38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Reiner Kende összes RPG hozzászólása (157 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 » Le
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2020. december 3. 21:45 Ugrás a poszthoz

MARINA
/szlípingbjútik/

A padló halkan nyöszörög Kende lábának járása alatt, ahogy a székén hintázva szemöldökét vakarja. Nem érti, hogyan képesek a pedálok az első sorokban pislogás nélkül hallgatni a dögunalmat, ami elhagyta új oktatója száját. Teljes mértékben szenved tőle, és a kényelmetlen székétől is. Nem ehhez van szokva. Nagyon nem.
 Számára legkényelmesebb pozícióját veszi fel. Bal bokáját felemeli jobb térdére, eközben széles vállával előredől az asztalra, csak a nyakába lógó apró kődarabbal nem számol, ami hangosan koppan a fán. Általában gyors a reflexe, de most olyan szinten alfában volt, hogy több diák is felé pillantott. Hát és aztán? Ez a látványos szenvedése mellé csak i-t tett a pontra. Bocsánatkérőn emelte meg a kezét az év közben közéjük keveredett gyerek, aztán szemét forgatva karjára dőlt. Nem a nyaklánca az egyedüli kiegészítője, több ujján is gyűrűket hord, ha aznap ahhoz van kedve, és ezen a napon így kelt. A hideg fém csak még inkább lassú pislogásra késztette. Este is olyan jót aludt végre! Majd a csaj mellette megmondja miről maradt le, vagy adhatna neki egy párnát.
 Egyre hosszabbak és hosszabbak azok a lélegzetvételek, halkan ásít egyet félig alkarjába, félig nem, majd ellazulnak tagjai és szuszogásba kezd. Elaludt.

Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2020. december 3. 23:45 Ugrás a poszthoz

MARINA
/szlípingbjútik/

Repülnek a halak? Vagy, nem is! Inkább ő merül valami fordított akváriumban. Nevetnie kell a csiklandós érzéstől, de ha nevet, megfullad. A víznek nincsen szaga, ez meg olyan, mint a tinta. Merülni kezd, hiszen minden egyre feketébb lett, ahogy halad, halad és halad a mélybe, mígnem éles zörgés csapja meg fülét és karja egy hínárnak csapódik.
Megrezzen, nyelve csettint mielőtt óceánkék szemei rávillannának a hatalmas mosolyra. A csaj olyan fejet vág, mint a csupa fogas emoji. Jól van, a barna begerjedt rá. Ez természetes. Mint egy oroszlán, amikor üvölt, olyan elánnal ásít kihúzva magát és mindeközben a very happy lányra sandít, meg annak kezére, ahogy óvatosan félre tesz valamit. Marinara fintorog, annak szavaira, amíg nyújtózkodik. Az ablak felé fordul. A téli gyenge napsütés mellett arca tükröződik vissza rá.
 Kende olyan nevetésben tör ki, hogy akik már elhagyták a termet is hallják őt a folyosóról. – Szép munka! – nevet a lány vállát megveregetve – Legközelebb valami ijesztőbbel is előrukkolhatsz –   Ment már neki a lányokkal való hülyéskedés, elvégre, van egy húga, akivel évekig össze volt kényszerítve a kúria kapui mögött. Emellett Kende amúgy sem egy lobbalékony természetű srác. Benyálazza ujját és két szemöldöke között maszatolni kezdi a tintát. Rápillant sötét hüvelykujjára és előre nyúlva nevetve egy csíkot húz a barna arcélének vonalán. Halványan, de a tinta ott landol – Na, így egészen indián hercegnős vagy – mosolyog szélesen – Egye fene lehetünk együtt hercegnők. – legyint, közben teljes testével Van Gogh felé fordul, bokáját még mindig térdén pihentetve.
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2020. december 4. 19:00 Ugrás a poszthoz

MARINA
/szlípingbjútik/

A fiú egyáltalán nem bánja, hogy új padtársa hülyéskedni kezdett vele. Igazából, most csak jobban érezi mennyire örül, hogy vele egykorúakkal töltheti az idejét, arról nem is beszélve, hogy Marina meglehetősen szép. Az unalmas órákban ennyi jó biztos lesz. Ahhoz meg sok sikert kíván, hogy vele annyira élcelődjön, hogy ki is akassza. – Game on – nyújtja előre a kezét egy kézfogásra, még szélesebben elmosolyodva a csaj akcentusán, aztán mélyebben nevetve, amikor belegondolt ez a mozdulat a kifestett fejével hogy néz ki. – Adok majd alkalmat rá. Nem most aludtam be utoljára.
 Összevonta - jelenleg - összenőtt szemöldökét. Indián lány kontinenst tévesztett. Kende viszont annál jobban szórakozik Marina illegető mozdulatain, hogy ezt közölje vele. Amúgy is, kit érdekel indián vagy indiai? Hercegnő így is úgy is, aztán jó az! Amikor a csaj már hajlong, Kende mosolya megváltozik, kissé cinikusabbá talán, de ez nem Marinának szól, sokkal inkább a sznob mozdulatnak. Ilyen felsőbbrendű viselkedésből már most kiváló vizsgát csapna ki. Tehát gyorsan testtartást vált és kihúzott háttal, megemelt állal tekint le a lányra, arcát igyekszik komornak tartani, de alig bírja ki nevetés nélkül – Reiner Kende miniszteri bittosból – nyomja meg a t-betűt - avanzsált hercegnő, hmmmmmm – sóhaj - fogadja a furcsán fehér indiait – orrhangja és beszéd közben elhúzott szája teszi a hangzást tökéletessé. Újra összegörnyedt nevetését szabaddá engedve. - Csak vannak ebben a suliban jó arcok. - mondja a lánynak széles mosolyával arcán, miközben táskájáért hajolva felkel a katasztrofális székről, amibe még bele is rúg egy kicsit, hogy az a helyére csússzon.


Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2020. december 5. 14:15 Ugrás a poszthoz

MARINA
/szlípingbjútik/

- Nekem meg a pötty a homlokodon – bandzsít a lánynak. Egy laza mozdulattal pólója nyakrésze mögé rejti az előre bukott követ, és miután előadták magukat a lányt követve indul meg a folyosóra. Na de, ha már egyszer ilyen gyönyörű sminket kapott, akkor megadja a módját és oldalasan kicsusszan egy akkor éppen gyanútlanul haladó diáksrác elé. Hátrahőkölve torokból nevet a gyerek arckifejezésén, majd annak haját megkócolva kikerüli. Mivel Marina minden szavára figyel felvont szemöldökkel sandít felé, ahogy mellé toppan. Mintha csak őt jellemezték volna, bólogat serényen, aztán izmos karját a lány vállára helyezi. – Szar vagyok matekból - ami inkább szövegértés, de arra még csak gondolni se akar - de azt mondod az új haverjaim – mosolya elszélesedik –a Te legjobb haverjaid? Csak mert úgy érzem a kreativitásunknak kevés lesz ez az egy óra kiscsillag – szembe fordul Marinaval, hogy a teremre mutathasson és bevesse óceán kék tekintetét. – Hát még hallgatni ezt az akcentust - Nagyokat pislog rá a levakarhatatlan vigyorral.
Felnevet és meglesi tenyerét, de hupika, ott már nincs nyoma tintának, nem úgy a fején. - Halvány lila sincs. – közli vállat vonva – Az is lehet, hogy veled tartok, így mások is látják milyen szépek vagyunk együtt – még meg is hullámoztatja összenőtt szemöldökét.
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2020. december 5. 16:31 Ugrás a poszthoz

MARINA
/szlípingbjútik/

Na már most Kendére totálisan ráfértek a haverok, meg az új ismerősök. Utóbbi két hetében nem sok olyan emberbe futott bele, akivel el tudta képzelni a lógást vagy aktívabb tevékenységet a művészeteknél meg az olvasásnál. Abból kapott eleget, kösz szépen. Inkább menne ki, még a hidegben is felfedezni milyen a környék. Hallotta mennyi mindenre van lehetőség a kastély körül, de szívesebben tapasztalná végre meg saját maga. Az lenne a plána, ha ehhez társasága is lenne. Marina úgy fogadja közvetlenségét, amitől megcsillant fehér foga - Jó vagyok suhancnak, bízz bennem – bizonygatja kis gödröcskéjét előbújtatva arcán.
Grimaszol a tanár hangjára visszagondolva. Még aludni se lehetett tőle rendesen! A kényelmetlen székről nem is beszélve! Ő aztán oda vissza nem megy! A csaj mozdulatára figyel fel és lepillant szemeibe – Ez esetben – mozdul keze és az összefűzés helyet elkapja Marina kacsóját, majd egy apró puszit ad rá. - See you in Neverland sweetheart! – mondja felegyenesedve és forgolódik egy kört a termét keresve mielőtt megindulna csodásan kipingált fejével. Az más kérdés, hogy azt sem tudja hova vagy mire megy.
Utoljára módosította:Reiner Kende, 2020. december 5. 18:52
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2020. december 6. 20:02 Ugrás a poszthoz

FELAS
/meditálnÁk/

  Könnyed léptekkel halad felfelé a lépcsőn, ahogy tekintete be se járja a teret, csak a kupolára ugrik. Állat! Látja a szürkés eget, ahogy a még szürkébb felhők igyekeznek az őket hajtó széllel haladni. Ez kell neki, így is van! Kibújik kardigánjából és a földre dobra, mielőtt még levetődne rá törökülésben. Sose csinált még ilyet, de ha azt mondják segíthet akkor megpróbálja. Pontosan fogalma sincs mit csinál ilyenkor az ember… ül a csendben, aztán csak van? Meditál... Vagy röhög magában, mint Kende amikor elképzeli az anyja fejét, amint meglátná, hogy méregdrága holmijával törli fel az elemi mágia teraszának padlóját. Ó, igen! Ez aztán békességet hoz a lelkének.
 Leállítja magát, elkomorodik. Ez most fontos, na! Minél hamarabb belevág, annál közelebb lesz a vízhez. Mert bakker, semmi nem állhat közéjük! Hát még ő maga! Nem pálya így. Tehát balra, majd jobbra dönti a fejét és ül ott a csendben… három, négy percet, vagy csak anyninak érzi, mire lépések ütik meg a fülét. Na de foglalkozik is azzal, hogy bárki is itt kószál, húzzon csak tovább a saját dolgával foglalkozni. Sóhajt egyet. Nem lehet így koncentrálni! Legközelebb máshova megy, az tutkó.

Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2020. december 8. 21:57 Ugrás a poszthoz

FELAS as MARINA & MÓRITZ
/meditálnÁk/

Felemelő. A megfelelő szó Reiner Kendére és elkövetkezendő találkozására. A kezdetleges motiváltságból a hangos léptek teszik egyre demotiváltabbá. Már nyílik szeme és szája, hogy elküldje a francba a tagot, amikor egy bazi nagy mosoly közeledik felé, tehát nagy baj nem lehet. Marina Darik megérkezik. A fiú szemöldöke a kupoláig szökik, ahogy a lány akcentusával hallja meg nevét. Bakker, dal a füleinek… mindeközben persze, mi a halál van? Frankón megzavarják az energiatakarékos módban. A mutatott irányba kapja fejét, miközben felkel a földről, hogy megmutassa mekkora férfi. Pillantása felméri a szöszke gyereket, aki játszi könnyedséggel lépdel a terembe. Kendének nem lenne nagy falat. A srác valamivel magasabb és szélesebb nála, de ahogy elnézi a hisztis toporzékolását… sima ügy. Meg, nem is úgy szól a lányhoz, mintha egy vérengző fenevad volna, inkább csak egy dombján kapirgáló kiskakas, aki onnan osztja a felesleges utasításokat a tyúkoknak. – Szevasz neked is – biccent felé Kende, majd válla felett hátra sandít a füzetre, amit a barna önfeledten kukkol – Nem terítem le a földre egy nyálas füzet miatt, te szösztalicska. – kerülnek elő gödröcskéi, ahogy kedvesen, de kiröhögi a lányt. – De bármikor máskor állok rendelkezésedre hercegnő, ha az egódnak és neked szükséged van rám. - teszi hozzá kielengesztelésként. Egy lépéssel közelebb kerül a sráchoz, bal kezét zsebébe süllyeszti. Kende emlékezete nem a legpacekabb, de a lényegi infó megragadt Marina korábbi beszámolójából. Kétségtelen illet a srácra a leírás – Te lehetsz Móric, és mivel Marinat hajkurászod, akkor a bestie boi. – jobbját előre nyújtja egy kézfogásra, és reméli a tippje helyes – Kende vagyok.
 Leguggol, a füzetre se néz, pont annyira érdekli, majd vállára dobja a meggyűrődött kardigánját. – Gondolom véletlenül se vágjátok hogy kell meditálni – hozza fel nevetve a nála aktuális témát.
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2020. december 11. 00:16 Ugrás a poszthoz

BOSKA
/ friendly face / the nights - avicii /

Gödröcskéi bukkannak elő Boska szavaira, ahogy lesandít a mellette haladó lányra, épp úgy, mint tavaly nyáron, a Balatonon. Nem levitás prefektusként ismerte meg, sokkal inkább Bossányiék lánya volt, akivel átvészelheti a förtelmes család baráti találkozókat és a kötelező mosolygást. Zenét hallgattak, eldumáltak erről-arról és talán az ő nevetésük volt olyankor a szobában a legőszintébb. Most Kende azért lehet hálás, hogy van számára valaki, akire nem tekint teljesen idegenként. Könnyed léptekkel halad mellette, meleg kabátja zsebeibe süllyeszti kezét, mert bakker, állati hideg van. Éppen a tér felé vették az irányt, mert a fiú még nem mérte fel a Bagolyfalvi terepet, a szülei pedig mindent porfészeknek neveznek a telkük határán túl, meg na, azoknak amúgy sem hiszi szavát sem – Na de várj, akkor még mindig érdekel az úszás, igaz? – kérdez rá a lánynál elkapva egy korábbi beszélgetésük fonalát. Mert hát ha Kende, akkor víz és akkor úszás, meg ha víz és úszás, akkor Kende és akkor ezt meg is jegyzi a tinédzser fiú agya. Ez így is van. Megemeli ujját – Szavad ne feledd, de nekem kell egy mikulás sapesz – esik ki azonnal száján a fejébe ugrott gondolat, mielőtt még elfelejtené. Lemosolyog a lányra – egy barátomnak lesz – legyint, amolyan, ’nem fontos, csak szerváljuk be és helló’ üzenetnek szánva.
– Szóval, Boska – nyújtja el a szavakat - mi itt a kedvenc helyed gurl? – pislog maga elé, ahogy egyre több épület veszi őket körül.

Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2020. december 15. 19:46 Ugrás a poszthoz

FELAS as MARINA & MÓRITZ
/meditálnÁk/

A lány kérdésére csak szélesebben elmosolyodik. Szivi, többet fogod hallani, mint hinnéd, majd megérted. Kendét könnyed nevetésre készteti a lány arckifejezése és hangsúlya, meg a szöszi gyerek röhögése. Pont nem bánja, hogy megzavarták, már most jobban szórakozik, mint korábban. Ezzel a hozzáállással fog kezet a sráccal és magában nagyban mellét veri, hogy beletrafált a szőke kilétébe. Pillantása a füzetre kúszik, ha már mutatja itt a csaj. Tele van mindenféle grafikai izével, amik onnan, ahol Kende áll nem egészen kinézhetőek. Csendben marad, hogy ezt a fura, titkos szerelmi bizbaszt lezavarják egymás között, majd Mae újra megkapja a figyelmét – A te megjelenésed minden csak nem megnyugtató – nevet fel jóízűen, majd pimaszul megvonogatja a szemöldökét mielőtt könnyedén talpra szökkenne. Jól esik neki, hogy végre kiélheti az énjének ezen oldalát. Mármint, lányok… ki ne szeretné őket? Marina jó csaj volt, és még ha nem is igazán Kende esete, a hülye gyerek jól szórakozott, hogy alkalmanként elhúzzák egymás agyát. Volt már rá korábban partnere, de Mae-el annál haveribbnak indultak, hogy egy alkalmi két vállra döntés miatt elcsessze, hogy ilyen barátot szerezzen, amikből amúgy sincs sok.
 Kérdéseikre csak vállat von mielőtt azt a füzet érhetné – Felőlem, léceljünk le – fordítja le Móric szavait. Benne van bármilyen hülyeségbe, amit a korabeli kölykök csinálni akarnak. Gyors pillantást vet a lányra, bevárva őt, majd visszafordul Mórichoz és kezével rácsap a karjára. Így is van! Ha ütöget, visszacsapkodok – Viríthatsz, ha már a híred megelőzött. – vigyorog rá, mint egy idióta, aki hajlandó hülyeséget csinálni – az is. Na, de nem vesztegetheti az idejét béna alakokra, akiknek csak a szája nagy. Nem azért akart idejönni, azokból van elég odahaza a birtokon. Már pedig Reiner Kende nem akkora cseléd, hogy elszúrja a szabadulásával járt lehetőségeket.
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2020. december 18. 21:53 Ugrás a poszthoz

BOSKA
/friendly face/the nights - avicii

  Még mennyire! Kende éppen felvetné a sétálgatásra, hogy látott ám egy jeges szakaszt út közben, mintha csak kiabálná „Csússz végig rajtam!” , de anyukáék felvetésétől ezt a remek tervet zsebre kell vágnia. Törvényszerű horkantás szökik ki torkából, amelyet nevetése szorosan követ. Elkapja a lány vállait, ahogy mögé áll és jobb kezével alig észrevehetően egy párosra mutat – Azt nézd meg! Azok a szégyentelenek még mosolyognak is, hogy ehetnek abból az olcsó cukorral megszórt moslékból. (értsd.: kürtőskalács)… Micsoda népség, micsoda hely ez! – utánozza anyja hüledező hangszínét, kézfejét a homlokához érintve, majd Kende egy pillanat töredéke alatt újra a lány mellé kerül és jókedvűen kihúzza magát - Pukkadjanak meg – kuncogása gonoszkás, de őszinte. Kende általában harap, ha a család felmerül, de Boskával más volt. Ő értette a mögöttes dolgokat, nem csak a felszínt kaparászta.
 Vigyora kiszélesedik a mikulás sapesz láttán. Erről van szó kérem! A választék nem volt nagy, de Kendének elég volt a fejkör méret, hogy megzavarodjon és ahogy tanácstalanul megemelt egyet, vissza is ejtette – Hogy mit gondolok? Imádlak – nézett le a lányra hevesen bólogatva, hogy még csak véletlenül se vehesse ezt senki kétségbe – Totálisan fel tudlak készíteni… meg ki is, előre jelzem – elhúzza a száját, de gödröcskéit megvillantó mosolyát nem tudja levakarni. Gondolta, hogy élvezni fogja az itt létet, de lassan ez az egész kezd szürreálisan atom szuperré válni. Pislog párat bootolva a kérdést és újra kézbe kapja az eldobott sapeszt – Lánynak. – inkább nagy legyen, mint kicsi – that’s what she said – elven dönt és fizet. A papírzacskóval együtt hajtja a szövetkabát zsebébe, tekintetével a teret próbálja felmérni, miközben Boska szavain csüng – Aha, így sorban – támogatta a dolgot, főleg, ha buliról és evésről volt szó. Azért, egy sportoló testet táplálni kell – Meg kell mondjam, ma sziporkázol az ötleteiddel – mondja és feje a távoli karácsonyi zene ritmusára kezd mozogni, abból vált át bólogatássá – Forralt, hűtött, meggyes, vörös, fehér, rozé, szeretem – Elnyújtott lépteivel a kaja szag felhőbe igyekvő lányt követi. Kikérik a meggybort, és még várnak a sok kívánatos illat mellett Boska még jön azzal a fullos lángossal is – Igen! Fhú – hasára teszi kezét. – Az a lángos, az ok, amiért az ország legmenőbb helyén élünk, én mondom neked - miközben fizet, testével a lány felé fordul – Enni szeretnél valamit? – kérdezi kedvesen Kende, miközben nyakát nyújtogatja. Ez a Bagolyfalva nem kispályás! Közben persze megválaszolja a másik kérdést is. Nagyon szerette azt a deszkát, és habár hülyeség volt rajta részegen a szárazföldön ökörködni a lényeg: – Megvan. Miután megcsinálták, még bűbájjal erősítettem a dolgon – vigyorog büszkén a szöszi. Sose használta a mágiát a sportokra, főleg nem csalás céljából, de ha sérült egy eszköze, mindig örült, hogy több, mint egy mugli. Koccintásra emeli a poharát - Mire igyunk? A felkészülésre, vagy arra, hogy már nem csak nyáron fröccsözünk, hanem télen is szívhatom a véred? - ugratja Boskát, miközben a meggyes illattól elönti a melegség érzése. Meg persze a pohár is qrva forró...
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2020. december 23. 18:12 Ugrás a poszthoz

FELAS as MARINA & MÓRITZ
/meditálnÁk/

Mindössze néhány hete viseli a követ, ami partner volt elemi mágiája ébredésében, mégis úgy hozzászokott már, mintha évek óta lógna a nyakába. Marina lendületesen érkezésével Kende automatikusan kap a kabala utána, megbizonyosodva az azt tartó szíj stabilitásáról. Ezt leszámítva szeme sem rebben, csak viszonozza a csaj arcán virító mosolyt, majd nyugis léptekkel követni kezdi újdonsült haverjait. Egyre csak szélesedő vigyorral hallgatja az ötletelést, ami a jeges víz hallatán egy grimaszba fut át. Keményebb edzések után volt része jeges fürdőben, de nem volt alkalom, hogy izmai ne tiltakoztak volna ellene, így csak biccent egyet Móric felé. Így is van! Skip. A levitások szívatására bezzeg azonnal rá dobta a voksát. – Ez jó! – csíntalan nevetése mélyről szalad fel, majd elhalkul, ahogy rájön Boska még mindig a prefektusuk. Bakker. Gondolataiból Móric heuréka pillanata rántja vissza. – Pöpec, viszem a dámákat – csap le a felszabadult lehetőségre, és fejben már ki is tervel néhány tutkó beszólást. Gyakorlott volt az elkényeztetett és tökéletes fényűző hárpiák terén. – Elejtek nekik pár szaftos, megbotránkoztató kamu pletykát – töpreng hangosan, mivel borzolhatja fel a nagyképű tagok kedélyeit, had bomoljanak azok, amíg ő költöztetőst játszik a pajtikkal. – Lövésem sincs ki a halálról van szó, de ha a tankönyvei miatt rinyál, elkél némi szín a kis pedál meg a társai életébe – dörzsöli meg a fülcimpáját. – Elő karácsonyi jótékonyság skacok… - bólint büszkén. Megtekerten ugyan, de így is lehet értelmezni a tervüket, ami teljesen önzetlen ugyebár. Ó, Brigitta milyen büszke lenne most a fiára!
 Zsebre dugott kezekkel lép az addigra emeletes páros mellé, onnan vigyorog a lányra, aki így egy szintre került Kendével. – A szfinx vajon mit szólna a dánodhoz? - teszi fel a kérdést és közben el kell ismerje, ha ez a festmény ilyen okoskodó izé, egy laza csevej Kendével, így is - úgy is megzavarja. Tud hülyeségeket beszélni az -szfinx- fix.
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. január 4. 16:35 Ugrás a poszthoz

BOSKA
/friendly face/the nights - avicii

Mondtak már rá rosszabbat a bolondnál. Kende halk nevetése mélyül az elképzelésre, amint Bossányi anyu döglött halat megirigylő csuklómozdulatokkal hessegeti a lányát. – Egyel több ok, hogy megközelítsük a terepet – és így is tettek.
 Hiszen még szép, hogy tetszik neki az ötlet! – Felderítettem már pár vizes placcot, de még nem tudom, hol lehetne tisztességesen edzeni – Rosszul is volt. Képes volt az úszással átlagembert megirigylő módon foglalkozni és két hét felemésztő időnek tűnt a kihagyáshoz. Amit, már csak az elemi mágiája miatt sem kellene elhanyagolnia. Épp erre a témára nincs kedve gondolni, amikor barátja apró érintése vállán ki is zökkenti. Kende büszkén elmosolyodik a visszajelzésen, amit Boska idegeiről kap, majd hallgatja a levitás tervezgetését. Végig mérné a csajt, de bele se fog, mert a nagykabát úgy is eltakarja pennától edzett testét. – Jaja, így is lesz. Kitalálok valamit Neked, arra mérget vehetsz – a Kende-féle megnyugtatás után már a sapkavásárláson is átlendülnek.
Ha valaki, a srác meg tudja érteni milyen rossz azt érezni, ha az ember kimarad, nem csak heteken, de éveken át. Érdekli Boska milyen baráti kört épített ki magának a kastélyban. – Felőlem rendben van. Akkor többet járok a szfinx felé, nehogy lebomolj a könyvek felett – vállával óvatosan meglöki a lányét, miközben kedvesen rámosolyog – De amúgy nincs gáz, ugye?
Igen határozottan közelítik meg a forralt boros árust, akinek Kende nem hagy sok időt a nézelődésre, már kéri is a meggyest. Közben összefut a nyál a szájában, a balatoni lángos emléke, a kolbász és az illatok hatására. – Átúszásig csak a zöldséget esszük a büfé sajtbureszből – szól és várakozva a bódé tetejét tartó fa gerendának támaszkodik. Egyértelműen mindketten éhesek lettek, így miután beszerezték a bort, Kende megvárja amíg Boska dűlőre jut a kívánságaival. Megesküdne rá, hogy hallja a csaj nevetésén túl a barna fejében kattogó kerekeket, amikor vállat vonva szembe lép vele – Az edzésterved első lépése az energia raktárak növelése. Szóval, ha koccintottunk, tied a palacsinta, enyém a kolbász és a kusza ágú fánál lévő asztalnál ütközünk – vázolja fel a hadműveletet, mint egy sport cselt
Együtt nevet Boskával, ahogy a papírpoharak sziszegve találkoznak és gyorsan a szájához emeli az italt, mielőtt bármelyik cseppje kárba veszne. Kár volna érte. Eltöpreng a kérdésre és félre biccenti a fejét – Frankó. Adhatunk neki egy próbát – beleegyezése után még megköszöni a meghívást és messziről a kolbászos előtti sort méregeti, ami lassan kezd megfogyatkozni. Mielőtt elindulna még Boska szemeibe nézve megvárja az érdeklődő kérdést, amit újabb mosollyal fogad. – Egész jó - a válasza nem tiszta, hisz nem nagyon ismeri a többi házat. - Mellettem lakik két srác, Zsolti és Dominik… – inkább kérdezi, mint mondja, az emlékezete néha megtréfálta. – A rellonosok jó fejnek tűnnek, onnan már összeszedtek maguknak. - biccent - A levitát, hogy kell elképzelni? Fellendül szabad kezének ujja, mint aki hatalmas felfedezést tett. - Totál egyedül vagyok a 2-es szobában. Ha átlógsz chillezni, vagy zenét hallgatni, nincs, aki beköpjön! - Örült volna a társaságnak, mert házon belül nem ismert még nagyon senkit.
Szeme újra a sorra tévedt. – Na, irány a munícióért. Ügyelj majd a sapkás sráccal, gyanús, hogy balról cselezni akar majd a nutellás palacsintákért. – figyelmezteti Boskát és ügyelve a poharának tartalmára megindul a paprikás, füstölgő illat után.
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. január 27. 00:43 Ugrás a poszthoz

ZAYDAY
/ WELCOME TO THE JUNGLE /

Első szabály: nincs zaba, edzés előtt. Kende brutálisan éhes volt, így felelőtlen és türelmetlen srác létére az izmai lelazításának nem hagyott elegendő időt. Ennek következményeként azok már akkor égtek, amikor laza kocogással pörgött cipője talpa a nagyterem irányába. A placc rendesen tele emberekkel, akikhez első pillantásra nem sok kedve van, főleg mert se Mae-t, sem Móricot nem látja meg, ahhoz pedig fáradt, hogy a szösztalicskát és az állatot hajkurászni kezdje. Arról nem is beszélve, hogy friss és ropogós prefektusként frankón illene a Navine asztalhoz társulnia. A sárgákhoz lépked, ahol egy-egy arc ráköszön és Kende úriember módjára visszaköszön, egy apró biccentéssel.
 A vacsora kínálatot pásztázó szemének útjába kerül a csaj, akit már valamelyik órán mintha látott volna. Ha mondjuk felnézne az újságból, erre biztosra is mehetne. – Szaftosak pletykák, vagy izgalmas sztorik? – kérdezi Kende és a reakcióra nem várva, dobja le magát a székre, olyan mód, amitől fennhéjázó anyja sírva is fakadna. Szokásos pozícióját felvéve húzza jobb bokáját bal térdére és támasztja ott, miközben előre dől, az asztalra könyökölve. Így sandít oldalra a lányra, gödröcskés, barátságos mosolyával elnyomva fáradtságát. – Zayday, igaz? – jobb biztosra menni, miután a nevek terén nem a legizmosabb. Mondjuk, hogy a legtöbb esetben halvány lila fogalma sincs.
A bemutatkozás közben azért már fordul is a választékhoz, hogy feltöltse üresen kongó tányérját, amin egy perccel később már egy istenes adag domborodik. Mindent is megkívánt.

Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. január 29. 22:09 Ugrás a poszthoz

ZAYDAY
/ WELCOME TO THE JUNGLE /

- Őszintén? - kérdezi, de el is felejti mit adott volna válaszul, ahogy mozgás közben érzi a kezdetleges izomlázat. Ezt is már rég érezte, és maradhatott is volna, ott ahol volt. - Nem sokat - böki ki végül. - De gondolom nem a horoszkópok vontak be ennyire - teszi hozzá elhelyezkedve.
 Büszkén hümmög, amikor a lány válaszol. Így is van! - Hibátlanul - bólint. Nem régóta van a kastély falai közt, de már akad egy-két beceneve, amiket csakis bizonyos személyektől szokott meg, így nem is nagyon mond többet. A lényeg, hogy vágta a csaj nevét!
 Amíg elkezd enni, hála az égnek Zayday nem némán kuksol, hanem rendesen magyaráz neki. Amíg rágja a falatot kérdőn a másikra villantja kék pillantását, mellé az ujjával az újságra mutat, némán rákérdezve, hogy belelapozhat e? - Edictumot szoktál olvasni, vagy mi ez? - méregeti a címlapot.
 A villája a tányér mellé érkezik, Kende kiönt mellé egy nagy pohár vizet is a kancsóból. Elfintorodik miután belekortyolt, mert Merlinre, hadd ne mondja milyen meleg. Igaz, hogy még az elemi tanulás elején van, de megpróbálja, ha nem is másért, azért, hogy kiderüljön: csak jól érzi magát Bogdán óráin, vagy értelme is van a dolognak? Ujjait először kicsit behajlítja, majd kinyújtja, ahogy igyekszik lehűteni a pohár tartalmát. Felidézi az órán átvett dolgokat, legalábbis erősen igyekszik emlékezni. Az a víz nem sok, igazán megtehetné, hogy iciripicirit kedvez a gyakorlásnak.

Utoljára módosította:Reiner Kende, 2021. január 29. 22:10
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. február 1. 23:16 Ugrás a poszthoz

RÓKA
/ így is van! / eminem – lose yourself /

Lesmárol egy csajt, majd ahelyett, hogy az megpofozná összehaverkodik vele, így később a srác maga hívhassa el egy kiadós edzőtermi izzadásra a bokszzsák mellett, csak remélve, hogy nem lesz olyan kretén megszólalása, amiért a késő, ugyan nem múló pofont bezsebelje. Ki más lehetne ennyire flegmán szemtelen, mint Reiner Kende?
Ennek okán várakozik a klubhelyiség falának dőlve, teljes felszerelésben, kapucnija alól figyelve az ottani navinéseket, akik közül néhányan még rá is köszönnek. Biccentéssel reagál és szürkébe hajló kék tekintetét villantja az érkező barátjára. – Pöpec fonat - int neki, ellöki magát a faltól, hoodieja zsebébe süllyeszti kezeit, majd elindulnak a terembe. Annyi időt tölt Mae –el és Móriccal , akiknek be nem áll a szája, hogy még mindig kicsit szokatlan neki Róka csendessége, de nem bánja, kezdi megszokni. Annyi a trükk, hogy mozdulatait fordítja saját magának, tehát elengedhetetlen szemmel kísérése annak is, ha a vörös éppen a pulóverétől válik meg. Már megint rosszra gondolsz, pedig Kende úriember! Rendes fickó lévén nem tudhatja mikor akar a másik szavak nélkül dumálni, rajta tartja a szemét. És milyen jól teszi, mert már mehetnek is átmozgatni kicsit izmaikat, ami közben a srác összecsapott sztorit mesél arról, hogy mekkora buli volt nemrég a nagyteremben. – Ha ott lettél volna, nem úszod meg – vigyorodik el.
Kende összecsapja tenyerét, majd széttárja kezeit a zsák felé nyújtva őket. – Csapj oda! – beáll a zsák mögé (komolyan hülye, hát tényleg azt akarja, hogy kiverje a fogát a véletlenre fogva) biztosítani Róka számára a stabilitást, kevésbé lengjen ki az ütésektől a plafonra biztosított eszköz. Aprót von a szemöldökén, mielőtt a csaj bevetné magát, de egy pillanattal később elkerekedett szemekkel veti meg hosszú lábait. Basszameg, tényleg odacsapott a zsáknak! Kemény ütésekkel sorozza meg azt eszközt, amiit Kende élvezettel figyel. Végre valaki, aki épp annyira ki tud fordulni magából mozgás közben, mint ő! Halkan elneveti magát, ahogy a levegőben a kesztyű után kap összeszedve őket. – Egész jó volt – el kell ismernie. – Cuki kesztyűk, de nem az én méretem – dobja vissza a lánynak barátságosan elmosolyodva. Amúgy is van sajátja, hiszen otthon a kúriában számára biztosított az edzőterem.
Veszi az üzenetet, megmutatja a technikáját. Kiveszi zsebéből a bandázst, rutinos mozdulatokkal tekeri fel, csavarja meg ott, ahol szükséges fixálja csuklóját és egy perccel később már nikkel fekete kesztyűének tépőzárát megszorítva lép a zsák elé kapucniját hátra lökve. Ugrál párat egyhelyben, onnan indítja lábtempóját. Lecsap egy balossal, jobb horga követi és végül kegyetlenül megsorozza a láncon nyikorgó ellenfelét. A pulóver alatt izmai megfeszülnek, elméjéből pontos kép vetül a zsákra, fejben mást üt, ahogy légzésére figyelve szusszan egy utolsót. Átölelve állítja meg a zsákot és félig felvont szemöldökkel Rókához fordul – Jól tippelem, hogy nem először van kesztyű a kezeiden, Vörös? – nyel egyet a kérdést követően.
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. február 2. 08:33 Ugrás a poszthoz

    
FELAS as MARINA & MÓRITZ
/carbonfools – opened doors /

Általában az ágyából fetrengve, mágiával csinál mindent is, tényleg, olyan szinten el tud tepedni. Mégis flegmán válaszol, ha valaki rácsodálkozik arra, hogy sportol és, lássuk be, elég aktív egy hülye gyerek, aki amikor lusta, okkal az. Éppen ezért cseppet sem aggódott a dámák miatt, meg aztán naiv is volt a még újnak mondható diák. Nincs probléma, a csaj vele van, meg lesz minden oldogatva, mint a… na a számmisztika lecke tuti nem. Várjunk, azt tartja Tánya, vagy... felvettem egyáltalán? Állati, már elméletben elbukik a dolog egy egyszerű hasonlatnál, de olyan még nem volt, hogy sehogy ne lett volna, majd csinálnak ott valamit és tökéletesen lesz kezelve a szituáció, ebben biztos, tehát fene nagy lelkesedése végre valami történés iránt nem csillapodik.
- Dramaaa – mély teátrális hangot üt meg Móric szavait követően. Tulajdonképpen igazuk volt azzal, hogy nem elég régen van itt, nincs neki pletyka készlete, de őszintén, ha évek óta ide járna se tudna mondani egy-két szerelmetes, szakítós sztorinál többet, abból valamelyik legalább fél éve lejárt lemez lenne. Valami röhejesebbet dobna a közösbe, mint a legfrissebb visító rókás videók, csupa hasznos önpusztító sztorik, bunyók, meg hasonlók. – Komolyan? Szerelem? Miért? – kérdezi az orrát ráncolva.
 Semmit nem érzékel a mellette történő szenvedésből – nyilván nem a hátizsák, hátizsák az alany – csak nézelődik, lazán lépdelve mellettük. Nevet a Móricból kijövő hangon, amúgy meg fogalma sincs ki lehet ennyire elégedetlen az élet adta örömökkel, ha ilyesmin képes elkeseredni - ez még neki se sikerült, pedig lenne rá oka, azon felül, hogy még a fejét is képes elhagyni. Legalább jó kiscsaj a kiscsibe? Kendét foglalkoztató a kérdés, úgy udvariasságból szépíteni a madárka helyzetét - vagy nem, lol -, ami igazából rohadtul nem érdekli, de csak ne legyen már olyan szárnyaszegett. - Legalább okos vagy csak magol? – változik meg a tartalom, mire kijut a száján. - Csibe… magol… értitek… - villantja rájuk szürkés tekintetét. Ezen túl ő nem tud többet hozzászólni a random eridonoshoz.
- Nyomd azt a sör reklámot! – néz fel a barnára a – szerinte – fantasztikus ötlettől vezérelve. Már megunná a kutyagolást, amikor Móric befékez és ledobja magáról Mae-t. Kende visszafogja a nevetését és hősiesen szól közbe. – Az önbizalom lesz az, az én hibámból – kacsint… tana, azonban a bal szeme is mozdul, így csak hosszasan pislog egyet oldalra a lányra. Felvont szemöldökkel fordul előre, tekintete a kihívásra esik és elkezdi felmérni az öreglányok helyzetét. Dögunalom lehet egész nap ott bámészkodni. – Helló, szivi – biccent az egyiknek, közelebb lép, halkan elkezdi dúdolni a „nagy utazást”, amiből éppen csak ezt a két szót ismeri. Pásztázva a mintázatot lassan, de leesik Kendénknek, hogy ezek/ők konkrétan a falon vannak, amitől nem érzi okosabbnak magát. Na, tessék, az egyik már dumál is!
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. február 2. 08:43 Ugrás a poszthoz

ZAYDAY
/ WELCOME TO THE JUNGLE /

Az biztos, hogy jó nagy étvággyal ült vacsorához, mégis szélesen elmosolyodik látva Zayday szinte rajta is túltesz. Halkan hümmög, mintha csak a csaj száját elhagyó szavakra reagálna, de ezt a lépést azonnal megbánja, mert égető izomláza még ennyitől is kiabálni kezd hasán. Bakker, ennyi, holnap muszáj lesz kocognia egyet bármennyire nem akarja, erre rá kell mozogni.
 Egy pillanatra elkalandozó figyelme újra környezetére, leginkább Zayday mondandójára fülel. Könyvajánló, az újság, sokat olvashat, amihez Kende túl sokat nem tud hozzátenni, ez esetben vele csak többen vannak, így aprókat bólint csendben burkolva a vacsoráját, ami mellé kiábrándítóan hat a víz.
Elemi mágiáját segítségül hívja ugyan, egy pillanatra kizár mindent, ajkait passzírozza egymásnak, ahogy reményteli szürkéskékségei a pohár tartalmára szegeződnek. Elméjében elképzeli a hűvös víz érzetét, ami kellemes, nem jeges és amint keze abbahagyja a mozdulatokat, türelmetlenül nyúl az üveg után. Először megrezdül ujja a hűvös érzetére, de nem iszik bele, helyette Zay elé tolja. – Tessék, ez talán hidegebb – ajánlja fel és bátorítóan jelezve szemével szuggerálja, várva, hogy a lány belekortyoljon. – Az? – várja a megerősítést.
 A kínálást ajka szélének görbülete köszöni meg, mielőtt megrázná a fejét. - Az edzőm kicsinálna - muffin ide vagy oda, ilyen állapotban nem kísértené a sorsát még nyolc hossz ráadással az úszómedencében.
- Én is belelapozok néha – mondja két falat között. – Közel álltok a nagyiddal? – kérdése lehet túl személyes, de fel se tűnik neki, eszik tovább a villával tányérja tartalmát üldözve. Qrva borsó folyamatosan elgurul!
- Volt minden, így sorban – kapaszkodik térdén pihentetett bokájába szabad keze. Prefektusként abba csak nem fog belemenni, hogy bizony totálisan kidőlt Sárkánytanon, mire Mae tüzes mintákkal tarkította bőrét. Semmi extra, a dán azóta mágneses rajztáblának használja, amióta ismeri. Lenyeli a falatot és felső testével Zay felé fordul. – Neked sose akad be sehova a hosszú hajad? – teszi fel az igen indokolatlan kérdést. Halkan elneveti magát. – Órák után ezen ment a vita egy barátommal. Nem tudom elhinni, hogy nem akadtok fel sehol – pislog újabb falatot a szájához emelve.
- Nálad mi a helyzet? Hasonló felmerülő gondolatok a nap folyamán? – viszonozza az érdeklődést abban reménykedve, hogy ennél valami érdekfeszítőbb témát dob be. Kende már tényleg igen fáradt.
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. február 9. 17:49 Ugrás a poszthoz

ZAYDAY
/ WELCOME TO THE JUNGLE /

Ördög és pokol, ez az izomláz mennyivel rosszabb lesz holnap! Igen, a csaj csacsogása némileg tompította az érzést, ahogy rá fülelt jó ízű vacsorájuk felett, na de bakker jött ez a semmiség a vízzel! Már kifelé annak tűnhet, semmiségnek, egy beszélgetés közben megejtett apró gesztusnak, na de Kende szemében valami mégiscsak okkal csillan, ahogy Zay poénosan válaszol. Lehűlt a víz. Sikerült. Széles mosolya mögött érzi a késztetést, hogy megölelje a csajt örömében, na de Zayday félrenyel, így csak néhány határozott csapást kap a hátára.
A srác nevetve fújja ki a levegőt, amiről azt se tudta, hogy bent ragadt. Kedveli a csajt. - Azért ne kergesd már el, szükségem van rá - vigyorog. - Te sportolsz valamit? - érdeklődik, miközben újabb adag húst töm magába és szabad kezével mellékesen visszaköszön egy felsőbb évesnek.
Jobban Zay felé fordul testével, hallgat, majd ahogy a csaj felpillant, biccent egyet. - Az tök jó, hogy így ismer, meg küldi a dolgokat.
 Nanemár! Frankón nem érti, hogyan lehet ekkora hajjal élni, még ha jól is áll a csajoknak. Csak muníciót akart gyűjteni, mert erről még lesz köre Darikkal... és abban is biztos, hogy nem ő fogja felhozni, na de nem sikeres az akció. A dolog meg is rázza Kendét. Rendesen. Most miért nem hiszed el?
 Nem kerekedik ki a szeme, zuhan hátra, netán az asztal alá a kimondott gondolattól - és nem csak azért mert izmai ordítanak a legkisebb rezdüléstől is. Már, hogy Kende emiatt hülyének - szkúza, dilisnek - nézi? Aranyos ez a lány. Ha tudná kikkel lóg, a második mondatot skippelte volna, mint a huzat! - Zay, fullos csávó lennél - biccenti oldalra a fejét barátságosan. - Jönnél velem csajozni - eltöpreng és megrándul szája széle - vagy pasizni. - legyint.
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. február 10. 20:41 Ugrás a poszthoz

RÓKA
/így is van! / eminem – lose yourself /

Lehet, hogy csendes a lány, de semmiképp sem nyugalmas. Még a legapróbb mozdulatában is ott van az erő és valami flegma energia, ami Kendét némileg magára emlékezteti. A srác széles mosolya a reakció a fejrázásra. Kis naív, ha azt hiszi, hogy megúszhatja az ilyen bulikat és random szórakozásokat, ha egyszer elkezdenek haverkodni. Arra már fény derült, hogy lazább annál, mint amit előad, saját maga tapasztalta.
Róka erősen üt, határozottan mozdul, nem kegyelmez a zsáknak, ez alatt a szőke tekintete a lábmunkájára esik, ami elárulja korábbi kapcsolatát a sporttal. Elismerően pillant le rá, majd a beállt feszültséget humorával akarja oldani, amiért cserébe egy szemforgatást kell lerázni a magáról. Jó a kedve, ez van.
Hangulatába szünet áll be, ahogy fogai közt szussszantva a levegőt, fordul, hogy ökle ütése keményen csapódjon a zsáknak. Az első bevitt ütést követi a többi, amíg jobb horga meg nem hozza a finálét. Lehet, hogy fejben mást üt ilyenkor, de inkább a zsák bánja, azzal mindenki jobban jár.
- Gondoltam - szippant egyet a levegőből, majd fogával tépi fel a csuklójára szorított tépőzárat. - Ökölvívtál - emeli baj - vagy kick- boxoltál? - majd jobb kezét és megkönnyítve a válaszadást várja a high fiveot. Átadva a terepet, ezúttal nem áll be a zsák mögé, nincs ott rá szükség.
Elfelejtette levenni a hoodiet, ami a mozgásban ugyan nem gátolta, de rendesen kimelegedett tőle. Az anyagot nyakánál fogja meg bandázsba tekert kezével és egy határozott mozdulattal húzza át fején és száműzi a földre. Egyik keze a pólót igazítja, a másik haját dörzsöli át, közben figyeli Róka mit csinál. - Neked hozzák kötelet? - kérdezi az eszközök felé lépve.
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. február 20. 21:32 Ugrás a poszthoz


Reiner Kende az az aranyvérű hülyegyerek, aki nem bírja elviselni még a fül- vagy fejhallgatókat sem, pedig a haverjai rendszeresen zúgatják a mugli kütyüket a fülükbe. Aztán az úgy van, hogy Kende beszerzett egy (már sokadik) telefont magának – tudom, jól kezdődik, ne is mond bakker, de sehogy nem tudta kibogozni mégis, hogyan működik. Ment volna neki, ha akarja, de igazából… vett egyet, működött egy ideig-óráig (ez is , mint a többi), aztán most vett egy újabbat, de az csak rosszabb.
 A szőke annál hidegvérűbb, hogy ilyesmin felmérgelje magát, vagy ideges legyen, tudja kihez forduljon. Összekapja magát a szobája falai között kis zenét hallgatva, mert legalább azt tudja, hogyan csapja ki, és megindul Marina Darik keresésére. A szösztalicskát bezzeg frankón elnyelte a föld, szinte semerre nem találja, amikor végső opcióként tesz egy próbát. Elvégre, vizsgaidőszak van, vagy mi a bánat, ad neki egy esélyt, hiszen nemrég a tanulószobában még együtt szenvedtek, olyannyira, hogy esszé írás helyett inkább fütyülni tanította Mae-t.
Belép, a csendet csak a pennák sercegése töri meg, pillantása jár gyorsan körbe, arcán addig flegma közömbösséggel, majd meglátva a barnát apró mosollyal lépked közelebb. – Itt kerestelek utoljára – súgja a füléhez lehajolva, keze megborzolja a dán lány tincseit, majd a széket közelebb húzva leül mellé. – Komolyan, majdnem hamarabb bementem a városba – teszi hozzá, hogy a csaj érezze a súlyát a dolognak, aztán egyszerűen csak elé helyezi a készüléket az asztalra. – Te, ez rosszabb, mint a korábbi volt – nevet halkan, ujjai futnak hajába, ahogy fél kezét az asztalra nyújtva rádől annak lapjára. A telefonra, a lányra, majd újra a méregdrága vacakra pislákol. Ekkor bootol be, hogy nem is mondta Maenek mit alakított, így a csajnak fogalma sincs mi történt a korábbi telefonnal. – Tudtad, hogy nem mindegyik vízálló?
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. február 23. 01:12 Ugrás a poszthoz


- Tudom, pont annyi ideig kerestelek – válaszol flegmán a heves fogadtatásra. Teljes nyugalomban van, ne osztogassa már ki, hahó! Mert Kende pont gondolta, hogy Marina tanul. Ez a mondat mindenkit is összezavar, ha ismerik az alanyokat. Tehát: mert Kende pont gondolta, hogy Mae állítólagosan tanul… Nincs itt megbújó szarkazmus, valami a te szerkezetedben nem jó, öreg. Mint a szőke felső kategóriás telefonjával, amit miután az asztalra tesz, Mae arcára kiül, amit Kende is érzett, csak hogy az ő arcán sosem játszanak így az érzelmek. Attól még erősen lejátszódott benne.
- Na, pedig nem bírja – közli, az égre meredve a telekommunikációs eszköz szóra. – Amennyibe került, beállhatna magától – nevet fel. – De állítólag ez már vízálló – böki meg a telefont az asztalon, ami a papírt sziszegtetve csusszan arrébb.
Sose tépi feleslegesen a száját. Minek mondja el, ha egyszer nem tud benne neki segíteni? De Mae csak kedvességből mondja, ezt Kende is tudja – Pittyeg a zenémbe, folyamatosan kiír dolgokat, amik nem is üzenetek, meg tele van mugli hírekkel - Semmi értelme. Minap is Móricnak akart visszaírna, az meg küldött valami piros szőrös lángos izét, ami mozgott. Kende pont ennyire érti mire jó ez a vacak, azon túl, hogy az úszás kapcsán segít kapcsolatot tartani.
– Amúgy, ki a srác? – ennyit kérdez, nem többet és néhány pillanatra rá a szösztalicska mögé toppanó alakra néz. Amikor oda lép hozzájuk persze egyből gondolhatná, már csak a tartásából is, hogy jó nyitány várható keletről, de nem szokott előre gondolkodni, tehát csak simán felnevet. - Hallom ismeritek egymást – vigyorog jókedvűen, ahogy felnéz a srácra, majd maga mellé Mae-re. Felkel a székből, úgy nyújtja kezét a srác felé. – Reiner Kende - mutatkozik be, másik kezét hoodieja zsebébe vágva. Ha Brigitta - as sznob anyu - ezt látná, sikoltozna. - Asszem, van közös óránk, de sűrűn tévedek, ha nevekről és arcokról van szó - teszi hozzá barátságosan.
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. február 26. 21:23 Ugrás a poszthoz


Elmosolyodik a határozottabbnál is határozottabb kézfogáson, mert azért örül, hogy a gyerek nem limbálja a kezét, mint a döglött halat, de hogy mi baja van arra pislog párat. A stájsz? Bootol picit mire koppan mire gondol a srác, pedig ő még csak nem is dán, mindössze nem sűrűn használja a kifejezést, de a szösztalicska épp jókor vág bele a dumálásba. - Működik, csak nem értek hozzá - röhögi ki Kende kvázi saját magát, ahogy Maeről vezeti tekintetét Rolandra, közben oda se figyel Mae szeánszára az asztalon, ami már a szöszi srác számára teljesen természetes környezeti mozgolódásnak bizonyul.
 A megjegyzését el is engedi, mert így is van, most ezt mit feszegesse? Teljesen közömbösen megvárja, amíg Roland arcához fordítja a telót, utána lesandít a srác kezeire, meg a telefonra és Kende is ledobja magát, vissza a székre. - Megoldjuk. - legyint és kezd is bele. - Kiad híreket, hogy mi van a mugli górénál, amire pont rohadtul teszek. Van egy ember, aki jó lenne, ha nem tudna hívni. Meg ezek az izék - mutat az alkalmazásokra - szóval, tudsz valami olyat, amin vannak értelmes zenék? - pár pillanatig még elgondolkodik, de ennyi, ez minden.
- Figyu, öreg, tartom, hogy olyanom is volt, mint neked. Nincsen cserebere. Ez nem ázik be. -Ha tudta volna, hogy ennyire haszontalanok a telefonok, akkor nem merült volna vele stopperrel mérni a csaj tempóját, amíg edzette. - Lényeg: ha tudsz vele kezdeni bármit, megadom amit kérsz - von vállat. - Bizonyos keretig - teszi hozzá, mert lehet, hogy szórakozott egy hülyegyerek, de nem idióta. Így előredől, térdein megtámasztja könyökét, közben állát összekulcsolt öklein tartja és figyeli Rolandot, meg amit állítgat. Felsandít Maere - Te az előbb csúsztattad azt a baromságot? - ráncolja a szemöldökét, mintha érdekelné, de legalább Mae dumálhat világnak, hadd örüljön a fejének.
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. február 26. 23:36 Ugrás a poszthoz


Túl sok klórt nyeltem. Ez mostanra teljes mértékben tagadhatatlan tényként lebeg Kende elméjében. Hogy miért? A válasz, először is, a hátulról füléhez érkező hangban van, és abban az egy szóban. Reiner Kende amióta fel tudja fogni ésszel mi zajlik családja otthoni környezetében, minden vele járó előnye ellenére szemben találja magát a saját vezetéknevével. A Bagolykőbe kerülése óta, hogy bebizonyosodott, frankón, így is élhet, érzi a lehetőségek tárházát, amiket el akartak venni tőle, az aranyifjú már egyenesen flegma pillantással értékeli, ha valaki a családnevén hívja. Erre itt ez a már nem teljesen, de ismeretlen srác, aki megteszi, és Kendéből épp ellenkező érzelmeket csalogat elő. Elvigyorodik.
Másodszor, dumál. Olyasmiről kezdi lökni a rizsát, amit nehezére esik bebootolni, de amikor megtörténik a szavak jönnek az emlékek hatására és már-már hangosan kezd el gondolkodni. Magába is ritkán teszi, nem hogy szavakkal. Ahogy haladnak, lassan dönti félre a fejét. - Ja, hogy te ott is élsz? - csettint nyelvével halkan. Jó, mondjuk a neve se túl hazai, de akkor miért tanul itt? - Nem tudom. Lehet keveset jársz a városon túl, a kajákat meg megszoktad. - Kiveszi kezeit zsebéből és maga előtt karba fonva halad tovább. Közben persze hirtelen megkívánja azt a hülye édességet, amit egy időben még Károly egyik haverja is hozott a skandiktól, sőt legutóbb a szösztalicska is hozzávágott egy csomaggal. - Mondom, Sztra... öhm... Sztravinszkij. Finom. Legközelebb hozhatnál magaddal. Elintézzük fű alatt… - nevet, ahogy kicsi felé dől, mintha sántikálna valamiben, ezért suttognia kell. Pedig egy lélek sincs kettejükön kívül a folyosón.
Tökéletesen elvan, amikor egészen halkan, ajkait egymásnak préselve újra dudorászni kezdi a Mr.Bridghtsideot. Észre se veszi, ahogy duruzsol, csak amikor abbamarad. Homlokát ráncolva sandít fel Mihailra. - Izgalmas játék lesz - motyogja inkább magának. Miután a másik megáll Kende még lassan lépdel egy-kettőt, hogy aztán oldalasan forduljon vissza. Nem zavartatja magát, csak pimasz félmosolyra ívelt ajkakkal áll, és vár. Csak a portrék ne néznének... A szőke tekintete mindenfele is jár közben, talán unalmában, majd az a féloldalas mosolyra esik. Alig láthatóan ajkába harap és kezei süllyednek újra a hoodie zsebébe, azért… abbahagyhatná már a fehérke. - Folytasd csak… - mosolyog fel Mihailra, ahogy újra mellé lép. - Hátha mondasz valami újat - szemöldöke felett az ideg aprót zizzen.
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. február 27. 13:20 Ugrás a poszthoz


Nem tölt elég időt a rellonosokkal, mert ha így lenne a megjegyzésre csak simán rávágná, hogy: “Az menő lenne!” De Kende csak halkan vihog rajta egy kört és a gondolatot megtartja magának. Oldalasan pillant hátra válla felett, nem e oson valaki, de mivel sehol senki, így lazán fordul előre, ami közben kicsit megakad, hiszen érkezik a válasz. - Aha, vágom - biccent, mielőtt újra maga elé fordul, gödröcskéje pedig lassan süpped arcába Mihail minden egyes szavával. - Sose állok le. - mondjuk ezt nem arra érti, hogy sűrűn blokkol az agya, vagy kidől, mint a nád (lásd: sárkány- és/vagy rúnatanon), de erről a másiknak amúgy sem lehet sok fogalma.
A nevekkel sűrűn van bajban, és ha ilyen megtekert a dolog, akkor meg főleg. Jár is a taps, mint a barackos keksz, amiért ilyen szépen megjegyezte. Kende bal karját háta mögé téve meghajol, közben jár a szája a bizniszről, amit nyélbe kell ütni, mert tuti, hogy Móric haverjával két perc alatt eltüntetik még a csomagolást is. Végül csak meglepetten pislákol fel a másikra oldalasan. - Deal. Kösz - vita nélkül. Kimondta. Az övé. - Mekkora cukros bácsi vagy! - nevet fel. Nem bírta ki, muszáj volt és kibaszott jól szórakozik.
A bor szaga kapja el orrát. A festmények most nincsenek nagy parti hangulatban, de az alkohol illata ellepi a folyosót. Jó iskola, tudta ő, hogy ide akar járni! Ettől már majdnem olyan, mintha az anyja olvasó szobája mellett sétálna el, ahol ebből kitalálhattad, hogy Brigitta nem a betűket nyeli és nem a szemével. A honvágy helye lenne, de Kendét éppen nagyon leköti, az egy helyben ácsorgás, amíg Mihail megnézi magának csak, hogy aztán tényleg semmi újat ne dobjon be a szőkének. Kiábrándító. Előre tudta micsoda izgalmak közé csapnak majd, de azért ez már túlzás. - Már kétszer nem volt igazad. Ez az utolsó szavad, az úszás, Sztravinszkij? - nyomja meg direkt a nevét. Megjegyezte.
A folyosó végéhez érve, ahol a portrék már alig díszítik a falat, Kende megáll. Lazán veti hátát az üres felületnek, majd szürkéskék pillantása ráérősen botorkál végig a másikon. - Én jövök. - közli, amint elkapja a kékeket, ha Mihail se tesz másképp, és megáll.
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. február 27. 15:13 Ugrás a poszthoz

RÓKA
/így is van! / eminem – lose yourself /

Vallomást kell tennie: imád ütni. Legalábbis azt, amikor érzi az öklének hatását a boxzsákon, és nem másokon, azzal éppen, hogy hadi lábakon áll. Még ha neki bevernek se feltétlen üt vissza, és őszintén, addig jó a másiknak. Önkontroll és a türelmetlenség egy igen vicces elegye rejlik a gyerekben. Eleve a sportokért is azért rajong. Ő maga irányítja a testét, és annak minden mozdulatával egyre magasabbra növelheti az intenzitást, hogy brutális számra pörgesse vele pulzusát. Mint mindig, most is lazán kezdett be. Egy sor a zsákon, majd jöhet egy laza kötél, hogy utána a keresztütésekkel elszabadulhasson és annak csak külön örült, hogy ezen az úton Róka is megindult vele. Biccentve fogadja a csaj pacsiját. - Király. Akkor majd megmutathatod, hogyan rúgod le a zsákot - mosolyodik el.
Gondolt már rá, hogy rellonos haverját elrángatja, de a sporthoz neki nem hiányzik a durcás nyöszörgés, vagy a visítva röhögés, ami elveszi a figyelmét a lényegről. Pedig Kende enyhe figyelemzavarának éppen, hogy jót tesz, hogy összpontosíthat, elméje nem vándorol arra később mit csinál, hanem jelen van, különben kaphat egyet a pofájára. Így van ez az úszással is. Vagy figyelsz, vagy megfulladsz. Az egyéni sportágak már csak ilyenek, azon túl, hogy nagyobbra növelhetik az önbizalmat, mint bármelyik csapatsport. Most frankón ketten vannak, de az nem jelenti, hogy kevésbé venné komolyan a sportot még a következő néhány óra alatt is.
Egy Tankcsapda számot duruzsolva lép oda a polchoz, majd guggol le a kosárba kutakodni. Feláll, mindkettőt leengedi megnézni mennyire hosszúak, aztán egy gyors csere után hanyagul dobja vállára őket. - Szoktál zenére edzeni? - lépdel vissza továbbra is arcán játszó mosolyával. Az egyik kötelet átnyújtja Rókának, a másikat a fogásánál kapja két kezébe és hátrál, ha a lány felkel és belekezdenek, ne csapják le egymást.
Utoljára módosította:Reiner Kende, 2021. február 27. 15:17
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. február 27. 20:26 Ugrás a poszthoz


Egyre gyakoribbak az érdekességek Kende első találkozásai során, mióta a Bagolykőbe jár. Összefirkálták, festményeket szívatott, smárolt, most meg cukros bácsinak nevezi az egyik prefi társát. Komolyan, egyedül a kis unikornissal - másoknak May - volt képes épelméjűként eldumálgatni. Bár, ez inkább a csajnak köszönhető.
 Ahogy kimondja, és felnevet, Mihail reakciójától épp elhalkuló hangja kap újra erőre, olyannyira, hogy nevetésüket visszhangként dobják vissza a falak és csittegnek rájuk a portrékról. Kende kis grimasszal emeli meg elnézést kérve kezét, és elhalkulva, arcvonásait rendezve halad tovább.
 A kérdését követően fordul kicsit Mihail felé, hogy arcát fürkészhesse. Kende tudja, hogy úszik, teljesen természetes számára, így nem lepődik meg rajta, hogy a másik éppen az ő sportágát dobja be. Arca is teljesen közömbös vonásokat vesz fel, ahogy vár a másikra, míg az hümmög. A vigyorától és szavaitól vigyorodik el ismét. - Is. - bólint. - De igazad van, az a fő számom - mellette a kétszáz pillével, és alkalmanként váltóra is benevez, de Kende nem feszegeti tovább, a lényeg, hogy a srác beletrafált. - Jó szemek. Vagy inkább nekem van olyan bajnok testem, hogy hoodien keresztül is látszik - vigyora más ívet vesz fel, ahogy könnyedén felnevet és már nyúl is a zsebébe újra rezzenő telefonjáért. Ezúttal nem veszi ki, mindössze benyomja a gombot, hogy ne világítson át az anyagon a hasánál, mint a húga játék plüssének.
Van az úgy, hogy az ember zavarba jön, ha méregetik, de Kende most még örül is, hogy a másik tekintete más fele jár és lemarad pofátlan pásztázásáról, főleg azért, mert sosem nézett még így meg srácot. Ennek okán inkább ő jött már már zavarba, de mire Mihail kékjei rátévednek annak az érzelemnek már hűlt helye. Sokkal inkább kezdi el kirakni vajon mit sportol a másik. Ebben jó. A sportokban. Sokat kipróbált már, és elég szép számban aktívak az ismerősei is. Magabiztos pillantása szakad el Mihail tekintetéről annak ujjára. - Nem probléma. Simán - akkor is őszinte, ha nem kérik, tehát ez nem akadály, innen pedig amúgy sem hátrálna. Mégis minek tenné? - Most ki a kíváncsi? - emeli meg kissé állát, aztán szeme újra végig fut a másik alakján, gyorsabban és kevésbé tüzetesen. Pár percet vár, aztán megunja. - Tuti nem mágus sportot űzöl, és nem játszol csapatban. Nem birkózol, ahhoz magas vagy, a box látszana - emeli meg öklét végig simítva mutatóujjával a sérüléseken, amiket még a bandázs súrlódás okozott, ahogy a zsáknak csapódott. Kicsit meg is szorítja ahogy eszébe jut a kézfogásnál szúrt fájdalom. - A teniszt mondanám, vagy a karatét - úgy közli, hogy abból kihallatszik nem fog benne tönkremenni, ha nem találta el.
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. február 28. 22:06 Ugrás a poszthoz


Játék. Ez egy játék, amibe a másik unaloműzésként vág bele. Már itt sántít valami, és bár Kende ennyi ismeretségből se mondaná naivnak a magas, szinte fehér hajú rellonost, de egyértelműen nem ismeri még a homokszőke navinést. Először is, mellette nincsen szükség unaloműzésre, mert az maga a srác, másodszor ennél tuti jobbal rukkolt volna elő, de ha Mihail szeretné, neki oly mindegy.
Mivel tényleg úszik, semmi ravaszságot nem lát abban, hogy a másik elsőként beletrafál. A napi többszörös edzés ha akarja, ha nem, formálja a külsejét, és nagyon más nem utalhat Mihailnak arra, hogy Kende beza, úszó. Nem pörgött az arcán tőle, az biztos, így a kérdésre széles mosolya az első válasz. - Zseniális humorom - a második, amit nem rest közbe is szúrni. Szórakozott tekintete találkozik Mihail kékjeivel, aki aztán még folytatja. Kende nem moccan, ahogy hajol felé, sőt, úgy értelmezi, kiről és miről beszél, bebootol, ajkai nyílnak el, hogy teli mosolyoghasson a másikra. - Olyanom is van - nevet fel, mellé még legyint is. Igazából kettő is van neki, de rögtön tudja ki a bánatról beszél. - Móric, te állat - szól halkabban, ahogy fejét ingatja. Kendének még valahol jól is esik, amit hall, így nem szalad sehova az a mosoly. A saját családja nem dicsekszik soha az eredményeivel, ő maga meg főleg nem, legalább a barátja megteszi. Ettől nem fogja kevésbé bírni. - Supporter a srác. Szerzett is egy újabb rajongót - kézfejével csap rá a másik karjára, ahogy nevetgélve lépdel. El ne felejtse megköszönni a Dudenak a harsona szerepet. - Hatalmas unaloműzés, hogy kitalálod, amit mindketten tudunk - dobja oda értetlen hangon, keze fut hajába. Nem vágja. Most ez az egész totál értelmetlen vagy ő a hülye...
 Ha már belekezdtek, ahogy végigtekint Mihailon gondolkodás nélkül szalad ki Kende száján, hogy ő is megpróbálkozik a terepen. Végig is pörgeti a fejében az eshetőségeket, de elég hamar megunja. - A versenytánc, vagy a sakk kreatívabb lett volna, igazad van - grimaszol, hogy aztán fülét morzsolgatva nézzen fel a másikra, amit még akkor is folytat, amikor Mihail már nem a plafont skubizza. Kijelentésére süpped mindkét keze vissza a zsebébe. - Nagy hiba - csak egy megjegyzés, nem több. Oldalasan fordul Mihail irányába, vállára helyezi a súlyt és halkan sóhajt, ahogy felpillant a másikra. - Jöhet a kérdés.
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. március 2. 22:51 Ugrás a poszthoz


Mórocz A. Móric és a csend. Kende el nem tudna képzelni lehetetlenebb kombót. Annyit mond a haverjának, hogy: mókus és órákig hallgatja, ha kéri, ha nem. Az alpaka már fél napos program. Na, de az egy dolog, ha ő beszól neki vagy rá, de más ne kötögessen bele a haverjába. Nemlegesen ingatja a fejét. - Nem éri meg. Tartsd meg az édesség biznisznek az ajánlatokat -  hangja élesebben cseng, mígnem Mihailra néz és ugró szemöldökkel fordul újra előre. Ezért is teszi nem sokkal később a frankó ötletre a flegma megjegyzést, ami közben értetlen túr hajába. A másik hiába mutogat a mozdulatra, Kende nem zavartatja magát, ugyanúgy nem érti miről szövegel neki, tehát a kéz marad a tincsek között. Csak bólint rá, hogy miért akarná tudni, amit tud, mert na, ez jó kérdés, ezt nem vágja ő sem. Te meg játszd el, hogy legalább te érted... Mihail dumál és Kendének kell pár pillanat csend, amíg összerakja mi van. - Minden titkodat ennyire túlgondolod? - nevet fel könnyedén, ahogy lassan a karja is teste mellé ereszkedik. - Bele szoktam menni a játékba, ez nem titok - mindenféle trükközés nélkül, akkor is ha nem nyerni jön. Nagy cucc. Visszaélhet vele, a szőke nem ostoba, csak hülye.
Baromira látni szeretné a játék végét, hogy mit dob a másik, akkor is, ha frankón nem unatkozik, amíg a kérdésre vár. Hangos, kirobbanó jókedv kapja el, és annyira nevet, hogy fejét el kell húznia a faltól különben oda-oda kappanna. - Merlinre! Mi van? Erre nem akarhatod a válaszom... - lépdel arrébb, ugyanúgy szembe fordulva Mihailal. Mosolyogva fürkészi a másikat, és annak ujjai közt felbukkanó kékjeit. - Felőlem. Úgyis őszintén válaszolok - von vállat, majd lassan ereszti jobb lábára testsúlyát. - Időnk van. Vár ránk egy emelet. Közben megmutathatod, hogyan néznél ki cha-cha-cha közben - dobja be, még egyszer, visszafogottabban elnevetve magát. - Na, látod, az űzné az unalmat!

Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. március 4. 22:02 Ugrás a poszthoz


Műmosolyok, kimért mosolyok, szarkasztikus grimasznak inkább nevezhető vigyorok, bölcs mégis lenéző mosolyok. Ezeket már olyan jól ismeri, hogy végezhetne belőlük. Aztán most a kastélyban frankón egyre másabb és többféle módját érzékeli az érzelmek, leginkább a jókedv kifejezésének. Már csak a legjobb barátaira és navinés haverjaira is elég ránéznie, a különbözőségük totális. Mindannyian többféleképpen mosolygunk. Érezte, miközben másokkal együtt örült, hogy habár nem a végtelenségig, de szabad. Meg sem próbál nem megakadni Mihailon, akinek a mosolyát vagy annak elfedésére tett kísérletet kapja el Kende. Ügyesen és okosan megvallja: nem vette észre elsőre, csak amikor Mihail már másodjára játsza be. Nem kezd vele semmit, csak észreveszi.
 Másfajta kacaja pattan a falakról. - Őszintét mondtam, nem ostobát - néz fel a rellonos prefektusra, aki ellöki magát a párkánytól. Kende imént jobbjára, most baljára helyezi a testsúlyát, ahogy ráérősen irányba fordul. Prímer problémának nem nevezné, hogy igazából se a másikat, se magát nem tudja elképzelni cha-chac-hazni. Egy pillanatig félmosollyal a semmibe mered, majd szürkéskékje rebben. Mihail töri a csendet. Nem rohan utána, ráérősen lépdel a folyosón távolodva a bor szagától és a hülye pletykás festményektől, amiken bár különbözőek az istenek, valahogy mindig ugyanaz az ördög. Pillantása esik a másik hátára. Sztravinszkij nem csak máshogy tud mosolyogni, de szokatlanul karizmatikus. Ez biztos, mint a kurvaélet. A vibeok követik egymást, mire Kende rááll a hullámra, hogy bebootolja valami nem oké a sráccal. Ez így nem igaz. Oké, csak.. franc se tudja. A pulóver zsebéből farzsebébe csúsztatja a telefont, majd pulóvere nyakrészébe kapaszkodva bújik ki belőle. Egyik kezével haját dörzsöli, másikkal a pulóvert hajítja a vállára, amíg a pólót egy rántással teszi magán helyre. Félre biccenti a fejét, megvonja a vállát és megszaporázzá lépteit, majd oldalasan csúszik el a másik mellett a folyosón, amíg lábát be nem feszítve cipője meg nem toppan. Pontosan szembe kerül az elemi teraszra vezető lépcsővel, amit ki nem fog hagyni, ha erre jár. Kérdés nélkül indul meg arra, közben pillant oldalasan hátra Mihailra. Ha lemarad is mindig behozza azt. - Fent van hely előrukkolnod a tánctudásoddal. Mondanám, hogy én is megteszem, de pogózni nehéz tömeg nélkül- hangja szórakozottan cseng, ahogy könnyedén lépdel a jól ismert lépcsőfokokon. Mihail vagy követi, vagy nem.
Reiner Kende
INAKTÍV


got the spirit of a fela
RPG hsz: 365
Összes hsz: 734
Írta: 2021. március 5. 21:08 Ugrás a poszthoz

BOSKA
/friendly face/the nights - avicii

Figyelmesen hallgatja a lányt a helyszínekről, amiket sorol, közben persze ő már mondaná, hogy eddig miképpen oldotta meg a dolgot, de nem akar bunkó lenni és csak úgy félbeszakítani Boska mondandóját. - Én a kívánságok termére gondoltam, de a tóról például nem is tudtam - mosolyog tovább a másikra. A helyszín csak annyiban fontos, hogy frankón minden edzésterv is attól függ, de egyelőre a borozás a lényeg.
- Jó, neked nem kell annyira odafigyelni, mint nekem, csak a szerint fogunk találkozni az edzőteremben - vonja meg vállat egy apró, könnyed mozdulattal. Jól indulnak, a csaj már most kenyérre kenheti. Hm, ha belekezdenek valahogy be kell keményíteni télleg. - Kitaláljuk Boska. Nem venném el tőled az imádott kajákat… mint mondjuk a palacsinta? - kérdezi, tekintete ugrik is a bódéra. Mosolya szélesedik, ahogy a levitás beleegyezik a felvázolt terv kijátszásába. Mindketten mennek is a saját sorukhoz. Kende kikéri a kolbászokat, jó meleg kenyérrel, mustárt is kapnak hozzá és gyorsan fizetve egyensúlyozik az asztalhoz, ami még mindig üresen áll. Helyes. Szürkéskék pillantása ugrik Boskára, a palacsintára, majd Boskára mielőtt elvigyorodna. - Palacsintából? Mindegyiket - bólogat, közben már mozdulna is enni a kolbászból, csak nyilván megvárja, amíg a lány is elhelyezkedik.
Nevetve ingatja a fejét. - Esküszöm. Elszövegelünk, jókat röhögünk, tökre jóba lettem velük - magyarázza két falat között. Tekintete zizeg a másik arcán. - Más a benyomásod? - nevet könnyedén.
Aprókat bólint, amíg a másik beszél, aztán hirtelen megáll ugyanis: hogyan lehet így élni? Elmerülni a gondolatokban… lehet, egyszer majd kipróbálja ő is, de az nem most lesz. Viszont, - A kvízestek tökre jól hangzanak - jegyzi meg nyammogva. - Tarolsz? - sandít fel rá, ahogy előre hajol a kaja fölé.
Mivel teli a szája, így csak hevesen bólogat a kérdésre. Totál aloneba van, így aztán jókedve jelei szöknek szeme sarkába, amint a lány bevállalja, hogy majd átnéz hozzá, meg még rá is kacsint Kendére! Adja, hogy Boska itt van. Jaja, még mindig, és valószínűleg ezt nem is fog hamar elmúlni. Főleg, ha belegondol mekkora random chillelős bulit szervezhetnek a zenékkel. Állat!
- A nutellás brutál édes, de ha kevered a kókuszossal, akkor baromi jó - válaszol kissé pihegve, mert néhány téma után ő már kipukkad, annyit burkolt. Vérszegény mosolyra futja most, ahogy Boska arcára pillant a már félig üres kajás tálcákról. - Ha ezt az edzőm megtudja, víz helyett a hóba fog belefújtani... - ha most még tud tovább lélegezni.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Reiner Kende összes RPG hozzászólása (157 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 » Fel