Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

„Milyen furcsa! De előre sosem lehet helyes képet alkotni senkiről. Az ember teremt magának egy elképzelést, és tűzön-vízen át ragaszkodik hozzá.” – olvastam magamban, a vonat hangját, és a külvilágot kizárva. A szünetben a tudományos irodalmak mellett szükségem volt valami könnyű olvasmányra, így találtam rá Jane Austen kötetére, az Emmára.
 Segített gyorsabnak érezni az utazással töltött időt. Vártam, hogy újra lássam Lizát, Darya-t és kicsit körülvegyen újra a zsongás. A sünetem otthon telhetett volna jobban is, de legalább anyával bizonyos szálakat el tudtunk varrni végre. Idén amúgy sem tudnék másra koncentrálni, másodév, új tanév, új tananyagok jönnek. A teljesítésvágy magas szinten tengett bennem.
 A kabinba belépett egy lány, akivel szerintem korábban még nem is találkoztam. Intettem, és továbbra is csak olvastam a könyvembe fülig elmerülve. Nagyon le akartam zárni a fejezetet megérkezés előtt.
 A vonatról leszállva lettem figyelmes rá, mintha a lány is velem tartana. - Róza vagyok - mondtam, amikor viszonylag csöndben meneteltünk. Hamar kiderült, hogy utána egy irányba fogunk haladni, így hát egészen a Bagolykő kapujáig kísértük egymást.
- Melyik házban vagy? – kérdeztem, karomat közben átbújtatva a hátizsákom pántján. Nényleg nem emlékeztem rá, hogy találkoztunk volna korábban, viszont igyekeztem megtörni a csendet. Feltételeztem, hogy első éves, de nem voltam biztos benne. Elvégre nem túl sok emberre figyeltem fel az itt töltött időm alatt, azért mégis a könyvtárba lézengők, a tanárok, és a kviddics csapatok tagjai már egészen jó arány lehet.
 Válaszát várva felnéztem az elénk terpeszkedő épületre. El kell ismernem, tényleg hiányzott a Bagolykő a szünetben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Orromig felhúzott takarómmal fordulok át a másik oldalamra. Ahogy a kezem hozzáér a hideg orromhoz megborzongok. Lassan, hosszasan engedem a fénynek, hogy beférkőzzön a szemhéjjam alá. A tegnapi utazás, az évnyitó, és a hálótermi beszélgetés után még sokáig olvastam a pokrócom menedékében. Kipihenten, még ébredezve kerestem tekintetemmel mennyi az idő.
 Kékésben voltam. Elhúzott szájjal ültem fel az ágya szélére, és a bőröndömhöz hajoltam, amiben még néhány ruhám kipakolásra várt. Megkerestem a kötött fehér garbójú pulóveremet, és farmerembe bújtam hozzá. Hajamat ezúttal nem kötöttem fel, csak átfésültem és hullámcsattal oldalra tűztem.
 Vártam, hogy végre találkozzak Lizával. Annyira megszoktam a társaságát a kastélyban, otthon hiányoztak a beszélgetéseink. Jó érzés volt mádosikosnak lenni. Már tudtam mire vagyok képes, hogy mi minden áll előttem, mit hol találok az iskola berkein belül, ismerem a tanárok nagyrészét, és ami a legfontosabb: voltak barátaim.
 A nagyteremig haladva, elszórtan mindenfelől szállingóztak friss tekintetű diáktársaim. Figyeltem hátha kiszúrom valahol barátnőmet, de nem láttam sehol útközben. Amikor beléptem a terembe, még nem voltak vészesen sokan, de biztos nem a korán kelőkkel sikerült leérkeznem.
 Teával, töltött kiflivel és sajttal fordultam meg az asztalok felé. Gyorsan tettem egy lépést hátra, mielőtt a felsőbb éves kisöpri a kezemből a tányéromat, olyan elánnal sietett.
 Liza az egyik asztalnál ücsörgött. Mindössze egy bögre éktelenkedett előtte, de az akkroa volt, mint kétszer a lány tenyere. Könyv is volt nála, de tekintetével csak nézett maga elé. Úgy tűnt nem vette észre, hogy közeledek a Navine asztalához. Úgy döntöttem most oda társulok, nem nagyon hiszem, hogy lenne akit ez zavar, ha meg mégis, lezs majd így se.
 A megmentett reggelimmel csusszanok be elé, lábamat átvetve a padon ülök le.
- Nehéz feldolgozni a reggelt? - kérdezem, majd megengedek magamnak egy mosolyt, és jóreggelt kívánok. - Régóta vársz? - a kiflimbe harapok, amíg várom a válaszát.
 Körbenéztem a teremben, hátha látok még olyan ismerős arcot, akiét tegnap nem sikerült észrevennem. A pillantásom megakad egy felsőbbéves fiún. Azon gondolkozom honnan ilyen ismerős. Fejemet törve még a szememet is összehúzom. Zsombornak hívják, azt tudom, és valahol hallottam már róla. Kíváncsiságomat félresöpörve visszafordulok Lizához, és újabb falatot harapok a reggelimből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Szia Liza - köszönök én is, amikor rájövök, hogy ez az imént lemaradt. Látszik, hogy nekem még nagyon reggel van. - Kivárjuk - legyintek miközben szabad kezemmel a jázmin teámért nyúlok. Ahogy közeledik a kezem a bögrémhez, úgy érzem egyre melegebbnek a levegőt. Az italom jól eső, kellemes hőt áraszt magából ezen a szokásosnál hidegebb reggelen. Pulóverem ujját lehúzom a kézfejemre, majd újabbat harapok, amíg Liza a zokni kollekciójára panaszkodik. Mondata végén csak a kezemre biccentek, amit nem győz beburkolni a kötött anyag - Átérzem. Igaz én zoknikból bőven jól állok, mert minden karácsonyra, húsvétra, születésnapra, névnapra azt kapok a nagynénémtől. - mesélem monoton sorolva az ünnepeket. - De ha gondolod valamelyik nap bemehetünk a városba.
 Reméltem, hogy beleegyezik a közös kimozdulásba. Szerettem volna jobban megismerni Bagolyfalvát, és az ott történő mágiát. Hajtott a kíváncsiság.
 Újabbat kortyolok kedvenc teámból, aminek gőzölgő illata ébreszt csak fel igazán. Lassan teszem vissza az asztalra bögrémet, amíg meglepetten pislogok barátnőmre. Beszéltünk róla, de nem gondoltam volna, hogy komolyan hoz nekem süteményt. Nem tudtam nem elmosolyodni, ahogy elém tolta a kreppapírba csomagolt ajándékot. - Már most tudom, hogy nem telt olyan jól a szünetem, mint amilyen finom a sütemény lesz. - mondom, majd tekintetemet Lizára emelem. - Köszönöm szépen - mosolygok szélesen. - Nagyon szép lett a doboz - pillantom körbe, ahogy arrébb tolom picit, nehogy összekenjem a reggelimmel.
 Szemöldököm összeugrik a kávéba fulladt légy hallatán, és szinte akaratlanul is belepillantok a teámba. Konstatáltam: tiszta a helyzet. Ahogy Liza kinyújtja a nyelvét, és nevetni kezd én is elnevetem magam. A nagyteremben egyre erősödő zsivalyt csak még inkább megerősítjük ezzel.
- Szerintem még most menj, amíg nincsenek annyira sokan. - Elvégre, vagy ott pihen a reggelije, vagy az azstalon, amíg meg nem kívánja, nem igaz?
 A figyelmem a kiflire irányul, amiből lassan kezd elfogyni a töltelék. Közelebb húzom a teámat, hogy legyen kéznél az üres részhez. Körbe is pillantok, mert nem lehet nem észrevenni, ahogy a nagyterem megtelik élettel. Amint Liza megszólal felé kapom a fejem.
 Annyira elvoltam reggel, hogy amíg ki nem mondta a nevét
nem is tudtam kiről beszél. - Shh! - a tányérra dobtam a kiflit, majd tenyeremet az asztallap felet mozgatva csitítgattam, pedig Liza nem is szólt hangosan, csak izgatottan. Az ő lendülete, az én érzelmi intelligenciámnak olyan volt, mint amikor lefulladás helyett nagyot rúg az autó... imádom, mert nem áll le, de azért döcögősen követem mi történik főleg ma reggel. Lehet nekem is azt kellett volna innom, amit neki. Majd viszgaidőszakban!
 Újra körbe fordultam, nem mintha bárkit érdekelne mit fecseg két másodéves a reggelije közben. - Dehogy találkoztunk! - hüledezek. - Ő felsőbbéves. Egy háztársam miatt tudom, ahogy a nevét is. - mondom bizalmasan elmosolyodva. - Szóba jött a szünet előtti napon a hálótermünkben. Biztos ő az. - pár perc szünetet adok magunknak, amíg Liza beszerzi a harapnivalóját a manótól. - Ezzel finomabb lesz a legyes kávé - felidézve a korábbi sztoriját, halkan elnevetem magam.
- Különben rajtad kívül senki nem tud róla. - jegyzem meg halkan. Nem vagyok az a nagyon megnyílós, idegenekkel locsogós típus, így ahogy sok minden mást, ezt is csak Lizának meséltem el. Meg sem kérdezem, hogy köztünk marad e, mert valahogy tudom, hogy így lesz. - A figyelmemet amúgy sem terelheti el semmi az órákról. - a hangom határozott. Újabbat kortyolok a teámból. - A szünetben azt álmodtam, hogy a szorgalmi feladatommal eltéved a bagoly, tehát mindent, ami rajtam múlik, kézben kell tartanom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Hosszasan bólintottam, amikor válaszolt. Tehát elsős. A gondolatra felsejlettek bennem az emlékek a tavalyi évemről, az ideérkezésről. Ha Darya nem jött volna a megmentésemre még elveszebb lettem volna, mint ahogyan az akkor elsőre gondoltam.
- Én Levitás vagyok - töröm meg a csendet. - De attól fügetlenül, hogy egy házban kerülünk e majd, vagy sem, szívesen segítek bármiben. - mondom neki kis bíztatásképpen.
 Újabbat rántok a hátizsákom pántján. Otthon, amikor pakoltam nem tűnt ennyire nehéznek. Próbáltam oda sem figyelni rá, miközben végre Nesztával beértünk a csarnokba. Megfordulok, így szembe tudok állni a lánnyal.
 Nem tudom milyen messziről jött vagy mennyire fáradhatott el az úton, de gondolom jól esne neki leraknia a cuccait és kicsit kifújni a levegőt. - Nem akarok fals információt adni, de azt hiszem az elsősök arra fognak gyülekezni - mutatom neki az irányt. Körbepillantok, hátha jön valakit, akinél rákérdezhetek megerősítésképpen, de a bejárati csarnok abban a pillanatban igen csendesnek bizonyult.
 Tekintetem találkozik Nesztájéval, mire kicsit oldalra döntöm a fejem. - Izgulsz? - kíváncsiskodok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Nem feszegettem tovább a "Bagolyfalva: zokni vásárlási haditerv"-et miután Liza is rábólintott a dologra. Kíváncsian várom, hogy megismerhessem a várost.
 Ezt követően rövid csend telepszik ránk. Ő eszik, én a sütisdobozt méregetem. Már most megkóstolnám, de a töltött kifli bőven eltelített. Később kinyitom a hálóteremben, jól fog esni a könyvem mellé. És habár Liza azt mondja, nem annyira jó, én szeretném, hogy így legyen.
- Eltelt. - válaszom tömör. Ahogy hangosan kimondom otrombábbnak hangzom, mint ahogyan a fejemben előtte hatott. Lesütött szemmel birizgálom a kreppapírt, aztán tekintetemet Lizára emelem. - Apukámmal nem tudtam sok időt tölteni. Frissítenie kellett a könyvesbolt papírügyeit, átnéznie a könyvelést, hasonlók. - De ezzel nem volt semmi gond. Legalább tudtam haladni a varázsvilágról szóló köteteimmel. - Sikerült eladnom a laptopomat, a szüleim beleegyeztek, így most van egy kis zsebpénzem. - elképesztően unalmas beszámolóm közben szinte újra elalszom, hiába most keltem. - Anya... hát vele sikerült elsimítanom egy korábbi vitánkat. - Ami igazából csak akkor lesz biztos, ha újra hazamegyek. Majd kiderül.-Mesélnék nekik arról mi zajlik itt, de mivel muglik csak a legminimálisabb információkat oszthatom meg velük. - Azt például az egyik vacsora során dióhéjban elmondtam milyen jól éreztem magamat a kviddics edzéseken és meccseken. - Elámultak amikor megtudták, hogy sportolok! - nevetek, ahogy eszembe jut az arcuk. - Közöltem, hogy hajtó poszton vagyok, apa erre azt hitte, lovashintót vezetek.
 Sosem éreztem ilyen furcsán magam azelőtt. Talán amikor legelőször megláttam, de lányos zavaromat nem tudtam hova tenni. Azt meg főleg nem, hogy hangosan, nyíltan beszélgetek róla Elizával, aki úgy tesz, mintha becipzározná a száját. Ezen azért elmosolyodok.
 A fél szemöldökömet felvonom, majd bólintok. - Ez igaz. - Tényleg összefuthatunk bárkivel, bárhol, ebben igaza van.  A hajamat a fülem mögé simítom és igyekszem meggyőzni magamat - tetszik a fiú és kész, ez normális a fejlődésem szempontjából. Tehát, ha összefutunk, vagy netán egymáshoz kell majd szólnunk teljes mértékben normálisan fogok viselkedni. Amiben biztos voltam: Nemleszek sipákoló One Direction fan lány, az áll tőlem legtávolabb az egész világon.
 Az álom felhozásával figyelemelterelésem sikeresnek bizonyul. Témát váltunk, vagy ha azt nem is, de vágányt. Amikor körbepillant, majd azt mondja látott valakit, én is körbepillantok.
- Melyikőjük az? - kérdezem. Elég sokan voltunk már addigra a nagyteremben. De Liza folytatja, ekkor pedig rájövök, hogy csak a kíváncsi fülek terepét mérte fel. Kiürült teásbögrémbe kapaszkodva hallgatom az ő történetét. Somolygok, ahogy nagy nehezen kicsikarja magából az információ morzsákat. Lassan egy egészen szép kenyérré növi ki magát a történet, akit Benettnek hívnak. - Őt már láttam. - bólogatok. - Levitás, és valóban nem ronda. - helyeselem. Párszor már láttam, és nem csak a tavalyi év során, hanem tegnap is. - Magas - teszem hozzá a csodálatos megállapításomat. Az még nem jelent semmit, hogy nem tud Liza létezéséről - Még. Gondolom szeretnél vele beszélgetni egyszer? - úgy tűnik Lizának komolyabban tetszik a háztársam, mint esetemben az "egyszer láttam fiú". Kötelezettségemnek éreztem, hogy lelkesítsem barátnőmet, hiába nem vagyok otthon az érzelmes dolgok terepén. Azért próbálkozom.
 Kétségtelenül kiismert. Most vagy én vagyok valamiért nyitottabb irányába, mint általában, vagy figyel és nem tudja nem észrevenni a nyilvánalót: stréber vagyok. De ezt egy stréber tudja is magáról. - Látom ám mit csinálsz - mutatóujjammal köröket rajzolok a levegőbe, ahogy rá mutatok Lizára. Többi ujjam még mindig a kézfejemre lehúzótt pulóverem szélét tartja. - De majd még mesélsz róla, ha szeretnél.
Ha témát akar váltani, megértem, sőt a feldobott témára ki is húzom magam.
- Idén felvettem néhány tárgyat. - államat megtámasztom a kézfejemen. - Bűbájtan, Repüléstan, Mágiaelméletet, Átváltozástant, Bájitaltant, Legendás Lények Gondozását, Gyógynövénytant, Csillagtant, amit kiegészítek Asztronómiával, Mágiatörténetet, mert abba teljesen beleszerettem a szünetben, Gemmológiát, Káros Szerek Ismeretét, Sötét Varászlatok Kivédését meg az Okkultizmust és végül a Legilimenciát. És te? Lesz közös óránk? - kíváncsi vagyok, vajon VZR óráját felvette e.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Viszonylag több éves, nem túl különleges laptopom áráért nem mondanám, hogy kissebb vagyont kaptam, de addig sem kell anyáéknak pluszban rám költeni, amíg ez kitart. Gyors fejszámolást végeztem, hogy a forintot átváltsam - Olyan 15-17 galleon körül volt az enyém. - állapítom meg. - Ennél persze vannak drágábbak is. - legyintek, hogy ez annyira nem fontos. Van, ami jobban érdekelt.
 Liza arcszíne fokozatosan veszi fel az Eridon vörös színét, ahogy a szóban forgó háztársam még mindig a témánk tárgya. Na igen, általában ez a magas fiúk hatása. Nagy szemekkel figyelem, ahogy magába nyomja a maradék gofriját lányos zavarában. Ettől csak még vörösebbnek tűnik az arca, és én csak remélem, hogy nem kerül a gofritól gyengélkedőre. De átvitt értelemben az a gofri akár Benett is lehet.
 Csendben hallgatta, ahogy próbál megetetni a "csak egy srác" szöveggel. Lassan oldalra döntöttem a fejemet, hiszen azért tudhatná, hogy ennél eszesebb vagyok. Pillantásomból kiolvashatott valamit, mert aztán egy "na jó" őszinte beszéd következett. - Akkor egy hajóban evezünk - mondom neki, amikor befejezte mondandóját. Elvégre, fogalmam sincs mi a szerelem. Minden tudásom a témában kimerül a könyvek által szerzett tudásomban és pedig a csöpögős regények nem a kedvenc műfajom. Viszont, amiben száz százalékig biztos voltam: Sosem leszek szerelmes valakibe, akivel egy szót sem váltottam. - Az, hogy észre veszünk valakit... hát és aztán? Ez így természetes - mondtam ki hangosan mindannak a lényegét, amin a szünetben töprengtem.
 Tudom, hogy sok órát vettem fel, de nem érzem úgy, hogy túlvállaltam magam - most még. Adok neki időt, tartom a lépést és majd kiderül. Két okból vettem fel ennyi mindent: nehéz volt dönteni, és még most érzem igazán magamban a lendületet. Lizát nem akarom ezzel untatni, így inkább egy újabb szóbakerült háztársamra reflektálok.
- Hunor jófej - bólogatok és kezeim közt a kiürült bögrémet forgatom. - És igaza is van. Örülök, hogy nem adtad fel - mosolyodok el bíztatóan. - Ráadásul így tudjuk majd egymást motiválni. - A bájitaltanról azonban eszembe jut egy tankönyv, amiért a héten még be kell mennem a könyvtárba, így igyekszem megjegyezni, nem elfelejteni. - Teljesen jó az a kilenc óra. Főleg, hogy ezek szerint lesz köztük közös is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Várakozva nézek az idei tantárgyaim elébe. Sok új van közöttük, ami megmozgatja a fantáziámat, így épp azzal a hangulattal bólogatok Liza kérdésére. Tavaly nem sok közös óránk akadt, de az idei válogatásommal szinte elkerülhetetlen volt az egybeesés.  Az orrom hegye aprót mozdul a teásbögrémben maradt illat hatására. Igyak még egy adagot? Nem-nem, mára már elég lesz. Viszont holnap reggel magammal hozom a üvegemet is, és ha azt feltöltöm, egész napra lesz a jóból.
- Ez meg? – kérdezem kíváncsi tekintetemmel a bagoly mozgását követve. A levél szép ívben landol Liza előtt, aki úgy néz rám mintha én tudnám a választ arra mit, és miért kapott. Előrébb dőlök, és felvont szemöldökökkel figyelek.  – Azt hamarosan megtudjuk, de biztosan. – görbül szám sarka kissé felfelé. Liza akkora levegőt vesz, hogy szinte várakozó énemet is magával rántja. Ahhoz pedig kellett is a levegő, ami ezután következett. Sosem szenvedett még senkim autóbalesetet, de annyi szörnyű hírt lehet hallani a temérdek esetről. Hátrahőköltem, majd nagyra nyílt szemekkel vizslatni kezdtem Liza arcát. – Részleteket nem ír? – kérdezem, hátha mond bővebb információt, de egy ideig csendben marad. Látszik az arcán a viaskodó gondolatok hada, ami meggátol abban, hogy rárontsak további kérdéseimmel. Mégis csak a húgáról van szó! Említi is, amint újra szóra nyitja száját. – Az ispotályban biztos helyen van, megfigyelik. – próbálom nyugtatni. – Ha bármilyen helyzet áll fent, megoldják. – reméltem, hogy meghallja szavaimat a rossz hír okozta sokk-hatás ellenére. – Ha elütötték őt, nem hiszem, hogy a szüleid vezettek. – gondolkoztam hangosan. – Mármint, szerintem így legalább ők jól vannak. – A másik kérdés az, hogy cserbenhagyásos volt e, vagy aki okozta ott maradt Zsókával. Akárhogy is, nem cseverészhettünk tovább - Menj, beszéj a házvezetőddel, vagy az igazgatóval. Ki kell, hogy engedjenek a húgodhoz! - Ilyen esetben biztos van valami protokoll.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Három apró csillag. Lizával megbeszéltük az órára a feladatot, a könyvet visszavittem a könyvtárba, dehát akkor mégis mi lehet az a másik, igencsak tolakodó csillag a kézfejemen? A biológiai folyamatok életbelépnek és blokkolják A-tól Z-ig minden gondolatomat. Nem fog eszembe jutni! Nem hiszem el! Talán, ha elég sok ideig szugerálom azt a csillagot felsejlik majd, mi járt a fejembe, amikor odafirkantottam a reggeli órákban. Elvégre ebből a célból van ott. Mégis csak jobb az, ha egy kis csillag néz vissza rám, minthogy "Küldj levelet apádnak!". Ők segítenek nekem emlékezni, csak pont ma úgyfest elhasalunk. Megyek előre, nem nézek az orrom elé, így esett meg a hirtelen megtorpanás. Hátrahőkölve tettem két bizonytalan lépést hátra. - Bocsi. - mondom gyorsan és mennék is tovább, de a látóterem egy részét betakarja a tenyere. Kérdőn pislogok rá mögülle világoskék, szinte szükre szemeimmel. Komolyan nekem minden héten bele kell futnom valami kerge szerzetbe? Meglep, hiszen mindössze - jóindulatú leszek: rákérdez kilétemre. Felvont szemöldökkel pislogok egy nagyot megnévezésére, akcentusára, és - nem utolsó sorban - üvöltésére. - Nem. - válaszom egyszerű, de lényegretörő, még a fejem is oldalra mozdul kissé nyomatékosítás céljából. Igazán nem szeretném, ha az egész kastély átnevezne. A lány folytatja a beszédet, és a hónapban harmadszor fordul elő, hogy valakinek szavát sem értem. Sóhajom jelzi, értem már kiről beszél, valamint rájövök, hogy ő a tömegben eltűnt rózsaszín felhő a bálról, aki miatt nem láttam a fiút távolodni. Lokit talán? Loki? Mint a csínytevések... istenem, Ő lesz az. - Találó név - közbeszúrom megjegyzésem, és nem rejtem el szórakozott mosolyomat, még akkor sem, ha fel kellett néznem a lányra. Magas volt, és szép hosszú haja miatt még inkább nyúlánknak tűnt az alakja. Olyan lánnyak, mint akivel szívesen "lógnak" a srácok.
 A "haverlány" keze megint az arcomhoz közelített, így tettem egy lépést oldalra. Talán a croissanról maradt némi csokoládé a számon? - Ott van még? - nyúlok inkább én a saját arcomhoz, hiszen kérdésem feltettem, de valami fatális tévedés miatt nem bízom a Loki barátnőjében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Akkora ez a kastély, hogy első évben többször is eltévedtem, mire be tudtam azonosítani mi, merre, hány méter. De muszáj volt pont most, pont itt befordulnunk mindkettőnknek. Amint a lányban tudatosulnak a dolgok, a fülem mögé simítom tincsemet. Érzem, ez hosszabb lesz, mint szeretném, de nem húzom a nyúlcipőt. Nincs az az isten. Felfelé ívelő hümmögő hang hagyja el a torkomat összecsukott ajkaim mögül, ahogy büszkén beszél becenév barkácsolásáról. Ő is el van telve magától. És... egy pillanat, annyira a névre koncentráltam, de azt mondta, hogy nehezen vagyok nélküle azonosítható? Attól mentsen meg engem ég és föld, hogy bármilyen kontextusban együtt szerepeljünk a fiúval! A maszat azonban tovább tereli gondolataimat. Szemöldököm összeszökik nevetésére, és leengedem a karomat. Hát, mire értette? Fel nem tett kérdésemre érkezik is a válasz, amihez hasonlót szerintem még nem is mondtak nekem. - Ennyire látszik? - kérdezem oldalra billentett fejjel. Érdekes, hogy szerinte a Holdról látszik, magát mégsem veszi észre, hiszen nem enged tovább. De igyekszem nem ellenségesen kezelni, elvégre ő nem a barátja  - csak túlságosan hasonlónak tűnik - Csalódott is vagyok. Nem adtak csak egy töltött kiflit a konyhán. - sóhajtok pocsékul játszott drámai hangomon. Nem hiszem, hogy bármi más bántana, vagy ha így is van, az nem itt és nem miatta fog felszakadni belőlem. Sokkal inkább merengek el azon vajon két ekkora arc, hogyan fér össze amikor csókolóznak azzal az arcos harcos barátjával?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A szarkazmusbatyuba végül túlságosan belenyúltam. De egyszerűen minden idegvégződésem próbált visszautasító lenni mindenkivel, aki bármilyen formában a csipogó állatnak nevez. De így visszagondolva, a maga furcsa, kissé szeleburdi, esze veszett módján mégis csak kedves akart volna lenni? - Bocsi – nehezemre esik kipréselni magamból a szót még akkor is, ha komolyan gondolom – kissé harapós lettem a „csibétől” – mutatom neki a levegőben a macskakörmöket, aztán mindkét kezemmel legyintve hátra húzom őket, hogy hüvelykujjam a farzsebem szélébe akasztva ácsorogjak tovább. – Hogy hívnak? – kérdésem kíváncsian csenghet, de már a hátam is borsózott ettől az anonim helyzettől.
 A lány tud ám beszélni! Csak úgy dőlnek belőle a szavak! Nem cáfolom meg. Tényleg nem olyan gyakori a mosolyom, főleg nem a vigyorom. – Szoktam mosolyogni – miközben mondom kissé feljebb is görbül a szám széle – csak nem érezném különlegesnek, ha mindig úgy mászkálnék, mint a macska az Alice Csodaországból. – vonok vállat. Ilyen egyszerű.  – Szeretem, ha oka van. – fogalmam sincs miért kezdek magyarázkodásba a lánynál, de bizonyos határon belül mozgok miközben megosztom vele a dolgokat. Azért csak nem lepődik meg, ha nem ő lesz az első számú bizalmasom. Még egy pillanat szünetet is tartok, de tényleg nem érzem mégis mit vár. Az arcom úgy nyúlik el, mint a rétestészta, amikor a semmiből előtör belőle a nagybetűs szerelem szó. Ahogy közelebb húzódik a tekintetem az arcán ragad. Most ő azt hiszi, hogy én szerelmi bánatban szenvedek? Hát, látni akarta, a mosolyom: jóízűen elnevetem magamat. Érzem, ahogy még a mellkasom is beleremeg – Ó, én nem… én nem vagyok szerelmes. – mondom a kezeimet keresztbe rázva előtte. Csak, hogy biztos átmenjen az üzenet – Megfeledkeztem valamiről, azon gondolkodtam. Ennyi az egész igazából. – bólintok egyet határozottan, azzal a reménnyel, hogy a témát itt lezártuk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Amikor nem érkezik válasz az egyszerű kérdésemre, pillantásom a plafonra szalad. Ennyit a próbálkozásról. Pedig már majdnem elhittem, hogy lehet vele némileg értelmes beszélgetést folytatni, de ezek után talán még zárkózottabban nézek vissza rá. Azonban megtudok más, szinte haszontalan információt: rellonos. Kitaláltam magamtól is. Szinte az összes sztereotipikus jelzőt megtaláltam benne ez alatt a néhány perc alatt - ahogy gondolom ő is bennem. Ennyél jobban nem is különbözhetnénk. Nagy pislogására visszapislogok. Izgalmas egy találkozás, állni szemben a másikkal és értetlenül pislogni. Nem is egyezett a gondolatunk a mosolyt illetően (sem) - Nem érdekel az emberek véleménye. Amiatt nem fogok megváltozni. - mondom lassú, nyugodt hangomon és közben oldalra döntött fejjel nézek rá. Akié érdekel, azt megkérdezem, máskülönben pedig gondoljon mindenki, amit akar. - Te megváltoznál azért mert más azt kéri tőled? - A teóriája, amúgy is hülyeség: ő is mosolyog, meg nevetgél mégsem érzem túl pozitív jelenségnek. Szeretném elkerülni őt és a fiút is, amennyire csak tudom. De nem megyek hiszen bármilyen halucinogén alatt is áll, a szerelmi életemről akar velem beszélgetni. Hiába kér, továbbra is rázkódik a vállam. Miután kinevettem magam, a hajamat a fülem mögé simítva veszek egy nagy levegőt és hosszasan ki is fújom. Homlokráncolva hallgatom mondandóját. Mert természetesen még mindig van neki. - Nekem úgy hangzik te jobban tudod miért bánkódom, mint én. - mosolygok még mindig jókedvűen. Egyszerűen nem tudom megállni. Sok eszement dolog történt velem mostanság, de ez talán a legszórakoztatóbb. - Komolyan kíváncsivá tettél - mellkasom előtt fonom össze karjaimat. Gyerekes kérdését szinte meg sem hallom, úgy nézek fel szemeibe - Ámbár nagylelkűségre vall, hogy igyekszel másokon segíteni. Az ember azt gondolná a saját kapcsolatod épp elég kimerítő. - a helyében meg is bolondulnék attól a sráctól. Végülis, ahogy így elnézem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Az én anyám két dolgot akar ebben az életben: az N'Sync álljon össze egy utolsó koncertre, és a lánya legyen újra "normális". Akárhogy is számítjuk, mostantól keserűek lesznek a napjai. Szóval, jó a lánynak, még ha nem is hiszek neki. Szép, hosszú haja sűrűn hullik alá, ahogy hátradobja azt. Amíg készülődik, én helyezkedem és súllyomat a jobb lábamra helyezem. Fő a kényelem, ha egyhamar nem megyek innen tovább. Már pedig efelé hajlunk. Csodálkozik a lány, hogy nem mosolygok vagy nevetek csak úgy, ha az őszinte szórakozottságomat is hamisnak állítja be. Tetszik azonban a felvezetése és aprókat bólintok minden mondata végén, amíg újra rám nem terelődik a szó. És mégis kibe lenne "crushom"? Természetesen volt már, hogy tetszett valaki (egyszer), de kettes szint! Na, persze! - Szuperül definiáltad a jelenséget - ismerem el - de én senkihez nem kerültem olyan közel, hogy bármiféle kettes szintig szambázzunk. - mindkét vállam megemelkedik, majd vissza is ereszkedik. - Tizenöt vagyok, de ennyire kétségbeesett később sem leszek - ingatom a fejem. Az ki van zárva. Mégis látom magam előtt, ahogy egész nyáron otthon zabáltam a kekszet és ki sem jöttem a lakásból. - Remélem.
 Ó, na hát erről beszélek! Nem ítélem el. A helyében én sem akarnék tudomást szerezni az érzelmeimről. Érdekes különben, mintha korábban is azt mondta volna nem sokat tud a szerelemről. Nyilván nyitott a dolog, amilyen szabadszelleműek. De tulajdonképpen mit érdekel ez engem? - Öhm, a Tökfejjel, hogy mondtad... Lokival, ti nem....? - a kíváncsiság felülkerekedik rajtam. Elvégre, mit láttam én egész pontosan? Vagy milyen elmélet van a háttérben amire tudok hagyatkozni? - Lehet félreértettem. - mosolyodok el és szavaim szinte kérdésként csendülnek fel. Miért ne lehetnének barátok? Elvégre, nekem is vannak fiú barátaim. Ott van mindjárt Hunor, és... és Hunor tökre jófej. És ha jobban belegondolok, ez a lány sem annyira vészes, mint ahogy eddig éreztem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Lássuk csak. Sosem néztem meg úgy a fiúkat, (meg sehogy) vagy keltették fel érdeklődésemet. Eltekintve egy sráctól, még a szünet előtt, de az amolyan fellángolás lehetett a lexikális tudásom alapján. Ami pedig bármennyire sokkoló lehet: van a fiúknál jobb dolgom is. Állj, hogy is jön ide a zavargó haverja?
- És azok is milyen jól sikerültek! - mutatok rá a lényegre szarkazmussal fűszerezve. A fiú gunyoros mosolyát, meg a sántikálós tekintetét szinte látom magam előtt. Na meg azok az elképesztően pupák visszavágásai, amikre visszagondolva egyszerre kell nevetnem és akarok kifutni a világból. Jó lehet nem foglalkozni semmivel és valóban azt tenni amit akar. Elengedni az elvárásokat, a megfelelési kényszert és az élénk képzeletével kitölteni a napot. Az már egyszer biztos, hogy fordulatos dolgok vannak azok mögött a kék szemek mögött.
 Heves fejrázása egy kínos nevetést vált ki belőlem. Ez a lány elvégre elég szép, nem lepne meg, ha a srác érdeklődését felkeltette. Azt is nehezemre esik elképzelni, hogy a fiú tud romantikus lenni. Szóóval, legjobb barátok. A legjobb barátjával csevegek a szerelemről, ez pompás! Igazán. A lánnyal, aki szerint van olyan, hogy "aranyosan" ad kölcsön jegyzetet a másik! Hát járjon be órára! Bármi jut eszembe, az... az... khm. A torkom összeszorul és elnyílt ajkakkal mélyen beszívom a levegőt, de mintha a cikesz röppenne be, alig bírom kifújni. Istenem! Bármilyen bűntetést elbírok, csak ezt ne! Mert, nekem az a tökfej tényleg az agyamra megy! Ez nem történik meg. Nem itt, nem most, soha. Főleg, nem miss szerelmi orákulummal. Én... nem. Egy porcikám sincs, ami bármit is kedvelne abban a nárcisztikus tébolyban!
- Szokatlan érzés, de üres a fejem, pedig a tanácsaid meglepően elgondolkodtatóak - ügyetlenül és feszengve, de valami ismeretlen indíttatásból megveregetem a vállát, majd a kézfejemen éktelenkedő csillagra bökök - Azt sem tudom miről feledkeztem meg, de nekem azt hiszem mennem kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Könyvem és jegyzetem felsőtestemhez ölelve gyorsítok már eleve igyekvő lépteimen. Kivételesen nem azért a nagy rohanás mert időre oda szeretnék érni valahova, sokkal inkább azért, mert kezeim közül csúszni kezd a füzetem és a könyvem kupaca. Éppen csak elérem az udvarban a padot, hogy lecsúsztassam őket rá. A mai napom még sűrűbb, mint a korábbiak. A holnapi napom sem fog különösebben máshogy zajlani, ahogyan az azutáni sem, és a naptáram kezd egyre inkább fodrosodni. Egy pillanatnyi időt sem akarok magamnak hagyni, hogy fölösleges időpocsékolásként teljen, mert azt türelmetlen, elkalandozott gondolataim követik és arra nincs szükségem. Tényekre van szükségem, ahhoz azonban a válasz üzenet kell a családomtól. Már ha még egyben van egyáltalán. Gyűlölöm, hogy üzengetve kell megbeszélnünk, márpedig nem kértek haza, én meg csak azért sem megyek. És tessék, megint ezen töröm a fejem! Helyette inkább vászontáskámba lesek. Valahogy csak bele tudok még illeszteni egy-két füzetet. Kényelmesen elhelyezkedem a padon, de fel is ugrom elhúzott szájjal. Hideg. Nem meglepő, lehettem volna okosabb. Húzok egyet meglazul copfomon, ahogy meglátom közeledni a háztársam nyúlánk alakját. Amikor tekintetünk találkozik, intek neki, de pillantásom tovább szökik, és azonnal kíváncsiság csillan meg benne. – Sziasztok – apró mosoly jelenik meg szám szélén, ahogy előrébb dőlve lesem meg az állatot. Hallottam már róla, de még nem találkoztunk a kaméleonnal, sőt eddig semmilyen kaméleont nem láttam élőben.– Mi járatban erre? – nézek fel a fiú arcára. - Ugye tudod, hogy egy kishaver közlekedik veled? - teszem fel költői kérdésem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Ezer és ezer dolog ötlött a fejembe, amit csinálhatnék ahelyett, hogy az eridonos fiút hallgatom. Már legalább három percemet vesztegettem rá, és a kérlelésére, hogy adjam át neki a szorgalmimat, hogy lemásolva pontokat szerezzen a házának. Nem ismer még engem. Szemforgatásomat egy erősen cinikus mosoly követi. Éppen határozottan elküldöm a könyvtárba a megfelelő szekcióhoz, hogy némileg hasznos tanáccsal menjen el a francba tanulni, amikor ezúttal mögülem érkezett a csapás, abból is a jobbik. Alig merészkedek ki a körletből, az ominózus este óta, így egy pillanatra el is kap valami rémes érzés, de meglátva, hogy a szőke srác helyett a barna lány morcos tekintete villan rám, megkönnyebbülök. – Mennem kell – húzom el a számat a gyerek felé, és egyeltalán nem bánom, de ott is hagyjuk a dán lány visszhangjában.
 Mondanám, hogy ma mindenki a segítségemre pályázik, de amíg az eridonos kihasználni akart, addig Marina… is? Hacsak tényleg nem arról van szó, hogy valami olyasmibe vágná a fejszéjét, ami nélkülem nem megy neki. – Tudom – válaszolom tömören, de folytatja is, és kipattannak szemeim. - Úgy nézek én ki? - Ennek elment az esze! Nem hogy főzni, de alkoholt sem ittam még soha! Ezt a mondatot is elfelejthetem. Szóval sört, azt még nem ittam soha. De, hmmm, mármint... akármennyire is falról szedett ötletnek hangzik, kísérletezni, kihívásnak tökéletes, engem pedig teljes mértékig izgalomba hoz hirtelen a gondolat. – Fogalmam sincs mi az a dzsulebri, de neki futhatunk – döntöm oldalra a fejemet, ahogy a kerekek mozgásba lendülnek. Azzal együtt a konyhába toppanunk. Kifejezéstelen arccal kivárom, amíg a manók a lehető legmesszebbi zugba osonnak előlünk, közben némi receptúrán gondolkozom – Majd mi megcsináljuk – közlöm, mint aki olyan sokat csinált volna sört. Honnan ez a fene nagy önbizalom? Otthon többször segítettem be. Főztem már, sütöttem is, néhány fogás már szinte hibátlanul megy, de ez más tészta – Te Marina, kezdetnek mesélhetnél többet erről a sörről – ahogy elnézem a mindig felszabadult lányt, ahogy szétveti a frusztráció, valami nem volt a rendjén és ez felettébb zavart. Valahogy ügyetlenül, de elő kell szednem belőle a jókedvű lányt – meg vehetnél pár mély levegőt, nekem néha segít – mondja a legfeszültebb lány a világon. Nekem még talán el is hiszi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Tavaly kezdtek először érdekelni a mágikus állatkák, amikor Lizával a vízesésénél az átlátszó cseppek között legjobb barátnőm mesélt nekem az ott úszkáló állatokról. Majd Sári elemi állatával való találkozás, és persze a könyv a hippogriffekről, mind felkeltette az érdeklődésemet, de sosem láttam még repülő kaméleont. De már hangzásra is csodásnak képzeltem el, és nem tévedtem sokat, mert Benett állatkája egészen elképesztő kis figura volt. Hihetetlen még mindig volt min elcsodálkoznom a kastélyban. – Cseppet sem – ingatom a fejemet el sem fedve vizslatásomat, majd tekintetem tovább suhan és nagyokat pislogok fel a fiúra. – Nem csodálom – közlöm és visszanyelem a halk nevetést, ami elő akart bukni. Igazán nem lenne illendő. – De úgy tűnik itt tökéletesen elvan – figyelmem az éppen meginduló kaméleonra terelődik, aki bizony tényleg repül. – Milyen magasra megy fel? Mármint akkor tovább haladt volna akár a körlet magas plafonjánál is, igaz? - illesztem össze az információmorzsákat - Régóta meg van különben? – buknak ki sorra a kérdések. – Szólj, ha sok vagyok, nem mindig tűnik fel. – emelem, majd ejtem alá mindkét vállam. Újra erősítek a copfomon, és pillantásom az állatkára ragadva követi annak mozgását. Kishaver, most aztán szívesen lennék a helyedben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Titok, avagy magánügy. Nagyon nem mindegy, és bizony van ebből, meg abból is. Hogy mi a közös bennük? Marinanak semmi köze hozzájuk, ahogy nekem sincs a sörfőzéshez. Azért amikor már egy ideje a vállamnál fogva tuszkol elrántom a testem érintésétől, mert bizony tudok menni magamtól is. Marina máshogy viselkedik, máshogy beszél, amiből arra következtetek, fontos neki ez a sör, ami fura, de az vele kapcsolatban meg sem lep. Csak rá kell nézni a legjobb barátjára. Na igen. Viszont nekem is megvannak azok az otthoni apróságok, amikhez ragaszkodom, a napokban ezekre érzékenyebb is lettem, de ilyen hülyeséget, hogy én sört főzzek! Abszurd. Saját magammal vitatkozom, és miután rájövök, a márkát hírből sem ismerem, némán olyan káromkodást bonyolítok le, amit nem tűr nyomdafesték.  – De hát nem mész haza a családodhoz az ünnepekre? Akkor December végéig tudnál inni belőle, meg alkohol, ergo biztos kell érlelni… hacsak, nem használunk mágiát  - azzal az agyam beindul. Töprengésem szinte észre sem veszem, de már a megoldás utat kutat.
 Aprókat bólintok miközben Marina beleéléssel kezd beszélni és fel is enged. Mármint mondandójából szinte semmivel nem vagyok előrébb, legalább ő már kevésbé pokróc és az is valami, nem? A dalolászásra csak ugrik egyet a szemöldököm. El tudom képzelni az illuminált állapotba mindent is ordibáló dánokat, csak ez itt nem releváns. Éppen oldalra döntöm a fejem és a pultnak támaszkodok, ahogy érzékeli egyre foszladozó türelmemet és folytatja az érdemi infókkal. Mosolyogva ingatom a fejem, majd megállok és kérdésére elnyílnak ajkaim. Tudom, hogy jólesik az egómnak, hogy hozzám fordult, még egy ilyen témában is, ami nyilvánvalóan távol áll tőlem és egyértelműen fontos számára. Sok hasznom nincs benne, de nem hagyhatom cserben, nem is akarom. Ahogy emelem kezem lehúzom csuklómon mindig készenlétben lévő hajgumimat és laza kontyba kötöm a hajam – Tehát kell fekete ribizli, édesgyökér, ez biztos. – mondom, majd a már pultra tett füzetemért nyúlok. A szorgalmit ellapozom és előhívok egy üres oldalt, arra jegyzem fel, amiket már tudunk. - Komlóból készül és kell hozzá maláta – bólintok – mint a barna cukor, az is van, hogy igazából a fehéret adják el malátával színezve – gondolkodom hangosan, aztán ráborulok a pultra és számolni kezdek. Feljegyzem a 20 litert, mint térfogatot, majd ahhoz mérten próbálom kalkulálni a sűrűséget és egyéb adatokat. De ebben sosem voltam jó, és hiányoznak is információk. – Marina nem tudok pontos adatokat, de tudom hol találom meg őket – ütögetem a tollat a papírnak. – Addig összeszeded a hozzávalókat, amiket találsz a listáról? Dobáld be őket a legnagyobb fazékba, amit találsz! – felé is lököm a papírt - De ne gyújts alá! - majd pálcámat kezembe ragadva megindulok – Maximum negyedóra és itt vagyok – mondom neki futólépésbe elsietve. Azt hiszem erre ráharaptam, tehát jól kell megcsinálni, vagy oda a délutánom, ami nem történhet meg!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A nyakatekert, kissé sem klisés avagy sablonos válasz hallatán megfordult a fejemben, hogy bizony mindenkinek megvan a maga baja, tehát sosem árt egy kis kedvesség, vagy éppen segítség, ha a másik arra szorul. Ennyit már megtanultam, haladok. Nem hallottam még olyanról, hogy valakinek meghívót kell kapnia a hazalátogatáshoz, a saját családjához. Azt pedig erősen kétlem, hogy a dán lány ne tudná, hogy a repjegyet nem meghívónak mondják a magyarok, hacsak nem mágikus módon közlekedne, mondjuk zsupszkulccsal. Izgalmasnak hangzott, de kissé elkanyarodtam a lényegtől, amire csak kurtán bólintok, és nem feszegetem tovább a lány és az otthona kérdését. Kell az a sör neki, ez a lényeg.  Olyannyira, hogy meglepetésemre, a nyakamba is borul tőle, amire éppen hátára bizonytalanul helyezett kezeimmel reagálok, amikor vissza is vesz. Viszonylag hamar elenged, így felocsódva halvány mosolyt küldök felé és visszatartok egy sóhajt – Van két feltételem. – csapok oda az örömének – Első: ha sikerül, és iszol, a kastély és az emberek épsége egyben marad – szögezem le félig viccelődve, félig halálosan komolyan. – Másodlagosan pedig tudom, az a fajta ember vagyok, aki elolvassa a házirendet mielőtt szabályt szegne, ami annyit tesz: Ha netán bajba keveredünk, én beszélek. Tudom mit mondanék, hogy kivágjam magunkat. – és talán a reputációm mindkettőnk büntetésén enyhít. Megvárom a reakcióját, mielőtt a füzetemet nekiadva elsuhannék.
 Igyekvő lépteimen lassítok a lépcsőhöz érve, de egész hamar a könyvtárba keveredem. Mintha csak mindennap ahhoz a részleghez járnék, olyan gyorsan kibogoztam hol kell keresnem. Kezem végigsiklott a könyvek gerincén a címeket leolvasva, majd a sikertől vigyorogva csaptam fel a kötetet, és ott se voltam, futás vissza. Figyelmesen követi szemem a sorokat. A gabona szív fel vizet, párolog is, szűrni is kell, a 20 liter teljesen reális elgondolás volt. – Tavaly utánanéztem a vajsörnek, – fel sem nézve a lapokból állok meg Marina előtt. Útközben így csattantam neki pár embernek is, de túlélték. – habár annak ehhez sok köze nincs, a kötetben több hasonló feljegyzés volt. Ez az a könyv – emelem meg a kezemet és tekintetemet a lányra emelem, amolyan „na ezért szeretem a könyvtárat” pillantással. – Meg van minden? Mert még kell pár apróság – aprót sóhajtok, és gyűröm is fel a pulóverem ujját. Kézbe kapom a jegyzetet a könyv fölé és felírom a tervezetet. – Remélem nincs más programod, mert itt töltjük a délutánt. Minimum 4-5 óra a főzési idő. – Marinára sandítok.– Esetleg indíthatnánk zenét, az segít lendületben lenni. – vetem fel az ötletet. Alsó ajkamat rágcsálva kezdem el a három különböző receptből összetenni a Marina jellemzéséhez hasonlót. Legalábbis hangzásra, mert mint tudjuk, ízre nem tudok hozzászólni. Csak csődöt ne mondjak, pofára esve a nagy lendülettől!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Hű, de nagyon látszik az arcán, hogy jobban örült, amíg feltétel nélkül álltam a feladat elé. Marina nem egy buta lány, maximum könnyű szellemű, de tudom, hogy kompromisszumra juthatunk a… a sörfőzést illetően. Sosem hittem, hogy ez a gondolat egyszer megformálódik bennem, de tökéletesen mutatja hova kerülök, ha ilyen, és hasonló barátságokba kezdek gabalyodni. És témánál is vagyunk, aki kicsit gyakrabban jön, mint, ami jólesik. – Ó, őt ne kíméld – megfontolás nélkül szalad ki számon. – Mármint, részletkérdés. Számítottam rá. – biccentek. Talán kicsit pipa vagyok, amiért nem tudok kiigazodni rajta. Talán. Kicsit. Megjegyzem örültem volna, ha Marina kihagy a történetből, de van annyi eszem, hogy erre nem kérem meg, helyette az alsó ajkamba harapva visszadőlök a füzetemre. Minél kevesebbet szólok ehhez hozzá, annál jobb.
- Rendben, ez így fair. – bólintásom fejrázásba megy át – Kényszerítettél? Engem – bökök a mellkasomra - Ez nem valami haláltusa ám, és értékelem a jó szándékod, de hülyeségeket beszélsz...  – változtatok a stílusomon és csípőmmel a pultnak dőlök. – Ne hidd azt rólam, hogy nem vállalom a felességet azért, amibe belefogok. Végigcsináljuk együtt. – Onnan nézve, ahol én álltam, volt ami fontosabbnak tűnt némi feltételes büntetésnél. Igaz, még sosem volt benne igazán részem, de annyira nem lehet vészes, hogy megtörjön. Ha egyáltalán bekövetkezik. Mondanám, hogy maximum tanulok belőle, de mégis mit? Hogy többet ne főzzek zugában sört a kastélyban? Bólintok erősítve hangos szavaimat - Kezdve a hozzávalókkal ugye…
Elszaladok, visszatérek és úgy beszippant a feladat, a kihívás teljesítése, hogy egy darabig se kép, se hang nem ér. Csak az agyam és én. Mígnem a dolgosan járó-kelő manók kérdezni nem kezdenek Marinától. Hogy ez nekem nem jutott eszembe! Hasznosak lesznek. Elismerően tekintek fel az asztalon gubbasztó lányra – Ez igen – biccentem oldalra a fejem, majd elmosolyodok, nem sokáig tart a pillanat, vissza is merülök a dolgomba. Ahonnan elhűlve érzékelem a hang forrását, lassan feldolgozva azt. Ha ezt tudom, befogtam volna a számat. Mint akit nyúznak. Ő úgy vernyákolt, én úgy szenvedtem. – Te figyelj csak – szólok közbe – felőlem aztán ezt is hallgathatjuk – vonok vállat, mert nekem aztán tényleg fene mindegy - de nem lehetne inkább valamin lejátszani. – már szinte kérem. - Vagy gyakorolsz, hogyha menekülőre kell fognunk lebénítsd az ellenséget? Mert akkor jó úton haladsz - Ha így folytatja, esküszöm előadom neki a High School Musical második részéből a konyhai edény csapkodós darabot… habár, kit áltatok? Ha ismeri, ha nem, Marina becsatlakozna.
 Na ennyit arról, hogy majd a zenével könnyebb lesz! Teljesen kizökkentett a kántálás, pedig már tehetném is fel a vizet. Kipakolok a lábasból lépésről, lépésre elhelyezve a hozzávalókat a pulton. Azonnal bele is fogok, majd folyamatosan haladva, az összeillesztett receptek szerint dolgozni kezdek a dolgon, néha besegítést kérve. Amikor a víz felforr és beledobok mindent az adott lépés szerint, elsétálok a péksüteményekkel teli kosárig, amivel már egy ideje szemezgettem. Két szalvétát elemelve megfogok egy croissant és egy kakaós csigát, utóbbit Marina felé nyújtom, miközben aprót harapok a zsákmányomba. Sajtos-sonkás, amitől egy elégedett sóhaj hagyja el a számat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Mindig előttem van a kép, hogy a kaméleon kis buksiját a plafonnak koppintja, szemei meglepetten járnak mindenfele. De most ahogy elnézem, teljesen jól van - már nem mintha értenék hozzá – ahogy a levegőben megközelíti a padot. - Hogy ezek után félsz a kastélyban reptetni  – utalok vissza korábbi szavaira.
 Aprókat bólintok miközben beszél, és elmerengek vajon én mit reagálnék egy állatnak ünnepi ajándékként. Nem rajongok a meglepetésekért és egy állat érkezésére, mint felelősség, mindenképpen jó lenne felkészülni…  közben persze, mennyire szuper lenne kapni egy kedvencet! A kaméleon gazdája szavait alátámasztva nem lófrál el, marad a közelünkben – Így legalább nem kell aggódnod, hogy elveszik, még akkor sem, ha kihozod a levegőre – mosolyodok el. - Ó, a nevét még nem is kérdeztem – sandítok fel a háztársamra.
 A nemrég felfogott lófarkam balra, majd jobbra lendül, a fejrázásom ritmusára. – Nincsen, sajnos. Régóta szeretnék egy kutyát, de otthon a könyvesboltunkkal egybekötve élünk, így a szüleim már a gondolatot is elutasították – megvonom a vállam. – Különben nagyon szeretem az állatokat, a mágikus lények pedig főleg érdekelnek szóval, ha majd megtehetem biztosan lesz - ezt határozottan állíthatom. De azért mégis, a magam tizenöt évével és az anyagi helyzetünkkel nem is tudom hogyan férhetne bele. Pedig, ha mágikus is lenne, akkor sem aggódnék, rengeteg hely van, ahonnan segítséget kérhetnék a gondozásában.
– Éppen azon vagyok, hogy kitaláljam, melyik napomon lehetne benézni a városba, mielőtt még hazautaznék az ünnepekre – válaszolom a pillantásomat Benett-re emelve. – Szeretnék ajándékot nézni, meg persze jó lenne némi itteni édességet is magammal vinni a szünetre. – mosolyodok el. Bár ne ódzkodnék ennyire a hazalátogatástól, de a nasimmal átlendülhetek rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Mire feldolgozom a megjegyzését, folytatja, amit egy visszafogott mosollyal hallgatok. Tényleg baromi vicces, ezért volt értelme egy hétig elviselni a karomban sajgó izomlázat… – Értem, persze. - aprót bólintok és egy pillanattal később már magára is hagyom örömködni. Azt bezzeg nem gondoltam, amikor gyanútlanul visszajöttem, hogy átköltött karácsonyi dalba kezd természetesen az anyanyelvén, ami nem tudom javít vagy ront a helyzeten, de sehogy sem fényes. Várom a visszavágást. Nem ez történik. Szuszogva nevetem el magam a… dicséreten? – Ritkán sziporkáztatom nehogy elkopjon – értetlenül azon töprengek, hogy nem vette magára vagy nevetett ki, ahogy a legtöbben?
- Majd azért egyszer meghallgatom az eredetit – biccentek, habár biztos nem az lesz a kedvencem. – Azt nem csodálom – ráncolom a homlokomat.
– Nekünk Pálinka dalunk van – mosolyodok el szélesen. - Kvázi egy himnusz a kupica pálinkához, ami minden megoldása a búskomor, szedett-vedett sorsú magyaroknak. De, ha az egyenletből kivesszük az alkoholt, akkor bármelyik Republic dal is sokak által ismert és még jók is – fogom a tollat, és kerekded betűimmel az elhangzottakat követően skiccelem:
Bagossy – Van egy ház
Illegál - Örökké
Fish – Ne is figyelj rám
Tankcsapda – válassz régebbi dalokból
- Szerintem ezeknek adhatnál egy esélyt – tépem ki és felé nyújtom. – Így nem felejted el. - én annyit hallottam a libresszió rádiójában őket, hogy a könyökömön jönnek ki. Onnan ismerem a Margaretet is, na de kedvenc magyar bandám annyira nem stimmelt a lányhoz. Ahogy a kastélyhoz sem, hogy legyen itt komló a semmiből, pedig nélküle az egész terv dugába dől. Amíg az nem kerül az orrom elé a víz melegítésén kívül mást nem teszünk. Leg- és annál is nagyobb meglepetésemre a manók egy fonott kosárral térnek vissza, valamilyen raktár szerűségről motyogva, a kosárban ránézésre a megfelelő mennyiségű kenderfélével, meg némi árpával. Bólintok egy kis időt hagyva az államnak az eséshez, miközben csípőre vágom a kezeimet és a füzethez lépek. – Tizenöt és tizenhat évesen cefrézünk – karikázom be az adott lépést, majd Marinara nézek. Sok sikert hogy leolvassa mi van az arcomra írva, mert én magam sem tudom elképzelni. Ami biztos, az egyszerű együttműködésünk közben elkezdtem jól érezni magam. – Lassan meg kell mosni a ribizlit és az édesgyökeret is – mutogatok a hátam mögött, amíg a gázra is vetek egy pillantást és az elcsent péksüteménybe harapok. Utóbbi növényt különben ez idáig sosem láttam élőben, de ezt jobbnak látom elhallgatni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Töprengések, elkalandozások, talán a legjobb barátaim voltak, így nem idegen érzés számomra, ha egy időközben tovább gurult gombolyag fonala után kell kapnom, mielőtt még elveszne. Felismertem az általam már komfortossá vált helyzetet, amibe Benett belecsöppen, és csak helyeslően bólintok egy apró mosoly kíséretében. Az lesz az. Félre biccentett fejjel hallgatom a történetet, amibe belekezd, majd végére érdeklődőn pislogó szemeim kikerekednek. Én is hallottam az állatkájáról, de kíváncsiságom hatására nem éppen a ketrecestül rázogatás ötlött az eszembe. – Eszementek, istenem… - rázom a fejem. – Jajj, elképzeltem, hogy velük történik ez meg. Szerintem cseppet sem találnák szórakoztatónak. – pillantásom a kisállatra téved, akinek közben a nevét is megtudom. – Ne csináld, legalább illik hozzá – teszem csípőre a kezeimet. – Jobb, mint egy Jenő, mondjuk – húzom el a számat és nagyon remélem, hogy nem pont így hívják a testvérét, vagy az apukáját, vagy én nem is tudom kiét.
– Libresszió – bólintok. – Mondjuk a kávézó csak nemrégen nyílt mellé - csípőre tett karom összefonom magam előtt. - Azért sem tudhatsz róla, mert nem a közelben hanem otthon, Tölgyhegyen van – és nem is sokaknak említettem. Aki jobban ismer, az tudja, hiszen a természetemet és jellememet jobban formálta a hely, mint a családom maga és most újra kétesnek érezem, hogy valóban olyan jó e nekem, vagy sem. És, nem ennek semmi köze a rellonos megjegyzéseihez.
– De, de, remélem így lesz – nézek újra a közelünkben ólálkodó Kamcsira. – Benett? Olyat lehet, hogy rárepüljön az alkaromra? – kérdezem óvatosan éppen csak a fiúra sandítva a kisállatról. Megvárom a válaszát úgy kérdezek vissza – Neked milyen terved van a szünetre?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A barna mosolyog, az agyam egy hátsó zugában beindul egy kósza gondolat. Azt hiszem soha, senkit nem sikerült még kiismernem. Nem a megfigyeléssel volt a gond, csak a magam módján értelmezve a jeleket a legtöbbször talajt fogok, így aztán már mindketten tudjuk, hogy kiismerni valakit, a részemről valóban lehetetlen próbálkozás.
 Hiába nyitom szóra a számat, visszacsukom. Meglep, hogy elhagyja felmelegített helyét és a csaphoz lép, na meg az is, hogy van még remény, ha nincs tisztában a kifejezéssel. Ezek szerint a barátja ilyesmire nem tért még ki, ami nyilván azért lehet, mert normális tizenhat évesek, de ezt a magyarázatot élből visszautasítom. Így is szürreális a napom. Felteszem az ujjam és a könyvbe kukkantok. -  Amikor szeszes italt főznek, általában az alapanyag melegítése közben a hő – az erjedés sem lehet Marina szótára része – cukrossá teszi. – fejezem be magamtól. – A magyarok emiatt szokták mondani, hogy "cefreszag" van – ujjaimmal a levegőt karmolom - amikor erős alkoholt isznak. Szerintem mindjárt érezzük mi is. Bár, még nem volt ilyenben részem.

Néhány óra múlva a falak közti teret fel is tölti ez a bizonyos technokol szag, ami okkal nem illatnak lett keresztelve. Mellé párosul Marina melódia szegény éneklése, de legalább már magyarul. Ő adja a talpalávalót, én pedig a szűréshez készítem elő a terepet. Csapatmunka a köbön. De nem bánom, így legalább minden az én kéz és észjárásom szerinti rendben zajlik. Épp a csuklómmal igyekszem egy arcomhoz tapadt hajtincset arrébb simítani, amikor Marina a vállát nyomó hatalmas problémákkal huppan a székre. Világos, szinte szürke szemem árnyalata a vacillálásommal változik. – Amikor kicsi voltam, azt énekeltem: „Álmaim kék vőlegény”, ahhoz képest neked jól megy a szöveg – nyomom meg a mondandóm végét. Apró sóhaj szökik ki ajkaim közt a felmelegedett levegőbe. – Álmaim kéklő egén, gyümölcsfáim tetején… - kezdek bele, a dallamot követve az első két sor végéig. – Most te jössz – biccentek és visszafordulok a fazékhoz. Megvárom Marina mit reagál, majd folytatom újabb két sorral. A Pálinka dalt tanítva főzök sört, egy jámbor, ámbár kerge dánnak. Valaki felkelthetne, ha pedig ezek után nem járok sikerrel, lőjön is le.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt