Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Valahogy úgy voltam az egésszel, amikor hivatalos lett, hogy minden sokkal nyugodtabb és egyszerűbb lesz mellette. Egy ideig tényleg így volt, attól elvonatkoztatva, hogy hajlamos nagyon túlbonyolítani a dolgokat, olyanokat is, amik egyszerűek, mint a faék, de még olyankor is aranyos volt. Ő volt az én cuki farkasom, aki mindazok ellenére, hogy havonta egyszer változik át fenevaddá, egy légynek sem tudna ártani. Elképzelésem sem volt arról, hiszen mugli és vérfarkas, hogy bármi olyasmi történhet, ami nekem nem tetszik, ami esetleg odáig fajul, hogy ispotályba kell eljönnöm meglátogatni, hogy a saját szememmel bizonyosodhassak meg arról, jól van. A pletykák szerint is túlélte, de mit érdekelnek engem azok, amikor róla van szó, és ha nem látom, ha nem érzem, akkor minden szó hiábavaló, mert elveszik az éterben és értelme sincs. Látnom kellett, és most itt vagyok. Helyezkedem az ágyban, hogy közel érezhessen magához, hogy én közel érezzem magamhoz, hogy átölelhessen, hogy átölelhessem. Mert megteszem, szinte már azonnal, ahogy feje hanyatlik vissza a párnára.
- Az, hogy ismét fejjel rohantál a falnak és az ispotályba kell jönnöm azért, hogy lássalak - szemtelen mosoly bujkál ajkam szegletében, kékjeim játékosan csillannak meg felé, miközben kissé oldalra fordítom fejemet, hogy lenézhessek rá. Ugyanolyan mosollyal kulcsolom ujjaimat az övéire, élvezem lágy cirógatását a pólón keresztül, hosszabban hunyom le szemeimet, ahogy fejemet fordítom a plafon felé megint. Szélesen elmosolyodom a megjegyzésére, aprót rázok fejemen, mert van egy olyan érzésem, hogy esélytelen, hogy bármit is lenyomjak a torkán, bármennyire is szeretném. Szusszanva nyitom ki pilláimat, és kezdem el a plafont szuggerálni, miközben beszél. Nem kell látnom ahhoz, hogy tudjam éppen a megvilágosodás fázisában van a történtekkel kapcsolatban, hangja mindent elárul. Egy jól elkapott hangleejtés, egy elharapott mondat, és látatlanban beszélgetünk.
- Nyugodj meg - simítom a barna tincsekre tenyeremet, miközben ő éppen vállamba temeti arcát. Lassú, elnyújtott mozdulatokkal kezdem el simogatni fejét, ahogy felé fordítom fejemet és puha csókot nyomok feje tetejére. - Túlélte, és ennél többet se te, se ő nem kívánhatnátok. Megmentetted őt, élhet tovább, ahogy eddig tette, és ezt neked köszönheti - szavaimat mormogom tincsei közé, miközben folyamatosan simogatom azokat. - Csodát tenni senki nem tud, szóval mielőtt még nagyon belelendülnél az önmarcangolásba, fejezd is be - kisebb küzdés után simítom arcára kezemet, hogy fejét felemelve nézhessek a szemébe. - Ígérd meg, hogy nem fogod magad emészteni - kékjeimben komolyság csillan, miközben pillantásába fúrom sajátomat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Rossz volt ott ücsörögni a fogdán úgy, hogy nem éreztem magam bűnösnek, ráadásul azt sem tudtam, hogy vajon az üzenetem majd eljut-e Danához. Emiatt idegeskedéssel teltek az óráim, míg egyszer csak meg nem jelent egy őr kíséretében Dana.
- Szia - nyögtem ki meglepetten, valamiért már feladtam, hogy eljön, ám mégis ott állt előttem. Pillantásom azonnal végig szökkent rajta, hisz már nagyon rég láttam őt, s bár megöleltem volna, most volt , ami elválasztott tőle. Mégis felálltam, s közelebb lépdeltem a képzeletbeli rácsokhoz, hogy alaposabban szemügyre vehessem őt.
- Na de é.. - meg sem tudtam szólalni, úgy leteremtett, bár azt hiszem, volt is rá oka, hisz tényleg váratlanul szívódtam fel. Túl sok minden történt, nem volt időm szólni neki, így nem is vettem zokon a szavait, megértettem, miért haragszik rám.
- Tudom, de meghallgatnál? - kérdeztem hozzá képest gyengéd hangon, miközben pillantásom a tekintetébe fúrtam. Ő viszont inkább távolabb lépett, mintha nem is akart volna ott lenni velem. Egy ideig próbáltam ám nyugodt maradni, viszont Dana nem igazán kérdezett, nem is érdekelte, hogy mi történt, inkább csak támadott.
- Meghallgatnál már? - szóltam rá kicsit erélyesebben, amikor besokalltam, aztán összepréseltem az ajkaimat, hogy ne csússzon ki a számon olyan, amivel megbánthatnám.
- Ez most nem rólunk szól Dana! A húgom bajban volt, gyorsan jött az üzenet, begőzöltem és nem volt időm neked üzeneteket írogatni. Azonnal vonatra pattantam és mentem külföldre utána. Érted? Intézkednem kellett, hogy az apám ne vihesse őt el. Tudom, hogy közben üzennem kellett volna, de nem tudtam ezzel foglalkozni akkor. Most már rájöttem, hogy ez hiba volt azért, beszélni is akartam veled erről, ahogy visszaértem, csak hát..ide kerültem -tártam szét a kezem tehetetlenül.
- Ha ki lenne fizetve az óvadék, akkor kimehetnék, mert amúgy itt tartanának, és nem fogok tudni vizsgázni sem. Nem fordulhattam senkihez rajtad kívül...és sajnálom. Amúgy is kerestelek volna, de nem értelek el máshogy, csak így hogy üzentem neked. És megértem, ha nem segítesz most, de akartam, hogy tudd, az eltűnésemnek nincs köze hozzád - fejtettem ki neki röviden azt, hogy miért is nem hallott felőlem az utóbbi időben. A haragját persze értettem, sőt, sajnos abban sem voltam biztos, hogy megbocsájt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Tök véletlenül fedeztem fel, hogy Karola milyen csodás kincset rejt magában és tudtam, hogy ezt bizony nem hagyhatom veszni. Nem tudom, hogy neki milyen élmény volt az első beszélgetésünk, remélem nem voltam nagyon tapadós vagy ilyesmi, mert ha fellelkesülök sajnos hajlamos vagyok átesni a bizonyos ló bizonyos túloldalára.
Szeretek néha csak úgy leülni és énekelgetni ami megtetszik. Ezt a dalt egy nagyon felejthető filmben hallottam. A sztori és a színészi játék szörnyű volt, de a zenéi... valami csodálatosak. Legalább már valami jó is legyen benne ugye. Egyedül ha akarnék sem tudnék két szólamban énekelni, ekkora tehetség (teszem hozzá nagy bánatomra) nem vagyok. De egyelőre csak az alsó, férfi szólammal kísérletezgetem, mert bár a levitás még nem tudja, hiszen nem szóltam neki előre, de a duett másik felét, a női szólamot bizony nekiszánom. Szerintem kifejezetten kellemesen cseng majd együtt a hangunk.
- Karola! Szia! - Úgy hagyom abba a játékot, mintha valaki megállított volna egy videót, hirtelen, minden átmenet nélkül. Vajon most jött, vagy hallgatózott kicsit? Sokan vannak úgy, hogy ha hallják hogy zenélek akkor nem mernek odajönni hozzám, inkább csak távolabbról figyelnek, mintha valami érinthetetlen valakicsoda lennék. Pedig ha odajönnének és szólnának néhány kedves szót olyan szívesen énekelnék nekik is, személyre szólóan. De kevesen vannak azok, akik ezt be merik vállalni, a többiek... nem is tudom mitől félnek. Talán hogy harapok? Hát olyannak látszom én? - Shallow a címe, és arra gondoltam ezt játszanánk ma. Kottám nincs, hallás után. Menni fog? - Eddig a legtöbb esetben vesződtem olyanokkal, hogy leírtam a szöveget, lekottáztam a dallamot és még fel is akkordoztam a kész művet, hátha egyszer valamikor szüksége lesz rám. De most se időm, se kedvem nem volt ilyesmikhez, plusz egyszer el kell kezdeni valahol ezt is. Külön műfaj csak hallás után tanulni, de szerintem Karola ügyes lány, minden gond nélkül megugorja majd ezt az akadályt is.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Tegnap este sokáig olvastam a könyvet, amit otthonról hurcoltam magammal. Bár vizsgaidőszak van, és sokat bújom a könyveim, este mégsem a tananyagot koptattam. A barna bőrkötésű könyv, ami olyan nehéz és nagy hogy alig bírom el, gyermekkorom kedvenc meséit tartalmazza. Esténként, mikor a fejem tele van olyan gondolattal, amit legszívesebben a merengőbe száműznék, régi meséimmel küldöm el őket aludni. Az érzés, csak maga az érzés, hogy újból olyan gyerek vagyok, akinek nincs még feladata, elég, hogy a mások és az ő általa szőtt mesék világában éljen, megnyugtat, ettől jobban alszom, és reggel kipihentebben ébredek, mint egy áttanult, vagy átstresszelt este után. Ezt az esti mese olvasási szokásom szeretném megőrizni felnőtt koromra is. Kipihent arcom azonban mégiscsak tükröz egy kis aggodalmat, de a megkönnyebbülés is megcsillan, ha úgy éri fény. Mugliismeretből és önismeretből átmentem. Az első vizsgám mugliismeret volt. Én annyira izgultam, hogy az első kérdést valahogyan átugrotta a szemem, és csak akkor vettem észre, mikor kijavítva láttam, így az nem lett maximum pontos. Sosem gondoltam magam strébernek, de mivel ez a kedvenc tantárgyam, bevallom, lelomboz a dolog, csalódott vagyok, mert a saját figyelmetlenségem okozott bajt. Liza, látod, ez van, ha nem koncentrálsz eléggé. Ez még annál is rosszabb, mintha nem tanultál volna. Dühösen pakolom ölembe a még meg nem vizsgáimhoz szükséges könyveket, majd idő közben lecsillapodom, mert eszembe jut, hogy ma nem tanulok egyedül. Már épp csuknám az ajtót, amikor kezemmel teszekegy automatikus mozdulatot. A táskám pántját akarom megigazítani, de a táskám nincs a a vállamon. Egy sóhajtás és szemforgatás után visszamasírozok. Felkapom, és sietek is a könyvtárba. Kettesével szedem lefelé a lépcsőket. Átnyargalok a nyugati szárnyba, majd a könyvtár előtt lelassítok. Komótosan, csendben nyitom ki az ajtót. Szemeimmel pásztázom a teret, Rózát keresve. Kis vártatva meg is látom, amint integet a karjával.
- Á, szia Róza. Régóta vagy itt? Kicsit elszöszöltem az időt.
Súgom oda halkan. Körbe nézek, nincsenek sokan körülüttünk, így kicsit emelek a hangerőn.
-Mi jót olvasol? Diszkréten fölé hajolok, majd könyveim leteszem az asztalra, és leülök. A lábam felé téved a tekintetem, ekkr veszem észre, hogy a bal cipőfűzőm a gyors futásban kikötődött. Lehajolok, hogy bekössem, de mikor újból felegyenesdék, sikerül erőből bevernem az asztalba a fejem.
-Á, Hogy a dementor csókolna meg!
Kiálltok fel hangosan, majd kezemmel a számra csapok. Béna Liza. Béna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

A zavarosság eltűnik, máshogy jelentkezik. Amíg egyedül volt, semmi nem érdekelte, minden „majd lesz valahogy” alapon működött, mert nem volt senki, akihez kötődött volna, mert nem akart. Nem akart senkit, pontosan ezért, hogy ne azt kelljen látnia, hogy ráncolódik a homloka, aggódás csillan a tekintetében, hogy esetleg, a további holdak alatt félti. Mert még mindig benne van a nyomorult érzet, hogy ez teher, hogy ez gond. Pedig… ha ezerszer nem magyarázták el már neki, akkor egyszer sem. Mert nem akar gondot, bajt, csak a jót, mert azt ígérte, azt mondta, jót fog hozni, békét és nyugalmat. Hogy mellette lesz és nem kell többé egyedül lennie. De úgy nehéz, ha… Felszusszan, horkantani kívánt, de hangja, lénye most gyenge egyelőre. Egy időben szégyellte ezt az állapotot, most inkább ösztönös, mintha valóban vadállat lenne, hogy amikor nem teljes és erős, akkor elbújik, rejtekhelyet keres és ne lássa senki. Nem érzi magát szépnek, mint ahogy sosem, de ilyenkor mindig eszébe jut azoknak a tekintete, akiket először látott meg farkasként: a sajnálat. Hogy élve temették el, mintha meghalt volna. Pedig, részben meg is történt.
- Ismét, fejjel? – keresi azt, amikor megtette, de nem jut eszébe. Zinával más történt, ott csak karját kötötték fel és ott más fogadta, mikor hazaért. De akkor is aggodalmat látott. Lehet, hogy nem tudja jól kezelni, mert sose tanulta meg? – Nem rohantam eddig sehova. De, igen… tudom. Értelek. Nem így akartam – mindegy, mit akart. Ő is, a fenevad is döntött, meglett a böjtje, kötések alatt húzódó fájdalom. Kezét rendezi feljebb, ahogy egy érzékeny pontot talál meg, de nem szisszen, meg sem nyikkan. A fájdalmat jól bírja. Az igazságot annál kevésbé.
Hol van már a hamburger, hol van bármi, amikor végre rájön, talán mit látott arcára írva. Hogy bele is halhatott volna, de lelkiismerete még a dögben sem engedte, hogy elfusson. Kettős mérce, mert örülnie kell és mégsem, mert igaza van a pillantásnak; vége lehetett volna. Mindenkit elhagyott volna, de legfőképp őt. Nem sír, nem remeg, csupán szüksége van, hogy összeszedje magát, úgy, hogy vállába furakszik, ismét illatával telik el orra, miközben szavaira be-beugranak képek, érzések. Kissé feszül meg az emlékfoszlányok, vagy akár csak álmok képkockáira. Érzi, ahogy ujjai simulnak arcára, ahogy megemeli a fejét, ahogy Mihail rásegít erre. Elsőre nem bír rápillantani, végül erőt vesz magán és elmerül a kékségben.
- Megígérem. Nem fogom – sokáig, csak ameddig megemészti. Egy kis idő, talán csak annyi, ameddig itt lesz, ameddig nem tud elsétálni a lányig. – És én is… túléltem. Nem emlékszem sokra… - még nem, már nem, de a hajnalon, amikor pár pillanatig önmaga volt, akkor igen. – Azt éreztem, mi van ha… ha valaki engem is így mentett meg. Hogy… megtette. Hogy nem félt, csak csinálta… - nyel egyet, ahogy ujjai ismét megindulva cirógatják. – De hülyeség volt, mert ha veszítek… mindenki veszített volna – süti le tekintetét. A felismerés. Mondhatni, megküzdött, hogy legyenek barátai, úgymond családja, szerelem, aki épp arcán pihenteti tekintetét, és mégsem gondolt rájuk. Csak előre tört. Hosszú, szaggatott sóhajt hallat. – Hülye Helvey.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Rengeteg minden játszódott le a fejemben a látogatás alatt. Nagyon haragudtam Somára, hiszen úgy eltűnt hirtelen, mint a kámfor, még el sem köszönt tőlem, és akkor sem írt, mikor távol volt. Az őr idő közben arrébb állt, hagyott minket érvényesülni a legnagyobb örömömre, vagy az is elképzelhető, hogy csupán nem volt kíváncsi a cirkuszolásra.
Mikor Soma közelebb akart jönni hozzám, reakcióból távolabb léptem tőle, annyira mérges voltam rá.
- Mégis mi ez a hangnem? Én lehetnék az, aki itt dühös jogosan, nem pedig te! - válaszoltam neki vissza mogorván. Meg sem tudtam szólalni, máris belekezdett a meséjébe, amit végül egy mély levegőt véve türelmesen végighallgattam, hiszen mégiscsak kíváncsi voltam arra, hogy miért tűnt el ilyen hirtelen, és miért nem közölt velem semmit.
- Nos, ezt a részét megértem a dolognak, de egy perced csak lett volna tájékoztatni. Képzeld magam az én helyembe, hogy mit összeaggódtam érted... persze azt megértem, hogy idegeskedtél a húgod végett, de azért egy perc alatt tájékoztathattál volna, mi a stájsz - feleltem neki összefont karral, megbántva.
- Na, de mondd csak, végül mi lett a vége a dolognak? Sikerült a húgodat megmentened az apádtól? - érdeklődtem kissé kétségbeesetten, hiszen tudtam, hogy a páromnál hatalmas szerepet töltött be a húga az életében. Plusz azzal is tisztában voltam, hogy miken mentek már együtt keresztül.
- Rendben, semmi gond. Nem haragszom rád. Befizetem az óvadék árát, és kiviszlek innen, de előbb tudni akarom, hogy miért is kerültél ide - sakk-matt. Nagyon kíváncsivá tett, hogy mit keresett itt a börtön falai között az én drága párom, el nem tudtam képzelni, hogy mit követhetett el. Ha nem éreztem volna iránta semmit, nem szeretettem volna, akkor bizonyára sorsára hagytam volna. Mivel azonban elég komoly érzelmeim voltak az irányába, így kitartottam mellette, és a lehető legjobbat szerettem volna biztosítani a számára, azaz mindent meg szerettem volna tenni érte, ami csak tőlem tellett, így adtam neki egy újabb esélyt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Tetszik neki a látvány, de nem azért jött, mégsem megy el mellette, mert ő ilyen, mindig is ilyen volt, egy gátlástalan, aki kihasznál minden alkalmat, hogy neki jó legyen. Bárhogy, bármi áron. Hogy ezzel a nővel kíván-e valamit? Sose mond ellent a lehetőségnek, első sorban másért hívta, aztán jöhet minden más, minden, ami csak az estébe bele van írva. Nem számít a hely, sem ahova viszi éppen, hiszen nem áldozat, ő a ragadozó, akit nehéz legyűrni. Akit talán nem is lehet, érdekes gondolat, ki lenne rá képes és hogyan. Ebben a szituációban, ami felmerült a fejében, senki. Mindig ő irányít, legyen az bárki, és mindig ő dönt. Ez a legfontosabb és amelyet kitartott élete nevelt belé és nem, nem akar levetkőzni.
- Máris – húzza elő a gyújtót és tartja oda, a láng lobban fel és cigaretta sercen. Csak ezután rejti vissza, húzza ki ujjait a zsebéből és arcán, a vigyora mellett felhúzott szemöldöke pihen. Aggódni, hogyne. Aggódott más miatt, máskor, ilyesmikért kevésbé. Mások az értékrendjei, mint illene és bár igen, lehetne min, talán most is, túl könnyedén veszi a laza estéket és alkalmakat, az egészet. Mert ha itt nem jó, majd máshol, mással, nem érdekli, mert mindig talál valamit. Mintha minden csak neki kedvezne.
- Libabőrös lettem – még látványosan meg is borzong, pedig az este korántsem hideg még, inge ugyan vékony, de épp elég ahhoz, hogy ne érezze, lassan fordul hűsbe az esték száma, a nyár elúszik. Nem mintha érdekelné, minden évszakban ugyan úgy viselkedik. Aprót nevet fel végül a szavaira. Tetszik neki a megnyerőképesség, de ez nála, nos, alapnak is kell lennie.
- Ilyen jó? Ó szépségem, meg akarsz te engem lepni, ami nehéz. Tedd meg, olyan régen tették, hogy nem is emlékszem rá – tódít rá, mintha képtelen lenne bárki is rá, sose érezte volna. De kíváncsi, a magabiztosság, amit áraszt, csak jó, szereti az ilyet. Elég üresfejű nőt látott, ismert, a különlegesek pedig mindig csak jók.
- Szerény vagy, látom – figyeli, ahogy közelebb lép, de semmit sem tesz. Félrefújja a füstöt, tekintete időzik el rajta itt-ott, kényelmesen. Biccent csak, majd az előre elkészített köteget húzza elő és nyújtja végül felé, oly módon, hogy aki benéz, csak annyit lát, hogy a kezét adja. Diszkrét és mondhatni, nagyon is gyakorlott. Hiszen sokáig ezt tette ő is.
- Mondanod sem kellett volna. Nem vagyok olyan, aki hálátlan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Aprót biccentek, igen, jól hallotta a lány, kötelező. Ehhez nem nagyon tudok mit hozzátenni. Persze lehetne magyarázkodni, hogy felnőtt emberek ugyan miért mennek el egy olyan rendezvényre, amire egy porcikájuk sem kívánkozik, de semmi kedvem magyarázkodni.
- Edittel nem csak az apánk azonos, ő  édestestvérem. Kicsi béka kora óta ismerem – mosolyodom el szinte szeretetteljesen, noha a hasonlat nem tűnhet éppen kedvesnek. – Azt ugyan nem mondanám, hogy nagyon szoros volt a kapcsolatunk, ő anyánkkal ide költözött, én meg a Roxfortba tanultam tovább és csak szünetekbe voltam otthon pár hetet, de akkor is testvérek vagyunk. Vigyázunk egymásra, vagyis hát, inkább én rá.
A visszakérdezésére felvonom a szemöldökömet, vannak olyanok, akik nem szeretik ha nagy nyilvánosságra kerülnek a művei. De ahelyett, hogy belekotyognék inkább figyelmesen hallgatom, hogy is jutott el ő idáig. Aprót biccentek, jelezve, hogy értem. Pesten tényleg rengetegen vannak, és senki sem figyel a másikra. Annak mindenesetre örülök, hogy nem egyedül császkált az éjszaka közepén a városban. Vetek egy pillantást az előkerülő alkotásra a karján, furcsa látványt nyújt a lányon. A porcelánfehér bőrön élénken kirajzolódó színek. Erről majd később tuti csinálok fotósorozatot, de nem most, nincs annyi időnk a következő óráig.
- Gondolom tudod, hogy milyen veszélyes volt, amit csináltál, de úgy látom neked kell ez a fajta adrenalin – mosolyodom el halványan az egész sztorira. Nem fogom megdícsérni érte, de nem is helytelenítem. Biztos vagyok abban, hogy azért a józan ész határain belül mozog. – Hogy kaptál névtelen visszajelzést? Tudja az illető, hogy a te műved? Mit szeretnél ezzel elérni, mi a célod? – árasztom el kérdésekkel, hiszen biztos, hogy valami van. Esetleg kiállítást szeretne tartani, vagy csak felhívni az emberek figyelmét dolgokra és változást elérni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A férfi azonnal előkap egy gyújtót zsebéből. Közelebb hajolok, ajkaimba véve a cigarettát, s úgy engedem, hogy megkapja végét a láng. Az első néhány szívás mély, egész tüdőmet elárasztja a füst. Igazából nem cigarettázom, általában. Inkább az a hétvégi, bulik közben társaságban típus vagyok. Most mégis jól esik.
- Köszönöm - talán kései hálálkodás, de a semminél talán jobb, bár lehet az elégedett pöfékelésem is elég lett volna. Ezután a tárgyra térünk. Mivel Ruben már régi kliens, a kevésbé vagyok bizalmatlan vele szemben. Na persze azért még mindig nem fecsegem el, hogy tizenhat éves tinilány vagyok, akihez ha csak egy ujjal is hozzáér mehet a dutyiba, de azért a flörtölés és a lazább testtartás mondjuk kiváltság.
- Nem vagyok elég meglepő számodra? Meglepően szép? Meglepően okos? Meglepően kellemes társaság? - csóválom meg fejem, kezeimet széttárva. Tiszta főnyeremény vagyok, ilyen nőt még nem pipált, de nem ám. Azt hiszi ő irányít, ám még annyit sem tud, milyen az arcom, az igazi, az egyetlen. Vajon ha kiderülne, az elég meglepő lenne számára? Nem is számít igazán, amíg minden jól megy egyikünk sem sérül.Ő hallgat,én is. Közelebb lépve megérzem illatát, kellemes, ahogy feltekintve rá arca is. Szép élek, helyes pofa. Egészen jó kaland is lehet belőle. Erre a gondolatra azonnal el is mosolyodom.
- Tudom mit adok el - felelem csípősen. Tényleg nagyon jónak számít a piacon a portékám, jól kikevert, minőségi főzet. Igaz akkor is lenne pofám ezt mondani, ha rosszat adnék el, de akkor a kuncsaftköröm koránt sem lenne ilyen széles. Az emberek nem buták, annyira. Akkor sem ha férfiak.
Az átadás diszkrét, a férfinak van tapasztalata benne. Bizonyosan nem mostanában kezdte a dolgot. Vajon a fél életét végig szívta és lőtte?
- Valóban? Nem vagy hálátlan? -Elmosolyodom, kíváncsian, hogy hátha esetleg kicsivel többet kapok, vagy esetleg valami mást, izgalmasabbat. Közben a pénzt veszem szemügyre.
- Remélem nem veszed zokon - szólok, hiába a választ nem várom meg. Hamar átszámolom a biztonság kedvéért. Az ár megvan, a köteget a melltartómba dugom, aztán kabátom zsebéből előhúzom a kis üvegcsét. A sötétkék masszában, a kis csillámporok jól kivehetőek. Akár egy érdekes hógömb, hó helyett a világ összes bolygójával amik olyan távoliak, hogy már csak kicsiny fényes pontokká törpültek.
- Élvezd ki Szép fiú - búgom, miközben átnyújtom, megcirógatva kezét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Amíg Liza közelebb jött az asztalunkhoz, addig a másik oldalra toltam a könyveimet, ezzel helyet csinálva neki. Első látásra kicsit szétszórtnak tűnt, aztán a másodikra is. Előre támaszkodtam az asztalra, és mosolyogva figyeltem a megérkezését.
- Szia Liza - néztem fel rá. - Semmi gond, én is csak nem rég érkeztem. - pillantásom a rajtunk kívül még ott tartózkodókra esett, de a saját dolgukba voltak elmerülve, így gondoltam nem zavaró a hangerőm.
- A Bagolykő történetéről találtam egy köt... ó, jajj - kaptam az asztal széléhez a kezeimmel. Kissé megijedtem, ahogy Liza feje koppant az asztal sarkának. Kérdésre nyílt a szám, hogy jól van e, de addigra már kiadta magából a feszültséget egy csavart megjegyzéssel. - Nagyon beütötted?
 A szó, amit említett, a dementor, olvastam róla a napokban. Hátborzongatónak hangzik, és ez volt az első olyan információ a varázsvilágról, ami miatt rá kellett jönnöm, nem csak nagyszerű csodák vannak itt. Pedig már régen megtanulhattam volna, hogy semmi nem csak fekete vagy fehér.
- Amíg nem olvastam a dementorokról azt hittem, a gurkó az egyedüli ami megrémíthet itt. - mondtam Lizának, amíg ő összeszedte magát. - Te láttál már dementort élőben? - kérdeztem halkabban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Fogva tartják egymás sötéten izzó tekintetét, jóformán pislogni is elfelejt, ahogy a kék óceán színében pompázó szembogarakat bámulja. Viszket a bőre Theon marka alatt, mégsem lép el, nem rántja el a karját, bármennyire is meglenne az inger a mozdulat iránt. Más taktikát választ. Kivár. Egyelőre a felszín nyugodt, arca kifejezéstelen, egyedül a telefont szorítja elfehéredő ujjbegyekkel. Semmi más nem utal arra, hogy benne épp ki akar törni egy állandóan forrongó vulkán.
Dom, kérlek legyen eszed.
Megrándul a szája széle a fejében visszhangzó halk suttogás nyomán és próbálja elnyomni a kétségeit. Talán hallgatnia kéne rá, elővenni a farzsebéből a dobozt és adni pár szálat kárpótlás gyanánt. Mondhatná, hogy "bocs haver, véletlen volt", nyújthatná a békejobbot... annyi lehetősége lenne elkerülni a felesleges konfliktust ő mégis csendben marad, mozdulatlan. Mert az igazság az, hogy nem akarja elkerülni. Nem mehet az apja elé és ordíthatja ki magából mindazt, ami az üzenet olvasása közben fellángolt benne, ami tartalmazza minden kétségbeesését és tehetetlen dühét. Viszont az apja helyett itt áll vele szemben Theon. Theon, akit két évig bálványozott és bármit megtett volna, hogy felfigyeljen rá, hogy elmondhassa magáról; igen, a legjobb haverom.
Bal szemöldöke a homlokára szalad annak az egy szónak a hallatán, ami megreked kettejük között és visszhangot ver a fejében, elnyomva a józan ész utolsó intelmeit. Gonosz mosolyra húzódnak lassan ajkai, alkarja megfeszül Theon ujjai alatt.
Dom, még nem késő visszakozni.
- Hallgass el - buknak ki belőle a szavak, majd reszelős hangon felnevet röviden. Látványosan végigméri Theont, a nyüzüge testet, ami a betonba akarná döngölni. Egyikük testén sem feszülnek a bőrnek az izmok, nem duzzadnak a kockák, akár kiegyenlített is lehetne a helyzet... mégis magabiztosság ül a karikás szemek alatt, a sápadt arcon.
Én nem ilyennek ismertelek.
Élesen szívja be a levegőt, mellkasa megemelkedik, ahogy keze ökölbe szorul. Lehunyja egy pillanatra a szemét és engedi, hogy fintorba torzuljanak a vonásai.
- Undorító vagy - mondja kettejük közé vetve a szavakat, majd elrántva a kezét taszít Theon mellkasán egy nagyot. Feketéi elsötétülnek a haragtól, ahogy bámulja a fiút, aki egyszerre testesíti meg az összes hangot és üzenetet az elmúlt pár percből. Most Theon mindaz, amit gyűlöl. Vajon önmagát látja helyette?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Más diák talán pironkodva kérne elnézést, tucatszor megismételve azt és felelőtlenül ígérgetve, hogy soha többé nem tesz hasonlót se. Talán próbált volna elrejtőzni, bárhogy és bárhol, mindenáron elkerülve a lebukás kínos élményét. Talán zsigerből hazugságokkal árasztaná el Mikhailt, negédes szavakkal simogatná a házvezető lelkét és egóját. Más diákok talán mutattak volna bármilyen... érzelmet. Domi ajkait egy halk sóhaj se hagyja el, nincs meg a gyomrot összeszorító hideg érzet, amiért rosszat tett és kiderült. Nem önti el pír az arcát, amiért idejekorán rajtakapták a kihágáson. Arca szenvtelen, feketéi kitartóan bámulnak a vízfüggönyön át egy adott pontot. Ujjai között lustán füstölög a cigarettacsonk, amit kisvártatva elnyom a cipője talpán. Hogy a házvezetője jelenléte sarkallta-e erre, valószínűleg még ő maga sem tudná megmondani.
Ujjai lassan engedik el a táskáját, ami nesztelenül hanyatlik vissza a pad lábának és húzza vissza a kezét az ölébe. A csikket suta mozdulatokkal forgatja baljában. Most nem tartja illőnek, hogy nemes egyszerűséggel a peronra pöccintse, ahol már annak társai rég a földbe lettek taposva.
Szeme sarkából pillant ismét a férfire, ahogy a szavai eljutnak hozzá és egy mosoly halovány árnyéka fut végig arcán. Kipihenve sikerül elég hamar összeraknia Mikhail felbukkanásának okát. Már megint a pletykák...
- Mondhatni - kínzó lassúsággal érkezik a válasz, amit félig elnyom a hangosbemondóból érkező kissé torz, erélyes tájékoztató. Némán követi pillantásával a leszálló varázslókat, majd a távozó vonatot. Páran pálcát ragadnak és esernyőbűbájjal próbálják távol tartani maguktól a záporozó esőcseppeket, másik sietős léptekkel közelítenek a fedett peron oltalma alá. Csupán egy valaki áll meg félúton, hogy szemügyre vegyen valamit, majd pár pillanattal később az eső szakadatlan kopogása közé el-elhaló, lágy hangok vegyülnek.
Domi előrébb hajol ültében, térdére könyököl és feketéit az alakra függeszti. Lassan emeli kezét, hogy baljával a pár kósza dallamot megszólaltató alak felé mutasson. A mozdulatok közepette ujjai közül észrevétlenül hullik ki a cigarettacsikk.
- Tud zongorázni? - kérdi halkan, hangjában megmagyarázhatatlan érzelmek árjával. Vágy? Szomorúság? Izgalom? Ingerültség? Talán az összes. Talán egyik sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Tulajdonképpen ez egy nagy változás lesz az életemben, de már nagyon várom. Igyekszem biztosítani azt a lányka számára, hogy jól érezze magát nálam, illetve próbálom majd megtenni a tőlem telhetőt. De valami legbelül azt súgja, hogy nagyon jól elleszünk - néztem vidáman a fiúra. Az életemben még számos dolog várt megvalósításra, az pedig, hogy jót tehettem valakivel, az rám is pozitív hatással volt. Noha tisztában voltam vele, hogy volt olyan terület a hétköznapjaimban, amelyben nem voltam túl szerencsés, de ennek ellenére megpróbáltam minden erőmmel arra összpontosítani, amiből ki lehetett hozni a legjobbat. Tudtam, hogy csakis úgy lehet előre lépni, ha nem a sikertelenség érzése vezérli az embert, mert az csak visszarántja, hanem úgy, ha megtesz minden tőle minden telhetőt, hogy javítson az élethelyzetén.
- Rendben, ez esetben, ha veled kapcsolatosan megálmodok valamit, rögtön értesítelek - feleltem a barátomnak oly határozottan, ahogyan ő is rávágta, hogy kíváncsi a jövőjére. Amennyiben abban a helyzetben voltam, mindig megkérdeztem az adott illetőtől, hogy eláruljam-e neki, mit tartogat számára a jövő, így kevésbé volt lelkiismeret furdalásom, ha éppen olyan álom jelent meg valakivel kapcsolatban, aminek a másik fél nem igazán örült volna. Persze senki sem szeretett rossz híreket kapni, de sajnos benne volt a pakliban ez is. Mindig abban reménykedtem, hogy jó híreket közölhetek az adott illetővel, ez pedig most sem volt másképp.
- Köszönöm, ez nagyon rendes tőled! - ejtettem feléje egy nagy mosolyt, majd végighallgattam, hogy mire gondolt a "marketing címszó" alatt.
- Naná, hogy benne vagyok! - vágtam rá örvendezve. Amit elmondott, az nagyon elnyerte a tetszésem, kreativitás terén pedig nagyon is a toppon volt Nathaniel.
- Ha tehetek érted bármit, csak szólj! - ejtettem végül ki a szavakat, amelyekkel már az elképzeléseim szerint ő is tisztában volt. Mindig jól kijöttünk egymással, és segítettük egymást, ahogyan csak tudtuk, mióta barátok lettünk.
- Na, és mondd, meddig tervezel itt maradni, te örök utazó? - tettem fel a kérdésemet nagy vigyorral az arcomon. Tudtam róla, hogy egy helyen nem volt sokáig képes megmaradni, mindig is vonzotta a világ sokszínűsége, a felfedezés. Igaza is volt, hiszen így számos élményben lehetett része, valamint változatos élete lehetett az utazások végett.
- Tudod már, hogy mi lesz a következő úti célpont? - érdeklődtem tőle vidáman, miközben tekintetem szöges egyenest rá emeltem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A sajgás erőssége nem olyan erős, mint egy tízes erejű földrengés, de egy négyes szintet talán elérne. Az ilyen hebehurgyaságom miatt sokszor szidom magam, de általában csak szépen csendben, amikor senki sem látja. Ujjaimmal óvatosan megtapogatom a fejem búbját. Elég érzékeny. Ahogy ujjaim a baleseti pontot érintik, összeszorítom szemeim, és felszisszenek. Mikor kinyitom, Róta aggódó arca fogad. Persze nem fogom eljátszani a hattyú halálát, igyekszem gyorsan elfelejteni ezt a kis konfliktus az asztal és a fejem között.
-Á, nem vészes, megvagyok. Körbesandítok vajon kik lehettek bénázásom szemtanúi, de úgy tűnik senki sem figyelt fel kiálltásomra, így kicsit nyugodtabban fordulok vissza Rózához. Mivel épp máshova figyeltem, csak annyit értettem, hogy gurkó, meg a dementorok. Látni....Ááá, hogy láttam e én demendorokat. Baromi ijesztőek, ha látnék egyet élőben, testi közelből, valószínű ott helyben letaglóznék, elájulnék, vagy valami hasonló se nem elegáns, se nem bátor dolgot művelnék. Valahogy így képzelem el a fejemben a forgatókönyvet. -Szerencsére csak álmomban. De ott sem cukorkát osztogattak. Csóváltam a fejem. Többször is álmodtam velük, körübelül háromszor vagy négyszer, de nem tudom pontosan, nem vezetek álom naplót. Illetve...volt több próbálkozásom is, de mindig csak két héti sikerült vezetnem, túl hamar ráuntam. Minden reggel az az első dolog, hogy beleírok. Á, feledékeny vagyok én ehhez. Az első, aminek meg kell történnie az ébredésem után, az a kávé kell hogy legyen. Anélkül zokni vagyok, mondthatni életképtelen. Vannak olyan napok, amikor azt érzem, vénásan, receptre kéne hogy kapjam. Gyógyír a tesnek és léleknek.
-Addig vagy szerencsés, amíg nem találkozol egyel. Szerintem. Nem akarom feleleveníteni újból a szörnyűséges álmokat, így az asztalra irányítom tekintetem.
 -Mit is mondál? Milyen könyvet találtál? Azt hiszem, készen állok ismét barangolni a könyvek kastélyában. Jöhetnek a zárt ajtók, átrágom magam rajtuk! Szilárdan eltökéltem magam, hogy legalább az első évben jó jegyeket szerzek. A könyvtár ősszel amúgy is hangulatos, szeretek itt időzni még szprgalmi időszakban is, Róza pedig kellemes társaság. Bár az idő odakint még viszonylag enyhe, inkább nyárias mint őszies, én már felfokozott hangulatban várom a leveleit hullató fák látványát, éss a tökös pite illatát, ami felszáll a konyhából. Ha csak erre gondolok, máris kész vagyok a Halloweent ünnepelni egy idétln jelmezben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

A faház máris sokkal kisebbnek tűnik. A nap elbújt egy kósza felhő mögé, eltakarva az éltető, aranysárga sugarakat és nem hagyva mást, csak szürke, komor színeket. Mintha egy pillanat alatt veszett volna ki az élet a kis építményből és az egész világból. Pontosan akkor, mikor a lány megszólalt. A fejhallgatóból olykor kihallatszik egy-egy erőteljesebb passzus, de erőtlenül hal el az összes leütött hang. Nem figyel rá, eddig sem tette és már az eddig betöltött óriási szerepétől is meg lett fosztva; már csak tehetetlenül pihen a nyakában, míg Domonkosnak ismét szembe kell néznie a rideg valósággal, ami elől az ódon falak közül menekült ide.
Feketéi résnyire szűkülve figyelik a megszeppent lányt, hogy végül egy halk sóhajjal, erőnek erejével engedje el a feszültséget, amit az imént keltett benne életre. Biccent egyet összeszorított ajkakkal és tekintetét elszakítja az arcáról, hogy a falra függessze újra. Mégis mit csináljon a részvéttel? Visszahozza a testvérét? Nem. Tettetett sajnálattal fordul felé mindenki, látja a szánalmat a tekintetek kereszttüzében, de senki sem gondolja komolyan. Hogyan is tehetnék? Senki sem érezheti azt a lelket szaggató, égető fájdalmat és ürességet, ami benne uralkodik.
Engedd, hogy megértsék. Engedd, hogy segítsenek, Dom.
Kezeit suta mozdulatokkal dugja a zsebébe. Egyetlen egy ember van, aki képes megérteni a fájdalmát itt, ahol olyan egyedül van. Egyetlen ember, aki tényleg ismerte a testvérét, akivel Teó nem csak az udvariassági formulák miatt volt kedves, hanem beengedte az életébe is. Ezáltal mindkettejük életébe. De ő most nincs itt. Most egyedül kell szembenéznie az egész világgal... és Betti szavaival, ami újra és újra feszültséget von a tagjaiba.
Élesen szívja be a levegőt és szorítja össze a szemét. Legszívesebben sarkon fordulna és kimenekülne a fullasztó térből, de... ez volt a mentsvár. Ez volt az a hely, ahova ketten jártak, elzárkózva minden és mindenki elől. Teó még azelőtt megtanult egy lakatoló bűbájt, mielőtt órai anyag lett volna, így tényleg kettesben uralhatták a teret. Ha meghallottak valakit, aki be akart jutni, lélegzetvisszafojtva tapasztották feketéiket az ajtóra, míg zsörtölődve odébb nem állt, hogy végül a nevetésük tölthesse be a faház belsejét...
Hirtelen csapja tenyerét az évek alatt simára koptatott fára, elrejtve a kíváncsi tekintet elől a csillagokkal tűzdelt koronát. A csattanás hangja erőteljes visszhangot vet a hirtelen beállt csöndben.
- Közöd sincs hozzá! - rekedt hangja élesen hasít a levegőbe, tekintetét haragosan emeli ismét a lányra. Szinte hallani véli ismét Teó gyengéden megrovó szavait, de nem engedi felszínre törni azt a tudatában. Nem akar beszélni róla, nem akar se boldog, se keserű emlékeket megosztani illetéktelenekkel. Ez az ő küzdelme, senki másé. Egyedül van a saját démonjaival szemben.
- Őket is a szemed láttára ölték meg!? - gondolkodás nélkül buknak ki belőle a szavak, ahogy ráförmed Bettire. A falnak támasztott keze immár ökölbe szorulva feszül a sima fának. Mellkasa gyors ütemben emelkedik és süllyed, majd ahogy ráeszmél, hogy mit is mondott, hirtelen reked benn a levegő. Feketéit hatalmasra tárja, úgy mered a lányra, az arcára, a kósza könnycseppre. Nem tud megmozdulni, a végtagjait mintha ólomba öntötték volna.
Dom... mit művelsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Nem tudom mit mondhatnék még. Minden szó olyan feleslegesnek tűnik jelenleg, hogy érdemtelenek arra is, egyáltalán megfogalmazódjanak bennem. Mégis megteszik, mert valamiért belém van kódolva, hogy segítsek neki. Még ha nem is tudok, mert ilyenkor a szavaknak már mi értelmük van? Onthatom magamból a feleslegesebbnél feleslegesebb szavakat, csak azért, hogy megnyugtassam a lelkét, de meddig? Ideig-óráig lehet működőképes maximum, de utána? Ismét levegőért kapkodva ül fel az ágyon, mert rosszat álmodott? Mert visszaálmodta a történteket. Az álmaiban nem lehetek ott. A fejében nem tudok megnyugtató szavakat duruzsolni, hogy minden rendben lesz, és mellette vagyok, ameddig csak szüksége van rám. Kellenek a szavak, mégsem érzem őket helyénvalónak, de ebben a helyzetben vajon elég lenne annyi tényleg, hogy csak mellette vagyok? Csak ölelem magamhoz, mintha évek óta nem láttam volna, de a szívemet markoló kellemetlen érzés még így sem akar enyhülni. Borzalmas vagyok.
- Állandóan fejjel rohansz olyan helyzetekbe, amikbe nem kellene - hangom kissé talán türelmetlenebbül csattan, mint kellene neki. Alsó ajkamba harapva fojtom vissza a többit, ami ki akarna törni, végül csak fejemet oldalra fordítva csókolok hajába óvatosan. Nem itt és most van az ideje annak, hogy mint valami gyermeket dorgáljam meg a tetteiért, azért, mert nem gondolkodott, mielőtt cselekedett volna. Valahol mélyen megértem miért tette, s megmerem kockáztatni, hogy fordított esetben esetleg én is ezt tettem volna, csak talán kicsit nagyobb tétovázással, hiszen... ha - fordított helyzet van - én elmegyek, neki ki marad? Ostoba kérdés, valószínűleg sokkal több mindenki, mint nekem maradna, így ez is értelmét vesztette. Ha ő elmegy, nekem ki marad? Nem érem be annyival, amit Ombozi tud adni, mert nekem több kell. Sokkal több, én magát a lényét akarom magaménak tudni, ahogy Beliánnál. Tudná bárki is pótolni azt, amit ő ad nekem nap, mint nap? Elképzelhetetlen.
- Nem mondom, hogy örülök annak, hogy idejutottál - hunyom le szemeimet, miközben fejemet hajtom a párnára. - De az mindenképpen dicséretreméltó, hogy megtetted a nőért, túl is éltétek mindketten. Ami nekem a legfontosabb, hogy te túlélted. Büszke vagyok rád, Belián - szívemet markoló kellemetlen érzés enyhülése csal mosolyt arcomra. Valóban büszke vagyok, amiért volt bátorsága megtenni, és bár gondolkodás nélkül, de akkor is odaállt és megmentett valakit. - Már feleslegesen emészted magad. Megtörtént - óvatosan vonom meg vállaimat. Kinyitom pilláimat, a plafon szuggerálva eresztek ki egy reszketeg sóhajt. - Pihenj. Itt leszek, amikor felébredsz - tarkója alatt pihenő kezemmel cirógatom meg lágyan arcát, miközben fejemet fordítom felé, ajkaimon egy könnyed mosollyal. Mert itt leszek, ameddig kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Ühüm, szóval látta őt. Bár már sejthető volt, hiszen az ember általában nem szokott csak úgy véletlenül leguggolni a folyosó közepén, hacsak nem akar megsimogatni egy elkószált állatkát. Bár lehet csak én gondolom így és amúgy vannak olyanok, akiknek ez a hobbija. Nem szólok én bele, hogy egyeseknek milyen fura dolgai vannak, mert tudom, hogy én sem vagyok teljesen százas. Bár ha az lennék sem lennék már, mert egy olyan családban, ahol én felnőttem ez a szó szinte az ismeretlen kategóriába sorolható.
- Igen, szereti ellopkodni őket, mert színesek és könnyen rabolhatok - forgatom meg szemeim mosolyogva. Más macskák dobozokkal meg papírzsepivel szeret játszani, az enyém a zoknijaimmal. Amekkora csónak lábaim vannak kész csoda, hogy belemászni nem szokott. De nem véletlenül vagyok én a hozzánk legközelebb eső és a városban legnagyobb zokniválasztékkal rendelkező bolt törzsvásárlója. Mindig tönkreteszi őket és mindig a kedvenceimet. Néha komolyan nem tudom eldönteni, hogy áldás vagy átok ez az állat. Mert amúgy meg nem adnám semmiért, csak néha ilyenkor ingyen is az ördögnek. - Mert szinte biztos vagyok benne, hogy tudta is. Már a lépteimet is felismeri vagy tíz méterről.. - És valóban, nem kell hogy hallja a hangom, úgyis tudja, ha jövök. Bár valószínű, hogy ő kicsit messzebbről hallja a hangokat mint mi, vagyis az átlagos emberek, mert nekem azért elég jó fülem van ehhez. Legalábbis szeretném ezt hinni. Tudom, hogy hiába tökéletes a hallásom azért még nem vetekedhetek egy állattal. Pedig elég menő lenne, ha olyan képességeim lennének mint mondjuk Matildnak. Nyilván meglenne a hátránya, mint mindennek, de ugyanakkor az előnye is és az a fontosabb.
- Nincs kedved segíteni megkeresni? Mármint csak ha ráérsz. Hátha neked hamarabb megadná magát - pislogok segítségkérően Margarétára. Hátha belemegy a buliba. Mármint elhiszem hogy van jobb dolga, mint a hülye macskám kergetni, de igazából lehet, hogy még tökre élveznénk is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

 Rápillantott az órájára. Ötvenkilenc perc. Ötven. Kilenc. Pontosan ötvenkilenc perce és harmincegy... harminckettő, harminchárom, harmincnégy... másodperce.
 Lógatta az orrát is a sorban. Szó szerint. Ahelyett ugyanis, hogy a ránctalanító bájital frissé és üdévé tette volna az arcbőrét, megereszkedett. Konkrétan a komplett orra lógott egy kicsit. Még nem ért el a felső ajkáig, de nem sokon múlt. Pedig az ispotályban már kapott is ellenszert, csak abban nem volt biztos, hogy még időben hatna. Mielőtt lepottyan az orra. Vagy csak elérné az ajkait. Az nagyon kínos lenne.
 Meg is kellene írnia a cikket a termékről. Veszélyes, forgalomba kerülése pedig erkölcsi aggályokba is ütközik. Mondjuk ez már nem az ő asztala, ennél kicsit tényfeltáróbb és oknyomozóbb irányba mozdult el, de simán átpasszolja a témát egy megfelelő embernek.
 - Édes Istenem, annak a hülye ebédszünetnek, már biztos vége van! - Hatvanhat perc. Hatvanhat perce várakozik a bájitalkereskedés és zárt ajtók előtt. Egy kendőt húzott magára, hogyha esetleg valaki túl közel sétálni hozzá, el tudja takarni lógó orrát, de ahogy végignézett az utcán, nem az övé volt az egyetlen problémás bájital a kereskedésből.
 - Csak nehogy megpróbálják beadni, hogy valami ügyetlen gyakornok készítette őket, és nem is az ő hibájuk... - Hallott már sztorikat. Elvégre újságíró volt, és mindenki tudja, hogy a szerkesztőségekben a legfurcsább és leghihetetlenebb történeteknek is van alapjuk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Az utóbbi időszaknak egyre nehezebb különbséget tennie nappal és éjszaka között. Napszaktól függetlenül csak szellem módjára kóborol a kastély különböző területén és annak környékén, próbálja átvészelni a kínosan lassan vánszorgó perceket, órákat. Egész évben nem csinált mást, csak cél nélkül létezett, csupán... túlélt. Nem számít, hogy voltak órák, amiket nemes egyszerűséggel kihagyott, nem számítanak a büntetőmunkák, amiket kiszabtak rá mulasztásért, takarodó utáni mászkálásért, verekedésért és dohányzásért. Az sem számít, hogy nagy valószínűséggel évet kell majd ismételnie, mert annyira egy tanár sem lehet elnéző, hogy a semmire adjon legalább egy borzalmast. Nem számít egyik sem... mégis hogyan tehetné, mikor egyedül maradt egy egész világgal szemben? És Domonkos nem csinál mást, csak küzd, percről percre, napról napra.
A lemenő nap sugara füröszti a sápadt, beesett arcot. Próbálja cirógatni utolsó erejével, mosolyra változtatni a komor kifejezést, de minden próbálkozása hasztalan. Talán észre sem veszi, hogy a sárgás fénycsík becézgeti orcáját, csak gondolatoktól terhes fejjel, bizonytalan léptekkel halad a város széle felé. Keze a zsebében pihen, nem látszódnak a görcsös, marokba szorított ujjak, ahogy szinte minden mást is jótékonyan takarnak a magára aggatott ruhadarabok. Nincs hideg, ő mégis a pulóvere kapucnija alól kémleli a világot, mindazt, amit képes belőle befogadni jelenleg. Nem figyeli a mellette elhaladókat, éppen arra van ereje, hogy egyenes vonalban képes haladni a kitaposott ösvényen.
Miért nem iszod a bájitalt, Dom? Pihenned kéne, te is tudod.
Lerázza magáról a kéretlen szavakat és a csónakház ajtajának panaszos sóhaja taszítja háttérbe a további kedves megrovást. Nem akarja hallani, nem akar rá gondolni, nem akar úgy cselekedni, ahogy elvárná tőle... mégis olyan hangosan hallja és olyan valóságosnak tűnik, mintha épp a háta mögött suttogná a fülébe. Nem mer megfordulni. Nem mer megfordulni, mert fél attól, hogy nem látja és attól is, hogy látni véli. Pihennie kéne.
Körül se nézve botorkál a csónakok mellé és huppan le a deszkák szélére, hogy a cipőjétől megszabadulva lógassa bele lábfejét a hideg vízbe. Felszisszen a lágy érintésre, majd görnyedt háttal könyököl a térdére, hogy arca elvesszen a tenyere mögött. Nem fog elaludni. Kibírja. Nem fog...
Semmi baj, Dom. Lesz, aki vigyáz rád.
Nem fog...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Sejtette, hogy nem ő fogja feltalálni a spanyol viaszt, de már a ténytől, hogy legalább próbálkozott hasznos tippekkel ellátni a másik lányt kicsit jobban érezte magát. Mert őt az ilyen apróságok is boldoggá tették, ha már csak próbálkozott, még ha sikertelenül is.
- Kipróbáltad már, hogy tudod-e akarattal irányítani? Tudod, mint az elemi mágiát - tette hozzá, ha esetleg a lány nem értené mire akar kilyukadni. Úgy már esetleg tudott volna néhány hasznos tippet is adni, nem csak általános igazságokat osztogatni.
- Mindig azt mondják, nem tesz jót, szóval lehet, hogy jobb lenne ha leszoknál róla. - Volt egy időszaka, úgy kilenc éves kora körül, amikor az iskolai teendőket, házi feladatokat és egyéb fontos dolgokat a karjára írta fel. Az anyukája természetesen mindig rászólt, hogy fejezze be, mert egyszer kék marad a karja, vagy bőrrákot kap. Az ilyen és ehhez hasonló kedves megjegyzések egy idő után megtették a hatását és leszokott erről a rossz szokásról és igyekezett másokat is erre buzdítani. Persze, elismerte hogy szép tudott lenni, mikor valaki unalmában valami szépet rajzolt a szabad bőrfelületekre, de ennek ellenére ő már nem kísérletezett ilyenekkel.
- Itt bármi megeshet igazából. - Simán kinézte volna egy rosszindulatú rellonosból, hogy a saját szórakoztatására ilyen kis "csínyeket" eszeljen ki a többi diák ellen. Abba bele sem gondolt, hogy ehhez milyen mértékű mágikus képesítés lenne szükséges. Az túl sok erőfeszítést igényelt volna, amihez akkor és ott se kedve se energiája nem volt sok. - Nem tudsz valakit, aki ki akar szúrni veled? - érdeklődött kíváncsian. Egyrészről izgalmas pletykának ígérkezett, másrészről lehet hogy könnyebben eljutottak volna a probléma forrásáig, ha lett volna néhány gyanús célszemély.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Elöntötte a szívét a melegség, ahogy a lány ujjai eltűntek a pihe-puha bundában. Kicsit úgy érezte magát, mintha a gyerekéről lenne szó, teljesen felébredtek benne az anyai ösztönök. Mindig is tudta, hogy fiatalon szeretett volna édesanya lenni, mert nem járókerettel akart megjelenni a gyerekei diplomaosztóján. Ez azonban keresztbe tett volna a balettos karrierjének, így tudta, hogy néhány éven belül olyan nehéz döntést kell hoznia, ami az egész életére kihatással lesz.
- Eridon - húzta ki magát büszkén. Szeretett a pirosak közé tartozni, el sem tudta volna képzelni magát más házban. Na jó, talán még a Navinébe befért volna saját belátása szerint, de semmi pénzért sem akart váltani. Jó volt neki ott ahol volt, szeretet vette körül és jó barátok. Más meg nem kellett neki ahhoz, hogy jól érezze magát.
- Igen, elemi állat - ismételte meg és hogy nyomatékosítsa még bólintott is egyet mellé. Hallotta a hangján, hogy elgondolkozott, de nem akarta taglalni míg nem kérdezett rá konkrétan. Nem akarta untatni a kiselőadásaival. - Ó, hát igen, elég sok meglepetést tartogat a varázsvilág, ha most csöppensz bele. - Sári hiába járt mugli óvodába és iskolába a Herzberg előtt, a szülei azért felkészítették rá, hogy miféle világba fog csöppenni később, így őt nem érték nagy meglepetések. Persze, voltak dolgok amik őt is meglepték, de mégis, nem volt annyira lemaradva kortársaitól, mint a mugliszületésűek.
- Tudod, elemi mágus vagyok. És ez a kis cukiság segít abban, hogy megtanuljam használni az erőmet - magyarázta el röviden. Túl hosszú lett volna, ha részletezni akarta volna, hogy mi mindenben segítette még őt Flynn, és lehet, hogy Rózi nem is értette volna, hogy miről beszél hosszú-hosszú percekig, így inkább megkímélte minden felesleges részlettől.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Lendülete és kedve nem apadt az apró közjáték miatt. Sose érezte, hogy hasztalan lenne a segítségnyújtása. Ha kell, kedvesen meghallgat másokat, tanácsokat ad, de ha arról van szó még fát is mászik egy macska után. Még akkor is, ha hasztalannak véli a dolgot. Ez a fajta segítség inkább a gazda megnyugtatását szolgálja, és nem az állat jólétét. De egy mosolyért megéri.
Azonban ez a nő mintha csak az idejét húzná. És feltéve, hogy Lédához sietett éppen nem igazán tetszik neki ez a felállás. Először csak szemével igyekezett a nőnek üzenni, hogy mondja nyugodtan. Hiszen nem olyan egyszerű mindenkinek más segítségét kérni. Le kell hozzá győznünk a félelmünk az ismeretlenektől és persze a saját egónkat is, és beismerni, hogy egyedül nem megy.
De erre csak nagyot kezdett kortyolni a kávéjából. Zalán szinte el sem akarta hinni. - Kérem hölgyem, ha valami sürgősről van szó, mondja. Ha pedig nem életbevágó, menjen be egészen nyugodtan a kirendeltségre, ott biztosan lesz valaki, aki segít önnek - intett az épület felé a férfi, mint egy megerősítve szavait.
Vár. Egy kicsit mindenféleképpen, hogy esetleg megjöjjön a nő bátorsága. Ha pedig nem, akkor bekíséri az ajtón, és rábízza valakire. Léda mérges lesz, ha megváratja, és most egészen úgy tűnt, hogy nem ér oda időben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Kicsivel több időre van szükségem, hogy feleszméljek mégis mi a fene történik. Nagyon sokszor eszembe jut, hogy én igazából egy másik univerzumból jöttem, csak a testi kivetülésem él a Földön, mert olykor annyira elvarázsolt vagyok, hogy szégyellem is magam mennyivel több idő kell pofonegyszerű dolgokhoz is. Na, nem azért, mert olyan nehezen oldanám meg őket, egyszerűen elkalandoznak a gondolataim, és sokkal érdekesebbnek tűnnek, mint az a dolog, ami akkor előttem van.
- Óóó, mennyire aranyooo- nem az. Rossz cica, amiért lopkodja őket - komolyodom el hirtelen, bólintok is egyet mellé, mert komolyan haláli édes ez a cica, mert fogalmam sincs miért lopkod egy macska zoknikat egyébként, de legalább elfoglalja magát, nemde? Mondjuk lehet nem ezzel kellene, hiszen Marcinak szüksége lehet a zoknijaira, mégis... akaratlan araszolnak lejjebb kékjeim, hogy megnézzem van-e rajta zokni egyáltalán, nem az utolsó kettőt lopta el, de a nadrág kitakarja. Azt meg nyilván nem fogom arrébb lökdösni, hogy láthassam. Feltűnésmentesen húzom el a számat, majd emelem vissza kékjeimet Marci arcára. - Igazából ez nem olyan rossz dolog szerintem, mármint... feldobja a napjaidat legalább - gondolkodom hangosan, majd azonnal be is fogom a számat, ahogy eljut a tudatomig a mondat. Mert lehet ő ennek nem örül, plusz Matild éppen kihasználja ellene ezt az egészet, szóval Marcinak ez annyira nem vicces, míg nekem akaratlan kerül mosoly ajkaimra, ahogy eszembe jut a macska, amint elszalad a zoknikkal. Azt meg kell hagyni, hogy nagyon színes zoknik voltak, ha én lennék Matild lehet én is elgondolkodnék egy lopáson. Legalább lenne dinnyés zoknim mondjuk, és tudnék dinnyés sminket csinálni! Az mennyire...
- Nagyon szívesen! - csillannak fel kékjeim azonnal. - De tényleg csak akkor, ha... ha nem baj. Nem szeretnék láb alatt lenni és még messzebb kergetni esetleg... - azzal a lendülettel sütöm le pillantásomat, jobb kezem automatikusan siklik bal felkaromra. Másik lábamra helyezem testsúlyomat, ahogy az igencsak csekély védekezőmechanizmusom beindul. Igen, a jobb kezem mellkasom elé helyezése nekem már annak minősül. Pár másodperc után merek csak felsandítani háztársamra. Nincs jobb programom, Marci kedves, és még izgalmas is lehet... csak össze kellene szednem magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Türelmetlen sietség látszódik a fiatal férfi arcán és sürgetés hallatszódik ki hangjából. Szavai persze udvariasak és hatékonyan,  szabatosan fogalmaz. Hősnőnk nem húzza tovabb a vele szemben álló idegeit. - A nevem Rothstein Elektra - kezdi higgadt nyugalommal - Riporter vagyok és a segítségét kérem. Az ön információit, cserébe az enyémekért - mondja lényegretörően. Úgy sejti maszatolással, tereléssel nem sokra menne az ifjú, és így még minden bizonnyal a rendszerben váltig bízó és tiszta lelkű aurornál. Az ő korában ez természetesnek vehető, és épp ezért is ideális informátor jelölt Elektra számára. Még nem rontották meg elveit a rideg valóság ocsmányságai és ez fontos szempont. - Az igazat szeretném megírni arról, ami a városunkban történik, de túl sok a függöny, ami mögé nem engednek benézni. Segítsen nekem, legyen a szemem és a fülem, ígérem nem leszek hálátlan! - mondja akaratlanul is kissé szuggesztív tónusú hangon. Néha elragadja a hév, ha a munkájáról van szó. Minden cikkét olyan elhivatottsággal írja mintha Pulitzert osztanának érte. Elektra rendíthetetlenül hisz abban amit csinál, bízik az őszinteségben és az igazság erejében. Kiváltképp abban. És bár neki sem a pálca sem a pisztoly nem fegyvere, tántoríthatatlanul küzd érte sajátjával, a tollal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Nem lehet Pollikára azt mondani, hogy nagy a termete, viszont azt, hogy kicsi annál inkább, mégis képes volt ebben a helyiségben elefánt a porcelánboltban. Már a piszok és a törött edények száma akkora, hanem a káosz. Legalábbis a kislány fejében mindenképpen, de úgy tűnik, hogy mellette a Liános Tarzan is hasonló dolgokon megy át, mint Pollika. Ha pár pillanatnál tovább hagyja behunyva a szemeit, akkor a feje nagyon nehézzé válik, olyan, mintha aludnia kéne, de nem fáradt… kicsit olyan, mint amikor az influenza okozta gyengeség van rajta. Nem kellemes álmos. Igyekszik gyorsan pislogni, hogy ne bukjon előre a fejecskéje, ahogy beszélnek, de azért néha egy kicsit így is előre-előre bicsaklik, amikor nem elég gyors, vagy már a szemei is fáradtak a kecskenézéshez.
- Nincs? Mindenkinek van. – Csóválja a fejét. – Elhagytad? – Kérdi rosszallóan rázva a fejét. Normális esetben járna annyira az agya, hogy eszébe jussanak a kviblik, meg talán a nem pálcás varázslók is, bár róluk nem sokat tud.
Szélesen elvigyorodik azon, ahogy Belián úgy csinál, mint aki elámul egy ilyen kis egyszerű varázsigén. A belélegzett szer hatására talán ő is lelkesebb, mint máskor lenne, rá is ragad a srác pörgése, így Polli is nevetve tapsol, majd meghajol, amitől a feje kissé előre csuklik, aztán lassan visszahúzza. Kábul egy kicsit, de a jó kedve nem csökken. – Olyan vicces vagy, mint a muglik. – Csipogja huncutul az alsó ajkába harapva, majd nagy levegőt véve folytatja. – A cirkuszban szokták úgy mondani, hogy „itt a naaagy máguuus, a brillliáns, a hatalmaaaaaaas, a nagyszerűűű”! – Sorolja színpadiasan átadva magát minden egyes szónak erősen gesztikulálva a kezeivel, feltűnően nagy mozdulatokat téve, a végén a tátott szája elé téve a tenyerét. A mágia bámulatos. – Te voltál már mugli cirkuszban? Tudod mit mondok, nem? – Kicsi korában elhitte, hogy igazándiból varázsló fog jönni, de aztán csalódás volt. Azért úgy is érdekes dolgokat csinált, még ha csak kamumágus volt, akkor is.
Nehezen tudja eldönteni, hogy ez a sok furcsaság, amit lát az a valóság-e. Sóhajt egyet. Nehéz a diáklányok élete, itt a suliban is mindig van valami cirkusz, még ha minden olyan valóságszerűtlen és érdektelen most, akkor is. Szemhéja nehezebbé vált a mély lélegzettel, a kép pedig közelebb került azokhoz, amiket az Alíz csodaországban lát. Nagyon sok különös dolog van ebben a kastélyban, szinte már fel sem kéne tűnnie, nem igaz?
- De én látom a kecskét ott! – Erősködik ismét a kecske irányába mutatva, akinek a körvonala mintha szabályosabb lenne, mint néhány perccel ezelőtt. Érdekes dolgok mennek itt, miért pont egy lila kecskével lenne itt gond.
Figyelmesen hallgatja, amit Belián mond, időnként hunyorog, egyszer-egyszer előre bukik a feje egy csöppnyit, de nem azért, mert unja, ó, nem nagyon is érdekesnek tartja a hallottakat, bővülhet a szókincse és még új információkra is tehet szert. – Miért nem vagy rendes diák? Nem takarítod a szobád? Nem írsz leckét? – Értetlenkedik a szemöldökét magasra emelve. Nincs még itt olyan régen, hogy értse ezeket a dolgokat, meg… igen… itt és most nincs a szellemi képességeinek magaslatán. – Várjál…várjál… - Emeli fel bal kezét és nyútja ki lassan a mutatóujját, mintha csak a plafonon akarna mutatni valamit, de meredten bámul Belián irányába. – Te vérfarkas vagy? Igazábóóól? – Kérdi ámulva, jól elnyújtva az utolsó magánhangzót. Kis kacsóját a cirkuszihoz hasonló módon a szája elé kapja, de most nem színpadiasan, hanem döbbenten. Tudja, hogy most nagy titkot bíztak rá, ő meg mindig locsog. De ezt nem fogja, jöhet akármennyi lila kecske meg vesztegetik akármennyi lila tehenes csokival. Nem. – Tudod mi az Asperger? – Motyogja váratlanul. Igaz, ez nem ugyanolyan titok, de az ő, Polli titka. Most már egyenlőek. Igaz, a mérleg egyik oldalán van 10 kg liszt, a másikon meg egy kis süti, de megtette, amit tudott.
- Engem Polkának vagy Pollikának szoktak, pedig a Polli az már olyan beceneves. – Magyarázza, bár senki nem kérdezte. A Polkát szereti, mert a polka táncot és zenét is nagyon élvezi, a Pollika az már túl sok neki, de elviseli, ha muszáj. Néha szereti a nevét, néha nem. Valaki mondta már neki, hogy nem lesz-e furcsa, hogy ha majd öreg néni lesz és még mindig ez a neve? Sosem gondolkodott még mi lesz akkor, ha megöregszik. Valami biztosan. – A Lián olyan, mint a Tarzan. Tarzan nagy és erős volt. Nem lányos. – Csipogja a távolba révedve pislogva. Kicsit tényleg virágosan hangzik a Lián, pedig hosszú, zöld növény. Meg a Kamil is fiú név és a Jácint is, amiről ő sosem gondolta volna, amíg nem találkozott pár hónappal ezelőtt egy fiú Jácinttal.
- Oh… és sokáig fáj? – Tudakolja a száját lebiggyesztve. Tisztában van vele, hogy a vérfarkas lét borzalmas, meg hogy sokan utálják őket, telihold, átváltozás, de fogalma sincs, hogy meddig tart egy ilyen átváltozás, aztán mennyi ideig vannak úgy, mennyi idő, mire visszaalakulnak. – Mindenre emlékszel közben? – Szalad ki a száján az újabb kérdés. Sosem beszélt még vérfarkassal. Vagy legalábbis nem tud róla, nem szokták a másik orrára kötni, inkább szégyellik. Majd egyszer jobban utána fog járni a vérfarkasoknak, hogy ne ezt a szegény srácot bombázza a kérdéseivel – mert az van bőven, mint mindig.
- Én szeretnék repkedni. De úszni is. Karmolni nem szoktam. – Neveti az ujjaiból karmokat formázva. Így butuska utólag kérdése, hogy már tudja, hogy a fiú nem animágus. Sosem gondolt bele, hogy neki milyen belsője van. Vicces lehet, ha egy egészen nagy ember egy kicsi állattá válik. – Csalódás lehet, ha valaki valami menő állat akar lenni… és bumm… bolha. – Mély filozófiai érzéke van olyankor, amikor kezd kótyagossá válni. Azt nem tudja, hogy az animágia tanulásának mely szakaszán derül ki, hogy végül mivé válik az ember. Nagyon sok mindent nem tud ahhoz képest, hogy varázslócsaládban nőtt fel. De hát azért jár ide, mindenről mindent otthon sem sajátíthatott el. – És ha én sosem akarok felnőni? Azért löktek ide, hogy felnőjek. – Ismét egy mélyről jövő sóhaj hagyja el ajkait, amitől olyan nehézzé válik a kis buksija, hogy inkább a térdére könyököl és a tenyerébe támasztja azt. – Álmos vagyok. Hiányzik a húgom. Szerintem ő félne idebent. – Mormogja az orra alatt, könyökét a combjába mélyesztve csúsztatva ide-oda. Valószínűleg ő is ijedtebb lenne, ha nem a rémisztő kinti külvilág elől menekült volna be ide. Meg most már van kecskéje, farkasa. Nincs mitől félni. Nem szabad félni. – Nekem Aspergerem van. De szépen tudok tőle zongorázni. Meg hallom, hogy milyen borzalmasan énekel némelyik ember. – Ez is egy megfogalmazása az abszolút tökéletes hallásnak, de őt ez zavarja benne: a hamis hangok, legyen az ember vagy hangszer. Áldás és átok egyben. – Nem tudom, hogy ők miért ilyenek. – Mutat az álla alól a tanterem irányába, ahol már biztosan javában megy a Bűbájtan. Nem tudja, hogy keresik-e, de jelenleg nem is érdekli. – Nem értem az embereket. Ők sem engem. Te értesz, ugye? – Kérdi boci szemmel nézve Lián irányába, akinek az arca kezd furán hullámzó lenni. Próbál nagyokat pislogni, mert zavarja a látvány, biztos a sötét miatt van.
- Egyáltalán él ez a kecske? Nem mozog egy ideje. – A szokásos mozgásánál lassabban próbál megfordulni, hogy leellenőrizze lila barátjukat, ám már ez is elég hozzá, hogy ülve inogjon. – Jaj. – Összegzi a történteket és inkább megfordul, hogy újra a fejét támasztva társalogjanak. Azért reméli, hogy jól van szegény pára, de ő annyira bágyadka, most nem tudja megmenteni. – Az mi az? Hogyan? – Ámul fintorogva. Egy gőzt hogyan lehet ki kezelni? Ugye nem fognak csöveket dugdosni az orrukba fel, amin az ellengőzt vezetik az agyukba? – Nekem mindenem bizsereg. – Nyöszörgi ujjaival a szemhéját piszkálva. Úgymaracc.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Nagyot nyelve próbálja meg legyőzni a feszültséget. Elvégre most ő a nagylány, neki kell felelősségteljes döntéseket hoznia, mégpedig higgadtan. Még szerencse, hogy itt van Karola is, mert egyedül rettegne ilyeneket csinálni, így legalább van kire hárítani a felelősséget.
Csak a pillanatnak egy töredéke volt, amíg azt hitte, hogy a prefektus olyat látott, amit ő nem és ezt szeretné közölni vele, hirtelen eláll a lélegzete és meredt tekintettel fordul Karola felé. – Ja… hogy… azt hittem, hogy a szárnya szakadt el…. – Sóhajtja megkönnyebbülten. Ez sem egy jó dolog, ha valakit elszakítanak a családjától – ő már csak tudja. Legszívesebben ő is ordított volna, valószínűleg őt is kergették volna, de nem haza próbálták volna vinni, hanem egy sokkal fehérebb helyre, mint az otthonuk.
Bólogatva hallgatja a levitás lány elméletét. Logikusan hangzik, hogy valamelyik gyerek játéknak nézte, elvégre mennyi élethű játék van már a piacon. A húgának is olyan ajándékokat adtak még pár éve, hogy csak lesett. Attól az élethű sírós kisbabától a mai napig rémálmai vannak, annyira valósághű volt. De Panna elvolt vele, ez a lényeg. – Igen, a kicsik mindent összefogdosnak meg kell nekik. – Bólogat a hatalmas 151 centije magasságáról. Ő már csak tudja, hogy milyenek a kicsik, mint ahogy a kis tündér pánikját is átérzi. Valami ilyesmit érzett nem is olyan túl régen, pedig készítették is rá. – Igen, rémisztő, ha kiszakítanak az otthonod biztonságából és az idegenben vagy… egyedül. – Bólogat a tündér utolsó nyoma irányába bólogatva. Ühüm, ezt túlzottan is jól megérti, ehhez még tündérnek sem kell lennie.
- Örvendek! Én nem jegyeztelek így meg! – Ismeri be zavartan a hajába túrva, majd elmormolva egy bocsit mellé. Annyira nem figyelgette a levitásokat, a sajátjaitól nem sok mindent hallott az étkezőasztalnál, sokszor legszívesebben külön evett volna tőlük. – Nekem is tetszik, kényelmes. Hangulatos este. Egyszer lehet én is megnézem majd a tiéteket, ha van valami. – Nem tűnik kopottnak az Eridon, de amilyen bulit tud ott csapni némelyik társa, simán kinézi, hogy felrobbantanak egy trágyagránátot és akkor menekülniük kell a szag elől. Csak a ruhája át ne vegye. – Biztos az is nagyon szép. A Levita klubhelyiség hogy néz ki? – Nem tudja, hogy lesz-e lehetősége valaha megcsodálni, de így jobban belegondolva nagyon elkezdte érdekelni, hogy a többi ház milyen. Ezek szerint nem egyforma az elrendezés különböző színekben, pedig úgy lenne egységes. De a diákok sem egységesek, igazuk van. – Mégis jól tanultok. Hogy csináljátok? – Jól jönne neki pár tipp, hogy kevés tanulással olyan tudása legyen, mint a levitás csapatnak. Biztosan jobb tanulási módszereik vannak, mint neki. Állítólag tanulni is meg tudni tanulni meg nem mindenkinek egyforma a tanulási stílusa. Ő ezzel annyira nem törődött annyira, de lassan ideje lenne.
- Én sem tudom, hogy miféle csapdába lehetne becsalni… valamibe, ami nem szúrna meg minket, ha benyúlunk... Nagyot harap egy ilyen? – Kérdi halkan felnyögve. Ez egy nagylányos döntés lenne a részéről, hogy hagyja magát megharapni, de azért nem szeretne a Molyemberré változni és házról házra röpködve üldözni a gonoszt emiatt az eset miatt. - Ha már megharap, akkor már végül is mindegy, hogy rózsa, nem?-
A molyemberes fantáziálás helyett leguggol Karola mellé a bokorhoz, hogy bekedveskedjék magukat a kis tündérnek. Reméli, hogy menni fog, mert már eléggé ráijesztettek. Csalódottan pislog a levitás jobb fülére, amikor látja, hogy próbálkozásuk sikertelen. – Kár, hogy nem jött elő ez a kis tündér, pedig olyan szép tündérke. Nagyon szép. – Próbál finoman hízelegni, de ez sem válik be. Lehet, hogy tényleg orosz. Ekkor eszébe jut egy újabb ötlet, igaz ez kevésbé finom, csak tátogni meri Karolának, ahogy mutogat a bokorra: „SÓBÁLVÁNYÁTOK? Az megölné?” Tátogja tovább, ahogy látványosan szétteszi a karját. Azért az rossz volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Elképesztően furcsának tartom azt a kivitelezőt, akit anya és a jövendőbeli anyósom végül választottak, mert még most is, az utolsó simítások utáni pillanatban is jön valami bolondériájuk, valami változtatnivaló a tökéletes otthonunkon. Aminek meg kell történnie, én viszont szeretném már kint tudni onnan, és nem csak onnan, hanem Bogolyfalváról is. Minél messzebb innen, mert olyan rossz érzésem van vele kapcsolatban. Nem tudom, hogy miért, talán mert ma is azon kaptam, hogy hosszú percekig fürkészte a dolgozószoba ajtaját, mintha annak titkát akarná megfejteni. Én viszont nem akarom, hogy ott legyen, és nem akarom, hogy megfejtse. Én sem akarok oda belépni, nem akarok tudni a jövendőbeli férjem dolgairól, mert nem rám tartozik. Rám a házas életünk tartozik, és annak előkészítése, hogy minden rendben legyen.
Mint minden rendes menyasszony, mostanra már én is kifogytam a ruhámból, köszönhetően a stressznek, ami ezzel az egésszel jár, így most minden bűnözés nélkül tértem be a cukrászdába, hogy ott két jókora, és természetesen eltérő ízvilágú süteményt - egy extra sajtosrolót és egy finom málna-étcsoki kombót - rendeljek, hozzá mentás limonádéval. Azt hiszem elmondható, hogy ez lesz ám az ízek kavalkádja. Alig várom, hogy hozzáláthassak, ám mielőtt még fizetnék, gyorsan hozzárendelek egy narancsos gyömbér teát is, mert a mai jelenet után kell valami megnyugtató. Az biztos, hogy ezek után nem kell már vacsoráznom, pedig Konrád olyan asszonyt kap, aki még nokedlit is tud szaggatni. Csak akkor nem, amikor teletömi magát desszerttel. Apropó Konrád, nem tudom, hogy neki beszámoljak-e a különös jelenetről, mert nem akarok veszekedést ezekben a csodálatos hetekben. Ahelyett azonban, hogy itt tépelődnék, az egyik ablak mellett foglalok helyet, és az utcát fürkészve várom a rendelésem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

A sűrű napok amik mögötte álltak lassan véget értek. A lapzártát tartotta, a cikke megjelent és minden más is amin dolgozik szépen alakul. Előkészítette a terepet, megágyazott azoknak a témáknak, amikben komolyabb kvalitások rejlenek és amikkel valóban jó célt szolgálhat. Szép lassan építette és melegítette be magát újra, hogy ismét az a jó nevű firkász lehessen, aki férje és fia halála előtt volt. Azonban az élete már nem csak a sztorik hajszolásáról szól. Ott van neki Imola. Kislánya ugyan mostanság elég sok időt töltött a nagyszülőknél Elektra nem az a fajta anya, aki csak mutatóban van a gyermeke mellet. A látszat ellenére nagyon is közel állnak egymáshoz és amikor csak lehet együtt vannak. Most, hogy Elektra egy időre maga mögött tudhat jó néhány bokros teendőt, beleértve a szívének -bár sosem vallaná be- egyre kedvesebb Sándor segítését nincs egyéb dolga, mint várni haza Imolát. A kicsi lányt délután hozzák vissza a szülei és hősnőnk úgy döntött gyerkőce kedvenc fagylaltkelyhével kedveskedik neki. Ezért indult el a kávézóba miután főzött és rendet tett a munka nyomaitól még rumlis nappaliban. Laza farmer, kockás ing alatta fehér top kombinációjában teljesen átlagos nő benyomását kelti, amit a háta közepéig leérő hajfonata csak még jobban megerősít. Ma nem Rothstein Elektra a kolumnista, csak egy anya, aki édességért jött, semmi több. Nem tervezett mára más programot. El akart jönni ide, egyenesen a pulthoz akart lépni és kikérni azokat a bizonyos hideg és édes gömböket, majd hazasétálni velük. De megesik, hogy ember tervez...Persze ezt most még nem láthatta előre. A kilincs lenyomásáig sikerült is tartania magát az előirányzott tervéhez, ám ahogy orrát megcsapta a finom kávé illata menthetetlenül elcsábult. Módosítva elképzelésén úgy határoz tehát, hogy néhány percet szentel a folyékony arany imádatának. Kikér magának egy csészével a legjavából és beadja a fagylaltkehelynek szánt dobozát, hogy mikor távozik majd magával vihesse. A kávézó zsúfolt, mint általában. Mindenki igyekszik kihasználni a szép és meglehetősen meleg kora őszi időt. Elektra a megkapott csészéjével pár pillanatig hely után kutat és talál is egyet, amit megcéloz.  - Jó napot! Leülhetek? - kérdezi és kedves mosolyt küld a kiszemelt hellyel átellenben ülő fiatal nő felé. Innentől azonban már kattogni kezdenek a fogaskerekek sötét fürtökkel koronázott koponyájában. Felismerte a fiatal hölgyet és immár szánt szándékkal szeretne leülni kávézni vele szemben. Amióta kitette a lábát Daróczy irodájából rajta tartotta a szemét és a fülét a róla szóló híreken. Az új utcában építtetett házat. A munkások és takarítók épp eleget beszélgettek itt-ott arról, hogy micsoda luxusban lesz része majd az ott lakóknak. Kapcsolatai révén hősnőnk megneszelte, hogy nászra készül a város első embere és nem kellett hozzá sok riporteri rafinéria, hogy kinyomozza ki is a szerencsés arajelölt. Arra azonban nem számított, hogy épp a szabadnapjának kijelölt napon találkozik vele a sors szeszélye folytán. Erre szokták azt mondani, hogy ég adta lehetőség, nem igaz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Szeretek csendben nézelődni, elképzelni azt a sok történetet, mely az utca népét azzá teszik, akik: emberek. Szeretem elképzelni történeteiket, anélkül, hogy bármelyikről is elhinném, igazak, csak úgy elmerülni. Még mindig Konrád van elmém egy kiemelkedő részét felölelve, azon morfondírozok, szóljak-e neki, és végül úgy határozok, hogy kellene. Sóhajtva nyúlok végül a telefonom után, nem, eszemben sincs telefonon elmondani neki, csak meg akarom kérni, hogy fussunk össze, mielőtt még hazaindulok. Tekintve, hogy nem élünk együtt, és a házasságunk eljöveteléig nem is fogunk, meg kell szervezni az ilyen pillanatokat. De el kell mondanom neki, mielőtt még valami baj történik, tudom, hogy az ő pozíciójában minden ilyen fontos.
Ahogy felvillan a képe, úgy borul ismét sötétségbe, ahogy egy hölgy helyet kér, és én zavartan pillantok fel rá, majd körbe, észre se vettem, hogy egyetlen pillanat alatt ennyien lettek itt. Olykor szeretek elmerülni, és teám hidegségéből ítélve, jó pár perce ülhetek itt kifelé nézve. Végül csak aprót bólintok neki, és jobb kezemmel a szembelévő helyre mutatok.
- Parancsoljon.
Vagy parancsolj? Mindegy is, majd ezt később mindenképpen megbeszéljük, mert úgy vélem, akkor már kár lenne csendbe burkolóznunk. Illendő mód, miután helyet foglalt, a kezem nyújtom felé, üdvözlésre:
- Elizabet.
Ha kezet fog velem, visszahúzom, és finoman megérintem a pincér karját, aki majdnem mellettünk áll, és ugyanazzal a kedvességgel, ahogy a hölgyre pillantok, nézek rá is, és kedvesen szólok hozzá. Nem megjátszás, engem erre neveltek, nem is vagyok biztos benne, hogy tudok kiabálni. A házasságomban minden bizonnyal ez majd kiderül.
- Megmelegítené nekem? Köszönöm.
Megvárom, amíg elviszi, őzbarna, kissé nagyobb szemeimet csak ez után fordítom újra a velem szemben ülő felé.
- Régóta lakik itt?