Itt mindig történik valami. Káosz, rikácsolás. Ha nem épp két festmény esik egymásnak, lelkes szurkolók előtt, akkor éppen kifröccsen egy bájital, víztócsán csúszol el. Ezen a helyen képtelenség rendet tartani, mintha minden szerencsétlenség, mely a kastélyban előfordulhat, itt gyűlne össze. Ha erre a folyosóra lépsz, készülj fel mindenre, hiszen bármi megeshet. Sok sikert az utadon!
|
|
|
Nikola Vinjić INAKTÍV
offline RPG hsz: 17 Összes hsz: 259
|
Írta: 2013. január 9. 18:01
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=40562#post40562][b]Nikola Vinjić - 2013.01.09. 18:01[/b][/url] Úgy tűnik ennek a helynek megvan a maga humorérzéke, a festmények különös, mozgó alakjai legalábbis kellő mértékben szolgáltatják azt, ha egy olyan szerencsétlen elsőéves, mint én, van olyan bolond, hogy tőlük kér útbaigazítást. És megtettem, igen, sőt, már vagy három órája csak a képek lakóit nyaggatom, hogy merre is találom a Levita házba vezető folyosót, hol rejtőzik a kékek otthona. Az az érzésem, mintha egy-egy festménylakóval ráadásul már találkoztam is volna, csak fura.. mintha elváltoztatta volna a hangját, csak megfordította volna a sapkáját, hogy ne ismerjem fel, hogy vele kiabáltam két emelettel feljebb. De nem, biztos csak képzelődöm. Az viszont már roppantul gyanús, hogy végül ezen a folyosón kötök ki, melyet egy-két elejtett suttogásból - mely elakadó röhögésbe fullad közben - lehetőségem van a Fejetlenség Folyosójaként megismerni. Aztán persze rögtön kiderül az is, hogy miért ez a neve, mikor az egyik portré jókorát rikoltva kicsapódik, mint egy rejtett ajtó, csak épp fejmagasságban, és homlokon vág. Valahogy kicsit rosszul esik az ősöreg tölgyfa kerettel való közelebbi megismerkedés, és miközben fejemhez kapok, és megcsúszok egy banánhéjon, mely később odapillantva ott sincs, kitör belőlem egy elkeseredett kiáltás, ami leginkább egyetlen magyar szót sem tartalmaz, legalábbis amennyire tudom. De még horvátnak se tűnik. Végül nem esek akkorát mint amekkorára számítok, de mintha csak a puffanásra várt volna a folyosó, egyszerre minden fáklya kialszik. Tapogatózva felállok, és legnagyobb örömömre - nem, csak viccelek - a folyosó most egész máshogy áll, mint mikor még nem estem el. - Hahó! Van itt valaki, akinek nincs mázolt arca esetleg? - kiabálok az egyik irányba, mikor végre valahára arra az elhatározásra jutok, hogy a festményekkel többet inkább nem állok szóba. Főleg, hogy még most is rajtam kacarászik az a gyanúsan ismerős fazon.
|
|
|
|
Nikola Vinjić INAKTÍV
offline RPG hsz: 17 Összes hsz: 259
|
Írta: 2013. január 9. 19:10
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=40615#post40615][b]Nikola Vinjić - 2013.01.09. 19:10[/b][/url] Az első nap, első kihívás: megtalálni a házamat. Egyes, leülhet. Mint, ahogy azt meg is teszem a magát nyilván humorosnak találó festménylakónak köszönhetően. Sötét van, és mindenféle kisebb neszek-zajok mindenfelől, és már felkelni se nagyon van kedvem, tekintve, hogy lejártam a lábaim a nagy toronykutatás közepette. Elképesztő, hogy mennyire sikeresen a bolondját járatták velem ezek a fali szomszédok, még az sem esett le - csak így utólag - mikor ugyebár egy tornyot keresvén amazok leküldenek az alagsorba. Most persze már logikus, főleg így a sötétben egyedül a gondolataimmal, de a naiv fejemmel, bizakodva minden szépben és jóban - mert hát ha nem is a Roxfortba, de a legkiemelkedőbb iskolák egyikébe nyertem felvételt, akkor mégiscsak igaza lesz Tatjana néninek, és én leszek az új Dumbledore, meg a mai világ Da Vinci-je és hasonlók. Szórakoztató volt a badarságait hallgatni, de most döbbenek rá, hogy egy kicsit még el is hittem neki, hogy mekkora ász vagyok, erre tessék, itt ülök egy folyosó közepén és segítségért kiabálok, mert eltévedtem. Valószínűleg ez lesz az a rész, amit biztosan nem írok meg neki. Aztán néhány órának tűnő másodperc elteltével valami fényesség töri meg a gondolataim, mondhatnánk úgy is, hogy megvilágosodom végre, de persze dehogyis, csak szerencsémre épp erre jár valaki. Az én hős megmentőm! Egy kisebb, örömteli vigyorra futja, miközben felé fordulok, de a lány - mert eléggé annak tűnik több megvilágításból is, de leginkább a saját pálcájából előtörő fényből - arckifejezését látva, és a nekem szegezett kérdését hallva kicsit megszeppenek. - Én.. én csak, hát én izé én csak - gyakorlom kicsit az én és a csak szavakat, pedig fejben már többet is össze sikerült kovácsolnom, csak valahogy a nyelvem nem akarja bebizonyítani, hogy másra is jó, mint az ízek érzékelésére. Végül feltápászkodom, és sikerül telibekapnom a sarkát a még mindig a faltól derékszögben elálló festménynek. - CsaakÁÁááu. Igen, ismét sikerült egy értelmes szót összehoznom. Néhány csillagot is látok, de még a lány is ott van, pálcája fénykörébe csavarva, és továbbra is kérdőn néz rám, szóval lassan nyelvem hegyére gyűjtöm a szavakat. - A nevem Nikola. Elsős.. mármint úgy nagyon. Csak pár órája érkeztem, és Levitás lettem, teljesen eltévedtem és fogalmam sincs hol van a torony, sőt az egyik festmény esküszik, hogy nem is toronyban van a Levita ház, hanem az erdőben alszunk, és mohával takarózunk, de nem hittem el neki. Egy pillanatra elgondolkodom, és hozzáteszem: - Ugye nem az erdőben van a Levita ház?
|
|
|
|
Nikola Vinjić INAKTÍV
offline RPG hsz: 17 Összes hsz: 259
|
Írta: 2013. január 9. 20:16
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=40683#post40683][b]Nikola Vinjić - 2013.01.09. 20:16[/b][/url] Több órás eredménytelen és később igen kínos emlékként élő bolyongásomnak tehát vége, éhen halni már nem fogok a sötétben, mert megtaláltak, már csak az a baj, hogy nem épp egy barátságos mosollyal felkaroló, csupa kedvesség tanerő bukkant rám, vagy épp egy prefektus, aki bár nyilván jól lehordana, hogy Levitás létemre nem lehetek ilyen ostoba, de azért legalább szívesen segítene, nem, éppenséggel egyik sem tartozik a befutók közé. Persze nem veszik teljesen kedvem az előttem álló lány szavai sem, épp csak az örömteli nyakába ugrást mellőzöm, és letörlöm a mosolynak szánt vigyort a képemről. Bólogatok csak, mikor visszakérdez, legalább tudom, hogy nem csak azért értettem a saját szavaim, mert a sajátjaim, és tudom, mit akartam mondani, hanem még sikerült is a tudtára adnom érthető magyar nyelven megmentőmnek, hogy kicsoda és micsoda vagyok. Abban persze már nem lehetek biztos, hogy el is hiszi nekem, mint ahogy kétkedő kérdései, és tekintete mutatják. Lerí róla, hogy előbb hinné el nekem, hogy én vagyok a Vasorrú Bába, mint egy okos és tehetséges Levitás. Vagy csak ő is szívat. Ami szintén sanszos. Nem ő lenne ma az első. Rá is pillantok az emlegetett festményekre, azokra a megátalkodottakra, és még a gondolattól is elborzadok. - Hogy festmény? Nem, ugyan, dehogyis! Hogy megerősítsem, hogy tényleg nem vagyok festmény, még jól be is vágom azt az aljast, amelyiket kétszer is sikerült megfejelnem az elmúlt percekben. - Szóba se állok velük soha többé! - jelentem ki morogva, és mint aztán rájövök, ezzel nem igazán bizonyítom, hogy nem vagyok festmény. - Nem mintha amúgy volna rá okom beszélgetni velük, elvégre semmi közöm a festményekhez, nem is láttam még ecsetet soha életemben, meg azokat a színes trutyikat se amik festékek - hadarom zavartan, majd hirtelen eszembe ötlik valami, amitől eláll a szavam. Kerekre nyílt szemekkel nézek a lányra, aki itt cikiz engem azzal, hogy sötét vagyok, mint a folyosó, amin állok, és arra gondolok, hogy még mindig a Fejetlenség Folyosóján vagyok, ráadásul bevertem a fejem, kétszer is, tehát lehet, hogy.. - TE vagy festmény, IGAZ?! Ne szivassatok már, légyszi! Csak meg akarom találni az ágyam! Később tutira le fogom tagadni ezt az egészet, az biztos. - Hófehérke meg nem is huhog - teszem hozzá, mint nagy mesetudó okostojás.
|
|
|
|
Nikola Vinjić INAKTÍV
offline RPG hsz: 17 Összes hsz: 259
|
Írta: 2013. január 9. 21:42
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=40860#post40860][b]Nikola Vinjić - 2013.01.09. 21:42[/b][/url] Képtelen helyzetemben, illetve.. miket is beszélek, túl sok is a kép a helyzetben, de minden esetre ebben az igen érdekes szituációban azt sem tudom mit vehetek komolyan, és mit hagyjak figyelmen kívül. Ez a a Hófehérke dolog például nagyon sántít. Mit akar ez a lány Hófehérkével, főleg egy huhogós fajtával? Vajon van egy ilyen kép, amin egy Hófehérke van és huhog? Remélem nem fogok találkozni vele, még csak az kéne! De persze ugye most égetőbb problémám is van, méghozzá elhitetni egy festményéből kiugrott festménnyel aki engem festménynek nevez, hogy én nem vagyok festmény, de ő igen. Bár már ebben sem vagyok biztos. Tulajdonképpen közel állok hozzá, hogy abban se legyek biztos, hogy itt vagyok és nem Horvátországban álmodok, és majd csak holnap reggel, ha felkelek, megyek a Bagolykőre az első vonattal. - Szóval téged minden porszem ismer? Biztos azért, mert ritkán tisztogatják meg a keretedet! - vágok vissza, és körül is nézek, hogy vajon melyik képről ugrott le. Igazság szerint jobban belegondolva sohase hallottam még róla, hogy a festmények ilyet is tudnának. - Én nem vagyok olyan rég itt, hogy por lepjen be - fűzöm még hozzá. - A vonatom alig egy órája érkezett meg a faluba, és azt mondták, a ládám majd vár a gólyák lakhelyén, keressem csak meg. Ha ezt tudom, megkértem volna őket, hogy engem vigyenek föl, a ládám meg majd megkeres engem. A következő pillanatban aztán közelebb lép, magyaráz valamit arról, hogy megtapogat, én meg próbálok nem megijedni, és aztán végre értelmet nyer az egész. - Jé, te is élő vagy - jelentem ki nagy meglepetten, ugyanakkor megkönnyebbülve, hogy mégse kell szólnom a gondnoknak, hogy renoválásra szorul ez a poros csajszi itt, de azért a biztonság kedvéért én is a karjához nyúlok, és finoman megbököm. - Szóval egyikünk se festmény. Miért nem szóltál? - teszem fel a tök logikus kérdést, de aztán nekiszegezem az újabbat. Illetve sorozatosan párat. - És hogy hívnak? És akkor ezek szerint Levitás vagy? Akkor mégse halok meg? Hol a torony? Ott laksz? Ja igen.. Levitás vagy? Ezt már kérdeztem? De hogy hívnak? Közben elindulok utána, mellészegődve, reményeim szerint végre a Levita torony irányába.
|
|
|
|
Nikola Vinjić INAKTÍV
offline RPG hsz: 17 Összes hsz: 259
|
Írta: 2013. január 9. 23:39
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=41029#post41029][b]Nikola Vinjić - 2013.01.09. 23:39[/b][/url] Úgy látszik megmentőm nem viseli túl jól, ha visszaütnek a szavai, és a végén még az orrát is felhúzza itt nekem, ilyen kis porszem dolgokon. Persze isten ments, hogy megbántsam, és a végén még itt hagyjon, ahol talált, kétségek és festmények közt, akikhez képest még elragadóan kedves is volt. Legalább nem vágott kupán. Még. Szóval kicsit összehúzom magam, mutatva, mennyire szörnyen szégyellem magam és hogy sajnálom, és még mondok is valami effélét, kifejezvén, mennyire bánt, hogy megbántottam, és sose akartam az érzéseibe taposni, és hogy milyen hálás vagyok, amiért megtalált, tehát: - Jó, bocs. Módfelett érzékletes, és szívfacsaró bocsánatkérésem nyilván nagyon meghathatja. Igyekszem rém bűnbánónak tűnni, legalább addig, amíg a biztonságba nem vezet, és türelmesen hallgatom további csipkelődéseit. A belepős résznél viszont kicsit értetlenkedek egy sort. - Belepsz? Rám akarsz mászni? - kérdezem meglepetten. - A szomszéd néni mondta, hogy készüljek fel, mert egy csomó lány fog leteperni itt, de nem értettem mire céloz. Már csak azért sem, mert a lánya felbukkant és "anyuka, ne szédítse már azt a kölyköt" felkiáltás mellett gyorsan eltüntette a közelemből. De visszakanyarodva a folyosóra, illetve lassan onnan kikanyarodva remélhetőleg, miután megvolt a nagy próba, és egyikünk sem bizonyult mázolmánynak, megmentőm, Pórlány - mert most ez lesz a hősneve - belém karol, hogy jól odavezessen, ahova négy órával ezelőtt indultam. Sötét van, így minden esélyem megvan rá, hogy legközelebb biztosan megint kelljen az útbaigazítás, mert semmi megjegyezhető pontot, jól felismerhető szakaszt nem látok, és abban sem vagyok biztos, hogy a folyosók ragaszkodnak a most látott helyzetükhöz. Közben ecsetelésre kerül, hogy valóban erdőlakó nép a Levitáé, aminek nem örülök, mert nem szeretem, ha rám másznak a hangyák. - A tetején?! - hüledezek elképedve. - De.. de.. én.. Végül leteszek róla, hogy bevalljam, nem igazán rajongok a nagy magasságokért, és hőn remélem, hogy úgyis olyan sötét lesz, hogy nem látom mekkorát fogok esni reggelre. - És nekem kell gyűjtenem mohát? Dehát.. mi van, ha már elfogyott? Az összes gólya biztos már rég ott van, és már rég összegyűjtötte mindet, és nekem már nem.. Hirtelen elfog az érzés, hogy már megint palira vettek. Pedig egy Palit se ismerek. - Szóval tényleg ismernek téged a porok - jegyzem meg, mikor azt ecseteli, mennyi sok szépet fogok róla hallani, és örülök, hogy megtudom végre a nevét (bár nekem most már úgyis Porlány marad). - Örülök, hogy beléphettem az ismeretségi körödbe - mondom még őszintén, ahogy végre kitalálunk a sötétségből. - A nevem Nikola Vinjić. Horvát név - teszem hozzá megelőzvén bármilyen kérdést. - Apám révén. Itt, Magyarországon ismerkedett meg anyámmal, és hát aztán én vagyok a bizonyítéka, hogy jóban is lettek. És rólad mi tudható még? Közben megérkezünk, legalábbis nagyon úgy fest, mintha.
|
|
|
|
Nikola Vinjić INAKTÍV
offline RPG hsz: 17 Összes hsz: 259
|
Írta: 2013. január 12. 19:53
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=411&post=42712#post42712][b]Nikola Vinjić - 2013.01.12. 19:53[/b][/url] Nem kétséges, hogy drága megmentőm nélkül még most is jókora csávában lennék, otromba, aljas, és lapos humorú - de szó szerint - festmények tehetetlen áldozataként bolyonghatnék a sötétségben, mert szerény tudásom még annyira se elég, hogy lámpást varázsoljak pálcám hegyére, arról az apróságról nem is beszélve, hogy eleve nincs is nálam, mert utazóládámmal együtt vár rám az ágyam lábánál. Szerintem még azok is rajtam röhögnének, ha látnának most. Most azonban már minden akadály elgördült előlem, illetve, már csak ezzel a nagyszájú lányzóval kell valahogy megbírkóznom. De legalább ő nem kétszínű, hanem jóval több, sőt, térben is eddigi társaságom fölé kerekedik (mi több, be akar lepni), szóval okom nem lehet a panaszra. Kivéve, ha a tényleg kell neki valamim a fejemért cserébe. - Ne már, neked megvan mindened, nincs szükséged plusz karra vagy lábra vagy ilyesmi - érvelek ártatlanul, és kicsit furcsállva nézek rá gonosz kis nevetését hallva. - Hát nincs szépérzéked? Hogy néznék már ki egy füllel például? Van Gogh, vagy nincs Gogh, én egyik se szeretnék lenni. Kicsit érdekes, hogy miután jól megment, leáll itt engem cikizni, és ördögi kacajokat ereszteni, mintha csak azért mentett volna meg, hogy aztán kondérba ültessen és megfőzzön. Lehet jobb lett volna nekem a freskók közt? - Hogy hűséget? - kérdezem megint meresztve szemeim, mert most már lehet, kezd kivilágosodni a kép, illetve a folyosó a képekkel egyetemben, és a lány arcát fürkészve kezdem úgy érezni, hogy átmentem palimadárba. - Még csak az kéne! Örök életemben itt szekálnál engem. Valahogy tényleg attól tartok, hogy végül egy üstben kötnék ki. De aztán felkarol a boszi, és a tömlöc helyett a toronyba kísér, mégsem tör az életemre, mint azt kacajaival sejtette, szóval megmarad a hős megmentőmnek. Csak szivatott, bizonyította, hogy jobb humorézéke van, mint azoknak az átkozott festményeknek. Érzem, hogy közeledünk, mert mintha a távolsággal a jókedve is csökkenne Nikinek. Rámtör az érzés, hogy még inkább a társaságában maradnék. Micsoda mazochista vagyok! - Nem, nem tévedtél, állitólag tényleg fiú vagyok - erősítem meg piszkálódását. - Legalábbis anyám meg mert volna rá esküdni, pedig nagyon lányt akart. Még egy bájitalt is leállt főzni, amivel megváltoztathatja a nememet, de az kivéltelesen nem jött össze neki. - Köszönöm, hogy megmentettél, és, hogy saját magadtól nem tetted, mert akkor mégse mentettél volna meg - mondom végül egy mosoly kíséretében, amikor meglátok egy festményt a falon: a Levita ház bejáratát. Felé fordulok, és kezemmel jelzem, hogy természetesen övé az elsőbbség. Persze, szép gesztus, valójában pedig lövésem sincs a jelszóról. De ezt nem kell tudnia.
|
|
|
|