Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Hangosan kiált fel, hogy aztán a derekamnál fogva tartson meg és így nem esem még nagyobbat. Viszont így kívülről pont olyan, mintha az ölébe ültem volna, pedig nem akartam. Kapálózni viszont nem fogok, csak támaszkodom, hogy ne nehezedjek rá teljes súlyommal. Filmbe illő jelen is lehetne ez, de nem az, nagyon nem. Ijedtségem mellé még meg is ütöttem ugyanis magam, vagyis a jobb csuklómat, amivel kitámaszkodni és az esést tompítani igyekeztem. Azt hiszem holnap nem én fogom keverni a habokat és habarásokat. Viszont meg sem nyikkanok. Jól tűröm a fájdalmat. Méltatlankodását hallva nézek le rá kékjeimmel. - Csak egy volt, de azt szimplán leszúrtam - csúszik ki a számon a visszavágás, de mire felfogom mit is mondtam ki ennyi ember előtt, ráadásul elég hangosan, már késő. Hiába horgasztom le fejem holt sápadttá válva és evickélek ki az öléből, tudom ezt nem úszom meg felismerés nélkül. Mintha ezer meg egy tekintet szegeződne rám, legalábbis ezt hiszem. Rosszabb, mint a tárgyalóteremben. Érzem, ahogy a mellettünk lévők odapillantanak rám és biztosan van, akinek feltűnik, hogy az arcom ott virított jó pár újság hasábján. Már csak ez hiányzott. - Tényleg azt mondtad rám, hogy csontos vagyok? - fészkelem magam vissza a vele szemben lévő helyre és kutakodni kezdek a táskámban. Ujjaim a naplómra zárulnak, amit kiveszek az ölembe. Úgy felsimulok az ülésre, hogy bele is olvadnék, ha ez lehetséges volna. Időt kell nyernem, míg meg nem érkezünk Bogolyfalvára, hogy aztán...Vagy elfussak, vagy mindent elmondjak neki. Nem ilyen módon akartam, nem most, amikor az a valami ami köztünk van miattam szünetel, de lehet jobban járok, hogy így lett. Ha mélyebben megszeretem, rosszabb lenne az elutasítása, a megvetése vagy bármi, amit reagálni fog, amikor megtudja rólam az igazat. Nem merek ránézni, sőt igazából semerre. Szóval ujjaimra szegezem a tekintetemet, mintha  koszt keresnék a körmöm alatt. Tökéletesen tiszták és ápoltak a kezeim. A konyhán ez elvárás és nekem is magától értetődő. Már csak egy megálló és megérkezünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Mindketten a tájat kezdjük nézni. Az üvegnek viszont van egy olyan tulajdonsága, hogy nem csak át lehet rajta látni, hanem tükrözi is felületén a környezetet. Épp ezért lehetséges az, hogy míg kifelé bámulok a fejem állása szerint, addig kékjeim őt figyelik lopva. Nem ismerem a férfiak lelkivilágát. Annyit tudok csak róluk, amennyit kamaszként megtapasztaltam a Bagolykőben. A nevelőapám csak kapzsin számolta hány évig kell még maguk mellett tartaniuk mielőtt megszabadulhatnak tőlem. A férjem olyan volt, amilyen. Egyiküktől sem igazán tudtam mit tanulni érzelmi téren. Bennem sem volt sok régen és most sem, ha jobban belegondolok. Nem csoda, de lehetett volna másképp. Talán most sem késő még, hogy megengedjem magamnak az igazi mély érzéseket. De hogyan kezdjem el? Egy bocsánatkéréssel? Annyiszor mondtam ki a szót, hogy megszámolni sem tudnám. Csak nem volt mögötte tartalom. Egy szidás után, két ütés között. A negatív terhességi tesztek alkalmával. Akkor nem sajnáltam semmit. Most igen. Őszintén. - Tudom megszégyenítettelek a lányaid előtt - kezdek el beszélni olyan hangerővel, hogy ő hallja, ha figyel, de más ne értsen belőle semmit - Sajnálom. Kérlek ne haragudj rám. Nem tudom megmagyarázni. Nem vagyok képes rá...Megváltozni. De ha ezt elolvasod akkor...Azt hiszem pár dolgot megértesz majd - azzal az ölemben pihenő, viseltes naplót felé csúsztatom a kis asztalkán. Visszakaptam a tárgyalás után és a mai napig vezetem. Ott van benne az egész életem. A lelkem lenyomata. Azóta, hogy az első, titokban meglátogatott gyűlésen azt javasolták, dokumentáljuk a velünk történteket. Ez a napló enyhítette a büntetésemet. A Doktornő is azt javasolta folytassam. Most is elvittem neki. Elolvasta. Előtte nincs titkom. Sokak előtt nincs. Miért épp előtte volna, akit kezdek félve ugyan, de megszetetni? Közben feltűnik a bogolyfalvi állomás körvonala. Minden megmaradt utas szedelőzködni kezd, és mint egy méhraj indul el a kocsiajtó irányába. Követni akarom őket. Felkelek. Szerencsére most megingás nélkül tudok elmenni Gábriel mellett, hogy azután igyekezzek elveszni a kisebbfajta tömegben, bár azt hiszem ha akarna utol tudna érni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Könnyebb lett egy kicsit az élet, amióta tudják. Mindenki örült és ez rám is átragadt. Zajos családom lett és hatalmas. Csak kapkodtam a fejemet. Olyan élményekkel gazdagodtam az eltelt idő alatt, amilyenekben például szegény húgomnak Zsófinak biztosan nem volt része. Jókívánságokban, békés estékben, igazi örömteli ünneplésben. Ajándékokkal és őszinte szeretettel. Nagy nevetésekben a terített asztalnál, mert én főztem Gábriel volt feleségének esküvőjén. Ebből nem engedtem, mert valamivel meg szerettem volna hálálni a kedvességüket. Imádtam főzni a menüt. A lányok segítettek mindenben. Ügyesek és viccesek voltak. Ennyit azt hiszem életemben nem kacagtam. Konyhafőnök lehettem mellettük és ez is csodás volt. Lúdgégés marhalábszárból csináltunk levest, rántott hús hegyeket sütöttünk és persze édességek és sós apróságok garmadáját is elkészítettük. Meg a tortát, amit a cukrászunk közreműködésével raktam össze. Ennyi hangos, jó ízűen falatozó embert még sosem láttam. Ott ültem köztük és csak néztem őket. Még mindig én vagyok a leghallgatagabb, de már sokkal természetesebb ez a szótlanság, amit könnyen oldok fel és folyok bele egy-egy beszélgetésbe. Gábriel mellett biztonságban érzem magam. Szeretem őt nagyon. Szerintem nem is tudja, hogy mennyire. - Ezen még nem gondolkoztam. Az árvaházban fehérek voltak a falak. Aztán meg Károly ízlését tükrözte az, ami nála volt berendezve. - fordítom felé arcomat és egyik kezem a mind nagyobbra növő hasamon tartom, a másikkal meg az ő kezét keresem, hogy megfoghassam. Izzad a tenyerem és izgulok. Ma tudjuk meg a babánk nemét és azt, hogy minden rendben van-e vele. - Állatos minta? Lehetnének a patrónusaink, amik védik őt vagy...Merlinre nem tudom!...Ha azt kérdeznéd mit fogok főzni jövő héten, azt simán kitalálnám egy perc alatt, de ezt... - mosolygok zavaromban megilletődötten, majd inkább lesütöm a szememet. Sosem voltak nagy igényeim. Elég volt egy ágy, egy asztal, meg egy szék és egy meleg, biztonságos szoba, hogy boldog legyek. Fejlődnöm kellene ebben is, méghozzá nem is keveset. Talán menni fog az ötletelés nekem is, ha végre biztos leszek abban, hogy a pici egészséges és minden rendben van velünk. Az is sokat fog segíteni, ha tudjuk lányka vagy fiúcska lesz. - Segíts apának és anyának, mutasd meg magad - mondom magamban és simogatni kezdem a hasamat. Jöhetne már a gyógyító, mert ezt az izgalmat nehezen bírom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Szorongatom a kezét és hallgatom, ahogy beszél. Azt hiszem megnyugtat a hangja. Figyelek rá, de igazából bármit mondhatna most, nekem a jelenléte beszédesebb ezer szónál. Neki is fontos a babánk, ami engem boldoggá tesz. Igazi családdá fogunk válni. Nem tudom milyennek kellene lennie, de nekem pont így tökéletes. A hormonok miatt lehet, de néha csak nézem őt és elönt a hála, amiért kiáll mellettem, amiért vele ébredhetek mostanában egyre többször. Még mindig a panzióban van a hivatalos lakhelyem, de már inkább élek Gábrielnél. Lassan ideje lesz átjelentenem a kirendeltségen a tartózkodási helyemet. Nem szeretnék bajba kerülni emiatt. De nem szabad ezen aggódnom, úgyhogy megint arra figyelek, amit mond. - Rám ne nézz én csak énekelni tudok - mosolyodom el a gondolatra, hogy esetleg nekem kellene kipingálni a gyerekszobát - Ha rajtam múlik maximum kották lesznek a falon - fejtem ki egy kicsit jobban a dolgot - Szóval rád bízom, részemről elfogadom azt amit szeretnél. Jöhetnek az állatkák - egyezek bele a faldekorba, aztán fejemet a vállára hajtom. Közben ő ismét megszólal és kérdez. Szeretem, amiért ezt teszi. - Ehetnénk valami édeset...ölni tudnék egy tál madártejért sok habbal- mondom ki, aztán rájövök, hogy képes vagyok az ölés szót úgy kiejteni a számon, hogy nem érzek semmi fájdalmat, ami egy kicsit riasztó. Azt hiszem ez az a fajta áttörés, amiről a Doktornő beszélt a kontrollon. Rendszeresen járok és nem csak azért mert ez a szabadságom egyik feltétele, hanem mert jó hatással van rám a kezelés. Azt mondta a pszichológus, hogy eljön a pillanat, amikor már nem fogok félni a szavaktól. Megértem, hogy attól ha azt mondom ölnék, még nem érzek majd késztetést rá, hogy bármit is tegyek. Igaza lett. Viszont még mielőtt ezt elmondhatnám, szólítanak bennünket. - Jó napot! A nevem Dr. Harmatkürti Johanna - üdvözöl az orvos miután belépünk a vizsgálóba. Mindkettőnkkel röviden kezet ráz, majd felém fordul. - Kérem, feküdjön fel ide, és tegye szabaddá a hasát - mutat egy kényelmes ágy felé, ami mellett egy hatalmas ultrahang gép áll, tele gombokkal, madzagokkal és a közepén egy jókora monitorral. - Ön pedig, oda tud leülni, hogy mindent lásson - beszél ezután a hatvanas évei elején járó, kedves arcú hölgy Gábrielhez. Felkászálódok az ágyra, majd felhúzom a pulóveremet és le a nadrágom korcát. Egy ideje már csak a gumírozott derekakat tudom elviselni. Kíváncsi aggodalommal keresem Gábriel pillantását, hogy azután a még sötét monitort kezdjem nézni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Próbálom felfogni amit mond és látni a képernyőn, amit elvileg kellene. A gél hideg, a masina mozgása a hasamon nem épp kellemes. Főleg, amikor szöget vált és jobban megnyomja. Nem szólok egy szót sem, mert ennél ezerszer nagyobb fájdalmat is csendben el tudtam tűrni. Aztán odapillantok Gábrielre és az ő arcán is ugyanazt a döbbenetet és teljes értetlenséget látom, amit én is érzek. Neki ki is csúszik a száján, amit én is kérdezni akartam. - A kedves neje ikrekkel várandós. Két kisfiú, bár van némi hiba százalék, de elég jól látszódott, aminek kellett - beszél a doktornő kedvesen és megnyugtató hangon - Ikrek? Vagyis...öhm...Két baba? Egyszerre? - nyögöm ki végre, de a szavaim hihetetlenül bután hangzanak. Azt hiszem sokkot kaptam a hírtől. Abban a hitben voltam, hogy egy babánk lesz, akit már most nagyon szerettem. Erre kiderül, hogy ketten lesznek. Ez egyszerre csodálatos és ijesztő. Kezemmel keresni kezdem Gábrielét, hogy belekapaszkodhassak de a szemeim a kijelzőre szegeződnek, ahol tényleg mintha két alak lenne és nem csak egy, főleg ahogy jobban megnézem. Most jól jön, hogy még bujkálásom idején takarítottam egy kórházban és néha belestem oda is, ahová nem lett volna szabad. - Ugye egészségesek? - bukik ki belőlem a kérdés. Le sem tagadhatnám, hogy feléledt bennem az anyai ösztön. Már most aggódom értük, féltem és szeretem őket. Két fiunk lesz! Ezt el sem hiszem! Gábrielre nézek és bátortalanul, már-már bocsánatkérőn mosolygok fel rá, várva arra, hogy vajon ő mit szól ehhez az egészhez. Nem erre készültünk. A szoba elég nagy lesz? Elférünk majd? Mit mondanak a lányok? Milyen neveket adjunk majd nekik? El tudjuk tartani őket? Fel tudjuk nevelni? Ezer meg egy kérdés zakatol a fejemben. Azt is alig hittem el, hogy képes vagyok teherbe esni egyáltalán. Most meg egy ikerpár anyja leszek. Azt hiszem ez egy álom. Érdemlek én ekkora ajándékot az élettől, azok után amit tettem? Nem tudok válaszolni, de abban biztos vagyok, hogy soha nem voltam még ennyire boldog és rémült egyszerre, ami lefogadom látszik is rajtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Meglepődtünk. Mind a kettőnknek kellett pár perc hozzá, hogy felfogjuk, eddigi életeinket, a múltunkban elkövetett dolgok súlyát hátrébb kell tennünk, mert kétszeresen is szülők leszünk. Sosem ijedtem még meg ennyire, mint az előbb. Viszont ahogy a Doktornő kimondta, hogy a kicsik egészségesek, azt hiszem félve ki merem jelenteni, hogy amit érzek az az igazi boldogság. Két fiunk lesz. Szeretnék velük minél tovább otthon maradni, miután megszülettek. Nekem sosem volt részem anyai szeretetben, ezért nekik mindent meg szeretnék adni. Nem. Nem leszek rátelepedő szülő, mint a Nagyanyám, akinek még a felnőtt lánya, az anyám élete felett is hatalma van. Ki is rázott ettől a hideg. Én csak szeretném megnevettetni őket, míg hagyják megölelni, aztán letörölni a könnyüket és begyógyítani a térdüket, mert lepotyogtak a fáról, mint az érett szilva. Mert igenis tessék fára mászni, elevennek lenni. Mi nem leszünk olyan család, hála az égnek, ahol egy valaki basáskodik mindenki felett. Szeretném megtanítani nekik majd, amikor eljön az ideje azt is, hogyan kell viselkedni egy lánnyal. Hogy nem szabad bántani őket, mert az gonosz dolog. Arra buzdítom majd őket, legyenek olyanok, mint az apukájuk. Megszorítom Gábriel kezét és elgyengülve, könnyes szemmel, szélesen mosolyogva nézek fel rá, egy kicsit talán rajongva. - Igaz szerelmem - bólintok rá arra, hogy minden utasítást bizony be fogok tartani. Nem emlékszem szólítottam-e már őt így ezelőtt. Nehezen fejezem ki még mindig az érzéseimet, de most a hormonok kicsit megkönnyítik a dolgomat. Bátrabb lettem tőlük. - Nekem van egy genetikai rendellenességem - fordulok a doktornő felé - Van esetleg rá mód, hogy megtudjuk örökölte-e valamelyikük? - nézek kérdőn a hölgyre. A metamorfságomra utalok genetikai rendellenesség gyanánt, mert izgalmamban nem nagyon tudom hirtelen, hogy itt beszélhetek-e nyíltan. Nem mintha a metamorf mágia ördögtől való lenne, de azért még mindig elég kevesen vagyunk. Sokat olvastam az ELME-ben, és nem csak receptkönyveket. Az önismereti feladataim része volt, hogy tudjak meg mindent a képességemről. Akkor még elsiklottam afelett, hogy öröklődő. Azt hiszem most mégis hasznos lett volna elolvasni jobban azt a fejezetet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Tényleg át kellett volna olvasnom azt a fejezetet, mert most enyhe hidegzuhanyként érnek a Doktornő szavai. Bólogatni azt nagyon tudok, mert értem amit mond, meg fel is sikerült fogni, csak az elfogadáshoz kell pár pillanat. Szóval, amíg világra nem hozom őket, addig nem lehet tudni, hogy metamorfok lesznek-e vagy sem a gyermekeink. Rendben. Akkor itt, most veszek egy mély levegőt és mondok el magamban egy rövid imafélét. Aztán Gábriel szavaira csak megrázom a fejem. Nem szeretnék itt, egy idegen előtt beszélni arról, amiért aggaszt ez az öröklés dolog. Így szépen, türelmesen és csendesen végig hallgatom a hölgyet, akivel leegyeztetünk mindent, aztán már csak akkor szólalok meg a búcsúzás után, amikor kettesbe kerülünk. Kékjeimmel keresem az ő szemeit. Azokat a barnákat, amik olyan lágyan tudnak rám nézni, hogy azt érzem, simogat a tekintetével. Megköszörülöm a torkomat és kicsit lassabbra fogom a lépteimet. - Amikor kicsi voltam, az árvaházban féltek tőlem, én meg magamtól, mert volt, hogy más arccal ébredtem, mint amivel lefeküdtem, míg meg nem tanultam kontrollálni - sütöm le pilláimat és a szégyenkezéstől még ki is pirulok - Nem szeretném, ha velük is ez lenne - magyarázkodok halkan de számára teljesen tisztán érthetően, aztán inkább magam elé kezdek bámulni, de a kezét azt egy pillanatra sem engedem el, mert szükségem van a közelségére. Sosem gondoltam, hogy ilyet fogok érezni, mert mindig féltem ha hozzám akartak érni. Az ő keze más. Egészen más, mint Károlyé volt. - Azt hiszem át kell kicsit gondolnunk a gyerekszoba dolgát - váltok egy kicsit kellemesebb témára és odasimulok a karjához - Két fiú...El tudod ezt hinni? - nevetek felszabadultan - Ez olyan, mint egy álom. Ikreink lesznek! - torpanok meg hirtelen és átölelem, ott az utca közepén. Talán majd megharagszik érte, de most az sem érdekel. Meg az sem, ha esetleg zavarba hozok bárkit, mert egyszerűen most tört ki belőlem az az öröm, ami eddig csak gyűlt és halmozódott felfelé bennem. Megcsókolom az arcát és a fülébe suttogom, hogy mennyire szeretem és, hogy nagyon boldogok leszünk. Mert azok leszünk, ugye?  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Nem könnyű és koránt sem ragyogó dolog anyának lenni, aki ezt állítja az hazudik, leginkább saját magának és mivel elhiszi, így mindenki másnak is ugyanúgy. Egy gyermekkel is megváltozik az élet, de kettővel kész kihívássá válik, mégsem bántam meg, hogy így lett. Ikreink Andris és Armand egészségesek, szépen cseperednek, amit súlyuk és hangjuk ereje is bizonyít. Kezdjük őket hozzászoktatni a világhoz, ami körül veszi őket, ezért ma kijöttünk egy kicsit a szabadba. Fáradt vagyok, de ezt nem látni rajtam, mert metamorf mágiámat használva reggelente eltüntetem a karikákat a szemeim alól. Nem panaszkodom, mert nincs okom rá, még akkor sem, ha néha két karomban a kicsikkel alszom el a hintaszékben. Szerencsére ott van mellette a családom. Nem képesek mindent helyettem megtenni, de amit csak tudnak azt átvállalnak. Gábriel hazaérve vesz le terheket a vállamról és a lányok is szeretnek "babázni". Megtelik a szívem csendes örömmel, amikor néha a kamaszos puffogás ellenére látom, hogy dédelgetik a fiúkat, amikor azt hiszik senki nem figyel rájuk. Lassan rázogatom a kétszemélyes babakocsit és élvezem az arcomat simogató napfény melegét. - Egy ideig még nem terveztem. Azt szeretném, ha a fiúk éreznék, hogy ők a legfontosabbak nekem, és te meg a lányok - fordulok Gábriel felé, majd finoman megsimogatom a karját - De ha kevés az, amit a Bagolykőben keresel, akkor visszamehetek. A Séf már mondta, hogy amikor készen állok munkába állhatok - nézek rá kérdő kíváncsisággal, hogy ő vajon mit szeretne. Nem akarom, hogy igáslónak érezze magát, csak mert én meg akarok adni mindent a kicsiknek, amit nem kaptam meg a saját anyámtól. Az anyagi biztonságunk is ugyanolyan fontos, mint az érzelmi. Hiába a szeretet, ha éhesek maradunk, mert csak ő keres pénzt. Gyakorlatiasabb vagyok mint azt hinné. Talán a bujkálás alatt sikerült megtanulnom úgy élni, hogy a semmiből is teremtsek valamit. A munka mindig áldás volt számomra. Hasznomra vált az a sok évnyi menekülés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Tehát még nem kell visszamennem dolgozni, ezt a tényt csak egy biccentéssel és egy mosollyal veszem tudomásul. Megnyugtató gondolat, hogy nem fenyegeti a családunkat anyagi nehézség. Éheztem már néhányszor életemben, így tudom milyen a nélkülözés, és nem akarom újra átélni. Az árvaházban küzdöttem az utolsó szelet süteményért. Mindig lenyomtak a nagyobbak, azán meg, amikor bujkáltam és épp rendes munkát kerestem, akkor az utcán állva néztem, ahogy mások halomra tömött szatyrokkal sétálnak ki a boltból. Soha többé. Már nem csak én vagyok, már mi vagyunk és soha többé nem történhet ilyesmi. Fejemet Gábriel vállára hajtom, kezem automataként rázza a babakocsit. Jó itt. Békében, csendben. Nagyon jó. Velük. Már lassan le is ereszkedik a szemhéjam és a fejem is billen egyet a fáradtság egyértelmű jeleként, amikor meghallom mit mond Gábriel. Pislogok néhányat, hogy elűzzem az álmot, ami kerülget. - Nyaralás...Idejét sem tudom mikor voltam nyaralni - szólalok meg sóhajtva és eszembe jut néhány emlékfoszlány. Régen a nyaralás azt jelentette, hogy vele, Károllyal sétáltam és tűrtem, ahogy flörtölt a nőkkel, éhesen bámulta őket. Meg kinyúlt karöltűjű atlétában mutogatta magát nekik. Aztán meg én voltam a cafka ha fürdőruhára mertem vetkőzni a Balatonparton. Legyen meleg étel, hűs ital és sex ahol és amikor neki igénye volt rá. Hátha majd egy szép helyen könnyebben fel tud csinálni. Ha nem volt jó az étel, jött veszekedés, ha nem lett elég hideg az ital vagy tiltakoztam a koszos vízben való együttlét ellen, akkor pedig az ütleg. Szerencsére csak kétszer kellett ezt átélnem. A naplómban olvashatott róla Gábriel. Azt hiszem ezért tette fel talán csak most, és ilyen óvatosan a kérdést. Vele más lenne. Ebben biztos vagyok. - Ránk férne egy kis pihenés. A fiúk is biztos élveznék...és nekem is jól esne - mondom ki válaszomat és fel sem merül bennem, hogy megismétlődne az amiket régen el kellett viselnem. Az egy másik élet volt és én is más voltam. Most más gondjaim vannak, amiket szeretnék megosztani a férfival, akit szeretek. - Tegnap kaptam egy baglyot a nagyanyámtól, amiben felszólít, hogy mondjak le hivatalosan a nevemről és minden örökségről - keresem kékjeimmel Gábriel barnáit - Aztán nem sokkal később egy másik levelet is kaptam. Az anyámtól, aki könyörög, hogy csak egy percre láthasson engem és az unokáit... - tanácstalan tekintettel várok segítséget a férfitól, aki boldoggá tesz és akinek fontosabb a véleménye számomra, mint eddig bárkié. Másként látjuk a dolgokat és sokszor ő az akinek élesebb a szeme. Hamarabb megtalálja a megoldásokat. Praktikus ember, amit nagyon szeretek benne. Hátha most is ki tudunk találni együtt valamit.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Olvastam könyveket, nagyon sokat. Azokban nem ilyennek emlékszem a szerelemre. Ott minden érzés szilaj, vad és tomboló. Fiatal lányként arra vágytam, hogy nekem is olyan legyen. Lett is, de már bánom, hogy hagytam magam elcsábítani. Úgy bedőltem a romantikus klisék illúziójának, hogy a fal adta a másikat, meg a szőke hercegem, amikor olyanja volt. A mellettem ülő férfi se nem szőke, se nem herceg, mégis jobban szeretem, mint eddig bárkit. Felnőtt szerelemmel. Olyannal, amiben már fontosabb a béke és a biztonság a heves lángolásnál. Fiainkra pillantva elmosolyodom, mert azért van itt tűz, csak ebben nem égünk porrá. Két ilyen csodát, mint ők, csak valami igazi és erős dolog tudott létrehozni. - Inkább vagyok fáradtan ébren veletek, mint aludjak nélkületek, de igazad van. Jó lenne egyben végig aludni nyolc órát - mosolygok rá a férfira és fejemet megint a vállára hajtom. Így hallgatom végig amit mond. Nem csalódom benne, mert bölcsebb mint én tudnék lenni ebben a helyzetben. Nehéz a saját vérünkről dönteni. - Tudom és nagyon szeretlek ezért is téged, hogy családot adtál nekem - adok finoman egy puszit Gábriel arcára mielőtt folytatnám - Csak attól félek, ha engedek neki, akkor nem tudok távol maradni tőle. Egész életemben arra vágytam, hogy mellettem legyen - sóhajtok mélyet és megrázom a fejem - Sosem érdekelt se a név, se a vagyon, mégis most fáj, hogy nem lehetek az, aki vagyok. Senkinek érzem magam - komorodom el ettől az egésztől - Még a nevem sem a sajátom. Azért ezt viselem, mert éjfélkor találtak és nyugodt baba voltam. Másnap esti ima alatt sírtam fel először. Azt sem tudom anyám hogy hívott volna- keserű a szám, ahogy beszélek, mert most már anyaként én is tudom mit jelent gyermeket a világra hozni és érezni azt a köteléket, ami közte és köztem van. Becsesebb kincs nincs a világon. Nem tudom kitől örököltem a küzdő szellememet, de ha anyámban lett volna, most nem kellene félnem attól, hogy még jobban fog hiányozni, ha találkozunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Rájöttem egy ideje, de mindig képes meglepni, hogy a társamul választott férfi nem csak abban különbözik a volt férjemtől, hogy jól bánik velem, hanem abban is, hogy igazán bölcs. Azt hiszem ezt a tulajdonságát is fel kell vennem azok közé, amiket szeretek benne. Engem most elvakítanak az érzéseim, de ő helyettem is tisztán látja a helyzetet. - Igazad van, ő mindent elveszíthet, velem ellentétben, akinek rajtatok kívül senkije sincsen. Találkozom vele - mosolyodom el félénken, ahogy mindig szoktam, ha nehéz döntést meghozva csak a jósorsomban bízom - Aztán a többi majd kialakul - egy csókot nyomok Gábriel arcára, kedveskedés és hála gyanánt, hogy azután megint a fiúkra nézzek és a fejem a vállára hajtsam. Armand és Andris felébredtek és egymásnak gagyognak, ki tudja miről. Azt olvastam ez az ikreknél gyakori. Külön nyelvet beszélnek, megérzik egymás hangulatát, érzéseit nagyobb távolságból is olykor. Sőt ennél még hajmeresztőbb dolgaik is lehetnek. - Szerintem kibeszélnek minket - hagyom abba a kocsi rázogatását - De az is lehet, hogy azt tárgyalják meg, ma éjjel melyikük legyen az ügyeletes ébresztőóránk - mondom vidáman, mert bár nem hagynak aludni bennünket, amióta megszülettek, nem csinálnék másként semmit sem velük kapcsolatban. Váratlanul jöttek, hála egy törött tányérból adódó véletlennek, meg annak a veszett erős házi pálinkának, amit benyakaltam. Gábrielre pillantva nincs kétségem afelől, hogy ő is ugyanolyan boldog ettől, mint amilyen én vagyok. Bármit is éltünk meg az előtt a főzőverseny előtt, ahol először találkoztunk, mára úgy érzem Merlin, vagy mondhatnám azt is, hogy Isten tenyerébe jutottunk. Van négy csodás gyermekünk és itt vagyunk egymásnak. Mi ez ha nem igazi boldogság? Most már csak amiatt kell izgulnom, hogy kiderüljön, örökölte-e bármelyik fiunk is a képességemet. - Szerinted nem lett piszébb Mandó orrocskája? Andrisnak meg mintha ma világosabb lenne a szeme? - védekezőn emelem meg a kezemet, de nem félelemből, hanem mert megint átmentem aggódó metamorfba - Tudom, tudom...Korai...De azt olvastam, hogy már baba korban is vannak árulkodó jelek. Bele sem akarok gondolni mi lesz majd velük az iskolában. Bemegy a másik helyett dolgozatot írni az amelyikük esetleg metamorf. Többet ülök majd az Igazgatónál, mint amikor még neki dolgoztam - csóválom a fejem aggodalmas, de vidám hangon beszélve közben. A lányokkal ugyan jól kijövök, de látom már most milyen erős személyiségek. Szerencsére szeretik az apjukat és a kicsiket, meg azt hiszem engem is egy kicsit. Ezért kedvesek velem, de mi lesz, ha ez valamiért megváltozik? Jó nevelőanyjuk szeretnék lenni, bár ezt a szót ki nem állhatom.