Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A nap első sugarai még nem is igyekeznek átszűrődni a komor felhők között, amik nem nagyon engednének nekik egyébként sem. Egymásba kapaszkodva úsznak az égen, és éppen rengeteg időm van végig követni a folyamatot, ahogy a társasház udvarán ácsorogva nyújtok, hogy a napsugarak küzdenek erőteljesen. Jobb karom pihen tarkóm mögött, bal karommal húzom előre felé, hogy az izmok kellően megfeszülhessenek, mielőtt váltanék. Lábaimat a levegőbe emelem, körkörös mozdulatokat végzek velük, majd pár másodperc helyben futás után, szélesen mosolyogva emelem fel a pórázt, hogy megindulhassunk. A még hideg levegő karcolja végig torkomat, majd érkezik úgy tüdőmbe, mintha szét akarná azt szabdalni, mégis kedves mosoly pihen arcomon, hogy ennyi idő után ismét visszatérhettem ahhoz, ami megnyugtat munka előtt. A futás segít egyben maradnom napközben: a nap indulása előtti pihentető kocogás, majd az esti órákban lévő stresszlevezető futás, amit Hádész szintén szélesen vigyorogva követ végig.
Tökéletesen mozgunk együtt a kihalt utcákon, míg végül a tempón, és légzésemen is lassítva kanyarodunk rá egy olyan ösvényre, amit erdő szegélyez végig, tökéletesen kijárt útszakasszal. Fejemet ide-oda forgatva csodálom az ösvényt, lépteim fokozatosan lassulnak, míg a végére már csak sétálgatunk. Ha szükséges megállok, megvárom, amíg kutyám szagmintát vesz, majd ugyanúgy felfelé pislogva indulok tovább, amíg a kezemen lévő óra nem kezd csipogni hangosan. Felszisszenve pillantok le rá, szomorkásan csillogó barnáim elé emelem, nyomom ki, majd indulok visszafelé futólépésben, hogy fejemben csak az az ösvény járjon. Akaratlan mosolyodom el, nem látok, s hallok, így talán ezért történhet meg, hogy nagyobb lendülettel megyek neki valakinek. A póráz kicsúszik a kezemből, Hádész zavartalan kocog tovább, míg észre nem veszi, hogy baj van, addig én automatikusan kapok a másik karja után, hogy egyikünk se essen el lehetőleg.
- Sajnálom, figyelmetlen voltam - engedem el a másikat, miközben fel sem pillantva hajolok le, hogy megsimogassam kutyám fejét. - Remélem nem okoztam nagy fájdalmat - sandítok fel az illetőre egy kedves mosoly mellett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

A csípős reggeli időjárás ősszel nem lepi meg az embert általában. A Nap sem kelt még fel, hogy legalább egy kicsit segíthessen felmelegíteni magunkat, de még az érzetét sem adja meg, hiszen a sűrű és mogorván figyelő szürke felhők fölül nagyon nehéz lehet érvényesülni. Ez van reggel. Reggel még elfogadod, hogyha a hideg szél csal kellemetlen libabőrt rád, még az emberek komorsága is sokkal érthetőbb, akik munkába igyekeznek. Reménykedsz abban, hogy a nap végére valahogy normalizálódik az időjárás, hogy ne legyen olyan nyomasztó, mint reggel, de amikor kilépsz az irodából és ugyanaz a látvánnyal kevert érzet fogad, kicsit még jobban leeresztesz.
Sajnos kitart hazáig. Nem véletlen állok még mindig az ablakban és figyelem elhúzott szájjal a kinti világot, miközben Hádész a hátam mögött toporog célzásértékkel, majd sétál arrébb, dob a lábamhoz még egy játékot és folytatja a toporgást. Nagyot sóhajtva hunyom le szemeimet, kutyám felé fordulok, majd már szinte már könyörgő pillantásomat emelve rá szólalok meg. - Muszáj? - mintha értené a szavaimat vakkant egyet. Hát akkor az anyád kiskésit! Sután túrok bele hajamba, aprót kortyolok a még gőzölgő teából, majd lebegtetem a bögrét a dohányzóasztalra. Mindig bepróbálkozom, és mindig alul maradok, de legalább elmondhatom, hogy megpróbáltam. Pillanatok alatt kerül a nyakörv, az addig nyakamban lógott póráz az ebre, aki az ajtó előtt ülve, türelmesen várja, hogy végre dűlőre jussak a cipőmmel, majd a pulóveremmel, amíg legnagyobb örömére indulunk meg végre. Lassan haladunk, ha már vesztettem, valamint egy kissé viseletes plüss majom lóg ki pulóverem zsebéből, megadom a lehetőséget, hogy mindenki élvezze a látványt. Gondolataimba merülve kanyarodunk be az utcába, ajkaimon féloldalas mosoly pihen, amíg pár gyermek nyúzza meg kutyámat, majd sétálunk tovább, Merlinre mondom, nem többet, mint két méter, amikor a póráz megakad. A nagy lendülettől rántódik vissza karom, megszeppenve fordulok kutyám felé, aki teljesen természetesen ül farokcsóválva egy nő előtt. Ne. Na ne. Csak kérlek ne. Ne most.
- Hádész, menjünk már… - visszalépek kutyámhoz lepillantok rá, aprókat rántok a pórázon, hogy felkeltsem figyelmét, de ő csak ül, és mosolyogva nézi a nőt. Mint aki csodára vár. Legalább már ketten vagyunk, mert én is arra várok. Csoda lesz, ha tovább indulunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Hogy a nap azóta kitűnt-e a sűrű és komor felhő tömegen keresztül? Hogy a kisváros éledezni kezd-e? Hogy az óra jelezte, menni kell, különben saját ügyfelemtől fogok elkésni? Hogy mindenki siet a dolgára, hiszen a nap elkezdődött? Hogy a férfi kezében tartott könyv lapjai közül szállingóznak ki a jegyzetek, miközben az hangos puffanással ér földet? Hogy ujjaim remegnek meg kutyám fején, ahogy simogatom? Apróságok.
Minden eltörpül. Pillanatokon belül törpül el minden ahhoz a férfihoz képest, akire barnáimat emelem aggódva a kellemetlen ütközés után. Az aggodalom kiszáll belőle, a felismerés ingoványos érzete költözik belé, ahogy a felismerés elér hozzám. Utolsót ránganak egyszerre ujjaim kutyám fején, aki a szerteszóródó lapok közül kap el egyet a levegőben, majd ül le múltam elé farokcsóválva, hogy elvehesse tőle. Az idő pillanatokon belül lassul le, így a körülöttünk lévő, munkába igyekvő emberek, az anyuka hangja, aki könyörög a gyermekének, hogy siessenek, mert elkésnek, elhalkul. Lassú, elnyújtott tizedmásodpercek telnek el, ahogy lelki szemeim előtt lejátszódó, múltbéli képekkel vegyített tekintetemet függesztem rá, miközben felegyenesedem, mást nem érzékelek. Az elhalkult hangok kerülnek teljesen ignorálás alá: visszhangot ver gondolataim között a hang, amely először megszólított, majd a képekkel társuló érzés maga üti fel a fejét minden porcikámban. A megalázottság érzete szánkázik végig gerincem mentén, hogy mindennemű próbálkozás nélkül maradjon is ott, amíg én teljesen felé fordulok.
Hosszú évek óta az első találkozás, amiről azt hittem sosem történhet meg. Hogy a hirtelen távozásának okára sosem derülhet fény, mert kiszakadt az akkori iskolai életből. A miértekre nem érkezett válasz, csupán a balesetről osztottak meg velünk lényegtelen információkat. Hosszú évek teltek el. Már nem ugyanazok a gyerekek vagyunk, mint akkor. A tágra nyílt kékekbe mélyesztem aranyló barnáimat, hogy ugyanazzal a bizonytalan, mégis biztos felismeréssel találjam szemben magam, mint ami bennem is tombol. Hosszú évek.
- Lafayette? - a név kúszik végig minden sejtemen, ahogy kiejtem ajkaim közül azt. Hangom tisztán, lágyan cseng közöttünk, az apró, féloldalas mosoly kedvesen ékesíti arcomat. - Tényleg te vagy az? - bizonytalan nevetésem hangzik fel, jobb kezem mozdul, hogy ujjaim furakodjanak tincseim közé zavartan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A múlt ködös képei sejlenek fel, összecsúszva, mikor melyik alkalom mutatja meg magát a rejtett tekintetem előtt, amit a lelkemben hordok. Ahogy egy őszi napon elvárt úgy bukkannak fel a hűvös, nyúzó és kellemetlen levegő mellé az ugyanilyen jelzőkkel illethető emlékképeket, melyek évek óta, most először jutnak eszembe. Hosszú évek teltek el azóta, hogy egymással szemben álltunk, akkor még gyermekekként. A meg nem értettség a megalázottsággal keveredett, ahogy a nevetésük elhalt a hátam mögött, míg én töretlen mosolyogva sétáltam vissza a szobámba, hogy az újonnan felszakadt sebeket kezeljem le. Most nincsenek felszakadt sebek. Azok beforrtak, ahogy az évek haladtak előre, így a múlt sérelmei nélkül vagyok képes állni a férfi előtt, kinek arcvonásai egy cseppet sem változtak, mióta utoljára figyelhettem meg azokat. Soha nem fogalmazódott meg bennem, hogyha életem során még valaha láthatom ezt a kék tekintetet, vajon mit mondanék neki? Felemlegetném a múltat, vagy azon túl lendülve beszélgetnénk arról, eddig mit éltünk át, mit értünk el? Itt állva, ezen az őszi és hűvös napon sem vernek mély gyökeret ezen gondolatok a fejemben.
Nevetésem hal el a kellemetlen fuvallatban, kedves mosollyal bólintok egyet felé, miközben lassan húzom ki tincseim közül ujjaimat, hogy a maga elé lehelt nevet erősítsem meg. Bár kérdések ezrei cikáznak át fejemben, mégis mindössze töretlen mosollyal követem tekintetét, amely végig siklik a jegyzeteken. Aranyló barnáim zizzennek papírról papírra, amiket mintha eddig észre sem vettem volna. A viszontlátás öröme okán ignorált valóság cseppenként tér vissza a körülöttünk lévő térbe, ahogy agyam fokozatosan engedi neki. Az anyuka a gyermekkel eltűnt, az emberek gőzölgő kávéjukkal sietnek úticéljuk felé, az eddigi csendbe kúszik be a morajlás: éledezik a kisváros. Hangjára emelem rá pillantásomat, félre biccentett fejjel, csillogó tekintettel állok múltam előtt, hogy a végül fel nem tett kérdés lebegjen köztünk. Lesütött tekintettel guggolok le, legalább a közelemben lévő jegyzeteket kaparom fel a földről. Felkapom fejemet. Kékjeibe fúrom tekintetem, ahogy felpillantok rá. Sajnálja. Én nem szeretném sajnálni. Nem szeretnék a múlt mocskos karmai közé kerülni újra.
Térdeimre támaszkodva kelek fel, hogy messzebb lépjek és a maradékot felszedhessem. Lafayette előtt állok meg, miközben felé nyújtom a jegyzeteket, alattuk a könyvvel. - Ne tedd - villantom meg olyan jól ismert mosolyomat. - A múltat nem tudjuk megváltoztatni, Lafayette. Ennyi év távlatából talán, ha lehetőségünk is lenne rá, akkor sem lenne már érdemes - hiszen a múltja, ha nem is határozza meg az embert, de formál rajta.
Rajta vajon mit formált?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A bennem tomboló csendet, mindössze a fel-felvillanó emlékképet tudták megszakítani, homályos, foszlányokkal teli hangokkal, míg a valóság foggal-körömmel küzdött azért, hogy visszarángasson a talajra. Nem tudom mit mondhatnék. Nem tudom mit kellene éreznem. Utálattal vegyített megvetést? Esetleg felhőtlen örömöt, a múltat magunk mögött hagyva, amiért láthatom? Félelmet, mert ismét a semmiből csöppent az életembe, mint annak idején? A köztünk lebegő, fel nem tett kérdések, melyikünkből fognak felbukkanni először? Megtörik a jég, vagy mosolyogva, egymással kezet rázva lendülünk túl a sérelmeken, hogy sután intve egymásnak ismét elváljanak útjaink? Vajon képes leszek elhinni, hogy az előttem álló, aki színtiszta kék tekintetével követi úgy mozdulataimat, mintha kámforrá válhatnék, megváltozott? Kaphatok-e arra garanciát, hogy az akkori önmagát maga mögött tudva áll most előttem?
Ahogy a papírhalommal kezemben felpillantok rá, elhiszem: van rá garancia. Ott van abban a különösen csillogó szempárban, amit több, mint egy évtizede nem láttam. Egy évtized. Hosszú idő óta először kell túl lendülnöm saját ellentétes érzelmeimen, amit a múlt ködös képei okoznak. Nem. Nem kell rajtuk túl lendülnöm. Már megtettem. Igen. Megtettem, ahogy Lafayette kilépett nem csak az én, de az iskola teljes életéből. Nincs értelme kapaszkodnom abba, ami elmúlt, bár akkor súlyos sérelmeket - és sérüléseket - okozott, mára már behegedtek, ahogy az apám keze által hagyott nyomok is. Mégis, ahogy előtte állok, ahogy elkapom pillantását, ahogy elmélyedek azokban, mielőtt válaszolnék, megmagyarázhatatlan nyugtalanság jár át. Pillanatra ül ki arcomra a döbbenet: különösen csillogó tekintetében villan meg a… szomorúság? Lehetséges lenne? Villámcsapásként érkezik a válasz, hiszen szavait maga elé leheli, végül szemeit lehunyja. Zavartan pislogok, magamban igyekszem helyrerakni az összes felbukkanó kérdést: mégis hogy van mersze mindazok után bűntudatot kelteni bennem ennyi év elteltével? Alsó ajkamba harapva nyelem vissza a feltörni kívánó végzetes ítéletet - amely mindkettőnket elemi erővel döntene le a lábáról. Mire felpillant mosolyom ül ajkaimon, hogy szemben találhassam magam az én ítéletemet hordozó szempárral.
- Nem erre a válaszra számítottál, igaz? - mélyen zengő baritonommal együtt indul meg a szellő, hogy tarkómon álljanak égnek tőle a pihék. Lesütött tekintettel mosolyodom el, immár a jegyzetektől mentes kezem csúszik tarkómra, ahogy halkan felnevetek. Mindenem a részletekben rejlik: még ő sem tudja elvenni tőlem a tudásvágyam oly’ sértő érzetét, ami csak erre vágyik. - Bocsáss meg, nem akartalak megbántani - felsandítok rá, tarkómra csúsztatott kezem dörzsöli meg azt aprón, mintha ismét a Roxfortban lévő gyermekek lennénk. A macskakövet figyelve szólalnék meg újra, de megelőz. Barnáim kerekednek ki, felkapom fejemet. Meglepettség, értetlenség és bűntudattal összefolyó tekintetem függesztem rá, mielőtt szélesen elmosolyodnék, ami nevetéssé növi ki magát pillanatokon belül. Őszintén nevetek, hangosan. A sors iróniája sosem alszik? Másik kezem is tarkómra csúszik, ott kulcsolom össze ujjaimat, majd pillantok fel a szürke felhő tömegre.
- Attól félek, hogy túlságosan is az lett - lehunyom szemeimet, mosolyogva konstatálom kutyámat, ahogy lábamnak dőlve ül le mellém. - Végre van lehetőségem megtenni azt, amit évek óta meg kellett volna, csak sosem volt rá lehetőségem... - fejemet előre biccentem, mosolytalan arccal fúrom tekintetem az előttem állóéba. - Köszönöm - pár másodperc elteltével villantom meg állandó mosolyomat, végül lesütött tekintettel hajolok le, ujjaim közé veszem a pórázt és egyenesedem fel ismét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Aki azt mondja, hogy a kutyatartás csak és kizárólag örömből áll, annak még nem volt olyan kutyája, mint Hádész, aki nemes egyszerűséggel hagyja figyelmen kívül, az esetek túlnyomó százalékában, hogy mit kérek tőle, és cselekszik aszerint, ami neki szimpatikus. Nincs okom panaszra, persze, hogy nincs! Hádész csodálatos kutya, aki évek óta boldogít, mindössze a kellemetlen berögződéseit nem sikerült még belőle kiűznöm. Mint például azt, hogy előszeretettel ül le idegenek elé, a világ legtermészetesebb dolgaként, hogy farkát csóválja, mosolyogjon felfelé az illetőre, mint aki élete első szerelmét figyeli éppen. Régóta nem csinálta, már reménykedni kezdtem, hogy esetleg valami csoda folytán sikerült elhagynia, de minden pozitív gondolatomat meg kell cáfolnia pillanatok alatt.
Éppen ezért torpanok meg hirtelen, hogy zavartan helyezzem egyik lábamról a másikra testsúlyomat, miközben várom, hogy Hádész hajlandó legyen megmozdulni. Hajlandó is, csak nem azt, amit én szeretnék: jobb mellső mancsát emeli meg a nő felé, óvatos mozdulattal teszi azt orrára, majd vissza a földre. Döbbenten nézem a kutyát, hogy mégis mi a fenét cukiskodik itt, és akaratlanul úszik be a gondolat a fejembe, hogy ez kicsit olyan lehet, mint valami nagyon elcseszett udvarlási módszer. Barnáim kerekednek ki a gondolatra, de végül halkan felnevetve bólintok egyet a nő felé.
- Persze - lépek közelebb kutyámhoz, hogy a póráz ne feszüljön. - Úgy tűnik úgysincs beleszólásom ma a dolgok menetébe - vonom meg vállamat lemondóan, kedves mosolyom folyamatosan arcomon pihen, ahogy a boldogságtól túláradó kutyát figyelem, mert így, kicsit hasonlít azokra a gyerekekre, akik nemrég simogatták. Valóban egy gyermekre hasonlít, amitől akaratlan lesz szélesebb mosolyom ajkaimon, barnáimat vezetem vissza a nőre, miközben a pórázt veszem másik kezembe.
- Ne haragudj a faragatlanságomért - nyújtom felé jobb kezemet. - Reece Laines - rázom meg kezét óvatosan, majd pillantok le az ebre utána. - Ő pedig Hádész, akinek borzasztóan szimpatikus vagy, szóval nem fogod egyhamar levakarni magadról - zavartan túrok tincseim közé, mert úgy érzem muszáj vagyok megosztani ezt az információt a nővel, ha már belecsöppent kutyám agymenésének a közepébe. Innen nincs menekvés, még, ha a legnagyobb akaraterőddel szeretnél szabadulni, akkor sincs, mert elég egy pillantást vetni az állatra, és már nem is akarsz szabadulni. Tényleg olyan, mint egy gyerek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Éjt nappallá téve tudnék panaszkodni arról, hogy Hádész mégis mennyire elviselhetetlen tud lenni, de lássuk be: amit leművel a nőnek, majd a nő reakciója, igencsak megér egy misét, még akkor is, ha a legkevésbé sem vágytam ma erre, így egyszerűen elfogadom, hogy mosolyom lesz szélesebb a produkció láttán. A gyors sétálásból ismét az van, hogy kutyám sétáltat engem, ami remek, persze, a probléma mindössze annyi, hogy az emberek, akik tudattal is rendelkeznek, nem csak ösztönökkel, engem néznek furának, és nem őt, ami lássuk be, teljesen jogos.
- Egy ideje nem csinálta - sandítok le a földre zavartan, tarkómra csúszik szabad kezem. - Azt hittem leszokott róla - legalábbis nagyon reméltem, hiszen volt már arra példa, hogy Hádész mellényúlt, és az illető, akit kipécézett magának, nem szívlelte annyira a kutyákat, mint a nő. Akit komolyan meglepően hamar elvarázsolt Hádész lehengerlő stílusa, ami pedig engem varázsol el, mert szeretem, amikor kutyám ezt váltja ki az emberekből. Alkalomadtán, amikor valóban szükségem van egy kis igazi kikapcsolódásra, visszaavanzsálódom gyermekké én is, amire most nem kerül sor, mert eszemhez kapva mutatkozom be a nőnek.
- Örvendek - amilyen nagy hévvel fogtam meg Rebeka kezét, ugyanúgy engedem el azt, aprót lépek arrébb tőle. Elmosolyodom a válaszon, kuncogása késztet arra, hogy szélesebb mosoly villanjon fel arcomon, miközben ismét dörzsölgetni kezdem tarkómat. - Ezt örömmel hallom, mert innentől kezdve nem vagy biztonságban - csúszik kezem szemeimre, ahogy felnevetek halkan, miközben érzem, hogy zsebem áll neki mozogni. Megszeppenve pillantok le, elhúzott szájjal, kissé rosszalló tekintettel figyelem, ahogy Hádész hatalmas küzdések árán, de végül kihúzza a viseletes plüssmajmot zsebemből és Rebeka elé viszi. A nő cipője elé teszi azt, orrával töszködi felé kicsit, majd leül elé, és mint aki jól végezte dolgát pillant fel a nőre.
- Remek ötlet! Addig el tudod mondani neki, hogy milyen csodálatos a majma - mutatóujjammal írok le körkörös mozdulatokat, hogy tudassam Rebekával ilyenkor mi a teendő. Mert Hádész nem csinál mást ezzel, csak dicsekszik. Óvatos mosollyal ajkaimon lépek el Rebeka elől, hogy mellé lépve nyújthassam neki a pórázt, ha esetleg szeretné elmélyíteni a kapcsolatát a kutyával, akinek a majom már a szájában ficeg.
- Hivatalosan nem, bár szoktam ügyfeleket fogadni a lakásomban is, ha nagyon szükséges. Az az igazság… - csúsztatom nadrágom zsebeimbe kezeimet lassan. - Hogy nemrég költöztem csak ide. A Mennydörgőbe - pontosítok gyorsan, bólintok is aprót mellé, mintha nagyon fontos lenne az információ.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Különleges dolog a sors, ami úgy keveri a lapokat, hogy meglepő fordulatokat gördíthessen elénk, amivel akarva sem tudunk mit kezdeni sok esetben. Fintorogva rúgnánk odébb a múltból felbukkanó kérdéseket, amik fájdalmat hordoznak magukban mindössze, a válaszokért mégis kapkodnánk, hogy megtudhassuk az okokat. Mosolyogva tárnánk szét karunkat neki olykor, hogy jöjjön, a nosztalgia kebelezzen be minket, hiszen évek teltek el, azóta rengeteg minden változhatott. A fintor érzéketlen húzza mimikánkat még ilyenkor is, de nem engedünk neki, mert a múlt elengedése életünk része, amit megcselekedtünk már. Gondoljuk mi. De ha előtted áll az, aki éveken keresztül a mindennapjaid része volt, egy igen különleges és - mondjuk ki - elbaszott formában, akkor mégis mi a teendő?
Az ügyvéd, aki mellett éveket töltöttem, egyetlen dologra tanított meg: ne mutasd ki azt, ami benned van. Minden apró mozzanat az arcodon, minden kisebb mozdulat elárulhatja azt, mi van benned, ami a végedet jelentheti. Úgy támadnak ezekre, mint sáskaraj a friss rügyekre, úgy, ahogy én szeretnék rávetődni a garanciára, hogy az előttem álló megváltozott. Egyszerű a válasz a feltett kérdésre, csak meg kell ragadnom, amit zokszó nélkül teszek meg. Töretlen mosolyom, kedélyes hangtónusom a válasz, amit Lafayette felé intézek. Elengedtem a múltat, bármennyire is a fejünk felett lebeg, bármennyire is egy láthatatlan kéz kapargatja bensőmet, hogy megtudhassam mi rejlik most abban a tengerkék szempárban. Nem felületesen, nem a meghittségtől túláradó szomorúságot akarom látni, hanem azt, ami valóban benne van. Mélyen, talán olyan mélyen is, amit még ő sem látott vagy érzett, de én meg akarom kaparintani magamnak, hogy a garanciám 100%-os legyen.
- Miféle meggondolatlan tett? - egyértelmű meglepettséggel, egymástól aprón elnyílt ajkakkal kapom fel kissé fejemet. Ennyit arról, hogy semmit nem mutatunk ki abból, ami bennünk van. Ez nagyon jól működik a tárgyalóteremben, amikor Dr. előjellel a nevem előtt kell szerepelnem a kőgazdag ügyfelek előtt, de ilyenkor nem vagyok ügyvéd. Én - sok kollégámmal ellentétben - teljesen szét tudom választani a magán életemet a munkától, és erre, még ha nem is hangoztatom, igenis büszke vagyok. Mindennek hatására zavartan dörzsölöm meg tarkómat, ahogy figyelem az elém tárulkozó képet: orrnyergét dörzsöli, amit még a Roxfortban is csinált, mikor gyermekként nagyon elmerült valamiben. Akaratlan szökik mosoly arcomra, ami nevetéssé növi ki magát, mielőtt válaszolhatnék a feltett kérdésre és végre, az oly’ sokáig nyújtott és húzott, egyetlen egy szót kimondhatom neki.
- Gyermekként több értelme lett volna, ha van lehetőségem kimondani, így már talán értelmét is vesztette az egész... - a mondat, mintha befejezetlen lebegne közöttünk, ahogy szabad kezemmel szorítok rá tarkómra, míg másikkal a pórázra markolok rá jobban. - De komolyan gondolom, Lafayette. Hálás vagyok. Akkoriban sikerült elhatároznom, hogy mit szeretnék kezdeni az életemmel, tudod? Maximilian mellett te voltál a másik ember az életemben, aki csak megerősítette ezt a vágyamat - a földről vezetem fel rá tekintetem, fejem így is kissé még lehajtva áll, megmásíthatatlan mosolyom villan fel arcomon. - Átrágva magam az egészen, immár valóban nem releváns, de muszáj voltam kimondani - barnáim siklanak lábam mellett nézelődő kutyámra, aki mintha csak megérezné, hogy figyelem feszíti hátra fejét és pislog felfelé rám. Halk nevetéssel guggolok le, hogy vakargathassam a fülét, felpillantok múltam megtesítőjére, hogy vajon itt és most ezzel vége van valóban, vagy képesek leszünk mosolyogva átlépni az egészen?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Össze vagyok zavarodva. Igen. Ez az egyetlen magyarázat arra, hogy az évek óta gyakorolt faarc, ami mindig csak előnyömre vált, amikor a helyzet megkövetelte, ami a mindennapjaim részévé nőtte ki magát, elbukott. Mert megtette. Felfedte azt, ami bennem. A színtiszta meglepettséget, aminek nem tudom megszabni a határait. Utálnom kellene az előttem állót, amiért megkeserítette a gyermekkoromat, megvetni azért, ahogy másokkal viselkedett, mégis örömet érzek ezek mellé, amiért láthatom mivé nőtte ki magát az a kamasz fiú, aki mindent megtehetett az iskola falai között. Az utálattal vegyes megvetés és öröm, ami felemészti a bensőmet, ahogy előtte állok, és csak igyekszem megérteni a jelen kérdőjeleit, amik előttem lebegnek. Hiába nőttem fel, hiába hittem el, hogy ennyi év után, ha a múlt mocskos képei ismét elém kerülnek, higgadtan tudom majd őket kezelni, amikor megszeppent kisfiúként állok ismét az előtt, aki gyerekkorom szerves része volt. Minden hozzám intézett szava, minden nekem tett megjegyzése, fájdalmas érintése még ennyi év után is képes elérni azt, hogy kamaszként álljak előtte.
Zavartan vagyok kénytelen megdörzsölni arcomat, ahogy a meglepettség ül ki az ő arcára is, majd kékjei zizegnek az enyémen. Lesütöm tekintetem, visszapillantok rá, ki tudja meddig játszom ezt, míg jobb kezem csúszik tarkómra, hiszen megmondtam: ismét az a zavart kölyök vagyok, mint aki akkor voltam. Mintha képtelen lennék levetkőzni ezt a szerepet, pedig mennyi, de mennyi év eltelt. Úgy érzem, helytelen, amit teszek. Nem lehet az, aki voltam, nem ölthetem magamra ismét az áldozat szerepét, amikor megannyi nehéz éves küzdelem után kitörhettem apám nevéből, elérve azt, hogy bizonyos körökben, magam miatt ismerjenek. Képtelen vagyok visszamenni a múltban, vagy ha muszáj is, szakadjak ketté, de az egész lényemet nem kebelezheti be. Nem hagyom neki, így a - tőlem megszokott - mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy hallgatom a kérdést.
- Baleseted volt a… - hol? Miként? Szemöldököm szalad ráncba, ahogy elkapom róla tekintetem, végül kínzóan lassan emelem vissza rá barnáimat. - Baleseted volt - mintha mi sem történt volna fordulok vissza felé, hangom ugyanolyan kellemes nyugodalmat áraszt, mint Lafayette-é. Mint két rég nem látott jó barát, akik egy tea fölött nosztalgiáznak órákat. A különbség mindössze annyi, hogy ők valószínűleg nem várnák a végét.
Zavartságom, ahogy jött, úgy száll tova fokozatosan, az elhatározás következményeképpen. Töretlen mosolyom ékesíti arcomat, barnáim melegséget árasztanak, kisugárzásom immár sokkalta jobban én vagyok, mint az eddig elmúlt percekben bármikor. Nyugalom jár át, ahogy a múlttal vívott meccs végére értünk, azonban a kellemetlen érzés szinte azonnal felüti a fejét a kérdés hallatán. Aprót bólintok csupán, többre képtelen vagyok. Maximilian nem az apám, ő csupán a névadóm, és semmi több.
- Reece Devon Laines, ügyvéd, áll szolgálatodra - a legironikusabb mondat, ami valaha megfogalmazódhat majd bennem, ha tisztában lennék azzal, mit tettem a múltban. Sajnálatos módon azon agyamat köd borítja, amelynek köszönhetően vagyok képes őszintén felnevetni a helyzeten. Lejjebb hajolva paskolom meg kutyám fejét, majd kapom el Lafayette tengerkék pillantását. - Ha jól láttam, te a rúnákban lelted meg a jövődet is. Örülök neki, már akkor is kiemelkedő voltál belőle - vigyorodom el szélesen, mégis őszintén, ahogy hangom is úgy leng be kettőnk közé, akár egy kellemes tavaszi fuvallat. Emlékszem azokra az időkre, mintha csak tegnap lett volna, azonban a kellemetlen érzés helyett valóban az öröm és a nosztalgikus érzés keveredése kerít hatalmába. Ilyen érzés, amikor valóban le lehet zárni a múltat? Csillogó barnáim, amiket ráemelek, csak erről árulkodhatnak. Egy olyan szakasz lezárása, aminek már nincs jelentősége és értelme, de ennyi év kellett ahhoz, hogy valóban feledésbe merülhessen.
- Kérni szeretnélek rá, hogy tegyük meg - közelebb lépve hozzá fogom meg a felém nyújtott kezet és rázom meg párszor, ám nem engedem el azonnal, ahogy a kékeket sem eresztem el. - Most, hogy magunk mögött felejtettük a múltat, mit szólnál, ha megünnepelnénk? - félrebiccentett fejjel pislogok rá, miközben egy fél lépést hátrálok tőle, hogy ujjaim kicsúszhassanak övéi közül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Rebekával nevetek a bizonytalan bocsánatkérésre. Szórakozottan rázom meg fejemet, mindketten tudjuk, hogy itt a bocsi vagy semmit nem ér, mivel nem az ő hibája, nyilvánvalóan, vagy csak egyszerűen nem állja meg a helyét, mint olyan. Nevetésem csillapodásával esik tekintetem kutyámra, aki tényleg eléggé bekurvult a nőnek. Elnézést kérek a szóhasználatért, de nem tudok jobbat mondani rá, amikor valóban felvillant bennem a remény, hogy nem fog kellemetlen helyzetekbe hozni többet. Főleg nem ilyenbe.
Ismét kitör belőlem a nevetés, ahogy Rebeka drámaian kérdez vissza. Nevetgélve emelem meg mindkét kezemet védekezően, amíg Hádész varázsolja el újra és újra a nő szívét. Nem mondom, én is a mosolya miatt szerettem meg az állatot, de azért remélem nem fogja ismét elfelejteni, hogy ki is a gazdája. Vigyorogva figyelem, ahogy a majom kerül a nő lába elé, aki ugyanolyan örömmel fogadja a nyálas és igencsak lerúgott plüsst, mint magát a kutyát, még bókolni is van ideje. Nagyon pozitív és egyáltalán nem ad okot aggodalomra az, hogy a kutyám előbb szed össze egy nőt, mint én.
Könnyed léptekkel indulok el mellettük, kezeimet mélyesztem zsebeimbe. - Anglia? Ott születtem, majd tanultam évekig - csillannak fel szemeim. - Én is ott lakom. Húha, rendben van, kicsi ez a város, még hozzá kell szoknom - túrok zavart mosollyal ajkaimon hajamba. A hatalmas városok után, ahol megbeszélt időpont nélkül majdnem esélytelen volt találkozni bármilyen ismerősöddel, bezzeg itt nem így működik. Egy utcában, és még egy házban is lakunk, amit olyan hihetetlenül fogadok, mintha azt mondta volna minimum, hogy három gyermekes családanya. Bár meg kell hagyni, nem is nagyon volt eddig időm körbekopogni a szomszédok között, hogy én vagyok én. - Ha nem túl indiszkrét a kérdés, mit csináltál Angliában? - sandítok oldalvást rá kedves mosollyal ajkaimon, ahogy elnyújtott és hosszabb lépteimet igyekszem Rebekáéhoz igazítani, hogy ne hagyjam le a nőt, még véletlenül se.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Elvetemült húsz évesként az ember nem gondolkodik azon, hogy benne van a pakliban, esetlegesen, hogyha felnő, akkor bizony találkozhat azokkal az emberekkel, akik akkor a mindennapjai részei voltak. Maradjunk annyiban, hogy velem is ugyanezt történt. A férfi felhívott, időpontot egyeztettünk, majd a neve tudása nélkül - biztos elhangzott, de hogy nem emlékeztem rá, az is biztos - tettük le a telefont. Ennek okán történhetett meg, hogy ahogy Vera bevezette az irodába a férfit, szemöldököm került az égbe, a döbbenet ült ki arcomra, azonban hamar váltotta fel a hitetlen nevetés, ahogy felálltam székemből. A felismerés villámcsapásként ért, mert ugye húsz évesként nem gondolkodsz a régen történteken, azóta pedig annyi idő eltelt, hogy el is felejted, erre itt áll az irodádban puccba vágva. Hamar lerendeztük azt, amiért jött, jöhettek a nosztalgikus - valahol igencsak zavarba ejtő (már akinek) - pillanatok átbeszélése, ami odáig vezetett, hogy újabb találkozót beszéltünk meg a régi szép idők emlékére.
Lábaimat az asztal alatt kinyújtva terpesztem szét, fejemet kissé hátra biccentve lögybölöm whiskymet a pohárban, amíg Ruben visszaér. Homályos emlékeim vannak arról, amik akkor történtek, fiatalok voltunk és rohadtul elvetemültek, mintha nem lenne holnap, és valószínűleg el is hittük, hogy nincs, mert a következményekkel nem számolva mentünk bele minden baromságba, amit lehet már kétszer átgondolnánk. Talán ezért volt meglepő, ahogy Ruben belibbent az irodába egy teljesen új ember képében, mint ahogy én megismertem és ahogy útjaink is elváltak egymástól. A sors fintora, hogy egy ilyen kisvárosban találkozunk ismét, de ha a lehetőség már itt van, akkor nem fogom elszalasztani. Még Reina is büszke volt rám, amiért nem kellett rugdosnia, hanem elindultam magamtól.
- Ch - esnek barnáim Rubenre. - Ez akkor sem volt akadály, ahogy most sem az - viszonzom a vigyort, csak én egy visszafogott kacsintást is megengedek mellé, ahogy poharamat koccintom övének. Az biztos, hogy semmit nem változott az eddigiek alapján, bár, ki tudja? Lehet csak engem tisztel meg az emlékekre azzal az oldalával, amit megismertem. - Kösz a meghívást, rám fér egy jó ivászat - vigyoromból lesz mosoly, mielőtt folytatnám. - És ja, rohadt váratlan volt. Elárulhatnád mit keresel itt, valahogy nem illesz az ország összképébe - ahogy emelem poharamat emelem el arról mutatóujjamat, hogy végig mutassak rajta, majd aprót kortyoljak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Ha a legtöbb ember ilyen közvetlen itt, akkor sokkal egyszerűbb lesz ismerkedni, mint elsőre gondolná az ember. Bár soha nem volt problémám azzal, hogy bárkit is az ujjam köré csavarjak - nevezzük szakmai ártalomnak -, de lássuk be, az ilyen módszerek használata nem éppen tartós kapcsolatokat eredményez egy ember életében. Nevetésem csillapodásával üti fel fejét a gondolat, hogy fogalmam sincs mikor nevettem ennyire utoljára. Az elmúlt időszak nemcsak rám, hanem húgomra is rányomta a bélyeget, ami engem jobban megviselt, mint bármi más a világon, de az idő múlt, és Reina lassan összekapta magát. Boldoggá tett vele, együtt lendültünk túl az egészen, és most, kívánságának eleget téve vagyunk az országban. Egy másik országban, ahol Hádész ugyanúgy szívathat.
Szélesen mosolyogva ingatom fejemet a megállapításra. El kell ismernem, Rebeka mondd valamit, talán megmerem kockáztatni, hogy bele is trafált. Fene sem gondolta volna, hogy egy ekkoricka mágusvárosban fogok összefutni éppen egy olyan nővel, aki éveket töltött Angliában, majd költözött éppen abba az utcába, amelyben én is lakom. Hozzá fogok én ehhez valaha szokni? Tekintetem pár pillanat erejéig esik Hádészra, aki nyugodtan sétál a nővel, halvány mosollyal konstatálom magát a tényt, legalább ezzel nem kell foglalkoznom.
- Azóta eljutottál másfelé is? Remélem. Nem olyannak tűnsz, mint akinek ennyi elég lenne - fordítom felé fejemet teljesen, hogyha lehetőségem van rá, elkaphassam pillantását.  - Milyen szak nem vett le a lábadról? - kedves hangon érdeklődöm, tekintetemben is az csillan meg, ahogy figyelem vonásait. Mosolya valahogy betölti a körülötte lévő teret, amitől nekem is sokkal vidámabb lesz a hangulatom. Mióta csak megálltunk, a kisugárzása tölt fel engem is. Egy szempillantásra szeppenek meg a kérdésre, majd rendezem azonnal vonásaimat. Kezem csúszik tarkómra, ahogy megdörzsölöm azt, miközben fejemet előrefelé fordítom.
- A húgom a Bagolykőben szeretett volna továbbtanulni. Nekem nem volt ezen kívül különösebb okom idejönni, csak jöttem vele - fél vállamat vonom meg, bár inkább tűnik annyinak, hogy felhúzom, majd visszaejtem, mintha csak a póló szúrt volna meg a pulóver alatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Vajon a múlt meddig szeretné azt a csúnya játékot űzni, hogy személyek formájában fel-felbukkan az életemben? Olyan időszakokat idéz fel egy-egy újonnan feltűnt ember, amit azt hittem, hogy örökre magam mögött hagytam, abban a városban, amit évekig nevezhettem otthonomnak. Soha nem menekültem a múltam elől, minden tettemért vállaltam és vállalnám a felelősséget a mai napig - milyen képmutató vagy. Olyan hirtelen hal el az aprócska sugallat, mint ahogy felbukkan, így a múlt képei vehetik át ismét a helyét. Csalóka kérés, hiszen a múlt akkor és ott bukkan fel, amikor nem szégyelli, és eddig nagyon úgy tűnik, hogy az én múltamnak nincs szégyenérzete. Ahogy akkoriban, mikor az előttem ülővel boldogítottuk a londoniakat, nekem sem volt. Változnak az idők, immár teljes pompámban ülhetek előtte, olyanként, aki össze sem hasonlítható az akkori énemmel, pedig… már akkor tudtam, hogy mi akarok lenni. És mi leszek.
Kényelembe helyezi magát, így van időm végig mérni. Nem kellemetlen, szinte már észrevétlen mozdulat, ahogy aranyló barnáim járnak egyszer fel s le rajta. Teljesen más ember. Formáltak rajta az évek, de azt a vigyort, ami ismét arcát ékesíti, még mindig letörölném onnan, ahogy anno is tettem volna. Rendben, legalább ebben változott. - Ha alkalmam van rá, szeretem most is nagyobb kanállal habzsolni azt, amire lehetőségem van - emelem barnáimat a plafonra a kacsintás után. Ruben akkor is azon emberek közé tartozott, akiknek felesleges volt hazudni. Megtanultam a hazugság hiteles előadásmódját, így szemrebbenés nélkül hitetem el veled, hogy te ölted meg azt a nőt, nem pedig a véres ruhás férfi, aki melletted áll, de vele miért tenném? Életem legcsúnyább korszakába csöppent bele, újat pedig aligha tudok neki mutatni.
Fejemet ingatom a megállapításra, ahogy tekintetem esik vissza rá. Nem csűröm és csavarom, nem megyek bele jobban. Nem azért jöttem el, hogy a munkámról beszéljek, elég időt tölt ki a mindennapjaimból, hogy egy ilyen alkalommal kellően hagyjam figyelmen kívül. Ahogy érdemli. - Hihetetlen, hogy üzleti ügy miatt telepedtél meg valahol, mert azt mondták - nevetgélek egy sort. - Rád sem ismerek, Weiss. Megöregedtél volna? - kérdőn rebben meg szemöldököm a pohár mögött, aprót kortyolok, miközben a poharat veszem el ajkaim elől vigyorom csak szélesedik. Megforgatom szemeimet. Még, hogy én nem illek a képbe, kérlek…
- A húgom ide szeretett volna jönni tovább tanulni, szóval eleget tettem a kérésének. A Bagolykő teljesen megfelelt az elvárásainak, így… - emelem fel kissé karjaimat és mutatok körbe. - Most itt vagyunk, bár megmondom az őszintét nehezen szokok hozzá ahhoz, hogy mindenki leszólít és beszélget velem, mintha évek óta itt lennék. Ez valami különös, magyar szokás lehet? - látszólag merengek el a kérdésen, ám pillanatokon belül zizzen tekintetem a pultosra és emelem meg felé üres poharamat. Elbűvölő mosollyal mutogatom neki, hogy egy üveggel legyen szíves, majd fordulok vissza Ruben felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Történnie kell valaminek. Valaminek, ami kiszakít ebből. Valaminek, ami a múltból feltörekvő ragacsos ujjaknak nem ad kapaszkodót. Valaminek, ami segít a kavargó érzelmeken túllépni. Olyan sok kavarog bennem, olyan felfoghatatlan az összes, hogy nem tudok velük számot vetni, felfogni sincs időm szinte egyiket, mert a másik már betör a helyére, véletlen sem nyugtot hagyva hevesen dobogó szívemnek, vagy az agyamban hadakozó gondolatoknak. Kell valami, ami kizökkent ebből. Mintha csak imáim hallgattattak volna meg, elhangzik a kérdés. Bizonytalanul hangzik el válaszom. A kezdeti lendület úgy foszlik szerte, mint a gondolatok, amik eddig ostromolták agyamat megállás nélkül. Balesete volt. Kérdőjelek tömkelege bukkan fel végül, valami vörösség kapargatja agyam hátsó zugát, a kellemetlen érzés szorítja össze mellkasomat, ám mielőtt valóban megtörténhetne emberelem meg magam, és ismétlem el válaszom, immár sokkal határozottabban. Reakciója mégis bosszantó érzést kelt mellkasomba, ahogy lehajtja fejét. Miért tesz ilyet? Megválaszolom egy kérdését, hogy utána ezer másik keletkezzen bennem, amikre választ talán soha nem kapok. Nem bánom. Maradjanak megválaszolatlanok, csak valami történjen, ami valóban…
Lényegében kéretlen történik. Nevetésünk tölti meg a tér ezen csücskét, talán a munkába igyekvők nem értik mire fel ez a kirobbanó jókedv. Részemről elmondható, hogy a legbüszkébb vagyok ügyvéd mivoltomra. Hogy Lafayette min virul? Nem tudhatom, azonban szemeire fektetett tenyere igencsak sok mindent elárul. Szusszanva fejezem be a nevetést, barnáimat le nem veszem rég nem látottamról. - Ugyan - villan fel az a mosoly ajkaimon. - Sokan reagáltak így, bár ők már az egyetem elkezdése előtt - szinte már szégyellősen sütöm le tekintetem. Senki nem hitte el, hogy képes lehetek rá, és akik akkor nem hittek bennem, most szinte már-már napi szinten kopogtatnak az ajtómon segítséget kérve. Ironikus.
- Mindig van hova fejlődni - pillantok vele egy időben a kezében tartott könyvre. - Ez adja meg a motivációt - halvány mosoly kerül ajkaimra, végül barnáimat hirtelen szakítom el a könyvről, hogy Hádészra nézzek. Bocsánatkérő tekintettel fürkészem ebem arcát, aki csak néz fel rám, és mintha tudná, ez mennyire fontos. Fontos?
Kezeink érintése az utolsó döfés arra, hogy tudjam, ennek itt kell véget vetni, de mielőtt megszólalhatnék, Lafayette száját hitetlen kérdés hagyja el. Halkan nevetek fel, csak és kizárólag a másik arcát fürkészem, még akkor is, amikor ő elszakítja tekintetét barnáimról, hogy kezeinkre nézhessen. Elnéző mosoly kerül ajkaimra. - Keresni foglak - tizenöt év hosszú idő. Mégis adhat egy olyan löketet két embernek, ahol tiszta lapot kezdhetnek. A kezemben tartott névjegykártya Lafayette és az én tisztalapom. Percekig állok még a tér szegletében, Lafayette távolodó alakját figyelem, míg igyekszem helyrerakni szívem dobogását. Szusszanva pillantok le Hádészra, miközben a pórázt kutyám hátára ejtve állok neki nyújtózkodni. - Ez váratlan volt - bukik ki belőlem egy halk nevetés, ahogy barnáim utolsó pillantást vetnek hátára, majd vissza kutyámra. - Menjünk inkább - tarkómat dörzsölve hajolok le a pórázért, majd indulunk el hazafelé.
Egyszer sem nézek hátra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

A gondosan felépített tanóra menet, amivel elindultam a már üres tanáriból, egyszerre tűnt el a fejemből. Igyekeztem Reina szavaira koncentrálni, hogy minden rendben lesz, hiszen az elbűvölő személyiségemnek senki nem tudna ellenállni, így ne aggódjak, csak ez itt és most sokkal nehezebb már. Lépteim vernek a folyosón visszhangot, ahogy a terem felé közeledem, amit kis segítséggel sikerült megtalálnom. Ujjaim már elfehérednek a könyvön, amit magammal cipelek, mint valami mentsvárat, igyekszem egyenletesen lélegezni, valahogy le kell küzdenem a lámpalázat. Okkal nevetett ki a húgom, amikor közöltem, hogy komolyan lámpalázam van már most, a végére már vele kellett nevetnem: hogy lehet, hogy dugig tele emberekkel megtöltött tárgyalásokon, kamerákkal körbevéve tudok ügyvéd lenni, de pár diák belém rakja a parát? Jogos érvelés, nem tudsz vele vitatkozni, így én sem tettem.
A terem ajtaja előtt sóhajtok egy mélyet, majd mosolyogva lépek be és helyezkedem el az asztal előtt, amire könyvemet csúsztatom. Megszeppenve konstatálom, hogy sokkal többen vették fel a tárgyat, mint arra számítottam, szívemet mégis melegség tölti el. Akkor lássunk neki. Gördülékeny az óra menete, a felépítés folyamatosan ugrik be elmémbe, ahogy haladok előre az első tanóra anyagával. Ahogy a pennák sercegnek a papíron, éppen van időm körbejáratni már sokadjára a diákokon tekintetem, hogy a már elején is kiszúrt lányon állapodjanak meg barnáim végül hosszabb másodpercekig, mielőtt mosolyogva folytatnám. A vége felé közeledve lököm el magam az ablaktól és sétálok vissza az asztalhoz, hogy kérdés híján engedjem útjára a diákokat, kivéve egyet.
- Kőszegi kisasszony, kérem! - szólok a lány után, mielőtt kiléphetne a teremből. Amint felém fordul mosolyodom el szélesen. - Szánna rám pár percet? - fonom magam előtt keresztbe karjaim, amíg várom válaszát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

A kisváros halk zsongása ezekben az órákban valahogy megnyugvással tölt el. Az első napokban, talán néha még most is, hiányzik a nagyvárosok zaja. Megannyi év után hagytam magam mögött a megszokott pörgést, mert lássuk be: a kellemesebbhez sokkalta hamarabb hozzászokik az ember. Egyelőre. Bár ennyi idő után nem mondhatok véleményt az itt élésről, mégis pozitívan állok hozzá, hiszen csak jobb lehet, mint egy szmogtól fuldokló város közepén élni.
Elnyílt ajkakkal bólintok pár aprót. Igen, ismerős az érzés. Én is csak amiatt szedem a cókmókom és indulok útnak, mert az ügyfeleknek ott van rám szükségük, nem azért, hogy várost nézzek. Sokan hitetlenkednek, amiért nemzetközi joggal foglalkozó ügyvédként nem használom ki az alkalmakat, de ha nincs rá időm, mégis mit tehetnék? - Három? - szeppenek meg látványosan. - Húha, nem vagy semmi. Miben helyezkedtél el? - mosolyodom el kedvesem, miközben rásandítok, majd szalad enyhén ráncba szemöldököm. Karjaimat csúsztatom tarkómra, azon kulcsolom össze ujjaimat, ahogy kicsit kihúzom magam séta közben. - Amerikában az összes államban voltam, Afrika északi részei… nem is tudom. Sok helyen megfordultam már rövidebb időre - szívesen mesélnék bárkinek arról mennyire csodálatos helyeken járhattam már, de az a kevéske idő, amit ott töltöttem egy-egy ügy miatt, aligha volt elég, hogy a nevezetességek csodájára járjak.
- És végül sikerült megtalálnod az utad? Elég nyílt személyiséged van, szerintem emberközpontú vagy, így nem csoda, hogy belevágtál a pszichológiába - kéretlen véleménykifejtés első rész. Ha mégsem a pszichológia volt az, ami elnyerte a tetszését, akkor ilyen vidám természettel megáldottként, biztosan állítom ezek után is, hogy emberekkel foglalkozik. Lehet csak remélem. Az ilyen embereknek, mint Rebeka is, mindenképpen ilyen szférában kellene elhelyezkedniük.
- Remélem, ha már Londonból jöttünk idáig miatta. Te is a Bagolykőben végeztél? - eresztek meg egy féloldalas mosolyt. - Is-is. Az AMS-en tanulok pedagógiát, mellette ügyvédként dolgozom - eresztem le kezeimet tarkómról, majd dugom zsebeimbe őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Sokkal jobban ment az első óra, mint azt valaha képzeltem volna. Elnézve a diákok arcát, nem mindenki fog kitartani az év végéig, le fogják adni a tárgyat, de ameddig legalább egyetlen diák van, aki kitart mellette, nekem már elég, főleg, hogy a III. évfolyam tananyaga nem is olyan vészes, mint a magasabb évfolyamoké. Nem beetetésnek szántam, egyáltalán nem volt ilyen szándékom, amikor összeraktam a tantervet, mindössze egy kevésbé jogi vonatkozású kezdés talán elülteti a bogarat a diákok fülében, hogy nem is olyan rossz ez. Csak remélhetem, hogy az értetlen arcokból egyszer mosolygós lesz, ahogy összeáll a kép. Majd kiderül.
Széles mosollyal szólítom meg a szőke lányt, akit már az elején is kiszúrtam, és aki az óra elejétől fogva hallgatta szavaimat olyan figyelemmel, amire soha nem számítottam. Még én sem figyeltem így az egyetemen arra, amit az oktató mondott nekem. Ez az én szegénységem, és akarva sem tudnám tagadni, mégis mennyire jól esik, hogy ennyire felkeltettem a figyelmét. Türelemmel várom meg, amíg odaér elém, kedves mosollyal fürkészem arcát.
- Nem bánná, ha elkérném az órai jegyzeteit egy pillanatra? - biccentem félre fejemet lassan, miközben jobb kezem nyújtom ki lazán a lány felé, hogy a kezembe adhassa azt. Amint megtörténik futom át, ugyanolyan mosollyal ajkaimon, a gyöngybetűket, ahogy vártam arra, hogy elém érjen. Visszanyújtom neki a jegyzeteit, kezemet helyezem ismét magam előtt keresztbe, mielőtt megszólalnék. - Szép, logikus, összeszedett és érthető jegyzet. Érti is, ami le van írva? - emelem fel felkaromról mutatóujjamat és mutatok immár a lánynál lévő jegyzetekre. Hangom lágyan cseng kettőnk között, nem számonkérő és ellenséges, mosolyom is töretlen ékesíti ajkaimat, ahogy Amélia arcát fürkészem kíváncsian.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Pislogva hallgatom, hogy mégis mennyi helyen állja meg a helyét a nő. Nekem csak kettőn kell, de néha úgy érzem abba is beleszakadok, Rebeka meg úgy pörög mindenhol is, hogy öröm hallgatni. Akaratlan ragad rám a lelkesedése, mert ahogy csak hallgatom, egyértelműen lejön, mennyire szereti egytől egyig csinálni ezeket, így őszinte és széles mosoly kerül ajkaimra. - Éppenséggel ezek annyira nem is összeegyeztethetőek - nevetek fel halkan, mert a színházi kellékes és a gyermekfelügyelet ég és föld például. - Komolyan nem vagy semmi, hogy ezeket tudod egymás mellett csinálni, vagyis… gondolom tudod. Nem sok egyszerre? - sandítok rá oldalvást, mert nem szeretnék olyanba belenyúlni, amibe nem kellene. Sokan foglalkoznak egyszerre több mindennel, és Rebeka láthatóan és érezhetően mindegyiket szereti, de egy idő után, bármennyire nem akarja az ember, sok lehet.
- Világlátottnak nem mondanám magam - túrok zavartan göndör fürtjeim közé. - Nem nagyon volt időm körbenézni. Munka miatt megyek általában mindenhova - én lennék a legboldogabb, hogyha világlátottnak mondhatnám magam, de az, hogy megérkezem Amerikába, három napot egy irodában töltök, egy hatalmas multicég legfelső szintjén, majd megyek tovább a következő államba vagy országba. Látványosan húzom el a számat, majd szusszanok egyet, ahogy megy tovább a beszélgetés. - Jó dolognak tartom, hogy nem bántad meg a döntésed egyébként. Mármint a továbbtanulással… ritka az ilyen - kéretlen vélemény kimondás második rész.
- Akkor pozitívan állok hozzá. Jókat olvastam az iskoláról, de mindig úgy vagyok vele, hogy csak és kizárólag a legjobbat a húgomnak, bár abba pont nem volt beleszólásom, hogy ide járjon - nevetek fel halkan, ahogy megcsóválom fejemet, majd villannak barnáim Hádészra, aki nagy vígan sétál Rebeka előtt. Mintha ő sétáltatná a nőt, és nem fordítva. - Nem olyan nagy dolog - vonom meg vállaimat bajszom alatt somolyogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Franc sem tudja, hogy komolyan gondolta-e egyébként akkor és itt az egészet, azonban ez engem egyáltalán nem tántorított el attól, hogy megkeressem, megbeszéljem vele a részleteket, majd közöljem Reinával, hogy randi cuccot kell keresnünk. Ennyi volt. A lány úgy rontott be a gardróbba, mint annak a rendje, ki sem robbantottam onnan addig, amíg meg nem találta a tökéletes szerelést, amiben - szerinte - megjelenhetek egy randevún. Nem mondtam el kivel és miért, semmit nem mondtam neki, hiszen még én sem tudom, hogy mégis hogyan kellene hozzáállnom ehhez az egészhez.
Egyetlen kikötést kaptam tőle: ne a városban. Vállat vonva tettem eleget a kérésének, és nem is kellett sokáig gondolkodnom azon, hogy hol találkozzunk. Logikusnak tűnt, ha már Pécsen futottunk össze először, és egyetemre is oda jár, akkor a legegyszerűbb a városban. A Bagolyvár tökéletes döntésnek bizonyul, talán még túlzásnak is hathat majd a lánynak, mint első randi, de Reina kikötötte: adjam meg a módját. Mosolyogva intézem az asztalfoglalást, és amíg a nő intézi a többit, barnáim vándorolnak karórámra. Már biztosan megérkezett, így miután biztosítottam a nőt, hogy megfelel az asztal a teraszon - hiszen gyönyörű a kilátás onnan a városra - futólépésben mászom meg a lépcsőket, hogy kitárjam az ajtót.
- Esetleg, ha a partnere nem érkezett meg időben, szívesen helyettesíteném - mosolyodom el szemtelenül Norina felé. Amint rám pillant szólalok meg újra. - Szia, remélem nem várattalak meg nagyon. Elintéztem az asztalunkat - lépek kijjebb, hogy közelebb léphessek hozzá, majd mérjem végig. - Egész jól nézel ki - mosolyomból lesz vigyor, majd nevetek fel halkan, hogy az ajtót kitárva engedjem magam elé. Ideje lenne elkezdeni rendesen ezt a randit is. Amint Norina belép előttem követem, majd óvatosan hátára teszem kezemet, hogy a terasz felé irányítsam, miközben ellépek mögüle, hogy széles mosollyal fogjak kezet egy ismerőssel, intsek egy másiknak, mosolyogjak a harmadikra. Lehet mégsem volt jó ötlet, de a teraszon sokkalta nyugodtabb minden, ahol az asztalunk vár teljes pompájában. Mosolyogva mutatok végig rajta, majd húzom ki neki a széket, hogy végül én is helyet foglaljak. - Kielégítettem az igényeidet? Legalább minimálisan? - bár nem tűnik sekélyesnek a nő, de soha nem árt, ha húzhatom kicsit az agyát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bírom a váratlan találkozásokat, főleg olyan emberekkel, akiket még bírtam is anno. Leginkább az olyanokkal történő találkozásokat preferálom én is, mint a legtöbb ember. Egy kis nosztalgia soha nem árt, már csak azért sem, mert Ruben ugyanolyan elvetemült volt - ha nem elvetemültebb -, mint én. Van miről beszélnünk, van mit felemlegetnünk, amik igenis a kellemes témákba sorolhatóak, még, ha valaki nem is szívesen hallgatná őket. Vagy nem szívesen mesélném el neki. A húgom az utóbbiba tartozik. Nem kell tudnia, hogy a bátyja mikre nem adta a fejét, amikor egyetemre járt.
- Jó, figyelj, ha szeretnéd, akkor eljátszom neked a komoly és humortalan ügyvédet. Napi szinten kell szerepet játszanom, most is menne - sajnos vagy nem sajnos, de erről is szól az ügyvéd lét. Meginoghatatlannak kell tűnnöd minden alkalommal, határozottságot kell sugallnod, bizonyos esetekben, még ha azt a szíveden is viseled, érdektelennek kell lenned, mert megkövetelik tőled. Nincs helye érzelmeknek, ha azt az ügyfél nem kívánja úgy, márpedig az én ügyfélkörömben kevés olyan van, aki megköveteli tőlem az érzelgősséget.
- Őszintén szólva, valamikor hiányzik a londoni pörgés. Vagy a new yorki, szóval megértelek - merengek el mosolyogva pár pillanatig. Semmi nem fogható ahhoz, amikor mindegy melyik órában mész ki nappal vagy éjszaka, de az élet zajlik, mintha az idő nem is számítana senkinek. Ez a pörgés tartott életben, amiről önként mondtam le, hogy Reinának jó legyen. Biztos vagyok abban, hogy megérte. - A gyönyörű jellemednek, annak! - nevetek fel jóízűen. - Bár meg kell hagyni, valóban komolyodtál, és tudod hova dugd fel az öregséged - nevetek tovább, majd állok neki ecsetelni a nagyon izgalmas történetet arról, hogy hogyan kerültem ide. Kicsi ez a világ. Talán túlságosan is kicsi, de éppen most nem bánom annyira. Legalább egy ismerőst már sikerült összeszednem, ami nem is rossz arány.
- Van híre az iskolának is - ingatom meg fejemet. - Reina el akarta hagyni az országot is, miután a szüleinket meggyilkolták. Tudod… nincs több elvárás az aranyvérű lány felé, így a lehető legmesszebb akart jönni - vonom meg vállamat. Arcom érzelemmentes, nem véletlen. Nincsenek bennem különösebb érzelmek immár aziránt, hogy a szüleinket elvesztettük. Anyám halálát nehezen ugyan, de végül sikerült elfogadnom, míg Maximilian sorsa sosem hagyott még ennyire hidegen. - Aha, akkor ezek szerint a para nézésedet nem engedted el. Az már régebben is ment, tovább fejlesztetted? Lehet nekem is ezt kéne bevetnem, ha az elbűvölő mosolyom bevonzz mindenkit - vigyorodom el szélesen, majd töltöm újra immár az üvegből poharamat, amit pillanatok alatt hoztak az asztalunkhoz, és iszok egy apró kortyot.
- Csak örülni fog, hogy leittam magam a picsába, mert legalább kimozdultam otthonról - nyammogok kicsit. - Nem viccelek, csoda, hogy a lakásból nem rugdosott már ki, mielőtt indultam volna - rázom meg fejemet hitetlenül, miközben halkan eresztem ki a nevetést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Ha az ember randira készül, akaratlan lesz izgatott. Fogalmam sincs miért, de egyfajta izgalom bennem is van, még akkor is, ha egyelőre nem tudom hogy álljak ehhez az egészhez. Izgatott vagyok, kicsit fenntartásokkal vagyok az egész felé, erre, amikor meglát annyit mondd, hogy na basszus. Azért erre senki nem számít, amikor a randi kezdetén meglátja a partnerét, de kezdeti megszeppenésem után halkan engedem ki a nevetést. Rendben, felfogom egy bóknak, hogy utána ne is legyek rest bókolni neki, amit végül nem egy na basszussal viszonoz, hanem szavakba is önti. Amint túllépünk a “kötelező” körökön, kedvesen tessékelem beljebb, mert reményeim szerint nem a hely előtt szeretnénk eltölteni az elkövetkezendő pár órát. Féloldalas mosollyal lépkedem Norina mögött, mindössze egyetlen kézfogásnyi időre hagyom magára, amíg egy ügyfelemet kellően köszöntöm. Eleinte túlzásnak éreztem a Reina által kiválasztott szettet, azonban kicsit tovább latolgattam magamban a dolgokat és rájöttem: fontos a megjelenés, ha olyan helyre megyek, ahol napi szinten fordulnak meg ügyfeleim, így olykor én is.
Mosolyogva ülök le Norinával szemben, majd veszem el a pincértől a bor- és étlapot, hogy az előzőt azonnal fel is csapjam. Végül bele sem kukkantok, csak leteszem kinyitva magam elé, felkönyökölök rá, ahogy hallgatom Norinát egyre szélesedő mosollyal ajkaimon. Mit ne mondjak, egyelőre úgy tűnik nem szégyellős. - Meg kell hagyni, elég sok szempontnak kell megfelelni, hogy valaki lenyűgözzön - de nem vagyok rest ahhoz, hogy viszonozzam a sokat sejtető mosolyt. Nem is tudom, hogy mikor voltam utoljára randin, talán még tinédzser éveimben utoljára, ami meg nem is nevezhető igazán annak, hiszen Maximilian szervezte le az aranyvérű lánnyal. Lényegében azt sem tudom, hogy mit csinálok, mert sosem volt olyan, hogy velem meghívassák magukat, vagy én jussak el odáig, hogy elhívjam őket, mindig megakadtam az egyéjszakásoknál. Nem mondom, hogy ez változni fog, de semminek nem vagyok az elrontója.
- Esetleg nem is gondoltad komolyan? Ez elég sok mindent megváltoztat. Van egy gyorsétterem nem messze innen, gyalog nagyjából huszonöt perc, élvezheted addig a város látványát - vigyorodom el szemtelenül, miközben jobbra libben hüvelykujjam, ahol nagyjából a gyorsétterem helyezkedik el alattunk. - Mit mondhatnék? Tele vagyok meglepetésekkel - igazítom meg felsőbbségesen ingem gallérját, hogy tizedmásodpercekkel később üljek rendesen és mosolyogjak a nőre. - Vagy? - sandítok fel a borlapból Norinára. - Én nem fogom helyetted befejezni a mondatot - vigyorodom el, majd kezdem el fürkészni újra a lehetőségeket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Tisztában vagyok azzal - mondjuk nem is nehéz, miután közölte velem az első beszélgetésünk alkalmával -, hogy nem nézek ki rosszul, sőt. Azonban ez sosem szállt az agyamba, az teljesen távol állna tőlem, és az, hogy tisztában is vagyok az adottságaimmal, soha nem volt kétélű penge. Azonban az már komolyan zavarba ejtő, hogy Norina mennyire feszült, mert lerí róla. Van szemem, előszeretettel is használom, így igyekszem a lehető legtöbbet kihozni magamból, hogy ne érezze magát kellemetlenül, lényegében csak magamat adom, de nem könnyíti meg, amikor hangjából sugárzik a feszültség. Mégis kedves mosollyal ajkaimon, teljes figyelmemet neki szentelve hallgatom szavait.
- Szóval ezek a nem nagy elvárások? Akkor milyenek a nagyok? - vigyorodom el szemtelenül. Igen, még mindig tartom, hogy egyáltalán nem sekélyes, így levettem a pénzre irányuló poént, bár éppenséggel annak a kritériumnak is megfelelnék, ahogy a felsorolásból - a visszajelzések alapján - az összesnek szintén. Vigyorom szélesedik, míg Norina felnevet, figyelmemet nem kerüli el, hogy hajába túr. Fejemet ingatom meg aprón a mozdulatsorra, hogy mosolyom ismét vigyorrá váljon. Tenyerembe támasztom arcomat, ahogy a feltett kérdésre próbálja megtalálni a választ, de csak bizonytalanságot kapok tőle.
- Nem baj - mosolyodom el. - Majd kiderül, hogy komolyan gondoltad-e - hangom kedvesen cseng, nem szeretném vele azt éreztetni, hogy én most bármit is sürgetnék, vagy a vacsora után az a minimum, hogy szétteszi nekem a lábát a mosdóban, miközben én sem nagyon tudom mi folyik most itt, mindössze sodródom az árral. - Jobbnak látom tisztázni, hogy elsődlegesen te hívtál el engem. Én csak pontosítottam - szélesen vigyorodom el felé ismét, hogy egy mosollyá szelídüljön. - Engem nem zavar, hogy elhívtál, végül is… a gyerekkel még ráérünk, azt beszéltük, ha emlékeim nem csalnak - nevetek fel halkan. Feltett szándékom oldani a feszültséget, ami a nőben van, talán már oldódott is egy keveset, de nem mondanám az igazinak egyelőre. - Kötve hiszem, azonban én szeretem megadni a dolgok módját, még ha nem is elvárás - kacsintok rá, hogy barnáim essenek vissza a borlapra és mindössze felsandítva közöljem vele álláspontomat arra, hogy megijesztette-e a gyorsétterem avagy sem. Nevetésére pillantok fel ismét, fél kezembe veszem a borlapot, hogy az asztalra eresszem lezser mozdulattal, azonban még mindig tartva azt, ahogy hátradől.
- Ennyire fontos ez? - biccentem oldalra kicsit fejemet, ahogy ő, csak én a másik oldalra, miközben fürkészem arcát egy könnyed mosollyal. - A folyosós köszöngetéseket leszámítva ez a második, hogy találkozunk. Nem fogok szerelmet vallani, ha erre irányult a kérdés - nevetek fel halkan, majd pillantok az asztalunkhoz lépő pincérre.
- Norina? - pillantok vacsora partneremre, hogy adja le az italrendelést ő, majd amint megtörténik csukom össze a borlapot és nyújtom a jól ismert pincérnek, miközben megszólalok. - A szokásos vörösborból, kérlek, mellé egy mentes víz. Köszönöm - adom át neki a borlapot, majd fordulok vissza Norina felé mosolyogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Reina szerint az egyik legnagyobb erényem, és legjobb tulajdonságom, hogy minden helyzetben meg tudom őrizni a nyugodtságomat. Ez akkor jön a legjobban, amikor pasikról beszél nekem, amikor fontos ügyfeleket várok, és bármennyire is izgulok a végkimenetel miatt: nem mutatom. Ennek több oka is van. Úgy gondolom, hogy azért, mert én izgulok valamin, a másiknak még nem kell, márpedig, ha ügyvédként mutatom ki izgatottságomat, akkor annak nem lehet jó vége, így az évek során tökéletesre fejlesztettem a képességemet, melynek hála elhiszik az emberek, hogy nyugodt vagyok. És bár most sincs ez másképp, hiszen valóban az vagyok, mégis van bennem egy alap izgalom. Főleg, hogyha így mér végig, ráadásul nem is diszkréten teszi, ami csak mosolyom szélesedését eredményezi. Semmi mást. Túl sok minden volt abban a mosolyban, hogy több időt szenteljek neki annál, minthogy elfogadom: megtörtént.
- Akkor legközelebb a levegőben hagyom, ha ennyire rám akarod kenni - nevetek fel halkan, majd forgatom meg szemeimet látványosan, hogy egyértelmű legyen mennyire nem jön be ez az oda-vissza dolog. Remélem érezhető volt a szarkazmus. Itt ülhetnénk napestig, dobálva egymásnak a labdát, valószínűleg akkor sem vergődnénk zöldágra azzal, hogy ki hívott el végső soron kit. Nem mintha számítana. Plusz szerencsére az emlékeim tényleg nem csalnak, így nem kell holnaputánra apukává avanzsálódnom, ami azért igencsak megkönnyebbüléssel tölt el, ahogy az is, hogy üsse kő, de megfelel ez az étterem is a gyors helyett. Folyamatos mosollyal ajkaimon hallgatom, majd fejemet csóválva nevetek fel.
- Nem adunk lejjebb, mi? - mérsékelem nevetésemet, hiszen folytatja, én pedig tényleg minden figyelmemet a nőnek szentelem. Barnáim fürkészik arcát, miközben beszél, aprót bólintok minden szavánál, hogy tudja, még nem vesztett el. - Részemről - vonom meg vállamat kicsit, ahogy választ adok a kérdésre, majd hallgatom tovább. Elgondolkodva dőlök hátra a széken, ujjaim dobolnak az asztalon párszor, majd állnak meg azonnal. - Te tényleg ennyi kérdéssel a fejedben ültél eddig itt? Nem semmi - mosolyodom el kedvesen. - Mi lenne akkor, ha ezeket mind elengednéd, és csak élveznéd az estét? Szerintem annyira nem bonyolult dolog ez, mint amennyire tartasz tőle - lágyan csengő hangom csúszik be kettőnk közé, és bár határozott vagyok, mégsem sértő. Soha nem ültem le enni valakivel ennyi kérdéssel a fejemben, mindegy, hogy az éppen komolyra is fordulhatott volna, vagy egyszerűen ügyfél ült velem szemben. Folytatnám, amikor berobban a pincér, így felpillantok rá, leadjuk a rendelést, és haladnék tovább még az előző gondolatmenet vonalán, amikor vezetéknevem csendül fel. Apró mosolyt küldök Norina felé, majd komolyodom el azonnal, ahogy a férfi odaér. Felállva fogok vele kezet, kisugárzásom tizedmásodpercek alatt változik meg, miközben a férfi szavaira figyelek, hiszen ügyvéd vagyok. Neki mindig és mindenhol. Bólogatva hallgatom, miközben kezemet eresztem vissza az asztalra, hogy lesandítsak rá, amikor megérzem rajta az érintést. Önuralmam olyankor a legmagasabb, amikor ügyfél van velem szemben, így gond nélkül fogom vissza a mosolyomat, amikor a férfi végre lepillant. Tovább beszél, türelmesen várom meg a végét, miközben bocsánatkérően szorítok rá a nő ujjaira, ahogy lesandítok rá, végül vissza ügyfelemre. - Remekül hangzik, alig várom az ismételt közös munkát, azonban, ha most megbocsátasz, nem éppen a megfelelő időben találtál meg - határozott, mégis tisztelettudó hangot ütök meg, ahogy fordítom fejemet Norina felé, a férfi követi fejem irányát, majd mintha az előbb nem nézett volna a nőre szeppen meg. Képmutató fasz. Sűrű bocsánatkérések közepette fogunk kezet ismét, majd távozik. Pár pillanatig nézem a hátát, majd ülök vissza, hogy hajamba túrjak és ismét az eddigi Reece-ként üljek Norina előtt. - Bocs - mosolyodom el bocsánatkérően.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Elképzelni nem tudom, hogy eddig mégis hogy tartotta magában ezeket. Bennem is felmerült a kérdés legelőször, amikor a buliban meghívatta magát, hogy akkor ez valóban randi-e, vagy csak a koktélok hatására tört fel belőle, és komolytalan, de végül is rá kellett jönnöm: a tényen nem változtat. Elhangzott, én pedig nem is voltam rest eleget tenni a kérésnek, de hogy ilyen szinten gondolkodjam el az egészen, totális időpocsékolásnak vélem. Mert nem mindegy? Ha randi, akkor legyen az, ha nem, akkor nem, de ez sem változtat semmin azon, hogy akkor és ott is jól éreztük magunkat, és éppenséggel most sem panaszkodhatom a társaságra, azon kívül, hogy Norina zavara egyértelmű. Éppen reagálnék is arra, hogy mit élvez, mert még a szőkét is bedobja nekem, aminek hatására lesz széles vigyor arcomon, de pofátlan módon zavarnak meg minket. Igyekszem a lehető leggyorsabban lezavarni az egészet, hogy egy bocsánatkérés mellett üljek vissza Norinával szembe, kezét elengedve. Természetesen. Mosolyogva, végül felnevetve fogadom a választ. Ügyvéd feleség, mi?
- Ha megbocsátasz, még kicsit visszatérnék az előző témára - kapom el Norina tekintetét, amiben lehetetlen észrevenni a játékosságot. Ahhoz képest, hogy mégis mennyire zavarban volt az elején, most mégis van ideje flörtölgetni. Avagy ez valami olyan játék, amihez én kevés vagyok? - Szóval csak élvezd, és ne gondold túl. Ha randi, ha nem, akkor is lehet jó. A csaj pedig megtalált megint - ingatom meg fejemet nem tetszően, de egyelőre nem mondok többet, mert a pincér lép asztalunkhoz. A poharat azonnal kezembe fogva mosolygok szélesen Norinára. A kérdésre bólintok egy aprót, majd várom meg, hogy kortyoljon, így én is megcselekszem, majd vigyorodom el szélesen. - Látom a borokkal nem lesz gond, ha ügyvéd feleség leszel - lögybölöm meg a pohárban a vöröset, majd teszem az asztalra mosolyogva. Érezhetően lett nyugodtabb a nő, ami engem elégedettséggel tölt el, bármennyire nem értem, mégis mire fel volt benne ekkora idegeskedés. Nyugodtan és türelemmel hallgatom a rövidke summázást, ami engem takar, majd nevetek fel a végén.
- Remek az ízlésem, ha a borokat nézzük - kacsintok rá szemtelenül. - Nem tudom mit mondhatnék, mert gondolom nem az önéletrajzomat szeretnéd hallani - kortyolok még egy aprót. Annál rosszabb nincs, mint amikor a randipartnered a születésétől fogva áll neki ecsetelni az életét. - Londonból költöztem ide nemrég a húgommal, aki a Bagolykőben tanul. Igen, ott is születtünk mindketten - tisztázom le gyorsan kedves mosollyal. - Remélem tudod, hogy én még annyit sem tudok rólad, mint te rólam. A nevedet is azért tudom, mert a jövendőbelimnek mutatkoztál be - rebben meg szemöldököm. - Ezen igazán változtathatnánk - pillantok komoly arccal, de jelentőségteljesen Norinára, hiszen így van, és részemről ez egyáltalán nem helyénvaló. - Kezdjük az elején. Mit tanulsz az egyetemen? - mert még ezt sem tudom. Mindenről beszélgettünk abban a buliban, csak éppen olyanokról nem, amiknek köszönhetően jobban megismerhettük volna a másikat. Kevesebb alkohollal talán sikeresen abszolváljuk az ismerkedős fázist.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Vidáman ingatom a fejem. Igen, igaza van, ő az élő példa arra, hogy ezek szerint össze lehet egyeztetni ennyi mindent egy embernek, ámbár még mindig nem tudom felfogni ésszel, hogy bírja, de sokáig nem is kell tanakodnom rajta, mert érkezik a válasz, azonban megszeppenek rajta. A pénz mindig jó? Szemöldököm szalad ráncba, végül kicsit megregulázva magam mosolyodom el ismét.
- Igen, az mindig jó - vajon első találkozásnál illik kiteríteni a lapokat, hogy én mégis mennyire másképpen látom? Az egyik végzettségem azért van, hogy legálisan segíthessek olyanoknak, akik rászorulnak a szaktudásomra és megkeresnek, míg a másikat azért szándékozom megkapni, hogy a jövő nemzedékét kiokítsam arról miként és hogyan támaszkodhatnak a jogra. Hogy a pénzért csináljam bármelyiket is? Abból él az ember, ez rendben van, nem lehet vele vitatkozni, de mégis… rosszul lennék bekötve? Maximilian forog a sírjában.
- Sajnálatos módon nem. Mindig úgy vannak megszervezve ezek az utak, hogy két nap múlva már akár másik országban kell lennem - mosolyodom el őszintén. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak próbálkozásaim, hogy maradhassak, de egy fél napot sem tudtam nyugodtan ülni és csak élvezni a francia kávé ízét, amikor pánikolva kerestek többen is telefonon, így a kávéhoz hozzá sem nyúlva keltem fel és indultam meg. - Ismét megpróbálkoznál a pszichológiával? - pillantok Rebeka felé érdeklődően. Kedvelem az olyan felfogást, ami megadja a lehetőséget, hogy igenis évek múltán is beülne az iskolapadba.
- Igen, igazad van - bólintok egyet. Nem mintha éppen Reinát féltenem kellene, már csak személyiségéből adódóan is. A karakánságának és magabiztosságának ötvözése valószínűleg sok embernek fog meglepetést okozni. - Ó, hát… igen. A kettőt együtt tervezem, de majd meglátjuk mennyire fog sikerülni összeegyeztetni őket - túrok zavartan tincseim közé. Egyik feladása sem opció, mert mindkettőt szeretem, így tényleg csak reménykedem abban, hogy az összeegyeztetés sikeres lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Mindig fontosnak tartottam az első benyomást. Minden tanított évfolyammal volt már órám, és pontosan ugyanúgy izgultam az összes előtt, de legnagyobb szerencsémre gördülékenyen ment az összes. A diákok hol érdeklődve, hol teljes unalommal az arcukon hallgatták az órát, azonban nem hibáztatom őket érte, bár az valóban kérdéses, hogy mire számítottak, amikor már a tantárgy neve is elég árulkodó. A gondolatra villan fel arcomon egy még szélesebb mosoly, miközben a jegyzeteket fürkészem, majd véleményemet kinyilvánítva nyújtom vissza azt a lánynak, majd hallgatom szavait. Igen, ez sem meglepő. Száraz és tömény, mégis olyan jegyzetet nyomott a kezembe, amit öröm volt olvasni.
- Mindig - bólintok egy határozottat somolyogva. - Tudja, szeretek a megérzéseimre hallgatni, mindegy milyen szituációról van szó. Legyen az egy tárgyalás, vagy egy óra a szankciókról - ha ezt Reina hallaná, úgy bólogatna minden szavamra, félő lenne, hogy leesik a feje a helyéről. Az első megérzés a legfontosabb mindig, az ösztönből jön, így aligha lehet téves. Szeretem az élet minden területén a megérzéseimet használni, és egyelőre nem nyúltam velük mellé. - Most sincs ez másképpen, azonban mielőtt belemerülnék jobban, szeretném kikérni az Ön véleményét - mosolyodom el kedvesen, majd lököm el magam az asztaltól, hogy a táblához sétáljak, és a krétát ujjaim közé véve írjam fel kissé dőlt és elnyújtott betűimmel ismét az órán elhangzott első legfontosabb mondatot: a törvény nem tudása nem mentesít.
- Egyetért vele vagy cáfolná? - fordulok Amélia felé a kérdéssel, majd mosolyodom el kedvesen. - Nincs rossz válasz - lépek el a táblától és helyezkedem vissza az asztalhoz. Nincs rossz válasz. Az embernek akarata ellenére alakul ki egy véleménye bizonyos dolgokról, az teljesen mindegy, hogy kéretlen vagy kért. Ha nem kérik ki, a vélemény akkor is bennünk van, mindössze nem osztjuk meg mással, én pedig pontosan a nem megosztott véleményére vagyok kíváncsi. Egy másik szempontból való megközelítés mindig érdekes lehet, hiába született már meg a döntésem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Norina nevetése késztet egy széles mosolyra, ahogy hajamba túrok. Oké, egyébként a csaj nem csak egyszer talált meg azóta, de komolyan értékelem a kitartását, lehet a végén még a derekamat is beadom neki, hogy legalább kicsit meglegyen a lehetősége annak, hogy kiábrándul. Ami egyenlő a lehetetlennel, de amondó vagyok, előbb vagy utóbb mindent meg kell próbálni. - Nos… - ingatom fejemet, majd fordítom a plafon felé, ahogy elgondolkodom, miközben jobb kezem ujjai dobolnak párat az asztalon. - Először előadáson kért tollat, rá pár napra ismét elhívott kajálni, majd közölte, ha az sok, akkor egy kávé beleférne-e? - idézem vissza az ominózus esetet. - Szóval a kávéig jutottunk, amit még mindig nem ejtettünk meg, bár ez az én saram - húzom el számat, majd biccentem előre fejemet, hogy elkapjam Norina tekintetét széles mosollyal ajkaimon, amiből halk nevetés lesz. Kedvelem, hogy nem teketóriázik, a szemkontaktust nem megszakítva válaszolok végül a feltett kérdésre. - Meglátjuk megérdemled-e - viszonzom a mosolyt, ami az ő ajkán is ékeskedik, majd kortyolok aprót a borból, mielőtt mesélni kezdenék azokról a dolgokról, amik egyáltalán nem érdekesek, de igazat kell adnom Norinának abban, hogy valahol el kell kezdeni az ismeretséget. És egyelőre, mindegy hányszor találkoztunk, a nevünkön aligha tudtunk egymásról mást, úgyhogy egy infómorzsát elejtve terelem el azonnal magamról a szót a nőre, aki pedig készségesen válaszol.
- Igazán érdekes szakot választottál. Miért pont ez? Mármint biztos van valami különösebb oka, hogy a varázslények irányába orientálódsz - kortyolok aprót poharamból le sem véve a nőről tekintetem. Meg-megrebbenő szemöldökkel hallgatom tovább, meglepően mélyen megy bele a dolgokba, talán olyat is elmondd, amit nem feltétlen lenne szükséges, vagy nem is akarna, azonban már mindegy. Halvány mosollyal arcomon figyelek, barnáimat le sem veszem arcáról, még akkor sem, amikor lesüti a tekintetét és jön a feketeleves. Nem szólok közbe, türelmesen várom meg, amíg ismét rám néz, hogy válaszolhassak. - Részvétem - billentem előre fejemet lehunyt szemekkel, majd figyelek rá ismét. Egy szülő elvesztése soha nem egyszerű, és a legnagyobb szomorúságunkra tudok vele valóban együtt érezni. Rosszallóan csóválom meg fejemet, mert őszintén szólva igencsak értékelem, hogy Norina nem hagyja, hogy a szomorú információ okán lelaposodjon a beszélgetés. Halkan nevetek fel egy apró korty után. - Az átlagos nem mindig unalmas - mosolyodom el szélesen. - Versenyeztél? Ez igazán jól hangzik. Milyen sportágban? - kérdezek vissza azonnal. - Vágyak és célok? Az egyiket megcselekedtem már, ügyvéd vagyok, a másik még folyamatban van. Negyedéves vagyok pedagógián, de sikerült bejutnom a Bagolykőbe, mint gyakorlótanár, így csak remélem, hogy amint végzek, rendesen is oktathatok - billegtetem fejemet kicsit. Kiiszom az utolsó kortyot, végül intve a pincérnek pillantok Norinára, hogy rendeljen még valamit, ha szeretne az evés előtt. Kinyitva csúsztatom a nő elé az étlapot, hiszen én ugyanazt fogom kérni, mint mindig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Magam előtt keresztbe font karokkal, komoly, mégsem komor arccal várom Amélia válaszát, hiszen nem szeretném elbizonytalanítani, mikor belekezd. Mosolyom szélesedik minden szavával, ám egy idő után veszem észre magam, és állok meg a határnál, amit nem kellene átlépni. Bólogatok szavaira, minden érve megállja a helyét. Csak még nagyobb öröm, hogy úgy érzem valóban a saját véleményét mondja el, annak ellenére is, hogy nem olyannak tűnik, aki szerint nincs rossz válasz. Ha megérzésem nem csal, talán az idő előrehaladtával, majd képes lesz rájönni, hogy amúgy sem mindig minden a válasz maga. Hümmögve bólogatok, majd fél szememet kinyitva sandítok fel rá, amikor visszakérdez. Féloldalasan mosolyodom el, vállam felett nézek hátra a táblára felírt mondatra, mikor beszélni kezdek.
- Egyetértek, ámbár ügyvédként nem szabadna állást foglalnom, és a legfőbb szempont a pártatlanság, azonban emellett a mondat mellett - pillantok vissza előre. - Senki nem mehet el, mindegy kiről van szó - bólintok egyet szavaim mellé. Türelmesen fürkészem Amélia arcát, mert a visszakérdezés nem volt véletlen, így mosolyom lankadatlan ékesíti az arcom, ahogy ellököm magam az asztaltól és annak másik oldalára lépek, hogy táskámat tegyem fel rá.
- Minden évfolyammal volt már órám, ti voltatok ma az utolsók, akikkel még nem - csatolom be bőrtáskám szíját. - A megérzéseim azt súgják, hogy nem nyúlok mellé, ha téged kérlek meg arra, hogy légy a tanársegédem - elsődleges szempont volt az idekerülésemkor, hogy minél előbb találjak magam mellé egy tanársegédet, aki megkönnyíti az órák összerakását, esetleg levezetését, amikor nekem éppen három másik helyen is jelen kellene lennem. Az egyetem még csak-csak megoldható, de egy fontosabb külföldi tárgyalásról sietve és kapkodva beesni az óra elejére egyáltalán nem opció, mikor meg szeretném mutatni, hogy igenis komolyan gondolom. - Természetesen csak abban az esetben, ha úgy gondolod belefér és szeretnéd is, talán még a tárgy is érdekel annyira. Nem kell most válaszolnod, adhatok pár napot gondolkodni - csatolom be a másik szíjat is mondandóm végével, majd kapom vállamra a táskát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Mikor Hádésszal elindultunk a fene sem gondolta volna, hogy társasággal fogjuk megtenni a visszafelé vezető utat. Különös az emberek közvetlensége, az elején megszeppenve fogadtam még a hozzám szóló embereket, mert Londonban ez nem annyira volt módi, itt pedig mindennaposnak hat. Mára már legalább  meglepettségemet képes vagyok palástolni, ha odajön hozzám valaki beszélgetni, a semmiről is akár, de lássuk be: a legtöbben akkor találnak meg, ha Hádész velem van, aki éppen úgy sétál Rebeka előtt, mintha új gazdára talált volna. Áruló.
- Hozzászoktam - vonom meg vállamat mosolyogva. Nem bánom, hiszen a szenvedélyem az ügyvédkedés, de igazat kell adnom Rebekának. Néha valóban jó lenne kicsit csak élvezni a város adta lehetőségeket, azonban tudom, hogyha eljutok oda, hogy egyszer bevallottam révbe értem, akkor minden eddig látogatott városban minimum egy hetet fogok eltölteni. - Azok nagyon is mennének hozzád. Sok sikert, biztos vagyok abban, hogy tökéletesen teljesítenéd - mosolyodom el szélesen. Még mindig nagyon tetszik, hogy vannak céljai, mégsem erőlteti magára azt, amihez nem fűlik a foga. Legalább bevallja, hogy nem lenne képes visszaülni pszichológia hallgatóként az iskolapadba, szóval afelé orientálódik, ami érdekli is. Komolyan remélem, hogy meglépi és a végére azt fogja csinálni, amit szeret.
Az utca elejét már látni innen, Hádész szedi meg kicsit a lábait. Karórámra nézek, elhúzom a számat, mert hamarosan itt a vacsoraidő, ő meg úgy érzi ezt, mintha csak ő is órát olvasna. Kezemet csúsztatom vissza zsebembe, ahogy egyre csak közeledünk a társasház felé. - Kösz - biccentek aprót, majd túrok a hajamba zavartan. A beszélgetés folyik tovább, Hádész póráza kerül vissza hozzám, miközben belépünk a házba, majd amíg Rebeka jobbra indul, én intve és elköszönve megyek balra, hogy Hádész végre kaphasson vacsorát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Miután itt végeztem veled, megyek hozzá - bólintok egyet komolyan, pedig szavaim egyáltalán nem azok. Nagyon, de nagyon érdekel Norina reakciója, még ha kissé gonosznak is érzem magam, de nem bírom ki, halkan nevetek fel. - Vicceltem. Fogalmam sincs, azt mondta, majd keres és egyeztetünk - nemtörődöm stílusban vonom meg vállaimat, ami teljesen meg is állja a helyét, mert valóban nem érdekel különösebben a dolog. Egy kávé még nem a világ vége, ahogy a bulin is kedvességből bocsátkoztam bele a beszélgetésbe. Nem gondoltam volna, hogy a vége az lesz, hogy a közös életünket tervezi a lány, bár meg kell hagyni, hogy egész imponáló, hogy ennyire megfogtam. Bizonyos kereteken belül.
- Hm… - dobolok párat ujjaimmal az asztalon. Nagyon elgondolkodtató kérdés. - Fogalmam sincs, őszintén szólva, de gondolom majd kiderül - mosolyodom el féloldalasan Norinára. Mi abban az izgalmas, ha mindent leszögezünk az elején? Eszembe sem jutott, hogy esetleg csókkal kellene majd elköszönnöm a randi végén, de most, hogy így mondja: akkor így illene? Jó kérdés, mi? Nem voltam még igazi randin, valahogy nekem nem fekszenek ezek a dolgok, ahogy szerelmes sem voltam még soha, és az alkalmi partnereim pedig aligha várják el, hogy gyertyafényes vacsorára hordozgassam őket kétnaponta. Amiért már majdnem hálás is vagyok, mert nem tenném meg. Legalább ebbe nem szükséges mélyebben belemennem, mert nagyobb lelkesedéssel érdeklődöm a tanulmányai iránt, mintsem más iránt. Mosolyogva, itt-ott aprót bólintva hallgatom szavait.
- Mindig különösnek tartottam az ilyesfajta kapcsolatot egy hivatás és egy ember között - mutatok végig rajta mosolyogva. - Szép dolog, hogy édesanyád is szerepet játszik abban, miben szeretnél elhelyezkedni - nem bánom, hogy én nem mondhatom el ezt magamról. Patriciának mindegy volt mindig is, hogy a gyermekei mivel foglalkoznak, amíg boldogan teszik azt és nem elhúzott szájjal, Maximiliannak pedig csak dagadt a mellkasa a végén, mikor felvételt nyertem a jogi egyetemre. Nem mintha mára bármelyik is számítana. Folyamatos mosoly virít ajkaimon Norina felé, bármennyire is meglepett, hogy az első komolyabb alkalommal beledob édesanyja elvesztésébe. Nem tudhatom mikor történt az eset, talán túl régen ahhoz, hogy még mindig a múlt árnyékában éljen, vagy csak olyasfajta lány, aki szereti ezeket a dolgokat letisztázni az elején. Bármelyik is áll fenn, értékelem az őszinteségét. Utolsó kortyot iszom ki a pohárból, majd elismerően bólintok egyet. Versenyszerűen lovagolni sem egyszerű dolog. Halkan nevetek fel a megállapításon. - Szóval ilyen helyes tanárok? Ezek szerint helyesnek tartasz? - rebben meg felfelé jobb szemöldököm kérdőn, miközben ajkaim szegletében bujkál egy mosoly, ahogy arcát fürkészem. - Igen. Mágusjog a tárgyam, és huszonnyolc - válaszolok meg gyorsan minden kérdést, mielőtt a pincér lépne hozzánk és leadnám a szokásos rendelésemet. Türelmesen várom meg, amíg Norina rendel, azt is, amíg a pincér tölti újra poharainkat. Őszintén nevetek fel.
- Van. Mindig a séf ajánlatát kérem, amikor idejövök - ingatom meg fejem, mert ez igencsak sok mindent elárul. Legfőképpen azt, hogy igenis gyakran fordulok meg itt. Az ismételt kérdésre áll meg kezem a levegőben, ahogy szemtelen mosoly kerül ajkaimra. - Hivatalosan is randi, vettem - kortyolok végül. - És nem. Általában munka miatt járok ide, mivel Pécsen is van fiókirodám. Egy idő után feltűnt, hogy az ügyfeleim sokkal beszédesebbek lesznek ilyesmi környezetben, mint az irodában, így előszeretettel hordom őket ide - kortyolok ismét, majd teszem vissza a poharat az asztalra. - Te dolgozol valahol?