36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint

Oldalak: « 1 2 ... 23 ... 31 32 [33] 34 35 ... 41 42 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Drinóczi Babett Mirtill
INAKTÍV


a legkisebb Drinóczi
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 203
Írta: 2020. március 26. 08:21 | Link

Bence
április 3. | két óra közötti szünetben | öltözet – a talár alatt

Hangosan csapódik ki az átváltoztatástan terem ajtaja, és ezernyi negyedikes diák indul meg boldogan, hogy kipihenhesse az óra fáradalmait. A fiúk hangosan kiabálnak, a lányok pedig kacarászva szedik lábaikat; ki bájosan, ki csupán figyelemfelkeltés gyanánt. Elérkezett a negyedik évem az iskolában, de még soha nem vártam ennyire tanévet, mint most. Ivett barátnőm mellett sétálok kigombolt talárral, lágy mosollyal az arcomon. Hajam kiengedve, ami lezseren hullik alá vékonyka vállamra. Kék szemeimet szempillaspirállal tettem hangsúlyosabbá, illetve kevés pirosítót is tettem fehérszín arcomra. Ez valami új, ez valami más Babett. Kacagva hajtom le fejemet, miközben barátnőm a volt fiújáról beszél és arról, hogyha rá küldene egy féreggé változtató varázslatot semmi nem változna, mert a srác egy csúszómászó. Kacagásom végül mosollyá szelídül, miközben könyveimet erősebben szorítva mellkasomhoz szlalomozunk a többi diák között. Magam mellé tekintek barátnőmre – akinek hajkoronája most is a szivárvány minden színében játszik –, és megosztok vele néhány gondolatot arról, hogy mégis mit kellene ma délután csinálnunk, amire ő egy teljesen más irányba tekint, hiszen ex fiúja közelít felénk. „Mennem kell” hadarja nekem a lány, majd a tömeget kihasználva tűnik el egy pillanat alatt szemem elől. A vézna magas srác viszont megáll előttem, tekintete kétségbeesetten keresi Ivettet, de már sehol nem találja. Én nem szeretnék jobban belekeveredni, ezért összeszorítom ajkaimat, és dülledt szemekkel vonom meg a vállam, egy „sajnálom-szerű” mosolyt engedve felé.
Mélyet sóhajtok, majd megnyomva a némítás gombot fejemben sétálgatok tovább a folyosón, amíg el nem érek a bejárati csarnokhoz. Van még egy kis idő a következő óráig, ezért úgy döntöttem, hogy kihasználva a Nap fényét és melegét, kiülök a rétre, és olvasgatok egy keveset. Az oldalamat húzó feketére festett, bőr oldaltáskámhoz nyúlok, hogy átváltoztatástan könyveimet beletemethessem, amikor szinte beleszaladok valakibe. Unott arcomat emelem fel, hogy szokásos monotonmód elmondjam, hogy mennyire sajnálom a figyelmetlenségemet, azonban ismerős hang üti meg fülemet, sőt amikor megemelem barna hajkoronámat, kék szemeimet egy ismerős, szintén kék szempárba kell fúrnom. Az unottság felfedezhető zavarba csap át, így ügyetlenül táskám mellé ejtem tankönyveimet, amire halkan káromkodok egyet. Lehajolni készülök, hogy összeszedjem őket, amikor megüti a fülemet a randi szó. Lassan egyenesedek fel, és ha a pirosító nem lenne elég, még vörösebb lesz arcom, és érzem, ahogyan ez a pironkodás érzetté válik, ami végig égeti felsőtestemet.
Mi-minden rendben. Nálad? – kezdem teszetosza módon hangom túlvilágian cseng. Nagyot nyelek, s a beállt csendben lehajolok könyveimért. Ujjaim szinte elfehérednek, ahogyan gerincükre markolok, és felegyenesedek. Ismét Bence tekintetébe fúrom magamét, egy pillanatra szűkítve enyémeket, majd egy gyors mozdulattal a táskába rejtem a köteteket. – Jaaa, persze – „aznap este”, visszhangzik a fejemben a két szó, egy újabb meleg hullámot végig söpörve testemen. – Kaptam egy kisebb fejmosást – nyúlok vékonyka ujjaimmal nyakamhoz, amin zavartan simítok végig. Közben az ablakon keresztül törő napfény kíváncsian világít meg bennünket reflektorszerűn, amibe hunyorítva bámulok néhány másodpercre, majd a következő kérdésre villámgyorsan kapom vissza tekintetemet Bencére, s amikor meghallom a hiányoztál szót először ledöbbenek, majd halvány mosoly látszik megbújni vastag ajkaim szegletében.
Van még egy kis időm bűbájtanig – tekintek le színpadiasan törékeny bal csuklómat körbefonó aranyórámra. Természetesnek szántam, de zavaromban minden olyan esetlennek és mesterkéltnek tűnhet. Nyelek egyet, úgy emelem szempáromat Bence tengerkékjeibe. Majd végig kúsznak nyakán, és szemeimmel hunyorítva állapodok meg a levitás jelvényen. Lemaradtam valamitől? Először csak szájamat tátva mutatok finom mutatóujjammal a kitűzőre, majd végül a hang is párosul hozzá. – Levita?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2020. március 26. 12:05 | Link

Babu
Április 3. - kinézet (a talár alatt)

Tényleg viszonylagos jó kedvem volt, és ami még jobbá tette, az Babett. Kiszúrtam már egyébként messziről, ahogy felém jött, és a kigombolt talárja alatt felsejlett a ruházata is, amiben igen szexi volt. Te jó Merlin, mit csinál velem ez a lány? Amúgy meg látszik, hogy jön a tavasz, rügyeznek a pólók, szóval, kezdem igen kellemes-kellemetlenül érezni magam a kastélyban, ha lányt látok, főleg órák után. Nem tett jót nekem ez a szünet, csak beindította az eddig Masa által elnyomott férfiúi kíváncsiságomat más lányok iránt. Igazából, ha jól belegondolok, ez nem is volt akkora baj, mert most meg csak kapkodom a fejemet, és nem győzök nem rájuk gondolni. Már az is baj, ha csajokat látok? Nem lesz ez így jó... Ráadásul Babett még csinos is, kedves is, szép is... szóval simán zavarba hoz, és már tudom, hogy milyen az ajkainak az íze is. Ne jöjjek zavarba, mi? Azt hiszem kívülről elég lazának tűnt az odaköszönés, ő pedig belepirul, még sminken keresztül is átüt ez az érzése.
- Megvagyok, mondjuk rá - vonok vállat, és nézem, ahogy az imént kiejtett könyveiért nyúl. Nekem is ezt kéne tennem, de földbe gyökerezett a lábam és véletlenül a hátsójára téved a tekintetem. Annyira örülök, hogy van rajta talár, mert ez velem szemben szexuális zaklatás már majdnem. Jó, az egész lányközösség részéről, de mindegy! Éljenek a talárok!
- Fejmosást? Nem tudom mekkora lehetett, de még mindig szépen csillognak a hajszálaid - mosolygok rá, pedig ha merném, bele is nyúlnák azokba a hajszálakba. De nem tudom mi van velem, mitől vagyok ilyen bátor és izgatott. A szívem majd kiugrik a helyéről, és szerintem meg-megakad a hangom is. Belülről legalábbis így érzem. Kicsit arrébb mozdulok, ahogy látom, hogy a beszűrődő fénytől hunyorogni kezd, így talán kitakarom előle a napfényt, ha nem mozdul tovább. Az, hogy nem egyből jött ezzel, meglep egyébként, de mondjuk én is inkább a szétgombolt talárja alatti ruhát néztem meg először, így nem tudom hibáztatni emiatt.
- Hát, nem tudom, hogy jó ötlet volt-e, de Masa annak idején sok levitás tanulási módszert mutatott be,és ez által most is minden kiváló lett. Meg a, mikor még beadtam a kérelmem együtt voltam vele, szóval jó ötletnek tűnt -  vonok vállat túlságosan könnyedén, egyáltalán nem értem mi van velem. Talán kellett nekem ez a szakítás, hogy kicsit kitörjek a túl szerény és túl kedves Bence sztereotípiámból? Pedig Babu egyáltalán nem semleges nekem, remélem minimum összebarátkozunk még jobban, mert... jó csaj és aranyos. Fogalmam sincs, hogy miket beszélek, de nagyon örülök, hogy nem hallja senki más ezt.
- Persze remélem nem emiatt ment tönkre a Levita, hogy én jövök... de jó hír, hogy többet találkozhatunk, ha lesz kedved, meg tanulhatunk, bosszanthatjuk Iza mamát, ilyenek - kacagok fel hirtelen. Azt nem mondom, hogy nem válaszolt egy kérdésemre és egy meg nem kérdezett kérdésemre. A randira és arra, hogy hiányzott, ezek szerint én nem annyira. Hát rendben, ez van. Nekitámaszkodok a hideg kőfalnak és fürkészem a tekintetét. Kezd kicsit kínossá válni ez az egész, mert nem nagyon tudok mit mondani neki. Ez a találkozás nem úgy indult, mint eddig, ugye nem váltunk barátokká, vagy kerülgettük egymást és összejöttünk vagy ilyesmi, hanem szinte egyből megcsókoltam. Ott úgy éreztem, hogy így kellett tennem és nem is bántam meg, talán ő sem. Szóval a végével kezdtünk, vagy most mi van? A lányok nagyon össze tudnak zavarni. A bal kezemmel elkezdem masszírozni egy kicsit a tarkómat, nem megy ez nekem zavarba jövés nélkül, sajnos.
- Mesélj valami jót, mit csináltál a szünetben? - elveszem a kezem és a könyököm letámasztom az ablakpárkányra, a tenyeremmel pedig megtartom a fejem. Ajj Babu, de csinos vagy ma!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Drinóczi Babett Mirtill
INAKTÍV


a legkisebb Drinóczi
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 203
Írta: 2020. március 26. 13:16 | Link

Bence
április 3. | két óra közötti szünetben | öltözet – a talár alatt

A hangzavar egyre feszültebbé tesz, ezért karba tett kézzel ácsorgok tovább Bence előtt. Nem vagyok túl közel, de nem is vagyok annyira távol tőle, hogy esetlegesen azt éreztessem nagyobb távolságot szeretnék tartani kettőnk között. Vagyis… mi? Mit akarok egyáltalán érzékeltetni? Sok ismerős sétál el mellettünk, valaki Bence ismerőse, néhányan meg az enyémek, így többször kell egy-egy köszönéssel megszakítani a beszélgetést. Nem mintha annyira szószátyár volnék. Bólogatva, gyengéd mosollyal hallgatom, hogy megvan, jól van, de valami mégis olyan más. Egy pillanatra nem hiszek neki vagy nem is értem, hogy miért állunk így egymással szemben. Engem is megtámad a kétely, miszerint egy megbánt éjszaka emlékeként él a fiúban az „aznap este”. Szomorkás tekintettel nyelek egyet, és egy erősebb levegőáradat távozik tüdőmből mazsolányira zsugorítva légzőszervemet.
Aha – válaszolok végre, s teszek felé akaratlanul egy lépést, szinte suttogni szeretném, nehogy mások fülébe jusson. Pajkos fény csillan kékjeimben, és egy újabb ismerősnek biccentve lépek közelebb Bencéhez. – Nővérem nem volt elragadtatva a látványomtól – bandzsítok egyet játékosan arra utalva, hogy nem voltam szomjas „aznap este” a jónéhány sörtől, amit bepusziltunk a stégen. A dicséretre ismét elakad a szavam, és mesebeli tekintettel érek hajzuhatagomhoz. Egy halk „ó” hagyja el ajkaimat, és kékjeim egy „köszönömöt” is küldenek a szőke fiú felé. Összezavarodtam.
Ekkor meghallom Masa nevét, s mintha egy jól célzott ütést kapnék gyomromba. Úgy érzem, valóban össze is görnyedek, pedig csupán belső feszültséget szült a leányzó neve. Miért is? Ezt a kérdést megválaszolatlan hagyom keringeni koponyámban a többi Bence-okozta kérdőjellel együtt. Azonban arcom nem tud hazudni. Ajkamba harapok egy kelletlen fintor kíséretében, amit a fiú vállvonása varázsol el onnan.
Tiszta sor – mondom megértő hangnemben, pedig egyáltalán nem tudom, hogy mit kellene erre mondani. Hangom mégis hitelesen cseng, még ha tekintetemben mindig felfedezhető az a furcsa csillogás, amit én magam sem tudok megmagyarázni. Lélegzetvételeim egyre erősebbek, mintha levegőért kellene kapkodnom, elvégre már a második olyan fiúcsoport sétál el mellettünk, akik összesúgnak kettősünk látványán. – Ismered őket? – mutatok utánuk, majd kérdem ártatlannak szánt hangsúllyal.
Bence a Levitában. Elgondolkodóan húzom el vöröslő ajkaimat, miközben szemeimet szűkítve indulok meg a fiú mögött, majd mellett az egyik közeli ablakhoz. Furcsa ez a magabiztosabbnak, érettebbnek ható Bence. Még akkor is, ha ezzel olyan titokzatossá teszi saját magát, hogy nem is tudom hová tenni a kettőnk ügyét. Van egyáltalán akármilyen ügyünk is együtt? Felkacag. Elmosolyodok. A szokásos forgatókönyv. Ajkaira tekintek, ahogyan ő a falnak támaszkodva figyel engem. Ez nem kínos. Ez szuperkínos. Ugyan kevésbé vagyunk már kitéve a diáktársaink kíváncsi vagy éppen értetlen tekintetének, mégis zavarban érzem magam. Megtámaszkodnék a párkányon, de mellé nyúlok, így úgy csinálok, mintha szoknyámat szeretném megigazítani, így kicsit arrébb húzom taláromat. Ennek következtében egy pillanatra több mutatkozik combomból. Hirtelen nyúlok oda, és húzom lejjebb a ruhadarabot, riadt tekintetem Bence kékjeibe fúrom. Felejtsük el…
Nem sok mindent – kezdem, s közben szempárom folyamatosan a fiú mozdulatait követi. Ahogyan az ablakpárkányra könyököl, és rám néz ismét megcsillan valami a tekintetében, ami újra összezavar. – Barátnőm volt nálunk, én voltam náluk – folytatom, majd torkomat köszörülve nézek el a diákok irányába. Elmosolyodok saját esetlenségemen, és azon, hogy valóban mennyire unalmasan hangzik, amikről beszélek. Nem csoda, hogy Bence lassan elalszik. Szelíd mosollyal fordulok hát vissza felé, s ugyanabban a könyöklő pozícióban találom, amire ellágyul tekintem, és a párkánynak dőlök hátsómmal, így Bence a bal oldalamra kerül. Bambán tekintek le rá, és megigazítom ismét neveletlen taláromat, hiszen ahogyan egymás elé helyeztem lábaimat, újfent elmozdult helyéről. – Igen – mondom halkan, majd ismétlem meg, amit ő mondott. – Többet találkozhatunk – szünet. – Tanulhatunk is – szünet, és közelebb húzódok alig észrevehetően. Bal kezemmel támaszkodok magam mellett a párkányon, Bence könyökétől nem messze. Zavaromban kopogok egyet, majd még egyet a párkányon a beállt csend okozta szorongás miatt. Ajkamba harapok és Bence irányába fordítom pirospozsgás arcomat. – Mmm… van már programod tanítás után? – halkan kérdem, suttogom a levegőbe, a szemkontaktust szigorúan tartva.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2020. március 26. 15:34 | Link

Babu
Április 3. - kinézet (a talár alatt)

Elhúzom a számat. és még el is fordítom a fejem, ahogy a fejmosásról beszél, amit a nővérétől kapott. Hú, hát nem lehetett semmi, ha még meg is említi.
- Most azon kívül, hogy vizes voltál, pityókás, meg nagyon éjjel volt, mi baja lehetett még veled? - mondom vigyorogva, majd kuncogni kezdek. Hát mi más, nem igaz? Biztos én is kiakadnék, ha így jönne haza a húgom, pedig ő csak a húgom, nem egy felelősségteljes személy, mint a nővére lehet. Persze azt sem tudom, hogy hány éves a nővére, de az biztos, hogy felnőtt, mert ugye Babu is felnőtt lett, szóval...és akkor miért nem a szülőktől kapott fejmosást... Hmm, lehet, hogy máshol laknak, vagy ilyesmi? Majd egyszer megkérdezem, ha úgy lesz. Nekem is muszáj volt felhoznom Masát, igaz? Ó, hogy nem tudom kiverni őt a fejemből, de most tényleg így volt, ezek miatt jelentkeztem át hozzájuk. Az meg, hogy Babett is Levitás, tökre nagy szerencse, mert imádom őt is! Meg ugye Karcsi is erre kószálhat valahol, meg... mintha ezen már elgondolkodtam volna az előbb... Csak bólogatok a fura válaszára, mert mi az, hogy "tiszta sor"? Ennyi, kész? Átjöttem, mert indokolt volt és nem hű de kár, vagy hű de jó?
- Kiket? - kapom a fejem oldalra, ahol pár srác sugdolózik. Az egyik felénk néz, de hogy oda pillantok, elkapja a fejét és mondd valamit a többinek, aztán röhögés. Rajtunk röhögnek, vagy már kombinálnak? Vagy rajtam és a kék taláron? Kit érdekelnek, amikor itt van Babu?!
- Gőzöm sincs kik voltak - vonok vállat, miközben a barna hajú csajszikám szoknyát igazgat. Persze jobban kinyílik a talár, én meg olyan zavarba vagyok, mint a sün, aki elbújik az avarba. De az a mákom, hogy talán ő is, legalábbis a kapkodó mozdulataiból erre következtetek. Bekövetkezik némi szünet, de gyorsan megtöröm, mert nem akarom, hogy Babett ne lássa, hogy mennyire jól és lazán kezelem a helyzetet. Ja, ahogy azt a Béla elképzeli... mármint a macsek, a Levitában. Jól van na, igyekszem eleget tenni magamnak, de ha nagyon megnézne valaki, nem hiszem, hogy nem venné észre. Babett meg engem fixíroz, és én meg furán zavarba jövök. Miért van ez, ha egy szép lány rám néz, azonnal bepánikolok? Pedig annyira nem is, mert nem szaladtam el, csak úgy érzem, hogy lever a víz, vagy éppen görcsbe rándul a gyomrom. Azon is gondolkodtam már, hogy mit kezdjek a csókunkkal. Szerintem az már veszett fejsze nyele, mert ha azzal kezdek, akkor oké. De nem éreztem úgy, hogy lenne jogom rá, hiszen nem jöttünk össze vagy ilyesmi. Bárcsak úgy lett volna... te héj! Miket beszélsz jóember?! Be voltál baszcsizva, hogy trendi legyek, az nem egészen te voltál. Vagy egészen én voltam? Ki érti ezt egyáltalán? Annyi biztos, hogy jó fej és jó vele dumálni, szóval... szóval mi? Hagyjuk!
- De legalább a tesód idegeire mentetek? Mondd, hogy nem tanultatok csak! És mondd azt is, hogy Levitás lettem, nekem sem kell minden percben tanulnom, mert kinéznek a közösségből - mosolyodok el, mert a sztereotípia ezt mondatja velem, de tudom, hogy a levitások nem ilyenek. Nézz csak Masára, na ő nem bezárkózós tanulásos fajta, vagy nézz csak... ööö, Márk nem ér és öhm... Karola. Ő biztos nem tanul, nem igaz? Gyorsan elmondom, hoyg mit csinálhatnánk együtt, és mindenre megkapom a zöld lámpát, jééj! Hirtelen hogy lettünk ilyen közel egymáshoz megint? Beharapja az ajkát is, vörös riadóóó! Ezek al ámpák, ma megviccelnek. Ú, de szexi most, Merlin kegyelmezz! Egy pillanatig - vagy kettőig-, csak pislogok a kérdésén, majd észbe kapok, hogy nem árt rá válaszolni.
- Nincs, ráérek. Tudsz valamit ajánlani? - csak ne azt, hogy ma van a pizzériában akció és ha gondolom ott kajáljak. Kivéve, ha vele, mert az ugye más. A pillantásom kíváncsian fúrja az égkék szemeibe magát, a fejem alól elemelem a kezemet és leteszem az ablakpárkányra. Az ujjaink majdnem összeérnek, talán csak pár centi a híja. Amint ezt észreveszem egy zavart pillantással, összébb húzom őket, így marad egy ideálisnak és nem tolakodónak tűnő 3-5 cm. De nem oda figyelek, szóval ezt csak gondolom. A szívem viszont majd kiugrik a helyéről, a válaszra várva, a torkomban pedig ég a beszorul levegő, amiért visszatartom a lélegzetem.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Szilágyi Miklós
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 4
Összes hsz: 4
Írta: 2020. március 26. 17:12 | Link

Eltűnődik, hogyan is keveredett ő ide. Nem érti, azóta sem. Az rendben van, hogy csinált néhány furcsaságot kisgyermekként, például egyszer a finomfőzeléket, ami szerinte egyáltalán nem finom, felkente a plafonra úgy, hogy közben az etetőszékben ült. Egyszer pedig a bátyja macskáját etette meg, amikor nagyon nyávogott, pedig még fel sem érte a szekrényt, amiben a konzervet tartották. Már óvodás korában megtanult olvasni, teljesen egyedül. Bár igaz, hallott már ilyenről, és nincs tudomása, hogy az illető varázsló lenne. A családja is teljesen ledöbbent. Sem a bátyja, sem szülei, de még csak az ükszülei sem voltak varázslók. A húga még lehet, ő most hat éves, kezdi az általános iskolát. Reméli, hogy egyszer majd itt, a Bagolykő falai között találkozhatnak. Már most hiányzik neki az egész családja, de csak kibírja valahogyan. Főleg, hogy itt egy csinos, kedves lány, aki talán a társa lehet majd erre az időre, talán nem lesz olyan egyedül, mint ahogyan azt elsőre gondolta.
 - Olyan, mintha a szemed színéről kaptad volna a vezetékneved. - Mondja a lánynak, miközben a nagy és nehéz táskáját a sajátja mellé viszi, a lépcsőre.
- Pedig ez lehetetlen. Ugye? - Kérdezi felhúzott szemöldökkel. Mikor észreveszi, hogy a lány szinte ki sem lát a haja mögül, bátorkodik közelebb lépni és elsimítani a haját.
- Bocsánat, én nem is tudom... - Szabadkozik végül, s tesz egy lépést hátra.
- Csak úgy láttam, hogy nem látod, hogy...mármint engem. Hülyeségeket beszélek, igaz? - Mosolyodik el végül, s inkább a táskákat nézi. Aztán újra a lányra veti pillantását.
- Mi van a táskádban, hogy ilyen nehéz? Én nem hoztam túl sok dolgot. A könyveimet, persze, meg a varázspálcámat, némi ruhát. Lehet, hogy fel sem készültem igazán. Te biztosan jobban felkészültél erre az egészre. A te családod varázsló? Hogyan kerültél ide? Milyen érzés volt, amikor megkaptad a levelet? Mit szóltak a szüleid? Van testvéred? Ők is varázslók? Honnan jöttél? Milyen tantárgyakat vettél fel? - Árasztotta el kérdéseivel szegény lányt, majd rájött, hogy talán ezt nem így kellett volna.
- Bocsánat, egy kicsit izgulok, hogy mi fog itt velünk történni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Balaton Eszter
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 5
Összes hsz: 5
Írta: 2020. március 27. 09:16 | Link

Ahogy próbáltuk Miklóssal felfedezni a dolgokat, nagyon féltem. Minden annyira ismeretlen. Nagy, és vastag falak, ki tudja mi vagy ki rejtőzik mögöttük. Olyan ez a ház, mint egy labirintus. Pedig csak egy sima lépcsőn járunk. De már ez titokzatos. Dehát anya akarta, hogy idejárjak. Megírta a végrendeletében, amit még betegágyán íratott le mamával. Mindegy. Most mással kell törődnöm. Azt írták a levélben, meg kell találnom a megfelelő utat...
-Ööö, azt mondtad víz színű a szemem? Ezt majd egyszer emesélem, hosszú.- s mosolyog a fiúra. - Miklós, mindent megbeszélünk még ma egy tea mellett, van nálam, - s kacsint egyet- de most találjunk végre itt egy lelket, aki segít nekünk eligazodni. Olyan ez, mintha tűt keresnénk a szénakazalban.. Mellesleg, te ajánlotta fel, hogy hozod a táskákat.. Lett volna egy praktikus megoldásom...-s széles mosoly jelenik meg arcán.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. március 27. 11:52 | Link

Eszter és Mikós
a tanév első napján


Viszketett a bőre a talár alatt, gyűlölte ezt az egész hacukát, de amit muszáj volt, azt muszáj volt. Ma kibírja, aztán úgysem veszi fel többet. Lent hagyta a bejárati csarnokban az egyik táskáját, igazából csak azért indult el, visszafelé jövet azonban meghallotta a két elsős között folyó beszélgetést. Nagyot sóhajtva odament és megkocogtatta a kislány vállát.
- Én szívesen segítek, ha megmondjátok mit kerestek. Nem olyan nagy ám ez a kastély, mint tűnik - eresztett meg kedves mosolyt a két újonc felé. Semmi kedve nem volt egyébként most velük bájologni, de nem tudott volna úgy elmenni mellettük, hogy ne szólítsák le, szóval jobbnak tűnt, ha saját maga ajánlja fel segítségét. Így hátha még előnyei is származhatnak abból, ha jó benyomást kelt bennük.
Ráadásul visszaemlékezett arra, hogy ő mennyire el volt veszve, mikor először itt járt. Baromi nagy volt a kastély, minden máshol és szinte lehetetlenség volt kiigazodni. Még most is maradtak számára kiaknázatlan helyek, olyan termek amelyek létezéséről nem tud, vagy nem is gondolta, hogy ilyen egyáltalán lehetséges. De biztatásként sokkal jobban hangzott, ha az ellenkezőjét állítja, hiszen így legalább nem ijeszti halálra a két gólyát rögtön az első napon. Számtalanszor el fognak tévedni, rossz órára nyitnak be és lehet, még a saját klubhelyiségüket sem találják. Sárival ez egyszer tényleg megtörtént, órákig bolyongott a kastélyban, de az Eridonba végül egy felsőbb éves lány segített visszatalálnia.
- Egyébként Sári vagyok, Eridonos - mutatkozott be, ha már itt volt. Fontos volt, hogy megismerjék a nevét, valószínűleg hallani fognak még róla. Főleg, ha netalántán valamelyikük az Eridont gyarapítja.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Drinóczi Babett Mirtill
INAKTÍV


a legkisebb Drinóczi
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 203
Írta: 2020. március 27. 12:09 | Link

Bence
április 3. | két óra közötti szünetben | öltözet – a talár alatt

Most rajtam a sor, hogy felnevessek, hiszen lelki szemeim elé kerül a kép a stégen. A nevetések, a találkozó tekintetek. Igaz, kissé homályos néhány kép. Mint amikor készítesz egy képet a fényképezőgéppel, de kisebb kosz van a lencséjén. Elgondolkodóan sóhajtok egyet, sőt inkább felhorkanok, és kacagásom lágy mosollyá alakul, miközben fejemet csóválva fúrom kékjeimet Bence tekintetébe. Vonásaim arról árulkodnak, hogy talán mondani szeretnék valamit, amit nem merek. Így a sóhaj távozása után szólásra nyitom ajkaimat, de érezhető, hogy mégsem azt mondom, ami a koponyámban van. Egy picit közelebb hajolok, de nem nézek a fiú szemeibe, csupán elnézek mellette a távolba, miközben lélektükreim egyik sétáló diákról a másikra ugranak. Lassan nyitom fel ajkamat, miután rózsaszín nyelvemmel megnedvesítem azt.
Ez nem elég? – utalok arra, hogy több mindentől elázva jelentem meg nővérem ajtajában. Erre ismét felnevetek, és visszahúzódok abba a pozícióba, amiben eddig is ácsorogtam. Az ismeretlen tanulótársak felé emelem arcomat, majd vissza Bencére. Nyugtalanító, hogy nem ismerjük őket, mégis minket néznek. Ismét karba tett kézzel nézelődök tovább. Bence tényleg jól kezeli a helyzetet. Talán nekem is itt lenne az ideje, hogy felnőttmód viszonyuljak a kapcsolatunkhoz, de annyira nehéz. Tartok a fiúktól. Mindig is tartottam. Ezért nincsen Dai-on kívül egy olyan hímnemű sem, akivel tartanám a kapcsolatot. Boldizsár – nővérem ex férje – jól elintézte ezt bennem egy időre. Még ha tudat alatt is gondolok rá néha. Megrázom fejemet, és újra Bencére tekintek.
Dehogy – csóválom meg fejemet. – Gerda nagyon jó fej – mosolyodok el testvérem gondolatára. Aztán egy pillanatra elkomolyodok, hiszen eszembe jut Ivett minden tanácsa. Elmondtam neki, ami a stégen történt, persze. Sokat beszélgettünk róla, de nem gondolnám, hogy ezt Bence orrára kellene kötnöm. Ezért ismét zavart mosoly jelenik meg arcomon. – Beszélgettünk erről, arról – zavart mosolyom sejtelmessé válik, s tekintetem lecsúszik a fiú zárt ajkaira. Furcsa érzés, hogy azok valaha az enyémre tapadtak. Sóhajok hangja erőszakolja belső füleimet, közben tekintetem egyre homályosul, majd… Babett, fókuszálj, kérlek!Ez eléggé sztereotipikus, nem gondolod? – válaszolok a levitásokról alkotott gondolatmenetre, de pajkos mosoly jelenik meg vastag ajkam szegletében. Csak piszkálom természetesen. Én sem vagyok a kitűnő tanuló, habár vannak tárgyak, amiket kifejezetten szeretek, és még szabadidőmben is szeretek velük foglalkozni. Apám mindig azt mondja, hogy keményen kell tanulni annak érdekében, hogy a jövőnk biztos legyen. Tinédzser aggyal elég nehéz ezt felfogni, de próbálom kihozni a legtöbbet magamból. Amikor éppen nem veszik át a hormonok a hatalmat felettem. – Nem fognak kinézni – tekintek el a távolba, majd lassan vissza Bencére. – Ha mégis, akkor meg maximum ketten leszünk – harapom be ajkaimat, és nézek nagyon mélyen Bence tekintetébe. Amikor érzem, hogy szívverésem felgyorsul, nyelnem kell egy hatalmasat, és zavartan kapom el kékjeimet, hogy a díszes márványpadlót kezdjem vizsgálni. Annyi hülyeséget beszélek, annyira zavarodott minden egyes szavam. Vajon azt gondolja, hogy nem érdekel engem? Érdekel? Miért nem reagáltam a randi említésére? És miért hagytam szó nélkül azt, hogy hiányoztam neki?
Kezünk alig pár centire fekszik egymástól, s ettől érzem, ahogyan vágyakozó lüktetés indul meg ujjbegyeimben. Szinte teljesen elzsibbadnak olyan érzést keltve, mintha egy teljesen idegen testrész kapcsolódna az ujjaim többi részéhez. Itt az idő, Drinóczi; reagálj azokra, amikre eddig nem mertél. Szedd össze magad! Egy ideg mozgatja meg bal kezem mutatóujját, és szívem szerint megindítanám a fiú keze felé, de mégsem teszem. Nézem a fájdalmasnak érzett távolságot közöttük, majd kiskutya mód oldalra döntöm a fejemet, és ujjaimmal mindenféle alakzatot rajzolok a párkányra.
Arra… - elmegy a hangom egy pillanatra, de torkot köszörülök. – Arra gondoltam, hogy – szünet. – Hogy…. tudod… - szünet, és megjátszott nemtörődömséggel vonom meg vékonyka vállaimat. – Hogy csinálhatnánk valamit tanítás után – nyelek egyet, majd kékjeimet Bence szemeibe fúrom. – Együtt – fújom ki végre a levegőt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szilágyi Miklós
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 4
Összes hsz: 4
A váratlan vezető
Írta: 2020. március 27. 13:58
| Link

Sára és Eszter


~ Majd egyszer elmeséli? Mit? Hogy hogy lett Balaton a vezetékneve? Vagy tényleg azért lett az, mert kék a szeme? Vagy azért lett kék a szeme, mert ez a neve? Nem, az már tényleg lehetetlen lenne. Vagy mégsem? Nem értek semmit ebben az egész varázsvilágban. Pár hete még felvételiztem egy középiskolába, azt hittem, oda fogok járni, most meg talárosok és süvegesek között mászkálok egy akkora kastélyban, ami a térképre nem fér rá, mégis itt van. És nem tud róla senki. Vagyis de, de nem olyanok, mint például más rokonaim a szüleimen kívül. Arról sem tudnak, hogy egyáltalán a varázslat létezik. Valami hülye hókuszpókusznak tartják az egészet, még a boszorkányüldözésekről is alig tudnak valamit, ami pedig a nép orra előtt zajlott, még sem egészen úgy történt, ahogyan azt látni lehetett. Ők csak a női magazinban olvasgatják a horoszkópokat, már aki hisz benne, meg nézik a telejósdát a tévében. Hát most komolyan, hogyan lehetséges ez? ~
 Talán egy cseppet túl gondolja ezt az egész helyzetet. Még azt sem vette észre, hogy Eszter már mással beszélget. Egy lánnyal, aki láthatóan idősebb náluk, de nem sokkal. Talán negyedikes lehet, vagy ilyesmi. Egy biztos: erről az egész világról, a kastélyról, a diákokról, tanárokról biztosan többet tud náluk, és ez most nem elhanyagolható szempont, különösen az ő helyzetében. Köszöntsük hát akkor kellőképpen.
 ~ Próbálj meg úgy viselkedni ezúttal, mint egy céltudatos diák, nem mint egy beszari elsős. Köszönöm. ~ - Próbált gondolataival saját magára hatni, majd végig nézett a lányon. Sárin. Hiszen éppen most árulta el a nevét.
- Szia! - Köszönt ő is és egy határozott mozdulattal kezet nyújtott a lánynak. Aztán rájött, hogy nem biztos, hogy ezt így szokás és az illem sem biztos, hogy így diktálja, lehet, hogy neki kell előbb nyújtania, ha kell egyáltalán. Ez után úgy tett, mintha mindenképpen meg kellene vakarnia a feje búbját, s ettől úgy érezte magát, mint egy kismajom az állatkertben. Bele is pirult rendesen és zavartan mosolygott tovább csendben.
- Miklós vagyok... - Motyogta halkan, majd megpillantotta a ház jelét a lány talárján.
Lehajolt a táskájához, kihúzta a cipzárt és kutatni kezdett benne, nem is akár hogyan. Először csak a keze tűnt el könyékig, aztán már a feje sem látszott ki belőle.
- Pedig itt volt valahol. Ide tettem... - Morogta bele a táskába, s egyszer csak előbújt belőle saját talárjával a kezében. Azon is az Eridon címere foglalt helyet. Azt hitte, hogy ezúttal majd mond valami igazán frappánsat és jól bevágódik mindenkinél, de csak mosolygás lett a vége, s talán így ezzel jobban is járt mindenki, kiváltképp ő maga.
~ Ennyi erővel meg is mondhattam volna, hogy én is Eridonos vagyok, hiszen ő is most mondta, épp az előbb. De lehet, hogy nem is érdekli igazán. Vagy érdekli, csak nem most, ebben a helyzetben. Vagy éppen azért mondta, hogy mi is áruljuk el. ~
Így morfondírozott magában, majd megállapította, hogy ennek semmi értelme és ismét csak túlgondolja az egészet, ahogyan legtöbbször szokta.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lóránt Bence
INAKTÍV


MT (marha tehetséges)
offline
RPG hsz: 581
Összes hsz: 1794
Írta: 2020. március 28. 14:40 | Link

Babu
Április 3. - kinézet (a talár alatt)

Vállat vonok a kérdésre nevetve, úgy érzékelem, hogy az övé is költői volt. Hiszen azért úgy hazamenni, miközben jól érezte magát nem lehetett semmi. De talán a nővére sem ette meg élve, ja az biztos, hihi, mert itt van. KÖzben páran megbámulnak minket, de szinte rájuk sem hederítek, nem tudom kik azok. Vagy ha igen, nagyon kommandósan csinálják, hogy ne ismerjem fel őket. Amúgy is jobban érdekel ez a barna hajú tünemény itt előttem, aki előtt hulla nagy zavarban vagyok, de legalább nagyjából el tudom rejteni ezt előle. De most tényleg kínos a szitu, korábban akkor találkoztunk, amikor megcsókoltam a szülinapján. Most meg itt.. Nem volt folytatása eddig a dolognak és azért eltelt jópár nap. Remélem nem veszi úgy, hogy csak úgy megcsókolok bárkit, mert sörözök. Tuti nem úgy van, mert akkor már a haverokat már rég lecsókolgattam volna, és kiderülne, hogy rejtett melegség van bennem. Na, ez még viccnek is rossz, szóval maradok az égkék szemű szépségnél és próbálok kihozni valami értelmeset magamból.
- Á, akkor azért vagy életben, mert Gerda jó fej - viccelődök, akkor mégsem kellett igazán tartani a nővérétől, akiről most már tudom azt is, hogy Gerdának hívják. Ami ciki az, hogy Babett vezetéknevét nem tudom, pedig akkor, ha esetleg ide jár a tesója is, be tudnám azonosítani. Mondjuk Gerdából sem lehet túl sok, nem egy Szilvi, vagy egy Katalin, akivel már bajba lehetnék, ha keresgélnem kellene. De miért is akarnám megismerni a tesóját, ha még Babut sem ismerem? Ajj Bence, kis lépések, kis lépések.
- Ó, kibeszéltétek a pasikat, tudom én - erről-arról, mi? Jaj, olyan cuki ez a lány, de végül is miért mondaná el nekem? Én sem mondom el senkinek, amit például Márkkal beszéltem annak idején. Persze ő nem a barátom, de... lehet már nem is lesz, mert most biztos gyűlöl, hiszen én lehetek a hibás, hogy szétmentünk. De legalább örülhet most már annak, hogy "nem ólálkodok a húga körül".Olyannyira nem, hogy százméteres ívben kerülöm el, ahogy csak tudom.
- Dehogy. Én tudom, hogy ti... izé mi, csak a könyvtárban gubbasztunk és játékos vetélkedőkkel oldjuk meg a házit és akinek nem lesz meg a K, az ki lesz közösítve év végére - vigyorgok, mert tudom ám, hogy játszik velem. Miközben észbe kapok, hogy a kezeink túlzásba estek tudtunk nélkül és Babu megnyugtat közben, hogy tévedek amúgy, mert ő sem egy kiválóság. Hát, nézőpont kérdése, szerintem mellben elég erős... Bence, moderáljad magad most már! Tavaszodik, bocsánat, már mondtam!
- Oké, abban benne vagyok, mert veled nem unatkoznék, Babu - ugye-ugye, meg tudok én jegyezni beceneveket, ha kell, ha nem. Az most mellékes, hogy arra nem emlékszem, hogy ő mondta, hogy így becézhetem, vagy én találtam ki a söröktől serkentett sérómban. Viszont teljesen meglep azzal, hogy rákérdez, hogy ráérek-e órák után, vagy nem. Bolond lennék nemet mondani, és fogalmam sincs, hogy mire gondol. A felsoroltakon elgondolkodik, én meg csak kínlódva nézem odabent, hogy vajon mit talált ki. Persze odakint neki az látszik, hogy nagyon kíváncsi vagyok. Oké, ezt nem nehéz megjátszani, mert tényleg nagyon érdekel, hogy hova hívna. Megyek bárhova, még szép!
- Ühhüm - kicsit lassan mondta meg a semmit, de most mit mondhatnék még. Szerintem ciki lenne még egyszer megkérdezni, hogy mit csinálnánk konkrétan, mert nem akarom, hogy rosszallóan gondoljon rám.
- Oké, rám számíthatsz. Üzensz, vagy talizzunk valahol mittomén háromkor? Jót fog tenni egy kis levegőzés, vagy ilyesmi. Tuti kitaláltál valami csibészséget - ördögi vigyor terül el a képemen, úgy nézek rá, mintha tudnék valamiről, pedig gőzöm sincs. De talár nélkül jön, ebben a cuccban, "ó máj gád" Pista! Benceeee!!! Oké, oké, dumálunk úgyis csak, vagy ilyesmi. Lassan mennünk kell, ha oda kell érni a következő órára, úgyhogy egy sóhajjal egyenesbe hozom magam, eldőlve a faltól.
- Akkor délután és - hirtelen lépek hozzá közel és melegen megölelem, jó szorosan. Vigyorogva engedem el és odaszólok, miközben körbenézek, hogy merre is kéne indulnom, mert elveszett a tér és az idő. - Örülök, hogy újra találkoztunk, Babu - vigyorom százkarátos, és rájöttem, hogy elcsesztem. puszit kellett volna adni neki, de erről lekéstem, és most már égő lenne. Very égő! Szóval mosolyogva indulok abba az irányba, amerről ő jött, néha visszapillantok és magamban pedig megpróbálom lenyugtatni a szívverésem, amit az előbbi ölelés nagyjából kétszázra vitt fel. TE.JÓ.MERLIN! El kell gondolkodnom ezen, hogy mit okozott az, hogy Masa szakított velem. Nem vagyok normális!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

A legjobb postairón a környéken.
Balaton Eszter
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 5
Összes hsz: 5
Azt hittem senki sem segít..
Írta: 2020. március 29. 18:25
| Link

Láttam Miklós szemében, hogy nem volt megelégedve a válaszommal. Nagyon kedves és aranyos srác,d9s most sajnos nem tudtam teljesen ráfigyelni. Most az volt a fontos, hogy találjunk valakit, aki segít nekünk. Ahogy így morfondíroztam, jött egy nagyon csinos lány. És megszólított minket. El sem hittem. Hogy lehet az, hogy egy gondolom, felsős lány hozzánk szólt.
S akkor bemutatkoztunk egymásnak. Kiderült, hogy Eridonos. Kicsit megirigyeltem, hogy az. Miklósnak azért lehet mégiscsak többet tud majd  segíteni. De remélem engem sem hanyagol el a segítés terén. Azért mégsem lehettünk neki unszimpatikusak.
- Sári, meg tudnád nekünk mutatni mi hol található.? Annyira elveszettek vagyunk. Vagy tudnál mutatni egy térképet, amin rajta vannak a helyiségek.?- kérdeztem kíváncsian.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vizsnyiczky Heléna Sára
INAKTÍV


a lány, aki lángralobbant
offline
RPG hsz: 375
Összes hsz: 758
Írta: 2020. március 29. 21:00 | Link

Eszter és Mikós


Őszinte meglepettség tükröződött a lány szemében, ahogy megszólította. Végül is, lehet ő is meglepődött volna, hogy csak így a semmiből megszólítja valaki és rendelkezésére áll szolgálataival. Arra sajnos nem ért rá, hogy az egész kastélyon keresztül vigye a két újoncot, de annyi talán belefért, hogy azokat megmutassa, ami útba estek az Eridon felé vezető úton.
- Hát, ha mindent nem is tudok megmutatni, néhány dolgot talán meg tudok mutatni. - El is indult volna, de a Miklós néven bemutatkozó fiú elkezdett turkálni a táskájában. Nagyjából derékig eltűnt az aprócskának tűnő hátizsákban, mire megtalálta Eridonos talárját.
- Üdv nálunk, remélem jól fogod érezni magad - köszöntötte mosolyogva a srácot. - És te melyik házba kerültél? - kérdezte a leányzótól, nehogy rosszul érezze magát emiatt. Fontos, hogy még most az elején tudatosítsa bennük, hogy bármennyire is elveszettnek érzik magukat, azért jó helyre kerültek.
- Na gyertek... - intette magával a két gyereket kedvetlenül. Megmutatta az elsőn a nagytermet és a könyvtárat. Aztán felmentek a másodikra, ahol a gyengélkedőt és a társalgót tartotta lényegesnek. Megmutatott néhány termet is, hogy tudják, hogy melyik órát hol tartják.
Útba ejtettek néhány helyet még, de nemsokára elérkeztek az Eridon elé, úgy döntött, innen nem kíséri tovább őket.
- Nos, remélem tudtam segíteni, további jó felfedezést nektek, nekem sajnos most mennem kell - villantott rájuk egy bájosan sajnálkozó mosolyt, mintha tényleg sajnálná a dolgokat, majd eltűnt a portéjuk mögött.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Drinóczi Babett Mirtill
INAKTÍV


a legkisebb Drinóczi
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 203
Írta: 2020. március 30. 13:12 | Link

Bence
április 3. | két óra közötti szünetben | öltözet – a talár alatt

Nem, nem gondoltam azt, hogy Bence ilyen csókkirály szerepben tengeti napjait a kastélyban és környékén arra várva, hogy egy elveszett királylány arra sétáljon, és csókot lophasson tőle. Sőt az igazat megvallva; semmit nem kombináltam a dologgal kapcsolatban. Azon kívül, hogy néha szemérmetlenül kirázott a hideg a csók gondolatára vagy sétálás közben fülig pirultam az érzés felidézésekor. Elvégre nem tudom, hogy mi ilyenkor a következő lépés; még sosem jutottam el idáig. És a szünet is jókor jött, hiszen így nem kényszerítette egyikünket sem a helyzet arra, hogy mindenképpen beszélnünk kell a másikkal. Miről is? Ivett azt mondja, hogy ez nem nagy cucc. Akkor én miért érzem mégis mellkasomat nyomó, hatalmas dolognak ezt?
Gerdáról esik végül néhány szó, én pedig csillogó tekintettel bólogatok arra, amikor Bence is kiejti a dics szókat ajkain. Ez az utolsó szócska visszhangzik kicsit fejemben, miközben mélyre hunyom szemeimet, mintha egy rossz álmot szeretnék eltüntetni lelki kékjeim elől. Eléggé nehezen megy ma a koncentráció. Biztosan azért, mert már néhány órán túl vagyok, és még… nem is ettem, csak reggel egy fél narancsot osztottunk meg barátnőmmel, aminek nyoma valahol talárom alján árulkodik a végül folyosói aprócska kajacsatába fajuló történetről. Éppen el is szeretném mesélni ezt az előttem lévő fiúnak, de amilyen sebesen távozott volna nevetésem, úgy maradt meg a visszafojtott levegő mellkasomban. Így az csupán megemelkedni látszik, de nem kerül kezdőhelyzetbe.
Ja, ööö… fiúkról – váltok át kislányos, megjátszott lazaságba. – Persze – mutogatok a levegőben össze-vissza. – Szoktunk… fiúkról beszélni. Igen – ehhez teljesen vaknak és süketnek kell lennie valakinek, hogy ne vegye ki beszédemből, s minden egyes mozdulatomból azt, hogy minden vagyok jelenleg csak laza és nyugodt nem.
Mikor a levegő csakhogy távozni kényszerül mellkasomból, egy halk leányos kuncogás elrejtése végett kapok dús ajkaimhoz. Megnevettet a levitás gondolatmenettel, így a padlóra tekintek, majd boldogan csillogó, huncut tekintetemet fújom az övébe.
Ismertem egy lányt, aki egyszer kapott egy V-t rúnaismeretből – hangom sejtelmessé válik, arcom elkomorodik. Egyet lépek Bence felé, majd suttogva kezdek mondandómba. – Azóta ő a háziszellem – nevetek fel végül hangosan. Kacajom szokatlanul harsány, mégis van benne valami füleket simogató. Lármásságom aztán megszelídül, főképpen Bence azon kijelentésére, miszerint mi nem unatkoznánk ketten. Hát nem is szeretnék… Mi? Megrázom gondolatban a fejemet, majd érzékelem, ahogyan a fiú meg szeretné fejteni, hogy mégis mire gondolok. Nem tudom, hogy rendelkezik-e ezzel a képességgel, azonban a bizalmat megadva nem is feltételezem, hogy kutakodna a koponyámban. Kékjeimet titokzatosan szűkítem össze, majd kinézek az ablakon. Valamiért elbizonytalanodok, és egy nagyot kell nyelnem, azonban meghallom a beleegyezés „ühüm”-jét, amire széles mosoly terül szét az arcomon. Érzem, ahogyan megfagyott vérem ismét útnak indul ereimben, és szívem a most már megszokottnak mondható Bence-jelenlétiállapotba helyezi magát. Megköszörülöm torkomat.
Hát – hápogok. – Hát ez szuper! – a megkönnyebbültségtől egy újabb kis nevetés hagyja el szájamat, majd boldogságtól fénylő kéjeimmel, kipirosodott ajkaimat beharapva bólogatok. – Ugyanitt háromkor? – kérdem gyengéden, majd egyszerre sóhajtok Bencével, s ő is megerősíti még egyszer a találkozót. – Délután – aztán én is még egyszer hatalmas zavaromban, majd már nyúlnék is táskámért, hogy előszedjem a következő órára jegyzeteimet, amikor a fiú hirtelen előttem terem, és karjaiba vesz. Ahol az ő teste éri törékeny kis testemet érzem, hogy fellángolok, és a vérem, amivel már mugli kémia órát élek meg többszörösen, bugyborékolva fűti fel még jobban szervezetem. Ugyanaz az illat csap meg, mint a stégen. Szemhéjaimat lehunyva ölelek vissza, de eléggé lassú felfogású voltam, így már a fiú enged is engem utamra. Mosolya hangosan csattan mellkasom ajtaján, én pedig csak állok egy ideig, és figyelem őt. Aztán hirtelen a folyosó közepe felé kapom tekintetemet, ahol Ivett szemeit forgatva, karba tett kézzel vár rám. „Elkésünk, Júlia” motyogja monoton hangon, és belém karolva rángat tovább a Bűbájtan terem felé. „Hallod, az a barom megtalált a mosdóban. Érted? A női mosdóban. Bejött utánam, nem hiszem el…” folytatja nekem sztoriját az exről, aki a szünet elején próbálta elcsípni őt. De én mindezt csak félhangosan csacsogásnak hallom. Ajkaimat beharapva, jegyzeteimet szabad kezemmel mellkasomnak szorítva sétálok tovább, ám egy mély sóhaj után barátnőm felé tekintek, és kezdek reflektálni a mondandójára. Elhívtam Lóránt Bencét. El sem hiszem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bakker H. Dusán
INAKTÍV


× the Hound ×
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 49
Írta: 2020. április 2. 13:31 | Link


× megérkezés × welcome to the party ×


Én is épp ugyanúgy érkezem meg az iskola falai közé, mint mások. Pont ugyanabban az időpontban, évkezdésre, semmi különös. Nem igaz?
A tetoválásaim nem rejtettem le a vonatútra, így egy privát kabinban utazhattam el e putri ország gyönyörű mágusiskolájába, mely innentől kezdve az otthonom lesz, még jó sok évig. Hajam épp seszínű szőke, azért mégis úrigyerek vagyok, a rikítózöldet egyelőre hanyagolom, nem kell nagyobb feltűnést kelteni, mint muszáj, ugye. Elegáns srác vagyok, fekete ingem feltűrve a karomon, a bakancsom is tisztára sikálva, katonai zsákomon, mely az oldalamon lóg, pedig hatalmas Slipknot felirat hirdeti, hogy nem skinhead vagyok, hülyegyerek, ha nem ismernéd fel magadtól.
Mégis az utolsók közt érek fel a kastélyba - elbámészkodom még Bogolyfalván, ami egy város, körülnézek a kirakatokban, a felfelé vezető úton elszívok egy cigit. Érdekes hely ez, utánaolvastam - itt is a házas hülyeség, hogy az embert be lehet kategorizálni négy típusba, mindjárt vonalkódot ne kapjunk? Körbekérdeztem, s alapvetően a következő megállapításokat tettem: a sárkányosok az ijesztőek, a lovasok (jó, unikornis) a "cukik", a madarasok a hőskomplexusos banda, a szfinxesek pedig az okos-csendes csapat. Ennél mélyebb értelmet nem kapcsolok hozzájuk, majd megismerem őket, de legalább azt tudom, másoknál mit jelentenek az emblémák, még ha nekem egyelőre nincs is, mert itt fogom megkapni a beosztásom.
Valamiért nem akad útitársam tehát felfelé menet, szóval egyedül ballagok békésen a hatalmas építmény felé. Nyugisan szemügyre veszem a rétet, az erdőt, ahol majd az illegális tevékenységeim űzöm, a felfele ballagó, röhögcsélő tinilányokat, akik, amikor meglátnak, elhallgatnak. Egy lovas, kettő szfinxes. Nem nézek rájuk.
A talár, ami az iskolai egyenruha részét képezi, kilóg a hátizsákomból, a felvételi levelem, igazolványaim a kezem ügyében, ha valaki nem akarna beengedni a suliba - ám végül sikeresen bejutok, s megállok a bejárati csarnokban, hogy szemügyre vegyem azt is.
Utoljára módosította:Bakker H. Dusán, 2020. április 2. 16:52 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


| a Jeti |
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
offline
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2020. április 2. 14:00 | Link

Bakker Hátezegy Dusán

Oké, szóval az a helyzet, hogy nem bírtam megülni otthon a fenekemen nyugodtan, szóval az első vonat (igen, tudom, mindig sírok, hogy nem tudok felkelni, de most izgatottságomban még ez is összejött) ablaküvegét lehelem telibe ahogy orromat nekinyomva bámulom a kinti életet. Fa, fa, bokor, máshogy kinéző fa, hopp egy nyuszi, MÉGEGY NYUSZI, őzike, ŐZIKE, tóóó, úú de jó lenne most úszni egyet. Nos, útitársaim kitűnően szórakoznak rajtam, ahogy lelkesedve, pirosló arccal igyekszem kiszúrni megállónkat, mint a kincses szigetet a kalóz az árbóckosárból.
Idén úgy döntöttem, hogy már a nulladik pillanat előtt edzésbe kezdek - legalábbis ez a fedősztorim arra miért iramodok meg hol futva, hol sípolva a hegyre, rángatva magam után cókmókomat. Természetesen csupán a futástól dobogó szívvel esek be a bejárati csarnokba, nézek körbe, keresgélve, szívom be a jó öreg dohos kastély szagot... Najó, viccelek, nem dohos, de mégis van az egész helynek egy kellemes, barátságos, ismerős, és nagyonnagyon hiányolt illata. Jó újra itt. Mosolyogva indulnék meg a körletem felé, reflexből, ám tervem végük befuccsol, ahogy türelemre intenek valamiféle tájékoztatóig. O-óó, rosszul hangzik. Visszabattyogok tehát az ajtó mellé, hogy a falhoz halmozzam cuccaimat, s úgy ahogy vagyok, egyenruhástól kellemestül rávessem magam, előhalászva pálcámat. VÉGRE. Egész szünet alatt nem varázsoltam, így talán nem is olyan csoda, hogy amint belépek a kastély területére máris ezen töröm a buksimat. Nem is törődik velem senki, nem is akar megállítani senki, kutakodó szemeim egy várt arcot sem találnak (ami azért mondjuk csalódottá tesz egy picit), így a reményképeket erőszakkal kiűzöm fejemből, s egymás után kezdem sorra venni a bűbájokat. Hatalmas vigyorral arcomon élvezem a játékot, néha-néha tartok egy kis szünetet, hogy aztán újult erővel kezdjek bele.
Áttáncikálok a bejárati ajtó másik oldalára, holmi képzelt ellenféllel csatározva, majd ahogy az ajtó jobb oldalán hagyott táskám jelentette célpontra szegezvén pálcámat elhangzik egy magabiztos aguamenti, nyílik az ajtó, éééééés... Ó hogy a kumkvatok kövér királya szaladna el velem.
Mentegetőznék, de csak egy akaratlan nyüszítés tör fel belőlem, ahogy elkerekedett szemekkel bámulom a frissen belépő ismeretlent, és a róla hulló cseppeket. Láttál már kisegeret akinek pihegő mellkasa pontosan mutatja, hogy tudja, másodperceken belül a mögötte suhanó kígyó vacsorája lesz? Na. Üdv, ez itt adiscovery channel álá Bagolykő.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

RAWRR :3

*-*-*-*-*-*-*-*
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Bakker H. Dusán
INAKTÍV


× the Hound ×
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 49
Írta: 2020. április 2. 14:41 | Link


× megérkezés × welcome to the party ×


Nem is rossz, azt kell mondjam. Elég vicces, hogy a tetovált seggem alá egy ilyen luxi helyet raknak, valahogy annyira elütök ettől a környezettől, hogy az már szinte komikus. Gondoljunk bele, én-...
Egy adag vizet kapok az arcomba, kezem akaratlanul lendül, ahogy torkomat is tudattalnul hagyja el az ártás. Mi van? Szerintetek az én külsőmmel nem ez az első reakcióm? Nagyon sokat bántanak miatta. Sajnáljatok.
- Scrupto! - Ez a reflexbűbájom, amit az én korombeliek Magyarországon még nem tanultak (mondjuk én sem tankönyvből vettem), én azonban 11 éves korom óta koptatom a padokat, és nem azért távoztam az előző helyről, mert annyira jó lett volna a magaviseletem. Persze nyilván inkább a plafon felé száll az átok, mint bárkire, aki ezt okozta, de a hirtelen adrenalint felváltja a fázás érzése, így csöpögő hajjal nézek körbe a tetovált pofámmal a tettest keresve, akit hamarosan meg is találnak kutató sötét szemeim.
Egy vékony, kék szfinxes egyenruhás, hosszú hajú, de annál sápadtabb lányt pillantok meg tehát. Idegesen fújok egyet, a vizet pedig egy suhintással tüntetem el magamról, közvetlenül utána pedig egy melegítőbűbájt szórok magamra, hogy ne fagyjak meg menten a hirtelen hidegtől.
Aztán ismét felpillantok rá, még mindig bámul, gondolom ilyen állatot még nem látott. Nézem őt még egy darabig. Természetesen le tudnám baszni, hogy figyeljen az orra elé, mondhatnék cifra dolgokat, vagy azt, hogy "szerencséd, hogy nem talált", csak hogy a kevesebb néha több, ráadásul szétzúzná az illúziót, ha rosszul ragoznám az igét.
Végül a hosszas bámészkodás után máshogy döntök - miután lustán felmértem a lány "erejét" (amúgy még véletlenül sem más részeit néztem, és ezt most komolyan mondtam) -; csak megemelem az állam, felhúzom az orrom és a levegőbe harapok a lány felé, mint valami vad kutya, ezt a hosszas mozdulatlanságot, a vihar előtti csendet követően. Remélem, azért legalább egy sikolyt kiváltok, vagy valami, ez a minimum, amit elvárok.
Utoljára módosította:Bakker H. Dusán, 2020. április 2. 16:52 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


| a Jeti |
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
offline
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2020. április 2. 15:24 | Link

Bakker Hátezegy Dusán

Változó, hogy ki milyen gyorsan döbben rá, hogy elkövetett egy apró hibát, sőt, nem csak emberektől de általában helyzettől is szokott függni az ilyesmi. Megvallom őszintén, egyik listának sem lennék a rekorderei között. Sőt. Azonban ebben a pillanatban, ahogy épp egy sose próbált, mégis itt-ott látott és hallot ártást sikerül dekódolnom, számomra is világossá válik, hogy ezt most egy kicsit eltoltam. Apró segélykérő nyüsszöm elhalkul, de teljesen meg nem szűnik, pálcám karjaimmal együtt magam mögé csapom, ajkaimat beharapom, igyekszem kerülni a szemkontaktust, tettesd magad hallottnak, tettesd magad halottnak, súgja az oposszumösztönöm, ami köztudottan rokona makilelkemnek.
- Bo - emelném fel a fejem, erőt véve magamon, hogy azért egy sajnálom kibújjon belőlem, az mindenkinek segít; de mielőtt a hang elhagyhatná a hamarosan esélyesen süllyedni kezdő anyahajót (ez lenni én), le-fel kapkodott pillantásom valami olyat lát, amitől minden izmom görcsbe rándul. Megugrok, szó közepén mégis megtalálva magam, így a - csiiiii - rész egy folytott sikolynak hangzik inkább (persze, beszéljük be magunknak, hogy ez történt), pálcámat magam elé kapom, karjaimat mellkasomhoz szorítom. Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik, ajtó mellett, sápadt Masám kábán ijedezik. Nem is tudok megmaradni egy helyben, ahogy az első görcs végigfut rajtam már hátrálok is egyet, pálcámat újra hátam mögé dugva - ne érezze fenyegetésnek, ne érezze fenyegetésnek - dülöngélek jobbra-balra, majd egy lépésből lendületet véve pördülök vagy 540 fokot tengelyem körül (he?).
- Bocsiii - hallhatja még elnyújtva, ahogy sebes léptekkel eliramodok a folyosón, vissza-visszapillantgatva, majd bevágódok a mosdó ajtaján, egy "ház" szusszanással. Nos... Az eridonos kisfiú arca láttán jobbnak látom ismét a hátraarcot, így mindenki szemtanúja lehet, ahogy kirongyolok, s eltűnök immár a női mosdó ajtaja mögött. Hozom a formám.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

RAWRR :3

*-*-*-*-*-*-*-*
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Bakker H. Dusán
INAKTÍV


× the Hound ×
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 49
Írta: 2020. április 2. 20:31 | Link


× megérkezés × welcome to the party ×


Nem mondanám, hogy túlzásba vittem a dolgokat - anyám ragaszkodott hozzá, hogy minimum takarjam le az arctetoválásokat az első napon és az évnyitón, de meg kell szokniuk a pofámat. Ezeknek az embereknek szükségük van az adrenalinra, olyan rohadt unalmas egy bentlakásos iskola, hogy azt elmondani nem tudom - kell az inger. Olyan inger, ami egyébként szerintem mindenki életéből hiánycikk, az enyémből mondjuk talán kevésbé - az ingerektől megtanulunk máshogy viselkedni bizonyos helyzetekben, például nem dőlünk be minden aljas, hazug mocskos politikusnak, mint amilyen mondjuk az apám.
Pont jól sikerült ütemezni azt a harapást, úgy látom; a lány hangja elcsuklik, majd hátrálva végül sikolt, ami azért ránk vonzza a tekinteteket, még ha elég sokan vagyunk is a csarnokban. Semmi baj, túl fogja élni! Eddig mindegyik túlélte, sőt, volt olyan, akivel később fene nagy cimborák lettünk. Érzem magamon a tekinteteket, többet, mint átlagosan az utcán - mit keres ez a csávó egy iskolában, gondolják, az egyik tanár pedig, aki figyelemmel kísérhetett minket, oda is lép, már reflexből készítem elő az okmányaim és nyújtom át neki.
- A nevem Bakker Dusán, a családnevem Bé, A, Ká, Ká, err, és átvettek az iskolába idéntől - függesztem rá a tekintetem, valahogy úgy érzem, mintha a csarnok még egy kicsit el is csendesedett volna, bár lehet, hogy csak a képzeletem játszik velem. Mindent rendben találnak a házam táján, természetesen. - Hálásan köszönöm. Szép napot. - Kis főhajtás, körbefuttatom a tekintetem a szfinxes lányokon, akik felgyűltek a tanerő körül, majd elindulok utamra, hogy később majd személyesen tiszteletemet tegyem az évnyitón.
Csuda egy év lesz. Már alig várom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


| a Jeti |
Balaton Eszter
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 5
Összes hsz: 5
Mostmár, tényleg csak ketten maradtunk
Írta: 2020. május 14. 14:27
| Link

Miután Sári elment, szintén nagyon ideges lettem. Jó volt, hogy megmutatta a helyiségeket, de akkor sem jegyeztem meg, hogy mi hol van. És a legfontosabbat meg sem mutatta, a kollégiumot. Belegondolva, soha nem volt még szobatársam. Úgy láttam, hogy Miklós is elég elveszett, de lehet csak belemerült saját gondolataiba, amivel semmi bajom sem volt. Gondoltam, megkérdezem a fiút,hogy nem lenne-e kedve egy nagyi féle teához, mielőtt megkeressük a kolit.
Hozzászólásai ebben a témában
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2020. június 14. 19:39 | Link

Laura
kicsit sárgulok, évnyitóról kiszökve



Tényleg mindenki mindenhol van, elég csak a talárokat nézni és a helyeket, ahol fel-felbukkannak. Nem akartam én nagyon csavargó lenni, de mégis, ennyi belefér. Nem szabályellenes, úgy érzem, de ha mégis, akkor bőven bele is fér, hiszen kell is, elvégre pontosan az a cél, hogy mindenki beszéljen a másikkal, ismerkedjenek, ne legyenek olyan nagy ellentétek meg minden a házak között, bár biztos akadnak, lesznek is, de én nem figyelek ilyesmikre, mert inkább szeretek jóban lenni, mint ellenségeskedni, nem is szoktam ilyesmikre figyelni, mert felesleges, inkább csak a jóra. Laurát már ugyan régebb óta ismerem és meg-megszoktam állni, hogy mi újság vele, szóval még könnyebb is, mint valami tök idegen elé leülni, hogy na, hello, mi a helyzet. Bahh. Az azért még mindig erős lenne, mert aztán ki tudja kit fogok ki, aki leharapná a fejem egy ilyenért. Kevesebbet kockáztatok inkább, a random ismerkedések mégis ilyenek.
- Eléggé mindenki mindenhol van, ami nem rossz, elvégre, kell ilyen is – nem érti, mire fintorog, de ugye megint alapzaj van, eléggé magas, lehet, hogy az zavarja? Megeshet, mert egy-két kurjongatás nekem is kicsit bántja a fülemet. Meg is rázom a fejem, bár nem leszek álszent, én is szoktam, meg ujjaimat a számba véve fütyülni, ha úgy jön ki, de most nem kezdem el itt előtte, csak a tapsba csatlakozom bele. - Amúgy nincs semmi, túléltem még egy vizsgaidőszakot, ami tök jó, szóval... lesz belőlem egyszer valami. Más nem elrettentő példa – nevetek egy sort, rám nem szállt semmi plecsni, nem is bánom, mert nekem mindig is az a cél, hogy görbüljön, vagyis a sikertelennél feljebb legyen, akár csak egy fokkal is. A többi senkit sem érdekel, én megyek előre, aztán igazából fogalmam sincs, hova tovább. Még van egy évem, persze, de hiába néztem meg, miket lehet csinálni, nos, semmi sem tetszik egyelőre. A plecsnik meglelik végül a helyüket, van, aki obégat miatta, hogy mi a franc ez, más meg csak büszkén kihúzza magát. Ez ilyen. Engem lehet zavarna, főleg, mert akkor végignéznék, ahogy megbökdösöm, hogy mi a franc ez, meg minek. Nem emlékszem tavalyról ilyenre, de lehet csak az az oka, hogy kicsit meg voltam fázva és jobban érdekelt, van-e elég zsebkendő nálam, mint hogy ki miben lett első. Ehh.
- Nem? - pedig általában a jó tanulók motivációja az, hogy az élen legyenek. Nem nevezem strébernek, mert amikor beszélünk, nem a tanulás az elsődleges téma, meg lenyomva a torkomon vagy rohan el, mert neki el kell olvasnia egy könyvet. Meg mert igazából kedvelem és az a szó sértő lenne rá, de sosem mondanám ki, hangosan sem, az indokot se, miért nem teszem. Mindegy. Ebbe bele fogok keveredni. - Hát, mindenesetre, sikerült annak lenned és tök menő. Még ha véletlen is. Nekem is egész jók lettek a vizsgák, meg is lepődtem, mert nagyon nehéz volt némely – főleg, ami gyakorlati. Bár nem tudom, mit hall a végére, mert megint zsizsegnek, beszélnek és esznek, amely miatt csörömpöl minden is. Fejem kicsit oldalba billentve nézem, hogy arcából szökik is a szín, pislogok is nagyokat. Húha. Valami nem oké.
- Tényleg? Kicsit sápadt vagy. Kevés a levegő vagy...? - oké, nem értem most ezt a választ a vizsgákra, mert láthatóan most más a gondja. Aztán meghallom a kérdését és erősen bólogatok felé. Felállva várom meg, amíg elköszön és megejti a köreit, semmiben nem siettetem, de tök jó lesz, hogy vele megyek, nehogy út közben legyen rosszul. Kell a csend, állítom. Vagy a levegő, vagy a tömeg hiánya. Egyik lábamról a másikra állok, majd amint visszaér, már indulok is. Kikerülöm azokat, akik felállnak, csupán csak azért, hogy elérjenek egy falatot, vagy mennek bárhova, majd sietve távozok az ajtón keresztül. Kiérve veszek egy nagy levegőt, bevárom, míg mellém ér ismét.
- Cseng a fülem kicsit. De minden rendben? Tudok segíteni? - már ha nem azzal tettem, hogy elhagytam vele a helyet. Körbenézek, majd döntök és a csarnok felé indulok. Nem akarok kimenni, de itt jár a legjobban a levegő, főleg, ha kicsit nyitok az ajtón is, vagy csak mert épp tágas. Nincsenek sokan a folyosón, mert a tömeg még bent van, nem is baj az. Végül megállva nézek szét a helyen és a korlátnak dőlve nyújtózok egy nagyot. Ülőhelynek nekem jó lesz a lépcső is, le is telepszem rá, miután kibújtam a taláromból és leterítettem oda. Pont elég hosszú ahhoz, hogy kényelmes távban Lau is leülhessen rá. Feltűröm az ingem ujját, majd a nyakkendőt veszem le, amit szívből utálok. Miért muszáj ezt? Egyenruha, brrr.
- Na, itt kicsit csendesebb lesz és egész szellős. Ha van kedved, ülj le, és akár később ki is nézhetünk az udvarra. Bár... ahhoz lehet késő van már, vagy lesz. Na mindegy – legyintek, hogy miattam aztán nem kell majd szabályt szegnie. Sőt. Inkább ne. Kinyújtom a lábaimat, és ha leül, ha nem, felé fordulok, megvárom, míg reagál valamit, nem akarom elárasztani mindennel is.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Amikor bajban vagyok, énekelek.
Aztán rájövök, hogy a hangom igazából sokkal rosszabb, mint a helyzetem.
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2020. június 18. 17:43 | Link

Elijah

évnyitó  alatt



- Biztos lesz belőled más is, nem csak elrettentő példa – mosolygok rá biztatóan. Nem kérdezem meg, hogy mi szeretne lenni ha nagy lesz, bőven van még ideje eldönteni. És pont ez az a téma, amivel most aztán végképp nem szeretnék foglalkozni. Egyébként alap esetben nincs semmi bajom a kurjongatással, fütyüléssel. De most egyszerűen túl sok. A figyelem is túl sok, ami rám vetül. Nem fogdosom meg a plecsnimet, majd talán később, amikor nem vesz körül ennyi ember. Igen, akkor valószínűleg megvizitálom.
- Ez egy érdekes újítás, Kriszpin bácsinál még nem volt ilyen. Bár lehet, hogy az ő elődje is ilyeneket osztott, nem tudom – mondom a fiúnak, hiszen én emlékszem arra, hogy nem volt ilyen tavaly. Arra ugyan már nem emlékszem, hogy én kaptam volna-e valamit, vagy megemlítették-e a nevemet egyáltalán, de nem is fontos.
- Nem. De azért véletlennek nem mondanám. Tanultam, sokat. De nem azért, hogy első legyek, hanem magam miatt – magyarázom neki el a dolgot. Nem érezném sértőnek a stéber kifejezést, igaznak sem, de sértőnek sem. – Igen-igen, volt iszonyat nehéz vizsga, remélem idén könnyebbek lesznek – azt már nem teszem hozzá, hogy erősen kétlem, de hát a remény hal meg utoljára. Aztán meg már nem is nagyon érdekel a téma, csak az, hogy mielőbb kijuthassak innen.
- Zajos, nagyon zajos volt benn, és amúgy is fájt a fejem – magyarázom, miután kiérve máris jobb egy kicsit. Csendesen lépdelek a fiú mellett, úgy tűnik ő is egy olyan helyet preferál, mint én. Csendesebb, de szellősebb. Nem is nagyon lepődök meg, hogy a csarnokban állunk hát meg.  Vetek egy hálás pillantást a talár-ülőhelyre, noha minden további nélkül letelepedtem volna én a lépcsőre is. Nem vagyok egy finnyás királykisasszony. De egy ilyen udvarias gesztust nem lehet visszautasítani, így lecsüccsenek a talárra.
- Már sokkal jobb, de tényleg. Gondolom kicsit sok volt ez most. A kitüntetés, a tömeg, a tudat, hogy ez az utolsó évem az alapképzésben, hogy el kellene döntenem idén, mihez is akarok kezdeni. Na mindegy – fejtem ki egy kicsit jobban a rosszullétem okát, majd elmosolyodom a felvetésen, illetve az azonnali visszakozáson. – Hát, nekem mindenképpen ki kell majd mennem. A faluban lakom, szóval mondhatni azzal szegek szabályt, ha benn maradok takarodó után. És ma nem is kell őrjáratoznom – egyébként nem rossz ötlet ám kimenni, de itt is teljesen jó nekem. És legalább a fiút sem rángatom bele egy szabályszegésbe. Mondhatnám, hogy védve van, hisz egy prefektussal csámborog, de nem. A körletébe visszasétálva simán elkaphatja valaki.
- Jól telt a szüneted? Idén is kviddicsezel? Képzeld, tavaly láttam egy meccseteket! – kezdek el érdeklődni, hozzátéve egy igencsak szokatlan dolgot. Nem szoktam nyomon követni azt a sportot, még a saját csapatunkról sem tudom sose, hogy nyernek-e vagy veszítenek. Vagy egyáltalán kik a tagjaik. Szóval nagy dolog, hogy egy meccset láttam ám.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
offline
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Írta: 2020. július 25. 17:24 | Link

Megérkezés

 Sosem gondoltam volna, hogy egy nap ennyire fogok majd örülni annak, hogy egy szerpentines hegyoldalban nevelkedtem, így valamivel könnyebb kezelni a hatalmas változást ami beállt a kemény 13 esztendős életembe. Bagolykő épülete ahogy közeledtem, egyre csak felém tornyosult. Ez valahogy szimbolizálta az utóbbi hónapjaimat és a viszonyomat a varázsvilággal. Nem féltem, csak túlságosan akartam, hogy minden jó legyen. Nem voltam hozzászokva a változásokhoz. A napjaim amióta az eszemet tudom unalmasak és monotonok. Suli, zongoraóra, házi írás a könyvesboltban, olvasás a polcok között a régi parkettát borító rongyszőnyegen elheverve, vacsora a szüleimmel és a nagyival, aztán alvás. Szinte minden egyes napom így telik otthon, az az telt. Szeretem ezt a kényelmes, nyugalmas életet, mert biztonságban érzem általa a családomat. Ahogy megkaptam a levelet a Bagolykőtől tudtam, hogy más vár rám, változni fognak a dolgok. Fiatalokkal kell együtt élnem, miközben a suliban is nehezen kötöttem barátságot. Szabályokhoz kell igazodnom (na jó, ezzel lesz a legkevesebb gond, mert amúgy sem vagyok egy nagy lázadozó) és amit nem lehet nem megemlíteni: meg kell ismernem mi az a világ, amiről eddig csak képzeletben játszottam el. Meg kell tanulnom varázsolni, boszorkánynak lenni.
 Egy hatalmas sóhaj szaladt ki a számon és egy percre megtorpantam. Megigazgattam az arcomat keretező hajtincseket, ami a caplatástól az arcomhoz tapadt, majd beléptem a terembe. Első körben, majdnem elgáncsolt egy rohanó srác, akit egy alacsonyabb társa követett. Felvontam a szemöldökömet és úgy néztem utánuk, ahogy nevetve végigrohantak a folyosón. Ekkor, ahogy jobban körülnéztem ráeszméltem, hogy halvány lila fogalmam sincs merre kell tovább haladnom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Meg nem értett, különleges hópihe.
Darya Mikhaila Kazanova
INAKTÍV


Meg/is/merni
offline
RPG hsz: 215
Összes hsz: 482
Írta: 2020. július 25. 17:45 | Link

Dobro pozhalovat' v etot mir! | ¤


A múltkori csúnya lebukás után azért igyekeztem betartani azt, amit Ambrózy prof mondott: segíteni a tanároknak. Természetesen főleg Keserű tanár úrnak, hiszen nem csak a tanársegédje vagyok, és nem csak ő a házvezetőm, de szó ami szó, őt tartom a leghelyesebbnek a tanári karból - igen, Ambózy most visszacsúszott a második helyre, amiért kihallgatta a magánbeszélgetésünket Odettal. Szóval amikor a szertárban éppen segítettem kedvenc házvezetőmnek, akkor kapta meg a levelet az új lányról. Én meg szó se szó, máris jelentkeztem a pozícióra, hogy megmutassam neki a klubhelyiséget, és kedvesen mosolyogjak rá bátorításképp. Igazából ezen túl nem nagyon tudtam mi a feladatom, de ameddig Keserű prof büszke rám, addig megéri.
Lábamat kapkodva szeltem lefelé kettesével a lépcsőket. Természetesen tanítás közepén kellett befutnia a vonatnak, és nekem ott kellett hagynom Fisher tanárnőt. S habár ő nem ellenkezett, én igen. A Káros szerekből tavaly is Kiváló minősítést kaptam, idén se szándékoztam ennél rosszabbul végezni.
Végül csak megtaláltam a lányt - nem volt nagyon nehéz, az egyedüli ember, aki értetlen nagy szemekkel méregeti a Bejárati csarnokot -, és zilált kinézettel bár, de megérkeztem elé.
- Szia, Róza ugye? Én Darya vagyok. Szintén levitás. Én fogom megmutatni neked a klubhelyiséget. Mi kékek olyanok vagyunk mint egy nagy család, imádni fogod köztünk, ne aggódj - daráltam le neki szinte egy szússzra, mely után rájöttem, hogy nem biztos, hogy ez volt a helyes indítás, de senki nem mondhatja azt sem, hogy nem voltam elég lelkes. - Gyere, erre megyünk fel a lépcsőn. Mindent be tudtál vásárolni a listáról? Kicsit nehéz lehetett így, hogy év közben érkeztél, de tudok egy remek könyvesboltot a faluban, ha valamid hiányozna - soroltam tovább, és közben figyeltem rá, hogy véletlenül se maradjon le tőlem a lány. Nem azt akartam mutatni, hogy én vagyok a valaki, hanem hogy egy barát vagyok. Egyenrangú vele.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
offline
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Megérkezés
Írta: 2020. július 25. 17:55
| Link

A rohangálós páros után hirtelen elém termett hiperaktív lány szavait minden megmaradt energiámmal próbáltam értelmezni. Főleg, hogy erős akcentussal beszélt, amiből, a nevéből és a hófehér bőréből arra következtettem, hogy orosz. Jó pár évvel idősebb volt nálam és látszott mennyire a helyén van itt. Ahogy beszélt a helyről, a csípőből feltett kérdések és ahogy engem, mint újoncot kezelt csakis arról árulkodott, hogy ő nem csak egy szobanövény. Kedves volt, szép és mosolygós, ami miatt egy reménysugár költözött belém. Ha mások is ilyen befogadóak, csak sikerül találni itt barátokat. Kicsit jobban kihúztam magamat és visszamosolyogtam rá.
- Igen, Róza vagyok. - bólintottam. - Köszönöm, hogy ilyen segítőkész vagy! Őszintén szólva, teljesen elveszettnek éreztem magamat már az első lépéssel. - mondtam, még mindig kicsit távolságtartóan, hiszen mégsem egy korosztály voltunk.
 Ahogy beszéltem, egy arra járó ember odaintett neki és a lány, pontosabban Darya széles mosollyal visszaintegetett. Újra felém fordult és nagy szemeivel arra várhatott, hogy mondok e még valamit. Gyorsan megszólaltam, mielőtt az egész Háború és béke kibukna belőle.
- A listáról sikerült mindent beszerezni, de az a könyvesbolt érdekelne - csillant fel a szemem. - Te szoktál olvasni Darya?
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2020. július 25. 20:23 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Meg nem értett, különleges hópihe.
Darya Mikhaila Kazanova
INAKTÍV


Meg/is/merni
offline
RPG hsz: 215
Összes hsz: 482
Írta: 2020. július 25. 18:58 | Link

Dobro pozhalovat' v etot mir! | ¤


Amint a szőke hajú elé pattantam, elkezdtem sorolni a dolgokat, amik csak az agyamba tolultak. Soha nem voltam igazi elsős, így ahhoz se értettem hogy kell valakit rendesen köszönteni. Mikor harmadévben becsöppentem a varázsvilágba senki nem jött elém, hogy eligazgasson, vagy megkérdezze egyáltalán hogy a jó palacsintába kerültem oda ilyenkor. De az jó orosz hon. Ott kemények az emberek, és neked is annak kell lenni.
- Igazán nincs mit. Legalább kilóghattam óráról. - Ahogy kimondtam, elkezdett égni a torkom. Hát mekkora hazugság volt ez, csoda, hogy a lábam nem esett át a fejemen... - Ne aggódj, mindenki így érzi magát első évben. Majd hozzászoksz - mosolyogtam rá bátorításképp. Közben elment mellettem Masa. Ő volt az első barátom itt Bagolykőn, és mindenféle pletyka ellenére is imádtam.
- Ő is hozzánk jár, majd megismerkedsz vele - osztottam meg Rózával a mellékes infót. Hogy a lány pontosan mit keresett a folyosón, arról majd később akartam kikérdezni.
Könyv vezet a levitás szívéhez. Ez egy örök igazság. És ezt én is pontosan tudtam ezt. - Persze. Sőt, a levita körleteiben található egy Titkos könyvtár rengeteg regénnyel - vontam fel egy pillanatra a szemöldököm, amolyan "na ehhez mit szólsz" stílusban.
- Itt elmegyünk balra - irányítottam a szöszit. - Megvan már az órarended? Itt megyünk el például az Átváltoztatás tanterem mellett. Tánya jó arc. Nem szereti, ha magázzák, mert még nagyon fiatal - zúdítottam rá a többi információt is a lányra, hátha valami benne is marad a fejében. Aztán megálltam egy hatalmas szfinx szobor előtt. - Egy kérdést fog feltenni nekünk, amire tudnunk kell a választ. Meg akarod próbálni? - kérdeztem, és arrébb lépem egy apró lépést.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
offline
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Megérkezés
Írta: 2020. július 25. 20:22
| Link

Igaz, hogy Daryanak nyomós oka volt arra, hogy most ellógjon óráról, azonban a gondolat felvetette bennem a kérdést: Mi a büntetése itt annak a diáknak, aki igazolatlanul lóg óráról? Aztán hirtelen egy titkos könyvtárra tért ki és én máris ráharaptam.
- Titkos Könyvtár? - kérdeztem vissza. - Arról szeretnék többet is tudni! Hogyan juthatok el oda? Gondolom vannak ott ritka kötetek is, ha maga a könyvtár titkos? De ez nem valamiféle elzárt szekció, igaz? - nem hiszem, hogy a beilleszkedésben az segítene, ha máris valamilyen hülyeségbe keverednék. Igaz, Darya cseppet sem úgy tűnt, mint aki szórakozna velem. Igaz, sosem tudtam kiben lehet megbízni és kiben nem. Nem véletlen, hogy a korábbi általam hitt barátságok végén is csak egyedül maradtam. És akkor anyámról és a bizalmi problémáimról már nem is beszélek...
 Na mindegy is, koncentrálnom a jelenlegi problémámra kell! A rohamosan közeledő vizsgaidőszak, olyan tárgyakból, amiről még egy héttel ezelőttig nem is hallottam. Közben folyamatosan követtem Darya lépteit és füleltem minden szavára magamba szívva az információkat.
- Megvan az órarendem, habár sokat nem mond egyelőre - töprengtem. - Van egy hónapom megtanulni a félév anyagát, ami nem vészes. Inkább az nehezíti meg, hogy eddig azt hittem mindez csak mese. - mondtam folyamatosan a folyosót pásztázva. - Erre most itt van, a valóságban. Az is a valóság volt, amikor a könyvek maguktól lekúsztak a polcról és lebegni kezdtek körülöttem. Nem tudtam, hogy az érzelmi hullám miatt volt e... - gondolkodtam hangosan, majd elharaptam a mondat végét. Látszik, hogy hangos gondolkodásba kezdtem. Pont eszembe jutott az is, amit inkább elfelejtenék. Lassan megráztam a fejem és átgondolva folytattam - Ahogy tudatosult bennem, hogy én csinálom, máris tudni akartam, hogyan tudom megtanulni kezelni és rögtön mindent tudni akartam a varázslásról - nevettem zavartan. - Zseniálisnak érzem ezt az egészet és ezt a helyet! - mondtam nagy szemekkel végigmérve a szfinx szobrot.
Aprónak éreztem magunkat, ahogy álltunk előtte. Amikor Darya azt mondta, hogy a szobor kérdezni fog már emg sem lepődtem, csak annyit suttogtam - Menő... - mosolyogva felnéztem a lányra, amíg ő beszélt. - Hallani szeretném a kérdést, persze! Jöhet! - fontam karba a kezemet bármire felkészülve.  
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2020. július 25. 20:23 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Meg nem értett, különleges hópihe.
Darya Mikhaila Kazanova
INAKTÍV


Meg/is/merni
offline
RPG hsz: 215
Összes hsz: 482
Írta: 2020. július 25. 20:58 | Link

Dobro pozhalovat' v etot mir! | ¤


Elmosolyodtam oldalasan a lány kitörő reakciójára. Hát persze, hogy a könyvtárról akar megtudni többet. - Nyugi, majd megmutatom. Ott van a klubhelyiségünk alatt. Csak az találja meg, aki tudja mit keressen. Éppen ezért csak a levitások tudnak róla. Értetted? - nyomatékosította a lány felé nézve. Nem hiába olyan szép az a hely. Akik tőlünk járnak le, mind nagy becsben tartják a helyet, nem úgy, mint az iskolakönyvtárat. Ráadásul ott amúgy is kerülendő ember tartózkodik a nap legtöbb órájában. Otets.
Tovább menetelek, és közben hallgatom a lány áradozását. Jó megint olyan emberrel találkozni, aki nem veszi általánosnak a varázslást. Az aranyvérűek például kifejezetten idegesítőek tudnak lenni a nagy képükkel, mert ők ebbe nőttek fel. És sokkal egyszerűbb a varázslat, de láttad már, és tudod hogy sikerülni fog.
- Hidd el, könnyen belejössz. Ha szeretnéd korrepetálhatlak a szabad óráimban. Nem biztos, hogy mindenre tökéletesen emlékszem, de az alapokhoz elég lesz azt hiszem. Meg a tanárokhoz is fordulhatsz jobb esetben - magyarázom tovább. Majd azért ránézek arra az órarendre, és adok pár tippet arról, kivel érdemes szóba állni, és kivel nem.
- Nyugi, tőled valami egyszerűt fog kérdezni. Ahogy fejlődsz, úgy nehezednek majd. Állj pontosan... - fogtam meg a lány karját, és állítottam be a Szfinx elé. Lehet, hogy elsőre kicsit ijesztő lehet felnézni a hatalmas, feléd tornyosuló madárfélére, de idővel hozzászokik az ember.
- A fa borítás erős belsőt rejt, melyet mugli szem nem lel. Lángja-fénye robban, ha mestere ott van. Mi az? - mondta ki egy furcsa hang. Úgy szólt, mintha a fejekbe hatolt volna, de valójában a körülállók is mind hallhatták volna. Éppen ezért tudta volna megfejteni Darya is a rejtvényt, de hagyni akarta, hogy Róza érvényesüljön most.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kőszegi Róza Amélia
Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Navigátor, Harmadikos mestertanonc


Kiscsibe
offline
RPG hsz: 368
Összes hsz: 644
Megérkezés
Írta: 2020. július 25. 22:57
| Link

Nem tudom, hogy miért, de nem éreztem ijesztőnek vagy furának, hogy egy szobor konkrétan beszél hozzám. Sőt, elmosolyodtam. Mert ezek szerint csodák tényleg vannak. Csípőre vágtam a kezemet és azt válaszoltam:
- Varázspálca. - mondtam ki egyenesen. A jelenlegi tudásommal biztos voltam benne, hogy ez a helyes válasz, aztán maximum többet fogok abban a bizonyos titkos könyvtárban görnyedni az könyvek és lexikonok felett. Már a régi könyvek illatától is megbódultam, azzal együtt egyre izgatottabb lettem. Néhány perc, ennyi kellett és mintha a mágia az egész elmémet körbefonta volna. Én, aki mindig visszahúzódó és szűkszavú, hirtelen úgy érzem sodródom és az árban amiben Daryat és a hozzánk hasonló embereket megszeretném ismerni.
- A válasz legyen jó vagy sem, mit szólnál hozzá ha úgy mutatnád meg a könyvtárat, hogy pár könyvet ajánlasz egy ilyen zöldfülűnek, mint én? - vetettem fel az ötletet.
 Ha csak a levitások tudnak róla, teljesen egyértelművé vált számomra miért ide lettem beosztva. Ez az én házam! Valahogy nem is tudtam másra gondolni, csak arra, hogy minél több információt megtudjak a varázslásról. Főleg, ha most a válaszom nem lesz jó...
 A zsebemre simult a tenyerem, ahol a 11 hüvelykes, magyalból készült varázspálcám lapult. Te édes jézus! Sose gondoltam, hogy valaha ilyesmire fogok gondolni. Ha most visszamennék két hónapot az időben elmesélni az akkori énemnek ezt az egészet, azt hinné beálltam.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2020. július 25. 22:58 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Meg nem értett, különleges hópihe.
Darya Mikhaila Kazanova
INAKTÍV


Meg/is/merni
offline
RPG hsz: 215
Összes hsz: 482
Írta: 2020. július 25. 23:43 | Link

Dobro pozhalovat' v etot mir! | ¤


A kék lány olyan magabiztosan vágja rá a jó választ, hogy azt öröm nézni. Kicsi szívem majd kicsordul az örömtől, mert valamiért sajátomnak érzem az ő sikerét is. Közvetlenül az elhangzott szó után a griff megmozdult, és kicsúszva helyéről felfedte a mögötte rejlő klubhelyiséget.
- Persze, hogy szívesen ajánlok. És bár mit sem szeretnék jobban, minthogy most lemenjünk, amondó vagyok, hogy előbb találkozz a szobatársaiddal és kezd el kipakolni a bőröndödet, mert holnap már muszáj lesz órákra menned - sulykolom belé a gondolatot. Hiába jól válaszolta meg ezt a kérdést, a holnapi nap folyamán rengeteg és még annyi problémával fog találkozni. A tudás csak egy dolog, de ezeket végre is kell hajtani.
- Ez itt a klubhelyiség. Itt szoktunk lenni esténként, meg ha van valami közös gyűlés. Olyan, mint egy nagy nappali - magyaráztam, és hagytam egy pillanatot, hogy Róza is megbarátkozzon a látvánnyal. Aztán pedig már mentem is a szobája felé, ahol várta az összes cumója.
- Ha nincs további kérdésed, akkor én most itt hagylak
- jelentettem ki, de utána még vártam egy kicsit, hátha valami még felmerült benne. - Pakolj ki, rendezd el a cuccaid, aztán majd ha vége az óráimnak, megmutatom neked a titkos könyvtárat. Mit szólsz? - ajánlottam fel neki mosolyogva. - Oh, és még valami - emeltem fel mutatóujjam, jelezve, hogy egy pillanat erejére még figyeljen rám. - Üdvözöllek a Bagolykő Mágustanodában - mosolyogtam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Elijah Kearney
INAKTÍV


katasztrófamágus
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 971
Írta: 2020. július 31. 23:42 | Link

Laura
kicsit sárgulok, évnyitóról kiszökve



- Eeeh. Nem baj ha nem, akkor is lesz tudod, emlék rólam – nevetem el magam, mert tényleg nem zavar már. Az elején nagyon, nem vallom be, de sírtam otthon is, hogy nem akarok visszamenni, de muszáj volt, kellett, aztán elmúlt ez is. Persze, valahogy fura ezekre emlékezni, és mégsem, aztán most marha nehéz is, mert mindenkinek épp jár a szája, de nagyon. Fuhh. Nem csodálom, hogy nem bírja, amikor már rá irányul, én ilyenkor szoktam besüllyedni az asztal alá és nem létezni. De tök jól bírja, mármint süllyedés nélkül, látom mégis, hogy nem kedveli. Elhúzom kicsit a szám.
- Fene tudja, szerintem sosem volt. Aranyos amúgy, meg minden, csaaak… feltűnő – lehet az volt a cél eleve, hogy kitűntesse azokat, akikről szó van. Van, akinek szüksége van rá, meg vannak, akik nem azért csinálják, hogy sok ember figyeljen rájuk, hanem mert fejlődni akarnak, kihívás nekik, meg cél. Nekem nem tudom, tanulok, de nincs annyi motivációm meg erőm, kitartásom, hogy meg is tegyem. Nekem jó a középmezőny, kényelmes, nincsen ilyen kitűzősdi és nem bukom meg sem. Arra mindig ügyelek, csak ugye, sok mindenben nem megy.
- Persze. Anya is mindig azt mondja, nem neki tanulok, hanem magamnak. Meg na, most tök mindegy ki mit mond, ha neked így jó, akkor az a jó – rohadt sablonos, de nekem is ezt kellett elfogadnom, hogy ne akadjak ki azon, hogy valami nem megy, gyengébb, vagy akármi. Ebben mondjuk anya és Petya segített a legjobban, de mégis nekem kellett végleg elfogadni, ugyebár. De nem hiszem, hogy neki ezzel gondja lenne, sőt. Inkább a tömeggel, amit már én is érzek, cseng a fülem, mire kiérünk, miután rábólintottam, ebből ennyi elég volt. Nem kellett sokat kérnie sem, szinte felüdülés a fülnek és a léleknek. Hamar csinálok helyet is, mondjuk az egyik sütis tálcát lenyúlhattam volna és akkor most nasink is lenne, de felkelni és visszamenni már nincs gusztusom.
- Elhiszem. A zajtól, vagy előtte is fájt? – helyezkedem el úgy, hogy valamelyest kényelmesen tudjak felé is fordulni, majd a korlátnak döntöm a hátam és onnan hallgatom. Leül ő is, így azért mégiscsak kényelmesebb és jobb, mint a csupasz betonon és porban, mert az előbb csörtetett át rajta a diáksereg.
- Áhh igen. És nem nagyon van ötleted, hogy mi szeretnél lenni? Vagy van és nehéz? Nem akarlak faggatni, csak tényleg sok most így. Fejfájással főleg. Még anélkül is cseng a fülem – meg is vakarom, de csak felületesen, hátha kimászik belőle. Én se tudnék válaszolni arra, hogy mi lenne nekem jó, mert hát… semmi. Valami mugli egyetem, talán, vagy nem is tudom. Sose néztem utána.
- És tényleg, te már ott laksz. Hát na, majd mondom hogy rám figyeltél, mert sok sütit ettem és majdnem rókáztam – nevetek egy sort, hogy vicces lenne, ha egy másik prefektus épp ezért akarná letolni őt és ez lenne a mentőöv. Érdekes lenne, nem tudom, kibírnám-e nevetés nélkül. Nem hiszem. Ennyi szabályszegés meg belefér.
- Igen, jól. Szeretek otthon lenni, az olyan… én. Hiányzik a számítógépem, meg sok dolog, de egész jó itt is – bólogatok, majd megakadva pislogok párat. Kicsit zavarba jövök, ezért olyan a mosolyom is, közben egy tincsem piszkálom.
- Melyiket? Én… hát totál béna voltam, meg minden, de a csapat jó – kezdek bele, majd vállat vonok. – Nem tudom, jelentkezem, és remélem igen. A pálcás dolgok nem mennek jól, de a repülés egészen. Tetszik és nem akadok annyira le. Te nem játszottál sosem? – nem emlékszem, hogy kviddicsezett volna valaha.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Amikor bajban vagyok, énekelek.
Aztán rájövök, hogy a hangom igazából sokkal rosszabb, mint a helyzetem.

Oldalak: « 1 2 ... 23 ... 31 32 [33] 34 35 ... 41 42 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint