37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bogolyfalva - Reiner Kende összes hozzászólása (173 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 » Le
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2020. december 11. 00:16 Ugrás a poszthoz

BOSKA
/ friendly face / the nights - avicii /

Gödröcskéi bukkannak elő Boska szavaira, ahogy lesandít a mellette haladó lányra, épp úgy, mint tavaly nyáron, a Balatonon. Nem levitás prefektusként ismerte meg, sokkal inkább Bossányiék lánya volt, akivel átvészelheti a förtelmes család baráti találkozókat és a kötelező mosolygást. Zenét hallgattak, eldumáltak erről-arról és talán az ő nevetésük volt olyankor a szobában a legőszintébb. Most Kende azért lehet hálás, hogy van számára valaki, akire nem tekint teljesen idegenként. Könnyed léptekkel halad mellette, meleg kabátja zsebeibe süllyeszti kezét, mert bakker, állati hideg van. Éppen a tér felé vették az irányt, mert a fiú még nem mérte fel a Bagolyfalvi terepet, a szülei pedig mindent porfészeknek neveznek a telkük határán túl, meg na, azoknak amúgy sem hiszi szavát sem – Na de várj, akkor még mindig érdekel az úszás, igaz? – kérdez rá a lánynál elkapva egy korábbi beszélgetésük fonalát. Mert hát ha Kende, akkor víz és akkor úszás, meg ha víz és úszás, akkor Kende és akkor ezt meg is jegyzi a tinédzser fiú agya. Ez így is van. Megemeli ujját – Szavad ne feledd, de nekem kell egy mikulás sapesz – esik ki azonnal száján a fejébe ugrott gondolat, mielőtt még elfelejtené. Lemosolyog a lányra – egy barátomnak lesz – legyint, amolyan, ’nem fontos, csak szerváljuk be és helló’ üzenetnek szánva.
– Szóval, Boska – nyújtja el a szavakat - mi itt a kedvenc helyed gurl? – pislog maga elé, ahogy egyre több épület veszi őket körül.

Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2020. december 18. 21:53 Ugrás a poszthoz

BOSKA
/friendly face/the nights - avicii

  Még mennyire! Kende éppen felvetné a sétálgatásra, hogy látott ám egy jeges szakaszt út közben, mintha csak kiabálná „Csússz végig rajtam!” , de anyukáék felvetésétől ezt a remek tervet zsebre kell vágnia. Törvényszerű horkantás szökik ki torkából, amelyet nevetése szorosan követ. Elkapja a lány vállait, ahogy mögé áll és jobb kezével alig észrevehetően egy párosra mutat – Azt nézd meg! Azok a szégyentelenek még mosolyognak is, hogy ehetnek abból az olcsó cukorral megszórt moslékból. (értsd.: kürtőskalács)… Micsoda népség, micsoda hely ez! – utánozza anyja hüledező hangszínét, kézfejét a homlokához érintve, majd Kende egy pillanat töredéke alatt újra a lány mellé kerül és jókedvűen kihúzza magát - Pukkadjanak meg – kuncogása gonoszkás, de őszinte. Kende általában harap, ha a család felmerül, de Boskával más volt. Ő értette a mögöttes dolgokat, nem csak a felszínt kaparászta.
 Vigyora kiszélesedik a mikulás sapesz láttán. Erről van szó kérem! A választék nem volt nagy, de Kendének elég volt a fejkör méret, hogy megzavarodjon és ahogy tanácstalanul megemelt egyet, vissza is ejtette – Hogy mit gondolok? Imádlak – nézett le a lányra hevesen bólogatva, hogy még csak véletlenül se vehesse ezt senki kétségbe – Totálisan fel tudlak készíteni… meg ki is, előre jelzem – elhúzza a száját, de gödröcskéit megvillantó mosolyát nem tudja levakarni. Gondolta, hogy élvezni fogja az itt létet, de lassan ez az egész kezd szürreálisan atom szuperré válni. Pislog párat bootolva a kérdést és újra kézbe kapja az eldobott sapeszt – Lánynak. – inkább nagy legyen, mint kicsi – that’s what she said – elven dönt és fizet. A papírzacskóval együtt hajtja a szövetkabát zsebébe, tekintetével a teret próbálja felmérni, miközben Boska szavain csüng – Aha, így sorban – támogatta a dolgot, főleg, ha buliról és evésről volt szó. Azért, egy sportoló testet táplálni kell – Meg kell mondjam, ma sziporkázol az ötleteiddel – mondja és feje a távoli karácsonyi zene ritmusára kezd mozogni, abból vált át bólogatássá – Forralt, hűtött, meggyes, vörös, fehér, rozé, szeretem – Elnyújtott lépteivel a kaja szag felhőbe igyekvő lányt követi. Kikérik a meggybort, és még várnak a sok kívánatos illat mellett Boska még jön azzal a fullos lángossal is – Igen! Fhú – hasára teszi kezét. – Az a lángos, az ok, amiért az ország legmenőbb helyén élünk, én mondom neked - miközben fizet, testével a lány felé fordul – Enni szeretnél valamit? – kérdezi kedvesen Kende, miközben nyakát nyújtogatja. Ez a Bagolyfalva nem kispályás! Közben persze megválaszolja a másik kérdést is. Nagyon szerette azt a deszkát, és habár hülyeség volt rajta részegen a szárazföldön ökörködni a lényeg: – Megvan. Miután megcsinálták, még bűbájjal erősítettem a dolgon – vigyorog büszkén a szöszi. Sose használta a mágiát a sportokra, főleg nem csalás céljából, de ha sérült egy eszköze, mindig örült, hogy több, mint egy mugli. Koccintásra emeli a poharát - Mire igyunk? A felkészülésre, vagy arra, hogy már nem csak nyáron fröccsözünk, hanem télen is szívhatom a véred? - ugratja Boskát, miközben a meggyes illattól elönti a melegség érzése. Meg persze a pohár is qrva forró...
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. január 4. 16:35 Ugrás a poszthoz

BOSKA
/friendly face/the nights - avicii

Mondtak már rá rosszabbat a bolondnál. Kende halk nevetése mélyül az elképzelésre, amint Bossányi anyu döglött halat megirigylő csuklómozdulatokkal hessegeti a lányát. – Egyel több ok, hogy megközelítsük a terepet – és így is tettek.
 Hiszen még szép, hogy tetszik neki az ötlet! – Felderítettem már pár vizes placcot, de még nem tudom, hol lehetne tisztességesen edzeni – Rosszul is volt. Képes volt az úszással átlagembert megirigylő módon foglalkozni és két hét felemésztő időnek tűnt a kihagyáshoz. Amit, már csak az elemi mágiája miatt sem kellene elhanyagolnia. Épp erre a témára nincs kedve gondolni, amikor barátja apró érintése vállán ki is zökkenti. Kende büszkén elmosolyodik a visszajelzésen, amit Boska idegeiről kap, majd hallgatja a levitás tervezgetését. Végig mérné a csajt, de bele se fog, mert a nagykabát úgy is eltakarja pennától edzett testét. – Jaja, így is lesz. Kitalálok valamit Neked, arra mérget vehetsz – a Kende-féle megnyugtatás után már a sapkavásárláson is átlendülnek.
Ha valaki, a srác meg tudja érteni milyen rossz azt érezni, ha az ember kimarad, nem csak heteken, de éveken át. Érdekli Boska milyen baráti kört épített ki magának a kastélyban. – Felőlem rendben van. Akkor többet járok a szfinx felé, nehogy lebomolj a könyvek felett – vállával óvatosan meglöki a lányét, miközben kedvesen rámosolyog – De amúgy nincs gáz, ugye?
Igen határozottan közelítik meg a forralt boros árust, akinek Kende nem hagy sok időt a nézelődésre, már kéri is a meggyest. Közben összefut a nyál a szájában, a balatoni lángos emléke, a kolbász és az illatok hatására. – Átúszásig csak a zöldséget esszük a büfé sajtbureszből – szól és várakozva a bódé tetejét tartó fa gerendának támaszkodik. Egyértelműen mindketten éhesek lettek, így miután beszerezték a bort, Kende megvárja amíg Boska dűlőre jut a kívánságaival. Megesküdne rá, hogy hallja a csaj nevetésén túl a barna fejében kattogó kerekeket, amikor vállat vonva szembe lép vele – Az edzésterved első lépése az energia raktárak növelése. Szóval, ha koccintottunk, tied a palacsinta, enyém a kolbász és a kusza ágú fánál lévő asztalnál ütközünk – vázolja fel a hadműveletet, mint egy sport cselt
Együtt nevet Boskával, ahogy a papírpoharak sziszegve találkoznak és gyorsan a szájához emeli az italt, mielőtt bármelyik cseppje kárba veszne. Kár volna érte. Eltöpreng a kérdésre és félre biccenti a fejét – Frankó. Adhatunk neki egy próbát – beleegyezése után még megköszöni a meghívást és messziről a kolbászos előtti sort méregeti, ami lassan kezd megfogyatkozni. Mielőtt elindulna még Boska szemeibe nézve megvárja az érdeklődő kérdést, amit újabb mosollyal fogad. – Egész jó - a válasza nem tiszta, hisz nem nagyon ismeri a többi házat. - Mellettem lakik két srác, Zsolti és Dominik… – inkább kérdezi, mint mondja, az emlékezete néha megtréfálta. – A rellonosok jó fejnek tűnnek, onnan már összeszedtek maguknak. - biccent - A levitát, hogy kell elképzelni? Fellendül szabad kezének ujja, mint aki hatalmas felfedezést tett. - Totál egyedül vagyok a 2-es szobában. Ha átlógsz chillezni, vagy zenét hallgatni, nincs, aki beköpjön! - Örült volna a társaságnak, mert házon belül nem ismert még nagyon senkit.
Szeme újra a sorra tévedt. – Na, irány a munícióért. Ügyelj majd a sapkás sráccal, gyanús, hogy balról cselezni akar majd a nutellás palacsintákért. – figyelmezteti Boskát és ügyelve a poharának tartalmára megindul a paprikás, füstölgő illat után.
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. március 5. 21:08 Ugrás a poszthoz

BOSKA
/friendly face/the nights - avicii

Figyelmesen hallgatja a lányt a helyszínekről, amiket sorol, közben persze ő már mondaná, hogy eddig miképpen oldotta meg a dolgot, de nem akar bunkó lenni és csak úgy félbeszakítani Boska mondandóját. - Én a kívánságok termére gondoltam, de a tóról például nem is tudtam - mosolyog tovább a másikra. A helyszín csak annyiban fontos, hogy frankón minden edzésterv is attól függ, de egyelőre a borozás a lényeg.
- Jó, neked nem kell annyira odafigyelni, mint nekem, csak a szerint fogunk találkozni az edzőteremben - vonja meg vállat egy apró, könnyed mozdulattal. Jól indulnak, a csaj már most kenyérre kenheti. Hm, ha belekezdenek valahogy be kell keményíteni télleg. - Kitaláljuk Boska. Nem venném el tőled az imádott kajákat… mint mondjuk a palacsinta? - kérdezi, tekintete ugrik is a bódéra. Mosolya szélesedik, ahogy a levitás beleegyezik a felvázolt terv kijátszásába. Mindketten mennek is a saját sorukhoz. Kende kikéri a kolbászokat, jó meleg kenyérrel, mustárt is kapnak hozzá és gyorsan fizetve egyensúlyozik az asztalhoz, ami még mindig üresen áll. Helyes. Szürkéskék pillantása ugrik Boskára, a palacsintára, majd Boskára mielőtt elvigyorodna. - Palacsintából? Mindegyiket - bólogat, közben már mozdulna is enni a kolbászból, csak nyilván megvárja, amíg a lány is elhelyezkedik.
Nevetve ingatja a fejét. - Esküszöm. Elszövegelünk, jókat röhögünk, tökre jóba lettem velük - magyarázza két falat között. Tekintete zizeg a másik arcán. - Más a benyomásod? - nevet könnyedén.
Aprókat bólint, amíg a másik beszél, aztán hirtelen megáll ugyanis: hogyan lehet így élni? Elmerülni a gondolatokban… lehet, egyszer majd kipróbálja ő is, de az nem most lesz. Viszont, - A kvízestek tökre jól hangzanak - jegyzi meg nyammogva. - Tarolsz? - sandít fel rá, ahogy előre hajol a kaja fölé.
Mivel teli a szája, így csak hevesen bólogat a kérdésre. Totál aloneba van, így aztán jókedve jelei szöknek szeme sarkába, amint a lány bevállalja, hogy majd átnéz hozzá, meg még rá is kacsint Kendére! Adja, hogy Boska itt van. Jaja, még mindig, és valószínűleg ezt nem is fog hamar elmúlni. Főleg, ha belegondol mekkora random chillelős bulit szervezhetnek a zenékkel. Állat!
- A nutellás brutál édes, de ha kevered a kókuszossal, akkor baromi jó - válaszol kissé pihegve, mert néhány téma után ő már kipukkad, annyit burkolt. Vérszegény mosolyra futja most, ahogy Boska arcára pillant a már félig üres kajás tálcákról. - Ha ezt az edzőm megtudja, víz helyett a hóba fog belefújtani... - ha most még tud tovább lélegezni.
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. március 19. 18:46 Ugrás a poszthoz

KIS UNIKORNIS
/ FAGYIZZUNK / TÚLÉLTÜK A SZÜNETIG / Justin Bieber – peaches /

Azt hitte kevés lesz ehhez a vizsgaidőszakhoz, mint Merlinben a muglivér, aztán mégis segített neki a csaj, akinek korábban ő maga segített. Micsoda kölcsönös együttműködés! Így is van! Csak amíg Kende három percbe letudta a paraszt csapat offolását, addig a kis unikornis jó pár sessiönt le kellett, hogy birkózzon a srác figyelem hiányával. Rohadtul nem gondolta, hogy a végén olyan eredménnyel zár, amilyennel. Margaréta segített neki, ő pedig komolyan gondolta, hogy valamivel majd ünnepelnek, de nem sok idő ment rá, hogy kigondolja mit tegyenek. Rellonos haverjait jobbnak látta nem belevonni a dologba az ártatlanságot megtestesítő háztársával, amiről hamar egy valami jutott eszébe. Elviszi fagyizni, így az idei első hideg nasiját a húga helyett vele ejti meg. Nem sok dolog hiányzik Kendének a birtokról, de Kitti zsizsegése és váratlan vihogása nagyon is ide tartozik, ami hiányt néhány nap múlva betölthet újra, addig pedig a barátaival tölti a szabaddá vált idejét.
Így kerülnek a szünet előtti napon Bagolyfalvára. Kende a cukrászda ajtaját löki be a kis unikornis felett nyúlva, hogy követhesse. A pultnál a felszolgáló széles mosolyát viszonozza, hogy aztán biccentsen Maynek, hogy rendeljen. Amint a csaj így tesz Kende papírkehelybe kikéri magának a mentás csokis és a barackos gömböket. - Itt üljünk le vagy keressünk kint egy padot? - kérdezi a kis unikornist, amíg fizet.
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. március 19. 19:29 Ugrás a poszthoz

KIS UNIKORNIS
/ FAGYIZZUNK / TÚLÉLTÜK A SZÜNETIG / Justin Bieber – peaches /

A szezon előtti héten egy fagyi még nem a világ vége, akkor sem, ha az edzője beletaposna az arcába. Persze, Kende pont annyira tesz a dologra, mert nem ezen fog múlni, hogy idén is hozza a formáját és bezsebelje az aranyérmeket. Beszokta ő tartani a megfelelő étrendet, nem iszik, nem szív, főleg nem drogozik, szóval a fagyi, a maga két gömbjével még a kereten belül esik. Megigazítja ujján a lecsúszni készülő gyűrűjét, közben hümmögve bólogat May irányába és pillant az ajtóra, amerről az imén léptek be. - Akkor… - kinyitja előtte, kelyhet fogó keze int, hogy menjen és ő követi is. Napszemüvegét teszi újra fel, közben már a kanállal köröz a fagyi felett mielőtt türelmetlenül lapátolni is kezdené. - A vizsgák aztán jól mentek? - kérdez rá az egyedüli embernél, akinél a válasz is tényleg érdekli. Így aztán napszemüvege mögül sandít le Margarétára.
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. március 19. 19:54 Ugrás a poszthoz

KIS UNIKORNIS
/ FAGYIZZUNK / TÚLÉLTÜK A SZÜNETIG / Justin Bieber – peaches /

Fejét kapja a lányra, szőke tincsei is ugranak a hirtelen mozdulatra, mert még csak bootolja mi történt. Követi Margaréta pillantását az aszfaltra, ami a naptól eléggé felmelegedett, így a fagyi gond nélkül válik masszává rajta. Kende könnyedén neveti el magát és kanalazik a fagyijába, hogy azt aztán megrázva küldje az édességet a földre. - Megesik - von vállat. Szolidarít a fiú. Összeérinti mutató és hüvelykujját, másik három mutat az ég felé. - Ez művészet. Úgy hívom: első falatok - túr a hajába nevetve, majd inkább enni kezdi és a csaj lépéseihez igazodva áll meg végül a jobbján a  mentás csokira gerjedve.
Aprót bólint és fagyival a szájában egy gratulálokat hümmög mielőtt ő maga is elmondhatná mennyire meglepően jól szerepelt. - Enyhe túlzással. De abszolút szívtam volna a segítséged nélkül - mondja a kanállal matatva a fagyiban. - Totális köszönet jár érte - bólint újra, majd vigyorogva kapja be az újabb falatot. - Mondjuk nem tudom milyen íze van a köszönetemnek -bök a kanállal a lány gömbjei - nem azokra te huncut - felé. Nem figyelt milyen kért a kis unikornis, mert éppen a szivárvány haját skubizta.
Utoljára módosította:Reiner Kende, 2021. március 19. 19:54
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. március 19. 20:23 Ugrás a poszthoz

KIS UNIKORNIS
/ FAGYIZZUNK / TÚLÉLTÜK A SZÜNETIG / Justin Bieber – peaches /

Aprót nyel, közben fejét ingatja, mert ezt a kört épp úgy megnyerné, mint azt, hogy igenis meghívta a kis unikornist, így tehát ő fizet a fagyizdában, de az a csevej épp elég volt mára felesleges győzködésből, inkább szövegel másról. Kende könyöke esik a pad támlájára, ahogy bokáját felhúzza közben másik térdére és kissé Margaréta felé fordul. - Ne köszönd - mosolyodik el. - Nekem a húgommal szokott közös program lenni. Egyszer, amikor kirándultunk kóstoltunk minden ízű drazséból kutyult fagyit. Az első kettővel jól jártam, a harmadik olyan pocsék volt, hogy az asztalra tett kancsó vizet egy az egyben lehúztam - meséli és grimaszol az emlékre. - Chilis volt asszem, szóval a víz nem segített - teszi hozzá nevetve a balfaszkodásán. Pedig a húga könnyesre sírt szemét nem feledi. Legalább valaki rendesen kiröhögte az asztalnál, ha a barom szülei inkább csak felháborodtak. Ez épp olyan emlék, ahol az ősök aligha szerepelnek élesen, és pont azért, mert magukhoz hűen viselkedtek már akkor is.

Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. március 19. 22:43 Ugrás a poszthoz

KIS UNIKORNIS
/ FAGYIZZUNK / TÚLÉLTÜK A SZÜNETIG / Justin Bieber – peaches /

Csak mosolyogva bólint aprókat a kis unikornis nevetésére, mert meg tudja érteni. Abban a helyzetben, élesben örült, hogy lélegzik, de utána már ő se nagyon kapott levegőt, ahogy csaphodott és a húgával együtt nevették még utólag a szálláson is. - Csak ki akartál nevetni és ki is nevettél. Brutálisan megértem - nevet fel saját magán. Se gáz, hogy Margaréta jól érzi magát, azért is mesélte el a sztorit, mert feltűnt már neki, hogy a kis szivárvány hajú lány sűrűn kér elnézést, és pironkodik, pedig… ha Kendének feltűnt, akkor tényleg elég sokszor megtörténhet. - Ugyan, ne viccelj. Én vagyok a bátyja, a példa az volt előtte, hogy kiröhög - mosolya marad szélesen, de megvonja a vállát. - Aztán persze megkért, hogy többet ilyet ne csináljak - meg kapott tőle egy szalvétát, de abból aztán repülőt kellett volna hajtogatnia, ami béna lett, így a sztori további része már csak egy tipikus délután közte és a kisebbik Reiner között.
May kérdésére, amint lenyeli a fagyi újabb falatát reagál. - Igen. Viszonylag - töpreng egy picit. Az apját jó párszor el kell kísérje üzleti ügyek miatt, hogy górékat ismerjen meg és azoknak nem a fanja. - De egyre ritkábban, az az igazság - látja be végül, szinte hangosan gondolkodva. Igaz, a kirándulás pakliban benne van, hogy megismerte Móricot és a Dudeal még tönkre kell tegye a világot. - Mondd May, te hova mennél el szívesen?

Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. március 20. 13:40 Ugrás a poszthoz

KIS UNIKORNIS
/ FAGYIZZUNK / TÚLÉLTÜK A SZÜNETIG / Justin Bieber – peaches /

Szakadozottan emeli a fejét, ahogy maga elé pislog kicsit, mert nem számított erre a véleményre. Nem volt ő mindig olyan jó bátyja Kittinek, viszont Margaréta folytatja és igazat kell adjon a kis unikornisnak. - Jaja, elég jó a kapcsolatunk - mosolyodik el, aztán inkább leveszi a szemüveget is, amit a póló nyakára biggyeszt. - Neked van tesód? Egy extrán kicsi unikornis? - neveti el magát kedvesen, kanala pedig már az első gomb végén jár. Elhúzza a száját, mert két év azért elég sok idő bárhonnan is nézi, de úgy érzi ezt most nem feszegeti.
Keze kapaszkodik meg felhúzott bokájában, arcán jelenik meg egy széles mosoly, mert egyértelműen látszik a csajon, hogy felcsigázza az úti céljának gondolata. - Elég menő hely lehet. Az egyedüli hibája a meleg - gondol bele. Sose gondolt semmi sivatagos, száraz terület meglátogatására, mert ott is maradna és nem azért, mert letelepedett, hanem mert megpusztulna. A kérdésre bólogat válaszul és akaratlan rebben meg szemöldöke legjobb haverja nevét hallva. Nincs meglepve, hogy lassan mindenki Mórictól hallja, hogy Kende úszik, nem nehéz rá akaratlan felfigyelni. Ez van, ha a Brokemonod egy jelenség. Fel is nevet. - Így is van és lássuk be, van választási lehetőségem. Jól állunk vízzel - közben megemeli mutatóujját és köröket rajzol a levegőben, ami amúgy a Föld bolygó lenne, de mindegy.

Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. március 20. 15:26 Ugrás a poszthoz

KIS UNIKORNIS
/ FAGYIZZUNK / TÚLÉLTÜK A SZÜNETIG / Justin Bieber – peaches /

Na igen, visszafele pörgeti az időt viszonylag lehetetlen. Nagyon is az, de most mit mondjon erre? Inkább csak együtt nevet a kis unikornissal, akinek a lába se éri a talajt a padon ülve.
- Szeretem a nyarat, szóval vannak problémáim - vigyorodik el, mert ja, franc se gondolkodott olyasmin, ami amúgy is történik, mint az évszakok változása. Olyan mindegy! Folyton váltogatják egymást, akkor is jönnek, ha nem akarjuk és senki ne mondja, hogy tavasszal mondjuk nem eshet a hó. - És nem szerveznek oda utat? Vagy valami tanulmányi bármit? Tuti kijutnál - gondolkodik hangosan éppen csak rá sandítva a szivárvány tincsek között fehérlő arcra.
- Au… - Csak legyint, mielőtt reflexből megérintené a csaj, majd a saját térdét. - Semmi gáz - vár egy pillanatot, amíg totálisan elhelyezkedik a lány. - Ausztrália tutira, a Maldív- szigetek, ott a legtisztább a víz. Izland, Bali, a Bahamák és a Fülöp-szigetek - utóbbin belül konkrétan van egy hely, amit már rég kinézett magának, de erről nem szokott beszélni. Még a most sokszor emlegetett Kitti se tud róla. - Talán Oahu-t még nem hagynám ki - teszi hozzá bármi gondolkodás nélkül mielőtt még felnevetne. Szeretne sokat utazni, ez van. - Ahhoz, hogy eljussak talán ébren kellene maradni az órákon.
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. március 20. 20:20 Ugrás a poszthoz

KIS UNIKORNIS
/ FAGYIZZUNK / TÚLÉLTÜK A SZÜNETIG / Justin Bieber – peaches /

Vigyora mellett szökik ki nevetés mert látszik, hogy feladta a kis unikornisnak a leckét. Pedig egyszerű: nyár, elég jó idő a túrázásokhoz, a szabadhoz, ahhoz, hogy kint ússzon, valamint - Ekkor van a versenyszezon és utána mindent kicsit lazábban vesz az edzőm is - mindez együtt pedig baromira elég, hogy imádja a nyarat. - És órák sincsenek - teszi hozzá. Szóval az a szemöldökráncolás megérdemelte, hogy tisztázza Margaréta számára.
Mosolyogva bólogat, mert valószínűleg a csaj jobban keni ezeket, mint ő, így aztán elengedi. - Simán eljutsz majd - pillant a lány arcára, majd ahogy fordul, Kende is kicsit jobban az irányába helyezkedik. Komolyan gondolja, a csajnak simán meg van hozzá az esze.
Kedvesen neveti el magát a buzdításra. - Oké, egyezzünk meg. Hozok neked mindenhonnan képeslapot, ha hozol nekem egy fáraót - szerinte ez egy teljesen fair megállapodás lehet.
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. március 20. 21:11 Ugrás a poszthoz

KIS UNIKORNIS
/ FAGYIZZUNK / TÚLÉLTÜK A SZÜNETIG / Justin Bieber – peaches /

Úszik már szinte mióta az eszét tudja, de sose kérkedett vele, vagy emlegette magától mit és hogyan nyert. Azóta viszont van egy Mórica, most pedig egy érdeklődő kis unikornisa, akire első körben csak elmosolyodik. - Igaz, volt néhány - bólint sokadjára. - De függ attól, hogy miben indulok - teszi hozzá. Tartott tőle, hogy az úszással, mint versenyszerű sporttal fel kell hagynia, ha a Bagolykőbe jön, de nem így alakult, és bár nem is azért űzi, hogy minél több eredménye legyen. Az csak vele jár.
Kézfogásra nyújtja előre kettejük közé kezét, ahogy könyökét még mindig a padon támasztja. - Kezet rá - biccent. - Egyelőre ismerkedem a telefonommal, de mire oda jutok, már simán tudok képeket csinálni - neveti el magát. - Persze, majd megmutatom őket.
Ahogy a fagylalt végére ér, oldalra nyúl és ültében a mellettük lévő kukába dobja a kiürült papír kelyhet. Kérdőn néz Margarétára, hogy neki van e még muníciója.
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. március 21. 12:52 Ugrás a poszthoz

KIS UNIKORNIS
/ FAGYIZZUNK / TÚLÉLTÜK A SZÜNETIG / Justin Bieber – peaches /

Elnyílnak ajkai, ahogy válaszolna az újabb kérdésre, de becsukja a száját, mert a felhők között próbálkozó nap megtalálja a fejét. Kissé kellemetlen hunyorogva billenti arrébb a fejét. - A gyors a fő. Mellé pillézek és váltó - sorolja, és azt inkább elhallgatja, hogy egy hát futamban valószínűleg erőteljesen lecsúszna a dobogóról. A mellet meg nem szereti, mert lassú és túlságosan lefárasztja rövid távon a testét és leginkább a tüdejét. De ilyesmivel nem a kis unikornist fogja untatni, aki már már zavarba ejtő kedvességgel reagál szinte mindenre. Kende mosolyogva vezeti rá pillantását, ahogy halad tovább a beszélgetés, majd könnyedén neveti el magát a heves kézrázáson. - Egyiptom sem utolsó látványban - néz le a lány arcára. Mert habár ő rohadtul megtapasztalná a világ minden pontján a vizet, addig mást érthető mód más mozgat meg. - Csak aztán el ne adjanak egy tevéért - ugratja.
A felajánlást követően megvárja, amíg Margaréta kidobja a szemetet és csak utána reagál rá. - Rendes tőled, kis unikornis, majd lehet szavadon foglak. Most egészen megvagyunk egymással, mióta Roland beállított rajta cuccokat - vonja meg a vállát, majd felkel és a lány mellé lép. - Mi a legjobb abban, hogy muglik között nőttél fel? - már ő is kérdezzen.

Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. március 21. 17:13 Ugrás a poszthoz

KIS UNIKORNIS
/ FAGYIZZUNK / TÚLÉLTÜK A SZÜNETIG / Justin Bieber – peaches /

Neki ez olyan természetesen jött, bele sem gondolt, hogy netán a kis unikornis annyira nincsen képben. Nevetve kap a fejéhez, majd túr is a hajába. - Igen - bólogat hevesen. - Egyszerűen: a két karoddal egyszerre, úgymond körzöl, ahogy öleled a vizet és haladsz előre - nem megy bele, hogy hol a hangsúly, hogy mit hogyan feszítsen és milyen erőkifejtéssel kell tennie, bár ezek a válaszok sokkal gyorsabban jönnek neki, mint egy Sárkánytan kérdésre a megoldás. - Egyszer megtanulod, aztán jön magától - mint a biciklizés. Teljesen beleitta magát már Kende testében a technika, de nem úgy, mint a gyors. Az csontig hatol.
Jókedvűen neveti el magát a lány megjegyzésére, ahogy közelebb lép hozzá. - Akkor én is kérek képet - mondja, mielőtt még reflektálna a telefonos segítségre.
Megvárja amíg a másik kigondolja a válaszát, közben testsúlya esik kicsit a jobb lábára. - Oké, nekem teljesen jó lesz úgy - elmosolyodva bólint, majd keze nyúl a szemüvegért, amit újra feltesz és immáron mögüle pillant körbe. - Vissza sétálunk a kastélyba? Vagy elmennél még valamerre? - adja meg az opciókat a lánynak, mert neki aztán minden is megfelel. Ráér.

Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. március 22. 20:20 Ugrás a poszthoz

KIS UNIKORNIS
/ FAGYIZZUNK / TÚLÉLTÜK A SZÜNETIG / Justin Bieber – peaches /

Laikusan megfogalmazni, amit a testével tudna megmutatni, szárazon meg az ugye fura is lenne, elég érdekes és ja, így is fura. Elneveti magát azon, hogy a lány nem süllyedne el, de inkább hagyja is a témát tovább menni, Merlin hírével. Főleg mert ha most belegondolna, ahogy egymás ellen versenyre kelnek, jobban nevetgélne, mint a kis kedves jókedve és igazán nem szeretne a kis unikornis arcába töhögni. Móriccal egy szempillantás alatt megtenné, lehet azért is érzi ezt a reflext a gyomrában.
Neki aztán tényleg lenne ma ideje a bármire is, főleg így szünet előtt, de amint Margaréta dönt, Kende irányba fordul és lassan, elnyújtott léptekkel el is indul a kastély irányába. - Én is jól éreztem magam - pillant le a lányra a szemüveg mögül. - Kitti tuti nem fog rád haragudni. Majd el kell mondanom milyen ízű volt a fagyi és nagyjából eddig is fogja izgatni magát - mosolyodik el szélesen. Visszafele úton még kellemesen elbeszélgetnek ezer meg egy dologról, miután a témák nagyjából úgy váltakoznak, mint a padon ücsörögve. A körletig kíséri a lányt, majd bulis szünetet kívánva indul tovább a rellon felé, hogy összeszedje valamelyik gyöngyszemet.
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. május 12. 13:31 Ugrás a poszthoz


Nem ritka nála a röhögőgörcs, de ritka kitörő lendülettel ajándékozta meg legjobb haverját, amikor az beközölte, hogy van két napja szülinapi bulit szervezni. Mert bezzeg Kende emlékezett! Töhöhöh: nem. Szóval volt rá két napja, hogy ajándékot szerezzen, meg ilyenek. Néha még a dudenak is segített, bár az nem kérte, de totál mindegy. Sőt, megszervezte volna inkább az egész bulit mint, hogy ma még késő délután is szorgalmikat javítgasson a tetves megoldókulcs alapján. Hát, de csinálja, mert ő ennyire szorgalmas, ügyes, okos és kitartó - nincs más választása - tanársegéd. Igaz, hogy közben fel fel röhög, ha eszébe jut, hogy szívatta ma a Szösztalicskát, ST. Komolyan, szerencsétlen csajt még a szülinapján is terrorban tartja. Majd töhög halkan azon valamelyik csontvázas példa pipálása helyett, hogy Móric mindenkinek kiküldte, hogy… hogy Brightmoret valaki… - Góré?! - kapja fel a fejét, arcán egyértelmű hatalmas vigyor ül. - Mármint, Tanár Úr - javítja ki magát mielőtt még belevágna a beszédébe. Ami nem lesz túl nyakatekert vagy éppen megkerülős, tehát olyan Kendésen őszintén lecsapja a lényeget: Tessék jönni szórakozni, meg vért szívni, mert magának fun, mindenki más meg szétadná, ha ott lenne. Frankón igyekszik úgy előadni, hogy azért ne az menjen át, mintha bohócnak lenne nézve - és most semmi áron se képzeli el annak áááá. Nevezz meg egy jobb tanár-diák viszonyt! Kende nem tud, mondjuk… a nevek hiány miatt, de az most tökre jelentéktelen információ. (best ST, T és TS szavazz ránk kampány részlet) - … és akkor majdnem ledőltem a konyhapultról. Zseniális volt, de komolyan - bólogat hevesen, már a szabadban lépdelve. A telefonjáért nyúl és gyors megválaszolja Móricnak, hogy ő igyekezne, de a Góré olyan lassú, hogy lehet reggelre esnek a tóhoz. Ahogy közelednek szürkéskékje pásztázza végig a placcot. Na, fel kell pörgetni a dolgokat! Nem volt terv, hogy Mae előtt ideérjen, de azért nem lett volna rossz. Frankón.  - Nézze, ott vannak az embereim! - Gond egy szál se, úgy sétál közelebb esélyesen Brightmore-al az oldalán - ha az nem fordul inkább meg, hogy neki ez nem, kösz és bekkeli ki az egészet - mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.
Utoljára módosította:Reiner Kende, 2021. május 12. 13:55
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. május 20. 21:13 Ugrás a poszthoz


Na, van az úgy, hogy éppen le van kötve az a kevés figyelme, amivel dolgozik a tetovált hajcsárral és a telefonját úgy teszi farzsebébe, hogy az onnan már nem kerül elő. Szóval, nem olvas ő se ilyen, se olyan üzenetet.
Hosszú lábai határozottan veszik az irányt az emberei felé, majd lassít picit mert most komolyan a góré szerválhatna magának valami sárkánymeghajtást, vagy hashajtást, hátha valamelyiktől gyorsabba kapkodná magát. Ah, bakker, vagy Kende megint megszívja mert mindig elfelejti, hogy  kóvályoghat a góré a fejben, ha úgy tartja kedve. Mindegy, szívott már ezért is azért is, ma a szülinapos a lényeg! – meg a hátizsák, ami már eléggé húzza a vállait, legyen az bármilyen úszóé. – Csá – dobja is le a haverjai mellé, majd kapja el a Maet és öleli magához összekócolva a csaj haját. Eltávolodva pásztázza a szösztalicska fejét. – Na, így már majdnem érettnek tűnsz – bólint, mint aki csodás munkát végzett. Lekezelne a másik kócossal, a sráccal, akinek a sörényét nem feledi, meg az olasz receptjeit és lép ST mellé. Halkan vihog annak válaszán Móricnak, közben reflexből megy a kocc a spanjának. – Tudom, dude, a tanár úr is azért szeret annyira, mert egy állat vagyok – bólogat, amíg a Brokemon táncikál. A navinés fordul is a góréhoz. – Szerintem elég volt, hogy besétált. Most én jönnék, hogy megdicsérjem, tudja, de én sem kapok soha és nem is tudok tőle éjszakánként rendesen aludni – most ő sem szarkasztikus. Nem. Szimplán sztorizik az ST-nek, hogy vágja mi a helyzet. – Látja, nem az én hibám, hogy bealudtam párszor az óráján – emeli meg a kezeit és von vállán, hogy hát ő aztán száraz a történetben. Szárazságról jut eszébe! Felkapja, kicipzározza a táskát, amiből a tágítóbűbáj hatására folyamatosan pakolja kifele az üvegeket, meg hát, van ott rekesz is. Nyújt a dudenak, meg a szösztalicskának, meg a random kócos gyereknek, mert egyedül nem bírja, aztán pár méterrel arrébb pakolászik ki az asztalra. Mindeközben feje ritmusra bólogat és kérdés nélkül egy kis bűbájjal még hangosít azon. Telefonja kerül elő, csak akkor látja, hogy mit írt Móric, de hátha még nem késő.
Utoljára módosította:Reiner Kende, 2021. május 20. 21:18
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. május 21. 12:45 Ugrás a poszthoz


Pár pillanatig néz Mae-re, majd csak pislog párat. - Nem, nem. Frankó a sminked - már amennyire ért hozzá. A fő, hogy a lány nem csattogott ki tőle. Elég gáz lett volna, pont ma. De ha egyszer minden klappol, akkor ez van! Királynak, király. Ő is, a dude is, a Szösztalicska kazalba állított haja, meg amúgy a buli is. Az utóbbinak csak kicsit oda kell piszkálni, nem úgy mint a tábortűznek, amitől a navinés inkább távolabb marad. Vajon, ha ST rálehelne nagyobbra gyulladna? Már nem azért mert büdös lenne a szája, hanem mert pyromágus. Összefügg. Kende ajkai megállnak, mintha csak az egész képe bezsibbadni látszana. Ó, hogy lenne mégis büdös Brightmore szája... Milyen órát? Sárkánytant, nyilván. Ma gyorsabban bootol, mint ahogy a góré közlekedik! - Hirtelen elfogytak a szavak, tanár úr - bólint, még egy széles vigyor is visszakerül a fejére, aztán oson is arrébb, hogy ST kezelésbe vegye az alsóbb éves kócost.
Nem szólta el magát, inenntől meg nem is ő lesz, aki lelövi a Szösztalicska előtt, hogy öregebb lett. Biccent Móricnak, aki segít neki az italokkal, majd a góré szól és szürkéskékje a haverja tekintetével találkozik. Vállat von, vissza tátog egy bánattudját, majd veszi át a sört. - Kösz, haver - Szabad kezével forgatja az asztalra pakolt üvegeket. Hangosan nevet fel Móricon. - Kérded miután kipakoltam ezt a sok… mindent? - kérdezi vigyorogva a dudetól. Hát csak nem majd a tanci szürcsöli az almalevet, amíg ők isznak... - Hahh! - kapja el az egyik üveget és fordítja ST felé. - Van, de nem tudom fasza-e - nem ivott még ilyen löttyöt. Mert hát nem kell hozzá nagy matek: Kende még kiskorú. De neki senki ne mondja, ha akar valamit, nem tudja összeszedni okosba, a többi meg nem érdekli. - Jöhet? Mármint, jó lesz? - kérdez rá, megállva a kupak bontásával, de ha ST leokézza, akkor önt neki, majd átnyújtja, hogy aztán húzzon a söréből.
-Mae! - szól oda az amúgy szülinaposnak. Szürkéskékje zizeg a körülötte állókon. - Ti mit kértek? - forgat feléjük pár üveget, koppint az asztalon, majd eléjük rak pár poharat, hogy - mindenki tölthet bármit is. - emel a sörösüvegen, hogy hajrá.
Utoljára módosította:Reiner Kende, 2021. május 21. 12:52
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. május 30. 19:34 Ugrás a poszthoz


Kapóra jön, hogy a haverlányt ilyen tájt szülték anno. Ez a buli mintha csak frankóra időzítve lenne arra, hogy Kende az amúgy is többnyire lusta napjain túl is kieressze a gőzt. Az első üveg sör után kiosztja a whiskeyket Maenek és tovább dumál Móricnak, amíg a bizonytalan barna meg nem találja őket. Mosolyogva biccent. – Hali - A dudira esik a tekintete, majd széles mosollyal markol rá egy üvegre benne valami töménnyel, a másik kézbe pedig pont belefér egy másik sör. Így is van! – És csákány - meglapogatja Móric vállát, ahogy az a csaj felé orientálódik, mint egy true Kanos Kamasz. Komolyan indíthatna valaki rájuk valami ellen ganget. Mint a Tiszta Tinik, vagy ilyesmi. Lenne bandaháborúzás, amíg meg nem rontják őket.
A Szösztalicskához lépne, de a dánból csak a barna lobonc marad hátra, mire oda toppan a szőke lány mellé. – Azt mondta felköszönti a szülinapost? – kérdezi a csajtól, hogy biztos jól hallotta-e? Arra is kapja fejét, homokszőke tincsei esnek homlokába, ahogy kiszúrja a dude kisokosát, meg valami palit. Kende félre biccent fejjel méri végig a csávót, és mire bebootol nem megy semerre, mert innen már biztos, hogy a kisokos, nagyokosba tisztázza a dánnal, hogy neki van a bánatos boldog szülinapja.
 A navinés vállat von, és teljes testével a lányhoz fordul, akit a haverlány lógva hagyott. Most ácsorogjon itt szegény magányosan? Főleg, hogy: – Nem vagyok jó nevekkel, de vannak közös óráink, igaz? – mutatóujját emeli rá, kedvesen mosolyog, majd kortyol bele a töménybe. – Sört? – másik keze nyújtja felé két ujja közt tartva a pohár száját. – Még csak most töltöttem. Érintetlen és dán. Jó az íze – bólogat. Figyel a szőke évfolyamtársára, majd sandít az ST-re, hogy felmérje a szitut, de ő valszeg szétszívja az első éves kócosnak a vérét. Addig se Kendéét. Visszafordul a lányhoz, újabbat kortyol a töményből és biccent oldalasan. – Jössz? – kérdezi a csajt, mert bizony ő odalép Maeékhez. Az egyik karját a barna levitás (Betti) csaj, a másikat a szőke levitás csaj (Lili) vállára teszi, amíg Mae Móricot fojtogatja, vagy öleli, az már részletkérdés. – Most mondjátok meg. Hát nem cukkancsbogarak? - vigyorog. Boldog, hogy van két ilyen barátja és hogy egészen jól alakul a buli. Hol egyik, hogy másik lányra mosolyog, hamar visszahúzza karjait, mert nem molesztál itt senkit, majd húzza meg újra az üveget. Az elemije szereti ezt. Sőt! Maehez fordul. – Éjfélre duplán hoztam poharakat. Tolom veled, Szösztalicska! – ha mondja! Beveri a tizenhét felest, mint a kurva élet. Viszonylag ez a terv.
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. június 9. 17:19 Ugrás a poszthoz


 
Egy kezén megtudja számolni mikor evett ő pizzát. A Reiner birtokon ilyen mocskot nem lehet kérni, de azért Kende néha a mai napig leszökik – sőt mostanában, ha otthon van csak azt teszi- a vízpartra egy lángosért, vagy éppen, a pizzáért. Boskával is így volt, még tavaly. Talán akkor evett először ilyen olasz tésztát. Mondjuk onnan is tudja, hogy a csaj nem semmi kajás, odavan a hamburgerért meg más strandkajákért. Utóbbi legalább előny Almádinak a sok szutyi mellé. Na, a másik kezén meg talán pont megtudja számolni azokat az alkalmakat, amikor Rókával kajálni mennek mozgás és kimerítő sportolás helyett. Ráálltak mostanában, hogy ketten menjenek le az edzőterembe, persze akkor amikor a vörös nem akarja Reinert lecsapni ketchupnak,mert inkább egyedül nyomná aznap. Olyankor a homokbarna nem forgolódik emiatt éjszakákat, csak vállat vonva kitalál magának valami mást, ami rohadt meglepő de legtöbbször az úszás. Most viszont úszógumira gyúrás lesz. Tegnap elég random kapta el a lányt, ha már hétvége akkor nem lépnek e le pizzázni egyet? Kende amúgy is sűríti a programokat, amik kirángathatják és igen random jutott eszébe a dolog. Róka még gödröcskés mosolyt is kapott jóhaveri alapra, amikor ebbe beleegyezett, szegény lány most bezzeg hallgathatja ahogy Kende Marina születésnapjának azon részeit meséli, amiről a fürtöske lemaradt. – Egyszer amúgy tök jó lenne, ha valami közös sütögetést is csinálnánk – gondolkodik el hangosan, mert meglepi, de ebből is csak a sznob verziójára futotta a családdal. Plusz, igen, most nagyjából olyan, mint egy kiéhezett golden retriever. Tudna már enni, de még éppen csak belöki a lány előtt a pizzázó ajtaját. – Most képzeld el az évfolyamot – vigyorog - milyen fárasztó viccek lennének ott miután mindenki bekajált? – forgolódik picit, majd Rókán állapodik meg szürkéskékje. - Hova ülnél Róka? – túr a hajába körbepillantva, majd amerre indul, arra követi, mert neki aztán olyan mindegy. Kendének csak az étlap kell. Meg mondjuk jó volna, ha a kaját is kihoznák majd amikor annak is eljön az ideje.
Utoljára módosította:Reiner Kende, 2021. június 9. 17:39
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. június 11. 21:15 Ugrás a poszthoz

HAHI, SKUBIZZD A SNITTET: UGRUNK AZ IDŐBEN BULIZÓK. - Hsz alján dőltel fontinfó

Fontos:  Móric megmentette a sört. – Helyes, mert ha kiborult volna nem kapsz másikat haver! – kiabál oda, majd fordul vissza Lilihez. Aki szökdécsel, Kende meg még szép, hogy vigyorogva szökdécsel vele és követi a tekintetét. Felröhög, amint a szösztalicska és a dudi befut, majd húzza meg ismét az üveget a kezében lendületesen kortyolva. Nem most fog ajándékozni még, így hagyja a népet kibontakozni. Szemei kerekednek ki, leengedi az üveget tátott szájjal néz fel a dudera, aki az asztalon táncol neki (:smirk:) nem is akármire. Az üveget nyomja valami szemüveges srác kezébe, majd térdeit felrántva ugrik fel az asztalra. Móric a dalszöveg elejét ordítja, Kende kicsapja a lángos pózt, majd: I look and see it's not only me, So many others have stood where I stand, We are the young so raise your hands! – dobja ökleit a magasba, aztán szökken párat, mert folyt.köv.: - They call us problem child, We are the youth gone wild – a többit pedig hamisan ordítja tovább a spancijával, miközben headbangel egy kört, így nem csak kipirosodik, de homokszín haja is csupa kócba áll. Csillogó szürkéskékkel nevetve koccol le a haverjával, hajol meg a népnek, majd leugrik és a szösztalicska hajába adva egy puszit áll be a társasághoz Lili mellé. Mae is kitöltené végre az alkoholt. Ám Kende felröhög, amikor bedobja, hogy a sörön túl jöjjön valami keményebb.  – Ez tömény, nem víz – kocogtatja meg az üveget a kezében, amit a szemüvegestől hálásan vett vissza. Amolyan hydromágus over here gödröcskés mosolyt villantva. Az előnye megvan. Furcsa, de jelenleg ennek is örül, még ha kihívás is berúgnia. – De így is van! - Ezt a kört is fizeti mindenkinek, aki szereti! - Skera ide! – csapja fel a kezeit a levegőbe ismét, hogy na, - A szülinapos inni akar, tessék cukinak lenni és idehúzni a helyes hátsókat! – Kiabálna Rókának, hogy hallja e, de viszonylag szereti a fogait nem kiütve, így csak a vörösre vigyorog, ha összefut a tekintetük. A bulizó társaság nagy része - a jóarcok, just sayin - jön és megissza a maga felesét, hogy néhány kör után Marina Darik egyik kedvenc számára menjen mindenki Low low low – Flo Ridaval. Kende mosolyogva figyeli, ahogy a szösztalicskát további ajándékokkal találják meg. Tánc van. Pia van. Kaja van. Sokan teli arccal röhögnek a másikra. A buli pörög, az idő telik. Az addig mindenhova rohangáló, táncikáló Maet ássa elő órákkal később. Csípőjére teszi a kezét, teker rajta meg a sajátján haveri alapon tisztes távolból, majd vigyorogva ugrik elé és csapja össze a kezét. Két mutatóujja célozza meg az asztalt, mintha mugli stukik lennének. – Lassan éjfél van szépségem – vonogatja a szemöldökét és táncosan mozdít a csípőjén, ami elég jól sikerül, így elégedetten fordítja irányba a barnát bárkivel is dumált. – Dude! Idő van! – kiáltja el magát, mert hallja meg az az állat különben mókust dug a kispárnahuzatába.
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. június 24. 22:01 Ugrás a poszthoz


A tó felett az égbolt mélykékből egyre inkább fekete árnyalatokkal keveredik, míg a csillagosnak nem mondható, felhős ég alatt bulizók között megfordul ilyen is- olyan is. Kende pedig fordul velük, avagy forgatja őket. Kezei közt váltakozik a feles pohár, a sör és a táncpartnerek, akik elkapják félúton ő pedig senkit nem utasít vissza. Sőt odatáncolgat olyan társasághoz is, akiket baromira még csak nem is ismer. - Minden frankó góré?! - csapja ki a TS-ének, mielőtt még megtorpanna a Szösztalicska mögött. A havercsaj minden ellenkezés nélkül hagyatkozik a még mindig nem elázott hyromágusra, így Kende hatalmas vigyorral kajabál oda Móricnak: éjfél van. Idő van.
- Duddos, te sose vagy képbe - nevet már az asztalnál, mert hát nem? Ránézel és szalad a fonál után a Brokémon, mint postás a kantaúr elől. - De dúl a bromantika - teszi hozzá, hirtelen fordul lebiggyesztett ajkakkal a két levitás bige felé, akik hárembe kísérgetik a spanciját, akit hagy is felköszöntősbe vágni magát. Legalábbis azt hiszi, de kiderül, hogy Kende is ajándékozik. Hangosan röhög fel és koccol a dudival, amikor a bazi nagy dobozban rejlő szerelés előkerül. Értetlen pislákol, megtapogatja a farzsebét, mert ő még baromira nem is adta oda a cuccost, de lóg a dán a nyakában. A hátát paskolgatva öleli vissza. - Hallod, én is örülök neked Szösztalicska, de tőlem nem kaptál volna olyan ajándékot, ami ennyit takar - vigyorodik el, nyilvánvalóan kamuzva, majd kapja elő az ajit. Egy sör-bornyitó, amibe a Szösztalicska becenév kissé csálén, de bele van gravíroztatva. Még egy béna masni is ráfért. - Boldog szülit - nyújtja nevetősen a mostanra félig T-Rex születésnapos felé. - Vedd át, hogy pultos srácot játszhassak - tolja jobban a másikhoz, majd fejét ritmusra mozgatva pördül az asztalhoz, ami mellett a két levitás lány instabilan támassza egymást. - Mi van kisokos? Fel sem ismerlek a vigyorral a búrádon - töhöhöhö. Kitölt két vodka felest és első körben az elszabadult kékeknek nyújtja, majd az asztal másik oldalára állva csapja ki a háromszor tizenhét feles poharat a felület szélének mentén. Felpillant a legjobb barátaira, lesandít a háromcentes gyűszűkre, de eh, ha már egyszer itt vannak nem nyalogatják a töményt. - Mi nem vagyunk szentek… - énekli a csávóval, akinek a hangjára még sokan lelkesen táncolnak és borulnak meg. Kende be akar végre egyszer rúgni és már túlságosan közel áll hozzá. Így nyúl is ki balra az üvegért, lekapja a kupakot és röppenti végig a sorba rakott poharak felett. - Gyerekeeeeek... Kész a vacsi! - kiáltja oda nevetve Mae-nek és Móricnak. - Magyar pálesz, a dán hagyományos pásztorlánynak és a közös barinknak - vigyorog a duddosra. Behelyezkedik az asztal egyik oldalára, szemben vele, így az asztalfőnél lévő sor egyértelműen a szülenaposra vár.
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. június 29. 15:32 Ugrás a poszthoz


Hallja a tesót, mint mindig, Kende tekintete hamar kezdi értetlen fürkészni az egymásba boruló lányokat. A kisokos ölelkezik. Tuti be van állva. - Hát ez kurvajó! A barackba bele! - röhög fel torokból a poénra és a szitura is, amíg hátrál és öntögetni kezdi sebtibe a feleseket. Töhörészik a dude bárányos reaktjára, majd behelyezkedik és megvárja a Szösztalicskát. Úgy tesz, mint aki karórájára pillantana, de mivel nem hord így feltűnően csak kedvesen jelezné: izibe már szülinapos bula! Ahogy Mae is készen áll, a lány felé sandít, arcán már nem teljesen tiszta pimasz mosoly szalad át. Amint mozdul a dán, ráfog a pohárra és elkezdi leküldeni őket, szépen sorban, mint a kisangyal. Valahol a harmadik után érzi, hogy marni kezdi az alkohol a torkát, ahogy szalad lefelé, de olyan gyorsan nyúl a másikért, észre sem veszi. Dudi kidől. Egyik barátja sincs ezen valószínűleg meglepve, de Kende válla meg meg rázkódik, ahogy még köretnek dumál mellé a spanja. Eléggé lezsibbad hozzá a szája, hogy aztán csak kezei mozgásán múljon és amikor már eggyel Mae előtt járhat apró mosoly rezzen ajka szélén. Direkt lassítana, de nem feltűnően. Mégsem hagyhatná a születésnapján veszíteni a dán vért, így úgy tesz, mint akinek sürgősen kell az utolsóhoz nyúlnia, ha pedig a Szösztalicska belekapaszkodik az utolsó poharába, mert szintén eljut addig, a hydromágus még le is koccintja vele és dönti le a tizenhetediket is Mae után. Béna színész, tehát simán láthatják mások, hogy elengedte a futamot, de eddig ő volt a legjózanabb a társaságból. Senkinek nem tűnik majd fel. - Boldog szülinapot, te elvetemült dán - támaszkodik meg az asztal lapon, lepillant Mae-re és tincsei alól, kipirosodva kémleli, majd húzza magához, hogy megölelje a lányt és nyom egy puszit az arcára. Vagyis úgy tesz. Aztán csak simán megnyalja azt röhögve.
 Összeszorítja a szemeit, pislog párat, majd Móric otthagyott poharai közül nyújt oda a Darik drukker levitás szőkének. Lili! Igen, Lilinek. - Jó egészséget!  - passzolja le, majd lép hozzá a csaj, akivel korábban táncolt. Hagyja, hogy elkapja a kezét, úgy lépked el a társaságtól és pörgeti meg a csajt már a tömegben, aki arra nem vevő. Inkább simulna, a srác szürkéskék pillantása pedig játékosan méri végig ismét. Nem tudja mióta táncolnak, néha ketten, néha nagyobb társasággal, de élvezi. Sok nap után végre kicsit megint némi igazi megkönnyebbülés uralkodik el rajta.
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. július 4. 22:32 Ugrás a poszthoz


Már megmondta a csajnak is: mellette megindulnak belőle a szavak. Azzal, hogy Róka csendesebb ő sokkal többet beszél, és tényleg mindenféléről. Amennyi szarság mostanába körülveszi a családjával kapcsolatban tök jó, hogy attól kicsit elvonatkoztathat ilyenkor.
Jókedvűen felnevet azon Róka milyen arcot vág a sütögetés hallatán. - Jó, csak egy ötlet volt - von vállat végül, nevetése kedves mosollyá lesz visszafogottabb. - Nem rendezek bulit, hogy a frászt hozzam rád - teszi hozzá. - De szülinapom lesz hamarosan és ötletelek - vigyorodik el szélesen. Ilyenkor a családja berendezi a puccparádét, de idén végre Kendének lehetősége van olyanokkal ünnepelni, akiket szanaszét ad. Lehet Róka inkább skippelné, mondjuk azzal sincs gáz, annyira még tényleg nem ismerik egymást.
Követi Rókát az asztalhoz, ujjai kopognak aprót annak lapján és dobja le magát vele szemben. Elmosolyodik, ahogy a vörös kezébe kerül az menü, a másikat forgatja maga felé és szürkéskékje zizeg végig rajta. - Oké, lehet kikérem a fél étlapot - szusszan, majd dől jobban bele. Döntenie kellene, de basszus tökre jól néz ki szinte minden is. - Van halas pizza! - örül neki akár egy gyerek. Lapoz kettőt a desszerthez, amit kénytelen skippelni a szezon miatt, majd bólint. - Te szereted a halat? - pillant fel a lányra, hogy lássa a reakcióját, majd a baby sharkot halkan dudorászva választ magának innivalót is. - Megvagy? - pillant fel mögüle Rókára, laza mozdulatokkal csukja össze a kezében a desszerteket is. Gyakorol egy kis önuralmat.
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. július 10. 17:12 Ugrás a poszthoz


Ide skubizz, ez a barátság olyan, hogy mindennap meglepik egymást és rágyúrnak rekeszizomra, ebben hiány nincs, tehát egy dolog volt amit Kende tutira megjegyzett: Az éjféli dán hagyomány. A szösztalicska hetekig rágta a fülét, amikor csak random beugrott a barna fejébe a gondolat szikrája magához hűen már bombázta is barátját nem sajnálva. Kende pedig ehhez hűen hozta az embertelen italmennyiséget és készült be a poharakkal. Mert jó, vágod az ajándéka telibe talál a negyed dínó csajnál, akkor mostmár jöjjön az amire várt a szülinapos. Leihatja az asztal alá a két srácot. Az utolsó koccintás után tartja ki a pár másodpercet, amíg Mae előnyhöz jut és végül arcát átmozgatva csapja a levegőbe ökleit és kiált egy hatalmas "whoooo"-t. A lendületben tapad nyelve a barna arcára, mígnem a fagyi visszanyal. Hasáért kap, torokból nevetve görnyed előre úgy lép a maradék italért és Lilihez. Kis szöszi csajtól a szösztalicska gerjedve átveszi a hajtószerét. Hatalmas perverz vigyor terül el az arcán, majd hitetlenül nevetgélve csapja szét a karját lángos pózba.
- Adj neki szépségem! - büszkeséggel spékelt jókedvében kiált torokból, mígnem a korábbi táncolós lány el nem ragadja a táncolókhoz. Annyit még elkap, hogy a dude a hátán a kisokossal vág át a tömegen, vigyorogva ingatja a fejét az állatra, de ennyi megivott alkohollal lelép megkönnyebbülést hozni magára - dob egy sárgát. Így is van!
Visszaérve a zene csak hangosabb, az ő mozdulatai azzal együtt bátrabbak és kapja el a csaj, akit magához húzva ölel hátulról. Keze simul a derekára, a csípője mögötte ritmusra tekeredik, mígnem meghallja az ordítást. - Duuuuude te elvetemült vizes bánat! - röhög fel minimálisan eltávolodva a lánytól. - Mi a pálya? - csillanó szürkéskékkel fürkészi a másikat. - Ja, bakkerka, mindkét szemmel - bólogat vihogva. - Asszem a csaj levetkőzte a feszkóját is, hogy bukik a bigékre is - teszi még hozzá kicsattanva, mielőtt az eridonos ráindulna a duddosra, mint víziló a mocsárra. - Húzzál Casanova - veszi át az üveget, amiből lelkesen kortyol egy hatalmasat. Közelebb simul a lányhoz, tekintete esne vissza Mae-re, de az asztalon valami pasi vereti, és… és frankón rögtön kiszúrja a szőke fürtöket. Kipirosodott arcán lévő vigyora csak még hatalmasabb lesz.
- Tánya néni… - ennyit a parketten tekergő bigéről, csillogó szemeivel vág át a táncolók és vitatkozók közt, brutális instabilitással, de annál kisnagyobb lelkesedéssel. - Az etalon! Az amazon! A NŐ! - kiabálja egyre hangosabban, ahogy közeledik. - Csókolom - fékez le előtte gödröcskés mosolyával. Csókolná. Gihi. De annyira még Kende sem lehet részeg. Pusztán vállat von és egy nagy cuppanóst tol a házvezető helyettese arcára. - Tiszta csinos, meg minden - bókol, majd füléhez kapva toporog arrébb. - Csapjon oda, addig én megkeresem a dudeot - bólogat hevesen, forog párat egy helyben, hogy eldöntse merre akar menni. Karézol. Nem igazán emlékszik hol hagyta el a Brokémonját, már a szösztalicskát sem látja, de a Pokémon főcímdalát dudorászva olyan őszinte könnyedséget és jókedvet érez, amit hetek óta nem. Teljesen más forog benne. Meghúzza a vodkát, és táncos léptekkel, énekelve indul meg az utcák irányába.

Kösz-kösz mindenkinek! Frankón szétadtam!
Utoljára módosította:Reiner Kende, 2021. július 10. 17:16
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. július 10. 19:13 Ugrás a poszthoz

MISKA
május / Mae szülinap után / mit keresek itt? osztály? ki tudja? /  eminem - lose yourself /

Senki nem vádolhatja azzal, hogy nem jó barát. Szívét-lelkét beleadva ünnepelte meg a Szösztalicska születésnapját a kis tavacskánál, ahonnan valamikor hajnal kettő után indul el. Egész este nem ment a tó vizének közelébe és talán ez most látszik is rajta. Éppen egy csaj hívta volna vissza táncolni még egyet, ő pedig elhomályosodott gondolatokkal csak arra tud gondolni, hova hívták még vissza. Á-á-á-ááá, nem pontosan így van. Nincs így is van. Mert bakkerka, a lehetőség meg van, ő meg mehet, ha akar, nem ő van hívva, ő hív, ha akar. Na, így is van! Hát, most akar. Megy is. Még egy jó három lépést, hogy aztán bizonytalan lábakon megállva, hunyorgó szemekkel próbálja meg leolvasni a neveket, ám részegen ez necci. Csettint nyelvével, fél szemét lehunyva nézi újra, majd kuncog fel, mert na, Mihail Vladiszlav Sztravinszkij neve pont ideális akkor is, ha az ember berúgott, mert a leghosszabb lesz az. Ha mondja! Előre dőlve nyom hát rá a gombra, fél válla már a főbejárat ajtajának dől. Hm, lehet nem a kaputelefonon kellett volna hívnia, hanem… óóóó. Farzsebéből veszi ki a telefont és nyom rá a hívásra. Még így is gyorsan megtalálja, amikor napok, hetek óta azzal a kurva számmal szemezett.
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. július 10. 19:29 Ugrás a poszthoz

MISKA
május / Mae szülinap után / mit keresek itt? osztály? ki tudja? /  eminem - lose yourself /

Pinduri megszeppenését követi a jóleső vihogás. - Ajaj – szólal meg nevetős hangon. – Figyu – emeli meg az üveget tartó kezét, tekintete fel-le szaladgál rajta. – Lazán lehet, hogy bevágom a hullapózt – von vállat. Vannak ilyen állatok, akik tettetik, hogy feldobták a pacskert aztán elskeráznak, hogy „hahaha geceráj, nem ma!” Nincsenek? Na, azoktól még tanulhatna. Sőt, az is igaz, hogyha legutóbb élve sétált ki, akkor már minden után is. Fejbe is csapkodja a lényeg, mondani kéne ki is ő. - Ja,… öhö… A kedvenc páciensed vagyok. Kende – aprót nyel. – Reiner – teszi hozzá, hátha így tisztább, mert neki már tényleg minden is egyre nagyobb homályba borul. Meg az ég is borul, bár azt inkább érzi, mint látja, mert emelgesse a fejét az ég felé az, aki nem szédül bele. – Ha nem tudnám a számodat, most megpusztulhatnék az ajtódban, mert rám basztad a kaputelefont – röhögcsél, majd mély levegőt vesz. – De asszem itt lakik a rúnatan tanárom is. Ő meg szeret – tiszta rendes volt a vizsgán. Amúgy is biztos az, mert Kende jókat alszik az ő hangjára is. – Szerinted beenged? – kopogtatja meg az főbejárat üvegét, majd kortyol a vodkából.
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. július 10. 19:43 Ugrás a poszthoz

MISKA
május / Mae szülinap után / mit keresek itt? osztály? ki tudja? /  eminem - lose yourself /

Rohadtul ráér az ajtóban. Nem siet sehova, elszövegel és nevetgél ő amíg a telefon másik végéből alig jön egy kukk. Kukk. Töhöhö. Egy nagy korty után esik vissza a keze, majd nyúl a gombok felé. - Azt aaaaaa csengőt? Vagy ezttt a csengőt? - a rúnatannak is hosszú a neve… Sebibaabaa. Vállat von. - Sztravinszkij, téged választalak - és bök rá a korábbira. Pokémon. Szerezd meg hát mind! Csak te és én. Mi győzünk a legvégén. Ahw, a Brokemont ott hagyta a buliban. Írnia kell majd neki is, de most a zsebébe csúszik a telefon, hogy belökhesse az ajtót és egész testével fordul be a folyosóra. - Pokémon, Ó te igaz barát hmm-hm-hm-hm-hmmmmmmm - húzza el, ahogy megáll Mihail előtt, mert az az ajtó bizony nyitva van. Kende jött, látott és nagyot nyel, majd vihog fel.
- Felemelő? A halálra gyúrtam, hátha beengedsz és nem fojtasz meg - dől a kinti falnak komótosan. - Azért engedtél be, hogy megfojts? - mutat rá az üveget tartó kezével, majd szélesen mosolyodik el. Neeeem. Nem azért. - Bókot kér jelszónak - túr a hajába, majd amint eláll a másik az útból belépdel. - Cuki a pizsid - hopp, egy bók.

Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. július 10. 19:59 Ugrás a poszthoz

MISKA
május / Mae szülinap után / mit keresek itt? osztály? ki tudja? /  eminem - lose yourself /

Vállait húzza fel, ahogy sunyin nevet. Azt mondja még nem döntötte el! - Nem tudnál megfújtani, ugyanis: A célod az, hogy jó legyek - billen picit jobbra balra a feje, mintha csak visszhangozna a főcímdal a fülében - Vagy az én célom - legyint. Volt már, hogy ilyenkor a mugli, mégis legendás állatos mesét nézte a telefonján, mióta Roland megmutatta hogyan kezelje azt a szart. Befelé indulva rá is tapogat zsebére, oké, a telefont nem sikerült a zseb mellé dobni, az azért elég frankó. Nem lett elbarackolva. Hátra pillant a másikra, a szemöldöke rezzen, ha már a barackról van szó, de csak vigyorogva előre fordul és elkezdi kihámozni magát a dzsekijéből. Ledobja a bárszékre, majd pillant le. - Hékás - nincs a vodka a kezébe. Mióta nincs baszdkika? Felpillant a másik arcára, érzi hasán ugrani az izmokat, ahogy nevet. - Át akarsz baszni - bólogat lassan. - Szólok, hogy nem jól csinálod - összepréselt ajkakkal folytatja a fejével a mozdulatsort, amíg szemöldökét is megemeli, hogy bizony, bizony nem jól megy a dolog a másiknak. - Én szóltam - nyúl a vodka felé, visszahúzza a kezét és végül átveszi a vizespalackot. Letekeri a kupakot, elnyom egy ásítást majd lép bizonytalanul közelebb a pulthoz.
Utoljára módosította:Reiner Kende, 2021. július 10. 19:59
Bogolyfalva - Reiner Kende összes hozzászólása (173 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 » Fel