Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Láttam már havat, valamikor kislány koromban, de ilyen sokat egyszerre még nem, így hát, amikor elkezdett lehullani az a rengeteg gyönyörű puffancs pihe, csak ültem egy éjjelen át az ablakban, és gyönyörködtem mindabban, ahogy a táj változott. Ahogy előbb még ki-kibukkant a lámpafényben megvilágított szürke út, a barna föld, az apró, zöldszín próbálkozások, a tavasz incselkedése. Aztán minden eltűnt, és a táj érintetlen leple alá bújt. Azon az éjjelen képtelen voltam aludni, észre se vettem, ahogy forró kakaómat szorongatva telnek az órák.
Valamikor hajnalban aztán megengedtem magamnak annyi szabadságot, hogy a konyhába lépve vajas-mézes kifliket csináljak magamnak, de mielőtt a nap felkelt volna, újra ott termettem, hogy lássam a mesékből ismert szikrázó csillanást. Szerelmes vagyok a hóba, semmi kétség. Aznap fáradtnak kellett volna lennem, de engem minden csodával töltött el, a roppanás, a hóember építése, az, hogy megérinthetem, megízlelhetem.
Még minidig nem választottam magamnak otthont, pedig tudom, hogy kivel kell beszélnem ez ügyben, és valószínűleg szerencsésebb is volna valamely utcában lakni, mert a panzió messzebb van, hosszú távon pedig drágább is lehet, mint kibérelni egy házat. A megvásárlás egyelőre fel sem merülhet, mert amikor útnak indultam ide, kevéske félretett pénzem akadt csak. Kesztyűm se volt! De mostanra vettem, egy szép bordó és melegítő bűbájjal átszőtt darabot, hogy aztán tudjak én is játszani a gyerekekkel.
Néhány papírszatyorral a kezemben sétálgatok, még ismerkedem az üzletek elhelyezkedésével, hogy hol mit lehet kapni. Nem kell mindig mindenért a vegyeskereskedésbe rohannom, olykor lehetek egy kicsit költekezőbb is. Az első fizetésemből például megvettem a kesztyűhöz tartozó sapkát és hosszú sálat is, amit a kedves eladóhölgy félretett nekem, így most a teljes szettben lépegetek és merülök el a gyerekekben, miközben egy hóember alakú csokis nyalókát eszegetek, már a végénél járva egészen. Egy nap majd én is szeretnék gyerekeket. Sokat, mindig is sokról álmodoztam. De amíg nem lesz sok gyerekem, addig is van, hiszen óvónéniként minden gyerek egy kicsit az enyém is. A gondolat megmosolyogtat, így ér az orv támadás is, ám amikor megjelenik előttem az elkövető, kitör belőlem a nevetés. A szám csokis egy picit, látszik a vörös rúzson, arcom piros a hidegtől, vörös hajam egy részén pedig ott a támadás nyoma. Én pedig vidáman nevetek.
- Ez vicces volt! Azt hittem, hogy ilyet csak a gyerekek csinálnak.
A mellettünk lévő padra leteszem a szatyrokat, és hátra lépve picit én is felveszek egy kis havat, megpróbálom golyóvá gyúrni, de ahogy eldobom, csak egy pici része ér célt a másik mellkasán, a többi menet közben válik porrá, de így is megnevettet a jelenet, és arra sarkall, hogy újabb golyót gyúrjak.
- Aki veszít, az fizet egy forrócsokit!
Kiáltom, és újabb orv támadást intézek a másik felé hangosan, kislányosan kacagva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Nevetek, mert szeretek nevetni. Még gyerekként tanítottak meg rá, hogy a legjobb orvosság a nevetés, és az sem baj, ha néha párosul egy kocka csokival. Így hát, ezt teszem én is. A csoki már megvolt, most a nevetés követi. Néha, mikor azt érzem, hogy nem történik semmi, felidézem magamban az egyik kedvenc viccemet, és nevetni kezdek. Vagy mesét nézek, vagy...BART! Te jó ég! A kis fekete gombóc az előbb még a vállamon volt. Most pedig nincs sehol. Egy pillanatnyi, vagy annyi se riadalom után nevetek újra, mert meglátom, ahogy a hótól magát borzolva ül ő is a padon a szatyrok mellett. Jaj Bart!
Az Anastasia a kedvenc mesém, talán azért, mert külsőre rá hasonlítok a legjobban, a haja, a bőre, a szeme, az alakja, szerintem őt idézem meg a legjobban. Jellemre azt hiszem, inkább Aranyhaj vagyok, de Hófehérkére is lehet gyanakodni. Semmiképpen sem vagyok Mulan vagy Pocahontas. Talán még Wendy? Mondjuk ő nem tartozik a klasszikus hercegnők közé. Bart is ezért lett Bart. Az Anastasia miatt. Most viszont, még mielőtt nagyon megijedtem volna, hogy elvesztettem karmos kis társam, már újfent nevetek, és élvezem az életet. Figyelmesen nézem, hogy hogyan csinálja a hógolyót, és nyelvem kidugva, nagyon rákoncentrálva gyúrom össze, lemodellezve a kézmozdulatait, miközben ő sikertelenül dobja a sajátját. Az enyém még nem olyan, ami egyben maradna, mert főleg nevettem, szóval muszáj egy picit még dolgoznom rajta. Jó tanítvány vagyok, csak az a baj velem, hogy elveszek a részletekben és szöszölőssé válok.
- Na kész!
Jelentem ki büszkén, nem tudom, hogy hallott-e mert újabb golyót gyúr. Remélem, hogy én is ilyen rutinos leszek hamarosan. Célzok, és jó erővel meghajítom, éééés talált. Én pedig, számmal O alakot formálva nézem, ahogy az egész arca havas lesz, aztán, sajnálom, tényleg, de újfent nevetni kezdek, ahogy közelebb lépek, hogy leütögetett, tiszta kesztyűimmel leporoljam róla a havat. A mellkasára céloztam, vagyis oda, ahol emlékeztem, hogy van a mellkasa, de ezek szerint egy félóriás méreteivel ruházhattam fel.
- Nagyon fáj?
Kérdezem kétségbeesetten, óhatatlanul is mosolyra húzódó ajkakkal, miközben tisztogatom az arcát, a mellkasát. A magyaromon érződik, hogy nem itt tanultam, és hogy nem ejtem olyan szépen a szavakat, de nem akarok a fordítóékszerek miatt ellustulni. Kicsit talán esetlenné tesz, de ez csak plusz egy a többi bénaságom között.
- Legalább az orrodat nem törtem el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Amikor azt mondja, hogy hideg, fejemmel egyetértően bólogatok, mert valóban az, hideg. Nekem nagyon tetszik, de be kell vallanom, leginkább a nagy hópihék, meg az, ahogy reggel és este csillog a napban, már amikor van nap, ugyebár, mivel néha csak olyan komor, szürke az ég, mintha szomorú lenne. De én becsülettel mindig felmosolygok rá, hátha picit megenyhül és engedi a napot, hogy süssön. Ha picit is, de eddig minden nap sütött, és szeretem azt hinni, hogy ez az én személyes varázsom.
- Ó, tisztára rózsaszínek is. Nincs kesztyűd?
Ez a tegeződés - magázódás a magyarban nekem még nagyon furcsa, valahogy mindig keverem, és most, hogy így belegondolok, azt hiszem, rosszul kezdtem el használni, de már nem javítom ki magam, mert nem tűnik olyannak, mint, aki kioktatna miatta. Viszont, ha nincs kesztyűje, akkor lehet, hogy abban kellett volna fogadnunk, nekem veszíteni, és akkor vehetnék neki egyet. Most kaptam fizetést, telik rá.
- Köszönöm.
Pillantok rá vidáman, a szemeim felcsillannak, és már el is felejtem azt, hogy lehet, hogy szegényebb, mint én. Viszont, ha látunk valahol kesztyűt, akkor fogok venni neki egyet, nehogy nagyon megfázzon a keze.
- Amikor hazaérsz, ne tedd azonnal forró víz alá, mert akkor könnyen megsebesítheted, először csak langyossal moss kezet, és fokozatosan növeld a hőt, amíg úgy nem érzed, hogy jó. Mert akkor igazából nem is kell olyan magas, mint amit eredetileg engednél rá.
A padhoz lépve előbb Bartot várom meg, hogy visszakapaszkodjon a vállamra, és amikor ő már a helyén van, akkor veszem fel a papírszatyrokat. Ez tetszett. Máskor hosszabban szeretnék hógolyózni. Talán majd a gyerekekkel.
- Merrefelé laksz? Keresem a tökéletes otthont, és nem tudom, hogy melyik utcában lelhetem meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Vagy keresd meg a kesztyűdet.
Kacsintok rá cinkosan, de nem, ez nálam nem flörtölés, vagy ilyesmi, én csak nagyon sok időt töltök gyerekek között, és a felnőttekkel is, ha félek, hogy nem találom meg a közös hangot, úgy beszélek, mint a gyerekekkel. Nem az öregekkel, velük azért jóval tisztelettudóbb vagyok, de a velem egy korúakkal nem nagyon szeretnék vaskalapos lenni. Ez nem az én stílusom. Talán inkább Giselle a Bűbájból? Igen, esélyes, hogy rá hasonlítok a leginkább.
- Később, mert most nagyon sok csomagunk van.
Mivel ő is felveszi a magáét, meg én is, látható, hogy egyikünk kezébe se fér még el egy forrócsoki is, ráadásul ott van még a beülés lehetősége is, ami meg azért nem jó, mert akkor meg mindenki minket nézne, hogy milyen sok holmink van, ami azokat a furcsa tekinteteket okozza, szóval tényleg, mindenféleképpen azt szeretném, hogy inkább egy másik alkalommal forrócsokizzunk, mert akkor beszélgethetünk is nyugodtan, és tekintve, hogy szinte senkit sem ismerek itt, lehet, hogy elindítana a barátkozás útján. Sosem volt sok barátom, de örülnék neki, ha itt is lenne pár, akikkel tudok beszélgetni, és nem érzem magam egyedül. Mondjuk, én sosem érzem magam egyedül, mert ha szomorkodós kedvem kezd lenni, akkor beteszek egy mesét, és máris boldogabb vagyok.
- Igen, erre sokan nem figyelnek oda, de én ezt tanultam, szóval tudom, hogy így a jó, gyógyító vagyok, gyerekekre specializálódtam, de ez a felnőtt bőrre is igaz.
Csak a gyereknél az ember még jobban odafigyel, hogy hogyan nem szabad, míg a felnőtt esetében már más a helyzet, ott hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a mi bőrükre is vigyázni kell.
- Bart. Mielőtt elhagytam Amerikát, akkor láttam meg egy kereskedésben, nem kellett senkinek, egy sarokba volt berakva, még ára se volt. Sajnos génhibával született, és a puffskeinek amúgy se drága jószágok, így nem akart érte senki pénzt adni, én viszont nem jöttem el nélküle, szóval végül huszonöt dollárt adtam érte, hogy lássa, tényleg komolyan gondolom. Azóta mindig együtt vagyunk.
Megsimogatom kicsit a puffancsomat, amire kis ciripelős hangot ad ki. Egy pillanat alatt egymásra hangolódtunk, aminek nagyon örülök, mert nélküle nem tudnám ezt az egészet végigcsinálni.
- A Macskabagolyba sokan járnak, nekem zsúfolt. Olyat szeretnék, ami természetközelibb. Picike házat, egy embereset, ami bájos, elvarázsolt, illeszkedik hozzám. Közelebb van ez előkészítőhöz, hogy ne sötétbe járjak haza.
Én is elindulok, lépegetek vele, hogy haladjunk, tényleg nem lenne rossz, ha nem állnánk el az utat másoktól, nem lenne illendő.
- Akkor elkísérhetlek odáig, mert a panzióba lakom, onnan elvisz az út oda. Virginiának hívnak, de a legtöbben csak Niának, szóval, ha van kedved, szólíthatsz te is úgy. Nem muszáj persze.
Nem tudom, hogy itt mi a szokás, de gondoltam jó az, ha opciókat adok neki. Az olyan kedves dolog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Ne, semmiképpen sem. Amikor az időpont megfelelővé válik, akkor útjaink újra találkozni fognak.
Hiszek a véletlenekben, szeretem őket, csodálom őket. Hiszek abban, hogy a megfelelő pillanatban, a megfelelő helyen, a megfelelő emberrel sodródunk össze. A hógolyó okkal tévesztett célt, azért, hogy én is megtanuljak készíteni, és azért, hogy nevethessünk, hogy gyermekek legyünk újra. Biztos vagyok benne, hogy a tudásomat egy nap kamatoztatni fogom, talán éppen a következő oktatási napon, amikor az udvaron a kicsit nagyobb gyerekekre vigyázok majd, hogy velük hócsatába bonyolódjak. Szeretnék még ilyet játszani, mert tetszett, nagyon tetszett. Szeretek nevetni, szeretem, ha van okom, és azt is, ha nincs, mert olyankor eszembe jut egy kedves emlék, mint a mostani, mely holnapra már emlékké válik, és ahogy felidézem magam előtt, nevetésre sarkall. Nevetve, szeretve lehet csak igazán jól élni.
- Nem, az előkészítőben. Iskolaorvos vagyok. Azt hiszem, így hívják, ez a hivatalos megnevezése. És óvónéni.
Tudom, hogy a hivatalos az óvónő, de az olyan nagyon szigorú hangzású, és a kicsik mindig néniznek, én pedig nagyon szeretem, mert bizalmasak velem. Sokan vannak, akik a nénire megforgatják a szemüket, holott a kicsiknek mi mind idősek vagyunk, hiszen felnőttünk. Nem tudnak még annyira különbséget tenni köztünk és egy ráncba szaladt arc között, főleg, ha más gyermekek az ő anyukájukat nénizik le.
- Szeretem a kincseket. Bart is egy kincs, ha szabad így mondani.
Nekem a legnagyobb, és hogy érezze, mennyire szeretem - noha tudja ő ezt magától is - megsimogatom a kis karmos mancsait, amire újfent kiadja a kis ciripelős-purrogós hangját, amit annyira szeretek. Néha, mikor szépet álmodik, akkor éjjel is ilyen hangot ad ki, sőt, olyan is volt már, hogy a nyálából apró buborékot fújt. Olyan bájos volt, annyira tökéletes, hogy amíg csak tudtam ébren voltam, hallgattam és néztem őt. Nekem a legcsodálatosabb, az igazi társ. Nem érzem magam egyedül, sosem voltam magányos, és nem is aggódom, hogy valaha át kell ezt élnem.
- Manhattanben. Nem az Upper East Side-on, mielőtt még azt hinnéd. Egy kis eldugott, inkább szegényebb városrészen. Én mindig úgy gondoltam rá, hogy a határán világoknak. Aztán a nagymamám meghalt, a halála előtt pedig kérte, hogy látogassam meg ezt a helyet, mert itt nevelkedett, még mielőtt menekülnie kellett volna. Itt látta utoljára a szüleit. Amikor elég pénzem lett útnak indultam, és most itt vagyok.
A szatyrok füleit a csuklóimra csúsztatom, és zsebre dugom a kezeimet, hogy ne fázzanak. Szeretem ezt a kabátot, a dédnagyapámé volt, ugyan a rávarrt sárgacsillag már kicsit megfakult, ha sál nem takarja, még most is feltűnő, habár azt vettem észre, hogy nem sokan tulajdonítanak neki jelentőséget, ahogy a nyakamba lógó medálnak se.
- Nem tetszik a neve, túl komor és túl új, inkább olyat szeretnék, aminek múltja van, ahol érezhetem a történelmet, nem baj, hogy régi és ódivatú, nekem csak annál jobb.
Nagyon szeretem a történelmi, elfeledett csodákat, az épületeket, melyekbe lépve a múlt elevenedik meg, elrepítve engem sosem látott világokba. Vagy legyen álomszerű, olyan, ami kiszakít újra és újra.
- Az igazság az, hogy a Holdfény tetszik a legjobban. De elkísérlek haza, és akkor végigsétálok még egyszer a Macskabaglyon, hátha az is megfog.
A Mennydörgőt igazából már nagyon régen kizártam, mert nem az én világom. A Macskabagoly is rezgőléces, mert túl zsúfolt. Nehéz eset vagyok tudom, de azt hiszem Bertinek most hazáig jó társaság leszek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Semmiképpen sem direkt, mert ha direkt találkozunk, annak nincs meg a varázsa. Direkt az ember akkor megy, ha kötelezettségei vannak, de egy sütemény és egy kis beszélgetés semmiképpen sem kötelezettség, hanem öröm, boldogság. Persze, nekem ezek a szavak jutnak eszembe akkor is, amikor dolgozom, hiszen a világ legcsodálatosabb szakmája az enyém: óvónéni vagyok.
Most is, mikor munkából jövet, magamban dúdolom az Anastáziából a Vár a múlt című számot, úgy érzem, hogy menten táncolni támad kedvem, de olyan sok mindenki van az utcán, hogy félek, valakivel összeütköznék, és nem szeretném, hogy megsérüljön bárki is. Délelőtt elmeséltem a mesét, úgy, hogy elénekeltem az összes dalt belőle, és énekeltem volna többet is, ha még lett volna, de megegyeztünk, hogy napi egy mesét mesélek csak, és utána arról a meséről és arról a világról beszélgetünk. Minden mese mögött van valóság, mesélek a helyszínekről például, noha én magam sosem jártam még Amerikán kívül, csak, mikor ide érkeztem. De mindennek alaposan utána olvasok, és olyan aranyosak, hogy utána otthon is el szokták mesélni a szüleiknek, nagyszüleiknek, hogy mit hallottak aznap.
Kesztyűs kezeimet a zsebeimbe mélyesztve, kuncogva, amikor Bart egy kicsit a mellkasomnál lévő zsebemben fészkelődve csikiz, nagy sálamat magam köré tekerve haladok. Szeretnék gyorsan hazaérni, és egy meleg teát inni, de akkor, ahogy elhaladok a cukrászda mellett, megpillantom őt. Váratlan, de tökéletes pillanat. Ez az a pillanat, amire várni kellett, és mivel egyedül van, úgy érzem, tökéletes. Táskámba nyúlva, gyorsan előkeresem az erszényem, megszámolom a benne lévő összeget, és úgy határozok, hogy megengedhetek magamnak egy teát és süteményt itt. Vagyis, akár egy forrócsokit is. Ennek a boldog tudatában lépek be az üzletbe, és mosolyogva lépek oda a pulthoz, hogy kérjek egy vaníliás, fehér forrócsokit és egy meglepetés lávasüteményt, amikkel egyensúlyozva, vidám mosollyal a pofimon, engedélykérés nélkül, beöltözve csusszanok be a boxba vele szembe.
- A tökéletes pillanat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Lassan úgy néz ki, hogy beköszönt a jobb idő, ma például elég sokat süt a nap, sőt, szinte melengető a sugara. Felé fordulva, boldogan hunyom le piláimat, hogy porcelánszín, fakó bőröm átjárja a melegsége. Vágyom a tavaszra. Azt mesélték, hogy olyankor csodálatosan sok virág nő, és gyönyörűen illatoznak. Nagyon szeretném már látni, biztosan másabb, mint a betondzsungel, amiben eddig éltem. Ez a falusi levegő, ezek az illatok, minden olyan más, és olyan tökéletes, mintha tényleg hazaérkeztem volna. Nem kizárt, hogy nem megyek már el innen, sőt, talán itt talál rám az igaz szerelem.
Érdekes lenne, hiszen a társnak hitt férfi is itt lelte meg a boldogságot, itt lett vőlegény, majd férj, ám apa már máshol, új életet kezdve. Én azt hiszem, szeretnék itt lenni barátnő, menyasszony, feleség és anya is, ha majd eljön a megfelelő idő. Hiszek abban, hogy a szerelmem valahol itt él, vagy itt fog élni, és amikor megpillantjuk egymást, az csodálatos, sőt tündérmesébe illő lesz.
- Mi a baj?
Pillantok le a felém szaladó, könnyes arcú Joyhoz, aki felém tartja csizmás kis lábát. A gyerekek többségének bebújós csizmája van, de a kislány ragaszkodott hozzá, hogy felnőttes legyen, még akkor is, ha nem tudja rendesen bekötni. Halvány mosollyal guggolok le hozzá, hogy bekössem neki.
- Ezért igazán nem szükséges pityeregni. Teo nagyon aggódik, ha sírni lát. Majd, ölelgesd meg.
Simogatom meg a most már vigyorgó pofiját, és ő szalad is el, hogy újra belevesse magát a játékba. Mosolyogva pillantok utána, majd Vivi felé fordulok.
- Az uzsonna állítólag mogyorókrémes kenyér lesz. Még mindig nem érzem magam késznek arra a vízáradatra, amit a kimosakodásuk okoz majd.
Jegyzem meg mosolyogva, felé lépve egyet, de azért szemeimet jórészt a gyermekeinken tartva. Bármelyik pillanatban jöhet a következő meglepetés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

- Egy nap majd szeretnék tudni én is olyan szúrósan nézni, mint te.
Pillantok fel rá őszinte vággyal, mert tényleg nagyon szeretnék én is olyan jó lenni a rossz zsaru szerepében, mint ő. Neki elég egy pillantást vetnie úgy, ahogy az előbb tette, és máris megint minden a helyén van. Ehhez képest én, nos, nem vagyok benne valami jó.
- Megmutatom.
Felegyenesedve rápillantok, megpróbálom komolyra rendezni a vonásaimat, nem mosolyogni, és nem pajkos-játékos csillogással a szememben rá nézni. Kihúzom magam, a fejem kicsit feljebb emelem, aztán hirtelen vágom csípőre a kezem, és... nos az eredmény magáért beszél. Valahogy úgy nézek ki, mint egy beképzeld ex-modell, akinek komoly csípőproblémái vannak, és emiatt nagyon felfuvalkodott pulykaként tekint a világra. És ezt én már gyakoroltam tükör előtt, szóval mindenki elképzelheti, hogy milyen voltam előtte. A gondolatra elvigyorodom, és picit megingatom a fejem.
- Tök béna vagyok benne, tudom.
Nem is kell mást mondania, hát látszik, hogy valahogy nem tudok eléggé felnőttes lenni, pedig néha nem ártana. Akkor talán nem hócsatáznék sikítva a fő utczán, és nem ülnék le random, megkérdezés nélkül másokhoz. Engem a szüleim közvetlenségre neveltek, de itt úgy vettem észre, hogy ennek nem mindenki örül.
- Kérek... vagyis... hoznál inkább egy forrócsokit? Láttam, hogy az is van.
Nem vagyok valami nagy kávés, és ez nem is baj, mert így is tudom, hogy indokolatlanul sokat pörgök, szóval, ha nekiállnék kávézni, akkor már biztos, hogy olyan lennék, mint egy rajzfilm figura, és tényleg, de totálba egész nap és egész éjjel remegnék a tettvágytól.
- Addig én vigyázok rá, hogy ne legyen katasztrófa. Köszönöm!
Széles szájú béka mosolyommal - apa hívja mindig így ezt a vidám mosolyt - hálásan pillantok rá, és felmérem a terepet, amivel szembe kell néznem most, hogy egy kicsit egyedül maradtam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Bal oldali szárny

Elpillantok jobbra, senki. Elpillantok balra, senki. Tudom, hogy most nem lehet itt senki, mégis, mindig ilyenkor szokott lenni valaki. Azt mondják a nagy számok törvénye. Vagy a sors. Vagy mindkettő. Viszont most minden kihalt. Ez az egyetlen olyan óra, amikor mindenki tanít, és minden gyerek tanul. Akik nem tanulnak, őt az óvodai és bölcsis csoportjaikban vannak, a konyhán pedig készül az ebéd. Ez az én órám. Ilyenkor szeretek sétálni a falak között, elolvasni a kitett hirdetményeket, megnézni alaposan a festményeket, és pörögni a folyosón. És itt van a lépcsőkorlát.
Elpillantok újra jobbra, senki, elpillantok megint balra, senki. Ha most lenne bent egy billywig, hallanám a dudorászását. Alsó ajkamba harapok, ujjaimmal végigsimítom a fordulóban lévő részt. Masszív fakorlát, én pedig amúgy is kis súllyal rendelkezem. Hosszú, de mégis, csak egy röpke pillanat lenne. Mielőtt elindultam ide, Magyarországra, apa azt mondta nekem, hogy mindent tegyek meg, amire vágyok. És a filmekben ez olyan jó, olyan szép, olyan tökéletes. Át akarom élni a suhanást. Mint Rose a Titanicban, előbb az egyik, majd a másik lában helyezem fel, elhelyezkedem, és visszafojtva kitörni készülő kacagásomat, kitárom karjaimat, és elindulok lefelé. Kontyba fogott hajam kibomlik, és a visszatartott hang kiáramlik. Nem hangosan, de boldogan.
A vége apró ívben ér véget, ott lehuppanok, tökéletes érkezéssel, vagyis majdnem, mert azt hiszem, hogy mint egy hercegnő, csak megállok a lábaimon, de nem így történik, mert kettőt még lépek, a lendületet elszámítottam, és így esik meg, hogy testem egy másik testnek csapódik, amitől nevetős-horkantós hangot hallatok, nem túl nőies, de nem is hiszem, hogy erre szükség van. Viszont az illatából megállapítom, hogy férfi, és amikor felpillantok rá, az arcára, szemeim kistányér méretűre zsugorodnak. Hoppá.
- Uram!
Egyszerre vágom magam vigyázzállásba és próbálok pukedlizni, ami valami ösztönös reakció lehet, és akkor megérzem, hogy nem csak, hogy nekimentem, de a nővérke ruhám igen alaposan beleakadt az övébe, és szó szerint ott tart a férfi közvetlen közelében.
- A vonzás törvénye.
Felelem széles mosollyal az esetet, de nem nyúlok oda, mert hát illetlenség lenne, és nekem éppen, hogy csak lejárt a próbaidőm, nem szeretném tíz perc alatt abszolválni a kirúgásomhoz kellő dolgokat. Ez a mozdulat nem is tudom, hogy melyikünk dolga lenne, de valahogy egyikünkhöz sem illene, így lehet, hogy örökre így maradunk. Zavartalanul, de tényleg, egyetlen pirulásfolt nélkül állok vele szemben, néhány centire tőle, belül azonban égek, mint a Reichstag.
- Szerettem volna beszélni önnel, mert, fizetéselőleget szeretnék kérni. Az egyenruhám olyan nagy, mint az orosz cirkusz, gondolom az előző iskolaorvos hölgy viselte volna, és szeretném elvinni varrónőhöz, hogy bevegyen belőle egy kicsit, és azt hiszem azért is, hogy megvarrja. Ha jól tudom, önnek kell ezt jóváhagyni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Bal oldali szárny

A mosolyom szélesebbé válik, hogy nem korhol meg, és, hogy nem is kapok büntetést, amiért a tomporommal fényesítettem a korlátot, mert tudom, hogy azért ez nagyon illetlen viselkedés lenne. Magamban viszont kipipálom a bakanacslistámon a korláton lecsúszást, és otthon is meg kell majd ezt a műveletet tennem. Már elég sok pipa van azon a listán. Vettem például magamnak kesztyűt és sálat, még az első fizetésemből, és megtanultam hógolyózni, meg persze ott van az is, hogy láttam havat. És egy egész házat kifestettem egyedül. Igaz picike ház, nincs is még kész, és két hónapig spóroltam rá, de megcsináltam.
- Állok szolgálatára, ha vidámságra van szüksége, vagy, ha inna egy teát. Remek teakészítő hírében állok.
Mondjuk az ízesített forrócsokim sokkal jobb, de nem tűnik csokis típusnak egy kicsit sem. Viszont szeretek meglepődni, és ha meglepne, akkor még boldogabb lennék, mint most. Bár, azt nem biztos, hogy jó lenne, mert már most is olyan boldog vagyok, hogy ha még boldogabb lennék, akkor kiugrana a szívem, és az élettel összeegyeztethetetlen cselekedet volna. Engedelmesen megállok, és nem ficergek, amíg megszabadítja magát tőlem, sőt, mint egy jó kislány, kihúzom magam, és ujjaimat magam mögött összefonom, hogy ne akadályozzam a mozdulatsort. De nem lép el, megjegyeztem ám.
- És ha ön is hinne benne, akkor azt hitetnénk, hogy belecsöppentünk egy romantikus komédiába. Remélem én vagyok az első és egyetlen nő, aki szó szerint önbe repült.
Pillantok fel játékos érdeklődéssel, nem ellépve, de fejemet kicsit oldalra döntve. Tudom, aggódnom kellene, de valahogy mégsem féltem az állásomat, mert a másik olyan megnyugtató kisugárzású. Szeretem a kellemes alakokat, akik nem késztetnek arra, hogy életunt felnőtt legyek, én kalandor vagyok, mint Mulán vagy Merida. Kalandnak élek meg mindent, azt is, ha a függőágyba belecsavarodok pihenés közben.
- Igazából, másra is költenék. A tanács megengedte, hogy felújítsam azt a házat, amit bérelek, és megtaláltam a világ leggyönyörűbb kék színét az egyik boltban, de nagyon drága, viszont szeretném megvásárolni, és azt mondták, hogy csak a héten tudják nekem tartani. Egy egész galleont kérnek érte, és nekem kettő kellene belőle. Elképzelhetetlennek tartom, hogy az emeleti fal ne olyan kék legyen, így áldozatokat kell hoznom érte. Megmutatnám majd, mármint, ha készen lesz, furcsa lenne, ha elvinném magammal egy festékes boltba a főnökömet.
Még bólintok is hozzá egyet, mert tudom, hogy neki ez tényleg furcsa lenne. Nekem annyira nem, de én, hát, én vagyok.
- Igazából, azért jöttem erre a folyosóra, hogy igyak egy teát. Ön is kér?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

- Egy nap olyan szigorúan fogok nézni, hogy még az igazgatóság is vigyázzba áll majd.
Nem, nem fogok, és ezt mind a ketten tudjuk. Hogy is vehetném én rá Farkasházy urat, hogy vigyázzba álljon nekem? Meg miért is tenném? Nem vagyok én a felesége, meg ha az lennék, akkor se kérnék tőle ilyesmit. Nem hiszem, hogy én képes lennék a perlekedésre, aztán meg, ha mégis, akkor meg majd meglepődök. Vagy élvezni fogom. Ami Keserű urat illeti, szerintem ő könnyebben állna kötélnek, már, ami a szúrós tekintetemet illeti, de ő meg olyan kedves és jóságos, hogy azért se szeretnék rajta kísérletezni. Őszintén örült, amikor felbukkantam, hogy szeretnék óvónéni lenni náluk, és amikor kiderült, hogy nem csak a gyerekekhez, de a gyógyításhoz is értek, csak még boldogabb lettem.
Megmosolyogtatott azért a gondolat, hogy a helyettes úr felett tekintetemmel hatalmam lenne, de azt hiszem, "szenvedett" ő már eleget tőlem, nem nagyon szeretném kihúzni a gyufát. Pedig biztos vagyok benne, hogy ki fogom. Óóó, de még mennyire, hiszen rólam van szó. Azt meg se mertem mondani, hogy a kicsikből játszásiból hadsereget toboroztam és hógolyócsatát vívtam a nagyobbakkal, mert még a végén ülhetnék én is a büntiszobában, és gondolkozhatnék a tetteimről. Igen, pont annyira lenne bűntudatom, mint a legkomiszabb fiúnak.
- Ez a legcsodálatosabb munkahely!
Lelkendezek, amikor a keksz is megérkezik, és mohó gyerek módjára el is veszek egyet. Nagyon jól bánnak velünk itt, van tényleg minden, ami ahhoz kell, hogy boldog munkaerők legyünk. Én már a munkának is örültem, hiszen pont azt csinálom, amit egész életemben szerettem volna, minden más csak hab a tortán. A gyerekek mindig boldoggá tesznek, egy nap én is nagy családot szeretnék. Látom magam édesanyaként, egy kupac gyerekkel, meg nagy pocakkal, egy kis udvaron, kutyákkal. Igen, határozottan kutyákkal. Nagytestű, zsemleszínű, szőrös kutyusokkal.
- Igen, a Puckwudgie - be. Te pedig, ha jól tudom a Beauxbatons-ba, ugye? Jó messzire jöttünk az otthonunktól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

- Franny, a hószörny csodálkozva pillantott az emberek riadt arcára, nem értette, hogy miért nem szeretnének vele játszani, hiszen hosszan figyelte őket, látta napokon, heteken át, hogy az embereket a játék boldoggá teszi, és ő maga, aki magányos volt mamája és papája nélkül, úgy érezte, hogy boldog lehet akár úgy is, hogy új barátokat szerez, és játszik velük. Azonban, amikor meglátta, hogy az emberek megijedtek tőle, olyan szomorúság járta át, hogy úgy érezte, nem maradt már értelme az életének.
Szeretek itt lenni, amikor nem dolgozom, és otthon sincs dolgom, vagyis, szinte mindig, amikor nem dolgozom, akkor ide utazok, hogy segítsem az itteniek munkáját. A bérletemet fizetik, ami nagy segítség, mert így nem kell kevesebbet hazautalnom a szüleimnek, és élhetek annak, amit igazán szeretek: a gyerekeknek. Hivatalos babaölelő vagyok, vagyis az árván maradt kisbabákat, és azokat, akik valami miatt az ispotályban kellett, hogy maradjanak, ölelgetem, simogatom, etetem és szeretgetem. Ez egy nagyon hálás feladat, és nagyon szeretem csinálni, de ez egy olyan dolog, amit bármennyire is szeretünk, akkor jó, ha nem kellünk. Az azt jelenti, hogy minden kisbaba, aki abban az időben született, jó helyen van, szerető szülőknél. Azonban, ha kell, a nagyobbaknál is tudok segíteni, mesét olvasni, vigasztalni. Az egyik legrégebb óta az ispotályban élő kisfiú Martin, akinek a szülei árufuvarozás közben vesztették életüket, amikor téves útvonalat kaptak, és seprűikkel egy mugli repülőgépnek csapódtak. A kisfiú már születése óta beteg volt, így árvaházba nem vihették, az itteni költségeit a minisztérium fizeti. Azt kérték, hogy olyan meséket meséljek neki, ahol nincsenek szülők, de szerintem ez nem a legjobb eljárás, viszont az ölemben pihenő hatéves forma gyerek nagyon szereti a meséket. A nagy fotelben ülünk, egészen hozzám bújva hallgatja a mesét.
- Carol végül előre lépett, hiába próbálták meg társai visszatartani, és bár remegett kicsit, hiszen félt, mert az iskolában azt tanították, hogy a sok hó rossz, mégis, kezét nyújtotta Franny felé, remélve, hogy így a hótömeg megbékél majd, és nem esik senkinek baja. Hosszú csend következett, mindenki feszülten várta a végkimenetelt, ám ekkor Günter, anélkül, hogy Carol ellenkezhetett volna, elkapta a lány derekát, és elvitte őt onnan, hátra se nézve.
- Günter gyűlöli Franny-t?
Pillant fel rám érdeklődve, én pedig egy pillanatra meglepődöm, hogy honnan ismeri ezt a szó, mert korábban sosem került elő közöttünk. Eddig mindig azt mondta "nem szereti".

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

- Legfőképp.
Erősítem meg mosolyogva, mert hát a kollégák valóban nagyon sokat jelentenek. Minél jobbak, annál jobban szeret az ember az adott helyen dolgozni, és nekem tényleg nagyon jó helyem van itt, mindig széles mosollyal és vágyódással indulok el reggel dolgozni, és olykor már rámzárnák az ajtót, csak egyszerűbb hazazavarni.
- A régi munkahelyem se volt rossz, de itt vannak gyerekek. Nagyon szeretem őket, mert teljesen feltöltenek energiával, boldogsággal. Egy nap remélem nekem is lesznek gyerekeim, szívem szerint egy egész fészekaljnyi kis fiókám lenne, de persze, ahhoz előbb meg kell találnom a magam marconán jóképű lovagját.
Nem vagyok kétségbeesve ezen a téren, és nem érzem úgy, hogy igazságtalan lenne a világ, amikor például látom őket kettejüket, Olivérrel - ha jól tudom, így hívják a szerelmét -, inkább boldogsággal tölt el, mert a szép szerelem mindig nagyon megkapó és motiváló.
- A volt jegyesemnek most születik majd, ha jól tudom a negyedik gyereke.
A tekintetem az égre emelve, gyorsan számot vetek az elmúlt években szültetettekről, és végül biccentek egy aprót, hogy jól számoltam.
- Náluk sokáig nem jött össze az első baba, aztán hirtelen az istenek elkezdték megajándékozni őket sok jövevénnyel. De jól állnak nekik nagyon. Örülök, hogy boldogok. Itt laktak régebben, aztán környezetváltozást javasoltak nekik, és eléggé jó döntés volt, hogy megtették.
Legalábbis én nagyon örülök neki, hogy ők boldogok, és ha nekik járt, akkor tudom, hogy nekem is jár. Én voltam az, aki megszakította a jegyességet, és lám, jól tettem, mert így nem őrültünk bele egy rossz házasságba, hanem boldogságot leltünk, és meg is békéltünk egymással.
- Láttalak titeket a múltkor, és érthető az indokod. Azt hiszem, ha lenne egy hasonlóm, én is kiprópróbáltam volna, hogy milyen is vele sodródni. Szerintem nincs olyan ember, aki ferde szemmel nézne rád emiatt.
Cinkos mosoly jelenik meg az ajkaimon, ahogy egyetértésemről biztosítom. Igen, én is határozottan így jártam volna el, és aki azt mondta volna, a mai zaklatott világunkban, hogy menjen a srác, majd sms-eznek, az bolond. Jó döntést hozott, és Olivérnek hála, nekem eggyel több csodálatos kollégám van.
- Engem a nagymamám kért meg, hogy jöjjek ide. Kiskoromban nagyon sokat mesélt erről a helyről, mielőtt egy férfi Amerikába utaztatta volna, itt élt, a tanodába tanult. A szüleit Auschwitzba vitték, és ha jól tudom, onnan már nem jöttek vissza. A nagypapámat szintén ez a férfi menekítette ki, így találkoztak, és azonnal egymásba szerettek. Tizenhat évesen. A szüleim nyolc évesen lettek örök barátok és szerelmesek. Jack-kel, a volt vőlegényemmel én is örökre szólónak hittem, a dolgot, fiatalok voltunk, és úgy éreztem, én is csak egyszer választok párt, mint a felmenőim. Aztán ráébredtem, hogy egy ideje már inkább csak ez tart mellette, a hit, semmi más. Ekkor lett vége.
Szép szerelmünk volt, szerettem is a szerelmünket, de nem működött, nem úgy, ahogy hinni akartam, ezért is engedtem el, és az idő engem igazolt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Tudom, hogy a rádióban nem látszik, hogy hogyan is néz ki az ember, de azért én a jeles alkalomra megpróbáltam egy kicsit nem hétköznapi lenni. A ruha a legújabb szerzeményem, noha most már talán kicsit hűvös van meg hatcsillió szúnyog is, de azért fel kellett vennem. A hajam befontam, hogy hullámos legyen, használtam szempillaspirált és halvány mályvás rúzst is. Egy kicsit úgy nézek ki, mint egy játékbaba, de nekem tetszik. Mint aki randira megy. Milyen jó is lenne az! De nem találtam még meg a hercegem, vagy éppen de, csak nem akar észrevenni, vagy én nem veszem észre. Mindegy is, a lényeg, hogy nem randizom, de most úgy érzem, mintha ezt tenném. Olyan izgalmas lesz!
- Én köszönöm szépen a meghívást.
Próbálok minél kevesebb akcentussal beszélni, de az szinte lehetetlen, mert azért mégiscsak angol nyelvi környezethez vagyok szokva. A hangom kicsit remeg, izgulok, mert ilyet még sosem csináltam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Igen, ez egy hatalmas kaland a számomra, de persze nem alaptalan.
Nem biztos, hogy az "alaptalan" a legjobb szó, de amikor kimondom, akkor már mindegy, hiszen az emberek ezt a szót hallhatták tőlem, szóval gyorsan hozzá is teszem a magyarázatot, ami egy rossz szót jóvá tud varázsolni.
- A nagymamám a Bagolykőbe járt, amikor második világháború idején. Mugliszármazású és zsidó volt. Tizenhatévesen hazament a nyári szünetre, pár nappal később pedig már Amerika felé tartott. Egyike volt azoknak a zsidóknak, akiket a család vagyonáért cserébe kimenekítettek az országból. Ezen az úton találkozott a nagypapámmal, azonnal egymásba szerettek, és bár nagyon szegényen, de boldogan életek az Újvilágban.
Ahogy előjönnek az emlékek a hangomból úgy tűnik el a zavar. Habár nem tanítok, nincs rutinom a fegyelmezésben hét év felett, mégis, örülök, hogy viszonylag hamar kapom össze magam, ez megnyugtat méginkább.
- A nagymamám utolsó kívánsága az volt, hogy jöjjek el ide, és ismerkedjek meg a faluval, az iskolával, hiszen ő itt mindig nagyon boldog volt. Én pedig, ahogy a dédszüleim is tették, mindenemet pénzzé tettem, és ide költöztem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Amerika hangos. Állandó nyüzsgés, az emberek elmennek egymás mellett, hiszen nagyon sokan vannak, kicsit talán érdektelenek is. És hangos volt, mert együtt éltem az anyai nagyszüleimmel, és a szüleimmel. Nem voltunk gazdagok, nem volt nagy lakásunk, de mindig nagy szeretetben éltünk. Anyukámnak három testvére van, de unokatestvéreim nincsenek, mert az elsőszülött pap lett, a másodszülött apáca, míg a legfiatalabb a haditengerészetnél szolgál.
Már nem is tűnik fel, hogy ez nem egy kötetlen beszélgetés, hanem interjú, sokkal inkább viselkedek úgy, mintha csak leültünk volna kávézni.
- Itt az emberek odafigyelnek egymásra, néha kicsit sok mindent is tudnak a másikról. De mindenki nagyon kedves, Jolika néni nagyon jó tanácsokat adott, Bözsi néni mindig süt nekem valami finomat, és Erzsike azt mondta, hogy ha szeretnék férjet, akkor szívesen bemutat az unokájának, Benőnek. Itt a munkámban van nyüzsgés, és ha hazamegyek, akkor csend. Az első hónapokban nagyon riasztó volt, de mostanra már teljesen otthon érzem magam, és azt hiszem, ez hiányzott egész életemben, értem, hogy a mamám miért kérte, hogy jöjjek el.
Egy korty vizet veszek magamhoz, amíg a kérdést hallgatom, és mosolyogva bólintok, de persze egy rádiónál ez eléggé indokolatlan.
- Nem sok szokásom volt régebben, de itt kialakítottam egy-két újat. Apróságokat. Minden hónapban, amikor megkapom a fizetésem, megkóstolok egy újabb süteményt és ízesített kávét, és mindig veszek egy valamit, amivel meglepem magam. Nem nagy dolgok, de engem boldoggá tesznek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Középtávúak inkább. A hosszútávú terveimről szerintem a legtöbb ember álmodik. Megtalálni a herceget és a tökéletes fehér ruhát, gyerekeket szülni és egy bájos, de égetni való kutyát nevelni, aki kiássa a tulipánokat. De olyan igazán elhatározott, hosszútávú terveim nincsenek. Vannak helyek, kaptam egy egész listát, amiket meg kell néznem, ezek a középtávúak.
Próbálok keveset lengetni a kezeimmel, hajlamos vagyok a nagy gesztikálációkra, és az nem igazán szerencsés, bár most meg mondhatjuk, hogy ezeket nem látja senki, szerencsére.
- Kicsit inkább a mának élek, minden este végiggondolom a nap eseményeit, a jókat és a kevésbé jókat is, tanulok és táplálkozom belőlük. Most a munkáimra és a gyerekekre szeretnék koncentrálni, számomra ők a minden.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Igen, sőt, önkéntes babaölelő is vagyok a fővárosi ispotályban, de a gyógyítói pálya nem teljesen nekem való, viszont akkoriban, amikor a pályaválasztás volt a kérdés, a szüleim szerették volna, ha olyat tanulok, ami biztos megélhetést nyújt, így lett ez.
Emellett persze ellátom a feladatomat, de örülök neki, ha inkább játékkal tud telni az idő, és nem azokkal a vizsgálatokkal, amik senkit sem tesznek igazán boldoggá.
- Nagyon szeretem a meséket, az eredeti és a boldog befejezéses verziókat is, szerintem egy jól elmesélt mese felér a legtöbb tanítással. Nagyon sok mesét tudok kívülről, és, azt hiszem az elején meglepődtek, de amikor én mesélek, akkor ha annak van éneklős verziója, akkor az énekeket is el szoktam énekelni, sőt, a gyerekeket is be szoktam vonni, és közösen éneklünk. Lehet, hogy pár évtized múlva csak úgy fognak rám emlékezni, hogy a flúgos, mindig boldog éneklős néni, de büszke leszek erre nagyon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Mind a kettőt, mert fontosnak tartom, hogy mind a két világ ismert legyen a számukra. Próbálom a lehető legtöbb mugliasságot belecsempészni a mindennapokba, mert az előkészítőben többségében olyan gyerekek vannak, akik a mágusvilágból érkeztek, és sokan idegenkednek a mugliktól, mert sokszor még mindig tabu a varázstalan világ említése. Olyan is megesik, igaz ritkán, hogy teljesen mugli közegből kiemelt tíz év alattiakat is ide iratnak, azonban fontos, hogy a társaik ne közösítsék ki, csak mert más alapokkal rendelkezik. Sőt, előfordul olyan is, hogy a helyieket beleszövöm egy-egy mesébe, vagy éppen a gyerekeket, akiknek mesélek.
Sosem készítettek velem interjút és nagyon féltem is tőle, de most olyan jó itt lenni, ezekről a dolgokról beszélgetni, hogy azt kívánom, bár sose legyen vége. Kicsit kettős személyiség vagyok, ha szabad ilyet mondani, egyrészt a bolondos lánynak inkább mondható nő, másrészt az, aki komolyan veszi a hivatását, és száztíz százalékot belead.
- A meseterápiában az a csodálatos szerintem, hogy nagyon komoly témákat segít finoman körbejárni, és úgy feldolgozni, hogy az illető sokkal könnyedebben beszéljen róluk, ne érezze annyira feszélyezve magát. Sokszor beszélgetek a gyerekekkel a mesékről, a tanulságokról, és hogy ők hogyan látnak egy-egy szereplőt, viszont én inkább lelkes érdeklődő vagyok, mint szakavatott, azonban nagyon örülök, hogy az egyik munkaadóm elismert pszichológus, aki hatalmas türelemmel és nyíltsággal fordul felém, akkor is, ha egy és akkor is, ha százegy kérdésem van. Ha anya lennék, mindenképpen megnyugtató lenne a tudat, hogy a gyerekemre olyan emberek figyelnek napközben, mint Farkasházy Teodor.
A kedvenc mese kérdésre szélesebbé válik a mosolyom, ami, tekintve, hogy a Jóisten igen méretes ajkakkal áldott meg, olyan bohócossá tesz, legalábbis Joy Payne szerint. A gyerekek őszinték, jól kell tudni ezt lereagálni.
- Azt hiszem a kommersz válasz a Pocahontas. De csak az első rész. A kevésbé kommersz a Rontó Ralph lezúzza a netet. Illetve nagyon szeretem az Agymanókat is. Ezt a hármat bármikor meg tudom nézni.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Óóó a legnehezebb és a legviccesebb is egyben, vagyis ez az, ami örök emlék marad, és az előbb említetthez köthető. Van egy bakancslistám, olyan dolgokkal, amiket meg szeretnék tenni. Mármint, tudom, erre való a bakancslista, de az enyémen olyanok szerepelnek, ami másoknak természetes.
Éééés csend. Egy pilanatra megállok, mert ez vagy egy perc teljesen felesleges beszéd volt, de mint, ahogy már korábban mondtam, már mindegy, kint van.
- És az egyik ilyen tétel, hogy szeretnék lecsúszni egy korláton, mint a filmekben. Elterveztem mindent, tudtam, hogy mi az az időpont, amikor senki sem jár a folyosókon, és megtettem. A kellemetlen része, hogy a végén nem olyan kecsesen érkeztem, hanem egy picit megbotlottam, és egyenesen nekiestem Farkasházy úr mellkasának, a ruhám pedig beleakadt az övcsatjába. Nagyon kínos volt, ráadásul nagyon finom illata volt, szóval nehéz volt felnőttként viselkednem. Habár, azt hiszem, a korláton csúszás után mindegy volt. Általában pillanatok alatt tudom nagyon kellemetlen helyzetbe hozni magam. De legalább nem lehet mellettem unatkozni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

A kérdésre elmosolyodom, hát hogyan ne mosolyodnék el, most válik az egész valóságossá. Tekintve, hogy szoktam hallgatni a műsorát, ismerem ezt a kérdést, és olyan jó, hogy nekem is feltette. Ez az egész annyira megtisztelő!
- Egy hatalmas barnaszínű, férfi szövetkabátot, amit a nagypapámtól örököltem. A szülei ebbe bugyolálták be, és amikor gyerekként fáztam, akkor engem is. Fel van varrva rá a Dávid-csillag, ami örökké emlékeztetni fog a származásomra, és amivel egy nap mesélni szeretnék majd a gyerekeimnek a múltról, ahogy nekem tették. Szeretem, mert átjárja a szeretet, és mert kicsit úgy nézek ki benne, mint Anastasia.
Ha már mesék, akkor legyen kerek, és remélem, hogy jó választ adtam a kérdésre, mert ez egy olyan különleges kérdés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Körjátszottunk, hármat is, ami nagy szó, mert a fiúk a második után azt mondják, hogy elég volt, nem akarnak többet, különben is lányos és fúj. De ma, mintha egy angyal hintette volna be a gyermekeket a jóság porával, olyan szinten rendesen viselkednek, sőt, a legtöbb dologra lelkesek. Egész biztos, hogy a meleg teszi, annyira bágyadtak, hogy inkább alszanak. Az egyik munkatársam, még az előző helyen azt mondta, hogy ő arra törekszik, hogy tavasz végén, de inkább nyár elején szüljön, és akkor az első időszakban a gyerek mindig csak pilledni akar. Ezzel az elmélettel nem nagyon értettem egyet, de akkor még nagyon törekedtem arra, hogy megmaradjon az állásom, így csak hallgattam őt, lenyelve a véleményem.
Itt más a helyzet. Vivit nagyon szeretem, Olivérrel igazán aranyosak, és jókat szoktunk beszélgetni. Most is, mikor a kicsik elvannak, vele töltöm az időm, de tekintetem el-elkalandozik a szomorúan sétálgató kislány felé is, mivel látványosan szomorú. Igen látványosan. Szeretem, sőt, imádom a gyerekeket, de mindegyikőjüket fenntartással kezelem, mert nagyon édesek, és tisztában is vannak vele, ahogy azzal is, hogy simán képesek lennének kijátszani engem, amit ugyebár nem hagyhatok. Persze, sokszor bedőlök a nagy szemeknek és a kérlelésnek, de úgy érzem, hogy itt most valami más fog történni. Éppen ezért, úgy csinálok, mintha nem nézném, de a szemem sarkából azért figyelem, miközben elmondom Vivinek, hogy miért is kell úgy csinálnunk, mint, akik beszélgetnek. Aztán, mikor eltűnik, várok egy kicsit, és nekiindulok én is, hogy a fal mellett lapulva, mint egy kémfilmben, várjam, hogy mi legyen a folytatás. Visszanéz, majd sietve tovább indul, én meg felvéve a ritmust követem, amíg egy fa mögé nem bújok. Kimegy, és ahogy megnyikordul a kapu, úgy lépek elő én is, zsebeimbe csúsztatott kezekkel.
- Azt hiszem, a kapu rossz oldalán állunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

Azt mondják a bölcsek, hogy ne nevezzük hazugságnak azt, ami nem igaz, hiszen a gyerekek fantáziája még éles, nehezen választják el a képzelt és megtörtént eseményeket. De azért valljuk be, ha mind a ketten tudjuk, hogy nem mond igazat, azt nehezen lehet a képzeletre fogni. Tekintetem érdeklődő, de a szemöldököm egy hangyányit feljebb kúszik a történet hallatán.
- És fagyievő rekorder vagy, vagy időutazó? Mert, esküdni mernék, hogy az előbb még bánatosan rugdostál egy követ az utcán.
Kedves hangon jegyzem meg, egyáltalán nem korholón, hogy lebukott. Nem hiszek a szigorban, szerintem egy kis humorral és mesével, kedves szavakkal is lehet nevelni, sőt, talán jobban is lehet nevelni, mintha mindig csak mérgesek lennénk. Nekem is voltak olyan óvodás és iskolás társaim, akik féltek a szüleiktől, attól, hogy mit fognak szólni, bár tudták, hogy rosszat. "Ne tessék megmondani az anyunak/apunak." Nagyon sokszor hallottam ezt a mondatot, és addig nem értettem, hogy mit is jelent, amíg Johnny anyukáját nem láttam a kisfiút maga után rántani, majd másnap sebes karral jönni iskolába. Emlékszem, hogy mennyire nehezen ült, és fájt a háta. Akkor tanultam meg, hogy milyen az, ha egy szülő nem türelmes. Én nagyon jó példát hozok otthonról, amit szeretnék majd a gyerekeimnek is átadni, de amíg nincs meg a herceg, és nem lesznek babáim, addig itt gyakorolok.
- Egészen biztos vagyok benne, hogy láttam a hűtőben fagyit. Megkóstoljuk?
Simítom meg kicsit az orra hegyét, és az ajkaim szélesebb mosolyra húzódnak közben. Ez is csínytevés, hiszen akkor esszük, amikor más nem eszi, de ez talán bocsánatosabb bűn, mint az, ha ténylegesen sikerül kiszökni, és akkor jöhetett volna az eljárás, hogy mit keres egy gyerek kint. Mert bár nagy baj nem biztos, hogy történt volna, hiszen Lenke okos, ám mégis, a nénik hiába kedvesek, biztos, hogy olyan dolgokat mondtak volna, amik nagyon megnehezítik az igazgatóság dolgát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Későeste találtak egy kisbabát a lépcsőn, senki se látta, hogy mikor és ki tette oda, de egyből értesítettek, hogy jöjjek. Én pedig jöttem. Nagyon vékonyan öltöztem, hogy gyorsan ki tudjak bontakozni a ruhámból, és a következő pillanatban már öleltem is magamhoz a csöppséget, aki órákon át fel-felsírt még. Aztán végre sikerült megnyugodnia. Evett is, tisztába is tettem. Ezek nem az én dolgaim, hivatalosan csak babusgatom és szeretgetem őket, de nincs is jobb annál, mint mikor tisztává válik egy baba. Szeretem a gyerekeket, minden hanggal, szaggal együtt. Viszont mindezzel együtt fáradt vagyok, de szeretnék, ha maradnék, így elmondják, hogy hol tudok pihenni, és szólnak, ha kellek. Gyorsan írok egy üzenetet Teonak, mármint FArkasházy úrnak, a főnökömnek, természetesen, akit nem szabad csak úgy "Teo"-nak vagy "Teodor"-nak hívnom. A bagoly elröppen, én meg engedelmesen indulok el azon az úton, amit elmagyaráztak nekem. És biztos vagyok benne, hogy egy ideig jól is haladok, de aztán...
egy hát. Meg egy férfi, aki Eriknek szólít, de ez a legkisebb probléma, mert az első, ami eszembe jut, az az, hogy a kedvéért akár Henk is leszek, komolyan, mert igen szépen kidolgozott háta van, és igazából egy félmeztelen férfi. Mikor láttam én olyat utoljára? Naaaagyon régen. Olyan régen, hogy már azt se tudom, hogy mi fán terem a férfi hát, vagy ölelés, vagy illat. Abban se vagyok lassan biztos, hogy voltam valaha férfival. De voltam, és nem szeretném egy ilyen kijelentéssel megbántani a volt vőlegényemet. Igen emlékezetes volt. Szerettem. DE huh, na neki nem ilyen háta volt, és fantáziálgatásaimban Farkasházy úrnak sem ilyen van. Inkább apukásabbnak képzelem, mert ha egyszer úgy alakul, akkor nem szeretnék csalódni.
Most azonban, kérem, hogy álljon meg a világ, mert Édes Merlin, hát mondtam már, hogy milyen szép a háta? Milyen szerencsés vagy te Erik, meg Kate is, de én is eléggé, hogy egy ilyen látványt élvezhetek ki. Vajon milyen a tapintása? Kemény? Puha? Erős és feszes, vagy ölelően könnyed. Egy lépés, kettő, és hopp, már mögötte is vagyok, hogy ujjaimat lassan végigsimítsam rajta. Kemény, és erős. Ő Merlinke, köszönöm. Tényleg köszönöm.
- Helló, azt hiszem, egyikünk eltévedt.
Habár lehet, hogy szóltak róla? Nem, ki van zárva, hogy fizetés helyett ő a jutalmam. Szükségem van a pénzre, de elfogadok egy szép hátú férfit is. A nagyi arra tanított, hogy ne legyek válogatós.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Udvar

- Már egy óra is eltelt?
Pillantok rá csodálkozva, hiszen tudom, hogy hazudik. A nagy kérdés az, hogy vajon ő tudja-e, hogy én tudom, hogy hazudik, vagy hisz abban, hogy én elhiszem, hogy igazat mond, és csak csőbe próbálom húzni. Persze az olyan szavakat, mint hazug próbálok kerülni, én sem szeretem, és próbálom a gyerekeket is becsületességre nevelni, mert az jobb, mint az, ha nem mondanak igazat, és kiderül. Eleve a nem igazat mondás sem jó.
- Miért vett anyukát egész kicsi gombócot? Mert, ha beteg vagy, akkor semmiképpen sem szabad elmennünk újra, hiszen akkor sokkal betegebb is lehetsz, és akkor fekhetsz egész nyáron. Ha szeretnéd, megvizsgállak.
Tárom ki a kaput, ami most is kicsit nyíg, de mind a ketten tudjuk, hogy majd akkor lesz igazán hangos, amikor visszacsukódik. Ez volt ugyebár az utolsó csepp, de már eleve akkor is gyanús volt a kicsi lány, amikor csak úgy céltalanul bóklászott. Megtanultam már, hogy tizennégy év alatt céllal, felette valóban céltalanul bóklásznak az kölykök. Az pedig, hogy vajszívem van és szeretek naivnak látszani, egy dolog. Tény, hogy mindenkiről a jót feltételezem, de azért ostoba nem vagyok. Helyette más taktikát választok.
- Óóó, neked is van kamuszemed? Ennyi idősen egyszer nekem is előjött, amikor nem mondtam igazat és nagyon féltem, hogy meg fog nőni, de végül csak akkora lett, mint az orrom, és alig lüktetett. Sssziii, nem fáj?
Teljes átéléssel beszélek, és közben a homloka közepére mutatok, majd megborzongva fonom össze magam előtt a karjaimat, olyan arckifejezéssel, mint aki menten elájul egy nagyon rossz emléktől. Valójában persze nincs ott semmi, azonban az emberek annyira szokták félteni a hazugságot, hogy ösztönöseb megérintik az ilyen helyeket, belenéznek a tükörbe, ha van rá lehetőségük, és testük minden rezdülésével elárulják magukat. Nekem is ez a célom, hogy magát buktassa le. Szeretném, hogy érezzel, mit is jelent hazudni, hogy a folyamatot értse meg. Nem hiszek a büntetésben, sem abban, hogy a gyerek verve jó. Én inkább játékosabb módszerekkel szeretek olyan helyzeteket teremteni, hogy legyen lehetőségük átgondolni.
- Na gyere.
Nyújtom ki a kezem, remélve, hogy elfogadja azt, és elindulhatunk vissza, mielőtt még valaki olyan lát meg minket, aki megbüntetné, pedig a nagy melegben csak egy kis fagyit szeretett volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Tudniillik a hivatalos babaölelgető ölelgetés közben a lehető legkevesebb ruhadarabot viseli, hogy a baba bőre a legtöbb helyen érintkezzen a felnőtt bőrével, mert ez számos csodás és pozitív reakciót indít el benne. Vagyis, a pulóver alatt rajtam csak egy finom csipke melltartó van, az a vékony fajta, amin át szintén át tud sütni a szeretet. És most, egyetlen pillanat alatt olyan melegem lesz, hogy nagyon szeretnék megszabadulni a pulcsimtól. Na nem úgy, nem egy gyerek előtt, jesszus! Bár, tegyük, hozzá, hogy testi reakcióim tökéletesen elárulják, hogy nagyon is vetkőznék én máshogy is.
~ Virginia Katherina Mayfair, az ég szerelmére! Felnőtt nő vagy, viselkedj is úgy! ~
Amíg magamat korholom, addig legalább azt elfelejtem, hogy erős vágy tört rám, hogy kislányosan vihogjak zavaromban. Különben is, hogyan venné ki az magát? Hiszen ő egy felnőtt férfi. Egy FÉRFI. De micsoda férfi, hát de dögös hangja van! Oké, mégiscsak jó, hogy a pulóverem takar, mert érzem, ahogy az összes apró kis pihe égnek áll a karomon és a nyakamon. És milyen hosszan beszél, és de szexi. Nagyon szexi. De! A helyzet, ami a javamra írandó, hogy figyelek is rá, hogy mit mond. Imádom őt hallgatni. Érzem, ahogy a mesét hallgató kisfiú szorosabban fogja a kezem, és, ahogy én, úgy ő is csodálattal ötvözött boldogsággal pillantok fel. Mintha a sors folyton azt akarná, hogy mi találkozzunk, és én egyre biztosabb vagyok benne, hogy a magam részéről ez nem kérdéses, hogy miért történik, de ő egy szörnyen makacs ember lehet, aki nem akarja ezt meglátni. De, dolgozni fogok rajta. Finoman. Mennyi időbe telhet egy makacs férfi meghódítani? Három év? Vagy öt? Ha öt, még az is simán belefér.
- Hogyan lesz bátorsága? Günternek nincs sok zsebpénze.
A férfival való találkozás miatt eleve az arcomra kiülő mosolyom szélesebbé válik a gondolatra, hogy pénzen szeretné megvásárolni a bátorságot. Szerencsére többnyire jól tudom palástolni, hogy kedvelem őt, mások előtt legalábbis, nem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni, de, amikor csak mi vagyunk, akkor máshogy mosolygok rá a folyosón, és határozottan csillogóbb a tekintetem. De alapból egy nagy, boldogsággombóc vagyok, szóval sokkal nehezebb szerintem észrevenni a ragyogásomat, és ezzel együtt megadom a lehetőségét annak, hogy ha nem akarja, akkor nem veszi észre a dolgot, de remélem persze, hogy csak ő is nagyon jól rejti az érzéseit, különben is, a férfiaknak több idő kell. Minimum öt év... maximum hét. Azért vele ellentétben nekem lejár a szavatosságom.
- Amikor Teodor ...
Oh my god! Igen, ez az első alkalom, hogy a jelenlétében a keresztnevén szólítom. Ha tényleg olyan a fejünk belseje, mint az agymanókban, akkor most el sem tudom képzelni, hogy mit csinálnak odabent, ez talán őket is sokként érte. Felpillantva rá, a tekintetét keresem, abban a pillanatnyi szünetben, amit tartok, és bocsánatkérően rámosolygok. De a gyerek előtt mégsem urazhatom.
- ... az előbb besétált, szorosabban fogtad meg a kezem, mert nem tudtad, hogy ő az, de amint megláttad és felismerted a hangját, eresztettél a szorításon. Valószínűleg, ha Günter elfogadná Carol kezét, akkor azon keresztül a lány bátorságot tudna adni neki, és akkor együtt elmehetnének Franny-hez, és megismerhetné. Akkor már nem lenne benne az a sok negatív érzés, és még barátok is lehetnének.
- Ez logikus.
Mondja ki olyan határozottan, hogy nem tudom megállni, hogy egy picit ne kuncogjak, és hogy ezt leplezzem, mielőtt még azt gondolná, hogy rajta nevetek, hatalmas, cuppanós puszit nyomok az arcára, mialatt ő segélykérőn néz a férfire.  
- Nem logikus?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Másabb ez a közeg, az, ahogy most itt vagyunk, és nem az iskolában. Olyan más, olyan megmagyarázhatatlanul jó. A rezdüléseink talán intenzívebbek, ahogy a közöttünk zajló néma interakciók is, vagy az is lehet, hogy csak szeretném ezt hinni. Nagyon régen éreztem már így magam, mint, ahogy vele. Szépen lassan kezdek nagyon mélyen beleesni, és félek, hogy ennek még rossz vége lesz. Ő a főnököm, és szeretem a munkámat, nem akarom elveszíteni, de ha lehetőségem lenne arra, hogy ő még én… azt hiszem, megtenném. Miért is gondolkozom ezen? Nem szabad. Meg aztán, egy olyan komoly ember, mint ő, nem hiszem, hogy éppen velem szeretne lenni. Tudok viselkedni, elég sok mindent tapasztaltam már, de alapvetően a pozitív életszemléletet és a kissé bohókás, olykor gyermekien ártatlan stílust kedvelem jobban. Szívesen énekelek és táncolok a gyerekekkel, de ez persze nem jelenti azt, hogy nem tudok viselkedni egy színházban, csak, ugyebár, még nem látott engem színházban. Jaj Virginia Katherina, másodszorra kell rád szólnom, hogy viselkedj. És én meg is próbálok viselkedni, tényleg, mégis, mikor megismétli a zsebpénz szót, nem tudok nem csillogó szemekkel, széles mosollyal rá pillantani.
- És ha nekem nincs meg a bátorság, azt hogyan szerzem meg?
Láthatóan a férfi az, akitől a választ várja, benne látja a megbízhatóbb válaszadót, az ő szavai láthatóan elgondolkodtatják Martin. Kíváncsi kisfiú, aki sok mindent szeretne tudni, és szerencsére nem is rest kérdezni. Tudom, hogy az ilyen komoly beszélgetésekben illendő inkább csendben maradnom, elvégre a bátorság az láthatóan fiús tulajdonság. Csendben simogatom a karját, amíg beszélgetnek, tekintetemmel a két fél között jár, egészen addig, amíg ki nem nyílik az ajtó, és be nem lép egy fiatal nővér, akit korábban még nem láttam itt.
- Bocsánat, hogy megzavarom önöket, de a doktor úr megvizsgálná Martint. Apuka, anyuka, szeretném megkéri önöket, hogy kicsit a folyosón várakozzanak.
Tekintetem a nőről a férfira, majd a gyerekre csúszik, aki elvigyorodik a tévedés miatt. Tudom, hogy, ha kijavítjuk, akkor kellemetlenül jön ki a helyzetből a nő, és azt nem szeretném. Ha valaki, akkor én igazán tudom, hogy hogyan kell cikis helyzetekbe hoznom magam, és bár én nevetek rajtuk, sok ember nem szeret tévedni. Játékos - kihívóan a férfira pillanatok. Szerintem alapjáraton gondol bolondnak, szóval a helyzetemen nem ronthatok a következő pillanatban sem.
- Gyere drágám, hagyjuk, hogy megvizsgálhassák.
Puszit nyom a Martinnak engedem, hogy lemásszon az ölemből, én pedig felkelve, még mindig mosolyogva nyújtom a kezem a férfi felé. Egy kis játék na. Valami, amin talán elmosolyodik, ha eszébe jut egy borongósabb napon. Egy kis móka. Én valahogy mindig lehetetlen helyzetekbe tudom hozni szerencsétlent.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Ahogy ujjait, tenyerét, forró bőrét bőrömön érzem, a szívem hirtelen kezd vadul kalapálni, és a szívem helyet változtatva, testem több pontján is dobogni kezd. Érzem a torkomban, a fülemben, az ujjaim végében. Olyan földön túli eufóriát érzek, amit szavakba önteni, úgy vélem, a legcsodálatosabban, legmélyebben fogalmazó költő is képtelen. Én pedig egy régóta érzett érzésről tudom végre teljes bizonyossággal megállapítani, hogy ez az. A valami, amit, ha őszinte akarok lenni, korábban még nem éreztem. Volt ilyen érzésem, de ennyire mélyen, ennyire szédítően, még sosem. Érzem őt. Úgy, ahogy soha korábban, és azt szeretném, hogy ez a néhány lépés egy egész életen át tartson. Ahogy magához húz, ahogy játszunk, ahogy egy vágyott valóságot mímelünk egy pillanatra, tudom, hogy életem legszebb pillanatainak gyűjteménye eggyel nő.
Ajkaimon letörölhetetlen, csodás boldogság varázsolta mosollyal, csillogó szemekkel lépek ki a folyosóra, és bár ellép tőlem, mégis, még érzem a szédítő örömet, és, ahogy vezetéknevét a keresztnevem elé helyezi, úgy hirtelen száll meg a pillanatnyi tökéletesség érzése. Igen, ez így teljesen tökéletes Farkasházy úr, szóval irány az anyakönyvvezető, pap, akárki, szerencsére Bogolyfalván minden van, majd az évek során megtanuljuk összeegyeztetni a menórát és a karácsonyfát. De azért mégis, egy picit túlzás volna, nem? De hát, egy olyan ember túlzása, aki az összes Disney dalt kívülről tudja, és énekli, amikor csak kérik, szóval a túlzás nálam egy eléggé máshol elhelyezkedő dolog, úgy vélem. A kezeimet csípőre teszem, és elgondolkodó arcot vágva, hümmögök.
- Szépen cseng, megtartom. Farkasházy Virginia. Feleségül vehetne, élvezném. Mert imádom a rejtvényeket, és maga egy nagy rejtvény számomra, akit szeretnék megfejteni.
Ez egy finom udvarlásnak is beillő mondat, és remélem, hogy tényleg nem veszi sértésnek, de annyira szeretnék belátni a titokzatos nyugalom mögé. Mármint, egy csomó hülyeséget csináltam, és ő valami csoda folytán mindig ott termett, mégis, olyan nyugalommal viseltetett irántam mindig, hogy az valami elképesztő. Megjegyzem, utólag belegondolva, helyenként én is kiakadtam magamon. Az ablakhoz lépve, kitekintek rajta, majd felpillantva rá, halvány mosollyal döntöm oldalra a fejem.
- Van olyan, akiért kockáztatna? Tudom, ez elég személyes kérdés, csak azon gondolkoztam, hogy személyes tapasztalat miatt mondta-e Martinnak, hogy megtenné, vagy... hm... ez eléggé személyes. Ne haragudjon, csak nagyon tetszett, amit mondott neki. Szeretem hallgatni. Bevallom, eddig kétszer belógtam az órájára az egyetemen, de nagyon elbújtam, hogy ne gondoljon rosszat rólam. Érdekeseket mondott. Na mindegy, a lényeg, hogy tetszett a tanácsa. És, amikor belógtam, akkor szabadságot is vettem ki, szóval nem a munkám kárára tettem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Nem tudok nem mosolyogni, ahogy bólintok arra, hogy rejtvény, de aztán a kellemes kis vidámság gyorsan fokozódik, és megjelenik kicsit a zavar is, ahogy azt mondja, tegeződjünk. De hát... de hát... ő a főnököm, meg egy férfi, aki ezer év után érdekel, hiszen, évek óta nem volt senki az életemben, senki sem érdekelt annyira, hogy eszembe jusson a találkozás után sokszor, hogy várjam, hogy lássam, hogy érezzem, ahogy ragyogni szeretnék neki. És most, azt mondja, hogy tegeződjünk. Érzem, ahogy a fülem íve kissé melegebbé válik, nem lángol, és nincs az a nagy lebuktatás, de, azért melegebb, és én ujjaimmal játékosan megböködve állam, piciny zavarom leplezendő, elgondolkodva pillantok rá.
- Tegeződjük, doktor úr, de csak így titkon, vagy mások előtt is? Vigyázz, hogy mit válaszolsz, amerikai vagyok, még pár hónap, és azon kapod magad, hogy titkos banda kézfogásunk is van.
Viccelek, mármint, nyilván, ha lenne valami titkos dolgunk, akkor nem rappereket és gengsztereket megszégyenítő bonyolult koreográfiát űznék a kezeinkkel, akkor már inkább a felnőtt filmekben gondolkoznék. Előre szaladtam? Alig.
- Szóval, csak egy nagy levegőt kéne venni? Nem hangzik rosszul, mert néztem a macskás női lét feltételeit, és tudtad, hogy a legtöbben tényleg macskát tartanak? Azt hittem, ez csak mítosz, de nem. Szóval azt hiszem, idővel nekem is célszerű lenne elengednem a félelmeket, és ugrani, mert nem szeretem a macskákat.
Az állatokkal semmi bajom, sőt, van két kóbor macska, akik a kóbor macskáktól persze messze vannak, mert hatalmasak, de hivatalosan senkihez sem tartoznak, és mindig megetetem őket. Néha meg is simogatom, egy picit, nem nagyon. Ha már állat, akkor határozottan kutya, inkább nagytestű, nagyon szőrös. Persze sosem volt háziállatom, mert nem tudtuk volna fenntartani, ezért van most Bart. Ő mindent megesik. A legutóbb egy estén át fésültem ki a fekete szőrbe ragadt pillecukrot. Szóval nekem ő a kezdő állattartói oktatóanyagom. Imádom. Az egyetlen férfi, akit sosem hagynék el.
- Nem tudom, néha az emberek furcsák. Én is az vagyok, de sokan azonnal ítélkeznek. Én a jót keresem mindenkiben, a magyarok sokszor a rosszat, mindenben. Két hét alatt például könnyedén beazonosítottam, hogy ki kinek a gyereke, olyan nagyon kiüt a gyerekekre a szülők hangulata, arctartása. Búvalbélelt, ugye? Így mondják.
Már egyre kevésbé van akcentusom, de nem hiszem, hogy valaha teljesen le tudom majd küzdeni. Nem zavaró, egy-egy hangnál érződik igazán.
- De nagyon örülnék neki. Amikor a pályaválasztás előtt álltam, nagyon tetszett a pszichológia, szeretem az emberi tulajdonságokat boncolgatni, de olyat kellett választanom, amivel el tudom tartani a szüleimet, ha nekik esetleg nem lenne elég a pénzük, így lettem gyógyító. Az óvónőit már abból fizettem, amit félre tudtam tenni. Ha megengednéd, hogy beüljek az óráidra, én lennék a legjobb diákod.
Mosoly mosoly hátán, tudom, hogy a pozitív kisugárzásom sokszor átsegített már, de nem élek vissza vele, ez természetből fakad, és érződik, hogy nagyon boldoggá tud tenni minden szava.
- Ha, esetleg van valami, amire megtaníthatlak cserébe, csak szólj, nem tudom, hogy mit tudnák tanítani, de szívesen. Vagy, ha elvonulnál, használhatod a házamat, vagy főzhetek neked, vagy megtaníthatlak olyan hógolyót gyúrni, amivel meg lehet nyerni egy hócsatát. Ezt már itt tanultam, de nyertünk. Legyőztük a negyedik bét.
Még büszkén ki is húzom magam. Nagycsoportosaim vannak, ez eredmény kérem szépen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

- Egy közös pont bennünk. Én sem viselem az előtagot.
Ezt a szót amúgy korábban nem ismertem, vagyis, Amerikában igen, de Magyarországon nem, aztán kitöltetlenül hagytam, és amikor be akartam lépni hivatalosa is az országba, majdnem visszatoloncoltak, mert nem írtam oda, hogy van doktori fokozatom. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, és az előtag azt hittem arra vonatkozik csak, ha valaki özvegy vagy idősebb, fiatalabb, de, hogy erre is, bevallom nem. Kicsit riasztó első élmény egy új országban, de csak sikerült eljutnom ide. Mosolyom kissé szélesebb lesz, ahogy elképzelem, hogy tényleg hajlandó lenne velem ilyet csinálni.
- Van egy nem túl bonyolult. Megmutatom, de nem mondhatod el senkinek, hogy ismered. Ez a nagycsoport kalózhercegnőbanda kézfogása. Kell hozzá a bal kezed.
Lelkesen lépek közelebb, ha felemeli a kezét, finoman behajlítom az ujjait, mert mindig egy ökölpacsi az alap, ezt érdemes tudni. Valahol lennie kell legalább egy ököpacsinak. Ha megvan, ökléhez érintem az öklöm, aztán finoman fölé helyezem a kezem majd alá.
- Itt te teszed igazából az enyémre aztán újra én a tiédre és megint te az enyémre. Majd megint összeöklözünk, aztán kinyújtjuk az ujjainkat, a tenyerünket végigsimítjuk egymáson, és mielőtt elengednénk az ujjainkat behajtjuk, és elfordítjuk. Így a tiéd olyan lesz, mint egy kampó, az enyém meg olyan, mintha hercegnő lennék és a kezemet a kezedbe, vagyis, a kampódba adnám. Ha két kalóz vagy két hercegnő csinálja a titkos kézfogást, akkor nem fordítjuk el a kezünket. Közelebb lépünk egymáshoz, és mélyen egymás szemébe nézve, kimondjuk, hogy mi a másik. Szóval, én azt mondom...
Itt lépek egyet, hogy érzékeltetem a feladatot, és felpillantva jól belenézek a szemébe, mert hát az a tisztesség alapja, és szinte szenvedéllyel mondom ki, hogy:
- Kalóz. Persze, a szerepkört te határozod meg, én csak most a nemi szerepek miatt általánosítottam. Lehetsz herceg vagy hercegnő is, és én is lehetek kalóz.
A kezem a kezébe maradt, szóval finoman elhúzom, tudom, hogy, ha hirtelen válnánk szét, az nagyon rosszat jelentene, mert az úgy érzékelhető, hogy nem kívánom a kapcsolatot fenntartani, pedig dehogyisnem, sőt. El viszont nem lépek, csípőmmel érintem csak az ablakpárkányt.
- Az anyai ági dédszüleim, tizenöt évesen találkoztak, azonnal egymásba szerettek, a dédnagymamám naplót vezetett, azt mondta, leírhatatlan élmény volt meglátni a dédpapát. A nagyszüleim szintén tizenöt évesen találkoztak, amikor Amerikába menekítették őket. Életük utolsó pillanatáig szerelemmel szerették egymást, csodálatos, mély szeretettel. A szüleim szintén tizenöt évesek voltak, amikor egy kapualjban megpillantották egymást, és többé nem is váltak el egymástól. Tizenöt évesen megláttam egy fiút, és úgy éreztem, bevégeztetett, ő az. Öt évig voltunk együtt, de nem mozdultunk semerre, voltunk, és amikor az örök szerelem és az azonnali, első és egyetlen fényén túl ránéztem, rájöttem, hogy nem vagyok szerelmes. Voltam, de nem vagyok. Szeretem, de nem látom magam mellett férjként és apaként. Azt éreztem, hogy ha vele maradok, akkor elveszem egy ember életét. Ma már férj, apa, a tökéletes társsal, és azt hiszem, én egy kicsit félek, hogy aki megismeri ezt a történetet, úgy érzi majd, hogy nincs életbiztosítás a velem való életre, pedig amúgy a világban rengeteg ember szakít, és, talán, csak tényleg a bátorságom bújt el, annyira, hogy nem is figyelem, hogy tetszem-e valakinek.
Picit a vállam is megvonom, pedig ez egy aprócska, iciri-piciri hazugság, mert, ha jól megfigyelném magam, ha őszinte lennék magammal, akkor bizony azt nagyon is nézem, hogy ő hogyan reagál rám. Szóval, ez nem teljesen igaz, de erre majd később visszatérek, amikor mondjuk este elaludni készülök.
- Gyerekként sosem érzékeltem, hogy gyerek vagyok. A szüleim minden döntést megbeszéltek velem, meghallgattak, lehetett beleszólásom. Én is szeretnék olyan szülő lenni majd egy nap. Elmondani azt is, ha én hibáztam, és hogy lett volna helyes, és megkérdezni mindenről. Nálunk is voltak hiányosságok, de szerettem, hogy elmagyarázták a döntéseket. Amióta itt élek, észrevettem, hogy nagyon odafigyelek arra, hogy a döntéseim következményeit úgy mérlegeljem, ahogy ők tették velem. És nem szeretem a mártírokat. Nekem túl sok dráma, azt hiszem, ezért kedvelem a meséket, bár, ha valaki egyszer kielemezné nekem őket, akkor valószínűleg többet őket se nézném.
Szóval inkább ne tegye senki, mert akkor aztán mi maradna? Nézhetném a falat, jaj nekem, az igazán szörnyű, csúnya vég lenne. Tudom, hogy mások odáig vannak a drámai filmekért, könyvekért, sírásért, de én ennél sokkal jobban szeretek nevetni és meglelni a szépséget az életben.
- Ez eléggé sok misztikus gondolatot ébreszt, de legyen, az ásóval is boldogulok.
Nyújtom felé a kezem, mint egy megállapodás megpecsételése. Annyit beszéltem különben is, mert hát végre beszélgetünk, és el nem tudom mondani, hogy mennyi mindent szeretnék elmondani, és talán még annál is többet kérdezni. Be kellene fognom, de annyira jó végre, és ez a tegeződés, na ez meg egyenesen FANTASZTIKUS!
- Nem is mondtad még, hogy valójában miért jöttél. Egyszer csak, mint egy szuperhős megjelentél, és egy kisfiúnak boldogságot hoztál. Ez az!
Csapom össze a tenyereimet, mint egy megvilágosult nőszemély.
- Még egy érv a házasságunk mellett, Martint örökbefogadnánk. Mármint lehet saját gyerekünk is, de Martint vinnünk kell. Kérlek!