Merkov Szkilla INAKTÍV
 Phoenix RPG hsz: 211 Összes hsz: 268
|
Perge Vanessza Új élet No.:ki számolja Nemrég szálltam le a vonatról. Közel nyolc óra utat tettem meg és megannyi ponton variáltam át az útvonalamat, mire ideértem. De végre itt vagyok. Utazás közben pedig képességem segítségével felvettem új külsőmet. Egy nagy hátizsák és egy kis válltáska van nálam. Ennyi az összes vagyonom és holmim. Nincs is ezek tartalmán kívül igazán másra szükségem. Minden új helyen úgy kezdek neki következő életem felépítésének, hogy keresek egy lakást, amit aktuális álnevemen kiveszek. Azután pedig munkát vállalok, hogy tudjam miből fizetni. Ezért most is egy újságot lapozgatok, amiben hirdetések után kutatok. Valószínűleg az éjszakai vonatozás miatt most vészesen el van lankadva a figyelmem, így felsikoltok és reflexből jó két métert ugrom, amikor valaki váratlanul a vállamra teszi a kezét. - Szentségit! - ennyit tudok csak kinyögni. Egy nő olyan néven szólít, amit még életemben nem hallottam. Megrázom a fejem és legszívesebben már mennék is tovább, de ezt túl feltűnő lenne, így megerőltetem magam - Azt hiszem összetéveszt valakivel - préselem ki még mindig kissé idegesen a szavakat. A szívem zakatol. Mindig ezt érzem, ezt a torokszorító rettegést. Hiába vagyok évek óta szökésben Károly elől, a rutin ellenére rám is rám lehet hozni a frászt és ennek a fiatal lánynak sikerült.
|
|
|
|
Merkov Szkilla INAKTÍV
 Phoenix RPG hsz: 211 Összes hsz: 268
|
Perge Vanessza Új élet No.:ki számolja Kialvatlan vagyok, éhes és még nem tudom hol fogok aludni. Minden nehezítő körülményt összevetve is elég szofisztikáltan reagáltam. Az ugrás talán furcsa lehetett, ezt be kell látnom. Minden esetre annyira nem keltettem vele nagy feltűnést. Ettől függetlenül szerettem volna mielőbb eltűnni innen, de a fiatal nő tovább mentegetőzik - Semmi gond - felelem szűkszavúan, majd bólintok indoklásár és már fordulnék ismét elfelé, hogy kámforrá váljak. Szeretném folytatni a megfelelő szállás felkutatását és ez úgy nehéz, ha nem indul el az ember valamerre. Az viszont egyelőre még nem opció, hogy módosítsak a jelenlegi küllememen. Elvégre ilyen véletlenek adódhatnak. Ha eddig nem voltam paranoiás, nem most szeretném elkezdeni. Közben tovább beszél hozzám a nő, de hála az égnek megtartja a három lépés távolságot. Mielőtt felelnék a kérdésére hosszan mérlegelek. Felmerül bennem, hogy Károly küldte, de ennek azért még őt ismerve is kicsi az esélye. Eszembe jut az is, hogy ha valóban szembe akarok szállni vele, akkor itt kell olyan emberekkel kapcsolatot teremtenem, akik könnyíthetnek a helyzetemen. A dilemmámat fejben játszom le, amiből ő talán csak azt veheti észre, hogy ég kék szemeim soká időznek magam elé bámulva. - Kiadó lakást és munkát keresek, ebben tudna segíteni? - kérdezem lényegre törően és megigazítom hátizsákom pántjait, mert húzzák már kicsit a vállaimat. Ha a férjem rám talált sem fogok tovább futni előle. Ha pedig nem, akkor talán délutánra már egy ágyban pihenhetem ki a hosszú utam fáradalmait. A remény szikrája felcsillan lelki szemeim előtt, így megengedem, hogy egy mosoly árnyéka suhanjon át ajkamon.
|
|
|
|
Merkov Szkilla INAKTÍV
 Phoenix RPG hsz: 211 Összes hsz: 268
|
Állásinterjú #1 - Dr. Wittner Erik Benjámin Légy közel a tűzhöz, hogy melegedhess. Talán emiatt az új és merész gondolat miatt vagyok most itt. Felrúgva a saját magam alkotta szabályomat, miszerint be kell olvadnom még a munka fajtáját tekintve is oda ahol épp élek. Az újságban olvastam, hogy titkárnőt keresnek a hivatalban. És akkor bekattant, hogy ez nekem jó lehet. Emberekkel foglalkozni és közben mégis kerülni a személyes kontaktust. Eddig is ilyesmiket csináltam. Takarítás, konyhai munkák, raktárban pakolászás. Mind olyan, ahol el lehet tűnni, ahol láthatatlanná lehet válni, mégis van betevőre való. Egy egyszerű fekete szoknyát és fehér blúzt viselek, hozzá - tekintettel a hűvös időre - egy kissé talán sportosabb kabáttal és egy kényelmes alig pár centi sarkú cipővel. Mostanában nem hordok körömcipőt, mert abban nem lehet futni és én sosem tudhatom mikor kényszerülök rohanni. Hajam egyszerű kontyba fogtam és semmi sminket nem tettem fel. Ami azt illeti ilyesmit még be sem szereztem. Alig pár napos ittlétem óta voltak kardinálisabb kérdések számomra. Meglepetésemre a felvételi elbeszélgetést maga a polgármester tartja. Az ajtaja előtt állva a gyomrom bukfenceket vet és a tarkómat is bizseregni érzem. Mi van, ha valahogy kiderül, hogy az irataim ugyan nem hamisak, de a személyazonosságom igen? Vajon azonnal le fog nyomozni? Istenem én nem vagyok normális! Kihívom magam ellen a sorsot! Az agyam még csak itt tart de kezem már kopogásra lendül és a hang térít magamhoz pánikomból. Ha meghallom a másik oldalról a választ belépek a helységbe. - Jó napot! - köszönök kissé félszegen és megállok egyik kezemmel táskám pántjába, mint biztosítókötélbe kapaszkodva, míg másik kezemet testem mellett lógatom. Félek, hogy őrültséget csinálok, hogy most vágom át képletesen szólva a saját torkomat. Vagyis jelen esetben Szkilláét, de mint azt már magamban is tudatosítottam, mi már én vagyunk. Mindig is úgy éreztem, hogy a metamorf mágia valahol az őrülettel határos. Úgy önmagadnak maradni, hogy bármikor lehetsz bárki: Pokolian nehéz. Különösen nekem, aki kénytelen időről-időre más emberré átváltozni.
|
|
|
|
Merkov Szkilla INAKTÍV
 Phoenix RPG hsz: 211 Összes hsz: 268
|
Perge Vanessza Valóban ismeri Bogolyfalvát ez a fiatal nő itt velem szemben. A már szinte várost, ami mellesleg hatalmas fejlődésen ment keresztül azóta, hogy végzős mestertanoncként utoljára itt jártam. Figyelmesen végighallgatom az információkat, amikkel ellát. Van köztük pár nagyon és néhány kevéssé hasznos, de mindet igyekszem elmém homlokterében tartani és fel is használni, ha úgy adódik. - Köszönöm a segítséget - fejezem ki hálámat szűkszavúan, majd kezdem úgy érezni, hogy éhes vagyok és jól jönne a mai első kávémat meginni, hogy folytatni tudjam a napot. Erről egy vicces szöveg jut eszembe: - Mond, meghalnál kávé nélkül? - Én nem, de te lehet! Szóval ideje lesz bejuttatnom a koffein adagomat, mert a testem már dervis kerengőt jár az elvonási tünetektől meg a kialvatlanságtól. Ezért kezdek toporogni. Tudom, hogy nem vagyok valami udvarias, de a sok évnyi bujkálás nem kedvez a szociális interakcióknak. Ráadásul az alaptermészetem sem egy barátkozós fajta. Volt, hogy iskolásként inkább mentem le a konyhába nézni a sürgölődő manókat mint, hogy a háztársaimmal legyek a Rellonban és velük bandázzak. Ez a helyzet később kicsit megváltozott. Egész pontosan akkor, amikor beléptem a házak közti zenekarba. Az a figyelem és elismerés, amit ott kaptam megnyitott. Jók voltak a dalaink és szerettek bennünket. Saját és feldolgozott számokat egyaránt játszottunk és főleg metálban utaztunk, de volt klasszikus rock és pár pop meg komolyzenei crossover számunk is a repertoárban. Nem szabadna ennyire elkalandoznod! Feddem meg magam, majd a fiatal nőre pillantok. Halvány mosoly árnyéka suhan át ajkamon - Viszlát! - búcsúzom el megint csak nem bőbeszédűen, majd a nosztalgia, a koffein elvonás és az alváshiány triumvirátusával karöltve elindulok megalapozni sokadik, ám remélem utolsó, álca életemet.
|
|
|
|
Merkov Szkilla INAKTÍV
 Phoenix RPG hsz: 211 Összes hsz: 268
|
Dr. Wittner Erik Benjamin A lehető legrövidebben fogom meg a férfi felém nyújtott jobbját. A testi kontaktusokat ahogy csak tudom kerülöm, mert rossz emlékeket ébresztenek bennem. Valahol a tudatalattimban még mindig él Károly ütéseinek emléke ennyi év után is, és nem igazán tudom kezelni a helyzetet. Zavartan húzom vissza a kezemet, majd leülök oda, ahová mutatja. A kanapé kellemes, a polgármester tekintete már kevésbé. Végigmér, szinte vesébe látóan. Vajon felismert valahogyan? Ilyen hamar eljutott volna ideáig a hírem? Ennyi besúgója és kapcsolata lenne? Nem! Az nem lehet! Csak pánikolok! Meg kell nyugodnom! Szükségem van erre az állásra. Alig észrevehetően felsóhajtok. Ekkor teszi fel az első szokásos rutinkérdést. A bujkálással töltött évek alatt megtanultam, hogy a magamról mesélt hazugságoknak a valóságon kell alapulnia, különben nehezen azonosulok velük. Emellett annak, aki - hiába csak kényszerből, de - hazudik annak jó memóriára van szüksége. - A nevem Merkov Szkilla, huszonnyolc éves vagyok. Nemrég érkeztem a városba. Végzettségemet tekintve F.B.O oklevéllel rendelkezem, amit vendéglátás-kommunikáció szakirányon szereztem meg. Ez előtt dolgoztam már hasonló pozícióban és úgy gondolom képes lennék itt is ellátni egy titkárnő feladatkörét. - fejezem be bemutatkozásomat, aminek jó része valós információkon alapszik, de épp csak annyin, amitől hiteles maradok. Izgalmam még mindig bukfencezésre készteti a gyomrom, de igyekszem higgadtnak és magabiztosnak látszani. Szkilla vagyok, aki ilyen. Nem fél, nem aggódik, csak teszi amit helyesnek érez. Ujjaimat egymásba fonva nyugtatom kezeimet ölemben. Mellettem a táskám, benne egy kézzel írt önéletrajzzal és azokkal a néhány napos iratokkal, amiket beszereztem, hogy bizonyíthassam létezésemet.
|
|
|
|
Merkov Szkilla INAKTÍV
 Phoenix RPG hsz: 211 Összes hsz: 268
|
Dr. Wittner Erik Benjamin A polgármester békésen hallgat és figyel amíg beszélek. Talán túl nyugodtan is, ami ugyan nem baj, de kételyeket ébreszt bennem. Lehet már le is buktam, csak nem mutatja jelét? Lehet, amikor kilépek az épületből Károly egyik fogdmegje vár majd rám? Őrlődöm a köztünk beállt csendben. Politikus, emlékeztetem magam végül, még mielőtt bepánikolnék és kiszaladnék az irodából. Azt mondják az államigazgatásban dolgozók mind ilyenek. Nyájasak és pókerarcúak. Ekkor a férfi megszólal, ismét egy kérdést téve fel. - Az élet hozta így. Munkára volt szükségem és elvállaltam ami jött - felelek megint az igazsághoz közelítő hazugságot. Csak azután dolgoztam, miután elszöktem és mindig olyasmit, amivel be tudtam olvadni. Semmi különleges, semmi presztízzsel járó, csak mosogatás, takarítás és hasonlók. - És talán azért sem, mert az iratokhoz jobban értek. Azokhoz nem kell szív, csak precizitás - csúszik ki a a számon a válasz folytatása és egy pillanatra megdermedek. Való igaz ezt őszintén mondtam. Nem vagyok undok vagy rideg másokkal. Már nem. Kegyetlen sem vagyok. Igazság szerint az soha nem is voltam. Csak egyszerűen zárkózott vagyok és a felmosó vagy a konyharuha érintésétől nem rázkódik meg a belsőm, míg az emberekétől, különösen a férfiakétól igen. Jobb szeretem messze elkerülni az ilyesmit. Amíg válaszolok úgy érzem leendő munkaadóm megint méreget engem. Lehet feltalálták a metamorf mágia visszaállítására szolgáló bűbájt? Az ajtajába bűvölték és a valódi arcomat látja mióta csak átléptem a küszöbén? Talán még ismerős is vagyok neki? Megint mélyet kell lélegeznem, hogy lecsillapodjak. Közben szerencsére elmeséli, hogy mire számíthatok, ha felvételt nyerek az állásra. Halvány mosoly árnyéka suhan át ajkamon a gyermekek említésére. Emlékszem mennyire szerettem volna régen anya lenni. De akkor most a kicsivel kellene bujkálnom, ami minden lenne számára, csak megfelelő életkörülmény nem. Szóval összességében jobb, hogy nem maradt hús-vér kötelékem Károllyal. A sors kegyes volt hozzám. - Értem - bólintok, amikor kijelenti, hogy főleg az ő ügyeit kellene intéznem és csak másodsorban mindenki másét. Ennek örülök, mert ez azt jelenti, hogy sok dolgom lesz.
|
|
|
|
Merkov Szkilla INAKTÍV
 Phoenix RPG hsz: 211 Összes hsz: 268
|
Dr. Wittner Erik Benjamin Tisztelem az olyan embereket, akik nem nézik le azokat, akik kemény munkával töltik az életüket. A polgármester reakciója pontosan ilyennek tűnt. Ennek örülök. Szívesen dolgoznék neki, most már egyre biztosabban érzem. Főleg, hogy azon sem botránkozott meg, ami kicsúszott a számon a szív szükségességét illetően. Minden esetre egy halvány mosoly megjelent ajkam szegletében, egyetértésem jeleként. Van nekem szívem, csak tüskés páncél védi. Csendben hallgatom tovább, ahogy azt ecseteli, hogy kiket kell csak úgy beengednem hozzá. Ez azt jelentené, hogy sikerült? A bizalom körében lennék? Vajon minden jelöltnek ennyi információt ad meg? Gondolom megint túl az elhangzottakat. Megjelöli a fizetést, ami tökéletes összeg. Túlórát bármikor vállalhatok, hiszen nincs kihez és miért haza sietnem, de ezt persze neki felesleges tudnia. Csak a könyvem vár haza mindig, amit olvasok. Gyors fejszámolással készítek egy költségvetést, és elégedetten nézek a férfire, aki nekem szegezi az interjú eddigi legfontosabb, mondhatni sorsdöntő kérdését. - Mikor kezdhetek? - felelek rá olyan egyszerűen, mintha naponta tennék fel nekem és megengedek magamnak ismét egy halvány mosolyt. Nincs mit szégyellnem. Tényleg kell a munka és a pénz. Jobban meggondolva pedig, hol is lehetnék nagyobb biztonságban pálca nélküli, üldözött boszorkányként, mint egy hivatalban, amit bűbájok és képzett őrmágusok védenek. Tökéletes hely számomra. Ettől függetlenül a késem továbbra is a táskámban marad és a magassarkú felejtős. Kivéve, ha olyan esemény lesz, ami megkívánja. De egy pálcát mindenképp be kell szereznem! Ez lesz az új célom. Hiszen a fedél a fejem felett és a kenyérre való a zsebemben már úgy tűnik megvan. Legalább is remélem.
|
|
|
|
Merkov Szkilla INAKTÍV
 Phoenix RPG hsz: 211 Összes hsz: 268
|
Dr. Wittner Erik Benjamin El sem hiszem! Megkaptam a munkát! Természetesen igent mondtam az ajánlatra. És ahogy kimondtam ezt a bizonyos sorsdöntő igent - ami arra emlékeztetett, amit sok éve egy teljesen más szituáció végén mondtam ki - és ő rá is bólintott a gyomrom, ami eddig az aggodalomtól bukfencezett, most a boldogságtól hányt cigánykereket. Nagyon elégedett és büszke vagyok, de ez az arcomon csak egy, az eddigieknél jobban látható mosoly formájában jelenik csak meg. Nem volna jó azzal elrontanom az interjú végét, hogy átmegyek infantilis kurjongató tinibe, bár most legszívesebben tényleg felkiáltanék, hogy: Ez az! Megcsináltam! Wittner úr még mond néhány dolgot, amiket figyelmesen végighallgatok, majd elbúcsúzunk. Főnökömmel újra kezet fogunk, amit én ismét olyan röviden teszek meg, ahogyan csak a helyzet engedi. - Viszont látásra hétfőn! - búcsúzom el tőle, majd kilépek irodája ajtaján. Ahogy a nehéz fa nyílászáró becsukódik mögöttem akkorát sóhajtok, hogy talán még ő is hallja odabentről. Lassú, szinte hitetlen pillantásokkal nézek körül új munkahelyemen, hogy ezután komótos léptekkel de annál szorgosabban járó aggyal induljak el lakásom felé. Rengeteg a dolgom. El kell mennem egy orvosi szűrővizsgálatra. Ez a rutin ahogy a férfi nem sokkal ezelőtt fogalmazott. Emiatt kicsit aggódom, de remélem minden rendben lesz. Eddig a sorsom alakulása nem lehet panaszom. Bízom benne, hogy ez így is marad. Minden esetre a betevő megszerzése miatt már nem kell idegeskednem és ezért hálás vagyok.
|
|
|
|
Merkov Szkilla INAKTÍV
 Phoenix RPG hsz: 211 Összes hsz: 268
|
Dr. Wittner Erik Benjamin Azt hiszem a múltkori kiborulásom az oka annak, hogy ma ilyen későn még benn vagyok. Az irodában már csend honol, de én még lázasan kutatok. Keresem a mentsvárakat, a bizonyítékokat, a nyomokat. Mindent, ami esetleg arról szólna, hogy Károly itt is rám talált. Nem hagy nyugodni annak a madárnak a megjelenése. Az az okos, szinte emberien intelligens tekintete, ahogy nézett rám ott a sikátorban. Azóta vagy százszor visszanéztem gondolatban a jelenetet. Akár egy film pörgött le előttem a szituáció és az abban tanúsított paranoid viselkedésem. Talán ideje volna mégis beavatnom valakit? Talán nem kellene tovább egyedül viselnem ennek az egésznek a terhét mert legközelebb tényleg összeroppanok? Talán itt tudna valaki segíteni nekem, ha bevallom az igazat? Ezeken gondolkozom, miközben egy vaskos irathalmot nézek át éppen, mely az eltűnt személyek fotóval ellátott körözvényeiből áll. Ahogy sorban lapozgatom át a papírokat egyszerre saját valódi nevemmel és arcommal nézek farkasszemet. - Istenem, ez nem lehet igaz...- szakad fel belőlem a megdöbbenés. Hosszú pillanatokig fürkészem igazi, a jelenlegitől nem sokban különböző arcomat és érzem, ahogy könnyek gyűlnek szemem sarkában, hogy útjukat fakó arcomon azonnal meg is kezdjék. A nevem, mind a leánykori, mind az asszony szerepel a lapon. A dátummal együtt, amikor kimásztam férjem lakásának ablakán. Az éjszakáé, amikor magam mögött hagytam őt és mindent, ami egykor az életemet jelentette. Olyan életekért cserébe, mint a mostani, Szkilláé. Észre sem veszem, hogy remegek. Egész testem rázkódik és nem csak a valósággal való letaglózó szembesüléstől. Vegyül ebbe mindenféle érzelem. Harag, düh, félelem. Vágy, hogy ismét az lehessek, akinek születtem. Valódi arcomra nézhessek a tükörben. Újra azt a nevet viselhessem, amit megtaláló orvosaim adtak nekem. Mélységes kétségbeesés, hogy talán ezeket soha sem tehetem.
|
|
|
|
Merkov Szkilla INAKTÍV
 Phoenix RPG hsz: 211 Összes hsz: 268
|
Wittner úr Váratlanul ér, hogy nem vagyok egyedül. Ilyen késői órán más senki sem szokott benn lenni, csak én, hogy mindent határidőre befejezzek. Ma is voltak feladataim, de már elvégeztem őket. A kimutatások már a megfelelő asztalokon pihenne. - Igen, uram? Segíthetek valamiben? - fordulok a férfi felé, miközben egyik kezemmel pórbálom letörölni a könnyeket az arcomról. Szerencsére nem sok smink van rajtam így talán nem kentem magamból pandát. Az elég kellemetlen lenne. Főnököm testtartása nem változott mióta megszólított engem. Nem közeledett felém, így a másik kezemben még mindig szorongatott papírt nem hiszem, hogy látná. Azért a biztonság kedvéért leteszem a többi tetejére, de tekintetemet nem vagyok képes elszakítani róla. Zavarban vagyok. Nem tudom mivel magyarázhatnám viselkedésemet, ha netán rákérdezne. Elegem van a hazugságokból és úgy érzem, ha komolyabban megszorongatna, biztosan mindent bevallanék. Látva régi arcomat egyre nehezebb lesz a szívem. Zaklatott vagyok, és kezdem elveszíteni a józan ítélőképességemet. Bűnösnek érzem magam, pedig itt igazából én vagyok az ártatlan áldozat. Károly volt az, aki bántott, aki megalázott és aki megütött engem. Mégis nekem kell évek óta menekülnöm, rejtőzködnöm, bujkálnom, mint valami szökött fegyencnek! Az én fejemen van vérdíj! Hát hol itt az igazság?! A rohadt életbe, elég volt! ELÉG VOLT! ELÉG! Előrébb gurulok a székemmel, majd óvatosan felállok, újra kezembe veszem az körözvényt. Közelebb lépek és a férfi felé nyújtom ezt a sorsomat megpecsételni képes iratot, ami így kihozott a sodromból. - Ő én vagyok - mondom a lehető legtöbb higgadtságot erőltetni a hangomba, ami remeg a bennem zúgolódó érzésektől, miután hagytam elég időt a polgármesternek átolvasni azt - Vagyis voltam. Mielőtt elhagytam a férjemet, aki bántott engem - Nem tudok egyelőre többet mondani. Hangom elcsuklik és megint elsírom magam. Zokogásomban semmi teátrális nincs. Egyszerűen csak ömlenek a könnyeim. Felfokozott érzelmeimnek nem tudok már gátat vetni, ezért inkább hagyom, hogy elárasszanak. Felfedtem hát magam. Jöjjön, aminek jönnie kell.
|
|
|
|
Merkov Szkilla INAKTÍV
 Phoenix RPG hsz: 211 Összes hsz: 268
|
Wittner úr Olyan furcsa ez az egész. Mióta idejöttem Bogolyfalvára számtalanszor éreztem úgy, hogy elmondhatom a titkomat. Néha már majdnem ki is csúszott a számon, de a félelem mindig nyelvem hegyére forrasztotta a vallomást. Aztán jött az a rémes eset azzal a hollóval ott a sikátorban. Akkor azt hittem mindennek vége és Károly rám talált. Persze kiderült, hogy csak paranoia volt az egész. Mégis most ahogy megláttam a körözésen a valódi arcom és nevem, újra azt érzem, hogy itt az ideje a szín vallásnak. Túl sokat áldoztam fel és túl soká menekültem. Ekkor, égi jelként érkezett Erik. Csak magamban merem így szólítani, hiszen a főnököm és prominens személy, akinek kijár a tisztelet és én így adom meg ezt neki. Szavai elterelik egy pillanatra a figyelmemet. Letörlöm a könnyeim maradékát és odapillantok az általam katalogizált szekrényekre. - Bal oldali polc, harmadik sor, balról a negyedik dosszié, a címzése "Értékesítésre váró ingatlanok" - adom meg a férfi által keresett dokumentum pontos helyét. Ezután kérdése és az előbbi érzelmi hullámverés ismételt felszökése kihoz megint a sodromból és megmutatom neki a körözést, majd elmondom az igazat magamról. - Úgy sajnálom...Bocsásson meg...- folytatom halkan, felkészülve a legrosszabbra. Legnagyobb meglepetésemre azonban nem hív rendészt, hogy azonnal elfogasson. Arcán inkább valami egyöntetű csalódást látok, ami még jobban felerősíti a bűntudatomat. Szobájába invitál, ahová csendben és lehorgasztott fejjel indulok el előtte. Ahogy a hátamra teszi sétánk közben a kezét akaratlanul is összerezzenek. Azok az átkozott berögződések. A félelmem az érintésektől nem múlt el és fogalmam sincs el fog-e valaha. Odabenn leülünk. Még mindig ideges vagyok, tördelni kezdem a kezem, ami olyan hideg, akár a jég. Érzem a torkomat már megint fojtogatja a sírás. - Őszintén szólva nem tudom, de minden pillanatban ettől rettegek - felelem kérdésére immár kezemben egy bögre gyógyteával. Levendula ismerős és szeretett illata csapja meg az orromat. Egy pillanatra lehunyom a szemem és miután belekortyoltam elmesélem mindazt a férfinak ami ide vezetett. Lehet, hogy hülyeséget csinálok, de kockázat nélkül nincs győzelem és valójában nekem már veszíteni valóm sincs. - Gyűlölök hazudni, de kénytelen voltam. Azért szerettem volna itt dolgozni, hogy azonnal értesülhessek róla, ha Károly a nyomomra akad - magyarázom meg ittlétem valódi okát - Ez nem jelenti azt, hogy közben nem szerettem meg a munkámat, mert nagyon is élvezem - vetek bocsánatkérő pillantást a velem szemben ülőre - Belefáradtam a menekülésbe, az újabbnál újabb életek élésébe..Önmagam szeretnék lenni, de nem tudom hogyan...- horgasztom le megint a fejemet hitevesztetten és kiiszom az utolsó kortyot is a bögréből. Csend ereszkedik kettőnk közé. Csak a légzésemet és a szívdobogásomat hallom. A főzetnek hála már kicsit nyugodtabb vagyok, de még mindig tele kétségekkel és bűnbánattal tudok csak felnézni főnökömre, tőle várva, nem is tudom igazán, hogy mit.
|
|
|
|
Merkov Szkilla INAKTÍV
 Phoenix RPG hsz: 211 Összes hsz: 268
|
Wittner úr Figyelmesen hallgatom Eriket. Nem bízom meg egykönnyen az emberekben. A férfiakban pedig pláne nehezen, tekintve, a körülményeimet. A nyugtatótea, a varázslattal elszigetelt szoba, a türelem amivel viseltet irántam azonban elvetette bennem a bizalom magjait. De óvatosságom most, hogy lelkem kissé visszarázódott újra felébred. - Szeretem ezt a külsőt, de esténként emlékeztetem mindig magam arra, hogy milyen is vagyok valójában - avatom be főnökömet egy kis személyes titokba - Károlynak elméletileg nincs tudomása arról, hogy hogyan csinálom - folytatom annak tudatában, hogy a velem szemben ülő bizonyára rájött, hogy miként válok újabb és újabb emberré. A metamorf mágia az én mentsváram. Ha nincs ez a képesség, talán már nem is élnék. Mert inkább meghaltam volna, mint, hogy a férjemmel legyek. - Köszönöm - nézek hálásan Erikre, ahogy felajánlását végighallgatom és egy őszinte mosoly suhan át szám szegletén. Főleg az elszórandó hamis nyomok keltik fel érdeklődésemet. Ennél nagyszerűbb segítséget nem is kaphattam volna. - Ha ehhez bármire szükség van tőlem, csak szóljon - átfut agyamon, hogy például egy százfűlé főzetes eltereléshez kellhet a hajam. Vagy mondjuk olyan információk Károlyról, amit csak én tudhatok. Gondolataimat a velem szemben ülő szavai megakasztják. - Maradjunk a Merkov Szkillánál, mert elég egy véletlen tévesztés és odavész az álcám - mondom immár határozottan és nyugodt megfontoltsággal - Ráadásul nem tudhatom, hogy nincs-e olyan, akinek már a kezébe került az a körözés és árgus szemekkel figyel. Nem szeretnék lehetőséget adni még a gyanú felébredésének sem, ha nem muszáj - ez is egy olyan lecke, amit a bujkálás évei alatt tanultam meg, a saját bőrömön megtapasztalva. Senki sem tudhatja ki vagyok, akit beavattam, annak tartania kellett a titkomat és vállalnia az ezzel járó rizikót. Ez így is volt egy esetet kivéve és nem hagyom, hogy ahhoz hasonló még egyszer előforduljon. Ami most köztünk a főnökömmel elhangzott, remélem köztünk is marad majd és Erik tényleg segít. Nincs más reményem, ennyim van és ha megadatott a lehetőség, hát megragadom.
|
|
|
|
Merkov Szkilla INAKTÍV
 Phoenix RPG hsz: 211 Összes hsz: 268
|
Mindent fehér, kristálytiszta hó takar. Olyan éteri csend van, hogy a szívem dobbanásait is hallom. Nem nyugszik itt senkim, mégis itt vagyok. Mindig amikor úgy érzem tovább kell állnom valahonnan és meg kell válnom addigi énemtől kimegyek a helyi temetőbe és lélekben búcsút veszek tőle. Egy részemet engedem el, ami ott fog pihenni a hantok között én pedig, akár a főnix megszületek majd megint. Más külsővel és névvel, de ugyanazzal a félelemmel, hogy Károly végül mégis rám talál. Lassan sétálok, egy-egy sírkő előtt meg-megállok és elolvasom a rájuk vésett sorokat. Annyi szép szó, annyi szeretet sugárzik róluk és annyi fájdalom is egyben. Elérek három kis halomhoz. Nagyon kicsik és egy angyal áll mögöttük szárnyait óvón föléjük borítva, mintha az édesanyjuk volna. A kőarcon szomorúság és szeretet vonásai. Lehajolok, hogy elolvashassam a feliratokat. Három testvér nyughelye az ami előtt vagyok, akik a dátumokból ítélve egymást követően, világrajövetelük napján lettek angyalkákká. Beleborzongok a gondolatba és nem tudom megállni, hogy könnyek szökjenek a szemembe. Egy pad áll mögöttem. Úgy döntök leülök, ám mielőtt ezt megtenném vállalva a kockázatot új pálcámmal egy-egy fehér liliomszálat varázsolok a három kis halomra. A nap csupán világít, meleget nem ad és a levegő is csípős az északi széltől. Elgondolkozom a sorsom itteni alakulásán. Szkillaként kicsit újra önmagam lehettem. Régi, egykor otthonomként szeretett iskolám árnyékában lenni nagyon jól esett. Bárcsak újra Éjféli Veréna Vespera lehetnék. Bárcsak ne kellene többé bujkálnom. Talán hagynom kellene, hogy Károly rám találjon és végre szembe kellene néznem vele. Elég erős vagyok már, hogy legyőzzem? El tudom-e hagyni? Képes leszek elválni tőle, hogy visszakapjam a szabadságomat? Kavarognak bennem az érzések, a gondolatok és a félelemek. Mintha bármelyik pillanatban itt teremhetne, hogy magával vigyen. Rettegek, mégis várom azt a percet, amikor a szemébe mondhatom ELÉGVOLT!
|
|
|
|
Merkov Szkilla INAKTÍV
 Phoenix RPG hsz: 211 Összes hsz: 268
|
Károly!? Vigyázz mit kívánsz! Mondhatnám magamnak megint, mint már annyiszor eddigi életem során. Nem voltam elég éber, nem voltam elég figyelmes és most itt ebben a békés és csendes temetőben utolért a végzetem. Annyira belefeledkeztem a gondolataimba és érzéseimbe, hogy elfelejtettem körülnézni. Sőt még a fülemet sem sikerült készenlétben tartanom. Eszembe sem jutott figyelni, hogy hallok-e bármiféle neszt magam körül. Felelőtlen voltam, hibáztam és most megfizetek érte. A szorítást ismerem, odaszögez a padhoz, hogy moccanni sem tudok. Aztán a keze a nyakamhoz ér finoman. Áspis kígyó csúszik így áldozata köré. Undor fog el és legszívesebben elhúzódnék, de nem teszem. Szembe akartam nézni vele, a démonommal aki egy személyben a férjem és életem megkeserítője. Hát tessék! Itt a nagyszerű alkalom! Szívem kalapál, a gyomrom egy merő görcs. Nem tudom mi tévő legyek. Ha hadakozom azzal csak még hamarabb felhergelem. Ha megpróbálnék elrohanni azzal is csak felébreszteném benne az állatot és esélyem sem volna ellene. Gyorsabb és erősebb is mint én vagyok. Várjunk csak! Mégis csak van valamim, ami neki nincsen. Varázspálcám! Egy apró remény egyetlen hajszálnyi előny. Ennyi kell csupán. Kezem már reagál is a felmerülő gondolatra és zsebemben rászorítom ujjaimat a sima fára. Olyan váratlanul mozdulok, hogy magam is megriadok. Kiáltásom is egészen idegenül visszhangzik a térben. A pálca felfénylik és szikrákat lövell magából ahogy a kábító átok villámként cikázva röppen ki belőle és egyenesen Károly mellkasa fél tart. Nagyon közel voltunk egymáshoz, így biztosan nem tévesztett célt, s ha mégis csak súrolta, az igézet hatása arra elég kell, hogy legyen, hogy távolabb, jobb támadó helyzetbe kerülhessek. - Ne merj még egyszer hozzám érni! Megértetted? - kiáltom immár szembe kerülve vele - Ha azért jöttél, hogy magaddal vigyél, felejtsd el! Nem megyek sehová! - férjemre szegezem pálcámat készen arra, hogy kimondjam az összes ártó igét, ha kell, hogy szavaimnak nyomatékot adjak - El akarok válni tőled! Érted! El Akarok Válni! ELÉG VOLT! - üvöltöm torkom szakadtából, bízva abban, hátha jár erre valaki, bár ennek sajnos kicsi a valószínűsége. Leheletem látszik a hidegben. Gyors egymásutánban válik felhőgomolyagokká, ahogy félig rémülten, félig eltökélten kapkodom a levegőt. Add, hogy ne kelljen bántanom! De istenemre mondom megteszem, ha nem hagy más választást! Még egyszer nem emel kezet rám erre megesküszöm és inkább meghalok, mint, hogy visszamenjek hozzá!
|
|
|
|
Merkov Szkilla INAKTÍV
 Phoenix RPG hsz: 211 Összes hsz: 268
|
Károly! A szél feltámad, hangja sikítva süvít át a fák göcsörtös, levéltelen ágai között. Fagyos leheletét nem érzem. A félelem felhevített, az adrenalin mely ereimben száguld fűti egész testemet. Remegek, minden sejtemben érezve a menekülésre késztető idegességet. Mégis állok vele szemben, támadón rászegezve pálcám és hallgatom, figyelem Károly minden vészt jósló szavát és mozdulatát. - Asszonyi kötelezettség?! - kiáltom felháborodottan - A bokszzsákodnak, a kapcarongyodnak lenni minden csak nem egy asszony dolga! - harsogom - Az enyém meg végképp nem! Takarodj innen és az életemből! Örökre! - emelem pálcám egy átok kivitelezéséhez készülve. - Ne akard, hogy megátkozzalak! - a vessző szavaim nyomatékosítására fényleni kezd. A bennem lévő erő és feszültség jeleként pedig szikrákat vet. Sosem volt más szavára adó ember. Ezért sem volt társa nyomozóként. Akkoriban amikor megismerkedtünk ott a kávézóban még egy rutinos vén róka mellett tanult. De az öreg Pista egy év múlva nyugdíjba ment. Így valójában nem is tudom mit várok a szavaimtól. Jobb belátást vagy a válást úgysem érem el velük. Talán meg kellene átkoznom? Talán bántanom, kínoznom kellene, hogy békén hagyjon? De akkor mennyivel lennék jobb nála? De mi mást tehetnék, ha azzal amit mondok semmit sem érek? Gondolataim cikáznak, akár a villámok. Szapora lélegzetem egyre nagyobb párafelhővé válik a mind csökkenő hőmérsékletű levegőben. Patt helyzetben vagyok. Futni őrültség, maradni esztelenség, vele menni maga az öngyilkosság. Mit tegyek?! Mit!? Sakkban tartom, míg ő nem lép. Bár az erőviszonyokat elnézve inkább a férjem dominál le ismét. A cigaretta füstjétől, a mozdulattól, ahogy letüdőzi a slukkot csak még félelmetesebb. Gyűlölöm őt teljes szívemből és magamat is amiért ennyire is képes uralkodni rajtam a külön töltött évek ellenére. Kaszinóbeli segítőmnek igaza lett...Pedig mennyit készültem erre a pillanatra...A valóság átírt minden elképzelést.
|
|
|
|
Éjféli Veréna INAKTÍV
 Phoenix RPG hsz: 211 Összes hsz: 268
|
Akkor még nem mondta, hogy lemond. Erik jó pár nappal az előtt adta át a meghívót erre a kiállításra, mielőtt kipakolta volna az irodáját. Az a gyanúm, hogy tervezte egy ideje a távozást, de nem akart megijeszteni vele. Hirtelen jött a dolog. Hideg zuhanyként, vagy mint mikor egy mozdulattal letépik a sebtapaszt. Ennek ellenére most itt vagyok. Eljöttem mert ez végtére is egy ajándék és én nagyon régen kaptam ajándékot bárkitől. Egy múzeumban megrendezett kiállítással egybekötött társasági eseményre lettem hát hivatalos volt főnököm által. Fekete, szűkre szabott de diszkrét ruhámban, hozzá illő magassarkú cipőmben lépek be a karácsonyi fényekben pompázó épületbe. Zöld szövetkabátomat leteszem a ruhatárban, majd felsétálok a rendezvény helyszínére. Mennyi ember! Mind idegen és mind itt nyüzsög körülöttem. Talán mégsem volt olyan jó ötlet eljönnöm. Zúgolódnak gondolataim, miközben egy mellettem elhaladó pincér a tálcájáról egy pohár pezsgőt nyújt át nekem. Biccentéssel megköszönöm, majd gyorsan megiszok belőle egy kortyot. Nem vagyok hozzászokva ekkora tömeghez. Megrémít, hogy ennek a sok egyénnek akármelyike felismerhet. Hiszen vannak itt magas beosztású aurorok, politikusok, hírességek és ki tudja talán az alvilág félvilági besúgói is közéjük keveredhettek. Minden esetre úgy helyezkedem, hogy lássam a kijáratot ha menekülnöm kell. A fal mellé húzódva szemlélődöm, így legalább egy oldalról nem kell tartanom esetleges támadástól. Ennyi év szökéssel a háta mögött az ember már tudat alatt cselekszi meg alapvető önvédelme lépéseit. Így míg bepozicionálom magam azért figyelek és fülelek. Kíváncsian kémlelve a környezetemet. Vörös hajam hátam közepéig leomlik, sminkem épp csak annyi, amennyit ez a nívó még elbír. Mégis úgy érzem egész lényemmel kilógok az itteni társaság javából. Ezért sem vegyültem el közöttük egyelőre. Csak figyelek és várakozom.
|
|
|
|
Éjféli Veréna INAKTÍV
 Phoenix RPG hsz: 211 Összes hsz: 268
|
Károly... Figyelem! A következő hozzászólás violenciát és fizikai erőszakot tartalmaz! Olvasását csak saját felelősségre ajánlom!
Elolvasom
Semmi értelme...Semminek nincs az ég világon semmi értelme. Nem ijeszti meg, hogy ráfogom a pálcám és átokkal fenyegetem. Nem hatott rá a kábító igézetem sem, és annyira magabiztos, hogy a vérem fagy meg tőle, ha csak hallom és ránézek. Elnyomja a cigarettáját és a csikkjét a kukába dobja, miközben közelebb lép. Óvatosan, pálcámat még mindig rá fogva hátrálok épp ugyanannyit, hogy ne csökkenjen közöttünk a távolság. Fenyeget engem minden rezdülésével, minden szavával. - Nem... - mondom sóhajtva és hangomat beletörődővé téve eresztem lejjebb védelmemet. Eszembe jutott egy ötlet. - Igazad van, nélküled nem érek semmit... - kezdek megalázkodó lenni. Miközben egyik kezemet felemelem, addig a másikkal elteszem a pálcám megbűvölt kabátzsebembe. Közben hallgatom, amiket mond és küzdenem kell a félelemmel vegyes hányingerrel, hogy mosolyt tudjak erőltetni az ajkamra. - Beszélgessünk szívem... - bólintok és közelebb sétálok hozzá. Ezalatt ő még tovább beszél. Undorító szavai, akár a kígyó a prédáját körbevesznek és szinte fojtogatnak, de tartom magam a tervhez, melyet az imént kieszeltem. Már egy karnyújtásnyira vagyunk egymástól amikor megszólalok. - Igen drágám, ezt szeretném. Éljünk itt, együtt, ahogyan régen - pilláim megrebbennek és a könnyem is kicsordul. Tudom, hogy őt ez önelégültséggel tölti el és eszébe sem jut, hogy kín szüli a könnyeimet nem a meghatottság. - Sajnálom, hogy elszöktem, kérlek bocsáss meg nekem - nézek fel rá könyörgő szemekkel, majd nagynak tűnő érzelmektől vezérelve elé lépek és szorosan odasimulok hozzá. Mellkasához nyomom a fejem. Hallom a szívverését és a magamét, ahogy dörömböl a fülemben. Erre a pillanatra vártam mindeddig. Fél kezemmel úgy teszek mintha zsebkendőért nyúlnék, szipogok is a hatás kedvéért. Ám ez nincs így, koránt sem. A mindig magamnál tartott rugós kést keresem valójában. Mikor ujjaim közt végre megérzem a hűvösen ismerős fémet egyetlen mozdulattal kinyitom. A következővel pedig már el is lököm magam Károlytól, hogy egyenesen a mellkasa közepébe vágjam fegyveremet. Érzem ahogy a kés pengéje behatol férjem húsába, majd megáll a szívében. Még rányomok egyet, annyi erővel, amennyit csak össze tudok szedni, mialatt a másik kezemmel előrántom a pálcámat - Nem megyek vissza hozzád Károly! Soha! Gyűlöllek és undorodom tőled... - suttogom eszeveszett őrült hangon - Ha kihúzom a pengét te meghalsz, de én nem akarlak megölni - folytatom a suttogást, miközben minden erőmmel tartom a kést, hogy még lehetősége se legyen visszatámadni - Ha elválsz tőlem és soha többé nem kerülsz az utamba megmentem a nyüves életedet! Ha nem...Hagylak elvérezni, mint egy rühes kutyát! Megértetted? - utánozom azt ahogyan ő beszélt hozzám amikor fenyegetett és ütlegelt egykor. Szavaim számomra is félelmetesen csengenek, ahogy belesziszegem a fülébe. Leheletem párája gyöngyözik a nyakán és érzem ahogy az adrenalin átjárja a testemet. Kétségbeesés vezérel. Nem látok más kiutat. Nem akarom megölni, de ezt nem bírom tovább! Nem tudok tovább menekülni és nem is fogok. Ezért nem leszek olyan annak ellenér amit teszek most, mint Károly. Mert neki mindig volt választása. Visszafoghatta volna magát és megállhatta volna, hogy bántson és kínozzon, de nem tette. Most pedig ő nem hagyott számomra választást. Ujjaim elfehérednek késem markolatán, de szorítom és préselem belé rendületlenül.
|
|
|
|
Éjféli Veréna INAKTÍV
 Phoenix RPG hsz: 211 Összes hsz: 268
|
MátyásRendezkedjünk  Erik távozásával az én helyem is kétségessé vált. Bár azt mondták remek munkát végeztem én mégis bajt sejtettem a kialakult helyzet mögött. Így a felmondási időt nem elvesztegetve pályáztam meg a tanulmányi ügyintézői posztot régi iskolámban. Itt az ódon falak mögött talán valódi menedéket találok minden elől. Első napom éjjelén, ahogy azóta egyetlen éjszakán sem tudtam kialudni magam. Két dologban tudtam megnyugvást találni. Az éneklésben és a főzésben. Ennek hála a fagyasztóm csurig van és valószínűleg az összes szomszédom jó esetben fejből tudja a teljes Operaház fantomját, rosszabb esetben a pokolba kíván. Vagy mindkettőt egyszerre. Talán van annyi szerencsém, hogy ezt az ünnepi időszakot jó részük nem töltötte odahaza. Nekem meg végre itt lesz a munka és a Bagolykő mentsvár gyanánt. Hajnalban érkezem. A sötétség tintaszínű leple még puha takaróként öleli a tájat. Ismerős csapás vezet. Emlékek törnek fel elmém hátsó szegletéből. Az első napom, amikor átléptem a tanoda kapuját. A beosztási ceremónia, ahol a zöld-ezüst ház diákja lettem. Mintha minden kő, amire most rálépek felidézne egy-egy pillanatot azokból az évekből. Itthon vagyok. Megint. Alapvetően elég hamar megtalálom az irodámat, amit egy férfival fogok megosztani. A gondolatra heves szorongás fut végig rajtam. Vajon milyen lesz? Vajon ha meglátom nem fogok-e rettegni, még ha csak tudat alatt de tőle is, mint eddig minden férfitól, akivel egy létérbe kerültem? A történtek után sincs nyugovása lelkemnek. De kérdéseimre csak órákkal később kapok választ. Azonban addig is igyekszem berendezkedni. Asztalomra kiteszek pár ceruzát, tollat és pennát, majd elolvasom a dokumentum sokszorosító pennasor működési leírását. Készítek egy próba másolatot az életrajzomról, hogy azután egy dossziéba rendezzem az összes okmányommal és papírommal együtt. Ezután az asztalom mögötti archívumot nézem át és igyekszem rendszerezni. Ekkor fut be kollégám. Bemutatkozásunk után, ami az általam vártnál sokkal emberibbre sikerül ő mesélni és pakolászni kezd. Figyelmesen hallgatom és szűröm ki mondandójából a fontos információkat. Tehát van két óvodás korú gyermeke. Ezt meg is erősíti a kép, amit kitesz róluk a saját asztalára, ami az enyémmel átellenben található. A kicsik ránézésre fiúknak tűnnek. Ezen kívül megtudom, hogy nős és jócskán kiveszi a részét a családi reggelek logisztikájából. - Semmi gond, én meg mindig korán érkezem - jegyzem meg lágy mosollyal. Valóban így lesz? Inkább töltöm majd itt a napot hajnaltól alkonyig? Nem tudom. Csak azt érzem, hogy jobb itt most mint bárhol máshol. - Hol szoktál ebédelni? - kérdezem aztán kicsivel később - Van olyan hely itt szerinted, ahol hűtve tudom tárolni, azután pedig meg tudom a hozott ebédemet melegíteni? - érdeklődöm mert igazság szerint a táskámban van két doboznyi ennivaló. Amikor még diák voltam ilyesmik miatt nem fájt a fejem és a manókat is csak figyeltem főzés közben. Azóta pedig már akár változhatott is a konyha és egyéb efféle helységek kialakítása.
|
|
|
|
Éjféli Veréna INAKTÍV
 Phoenix RPG hsz: 211 Összes hsz: 268
|
Mester Adrián Dominik Csak tartom a kezemben a pezsgőt. Nem ittam belőle egynél, az első kortynál többet. A buborékok marják a torkomat, íze szétárad a számban. Íze kellemes, mégsem esik jól. A látszat kedvéért fogom csupán. Elrejtem vele kezem remegését. Túl sok itt az ember. Túl sok arc és hang vesz körül. Már épp indulnék, hogy inkább hazamenjek, amikor egy test a semmiből váratlanul majdnem nekem ütközik. Az ijedtségtől kezemben a karcsú pohár megbillen, tartalmából néhány csepp a ruhámra fröccsen. - Nem...Nem történ semmi...- préselem ki magamból a szavakat miközben reflex szerűen elhúzódom az idegen férfitól. Kék szemeimet ráemelem, hogy ádáz indokot keressek erre véletlenek tűnő balesetre, majd lesöpröm ruhámról az ital cseppjeit és egy felénk közeledő pincér tálcájára teszem a poharat. Úgysem ittam volna meg és így már az a veszély sem fenyeget, hogy a következő hasonló helyzet után a ruhám fogyassza el helyettem az értékes nedűt. - A tálcán jobb helye lesz - próbálom oldani a hangulatot és egy halvány megbocsátó mosoly suhan át ajkamon. ezután egy lépést téve megállok egy szobor előtt és tanulmányozni kezdem. Közben szemem sarkából figyelem mit tesz az engem majdnem fellökő férfi. Talán nem kellene ennyire furcsán viselkednem? Talán illene beszédbe elegyednem vele? Szinte cikáznak fejemben a kérdések. - Ismeri esetleg? - nézek az idegenre kérőn - A művészt? - egészítem ki szavaimat a jobb érthetőség kedvéért. Minden higgadtságomat és kíváncsiságomat latba kell vetnem, hogy ne rohanjak el Hamupipőke módjára a bálból. Nagyon nem az én világom ez a hely. Öltönyök és kisestélyik. Nevetgélés és bájcsevegés. Nem illek ide, még küllememben sem. Vörös hosszú hajammal, egyszerű fekete ruhámmal és visszafogott, csendes viselkedésemmel kilógok a sorból. Mindig ez a vesztem. Ha önmagam adom nem tudok beilleszkedni igazán sehová.
|
|
|
|
Éjféli Veréna INAKTÍV
 Phoenix RPG hsz: 211 Összes hsz: 268
|
†Point of no return
Ütése váratlan, ahogyan ereje is, mellyel rám méri. Hátrazuhanok. A friss hó felporzik esésem nyomán. Nehezen és rémülten kászálódom térdre. A látvány, ami elém tárul alig jut el a tudatomig. Megtörli késem nyelét, majd kihúzza mellkasából a szívét eddig a pillanatig tamponáló fémet. Meggörnyed kínjában, de szemében ugyanaz az elszántság csillog, mint amikor a szerelméről beszélt nekem annak idején. "Fussak!" Ennyit ejt ki utolsó szóként parancsolón, majd elterül. Kabátján egyre nagyobb foltot kerekít sebéből szivárgó vére. - NEEE! - üvöltöm és odarohanok hozzá. Zsebkendőjét, amivel eltüntette ujjlenyomatomat a sebre szorítom és erősen nyomom. - Nem hagyom, hogy meghalj! Megértetted?! Nem így lesz vége! Nem! - kutatok kétségbeesetten pálcám után szabad kezemmel. Arcomról patakokban folynak a könnyek. Gyilkos vagyok! Az ő gyilkosa! Mégis meg akart óvni azzal amit tett! Miért? Miért csinálod ezt? Vezekelsz a nekem okozott fájdalomért? Vagy csupán most is magadra gondolsz? Nem tudom, de ebben a pillanatban nem is érdekel, csak az köti le immár minden figyelmemet, hogy ujjaim közt egyik felől férjem meleg vérét érzem, míg másik felől pálcám fáját. Odaemelem a sebhez és könyörögve ejtem ki ajkaimon az általam ismert össze gyógyító varázsigét. Egyiket a másik után...Sikertelenül. - Miért nem hat rád semmi? Mit tettél? - rázom meg kabátjánál fogva, de testében már alig pislákol az élet. Újabb percek múlnak felettünk és hangzik el ismét megannyi bűbáj szava...Hasztalanul. Károly elment. Meghalt és magával vitte halálának titkát. - Én nem ezt akartam...Miért kellett így végződnie? - kérdezem tőle, nézve élettelen testét. Tudom nem felel többé. Tudom bennem él már örökké. A bűntudat szörnyű kínja öl meg majd engem, ahogy én őt megöltem. Képtelen vagyok otthagyni és észre sem veszem, hogy amint Károly végleg elment, valami megváltozott körülöttünk. A környezet megtelt hangokkal és élettel. Mintha eddig búra alatt lettünk volna. Hogy varázslat volt-e, ami miatt minden életének megmentésére tett mágikus próbálkozásom hiábavaló volt, sosem fogom megtudni. Időközben a havat vörösre festette férjem vére, kezeimmel együtt. Soha nem tudom majd lemosni ezt a vért. Ezzel a tettel kell hát leélnem hátralévő életemet. Ma mindkettőnk számára bevégeztetett.
|
|
|
|
Éjféli Veréna INAKTÍV
 Phoenix RPG hsz: 211 Összes hsz: 268
|
Az új Polgármester Kinevezése gyors volt. Hamar be kellett tölteni az Erik után maradt űrt a település élén. Érthető. A vezetés stabilitása fontos. Számomra viszont az fontosabb, hogy ezek után még szükség van-e a munkámra. Az iskolában már elfoglaltam a helyem, de ha kell itt is tudok vállalni másodállást. Minden a mai elbeszélgetésemen múlik az új Polgármesterrel. Egyszerű fekete kosztümömben, szolid sminkkel és hosszú vörös hajamat leengedve sétálok irodája elé, hogy azután bekopoghassak ajtaján. Szemeim fáradtak, arcom fehér és vértelen. Nincs se éjjelem se nappalom azóta a karácsony közeli délután óta. Gyász és bűntudat keveréke örvénylik bennem. Rengeteget sírtam már. Ha a könnyeimmel eltörölhetném azt a véres napot, akkor ő még mindig élne. De nekem még most is rettegnem kellene tőle. Ennek talán így kellett lennie...Felfognom is nehéz még mindazt, ami történt. Egy dolgot pedig azóta sem sikerült megértenem. Miért tette? Talán sosem fogom megtudni...Talán mindig is erre készült? Talán akkor jutott eszébe úgy cselekedni, mint nekem aképpen, ahogy én tettem amit tettem...Bár tudnám...Gondolataimat igyekszem visszaterelni hétköznapi medrükbe. Itt állok az ajtó előtt, bebocsátásra várva. De megbocsátást vajon kapok-e valaha? Érdemlek-e egyáltalán? Ezt csak az Idő döntheti el és a Sors. Most arra kell törekednem, hogy tovább tudjam élni az életem. Nélküle. Az örökös félelem és rettegés nélkül. Rab voltam és immár szabad lettem. Nagy árat fizettem és lehet sohasem fogom tudni megélni ezt a szabadságot, amiért annyit szenvedtem. Könnyek szöknek a szemembe, de gyorsan letörlöm őket. Nem kell még több nyilvánvaló jel, hiszen így is látszik rajtam, hogy bánat gyötri lelkemet.
|
|
|
|
Éjféli Veréna INAKTÍV
 Phoenix RPG hsz: 211 Összes hsz: 268
|
Polgármester úr A várt engedélyt megkapom. Így belépek az ajtón, majd a férfi felkel ültéből és kezet ráz velem. Valódi nevemen mutatkozom be neki. Furcsán idegen még mindig kiejtenem, de hiszem, hogy eljön az a nap, amikor örömmel és nyugalommal pereg majd ki ajkamon. Közben a férfi hellyel kínál és mindketten leülünk. - Nem rabolnám feleslegesen az idejét Daróczy úr, így ha meg nem sértem azonnal a tárgyra térnék - tartok egy pár pillanatnyi szünetet, majd folytatom - Tehát azt szeretném kérdezni, hogy: Igényt tart-e a munkámra a továbbiakban, mint személyi asszisztens? - várakozón emelem kék szemeimet a velem szemben ülőre. Sejtésem sincsen mit felel majd. A megérzéseim nem épp biztatóak, de talán annak is úgy kell lennie, ha nem alkalmaz tovább, hiszen az iskolai munkám is elég ahhoz, hogy fenntartsam igen alacsony igényű életemet. Ráadásul ott nem elvárás az elegáns öltözék így nem kell újabb és újabb ruhákkal terhelnem a szekrényemet. Az már egészen más kérdés, hogy a hivatali munkám jobb rálátást engedett a velem kapcsolatos kutatások menetére. De erre a körülmények fényében szükségem már valójában nincsen. Károly már nem üldöz. Már nem kell rettegnem a haragjától. Félnem attól, hogy mit tesz velem, ha rám talál. Isten látja lelkemet a halálát sosem kívántam, de nem hagyott más kiutat. Tudom, meg fogok még fizetni a tettemért, de hiszem, hogy ha feltárom az emlékeimet és mindent megmutatok ami odáig vezetett, akkor értelmet nyer a cselekedetem. Mindaddig pedig, míg erre sor kerül, próbálom élni az életem. Újjáépíteni legalábbis a romokra valami olyat, ami hasonló hozzá. Figyelmemet tehát most fókuszálom és várom az új Polgármester ítéletét.
|
|
|
|
Éjféli Veréna INAKTÍV
 Phoenix RPG hsz: 211 Összes hsz: 268
|
Mester Adrián Dominik Szerencsém van. Ezt teljes lelki nyugalommal ki merem jelenteni. A férfi, aki nekem jött nem rendezett jelenetet és kezdett bele heves bocsánatkérés áradatba, hogy azzal minden a környékünkön lévő figyelmét kettőnkre irányítsa. Talán tovább is sétált volna miután látta nem okozott bennem és a ruhámban sem maradandó kárt, de kérdésemmel visszatartottam. - Nekem kicsit talán erősek az alak vonalai. Jobban kedvelem a női test klasszikusabb ábrázolási módját - pillantok az eddig nézett szobor felől a férfira - De a maga nemében megkapó alkotás - egészítem ki azért szavaimat. Nem szeretném, ha sznobnak tűnnék. Nincs bajom a modern művészettel, a művészekkel pláne nincs. Egyszerűen csak tényleg az tetszik, ha nem feltétlenül az alkotás címéből tűik ki, hogy "mire is gondolt a költő" pontosan. - Bocsásson meg az őszinteségemért - mondom és ajkamon halvány mosoly árnyéka fut keresztül - Éjféli Veréna - nyújtom kezem beszélgetőtársam felé, hogy ha már karamboloztunk, akkor megkönnyítsem a betétlap kitöltését számára. Közben körülöttünk haladnak az emberek. Épülnek a nagyon hasznos, ám minden tekintetben felületes kapcsolatok, és csak úgy ragyognak az ilyen eseményeken megszokott műmosolyok. Mellettünk egy fényképezőgép villan. Ijedten rezzenek össze. Nem tudtam megakadályozni ezt a reakciót. Zsigeri volt, ahogy a gerincemen és a tagjaimon végigfutó kellemetlen érzés egyaránt. Régen a kép miatt, hogy rajta ne legyek, még véletlenül sem. Most pedig a fény és a hang miatt. Átoktól tartok, fegyver ropogástól. Károly kollégáinak bosszújától és bár a kiérkező aurorok egyike kihallgatott, mégis az ő megjelenésüktől is félek azóta a délután óta még mindig. A Sors büntetését tudom úgysem kerülhetem el, még ha tettemnek valóban komoly oka is volt. Mégis próbálom élni az életemet, és felejteni. Mindenáron.
|
|
|
|
Éjféli Veréna INAKTÍV
 Phoenix RPG hsz: 211 Összes hsz: 268
|
Pataki-Molnár Csenge Mátyás hazament már, így magamra maradtam az irodában. Mondtam is neki, hogy nyugodtan induljon csak nyugodtan. Néha, amikor már messze jár felkelek és elsétálok az asztalához. Rápillantok a képeire, amiket rajta tart. Rá vár a családja. Rám nem vár más csak a magány és az üres lakásom. Jobban szeretek itt lenni az iskolában. Az itt végzett munka áldás számomra. Marcangoló bűntudatom ádáz farkasát ilyenkor adatokkal és az tanoda ismerős zajaival igyekszem elaltatni lelkem mélyében. Néha még így is elő-előtör és akkor kimegyek a mosdóba könnyeket ejteni, vagy mint most, az asztalomra könyöklök és tenyerembe hajtom arcomat. Szenvedek. Nem tagadhatom, hogy Károly halála megrázott, vére mely a kezeimen szárad soha le nem mosható. Stigmává lett tenyereimen, melyet csak én láthatok. Nap-nap után próbálok megbirkózni a rám nehezedő önvád súlyával. Vannak jobb és rosszabb napok. A csend gyilkos számomra, akárcsak én magam. Olyankor hallom a hangját, az utolsó szavát: "Fuss" A szemét, ahogy kihuny benne az élet szikrája. Károly életét én vettem el és ő mégis igyekezett visszaadni az enyémet. Vajon visszakaptam valóba? El tudom felejteni azt, amit tettem. Lesz jövőm? Vagy örökre ez a fájdalmas érzés fogja kitölteni a lényemet? Gondolataim körbe-körbe járnak ahogy könnyes szemeim lehunyva próbálom összeszedni magam és folytatni a munkámat. Dossziék és kérvények hevernek előttem. Iktatandók, ellenőrizendők és aláírásra továbbítandók. Túl sok teendőm van még mielőtt hazamennék.
|
|
|
|
Éjféli Veréna INAKTÍV
 Phoenix RPG hsz: 211 Összes hsz: 268
|
Pataki-Molnár Csenge Egy bátortalan kopogás hangja szüremlik az ajtó felől, ami visszatereli zilált gondolataimat rendes medrükbe. Szemeim gyors megtörlése után felnézek és egy lányt pillantok meg, aki köszön ugyan, de azután csak félszegen álldogál. Egymást nézzük pár másodpercig. - Szia! Nem zavarsz. Gyere csak beljebb - suhan át egy halvány mosoly ajkamon, miközben invitálom - Miben segíthetek neked? - kérdezem és megvárom, hogy közelebb jöjjön. Ránézésre elsősnek, legfeljebb másodikosnak látszik. A kék ház, a Levita diákja. Ezt egyenruháján lévő emblémája árulja el számomra. Négy különböző világ, négy különböző jelkép égisze alatt. A szfinx bölcsessége, a főnix bátorsága, a sárkány büszkesége és az egyszarvú békéje. Azért mindent egybevetve különös érzés tudni, hogy az élet nem állt meg és létezik minden éppúgy működve, akár az én időmben. Rellonos voltam. Most kezdem csak megérteni, hogy egykor miért ebbe a házba kerültem. Gőgös voltam és makacs. Azt hittem minden és mindenki ellenem van és ez elszigetelt. Később pedig hiúvá és önhitté tett a tudat, hogy tetszik a többieknek a zenénk. Ennek a lenyomata ma is itt él bennem. A hirtelen kovácsolt tervem, és az, hogy bolond módon azt hittem ura vagyok a helyzetnek...ura vagyok az életnek és a mágiának, vezetett végső soron Károly halálához. Rellonos dölyf és végtelen kétségbeesés. Ez lett a vesztem...Mind a kettőnk veszte. Elkalandozó gondolataim fókuszát inkább gyorsan visszairányítom a lányra.
|
|
|
|
Éjféli Veréna INAKTÍV
 Phoenix RPG hsz: 211 Összes hsz: 268
|
Pataki-Molnár Csenge Végighallgatom a lánykát, majd átveszem tőle a pergamentekercset. Figyelmesen olvasom át kétszer gyorsan értelmezve a benne leírtakat. A kis hölgy tehát sportoló, aki verseny szinten űzi választott sportágát. A versenyek idejére szeretné a kikérőt és kísérőt, ha az éppen nem adatik. Miután a részletek a helyükre kerültek megszólalok. - Rendben, a kérvényedet iktatom és továbbítom a házvezetődnek, aki engedélyezni fogja. A felnőtt kísérő ügyében pedig javaslatokat fogok tenni neki - míg beszélek felkelek asztalomtól és a pennasor öt tagjából kettő alá tiszta pergamenlapokat teszek és beillesztem föléjük az olvasó lencse alá az eredeti iratot, hogy ezután egy pálcamozdulattal beindítsam a másolás folyamatát - Az eredeti megy a tanárnőnek, az egyik másolat marad itt nálunk, a másikat aláírom és visszaadom neked mindjárt- fordulok vissza a lányhoz és tekintetem a kezeire siklik, amiket egyértelműen az aggódás tüneteiként tördel - Ne aggódj. Nem szoktak szőrös szívűek lenni - mosolygok rá biztatóan, majd elveszem a három pergament és visszahelyezkedem íróasztalom mellé. Gyorsan záradékolom, aláírom, dátummal és iskolai pecséttel látom el az egyik kópiát és odanyújtom a kis diáknak - Tessék. Ezt jól tedd el, mert mikor visszahívunk akkor ennek nálad kell lennie - látom el információval. A nálam maradó másolatra ugyanazt a záradék, dátum, pecsét irodai szentháromságot teszem, majd aláírom és beteszem az iktatandó kupacomba. Ezután egy borítékot húzok elő és beleteszem az eredeti kérvényt. Lezárom, majd lepecsételem. - Még ma eljuttatom a házvezetődnek - közlöm lágy hangon és megnyugtató arckifejezést öltök. Lehet, hogy látszanak rajtam az álmatlan éjszakák és a sírással töltött órák, de precizitásom nem szenvedett csorbát. Úgy tervezem, hogy ha már mindent elvégeztem mára magam adom át azt a pár levelet, amik ezzel együtt egy kis tároló dobozkában várakoznak a kézbesítésre.
|
|
|
|
Éjféli Veréna INAKTÍV
 Phoenix RPG hsz: 211 Összes hsz: 268
|
Mester Adrián Dominik Ismét megnézem magamnak a körülöttünk lévő szobrokat és festményeket egy gyors pillantással mielőtt felelnék. Modern művek, erős formák és harsány vagy épp depresszív színek. - Úgy vélem pont azzal tűnhetne ki valaki, ha a sok újszerű mű közé beszúrna egy klasszikus forma vagy szín és motívumvilágú darabot - intek körbe lágy mozdulattal és finom mosoly suhan át ajkamon - Sok itt a stílus és van pár kiállítási darab, ami stílustalan számomra, de ez az új, nyüzsgő és rohanó világ ilyesmiket kíván - magam is meglepődöm a szavaimon. Az sem tud kizökkenteni ebből az érzésből, hogy megtudom beszélgetőtársam nevét. Mikor lettem ilyen pókhálós gondolkozású és koravén? Talán a legutóbbi két életem és azok személyiségjegyei nem tűntek még el belőlem? Vagy mindig is ilyen voltam, csak most ütközött ki rajtam? Mit is mondott az asztrológia professzor annak idején? Az aszcendens jegy jellegei harminc éves kor felett kerülnek előtérbe. Pompás, egy rettegő rozoga vén banya válik majd belőlem, aki csak külső szemlélője lesz a saját életének és folyton a múltján mereng. Megcsontosodik és merevvé válik akár egy jéghegy. Ahogy ezen kezdek gondolkozni elkattan mellettem egy fényképezőgép és vakuja akkorát villan, hogy összerezzenek. Dominik vagy szánt szándékkal vagy illemből de úgy tűnik nem vette észre mennyire indokolatlanul ijedtem meg mindettől. Mivel ő megkímélt így én sem hozom még kellemetlenebb helyzetbe magam azzal, hogy felhívjam rá a figyelmét. - A volt főnököm Dr. Wittner Erik búcsúajándéka volt ez a meghívás mielőtt ő lemondott volna én pedig új állást kaptam volna a Bagolykő Mágustanoda titkárságán - felelek a férfi kérdésére, amivel sikeresen terelődött el figyelmem és beszélgetésünk fonala is szövődik tovább - A nemes társaságra akkor még nem is gondoltam - mosolyodom el kicsit oldottabban - Önt is invitálták vagy...? - nem igazán tudom hogyan lehet bejutni ide, ha az embernek nem nyomnak a kezébe meghívót. Gondolom egykori főnököm azzal a szándékkal adta, hogy hátha tudok majd itt kötni néhány befolyásos ismeretséget. Akik segíthetnek majd elválnom Károlytól. Akkor még egyikünk sem tudhatta, hogy más lesz az események sora és mire ide jutok már özvegy leszek.
|
|
|
|
Éjféli Veréna INAKTÍV
 Phoenix RPG hsz: 211 Összes hsz: 268
|
Mátyás Csendben munkálkodom, iratokat rendezek a magam mögötti polcsoron míg kollégám pakolászik. Neki van mit. Az én asztalom puritán. Úgy is mondhatnám, hogy szinte üres. Miután úgy látom minden irat a helyére került azzal foglalom le magam, hogy a pennasorunkon nyomtatványokból és kérvényekből másolok egy-egy nagyobb adagot, felkészülendő a nagy rohamra. - Sosem lehet tudni. most még tényleg minden nagyon csendes. Lehet kitart ez a béke, de meg is rohanhatnak minket a bejglikóma után - mosolygok halványan és folytatom a nyomatok gyártását. Úgy érzem rendben leszünk a kollégával. Eddig szimpatikus és valahogy tényleg sugárzik belőle valamiféle atyai kedélyesség. Remélem fel tudok majd mellette oldódni annyira, hogy ne csak a perfekcionista vasözvegyet lássa bennem. Özvegy...Iszonyatos szó ez még most nekem. Szomorú, kegyetlen de igaz. Özvegy vagyok, ha tetszik, ha nem. Ráadásul olyan körülmények közt lettem azzá, melyet, ha járnék templomba a papnak sem tudnék talán elmesélni úgy, ahogyan szeretném. ezért volt jó, hogy egy legilimentor hallgatott ki ott a helyszínen. Besétált elmémbe és minden ajtót felnyitva egyetlen szó nélkül látta mindazt, ami történt. Ismét csendbe és gondolataimba mélyedek, miközben Mátyás tovább rendezkedik befelé. - Rendben. Jó is ha nagyjából tudjuk hol a másik - jegyzem meg szavaira, amikben beszámol arról, hogy hazaugrik. Nekem nincs miért. Ételt hoztam, más minden megvan itt is a kastélyban. - Mikor idejártam pontosan tudtam hol a konyha - egy mosoly árnyéka suhan át ajkamon, ahogy visszaemlékszem azokra az időkre - Ha nem helyezték át azóta, akkor majd átviszem oda a dobozaimat és a mait meg is melegítem - reflektálok kérdésemre adott válaszára - Akkoriban séfnek készültem. Ezért hozom és eszem szívesebben a saját főztömet - magyarázom és addig míg el nem jön az említett ebédidő a táskámra egy nagyon egyszerű hűtő bűbájt vetek. Az új pálcámmal már egészen jól boldogulunk egymással. Sajnos azt, amivel nem tudtam Károlyt megmenteni kézbe sem voltam képes venni azután. Ezért visszavittem az üzletbe, ahol kiderült, hogy már nem is működik köztünk az affinitás. Így lett egy harmadik pálcám. A legelső még most is a volt férjem lakásában lehet valahol. Nem látom értelmét keresni. Annyi év telt már el és annyit változtam, hogy már biztosan vele sem lenne meg a szükséges összhang.
|
|
|
|
Éjféli Veréna INAKTÍV
 Phoenix RPG hsz: 211 Összes hsz: 268
|
Polgármester úr Különös lény az ember. Ha bánat sújtja, vész terheli, lelke akkor mutatkozik meg legőszintébb valójában. Azokban az időkben láthatóak gyengeségei, de erősségei is egyúttal. Számomra nem a menekülés és bujkálás évei, mint inkább az eltelt néhány hét jelentették ezt az időszakot. A munkaalkoholizmusba menekülés és olyan tulajdonságok felfedezését magamban, melyekről mindeddig azt hittem nem részeim. Azonban amiknek eddig is birtokában voltam még jobban felerősödtek bennem. Ilyen az állhatatosság, de főleg a gyanakvás. Így amikor a férfi kedvesen biztosít, hogy rám szánja idejét, elmémben már viharfelhők gyűlnek az eddig sem épp ragyogó kék égre. Talán szemem össze is szűkül, de ez a kifejezés a másodperc tört részén át látható csupán. - Köszönöm - biccentem meg finoman felé fejem, majd Daróczy úr folytatja. Szavai megértést sugallnak az első pár mondatban, ám mintha mégis valójában már ítéletet mondana felettem. - Forrásai bizonyára azt is elmondták önnek, hogy az üggyel kapcsolatban egy legilimenciára specializálódott aurornak már vallomást tettem - reagálok szomorúan. Porcelán-fehér arcom komor-szép vonásai még hangsúlyosabbakká válnak. Szinte tudtam, hogy ez az egész ügy nem úgy jut napvilágra, ahogyan valójában történt. Az elferdített hírek, a félinformációk csapdájában vergődik az Igazság. Ideje rendet tennem - A férjem évekig bántalmazott engem - kezem magyarázatomat és ugyan egyszerűbb lenne a jegyzőkönyvet a kezébe adnom, amit magammal hoztam, inkább szóban adom tudtára mi is történt azon a pár héttel ezelőtti havas napon a temetőben - Megszöktem tőle és álneveken életem annak tudatában, hogy kutat utánam szüntelen, felhasználva minden eszközt, mely a rendelkezésére áll - mélyet sóhajtok, ahogy egymás után szakítom fel a szívemen alig hegedő sebeket - Itt, Bogolyfalván rám talált. Próbáltam megértetni vele, hogy el akarok válni és, hogy hagyjon engem békében élni, de ő csak azt hajtogatta, hogy nem és nem. Mert az övé vagyok és soha nem szabadulok meg tőle...Mivel neki teremtettek, a tulajdona vagyok és örüljek, hogy megbocsátja a szökésemet - a súlyos szavak, mint gyöngyök peregnek természet által vöröses árnylatú ajkaim közül, hiszen könnyeim már nincsenek, mik ezt megtehetnék - Kétségbeesésemben nem láttam más kiutat, mint kikényszeríteni a rólam való lemondást azzal, hogy... - elakad a szavam. Útját állja a magamtól való elborzadás, ám mégis beszélnem kell tovább - Alkut ajánlottam neki. Életért életet. Leszúrtam a férjemet, de végül ő magát ölte meg - nem tudom folytatni. Ennél több hang már nem tud átjutni kiszáradt torkomon. Lelki szemeim előtt leperegnek újra annak a borzalmas néhány percnek a képei. A rettegés szülte mozdulat, ahogy erőmnek erejével beledöföm a mellkasába a késemet...Az ütés, amivel ellökött magától, hogy azután kihúzza a pengét és letörölje a markolatot...A megannyi hasztalanul elzokogott varázsige amivel annak ellenére meg akartam menteni, hogy az volt az utolsó szava, hogy "Fuss!". Legszívesebben most futnék, de már nem lehet. nincs hová és nincs miért. Kettőnk története körbe, ádáz fogócskánk véget ért. Csak abban bízhatok, hogy a legilimentor által látottak elegek lesznek ahhoz, hogy mások számára értelmet nyerjen az amit tettem. Vállalom a veritaszérumos kihallgatást is, ha a sors úgy hozza. Azonban a saját magamnak való megbocsátás sosem fog menni és sohasem leszek már ugyanaz többé.
|
|
|
|
Éjféli Veréna INAKTÍV
 Phoenix RPG hsz: 211 Összes hsz: 268
|
Ilián (A Károly halála utáni órákban) Nem tudom mennyi időt töltöttem a temetőben Károly élettelen, véres testét ölelve és zokogva szüntelen. A korán leszálló alkony sötét leplét lassan takarta groteszk kettősünkre, mire eszmélni kezdtem. Két könnypatakom már szinte ráderesedett arcom ívére. Testemet a hideg rázta a sírás görcsös rohamai helyett. Elmém próbálta felfogni a felfoghatatlant. Vége. Örökre vége. De ez a vég egyben valaminek a kezdete. Hiszen én öltem meg Károlyt. Szívébe a kést kezem mártotta, még ha ki onnan ő maga is húzta és tette a gyilkosságot így öngyilkossággá. Felemelkedve feje mellől tekintetem arcára siklik. Üres, üvegszerű, hidegséggel néz a semmibe. Ujjaimmal óvatosan húzok lélektükreire szemfedőt, majd finom mozdulattal teszem le fejét a hóra, mintha csak vánkosra fektetném. Térdemen a nadrág és a kabát vérétől foltos. Pálcám mellettünk hever, ahogy rugós késem is csak férjem oldalán. Jobb kezes, így érthető. Közben elkezdett hullani a hó és jókora pelyhei megültek rajtunk és a tájon. Lassan álltam fel és vettem magamhoz pálcámat. Hasztalan próbálkoztam visszabűvölni Károlyba az életet. Nem segített nekem. Talán érezte, hogy én magam vagyok a vétkes? Bosszúja volt ez tettemért? Lepillantottam a fadarabra és szomorú-csalódottan csúsztattam kabátom zsebébe. Ám késemhez nem tudtam hozzányúlni. Kezem már mozdult érte, de félúton ijedten megállt. Ha megfogom, akkor azzal semmivé válik Károly utolsó tette! Azt akarta elérni, hogy ne engem tegyenek felelőssé a haláláért? Önmagát akarta beállítani bűnösnek? Mi másért törölte volna le ujjaim nyomát dacolva agóniájával? Visszahúztam hát kezemet, majd még egy utolsó pillantást vetettem a vékony, fehér hólepellel fedett testre és elindultam. Lábaim és mozdulataink nyomát pedig hamarosan eltüntette a természet téli csodája. Cél nélkül bolyongok és csak az elmúlt órák eseményei, hangjai, képei és cselekvései járnak a fejemben. Orromban érzem a vér és a halál különös édes illatát. Belül üres vagyok. Gondolataim haragokként kondulnak bensőm éteri csendjében. Mintha a lelkem elhagyta volna a testemet. Kiszakadt belőlem és vissza belém talán sohasem talál. Egy foszlány bukkan fel emlékeim szövetéből. Egy füstgomolyag, egy arc és egy tanács. De hol kereshetném meg? Tud-e vajon bármit tenni? Van egyáltalán értelme felkutatni? A válaszokat nem tudtam, akartam, mertem megvárni. Mentem amerre vitt az ösztönöm. Ahol a baj, ott lesz. Ezt még ő fogalmazta meg így. Lássuk valóban igazat mondott-e vagy csupán ezzel áltatott? - Ilián? Kérem… - szólalok meg és hangom idegenül vet visszhangot fülemben. Mintha nem ismerném magam. Kétségbeesett és ijedt vagyok, mégsem sírok vagy reszketek. A gyomrom forog és szédelgek. Másnapos ember érezheti így magát. Rettegés markolja torkomat, de csápjai egyszerre szorítják szívemet és tüdőmet. Fuldokolni és köhögni kezdek. Émelygek. A csónakház ajtófélfájába kapaszkodom. Azt hiszem, ha nem tenném térdeim megrogynának és nem bírnának el engem. Nem testem kilói nyomják őket. Tettem súlya az mi megnyomorít.
|
|
|
|