szívtam volna, de lassan javította a kedélyállapotomat. Fáradtan néztem a már bent lévőkre, amikor rájöttem, hogy valószínűleg egyiknek sincs gőze se arról, hogy ki vagyok. Leraktam a kék bödögém, és feléjük fordultam. - Borbély Leila. Levita.. öhmm.. ötödév - soroltam az adatokat, mintha csak egy kibaszott névtelen alkoholisták gyűlésén lennék. Innen is jött az ötlet, hogy esetleg oldjam a jeget egy kis viccelődéssel. - Már öt hete nem gyújtottam rá. Csak viccelek - legyintettem, és itt mindenki képzeletére rábíztam, hogy innen hova viszik tovább a szálat. - Leginkább festek. Akrillal vagy temperával. Inkább vagyok olyan Van Gogh stílusú, mint Rembrandt - magyaráztam az alapokat, aztán visszafordultam inkább a teámhoz. Borzasztóan szar voltam a small talk-okban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

A változatosság kedvéért teljesen józan voltam. Igaz, nagyon nehezen tartottam távol magam a kedvenc kis tasakomtól, de lassan a készlet is elfogyott a hónapra, meg a kedvem is jobb volt, mint általában. Arról nem is beszélve, hogy Ádámot vártam, hogy a beígért filmezést végre tető alá hozzuk. Azt beszéltük, hogy az utolsó óránk után a folyosón bevárjuk egymást, és együtt foglaljuk be a levitás mozitermet - akkor is, ha valakik épp bent romantikáznának, mert rohadtul leszartam. Arra viszont nem számítottam, hogy esetlegesen felfigyelnek rám az emberek. Pontosabban egy bizonyos. Milán.
A férfi azonnal a falhoz passzírozott, és a fülembe kezdett suttogni. Valószínűleg le akart smárolni, csakhogy elfordítottam a fejem.
- Most nem, Milán. Egy másik délután talán. Dolgom van - válaszoltam neki, de a szemébe nem mertem felnézni. Talán túlságosan ismerős volt a helyzet. A beszorítottság érzése. Lehunytam a szemem, ahogy újabb szavakat suttogott, és kezével a mutatni kezdett. Először csak a karomat simította végig, majd mikor azt elkaptam, a derekamnál fogva rántott közelebb. A mellkasán megtámaszkodtam a tenyeremmel, hogy el tudjam tolni.
- Értsd meg, hogy most nem - mondtam egy fokkal határozottabban, és fészkelődni kezdtem masszív, izmos karjai között. Csak nem tágított. Ajkai utat törtem a nyakamhoz, és csókokkal kezdte behinteni. A folyosón elhaladó emberekre néztem, segélykérően próbáltam találni legalább egy valakit, aki akár csak visszanéz rám, de mindenki inkább a plafont nézte vagy a földet. Egyedül voltam, ahogy mindig. Bassza meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

- Ez nem vicces, hagyd abba - nyikkantam egyre kétségbeesetten, ahogy realizáltam, hogy nem vagyok elég erős hozzá, hogy Milánnal bármit kezdjek. Böhöm nagy volt hozzám képest, és éreztem, ahogy odalent is egyre jobban beindult rám. Balja a fenekemet markolászta, míg jobbja a pólóm alá kúszott. Csak nem akarta a folyosón csinálni. Talán ha becsalom az egyik terembe lesz menekülőutam. Csak egy pillanat kellene, egy óvatlan elengedés, és már hűlt helyem lenne. De ahogy a gondolatsor végére értem volna, hirtelen minden megváltozott. Megfeszült mellkasomból hirtelen szuszakoltam ki az addig bent tartott levegőt, és szinte csillogó szemekkel néztem Ádámra, ahogy felém fordult.
- Igen, én... - kezdtem volna, és Ádám fele indultam. Milán a karomnál fogva kapott el, és hatalmasat rántva rajtam parancsolt maga mögé.
- Húzd el a csíkot Fellner, mielőtt megjárod - fenyegette a tagbaszakadt férfi, és még jobban kihúzta magát, hogy megmutassa Ádámnak milyen hajszál kevés esélye van. - Mi csak szórakoztunk Leilával. Semmi közöd hozzá - beszélt felsőbbrendűen, én pedig abban a pillanatban realizáltam a szituáció komolyságát. Bármennyire is féltem egyedül maradni Milánnal, sokkal jobban tartottam tőle, hogy ez mire futhat ki.
- Hagyd békén Ádámot, kérlek - fogtam meg a hatalmas srác vállát, hogy magam felé irányítsam a figyelmét. Lopva barátomra néztem, igyekezve bátornak mutatkozni, és egy mosolyt is küldtem felé. - Semmi gond. Minden rendben lesz - bizonygattam, és idegesen a fülem mögé túrtam egy tincset. A testem csak eszköz. A testem csak eszköz - mantráztam magamban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Ezerszer hagytam volna, hogy kihasználjanak, ha ezzel biztosítani tudtam volna Ádám egészségét. Csak én hiába tettem volna meg, ha ő továbbra is beleállt a szituációba. Tekintetem elsötétült, ahogy hallgattam a kettejük rövid szócsatáját.
- Kérlek, neee - sikkantottam az utolsó szót, ahogy Milán keze lendült. Indultam utána, hogy valamiképp megvédjem Ádámot, bárhogy, de nem volt rá szükség. Egy pillanat alatt néztem végig, ahogy barátom kifekteti a tagot. Csodálkozva néztem nem csak én, de az egész folyosó a jelenetet. Most bezzeg figyeltek...
Odafutottam Ádám mellé, és lerogytam térdelésben mellé. Épp nem érdekelt, hogy Milán él-e még, felőlem akár a padlón is maradhatott. - Jézusom ne haragudj! - Remegő kezekkel fogtam meg az arca két oldalát, és hajtottam hátra gyengéden a fejét. - Várj egy kicsit - szóltam aggódva, ahogy már az én kezemen is vékony csíkba végigfutott a vér. Gyorsan lekaptam magamról a fekete blézeremet, és egy csomóba összegyűrve Ádám orra alá nyomtam. - Jaj, miért pont te? - suttogtam idegesen, és a fiú szemüvegéért nyújtózkodtam. Talán még sose voltam ennyire ideges, mint akkor. - Tartsd hátra a fejed, el kell mennünk a gyengélkedőre - tájékoztattam, de csak azért járt a szám, hogy levezessen a felesleges feszültséget magamban.
- Jézusom Ádám, miért kellett nekiesned, nem láttad mekkora darab? - kértem számon zsörtölődve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Rettentően aggódtam, hogy Ádámnak miattam lesz baja. Igazából talán ki se néztem volna belőle, hogy képes lenne ilyen kibaszott menőn megvédeni magát. Lenyűgözött, csak ezt még egyenlőre én magam se fogtam fel a reszkető kezeimmel egyetembe. Hirtelen csak azt a rohadt sok vért láttam, amit mind elvesztett - bár utólag belegondolva egy havi alkalmával naponta hatszor annyi vér jött ki belőlem, szóval nem kellett volna, hogy nagyobb baja legyen tőle.
Lassan a szívverésem is visszaállt normálisba, és képes voltam felmérni a helyzetet, mint egy normális ember. Hagytam, hogy Ádám félretolja a kezemet az orra elől, és egy kisebb lila puklin kívül nem történt nagyobb. Mármint se orrtörés, se elmozdulás, szóval egész jól megúszta a mérkőzést.
A fiú karjába bokszoltam. - Ez nem vicces. Mi lett volna, ha komolyabb bajod esik? Vagy rosszul számolsz? - tettem fel számon kérőn neki a kérdéseimet. rád kezet emelni senki. Félrenéztem, ahogy a mondat elhagyta a száját. Persze, soha senki mi? Mintha csak így működne a világ.
- Azt akarta, hogy most csináljuk, én meg hiába mondtam neki nemet. Dehogynem tudod! Múlt hét szerdai vendég a pubban. másnap meséltem, hogy előbb elment mint én - tértem vissza a sokkos állapotból a saját stílusomba. Oldalra nézve csekkoltam végül le a szemüveget, majd a csizmám szárából előhúzva a pálcám mormoltam el a varázsigét.
- Tessék, máris jobb, mint újkorában - nyújtottam át a gazdájának egy vigyor kíséretében. A folyosón egyre többen lettek, és mindenki úgy sutyorgott, mintha csak megöltünk volna valakit. Zseniális. - Gyere Ádám. Belátogatunk a gyengélkedőre, aztán végre megnézzük azt a filmet. Mit szólsz? - álltam fel, aztán nyúltam Ádám kezéért, hogy segítsek neki felkelni. Közben egy pillanatra Milán irányába néztem. Valaki őt is próbálta összekapargatni, közben pedig gyilkos fejjel nézett ránk. Már biztos voltam benne, hogy legközelebb nem leszek ilyen kedves vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Örültem, hogy végül meggondolta magát. No nem csak azért, mert így legalább lekötöttem magam, és nem kellett a pótkereket játszanom Ádámék mellett, hanem mert úgy éreztem, ennek a projektnek tényleg lehet jelentősége. Éppen ezért még csak meg sem ráztam a kis zacskót az ágyam alatt három teljes napig. Nem mondom, hogy ezért a legjobb formámban voltam, főleg a kedvem volt olyan mint egy baszatlan picsának, de legalább teljesen józan állapotomban kezdhettem meg az alkotást.
Előbb érkeztem Hunornál, hogy beállítsam az eszközöket, aztán leültettem magam elé, és közöltem, hogy próbáljon mozdulatlan lenni. Az alap vonásokat már fel is vittem, megadták a fiú alapját, és addig nem is nagyon beszéltünk. Egyikünk sem.
- Mikor jöttél rá, hogy más vagy? - szólaltam meg először hosszú idő óta. Nem tudtam, hogy ezt hogy lehet ennél szebben megfogalmazni. Szimplán csak szerettem volna többet megtudni róla. Mert egy festmény akkor igazán tökéletes, ha nem csak azt rakjuk a vászonra amit látunk, hanem ami a felszín alatt van.
- Kinevetnek érte? - tettem fel egy újabb kendőzetlen kérdést. De igazán nem tudtam másra gondolni az első reakciói alapján. Hát basszus, konkrétan kifutott miatta a nagyteremből!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Mondhatni elbaszott egy nap volt a mai is. Újabban folytonos rémálmokkal kelek, hajnalban a nyitott ablaknál kell elszívnom a tekertet, hogy újra nyugalomra leljek. Már a szemem alatt is megjelentek a karikák, amiket csak sminkkel tudtam eltávolítani. És ha ez még nem lenne elég, Ádám is olyan nagy ívben szart bele, hogy mi van velem, hogy öröm volt nézni. Pedig én egyik pasi miatt sem tettem őt mellékvágányra, ezzel szemben ő engem mindig. Igaz barátság vagy mi. Ráadásul ő abba az undorítóan nyálas kategóriába tartozott, aki mindig a lehető leglátványosabb helyen nyalta-falta a barátnőjét. Nem, nem nyalta. Csak falta. A nyalás még szerencsére csak kettesben ment.
Szóval nem kis hévvel vágtam ki a Jóslástan terem ajtaját - ahol megint a fejemhez vágták, hogy nyomorúságos sors vár rám, köszönöm szépen tudok róla. Fejem még kótyagos volt a fűtől, de mellette a gondolatok se hagytak nyugodni. Lépteim bármennyire is határozottak voltak, képtelen voltam az egyenes járásra, és meg is lett az eredménye. Olyan szépen levállaltam valakit, hogy öröm volt nézni. Közben megpördültem, és hogy még se essek fenékre, elegánsan megragadtam az első dolgot ami a kezem ügyébe esett. Ez pedig egy random ember volt. Csak reménykedni mertem, hogy nem esünk el mind a ketten, de ha igen, legalább már nem csak nekem rossz. És igen, ez egy olyan dolog, ami kibaszottul boldoggá tesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Igazából nem tudom mit vártam ettől a szar helyzettől. Hogy valaki úriember lesz és megragad esés előtt, miközben rárontottam a semmiből? Ilyen jó reflexei még a legnagyobb sportolóknak sincsenek. Szóval ahelyett, hogy egyedül kötöttem volna ki a padlón, még egy srácot is magamra rántottam. Ez olyan Leilás volt, valószínűleg senki nem is csodálkozott rajta, hogy vízszintesbe kerültem egy csávóval, akivel még egy szót se beszéltem. Megesik az ilyen.
Matató kezeire féloldalas mosolyra húzódtak ajkaim, és látványosan végigmértem a férfit. Már amennyire ez a testhelyzet megengedte. És be kellett vallanom, hogy egészen tudok válogatni. Még esés közben is.
- Modern lány vagyok, megragadom a lehetőségeimet - válaszoltam beharapva alsó ajkamat. A vicc csak az volt ebben, hogy szó szerint értettem. Nem első és nem is utolsó alkalom, hogy valakivel ilyen random módon kezdek ki. És kibaszottul nem bánom. Ráadásul ezt a csávót még névlegesen ismerem is. Hallottam alsóéves lányokat rettegve kiejteni a nevét, felsőbb éveseket meg undorodva.
- Mond csak Létai, a nagy száddal a kis méreteidet kompenzálod, vagy tényleg olyan jó vagy, amennyire mondod? - vontam fel a szemöldökömet kihívóan. Gyerünk srác, itt a lehetőség, hogy végre egy nőt tényleg magadévá tegyél, akár a folyosón is. A lényeg csak az volt, hogy végre levezessem a felgyülemlett feszültségemet. Kit érdekelt a következő legilimencia, ha ilyen jó lehetőségek potyogtak rám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Lassan végre lekerült rólam a plusz súly. Általában nem volt ellenemre az ilyesmi, csak most a bódult testem kicsit másképp értelmezte a dolgokat. Meg az se segített a helyzeten, hogy mind a ketten ruhába voltunk. Legalábbis egyenlőre.
- Megelőzött a híred ez igaz, de nem jelenti, hogy jókat hallottam rólad. A te szerencséd, hogy rosszalkodni jobban szeretek én is - haraptam be alsó ajkam játékosan, miközben felnyújtottam a kezem, hogy akkor már legyen egy kibaszott úriember, és segítsen fel. Hiába, lehet, hogy sokszor sok emberrel szexelek, de egy alap figyelmességet elvárok. Általában.
- Nagy szám van, hogy kemény hosszú dolgok beleférjenek - replikáztam azonnal, és felállva közel húzódtam Rolandhoz. Kezem hátán végigcsúszott egészen a fenekéig, amibe egy kis masszírozás után bele is markoltam. - Szerintem a terem közelebb van. És amúgy se kell semmire meghívnod - nevettem el magam az ötlet hallatán. Azt hiszem kifogtam magamnak egy úriembert. Na majd meglátjuk mennyire lesz gyengéd zárt ajtók mögött.
Hagytam hogy az üres tanterembe vezessen. Kicsit körbenéztem, hogy ha esetleg akarja, akkor egy széket vagy valamit odatehet az ajtó elé a privát szféra megteremtése érdekében, aztán kérdés nélkül léptem oda hozzá, és támadtam le ajkait. Mélyen, forrón és hosszan csókoltam, hogy közben a szemeim is lehunytam egy pillanatra. Egyik karom a tarkánál simította a haját, míg másik a mellkasán nyugodott. Aztán elindítottam lefelé, és az anyagon keresztül középen kezdtem el dörzsölni, hogy beindítsam végre a bulit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Elégedetten vártam meg, hogy Roland végigmérje a hátsó felemet, hiszen nem volt vele semmi gond. Sőt, az volt az egyik szexepilem. De hát legyen is szép feszes, ha már ilyen kurva sokat edzem. Én meg amúgy is közelről élvezhettem már az övét, szóval egy szavam nem lehetett. Egészen addig, míg el nem kezdett a terem felé húzni, amelyet ajánlgatott. Csak remélni mertem, hogy azt is tudja, hogy lesz-e odabent óra. Bár az se nagyon zavart volna, ha valaki ránk nyit. Legalább Ádám fülébe is eljutott volna, hogy nem ő egyedül képes élvezni az életet.
A csók amiben összeforrtunk heves volt, mégse gyors. Mondhatni kellemes. Miközben ajkai elindultak nyakam felé, engedékenyen hajoltam az ellenkező irányba, hogy minél jobban elérje a kellemes pontokat. Közben kéjesen felsóhajtottam, s kezem csak akkor állt meg a másik kényeztetésében, mikor finoman megéreztem ujjait a pólóm alatt. felemeltem karjaimat, hogy minél gyorsabban lent tudhassuk a ruhadarabot, és felmérhesse fekete csipkemelltartóm.
- Ne siess annyira előre - suttogtam ajkaink közé mosolyogva. Gyorsan felültem az asztal szélére, és lábaimmal közrefogtam Roland csípőjét. Kezeim az inge gombjaival bíbelődtek, miközben ajkait még mindig sajátjaim tartották mozgásban. Mellkasom hevesen emelkedett és süllyedt az oxigénhiánytól, de semmi nem akadályozta, hogy Roland most megkapjon engem.
Mikor az ing végre teljesen szétnyílt, karommal a vállánál próbáltam minél gyorsabban lejjebb húzni az anyagot, majd ujjaim azonnal pattantak vissza a nadrág gombjára, ha már ennyire benne voltam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Amióta összebalhéztunk Ádámmal sokkal nehezebben vettem rá magam, hogy kimozduljak. Majdnem annyi időt töltöttem a szobám rejtekébe bújva, mint a szünetek után. Egyedül, ahol senki nem bánthat. Egyedül dolgozni jártam el ugyanúgy, mert Benedeket nem akartam átbaszni. Meg amúgy is. Kellett a mindenkori adagom. Csak arra nem számítottam, hogy az egyik ilyen estén milyen felfedezést teszek. Esküszöm az a liba hülyébb, mint ahogy gondoltam.
Akárkit kérdeztem merre találom Ádámot, mind valami titkos buliról beszélt. Jah, el tudom képzelni mennyire rejtélyes, ha mindenki tud róla. Szánalmas.
Magamra kaptam egy elviselhető ruhát, mert azért nem a látványommal akartam lelombozni az összes bulizót, viszont a téma nem várhatott tovább. Ahogy sétáltam lefele, távolról már hallottam is felcsendülni kurva hamisan a születésnapi dalt, szóval biztos lehettem benne, hogy jó helyen járok. Bevetettem magam az emberek közé, és csak azt az ismerős arcot kerestem, aki már minimum egy hete került, de lehet több. Közben elhaladtam az italos pult mellett - ahol többek között ott állt maga a születésnapos is, így neki odaböktem egy boldog szülinapot is -, és felhúztam valami erőset. Fogalmam se volt róla, hogy mi az, mert rohadtul nem magyarul volt, de a hatás a lényeg. És mikor a másodikat emeltem ajkaimhoz, végre megpillantottam Ádámot.
- Ádám! - kiabáltam oda neki, és igyekeztem minél gyorsabban átvágni a kisebb tömegen, ami az asztal körül gyűlt fel. - Beszélnünk kell. Kérlek, valami fontosat kell mondanom - jelentettem ki. Igen, tudtam, hogy haragszik. És nem csodáltam. Én is haragudtam magamra. De inkább ez, minthogy... abba belegondolni se akartam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nem voltam benne száz százalékig biztos, hogy mit fogok mondani. Egyedül azt sejtettem, hogy ez után Ádám majd még annyira sem akar majd velem beszélni. Én leszek a rossz hír hozója, de az isten szerelmére, muszáj. Inkább most, mielőtt még ugyanaz lesz, mint Sophie-val. Azonban ahogy megpillantottam az italospultnál, a gyomrom egy hatalmas gombócba sűrűsödött össze. Talán láthatta is rajtam, hogy miután neve elhagyta ajkaimat, megszeppentem. De az élből való elutasítás új tüzet szított fel bennem.
- Most nem arról van szó. Igen, barom voltam, amiért lesmároltalak. Nagyon sajnálom, mert én nem tudtam, hogy te... - összeszorítottam a számat. A picsába. Már megint elterelődött a téma. Hiába nem akartam most erről beszélni, egyszerűen elkerülhetetlen volt. Mondhatni a barátságunk tört ezzel a dologgal felébe.
- Azt akarom elmondani, ha végre idefigyelnél rám... - emeltem meg a hangomat, ahogy egyre inkább ment fel bennem a pumpa. Ennyit arról, hogy hűvösen kezelem a helyzetet. - ... hogy múltkor dolgoztam lent a pubban, és láttam ott Borit. Valaki m... - böktem volna ki a lényeget, amikor maga az ártatlanság mintaképe jelent meg Ádám mellett.
- Szia Leila! Nem is tudtam, hogy te is jössz - csiripelte, miközben belekarolt Ádámba. Nekem meg elpukkant az agyam. Abban a percben.
- Én meg azt nem tudtam, hogy ti ketten nyitott kapcsolatba vagytok. Komolyan olyan hülye vagy, hogy pont a pubba szeded fel a csávókat, amelyikben én dolgozom? - kérdeztem karba fonva a kezem, mert csak így tudtam megállni, hogy ne kapjak szinte azonnal a hajába. Lehet, hogy én se voltam jobb, mint ő, de legalább egyik csávónak se hazudtam azt, hogy csak ő létezik számomra. Kurva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Őszintén azt hittem, hogy nehezebb lesz rávennem a lányt, hogy lefesthessem, de konkrétan csak két kérdésembe került. Arra még nem jöttem rá, hogy vajon túlméretes egója segített hozzá engem ehhez a lehetőséghez, vagy csupán meggyőzőbbnek tűntem, mint azzal a Hunor gyerekkel először. De a lényeg megvolt: alkothattam.
A megbeszélt időpont előtt egy kicsivel érkeztem meg a művészetek terembe, hogy beállítsam a teret az ízlésemnek megfelelően. Közben csináltam egy zöld teát magamnak, csodák csodájára ebbe most egyáltalán nem tettem a saját kis csodaszeremből. Valamiért nyugodtabb voltam, mint ahogy általában szoktam. Talán a festés lehetőségen gondolata.
- Szia! Kérlek oda ülj majd le, és vegyél fel egy kényelmes pozíciót, mert több mint egy óráig nem nagyon mozoghatsz majd - köszöntöttem azonnal utasításokkal a barnát. Nem voltam soha a mellébeszélés nagymestere, amúgy is volt elég időnk közben beszélgetni. Ahogy menni is fog. Nem szerettem szimplán csak vászonra vetni az arcokat, szerettem, ha van bennük valami különleges, ami csak az adott személyre vonatkozik.
Elfoglaltam a helyem a festőbakon, és ecsetemet belemártottam egy sötétbarna festékbe. Egyenlőre az alap vonásokat húztam csupán meg, orrának ívét, arcának vonalát, hajának kiterjedését. - Nagyon karakteres arccsontod van, tudod? A bátyádé is hasonló, szóval ez gondolom ilyen családi vonás - jegyeztem meg. Pontosan tudtam, hogy a mágusjog tanár kicsoda. Csak a vak nem vette volna észre a hasonlóságot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Rosszul éreztem magam, hogy én leszek a rossz hír hozója. Utáltam ezt a szerepet, habár tudtam, hogy valakinek meg kell tennie. Alapjáraton se beszéltünk már Ádámmal úgy, mint előtte, szóval rontani nem tudtam a szituáción. A kurva életbe de nehéz volt mégis.
A pofán leszakadt. A képembe hazudik. Az ártatlan kis bárányka olyan gyorsan idomult a helyzethez, hogy elhinni se tudtam, hogy most került ilyen szituba először. Hitetlenkedve nevettem fel egy csepp öröm nélkül.
- Még hogy nem tudod, te rohadt kis szuka - fröcsögtem a szavakat, és közelebb lépve a lányhoz ragadtam meg a vállait, és löktem meg. Egyszer kicsit, mire karja legördült Ádámról, majd még egyszer jobban, hogy elesett, és a Földön kötött ki. Talán rá is ugrottam volna, ha Ádám hangja nem ránt ki. Pedig itt volt az ideje, hogy végre megkapja a magáét.
- Csak veled jár mi? Te elhiszed ezt a baromságot? A két szememmel láttam, ne legyél már ennyire naiv! - pördültem barátom felé, magamból kikelve. - Elvette az eszedet ez a hülye liba, elég volt, hogy szétvetette neked a lábait, és már el is hiszed minden szavát - pörgött a nyelvem tovább, mintha nem lenne már semmi gát, ami bennem maradt. Nem is volt. Felcseszett a helyzet. Bori. Ádám. Talán le se kellett volna mennem a szülinapra. Talán hagynom kellett volna szenvedni. - Esküszöm Ádám, hogy nem hazudok. Most nem - jelentettem ki, mert nem lett volna igaz, hogy sose tettem. De nem lehetett olyan együgyű, hogy elhiggye, hogy az a sok szar a moziteremben igaz volt.
Pillantásom szikrákat lőtt ki, és a lányra kaptam őket. - Ha jót akarsz magadnak, elmondod most az igazat - fenyegettem. Nem érdekelt már, hogy kedvesen kellett volna, az sose volt igazán az asztalom. A durvaság azonban mindig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Ennek a nőnek kisugárzása volt. Uralta a teret, mert kibaszottul tudta, hogy jól néz ki. Apró mosollyal köszöntöttem, és jó pár instrukcióval. Közben kortyoltam egyet a zöld teámból, és magam is elfoglaltam a helyet a vászon mögött. Nagy szemeimet összeszűkítve rajzoltam meg az alapot. Épp csak pár vonalat, ha valaki ránézett volna valószínűleg azt se látta volna, hogy ez egy embert akar ábrázolni. Tudatlan hülyék, akik semmit nem konyítanak a művészethez, aztán elmennek a kiállításra és úgy csinálnak mintha értenék az alkotót csak mert elolvastak róla egy könyvet.
- Biztosan olyan lesz az eredmény, a helyedben nem aggódnék - mosolyogtam megcsillogtatva az önbizalmam. Nem sok dolog volt, amiben tudtam, hogy jó vagyok. A festészet és a szex. Talán csak ennyi. De azokban nagyon.
- Szeretnék egy kiállítást csinálni emberekről. A történetükről, megmutatni őket valójában. Hogy milyen sokszínű a társadalmunk. Le akarom dönteni a heteró fehér férfiak tévképzetét arról, hogy csak ők léteznek - magyaráztam, de őszintén csak félig figyeltem a szavaimra. Előttem Konstantin bárgyú mosolya rémlett fel. Azt hiszik mindent megtehetnek. Velem talán igen, de vannak rajtam kívül mások. A húgaim. Nők, akiket nem becsülnek. Melegek és transzneműek, akiket nem fogadnak el.
- Ha jól tudom te is hasonló témákban utazol, szóval nem kell túlmagyaráznom. Inkább azt mond meg, hogy miért jöttél pont Magyarországra? Ez a porfészek nem sok mindent tud neked adni - húztam el a számat. Minél keletebbre mész annál rosszabb a helyzet. Legalábbis ezt mondják. Sose voltam a szerencsések között, akik átléphették az országhatárt. Itt ragadtam ezen a kurva szemétdombon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Remegtek a végtagjaim, ahogy azon a rozoga padon ültem. Felhúztam őket, mintha ezzel segíthetnék megállítani a rámtörő sötétséget. A fülembe zúgott a szívdobogásom, pedig a nő már egy fél órája elment. Én viszont moccanni sem tudtam. Néztem kifelé az ablakon, egy pár éppen a fa alatt romantikázott mint a gerlepárok, mások kiterített plédeken készültek a közelgő vizsgákra. Az én életem azonban megállt folyni ahogy kimondtam azt a pár szót.
Viszketett a bőröm, le akartam kaparni róla az igazságot. Fejemet ölembe hajtottam, és ingatni kezdtem. Szememet elpárásította a félelem vizes köde. Miért tettem ezt? Hiszen szabad lehetnék. Nem mennék soha többet vissza a házba. Elmondanám a gyámügyeseknek mi folyik ott. De...
Reszketegen sóhajtottam, és hatalmasat nyeltem. Letettem a földre erőtlen lábaimat. Leráztam a kezemet, próbáltam elfogadni a súlyát a döntésemnek. Halkan nyögtem, ahogy eszembe jutott a kérdés, mint valami lidérces álom. Pár tanár aggódva nézett felém, de gondolom hallották hírét mi történt, így nem mert senki közelebb jönni. Valószínűleg már az egész iskola tudja. Vagy ha nem is tudja, sejti. Hamarosan Ádám is. És tudtam, hogy mindennek ellenére fel fog keresni. Mert nem tudta az igazat, és ez fájt neki. Jönni fog, veszekedni fog. Nekem meg erősnek kell lennem.
Könyökömet térdemre fektettem, és lehajoltam. A gyomrom felfordult, úgy éreztem mindjárt hányni fogok. Vajon lesz ez bármikor jobb? Ha legközelebb visszamegyek, bánni fogom a döntésem? Nem valószínű. Harmadik év van. Új gyerek fog jönni. Lehet megint egy lány. Jól döntöttem. Csak akkor miért nem érzem úgy?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A gondolatok szép lassan emésztettek fel, és a kibaszott életben sem tudtam tőlük elfutni. Bárcsak soha nem jött volna oda az a gyámügyes. Bárcsak soha nem ajánlotta volna fel a függetlenedést, a jobb lehetőséget. Hiszen már beletörődtem a sorsomba, így kellett lennie. A többi kölyökért, akiket kivetett magából az élet. Attól még bunkó egy dolog volt a karmától, hogy mégis velem mondatta ki végső soron a halálos ítéletet.
Felpillantottam, még csak a hangjától is hatalmasat dobbant a szívem. Felpattantam, és a karomat válla felett átvetve szorosan öleltem magamhoz. Nem érdekeltek a kérdései, hogy ezzel túl sokat elárulok, szükségem volt arra, hogy ott legyen mellettem. Önző voltam? Meglehet. Talán gyenge is, de ha csak egy pillanatig is, de megérdemeltem.
- Most már jól vagyok - suttogtam bele a nyakába a válaszom, mélyen beszívtam illatát. Csak még egy kicsit. Aztán elengedtem, és megigazítva felsőmet visszaültem a padra. Úgy tűnt az a szent hely lesz a titkok részlege. Közel a tanárihoz, mégis hallótávolságon kívül.
- Valamit el kell mondanom neked. Bár már elég biztos vagyok benne, hogy már hallottad is. Ez az iskola elég pletykás - húztam el a számat. Tudtam, hogy csak idő kérdése, hogy Ádám felbukkanjon, és így is lett. Elméletben már felkészültem erre a beszélgetésre, mégis ahogy azokkal a bizalmas barna szemeivel rám nézett, egyszerűen összekuszálódtak a gondolataim is. - Szóval hogy… most volt nálam… - összeszorítottam az ajkaimat. Ez így nem lesz jó. De mégis van bármilyen tankönyvi példa egyáltalán, hogy ezt hogy kéne csinálni? - Tudod mindig mondom, hogy milyen nagy családban élünk, mert sok a testvérem - kezdtem inkább a történetet az elején.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A mustár sárga körítést határozott mozdulatokkal kezdtem el felkenni a vászonra. Nem volt bennem félelem, hogy talán ezzel elrontok mindent, hiszen a művészek nem igazán szokták szeretni az ilyen nyers színeket. De szerettem kilépni a komfort zónámból. És amúgy is. Reinához illet ez az árnyalat. A sárga a hatalom, a felsőbbrendűség és az egészséges öntudat színe. Mi mutatná meg ennél jobban a rellonos személyiségét?
- Ugyan már, nem élek a tévképzeteknek - horkantam fel a választ hallva. Még hogy a férfiakra hatással lenni. - Az összes férfi a farkával gondolkodik. Ha meg akarod változtatni a gondolataikat, azt maximum szex közben tudnád csak, de akkor meg úgy sem figyelnek - forgattam a szemem, és egy halvány barna árnyalatot kezdtem kikeverni a palettán. - Én a kivetettekhez próbálok szólni. Nekik kell felkelni a seggükről, hogy változás történjen - jelentettem ki egyszerűen. Milyen könnyedén hagyták el a számat a szavak, mintha én bármit is tennék. Képmutató vagyok. Mindig is az leszek.
- Wow, ez nagyon demokratikusan hangzott, minimum annyira, mintha betanultad volna - biccentettem el oldalra egy kicsit a fejemet rosszallóan. Éjt nappallá téve hazudok, még szerencse, hogy ennél jobban csinálom. Valószínűleg ha nem így lenne már rég ránk hívták volna a gyámügyeseket. Bár ha jobban belegondolok, lehet még az se történt volna meg. Ez Magyarország. Itt minden szar megtörténhet.
- Maradjunk annyiban, hogy ha lenne elég pénzem és családnevem, akkor biztosan nem itt basznám a rezet - vontam meg a vállamat egyszerűen, és nekiálltam a részletek kidolgozásának.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Rengeteg titkom volt. Piszkosak, bűnösek, rosszak. Olyanok, amelyektől megkíméltem mind a tanáraim, mind a társaim. És leginkább Ádámot. Utáltam, hogy titkaim vannak előtte, mégis biztosan állíthattam, hogy minél többet elárulok neki, annál jobban megváltozik majd a tekintete, amivel rám pillant. Bűnösként díszelegnék előtte, vagy ami még rosszabb, áldozatként.
De mindennek ellenére is ő volt a legjobb barátom, és ismert. Nem tárgyilagosan, de szellemileg. Ahogy most is érezte, hogy hiába mondom, hogy jól vagyok, mégse voltam. Hogy hiába próbáltam fél mondatokkal kerülni az azonnali tényeket, ő átlátott rajtam. Nem csak sürgetett, de kérdezett, kiegészített. A szavakkal, amelyek az én ajkamra sose jöttem volna. Gyámügy. Elérhetetlen. Mégis a kérdések valahogy túl sokak lettek a végére, ő pedig túl ideges.
- Ádám, nekem nincsenek szüleim - jelentettem ki magabiztosan. A szemébe néztem, hogy lássa szikla szilárdan mennyire komolyan az ügy. - Amikor megszülettem a kórházban hagytak, akikről pedig meséltem a mostoha szüleim meg a többi árva, akit örökbefogadtak. - Éreztem, hogy minden egyes szóval csak újabb sebet tépek fel. Már nem voltam labilis, mint mikor megjelent, legalábbis nem külsőleg. Mert ezt a részt már ismertem. A mondatokat még rengetegszer elismételtem már a fejemben.
- A nő azért volt itt, mert nagykorú lettem - fejeztem be. Vártam, hogy szóljon valamit. Bármit. Szükségem volt rá, még akkor is, ha sejtettem, hogy nem lesz olyan szép amit hallani fogok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Lehet, hogy nekem nehéz volt feldolgozni az egész szituációt, mégis meg kellett emberelnem magam. Tovább kellett adnom azt, amitől egészen eddig féltem kimondani is. Bármennyire nehéz volt is Ádámnak ezt felfogni, mégse támadt le. És ezt mindennél jobban értékeltem jelen pillanatban.
Meséltél. Egyszer kétszer talán beszéltem róluk. De inkább a testvéreimről, mert Borbélyékről még én se tudtam semmit, csak hogy hagyják az erőszakot bekopogni a bejárati ajtón, és meleg szívvel üdvözlik is, mintha rabszolgájuk lennének.
- Igen. Nekik... nem lehet saját gyerekük. - Vajon a sajátjukkal is azt tennék, amit velünk? Kihasználnának, majd rongyként Konstantin elé dobnának?
Sóhajtottam egyet a sok kérdés hallatán. - Igenis meg nem is. Várj, inkább... - túrtam bele idegesen a hajamba. Még én se teljesen dolgoztam fel az eseményeket. A zavarom, ami felszínre tört a gyerekkori énemre emlékeztetett. Arra, aki legtöbbször belül voltam, és akit senki nem ismert.
- Amikor örökbe fogadnak, akkor csak 18 éves korodig kötelesek téged ellátni. Addig egy bizonyos összeget az állam ad, támogatásképp. De amikor felnőtt leszel, akkor a szülő és a gyerek egyaránt eldöntheti, hogy szeretne-e további kapcsolatot, vagy teljesen külön megy az életük. Az év végéig még fizet utánam az állam, de utána már nem. A gyámügyis azért jött, hogy megkérdezze, hogy én szeretnék-e továbbra is... hát... Borbély lenni - próbáltam minél egyértelműbben elmondani a jelenlegi állást. Nehéz volt a szisztémán kívülieknek átadni az egészet. Rohadt magyar állam és a bürokráciája olyan körmönfont, hogy még a benne élők se értik sokszor mi történik.
- És ami az elmondást illeti... - húztam el a számat, és felálltam mellőle. Nem bírtam egy helyben maradni. Túlságosan ideges voltam. - Én... én nagyon sokszor akartam. De tudod eleinte nem mertem. Aztán attól féltem, hogy megváltozna a viselkedésed, ha tudnád. Aztán meg csak nem volt rá jó alkalom - magyarázkodtam. - Nagyon sajnálom, én... csak nagyon nehéz, tudod? Nyolc éves koromig egy lepukkant épületben töltöttem száz másik gyerek társaságában. Nem éppen olyan emlékek, amiket szívesen mesél az ember - szökött ki a szó egyenesen a mellkasam mélyéről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Magyarázkodtam? Talán. De inkább mondanám, hogy a tényeket soroltam. Hiába volt már tíz éve, mikor először a Bagolykő ajtaján beléptem, még mindig ugyanolyan élénken élt bennem a félelem az első találkozástól. Beosztottak, és a Levita asztalához leülve Ádám volt az első, aki felém fordulva megkérdezte a nevemet. Egy pillanatig hezitáltam, aztán rávágtam: Leila. Abban a pillanatban biztos voltam benne, hogy az otthoni életemet a lehető legtávolabb akarom tartani az ittenitől. És eddig be is jött.
Bólogattam arra, amit mondott, és utáltam magam, amiért ennyire gyenge vagyok. Ha nem Ádám lett volna ott, talán nem is mutattam volna így ki, de amikor a közelemben volt, akkor a belső falaim mindig sokkal gyorsabban ledőltek, mint szerettem volna. Magához volt, én pedig a mellkasába fúrtam a fejem. Mélyen beszívtam az illatát, hagytam, hogy a közelsége megnyugtasson, mint mindig. Ilyenkor nem volt szükségem szerre, se alkoholra. Csak rá.
A kérdése hallatán kibontakoztam ölelő karjaiból, pedig semmit nem akartam jobban, mint ott maradni. Talán soha ki sem jönni. Ha lehetett volna ilyen opcióm.
- Már döntöttem. Maradok velük - mondtam ki, bár a hangom kicsit megremegett a két szó közben. - Nem is Borbélyék miatt, hanem a többi gyerekért. Szükségük van rám - magyaráztam. Hogy miért? Megvédeni az ártatlanságukat. Eszközként használni a testemet, hogy az ő lelkük megmaradjon. És nem mellesleg a félretett pénzem se utasították el egyszer sem.
- Nézd, tudom hogy utálsz, amiért úgy Borira támadtam, de esküszöm csak téged akartalak megvédeni - jutott eszembe. Felnéztem rá, szemeimmel kértem, hogy bocsásson meg. Hogy ne taszítson el, mert nélküle úgy éreztem elveszek a világban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Édesem. Az összes létező és legyantázott szőrszálam az égnek meredt ettől az egyetlen szótól. Gondoltam, hogy nagy valószínűséggel ez Reina stílusának velejárója, mégis egy pillanatra még az ecset is megállt a kezemben. Balommal a bögréért nyúltam, és beleittam a nyugtató italba. Talán mellékcselekvésnek tűnhetett, de igazán a benne levő különleges "aromákra" volt szükségem. Pláne, ha el akartam viselni az irritálóan felsőbbrendű aranycsemetét.
- Lehet nem a mostani generációnak. Egy későbbinek. Az összes nagy művészt halála után kezdték el értékelni. Az ilyen fajta változás meg amúgy is sok ideig tart - vontam meg a vállamat, mintha ez lenne a világ legegyértelműbb dolga. Nem fekszik le az ember egyik este, tudva, hogy holnaptól nem lesznek osztálykülönbségek a világon. Még csak éjszaka álmában sem mer feltételezni ilyen boszorkányságot. És mégis, vannak, akik hajlandóak kiállni egy-egy eszme mellett. Valószínűleg a vallások is így csábították be az embereket a sötét gödörbe, amit úgy hívunk: hit.
- Nem is azt mondtam, hogy a legmélyebb titkaidat árult el. Csak valamit magadról. Azt hittem ez nem olyan nagy kérés - jelentettem ki, és hol a nőre, hol a festményre pillantottam. valami hiányzott róla. Egy karakterisztika, amely még nem bukott ki a nőből, nekem meg szükségem volt rá.
- Nincsenek terveim. Carpe diemben élek. Egyszerűbb - szögeztem le egyszerűen. Ha valaki a jövőére gondol, az nem várja a halált. Botorság az ilyesmi, mégis a legtöbb ember ebben a korban szenved. - Mik a te terveid? Divattervezés? - vetettem be az egyetlen információt, amit tudtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A legtöbb kapcsolatom felszínes volt. Vízszintes. Alig volt olyan, akivel nem azért tartózkodtam egy légtérbe, hogy a végén egymásnak essünk. És Ádám egyike volt a különleges kivételeknek. Mégis millió és egy titok juttatott kilométer messzire tőle. Napról napra lejjebb süllyedtem, mert nem volt velem, és úgy éreztem az égvilágon nincs semmi, amiért még küldhetek a felém csapó hullámok ellen. De most ott volt. Magához vont, és minden ellenére megbocsátott. Mert a legjobb barátok már csak ilyenek. Nem hagyják ott a szarban a másikat, ahogy én se tettem volna soha ellenkező esetben.
- Édes istenem, azokat az alsókat valamelyik eldugottabb fiókodba kell száműzni, nehogy valaki meglássa és megijedjen - ingattam a fejemet, és arcomra kiült a mosoly. Pár pillanat elég volt, hogy Ádám feledtesse velem az összes félelmem.
- Nem, nem erről van szó. Vagyis persze, szoktam hazaküldeni egy kicsit a fizumból, de nem.... - ingattam a fejemet, és összevontam a szemöldököm. Hogy is lehetne ezt szépen megfogalmazni. - Ebben nem tudsz segíteni. Rám van szükségük - mosolyogtam rá biztatóan. - De megjegyeztem, bármi van, hozzád fordulok - jelentettem ki, mint aki tényleg elhiszi, hogy Fellnerék képesek bármit megoldani. Pedig ezt nem.
- Mi lenne, ha néznénk egy filmet? Kicsit el kell terelnem a gondolataimat. Múltkor láttam egy jó trailert - tereltem el a témát, és Ádámmal együtt visszaindultam a klubhelyiségünk felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Még egy utolsó fuvallat beférkőzött lenge szövetkabátom alá, mielőtt beléptem volna a kirendeltségre. Sose jártam még itt, és reménykedtem benne, hogy a büdös életbe nem kell betennem ide a lábam, de ha már muszáj volt, igyekeztem a legtöbbet kihozni belőle. Határozott léptekkel közelítettem meg a félkör alakú várakozóban az egyik ügyintéző férfit, és egy édeskés mosollyal, ártatlanul néztem rá.
- Üdvözlöm nyomozó, Vattai Júliáért jöttem. Tegnap este hozták be egy félreértés miatt - rebegtem, és kicsit közelebb hajoltam hozzá az asztalnál. - Tudja... nagyon aggódtam érte, amikor nem jött haza, be is telefonáltam. Azt mondták mostanra kiengedik. Meg tudná nézni nekem? Kérem - esengtem. Úgy fojt belőlem a hazugság, mint a Trevi-kútból a víz, mégis láttam a jelvényesen, hogy egy pillanat alatt bevette amit mondtam. Naná, azért dolgozik az alsó emeleten, mert nem az eszéért tartják.
- Egy pillanat és utána nézek, ne menjen el - mosolygott vissza megszeppent kisfiú módjára, és már ment is felderíteni az ügyet.
- Köszönöm, nagyon hálás vagyok érte - biztosítottam, és ahogy elfordult, elkezdtem kigombolni a kabátom. Rövid egybe ruhám végigkövette testem alakját, kiemelve minden potenciált bennem. Egy huncut mosoly mellett körbeforogtam, kinézve azokat, akiknek megragadtam a tekintetét. Vagyis nem én, hanem a testem. A vérem már csak attól felpezsdült, hogy láttam rajtuk mennyire akarnak. Lehet ki kéne próbálnom milyen egy tisztviselőt ágyba csábítani. Neki talán ingyen is vállalnám.