38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium

Oldalak: [1] 2 3 ... 11 ... 28 29 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Angelinne Stanwood
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 62
Összes hsz: 2354
Írta: 2012. szeptember 27. 20:38 | Link

fejetlenség


Itt mindig történik valami. Káosz, rikácsolás. Ha nem épp két festmény esik egymásnak, lelkes szurkolók előtt, akkor éppen kifröccsen egy bájital, víztócsán csúszol el. Ezen a helyen képtelenség rendet tartani, mintha minden szerencsétlenség, mely a kastélyban előfordulhat, itt gyűlne össze. Ha erre a folyosóra lépsz, készülj fel mindenre, hiszen bármi megeshet. Sok sikert az utadon!
Utoljára módosította:Séllei K. Olivér, 2014. április 14. 17:31
Hozzászólásai ebben a témában
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. október 5. 19:42 | Link

Elizabeth

Néha minden hátborzongatóan egyszerűnek tűnik. Ahogy ott álltam a szobám közepén és néztem magam a szemközti tükörben minden tiszta volt és világos. Tudtam, mit kéne tennem, hogyan kéne folytatnom az utam és az is nyilvánvalóvá vált, hogyan védhetném meg azokat, akiket szeretek, akikért az életemet is eldobnám. Még csak kérniük sem kellene, én ott lennék, hogy vigyázzak rájuk.
Mindannyiukra.
Ez természetesen lehetetlen. Ha most David itt állna mellettem, valószínűleg lecsapna és közölné, hogy nem hagyja, hogy megölessem magam. Ez nem játék. Tudom, hogy nem az, de ő is vigyáz rám, nem igaz? Akkor miért nem hagyja, hogy én is ugyanígy tegyek?
Ezek a kérdések követték egymást a fejemben és kezdtem úgy érezni, hogy talán mégsem annyira világos ez az egész ügy. Talán mégiscsak jobban oda kellene figyelnem jelentéktelennek tűnő részletekre. A részletek fontosságát nem lehet eltúlozni, én mégis semmibe veszem őket. Minden aprócska jelnek szerepe van a hatalmas kirakóban, ami az életemet képezi. Meg kell tanulnom bánni velük és a helyükre illeszteni a darabokat.
Azzal a határozott céllal indultam el a szobámból, hogy szívok egy kis friss levegőt. Már napok óta nem voltak rémálmaim, ami több, mint valószínű, hogy a kimerültségnek és az ezernyi apró teendőnek tudható be, amivel lekötöttem a gondolataimat. Megpróbáltam mindig menekülő utat keresni a magány és a csend elől és ez egészen jól működött. Eddig.
A lábaim csak vittek előre és rájöttem, hogy semmi kedvem sincs elhagyni a kastély területét, csupán csak ki akarok lépni egy kicsit a megszokottból; ezért is indultam olyan irányba, amerre azelőtt még sohasem jártam. Aggasztott Jess eltűnése. Kinéztem belőle, hogy fogja magát és elmegy az apámhoz, csak hogy végre egy kicsit megnyugodhassunk; mindketten. Bíztam benne, hogy elég okos, hogy ne keveredjen bajba, de ha mégis megöleti magát, én megfojtom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Elizabeth Charlotte Vane
INAKTÍV


'I come back.'
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 453
Írta: 2012. október 5. 20:52 | Link

Katherine

 Szabadság. Ennyivel tudom jellemezni az életemet. Legalábbis most. Most, hogy már majdnem egy hónapja szakítottunk Daviddel – újra -, ráadásul a vizsgáimnak is vége, nem törődöm semmivel sem. Nincs senki, aki megakadályozhatna abban, hogy valami hülyeséget csináljak. Néhány napja, újra meglátogattam a szülő városomat, illetve a szüleim sírját. Sosem hittem volna, hogy aki megölte őket, az pont egy olyan bűnöző, akit nekik kellett volna elfogniuk, ráadásul legjobb barátnőm szüleivel együtt. Ám, egyikőjük sem tudta megtenni ezt, ugyanis mindegyikőjüket a halálba sodorta az az ember. Nem tudom, hogy azóta elfogta-e bárki is, de ha igen, másképp néznék a Sorsra. Na jó, rá sosem néznék másképp, csak csúnyán, hiszen Ő rontott el mindent. Nem, igazából nem csak Ő, hanem én is. Még mindig hallom nagyi szavait a fejemben: A te hibád, hogy ez történt anyáddal! A te hibád, hogy meghalt a lányom! Ezt azután vágta a fejemhez, miután felébredtem a kórházban. Ugye milyen kedves? Mindig is magamat hibáztattam a történtek miatt, pedig én nem csináltam semmit. Persze, könnyű másra fogni mindent, de 7 évesen mit tehettem volna? Még a körülöttem lévő dolgokat is alig fogtam fel, nemhogy varázsoljak és megvédjem a szüleimet. Most már mindegy, nem igaz? Ami elmúlt, elmúlt. Ráadásul, nagyi sincs már az élők között, lassan egy éve. Mégsem érzem magam magányosnak, annyira. De csak azóta, mióta megkaptam anya nyakláncát és a képet vele együtt, ami az utolsó rólunk, hármunkról. Apa, anya és én. Mennyivel másabb volt minden akkor még, és soha nem hittük volna, hogy ez lesz a vége, még ők sem.
Ahogy álltam az ablak előtt és kifelé bámultam, rájöttem, hogy most már az ősz közepén járunk, ami azt jelenti, hogy hamarosan itt a szülinapom és egyúttal a szüleim halálának évfordulója. Valahogy mindig frusztrált voltam, amikor erre rájöttem, most mégsem éreztem az elmúlást. Igaz, hogy egyedül voltam, mégsem tudtam szomorkodni, legalábbis ma nem. Kiléptem a szobámból, és mentem, amerre a lábam vitt. Őszintén szólva, voltak olyan helyek a Kastélyban, amiket még nem fedeztem fel, így jól jött, hogy vakon követtem saját magamat. Mikorra föleszméltem végre, fogalmam sem volt arról, hogy hol is vagyok. Hasonlított a Harsogó portrék folyosójára, de mégsem az volt, hiszen csöndesebb volt, sokkal. Nem sok diák sétált errefelé, de meg kellett tudnom, hogy hol is vagyok, így utamat egy szőke hajú lány felé irányítottam. Már majdnem ott voltam, amikor is megcsúsztam. Hogy hogyan? Ne kérdezzétek, nem tudom a választ.
- Aú, ezt meg hogy csináltam? – a sajgó hátsó felemet fogtam, ugyanis sikerült pont rá esnem. Megmondtam, hogy csak én lehetek ilyen szerencsétlen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Menj, éld világod, mondd, ha kérdenek: egy jámbor őrült futni engedett."

Nyaklánc| Jack tulaj | Gin nővére | David <3
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. október 5. 22:58 | Link

Elizabeth

Veszély. Mindenhol. Mégis élvezem.
Tulajdonképpen ez a játszma tanított meg rá, hogy észre vegyek jelentéktelennek tűnő gesztusokat, szavakat, eseményeket, hogy olvasni tudjak másokban. Elég volt csak egy kicsit gyakorolnom, csak egy kicsit hagynom kibontakozni magamat, máris gyorsan ment. Olyan volt, mintha mindig is képes lettem volna rá, csak éppen sohasem foglalkoztam vele. Valószínűleg hasznát vettem volna a régi életemben, azonban akkor senki és semmi nem érdekelt. Csak én voltam és a saját, tökéletesnek titulált világom. Egy hely, ahol én irányítottam; egy baráti kör, akik minden egyes szavamra hallgattak; egy világ, ami csak és kizárólag az enyém volt. Minden fiatal lány álma, nem igaz?
Csakhogy az én álmom darabjaira hullott, mikor a szüleim az iskolába küldtek, majd mikor itt megtaláltam a helyemet kiderült, hogy az egész életem egy hatalmas hazugság volt. Olyan emberekhez ragaszkodtam, akiknek semmit sem jelentettem, azoknak pedig, akiket kicsit is érdeklek nem a lényem, a létezésem a fontos, hanem a megölésem. Vicces. Azt hittem, ilyen csak és kizárólag a filmekben van. Ha nem velem fordul elő, valószínűleg elgondolkozom rajta, hogy a beszélgetőpartnerem teljesen normális-e.
Őszintén szólva, az elmúlt pár hétben ezt a kérdést rendszeresen felteszem magamnak, ha nem Jessie-vel beszélgetek. Ő az egyetlen, akit elfogadok olyannak amilyen, de a többi ember egyszerűen kiszámítható és abszolút nem gondolkodnak. Gyerekjáték megtudni, mi is játszódik le a fejükben, miközben szemközt ülnek veled és édes mosollyal cseverésznek valamilyen jelentéktelen dologról. Nem találkoztam még igazán tehetséges hazudóval. Érdekes lenne.
A lányt már akkor észre veszem, mikor befordul a sarkon, de különösebb figyelmet nem tulajdonítok neki, egészen addig, amíg meg nem indul felém. A testtartása magáért beszél, a mozdulatai ékesebben szólnak, mintha ő maga ejtené ki a szavakat. Ahogy elcsúszik halvány mosoly kúszik az arcomra, ami gyorsan tova is illan, de nem mozdulok.
-Megtippelem! –vetem fel, de nem várok semmiféle reakciót sem. –Eridon és eltévedtél.
Kíváncsian várom a következő lépést. Sohasem próbálkoztam még ilyesmivel. Sohasem mondtam ki nyíltan, hogy mire sikerült rájönnöm. Érdekel, mit is fog kezdeni a helyzettel.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2012. október 5. 22:59 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Elizabeth Charlotte Vane
INAKTÍV


'I come back.'
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 453
Írta: 2012. október 6. 17:45 | Link

Katherine

 Egész életemben mindig azzal voltam elfoglalva, hogy másoknak jó legyen. Arra sosem gondoltam, hogy magamnak örömet okozzak. Egyszerűen nem volt rá szükségem, ugyanis már az is mosolyt csalt az arcomra, ha másnak segíthettem. Közben persze mindig ott volt a fejemben a kép, hogy az én hibám az egész gyilkosság. Talán ezért is menekültem ebbe az irányba. Így legalább megnyugodhattam és nem volt rossz a lelkiismeretem. Na jó, ez az egész egy nagy badarság. Ebből talán csak az igaz, hogy egész életemben segítettem másoknak, amit szerettem. Olyan nehéz mindennap úgy a tükörbe nézni, hogy ne a bűnbakot lássam magamban, hanem egy egyszerű lányt, aki tehetetlen volt akkor. Annyira, de annyira irritáló ez az egész, hogy legszívesebben kiállnék egy szakadék szélére azt kiabálva, hogy: Elég volt! Jó is lenne, szép is lenne, csak éppen ezzel semmit sem tudnék megoldani. Nem baj, most már olyan mindegy, hiszen nem tudok mit tenni az ellen, ami a múltban történt, nem igaz?
Valahogy ez a gondolatmenet mégsem szegte kedvem, mert ez a nap, annyira más volt, mint a többi. Hogy miért? Nem tudom, de más volt és kész, fogadjátok el. Széles mosoly terült szét az arcomon, mint mindig. Tudniillik, én még akkor is mosolygok, amikor legbelül már rég sikítanék. Ez egy igen jó képesség, mert ezzel legalább nem kell elárulnom az igazat, úgyis mindenki beveszi. Nem mondhatnám, hogy ezzel hazudok a barátimnak, inkább csak elhallgatom a bajom. Sosem tudtam az ilyenekről beszélgetni, és nem is fogom ezt elkezdeni, legalábbis most nem. Most úgy is minden rendben van, azt hiszem. Hiszen, nincs senki, aki megmondhatná, hogy mit tegyek és mit ne. Nem kell még egyszer végig szenvednem, hogy olyasvalakit veszítek el, akit igazán szeretek és szabad vagyok. Ugyan, mit kívánhatok még? Bah... sok mindent. Igaz, hogy a barátok mindenben mellettem állnak, de mégis szükségem van egy családra, A családomra. Mit tehetnék? Az ég világon semmit, és ebbe belenyugodtam, most már tényleg.
Ahogy ez az egész gondolatmenet végigpörgött a fejemben, észre se vettem, hogy teljesen eltévedtem. Megakartam kérdezni egy lányt, ám még oda sem értem hozzá és máris elestem. Hogy miben, azt nem tudom, de amint megvizsgáltam, rögtön rájöttem a "titokra". Egy igen nagy tócsa terült szét a padlón és nekem sikerült pont ezen elcsúsznom. Kezdők hibája, illetve az én szerencsétlenségem.
- Jól tippeltél! El kéne járnod lottózni - mondtam, és rögtön folytattam is mondandóm. - Ha esetleg nem tudnád, az egy mugli találmány.
Hangomban semmi ellenszenv nem volt, egyszerűen csak tudattam a lánnyal, hogy igen ügyes a tippelésben.
- Te meg Rellonos vagy, ha jól sejtem. Nem tudod véletlenül, hogy hol a búbánatba vagyok? - kérdeztem tőle, miközben föltápászkodtam. Komolyan, ennél a folyosónál még a Harsogó is jobb és ez igen nagy dicséret tőlem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Menj, éld világod, mondd, ha kérdenek: egy jámbor őrült futni engedett."

Nyaklánc| Jack tulaj | Gin nővére | David <3
Katherine Danielle Averay
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2012. október 6. 23:19 | Link

Elizabeth

Sohasem voltam olyan, mint mások. Ez tény, de ennyire kívülállónak sem éreztem magamat még, mint az elmúlt pár hétben. A saját életemet néztem kívülről. Nem én irányítottam, csak benne voltam és hagytam, hogy a dolgok megtörténjenek, mintha ez így normális lenne. Egyáltalán nem volt azt, tudtam, de mégis hogyan törhetnék ki ebből az átkozott üvegburából?  Olyan voltam, akár egy porcelán baba. Az egnem körülvevő emberek igyekeztek megóvni attól, ami rám várhat. Miért? Én is meg tudtam volna tenni! Nem hülye vagyok, csak veszélyben élek. Ez még nem ok arra, hogy papírba csomagoljanak és bezárjanak egy dobozba.
Azzal nyugtattam magamat, hogy amíg én jól vagyok, addig Jess és David is jól van. Talán butaság volt, hiszen Jessie-t nem lenne valami nagy művészet elkapni; annak ellenére, hogy nagyon okos néha nagyon meggondolatlan is tud lenni, márpedig Nokedli nem fogja tudni megvédeni, ha bajba keveredik. Mert még nincsen közvetlen veszélyben, arról már értesültem volna. A megfigyelő képességem maximumra volt kapcsolva és minden kis furcsaságról igyekeztem tudomást szerezni. Ez volt az oka, hogy gyakran keveredtem a harsogó portrékhoz –megjegyzem, itt hallottam azt a szóbeszédet, hogy a barátnőm és az exem együtt vannak– és erre a folyosóra is azért jöttem. Bár nem tudatosan, de amikor szépen lassan összeraktam a képet róla, hol is vagyok, már nem tűnt olyan rossz ötletnek megállni egy kicsit.
Sejtettem, hogy a lány valami ilyesmit fog felelni. A csillagok állására is foghatnánk, de valójában semmi köze sem volt a véletlen egybeesésekhez. Egyszerűen tudtam és kész.
-Ez nem azon múlt, mennyire vagyok szerencsés. –jegyezem meg halvány, kiszámíthatatlan mosoly kíséretében.
A tócsát már akkor felfedeztem a padlón, amikor az eridonos leányzó megcsusszant rajta, de megvártam, míg magában összerakja a képet. Nem akartam minden választ megadni neki, az túlságosan… egyszerű lenne. Így érdekesebb lesz a végkifejlet. Nem akarom én bántani a lányt, sem szóval, sem máshogyan, egyszerűen csak túlságosan kíváncsi vagyok. Ritka alkalom, de előfordul.
-Elcsúsztál egy tócsában és az a két festmény hamarosan megöli egymást. –intek a szóban forgó alakok felé. –Ebből arra következtetek, hogy ez a Fejetlenség Folyosója. És igen, Rellon. –biccentek aprót.
Fogalmam sincs, a lány mit olvasott le az arcomról és mire jutott a válaszaimmal kapcsolatban, mindenesetre visszatérek a képek tanulmányozásához, akik nem éppen kedvesen szidják egymást valami miatt, amiről nekem halvány fogalmam sincsen. Mindenesetre őket eléggé felbosszantotta.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Elizabeth Charlotte Vane
INAKTÍV


'I come back.'
offline
RPG hsz: 43
Összes hsz: 453
Írta: 2012. október 7. 22:08 | Link

Katherine

 Hogyan tudnám jellemezni az életemet? Hmm, hadd gondolkodjak. Sok mindent tudnék rá mondani, de azt hogy unalmas, semmiképpen sem. Már az külön izgalom, hogy boszorkány vagyok, nem igaz? De igen. Persze félvér vagyok, de így is tudtam kiskoromban, hogy varázsló vagyok, még ha a mugli dolgokhoz is voltam hozzászokva. Persze, az arány ugyanakkora, hiszen mindkét társadalomról ugyanannyit tudok. Ez nem meglepő, legalábbis szerintem nem, hiszen félvér vagyok, mint ahogy azt az előbb elmondtam. Apa anyukája, amikor még élt, sok mindent mesélt nekem a muglikról és a szokásaikról, míg az apukája a varázslókról alakított ki nekem egy képet. Mindkettejüket nagyon szerettem, azonban már semelyikük sem él. Anyu részéről, mindketten varázslók voltak a nagyszüleim és mindketten szerettek, addig a napig, amíg nagyapa meg nem halt. Akkor nagyiban eltört valami és teljesen megőrült. Majd miután az egy szem lánya, az élete, a kincse meghalt, még jobban megutált. Kedves, nem igaz? Hát persze, hiszen mindig is engem vádolt. Egészen a halála előtti hétig. Akkor valahogy képes volt arra, hogy vége leírja, hogy szeret. Igen ám, de utána egy héttel később meghalt, ugyanis a betegség győzedelmeskedett rajta. Én meg itt maradtam, egyedül. Igazándiból, már rég egy árvaházban kellene lennem, de mégsem vagyok ott. Eddig rejtély, hogy miért, de egyszer úgyis megkapom a választ. Ha nem most, akkor hamarosan. Valahogy mindig közbeszólt a Sors, az én „öreg barátom”, szóval most sem lesz ez másképp. Igaz, már majdnem egy éve, hogy meghalt a nagyi, szóval eddig még – ismétlem, még – megúsztam. Aztán ki tudja, lehet, hogy holnap kapok egy levelet, hogy azonnali hatállyal hagyjam el a Kastélyt. De akkor sem tenném meg, de nem ám! Hiszen a kastély az én otthonom.
Igazándiból, csak most jöttem rá, hogy talán mégsem kellett volna úgy sietnem és akkor észrevettem volna, az előttem elterülő nagy és széles tócsát. Mégis az ellenkezőjét tettem és megint nem néztem az orrom elé. Elizabeth, te sosem tanulsz a hibáidból? Nagyon úgy néz ki, hogy nem. Most már mindegy, már megtörtént, aminek meg kellett történnie. Bár nem lett belőle semmi baj, csak a hátsó felemet érte egy kisebb fajta ütés, az önbizalmamat nem. Amúgy sem vagyok az a fajta ember, aki ezek után el kezd sírni, vagy összehúzza magát vagy aggódik, hogy csorba esett a „hírnevén”. Hiszen, ez minden emberrel megeshet, bár nagyobb a valószínűsége, hogy pont velem.
- Az lehet, de akkor is jól tippeltél! – elmosolyodtam és az egyik festményre szegeztem tekintetem. Érdekes, hogy itt mennyivel halkabbak a portrék, bár némelyik így is képes összeveszni a másikkal. Pont ennek a részesei lehettünk a lánnyal.
- Az sosem baj, legalább két bosszantó alakkal kevesebb – megvontam vállamat. Nem tudom, miért mondtam ezt, de volt benne némi igazság. Néha nagyon tudtak idegesíteni,  ráadásul, az egyik igen goromba volt, még régebben. Persze, megkapta a magáét, de akkor is, semmi alapja nem volt annak, hogy belém kössön, mégis megtette.
- Szóval a Fejetlenség Folyosója? Találó név – újból elmosolyodtam. – Egyébként, Elizabeth vagyok!
Nem éreztem késztető szükséget arra, hogy bemutatkozzak a lánynak, mégis megtettem. Hiszen tudjátok, az illem úgy kívánja. Azért reménykedem benne, hogy nem egy bájcsevegés vagy egy monoton, száraz beszélgetés lesz ebből az egészből. Nincs kedvem hozzá, nagyon nincs.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Menj, éld világod, mondd, ha kérdenek: egy jámbor őrült futni engedett."

Nyaklánc| Jack tulaj | Gin nővére | David <3
Nikola Višnjić
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 17
Összes hsz: 259
Írta: 2013. január 9. 18:01 | Link

Úgy tűnik ennek a helynek megvan a maga humorérzéke, a festmények különös, mozgó alakjai legalábbis kellő mértékben szolgáltatják azt, ha egy olyan szerencsétlen elsőéves, mint én, van olyan bolond, hogy tőlük kér útbaigazítást.
És megtettem, igen, sőt, már vagy három órája csak a képek lakóit nyaggatom, hogy merre is találom a Levita házba vezető folyosót, hol rejtőzik a kékek otthona. Az az érzésem, mintha egy-egy festménylakóval ráadásul már találkoztam is volna, csak fura.. mintha elváltoztatta volna a hangját, csak megfordította volna a sapkáját, hogy ne ismerjem fel, hogy vele kiabáltam két emelettel feljebb. De nem, biztos csak képzelődöm.
Az viszont már roppantul gyanús, hogy végül ezen a folyosón kötök ki, melyet egy-két elejtett suttogásból - mely elakadó röhögésbe fullad közben - lehetőségem van a Fejetlenség Folyosójaként megismerni. Aztán persze rögtön kiderül az is, hogy miért ez a neve, mikor az egyik portré jókorát rikoltva kicsapódik, mint egy rejtett ajtó, csak épp fejmagasságban, és homlokon vág. Valahogy kicsit rosszul esik az ősöreg tölgyfa kerettel való közelebbi megismerkedés, és miközben fejemhez kapok, és megcsúszok egy banánhéjon, mely később odapillantva ott sincs, kitör belőlem egy elkeseredett kiáltás, ami leginkább egyetlen magyar szót sem tartalmaz, legalábbis amennyire tudom. De még horvátnak se tűnik.
Végül nem esek akkorát mint amekkorára számítok, de mintha csak a puffanásra várt volna a folyosó, egyszerre minden fáklya kialszik.
Tapogatózva felállok, és legnagyobb örömömre - nem, csak viccelek - a folyosó most egész máshogy áll, mint mikor még nem estem el.
 - Hahó! Van itt valaki, akinek nincs mázolt arca esetleg? - kiabálok az egyik irányba, mikor végre valahára arra az elhatározásra jutok, hogy a festményekkel többet inkább nem állok szóba. Főleg, hogy még most is rajtam kacarászik az a gyanúsan ismerős fazon.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Hegyi Nikoletta
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 9. 18:44 | Link

Nikola

Nem gondoltam volna, hogy van Bagolykőnek olyan része, ahol még nem fordultam meg a három év alatt, de be kell lássam, most, hogy tévedtem. A déli szárny valahogy fehér folt maradt a külön bejáratú térképemen. Számomra semmi fontos nem volt ott, amiért érdemes lett volna felkeresnem ezt a részt. A keleti szárny ebből a szempontból egyértelmű, magyarázatra sem szorul, az északit nem kívánom taglalni, nem éri meg, hogy szót vesztegessek rá, a nyugatin pedig a két ismert tanterem miatt vagyok járatos. Most is csak azért császkálok erre, mert Hófehérkét keresem. Na, nem a hét törpével. Az a mesében van, de remélem, hogy az én baglyom, Hófehérke, nem csak ott. Illetve ... na, mindegy. Valahol eltévedt, nem csodálom szegényt, itt én is eltévednék. Egy fehér bagoly a szürke folyosón igencsak feltűnő látvány, ráadásul süket szegényke, hiába is kiabálnék neki, viszont a látása, éles, mint egy sasnak, de ezek szerint a tájékozódó képessége a nullával egyenlő. Tekergetem a nyakam, rajta a fejemmel jobbra-balra, hogy megleljem a kis kóborlót. Miközben felfelé nézek, mert hol is lehetne máshol egy bagoly alap esetben, nem tudok a lábam alá is nézni, mert ahhoz kéne még egy szem legalábbis a fenekemen.
~Hol lehetsz, te kis bujdosó? Ne komédiázz velem, mert egy hétig nem kapsz egeret uzsonnára. ~ Jeges riadalomként mar a szívembe a felismerés, hogy mi van, ha nem csak egyszerűen elcsatangolt, hanem valami baja esett vagy elrabolták. Az utóbbinak kicsi volt az esélye, de az előbbit nem lehet kizárni. Most már szorongva bolyongok tovább az ismeretlenben és szemeimmel a sarkokat és a magaslatokat kutatom, de nem látok semmit.
- Nem látok semmit. Mi történt? Hirtelen az összes fáklya kialszik és csak a falak adnak támpontot a további tájékozódásra, amíg elő nem kapom a pálcámat.
- Lumos Maxima!- Előre világítok, amennyire csak engedi a fénycsóva, de inkább hallok valamit, mint látnék. Emberi hang, ez megnyugtató. Ezeken a régi folyosókon bármi előfordulhat. A szellemekhez már hozzászoktam, de azok nem szoktak így viselkedni. Általában csak átlibegnek a falakon és nem ücsörögnek a földön, mint az az alak, akit meglátok a pálcám pulzáló fényében.
- Ki vagy te és mit csinálsz ott?- Teszem fel a lehető legésszerűbb kérdést, ami abban a percben eszembe jut. Nem vagyok éppen a legnyugodtabb, ki tudja, miféle szerzet lehet, ezért tisztes távolból hallgatom a választ.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nikola Višnjić
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 17
Összes hsz: 259
Írta: 2013. január 9. 19:10 | Link

Az első nap, első kihívás: megtalálni a házamat. Egyes, leülhet. Mint, ahogy azt meg is teszem a magát nyilván humorosnak találó festménylakónak köszönhetően.
Sötét van, és mindenféle kisebb neszek-zajok mindenfelől, és már felkelni se nagyon van kedvem, tekintve, hogy lejártam a lábaim a nagy toronykutatás közepette.
Elképesztő, hogy mennyire sikeresen a bolondját járatták velem ezek a fali szomszédok, még az sem esett le - csak így utólag - mikor ugyebár egy tornyot keresvén amazok leküldenek az alagsorba. Most persze már logikus, főleg így a sötétben egyedül a gondolataimmal, de a naiv fejemmel, bizakodva minden szépben és jóban - mert hát ha nem is a Roxfortba, de a legkiemelkedőbb iskolák egyikébe nyertem felvételt, akkor mégiscsak igaza lesz Tatjana néninek, és én leszek az új Dumbledore, meg a mai világ Da Vinci-je és hasonlók. Szórakoztató volt a badarságait hallgatni, de most döbbenek rá, hogy egy kicsit még el is hittem neki, hogy mekkora ász vagyok, erre tessék, itt ülök egy folyosó közepén és segítségért kiabálok, mert eltévedtem. Valószínűleg ez lesz az a rész, amit biztosan nem írok meg neki.
Aztán néhány órának tűnő másodperc elteltével valami fényesség töri meg a gondolataim, mondhatnánk úgy is, hogy megvilágosodom végre, de persze dehogyis, csak szerencsémre épp erre jár valaki. Az én hős megmentőm!
Egy kisebb, örömteli vigyorra futja, miközben felé fordulok, de a lány - mert eléggé annak tűnik több megvilágításból is, de leginkább a saját pálcájából előtörő fényből - arckifejezését látva, és a nekem szegezett kérdését hallva kicsit megszeppenek.
 - Én.. én csak, hát én izé én csak - gyakorlom kicsit az én és a csak szavakat, pedig fejben már többet is össze sikerült kovácsolnom, csak valahogy a nyelvem nem akarja bebizonyítani, hogy másra is jó, mint az ízek érzékelésére.
Végül feltápászkodom, és sikerül telibekapnom a sarkát a még mindig a faltól derékszögben elálló festménynek.
 - CsaakÁÁááu.
Igen, ismét sikerült egy értelmes szót összehoznom. Néhány csillagot is látok, de még a lány is ott van, pálcája fénykörébe csavarva, és továbbra is kérdőn néz rám, szóval lassan nyelvem hegyére gyűjtöm a szavakat.
 - A nevem Nikola. Elsős.. mármint úgy nagyon. Csak pár órája érkeztem, és Levitás lettem, teljesen eltévedtem és fogalmam sincs hol van a torony, sőt az egyik festmény esküszik, hogy nem is toronyban van a Levita ház, hanem az erdőben alszunk, és mohával takarózunk, de nem hittem el neki.
Egy pillanatra elgondolkodom, és hozzáteszem: - Ugye nem az erdőben van a Levita ház?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Hegyi Nikoletta
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 9. 19:49 | Link

Nikola

Nem hiába mondja a közmondás, igen megint a hülye mugli közmondásokkal jövök...szóval nem hiába mondja, hogy aki keres, az talál. Mondjuk az ember soha sem tudhatja, mit hoz eléje a sors. Amikor elindultam az Alkot-lakból, megjárva  bagolyházat is, hogy az elveszett jószágot megleljem, nem gondoltam volna az ártatlan szárnyas helyett egy jómadarat találok, vagy palimadarat?! Nos, de még itt nem tartunk, hogy ez kiderüljön, csak egyelőre nézem a fura alakot, ő meg engem, miközben meglepően változatos és fordulatokban gazdag beszédét igyekszem kikódolni. Szerintem A NASA-nál is összedugnák a fejüket a legprofibb kódfejtők, hogy az idegen bolygóról ideszalajtott figura beszédét kisilabizálják.
- Remek, eddig értettem.- Biztatom cinikus vigyorral, hátha a pozitív megerősítés meghatványozza a teljesítményét a szavak használata terén. Nem látszik veszélyesnek, ezért közelebb lépek, hogy az arcát jobban szemügyre vegyem. Nem járok túl nagy sikerrel, mert közben felállna, ha menne neki és csak újabb betűhalmazok hagyják el a fiú száját, mert gyanús, hogy az illető srác. Neeem, nem jut eszembe, hogy segítsek neki, pedig szemlátomást nehezen megy még a két lábon járás, talán egy olyan bolygóról jött, ahol nincs gravitáció, vagy a legegyszerűbb válasz, hogy most esett le a falvédőről, akarom mondani valamelyik festményről. Ez megmagyarázná az emberi beszéd készség teljes hiányát és egy varázsló suliban ez teljesen hétköznapi lenne.
- Aha! Szóval Nikola. És elsős, na, meg Levitás?! - Jó alaposan megnézem magamnak a szó legszorosabb értelmében ideszakadt alakot.
- Nem valamelyik festményről másztál le, mondd?  Nagyon gyanús vagy te nekem. Egy levitás nem lehet ennyire sötét, hogy még a fáklyák is elalszanak, ha megjelenik?! - Egyre nagyobb kétkedéssel méregetem ezt a Nikolát és hallgatom a mondatatit, amit végül is valahogy összetudott illeszteni, a már ismert szavakból, de azon sem csodálkoztam volna, ha ennyiből állna az egész szókincse. Próba cseresznye.
- Huhogni tudsz, mert akkor lehetnél te a Hófehérke?!
Utoljára módosította:Hegyi Nikoletta, 2013. január 9. 20:02 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nikola Višnjić
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 17
Összes hsz: 259
Írta: 2013. január 9. 20:16 | Link

Több órás eredménytelen és később igen kínos emlékként élő bolyongásomnak tehát vége, éhen halni már nem fogok a sötétben, mert megtaláltak, már csak az a baj, hogy nem épp egy barátságos mosollyal felkaroló, csupa kedvesség tanerő bukkant rám, vagy épp egy prefektus, aki bár nyilván jól lehordana, hogy Levitás létemre nem lehetek ilyen ostoba, de azért legalább szívesen segítene, nem, éppenséggel egyik sem tartozik a befutók közé. Persze nem veszik teljesen kedvem az előttem álló lány szavai sem, épp csak az örömteli nyakába ugrást mellőzöm, és letörlöm a mosolynak szánt vigyort a képemről.
Bólogatok csak, mikor visszakérdez, legalább tudom, hogy nem csak azért értettem a saját szavaim, mert a sajátjaim, és tudom, mit akartam mondani, hanem még sikerült is a tudtára adnom érthető magyar nyelven megmentőmnek, hogy kicsoda és micsoda vagyok. Abban persze már nem lehetek biztos, hogy el is hiszi nekem, mint ahogy kétkedő kérdései, és tekintete mutatják. Lerí róla, hogy előbb hinné el nekem, hogy én vagyok a Vasorrú Bába, mint egy okos és tehetséges Levitás. Vagy csak ő is szívat. Ami szintén sanszos. Nem ő lenne ma az első.
Rá is pillantok az emlegetett festményekre, azokra a megátalkodottakra, és még a gondolattól is elborzadok.
 - Hogy festmény? Nem, ugyan, dehogyis!
Hogy megerősítsem, hogy tényleg nem vagyok festmény, még jól be is vágom azt az aljast, amelyiket kétszer is sikerült megfejelnem az elmúlt percekben.
 - Szóba se állok velük soha többé! - jelentem ki morogva, és mint aztán rájövök, ezzel nem igazán bizonyítom, hogy nem vagyok festmény.
 - Nem mintha amúgy volna rá okom beszélgetni velük, elvégre semmi közöm a festményekhez, nem is láttam még ecsetet soha életemben, meg azokat a színes trutyikat se amik festékek - hadarom zavartan, majd hirtelen eszembe ötlik valami, amitől eláll a szavam.
Kerekre nyílt szemekkel nézek a lányra, aki itt cikiz engem azzal, hogy sötét vagyok, mint a folyosó, amin állok, és arra gondolok, hogy még mindig a Fejetlenség Folyosóján vagyok, ráadásul bevertem a fejem, kétszer is, tehát lehet, hogy..
 - TE vagy festmény, IGAZ?! Ne szivassatok már, légyszi! Csak meg akarom találni az ágyam!
Később tutira le fogom tagadni ezt az egészet, az biztos.
 - Hófehérke meg nem is huhog - teszem hozzá, mint nagy mesetudó okostojás.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Hegyi Nikoletta
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 9. 21:20 | Link

Nikola

-Na, látod, megy ez. Egy kis gyakorlás és a járás is menni fog. - Most már kifejezetten élvezem a fura alak botladozásait és Hófehérke is úgy kimegy a fejemből, mint a mesében. Biztos vagyok benne, hogy Nikola egy festmény alak, csak valahogy kiszakadt a közegéből. Minden jel erre vall, csak miért állítja, hogy levitás, azt nem tudom. Vizsga kell ide, mielőtt bizonyítást nyerne az ellenkezője...a minek is?! Miközben a kérdésen agyalok ecseteli, hogy még sohasem fogott ecsetet a kezében és festéket sem tapizott még soha.
- Ez nem mentség a létedre, ugye belátod?- Vicces helyzet. Itt vitázok egy festményből ideszakadt alakkal a sötét folyosón, aki bizonygatja, hogy nem képregény, közben meg fogalma sincs a négy dimenziós világról. - Én vagyok rajzolat???!!- Hüledezek jókorát. -Neked elmentek otthonról. Itt minden apró porszem tudja, hogy ki vagyok, rólad ez nem mondható el.- Kezd dühíteni ez az alak. Vagy csak szívózik. Ha viszont az utóbbi, akkor folytatom a játékot. Nem kell a szomszédba mennem egy kis frocliért. Nézett is volna Juliska néni a szomszédunk, ha átmegyek hozzá ezzel az indokkal: Csókolom! Van egy kis froclija?!
Már teljesen hülye vagyok. De eszembe jut a mentő ötlet.
- Figyelj! Megtapogatlak, és te is megteheted, de csak óvatosan!- Emelem fel intőül a mutató ujjamat. Közelebb lépek és kezemmel megérintem a srác karját.
- Élő vagy, legalábbis nagyon jól álcázod.- Nevetem el magam.- Na, akkor gyere! Megmutatom a szobádat. Ja! És Hófehérke igenis huhog.- Bővítem ki mesés ismerete hiányosságait.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nikola Višnjić
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 17
Összes hsz: 259
Írta: 2013. január 9. 21:42 | Link

Képtelen helyzetemben, illetve.. miket is beszélek, túl sok is a kép a helyzetben, de minden esetre ebben az igen érdekes szituációban azt sem tudom mit vehetek komolyan, és mit hagyjak figyelmen kívül. Ez a a Hófehérke dolog például nagyon sántít. Mit akar ez a lány Hófehérkével, főleg egy huhogós fajtával? Vajon van egy ilyen kép, amin egy Hófehérke van és huhog? Remélem nem fogok találkozni vele, még csak az kéne!
De persze ugye most égetőbb problémám is van, méghozzá elhitetni egy festményéből kiugrott festménnyel aki engem festménynek nevez, hogy én nem vagyok festmény, de ő igen. Bár már ebben sem vagyok biztos. Tulajdonképpen közel állok hozzá, hogy abban se legyek biztos, hogy itt vagyok és nem Horvátországban álmodok, és majd csak holnap reggel, ha felkelek, megyek a Bagolykőre az első vonattal.
 - Szóval téged minden porszem ismer? Biztos azért, mert ritkán tisztogatják meg a keretedet! - vágok vissza, és körül is nézek, hogy vajon melyik képről ugrott le. Igazság szerint jobban belegondolva sohase hallottam még róla, hogy a festmények ilyet is tudnának.
 - Én nem vagyok olyan rég itt, hogy por lepjen be - fűzöm még hozzá. - A vonatom alig egy órája érkezett meg a faluba, és azt mondták, a ládám majd vár a gólyák lakhelyén, keressem csak meg. Ha ezt tudom, megkértem volna őket, hogy engem vigyenek föl, a ládám meg majd megkeres engem.
A következő pillanatban aztán közelebb lép, magyaráz valamit arról, hogy megtapogat, én meg próbálok nem megijedni, és aztán végre értelmet nyer az egész.
 - Jé, te is élő vagy - jelentem ki nagy meglepetten, ugyanakkor megkönnyebbülve, hogy mégse kell szólnom a gondnoknak, hogy renoválásra szorul ez a poros csajszi itt, de azért a biztonság kedvéért én is a karjához nyúlok, és finoman megbököm.
 - Szóval egyikünk se festmény. Miért nem szóltál? - teszem fel a tök logikus kérdést, de aztán nekiszegezem az újabbat. Illetve sorozatosan párat.
 - És hogy hívnak? És akkor ezek szerint Levitás vagy? Akkor mégse halok meg? Hol a torony? Ott laksz? Ja igen.. Levitás vagy? Ezt már kérdeztem? De hogy hívnak?
Közben elindulok utána, mellészegődve, reményeim szerint végre a Levita torony irányába.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Hegyi Nikoletta
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 9. 22:52 | Link

Nikola

Összegzem a probléma mibenlétét. Elindultam megkeresni Hófehérkét, aztán találtam egy papírcsávót, aki teszi itt az agyát, hogy levitás, aztán meg engem gyanúsít meg azzal, hogy én is vászonról szabadultam. Ha ezt gondolja, akkor őt meg egyenesen a diliházból hozta a hathuszas.
- Igen, ritkán tisztogatják a keretemet, de te meg túlléped mindjárt a beszólásaiddal! - Vágok vissza. Hiába cudar érzés, ha akasztják a hóhért.
- A legnagyobb szemetet a látszat szerint itt hagyták, egy papír galacsin, akit még összegyűrni is elfelejtettek. - Én is elfelejtkezem kicsit magamról, úgy elkap a harctéri ideg, mint háborús kancát a repesz, de földbe nem fog döngölni egy festett vászon.
- Majd a por helyett én leplek be mindjárt. Hogy kinyílt a csipád, az előbb még kettőig se tudtál számolni, most meg meglepsz itt mindenfélével.- Indulatom fortyog és ha én egyszer felhúzom magam, akkor el kell ütnöm a delet és hogy azt hol találom, arra nincs szabályzat.Aztán a fizikai érzékszerv próbálja jó ötletnek bizonyul, tapintásom meleg bőrt érzékel, vagyis nem papír.
Nem a szerencse gyermeke Nikola, az már biztos. Eltévelyedik itt a déli szárnyon, holott a keletibe kellett volna megérkeznie. Lehet, hogy csak eltévesztette az érkezési oldalt az indulásival?  A csomagjai a kastély másik felében landoltak, ő meg itt egyedül, fejelgeti sorban a festményeket, addig-addig, hogy már nem csak az eget nézi nagybőgőnek, hanem engem is képregénynek. Igaz, regényesebb vagyok, mint a Háború és Béke, több háborúval és kevesebb békével és vadabb is, mint az Öreg néne őzikéje, de ez is Fortuna asszony számlájára írandó, majd nála reklamáljon. Minden esetre én megmentem és ebbe többen belebetegedtek már. Elhalálozás még nem volt, de ideje azt is elkezdeni.
Lehiggadva belekarolok, nehogy megint eltévedjen, és elindulok vele a Levita ház irányába.
- Egyébként az igaz, hogy az erdőben lakunk, azért nem találtad a szobádat. A gólyák egyenes a fa tetején alszanak. Mohát majd gyűjts magadnak lefekvés előtt.- Adom az utasításokat és várom a hatást. Igyekszem én komoly arcot arcot vágni, de egy idő után nem biztos, hogy sikerül. Ekkora baromságot kitalálni!
- Niki vagyok. Hegyi Nikoletta. Sok szépet és jót hallhatsz rólam, ha nyitva tartod a kicsi füled.-Kart-karba öltve botorkálunk a hideg folyosón, a festmények meg pusmogjanak, amit akarnak. Majd benne lesz az Edictumban ez is.
-Igen, levitás vagyok, úgyhogy a legjobb emberbe botlottál bele. Most már nem halsz éhen. És téged hogy hívnak? Mi a teljes neved? És honnan jöttél? -
Utoljára módosította:Hegyi Nikoletta, 2013. január 9. 23:06 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nikola Višnjić
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 17
Összes hsz: 259
Írta: 2013. január 9. 23:39 | Link

Úgy látszik megmentőm nem viseli túl jól, ha visszaütnek a szavai, és a végén még az orrát is felhúzza itt nekem, ilyen kis porszem dolgokon. Persze isten ments, hogy megbántsam, és a végén még itt hagyjon, ahol talált, kétségek és festmények közt, akikhez képest még elragadóan kedves is volt. Legalább nem vágott kupán. Még.
Szóval kicsit összehúzom magam, mutatva, mennyire szörnyen szégyellem magam és hogy sajnálom, és még mondok is valami effélét, kifejezvén, mennyire bánt, hogy megbántottam, és sose akartam az érzéseibe taposni, és hogy milyen hálás vagyok, amiért megtalált, tehát:
 - Jó, bocs.
Módfelett érzékletes, és szívfacsaró bocsánatkérésem nyilván nagyon meghathatja. Igyekszem rém bűnbánónak tűnni, legalább addig, amíg a biztonságba nem vezet, és türelmesen hallgatom további csipkelődéseit. A belepős résznél viszont kicsit értetlenkedek egy sort.
 - Belepsz? Rám akarsz mászni? - kérdezem meglepetten. - A szomszéd néni mondta, hogy készüljek fel, mert egy csomó lány fog leteperni itt, de nem értettem mire céloz.
Már csak azért sem, mert a lánya felbukkant és "anyuka, ne szédítse már azt a kölyköt" felkiáltás mellett gyorsan eltüntette a közelemből.
De visszakanyarodva a folyosóra, illetve lassan onnan kikanyarodva remélhetőleg, miután megvolt a nagy próba, és egyikünk sem bizonyult mázolmánynak, megmentőm, Pórlány - mert most ez lesz a hősneve - belém karol, hogy jól odavezessen, ahova négy órával ezelőtt indultam. Sötét van, így minden esélyem megvan rá, hogy legközelebb biztosan megint kelljen az útbaigazítás, mert semmi megjegyezhető pontot, jól felismerhető szakaszt nem látok, és abban sem vagyok biztos, hogy a folyosók ragaszkodnak a most látott helyzetükhöz.
Közben ecsetelésre kerül, hogy valóban erdőlakó nép a Levitáé, aminek nem örülök, mert nem szeretem, ha rám másznak a hangyák.
 - A tetején?! - hüledezek elképedve. - De.. de.. én..
Végül leteszek róla, hogy bevalljam, nem igazán rajongok a nagy magasságokért, és hőn remélem, hogy úgyis olyan sötét lesz, hogy nem látom mekkorát fogok esni reggelre.
 - És nekem kell gyűjtenem mohát? Dehát.. mi van, ha már elfogyott? Az összes gólya biztos már rég ott van, és már rég összegyűjtötte mindet, és nekem már nem..
Hirtelen elfog az érzés, hogy már megint palira vettek. Pedig egy Palit se ismerek.
 - Szóval tényleg ismernek téged a porok - jegyzem meg, mikor azt ecseteli, mennyi sok szépet fogok róla hallani, és örülök, hogy megtudom végre a nevét (bár nekem most már úgyis Porlány marad). - Örülök, hogy beléphettem az ismeretségi körödbe - mondom még őszintén, ahogy végre kitalálunk a sötétségből.
 - A nevem Nikola Višnjić. Horvát név - teszem hozzá megelőzvén bármilyen kérdést. - Apám révén. Itt, Magyarországon ismerkedett meg anyámmal, és hát aztán én vagyok a bizonyítéka, hogy jóban is lettek. És rólad mi tudható még?
Közben megérkezünk, legalábbis nagyon úgy fest, mintha.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Hegyi Nikoletta
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. január 10. 12:43 | Link

Nikola

A hős megmentő szerepköre még új nekem, de tetszik. A bátor és rettenthetetlen Hegyi Troll...izé, Nikoletta kisasszony belovagol fényes szőrű fekete lován a festmények világába, kiragadja onnan az ott raboskodó legfiatalabb királyfit, kit bizonyosan a gonosz festőecsetek legsörétebb kényura elrabolt és bezárta őt a két kiterjedésbe. Én pedig mit sem sejtve a fiú magas származásáról, kiemelem abból a tértelen világból és megajándékozom egy egész dimenzióval. Hol találhatni az enyémnél nemesebb szívet és lelket, aki csak úgy osztogatja ezt a határtalan kegyet, hogy szó szerint a határait tágítom ki a srácnak. De ő még a hála legkisebb jelét sem mutatja. Hiába hol van manapság az önzetlenség és a szeretet? Valószínűleg mind nálam, hogy senki másnak már nem maradt. Ám a dimenziók úrnője, mármint én, kegyes vagyok és megbocsátok a tudatlanoknak és kegyesen nyújtom feléjük megmentő kezem, miután meggyőződtek ezek a kezek arról, hogy a varázslat megtört és ismét élvezhetjük mindketten, mindhárom kiterjedést.
- Szóra sem érdemes a bocsánatkérés, mármint részemről. Neked van még mit teperned a kegyeimért. Már az is épp elég, hogy megmentettelek a fejetlenségtől, cserébe majd valami másodat kérem el.- Kacagok gonoszul, egy kicsit kiesve a hős szerepből, hiába, mondom,hogy új nekem még, na. Afelől meg ötletem sincs, hogy mit kérhetnék cserébe, mert ugye a kezét nem lehet, felcserélődnének ezáltal a szerepek.
Szíven ütnek az élcelődései, miáltal azt csak nekem szabad és a hős én vagyok. Mit képzel ez?!
- Úgy értem, ahogy értem. Ne gondold, hogy mindjárt itt és most örök hűséget fogadok neked, arra várj még néhány percet vagy évet.  - Eresztek meg egy újabb ördögi kacajt és felkarolom a szerencsétlen királyfit, hogy hálószobájába vezessem, még jóéjtpuszit is nyomok az orrára, aztán ott hagyom abban a sivár tömlöcszerű gólyalakban. Ha jobban belegondolok, kellemesebb lenne itt a folyosó kövén, mint ott. Vannak élményeim arról a helyről, számoltam a perceket, hogy mikor szabadulok. Nem embernek való hely az. Hallgatom, ahogy a fán alvás alternatíváját kibontogatja, miközben nem is sejti, hogy azzal is jobban járna, mint a gólyák szobájával, de ráér még megtudni. Én minden esetre, elvonulok extrán berendezett hajlékomba és puha nyoszolyámon álomba merülök, egy pillanatig sem gondolva azzal, hogy ő mennyit forgolódik majd vaságyán, minden mozdulatára ügyelve, nehogy a rugós matrac nyikorgása megzavarja  többieket, akik hasonlóan sínylődnek a másik öt ágyon és szintén, lélegzet visszafojtva számolják a plafonon szétmázolt vérszívó szúnyogok nyárról ott maradt nyomait. Áhh, ha sejtenéd, akkor most inkább a fát választanád. Nevetésem elárul, rájön, hogy szívatom, pedig nem állunk túl messze az igazságtól, mint ahogy a hálókörlettől sem. A teljes nevére is fény derül, és a folyosóra is. Kiérünk végre egy világosabb részbe.
-Addig örülj, míg nem látsz.- Mondom kedvetlenül. Hamarosan véget ér az izgalmas kaland. Nem találkoztunk sárkányokkal, sem veszélyes démonokkal, hacsak magamat nem számolom.
- Végül is mindentől megvédtelek, magamtól nem tudtalak. Ott arra, az a fiú gólyák lakhelye, remélem nem tévedtem nagyot, mármint ami a nemed illeti.- Szúrok még egy utolsót, mert hát ki tudja, mikor hoz össze vele a sors, addig is legyen mit beosztania magának belőlem.
- Aztán, ha az egyhangúság és a monotónia nagyon rád telepedne, ne kiabálj nagyon, nincs remény a menekvésre. Visszaimádkozod te még azt a folyosót. Ám, ha szépen megkérsz, akkor máskor is megmentlek, ha bajba jutsz.- Megcsillogtatom előtte a reményt és a velem való találkozás szappanbuborékos netovábbját és szívem szerint lelépnék, és ha nem tart vissza meg is teszem. Magamról mesélni nem szeretek, ezért ezt a kérését el is engedem a fülem mellett. Rajta áll, hogy hogy dönt. Megy vagy marasztal.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nikola Višnjić
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 17
Összes hsz: 259
Írta: 2013. január 12. 19:53 | Link

Nem kétséges, hogy drága megmentőm nélkül még most is jókora csávában lennék, otromba, aljas, és lapos humorú - de szó szerint - festmények tehetetlen áldozataként bolyonghatnék a sötétségben, mert szerény tudásom még annyira se elég, hogy lámpást varázsoljak pálcám hegyére, arról az apróságról nem is beszélve, hogy eleve nincs is nálam, mert utazóládámmal együtt vár rám az ágyam lábánál. Szerintem még azok is rajtam röhögnének, ha látnának most.
Most azonban már minden akadály elgördült előlem, illetve, már csak ezzel a nagyszájú lányzóval kell valahogy megbírkóznom. De legalább ő nem kétszínű, hanem jóval több, sőt, térben is eddigi társaságom fölé kerekedik (mi több, be akar lepni), szóval okom nem lehet a panaszra. Kivéve, ha a tényleg kell neki valamim a fejemért cserébe.
 - Ne már, neked megvan mindened, nincs szükséged plusz karra vagy lábra vagy ilyesmi - érvelek ártatlanul, és kicsit furcsállva nézek rá gonosz kis nevetését hallva. - Hát nincs szépérzéked? Hogy néznék már ki egy füllel például?
Van Gogh, vagy nincs Gogh, én egyik se szeretnék lenni.
Kicsit érdekes, hogy miután jól megment, leáll itt engem cikizni, és ördögi kacajokat ereszteni, mintha csak azért mentett volna meg, hogy aztán kondérba ültessen és megfőzzön. Lehet jobb lett volna nekem a freskók közt?
 - Hogy hűséget? - kérdezem megint meresztve szemeim, mert most már lehet, kezd kivilágosodni a kép, illetve a folyosó a képekkel egyetemben, és a lány arcát fürkészve kezdem úgy érezni, hogy átmentem palimadárba. - Még csak az kéne! Örök életemben itt szekálnál engem.
Valahogy tényleg attól tartok, hogy végül egy üstben kötnék ki. De aztán felkarol a boszi, és a tömlöc helyett a toronyba kísér, mégsem tör az életemre, mint azt kacajaival sejtette, szóval megmarad a hős megmentőmnek. Csak szivatott, bizonyította, hogy jobb humorézéke van, mint azoknak az átkozott festményeknek.
Érzem, hogy közeledünk, mert mintha a távolsággal a jókedve is csökkenne Nikinek. Rámtör az érzés, hogy még inkább a társaságában maradnék. Micsoda mazochista vagyok!
 - Nem, nem tévedtél, állitólag tényleg fiú vagyok - erősítem meg piszkálódását. - Legalábbis anyám meg mert volna rá esküdni, pedig nagyon lányt akart. Még egy bájitalt is leállt főzni, amivel megváltoztathatja a nememet, de az kivéltelesen nem jött össze neki.
 - Köszönöm, hogy megmentettél, és, hogy saját magadtól nem tetted, mert akkor mégse mentettél volna meg - mondom végül egy mosoly kíséretében, amikor meglátok egy festményt a falon: a Levita ház bejáratát.
Felé fordulok, és kezemmel jelzem, hogy természetesen övé az elsőbbség. Persze, szép gesztus, valójában pedig lövésem sincs a jelszóról. De ezt nem kell tudnia.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Fülöp Farkas
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 149
Írta: 2013. január 17. 21:42 | Link

Pöttöm

Ezúttal öccsének volt több esze. Eridonbeli bőröndjükben kotorászva meglelte mindkettőjük pálcáját is, és neki eszébe jutott, hogy az egyikkel megszárítsa a vízes alsógatyát. Farkas akkor már megszabadult a sajátjától, és gombolta magán a farmert, úgyhogy ő imígyen kapta nyakába (újra) a kastélyt érkezésük estéjén. Elhagyták a pirosak tornyát, és csak mikor bezárult mögöttük az átjáró, akkor jutott eszébe a nem utolsó gondolat:
- Hogy fogunk visszajutni? Tudod a varázsszót?
Emlékezett, hogy motyogott valami jelszót a tanár, amire feltárult egy festmény egy hölggyel, de nem is nagyon értette, nem is nagyon koncentrált rá, így aztán nem emlékezett, mi is volt az. Reménykedve pislantott Félixre, hátha ő ilyen gyakorlatias dolgokra is odafigyelt a mord tanerő jelenlétében.
Mivel elsődleges céljuk a Navine ház, és benne a másik kallódó pakkjuk megtalálása volt, hogy tiszta gatyákat és zoknikat szerezzenek, ezt a problémát egyelőre félretehették. A kastély most is kihaltnak tűnt, ami most már biztosan a késői időpont miatt lehetett. Ennek a nagyobbik iker viszont ezúttal kifejezetten örült, hiszen ez azt jelentette, hogy a szigorú tanár, aki fellebbezés lehetősége nélkül beparancsolta őket az Eridonba, máshol járt.
Farkas saját varázspálcáját a farzsebébe csúsztatta, pedig ezerszer elmondták neki, hogy veszélyes oda tenni a pálcát. Amíg nem történik baj, addig olyan hihetetlennek tűnik, hogy valaki tényleg felrobbanthatja a fél fenekét egy ilyen mozdulattal. Most a pálca elakadt valamiben, úgyhogy Farkas kíváncsian húzta ki a dolgot, ami akadályozta az útját. Egy mozgó fotó volt az, ami az új-zélandi iskolájuk előtti parkban készült. Kettejükön kívül még Benji, Félix szobatársa is a képen vigyorgott. Farkas kisimogatta a képet, ahol kissé meggyűrte a zsebben, és megmutatta öccsének.
- Nézd! Te emlékszel erre?
Farkasnak nem ugrott be, milyen apropóból készült a fotó. Azt sem tudta, melyikük hagyhatta a nadrág zsebében. Ki tudja, mióta kallódott ott már, bár a nadrág nem tűnt koszosnak, és a fénykép sem ázottnak.
Eddig eseménytelenül ballaghattak keresztül a zegzugos épületen, de most útjukat állta egy nagy, kétszárnyú üvegajtó. Nem hallatszott semmi odakintről, úgyhogy Farkas nekifeszült az egyik szárnynak, hogy bejuthassanak mögé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Fülöp Félix
INAKTÍV


Testvérben az erő!
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 146
Írta: 2013. január 19. 11:30 | Link

TESÓ

Száraz ruhába bújva, szépen kisétáltak az eridonból. Félix végül azt a véleménye szerint ronda, de meleg, barna kötött pulcsit húzta fölülre, amit búcsúajándékként kaptak az előző iskolájukba. Ezt mind a ketten kedves ajándéknak gondolták, mert az új-zélandi télben legrosszabb esetben ment csak -1 fokig a hőmérő higanyszála, ám Magyarországon hidegebb idő is előfordulhatott. Megy talán egy egészen picikét honvágya is volt.
- O-ó! - nézett kétségbeesetten a testvérére, mikor az feltette az ominózus kérdést. Persze, jókor merült fel Farkasban is a kérdés, miután az ajtó becsukódott már. Egy pár pillanatig ötlettelenül néztek egymásra, majd végül egy vállrántással letudták a dolgot (úgysem tudtak semmin változtatni), és elindultak. Pár lépés után Farkas egy fényképet varázsolt elő a farzsebéből, ahol hárman, Benjivel vigyorogtak a kamerába. Félix nosztalgikusan nézte a hármasukat: Benji göndör fürtjei éles kontrasztot adott az ikrek gravitációnak ellentmondó frizurájával.
- Persze! A tavalyi téli szünet előtti utolsó napon készült! Azért van rajtunk rövid gatya, meg Hawaii mintás ing. Ú, ez pont az a nap volt szerintem, amkor megpróbáltuk eladni az új tanárnak, hogy Benji a harmadik iker! - nevetett fel a gondolatra. Természetesen senki nem hitt nekik, de hatalmas nevetések forrása volt a képtelen ötlet. Még mindig furcsa volt belegondolnia, hogy ott pont fordítva vannak az évszakok és az időjárás, mint Magyarországon. Az ikrek a nosztalgiázás közben számos folyosón és sarkon áthaladtak. Most éppen valami kupisabb helyszínen voltak. Legalábbis erre utalt, hogy a földön három pergamenlap feküdt, rajtuk az az utasítás, hogy csak a lapokra lehet lépni, ha tovább akarnak jutni. Természetesen Félix azonnal ráállt a középsőre, és azt várta, hogy Farkas besoroljon elé (ő volt az elsőszülött, vagy mi a fene!), hogy aztán előre adhassa a hátsó lapot neki és léphessenek előre.
- Fura hely ez, de tetszik - állapította meg.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Fülöp Farkas
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 149
Írta: 2013. január 20. 21:36 | Link

Pöttöm

Ahogy Félix mesélte, lassan felderengett előtte is az a nap, ha nem is olyan élesen, mint ikertestvérének. Vidám nap volt, bár melyik nem volt vidám, amikor kitaláltak valami újabb őrültséget? Farkas visszacsúsztatta a zsebébe a fényképet a pálca mellé. Majd legközelebb megint megörülhetnek neki, ha megtalálják.
Az üvegajtó mögött újabb folyosó nyílt, az eddigieknél különlegesebb. Nem volt módjukban sokkal beljebb lépni, "útjukat állta" három papírdarab a földön. Ahogy öccse elfoglalta a középső lapot, magától értetődően ugrott az elsőre, és várta, hogy Félixtől megkapja a harmadikat, s maga elé tehesse, mint következő lépcsőfokot.
Ahogy beljebb értek, megértették miért lehetett indokolt az utasítás, hogy csak a pergament érje a talpuk, mivel körülöttük mindenfelé kiömlött bájitalok tarkították a padlót. Talán nem is bájitalok voltak, inkább annál sűrűbb, ragacsos gezemicének látszottak. A pergamenlapokat sem áztatták el, inkább rátapadtak az aljára, mint valami gumibevonat. Farkas célirányosan a folyosó vége irányába tette a téglalapokat, de valami bűbáj lehetett a helységen, mert egyszer csak az tűnt fel neki, hogy valamikor elkanyarodtak a tervezett iránytól, és most visszafelé haladnak. Tudatosan kanyarodott újból a cél felé, és tényleg próbált figyelni eztán, hogy a szembeajtón át távozhassanak, és pontosan maga elé helyezte a pergameneket, erre nagyon koncentrált. Mégis egy idő után megint azon kapta magukat, hogy visszafelé haladnak.
- Na - ciccent fel a második kudarcos próbálkozás után. Nem volt igazán bosszús, mert ez csak afféle kedves kiszúrás volt, nem pedig olyan direkt bunkóság vagy rossz dolog, amivel eddig találkoztak a kastélyban. Pontosan így szoktak megviccelni ők is másokat, miért mérgelődne hát, ha egyszer visszanyal a fagyi? Farkas is úgy érezte, leltek egy barátságosan fura helyet végre új helyükön.
- Mokin? - kérdezte röpkén Félixet apró koruk óta fejlesztgetett nyelvükön, amellyel nem csak sokkal könnyebben kifejezhették magukat, de olyan előnye is volt, hogy senki más nem értette rajtuk kívül, mit beszélnek. Kivéve talán anyjukat, akinél már felmerült a gyanú, hogy ha a hosszabb mondatokat nem is, egy-egy szót azért el tud csípni a szövegelésükből, ha nem vigyáznak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Fülöp Félix
INAKTÍV


Testvérben az erő!
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 146
Írta: 2013. január 21. 21:26 | Link

TESÓ

Az ikerek, csak úgy mind a jelszó-sosem tudása okozta kétségbeesésen, az emlékezés okozta boldog-szomorú perceken is hamar túlléptek. Az egyikkel kapcsolatban nem tudtak mit tenni, a másikkal kapcsolatban pedig Félix gyorsan eldöntötte, hogy amint lehetősége lesz, ír Benjinek, már persze, ha még ebben az életben megtalálják a bagolyházat, ami szigorúan csak Farkas ágyának és a cuccainak megtalálása után következhetett a fontossági listán.
Hamarosan aztán papírokkal haladtak előre, Félix élvezte is a játékot, ám nem figyelte merre mennek, mert túlzottan lekötötte, hogy kiszedje a lapokat a ragacsból. Csak akkor tűnt fel számára, hogy valami nincs rendben, mikor erre Farkas felhívta a figyelmét. Megálltak és egymás felé fordulva számbavették az opcióikat:
- Levegőben talán... megfussunk egy Mobiliarbust vagy egy Mobilicorpust? - vonta fel kíváncsian a szemöldökét, miután arra jutott, hogy a földön nem nagyon tudnak haladni a jelen pillanatban. Az elsőt gond nélkül végre tudták hajtani, de a lap a levegőben tartása úgy, hogy a másikuk rajta állt, lehet, hogy kicsit nagyszabású feladat lett volna. A Mobilicorpusnál meg nem mindig volt 100%-os a siker, még nem volt elég gyakorlatuk benne, pedig sokat gyakorolták!
- Ú, vagy "kitakaríthatnánk" kicsit! - lelkesült be az újabb ötlettől, miközben Farkas csöndben méregette a lehetőségeiket. Nyilvánvalóan a folyosó vízzel való elárasztására gondolt. Az ötletet az a kósza remény inspirálta, hogy a víz viszonylag jó oldószer.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Fülöp Farkas
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 149
Írta: 2013. január 22. 18:42 | Link

Pöttöm

Természetesen Félix most sem volt tanácstalan, és előhozakodott a lebegés tervével. Farkasnak voltak kételyei a tekintetben, hogy saját vagy egymás mozgó testeit képesek lennének a mobiliarbusszal vagy mobilicorpusszal a levegőben tartani, de nem is volt biztos a dolgában, akkor meg miért ne tehetnének próbát? Hiába adtak bele apait-anyait, próbálkozásaik kudarcot vallottak, bár a kivitelezés elég viccesre sikerült. Ahogy Farkas a Félix varázslata által sípcsontmagasságban tartott pergamenlapra próbált rálépni, és mint mikor elvéted a lépcsőt, és meglepetésszerűen zuttyansz egy szinttel lejjebb, úgy cuppant bele váratlanul a festéktrutyiba Farkas, talpán a papírral. Ezek után nem is lelkesedett annyira a további próbálkozásokért.
- Lapozzunk.
A mobilikorpuszokkal való próbálkozást szintén hamar feladták, mert hiába pufogtatták bűbájaikat a levegőbe, nem sikerült még egy legyet sem ellebegtetniük. A pálcamozdulattal lehetett a gond. Semmi probléma, öccse ma igazán elemében volt, így jött az újabb elgondolás.
- Víz? Már megint? - nyögött fel Farkas. Épp a kinti hó miatti vízes ruháiknak köszönhették azt, hogy jelenleg ezerszínű ragacsos kulimász közepén toporognak pergamenszigeteiken. Valójában ez a gondolat egyáltalán nem hangzott rosszul a számára, Farkas jót vigyorgott az egészen. Ha valaki otthonról megkérdi, hogy telt az első napjuk az iskolában, máris lesz mit mesélniük, a hallgatóság pedig meg sem fog már lepődni azon, hogy a Fülöp ikrekkel megint rendhagyó dolgok történnek.
A nagyobbik testvérnek ezen a ponton végre sikerült előre gondolkodnia.
- Rendben, de előbb lőjünk el egy-két leperexet magunkon, mert a száraz zoknijaink és száraz nadrágjaink felé is zárva van az út - utalt rá, hogy a Félix hálóterméhez szükséges jelszó nincs birtokukban, Farkas hálóterméről meg még csak azt sem tudják, hol van, és ha az Eridonhoz is, valószínűleg ahhoz is szükségük lesz majd egy varázsszóra.
Bár az otthoni takarítást csak hosszas anyai nyomásra voltak hajlandóak elvégezni, és akkor is látványos szájhúzogatás keretében, volt az a módja a felmosásnak, amit mindketten élvezni tudtak. Farkas készenlétben állt, hogy öccsével együtt jól irányzott wasserekkel beltéri tavat gyártsanak a kastélyban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Fülöp Félix
INAKTÍV


Testvérben az erő!
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 146
Írta: 2013. január 24. 19:37 | Link

TESÓ

Farkas vevő volt minden elvetemült ötletére (hiszen logikusan belegondolva, teljesen kizárt volt, hogy a két varázslat közül bármelyik bevállhat nekik, de Félix sosem fogadott el semmit készen, akár a falnak is fejjel nekirohant, ha ellenőrizni akarta, hogy elég kemény-e, elvégre az ember logikusan belegondolva nem lehet képes varázsolni), így először a mobiliarbusszal próbálkoztak. Farkas félrelépését Félix annyira viccesnek találta, hogy kétrét görnyedt a nevetéstől, amitől viszont ő is a földön kötött ki. Miután végre, teljesen festékesen újra felkászálódtak, megpróbálták egymást lebegtetni, de számottevő siker nélkül.
A második típusú ötlet sem váltott ki jelentős tiltakozást Farkasból, így elvégezték a lepergető bűbájt, majd háromig számolva kilőtték az első varázslatokat. Miután a vízcseppek földet értek, egyszerűen felszívódtak, és semmi változás nem történt. Még kétszer próbálkoztak, egyre tanácstalanabb tekintettel pislogva egymásra, de aztán leeresztették a pálcákat.
- Szerintem most csináltunk medencét az alattunk lévő teremből, bármi volt is eredetileg az - vigyorodott el Félix. Igaz, az elképzelt medence őket nem segítette ki, de király volt a tudat, hogy már az első csínyt megejtették.
- Nekem egyelőre nincs más ötletem. Neked? - fordult a tesója felé újra. A tudata mélyén egy újabb gondolat kezdett formát önteni, de még nem volt elég szilárd ahhoz, hogy használni is tudják.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Fülöp Farkas
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 149
Írta: 2013. január 24. 22:13 | Link

Pöttöm

Hiába a tökéletesre fejlesztett wasser bűbájoknak. Bár a víz annak rendje és módja szerint előtört pálcájukból, hatástalan volt a folyosó padlójával - és egyúttal a festékpacákkal - szemben is.
- Hát, valahova kellett mennie a víznek - értett egyet testvérével, aki szerint a felszívódott folyadék most az egy szinttel lejjebb lévő helységet áztatta. - Csak remélni tudom, hogy nem alattunk van a hálószobám.
Elhatározta, hogy amint kijutnak erről a furmányos folyosóról, első dolguk lesz csekkolni, vannak-e olyan szerencsétlenek, hogy a Navinebeli hálótermükből csináltak óceánt. Persze, ha a feltevés igaz, és tényleg lefolyt a wasser, nem csak köddé vált.
- Ezt jól eltervezték - bólogatott elismerően Farkas, ahogy körbenézett, mitévők legyenek. A folyosó közepén álltak, nagyjából úgy, ahogy akkor, amikor felfedezték, hogy nem tudnak a lapokkal eljutni a túloldali ajtóig. Annyi volt csak a különbség, hogy tiszta ruháik azóta csurom festékesek lettek. Farkas egyszerű fehér pólóján ez még akár menőnek is hathatott, de a Félixen lévő barna pulcsin sajnos ez a színkavalkád, ha lehet még rontott.
- Ejj, Pöttöm, hogy nézel ki? - húzta el a száját bátyja, és jószándékúan tenyerével letörölt közös ajándékpulóverükről egy nagy adag kék mázat, hogy aztán kidugott nyelvvel koncentrálva megigazítsa Félix haját vele, ugyanis az még a kinti hócsatában némileg elázott, így több helyen lekonyult az általában mesterien felállított hajzat. Miután sikerült félig kékre (itt-ott zöldre) festenie ikertestvére haját, Farkas elégedetten hátralépett - persze szigorúan papírra -, hogy megszemlélje a művet.
Mielőtt öccse tettleg léphetett volna fel ez ellen, Farkas gyorsan előhozakodott egy ötlettel, ami épp akkor fogant meg az agyában.
- Ha a kijárat felé igyekszünk, valahogy mindig elkanyarodunk. Mi lenne, ha fognánk a papírokat, és a bejárathoz igyekeznénk velük? - Arra gondolt, hogy akkor majd biztos észrevétlenül a valójában kívánt cél felé fognak elterelődni, de tudta, hogy kár tovább jártatnia a száját, Félix valószínűleg már az első félmondatnál levágta, mit szeretne közölni vele Farkas.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Fülöp Félix
INAKTÍV


Testvérben az erő!
offline
RPG hsz: 72
Összes hsz: 146
Írta: 2013. január 30. 17:55 | Link

TESÓ

- Ha alattunk van a hálószobád, lehet valami masszív törő átok kellene inkább nekünk - vigyorodott el kissé egy vállvonás kiséretében, amivel azt kívánta jelezni, hogy más lehetőségük nem is nagyon van amúgy se. Ha tényleg ott a hálószoba és megállt a víz is, akkor legalább egy medencébe érkeznek: stílusosan bomba-ugrással, persze! Félix a körülöttük lévő folyosót vette szemügyre, és csak akkor fordult az ikre felé, amikor az idősebb Fülöp gyerek számon kérte rajta a kinézetét, ekkor azonban ő is bezsált a tükrös megoldásba, így egyszerre igazították meg a másik ruháit és haját. Az eredmény két egyre maszatosabb-színesebb ikerfiú lett.
- Én is punknak nézek ki? - viccelődött kicsit, aztán jobban szemügyre vette a saját művét a tesója fején - Lehet, el kéne gondolkoznunk valami színesebb imidzsen. Nekem egészen tetszik ez a kék - bökött Farkas haja felé, ahol a szivárvány összes zsíne ott pompázott, bár igazából neki az ott lévő összes szín tetszett, ha jobban belegondolt.
Közben igyekezett megfontolni Farkas ötletét is. Szerencsére egy rugóra járt az agyuk - ez amolyan iker-dolog volt - , és Farkas ötletétől eszébe jutott az a gondolatocska, amit korábban nem tudott felidézni.
- Vagy lehet, egyszerűen hátrafelé kéne haladnunk! Sőt! Egyszerre a kettőt! - nevetett fel, mint aki valóban megoldotta a rejtélyt. Abba azonban még nem gondolt bele, hogy ha vissza is jutnak a folyosó elejére, attól még egyáltalán nem jutottak előre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Fülöp Farkas
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 149
Írta: 2013. február 1. 23:11 | Link

Pöttöm

Farkas szakértő szemmel nézte az épp tükörként funkcionáló testvérét, mint aki komolyan veszi annak az ajánlatát. Talán tényleg fontolóra is vette.
- Maradhat a punk, de én nem szeretnék biztosítótűt az orromba - nyugtázta végül. Ki tudja, hová fog vezetni ez a csenevész gondolat? A következő héten akár már meg is jelenthetnek az új stílusukkal az iskolapadokban. Az idegen helyen még akárkinek eladhatják magukat, hiszen nem ismeri őket senki. Egy ideig játszhatják a vagány külföldről szalajtott srácokat, aztán úgyis kibújik a szög a zsákból: mindenki rájön, hogy a Fülöp-ikrek valójában kenyérre kenhető kis tünemények, akiket ha leültetnek egy sarokban, ott maradnak és nagyon jól viselkednek.
Egyszerre a kettőt - hangzott el a kulcsmondat, és Farkas rögtön tudta, ha valami, hát ez fogja kijuttatni őket. Vagy ha nem is, hát mindenképpen vicces lesz hátsóval előre kergetni egymást, miközben pontosan arra igyekeznek, amerre nem szeretnének menni. Miután megegyeztek a technikában és már amúgy is menetkészen álltak (Tudniillik volt egy röpke találkájuk a földre kiöntött tengernyi festékkel, de miután ebből felkászálódtak mind a ketten, utána már kínosan ügyeltek, hogy csakis a papírra lépjenek, ahogy eddig is. Pedig aztán majdnem teljesen mindegy volt, hol állnak, ugyanis már az eredetileg tiszta pergamenlapok is tocsogtak a gumiszerű festékanyagban, de a fiúk már csak ilyen szabályhűek voltak.), megindultak tehát görnyedve hátrafelé, Félix elöl, Farkas hátul, vagy Farkas elöl, Félix hátul, ahogyan vesszük. A közösen kiötlött tervet követték. Ha Félix hátralépett egyet, Farkas letolatott az első lapról, amint sikerült a talpáról levakarnia a makacs fecnit, és hátraadta öccsének, hogy az valahogy maga mögé ügyeskedhesse és ráléphessen. Eközben pedig a felé az ajtó felé igyekeztek, amelyen át bejutottak erre a vendégmarasztaló folyosóra.
Az ötet bevált, mert Félix hiába próbált tettleg a bejárat felé irányítani magukat, valahogy elkanyarodtak út közben a céltól, és a kijárathoz jutottak. Amint odaértek ahhoz a ponthoz, ami után mintha elvágták volna a festéket a padlón, otthagyhatták a három papírt, rajtuk újonnan felfedezett splash art tehetségük nyomaival, és vidáman összenéztek, mert a kijárati ajtó már nem próbálta őket tovább marasztalni. Ez után a malőr után ugyanis nemcsak száraz ruha, már egy alapos fürdés is bejátszott nekik,a Navine ház a zuhany igéretével pedig ki tudja hol lehetett.
Utoljára módosította:Fülöp Farkas, 2013. február 1. 23:13 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
offline
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. február 4. 19:30 | Link

Lotte

Sajnos az unalom gyakran az ember agyára megy. Na, nem mintha nem lett volna mit csinálnom, de gyakran, illetve inkább leggyakrabban a rendrakás és a tanulás sokkal kevésbé érdekes, mint a hülyeségek, amik kipattannak a fejemből. Délelőtt váltottam egy baglyot az egyik barátnőmmel, amiben csupán viccből azt írta, ha unatkozom, álljak neki csilláron hintázni. Hát, eleinte nem is vettem komolyan, de aztán fontolóra vettem a dolgot, és arra jutottam, hogy ha már egyszer élünk, akkor miért ne? Jó, tudom, csak az idióták csinálnak ilyesmit, és nem akartam elkönyvelni magam, de tényleg rámfért már egy kis "eksön".
 A fejetlenség folyosóját céloztam meg az eseményre. Először odasomfordáltam, felderíteni a terepet, meg leellenőriztem, hogy tényleg van-e csillár, illetve hogy elérhető magasságban van-e. Hát, ugorva nem tudtam rá felkapaszkodni, és ez okozott némi gondolkodnivalót, de arra jutottam, hogy pár könyvre felállva már el fogom érni. Elmentem a szobánkba keríteni pár vaskos regényt, és reméltem, hogy akkor sem lesz ott senki, amikor visszaérek. Az imáim meghallgatásra találtak, a folyosó kongott az ürességtől. Egy pillanatig elgondolkoztam, hogy valóban így kellene-e levezetnem a stresszt, de gondoltam ha már idáig elcipekedtem, kár lenne nem megpróbálni a dolgot. Egymásra pakoltam szeretett regényeimet (az egyik nem az enyém volt, reméltem nem szakad szét a súlyom alatt, mert az igen kínos helyzetbe hozott volna), aztán felálltam a kupacra, és elrugaszkodtam. Én hökkentem meg leginkább (nem mintha látott volna bárki más), amikor elsőre elértem a csillárt. A fém kicsit vágta a kezem, és azt hittem, hogy leszakad az egész a súlyom alatt. Megkörnyékezett a félelem, amikor a mászókám billegni kezdett, de aztán lassan stabilizálódott az állapot, és igyekeztem felkapaszkodni. Jó ideig csak csúszkáltam össze vissza. ~ -Na és hogy bénultál le? -Leestem egy csillárról ~ visszhangzott a  fejemben a gondolat, és ahogy küszködtem, nem álltam meg mosolygás nélkül. Aztán végre feljutottam, és ülő helyzetbe tornásztam magam.
 - Ezt is megértem - motyogtam halkan. Reméltem, hogy ez még nem számít magamban beszélésnek, mert egy csilláron kucorgó, magában motyogó alak már okot ad egy kis aggódásra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Ferenc| Aramis személyesen
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. február 5. 18:24 | Link

Lagger

Unalmában sok mindenre képes az ember, de ő mégis csak a sétát szokta választani, ha ilyen problémái vannak. Akkor is éppen emiatt indult el, semmivel se törődve, csak céljának élve. Ha nem figyel, talán még kabátját is elfelejtette volna, de szerencsére azt magára véve indult el, reményei szerinte fel a kastélyba. Lassan lépdelt, leginkább barna csizmáját figyelte fejét lehajtva. Csak nézett rá bambán, bár igazából bármi másra meredhetett volna tekintete, az mindegy volt neki. A lényeg mindig, mindenhol ugyanaz - a séta, ami gyógyír szinte mindenre. Kivétel persze a bárminemű lábfájdalom, arra sosem jó.
Amint felért, útját a Déli szárny felé vette, bár ő erről akkor nem tudott, hiszen csak ment valamerre, amerre útja engedte. Továbbra is a földön, vagy éppen lábain vándorolt tekintete, fejében pedig szokás szerint múltjának képei játszódtak le újra és újra. Akkor éppen a jók, semmi rossz sem volt benne. Az ünnepek, amiket testvérével töltött, azok a csodálatos hétköznapok, amik kísértetiesen egyformák, a találkozások, melyek sokféleképpen végződtek, na meg az az este, amikor a térre vezetett útja... Az volt talál a legszebb dolog a közelmúltban, ami történt vele, tekintve azt, hogy pár hónap alatt feldolgozott - vagyis csak próbált feldolgozni - egy hatalmas családi tragédiát. Ez nem jutott eszébe, csak a pozitívumok.
Tette lassan egymás után lábait, míg elért a Fejetlenség Folyosójára. Fejét akkor sem emelte fel még, de hangot hallott, amire fejét automatikusan felkapta. Először nem látott semmit, csak jó néhány vaskos könyvet a placc közepén. Azt hitte, csak képzelődik, de tekintete feljebb vándorolt, és olyat látott, amit már tényleg nem hitt el. Pislogott párat, de azután is ott volt a lány, a csilláron ült. Közelebb sétált, szemét nem vette le róla.
- Öhm... Szia - szólt az idegenhez, kicsit furcsa, meglepődött arckifejezéssel. Nem is volt annyira idegen, valahonnan ismerős volt neki, csak éppen nem tudta a forrást, ezért nem foglalkozott vele. Csak a helyzetet próbálta átlátni, de hirtelen annyi kérdés fogalmazódott meg fejében, hogy csak egyre rosszabb lett.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Lagger Arm
INAKTÍV


Quo vadis?
offline
RPG hsz: 108
Összes hsz: 1317
Írta: 2013. február 5. 21:17 | Link

Lotte

Gondolhattam volna, hogy pont akkor téved a folyosóra valaki, amikor az unalom határait feszegetem. Amikor a lány, aki valahonnan ismerős volt nekem, meglátott, egy pillanatra megállt a szívem. Nem volt sorsdöntő pillanat, sem stresszes helyzet, de én azért van, hogy minden okot mellőzve megijedek. Sejtettem, hogy az arcom olyan vörös lehet, mint a kötőhártya gyulladásos húsvéti nyúl szeme, és elátkoztam magam, amiért felmásztam jelenlegi tartózkodási helyemre, de hát késő bánat... Nem is tudtam, mit kéne reagálnom. Kezdjek el magyarázkodni, vagy poénkodjam el a dolgot? Éreztem, hogy a gondolkodásra szánt másodperceim fogytán vannak. Végigmértem a rajtakapómat; reméltem, hogy nem egy prefektust sodort elém az élet.
 - H... hali - böktem ki, és lányos zavaromban elkezdtem kalimpálni a lábaimmal. ~ Hogyan tovább? ~ gondoltam. Végül úgy határoztam, a lényegre térek, nem kell kerülgetni a forró kását. - Jól sejtem, hogy kíváncsi vagy, mit keresek a csilláron?
Hirtelen belegondoltam, hogy nézhetek ki; egy borzas hajú lány ül a csilláron, és a lábával kalimpál, mint az óvodás, akinek túl kicsik a lábai, hogy elindíthassa velük a hintát. Igyekeztem nem elnevetni magam, nem vetett volna rám túl jó fényt, de azért egy mosoly kicsúszott.
 - Igazából nem szokásom a csillárokon mászkálni - eredt el a nyelvem anélkül, hogy megvártam volna a válaszát. - De gondoltam, egyszer élünk. Fura, ha egy órával ezelőtt elmondod nekem, hogy ez lesz, nem hiszem el.
Ráébredtem, hogy ez már igen közel áll a céltalan fecsegéshez. Megcsóváltam a fejem.
 - Jó, most biztos dilisnek nézel, de remélem, ez nem sokáig lesz így - vágtam bele ismét a magyarázkodásba. Nem tudtam, mi legyen a következő lépés. Szálljak le, vagy kínáljam hellyel? Persze az utóbbi elég érdekes lett volna. Sejtettem, hogy eleget beszéltem, hagytam szóhoz jutni a lányt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Ferenc| Aramis személyesen

Oldalak: [1] 2 3 ... 11 ... 28 29 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Déli szárnyÁtrium