32. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek:

Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 184
Összes hsz: 585
Írta: 2020. március 27. 19:11 | Link

Min Jong

Mondhatni világossá vált számomra, hogy mi nyomta ezzel kapcsolatban Min Jong lelkét, mikor a magyarázkodásába kezdett. Muszáj volt megértően bólintanom egyet az általa mondottakra, hiszen ha valóban úgy állt a dolog, ahogy azt a félmondatos megjegyzéséből leszűrtem, akkor nagyon is hasonló személyeknek számítunk ilyen tekintetben. Tökéletességre törekvő, magukkal sosem elégedett lelkek, akik számára fontos a fejlődés és az érték, ugyanakkor több lábon állunk egyszerre, csak éppen az a furcsa, amit végül ő választott. Másnak meg a télen-nyáron át történő tapicskolás, turkálás a földben, a hosszas laborvizsgálatok és könyvtári kutakodások azok, amik kiverik a biztosítékot. A művészeket egyébként meg nem értett embereknek gondolom többnyire, akik állandóan vívódnak belül valamivel, míg végül az alkotásban találnak nyugalmat, menedéket. Nem kellett sokáig járatnom az agyamat azon, hogy a fiúnál mi lehetett az a töréspont, ami végleg elindíthatta őt ezen a pályán, legalábbis az alapján, amit eddig megtudtam róla. Nem találkoztam még korábban félvámpírral. Nem tudtam, hogy milyenek ők valójában. A szakkönyvek persze, hogy a rémisztő, különleges oldalukat emelték ki eddig. De volt benne valami emberi, amiből még a megtévesztés szikráját se vettem észre, hogy netán ősi reflexeket követett volna, mint bizonyos vámpírok, akik színészeket megszégyenítően imitálják az emberi mozdulatokat, hogy emlékezzenek egykori voltukra. Hiába persze, hogy ő csak lassabban öregszik, de ahogy ránéztem, megesett rajta a szívem, s a saját illúzióimat se szerettem volna lerombolni azzal, ha megkérdezve elárulja, hány éves is valójában. Szerettem volna azt hinni valamiért, ha korban és tudásban nagyjából egy szintben, egy hullámhosszon voltunk. Arra lehet építkezni, a különbségek ellenére. Ru érkezésével megtudtam, hogy milyen teret adni valakinek, addig egyedüli gyerekként is korlátlan hatalmam volt.
- És ugyan min múlik? - tettem fel a bugyuta kérdést, mert lázba hozott a mosolyával. Tudni akartam, mire vár, s mit szeretne tőlem. Célzás volt-e, s ha igen, meddig jelölhettem ki a határaimat. Hosszasan néztem a szemébe, mint aki azokból készült kiolvasni a választ. Mindenesetre elborította arcomat a pír, amilyen bátran kezelte a szituációt.
Már majdnem rávágtam, hogy bánom is én, de végtére is az ő fajtájához tartozik, ám ez mégsem lett volna valami szép tőlem. Olyan dolgokat ritkán vágok valaki fejéhez, amiről tényleg nem tehet, vagy nem változtathatna valahogyan. Tudtommal erre nincs ellenszer. Varázsoltam volna vissza az eredeti méretére? Ehelyett felvont szemöldökkel hallgattam érdeklődően az indoklását, az illegális tárgy eltusolásának helyeslésére is csak mosolyogni tudtam. Nem úgy a szemrevételezésére.
- Nahát, jól gondolod - vetettem oda gúnyosan, mert sértésnek vettem a megjegyzését. Tudnám magamról, hogy mihez értek, s mi okoz örömöt, ha segítség nélkül ontanám magamból a csendéleteket. Persze, hogy akadt otthon egy-két kép, amiről puskázhattam. - Fojtogató ez a festékszag... - legyeztem meg magam előtt a levegőt, ha már így rákérdezett a bajomra. Tudtam, hogy ha visszajövök, megint ezernyi inger ér majd, s most, hogy feszülten figyeltem, amíg a damfír mellettem állt, közelségétől úgy éreztem, mintha rám ragadt volna az aurája. Azon törtem a fejem, hogy vajon tudnak-e gondolatot olvasni, netán megidézni másokat, mint például a vélák, de a festmény miatti lámpalázamtól se tudtam racionálisan felidézni az olvasott ismeretanyagot. Helyette megköszörültem a torkomat, s próbáltam ellazulni, amennyire lehetett.
- Elhiheted, hogy nem most fogok pályát váltani. Jó vicc. De köszönöm, hogy így gondolod. Ami azt illeti, nem is volt annyira vészes összedobni. Akkor ezek szerint az öcséd is festő? Amolyan művészcsalád lehettek - fordultam körbe az üzletben, hogy még egyszer szemügyre vehessem a helyiséget, amit úgy tudom, örökölt, tehát jogosnak véltem a feltételezéseimet.
Túl kedves, túl türelmes. Lassan már úgy tűnt, nem maradt semmi, amivel kihozhattam volna a sodrából. Még a kezdeti incselkedéseimre sem kapta fel a vizet, kár lett volna kést döfni a szívébe a fajbéli faggatózásaimmal. Arra ott vannak a könyvek, ez viszont éles kísérlet inkább, aminek tanúja lehetek. Az empirikus módszert választottam tehát. Orromat megcsapta a friss narancs illata, amit így pláne megkívántam, kérni viszont nem mertem.
- Tehát a helyszínen festetted? - fordítottam felé a fejem, s őt követve letérdeltem a földre, mert guggolva a lábaim remegésbe kezdtek. Csak ekkor vettem észre, hogy mennyire közel kerültünk egymáshoz fizikailag. Zakatolt a szívem, de próbáltam semleges arcot vágni, mégis komolyan szólni hozzá. - Nem akarom megvonni tőled, hogy gyönyörködhess benne. Az túl önző lenne a részemről. A színe amúgy sem illene a bútorokhoz - hazudtam, csak hogy nála tarthassam, mert túl sokkal tartoztam volna neki, amit nem pénzben kellett volna viszonozzak.
- Hagyd meg itt, és akkor majd többször eljövök megnézni. A többivel együtt. Már ha szabad persze. Mennyi a belépőjegy a "kiállításra"? Apropó, pont arra lenne szükséged. Beszéljek a polgármesterrel? Bérelt helyed lenne a művelődési házban, mit szólsz? A bevételt pedig fordíthatjuk jótékony célra is - lelkesedtem a hirtelen ötlettől, de gyorsan leállítottam magamat, mikor rájöttem, mennyire túllendültem, holott abszolút az ő döntése kellett, hogy legyen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
Könyvtáros, Bogolyfalvi lakos, Boltos, Végzett Diák


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 430
Összes hsz: 5024
Írta: 2020. március 27. 22:17 | Link

Martin

Ráharap az ismerkedésre. Legalábbis ahogy visszakérdez, bízom abban, hogy tudok olyan opciót mondani, ami esetleg neki is megfelel. Azonban pont itt a bökkenő, hogy nem ismerem eléggé, így abban sem vagyok biztos, hogy melyik ötlet lenne a legjobb. Elijeszteni meg nem szeretném.
- Leginkább attól, hogy van-e hozzá kedved - vetem fel, kezdetnek figyelve a reakcióit, aztán úgy döntök felvetem az első és talán legártatlanabb ötletemet. - Teázhatnánk egyet a pillangóban vagy ilyesmi. Tudod, kötetlen beszélgetés, egy nyugis helyen... - nem mintha a boltom nem lenne nyugis, meg hát tőlem a kanapéra is leülhetünk, de az a benyomásom, hogy ő nem az a közvetlen fajta és talán nem érezné jól magát, ha egy ülőalkalmatosságon ülnénk mindketten. A tea meg olyan nyugodt és nem is tudom. Meleg. Leginkább. De az emberek szeretnek teázni. Nekem meg mindegy.
A rajzával kapcsolatban, valami viszont nem stimmel, vagy nem tudom. Mert már megint olyan gúnyosnak tűnik, pedig én csak biztatni próbálom, hogy rajzoljon, mert tök ügyes.
- Igen? - körbe pillantok, de nyilván én nem érzem, ha fojtogató sem. Meg alapból is én szeretem a festékek illatát, de ha őt zavarja... Az ajtóhoz megyek, és kitárom azt, még ki is támasztom, igaz hunyorogva, mert odakint még süt a nap és az én szememnek ez túl sok. Be is csukom őket egy pillanatra, ahogy visszalépek a boltom védettebb részére, és kell egy párat pislognom, hogy rendesen lássak, aztán a raktárba megyek és ott is kinyitom az ablakot, majd a naranccsal és a képpel térek vissza hozzá. Remélhetőleg a szellőztetéstől jobban lesz.
- Nem kell pályát váltanod. Ez egy... hobbi... szabadidős program... - vonok vállat, de ha nem akar az sem erőszak, bár szerintem tényleg kár lenne érte. De persze saját döntés.
- Kwon? Neeem. Szerintem utoljára az általánosban volt ecset a kezében - legyintem le - Tudod ő volt a tökéletes gyerek. Én meg aki mindig mást csinált, mint amit elvártak. Megpróbáltak eltiltani ettől -mondom körbe mutatva, s közben elnevetem magam, ezzel is kifejezve mennyire abszurd a dolog - De jól kiegészítjük egymást - toldom még hozzá mosolyogva, mert bármennyire is szeretem húzni Kwont, el kell ismernem, hogy ha lenne is valódi öcsém nem lehetne jobb nála. De hát nem akarok én róla fecsegni. Inkább a kép mellé térdelek, és egy pillanatra felelevenedik előttem az igazi táj, szinte érzem a térdeim alatt a homokot, de tudom, hogy csak képzelem.
- Mi? - pillantok Martinra magam mellett, mint aki nem fogta fel teljesen, hogy mi is történik - Jah. Nem. Emlékezetből festettem - mondom, ahogy tudatosul a kérdés. Aznap, nem tudtam festeni. Becky akkor közölte, hogy megcsalt, én meg összetörtem, és a lehető legnagyobb hülyeséget követtem el az életemben.
- Nem akarok benne gyönyörködni - közlöm kissé talán nyersen, de ez inkább a feltörő emlékeknek szól és nem a férfinak. - De el lesz még egy darabig a raktárban, ha meggondolod magad - vonok vállat, s most csak tettetem a könnyedséget. Nagy sóhajjal kapom fel és viszem vissza az eddigi helyére.
- Nem lesz itt semmiféle kiállítás. Sem most se máskor. Jótékonykodom én eleget anélkül is - legyintem le, s bár kissé bűntudatom van, hogy ilyen hevesen és élesen reagálok a felvetésére, azt hiszem nem érti, hogy már nem tudok festeni. Nincs meg a varázserőm, amivel életet leheltem a képekbe. S bár a mugli festmények is szépek, unalmasnak és sivárnak látom a műveimet ha nem mozognak. Időnként megbököm őket, abban bízva, hogy csak nógatásra van szükségük, de már rég nem használ az sem. A régiekre nézni pedig inkább kínzás, mint öröm. Tartogatom őket, mert hiszem, hogy idővel másképp látom majd, de egyelőre nem megy.
- Akkor már inkább koncertet kéne adnom... vagy ilyesmi - próbálok témát váltani, mert a zenémre legalább nincs hatással a varázserőm. Jó, nem tudok már egyszerre több hangszert megbűvölni, de a mugli technológiák megoldják ezt a problémát, szóval avval jobban vagyok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Farkas Zétény
Független varázsló, Okklumentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 360
Összes hsz: 2225
Írta: 2020. március 28. 13:05 | Link

Nadia

Van itt olyan festék, amit fel tudok használni a fotózáshoz állítólag. Hát nagyon kíváncsisággal - so-so - lépek be a művészboltba, és máris megdöbbenek. Hát ez mi a szar itt, öcsém? Na, ha itt bármit megtalálok majd az csak a véletlen műve lesz. A kínai kinézetű eladóhoz - nekem aztán mindegy, hogy merről jött - most nem megyek oda, előbb szét fogok nézni jó alaposan. Amúgy is ciki lenne, hogy idejövök és azt sem tudom, hogy mit keresek. Én pedig biztosan meg fogom találni azt a festéket, és veszek belőle jó sokat, hogy ezt a boltot ne kelljen látogatnom. Olyan szag van, mintha itt gyártanák a papírokat, szóval eléggé szúrja az orromat. Van pár bent lézengő okostojás, a legtöbbjük szemüveges. Már annyit rajzolhattak, hogy tönkrement a szemük a hígítótól, hehe. Nem kéne elrontani, akkor nem kell javítás, gondolom én. Néha kicsit keveredik a tudásom az itteni és a muglik között eltöltött hat év között, de hát ez van, biztos nekem van igazam, mint mindig. Ami a másik ügyet illeti, Nadia. Nem találkoztam azóta vele, mondjuk ez nem meglepő, kis szarosokat tanít főleg, szóval nem nagyon van esély, hogy összefussunk. Az ebédnél meg nem érdekel, hogy ott van, láttam már párszor, de különösképpen nem érdeklődött utánam. Így aztán hiába akartam volna Iza kérését teljesíteni arra, hogy beszéljem meg vele, nem volt rá lehetőség. Már három baglyot írtam neki, hogy találkozzunk nyílt színen, ahol sok az ember, beszélni, egyszer sem jött el. Hogy nem ért rá, vagy nem akart eljönni, sosem tudom már meg, mert választ nem kaptam. Az is lehet, hogy simán elégette dühében mindet, és azért sem tudnám igazán kárhoztatni. Szóval én mindent megtettem Iza - a három bagoly kimeríti a minden lehetőségét -, nem rajtam múlt. Mondjuk ha ennyire nem találkozunk biztos megnyugszik majd ő is. De a rohadék festék még nincs meg... Befordulok egy másik sorba és kínai helyett a mexikói nőci van előttem, azt az internacionáléját! Van Nadiával egy kislány is, de háttal van nekem. tuti az övé, mert neki magyaráz. Gyorsan eltűnnék, de ekkor Nadia felpillant és meglát. Hát, akkor ezt már nem úszom meg. A kiscsaj még továbbra is mondja a magáét, ami azt illeti nem figyelek rá, hogy mit csipog és egyébként sem nekem csipogja.
- Szervusz Nadia - lépek oda mégis, ha már beszélni kell, ez elég jó hely arra, hogy ma ne ugorjon nekem. Főleg, ha nem pesztrálja, hanem az övé a gyerek. Lehet vagy tízéves, de akár három is, annyira értek a kölykökhöz. Akkor a kiscsaj megfordul és elfelejt beszélni. tudom, sokkoló a látványom a nőknél, nem tudtam, hogy a kiscsajokra is ilyen hatással vagyok, öcsém!
- Ki ez a kismadár, aki ennyit csiripel? - vigyorgok a lányra, remélem tetszik neki, hogy milyen intelligensen állok hozzá, és nem küldöm el a sunyiba mindkettejüket. Egy igazi úriember vagyok, ez mindig is nyilvánvaló volt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 184
Összes hsz: 585
Írta: 2020. március 28. 17:34 | Link

Min Jong

A kedv jön és megy, változékony és kiszámíthatatlan, akárcsak az időjárás. Egyesek hajlamosak különösen szeszélyes hangulatvilággal bírni, ezért ezt mindig egy olyan dolognak tartottam, amire nem volt érdemes túlságosan alapozni. Számomra elhatározás kérdése, hogy kitől és mit akarok. A józan ész harca az érzelmek felett, hogy még véletlenül se csináljak olyat, amit később megbánnék. Azt már tudtam, hogy a mércét megütötte, ha nem át is ugrotta könnyedén, de hogy az ígéretes szavak, félreérthető félmondatok mögött vajon valóban az az ember bújt-e meg, aki az eddig kialakult képzetemben élt, azt szintén egészen biztos, hogy csak úgy tudtam a legkönnyebben kideríteni, ha beleegyeztem az ajánlatába. Amit persze első hallásra nem is akartam elhinni. Megállt a szívverésem, s elfogott a bűntudat. Ismerősek voltak ezek a szavak. Nem olyanok, mint amiket másoktól szoktam hallani, akik a felszínes témáknál maradtak, mert lelki igényük nem volt az ismerkedésre. Ők kevesebbet akartak, ő most talán többet. Ugyanúgy, a középiskolai csalódásom óta betartattam magammal, hogy semmibe nem élem bele magam jobban, mint kellene. Utálom, ha elbizonytalanítanak. Szilárd jellem vagyok, s a jégréteg megrepedni látszik.
Nehezen találtam a helyem a visszatérésem óta, mintha hamar hiú ábránddá lett volna, hogy a kimaradt időt már nem lehet sem helyreállítani, sem bepótolni. Az utódom jelenléte átszőtte mindennapjaimat, de nem akartam másodszor is hátat fordítani. Tudtam már, hogy félig az övé vagyok, de a másik felem nem kaphatta meg a jövevény miatt, s így azóta is üresen lógott a levegőben, keresve azt, amit betölthet jelenlétével.
- Esetleg holnap ötkor, az megfelel? - vakartam meg az állam. Talán el tudom kérni magam korábban, ha jobban belehúzok. Fel akartam erre készülni, de természetesen rugalmas lettem volna, ha másképp alakul. Egy ideig még úgyis egyedül leszek otthon, s bár motoszkált bennem a bűntudat, tudtam, hogy mi az új rendszer, s hogy ebben ez nem kivetnivaló. Mégis hozzátettem magamban, hogy ez valóban egy kötetlen beszélgetésnek készült, lesz ami lesz alapon. Kellett, hogy egy ilyen meglátásba kapaszkodjak.
- Van elég hobbim, de köszi. Majd meglátom. Nagyon is kedvelem a művészeteket, csak éppen szemlélőnek gondoltam megmaradni - intéztem el a dolgot ennyivel, mikor már kissé járni kezdett a levegő, köszönhetően a Min Jong által kialakított kereszthuzatnak. Kezdtem magam jobban érezni, s minden egyes gondolatomban felkészítettem magam arra, hogy mi várhat rám a boltossal kapcsolatban.
- Én egyedül voltam... - köszörültem meg a torkomat, s hogy ne úgy tűnjön, mint aki elérzékenyült volna ezen, gyorsan pontosítottam. - Nincs testvérem, csak a könyvek voltak. És a családi birtokon kívüli nagyvilág. Mondhatni nagy reményeket fűztek hozzám, hogy majd tovább viszem azt, amit ők elkezdtek, de aztán... másképp alakult. A saját utamat akartam járni, s még most is azt teszem - többször megálltam a mondataim között, egyúttal lassan és átélve meséltem el neki rövid történetem, amit annyiszor hallhattak már, mert nem titkolom különösebben. Monológom utolsó része kifejezetten büszkén csengett, ahogy kihúztam magam, előtte viszont tettem néhány lépést a sorok között, hogy otthonosabban érezzem magam. Erősnek akartam látszani, belül viszont gyenge voltam. Még mindig kísértettek a gyerekkori sebek, s a hátránytól való félelem.
- Valóban tehetséges vagy. Rosszabbra számítottam - néztem a szemébe őszintén, halványan elmosolyodva. A festményt mintha még órákig tudtam volna bámulni, ha nem vált át olyan nyerssé. Egy kis lépést tettem felé, csak egy kicsit vettem vissza a saját komorságomból, s máris ellenem fordította a viselkedésével, és ő akarta eljátszani ugyanezt. - Akkor szívesen megvenném az egyik képed, ha nem bánod - ajánlkoztam tovább. Fizetni akartam, mert ingyen túl sok lett volna ennyi jó. Ingerült lettem, mert nem értettem, mi baja lett hirtelen. Segíteni akartam, ő pedig szerintem bunkó lett, s ez megijesztett. De az is, hogy ezt most sajnáltam.
- Jól van, csak egy ötlet volt. Bár nem értelek, de mindegy - húztam el a szám, s még meg is ráztam a fejem. Csalódtam benne. - Énekelsz is? Nem gondoltam volna. Kezdem elszégyellni magam, hogy engem csak mindenféle írott dolgok érdekelnek, meg a nyelvek, s a varázstárgyak. Nincs semmi meglepetés benne - vontam meg a vállam unottan, mikor végleg feltápászkodtam onnan, s végül mellette álltam meg.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Choi Min Jong
Könyvtáros, Bogolyfalvi lakos, Boltos, Végzett Diák


damfír - életművész
offline
RPG hsz: 430
Összes hsz: 5024
Írta: 2020. március 28. 18:24 | Link

Martin

A telefonomért nyúlok, hogy megnézzem a naptárban van-e holnap dolgom. De a könyvtárat csak reggel kell felügyelnem, ott végzek négykor, a boltban meg az egyik gyerek lesz, így ráérek.
- Tökéletes - bólintok rá, egy mosolyt küldve Martinnak és be is pötyögöm a telefonba, hogy holnap ötkor találkozunk - A pillangó jó? Vagy máshol szeretnél...? - kérdezem, mert igazán rugalmas vagyok, amíg nem a napon kell ülnöm. Vagy nem egy napos ablaknál. Kivéve ha itt bent vagyok, mert a boltom ablakain speciális mágia van, ami megszűri a napfényt és így nem bántja se a szemem, se a bőröm. Kellemes. De nem látják el az összes üzletet ilyesmivel, nyilván nem is várhatom el. Pedig biztos vannak mások is, akiknek érzékenyebb a szemük. Mindegy. Ha a helyszín is megvan, azzal kiegészítem a bejegyzést, aztán elteszem a kütyüt.
- Tényleg? Milyen hobbi? - érdeklődöm, mert nem igazán tudom őt elképzelni, egy hobbiban sem. Vagyis, el tudom képzelni, hogy valami könyvet búj és hasonlók, de gondolom nem az olvasásra gondolt. Szóval kíváncsivá tett. - De továbbra is tartom, hogy foglalkozhatnál vele alkotói szinten is - próbálkozom meg még egyszer utoljára, aztán hagyom a témát. Az már jó pont, hogy legalább érdeklődik a művészetek iránt és szereti nézni őket. Talán elmehetünk egy múzeumba is egyszer. Hopp. Mi? Figyelj rá, figyelj rá.
- Helyes. Kövesd csak a saját utad - bólogatok, mert én is azt tettem. Mindig is, és bár eléggé félre csúsztam így, azért a legtöbb dolgot nem csinálnám másképp. Talán csak azt az egy éjszakát... De hát mindegy.
Jó érzéssel tölt el, hogy tetszik neki a kép, ezért is ajánlom fel, hogy vigye el.
- Egyiket? - nézek rá egy pillanatig meglepetten, hiszen ez az egyetlen, amit megmutattam, miért gondolja, hogy van másik is? Mármint persze van, de nem terveztem mindent megmutatni. Ahogy pedig tovább beszélünk, túl sok szomorú emlék és szorongás lesz rajtam úrrá, így hevesebben válaszolok, ingerültebben mint kéne, amit persze nem tud hova tenni. Én se tudnám, ha nem én lennék én.
- Nem hiszem, hogy bárki megértené  - mondom valamelyest megnyugodva, ahogy a válaszából rájövök, hogy túlzásba estem - Nem kell, hogy értsd - legyintek mellé, és elterelem a témát. Zenére, mert arra fókuszálok jobban mostanában.
- Meg zongorázom és gitározom. Táncolok is... Ja meg Pakua chang-ozom  - bár nem tudom, hogy az utóbbiról tudja-e hogy mi. De mindegy is. - És ezen mit szégyellsz? Mindegyik érdekes és izgalmas - nézek rá értetlenkedve, mert valóban azok. Nem kell mindenkinek olyan hiperaktívnak lenni, mint amilyen én voltam, vagyok. Sőt. - Én néha úgy érzem túl sok fába vágtam fejszét és ideje lenne választani. Aztán találok valamit, ami még sokkal érdekesebb...
Elhúzom a számat, még mindig vegyes érzések vannak bennem, bár próbálom magam visszafogni és nem mutatni, hogy nem vagyok olyan hűde vidám, mint általában. S ahogy próbálkozom a nyelv piercingemmel kezdek játszani, azt hiszem, ez már egy fajta pótcselekvés: balra-jobbra-balra megy a kis golyó az ajkaim között, miközben agyalok, hogy mit mondhatnék még, de a bennem dúló érzelmek miatt, enyhén csődöt mond az agyam.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

You only realize how much you know someone when they disappear.
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Egyetemi hallgató, Bogolyfalvi lakos



offline
RPG hsz: 184
Összes hsz: 585
Írta: 2020. március 28. 19:49 | Link

Min Jong

Egyből szemet szúrt, hogy milyen modern eszközöket használt, s milyen rutinosan kapta elő az okostelefonját, mintha még nálam is elfoglaltabb személy lett volna. Egyre többen lófrálnak varázstalan kütyükkel a zsebükben, de ez többnyire az új generációs betelepülőkre igaz, akik felhagytak a tradíciókkal. Én jól ismerem ezeket az eszközöket, mégsem állt rá az agyam, hogy bevonjam őket a mindennapjaimba, főleg mert eddig is feltaláltam magam nélkülük, s gazdagság ide vagy oda, a költségvonzatuk hosszú távon kiábrándító. Azért is néztem furcsán a jelenetet, de aztán hamar észbe kaptam, hogy mi lehetett az oka, még mielőtt bármit is mondhattam volna.
- Szeretem azt a helyet. Amúgy is rég voltam - adtam meg a választ szerényen. Úgy gondolom, hogy nem lett volna jó tudtára adnom a vágyakozásomat, lelkesedésemet, magyarán szólva a pillanatnyi kedvemet, pontosan a nem sokkal ezelőtti okfejtésem miatt. Az ugyanis bármikor megváltozhat, ezért bizonytalannak éreztem, hogy félrevezető jeleket mutassak, amikor a hirtelen felbukkanását is rendeznem kellett magamban. Azt azért láthatta, hogy nem ő erőltette rám az elhívást, már ha nem valami alantas mágiával befolyásolt. Sokkal inkább adta magát a helyzet, hogy ha már ennyi mindenről el tudtunk beszélgetni, vagy épp megvillantottunk a személyiségünkből egy-egy szeletet, akkor nyugodtabb környezetben is kibontakozhassunk a másiknak. Persze a maga nemében egy zsúfolt teaház nem lesz annyira meghitt, mint az üres bolt, de itt mégiscsak a munkahelyén is voltunk, és attól tartottam, hogy esetleg túlságosan leköti őt a munkája. Kíváncsi lettem volna, hogy milyen az, amikor egy kicsit jobban elengedte magát.
- Talán nehéz elhinni, hogy más is több mindennel foglalkozik? - fanyalogtam. - A hobbim gyakorlatilag a munkám is félig. Régészet, kutatások. Nyelvtanulás, mindenféle művelődés. Van egy kis kertem, amit művelek otthon például, szóval mindig valami olyan, ami hasznos és fejleszt - soroltam fel kurtán, a teljesség igénye nélkül. Arra azért kezdtem allergiás lenni, hogy még mindig rám akarta tukmálni ezt a festészetet, pedig meg kellett volna értenie, hogy mindenben azért nem hasonlítunk. S ha esetleg elfogadását akarta a pingálásainak, akkor ahhoz nem kellett volna, hogy erőlködjön, győzködjön, mint a Jehova tanúi.
- Majd meglátom. De ha mégis azért hajtogatod, hogy fellendítsem a boltod forgalmát, ha kell az egész kócerájt felvásárolom - csak hallgatott volna el végre, de ezt már nem tettem hozzá. Meglehetősen elszórakoztam magamon, így történhetett, hogy szigorú nézés helyett elmosolyodtam, mintha viccnek szántam volna, pedig valahol komolyan gondoltam a kérésemet, amit nem először közöltem vele finoman, hiába. Mégis, szerettem volna teázni vele, elnézni a vonásait, a mosolyát, s elhallgatni a sztorijait, hogy aztán egész nap vidám hangja járjon a fejem, amíg el nem nyom az álom, s még ott is kísért talán. Ezért hát, nem ugorhattam a nyakának, de amibe kértem se tudott belekötni.
- Nem tudtam, hogy csak egy van. De ha nem eladó, nem kell - zártam le ennyivel a jelentőségteljes mosolyom után, amit a bóknak vélt kijelentésére kaptam, miszerint járjam csak a saját utamat. Örültem nagyon, hogy így gondolja, s annak is, hogy ő ugyanúgy csinálta, mint én. Rabszolgákra nincs szükségem, gondolkodó és érző emberekre viszont annál inkább. - Ó, bocsánat... Azt hiszem értem, de csak talán. Ne haragudj  - sóhajtottam fel, miután némán a számhoz kellett kapjak szégyenemben. Szomorúan néztem rajta végig, ahogy összekötöttem a fejemben a lehetséges okokat. Talán elégedetlen a műveivel, esetleg igazi lényét kívánja leplezni a támadásoktól, valami ilyesmi lehetett a dologban. De az biztos, hogy nem holmi hülyeségbe trafáltam bele, és reméltem megbocsát.
- Utóbbi nem tudom mit jelent, de ha esetleg megmutatnád majd, a többivel együtt... - léptem hozzá közelebb kihívóan, mintha csak azt akartam volna sugallni, hogy gyakoroljon rajtam nyugodtan, még ha egy nagyot nyeltem is közben, mert nem tudhattam, hogy hova üt, rúg, ránt és ugrik, mert koreai lévén a szabad kezes harcokba kategorizálnám, már ha valóban olyanról volt szó. A zongorára és az énekre is kíváncsi lettem, hogy nem csak a levegőbe beszélt-e. - Így látod? Kevesen gondolják... Bárcsak többen érdeklődnének iránta! Mondjuk akkor alig lenne munkám - tártam szét a karomat szerényen.
Ismét kényelmetlenül éreztem magam, ahogy előtte szobroztam. Mintha kifogytunk volna a témákból, pedig szerintem korántsem volt így, ezt mindketten tudhattuk. Arra gondoltam, hogy talán feltartom őt valamivel, és csak szimplán túl udvarias volt ahhoz, hogy elküldjön, vagy talán még mindig a festményeivel sértettem meg, de nagyon elbizonytalanított. Megvakartam a tarkómat, sóhajtottam egy nagyot, aztán jelentőségteljesen a szemeibe néztem.
- Nos, akkor... talán jobb, ha most megyek, még ha fájó szívvel is. Holnap ötkor várlak. Szia! - biccentettem a fejemmel, majd sejtelmesen elmosolyodtam, még mielőtt elhagytam volna a helyiséget.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nadia Rosales
Tanár



offline
RPG hsz: 91
Összes hsz: 118
Írta: 2020. március 30. 21:12 | Link

Zéti

- Apukám haditengerész és egy tengeralattjárón szolgál nagyon lent, sok sok méter mélyen a víz alatt - Nathalie egy újabb ismeretlen szívébe lopta be magát a történetével, miközben áhítozott azokért a falra ragasztható pandás matricákért, s már majdnem elérte a célját, mielőtt azonban megkapta volna ingyen az egyik kisegítőtől, még épp időben tértem vissza hozzá, kezemben egy nagy bödön festékkel. - Elnézést, nem kérünk ilyen matricát, köszönjük - mondtam elnézést kérően, miközben már guggoltam is le a kis ördögi tündérkémhez. - De hát, szegénynek hiányzik az apukája a tengeralattjáróról, és azt mondta, hogy ez a pandamaci az egyetlen közös pont köztük, és az apukája még magára is tetováltatta - ez volt az a pont, amikor már az én szemeim is elkerekedtek, hisz azt tudtam jól, hogy Nathika néha előadja magát az apukájáról, s hála a képzelőerejének, mindenféle történetet kitalál vele kapcsolatban, de ez a sztori még a korábbiakat is felülmúlta. Kissé ideges is lettem, hisz nem akartam azt, hogy a faluban néhány hét elteltével majd mindenféle pletyka terjengjen arról, hogy vajon akkor katona-e a férjem, vagy építész, esetleg svindler, aki épp a börtönbüntetését tölt valahol egy távoli földrészen.
- Áh, el ne higgye, és van már odahaza pandánk, köszönjük - elnézést kérően mosolyogtam a kedves segítőre, megvártam, míg lelécel, s csak ezután fordultam szembe a kisasszonnyal, hogy jól megdorgáljam. - Nathie szívem, hányszor mondtam már, hogy ne találj ki ilyen történeteket, hm? Édesem..-sóhajtva pillantottam rá, ő viszont csak nézett azokkal a nagy szemeivel. - Akkor megkapom a matricát?-nem tágított, olyan kis ördög volt, nem is értem, hogy kire ütött. Én lettem volna ilyen gyerekkoromban? Merlin szakállára, egyszer még kikészülök ettől. - Nem, nem kapod meg, és most már hagyd ezt abba! - picit keményebben szóltam rá, miközben megfogtam a kezét, nem túl szorosan persze. Éreztetni akartam vele, hogy ez nem így működik, s nem kaphat meg akármit, amit csak szeretne, pláne nem ilyen eszközök árán. De miért művelte ezt velem? Lehet, hogy elrontottam a nevelését?
- Megvesszük a szobádhoz a festéket, olyan lesz, amit szeretnél, és anya fest neked rá virágokat és állatkákat, hidd el, sokkal jobb lesz, mint az a falmatrica - ekkor már gyengédebben szóltam hozzá, s felegyenesedve megsimogattam a fejét, majd épp fordultam egyet, hogy még kerítsek néhány ecsetet a finomabb formákhoz, amikor Zéténybe akadtam.
- Carajo! - ki is csusszant a számon egy halk káromkodás, bár igyekeztem visszafogni magam, hisz mégis ott volt mellettem a kislányom. Nagyon zavarba jöttem, olyannyira, hogy már nem is nagyon figyeltem arra, miről fecserészik nekem Nathalie. Egyszerűen csak anyai ösztöntől vezérelve, hirtelen húztam magam elé őt a jobbommal, s oly szorosan fogtam magamhoz közel, mintha el akarnák tőlem venni. A fenébe, hogy ennek is éppen erre kell lepzselnie!
- Zétény - nevén szólítottam, hangomból viszont érezhette a kimértséget, s azt is, hogy nem örültem ennek a viszontlátásnak. Nem akartam vele beszélgetni semmiről sem, ezért sem reagáltam a leveleire, még csak el sem olvastam azokat. Három bagolyból az egyik apró cafatokra szaggatva végezte a szemetes alján, egy másikat a gyertya lángjával égettem üst felett, míg hamuvá nem égett, a harmadikat pedig a wc-n húztam le.
- Nathalie, a lányom. És már épp menni készültünk - vetettem oda sietve, majd kézen fogva a kicsilányt, már el is akartam szelelni Zétény mellett. A szívem hevesen vert, leginkább azért, mert rettegtem attól, hogy lebukunk előtte, hogy felismerni Natiban a saját vonásait, is akkor jöhet majd az a kínos beszélgetés, amit ezerszer elképzeltem már, még sem akartam azt, hogy valóra váljon.
- Hé, álljon meg, nem fizetett! - a franc esne mindenkibe, hogy annyira rohadtul fontos most fizetni! Hát nem veszik észre, hogy menekülök ez elől a férfi elől?
- Oh édes Merlinemre...- még káromkodtam egy sort spanyolul is ezt követően, s feszülten pillantottam a kisegítőre. - Bocsánat, akartam fizetni, adja össze - azzal a boltos kezébe nyomtam a festéket.
- Te honnan ismered anyut? Jó magas vagy, mint az apukám... - és már megint kezdte. Édes istenem.
- Nati! - sietve szóltam rá, majd Zétényre pillantottam. - A baglyod telehurcolta szeméttel az irodámat - jegyeztem meg némi gúnnyal, utalva ezzel a bontatlan leveleire. Most már azért kíváncsi voltam, hogy mit akarhatott.


*Carajo = Francba
Utoljára módosította:Nadia Rosales, 2020. március 30. 21:19 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Farkas Zétény
Független varázsló, Okklumentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 360
Összes hsz: 2225
Írta: 2020. március 30. 21:48 | Link

Nadia

Ott volt, egy lánnyal, egy kislánnyal. Nem is tudtam, hogy van neki gyereke. Nem mintha érdeklődtem volna utána, vagy egyáltalán esélyem lett volna érdeklődni, a baglyokra nem válaszolt. De, ahogy elnéztem, a temperamentumot az anyjától örökölte. Helyes kis kölyök, annyi szent, úgy járt a szája, mintha muszáj lett volna és folyamatosan cserélték benne az elemet. Egy problémám van azonban ezzel, hogy minek jött ennyire nekem Nadia, ha van férj, meg kölyök. Oké, lehet, hogy megbántottam, de akkor jól alakult minden utánam, valószínűleg jobban, mintha mi együtt maradtunk volna, nem igaz? Na, de, ha a bagoly nem megy Mohamediához, Zé jön házhoz.
- Ó, szia Natie – nyújtom oda az öklöm, hogy ha akar, belebokszolhasson, és tökre kedves képet vágok hozzá, még mosolygok is. De magamtól ám, öcsém! Nem, csak megjátszom. Azért tudok én jó fej is lenni, ha kell, nem igaz? Nadia úgy magához húzza, mintha féltené tőlem. Mondjuk nem értem, mert biztos nem bántanám a lánya előtt, a kislányt meg pláne. Nőt, gyermeket nem bántalmazunk, az utóbbit, csak diákkora előtt nem, mert meg kell tanulni, hogy mi az élet, nemdebár? Szóval Nadia inkább menne, de közben kis szarka lesz belőle – nem, ez nem az ürülék becézése, a madárra gondoltam -, így megállítják. Már majdnem benyomnék a kötözködőnek, hiszen ha nem látná, beszélgetek valakivel, de Nadia elnézést kér. Persze, ha én mondtam volna, rám borítja a polcsort.
- Tényleg, az apukád is jó magas? Édesanyádnak mindig jó volt az ízlése – guggolok le a kis cserfes mellé. – Régen jóban voltunk, csak aztán sajnos én bolond voltam és otthagytam. Csak tudod, nem hagyja anyu, hogy bocsánatot kérjek tőle, pedig szeretnék – bököm meg az orrát vigyorogva, miközben magyarázatot kapok arra is, hogy mi lett a baglyaimmal. Oké, nem lepődtem meg, de azért jó lett volna, ha legalább válaszol az egyikre, hogy tudjam, ne írogassak feleslegesen. Felnézek Nadiara, majd a kislányra nézek és szép kék szemei vannak, akár csak nekem. Biztos jóképű az apja is, Nadia sem áll össze akárkivel.
- Nyugodtan küldhettél volna egyet, hogy ne zaklassalak, nem vagyok olyan – állok fel ezután, majd a szemébe nézek a harcias édesanyának. – Szeretném megbeszélni veled a múltkorit, nyugodtabb körülmények között. Meg…- sóhajtok – bocsánatot kérni – mondom, félszeg mosollyal, na, most Iza büszke lenne rám. De nincs okom rosszban lenni Nadiaval, jó lenne, ha legalább semlegesre normalizálódna a viszonyunk.
- Na és kis hercegnő, merre jár az apukád? - mosolyogok rá melegen a kisasszonyra, és ingerenciám van arra, hogy megvegyem neki azt a matricát, amiért az előbb sipítozott. De nem fogom, mert tudom, hogy Nadia élből visszautasítaná… majd később, talán elküldöm nekik, mint ismeretlen feladó.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nadia Rosales
Tanár



offline
RPG hsz: 91
Összes hsz: 118
Írta: 2020. március 30. 22:44 | Link

Zéti

A kislányomat sem kellett félteni, ha ismerkedésről volt szó, mert fiúkat megszégyenítő módon fogadta Zétény ökölpacsiját, amire reagált is, s apró öklével enyhe erővel bokszolt bele a férfiébe. Már ezt is rossz volt látnom, a torkomat gombóc szorította, s tényleg nagyon ideges lettem. Ha kiderül, hogy ő az apja, akkor majd lehet, hogy el akarja venni tőlem, hogy aztán lelépjen vele ki tudja hová. Vagy a franc tudja! Annyira nem ismertem a férfit, hogy tudjam, képes lenne-e ilyesmire, bár valahol a lelkem mélyén reméltem azt, hogy nem, de arra sem számítottam anno, hogy majd csak úgy lelécel mellőlem egyetlen rohadt cetlit hagyva. Ó, hogy még mennyire utáltam ezért (is)!
- Nem állunk szóba idegenekkel Nathie! - idegesen szóltam rá, s picit erősebben is fogtam kézen, mikor el akartam hagyni vele az üzletet, ő azonban nem igazán akart mozdulni, s mintha utánfutó lenne, úgy csüngött rajtam, mozdulatlanul. - Ne anya, ő nem ismeretlene, Bácsi a neve. - érvelni próbált, bár magam sem tudtam, hogy most a matrica miatt akar még mindig maradni, vagy ennyire felkeltette az érdeklődését Zétény. Ajh, ne. Ugye ez nem olyan titkos Nathie, én vagyok az apád lelki kapcsolat, vagy biológiai vagy mi a szösz.
Tényleg mindenféle hülyeség megfordult már a fejemben, ráadásul még szóltak is , hogy fizessek. Pedig a tulaj jófejnek tűnt múltkor, ő egész biztosan hagyta volna, hogy leléceljek és később fizessek. De ez a segítő, áh, nehogy legyen benne némi szolidaritás. Á, dehogy.
- Jóban voltál anyuval? Barátok voltatok?- Nati nagy szemekkel pislogott Zétire, miközben én már kínomban a tenyeremmel csapkodtam a homlokom. Ilyen nincs, mi jöhet még?  - Édesem, hagyd a Bácsit - magam is leguggoltam, s először a lányomnak címeztem a szavakat, majd szabad kezemmel oldalba böktem Zét, s utóbbit már csak súgtam felé. - Ne magyarázz már neki ilyeneket - feszült lettem, ez egyáltalán nem hiányzott az életembe. Szegény Nathie amúgy is állandóan faggatott arról, hogy ki az apukája, de többnyire csak annyit kapott válaszul, hogy egy seggfej, aki lelépett és magára hagyta anyát, mindezt persze egy fokkal szofisztikáltabb verzióban. Közben felegyenesedtem, s egy pillanatra a kisegítőre néztem, hogy vajon összeadta-e már az árut, s fizethetek-e. Láthatóan azonban még piszmogott, a kicsilány meg már a szoknyám szélét húzgálta, s szólongatott.  
- Megbeszélni? Hehh...hehe, légyszíves ne nevettes - ó igen, még mindig gúny áradt a szavaimból, ahogy bosszúsan pillantottam a férfi szemeibe. Az, hogy lökött rajtam egy nagyot a folyosón, már csak mellékes volt, de az elveszett éveket már nem tudta visszapörgetni, s a múltat már nem tehette jóvá.  
-  Anyu, anyu bocsáss meg nekiii - Nati fogalmam sincs, hogy miért, de szimpatizált ezzel az alakkal, őt egy pillanat alatt levette a lábáról, s az a baj, hogy ha a lányom kért valamit, akkor arra elég nehéz volt nemet mondanom. Ráadásul, mikor Zé bocsánatot kért, őszintének tűnt, s utána olyan kedvesen viselkedett Nathieval, hogy egy pillanatra végig futott a fejemben az, hogy milyen aranyosak is így együtt. Hogy micsoda??? Nem, nem, ez kizárt!
A gondolatot gyorsan el is vetettem, idegesen ugrott össze a gyomrom, mert veszélyesnek éreztem ezt a pillanatot.
- Az apukám Afrikában gyógyít vak gyerekeket , igen, és ígérte hogy küld nekem pandás matricát, de nem érkezett meg a postával - sóhajtva biggyesztette le az ajkát, hajszálai előre hullottak, de lopva kékjeivel azért Zétényt fürkészte.
- Ajh Merlinre már... ne faggasd őt, jó? Kicsim, te várj meg itt. Maga ott, figyeljen rá! - a teszetosza kisegítőre rászóltam, majd Zé karját megfogva, néhány méterrel távolabb húztam őt a lányomtól, s oldalra pillantva ellenőriztem, hogy hall-e minket, de láthatóan újra lefoglalta őt a matricás pasas.
- Az apja...nos, az apja és én elváltunk pár éve, ennyi. Ő meg így dolgozza fel, de jobb, ha nem zaklatod őt. - szóltam rá kicsit keményen, de aztán úgy éreztem, nem viselkedhetek vele így tovább, hisz mégis csak bocsánatot kért, s amúgy is, mi értelme volt a dühömnek, hah nem vághattam az arcába.
- Azt nem mondom, hogy megbocsájtok, mert elárultál engem Zétény. Fontos voltál nekem, és ezt te is tudod, de te félsz a kötöttségektől, amivel nincs is gond. Csak ne így léptél volna le. De...talán idővel majd nem fogok rád ennyire pikkelni. A gyerekedhez meg gratulálok, nem mondtad, hogy a Szőkével összejött...igaz, nem is kérdeztem. - nem, nem voltam féltékeny. Inkább csak dühös voltam, hogy másnak is csinált egy gyereket, bár talán azért legalább vállalta a felelősséget.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Farkas Zétény
Független varázsló, Okklumentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 360
Összes hsz: 2225
Írta: 2020. március 31. 13:16 | Link

Nadia

A kiscsaj belevaló, mint az anyja, egyből leöklözi a kis gyerköklével az enyémet, hát édes egy kölyök. Igaz, az látszik rajta, hogy seggén nem tud megülni, de hát ez nem lehet véletlen.
- Így van, nem ismeretlen – vigyorgok a Nathie-ra, de ennél jobban nem akarok én sem belemenni a témába. Elhiszem, hogy Nadianak elég kényelmetlen ez a találkozás, valószínűleg sosem mondta volna el nekem, hogy van egy gyermeke, most meg nem tud mit csinálni. Bratyizok egy kicsit a lánykával, talán ezért nem rúg seggbe a csodás édesanyja sem, ha látja, hogy nem vagyok bunkó. Megfogott valami a lánykában, olyan kis eleven és fogalma sincs, hogy mije voltam én az anyjának, de pörög, mint a ringlispíl. Csak bólogatok a szavaira, szerintem is az lenne a legjobb, ha itt helyben megbocsájtana nekem, és látom, nem tetszik Nadianak a helyzet, mert már ketten guggolunk a lányka mellett az ő legnagyobb örömére. Kapok egy parancsot, és most tényleg vissza kell fogni magam, hogy ne szóljak be. Nem mondtam semmi rosszat és már az sem jó, öcsém! De lenyelem a békát és felállok kissé kelletlenül. Most jön a neheze, hogy az Iza általi kérést átadjam a magam módján, de sikerül. A gúnyos válasz viszont elkeserít kissé, de a gyerek előtt normálisan fogok viselkedni. Ő nem érdemli meg, hogy balhézzak az anyja miatt, amúgy is két másodperc alatt belopta magát a szívembe. Olyan kis gézengúznak néz ki és sokkal jobban bírom az ilyen gyerekeket, mint akik rohannak a darázs elől, mert megcsípi őket. Nathie tuti meg akarná enni ezeket a darazsakat.
- Vak gyerekeket? – felnevetek. – Te kis kamukirálynő – összeborzolom a haját, miközben Nadia teljesen kétségbeesik és rászól mindenkire, és elhúzgál onnan, hogy ne szórakozzak a kölyökkel. Milyen kegyetlen dolog már, amikor végre valaki színt hoz az életünkbe, lehetne a kölyök villámhárító, ha az anyja engedné, de nem teszi, így a kölyök egyedül marad. A fenébe, pedig még dumálnék vele egy fél órát. A magyarázatra, hogy mi lett az apjával hirtelen szégyellem el magam és pillantok a mosolygó kislányra. Szegény, Nadiát mindenki elhagyja? Akkor megértem a dühét irányomba.
- Ne haragudj, kérlek, nem tudtam, hogy ő is elhagyott, nem akarok rosszat a kiskölyöknek. Meg neked se, már mondtam – sütöm le a szemeimet, hát ez nagyon rosszul jött ki. Nathie biztos így akar az apja közelébe maradni, most már tuti megveszem neki azt a matricát. Ha már nincs itt az apa, hát legalább legyen egy jó fej haverja, nem igaz? Nadia folytatja és úgy tűnik, hogy mégsem volt baj, hogy találkoztunk, mert enyhülni látszik, pedig nem igazán érdemlem meg, de a kis kékszemű ördög megváltoztatta a véleményét. Elmondja, hogy ő mit gondol, most én jövök, és megfogom a csuklóját, hogy komolyan vegye, amit mondok.
- Várj, nem itt akartam elmondani, de figyelj rám egy kicsit, kérlek – elengedem a csuklóját, és láthatóan kényelmetlenül érzem magam, főleg itt sokak nézésének kereszttüzében. - Nem azért hagytalak ott, mert féltem a kötöttségektől, hanem, pont ugyanazért, amiért a „szőkét” – még macskakörmöt is mutatok neki. – Kristóf nem az enyém, hanem a férjé, azé a… Norbié, mindegy. Izával sosem voltunk egy pár, csak szerettem volna, de ez most mindegy is, csak nagyon jó barátok vagyunk. Igen, szerelmes voltam belé, sokáig, és az ő fényképe emlékeztetett arra, hogy érdemes valamiért életben maradni. Ezért, hogy ne essen bántódása, elhagytam őt egy szó nélkül és mindent, amit itt szerettem. És amikor te beléptél az életembe, még nem gondoltam, hogy… nos… nem gondoltam, hogy… - sóhajtok és felnézek az égre. – Nem akartam, hogy miattam veszélybe kerülj te is, ahogy Iza kerülhet, vagy bárki, akit szeretek – tuti nem fogja megérteni, Iza sem tette elsőre, pedig ő azért elég jól ismer. – És még valami, ami fontos. Soha nem hazudok – mondom neki ezt már félve, majd a kislány felé pillantok. – Megengeded, hogy megvegyem neki azt a szaros matricát? Annyira örülne neki – nézek rá kérlelően, suttogom a szavakat, hogy a kislány ne hallja. Na, ilyennek kevesen láttak még, nagyon-nagyon kevesen. De hát látom, hogy örülne neki a kis csipszar, imádom.
- Szóval sajnálom és bocsánatot kérek tőled, mert otthagytalak. Akkor azt hittem, hogy úgy a legjobb és szerintem úgy tennék, ha visszamennék az időben. Menekültem a családom és azok ellenségei elől és volt, hogy el is kaptak – elkapom a fejem a fájdalmas emlékre. Nem igaz, hogy mindenkinél vezekelnem kell, de mit tegyek, ha csak így értik meg a nők: nem akarok bántani, csak megvédeni őket.
Utoljára módosította:Farkas Zétény, 2020. március 31. 13:34 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nadia Rosales
Tanár



offline
RPG hsz: 91
Összes hsz: 118
Írta: 2020. április 2. 00:16 | Link

Zétény

- Aha - bőszen bólogatott a csöppség, s még az ajkait is lebiggyesztette, hogy még hatásosabb legyen a kis jelenet, s elérje áhított vágyát. Zétény meg szimpatikus volt neki, mert a hajborzolásra, s a férfi szavaira kacarászni kezdett, miközben huncutul pillantott fel rá a hajszálak takarásából. Még azt is mondhatnám, hogy szinte idilli volt ez a pillanat, ahogy apa és lánya egymásra talált a festékbolt közepén, nekem viszont már alig bírták az idegeim, s majd beleőszültem a rettegésbe attól, hogy fény derül az én is titkomra.
Nem is tudtam palástolni az idegességemet, s jobbnak láttam a férfit elrángatni cserfes kislányom mellől, mielőtt még tovább diskurálnának, s kiderülne az igazság, legalábbis annak egy szelete. Komolyan, még mindig indulatoktól fűtötten vágtam arcába a szavakat, s a hazugságot, amit hirtelen kreáltam, de talán egy fokkal hihetőbb volt, mint a kislányom szavai. Szemrebbenés nélkül vágtam Zétény arcába a kamu történetet gyermekem apjáról, pedig nem voltam hazudós forma, de úgy éreztem, hogy csak így védhetem meg a gyermekemet. Nem hiányzott ennyi idő után az, hogy betoppanjon az életünkbe egy apa, és felbolygassa Nathie lelki világát, aki már megszokta azt, hogy nincs apja, s nélküle kell felnőnie. Zé megjelenése egész biztos, hogy felborította volna a kis életét, s ezt nem hagyhattam.
- Ő is. Igen, ez van - nyögtem ki a szavakat nehezen, mert ott volt bennem az a szikra, hogy mégis az arcába köpjem, hogy nem ő is, hanem csak Te. Ó, bárcsak megtehettem volna, de nem. Uralkodnom kellett az indulataimon, az emlékek hozta érzelmeken. De piszkosul nehéz volt. Végül, mégis próbáltam higgadtan viselkedni vele, értékelni a normális viselkedését, s azt, hogy bocsánatot kért. Nem, mintha ez bármit is számított volna, hisz jelen pillanatban nem tudtam neki megbocsájtani. Viszont bármennyi düh és harag is volt bennem, nem ostorozhattam őt olyas valamiért, amiről még csak nem is tudott. Ha tudta volna, hogy terhes vagyok, akkor lehet hogy nem lép le. Bár nem, azt hiszem, akkor is megtette volna.  
Miközben kavarogtak a gondolatok az elmémben, megéreztem csuklómon a fogását, s ez a mozzanat hirtelen meg is lepett. Felkaptam rá a pillantásom, zavart az, hogy hozzám ért, emlékeket idézett fel bennem. Még szerencse, hogy gyorsan elengedett, így nem kellett nekem kirántanom csuklómat ujjai szorításából. Azért sietve összekulcsoltam karjaimat a testem előtt, s még egy fél lépést hátra is léptem, hogy ne legyek olyan közel hozzá, miközben beszél.  S ahogy beszélt, és beszélt, úgy ült ki az értetlenség az arcomra, miközben az egyik szemöldököm hangyányit feljebb csusszant.
- Hogyan? - annyi infó zúdult rám hirtelen, hogy teljesen összezavart. Az első hír, hogy nem övé a gyerek, meglepett, mert esküdni mertem volna, hogy a szőke miatt lépett le, s mivel mind a ketten itt bukkantak fel Bagolykőn, csak arra tudtam gondolni, hogy kettejüké a gyerek. Hallva azonban, hogy még sem ő az apa, megkönnyebbültem. Fogalmam sincs, hogy miért, de könnyedséget hozott a tudat, hogy nem szórt mindenfelé kölyköket, amerre csak ment.
- Na itt stop, Zétény! - tenyeremet a magasba lendítve igyekeztem némaságra inteni a férfit, mert egészen addig érthető volt számomra a történet, hogy ő és a Szőke nincs együtt, s nem övé a gyerek. Az utána következő szavak azonban összezavartak, s azokon már nem tudtam kiigazodni.
- Mit nem gondoltál? Hm? - egy pillanatra megálltam, s folytattam. - Tudom, hogy szerelmes voltál, mert az egyik estén, amikor beszélgetni szerettem volna veled, láttam, ahogy az ágyadon ülve nézegeted a képet. Tudtam róla, de nem akartam felhozni neked - sóhajtottam egyet, néhány másodpercre felelevenedett előttem a múlt. - Milyen veszélybe Zétény? És ugye nem azt akarod kihozni ebből, hogy engem is szerettél, mert ha igen, az elég szarul jött le - a düh még mindig ott élt bennem, így ki is csúszott ez a számon, bár nem akartam efféle érzelmekről diskurálni vele. - Ha soha nem hazudsz, akkor válaszolj a kérdésemre, miért léptél le, ha nem a Szőke miatt? Miféle veszély motivált téged arra, hogy lelépj mellőlem, és lelépj a Szőkétől?- a nővel egyébként nem volt bajom, a történetet hallva már inkább sajnáltam, hisz ha jól értelmeztem a férfi szavaiból, vele nagyjából hasonlót játszott le.
Tényleg nagyon érdekelt a válasza, most már nagyon fúrta az oldalam, hogy mi végett tűnt el egyik pillanatról a másikra. Valamiért nehéz volt hinni neki, hisz hacsak nem bankrabló, vagy bűnöző, akkor kétlem, hogy oka lett volna félteni engem, vagy bárkit. Közben lopva a kislányom felé pillantottam, hogy minden rendben van-e , láthatóan még mindig az eladó agyát húzta a kis történeteivel, de azt hiszem, hogy Zé is megpróbált kibúvót keresni, hisz hirtelen Nathieról és a matricákról mesélt. - Nem, nem akarom elkényeztetni őt, és meg kell tanulnia azt, hogy nem lehet minden az övé, amit akar. - kicsit megint keményebben szóltam a férfihez, de csak azért, mert nem akartam azt, hogy bármiféle kapcsolat is legyen közte, és a lányom közt. Ő is láthatta rajtam az idegességet, s úgy éreztem, hogy egyre feszültebb leszek a társaságában. - Menekültél? - ahogy újra bocsánatot kért, s elmondta,hogy miért is lépett le, egy kicsit ledöbbentett. Nem igazán értettem, még mindig zavaros volt ez a történet, s bár nagyon is őszintének tűnt, ezzel a vallomásával csak még jobban felbosszantott.
- Szóval értsem úgy, hogy öt évvel ezelőtt téged üldözött a családod, és az ellenségeitek, és emiatt léptél le, miután...- hogy dühös voltam-e? Igen.
- Mi vagy te, a pampák királya? Valami drogbáró? Merlinemre, te túl sok krimit olvasol! Ennyire hülyének nézek ki, vagy tényleg ennyire hülyének gondolsz? - nagyon nehéz volt türtőztetnem magam, s hogy ne kezdjem el újra lökdösni a férfit, de legbelül igen csak tomboltak az indulatok. - Ja bocs, igazad van. Most jut eszembe, hogy Capulet vagyok, te meg Montague! Á, így már minden világos. Na viszlát Zétény! - az idegességtől majd felrobbantam, sietve léptem el a férfi mellett, s a kasszánál is dühösen nyúltam a pénztárcámba, hogy kifizessem a festéket. -  Nahát, csak ennyi lesz? Hihetetlen, hány órába telt ezt mind összeadni ? - az indulatosságom végett meglehetősen bunkó voltam a kisegítővel, de abban a pillanatban nem tudtam gondolkodni. Még mindig kavarogtak bennem a férfi szavai, s nem tudtam dülőre jutni vele kapcsolatban. Mi van akkor, ha igazat mondott, s tényleg védett valamitől?
- Anya nagyon haragszik rád. Mivel húztad föl? - egyszer csak, míg nem figyeltem, Nathie elsurrant mellőlem, s ha Zé még arra téblábolt, megrángatta a kabátját, hogy felhívja magára a férfi figyelmét, s közben a kis kezével intett, hogy guggoljon le hozzá. - Nem akarja megvenni nekem a pandákat. De ha te megszerzed nekem, akkor ráveszem anycit, hogy kedveljen - huncutul mosolygott Zétire, s még rá is kacsintott a kislány.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Farkas Zétény
Független varázsló, Okklumentor, Végzett Diák



offline
RPG hsz: 360
Összes hsz: 2225
Írta: 2020. április 2. 13:37 | Link

Nadia

- Sajnálom – nincs túl nagy szerencséje a pasikkal, de nekem komoly okom volt elhagyni őt. Akkor is így gondoltam és most is így gondolom. Mivel volt részem vallatásban, tökéletes nyugalommal merem ezt még magamnak is kijelenteni, hogy nem néztem volna jó szemmel, ha Nadiaval fenyegetnek. Biztosan megtörtem volna, mert a kötelékek elgyengítenek ilyen helyzetben. Nyilván, ha minden normális az életben, akkor megerősítenek ugyanezek a kötelékek, de az én életem sosem volt normális, egészen mostanáig. A kis kellemetlenségek a családommal, akik azt hiszik, hogy most jól megbűnhődök mindezért, apró bosszúságok csupán. De szabadon élhetek, azt csinálok, amit akarok, még egy kiskölyöknek is vehetek matricát, ha nagyon arra vágyna. Határozottabban próbálom hát előadni Nadianak, hogy miért mentem el, talán elfogadja, ha meg nem is érti. Azt Iza sem tette meg jó sokáig, szóval, hogy várhatnám el egy olyan lánytól, aki nem ismert csak egy fél évig, akkor sem teljesen. Apró szeletet kapott belőlem mindössze, amihez ragaszkodni akart, és nekem is tetszett volna az az idill, de még pont jókor mentem el, hogy ne hozzák őt kellemetlen helyzetbe. Soha nem kérdeztek róla én pedig soha nem hoztam őt senkinek beszélgetések során, megőriztem magamban a szép emlékeket és elővettem, ha éppen szükségem volt rájuk. Leállít, persze, hogy leállít…ő Nadia. Aztán beszél arról, hogy egyszer észrevette, ahogy Iza képét nézegetem, hát ez pech. Kezdem érteni, hogy miért dúl benne ez az indulat és miért hozakodik elő az újdonsült kismamával.
- Pedig… - erőt kell vennem magamon, mert ha most nem mondom ki, akkor soha. - …szerettelek – a hangom már nem az a magabiztos, mint korábban, szinte elcsuklik a végére és nem nézek a szemeibe, nem bírok. Most mit mondhatnék még? Ha szerelmes még nem is voltam belé, igen közel álltam ahhoz, hogy így legyen. Nem sok hiányzott, hogy átlépjem azt a határt, de nem mertem és nem tudom, hogy jól tettem-e, de az biztos, hogy Nadia él és virul, semmi baja, csak éppen utál engem. Ezt pedig el tudom fogadni kompromisszumként, Izánál erősebbet is el tudtam.
- Oké, ha ennyire akarod, megmutatom – egy pillanat alatt leveszem a kabátom és félredobom, majd a pólómat is és megfordulok. A vallatások fizikai hegei nagyon jól látszanak, ha nagyon akarja, megnézegetheti. Nem sokáig, csak pár másodpercre mutogatom a testem azon részét, amit én tükörben sem nézek meg soha, mert minden egyes hegre pontosan emlékszem. Visszaöltözök, az egész nem tarthatott tovább összesen egy percnél, de lehet, hogy a fél percet sem nézte át. Arcom elsápad, ahogy magamra veszem a kabátomat. A közben számos vádra és kérdésre nem válaszoltam vetkőzés közben, mert azon voltam, hogy összeszedjem magam és ne hagyjam itt őket. Szándékosan úgy fordulok, hogy a kislány egyelőre ne lássa az arcomat, ne ezzel ismerjen meg. Közben Nadia elkezd pörölni a eladóval, hogy idegességében, vagy meglepettségében, azt nem tudom, de valaki meghúzgálja a kabátom, én pedig odakapom a fejem. Nathie integet, hogy guggoljak oda mellé, miközben elmondja a tényeket. Nem buta ez a kislány, sőt, nagyon jól lát mindent, ami körülötte történik. Odaguggolok mellé és valahogy a fiúkból előhúzom a kedves mosolyom.
- Magára hagytam, amikor nem lett volna szabad, Nat – mondom keserédesen, a mosolyom is szomorkásabbá válik. Nem fogok hazudni, még egy gyereknek sem. Aztán visszatér a pajkos vigyorom, mert a kiscsaj alkudozni kezd, öcsém! Van benne spiritusz!
- Nem szeretné, hogy megvegyem neked - tárom szét kezemet egy rövid időre, majd folytatom, amikor már látom, hogy azt hiszi nem lesz semmi belőle. – De ha ráveszed, hogy valamikor megbeszéljük a nézeteltérésünket és sikerül megkapod. Na, áll az alku? – felé nyújtom fölfelé fordított tenyerem, hogy belecsaphasson. Megvárom a válaszát, aztán megpöckölöm az orrát kuncogva.
- Menj hozzá, kezdheted a puhítását. Szia Nathie – búcsúzom el tőle egy ökölpacsival, ha ő is nyújtja a kis kezét. Aztán, ha a kislány elmegy, még ott maradok. Felnézek a polcra és pont ott állok, ahol lennem kell. Mekkora mák már, öcsém! Nadia lánya megtalálta nekem, amiért jöttem.


//Köszi a játékot <3//
Utoljára módosította:Farkas Zétény, 2020. április 2. 14:53 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Nadia Rosales
Tanár



offline
RPG hsz: 91
Összes hsz: 118
Írta: 2020. április 2. 21:42 | Link

Zéti

Igen, haragudtam rá, s igen, tudni akartam végre az igazságot, hogy mi lehetett az a komoly ok, amiért szó nélkül kellett hajnalra eltűnnie. Arra viszont nem voltam felkészülve, hogy majd érzésekről is szó esik, s bevallom, meglepett. Azt tudtam, hogy kedvelt, hisz ha ez nem így lett volna, akkor nem lettünk volna barátok, s nem alakul ki az a plusz, s talán annál is több, legalábbis a részemről. Pech, de megtörtént, pedig mindig is sejtettem, s már az anyám is megmondta, hogy vigyázzak ezzel az alakkal. Erre most meg ilyeneket mond, na ne!
Nem elég, hogy alapból is ideges voltam, hisz egy karnyújtásnyira volt a lányától, képes volt előhozakodni ezekkel a dolgokkal, s még a magyarázata is összezavart. Dühített is, meg nem is értettem, hogy mégis mennyi az igazságtartalma a szavainak. Olyan ideges lettem, hogy ezt már csak tetézték a következő másodpercek, amikor vetkőzésbe kezdett, ott az üzlet közepén.
- Basszus Zétény, normális vagy? - sziszegtem halkan, miközben sietve körbepillantottam, hogy nem-e figyeli valaki a produkciót. Nem akartam, hogy a lányom előtt vetkőzzön, még szerencse, hogy Nathie figyelmét lekötötte a kisegítő. Pillantásom ezután kanyarodott vissza a férfire, akinek minden porcikáját kívülről ismertem, mégis, meglepett az, amit most mutatott. Ledöbbentem, majd sietve el is takartam a pillantásom.
- Na jó...ez...ez...fizetnem kell - vágtam rá hirtelen, s idegesen hagytam ott, mert mindez túl sok információ volt nekem egy napra. Mégis hol a francban járt ez az ember? Ki művelte ezt vele?
Míg ezerfelé kavarogtak a gondolataim, s a feszültséget azon a szerencsétlen eladón próbáltam levezetni, addig a kis angyalkám már a férfi körül sündörgött, s mi az hogy sündörgött. Nagy kék szemeivel érdeklődve fürkészte Zétényt, s hallgatta a szavait. - Anya rám is mérges, mikor ott hagyom - mondta elgondolkodva, hisz nem egyszer fordult már elő, hogy vásárlás közben elszökött mellőle. A pillanatnyi gondolatok azonban nem tekerték el annyira a fejecskéjét, hogy ne tudjon az üzletre koncentrálni.
- De miért? - nagyon csalódott lett, akarta azokat a medvéket, s már nem csak azért, mert tetszettek neki a kis figurák. Már azt hitte, hogy az ajánlata sem érdekli az új pajtását, egyik lábáról a másikra billent, miközben szoknyáját igazgatta, mikor legnagyobb meglepetésére Zé belement az ajánlatába. Szinte azonnal felragyogtak a szemei, s a mosoly újra ajkaira kúszott.  
- Áll az alku - mondta kacarászva, s magához képest egy nagy pacsit nyomott a férfi kezébe. Mielőtt azonban végleg elköszönt volna, még elkapta a férfi karját, s közelebb hajolva hozzá, lábujjhegyen nyújtózkodva súgta a fülébe.
- Ha ki akarod békíteni, vegyél neki felvágottat. A sonkát nagyon szereti - mondta kacarászva, majd teli vigyorral intett a férfinek. A vásárlással ekkorra végeztem, sietve kaptam kezeim közé a festékeket, s kifelé menet kézen fogva a lányomat is nyakon csíptem.
- Viszlát Zétény - köszöntem sietve a férfitól, majd Nathieval megindultam hazafelé.


// én is köszi  Cheesy //
Utoljára módosította:Nadia Rosales, 2020. április 2. 21:47 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kőszegi Róza Amélia
Diák Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Pro Levita-díjas, Negyedikes diák


polar opposite
offline
RPG hsz: 252
Összes hsz: 413
Írta: 2020. december 16. 19:53 | Link

Clueless
[Tökfej / A bámulatos pálcikaember]

A legjobb barátnőm - velem ellentétben - álomvilágát bármin életre tudja kelteni két keze által. Nem is akárhogy! Még mindig elképedek, visszagondolva arra a pávára, amit a bálon faragott a tökre még az ősszel, amikor az anyukája házi süteményével lepett meg, hiszen tudja, mennyire szeretem a hasamat. Liza megérdemli, hogy megerőltessem magam és kedvére való karácsonyi ajándékot vadásszak neki. Így kerültem a szitáló esőről abba a bagolyfalvi üzletbe, ahova ezelőtt még sosem tettem be a lábam. Most kénytelen vagyok. Emlékszem, első utamon eltévedtem a városban, és jelenleg hasonló érzések vesznek hatalmába. A kirakat tele volt eszközökkel és kiegészítőkkel, de odabent a helyzet sokkal komolyabb. Teljesen tanácstalanul lépdelek a sorok között éppen csak pillantást vetve a termékekre, nehogy hozzá nem értő kezem nyomán katasztrófába torkolljon ajándékkereső tervem. Csípőre tett kézzel ácsorgok először az ecsetek előtt, elámulva figyelem a sarokban dolgozó elvarázsolt tollat, majd öklömmel államat támasztva hajolok a színesebbnél színesebb festékek és tinták felé. Legyintve lépdelek tovább, a nyakamat melegítő sálat ívesen átlendítve fejemen, de a kötött anyag beleakad az egyik festőállványba, ami nyikorogva dőlni kezd. Elnyújtott léptemmel állítom vissza stabil állapotba, és lopva az eladóra nézek. Rám se bagózik, valamin ügyködik. Történetesen kérhetnék segítséget, de nem teszem, hiába töltök ott már hosszú perceket. Pedig nem kaphat tőlem sniccert! Nem is biztos, hogy itt van olyan, elég mugli dolognak tűnik, amit a mágusok seperc alatt helyettesítenek bűbájjal. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok váltják egymást, amint leguggolok egy vastag stóchoz. Pauszpapír, írja a jelölő címke. – Ó, meg a moszkvai nénikédet… – fájdalmasan szelíd káromkodásomat halkan motyogom az orrom alatt. Tekintetem tétován esik az alsó polcra. Rakoncátlan hajam előre omlik fülem mögül, így nem is látok mást, csak a bőr naplót, amin óvatosan végigsimítok halkan hümmögve. Na, az pont olyan lenne, amit magamnak vennék. Unalmas, hasznos, csakhogy éppen művészibb ösztönökre kell hallgatnom, nekem, aki pálcikaembert is felismerhetetlenül rajzolok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

one day . . .   i'm gonna make the onions cry
Mórocz A. Móric
Prefektus Rellon, Illúziómágus, DÖK tag, DÖK elnökhelyettes, Művészetis tanonc, Ötödikes diák


*sigh* Rozoga Szörny Vadász
offline
RPG hsz: 205
Összes hsz: 413
Írta: 2020. december 22. 16:51 | Link

K I S C S I B E
vásárlás az élet | csapjunk oda! | kukkantás

Igazából nem tudom, hogy meglepő-e, de ha valami tényleg érdekel, akkor nagyon is túlfeszítem a határaimat. Pontosan így van ez a kalligráfiával is. Amint feltűnik, hogy a szobánkban, vagy akár otthon valamiből kevesebb van, mint az nekem ideális lenne, útra kelek és bevásárolok. Ez nagyon jól hangzik amúgy, az is lenne normális esetben, de nem ilyen egyszerű. Ahogy ruhákat is Rin rángat el vásárolni, ehhez is minimum három napos felkészülési idő kell a lelkemnek, mire képes vagyok megindulni, és itt még nem is ejtettünk szót arról, hogy arcom - bármennyire is szeretem ezt csinálni, de tényleg - nagyjából azt tükrözheti, mintha hamarosan egy mandragóra kölykökkel teli üvegházba akarnék belépni, amiket nemrég húztak ki a cserépből.
Mondjuk nem is nyúlok annyira mellé ezzel, szóval zsebeim mélyére süllyesztett kezekkel, kabátom karimája mögé bújva battyogok az üzlet felé, hogy hasznos is legyek, mert a végén már komolyan Móric küldött el, hogy menjek végre, mert nézni is rossz a szenvedésem, amit leművelek. Nos lehet, de ő nem értheti meg, hogy ez mégis - komolyan - mekkora teher a… hát mindenemnek. Fütyürészve sétálnék egyébként az utcán, csak nem tudok fütyülni, úgyhogy meglepő módon, mint egy ember közeledek a bolt felé, ahova habozás nélkül nyitok be. Széles mosollyal arcomon integetek az eladónak, aki kicsit vérszegényebben ugyan, de viszonozza. Az egyetlen hely talán, ahol még nem vívtam ki az eladók öm… semmijét, úgyhogy itt még mozoghatok szúrós tekintetek nélkül. Lépteim azonnal a tinták felé vezetnek, ahonnan gondolkodás nélkül kapok le egy kéket, egy feketét és egy zöldet, majd a papírok felé lépkedek, miközben bepillantok az egyik sorba. A lendülettől haladok is tovább, majd ráncolt szemöldökkel tolatok vissza, hogy megálljak a sor végén és kissé félrebiccentett fejjel figyeljem Kiscsibét, aki megbabonázva néz egy egyszerű, fekete bőr borítású naplószerű valamit. Micsoda intim kapcsolat ez!
- Mi a terv? - lépek hozzá közelebb. - Visszasimogatni nem fog ám, sőt, még megnyalni sem. Legalább ettől nem kell félned - hajolok le hozzá, hogy szinte arcába nyomhassam szemtelen vigyoromat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Kőszegi Róza Amélia
Diák Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Pro Levita-díjas, Negyedikes diák


polar opposite
offline
RPG hsz: 252
Összes hsz: 413
Írta: 2020. december 26. 00:13 | Link

Clueless
[Tökfej / A bámulatos pálcikaember]

Tétován emelem meg az állam a csendet megtörő, ismerős hangra. - Tökfej –nem lehet palástolni a meglepettséget hangomban. Hajamat fülem mögé simítva nézek fel rá, pontosabban szemtelen vigyorára, ami szinte kitölti a látóteremet. Fejjemmel újra a naplókhoz fordulok.
 A kékség találkozása világos, szinte szürke pillantásommal, teljesen össze tud zavarni. Vegyük azt a rellonos talárt a komódom aljába, amiben aznap este ruhástul aludtam el, azzal a keserű ténnyel ébredve, hogy a megnyílás eredménye mindössze némi szerencsesütibe íródott idézet. Majd szétment a fejem, ahogy a gyűrött takaróm alá rejtőzve, arra az ügyefogyott ölelésre gondoltam. Tökfej kínjában a kisujját nyújtotta, én pedig kétségbeesésemben az egész karját – törzsét – vittem. Kapaszkodtam belé, mintha az lenne a megoldás. Innen nézve, én figyelemelterelésként akartam használni őt és az alkoholt, aztán a fagyi vissza is nyalt, amikor pont előtte érzékenyültem el. Ki nem állhatom az érzést, amikor utólag gondolom ki a jó reakciót, amihez törvényszerűen társul a mi lett volna ha… Mi lett volna ha miután átkarol megkérdezem, mi a fenét művel? Teljesen mindegy. Hangyányit sem érdeklem. Érthető, hogy kínjában nem tudott mit kezdeni velem. Még ha köztünk is maradt, azt tettem, amit az ösztönöm súgott, és pajzsot emeltem a szívem köré.
 Belátom, a némajáték még a tizenöt évemmel is gyerekes és gyenge megoldás a bajaimra, így hát belekezdtem. – Mire célozgatsz, mitől kellene félnem? Nem tették el az éles tárgyakat, amikor beléptél? - tettetett kétségbeeséssel kérdezem, ahogy ajkam széle mosolyra görbül, végül kiábrándultan legyintek egyet a polcot nyomó kínálat felé. – Mellesleg, errefelé gyakran alkalmazzák ezt a dolgot – morzsolom az ujjaimat, ahogy talpra emelkedem, kinyújtva elzsibbadt végtagjaimat, majd csettintek egyet – úgy hívják mágia. Tehát, nincs kizárva, hogy visszasimogat, de sajnálom, ha te ennyiből ilyesmire asszociálsz. Ha magányos vagy ajánlhatok pár horror filmet, ami mellett úgy érzed majd van veled valaki, vagy tégy próbát az egyik tollon, hátha megcsiklandoz, engem pedig hagyjál szépen tengeni, mint egy megcímzetlen borítékot. Köszi. – remélem, hogy igyekvő közömbösségemtől magamra hagy. Nem nézek rá, akkor már inkább pásztázom a lehetőségeimet és az árcímkéket. Megfordulok, egy illatosított toll kerül elém, aminek a rugós végét megpöccintve figyelem az ugráló hippogriffet. – Giccsparádé – szemforgatásomat követően sóhajtok fel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

one day . . .   i'm gonna make the onions cry
Mórocz A. Móric
Prefektus Rellon, Illúziómágus, DÖK tag, DÖK elnökhelyettes, Művészetis tanonc, Ötödikes diák


*sigh* Rozoga Szörny Vadász
offline
RPG hsz: 205
Összes hsz: 413
Írta: 2021. január 8. 21:19 | Link

K I S C S I B E
vásárlás az élet | csapjunk oda! | kukkantás

Egy pillanatra ráng meg a szemöldököm a megszólításon, de szemtelen vigyorom még azt is elnyomja, így valószínűtlen, hogy meglátja. Bírom, ha valaki kreatív, de ez erről a névről nem mondható el, főleg, hogy hangjából a meglepettség minden színe sugárzik, én meg értetlen állok, mint abban a mugli filmben, a hosszú hajú csávó a kabáttal (igen, John Travolta - a szerk.), tudod. Jó, nem is baj, ha nem tudod, csak akkor egyértelműen béna vagy, de akkor nem megyek bele. Tényleg nem. Eskü, hogy nem. A-a…
Egy ideig csend van, és már éppen az jut eszembe, hogy fogom magam és itt hagyom, hogy akkor kukoljon meg magában, engem meg hagyjon ki belőle, amikor valami történik. Nem külső szemmel látható, de Kiscsibében biztosan valami van, mert láthatóan máshol jár. Elnyílnak ajkaim egymástól, ahogy szólnék, végül mégis csendben maradok, a szemtelen vigyor is visszafogottabb lesz arcomon. Hah, csak nem kukult meg, hát tud beszélni! Ja, és legnagyobb döbbenetemre olyan szavak hagyják el a száját, amik meglepnek.
- Papírlappal is lehet halálos sebet ejteni egy emberen - vonom meg vállamat nemtörődöm stílusban. Hiába rejtenek el mindent előlem, akkor is megoldanám, hogy mindenkinek is az életét megkeserítsem - még ha halálos sérülést - wtf - nem is okozok -, szóval teljesen mindegy. Mosolyom teljesen eltűnik arcomról, ahogy felegyenesedik, mert folytatja a kis monológját, aminek hatására arcomra a szemtelen vigyor helyett kerül fel egy gonoszkásabb, amit én roppant mód élvezek. Na már most, ez a későbbiekben Kiscsibéről nem lesz elmondható, bár… hm, végül is, lehet megkímélem, mert ma egész jó napom van. Kékjeim zizzennek a toll felé, amit megpöcköl, csillogó kékekkel, szinte odaugrok, hogy megkaparinthassam.
- Merlinre, mennyire jó! Sárkányos nincs? Móric imádni fogja! - nem, valószínűleg egyáltalán nem fogja imádni, de attól én még bőszen kutakodok a tollak között. - Naplót vezetsz? - elég kretén kérdés, tekintettel arra, hogy nemrég egy naplót nézett, szóval logikus, hogyha nem vezetne, akkor nem nézett volna új után, nem? Hangom nem árulkodik érdeklődésről, arról sem, hogy megsértődnék, ha nem válaszol, csak… azt sem tudom miért tettem fel igazából magát a kérdést. De mindegy, mert leesik, mit kért tőlem, így elégedetten hümmögve csapom a tinták mellé a sárkányos - mert volt, ihihihihi! - tollat, és fordulok Kiscsibe felé. - Dumálhattok tovább a naplóddal, még pergament kell vennem - aham, melyik fajtából is? Lehet anya ezért ír listát mindig, amikor bevásárolni megy? Nem is olyan rossz gondolat… Anya! Milyen pergamen kell?! Mosolyogva lépek el Kiscsibétől hátrálva, hogy azzal a lendülettel fordítsak neki hátat és induljak a pergamenek felé. A terv az, hogy meglátom a nevét és eszembe jut. Best plan ever.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Kőszegi Róza Amélia
Diák Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Pro Levita-díjas, Negyedikes diák


polar opposite
offline
RPG hsz: 252
Összes hsz: 413
Írta: 2021. január 11. 00:14 | Link

Clueless
[Tökfej / A bámulatos pálcikaember / ne les]

A polcot figyeld. A kiírásokat. Így teszek, közben a szemem megrebben Tökfej hanyagon elejtett szavain, amire inkább nem is mondok semmit. Helyette korábbi megjegyzésére térek vissza, miközben talpra ereszkedem. Várom, hogy fesztelen módon kigúnyoljon, már előre el is fordulok a másik irányba, de meglepetésemre nem ragadja meg az alkalmat. Nem szavakkal. Inkább cselekszik, olyan Tökfejesen, és nagy hévvel a tollakra veti magát. Kis termetemmel automatikusan lépek arrébb.
  Sokszor hallom Móric a testvére nevét Marina szoros kíséretében, sőt, lassan az egész rellon házzal tisztában leszek mire megtudom őt hogyan nevezik az állami szervek. Az agyam ráharapna egy kirajzolódó gondolatra, de kérdése visszaránt. Ujjaim a polc szélét birizgálják, miközben számat válaszra nyitom – Nnn… - ahogy közbeszól pillantásom a mellkasára suhan. A szám belsejébe harapok. Bunkó. Meg sem érdemli a rendes válaszom. Úgy tesz, ahogy kértem és elsétál. Én sem teszek másképp, csak a másik irányba.
 Azt hiszem meg voltam rá sértődve. Nem most kezdődött, csak az érzés megütközött ismeretlen társaival, így a szünet maradt az egyedüli reményem, hogy helyre rázzam a dolgaim. Ez a hozzáállássom kitart egészen a sor végéig. Azon kapom magam, hogy felé sandítok. Tényleg a pergameneknél áll, kockás kabátja széles vállán és hátán gyűrődik, ahogy mozog. Annyira kíváncsivá tud tenni a morzsákkal, amiket elejt magáról, nem is... inkább amiket megfigyelek rajta. Szeretném megismerni, tudni, mire fel ez a viselkedés, miért fogja azokat a tintákat a kezében, mert rossz májam azt súgja valami flancos csínytevést fontolgatva szorongatja, közben mégis arra jutok, illik hozzá. Nem véletlen van sok idióta a világhírű művészlelkek között. Ott van rögtön Dali, na ő is elég szürreális egy figura, jóban lettek volna Tökfejjel. Elhessegetem a váratlan gondolatokat és halkan motyogva emlékeztetem magam – Bunkó. – Megjegyzésem más fülekre talál. A mellettem álló nagydarab fiú, mérgesen néz le rám, egyedüli szerencsém, hogy telefonál tehát egy halk magyarázkodás közepette suhannék el mellette. Ha elférnék. Félek, hangos reakciómat érthette arra is… bármit is mondott a telefonba. Így csak tenyeremet megemelve megfordulok és elslisszolok, arra kénnyszerülve, hogy elsétáljak a Tökfej mögött. Alsó ajkamat rágcsálva vacillálok, majd sarkon fordulok – Ezek neked lesznek? - biccentek a kezei felé, mielőtt rátévednék a kék tekintetre. Zavarban érzem magam, mintha kiolvashatná belőlük mire föl ez a csapongás, pedig nyilvánvalóan újra csak házhoz megyek a beszólásért, ahogy megjelenése óta se a dolgomra koncentrálok. Haragszom magamra, tudtam, ha a kékekre tévedek, azonnal: hókusz pókusz, viszlát fókusz.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. január 11. 00:20 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

one day . . .   i'm gonna make the onions cry
Mórocz A. Móric
Prefektus Rellon, Illúziómágus, DÖK tag, DÖK elnökhelyettes, Művészetis tanonc, Ötödikes diák


*sigh* Rozoga Szörny Vadász
offline
RPG hsz: 205
Összes hsz: 413
Írta: 2021. január 12. 21:07 | Link

K I S C S I B E
vásárlás az élet | csapjunk oda! | kukkantás

Senkinek nem fogok könyörögni azért, hogy élvezzék a csodálatos társaságomat, ami minden együtt eltöltött pillanattal csak még csodálatosabb lehet. Nem. Nem lehet, hanem lesz. Ezek tények, nem kell ágálni ellene, csak fogadd el. Úgy ni. Látod, nem is volt olyan nehéz. Hol is tarto- ja, igen! Szóval Kiscsibe kérésének eleget téve caplatok a pergamenek felé, hogy a várva várt isteni szikra ott se jöjjön el, pedig én nagyon számítottam rá. Hiába olvasom az elnevezéseket, nem ugrik be melyikből van kevesebb otthon, amiből éppenséggel mostanában a legtöbbet használom, mert szeretem megkönnyíteni az életemet. Szóval a legjobb módot választom arra, hogy rájöjjek.
A tintákat és a világ leghaszno- legsze- legprak-... tehát a Móricnak szánt tollat - ez nagyon nehéz kör volt - a pergamenek melletti polcsor egy üresebb részére rakom, hogy kezeim szabadok lehessenek, mint a madár. Fontos kezemnek szabadsága, mert anélkül nem tudom bevágni a gondolkodós pozíciót, ami valahogy így néz ki: kissé kitolt csípő, jobb kezem ujjai állam alá támasztva, bal kezem derekamra vágva, szemöldököm ráncban, ahogy szuggerálom az elém kitett választékot, és próbálom megváltani nagyon szúrós tekintetemmel a világot, egyelőre brutálisan kevés sikerrel, de ennyi után csak nem adom fel! Nem bizony, úgyhogy kitartóan figyelem a kipakolt mindenséget. A mellettem hirtelen feltűnő mozgásra sem figyelek fel, egészen addig, a mozgás maga meg nem szólal. Gondolom nekem.
Fejemet fordítom Kiscsibe felé, így nyer bizonyosságot, hogy bizony nekem intézte szavait, amikor pár perce még elküldött. Oké, tutira nem komplett, hát úgy jár vissza hozzám, mint egy bumeráng, miután ő küldött el. - Nekem - bólintok egyet, magamhoz képest meglepően kedves hangszínnel válaszolok. - A projekt feladatomhoz kellenek - fűzöm még hozzá a jelentéktelen információt, majd kékjeimet fordítom vissza a pergamenek felé, hogy folytathassam világmegváltásomat. Ha ez így folytatódik, fel kell hívnom Móricot, hogy nézze már meg nekem melyik színű lapból van a legkeve- A SZÍN! Kikerekedett szemeim járnak ide-oda a választékon, amíg meg nem találom azt, ami nekem kell. Szélesen elvigyorodom, Kiscsibe felé fordulok - mivel ő van itt, szóval nincs sok választásom -, hogy megoszthassam vele az egyértelműt. - Megtaláltam! - vigyorgok tovább, majd csillogó kékekkel guggolok le, hogy - akaratom ellenére ugyan - kabátom kicsit Kiscsibe lábaihoz simuljon, amíg én nyammogva gondolkodom el mégis mennyit kellene vennem. Egyáltalán nem sietek, a fejmatekhoz sok idő kell, végül megunom, hogy tettessem, vállat vonva fogok meg annyit, amennyit nem szégyellek, és állok vissza Kiscsibe elé ugyanazzal a vigyorral. Micsoda boldogságot okozhat pár papír!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Kőszegi Róza Amélia
Diák Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Pro Levita-díjas, Negyedikes diák


polar opposite
offline
RPG hsz: 252
Összes hsz: 413
Írta: 2021. január 17. 14:50 | Link

Clueless
[Tökfej / A bámulatos pálcikaember / ne les]

Tele van ez a helyiség üres, megtöltetlen lapokkal. A szivárvány minden színében és még azon is túl, vastag, vékony, csíkos, kockás, pöttyözött, olyannyira különböztek, mégis volt bennük valami közös: a sorsuk beteljesülésére vártak és semmiképpen sem az én kezeim által. Szívesebben lettek volna műalkotások, mint kukában végzett összegyűrt galacsinok.
 Szemeiből lesüt, hogy mit gondolhat a kék tekintete mögött, de bármi is legyen az: bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű. Félre biccentem a fejem és ujjaim zavartan a polcra tett tintáinak formáját követik. Mennyire nem akartam semmihez sem nyúlni korábban, ehelyett most zavaromban mindent is birizgálok.
Egy pillanatra elképzelem, amint homlokát ráncolva koncentrál, miközben ráhajol a feladatára. Tehát, tényleg bujkál benne egy művészlélek. Megkérdezném pontosan miről beszél, de nem akarom megzavarni, látszik, hogy Tökfej nagyon benne van valamiben ezekkel a… pergamenekkel? Éppen nagyokat pislogva jár tekintetem közte és a polcsor között, amikor rám vigyorog, miközben eléri, hogy szegény, magányos szívem bukfencezzen egyet. – Szuper, – igyekszem vele örülni, még ha nem is tudom minek – te meg tudod ezeket különböztetni? – kérdezem némi csodálkozással. Visszapillantok rá, de lentebb találom meg.
 Nem vehette észre, mivel sokáig magam sem tettem, de minden porcikám beleremegett, amikor ezelőtt a keze finoman megérintette az enyémet, vagy ha túl közel került, mint most a kabátjával. Logikusan persze tudom, hogy Mórocz nem sejtheti, hogyan érzek, fogalma sincs, hogy azt gondolom, hogy ő más, és különleges, egy egészen új szintet képviselve az idiotizmusban vagy, hogy a figyelmen kívül hagyására tett próbám és a zavarom nem tette kevésbé kínossá az ott ácsorgásomat. Kezdem megbánni, hogy engedtem a láthatatlan erőnek, ami újra mellé húzott. Arrébb lépek kicsit, az egyik tintáját le is emelve a polcról. Várom hátha kiszökik belőle egy dzsinn és megmondja mivel lepjem meg legjobb barátomat. Lehet maga a tinta a válasz? Netán… lapok? Attól, mert a Tökfej örül neki, ez másnál nem jelent semmit.
 Tétován emelem rá tekintetemet. Szabad tenyeremmel megdörzsölöm a szememet és sóhajtok egyet, mielőtt elmosolyodnék.– Szóval, mire kell a feladat? – kíváncsiskodom tovább. – Remélem nincs köze a halálos sebhez, meg a papírlaphoz. – utalok vissza a korábbi megjegyzésére, hogy ugrassam. Aztán csillan valami a szememben. – Az már a rajzóráim epilógusa is lehetne –nevetek magamban, ami egy nagy gondterhes sóhajjal elhal. Fülem mögé simítok egy tincset, úgy nézek fel rá, várva a válaszát. Kicsit még jobb szemöldököm is feljebb szökik.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. január 17. 16:24 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

one day . . .   i'm gonna make the onions cry
Mórocz A. Móric
Prefektus Rellon, Illúziómágus, DÖK tag, DÖK elnökhelyettes, Művészetis tanonc, Ötödikes diák


*sigh* Rozoga Szörny Vadász
offline
RPG hsz: 205
Összes hsz: 413
Írta: 2021. január 23. 18:46 | Link

K I S C S I B E
vásárlás az élet | csapjunk oda! | kukkantás

Nagyon szeretem, amikor munkám gyümölcse kamatoztatva van. Jelen esetben ez úgy értelmezhető, hogy a memóriám úgy cserben hagyott, mint annak a rendje, de szerencsére brutálisan jó asszociációs képességgel áldott meg az ég - nem -, szóval meglepően hamar jövök rá a turpisságokra, amik nem is azok, csak ismét máshol járt az agyam, amikor elindultam. Na, hogy min, arról fogalmam sincs, de biztos fontos volt, ha azon kattogtam, szóval megbocsátom magamnak, amiért nem éppen az érdemi dolgokra koncentráltam. Plusz ugye, megoldódott a probléma, szóval vigyorogva pillogok fel Kiscsibére egy halom ugyanolyan papírral a kezemben.
- Meg bizony - bólogatok hevesen, kékjeim akaratlan csillannak fel, ahogy végül ismét elé állok. - Ez például... - emelem kicsit feljebb a pakkot, amit a kezemben szorongatok, mintha muszáj lenne. - Sokkal jobb olyan technikáknál, amikor a betűk inkább gömbölydedek, mintsem négyzetesek, könnyebb az elvezetés, érted? - mosolyodom el szélesen, majd kékjeimet vezetem inkább a többi papír felé, hogy lekapjak egy halvány kéket, ami inkább már szürkére hajaz. - Ez pedig sokkal jobb a négyzeteseknek, mert ha jobban megnézed - teszem kicsit közelebb Kiscsibe arcához. - Olyanok rajta a domborulatok, míg a másikon kicsit síkabbak, így elősegítik, hogy az a franc u betű ne úgy nézzen ki, mint egy befejezetlen ól - véletlenül sem tapasztalat. De. Mindegy, engedjük el, mert feltűnt ám, hogy Kiscsibe valahol teljesen máshol jár, amíg én beszélek, szóval a kékes-szürkés lapot visszacsúsztatom a többi tetejére, a saját pakkomat pedig hónom aljába csapom. Hangosat szusszanok, ujjaim szánkáznak szőke tincseim közé, ahogy a tinták felé fordulok, majd azokat is felkapom, mert úgy néz ki, nem azért kérdezte, mert érdekli, hanem mert megleptem, hogy valamit én is tudhatok, nem csak a könyvmoly levitások egyike. Remek, még vicceskedni is ráér, amikor én… mi is vagyok most? Nem tudom, de nem boldog, ez tuti.
- Csak ne vérezz el - vetem oda félvállról morgósan, bármennyire is kedvelem, ha valakinek van önkritikája, és ez tényleg nem is volt rossz poén, de éppen… Merlinre! Meg vagyok sértődve! Igen, ez a jó szó! Sértett vagyok, amiért nem figyelt rám! Sóhajtva fordulok vissza felé, majd pillantok le rá megemelkedett szemöldökkel. - A suliba. A hieroglifákról szól a projektem, és terveim szerint, mivel a négyzeteknek megfelelő lappal felsültem, a gömbölyded segíteni fog - vonom meg vállamat lemondóan, mert nem adok neki sok esélyt, de a remény hal meg utoljára. Akaratlan pillantok végig Kiscsibén mondandóm végeztével. - Te eddig is ilyen alacsony voltál?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Kőszegi Róza Amélia
Diák Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Pro Levita-díjas, Negyedikes diák


polar opposite
offline
RPG hsz: 252
Összes hsz: 413
Írta: 2021. január 25. 17:36 | Link

Clueless
[Tökfej / A bámulatos pálcikaember / ne les]

Legalább egy kérdésemre kerek, összetett és értelmes választ kaphattam nem túl hosszú ismeretségünk során. Mire végzünk, talán megérem, hogy értelmes gondolkodásomat gátló lányos zavarom elpárologjon.
 Tetszik, ahogy csillan Tökfej szeme, miközben teljesen hétköznapi tárgyakról ilyen elánnal beszél. Bárcsak tudnám mit mire ért ilyen átszellemülten, de ennek hiánya mocorgásra késztet. Az egész olyan, mintha ugyanarra a hullámvasútra fizetnék be, amire korábban már felültem. Most az egyik pillanatban lelkesen beszél, az orrom elé nyomja az üres papírt, amit hiába szuggerálok, nem tudok fókuszálni. Mire beleszoknék a helyzetbe, mintha mindent elvágtak volna. Akárcsak a vízeséskor. Megtörtént, mint egy elfeledett csettintés, ami elnyomottan visszhangzik. Egyik papír itt, másik ott, sóhajtozik nekem, én nyelek egyet, ahogy hajába túr, és egészen más bújik meg a kék tekintet mögött. Meg se szólalok, így fogalmam sincs mit ronthattam el. Nem számítottam a jelenethez hozzácsapott újabb bunkó megnyilvánulására. A mellkasomba szúr ez az érzés és kényelmetlen bizsergés kezd futkosni a bőrömön fejtetőmtől a lábujjamig. Ennek így semmi értelme megint.
Épp rávenném magam a távozásra, de ahogy félbe hagyom léptem akaratlan közelebb kerülök hozzá. Nem fogok menekülni. Akkor Hunornak lenne igaza, én pedig hazuggá válnék. – Ne aggódj magadért Mórocz – biccentem félre a fejem, mint aki a visszatett papírköteget vizsgálgatja – Hamar találnál mást, akinek a vérét szívhatod - ennyit az elejtett megjegyzésekről.
Arrébb lépek, ki tudja miért, tovább kíváncsiskodok, amire őnagysága hajlandó választ adni. Annyit sóhajtozik, mindjárt hívok neki egy gyógyítót. Mondjuk… nem is kérte, hogy állítsak ide mellé interjúztatni, miközben egyértelműen dolga lenne. Mosolyra vont ajkaim lassan elnyílnak, ahogy a szavak kicsusszannak filtertelen számon. – Elég izgalmas – mondom. - Akkor ez az, amikor írás technikákat tanulsz? - nem akarok rosszul fogalmazni. Még a kezemmel is íves mozdulatokat írok le magam előtt, mint aki éppen pálca nélkül varázsol. Légvarázsol... Olyan vajon van? Mint a léggitár... Hmm.
 Szuper, hogy nem adja fel, hanem megpróbál másik utat találni a megoldáshoz és kísérletezik az eszközökkel, ezt viszont egy szikla szélén egyensúlyozva, pálcával a lapockáim közt sem mondtam volna ki hangosan. Nem is tudtam volna, ahogy felfigyelek méregetésére. Remek. Nem vagyok eléggé zavarban, Tökfej! Halkan elnevetem magam, elnyomva vele kínom, és keserűségem. – Aha. Igen. Vagyis, lehet a bakancs miatt még magasabb is vagyok – pillogok le a térdemig érő darabra. – Vagy megtéveszthetett a pipiskedésem, ahogy kapaszkodtam a könyvtári könyvbe - csípőre teszem a kezem. Ugyanis az erőviszonyokat nézve egészen jól álltam vele szemben a sarat. - De emiatt egy percig se becsülj alább. - nézek fel rá nagyjából egy kölyökkutya morcosságával. Ettől biztos nem fordul meg ilyesmi szőke fejében.
- Csak még egy kérdés: szerinted az – bökök a Tökfej testéhez szorított papír kötetre – a festék elvezetését is segíti, vagy csak a tintáét? – járatom az agyam, ahogy puhán a szám belsejébe harapok. Meg fogom találni azt az ajándékot most már, ha törik, ha szakad. Nem terelődik el a figyelmem, csakis az fog hajtani, amiért ide jöttem.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. január 25. 17:41 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

one day . . .   i'm gonna make the onions cry
Mórocz A. Móric
Prefektus Rellon, Illúziómágus, DÖK tag, DÖK elnökhelyettes, Művészetis tanonc, Ötödikes diák


*sigh* Rozoga Szörny Vadász
offline
RPG hsz: 205
Összes hsz: 413
Írta: 2021. január 27. 16:52 | Link

K I S C S I B E
vásárlás az élet | csapjunk oda! | kukkantás

Elgondolkodom, végül bólintok. Igaza van. Seperc alatt megtalálnám a következő alanyomat, akinek névtelenül szívhatnám a vérét, amíg meg nem unom. Természetesen esélytelen, hogy valaha is megunjam saját magam szórakoztatásának ezen formáját, mert túlságosan élvezetes ahhoz. - Ezzel, ha akarnék sem tudnék vitatkozni most - morgom bajszom alatt, hogy gondolataimat szavakba is öntsem gyorsan, mielőtt elszáll a pillanat, és mielőtt a villanykörte felvillanna fejem felett. Megsértődtem. Megsértődtem rá, mert nem figyelt rám, és olyan érzést keltett bennem, mintha a falnak beszéltem volna egész végig, bár lehet a fal előbb reagált volna.
Szemöldökömet ráncolva pillogok le rá. Izgalmas? Mégis mi az izgalmas abban, hogy ahelyett, hogy magával a projekttel foglalkoznék, aminek egyébként vészesen közeledik a határideje, itt állok és beszélgetek, mintha nem lenne jobb dolgom. Apropó… miért is állok itt még mindig? Dumikázok Kiscsibének, mintha nem pár perccel ezelőtt küldött volna el, hogy hagyjam lógva, én pedig úriember módjára megtettem, mentem a saját dolgomra, ő meg ismét itt áll mellettem. Oké, lehet fel kellene adnom a mai napot, és csak bevágódni Rin mellé szenvedni a nap hátralévő részében. - Ja, ööö… - ocsúdok fel, hogy válaszolni is kéne. - Igen. Kalligráfia szakon vagyok a Művészetin, arra kell csinálnom a projektet, csak… napról napra felsülök - nevetek fel hangosan hajamba túrva, mert fogalmam sincs miért toldottam meg plusz információval a mondandómat. Mindegy, csak haladjunk.
Széles vigyorral mérem végig újra és újra, amikor beszélni kezd, nehezen állom meg, hogy az a bizonyos vigyor ne legyen kellemetlenül szemtelen, és valószínűleg nem is sikerül. De megpróbáltam. - Ah, szóval sokat segíthet a bakancs - bólogatok komoly arccal - mivel számat könnyed mozdulattal takarom szabad kezemmel -, hiába árulnak el szemeim. - Nem szeretnélek kiábrándítani, Kiscsibe, de akkor sem mértem fel az erőviszonyokat, ahogy most sem tettem, mert mindketten tudjuk, hogy felesleges - tintákat tartó kezemmel nyúlok a hónom alatt elhelyezkedő pakkhoz, hogy kicsit feljebb tolhassam, amikor elhangzik a kérdés, mellé még mutogatást is kapok. Megszeppenve pillogok a lányra.
- Furcsa kérdéseid vannak - de ez az jelenti, hogy figyelt arra, amit mondtam neki, még ha arca alapján teljesen másik univerzumban is járt. - Konkretizáld, és segítek. Mit szeretnél? - pár infó nem lehet hátrány.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Kőszegi Róza Amélia
Diák Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Pro Levita-díjas, Negyedikes diák


polar opposite
offline
RPG hsz: 252
Összes hsz: 413
Írta: 2021. február 5. 12:54 | Link

Clueless
[Tökfej / A bámulatos pálcikaember / ne les]

Kalligráfia, írástechnika, egykutya. Helyesel, így szám széle apró kunkorra emelkedik, puffadtabbá téve arcizmaimat. Na de mégis, képes volt előttem elismerni, hogy valami kihívást jelenthet számára is? Halványan bevillan az emlék, amikor az illúziómágia miatt makacsolta meg magát, de idegenen csengő nevetése visszaránt. Rá emelem tekintetem kékjeit keresve. – És aztán? Feladni könnyebb lenne, de nem úgy tűnsz, mint aki arra készül. Keresed a megoldást, ebből tanulsz, ezért vagy ott - gondolom önszántából. Két perce nem úgy magyarázott nekem, mintha kötelező lenne. Elhallgatok, realizálva kihez beszélek. Az imént meg sem szólaltam és az is baj volt. Még, hogy pálcával a hátamba se mondanám! Merlinre… - Tudom, semmi közöm hozzá – ha egyszer így van. Fejemmel az ajtó felé fordulok, ahogy valaki kilépve beengedi a hűvös levegőt. Úgy csap meg, mint a Tökfej légből kapott kérdése.
Röhög a markába. Az, meg a szemeit keretező nyomok generálják a szemöldököm közti ránc előbukkanását, ahogy összevonom azokat. Zavarban vagyok, nem hülye! Aztán még képes tetőzni a helyzetét, amikor csípőre teszem a kezem! – Az hát, felesleges, nyilvánvalóan erősebb fizikumod van egy másodikos lányénál, szép munka... – paskolom meg kabátjába bújtatott felkarját, amelyikkel arcát takarta. Lehet inkább püfölés volt, mint paskolás, de ki kellett adnom magamból ahhoz, hogy utána a szavak elhagyhassák a számat. Türelmes lány vagyok, általában nyugodt, de neki különös képessége van a kedélyeim felborzolásához. – Viszont én kiábrándítanálak Tökfej, a mérleg nyelve a végén mindig az okos lányoknak kedvez – vonom meg szemöldököm. – Szóval te csak ne mond meg nekem, mit tudok, és mit nem, mert meglepődsz – elkapom a pillantásom. Vissza kell tartanom a kikívánkozó levegőm, kezemet zsebeimbe bújtatom, érzem, hogy megremeg, de mintha megmozdult volna bennem valami, mintha az eszem és az érzelmeim elkezdtek volna reagálni egymásra. Ekkora hatással lettek volna rám Hunor szavai, amikor kifejtette véleményét a kilátóban?
- Mert nem értek hozzá – ismerem be sóhajtva, majd hajamba túrok. Pislákolok párat, mielőtt beleülnék a helyzetbe és oldalpillantásokat küldenék felé. Szeretek mindent önállóan véghezvinni, tehát sokáig csak csendben vacillálok. Tudom, hogy nem kedvel engem, most mégis segítséget ajánl, és ezzel telibe talál tanácstalan helyzetemben. – Ajándékot – mondom végül. – Egy tehetséges barátomnak szánom, örülne valami ilyesminek – méregetem a körülöttünk lévő holmikat. – Általában értelmezem az alkotásokat, nem csinálom őket, tudja a franc, már bocsánat, hogy mi ez a rengeteg mütyür. Például az – intek egy spatula alakú fémre. – Eddig csak orvosi rendelőben láttam hasonlót. Te érted ezt? – sóhajtom a combomnak csapva leengedett kezem. Tessék, beavattam. Technikailag ez nem segítségkérés, sokkal inkább megvitatás, nem? Nem. Ez segítségkérés.
Utoljára módosította:Kőszegi Róza Amélia, 2021. február 5. 13:00 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

one day . . .   i'm gonna make the onions cry
Mórocz A. Móric
Prefektus Rellon, Illúziómágus, DÖK tag, DÖK elnökhelyettes, Művészetis tanonc, Ötödikes diák


*sigh* Rozoga Szörny Vadász
offline
RPG hsz: 205
Összes hsz: 413
Írta: 2021. február 21. 16:46 | Link

K I S C S I B E
vásárlás az élet | csapjunk oda! | kukkantás

Először megszeppenek hevességén, ahogy közli velem azt, amit gondol. Kissé elnyílt ajkakkal biccentem félre fejemet, ahogy elidőzik tekintetem Kiscsibe arcán. Most komolyan, burkoltan ugyan, de azt közölte velem, hogy úgysem fogom feladni? Igaza van, nem erről van szó, hanem arról, hogy ki is mondta nekem. Halványan elmosolyodom, ahogy továbbra is fürkészem arcát, másik lábamra helyezem testsúlyomat, így csípőmet tolom ki kissé, kell egy kis idő, amíg megemésztem a hallottakat. - Ja, igazad van. Tényleg nem akarom feladni - vonom meg vállamat óvatosan, végül kékjeim esnek az ajtóra, amin valaki kilép, így a hűvös levegő megcsap, szóval kicsit magamhoz térek hatására. Ideje volt már. Csak legyintek egyet Kiscsibe felé arra, hogy nincs hozzá köze. Valóban nincs, de meglepő módon éppen normálisan képesek vagyunk elbeszélgetni egymással, használjuk ki, bár tény, hogy nagyon sok minden megfordult a fejemben, amit mondhatnék, hogy a beszélgetés ne ilyen nyugodt mederben haladjon tovább. Ügyes vagyok, mert visszafogtam magam. Nem kérdeztem. Kijelentő mondat, látod? Na, ezt kérdeztem.
- Hőőőőő, soha nem használtam ki, hogy erősebb vagyok nálad. Maximum azt, hogy leleményesebb - gonoszkásan elvigyorodva nyújtom ki mutatóujjamat, hogy óvatosan böködjem meg homlokát, majd halkan felnevetve húzzam vissza ujjamat. Amúgy fogalmam sincs miért hajlandó beszélgetni velem, amikor látható és érezhető a kettőnk közti ellentét, mégis megcselekszi. Jöhetne az, hogy összezavar, de hazugság lenne, mert nem érdekelnek az okok, én is csak egyszerűen élvezem, hogy szívhatom a vérét, ő meg gondolkodás nélkül vágja rá, ami eszébe jut. Ahogy most is. - Ez elég diszkriminatív, mivel te lány vagy, én meg fiú, ha nem vetted volna észre, szóval a sztoriban nem lehet én az okos lány - vigyorogva csillannak fel szemeim. - Szép taktika, ha erre ment ki, ha nem - vonom meg vállamat én is, majd felnevetve csóválom meg fejemet. - Lepj meg, Kiscsibe, alig várom - féloldalas mosollyal kacsintok rá, majd emelkedik meg szemöldököm a soron következő kérdésen. Soha nem árt, ha konkretizálunk valamit, mert ez nagyjából ilyen “nesze, itt a semmi fogd meg jól” dolog, amivel meg aligha tudnék segíteni. Pedig ebben éppenséggel tényleg pont tudnék is neki. Pár percnyi csend áll be közénk, miután látványosan szenvedve túr hajába, de aztán csak eljutunk a lényeghez! Mosolyogva bólogatok hevesen, kezemet emelem fel és köröző mozdulatokat csinálok vele, hogy folytassa csak, nagyon figyelek.
- Szóval, ha jól értem, akkor a barátod fest vagy rajzol. Aham, ezen már el tudunk indulni - lépek közelebb Kiscsibéhez, hogy kikerüljem valahogy úgy, hogy lehetőség szerint ne lökjek le semmit, így elég közel kerülünk, de nem húzom sokáig, mert menni kell. A bejárat mellé lépkedek, egy kosárba pakolok mindent, magamhoz veszem, majd visszabattyogok hozzá. - Azzal könnyebben lehet eloszlatni a festéket egy nagyobb felületen, így nem kell ecsettel bénázni, hanem megoldod azzal - válaszolok kissé késve a kérdésre. - Na, gyere, elmegyünk a festős cuccokhoz, mert itt necces lenne ilyet találni - fogom meg kezét, hogy húzhassam magam után, végül a polc előtt megtorpanva pillogjak le rá. - Általában milyen képeket készít? Táj? Portré? Mit tudom én, milyenek vannak még - gondolkodom el szemöldök ráncolva egyetlen pillanatig, majd vonásaimat rendezve pislogok Kiscsibére ismét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Kőszegi Róza Amélia
Diák Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Pro Levita-díjas, Negyedikes diák


polar opposite
offline
RPG hsz: 252
Összes hsz: 413
Írta: 2021. március 11. 23:31 | Link

Clueless
[Tökfej / A bámulatos pálcikaember / ne les]

Észre sem veszem, hogy belül igenis zavarba jövök attól, ahogy tekintete zizeg miközben beszélek, de valahogy az agyam inkább a szavakra fókuszál, amiket nem vagyok rest kimondani neki. Alsó ajkam belsejébe harapok, ahogy igazat ad nekem, és ettől valahogy jobban is érzem magam. Merlin tudja miért töprengek ennyit egy pimasz kamasz fiún, mintha fel kellene térképeznem, ahhoz, hogy megértsem miért kedvelem, ugyan már, de komolyan!
Az a probléma, hogy ahogy folytatjuk, eszembe jut mennyit lógtam én azon a könyvön vele szemben és ha most ezt felhozom, akkor mondhatja, hogy egyértelműen az én döntésem volt nem elengedni, én álltam bele, a saját erőmmel, tehát ez így nem jó.  Aztán halad tovább a beszélgetés és egészen oda lyukadunk ki, ami már inkább ránk vall. Civakodunk. Pontosabban, gondolnám tovább, de ujja éri a homlokomat, mire hátrahőkölök és csak megszeppenve pislogok fel rá. - Akkor talán ne az én homlokomat bökdösd - fürgészem mérgesen, majd félre pillantok, hogy végül újra az arcára vezessem tekintetem. - Most arról civakodunk, hogy hogyan civakodunk? - mert azért ez abszurd és okát se tudom, de akaratlan mosolyodok el egy pillanatra. Gyorsan rendezem az arcvonásaimat.
- Köszönöm - teljesen komolyan fogadom, mert igen, erre ment ki. Megformálja a szavakat, amiket továbbra is dacos arckifejezéssel hallgatok, majd elmosolyodik. Rám kacsint… és én libabőrös leszek. Pusztító, elárasztó érzés ez a bőrömön, aminek jelenlétét teljes mértékben igyekszem nem figyelemmel kísérni. Kizárom, mert nem eshet jól az, amit gúnyolódás okául cselekszik velem szemben. Majd mégis segítséget ajánl nekem, én pedig kínomban elfogadom.
- Fest - bólintok, ami igen csáléra sikerül, ahogy felém lép és azonnal a másik irányba topogok, hogy elférjen, mert azért nem kicsi. Inkább beszélek még neki a spatulá szerű dolgokról, hogy lássa, nem véletlen fordulok hozzá, tényleg nem tudtam mibe vágom a fejszémet. Pedig ez ritka. - Jó, ez mondjuk logikus - mondom, ahogy meredek a tárgyra. Lehet azzal még én is tudnék kezdeni valamit. Majd a Tökfej visszaér, felnézek rá, aztán le a kezemre, avagy kezünkre, ahogy a következő percbe, már mindenem libben utána. Tudok ám menni magamtól, mondanám is, de miért nem teszem? Mindennek tetejébe még neki csapódok a polcnál, hiszen én nem is tudtam hova tart aztán egyszer csak megáll. Fülem mögé simítom a lendületben elszabadult tincsem, ahogy hátrébb lépek és elhúzva a kezemet a polcot kezdem méregetni. - Várj. Tudom - összeszorítom a szemeimet, igyekszem felidézni miket rejtett a mappája. - Pávát faragott a tökbe - mondom ki halkan. - Állatosak - pattannak ki a szemeim - olyan, egy vonallal - mutatom a levegőbe, a termékekről nézek a Tökfejre. Teljesen idétlen vagyok. - Szóval, állatokat szokott a legtöbbször. Nagyon színesek, szépek, de nem tudok többet mondani - engedem le a kezem magam mellé, mert tényleg ennyire jutottam. Legszívesebben vennék neki egy naptárat, de nem hátrálok meg. Főleg, ha már eddig fajult a dolog, hogy a rellonos segít benne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

one day . . .   i'm gonna make the onions cry
Mórocz A. Móric
Prefektus Rellon, Illúziómágus, DÖK tag, DÖK elnökhelyettes, Művészetis tanonc, Ötödikes diák


*sigh* Rozoga Szörny Vadász
offline
RPG hsz: 205
Összes hsz: 413
Írta: 2021. március 14. 16:41 | Link

K I S C S I B E
vásárlás az élet | csapjunk oda! | kukkantás | birdie

Szélesen vigyorgok le rá, ahogy mutatóujjam érinti homlokát, végül halkan nevetek fel a reakción. Imádom, hogy ilyen érzelmeket tudok kiváltani belőle, és még csak meg sem próbálja azokat palástolni, hanem telibe a képembe nyomja, hogy Móric, legszívesebben eltörném az ujjad. Van ennél szebb érzés a világon? Kötve hiszem, skacok! Nevetésem halkul, ahogy érkezik a kérdés, szemöldököm szalad ráncba, hümmögve gondolkodom el. - Igen - bólintok egyet végül, hogy azt kövesse a gyönyörű levezetésem, és hangomban rendesen büszkeség van, ahogy kékjeimet vezetem mosolyogva Kiscsibe arcára, aki pedig nemes egyszerűséggel köszöni meg. Haláli, de komolyan! Látok rá egy kis esélyt, hogy mellettem kikupálódik, de nem szaladok ennyire előre.
Éppenséggel a fontosabb információkat is megtudom, lassan, de biztosan, hogy végre elindulhassunk azon az úton, amikor érdemben tudok neki segíteni, és nem csak állok előtte, mint egy kretén. Visszafogott mosollyal biccentek egyet arra, hogy logikus. Tudom, hát nem véletlen találnak ki ilyeneket az okosok, amikért szanaszét adom őket, mert annyira megkönnyítik az életem, hogy nem tudok eléggé hálás lenni. Kis kitérő, a következő pillanatban meg már a festős cuccok előtt állok, és kérdőn pislogok Kiscsibére. Érzem, hogy célegyenesbe kerülünk lassan arra vonatkozóan, hogy ki milyen képet fest, hogy a legjobbat vehesse neki. Magamhoz képest türelmesen várom meg, amíg összerakja a képet - lol, érted, a képet, gihi -, majd nyammogva fordulok a polc felé.
- Egy vonal? Vonalrajzokat csinál? Azok brutál menők! - csillannak fel kékjeim, fordulok is vissza azonnal felé, hogy arcát fürkésszem, mint valami gyerek, hátha többet is megtudhatok erről, de csalódnom kell. Oké, a lelkesedésem nem lankad, mert a vonalrajzok rohadt királyok és valóban szétadom őket. Nem tud többet mondani. Nem csesztetem, pedig élből jönne a válasz erre, azonban visszafogva magam nyúlok el mögötte és fogok ujjaim közé egy papírlapot, majd ceruzát lopok egy tartóból. Leguggolva teszem le magam mellé a kosarat és pillogok felfelé Kiscsibére, megemelkedett szemöldökkel várom meg, hogy kövesse a példámat, és amint megteszi vigyorodom el szélesen. - Ahogy elnézem hadilábon állsz a rajzolással és a festészettel - hangomban nincs él, tényként közlöm, miközben megforgatom a ceruzát ujjaim között. - Na figyu, nem olyan nehéz - csúsztatom ujjai közé a ceruzát, hogyha esetleg nem lenne egyértelmű a célzás. Innen nincs visszaút, kezem közé fogom az övét és lassan kezdem el vezetni a ceruzát a papíron. Igen, fejjel lefelé, de szeretem a kihívásokat, így le sem veszem kékjeimet a papírlapról, miközben beszélek. - Nem nagyon tudok rajzolni, de az egyszerűbb vonalrajzok is elég jól néznek ki - nyelvem hegye bukkan fel ajkaim között, ahogy koncentrálok. - Tessék, Kiscsibe, rajzoltál egy kolibrit. Vért izzadtál közben? - pillantok fel az egyetlen vonalból álló kolibriről az előttem guggoló igazi Kiscsibére. Kedves, de széles mosollyal fürkészem arcát, majd engedem el kezét. Vettem magamnak egy indokolatlan ceruzát és egy papírlapot. Remek.
Utoljára módosította:Mórocz A. Móric, 2021. március 14. 17:11 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Kőszegi Róza Amélia
Diák Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Pro Levita-díjas, Negyedikes diák


polar opposite
offline
RPG hsz: 252
Összes hsz: 413
Írta: 2021. április 1. 09:28 | Link

Clueless
[Tökfej / A bámulatos pálcikaember / ne les]

Mióta ismerem ez van. Egyik pillanatban mérgesen ráncolt orrommal nézek fel rá, a másikban pici mosollyal ajkaimon pislákolok, mint valami tökkelütött kasu. Civakodásunkat a civakodásunkról nem követi további civakodás - ennyi szóismétléstől megfájdul a fejem, borzalmas - hiszen csak egy egyszerű igen a Tökfej válasza, amire már már vele egyszerre bólintok. A folytatásra pedig morcos arcom újra csak feloldódik. Na tessék! Erről beszéltem! Kasu. Mégis, ezt még mindig inkább könnyebb megélni, mint a segítségkérést és az azt követő értetlenkedést, amibe belekerülök.
- Gondolom azokat. És igen, tényleg, öhm, látványosak - eddig sem titkoltam, hogy barátnőm munkái igenis megszólalhatnának, olyan ízlésesek. Ráemelem szemöldökömet, majd fejem moccan követve a mozdulatait. Most vegyek neki egy papírt meg egy ceruzát? Erre leguggol velük és kettőt tippelhetünk mi jön: Pislog rám. Államat kicsit behúzva moccan a fejem kérdőn, hogy most… jajj, rendben van. Combomon simít végig a tenyerem térdemig, amint leguggolok a Tökfejjel szemben.
- Olyasmi - azért a festészetet és a ceruza rajzokat képes vagyok felfogni, jártam már kiállításokon és olvastam róluk. Neki nem fogom tovább fejtegetni, már elégszer elmondtam. Aztán mégis ceruza kerül az ujjaim közé, tekintetem idegenkedve villan arcára, onnan kezére. Meglepetten nyílnak el ajkaim, a grafit hegye finoman érinti a lapot mielőtt még irányítva kezem rajzolni kezdene. Egyszer nézek fel arcára miközben hallgatom a koncentrációtól elnyújtott szavakat. Különben, ahogy a ceruza sem a papírlapot úgy a tekintetem sem engedi a vonal alakulásának folyamatát, hiába ver hevesen a szívem. Kedves velem. Hümmögök, ahogy valami kunkort visz még bele, és a semmiből madár lesz. Kérdésére nem mondok semmit, ahogy elenged, megfogom és közelebb emelem a lapot. Csodálkozva meredek a kolibrire, majd rázom meg a fejem. - Az én rajzom erre még csak nem is hajazna, Tökfej - hitetlen elnevetem magam. - Tényleg jól néz ki, talán épp azért, mert egyszerű - pillanatig nézem arcát somolyogva, tekintetem vezetem vissza a kezeim közt tartott rajzra. - Megtarthatom?
Valóban hasznos ajándékot szeretnék neki nézni, ez változatlan. Állásba emelkedem és megvárom, amíg ő is így tesz. - Hasonlókat csinál, de csak egyszer láthattam a dolgait. Azt mondod ezt festékkel nem lehet- kijelentem a megállapításom. - Ehhez logikusan sok ceruza kell, tehát, egy hegyező nem lehet rossz. Vagy valami készlet, amiben van hegyező - töprengve osztom meg vele új ötletemet.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

one day . . .   i'm gonna make the onions cry
Mórocz A. Móric
Prefektus Rellon, Illúziómágus, DÖK tag, DÖK elnökhelyettes, Művészetis tanonc, Ötödikes diák


*sigh* Rozoga Szörny Vadász
offline
RPG hsz: 205
Összes hsz: 413
Írta: 2021. április 8. 20:31 | Link

K I S C S I B E
vásárlás az élet | csapjunk oda! | kukkantás | birdie

Látványosak. Akaratlan kell mosolyognom azon, ahogy Kiscsibe nagyon durván kifejti nekem a véleményét a vonalrajzokról. Igen, most szarkasztikus voltam. Ennyire senki nem állhat hadilábon a művészettel, de bármennyire is próbálom kivenni a másik arcából, hogy egy halovány tudás van a fintorgás mögött, nem jön össze. Csoda, hogy ismét az első gondolatomat cselekszem meg, ami jön? Ugye, hogy nem? Éppen ezért szedem össze, ami kellhet, majd guggolok le a sor közepén és várom meg, amíg Kiscsibe csatlakozik hozzám. Óvatosan fogom meg kezét és vezetem a papíron a ceruzát vele, hogy higgye már el, nem olyan ördögtől való dolog ez. Simán kinézem belőle, hogy olvasott már mindenről is ezzel kapcsolatban, de az teljesen más. Úgy elveszik a dolog varázsa, ami az egészben a legjobb. Ajkaim között bukkan ki nyelvem hegye a nagy koncentrációban, egyetlen egyszer sem szakítom el pillantásomat a papírról, mert fejjel lefelé sokkal nehezebb megtartani az arányokat, én meg éppen azon vagyok, hogy segítsek Kiscsibének, nem azon, hogy fejvesztve meneküljön a madár elől, amit lerittyent. Végül mosolyogva pillantok fel.
- Nézőpont kérdése. Lényegében ezt is te rajzoltad - vonom meg vállamat lezseren, miközben kissé oldalra fordítom fejemet és támasztom arcomat térdemre, ahogy hallgatom. - Az egyszerű dolgok a legkirályabbak, mert nincsenek túl gondolva. Ezért egyszerűek - nyammogok elgondolkodva, majd bólintok egy határozottat. Ja, valahogy így lehetne körülírni az egyszerű fogalmát. - Naná. A tied - mosolyodom el szélesen, majd támaszkodom térdemre, hogy felálljak, végül hitetlen nézzek lefelé Kiscsibére. Ráncba szalad a szemöldököm, miközben lehajolok, hogy ujjai közül húzzam ki a ceruzát és dobjam be a kosárba. Hajamba túrva nevetek fel.
- Állj már le a hegyezővel - nevetgélek tovább, fordulok végül a mellettünk lévő polcsor felé. Hümmögve állok pár pillanatig előtte, majd szedek le Kiscsibének egy ceruza csomagot, amiben mindenféle vastagság - te perverz - van, végül kapok le egy hegyezőt is. - Tessék. Hegyező is van, és olyan ceruzák, amik valóban megkönnyítik a vonalvezetést - mosolyodom el szélesen, majd kapom fel a kosarat. - Öröm volt találkozni Kiscsibe, majd tala a kastélyban - intek felé egyet lazán, ahogy ellépek mellette, majd slattyogok előre, hogy kifizethessem az eszközöket, amibe az indokolatlan ceruza és papírlap is beletartozik, amin Kiscsibe kolibrije van. Utolsót intek felé, majd lépek ki a boltból, hogy a kastély felé vegyem az irányt, ahol folytathatom a szenvedést.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

" " "
L O K I K U S, HOGY ESZMÉLETLENÜL őrült, kiszámíthatatlan, rosszindulatú gyökér
Kőszegi Róza Amélia
Diák Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Pro Levita-díjas, Negyedikes diák


polar opposite
offline
RPG hsz: 252
Összes hsz: 413
Írta: 2021. április 20. 12:40 | Link

Clueless
[Tökfej / A bámulatos pálcikaember / ne les]

Nézőpont kérdése - mondja nekem. Én pedig egyet kell, hogy értsek vele. Kifejezetten érdekesnek mondanám ezt a mai találkozásunkat itt, a művészboltban. Civakodás és csipkelődések ide vagy oda, egy elveszett gyereken - mert, hogy tagadhatatlanul ez volnék én - segített az a gyerek - avagy srác, hiszen azért idősebb nálam, - aki még ezekhez a vonalrajzokhoz is úgy ért, mintha kalligráfia szakon ezt is oktaták. Hacsak nem elfogult vagyok… De nézőpont kérdése ugyebár. Akárhonnan is tekintünk rá abban egyet kell értenünk, hogy legközelebb akkor jövök ide, ha bekergetnek. Komolyan vicces, hogy azt állítja én rajzoltam, amikor a bakancslistámon helyet kapott egy “megtanulni rendesen virágot rajzolni” pont. Mindig csáléra szaladnak a vonalak és idétlenre sikerül, de ez a kolibri most tetszik. Ezért sem mondom ki hangosan, hogy úgy vélem benyelt valami ócska reklámszöveget az egyszerűségről. Nem, tényleg nem értek vele egyet, de éppen azon vagyok merjek e rákérdezni, hogy a rajza/om/unk nálam maradhat e? A válasszal együtt húzom is magamhoz közelebb a madarat.- Köszönöm -  mondom, majd szemöldököm emelkedik kissé, ahogy a Tökfejre pillantok, amint felkel. Mellette még mindig megannyi holmi vár arra, hogy kigondoljam mit veszek ajándékba.
-Miért állnék? Hasznosnak tartom az ilyesmihez - bólogatok. Tekintetem zizeg a Tökfej és a polcsor között és megengedek magamnak egy nevetést, ahogy a ceruza szetthez a kezembe nyomja a hegyezőt is. - Ez szuper -  forgatom, de igazából nem is tudom miért teszem.
-Ott találkozunk - mondom még mindig a holmikat vizsgálgatva, de rajzot tartó kezemmel intek neki vissza mielőtt még kilépne,  hogy aztán alig láthatóan sandítsak utána, amíg eltűnik szem elől. Pénztárcámat előkeresve lépek a kasszához és rándul meg ajkam széle, amikor közlik, hogy a papírt már rendezték. Aprót biccentek és mindennel felpakolva indulok tovább a könyvesboltba.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

one day . . .   i'm gonna make the onions cry

Oldalak: « 1 2 3 4 5 [6] 7 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza