Sok időm volt még a következő órámig, ezért úgy gondoltam körbenézek a Kastély környékén. Nem vagyok egy eltévedős típus, de azt nem tudom, hogyan jutottam ide.
Ahogy átléptem a kapun, a csodálatos zöld környezet magával ragadott. Lassan, mindent alaposan megfigyelve, sűrű csodálkozások között elértem az első padig. Leültem, de továbbra is vizsgáltam a természetet.
Mikor végül sikerült kilépnem a kábulatból, elővettem a könyvemet, és egy kicsit beleolvastam az anyagba.
Az az igazság, hogy egyáltalán nem tudtam arra figyelni, amit olvasok, mivel lefoglalt az, hogy a szememmel kövessem az arra járó diákokat. Néha fel-feltűnt egy-egy ismerős, de épp olyan gyorsan el is tűntek.
Végül eltettem a könyvemet, és tovább folytattam a csodálkozást. Erre még sosem jártam. Olyan selymes és élénk zöld volt a pázsit, hogy nem tudtam megállni, hogy belefeküdjek.
Csak néztem az eget és gondolkodtam. Nem tudom már min. Hirtelen annyi minden eszembe jutott.
Az időm sok volt, én szerettem a természetet. Nem akartam onnan elmenni.
Nem tudom, az arra járók mit gondoltak rólam...Több int egy órát, szinte mozdulatlanul feküdtem a fűben. Aztán rápillantottam az órámra. Még 15 perc az óra kezdetéig.
Hirtelen átfutott az agyamon, hogy innen milyen messze van a terem. Abban a pillanatban felpattantam és mentem, ahogy tudtam.
A kapunál még megálltam és vetettem egy pillantást a rétre. De nem az utolsót.