Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Duzzogva szállt fel a vonatra. Egy nagy rakás trutymó ez az egész. A Roxfortba kellett volna visszaküldeni, nem az istencsapása, inkompetens unokatestvére után. Mit tudhat az a kis mócsing? Semmit. Ezen kívül a szülők milliónyi hasznavehetetlen intelemmel látták el, túlbuzgó módon ehetetlen ételeket csomagoltak neki, amiket valószínűleg az első adandó alkalommal kukába fog dobni. Szénhidrát? Abszolút soha. Ráadásul fehér kenyérből a szendvics. Hol élnek ezek, az ókorban? De legalább elszakad otthonról. Shiemi a lelkére kötötte, hogy tartani fogja a súlyát, egy grammot se fogy majd, sőt, hízni fog. Shayleen engedelmesen bólogatott, fűt-fát ígért, hogy aztán megismerhesse és felfedezhesse ismét a régről oly jól ismert szabadságot.
Megérkezve Bogolyfalvára dunsztja sincs, mit csináljon. Rengeteg csomagjával nem nézelődhet kedvére, ahhoz pedig, hogy edzhessen, előbb a Navinét kéne megtalálnia. Kissé izgatott a beköltözés miatt, de mindezt leplezi. Csak az önállóság lebeg a szeme előtt. Felkapaszkodik a kastélyig, ahol hatalmas kapuk fogadják. Hihetetlen, milyen tekintélyes az egész építmény, a Roxfort után nem is rossz. Nagy nehezen beráncigálja holmiját a bejárati csarnokba és, bár itt kellemes meleg van már, kabátját nem gombolja ki. Mintha attól tartana, hogy más is egyből rájön a kórképére és állandóan a kajákat fogja rátukmálni. Sóhajt egyet és épp mikor elhatározza, hogy itt az ideje összeszednie magát, egy kellemetlenül éles hang üti meg fülét. Talán három éve oltári vitába kezdett volna, de most csak arra vágyik, hogy megszabaduljon Gwentől.
Körbejáratja tekintetét és szó nélkül átnéz unokatestvérén. A passzivitásnál nincs jobb fegyver. Hiába piszkálódnak, ha nincs reakció, előbb-utóbb feladják. Egyik táskáját vállára veti és halál lazán kerüli ki Gwent, mintha nem is épp előtte állna. Ez a viselkedés bizonyára csak olaj a tűzre, de Shayleennek egyszerűen nincs kedve beszélni. Nem is fog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Elég baja van anélkül is, hogy Gwen pattogna neki, mint kukorica a mikróban. Mély levegőt kell vennie, mikor Gwen utána fordul, hogy megállítsa. Annyira, de annyira, de annyira utálja ezt az egész játszadozást. Hány évesek is? Gwen mindig csak a konfliktust kereste, állandóan belé kötött, bármi, csak Shaynek rossz legyen. Hol beszólt, hogy nekiesett, mindig talált valamit, amibe bele tudott kötni. Ha Shay maga Jézus Krisztus lenne, akkor is keresztre feszítette volna Gwen. És ez a hasonlat túlontúl bizarr ahhoz, hogy csak úgy átlépjünk felette.
A lényeg nem változik, az évek telnek, de ellenszenvük kétségkívül megmaradt. Most is, Shay kerülné a megmérkőzést, de nem azért, mert gyáva. Hanem mert fáradt. Belefáradt az örökké tartó vitákba, veszekedésekbe, hogy megmondják neki mit csináljon. Ehhez senkinek sem volt joga soha, most pedig, hogy ismét a maga ura, pláne nincs. Nevezze Gwen bárminek, fogalma sincs arról, hogy az elmúlt három évben mi történt vele, amíg ő itt lubickolt a kastély falain belül, Shayleent pedig kórházba, majd pszichiáterhez kényszerítették. Ennek a kölyöknek fogalma sincs semmiről. Játszhatja a menő unokahúgot, aki majd jól beszól a nővérnek, de ha sokáig provokálja a navinést, egészen biztosan el fog szakadni a cérnája.
Türelmesen várja, míg Gwen elolvassa a levelet. Bár közben többször órájára pillant és kétszer ásít is, azért hősiesen tűri, ellenkezés nélkül a feltartóztatását. Megszólalni továbbra sem óhajt, ez a véleménye pedig akkor változik meg, amikor az eridonos felteszi neki a bűvös kérdést. Shayleen pislogás nélkül mered rá, miközben a pumpa szép lassan szökik fel benne. A szülei, tudhatta volna.
- Inkább magadra figyelj. Mind jobban járunk - bájos mosolyt ereszt meg Gwen felé, bár szavai kissé bántónak hatnak. Valójában Shayleen fél. Ha tényleg kopóként küldik rá a kis mócsingot, akkor meg fog őrülni. Még az a halálos mázli, hogy nem egy házban vannak. Az lenne csak a tiszta pokol. Így legalább van esélye a saját ütemterv készítésére. De az, hogy most külön felhívták a figyelmet rá, hogy ügyeljen az unokanővérére - ami képtelenség, mert bár Gwen agyi kapacitása kissé kevés, még neki is világos lehetne, hogy az erősebbel nem kezdünk -, csak olaj lesz a tűzre. Egyértelmű, hogy bármennyire is utálja őt Gwen, nem fogja elszalasztani az alkalmat, hogy minden lépését ellenőrizze. Hurrá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- Nem csak elvileg. Felesleges ilyesmivel fáradnod - Shay hangja kifejezetten nyugodt, nem is nyilatkozik sokat, már órási változás, ami egészen egyszerűen Gwennek is fel fog tűnni. Amennyit ők kiabáltak és veszekedtek, ez az új Shayleen szinte más ember. És tényleg. Sok minden megváltozott, mióta nem találkoztak. Lassan két éve nem látták egymást, lévén a navinés igyekezett minden kontaktust kerülni unokahúgával. Nemcsak azért, mert ki nem állhatta, hanem mert nem volt kíváncsi a kis mócsing véleményére állapotával kapcsolatban. Úgysem talált volna szövetségesre benne, sosem értette volna meg őt, így inkább jegelte a dolgot.
Kötelességtudó kijelentésére leányzónk nem reagál semmit. Magában azért fortyog, de igazán jó jel, hogy lassanként a beszélgetés végére érnek és megszabadulnak egymástól. Melyiküknek öröm ez? Ahogy elnézi, Gwennek bőven van más dolga, itt vannak a kutyái, valószínűleg egy rakat barátnője, Shayleen pedig csak egy meleg ágyra vágyik. Igazán nem nagy kérés, nemde bár? Na hát akkor. Épp köszönne el - mert azért az illem megköveteli mindezt -, mikor Gwen ismét megszólal. Az ajánlatban instant csapdát vél felfedezni, így összehúzza szemöldökét. Bárhogy is legyen, nem ismeri a terepet, tényleg elkélne némi segítség neki, így kelletlenül ugyan, de elhatározza, hogy belemegy a dologba.
- Elég fáradt vagyok. Inkább aludnék. Megmutatnád, merre van a Navine? - mi tagadás, tényleg látszik Shay-en, hogy elfáradt, nem kamuzik. Kissé meggörbített vállakkal és igazából gyengén egyensúlyozik sok csomagjával. Szüksége volna mind ételre, mint alvásra, de mivel az előbbit abszolút elutasítja, így marad a szundi. - Később viszont körbevezethetnél. Nem kéne beszélgetnünk - félő, hogy Gwen úgysem szállna le a témáról, így inkább biztosítja afelől, hogy majd legközelebb mehetnek. De valójában ez csak hamis ígéret. Úgysem fogja megkeresni a lányt, nincs szüksége gardedámra. Megint nála az irányítás, megbirkózik vele. Vagy nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Megjegyzését le sem reagálja, minek is? Mint mindig, most is érvényesül az "okos enged, szamár szenved" mondás, esetünkben pedig - ki hitte volna, de - ismét Shayleen a bölcsebb. Talán a kor, talán a személyiség teszi, de ezúttal is bőven érettebb a viselkedése Gwenénél. Ez talán adódik abból is, hogy túl fáradt ahhoz, hogy vitatkozzon, vagy bármi egyébbe kezdjen. Nem ér annyit az egész.
- Mert nem ismersz - közli vele tárgyilagosan, cseppnyi gúny nélkül. Mit is tud róla az unokahúga? Semmit? Tényleg! Egyszer sem tette fel a kérdést, hogy mi a helyzet Shay-jel. Állandóan csak panaszkodik, hogy minden unokatestvére utálja Őt, de azért ha közelebbről megnézzük a helyzetet, elég különös, hogy mindenki pont őt nézte ki céltáblának. Némi szerepe talán az eridonosnak is van a történésekben, de hogy ezt most a fejéhez vágja? Nem, nem fogja. Majd egy másik alkalommal talán, de az nem ma lesz.
Legszívesebben nem adná, inkább málhás szamárként cipelné végig a kastélyon a holmiját, de erőtlensége győzedelmeskedik felette. Mivel beszélni még mindig nincs kedve, így csak biccent egyet, mintegy megköszönve a szívességet. Még csak belegondolni is rémes abba, hogy jelenleg Gwen segít neki. Annyira abszurd az egész helyzet, hogy legszívesebben fejvesztve menekülne. A fenyegetésre csak megvonja a vállát. Jöjjön, ha akar. Majd bereteszeli az ajtót, meg amit el tudunk képzelni. Kinőttek már a gyerekes játékokból jó pár éve. Aztán végre megindulnak, aminek Shayleen örül a legjobban kettejük közül. Annak már kevésbé, hogy megtorpannak és egy különös jelentnek lesz szemtanúja.
- Kitől vársz levelet? - a következő gúnyos kérdést visszanyeli - "Csak nem a barátodtól?" -, magán hagyja az érdeklődő arckifejezés álcáját. Ha jobban belegondol, nem is álca. Érdekli. Van olyan pasi ezen a sárgolyón, aki elfogadja őt? Ráadásul a párjának? Szívesen találkozna azzal a sráccal, jól szemberöhögné, puszta emberbaráti szeretetből és tovább is állna. Azért csak nem fáradozik ennyit. Ha Gwen nem mondja el, hát nem mondja el, Shay-nek jó így is, úgy is. Csak menjenek már.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Ilyen a földön nem létezik. Végre eljön otthonról, végre nincsen felügyelet, erre valaki, legyen az akárki, szülő vagy iskola, valójában egy kutya, szól a pszichológusnak, hogy látogasson már oda Shayleen az anorexiájával. De ezerszer megmondta már, hogy nem beteg. Nincs szüksége segítségre, csak hagyják, hogy azt és annyit egyen, amit és amennyit akar, illetve az edzés ne legyen tiltva. Miért hiszi mindenki azt, hogy nála jobban tudják? Shiemi bezzeg milyen normális volt vele otthon! Jó, utált eljárni a külön bejáratú pszichiáteréhez, de valahol meg kedvelte is a nőt. A harmincas évei közepén járhatott, mosolygós, kedves és jó hallgatóság. Bármit is beszélt Shayleen, azt érdeklődve hallgatta, nem akart ráerőltetni semmit. Még tök rendes is volt, recepteket adott neki! Most meg minden mehet elölről. Ha ismételten csak arról lesz szó, hogy kajával akarják megtömni, végleges sztrájkba lép és nem fog enni egy falatot sem. Arról nem beszélve, ha ez Gwen fülébe jut! Mert hát, ha már a suli vezetősége és valószínűleg tantestülete tudja, akkor innen csak egy lépés a diákság. Shayleen fejében komplett összeesküvés elmélet születik arra vonatkozóan, hogy bántani akarják, ismét gyötörni. Felhizlalni, mint egy disznót. Retteg tőle. Bármit, csak pszichológust ne. De a levél megérkezett, kötelező elmennie.
Morcosan kel ki reggel az ágyából, előre látja a napja kimenetelét. Ebből a szempontból egyértelműen kimutatható a betegség: tiltakozik minden ellen, ami segíthet rajta, pedig nem is ismeri ezeket a dolgokat. Vagy embereket. Amúgy sem nagy evő lévén nem tesz jót neki a kialakult stresszhelyzet, így megajándékozza magát egy adag semmivel reggelire. Még futni is elmegy, csak hogy jobban érezze magát, miközben észre sem veszi, hogy a visszaesés küszöbén táncol. Egyre csak az jár a fejében, hogy az irányítás megint kicsúszik a kezéből, nem ura semminek. Dübörög benne a vágy, hogy legalább a saját testét uralhassa, miközben rég nyilvánvaló, hogy a teste uralja őt. De nem. Csak tiltakozik.
Délután a rendelőhöz érve elég fancsali képet vág. Nincs hangulata az egész cécóhoz, ami rá vár. El is határozza, hogy maximum tőmondatokban hajlandó beszélni. A magában lefestett pszichológusi kép nagyjából egy 80 és a halál között ingadozó, műfogsoros baltás gyilkos néni, aki fakanállal és egy svédasztalnyi kajával várja. És disznótorossal. Ez nála az apokalipszis, az armageddon, az abszolút végítélet eljövetelét jelenti. Fő a pozitív hozzáállás. Halkan kopog és ha megérkezik a válasz, igen indiszponáltan nyit be a helyiségbe.
- Jó napot - köszönése bár halk, azért benne van a Shayleen-i határozottság. Nem fűlik a foga ahhoz, hogy a nőre nézzen, vagy bármire is, így csak lehuppan az asztallal szemben lévő kanapéra. A hideg is kirázza a beszélgetés gondolatától. Essen már túl rajta!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- Mondd még el párszor, hátha te is elhiszed - villant egy kedvesnek egyáltalán nem mondható mosolyt és úgy dönt, mára éppen eleget beszélgettek. Jobb lett volna, ha nem futnak össze, azzal elodázhatta volna az amúgy elkerülhetetlent. A találkozást mócsinggal. De nem jött össze. Abból kell kihoznunk a legjobbat, amink van. Ha citromot kap, csinál limonádét. És ezzel elég is a közhelyekből.
Végre valahára elindulnak, de Gwen savanyú képe és depis hangulata miatt meg is torpannak azzal a lendülettel. Valami levél. Ami nem érkezett meg. Bár Shay rákérdez, nem vár konkrét választ, megszokta már Gwentől, hogy nincsenek olyan viszonyban, hogy az ilyesmire reagáljon normálisan. Talán éppen ezért lepi meg a teljesen átlagos válasz. Elkezd kattogni a navinés agya, hogy pontosan ki is az a Krisztián. Aztán mikor lőn megvilágosodás, lassan potyognak a tantuszok is ezzel együtt. Együtt vannak? Leányzónk elfojt gyorsan egy mosolyt, mert ez viszont őszinte. Igen, tulajdonképpen összeillenek. De ezt akkor se mondaná meg az eridonosnak, ha fenyegetné őt. Csak semmi túl bizalmas, pláne kedves megjegyzés, még a végén Gwen tényleg gyanút fog, hogy valami nem oké Shayleennel.
- Oh, az a helyes fiú... - nem, nem az esete. De a hangsúlyból nem ez jön le. Épp olyan, mint aki eltöpreng, azon, mikor is beszéltek utoljára, mikor lesz a következő randi és különben is, a helyes szó furán cseng a lány szájából. Nagyon furán. Sosem mondott még ilyet egyetlen hímre sem, ez lehet az oka, hogy bután érzi magát miatta. Mikor még nem volt AZ, akkor sem törődött sokat a fiúkkal, persze megkörnyékezték, de nem érdekelte a dolog. Hány éves is volt? 14? Hová fiúzzon? Aztán persze más került előtérbe, a diéta, a kalóriatáblázatok, az edzés, hirtelen minden a fogyókúra körül forgott, mindez úgy, hogy észre sem vette a változást. Az szépen lassan beúszott az életébe, most pedig nem tud megszabadulni tőle. Akar egyáltalán? Talán nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Minden idegszála tiltakozik az események ellen, de nem futhat el. Az amúgy sem rá vall. Bár beszélni nem nagyon tervez, elviseli a kötelező raportot, azért elszökni nem fog a problémák elől. A probléma azzal van, hogy azt hiszik, probléma van. Most ekörül forog a sztori, de majd mindenki szépen rájön úgyis, hogy békében kell hagyni. Ezt reméli legalábbis.
Belépve le is csüccsen a kanapéra, miután illedelmesen köszön. Mikor a nő üdvözli, végre hajlandó megemelni a fejét és konstatálni, hogy rémképei máris sántítanak. Egy teljesen normális, rendes pszichológus ül vele szemben, aki valamelyest nyugalmat is áraszt. Függetlenül attól, hogy gyűlöl eljárni, a kezeléseken lassanként már Shieminél is feloldódott, az asszony jelenléte egyszerűen megnyugtatta. Foglalkoztak vele, ez pedig hihetetlen szükségszerű volt a számára. Egy picit megérezte ilyenkor azt, hogy sajnálják: sajnálják, mert tudatlan, mert olyan életmódot folytat, amiből nem látja a kiutat, csak a sűrűjét. Ezért vannak a kezelések, jó úton halad, de az elszakadás, az új közeg merőben más.
A kötelező körös résznél bólint egyet. Talán nem vérengző. Talán mégis beszélgetnek egy kicsit. De semmiképp se többet. Shayleen elég bizalmatlan ebből a szempontból, mert fél, ha beszél, azzal valamilyen lavinát indít el. Így inkább terel és begubózik. Az igazság sokkal nehezebb teher, mint a hazugság, ezért is fogja fel muszájnak a mostani találkozást. De nem tudhatja még ő sem, hogy fog-e később jönni.
- Most jöttem pár napja - igazítja ki rögtön a nőt, majd ezzel egy időben le is pillant a kezére. Kerüli az éles szemkontaktust, óvakodik, mint a tűztől. Megvan az a rendkívül rossz szokása a szakembereknek, hogy a veséjéig látnak a szemén keresztül. Nem hiába, amúgy is árulkodó kiskutyaszemei még inkább kifejezőek, mikor sebezhetőnek érzi magát.
- Nagyon különös a nagyterem - halkan kezd beszélni, de még így is erősnek hat a helyiségben, legalábbis számára. - Mindig mikor lehet menni enni... Néznek. Nekem pedig nincs étvágyam. Zavar, hogy néznek és várnak valamit - mondja lassan, jól megrágcsálva minden szót. Igen, tulajdonképpen ez végtelenül zavarja! Ahelyett, hogy a saját kajájukkal foglalkoznának, azt lesik, mikor emeli a falatot a szájához. Azért az itt megjegyzendő, hogy ez csak Shayleen paranoid képzete. Nem nézi senki. Ő csak fél attól, hogy mások előtt kelljen ennie. Gyűlöli, ha látják mit és hogyan eszik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Szinte hallja, ahogy a szőke fejében elkezdenek forogni a fogaskerekek. Látja az arcán, hogy milyen gondolatok futkosnak a fejében, szinte ki is olvassa belőlük. A bogarat kellőképp elültette abban a bizonyos fülben, így a mai napjának már volt értelme. Hogy ez mire volt jó? Maga sem tudja. Ha máshogy reagált volna, az túl életidegen megnyilvánulásnak bizonyul és Gwen mindenképp gyanút fogott volna. Nem mindegy már akkor? De. Éppen ezért nem törődik azzal, hogy az eridonos épp min töri a kobakját, hadd törje, úgyis ráfér. Nem az a lényeg, hogy kinek ki tetszik. Bár, köztudott, hogy általában a lányok választanak párt és akit meg akarnak szerezni, azt meg is szerzik. Ha Shayleen komolyan gondolná a dolgot, bizony kemény ellenfele lehetne Gwennek, megkockáztatandó le is győzné. De nem akar ilyet. Higgye bármennyire is megátalkodottnak őt az unokatestvére, nem az, aminek látszik.
A válasz kissé meglepi a navinést. Valami kitörésre számított, hogy majd jól megmondhassa Gwennek, mekkora mócsing, hogy balhézik. De nem. Ez tán vallhat némi intelligenciára, gondolja magában, így egy utolsó választ megenged. Határozottan, velősen, félreérthetetlenül.
- Tudom - azzal kicsit gyorsít léptein és sebesebben közlekedik előre. Nagyjából tudja a térképet, odatalál maga is, nem kell gardedám. Ráadásul semmi kedve több időt a hibbant tyúkkal tölteni, akinek szerelmi bánata van. Rossz ajtón kopogtat, ha Shayleen-től vár megértést. Ha más állna most Gwen helyén, kérdés nélkül leülne vele beszélni, kikérdezné, kedves lenne. De vele szemben képtelen erre. Csak az marja belül, hogy Gwen se jobb, mint a szülei. Felszínes, csak azt nézi és azt látja, ami kint van, ráadásul ahhoz is vak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy fogalma sincs még mindig arról, miért kéne elvileg figyelni Shay-re. Ha tüzetesen megvizsgálná, talán észrevehetne jeleket. Nem könnyű, mert egy anorexiás jól, sőt, túl jól álcázza betegségét. De ha valaki igazán odafigyel a részletekre, akkor talán nem azonnal, de észreveheti a dolgot. Találkoztak nem sokkal a kezelések megkezdése előtt, akkor sem tűnt fel a szőkének, hogy unokatestvére mennyire sovány, ráadásul mennyire megtört. Mert nem érdekelte. Hát akkor itt a kegyelemdöfés, amiért semmiben sem számíthat senkire. Főleg nem a testvérére. Ennyit erről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Ez pontosan az, aminek látszik. Bár való igaz, szorul némi magyarázatra a dolog. Az egész úgy kezdődött, hogy Shayleen idejött tanulni és Gwent megkérték, hogy felügyeljen rá. Ezek után unokahúga kierőszakolta valakiből a jelszót és rájár a navinésre, amit enyhén szólva nehezen tolerál a szentünk. Érthető. Az ünnepekre szeretett volna elutazni, de mivel állandó kémkedés áldozata, így nem maradt más út, szöknie kellett. Ezért lehetséges, hogy Gergővel épp a vonaton ül és immáron talán harmadjára kezd bele a mesébe, miért is mennek valamerre. Talán értelmesebb lenne elmondani az alapokot, miszerint anorexiás, de tudjuk, hogy ő tudja, hogy nem az. Szóval jah, a probléma gyökere valahol itt van elültetve.
- Mert az unokahúgom szülői kérésre megfigyel. Szerintem levegőt sem kéne vennem, ha nincs a közelemben... - fújtat egyet és keresztbe fonja karjait. Idegesítő kis mócsinggal van dolga, nem véletlen, hogy borzasztóan durcás emiatt. A szilvesztert szerette volna egy jó helyen tölteni, olyanokkal, akiket szeret. Vagy legalább ismer. Az új iskola pont így ünnepekkor elég szívás, hiába végtelenül aranyosak a háztársai. Igazából, ha nincs Gergő, még mindig bent agonizálna a Navine körletében. Hála istennek a fiú nem olyan, aki ne lenne benne egy szökésben, akár aggályai ellenére is. Oh, yeah.
- Igazából passz. Ez a vonat Rákosborzasztó felé megy, ott pedig elég jó szilveszteri buli szokott lenni - rántja meg vállát. Hallott már róla korábban, meg igazából jól utána is nézett - végül is, szökéséhez bombabiztos tervre volt szüksége -, így a város térképével felszerelkezve teljesen nyugodtan ül a vonaton. És teljesen átérzi Gergő morcos hangulatát. Idegesítő utasok. Idegesítő utasok mindenhol. Shayleen-t most mégsem zavarja egyáltalán a dolog, örül, hogy távolodik az utált rokontól, ez neki éppen elég megnyugvás. Talán túlontúl nagy is.
- Egyébként, köszönöm, hogy eljössz velem - hálásan rámosolyog a fiúra. Tartozna egy épkézláb magyarázattal a miérteket illetően, de még nagyon korainak tartja felfedni a problémáját. Nem Gergővel van ám baj, hát nézzetek már rá milyen cuki, nem? Csak izé... Nem úgy szoktak kezdeni egy hosszabb távú barátságot, hogy "hello, Shayleen vagyok, anorexiás és utálom a pszichológusokat, egyébként igazán szép napunk van ma!"... Ő is igyekszik elkerülni, hogy sajnálat tárgyává váljon.
- Na és mi legyen a program? - előrehajol kissé izgatottan és csillogó szemekkel néz Gergőre. Beleélés trillagos-brillagos ötös.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

A kérdésre egy pillanatra megmerevedik Shay. Tekintetét elfordítja és a tájat kémleli. Szája vonallá préselődik, ahogy igyekszik elnyomni a feltörekvő gombóckát a torkában. Hosszú történet ez.
- Azt hiszik beteg vagyok - mondja halkan, de tekintetét továbbra is a tájon tartja. Nehéz lenne elmagyarázni, mi is a baja. Hiszen semmi. Annyira tagadja magának is, ami szinte ijesztő. Hogy valójában mi és mennyit jelent az életében, számára természetes, nem érzi abnormálisnak, hogy figyelmet fordít a táplálkozásra. Azt hiszi, mindenki ellene van, rosszat akarnak. Senki sem látja azt, hogy ő mit akar, hogy valóban mi a helyzet, miért menekül olyasmibe, amit jobb lenne eldobni, mert neki is csak nyűg. Bizonyos szempontból megnyugvás a pszichológus, mert így a terhet leveszi a válláról.
- Szerintem pár percen belül odaérünk. Direkt nem messzi helyet választottam - körbepillant és konstatálja, hogy iszonyat dühítő a vircsaft, ami megy körülöttük. Ha nem zúzna benne az adrenalin, a szökés miatti felszabadultság, talán már kimászott volna a vonatból, hiába van kint hideg. Inkább megfagy, minthogy elviselje őket. Gergő láthatóan nem viseli ilyen jól a dolgot, de ez érthető, Shayleen-nek egyetlen rossz szava sincsen. Inkább igyekszik elterelni a figyelmet.
Kissé érzi, hogy a másik navisnak annyira nem buli ez az utazás, de majd megtetszik neki! Milliónyi jó programot kitalálhatnak, aminek a feléhez nem kötődik evés. Így mindketten boldogok lehetnek. Az első bedobott ötlet kifejezetten tetszik a lánynak, olyannyira, hogy széles mosoly jelenik meg az arcán.
- Ez jó ötlet! Legyen színes és csodálatos! - csillogó szemekkel pislog a fiúra, aki tán kissé különösnek tarthatja a lelkesedést. Pedig Shayleen életében először szilveszterezik úgy, ahogy ő szeretne. Számára ez iszonyat nagy szó. Ennek örömére kiéhezteti és felrobbantja magát. Más hülye is így csinálja, nem arról van szó... De ez végre az ő döntése.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Kissé feszeng a kanapén ülve, nem igazán tudja, hogyan oldódjon fel. Beszélnie olyasmiről, amiről még senkinek sem tette, csupa olyan kérdés merül fel, amire még maga sem tudja a választ. Fél attól, hogy valóban rájön: beteg. A következő kérdésre felkapja a fejét.
- Ez a szabály, nem? - kérdőn pislog a pszichológusra. Ő úgy tudja, hogy kötelező nagyjából egyszerre menni, szóval állandóan ha nagy nem is, de kisebb csoportok ücsörögnek a nagyteremben. Bárki láthatja, ahogy nem eszik, neki ez pedig kínos. Megszokta az elmúlt években, hogy egyedül falatozik, már amikor hajlandó arra, hogy harapjon valamit. Csendben hallgatja a nőt. Ő ezt így nem tudta. Ha mehetne korábban is, vagy inkább később, az sokkal jobb lenne. Egyáltalán miért hitte, hogy elő van írva, hogy csordaként kell kajálni? Talán csak az ismételt megfelelési kényszer készteti arra, hogy a többiekkel vonuljon, hogy ne legyen megint egyedül. Hogy tartozzon valahová. Meg sem fordult a fejében ennek ellenkezője. A nő mondandójának vége pedig gombócot szorít a torkába.
- De nekem nincsen semmi bajom - makacsul néz Zója szemeibe, annyira konok öntudattal állítja az elhangzottak ellenkezőjét, ami már veszélyes. Ijesztő. - Mindenki azt hiszi, hogy bekattantam. Pszichiáterhez járatnak, hogy meggyógyítson. De a betegség csak az ő agyszüleményük, jól érzem magam, nem vagyok éhes! - hirtelen csattan fel és rögtön keresztbe is fonja a karját maga előtt. Rögtön elzárkózik az egésztől. Azért, mert odafigyel arra, hogy mit és mennyit eszik és edz? Ez az egészséges életmód! Ezt sulykolják beléjük egy életen át, hogy kevesebbet kell enni, többet mozogni, vigyázz, mit adsz a szervezetednek. Shayleen odafigyel, gondosan ügyel mindenre. És ezért betegnek bélyegzik meg.
- Ugyanazt várják ők is, a szüleim is és valószínűleg Ön is. Hogy egyek. Hogy normálisan egyek. De mi a normális? Mi számít elfogadottnak? - teszi fel a kérdéseit immáron higgadtabban. Sosem tudta igazán, mit kéne valóban tennie. Dobálózhatnak kilokalóriákkal, meg mindenféle betegségnevekkel, de akkor azt mondja meg valaki, mi a normális és mitől lesz az? Egyáltalán miért rossz Shayleen módszere? Csak szép és vékony akar lenni. Most is ott a felesleg az alhasán és combján. Ültében össze tudná csípni a bőrt odalent és ez dühíti. Gusztustalan. Épp ekkor érkezik a kérdés, Shay pedig kissé tétován feláll és oldalt fordul a nőnek.
- Látja ezt itt? - a combját összefogja és mutatja a "sok" zsírt rajta. Mondanom sem kell, bőrt fog a lány magán. - És ha ez nem lenne elég, a hasam is mekkora... - mormogja immáron csak maga elé és most ott csípi össze a bőrt. Nagyon vékony a navinés, de egyenesen úgy érzi, hogy hájas. Csalódottan ül vissza a helyére. Sokkal szebb volt, mielőtt elkezdték volna négy hónapja a kezelést. - Borzalmasan festek - ajka lejjebb görbül egy kissé, szégyelli a méreteit, amiket ő lát. Borzasztóan reménytelen az egész.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Egy kis esti séta sosem árt, gondolja Shayleen. Amennyiben a konyha messzire el van kerülve, igazából bárhová mehet. Edzeni is kéne lassanként, különben el fog tunyulni. Magára kap egy hosszú melegítőnadrágot, meg egy bő fazonú pulcsit - nagyon jól takar mindent - és elindul sétálni. A kastélyt még annyira nem ismeri, bár sok helyen járt már. Nagyterem, Navine, Pszichológusi rendelő... Csak azok a helyek, ahová minden normális diák is el szokott látogatni. Nem? Ajj.
Elindul a folyosókon és mindent megnéz, a festményeket, a feliratokat, az ajtókat, néhány helyre merészen be is nyit, ami szimpatikus neki. Kissé félénken jár-kel mindenfelé, de reménykedik, hogy komoly baja nem eshet. Ha valaki köszön neki, arra rámosolyog, néha útbaigazítást kér és lassanként látja maga előtt a kastély teljes alaprajzát megelevenedni. Örömmel tölti el, hogy egyedül is ilyen jól elboldogul, nem hiányzik az a minden lében kanál unokahúga. Erre vágyott, hogy magában is meglegyen.
Aztán ahogy sétál tovább, sötét folyosóhoz ér. Hangokat hall, így egy lumossal megvilágítja az előtte lévő utat, majd a falat kezdi vizsgálni, mikor kis híján felbukik valakiben. Gyorsan hátrál, szívverése extra gyorsra kapcsol és a fényt a valamire irányítja, amiben majdnem elesett. Szinte megnyugszik, mikor látja, hogy csak egy fiú az. De miért fekszik a földön?
- Öhm, minden oké? - odaóvatoskodik hozzá, amikor meglátja a kezet, mely Vasil lábát szorítja. - Ajjaj - csúszik ki a száján és picit arrébb megy. Túl sok jót nem jelent ez itt előttük. Hol a kézre pislog, hol a fiúra, de nem áll össze a kép. Valamit biztos csinált ez a szerencsétlen, hogy elkapták. Kérdőn várja a folytatást, miközben leül navinés társa mellé. Ennyi arról, hogy megérkezett a segítség.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

A kérdés nyílt és egyenes, de Shayleen mégsem tudja egyszerűen csak rávágni, hogy nem. Az ablakon néz ki makacsul és szeme könnybe lábad. Tudja a választ mélyen belül, annyira tudja és mégsem bírja beismerni és elfogadni. Az. Annyi éve küzd, annyi mindenen túl van már, de azt mondani, hogy beteg... Mintha kijelentené, hogy tudott róla, csak nem érdekelte. Mégis, a fiú most őszinte kérdést tett fel, a lány pedig kötelességének érzi, hogy igazat mondjon.
- Igen - suttogja alig hallhatóan, de nem pillant Gergőre. A könnyeket már kipislogta a szeméből, nem akart sírni. - De nem érzem magam annak - muszáj még hozzátennie, hogy bármit is mondjanak az orvosok, ő jól van. Nem érzi úgy, hogy olyan komoly lenne a baj, ahogyan azt mondják. Túléli, tehát a betegsége nem súlyos. Ennyi a lényeg.
Leányunk iszonyatosan hálás Gergőnek, hogy nem fejtegeti és nem faggatja, vagy akarja jó útra téríteni. Nincs rá szüksége. Amire van, az egy olyan ember, akit nem az érdekel, hogy mennyit és miből eszik, valamint mikor edz. Csak úgy vannak és mennek, minden kikötés és rossz érzés nélkül. Ezzel együtt pedig az úti célba is beleegyezik, vagy inkább beletörődik Gergő. Éljen éljen! Már csak a programot kell kitalálniuk, de a tűzijáték, ahogy a fiú kiejti a száján, rögtön elnyeri Shayleen tetszését. Szinte már fóka módjára, tapsikolva örül neki. Nos, igen, van, aminek tud így örülni.
- De jó - végül hangot is ad örömének és izgatottan ül tovább, várva, hogy folytassák a tervezgetést. Mert az bizony folytatódik, már érkezik is a pezsgő ötlete, ami, mivel már nagykorúak, teljesen legálisan kivitelezhető.
- Persze, természetesen, azzal majd koccintunk és éjfél előtt visszaszámolunk - a hihetetlen lelkesedés akár ijesztő is lehetne, de a lányra nézve inkább mókásnak neveznénk. Mikor újabb gondolatot fogalmazna meg a tervekkel kapcsolatban, megáll a vonat és megérkeznek. Rögtön felkapja a táskáját, majd megragadja Gergő kezét és szinte felrántja az ülésből - annyi időt azért hagy, hogy a cuccait hozza magával - és már ugranak is le a vonatról.
- El se hiszem! - csillogó szemekkel néz körbe, megannyi ember jött velük együtt ide. - Na jó, szerintem nézzünk el először a vásárba, mit szólsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Újabb szökés. Kit lep meg? Ha egy kis friss levegőre vágyik, semmiképp sem a rétet, vagy az ablakpárkányt választja, inkább tűzzel játszva elutazik Londonba, hátha összefut a szüleivel, ráadásul hagy egy pofátlan üzenetet is Gwennek, hogy ne keresse, majd jön. Elégedettségi faktor? Level Shayleen. Na de hogy is jött az ötlet? Na tudjátok az úgy kezdődött, hogy a kastélyban összefutott egy új rellonos egyeddel, aki - mit ad isten - pont egy régi ismerőse. Pár koncerten már buliztak együtt a kaotikusabb időkből, abszolút egyező ízlés, tombolás hajnalig. Nem voltak világraszóló barátok, nem küldözgettek egymásnak levelet, de egy egészen jó haveri viszony kialakult. Aztán ahogy Shayleen végleges szobafogságra ítéltetett, úgy maradozott el a koncertekről és Doriannel való amúgy is vékony húron pendülő kapcsolata megszűnt. Ha nem futnak össze, talán lehet el is felejti, de félreértés ne essen, nem a fiú miatt. Van leányunknak elég baja nevek és emberek megjegyzésén kívül is.
Szóval mit ad isten összefutottak és, ha már arra jártak, szóba kellett kerülnie a zenének. A fiú tudta, hogy navinésünk képtelen lenne ellenállni egy ilyen koncert kettősnek, így bedobta a lehetőséget, hogy menjenek. Hogy a fenébe ne? Shay rábólintott, szépen megtervezte az utazást és jelenleg épp London utcáit koptatják, nagyjából két óra múlva lesz kapunyitás. Jegyek a zsebben, unikornis leányzónk pedig csillogó szemmel közlekedik. Annyira feldobta a mai nap terve, hogy még enni is hajlandó volt. Na nem egy elefánt havi adagját, de tőle már ez is haladás,hogy normálisan kajált.
- Uh, remélem jó lesz, nagyon régen voltam már koncerten - figyelmét megosztva Dorianre pillant, de közben figyeli az utca forgatagát is és lemezbolt után kutat. Még körülbelül egy órájuk van, míg oda kell nyomulniuk, hogy jó helyet kaphassanak. Abba belefér a nézelődés.
- Van itt nem messze egy jó kis CD-bolt, bekukkantunk?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Nem óhajt több szót ejteni a betegségéről. Immáron Gergő is tisztában azzal, hogy valami nem egész, de felesleges olyan témát boncolgatni, amiről Shayleen még nem kész, hogy beszéljen. Talán legközelebb kiönti a szívét a fiúnak, talán sosem fogja. A benne lappangó gondolatok, félelmek, vágyak és mindenek felett álló önfejűsége hajtják előre, a pszichológusok pedig rendre kudarcot vallanak vele. Shiemi volt az első, aki megtörte a jég felszínét és, ha a lány maradt volna, le is jut a mélybe. Talán. De erre semmi garancia nem volt és nem is lesz.
Szerencsére, ha akarnának se tudnának többet beszélni erről, mert megérkeznek. Navinésünk szervezetében az adrenalin felszabadul, s könnyedén ragadja meg a fiú kezét, hogy lerántsa a vonatról. Végre megjöttek, buli vaaaan! Azonnal körbe-körbe forgolódik, hátha talál rögtön valami érdekeset. Az első ötlete a vásár felé tóduló tömeg követése. Kaphatnak mindenféle jóságot-bőséget, vicces cuccokat, nem utolsósorban pedig tűzijátékot.
- Íjj, ezt nem tudom megígérni, de igyekszem. Téged úgyis kiszúrlak bárhonnan - felpillant a magas Gergőre, mert hát lássuk be, nem csekélyke magassága a tömeg fölé emeli. Biztos, ami biztos, kézen ragadja a fiút, így fix, hogy nem szakadnak el egymástól. Mielőtt bárki kombinációkba kezdene, nem kell többre gondolni annál, mint ami van: barátság. Amúgy sem volna nyerő ötlet egymás hajkurászásával tölteni az év utolsó napját, arról az idegességről nem is beszélve, ami vele járna. Ha egyszer megoldhatják rövid úton, akkor meg is oldják.
- Nem rossz ötlet. Csapjunk valami zajt, ez tetszik - elismerően bólint az ötletre és szemével már keresi is a megfelelő céleszközt. Ma éjjel meg akar őrülni ugyanúgy, ahogyan mindenki más is. Mindenfelé különböző sapkák vannak, viccesebbek is, átlagosabban is, konfettiszórót is lehet találni, lényegében minden partieszközt. A keresett dudát végül könnyedén kiszúrja az egyik bódéban. - Egyébként, ihatnánk is valamit, ha már erre járunk, oltárian szomjas lettem - mosolyog fel a fiúra, miközben kiválasztják a saját darabjukat. Az idős hölgy, aki árulja, borzasztóan kedvesen pislog, hagyja, hadd nézelődjenek. Már ha akarnak. Fizetés után viszont Shayleen az orrára bízza magukat, hátha kiszagol valami fogyaszthatót, ami lehetőleg oltja szomját.
- Te magasabb vagy, látsz valahol valami folyadékot? Egy folyó is jó lesz, csak ihassak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Hallgatja a jobbnál-jobb ötleteket Zójától, de valójában minden érve csak kifogás. Nyilván, ha csak ennyi zavarná, meg tudná oldani, hogy ételhez jusson, sőt, bőségesebben is ehetne, mint bárki más ebben a kastélyban. De nem kell neki. Nincs rá szüksége. Illetve a szervezetének volna, hiszen az eddig felszedett tartalékokkal tartja el Shayleent, ami őt egyáltalán nem érdekli. Makacsul hallgat a felvetésre, amúgy sincs semmi humora rebellist játszani, főleg nem olyan felesleges és jelentéktelen dolog miatt, mint az étkezés.
- De én nem vagyok éhes - ugyanaz a nóta minden áldott alkalommal. Talán addig a legjobb, míg tiltakozik, ha ugyanis beletörődve rávágja, hogy jó, lesz nála, csak hagyják békén, az a vég kezdete. Mert az jelenti a végső ellenállást. - Nézze, tudom, hogy másoknak ezek alapdolgok, állandóan esznek, de én nem érzem úgy, hogy kell. Látom, ahogy falnak és csak tömik magukat, én viszont rosszul vagyok tőle. Nem bírom nézni, képtelen vagyok rá és nem vagyok hajlandó több áldozatot hozni holmi kajamennyiségért, mint amennyit eddig hoztam - nem támadó jellegű a hangja, inkább amolyan "tegyél le róla, hogy meggyőzöl". Félreértés ne essék, egészen szimpatikus számára a nő, de ez még nem jelenti azt, hogy minden egy csapásra rendeződik benne. A higgadt válaszon elgondolkodik. Kissé csillapodik vérmérséklete és figyelmesen hallgatja a nőt.
- Tudja, hogy mennyi kalória van egy-egy ropogtatni valóban? Rengeteg. Minél több kalóriát juttatok a szervezetembe, annál kövérebb leszek, nekem pedig az a célom, hogy lefogyjak, a kettő nem összeegyeztethető - széttárja a karját és ismét hátradől. - Próbáltam elmagyarázni a szüleimnek is, hogy egyenek egészségesebben, főztem nekik otthon, de állandóan csak azt szajkózzák, hogy beteg vagyok. Szinte már fizikai fájdalmat jelent nekik, ha nem látják, hogy eszem - keresztbe veti lábait és úgy dönt, ha már itt van, egy élete, egy halála, mesél pár dolgot. Többek között azt, hogy mennyire elege van a szüleiből. Meg sem próbálnak megérteni semmit, a fejével gondolkodni. Minél inkább erőltetik az étkezéseket, Shayleen annál inkább ellenáll, ez pedig ösztönszerű és természetes reakció.
- Én nem azért kezdtem fogyni, hogy valakivé váljak. A fogyás egy életmód, egy olyan kitűzött feladat, amit teljesíteni kell. Csak eleje van, vége nincs. Mert tulajdonképpen, ki számít csinosnak? Angeline Jolie például gyönyörű vékony. De hol vagyok hozzá képest? Félreértés ne essék, nem akarok rá hasonlítani, csak... Csak ha azt kérdezi, ki az, aki szép, na akkor ő az. De például Önön sincs felesleg, velem ellentétben. Szép karcsú - a szél fújdogálása másmilyen. Míg teljesen tökéletesen megállapítja, milyenek mások, magát kövérnek titulálja. Nem akar hasonlítani, csak fogyni. Fogyni, míg nem lesz elég. De hol a határ? Hol húzódik az a mezsgye, amikor már ő is belátja, hogy súlyos az állapot és az ebbe fektetett energia pazarlás és életveszélyes?
- Mindig is szerettem sportolni - halkan kezdi el, mert ezt a kérdést még Shiemi se tette fel neki. - De tudtam, hogy jól jönne, ha megszabadulnék pár kilótól, tudja, úgy könnyebb futni, jobb a teherbíró képesség, ha kevesebb súlyt kell cipelni. Rengeteget olvastam erről, különböző fogyókúrás technikákat, de egyik sem tetszett, így csak ráálltam arra, hogy kevesebbet egyek - az ujjait kezdi piszkálni, ahogy beszél. - Aztán megdicsértek, irigyek voltak. Nem tudták elhinni, hogy mindössze ennyi elég volt ahhoz, hogy fogyjak. Aztán arra gondoltam, ez megy, talán lehetne máshogy is. Milliónyi kalóriatáblázatot tudok fejből, kérdezzen akármit. Különféle recepteket kezdtem elkészíteni, a szüleim talán még büszkék is voltak, de sosem vettek észre - felemeli a fejét és mély levegőt vesz. - Tudja, könnyű úgy szeretni valakit, hogy tökéletesnek látjuk. De ha probléma adódik, akkor a megoldás mindössze annyi, hogy homokba dugjuk a fejünket. Sosem vették észre, ha fogytam. Nem is figyeltek rá. Aztán egyik este, anya bejött a szobámba, fürdés után csak egy törülköző volt rajtam és szinte felsikított, mikor meglátott. Azóta se értem miért. Azt mondta, csont sovány vagyok és ez ijesztő. Akkor vett rólam tudomást először úgy, mint probléma - felkel és járkálni kezd a helyiségben, míg megállapodik az ablaknál. Nyel egy hatalmasat, mielőtt megint belekezdene a történetbe.
- Elkezdtek orvosokhoz cipelni. Milliónyi szakemberhez. Aztán pszichológushoz, én viszont hallgattam. Állandóan csak az volt a lemez, hogy beteg vagyok, segítségre van szükségem. Aztán egymást kezdték okolni, hogy melyikük nem foglalkozott velem eleget, kinek a hibája. A barátaik előtt letagadtak, elvágták a közösségi életemet, hogy senki se lássa a szégyenüket. Engem - hátat fordít az ablaknak és a nőre pillant, tekintete dacos. - De én sosem voltam probléma. Csak a gyerekük akartam lenni. Végig a kezemben volt az irányítás, tudtam, meddig mehetek - hazugság. Hazugság. Hazugság. - De már késő volt. Tökéletesből átmentem szégyenletesbe. Aztán közölték, hogy anorexiás vagyok, de nem igaz. Mert nem lehetek az, nem? Én csak vigyázok az alakomra, egészségesen eszem, az még nem betegség, nem? - megerősítést vár. Valamit, amibe belekapaszkodhat. Fogalma sincs, miért beszélt ennyit. Egyáltalán minek? Nem kéne kiadnia magát, de nem tudta tovább magában tartani a fájdalmat. Minden feszültség és idegesség rajta csattant, senki sem volt kíváncsi rá. Talán a bizalom nem kifizetődő. De jobb, mint a semmi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Hihetetlen, hogy egy rellonos és egy navinés között lehet barátság, mármint olyan, ami ilyen. Illetve milyen? Amolyan meglátlakésmegpörgetlekmertannyirahiányoztál? Nos, igen. Ezzel együtt pedig egy romantikus koncertlátogatás is befigyelt a beszélgetés közben - romantikus még a nénéjének a kutyája is, az romantikus maximum -, amire Shayleen nem tudott nemet mondani. Közel három éve nem volt tisztességesen bulizni, ahol pogó közben kiverhette volna húsz ember fogát. Ez milyen dolog már? Felháborító, hogy ilyesmit kell elviselnie valakinek, így kapva-kap az alkalmon, hogy koncertpajtija a Bagolykőbe jár, instant örömkitöréssel egybekötve bólogat, mint a kocsik hátulján lévő kis kutya, ahogy rázkódik. Na jó, a navinés cukibban és elmebetegebben csinálta.
- Dorian, évek óta nem voltam koncerten... - rápillant, mintegy jelezve, hogy az elvonási tünetek fokozott fennállása durvább, mint a két hónap kihagyás esetében. Mert most képzeljük el a fiút, mit tett volna? Valószínűleg inkább öngyilkos lesz, minthogy kibírja. De ezek csak elképzelések. Lánykánk hősiesen tűrte a büntetését, azonban a lehetőséget megpillantva ráharapott. Ennyi.
- Nem is tudom miért... Talán mert ugyanolyan fanatikus vagy, mint én...? - szinte töprengőn teszi fel a kérdést, majd felnevet. Hagyja, hogy csuklón ragadják és igazából úgy fogalmazok, hogy vonszolják, de valójábn a nem létező szárnyain repül arrafelé. Annyira vágyott már egy ilyen kis szórakozásra és most, hogy megint találkoztak, rá kell jönnie, hogy Dorian is hiányzott neki. Azóta mondjuk címet cseréltek, hogy ha megint elveszne valamelyikük, ahogy korábban Shay, most biztosan tudják tartani a kapcsolatot. Úgyis megoldja mindkettő, hogy kilógjon... Belépve mélyet szippant a levegőből. Ugyanolyan feelinges, mint egy könyvesbolt. Bár viccnek hangzik, de a jellegzetességek itt is megvannak, és igen, létezik új CD illat. Nem, nincs annál jobb.
- Csak körbenéznék, valami újdonságra vágyom! - felcsillan a szeme, ahogy ott állnak a polcok előtt. Imádja. Azonnal ő is a srác mellé lép és egy másik kupacot kezd el átböngészni, hátha talál valamit, ami megfogja.
- Ha mindenképpen konkrétumot kéne mondanom, akkor Daughtry, vagy Theory Of A Deadman lemezt keresnék - egy pillanatra a fiúra sandít, hogy lássa a reakcióiját az említett bandákkal kapcsolatban, hiszen nem tudja, ő ismeri-e őket vagy rajongója-e bármelyiknek. Navinésünk például véletlenül hallott meg egy TOAD számot és megtetszett neki, de nem volt ideje lemezt vásárolni. Költözés és zsarnok szülők, rémlik?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

- Óóó, az én szüleim legnagyobb problémája az, hogy nem úgy van semmi sem, ahogy ők elképzelik - kissé megemelkedik pulzusa, ahogy kiejti ezeket a szavakat és dühe csak egyre kitörni készül. Érzi a benne rekedt feszültséget. Amit eddig keserűségként élt meg, most hirtelen elemi erővel felfelé kúszó idegességgé és haraggá alakul. - Még szilveszterkor is megszöktem a kastélyból, csak mert ők úgy akarták, hogy itt maradjak és tudja mit? Élveztem! - széttárja a karját, szemeiben dac csillan. - Az étrendet pedig nem nekem találták ki. Magát az evést se nekem találták ki és különben is, honnan veszik, hogy sorvadok lassan? Semmit sem tudnak rólam, senki sem tud semmit. Mindenki csak mondja a magáét, így nem jó, úgy nem jó, állandóan csak a hatalmas és bölcs tanácsok záporoznak, de vették a fáradtságot, hogy egyáltalán komolyan foglalkozzanak velem? Csak hogy tudja, Ön már jobb anyám lenne, mint a vér szerinti, mert Ön már többet foglalkozik velem, mint Ő egész eddigi életemben - fújtat egyet, ez nála tipikus szokás, mikor az érzelmi kitörései alább hagynak. Annyira ingerülten beszélt a szüleiről, ami még őt is meglepte, de valószínűleg Zóját is sokkolni fogja. Mintha egyenesen gyűlölné őket, minden szó, amit csak úgy első felindulásból a nőnek fröcsögött az ő története szerint igaz. Hogy a szülei hogyan látják, az más kérdés. Talán nem zárt volna ki senkit az életéből, ha nem szolgáltak volna rá.
- Mondtam már, a sport miatt kezdtem fogyókúrázni. Ők meg sosem figyeltek annyira, hogy bármit észrevegyenek, így igazából fogalmam sincs. Csak azt tudom, hogy szerettem és szeretem csinálni. Ez megy - határozottan válaszol, érezhető hangján, hogy ebben keresi a kapaszkodót. A kapaszkodót, hogy a maga ura legyen és irányítson. "Ez az egyetlen dolog, amiben érek is valamit." Már csendülne a hangja, hogy kimondja, de végül nem teszi meg. - Az Ön lánya szerencsés - a suttogás alig hallatszik a szobában, Shayleen mégis iszonyúan hangosnak érzékeli. Szinte rögtön vissza is szívná, amit mondott, de úgyis mindegy. Megint a kezét kezdi babrálgatni, csak akkor néz fel ismét, mikor a példaképekre terelődik a szó. Figyelmesen hallgat, de először nem válaszol semmit, hagyja, hogy a nő leguggoljon mellé, bár számára ez a közeli kapcsolat furcsa. Régen fordult elő vele, hogy valaki így beszélt volna hozzá, mindig csak a fenyegető póz jött elő, vagy a remegő kezek. Az idegtől remegő kezek. Zója viszont nyugodt és ezt a lelki békét sikerül valamelyest átragasztania a navinésre. A képeket nézve furcsa fintor jelenik meg az arcán. Félreértés ne essék, nem találja a nőket csúnyának, csak nem tudja elképzelni, hogy ugyanígy nézzen ki. Mert ami nekik jól áll, mármint ez a telt idomok és effektíve a gömbölydedség, addig Shay még csak a gondolattól is retteg. Az első pszichológus például photoshoppal megmutatta neki, milyennek kéne lennie. Mondanunk sem kell, leányzónk olyan hévvel küldte el melegebb égtájakra a szerencsétlent, hogy az attól koldult. Még hogy ő, telten? Vagy akár csak ennél is kövérebben? Ki van zárva. El lehet felejteni.
- Kriszta tényleg szép nő, Katinka talán picit telt, de való igaz, hogy a mosolya ragadós - apró görbét kanyarint az arcára, ahogy visszaemlékszik az előbb látott képekre. - Az a baj, hogy nem tudom, mit csináljak. Mikor Shiemi, az előző pszichológusom elkezdett kezelni, minden olyan különös nézőpontba került. Borzalmas és értelmetlen feladatokat adott. Képzelje, egyik alkalommal azt adta feladatnak, hogy ültessek fűszernövényeket - hitetlenül csóválja meg a fejét, ezzel is mutatva, mekkora baromság az egész, de szinte rögtön folytatja is. - Viszont, ahogy elkezdtem őket nevelgetni, volt valami furcsa késztetésem, hogy törődjek velük. Először utáltam. Aztán minden nap nézegettem őket, hogy biztosan jól meglocsoltam-e őket, a föld rendben van-e és aztán nem sokkal később kicsírázott az első. Tudom, butaság, de olyan büszke voltam magamra, hogy sikerült - elkeseredetten mosolyodik el ismét, mert tudja, hogy azokat a fűszernövényeket nem kapja vissza többször. Arcán legördül egy könnycsepp, ahogy egyik keze nekifeszül a másiknak. Elfehérednek ujjai, ahogy szorongatja a kezeit, azokat a vékony, csontos perceket. A többi sportoló lányt hallgatja, a szüleiről mondott dolgot, majd újabb könny gördül végig vékony arcélén.
- Annyira reménytelen az egész - elcsukló hangon válaszol, de nem tudja, hol is folytassa. - Én nem akartam semmi rosszat, érti? Én csak szerettem volna... Szerettem volna, ha valamiben jó vagyok. De nem sikerült, még ez sem megy. És próbáltam, próbáltam enni, de egyszerűen nem megy. Valahányszor megpróbálom, érzem, hogy kilököm magamból, a gondolattól is rettegek - durván törli le a sós folyadékot az arcáról, ami immáron patakokban ömlik végig rajta. - Mindenki mondja, hogy nem jó és talán tényleg nem jó, de ez az egyetlen, amim van. Nekem nincs más, csak ez - megragadja pólója alját és gyűrögetni kezdi, nem pillant a nőre. A szülei szégyene ráragadt. Szégyelli, hogy olyan, amilyen. De nem is hajlandó tántorítani. Ha valamije még lehet, az a makacssága és a kitartása. De vajon megéri akkor is, ha ez az életébe kerülhet? Nem néz fel, egy pillanatra sem. Ott legbelül tudja, hogy segítségre van szüksége, már csak el kéne fogadni, amit adni akarnak. De ez tűnik a legnehezebb lépésnek. Ismét bízni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Kikapcsolódás, ez kell neki, semmi másra sincs szüksége. Egy menő koncertre, egy jó barátra és hatalmas nagy pogóra. Direkt az acélbetétesét kapta fel, hát már nehogy forduljon a kocka és őt nyomják/üssék agyon... Arról nem beszélve, hogy a kezdés előtt jó két órás érkezés sem véletlen. Naná, hogy CD-bolt, naná, hogy Dorian imádni fogja és naná, hogy nem csak fogja, hanem imádja is. Mondanánk, hogy Shayleen-t ez meglepi, de nem, valójában nem. Csak úgy lehet teljes egy ilyen nap, ha full felszereltséggel és all inclusive ellátással van megszervezve, ez pedig pipa.
- Ugyan, az utóbbi időben eléggé lemaradtam, szóval az is lehet, hogy megelőzöl tudásban - csintalan mosoly jelenik meg arcán, mert hát... A rock fanatikusok között is van legfanatikusabb fanatikus és azt hiszem kijelenthetjük, hogy a navinés abszolút az. Senki sem nézné ki belőle, hogy neki még a metál is lazán fekszik, pedig nem is olyan kis mimóza, mint azt hinnék páran. Dorian már csak tudja, volt alkalma megismerni, ha nem is teljesen, de igen jól a lányt. Most is mosolyogva figyeli, ahogy a fiú válogat, addig kezei megállnak az egyik CD-kupac felett. Továbbra is jó kedvűen csóválja meg fejét és keresgél tovább.
- Nekem a Blow és a By The Way viszi a pálmát, bár, ha kicsit lassabbat akarok, akkor mindenképp a Hurricane - úgy beszél, mintha egészen nyilvánvaló lenne, hogy ezek alapműveltséghez hozzátartozó számok, mint mondjuk Beethoven, vagy Britney Spears. Igen, szerencsétlen Britney még akkor is, ha a falra mászunk tőle. Aki nem ismeri, az nem is igazi ember. Bár, manapság a facebook-ra szokták azt mondani, hogy aki nincs fenn rajta, az nem is létezik. Na várjunk csak. Akkor Cath nem is létezik? Ajjaj, bajok vannak, kérem szépen... Utoljára akkor volt technológia a kezében, mikor a szobájában kuksolt. Azóta mobiltelefon, wifi, vagy bármi egyéb kinullázva. Természetesen mindent elkoboztak tőle, nehogy eszébe jusson képet közölni magáról a közösségi oldalakon. Kész vicc.
- Hűha, de sok kérdésed van, lassíts egy kicsit, mert elfelejtem őket - elneveti magát és leteszi a kezében tartott lemezeket a helyükre. - Őszintén szólva nem vagyok valami jól, mármint a családom és mások szerint - vállat von, nem itt és nem most tervezte kifejteni, hogy elmebeteg módjára pszichológushoz küldik, mert anorexiás. Illetve azt állítják róla. Annyira elege van ebből az egész rohadt mizériából, hogy azt el sem tudná mondani. - Utólagos engedelmeddel bejelentettem magunkat egy régi ismerőshöz, aki jelenlegi nyaral, szóval ha bármit szeretnél tudni, azt a koncert után megbeszéljük. És ezzel válaszoltam is a kérdésedre. Viszont holnap délután vissza kell repülnünk, mielőtt annál is nagyobb trutymóban fogok csücsülni, mint amekkorában most vagyok - elhúzza a száját, ha Gwenre gondol. Talán nem kellett volna csak úgy lelépnie. Vagy pont így lelépnie. Teljesen mindegy, hogyan nézzük, ő most éppen lázad, megengedheti magának azt a luxust, hogy koncertre járjon, szórakozzon és igen, kicsit titkolózzon. Dorian amúgy sem a sátán, aki mellett baja esne.
- Na de mesélj te is valamit, én sem hallottam rólad már vagy... Ezer éve? - felnevet ismét, ahogy kimondja a költői túlzás jegyében megszült számot. Bár élhetne ezer évig...!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Azt hitte minden sínen van. Az élete, a koncertélmény, a minden. Doriannel semmi gáz nem volt, az szülei nem hallottak egy mukkot sem, Zója pedig felé se szagolt. Egészen ma reggelig, amikor Dwayne Warrentől kapott egy levelet, hogy ugyan menjen már be az irodájába, mert meg kéne beszélniük egy s mást. Mivel Shayleen tájékozott, így jól tudta, hogy a férfi az iskola defenzora és, ha valamiről beszélniük kell, abból neki csak baja lehet. Nem csoda, hogy amúgy sem nagy étvágya átment mínuszba és folyamatosan arrafelé stagnál, így üres gyomorral indul meg az iroda felé. Fél. Nagyon fél. Értesítik a szüleit? Megint abban a rohadt szobában kell ülnie? Vége a szabadságának? Ismételten anyja fogja zaklatni napra nap, hogy egyen, megint valami elmebajos pszichológushoz fogja küldeni, megint minden rezdülése korlátozva lesz. Megint minden kicsúszik a kezéből, hát már semmire sem jó?
Az ajtóhoz érve iszonyatos szédülés keríti hatalmába és nem igazán lehet megmondani, hogy a feltörekvő pánik, vagy az éhség okozza-e, netán mind a kettő. Kopog hármat és, ha érkezik válasz, akkor először csak bedugja fejét az ajtón, majd be is lép, a zár pedig halkan kattan mögötte, ahogy a bejárat ismét csukva áll. Mintha ólomnehéz súlyokat vonszolna magával, úgy vánszorog el az asztallal szemközti székig és csüccsen le rá.
- Jó napot - ez valami morgásféle lehet. Vékony ujjait tördeli, hallani lehet a csontok megtört ropogását, ahogy feszíti őket és hajlítgatja. Régen nem ilyen volt. Régen nem zörögtek szó szerint a tagjai. Most egy bő felső van rajta, amely valamelyest takarja lesoványodott testét, lábaival azonban nem tud mit kezdeni. Pálcika vékonyan kandikálnak ki a pólóból. Nem néz az aurorra, feltűnően kerüli a tekintetét, frufruja szemébe hull. Nem is baj, beesett arcának csak jót tesz, hogy lobonca elfedi. Ha most fürdőruhában állna itt, feltehetően rémisztő látványt nyújtana.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Az irodából kiszűrődő hangok nem voltak túl bizalomgerjesztőek, de ez Shayleent nem bizonyítalanította el különösebben, igaz, kissé félénken nyit be. Belépve érdekes látvány fogadja, de szó nélkül hagyja, legalábbis, amíg leül. Csak figyeli a bagoly vs auror harcot, magában pedig konstatálja, hogy soha nen akar a bagoly helyébe kerülni. Mert hiszen, ha egy bagollyal ezt teszi, vele mit fog? Elvileg nem bánthatja, de mi lesz, ha mégis? Temérdek kérdés, melyek végére a csata véget ér - ám a háború közel sem -, a szerencsétlen állat pedig meggyötörten hullik alá. A feltett kérdésre navinésünk szemöldöke a magasba szalad és sajnálatos módon azt böki ki, amit nem kellene.
- Mondjuk feljelenteni magát állatkínzásért? - hangja kissé kérdőn cseng, de tekintetéből csak a döbbenet süt. Hiába látja, hogy az a szerencsétlen madár sérült, ilyen brutális kezelési módszerrel még sohasem találkozott. Mert hát ki az a vadállat, aki az asztalnak nyomorítja az amúgy sem túlméretezett baglyot, hogy aztán vagy fél tubus krémet rakjon a fejére és engedje szó szerint pofára esni? Már tudjuk: Dwayne Warren. Mindenesetre az első sokkból magához térve felpillant végre a sérült levélhordóról és az aurorra szegezi mélybarna szemeit.
- Egyébként levelet kaptam, hogy beszélnem kell Dwayne Warrennel, feltételezem Ön az - ezt már sokkal illedelmesebben mondja, nincs benne semmi támadó vagy éllel bélelt szándék. - Shayleen Black vagyok - mintegy rásegítés gyanánt bemutatkozik, félve attól, hogy további felesleges köröket kell lefutnia az amúgy ijesztő férfival. Megértjük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Szüksége van némi friss levegőre. Az otthon töltött idő épp elegendő volt bezárva, most pedig, mivel már szökése miatt lefülelték és fokozottan ügyelnek rá, nem teheti meg, hogy csak úgy ellóg. Itt még a falnak is füle van - lévén varázsvilág, ez teljesen és abszolút reális kijelentés -, ezért muszáj úgy kiszakadni a négy fal közül, hogy az ne legyen szabályba ütköző. Nem könnyű, meg kell vallania, nem könnyű. De mint tudjuk, azok a betegek, akik szigorú felügyelet alá vannak vonva életük valamely területén, azok különös odaadással és profizmussal tanulják meg kijátszani a szabályokat, a precizitásról nem is beszélve. Így hát elhagyja a kastély területét, ami technikailag igaz, azonban a falu határán túl nem merészkedik, tehát nem címkézhető fel szökésnek. Zseniális elme, én mondom.
Szóval köszönhetően a jó időnek, egy hosszú farmert és viszonylag bő pólót húz magára tornacipővel, rá pedig egy dzsekit, hogy ugyan ha hideg lesz, ne fázzon meg. Tudniillik a lány mindig jobban fázik, mint mások, ami persze valahol érthető, hiszen nincs ami melegítse. Szóval ilyen lenge szerelésben elindul lefelé, méghozzá a kis tavacskához, hogy a csendben és madárcsicsergésben (az van már egyáltalán?) leheveredjen a fűbe és az ég egy adta világon semmit ne tegyen. Gyönyörű tervek és megérkezve nem is tesz másképp. Nem zavarja a bőrét érő még hűvös levegő a nap még erőtlen sugarai finoman ellensúlyozzák a gyenge fuvallatokat, így dzsekijét leterítve elterül a fűben, haja kis ívben terül el körülötte. Lehunyja szemét és végre valaminek úgy igazán örül. Hogy a csendnek vagy a nyugalomnak, azt ugyan maga sem tudná megmondani, de kétségtelen tény, hogy ráfért a magány, elzárva az irritáló tényezőktől. No meg az agykurkászoktól. Nem akar többé beszélni. Majd minden megjavul magától, ha pedig nem, akkor c'est la vie...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Kellemesen csendben heverészik a fűben, ahogyan arra már oly régen vágyott. Lehunyja szemét, élvezi a napot és a finom szellőt, amikor lépteket hall. Kikerülnek, gondolja magában, ám ha ezt hiszi, akkor bizony nagyon téved. Épphogy elszunyókálna, amikor valaki leveti magát mellé. Hogy honnan tudja, hogy pontosan mellé? A testének egy részét jelenleg nem süti a nap, ennek eredményeképp pedig azon a ponton fázni kezd. Istenek az égen! A mély hangot hallva kinyílnak szürkésbarna szemei, tekintete pedig a mellette ülő férfira vetül.
- Érdekes, épp egyet sem látok - óvatosan felvonja fél szemöldökét, majd felnevet. Jobb karját szemére fekteti, hogy a még erőtlen nap ne vakítsa meg, majd végül úgy dönt, felkönyököl. Jobban megnézve a társaságát, már annyira nem is ellenkezik, hogy ne egyedül üsse el drága, ám igen haszontalan idejét. Nyalni való választás ez a fiatalember, én mondom.
- Gyógynövénytan - elég furán pisloghat a másikra, de nagyon ideje sincs kifejteni, mert ez a pasas beszél. Sokat beszél. Hát hogy lehet így flörtölni valakivel, ha még beszélni se hagyják az embert? Na de majd ő mindjárt kibontakozik itten, nehogy nyúl szaladjon a dirrdurral, mert az igazán nem járja. A bemutatkozás alatt észrevétlenül megfigyeli az ismeretlen vonásait és oldalra billenti a fejét. Ismerősnek hangzik a név, de vajon honnan? Nem is fontos. Súlypontját két kézről mindössze bal kezére helyezi és Viktor felé nyújtja jobbját.
- Catherine, de szólíts inkább Shayleennek. Bár viccet félretéve, Catherine Shayleen Black vagyok, kedves Vikendre - biccent is egyet és széles mosolyt varázsol arcára. Pont ugyanazok a szavak, csak kicsit mégis másképp. Nem kigúnyolja Viktort, esze ágában sincs, de ha már lúd, legyen baromfi, nem árt megcsillogtatni fergeteges humorérzékét. Nem mellesleg barátságos ő, ezt pedig a srác is könnyen leszűrheti a közvetlen reakcióiból.
- Szerencsétlenségek embere, ki vagy te, hogy lábadat mered tenni e friss gyepre? - kissé átköltve ugyan, de mondandója értelmét megtartva mindössze arra kérdez rá, miért nem látta eddig és mit keres most itt? Az aranyos görbe ott ül az arcán, hosszú idő óta először.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Egy dolgot már most tisztázzunk. Ha Shayleen eszik, akkor nem marad más hátra, mint a minél hamarabb kivitelezendő edzés. Most sincs ez másképp, hiszen sikerült magát rávennie némi táplálkozásra. Ami így nem igaz, ugyanis ezúttal a szemei koppantak a nagyterem asztalánál. Nem, ez nem vicc, szinte hallani lehetett, ahogy kiesnek és folyamatosan kopognak. Mint tudjuk, leányzónk gyomra apró kis ponttá zsugorodott, ráadásul látszólag legyengült szervezete nem is bírt volna el nehéz kajákat, így salátát evett, ahogy szokott, de most nagyon sokat. Magához képest nagyon sokat. Elégedett is lehetett volna ezek után, csakhogy a bűntudat mardosni kezdte. Mi van, ha ezzel most felszaladnak a kilók? Hiszen már látja is a felesleget! Tarthatatlan állapot. Egy bő, combközépig leérő fekete pólót kapott magára, hozzá egy majdnem térdig nyúló pulóvert vett fel, alulra pedig a fekete cicanadrágra hasonlító tréningnaciját. Jah, meg ugye edzőcipő. Így azért nem is tűnik olyan soványnak, lévén a nagy cuccok mindent ügyesen elfednek.
A kviddicspályára indul, mert ugye ott úgysincs senki, de kiérve meg kell lepődnie. Társasága akad. Mély levegőt vesz, pánikra semmi ok. Lekapja magáról a pulóverét, de szinte rögtön meg is bánja, nem neki találták ki ezt a hűvös időt. Hogy minél hamarabb felmelegedjen, futásnak ered és bár soha, senki nem gondolná, de az erejük teljében lévő embereket meghazudtolóan is kemény futásba kezd. Először lassabb tempóban kocog, majd két kör után rákapcsol rendesen. Érzi, ahogy vér dobol a fülében és, bár van egy fiú is a pályán, nem törődik vele. Kalóriát számol. Ha még fut öt kört, akkor talán megúszhatja a saláta általi halált…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Teljesen letaglózta az a fejlemény, hogy Aiden elhívta a bálba. Sok mindenre számított, de erre biztos nem. Tulajdonképpen elkönyvelte, hogy nem fog elmenni, hiába végzős és nem is fog keringőzni senkivel, majd a szobájában marad és lesz valahogy. Úgy érezte kínos lenne felkeresnie bárkit, hogy menjen el vele, végtére is ez nem a lány dolga lenne, nem? Szóval totálisan meglepte, mikor a folyosón előretörve megállította őt a rellonos, hogy elhívja. Köpni-nyelni sem tudott, de hálás volt, nagyon hálás, s igent is mondott.
Ma, a bál napján azért támadnak kétségei: mi van, ha Aiden meggondolta magát? Hiszen ki akarna egy olyan csajjal menni valójában is, aki részegen lesmárolta őt, aztán megvádolta isten haragja se tudja, mi mindennel, ennek tetejében hányt a szeme láttára és kinyögte, hogy anorexiás. Shayleen totális csődtömegnek érzi magát és hiába olyan a ruhája, mintha ráöntötték volna, nem javít savanyú hangulatán. Ezek a sötét gondolatok nem akarnak távozni fejéből, újra és újra kísértik őt, ahogy haján elvégzi az utolsó simításokat. Ha már nem egy főnyeremény, legalább nézzen ki valahogy. Kicsit idegesen indul meg a Nagyterem irányába, várja a sorsát, felkészül arra, hogy a rellonos esetleg meggondolta magát. Nem arról van szó, hogy nem bízik benne, pusztán csak ismeri saját magát, látja saját magát és tudja, nem érdemli meg azt a kiváltságot, hogy most jó legyen neki.
Megérkezve először nem szúrja ki Aident, ez pedig pánikba ejti. Már szólítják is a végzősöket a keringőre, elhangzik az ő neve is és továbbra se találja a párját. Néhány kíváncsi szem rá mered. Elkésett. Shay lekéste az esélyét. A többiek már állnak fel, ő pedig lehajtja fejét, hogy ne lássák vörösödő arcát. A találka időpontját korábbra kellett volna megbeszélni, ennél nem lehetne kínosabb a szituáció. De nem sír. Igazából már minden mindegy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Shayleen teljesen paffra kerül. Mitévő legyen most? A neve elhangzott, de párja az nincs, így pedig nem keringőzhet. Bármennyire is igyekszik, hirtelen pár könnycsepp kezdi csípni a szemét. Utálja, ha gyenge. Nem akar gyenge lenni, de nem csodálkozom a viselkedésén. Kudarcot vall a gyógyulásban is. Az utóbbi napokban alig mozdul ki a szobájából, ahogyan enni sem eszik. Fogalma sincs, mikor érkezett meg ez a hullámvölgy, de eredményezett pár mínusz kilót. Szégyelli a dolgot, a legutóbbi Zójával való találkát le is mondta, nem akar beszámolni a romlásról, pedig ez minden szakkönyv szerint természetes, de neki nem. Ahogy egyre mélyebb süllyed a depresszióba rájön, neki fogyókúrára van szüksége, az az egyetlen biztos pont az életében. Még Aiden is ráunt.
Ezekkel a gondolatokkal bámulja a földet, mikor valaki megragadja a kezét és húzni kezdi. Ijedten kapja fel a fejét és hirtelen megkönnyebbülés árad szét testében. Eljött. Itt van. Akkor Shay mégsem szúrta el annyira, mint hitte. Továbbra is kissé meglepetten pislog a fiúra, miközben a tánc megkezdődik. Kezek kerülnek a kezekbe és csusszannak hátakra, a zene pedig felcsendül. Most megint közel van a rellonoshoz, ami mint máskor is, most is furcsa érzést kelt benne. Soha nem volt még senki ilyen közeli barátja, mint most ő.
- Ne haragudj, hogy késtem, én... - elvörösödik arca, ahogy lesüti szemét. Alig bírja tartani a szinte kötelező szemkontaktust a másikkal, sőt, nem is bírja. Hirtelen olyan nevetségesen érzi magát a ruhájában, a gondosan elkészített hajával, azzal a nagyon halvány pirosítóval, amire - így utólag meggondolva - semmi szüksége sincsen. Bolondot csinált magából, hogy nekikeseredett ahelyett, hogy korábban jön és megkeresi Aident. De már mindegy, végül is táncolnak és kellemes érzés a fiú erős karjaiban lennie. Szinte egy örökkévalóságnak tűnik, mire véget ér a szám és meghajolhatnak. Ó te jó ég, utálja a feltűnést, így szó szerint arrébb menekül, megragadva partnere kezét.
- Köszönöm, hogy eljöttél. - mélyen a fiú szemébe néz és észre sem veszi, hogy idő közben teljesen elvész benne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Aiden magabiztos mozdulatokkal vezeti a lányt, aki szinte csodálattal követi. Hiába, a fiú mindig tud neki újat mutatni. Talán ezért is kedveli annyira őt: mert mindig kirántja a sötétségből, amibe újra és újra belesüpped. Nem nehéz gyengének lenni és engedni a betegségnek, a magánynak, a depressziónak és mindennek, ami csak lefelé taszítja az embert. Azonban fél is tőle: az érzelemáttétel veszélyes dolog, mert ha egyszer csak az alany eltűnik, a beteg összetörik. A saját lábára kell állnia, de ez egyre nehezebben megy neki, főleg mert úgy tűnik, egyetlen ember mellett él igazán.
- Igazad van - bólint végül és kiengedi a benn ragadt levegőt. A tánc további része csendben telik, csak forognak és emelkednek, suhannak a parketten. Viszont egyetlen dolog beárnyékolja a táncot. Ugye nem túl nehéz? Mármint, amennyi emelgetés van, ugye nem akkora, mint egy vemhes tehén? Igyekszik megszabadulni ettől a gondolattól, ám mindhiába. Annyi a szerencse csak, hogy arcára nem ül ki mindez. Amint vége, lehúzódik gyorsan és oda sem figyel Aiden káromkodására. Majd elhalkul a cifra és valóban, megtörténik. Megállva szembe is fordul vele, ez azonban végzetes dolognak bizonyul. A dicséretre lábujja hegyéig elvörösödik és szinte rögtön leszegi a fejét.
- Köszönöm - ezeket az ösztönös reakciókat persze a fiú már jól ismerheti, amilyen sok időt együtt töltöttek eddig... De Shayleen csak nem tud uralkodni magán, könnyű zavarba hozni. A kérdésre felkapja fejét, majd cipőjére szegezi, vagyis inkább ruhája szegélyére. - Nem erről van szó, csak... Ki akarna velem táncolni? - kínos mosolyra húzódik szája, ahogy ismét felpillant és szinte rögtön folytatja is, mielőtt elveszti maradék bátorságát. - Meg nehéz is vagyok, aztán ki emelgetne egy... Tehenet - az állatot már csak mormolja maga előtt, ebben a zajban pedig, ha van szerencséje, a rellonos meg sem hallja, mi csúszott ki a száján. Elképesztő, hogy milyennek látja magát és én magam sem hiszem el, hogy ezt képes mondani. Olyan szép és vékonyka, szinte összetörik az ember kezében, ha szorosabban fogja. De mintha ez számára láthatatlan lenne. Végül megköszörüli a torkát és ismét Aiden szemébe néz.
- Azt hiszem... Vagyis csinálhatnánk valamit - beharapja alsó ajkát, aztán megpróbál egy elszabadult tincset kifújni a szeméből. A fenébe is. Nem elég, hogy a kinézete amúgy is maximum tűrhető, most már az sem. De ezt már tényleg nem osztja meg a másikkal, semmi szükség rá, ez végül is egy végzős bál, az ő napja. Még akkor is, ha kissé feszeng és megint a vödör fenekén ül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Végre megszabadul a reflektorfény rá nehezedő súlyától. Na nem mintha az egész iskola egyedül őt, Catherine Shayleen Black-et nézné, de még mindig nem az a feltűnési viszketegségben szenvedő lány. Egyébként, a közösségi középpontba kerülésen kívül még a nyilvános evést utálja nagyon, de hála a jó égnek, ettől a ponttól talán el lehet tekinteni egy jó ideig. A másiktól viszont kevésbé: Aidentől nem lehet. A fiú állandóan, minden körülmények között borzasztóan zavarba tudja hozni navinésünket. És mi tagadás, ki is használja a lehetőségeit, mondhatni bántóan visszaél velük. Mégis, a lányban minden alkalommal megmozdul valami, ami egy kis mosolyt is csempész a bókok után járó elvörösödés mellé.
- Sajnos azt kell mondjam, hogy ezzel egyedül vagy - még mindig kicsit pirospozsgásan pislant fel partnerére, de igyekszik nem elhúzni a pillanatot. Épp elég színelváltozást láthattunk már Shayleentől, ha pedig ez így megy tovább, fogunk is egy darabig. Ha már erre járunk. Az ifjú unikornisunk animágia esetén biztosan rákká változna, megelőzendő a pironkodást, de ez persze csak spekuláció.
Most végre egyenesen felnéz Aidenre és arcáról semmilyen érzelem sem olvasható le. Kicsit olyan érzés, mintha az eddig nyitott ajtóit becsukta volna és elzárná magát mindentől. Nem értesz semmit. Gondolatai a sikertelenségről, a hibákról, arról, hogy még a fogyókúrában is kudarcot vallott beférkőznek fejébe, most azonban nem bírja megállítani. Látja, hogy a rellonos igyekszik összeszedni gondolatait, de mintha csak külső szemlélője lenne a párosuknak. A fény egy pár pillanatig kivész a szeméből és csak akkor tér vissza némileg, mikor kiderül, túl hangos volt a tehenes megjegyzés. Pislog kettőt és lesüti a szemét. Mit mondhatna erre? Bizony fáj az igazság mindenkinek, legalábbis ezt gondolja. Többet viszont nem szólal meg: nem ront a helyzetén. Amint a fiú rájön, hogy Shayleennek igaza van és kövér, ott fogja hagyni. Csak idő kérdése. A sötét végkimenetelek újra betolakodnak elméjébe, amikből Aiden meleg, erős ujjai rántják vissza. És persze az a fránya bók.
- Te komolyan sportot űzöl abból, hogy zavarba ejtő dolgokat mondj nekem? - ismét teljesen elvörösödik. Képtelen hozzászokni a random érkező kedves megjegyzésekhez. - Köszönöm - megint lesüti a szemét, viszont nem húzza el a kezét, pedig első ijedtében megfordult a fejében. Inkább nagyon finoman és óvatosan megszorítja azt, de csak leheletnyit. Ettől pedig olyan ártatlanság érzésem van, hogy megyek és vásárolok neki némi belevalóságot és merészséget. Addig viszont, míg ezeket beszerzem, lássuk merre tovább.
- Ha nem megyünk oda a parkett közepére, akkor táncolhatnánk még - bátortalanul veti fel az ötletet, mert a kimondatlan valódi válasz benne kavarog. A közeledben szeretnék maradni. - Ha nincs kedved, le is léphetünk, vagy nem tudom, csak egy ötlet volt - idegesen egyik tincséhez kap és csavargatni kezdi. Ritka, hogy bármiben is az ő akarata érvényesüljön és ne másé. A hirtelen kapott szabadságtól pedig meg is rémül kissé, ennek tudható be különös reakciója. Igazi csodabogárnak érzi magát és minden bizonnyal a rellonos is ezt gondolja róla: egy ideig még biztos érdekes lesz neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Eléggé reggel van és hosszú idő óta először hajlandó kimerészkedni szobatársaival együtt a kis odújából, hogy a Nagyteremben étkezzen. Vagy valami hasonlót csináljon. Körülötte mindenki túl elevennek és túl kommunikatívnak hat, így Shayleen amolyan szürke pöttyként járkál közöttük. Az egész úton ott sétál a csajokkal, de nem nagyon szólal meg, ha kérdezik is csak rövid válaszokat ad. Foghatnánk ezt a betegségére, de igazából csak fáradt: ezt teszi az alvászavar. Az éjszakái jobb esetben telnek csak félálomban, rosszabb napjain még abba sem. Így szokott rá a kávéra, feketén. Nem tesz túl jót amúgy is meggyötört szervezetének.
Az asztalnál ülve ugyan egy falatot sem eszik, de végre beszáll a diskurzusba. Mi több, még mosolyt is csalnak arcára a többiek hihetetlen ötletei és néhol igen vicces megszólalásai. Túl sok hírrel nem szolgálhat, de láthatóan mindenki örül, hogy végre kezd feloldódni. Egyik fiú háztársa épp nagy sztoriban van, mikor Aiden levágja magát mellé. Csak úgy, hívatlanul. Nem zavarja, csak furcsállja, végtére is mi dolga egy rellonosnak a navinések asztalánál?
- Jó reggelt - arcára jóleső reggeli, álmos mosoly ül ki és a fiú felé fordul, elnézést kérve a többiektől, akik sokat sejtető mosollyal bólintanak. Mit tudnak ők, amit a lányunk nem? Mindegy is. - Kóma van, de látom nálad is. Tudod, mikor mondtál nekem olyat, hogy "mizu"? Soha - azzal végre elterül egy hatalmas vigyor az arcán. Nos, valóban. Eddig sosem sikerült normális körülmények között találkozniuk, a mai az első. Mindig volt valami extra. Szalmonella, másnaposság, végzős keringő... Végre egyszer nyugi van. Egyelőre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A kora reggel mindig megviseli az embert, főleg akkor, ha amúgy sem él aktív életet. Persze ez is abszolút szubjektív dolog: mi számít aktívnak? Shayleen például hosszú idő óta először megy a többiekkel reggelizni, ez tőle szokatlan. Mások viszont állandóan jönnek, tehát nekik normális. Ahány ember, annyi variáció egy témára. Épp egyik férfi nemű háztársát hallgatja, mikor egyszer csak Aiden megjelenik és levágja magát az asztalukhoz. Nem mondhatnánk, hogy a navinés nem lepődik meg, de arcáról nem igazán lehet leolvasni semmit. Legfőképpen érzéseket. A lányok somolyogva fordulnak el, mintha csak jelezni akarnának valamit. Én tudom, mit, de a kis salátatündéremnek dunsztja sincs róla és talán addig jó.
- Hát ez igazán kedves tőled – unottan pislog a fiúra és lazán hagyja, hogy lenyúlja előle a pirítóst. Amúgy sem ette volna meg, így még a dolgát is megkönnyíti a srác. Talán nem is baj, hogy idejött, legalább valami hasznosat is csinál azon kívül, hogy elvonja a figyelmét. Vagy inkább magáénak követeli. Ez mellesleg igen gyakran előfordul, tekintve, hogy a fiú mindenhol ott van, de tényleg. Most például mint derült égből Aiden csöppent ide és éppen akadályozza a nagy nehezen megkezdett szocializációs folyamatot. Ha ez nem volna elég, az egoizmusa szépen lassan megrepeszti a nagyterem plafonját és Merlinre mondom, nem akar itt lenni senki, mikor az leszakad.
- Haha, humoros vagy. De képzeld, valahogy csak elfoglalom magam nélküled is – egy kedves mosoly ül ki arcára, de hangjából csak úgy süt az él. Nem akarja ám bántani a rellonost, valószínűleg nem is nagyon tudná, csak nem szereti, ha valaki istenségnek képzeli magát. Akkor sem, ha az illető külső tulajdonságai okot adnak erre. – Minek köszönhetem a látogatásodat?