Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Leemeli a polcról a befőttes üveget, és vigyázva, hogy annak kétes színű és eredetű tartalma véletlenül se loccsanhasson ki, Móric felé nyújtja. A létra megnyikordul alatta, hiába mozdul óvatosan, térdében kicsit érzi is a billegést, egyensúlyoznia kell, hogy ne kezdjen el dőlni a vacakkal. Miközben átadja a tartályt, halkan, kelletlenül morog, nem tette még túl magát teljesen azon, hogy elvesztette a sorshúzást.
- Még mindig nem látom - helyzetjelent Móricom, ahogy felegyenesedve tovább túr a polcon, magára kenve az évek során felhalmozódott pókhálót, port és egyéb mocskot. Pulcsijának könyökrésze, amit egyébként is serényen koptat órák közben most egészen kivilágosodik, és szőke fejében kimondatlanul marad a remény, hogy a sötétebb sarokban nem tapint majd meg semmi olyat ami él és mozog. Vagy szőrös. Vagy harap. Vagy csíp. - Semmi - Félretolja a fadobozkát, és mivel azt kicsit megrázva sem ad metszőollóhangot szépen csak odébb hagyja, frusztráltan sóhajtva fel. A kiáramló levegőnek hála természetesen arca is máris gazdagabb lesz egy adag vakolattal, így köhögését visszafojtva lépked le a fokokon, egy gyors szökkenéssel hagyva ki az utolsókat.
- A kövi polc a tiéd - ragadja meg a fakeretet és teszi arrébb. Olyan fintorral az arcán porolja le alkarját, amiért a hálószobájuk sarkában árválkodó kétéves zokni sírni tudna, de hát ugye azt már csakazértsem teszi a szennyesbe, mert annyiszor meg lett rá kérve. Az már egy trófea, az ellenállás dicsőséges zászlaja. - Ha nem lesz meg ma, ki kell várnunk a holnap estét - elmélkedik fojtott hangon, miközben taktikusan a létra oldalához állva várja, hogy a másik felkapaszkodjon. Ha nem megy, akkor megint sorsot húznak, nem érdekli, de legyen már Móricnak is esélye szívni egy kicsit... Főleg port. Port szívni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

- Tudod mikor viccelnék ilyennel, hát a hóbakancsom is tele van már ezzel, ne tegyél idegbe - háborodik fel, hogy még ő van hibáztatva. Értitek, az ember várná a buksisimit, kekszet, csokit, amiért itt görnyed ezen a kibebazsalyintott fatákolmányon, erre mit kap? Még az ő nyakába varrják a sikertelenséget. Szégyen Móric. SZéGyEn, szÉgYeN!
- Nem sikíthatsz, mert ránk találnak - szögezi le, és kezd el gondolkozni vajon meg merjen-e próbálkozni egy silentiummal, ha a legrosszabb mégis bekövetkezne. Pro, hogy lehet, hogy működne, és akkor megússzák a kalandot, kontra; hogy még nem igazán... Hogy is mondják szépen? Szóval nem igazán gyakorlott a dologban. Aztán jól néznek ki, ha sajtot csinál a testvéréből, ki felel majd le helyette a VAV-on? A nyugtató (legalábbis annak szánt) frázisokra csak feldünnyög, érthetetlen morzsái ezek a hagyjmárnak, a hagydelnek és a hiszem ha látomnak egyaránt.
- Zseblámpa? Ja, Darwint? Dunakavics? Van. - Bizonyítékként rá is csap hátsó farzsebére, amiben megzördül a cukorkászacsi. Amilyen jól működik bizonyos esetekben a híres ikrek közti telepátia, olyannyira nehezen veszi fel a fonalat máskor - sebaj, mindenkinek vannak vakfoltjai. Móricom fejben is végigköveti magában ezt a gondolatsort, sőt, egészen oda lyukad ki, hogy ha fejben gyenge, az fájdalom, viszont mindenkinek az fáj, ami a leggyengébb... Bámul tehát Móricra, várva az alkalmat amikor az bevágja majd a tarkóját a polcba, ami alá éppen elvackolni készül magát, és lecsaphatja ezt a csodás labdát.
Egy pillanatra megtörténni látszik a legjobb, ami csak megeshet (nem a fejbeverés - még), elvégre Móric diadalittas mozdulattal ránt elő valamit a semmiből, de sajnos még mindig nem járnak ott, ahol szeretnének. - Add azt ide, ha nem találjuk meg, ez is jobb mint a semmi - bújik elő a racionalitás, és kezét nyújtja a szerszámért.
- Annyira nem értem miért kell megnehezíteni a dolgunkat, és lezárni az üvegházakat... Senkinek sem fájt volna, ha pár órácskára kölcsönveszünk egy metszőollót, majd visszarakjuk! Vagyis, hm - küldetésük végcélja jut Móricom eszébe, és kicsit megtorpan, átgondolni állítását.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

A hirtelen mozdulatok tapasztalatai alapján elég komoly megingásokat tudnak előidézni, így még mielőtt ráripakodnának fentről, hogy nem végzi rendesen feladatát, határozottan markol rá a létra száraira. - Van belőle mááásik - pislog hát ártatlanul, de lefelé, mielőtt megvakul a kikotort portól. Az anyai szidás hasonlata egy dologban tehát teljesen releváns: ugyanúgy könnyelműre van véve.
Most rajta a sor, hogy lenyűgözetlen legyen, elvégre abból Mórickám, hogy "tartalék izé" az ember elég szabadon tud még asszociálni, már hogy ne is haragudjál meg. Nem, nem hangzott el a lámpa, de elhangozhatott volna, azért mert a tanár nem mondja el minden dolgozat előtt, hogy tilos öníró pennát használni még nem lesz szabad- oh, várjunk csak. Jó nem, Móricnak nincs ilyesmire szüksége, mennyivel egyszerűbb már ha amit nem tud, a körülötte ülőktől kérdezi meg, nem? És olcsóbb. És kevésbé könnyű vele lebukni, elvégre még mindig tisztább radírt vagy zsepit kérni kölcsön, mint észrevétlen kicserélni az íróeszközt.
Móricom automatikusan csittetgetni kezd, ahogy Móric felkiált, de felelősségérzete úgy száll el ahogy jött, mikor felfogja, a kiáltás nem egy éppen felé repülő beazonosíthatatlan állatformának szól, hanem egy lehetséges győzelemnek. Bosszúsága annál nagyobb hát, még arról is megfeledkezik, hogy olyan csodásan kigondolt tervét végrehajtsa - mondjuk amíg maga Móric nem szisszen fel, mondván, hogy fáj, Móricom sem tehet sokat -, fáradtan rúg a földbe, és kezd el körözni fejével, levezetve tehetetlen ingerültségét. Tekintete megakad egy dobozon a sarokban, egészen lent, annyira, hogy eddig talán észre sem vették. Egy dobozon, amin az "eszközök" felirat áll. Miközben fentről folyamatosan ömlik a nyakába a morgás, és a tengernyi - egy - valószerűtlen lehetőség, Móricom csak összeszűkült szemmel nyúl fel, hogy megkocogtassa a másik fiú bokáját. Ha amaz elhallgat, lassan, és egészen gyanakvó tónussal szólal meg.
- Te Móric. Azt az eszközök feliratú dobozt néztük már? - Móricomnak nem rémlik, bár persze ez sem jelent semmit; ugyanúgy, ahogy a felirat ellenére is simán lehetnének élő skorpiók a szigszallag alatt. Tudjátok, mint ahogy a cukor feliratú kakaóporos dobozban csirkepác-fűszerkeverék. Mégis... Egy eszközök feliratú doboz... A jackpot gép sem csilingel hangosabban Vegasban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Mint minden okos és fiatal fiú, Móricot sem kerülheti el végzete: a nők az igluépítési vágy. Lehet őt hibáztatni? Kinéz az ablakon, egyszer csak mintegy csettintésre levágódik vagy száz méter... - száz centiméter, igen, így a helyes - hó, így hát csak természetes, hogy érkezik is AZ ÖTLET. No meg igazából napok óta bújja az internetet, milyen módon nyűgözhetné le a lányt, akinek meggondolatlanul beígérte élete legcsodálatosabb randevúját. Magasra tettük azt a lécet, eh, Móric?
Mágiát, időt és energiát nem sajnálva először mélyebbre ás, majd miután egy cuki, két személynek nem is annyira klausztrofób gödör kialakul, kecses pálcaintéssel - és kidugott nyelvvel - építi fel az iglu tetejét. Mindent összevetve egészen pofás kis bunker a végeredmény, csapja össze tenyereit felette büszkén, és ezúttal a dúdolást mellőzve szalad vissza a körletbe, hogy előkerítse a lányt. Pár tollvonás, fagyos kitérő a bagolyházba, és a levél már reppen is Borcsa felé. Toporogva néz utána, még utoljára eltöprengve, ugye jól írta-e az Andrássy nevet, de miután meggyőzi magát, hogy már úgysem segíthetne aggódásával, leszalad, hogy a piknikhez valókat is összegyűjtse szépen másnapra.
***
- És itt is volnánk - torpan meg a mesterműnek közel sem nevezhető, de legalább biztonságosnak tűnő hóépítmény bejáratánál. A fák sorát elhagyva, kicsit beljebb épült meg a bunker, Móric így próbálta megelőzni, hogy mások megtalálják és lerombolják az ő keze munkáját. Odabent már a fal mellé tolva vár rájuk a konyhából és édesség-kuckóból elcsent finomságokkal megpakolt kosár, illetve a kártyapakli (a fiú félt, hogy nem tudnak majd miről beszélni, így B tervként besöpörte azt a kis csomag franciakártyát). - Tudom, hogy a filmekben minden iglu sokkal szebb és formásabb, én is megpróbáltam rávésni pár rovátkát, de... - olyan amilyen. De annak nagyon jó! A bejárat mellett hópiheminták sorakoznak, kisebbek, nagyobbak egyaránt. Guggolva kényelmesen be lehet mászni, nincs itt szükség semmiféle hasonkúszásra, így hát int is előzékenyen a lánynak, hogy kerüljön beljebb. - De nem fog beomlani! - ezt azért fontos hozzátenni, illetve tájékoztatásul: pálcája sem azért van kéznél, hogy kimenthesse a romok alól a másikat, hanem tűzgyújtási szándékkal. Egész figyelmes ez a Móric gyerek na.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Hátát úgy húzza a zsák, mintha köveket cipelne reggel óta, pedig az egész fene nagy szenvedésnek csupán egy oka van - elaludta a vállát. Nem mondom, kész káoszban ébredt reggel amikor úgy tudta orrbacsapni magát jobbjával, hogy csak orra fájt, de karja mintha nem is hozzá tartozna, az i-re a pontot azonban az tette fel, amikor kíváncsiságból jól megharapta a kisujját, és... nem érzett semmit. Azonnal riadóztatta Móricot, hogy baj van, valaki levágta a karját az éjszaka és rosszul ragasztotta vissza, de szerencsére pár perccel később már érezte az alkarjába szúrkált rotringhegyeket, úgyhogy lassan leesett mindkettejüknek - csak elaludta azt, nincs itt szó bűntényről. Aztán a nyújtózkodás volt a non plus ultra, elég volt egy rossz mozdulat, és olyan görcs állt a vállába, azt hitte menten összerogy, mint valami prémium focistanövendék. Azóta túlesett egy okklultizmus dolgozaton, ami alatt természetesen végig krokodilkönnyekkel fenyegető sziszegéssel pislogott Ambrózy bára, ugyan szánja már meg a nyomorék kölköt; minekután azonban erre nem került sor, valahogy összepuskázott magának egy elfogadhatót. Hé, ha a nagy szenvedés után is K-t ír, az azért feltűnő lett volna!
- Te Móric - torpan meg mindennek a közepén, majd mint akit kézrátételes gyógyítással megáldott maga a Dalai Pápa, táskáját félredobva kis terpeszben áll meg a folyosó közepén. Az útban. Minek köszönhetően nekimennek, úgyhogy szabadkozik egy sort, majd picit oldalrébb áll meg ismét, hogy kikerülhető legyen. - Azt olvastam, az ikreknek van ilyen különleges izéjük, hogy ha fáj valamilyük, az a másiknak is fáj. - Igazolni látszik az elmélet, hiszen Móric is nagyot szisszent mindig vele együttérzően. - Szóval ha én most meghúzom a hajam...
Tudjátok, van az a tipikus nézés, amitől megszólal a vadnyugati zene, megpördülnek a cowboy-pisztolyok és nyihognak a pacik a díszletben. Na. Egy pillanatra minden megfagy, majd egy nagy levegő kíséretében markolja magát fürtjein, hogy aztán egy hangos kiáltással adja mindenki tudtára - ez bizony kegyetlenmód fáj. - NA, UGYE NEKED IS FÁÁÁÁÁÁJ?!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

A fiúnak két oldala van - és itt most nem arra a csodálatos viccre gondolok, hogy Móric1 és Móric2, hanem tényleg -, egy ami csak felsikít, hogy ÚRISTEN LÁNY, és hirtelen saját nyálával túrja hátra kócos haját, húzza fel tokáig a nadrágját és tűri be jólnevelten ingjét… És egy, ami olvasott, látott, hallott tapasztalatai alapján próbál nem csinálni semmi hülyeséget. Tehát lehetőleg nem tesz felesleges mozdulatokat, nem süt el ordenáré poénokat, nem locsol magára egy vödör dezodort és nem illetlenkedik. Ezekkel csak egy a baj - mindegyik valamilyen tiltás, de azt már hirtelen nem tudja előkukázni terjedelmessége ellenére felettébb kihasználatlan szürkeállományából, hogy akkor ugyan mit is kéne tennie. Szórakoztatni Borcsát; ez az egyetlen elem a to-do listen, a többi sor fájdalmasan üres, tippek, segítségek nélkül.
Eddig minden prímán halad, találkoztak, Móric természetesen megdícsérte, hogy gyönyörűen néz ki, és szavainak igazságtartalmáról hitetlen mosolyánál jobban csak sapka alá tuszkolt elvörösödő fülei mesélhettek volna többet. Megfoghatta volna a kezét, de azt egyelőre nem merte, nem akarta, hogy tolakodónak legyen nézve, így hát kellemes tempóban vezette el a lányt a bunkerig - épp csak annyival sétálva közelebb, mint egyébként tenné, hogy az még ne legyen kellemetlen. - Én, igen - mosolyodik el boldogan, örömmel véve a látszatot, miszerint a lánynak tetszik a búvóhelyük. - Találtam ilyen raklapokat a növényház mellett, nyáron azt hiszem növényeket szárítanak rajta, és azokat raktam körbe, tetejére, és ahhoz a havat - fedi fel az építés rejtelmeit, miközben bemászik ő is a lány után. Kettesben vannak. Úristen. Egy lánnyal kettesben. Móric egy lánnyal kettesben. Úristen. Meg kell köszörülnie a torkát, hogy meg tudjon maradni nyugton, majd mivel két személynek igencsak szűkös azért félig-meddig felegyenesedve, előkaparja a vízlepergető bűbájjal ellátott pokrócot, hogy leülhessenek. Nagy levegő, nagy levegő, mióta tart, húsz perce? Nem kéne itt elájulni, egy SÜVEGgel végződő randi tuti nem a világ legjobbja. - Ülj csak le - nyújtja oda tenyerét a lánynak reflexből (!!), majd ha ő helyet foglal, Móric is végre lehuppan. Ezaz fiam, csak kecsesen és elegánsan. - Az az igazság, hogy inkább csak időigényes, de egyik bűbáj sem bonyolult - lebegtetés, ragasztás, hűtés, melegítés… A takaró ha úgy vesszük csalás, azt vették még régebben, hogy ha kedvük támadna hóban fekve csillagokat nézni, hát megtehessék. - Ó apropó bűbájok, majdnem elfelejtettem. - Kutakodni kezd zsebében, majd pálcáját elővéve int óvatosan maguk elé - Lacarnium Inflamare.
Furcsa módon pont a varázslat nem tölti el aggodalommal, még kicsit talán megnyugtatólag is hatnak rá a megszokott mozdulatok, begyakorolt szavak. Egy aprócska láng tűnik hát fel, ami nem csak, hogy hangulatosabbá teszi a kis iglut, de szépen lassan fel is melegíti. - Nem gyakran mondják rám azt, hogy tehetséges lennék - vakarja meg zavartan füle mögött, majd inkább le is kapja a sapkáját (ez most belső helyiségnek számít, vagy külsőnek? Inkább biztosra megy, hogy ne legyen tiszteletlen). - Inkább, hogy bajkeverő, felelőtlen, értelen, és a társai - itt már vigyorog, érezhetően inkább szánja ezt a hangulat oldásának mint önmaga fényezésének. Tekintete a kosár felé rebben, és szemöldökét is felhúzza, mintegy felhívásként, hogy ha Borcsa kíváncsi, lessen bele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Ül, és rág, de ha nem fájna, az se tűnne fel, ha lassan ujjait kezdené el ropogtatni, ugyanis koncentrációja és figyelme mindenhová összpontosul - épp csak tányérja szélén heverő krumplihasábokra nem. Koncentrál. Vagy ezt már említettem? De olyan büszke vagyok rá! Bizony, az én kicsi fiam, aki már születésekor is kétszer annyi csínyben vett részt, mint kellett volna, most egy újabbon dolgozik. Áh és nem, tudom, hogy mindenki bedőlt neki, de nem azért kétszer annyi a csíny, mert Móric1 és Móric2, az még csak ezután adódik hozzá az egyenlethez; ezek a kölykök önmagukban is felérnek két másikkal. Micsoda matekpélda lenne belőlük, nem?
Szóval most, hogy tisztáztuk a méretbeli kérdéseket, már csak arra kellene választ adnom, hogy az Áserebbik Móric miért is veri szemmel a hárommal mellette lévő asztalterítékét, igaz? Nos, jó hírem van, magyarázattal ugyanis pont szolgálhatok. Elég, ha az ember fia lánya elcsípi azt a pillanatot, amikor az addig forrón gőzölgő gulyás edénye kellemesen rózsaszínlő gyümölcslevessé változik. És bár igaz ami igaz, illata - sőt, hőmérséklete is, ez később még fontos lesz -, marad a régi, egy ezer meg egyszáz féle étellel telepakolt csarnokban ez talán nem annyira feltűnő, mint lenne mondjuk otthon, családi körökben.
Móric nagyon igyekszik nem lehunyni a szemét. Kényszeríti magát, hogy még ha jó ötletnek is tűnne csukott szemmel képzelni el a krémes, tejszínes levest, akkor nem tudná figyelni mikor hajolnak oda szedni belőle, így lankadatlanul mered... És eszik. Csak azért, nehogy feltűnő legyen a dolog. Ugye. Mert bámulni valakire nem az. Ugye.
Szinte látja maga előtt az édes folyadékot, tudja, hogyan löttyen oldalra, hogyan keveredik fel benne a meggy, amikor felszínéhez ér a merőkanál. Egy kisfiú ül le, és szed csillogó szemekkel - Móric igyekszik a kanálba kerülő levest is megtartani opálos fényében. Ha nem is tökéletes, látszólag nem derül ki a turpisság, ugyanis az ifjú mit sem sejtve nagyot kortyol a tudomása szerint hűvös - gyakorlatilag forró -, mézédes - kellemesen csípős - levesből. Csukott szájjal jajdul fel, látszik, majdnem visszaköpi a váratlan falatot, de aztán erőt vesz magán, csak hogy utána hangosan kapkodja a levegőt, hűsítve leégett száját. - Hupsz - fordul halkan másik szomszédjához, Haydenhez Móric, az oda nem figyelés hatására pedig a kis illúziójáték is felbomlik. - Inkább keresek olyat, ami nem fáj - húzza be a nyakát kisfiús vigyorral, de mielőtt következő áldozatát kiszemelhetné, tekintete megragad a lány áldozatán, figyeli annak mesterkedését.
Csak egy átlagos csütörtök, nincs igazam Hay?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

És egy és két és pörgés és forgás, és becsúúúúúúúszik, hopp, pont át egy összekulcsolt kézpár alatt, majd a hőbörgéssel és meglepettséggel nem törődve hopp most balra kerül, jobbra, balra, ezt itt jobbra tolja, amazt balra taszajtja - úgyis csak fiú, érte nem kár -, és már meg is tudja érinteni célpontját. - Hát Szofíííjjjjá - rikkant, és megpróbál a lány mellé furakodni a tömegben. - Lenne egy kérésem hozzád - pillant oda izgatottan, majd maga elé, majd megint a lányra, és megint előre. Csak diszkréten, ugyebár. - Nem iiiiitt, mert annak nem örülnél - ugye milyen figyelmes gyerekem van? -, de ha velem jössz, akkor kisujjeskü nagyon nem bánod meg.
Azt a módszert követi a csalogatásnál, ami testvérénél is mindig beválik - rámenősen, hajthatatlanul vigyorog, hogy a másik azt érezze, vele lenni, neki igazat adni a világ legegyszerűbb és egyben nagyszerűbb dolga. Nos, majd kiderül, hogy ezzel a csavari-csűri hozzáállással mennyire lesz népszerű a lánynál. Pedig tényleg nem szeretne ám sokat, nagyot, vagy nehezet kérni, egyszerűen csak immár tudja, hogy Soph micsoda művészi illúziókra képes, és szeretne ő is kipróbálni egyet s mást. Egy kis vér, egy kis pókháló, egy kis por, törött csont, kötszer, körömcsipesz... Csincsilla... Kastélybeli pletykák alapján a csincsilla is lehet ijesztő, csak meg kell találni hozzá a zavarában eléggé dadogó levitást.
Móric tanulni akar, ez egy ritka pillanat, ne rontsd el kérlek Soph. Kérlek. Hát a tanárbácsiikrekhez mégsem mehet oda, hogy "NONCSIBÁCSI, SZERETNÉK TUDNI IJESZTENI", mert még a végén kirúgnák tanonckodásából. Vagyis az nem lenne baj, ha a végén rúgnák, de még igencsak az elején van. Szóval... - légyszi? - És finoman megpróbálja egy félreeső terem felé terelgetni magukat, ha a lány ez ellen nem tiltakozik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Figyeli a lány ténykedését, elvégre valami könyvben is pont azt olvasta egyszer (kit akarunk álltatni, tuti, hogy csak éppen most találja ki), hogy a társainktól lehet a legtöbbet tanulni. Márpedig Móricnak pont, hogy tanulásra van szüksége, és bár a tanulás részt a háta közepére se kívánja, maga a képesség azért elég menci... Meg király... Meg csodálatos... Meg ilyenek, szóval... Jah. Kár, hogy nincs egy olyan rövidebb út, hogy valaki csak beléprogramozza a készségeket, képességeket, miközben neki nem kéne mást csinálnia, csak mondjuk csettintenie. Vagy rázni egyet a watwatra. Na igen, ha watwat közben okosodnának az emberek, a Mórocz tesóknak hála olyan kérdésekre is meglenne már a válasz, amiket még ki sem mert találni az emberiség.
Nem tudja visszafogni vigyorát a látványos sikerre, vállát nekikoccantja Haydenének, sietős reggelében picit begöndörödött fürtjei megrezzennek, ahogy elégedetten bólogat. Így kell ezt csinálni! Bár megvallja őszintén, neki mindegy, kik az áldozatok, nem szeretne bosszút állni senkin, de egy kis csínyt senki sem tagadhat meg tőle... Mármint izé, egy kis csínyt senki sem tagadhat meg magától. Mert ugye ez nekik jó.
Hümmögve tol fejébe pár szál krumplit, ahogy új áldozat után néz. Elmereng a lehetőségen, hogy esetleg kipécézzen valakit egy másik asztalnál, de nem akarja kockáztatni, hogy a nem megfelelő rálátás miatt elveszítse uralmát az illúzió felett. Tekintete visszatér hát a rellonosak asztalához - úgyis ők értik legjobban az ilyen tréfát -, kiszemel ezúttal egy gyanútlan felsőbbéves lányt, és próbálja kitalálni, mihez is kezdhetne vele. Éppen beszélget, hevesen gesztikulálva magyaráz valamit pár barátnőjének, villáját oda se pillantva szúrja bele az előtte heverő hasábburgonyákba. Móric hümmög, és egy ötlet kezd körvonalazódni a fejében, ahogy igazából rájön, bár a lány nem is figyeli ételét, annál inkább lenne látványos azok arckifejezése, akik csüngnek szavain.
A tányéron lassan sötétedni kezd egy hasáb, picit megnyúlik, kikerekedik, két fekete gombszeme, és négy kis lábacskája nő, testéből pedig puha barna bunda serken. Móric eljátszik a gondolattal, hogy valamiféle panaszos egérkehangot is megpróbáljon létrehozni, de mielőtt elgondolkozna azon, hogy megtehetné-e, a kicsit amorf, de azért egészen felismerhető egérkébe villa szúródik. Nóri - a bizonyos felsőbbéves rellonos, jut Móric eszébe a név - oda sem pillantva emeli szájához a következő falatot, látszik, ahogy körülötte barátai ledermednek, és csend üli meg az asztalnak azon részét. Nóri értetlenül rág, és nyeli le a krumplit, ám ebből a többiek csak annyit látnak, hogy valami szőrös pockot küldött le éppen teljes faarccal. Kész, Móricból ki akar pukkadni a nevetés az undorodó fintor és a meglepettség láttán, így fejét karjára hajtja, csak háta remeg némán a visszafojtott hangoktól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Fel van dobva. Ennél is jobban majd csak akkor lesz, amikor olyan tudás kerül a birtokába, amely gazdájának jelenleg kettejük közül csak a lány mondhatja magát; egészen addig csupán napos-idő-van-kint, nem-szólt-rám-egyik-órán-sem-a-tanár, volt-finom-reggeli, Móric-nem-csórta-be-a-zoknim módon görbül mosolyra a szája. Szóval olyan péntekesen érzi magát - elvégre ez a minden sikerül érzés a péntek szinonimája -, annak ellenére, hogy csütörtök van, legalábbis a telefonja mindenképpen azt mondta, mert reggel be sem akart kapcsolni. Hihi.
Khm. Szóval a lényeg az lenne, hogy Móric könnyedén megkörnyékezi a lányt, aki vonzerejétől hasra esve igyekszik teljesíteni minden kérését, de mint látható, ez pont annyira irodalmi, hogy ne történjen meg. Töretlen jókedvvel vezeti be magukat azért a terembe, és senki ne nézzen ferde szemmel itten, abszolút udvariasan vállánál fogva terelgeti Sophie-t, és az, hogy bezárja maguk mögött a termet még egy bűbájjal is, nem azért történik, hogy a lány csapdába csalva érezze magát, hanem éppen ellenkezőleg, azért, hogy merjen majd élni képességével. Mielőtt bárki csúnyán nézne rám ezekért a körmondatokért, csak tájékoztatásul közölném, hogy a fiam fejében élő hangoknak sem szokásuk levegőt venni. Így autentikus. - Áser - bólint, bár nem igazán érti mit számít ez, de az emberek mindig túl sokat foglalkoznak azzal, hogy elkülönítsék őket egymástól.
- Nos igen, igen, de nem - helyesel, és tagad, ártatlan mosolya alapján pedig mindenki biztos lehet abban, hogy ezzel egyetlen célja van aktuálisan: összezavarni a lányt. - Najó, szóval - unja meg a hatásszünetet - arra szeretnélek megkérni, hogy taníts meg pár olyan illúziót, amire én is képes lehetek, ez fontos, és ijesztő, de én nem ijedek meg tőle - mármint persze én semmitől nem ijedek meg, de érted Soph, szóval valami mencit, de amit minőségien meg is tudok csinálni.
És lássanak csodát, a csillagszemű juhász tompán ragyog Móric ábrázata mellett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Alapvetően az általános illúziók állnak hozzá közelebb. Azok a fajták, tudjátok, amikor létrehoz valami kis apróságot a levegőben, a földön, amikor nem gondol rá, hogy másban ez mit okoz, csak ő szeretné feldobni a környezetét valahogyan. A személyre ható illúziókat azonban nem mondaná szívéhez közel állónak, valahol talán azért is, mert úgy van vele, hogy ha valamit alkot, akkor azt LÁSSAMÁN mindenki... bár lehet ő van furán bekötve. Elvégre Móric, szóval senki sem horkanna fel túlzottan, ha ez kiderülne.
Figyeli Hay ügyeskedését, aki ezúttal látszólag semmi látványosat nem csinál, mégis valami történik. Esküke, a fiam csak pislog, kapkodja a fejét Eszter és Hayden között, elégre számára is csak uborka az uborka. Tudja ő, hogy valami turpisság lapul a dolog mögött, csak éppen nem sejti micsoda. Mindenesetre jó kis csínytevőként megköszörüli torkát, a szomszéd asztalnál ülő jelöletlen talárú, cserfes lányra koncentrál, és hunyorítja kissé szemeit. Most valami mást akar, a lány tányérjába pedig úgysem lát bele, így a hangokhoz próbál fordulni. Hihi, a hangokhoz a fejében. Végre van valami hasznuk azoknak is. Mármint mi? Nem ide.
Móric erősen próbálja felidézni azt a tipikus idegesítő szúnyoghangot, de miközben valaki szólítja - Orsi -, ihlete támad, így eláll eredeti (amúgy béna) tervétől. Szóval Orsi. Úgy érzékelheti, mintha lágy (horrorfilmbe illően kedves) szellő súgná a nevet a lány fülébe. Látszik, ahogy körbefordul, keresi, ki szólíthatta. Mennyivel jobb ez mint egy csoro szúnyog, nem? Orsi, szól megint, lágy, női hangot - édesanyjáét -, képzeli el, azzal borzolja a gyanútlan lány idegeit.
Ez így túl egyszerű.
Hopp egy cintányér. A lány megugrik, Móric elvigyorodik, és még párszor összecsapja képzeletbeli lábosfedőit, had csengjen csak a lány füle rendesen. Milyen kedves fiú, nem igaz? Várjunk csak... Cintányér?
- Psszt, Hayden. Mivel terítenek a muzsikus macskáknak? - vár egy pillanatot. - Hát cin-cintányérral! - és igen, jól látjátok, képes vigyorogni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Már éppen kihúzná magát büszkén. Már nagyon készül rá. Nagyon-nagyon. De aztán... Aztán végiggondolja, hogy igazából az előtte álló, törékeny kis lányka könnyedén, csettintés nélkül tudná elé vetíteni legnagyobb rémálmait, így inkább okosan visszavesz nagy mellényéből. - Annyira talán nem. - Majd bólint az egy évre. Kööörülbelül, de dátummemóriája férfiasan borzalmas. - Nem fogom, cserkészbecsületszó - fonja esküre ujjait, és titoktartási szándékát kiskutyaszemekkel is megspékeli, biztos ami tuti. Kellenek neki azok a vérfagyasztó, hússzaggató, hidegrázó, borzongató - elég lesz már Móric - illúziók! - Csak nekem, tündér vagy - teszi szívére kezét, ígérete jeléül, és rávigyorog a levitásra. Majd amikor meglátja, hogy a környezetük lassan változni kezd, csillogó szemű kisdiákként forog körbe, hogy mindent megcsodálhasson. Fekete, vörös, búgás. Oké, eddig jó, ezt még talán megtud- MI A MANÓ. Látszik, ahogy izmai összerándulnak, megugrik a dörömbölésre, fejét körbeforgatja, keresi a hang forrását. Persze az ő ott áll végig előtte, mozdulatlanul, így az első összerezzenés után vissza is fordul Sophie felé, és lassan lenyugtatja izgatott szívverését. Oké, oké, igen, végülis pontosan ilyesmire gondolt ő, bár kicsit kevés a vér, meg a csont, meg az agyvelő, de egyrészt ezeket ő még közel sem tudná ilyen szépen lemásolni, másrészt... Jah, a türelmetlenség egy csúnya, csúnya alattomos tulajdonság. - Szóval először csak szép lassan, legyen kicsit sejtelmes, ijesztő, és amikor már kezdené megszokni az ember, akkor BWAMM, hozzuk rá a frászt? - kérdez rá, hogy jól érti-e az általános képletet, majd ha a lány igent int, akkor megpróbálja Móric is reprodukálni a korábban látottakat. Kisterpeszbe áll (édesem), kezeit oldalra félig kinyújta (édesem), nyakát kiroppantja (ÉDESEM), és nyelvét kidugja szája szélin (ASDFGAHAQQAWWW), mire úgy érzi, készen áll. Mély levegőt vesz, és ahogy az távozik tüdejéből, úgy ereszkedik sejtelmes félhomály a teremre. A szép átmenet helyett azonban inkább hasonlít ez arra, amikor a rolót húzzák le az ablakon, nagy ugrásokkal lesz egyre sötétebb, nem olyan simán és könnyedén, mint amikor Sophie csinálta ugyanezt. Móric másik színt választ, méregzöldet kever a feketeségbe a piros helyett, az egésznek olyan hangulata kerekedik, ahogy a boszorkányok bájitallaborjait is ábrázolni szokták. A többfajta illúziók összekapcsolásától azonban tart, hiszen még messze nem megy tökéletesen, de hát pont ezért kell gyakorolni... Szóval ő most nem fog nekiállni panaszkodni. Még.
Elhúzza a száját az ergya hangra ami megszólal, a szobát beborító sötét zöldség pedig mintha megremegne a vesztett koncentráció miatt. Ehh, kicsit pánikban kap a feje után a fiú, akkor a hangot hagyjuk, stabilizálja a képet, és így ugrik neki újra még egyszer. Mintha táblán húzná végig valaki a körmét, olyan hang tölti be a szobát, pedig ez igazán minden, csak nem szándékos. Ekkor azonban már nem is tudja megakadályozni, az illúzió felbomlik, ő maga pedig teljes testében összerázkódva nyöszörög fel a hangra. A világ talán legborzalmasabb hangjára. - Bocsiiiiiiiiiiiii. Na jó, nem merem Soph, nem akarom ezt a hangot hallani - és megrázkódik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

ellopikáltam bro jelvényét, most én vok a preffencs
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez az első alkalom, hogy a fiam Móric a nem-fiam Móric bőrébe bújva rója a tanoda holdfényes folyosóit. Még csak nem is a második, és talán ez az ikertestvér dolog az, ami miatt Móric olyan feltűnően kipihenten menedzseli a prefektusság éjszakai őrjárat részét. Persze mi lenne a legmenőbb? Ha mindketten prefik lennének, és a sötétből a tilosban járók elé ugorva hozhatnák zavarba kettősségünkkel... Istenem, betegre hahotáznák magukat a Móroczok! De csak egyikük az, így csak félig azok mindketten.
Így hát Móric lopakodik. Csak csendben, csak halkan, hogy senki meg ne hallja. Csak csendben, csak halkan - AZTA DE RUSNYA TETSZIK LENNI MÉG MINDIIIIG! - ordít hatalmasat a banya portréja előtt, egészen fennhagyva a hangsúlyt a mondat végén. A legtöbb hortyogva bóbiskoló portréalak természetesen azonnal felriad, és döbbent zűrzavarban konstatálja, hogy már megint az egyik iker tette tönkre szunyókájukat. Így viszont ezer és egy szem szegeződik a folyosó minden egyes pontjára, tehát ha valaki, ismétlem, valaki, lenne olyan merész, hogy erre járjon éjnek idején, hát valaki által biztosan észre lenne véve, ha megmozdul, ha nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

ellopikáltam bro jelvényét, most én vok a preffencs
Nem azt mondom, hogy a fiam törzse hátán csorogna a veríték, ha éppen jelvény nélkül sétálgatna ilyen kényelmesen, de azért mégiscsak ad egyfajta biztonságot, hogy jelenleg nem a saját bőrét viszi vásárra. Ez az oka annak, hogy mer kiáltozni a szemtelen festményekkel, randa páncélokkal, molyok által lyukacsosra rágcsált kárpitokkal és indiszponált szellemekkel - igazából nem is neki esne baja, csak a brojának, de mivel ő nincs itt, így igazából neki sem tud. Ez ilyen Móriclogika, neki nem fáj, mert igazából Móricnak fáj, de Móricnak sem fáj, mert nincs itt, és amiről nem tud, az nem tud fájni. Okosnégermém.
Tekintete izgatottságra éhesen, már-már mohón villan hát meg a megvillanó talár láttán, s az alakban Kiscsibét felismerve még szélesebbre húzódik mosolya. - Csokicsőcsudacsavaroscsippcsipp Kiscsibe, hogy ityeg a fityeg? - éri be két ruganyos lépéssel, s bólogat mellé, bólogat, egyszerre Móricosan nyomin mint azok a kalaptartós kiskutyák, és Móricos cukin, mint amikor teljesen elvesznek egy-egy épp hallgatott számban. Oda-vissza sasolja a lány és a nyanya közti szóváltást, majd ajkait egy hangos füttyszó hagyja el, ahogy a riposzt elhangzik. - Mondd meg neki, ezaz, mondd meg neki - s karba tett kézzel hátrébb helyezi testsúlyát, hogy ebben az igazán kényelmesnek tűnő pozitúrában lezser eleganciával inthessen, hogy folytassa csak, szórakoztató a műsor. De a portré túl hamar feladja a küzdelmet (biztos ismeri már Kiscsibét és tudja, hogy vele csak egy Móric packázhat), így az addig vigyori ajkak is csücsörítve konyulnak le egy pillanatra.
Egy pillanatra. Aztán összerántja magát, ahogy érzi a levitás energiáit immár maga felé burjándzani, így heves bólogatással kíséri be tudatába a szavakat. - Ühüm, ühüm, ühüm, és hogyan is? - a szavak épp elég félreérthetőek ahhoz, hogy táplálják kíváncsi Móricunk kellemetlen (bár ugyan kinek) teóriáit - és ha már úgyis bátyjaként van jelen, miért ne próbálhatná meg a nevében kideríteni, mi is folyik valójában a páros között? - Bakkerka, ha most azt mondod Kiscsibe, hogy természetben kompenzálsz, esküke hívom a SÜVEG-et! - Oké, azért arcán valóban kiütközik egy pillanatra az ijedelem, érdekes helyzet lenne az, aztán magyarázkodhat mindenfelé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Tervezetten, vagy sem, azt már egyikük sem tudja - de együtt töltik a délutánt. Lehet valamikor megbeszélték, hogy találkoznak, lehet, hogy teljesen véletlenül futottak össze a klubhelyiségben, de ahogy egyik lábról másik lábra állt, egyik kanapéról másikra hevert, Móric inkább úgy javasolta, kapják nyakukba a lábukat. Úticél? Minek azt, anélkül lépnek ki a körlet bejáratán, hogy egy kis időt egymás társaságában tölthessenek. Kabát, sál, sapka jöhet mind, hiszen az épületet elhagyva a fák enyhén ködbe forduló vonala egyre csábítóbbnak tűnik, a komoran berzenkedő faház pedig, ha másra nem is, látványosságnak sosem utolsó. Ki tudja nem futnak-e bele valami jó kis pletykaalapanyagba?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Csibész vigyor kúszik arcára, ahogy a téma felmerül, és a lány kimondja azokat amiket Móric is töprengett, anélkül, hogy tudta volna, hogy ezen töpreng. - Tudod mit mondanak - utal vissza arra a hánykódó Edictum lapra, amit a lánnyal találtak valamelyik héten - fa, hasadék, deszka, rés, levitás lány itt tettrekész... Akárki is költötte a margóra, Keserű bá most vakarhatja a fejét miatta... Szóval ezt vegyem úgy, hogy nem szeretnél pár - megköszörüli a torkát - pásztorórát eltölteni odabent?
Micsoda művelt egy Móric ez kérem szépen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

- No jól van édesem, drágám, egyetlen Borcsám - és ezzel színpadiasan húzza ki magát és tenyerét szívére fekteti - szólj újra, fényes angyal, mert az éjben fejem fölött nekem oly glóriás vagy, akár a mennyek szárnyas hírnöke, a visszatorpanó, döbbent halandók fehéren-égre-ámuló szemének, míg nézik őt. - No azt ugyan tudni kell, az idézet nem teljes, de a lényeg nem is a szavakban, hanem a fiú arcának, karjainak játékában rejlik. Darabhű illedelmességgel közvetlen nem ér a másikhoz, csupán arca előtt húzza el ujjait, a levegőt cirógatva meg a bársonyos bőr helyett. Majd egy pillanat, és úgy törik meg a szín, mintha sose lett volna. - Tessék - villog ismét a mórici mosoly, ami bizony hamar nevetéssé fajul a szókimondó vélemény hallatán. - Szerintem csak józan vagy Borcsa, és racionális. Mindkettő bóknak van ám szánva - szögezi le a biztosat, míg rá vonatkozó kérdésére csak megrázza a fejét, megvonja vállát, és, hogy biztosan ne lehessen félreérteni, hátat is fordít az építménynek, hogy a lány jól láthassa a szemében csillogó huncut szikrákat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Tagadni sem tudná, hogy jólesik neki a dicséret, de hát nem is szokta. Úgy van ez valahogy nála, hogy bár nem könyörög értük, igenis vágyja az elismerő szavakat, fontosak neki, és ezt ki is mutatja. Láthatatlan kalapját megpöccintve hajol hát meg kissé törzsből, és ezzel hopp, büszkeségének malacperselye vígan csendül fel. Érdeklődve hajtja fejét oldalra egy pillanatra a felvezetésre, de a helyzeten nincs mit sokat töprengeni, így hát kezét nyújtva a lánynak lassacskán kényelmesen megindul a kastély felé. - Szóval egy órákon át tartó magánelőadást szeretnél? - töpreng ártatlanul hangosan, ha megkapja a kecses kezet, ujjaikat összefűzve. - Szaladjunk le a táskámért, és mehetünk, persze.