37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bogolyfalva - Kőszegi Róza Amélia összes hozzászólása (58 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2020. október 6. 15:53 Ugrás a poszthoz

Zalán

Bagolyfalvi pub előtt

Ezidáig nem voltam elég bátor, hogy elhagyjam Bagolykő falait, másodévesként azonban napról napra konfortosabban érzem itt magamat és minél több mindent szeretnék megtapasztalni. A szünetben egyenesen hiányzott ez az élet, így megfogadtam, ha visszajövök kimerészkedek a kisboltba valami édességért.
 Bagolyfalváról rengeteg mindent beszéltek korábban az iskolában, csak éppen azt nem, hogy a neve mennyire megtévesztő. A város túl nagynak bizonyult számomra. Tanácstalanul és szaporán lépkedtem utcáról utcára, forgolódtam táblákat keresve. Eltévedtem, elfáradtam, és amikor megláttam az egyik épületen a pub feliratot sóhajtva nekidőltem a falnak. A tekintetem rátévedt egy arra járó alakra. Nem nagyon kellene idegennek szóba állnom, de ma már akkor elhagyott az agyam, amikor egyedül indultam el egy ismeretlen terepre. Első pillantásra kicsit ijesztő volt számomra a sötét hajával és magasságával, de nem akartam sötétedésig az utcákat róni.
- Elnézést! - szóltam kis ijedtséggel a hangomban. - Szükségem lenne a segítségére - beismerésemet határozottan mondtam és közben felnéztem a férfi arcára.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2020. október 6. 15:54
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2020. október 6. 16:17 Ugrás a poszthoz

Zalán


Ahogy felém fordult a körmöm a tenyerembe vágott. Közben a tekintetem oldalra tévedt. Igazság szerint többen is jártak arra, de valamiért mégis a férfin akadtam meg korábban. Kissé megnyugodtam, amint megszólalt és elmosolyodott.
- Jó napot kívánok! - köszöntem vissza furán. - Róza vagyok - nyújtottam előre a kezemet. - A Bagolykőbe járok, de még nem jártam itt kint korábban. - köröztem az ujjammal a levegőben. - A kisboltot keresem már egy bő órája. Esetleg tudna adni valamilyen irányt számomra, merre menjek tovább?
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2020. október 6. 16:30 Ugrás a poszthoz

Zalán


  És én még azt hittem, hogy sokat is fecsegtem feleslegesen. Kicsit fel is húztam a szemöldökömet. Igaza volt, nem voltam pontos.
- Vegyesbolt-szerű helyet, ahol be tudok vásárolni pár édességből. - informáltam bővebben. Közben még mindig őt néztem, amikor a karom oldalra lendült, hogy megmutassam merről jöttem. Nyitottam a számat, hogy a férfival is közöljem, majd váratlanul találkozott az alkarom egy oszloppal.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2020. október 6. 16:49 Ugrás a poszthoz

Zalán


Ó, a kutya, meg a mája!Összeszorítottam a fogaimat, majd a mellkasomhoz öleltem a karomat, ahogy ő közelebb lépett. Nagyot sóhajtottam, hogy meg tudjak szólalni. - Jól, persze - bólogattam. - Nem vészes. - Fájt nagyon, de annál nem volt rosszabb, hogy azt sem tudtam hol vagyok. - Ebben egyetértünk. - bólintottam újra, majd elgondoloztam: jól indul új ismeretségem, totál szerencsétlennek látszom.
Nem akartam, hogy rám pazarolja az idejét. Biztos lett volna jobb dolga, de nem akartam vele ellenkezni. - Azt nagyon hálásan megköszönöm Uram! - elmosolyodtam, a jó hír hallatán. Micsoda kedves ember! - Messze van innen?
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2020. október 6. 16:50
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2020. október 6. 17:09 Ugrás a poszthoz

Zalán


Lássuk csak: Most vagy fáj még tovább, vagy egy ismeretlenre bízom és lehet utána a gyengélkedőn kötök ki. Olvastam már az aurorokról, szép szakma, na de mégis csak tanonc még... - Nem is tudom. - Nem úgy tűnt, mintha kisérleti majomnak nézne. Csak látszott, hogy segíteni akart, valamint, az előbb is kedves volt és nem hagyott magamra. A fejemben felállított pro/con listám végére megtorpantam. - Élnék az ajánlattal. - Ennél csak nem fog jobban fájni.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2020. október 6. 17:31 Ugrás a poszthoz

Zalán


Lehunytam a szememet és felkészültem rá, hogy a fájdalomnak, fájdalom lesz az ára. Tévedtem. Csukott szemmel füleltem a varázslatra várva, de nem hallottam semmit. Azt azonban éreztem, hogy a fájdalom csillapodik és szépen lassan elhal némi bizsergést hagyva magaután. Meglepettségemben kipattantak a szemeim és megsimítottam a helyet ahol korábban még sajgott. Döbbenten néztem fel a férfira és csak megráztam a fejemet a kérdésére. - Köszönöm. - mondtam még zsibbadtan. Még mindig nagyon rá tudok csodálkozni a varázslatra és lassan kezdem ezt kínosnak érezni. Igazán hozzászokhatnék végre!
- Különben, nem jellemezném magamat annyira szerencsétlennek, amennyire most tűnhetek a számára. - védtem kicsit magamat, ahogy haladtunk tovább.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2020. október 6. 18:11 Ugrás a poszthoz

Zalán


Nem tűnt idősnek, lehet volt nála fiatalabb tanárom is. Jól esett, hogy felajánlotta a tegeződést. Mosolyogva bólintottam.
Ahogy haladtam mellette igyekeztem tartani a lépést miközben nézelődtem. Most végre nem pánik szerűen kell rohannom, van időm megfigyelni a várost.
- Igen, nagyon! - bólogattam hevesen. - Jók a tanárok, szórakoztatóak az órák és gyönyörű helyen is van. - Valamint sokkal élettel telibb, mint Tölgyhegyen volt a mugli életem. - Itt kviddicsezhetek is, míg otthon ezt nem tehetem meg. - tettem hozzá. - Most kezdem a második évemet. Kíváncsi leszek rá. - mesélem. - Te is oda jártál? -kíváncsiskodtam.

Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2020. október 6. 19:40 Ugrás a poszthoz

Zalán


 Felnyúlok és szorosabbra húzom a gumit, ami a hajamat tartotta. Utána rázom csak meg a fejemet. - Csapatban játszom. - remélem idén is, teszem hozzá magamban.
 Zalán válaszán visszafogottan elmosolyodok. Kíváncsi vagyok milyen lehet a húga. - Biztosan. - ismétlem a szavát. - Őt melyik házba osztották be? - érdeklődök.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2020. október 7. 10:01 Ugrás a poszthoz

Zalán


Nem tagadom, hogy büszke voltam magamra. Én, aki eddig semmilyen sport iránt nem tudta kimutatni őszinte érdeklődését, most teljesen oda és vissza van. Mosolyogva köszönöm meg Zalánnak a gratuálicóját.
- Én is oda járok - mutatok magamra - szóval valóban biztos, hogy találkozunk majd. - megállt, így hát én is megálltam. Igyekeztem megjegyezni a nem túl bonyoltult utasításokat. - Rendben lesz. Köszönöm szépen a segítségét! - fordulok felé, majd a bolt ajtajához lépve még bizonytalanul utána szólok: Minden jót kívánok!
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2020. december 16. 19:53 Ugrás a poszthoz

Clueless
[Tökfej / A bámulatos pálcikaember]

A legjobb barátnőm - velem ellentétben - álomvilágát bármin életre tudja kelteni két keze által. Nem is akárhogy! Még mindig elképedek, visszagondolva arra a pávára, amit a bálon faragott a tökre még az ősszel, amikor az anyukája házi süteményével lepett meg, hiszen tudja, mennyire szeretem a hasamat. Liza megérdemli, hogy megerőltessem magam és kedvére való karácsonyi ajándékot vadásszak neki. Így kerültem a szitáló esőről abba a bagolyfalvi üzletbe, ahova ezelőtt még sosem tettem be a lábam. Most kénytelen vagyok. Emlékszem, első utamon eltévedtem a városban, és jelenleg hasonló érzések vesznek hatalmába. A kirakat tele volt eszközökkel és kiegészítőkkel, de odabent a helyzet sokkal komolyabb. Teljesen tanácstalanul lépdelek a sorok között éppen csak pillantást vetve a termékekre, nehogy hozzá nem értő kezem nyomán katasztrófába torkolljon ajándékkereső tervem. Csípőre tett kézzel ácsorgok először az ecsetek előtt, elámulva figyelem a sarokban dolgozó elvarázsolt tollat, majd öklömmel államat támasztva hajolok a színesebbnél színesebb festékek és tinták felé. Legyintve lépdelek tovább, a nyakamat melegítő sálat ívesen átlendítve fejemen, de a kötött anyag beleakad az egyik festőállványba, ami nyikorogva dőlni kezd. Elnyújtott léptemmel állítom vissza stabil állapotba, és lopva az eladóra nézek. Rám se bagózik, valamin ügyködik. Történetesen kérhetnék segítséget, de nem teszem, hiába töltök ott már hosszú perceket. Pedig nem kaphat tőlem sniccert! Nem is biztos, hogy itt van olyan, elég mugli dolognak tűnik, amit a mágusok seperc alatt helyettesítenek bűbájjal. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok váltják egymást, amint leguggolok egy vastag stóchoz. Pauszpapír, írja a jelölő címke. – Ó, meg a moszkvai nénikédet… – fájdalmasan szelíd káromkodásomat halkan motyogom az orrom alatt. Tekintetem tétován esik az alsó polcra. Rakoncátlan hajam előre omlik fülem mögül, így nem is látok mást, csak a bőr naplót, amin óvatosan végigsimítok halkan hümmögve. Na, az pont olyan lenne, amit magamnak vennék. Unalmas, hasznos, csakhogy éppen művészibb ösztönökre kell hallgatnom, nekem, aki pálcikaembert is felismerhetetlenül rajzolok.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2020. december 26. 00:13 Ugrás a poszthoz

Clueless
[Tökfej / A bámulatos pálcikaember]

Tétován emelem meg az állam a csendet megtörő, ismerős hangra. - Tökfej –nem lehet palástolni a meglepettséget hangomban. Hajamat fülem mögé simítva nézek fel rá, pontosabban szemtelen vigyorára, ami szinte kitölti a látóteremet. Fejjemmel újra a naplókhoz fordulok.
 A kékség találkozása világos, szinte szürke pillantásommal, teljesen össze tud zavarni. Vegyük azt a rellonos talárt a komódom aljába, amiben aznap este ruhástul aludtam el, azzal a keserű ténnyel ébredve, hogy a megnyílás eredménye mindössze némi szerencsesütibe íródott idézet. Majd szétment a fejem, ahogy a gyűrött takaróm alá rejtőzve, arra az ügyefogyott ölelésre gondoltam. Tökfej kínjában a kisujját nyújtotta, én pedig kétségbeesésemben az egész karját – törzsét – vittem. Kapaszkodtam belé, mintha az lenne a megoldás. Innen nézve, én figyelemelterelésként akartam használni őt és az alkoholt, aztán a fagyi vissza is nyalt, amikor pont előtte érzékenyültem el. Ki nem állhatom az érzést, amikor utólag gondolom ki a jó reakciót, amihez törvényszerűen társul a mi lett volna ha… Mi lett volna ha miután átkarol megkérdezem, mi a fenét művel? Teljesen mindegy. Hangyányit sem érdeklem. Érthető, hogy kínjában nem tudott mit kezdeni velem. Még ha köztünk is maradt, azt tettem, amit az ösztönöm súgott, és pajzsot emeltem a szívem köré.
 Belátom, a némajáték még a tizenöt évemmel is gyerekes és gyenge megoldás a bajaimra, így hát belekezdtem. – Mire célozgatsz, mitől kellene félnem? Nem tették el az éles tárgyakat, amikor beléptél? - tettetett kétségbeeséssel kérdezem, ahogy ajkam széle mosolyra görbül, végül kiábrándultan legyintek egyet a polcot nyomó kínálat felé. – Mellesleg, errefelé gyakran alkalmazzák ezt a dolgot – morzsolom az ujjaimat, ahogy talpra emelkedem, kinyújtva elzsibbadt végtagjaimat, majd csettintek egyet – úgy hívják mágia. Tehát, nincs kizárva, hogy visszasimogat, de sajnálom, ha te ennyiből ilyesmire asszociálsz. Ha magányos vagy ajánlhatok pár horror filmet, ami mellett úgy érzed majd van veled valaki, vagy tégy próbát az egyik tollon, hátha megcsiklandoz, engem pedig hagyjál szépen tengeni, mint egy megcímzetlen borítékot. Köszi. – remélem, hogy igyekvő közömbösségemtől magamra hagy. Nem nézek rá, akkor már inkább pásztázom a lehetőségeimet és az árcímkéket. Megfordulok, egy illatosított toll kerül elém, aminek a rugós végét megpöccintve figyelem az ugráló hippogriffet. – Giccsparádé – szemforgatásomat követően sóhajtok fel.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. január 11. 00:14 Ugrás a poszthoz

Clueless
[Tökfej / A bámulatos pálcikaember / ne les]

A polcot figyeld. A kiírásokat. Így teszek, közben a szemem megrebben Tökfej hanyagon elejtett szavain, amire inkább nem is mondok semmit. Helyette korábbi megjegyzésére térek vissza, miközben talpra ereszkedem. Várom, hogy fesztelen módon kigúnyoljon, már előre el is fordulok a másik irányba, de meglepetésemre nem ragadja meg az alkalmat. Nem szavakkal. Inkább cselekszik, olyan Tökfejesen, és nagy hévvel a tollakra veti magát. Kis termetemmel automatikusan lépek arrébb.
  Sokszor hallom Móric a testvére nevét Marina szoros kíséretében, sőt, lassan az egész rellon házzal tisztában leszek mire megtudom őt hogyan nevezik az állami szervek. Az agyam ráharapna egy kirajzolódó gondolatra, de kérdése visszaránt. Ujjaim a polc szélét birizgálják, miközben számat válaszra nyitom – Nnn… - ahogy közbeszól pillantásom a mellkasára suhan. A szám belsejébe harapok. Bunkó. Meg sem érdemli a rendes válaszom. Úgy tesz, ahogy kértem és elsétál. Én sem teszek másképp, csak a másik irányba.
 Azt hiszem meg voltam rá sértődve. Nem most kezdődött, csak az érzés megütközött ismeretlen társaival, így a szünet maradt az egyedüli reményem, hogy helyre rázzam a dolgaim. Ez a hozzáállássom kitart egészen a sor végéig. Azon kapom magam, hogy felé sandítok. Tényleg a pergameneknél áll, kockás kabátja széles vállán és hátán gyűrődik, ahogy mozog. Annyira kíváncsivá tud tenni a morzsákkal, amiket elejt magáról, nem is... inkább amiket megfigyelek rajta. Szeretném megismerni, tudni, mire fel ez a viselkedés, miért fogja azokat a tintákat a kezében, mert rossz májam azt súgja valami flancos csínytevést fontolgatva szorongatja, közben mégis arra jutok, illik hozzá. Nem véletlen van sok idióta a világhírű művészlelkek között. Ott van rögtön Dali, na ő is elég szürreális egy figura, jóban lettek volna Tökfejjel. Elhessegetem a váratlan gondolatokat és halkan motyogva emlékeztetem magam – Bunkó. – Megjegyzésem más fülekre talál. A mellettem álló nagydarab fiú, mérgesen néz le rám, egyedüli szerencsém, hogy telefonál tehát egy halk magyarázkodás közepette suhannék el mellette. Ha elférnék. Félek, hangos reakciómat érthette arra is… bármit is mondott a telefonba. Így csak tenyeremet megemelve megfordulok és elslisszolok, arra kénnyszerülve, hogy elsétáljak a Tökfej mögött. Alsó ajkamat rágcsálva vacillálok, majd sarkon fordulok – Ezek neked lesznek? - biccentek a kezei felé, mielőtt rátévednék a kék tekintetre. Zavarban érzem magam, mintha kiolvashatná belőlük mire föl ez a csapongás, pedig nyilvánvalóan újra csak házhoz megyek a beszólásért, ahogy megjelenése óta se a dolgomra koncentrálok. Haragszom magamra, tudtam, ha a kékekre tévedek, azonnal: hókusz pókusz, viszlát fókusz.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. január 11. 00:20
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. január 17. 14:50 Ugrás a poszthoz

Clueless
[Tökfej / A bámulatos pálcikaember / ne les]

Tele van ez a helyiség üres, megtöltetlen lapokkal. A szivárvány minden színében és még azon is túl, vastag, vékony, csíkos, kockás, pöttyözött, olyannyira különböztek, mégis volt bennük valami közös: a sorsuk beteljesülésére vártak és semmiképpen sem az én kezeim által. Szívesebben lettek volna műalkotások, mint kukában végzett összegyűrt galacsinok.
 Szemeiből lesüt, hogy mit gondolhat a kék tekintete mögött, de bármi is legyen az: bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű. Félre biccentem a fejem és ujjaim zavartan a polcra tett tintáinak formáját követik. Mennyire nem akartam semmihez sem nyúlni korábban, ehelyett most zavaromban mindent is birizgálok.
Egy pillanatra elképzelem, amint homlokát ráncolva koncentrál, miközben ráhajol a feladatára. Tehát, tényleg bujkál benne egy művészlélek. Megkérdezném pontosan miről beszél, de nem akarom megzavarni, látszik, hogy Tökfej nagyon benne van valamiben ezekkel a… pergamenekkel? Éppen nagyokat pislogva jár tekintetem közte és a polcsor között, amikor rám vigyorog, miközben eléri, hogy szegény, magányos szívem bukfencezzen egyet. – Szuper, – igyekszem vele örülni, még ha nem is tudom minek – te meg tudod ezeket különböztetni? – kérdezem némi csodálkozással. Visszapillantok rá, de lentebb találom meg.
 Nem vehette észre, mivel sokáig magam sem tettem, de minden porcikám beleremegett, amikor ezelőtt a keze finoman megérintette az enyémet, vagy ha túl közel került, mint most a kabátjával. Logikusan persze tudom, hogy Mórocz nem sejtheti, hogyan érzek, fogalma sincs, hogy azt gondolom, hogy ő más, és különleges, egy egészen új szintet képviselve az idiotizmusban vagy, hogy a figyelmen kívül hagyására tett próbám és a zavarom nem tette kevésbé kínossá az ott ácsorgásomat. Kezdem megbánni, hogy engedtem a láthatatlan erőnek, ami újra mellé húzott. Arrébb lépek kicsit, az egyik tintáját le is emelve a polcról. Várom hátha kiszökik belőle egy dzsinn és megmondja mivel lepjem meg legjobb barátomat. Lehet maga a tinta a válasz? Netán… lapok? Attól, mert a Tökfej örül neki, ez másnál nem jelent semmit.
 Tétován emelem rá tekintetemet. Szabad tenyeremmel megdörzsölöm a szememet és sóhajtok egyet, mielőtt elmosolyodnék.– Szóval, mire kell a feladat? – kíváncsiskodom tovább. – Remélem nincs köze a halálos sebhez, meg a papírlaphoz. – utalok vissza a korábbi megjegyzésére, hogy ugrassam. Aztán csillan valami a szememben. – Az már a rajzóráim epilógusa is lehetne –nevetek magamban, ami egy nagy gondterhes sóhajjal elhal. Fülem mögé simítok egy tincset, úgy nézek fel rá, várva a válaszát. Kicsit még jobb szemöldököm is feljebb szökik.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. január 17. 16:24
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. január 25. 17:36 Ugrás a poszthoz

Clueless
[Tökfej / A bámulatos pálcikaember / ne les]

Legalább egy kérdésemre kerek, összetett és értelmes választ kaphattam nem túl hosszú ismeretségünk során. Mire végzünk, talán megérem, hogy értelmes gondolkodásomat gátló lányos zavarom elpárologjon.
 Tetszik, ahogy csillan Tökfej szeme, miközben teljesen hétköznapi tárgyakról ilyen elánnal beszél. Bárcsak tudnám mit mire ért ilyen átszellemülten, de ennek hiánya mocorgásra késztet. Az egész olyan, mintha ugyanarra a hullámvasútra fizetnék be, amire korábban már felültem. Most az egyik pillanatban lelkesen beszél, az orrom elé nyomja az üres papírt, amit hiába szuggerálok, nem tudok fókuszálni. Mire beleszoknék a helyzetbe, mintha mindent elvágtak volna. Akárcsak a vízeséskor. Megtörtént, mint egy elfeledett csettintés, ami elnyomottan visszhangzik. Egyik papír itt, másik ott, sóhajtozik nekem, én nyelek egyet, ahogy hajába túr, és egészen más bújik meg a kék tekintet mögött. Meg se szólalok, így fogalmam sincs mit ronthattam el. Nem számítottam a jelenethez hozzácsapott újabb bunkó megnyilvánulására. A mellkasomba szúr ez az érzés és kényelmetlen bizsergés kezd futkosni a bőrömön fejtetőmtől a lábujjamig. Ennek így semmi értelme megint.
Épp rávenném magam a távozásra, de ahogy félbe hagyom léptem akaratlan közelebb kerülök hozzá. Nem fogok menekülni. Akkor Hunornak lenne igaza, én pedig hazuggá válnék. – Ne aggódj magadért Mórocz – biccentem félre a fejem, mint aki a visszatett papírköteget vizsgálgatja – Hamar találnál mást, akinek a vérét szívhatod - ennyit az elejtett megjegyzésekről.
Arrébb lépek, ki tudja miért, tovább kíváncsiskodok, amire őnagysága hajlandó választ adni. Annyit sóhajtozik, mindjárt hívok neki egy gyógyítót. Mondjuk… nem is kérte, hogy állítsak ide mellé interjúztatni, miközben egyértelműen dolga lenne. Mosolyra vont ajkaim lassan elnyílnak, ahogy a szavak kicsusszannak filtertelen számon. – Elég izgalmas – mondom. - Akkor ez az, amikor írás technikákat tanulsz? - nem akarok rosszul fogalmazni. Még a kezemmel is íves mozdulatokat írok le magam előtt, mint aki éppen pálca nélkül varázsol. Légvarázsol... Olyan vajon van? Mint a léggitár... Hmm.
 Szuper, hogy nem adja fel, hanem megpróbál másik utat találni a megoldáshoz és kísérletezik az eszközökkel, ezt viszont egy szikla szélén egyensúlyozva, pálcával a lapockáim közt sem mondtam volna ki hangosan. Nem is tudtam volna, ahogy felfigyelek méregetésére. Remek. Nem vagyok eléggé zavarban, Tökfej! Halkan elnevetem magam, elnyomva vele kínom, és keserűségem. – Aha. Igen. Vagyis, lehet a bakancs miatt még magasabb is vagyok – pillogok le a térdemig érő darabra. – Vagy megtéveszthetett a pipiskedésem, ahogy kapaszkodtam a könyvtári könyvbe - csípőre teszem a kezem. Ugyanis az erőviszonyokat nézve egészen jól álltam vele szemben a sarat. - De emiatt egy percig se becsülj alább. - nézek fel rá nagyjából egy kölyökkutya morcosságával. Ettől biztos nem fordul meg ilyesmi szőke fejében.
- Csak még egy kérdés: szerinted az – bökök a Tökfej testéhez szorított papír kötetre – a festék elvezetését is segíti, vagy csak a tintáét? – járatom az agyam, ahogy puhán a szám belsejébe harapok. Meg fogom találni azt az ajándékot most már, ha törik, ha szakad. Nem terelődik el a figyelmem, csakis az fog hajtani, amiért ide jöttem.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. január 25. 17:41
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. február 5. 12:54 Ugrás a poszthoz

Clueless
[Tökfej / A bámulatos pálcikaember / ne les]

Kalligráfia, írástechnika, egykutya. Helyesel, így szám széle apró kunkorra emelkedik, puffadtabbá téve arcizmaimat. Na de mégis, képes volt előttem elismerni, hogy valami kihívást jelenthet számára is? Halványan bevillan az emlék, amikor az illúziómágia miatt makacsolta meg magát, de idegenen csengő nevetése visszaránt. Rá emelem tekintetem kékjeit keresve. – És aztán? Feladni könnyebb lenne, de nem úgy tűnsz, mint aki arra készül. Keresed a megoldást, ebből tanulsz, ezért vagy ott - gondolom önszántából. Két perce nem úgy magyarázott nekem, mintha kötelező lenne. Elhallgatok, realizálva kihez beszélek. Az imént meg sem szólaltam és az is baj volt. Még, hogy pálcával a hátamba se mondanám! Merlinre… - Tudom, semmi közöm hozzá – ha egyszer így van. Fejemmel az ajtó felé fordulok, ahogy valaki kilépve beengedi a hűvös levegőt. Úgy csap meg, mint a Tökfej légből kapott kérdése.
Röhög a markába. Az, meg a szemeit keretező nyomok generálják a szemöldököm közti ránc előbukkanását, ahogy összevonom azokat. Zavarban vagyok, nem hülye! Aztán még képes tetőzni a helyzetét, amikor csípőre teszem a kezem! – Az hát, felesleges, nyilvánvalóan erősebb fizikumod van egy másodikos lányénál, szép munka... – paskolom meg kabátjába bújtatott felkarját, amelyikkel arcát takarta. Lehet inkább püfölés volt, mint paskolás, de ki kellett adnom magamból ahhoz, hogy utána a szavak elhagyhassák a számat. Türelmes lány vagyok, általában nyugodt, de neki különös képessége van a kedélyeim felborzolásához. – Viszont én kiábrándítanálak Tökfej, a mérleg nyelve a végén mindig az okos lányoknak kedvez – vonom meg szemöldököm. – Szóval te csak ne mond meg nekem, mit tudok, és mit nem, mert meglepődsz – elkapom a pillantásom. Vissza kell tartanom a kikívánkozó levegőm, kezemet zsebeimbe bújtatom, érzem, hogy megremeg, de mintha megmozdult volna bennem valami, mintha az eszem és az érzelmeim elkezdtek volna reagálni egymásra. Ekkora hatással lettek volna rám Hunor szavai, amikor kifejtette véleményét a kilátóban?
- Mert nem értek hozzá – ismerem be sóhajtva, majd hajamba túrok. Pislákolok párat, mielőtt beleülnék a helyzetbe és oldalpillantásokat küldenék felé. Szeretek mindent önállóan véghezvinni, tehát sokáig csak csendben vacillálok. Tudom, hogy nem kedvel engem, most mégis segítséget ajánl, és ezzel telibe talál tanácstalan helyzetemben. – Ajándékot – mondom végül. – Egy tehetséges barátomnak szánom, örülne valami ilyesminek – méregetem a körülöttünk lévő holmikat. – Általában értelmezem az alkotásokat, nem csinálom őket, tudja a franc, már bocsánat, hogy mi ez a rengeteg mütyür. Például az – intek egy spatula alakú fémre. – Eddig csak orvosi rendelőben láttam hasonlót. Te érted ezt? – sóhajtom a combomnak csapva leengedett kezem. Tessék, beavattam. Technikailag ez nem segítségkérés, sokkal inkább megvitatás, nem? Nem. Ez segítségkérés.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. február 5. 13:00
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. március 11. 23:31 Ugrás a poszthoz

Clueless
[Tökfej / A bámulatos pálcikaember / ne les]

Észre sem veszem, hogy belül igenis zavarba jövök attól, ahogy tekintete zizeg miközben beszélek, de valahogy az agyam inkább a szavakra fókuszál, amiket nem vagyok rest kimondani neki. Alsó ajkam belsejébe harapok, ahogy igazat ad nekem, és ettől valahogy jobban is érzem magam. Merlin tudja miért töprengek ennyit egy pimasz kamasz fiún, mintha fel kellene térképeznem, ahhoz, hogy megértsem miért kedvelem, ugyan már, de komolyan!
Az a probléma, hogy ahogy folytatjuk, eszembe jut mennyit lógtam én azon a könyvön vele szemben és ha most ezt felhozom, akkor mondhatja, hogy egyértelműen az én döntésem volt nem elengedni, én álltam bele, a saját erőmmel, tehát ez így nem jó.  Aztán halad tovább a beszélgetés és egészen oda lyukadunk ki, ami már inkább ránk vall. Civakodunk. Pontosabban, gondolnám tovább, de ujja éri a homlokomat, mire hátrahőkölök és csak megszeppenve pislogok fel rá. - Akkor talán ne az én homlokomat bökdösd - fürgészem mérgesen, majd félre pillantok, hogy végül újra az arcára vezessem tekintetem. - Most arról civakodunk, hogy hogyan civakodunk? - mert azért ez abszurd és okát se tudom, de akaratlan mosolyodok el egy pillanatra. Gyorsan rendezem az arcvonásaimat.
- Köszönöm - teljesen komolyan fogadom, mert igen, erre ment ki. Megformálja a szavakat, amiket továbbra is dacos arckifejezéssel hallgatok, majd elmosolyodik. Rám kacsint… és én libabőrös leszek. Pusztító, elárasztó érzés ez a bőrömön, aminek jelenlétét teljes mértékben igyekszem nem figyelemmel kísérni. Kizárom, mert nem eshet jól az, amit gúnyolódás okául cselekszik velem szemben. Majd mégis segítséget ajánl nekem, én pedig kínomban elfogadom.
- Fest - bólintok, ami igen csáléra sikerül, ahogy felém lép és azonnal a másik irányba topogok, hogy elférjen, mert azért nem kicsi. Inkább beszélek még neki a spatulá szerű dolgokról, hogy lássa, nem véletlen fordulok hozzá, tényleg nem tudtam mibe vágom a fejszémet. Pedig ez ritka. - Jó, ez mondjuk logikus - mondom, ahogy meredek a tárgyra. Lehet azzal még én is tudnék kezdeni valamit. Majd a Tökfej visszaér, felnézek rá, aztán le a kezemre, avagy kezünkre, ahogy a következő percbe, már mindenem libben utána. Tudok ám menni magamtól, mondanám is, de miért nem teszem? Mindennek tetejébe még neki csapódok a polcnál, hiszen én nem is tudtam hova tart aztán egyszer csak megáll. Fülem mögé simítom a lendületben elszabadult tincsem, ahogy hátrébb lépek és elhúzva a kezemet a polcot kezdem méregetni. - Várj. Tudom - összeszorítom a szemeimet, igyekszem felidézni miket rejtett a mappája. - Pávát faragott a tökbe - mondom ki halkan. - Állatosak - pattannak ki a szemeim - olyan, egy vonallal - mutatom a levegőbe, a termékekről nézek a Tökfejre. Teljesen idétlen vagyok. - Szóval, állatokat szokott a legtöbbször. Nagyon színesek, szépek, de nem tudok többet mondani - engedem le a kezem magam mellé, mert tényleg ennyire jutottam. Legszívesebben vennék neki egy naptárat, de nem hátrálok meg. Főleg, ha már eddig fajult a dolog, hogy a rellonos segít benne.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. április 1. 09:28 Ugrás a poszthoz

Clueless
[Tökfej / A bámulatos pálcikaember / ne les]

Mióta ismerem ez van. Egyik pillanatban mérgesen ráncolt orrommal nézek fel rá, a másikban pici mosollyal ajkaimon pislákolok, mint valami tökkelütött kasu. Civakodásunkat a civakodásunkról nem követi további civakodás - ennyi szóismétléstől megfájdul a fejem, borzalmas - hiszen csak egy egyszerű igen a Tökfej válasza, amire már már vele egyszerre bólintok. A folytatásra pedig morcos arcom újra csak feloldódik. Na tessék! Erről beszéltem! Kasu. Mégis, ezt még mindig inkább könnyebb megélni, mint a segítségkérést és az azt követő értetlenkedést, amibe belekerülök.
- Gondolom azokat. És igen, tényleg, öhm, látványosak - eddig sem titkoltam, hogy barátnőm munkái igenis megszólalhatnának, olyan ízlésesek. Ráemelem szemöldökömet, majd fejem moccan követve a mozdulatait. Most vegyek neki egy papírt meg egy ceruzát? Erre leguggol velük és kettőt tippelhetünk mi jön: Pislog rám. Államat kicsit behúzva moccan a fejem kérdőn, hogy most… jajj, rendben van. Combomon simít végig a tenyerem térdemig, amint leguggolok a Tökfejjel szemben.
- Olyasmi - azért a festészetet és a ceruza rajzokat képes vagyok felfogni, jártam már kiállításokon és olvastam róluk. Neki nem fogom tovább fejtegetni, már elégszer elmondtam. Aztán mégis ceruza kerül az ujjaim közé, tekintetem idegenkedve villan arcára, onnan kezére. Meglepetten nyílnak el ajkaim, a grafit hegye finoman érinti a lapot mielőtt még irányítva kezem rajzolni kezdene. Egyszer nézek fel arcára miközben hallgatom a koncentrációtól elnyújtott szavakat. Különben, ahogy a ceruza sem a papírlapot úgy a tekintetem sem engedi a vonal alakulásának folyamatát, hiába ver hevesen a szívem. Kedves velem. Hümmögök, ahogy valami kunkort visz még bele, és a semmiből madár lesz. Kérdésére nem mondok semmit, ahogy elenged, megfogom és közelebb emelem a lapot. Csodálkozva meredek a kolibrire, majd rázom meg a fejem. - Az én rajzom erre még csak nem is hajazna, Tökfej - hitetlen elnevetem magam. - Tényleg jól néz ki, talán épp azért, mert egyszerű - pillanatig nézem arcát somolyogva, tekintetem vezetem vissza a kezeim közt tartott rajzra. - Megtarthatom?
Valóban hasznos ajándékot szeretnék neki nézni, ez változatlan. Állásba emelkedem és megvárom, amíg ő is így tesz. - Hasonlókat csinál, de csak egyszer láthattam a dolgait. Azt mondod ezt festékkel nem lehet- kijelentem a megállapításom. - Ehhez logikusan sok ceruza kell, tehát, egy hegyező nem lehet rossz. Vagy valami készlet, amiben van hegyező - töprengve osztom meg vele új ötletemet.

Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. április 20. 12:40 Ugrás a poszthoz

Clueless
[Tökfej / A bámulatos pálcikaember / ne les]

Nézőpont kérdése - mondja nekem. Én pedig egyet kell, hogy értsek vele. Kifejezetten érdekesnek mondanám ezt a mai találkozásunkat itt, a művészboltban. Civakodás és csipkelődések ide vagy oda, egy elveszett gyereken - mert, hogy tagadhatatlanul ez volnék én - segített az a gyerek - avagy srác, hiszen azért idősebb nálam, - aki még ezekhez a vonalrajzokhoz is úgy ért, mintha kalligráfia szakon ezt is oktaták. Hacsak nem elfogult vagyok… De nézőpont kérdése ugyebár. Akárhonnan is tekintünk rá abban egyet kell értenünk, hogy legközelebb akkor jövök ide, ha bekergetnek. Komolyan vicces, hogy azt állítja én rajzoltam, amikor a bakancslistámon helyet kapott egy “megtanulni rendesen virágot rajzolni” pont. Mindig csáléra szaladnak a vonalak és idétlenre sikerül, de ez a kolibri most tetszik. Ezért sem mondom ki hangosan, hogy úgy vélem benyelt valami ócska reklámszöveget az egyszerűségről. Nem, tényleg nem értek vele egyet, de éppen azon vagyok merjek e rákérdezni, hogy a rajza/om/unk nálam maradhat e? A válasszal együtt húzom is magamhoz közelebb a madarat.- Köszönöm -  mondom, majd szemöldököm emelkedik kissé, ahogy a Tökfejre pillantok, amint felkel. Mellette még mindig megannyi holmi vár arra, hogy kigondoljam mit veszek ajándékba.
-Miért állnék? Hasznosnak tartom az ilyesmihez - bólogatok. Tekintetem zizeg a Tökfej és a polcsor között és megengedek magamnak egy nevetést, ahogy a ceruza szetthez a kezembe nyomja a hegyezőt is. - Ez szuper -  forgatom, de igazából nem is tudom miért teszem.
-Ott találkozunk - mondom még mindig a holmikat vizsgálgatva, de rajzot tartó kezemmel intek neki vissza mielőtt még kilépne,  hogy aztán alig láthatóan sandítsak utána, amíg eltűnik szem elől. Pénztárcámat előkeresve lépek a kasszához és rándul meg ajkam széle, amikor közlik, hogy a papírt már rendezték. Aprót biccentek és mindennel felpakolva indulok tovább a könyvesboltba.

Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. május 26. 20:29 Ugrás a poszthoz

Születésnap
[ Pezsgő dal /ne less]

Sosem beszéltünk róla mikor van Marina születésnapja. Biztosra veszem, hogy a két nagyon jó barátja nézett el valamit a szervezéskor és bizony az esemény kitudódott. Ha tudtam volna, a naptáram, nem pedig a kastélyon futótűzként végigszaladó susmorgás miatt csomagolnám az ajándékát. Hamar és egyszerűen kitaláltam az ajándékötletet és miután minden feladat kész volt a napra, elégedetten vettem át a felsőmet valami másra. Nem vagyok egy tipikus tinédzser, aki kicsattan, ha partikra járhat. Nem szoktam inni és nem szórakozom fiúkkal, amolyan könyvekkel összegömbölyödős típusú hétvégéket tartok inkább. Tehát, nem több a tervem, mint elnézni egy órára, felköszönteni Marinat és visszaindulni a kastélyba. Iskolatársaim hömpölyögnek a tó felé, a zene egyre hangosodik minden lépéssel és ahogy közelebb értek az optimizmus, amit kezdetben éreztem, meginog. Három srácból álló csoport, akiket felismerek bűbájtanról rohan el mellettem, hogy csatlakozzanak a súlyos testi sértéshez, ami két sörpad között zajlik. Tudod, ha engem kérdezel én máshogy definiálom a táncolást. Nem találok egy nyugodt helyet, ahol megpihenhetne a szemem, úgy tűnik az emberek mindenhol valami olyasmit csinálnak, amire pont nem vagyok kíváncsi. Hiába csípek a kézfejemre, itt állok. Oké, csak jövök és megyek. Jövök, megyek. Kezem azonnal a vállamon lógó kis bőrtáskámhoz nyúl benne az ajándékkal, hogy akkor legyünk is meg vele minél hamarabb. Végül megindulok, tekintetemmel Marinat keresve és amint sikerül megtalálni a születésnapost, csak intek neki.

Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. május 29. 16:14 Ugrás a poszthoz

Születésnap
[ Pezsgő dal /ne less]

Alig néhány perce vagyok itt, de el-el pillantgatok igencsak intimnek mondható testi érintkezésekről. Természetesen logikus, hogy csak akkor találkozhat tekintetem a barnáéval, ha azt járatom körbe a teren, de egyre inkább úgy érzem, hogy leülök az egyik padhoz és egyszer csak majd megjelenik. Amúgy is hajlamos egyik embertől a másikig járni és csacsogni szinte akármiről. Nem tartok tőle, hogy ez ma is megesne, de ahogy a gondolat megfogalmazódik bennem kékjeim Denis A . Brightmore professzorra esnek és torpanok meg ismételten. Fejem biccen félre, egy pillanatig nem hiszek a szemeimnek, amik végül Marinára esnek és intek oda. Na, végre!
A társaságot mérném fel, amikor a mély férfi hang közvetlen mellőlem kizökkent. Kérdőn emelem rá a szemöldökömet és nézek fel a magas férfira, majd a képre, amit az orrom alá tol. Felismerem Lénát, bár sosem beszéltem vele, sokakkal tisztában vagyok a kastélyból leginkább az Edictum miatt, ám az előttem álló alak idegen. Összehúzott szemmel lépek hátrébb és fordulok felé testemmel, magam előtt összefonva karomat. - Tudja, ma nem láttam, de gondolom megérti, ha láttam volna sem biztos, hogy megosztanám egy idegennel, hacsak nem auror. Az volna? – utolsó szavaimmal válik hangsúlyom kérdővé. Nem adhatok ki információt egy ismeretlennek, aki akár egy pedofil szélhámos is lehet. Méregetem, nem e ismerős mégis, de gyanús nekem a férfi, aki egyáltalán nem illik a diáktársaim közé. Még annyira sem, mint a Sárkánytan professzor és bizony ez sokat elárul. - Ha oktató lenne, arról szintén tudnék – erre bárki mérget vehet.
Fejem kapom az ismerősen csengő akcentus felé. Marina Darik ma is eléri, hogy homlokráncolva pislogjak rá. Az én születésnapom? Te jó isten, ez a lány! Csípőre tett kézzel fordulok felé, mellékesen sandítok fel a férfire mellettem, majd vissza a lányra, amíg arról hadovál hogyan főztem sört vele. – Vegyél levegőt – kezdem, majd bólintok és fülem mögé simítom tincsemet. - Először is, még mindig nem alkoholizálok - kétkedve nézem a dán sört kezeiben, majd nézek a szemeibe, mélyen, nehogy elvesszen a figyelme. – Másodszor, köszönöm, az ajándékom pont aktuális lesz, ha két hónap múlva megérkezik, a szülinapomra – félre biccen a fejem, szemem sokat üzen felé. - Marina Darik, azt legalább tudod a te szülinapod mikor van? – kérdezem, ajkam pedig akaratlan rándul egy szórakozott mosolyra. Mellékesen nézek fel a férfire, magam mellett, aki premierként tekintheti végig a diskurzust.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. június 8. 11:33 Ugrás a poszthoz

Születésnap
[ Pezsgő dal /ne less]

Gondolhattam volna. Jajj, Móric! Tulajdonképpen miért is nem hasított a fejembe azonnal a megoldás: ő hozta előre idén a születésnapomat. Csak tudnám miért! Marina válla felett tekintek rá a távolban, ahogy Bettivel beszélget és az a eszement haverja is körülöttük sertepertél. Nem időzik el pillantásom, hiszen a születésnapos összeteszi milyen hónap és nap van. Összeáll neki: őt ünneplik ma. Mosolyom kitart, magam előtt fonom karba a kezem, majd bólintok egyet kérdésére. Többet mondanom sem kell, a kezembe nyom egy üveg italt, így tesz az idegen férfivel is, majd úgy viharzik el, mint aki itt sem volt. Ha valóban kinyírja, remélem nem nagyon fogja kímélni a Tökfejet. Innen éppen addig nézem el őket, amíg az az idióta dőlni nem kezd. Összetörik magukat, az még remek lesz.
Nem akarok udvariatlan lenni, így aztán fordulok is a férfihez, aki mint kiderült nem aurori pozícióban van. Akkor vajon miért kérdezget itt engem? Bocsánatkérően pillantok fel rá, majd leszek ismét szkeptikus, ahogy beszélni kezd. Persze! Ha tartanom kellene tőle, biztosan nem mondaná, hogy „tőlem nem kell tartanod”. Aztán mintha a zene megakadna, de nyilván csak a szívverésem csapódik vissza a fülemből. Perverznek néztem egy papot? Elnyúlt arcomat igyekszem rendezni, ami nem sikerül egyhamar. Lesütöm a szemem és hallgatom tovább. Atya isten! Jaj, egyáltalán illik ilyesmit gondolni ilyenkor? Miért az jut eszembe, hogy áldássék a gyümölcs? Zavarba jöttem talán, azért? Megköszörülöm a torkomat, tincsemet simítom a fülem mögé. – Értem, bocsánatot kérek – őszintén, aztán mégis hamar összekapom magam és kihúzva tartásomat nézek fel rá. – Én Amélia vagyok. Nem láttam sajnos ma Lénát, de ha gondolja szívesen megkérdezek egy két embert – ajánlom fel, hátha a segítségére lehetek és akkor máris több értelme volna itt lennem. A kezében tartott sörre nézek, majd sajátomra. – Fogalmam sincs. Kóstolja meg esetleg – helyettem is, mondanám, ám azzal lehet átlépnék valami erkölcsi határfélét. – Tehát, rendes pap? Templommal és gyülekezettel? – kérdezek rá a férfinál, mert nem is gondoltam volna, hogy ez a varázsvilágban is jelen van. Érdekes. Újabb kérdése érkezne, de újabb ismeretlen lép mellém és köszön az atyának. Balázsnak. Bettivel szalad közben össze a tekintetem és intek neki egy aprót szabad kezemmel, a másikban tartott sörre pedig furcsán sandítok rá, amíg Balázs atya és a lány beszélgetnek.
 Ha ezt Hunornak elmesélhetném egy teljes napon át rajtam nevetne… Egy buliba jutok el és az első ember akibe belefutok az egy pap. Nem is én lennék.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. június 8. 11:35
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. június 18. 22:30 Ugrás a poszthoz

Születésnap
[ Pezsgő dal /ne less]

Éppen csak bekerülök Marina forgatagába, majd itt a férfi, aki pap, hogy utána egy állat a semmiből támadjon meg. Hirtelen rugózik térdem, és sikkantok ijedtemben. Bármi is ez a csíkos, lompos farkú állat legalább egyikünket izgatja a sör. Tekintetem pedig Brightmore tanár úrra esik. Annyira nem lehetett kín az az Edictum interjú, hogy rám uszítsa a… bármi is ez az állat. Elfogadom egy bólintással a bocsánatkérést és fordulok is vissza Balázs atyához. Kihúzom magam. Értékeli, hogy nem adtam ki információt, majd mosolyogva rázom meg a kezét.
- Igazán? Ezt nem is tudtam - emelkedik a szemöldököm, majd billen oldalra a fejem. - Tudja, az iskolaújságnál vagyok. Fontosabb ügy kapcsán keressen fel, ha a diákok körében elterjesztené - ajánlom fel, majd csillan a szemem. - Akár egy interjút is készíthetnék - teszem hozzá, majd meglátva a süteményt veszem át megköszönve. - Én nem. Viszont zongorázom, bármikor szívesen kísérem a kórust - bár tagja nem lennék. Voltam kórista, elég volt. Lepillantok a süteményre. Nincsen rajta porcukor, az meg sem fordul a fejemben mi van benne. Vállamat megvonva harapok bele és eszegetem, amíg beszélgetünk.
Melankóliám folyamatosan oldódik, amint az utolsó falatot is megeszem. A zene mintha távolabbról szólna, és lelassulna, míg mosolyom szélesedik a bókra, a végére pánik-szerűen kerekedik ki a szemem és kapok oda. - Szikrázik? - de nem süt, engem pedig már visznek is táncolni, amin nevetek. Hiszen én nem táncolok! - Tadamm, Tadamm - bólogatok. Tyűha! Mégis táncolok. Mintha valahogy könnyed végtagjaimat emelné a dallam és pörgök-forgok. Vagy… nem. - Szia - vigyorom terül el arcomon. A Tökfej. Kezem nyúl fel és mutatóujjam löki arrébb az egyik homlokába lógó tincset. Boing boing. Ajkamba harapva kuncogok fel, ismétlem meg. - Ó, Balázs kedves fickó, biztos megbocsát... vagy gyere velünk! - fordulok az atyához. Tadamm, Tadamm, Tadamm lépek, ahogy Móric karjába kapaszkodva lépkedek gyorsabban, szinte repülünk. - Egy pillanat én vagyok a szárnyas? - kérdezem, ahogy megállunk Betti előtt és nevetek fel hangosan nem is tudom miért. Móric lába mellé teszem a lábam és nézek lefele. Kérdem én: csoda, ha szárnyamnak kell lennie, hogy beérjem, ha egyszer akkora, mint egy zsiráf? Felnézek rá, barátnőmhöz fordulok, majd lépek mellé. - Tetszik a szoknya - mondom, mert olyan szépen sorakoznak rajta a gombok. Pillantásom jár körbe, akad néha meg valamin amit elnézegetek. Kérdezgetem Bettit szinte mindenről, mosolygok a Tökfejre. Mert színesek. Minden színes lett.
- Kidőlnél, kapálózhatnál a hosszú lábaiddal, mint a zsiráf, ha felborul -imitálom, majd fordulok Bettihez. - Te tudod, hogyan kell csinálni, amit kért, hogy csináljunk? - karolok belé és lépdelek oda, ahova. - Biztos tudod - persze, mert Betti okos és szép. Ám hamar felkapom a fejemet, mert úgy tűnik a három muskétás sorba áll, mint tavasszal a madarak. Betti karjába kapaszkodva lépek arrébb a szomszédos asztalhoz és leülve húzom magammal. - Örülök, hogy itt vagy - vigyorodom el. - Képzeld, perverznek néztem egy papot - suttogom, ahogy elújságolom neki. - De ez titok - nézek rá, szám elé téve ujjamat.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. június 29. 15:20 Ugrás a poszthoz

Születésnap
[ Pezsgő dal /ne less]

Történnek véletlenek, én ezt értem. Na de néha valóban annyira lehetetlennek gondolt helyzetbe keveredünk, hogy ott és akkor még a komoly, felelősségteljes emberek is megszeppenve, érzelmeik csapdájába eshetnek. Na, valahogy így történik ez velem is. Sorban. Egymás. Után. Fokozatosan ugyan, de egyszerre minden másabb. Könnyebb. Nem is! Sokkal inkább felszabadítóbb és hirtelen rengeteg dolgot csinálnék, ezzel szemben csak tekintetem zizeg a tó melletti környezeten. Balról-jobbra. Majd jobbról-balra. Az arcomra költözött mosolyt nem tudom kontrollálni, a legfurcsább pedig, hogy nem is akarom. Figyelmemet teljesen elkerüli mennyi az idő, vagy az, hogy Betti mennyire van saját magának tudatában. A Tökfejre kapom a fejem, majd vissza a lányra mellettem. Ő se tudja miket beszél ez a Tökfej. Nevetve totális tanácstalanságomon teszem fel a kérdést: akkor most mi legyen?
Fogalmam sincs, hogyan kerülök a padra, de Betti örül nekem, ahogy én is neki. Elsőre kicsit pánik-szerűen elkerekednek a szemeim, végül csak vissza ölelem halkan nevetgélve. Megtartja a titkomat. - Azért kössünk rá kisujj esküt - emelem felé legkisebbik ujjamat.
Teljesen elkerül, hogy Kende hozzám szól, amikor pedig a pici poharat a kezembe nyomja, csak bámulok bele. - Milyen pinduri - mondom Bettinek. A torkom pedig annál szárazabb, hogy ez elég legyen. - Vagy lehetséges, hogy sokkal több van benne? - Mókás. Nevetgélve hunyom le fél szememet és forgatom körbe. - Jól? - kérdezek vissza Bettinél, aki jól érzi magát, de a pohár túloldalán Móric zsiráf lábakon közeledik csak még inkább furcsa alakot felvéve, amitől kiszalad egy foszlány a gyilkos bálna hangjára emlékeztető nevetésemből. Mindkét szememet kinyitva engedem lentebb a poharat benne az itallal, és csak bólogatok. - Jól. Ennék egy kis pudingot, de én is jól érzem magam - ejtem ki a szavakat lassan és elhúzva. Igen. A puding nem lenne rossz. Megállok szemeim kerekednek ki, majd pislákolok mert a zene hirtelen gyorsul fel én pedig, szabad kezemmel szorosabban karolok a mellettem ülő lányba.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. június 29. 15:24
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. június 30. 20:16 Ugrás a poszthoz

Születésnap
[ Pezsgő dal /ne less]

Felettébb nagy boldogsággal mosolygok szélesen de Betti váratlanul elkomolyodik, én pedig megilletődve próbálok szintén így tenni. Kisujjaink egymásba fonódnak. Miért is csináljuk? Nevetünk együtt tovább, mintha minden elszállt volna messze a felhőkkel, ahogy ma este lement a nap.
- Jajj, Móric! Miért veszed el, amikor olyan mókás? - testem kicsit emelkedik meg, ahogy előre nyúlok a pindur pohárért és visszaszerezzem. Fejemet balra jobbra billegtetve ülök vissza a sörpadra a pici poharat birizgálva ujjaim közt. Fejem fordul oldalra Bettire, ahogy köhög. Szinte ritmusra teszi a zenével. Jó magyar pálinka okozza. - Ami cigány útra ment. Betti mögé zizzen a szemem, emelkedik kezem és mutatok Marina irányába nevetgélve. - Dehát ő Lili. Lányok… csókolóznak… - engedem le kezem, fejem billen oldalra, majd sandítok Bettire. Kicsit araszolok tőle messzebb a padon, szkeptikusan méregetve. Varázsütésre a Tökfej elfoglalja a látóteremet én meg lassított felvételbe, elnyílt ajkakkal nézek rá. Bízom-e? Jé, van néhány sötétebb kék vonás a szemeiben. Sürgetne, pedig azt hiszem tudom a választ. Nem tudja meg, mert elkap és hirtelen kerülök talpra, majd hátára repülök. Nincs jobb gondolatom hogyan kerülök ide, csak vissza pillantok Bettire. Minden elmosódik, ahogy kezemmel kapaszkodok a vállába és csak jár a tekintetem. Megcsapkodom a vállait. - Mit csinálunk? - kérdezem, mert ha lenézek magasan vagyunk. Zsiráf. Erősebben kapaszkodok, szavain nevetgélek először, majd előrefordulok, és… mindennek vége ahogy ködösen jut el a tudatomig a gyorsulással mi következhet. Ne. Ne, ne, ne. Kérlek, ne. Nem tudok azonban megszólalni, ijedtemben markolok rá arra amit visel.
 Elakad a levegőm, érzem minden izmomat megfeszülni, a kiabálásra rezzenek össze és merülök a víz alá, pont amikor oxigénnel tölteném meg a tüdőmet. Nyelek valamit, ami nem hagy levegőhöz jutni. A zene tompa, hirtelen minden félbeszakad. Kezem a csapódástól lendül fejem fölé és csak annyit érzek, hogy süllyedek és hiába kalimpálok semmi nem változik. Akkor sem amikor a felszínre tör a fejem. Fel sem fogom, hogy azért kerülök állig vissza a vízbe, mert Móric fél lábamat elengedte. Fojtogat, hiába csapkodom, vagy mozdul erővel a lábam, egyszerűen fuldoklom a felszínen is. Ki akarok innen menni, de nem tudok, szívem hevesen ver, szorít a felsőtestem a visszafeszítő köhögéstől. Félelemmel bukok ismét alá.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. június 30. 20:16
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. június 30. 22:36 Ugrás a poszthoz

Születésnap
[ Pezsgő dal /ne less]

A fülemben dübörgő szívverésem keveredik a víz adta tompítással. Kijózanító. Kikerekedett szemeim alig vesznek ki bármit is az előttem lévő homályos sötétségből, mikor érzem, hogy a víznek ellenáll testem és gyorsan kerül a felszínre. Összeszorítom a szemem, amint a víz folyik le rólam, és akad torkomon, csapkodok mígnem rámarkolok ismét az anyagra a mellkasán. Szívverésem erősödik, majd rezzenek meg amikor megérzem, hogy valami tart, nézek rá, ahogy arcomhoz ér és az oda tapadó tincsektől szabadít meg. Móric az. Nyelek egyet, majd kezemet számhoz kapva kezdek el köhögni. Üveges tekintetem elrejtve szorítom össze ismét szemeimet, a száraz, szúró levegőtől észhez térek, mintha csak lekevertek volna egyet. Hallom, hogy beszél, de csak azt fogom fel, hogy ki tudna vinni, én meg úgy kapaszkodok ismét a nyakába, mintha ő lenne a mentőmellény. - Vigyél ki innen - szólalok meg végül halkan. - Csak... vigyél ki - Szorosabban fogom, és ha tényleg kivinne, és érzem a talajt úgy igyekszem lélegezni minél mélyebbeket, minél normálisabban, de pillanatokig csak vagyok és ülök. Úgy érzem magam mintha megrepedt volna a tüdőm. Az ijedtséget egyre jobban felváltja más. A szorító érzések alábbhagyásával igyekszem a megkönnyebbüléstől nem elsírni magam, mikor ennyi ember itt van és látom rajta is, hogy mit váltott ki az egész. Egyszerre van bűntudatom és érzek valami mást. Tudom: nem tudhatta. Nem tudok úszni, de honnan is tudhatta volna? Móric... - Olyan idióta vagy - támasztom meg a homlokomat kezemet, ahogy ingatom a fejemet és sandítok fel rá. Az esti hűvös levegő kap bele a nedves ruhába és igyekszem kontrollálni, hogy ne rezzenjek meg. Elfáradtam.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. június 30. 22:38
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. július 1. 00:05 Ugrás a poszthoz

Születésnap
[ Pezsgő dal /ne less]

A fáradtság elemi erővel tör rám, zúg a fejem és minél több levegőhöz jut agyam a kimerültségben, akkor is képtelen a gondolkodásra. Magamra sem ismerek, megannyi érzés kavarog bennem a történések hatására, ahogy csak itt ülök és vizes hajamba túrok mindkét kezemmel, közben kihúzva a hátamat. Megakadok. Azt mondja tudja? Elképedve nézek rá. Mi az, hogy tudja? Feljebb szökik a szemöldököm, majd nyílnak el ajkaim. Sajnálja. De folytatja és fújtatva fordulok el, felhúzott térdeimet ölelem át. - Nem félek - hazudom. - Csak nem tudok úszni - aligha érthetőek szavaim. Nem is hirtelen emlékszem mit csináltam korábban, mintha kimaradnának dolgok és ez frusztrál, mert minden ami bennem van az a riadalom ahogy a vízbe kerültünk és a fejem alá bukik. Közben az emberek meg bámulnak minket, én pedig feszengek. - Nincs itt semmi látnivaló! - dörrenek rájuk dühösebben, éppen annyira hangosan amennyire a torkom jelenleg engedi, tenyerem mutatja merre tágasabb. Tekintetem zizeg a tőlünk távol eső tó felszínén. Nem is tudom mit keresek itt. Majd érzem meg a hátamon a száraz és meleg anyagot, amit szinte rám vág, míg ő hallhatóan puffog. Szorosabban húzom magamra a pulóvert. Mérges rám? Azt hiheti, mint mindig, hogy képtelen vagyok elengedni magam? A légzésem lassan a helyére rázódik, úgy jut annyi oxigén valóban az agyamig, hogy emlékezzek: megkérdezte bízom-e benne. Szemem szikrákat szórva fordul felé. Fel nem foghatom honnan gondolta, hogy vicces lesz velem a vízbe ugornia. - Remek, ha egyikünk sem tudja mi ütött beléd... Azért megkérdezted bízok e benned, mintha számított volna bármit is a válaszom! De ugye csak nem gondolkodtál, akkor felesleges megkérdeznem mi volt a cél, mert csak jó buli? - a szavaimtól csak talán még mérgesebb leszek. Fújtatok. - Elhiszem, hogy sajnálod. Honnan tudtad volna? Nem ismersz. - Maximum a flúgos könyvtáros lányt, akit olyan jól leképezz rólam magában, talán nem is olyan tévesen. - Elfogadom, hogy bocsánatot kértél, rendben - de ez eszembe sem jutott, amikor azt mondtam neki kedvelem ha a határaimat feszegeti - én... én megpróbáltam és legyél mérges, de... - csak nézek rá, ahogy a vízcseppek potyognak a hajából a kipirosodott arca előtt. Hajamba túrok, a fejem majd széthasad úgy tárom szét karomat. - Nem magyarázkodom. Nem fogok mindig, mindenkinek magyarázkodni. Rohadtul unom. Tudod, nem fogok megváltozni, nem értem minek töröm magam. Ha ez így nem felel meg, keress egy eszelős lánykát csobbanni - Össze kell szednem magamat és visszajutni a kastélyba, minél előbb, annál jobb. - Az lesz a legjobb, ha én hazamegyek - Felkelek, meginogok, így tenyeremmel térdeimre támaszkodva lassan húzom ki magamat és indulok meg, vállam felett hátra pillantva rá, majd előrefordulva lesznek lépteim szaporábbak.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. július 1. 11:30 Ugrás a poszthoz

Születésnap
[ Pezsgő dal /ne less]

Zúg a fejem, és rosszul vagyok. Nem tudok így rendesen gondolkodni és olyan mondatokat formálni, hogy elmondjam neki mégis miért ijedhettem meg ennyire - minden rosszabb attól, hogy nem magam sem tudom. Pedig ezt kellene, mert ő sem tudja hirtelen mi üthetett belém. Még csak nem is ittam semmit. Sötét van, nyom mindenem, de valahogy olyan mérges leszek a gondolatra, hogy jól éreztem magam, és mentem volna vele mert bár mindenkit fenntartásokkal kezelek, bízom benne. Senkinek nem mondta el, ami a vízesésnél történt, pontos információk nélkül találkoztam vele a szünetben és elérte, hogy énekeljek előtte, nyilvánosan, majd legutóbb, amikor elkapott takarodó után, arra is többször gondolok, mint kellene. A hirtelen jókedvből a pánikba való ugrás és az elázott ruhákban üldögélés váltja ki azt a frusztrációt, ami bennem van. Nem szólal meg. Én azonban megteszem, utána felkelek és szeretnék innen elmenni. Utánam szól, szapora lépteim torpannak meg, ahogy néhány méterre tőle pillantok hátra ismét a vállam felett.
 Karomat magam előtt fonom össze, ahogy lassan fordulok vissza felé. Miatta? Elnyílik a szám, reflexből szólnék ingerültebben, hogy nem miatta akartam változni, magam miatt, de segített nekem benne. Folyton segít nekem, ha kérem, ha nem és ezzel bár ez nem feltétlen rossz, de nem tudok mit kezdeni. Ez van bennem és marad is. Elbasztam volna? Megrökönyödöm, csak állok egyhelyben és, ahogy körülöttünk sokan, úgy én is hallgatom, de nem pillantok el róla. Akaratlan válaszolja meg mi volt a célja és meglepődök. Hevesen dobok a szívem, majd szorul össze az utolsó mondatra. Máshogy folytattam volna, de ő visszasétál. Az agyam nem úgy működik, ahogy szokott, fázom és zsibogok. Felhúzom a hátamra dobott pulóvert, ami röhejesen nagy, de legalább nem fázok meg. Pillanatok múlva pislogok sűrűn és követem, amikor az ő szájához már egy üveg tapad. - Jaj, Móric! - kiveszem a kezéből, amint elkezdi leengedni, majd az asztalra teszem az alkoholt. Felkapom a táskámat, az üveg mellé csapom a dán/magyar szlengszótárat, amit bunkóság lenne nem átadnom, de én nem maradok itt tovább. Közelebb lépek, felnézek rá. - Remek, hogy a végére még én “basztam el” - vetem oda, de nem kiabálok. Legyen így, nem újdonság, sorban teszek tönkre minden emberi kapcsolatom. Összeszorul a mellkasom, de kívül csak a vállam vonom. - Ó, és sajnálom, ha nem segítettem a bulit a tető fokára hágni, érdekes én addig is jól tudtam magam érezni veled - Legszívesebben megcsapkodnám, de túl fáradt vagyok már ezt itt folytatni. Megint nem gondolkodom mielőtt beszélek. Elpillantok róla Bettire és a táskám pántját átdobva fejemen kérdezek. - Visszajössz velem vagy maradnál? - így lassan hajnalban.
 Ugorj be bulizni, mondták. Tölts időt veled egykorúakkal, mondták.
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. július 1. 16:25 Ugrás a poszthoz

Születésnap
[ Pezsgő dal /ne less]

Magamra vettem-e? Igen. Nem arra mondom, hogy miatta lépnék ki a komfortzónából és amíg a gonoszkás vigyora meg nem jelenik nekem le sem esik, hogy másra értettem.
Úgy van vele, ha azt mondtam nem ismer, akkor oda is vág. Nem tudtam, hogy ennyire lenéz engem, hogy ennyire csakis az szórakoztatja, ha mérges leszek, és én még a barátomnak tartottam. A vízesésénél azt mondta az jön magától én pedig észre sem vettem, hogy beengedtem őt, egyre inkább. Erre kiderül, hogy velem nem érezné csak úgy jól magát. Lehajtom a fejem, mire kapcsolok és emelem vissza az államat.
Azt már nem! Szemem rebben, arra hogy mi nem elég, megvárom, hogy a nevetése is alábbhagyjon, ami folyamatosan visszhangzik fájó fejemben. Nevessen csak az arcomba. - Így állunk? - rezzen szemöldököm. -  Ha tényleg, akkor majd ehhez tartom magam, Móric - közlöm kimérten. Majd elnyúl mellettem, megragadom az üveget, amíg elmondom amit akarok, mert elég ebből. Komolyan, és magamhoz képest meglepően halkan szólalok meg, mintha egy titkáról beszélnék. - Már átlátok rajtad. Tudom miért mondod ezeket nekem, így - hangomból kisüt, hogy csak remélem, hogy tudom és szinte kérdezem. Felvette azt a hülye védekező stílusát, ami mögött valami biztosan van. - Csakis ezért nem küldelek most el a francba, de ha tévednék, és komolyan beszélsz, és tényleg ennyire mérges vagy rám, akkor vedd magadra - engedem el az üveget.
Magamhoz veszem a szótárat, hajamat söpröm ki arcomból, ahogy Marinához lépkedek jóval arrébb. - Boldog születésnapot - nyújtom felé csurom vizesen, a hangom fojtogató mintsem köszöntésre illő. Nyilvánvalóan nem ölelkezem ma. Visszakarolok Bettibe hagyom el vele a tavat.
 A családom tiszta lapot nyit nélkülem. A legjobb barátom ott hagyott, mert csalódást okoztam és… ma őt is eltaszítottam. Mindig próbálok belőle tanulni, de sok bennem ahhoz az önsajnálatban tocsogó kérdés? Miért kerülök mindig ide? Mi a baj velem? Ennyire kiábrándító lennék, hiába igyekszem? - Betti - szólalok meg halkan, ahogy haladunk előre és lehúzom ujjaimra a pulóver ujját. - Gondold át, hogy barátkoznál e velem - mondom ki teljesen komolyan a szavakat, mint egy figyelmeztetést. A lépteim elé figyelek, azok egyre csak több körvonalat kapnak a könnyektől. Amúgy is sajgó fejembe hasít ismét a fájdalom. Igaza volt. Elrontottam. A kastélyba érve már ezerszer megbánom, hogy ma kimentem, pedig jól indult.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. július 4. 11:34
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. július 6. 00:48 Ugrás a poszthoz

Szabadnapnak hívnám
[Tökfej / Kolibri? / Kolibrik. / ne less ]

Orrom automatikusan moccan, mert még szép, hogy még szemtelenkedik, amikor mindezt magamban már lerendeztem, amit ő ki is mond. Ráadásul tudok én vigyázni magamra. Mégis mi vagyok én, tényleg valami madár, ami megijed ha víz éri a tollát? De közben meg vigyázna rám és ezzel a pompás kétes helyzettel egyensúlyozom közel egy éve. Az agyam és a szívem. Remek kombinációt nyújtanak és valahogy hirtelen összefogni látszanak, mert elindulok és azon gondolkodom mégis mivel tölthetnénk a mai napunkat a zseniális terve után? Kíváncsi vagyok mi történhet ma, az az igazság és az én kíváncsiságom egy túlságosan veszélyes hajtóerő. Kissé kikerekednek szemeim, ahogy ismét érzem, hogy elkapja a kezem, de ujjai fonódnak enyéim közé. Soha korábban nem fogta meg így a kezem, pedig rengetegszer rángatott már magával. Még akkor sem igazán ocsúdok fel, mikor a tóhoz érünk és Móric még mindig fogja a kezemet. Azt mondta nekem, hogy mostantól gondolkodik majd mellettem és valahogy most esik le, hogy szerencsére ez nem így történik.
Ez az. Végem van. - Üdv a paradicsomban, gondolom - Tekintetem pásztázza a környezetet, amíg követem és teszem le táskámat, hogy utána pillantásom azonnal ráessen, ahogy vetkőzni kezd. Ó, atyaisten! Igen, gondoltam, hogy nem ruhástul megyünk a vízbe, de zavartan nem tudok elpillantani a felsőtestéről. Semmi gond. Megy ő magától én meg végre kifújhatom a bent tartott levegőt, ahogy nézek utána. Hálát adok az égnek, amiért nem vagyok nem csak a nyárra való tekintettel, de sosem slampos, ráadásul nagyon sok kézenfekvő bűbáj van lányoknak, amit nem hangoztatnak eleget, de még így is kissé hezitálva gombolom ki a nadrágomat, majd kilépve belőle hajtom a levett cipőmre. A pólómat kötöm meg oldalasan a derekamon, amíg felé fordulva lépkedek a tóhoz, abban meg a sötétkék fehérneműben, amit viselek. Nem baj, úgysem foglalkozik vele - gondolattal harapok szám belsejébe. - Negyven fokban a nap megtette a dolgát. Plusz, ha hideg lenne a víz valami fatális véletlen folytán megállt volna a szíved, amikor beleugrottál, mint egy őrült - húzom meg szorosan a felsőt, mielőtt még kedve támadna kikötődni, és szkeptikusan mérem végig a partrészt. Nekem itt jobban tetszik. Határozottan. Hirtelen és őszintén nevetek fel a megszólalására, reagálnék, hogy azt lesheti, mikor kinyújtja a kezét. Idáig jöttem. Lógok - ezt írhatnám csupa nagybetűvel is. Akkor most már befelé a vízbe! Hosszasan fújom ki a levegőt, amíg behajlítom a térdem és Móric kezébe kapaszkodva minimálisan elrugaszkodom. A  lábam is leér, mikor aprót nyelek, mert megérzem hátamon a kezét. A szabad kezem mozdul a víz felszínén. - Oké. Várj - nézek rá, majd egy pillanatot várok, hevesen ver a mellkasomban a szívem, és jelenleg még cseppet sem élvezem a dolgom. Majd teszem, amit tanácsolt. Csak tényleg tartson. - Öhm, biztos vagy benne, hogy ezt így kell? - kérdezem, de ahogy megszólalok fogok rá a karjára, mert mindjárt beleesek a pocsolyába! Szusszanok. A hátamon fekve mozdul aprót a lábam, felettem a felhők kúsznak el és dübörög a mellkasom. Erre kérdez. Nem is akármit. Rá villan a pillantásom, mert ez nem volt szép. - Szerinted? - kérdezek vissza, bár lehet nem ez a legjobb ötlet, hogy szeszélyeskedjek vele, amikor össze-összeszorul a torkom, mert a víz felszínén lebegek. - Mert szeretem. Egy jó dal - válaszolok végül, szinte kimondva azt, amik a fejembe siklanak. - Tetszett, ahogy előadtad és nagyon jól éreztem magam aznap - remeg meg ismét a kapaszkodó kezem. Én tényleg nem vagyok normális! Összepréselem ajkaimat, mert már nagyon sok mindent bevallottam neki. Tudja, hogy kedvelem nem is értem miért kérdezi. Ráadásul tényleg nem tudtam, hogy el fogja olvasni azt a levelet!
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. július 6. 00:52
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2021. július 6. 14:42 Ugrás a poszthoz

Szabadnapnak hívnám
[Tökfej / Kolibri? / Kolibrik. / ne less ]

Tanórán való figyelés helyett, vízben lebegek. A “nyugi” nálam sose adott elég okot a megnyugvásra. Nem értem azokat, akiknek esetleg igen. Miért nyugodnék meg annyitól, hogy valaki azt mondja nyugi? A nevetése más kérdés, aközben ujjaim engednek egy pillanatra, mert aztán folytatja és ott is a bizonyíték, hogy egy puszta “nyugi” miért nem elég érvnek. És csodálkozik, hogy merev vagyok? Megemelkedik a szemöldököm és mióta így tart először hagyom, hogy elkapja a tekintetem. Liának hív, ami valahogy inkább segít az aggodalmamat csillapítani. Tartani fog. Aprót sóhajtva engedem kissé hátrébb a fejemet, a hajam érzem, hogy hol elsüllyed, hol körülöttem lebeg, lábaim és szabad karom is aprót mozdul. A madarak nagyon magasan repkednek, a nap még éppen nem olyan szögben áll, hogy megvakuljak, mégis septibe hunyom le a szemem mikor kezét érzem meg a csípőmnél, ahova a pólóm már nem fed, mint a másik kezénél. A lepkék nagy szórakozásba kezdenek, én meg szinte félszavakkal válaszolom meg a kérdést, amit a végére el is felejtek mi volt. Ó, igen, karaoke. - Nem felejtem el neked, hogy nem ismered a Queen-t - csukott szemmel is biztosra veszem, hogy vigyorog, mégis kisandítok, majd rendesen rányitom kékjeimet. - Mondd - fürkészem kíváncsian vonásait, és csak még inkább az leszek mikor beszélni kezd, hogy végére lepődjek meg igencsak erőteljesen. - Hunor a legjobb barátom, nem pedig a haverom és nem fura - védem szinte azonnal és őszintén észre sem veszem, hogy minimálisan jobban a vízben vagyok, ő meg közelebb van. - Rendben, egy kicsit furcsa, ebben nem különbözünk az biztos - visszafogott mosollyal fordulok el fejemmel, lábaimat tovább mozgatva óvatosan. - Összevesztünk a tavaszi szünet után - ujjam a víz felszínére pöcköl, utána nézek vissza a Tökfejre. - Elmondtam neki valamit, amin nem tudok változtatni, és nem is akarok, erre megharagudott rám - azóta egymáshoz sem szólva megnéztük egy filmet, és vérremően megküzdöttünk a zászlókért a levitás kiránduláson. Mély levegőt veszek. - Érted, ő tényleg haragos - elég volt hallani, ahogy beszélt velem és ahogy kiábrándultan nézett rám szemeivel. Megpróbálok majd beszélni vele, mert ragaszkodom hozzá, hogy magyarázza meg érthetően mi történt akkor. Fogalmam sincs mikor sütöttem le a szememet, de hamar kipattan, ahogy figyelmem arra esik, hogy ki tudja hanyadjára elenged. Ha Móric nem tud semmit, akkor biztosan állhat más a háttérben. - Te nem vettél észre semmit? - kérdezem hirtelen, majd megingok és szorítok rá a karjára. Megköszörülöm a torkomat. - Figyelj, értem, hogy fogalmad sincs mit csinálunk tulajdonképpen, de szerintem kezdjük el, majd beszélek a parton még eleget, ne aggódj - hadarom el.
Bogolyfalva - Kőszegi Róza Amélia összes hozzászólása (58 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel