Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Mondtak már rá rosszabbat a bolondnál. Kende halk nevetése mélyül az elképzelésre, amint Bossányi anyu döglött halat megirigylő csuklómozdulatokkal hessegeti a lányát. – Egyel több ok, hogy megközelítsük a terepet – és így is tettek.
 Hiszen még szép, hogy tetszik neki az ötlet! – Felderítettem már pár vizes placcot, de még nem tudom, hol lehetne tisztességesen edzeni – Rosszul is volt. Képes volt az úszással átlagembert megirigylő módon foglalkozni és két hét felemésztő időnek tűnt a kihagyáshoz. Amit, már csak az elemi mágiája miatt sem kellene elhanyagolnia. Épp erre a témára nincs kedve gondolni, amikor barátja apró érintése vállán ki is zökkenti. Kende büszkén elmosolyodik a visszajelzésen, amit Boska idegeiről kap, majd hallgatja a levitás tervezgetését. Végig mérné a csajt, de bele se fog, mert a nagykabát úgy is eltakarja pennától edzett testét. – Jaja, így is lesz. Kitalálok valamit Neked, arra mérget vehetsz – a Kende-féle megnyugtatás után már a sapkavásárláson is átlendülnek.
Ha valaki, a srác meg tudja érteni milyen rossz azt érezni, ha az ember kimarad, nem csak heteken, de éveken át. Érdekli Boska milyen baráti kört épített ki magának a kastélyban. – Felőlem rendben van. Akkor többet járok a szfinx felé, nehogy lebomolj a könyvek felett – vállával óvatosan meglöki a lányét, miközben kedvesen rámosolyog – De amúgy nincs gáz, ugye?
Igen határozottan közelítik meg a forralt boros árust, akinek Kende nem hagy sok időt a nézelődésre, már kéri is a meggyest. Közben összefut a nyál a szájában, a balatoni lángos emléke, a kolbász és az illatok hatására. – Átúszásig csak a zöldséget esszük a büfé sajtbureszből – szól és várakozva a bódé tetejét tartó fa gerendának támaszkodik. Egyértelműen mindketten éhesek lettek, így miután beszerezték a bort, Kende megvárja amíg Boska dűlőre jut a kívánságaival. Megesküdne rá, hogy hallja a csaj nevetésén túl a barna fejében kattogó kerekeket, amikor vállat vonva szembe lép vele – Az edzésterved első lépése az energia raktárak növelése. Szóval, ha koccintottunk, tied a palacsinta, enyém a kolbász és a kusza ágú fánál lévő asztalnál ütközünk – vázolja fel a hadműveletet, mint egy sport cselt
Együtt nevet Boskával, ahogy a papírpoharak sziszegve találkoznak és gyorsan a szájához emeli az italt, mielőtt bármelyik cseppje kárba veszne. Kár volna érte. Eltöpreng a kérdésre és félre biccenti a fejét – Frankó. Adhatunk neki egy próbát – beleegyezése után még megköszöni a meghívást és messziről a kolbászos előtti sort méregeti, ami lassan kezd megfogyatkozni. Mielőtt elindulna még Boska szemeibe nézve megvárja az érdeklődő kérdést, amit újabb mosollyal fogad. – Egész jó - a válasza nem tiszta, hisz nem nagyon ismeri a többi házat. - Mellettem lakik két srác, Zsolti és Dominik… – inkább kérdezi, mint mondja, az emlékezete néha megtréfálta. – A rellonosok jó fejnek tűnnek, onnan már összeszedtek maguknak. - biccent - A levitát, hogy kell elképzelni? Fellendül szabad kezének ujja, mint aki hatalmas felfedezést tett. - Totál egyedül vagyok a 2-es szobában. Ha átlógsz chillezni, vagy zenét hallgatni, nincs, aki beköpjön! - Örült volna a társaságnak, mert házon belül nem ismert még nagyon senkit.
Szeme újra a sorra tévedt. – Na, irány a munícióért. Ügyelj majd a sapkás sráccal, gyanús, hogy balról cselezni akar majd a nutellás palacsintákért. – figyelmezteti Boskát és ügyelve a poharának tartalmára megindul a paprikás, füstölgő illat után.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Az még egy ésszerű megoldás, igen – nevetem el magam, ahogy felém kacsint és igazából a leglogikusabb megoldást veti elém, mert hát, az egyszerű a legkönnyebb, de néha az nem jut elsőre az ember eszébe, pedig nem is kell valami igazán bonyolult témáról gondolkodni. Most elég csak a kesztyűmről, amelyet remélem nem fogok elfelejteni sem, mert valami otthon jobban lefoglalja a gondolataim.
- Rendben van. Beszéljünk le valami nagyjából időpontot? – érdeklődöm, hogy erre van-e ötlete, vagy valami teljesen véletlen időpont és találka legyen belőle, mert ugye, ez a városka nem olyan nagy, hogy elvesszen benne mindenki hetekre, hónapokra. Jártam külföldön, láttam akkorákat, hogy abba az én gondolatom szerint egy országnyi ember is elfért volna, amelyek nagyobbak a mi fővárosunknál bőven. Nem mintha gondot okozna ez, hiszen nem kell nekem ott élnem, valahogy mindig is a kisebb közösség és hely volt az, amely körbevett, nem tudom mennyire érezném biztosnak azt, hogy én ott létezem. Senki elől nem zárom el magam, így előle sem, csak örülök, hogy olyasvalakit talált meg az eltévedt hógolyóm, aki vevő volt rá, aki végül felvette és folytatta, bár nem terveztem, hogy ilyet csinálok, de társaságban jobban működik ez. Ákos is biztos örülne, hogy nem kuksolok a lakásban a könyveimet bújva, hanem kicsit kiszabadulok.
- Szóval gyógyító és gyerekek. Az szép kettős, a rendelőben dolgozol? – mosolygok egyet, mert fontos a gyógyítás, igazából nem szoktam nagyon megkülönböztetni, hogy ki és mire szakosodott, hiszen azok is egyformán fontosak a társadalomnak. Még a bűnösök is, elvégre, akkor én nemigen tudnék mit munkálkodni. Lenézek a kezemre, hajlítgatom, eléggé hideg és valóban kelleni fog valami módszer, nem voltam felkészülve a hóra, így nem. Leengedve, dobozomat fogva pillantok a kis barátjára, aki immáron a vállán ücsörög ismét és látványosan jól érzi ott magát.
- Mint a kávéskészletem, nem összeillő, senkinek se kellett, nekem meg egy kincs és viszem haza éppen – persze, ez sarkalatos hasonlat, de igaz. Ami másnak hibás, van akinek kincs. Félszemű, félfülű kutyák és macskák, vagy épp lábuk vesztett, akárhogy is, de nehezen kelnek el, mások pedig alig várnak egy ilyen társat. – Akkor főképp hálás kis kedvenc, bár inkább azért, mert hála neked, nem kell többé a sarokban kuksolnia. Merre éltél Amerikán belül? – nem jutottam még el odáig, de egyszer szeretnék, úgy majdnem minden országba, kontinensre el-eljutni, kicsit körbenézni és hazajönni. Nincsenek terveim, hogy máshol keresek boldogságot, utazni annál inkább mókásabb. De legalább, lehet, hogy tőle megtudok majd pár olyan helyet, ami nem biztos, hogy turista paradicsom, viszont annál inkább érdekes.
- Áááh, megértelek. Mondjuk én is csak azért ott vagyok, mert a többi lakásban három hálószoba volt, nekem a kettő is sok, de még meg tudok vele békélni, mert lett belőle dolgozószoba. Szóval természetközelibb és nyugodt. Hmm… a város végén a Mennydörgő? Az egészen új, ha jól tudom – vakarom meg az állam, mert oda is mentem lakást nézni, de már tömve voltak az apró, agglegénylakások – köztük bátyáméval együtt. Sétálva vele idézem fel az utca képét, egész jól lefedi azt, amit ő keres.
- Ó, milyen ostoba vagyok – torpanok meg egy pillanatra. – Bertalan, de elég akkor a Berti. Örvendek, Nia – nyújtom felé a jobbom, majd ha elfogadja, egy apró kézrázás után lépkedem tovább vele. – Rendben, gyere, ha kicsit kerülünk, meg tudom mutatni azt az utcát, amit mondtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Szabad vagyok. Nagy árat fizetek érte, de végre talán kiléphetek Károly árnyékából. Példás magaviselettel bocsátottak el, meg egy halom irattal. Ezeket be kellett hoznom, ahogy visszaérkeztem a városba. Így is tettem. A fogadóban lepakoltam, majd hónom alatt a vaskos dossziéval a hivatal felé vettem az irányt. Jó rég jártam erre. Minden ugyanaz, mégis minden egészen más lett. Már nem dolgozóként léptem át a kaput. Egy lettem az ügyeiket intéző lakók közül. Hiányzik néha, de közel sem annyira, mint a Tanoda. Tudom sosem mehetek már oda vissza, mégis néha azon kapom magam, hogy vágyok a dossziéhalmok mögé és szívesen hallanám újra Anton hangját, aki megbízott bennem és hagyta, hogy rendet teremtsek. Azonban most a jelenben a jövőm felépítésére kell koncentrálnom. Megharcoltam érte és az a sanda gyanúm fogok is még, de minden nap csak azt a napot élem ami van. Békésen várom, hogy szólítsanak. Megmaradt ruháim téli holmikat is tartalmaztak, így fekete kizipzárazott kabátom alatt fehér, kötött pulóverben, szürke szövet nadrágban és fekete bőrcsizmában vagyok. Hetente egyszer jelenésem lesz itt, hogy ellenőrizzenek és be kell majd számolnom a fejlődésemről. Biztos jövedelmet adó, hosszútávú munkát kell keresnem és lakhatást szereznem. Ez a legfontosabb. Az önéletrajzomat még ma igyekszem majd beadni pár helyre, amiket az Edictumot átlapozva találtam. Remélem akad valaki, aki alkalmaz. Bármit elvállalok, hiszen mielőtt titkárnő lehettem, voltam kézilány és kórházi takarítónő, meg árufeltöltő is többek közt. Nem fog nehezemre esni levetni a szép ruhákat és eltűnni a toalett ajtók mögött. Nincsenek sem hiú reményeim, sem nagy elvárásaim. Csak álmaim.egy konyháról, ahol azt mondhatom, igen séf.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Kérvények szempontjából az ember mindig azt hiszi, hogy csak a december a húzós, de ez nem igaz, a január is igen pörgős. Így most is a hivatalban vagyok, hogy nekiveselkedjek egy újabb adagnak. Szerencsére a patikát elég jól elirányítják, én többnyire csak a zárás előtti másfél-két órában érek oda, de panaszra igazán nem lehet okom. Lefoglal a munka, és azt hiszem, hogy most erre van a leginkább szükségem, főleg, mert a másik dolgot, azt, ami mindig segített, ha összecsaptak a hullámok a fejem felett, nem csinálhatom. nem lenne illendő házas asszonyként, azt hiszem, bár, lehet, hogy segítene. Azt hiszem, legyen az ember tizenhárom vagy harminchárom, bármikor is megy férjhez, ha aranyvérű, akkor nem készítik fel eléggé rá. Hogy mit lehet és mit nem? Jó kérdés. De a házasság számomra annyira intim intézmény, hogy senkitől, a saját testvéreimtől se kérdeznék olyat, ami valójában érdekel jelen pillanatban. Patthelyzet.
Egy tekintélyes iratkupacot magam előtt lebegtetve, határozott lépésekkel haladok végig a folyosószakaszon, melyben nem kellene, hogy ennyire visszhangot verjenek a lépések. Biztos megint rendetlenkedik az a fránya bűbáj, mindenképpen jeleznem kell majd a karbantartóknak.
- Ezeket átnéztem, aláírtam. Elméletileg Szélesné érkezik hozzám délután. A legfiatalabb.
Kell egy kis pontosítás, mivel egészen konkrétan hárman is élnek a városban. A nyugdíjasmaffiaként elhíresült nénik egyik legnormálisabb tagja, a fia felesége és a fia unokaöccsének a felesége, szóval nem árt tisztázni, hogy nekem mégis melyik Széles asszonysággal lesz dolgom. A recepción ülő lány új, egy kis türelmet kér, amíg előkeresi az ügyféllistát, addig van időm nézelődni, köszönök azoknak, akikkel találkozik a tekintetünk. És akkor… egy pillanatra megakad, majd továbbsiklik a pillantásom, de végül visszatér rá.
- Daróczy asszony?
Nem hallom, hogy a recepciós lány hozzám szól, annyira próbálom lekövetni a vonásokat. Nem szoktam bámulni, azonban van olyan, amikor meghökkentő a hasonlóság. Egy festményen láttam őt, majd élőben is, de élőben a sokkal idősebb kiadását. Ez biztos csak egy rossz tréfa.
- Daróczy asszony!
Kicsit  erélyesebben szól rám, amire befejezem az illetlen bámulást, és visszafordulva felé pislogok párat. Látom a felém tartott papírt, gyorsan hitelesítem, hogy valóban én várom megbeszélésre Széles Adorján feleségét. Lopva elpillantok felé. Talán mókás kedvében van a néni, és korkorrigálót ivott.
- Um, a férjem bent van?
Tudom, hogy nincs, de amíg a lány utánajár, addig nekem is van okom itt maradni, és addig kitalálhatom, hogy mi folyik itt. Csak azt remélem, hogy kívülről nem tűntem úgy, mint egy örült, elvégre az egyikünknek sem hiányzik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Igen sűrű, és egyben unalmas napot hagytam magam mögött. A tanárok annyi anyagot borítottak ránk, mint az előző két hétben összesen. Nem is volt sok óránk, viszont ami volt, azok a lehető legunalmasabbak voltak. Kezdve a mágiatörivel, amit félálomban hallgattam végig. A prof szerencsére nem vett észre, nem is kérdezett semmit. Az egyik túlbuzgó levitás válaszolta meg szinte az összes kérdést. Miután sikerült kicsit felébrednem, szenvedtem még egy sort átváltoztatás tanon. És ekkor még korántsem voltam a nap felénél. Kikapcsolódásképpen viszont meg kellett nézhettem egy-két lakást a faluban, amihez viszont fel kellett hurcolnom magam, hogy külön engedélyt kérjek.
A lakásnézés végül egészen jól ment, annak ellenére, hogy nem tudom még, melyiket engedhetem meg magamnak. A fáradságom viszont nem múlt el, és a pizzéria felé indultam, hogy legalább valami élvezet is legyen a napomban.
A hely viszonylag üres volt, tekintve, hogy a diákok most nem lepték el teljesen. Kedvemre válogathattam az üres asztalok között.
Először azonban rendelnem kellett valamit, mert a gyomrom már hangosan korgott. A kínálaton végig futva hosszas tanakodás után kiválasztottam az étlapon szereplő első nevet, meg egy narancsos limonádét. Az italt szinte rögtön meg is kaptam, így a pultra támaszkodva vártam a pizzámat is. Csak egy valaki várakozott mellettem, valami papírokat vizsgálgatva. Talán ő ihletett meg, de én is előhalásztam a hátizsákomból az albérletek listáját, és elkezdtem kihúzogatni azokat, amik biztosan túl drágák lesznek nekem. Egy nagyobb mozdulatomnál azonban túlcsúszott a kezem, és egyenesen beleütöttem a teli poharamba. A limonádé persze kiömlött, egyenesen a mellettem várakozó csaj papírjaira, teljesen beborítva azokat, nem csak vízzel, de narancs- és citrom darabkákkal is. Egy pillanatig csak lefagyva bámulok az elázott lapokra, majd pálcámat előkapva próbálom menteni a menthetőt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Elkezdem kihúzogatni a már kész dolgokat arról a listáról, amit az egész pakk mellé kaptam, de ugyebár mindannyian tudjuk, hogy mindent nem fogok tudni, ami bosszantani fog, és ami odáig fog vezetni, hogy az örökségemet, amit anya hagyott rám, elköltöm majd egy házra. Milyen felnőttesek lettünk itt kérem szépen, már nem csak a munka meg a munka van, hanem elkezdtem valós célokért élni. Egyért: Ririért. Egy igen nagy cél, hogy egy család legyünk, és legalább annyira izgalmas is. Teljesen elmerülök a papírokba, de ismernek már itt, pontosan tudják, hogy amikor aktuális lesz, hogy oda figyeljek, akkor jelezni fognak nekem, így nem is nagyon figyelek, egészen addig, amíg a Limonádé el nem áztatja a papírhalmot. Riadtan lépek egyet hátra, a listát felvéve, mert az szent és sérthetetlen, meg persze pótolhatatlan, és csak utána emelem a tekintetem az elkövetőre.
- Ha nem szereted a limonádét, azt máshogy is kifejezheted, Zsófi.
Mert ismerjük egymást, hiszen valamilyen szinten mind a ketten a "piacon" vagyunk, csak amíg ő teljesen elismert aranyvérű lányka, addig az én hátterem nem makulátlan. Nem érek annyit, mint amennyit a vérem akkor érne, ha papíron is tökéletes Hollóvölgyi-Vasváry családfaegyesítést jelentenék. Mivel a szüleim nem voltak házasok akkor, apám nem tett apai elismerőt rám, annak ellenére se, hogy lefuttatták a kötelező köröket, és fekete-fehéren leírta a dns vizsgálat is, hogy ő az apám. Mindenki tudja, hogy ő az, de nem kerültem hivatalosan felvezetésre, így ha valaki ezekből a körökből velem kötne házasságot, akkor megkockáztatná a vérvonal beszennyezését, és valljuk be, ilyet nem nagyon szeretnek csinálni. Szóval persze, engem is elvittek ezekre az összejövetelekre, suttogtak is a hátam mögött, hiszen megtűrtként szerepeltem mindig is. Mostanában már nem kötelez rá senki, nem is járok, az utóbbi évem teljesen aranyvér mentes volt, talán egy alkalmat leszámítva, amikor Richárdot kísértem el. Most pedig, hogy gyerekem lesz, még annyira se leszek értékes, mint eddig. Nem mintha azok közé tartoznék, akikért megveszve kapkodnak. Szeretem a nyugodt életemet. A pálcámat elővéve lépek vissza hozzá, és ajkaimon bujkáló mosollyal segítek felitatni a vizet.
- Ne aggódj, van belőlük másolatom.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Lapozgatva a papírjaimat próbálom értelmezni a rajtuk álló sorokat és fejben rendszerezni a rám váró teendőket. Az intézetben töltött idő alatt Dr. Szakács Veronika volt a terapeutám, aki részletekbe menő jellemrajzot készített rólam. Ez is itt van nálam, két példányban. Az egyiket le kell adnom, a másik marad nálam. Neki és annak a ténynek köszönhetem, hogy megtarthattam pálcámat, hogy a tárgyaláson mint bizonyíték előhívták az utolsó varázslatokat belőle, melyek mind gyógyító igézetek voltak egytől-egyig, kivétel nélkül. Ezek támasztották alá merengőben megidézett emlékeimet, amiket szintén megnéztek az esküdtek és a bíró. A holmimmal együtt adták vissza, amikor felvettem a dolgaimat. Jó érzés volt ismét ujjaim közé fogni a borostyánból készült, főnix tollszál magú varázsvesszőt. Megörültünk egymásnak. Nagy előny lesz, hogy nem kell majd mindent mugli módra csinálnom, akkor is ha hetente le fogják ellenőrizni a vele végzett varázslatokat. ez legyen a legkevesebb. Még egyszer, utoljára átlapozom az iratokat, amikor furcsa érzés kerít hatalmába. Aki olyan soká menekült és bujkált mint én, az megérzi, ha figyelik. Most is azon kapom magam, hogy zavartan pillantok fel és nézek körül, hogy ki lehet az, aki engem néz. Biztosan megismert és tudja ki vagyok. Fut keresztül rajtam a felismerés. Beleborzongok. Hát elkezdődött. Mit is reméltem...Hát persze, hogy hamar híre ment, hogy a férjét megölő nő újra szabad. Vigyázz vele, haja vörös, szeme kék, kezében meg éles kés. Szinte hallom, hogy ezt csiripelik még a madarak is a fákon. Nehéz lesz így munkát találnom. Mélyet sóhajtok és felemelt fővel mosolyogva biccentek oda az engem fürkésző korombeli nőnek. Mondhatok ilyet, mert jó ideje nem kellett sem nyegle tinilánynak, sem reszketeg matrónának lennem. - Éjféli Veréna! - hangzik fel nevem karcos, élességgel az egyik pultnál, ami felé csakhamar el is indulok, s míg elérem a hölgy tekintetét továbbra is magamon érzem. Megállok a középkorú, szigorú arcú boszorkány előtt, aki hívott és illendőn köszöntöm, majd kérésére átnyújtom az iratokat, a pálcámmal együtt, melyekkel hátra sétál egy irodába. Várnom kell tehát egy kicsit, ácsorogva a pult előtt. Míg álldogálok hátrapillantok vállam felett. A fiatal nőre siklanak kékjeim. Vajon miért néz rám ilyen furcsán...rosszallás, utálat, félelem vagy épp sajnálat nélkül?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Tévedtem. Ahogy a nevét mondják, tudom, hogy nem ismerem, vagyis de, a nevét hallottam már, tudom, hogy mi történt, sőt, rendszeresen haladok el a temetőben a sír mellett, ahol az eset történt. Az éremnek azonban mindig két oldala van, legyen az szerelem, gyűlölet, csalárdság, gyilkosság. Mindig több nézőpontot kell figyelembe venni, én pedig, ahogy nem ítélem el a rendszeresen feljelentést tevő idős hölgyet sem, úgy azt sem fogom, akinek az élete kisiklott. Miért is tenném? Az emberek élete rendre kisiklik, elég csak saját házam táján körbe pillantanom, nem kell messzebbre mennem. A lényeg szerintem az, hogy itt van, hogy küzd, hogy mindezek ellenére meg akarja tenni azokat a lépéseket, amik szükségesek ahhoz, hogy elmondhassuk: Minden megy tovább. Ezért se nézek rá máshogy, mint bármely más emberre. Én sem akarnám, hogy sajnáljanak, azt a legkevésbé.
- Ne haragudjon, hogy néztem, csak emlékeztetett egy hölgyre, akit ismerek, van róla egy festmény a fiatalkorából, mintha önről festették volna. Hirtelen összezavarodtam.
A fiatal lány visszatér, leül, majd elkezdi átnézni az aktákat, amiket hoztam neki, amit nem értek, hogy miért csinál, mert két teljesen más dolgot kéne most végeznie. A negyedik után felpillant rám, összevont szemöldökökkel.
- Ezeket aláírta már.
Én pedig, mást nem tudok tenni, mint bólintok párat, hogy valóban megtettem. Szusszanok egyet, és egy kicsit még nézzük egymást, hátra felrémlik neki, hogy mit kellene csinálnia, de látom, hogy nem.
- Egy következő adag kérelemre lenne szükségem az érkeztetettek közül és szeretném megtudni, hogy a férjem visszajött-e már. A polgármester.
Látom, hogy felcsillan a szeme, majd komorabbá válik, majd amikor pontosítok, akkor újra felcsillan, és tudom, hogy még csak egy hete van itt, és én türelmes is vagyok, ami felülkerekedik a maximalizmusomon. Újra elmegy, és én csak remélni tudom, hogy ezúttal sikerül legalább az egyiket, lehetőleg a kérelmeket abszolválnunk.
- Daróczy Elizabet, üdvözlöm. Ezek szerint visszaköltözik a településre?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

- Azt megígérhetem, hogy mielőtt kedvem támad felvásárolni a közeli kereskedéseket szólok, azonban azt nem ígérhetem, hogy előre jelzem, ha a nagynéném egy köteg virággal és növénnyel állít be, hogy ide szánja.
A végére el is mosolyodok, a gondolatra, hogy valóban így történik. Szeretem Klárit, karakán nő, olyan, aki egy pillanat alatt dönt egy egész család sorsáról. És mielőtt bárki is azt hinné, hogy túlzok, meg kell jegyeznem, hogy nem, egy kicsit sem.
- Nem tudom ismeri-e a csermelymenedéki Angyali Menedéket, ő a vezetője. Hivatalosan a férje, de gyakorlatilag ő. Ha ő azt mondja, hogy növényeket hozott, akkor nem szabad ellenkeznünk, csak bólogatnunk. Komolyan, mert ha megharagszik, sosem békítjük ki. A saját lányára hét vagy már nyolc éve is, hogy haragszik, azt mondta, hogy nem kenyere a megbocsátás, szóval mi sem szabad, hogy felmérgesítsük.
Mondjuk én nem is szoktam, mert hasonlítunk. Na nem ebben, mert én sosem leszek olyan határozott és irányító, főleg nem Konrád mellett. Armand egy nyugodt, beletörődő férfi, aki bármit megtesz a feleségének. A mi kapcsolatunkban én vagyok Armand. Szeretek úgy tekinteni magamra, mint Daróczy Konrád támasza, aki ha kell kőszikla, ha kell, puha ölelés. Szeretnék az a nő lenni, aki meghódítja, az a feleség, aki minden helyzetben mellette áll és védi. Az az anya, akit a gyermekének szeretett volna. Én szeretnék lenni az az ember, akire a legboldogabb és a legnehezebb órában is számíthat. Talán túl idealista ez az elképzelés, de hiszem, hogy megvalósítható. Hiszem, hogy képes vagyok rá, hogy ezzé az emberré váljak. Nagyon elhatározott vagyok és ez már fél siker.
- Örülnék neki, ha valóban hasznos lenne. Szeretnék segíteni, jót tenni a településen élőkkel. Tudom, hogy sokaknak problémát okoz, hogy most még utazni kell ahhoz, hogy a gyógyfőzeteket beszerezzék. Tudom, hogy sokan nem fognak mást látni bennem, mint egy elrendezett házasságba beleegyező kellékfeleséget, de nem érdekel, megteszem, ami tőlem telik.
- Pedig csodás lehet a kilátás! A repdeszka nagyon tetszik, akadályversenyeket lehetne velük rendezni. A minisztérium olykor igen vaskalapos, pedig szerintem a morcos arcok lelkes kisgyerekeket rejtenek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Kora reggeli derengés ébreszti. Dereka görcsben áll, mert gyermeke ágyára borulva aludta át a fél éjszakát. Hosszú pillái alól veti sötét, álmos tekintetét a kislányra, aki felé fordulva, kezét fogva, halkan szuszog. Lassan emelkedik feljebb, hogy ajkát a csöpp homlokra zárja. Nincs már láza az aprónépnek. Megkönnyebbült sóhaj szakad fel hősnőnkből, s szemeit könnyek ülik meg, ám hamar elillannak a felismerésre, hogy szenteste napja van. A fa, az a csenevész még nincs behozva, étel sehol és a sütemény, melyet ilyenkor mindig készít, vad képzeletében létezik csupán. Itt az ideje, hogy változzon néhány hagyomány. Ezzel a gondolattal lopakodik puha, óvatos léptekkel ki Elektra csemetéje szobájából. Learaszol a lépcsőn, hogy a konyháig meg sem állva, egy nagy bögre napindító kávé után kivételesen bűbájjal megtámogatva tegyen karácsonyi csodát. Borostyán pálcájával int jobbra-balra, akár a hurrikán igézi munkára a hang tompított klopfolót, a fenyő díszeket, a konyhai edényeket. Otthonukat néhány nappal ezelőtt már ünnepi pompába öltöztette. Immár ízléses zöld-ezüst és vörös-arany girland görgetegek tekerednek a lépcső korlátjára, a kandalló fölé - a nappaliba - az Imolával közösen készített párkánykoszorú került, s megbűvölt fényfüzérek ragyognak esténként úgy kint, mint bent a ház megannyi pontján. Hálószobáik, sőt még a Magány Erődje is fel lett ékesítve, bár oda be csupán a megszerzett porért, a késért, s most a csinosítás miatt ment csak be egy rövid időre. Ezzel legalább nem ma kell törődnie. Telnek az értékes percek. Belebeg a csenevész kis kaspós fenyő mely, ha letöltötte szolgálati idejét – Imola születésnapja után – kikerül az udvarra, hogy ott nőjön tovább, remélhetőleg jó nagyra. A gömbök és díszek elhelyezkednek rajta. Ekkor következik hősnőnk, hogy egy bűbájjal plafonig érővé változtassa. Ezután sem rest, mert megannyi teendő várja. Elsőként reggelit készít, Imola kedvencét. Tejbegrízt, hígan és üresen. Felviszi neki és örömmel látja, hogy jobban van, sokkal. Hálás gondolatokat küld Elizabet és a Gyógyító felé. Az étel egyre fogy, a kíváncsiság ezzel arányban nőttön-nő a lánykában. Máskor a sürgölődést mind együtt csinálták szüleivel, náluk. Most viszont saját otthonukban csak ők ketten vannak. De a kicsi lánykának még erősödnie kell. Azonban, hogy ne maradjon ki egészen a jóból, így Elektra karjába veszi és leviszi a nappaliba. Ott vastag takarók és jókora párnák halmába fekteti a kanapéra. Beindul a karácsonyi zeneválogatás, majd felhangzik az elő dal is egyhamar. A konyhából rálát lányára, így a Ferdinándot már bűbáj nélkül készíti, s a hústorta összeállítását is önkezével végzi. Míg sülnek a finomságok előkerülnek a töltött káposzta alapanyagai. Füstölt oldalas megy a lábosba alulra, az íze végett, s mert náluk így szokás. Azután egy réteg a savanykás egész levél, rá a diszkrét méretű becsavart kuglik, majd újabb adag levél, mint fedél, Az egész némi sóval meghintve és vízzel nyakon öntve. Rotyoghat ez is, míg rántást nem kíván. Közben csicsereg a kislány és figyeli az eseményeket. Dallamok és illatok szállnak mindenfelé. Lassan kész minden, így kóstolóként mindenből esznek egy kicsit ebéd gyanánt. Hamarosan jön a papa és a mama is ünnepelni, meg este velük enni. Ezért a nagy készülődés. Befutnak a nevezettek, pontosan ötre, csomagokkal felpakolva, ahogy ígérték. Míg Róbert egy mesével – már megint egy kiszínezett, tanulságos családi történettel – szórakoztatja unokáját, addig Izabella beszélget lányával. Elektra épp leteszi a pultra az utolsó tepsinyi kész süteményt, amikor egy baglyot vesz észre a konyhaablak előtt, lábán levéllel. Ez nem jó előjel. Kíváncsian engedi be, s veszi kezébe a könnyű lapot. A rádióból érkezett. Gyors bontás és olvasás után egy halk, de igen gömbölyű szentségelést enged el bosszúsan. – Mi a baj?– lép hozzá anyja elmajszolva egy darab édes és meleg tésztát, amolyan „apádnak el ne mond” arckifejezéssel. – A kollégám Zsombor, aki ma helyettem dolgozott volna, nagyon csúnyán megsebesítette a kezét, amikor a fájukat állította befelé, így azt kérdezik, be tudnék-e menni mégis – magyarázza megenyhülve, arcán pedig látszik, hogy tanácstalan – Hányra kellene ott lenned? – kérdezi Izabella, majd átveszi a levelet, hogy ő is elolvashassa – Fél tízre – feleli Elektra miközben lánya felé pillanat – Szenteste van és még mindig beteg – mondja szinte maga elé, ám nem őrlődhet soká, mivel anyja megszólal mellette – Akkor már ágyban lesz és mi vigyázunk rá apáddal – simítja meg lánya hátát a hatvanadik évét nem soká betöltő nő, aki mindig tudja, mit kell mondania, hogy lányában felébressze a kötelességtudatot – Nem ez a kollégád volt az, aki beugrott helyetted, amikor te…hirtelen elutaztál? – kérdezi, s ezzel a tétova hangsúllyal hősnőnk elevenébe talál. Izabella szereti a lányát, nagyon, de szíve szerint jól megrázta volna, amiért kiszalad a világból, mint akit kergetnek. Féltette. Ehhez kétség sem fér, de haragudott is rá napokig. Róbert volt az, aki csitítgatta, majd – hellyel-közzel - megértette vele, hogy hagyniuk kell lányukat egyedül megküzdeni démonaival. Azonban, ahogy sorra teltek a napok és a férfi a kilencediken egy halom cetlivel tért haza, elszakadt nála a cérna. „Ez így nem mehet tovább! El kell küldeni neki azokat a fecniket! Hogy lássa mit művelt azzal a szerencsétlennel már megint! Vissza kell jönniük!” Ez a néhány mondat elég volt Róbertnek, s már vette is maga elé a papírt meg a tollat. Tudta mit kell írnia. Három szó és a cetlik elegendőek voltak hozzá, hogy hazavezessék eltévelyedéséből egyetlen gyermeküket. Az ősz, hórihorgas férfi ugyanúgy ismeri Elektrát, mint neje, csak ő lelkének más húrjait képes mindig megpendíteni. – De, ő volt, és ki se mond, igazad van, most rajtam a sor, hogy viszonozzam – sóhajt mélyet hősnőnk, bólintásával is megpecsételi döntését, hogy azután pár szavas választ firkantson a lap hátuljára. Ezután elengedte a baglyot, mely mindeddig türelmetlenül várta a fejleményeket. Négyesben ültek a kanapén, a zene szólt, ettek és beszélgettek, míg el nem jött az ajándékozás ideje. Imola a nagyszülőktől szép ruhákat kapott, kötött pulóvert, sálat és sapkát, melyeket Izabella csinált. Róbert pedig, vaskos mesekönyvet hozott, melyből ígérete szerint, este lefekvéskor már olvasni is fog. Elda pedig egy rajzkészlettel lepte meg gyermekét. Cicát várt, így kicsit csalódott volt. Ennek gyermeki őszinteséggel hangot is adott, ám anyukája azt mondta, születésnapja előtt ő maga választhatja ki a kis kedvencét. Ez megnyugtatta és boldog izgalommal töltötte el, olyannyira, hogy elkezdte lerajzolni, az új ceruzákkal, hogy milyen macsekra is vágyik. Kellemes hangulatban hamar eltelt az este. A lefekvés ideje is eljött, pedig ki is tolták egy fél órával. Csodás mesét olvasott fel Róbert, melyet a hölgykoszorú áhítattal hallgatott. Még Izabella és Elektra is elvarázsolva figyelte a lágy orgánumon előadott, lebilincselő történetet. Imola belealudt, úgy a felénél, de a másik két hűséges hallgató kedvéért a nagypapa végig mesélte. – Ígérem, vigyázunk rá nagyon, de most indulj – fordult lánya felé már lenn az előszoba folyosóján a férfi – Tudom apa, tudom.. – azzal hősnőnk megölelte szüleit, arcukra puszit adott, majd kabátját nyakig becipzárazta és sapkája alá gyűrte háta közepéig érő sötét, hullámos fürtjeit. – A szívvédő kenőcsöt ne felejtsétek el felkenni, mert csak akkor szabad, ha alszik – szólt még vissza válla felett. Tekintetében aggodalommal, lelkében a bűntudat és az elszántság különös keverékével lépett ki az ajtón.  Ezután nekivágott a rövid, de havazás nehezítette útnak, hogy motorjával végül fél tíz előtt öt perccel fékezzen le a rádió épülete előtt.

Minden csendes idebenn. Csupán a megbűvölt égősorok fénye vet színes pászmákat a falak mentén. A zene, melyet az este hatig dolgozó, kívánságműsort vezető kolléga előre bekészített még javában szól, ahogy benyit a helyiségbe. Kétórányi muzsika, hozzá előre felvett üzenetek. Ennyi ünnepi üdvözletet régen hallott hősnőnk egy csokorban. Egyik-másikon elmosolyodik, néhányon elszorul a szíve, de mindben közös az őket átjáró szeretet, ami belőlük tisztán hallható. Elkezd készülődni. Hoz némi kávét itteni bögréjébe, melyre egy téli táj van festve. Tányérra teszi a két szelet Ferdinándot, amit hozott és nem tudja megállni, hogy bele ne harapjon az egyikbe. Cukorszint helyrebillentve. Nekilát ezután, hogy összeválogassa a lemezeket, melyekről lejátssza majd a dalokat. Fél órával később leül a keverőpult elé, felveszi fülhallgatóját fél fülére, mikrofonját maga elé húzza, pálcájával kecsesen int párat, hogy ezt követően megnyomjon néhány gombot, s feltekerje a kimenő hangerőt. –  Ez itt a Bogoly FM, öt perccel múlt tíz óra, én Rothstein Elektra vagyok és kívánok minden kedves hallgatónknak az egész stáb nevében Békés Karácsonyt – kezdi a felkonfot, majd egy pillanatra elhallgat. A rövid hatásszünet után ismét bársonyos hangja tölti be az étert, a kis helyiséggel együtt – Az előttünk álló két órában tartsanak velem, mert feldíszített fáik alá, ajándék gyanánt elhozom a legjobb hazai és külföldi slágereket, valamint beérkezett leveleikre is válaszolni fogok. Mert tudják, csütörtökönként, tíztől éjfélig Elektra felel - pálcája újabb rutinos intésére ekkor halkan megszólal az első zeneszám pár ismerős taktusa – Szóljon hát elsőként Chris Rea-tól a Driving Home For Christmas, mindazoknak, akik ma távol töltik az éjszakát családjaiktól – mondja, majd lekapcsolja mikrofonját, hogy a muzsika átvehesse szerepét. Telnek a percek, szólnak a zenék. Ajkai közül pedig érkeznek a levelekre a bölcs vagy épp egyszerűen csak praktikus feleletek. Kicsivel több, mint egy óra van már csak hátra. Épp a hír és reklámblokk szól, miközben hősnőnk elgondolkodva pillant ki az ablakon. A hó még mindig nagy pelyhekben hull alá és roskad a párkányra arasznyi magasan. Téli mesevilág. Prága száz tornya, egy korcsolya éle, arcán egy csók forrón égő nyoma. „…Tudod, hol találsz…” – Tudom – mondja ki hangosan a választ a csupán elméjében elhangzó kérdésre. Kávéját letéve azonnal felélénkülve kezd kutatni a lemezekkel megpakolt szekrényeken. Sámlira kell állnia, hogy elérje - mert az „Invito” persze most nem jut eszébe – azt a bizonyos albumot. Rátalál mégis. Lehuppan a keverőpult elé, majd bekészíti a korongról a dalt, hogy amint az utolsó vevőfogó szavak elhalnak előbb ő, majd a kiválasztott muzsika megszólalhasson. – Ez itt még mindig az Elektra felel. Tizenegy óra múlt tizenkilenc perccel. Köszönöm, hogy velem tartanak ezen az ünnepi, csodákkal teli, hólepte éjjelen – jelentkezik be lágy, jellegzetes  hangján, mely szinte szomorkásan mosolyogó – Tudják, néha az ember szavakkal nem tudja elmondani, amit szíve mélyén érez. Hiába próbálja, nem képes kifejezni őket, vagy épp nem jutnak el ahhoz, akinek szánja őket. Ezért rendhagyó módon a következő dal most tőlem Neked szól, hogy elérjen hozzád. Tudom, hogy hol talállak. Kérlek mond, hogy te is tudod – ejti ki olyan puhán és simogatón az utolsó két mondatot, ahogy élő egyenes adásban pályája során még soha nem szólalt meg ezelőtt. Profizmusát sutba dobva nyílt meg erre a néhány pillanatra mindazok előtt, akik szenteste éjjelén 23 óra 23 perckor még ébren voltak és őt hallgatták. Adja az ég, hogy Ő is köztük legyen. Azzal felcsendült Bryan Adams – Please Forgive Me című melódiája. Karcos férfihang mar az éterbe, s tolmácsolja Elektra érzéseit, aki a művésszel együtt énekli  – lekapcsolt mikrofon mellett – azt, amit nem lett volna képes már máshogyan elmondani. Legyenek bár egymás kryptonitjai – az nem lehet, hiszen másként álltak felettük kezdettől a csillagok  - nem tudja nem szeretni, vele álmodik, rá vágyik. Néha úgy érzi oly közel van hozzá, hogy ha akarná megérinthetné. Ha hallja üzenetét, talán eljön hozzá. Akkor rátalálhatnak újra az egymáshoz vezető útra. Könnyes szemekkel hősnőnk magában ezt kívánja. A dal végén bársonyos hangszínét párat köhintve igyekszik visszanyerni, ám az fátyolos marad. Ennek ellenére tovább folytatja műsorát, lelke mélyén remélve a csodát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Bejöhet az iskolába?
Azt hittem, hogy az iskola szupervédett és oda a tanárokon kívül senki más nem jön be. Én legalábbis még nem találkoztam olyan felnőttel, aki se nem volt tanár, se nem volt diák, se nem volt iskolai dolgozó. Még csak nemrég kerültem be, de mivel már eddig is sok arcot és nevet kellett megjegyeznem, így könnyen ment a tanulás. Ismerem a tanárokat és a dolgozókat, jó pár diákot. Utóbbiak nagyon sokan vannak, szóval azokkal kezdtem a tanulást, akik központi szerepet játszanak az iskolai életben. Színjátszósok, DÖK tagok, azok, akik ismertek az Edictum írói közül. Aztán jöttek a hangadók, akikkel jobb jóba lenni és akiket jobb elkerülni. Édesanyám módszereinek hála nagyon könnyen képes vagyok alkalmazkodni, jó helyen, jó témákat felhozni. Ha meg valami balul süt ki, akkor szaladok Norához, hogy segítsen nekem. De erre egyelőre még nem volt példa.
- Reméljük.
Bár egyelőre még fogalmam sincs róla, hogy az a bizonyos többi honnan fog jönni. Nem tudom, hogy milyen hosszan tervezhetem az életem, hogy mi lesz, ha egyszer gyerekeim születnek. Nem szeretném, azt hiszem, mert nem szeretném, hogy lányom legyen, akinek cipelnie kell a sorsát. Ugyanakkor viszont rajtam a világ szeme, mert ha nálam nem születik utód, akkor velem egy ősi máguscsalád hal ki. Tudom, hogy egyszer mindennek vége szakad, de éppen én legyek az, aki véget vet? Ebbe bele se szeretnék gondolni, mert félek anyától, attól, hogy a túlvilágon várna rám, és képtelen lennék a szeme elé kerülni. Helyette bólogatok párat, mert ezzel a csomaggal igaza van, valóban olyan dolog, amit cipelnünk kell, akár egész életünkön át, anélkül, hogy akárcsak egy kicsit is letehetnénk, hogy egy kicsit nélküle éljünk, majd újra visszavegyük. Igaz, amit mond, de nem tudom, hogy akkor is ezt mondaná-e, ha a bennem élő kígyónak beszélne. Rágondolni se szeretnék, az esélyt se szeretném megadni neki, hogy előbukkanjon.
- Azt hiszem, ha ismerné az édesanyámat, másabb nézeteket vallana.
Hiszem, sőt tudom, hogy anya szeret engem, de, hogy el is fogad? Kétlem. Talán egy nap, ha jól házasodom, fiút szülök, ha az Andrássy név nem veszik feledésbe, talán akkor egy nap elfogadott volna, de én kiszöktem egy buliba, ahol alkoholt ittam, ahol csókolóztam fiúkkal és lányokkal is, és azt hiszem, ezt sosem fogja nekem megbocsátani, sosem leszek az a jó lány, akinek lennem kellene. Talán, ha fiúnak születek, akkor biztos, hogy kevesebb gond lenne velem.
- Vannak családok, ahol ez sosem múlik el, az ősi családoknál. Ha lánynak születik az ember, az a fontos, hogy jó családból származó férjet válasszon, olyat, akinek a múltja lehetőleg hibátlan. A szülők sokszor naphosszat a családfákat kutatják, a családok krónikáit, őrültek és elmeháborodottak után kutatva, figyelve a rokonsági fokokat egy esetleges házasság révén. Idővel a házasságszerző elé járulnak, aki már gyerekkoruk óta figyeli a aranyvérű sarjakat, abban a reményben, hogy kiváló házasságokat köttet. A középkor van, ahol sosem múlik el.
Én nem hiszek abban, hogy szerelemből fogok házasodni, én abban hiszek, hogy házasságkötésem során olyan férjet kapok magam mellé, mint az apám, aki türelmes és tiszteli anyát. Olyat, aki nem követel, nem erőszakos. Egy megfelelő társat életem hátralevő felére. Mert nálunk a válás nem létezik, nem megoldás, sőt, nem is opció. De azt mondják, hogy boldog és biztonságos így megesküdni, hiszen a házasságszerző kívülről lát minket, és látja a megfelelő férjeket is, tudja majd, hogy ki lesz a legjobb.
- Remélem, hogy így lesz. Nem tartom fel? Igazából nagyon sok kérdést fel tudnék még tenni, de nem szeretném, ha elkésne valahonnan.
Tudom, hogy nagyon nem illendő módon viselkedem, hiszen tényleg nem illik ennyi mindent megkérdezni, de én magam annyira tapasztalatlan vagyok még ebben a világban, hogy nem tudok nem kérdezni. Viszont a világért se szeretném, ha valahonnan elkésne miattam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Ne, semmiképpen sem. Amikor az időpont megfelelővé válik, akkor útjaink újra találkozni fognak.
Hiszek a véletlenekben, szeretem őket, csodálom őket. Hiszek abban, hogy a megfelelő pillanatban, a megfelelő helyen, a megfelelő emberrel sodródunk össze. A hógolyó okkal tévesztett célt, azért, hogy én is megtanuljak készíteni, és azért, hogy nevethessünk, hogy gyermekek legyünk újra. Biztos vagyok benne, hogy a tudásomat egy nap kamatoztatni fogom, talán éppen a következő oktatási napon, amikor az udvaron a kicsit nagyobb gyerekekre vigyázok majd, hogy velük hócsatába bonyolódjak. Szeretnék még ilyet játszani, mert tetszett, nagyon tetszett. Szeretek nevetni, szeretem, ha van okom, és azt is, ha nincs, mert olyankor eszembe jut egy kedves emlék, mint a mostani, mely holnapra már emlékké válik, és ahogy felidézem magam előtt, nevetésre sarkall. Nevetve, szeretve lehet csak igazán jól élni.
- Nem, az előkészítőben. Iskolaorvos vagyok. Azt hiszem, így hívják, ez a hivatalos megnevezése. És óvónéni.
Tudom, hogy a hivatalos az óvónő, de az olyan nagyon szigorú hangzású, és a kicsik mindig néniznek, én pedig nagyon szeretem, mert bizalmasak velem. Sokan vannak, akik a nénire megforgatják a szemüket, holott a kicsiknek mi mind idősek vagyunk, hiszen felnőttünk. Nem tudnak még annyira különbséget tenni köztünk és egy ráncba szaladt arc között, főleg, ha más gyermekek az ő anyukájukat nénizik le.
- Szeretem a kincseket. Bart is egy kincs, ha szabad így mondani.
Nekem a legnagyobb, és hogy érezze, mennyire szeretem - noha tudja ő ezt magától is - megsimogatom a kis karmos mancsait, amire újfent kiadja a kis ciripelős-purrogós hangját, amit annyira szeretek. Néha, mikor szépet álmodik, akkor éjjel is ilyen hangot ad ki, sőt, olyan is volt már, hogy a nyálából apró buborékot fújt. Olyan bájos volt, annyira tökéletes, hogy amíg csak tudtam ébren voltam, hallgattam és néztem őt. Nekem a legcsodálatosabb, az igazi társ. Nem érzem magam egyedül, sosem voltam magányos, és nem is aggódom, hogy valaha át kell ezt élnem.
- Manhattanben. Nem az Upper East Side-on, mielőtt még azt hinnéd. Egy kis eldugott, inkább szegényebb városrészen. Én mindig úgy gondoltam rá, hogy a határán világoknak. Aztán a nagymamám meghalt, a halála előtt pedig kérte, hogy látogassam meg ezt a helyet, mert itt nevelkedett, még mielőtt menekülnie kellett volna. Itt látta utoljára a szüleit. Amikor elég pénzem lett útnak indultam, és most itt vagyok.
A szatyrok füleit a csuklóimra csúsztatom, és zsebre dugom a kezeimet, hogy ne fázzanak. Szeretem ezt a kabátot, a dédnagyapámé volt, ugyan a rávarrt sárgacsillag már kicsit megfakult, ha sál nem takarja, még most is feltűnő, habár azt vettem észre, hogy nem sokan tulajdonítanak neki jelentőséget, ahogy a nyakamba lógó medálnak se.
- Nem tetszik a neve, túl komor és túl új, inkább olyat szeretnék, aminek múltja van, ahol érezhetem a történelmet, nem baj, hogy régi és ódivatú, nekem csak annál jobb.
Nagyon szeretem a történelmi, elfeledett csodákat, az épületeket, melyekbe lépve a múlt elevenedik meg, elrepítve engem sosem látott világokba. Vagy legyen álomszerű, olyan, ami kiszakít újra és újra.
- Az igazság az, hogy a Holdfény tetszik a legjobban. De elkísérlek haza, és akkor végigsétálok még egyszer a Macskabaglyon, hátha az is megfog.
A Mennydörgőt igazából már nagyon régen kizártam, mert nem az én világom. A Macskabagoly is rezgőléces, mert túl zsúfolt. Nehéz eset vagyok tudom, de azt hiszem Bertinek most hazáig jó társaság leszek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Egy pillanatra ráng meg a szemöldököm a megszólításon, de szemtelen vigyorom még azt is elnyomja, így valószínűtlen, hogy meglátja. Bírom, ha valaki kreatív, de ez erről a névről nem mondható el, főleg, hogy hangjából a meglepettség minden színe sugárzik, én meg értetlen állok, mint abban a mugli filmben, a hosszú hajú csávó a kabáttal (igen, John Travolta - a szerk.), tudod. Jó, nem is baj, ha nem tudod, csak akkor egyértelműen béna vagy, de akkor nem megyek bele. Tényleg nem. Eskü, hogy nem. A-a…
Egy ideig csend van, és már éppen az jut eszembe, hogy fogom magam és itt hagyom, hogy akkor kukoljon meg magában, engem meg hagyjon ki belőle, amikor valami történik. Nem külső szemmel látható, de Kiscsibében biztosan valami van, mert láthatóan máshol jár. Elnyílnak ajkaim egymástól, ahogy szólnék, végül mégis csendben maradok, a szemtelen vigyor is visszafogottabb lesz arcomon. Hah, csak nem kukult meg, hát tud beszélni! Ja, és legnagyobb döbbenetemre olyan szavak hagyják el a száját, amik meglepnek.
- Papírlappal is lehet halálos sebet ejteni egy emberen - vonom meg vállamat nemtörődöm stílusban. Hiába rejtenek el mindent előlem, akkor is megoldanám, hogy mindenkinek is az életét megkeserítsem - még ha halálos sérülést - wtf - nem is okozok -, szóval teljesen mindegy. Mosolyom teljesen eltűnik arcomról, ahogy felegyenesedik, mert folytatja a kis monológját, aminek hatására arcomra a szemtelen vigyor helyett kerül fel egy gonoszkásabb, amit én roppant mód élvezek. Na már most, ez a későbbiekben Kiscsibéről nem lesz elmondható, bár… hm, végül is, lehet megkímélem, mert ma egész jó napom van. Kékjeim zizzennek a toll felé, amit megpöcköl, csillogó kékekkel, szinte odaugrok, hogy megkaparinthassam.
- Merlinre, mennyire jó! Sárkányos nincs? Móric imádni fogja! - nem, valószínűleg egyáltalán nem fogja imádni, de attól én még bőszen kutakodok a tollak között. - Naplót vezetsz? - elég kretén kérdés, tekintettel arra, hogy nemrég egy naplót nézett, szóval logikus, hogyha nem vezetne, akkor nem nézett volna új után, nem? Hangom nem árulkodik érdeklődésről, arról sem, hogy megsértődnék, ha nem válaszol, csak… azt sem tudom miért tettem fel igazából magát a kérdést. De mindegy, mert leesik, mit kért tőlem, így elégedetten hümmögve csapom a tinták mellé a sárkányos - mert volt, ihihihihi! - tollat, és fordulok Kiscsibe felé. - Dumálhattok tovább a naplóddal, még pergament kell vennem - aham, melyik fajtából is? Lehet anya ezért ír listát mindig, amikor bevásárolni megy? Nem is olyan rossz gondolat… Anya! Milyen pergamen kell?! Mosolyogva lépek el Kiscsibétől hátrálva, hogy azzal a lendülettel fordítsak neki hátat és induljak a pergamenek felé. A terv az, hogy meglátom a nevét és eszembe jut. Best plan ever.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Össze vagyok zavarodva. Igen. Ez az egyetlen magyarázat arra, hogy az évek óta gyakorolt faarc, ami mindig csak előnyömre vált, amikor a helyzet megkövetelte, ami a mindennapjaim részévé nőtte ki magát, elbukott. Mert megtette. Felfedte azt, ami bennem. A színtiszta meglepettséget, aminek nem tudom megszabni a határait. Utálnom kellene az előttem állót, amiért megkeserítette a gyermekkoromat, megvetni azért, ahogy másokkal viselkedett, mégis örömet érzek ezek mellé, amiért láthatom mivé nőtte ki magát az a kamasz fiú, aki mindent megtehetett az iskola falai között. Az utálattal vegyes megvetés és öröm, ami felemészti a bensőmet, ahogy előtte állok, és csak igyekszem megérteni a jelen kérdőjeleit, amik előttem lebegnek. Hiába nőttem fel, hiába hittem el, hogy ennyi év után, ha a múlt mocskos képei ismét elém kerülnek, higgadtan tudom majd őket kezelni, amikor megszeppent kisfiúként állok ismét az előtt, aki gyerekkorom szerves része volt. Minden hozzám intézett szava, minden nekem tett megjegyzése, fájdalmas érintése még ennyi év után is képes elérni azt, hogy kamaszként álljak előtte.
Zavartan vagyok kénytelen megdörzsölni arcomat, ahogy a meglepettség ül ki az ő arcára is, majd kékjei zizegnek az enyémen. Lesütöm tekintetem, visszapillantok rá, ki tudja meddig játszom ezt, míg jobb kezem csúszik tarkómra, hiszen megmondtam: ismét az a zavart kölyök vagyok, mint aki akkor voltam. Mintha képtelen lennék levetkőzni ezt a szerepet, pedig mennyi, de mennyi év eltelt. Úgy érzem, helytelen, amit teszek. Nem lehet az, aki voltam, nem ölthetem magamra ismét az áldozat szerepét, amikor megannyi nehéz éves küzdelem után kitörhettem apám nevéből, elérve azt, hogy bizonyos körökben, magam miatt ismerjenek. Képtelen vagyok visszamenni a múltban, vagy ha muszáj is, szakadjak ketté, de az egész lényemet nem kebelezheti be. Nem hagyom neki, így a - tőlem megszokott - mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy hallgatom a kérdést.
- Baleseted volt a… - hol? Miként? Szemöldököm szalad ráncba, ahogy elkapom róla tekintetem, végül kínzóan lassan emelem vissza rá barnáimat. - Baleseted volt - mintha mi sem történt volna fordulok vissza felé, hangom ugyanolyan kellemes nyugodalmat áraszt, mint Lafayette-é. Mint két rég nem látott jó barát, akik egy tea fölött nosztalgiáznak órákat. A különbség mindössze annyi, hogy ők valószínűleg nem várnák a végét.
Zavartságom, ahogy jött, úgy száll tova fokozatosan, az elhatározás következményeképpen. Töretlen mosolyom ékesíti arcomat, barnáim melegséget árasztanak, kisugárzásom immár sokkalta jobban én vagyok, mint az eddig elmúlt percekben bármikor. Nyugalom jár át, ahogy a múlttal vívott meccs végére értünk, azonban a kellemetlen érzés szinte azonnal felüti a fejét a kérdés hallatán. Aprót bólintok csupán, többre képtelen vagyok. Maximilian nem az apám, ő csupán a névadóm, és semmi több.
- Reece Devon Laines, ügyvéd, áll szolgálatodra - a legironikusabb mondat, ami valaha megfogalmazódhat majd bennem, ha tisztában lennék azzal, mit tettem a múltban. Sajnálatos módon azon agyamat köd borítja, amelynek köszönhetően vagyok képes őszintén felnevetni a helyzeten. Lejjebb hajolva paskolom meg kutyám fejét, majd kapom el Lafayette tengerkék pillantását. - Ha jól láttam, te a rúnákban lelted meg a jövődet is. Örülök neki, már akkor is kiemelkedő voltál belőle - vigyorodom el szélesen, mégis őszintén, ahogy hangom is úgy leng be kettőnk közé, akár egy kellemes tavaszi fuvallat. Emlékszem azokra az időkre, mintha csak tegnap lett volna, azonban a kellemetlen érzés helyett valóban az öröm és a nosztalgikus érzés keveredése kerít hatalmába. Ilyen érzés, amikor valóban le lehet zárni a múltat? Csillogó barnáim, amiket ráemelek, csak erről árulkodhatnak. Egy olyan szakasz lezárása, aminek már nincs jelentősége és értelme, de ennyi év kellett ahhoz, hogy valóban feledésbe merülhessen.
- Kérni szeretnélek rá, hogy tegyük meg - közelebb lépve hozzá fogom meg a felém nyújtott kezet és rázom meg párszor, ám nem engedem el azonnal, ahogy a kékeket sem eresztem el. - Most, hogy magunk mögött felejtettük a múltat, mit szólnál, ha megünnepelnénk? - félrebiccentett fejjel pislogok rá, miközben egy fél lépést hátrálok tőle, hogy ujjaim kicsúszhassanak övéi közül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

- Majdnem elhittem... - tartok hatásszünetet, és még a mutatóujjamat is a levegőbe emelem, hogy nyomatékosítsam levitás diáklétemből fakadó pallérozott elmémet, amit persze a korábban megszerzett, majd szemtelenül elengedett címeim is igazolnak - ... de gondolom, ez megint valami irónia akart lenni - mosolygok elégedetten. Én, meg a humor, valami olyasmi, amit ritkán emlegetnek egy mondatban. Nem hiszem, hogy Karola valóban viccesnek tartana, másnak is feltűnt volna már a kastélyban, ha így lenne. Ha van is valami érzékem a viccekhez, akkor bizony el kell gondolkodnia a másiknak, ha valóban érteni akarja, hogy mire célzok. Nem mintha ez a mulattató megjegyzéseken túli közlésekre ne vonatkozna ugyanúgy.
- Szerintem tényleg lenne hozzá tehetséged, úgyhogy jelentkezz csak. De hozzád valami igényesebb rovat illene azért - bókolok őszintén, mert számomra a pletyka tűnik olyannak, amiről bárki, bármikor, írói véna nélkül tudna produkálni valamit.
Megvárom, amíg a gőzölgő forró csokit a kezem közt szorongathatom végre, és a süteménybe is beletúrok kicsit a villámmal, kóstoló gyanánt. Ma főleg gyors a kiszolgálás. Karola kijelentése igencsak meglep, először azt hiszem, hogy csak azért mondja, hogy egy kis lelket öntsön belém. Jobb, ha utánajárok, hogy mi az igazság.
- Ugyan... Oka van annak, hogy ott vagyok, ahol. Szinte senki sem ismer, aki meg igen, az inkább ne ismerne. A Levita még határeset. Persze sokkal jobb nekem itt, mint az előző sulijaimban. Na de amúgy, neked miben is van gond az önbizalmaddal? Nagyon határozottnak tűnsz pedig. Áruld el a titkod - hajolok kissé közelebb kérlelően, mert valóban jól jönne néhány tanács és praktika, amit ő is alkalmaz. - Eliza? Hm... Ismerősen cseng. Miért gondolod, hogy randiznunk kéne? Ez nem így működik - rázom a fejem tiltakozóan, még a homlokom is összeráncolom hozzá. Aztán hamar kisimulok, és háborgok azon, amit felvet. - Te aztán tudsz kérdezni. Sok mindent kinézek belőled, azért... Hát, nem tudom - tárom szét a karomat, de csak azért, mert kivételesen rejtélyes és vicces próbálok lenni, hátha zavarba tudom ezzel hozni Karolát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

A lány kérdése jogos. Valóban, a kastélynál nincs védettebb és biztonságosabb hely a környéken. Elméletileg. Megeshet, hogy ezt azért kötik annyira a diákok lelkére, hogy elejét vegyék a renitenskedésnek. Ennek ellenére hőnőnk Linneával is éjnek évadján a tanoda falain kívül futott össze, nem sokkal érkezése után. Tehát azért, ahogy minden védművet úgy az iskoláét is meg lehet kerülni. - Igen, mivel az Edictumba is írok cikkeket, így van rá jogosultságom - feleli olyan választ adva mely igaz és mentes mindennemű rellonos firnyáktól. Tényleg csak azért járhat be elvben, hogy leadja az arra a hónapra szánt műveit. Bár egy ideje már inkább bagollyal küldi őket. Emellett mostanság máshová is ad el néhányat, mert van, ami nem egy iskolaújság hasábjaira való. A pénzt pedig gyűjtögeti, hogy ismét legyen némi tartalékuk. A lány szavaira, melyeket az anyjáról mond, Elektra összevonja szemöldökét. - Ha ismerném sem gondolkodnék másként - reflektál halványan mosolyogva, jelezve ezzel, hogy az ő véleményét mások nem formálják. Saját szobrásza ő azoknak és alakítja őket ízlése szerint sok éve már. Az elmondottakra, a házasság avitt hagyományával kapcsolatban csak ingatja előbb fejét, majd tiltakozásának ad hangot a maga nyílt módján, de persze a kamasz miatt kissé finomabban fogalmazva. - Nem kell ennek így lennie. Ki lehet törni minden rabigából, a középkort is felváltotta az új majd a jelenkor. Régi beidegződések alatt gyötrődni az oktalanok terhe. Az okosok le tudják őket vetni - beszél egy pionír lelkületével. Soha nem tudná elképzelni, hogy ne ő válassza meg saját társát. Azt sem, hogy Imola olyanhoz menjen majd annak idején, akit más szemelt ki neki. Főleg nem egy idegen, aki lehet, hogy mindet lát, de lehet valójában semmit sem tud azokról, akiket összeboronál. Anyjaként neki kell figyelnie a választottját, de míg a lánya boldog, addig nem lesz oka közbeavatkozni. Az ő szülei sem tették. Tanácsokat adtak, de a döntést rá bízták és ez így van jól. Elveihez hű volt és az is marad. Nincs semmi, ami eltántoríthatná. - Nem tartasz fel, mert jó veled beszélgetni. Azonban sajnos tényleg mennem kell. Viszont legközelebb gyere el hozzám, ha kedved van. A Holdfény utca 33-ban lakom. El sem tudod majd téveszteni. Lila falú ház, türkiz bejárati ajtóval. Egy forrócsoki mellett arra válaszolok neked, amire csak kíváncsi vagy. Rendben? - tesz ajánlatot a lánynak, akivel valóban jól esett elcsevegnie és szívesen látná viszont máskor is őt otthonában. Valószínűleg saját csemetéjének is szimpatikus lenne Borcsa, mert kedves lány. Elektra meg amúgy is szereti ha vannak vendégei. Elég sokan megfordultak már főhadiszállásán. Sosem baj, ha élet van a Rothstein bázison. A lázadók, ellenállók, kívülállók és rebellisek nála mindig nyitva találják a kapukat. Természetesen csak átvitt értelemben. Minden esetre, ahol egy volt minisztériumi ellenőr és egy hontalan is járt már, ott jutni fog egy ifjú rellonos reménységnek is hely, biztosan. Ennek fényében búcsúzik el a kamasztól és indul haza, hogy szeretteit meglepje a vásárolt finomságokkal, s út közben arra gondol, vajon Imola milyen lesz tizenévesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Nem tudom tovább húzni. Töltöttünk órákat, napok és heteket egymás nélkül. Csendbe burkolódzva, a másikra várva. S ez soha nem vezet semmi jóra; valakinek lépni kell. Ugyan nem tettlegesen, de ezt most Elektra megtettem, nekem pedig mondanivalóm van számára, számunkra. Az utcák üresek, a fejem tele gondolattal, és ki-kitekintek a házak felé, amik mellett elsuhanok, ahol már alig égnek a lámpák. Késő van már. Az ajándékozások biztosan megtörténtek a családokon belül, s nem is gondoltam volna, hogy én is kapok egyet. Mert igenis kaptam; egy vallomást rádión keresztül. Romantikus alkat vagyok és mérhetetlenmód értékelem az ilyen gesztusokat, ezért is érte szívemet és lelkemet ennyire mélyen a dalküldés. Kabátom nem téli, sapkát sem húztam. Csak fehérszín pólómat cseréltem egy kivételesen tiszta, sötétkék darabra, hogy arra felkapjam ikonikussá vált bőrdzsekimet és bakancsos lábaimmal a rádió felé vegyem lépteimet. Hajamat hanyagul túrtam össze, arcom kezdetleges szakállba áthajló borostáktól ékes, ajkaim pedig izgatottan pirosodnak ki a menetszélben. Nem is tudom, hogy rekordot futok-e tempómmal, azonban az bizonyos, hogy éjfél előtt néhány másodperccel érem el a helyszínt, hogy az ajtót felszakítva robbanjak az épületbe, s meg sem álljak a jellegzetes üvegablakok előtt. Szívem hatalmasat dobban, és fel-lejáró mellkassal figyelem a bent ülő nőt. Az előző dal már elszállt.
Talán másik szól odabentről, amit nem hallhatok az üveg túloldalán, ezért nagyot nyelve, alsó ajkamat rágcsálva nézem Elektrát. Mi lesz most? Nem tudom. Noha abban biztos vagyok, hogy ebben a pillanatban itt kell lennem. Jobb kezem vaskos ujjait előkapom farmernadrágom zsebéből, és közelebb lépek a „kalitkához”. Annak üvegén terítem szét tenyeremet, és fekete szemeimet le sem veszem a bent ülő nőről. Nem akarok berontani és megzavarni a munkájában, ezért figyelem tisztes távolságból. Mert itt vagyok. És tudom, hogy hol talállak, Elda.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Összezavarodás ellen a legjobb egy hűsítő esti séta. Szó szerint. Rettentő hideg van odakint, de Rebekát mindez nem zavarja. Alaposan felöltözött, arca és vörös haja kivételével mindene fedve van. Bár a hajtincsek egy része is eltűnik a kötött sapkája alatt, de nagy részük azért még így is hátát és vállát ékesíti. A Mennydörgő utcát elhagyva a Boglyas tér felé veszi az irányt. Szüksége van egy kis távolságtartó pezsgésre, olyasformára, ami nem közvetlenül érintkezik vele, de mégis olyan, mintha csak neki szólna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Lassan tilosban fog járni, ráadásul Császárt a körletben hagyva egyenesen lógás szaga van jelenlétének a falu sötétjében. Ma sokan zsongtak, miszerint a csókolj meg egy vöröset nap van, ő azonban látva az áldozatokat úgy érezte, olyasvalakit keres, akire mások nem tehetik rá a mancsukat. Mégis, a nap végéhez közeledve nem talált senkit, aki ne pirospozsgás arccal, lesütött pillákkal menetelt volna a folyosókon. Neki más kellett, s hogy mi, csak az utcai lámpák fényeiben vált nyilvánvalóvá. Ahogy a lány akaratlanul is felé sétált, könnyedén zsebre vágta kezeit, hogy megvárja, amíg közelebb ér. Tekintete nem engedett kétséget afelől, hogy miatta áll ott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Felszegett fejjel nézelődik, messziről látszik hogy nem keres senkit, inkább csak érdeklődve figyeli a többi embert. Léptei halkan, tompán puffannak az utcakövön. Észreveszi a fiút, aki olyan furcsán áll ott. Mintha várna valakire. Egyenesen úgy néz rá, mintha rávárna. Rebeka ezt mindösszesen kíváncsiságnak, vagy kedves gesztusnak tudja be, így széles mosoylt villant a szőkeségre. Ő már csak ilyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Rokonszenvet kiváltani valakiből csupán egy pillanat műve, ahogy pedig a jegeskék szemek figyelik a lányt, talán ha másért nem, ezért viszonzásra lelne érdeklődése. A lány mosolyát látva egyre biztosabb abban, hogy ezt a kedves lelket akarja az ő vöröske napi vöröskéjének.
- Szia - egy kedves görbe ível az ő arcára is, ahogy tesz pár lépést, ezzel is leszűkítendő a kettejük között tátongó űrt. - Tudod, milyen nap van ma?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Szia - köszön vissza, bár egyelőre nem tudja hova tenni, hogy miért szólította meg a fiú. - Azt hiszem kedd, de nem vagyok biztos benne - ráncolja homlokát, ahogy elgondolkodik. Kedd vagy szerda van? Meg egyáltalán hányadika? Meg is állapítja magában, hogy épp a legjobb embert találta meg a szőkeség, mert ő aztán különösen rossz ilyenekben. Néha megesik, hogy olyankor is elindul dolgozni, amikor nem kéne, mert megkeveredik egy pillanatra. Ilyen ez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Senkinek nem fogok könyörögni azért, hogy élvezzék a csodálatos társaságomat, ami minden együtt eltöltött pillanattal csak még csodálatosabb lehet. Nem. Nem lehet, hanem lesz. Ezek tények, nem kell ágálni ellene, csak fogadd el. Úgy ni. Látod, nem is volt olyan nehéz. Hol is tarto- ja, igen! Szóval Kiscsibe kérésének eleget téve caplatok a pergamenek felé, hogy a várva várt isteni szikra ott se jöjjön el, pedig én nagyon számítottam rá. Hiába olvasom az elnevezéseket, nem ugrik be melyikből van kevesebb otthon, amiből éppenséggel mostanában a legtöbbet használom, mert szeretem megkönnyíteni az életemet. Szóval a legjobb módot választom arra, hogy rájöjjek.
A tintákat és a világ leghaszno- legsze- legprak-... tehát a Móricnak szánt tollat - ez nagyon nehéz kör volt - a pergamenek melletti polcsor egy üresebb részére rakom, hogy kezeim szabadok lehessenek, mint a madár. Fontos kezemnek szabadsága, mert anélkül nem tudom bevágni a gondolkodós pozíciót, ami valahogy így néz ki: kissé kitolt csípő, jobb kezem ujjai állam alá támasztva, bal kezem derekamra vágva, szemöldököm ráncban, ahogy szuggerálom az elém kitett választékot, és próbálom megváltani nagyon szúrós tekintetemmel a világot, egyelőre brutálisan kevés sikerrel, de ennyi után csak nem adom fel! Nem bizony, úgyhogy kitartóan figyelem a kipakolt mindenséget. A mellettem hirtelen feltűnő mozgásra sem figyelek fel, egészen addig, a mozgás maga meg nem szólal. Gondolom nekem.
Fejemet fordítom Kiscsibe felé, így nyer bizonyosságot, hogy bizony nekem intézte szavait, amikor pár perce még elküldött. Oké, tutira nem komplett, hát úgy jár vissza hozzám, mint egy bumeráng, miután ő küldött el. - Nekem - bólintok egyet, magamhoz képest meglepően kedves hangszínnel válaszolok. - A projekt feladatomhoz kellenek - fűzöm még hozzá a jelentéktelen információt, majd kékjeimet fordítom vissza a pergamenek felé, hogy folytathassam világmegváltásomat. Ha ez így folytatódik, fel kell hívnom Móricot, hogy nézze már meg nekem melyik színű lapból van a legkeve- A SZÍN! Kikerekedett szemeim járnak ide-oda a választékon, amíg meg nem találom azt, ami nekem kell. Szélesen elvigyorodom, Kiscsibe felé fordulok - mivel ő van itt, szóval nincs sok választásom -, hogy megoszthassam vele az egyértelműt. - Megtaláltam! - vigyorgok tovább, majd csillogó kékekkel guggolok le, hogy - akaratom ellenére ugyan - kabátom kicsit Kiscsibe lábaihoz simuljon, amíg én nyammogva gondolkodom el mégis mennyit kellene vennem. Egyáltalán nem sietek, a fejmatekhoz sok idő kell, végül megunom, hogy tettessem, vállat vonva fogok meg annyit, amennyit nem szégyellek, és állok vissza Kiscsibe elé ugyanazzal a vigyorral. Micsoda boldogságot okozhat pár papír!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- A kedd egészen helytálló megállapítás - bólint egyet és láthatóan jól szórakozik a lány szétszórtságán. Mégis, ahelyett, hogy hagyná tovább találgatni, tudván, hogy akár fontos dolga is lehet, nem akarja sokáig húzni az időt. - Ez ma a Te napod is. A mai nap a vörös hajú nőké - fejét enyhén oldalra billenti, hamiskásan felfelé ívelő ajkai pedig sokat sejtetően sugároznak magabiztosságot. Ez a kis kedvesség talán épp elég lesz arra, hogy amikor megcsókolja Rebekát, ne egy hatalmas pofonnak legyen kis gazdája.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Azzal a megállapítással minden értelmet nyer. Hogy miért bámulták ma annyian, hogy miért akarták megszólítani. Nekik csak azért nem sikerült, mert akkor sietett. És hát eszébe jut, hogy már diákéveiben is divat volt, hogy a fiúk egy álló napig hajkurászták a vörös lányokat. Na őt mondjuk nem, mert akkoriban még egészen más természet volt, de ott volt a háztársa, Anna.. te jó ég, hogy is hívták? Na mindegy, szóval ebből már összerakja a képet.
- Azt hiszem, már tudom mit szeretnél - neveti el magát. Végül is, miért ne? Senkinek nem tartozik elszámolással, és biztos benne, hogy boldoggá tenné vele a fiút.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Szeme sem rebben a lány megvilágosodására, sem a szemében csillanó felismerésre. Nincs ebben semmi rossz, senki sem arra kéri, hogy menjen hozzá Ervinhez, de még csak át sem kell lépniük azt a bizonyos határt. - Ahh, így már nem lesz elég hatásos, mihez kezdjek most? - drámai hangon szólal meg, még egyik kezét is kiveszi zsebéből, hogy homlokához érintse, mint színésznagyjaik, mikor hatalmas tragédiákról szavalnak. - Oda a meglepetés - úgy tesz, mint aki lebiggyeszti ajkait, ám a játék nem tart soká, mert mire belemelegedhetnének, egyszerűen odalép a lányhoz, hogy félszegen magához húzza. Nem csókolja még meg, hagy egy kevés időt, hogy a szituáció gyermeteg, mókás éle komolyabb fordulatot vegyen. És hogy Rebeka is felkészüljön az elkerülhetetlenre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Ha, és amennyiben az apám nem adott olyan sok cukrot Erikának, akkor valószínűleg a szőke fejét mostanra az ottani ágyam párnájába fúrva, mély és ártatlan gyermeki álomba szenderült. Jól is van így, azt hiszem. Ez egy nehéz nap volt, és szeretem őt nagyon, de ma valahogy képtelen lennék mosolyogni. Megint az utolsók egyikeként hagyom el a hivatalt, az éjjeli őr már meg sem lepődik, miközben kifelé menet kellemes estét kívánok, és kilépve mélyet szippantok a csípős hideg levegőbe. Észhez térít, otthon még dolgoznom kell egy kicsit, de túl egy pár kérvény átnézésén, egy nagy, forró fürdőt fogok venni, gyertyákkal, illóolajjal, hogy aztán bezuhanjak az ágyba. Ennek a csodás képnek a reményében indulok el kopogós utamra, át a téren, megengedve magamnak egy apró mosolyt, pedig tényleg nyűgösnek érzem magam. Nők, teljesen hétköznapian viselkedem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

A mai napnak egy szerencséje van - gondolom magamban, miközben eldobom az újságot a közelemben lévő kukába. Egyből-egy, öcsém. Szóval az a szerencséje, hogy nemrég búcsúztam el Natitól (not at all? ssszzz), és eléggé feldobott így a végére. Kezdenek sűrűsödni a határidők, egyesek letöröltetik a jó képeket, amiket csinálok, mások meg nem jönnek szembe velem. Amúgy ma van valami világnap a vörösökkel, de az biztos, hogy ma még vörös nőt kell csókolni, különben elszáradnak. Vagy vörösbort kell melléjük inni? Vállvonással indulok a csárda felé - talán jó lenne már valami otthonba költözni Zétény -, de nem kell sokáig várnom, hogy a régi reflexek beinduljanak. Mi az oka? Szembe jön velem a sötétben, apró mosollyal az ajkain egy hivatalból kilépő vörös hajú fiatal nő. Szerintem ez valami jel lehet, fel is pillantok az égre. Aztán szépen elindulok felé, megnyerő mosolyom kiül az arcomra.  A magambiztosságomból még nem veszítettem, önbecsülésem pedig megkarcolhatatlan. De, hogy el ne kerülhessen, őt nézem, a szemeit és a hidegben lebbenő haját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Vajon, ha előbb merülök el a forró vízben...nem, azt nem szabad, mert egészen biztos, hogy akkor bealszom, reggel meg korán kell felkelni, iskolatáskát pakolni, meg úgy amúgy is, átmenni egyik házból a másikba, összeszedni a gyereket, visszamenni a másik házba, reggelizni, összerakni, iskola, hivatal. Az az egy baj van az ilyen napokkal, hogy teljesen megkavarják az ember reggeleit, és bele kell iktatni azt, hogy elmegyek a gyerekért, mert az apám nem hajlandó nem otthon aludni. Ahhh. Ezen gondolkozva veszem észre, hogy a mosolyomat viszonozzák, és bevallom a saját hibámból megnyomorgatott szívemnek nagyon jól esik egy viszonzott mosoly, egy tekintet. Nőnek érzem magam tőle, és ez azért feldobja az embert. De a tekintete... hirtelen torpanok meg, és gyanakodva pillantok rá. Nem a pasim, mert ha lenne olyanom, tudnék róla, de nem is rémlik, hogy találkoztunk volna. Egy zsebtolvaj? Szatír? Remek este lenne.
- Segíthetek?