Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Rosszkor, rossz helyen. Utálom az ilyet, mindig is utáltam. Napokig mesélhetnék arról, hogy hányszor jártam szerencsétlenül általánosban. Hiába kértem anyáékat, hogy helyezzenek át másik iskolába, nem érdekeltem őket. Az indok mindig az volt, hogy jó helyem van ott, a testvéreim is mind oda jártak, nem szabad kilógnom a sorból. Másrészt anya is ott dolgozott titkárként, amit sosem értett meg, hogy számomra milyen kellemetlen tudott lenni, akárhányszor győzködtem őt arról, hogy cikiznek miatta a többiek. A tanárok ezekből adódóan jól ismerték a nevemet, és mindnek nagy elvárásai voltak velem szemben. Annak ellenére, hogy nem minden testvéremnek volt erőssége a tanulás, minden egyes alkalommal végig kellett hallgatnom a tanerő vagy éppen a szüleim hegyi beszédét a szorgalomról, ami aztán meg is látszott a tanulmányi átlagomon. Szóval emiatt voltam én sokszor az áldozat a diákok részéről, amit csak tetézett gyenge alkatom és csendes természetem.
Nagyjából úgy látom, hogy a Bagolykőben egy fokkal jobb a közösség, itt egyelőre nem váltam semmilyen csoport céltáblájává. Ezt a számomra kedvező státuszt azzal igyekszem fenntartani, hogy kerülöm a feltűnést, próbálok beolvadni a környezetembe. Megválogatom a szavaimat, hogy ne tudjanak belém kötni, és nem csinálok semmi rendkívülit. Igaz, elég jól tanulok, de ennyi. Ha ezt tudom tartani, akkor boldog éveknek nézek elébe, elég viszont egy apró baklövés, és végem. Tudtommal nincs másik varázslósuli az országban, ahová átkerülhetnék, úgyhogy ezúttal nagyon nem akarom elszúrni az esélyemet.
A folyosón lehajtott fejjel sétálok keresztül, amikor szemtanúja leszek az eseménynek. Először a fülemet üti meg a szokatlan hangnem, ami arról árulkodik, hogy valami készül... A kanyarhoz érve lelassítok, majd az ijedtségtől falfehéren a túlsó falnak tapadva látványosan bámulni kezdem őket. Átvillan pár átélt jelenet a fejemben, talán az ér valamiféle sokként. Vagy az, amikor leesik, hogy a társaságon és persze magamon kívül senki nincs a folyosón. Persze tipikusan tudja mindenki, hogy mikor kell kereket oldani. Így már csak azon izgulok, hogy engem hagyjanak ki ebből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Eliszkolni nincs sok esélyem. Nagyobb feltűnést keltenék a mozgásommal, mint amit csendes megfigyelőként keltek. Minden túl gyorsan történik, de nekem máris olyan érzésem támad, mintha órák óta őket kellene néznem. Jól tudom hogyan zajlik ez, elegem is van belőle az első perctől fogva. Tapintani lehet a feszültséget, mintha csak egy hajszál választaná el őket attól, hogy meglincseljék az ártatlan srácot. Igazán klassz lenne, ha valahogy a segítségére siethetnék, mégsem tehetek semmit... Gyáva vagyok, gyenge és fiatal a támadóihoz képest. A szívem mélyén örülök, hogy nem az ő cipőjében járok, és amíg vannak nálam könnyebb célpontok a suliban, addig elvegetálhatok a falak között. Ennek ellenére őszintén sajnálom őt, még akkor is, ha semmilyen ismertség nem köt hozzá.
Aztán gondolom megunták a dolgot, vagy egyéb elfoglaltságuk akadt, de váratlanul elengedik a fiút a szorításukból. Mintha egyikük még mormogna valami fenyegetőt a távozáskor, ám ezt nem hallhatom tisztán. Ami viszont annál egyértelműbb, az a határozott gyomros, amit a mozdulat alapján nem először küldhet a rellonos, s még nekem is fájó látványt nyújt. Ha úgy vesszük, járhatott volna sokkal rosszabbul ennél.
Összerezzenek a hirtelen nekem szegezett kérdéstől, majd tiltakozóul rázni kezdem a fejem. Feszülten figyelem a következő lépésüket, szemem a három fiún kattog, néhol pedig görnyedt társamra is vetek egy pillantást, hogy él-e még. Felsóhajthatok, mivel vezérük ezúttal megkegyelmez, ők pedig elhagyják a helyszínt. Várok egy kicsit, amíg kellő távolságra nem lesznek tőlem, majd szinte azonnal a bajba jutott sráchoz futok.
- Elkísérjelek a gyengélkedőre? - suttogom kétségbeesetten, kezem a vállára téve, hogy szükség esetén támogatni tudjam a felegyenesedésben. Nincs valami jó bőrben, talán valamelyik tanárnak is szólhatnánk... Ő azonban amint egy kis erőt merít magának, valahol érthetően az ellopott könyvéért emel szót.
- Ne... - motyogom elsősorban magamnak, amikor látom, hogy a trió elindul visszafelé. Milyen könyv érhet ennyit, és mégis mit csinál ez az ütődött? Az előbb majdnem kinyiffantotta magát, és most újból veszélybe akar kerülni.
Kérlelően nézek a rohamosan közelítő alakokra, ám mielőtt szólásra nyithatnám a számat, ők már ide is érnek. Egyikük egy határozott mozdulattal megragadja a ruházatomat, s erőteljesen lök el oldalirányba. Érzem rajta, hogy mennyi düh és frusztráció tombol benne, ami egyúttal sajnálatot is ébreszt iránta. Magam elé teszem a kezem, így nem esek túl nagyot, de itt-ott persze megütöm magam. Kifújva a levegőt összehúzom magam, s a földről pillantok fel bajtársamra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Csak közvetlenül felette állva látom meg, hogy milyen rossz bőrben is van. Mint aki éppen hányni készül, mégis minden erejével azért küzd, hogy ne hagyja el magát. Szörnyen fájhatott az a gyomros attól a nagyobb sráctól. Már ránézésre is úgy fest a rellonos, mint aki napi szinten osztogat ilyet a nála gyengébbeknek. Tanácstalanul érzem magam, és a segítő szándékú kérdésemen kívül több nem jut eszembe. Nem vagyok felkészülve arra az esetre, ha elhányja magát. Az igazat megvallva nagyon nem bírom az ilyet, de a vértől is rosszul vagyok, úgyhogy valószínűleg csatlakoznék hozzá.
Próbálom tartani benne a lelket, de úgy tűnik, hogy a látszat ellenére kemény fából faragták. Egészen vidám tekintettel néz vissza rám, ami kissé még meg is lep ebben a helyzetben. Látszólag tudja, hogy mit csinál... Vagy csak belenyugodott a sorsába. Nem szeretném, ha az orrom előtt áldozná fel magát, tartás ide vagy oda, azért a testi épség nem ér annyit. Talán drága könyvről van szó, de még akkor se.
- Mi? - hebegem értetlenkedve. Csalódottnak érzem magam, amiért minden jó szándékom ellenére a fiú elszántan a végzete felé tart. Azt viszont ő se gondolhatja komolyan, hogy csak úgy felszívódok innen. Annyira gyáva azért nem vagyok, de inkább csak gyötörne a bűntudat, hogy semmit se tettem a srácért, pedig az esély megvolt a közbeavatkozásra. Megsajnáltam, mert velem egyidős lehet, ellenfeleihez képest esetlen és emiatt kicsit hozzám hasonló, és mert nekem is jólesett volna, ha annak idején ott van valaki, aki ha nem is húz ki a csávából, legalább lelkileg vigasztal.
Karjaimban lassan terjed szét a sajgó fájdalom. A kastély hideg padlókövén koppanni nem egy kellemes élmény, de legalább ezt is megéltem. Szerencsére nem vontam magamra a figyelmüket, őket még mindig a társam foglalkoztatja, s remélhetőleg ezek után sem fognak újból felismerni a folyosókon. Még nem tápászkodom fel, hiszen tudom, hogy újból a földön végezném, így csak óvatosan pislogok áldozatukra, aki éppen tárgyalást kezdeményez velük. Meglepően higgadt, próbál diplomatikus maradni. Gondolom egy rossz szó, és kapná az újabb ütést. Kérdés, hogy később se húzza-e fel magát, vagy mindvégig megőrzi ezt a higgadtságot.
Megijedek az égő könyv látványától, mert erre nem számítottam. A fekete lapok darabjaikra porladva esnek szét mellettem, a rellonosok pedig elégedetten távoznak. Mára... Hiszen van egy olyan sejtésem, hogy nem először futottak egymásba, és nem is utoljára. Az ő nevetésüktől hangos a folyosó, s csak akkor szólalok meg, amikor eltűnnek a szemünk elől.
- Hogy lehet valaki ilyen érzéketlen barom... - ülök fel, a fejemet csóválva. - Hé, nem lehet valahogy visszacsinálni? Biztos van rá varázslat - agyalok laikusan, de a könnyes tekintetéből ítélve reménytelen a helyzet. Már csak azt kell kitalálnom, hogy hogyan vigasztaljam meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Napról napra kevésbé félek a szfinx rejtvényétől. Először tartottam attól, hogy kinn maradok éjszakára, de ha nagyon nehéz feladványa is van, általában mindig jön valaki, akivel összedugva a fejünket megszüljük a megoldást, és ilyenkor még jól is esik, hogy van kivel beszélgetnem.
Az órák után vidáman slattyogok a körletünk bejárata felé, hogy végre lepakoljam a tankönyveimet és elmehessek enni a nagyterembe. A folyosón azonban egy furcsa figurát pillantok meg. Nem vagyok itt olyan régóta, nem ismerhetek mindenkit. Szent meggyőződésem, hogy a rellonosok felét például még nem is láttam, annyira elbújtak az alagsorban. A srác elég feltűnő jelenség, hogy mit ne mondjak. Az öltözködése, no meg amiket varratott magára... Biztosan nem én vagyok az első, aki ma megbámulja. Aztán a piercingek és fültágítók! Az első gondolatom, hogy a gyereket mégis hogy engedhetik így az iskolában közlekedni, s már el is kezdem darálni magamban a házirendet, az öltözékre vonatkozó passzust keresve.
De mielőtt tovább folytatnám... Ha még nem szekálták szét a külseje miatt, akkor biztosan veszélyes. Ezért állhat a szabályok felett. El is akadok a szöveg felidézésében, mikor meglátom a kezében a lejátszóját. Basszus, hónapok óta nem láttam varázstalan eszközt, még szép, hogy felcsillan rá a szemem. A kastélyban csak a megbűvölt gramofonokon élvezhetem a zenéket. Hallottam persze, hogy rúnázással használható néhány kütyü, de nem sok diák rohangál itt ilyenekkel. Nem divat, de nem is olcsó mulatság.
Így cövekelek a falnak támaszkodva, elfeledkezve arról, hogy mióta is nézem. És hogy ez egy idő után látványos tud lenni, az egészen nyilvánvaló. Lefagyok, ahogy hirtelen rám néz, és csak nagyokat pislogok rá bamba arccal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Egy kitörni készülő vulkánra emlékeztet. Félek az ilyen emberektől amúgy. Arcukról nehezen olvasom le az érzelmeket, sokszor mintha ők maguk se tudnák eldönteni, hogy milyen kedvük legyen és hogyan viselkedjenek. Nagyon könnyű beindítani esetükben egy kiszámíthatatlan végkimenetelű, öngerjesztővé váló folyamatot. Na persze nem akarok túlzottan okoskodni, csak arra hagyatkozom, amit általánosban tapasztaltam magam körül. Szerencsére én nem ilyen vagyok, vagyis nem tudom, hogy jobban jártam-e a az érzékenységemmel. Ha a kedvenc könyvem égették volna porrá az orrom előtt, tuti elsírom magam. Tisztelet a srácnak, hogy ha nagy erőfeszítések árán is, de elnyomja magában. Vagy éppen most jön az a rész, amikor elkezd vörös fejjel üvölteni, mondhatni bekattan és valami olyasmit csinál, amire senki nem számított. Többesélyes helyzet ez.
A feszültséget csak tovább növeli bennem hallgatagsága. Mintha nem is érzékelné, hogy ott vagyok mellette. Azt hiszem valóban minden erejével próbál megnyugodni. Jobbnak látom nem elképzelni, hogy milyen gondolatok és érzelmek vannak most benne. Helyette némán nézem végig, ahogy komótosan összeszedi magát, szomorúan véve tudomásul könyve végérvényes megsemmisülését, mikor már végre elég jól van ahhoz, hogy beszéljen. Vele együtt sóhajtok egy nagyot.
Mosolygósan felpillantok rá a földről. Pedig egész kényelmes idelenn, igaz néhány perc és biztosan felfáznék. De alighogy elmentek a nagyok, tökre megnyugodtam, úgyhogy már minden mindegy. Megragadom a kezét és feltápászkodom, majd rögtön megnyújtóztatom végtagjaimat.
- Amúúúgy miért kérdezték, hogy lány lettél-e? - szólalok meg végül, a félelemtől kissé elcsukló hangon. Remélem érti, hogy nem provokálni akarom. Nyelek egy nagyot, még mielőtt bármit is mondhatna, felkészülve a lehető legrosszabbra. Megígérem magamnak, hogy ha felhúzza magát, most már tényleg elfutok, de kíváncsi lettem volna, hogy miért és melyik könyv érdemelte ezt a sorsot. Megállok a porkupac felett, de még a borítója se maradt épen ahhoz, hogy a címét leolvashassam.
- Ja, meg ezt lehet, hogy fel kéne valahogy takarítanunk... - tárom szét vékony karjaimat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Túlságosan is feltűnően bámészkodom, amiért súlyos árat kell fizessek. Hirtelen pillantásától földbe gyökerezik a lábam. Most mi legyen? Nem szeretnék elhaladni mellette ezek után. A körletem felé viszont kénytelen lennék mégiscsak arra menni. A fiú ráérősen megindul felém, tetoválásai egyre inkább kivehetőek lesznek számomra, ahogy az is nyilvánvalóvá válik rövidesen, hogy jóval magasabb nálam. Mit is vártam, nem vagyunk egy évfolyam. Ez az edzettségében is látszik, szóval amúgy minden szempontból alulmaradnék egy esetleges konfliktusban. Igen, ahogy hallom, a hangját se fél használni.
Durva kérdésére lesütöm a szemeimet, majd bűnbánóan megrázom a fejem. Már olyan közel van, hogy rá se merek nézni - pedig nagy a kísértés! -, ezért a folyosó különböző pontjaira helyezem a tekintetem.
- Nem, én nem... - tiltakozom a kijelentéseire, majd eggyel hátralépek, hogy a köztünk lévő távolság ne legyen olyan feszélyező. - Én nem is poénkodtam! Ne haragudj, hogy rád néztem - erősködöm neki, hátha ezzel menthetem a menthetőt. Na jó, ez az utolsó mondat egy kicsit félreérthető. Most nagyon vigyáznom kell, hogy ne öntsek olajat a tűzre. A kínos csend ellen azt hiszem, a kommunikáció lenne a legjobb megoldás, még mielőtt tettlegességig fajulnának a dolgok, amit nyilvánvalóan nem szeretnék. Azon kezdem el magam törni tehát, hogy valami frappánssal terelni tudjam a témát, és akkor hátha az indulatai is csillapodhatnak. A képzeletbeli villanykörte azon nyomban égni kezd a fejem felett.
- Nos, én csak... csak... csak izé. Azt néztem, hogy mivel hallgatsz zenét. Jó újra mugli technológiát látni a kastélyban - hebegem, és még egy kínos mosolyt is erőltetek az arcomra. Klassz lenne egy ilyen nekem is, egész nap nyomnám a zenéket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Van időm a látottakon filózni. A gyomros eleve beleégett a retinámba, így ahányszor csak lehunyom a szemem, a támadókat látom magam előtt, és szinte hallom amiket mondanak. A hideg futkorászik a hátamon tőle, úgyhogy remélem estére elmúlik, mert nem szeretnék egy újabb álmatlan éjszakát a hétre... Pedig sanszos, hogy még sokáig a történtek hatása alatt maradok, hiába úsztam meg a komolyabb bántalmazást. Egyelőre... hiszen túlságosan nem bízom abban, hogy jó az arcmemóriájuk, de amilyen könnyen löktek félre, ott motoszkál bennem a gondolat, hogy egy napon újra magamhoz vonzom azokat a lelki sérült trógereket, akik mások piszkálásában lelik örömüket.
Nem vagyok pszichológus, de a srác nagyon bátran viselkedett. A helyében tuti, hogy lefagytam volna, hiszen általában csak hebegni-habogni tudok a vádaskodóknak, mindezt valami holdsápadt, verejtékes arccal megspékelve. Ő viszont meg tudta őrizni a hidegvérét, és hát simán lehet, hogy csak utólag bukkant ki belőle a remegés, amit szemtől szemben állva ideig-óráig (percig) el tudott fedni előlük. Vagy alapból pocsékul dolgozza fel, ha így bánnak vele. A másik magyarázatom amúgy a könyvnek tulajdonít nagy szerepet. Igazából nem tudom pontosan eldönteni, hogy a helyzetre mérges jobban, vagy a felperzselt olvasmányra, de legbelül az utóbbi okot sejtem, azért teszek fel kérdést róla.
- Neee, olyan még van? - csillan fel a szemem a válaszra. - Nagyon-nagyon régen hozzánk került a nagybátyámtól egy ilyen, Az Országút Harcosa. Nem tudom, mennyit mond neked. Viszont csalással se sikerült nyernem, úgyhogy inkább kerestem magamnak rendes olvasnivalót - mesélem a fiúnak büszkén, kissé kiegyenesedve. Most, ahogy kiszúrja a szemem a pulcsija is, rájövök, hogy valószínűleg szintén mugli származású, vagy közülük jött sráccal van dolgom, ugyanis sokáig nyomtam tört szerveren a játékot, még a tesóm régi asztali gépén, ha odaengedtek.
- Amúgy, azt hiszem így már értem, hogy miért gyújtották fel - fonom össze magam előtt a karjaim, ahogy elgondolkodom az incidensen, azt pedig el is engedem a fülem mellett, hogy túlzottan lányosnak gondolták. Épp elég ürügy az, ha az ember kocka vagy éppen stréber mások szemében. A lényeg, hogy a címkéjük ott lógjon rajtad, és máris véged. Közben pár lépéssel arrébb állva nekiállok a folyosót kémlelni, mondhatni fedezem a terepet a számára, ha rajtakapnának minket a nyomok eltüntetésében.  
- Ivanich Benett - rázok vele kezet széles, felszabadult mosollyal az arcomon, a középső Rudolfot szándékosan kifelejtve. - És nem rád haragszom... - torpanok meg a mondatban, majd fejemmel a folyosó vége felé intve dühösen és bosszútól fűtve folytatom. - ... hanem azokra a rohadékokra, akik ezt tették velünk. De felejtsük el, igazából azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon hol tudnánk beszerezni a könyved. Tudod elég sokat járok könyvesboltokba, ha gondolod megnézhetjük. A faluban is van talán valami, bár ott még nem voltam...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Oldalra billentett fejjel vonom fel a szemöldökömet, amikor nem egészen értem, hogy miért hagy fel hirtelen az agresszivitással. Összezavarodik és leesik neki, hogy ártatlan vagyok. Siker! Ezek szerint jól érvelek, és igenis nagy ereje tud lenni a szavaknak. Viszont mi lett volna, ha nem így reagálok, és mondjuk provokatívan nekiállok vele kötekedni? Vagy esetleg eleve azért kezdtem volna el bámulni őt, hogy összeugorjunk? Nem tudom, hogy azok a karok egy erősebb ellenfél esetében is képesek lennének-e megvédeni a srácot, ha valaki esetleg másképp reagálna a viselkedésére.
Sajnálóan nézem őt végig, ahogy a tenyereibe temeti az arcát, én pedig kezdem magam nagyon kellemetlenül érezni. Olyan furcsa, mégis az igazságérzetemnek tetsző, hogy a végén még ő kér bocsánatot tőlem, mielőtt bármi rosszat is csinált volna. Na jó, a káromkodásai elég durvák voltak, ritkán mondanak nekem ilyen cifrát az iskolában.
Igazából egy kicsit ez a védekezési mechanizmusa is megijeszt, amit emleget. Remélem nem valami pszichopata a fiú, akinek a hullámzó hangulatától a jövőben tartanom kell. Nem világos előttem, hogy miért alakulhatott ki ez nála, de ellentmond annak, hogy cserébe még feltűnőbben nézzen ki. Azután kezdődhetett volna, hogy így kipingálta magát?
- Öhm, nézd, nem haragszom. Felejtsük el ezt az egészet, és... nem tudom - vonok vállat, szám szélén halvány mosollyal. - Azért meg nem értem, miért lepődsz meg, hogy rád néznek. Nem sok diák van, aki ÍGY néz ki - harapom el el a mondat végét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Nyakamon a karácsony. Egy kicsit későn fogok hazaesni, de az előkészületekről szerintem még nem maradok le. Szeretem ezt az időszakot, mert ilyenkor minden testvéremmel összegyűlünk a lakásban, és sok kedves rokonunk látogat hozzánk. Ugyanakkor félek idén, hogy végül is mi lesz apával. Nem tudom, hogy haza akar-e jönni hozzánk így, hogy én is ott leszek. Rám biztosan nem lesz kíváncsi... A varázstudó fiacskája, a fekete bárány. Megbeszéltem a nagybátyámmal, hogy két ünnep között náluk is leszek, és folytatja az Ivanich családról szóló történeteket. Az legalább egy kicsit eltereli a figyelmem az otthoniakról.
Addig azonban keresztbe tesznek a szünet előtti utolsó dolgozatok. Mondjuk még mindig jobb, mintha az ünnepek alatt kellene tanulnom - ezzel nyugtatom magam. A készülésben a levitások nagyon szorgalmasak. Igazi tanulókörök alakulnak ki, amikhez én is csatlakozom. Nimródot is így ismertem meg, eggyel jár felettem. Hasonlóan komolyan veszi a tanulást, mint én, úgyhogy egész jóban kezdünk lenni, aminek nagyon örülök. Kitaláltuk ezt a szombati hócsatát. Amolyan fejszellőztetés, kikapcsolódás. Imádom a falut, úgyhogy azonnal igent mondtam, és még sötétedés előttre megbeszéltünk egy találkozót a forgalmas Fő utczában. Csak azt nem tudom, hogy melyik pontján! Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen hosszú... És ma különösen forgalmas, gondolom mindenki most vesz ajándékot.
Sietősen szedem vékonyka lábaimat. Színes, kötött sálammal alaposan körbetekerem a nyakam, egészen az orrom aljáig ér, úgyhogy nem fogok megfázni. Hosszas tekergés után végre meglátom a fiút, oda is sietek hozzá.
- Sziaa! - nyújtom neki praclimat köszönésképpen, hogy megrázhassa. - Tisztázzuk: Fejre nem ér célozni! A vesztes pedig meghívja a másikat valamire. Áll az alku? - kacsintok rá, és már alig várom, hogy kiadhassam a felgyülemlett indulataimat egy jó kis dobálózásban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

- Nyugi, láttam már rosszabbat - veregetem vállba a vallomása után. Hangom vigasztalóan cseng, ahogy felidézem kobakomban a felső tagozat szörnyűségeit, amit olykor újból átélek a rellonosok zaklatása által. Az, hogy rám kiabál és megindul felém, miközben elhord körülbelül mindennek, nem is igazán tekinthető támadásnak szerintem. Egy hajszál híján múlt, hogy ne legyen belőle tettlegesség, de előbb vagy utóbb tényleg eljutok odáig, hogy az ilyenek már leperegjenek rólam. Mindenesetre a fiú kiabálását nehezen fogom elfelejteni... Nem szeretem, ha indulatosan szólnak hozzám.
- Megbocsátok - ha ezt akarja hallani, hát tessék. Arcom komótosan húzódik széles mosolyra, és amilyen ártatlanul néz rám, úgy halványodik bennem az előbbi támadó tekintete. Tartok még tőle valamennyire, de már sokkal kevésbé tűnik ijesztőnek a külseje. Talán csak kezdem megszokni.
Testsúlyomat egyik lábamról a másikra áthelyezve billegek. Hallgatok, mert most annak van itt az ideje. Barátságos szemeim arról árulkodnak, hogy nyugodtan megoszthatja velem a gondolatait, hiszen sokszor az a legjobb, ha kibeszéljük magunkból azokat a dolgokat, amik nyomják a lelkünket. Nem merek közbevágni, csak olykor bólintani egy aprót. Próbálom megérteni a srácot, még ha ez nehéz is az eltérő stílusunk miatt. Viszont amit mond, az nagyon is érthető, de csak a sztereotípiákat erősíti bennem.
- Nem megvetően néztem rád, csak furcsán. Mert nem nézel ki hétköznapinak. Ráadásul mugli eszközzel mászkálsz egy varázslósuli folyosóján - javítom ki, megmagyarázva a viselkedésemet. Mégis mit várt, úgy őszintén? - Sajnálom, hogy piszkálnak. De az emberek ilyenek, nem tudsz mit csinálni, bárhogy nézel ki, nem úszod meg teljesen. Én is szívtam vele egy csomót. Néha még most is - sütöm le a szemeimet újból, de talán sikerül lelket öntenem belé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Idefele elszalasztottam megnézni az üzletek ünnepi hangulatba öltöztetett kirakatait, az éttermek karácsonyi kínálatát, de még a vásárba is szívesen elmentem volna valamikor. Szeretnék egy kis apróságot venni a családomnak, hogy ne üres kézzel érkezzek haza. Talán a csata után szétnézek, hallottam, hogy jégpálya is nyílt valahol, csak meg kellene keresnem. Biztos, hogy képes lennék eltévedni a faluban egyedül, főleg sötétedés után.
- Na, azt én is. Meg a narancsosat - árulom el neki vágyakozóan, lelki szemeim előtt látva a győzelmet. Azt hiszem minden okom megvan rá, hogy keményen harcoljak ellene. Az azért megijeszt, hogy milyen elszántan beszél, mert ha ugyanilyen jól dob célba is, bajban leszek. Nekem nincs valami nagy tehetségem, ha sportról van szó. A hócsatához sem értek túlzottan, de majd megpróbálom kihozni magamból a maximumot. Van rajtam kesztyű, nem fog megfagyni a kezem.
Nimród hirtelen mozdulatára nem vagyok felkészülve. Ijedtemben arrébb szökkenek, csalódottan véve tudomásul, hogy már támadásba is lendült. Behúzom a nyakamat, hogy ne tudjon becsúszni a ruha közé egyetlen hópehely sem, majd leporolgatom a kabátomról azt a kevéskét, ami rátapadt. Társam karja után nyúlok, hogy belelökjem a kupacba, de gyorsabb nálam, úgyhogy ő már be is szaladt az egyik oszlop mögé, ahonnan a következő adagot készül felém küldeni. Kétségbeesetten keresek én is fedezéket. Először az egyik pad mögé guggolok le, de ülnek rajta és nem lenne fair, ha civil áldozatai is lennének az ütközetnek, úgyhogy átfutok a szomszédos lámpaoszlopig, hogy amögül nézzek farkasszemet háztársammal. Repül a golyó, de meg sem érzem különösebben, mert az alsó lábszáramat sikerül eltalálnia. Lehajolok, hogy villámgyorsan gyúrjak magamnak egy sárosabb adagot, és jól célozva gondolkodás nélkül áthajítom irányába, majd megismétlem a műveletet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Nekem is jó érzés, hogy végre találtam valakit, akivel lejárathatjuk magunkat a falu népe előtt. Idősebb testvéreim elszoktak a játéktól, van aki már nem is velünk lakik. A fő ok viszont, ami miatt béna vagyok a hógolyózásban, az talán a kert hiánya. A körfolyosós ház belső udvarán nem maradt meg a hó, az autóktól forgalmas utcánk pedig nyilvánvalóan nem volt alkalmas a játékra. A közeli parkok egyike jöhetett szóba, de valahogy nem volt az igazi. Jut eszembe, remélem itt sem fogok a hó alól valami szemetet előkotorni.
Emellett nem biztos, hogy a legjobb helyet választottuk a párbaj színhelyének, és most nem is a forgalomra gondolok, hanem a hó mennyiségére. A gyalogosok hamar letapossák a friss, porhanyós hóréteget. A boltok közötti határvonalon lapátolták össze kisebb-nagyobb kupacokba a havat, így gyakorlatilag ezek jelentik a muníciót, de a fedezéket is.
Elégedetten ujjongok örömömben a találatokat látva, egyúttal jobbnak látom átszaladni egy ilyen kupachoz, hogy takarásából felkészüljek a válaszcsapásra.
Ki kell várnom a megfelelő időt, hogy eldobhassam a golyót, a járókelők ugyanis megnehezítik az önfeledt csetepatét. Lehet, hogy rövidesen közelebb kell férkőzzek a fiúhoz is. Remélem, hogy a forró csoki felmelegít majd bennünket a hideg és kimerítő móka után, vagy addigra a mozgástól fogunk átmelegedni. Nekem szerencsére jó kabátom van, nem ázik át hamar, de még nem is ért ahhoz elég találat, hogy kiderüljön.
A hógolyók nagyokat koppannak a mellkasomon, kisebb-nagyobb darabokra hullva egész messze repülnek szét oldalirányban. Letérdelek a bucka mögé, már-már nekilapulva a találat ellen, majd mikor úgy érzem, hogy elég idő telt el, kíváncsian kidugom a fejem és leskelődni kezdek, hogy hol rejtőzik Nimród. Kezemben pedig dobásra készen szorongatom az újabb, friss és masszív óriásgolyómat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Lassan elkezd átázni a nadrágom, a farmer sem véd örökké a hó ellen. A játék hevében persze elővigyázatlan vagyok, így csak akkor veszem észre a két vizes foltot a térdemnél, amikor már késő. Savanyú arccal mérek végig magamon, elhatározva, hogy amennyire tudok, ügyelek azért a ruházatomra, mert nem lenne kellemes ágyban fekve tölteni a karácsonyt.
Elbízom magam a dicsérő megjegyzésétől, az utcán mászkáló varázslók bámészkodó pillantásaiban is látni vélem az elismerésüket. Mindenki nekem szurkol, gondolom. Itt az idő, hogy végre megmutassam, melyikünk az ügyesebb levitás. Attól még, hogy én egy évfolyammal alatta járok, még nem jelenti azt, hogy ne tudnám legyőzni őt a bajnokságunkban. Különben is, amilyen okos, még a végén veszélyeztet az évfolyamelső, illetve iskolaelső cím elnyerésében. Az izgalomtól elképzelem, ahogy a vereség hatására ezentúl kétszer is meggondolja majd, hogy jobb jegyeket szerezzen nálam. A valóságban persze nem vagyok ennyire szigorú és versengő, na de ilyen az, ha egyszer elkap az indulat.
A szemem sarkából kiszúrom, hogy kétszer is pozíciót vált időközben. Egyszer a szomszéd buckához kerül át, majd a lámpaoszlopnál lesz tőlem olyan szögbe, hogy veszélyt jelentsen számomra. Próbálok a védvonalam olyan oldalára kerülni, ahonnan a lehető legkevesebb eséllyel talál el, de mivel már jóval közelebb van hozzám, ez egyre kevésbé valószínűsíthető. Gonoszul kihasználja az utcai tömeget a közelítéshez. Addigra már két másik golyót gyúrtam a harmadik mellé, ezeket bal karomra fektetve indulok meg felé, míg a legnagyobbat jobb kezemben célzom felsőtestének. Az a tervem, hogy egészen közel kerülve hozzá, a fedezékéből kikergetve csapjak le rá a felhalmozott készletemmel, kockáztatva azt, hogy az akcióm során egy erőteljes golyót azért én is bekapok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Egyre jobban belemerülök a játékba. Kizárom a gondolataimat, amik megzavarnának a manőverezésben. A pontos célzásért látóköröm beszűkül, előre meredve készülök kirohanni a célpontom felé, amint tiszta lesz a terep az utca emberétől. Növekszik bennem az adrenalin, arcomra pedig halvány, de letörölhetetlen vigyor ül ki. Biztosra veszem, hogy én fogok nyerni. Enyém lesz az a forrócsoki, Nimród pedig térden állva nyújtja majd felém egy igazi aranybögrében. Ó, igen, ez nagyon tetszik így.
Nem érdekel, hogy mások mit gondolnak a jelentről. Éppen magasról teszek rosszalló pillantásaikra, de a támogatásukkal se nagyon tudok mit kezdeni. Nem hagyom, hogy eltereljék a figyelmemet holmi ismeretlen járókelők, de ha mindenképpen vigasztalni akarom magam, akkor biztosan az én oldalamon állnak. Ez is csak megerősít abban, hogy oda kell rohanjak megleckéztetni.
Vajon mennyire igazságos, hogy nincs rajta a szemüvege? Végül is ő választotta ezt a stratégiát. Mégis megfigyeltem már korábban, hogy nélküle nem lát valami jól, úgyhogy legalább annyi előnyt adok neki, hogy egészen közel megyek hozzá. Ez viszont abból a szempontból kifejezetten rossz az ő oldaláról, hogy gyakorlatilag gyerekjáték lesz vele eltalálnom.
- Ne már! - kiáltok fel indulatosan, ahogy túlságosan elbízom magam és a legnagyobb adag magányosan ér földet a srác mögött. Iszonyú kár érte. De nem adom fel, hiába fagytak le az ujjaim olyannyira, hogy már nem is érzem őket, és ázok át a végtagjaimnál egyre több ponton. Nem tartok ott, hogy ezzel most foglalkozhassak.
Mielőtt szemtől szemben állhatnék vele, körbepillantva gyors lépésre szánja el magát. Afféle vészmegoldásnak gondolhatta, hogy a felettünk magasodó lámpaoszlopra rárakódott friss hóréteget küldi felém. Ezt elég nehéz bemérni, a zuhanástól semmi nem garantálja, hogy pont engem találna el, vagy hogy lenne elég ideje a menekülésre. Viszont... Olyan csúnyán esik a hátsójára, hogy konkrétan rossz nézni. Fintorgó arccal mérem őt végig, ledobva magam mellé a hógolyókat.
- Jól vagy? - guggolok le mellé, hogy szabaddá vált kezemmel felsegíthessem a földről. Erős a kísértés, hogy visszaéljek a helyzettel, de gyötörne utána a bűntudat. Inkább bajtársilag elmosolyodom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Látom rajta, hogy nincs valami jól. Csuromvizes a ruhája, gondolom túlságosan a hókupachoz lapult, vagy nem öltözött fel elég vastagon az ütközethez. Átfagyva, kimerülve pislog rám, amitől egycsapásra elmegy a kedvem a hógolyózás folytatásától. Magamat kezdem el hibáztatni a kialakult helyzetért. Szégyellem, hogy kezdtem véresen komolyan venni a játékot, és talán emiatt hozott ő is nagy áldozatokat. Nem nevetem ki az átnedvesedett hátsója miatt, inkább segítek neki minél hamarabb felállni az utcakőről. Nem lenne jó, ha megbámulná őt valaki az iskolából. Egyesek biztosan a fejüket rázva nézik, ahogy szerencsétlenkedünk. Ők előre megmondták, hogy nem jó ötlet az utcán hülyéskedni, de most már késő. Behúzódva egy elhagyatott sikátorfélébe nekilátunk, hogy leporoljuk magunkat.
Tévedés azt gondolni, hogy én megúsztam szárazon. Itt-ott átáztam, de közel sem annyira, mint ő. Nem nyomódtam neki úgy a hónak, de a térdeimmel például sürgősen kezdenem kellene valamit, mert az néz ki a legfeltűnőbben.
- Igazad van - bólogatok a megállapítására. - Meghívlak, amolyan vigaszdíjként. Ne legyél úgy elkeseredve... - motyogom támogatólag, és figyelni kezdem, ahogy nekiáll eltüntetni a vizet a ruházatából. Szemérmesen elpillantok a hátsójától, azt azért mégsem szeretném kukkolni, de elpirulok a helyzettől. A varázsigén kezdek el gondolkodni. Nimród sokkal több bűbájt ismer, mint én, könnyedén feltalálja magát.
- Nem - vallom be neki, egy nagyot sóhajtva. Az sajnos másodikos tananyag. Maximum fel tudnám gyújtani a nadrágját, ha kéri. Látványosan a közelében toporgok, hátha észreveszi, hogy rajtam is akad mit megszárítania. Hálás lennék, ha kisegítene, még mielőtt újra visszanyerjük a hógolyózás előtti formánkat.
- Máskor nem kellene levenned a szemüvegedet. Még jó, hogy nem estél rá - tanácsolom neki, majd indulásra készen nézek szét az utcán. Előtte azonban még tisztázni szeretném, hogy mit gondol.
- Azért remélem jól szórakoztál... Nagyon sajnálom, hogy ez lett a vége - biggyesztem le a szám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Fárasztó napon vagyok túl, de végre elérkezett a vacsora ideje. A kékek asztalának szélén foglalok helyet, mert középre nincs mindig bátorságom beülni. Az órákon való koncentrálás után jólesik teletömni magam mindenfélével. Ma rántott sajt és rizs a választottam, hozzá nemes egyszerűséggel egy pohár vízzel. Inkább hétvégén vagyok zabagép, hétköznap a túlélésre megyek, a tanulás miatti stresszt azért megérzi az emésztőrendszerem sajnos. Egyik kezemmel a villával lapátolom befelé a köretet, a másikkal pedig a fejemet támasztva könyökölök az asztalon. Nem vagyok valami beszédes kedvemben, úgyhogy jobban teszik a többiek, ha elkerülnek. Mondjuk a lányok általában elcsevegnek a barátnőikkel, a fiúk pedig tudják, hogy ilyenkor nem érdemes hozzám szólni. Több dolog is felzaklat mostanában, mert nem elég, hogy a családommal sincs minden rendben, a karácsonyi bál óta Karola viselkedésén is teljesen le vagyok döbbenve. Azon az estén konkrétan fogalmam sincs, hogy mi lett vele azután, hogy Márk társaságában látták őt utoljára. Mindenféle rossz eszembe jutott már, persze az is, hogy ezekről egészen egyszerűen nem mer nekem beszélni. Meg hát nem értem, miért csinálta azt, amit, fiatal még ahhoz, hogy ilyen vakmerő legyen. Lehet, hogy a karácsonyi szünet tett be a kapcsolatunknak, de szerintem kicsit az aznap este is közrejátszott abban, hogy azóta kevesebbet beszélünk, és mintha nem lenne elég időnk egymásra. Ezt azért sajnálom, mert már kezdtem magam beleélni abba, hogy végre lesznek barátaim itt a kastélyban, és most úgy tűnik, ez csak átmeneti állapot volt, és amint kialakulnak az első évfolyam klikkjei, én kívül rekedek. Ahogy eddig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Egy idő után azt veszem észre, hogy már csak turkálok az ételben, annyira elment kedvem mindentől a nap végére. Lehet, hogy jobban járok, ha megpróbálok ma korán lefeküdni, mert ez a hajnalig tartó olvasás hosszú távon árt a növésben lévő szervezetemnek. Megtörölgetem az evéstől maszatos számat egy szalvétában, majd a poharamért nyúlok, hogy leöblítsem a falatokat, amikor a szemem sarkából beúszik egy alak, megzavarva a békés vacsorát. Ráadásul pont az a személy, akivel nagyon rosszkor jön ki, hogy összefutok.
- Szia! Miért? - kérdezek vissza halkan, magam elé bámulva. Nem merek ránézni, mert tudom, hogy amilyen kedves szokott lenni, hosszú távon úgyse haragudnék rá. Most mégis fáj, hogy napok óta nem keresett. A  Nagyterem nem az a hely, ahol szívesen kiönteném neki a lelkem, mondjuk most nincsenek sokan a közelemben, és nem hiszem hogy érdekelné a többieket a magánéletem. Abban bízom, hogy ha közömbös vagyok, egy idő után le tudom őt koptatni, mert ugyan örülnék, ha valaki meghallgatna, mégsem áll szándékomban az otthoniakkal traktálni őt. Lehet, hogy nála békésen teltek az ünnepek, illetlenség elrontanom a kedvét azzal, hogy önző módon a saját szerencsétlenségemről kezdek neki panaszkodni. Így hát megigazítom kusza hajtincseimet, és inkább törni kezdem a fejem valami kifogáson, hogy minél előbb távozni tudjak.
- Későre jár, lassan fürdenem kéne... - jelentem ki sajnálkozóan, ahogy kinyújtóztatom az üléstől elgémberedett végtagjaimat, és még ásítok is egyet teátrálisan. - Neked majd jó étvágyat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Kijelentésére csak megvonom a vállam. Nem tudom, mit kéne mondanom neki, mert nyilván beszélgetni szeretne, csak először semleges témát választott. Én nem érzem magam késznek arra, hogy beszéljek neki, túl sok minden gyűlt össze körülöttem túl rövid idő alatt. Még én se látom át, hogy mi folyik a fejemben, majd ha kicsit leülepszik bennem, talán megnyílok. Addig is jobb, ha elvonulok a többiektől, mert egyre nő bennem a feszültség, amit nem akarok a barátaimon levezetni. Az olyanok, mint Karola múltkori viselkedése pedig csak tetézik ezt a rossz hangulatomat, pedig nekem is ugyanúgy szükségem volna a társaságára, mint korábban, hogy ki tudjon rántani ebből a hullámvölgyből.
Kedves próbálok lenni vele, elkerülni a konfliktust, ő azonban megragadja a karomat, még mielőtt távozni tudnék. Halkan felsóhajtok a kérdésére, szemeim pedig lesütöm a földre. Szégyellem magam, amiért így viselkedek, de úgy érzem sajnos, hogy most ez a legjobb megoldás. Nem vagyok elég erős ahhoz, hogy megfogalmazzam az érzéseimet.
Gombóc van a torkomban. Hangjával úgy érzem, mintha mindenki figyelmét felhívta volna a teremben, és most az összes szempár ránk szegeződne. Nyugodtan hívhatjuk kifakadásnak a szavait. Kiegyenesedem, aztán visszaülök a padra úgy, hogy vele szembe forduljak. Rákvörös fejjel, közel hozzá, mert nem akarom, hogy hallgatózzanak a többiek, lassan és szomorúan kezdek bele a válaszomba.
- Ne haragudj... velem... velem nincs minden rendben. Attól még, hogy a barátom vagy, nem akarlak terhelni az életemmel - fonom össze a karjaimat magam előtt. - Akartam levelet küldeni, de mondtam már, hogy félek a szüleidtől. Ha meglátják, hogy nem egy varázslófaluból írok, szerintem megsejtik, hogy nem vagyok aranyvérű. Akkor aztán magyarázkodhatsz. A bált pedig ne is emlegessük! Szerinted miért nem mentem oda? Gondolkozz... Később kiderült, hogy igazam lett, ahogy hallom. A DÖK előtt nincs titok - szúrom oda, mert ahogy elkezdek beszélni, kicsit felbátorodom, és az indulataim vezérelnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Teljesen jogosan kér számon a viselkedésemért. Ezt az egészet borzasztóan elszúrtam, és úgy érzem menthetetlenül. Eddig valahányszor furcsán viselkedtem, Karola mindig megbocsátott, most azonban kételkedni kezdek abban, hogy a szünet előtti régi viszony kettőnk között visszaállítható lenne. Ez a rohadt bál mindent a feje tetejére állított. Az idei talán a legrosszabb karácsonyom, ha az otthoniakat is hozzáveszem. De persze valahol az egyik legjobb is. Szuper rendezvény volt, és az előtte hónapokban sem unatkoztam, annyi új kaland ért, mint még soha korábban.
Tudtam, hogy most ez a rész jön. Magyarázkodhatok. Csak azt nem tudom, hogy honnan kellene nekikezdenem. Hosszú történet, és hát ahogy eddig, úgy most se tudok ellenállni a kéréseinek. Könnybe lábad a szemem, ahogy erősködik, hogy barátok vagyunk, és nyugodtan elmondhatom neki. Hülye voltam, látom már.
- Karola... - sóhajtok fel, ahogy a szemébe nézek, de többet nem bírok mondani, mert attól félek, hogy a zaklatottságom miatt én is elsírnám magam. Nagyon rám tud ragadni a hozzám közel állók lelkiállapota, ha vitára kerül a sor. Látom, hogy megviselte az elmúlt időszak, a bűntudat pedig dolgozik bennem. A kérdéseire néma csend a válasz, miközben erőt gyűjtök és átgondolom, hogy mit lenne jó mondani, emellett a többiek figyelme is zavar, nekik pedig nem akarok Edictumba illő anyagot szolgáltatni, ezért csak akkor szólalok meg végre, amikor elrángat a sarokba. Egyik kezemmel nekitámaszkodom a falnak, úgy húzódom hozzá közel, hogy halkan tudjuk folytatni a beszélgetést.
- Majdnem odamentem hozzád, csak túl nagy volt a sor. Ki gondolta volna, hogy fél órával később már Márkkal fogsz iszogatni! Mert amikor visszavittem az üveget, te nem voltál ott, és nem a körletben kötöttél ki végül...  Szóval ki vele, mi volt ez az egész? Tudom, hogy többet ittál a kelleténél - döntöm oldalra a fejem, bízva a meggyőzőképességemben. Olyan pontosan senki se figyelt Karolára, de inni ivott, hogy mennyit az más kérdés. Márk és ő pedig szerintem tuti csináltak valamit, ha leléptek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Felér egy kínzással, amit most át kell éljek, és az a legrosszabb, hogy pont a legjobb barátomat látom szenvedni. Miattam. Próbálom menteni a menthetőt, ahogy kifújom a levegőt és nagy nehezen elkezdem neki megmagyarázni az igazságot, de mintha nem sokra mennék vele. Valószínűleg ő teljesen másképpen élte meg azt az estét, így nem érem el a kívánt hatást a beszédemmel. Az is elképzelhető, hogy csak rontok vele a helyzetemen. De mit tegyek, hogy ne veszítsem el őt, és újra bízni tudjon bennem? Hogy minden olyan legyen, mint régen volt? Mindketten nehéz időszakunkat éljük, úgy gondolom, hogy részben Márk hatása miatt viselkedik velem így. Feltűnt a semmiből, körülbelül mikor beléptünk a DÖK-be, és már el is marja mellőlem Karolát.
- Hogyan beszélek?! - vágok közbe hirtelen a kérdésemmel, mert fogalmam sincs, miről zagyvál itt össze, de megijeszt az indulatosságával. Összezavarodva hallgatom végig az érvelését, hogy szerinte mit és hol rontottam el, de nyilván nem tudok igazat adni neki annál a résznél, amikor a kígyózó sorokban elvárta volna, hogy odamenjek zavarni. Se beszélgetni nem tudtam volna vele, se semmi. Nem volt kedvem az emberekhez, hát miért nem tudja megérteni? Jól tudja rólam, hogy nem maradok sokáig tömegben, pláne nem egyedül. A bál további része másképp alakult, nem várhatja el tőlem, hogy máskor hagyjam ott a beszélgetőtársamat és induljak a keresésének, ha amúgy is megvan a táncpartnere.
- De hát miért nem mondtad, hogy hívjalak el?! Tudod, hogy alapból féltem a báltól, meg hogy nekem ez az egész rohadtul nem megy! Ha nem állsz be a pultba, megkerestelek volna, csak egy kis időre lett volna még szükségem... Sajnálom, hogy ilyen vagyok, de igen, ez a legjobb barátod, egy gyáva és szánalmas alak, miért nem veszed már észre? - zihálok az idegességtől, ahogy egymás után darálom el neki a szavakat. Itt már egyikünk se bírja tovább, lassan nálam is eltörik a mécses, de nem érdekel, hogy ki hallja, ezeket nem tudom magamban tartani. Ilyen az, ha felhúznak... Két ujjammal összeszorítom az orrnyergemet, mintha azzal meg tudnám valamennyire állítani a sírást, de egy-két könnycsepp még így is kiszalad. Nem valami fiús viselkedés ez.
- Mit tudom én, hogy mit csináltam volna a helyedben. De ne haragudj már rám! - tiltakozom és kérlelem egyúttal, előbb duzzogva rántva meg a vállam, majd szipogva párat. - Nincs egy zsepid véletlenül? - kérdezem mellékesen.
Nem érzem jogosnak, hogy ennyire engem tesz felelőssé a történtekért. A fejemben úgy kapcsolom össze, hogy ha elhívom, nem lesz rosszul és nincs semmi baj. Már azt is el tudom képzelni, hogy bánatában itta le magát, de egyszerűen bele se gondoltam, hogy neki ez ilyen sokat jelent. Úgy tűnik, sosem fogom megérteni a lányokat.
- Csak a DÖK tud róla, és azon belül se mindenki. De nem hiszem, hogy pletykálni fognak rólad... Mindegy, Karola, én elszúrtam, és most nagyon mérges vagyok, de fogalmam sincs, hogy mit csináljak. Tudod jól, hogy a barátod vagyok, de volt egy szar szentestém a családommal, napokig hallgattam otthon, hogy én tehetek mindenről, nem volt kedvem szomorúan mutatkozni veled, hogy még a te kedvedet is elvegyem... De ha ennyire megsértettelek, akkor utálj nyugodtan! - sóhajtok fel, ahogy a falnak dőlök és az elvarázsolt mennyezetre nézek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

És mintha ez az ártatlan, véletlenül kicsúszó reakcióm törné meg a jeget, vagy oszlatná el a fiú feje köré gyűlt borús fellegeket. Mindig büszke vagyok magamra, hogyha mosolyt tudok csalni valakinek az arcára, akár szándékosan tettem, akár nem. Alapvetően csendesnek tartanak. Sokat tudok beszélni, ha úgy érzem, hogy megkapom az ahhoz szükséges figyelmet. Szükségem van némi időre, hogy felmérjem a terepet, és elmúljon a kezdeti lámpaláz, hogy aztán egyre jobban feloldódva lassan kibontakozzak. Aki ismeri az igazi Benettet, az tudja, hogy nem olyan unalmas személyiség, mint amilyennek elsőre hinnék, állandóan a következő órájára sietve, vagy éppen a tananyagot magolva egy vastag könyv lapjaiból. Nem, ennél azért több szorult belém, de túlmisztifikálni sem szeretném magam.
- Azokat még nem próbáltam, ami azt illeti... - motyogom megszeppenten, ami a srác lelkesedésének a következménye. Ugyanannyit mondanak nekem ezek a nevek, mint bárki másnak, annyi különbséggel, hogy minimális fogalmam még van a kalandkönyvekről, hisz egyetlen egy azért valami véletlenszerű folytán mégiscsak a kezembe akadt. Ki tudja, lehet elhibáztam anno, hogy nem orientálódtam feléjük, hiszen biztos jól ellettem volna az unalmas nyári szünetek alatt a galériás ágyamban hanyatt feküdve, amikor épp a tesóm foglalta be a gépet arra az órára. Sosem lett végül laptopom, a Bagolykő közbeszólt...
- Kár, hogy nincs benne több logika - gondolkodom el magamban, ahogy kipillantok a folyosó ablakán. - Viszont ha most ráérsz, akkor szétnézhetünk, éés... közben pedig magyarázhatsz, hogy hogyan is néz ki egy ilyen, mit csináltam rosszul, meg ilyenek - vonok vállat szerényen, majd egy búcsúpillantást véve az elégett könyv hűlt helyére, elindulok a kastély kijárata felé. Kétlem, hogy pont ugyanezt megtalálnánk lenn, hisz eleve a varázstalan világ kevésbé felkapott irodalmáról van szó, de talán kompenzálhatjuk a veszteségét, és végleg elmúlna a rosszkedve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Ennyi sikerélmény azért bőven rám fér a szóbeli inzultusok közepette, amiket hetente vagyok kénytelen elszenvedni valamilyen formában. Sovány vigasz, hogy az ezelőtti évek sokkal szörnyűbbek voltak. Egyszer muszáj lesz kezdenem valamit magammal, némi határozottsággal sokkal többre mennék szerintem, minthogy némán tűrjem a különféle támadásokat abban bízva, hogy egyszer csak megunják és továbbállnak. Valami hasonló volt a szándékom azzal, hogy magyarázkodni kezdek, és bár nem valószínű, hogy érdemben védekeztem volna a készülő fizikai támadása elől, ezúttal a szerencse engem is megsegített valamilyen formában. Ne várja, hogy a legjobb barátommá fogadom, főleg ezek után, és nem ilyen hamar tenném amúgy se, de mintha még szimpatikus is lenne a személyisége. A külseje nem, az még mindig ijesztő, maximum nem szabad hangoztatnom előtte, ahogy rájövök, hogy érzékeny pont számára. Nos, engem is tudnak kritizálni, méghozzá elég jól, ha úgy adódik alkalom, szóval ne mondjak inkább semmit, igaz?
- Hogy mit? - ugrik ráncba a szemöldököm a kérdésétől, de amilyen esetlenül néz rám, valahogy nem tudom azt feltételezni, hogy hátsó szándékai lennének. Ha meg akart volna ütni, már megtette volna, itt nem hiszem, hogy trükk van a dologban. - Na jó, gyere, de inkább csak tényleg felejtsük el az egészet - erősítem meg ismét a véleményem, majd hagyom, hogy adjon egy amolyan baráti ölelést, ha tényleg komolyan gondolja.
Sajnálom őt, hogy a stílusa miatt ilyen kis számkivetett lehet a suliban, pedig rendesnek tűnik az eddigiek alapján. Meglepődök, hogy nem engedi el a füle mellett a megjegyzésem, hanem nagyon is tudja, hogy mi áll mögötte. Talán pontosan azokon ment keresztül, amiken én. Viszont, az azért fura lenne, ha most egy nagyobb levegővétel után kitárulkoznék egy ismeretlennek.
- Köszi tényleg, de mostanra már jó a helyzet. Csak a szokásos iskolai szekálások, tudod... Egyik se volt annyira durva szerencsére - korábban sem regéltem erről senkinek, féltem a következményektől, meg hogy árulkodósnak tartanának a többiek. - Inkább mutasd, hogy milyen kütyüd van. Sokféle zenét hallgatsz? - teszem fel a kérdést, ahogy az eszköz után kezdek leskelődni, ami korábban felkeltette a figyelmem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

- Tudom, én csak... - de nem jön ki több a számon, túlságosan erőlködök azon, hogy ne kezdjek el sírni, épp elég kínos az a pár könnycsepp, ami idő közben kicsordul a szemem sarkából. Gyorsan le is törlöm, ahogy Karola teszi, nem célom jelenetet rendezni a kastély egyik legforgalmasabb pontján. Dühös vagyok rá, amiért pont itt kell megaláznia. Igazán várhatott volna még vele, de mintha direkt ki akarta volna provokálni a veszekedést, pláne így nap végére, amikor különben is nagyon fáradtnak érzem magam a sok tanulástól. Semmihez nincs kedvem az elmúlt időszakban, pláne nem ahhoz, hogy még a legjobb barátommal is tovább mélyítsem az ellentéteket. Nagyon könnyen felhúzható vagyok, tele kiadatlan érzelmekkel, feszültségekkel, amik az ünnepek alatt gyűltek fel bennem. Otthon nem sírhattam, mert nem voltam egyedül a hálószobában, a bátyám pedig kicikizett volna. A suliban ugyanez a helyzet, ott még többen vannak, és ha nem is állnak le csúfolódni, a figyelmet túlságosan rám irányítja még a jóindulatú kérdésekkel is.
Én nem vagyok olyan határozott és vonzó külsejű, mint a többi fiú, akik el merik hívni a lányokat. Karola is jobbat érdemel nálam. Tudtam, hogy a szépsége miatt biztosan felkérik majd mások, a legjobb barát és a menő arc közötti kellemetlen választási kényszernek pedig nem szerettem volna kitenni őt, magamat pedig a csalódástól féltettem, hogy majd nemet fog mondani. Így nyitva hagytam a kérdést, és megőriztem az önbizalmam. Mostanáig.
- Ne mondj ilyet! - na jó, ezt az ő szájából szörnyű visszahallanom. Vagy akkor nem értem, eddig miért nem volt neki nyilvánvaló, hiszen olyanért kér számon, ami nem vallott volna rám. Ismer engem, közel állunk egymáshoz, és most elvárta volna, hogy másképp viselkedjek a szokásosnál. Eltörik a mécses, a szemeimet elkezdem törölgetni, hogy minél gyorsabban eltüntessem a könnyeimet, majd a tenyerembe temetem az arcom, úgy sírdogálok egy kicsit elfordulva, amíg Karola szavai nem ráznak fel kissé ebből az állapotból.
- Hagyj már! Kész... elérted, hogy most mindenki rajtunk röhögjön. Megaláztál mindenki előtt, pedig tudtad, hogy ettől rettegek szeptember óta. És pont te... - sziszegem a méregtől elvörösödve, mivel nem tudom mire vélni a kéréseit. Túllépett egy határon, innentől kezdve nehéz visszatáncolnia magát.
- Sajnálom, tényleg. Nem akartam, hogy rossz legyen neked, én csak nem hittem el, hogy te majd velem fogsz elmenni a bálba és nem mással - fújom ki az orrom abban a fél zsepiben, ami nem túl sok sajnos. Az arcomat a karjaimmal törölgetem meg, a takonytól ugyanis pikkpakk átázik a vékony papír, eltüntető bűbáj pedig nem jut eszembe.
- Tényleg? Azt hittem elveszítelek - szipogok meglepetten a szorításában, ahogy megkönnyebbülve én is átölelem az ezidáig mellettem lógó karjaimmal. - Majd jóvá fogom tenni valahogy, ígérem! - fogalmam sincs, hogyan, de muszáj megpróbálnom. Karola túl értékes nekem ahhoz, hogy ilyenek miatt elveszítsem. És mivel a vallomásom érdekli, őszinte leszek vele.
- Válás lesz otthon. Miattam. Elvileg... Mármint van, aki ezt mondja, van aki mást. Tudod, hogy apa titkolta a varázsvilágot, de amióta kiderült rólam, teljesen lecsúszott és külön költözött. Csinálja a botrányokat, de azt nem gondoltam volna, hogy mások is a szememhez vágják, hogy ez az én hibám lenne. És nem tudom, hogy most kivel mi lesz - magyarázom neki elkeseredve, de már legalább nem sírok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Túlment azon a határon, hogy csak úgy elengedjem a fülem mellett a kijelentéseit. Igenis vérig sértett a számonkérésével! A stílussal van a legnagyobb bajom, na meg az időzítéssel, de úgy látszik nem akarja megérteni az én oldalamat. Pedig ha beleképzelné magát a helyzetembe, és tudná, hogy az otthoni karácsonyom hogyan zajlott, vagy beszélhetnék neki azokról a gondolatokról, amik mostanában nyomasztanak engem, máris másképp festene, hogy a Beni miért olyan rosszkedvű és zárkózott manapság. Rögtön nem az lenne a legnagyobb baj, hogy ki kivel táncikált, vagy itta le magát unalomból. Ha valakinek, akkor nekem kellett volna seggrészegen a tisztás szélén okádnom a hóba, de valamiért mindig a jó fiút játszom, erre még egyedül lenni se hagynak. Szóval gyáva alaknak tart a legjobb barátom. Hát, mindig is tudtam, hogy ő is ugyanazt gondolja rólam, mint a többiek, csak jól titkolja. Fontos volt neki a barátságom? Csak tudnám, hogy miért. Talán a könyveim kellettek neki, vagy csak egyedül érezte magát, de az is megfordult már a fejemben korábban, hogy jól jöttem neki ahhoz, hogy beavassam őt a varázstalanok világába, hiszen ő úgyis a tökéletes aranyvérű család tökéletes és csinos lánygyermeke.
Zihálva veszem a levegőt, ahogy a bosszús gondolataim végtelen láncolatot alkotva peregnek végig bennem. Ilyenkor nem tudom leállítani magam, annyira elkap a hangulat, eléggé elfogult is vagyok. Vörös a fejem, de a szemeim is azok lettek a sírástól és erőlködéstől. Kénytelen vagyok a számon át lélegezni, annyira bedugul az orrom, a váladékot pedig sűrű szipogással tartom benn, mert az a kevéske zsepi nem volt elegendő arra, hogy még ki is fújjam. Jó, hogy a könnycseppeket le tudtam vele törölni, máris átázott a vékony papír.
- Persze, hogy téged nem érdekel, de itt most rólam van szó - dünnyögöm orrhangon, miközben megforgatom a szemeim. Már megint magából indul ki, és csakis azt nézi, ami neki épp jó lett volna. A mesebeli karácsonyi bál. Hogy épp nincs kedvem ehhez, vagy félek a tömegtől, az még a barátaimat sem érdekli. - Azért örülök, hogy megnyugodtál - halványan elmosolyodom az ölelésében, amikor egy fokkal már jobb a helyzet. Valószínűleg a határozottsága és a felemelt hangja ijesztett meg, attól sírhattam el magam. De úgy tűnik, hogy a sírás jó hatással van mindkettőnkre, hiszen a feszültség kicsit mintha csökkenne bennünk, így már egy fokkal kulturáltabban folytathatjuk a párbeszédet. Ahogy elhatározom, hogy megnyílok előtte, az ölelése segít abban, hogy visszatérjen az önbizalmam. Ismét esélyt látok rá, hogy a mondandómmal majd átérzi a helyzetem, és a végére elnézőbb lesz velem szemben, a hibáim ellenére. Elhiszem, hogy kíváncsivá tettem szegényt, mert az utóbbi hetekben a szokásoshoz képest másképpen viselkedtem sajnos vele is.
Mielőtt bármit reagálhatnék a tanácsára, megjelenik két rellonos, akik elég furcsán szóltak Karolához. Kinyílik a bicska a zsebemben, de persze ott is marad, hiszen meg se merek ilyenkor nyikkanni, nehogy kapjak egyet. Ezek felsőévesek, értik a dolgukat. Már attól félek, hogy idejönnek, végül engem figyelmen kívül hagynak, de láthatóan megrémítik a lányt a jelenlétükkel. Nem csoda, hogy karon ragad és a klubhelyiségünk felé invitál. Nos, a kaját legalább megettem, majd a manók elrámolnak utánam.
- Mióta szálltak rád? - súgom oda diszkréten, miközben elhagyjuk a Nagytermet, de a körlet helyett inkább megtorpanok és átveszem az irányítást, félrehúzva őt az ajtóhoz közel eső sarokba. - Nem vagyok benne biztos, hogy a szüleim már nem szeretik egymást - vallom be neki félénken. Ragaszkodtak egymáshoz, de egyikük sem romantikus alkat, talán a lakás mérete miatt hidegültek el egymás mellett, vagy ilyen a természetük, de igazán sosem értettem, miért házasodtak össze. - Tudom, ne nekem mondd... A bátyám talált meg otthon, mert ő engem okol. Mindenki előtt beszólogatott, napokig szekált. De ha nem születek varázslónak, akkor sosem derül ki apa titka, és nem lett volna semmilyen veszekedés. Akkor mégiscsak én tehetek az egész különköltözésről, nem? - kérdezem bizonytalanul, ahogy fejtegetni kezdem az okokat. Nem értem félre ezúttal, hogy mit és hogyan értett, látom rajta, hogy segíteni akar.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Az ölelést nem aprózza el, valósággal kiszorítja belőlem a szuszt. Nem is emlékszem, mikor préseltek így össze utoljára, szerencsére a családban nem divat a túlzó szeretet, mert azt a kamaszkorral már nehezen viseltem volna. Lehet, hogy valamikor az volt, de a négy testvéremmel előrehaladva az időben, mire rám került a sor, valahogy kikopott a mindennapokból. Lakásunk inkább hasonlított egy lelakott hangyabolyhoz, amiben mindennek megvolt a maga katonás rendje, és minden ott élő pontosan tudta, hogy mikor milyen feladatokat kell ellátnia. A házimunkát én például egész jól megúsztam, legfeljebb ha erőszakkal sózták rám. Anyám szemében berögzültem a legkisebbnek, akire vigyázni kell. Törékeny is maradtam.
Még épp időben ereszt, amikor nem kezdenék el gyanakodni, még ha magamnak se vallanám be, hogy mi járhat a fejében. Szeretetéhség, az tuti. Ráfért a srácra, hogy ezt végre kiadja magából. Inkább öleljenek, mint verjenek, az úgyis a ritkább sajnos. Kifejezetten örülök a változatosságnak.
- Igazad van - bólogatok átszellemülten. - De hát mit tudunk tenni? Csak túléljük valahogy ezt az időszakot, mostanában már egész jól elvegetálok - rázódom fel az eltökéltségből, és az ilyenkor szokásos felfogásommal ringatom magam. Felesleges most marcangolnom magam azért, amilyen vagyok, teszem azt eleget a rosszabb napjaimon, amikor órákat forgolódom az ágyban, és csak az olvasás zökkent ki egy kicsit az önhibáztatás-önsajnálat kombójából. Megértően pislogok rá, igaz váratlanul ért, hogy ennyire felzaklatja a téma. Erősen érintett lehet ő is a maga módján, azt már látom. Előttem ne érezze magát kellemetlenül emiatt.
- Belenézhetek? - kérdezem, alig várva, hogy a kezemben foghassam és egy kicsit nyomkodhassam. Mintha valami függő lennék, aki most jut cucchoz hosszú idő után. - Lanát én is hallgatok, a másik nem ismerős - árulom el neki, miközben le se veszem a szemem a kütyüről.
- Beni vagyok - mondom mellékesen anélkül, hogy kezet nyújtanék. - Hol szereztél be egy ilyet? Én is gondolkodom rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Nimród sokáig eltitkolta előlem, hogy a húga szintén a mi házunkba jár. Aztán összeállt a kép, hogy kicsoda is Lili. Meg tudom érteni persze, ha nem szívesen büszkélkedik valaki a testvérével, elég csak a legfiatalabb bátyámmal való ellenséges viszonyomra gondolnom. Ahogy levettem, köztük szerencsére nem ilyen a helyzet.
A Karolával való elhidegülésem alatt elgondolkodtam azon, hogy mi lesz ha tényleg összeveszünk, végérvényesen. Neki ott van Márk, én viszont nem gubbaszthatok örökké a könyveim felett, még ha el is kezdtem kialakítani a magam kis kapcsolatait. Ezúttal például Lilivel határoztunk úgy, hogy az egyik januári szabad hétvégén beülünk ide egy sütire. Ennek azért örülök különösen, mert egyedül nem sok bátorságom lett volna bemenni, másrészt bunkóságnak tartom befoglalni az alapvetően minimum két személyre szabott asztalok egyikét. Amúgy is jó fejnek tűnik eddig, hozzám képest ugyanúgy csendesebb fajta, jól kijövünk így. Az ajtón belépve szembesülök a teljes tanácstalanságommal. Hova üljünk, hol kell rendelni, egyáltalán mit kérjek ezúttal a forró csokim mellé, hiszen tortájukból is biztosan számtalan van. Különösen zavarba tudnak hozni, ha valamilyen varázsvilágbeli összetevővel bolondítják meg az alkotást, amiről fogalmam sincs olykor, hogy mi lehet. A megmentő választ a lánytól várom, akihez reménytelien fordulok.
- Nos, khm. Hova üljünk? - hagyja el a számat a bizonytalan kérdés, miután megköszörülöm a torkomat, belül pedig érzem, hogy egyre idegesebb leszek. Félreállok egy lépést, hogy ne legyek útban az utánunk jövőknek, azonban mivel gyűlik a vendégsereg, nem ártana lassan letelepednünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Úgy tűnik, egy hajszálon múlt, hogy nem engem löknek fel az utánunk érkező vendégek, de legalább helyünk akad végül. Minden bizonnyal azért maradt szabadon, mert közel esik a bejárathoz, és még az üres tányérokat is az asztal szélén hagyták a korábban itt tartózkodók. Tuti, hogy máskor nem ezt választanám, de úgy tűnik nem vagyunk abban a helyzetben, hogy válogatósak legyünk. Két kis elsős csak ne akarja befoglalni magának a beülős zugokat, beérem én ennyivel bőven. Lehuppanok vele szemben, kigombolva a kabátomat, majd a széktámlára igazítom. Az asztalkán ugyan van két kis füzetecske a kínálatról, de a pultban sokkal jobban át tudom gondolni, hogy mit szeretnék.
- Tudod már, hogy mit kérsz? Rendeljek esetleg én? Te addig foglalnád a helyet - javaslom neki néhány perccel később, mert félek egyedül hagyni a cuccainkat. Türelmetlenül lapozgatom a süteményes oldalakat, ilyenkor sosem tudom eldönteni, hogy csokis vagy gyümölcsös tortaszeletet válasszak. Ha utóbbit, akkor epreset, vagy citromosat? Nehéz dolgok ezek, tisztában vagyok vele. Még jó, hogy kísérőként a forrócsoki magától értetődő, már csak azon izgulok, hogy ne kerüljön sokba a végösszeg.
- Amúgy kíváncsi vagyok a véleményedre... - hajolok hozzá egy kicsikét közelebb. - Te megsértődnél, ha a legjobb barátod nem hívott volna el a bálra? - teszem fel neki az ominózus kérdést, amin egy ideje rugózom. Tudom, hogy nem ismer még annyira, de talán pont ettől tudná jól megítélni a helyzetet. Hagyom, hogy ráérősen böngészhesse az étlapot, ha pedig választott, akkor kész vagyok akár helyette is kikérni a rendelést, ha nem jön közben a felszolgáló.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Rövidesen fázni kezdek, mert túl közel vagyunk az ajtóhoz. Megszokásból vettem le a kabátomat, most mégis visszaöltözöm, főleg mert ő is magán hagyta a kinti ruháját.
- Szerintem én is olyat kérek - gondolkodom el hangosan. Nagyon finom tud lenni, az ízek szinte tökéletesen kiegészítik egymást. A múltkor, ha jól emlékszem narancsosat választottam, azzal se lőttem mellé. Be kell vallanom, hogy függőjévé váltam a falu finomságainak, igaz kicsit sokba kerül rendszeresen idelátogatni. A karácsonyi vásárban sem árultak ilyen ízletes édességeket, mint itt. A pultok mögé nézve számos diákkorút látok sürögni, ki tudja, lehet egyszer itt tudok majd munkát vállalni, hogy több legyen a zsebpénzem. Nagyon klassz lenne, ugyanakkor elriaszt a hely forgalma, mert ha kifáradok, nem lesz időm mellette tanulni.
- Rendben, egy perc és jövök! - esek el majdnem a saját lábamban, amikor Lili tervet változtat, én pedig megtorpanok az asztalnál azután, hogy felpattantam. Elbattyogok a pultig, ahol néhány percnyi őrlődés után szemet szúr a miattunk agyonreklámozott Bagolykő cupcake, így végül azt választom. Az egyik itt dolgozó megnyugtatásul közli, hogy hamarosan az asztalunkhoz viszik a rendelést, ennek tudatában csüccsenek vissza a helyemre.
- Egy galleon lesz fejenként - újságolom Lilinek, hogy tudja mire számítson távozáskor. Felsóhajtok, noha nem sokallom az árát, főleg hogy a borravaló is benne van a végösszegben. Elégedetten összecsapom a tenyerem. - Na ugye! Nem beszéltünk erről korábban. Akkor szerinted is túlreagálta - vonom le a következtetést a fejem csóválva.
- Aztán a bátyád mesélte-e, hogy a múltkor is itt forrócsokiztam vele, miután elvertem őt hógolyózásban? Tiszta víz lett szegény! Mondjuk arról nem én tehetek - mesélem büszkén vigyorogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Nem tűnik fel, ahogy végigmér magának, engem most a zsebeiben lapuló készüléke izgat. Rossz vége lenne, ha másfelé is bámészkodnék. Az előbb akart nekem ugrani amiatt, hogy vetettem némi kíváncsi pillantást a tetoválásaira. Megvető lettem volna? Talán egy kicsit. Mert még egy szót se beszéltem vele, de elkönyveltem rosszfiúnak. Mindenki ezt tette volna, aki szintén átélt már bántalmazást. Kapóra jött, hogy volt valami a kezében, ami mellesleg ugyanúgy felkeltette az érdeklődésem. Így bár nem terveztem összeakadni vele, most mellette állva engedélyt ad arra, hogy belenézhessek a zenéibe. Bevallom, fordított esetben beszari lettem volna átengedni valakinek a cuccomat, pláne megmutatni másnak, hogy miket hallgatok. Imádtam fülhallgatóval elvonulni valahova, és csak rajzolgatni egy papírra, vagy figyelni az embereket valahol. Ezeknek az időknek vége van egy időre, amíg benn tanulok. A rúnázott eszközökről amellett, hogy nem sok jót hallottam eddig, még drágának is találom őket. A kis apróság viszont emlékeztet a régi korszakra.
Óvatosan veszem izgatottan remegő kezembe. Feloldom a képernyőzárat, elidőzve a háttérképen, majd a galéria ikonján. Hát, erre inkább nem nyomnék rá, ki tudja mit találok benne. Helyette a hangjegyet leütve betölt a zenelistája. Magamban olvasom a neveket, görgetve az előadók között, közben pedig fülelek a fiúra, aki durván tolja a szlenget, ekkora muglival még a kastélyon kívül se nagyon találkoztam. Petya még hasonló, de ő inkább egy kocka.
- Biztos nem a névhasonlóság miatt rajongasz érte? - kacsintok rá cinkosan. - Majd egyszer rákeresek a számaira, felírom. Itt nem tudok normálisan belehallgatni - a zenéhez nálam amúgy is csend és nyugalom kell. Néhány szám ismerős, míg a többi semmit se mond. Úgy tűnik, az ízlésünk nem illeszkedik tökéletesen.
- És nem volt túl drága? Mennyire működik itt jól? - faggatom tovább a részletekről, már csak azt kéne megtudnom, hogy hol végeznek ilyet a közelben. - Áh, minden otthon van. Gép, teló. Ide nem hoztam semmit. Pedig néha nagyon hiányoznak. Talán laptopot is hoztál? - döntöm oldalra a fejem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Gyanakvóan ráncolom össze a szemöldökömet, ahogy vállammal a hideg falnak dőlve hallgatni kezdem a magyarázkodását. Nagyon sajnálnám, ha neki is meggyűlne a baja a zöldekkel, úgy látszik számos diák mindennapjait megkeseríti az az átkozott ház, és hiába távolodtunk el egy kicsit egymástól Karolával, nekem ugyanolyan fontos maradt a biztonsága, függetlenül a viselkedésétől. Ha megvédeni nem is tudom, vigasztalni még jó vagyok szerintem. Látom rajta, hogy megérintette a helyzetem, végtelennek tűnő hetek után végre élvezem a figyelmét, na meg hogy fontos vagyok neki. Az aggodalma most nagyon jólesik, mert egy kicsit kevésbé érzem magam egyedül a problémáimmal. Főleg amiért egy hozzám közel állóval is megoszthatom, akinek nagyon kíváncsi vagyok a meglátásaira. Helyén van az esze, csakúgy mint a szíve. Ezt annak ellenére is így gondoltam, hogy kicsit felkaptam miatta a vizet. Már-már vallatónak hathat azonban, ahogy az ő testbeszédét felvéve én is összefonom magam előtt a karjaimat. A sóhajtásával azonban csak jobban felcsigáz, nem gondoltam volna, hogy ennyire komoly lenne a helyzet.
- Csak nyugodtan. Tudod, hogy köztünk marad - mosolyodom el bátorítólag, ahogy legyintek egyet a kézfejemmel, még mielőtt bármi érdemlegeset mondana. Maximálisan a diszkréciómat élvezi, nyugodtan megnyílhat előttem, ahogy én is teszem. Azt hiszem jobb lesz csiszolnunk a kommunikációnkon a jövőben. Korábban igaz, hogy sokat beszéltünk már magunkról, illetve a családi helyzetünkről, de úgy látszik naprakészebbnek kell tartanunk a híreket, ha nem akarunk konfliktust egymással. Mert talán az volt a gond legutóbb, hogy sokáig inkább magamban őrlődtem, egyre inkább elzárkózva előle. Attól tartottam, hogy őt ez nem fogja érdekelni, és inkább megtartottam az érzéseimet, viszont így csak még nagyobb kárt okoztam később. Lehet, hogy megéri mindent elmondani neki, ha amúgy is majdhogynem napi szinten találkozunk, akkor is ha szerintem felesleges és unalmas információról van szó.
Észreveheti rajtam, ahogy a története alatt többször is elkerekedik a szemem. Nagyokat pislogok, olykor hátrahőkölök, máskor zavartan sütöm le a szemeimet a padlóra. Az idegességtől ökölbe szorulnak a kezeim, ahogy magamat kezdem el hibáztatni mindenért. Még nem kérdeztem meg tőle, hogy mégis miért csinálta ezt. Valószínűleg azért, mert ezidáig nem voltam felkészülve az esetleges válaszára. Na jó, most sem vagyok teljesen, de a kíváncsiság úrrá lesz rajtam. Szóval lehetséges, hogy miattam itta le magát? Nem tudnám magamnak megbocsátani, ha a gyávaságom miatt baja esne. Belegondolok, hogy mennyivel nagyobb biztonságban lett volna velem. Talán nem került volna sor sem a lerészegedésére, sem a fiú zaklatására. Nagyon megérint a történet, a csattanóig pedig feszülten figyelek, hiszen lélekben már a legrosszabbra számítok. De aztán szerencsére megtudom, hogy Márk valóban nagyon jó fej volt. Kicsit sajnálom, hogy az elején túlreagáltam a megalakulásukat. Ha ő nincs, akkor el se merem képzelni, hogy hogyan végződhetett volna az az este. Őszintén sajnálom Karolát, nagyon rossz nézni, ahogy mintha szégyellné magát. Elhiszem, hogy nehéz erről beszélnie, és hogy mások ezért kinevetnék, naiv kislánynak tartanák. De azt hiszem hasonlóan tapasztalatlan lennék ezekben az ő helyében, egyáltalán nem hibáztatom. Nagyon csinos lánynak gondolom, sajnos érthető, hogy ilyen-olyan módon megtalálják.
- Te jó ég! Ez nagyon durván is végződhetett volna... Jelentened kellene valakinek - javaslom indulatosan. - Nem te tehetsz róla, hogy megtalált, sajnos ilyenek ezek a rendezvények, aztán majd elfelejtik. Márk viszont tényleg rendes volt. De mondd csak - lépek egy kicsit közelebb hozzá, és az eddigieknél is halkabban folytatom. - Miért kezdtél el iszogatni? Ugye nem rám haragudtál meg?
Félve, már-már remegő hangon teszem fel neki a kérdést, még az ajkaimat is elharapom az aggodalomtól. Karola okos lány, tudja a határait. Belőle nem nézném ki, hogy ilyen felelőtlenségre vetemedjen, kellett legyen valamilyen kiváltó oka a cselekedetének.
- Az! - vigyorodom el elégedetten, amikor lebunkózza a bátyámat. Ha hallaná, most biztos nagyon bosszantaná ez a kijelentés, legfeljebb jót csuklik otthon, hogy emlegetjük. Tudom, hogy ő a hunyó ebben, de amikor napokig bánt vele, akkor nehéz tartanom magam. Ha pedig beárulom, gyáva leszek. Ördögi kör ez. - Jó, megpróbálom. Csak annyira fáj a reakciójuk... Tudod eddig én voltam otthon a jó fiú, és most úgy érzem, mintha valami baj lenne velem, és szégyellnének. Olyat is mondtak már, hogy bárcsak normális maradtam volna, mert akkor nem forgatom fel a mindennapjaikat. Nehéz, hogy velük nem oszthatom meg úgy a varázsvilágban történteket. Viszont én is abban bízom, hogy idővel valahogy elfogadják, talán még apa is szembenéz a tényekkel - sóhajtok fel, majd elnevetem magam Karola fenyegetésén.