Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Az egyetlen egy magamnál hordott füzet egy üres lapjára hajolva rajzolgatok, mint aki rettenetesen ráér az óra elején. A gyakorlás fontos a tanárnő szerint, szóval ehhez tartva magam gyakorlom az egyszerű pennával a tökéletes l betű leírását. Olyat, amilyet elvárnak tőlem, és amilyet elvárok lényegében saját magamtól is. Lábam jár fel s alá, ahogy fejemben üvölt a watwat, csoda, hogy nem pattantam még fel és álltam neki elreppelni a szöveget. Tudom azért hol van ám a helyem. Néha. Olykor előfordul, hogy képben vagyok vele. Fejemet billegtetem kicsit a gondolataim között dübörgő ritmusra, felkapom fejemet, mert jöhet a refrén, de bennreked csodálatos hangom a torkomban.
Mindenki mozgolódik, valakik éppen most tápászkodnak fel a helyükről, hogy máshoz csatlakozzanak, én pedig nézőkézek ki a fejemből, hogy mégis mi történik. Hátradőlök, jobb karomat dobom át a szék támláján, míg balom ujjai lustán járkálnak a falapon, mer' figyu, előbb vagy utóbb ki fog derülni, hogy miért megy mindenki más padjához, én meg nem vagyok egy türelmetlen ember, szóval megvárom szépen. És addig legalább a konce-... kékjeimet emelem a profra, aki nagy valószínűséggel intézi felém a kérdést, hogy miért nem mozdulok meg a párom felé. Nos, erre a válasz egyébként zsigerből az lenne, hogy simán nincs hozzá kedvem, de ilyet nem mondhatok, úgyhogy: - Arra gondoltam tanár úr, hogy a párom jöhetne ide, kényelmesebben elférnénk - mutatok körbe bal kezemmel, hogy mellettem nem ülnek, se előttem, szóval a hely adott. és zseniálisan ki is vágtam magam. A tanár úr bólint egyet, én pedig haláli gyermeteg mosolyt lövellek felé, mert angyali gyermek vagyok. Plusz ugye kiderült, hogy csoportmunka van. Vagyis kétfős csapatok dolgoznak együtt, amit azt jelenti, hogy az én páromat elnyelte az univerzum? Lustán pillantok körbe, majd megakad a szemem a lányon.
- Akkor kizárásos alapon te vagy a mai órán a partnerem - közlöm a nyilvánvalót, végül vállamat megvonva húzom a pad széle felé a székemet, hogy ő is elférjen mellettem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Egyetlen könyvvel a kezemben róvom a könyvespolcok közötti folyosókat. Pár papírlap is van a könyvön, plusz egy - már most - viseletes füzet, amikre jegyzetelhetek majd. Fogalmam sincs mit keresek, vagy hol vagyok jelenleg éppen. Azon se lepődnék meg, ha már kisétáltam volna a könyvtárból és a Nagyteremben ücsörögnék egymagamban, miközben a Mórictól ellopott pudingot majszolgatnám. De nem így van, tényleg itt koslatok, azt sem tudván mit keresek, mert a könyvtáros annyira nem mondta el érthetően. Valakinek lehet az, de nekem ez a: C betűseknél jobbra, a J betűnél visszakanyarodsz, az M-nél sétálsz egyenesen, majd az Y-nál fejen állsz, végül a B-nél nyomsz egy tigrisbukfencet és ott lesz. Valahogy így magyarázta el merre találom a megfelelő köteteket, de még ami a kezemben van azt is az egyik asztalról csórtam el. Ugyan már, a lánynak nem hiszem, hogy kellett már, hiszen ki volt tolva az asztal szélére, ő másba volt belemerülve, nekem meg pont jól jött a kötet, szóval egyszerűen elemeltem róla, amíg elsétáltam mellette. Ezt úgy hívják taktikusság, szóval lényegében egyszerűen taktikus vagyok.
A kezemben fogott pakkot lendítem felfelé, hogy a könyv gerincét támasszam vállamnak, miközben borzasztóan hangosan szusszanok egyet, hogy nem tetszésemet fejezzem ki, majd azzal a lendülettel túrok bele tincseimbe, hiszen azoknak, ahogy ma már nekem is, mindegy. Igyekszem gyorsan kiverni a fejemből a Con Calma dallamát, hogy emellé ne legyen meg a kényszerem arra, hogy leírjam úgy, ahogy azonnal szemeim elé ugrik a két szó. Nos, ha ezt nem is teszem meg, de kezeimet kitárva jobb lábammal lépek előre, hogy a másikat húzzam utána, miközben suttogom a szöveget, és belibbenek a következő sorba.
- Kon kálmá, jó kieró ver komó éjjá ló meneá - nagy lendülettel, lehunyt szemekkel rántom le az első könyvet, ami ujjaim közé akad, hogy másik kezembe foghassam, s azokat ugyanúgy kitárva folytassam a szöveget. - Múeve esze púm-púm görl - teljes a beleélés, innen nincs visszaút. Kissé meggörnyedve tolom tovább a koncertet, jobb lábamat mozgatom arra a ritmusra, ami csak a fejemben létezik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Valahol agyam hátsó zugában szólal meg a hang, hogy moderáljam magam, mert ha már idáig eljutottam, akkor innen csak hangosabb lehetek, és a suttogásból hamarosan lehet egetverő üvöltés, ha nem a tánclépésekre koncentrálok túlzottan, hanem a szövegre. Figyelnem kéne rá. Nagyon is. Igen. Tudom. Kéne. Csak mindenki tudja, hogy nem fogok, mert vagy ismernek, vagy egyszerűen evidensnek hat, hogy márpedig én itt és most fogom lenyomni a Con Calma-t koncert verzióban, mer' olyan jól megy, az ember fia nem hiszi el. Esküszöm jobb, mint az eredeti, ahogy eddig szorongatott könyvemet teszem hasamhoz és olyan csípőmozdulatokat rittyentek, néhány porn-, néhány táncos néni megirigyelhetné, miközben szabad kezemmel mutogatok az ég felé. Merlinre, csodálatos lehet a látvány, amit kívülről nyújtok, és a legjobb az egészben, hogy belül még sokkal jobban érzem magam.
És akkor ennek hatására, hiszen: - E húná ászeszíná, kvándó bajla kiere ke to el mundó lá véjá, áj lájk jór pum-pum gööörl - ha nem hallottál még suttogva visítani valakit, akkor itt az ideje, hogy nagyon hegyezd a füled, mert végre látod? Eljuttatlak odáig, hogy megtörténhessen az, ami eddig sosem történt meg az életedben. Igazán nincs mit, szívesen máskor is, gyerre csak bátran, mint a könyv, amit lerántanék a polcról, de valamiben megakad, én meg mit sem törődve erősebben rántom meg, aminek hatására, dől le pár könyv, ofkorsz, mit sem törődöm velük. Mi a bánatért nem lehet leszedni egy könyvet a helyéről? RÁADÁSUL EZ A KÖNYV BESZÉL! Merlinre, mi van itt?! Azonnal megállok a mozgásban, kissé oldalra biccentett fejjel fürkészem a könyvet.
- Nem - közlöm egyszerűen, mert ez a minimum, ha már képes volt megzavarni életem koncertjét. Ja, közben eljut a tudatomig is, hogy valószínűleg nem a könyv beszél E/2-ben magáról, úgyhogy kizárásos alapon valaki van a másik oldalon. Közelebb lépek a polchoz, könyvemet tartó kezem mozdul lassan jobbra, hogy átnézhessek a másik oldalra és meglássam őt. - Üdvike! Éppen egy koncertkelléket készülsz elvenni tőlem - rezzenéstelen arccal közlöm az információt, teljesen komolyan is gondolom. Éppen ez történik. Csak diszkréten felhívom rá a figyelmét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Most nem azért az egyhúszért, de komolyan éppen ez a könyv kell neki annyira, hogy képes legyen elvenni tőlem? Komolyan nem értem az emberek önzését, mindezt úgy, hogy szégyen szemre zavarta meg, majd vetett véget a koncertemnek! Még egy tapsot sem kaptam! Természetesen ez a belső ki hisztéria nincs arcomra írva, csak a nyugalom és ellentmondás nem tűrése lehet ott, más nemigen. Pedig egyébként nagyon is kiverném a hisztit, hogy ez mégis micsoda?! De nem teszem, mert éppen kissé oldalra biccentett fejjel fürkészem a lányt, hiszen végre láthatom. Nemtom, tök átlagos, és szinte biztos vagyok abban, hogy van levitás vagy navinés, mert a Rellon házat egy ilyen lány bizonyosan nem erősíti, eridonoshoz képest meg eléggé visszafogott.
- Figyu kiscsibe, a kreatívságot sok szempontból lehet mérni - szusszanok egy fájdalmasat, mintha tényleg nehezemre esne megszólalni. Jelenleg meglepően beszédes kedvemben vagyok, de nyilván azért, mert semmi pénzért nem fogom elengedni a könyvet, szóval logikus, hogy én fogok kijönni ebből győztesen, plusz nem vagyok hajlandó túllépni azon, hogy tönkretette a magánszámomat. - És ne haragudj meg, de én fogtam meg előbb a könyvet, te csupán járulék lennél hozzá, akit át kellene rántanom ezen az aprócska résen - amire aligha lennék képes, de ezt ő nem tudja. - Az ujjaim között tartom a pofás kötetet - ismétlem meg gúnyosan szavait. Az az elvétett kérlek egyáltalán nem győz meg arról, hogy komolyan gondolja. Elhúzom számat, ismét nagyot sóhajtok, jobb lábamról helyezem át testsúlyomat a balra, pillogva fürkészem a lány arcát. Valamit ki kell találnom sürgősen, mert képtelenség, hogy feladjam és megszerezhesse a kötetet, még akkor sem adom neki oda, ha neki valószínűleg nagyobb szüksége van rá, mint nekem valaha lesz. Azt sem tudom mit tartok ujjaim között, de az tuti, hogy erősen markolom. Ennyinek pedig elégnek kell lennie ahhoz, hogy a ter- megvan!
- Mi a neved? - kedves mosolyt küldök felé, kékjeim csillogása sugallja kérdésem komolyságát. Érdekel a neve, hogy legalább ezen találkozás után ne úgy meséljem el Móricnak, hogy "a csaj, aki tönkretette a koncertemet". Névvel mégiscsak jobban hangzik a mondat, nemde? Na ugye! Akkor meg igenis megtudhatom a nevét, már ha hajlandó lesz elmondani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Halkan fütyörészve figyelem a létrán egyensúlyozó testvéremet és várok valami isteni csodát, amikor felkiált, hogy megvan!, és tényleg megvan. De nincs ilyen. Még most sincs. Továbbra sincs. Port törölni a fejemre, bezzeg arra van ideje, de hogy valami érdemlegeset találjon is, arra nincs. Elhúzott ajkakkal veszem el a felém nyújtott üveget, és totálisan felismerhető undorral emelem szemmagasságba. Megemelkedett szemöldökkel, folyamatos fintorral fürkészem, majd kissé kikerekedett szemekkel teszem inkább le, ahol tutira nem rúgjuk fel. Baszki, totál beparáztam, hogy egyik pillanatról a másikra valami szemgolyó néz vissza rám. Szó szerint igazából. Fúj.
- Ne viccelj már! Csak itt lehet! - dúlva-fúlva vágom keresztbe mellkasom előtt kezeimet. Hihetetlen, hogy nem találjuk, pedig az alsóbb részeket már átbogarásztuk. Miben fogadunk, hogy az utolsó polc lesz a nyerő? Mindig így van. Végig böngészel mindent, majd az utolsó utáni helyen fogod megtalálni, ahova csak a legvégén érsz el, mivel logikusan haladsz. Kikészülök. Kissé elnyílt ajkakkal fogom a létrát, ahogy testvérem toporog le róla, majd elhangzik a mondat, amire ismét elhúzom a számat. Lemondóan sóhajtok, majd legyintek egyet felé, mer' ezen aztán ne múljon, ha eddig elég erőteljesen felsültünk. Ruganyos léptekkel termek a legfelső fokon, majd kezdek el először nézelődni. Fintorral. Természetesen.
- Figyu... ha valami szőröshöz, ragadóshoz vagy bármi olyanhoz nyúlok, amihez nem kéne, komolyan sikítok - figyelmeztetem Móric fiamat, mielőtt pulcsim ujját tűrném fel, hogy neki állhassak a pakolásnak. Egy dobozt csúsztatok arréb, valami rongydarabot dobok a hátam mögé, miközben beljebb és beljebb nyúlok, szinte már fejem is a polcon van. Újonnan érkezett trófea? - Meglesz ma, ne aggódj. Meg kell lennie - adok fojtott hangon nyomatékot szavaimnak, máshogy nem is tudnék, mert lassan nyakig a polcban vagyok. Szó szerint. Ezzel mit sem törődve folytatom mondandómat, csak immár kissé hangosabban, hogy fivérem meghallhassa.
- Amúúúúúgy van tartalék izénk... mi a neve? A cuccnak, amivel elterelhetjük? - szemeim kerekednek ki, amikor valami hideget tapintok ki, ami még formára is megfelelő lehet. Azonnal rá is markolok, diadalittas mosollyal arcomon rántom ki a... sima ollót. - Nem jött be - vonok vállat, majd kilógó nyelvvel turkálok tovább a kacatok között.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Hangosan, felfújt arccal fújom ki a levegőt, hogy nagyon határozottan lelegyintsem. Jól van már, nem kell itt a felesleges bomlás, mint a komposztba rakott bármik. Felfogtam, mer' ha nem vette volna észre, azóta változott a felállás és éppen én szívok a poros, pókhálós, dohos, mindenes, néhol undorítóan ragacsos polcokon. Komolyan, ide nem jár valami takarító brigád? Mondjuk fair enough, miután elmentünk, nem is kellenek majd ide olyan csili-vili lesz minden, mint Salamon tö- kföldje. Ami valószínűleg nincs neki, de a fejemben már van, szóval szigorúan véve, akkor van. Na, ezt hamar megoldottuk.
- Hallod?! Ki a bánatot érdekel, ha valami éppen le akarná rágni a karomat? - rendesen felháborodva beszélek, csoda, hogy nem vágom csípőre a kezemet, mint ahogy anya szokta, amikor éppen megszid minket, mi meg egymásra sandítunk és kitör belőlünk a röhögés. Pedig anya teljesen komolyan gondolja a szidást, amit meg is érdemlünk, de hát, ha komoly szituba kerülsz, akkor ki tudja komolyan venni? Na ugye? Hirtelen állok meg a mozdulatban és pillantok le rá értetlen tekintettel hónom alatt.
- Komolyan? Elhangzott a zseblámpa? - összeszűkült szemekkel rázom meg a fejem értetlenül, majd visszatérek a turkáláshoz, immár sokkalta nyugodtabban, mert van I tervünk, ha az azt megelőzőek rosszul sülnének el. Márpedig rosszul fognak, ezt mindketten tudjuk, de amíg meg sem próbáltuk, mégis ki adná fel? A válasz egyébként nagyon egyszerű: mi nem. És ez a lényeg. Vállat vonva nyújtom felé a nem kincsnek minősülő kincset, mer' ha szerinte ez használható, nekem aztán mindegy.
Serényen bólogatok minden szavára, aminek hatására párszor halkabban koppan fejem a felette lévő polcnak, de ne törődjünk vele, koncentráljunk az akcióra. Csak előre! - Nem lenne mive- TALÁLTAM VALAMIT! - kiáltok fel hangosan, mégis halkan, mert a fene sem akar lebukni. Csak rakd össze, engedd el, és lépj tovább. Kösz. Szóval a polc hátuljába kapaszkodva húzom fel magam kicsit jobban, jobb lábammal támaszkodom a létrán, míg balom el-elemelkedik a létrafokról. Ha most nem töröm el valamimet, akkor soha, de én kitartóan turkálok a polc hátulja felé. - Nem, megint téves riasztás. Soha nem fogjuk megtalálni ezt a retket. Mi lenne, ha inkább lerágnánk Darwinról? Végül is... kettő az egy ellen - húzódom vissza a polcról teljesen, arcomra rendesen felül a töprengő arckifejezés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Értem én, hogy páros szerv egyébként az ember karja, de kettővel könnyebb, mint egyel. Ez tény. Nem véletlen születünk amúgy is kettővel, szóval csak egyszerűen hagyjuk azt, hogy elvesztem az egyiket, mer' valami bármi úgy dönt, hogy megszabadít tőle. Ja, mázli, hogy ez nem történik meg egyébként, mert nagyon lenyűgözetlen lennék tőle, jobban, mint Móric attól, hogy komolyan közölte a zseblámpát. Mit csinálnék a zseblámpával vajon? Maximum belevilágíthatok Darwin szemébe, elvakul pár pillanatra és testvéremet elé lökve el tudnék futni. Rendben, ez a terv valami zseniális, szóval kell szereznem egy zseblámpát rövid időn belül.
Csodálatos gimnasztikázásom közbe nyalom szinte végig a polcokat, csak mint kiderül, nagyon feleslegesen. Ismét téves riasztás, és ha ez így fog folytatódni, akkor hamarosan tikkelni fog a szemem. Tikkelne a szemem. Testvérem megszólal én pedig a kérdésre kapom fel a fejemet, aminek hatására akkorát koppan a polcban, félek, még az igazgató is meghallja. - Aztaleborultrohadtalmafájátnekidefáj - ez így egybe kimondva húzom ki a fejem, azonnal kezemmel kezdem dörzsöli a területet, mintha ez enyhíthetné a fájdalmat. Körkörös mozdulatokkal simogatom fejem búbját, miközben hónom alatt pillantok le ismét Móricra. Kissé meggörnyedve fordulok körbe, hogy megtalálhassam a dobozt, de sikertelenül, mégis felcsillannak kékjeim, és szélesen vigyorogva trappolok le a létráról.
- Szedd össze és menjünk! Tökre fáj a fejem - noszogatom Móricot, türelmetlenül, fájó fejbúbbal toporgok az ajtóban, hogy turkálja ki, most amúgy is az ő köre jön, és menjünk innen, mielőtt tényleg lebukunk. Sokkal több időt töltöttünk itt, mint kellett volna amúgy is. Tekintetem zizeg ide-oda, ahogy testvérem pakolja ki a cuccokat a dobozból, majd diadalittas vigyorral bólintok egy elégedettet. Nyertünk. Az ajtót résnyire kinyitom, kikukkantok rajta, majd intek a mögöttem állónak, hogy mehetünk. Sokkalta sikeresebbek voltunk ma, mint arra bárki számított volna.
Volkov liked this.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Kedves mosollyal nyugtázom, hogy el tudja ismételni szavaimat. Nagyon ügyes lány, biztos nem mondták még neki elégszer, azért szükséges megismételnie. Nem baj, majd mondom neki, amikor éppen nem rakja belém az ideget elég rendesen. Mintha az óvodában lennénk, ráadásul az első megmozdulásával úgy kiűzte a bugit a lábamból, mintha kötelező lett volna neki, különben a drága Házvezetője megbünteti. Brühühü. Elég volt ebből!
Gonoszkás vigyor terül el arcomon, ahogy fürkészem, miközben a rengeteg ostobaság elhagyja ajkait. Türelmesen hallgatom végig, nem szólok közbe, még annyira is megtisztelem, hogy néhány szavánál aprót bólintok, pár hümmögés is belefér, csak hogy biztosan tudja, mennyire iszom szavait. Vagyis innám, mert egyébként kívülről tényleg úgy tűnhet, hogy a lány mondanivalója köt le ennyire, de fejemben inkább már azzal foglalkozom, hogyha visszaérek a szobánkba, akkor hol tudnám elrejteni úgy a nemrég megkaparintott zacskó chipset, hogy Móric ne találja meg. Mert ez egy nagyon nehéz feladat, ami nagyon sok tervezést igényel, de nem tudok benne elmélyülni, mert a csaj, ahelyett, hogy válaszolna, az amúgy nagyon egyszerű kérdésre, inkább ismét megszólal, miközben tekintetébe fúrom sajátomat. Akaratlan kell szélesen elmosolyodnom, mert ez a beszólás azért nem volt semmi, bevallom, hogy még nekem is tetszett. Elismerően bólintok egyet, majd pillantásomat emelem vissza rá.
Ellenállhatatlan mosollyal, amolyan szemtelen kisfiússal hajolok közelebb és közelebb a réshez, miközben el nem engedem pillantását. Tekintetem szűkül össze kissé, ahogy fejemet biccentem oldalra, totálisan elmerülve a lány arcának vonalain, komoly tekintettel, mégis mosolygós arccal fürkészem az előttem állót. Vagyis úgy néz ki kívülről. Na, ez kicsit összetettebb, mert figyuka: valóban fürkészem az arcát, valóban közelebb hajolok a réshez folyamatosan, de nem azért, mert közelebbről kukkolnám meg a levitás arcát. Nem-nem. Ez taktikai hajlongás kérem, méghozzá azért, hogy az utolsó pillanatban villantsak egy szemtelen vigyort, dugjam ki nyelvemet és nemes egyszerűséggel nyaljam meg kezét. A terv egyszerű, mert ettől tuti elengedi a könyvet, de ha nem, akkor a meglepettségtől egy erőteljesebb mozdulattal rántom ki ujjai közül. Komolyan mondom, ha ez sem jön be, akkor valahogy valóban át kell magam préselnem ezen a résen, de helyette inkább csak még inkább közelebb hajolok.
- Valami van a kezeden amúgy, nem tudom feltűnt-e - hatalmas vigyor kerül ajkaimra, ahogy még egyszer felhívom figyelmét az előbb történtekre. - De gondoltam szólok róla.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Éjt nappallá téve el tudnám nézni azt az arcot, amivel megjutalmaz, amikor tudatosul benne, hogy mégis mi történt. Mert nyilvánvalóan utólag esik le neki, vagy csak annyira sikerült elcsábítanom ellenállhatatlan mosolyommal és pillantásommal, hogy teljesen megzavarodott, ami lássuk be, teljesen érthető lenne. Szélesen vigyorodom el a megállapítására, miszerint gusztustalan, de én annak a híve vagyok, hogy kinek mi, mert a kezének valami tök - hihi, érted, tök - különleges íze van. Nyammogok kicsit, nyelvemet cuppantom le hangosan szájpadlásomról, ahogy már a könyvvel a kezemben egyenesedek fel, majd hallom meg az apró koccanást, ami Kiscsibe homloka a polcon. Nos, teljesen egyszerűen hagyom figyelmen kívül és nyammogok tovább a számban lévő ízen, amikor csettintek egyet ujjaimmal és a rés felé fordulok, ahol nincs a lány. Megszeppenve hajolok közelebb a réshez, mert a csaj konkrétan felszívódott, a szerzett könyv gerincét támasztom összeszűkült szemekkel vállamnak, majd visszaegyenesedem és unott arccal húzom el ajkaimat. Akkor ez ennyi volt. Már éppen vállat is vonnék, miközben fordulok a sor vége felé, amikor megjelenik Kiscsibe. Egy mérges kiscsibe.
- De jó, hogy itt vagy! Azt hittem elhagytál! - dramatikusan helyezem homlokomra kézfejemet, de nem tartom magam sokáig így, szemtelen mosollyal ajkaimon sandítok ki kezem alól a lányra. - Remek reklám lehet, sütőtök íze van amúgy, nem tudom kóstoltad-e már - hogy zavar-e, hogy éppen lenyaltam kezéről az egyetlen jó dolgot, ami a lányon és a lányban megtalálható? Aligha. Ámbár most, hogy előttem áll, van esélyem jobban végig mérni. Elveszem kezemet homlokomról, laza testtartásom nem változik, ahogy vállamon pihen továbbra is a könyv, miközben szemtelen módon mérem végig. Óvatos léptekkel közeledek felé, ha sikerül elkapnom tekintetét el sem engedem azt, amíg elé nem érek.
- Mit mondhatnék? - szólalok meg immár sokkalta emberibb hangtónusban, mint eddig bármikor. - Szeretek veszélyesen élni, erre a testvérem és a legjobb barátom a tanúim. Ajánlom figyelmedbe, hogy kicsit elengedd magad néha. Gondoltál már rá? - biccentem oldalra fejemet. Másik lábamra helyezem testsúlyomat, arcát fürkészve mosolygok lefelé rá kedvesen - komolyan kedvesen -, mert nyertem. Ha belátja, ha nem. Én tudom, és ennyi bőven elég, még akkor is, ha ettől őt szétba- szétcseszi az ideg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Mondhatnám, hogy tökéletes színészi képességekkel áldott meg a sors, de az kettőnk közül inkább testvérem erényei közé tartozik. Oké, ha ilyen helyzetbe kerülök akkor engem sem kell félteni, de maradjunk annyiban, hogy Móricnak sokkalta jobban mennek ezek, ám amíg elhiszem, hogy én is lehetek egy Brad Pitt, addig nincs mitől félnem. Széles vigyor kerül fel arcomra, amint befejezi mondandóját. Halk kacajt engedek meg magamnak, bár szívesen kiengedném, de mégis egy könyvtárban vagyunk, valamint engem nem érdekel, ha kiraknak, de Kiscsibe arcát elnézve, neki depresszióra adhatna okot, és valahogy úgy érzem, már így is eléggé megkeserítettem a napját. Ha nem a hetét. Mindegy, ennél már csak rosszabb lehet, ha ismét összefúj minket a szél.
- Jó, de azt meg ki olvassa el? Mindenki tudja, hogy kell szappant használni - forgatom meg szemeimet teljesen ártatlan hangszínt megütve, mint aki nem tudja miről beszél a másik, és hogy ezen mondat után teljesen megalázva kellene éreznem magam. Na, igen. Kellene. Sajnos több kell ahhoz, hogy bárminemű érzelem meginduljon bennem, ami elronthatja a kedvemet, főleg egy ilyen tökéletes performansz után, amihez még szórakoztatási eszközt is kaptam a lány személyében. Természetesen nem is kell mondania, hogy neki annyira nem volt szórakoztató, szinte már az arcára van írva, ahogy kékjeim visszatalálnak ahhoz, mert ugye így, hogy előttem áll, máris sokkalta egyszerűbb megnéznem magamnak.
Komoly arccal bólogatok, immár előtte állva, minden szavát iszom, mint sivatagban szomjazó, minden rezdülésére figyelek, mintha csak fegyvert tartanának a fejemhez. Mosolyom nem lankad, ahogy megérkezik a válasz, mert a szokása számomra annyira nem kielégítő, de éppen elég ahhoz, hogy leesen: nem fogja velem megosztani, mivel szokása. Így is lehet. Kékjeim villannak kezére, ahogy elkezd mozogni, gonoszkás vigyort villantok, majd rántom mindkét kezemet hátam mögé, hogy hirtelen hajolhassak füléhez. - Kicsit több kreativitást vártam volna tőled, de esküszöm már elég lenne annyi, hogy elkéred őket, mivel... - hajolok még közelebb füléhez, hogy az eddigieknél sokkal kedvesebb, mégis mélyebb hangon folytathassam. - Én nyertem - ugyanolyan vigyorral távolodok el tőle, majd egyenesedem fel ismét, de nem távolodom el tőle. Nincs az az isten, hogy megtegyem! Félrebiccentett fejjel fürkészem pár másodpercig arcát, hátam mögött teszem a nemrég megszerzett kötetet a másikhoz, hogy szabad kezemmel előre nyúlva emelhessem fel Kiscsibe kezét, majd helyezzem bele a könyveket. - Szívesen máskor is - bólintok egy komolyat lehunyt szemekkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Mellettem kell szólnia annak, hogy az első percekben komolyan figyeltem. Értelmes jegyzetek is kerültek a füzetbe, amit magaménak mondhatok, de valahogy az ihlet teljesen elszállt. Ez nem a prof hibája - dehogyis! -, csak valahogy az érdeklődés úgy szállt el belőlem, mint Katiból a nyolcadik gyerek, szóval… nagyon könnyen. Tenyerembe támasztott arccal, bamba képpel figyelek Matyi bácsira, de fejem előre bukik néha akaratlan, ahogy az álom akar jönni, de hősiesen küzdök. Arcomat felfelé nyomom, ahogy támasztom kezemmel, külső szemmel valószínűleg úgy nézhetek ki, mint egy lecsúszott drogos, bár valószínűleg ez nem az én hibám. Jó, talán, de mindegy. Próbálok ébren maradni és, ha jegyzetelni nem is vagyok képes, de legalább figyelni és hallgatni Matyi bá’t, hogy valami azért megragadjon, amiből gazdálkodhatok majd következő órán. Vagy órákon. Vagy az év hátralévő részében. Arra kapom fel fejemet, hogy Rin meglök, így azonnal ránézek, amolyan nem is alszok, hagyjál pillantással, vaknak kéne lennem ahhoz, hogy ne vegyem észre, ahogy keze a magasban van, majd mint elefánt a porcelánboltban kel fel a székről, ahogy felszólítják. Szememet eltakarva nevetek halkan, mert Merlinre, ez botrányos lesz, de tudja, hogy bármi is legyen az, benne vagyok.
Ahogy megszólal szorítom erősebben kezemet ajkaimra, nehogy kitörjön belőlem a röhögés. Gyorsan rendezem vonásaimat, már komoly arccal pillantok fel, hogy erőteljes bólogatással erősítsem meg Rin szavait, amiket értek. Hogy lehet, hogy ezt értem, de az óra fonalát elvesztettem? Wtfdude?! - Szóval, ha egy legilimentor legilimentál, de a másik legilimentor is legilimentál, akkor lehet kiütik egymást, és senki nem legilimentál senkit, vaaaagy… - nyújtom el a szót, miközben felemelem mutatóujjamat, mielőtt folytatnám. - Mindkettő legilimentálja a másikat, csak nem látnak semmit a másikban? De ennek így nincs semmi értelme - Rinről emelem kékjeimet a tanár úrra, esküszöm, hogy már kíváncsiság csillan benne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Csak elvoltam a magam kis világában, ahogy nagyjából mindig, az egyetlen fellelhető füzetem egy üres lapjára firkálgattam a skicceimet városokról, ahova eljutnék egyszer, gyakoroltam az írást, majd a következő pillanatban arra eszmélek fel, hogy Rin szalad el vele. Jó, előtte közöltem, hogy nem kapja meg, mert éppen nagyon benne voltam abban, hogy leírjam a nevét a nemrég tanult új betűtípussal, de akkor is! Ez nem megol-... oké, félig az. Elismerem.
Na ebből kifolyólag történik az, hogy totálisan lenyűgözetlen arccal csattogok utána a folyosón. Az embereket vagy sikerül kikerülnöm, vagy nem, valakinek még integetni is van időm, de sajnos megállni, hogy élvezhessék a társaságom, arra nincs, pedig nem egy felől hallom a nevem, míg másokban megáll az ütő, ahogy meglátnak minket. Hihihihi, a hírünk megelőzött, és ez nagy boldogsággal tölti meg a szívemet. Ha eltűnünk a folyosóról, tutira káoszba fordulva fog menekülni mindenki, mert bizton tudják, hogy felgyújtjuk a szárnyat. Nem, amúgy nem mond-. Hm. Mindegy.
Hallom Rin szaggatott légzését, miközben én könnyedén kocogok utána felfelé a lépcsőn, hiszen testvéremmel ellentétben, én az aktív sportokat sokkal jobban kedvelem, mint a bénábbakat. Szóval teljesen egyértelmű, hogy holmi szaladgálás rajtam nem fog ki. Rugalmasan, zsebre vágott kezekkel, már sokkalta lassabban lépek a helyszínre, mert tudom: innen nincs menekvés. Nem lenne, ha nem valami srác mögül kukkantgatna kifelé.
- Hallod Rin! Ne má'! - miért is vagyok kiakadva? Firkákon és órai jegyzeteken kívül nincs is más abban a füzetben. Hm... nem baj. Már megtartom a szerepem. - Ne olvasd el a szerelme-... mármint csak simán ne olvasd el, ami benne van! - dobbantok is egyet lábammal durcásan, majd a srác felé fordulok. - Te megkukultál new boi?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Betudhatnánk annak, hogy Matyi bácsi nem ismer még minket, de ez hatalmas hazugság lenne. Úgy vagyok ezzel, hogy akár akarja a tanári kar, akár nem, de hallottak már rólunk, szóval amikor Matyi bácsi felteszi a kérdést székemet hátratolva pattanok fel, és csapok az asztalra hatalmas mosoly mellett.
- NANÁ! - eddig tartott a lendület. Ráncolt szemöldökkel pillantok az asztalomra, hogy magamhoz vehessem pálcámat, de az nincs ott, ahol gondoltam, hogy van. Hm. Mutatóujjamat emelem fel, majd lehajolok. Pár pillanat múlva csattan a táskám az asztalon, amiben először csak csuklóig, majd könyékig turkálok, de nem vezet eredményre, szóval konkrétan nyakig húzom magamra a táskát, hogy megtalálhassam. Diadalittas mosollyal rántom ki belőle végül a botot. Nem, nem érted. Egy konkrét botot. Miért van egy bot a táskámban? És én hülye, miért is alkalmazok ezen a táskán tértágító bűbájt? Mondjuk lehet azért, hogy beleférjen egy bot. Megszeppenve figyelem a botot, majd vállat vonva dobom magam mögé, hogy folytassam a keresést, végül elégedettet bólintva markolok rá a - megfelelő - fára és helyezkedem Rinnel szembe.
Tökéletes lehetőség, hogyha most a Jorgensen fivéreknek nem is, de magamnak bebizonyíthassam, hogy igenis képes vagyok elsajátítani az illúziómágiát. Képes vagyok rá, mert annak kell lennem, és ki tudom üríteni annyira az agyamból a Bara Bara-t, hogy sikerüljön meglegilimentálnom Rint. Nyelvem hegyét kidugva koncentrálok, felveszem a pózt is hozzá, mintha éppen ugrani készülnék, de végül visszahelyezkedem alapállásba és Matyi bácsira pillantok kérdőn. - Mit is kell csinálni? - jelenleg kicsit úgy érzem, hogy nem én vagyok a legélesebb kés a fiókban, de ezzel is úgy vagyok, mint a legtöbb dologgal: inkább kérdezek, mintsem elrontsam. Az mindegy, hogy leginkább most a figyelmetlenségem miatt kérdezek, de legalább megtettem, és nem csinálom úgy, ahogy nekem tetszik. Tutira jár a fej pat-pat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Totál egyértelmű fintorral hallgatom, amit leművelnek előttem. Hát ez különös volt, és mikor is beszélgettek ezek anélkül, hogy én láttam volna? Lehet ez az a nap volt, amikor nemigen volt kedvem bemenni órákra, szóval a gyengélkedőn feküdtem azzal az indokkal, hogy mennyire, de nagyon fáj a hasam? Simán benne van, és tök jó volt amúgy! Csomót olvastam, mert rittyentettem pár skiccet, gyakoroltam. Tiszta hasznos voltam aznap, sőt… Micsoda? Megszeppenve pillantok a srácra, mert először is, mi az, hogy nem terít le? Másodszor pedig, szösztalicska? Úgy robban ki belőlem a röhögés, mint annak a rendje, levegő után kell kapkodnom már az első másodpercekben, mert a semmiből jön a légszomj. Előregörnyedve támaszkodom térdeimre, de félő, hogy összeesek. Könnyáztatta tekintetem emelem vissza rájuk.
- Mi az, hogy szösztalicska?! - a kérdés totálisan költői, választ sem várok rá, de Merlinre, ez valami csodálatos! Huhogok párat, megdörzsölöm szemeimet, miközben felegyenesedek, és igyekszem összekapni magam. Továbbra is mosolyogva lépek oldalra, hogyha már a srác kitakarja Rint, akkor legalább így láthassam, ahogy éppen egy rajzon húzza végig ujjait. Na remek, akkor mostantól ezt fogom hallgatni? Mármint eddig sem titkoltam, hogy nem rajzolok rosszul, mindenki belenézhetett volna abba a füzetbe, amikor csak akar, de valahogy Rinnel még sosem jött ez szóba. Azért ez para. Miért nem jött szóba?
- Szevasz Kende, én vagyok a bestie boi - nyújtom felé jobb kezemet vigyorogva. - Móric bizony - megrázom jobbját, majd kilépek előle és Rin felé sétálok, hogy egy könnyed mozdulattal szedjem el tőle a füzetet. - Sosem tudjuk meg, mivel mint látod, nincs befejezve. Ez egy befejezetlen szerelem - bólogatok határozottan, teljesen komolyan kiejtve szavaimat számon. Kiegyenesedve, félrebiccentett fejjel mérem végig a srácot, aki már Rin mellett guggol, majd Rinre sandítva vigyorodom el szélesen.
- Vegyük - csapom tenyeremhez a füzetemet, hogy neki állhassak dörzsölgetni. - Minek kellene neked meditálnod? Lazulj le velünk, na gyere - ütöm meg vállát a már összetekert füzettel, fejemmel intek az ajtó felé, hogy nyilvánvalóan nem itt fogjuk megejteni a lazulást. Ez egy terasz, tesó, hogyan?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Igazából nem tudom, hogy meglepő-e, de ha valami tényleg érdekel, akkor nagyon is túlfeszítem a határaimat. Pontosan így van ez a kalligráfiával is. Amint feltűnik, hogy a szobánkban, vagy akár otthon valamiből kevesebb van, mint az nekem ideális lenne, útra kelek és bevásárolok. Ez nagyon jól hangzik amúgy, az is lenne normális esetben, de nem ilyen egyszerű. Ahogy ruhákat is Rin rángat el vásárolni, ehhez is minimum három napos felkészülési idő kell a lelkemnek, mire képes vagyok megindulni, és itt még nem is ejtettünk szót arról, hogy arcom - bármennyire is szeretem ezt csinálni, de tényleg - nagyjából azt tükrözheti, mintha hamarosan egy mandragóra kölykökkel teli üvegházba akarnék belépni, amiket nemrég húztak ki a cserépből.
Mondjuk nem is nyúlok annyira mellé ezzel, szóval zsebeim mélyére süllyesztett kezekkel, kabátom karimája mögé bújva battyogok az üzlet felé, hogy hasznos is legyek, mert a végén már komolyan Móric küldött el, hogy menjek végre, mert nézni is rossz a szenvedésem, amit leművelek. Nos lehet, de ő nem értheti meg, hogy ez mégis - komolyan - mekkora teher a… hát mindenemnek. Fütyürészve sétálnék egyébként az utcán, csak nem tudok fütyülni, úgyhogy meglepő módon, mint egy ember közeledek a bolt felé, ahova habozás nélkül nyitok be. Széles mosollyal arcomon integetek az eladónak, aki kicsit vérszegényebben ugyan, de viszonozza. Az egyetlen hely talán, ahol még nem vívtam ki az eladók öm… semmijét, úgyhogy itt még mozoghatok szúrós tekintetek nélkül. Lépteim azonnal a tinták felé vezetnek, ahonnan gondolkodás nélkül kapok le egy kéket, egy feketét és egy zöldet, majd a papírok felé lépkedek, miközben bepillantok az egyik sorba. A lendülettől haladok is tovább, majd ráncolt szemöldökkel tolatok vissza, hogy megálljak a sor végén és kissé félrebiccentett fejjel figyeljem Kiscsibét, aki megbabonázva néz egy egyszerű, fekete bőr borítású naplószerű valamit. Micsoda intim kapcsolat ez!
- Mi a terv? - lépek hozzá közelebb. - Visszasimogatni nem fog ám, sőt, még megnyalni sem. Legalább ettől nem kell félned - hajolok le hozzá, hogy szinte arcába nyomhassam szemtelen vigyoromat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Fogalmam sincs ki ez a srác, elvétve láttam pár órán, de azt meg kell hagyni, hogy nem fogja vissza magát, ha éppen becenevek adásáról van szó. Továbbra is szélesen mosolygok, mert lássuk be: a szösztalicska vitte az évben a prímet, pedig Merlin sem tudja mi a búbánatos anyám kínját jelent. Bár nem is nekem kell tudnom, főleg, hogy van egy olyan érzésem, ha megkérdezném Kendét, ő sem nagyon tudná megmagyarázni, így heherészek tovább, amíg végre kicsit képes vagyok lehiggadni. A formalitásokon is túllendülve kezd el azonnal pörögni az agyam, hogy mégis mit csinálhatnánk, ami lelazítja újdonsült spanomat, ráadásul még bókol is! Hát nézzenek oda, ez a Kende fiú aztán ott van a szeren rendesen! Tudja, hogy kell belopni magát mások szívébe - megzabbantom, komolyan. Nagyjából eddig tartott a meghitt pillanat a két hímnemű állat egyed között, mert Rin robban be kettőnk közé. Vigyorogva fordulok felé, de megszólal, szóval szemöldököm azonnal ráncba szalad, ahogy hallgatom az ötleteket.
- Persze, hogy utána Volkov velem takaríttassa fel - fújom fel durcásan fél arcomat, ahogy követem Rint lefelé a lépcsőn. - Nem mindenki dán, állj már le! - suhintom meg válla mellett a levegőt a füzettel, amint mellé érek, de meg is torpanok, mert amúgy fogalmam sincs merre indultam, vagy merre kellene menni. Egyébként hol a táskám? Volt táskám? És ha nem volt, akkor miért nem volt? Ha volt, akkor most miért nincs? Hm-hm, micsoda eget rengető kérdések. Állam alá támasztom kézfejemet, fejemet előrebiccentem kicsit, szemeimet lehunyom, hogy neki állhassak gondolkodni életem legj-.
- Megvan! - kapom fel fejemet, szélesen vigyorodom el Rinre. - Szegény festményeknek sosincs lehetőségük megnézni az iskola más részeit… segítsünk nekik ebben kicsit, mit szóltok? A fecsegő dámákat tökre nem vállalom be, az a tiétek - szögezem le azonnal a miheztartás végett, mielőtt még rám maradhatna a piszkos munka. Hihihihi, gyorsabbnak kell lenni. - Utána szívassuk meg a levitásokat, mert ez király. Kiscsibe majd mehet csipogni a Levita HV-nak, hogy nem tud bemenni a tankönyveiért - lebiggyesztem alsó ajkamat, mutatóujjamat húzom végig jobb szememtől egészen államig, mert éppen sírok, majd vigyorogva csúsztatom füzetemet hátsó zsebembe, és minden előzmény nélkül kapom fel hátamra Rint, hogy meginduljak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Egy pillanatra ráng meg a szemöldököm a megszólításon, de szemtelen vigyorom még azt is elnyomja, így valószínűtlen, hogy meglátja. Bírom, ha valaki kreatív, de ez erről a névről nem mondható el, főleg, hogy hangjából a meglepettség minden színe sugárzik, én meg értetlen állok, mint abban a mugli filmben, a hosszú hajú csávó a kabáttal (igen, John Travolta - a szerk.), tudod. Jó, nem is baj, ha nem tudod, csak akkor egyértelműen béna vagy, de akkor nem megyek bele. Tényleg nem. Eskü, hogy nem. A-a…
Egy ideig csend van, és már éppen az jut eszembe, hogy fogom magam és itt hagyom, hogy akkor kukoljon meg magában, engem meg hagyjon ki belőle, amikor valami történik. Nem külső szemmel látható, de Kiscsibében biztosan valami van, mert láthatóan máshol jár. Elnyílnak ajkaim egymástól, ahogy szólnék, végül mégis csendben maradok, a szemtelen vigyor is visszafogottabb lesz arcomon. Hah, csak nem kukult meg, hát tud beszélni! Ja, és legnagyobb döbbenetemre olyan szavak hagyják el a száját, amik meglepnek.
- Papírlappal is lehet halálos sebet ejteni egy emberen - vonom meg vállamat nemtörődöm stílusban. Hiába rejtenek el mindent előlem, akkor is megoldanám, hogy mindenkinek is az életét megkeserítsem - még ha halálos sérülést - wtf - nem is okozok -, szóval teljesen mindegy. Mosolyom teljesen eltűnik arcomról, ahogy felegyenesedik, mert folytatja a kis monológját, aminek hatására arcomra a szemtelen vigyor helyett kerül fel egy gonoszkásabb, amit én roppant mód élvezek. Na már most, ez a későbbiekben Kiscsibéről nem lesz elmondható, bár… hm, végül is, lehet megkímélem, mert ma egész jó napom van. Kékjeim zizzennek a toll felé, amit megpöcköl, csillogó kékekkel, szinte odaugrok, hogy megkaparinthassam.
- Merlinre, mennyire jó! Sárkányos nincs? Móric imádni fogja! - nem, valószínűleg egyáltalán nem fogja imádni, de attól én még bőszen kutakodok a tollak között. - Naplót vezetsz? - elég kretén kérdés, tekintettel arra, hogy nemrég egy naplót nézett, szóval logikus, hogyha nem vezetne, akkor nem nézett volna új után, nem? Hangom nem árulkodik érdeklődésről, arról sem, hogy megsértődnék, ha nem válaszol, csak… azt sem tudom miért tettem fel igazából magát a kérdést. De mindegy, mert leesik, mit kért tőlem, így elégedetten hümmögve csapom a tinták mellé a sárkányos - mert volt, ihihihihi! - tollat, és fordulok Kiscsibe felé. - Dumálhattok tovább a naplóddal, még pergament kell vennem - aham, melyik fajtából is? Lehet anya ezért ír listát mindig, amikor bevásárolni megy? Nem is olyan rossz gondolat… Anya! Milyen pergamen kell?! Mosolyogva lépek el Kiscsibétől hátrálva, hogy azzal a lendülettel fordítsak neki hátat és induljak a pergamenek felé. A terv az, hogy meglátom a nevét és eszembe jut. Best plan ever.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Hát szóval az egész… nem. Háttal nem kezdünk mondatot. Akkor elölről. Szóval az egész úgy kezdődött, hogy mindenki tudta, hogy anya meg apa elmennek a hétvégére, ergo valamelyikünknek mindenképpen haza kellett jönnie erre a két napra, és valamiért én voltam az. Nem emlékszem, hogy azért, mert én húztam a rövidebbet - szó szerint -, esetleg nem csináltam meg valamit Darwinnal és Felhővel, amit meg kellett volna, különben megszívom, vagy… jó. Az igazság az, hogy a család legifjabbik Móricának valami nagyon fontos próbája lesz a színházban, szóval, mivel én totálisan supporter testvér vagyok, természetesen magamra vállaltam, hogy akkor ő koncentráljon a szuperfontosra, addig én tartom a frontot itthon. Mondom természetesen.
Figyelemmel arra, hogy egyedül vagyok, a fejhallgatóm nagyon jót pihen az íróasztalomon, miközben én torkom szakadtából üvöltöm azt az orosz technos dalt, amiben a pasi nagyon erotikusan mondja ki az orosz női neveket. Nagyjából ennyi a szövege a dalnak, a Natasát pedig én is ki tudom mondani oroszul, úgyhogy egészen jól megy. A szomszédok legnagyobb örömére nincs jó idő kint, úgyhogy az ablak jelenleg be van zárva, de ha nagyon megérzem a bugit, lehet kinyitásra kerül. Ki tudja, mit hoz még a mai nap? Na már csak azért is, mert ahogy véletlen megbotlok székemben és az ablakpárkányra támaszkodom, hogy lehetőleg ne csattanjak a földön, mint a tehénsza- glás lapjával - ne beszéljünk róla -, az üvegen keresztül ismerem fel a ház felé közeledő sziluettet. Az üvöltő zenével nem törődve rohanok le az emeletről, majd tárom ki Rin orra előtt az ajtót, mielőtt még egyáltalán megszülethetne a kopogás gondolata.
- VÉGRE! - vigyorodom el szélesen, jobb kezem azonnal mozdul, hogy elvegyem tőle a táskáját, majd beljebb engedjem. Azzal a lendülettel csukom be mögötte az ajtót, majd fejemmel intek az emelet felé. - Ismered a járást, és nagyon remélem, hogy most nem a testvérem ágyából kell, hogy kiszedjelek - igen jelentőségteljes pillantást vetek barátnőmre, azonban pár pillanat múlva már széles vigyorom virít arcomon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Senkinek nem fogok könyörögni azért, hogy élvezzék a csodálatos társaságomat, ami minden együtt eltöltött pillanattal csak még csodálatosabb lehet. Nem. Nem lehet, hanem lesz. Ezek tények, nem kell ágálni ellene, csak fogadd el. Úgy ni. Látod, nem is volt olyan nehéz. Hol is tarto- ja, igen! Szóval Kiscsibe kérésének eleget téve caplatok a pergamenek felé, hogy a várva várt isteni szikra ott se jöjjön el, pedig én nagyon számítottam rá. Hiába olvasom az elnevezéseket, nem ugrik be melyikből van kevesebb otthon, amiből éppenséggel mostanában a legtöbbet használom, mert szeretem megkönnyíteni az életemet. Szóval a legjobb módot választom arra, hogy rájöjjek.
A tintákat és a világ leghaszno- legsze- legprak-... tehát a Móricnak szánt tollat - ez nagyon nehéz kör volt - a pergamenek melletti polcsor egy üresebb részére rakom, hogy kezeim szabadok lehessenek, mint a madár. Fontos kezemnek szabadsága, mert anélkül nem tudom bevágni a gondolkodós pozíciót, ami valahogy így néz ki: kissé kitolt csípő, jobb kezem ujjai állam alá támasztva, bal kezem derekamra vágva, szemöldököm ráncban, ahogy szuggerálom az elém kitett választékot, és próbálom megváltani nagyon szúrós tekintetemmel a világot, egyelőre brutálisan kevés sikerrel, de ennyi után csak nem adom fel! Nem bizony, úgyhogy kitartóan figyelem a kipakolt mindenséget. A mellettem hirtelen feltűnő mozgásra sem figyelek fel, egészen addig, a mozgás maga meg nem szólal. Gondolom nekem.
Fejemet fordítom Kiscsibe felé, így nyer bizonyosságot, hogy bizony nekem intézte szavait, amikor pár perce még elküldött. Oké, tutira nem komplett, hát úgy jár vissza hozzám, mint egy bumeráng, miután ő küldött el. - Nekem - bólintok egyet, magamhoz képest meglepően kedves hangszínnel válaszolok. - A projekt feladatomhoz kellenek - fűzöm még hozzá a jelentéktelen információt, majd kékjeimet fordítom vissza a pergamenek felé, hogy folytathassam világmegváltásomat. Ha ez így folytatódik, fel kell hívnom Móricot, hogy nézze már meg nekem melyik színű lapból van a legkeve- A SZÍN! Kikerekedett szemeim járnak ide-oda a választékon, amíg meg nem találom azt, ami nekem kell. Szélesen elvigyorodom, Kiscsibe felé fordulok - mivel ő van itt, szóval nincs sok választásom -, hogy megoszthassam vele az egyértelműt. - Megtaláltam! - vigyorgok tovább, majd csillogó kékekkel guggolok le, hogy - akaratom ellenére ugyan - kabátom kicsit Kiscsibe lábaihoz simuljon, amíg én nyammogva gondolkodom el mégis mennyit kellene vennem. Egyáltalán nem sietek, a fejmatekhoz sok idő kell, végül megunom, hogy tettessem, vállat vonva fogok meg annyit, amennyit nem szégyellek, és állok vissza Kiscsibe elé ugyanazzal a vigyorral. Micsoda boldogságot okozhat pár papír!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

A túlélésre kell játszani. Alapszabály. Egyébként nem az, de a mai nappal biztos, hogy felkerült a lista élére, mer’ komolyan nem lehet bírni már ezt a stresszt. Ami másokat ér, hát látom az arcukon, ne akard már nekem beadni, hogy nem a túlélésre mennek, csak nézz rájuk! Mint valami gyászmenet, ami… nem, egyáltalán nem nyomja rá a bélyeget az én napomra, csak mondjuk félig, mert nem aludtam valami jól, ráadásul Móric csodálatos magas c hangjára kelni reggel, nem tett jót a lelkemnek. Normális esetben sem tesz mindig jót, de miután kiderült, hogy harapdálta magát, és nem érzett semmit, azért na. Elkezd gondolkodni az ember.
Így indultam neki a napnak, amire csak rátett az a remek dolgozat Henrik bácsival, mintha csak ráérzett volna. Én meg ültem felette, mint egy rendes gyermek, mert… nos, lehet elkalandoztak kicsit a gondolataim és nem írtam semmit, de legalább rájöttem, hogy - mire is? Szemöldökráncolva caplatok a folyosón, hogy eljussunk a következő véres harc helyszínére, amikor meghallom nevemet testvérem szájából, aminek következtében ott helyben megállok, ahol vagyok. Kérdés nélkül dobom el én is a táskámat, ahogy Móric teszi, kisterpesz a folyosó közepén, és várok a csodára. Elgondolkodhatnánk azon, miért nem kérdezek semmit, de Móric vagyok, Móric meg a testvérem, szóval megspórolom ezt magamnak. Félrebiccentett fejjel, elnyílt ajkakkal, összeszűkült szemekkel gondolkodom a felvetésen, majd kiáltok fel azzal a lendülettel a fájdalomtól.
- MÓRIC, HOGY EGY PIXIE-ÓL LEGYEN A SZOBÁD, NORMÁLIS VAGY?! HAGYD MÁR ABBA! - kapok fejemhez azonnal, mert igen, fiam, nekem is nagyon fáj, szóval fejezd abbafele! Vérmesen csillanó tekintetemet emelem testvéremre, miközben simogatom a fejemet, ahol kínoz minket, majd ahogy abbahagyja, kihasználva az alkalmat harapok bele saját alkaromba, cseppet sem kímélve magam. De nem ám! ÉDES A BOSSZÚ!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nagyon okos és szép és kedves és aranyos és illedelmes tanulóként követem Matyi bácsi utasításait, immár pálcámmal a kezemben, mert a bot végül elhajításra került. Majd meg kell keresnem, szerintem nem véletlen került bele a táskámba, szóval örülnék, ha vissza is kerülne igazából. Ki tudja? Lehet még tényleg hasznát is veszem valamire. Egyelőre mondjuk csak annyi a lényeg, hogy azt a botot, aminek most venném hasznát, éppen le kell eresztenem, szóval elhúzott szájjal teszem meg, majd bólintva egyet kapom el Rin tekintetét, és hatalmas önerőről téve tanúbizonyságot, nem tör fel belőlem a nevetés, ahogy nézőkézzük egymást, mint két hülye. A tolltartóra meg sem rezzenek, éppen magamban nevetgélek a viccen, ami ismét eszembe jutott. Kékjeim csillannak fel Matyi bá’ kérdésére, de lassabb vagyok, mint dán barátnőm, aki azonnal le is csapott a lehetőségre.
Nyelvem hegyét kidugva, pf hangokat kiadva, kicsit dobálva magam adok hangot nem tetszésemnek, de azonnal leállok, ahogy Rin készen áll. Matyi bá’ kiadja az ukázt, Rin csinálja, nekem meg rögtön az jut eszembe, hogyha akkor pislog, mint én, de nekem közben belement valami a szemembe, akkor az mennyire kellemetlen lehet már? Érted… szkander helyett ki pislog erősebben? Ennek így semmi értelme, mert a szemhéjad nem csattan az alsó szemhéjadnak, miközben pislogsz, hogy erősebbnek tudd ítélni és meglegyen a győztes, szóval ez amolyan végtelen meccs lenne? Túl sok a kérdés, fel sem tűnik, hogy Rin már a fejemben van, így unatkozni kezdek, ami egyetlen egy dolgot jelent: itt az ideje, hogy mint az órák legtöbbjén, lefoglaljam magam. Na csapassuk!
- Milyen a barátságtalanul kinéző biztonságtechnikai eszköz? - jaj, skacok, jaj, nem bírom! Hát riasztó. Érted! Ha leejtem a vázát, akkor majd felejthetem? - visítok! Rin, bent vagy?! Bent vagy? Figyu-figyu, ezt hallgasd! Mit jelent a puszta ököllel kifejezés? Na? Nananana? Egy létet, legelő malhával lajta - Édes Merlin, végem van! És akkor valahol itt jöhet el a pillanat, amikor kitör belőlem a röhögés és kétrét görnyedve csapkodom a térdeimet, miközben alig állok a lábamon, mert egyszerűen zseniális vagyok. Most mit kell tagadni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Szóval az van, hogy egyébként a legtöbb tantárgyból nem is vagyok olyan rossz, mint arra mindenki számítana, csak ahhoz figyelnem kell. Ami gyakran nem történik meg, de esküszöm, hogy véletlen. Mindössze valahogy a pennám orrom és felső ajkam közti egyensúlyozása sokkal érdekesebbnek tűnik, mint bármi, ami éppen körülöttem folyik. Ennek köszönhetően vagyok teljesen lemaradva, de szerencsére elég hamar sikerül kimagyaráznom magam Rudi bácsinál, így továbbra is nemtörődöm stílusban egyensúlyoztatom a pennát a helyén, mert semmiért nem akar ott maradni, pedig nem olyan nehéz feladat ez.
Szélesen vigyorodom el, ahogy kiderül, tényleg ő a partnerem, kicsit arrébb is helyezkedem, hogy pöpecül elférhessünk egymás mellett, majd ahogy leül könyökölök fel az asztalra. Tenyereimbe támasztom államat, csillogó kékekkel figyelem a lány minden mozdulatát, mert remélhetőleg hamarosan elkezdi a feladatot. Elhelyezget mindent, mint egy igazi levitás, amitől akaratlan pillantok körbe az asztal rám eső részén, ahol totális káosz uralkodik, a földön heverő táskámról meg ne is beszéljünk. Kicsit olyan benyomást kelt, mint egy részeg nagypapa. Aztán… Merlinre, végünk van!
- Mi? Mi az, hogy… Óóó! - azonnal kihúzom magam, ahogy a kérdés eljut tudatomig, tekintetemmel rögtön Móricot kezdem keresni, de… ó, hát persze. Ő nem jár Bájitaltanra. Óbaszkibaszkibaszki! Akkor most felsülünk? Végül kékjeim a szőke fürtökön állapodnak meg. Egy papírt gyűrök galacsinná, hogy amikor Rudi bácsi nem figyel, egy gyönyörű mozdulattal dobjam hátba Reinert, hogy segítsen már mégis mit kell csinálni. Szememet forgatva hagyom kívül felsőbbrendű vigyorát, majd aprókat bólogatok a válaszán.
- Aszondja, hogy Béke elixírt kell csinálnunk, az összetevők pedig amott vannak - mutatok a kihelyezett asztal felé, ahol - van egy olyan érzésem - nem csak olyan összetevők vannak, ami nekünk kell. - Hozok mindent, te maradj csak itt - mosolyogva állok fel, zsebrevágott kézzel battyogok az asztalhoz, hogy összeszedjem a cuccosokat, majd ugyanolyan mosollyal térjek vissza partneremhez. - Ja, amúgy… - borítok ki mindent kezeim közül. - Az idősebbik Móric vagyok - elégedett bólintásokkal nyugtázva ezt az igen fontos információt huppanok vissza mellé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Nagyon szeretem, amikor munkám gyümölcse kamatoztatva van. Jelen esetben ez úgy értelmezhető, hogy a memóriám úgy cserben hagyott, mint annak a rendje, de szerencsére brutálisan jó asszociációs képességgel áldott meg az ég - nem -, szóval meglepően hamar jövök rá a turpisságokra, amik nem is azok, csak ismét máshol járt az agyam, amikor elindultam. Na, hogy min, arról fogalmam sincs, de biztos fontos volt, ha azon kattogtam, szóval megbocsátom magamnak, amiért nem éppen az érdemi dolgokra koncentráltam. Plusz ugye, megoldódott a probléma, szóval vigyorogva pillogok fel Kiscsibére egy halom ugyanolyan papírral a kezemben.
- Meg bizony - bólogatok hevesen, kékjeim akaratlan csillannak fel, ahogy végül ismét elé állok. - Ez például... - emelem kicsit feljebb a pakkot, amit a kezemben szorongatok, mintha muszáj lenne. - Sokkal jobb olyan technikáknál, amikor a betűk inkább gömbölydedek, mintsem négyzetesek, könnyebb az elvezetés, érted? - mosolyodom el szélesen, majd kékjeimet vezetem inkább a többi papír felé, hogy lekapjak egy halvány kéket, ami inkább már szürkére hajaz. - Ez pedig sokkal jobb a négyzeteseknek, mert ha jobban megnézed - teszem kicsit közelebb Kiscsibe arcához. - Olyanok rajta a domborulatok, míg a másikon kicsit síkabbak, így elősegítik, hogy az a franc u betű ne úgy nézzen ki, mint egy befejezetlen ól - véletlenül sem tapasztalat. De. Mindegy, engedjük el, mert feltűnt ám, hogy Kiscsibe valahol teljesen máshol jár, amíg én beszélek, szóval a kékes-szürkés lapot visszacsúsztatom a többi tetejére, a saját pakkomat pedig hónom aljába csapom. Hangosat szusszanok, ujjaim szánkáznak szőke tincseim közé, ahogy a tinták felé fordulok, majd azokat is felkapom, mert úgy néz ki, nem azért kérdezte, mert érdekli, hanem mert megleptem, hogy valamit én is tudhatok, nem csak a könyvmoly levitások egyike. Remek, még vicceskedni is ráér, amikor én… mi is vagyok most? Nem tudom, de nem boldog, ez tuti.
- Csak ne vérezz el - vetem oda félvállról morgósan, bármennyire is kedvelem, ha valakinek van önkritikája, és ez tényleg nem is volt rossz poén, de éppen… Merlinre! Meg vagyok sértődve! Igen, ez a jó szó! Sértett vagyok, amiért nem figyelt rám! Sóhajtva fordulok vissza felé, majd pillantok le rá megemelkedett szemöldökkel. - A suliba. A hieroglifákról szól a projektem, és terveim szerint, mivel a négyzeteknek megfelelő lappal felsültem, a gömbölyded segíteni fog - vonom meg vállamat lemondóan, mert nem adok neki sok esélyt, de a remény hal meg utoljára. Akaratlan pillantok végig Kiscsibén mondandóm végeztével. - Te eddig is ilyen alacsony voltál?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Vállamra dobom Rin cuccát, amíg ő belibben a házba, mintha csak otthon lenne, amitól akaratlanul mosolyodom el. Egyszer el fog jönni a pillanat, amikor én is elmegyek hozzájuk, és amiket Rin eddig mesélt a családjáról, valószínűleg életem legszebb napja lesz, főleg, hogy majd akaratom ellenére botránkoztatom meg a szüleit. Még csak próbálkoznom sem kell majd vele, elég hogy levegőt veszek majd. Az egyszerű győzelem a legszebb győzelem szokták mondani. Nem, nem szokták, de nem is fontos, csak ráncolt szemöldökkel, amolyan “he?” arccal követem Rint felfelé. Kell pár másodperc, mire leesik barátnőm kacsintásának oka, majd pfölve tör ki belőlem a nevetés.
- Ezen a poénon mennyit gondolkodtál? - vigyorogva követem az emeletre, de azért szemöldököm ismét ráncba szalad, hogy eldobom az agyam, mert valami cucc az országban. Nem nagyon tudom összerakni miről beszél, de igyekszem követni, hogy hamar megtalálhassam a mondandója lényegét, és amikor már éppen leesne, hogy a cucc mégis mit jelent, Rin megáll Móric ajtaja előtt. Azonnal elkomorodok, elhúzom számat, majd bajszom alatt morogva fogom meg a lány kezét és húzom a saját szobámba.
- Először is, tökre nem vagy vicces - kezdek bele durcás hangon, miközben székemre teszem a táskáját. - Másodszor pedig, te komolyan valami drogról beszéltél az előbb? - huppanok le az ágyamra, hogy el is dőljek azon, miközben emésztem a hallottakat, majd kikerekednek a szemeim, és az eddig a levegőbe kerülő teniszlabda koppan a fejemen, ahogy hirtelen felkapom azt. - Áu - kapok oda azonnal, majd pillantok Rinre. - Azt akarod mondani, hogy szereztél, és ha ez még nem is lenne elég, hoztál is belőle? Ide?! - én sem tudom eldönteni, hogy hangom hitetlenül cseng vagy izgatottan, vagy mindkettő egyszerre, mert… Merlinre! Szívem kihagy egy dobbanást, ahogy az egész eljut agyamig, mégis felüti a fejét egy kis aggodalom, de talán az izgalmam nagyobb egy csöppet. Mi ez az érzelmi hullámvasút?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Fene sem gondolta volna, hogy ennyire hamar és simán sikerül átpasszolnom rájuk a fecsegőket. Ez király, nekem semmi más dolgom nem lesz, mint követni őket boldogan, hogy végig röhögjem az egészet, mert a dámák biztosan nem fogják hagyni, hogy csak úgy mozgatva legyenek, szóval Kende és Rin megkapja a lecseszést szépen, míg én a háttérben lehunyt szemekkel bólogatok a dámák szavaira. Borzalmasak a mai fiatalok, mit meg nem engednek maguknak, az ember még egy falon sem lehet biztonságban, és a többi, és a többi.
- Szétadom, hogy pletykálj nekik. Forrásnak itt vagy te, Rin, tuti van valami szaftos pletyka a tarsolyodban. Meglepő szerelmek, szakítások, mit tudom én - indulok el a folyosón bólogatva közben, hogy minél előbb a dámákhoz érhessünk, mert végül is csak egy másik szárnyba kell mennünk, így nem gondoltam át, hogy Rint a hátamra kaptam. Ó, bakker!
- Először is le kell tisztáznom, hogy szerintem komolyan sírva fakadna, ha elhagyná egy tankönyvét - nevetek fel gonoszkásan, hogy reagáljak Kendének, majd oldalra sandítva pillogok a hátamon lógó majomra. - Másodszor én azért teszek neki keresztbe, mert élvezem. Ő meg próbálkozik, csak… nem jön neki össze - vonom meg vállamat, de persze akaratlan jut eszembe az, ami a Vízesésnél történt. Túlságosan emberien viselkedtünk egymással, ami olyannyira életidegen volt, hogy minden másodperce megragadt bennem, pedig annyira nagy dolgok nem is történtek. Azóta pedig Kiscsibe… ugyanúgy Kiscsibe. Odamorran nekem valamit, amire visszamorgok, majd mindketten megyünk arra, amerre eredetileg indultunk.
- Szeretném hallani azt a dán szerenádot! Lehet még be is csatlakozok - nevetek fel hangosan. - Én kérlek, röhögök rajtatok, amíg ti szenvedtek - vázolom fel a tervet, miközben dobok egyet Rinen, hogy ne csússzon a bokámig. Hősiesen kitartok és palástolom azt, mégis mennyire fáradok, de amikor helyszínre érünk, gondolkodás nélkül engedem le hátamról a lányt.
- Ilyet soha többet nem csinálunk. Vagy híztál, vagy az önbizalmad lett nagyobb, de rendesen elfáradtam - mozgatom meg vállaimat, majd állok be a freskó elé csípőre tett kézzel és hatalmas vigyorral arcomon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Elgondolkodom, végül bólintok. Igaza van. Seperc alatt megtalálnám a következő alanyomat, akinek névtelenül szívhatnám a vérét, amíg meg nem unom. Természetesen esélytelen, hogy valaha is megunjam saját magam szórakoztatásának ezen formáját, mert túlságosan élvezetes ahhoz. - Ezzel, ha akarnék sem tudnék vitatkozni most - morgom bajszom alatt, hogy gondolataimat szavakba is öntsem gyorsan, mielőtt elszáll a pillanat, és mielőtt a villanykörte felvillanna fejem felett. Megsértődtem. Megsértődtem rá, mert nem figyelt rám, és olyan érzést keltett bennem, mintha a falnak beszéltem volna egész végig, bár lehet a fal előbb reagált volna.
Szemöldökömet ráncolva pillogok le rá. Izgalmas? Mégis mi az izgalmas abban, hogy ahelyett, hogy magával a projekttel foglalkoznék, aminek egyébként vészesen közeledik a határideje, itt állok és beszélgetek, mintha nem lenne jobb dolgom. Apropó… miért is állok itt még mindig? Dumikázok Kiscsibének, mintha nem pár perccel ezelőtt küldött volna el, hogy hagyjam lógva, én pedig úriember módjára megtettem, mentem a saját dolgomra, ő meg ismét itt áll mellettem. Oké, lehet fel kellene adnom a mai napot, és csak bevágódni Rin mellé szenvedni a nap hátralévő részében. - Ja, ööö… - ocsúdok fel, hogy válaszolni is kéne. - Igen. Kalligráfia szakon vagyok a Művészetin, arra kell csinálnom a projektet, csak… napról napra felsülök - nevetek fel hangosan hajamba túrva, mert fogalmam sincs miért toldottam meg plusz információval a mondandómat. Mindegy, csak haladjunk.
Széles vigyorral mérem végig újra és újra, amikor beszélni kezd, nehezen állom meg, hogy az a bizonyos vigyor ne legyen kellemetlenül szemtelen, és valószínűleg nem is sikerül. De megpróbáltam. - Ah, szóval sokat segíthet a bakancs - bólogatok komoly arccal - mivel számat könnyed mozdulattal takarom szabad kezemmel -, hiába árulnak el szemeim. - Nem szeretnélek kiábrándítani, Kiscsibe, de akkor sem mértem fel az erőviszonyokat, ahogy most sem tettem, mert mindketten tudjuk, hogy felesleges - tintákat tartó kezemmel nyúlok a hónom alatt elhelyezkedő pakkhoz, hogy kicsit feljebb tolhassam, amikor elhangzik a kérdés, mellé még mutogatást is kapok. Megszeppenve pillogok a lányra.
- Furcsa kérdéseid vannak - de ez az jelenti, hogy figyelt arra, amit mondtam neki, még ha arca alapján teljesen másik univerzumban is járt. - Konkretizáld, és segítek. Mit szeretnél? - pár infó nem lehet hátrány.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Joh, totálisan értetlenül bámulom dán barátnőmet, számat eltátom néhány résznél, de igyekszem hamar tovább lépni azon, hogy mégis milyen csúsztatásról beszél meg könyvről, mert szinte levegővétel nélkül haladunk tovább, és… valamiért ma sokkal nehezebben tudom követni, mint eddig bármikor. Lássuk be, nem is könnyíti meg, mert nagyjából percek telnek el, mire a könyves csúsztatás leesik egyáltalán, szóval egyelőre elég szar statisztikát állítok fel értelmezésből. Eddig rontottam a statisztikát, mert ahogy a labda koppan a fejemen, felülök, ezzel egy időben húzza ki Rin a fiolát a táskájából. Szinte már megbabonázva nézem az üvegcsét, amit pörget ujjai között, kékjeim zizzennek arcára, ahogy folytatja. Szóval próbáljuk ki. Há’ nem mondom, nem teketóriázunk, ha csak így belevágunk a közepébe, az biztos, de végül is igaza van. Nincs itthon senki, ismerős terepen vagyunk, ráadásul Rinnel történne meg. Nos…
Szusszanva dőlök előre, hogy elvehessem Rintől az üveget. - Három nap? - gyors fejszámolás. - Akkor nagyjából egy kortyot kellene inni, mi? És hogy a bánatba mérjem ki az egy kortyot? - nézek értetlen barátnőmre, de mielőtt megszólalhatna pattintom le az üvegcse tetejét, hogy haladjunk, a kérdés csak költői volt, inkább ne is válaszoljon rá, mert csak húzzuk az időt. Apró pánikkal, mégis hatalmas izgalommal, kékjeimben pillantok Rinre, mielőtt vállat vonva húznám meg az üveget. Nem nagyon figyelek az egy kortyra, de ahogy visszaejtem az üveget magam elé, elégedett grimasszal konstatálom, hogy nem ittam meg az egészet, szóval nagyjából megvolt az egy korty.
- Oké, te jössz - nyújtom vissza Rinnek nyammogva az üveget. Igyekszem dűlőre jutni az üveg tartalmának ízével, de nem nagyon akar összejönni, szóval csak… nyammogok tovább, amíg várom, hogy valami történjen. Erre is igaz, hogy folyadékként hamarabb felszívódik, szóval előbb üt be a hatása? Egyébként kérdés: mi a tündérpor hatása? Lehet tényleg meg kellett volna kérdezni, mer’ amúgy fogalmam sincs. - Te figyu! Ez hogy jutott egyébként eszedbe? - remélem érthető a kérdés, miközben eldőlök ismét az ágyon, de a labda dobálás most elmarad. Még sínylem az előző bénázásomat, szóval most nyugton maradok kicsit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Pffölve tör fel belőlem a nevetés Rin kérdésére. Fejemet csóválom nevetve, hiszen igaza van, soha nem hallottam pletykálni, de hát mégis lány, érted. A lányoknak mindig van valami olyan sztori a zsebükben, amivel képesek megbotránkoztatni egy egész iskolát. Fair enough, Rin nem ilyen lány. Kéne valami pletykafészket összeszedni a grúpba, mert ez így egyelőre elég hamvába halt terv, ha a dámák segítségével akarunk zavargást kelteni. Ki lenne a megfelelő alany erre vajon?
Rin magyaráz, én ledobom a hátamról, majd feltör belőlem a röhögés újonnan szerzett haverunk szóviccén. - Ez az a pont, dude, amikor hivatalosan is bevettünk a tímbe - veregetem meg röhögve Kende vállát, mert ékesen bizonyította, hogy rátermett arra, hogy közénk tartozzon, bármennyire is új szöszkének számít. Eltekintek attól, hogy két szőke nem fér meg egy iskolában, már csak azért is, mert Rinnel úgy viselkedik, ahogy elvárnám. Amíg ez így marad, és nem lép át egy bizonyos határt, felőlem maradhat. Bakkerka, tiszta jó fej vagyok!
- Brutálisan jó testem van - emelem fel jobb karomat, hogy fejem felé hajlítsam alkarom és befeszíthessem az egyáltalán nem létező bicepszem. Igen, valamikor volt arról szó, hogy nekünk, a híres-neves Móricoknak olyan testalkatunk van, mintha két botot egymásnak támasztanátok. Nagyjából annyira is hasonlítunk, a támasztás meg azért fontos, mert az izmos testünket lehúzza a gravitáció. Tök egyértelmű. És logikus.
Vigyorogva hallgatom Kende köszöntését a dámák felé, majd áll meg bennem az ütő, ahogy meghallom Rinét. Volt már ehhez a hangszínhez szerencsém, nem is emlékszem mi miatt, de akkor is ilyen reakciót váltott ki belőlem. Bah, fertelmes. Amikor rám néz bólogatok hevesen és erősítem meg a mindent is. - Reméljük, hogy egy kis séta egy ilyen gyönyörű hölgy… - pillantok Rinre. - És két megtermett fiatalember társaságában egy szaftos kis történetért igazán nem okoz Önöknek problémát - legellenállhatatlanabb mosolyomat villantom meg a dámák felé, kicsit előre görnyedve hajolok meg - ki ez a dzsentülmen? -, de azért nem viszem túlzásba, majd a kép egyik sarkához lépek. Ennyit arról, hogy én csak röhögök, mert így jobban felmérve a kép méreteit, esélytelen, hogy Rin elbírhassa. Fejemmel biccentek oldalra Kendének, hogy akkor nyomassuk, és amint behelyezkedett újdonsült brom, azonnal emelni kezdem a képet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Először megszeppenek hevességén, ahogy közli velem azt, amit gondol. Kissé elnyílt ajkakkal biccentem félre fejemet, ahogy elidőzik tekintetem Kiscsibe arcán. Most komolyan, burkoltan ugyan, de azt közölte velem, hogy úgysem fogom feladni? Igaza van, nem erről van szó, hanem arról, hogy ki is mondta nekem. Halványan elmosolyodom, ahogy továbbra is fürkészem arcát, másik lábamra helyezem testsúlyomat, így csípőmet tolom ki kissé, kell egy kis idő, amíg megemésztem a hallottakat. - Ja, igazad van. Tényleg nem akarom feladni - vonom meg vállamat óvatosan, végül kékjeim esnek az ajtóra, amin valaki kilép, így a hűvös levegő megcsap, szóval kicsit magamhoz térek hatására. Ideje volt már. Csak legyintek egyet Kiscsibe felé arra, hogy nincs hozzá köze. Valóban nincs, de meglepő módon éppen normálisan képesek vagyunk elbeszélgetni egymással, használjuk ki, bár tény, hogy nagyon sok minden megfordult a fejemben, amit mondhatnék, hogy a beszélgetés ne ilyen nyugodt mederben haladjon tovább. Ügyes vagyok, mert visszafogtam magam. Nem kérdeztem. Kijelentő mondat, látod? Na, ezt kérdeztem.
- Hőőőőő, soha nem használtam ki, hogy erősebb vagyok nálad. Maximum azt, hogy leleményesebb - gonoszkásan elvigyorodva nyújtom ki mutatóujjamat, hogy óvatosan böködjem meg homlokát, majd halkan felnevetve húzzam vissza ujjamat. Amúgy fogalmam sincs miért hajlandó beszélgetni velem, amikor látható és érezhető a kettőnk közti ellentét, mégis megcselekszi. Jöhetne az, hogy összezavar, de hazugság lenne, mert nem érdekelnek az okok, én is csak egyszerűen élvezem, hogy szívhatom a vérét, ő meg gondolkodás nélkül vágja rá, ami eszébe jut. Ahogy most is. - Ez elég diszkriminatív, mivel te lány vagy, én meg fiú, ha nem vetted volna észre, szóval a sztoriban nem lehet én az okos lány - vigyorogva csillannak fel szemeim. - Szép taktika, ha erre ment ki, ha nem - vonom meg vállamat én is, majd felnevetve csóválom meg fejemet. - Lepj meg, Kiscsibe, alig várom - féloldalas mosollyal kacsintok rá, majd emelkedik meg szemöldököm a soron következő kérdésen. Soha nem árt, ha konkretizálunk valamit, mert ez nagyjából ilyen “nesze, itt a semmi fogd meg jól” dolog, amivel meg aligha tudnék segíteni. Pedig ebben éppenséggel tényleg pont tudnék is neki. Pár percnyi csend áll be közénk, miután látványosan szenvedve túr hajába, de aztán csak eljutunk a lényeghez! Mosolyogva bólogatok hevesen, kezemet emelem fel és köröző mozdulatokat csinálok vele, hogy folytassa csak, nagyon figyelek.
- Szóval, ha jól értem, akkor a barátod fest vagy rajzol. Aham, ezen már el tudunk indulni - lépek közelebb Kiscsibéhez, hogy kikerüljem valahogy úgy, hogy lehetőség szerint ne lökjek le semmit, így elég közel kerülünk, de nem húzom sokáig, mert menni kell. A bejárat mellé lépkedek, egy kosárba pakolok mindent, magamhoz veszem, majd visszabattyogok hozzá. - Azzal könnyebben lehet eloszlatni a festéket egy nagyobb felületen, így nem kell ecsettel bénázni, hanem megoldod azzal - válaszolok kissé késve a kérdésre. - Na, gyere, elmegyünk a festős cuccokhoz, mert itt necces lenne ilyet találni - fogom meg kezét, hogy húzhassam magam után, végül a polc előtt megtorpanva pillogjak le rá. - Általában milyen képeket készít? Táj? Portré? Mit tudom én, milyenek vannak még - gondolkodom el szemöldök ráncolva egyetlen pillanatig, majd vonásaimat rendezve pislogok Kiscsibére ismét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Nem tudom, hogy miért, de apró kételyek vannak bennem. Nyilvánvalóan nem azért, mert valóban meg fogjuk csinálni, hiszen Rin mellettem van, és csak örülök, hogy nem mással szeretné kipróbálni, mert - logikusan - akkor nem lennék mellette, és úgy igencsak nehéz kivitelezni, hogy vigyázni tudjak rá. Mindegy, nem aggódok ezen, mert haladni kell, és ahogy én, majd Rin is iszik egy-egy kortyot, tovább is lépek a kételyeken. Halkan felnevetek a hasonlaton, megkímélem magam a választól, pedig nagyon szívesen feltenném a kérdést, hogy mégis honnan tudja milyen íze van a csillagpornak. Széles mosollyal ajkaimon követem végig, ahogy mozdul, arrébb csúszva adok neki helyet magam mellett. Oldalamra fordulok azonnal, hogy láthassam arcát, tenyeremet felfelé fordítva csúsztatom arcom alá.
- Lehet, hogy semmi változást nem fogunk érezni, mert amúgy sem vagyunk olyan merevek, érted - ráncolom szemöldököm az elhangzottakon, ahogy egy hosszabbat pislogok. Fürkészem Rin arcát, végül vállat vonok. - De legalább már elmondhatjuk majd, hogy kipróbáltuk - vigyorodom el szélesen, mert ha más nem is, legalább ez tutira megtörtént már. Nem feszélyez, hogy esetleg hülyeséget csinálunk, hiszen az iskolában is együtt cselekedjük meg ezeket, most ettől mégis mi változna? Ugye, hogy nem tudsz rá válaszolni? Őszintén szólva én már nem is akarok, mert testemet érzem sokkal könnyebbnek, akaratlan széles mosoly villan meg arcomon, ahogy barátnőmet fürkészem és hallgatom, majd hangosan nevetek fel. Szabad kezemet emelem szemeim elé, igyekszem mérsékelni a nevetést, de azért egy ilyet egy nyalókához hasonlítani elég meredek.
- Nem tudom mennyi idő, de olyan fura érzésem van, de közben meg jó. Érted - gondolkodom el egy pillanatra. - Mondanám, hogy kedvem támadt oroszul reppelni neked, de az amúgy is megtörténik, szóval nem tudom… az tuti, hogy… hát ja, kezdek felszabadulni - pfölve röhögök fel őszintén azon, ami nem is vicces, kékjeimmel kapom el  Rin tekintetét, ahogy engem fürkész, de ennél többet nem tudok mondani, csak nevetgélve fordulok hátamra, hogy a plafont kezdjem el fürkészni. Eddig arcom alatt lévő kezemet teszem fejem alá.
- Figyu… - kezdek bele lassan. - Anno, a bálon azért mondtad azt, mert egyszer vissza kell majd menned Dániába? A közeljövőben, érted… - mármint oké, nyilván vissza-vissza fog járni, talán vissza is megy véglegesen, de nem mindegy, hogy három hónap múlva vagy harminc év múlva.