Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Az egyetlen egy magamnál hordott füzet egy üres lapjára hajolva rajzolgatok, mint aki rettenetesen ráér az óra elején. A gyakorlás fontos a tanárnő szerint, szóval ehhez tartva magam gyakorlom az egyszerű pennával a tökéletes l betű leírását. Olyat, amilyet elvárnak tőlem, és amilyet elvárok lényegében saját magamtól is. Lábam jár fel s alá, ahogy fejemben üvölt a watwat, csoda, hogy nem pattantam még fel és álltam neki elreppelni a szöveget. Tudom azért hol van ám a helyem. Néha. Olykor előfordul, hogy képben vagyok vele. Fejemet billegtetem kicsit a gondolataim között dübörgő ritmusra, felkapom fejemet, mert jöhet a refrén, de bennreked csodálatos hangom a torkomban.
Mindenki mozgolódik, valakik éppen most tápászkodnak fel a helyükről, hogy máshoz csatlakozzanak, én pedig nézőkézek ki a fejemből, hogy mégis mi történik. Hátradőlök, jobb karomat dobom át a szék támláján, míg balom ujjai lustán járkálnak a falapon, mer' figyu, előbb vagy utóbb ki fog derülni, hogy miért megy mindenki más padjához, én meg nem vagyok egy türelmetlen ember, szóval megvárom szépen. És addig legalább a konce-... kékjeimet emelem a profra, aki nagy valószínűséggel intézi felém a kérdést, hogy miért nem mozdulok meg a párom felé. Nos, erre a válasz egyébként zsigerből az lenne, hogy simán nincs hozzá kedvem, de ilyet nem mondhatok, úgyhogy: - Arra gondoltam tanár úr, hogy a párom jöhetne ide, kényelmesebben elférnénk - mutatok körbe bal kezemmel, hogy mellettem nem ülnek, se előttem, szóval a hely adott. és zseniálisan ki is vágtam magam. A tanár úr bólint egyet, én pedig haláli gyermeteg mosolyt lövellek felé, mert angyali gyermek vagyok. Plusz ugye kiderült, hogy csoportmunka van. Vagyis kétfős csapatok dolgoznak együtt, amit azt jelenti, hogy az én páromat elnyelte az univerzum? Lustán pillantok körbe, majd megakad a szemem a lányon.
- Akkor kizárásos alapon te vagy a mai órán a partnerem - közlöm a nyilvánvalót, végül vállamat megvonva húzom a pad széle felé a székemet, hogy ő is elférjen mellettem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Halkan fütyörészve figyelem a létrán egyensúlyozó testvéremet és várok valami isteni csodát, amikor felkiált, hogy megvan!, és tényleg megvan. De nincs ilyen. Még most sincs. Továbbra sincs. Port törölni a fejemre, bezzeg arra van ideje, de hogy valami érdemlegeset találjon is, arra nincs. Elhúzott ajkakkal veszem el a felém nyújtott üveget, és totálisan felismerhető undorral emelem szemmagasságba. Megemelkedett szemöldökkel, folyamatos fintorral fürkészem, majd kissé kikerekedett szemekkel teszem inkább le, ahol tutira nem rúgjuk fel. Baszki, totál beparáztam, hogy egyik pillanatról a másikra valami szemgolyó néz vissza rám. Szó szerint igazából. Fúj.
- Ne viccelj már! Csak itt lehet! - dúlva-fúlva vágom keresztbe mellkasom előtt kezeimet. Hihetetlen, hogy nem találjuk, pedig az alsóbb részeket már átbogarásztuk. Miben fogadunk, hogy az utolsó polc lesz a nyerő? Mindig így van. Végig böngészel mindent, majd az utolsó utáni helyen fogod megtalálni, ahova csak a legvégén érsz el, mivel logikusan haladsz. Kikészülök. Kissé elnyílt ajkakkal fogom a létrát, ahogy testvérem toporog le róla, majd elhangzik a mondat, amire ismét elhúzom a számat. Lemondóan sóhajtok, majd legyintek egyet felé, mer' ezen aztán ne múljon, ha eddig elég erőteljesen felsültünk. Ruganyos léptekkel termek a legfelső fokon, majd kezdek el először nézelődni. Fintorral. Természetesen.
- Figyu... ha valami szőröshöz, ragadóshoz vagy bármi olyanhoz nyúlok, amihez nem kéne, komolyan sikítok - figyelmeztetem Móric fiamat, mielőtt pulcsim ujját tűrném fel, hogy neki állhassak a pakolásnak. Egy dobozt csúsztatok arréb, valami rongydarabot dobok a hátam mögé, miközben beljebb és beljebb nyúlok, szinte már fejem is a polcon van. Újonnan érkezett trófea? - Meglesz ma, ne aggódj. Meg kell lennie - adok fojtott hangon nyomatékot szavaimnak, máshogy nem is tudnék, mert lassan nyakig a polcban vagyok. Szó szerint. Ezzel mit sem törődve folytatom mondandómat, csak immár kissé hangosabban, hogy fivérem meghallhassa.
- Amúúúúúgy van tartalék izénk... mi a neve? A cuccnak, amivel elterelhetjük? - szemeim kerekednek ki, amikor valami hideget tapintok ki, ami még formára is megfelelő lehet. Azonnal rá is markolok, diadalittas mosollyal arcomon rántom ki a... sima ollót. - Nem jött be - vonok vállat, majd kilógó nyelvvel turkálok tovább a kacatok között.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Hangosan, felfújt arccal fújom ki a levegőt, hogy nagyon határozottan lelegyintsem. Jól van már, nem kell itt a felesleges bomlás, mint a komposztba rakott bármik. Felfogtam, mer' ha nem vette volna észre, azóta változott a felállás és éppen én szívok a poros, pókhálós, dohos, mindenes, néhol undorítóan ragacsos polcokon. Komolyan, ide nem jár valami takarító brigád? Mondjuk fair enough, miután elmentünk, nem is kellenek majd ide olyan csili-vili lesz minden, mint Salamon tö- kföldje. Ami valószínűleg nincs neki, de a fejemben már van, szóval szigorúan véve, akkor van. Na, ezt hamar megoldottuk.
- Hallod?! Ki a bánatot érdekel, ha valami éppen le akarná rágni a karomat? - rendesen felháborodva beszélek, csoda, hogy nem vágom csípőre a kezemet, mint ahogy anya szokta, amikor éppen megszid minket, mi meg egymásra sandítunk és kitör belőlünk a röhögés. Pedig anya teljesen komolyan gondolja a szidást, amit meg is érdemlünk, de hát, ha komoly szituba kerülsz, akkor ki tudja komolyan venni? Na ugye? Hirtelen állok meg a mozdulatban és pillantok le rá értetlen tekintettel hónom alatt.
- Komolyan? Elhangzott a zseblámpa? - összeszűkült szemekkel rázom meg a fejem értetlenül, majd visszatérek a turkáláshoz, immár sokkalta nyugodtabban, mert van I tervünk, ha az azt megelőzőek rosszul sülnének el. Márpedig rosszul fognak, ezt mindketten tudjuk, de amíg meg sem próbáltuk, mégis ki adná fel? A válasz egyébként nagyon egyszerű: mi nem. És ez a lényeg. Vállat vonva nyújtom felé a nem kincsnek minősülő kincset, mer' ha szerinte ez használható, nekem aztán mindegy.
Serényen bólogatok minden szavára, aminek hatására párszor halkabban koppan fejem a felette lévő polcnak, de ne törődjünk vele, koncentráljunk az akcióra. Csak előre! - Nem lenne mive- TALÁLTAM VALAMIT! - kiáltok fel hangosan, mégis halkan, mert a fene sem akar lebukni. Csak rakd össze, engedd el, és lépj tovább. Kösz. Szóval a polc hátuljába kapaszkodva húzom fel magam kicsit jobban, jobb lábammal támaszkodom a létrán, míg balom el-elemelkedik a létrafokról. Ha most nem töröm el valamimet, akkor soha, de én kitartóan turkálok a polc hátulja felé. - Nem, megint téves riasztás. Soha nem fogjuk megtalálni ezt a retket. Mi lenne, ha inkább lerágnánk Darwinról? Végül is... kettő az egy ellen - húzódom vissza a polcról teljesen, arcomra rendesen felül a töprengő arckifejezés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Értem én, hogy páros szerv egyébként az ember karja, de kettővel könnyebb, mint egyel. Ez tény. Nem véletlen születünk amúgy is kettővel, szóval csak egyszerűen hagyjuk azt, hogy elvesztem az egyiket, mer' valami bármi úgy dönt, hogy megszabadít tőle. Ja, mázli, hogy ez nem történik meg egyébként, mert nagyon lenyűgözetlen lennék tőle, jobban, mint Móric attól, hogy komolyan közölte a zseblámpát. Mit csinálnék a zseblámpával vajon? Maximum belevilágíthatok Darwin szemébe, elvakul pár pillanatra és testvéremet elé lökve el tudnék futni. Rendben, ez a terv valami zseniális, szóval kell szereznem egy zseblámpát rövid időn belül.
Csodálatos gimnasztikázásom közbe nyalom szinte végig a polcokat, csak mint kiderül, nagyon feleslegesen. Ismét téves riasztás, és ha ez így fog folytatódni, akkor hamarosan tikkelni fog a szemem. Tikkelne a szemem. Testvérem megszólal én pedig a kérdésre kapom fel a fejemet, aminek hatására akkorát koppan a polcban, félek, még az igazgató is meghallja. - Aztaleborultrohadtalmafájátnekidefáj - ez így egybe kimondva húzom ki a fejem, azonnal kezemmel kezdem dörzsöli a területet, mintha ez enyhíthetné a fájdalmat. Körkörös mozdulatokkal simogatom fejem búbját, miközben hónom alatt pillantok le ismét Móricra. Kissé meggörnyedve fordulok körbe, hogy megtalálhassam a dobozt, de sikertelenül, mégis felcsillannak kékjeim, és szélesen vigyorogva trappolok le a létráról.
- Szedd össze és menjünk! Tökre fáj a fejem - noszogatom Móricot, türelmetlenül, fájó fejbúbbal toporgok az ajtóban, hogy turkálja ki, most amúgy is az ő köre jön, és menjünk innen, mielőtt tényleg lebukunk. Sokkal több időt töltöttünk itt, mint kellett volna amúgy is. Tekintetem zizeg ide-oda, ahogy testvérem pakolja ki a cuccokat a dobozból, majd diadalittas vigyorral bólintok egy elégedettet. Nyertünk. Az ajtót résnyire kinyitom, kikukkantok rajta, majd intek a mögöttem állónak, hogy mehetünk. Sokkalta sikeresebbek voltunk ma, mint arra bárki számított volna.
Volkov liked this.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Mellettem kell szólnia annak, hogy az első percekben komolyan figyeltem. Értelmes jegyzetek is kerültek a füzetbe, amit magaménak mondhatok, de valahogy az ihlet teljesen elszállt. Ez nem a prof hibája - dehogyis! -, csak valahogy az érdeklődés úgy szállt el belőlem, mint Katiból a nyolcadik gyerek, szóval… nagyon könnyen. Tenyerembe támasztott arccal, bamba képpel figyelek Matyi bácsira, de fejem előre bukik néha akaratlan, ahogy az álom akar jönni, de hősiesen küzdök. Arcomat felfelé nyomom, ahogy támasztom kezemmel, külső szemmel valószínűleg úgy nézhetek ki, mint egy lecsúszott drogos, bár valószínűleg ez nem az én hibám. Jó, talán, de mindegy. Próbálok ébren maradni és, ha jegyzetelni nem is vagyok képes, de legalább figyelni és hallgatni Matyi bá’t, hogy valami azért megragadjon, amiből gazdálkodhatok majd következő órán. Vagy órákon. Vagy az év hátralévő részében. Arra kapom fel fejemet, hogy Rin meglök, így azonnal ránézek, amolyan nem is alszok, hagyjál pillantással, vaknak kéne lennem ahhoz, hogy ne vegyem észre, ahogy keze a magasban van, majd mint elefánt a porcelánboltban kel fel a székről, ahogy felszólítják. Szememet eltakarva nevetek halkan, mert Merlinre, ez botrányos lesz, de tudja, hogy bármi is legyen az, benne vagyok.
Ahogy megszólal szorítom erősebben kezemet ajkaimra, nehogy kitörjön belőlem a röhögés. Gyorsan rendezem vonásaimat, már komoly arccal pillantok fel, hogy erőteljes bólogatással erősítsem meg Rin szavait, amiket értek. Hogy lehet, hogy ezt értem, de az óra fonalát elvesztettem? Wtfdude?! - Szóval, ha egy legilimentor legilimentál, de a másik legilimentor is legilimentál, akkor lehet kiütik egymást, és senki nem legilimentál senkit, vaaaagy… - nyújtom el a szót, miközben felemelem mutatóujjamat, mielőtt folytatnám. - Mindkettő legilimentálja a másikat, csak nem látnak semmit a másikban? De ennek így nincs semmi értelme - Rinről emelem kékjeimet a tanár úrra, esküszöm, hogy már kíváncsiság csillan benne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Csak elvoltam a magam kis világában, ahogy nagyjából mindig, az egyetlen fellelhető füzetem egy üres lapjára firkálgattam a skicceimet városokról, ahova eljutnék egyszer, gyakoroltam az írást, majd a következő pillanatban arra eszmélek fel, hogy Rin szalad el vele. Jó, előtte közöltem, hogy nem kapja meg, mert éppen nagyon benne voltam abban, hogy leírjam a nevét a nemrég tanult új betűtípussal, de akkor is! Ez nem megol-... oké, félig az. Elismerem.
Na ebből kifolyólag történik az, hogy totálisan lenyűgözetlen arccal csattogok utána a folyosón. Az embereket vagy sikerül kikerülnöm, vagy nem, valakinek még integetni is van időm, de sajnos megállni, hogy élvezhessék a társaságom, arra nincs, pedig nem egy felől hallom a nevem, míg másokban megáll az ütő, ahogy meglátnak minket. Hihihihi, a hírünk megelőzött, és ez nagy boldogsággal tölti meg a szívemet. Ha eltűnünk a folyosóról, tutira káoszba fordulva fog menekülni mindenki, mert bizton tudják, hogy felgyújtjuk a szárnyat. Nem, amúgy nem mond-. Hm. Mindegy.
Hallom Rin szaggatott légzését, miközben én könnyedén kocogok utána felfelé a lépcsőn, hiszen testvéremmel ellentétben, én az aktív sportokat sokkal jobban kedvelem, mint a bénábbakat. Szóval teljesen egyértelmű, hogy holmi szaladgálás rajtam nem fog ki. Rugalmasan, zsebre vágott kezekkel, már sokkalta lassabban lépek a helyszínre, mert tudom: innen nincs menekvés. Nem lenne, ha nem valami srác mögül kukkantgatna kifelé.
- Hallod Rin! Ne má'! - miért is vagyok kiakadva? Firkákon és órai jegyzeteken kívül nincs is más abban a füzetben. Hm... nem baj. Már megtartom a szerepem. - Ne olvasd el a szerelme-... mármint csak simán ne olvasd el, ami benne van! - dobbantok is egyet lábammal durcásan, majd a srác felé fordulok. - Te megkukultál new boi?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Betudhatnánk annak, hogy Matyi bácsi nem ismer még minket, de ez hatalmas hazugság lenne. Úgy vagyok ezzel, hogy akár akarja a tanári kar, akár nem, de hallottak már rólunk, szóval amikor Matyi bácsi felteszi a kérdést székemet hátratolva pattanok fel, és csapok az asztalra hatalmas mosoly mellett.
- NANÁ! - eddig tartott a lendület. Ráncolt szemöldökkel pillantok az asztalomra, hogy magamhoz vehessem pálcámat, de az nincs ott, ahol gondoltam, hogy van. Hm. Mutatóujjamat emelem fel, majd lehajolok. Pár pillanat múlva csattan a táskám az asztalon, amiben először csak csuklóig, majd könyékig turkálok, de nem vezet eredményre, szóval konkrétan nyakig húzom magamra a táskát, hogy megtalálhassam. Diadalittas mosollyal rántom ki belőle végül a botot. Nem, nem érted. Egy konkrét botot. Miért van egy bot a táskámban? És én hülye, miért is alkalmazok ezen a táskán tértágító bűbájt? Mondjuk lehet azért, hogy beleférjen egy bot. Megszeppenve figyelem a botot, majd vállat vonva dobom magam mögé, hogy folytassam a keresést, végül elégedettet bólintva markolok rá a - megfelelő - fára és helyezkedem Rinnel szembe.
Tökéletes lehetőség, hogyha most a Jorgensen fivéreknek nem is, de magamnak bebizonyíthassam, hogy igenis képes vagyok elsajátítani az illúziómágiát. Képes vagyok rá, mert annak kell lennem, és ki tudom üríteni annyira az agyamból a Bara Bara-t, hogy sikerüljön meglegilimentálnom Rint. Nyelvem hegyét kidugva koncentrálok, felveszem a pózt is hozzá, mintha éppen ugrani készülnék, de végül visszahelyezkedem alapállásba és Matyi bácsira pillantok kérdőn. - Mit is kell csinálni? - jelenleg kicsit úgy érzem, hogy nem én vagyok a legélesebb kés a fiókban, de ezzel is úgy vagyok, mint a legtöbb dologgal: inkább kérdezek, mintsem elrontsam. Az mindegy, hogy leginkább most a figyelmetlenségem miatt kérdezek, de legalább megtettem, és nem csinálom úgy, ahogy nekem tetszik. Tutira jár a fej pat-pat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Totál egyértelmű fintorral hallgatom, amit leművelnek előttem. Hát ez különös volt, és mikor is beszélgettek ezek anélkül, hogy én láttam volna? Lehet ez az a nap volt, amikor nemigen volt kedvem bemenni órákra, szóval a gyengélkedőn feküdtem azzal az indokkal, hogy mennyire, de nagyon fáj a hasam? Simán benne van, és tök jó volt amúgy! Csomót olvastam, mert rittyentettem pár skiccet, gyakoroltam. Tiszta hasznos voltam aznap, sőt… Micsoda? Megszeppenve pillantok a srácra, mert először is, mi az, hogy nem terít le? Másodszor pedig, szösztalicska? Úgy robban ki belőlem a röhögés, mint annak a rendje, levegő után kell kapkodnom már az első másodpercekben, mert a semmiből jön a légszomj. Előregörnyedve támaszkodom térdeimre, de félő, hogy összeesek. Könnyáztatta tekintetem emelem vissza rájuk.
- Mi az, hogy szösztalicska?! - a kérdés totálisan költői, választ sem várok rá, de Merlinre, ez valami csodálatos! Huhogok párat, megdörzsölöm szemeimet, miközben felegyenesedek, és igyekszem összekapni magam. Továbbra is mosolyogva lépek oldalra, hogyha már a srác kitakarja Rint, akkor legalább így láthassam, ahogy éppen egy rajzon húzza végig ujjait. Na remek, akkor mostantól ezt fogom hallgatni? Mármint eddig sem titkoltam, hogy nem rajzolok rosszul, mindenki belenézhetett volna abba a füzetbe, amikor csak akar, de valahogy Rinnel még sosem jött ez szóba. Azért ez para. Miért nem jött szóba?
- Szevasz Kende, én vagyok a bestie boi - nyújtom felé jobb kezemet vigyorogva. - Móric bizony - megrázom jobbját, majd kilépek előle és Rin felé sétálok, hogy egy könnyed mozdulattal szedjem el tőle a füzetet. - Sosem tudjuk meg, mivel mint látod, nincs befejezve. Ez egy befejezetlen szerelem - bólogatok határozottan, teljesen komolyan kiejtve szavaimat számon. Kiegyenesedve, félrebiccentett fejjel mérem végig a srácot, aki már Rin mellett guggol, majd Rinre sandítva vigyorodom el szélesen.
- Vegyük - csapom tenyeremhez a füzetemet, hogy neki állhassak dörzsölgetni. - Minek kellene neked meditálnod? Lazulj le velünk, na gyere - ütöm meg vállát a már összetekert füzettel, fejemmel intek az ajtó felé, hogy nyilvánvalóan nem itt fogjuk megejteni a lazulást. Ez egy terasz, tesó, hogyan?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Igazából nem tudom, hogy meglepő-e, de ha valami tényleg érdekel, akkor nagyon is túlfeszítem a határaimat. Pontosan így van ez a kalligráfiával is. Amint feltűnik, hogy a szobánkban, vagy akár otthon valamiből kevesebb van, mint az nekem ideális lenne, útra kelek és bevásárolok. Ez nagyon jól hangzik amúgy, az is lenne normális esetben, de nem ilyen egyszerű. Ahogy ruhákat is Rin rángat el vásárolni, ehhez is minimum három napos felkészülési idő kell a lelkemnek, mire képes vagyok megindulni, és itt még nem is ejtettünk szót arról, hogy arcom - bármennyire is szeretem ezt csinálni, de tényleg - nagyjából azt tükrözheti, mintha hamarosan egy mandragóra kölykökkel teli üvegházba akarnék belépni, amiket nemrég húztak ki a cserépből.
Mondjuk nem is nyúlok annyira mellé ezzel, szóval zsebeim mélyére süllyesztett kezekkel, kabátom karimája mögé bújva battyogok az üzlet felé, hogy hasznos is legyek, mert a végén már komolyan Móric küldött el, hogy menjek végre, mert nézni is rossz a szenvedésem, amit leművelek. Nos lehet, de ő nem értheti meg, hogy ez mégis - komolyan - mekkora teher a… hát mindenemnek. Fütyürészve sétálnék egyébként az utcán, csak nem tudok fütyülni, úgyhogy meglepő módon, mint egy ember közeledek a bolt felé, ahova habozás nélkül nyitok be. Széles mosollyal arcomon integetek az eladónak, aki kicsit vérszegényebben ugyan, de viszonozza. Az egyetlen hely talán, ahol még nem vívtam ki az eladók öm… semmijét, úgyhogy itt még mozoghatok szúrós tekintetek nélkül. Lépteim azonnal a tinták felé vezetnek, ahonnan gondolkodás nélkül kapok le egy kéket, egy feketét és egy zöldet, majd a papírok felé lépkedek, miközben bepillantok az egyik sorba. A lendülettől haladok is tovább, majd ráncolt szemöldökkel tolatok vissza, hogy megálljak a sor végén és kissé félrebiccentett fejjel figyeljem Kiscsibét, aki megbabonázva néz egy egyszerű, fekete bőr borítású naplószerű valamit. Micsoda intim kapcsolat ez!
- Mi a terv? - lépek hozzá közelebb. - Visszasimogatni nem fog ám, sőt, még megnyalni sem. Legalább ettől nem kell félned - hajolok le hozzá, hogy szinte arcába nyomhassam szemtelen vigyoromat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Fogalmam sincs ki ez a srác, elvétve láttam pár órán, de azt meg kell hagyni, hogy nem fogja vissza magát, ha éppen becenevek adásáról van szó. Továbbra is szélesen mosolygok, mert lássuk be: a szösztalicska vitte az évben a prímet, pedig Merlin sem tudja mi a búbánatos anyám kínját jelent. Bár nem is nekem kell tudnom, főleg, hogy van egy olyan érzésem, ha megkérdezném Kendét, ő sem nagyon tudná megmagyarázni, így heherészek tovább, amíg végre kicsit képes vagyok lehiggadni. A formalitásokon is túllendülve kezd el azonnal pörögni az agyam, hogy mégis mit csinálhatnánk, ami lelazítja újdonsült spanomat, ráadásul még bókol is! Hát nézzenek oda, ez a Kende fiú aztán ott van a szeren rendesen! Tudja, hogy kell belopni magát mások szívébe - megzabbantom, komolyan. Nagyjából eddig tartott a meghitt pillanat a két hímnemű állat egyed között, mert Rin robban be kettőnk közé. Vigyorogva fordulok felé, de megszólal, szóval szemöldököm azonnal ráncba szalad, ahogy hallgatom az ötleteket.
- Persze, hogy utána Volkov velem takaríttassa fel - fújom fel durcásan fél arcomat, ahogy követem Rint lefelé a lépcsőn. - Nem mindenki dán, állj már le! - suhintom meg válla mellett a levegőt a füzettel, amint mellé érek, de meg is torpanok, mert amúgy fogalmam sincs merre indultam, vagy merre kellene menni. Egyébként hol a táskám? Volt táskám? És ha nem volt, akkor miért nem volt? Ha volt, akkor most miért nincs? Hm-hm, micsoda eget rengető kérdések. Állam alá támasztom kézfejemet, fejemet előrebiccentem kicsit, szemeimet lehunyom, hogy neki állhassak gondolkodni életem legj-.
- Megvan! - kapom fel fejemet, szélesen vigyorodom el Rinre. - Szegény festményeknek sosincs lehetőségük megnézni az iskola más részeit… segítsünk nekik ebben kicsit, mit szóltok? A fecsegő dámákat tökre nem vállalom be, az a tiétek - szögezem le azonnal a miheztartás végett, mielőtt még rám maradhatna a piszkos munka. Hihihihi, gyorsabbnak kell lenni. - Utána szívassuk meg a levitásokat, mert ez király. Kiscsibe majd mehet csipogni a Levita HV-nak, hogy nem tud bemenni a tankönyveiért - lebiggyesztem alsó ajkamat, mutatóujjamat húzom végig jobb szememtől egészen államig, mert éppen sírok, majd vigyorogva csúsztatom füzetemet hátsó zsebembe, és minden előzmény nélkül kapom fel hátamra Rint, hogy meginduljak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Egy pillanatra ráng meg a szemöldököm a megszólításon, de szemtelen vigyorom még azt is elnyomja, így valószínűtlen, hogy meglátja. Bírom, ha valaki kreatív, de ez erről a névről nem mondható el, főleg, hogy hangjából a meglepettség minden színe sugárzik, én meg értetlen állok, mint abban a mugli filmben, a hosszú hajú csávó a kabáttal (igen, John Travolta - a szerk.), tudod. Jó, nem is baj, ha nem tudod, csak akkor egyértelműen béna vagy, de akkor nem megyek bele. Tényleg nem. Eskü, hogy nem. A-a…
Egy ideig csend van, és már éppen az jut eszembe, hogy fogom magam és itt hagyom, hogy akkor kukoljon meg magában, engem meg hagyjon ki belőle, amikor valami történik. Nem külső szemmel látható, de Kiscsibében biztosan valami van, mert láthatóan máshol jár. Elnyílnak ajkaim egymástól, ahogy szólnék, végül mégis csendben maradok, a szemtelen vigyor is visszafogottabb lesz arcomon. Hah, csak nem kukult meg, hát tud beszélni! Ja, és legnagyobb döbbenetemre olyan szavak hagyják el a száját, amik meglepnek.
- Papírlappal is lehet halálos sebet ejteni egy emberen - vonom meg vállamat nemtörődöm stílusban. Hiába rejtenek el mindent előlem, akkor is megoldanám, hogy mindenkinek is az életét megkeserítsem - még ha halálos sérülést - wtf - nem is okozok -, szóval teljesen mindegy. Mosolyom teljesen eltűnik arcomról, ahogy felegyenesedik, mert folytatja a kis monológját, aminek hatására arcomra a szemtelen vigyor helyett kerül fel egy gonoszkásabb, amit én roppant mód élvezek. Na már most, ez a későbbiekben Kiscsibéről nem lesz elmondható, bár… hm, végül is, lehet megkímélem, mert ma egész jó napom van. Kékjeim zizzennek a toll felé, amit megpöcköl, csillogó kékekkel, szinte odaugrok, hogy megkaparinthassam.
- Merlinre, mennyire jó! Sárkányos nincs? Móric imádni fogja! - nem, valószínűleg egyáltalán nem fogja imádni, de attól én még bőszen kutakodok a tollak között. - Naplót vezetsz? - elég kretén kérdés, tekintettel arra, hogy nemrég egy naplót nézett, szóval logikus, hogyha nem vezetne, akkor nem nézett volna új után, nem? Hangom nem árulkodik érdeklődésről, arról sem, hogy megsértődnék, ha nem válaszol, csak… azt sem tudom miért tettem fel igazából magát a kérdést. De mindegy, mert leesik, mit kért tőlem, így elégedetten hümmögve csapom a tinták mellé a sárkányos - mert volt, ihihihihi! - tollat, és fordulok Kiscsibe felé. - Dumálhattok tovább a naplóddal, még pergament kell vennem - aham, melyik fajtából is? Lehet anya ezért ír listát mindig, amikor bevásárolni megy? Nem is olyan rossz gondolat… Anya! Milyen pergamen kell?! Mosolyogva lépek el Kiscsibétől hátrálva, hogy azzal a lendülettel fordítsak neki hátat és induljak a pergamenek felé. A terv az, hogy meglátom a nevét és eszembe jut. Best plan ever.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Senkinek nem fogok könyörögni azért, hogy élvezzék a csodálatos társaságomat, ami minden együtt eltöltött pillanattal csak még csodálatosabb lehet. Nem. Nem lehet, hanem lesz. Ezek tények, nem kell ágálni ellene, csak fogadd el. Úgy ni. Látod, nem is volt olyan nehéz. Hol is tarto- ja, igen! Szóval Kiscsibe kérésének eleget téve caplatok a pergamenek felé, hogy a várva várt isteni szikra ott se jöjjön el, pedig én nagyon számítottam rá. Hiába olvasom az elnevezéseket, nem ugrik be melyikből van kevesebb otthon, amiből éppenséggel mostanában a legtöbbet használom, mert szeretem megkönnyíteni az életemet. Szóval a legjobb módot választom arra, hogy rájöjjek.
A tintákat és a világ leghaszno- legsze- legprak-... tehát a Móricnak szánt tollat - ez nagyon nehéz kör volt - a pergamenek melletti polcsor egy üresebb részére rakom, hogy kezeim szabadok lehessenek, mint a madár. Fontos kezemnek szabadsága, mert anélkül nem tudom bevágni a gondolkodós pozíciót, ami valahogy így néz ki: kissé kitolt csípő, jobb kezem ujjai állam alá támasztva, bal kezem derekamra vágva, szemöldököm ráncban, ahogy szuggerálom az elém kitett választékot, és próbálom megváltani nagyon szúrós tekintetemmel a világot, egyelőre brutálisan kevés sikerrel, de ennyi után csak nem adom fel! Nem bizony, úgyhogy kitartóan figyelem a kipakolt mindenséget. A mellettem hirtelen feltűnő mozgásra sem figyelek fel, egészen addig, a mozgás maga meg nem szólal. Gondolom nekem.
Fejemet fordítom Kiscsibe felé, így nyer bizonyosságot, hogy bizony nekem intézte szavait, amikor pár perce még elküldött. Oké, tutira nem komplett, hát úgy jár vissza hozzám, mint egy bumeráng, miután ő küldött el. - Nekem - bólintok egyet, magamhoz képest meglepően kedves hangszínnel válaszolok. - A projekt feladatomhoz kellenek - fűzöm még hozzá a jelentéktelen információt, majd kékjeimet fordítom vissza a pergamenek felé, hogy folytathassam világmegváltásomat. Ha ez így folytatódik, fel kell hívnom Móricot, hogy nézze már meg nekem melyik színű lapból van a legkeve- A SZÍN! Kikerekedett szemeim járnak ide-oda a választékon, amíg meg nem találom azt, ami nekem kell. Szélesen elvigyorodom, Kiscsibe felé fordulok - mivel ő van itt, szóval nincs sok választásom -, hogy megoszthassam vele az egyértelműt. - Megtaláltam! - vigyorgok tovább, majd csillogó kékekkel guggolok le, hogy - akaratom ellenére ugyan - kabátom kicsit Kiscsibe lábaihoz simuljon, amíg én nyammogva gondolkodom el mégis mennyit kellene vennem. Egyáltalán nem sietek, a fejmatekhoz sok idő kell, végül megunom, hogy tettessem, vállat vonva fogok meg annyit, amennyit nem szégyellek, és állok vissza Kiscsibe elé ugyanazzal a vigyorral. Micsoda boldogságot okozhat pár papír!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

A túlélésre kell játszani. Alapszabály. Egyébként nem az, de a mai nappal biztos, hogy felkerült a lista élére, mer’ komolyan nem lehet bírni már ezt a stresszt. Ami másokat ér, hát látom az arcukon, ne akard már nekem beadni, hogy nem a túlélésre mennek, csak nézz rájuk! Mint valami gyászmenet, ami… nem, egyáltalán nem nyomja rá a bélyeget az én napomra, csak mondjuk félig, mert nem aludtam valami jól, ráadásul Móric csodálatos magas c hangjára kelni reggel, nem tett jót a lelkemnek. Normális esetben sem tesz mindig jót, de miután kiderült, hogy harapdálta magát, és nem érzett semmit, azért na. Elkezd gondolkodni az ember.
Így indultam neki a napnak, amire csak rátett az a remek dolgozat Henrik bácsival, mintha csak ráérzett volna. Én meg ültem felette, mint egy rendes gyermek, mert… nos, lehet elkalandoztak kicsit a gondolataim és nem írtam semmit, de legalább rájöttem, hogy - mire is? Szemöldökráncolva caplatok a folyosón, hogy eljussunk a következő véres harc helyszínére, amikor meghallom nevemet testvérem szájából, aminek következtében ott helyben megállok, ahol vagyok. Kérdés nélkül dobom el én is a táskámat, ahogy Móric teszi, kisterpesz a folyosó közepén, és várok a csodára. Elgondolkodhatnánk azon, miért nem kérdezek semmit, de Móric vagyok, Móric meg a testvérem, szóval megspórolom ezt magamnak. Félrebiccentett fejjel, elnyílt ajkakkal, összeszűkült szemekkel gondolkodom a felvetésen, majd kiáltok fel azzal a lendülettel a fájdalomtól.
- MÓRIC, HOGY EGY PIXIE-ÓL LEGYEN A SZOBÁD, NORMÁLIS VAGY?! HAGYD MÁR ABBA! - kapok fejemhez azonnal, mert igen, fiam, nekem is nagyon fáj, szóval fejezd abbafele! Vérmesen csillanó tekintetemet emelem testvéremre, miközben simogatom a fejemet, ahol kínoz minket, majd ahogy abbahagyja, kihasználva az alkalmat harapok bele saját alkaromba, cseppet sem kímélve magam. De nem ám! ÉDES A BOSSZÚ!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nagyon okos és szép és kedves és aranyos és illedelmes tanulóként követem Matyi bácsi utasításait, immár pálcámmal a kezemben, mert a bot végül elhajításra került. Majd meg kell keresnem, szerintem nem véletlen került bele a táskámba, szóval örülnék, ha vissza is kerülne igazából. Ki tudja? Lehet még tényleg hasznát is veszem valamire. Egyelőre mondjuk csak annyi a lényeg, hogy azt a botot, aminek most venném hasznát, éppen le kell eresztenem, szóval elhúzott szájjal teszem meg, majd bólintva egyet kapom el Rin tekintetét, és hatalmas önerőről téve tanúbizonyságot, nem tör fel belőlem a nevetés, ahogy nézőkézzük egymást, mint két hülye. A tolltartóra meg sem rezzenek, éppen magamban nevetgélek a viccen, ami ismét eszembe jutott. Kékjeim csillannak fel Matyi bá’ kérdésére, de lassabb vagyok, mint dán barátnőm, aki azonnal le is csapott a lehetőségre.
Nyelvem hegyét kidugva, pf hangokat kiadva, kicsit dobálva magam adok hangot nem tetszésemnek, de azonnal leállok, ahogy Rin készen áll. Matyi bá’ kiadja az ukázt, Rin csinálja, nekem meg rögtön az jut eszembe, hogyha akkor pislog, mint én, de nekem közben belement valami a szemembe, akkor az mennyire kellemetlen lehet már? Érted… szkander helyett ki pislog erősebben? Ennek így semmi értelme, mert a szemhéjad nem csattan az alsó szemhéjadnak, miközben pislogsz, hogy erősebbnek tudd ítélni és meglegyen a győztes, szóval ez amolyan végtelen meccs lenne? Túl sok a kérdés, fel sem tűnik, hogy Rin már a fejemben van, így unatkozni kezdek, ami egyetlen egy dolgot jelent: itt az ideje, hogy mint az órák legtöbbjén, lefoglaljam magam. Na csapassuk!
- Milyen a barátságtalanul kinéző biztonságtechnikai eszköz? - jaj, skacok, jaj, nem bírom! Hát riasztó. Érted! Ha leejtem a vázát, akkor majd felejthetem? - visítok! Rin, bent vagy?! Bent vagy? Figyu-figyu, ezt hallgasd! Mit jelent a puszta ököllel kifejezés? Na? Nananana? Egy létet, legelő malhával lajta - Édes Merlin, végem van! És akkor valahol itt jöhet el a pillanat, amikor kitör belőlem a röhögés és kétrét görnyedve csapkodom a térdeimet, miközben alig állok a lábamon, mert egyszerűen zseniális vagyok. Most mit kell tagadni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Szóval az van, hogy egyébként a legtöbb tantárgyból nem is vagyok olyan rossz, mint arra mindenki számítana, csak ahhoz figyelnem kell. Ami gyakran nem történik meg, de esküszöm, hogy véletlen. Mindössze valahogy a pennám orrom és felső ajkam közti egyensúlyozása sokkal érdekesebbnek tűnik, mint bármi, ami éppen körülöttem folyik. Ennek köszönhetően vagyok teljesen lemaradva, de szerencsére elég hamar sikerül kimagyaráznom magam Rudi bácsinál, így továbbra is nemtörődöm stílusban egyensúlyoztatom a pennát a helyén, mert semmiért nem akar ott maradni, pedig nem olyan nehéz feladat ez.
Szélesen vigyorodom el, ahogy kiderül, tényleg ő a partnerem, kicsit arrébb is helyezkedem, hogy pöpecül elférhessünk egymás mellett, majd ahogy leül könyökölök fel az asztalra. Tenyereimbe támasztom államat, csillogó kékekkel figyelem a lány minden mozdulatát, mert remélhetőleg hamarosan elkezdi a feladatot. Elhelyezget mindent, mint egy igazi levitás, amitől akaratlan pillantok körbe az asztal rám eső részén, ahol totális káosz uralkodik, a földön heverő táskámról meg ne is beszéljünk. Kicsit olyan benyomást kelt, mint egy részeg nagypapa. Aztán… Merlinre, végünk van!
- Mi? Mi az, hogy… Óóó! - azonnal kihúzom magam, ahogy a kérdés eljut tudatomig, tekintetemmel rögtön Móricot kezdem keresni, de… ó, hát persze. Ő nem jár Bájitaltanra. Óbaszkibaszkibaszki! Akkor most felsülünk? Végül kékjeim a szőke fürtökön állapodnak meg. Egy papírt gyűrök galacsinná, hogy amikor Rudi bácsi nem figyel, egy gyönyörű mozdulattal dobjam hátba Reinert, hogy segítsen már mégis mit kell csinálni. Szememet forgatva hagyom kívül felsőbbrendű vigyorát, majd aprókat bólogatok a válaszán.
- Aszondja, hogy Béke elixírt kell csinálnunk, az összetevők pedig amott vannak - mutatok a kihelyezett asztal felé, ahol - van egy olyan érzésem - nem csak olyan összetevők vannak, ami nekünk kell. - Hozok mindent, te maradj csak itt - mosolyogva állok fel, zsebrevágott kézzel battyogok az asztalhoz, hogy összeszedjem a cuccosokat, majd ugyanolyan mosollyal térjek vissza partneremhez. - Ja, amúgy… - borítok ki mindent kezeim közül. - Az idősebbik Móric vagyok - elégedett bólintásokkal nyugtázva ezt az igen fontos információt huppanok vissza mellé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Nagyon szeretem, amikor munkám gyümölcse kamatoztatva van. Jelen esetben ez úgy értelmezhető, hogy a memóriám úgy cserben hagyott, mint annak a rendje, de szerencsére brutálisan jó asszociációs képességgel áldott meg az ég - nem -, szóval meglepően hamar jövök rá a turpisságokra, amik nem is azok, csak ismét máshol járt az agyam, amikor elindultam. Na, hogy min, arról fogalmam sincs, de biztos fontos volt, ha azon kattogtam, szóval megbocsátom magamnak, amiért nem éppen az érdemi dolgokra koncentráltam. Plusz ugye, megoldódott a probléma, szóval vigyorogva pillogok fel Kiscsibére egy halom ugyanolyan papírral a kezemben.
- Meg bizony - bólogatok hevesen, kékjeim akaratlan csillannak fel, ahogy végül ismét elé állok. - Ez például... - emelem kicsit feljebb a pakkot, amit a kezemben szorongatok, mintha muszáj lenne. - Sokkal jobb olyan technikáknál, amikor a betűk inkább gömbölydedek, mintsem négyzetesek, könnyebb az elvezetés, érted? - mosolyodom el szélesen, majd kékjeimet vezetem inkább a többi papír felé, hogy lekapjak egy halvány kéket, ami inkább már szürkére hajaz. - Ez pedig sokkal jobb a négyzeteseknek, mert ha jobban megnézed - teszem kicsit közelebb Kiscsibe arcához. - Olyanok rajta a domborulatok, míg a másikon kicsit síkabbak, így elősegítik, hogy az a franc u betű ne úgy nézzen ki, mint egy befejezetlen ól - véletlenül sem tapasztalat. De. Mindegy, engedjük el, mert feltűnt ám, hogy Kiscsibe valahol teljesen máshol jár, amíg én beszélek, szóval a kékes-szürkés lapot visszacsúsztatom a többi tetejére, a saját pakkomat pedig hónom aljába csapom. Hangosat szusszanok, ujjaim szánkáznak szőke tincseim közé, ahogy a tinták felé fordulok, majd azokat is felkapom, mert úgy néz ki, nem azért kérdezte, mert érdekli, hanem mert megleptem, hogy valamit én is tudhatok, nem csak a könyvmoly levitások egyike. Remek, még vicceskedni is ráér, amikor én… mi is vagyok most? Nem tudom, de nem boldog, ez tuti.
- Csak ne vérezz el - vetem oda félvállról morgósan, bármennyire is kedvelem, ha valakinek van önkritikája, és ez tényleg nem is volt rossz poén, de éppen… Merlinre! Meg vagyok sértődve! Igen, ez a jó szó! Sértett vagyok, amiért nem figyelt rám! Sóhajtva fordulok vissza felé, majd pillantok le rá megemelkedett szemöldökkel. - A suliba. A hieroglifákról szól a projektem, és terveim szerint, mivel a négyzeteknek megfelelő lappal felsültem, a gömbölyded segíteni fog - vonom meg vállamat lemondóan, mert nem adok neki sok esélyt, de a remény hal meg utoljára. Akaratlan pillantok végig Kiscsibén mondandóm végeztével. - Te eddig is ilyen alacsony voltál?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Fene sem gondolta volna, hogy ennyire hamar és simán sikerül átpasszolnom rájuk a fecsegőket. Ez király, nekem semmi más dolgom nem lesz, mint követni őket boldogan, hogy végig röhögjem az egészet, mert a dámák biztosan nem fogják hagyni, hogy csak úgy mozgatva legyenek, szóval Kende és Rin megkapja a lecseszést szépen, míg én a háttérben lehunyt szemekkel bólogatok a dámák szavaira. Borzalmasak a mai fiatalok, mit meg nem engednek maguknak, az ember még egy falon sem lehet biztonságban, és a többi, és a többi.
- Szétadom, hogy pletykálj nekik. Forrásnak itt vagy te, Rin, tuti van valami szaftos pletyka a tarsolyodban. Meglepő szerelmek, szakítások, mit tudom én - indulok el a folyosón bólogatva közben, hogy minél előbb a dámákhoz érhessünk, mert végül is csak egy másik szárnyba kell mennünk, így nem gondoltam át, hogy Rint a hátamra kaptam. Ó, bakker!
- Először is le kell tisztáznom, hogy szerintem komolyan sírva fakadna, ha elhagyná egy tankönyvét - nevetek fel gonoszkásan, hogy reagáljak Kendének, majd oldalra sandítva pillogok a hátamon lógó majomra. - Másodszor én azért teszek neki keresztbe, mert élvezem. Ő meg próbálkozik, csak… nem jön neki össze - vonom meg vállamat, de persze akaratlan jut eszembe az, ami a Vízesésnél történt. Túlságosan emberien viselkedtünk egymással, ami olyannyira életidegen volt, hogy minden másodperce megragadt bennem, pedig annyira nagy dolgok nem is történtek. Azóta pedig Kiscsibe… ugyanúgy Kiscsibe. Odamorran nekem valamit, amire visszamorgok, majd mindketten megyünk arra, amerre eredetileg indultunk.
- Szeretném hallani azt a dán szerenádot! Lehet még be is csatlakozok - nevetek fel hangosan. - Én kérlek, röhögök rajtatok, amíg ti szenvedtek - vázolom fel a tervet, miközben dobok egyet Rinen, hogy ne csússzon a bokámig. Hősiesen kitartok és palástolom azt, mégis mennyire fáradok, de amikor helyszínre érünk, gondolkodás nélkül engedem le hátamról a lányt.
- Ilyet soha többet nem csinálunk. Vagy híztál, vagy az önbizalmad lett nagyobb, de rendesen elfáradtam - mozgatom meg vállaimat, majd állok be a freskó elé csípőre tett kézzel és hatalmas vigyorral arcomon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Elgondolkodom, végül bólintok. Igaza van. Seperc alatt megtalálnám a következő alanyomat, akinek névtelenül szívhatnám a vérét, amíg meg nem unom. Természetesen esélytelen, hogy valaha is megunjam saját magam szórakoztatásának ezen formáját, mert túlságosan élvezetes ahhoz. - Ezzel, ha akarnék sem tudnék vitatkozni most - morgom bajszom alatt, hogy gondolataimat szavakba is öntsem gyorsan, mielőtt elszáll a pillanat, és mielőtt a villanykörte felvillanna fejem felett. Megsértődtem. Megsértődtem rá, mert nem figyelt rám, és olyan érzést keltett bennem, mintha a falnak beszéltem volna egész végig, bár lehet a fal előbb reagált volna.
Szemöldökömet ráncolva pillogok le rá. Izgalmas? Mégis mi az izgalmas abban, hogy ahelyett, hogy magával a projekttel foglalkoznék, aminek egyébként vészesen közeledik a határideje, itt állok és beszélgetek, mintha nem lenne jobb dolgom. Apropó… miért is állok itt még mindig? Dumikázok Kiscsibének, mintha nem pár perccel ezelőtt küldött volna el, hogy hagyjam lógva, én pedig úriember módjára megtettem, mentem a saját dolgomra, ő meg ismét itt áll mellettem. Oké, lehet fel kellene adnom a mai napot, és csak bevágódni Rin mellé szenvedni a nap hátralévő részében. - Ja, ööö… - ocsúdok fel, hogy válaszolni is kéne. - Igen. Kalligráfia szakon vagyok a Művészetin, arra kell csinálnom a projektet, csak… napról napra felsülök - nevetek fel hangosan hajamba túrva, mert fogalmam sincs miért toldottam meg plusz információval a mondandómat. Mindegy, csak haladjunk.
Széles vigyorral mérem végig újra és újra, amikor beszélni kezd, nehezen állom meg, hogy az a bizonyos vigyor ne legyen kellemetlenül szemtelen, és valószínűleg nem is sikerül. De megpróbáltam. - Ah, szóval sokat segíthet a bakancs - bólogatok komoly arccal - mivel számat könnyed mozdulattal takarom szabad kezemmel -, hiába árulnak el szemeim. - Nem szeretnélek kiábrándítani, Kiscsibe, de akkor sem mértem fel az erőviszonyokat, ahogy most sem tettem, mert mindketten tudjuk, hogy felesleges - tintákat tartó kezemmel nyúlok a hónom alatt elhelyezkedő pakkhoz, hogy kicsit feljebb tolhassam, amikor elhangzik a kérdés, mellé még mutogatást is kapok. Megszeppenve pillogok a lányra.
- Furcsa kérdéseid vannak - de ez az jelenti, hogy figyelt arra, amit mondtam neki, még ha arca alapján teljesen másik univerzumban is járt. - Konkretizáld, és segítek. Mit szeretnél? - pár infó nem lehet hátrány.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Pffölve tör fel belőlem a nevetés Rin kérdésére. Fejemet csóválom nevetve, hiszen igaza van, soha nem hallottam pletykálni, de hát mégis lány, érted. A lányoknak mindig van valami olyan sztori a zsebükben, amivel képesek megbotránkoztatni egy egész iskolát. Fair enough, Rin nem ilyen lány. Kéne valami pletykafészket összeszedni a grúpba, mert ez így egyelőre elég hamvába halt terv, ha a dámák segítségével akarunk zavargást kelteni. Ki lenne a megfelelő alany erre vajon?
Rin magyaráz, én ledobom a hátamról, majd feltör belőlem a röhögés újonnan szerzett haverunk szóviccén. - Ez az a pont, dude, amikor hivatalosan is bevettünk a tímbe - veregetem meg röhögve Kende vállát, mert ékesen bizonyította, hogy rátermett arra, hogy közénk tartozzon, bármennyire is új szöszkének számít. Eltekintek attól, hogy két szőke nem fér meg egy iskolában, már csak azért is, mert Rinnel úgy viselkedik, ahogy elvárnám. Amíg ez így marad, és nem lép át egy bizonyos határt, felőlem maradhat. Bakkerka, tiszta jó fej vagyok!
- Brutálisan jó testem van - emelem fel jobb karomat, hogy fejem felé hajlítsam alkarom és befeszíthessem az egyáltalán nem létező bicepszem. Igen, valamikor volt arról szó, hogy nekünk, a híres-neves Móricoknak olyan testalkatunk van, mintha két botot egymásnak támasztanátok. Nagyjából annyira is hasonlítunk, a támasztás meg azért fontos, mert az izmos testünket lehúzza a gravitáció. Tök egyértelmű. És logikus.
Vigyorogva hallgatom Kende köszöntését a dámák felé, majd áll meg bennem az ütő, ahogy meghallom Rinét. Volt már ehhez a hangszínhez szerencsém, nem is emlékszem mi miatt, de akkor is ilyen reakciót váltott ki belőlem. Bah, fertelmes. Amikor rám néz bólogatok hevesen és erősítem meg a mindent is. - Reméljük, hogy egy kis séta egy ilyen gyönyörű hölgy… - pillantok Rinre. - És két megtermett fiatalember társaságában egy szaftos kis történetért igazán nem okoz Önöknek problémát - legellenállhatatlanabb mosolyomat villantom meg a dámák felé, kicsit előre görnyedve hajolok meg - ki ez a dzsentülmen? -, de azért nem viszem túlzásba, majd a kép egyik sarkához lépek. Ennyit arról, hogy én csak röhögök, mert így jobban felmérve a kép méreteit, esélytelen, hogy Rin elbírhassa. Fejemmel biccentek oldalra Kendének, hogy akkor nyomassuk, és amint behelyezkedett újdonsült brom, azonnal emelni kezdem a képet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Először megszeppenek hevességén, ahogy közli velem azt, amit gondol. Kissé elnyílt ajkakkal biccentem félre fejemet, ahogy elidőzik tekintetem Kiscsibe arcán. Most komolyan, burkoltan ugyan, de azt közölte velem, hogy úgysem fogom feladni? Igaza van, nem erről van szó, hanem arról, hogy ki is mondta nekem. Halványan elmosolyodom, ahogy továbbra is fürkészem arcát, másik lábamra helyezem testsúlyomat, így csípőmet tolom ki kissé, kell egy kis idő, amíg megemésztem a hallottakat. - Ja, igazad van. Tényleg nem akarom feladni - vonom meg vállamat óvatosan, végül kékjeim esnek az ajtóra, amin valaki kilép, így a hűvös levegő megcsap, szóval kicsit magamhoz térek hatására. Ideje volt már. Csak legyintek egyet Kiscsibe felé arra, hogy nincs hozzá köze. Valóban nincs, de meglepő módon éppen normálisan képesek vagyunk elbeszélgetni egymással, használjuk ki, bár tény, hogy nagyon sok minden megfordult a fejemben, amit mondhatnék, hogy a beszélgetés ne ilyen nyugodt mederben haladjon tovább. Ügyes vagyok, mert visszafogtam magam. Nem kérdeztem. Kijelentő mondat, látod? Na, ezt kérdeztem.
- Hőőőőő, soha nem használtam ki, hogy erősebb vagyok nálad. Maximum azt, hogy leleményesebb - gonoszkásan elvigyorodva nyújtom ki mutatóujjamat, hogy óvatosan böködjem meg homlokát, majd halkan felnevetve húzzam vissza ujjamat. Amúgy fogalmam sincs miért hajlandó beszélgetni velem, amikor látható és érezhető a kettőnk közti ellentét, mégis megcselekszi. Jöhetne az, hogy összezavar, de hazugság lenne, mert nem érdekelnek az okok, én is csak egyszerűen élvezem, hogy szívhatom a vérét, ő meg gondolkodás nélkül vágja rá, ami eszébe jut. Ahogy most is. - Ez elég diszkriminatív, mivel te lány vagy, én meg fiú, ha nem vetted volna észre, szóval a sztoriban nem lehet én az okos lány - vigyorogva csillannak fel szemeim. - Szép taktika, ha erre ment ki, ha nem - vonom meg vállamat én is, majd felnevetve csóválom meg fejemet. - Lepj meg, Kiscsibe, alig várom - féloldalas mosollyal kacsintok rá, majd emelkedik meg szemöldököm a soron következő kérdésen. Soha nem árt, ha konkretizálunk valamit, mert ez nagyjából ilyen “nesze, itt a semmi fogd meg jól” dolog, amivel meg aligha tudnék segíteni. Pedig ebben éppenséggel tényleg pont tudnék is neki. Pár percnyi csend áll be közénk, miután látványosan szenvedve túr hajába, de aztán csak eljutunk a lényeghez! Mosolyogva bólogatok hevesen, kezemet emelem fel és köröző mozdulatokat csinálok vele, hogy folytassa csak, nagyon figyelek.
- Szóval, ha jól értem, akkor a barátod fest vagy rajzol. Aham, ezen már el tudunk indulni - lépek közelebb Kiscsibéhez, hogy kikerüljem valahogy úgy, hogy lehetőség szerint ne lökjek le semmit, így elég közel kerülünk, de nem húzom sokáig, mert menni kell. A bejárat mellé lépkedek, egy kosárba pakolok mindent, magamhoz veszem, majd visszabattyogok hozzá. - Azzal könnyebben lehet eloszlatni a festéket egy nagyobb felületen, így nem kell ecsettel bénázni, hanem megoldod azzal - válaszolok kissé késve a kérdésre. - Na, gyere, elmegyünk a festős cuccokhoz, mert itt necces lenne ilyet találni - fogom meg kezét, hogy húzhassam magam után, végül a polc előtt megtorpanva pillogjak le rá. - Általában milyen képeket készít? Táj? Portré? Mit tudom én, milyenek vannak még - gondolkodom el szemöldök ráncolva egyetlen pillanatig, majd vonásaimat rendezve pislogok Kiscsibére ismét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Az asztalhoz érve pacsizok le Brotusszal, majd kezdem el összeszedni a szükséges hozzávalókat, mert persze haveromnak nem kell ilyenekkel törődnie, mivel ő valami strébert kapott mellé. Talárja alapján az én partnerem levitás, de az eddigiekből kiindulva nem egy Kiscsibe, szóval eléggé meg leszünk szorulva, ha így folytatjuk. Kissé ringó csípővel érek vissza a levitáshoz, mert valamiért a fejemben elindult Enrike Iglésziásztól a Bájlándó, szóval kénytelen vagyok rá mozogni, ha már az óra közepén nem állhatok neki énekelni. Sajnálatos, de nem ér annyit, hogy Rudi bácsi kirakjon, így most jó gyerek vagyok. A cuccokat öntöm ki az asztalra dudorászva, majd észbe kapva mutatkozom be a lánynak, csakhogy tudja, kivel áll szemben. Fontosnak tartom ezeket a részleteket letisztázni.
- Szióka Betti! - mosolyodom el szélesen. - Naná! Addig kiméred a vizet? De még ne gyújts alá, több idő kell a kő összetöréshez - kérlelem a levitást, majd szó nélkül teszem a kövek felét a mozsárba és állok neki összetörni azokat. Amint nagyobb szemcséjű már rakom hozzá a többit és tördelem tovább, mint valami hülye. Nyelvem hegyét akaratlan kidugom a nagy erőfeszítések közepette, kékjeim vándorolnak Bettire. Beszélgetnünk kell? Ciki, ha csak állunk egymás mellett és semmit nem mondunk a másiknak, nem? Na, meg az sem utolsó szempont, hogy nem bírok csendben maradni. Fejemet forgatom a teremben, még Bronszkikovszki is kedélyesen beszélget a társával, mi meg állunk és ülünk egymás mellett, mint két muskátli. Oké, ez így nem maradhat.
- Tök fura vagy - állok meg végül a tördeléssel, csípőmet kitolva fürkészem Betti arcát. - Levitáshoz képest elég csendben vagy. Nincsenek tudálékos megszólalásaid, nem mondasz semmit… van levitás ismerősöm, de ő véletlen sem ilyen - ráncolom a szemöldököm, majd elmosolyodom. - Baj van? Szívesen lecsapom, ha valaki fas- akarom mondani bunkó volt veled - ki ez a hősies Nber? De bakkerka, most tehetek én róla? Tiszta furcsa a csaj. Furcsaj. Merlinre, ez király! Fejemet kapom fel azonnal, kékjeimmel jelentőségteljesen pillogok Kende irányába, aki mintha csak megérezné néz rám. - Tesó! Furcsaj! - vigyorgok rá, és tudom, Merlinre, tudom, hogy le fog neki esni. Három… kettő… és ott van! Haverom felnevet, amolyan hülye vagy dude fejrázást kapok, ami nekem tökéletesen megfelel, majd visszapillantok Bettire. - Te vagy a furcsaj, csak mondom, hogy képben legyél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Szélesen vigyorgok le rá, ahogy mutatóujjam érinti homlokát, végül halkan nevetek fel a reakción. Imádom, hogy ilyen érzelmeket tudok kiváltani belőle, és még csak meg sem próbálja azokat palástolni, hanem telibe a képembe nyomja, hogy Móric, legszívesebben eltörném az ujjad. Van ennél szebb érzés a világon? Kötve hiszem, skacok! Nevetésem halkul, ahogy érkezik a kérdés, szemöldököm szalad ráncba, hümmögve gondolkodom el. - Igen - bólintok egyet végül, hogy azt kövesse a gyönyörű levezetésem, és hangomban rendesen büszkeség van, ahogy kékjeimet vezetem mosolyogva Kiscsibe arcára, aki pedig nemes egyszerűséggel köszöni meg. Haláli, de komolyan! Látok rá egy kis esélyt, hogy mellettem kikupálódik, de nem szaladok ennyire előre.
Éppenséggel a fontosabb információkat is megtudom, lassan, de biztosan, hogy végre elindulhassunk azon az úton, amikor érdemben tudok neki segíteni, és nem csak állok előtte, mint egy kretén. Visszafogott mosollyal biccentek egyet arra, hogy logikus. Tudom, hát nem véletlen találnak ki ilyeneket az okosok, amikért szanaszét adom őket, mert annyira megkönnyítik az életem, hogy nem tudok eléggé hálás lenni. Kis kitérő, a következő pillanatban meg már a festős cuccok előtt állok, és kérdőn pislogok Kiscsibére. Érzem, hogy célegyenesbe kerülünk lassan arra vonatkozóan, hogy ki milyen képet fest, hogy a legjobbat vehesse neki. Magamhoz képest türelmesen várom meg, amíg összerakja a képet - lol, érted, a képet, gihi -, majd nyammogva fordulok a polc felé.
- Egy vonal? Vonalrajzokat csinál? Azok brutál menők! - csillannak fel kékjeim, fordulok is vissza azonnal felé, hogy arcát fürkésszem, mint valami gyerek, hátha többet is megtudhatok erről, de csalódnom kell. Oké, a lelkesedésem nem lankad, mert a vonalrajzok rohadt királyok és valóban szétadom őket. Nem tud többet mondani. Nem csesztetem, pedig élből jönne a válasz erre, azonban visszafogva magam nyúlok el mögötte és fogok ujjaim közé egy papírlapot, majd ceruzát lopok egy tartóból. Leguggolva teszem le magam mellé a kosarat és pillogok felfelé Kiscsibére, megemelkedett szemöldökkel várom meg, hogy kövesse a példámat, és amint megteszi vigyorodom el szélesen. - Ahogy elnézem hadilábon állsz a rajzolással és a festészettel - hangomban nincs él, tényként közlöm, miközben megforgatom a ceruzát ujjaim között. - Na figyu, nem olyan nehéz - csúsztatom ujjai közé a ceruzát, hogyha esetleg nem lenne egyértelmű a célzás. Innen nincs visszaút, kezem közé fogom az övét és lassan kezdem el vezetni a ceruzát a papíron. Igen, fejjel lefelé, de szeretem a kihívásokat, így le sem veszem kékjeimet a papírlapról, miközben beszélek. - Nem nagyon tudok rajzolni, de az egyszerűbb vonalrajzok is elég jól néznek ki - nyelvem hegye bukkan fel ajkaim között, ahogy koncentrálok. - Tessék, Kiscsibe, rajzoltál egy kolibrit. Vért izzadtál közben? - pillantok fel az egyetlen vonalból álló kolibriről az előttem guggoló igazi Kiscsibére. Kedves, de széles mosollyal fürkészem arcát, majd engedem el kezét. Vettem magamnak egy indokolatlan ceruzát és egy papírlapot. Remek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Lehetetlenségnek tartom szavakba önteni, hogy mennyire unatkozom. Mármint komolyba, nincs rá megfelelő szó, mert a nagyon ide már nem elég. Valószínűleg tartom egyébként, hogy sokkal több időt töltök Kiscsibével, mint kellene, mer’ rendesen felkaptam a cuccomat a szobából, elindultam a nagyvilágba, hogy akkor én most foglalkozni fogok az illúzióval - elméleti szinten -, hiszen a friss levegő jó hatással van az agyunkra, nem? Tudja a franc, biztos ezt is brit tudósok állapították meg, de a tavaszi levegő, ha mást egyelőre nem is tett, az biztos, hogy felébresztett. Fejesemből üvölt egy ItaloBrothers dal, aminek nagyon mély dalszövege van, jobb kezemben szorongatom a cuccaimat, míg bal kezem mutatóujjával mutogatok random emberekre énekelve, ahogy haladok lefelé a kastélyból a falu irányába. Biztos értékelik a jókedvem.
Éppen becsusszanok a térre az egyik arra vezető útról, hogy helyből ugorjak fel egy padra és álljak neki fennhangon. - Boom boom boom, That’s how it goes, Everybody get your hands up, come close - nos, a Boom című dal, gondolom mindenki is tudja, de azért elárulom, hogy nem arról szól, hogy kitartott kisujjal teát szürcsölsz. - We gonna dance the day and the whole damn night, Rock rock your body alright - mozgatom meg csípőmet, majd állok meg azonnal, ahogy meglátom a téren átsétáló alakot. Szélesen vigyorogva ugrok le a padról, majd szökkenek a férfi után. - CSÓKOLOM RUBEN BÁCSI - nem mondom, hogy kiabálok, de azért kiabálok, mivel a fejembe még mindig üvölt a dal, szóval kell pár másodpercnyi idő, amíg leesik. Kikapcsolom, letolom a fejemről a fejest, majd pislogok felfelé Ruben bácsira. - Képzelje Ruben bácsi, éppen az illúzióval terveztem foglalkozni. Nem remek, hogy éppen most találkozunk? Gondolom magának nem remek, de én maga helyett is örülök - bólintok egy határozottat, majd vigyorgok fel továbbra is rá. A képlet egyszerű: én tanulom az illúziót, Ruben bácsi bejegyzett, éppen gyakorolni készültem, ő pedig már tud egyet s mást. Én mondom, hogy mindenki is azt akarta, hogy talázzunk ma itt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Nem is kell ennél csodálatosabb nap és lehetőség ahhoz, hogy gyakoroljam az illúziót pár erre sétáló járókelőn. Ami persze teljesen illegális, szóval nem is teszem meg, mert félek Noncsi bácsi haragjától. Ijesztő tud ám lenni, ha bepipul, de hát, mint eddig mindig, jönnek a megmentésemre: Ruben bácsi alakja rajzolódik ki, én meg ordítva - szó szerint - kapom el. Mint mondtam, csodálatos nap és lehetőség. Mármint nekem, mert szerintem Ruben bácsi egyáltalán nem örül annak, hogy elkapom, és amikor felém fordul, jön a kérdés, ez bizonyosságot is nyer. Széles vigyorral arcomon vigyorgok fel a férfire hevesen bólogatva. Bizony, hogy én!
- De ha nem bácsizom, akkor, hogy hívjam? - biccentem félre fejemet, tekintetemben csillannak meg a kérdőjelek. Ha Malvin megtudja, hogy nem adtam meg a kellő tiszteletet valakinek - amit amúgy tényleg nagyon ritkán teszek meg, a legtöbbjüknek meg fel sem tűnik, ami nem az én saram -, lenyakaz a nő. Szükségem van még a fejemre, hát az ellenállhatatlan mosolyom nélkül nem tudom befűzni Ruben bácsit, hogy segítsen. Rendben, talán azzal sem sikerül, de hátha. Vajon működik nála a hízelgés? Nos… mindjárt kiderül. Nem.
- Azt nem mondanám. Mármint elméletben király vagyok, nyilvánvalóan, de tudja, hogy megy ez - köszörülöm meg torkomat hangosan. - Gyakorlat teszi a mestert, de a suliba járó diákok meg bénák, engedély nélkül nem gyakorolhatok senkin, szóval… tök unalmas - tárom szét karjaimat tehetetlenül, mintha komolyan a világ legnagyobb terhe nyomná a vállamat. Mondjuk így is van, mert szintet szeretnék lépni, jó akarok lenni benne, ha nem a legjobb, és ehhez az kell, hogy Noncsi bácsiék elvárásai szerint teljesítsek. Valamiért megkérték az előttem állót, hogy segítsen a bál díszletében, így nem nyúlhatok mellé.
- Aham! - csillannak fel kékjeim azonnal. - Gyakorolna velem? Mit és hogyan csináljak, meg ilyesmik? Lehetne az alanyom, tudja - csillogó tekintettel pillogok fel Ruben bácsira, akaratlan lépek hozzá közelebb, pillantásom szinte már könyörgő. Naaaaaa!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Ettől a nem minden levitás egyforma szövegtől a falat tudnám kaparni. Komolyan. Nem vagyok előítéletes, Merlin a tanúm rá csira, de hát csak okkal került be a Levitába a csaj, nem? Vagy én vagyok hülye? Nem lenne meglepő, de azt tényleg nem szeretem, hogy csak azért előítéletes valaki valakivel, mert éppen melyik házban van. Folytatja, én pedig ingatom fejemet arra, hogy mit erősítettem meg és mit nem. Végül vigyorogva vállat vonok.
- Tudod, tényleg szaralaknak érzem magam, mert be akartam verni valaki képét, aki esetleg bánthatott és attól szomi vagy - bólintok egyet, majd újult erővel állok neki összetörni a köveket. Nem mondom, hogy felcseszte az agyamat, de éppen azt sem mondanám, hogy a nyugalom mintapéldánya vagyok. Magamban kell tartanom a véleményemet, mert óra közepén vagyunk, nem lehet olyan éles a nyelvem, mint általában megengedem magamnak, szóval felnőttesen tovább lépek az egészen, és további terveim szerint ignorálom a csajt. Ha ő nem erőlteti meg magát, hogy a közös munka könnyebb és egyszerűbb legyen, akkor én sem fogom.
- Ahogy érzed, nem mintha bizonygatnod kéne bárkinek is. Főleg nem nekem - vonom meg vállamat. Mit bánom én, hogy hülye-e vagy nem, de megszedhetné a lábát, hogy tényleg haladjunk, mert így két óra sem lesz elég, hogy befejezzük. - Mellesleg, nem kérdeztem - mosolyodom el ellenállhatatlanul felé. Ha már el lettem könyvelve bunkó rellonosnak, amivel teljesen megfelelek a sztereotípiáknak, amik kialakultak rólunk, akkor hülye leszek nem rátenni még egy lapáttal. A köveket folyamatosan tördelve veszem elő pálcámat, gyújtom meg a lángot az üst alatt, pontosan közepesre állítva, majd fogaim közé véve a fadarabot állok neki adagolni a holdkövet. A zöld szín elérésével állok meg és kezdem el kavarni egyetlen szó nélkül. Pálcámat teszem le az asztalra, amíg várom, hogy kék legyen pillantok Bettire. - Addig megtennéd, kérlek, hogy a kövirózsát előkészíted? - pillantok vissza az üstbe, majd kiveszem belőle a kanalat, adagolom még a port a lila színig, majd a maradékot, pontosan követve a könyv utasításait, a tálkába teszem. A mozsarat kimosva folytatom a tüskék összepréselésével.
- Amúgy meg… - esnek kékjeim Bettire. - Ha a te tempódban haladunk, akkor nem leszünk készen óra végéig - rebben meg szemöldököm. - Nem erősséged a bájitaltan? Tökre megérteném, az első két évet én is végig szenvedtem - nyammogok kicsit, majd észreveszem magam, hogy megint próbálkozom, így bekussolva tördelem azokat a fránya tüskéket tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A még anno Kiscsibétől kapott könyvet, amit tele tűzdelt a színes izékkal, amik ezt meg azt jelöltek benne, még csak nemrég vittem vissza a könyvtárba. Természetesen megkaptam a csúnya nézést, mert a kölcsönzési idő már lejárt, de hát eléggé hasznát vettem, így, hogy nem csak egyszer olvastam el, hanem majdnem mindennap böngésztem benne ezt-azt. Segített, ráadásul talán egy sokkalta egyszerűbb megoldásra is rávezetett a Csipe, hogy tudom eltüntetni a még mindig a kezemen ékeskedő karkötőt, amire akaratlan vetődnek kékjeim. Majd azzal a lendülettel vissza Ruben bácsira. Félre biccentett fejjel, elhúzott szájjal fürkészem egy ideig, majd vonom meg vállamat és bólintok egyet. Oké, akkor Ruben. Nekem lényegében mindegy, csak majd anya higgye el, hogy így történt.
Bárki bármit mondd - inkább ne mondjatok semmit, hadd maradjak meg ebben az illúzióban. Gihi. Érted. Illúzióban. - szerintem Ruben a szíve mélyén bír engem. Szarkasztikusan ugyan, de poénkodik, ráadásul a pad felé sétál, amire le is ül, szóval úgy csillannak fel kékjeim, mint egy szarkának, amikor valami fényeset lát. Hólikreb, győzelem Nber! Komolyba! Ruben segíteni fog nekem! Sietős léptekkel termek a padnál, és huppanok le mellé.
- Valszeg azért nem, mert féltik az ép elméjüket, de hát… - vonom meg vállaimat, és a mondat befejezetlen marad, hiszen akkora kárt csak nem tudnék tenni. Nemhogy tartós illúzióra nem vagyok képes, de még egy asztalt is nehezen formázok meg mások fejében. Egyszer Rint szívattam meg, hogy ott az asztal, közben meg nem volt, de ő meg kinevetett miatta, viszont nem szívathatom állandóan őt. Kell a változatosság.
- Lenne igazából - ingatom meg fejemet, mert Kende is felajánlotta, de az teljesen más, ha olyan van mellettem, olyan segít, aki ért is hozzá. - Szeretem kimaxolni a lehetőségeimet, és szerintem veled megtehetem, mert pöpi vagy benne - dőlök hátra a padon, majd figyelek mosolyogva ismét a szarkasztikus megjegyzésre. Ha ő nem is bír engem, én szétadom őt, ennek okán nevetek fel jóízűen.
- Fogalmam sincs. Szoktam gyakorolni a testvéremmel, már egész jól mennek a vizuális és akusztikus illúziók - préselem össze ajkaimat. - Most tartok ott, hogy össze kéne őket illeszteni, és valameddig megy, de könnyen törhetőek. Nem is vártam csodát, hogy a semmiből sikerülni fog, de azért… ennél többet szeretnék elérni - ingatom meg fejemet, majd emelem fejemet Ruben felé. - Szóval segítesz összeilleszteni őket? Külön-külön már egész jól mennek, ráadásul, ha sikerül, akkor leszedhetném magamról végre a karkötőt is - mosolyodom el szélesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Látványosak. Akaratlan kell mosolyognom azon, ahogy Kiscsibe nagyon durván kifejti nekem a véleményét a vonalrajzokról. Igen, most szarkasztikus voltam. Ennyire senki nem állhat hadilábon a művészettel, de bármennyire is próbálom kivenni a másik arcából, hogy egy halovány tudás van a fintorgás mögött, nem jön össze. Csoda, hogy ismét az első gondolatomat cselekszem meg, ami jön? Ugye, hogy nem? Éppen ezért szedem össze, ami kellhet, majd guggolok le a sor közepén és várom meg, amíg Kiscsibe csatlakozik hozzám. Óvatosan fogom meg kezét és vezetem a papíron a ceruzát vele, hogy higgye már el, nem olyan ördögtől való dolog ez. Simán kinézem belőle, hogy olvasott már mindenről is ezzel kapcsolatban, de az teljesen más. Úgy elveszik a dolog varázsa, ami az egészben a legjobb. Ajkaim között bukkan ki nyelvem hegye a nagy koncentrációban, egyetlen egyszer sem szakítom el pillantásomat a papírról, mert fejjel lefelé sokkal nehezebb megtartani az arányokat, én meg éppen azon vagyok, hogy segítsek Kiscsibének, nem azon, hogy fejvesztve meneküljön a madár elől, amit lerittyent. Végül mosolyogva pillantok fel.
- Nézőpont kérdése. Lényegében ezt is te rajzoltad - vonom meg vállamat lezseren, miközben kissé oldalra fordítom fejemet és támasztom arcomat térdemre, ahogy hallgatom. - Az egyszerű dolgok a legkirályabbak, mert nincsenek túl gondolva. Ezért egyszerűek - nyammogok elgondolkodva, majd bólintok egy határozottat. Ja, valahogy így lehetne körülírni az egyszerű fogalmát. - Naná. A tied - mosolyodom el szélesen, majd támaszkodom térdemre, hogy felálljak, végül hitetlen nézzek lefelé Kiscsibére. Ráncba szalad a szemöldököm, miközben lehajolok, hogy ujjai közül húzzam ki a ceruzát és dobjam be a kosárba. Hajamba túrva nevetek fel.
- Állj már le a hegyezővel - nevetgélek tovább, fordulok végül a mellettünk lévő polcsor felé. Hümmögve állok pár pillanatig előtte, majd szedek le Kiscsibének egy ceruza csomagot, amiben mindenféle vastagság - te perverz - van, végül kapok le egy hegyezőt is. - Tessék. Hegyező is van, és olyan ceruzák, amik valóban megkönnyítik a vonalvezetést - mosolyodom el szélesen, majd kapom fel a kosarat. - Öröm volt találkozni Kiscsibe, majd tala a kastélyban - intek felé egyet lazán, ahogy ellépek mellette, majd slattyogok előre, hogy kifizethessem az eszközöket, amibe az indokolatlan ceruza és papírlap is beletartozik, amin Kiscsibe kolibrije van. Utolsót intek felé, majd lépek ki a boltból, hogy a kastély felé vegyem az irányt, ahol folytathatom a szenvedést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Vállamat vonom meg. Lehet nem tudok ártani nekik olyan szinten, mint ahogy ők azt hiszik, de akkor sem tartom okénak, hogy random embereket illuzionálgassak, pedig amúgy tök poén - nem csináltam gyakran, és csak kisebb poénokat eresztettem el -, de így meg nem lépek feljebb. Ráadásul a gondolattól, hogy valóban megszabadulhatok a karkötőtől csak még inkább felpörgök, szóval ha Ruben bá-, khm, szóval ha Ruben itt akarna hagyni, akkor sem engedném el olyan könnyen, mert elég volt már a karkötőből. Noncsi bácsiék tudják, hogy kell lekötni egy Mórocz figyelmét egy tanévre, nem is volt velünk semmi baj. Taktikus.
- Há’ pöpi - ismétlem el, miközben megvonom a vállam lezseren. - Pöpec, tudod. Király - billegtetem fejemet kicsit, lehunyt szemekkel magyaráznék tovább, ahogy felemelem mutatóujjamat is, hogy telecsapjam az étert szinonima szavakkal, de semmi más nem jut az eszembe, úgyhogy hoppon vagyok. Leengedem az ujjamat, vigyorogva fordulok Ruben felé és magyarázom el neki a helyzetemet, amire a legnagyobb egyetértéssel megspékelt bólintást kapom. Már most szanaszét adom, hogy Rubennel gyakorolhatok, és komolyan segít benne. Merlinre, Móric el sem fogja hinni, ha elmesélem neki, hogy sikerült befűznöm.
- Dehogynem zavar. Tiszta izé… - milyen értelmes mondat. - Kis rávezetéssel ugyan, de szerintem arra is rájöttem, hogy szedhetném le, szóval csak még jobban kellene az erősítés az illúziók között - bólogatok magabiztosan, majd állok meg a mozdulatban és röhögök fel hangosan Ruben szavain. - Ez elég perverz - szögezem le tovább röhögve, majd fagy belém a minden is, ahogy összecsapja tenyerét. Ember, nem szabad elfelejtenem, hogy ő ugyanúgy creepy még mindig. Hevesen bólogatok, csillogó kékjeimet le sem veszem róla, ahogy közli, becsüljem meg. Ó, de még mennyire! Elképzelni sem tudja mennyire, de mennyire meg van becsülve, és ez most nem szarkazmus, hanem tényleg.
Torkomat köszörülöm meg, ahogy előre fordulok. Lehunyom szemeimet, magam elé képzelem a kolibrit, minden kis részletével együtt, ahogy mindig megálmodom, végül szárnyának hangjával igyekszem kiegészíteni a képet, hogy utolsó lépésként terjesszem ki és lássa meg Ruben is, ahogy a kolibri előttünk repked ide-oda. Gyorsan teszi, míg szárnyainak gyors mozgása által generált hangja jut el a fülünkbe. Alsó ajkamat beszívom a nagy koncentrálásban, a madár kitartóan repked, meg-megállva nézelődik, majd reppen tovább pár métert. Kékjeimet kinyitom, Rubenre emelem azokat kíváncsian, hogy mégis mi a véleménye, amikor a tér végén felhangzó gyermek nevetésre terelődik a figyelmem és az illúzió eltűnik. - Ne már, bakkerka! Pedig most… aj! - szusszanok durcásan, majd térdelek könyökömre, hogy tenyerembe támasszam arcomat és bámuljak előre. - Ennyi. Túl könnyen törik és még nem jöttem rá a módjára, hogy tudnám jobban kitartani. Csak azt ne mondd, hogy reménytelen vagyok, mert akkor befejeztem - morgok bajszom alatt sokkal ingerültebb hangon, mint eddig bármikor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Kendével kicsaptuk a bájitalokat, mint annak a rendje, majd Rinnek adtam őket, hogy hajrá, lehet szétosztogatni vagy azt csinálni velük, amit akar, nekem lényegében teljesen mindegy, mert azt sem tudom mi fog történni, ha valaki megissza. Oké, ez hazugság, mert a recept alapján meg néhány elejtett jegyzet alapján a lapokon igencsak könnyen ki lehetett következtetni, de hát… így sem 100%-os, hogy az fog történni, nem? Mármint de, mert pöpi vagyok Bájitaltanból és a bájitalok pontosan úgy sikerültek, ahogy kellett nekik, szóval fogalmam sincs mit koptatom az agysejtjeimet. Inkább csak Rinre bíztam az egészet, hogy csinálja, miközben röhögve közöltem vele, hogy az egyik üvegcsének Kiscsibe mennyire örülne, majd léptem le, mert reggeli előtt még vissza kellett mennem a füzetemért a szobába, plusz fel kellett ébresztenem Móricot, hogy kapja össze magát, mert megint el fogunk késni. Mint majdnem mindig.
Teljesen nyugodtan, fütyörészve sétálok a Nagyterem felé, hogy teletömjem magam kajával, amikor megtorpanok. Szóltam Kiscsibének, hogy ne igyon? Megtettem, ugye? Ja, tutira megtettem, nem tudom mit izgulok. Tovább indulok fütyörészve, majd szinte robbanok be a Nagyterembe, hogy kékjeimmel azonnal Kendét keressem, de ez a bánat nincs sehol. Bezzeg Rin megint Rolanddal bassz- akarom mondani üti el az időt. Csúnya Móric, hogy beszélsz?! Vigyorogva integetek mindkettőnek, majd nézek körbe, hogy ki lehetne az áldo- semmi, meg is van. Könnyed léptekkel vágódom le Kiscsibe mellé, főleg azért, mert van hely, hiszen a reggelinek már egy ideje vége. Csak elkéstem. Meglepő. De legalább a füzetem nálam van. Kezeimet fektetem egymásra, majd hajtom rá arcomat, hogy mosolyogva nézzem Kiscsibét, ahogy úgy issza a vizet, mint egy kacsa.
- Te figyu, úszni is szeretnél benne? - rebben meg szemöldököm kérdőn. - Mit olvasol? - húzom ki kezemet fejem alól, majd nyúlok azonnal a könyv felé, hogy magam felé fordítva azt, olvassam el a címét. Fogalmam sincs mi ez, úgyhogy elhúzott szájjal engedem is el azzal a lendülettel, ahogy megfogtam, majd pillogok tovább Kiscsibére féloldalas mosollyal. - Mondd el, Kiscsibe, hogy telt a szüneted, miután nem találkoztunk, mert be fogok aludni - nyomok el egy ásítást behunyt szemekkel, majd pillogok tovább a másikra, miközben karjaim alatt pihenő füzetem sarkát bizergálom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Ahogy megfogom Kiscsibe könyvét engedem is vissza nagyjából, mert nem különösebben kelti fel az érdeklődésemet, ő meg úgy néz rám, mintha minimum egy vödör vízbe hajítottam volna. Mindegy, mert így is utána kap, szóval nincs belőle baj. Vállat vonja hajtom vissza fejemet karjaimra, féloldalas mosollyal pillogok fel rá, hogy elkezdjen mesélni, mielőtt komolyan bealszok. Mosolyogva hallgatom, ahogy elkezdi, majd pislogok fel rá értetlenül.
- Nem nagyon. Lemaradtam az első óráról? - hunyom le szemeimet, hogy szemöldököm szaladjon ráncba, ahogy hatalmas gondolkodásokba esek. Mi az első órám? Egyáltalán milyen nap van? Mondjuk ilyen kérdésekkel nem jutok előrébb, de mindegy, szóval, ahogy megannyi mindent, ezt is elengedem, így szusszanva emelem fel fejemet, pillantok Rinre és vigyorodom el szélesen. - Szanaszét adom, amikor ennyire pörög, mert ébren tart az órákon. Oké, annyira nem vagyok gáz, mint Kende, de… - vezetem vissza tekintetem Kiscsibére, majd fekszem vissza, és nagyon nehezemre esik visszatartani a nevetésemet. Milyen beszédes Csibét találtam ma reggel, ahhoz képest, hogy két perce ismét megöllek tekintettel nézett rám, amiért megzavartam az uncsi könyve olvasásában. - Ha itt az egyetlen levitás csibe, akit elviselek, mit tehetnék? - nem mintha más házakból megkapta volna bárki is a megtiszteltetést, hogy becézzem, ami így is van rendjén. A legtöbben amúgy is idegesítenek, szóval hagyjanak békén, de amíg őket figyelmen kívül hagyom, Kiscsibe mindig olyanokat mondd, amikre zsigerből kell reagálnom, szóval esélytelen az alvás. Félig. Mert ahogy hallgatom a Rin és Roland közti barátság megkérdőjelezését egyre nagyobbakat pislogok, és bakkerka, tudom, hogy pár pillanatra sötétség borul mindenre. Nem tudom mennyi idő telik el, de hirtelen pattannak ki szemeim és kapom fel fejemet, csak annyit hallok, hogy elfelejtem. - Ébren vagyok! - szólalok meg hangosabban, még a füzetemre is csapok egy kisebbet, mintha ez csak még jobban ébren tartana, majd nézek Kiscsibére, aki kajálni készül. Sóhajtva túrok szőke tincseim közé, majd borzolom össze őket kicsit féloldalas mosollyal, ahogy Kiscsibére nézek.
- Ööö… lehet kicsit elvesztettem a fonalat - dörzsölöm meg arcomat, de persze hangomban egyáltalán nincs bűntudat. - Deeee… Rin és Roland. Igen, ez még megvan. Fogalmam sincs mióta, de nem is érdekel. Amíg Roland nem bántja meg vagy nem csinál olyat Rinnel, ami nekem nem tetszik, felőlem barizzanak - mert komolyan leszarom addig, amíg Roland át nem lép egy olyan határt, amiért már jár a saller. Vagy akár több is.