Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Igazából nem tudom, hogy meglepő-e, de ha valami tényleg érdekel, akkor nagyon is túlfeszítem a határaimat. Pontosan így van ez a kalligráfiával is. Amint feltűnik, hogy a szobánkban, vagy akár otthon valamiből kevesebb van, mint az nekem ideális lenne, útra kelek és bevásárolok. Ez nagyon jól hangzik amúgy, az is lenne normális esetben, de nem ilyen egyszerű. Ahogy ruhákat is Rin rángat el vásárolni, ehhez is minimum három napos felkészülési idő kell a lelkemnek, mire képes vagyok megindulni, és itt még nem is ejtettünk szót arról, hogy arcom - bármennyire is szeretem ezt csinálni, de tényleg - nagyjából azt tükrözheti, mintha hamarosan egy mandragóra kölykökkel teli üvegházba akarnék belépni, amiket nemrég húztak ki a cserépből.
Mondjuk nem is nyúlok annyira mellé ezzel, szóval zsebeim mélyére süllyesztett kezekkel, kabátom karimája mögé bújva battyogok az üzlet felé, hogy hasznos is legyek, mert a végén már komolyan Móric küldött el, hogy menjek végre, mert nézni is rossz a szenvedésem, amit leművelek. Nos lehet, de ő nem értheti meg, hogy ez mégis - komolyan - mekkora teher a… hát mindenemnek. Fütyürészve sétálnék egyébként az utcán, csak nem tudok fütyülni, úgyhogy meglepő módon, mint egy ember közeledek a bolt felé, ahova habozás nélkül nyitok be. Széles mosollyal arcomon integetek az eladónak, aki kicsit vérszegényebben ugyan, de viszonozza. Az egyetlen hely talán, ahol még nem vívtam ki az eladók öm… semmijét, úgyhogy itt még mozoghatok szúrós tekintetek nélkül. Lépteim azonnal a tinták felé vezetnek, ahonnan gondolkodás nélkül kapok le egy kéket, egy feketét és egy zöldet, majd a papírok felé lépkedek, miközben bepillantok az egyik sorba. A lendülettől haladok is tovább, majd ráncolt szemöldökkel tolatok vissza, hogy megálljak a sor végén és kissé félrebiccentett fejjel figyeljem Kiscsibét, aki megbabonázva néz egy egyszerű, fekete bőr borítású naplószerű valamit. Micsoda intim kapcsolat ez!
- Mi a terv? - lépek hozzá közelebb. - Visszasimogatni nem fog ám, sőt, még megnyalni sem. Legalább ettől nem kell félned - hajolok le hozzá, hogy szinte arcába nyomhassam szemtelen vigyoromat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Egy pillanatra ráng meg a szemöldököm a megszólításon, de szemtelen vigyorom még azt is elnyomja, így valószínűtlen, hogy meglátja. Bírom, ha valaki kreatív, de ez erről a névről nem mondható el, főleg, hogy hangjából a meglepettség minden színe sugárzik, én meg értetlen állok, mint abban a mugli filmben, a hosszú hajú csávó a kabáttal (igen, John Travolta - a szerk.), tudod. Jó, nem is baj, ha nem tudod, csak akkor egyértelműen béna vagy, de akkor nem megyek bele. Tényleg nem. Eskü, hogy nem. A-a…
Egy ideig csend van, és már éppen az jut eszembe, hogy fogom magam és itt hagyom, hogy akkor kukoljon meg magában, engem meg hagyjon ki belőle, amikor valami történik. Nem külső szemmel látható, de Kiscsibében biztosan valami van, mert láthatóan máshol jár. Elnyílnak ajkaim egymástól, ahogy szólnék, végül mégis csendben maradok, a szemtelen vigyor is visszafogottabb lesz arcomon. Hah, csak nem kukult meg, hát tud beszélni! Ja, és legnagyobb döbbenetemre olyan szavak hagyják el a száját, amik meglepnek.
- Papírlappal is lehet halálos sebet ejteni egy emberen - vonom meg vállamat nemtörődöm stílusban. Hiába rejtenek el mindent előlem, akkor is megoldanám, hogy mindenkinek is az életét megkeserítsem - még ha halálos sérülést - wtf - nem is okozok -, szóval teljesen mindegy. Mosolyom teljesen eltűnik arcomról, ahogy felegyenesedik, mert folytatja a kis monológját, aminek hatására arcomra a szemtelen vigyor helyett kerül fel egy gonoszkásabb, amit én roppant mód élvezek. Na már most, ez a későbbiekben Kiscsibéről nem lesz elmondható, bár… hm, végül is, lehet megkímélem, mert ma egész jó napom van. Kékjeim zizzennek a toll felé, amit megpöcköl, csillogó kékekkel, szinte odaugrok, hogy megkaparinthassam.
- Merlinre, mennyire jó! Sárkányos nincs? Móric imádni fogja! - nem, valószínűleg egyáltalán nem fogja imádni, de attól én még bőszen kutakodok a tollak között. - Naplót vezetsz? - elég kretén kérdés, tekintettel arra, hogy nemrég egy naplót nézett, szóval logikus, hogyha nem vezetne, akkor nem nézett volna új után, nem? Hangom nem árulkodik érdeklődésről, arról sem, hogy megsértődnék, ha nem válaszol, csak… azt sem tudom miért tettem fel igazából magát a kérdést. De mindegy, mert leesik, mit kért tőlem, így elégedetten hümmögve csapom a tinták mellé a sárkányos - mert volt, ihihihihi! - tollat, és fordulok Kiscsibe felé. - Dumálhattok tovább a naplóddal, még pergament kell vennem - aham, melyik fajtából is? Lehet anya ezért ír listát mindig, amikor bevásárolni megy? Nem is olyan rossz gondolat… Anya! Milyen pergamen kell?! Mosolyogva lépek el Kiscsibétől hátrálva, hogy azzal a lendülettel fordítsak neki hátat és induljak a pergamenek felé. A terv az, hogy meglátom a nevét és eszembe jut. Best plan ever.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Senkinek nem fogok könyörögni azért, hogy élvezzék a csodálatos társaságomat, ami minden együtt eltöltött pillanattal csak még csodálatosabb lehet. Nem. Nem lehet, hanem lesz. Ezek tények, nem kell ágálni ellene, csak fogadd el. Úgy ni. Látod, nem is volt olyan nehéz. Hol is tarto- ja, igen! Szóval Kiscsibe kérésének eleget téve caplatok a pergamenek felé, hogy a várva várt isteni szikra ott se jöjjön el, pedig én nagyon számítottam rá. Hiába olvasom az elnevezéseket, nem ugrik be melyikből van kevesebb otthon, amiből éppenséggel mostanában a legtöbbet használom, mert szeretem megkönnyíteni az életemet. Szóval a legjobb módot választom arra, hogy rájöjjek.
A tintákat és a világ leghaszno- legsze- legprak-... tehát a Móricnak szánt tollat - ez nagyon nehéz kör volt - a pergamenek melletti polcsor egy üresebb részére rakom, hogy kezeim szabadok lehessenek, mint a madár. Fontos kezemnek szabadsága, mert anélkül nem tudom bevágni a gondolkodós pozíciót, ami valahogy így néz ki: kissé kitolt csípő, jobb kezem ujjai állam alá támasztva, bal kezem derekamra vágva, szemöldököm ráncban, ahogy szuggerálom az elém kitett választékot, és próbálom megváltani nagyon szúrós tekintetemmel a világot, egyelőre brutálisan kevés sikerrel, de ennyi után csak nem adom fel! Nem bizony, úgyhogy kitartóan figyelem a kipakolt mindenséget. A mellettem hirtelen feltűnő mozgásra sem figyelek fel, egészen addig, a mozgás maga meg nem szólal. Gondolom nekem.
Fejemet fordítom Kiscsibe felé, így nyer bizonyosságot, hogy bizony nekem intézte szavait, amikor pár perce még elküldött. Oké, tutira nem komplett, hát úgy jár vissza hozzám, mint egy bumeráng, miután ő küldött el. - Nekem - bólintok egyet, magamhoz képest meglepően kedves hangszínnel válaszolok. - A projekt feladatomhoz kellenek - fűzöm még hozzá a jelentéktelen információt, majd kékjeimet fordítom vissza a pergamenek felé, hogy folytathassam világmegváltásomat. Ha ez így folytatódik, fel kell hívnom Móricot, hogy nézze már meg nekem melyik színű lapból van a legkeve- A SZÍN! Kikerekedett szemeim járnak ide-oda a választékon, amíg meg nem találom azt, ami nekem kell. Szélesen elvigyorodom, Kiscsibe felé fordulok - mivel ő van itt, szóval nincs sok választásom -, hogy megoszthassam vele az egyértelműt. - Megtaláltam! - vigyorgok tovább, majd csillogó kékekkel guggolok le, hogy - akaratom ellenére ugyan - kabátom kicsit Kiscsibe lábaihoz simuljon, amíg én nyammogva gondolkodom el mégis mennyit kellene vennem. Egyáltalán nem sietek, a fejmatekhoz sok idő kell, végül megunom, hogy tettessem, vállat vonva fogok meg annyit, amennyit nem szégyellek, és állok vissza Kiscsibe elé ugyanazzal a vigyorral. Micsoda boldogságot okozhat pár papír!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Nagyon szeretem, amikor munkám gyümölcse kamatoztatva van. Jelen esetben ez úgy értelmezhető, hogy a memóriám úgy cserben hagyott, mint annak a rendje, de szerencsére brutálisan jó asszociációs képességgel áldott meg az ég - nem -, szóval meglepően hamar jövök rá a turpisságokra, amik nem is azok, csak ismét máshol járt az agyam, amikor elindultam. Na, hogy min, arról fogalmam sincs, de biztos fontos volt, ha azon kattogtam, szóval megbocsátom magamnak, amiért nem éppen az érdemi dolgokra koncentráltam. Plusz ugye, megoldódott a probléma, szóval vigyorogva pillogok fel Kiscsibére egy halom ugyanolyan papírral a kezemben.
- Meg bizony - bólogatok hevesen, kékjeim akaratlan csillannak fel, ahogy végül ismét elé állok. - Ez például... - emelem kicsit feljebb a pakkot, amit a kezemben szorongatok, mintha muszáj lenne. - Sokkal jobb olyan technikáknál, amikor a betűk inkább gömbölydedek, mintsem négyzetesek, könnyebb az elvezetés, érted? - mosolyodom el szélesen, majd kékjeimet vezetem inkább a többi papír felé, hogy lekapjak egy halvány kéket, ami inkább már szürkére hajaz. - Ez pedig sokkal jobb a négyzeteseknek, mert ha jobban megnézed - teszem kicsit közelebb Kiscsibe arcához. - Olyanok rajta a domborulatok, míg a másikon kicsit síkabbak, így elősegítik, hogy az a franc u betű ne úgy nézzen ki, mint egy befejezetlen ól - véletlenül sem tapasztalat. De. Mindegy, engedjük el, mert feltűnt ám, hogy Kiscsibe valahol teljesen máshol jár, amíg én beszélek, szóval a kékes-szürkés lapot visszacsúsztatom a többi tetejére, a saját pakkomat pedig hónom aljába csapom. Hangosat szusszanok, ujjaim szánkáznak szőke tincseim közé, ahogy a tinták felé fordulok, majd azokat is felkapom, mert úgy néz ki, nem azért kérdezte, mert érdekli, hanem mert megleptem, hogy valamit én is tudhatok, nem csak a könyvmoly levitások egyike. Remek, még vicceskedni is ráér, amikor én… mi is vagyok most? Nem tudom, de nem boldog, ez tuti.
- Csak ne vérezz el - vetem oda félvállról morgósan, bármennyire is kedvelem, ha valakinek van önkritikája, és ez tényleg nem is volt rossz poén, de éppen… Merlinre! Meg vagyok sértődve! Igen, ez a jó szó! Sértett vagyok, amiért nem figyelt rám! Sóhajtva fordulok vissza felé, majd pillantok le rá megemelkedett szemöldökkel. - A suliba. A hieroglifákról szól a projektem, és terveim szerint, mivel a négyzeteknek megfelelő lappal felsültem, a gömbölyded segíteni fog - vonom meg vállamat lemondóan, mert nem adok neki sok esélyt, de a remény hal meg utoljára. Akaratlan pillantok végig Kiscsibén mondandóm végeztével. - Te eddig is ilyen alacsony voltál?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Elgondolkodom, végül bólintok. Igaza van. Seperc alatt megtalálnám a következő alanyomat, akinek névtelenül szívhatnám a vérét, amíg meg nem unom. Természetesen esélytelen, hogy valaha is megunjam saját magam szórakoztatásának ezen formáját, mert túlságosan élvezetes ahhoz. - Ezzel, ha akarnék sem tudnék vitatkozni most - morgom bajszom alatt, hogy gondolataimat szavakba is öntsem gyorsan, mielőtt elszáll a pillanat, és mielőtt a villanykörte felvillanna fejem felett. Megsértődtem. Megsértődtem rá, mert nem figyelt rám, és olyan érzést keltett bennem, mintha a falnak beszéltem volna egész végig, bár lehet a fal előbb reagált volna.
Szemöldökömet ráncolva pillogok le rá. Izgalmas? Mégis mi az izgalmas abban, hogy ahelyett, hogy magával a projekttel foglalkoznék, aminek egyébként vészesen közeledik a határideje, itt állok és beszélgetek, mintha nem lenne jobb dolgom. Apropó… miért is állok itt még mindig? Dumikázok Kiscsibének, mintha nem pár perccel ezelőtt küldött volna el, hogy hagyjam lógva, én pedig úriember módjára megtettem, mentem a saját dolgomra, ő meg ismét itt áll mellettem. Oké, lehet fel kellene adnom a mai napot, és csak bevágódni Rin mellé szenvedni a nap hátralévő részében. - Ja, ööö… - ocsúdok fel, hogy válaszolni is kéne. - Igen. Kalligráfia szakon vagyok a Művészetin, arra kell csinálnom a projektet, csak… napról napra felsülök - nevetek fel hangosan hajamba túrva, mert fogalmam sincs miért toldottam meg plusz információval a mondandómat. Mindegy, csak haladjunk.
Széles vigyorral mérem végig újra és újra, amikor beszélni kezd, nehezen állom meg, hogy az a bizonyos vigyor ne legyen kellemetlenül szemtelen, és valószínűleg nem is sikerül. De megpróbáltam. - Ah, szóval sokat segíthet a bakancs - bólogatok komoly arccal - mivel számat könnyed mozdulattal takarom szabad kezemmel -, hiába árulnak el szemeim. - Nem szeretnélek kiábrándítani, Kiscsibe, de akkor sem mértem fel az erőviszonyokat, ahogy most sem tettem, mert mindketten tudjuk, hogy felesleges - tintákat tartó kezemmel nyúlok a hónom alatt elhelyezkedő pakkhoz, hogy kicsit feljebb tolhassam, amikor elhangzik a kérdés, mellé még mutogatást is kapok. Megszeppenve pillogok a lányra.
- Furcsa kérdéseid vannak - de ez az jelenti, hogy figyelt arra, amit mondtam neki, még ha arca alapján teljesen másik univerzumban is járt. - Konkretizáld, és segítek. Mit szeretnél? - pár infó nem lehet hátrány.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Először megszeppenek hevességén, ahogy közli velem azt, amit gondol. Kissé elnyílt ajkakkal biccentem félre fejemet, ahogy elidőzik tekintetem Kiscsibe arcán. Most komolyan, burkoltan ugyan, de azt közölte velem, hogy úgysem fogom feladni? Igaza van, nem erről van szó, hanem arról, hogy ki is mondta nekem. Halványan elmosolyodom, ahogy továbbra is fürkészem arcát, másik lábamra helyezem testsúlyomat, így csípőmet tolom ki kissé, kell egy kis idő, amíg megemésztem a hallottakat. - Ja, igazad van. Tényleg nem akarom feladni - vonom meg vállamat óvatosan, végül kékjeim esnek az ajtóra, amin valaki kilép, így a hűvös levegő megcsap, szóval kicsit magamhoz térek hatására. Ideje volt már. Csak legyintek egyet Kiscsibe felé arra, hogy nincs hozzá köze. Valóban nincs, de meglepő módon éppen normálisan képesek vagyunk elbeszélgetni egymással, használjuk ki, bár tény, hogy nagyon sok minden megfordult a fejemben, amit mondhatnék, hogy a beszélgetés ne ilyen nyugodt mederben haladjon tovább. Ügyes vagyok, mert visszafogtam magam. Nem kérdeztem. Kijelentő mondat, látod? Na, ezt kérdeztem.
- Hőőőőő, soha nem használtam ki, hogy erősebb vagyok nálad. Maximum azt, hogy leleményesebb - gonoszkásan elvigyorodva nyújtom ki mutatóujjamat, hogy óvatosan böködjem meg homlokát, majd halkan felnevetve húzzam vissza ujjamat. Amúgy fogalmam sincs miért hajlandó beszélgetni velem, amikor látható és érezhető a kettőnk közti ellentét, mégis megcselekszi. Jöhetne az, hogy összezavar, de hazugság lenne, mert nem érdekelnek az okok, én is csak egyszerűen élvezem, hogy szívhatom a vérét, ő meg gondolkodás nélkül vágja rá, ami eszébe jut. Ahogy most is. - Ez elég diszkriminatív, mivel te lány vagy, én meg fiú, ha nem vetted volna észre, szóval a sztoriban nem lehet én az okos lány - vigyorogva csillannak fel szemeim. - Szép taktika, ha erre ment ki, ha nem - vonom meg vállamat én is, majd felnevetve csóválom meg fejemet. - Lepj meg, Kiscsibe, alig várom - féloldalas mosollyal kacsintok rá, majd emelkedik meg szemöldököm a soron következő kérdésen. Soha nem árt, ha konkretizálunk valamit, mert ez nagyjából ilyen “nesze, itt a semmi fogd meg jól” dolog, amivel meg aligha tudnék segíteni. Pedig ebben éppenséggel tényleg pont tudnék is neki. Pár percnyi csend áll be közénk, miután látványosan szenvedve túr hajába, de aztán csak eljutunk a lényeghez! Mosolyogva bólogatok hevesen, kezemet emelem fel és köröző mozdulatokat csinálok vele, hogy folytassa csak, nagyon figyelek.
- Szóval, ha jól értem, akkor a barátod fest vagy rajzol. Aham, ezen már el tudunk indulni - lépek közelebb Kiscsibéhez, hogy kikerüljem valahogy úgy, hogy lehetőség szerint ne lökjek le semmit, így elég közel kerülünk, de nem húzom sokáig, mert menni kell. A bejárat mellé lépkedek, egy kosárba pakolok mindent, magamhoz veszem, majd visszabattyogok hozzá. - Azzal könnyebben lehet eloszlatni a festéket egy nagyobb felületen, így nem kell ecsettel bénázni, hanem megoldod azzal - válaszolok kissé késve a kérdésre. - Na, gyere, elmegyünk a festős cuccokhoz, mert itt necces lenne ilyet találni - fogom meg kezét, hogy húzhassam magam után, végül a polc előtt megtorpanva pillogjak le rá. - Általában milyen képeket készít? Táj? Portré? Mit tudom én, milyenek vannak még - gondolkodom el szemöldök ráncolva egyetlen pillanatig, majd vonásaimat rendezve pislogok Kiscsibére ismét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Szélesen vigyorgok le rá, ahogy mutatóujjam érinti homlokát, végül halkan nevetek fel a reakción. Imádom, hogy ilyen érzelmeket tudok kiváltani belőle, és még csak meg sem próbálja azokat palástolni, hanem telibe a képembe nyomja, hogy Móric, legszívesebben eltörném az ujjad. Van ennél szebb érzés a világon? Kötve hiszem, skacok! Nevetésem halkul, ahogy érkezik a kérdés, szemöldököm szalad ráncba, hümmögve gondolkodom el. - Igen - bólintok egyet végül, hogy azt kövesse a gyönyörű levezetésem, és hangomban rendesen büszkeség van, ahogy kékjeimet vezetem mosolyogva Kiscsibe arcára, aki pedig nemes egyszerűséggel köszöni meg. Haláli, de komolyan! Látok rá egy kis esélyt, hogy mellettem kikupálódik, de nem szaladok ennyire előre.
Éppenséggel a fontosabb információkat is megtudom, lassan, de biztosan, hogy végre elindulhassunk azon az úton, amikor érdemben tudok neki segíteni, és nem csak állok előtte, mint egy kretén. Visszafogott mosollyal biccentek egyet arra, hogy logikus. Tudom, hát nem véletlen találnak ki ilyeneket az okosok, amikért szanaszét adom őket, mert annyira megkönnyítik az életem, hogy nem tudok eléggé hálás lenni. Kis kitérő, a következő pillanatban meg már a festős cuccok előtt állok, és kérdőn pislogok Kiscsibére. Érzem, hogy célegyenesbe kerülünk lassan arra vonatkozóan, hogy ki milyen képet fest, hogy a legjobbat vehesse neki. Magamhoz képest türelmesen várom meg, amíg összerakja a képet - lol, érted, a képet, gihi -, majd nyammogva fordulok a polc felé.
- Egy vonal? Vonalrajzokat csinál? Azok brutál menők! - csillannak fel kékjeim, fordulok is vissza azonnal felé, hogy arcát fürkésszem, mint valami gyerek, hátha többet is megtudhatok erről, de csalódnom kell. Oké, a lelkesedésem nem lankad, mert a vonalrajzok rohadt királyok és valóban szétadom őket. Nem tud többet mondani. Nem csesztetem, pedig élből jönne a válasz erre, azonban visszafogva magam nyúlok el mögötte és fogok ujjaim közé egy papírlapot, majd ceruzát lopok egy tartóból. Leguggolva teszem le magam mellé a kosarat és pillogok felfelé Kiscsibére, megemelkedett szemöldökkel várom meg, hogy kövesse a példámat, és amint megteszi vigyorodom el szélesen. - Ahogy elnézem hadilábon állsz a rajzolással és a festészettel - hangomban nincs él, tényként közlöm, miközben megforgatom a ceruzát ujjaim között. - Na figyu, nem olyan nehéz - csúsztatom ujjai közé a ceruzát, hogyha esetleg nem lenne egyértelmű a célzás. Innen nincs visszaút, kezem közé fogom az övét és lassan kezdem el vezetni a ceruzát a papíron. Igen, fejjel lefelé, de szeretem a kihívásokat, így le sem veszem kékjeimet a papírlapról, miközben beszélek. - Nem nagyon tudok rajzolni, de az egyszerűbb vonalrajzok is elég jól néznek ki - nyelvem hegye bukkan fel ajkaim között, ahogy koncentrálok. - Tessék, Kiscsibe, rajzoltál egy kolibrit. Vért izzadtál közben? - pillantok fel az egyetlen vonalból álló kolibriről az előttem guggoló igazi Kiscsibére. Kedves, de széles mosollyal fürkészem arcát, majd engedem el kezét. Vettem magamnak egy indokolatlan ceruzát és egy papírlapot. Remek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Lehetetlenségnek tartom szavakba önteni, hogy mennyire unatkozom. Mármint komolyba, nincs rá megfelelő szó, mert a nagyon ide már nem elég. Valószínűleg tartom egyébként, hogy sokkal több időt töltök Kiscsibével, mint kellene, mer’ rendesen felkaptam a cuccomat a szobából, elindultam a nagyvilágba, hogy akkor én most foglalkozni fogok az illúzióval - elméleti szinten -, hiszen a friss levegő jó hatással van az agyunkra, nem? Tudja a franc, biztos ezt is brit tudósok állapították meg, de a tavaszi levegő, ha mást egyelőre nem is tett, az biztos, hogy felébresztett. Fejesemből üvölt egy ItaloBrothers dal, aminek nagyon mély dalszövege van, jobb kezemben szorongatom a cuccaimat, míg bal kezem mutatóujjával mutogatok random emberekre énekelve, ahogy haladok lefelé a kastélyból a falu irányába. Biztos értékelik a jókedvem.
Éppen becsusszanok a térre az egyik arra vezető útról, hogy helyből ugorjak fel egy padra és álljak neki fennhangon. - Boom boom boom, That’s how it goes, Everybody get your hands up, come close - nos, a Boom című dal, gondolom mindenki is tudja, de azért elárulom, hogy nem arról szól, hogy kitartott kisujjal teát szürcsölsz. - We gonna dance the day and the whole damn night, Rock rock your body alright - mozgatom meg csípőmet, majd állok meg azonnal, ahogy meglátom a téren átsétáló alakot. Szélesen vigyorogva ugrok le a padról, majd szökkenek a férfi után. - CSÓKOLOM RUBEN BÁCSI - nem mondom, hogy kiabálok, de azért kiabálok, mivel a fejembe még mindig üvölt a dal, szóval kell pár másodpercnyi idő, amíg leesik. Kikapcsolom, letolom a fejemről a fejest, majd pislogok felfelé Ruben bácsira. - Képzelje Ruben bácsi, éppen az illúzióval terveztem foglalkozni. Nem remek, hogy éppen most találkozunk? Gondolom magának nem remek, de én maga helyett is örülök - bólintok egy határozottat, majd vigyorgok fel továbbra is rá. A képlet egyszerű: én tanulom az illúziót, Ruben bácsi bejegyzett, éppen gyakorolni készültem, ő pedig már tud egyet s mást. Én mondom, hogy mindenki is azt akarta, hogy talázzunk ma itt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem is kell ennél csodálatosabb nap és lehetőség ahhoz, hogy gyakoroljam az illúziót pár erre sétáló járókelőn. Ami persze teljesen illegális, szóval nem is teszem meg, mert félek Noncsi bácsi haragjától. Ijesztő tud ám lenni, ha bepipul, de hát, mint eddig mindig, jönnek a megmentésemre: Ruben bácsi alakja rajzolódik ki, én meg ordítva - szó szerint - kapom el. Mint mondtam, csodálatos nap és lehetőség. Mármint nekem, mert szerintem Ruben bácsi egyáltalán nem örül annak, hogy elkapom, és amikor felém fordul, jön a kérdés, ez bizonyosságot is nyer. Széles vigyorral arcomon vigyorgok fel a férfire hevesen bólogatva. Bizony, hogy én!
- De ha nem bácsizom, akkor, hogy hívjam? - biccentem félre fejemet, tekintetemben csillannak meg a kérdőjelek. Ha Malvin megtudja, hogy nem adtam meg a kellő tiszteletet valakinek - amit amúgy tényleg nagyon ritkán teszek meg, a legtöbbjüknek meg fel sem tűnik, ami nem az én saram -, lenyakaz a nő. Szükségem van még a fejemre, hát az ellenállhatatlan mosolyom nélkül nem tudom befűzni Ruben bácsit, hogy segítsen. Rendben, talán azzal sem sikerül, de hátha. Vajon működik nála a hízelgés? Nos… mindjárt kiderül. Nem.
- Azt nem mondanám. Mármint elméletben király vagyok, nyilvánvalóan, de tudja, hogy megy ez - köszörülöm meg torkomat hangosan. - Gyakorlat teszi a mestert, de a suliba járó diákok meg bénák, engedély nélkül nem gyakorolhatok senkin, szóval… tök unalmas - tárom szét karjaimat tehetetlenül, mintha komolyan a világ legnagyobb terhe nyomná a vállamat. Mondjuk így is van, mert szintet szeretnék lépni, jó akarok lenni benne, ha nem a legjobb, és ehhez az kell, hogy Noncsi bácsiék elvárásai szerint teljesítsek. Valamiért megkérték az előttem állót, hogy segítsen a bál díszletében, így nem nyúlhatok mellé.
- Aham! - csillannak fel kékjeim azonnal. - Gyakorolna velem? Mit és hogyan csináljak, meg ilyesmik? Lehetne az alanyom, tudja - csillogó tekintettel pillogok fel Ruben bácsira, akaratlan lépek hozzá közelebb, pillantásom szinte már könyörgő. Naaaaaa!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A még anno Kiscsibétől kapott könyvet, amit tele tűzdelt a színes izékkal, amik ezt meg azt jelöltek benne, még csak nemrég vittem vissza a könyvtárba. Természetesen megkaptam a csúnya nézést, mert a kölcsönzési idő már lejárt, de hát eléggé hasznát vettem, így, hogy nem csak egyszer olvastam el, hanem majdnem mindennap böngésztem benne ezt-azt. Segített, ráadásul talán egy sokkalta egyszerűbb megoldásra is rávezetett a Csipe, hogy tudom eltüntetni a még mindig a kezemen ékeskedő karkötőt, amire akaratlan vetődnek kékjeim. Majd azzal a lendülettel vissza Ruben bácsira. Félre biccentett fejjel, elhúzott szájjal fürkészem egy ideig, majd vonom meg vállamat és bólintok egyet. Oké, akkor Ruben. Nekem lényegében mindegy, csak majd anya higgye el, hogy így történt.
Bárki bármit mondd - inkább ne mondjatok semmit, hadd maradjak meg ebben az illúzióban. Gihi. Érted. Illúzióban. - szerintem Ruben a szíve mélyén bír engem. Szarkasztikusan ugyan, de poénkodik, ráadásul a pad felé sétál, amire le is ül, szóval úgy csillannak fel kékjeim, mint egy szarkának, amikor valami fényeset lát. Hólikreb, győzelem Nber! Komolyba! Ruben segíteni fog nekem! Sietős léptekkel termek a padnál, és huppanok le mellé.
- Valszeg azért nem, mert féltik az ép elméjüket, de hát… - vonom meg vállaimat, és a mondat befejezetlen marad, hiszen akkora kárt csak nem tudnék tenni. Nemhogy tartós illúzióra nem vagyok képes, de még egy asztalt is nehezen formázok meg mások fejében. Egyszer Rint szívattam meg, hogy ott az asztal, közben meg nem volt, de ő meg kinevetett miatta, viszont nem szívathatom állandóan őt. Kell a változatosság.
- Lenne igazából - ingatom meg fejemet, mert Kende is felajánlotta, de az teljesen más, ha olyan van mellettem, olyan segít, aki ért is hozzá. - Szeretem kimaxolni a lehetőségeimet, és szerintem veled megtehetem, mert pöpi vagy benne - dőlök hátra a padon, majd figyelek mosolyogva ismét a szarkasztikus megjegyzésre. Ha ő nem is bír engem, én szétadom őt, ennek okán nevetek fel jóízűen.
- Fogalmam sincs. Szoktam gyakorolni a testvéremmel, már egész jól mennek a vizuális és akusztikus illúziók - préselem össze ajkaimat. - Most tartok ott, hogy össze kéne őket illeszteni, és valameddig megy, de könnyen törhetőek. Nem is vártam csodát, hogy a semmiből sikerülni fog, de azért… ennél többet szeretnék elérni - ingatom meg fejemet, majd emelem fejemet Ruben felé. - Szóval segítesz összeilleszteni őket? Külön-külön már egész jól mennek, ráadásul, ha sikerül, akkor leszedhetném magamról végre a karkötőt is - mosolyodom el szélesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Látványosak. Akaratlan kell mosolyognom azon, ahogy Kiscsibe nagyon durván kifejti nekem a véleményét a vonalrajzokról. Igen, most szarkasztikus voltam. Ennyire senki nem állhat hadilábon a művészettel, de bármennyire is próbálom kivenni a másik arcából, hogy egy halovány tudás van a fintorgás mögött, nem jön össze. Csoda, hogy ismét az első gondolatomat cselekszem meg, ami jön? Ugye, hogy nem? Éppen ezért szedem össze, ami kellhet, majd guggolok le a sor közepén és várom meg, amíg Kiscsibe csatlakozik hozzám. Óvatosan fogom meg kezét és vezetem a papíron a ceruzát vele, hogy higgye már el, nem olyan ördögtől való dolog ez. Simán kinézem belőle, hogy olvasott már mindenről is ezzel kapcsolatban, de az teljesen más. Úgy elveszik a dolog varázsa, ami az egészben a legjobb. Ajkaim között bukkan ki nyelvem hegye a nagy koncentrációban, egyetlen egyszer sem szakítom el pillantásomat a papírról, mert fejjel lefelé sokkal nehezebb megtartani az arányokat, én meg éppen azon vagyok, hogy segítsek Kiscsibének, nem azon, hogy fejvesztve meneküljön a madár elől, amit lerittyent. Végül mosolyogva pillantok fel.
- Nézőpont kérdése. Lényegében ezt is te rajzoltad - vonom meg vállamat lezseren, miközben kissé oldalra fordítom fejemet és támasztom arcomat térdemre, ahogy hallgatom. - Az egyszerű dolgok a legkirályabbak, mert nincsenek túl gondolva. Ezért egyszerűek - nyammogok elgondolkodva, majd bólintok egy határozottat. Ja, valahogy így lehetne körülírni az egyszerű fogalmát. - Naná. A tied - mosolyodom el szélesen, majd támaszkodom térdemre, hogy felálljak, végül hitetlen nézzek lefelé Kiscsibére. Ráncba szalad a szemöldököm, miközben lehajolok, hogy ujjai közül húzzam ki a ceruzát és dobjam be a kosárba. Hajamba túrva nevetek fel.
- Állj már le a hegyezővel - nevetgélek tovább, fordulok végül a mellettünk lévő polcsor felé. Hümmögve állok pár pillanatig előtte, majd szedek le Kiscsibének egy ceruza csomagot, amiben mindenféle vastagság - te perverz - van, végül kapok le egy hegyezőt is. - Tessék. Hegyező is van, és olyan ceruzák, amik valóban megkönnyítik a vonalvezetést - mosolyodom el szélesen, majd kapom fel a kosarat. - Öröm volt találkozni Kiscsibe, majd tala a kastélyban - intek felé egyet lazán, ahogy ellépek mellette, majd slattyogok előre, hogy kifizethessem az eszközöket, amibe az indokolatlan ceruza és papírlap is beletartozik, amin Kiscsibe kolibrije van. Utolsót intek felé, majd lépek ki a boltból, hogy a kastély felé vegyem az irányt, ahol folytathatom a szenvedést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Vállamat vonom meg. Lehet nem tudok ártani nekik olyan szinten, mint ahogy ők azt hiszik, de akkor sem tartom okénak, hogy random embereket illuzionálgassak, pedig amúgy tök poén - nem csináltam gyakran, és csak kisebb poénokat eresztettem el -, de így meg nem lépek feljebb. Ráadásul a gondolattól, hogy valóban megszabadulhatok a karkötőtől csak még inkább felpörgök, szóval ha Ruben bá-, khm, szóval ha Ruben itt akarna hagyni, akkor sem engedném el olyan könnyen, mert elég volt már a karkötőből. Noncsi bácsiék tudják, hogy kell lekötni egy Mórocz figyelmét egy tanévre, nem is volt velünk semmi baj. Taktikus.
- Há’ pöpi - ismétlem el, miközben megvonom a vállam lezseren. - Pöpec, tudod. Király - billegtetem fejemet kicsit, lehunyt szemekkel magyaráznék tovább, ahogy felemelem mutatóujjamat is, hogy telecsapjam az étert szinonima szavakkal, de semmi más nem jut az eszembe, úgyhogy hoppon vagyok. Leengedem az ujjamat, vigyorogva fordulok Ruben felé és magyarázom el neki a helyzetemet, amire a legnagyobb egyetértéssel megspékelt bólintást kapom. Már most szanaszét adom, hogy Rubennel gyakorolhatok, és komolyan segít benne. Merlinre, Móric el sem fogja hinni, ha elmesélem neki, hogy sikerült befűznöm.
- Dehogynem zavar. Tiszta izé… - milyen értelmes mondat. - Kis rávezetéssel ugyan, de szerintem arra is rájöttem, hogy szedhetném le, szóval csak még jobban kellene az erősítés az illúziók között - bólogatok magabiztosan, majd állok meg a mozdulatban és röhögök fel hangosan Ruben szavain. - Ez elég perverz - szögezem le tovább röhögve, majd fagy belém a minden is, ahogy összecsapja tenyerét. Ember, nem szabad elfelejtenem, hogy ő ugyanúgy creepy még mindig. Hevesen bólogatok, csillogó kékjeimet le sem veszem róla, ahogy közli, becsüljem meg. Ó, de még mennyire! Elképzelni sem tudja mennyire, de mennyire meg van becsülve, és ez most nem szarkazmus, hanem tényleg.
Torkomat köszörülöm meg, ahogy előre fordulok. Lehunyom szemeimet, magam elé képzelem a kolibrit, minden kis részletével együtt, ahogy mindig megálmodom, végül szárnyának hangjával igyekszem kiegészíteni a képet, hogy utolsó lépésként terjesszem ki és lássa meg Ruben is, ahogy a kolibri előttünk repked ide-oda. Gyorsan teszi, míg szárnyainak gyors mozgása által generált hangja jut el a fülünkbe. Alsó ajkamat beszívom a nagy koncentrálásban, a madár kitartóan repked, meg-megállva nézelődik, majd reppen tovább pár métert. Kékjeimet kinyitom, Rubenre emelem azokat kíváncsian, hogy mégis mi a véleménye, amikor a tér végén felhangzó gyermek nevetésre terelődik a figyelmem és az illúzió eltűnik. - Ne már, bakkerka! Pedig most… aj! - szusszanok durcásan, majd térdelek könyökömre, hogy tenyerembe támasszam arcomat és bámuljak előre. - Ennyi. Túl könnyen törik és még nem jöttem rá a módjára, hogy tudnám jobban kitartani. Csak azt ne mondd, hogy reménytelen vagyok, mert akkor befejeztem - morgok bajszom alatt sokkal ingerültebb hangon, mint eddig bármikor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Hagyom, hogy Ruben megnézegesse a karkötőt, aminek én már minden milliméterét olyan jól ismerem, mint a tenyeremet. Másik kezembe támasztom arcomat, térdemre könyökölök, látványosan forgatom meg szemeimet, hangosan sóhajtok. Tényleg nem szeretem, de ennek legalább van értelme is: segít fejlődni. Oldalvást sandítok Rubenre a kérdése miatt, majd vissza előre. - Tartós illúzió, így rájöttem arra, hogyha magát az illúziót nem tudom megtörni, hogy a karkötő eltűnjön, koncentrálok magára a karkötőre, mint megfogható dologra. Rin és Kiscs- Li-, bah, szóval Amélia segítettek, sőt… - tartok pillanatnyi szünetet. - Kapcsot rakok rá illúzióval - bólogatok erőteljesen. Egyébként a terv nagyon jó, szanaszét adom, hogy egy sokkal egyszerűbb megoldásra vezettek rá, mint amire én gondoltam először, de a kivitelezés nem olyan egyszerű, mint akkor tűnt. Igazából parálok attól, hogy esélyem sincs.
Kérésre teremtem meg az első illúziót, ami eszembe jut ismét, mert bírom a kolibrikat, tiszta parák, hogy pillanatok múlva ismét a semmibe tűnjön el, mintha ott se lett volna. Hangosan és haragosan fújtatok egyet, mintha ezzel segítenék magamon vagy akár az illúzió megtartásában. Felkapom fejemet Ruben szavaira, az előző durcázás sehol nincs, széles vigyorral arcomon figyelem, ahogy az illúzióm ismét megjelenik, csak immár ő idézi elő. Csillogó kékekkel, minden szavára hevesen bólogatok a férfinak. Nem az illúzióval van a baj, hanem velem, mert könnyen eltéríthetnek. Ráncolom szemöldököm a folytatásra, megszeppenve pislogok a madárra, ami megáll, majd hümmentve egyet fordulok megint előre és meredten a madarat nézve húzom rá saját illúziómat. Itt-ott remeg meg a valóság és az illúzió közti határ, ahogy minden koncentrációmat az apró lényre összpontosítom, akinek vibrálva ugyan, de megváltozik a színe, hogy Ruben lássa: az ő illúziója kikerült a körből, az enyém van itt. A zöldes-kékes árnyalat helyett pompázik a madár narancssárga színben, szárnyai mozdulnak, hogy azok gyors mozdulásának hangja ismét elérjen a fülekbe. Nyelvem hegye bukkan fel ajkaim között, ahogy koncentrálok, mert nem ronthatom el. Túl sokszor kezdtem már elölről otthon is, a kastélyban is, és valami mindig megzavart vagy tönkretette az egészet, de most sikerülnie kell. Mert nem hihetik azt Noncsi bácsiék, hogy haszontalanok voltak az órák, hogy feleslegesen belém energiát fektetni. Magam miatt kell sikerülnie. Az elhatározással együtt hagyja abba a madár tollazata a vibrálást, a valóság tűnik el körülöttünk, hogy a kolibri zavartalanul repüljön egy virághoz és álljon neki… nos, kolibriskedni. Pontosan.
- Valahogy így jó? - minimálisan erősítem fel a szárnyak csapkodását, hogy véletlen se nyomja el Ruben vagy az én hangom, miközben a férfire pillantok. Mondjuk most pont nem történt semmi olyan, ami kizökkenthetne. Vagy csak nem érzékeltem? Nagy ugrás lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Vállat vonok arra, hogy meglepte. Lényegében nem az én érdemem, mert onnan jött a segítség, ahonnan a legkevésbé sem számítottam rá, és napokig tartott belátnom magamnak, hogy nem mondd hülyeséget, majd jött azzal a hülye könyvvel, amit tüzetesebben átolvasva, találtam benne olyat, ami segíthet. Ki gondolta volna, hogy éppen az segít, akinek állandóan szívom a vérét? Para, mi? Most vonatkoztassunk el attól, hogy nemrég vallotta be, kedvel, mert az akkor és ott még nem számított. Most meg... fene sem tudja mi számít az illúzión kívül jelenleg. - Aham. Voltak próbálkozásaim, elég sok. A formája megvan igazából, már csak a kapocs hasznosságát kéne belevinnem, de egész jól haladok szerintem - ráncolom a szemöldökömet elgondolkodva. Végül is, Ruben azt mondta nem vagyok reménytelen, ráadásul tényleg minden tőlem telhetőt megteszek, hogy haladhassak, ez alól meg a karkötő sem kivétel, mert ha akarnám sem tudnám elfelejteni, hogy a csuklómon nézőkézik. Mondjuk be kell látnom, hogy jobb, mintha az eredeti ötletet kaptuk volna meg: hatalmas pecsétek a homlokunkra. Mit ne mondjak, így is jelenségnek számítunk Móriccal, de két hatalmas pecséttel a homlokunkon, csak még inkább. Hah, mekkora poén lett volna!
De nincs idő ilyeneken merengeni, mert Ruben bedob a mély vízbe, én pedig a legjobb úszóként csapatom magam a part felé, hogy valamit felmutathassak neki. Koncentrálok, szavai mégis eljutnak hozzám, így lassítok a tempón, ami túl gyorsnak bizonyul, és amint megfogadom tanácsát, máris sokkal jobban megy. Az illúzió rendesen ölti fel alakját, pontosan úgy, ahogy lelki szemeim előtt kell neki, ámbár még kicsit kezdetlegesnek látom, ahhoz képest, hogy a művészet a mindennapjaim részét képezi. Sok mindent elmond. Félre biccentett fejjel, kissé értetlenül pillogok Rubenre, mert fogalmam sincs miről beszél, de végül elengedem, mert muszáj vagyok szélesen és elégedetten elvigyorodni.
- Pöpi - ismétlem meg utána, majd fordítom fejemet a madárra és a virágra. Lábam kezd el fel s alá járni, ahogy fürkészem őket. Meg kell mozdulnom, és nem csak fejforgatásról van szó, hanem rendesről és meg kellene érintenem, miközben tartom az egészet. Mélyet sóhajtok, közben hunyom le szemeimet, majd térdemre támaszkodva állok fel és kicsit bizonytalanul indulok el a madár felé, hogy végül mellé érve guggoljak le. Minden rendben van. Én irányítok, ez az én illúzióm, minden rajtam múlik. Én meg tudom, hogy sikerülni fog. Óvatosan mozdítom kezemet, lassan nyújtom előre, majd érintem meg a madarat, aki pontosan azt csinálja, amit akarok. Semmit. Kolibriskedik tovább. Szélesen vigyorodom el, csillogó kékekkel fordulok hátra Ruben felé. - Megcsináltam! - kiáltok fel örömittasan, majd bököm meg még egyszer a madarat, mintha valami játék lenne. - Merlinre! Tényleg sikerült, Ruben! - nevetek fel hangosan, ahogy hajamba túrok, majd felállok, és ahogy vissza indulok a pad felé, lábam nyomán úgy tűnik el az illúzió is, hogy mire lehuppanok Ruben mellé, már ismét a kolibri nélkül legyünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Aham, valahogy úgy - automatikusan nyúlok a karperechez, hogy gyilkos tekintettel méregessem, miközben mutatóujjammal piszkálom. Még mindig tartom, hogy Noncsi bácsiék aztán tudják, hogy kell lekötni egy kamasz figyelmét. Valami ilyesmivel, főleg, hogy a megfelelni akarás csak még inkább tobzódik bennem. Csak abban reménykedem - de ebben komolyan nagyon -, hogyha szintet lépünk broval, akkor nem kapunk még valamit a nyakunkba. Nem gondoltam túl a csat megtervezését, az egyszerűség híve vagyok amúgy is, ráadásul lusta is, szóval igyekszem minél logikusabban és kivitelezhetőbb dolgokat megfogni, amik agyamba kerülnek. - Az eredeti ötlet két hatalmas pecsét lett volna a homlokunkon - avatom be Rubent. - Felőlem harang is jöhet a nyakamba, csak pecsétet ne - bár azért… poén lenne. De így is tök nehezen ússzuk meg az órai feleleteket, nemhogy pecséttel a fejünkön. Úgy aztán minden tanerő is kiszúrna minket.
Lassan formálom meg a madarat gondolataimban, hogy végül kiterjesszem a körülöttünk lévő térre is valahogy próbálkozva teljesen kizárni a mellettem ülőt. Dohányzik. A füst kesernyés szaga issza bele magát orromba, amitől az ráncba szökik, az illúzió pedig meg-meginog ennek hatására. Gyorsan korrigálom, a szagot zárom ki elmémből, így a vonalak nem mosódnak el, hanem határozottan körvonalazódnak megadva a madár testét. Ruben hangja eljut hozzám, követem az instrukciókat, azonban éppen annyi időt hagyok elmémnek, hogy felfogja azok jelentését, de gondolkodni már ne legyen rajtuk időm, különben a koncentrációmnak vége, és éppen ezt szeretném elkerülni. Mindenáron.
Végül vigyorogva fordulhatok mostani tanárom felé, hogy megszeppenjek első körben. Tapsol. De nem érzem úgy, hogy ez a taps szarkasztikus lenne, hanem komolyan tapsol, mert elismeri, hogy sikerült? Csak még szélesebb lesz a vigyorom ennek hatására, mint egy gyermek huppanok vissza mellé a padra. Kíváncsian emelem rá kékjeimet, serényen bólogatok a szavaira. Zsúfolt és hangos helyen. Rendben. Vettem főnök! Elnyílt ajkakkal figyelem, ahogy az ő kezén az én karkötőm pontos mása jelenik meg.
- Vóóóóóó, de menő! - adok hangot a bennem lévő meglepettségnek. - Ah, igen. Mondom. Szóval… - emelem kettőnk közé a kezemet én is, hogy tudjak közben mutogatni, mintha én oktatnám a másikat. Muhahahaha, fordult a kocka? Nem. - Ide gondoltam egy egyszerű óraszíjat igazából. Egyszerű, nem igényel olyan részletességet, mintha valami megábbat akarnék, plusz kivitelezhető az én szintemen - bólogatok párat a végén. - Felőlem csálé is lehet és szakadt, mit bánom én, csak szedje le rólam - pillantok Ruben karkötőjére a sajátomról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Túlzásnak érzem, hogy jövő hétre lekerül rólam, de ha Ruben mondja, elgondolkodom rajta, még ha nem is hiszem. Mármint tényleg nem. Eddig mindegy volt mennyit ültem fölötte, éppen a lényeget nem tudtam megcsinálni. Habár a direkt illúzióval is így voltam, és most mégis sikerült. Ruben utasításait követve, rendben van, de sikerült. Talán a jövő héttel sem nyúl mellé, franc sem tudja. Vállat vonok a harangra. Igazából komolyan mindegy, hogy melyik jön, csak ne a pecsét legyen a homlokon, mert azt nagyon nehezen viselném. Oda lenne a kisfiús sármom, így nehezen csajoznék, főleg, hogy tartós illúziót, ha arcon pörgök sem tudok létrehozni, arra meg kevés esélyt látok, hogy Noncsi bácsiék megszánjanak. Nézőpont kérdése.
- Nem a karkötőd, hanem az, hogy ilyen könnyen feltűnt - bólogatok hevesen, majd állok neki még hevesebben magyarázni, és legnagyobb megdöbbenésemre szavaimmal együtt csinálja meg Ruben a karkötőjén azt, amiről magyarázok. Még csak meg sem kellett erőltetnie magát! Hát ez brutálisan király! Végül szavaira bólogatok. A csat sem rossz ötlet, most hogy így mondja, és rátesz még egy lapáttal azzal, hogy megcsinálja, majd még egyszerűen le is pattintja a karkötőt a csuklójáról. Kikerekedett szemekkel figyelem, ahogy tenyerébe ejti azt.
- Na jó, ez már komolyan a legegyszerűbb - figyelem a tenyerébe ejtett karkötőt, majd pillantok vissza a sajátomra. - Oké - jelentem ki, majd hunyom le szemeimet, hogy magam elé képzeljem a csatot, amit Ruben karkötőjén láttam másodszor. A formája, a praktikussága és minden apróbb - és általam megjegyzett - részletet követően esnek kékjeim a karkötőre, hogy valahogy megjelenjen ott is. Meg is jelenik, ezzel nincs is baj, ám amikor másik kezemmel nyúlnék oda, hogy lepattintsam, a csat eltűnik. Elhúzom a számat, majd még egyszer megpróbálkozom vele: mindent kizárok magam körül, csak és kizárólag a csatot látom magam előtt, ami hullámzik, majd ismét eltűnik. Szusszanva pislantok fel Rubenre. - Maradok az eredeti tervemnél, annak legalább a szíj része már megvan biztosra - vonom meg vállamat, miközben a karkötőt piszkálom mutatóujjammal. - De kösz. Tényleg - mosolyodom el szélesen a férfi felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Szerintem annyira nem stresszeltem rá erre a bulira, mint kellett volna. Jó, mondjuk tény, hogy legelőször áprilisban jutott eszembe Rin születésnapja, aztán úgy kiment a fejemből, mint annak a rendje. Logikus, hogy a születésnapja előtt két nappal esett le a tantusz, ráadásul éjjel, szóval Móric annyira nem örült a villanykörtének a fejem felett, amit hangos hőbörgéssel fogadtam. Meg néhány igencsak válogatott káromkodással. No, de mindegy, a lényeg, hogy sos-ben gondolkodtam kikről beszélt Rin a mindennapok során, akiknek mindenképpen jelen kell lennie a bulin, mert gondolom spanok, ráadásul a szórásból Brightmore sem maradhatott ki, mer’ Rin úúúúgy szereti a profot, hogy na. Érte mindent megteszek. Szóval szépen lepasszoltam a felelősséget, hogy rángassa el más a férfit. Ha sikerül neki vagy nekik. Gihi. Problem solved.
Ja, a lényeg, hogy simán megszerveztem mindent egészen időben. A meghívókat kiküldtem, bevásároltam mindenféle dán nasiból, szereztem neki dán sört, meg minden másik piát is, ami a zsebpénzem nagy részét felemésztette, de éppen maradt annyi, hogy a tökéletes ajándékot vehessem meg neki. Tudod mit kap? Hajolj közelebb, elmondom, tesó: katicabogaras fogkefe tartót. Brutál király, és a poén, hogy Dániában csinálták. Legjobb legjobb barát vagyok ever. A tó mellett az egyik asztalt pakolom éppen arrébb, amikor pontban hétkor libben be egy lány társaság a helyszínre, lepakolják a hozott cuccokat, majd csusszannak arrébb és foglalnak helyet az egyik padon. Nincs időm feleszmélni, mert rá pár percre belibben még egy társaság, szóval a legjobb dolgot teszem, amit tehetek: írok Kendének, hogy szedje már a lábát, bakkerka, mert itt valami nagyon nem jó. Azért annyira nem akadok fenn a dolgon, inkább vállat vonva csinálom meg az utolsó simításokat, hogy végül a kérdező lány felé pislogjak. - Ja, aha. Mindenből is lehet inni meg enni, amolyan közös, vágod - túrok mosolyogva tincseim közé, hogy meredten szuggeráljam a tóhoz vezető utat, hátha felbukkan a dude. Mert igazán megtehetné már.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Kezdek nagyon mérgike lenni, ha őszinte szeretnék lenni. Senki nincs itt, akinek itt kellene, bezzeg akiknek nem kellene, azok meg itt vannak. Elképzelésem sincs kik ezek az emberek, de nem baj, mert rezzen a telefonom és Kende neve villan fel, alatta az üzenettel. Hát ez rem-. Micsoda? A góré? Mi? Ez a gyökér komolyan elhozta? Nem, várjatok. Komolyan sikerült neki? Mégis hogyan? Annyi kérdés zakatol a fejemben, hogy képtelen vagyok a külvilágra koncentrálni, valószínűleg a fejemre is kiül meglepettségem. Ez lehet az oka annak, hogy egyáltalán nem veszem észre Rint, csak amikor előttem áll, én meg kapkodó mozdulatokkal teszem el a telefont.
- Mi a- Merlinre! Te honnan kerültél ide? - röhögök fel, majd fél karral húzom magamhoz tarkójához téve könyökhajlatomat és csókolok hajába, mert kell egy kis idő, amíg felfogom, hogy fogalma sincs, hogy ma van a szülinapja. Ez egyre jobb! - Ööö… Kiscsibének - bólogatok pár határozottat, majd borzolom össze a haját, hogy gyorsan megírjam Kendének: a születésnapos nem tudja, hogy születésnapos, szóval ehhez kellene tartani magunkat, amíg az érdemi része a bulinak meg nem érkezik. A telefont zsebembe dugva merevedek meg, még mindig magamhoz ölelve Rint, ahogy meglátom Kendét felénk sétálni. Brightmore-ral. És ismét kiül arcomra a döbbenet, karom csúszik lejjebb Rin nyakáról vállára. Kell egy kis idő, amíg feldolgozom az infót, jó? Hagyjál már, bakkerka, hogy mókus legyen a szobatársad! Végül hatalmas vigyorral csapom ki a lángos pózt azt kiabálva, hogy, idézem: “aaaaaaah”, végül fogom meg Rin kezét és húzom magam után, hogy Kendéék előtt torpanjunk meg.
- Maga tényleg itt van? Megbökhetem? - elhinni sem akarom, szóval mutatóujjamat már készenlétben tartom. Pár másodperc múlva eszmélek fel, hogy bámulom a profot, így Kende felé fordulok. - Te akkor elmebeteg állat vagy, dude - vigyorgok telibe az arcába, majd emelem kezemet koccra. - De brutálisan király. Jaj, tesó, heniál, komolyba - dobom ide meg oda csípőmet, mintha csak beállt volna a derekam, de ez amolyan győzelmi tánc a lángos póz után. Belefér.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Fogalmam sincs, hogy csináltam, de bakkerka, eddig minden klappol. Hoztak piát, nasit, Kende elhozta Brightmore-t, amit még mindig nem tudok felfogni, de megvan történve, vágod? Olyan passzív ez a szerkezet, a veszett mókus sem látott még ilyet, de csak fogadd el, és lépj tovább, mert: istentelenül jó buli elé nézünk. Vállam felett fordulok hátra, reflexből engedem el Rin kezét, ahogy Lili a nyakába ugrik, majd fordulok még jobban hátra.
- Csettiiiiiii! - integetek haveromnak, mintha méterekre állna tőlem, és nem mondjuk csak kettőre. Whatev’, ezt is el kell engedni, mint a mai nap legtöbb momentumát. Észbe kapva fordulok vissza Lili felé. - Hé-hé-hé - fejtem le Rinről karjait. - Hagyd a csajom - bólogatok határozottan párat. Nagyjából kettő tizedmásodperc telik el és röhögök fel hangosan. Nem lehet ezt komolyan bírni, főleg, hogy a dude is berobban és szanaszét adom minden megmozdulását.
- Kur- khm…, szóval rohadt jó vagy tesó - pislogok Brightmore-ra, aki mondjuk nem nagyon zavartatja magát miattunk, sőt, még a buliba is beszáll, bár pakolni éppen nem segít. Amit a kezembe nyomnak pakolom kifele, segítek Kendének a rekesszel, majd merevedek meg tanárunk szavain. - He? - adok hangot értetlenségemnek, miközben lassan ugyan, de biztosan bootol be az agyam. Komolyan inni fog velünk a Sárkánytan tanárunk? Teljesen döbbenten igyekszem elkapni Kende tekintetét, hogy némán kérdezzem meg, hogy miafaszén, majd tárjam ki kissé karjaimat. Kérdés nélkül veszek ki a rekeszből egy sört, majd pattintom le a pad szélén kupakját, a dudi kezébe nyomom, végül magamnak is nyitok egyet. Azonnal ráhúzok, mert ez komolyan hihetetlen.
- Csakhogy világos legyen tanár úr - mondjuk már a nyitott sör van a kezemben, ittam is belőle tanárom szeme láttára, és nem szólt, úgyhogy elég egyértelműek a dolgok. Lehet meg kellett volna fordítani a sorrendet és előbb kérdezni, aztán inni. Már mindegy. - Iszik velünk? És nem fog szólni, hogy mi is azt tesszük? Mármint… komolyba? - egy mosolyt kapok és egy bólintást, amire esik le az állam. Jó, kicsit lelomboz, hogy azért ésszel kell lennünk, mert mégis tanár és akkor ő igazából felügyeletként van itt, de… aztaleborultszivarvégit. Ez komolyan megtörténik? Lassan araszolok Kende mellé. - Tesó, ez megtörténik ugye? Nem álltam be vagy ilyesmi?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Hol ide, hol oda nézek, de nagyon nehezen van meg a fonál. Olyan gyorsan történnek az események, alig bírom követni, és nagyjából most vagyok képes átérezni Kendét. A lassú bootolás elég sok hátránnyal jár, vágod? Pfölve röhögök fel haveromon. Elfogytak a szavak, de szerintem már mindegy, elnézve tanárunk vigyorát, amit betol. Együtt érzően veregetem meg vállát, hogy ezt ássa el, majd már bontom is a körünket, majd kérdezek. Mondom én, hogy rossz a sorrend, szóval csak lelegyintem haveromat, hogy akkor így már mindegy.
Éppen reflektálnék Kendére, de magunk mellől hallom meg a köszönést. Megszeppenve fordulok arra, majd vigyorodom el szélesen. - Furcsaj! - közlöm hangosan is mégis ki robbant be a bulira, legnagyobb megdöbbenésemre. Meghúzom sörömet, majd fordulok teljesen a lány felé. - Nem gondoltam volna, hogy eljössz. Lázas vagy? - nyúlok homlokához, hogy rátegyem tenyeremet, mintha tudnám, hogy mégis mikor lázas egy ember. Azt sem tudom legtöbbször hányadikán van elseje, nemhogy még ehhez is értsek. Fárasztó majdnem tökéletesnek lenni amúgy is.
- Iszol valamit? - kérdezem meg mosolyogva, majd hátrálva egy lépést mérem végig, mert eddig fel sem tűnt mégis, hogy ki van rittyentve. Elismerés ül ki arcomra, ahogy megnézem magamnak a lányt. - Jól nézel ki. Kitettél magadért - bólogatok szemtelen vigyorral ajkaimon. - Ja, szóval kérsz valamit? - lépek az asztalhoz könnyedén, majd az alkoholos italokat tolom elfele magamtól, hogy keressek valami ihatót Bettinek. Diadalittasan vigyorodom el, leteszem a sört az asztalra, majd emelem fel vidáman a narancs- és őszibarilevet, hogy lendületesen forduljak Betti felé ismét. Mivel tisztában vagyok azzal, hogy nem szeret kockáztatni, valahogy alapból úgy gondolom, hogy az alkoholos befolyásoltság sem opció nála. - Nari vagy bari? - mozgatom meg felé kezeimet, hogy egyértelmű lehessen a levitásnak, mégis melyik melyik. Hátha nem egyértelmű, hogy amin a narancs van az a nari, és amin az őszibarack, az a bari. Ki tudja? Jobb biztosra menni, én pedig türelmesen várom meg a választ, aztán fogok magamhoz egy poharat és töltök Bettinek, majd nyomom a kezébe. - Hogyhogy eljöttél? - fogom meg a sört, aprót kortyolok is belőle, miközben várom Furcsaj válaszát. Behalok, hogy komolyan eljött. Nem tudom mi van mostanában a levitásokkal, de egyik meglepőbb, mint a másik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Szegény Bettit olyan sok kérdéssel bombáztam megfele, hogy nem csoda, hogy nem kapok rá azonnal választ, de nem baj, mert én töltök neki mindent is, amit kér. Vagy amit nem kér. Mindegy, majd később spékelem meg neki valami kis finivel, tuti, ami biztos. Követem Rint, ahogy elsuhan mellettem, éééés halál. Nem szó szerinti, de a lelkem egy darabja, én mondom haver, hogy megállt, mert bezony: Kiscsibéhez siet. Ó, bakkerka! Akkor ennyit a tervről. Hát a bánat sem gondolta volna, hogy Kiscsibe itt lesz! Alsó ajkamba harapva próbálok kitalálni valami tervet, de már késő, mert meghallom a nevem. Ember, a teljes nevem, vágesz? Csak akkor ijesztőbb ez, ha Malvin kiabálja az emeletre. Sörömre markolok, majd kezdek el észrevétlenül hátrálni, hogy végül sarkon fordulva szedem meg lábaimat, hogy valami biztonságos mögé bújhassak, de jön a kérdés, így visszafordulok Rin felé és hátrálok.
- Nem akartam, ez benne a plusz meglepi, honning - tárom ki karjaimat, de meg nem állnék még véletlenül sem, franc sem akar meghalni ilyen fiatalon. És tökéletesen. És gyönyörűen. És okosan. És józanul. Hol is tartottunk? Ja, igen, mérges Rin jön felém és rndsn titta ijesztőőő. Félig. Mert a nyakamba borul, a lábam akad bele egy buckába - Merlinre, miért ilyen vicces ez a szó? - és dőlünk hátra szépen, mint a tehén sza-, vagyis a krumplis zsák. Sörömet felemelem, függőlegesen tartom, véletlen se folyjon ki belőle egyetlen drága csepp sem, majd röhögve ölelem magamhoz fél karral barátnőmet. - Megmentettem tesó! - kiáltok fel vidáman, mert a sör túlélte. Más nem számít. Ja, de. Mert Csetti kornyikál. - Csetti, kussolj már! Ez borzasztó. A szememmel fogok hallani, ha tönkreteszed a fülem, ember! - hajítok felé egy földre került műanyag poharat, majd kinyújtott kézzel mutatom középső ujjamat dudi felé, miközben Rint ölelem még mindig félkarral. Felcsillannak kékjeim. - Tesóóóóó, triplázunk kell. Ki nem hagynám, baszki. Úgy nyeljük majd, mint a kacsa a nokedlit - visszahanyatlok a földre, hogy gyorsan felemelve fejemet csókoljam meg Rin arcát - azt tervezem, shame on me, ha nem oda sikerül. - Boldog születésnapot, min elskede - mondom halkan kettőnk közé féloldalas mosollyal, mintha egy hatalmas titkot osztanék meg vele, ahogy elkapom tekintetét közben. Végül hála a körülöttünk tobzódó bárkiknek szakad meg az idilli pillanat, és szkeptikusan nézek fel a levitás szőkére. - Ha vak lennék, téged kérnélek okulárénak. Rendesen. Ezt tanítják valahol? - vigyorodom el szemtelenül Lili felé a sörre tett megállapítására.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Éppen annyi időm van, hogy Betti kezébe nyomjam a poharat, mert meghallom a teljes nevemet, amitől megáll bennem az ütő. Nem is kell sokat várnom, hogy Rinnel magamon fetrengjek a földön, de no prob, tesó, a sört megmentettem. És más nem is számít. Amikor végre leszáll rólam, felállok, meghúzom a sörömet, és csak utána állok neki leporolni a valagamat, mert nem poén, ha foltos, vágod. Vigyorogva lépkedek vissza Furcsajhoz.
- Bocs, itt vagyok, csak megtámadtak - ingatom fejemet drámaian, mert komolyan nem akarja elhinni az ember fia, hogy eljön bulizni, és még támadgatják. Van ilyen szó amúgy? Nincs. Szerintem sincs. Nem baj, most lesz, később meg levédetem, majd megkérdezem Kiscsibét hogy kell. - Mit szólnál, Furcsaj, ha kevernék neked valami ihatóbbat, mielőtt megtáncoltatlak? - kapom elő pálcámat és lép működésbe azonnal a rendszer, majd szólal meg pár másodperc múlva a bromantikusan bromantikus dalunk. Felkapom fejemet, felugrok a padra, miközben gyorsan iszom ki a maradékot az üvegből, majd Kende felé ordítom a szöveget, mintha valami elbaszott tehetségkutatóban lennék. - Since I was born they couldn't hold me down, another misfit kid, another burned-out town, never played by the rules, I never really cared, my nasty reputation takes me everywhere - az üveg remek mikrofonként szolgál. Lábam mozog a ritmusra, miközben éneklem a dalt, minden sornál megfelelően mozogva. Hol előrehajolok, hogy hirtelen egyenesedjek fel, hol szabad kezemet emelem a magasba, miközben a dal halad előre. Ééééés jön az utolsó refrén. - We stand and we won't fall, we're the one and one for all, the writing's on the wall, we are the youth gone wild - és akkor: - Vó-ó-óóóó-ó-óóóóóóóóó - üvöltöm torkom szakadtából. A dal végeztével koccolok le röhögve Kendével, ha kell elverekedem magam a padon odáig, majd lépkedek vissza Bettihez és ugrok le a padról. - Na, hol is tartottunk? - pillogok rá párat, kékjeim kíváncsian fürkészik arcát. - Ja, igen, szóval mit szólnál, haaaa… - kapok fel egy pöpi módon behűtött vodkát. - Megspékelném diszkréten a narileved, mielőtt a parkett ördögévé teszlek? - villantok meg szemtelen mosolyt felé, és igazából már válasz nélkül bontom is a vodkát Bettinek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Sokkal többet haladtam ebben a röpke egy órában, mint azt valaha gondoltam volna. Valószínűnek tartom, hogy Noncsi bácsiék sem fogják elhinni, hogy valóban kitaláltam egy olyan megoldást, ami elfogadható. Illúzióval töröm meg az illúziót, és én sem akarom elhinni, hogy sikerülhet. Ahogy haladunk előre azonban, minden lépéssel közelebb érzem magamhoz a megoldást, és valami megkönnyebbülés féle száll rám. Nem vallanám be senkinek, de fontos az illúzió, szeretem és akarom csinálni, így mindent megteszek azért, hogy tökéletesen űzzem.
Hevesen bólogatok Ruben felé. Tényleg van olyan, ami kisujjból megy már, de egy ilyen bonyolult illúzió megteremtése mégis nagyobb sikerélmény lenne, mint eddig bármelyik illúzió, amit csapattam. Szusszanok egyet, ami elégedetten reppen el tőlünk, majd dőlök hátra a padon és szuggerálom az eget. Gihi, tényleg sikerülni fog. Mert ahogy szavaim mellett Ruben karkötőjén megjelentek a dolgok, működőképes lehet, csak azt ne kalkuláljuk bele, hogy a pasi még bonyolítja is. Jó, persze már, flexel itt a csávó, mintha olyan egyszerű lenne ez. A karkötő eltűnik kezéről, én meg hatalmas vigyorral bólogatok szavaira. Remélem, hogy az idő előrehaladtával képes leszek olyan könnyen megcsinálni mindent, mint Alek bácsiék. Az nagyon király lenne! Azért utolsó próbálkozást nyomatok én is, ne csak Ruben erőltesse meg magát, de végül nem jön össze. Vállat vonok a bókra, bármennyire is megleptek a szavai. Csak szélesen vigyorgok.
- Ebben látok logikát. Mármint abban, hogyha a nehezebbre koncentrálok, akkor az egyszerűbb könnyebb lesz - ráncolom a szemöldökömet, majd nyújtom ki lábaimat és kezeimet is. Ja, különös hangokat kiadva nyújtózkodom, majd pattanok fel. Először megszeppenve nézek Rubenre, majd röhögök fel hangosan. - Na igen. Ott nagyjából csak mázlink volt broval. De végül nem dőltek össze - vonom meg vállamat, mert azt is hatalmas sikernek könyveltük el. - Szerintem mindent elpanaszoltam - fogom meg a cuccomat a padról, mert érzem ám, hogy ideje nyugtot hagyni Rubennek. - Kösz mindent még egyszer. Majd zaklatom még valszeg - húzom vissza fejemre a fejest széles vigyorral, majd integetek a férfinek, miközben csusszanok el a padtól kitolt csípővel, hogy újrakezdődhessen a koncert, amíg visszaérek a kastélyba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Aj, bakkerka. Tökre tudom, hogy kéne ajándékozni is, de elkap a hév, hogy kicsapjam a koncertet a dude-dal, majd visszaszambázzak Bettihez, akinek ma nincs is olyan savanyú képe, mint általában szokott lenni, szóval ez eléggé jó alap annak, hogy már töltsem is a narilevébe a vodkát. Persze látom az arcán, hogy annyira nem tetszik neki, de hát ez van. Fogadni mernék rá, hogy még nem próbálta a megspékelt narilevet, így megtiszteltetés, hogy a szende levitást én vihetem a rosszba. Kitöltöm neki, ő kortyol, addig én lehúzom a sörömet és figyelem vigyorogva.
- Naná, hogy nincs. Keveset kaptál, mielőtt nagyon a fejedbe szállna, és te táncolnál legközelebb az asztalon - egyébként belegondoltatok abba, hogy mekkora császárság, hogy részegnek sem kell lennem ahhoz, hogy simán megcsináljam ezt, míg valaki akkora béna, hogy innia kell hozzá? Behalok. Az asztal felé fordulok, elcsórok még egy sört, majd akad meg a tekintetem a férfin, aki éppen Kiscsibét húzza táncolni. Konkrétan leesik az állam. Nemtom feltűnt-e valakinek, de az egy felnőtt csávó, Kiscsibe meg nem elég, hogy nem csávó, de még nem is felnőtt. Miafasz?! - Várj meg itt, kérlek - mosolygok kedvesen Bettire, és csak remélem, hogy nem szökik meg, majd denszelek oda Kiscsibéhez és a pasihoz. Könnyed mozdulattal kapom el Kiscsibe kezét és forgatom magamhoz. - Gyere velünk inni - pillantok el róla a pasira. - Ha megbocsát, ellopom a szárnyast - bólintok egyet neki, majd kezdem el magam után húzni a lányt, hogy Bettinél torpanjunk meg. Egész jól eldumálunk, oszt máris jön az éjfél csira, bár azért elmondanám, hogy sör követ sört két levitás társaságában, ami igencsak nagy kihívás. Ha ezért nem jár valami díj, akkor semmiért. Messziről hallom meg haverom hangját.
- Mi? Máris? - há’ ne bassz, hogy ennyire elszaladt az idő! Pálcámat előkapva teszem be a legjobb dalt, ami létezik ever, majd fordulok a lányok felé. - Jöttök velem? Kéne a háttérből a supportot tolni, ne dőljek ki idő előtt - mármint, hogy én most komolyan gondolom, hogy tartsák a hátam. Szó szerint. Az üveget számhoz emelve, még odafele ürítem ki, majd toppanok meg Kende mellett. Vállán átdobva a kezemet kezdek el mozogni. - Nyomjuk csorooooo! - hirtelen állok meg. - Először ajándék, amíg nagyjából képben vagyok - bólintok egyet, majd lépkedek egy elég nagy doboz felé, amit Rin elé teszek az asztalon. - Boldog születésnapot már ajcsival, min elskede - vigyorodom el szélesen. Vahahahaha, hogy mennyire rohadt jó vagyok, már előre tudom!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Most vitatkozhatnék arról, hogy ki meg mikor van képben, de az a baj, hogy a dudinak teljesen igaza van. A csoda az, ha megvan a fonál. Mondjuk három másodpercig, mert utána megint másnál van, és vége a dalnak. De most meglepően éber vagyok, amikor Kiscsibét látom meg valami pasival nevetgélni. Hah, na ezt már nem. Gyorsan vágódok oda, hogy lopkodjam a csipét, aki felnyúlva libbent arrébb egy tincset arcomból. Mia…? Megszeppenve pislogok rá, majd engedem el az egészet és inkább húzom magammal Bettihez, még a kérdést is figyelmen kívül hagyva. Feltűnik, hogy valami nincs rendben. Mármint egyikkel sincs, de Bettiről tudom, hogy valszeg miattam ivott többet - lehet - a kelleténél, és azért ilyen vidám, de Kiscsibe viselkedése brutálisan életidegen. Nem hiszem, hogy részeg, mert szemei meg vör-. Ó. Hogy. Az. A. Rohadványos. Élet. Kiscsibe be van tépve, én meg az idő előrehaladtával egyre többet ittam, szóval én sem vagyok beszámítható. Látod? Így könnyű kibírni két levitás közelében, ráadásul zsiráf vagyok, szóval csak még inkább. Ha valaki nagyon szemtelenkedik, majd lerúgom a zsiráf lábaimmal. Améliának betépve van humora, azt vágod?
Haladási van, mert a dude meg kiabál, mint a fába szorult féreg. Nevetve ölelem magamhoz Rint az ajándék után. - Naná, hogy kettő! Szerinted hagyom, hogy egyedül legyél ultramenő? - vigyorodom el szélesen, majd hagyom, hogy Kende köre jöjjön. Féloldalas mosolyt eresztek haveromnak, amiért nem aratta le a babérokat az ajándékkal, majd röhögök fel. - Tesó, hallod, a csaj elszállt - nézek jelentőségteljesen Kendére, még hangomat is lehalkítom, mert nagyon remélem, hogy levágja. Ennél egyértelműbben, ennyi sör után, nem tudom átadni az infót. Vigyorogva ülök le a helyemre, amíg a dude önti ki a mindent is, a mindenbe, de olyan gyorsan csinálja, majdnem elszédülök, oszt még sehol nem tartunk nagyjából. - Bheeeeeeeee-e-e-e - bégetek be a semmibe, hogy tökéletes bari legyek, majd hasamat fogva röhögök fel. Egy elmebeteg vagyok. Jaj, ne is mondd. - Na, valami történjen, mert itt őszülök meg, még terveim vannak az életben - címzem Rinnek szavaimat, mikor végre elhelyezkedik és jöhet az első kör. Majd a második. Majd a harmadik, és negyedik. Az ötödik után csapok az asztalra többször, fejemet is abba verem grimasszal arcomon. - Faszcsimat, meghalok. Nem bírom, bakkerka - ráz ki a hideg látványosan, majd dőlök vissza az asztallapra, hogy mélyeket lélegezve próbáljam meg összekapni magam. - Beteg állatok vagytok, amiért ti ezt bírjátok - sandítok fel először Kendére, végül Rinre, majd egyenesedem fel és rázom nemlegesen fejemet. - Tutira kiszálltam, különben itt halok meg rndsn. Szép vagyok és fiatal ilyen csúnya halálhoz - még nem ütött be annyira a dolog, így magabiztosabban állok fel, de várjunk pár percet, és sétálok Kiscsibe és Betti elé.
- Hogy van a két levitás kis édim? - vigyorodom el szemtelenül és szélesen, miközben velük szemben huppanok le a földre, mert akkor folytathatjuk a dumit. Ha már életben maradtam, mindenki legnagyobb örömére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Röhögve nézem végig, ahogy a dudi nyomja a két felest a két lány kezébe. Na, még fasza lenne, ha Kiscsibe ráinna. Lendületből ülök fel és már mozdul is kezem, de megakadok a mozdulatban, ahogy közli, hogy puding. Mármint komolyan. Puding. - Höh, az tényleg király lenne - fordítom fejemet Kende felé, hogy mondhassam, szerváljon már pudingot valahonnan bakkerka, de éppen nyalogatják egymást Rinnel, szóval inkább csak visszafordulok feléjük és fejezem be az abbamaradt mozdulatot. Felnyúlva veszem ki a feles poharat Kiscsibe kezéből, és öntöm ki a földre, majd tenném ezt Bettiével is, de mire pislogok kettőt a csaj megissza. Az derék. Elnézve a reakcióját ráz ki a hideg. - Ez kérlek jó magyar pálinka - nevetgélek, majd fordulok a másik irányba és rebben meg szemöldököm. A gondolat hirtelen fogalmazódik meg bennem, ahogy mindig minden, majd előredőlök, feltérdelek és állok fel. Inkább megpróbálok felállni, ami sikerül is, de kezeimet kell kitennem két oldalra, hogy megtartsam egyensúlyomat. Fejemet rázom meg kicsit, majd túrok tincseim közé, és fordulok Rinék felé, hogy átordítva a tömeget és a zenét szóljak nekik is, de Rin már mást nyalogat, Kendét meg nem találom, úgyhogy visszafordulok Csibe felé.
- Bízol bennem? - vigyorodom el szélesen, miközben lejjebb hajolok - lassan, ofc, nem bízzuk a véletlenre - és fél kezemet nyújtom ki felé. A helyes válasz erre a kérdésre amúgy egyértelműen egy nem lenne, de biztos lehet mindenki abban, hogy úgy kihasználom, hogy Kiscsibe van tépve, mint az állat. - Gyerünk már, Lia - sürgetem meg kicsit, hogy mozduljon már, mert itt fogok megőszülni, ráadásul, ha ebben a pozícióban, akkor még a derekam is beáll, amitől csak még hisztisebb leszek öregkoromra, mint amekkora alapból vagyok. Rá se ránts. Türelmetlenül szusszanok egyet, és választ sem várva fogom meg csuklóját, rántom magam felé, miközben háttal fordulok neki és húzom fel a hátamra, majd a tömegben gyorsan kerülgetve az embereket érkezem a tó széléhez. - Mély levegő! - fordulok hátra vállam felett menet közben, majd kezdem el szedni gyorsabban lábaimat pontosan azzal a feltett szándékkal, amire mindenki gondol: vízbe fogunk ugrani. És még mekkorát! A széléről rugaszkodom el, amennyire tudok, majd ugrok akkorát, amekkora csak telik tőlem, hogy pillanatok múlva kiáltsak fel. - POPSZTÁR LETTEM CULA! - éééés csobbanási! Pár másodperc elteltével rugaszkodom fel a víz tetejére, fél kézzel engedem el Kiscsibét, majd tűröm ki arcomból vizes tincseimet nevetve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

A kérdésére még csak hátra sem fordulva forgatom meg szemeimet, mert éppen hatalmas belső számolásokban vagyok, hogy a lépések kijöjjenek úgy, hogy ne kelljen aprót lépnem a végén, hogy legyen honnan elrugaszkodnom, hanem csak lépjek és már ugorhassak is. Végül, bár a számolással nem kerültem előrébb, mert számoljon az, akinek két anyja van egy utcában, tesó, főleg ennyi pia után, szóval csak futok és csobbanok. Kiscsibével a hátamon, akinek vállamról tűnnek el kezei, úgyhogy annyira vágja itt a dolgokat, mintha minimum hullámvasúton lenne. A vízbe érve fújom ki orromon keresztül a levegőt, majd bukkanok fel azonnal röhögcsélve, ami szinte azonnal el is hal, ahogy megérzem hátamon a mozgolódást. Mi a fasz? Először vállam felett nézek hátra, majd Kiscsibe feje tűnik el ismét, én meg kikerekedett kékekkel teszem vissza másik kezemet is combja alá, miközben dobok rajta egyet és fordulok vele szembe, hogy ugyanúgy tartsam, mintha a hátamon lenne.
- Hé, Amélia! - szólalok meg erőteljesebb hangon, hogy rám figyeljen. - Hallod, amit mondok? Baszki, köhögd ki, vegyél levegőt! Fent vagy, hallod? - kijjebb lököm magunkat, majd mikor már leér a lábam emelem fel az egyiket, hogy támasszam meg a fenekét azzal, hogy véletlen se süllyedjen el, majd nyúlok arcához, hogy kisöpörjem onnan a szőkés tincseket. - Hallod, amit mondok? Köhögd fel és vegyél levegőt, basszameg! - kurva életbe bele. Rohadt kurva életbe bele! Mi van a lánnyal? Végig fogtam, nem lehet, hogy elengedtem volna, de ha el is engedtem volna, két lökés és fent van, még ha én zsiráf is vagyok! Velem is volt már, hogy rosszkor vettem levegőt, félrement a víz, de köhögtem, vettem levegőt, mert az nem árt a túléléshez és minden rendben volt, de Amélia sápadt és… pánikol. Baszki, nem tud úszni? Fél a víztől. Óhogyazarohadványos! Ez eszembe sem jutott! - Amélia, meg kell nyugodnod, különben nem tudlak kivinni! Ne haragudj, oké? Nem tudtam, hogy félsz a víztől. Sajnálom - igyekszem nyugalmat erőltetni magamra és így hangomra is, de sokkal nehezebben megy, mint gondoltam, mikor ő meg sápadtan ül a lábamon. Mégis mit kellene tennem? A part felé fordítom fejemet, hátha Kende a közelben van, de rohadtul nincs ekkora szerencsém. Felciccenve fordulok vissza Kiscsibe felé, de okosabb nem lettem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Soha nem éreztem magam még így. Nem tudom mi történt vagy történik, mindössze az a biztos, hogy Kiscsibe rohadtul nincs nagy barátságban a vízzel. Ez legalább egyértelmű. Na meg az is, hogy valamit úgy basztam el, hogy hajlandó vagyok belátni. Látod, tesó? Ez a baj azzal, hogy nem gondolkodsz mielőtt cselekednél. Beszélek hozzá, nyugalmat kell rá erőltetnem, mert csapkod, mintha muszáj lenne neki, és így nem tudom megfogni és kivonszolni innen. Legalább odáig eljutok, hogy kijjebb lökjem magunkat, hogy megtámaszthassam, ha már más ötlet nemigen jut eszembe. Fogalmam sincs mit tehetnék. Kékjeim zizegnek ide-oda arcán, fürkészem minden vonását, majd szó nélkül bólintok. Combjai alá nyúlva rántom magamhoz szemből, erősen tartom, majd felegyenesedve lépkedek ki a vízből, hogy attól sokkal messzebb, mint indokoltabb lenne ereszkedjek térdre és tegyem le a földre. Tincseim közé túrva térdelek előtte, és mindenhova nézek csak rá nem. Fejemet fordítom a tömeg felé, ami még mindig Rin felé orientálódik, és bár a legtöbben messze vannak, így is bőven vannak körülöttünk. Nagyot szusszanva fordulok vissza Kiscsibe felé.
- Istenem, tudom - túrok ismét hajamba. - Bocs, tényleg, nem tudtam, hogy félsz. Nem gondolkodtam - ismét nem. De legalább azt biztosra elmondhatom, hogy kurvára józanító hatása volt az egésznek. Végig mérem, majd felkapva fejemet szúrom ki egy évfolyamtársunkat. - Hé! Ja, te! Hallod, hozd már ide a rövides asztal padjáról a pulcsimat pls - én nézem őt, ő meg néz engem. - Mármint most, bakkerka, csináld már! - emelem meg hangomat ingerülten, a srác meg eliszkol. Pillanatok múlva ér vissza, elmorgok egy köszt, majd előrehajolok és dobom Kiscsibe vállára a ruhadarabot. Ingerülten szusszanva huppanok fenekemre, és nem tudom mit mondhatnék. Egyáltalán kellene valamit? Végül is, már mindegy. Megtörtént, bocsánatot kértem, többet aligha tehetek, mert az időt meg nem tudom visszaforgatni. Mármint tök menő lenne, de nem vagyok képes rá. Tekintetem ismét rávezetem, azzal a lendülettel pillantok is el róla. Nos, valszeg elbaszcsiztam mindent is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nagyon ritkák az olyan alkalmak, mikor nem tudom mit kellene tennem vagy mondanom. Látod? Ez most egy olyan alkalom. Visszafordítani nem tudom, amit tettem, és első blikkre nem is tűnt nagy dolognak az egész, de így, hogy már a parton ülünk egymással szemben, igenis nagynak tűnik. Most az egyszer nem tudok vitatkozni azzal, hogy egy idióta vagyok, hiába nem tudtam, hogy nem tud úszni, akkor is legalább megkérdezhettem volna. Ja, hát, késő bánat meg ilyesmi. Apró bólintásomat követően teszem a vállára a pulcsit, majd felhúzott térdemre támasztom a könyökömet, tenyerembe meg arcomat. Naná, hogy nem merek megszólalni, amikor a csaj úgy küldd el mindenkit melegebb éghajlatra, még a levegő is megáll egy pillanatra. Köszdekösznem. Élni akarok még egy ideig.
Hirtelen kapom felé fejemet, mikor megszólal. Ajkaim elnyílnak egymástól, kezemet lassan eresztem le arcomtól, ahogy hallgatom. Úgy érzem magam, mint egy kölyök, akit az anyja éppen megszid, mert rosszat csinált. A rossz az rendben van, de a faszért kell még mindig ezen lovagolni, amikor túl vagyunk rajta? Szemeim kikerekednek, ahogy közli: nem ismerem. Tényleg így lenne? Valóban nem ismerném az előttem ülőt? Aki verseket olvas szabadidejében, aki karácsonykor képes a templomból a kocsmába átszökő embereket nézni, aki kórusba járt, aki zongorázik, aki félve ugyan, de képes elhagyni a csigaházát, és elméletileg még kedveli is, ha a határait feszegetem, aki az Edictumba ír cikkeket, aki úgy szeret tanársegédnek lenni, mint még soha senki? Mert egyébként, ha valakinek nem tűnt volna fel, a mindig savanyúképű levitás mögött Amélia van, akivel lehet beszélgetni, a szarkazmusa - ezt ki nem adja szét? - az egeket verdesi, és tud örülni egy kurva egyszerű kolibrinek. Megszeppenek, ahogy felcsattan, karjait kitárja maga körül. Végig követem, ahogy feláll, de én nem mozdulok, mindössze lehajtott fejjel elmosolyodom.
- Persze, sétálj ki a helyzetből a fejedben kreált párbeszéddel arról, hogy nem fogsz megváltozni - vetem oda, majd lendülök guggolásba és állok fel. - Tudod mit? Lehet, hogy nem ismerlek, elfogadom, de ne tegyél úgy, mintha miattam akartál volna más lenni! - lesz ingerültebb a hangom, ahogy már a hátának mondom szavaimat. Az sem érdekel, ha ő nem, de ellenben mindenki más meghallja. - Mert, ha így is van, akkor elbasztad. Rohadtul nem mások miatt kellene kilépned a komfortzónádból, hanem magad miatt, hogy megtapasztalj valami olyat, amit eddig még nem. Bocs, hogy egy “eszelős lányka” helyett veled akartam “csobbanni”, hogy tényleg a maximumot hozzam ki ebből a retkes születésnapból, és esetleg még te is jól érezd magad. Legközelebb gondolkodom, ha a közelemben vagy - ami valószínűleg nem fog egyhamar megtörténni mindezek után. Mármint az, hogy a közelemben lesz. Fújtatva túrok tincseim közé, összeborzolom azokat ismét, fejemet is megrázom utána, majd kezemet zsebeim mélyére süllyesztve sétálok vissza Bettihez, akire már őszinte mosolyt villantok. - Kéne nekeeeeem… megvan - kapom fel a vodkás üveget és húzom meg, ami életem legrosszabb ötlete valszeg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Hiába ismertem el a hibámat, amikor ez már nem erről szól. Miért van az, hogy bármit csinálok Améliával, rosszul sül el? Nem tudok jót tenni, soha nem is leszek rá képes. Mármint neki jót. Egyebekben rohadt jó vagyok, nem véletlen kedvelnek sokan, ezek tények, de ő annyira más lenne, hogy már valóban lehetetlenség megtalálnunk a közös hangot? Miért olyan kurva nehéz ez? Belátom, velem sem könnyű, amikor a gondolataim néha még nekem is hirtelen csapódnak, és mire felfognám őket, már cselekszem is, de ez vagyok én. És senki kedvéért nem fogok megváltozni.
Öles léptekkel sétálok el mellette, majd vágódok be Bettivel szembe, hogy az üveget húzzam meg. Úgy iszom, mintha csak víz lenne, miközben kékjeim pásztázzák körbe-körbe a tömeget, hogy megtaláljam Kendét. A rohadt életbe bele, hogy ennek is most kell felszívódnia. Hol a faszban van?! Mikor meglátom a szőke tincseket csillannak fel kékjeim, mert terveim szerint akkor most úgy fogok inni én is, mint egy hydromágus, de a lejjebb eresztett üveg eltűnik ujjaim közül és még hozzám is szólnak. Lepillantok Kiscsibére, gonoszkás mosoly villan fel ajkaimon.
- Azt mondtam, hogy ha. Ha magadra vetted, az nem az én saram. Tudom miket beszélek, bármennyire nehéz elhinni - és bármennyire hihetetlen, tényleg tudom. Legalábbis ilyen helyzetekben biztosan, mert az agyam úgy pörög, öröm lenne belenézni ilyenkor. Mint a moziban, bár a közvetítő legilimentor vagy gondolatolvasó lehet nem örülne ennek ennyire. - Ó, remek. Akkor legközelebb majd tanulok veled franciát meg rajzolok csillagokat a kezemre, hogy ne felejtsek el valamit és lehetünk star BFF-ek, ha neked elég az, hogy ülök, mint egy muskátli - tárom szét karjaimat nevetve, egyáltalán nem arra figyelve, hogy mégis miről beszélek. - De nekem nem elég - fejezem be a szarkasztikust nevetést és komorodom el. - És, ha most megbocsátasz, akkor megkeresem az emlegetett eszelős lánykát - nyúlok el mellette, hogy megkaparintsam az üveget és elinduljak Kende felé, most már tényleg. Elég volt már a levitásokból. Elég volt egy életre a levitásokból, pedig tudom, hogy Betti… óbaszdmeg. Megtorpanok, visszafordulok feléjük. - Betti, bocs mindenért, majd izé… nemtom. Kiengesztellek, jó? De most… ja, lépek - mosolyodom el féloldalasan, majd hátrálva pár lépést fordulok előre és indulok meg a dudi felé. Már tényleg! Komolyba.