Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Az üres lakás előnye, hogy annyi kacatot vehetsz, amennyit nem szégyellsz. Azonban, arra rá kellett jönnöm, hogy nem hozhattam el az otthoni készletek felét, így úgy döntöttem, nem bízom magam egy nőre sem, majd beszerzek apránként mindent magam. El kell majd mennem abba a svéd láncolatba, amiről bent is beszélt az egyik kolléga, mugli helyen van, ahol ritkábban járok, de egyelőre ez nem zavar. Csak az a mondata, hogy hatalmas és eltévedhetsz benne, arra pedig lehet, hogy ha nem is a bátyámat, de valakit el kellene vinnem. Kevés ismerősöm van itt, barátaim zömére a születési helyemen élnek, ahol éltem én is eddig, szóval egyelőre, a helyi erőkkel próbálkozom. Az Antikvitással már kettő napja szemeztem, volt egyszerre egy giccses érzete, de az is, hogy odabent kincsek lapulnak. És milyen igazam lett! Az eladónő kedves teremtés, érdeklődtem tőle, hogy tart-e igazi, mugli-féle írógépet, amelyben semmi mágia, csak tinta és a papír varázslata jön létre, de egyelőre ilyet nem talált, csak aminek diktálni kell, nekem pedig az nem kellett. Így, megbeszéltük, hogy értesít, amint talál egyet, én pedig cserébe, vásároltam. Lett egy új lámpám, az íróasztalra, össze nem illő, azonban annál jobbnak ígérkező kávéskészletem, egy apró kép, melyen egy kutya szivarozik és néha mormog valami olyasmit, hogy az „üzletben nincs barátság” és hasonlók. Elvileg valami filmes utalás, de olyat se láttam nagyon, viszont, a nappaliban jól fog mutatni. Egy kartondobozban pihennek a kincsek, én tartok hazafelé, amikor egy, vélhetően megbűvölt hógolyó csattan a tarkómon. Sok hó esett, a gyerekek örülnek, kicsik és nagyobbak, én meg feljajdulva kapok oda és forgatom a fejem, merről jöhetett.
- Hé! – kiáltok oda, és ha nem lépek előre, akkor a következő is felém reppen. Nem tudom, hogy véletlen, vagy direkt, a nevetgélésük pontosan arra az ördögi érzetre segít rá, hogy én most áldozat vagyok. - Na megállj – Bertalan vagyok, auror és épp leteszem a dobozom, hogy lehajoljak. Nem akarok bűvölni, mert az lehet erősebb lenne, amit ildomos kiskorúak felé intézni, csupasz kezem azonnal átfagy, ahogy meggyúrom azt. Talán most feladják, talán nem, de egy pillanatra minden gondolkodás nélkül leszek újra egy közülük, ahogy felegyenesedve, készen állok a „bosszúra”. Hamar történik mindez, amint derekam egyenes, úgy már hajítom is, kézzel, amúgy nem olyan erősen, de a cím helyett valaki egészen máshol landol. Mondjuk úgy, mágia nélkül nemigen tudok célozni.
- Basszus – szisszenek fel, amikor látom, hogy egy nő vállának, remélem vállának csattan a hirtelen gyúrt labdacs, a gyerekek kinevetnek, én meg, az új kávéscsésze alátéteimmel majdnem megegyezőre nyílt szemekkel szaladok a nő felé. – Ezt azt hiszem sehogy sem tudom kimagyarázni. Ne haragudjon, nem volt szándékos – bűnbánó tekintettel segítek szívesen lesöpörni a havat, ha engedi és ha nem nyel le keresztbe. Barátokat kellene szereznem, igen, de így nem lesz egyszerű.
- Nem fáj?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

A doboz ott ázik a hóban felfele, nekem meg csak az volt mára a tervem, hogy felavatom azt a készletet egy jó kávéval és hátradőlve olvasok valamit, vagy talán elnézek a testvérem felé, fogalmam sincs, mert nem sok szabadnapom van és azokat sosem tudom ésszerűen beosztani, mindig valami olyan lesz belőle, amelyre nem számolok és amely nem olyan hasznos. Egyszerre vagyok az a felnőtt, akit apám lát és aki az auror, még ha annak tényleg nem is örült annyira, hogy a faluba delegáltam. Szerinte nekem a fővárosban a helyem, központi helyen, hogy minél előbb léphessek előre, úgy véli, akik vidéken, eldugottabb helyen vannak, azok kevésbé érvényesülnek és persze, nem is olyan tehetségesek, de én megnyugtattam, hogy nem azért raktak „félre”, mert bajt okoztam. De a dobozom továbbra is a földön, én pedig mégsem viselkedem úgy, ahogy azt apámnak lefestettem. Mintha azzal, hogy távolabb kerültem, én is más lennék, pedig sosem voltam más és nem is akartam az lenni, nekem elég volt, ami „jutott”. Itt van minden, ami kellhet, hamarosan még írógépem is lesz és itt nem kell fiókba rejteni, hogy mivel ügyködöm, hagyhatom az asztal közepén, a nappaliban és azt hiszem, ez a fajta szabadság az, amely miatt én lehajoltam és gyúrtam a havat, hogy aztán szegény, szerencsétlen erre haladót találtam el azok helyett, akik még küldenek párat az irányomba, mielőtt eltűnnek, de én ugye, a fiatal nőhöz siettem. Riadt tekintetem még nagyobbra nyílik, hogy aztán egy pillanat alatt párologjon el a riadalom, és költözzön helyébe a megnyugodás kellemes érzete. Eltalálhattam volna azt a furcsa kalapos urat is, aki érdekesen ráncolt homlokkal néz felénk, ahogy végül én is nevetek egy aprót. Túlreagáltam, azt hiszem, hiszen ez csak hó, nem egy átok, amelyet valami bandita felé küldtem és civilt talált el. Szerencsére.
- Hát én is, de… szerencsére borzasztóan célzok – szelídül mosollyá a nevetés, mert mind lehetünk gyerekek, valahol egyszer hallottam, hogy nincs igazán életkorhoz kötve, ki meddig érzi magát annak. Én hamar elvesztettem és őszintén, soha nem mentem ki a többiekkel havat gyúrni, mert tanultam inkább, néztem őket az ablakból, néha a párkányra tapadt havat hajítottam el feléjük, majd mentem és olvastam a többi fejezetet. Lehet, hogy amiért kimaradt ez, azért tartom én is most már viccesnek? Nézem, ahogy leteszi a szatyrokat, már kérdezném, hogy mit szeretne, vagy csak letakarítani magát, de tincsein hamar olvad a hó, ő pedig lehajol. – Ha! – kapcsolok, hogy mire készül és karjaimat kitárva várom a viszonttámadást, amit „megérdemlek”, úgy igazán. De csak egy apró gombóc csapódik mellkasomnak, lepillantva nézem, hallgatom csilingelő nevetését. Saját ajkam beharapva fojtok el egy vigyort, majd hátrálok pár lépést.
- Rendben, hölgyem, ön akarta – mint valami ádáz csatajelenet a hasábokon, úgy nézünk egymással farkasszemet, ahogy az újabb adag gombóc csapódik kabátomnak. Fejem csóválom meg és veszem fel a havat. – Kicsit erősebben, így – mutatom, hogy nyomom össze, pedig közel sem tökéletes. A gyerekek simára is tudják lapogatni, az enyém göcsörtös, azonban feleakkora erővel hajítom el, mint ahogy az előbb, mégis a pad támláját találom el.
- Uhh… - úgy néz ki, talán kancsal lettem, de nem adom fel, újabb és újabb adagot veszek lassan átfagyott ujjaim közé és dobom felé a havat, arra azért figyelve, ha eltalálom, az valahol a karja, és lábtája legyen. – Na még egyet! – és hirtelen, már talán nem is vagyunk olyan felnőttek, egyikünk sem. Mik nincsenek erre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Egy percre megállok, amikor úgy látom, keres valamit, hirtelen ötlik eszembe, hogy talán a fülbevalót, amit az első, rosszul irányzott gombóc üthetett ki a füléből, még ha nem is volt olyan erős, megeshet. Aztán szép lenne keresni a hóban, azonban, ahogy továbbra is nevet, úgy nyugszom meg, hogy semmi gond nem történt, ami elveszett, ha elveszett, az meg is lett, így nem kell aggódni tovább. Valami apróságot látok, kicsi, sötét pamacs, azonban időm nincs megnézni jobban, hiszen, a forrócsoki tét. Nem mintha földhöz verne, ha nekem kellene megvennem, sőt, ez inkább, csak móka. Furcsa, hogy az ember néha mennyivel később jön rá, hogy ami másoknak természetes és megvolt, az a saját életéből mennyire hiányzott. Mármint, Ákossal bőven borítottuk be egymást hóval gyerekként, azonban a közeli iskolába érve, háztársaimmal már koránt sem volt rá alkalom, ők megtették, én meg… Érdekes lesz megint a falak között sétálni, egyelőre még nem mentem be a papírokat elrendezni, ott is téli szünet volt, az ünnepek után most kezdenek majd visszaszállingózni a diákok és az ott dolgozók is. Majd rákérdezek Ákosnál, hogy mi merre pontosan, neki jobb naptára lehet az enyémnél, addig az irodában nézek át mindent, mi és merre. Új feladat ez, amellyel olyan elszántan nézek szembe, mint a jelenlegi hógolyó-csatával. A nevét sem tudom, ami vicces, mégis úgy viselkedünk, mint akik egymás melletti házban nőttek fel és felveszik ott a fonalat, ahol abbamaradt az egyik téli reggelen. A célt tévesztett golyóm nem tesz kárt semmiben, abban a pici, fekete pamacsban sem, de talán a rá hulló hódara nem lehet a kedvence. Biztos valami apróság, mert mintha mozogna. Egyelőre, oktatok inkább.
- Úgy, úgy, jó sima lesz – bólogatok, közben a magam darabját is kézbe veszem, hogy hasonló módon járjak el. Csakhogy ezt már eldobni nincs időm, ugyanis, ahogy feljebb egyenesedem és fejem fordítom, emelem felé, csakhamar csattan valami az arcomnak. Egy apró koppanás, a hideg és a fájdalom szétáradása. Azt tudom, hogy amikor realizáltam, hogy mi is közeledik felém, szóra nyitottam a szám, így most abban is van egy adagnyi hó, amit félrefordítva a fejem, kiköpök, hogy aztán hűs, ajakamat zsibbasztó érzéssel nyammogjak.
- Áu? – a golyó a kezemben szétroppant, ahogy a pillanatnyi riadalommal rászorítottam, így elengedem, amúgy is már szinte fájnak a hidegtől. Sűrűn pislogva szabadítom meg szempilláimat is a hótól, mire tisztán látok, már előttem áll és arcomról takarítja a havat. Csakhamar aprót nevetek, hogy semmi gond, hogy nem lett belőle baj. Ezért nem szerettem hógolyózni, eszembe jutott.
- Nem, dehogy is. Csak hideg – de az nagyon. Egyhamar eltűnik a hó, kicsit magam is besegítek, amikor átdörzsölve arcom, az utolsó vízcseppeket is próbálom eltüntetni. Mint valami nyúl, úgy mozgatom meg az orrom, párat szipogok is mellé. – Nem, határozottan nem – villantom mosolyom felé, majd szusszanok. – Én becsülettel feladom, lefagytak az ujjaim – mutatom fel vörös, vizes kezemet, amelyeknek jót tenne, ha ilyen időben kesztyűt húzok. – Szóval, állom azt a forrócsokit, rendben? Nyert, egy igencsak pontos találattal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Mert a meleg havat még nem találták fel, így más nem is lehetne. Ki és be hajítgatom az ujjaim, majd egyenesen a zsebembe dugom, bár tudom, hogy sétálni, zsebre tett kezekkel nem  a legjobb, mert ha valaki esik, akkor semmi esélye annak, hogy támaszt keressen, de egyelőre ácsorgunk, így ennyit megengedek magamnak.
- De, valahol a szekrényben, nem gondoltam, hogy havazni fogok és amúgy simán bírtam eddig – húzom el a szám, hogy ugyan sapkát semmiképp sem szeretek hordani, a kesztyű még oké és viselem, ha olyan szeles, hideg idő van, amitől bőröm repedezik a bütykökön és hiába kenegetem, nem lesz szebb, de cserébe random pillanatokban reped fel és kezd vérezni. Tapasztalat? Az. – Ezentúl inkább zsebre vágom, ha nem is használom – ez inkább magamnak ígéret, ahogy közben kihallom, hogy a magázódás tőle elmarad és ez nem baj, egyáltalán nem, de meg szoktam adni a nőknek azt, hogy előbb hagyják el, mert úgy illik. Ha nekik nem gond, onnantól nem erőltetem, de valahogy a hivatali évek alatt rám ragadt, hogy ezt a hangot üssem meg elsőnek. Apám szerint így a legjobb, Ákos néha csodálja, hogy tudok olyankor is higgadt és nyugalmas hangnemet megütni, amikor más már üvöltene, nekem meg ők a meglepőek, hogy ez szóba jön. Nekem természetes.
- Ugyan. Most, vagy későbbi alkalom? – mert én ráérek, csak a dobozt kellene már felvennem a földről, mielőtt teljesen használhatatlan lesz. Pillantásommal jelzem, hogy egy szekundumnyi időt kérek, amíg odalépve kapom fel, nem nagy, így elfér a kezemben, de még időben, nincs meleg, hogy a hó olvadt legyen annyira, hogy ezzel gond legyen.
- Ó, ezt így kell? – mert amikor hideg, akkor mindenki meleget kíván, hallottam én már intelmet arra, hogy ha nagyon ki vagyok melegedve, ne igyak nagyon hideget sem, de őszintén, kinek van kedve a langyos vízhez, amikor ott a hűs is. Nem vagyok torokfájós, viszont van benne igazság, amikor két napig krákogok utána. De ezt az átfagyott ujjas dolgot sosem így csináltam. – Akkor én köszönöm. Sose gondoltam volna, hogy ebből lehet sérülés, bár arra emlékszem, hogy fáj – gondolkodok el a dolgon, ahogy közben a másik vállára kapaszkodik az a kis pamacs, akit korábban láttam. Arcom felderül, mert kicsi, szőrös és aranyos dolog, az ilyeneket szeretik az emberek, én meg állatbarát vagyok, olyannyira, hogy meg sem eszem azt, amit mások igen.
- Haláli kis figura – bökök a válla felé, majd ha forró csoki, ha nem, teszek egy pár lépést, leginkább azért, hogy ne az út közepén ácsorogjunk. – Én a Macskabagolyban vettem ki egy lakást, az elég kellemes környék, de ahogy sétáltam a többibe, mikor nézelődtem, igazából kicsit mind egyforma, de nem sűrűn lakott. Szép telkek, sok a zöld, a közeli erdő miatt. Miféle hely lenne a tökéletes?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Az még egy ésszerű megoldás, igen – nevetem el magam, ahogy felém kacsint és igazából a leglogikusabb megoldást veti elém, mert hát, az egyszerű a legkönnyebb, de néha az nem jut elsőre az ember eszébe, pedig nem is kell valami igazán bonyolult témáról gondolkodni. Most elég csak a kesztyűmről, amelyet remélem nem fogok elfelejteni sem, mert valami otthon jobban lefoglalja a gondolataim.
- Rendben van. Beszéljünk le valami nagyjából időpontot? – érdeklődöm, hogy erre van-e ötlete, vagy valami teljesen véletlen időpont és találka legyen belőle, mert ugye, ez a városka nem olyan nagy, hogy elvesszen benne mindenki hetekre, hónapokra. Jártam külföldön, láttam akkorákat, hogy abba az én gondolatom szerint egy országnyi ember is elfért volna, amelyek nagyobbak a mi fővárosunknál bőven. Nem mintha gondot okozna ez, hiszen nem kell nekem ott élnem, valahogy mindig is a kisebb közösség és hely volt az, amely körbevett, nem tudom mennyire érezném biztosnak azt, hogy én ott létezem. Senki elől nem zárom el magam, így előle sem, csak örülök, hogy olyasvalakit talált meg az eltévedt hógolyóm, aki vevő volt rá, aki végül felvette és folytatta, bár nem terveztem, hogy ilyet csinálok, de társaságban jobban működik ez. Ákos is biztos örülne, hogy nem kuksolok a lakásban a könyveimet bújva, hanem kicsit kiszabadulok.
- Szóval gyógyító és gyerekek. Az szép kettős, a rendelőben dolgozol? – mosolygok egyet, mert fontos a gyógyítás, igazából nem szoktam nagyon megkülönböztetni, hogy ki és mire szakosodott, hiszen azok is egyformán fontosak a társadalomnak. Még a bűnösök is, elvégre, akkor én nemigen tudnék mit munkálkodni. Lenézek a kezemre, hajlítgatom, eléggé hideg és valóban kelleni fog valami módszer, nem voltam felkészülve a hóra, így nem. Leengedve, dobozomat fogva pillantok a kis barátjára, aki immáron a vállán ücsörög ismét és látványosan jól érzi ott magát.
- Mint a kávéskészletem, nem összeillő, senkinek se kellett, nekem meg egy kincs és viszem haza éppen – persze, ez sarkalatos hasonlat, de igaz. Ami másnak hibás, van akinek kincs. Félszemű, félfülű kutyák és macskák, vagy épp lábuk vesztett, akárhogy is, de nehezen kelnek el, mások pedig alig várnak egy ilyen társat. – Akkor főképp hálás kis kedvenc, bár inkább azért, mert hála neked, nem kell többé a sarokban kuksolnia. Merre éltél Amerikán belül? – nem jutottam még el odáig, de egyszer szeretnék, úgy majdnem minden országba, kontinensre el-eljutni, kicsit körbenézni és hazajönni. Nincsenek terveim, hogy máshol keresek boldogságot, utazni annál inkább mókásabb. De legalább, lehet, hogy tőle megtudok majd pár olyan helyet, ami nem biztos, hogy turista paradicsom, viszont annál inkább érdekes.
- Áááh, megértelek. Mondjuk én is csak azért ott vagyok, mert a többi lakásban három hálószoba volt, nekem a kettő is sok, de még meg tudok vele békélni, mert lett belőle dolgozószoba. Szóval természetközelibb és nyugodt. Hmm… a város végén a Mennydörgő? Az egészen új, ha jól tudom – vakarom meg az állam, mert oda is mentem lakást nézni, de már tömve voltak az apró, agglegénylakások – köztük bátyáméval együtt. Sétálva vele idézem fel az utca képét, egész jól lefedi azt, amit ő keres.
- Ó, milyen ostoba vagyok – torpanok meg egy pillanatra. – Bertalan, de elég akkor a Berti. Örvendek, Nia – nyújtom felé a jobbom, majd ha elfogadja, egy apró kézrázás után lépkedem tovább vele. – Rendben, gyere, ha kicsit kerülünk, meg tudom mutatni azt az utcát, amit mondtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Egy nehezebb nap után jár a jutalom, legyen az bármi; egy könyv olvasása, vásárlása, bármi vásárlás, séta, akármi, csak annak fogjam fel, hogy ezzel magamnak adok pluszt, amiért ezt is bírtam. Megígértem Ákosnak, hogy nem fogom magam túlhajszolni, nem leszek olyan „stréber”, mint az iskolában, amikor még ott volt ő is és az istennek se tudott kicsalni a könyveim mellől még ő sem, csak nagyon ritkán, de akkor is mormoltam magamban a sorokat. Nehéz ez, mert megszoktam, talán az, hogy előrébb jutok, ennek az eredménye, mert míg azok, akik nehezen vagy sehol nem haladnak, a hátam mögött mondanak mindent, hogy miket csinálok, kinek akarok épp benyalni. De ez a pörgés, ha nevezhetem így, a saját magam üteme. Ma mégis, az lesz a jutalmam, hogy leül és írok pár sort, oldalt, teljesen újat, folytatva az előző történetszálat. Nem, még nem kaptam visszajelzést arról, amit leadtam, csak, hogy feldolgozás alatt áll, de nem is lehetek türelmetlen, nagyjából sejtem, mennyi civil lehet, aki egy-egy jó vagy épp rossz történetét próbálja kiadatni. Ez nem olyan egyszerű folyamat és nekem türelmesnek kell lennem, hiába hiszem azt minden bagolyra, hogy azért jön – bár kiemelten kértem, hogy a munkahelyemre biztos ne szállítsák, így otthon fog várni, valamikor. De nem ma, talán holnap.
A jutalom előtt, azonban kezdjük valami kisebbel. Betérve ide, egy kávét kértem ki, és egy képviselőfánkot, mert imádom, hogy a kicsit sósabb tészta keveredik a töltelékkel, egyszerre. Én szeretem a sültkrumplit a fagyiba mártani, a csokival bevont ropikat – nem tudom hirtelen, milyen név van rá hivatalosan -, az édes-savanyú mártást, a gyümölccsel megspékelt, kezelt sajtokat. Másoknak ez néha inkább kiakasztó, de az jobban, hogy a húst nem veszem magamhoz, így hamar elillannak afölött, hogy a krumplimat a ketchup helyett hova mártogatom. Megszokták. Épp a kávémat keverem közben, a kulináris gondolataim között és tekintetem egy kisebb papírhalmon pihen. A legújabb kiadványok, átiratok, rendeleteket tartalmazza, amiket jó ha tudunk, még ha nem is a mi köreinkbe tartozik és rendszeresen tolja félre mindenki, én legalább egyszer átolvasom, veszteni semmit nem vesztek vele. Egy új sort kezdenék, de csak az elejéig jutok, ahogy felcsendül egy kellemes hang, amely azonnal ismerőssé is válik. Elsőre értetlen pillantásom hamar mosolyba megy át, amint a bájos arcot pillantom meg, azét, akinek eltévedt hógolyóm csattant a közelmúltban.
- És valóban – egyenesedem ki, ujjaim közül kiengedve a kanalat. – De örülök is, hogy látlak. Sikerült azóta megnyerned egy hógolyó-csatát?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Áhh, hogy a véletlen, mint most is, mert ezt nem lehet irányítani. Ha egy mogorva öregasszonyt találok el, már otthon lennék, ha egy gyereket, lehet még mindig, de őt sikerült és nem vagyok otthon és nincs is kényszerem futni, mert felesleges. Egyszerűen tettük, amit és bár kaptunk pillantásokat, csak nevetni lehetett rajta. Pedig engem ennek zavarnia kellene, mert nem vagyok átlagos civil, van, amit képviselnem kell, ahogy annak idején a tanulásba fektettem mindent, most, pár percre annyira átlagosnak éreztem magam, mint bárki más.
- Rendben van – egyezek bele végül én is, hogy legyen így, nem akarok ráerőltetni egy dátumot, amikor lehet, valami, valamelyikünknek közbe is jön és már nem lesz megfelelő. Nem tudom igazán milyen ez, mert én leginkább mindig is terveztem, számoltam az időmmel, nem árt azonban, ha megismerek másfajta szemléletet is. Vagyis, nagyon úgy remélem, hogy ezzel sincs gond.
- Ó! Hogy úgy. Igen, annak nevezik. Szép szakma mind a kettő – mosolyodom el, bár nekem sosem volt akkora energiám egy ilyen szakmához, de máshogy szolgálom a közt, ha lehet így nevezni. Őrzöm a rendet, hogy a hozzá hasonlók és a szülők bőven biztonságban tudják gyerekeiket mind a faluban, mind a világban talán. Nem szokásom hencegni vele és köpenyt kérni érte, csak tényként szoktam közölni, amiből látni, hogy mi energia van benne. Olyasmi ez, amit lehet nem értenének meg, hogy ki miatt áldoztam fel – nevezzük így, igen – az álmomat, azt, hogy mást csinálnék talán, ha nem is regényeket írnék főállásban, de valami írás. Lehet újságírnék, nyomoznék másképp, lehet, csak komolyabb lapokba értekezéseket, vagy lektorálnék. Fogalmam sincs, mert, miután semmi sem lett belőle, képzelegni sem képzelgek tovább. Annyi van, amennyit titokban a fiókban rejtegetek és dédelgetek.
- Szabad bizony, minden kincs, ami annak van tartva – legyen az egy kisállat, egy teáskészlet, vagy csak gondolat, személy. Minden azon múlik, ki gondol így rá. A kis hangra aprót nevetek, mert ez az a tipikus hang, ami mindenkiből ezt váltja ki, akaratlanul, ahogy a sok mosolygás között jön a görbe könnyen, vagy más ásítása után következik a sajátunk. Elcsendesedve hallgatom őt, aprókat bólogatva ismerem meg egy kicsit a történetét. Érdekes, a menekülés is, meg a hazatalálás is, ahogy minden, ami elhangzik. Mások élete, egy más történet, amelyet a sors ír és valami hatalmasabb erő, ki miben hisz. Én az emberekben, mindenki a saját maga írója.
- Azok sokkal szebbek, mint a zsúfolt belváros – bólintok, ahogy Pest vagy épp más város peremkerületein kényelmesebb mozogni, mint a fojtogató közepében. – Nagyon kedves tőled, hogy betartottad az utolsó kérését. Elhoztad őt magaddal, így most már biztosan nyugodtan pihen. Nem a legnagyobb, legjobb ország, ez tény, de szeretem – mert nem vagyok én vérmes hazafi ugyan, de szeretek kirándulni, akár a határokon belül is, még ha sokszor nem is teszem. Családdal esett meg, vagy épp Ákossal, újabban inkább egymagam, ha úgy adódik.
- Értelek, értelek, akkor az annyira mégsem jó az. Nem vagyok tökéletesen ismeretes erre, diákéveim alatt láttam annyit, amikor néha lejöttem. Otthon ülős típus voltam – vagy inkább magam zártam be. Elindulunk végül, hát legyen most ő az útitársam és talán ő is talál valamit. Véletlen, mint ahogy most engem. Jobban fogok rá a dobozomra, majd bólintok.
- Remélem, megtalálod amit keresel. Addig meg sétálunk egy jót – és bár ugyan nem tervezzük a világ megváltását, de szeretek beszélni és hallgatni, így, kölcsönösen, mikor miről folyik a szó, de hiába a kis kerülő, amit teszünk, így is ez volt a legrövidebb utam hazafelé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Nem, nem azt mondom, hogy miattam van, de mégis, picit, egy nagyon halovány esélyt adok neki, hogy mióta itt vagyok, a „szerencsém” annyit engedett, hogy az iskolai vérfarkas diákok körül elnyugodott minden. Már a minisztériumban sem csapkodják miattuk annyira az asztalt, persze, a figyelem még mindig kiemelt és fontos, kicsit lehet szusszanni. Azt nem tudom, hogy máshol hogyan állnak a dolgok, kapunk még néha érdekes híreket, nekem azonban a figyelmem ide koncentrálódik, így, ha azt nem, mást még figyelhetek. Már nem járok a kastélyba és a kastély környékére annyit, mint ahogy az első időszakban, persze a kötelező, rendszeres mértéket tartom, azonban nem akarom, hogy olyannak tartsanak, akit nem lehet kikapcsolni, lerázni, mert mindenre ugrik. Már pedig, mindig van valamire, sosem mondtam és hittem egy pillanatig, hogy minden a lehető legbékésebb. Az egy idilli világ, ahol úgymond az én, a mi munkánk nem is létezik, mert nincs rá szükség, ilyentől nem félek, hogy azért nyugdíjaznak előbb, mert elfogynak a rosszfiúk. Vannak mások, a támadásokon és minden egyeben kívül.
És ez a más is olyasmi, ami talán véletlen ért el hozzám is, én pedig akaratlan kapcsolódtam rá, ha már, „jobb” dolgom nem akadt. Ez téved, mert csak én hiszem ezt, azonban tudom azt, hogy nem én kezdtem el ezen dolgozni. A két férfi munkájába nem akartam beleszólni, azonban most, hogy nem az erdő felé figyelek jobban, hanem a diákságra, valami feltűnt. Mindig van valami, ami felüti a fejét, majd rákapnak és úgy terjed, mint a pestis, mérgez, sunnyog a sorok között. Noha, két kézzel még bizonyítékot nem sikerült szereznem, tapasztalnom, a pletykák léteznek, léteznek olyan diákok, akik készségesen osztanak meg információt, ha szükség van rá, mert vagy arra a pályára készülnek, amin én vagyok, vagy épp mert a lelkiismeretük ezt mondja. Végül, mégsem feléjük, hanem pontosan ahhoz igyekszem, aki a kettő egyikeként, jobb rálátással bír a témában. Sosem árt összedolgozni, így aztán, én nem vagyok rest társulni, tudom, mindenki a maga ura, mindenki egyedül hős, ez valami népbetegség az aurorok között néha, bennem egyelőre nem alakult ki ilyen, nem szégyellem magam, ahogy végül az ajtón kopogva vezetem tekintetem a fiatal növendék felé.
- Helló! Zalán ugye? Zavarhatlak egy kicsit? – csak pár jegyzet van nálam, semmi több, ennyim van egyelőre, így hátha jó a „közösbe”, már ha nem akarja, hogy kívül tágasabb legyen nekem a világ.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Persze, van ezer és egy ügy minden mellett, amivel haladni kell, mert az élet sehol sem áll meg. Attól még, hogy a városka csendes, akad bőven ellátni való, mert igen, azt sem szabad csukott szemmel hagyni és hallgatni, ha valaki éppen a szomszédja miatt perlekedik. Ez kis helyeken megszokott és nem újdonság, újoncként, gyakornokként is nem egyszer kísértem vagy csak vizsgáltam ki pitiáner, vélt vagy éppen teljesen ártalmatlan ügyeket. Voltak, amik megmosolyogtatnak a mai napig, vannak, amiktől csak fáradt a sóhajom. A lényeg, hogy az emberek szeretik egymást gyanúsítani, akár minden alap nélkül.
Ez az ügy azonban más, mert nem mutogat senki és kiabál hangosan. Alattomosan, a sorok között húzódik meg, nem is veszi észre senki sem, csak aki nagyon figyel, aki direkt keresi. Mégis, hallani suttogásokat, mert a lelkiismeret olyan dolog, amely egy idő után feladja a tagadást. Nem egy oldalon, nem egy stócban fog heverni a nyoma annak, amely ma ide vezetett, hozzá, az elhatározás, hogy most már valamit lépni kell, de nem egyedül. Nem tudom, kevés vagyok-e vagy éppen ez a méreg dagadt hatalmasra. Ki kell szúrni.
- Á, nagyszerű. Én Kállay Bertalan – nyúlok felé én is, rövid, tömör, de minden benne van a kézfogásban, amit megejtünk. Hamar elengedem, ahogy azt a látványt is, amely pár pillanattal előbb tárult elém; a sebesen félretolt iratokat. Talán mást várt? Mást hitt? Tőlem nem kell tartania, nem én leszek a hóhér, aki ítélkezik felette. Letelepszem hát, hogy a magammal hozott iratokat egyelőre csak az asztalra tegyem, a mappában pihenve, tekintetem szegezem rá.
- Inkább lehet, fordítva lenne így – mosolyodom el szerényen, mert ez inkább kölcsönös lesz, mint valamelyikünk áldozata. Vagyis, ezt remélem. – Igyekszem rövidre fogni. Mivel, úgymond eredeti célom, a vérfarkas állomány figyelme egyelőre pozitív állást mutat, van időm az iskola és a környék további ügyes-bajos dolgait jobban megszemlélni. De van egy ügy, amiben ritka kevés információm vagy épp hézagos történeteim vannak. Úgy hallottam, te talán többet tudsz és ha nem gond, ha elfogadod, összedolgozhatnánk – nem akarok feljebbvalónak tűnni, nem olyan rég volt az, hogy én ültem ott, ahol ő és én számítottam annak, ami ő. Teljesen megértem és átérzem, milyen csak hajtani és hajtani, nem figyelve senkit sem.
- A Tündérporról lenne szó – azzal felé tolom az anyagom, ami van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Csak szeretném azt hinni, hogy ezzel semmi rossz nem sül el. Apáéknak nem szóltam, tudom, az jelentené az egészet, de úgy véltem, ez most legyen a miénk. Megannyi családos kirándulás van a fejemben, ahol ott voltak, itt is csak az folytatódna, amit a családi ebédeknél megszoktunk az asztal mellett ülve. Nem, nem szeretném. Nem szokásom lázadozni, apa ellen sem olyan hatalmas mértékben, hogy ténylegesen észrevegye. Talán ez az? Nem tudom, nem is akarom megtudni. Azt viszont igen, milyen, amikor csak mi vagyunk, senki más. Nincs külön vendég, nem azért, mert annyira utálkozok éppen, hanem, hogy legyünk mi. Mindenki dolgozik, tanul, teszi a dolgát és nem olyan egyszerű egyeztetni bármit is. Ákossal sem mindig, megoldjuk, ha tudjuk, Dórával talán valahogy még nehezebb. Hallani ezt-azt, nem szeretném, hogy igazuk legyen azoknak, akik a szájukra veszik őt. Nem örülök olyankor, és bár nem én vagyok a rangidős, ebben én döntöttem.
Kirándulunk egyet, mint gyerekkorunkban, az erdőben, szép ráérősen. Lesz nálunk étel, innivaló, nagy pokróc és megannyi mondat, amit ki szeretnénk mondani. Hogy lehet így is lesz vita? Az majd eldől. Az egyetlen dolog, ami nagyobb változás, az Hayden. Őszintén, miatta sem szóltam apánknak, nem szeretném az ő fintorait és senki megjegyzését hallgatni róla. Igaz, hogy nem ismerjük egymást olyan mélyen, olyan régóta, mint illene, de én adok esélyt a lánynak. Adok, akkor is, ha ő más, mint a többiek. Hayden nem beszéde felkeltette a kíváncsiságom és utána néztem a dolgoknak, alaposabban. Ugyan nem lettem pszichiáter és nem én fogom megoldani a dolgokat, azt már igenis tudom: neki idő kell és majd ő fogja tudni, mit szeretne és mikor. Nem erőltethetjük semmire sem, így csak reméltem, hogy eljön velünk túrázni. Végül, zsupsszal jutottunk ide, a határ közelében lévő, csodás helyhez. Itt pontosan nem voltunk, mindenképp olyan helyet szerettem volna, ami számunkra ismeretlen. Az eltévedéstől nem félek, viszont sokkal jobb lesz, mikor visszaemlékszünk: ez a miénk és senki másé. Mármint, az emlék.
A hely "bejárata" után nem sokkal fordulok a többiek felé, kihúzva magam.
- Eddig mindenkinek oké minden? Elvileg, erre sem élnek medvék - a telihold is lement, így a farkasoktól sem kell tartani. Oké, inkább megpróbáltam vicces lenni, több-kevesebb sikerrel. Izgulok, hogy sül el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Idebent kicsit megint hajtás van, de hazudnék, ha azt mondanám, nem szeretem. Motivál, ha van mit csinálni, ha az a valami halad is, nem csak toporog és a fejem fogom, hogy mégis mi a fene legyen a következő lépés. Persze, olyan is kell, nem lehet minden tökéletes és szép, főleg nem sima és zökkenőmentes. Akkor az nem ez a munka lenne, hanem sokkalta inkább valami idilli álom vagy épp regény sorai. Apa úgyis mindig azt mondja, a kemény munka kifizetődő, bár nem tudom, itt melyik számít annak: a korai nyugdíj, a kitüntetések vagy úgy az, hogy megvan minden tagom. Láttunk már leharcolt aurorokat mind, sokaknak akad is egy-egy sebhelye már, akik jobban benne vannak a sűrűjében. Én eddig megúsztam, de hát, nem is vagyok olyan rég itt, mint sok más kolléga, akiknek néha igencsak érdekes történeteik vannak. Az hagyján, hogy ostoba rejtőzködési helyeket vagy épp bűbájokat alkalmaznak, de néha már a lebukás is vicces. Kedvencem az, aki szőnyegnek álcázta magát, majd felnyögött, amikor egy emberesebb auror lépkedett rajta – no nem a gyönyörtől. Nem a legetikusabb kibeszélni másokat, de ezeket leginkább itt oszthatjuk meg és egymással, bár nekem nincs úgy családom, akihez hazavihetném a történeteim. Ami olyan, azt felhasználom, de persze, csak töredékeket. Került már a történetembe egy karakteres arc, egy-egy komolyabb és akciósabb menekülési akció, nem feltétlen innen akarok azonban inspirálódni. De én, egy barátnő/feleség helyett a papírnak mesélek olykor.
Családom nagy része szerencsére a faluban él, Ákosnak szokásom jobban történeteket mesélni, Dóra nem épp az, aki arra lenne vevő, bátyám legalább mulat kicsit, ha még rossz is a kedve, olyankorra tartogatom a vicces eseteket. Most azonban nincs ilyen, csak egyszerű, átlagos nap. Sóhajtok egyet, amint kicsit felállok az asztalomtól és kinyújtóztatni kívánom a tagjaim. Sokáig görnyedtem a papírok felett, így tartok egy kis szünetet. Elsétálok, előbb a mosdóba, ahol egy arcmosással is felfrissítem magam és egy távolabb ülő kollégát megkeresve beszélek pár mondatot. Friss apuka, így aztán a sötét karikák a szeme alatt eleget beszélnek helyette. Visszaindulva döntöm el, hogy ma azért is időben alszom, amikor igencsak ismerős alakot pillantok meg az asztalom környékén. Ezzel nem is lenne semmi gond, ha nem az történne, ami, melytől homlokom ráncolódik. Tudom, hogy Dóra ízlése nem éppen megszokott, sőt mi több, sajátos és néha igencsak ingatag a béketűrésem, de sosem szóltam bele mit és hogyan csinál. Ez itt azonban a munkahelyem, a munkatársam és a húgom. Így nem csoda, hogy erélyesebben sikerül köhintenem, amikor odaérek melléjük.
- Hello Dóra, András – biccentek a férfi felé, aki valamiért majdnem magára önti a kávét, úgy lép hátra. Nem fél tőlem, mert eléggé rangban felettem áll, egyszerű reakció. - Talán megzavartam valamit? - mosolyodom el, de az most nem olyan kedves. Ekkor esik tekintetem testvéremre. - Minek köszönhetem a látogatást, kedves húgom? Mert gondolom, hozzám jöttél – erőteljes utalás, mire András elköszön és sebtiben távozik. Kérdő tekintetem marad Dórán. Ugye nem most kell majd a szentbeszédet megtartanom?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Lehetséges, hogy sokan hasonlónak tartanak minket, csak én pár kockával előrébb járok a mezőn, mint ő. De tény, hogy hatalmas elánnal tudok dolgozni, ha akarok és akarok, de még hogy! Ákos nem egyszer nevezett megszállottnak, amikor még csak gyakornok voltam, tanonc, viszont kisebb ügyeket, amikkel megtanulhattam a menetét a dolgoknak, otthon is ezerrel pörgettem. Szeretem az alaposságot és bár tény és való, a túlzás se áll messze tőlem, szerencsére, ez egészen kifizetődő tud lenni.
És akkor most ragasztom rá erre az ifjú titánra. Legyünk együtt megszállottak és ki tudja, talán sikerül ami másnak nem? Optimista akarok lenni, tudom, az idősebbek már sokat mondták; majd elmúlik, majd lejjebb engedek és a többi. Nem biztos, majd az idő igazol. Röviden és mégis, kicsit bő lére sikerült eresztenem a bevezetőmet, aminek hallatán lehet, hogy nem kapna csalira. Megértem, mi köze lenne bármi máshoz, van elég dolga, tudom milyen, amikor az elején minden olyat sóznak az ember elé, amivel több a munka vagy csak az adminisztráció. Mégis, ez olyan úgy, túl nagy, hogy csak a szőnyeg, esetünkben pedig egy fiók mélyére legyen süllyesztve. Mások is dolgoznak rajta, tudom, de azt is, hogy ő jobban, többet foglalkozik vele, mint mások. Ahogy kimondom, miről is van szó, elkapom, figyelme az enyém és látni, ahogy pillanatok alatt áll máshogy hozzám. Ez volt a cél, ahogy végül átengedem, ami a birtokomban van.
- Reméljük új és nem csak én gondolom annak, te pedig már rég ismered – mert benne van a pakliban, hogy a nevek, események ismerősek, csak nekem kerülte el a figyelmem, hogy itt van valami. Nos, nem gond, megesik az ilyen is. - Senki se tud eléggé eleget ahhoz, hogy elérjük a forrást – szusszantok egyet, ámbár ez nem ellene szól. Egyszerűen bosszant, mint minden réteges, nehezen megfejthető eset. Rettentően. Ha van is egy név, el is érjük, eltűnik vagy éppen megszakad a szál. Hagyom, hogy átnézze a papírokat, addig körbepillantok, rossz szokás felmérni a terepet, de berögzült. Kérdésére csak bólintok.
- Igen. A legtöbb csak birtokló, használó. Egy volt, aki kicsit komolyabb készlettel talán terjeszteni akart besegíteni. Viszont akit megadott forrásnak… - az is ott van. Kihűlt, fals nyom. Mintha nem is létezne. Nem újdonság azonban, hogy akik ezzel foglalatoskodnak, a valódi nevüket tűzik a mellkasukra.
- A legutolsó eset két napja, talán három. Egy kicsit elül minden, majd kezdődik előröl. A végén pedig nyakig úszunk majd benne – nem szeretném, senki sem. - Azért is jöttem, hátha a segítségeddel talán végre sejthető lesz az út vége.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Látatlanban, messziről is nagyon jól tudom, mit érezhet az, aki éppen ma hozzám fog érkezni. Én, emlékszem, annyira lelkes voltam, amikor először és nem apám miatt jöhettem be és végre nem valaki fia voltam, hanem egy hatalmas út elején álló fiatal. Kicsit még a lázam is felment, annyira felpörögtem, szaktársam az őrületbe kergettem és ha hatvanszor nem játszottuk el, hogy mi lesz, akkor egyszer sem. Elmosolyodok az emlékekre, amint kicsit rendezkedem az irodában. Nem akarok kuplerájban ücsörögni, de mivel nagyon dolgozni szoktam az ügyeken, nem szoktam figyelni arra, hogy mennyi gyűlik fel, na meg, mennyi hely maradt az asztalomon. Maradjon a dobozomnak, amiből eszem, mikor mit és a bögrének, a többi nem fontos. Szerencsére azt megbűvöltem, hogy ne dőljön fel és ne hagyjon foltot az iratokon, mert akkor foghatnám a fejem, hogy még azt is tisztogatni kell. Nincs sok személyes tárgyam, nem olyan rég és nem a legnagyobb, legtágasabb az enyém – viszont ahol most vagyok még, bőven tökéletes. Egy ablakom is van, amelybe növényeket tettem cserépbe, normál, varázstalan példányok, de szépek. Ezeket is megöntözöm, illetve Lajoskát is, a kicsi bonsai fácskát, akit az első napom örömére kaptam. Ő lakik még az asztalomon, a kicsi káosz mellett. Az iratok végül egy kupacba gyűlnek, szortírozva a megfelelő fakkba, miközben friss kávét főzők. Egy egyszerű masinát szereztem be, jobb, ami a közös étkezőben van, viszont amikor belemerülök, akkor nemigen moccanok ki innen – erről lehet le kellene szoknom. Viszont, kellemes kávéillat lengi körbe az irodát, vettem némi pogácsát is, egy kis kosárkába teszem le a bonsai mellé, majd sétálok az asztal mögé és nézem az összképet. Oké, bevallom, talán kicsit jobban izgulok, mint kellene. Szépek leszünk, ha tényleg jól érzem, hogy ő is így érez.
Épp leülök, amikor kopogás után nyílik az ajtó, így fel is ugrok, lábammal kicsit hátra lökve a széket.
- Hello, hello, gyere csak – invitálom beljebb, hogy ne az ajtóban ácsorogjon, a szék felé mutatok. - Kávét? Illetve van pogácsa is – kínálom, bár lehet kicsit elsietem. Igen, azt hiszem, tényleg izgulok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Egy bájos, fiatal hölgy az, aki végül érkezik hozzám. Tele energiával és előtte van még sok-sok lépcső, amit meg kell majd másznia, ez pedig ha nem is az első, de még korántsem a vége. Töretlen mosolyom az, ami fogadja és kíséri, amint bebújik az ajtón és közelebb lépked hozzám. Elfogadom a kinyújtott kezét és finoman fogva rá, megrázom azt.
- Kállay Bertalan - mintha nem tudná és nem lenne kiírva sehol sem, mégis, így illik. Elengedem aztán, hagyom, hogy körbenézzen, bár való igaz, tudtam a nevét, ezen nem akarok fenn. Izgalmában az ember máshogy működik, van, aki elképzeli az egész szituációt előtte, mi és hogyan zajlik majd le, mit kell mondani és aszerint megy, akkor is, ha az eltér attól, ami a fejében létezik. Csak akkor zökken ki, ha arra kicsit jobban felhívják a figyelmét. Velem is megesett már, így azt hiszem, nem fog tőle semmi sem meglepni, de nem is akarom, hogy rosszul érezze magát.
- Uhh, ez azért kicsit kevés. Akkor főleg azt kérem, hogy csak bátran és amennyi jól esik - kellemetlen lenne, ha az éhség miatt szédelegne, lenne rosszul, bár az alapokat tudom, hogy hogyan is kell ellátni valakit, nem vagyok olyan ügyes benne. Magam is végül a kávé felé nyúlok, ráérősen keverve hagyom hűlni, majd kényelembe helyezve magam, aprót kortyolok belőle. Nem sietem el, az se gond, ha kihűl, megszoktam minden formában.
- Köszönöm. Bevallom, most raktam igazán rendet - azért is ilyen feltűnő, én pedig eminensként nem tudom azt füllenteni, hogy ez eddig is így volt. Vagy nincs időm, vagy fel sem tűnik, hogy megint mindenhol széthagytam a dolgokat. Pedig otthon, az asztalon, ahol alkotok, mindig rend van, valahogy arra ügyelek, másnem azért, mert berögzült. Be, mert míg otthon éltem, az írói dolgokat gondosan rejtettem el, nehogy apám szeme elé kerüljön és valamiért előle féltették ezt a kincset, így hiába élek egyedül, megszokott mozdulatok. Lehet idebent és kéne egy kicsit. Inkább figyelek ismét Rékára, akinek nem tudom nem megmosolyogni a szavait.
- Azt előre leszögezem, nincs rossz kérdés. Ha valami olyan, maximum nem válaszolhatok rá, de azt úgy is jelzem - nyilván ismeri ezeket, meg azt is, hogy mit nem szabad, nem illik, vagy ne adj ég, tabuként kell kezelni. De az se mindegy, hogy csak ő gondolja annak és közben közel sincs hozzá. - No. Fújd ki magad először és egyél még egy kicsit. Lazulj el, akkor eszedbe fog jutni az a lista, hidd el - izgul, és most, hogy nem jut eszébe még jobban is parázik tőle, mint kellene. De ezen is lehet segíteni. - Illetve, kezdjük kötetlenül. Most nem a szakmával, úgy könnyebb lesz. Szóval, Réka, miért szeretnél auror lenni? Mi az, ami arra késztetett, hogy ezt a pályát válaszd? - annyira nem megy el a szakmától, viszont ha kicsit olyanról beszél, aminek szavaiban biztos, meglátja majd, hogy könnyebb lesz. Nekem időm van, tettem ma félre, pont rá, hiszen beszélni kell, illetve szívesen mutatom meg neki később a helyét, szóval, egy percig sem siettetem. A kávéba kortyolok addig is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Na igen, ahogy tűnnek el a pogácsák, úgy látni, hogy mennyire kár volt kihagyni a reggelit. Nem mintha sajnálnám, sőt, azért nem kettő szemet tettem ide, hogy ha netán hosszúra nyúlna a beszélgetés, lehet majszolni közben. Az se baj, ha most elfogy, akkor majd okos leszek és máshogy oldom meg. Hagyom enni, nem siettetem, nem kell még itt az, hogy félrenyeljen, mert kapkod a válasszal. Én sem teszem, elveszek magam is egyet, rágcsálom, majd a kávém felét tüntetem el. Sima, egyszerű fehér bögre, nem mertem még behozni egyik kapott csecsebecsém sem, mert nem ide való. Ez munkahely, jó ide az, ami tiszta és egyszerű, nem akarok falcolni olyanokkal – nincs is amúgy – amik a legjobb valami címmel illetnek. Leteszem hát, olyan helyre, ahol nem lököm fel, ha esetleg írni kell vagy csak mutogatok és hátradőlve várom a válaszát.
- Ó – kapom fel a fejem arra, hogy nem csak úgy jön, mert „divat és menő”, hanem mert tényleg szeretné. Ráadásul, ahogy mondja, még a mugli-féle önvédelmet is ismeri. Nem mondom, hogy sok kell ide belőle, mert hát, mágusok és boszorkányok vagyunk, viszont sosem árt. Nem, mert ha mugli területen van, talán okosabb módszer tudni, hogyan fogjon meg valakit, vagy éppen védje magát, ha amaz is hasonlóan, mágiamentesen támad.
- Ez jól hangzik. Miféle küzdősport? - érdeklődöm, mert sokat ismerek, még ha csak névről is. Eléggé sportos, bár ahogy röpke pillantásom alakjára esik, látni is. No nem akkora, mint azok a réges-régi, bizonyos úszónők, akik már inkább férfiak, de azt látni, hogy nem csak vékony és törékeny, mint a lányok alapvetően. - Viszont nem árt azért, ha egy egészséges szinten van tartva a félelem. Sosem tudni, hogy valaki abból, vagy éppen akkor, amikor sarokba szorítva érzi magát, mire vetemedik. Bár az alkalmasságot nem én fogom felmérni, de ezen részében nem látok akadályt – mert ugye, nem csak ebből áll, hanem számos és sok dologból. Bűbájok, átkok, amit csak ismerni lehet, elő fog jönni. Nem hiába, nem is egyszerű teljesíteni és átmenni rajtuk, sokan, akik csak nagyzolásból vágnak bele, el is véreznek.
- Vannak persze – bólintok, ahogy helyezkedem kicsit ültömben. Gyors elhangzik a második kérdés, mialatt beállt a kis hatásszünet. Elmosolyodom, mert csak eszébe jutottak és akkor most már válaszolok, hogy újra enni kezdett.
- Nos, nézzük. Ami kizáró ok lehet, ha valakinek nem engedi az egészsége, beteges vagy épp gyenge a mágia. De még itt is lehet kivételes eset, maximum papírmunkát végez és irodán marad. De ami jobban kizárja, az az erkölcsi tisztaság, mert fontos ugyebár, hogy ne legyen semmi, ami miatt számonkérhető lenne. Illetve, ha valaki nem éri el a szinteket, követelményeket, mind a felvételnél, mind alkalmasságban. Ez lehet fizikai, szellemi is ugye. De én idevenném azt is, aki nem gondolja komolyan, csak jön, mert hű, ez menő – nem ítélem el, van, amikor szenvedéllyé vagy tényleg olyanná válik, aki teljes erőből csinálja. Azonban akadnak sokan akik… nos, inkább nem kéne erőltetni.
- A jegyeken lehet javítani, idő még van rá – nyugtatom meg, hogy ha ráfekszik, akkor biztosan jobb lesz. - Mi az a kivételes tehetség? Mert hát, ha épp a zene, akkor sajnos az, hogy elhúzzuk a sötét varázslók nótáját, nem szó szerint értendő – viszont vigyorgok, hogy igen, ez egy vicc tőlem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Van ideje enni, én biztosan nem sietek sehová, elég időmet szabadítottam fel, hogy mindenre maradjon, ami jelenleg a látogatását jelenti. Nem félek, mivel be tudom hozni a lemaradásom bármikor, hiszen olyan olcsó dolgokról simán lemondok, mint az alvás vagy a szabadidő. Aztán majd a testvéreim morognak – ki milyen hangnemben –, hogy még mindig stréber vagyok.
- Barticu – homlokom ráncolom egyelőre, ahogy próbálom betájolni melyikről is van szó pontosan. A munkám miatt, valamelyest átfolytam a pálca nélküli harcmódok tanulmányozására, pár alapfogást elsajátítottam, azonban többre megyek, ha mágiát használhatok, mint nem. Nem árt az ismeret, nem mindig fog kegyelmezni a helyzet arra, azonban annyira nem széles az ismereteim skálája, hogy tudjam, miről van szó. - Nem hiszem, hogy beugrik. Mit is takar ez pontosan? - abszolút csak magáról a fogalomról kérdezek, nem megyek bele abba, hogy miért, mikor, mi volt az ok. Sosem baj az, ha egy nő meg tudja védeni magát, mert valakinek mindig csinos lesz és törékenynek tűnő. Külön öröm, amikor erre cáfolnak rá és aztán… Aprót kortyolok, miközben várom a válaszát, vagy éppen a sajátom fogalmazom meg. Beszélgetős nap lesz, szerencsére a hangomnak semmi gondja, baja, így aztán nem szégyenlem szavakba önteni kíváncsiságára az információt. Nem hiszem, hogy ezekkel vagy épp bármivel el tudnám ijeszteni, hiszen ahhoz az árnyoldal kedvezőbb lenne, de ki nyitna azzal, hogy ilyen létezik. A toborzás a cél, nem az elijesztés. Bár nem ismerem, tény és való. De a viccet érti, szóval, már jól hangzik a dolog. Azonban sokkalta másabb az, amit végül felvázol. Ültömben dőlök előre akaratlanul, hiszen ritkán hallok ilyesmit, úgy általában a képességek is azok, ilyesmi azonban végképp. Ajkaim nyílnak el enyhén a hallatára, majd teszem le kezem ügyéből a bögrémet és rendezem vissza magam, amit észreveszem, hogy lassan az asztalra hasalok. Aprót köhintek és bólintok egy nagyot.
- Hú… őszintén, mindenre gondoltam, de ilyesmire sosem – vallom meg az őszintét, de semmiképp sem sértő hangnemben. Lenyűgözött a dolog, holott, ahogy hallom, veszélyes hiszen életről van szó. Akarva és akaratlanul rágom meg újra a hallottakat, talán még kicsit a hideg is kiráz.
- Ez csodálatos és valahol ijesztő is. Már meg ne sértselek – emelem fel a kezem egyből, hogy erről szó sincs. - Ezzel életet lehet menteni, miközben, ha jól értelmezem, a sajátodból veszik el. Máguscsaládba születtem, de sosem hallottam ilyesmiről – és milyen jó, hogy nekem nincs, mert akkor minden cseppet Ákosnak adtam volna, amikor lehetőség lett volna rá. Egyszerre egy hirtelen vágyott és félelmetes dolog ez. - Nem kell részletekbe mennie, de használtad már? - egyszerű igen is elég, azt már el tudom képzelni, hogyan hat rá. Aztán kapcsolok és megcsóválom a fejem, inkább magamnak.
- Ne haragudj, eltértem a lényegtől. Kérdezz bátran te is cserébe, ami csak felbukkan – eresztek mosolyt felé. Nem tudom, ez hátrány lenne-e, nem tartom annak. De valahogy azt se hiszem, hogy ezt csak úgy reklámozná.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Azt hiszem jókor léptem meg azt, hogy felálltam az asztalomtól és végül hozzá fordultam. Nem az határoz meg valakit, hány év van mögötte, hanem az elszántság, ami a másik szemében csillan, hogy ezt megoldja, hogy jobbá tegye a világot. Ahogy olvasni kezd, arcán apró mimikák, mind azt mondják, új információt kapott és egyre nehezebb így, nehezebb harcolni ellene. Nem csodálom, hiszen a varázstalan világban is eléggé lehetetlen háborút vívnak a drogokkal. Mindig lesz aki elkészíti és főleg, aki megveszi. A függőség, a rabság és a szegény sorsok sokszor vezetik arra az embert, itt azonban nem éppen arról van szó, hogy egy gettóban ülünk és hajléktalanok vagy éppen lecsúszott emberek ügyeit nézzük. Diákokét, kiskorúak lapjai azok és ez a legrosszabb ebben. Nekik ez csak divat és szórakozás, mert megtehetik. Nekünk is pont ugyanannyi lenne élni vele, mégsem tesszük. Szusszanok csak, csendben várom ki, hogy Zalán befejezze a sorok átfutását.
- Hóbort ez nekik és mulatság, ha az egyik kipróbálja, rögtön a másik és a harmadik is akarja – elég csak arra visszagondolnom, amikor egy „menőbb” évfolyamtársam annak idején cigarettázni kezdett, a fele banda már ment is és vásárolta, pöfékelte. - Ronda marketing a népszerűség, nyilván ezért is terjed ilyen gyorsan. De valóban, minél beljebb ér, annál nehezebb lesz kigyomlálni – mordulok egyet, mérges vagyok a helyzetre. Követem tekintetemmel, ahogy mozdul, majd végül egy emberes vastagságú halmot rak le elém. Kicsit elkerekedik a szemem, két dolog miatt is.
- Húha, ez nem semmi… - mert ugye, mi munka ezt összeszedni, másrészt, akkor még nagyobb a gond, mint én a saját kis aktáim miatt gondoltam. Azonnal lapozni kezdek, egyelőre csak átfutva a dolgokat, a főbb címzéseket. Nem két perc ezt átrágni, annyi biztos.
- Ha megbeszéltük, kérhetek egy pár órát kettesben velük? Átnéznék mindent alaposan én is – mutatok a halomra. Nem a lopás a célom, hanem az, hogy teljesen képben legyek. Hátha valamit nem vett észre és fordítva. Tudom, hogy sokan irigyek vagy felszínesek, remélem csak, hogy nem tűnök annak. Fejem megemelve nézek a térképre, követem a pettyeket, egy apró pillantás is elég, miből van a legtöbb.
- Hmmm – nézem a térképet, majd végül hátradőlök. - A diákok a célpont, ez látszik és könnyen lebuknak, hiszen azt sem tudják mit csinálnak, illetve egy bentlakásos iskolában a felügyelet adott, hogy kiszúrja. Olcsó és elég „élményt” ad, mégsem egy olyan méregről van szó, amitől félnének. A szerhasználók nagy része már olyasmiket használ, aminek hatásait ki se merjük ejteni. Őket ilyesmi nem érdekli, látható is – mutatok a tűk felé, majd nem hagyom abban. - Talán több az apróbb terjesztő, kérdés, ki a forrás. Erre van tipped? Mindenképp felnőtt emberben gondolkodnék, ha csak az utca törvényeit nézzük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Komolyan mondom, az eszem megáll. Mert az oké, ha máshol, a saját kis magánidejében csinál ilyet – mármint nem oké, akkor is ideges leszek, hogy idősebb férfiakkal kavar, vagy úgy, hogy férfiakkal kavar egyáltalán –, de itt, a munkahelyemen? Minden idegszálam sikolt ellene, sőt, az agyam is, hogy ezt itt most azonnal fejezzék be. Szerencsére elég a jelenlétem hozzá, hogy ennek pillanatokon belül vége is legyen. Az ember, ha húga van, akaratlanul hiszi azt, hogy örökké kicsit és ártatlan marad, olyan, akit védeni kell minden áron. Akinek mindig csak a bátyjaira van szüksége. Aztán koppan, koppanok, hogy ez régen nincs így. Dóra tudja mit akar és azt főleg, hogy hogyan érje el. Az pedig, hogy kikkel és mit csinál… nem az én dolgom. Nem az lenne, de itt igen. És ezt András is tudja, pedig jóval felettem van korban, rangban, most mégis, lesütött tekintettel, mint egy csínytevésen kapott gyerek, úgy oldalog el. Helyes, morgom magamban, erről majd még biztosan beszélni fogok vele. Felőlem azt fűz, akit akar, őt nem. Megtehetem? Nem, de nem érdekel.
- Ó, én kérek elnézést – forgatom meg a szemeim és mogorván pillantok rá, majd végül a kosárra. Ez kibillent a kemény testvér szerepéből, elvégre, az Ákos eleve, nem én. Pislogok párat, bugyután, hogy akkor most ez komoly? Elveszem, tartom, mintha sosem kaptam volna ilyet, pláne nem tőle. Tényleg nem kaptam.
- Köszi. De ezzel… nincs elfelejtve – teszem le a kosarat az asztalomra, majd még egy utolsó, lesújtó pillantást vetek András felé és hagyom, hogy Dóra köszönjön. Ajkai csattannak borostás arcomon, túl mérges vagyok, hogy megöleljem és olyan legyek, amilyen szoktam lenni vele.
- Nem, az nem baj. Ellenben amit vele csináltál, már igen. Dóra, ez a munkahelyem – szusszantok egy nagyot. Még nekem sem lenne illendő és szabályszerű az, ha egy kollégámmal folytatnék viszonyt, akár otthon, vagy épp a raktárban, mert ránk tör a vágyakozás. Izgalmas, de csak lapokon, leírva. - Nem fél, de tudja, hogy nem ez az első húzása. Ha jelentem, bajba kerül – fűzök hozzá ennyit. Nem tartok én szánt szándékkal a markomban senkit, de igen könnyű rájönni, hogy néhányan nem teljesen tiszták. Andrást egyszer már, igaz másik ügy miatt, de megfeddtem, akkor és ott megígértem, az-az utolsó, amit elnézek.
- Mégis van okod – csóválom meg a fejem, egy fokkal szelídebb vonásokkal. Az asztalnak dőlve hallgatom tovább, majd szusszanok fel. - Attól függ, mennyi. Mert fióktól az akasztóson át, bármi lehet egy „szekrény tartalma” – nem mintha egyikből se lenne. Igaza van, egyedül élek, nem halmozok fel sok mindent. Van, ami tabu, a többibe nyugodtan pakolhat, de megesz a kíváncsiság, ez mire kell neki.
- És mégis miért kell a szekrényem? - adok neki hangot, majd a kosarat vizslatva húzok elő egy répát, megtörölgetem és beleharapok. Tessék, stresszre eszek. - Gyorshajtásért szórok ki bírságokat seprűkre – vigyorodom el haloványan. - Sajnos folyamatban lévő ügyekről nem beszélhetek, mintha nem tudnád. Apa se beszélt sosem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Sosem árt egy kis extra tudás, mindig ezt állítom. Vagy éppen ihletadó gondolat, bár ezt már nem reklámozom hangosan, mint holmi életbölcseletet. Nem is gond, ilyenkor mindig úgy vagyok vele, hogy ez az én kis titkom, mert a falnak is füle van és valahogy nincs kedvem apámmal harcolni, hogy mégis mit művelek. Lehet nem szólna érte semmit sem, azonban, inkább nem kockáztatok. Vagy valami ilyesmi.
- Úriemberek sportja – ízlelgetem a kifejezést, amelyből senkinek nincs kedve éppen arra gondolni, hogy harc lenne. Beugrik elém a tenisz, a golf, amik nem az őrjöngős, lelátón iszogatós sportok, aztán el is engedem. Figyelek a másikra, amint sorolni kezdi, mi az a minden. Kicsit pislogok is párat a lehetőségek tárházát. - Hűha. Ez tényleg minden. Tehát lényegében vannak alap fogások, amiket ezekhez a tárgyakhoz hozzá tudsz kombinálni? - érdeklődöm kicsit előre dőlve, mert annyi biztos, hogy nem mindennapi egy mágus életében ilyet hallani. Ó, hát szinte lúdbőrzik a hátam a gondolatra, ha két kézzel tanulnék ilyeneket és közben apám pedig nem értené, miért fecsérlem erre az időm. Mintha nekem a lázadó korszak igencsak késve érkezne meg. De legalább van. Addig jó, míg nem nyíratom fel a hajam és lövetek ékszert a szemöldökömbe, nem?
- A bot tényleg hasznos, olyat már láttam, hogy bottal. De most így elképzelve egy cilinderrel mit lehet… vagy mondjuk egy éjjeli lámpával… érdekes. Na de, értem én ezt úgy, hogy van egy fogás, ami jó arra, ami keményebb, nyele van és egy dobás, ami jó arra, ami kisebb és puhább? - csak összerakni szeretném, aztán hagyom is. Milyen mókás, ő jött ide kérdezni és kíváncsiskodni, erre én vagyok az, aki faggatja őt, meg lassan csillogó szemekkel hallgatja. Mert nem elég a harc, még ott van a különlegesség is, amivel rátesz a lapátra. És emellett ő szeretne auror lenni. Az ilyen „aduászok” mindenre jól jönnek, ha rajtam múlna, már holnap kezdhetne is. Jó, persze, sok mindent kell még tanulnia, de az alapokat látom, amire nagyon lehet építkezni.
- Minden képesség ritka, mivel az átlagos, mint én, vagyunk többségben. Nincs ezzel probléma, szerintem. Jobb is, mert az ilyenek általában a jó embereknél landolnak, mint ugye te – mosolyodom el, hiszen belőle nehezen nézem ki, még ha a harc részt szereti is, hogy hajlamos a gonoszságra. Sőt.
- Ó, vagy úgy. Teljesen véletlen jött elő és ez lett belőle – bólintok, hogy akkor nem volt ismert a kezdetek óta, hanem úgymond, most fejlődnek egymással inkább. Veszélyes, ha a végén ő kerül mindig a gyengélkedőre, nem inkább vicces. - Tehát egy kisebb sérülés is nagyon kimerít vagy lehet úgymond gyakorlással vagy bármivel egy kicsit… jobb? - mert akkor nemigen szabad használni, ha egy orrtörés is ekkora gondot okoz. Bár lehet csak én és most, így szóban félnék tenni bármit, gyakorlatban meg… mindegy. Nekem nincsenek rejtett dolgaim.
- Hmmm – gondolkodom el a kérdésén. Nem hallottam még így kifejezetten róla, bizonyára azonban mégse lehetetlen. Bár hogy mit tudna, az jó kérdés, de nyilván nem is rajtam múlik. - Őszinte leszek, nem tudom. Viszont azt igen, hogy utána tudok járni a dolgoknak. Lehet nem önkéntes lenne hanem úgymond, mint valami kis gyakornoki munka. Az is az lényegében, szóval ezt kiderítem neked és megkereslek a válasszal – bólintok, hogy így is lesz, csak kapjak el valami fejest. Nekem apa révén teljesen más volt, evidens, hogy egy idő után segítettem neki, de az más, teljesen.
- Na igen, az se utolsó, ha ismered a járást és a dolgok menetét. Nekem kicsit más, mert volt előnyöm, de csak úgy a semmiből elég fura lehet egy ilyen hely. Körbevezethetlek ahol szabad, ha gondolod – ajánlom fel a dolgot hirtelen, ha elfogynak a kérdések, mit tudnánk még kezdeni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Elismerem, én nagyon csak a felszínt kapartam ebben az ügyben. Aligha vannak most jó érzéseim azzal kapcsolatban, hogy mi szerepel azokban az aktákban, amik előttem sorakoznak és a magam kis szegény sorait is hozzátettem. Tetemes. Ez az ijesztő az egészben. Túl sok, mintha sosem akarna elfogyni, gyanítom, hogy nem is ez a vége az egésznek, lesznek még oldalak, kupacok belőle. Erre sóhajtok egy nagyot csupán. Jó lenne, ha most, hogy így ketten ülünk felette, kész lenne a válasz, de csak orrnyergem dörzsölöm meg, nem oldódik meg azonnal semmi sem. Álomvilág lenne, nagyobb, mint maga a mágia.
- Rongyosra lapoztad őket? - a mosoly inkább szomorú, mint vidám, mert tudom milyen, amikor valamire rákattan és nem mászik ki a fejéből. Nagyon nagy ügyem még nem volt, amit én annak neveznék, de kirakóst raktam össze eleget és tudom, ha egyszer nekiindulok, akkor nincs más, csak az létezik. Így megértem, ahogy azt is, hiába viszem el, akkor is vele lesznek és ugyan úgy tovább fogja fejben pörgetni. Most azonban én is Zalán szavaira figyelek inkább, mint a papírokra.
- Nem, pedig egyszerűbb lenne – mert ott van egy minta, amit lehet követni. Itt is azonban, ahogy Zalán ismerteti a dolgokat, homlokom ráncolódik, ahogy a képkockákat helyezem magam elé.
- Egy próbán. Gondolom a hallgatás miatt. Lehet tudni, milyen próba? - kérdezek közbe, hátha legalább egyet tud, az is több lenne, mint a semmi. - A kastélyhoz – motyogom, ahogy tekintetem járatom az x jeleken oda-vissza. A próbák közel a kastélyhoz, diákok, a helyszín.
- Nem, a terjesztő itt túl feltűnő lenne – mint egy ballonkabátos alak a strandon. Oldalra billentem kissé a fejem. - A tanárokat átvilágítani szokása az iskolának. Legalábbis remélem – teszem hozzá, majd elemelem a tekintetem a térképről. Felállva teszek pár lépést, majd fordulok ismét felé.
- Beleesnek, pontosan. Ha a kastély a gócpont úgymond, akkor… diákokkal ki ért a legjobban szót? Egy diák, esetleg fiatal, pályakezdő tanár. Aki el tud vegyülni közöttük, ha éppenséggel valami parti van vagy csak gyűlés. A diákok között bizonyára akadnak problémásak, nehéz hátterűek. Ezekről nincs semmi nyilvántartás? Esetleg akinek van már valami priusza? - mert lehet, hogy iskola, a kihágások is lehetnek durvák, ahogy a diákok is. Lehetséges, hogy pont ez az a hely, ahol senki, de mindent meg kell vizsgálni, ez már biztos. Az utolsó porszemet is.
- Igyekszem – lépek vissza és rázok vele kezet. - Egyelőre ezt tudom mondani. Átnézni azokat, akikről van valami, illetve a diákságot figyelni. Nézd – engedi el a kezét. - Nekem egy másik ügy miatt van néhai bejárásom. Majd nyitva tartom a szemem, így kicsit előrébb lehetünk – nem hiszem, hogy pont akkor történne valami, aztán ki tudja, kit kapok egyszer el. Vagy csak egy-egy szó. Bárcsak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Ez nehéz lesz, érzi, látja is. Sóhajtok egy nagyot, mintha csak ezzel könnyíteni lehetne rajta, de sajnos semmi sem működik így. Hiába lapozta át sokszor, nem jött rá, hát nekem vajon talán sikerül valamit meglelnem benne? Reménykedem.
- Vagy úgy. Túl egyszerű lenne – mosolyodom el, de ez inkább kesernyés mosoly, mintsem vidám. Ha elárulta volna bárki, előrébb lenne, sokkal, illetve az, aki ezt műveli, nagyon nagy bajban. Vannak ostoba emberek, akik a bűn útján járnak és hamar el is kapjuk őket, azonban egy szemernyit sem hihetek abban, hogy a jelenlegi esetnél ez a „gond” állna fenn. Ó nem, őt nehéz lesz. Ezért is foglalkoztat annyira. - Elképzelhetőnek tartom az emlékmódosítást, ami után hihetik, hogy odasétáltak és észre sem veszik, hogy betörtek az elméjükbe – dörzsölöm meg orrnyergemet kissé fáradtan. Egyáltalán nem lenne utolsó módszer, sokkal inkább bevált, az áldozatok nagy része nem rendelkezik okklumentori képességekkel vagy bármivel, amivel felismerhetik, hogy éppen mi történik. Ha pedig nincs probléma és tényleg csak odasétálnak, akkor bőven nem fognak elárulni semmit, amit pedig mondanának, nem lenne épp hasznos. Álcát minden magára adó tud alkotni. Illúzió, bűbáj vagy épp bájital segítségével.
- Igen. A tanárok is emberek, még ha megkövetel a szakma egy bizonyos erkölcsösséget. Mondhatjuk azt is, közülünk aurorok közül is emeltek már ki korrupt vagy épp rosszabb arcokat. Nem lehetetlen. A diákok főleg nem. Befolyásolhatóak, kis bevétel mellett főleg – sajnos vagy sem, ki kell mondani, hogy nincsenek mindenhol szentek. Az új módszerben biztos vagyok, mint ahogy itt ülök, ez nem kétség. Csak rá kellene jönni, hogy mit és hogyan alakított át. Ezért is ülünk itt és nézzük egymást és a papírokat. Ahogy hallom, nem elsőnek és utolsónak, de nem bánom. Bennem feléledt a tettvágy, azt akarom, hogy ez az egész ügy le legyen zárva és ne a döglött ügyek között kössön ki. Így is sok van ott már, az ismeretlen támadó farkasnak sem értünk a nyomába.
- Akkor szívesen segítek átnézni azokat. Elmegyek az iskolába és kikérem ott is az iratokat. Amennyiben ma jó neked, vissza is térek ide és egy erős kávé társaságában olvasunk egyet – ajánlom fel, hogy nem kell innentől egyedül küzdenie ezzel. Ha már valamelyest belefolytam, nem úszhat egyedül. Felállva veszem hónom alá az aktákat, ölelem magamhoz és kezet nyújtok neki.
- Nyugodtan keress meg máskor is, ha nem jövök előbb én. Akkor hozom amit tudok, addig pedig, ejtek egy kényelmetlen randevút – pillant le oldalra a halomra, majd rövid kézfogás és köszönés után távozik. Mielőtt az iskolába indulna, az első aktákat átfutva jön rá, hogy ez hosszabb küzdelem lesz, mint azt hitte. De nem adja fel, nem olyan fajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Talán nem tűnök annyira profinak így, hogy kérdezgetek, mintha én is egy diák lennék és valaki előtt ülve inni szeretném a szavait. Nem bánom, elvégre veterán sem, aki nem engedheti meg, hogy gyengülést lássanak az imázsán. Amúgy se tenném. Érdekes amiről beszél és kérdezni is illik, így működnek a beszélgetések. Már a képzés alatt is megmondták, hogy a kommunikációmmal semmi gond nincs és nem is lesz. Figyelem hát, ahogy végül ugyan eszköz és ellenfél nélkül, de imitálja azt, amit érteni kell a szavai alatt. Kissé nagyobbra is nyílnak a szemeim, ahogy sorolja, mutatja én pedig elképzelem. Ez nem is harc, inkább igényel kreativitást. Bár, hallottam már olyan művekről, ahol a főhős egy szál ceruzával győzi le az ellenséget. Egy kalap még humánusabb is, ezekből kevesebb vér akad, inkább fájdalmas pillanatok dögivel.
- Azta – rázom meg kissé a fejem, mintha most aléltam volna el és egyben fel is keltem volna. Elismerő pillantásommal bólintok egyet felé. - Annyi biztos, hogy nem szeretnék haragban lenni veled. A másik pedig, hogy ez nem épp vad gyilkolászásra való harc, azonban roppant… kreatív módja az önvédelemnek. Hiszen nézzük csak a háztartást. Egy átlagos házban előbb akad esernyő mint harcosnak való bot. Mindenképp érdekes és látványos lehet, amellett, hogy hatásos. Teljesen megértem, hogy magával ragadja az embert. Ha előbb hallottam volna, talán még én is kipróbálom – nem mintha olyan öreg lennék ezekhez, inkább érzem magam ebben ügyetlennek. A pálcával kiválóan boldogulok, az alapvető önvédelmi, lefegyverzési mozdulatok sem állnak oly távol tőlem, de ez egészen más.
- Mindenesetre, én csak további jót kívánok a fejlődéshez. Vannak szintek, gondolom – miért ne lenne, így hát csak támogatni tudom benne. Az apró zavarra, amit okozok, csak mosolygok egyet. Munka közben nem kenyerem a flört, ezek csak igaz szavak, amik ritkábbak, ezért tűnnek fel és érnek oda, ahova kell. Nem fordítok figyelmet a pírnak, csupán azért, hogy ne érezze magát még jobban kényelmetlenül. Kortyolok egyet a kávéból, hagyom, hogy összeszedje magát és folytassuk.
- Ó, vagy úgy. Egy kő, hasznos lehet. Nos, remélem nem meríted ki magad, ma főleg nem. Ez egy nyugis hely – általában. Nem törnek ránk sötét varázslók, inkább csak riasztás idején nyüzsög, mint egy kaptár, de mivel a kastélyban él, ahol ez bőven sokszor megtörténik, nem lenne az sem újdonság neki.
- Értem én értem – mosolygom meg az apró javítását a szavainak. Nem baj az, ha gyakorlatot szeretne, nekem is jól jött, így nem is kérdőjelezem meg azt, hogy mindent megtenne. Szerencsére nem kell csorbát szenvednie semminek sem, így minden kényelmesen elérhető lenne. Újat és okosabbat egyelőre nem is tudnék neki mondani, így tápászkodok fel és az út végét jelző, apró túrát ajánlom fel. Biztos amint vége, eszembe fog jutni még ezer dolog, mindig így van.
- Akkor csak utánad. Mutatom, amit csak tudok – és valóban így teszek. Ajtót nyitva engedem előre és minden teret, amit csak civilként láthat, megmutatok neki. Benyitok pár kollegához, akik nem harapnak, bemutatom nekik is, pár szót váltunk és már nem is zavarunk. Nem nagy hely, mégis tudom, neki mennyire hatalmas élmény. Látom mosolyán, csillogó szemein, hogy mennyire sokat jelentett neki ez a mai nap. Ezért is szeretem csinálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Ahogy múltkor véletlen sikerült megzavarni edzés közben, úgy sikerült most megint, de csak mellé lépdelni az utcán. Úgy tudom, hogy már igencsak vége a vizsgáknak, így aztán azt hiszem, nem rabolom úgy az időt, ahogy nem illene. Tudom milyen nehezek, főleg azon a szakon, amin a lány is van, én is végigjártam és hiába minden erőmmel csak arra koncentráltam, néha kevésnek éreztem azt is. Nem tudom, hogy Réka mennyire veszi nehéznek vagy épp könnyednek az akadályokat, erről nem volt értekezésünk beszélni. Megmutatta a tudományt, amit akkor nem értettem igazán, mostanra azonban már nagyjából igen, de nem is azért kerestem véletlen a társaságát. Igyekeztem eljárni az ügyében, miszerint gyakornoki pozíciót szerezhessek neki és bár az elején vagyok, úgy néz ki, lehetséges lesz valamely módon megoldani ezt. Nem akarom hitegetni, mégis szeretném biztosítani, hogy nem felejtettem el és tettem is érte valamelyest. Bár ezt nem tudja, de jobbára ezért is kérdeztem meg, van-e egy szabad órája rám. Nem akartam az utca kellős közepén beszélgetni, mint a kofák a piacon, így döntöttem a cukrászda mellett. Süti is, kávé is akad, nekem mind a kettő jól fog jönni, az ebéden már túl voltam bent, így jöhet a desszert. Nem követek szigorú étrendet, azonban túl sem akarom magam zabálni minduntalan. Nekem persze kicsit minden másabb, mivel a hús nem szerepel továbbra sem az étlapon, viszont szívesen kóstolom meg mostanság a vegánok húspótló készítményeit, attól bajom nem lehet. Ízre felderengenek bennem gyerekkorom ízei, amikor még megettem, bűntudatom nincs, hiszen semmi köze nem volt állathoz sem. Nem keresem az utam ebben a világban, csak ami jól esik. A süti pedig mindig.
- Csak utánad – nyitok neki ajtót, amint odaérünk. Kellemes társaság, lelkes lány és lelkiismeretes, így aztán szavam nem lehet arra, hogy van-e helye közöttünk a későbbiekben. Tény, ez után még nehezebb lesz minden, azonban nem fogom letörni a lelkesedését, nem lenne arcom hozzá. Így marad a támogatás, vagy az, hogy ha be szeretne jönni ismét, körbevezetem.
- Rendelj bármit, én állom. Úgyis rég sikerült beszélnünk, szóval belefér egy kis evészet – remélem. Én éhes vagyok, így teszem azt, hogy rendelek két szelet süteményt, egy puncsos, egy túrós, illetve egy kávét. Bevárva a rendelő másikat, végül egy ablak melletti, fényes, kényelmes helyre telepszem le, a rendelést ide könnyen ki tudják majd hozni.
- Hogy mentek a vizsgák, mesélj – mert egyelőre az volt a nagy dolog az életben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Nem szoktam kertelni, már amennyire bátorságomból néha telik. Van az úgy, hogy az ember munkában nem ismer lehetetlent, erre jön az élet, és akkor csőstül mondja azokat a nemeket a világnak. Szerencsére mostanság nem történt velem ilyen, bár azért néha a családban akadnak olyan dolgok, amik miatt fáj kicsit a fejem. Ott van apa és a húgom örök harca, vagy épp a húgom stiklijei. Legutóbb a duci, nagyon régen látott képeim mutogatta bent, mintha tökre a kollégáimra tartozna, hogy éppen hogyan néztem ki X-évvel ezelőtt. Mérges voltam, mégis próbáltam viccnek felfogni, igaz, utána párszor megkérdezték, hogy mikor veszem fel azt a macis együttest, de azóta úgy néz ki, jobbat találtak. Én pedig most teljesen nyugodtan állhatok a lány elé, meg úgy ma bárki elé, akivel még egy helyre terel a sors.
- Ugyan – rázom meg lágyan a fejem, úgy néz ki, az udvariasság kicsit kihalófélben van vagy csak ritka és meglepő. Nem kenyerem nekem ezen gondolkodni, csinálni szoktam, mint sokan mást. Az viszont, már nem rám tartozik. Besétálva utána, elengedem az ajtót és körbetekintek. Nos, ha a sütiken múlna, bizony hamar úgy néznék ki, mint azokon a régi képeken, szerencsére azóta sokat tanultam olyat, mint önmegtartóztatás, így tudom, mikor kell nemet mondani. Nem most, a kérdésre.
- Persze. Meghívtalak, így minimum az enyém a csekk – bólintok, hogy tényleg így is gondolom, nem fogok az evészet végén felállni, hogy oké, még sincs nálam tárca, semmi sem, szóval ezt majd máskor. Na, akkor bele sem kezdek, ellenben azért zsebemre tapogatok, tényleg nálam van-e. Szerencse igen.
- A választás mindig nehéz. Ismert ízek, újak? Ejj – el is időzök ezzel én majd nem is keveset. Tetszik a dobod torta, csak éppen nem szeretem a mázt a tetején, így marad a hagyományos ízek kavalkádja. Azzal nehéz melléfogni. - Persze, csak nyugodtan – utalok erre, hogy három is lehet, amennyi belé fér. Nem itt fogok csődbe menni, viszont sóhernek sem szeretek tűnni. Egy jó sütire meg sosem sajnálom azt, ami van. Leülve helyezkedünk el végül és érdeklődöm kicsit a tanulmányokról, amelyek aktuálisak. A vizsga után pihentető érzés, ami persze nem sokáig tart, mégis létezik, ameddig új órák, élmények nem jönnek a helyükbe.
- Na, ezt szuper hallani! Mindig lehet fejlődni, ez tény, bár én sokszor hittem a lap felett ülve, hogy megrekedtem – emlékszem vissza egy röpke pillanatig, majd arra is, hogy a rövid leakadás után általában tele is írtam a lapokat.
- Lehetséges. Az mondjuk mindig jól jön, szóval kellemes volt a hasznossal. Akkor így a következő is menni fog simán – emlékszem a képességére, mivel iszonyatosan egyedi, így nem is lehet összekeverni máséval. Azt is tudom, hogy csiszolásra szorul még, így nem lep meg, hogy extra gyakorlatokat kapott egyes elemekből. Azonban így, hogy csak segítségére vált, már nehezen lehet tehernek felfogni bármit is.
- Ugye? Hihetetlen, aztán belegondol az ember, nem olyan régen kezdte. És akkor ugye jön az akadémia – bólintok, hiszen ha csak azóta nem gondolta meg magát, amit kétlek, akkor megy tovább. Az már gyorsabb lesz, nekem hamar elment, mert annyi dolgom volt, hogy mire feleszméltem, végeztem. Tudom, ez nem így megy mindenkinek, sokan küzdenek vele, akiknek mások a képességeik, így sosem „nagyzoltam” sosem, egyikkel sem. Bekapok pár falatot én is, majd el is mosolyodom a szavain. Öröm az örömnek, így szokták mondani.
- Én is örülök, azért is használtam ki. Remélem tényleg nem ütközöm semmi programmal – ebbe nagyon bele sem gondoltam, viszont most már azt hiszem, hogy mindegy. Ha miattam késik el, azt nem venném annyira jó néven, azonban neki kell dönteni, mi a fontos.
- Igen? Még mindig érdekesnek tartom – ezen sem változtattam. Ugyan nem tudtam még annyira utána nézni, mint szerettem volna, nem felejtettem el, hogy létezik és azt sem, amit láttam. A felvetésére meglepve pislogok rá, aztán egyet nyelve a villával játszadozok ujjam között.
- Miért is ne? Benne vagyok. Bár… be kell valljam… kicsit be vagyok rozsdásodva – nem ártana többet mozognom, tudom. Talán majd most? Elvégre, ártani nem fog, közben pedig valami hasznos is megy a fejembe. Apám meg majd sápadozhat, minek tanulok én pálcás helyett kétkezi mozdulatokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Jóizűen eszik, amivel semmi gond nincs. Tudom, hogy a lányok nagy része olyankor, amikor társaságban van, nemigen engedi el magát ezen a téren, hiszen jaj, akkor mit gondolnak róluk. Én mindig mondom, engedjék el magukat – persze nem kell túlzásba se esni – és ami csak jól esik, az menjen. Felesleges görcsölni, hiszen mindenki eszik, nyilván nem egy lovat kell egy helyben, de elengedhetetlen a jó időtöltés a könnyed, nem görcsös evészettel. Ezért is örülök, hogy nem fogja vissza magát, ahogy jól esik, meg amennyi. Magam is követem a példát, a sütemény fogy, de ez is a dolga.
- Ó, vagy úgy – bólintok, amint lenyeltem a falatot és gyors megtörlöm a szám szélét, ahol érzem a krém egy kis részét. - Tudom milyen, tudom – nevetek halkan, mert elég fura lenne, ha ebben szenvednék hiányt. Jártam már kiránduláson az iskolával, családdal elégszer, bár nem hazudok, családi dolgokon is volt, hogy a könyveimet bújtam inkább, mintsem a hetvenkettedik múzeumot nézzem meg. A kérdése előtt kicsit megingatom a fejem. Nos, rátapintott a lényegre, hogy én talán túlságosan lefoglalom az időmet a munkával és minden mással. - Hát… láttam már úgy épületet persze. De, ahogy azt a családom, főleg a bátyám támasztaná alá, én mindig is stréber voltam. Anno a tanulmányok, most a munka, mindig van valami amivel lefoglalom magam éééés… próbálom kimagyarázni, hogy ritkán csinálok ilyeneket – nem szégyen, tudom, csak az emberek szerint nem egészséges. Sok ügy van, ami nem mászik ki a fejemből munka után sem, ezt aláírom, sok más is kerül oda, akár a hobbinak szánt írás, vagy épp a családi dolgok. A legtöbb a munka, elismerem. Valahogy mindig sajnáltam magamtól azt az időt, amit azzal töltök el, hogy épületeket, kirakatokat nézegessek. Még bevásárolni sem tudok rendesen, ott is célirányos vagyok.
- Hmm? - nem értem teljesen, hogy mit mond. Lehet már vénülök és süket leszek, vagy csak valamit megjegyzett a sütivel kapcsolatban. Ha nekem szólt, viszont nem lenne a legjobb, ha úgy tűnik nem figyelek. Az én első sütim is eltűnik, a kávét veszem célba, afelett bólintok felé.
- Úriember nem is vagyok. Dee értem a lényegét – teszem le a poharat. - Egy villával a laikus is tudja, hogy lehet fájdalmat okozni. Elég szúrni vele – vagyis az én fejemben ennyi van. Lehet ott más is, fejre koppintás, ki tudja milyen széles a skála. Nem is baj, ha egy kicsit okulok én is, sosem lehet tudni.
- Ott egy kicsi maradt – nem érek hozzá, csak mutatom, hogy hol van arcán egy kis morzsa. Én úgyis több szalvétát fogtam meg, így egyet átnyújtok neki. - A hétvégéken több a szabadidőm, gondolom az iskola miatt neked is – eresztem le a kezem és térek vissza a témához, ha már tényleg komolyan gondolom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Apró mosolyt csal arcomra zavara, azonban ezt is elrejtem, mert nem akarom tovább tetézni. Engem mondjuk nem zavart, nem teli szájjal beszélt, csak pár kósza apró falatka pihen ajkai szegletében, ennél láttam már rosszabbat és látott már bizonyára Réka is. Mondjuk nyugalmam csúcsa a csámcsogás tűrése is, szóval nem panaszkodom, semmiért sem, élvezem a pillanatot és a sütemény ízét. Azért én is törlök egyet arcomon, nehogy a bagoly mondja a verébnek esete álljon fent.
- Ó, akkor szuper – a szabad hétvégék közös halmaza máris sokkal megkönnyítette az időpont keresését. Persze, neki és nekem is lehet dolog akkor, ez nem vitás, azonban egy-két ütköző időpontot áthidalni könnyebb, mint mondjuk a hétköznapok, amiket kitölt a munka neki pedig a tanulnivaló. - Nem is kell bajlódnod átalakításokkal. Lassan úgyis csípős lesz odakint a levegő, csak magunknak csinálnánk vele kellemetlent. Mármint, úgy értem, húsz rétegben mozogni jóval nehezebb, mint amúgy – javítom ki magam, hogy nem a hideggel van a gond, de külön még egy kis burkot alkotni a hely köré, macera. Ez mozgás alapú dolognál pedig nem a pulóver és kabát kombináció a megfelelő. - Nos, az az örömhírem akad, hogy van. Amolyan defenzorként működöm arra, szerencsére kevés munkával, így ha nem is sűrűn járok arra, de szoktam. Szóval meg tudjuk oldani, könnyen, hogy bemenjek. Miféle terem? - érdeklődöm, hogy lettek-e újítások azóta vagy éppencsak most látni, mekkora stréber voltam annak idején, mennyi helyet nem jártam be és nem fedeztem fel. Ez az én gondom, már nem rágom magam miatta, annak és akkor így kellett lennie. Most legalább majd egy helyet utólag megismerek. Talán épp mondaná, amikor is megérkezik a forró ital és az a kezemen köt ki. Akaratlanul kiáltok fel, és rántom el a kezem, hogy aztán rázzam lefelé. Ez a kis találkozás is igen kellemetlen, öntöttem én már magamra kávét, teát, így aztán nem újdonság. Bármit is tennék, megérzem, hogy Réka az oldalamra nyomja a kezét és bár meglep a mozdulat, azt hiszem, sejtem mit tesz. Tiltakoznék, hogy rám ne fecsérelje az erejét, de csak tátott szájjal hápogok némán és pislogva követem, ahogy az égő érzet szépen eltűnik. A kezemre pillantok, majd megtapogatom.
- Ne, ne ne, ne szabadkozz, semmi baj. Nem is lett volna, egy kis forró nem árt, volt már benne részem – sóhajtok egyet, majd leengedem a kezem. - Semmi gond, ez csak egy ital – próbálom nyugtatni, hiszen láthatóan eléggé felborult benne minden. Azon csak pislogok párat, hogy „helyes pasik” kategóriába sorol, de köhintve rejtem zavarom. - Nem kellett volna miattam fárasztani magad. Minden rendben? Nem tudom mennyire merített ki ez… - utalok arra, hogy nem felejtettem el a képességet meg azt sem, amit mondott róla. Na szép, de a pincér hamar eltünteti a nyomokat, ahogy az a kézfejemről is eltűnt. Nem hittem volna, hogy megtapasztalom, milyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Nem vagyok híve semmiféle elméleteknek, miszerint minden is elromolhat és el is romlik. Ez egyszerűen már csak ilyen. Ki nem öntötte le már magát kávéval, vagy bármi más forró, ragacsos akármivel? Mindenki. Elég egy fáradt pillanat, egy hétfő, vagy akármi más, aztán kész is. Ha másnak okozzuk, akkor pedig halmozódik minden és sokkalta kellemetlenebb az érzés. Megértem én azt, hogy zavarba jön ettől, hogy kissé kapkod és nem érzi biztosnak a mozdulatait, így a haragnak egy apró jele sincs bennem, rajtam. Ellenben azért az aggodalom annál inkább, mert míg más a nedves szalvétát nyomná a kezemre, ő egészen más módszerrel csitítja az égő felületet, igencsak hamar és véglegesen. Igen ám, de tudom, hogy ennek ára is van. Sóhajtok egyet.
- Akkor jó. Annyi még bőven bele is fér. Máskor meg nyugodtan hagyd, ne strapáld magad ilyen apróság miatt – bár mosolyom azért elárulja, hogy most sem haragszom és nem leteremteni akarom. Felnőtt nő, hiába tanul még, a döntései önállóak, ahogy az is, mit cselekszik és mit kockáztat. Bár tény és való, ha nagyobb gond lenne és ezen múlna minden, nyilván hálás lennék, de attól még ott lenne, hogy ő közben rosszul lehet. Nem tudom. Egyszerre ad és elvesz ez a képesség, nehéz így megítélni.
- Hú, hát nagyon időm nem volt felfogni – pislogok párat a kérdésére, hogy mégis mit éreztem. Meglepettséget és értetlenséget, leginkább, de tudom, hogy nem ezekre kíváncsi. Lepillantok a kezemre, átmozgatom az ujjaimat is kissé, mielőtt megfogja a kezem. Hagyom neki, immáron mozdulatlan pihen, ahogy felméri, hogy a bőrömön maradt-e valami vörös folt. Ha maradt is, az maximum attól, hogy odanyúltam és megdörzsöltem, hogy tényleg jól látom, érzem-e, hogy nincs már semmi baja. De érzésre is eltűnt az égés bármely formája. - Kellemes? Kissé meleg, úgy belülről kifelé, kellemes bizsergés. Valahol így tudok rá emlékezni, hogy milyen volt. De nagyon gyorsan történt, nem tudtam nagyon felfogni – szabadkozom, hogy jobb válasszal én sem tudok szolgálni, mint amit lehet, hogy eddig szimplán már tud és ismer. Mondhatnám, hogy máskor majd figyelek, de az kockázatos lenne, szerencsére nem is vagyok olyan, aki olyan sokszor lesérül és ellátásra szorul.
- Jaj, ugyan – nevetek fel arra, hogy eddig is szép voltam. Persze, bizonyára arra mondja, ami épp a kezem bőrét érinti, nem mást. Elvégre, ott történt a „varázslat”. - De azért köszönöm az ellátást. Máskor nyugodtan borogatás is elég lesz, egy-két kék és zöld folt meg elfér. Főleg, ha edzünk és kapok tőled párat – nevetek fel, majd magam is falatozok párat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Érthetően zavarban van, hiszen minden gyorsan és hirtelen történt, ideje sem volt se nekem, se neki gondolkodni. Megtörtént, ez a legszebb szó rá és megértem, hogy olyanokat mondott, amiket nem vagy nem így akart. Nem szoktam hozzá ahhoz a fajta dicsérethez, ami nem a munkám, a hivatásom élteti, így nem az van, hogy nem hallottam meg, csak kezdeni nem tudok vele mit. Kinézek ahogy kinézek, egy részem hasonlít a bátyámra, akinek annak idején sem voltak idegenek a lányok és jobb is volt abban, hogyan kell velük bánni. De ahogy ő, én sem találtam meg még azt, akivel megosztanám a kis lakásom az életem. Az, akit szerettem, nem viszonozta és átnézett rajtam, mégsem ítéltem el az érzelmet. Elmúlt, én a munkámra koncentráltam és meg sem éreztem az egészet. Néha jól jönne ha változna valami, de aztán rájövök, túl sok plusz órát ölök a munkába és talán erre más nem lenne készen. Egy kis edzésre azonban mindig.
- Ugyan dehogy. Az meglepő lenne, hacsak nem esek orra valamiben és úgy. Bármi megeshet – rég volt, hogy ilyennel foglalkoztam és hát, valóban, ha bármi nem is, én eshetek. Értem én a mókát ebben, csak a valóság fordítva sül el majd. Nincs ezzel gond. Aprót nevetek.
- Jaj, annyira ne szaladjunk előre. Fordítva én is majd igyekszem dicsőségnek érezni, mert hát, nem vagyok formában – persze, ha pálcás párbaj lenne, de arról nem volt szó és nem is tenném meg. Az egészen más és nem etikus. Egy küzdősport már más, ott más a tempó.
- Hmm, nem is tudom – gondolkodom el a határidőkön. Neki még vizsgái nem lesznek, de tanulni kell, nekem pedig az ünnepekig nemigen lesz sok pihenőm a hétvégéket kivéve. - Esetleg a jövő hét után? A következő hétvégén családdal kell lennem és inkább veretném magam pufira – sóhajtok egy nagyot, hogy ezek mindig nehezek és bármi mást tennék helyette. De muszáj. - Ha meg nem jó, akkor dobok egy baglyot vagy fordítva. Mit szólsz? - kortyol kávét, majd eszi meg a süteménye maradékát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

- Tudom jól, tudom. Hallgass már el – dörrenek az apró szerkezetre az asztalon, amely egész nap jelez és tudatomra adja, hogy bizony baj van. Azóta már sikerült gyors és sietős beszélgetést folytatnom, hogy „annyira” nem nagy a gond, még mindig ugyanott van, ahol addig, csak épp, nem mozdult semerre. William egy ideig csendben élte az életét, mindentől mentesen, most viszont mintha minden kezdene összeomlani. Először Dr. Meyers, az eljegyzés, amire sokan nem néznek jó szemmel, most meg ez. Hogy lehetettem ekkora naiv? Minden olyan jól indult, még örültem is, hogy hé, hát nem kell itt befeszülnie, aggódnom, a rossz „zsarut” tolnom, aztán... Nem tudom, hogy kiben csalódtam jobban: magamban vagy benne? Hiszem, hogy nem gonosz lélek, hogy csak nem találja a helyét, de kezdem azt hinni, hogy direkt és azért is feszegeti a határokat és csak a bajt akarja magára hozni.
- Bassza meg – nem kenyerem a káromkodás, ez is halk, inkább morgás, miközben pálcámmal intek a szerkezet felé, hogy legalább hangot ne adjon ki többé. Egyik felem kész arra, hogy azonnal mozgósítva mindent, már induljunk is érte, a másik viszont nem tudja mit akar. Kávét. Fáradt arcom dörzsölöm meg, korán jöttem be, rohanva, amikor jött a „hír”. Erre jó kelni. Dwayne felé tekintek, neki már mondani se merek semmit, mert így is eléggé leszerepelek. Felállok inkább, hogy kávét készítsek és legalább egy kicsit átgondoljam az egészet.
- Kellemes ünnepeket – sóhajtom magam elé. Nem mintha annyira menni akartam volna a családhoz, várnak, de nos, ma ez elmarad. Baglyot már küldtem apáméknak, majd valamikor élvezem. A szabadnap meg egy olyan dolog, mint másnak a lottó ötös: szép álom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Sejthettem volna, hogy az elfogadott szabadság nem készpénz, hogy a családdal töltött idő nem lesz kellemes és szép, de azért ezt el tudtam volna viselni. Valahol persze, egy nagyon haloványan mégis hálás vagyok annak, neki, hogy ezt megúsztam és idebent dekkolok, egy majdnem vállveregetést megérdemel a srác, ha épp nem lenne az a feszült él, amely elvág mindent. Ezer meg egy dolgot ütöttem már fejemben fel és érzem a tompa nyomást is, amivel a fejfájás kezdődik, amikor ideges vagyok vagy stressz ér. Remek. A fiókomban mindenre van megoldás, ettől nem félek, csak attól, hogy addig se látok mindent tisztán és nem sikerül azonnal a racionális utat megtalálnom. Lehet nem is akkora gond ez, lehet minden. Nem tudom
A helyzetet csak felettesem jelenléte okozza. Úgy hittem, ő marad otthon, mert családja van, bár a gyerekek nem kicsik, de attól még gyerekek. És ez szép és jó, pihenni is kell, nem hiszem, hogy neki is kellemesebb itt, mint otthon, mégis itt van. Nem félek tőle, nem félek a szavaitól, mert abból is tanulok, csak valahogy most úgy érzem magam, mintha ez lenne az első napom és pár, apró kretén szabályszegőt sem tudnék elkapni, nemhogy ezt. Lehet most törik bele a bicskám mindenbe. Nagyot sóhajtok, ahogy végül a kész kávéval a kezemben fordulok felé, pont akkor, amikor meghallom a hangját. A tábla előtt áll és lépked mellé, ahol semmi változás.
- Adnék is, meg nem is. Egyrészt, még feljebb intéznek pár papírügyet, másrészt nem hivatalosan azt mondták, lehet épp az egész éjjelt átszeretkezték és fel se bír állni. Nem sürgetnek, ameddig nem látják, hogy nem mozdul másfelé. De mégis, itt kéne már lennie, rég – dörzsölöm meg az orrnyergemet. - Te már rég elmentél volna érte, jól gondolom?