36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Gergely-Fábián Annabella összes hozzászólása (11 darab)

Oldalak: [1] Le
Gergely-Fábián Annabella
INAKTÍV


Aprómanó #teamkobold
RPG hsz: 32
Összes hsz: 118
Írta: 2018. április 20. 09:54 Ugrás a poszthoz


Gyönyörű, napsütéses délután van. Kivételesen egyedül jöttem le sétálni, mert Lili el van foglalva valami házival, az Eridonosok pedig valamiért bemondták az unalmast az utolsó pillanatban, pedig megígérték, hogy lejönnek velem. Még nem döntöttem el, hogyan fogok emiatt pontosan revansot venni, de az biztos, hogy minden félelmetességemet be fogom vetni, ami csak 148 centimből kifér. Ez éppen egy kicsit több, mint azt az átlag szemlélő ránézésre gondolná.
Bosszúságom egyébként gyorsan elillant, mert hát próbáljon meg bárki bosszús maradni ennyi csodálatos madárcsiripelés, méhecske zümmögés, színes virág, ébredező tavaszi lomb és bőrt perzselő - rémesen hiányolt - napsütés társaságában. Egyszerűen nem megy, nem is próbálom. Egy piros laza tavaszi blúz és egy farmer van rajtam, amelynek zsebe mentén egy gyönyörű színes virágminta van felhímezve. Imádom ezt a nadrágot, a jó hír pedig, hogy évek óta jó is rám és ha így folytatom, még évek múlva is jó lesz.
Egészen pontosan tudom, hogy mi az első tervem ebben a csoda-időjárásban, így teljesen magabiztosan és célirányosan kalauzolom el magamat a vadőrlak melletti füves területre, ott nyílnak ugyanis a leggyönyörűbb virágok! Sárga, kék, fehér, piros, van itt minden, ebből pedig már mindenki sejtheti, mi fog készülni: a tökéletes koszorú! Ami lehet ugyan, hogy elhervad mire az Eridonba érek, de az odavezető úton azért mindenki engem fog irigyelni! Bár itt lenne most anyu, biztosan meg tudná bűvölni, hogy sose kókadjanak le a virágok! De nekem úgy is szép lesz.
Össze is szedek jó pár szimpatikus virágot, ezzel elmegy pár hosszabb perc, utána pedig kényelmesen elhelyezkedem a fűben és a jól ismert csomózási technikával elkezdek fejfedőt eszkábálni belőle. Gyönyörű lesz, majd meglátjátok!
Gergely-Fábián Annabella
INAKTÍV


Aprómanó #teamkobold
RPG hsz: 32
Összes hsz: 118
Írta: 2018. május 2. 23:41 Ugrás a poszthoz


Egy szál fehér, egy szál rózsaszín, egy szál kék. Egy szál fehér, egy szál... hoppá, ez kék, csere, rózsaszín, egy szál kék. Így készül a tökéletes koszorú, némi odafigyeléssel és sok-sok képzelőerővel, esztétikai érzékkel. Legalábbis szeretem azt gondolni magamról, hogy ezen - a koszorúkészítés szempontjából szinte elengedhetetlen - remek képességek valamennyijével rendelkezem. Egyébként annyira talán tényleg nem is áll távol a valóságtól, sokat gyakoroltam.
Már messziről látok közeledni egy férfialakot, de mivel nem gondolom hogy erre tartana, nem szentelek neki különösebb figyelmet, így aztán kisebb szívroham kerülget, amikor a közvetlen közelemből megszólít. Merlinre, ez mikor hoppanált ide? Dehát... - mert hogy ekkor már meg van emelve a buksim és ki is látok félig lenőtt frumfrum alól - én ezt a szívbajthozó illetőt ismerem! A felismeréshez képest nagyjából 0,45 másodperccel pedig már a nyakában is csüngök egy jókora ölelés formájában, éppen azután, hogy azt sikoltanám:
- Farkas! - mert hogy ezt a nevet nem felejtettem el egy pillanatra sem. De vajon ő felismert-e? Nem teljesen tűnt úgy. Igaz, én elég sokat változtam, mióta nem találkoztunk. Mióta is? Négy-öt éve? Igen, talán akkor járhatott utoljára felénk, de lehet hogy még annál is régebben. Azt persze a hét vicce lenne állítani, hogy olyan nagyot nőttem volna... De az a biztos, hogy sokat nagylányosodtam. De egyáltalán hogy kerül ide? Ekkora véletlenek nem is lehetnek, hát ennyire kicsi lenne a világ?
Végre kikecmergek a nyakából, mielőtt még kényelmetlen kezdene lenni a dolog, aztán csillogó, érdeklődő tekintetemet csak neki szentelem.
- Dehát hogy kerülsz ide? - kérdezem, majd első nem túl reális, hirtelenjében feltörő ötletemet közlésre is adom - Csak nem engem jöttél meglátogatni? - erre a gondolatra már-már elégedettség töltene el, de persze biztosan nem erről van szó. Azért mégiscsak nagyon király lenne.
Gergely-Fábián Annabella
INAKTÍV


Aprómanó #teamkobold
RPG hsz: 32
Összes hsz: 118
Írta: 2018. július 17. 16:59 Ugrás a poszthoz


Látom Farkason, hogy nem ismer fel rögtön. Ezt bóknak fogom fel, ugyanis tényleg nagyon sokat nőttem és lányosodtam, mióta utoljára láthatott. Nem gondolom úgy, hogy kifejezetten szép kislány lettem volna, szerintem azóta főleg csak előnyömre változtam, úgyhogy biztosan ez az, ami miatt Farkas sem ismert meg rögtön. De aztán szépen lassan kidadogja a nevemet, szóval emlékszik rám! Azért ez elég örömteli, még ha nem is annyira szuper, mintha kifejezetten hozzám jött volna. De azért így sem rossz.
Újra megölelget, aztán meg is említi ő is, hogy mennyit változtam. Na mondtam én! Elégedetten meglengetem a copfom, mint egy igazi modell a reklámokban, aztán nevetni kezdek.
- Örülök, hogy összefutottunk! Nézd, koszorút csinálok! - mutatom neki, a koncepció pedig nem lehet számára teljesen ismeretlen, mert a környékünkön tavasszal szinte mindenki ilyenekkel járkál. De az enyém most még az átlagosaknál is sokkal szebb, mert gyönyörű virágok nyílnak itt, úgyhogy büszkén tartom az orra alá, hogy megnézze. Közben pedig hallgatom, mi járatban van itt. Értetlenül húzom fel az orromat picit.
- Ezt nem értem, Tilda néninek nem felesége van? - kérdem értetlenül, mert állítása szerint a könyvtáros a felesége, az én tudmásom szerint viszont Tilda néni a könyvtáros. Nade azt is tudni vélem, hogy Tilda nem Farkas felesége, hanem valaki másé. Hát most hogy van ez akkor?
- Bizony látogasd is meg őket, mert apukám simán meg tud sértődni azon, ha valaki elfelejti az ilyesmit! Tudod milyen morczsák, aztán a végén nem segít többet, összekavarja a pénzügyeidet! - nevetem el magam, ilyet persze apu sosem csinálna. De megsértődni tényleg nagyon könnyen meg tud.
- Egyszer ha erre jársz, kivddicsezhetnél velem. Az itteniekkel nem szeretek, mert sosem veszik figyelembe, hogy kisebb vagyok - kivéve persze a barátaim, de ők meg olyan ritkán érnek rá. Fogónak mondjuk jó lennék, de arra csak az igazi csapatban van szükség. Ha csak úgy lemegyünk dobálgatni, akkor viszont igazi hátrány a méretem.
Gergely-Fábián Annabella
INAKTÍV


Aprómanó #teamkobold
RPG hsz: 32
Összes hsz: 118
Írta: 2018. július 23. 16:55 Ugrás a poszthoz

Geribogyó

Nem teljesen biztos, hogy nekem most itt kellene lófrálnom. Mondhatni nem igazán van engedélyem arra, hogy a faluban járkáljak hétköznap, pontosabban van, de nem erre az időpontra szól és nem olyan céllal adták, mint ami miatt most lejöttem. Amikor kijöttem, ez valahogy mégsem érdekelt senkit, úgyhogy nagy lelkesen kihasználtam az alkalmat. Nem nézik át túl tüzetesen az ilyesmit, ha felmutatod a papírt és rajta van a megfelelő aláírás, szinte senkit nem érdekel az sem, ha a paprikás krumpli receptje van aláírva.
Az van, hogy cukorkát akarok enni, mégpedig nagyon. Nem ám olyat, amit a konyhán, vagy bárhol a suliban meg lehet találni, hanem azt a fajtát akarom, amit az itteni édességes boltban lehet kapni. Ennek a fajta cukorkának még a papírjait is gyűjtöm, szépen összehajtogatva egy befőttesüvegben, mert nagyon szép színesek. Kifogytam, kell az új, nincsen mit tenni, (félig-meddig) kilógtam.
Már visszafelé sétálok, úgyhogy a kis sunyiskodásomból nincsen sok hátra, engem pedig kellemes izgalommal tölt el a gondolat, hogy hamarosan az Eridon toronyban, a saját ágyacskámban fogom magamba tömni a finomságot. Egyébként is kicsit borult az idő, előttem pedig még egy jókora séta áll, úgyhogy minél hamarabb vissza kell jutnom a birtokra.
Vagy legalábbis kellene, azonban miközben ezen gondolkodom, a boglyas tér közepén megbotlom egy nagyobb lyukban az aszfalton.
Egy pillanat műve az egész, próbálnám a cukorkát menteni, de velem együtt terül el a doboz a földön, a fele ki is szóródik. Olyan szívfacsaró látvány, hogy mentem bőghetnékem támad, de ezt még talán vissza is tudnám tartani, ha nem érezném meg rögtön utána a bokámba nyilalló fájdalmat. Ó édes Merlin, mivel érdemeltem ezt ki? Mocskosul fáj, az első egy-két könnycsepp pedig le is pereg az arcomon, miközben a cukorkák kevésbé koszos maradékát próbálom visszasepregetni a dobozba, továbbra is az aszfalton ülve. Nem is tudom, fel tudnék-e most állni, nem ígérkezik kényelmesnek. Ez most világvége, kinda.
Gergely-Fábián Annabella
INAKTÍV


Aprómanó #teamkobold
RPG hsz: 32
Összes hsz: 118
Írta: 2018. július 24. 20:35 Ugrás a poszthoz

Gergőc Pirul

Pár csepp esőt érzek az alkaromon, aminek alapjáraton nagyon szoktam örülni, mert imádom az eső illatát, bentről pedig nézni is nagyon szeretem, ahogyan az ég elsírja a könnyeit és minden felfrissül tőle. Most azonban kissé inkább megrémiszt az eső, mert továbbra sem tudom, mikor és hogyan fogok pontosan visszajutni a kastélyba. Kicsit talán kezdek is kétségbeesni, már nem is igyekszem a túlélő, messzebb elgörgött cukorkákat belapátolgatni sorban az eredeti zacskójukba, inkább csak tanácstalanul futtatom végig a tekintetem magam körül.
Aztán egyszer csak valaki megáll mellettem, én pedig reményteljesen nézek fel a srácra, aki éppen a világ legnagyobb hülyeségét kérdezi, de még ezt sem bánom, mert legalább már nem vagyok egyedül. Lilivel most nagyon össze tudnék nézni, mert a fiú elég helyes, továbbá nagyon érdekelne, mégis honnan a frászból került ide, mert a suliban még sosem láttam, de túl idősnek tűnik ahhoz, hogy ne kelljen iskolába járnia - bár most nem igazán tudok ezzel foglalkozni, mert inkább a kérdésére válaszolok, hátha ő kiment ebből a pácból.
- Nem kicsit. Nagyon fáj a bokám, szerintem kibicsaklott - mondom savanyú ábrázattal, miközben ő keres valamit. Egy pillanatig arra gondolok, hogy a pálcáját fogja elővenni, hogy meggyógyítson vele - az nagyon király lenne! - de végül valami még annál is sokkal klasszabbat vesz elő... Cukorkát.
- Istenem... Kaphatok belőle? - veszem át most a stafétát tőle, ami a hülye kérdéseket illeti, mert ha nem kaphatnék, mégis mi a francért tolná az orromba? Csak nem azért, hogy kérkedjen vele, aztán elrakja a szemem láttára... De ki tudja, lehet Rellonos is, tőlük pedig kitelik még az is. Külső szemlélő számára egészen szürreális lehet, mennyire jól lekötjük mindketten magunkat a cukorkával, holott lassan rákezd az eső, én pedig nem bírok lábra állni. Prioritások.
Gergely-Fábián Annabella
INAKTÍV


Aprómanó #teamkobold
RPG hsz: 32
Összes hsz: 118
Írta: 2018. július 29. 17:21 Ugrás a poszthoz

Geri<3

Kezdek egészen felvidulni tőle, hogy legalább társaságom akad, még akkor is, hogyha ez a srác azért nem kifejezetten szellemes, vagy legalábbis a megszólalásai alapján nem tűnik annak. De lehet, hogy csak ritkán beszél lányokkal, aztán zavarban van, vagy ki tudja.
- Úúú, az nagyon jó lenne, azt hiszem - csillan fel a szemem a borogatás emlegetésére, mert ugyan fogalmam sincs, hogy mennyire jó tenni az ilyesmire, mint ami velem történt most, de magát az érzést jó elképzelni, úgyhogy azt hiszem szeretném. Bólintok is egyet, hogy ezt nyomatékosítsam.
Amikor megkínál a cukorkával, teljesen elolvadok - és nem az esőtől, hanem a kedvességétől - attól pedig végképp, hogy akár nekem is adná. Kétségbeesetten zörög a zacskó, ahogyan ujjaimat köré fonva veszem az át az ismeretlen fiútól, de most már nincsen menekvés, az enyémek lesznek azok a cukorkák. Már egy bizonyos mértékig, mert az egészet azért mégsem lenne arcom elenni... Ki elől is? Nem is tudom a nevét, erre csak most jövök rá.
- Te tényleg megmented az életem, de komolyan. Hogy hívnak? Én Gergely-Fábián Annabella vagyok - mutatkozom be, gyorsan ki is nyújtom neki a kezemet, de aztán rájövök, hogy nem túl okos ötlet, mert már így is eléggé le vannak foglalva a praclijai, szóval inkább visszaejtem az ölembe. Mondjuk megint elfelejtettem, hogy csak a keresztnevemet mondjam, szóval ha eddig nem üvöltött volna rólam, hogy félig kobold vagyok, akkor majd most... De a pici végtagjaimról és a hegyes fülemről - amely most meglehetősen jól látszik, mert a hajam laza kontyban van - már esélyes, hogy eddigre kitalálta.
- Oh, persze. Megtennéd? Az nagyon jó lenne. Nem vagyok amúgy nehéz - nyugtatom meg már előre, mert ha egy előnye van a praktikus méretemnek, akkor ez biztosan az. Felé nyújtom a karjaimat, mintha csak ölelésre várnék, de ahhoz azért még közelebb kell jönnie, hogy köré is tudjam rendesen fonni őket.
Gergely-Fábián Annabella
INAKTÍV


Aprómanó #teamkobold
RPG hsz: 32
Összes hsz: 118
Írta: 2018. augusztus 11. 14:23 Ugrás a poszthoz

Drága nézőközönségem


Borzasztóan megörültem, amikor anya csomagja megjött! Nem alszom valami jól, amióta a Levita torony beomlott, gyakran megfordult a fejemben, hogy mégis mihez kezdenék, ha egyszercsak az Eridon hálókörlete alatt megindulna a padló. De aztán Sárki profék szerencsére megnyugtattak, mert hát innentől most már az eddigieknél is sokkal jobban fognak figyelni az ilyesmire, megígérték. Úgyhogy többet nem lesz ilyen, legalábbis én elhiszem nekik. Azért most az egyszer szívesen lennék Rellonos - nem hittem volna, hogy valaha ilyet fogok gondolni - mert hát tény ami tény, ők már onnan az alagsorból lejjebb nemigen tudnak pottyanni.
Szóval mikor anyu azt írta, hogy a gyertyák segíteni fognak aludni, rögtön tudtam, hogy be kell őket vetnem. Tényleg gyorsan álomba is zuhantam, de arról fogalmam sem volt, ami ma reggel következett - a világ egyszerűen meseszerű lett. A szekrényemet kinyitva az unalmas egyforma egyenruhák blúzai és szoknyái helyett csodálatos báli ruhák lógtak, én pedig már onnantól csodálatosan éreztem magamat, hogy kinyitottam a szemem. Mintha enyém lenne az egész kastély, benne mindenki csak az én óhajomat lesné, s ami még fontosabb: az én szépségemet csodálná. Ilyen ruhákban mondjuk nem is volna túl nagy csoda.
Már a hajam fésülése közben összegyűltek a szobám ablakában a kedves kisállatok, néhányuk pedig még a hercegnős hajfonatom elkészítésében is segített.
A legnehezebb mégis a ruha kiválasztása volt, így úgy döntöttem, kijátszom a rendszert. Nem egy ruhát választottam, hanem minden egyes óra után, a szünetben visszaszaladtam átvenni egy másikat, hogy az összeset megmutathassam az évfolyamtársaimnak (és persze bárki másnak, aki szembe jött).
Most éppen egy piros, gyönyörűen hímzett földig érő ruhát viselek, fejemen tiara csillog, amint végiglejtek a folyosón, az egyik nagyon híres Disney-dalt dúdolva, amelyet Ariel, a Kis hableány szokott énekelni. Ez az egyik kedvencem. Mögöttem a folyosón kis erdei állatok szaladgálnak, jó pár mókus, madárka, nyuszi, de még egy erre tévedt kecske is, ez mondjuk kicsit vicces. Főleg akkor, mikor csodálkozva mekeg egyet-egyet, talán nem is értve pontosan, hogyan került mágustanodába. Érzem magamon a többiek pillantását a folyosón, de tudom, hogy bármilyen fejet vágjanak is, a legtöbben két dolgot érezhetnek - csodálnak, vagy irigyelnek. Aki mást állít, elképzeléseim szerint egyszerűen hazudik. Ettől a gondolattól - mármint nem attól, hogy hazudnak, hanem hogy őket is legalább ennyire lenyűgözi a dolog - boldog vagyok. Hercegnőnek lenni a legjobb dolog a világon, ezt mindenki érti, aki valamit is tapasztalt már.
Gergely-Fábián Annabella
INAKTÍV


Aprómanó #teamkobold
RPG hsz: 32
Összes hsz: 118
Írta: 2018. augusztus 16. 20:34 Ugrás a poszthoz

Edina

Eleinte tartottam kicsit a járőrözéstől és szívesen mondanám, hogy mostanra kezdek belejönni, de ezt azért erős lenne kijelenteni, tekintve, hogy még soha nem kaptam el senkit. Nem igazán tudom, hogy a magas, vékony hangommal és a 145 centimmel hogyan kellene mégis tekintélyt parancsoló prefektusnak lennem, főleg akkor, hogyha ne adj' Isten egy negyedikes Rellonossal futok össze tilosban. Mégis mit csinálok, halálra rémisztem a boci szemeimmel? Esetleg megfélemlítően tornyosulok... alá? Hát persze. Szóval annak reményében bolyongok a kastélyt és a birtok tilosnak számító részét elválasztó vonalon, hogy nem fogok belebotlani senkibe.
Természetesen a terveimet nagyjából járőrözésem tizenötödik percében sikerül keresztbe húznia a sorsnak - tegye fel a kezét, aki meglepődött... naugye - ráadásul nem is mindennapi helyzet áll elő - nem csak egyszeri szabályszegéssel kell szembenéznem, úgy tűnik, a faházba konkrétan beköltözött valaki. Lesápadok. Most ilyenkor mi a fene van? Ez nagyon durva, ezt muszáj lesz minimum egy házvezetőhöz vinnem, már ha egyáltalán diák az illető. De mi van, ha egy bűnöző lakik itt, aki most fog hidegvérrel darabokra kapni? Félénken mászok fel, miközben folyamatosan lesek körbe, hol lehet a cuccok gazdája. Én vagyok a prefektusi bátorság mintapéldánya a remegő mancsaimmal, de komolyan.
Aztán egyszercsak hang hallik, ami még az enyémnél is nagyobb ijedtségről árulkodik. A biztonság kedvéért azért előkapom a pálcámat, a hang irányába szegezve, a szürkületben a hang tulajdonosát keresve.
- Nevet, házat, évfolyamot kérnék - mondom, minden erőmmel komolyságot erőltetve a hangomra, előadva, mekkora nagymenő prefektus is vagyok én, aki most bizony keményen meg fogja büntetni a tilosban járót. Hangzásra tényleg egész magabiztosra is sikeredek, de az arcom persze csak azért ilyen nagy, mert már rájöttem, hogy egy félénk lánnyal van dolgom. Egy böhöm Rellonos srác elől valószínűleg már a saját lábamban elbotolva, sikítva elszaladtam volna. Ez ma a szerencsenapom.
Gergely-Fábián Annabella
INAKTÍV


Aprómanó #teamkobold
RPG hsz: 32
Összes hsz: 118
Írta: 2018. augusztus 18. 11:45 Ugrás a poszthoz

Gergőc

Először kicsit értetlenül nézek rá, hogy mégis mit jelent az, hogy ő is Gergely, de aztán szépen lassan ül ki az arcomra egy mosoly, ahogyan megértem. Azért ez mégiscsak kellemes egybeesés - na nem mintha soha életemben nem találkoztam volna még Gergely nevű sráccal, akad belőlük egy pár. Már éppen tennék is erre egy lelkes megjegyzést, azonban közben ő egy újabb megállapítással él, én pedig kicsit zavartan harapom be az alsó ajkamat, miközben bólogatni kezdek.
- Igen-igen, félkobold - erősítem meg, kicsit azért pontosítva. Mert hát ha teljesen kobold lennék, akkor azért elég máshogy néznék ki. Így sincsen túl sok esélyem a srácoknál, amiért ilyen töpszli és vicces kinézetű vagyok, de hát még úgy... Nem is értem amúgy, apa hogyan szedte össze anyát. Mármint azt értem, miért lett apa felesége. Apa kedves és megértő, még ha néha morgós is, és nagyon szeretetteljes. Nade hogy odáig hogyan jutottak el? Mármint tudjátok, át azon az első szakaszon, amikor még csak a kinézete miatt tetszik valaki. Hát arról fogalmam sincs, mert anya egyszerűen gyönyörű, apa meg hát... Kobold. Értitek, na. El is kerekednek az amúgy sem kicsi szemeim Gergő megállapítására.
- Öhm, köszönöm - nyögöm ki meglepetten, mert nem igazán szokta bárki a fülemet dicsérgetni. Persze, megállapítják hogy milyen vicces, meg hogy elég fura, de ennyire pozitív visszajelzést ritkán kapok rá, maximum a barátnőimtől. Dehát ők meg úgyis csak megnyugtatni akarnak, gondolom.
Készségesen elveszem a pálcáját, jobb kezemben megszorítom, aztán átkarolom a nyakát, hogy fel tudjon emelni. Futólag megállapítom, hogy jó illata van, de nem tart sokáig, mert rájövök, hogy szólnom kellene neki, hogy most már emelhet, mert biztosan kapaszkodom.
- Részemről mehet - mondom, bólintok is egy nagyot mellé. Azért egy kicsit mégis félek hogy elejt, remélem ez csak vaklárma és az én agyam hülyesége.
Gergely-Fábián Annabella
INAKTÍV


Aprómanó #teamkobold
RPG hsz: 32
Összes hsz: 118
Írta: 2018. augusztus 20. 12:47 Ugrás a poszthoz

Edina... és barátai

Van abban valami rendkívül komikus, hogy még az elkapott igyekszik a segítségemre lenni abban, hogyan jussak fel hozzá és találjam meg. Mindenesetre ezért most rendkívül hálás vagyok neki, mert nem igazán ismerem a járást itt a faházban, úgyhogy tartok tőle, hogy esetleg orrabukok. Na az lenne az igazi prefektusi diadal.
Ismerős hangot hallok, habár a kért adatokat nem igazán, sőt, inkább a saját nevemet. Ez mondjuk sok információval felér, elvégre ha hangról így megismer, valószínűleg Eridonosnak kell lennie. Bingó! Ezt amúgy hamar meg is erősíti, addigra azonban már az én pálcám végén is erős fény ég, melyet immár ténylegesen az arcába tartok - persze csak arra a pár másodpercre, amíg rájövök, hogy talán nem kellene megvakítanom, így inkább a mellkasára szegezem azt.
- Edina! Mi a frászt keresel itt annyi cuccal, mintha kiköltöztél volna... ? - nézek gyanakvó hunyorgással elsős háztársamra, majd rájövök, hogy a mondatommal meg is magyaráztam a dolgot. Most kezdem összerakni, hogy tulajdonképpen napok óta nem is futottam össze vele az Eridon körletben.
- Edina, ugye nem költöztél ki ide? - sűrítem bele minden felháborodásomat ebbe a mondatba, próbálva vele érzékeltetni, hogy ez erdő nem véletlenül tiltott terület, az pedig nem biztos hogy szerencsés, ha az ember tábort ver a bejáratában.
Az igazi kiakadásom - jesszus de méltóságteljes prefekta vagyok - akkor jön, amikor még két srác hangját is meghallom, akik felénk közelednek. Ide már kevés leszek egyedül, ez az egyetlen gondolat a fejemben, így aztán azt teszem, ami ösztönösen jön most: kétségbeesetten kiálltok segítségért. Na nem hangosan persze, csak a fejemben.
Sárközi professzor! Házvezető úr! Sárközi professzor! - mantrázom a fejemben "kiabálva", mert hát megvannak annak az előnyei, hogyha az ember házvezetője legilimentor. Közben folyamatosan igyekszem a tudatomban tartani a szituációt, hogyha meghallana és a fejembe kukkantana, érthesse is, mi a helyzet.
Gergely-Fábián Annabella
INAKTÍV


Aprómanó #teamkobold
RPG hsz: 32
Összes hsz: 118
Írta: 2018. szeptember 7. 19:50 Ugrás a poszthoz

Az én hős lovagom a fényes páncéljával

- Igen, apukám - bólintok, a szemöldökömet kicsit meglepetten emelem meg mellé. Nocsak, ezt vajon hogyan találta ki? Végül úgy döntök, nem is tartom magamban a kérdést - amivel leégethettem ma magam, kezdve a sírástól, egészen a cukorkája lenyúlásáig, azt már biztosan megtettem.
- Miből találtad ki? - érdeklődöm, próbálva leplezni az izgatottságomat, a sürgető élt pedig talán valamennyire sikerült száműznöm a hangomból, vagy legalábbis én úgy hallom. Remek.
Amúgy az van, hogy elég sok mindenre számítok. Például hogy a gyengélkedőn kötök ki, vagy Sárki prof irodájában, ahol aztán a prefektusi magatartásom erősen megkérdőjelezhető jellegére is felhívják a figyelmemet... De arra, hogy a félig ismeretlen srác szobájában, na erre biztos nem.
- Látom csíped a Levitát - ez az első, ami kibukik belőlem. Nincs a hangomban semmi epés vagy gúnyos, teljesen megértem, mert én ugyanilyen (ha nem nagyobb) rajongást érzek a saját házam iránt, és szerintem ez így is van rendjén. Legyen csak nyugodtan büszke arra, hogy hova tartozik.
Csomó kérdés merül fel bennem, és azt hiszem, így az ágyán ülve ezeket könnyebb feltenni. Oldja a hangulatom - és a nyelvem - hogy az ágyán ülök, mert már eléggé betolakodtam az intim szférájába ahhoz, hogy a kérdéseim ne számítsanak innentől tolakodásnak.
- Nem láttalak még az iskolában. - Márpedig akit te nem látsz Ancsa, az nincs is ott, igaz? Oké, lássuk be, ebből a kérdésből valahogyan kijelentés lett. De hogyan és mikor? Nem tudom, de erőteljesen remélem, hogy Gergő megértette a mondat valódi jelentését, ami inkább azt firtatja, miért nem láttam az iskolában.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Gergely-Fábián Annabella összes hozzászólása (11 darab)

Oldalak: [1] Fel