Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A nap első sugarai még nem is igyekeznek átszűrődni a komor felhők között, amik nem nagyon engednének nekik egyébként sem. Egymásba kapaszkodva úsznak az égen, és éppen rengeteg időm van végig követni a folyamatot, ahogy a társasház udvarán ácsorogva nyújtok, hogy a napsugarak küzdenek erőteljesen. Jobb karom pihen tarkóm mögött, bal karommal húzom előre felé, hogy az izmok kellően megfeszülhessenek, mielőtt váltanék. Lábaimat a levegőbe emelem, körkörös mozdulatokat végzek velük, majd pár másodperc helyben futás után, szélesen mosolyogva emelem fel a pórázt, hogy megindulhassunk. A még hideg levegő karcolja végig torkomat, majd érkezik úgy tüdőmbe, mintha szét akarná azt szabdalni, mégis kedves mosoly pihen arcomon, hogy ennyi idő után ismét visszatérhettem ahhoz, ami megnyugtat munka előtt. A futás segít egyben maradnom napközben: a nap indulása előtti pihentető kocogás, majd az esti órákban lévő stresszlevezető futás, amit Hádész szintén szélesen vigyorogva követ végig.
Tökéletesen mozgunk együtt a kihalt utcákon, míg végül a tempón, és légzésemen is lassítva kanyarodunk rá egy olyan ösvényre, amit erdő szegélyez végig, tökéletesen kijárt útszakasszal. Fejemet ide-oda forgatva csodálom az ösvényt, lépteim fokozatosan lassulnak, míg a végére már csak sétálgatunk. Ha szükséges megállok, megvárom, amíg kutyám szagmintát vesz, majd ugyanúgy felfelé pislogva indulok tovább, amíg a kezemen lévő óra nem kezd csipogni hangosan. Felszisszenve pillantok le rá, szomorkásan csillogó barnáim elé emelem, nyomom ki, majd indulok visszafelé futólépésben, hogy fejemben csak az az ösvény járjon. Akaratlan mosolyodom el, nem látok, s hallok, így talán ezért történhet meg, hogy nagyobb lendülettel megyek neki valakinek. A póráz kicsúszik a kezemből, Hádész zavartalan kocog tovább, míg észre nem veszi, hogy baj van, addig én automatikusan kapok a másik karja után, hogy egyikünk se essen el lehetőleg.
- Sajnálom, figyelmetlen voltam - engedem el a másikat, miközben fel sem pillantva hajolok le, hogy megsimogassam kutyám fejét. - Remélem nem okoztam nagy fájdalmat - sandítok fel az illetőre egy kedves mosoly mellett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

A csípős reggeli időjárás ősszel nem lepi meg az embert általában. A Nap sem kelt még fel, hogy legalább egy kicsit segíthessen felmelegíteni magunkat, de még az érzetét sem adja meg, hiszen a sűrű és mogorván figyelő szürke felhők fölül nagyon nehéz lehet érvényesülni. Ez van reggel. Reggel még elfogadod, hogyha a hideg szél csal kellemetlen libabőrt rád, még az emberek komorsága is sokkal érthetőbb, akik munkába igyekeznek. Reménykedsz abban, hogy a nap végére valahogy normalizálódik az időjárás, hogy ne legyen olyan nyomasztó, mint reggel, de amikor kilépsz az irodából és ugyanaz a látvánnyal kevert érzet fogad, kicsit még jobban leeresztesz.
Sajnos kitart hazáig. Nem véletlen állok még mindig az ablakban és figyelem elhúzott szájjal a kinti világot, miközben Hádész a hátam mögött toporog célzásértékkel, majd sétál arrébb, dob a lábamhoz még egy játékot és folytatja a toporgást. Nagyot sóhajtva hunyom le szemeimet, kutyám felé fordulok, majd már szinte már könyörgő pillantásomat emelve rá szólalok meg. - Muszáj? - mintha értené a szavaimat vakkant egyet. Hát akkor az anyád kiskésit! Sután túrok bele hajamba, aprót kortyolok a még gőzölgő teából, majd lebegtetem a bögrét a dohányzóasztalra. Mindig bepróbálkozom, és mindig alul maradok, de legalább elmondhatom, hogy megpróbáltam. Pillanatok alatt kerül a nyakörv, az addig nyakamban lógott póráz az ebre, aki az ajtó előtt ülve, türelmesen várja, hogy végre dűlőre jussak a cipőmmel, majd a pulóveremmel, amíg legnagyobb örömére indulunk meg végre. Lassan haladunk, ha már vesztettem, valamint egy kissé viseletes plüss majom lóg ki pulóverem zsebéből, megadom a lehetőséget, hogy mindenki élvezze a látványt. Gondolataimba merülve kanyarodunk be az utcába, ajkaimon féloldalas mosoly pihen, amíg pár gyermek nyúzza meg kutyámat, majd sétálunk tovább, Merlinre mondom, nem többet, mint két méter, amikor a póráz megakad. A nagy lendülettől rántódik vissza karom, megszeppenve fordulok kutyám felé, aki teljesen természetesen ül farokcsóválva egy nő előtt. Ne. Na ne. Csak kérlek ne. Ne most.
- Hádész, menjünk már… - visszalépek kutyámhoz lepillantok rá, aprókat rántok a pórázon, hogy felkeltsem figyelmét, de ő csak ül, és mosolyogva nézi a nőt. Mint aki csodára vár. Legalább már ketten vagyunk, mert én is arra várok. Csoda lesz, ha tovább indulunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Hogy a nap azóta kitűnt-e a sűrű és komor felhő tömegen keresztül? Hogy a kisváros éledezni kezd-e? Hogy az óra jelezte, menni kell, különben saját ügyfelemtől fogok elkésni? Hogy mindenki siet a dolgára, hiszen a nap elkezdődött? Hogy a férfi kezében tartott könyv lapjai közül szállingóznak ki a jegyzetek, miközben az hangos puffanással ér földet? Hogy ujjaim remegnek meg kutyám fején, ahogy simogatom? Apróságok.
Minden eltörpül. Pillanatokon belül törpül el minden ahhoz a férfihoz képest, akire barnáimat emelem aggódva a kellemetlen ütközés után. Az aggodalom kiszáll belőle, a felismerés ingoványos érzete költözik belé, ahogy a felismerés elér hozzám. Utolsót ránganak egyszerre ujjaim kutyám fején, aki a szerteszóródó lapok közül kap el egyet a levegőben, majd ül le múltam elé farokcsóválva, hogy elvehesse tőle. Az idő pillanatokon belül lassul le, így a körülöttünk lévő, munkába igyekvő emberek, az anyuka hangja, aki könyörög a gyermekének, hogy siessenek, mert elkésnek, elhalkul. Lassú, elnyújtott tizedmásodpercek telnek el, ahogy lelki szemeim előtt lejátszódó, múltbéli képekkel vegyített tekintetemet függesztem rá, miközben felegyenesedem, mást nem érzékelek. Az elhalkult hangok kerülnek teljesen ignorálás alá: visszhangot ver gondolataim között a hang, amely először megszólított, majd a képekkel társuló érzés maga üti fel a fejét minden porcikámban. A megalázottság érzete szánkázik végig gerincem mentén, hogy mindennemű próbálkozás nélkül maradjon is ott, amíg én teljesen felé fordulok.
Hosszú évek óta az első találkozás, amiről azt hittem sosem történhet meg. Hogy a hirtelen távozásának okára sosem derülhet fény, mert kiszakadt az akkori iskolai életből. A miértekre nem érkezett válasz, csupán a balesetről osztottak meg velünk lényegtelen információkat. Hosszú évek teltek el. Már nem ugyanazok a gyerekek vagyunk, mint akkor. A tágra nyílt kékekbe mélyesztem aranyló barnáimat, hogy ugyanazzal a bizonytalan, mégis biztos felismeréssel találjam szemben magam, mint ami bennem is tombol. Hosszú évek.
- Lafayette? - a név kúszik végig minden sejtemen, ahogy kiejtem ajkaim közül azt. Hangom tisztán, lágyan cseng közöttünk, az apró, féloldalas mosoly kedvesen ékesíti arcomat. - Tényleg te vagy az? - bizonytalan nevetésem hangzik fel, jobb kezem mozdul, hogy ujjaim furakodjanak tincseim közé zavartan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A múlt ködös képei sejlenek fel, összecsúszva, mikor melyik alkalom mutatja meg magát a rejtett tekintetem előtt, amit a lelkemben hordok. Ahogy egy őszi napon elvárt úgy bukkannak fel a hűvös, nyúzó és kellemetlen levegő mellé az ugyanilyen jelzőkkel illethető emlékképeket, melyek évek óta, most először jutnak eszembe. Hosszú évek teltek el azóta, hogy egymással szemben álltunk, akkor még gyermekekként. A meg nem értettség a megalázottsággal keveredett, ahogy a nevetésük elhalt a hátam mögött, míg én töretlen mosolyogva sétáltam vissza a szobámba, hogy az újonnan felszakadt sebeket kezeljem le. Most nincsenek felszakadt sebek. Azok beforrtak, ahogy az évek haladtak előre, így a múlt sérelmei nélkül vagyok képes állni a férfi előtt, kinek arcvonásai egy cseppet sem változtak, mióta utoljára figyelhettem meg azokat. Soha nem fogalmazódott meg bennem, hogyha életem során még valaha láthatom ezt a kék tekintetet, vajon mit mondanék neki? Felemlegetném a múltat, vagy azon túl lendülve beszélgetnénk arról, eddig mit éltünk át, mit értünk el? Itt állva, ezen az őszi és hűvös napon sem vernek mély gyökeret ezen gondolatok a fejemben.
Nevetésem hal el a kellemetlen fuvallatban, kedves mosollyal bólintok egyet felé, miközben lassan húzom ki tincseim közül ujjaimat, hogy a maga elé lehelt nevet erősítsem meg. Bár kérdések ezrei cikáznak át fejemben, mégis mindössze töretlen mosollyal követem tekintetét, amely végig siklik a jegyzeteken. Aranyló barnáim zizzennek papírról papírra, amiket mintha eddig észre sem vettem volna. A viszontlátás öröme okán ignorált valóság cseppenként tér vissza a körülöttünk lévő térbe, ahogy agyam fokozatosan engedi neki. Az anyuka a gyermekkel eltűnt, az emberek gőzölgő kávéjukkal sietnek úticéljuk felé, az eddigi csendbe kúszik be a morajlás: éledezik a kisváros. Hangjára emelem rá pillantásomat, félre biccentett fejjel, csillogó tekintettel állok múltam előtt, hogy a végül fel nem tett kérdés lebegjen köztünk. Lesütött tekintettel guggolok le, legalább a közelemben lévő jegyzeteket kaparom fel a földről. Felkapom fejemet. Kékjeibe fúrom tekintetem, ahogy felpillantok rá. Sajnálja. Én nem szeretném sajnálni. Nem szeretnék a múlt mocskos karmai közé kerülni újra.
Térdeimre támaszkodva kelek fel, hogy messzebb lépjek és a maradékot felszedhessem. Lafayette előtt állok meg, miközben felé nyújtom a jegyzeteket, alattuk a könyvvel. - Ne tedd - villantom meg olyan jól ismert mosolyomat. - A múltat nem tudjuk megváltoztatni, Lafayette. Ennyi év távlatából talán, ha lehetőségünk is lenne rá, akkor sem lenne már érdemes - hiszen a múltja, ha nem is határozza meg az embert, de formál rajta.
Rajta vajon mit formált?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A bennem tomboló csendet, mindössze a fel-felvillanó emlékképet tudták megszakítani, homályos, foszlányokkal teli hangokkal, míg a valóság foggal-körömmel küzdött azért, hogy visszarángasson a talajra. Nem tudom mit mondhatnék. Nem tudom mit kellene éreznem. Utálattal vegyített megvetést? Esetleg felhőtlen örömöt, a múltat magunk mögött hagyva, amiért láthatom? Félelmet, mert ismét a semmiből csöppent az életembe, mint annak idején? A köztünk lebegő, fel nem tett kérdések, melyikünkből fognak felbukkanni először? Megtörik a jég, vagy mosolyogva, egymással kezet rázva lendülünk túl a sérelmeken, hogy sután intve egymásnak ismét elváljanak útjaink? Vajon képes leszek elhinni, hogy az előttem álló, aki színtiszta kék tekintetével követi úgy mozdulataimat, mintha kámforrá válhatnék, megváltozott? Kaphatok-e arra garanciát, hogy az akkori önmagát maga mögött tudva áll most előttem?
Ahogy a papírhalommal kezemben felpillantok rá, elhiszem: van rá garancia. Ott van abban a különösen csillogó szempárban, amit több, mint egy évtizede nem láttam. Egy évtized. Hosszú idő óta először kell túl lendülnöm saját ellentétes érzelmeimen, amit a múlt ködös képei okoznak. Nem. Nem kell rajtuk túl lendülnöm. Már megtettem. Igen. Megtettem, ahogy Lafayette kilépett nem csak az én, de az iskola teljes életéből. Nincs értelme kapaszkodnom abba, ami elmúlt, bár akkor súlyos sérelmeket - és sérüléseket - okozott, mára már behegedtek, ahogy az apám keze által hagyott nyomok is. Mégis, ahogy előtte állok, ahogy elkapom pillantását, ahogy elmélyedek azokban, mielőtt válaszolnék, megmagyarázhatatlan nyugtalanság jár át. Pillanatra ül ki arcomra a döbbenet: különösen csillogó tekintetében villan meg a… szomorúság? Lehetséges lenne? Villámcsapásként érkezik a válasz, hiszen szavait maga elé leheli, végül szemeit lehunyja. Zavartan pislogok, magamban igyekszem helyrerakni az összes felbukkanó kérdést: mégis hogy van mersze mindazok után bűntudatot kelteni bennem ennyi év elteltével? Alsó ajkamba harapva nyelem vissza a feltörni kívánó végzetes ítéletet - amely mindkettőnket elemi erővel döntene le a lábáról. Mire felpillant mosolyom ül ajkaimon, hogy szemben találhassam magam az én ítéletemet hordozó szempárral.
- Nem erre a válaszra számítottál, igaz? - mélyen zengő baritonommal együtt indul meg a szellő, hogy tarkómon álljanak égnek tőle a pihék. Lesütött tekintettel mosolyodom el, immár a jegyzetektől mentes kezem csúszik tarkómra, ahogy halkan felnevetek. Mindenem a részletekben rejlik: még ő sem tudja elvenni tőlem a tudásvágyam oly’ sértő érzetét, ami csak erre vágyik. - Bocsáss meg, nem akartalak megbántani - felsandítok rá, tarkómra csúsztatott kezem dörzsöli meg azt aprón, mintha ismét a Roxfortban lévő gyermekek lennénk. A macskakövet figyelve szólalnék meg újra, de megelőz. Barnáim kerekednek ki, felkapom fejemet. Meglepettség, értetlenség és bűntudattal összefolyó tekintetem függesztem rá, mielőtt szélesen elmosolyodnék, ami nevetéssé növi ki magát pillanatokon belül. Őszintén nevetek, hangosan. A sors iróniája sosem alszik? Másik kezem is tarkómra csúszik, ott kulcsolom össze ujjaimat, majd pillantok fel a szürke felhő tömegre.
- Attól félek, hogy túlságosan is az lett - lehunyom szemeimet, mosolyogva konstatálom kutyámat, ahogy lábamnak dőlve ül le mellém. - Végre van lehetőségem megtenni azt, amit évek óta meg kellett volna, csak sosem volt rá lehetőségem... - fejemet előre biccentem, mosolytalan arccal fúrom tekintetem az előttem állóéba. - Köszönöm - pár másodperc elteltével villantom meg állandó mosolyomat, végül lesütött tekintettel hajolok le, ujjaim közé veszem a pórázt és egyenesedem fel ismét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Aki azt mondja, hogy a kutyatartás csak és kizárólag örömből áll, annak még nem volt olyan kutyája, mint Hádész, aki nemes egyszerűséggel hagyja figyelmen kívül, az esetek túlnyomó százalékában, hogy mit kérek tőle, és cselekszik aszerint, ami neki szimpatikus. Nincs okom panaszra, persze, hogy nincs! Hádész csodálatos kutya, aki évek óta boldogít, mindössze a kellemetlen berögződéseit nem sikerült még belőle kiűznöm. Mint például azt, hogy előszeretettel ül le idegenek elé, a világ legtermészetesebb dolgaként, hogy farkát csóválja, mosolyogjon felfelé az illetőre, mint aki élete első szerelmét figyeli éppen. Régóta nem csinálta, már reménykedni kezdtem, hogy esetleg valami csoda folytán sikerült elhagynia, de minden pozitív gondolatomat meg kell cáfolnia pillanatok alatt.
Éppen ezért torpanok meg hirtelen, hogy zavartan helyezzem egyik lábamról a másikra testsúlyomat, miközben várom, hogy Hádész hajlandó legyen megmozdulni. Hajlandó is, csak nem azt, amit én szeretnék: jobb mellső mancsát emeli meg a nő felé, óvatos mozdulattal teszi azt orrára, majd vissza a földre. Döbbenten nézem a kutyát, hogy mégis mi a fenét cukiskodik itt, és akaratlanul úszik be a gondolat a fejembe, hogy ez kicsit olyan lehet, mint valami nagyon elcseszett udvarlási módszer. Barnáim kerekednek ki a gondolatra, de végül halkan felnevetve bólintok egyet a nő felé.
- Persze - lépek közelebb kutyámhoz, hogy a póráz ne feszüljön. - Úgy tűnik úgysincs beleszólásom ma a dolgok menetébe - vonom meg vállamat lemondóan, kedves mosolyom folyamatosan arcomon pihen, ahogy a boldogságtól túláradó kutyát figyelem, mert így, kicsit hasonlít azokra a gyerekekre, akik nemrég simogatták. Valóban egy gyermekre hasonlít, amitől akaratlan lesz szélesebb mosolyom ajkaimon, barnáimat vezetem vissza a nőre, miközben a pórázt veszem másik kezembe.
- Ne haragudj a faragatlanságomért - nyújtom felé jobb kezemet. - Reece Laines - rázom meg kezét óvatosan, majd pillantok le az ebre utána. - Ő pedig Hádész, akinek borzasztóan szimpatikus vagy, szóval nem fogod egyhamar levakarni magadról - zavartan túrok tincseim közé, mert úgy érzem muszáj vagyok megosztani ezt az információt a nővel, ha már belecsöppent kutyám agymenésének a közepébe. Innen nincs menekvés, még, ha a legnagyobb akaraterőddel szeretnél szabadulni, akkor sincs, mert elég egy pillantást vetni az állatra, és már nem is akarsz szabadulni. Tényleg olyan, mint egy gyerek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Éjt nappallá téve tudnék panaszkodni arról, hogy Hádész mégis mennyire elviselhetetlen tud lenni, de lássuk be: amit leművel a nőnek, majd a nő reakciója, igencsak megér egy misét, még akkor is, ha a legkevésbé sem vágytam ma erre, így egyszerűen elfogadom, hogy mosolyom lesz szélesebb a produkció láttán. A gyors sétálásból ismét az van, hogy kutyám sétáltat engem, ami remek, persze, a probléma mindössze annyi, hogy az emberek, akik tudattal is rendelkeznek, nem csak ösztönökkel, engem néznek furának, és nem őt, ami lássuk be, teljesen jogos.
- Egy ideje nem csinálta - sandítok le a földre zavartan, tarkómra csúszik szabad kezem. - Azt hittem leszokott róla - legalábbis nagyon reméltem, hiszen volt már arra példa, hogy Hádész mellényúlt, és az illető, akit kipécézett magának, nem szívlelte annyira a kutyákat, mint a nő. Akit komolyan meglepően hamar elvarázsolt Hádész lehengerlő stílusa, ami pedig engem varázsol el, mert szeretem, amikor kutyám ezt váltja ki az emberekből. Alkalomadtán, amikor valóban szükségem van egy kis igazi kikapcsolódásra, visszaavanzsálódom gyermekké én is, amire most nem kerül sor, mert eszemhez kapva mutatkozom be a nőnek.
- Örvendek - amilyen nagy hévvel fogtam meg Rebeka kezét, ugyanúgy engedem el azt, aprót lépek arrébb tőle. Elmosolyodom a válaszon, kuncogása késztet arra, hogy szélesebb mosoly villanjon fel arcomon, miközben ismét dörzsölgetni kezdem tarkómat. - Ezt örömmel hallom, mert innentől kezdve nem vagy biztonságban - csúszik kezem szemeimre, ahogy felnevetek halkan, miközben érzem, hogy zsebem áll neki mozogni. Megszeppenve pillantok le, elhúzott szájjal, kissé rosszalló tekintettel figyelem, ahogy Hádész hatalmas küzdések árán, de végül kihúzza a viseletes plüssmajmot zsebemből és Rebeka elé viszi. A nő cipője elé teszi azt, orrával töszködi felé kicsit, majd leül elé, és mint aki jól végezte dolgát pillant fel a nőre.
- Remek ötlet! Addig el tudod mondani neki, hogy milyen csodálatos a majma - mutatóujjammal írok le körkörös mozdulatokat, hogy tudassam Rebekával ilyenkor mi a teendő. Mert Hádész nem csinál mást ezzel, csak dicsekszik. Óvatos mosollyal ajkaimon lépek el Rebeka elől, hogy mellé lépve nyújthassam neki a pórázt, ha esetleg szeretné elmélyíteni a kapcsolatát a kutyával, akinek a majom már a szájában ficeg.
- Hivatalosan nem, bár szoktam ügyfeleket fogadni a lakásomban is, ha nagyon szükséges. Az az igazság… - csúsztatom nadrágom zsebeimbe kezeimet lassan. - Hogy nemrég költöztem csak ide. A Mennydörgőbe - pontosítok gyorsan, bólintok is aprót mellé, mintha nagyon fontos lenne az információ.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Különleges dolog a sors, ami úgy keveri a lapokat, hogy meglepő fordulatokat gördíthessen elénk, amivel akarva sem tudunk mit kezdeni sok esetben. Fintorogva rúgnánk odébb a múltból felbukkanó kérdéseket, amik fájdalmat hordoznak magukban mindössze, a válaszokért mégis kapkodnánk, hogy megtudhassuk az okokat. Mosolyogva tárnánk szét karunkat neki olykor, hogy jöjjön, a nosztalgia kebelezzen be minket, hiszen évek teltek el, azóta rengeteg minden változhatott. A fintor érzéketlen húzza mimikánkat még ilyenkor is, de nem engedünk neki, mert a múlt elengedése életünk része, amit megcselekedtünk már. Gondoljuk mi. De ha előtted áll az, aki éveken keresztül a mindennapjaid része volt, egy igen különleges és - mondjuk ki - elbaszott formában, akkor mégis mi a teendő?
Az ügyvéd, aki mellett éveket töltöttem, egyetlen dologra tanított meg: ne mutasd ki azt, ami benned van. Minden apró mozzanat az arcodon, minden kisebb mozdulat elárulhatja azt, mi van benned, ami a végedet jelentheti. Úgy támadnak ezekre, mint sáskaraj a friss rügyekre, úgy, ahogy én szeretnék rávetődni a garanciára, hogy az előttem álló megváltozott. Egyszerű a válasz a feltett kérdésre, csak meg kell ragadnom, amit zokszó nélkül teszek meg. Töretlen mosolyom, kedélyes hangtónusom a válasz, amit Lafayette felé intézek. Elengedtem a múltat, bármennyire is a fejünk felett lebeg, bármennyire is egy láthatatlan kéz kapargatja bensőmet, hogy megtudhassam mi rejlik most abban a tengerkék szempárban. Nem felületesen, nem a meghittségtől túláradó szomorúságot akarom látni, hanem azt, ami valóban benne van. Mélyen, talán olyan mélyen is, amit még ő sem látott vagy érzett, de én meg akarom kaparintani magamnak, hogy a garanciám 100%-os legyen.
- Miféle meggondolatlan tett? - egyértelmű meglepettséggel, egymástól aprón elnyílt ajkakkal kapom fel kissé fejemet. Ennyit arról, hogy semmit nem mutatunk ki abból, ami bennünk van. Ez nagyon jól működik a tárgyalóteremben, amikor Dr. előjellel a nevem előtt kell szerepelnem a kőgazdag ügyfelek előtt, de ilyenkor nem vagyok ügyvéd. Én - sok kollégámmal ellentétben - teljesen szét tudom választani a magán életemet a munkától, és erre, még ha nem is hangoztatom, igenis büszke vagyok. Mindennek hatására zavartan dörzsölöm meg tarkómat, ahogy figyelem az elém tárulkozó képet: orrnyergét dörzsöli, amit még a Roxfortban is csinált, mikor gyermekként nagyon elmerült valamiben. Akaratlan szökik mosoly arcomra, ami nevetéssé növi ki magát, mielőtt válaszolhatnék a feltett kérdésre és végre, az oly’ sokáig nyújtott és húzott, egyetlen egy szót kimondhatom neki.
- Gyermekként több értelme lett volna, ha van lehetőségem kimondani, így már talán értelmét is vesztette az egész... - a mondat, mintha befejezetlen lebegne közöttünk, ahogy szabad kezemmel szorítok rá tarkómra, míg másikkal a pórázra markolok rá jobban. - De komolyan gondolom, Lafayette. Hálás vagyok. Akkoriban sikerült elhatároznom, hogy mit szeretnék kezdeni az életemmel, tudod? Maximilian mellett te voltál a másik ember az életemben, aki csak megerősítette ezt a vágyamat - a földről vezetem fel rá tekintetem, fejem így is kissé még lehajtva áll, megmásíthatatlan mosolyom villan fel arcomon. - Átrágva magam az egészen, immár valóban nem releváns, de muszáj voltam kimondani - barnáim siklanak lábam mellett nézelődő kutyámra, aki mintha csak megérezné, hogy figyelem feszíti hátra fejét és pislog felfelé rám. Halk nevetéssel guggolok le, hogy vakargathassam a fülét, felpillantok múltam megtesítőjére, hogy vajon itt és most ezzel vége van valóban, vagy képesek leszünk mosolyogva átlépni az egészen?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Össze vagyok zavarodva. Igen. Ez az egyetlen magyarázat arra, hogy az évek óta gyakorolt faarc, ami mindig csak előnyömre vált, amikor a helyzet megkövetelte, ami a mindennapjaim részévé nőtte ki magát, elbukott. Mert megtette. Felfedte azt, ami bennem. A színtiszta meglepettséget, aminek nem tudom megszabni a határait. Utálnom kellene az előttem állót, amiért megkeserítette a gyermekkoromat, megvetni azért, ahogy másokkal viselkedett, mégis örömet érzek ezek mellé, amiért láthatom mivé nőtte ki magát az a kamasz fiú, aki mindent megtehetett az iskola falai között. Az utálattal vegyes megvetés és öröm, ami felemészti a bensőmet, ahogy előtte állok, és csak igyekszem megérteni a jelen kérdőjeleit, amik előttem lebegnek. Hiába nőttem fel, hiába hittem el, hogy ennyi év után, ha a múlt mocskos képei ismét elém kerülnek, higgadtan tudom majd őket kezelni, amikor megszeppent kisfiúként állok ismét az előtt, aki gyerekkorom szerves része volt. Minden hozzám intézett szava, minden nekem tett megjegyzése, fájdalmas érintése még ennyi év után is képes elérni azt, hogy kamaszként álljak előtte.
Zavartan vagyok kénytelen megdörzsölni arcomat, ahogy a meglepettség ül ki az ő arcára is, majd kékjei zizegnek az enyémen. Lesütöm tekintetem, visszapillantok rá, ki tudja meddig játszom ezt, míg jobb kezem csúszik tarkómra, hiszen megmondtam: ismét az a zavart kölyök vagyok, mint aki akkor voltam. Mintha képtelen lennék levetkőzni ezt a szerepet, pedig mennyi, de mennyi év eltelt. Úgy érzem, helytelen, amit teszek. Nem lehet az, aki voltam, nem ölthetem magamra ismét az áldozat szerepét, amikor megannyi nehéz éves küzdelem után kitörhettem apám nevéből, elérve azt, hogy bizonyos körökben, magam miatt ismerjenek. Képtelen vagyok visszamenni a múltban, vagy ha muszáj is, szakadjak ketté, de az egész lényemet nem kebelezheti be. Nem hagyom neki, így a - tőlem megszokott - mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy hallgatom a kérdést.
- Baleseted volt a… - hol? Miként? Szemöldököm szalad ráncba, ahogy elkapom róla tekintetem, végül kínzóan lassan emelem vissza rá barnáimat. - Baleseted volt - mintha mi sem történt volna fordulok vissza felé, hangom ugyanolyan kellemes nyugodalmat áraszt, mint Lafayette-é. Mint két rég nem látott jó barát, akik egy tea fölött nosztalgiáznak órákat. A különbség mindössze annyi, hogy ők valószínűleg nem várnák a végét.
Zavartságom, ahogy jött, úgy száll tova fokozatosan, az elhatározás következményeképpen. Töretlen mosolyom ékesíti arcomat, barnáim melegséget árasztanak, kisugárzásom immár sokkalta jobban én vagyok, mint az eddig elmúlt percekben bármikor. Nyugalom jár át, ahogy a múlttal vívott meccs végére értünk, azonban a kellemetlen érzés szinte azonnal felüti a fejét a kérdés hallatán. Aprót bólintok csupán, többre képtelen vagyok. Maximilian nem az apám, ő csupán a névadóm, és semmi több.
- Reece Devon Laines, ügyvéd, áll szolgálatodra - a legironikusabb mondat, ami valaha megfogalmazódhat majd bennem, ha tisztában lennék azzal, mit tettem a múltban. Sajnálatos módon azon agyamat köd borítja, amelynek köszönhetően vagyok képes őszintén felnevetni a helyzeten. Lejjebb hajolva paskolom meg kutyám fejét, majd kapom el Lafayette tengerkék pillantását. - Ha jól láttam, te a rúnákban lelted meg a jövődet is. Örülök neki, már akkor is kiemelkedő voltál belőle - vigyorodom el szélesen, mégis őszintén, ahogy hangom is úgy leng be kettőnk közé, akár egy kellemes tavaszi fuvallat. Emlékszem azokra az időkre, mintha csak tegnap lett volna, azonban a kellemetlen érzés helyett valóban az öröm és a nosztalgikus érzés keveredése kerít hatalmába. Ilyen érzés, amikor valóban le lehet zárni a múltat? Csillogó barnáim, amiket ráemelek, csak erről árulkodhatnak. Egy olyan szakasz lezárása, aminek már nincs jelentősége és értelme, de ennyi év kellett ahhoz, hogy valóban feledésbe merülhessen.
- Kérni szeretnélek rá, hogy tegyük meg - közelebb lépve hozzá fogom meg a felém nyújtott kezet és rázom meg párszor, ám nem engedem el azonnal, ahogy a kékeket sem eresztem el. - Most, hogy magunk mögött felejtettük a múltat, mit szólnál, ha megünnepelnénk? - félrebiccentett fejjel pislogok rá, miközben egy fél lépést hátrálok tőle, hogy ujjaim kicsúszhassanak övéi közül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Rebekával nevetek a bizonytalan bocsánatkérésre. Szórakozottan rázom meg fejemet, mindketten tudjuk, hogy itt a bocsi vagy semmit nem ér, mivel nem az ő hibája, nyilvánvalóan, vagy csak egyszerűen nem állja meg a helyét, mint olyan. Nevetésem csillapodásával esik tekintetem kutyámra, aki tényleg eléggé bekurvult a nőnek. Elnézést kérek a szóhasználatért, de nem tudok jobbat mondani rá, amikor valóban felvillant bennem a remény, hogy nem fog kellemetlen helyzetekbe hozni többet. Főleg nem ilyenbe.
Ismét kitör belőlem a nevetés, ahogy Rebeka drámaian kérdez vissza. Nevetgélve emelem meg mindkét kezemet védekezően, amíg Hádész varázsolja el újra és újra a nő szívét. Nem mondom, én is a mosolya miatt szerettem meg az állatot, de azért remélem nem fogja ismét elfelejteni, hogy ki is a gazdája. Vigyorogva figyelem, ahogy a majom kerül a nő lába elé, aki ugyanolyan örömmel fogadja a nyálas és igencsak lerúgott plüsst, mint magát a kutyát, még bókolni is van ideje. Nagyon pozitív és egyáltalán nem ad okot aggodalomra az, hogy a kutyám előbb szed össze egy nőt, mint én.
Könnyed léptekkel indulok el mellettük, kezeimet mélyesztem zsebeimbe. - Anglia? Ott születtem, majd tanultam évekig - csillannak fel szemeim. - Én is ott lakom. Húha, rendben van, kicsi ez a város, még hozzá kell szoknom - túrok zavart mosollyal ajkaimon hajamba. A hatalmas városok után, ahol megbeszélt időpont nélkül majdnem esélytelen volt találkozni bármilyen ismerősöddel, bezzeg itt nem így működik. Egy utcában, és még egy házban is lakunk, amit olyan hihetetlenül fogadok, mintha azt mondta volna minimum, hogy három gyermekes családanya. Bár meg kell hagyni, nem is nagyon volt eddig időm körbekopogni a szomszédok között, hogy én vagyok én. - Ha nem túl indiszkrét a kérdés, mit csináltál Angliában? - sandítok oldalvást rá kedves mosollyal ajkaimon, ahogy elnyújtott és hosszabb lépteimet igyekszem Rebekáéhoz igazítani, hogy ne hagyjam le a nőt, még véletlenül se.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Ha a legtöbb ember ilyen közvetlen itt, akkor sokkal egyszerűbb lesz ismerkedni, mint elsőre gondolná az ember. Bár soha nem volt problémám azzal, hogy bárkit is az ujjam köré csavarjak - nevezzük szakmai ártalomnak -, de lássuk be, az ilyen módszerek használata nem éppen tartós kapcsolatokat eredményez egy ember életében. Nevetésem csillapodásával üti fel fejét a gondolat, hogy fogalmam sincs mikor nevettem ennyire utoljára. Az elmúlt időszak nemcsak rám, hanem húgomra is rányomta a bélyeget, ami engem jobban megviselt, mint bármi más a világon, de az idő múlt, és Reina lassan összekapta magát. Boldoggá tett vele, együtt lendültünk túl az egészen, és most, kívánságának eleget téve vagyunk az országban. Egy másik országban, ahol Hádész ugyanúgy szívathat.
Szélesen mosolyogva ingatom fejemet a megállapításra. El kell ismernem, Rebeka mondd valamit, talán megmerem kockáztatni, hogy bele is trafált. Fene sem gondolta volna, hogy egy ekkoricka mágusvárosban fogok összefutni éppen egy olyan nővel, aki éveket töltött Angliában, majd költözött éppen abba az utcába, amelyben én is lakom. Hozzá fogok én ehhez valaha szokni? Tekintetem pár pillanat erejéig esik Hádészra, aki nyugodtan sétál a nővel, halvány mosollyal konstatálom magát a tényt, legalább ezzel nem kell foglalkoznom.
- Azóta eljutottál másfelé is? Remélem. Nem olyannak tűnsz, mint akinek ennyi elég lenne - fordítom felé fejemet teljesen, hogyha lehetőségem van rá, elkaphassam pillantását.  - Milyen szak nem vett le a lábadról? - kedves hangon érdeklődöm, tekintetemben is az csillan meg, ahogy figyelem vonásait. Mosolya valahogy betölti a körülötte lévő teret, amitől nekem is sokkal vidámabb lesz a hangulatom. Mióta csak megálltunk, a kisugárzása tölt fel engem is. Egy szempillantásra szeppenek meg a kérdésre, majd rendezem azonnal vonásaimat. Kezem csúszik tarkómra, ahogy megdörzsölöm azt, miközben fejemet előrefelé fordítom.
- A húgom a Bagolykőben szeretett volna továbbtanulni. Nekem nem volt ezen kívül különösebb okom idejönni, csak jöttem vele - fél vállamat vonom meg, bár inkább tűnik annyinak, hogy felhúzom, majd visszaejtem, mintha csak a póló szúrt volna meg a pulóver alatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Történnie kell valaminek. Valaminek, ami kiszakít ebből. Valaminek, ami a múltból feltörekvő ragacsos ujjaknak nem ad kapaszkodót. Valaminek, ami segít a kavargó érzelmeken túllépni. Olyan sok kavarog bennem, olyan felfoghatatlan az összes, hogy nem tudok velük számot vetni, felfogni sincs időm szinte egyiket, mert a másik már betör a helyére, véletlen sem nyugtot hagyva hevesen dobogó szívemnek, vagy az agyamban hadakozó gondolatoknak. Kell valami, ami kizökkent ebből. Mintha csak imáim hallgattattak volna meg, elhangzik a kérdés. Bizonytalanul hangzik el válaszom. A kezdeti lendület úgy foszlik szerte, mint a gondolatok, amik eddig ostromolták agyamat megállás nélkül. Balesete volt. Kérdőjelek tömkelege bukkan fel végül, valami vörösség kapargatja agyam hátsó zugát, a kellemetlen érzés szorítja össze mellkasomat, ám mielőtt valóban megtörténhetne emberelem meg magam, és ismétlem el válaszom, immár sokkal határozottabban. Reakciója mégis bosszantó érzést kelt mellkasomba, ahogy lehajtja fejét. Miért tesz ilyet? Megválaszolom egy kérdését, hogy utána ezer másik keletkezzen bennem, amikre választ talán soha nem kapok. Nem bánom. Maradjanak megválaszolatlanok, csak valami történjen, ami valóban…
Lényegében kéretlen történik. Nevetésünk tölti meg a tér ezen csücskét, talán a munkába igyekvők nem értik mire fel ez a kirobbanó jókedv. Részemről elmondható, hogy a legbüszkébb vagyok ügyvéd mivoltomra. Hogy Lafayette min virul? Nem tudhatom, azonban szemeire fektetett tenyere igencsak sok mindent elárul. Szusszanva fejezem be a nevetést, barnáimat le nem veszem rég nem látottamról. - Ugyan - villan fel az a mosoly ajkaimon. - Sokan reagáltak így, bár ők már az egyetem elkezdése előtt - szinte már szégyellősen sütöm le tekintetem. Senki nem hitte el, hogy képes lehetek rá, és akik akkor nem hittek bennem, most szinte már-már napi szinten kopogtatnak az ajtómon segítséget kérve. Ironikus.
- Mindig van hova fejlődni - pillantok vele egy időben a kezében tartott könyvre. - Ez adja meg a motivációt - halvány mosoly kerül ajkaimra, végül barnáimat hirtelen szakítom el a könyvről, hogy Hádészra nézzek. Bocsánatkérő tekintettel fürkészem ebem arcát, aki csak néz fel rám, és mintha tudná, ez mennyire fontos. Fontos?
Kezeink érintése az utolsó döfés arra, hogy tudjam, ennek itt kell véget vetni, de mielőtt megszólalhatnék, Lafayette száját hitetlen kérdés hagyja el. Halkan nevetek fel, csak és kizárólag a másik arcát fürkészem, még akkor is, amikor ő elszakítja tekintetét barnáimról, hogy kezeinkre nézhessen. Elnéző mosoly kerül ajkaimra. - Keresni foglak - tizenöt év hosszú idő. Mégis adhat egy olyan löketet két embernek, ahol tiszta lapot kezdhetnek. A kezemben tartott névjegykártya Lafayette és az én tisztalapom. Percekig állok még a tér szegletében, Lafayette távolodó alakját figyelem, míg igyekszem helyrerakni szívem dobogását. Szusszanva pillantok le Hádészra, miközben a pórázt kutyám hátára ejtve állok neki nyújtózkodni. - Ez váratlan volt - bukik ki belőlem egy halk nevetés, ahogy barnáim utolsó pillantást vetnek hátára, majd vissza kutyámra. - Menjünk inkább - tarkómat dörzsölve hajolok le a pórázért, majd indulunk el hazafelé.
Egyszer sem nézek hátra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

A kisváros halk zsongása ezekben az órákban valahogy megnyugvással tölt el. Az első napokban, talán néha még most is, hiányzik a nagyvárosok zaja. Megannyi év után hagytam magam mögött a megszokott pörgést, mert lássuk be: a kellemesebbhez sokkalta hamarabb hozzászokik az ember. Egyelőre. Bár ennyi idő után nem mondhatok véleményt az itt élésről, mégis pozitívan állok hozzá, hiszen csak jobb lehet, mint egy szmogtól fuldokló város közepén élni.
Elnyílt ajkakkal bólintok pár aprót. Igen, ismerős az érzés. Én is csak amiatt szedem a cókmókom és indulok útnak, mert az ügyfeleknek ott van rám szükségük, nem azért, hogy várost nézzek. Sokan hitetlenkednek, amiért nemzetközi joggal foglalkozó ügyvédként nem használom ki az alkalmakat, de ha nincs rá időm, mégis mit tehetnék? - Három? - szeppenek meg látványosan. - Húha, nem vagy semmi. Miben helyezkedtél el? - mosolyodom el kedvesem, miközben rásandítok, majd szalad enyhén ráncba szemöldököm. Karjaimat csúsztatom tarkómra, azon kulcsolom össze ujjaimat, ahogy kicsit kihúzom magam séta közben. - Amerikában az összes államban voltam, Afrika északi részei… nem is tudom. Sok helyen megfordultam már rövidebb időre - szívesen mesélnék bárkinek arról mennyire csodálatos helyeken járhattam már, de az a kevéske idő, amit ott töltöttem egy-egy ügy miatt, aligha volt elég, hogy a nevezetességek csodájára járjak.
- És végül sikerült megtalálnod az utad? Elég nyílt személyiséged van, szerintem emberközpontú vagy, így nem csoda, hogy belevágtál a pszichológiába - kéretlen véleménykifejtés első rész. Ha mégsem a pszichológia volt az, ami elnyerte a tetszését, akkor ilyen vidám természettel megáldottként, biztosan állítom ezek után is, hogy emberekkel foglalkozik. Lehet csak remélem. Az ilyen embereknek, mint Rebeka is, mindenképpen ilyen szférában kellene elhelyezkedniük.
- Remélem, ha már Londonból jöttünk idáig miatta. Te is a Bagolykőben végeztél? - eresztek meg egy féloldalas mosolyt. - Is-is. Az AMS-en tanulok pedagógiát, mellette ügyvédként dolgozom - eresztem le kezeimet tarkómról, majd dugom zsebeimbe őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Pislogva hallgatom, hogy mégis mennyi helyen állja meg a helyét a nő. Nekem csak kettőn kell, de néha úgy érzem abba is beleszakadok, Rebeka meg úgy pörög mindenhol is, hogy öröm hallgatni. Akaratlan ragad rám a lelkesedése, mert ahogy csak hallgatom, egyértelműen lejön, mennyire szereti egytől egyig csinálni ezeket, így őszinte és széles mosoly kerül ajkaimra. - Éppenséggel ezek annyira nem is összeegyeztethetőek - nevetek fel halkan, mert a színházi kellékes és a gyermekfelügyelet ég és föld például. - Komolyan nem vagy semmi, hogy ezeket tudod egymás mellett csinálni, vagyis… gondolom tudod. Nem sok egyszerre? - sandítok rá oldalvást, mert nem szeretnék olyanba belenyúlni, amibe nem kellene. Sokan foglalkoznak egyszerre több mindennel, és Rebeka láthatóan és érezhetően mindegyiket szereti, de egy idő után, bármennyire nem akarja az ember, sok lehet.
- Világlátottnak nem mondanám magam - túrok zavartan göndör fürtjeim közé. - Nem nagyon volt időm körbenézni. Munka miatt megyek általában mindenhova - én lennék a legboldogabb, hogyha világlátottnak mondhatnám magam, de az, hogy megérkezem Amerikába, három napot egy irodában töltök, egy hatalmas multicég legfelső szintjén, majd megyek tovább a következő államba vagy országba. Látványosan húzom el a számat, majd szusszanok egyet, ahogy megy tovább a beszélgetés. - Jó dolognak tartom, hogy nem bántad meg a döntésed egyébként. Mármint a továbbtanulással… ritka az ilyen - kéretlen vélemény kimondás második rész.
- Akkor pozitívan állok hozzá. Jókat olvastam az iskoláról, de mindig úgy vagyok vele, hogy csak és kizárólag a legjobbat a húgomnak, bár abba pont nem volt beleszólásom, hogy ide járjon - nevetek fel halkan, ahogy megcsóválom fejemet, majd villannak barnáim Hádészra, aki nagy vígan sétál Rebeka előtt. Mintha ő sétáltatná a nőt, és nem fordítva. - Nem olyan nagy dolog - vonom meg vállaimat bajszom alatt somolyogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Vidáman ingatom a fejem. Igen, igaza van, ő az élő példa arra, hogy ezek szerint össze lehet egyeztetni ennyi mindent egy embernek, ámbár még mindig nem tudom felfogni ésszel, hogy bírja, de sokáig nem is kell tanakodnom rajta, mert érkezik a válasz, azonban megszeppenek rajta. A pénz mindig jó? Szemöldököm szalad ráncba, végül kicsit megregulázva magam mosolyodom el ismét.
- Igen, az mindig jó - vajon első találkozásnál illik kiteríteni a lapokat, hogy én mégis mennyire másképpen látom? Az egyik végzettségem azért van, hogy legálisan segíthessek olyanoknak, akik rászorulnak a szaktudásomra és megkeresnek, míg a másikat azért szándékozom megkapni, hogy a jövő nemzedékét kiokítsam arról miként és hogyan támaszkodhatnak a jogra. Hogy a pénzért csináljam bármelyiket is? Abból él az ember, ez rendben van, nem lehet vele vitatkozni, de mégis… rosszul lennék bekötve? Maximilian forog a sírjában.
- Sajnálatos módon nem. Mindig úgy vannak megszervezve ezek az utak, hogy két nap múlva már akár másik országban kell lennem - mosolyodom el őszintén. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak próbálkozásaim, hogy maradhassak, de egy fél napot sem tudtam nyugodtan ülni és csak élvezni a francia kávé ízét, amikor pánikolva kerestek többen is telefonon, így a kávéhoz hozzá sem nyúlva keltem fel és indultam meg. - Ismét megpróbálkoznál a pszichológiával? - pillantok Rebeka felé érdeklődően. Kedvelem az olyan felfogást, ami megadja a lehetőséget, hogy igenis évek múltán is beülne az iskolapadba.
- Igen, igazad van - bólintok egyet. Nem mintha éppen Reinát féltenem kellene, már csak személyiségéből adódóan is. A karakánságának és magabiztosságának ötvözése valószínűleg sok embernek fog meglepetést okozni. - Ó, hát… igen. A kettőt együtt tervezem, de majd meglátjuk mennyire fog sikerülni összeegyeztetni őket - túrok zavartan tincseim közé. Egyik feladása sem opció, mert mindkettőt szeretem, így tényleg csak reménykedem abban, hogy az összeegyeztetés sikeres lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Mikor Hádésszal elindultunk a fene sem gondolta volna, hogy társasággal fogjuk megtenni a visszafelé vezető utat. Különös az emberek közvetlensége, az elején megszeppenve fogadtam még a hozzám szóló embereket, mert Londonban ez nem annyira volt módi, itt pedig mindennaposnak hat. Mára már legalább  meglepettségemet képes vagyok palástolni, ha odajön hozzám valaki beszélgetni, a semmiről is akár, de lássuk be: a legtöbben akkor találnak meg, ha Hádész velem van, aki éppen úgy sétál Rebeka előtt, mintha új gazdára talált volna. Áruló.
- Hozzászoktam - vonom meg vállamat mosolyogva. Nem bánom, hiszen a szenvedélyem az ügyvédkedés, de igazat kell adnom Rebekának. Néha valóban jó lenne kicsit csak élvezni a város adta lehetőségeket, azonban tudom, hogyha eljutok oda, hogy egyszer bevallottam révbe értem, akkor minden eddig látogatott városban minimum egy hetet fogok eltölteni. - Azok nagyon is mennének hozzád. Sok sikert, biztos vagyok abban, hogy tökéletesen teljesítenéd - mosolyodom el szélesen. Még mindig nagyon tetszik, hogy vannak céljai, mégsem erőlteti magára azt, amihez nem fűlik a foga. Legalább bevallja, hogy nem lenne képes visszaülni pszichológia hallgatóként az iskolapadba, szóval afelé orientálódik, ami érdekli is. Komolyan remélem, hogy meglépi és a végére azt fogja csinálni, amit szeret.
Az utca elejét már látni innen, Hádész szedi meg kicsit a lábait. Karórámra nézek, elhúzom a számat, mert hamarosan itt a vacsoraidő, ő meg úgy érzi ezt, mintha csak ő is órát olvasna. Kezemet csúsztatom vissza zsebembe, ahogy egyre csak közeledünk a társasház felé. - Kösz - biccentek aprót, majd túrok a hajamba zavartan. A beszélgetés folyik tovább, Hádész póráza kerül vissza hozzám, miközben belépünk a házba, majd amíg Rebeka jobbra indul, én intve és elköszönve megyek balra, hogy Hádész végre kaphasson vacsorát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Fájdalmasan nyögök fel a mozgásra mellettem. Nem szeretnék még felkelni, mikor nemrég feküdtem le. Kezem automatikusan nyúl ki oldalra, hogy visszahúzzam Reinát magam mellé, de gyorsabbnak bizonyul nálam, így kezem esik is vissza magam mellé. Úgy érzem magam, mint egy hisztis kamasz, akinek egyáltalán nincs kedve iskolába menni. A különbség annyi, hogy valóban iskolába megyek, csak már mint oktató. Barnáim a hangra pattannak ki, ami valószínűleg Hádésznak szól. Feltámaszkodom, lábaimat lendítem a szőnyegre, ahogy arcomat dörzsölöm és lassan képbe kerülök. Hádész sétál el örömködve Lafayette mellett, és vetődik mellém az ágyra.
- Hagyjál már - tolom el nevetve a hatalmas fejet magamtól, de kutyám számlájára legyen írva a kitartása. - Jó, jövök, csak hagyjál - hatalmasat ásítva húzok fel magamra egy boxert a gardróbból, majd lépek ki a hálóból, és pillantok le Lafayette-re. - Jó reggelt. Mit kérsz reggelire? - pillantok hátra már vállam felett, ahogy a konyha felé tartok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Fejemben már pörög a nap menete, hogy mégis hogyan kellene úgy összeraknom, hogy a legkisebb energiabefektetéssel maradjak toppon mindenben. Mert ez a mai nap, rohadt fontos. Évnyitó van a Bagolykőben, az első napom az iskolában, mint oktató, mert még mindig hihetetlen, hogy valóban megcsináltam. Reina büszke rám, így nem okozhatok neki csalódást. A feltett kérdésre érkező válaszon nevetek fel halkan. Egy üveg vizet bontok ki, kitöltöm, majd a kért gyógyszert nyújtom vendégem felé.
- Zuhanyozz le, addig megcsinálom a reggelit - intek fejemmel a fürdő felé, majd vigyorodom el szélesen. - Meséljem az elejéről vagy, ha annyit mondok, hogy felettem nyögdécseltél, az elég? - vigyorodom el szemtelenül, fél szemöldököm emelkedik meg kissé, mert nagyon is élvezem, hogy szívhatom a másik vérét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Ahogy érzed - vonom meg vállaimat mosolyogva, ahogy a tablettákat tartó kezemet húzom vissza, míg elveszi tőlem a vizet. Halkan nevetek fel, fejemet ingatom meg, ahogy félrenyeli a vizet. Elégedett mosoly marad csupán arcomon a halk nevetést követően, ahogy Lafayette arcán egyértelműen ül a zavar.
- Menj - fogom meg a pultról a poharat és sétálok a mosogatóhoz, hogy beletegyem, majd lépjek a hűtőhöz. A mozdulatban akadok meg, ahogy meghallom a szavakat, ajkaimon féloldalas mosoly villan fel, miközben vállam felett pillantok hátra, de mindössze már csak Lafayette hátával találkoznak barnáim. Hallva a fürdőajtó csukódását térek vissza a mozdulathoz, hogy mire vendégem visszaér a fürdőből várjam a kész reggelivel. Szélesen mosolyodom el, majd csúsztatom az asztalra a tányért.
- Jó étvágyat - fordulok vissza a pulthoz, majd az utolsó kortyot iszom ki az üvegből. - Lezuhanyzom, érezd magad otthon - a hálóba vezet először utam, felkapok egy alsónadrágot, és lépek a fürdőbe, hogy lezuhanyozzak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

A forróvíz jólesően melengeti bőrömet. Kusza gondolataim rendeződni látszanak a párás levegőben. Homlokomat döntöm a hideg csempének, mert fogalmam sincs mit csinálok, a magyarázat valahogy messze elkerül, amiért az éjszakai partnerem éppen a konyhában reggelizik. Sóhajtva emelem fel fejemet, szappanozom be magam, majd lemosva rólam a tegnapi nap mindenségét lépek ki a zuhany alól. Pillanatok múltán lépek ki a párafelhőből, barnáim akadnak meg húgom ajtaján, végül fordítom fejemet az előtér felé. Itthon van.
Féloldalas mosollyal lépek a konyhába, tekintetem azonnal Lafayette-re zizzen, aki jóízűen eszik. - Remélem ízlik - a pultról felkapva pálcámat intek egyet és kel életre a kávéfőző. Az alsó szekrények egyikét nyitom ki, és mikor pillanatok múltán kikukkantok az ajtó fölül, Hádész hatalmas vigyorával találom szemben magam. - Ma zöldséges napot kellene tartanunk, de így is késésben vagyok, úgyhogy a marhás megfelel? - gondolom a halk nyüszítés jelenti az igent, így térdemre támaszkodom, ujjaim közé csippentem a zsákot és egyenesedem fel, hogy előkészítsem Hádésznak is a reggelit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Vizes tincseim közé túrok, ahogy Hádész tálja lebeg felém. Gyakorlott mozdulatokkal rakom neki össze a mindig bevált gyors "reggeli" fogást, amivel kiengesztelem, ha nincs időm rendesen főzni neki. Valahogy mindig megbocsát, úgyhogy annyira nem lehet rossz a főztöm. Még egy utolsó pálca intés, hogy Hádész tálja, immár benne a reggelijével lebegjen vissza a helyére, nekem barnáim sandítsanak Lafayette-re. Lassan fordulok felé, derekamat döntöm a pultnak.
- Ne viccelj velem - ingatom meg fejemet mosolyogva. - Ennél sokkal nagyobb káosz szokott lenni - vallom be mosolyogva, mert ez valóban semmi ahhoz képest, ahogy majdnem minden reggelem indul. És még van esélyem időben beérni, úgyhogy nem aggódom. - Sietsz valahova? - biccen oldalra fejem, majd fordulok a pult felé, hogy két csészébe öntsek ki kávét, amiből az egyiket nyomom Lafayette kezébe. - Mert ha nagyon sietős lenne, nem maradtál volna reggelire. Ülj le és idd meg a kávéd nyugodtan - kacsintok rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Nem hiszem - aprót kortyolva a gőzölgő feketéből gondolkodom el. Nem is emlékszem mikor mondtak nekem nemet utoljára. Mármint úgy, hogy a végén ne az legyen, amit én elképzeltem magamnak. - Nos... - hümmentek egyet lehunyt szemmel, mielőtt szemtelen mosollyal ajkaimon kapnám barnáimat Lafayette arcára, hogy elkaphassam kékjeit. - Legközelebb okosabban válassz partnert? - teszem fel a komolytalan kérdést, csak szemem nevetése árulhat el, hogy mennyire nem gondolom komolyan szavaimat. - Ugyan már, Lafayette. Először is: szerintem még enyhén fogalmaztál az eseménydússal - kortyolok még egy aprót, majd teszem a csészét a pultra, ahogy Lafayette elé lépek. Két oldalán támaszkodom meg a pulton, miközben igyekszem elkapni kék tekintetét. - Másodszor: kit hurcoltak meg már azért, mert jól érezte magát? Pontosan, senkit. Engedd el magad kicsit - amit lehet, hogy mondani könnyebb, de én előszeretettel alkalmazom ezt az eljárást. Minek idegeskedjek, ha már amúgy is elkéstem? Onnantól már olyan mindegy, hogy már semmi nem segíthet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

A gondolat most bukkan fel bennem először, de nem is suhan tovább. Még mennyire, hogy nem. Befészkeli magát a gondolataim közé, és nem hagyja, hogy akár egyetlen pillanatra is átlépjek rajta: szeretem látni, ahogy Lafayette zavarba jön a cselekedeteimtől, vagy akár szavaimtól. Olyan ártatlan minden mozdulata, hogy élvezem, ahogy zavartan süti le a tekintetét, hiába szakad meg a kapcsolat a kékekkel.
- Akkor felnyitom a szemed, hogy ne tedd - hajolok közelebb minimálisan hozzá, miközben a csésze végre eltűnik kettőnk közül. Aprón mozdulok előrébb, miközben hallgatom szavait. - Túl sokan - nevetek fel halkan, majd eresztem vissza fejemet és pillantok ismét az áthatóan kék pillantásba. Fejem biccen félre, ahogy barnáim zizzennek ajkaira. - Nem volt még alkalmi partnered, igaz? - bár egyértelmű, de a tegnapi napot éppen nem tartottam alkalmasnak ennek megbeszélésére, mégis szeretném, ha megerősítene vagy cáfolna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Míg van lehetőségem kihasználni, hogy játszunk, addig élek is vele. Lehetséges, hogy túl messzire megyek, de úgy simul bele az általam adott helyzetbe, mint egy doromboló kiscica. Mégis ki nem élvezné ki? Féloldalas mosolyom erősít rá szavaimra, majd marad is ott, mikor válaszol. Amikor az én szavaim kapnak megerősítést a mosolyba keveredik az elégedettség.
- Elmondasz párat? Felcsigázol ám - nyúlok fel lassan, tűröm el ugyanazokat a tincseket arcából, amiket már megannyiszor, majd cirógatok rá a puha bőrre halvány mosollyal. - De ha megtartanád magadnak a titkaid, azt is megértem - vigyorodom el szélesen, egy millimétert sem eltávolodva tőle nyúlok a kávémért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Őszinte és egyértelmű mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy Lafayette érintésem alatt hunyja le szemeit. Immár biztos, hogy minden mozdulatomra és cselekedetemre ki van élezve, és mindennél jobban tudni szeretném az okát. Miért? Miért tűnik feledésbe részéről a múlt és simul így az érintésembe? Mit tettem, ami erre készteti ennyi idő elteltével, mikor nem is ismer? Nem ugyanaz vagyok, mint voltam. Változtam. Az a kis srác, akit Lafayette ismert, már nincs sehol, feledésbe merült, de mintha a férfi hatására újra fel kívánna bukkanni.
- Senkinek nincs esélye ellenem - vigyorodom el szélesen. Aprót kortyolok a feketéből, majd emelkedik meg fél szemöldököm és biccen félre fejem, miután letettem a csészét. - Nincsenek szabályok - vonom meg vállaimat. - Az ilyesmiben sosincs, mivel egy éjszakára szólnak. Felesleges szabályokat felállítani, viszont, ha már több éjszakás... - ingatom meg fejemet, ahogy pillanatnyi szünetet tartok. - Más a helyzet. Melyiket szeretnéd? - simítom kezemet arcára, barnáim mélyednek el a kékekben. - Ha egyiket sem, az is opció - mosolyodom el szélesen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Szemöldököm rebben, ajkaim nyílnak el azonnal, ahogy Lafayette neki áll a kérdésnek, de sosem kap befejezést, mert a legszebb hang tölti meg a konyhát, ami valaha létezett. Féloldalas mosollyal villannak barnáim Lafayette-re, ahogy automatikusan lép el tőlem, én is így teszek. Reina mögé lépve, ölelem magamhoz hátulról, majd csókolok a nyakába.
- Nem panaszkodhatom - sandítok oldalra a férfire, majd vissza előre, miközben Reina karján simítok végig óvatosan felfelé. - Kivel játszottad végig az estét? - nevetek fel halkan, majd csókolom arcon gyorsan és lépek el mögüle, hogy a csészét fogjam ujjaim közé, miközben derekamat döntöm a pultnak.
- Reina, ő itt Lafayette. Lafayette, ő az én egyetlen és utánozhatatlan húgom, Reina - emelem a csészét ajkaimhoz a bemutatkozás után, kiiszom az utolsó kortyot, végül szusszanva teszem azt a mosogatóba. - Mit kérsz reggelire? - intézem szavaimat egyértelműen húgomnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Széles mosoly terül el ajkaimon. Reina és a kis játékai pontosan ugyanannyira a hétköznapjai része, mintha csak feldobna amúgy is tökéletes arcára egy leheletnyi sminket. Mindig van valaki, akivel éppen elszórakozhat, én pedig örömmel hallom a történeteket.
- Vettem a rendelést, kedves - nyúlok felkaromon pihenő ujjaiért, és emelem fel kezét arcomhoz, hogy belefektessem tenyerébe. - Ne felejtsd el, hogy ma van a kastélyban az évnyitó. Illendő lenne megjelenned - oldalvást fordítom fejemet, csókolok a puha tenyérbe, és lépek el húgomtól, hogy neki álljak a reggelinek. Lafayette kékjeit kapom el egy pillanatra, egy féloldalas mosollyal ajkaimon sütöm le tekintetem és foglalkozom tovább az étellel. Halkan köszörülöm meg torkomat végül, és fordulok a férfi felé. - Esetleg még kávét?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

A helyzet abszurditása minduntalan mosolyt csal arcomra, ahogy őket figyelem. Reina nem zavartatja magát, ahogy én sem, míg Lafayette-ből süt a zavartság. A különbség most annyi, hogy nem csupán miattam, ami valami különös érzést eredményez a mellkasomban. - Köszönöm - suttogom szavaimat Reinának halvány mosollyal arcomon, majd nézek utána. Barnáimban megvillan az őszinte szeretet, végül Lafayette felé fordulok, aki hiába válaszol, nem néz rám.
- Lafayette - hangom sokkalta közelebbről hallatszik, mint eddig tette. Amíg Reina reggelije készül, én halkan lépek a férfi mögé. - Szeretném, ha befejeznéd - nyúlok előre, ujjaim éppen érintve a puha bőrt simítanak végig alkarján. Nem pontosítom, mert biztos vagyok abban, hogy tisztában van vele, mégis miről beszélek. Ha nem, akkor végül is megkaptam a választ a kérdésre, és feleslegesen koptatnánk a szánkat tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Valahogy az agyam szanálja azt az információt, hogy Lafayette mára már a Sébastient használja. Megannyi évig volt jelentős szerepe ezzel a névvel a hétköznapjaimban, aligha fog egyik pillanatról a másikra megváltozni, főleg, hogy még csak nem is szólt.
Érintésem ellenére sem fordul felém, pedig talán illendőbb volna ezt szemtől szemben megbeszélni, azonban nem erőltetem, ha ő másképpen szeretné. Én mindössze választ szeretnék kapni a feltett kérdésre, mert hajlandó vagyok belemenni a több éjszakába, ha úgy akarja. Milyen nemes tőlem. Elkapva a kékeket kerül arcomra kedves mosoly, miközben megfogja a kezemet.
- Akkor viszont nem tudom mit vársz tőlem - pillantok le kezeinkre, majd vissza arcára. Ha nem, akkor most mit csinál? A nem, az egyértelműen nem, mégis keresi a testi kontaktust, én meg eljutottam odáig, hogy nem értem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Ha valaha többet szeretnék? Bár nevetnék, mégis a torkomra akad a jókedvű inger. Soha nem akarnék többet nagy valószínűséggel, vagy ha netalántán beütne valami, ami erre az útra engedne lépni, mégis mennyire várhatom el a másiktól, hogy várjon rám akár éveket? Kezemet húzom vissza és lépek el tőle féloldalas mosollyal.
- Túltárgyaltuk - bólintok egy aprót, majd fúrom tekintetem a kékekbe. - Ne várj tőlem többet, mint amit nyújtani tudok - hajolok közelebb hozzá, és hacsak nem hajol el, apró puszit nyomok arcára, és suttogok fülébe. - Köszönöm az estét - bármi is történt éjszaka köztünk, mert mindebből logikusan lejön, hogy itt több volt, mint egy egyszerű szex. Legalábbis... az egyik fél részéről. Szélesen mosolyogva távolodom el tőle, majd fordítok hátat és folytatom a zöldségek szeletelését immár kézzel Reinának.