Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Izgatottnak kellene lennem? Elvégre azt csinálom, amit szeretek: utazok, világot látok, új helyeket és embereket ismerek meg. És a mostani helyszín is az én választásom, eldöntöttem, hogy ide jövök tanulni. Lehet, hogy pont ez a baj, hogy tanulni jövök ide. A hatalmas nyitott tér, ami nap mint nap körül vett a rezervátumban már most hiányzik. Persze ezt be nem vallanám ám senkinek. Még hogy nekem hiányozzon valami? Ugyan, pompásan el vagyok én ebben a koszos büdös lepratelepen, amit mások városnak hívnak. Azt hittem nem lehet annál rosszabb, tévedtem. A vonat sokkalta rosszabb.
Unottan bámulok hát ki az ablakon, hosszú ujjaimmal a nyakamban lógó méregdrága fényképezőgép szíján babrálva. Épp az imént fogta távozóra az eddig velem szemközt ülő idős boszorkány, aki mindenáron csevegni akart velem. Szerencsére bevette, hogy egy árva szavát sem értem. Nem hiányzott az nekem, hogy végig kelljen csacsognom az utat Bogolyfalváig – micsoda hülye egy név ez – egy vén banyával. Bízom benne, hogy mázlim lesz és nem ül be a fülkémbe senki sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Lökdösődés, kiabálás, tömeg. Undorodva elfintorodom az állomáson sietve rohangáló emberek láttán. Komolyan nem értem, hogy képesek így élni, viszont azt sem, hogy minek nézem még őket egyáltalán. Dög unalmasak, csak felbosszantanak. Inkább alszom egyet, míg oda nem érünk.
Megkönnyebbült sóhajjal nyugtázom, hogy végre megmozdult ez a fémborzadály. Már csak pár órát kell kibírnom, aztán jobb lesz. Vagyis rosszabb, kereshetek fel egy rakás embert némi bájcsevejre. Pompás.
A vonat ismét rándul egyet majd végre egyenletes döcögésbe váltva gurul ki az állomásról. A nyugodt pihenésemből viszont egy hirtelen légáramlat majd puffanások hangja zökkent ki. Ki a fene és főleg mit csinál? Lassan nyitom ki a szemem és nézek végig az önfeledten pakolászgató lányon. Egy árva szó nélkül bemasírozik és rendezkedik itt nekem, hát micsoda dolog ez? Résnyire szűkített szemmel, ajkaimon pimasz félmosollyal várom, hogy végre leüljön és észrevegyen. Nem sieti el, na sebaj. Tudok én várni …
- Úgy, látom nem szokás errefelé engedélyt kérni. Csak tesszük, amihez kedvünk szottyan és majd legfeljebb bedobjuk, hogy ’bocsi’ – jegyzem meg vontatott hangon. Megjátszhatnám, hogy nem értem őt, de abba mi lenne a móka? Nem tudnék beszólni se neki, márpedig eléggé tálcán kínálta a lehetőséget a szőke leányzó.
- Egyébként meg, neked is szia - azért nem vagyok én annyira bunkó, hogy ne köszönjek. Főleg mert úgy tűnik a nyakamon marad a csajszi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

Rendíthetetlen nyugalommal futtatom végig ismét a pillantásom a lányon. Nem éppen kellemetlen látvány, de a reakciói érdekesebbek számomra. Már-már szinte kíváncsian várom, hogy mit mond. Sok minden végigfut rajta, ez tiszta sor. Hiszen egy pillanat alatt élénkült meg a tekintete is.
Á, csak ennyit mond? Az égnek emelem a szememet ciccegve egyet.
- Reménykedtem benne – javítom ki. Számítani teljesen másra számítottam, de neki azt nem kell tudnia. – Ó hát bocsáss meg, kijöttem a gyakorlatból. Majd legközelebb durvább leszek.
Aprót biccentek, eljátszva a lovagias úriembert vagy ki a bánatot. Szavaimban pedig az enyhe gúny mellett ott van ám az igazság is. Valóban elszoktam én már az udvariatlanságtól, a tömegtől, hogy az emberek nem figyelnek a többiekre. De legfőképpen az idegenektől. Durvább ugyan nem tervezek lenni, de ha neki ez kell, felőlem.
- Kössz – nocsak, hát ezért a mondatért bizony jár egy őszinte mosoly. Meg valamiféle viszonzás sem ártana, kedvességet a kedvességért. – Szép az arcod.
Egyszerű ténymegállapítás ez, semmi több. A cipőjét is dícsérhettem volna ennyi erővel – ami totál nem érdekel, hogy milyen – de azt tudja váltogatni, a bőrét, a csontszerkezetét, a vonásait kevésbé.
- Milan Nayati – határozottan megragadom a kinyújtott kacsóját, és csak annyira szorítom meg, hogy ne fájjon neki. Rázogatni nem kezdem el, marhaságnak tartom. Mi a fenéért rázzák a fehérek a másikat? Majd elengedem a kezét, hogy az én népem szokásai szerint is üdvözölhessem. Kezem a mellkasomra téve, szemkontaktust tartva meghajtom a fejem. Béke, az. Legyen hát béke. – Az, Bagolykő. Ahogy nézem te is. Nem most először utazol oda, ugye?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Magyar Mágus Vasutak - Bogolyfalva Vasútállomása

- Tudod van az a mondás … a remény hal meg … - kezdek bele a klisébe majd függőbe is hagyom a mondatot. Hát már csak nem fogom végigmondani ezt a marhaságot. Egyébként meg, nem, nem fogok rájönni. Legközelebb hoppanálok, a rosseb se fog vonatozni órákon át. Vagy kandallózom.
Kényelmesen kinyújtom lábaimat miközben beszélgetőtársam arcát elemzem. A szavaitól azonban felszökik a szemöldököm és hamiskásan elvigyorodom. Rögtön helyesbít, nehogy azt gondoljam hogy bármi mű lenne rajta. Az arcán. Hát nem édes?
- Értem, meg is látszik – bólintok egyet gondosan megtartva magamban hogy szerény véleményem szerint meg is éri az a sok munka. Meg azt is, hogy ezerszer jobban tud állni egy nőnek a természetesség, semmint a húsz tonnányi vakolat.  Ez marhára nem tartozik rá.
- Jelenleg? Budapestről– erősen kétlem hogy erre lett volna kíváncsi, ahhoz túlságosan is fixíroz. Nyilván a származásomról szeretne többet hallani. De hát akkor kérdezzen arra. Vagy ne, szimplán csak trappoljon bele a témába mint egy elefánt a porcelánboltba.
- Nem haltak ki. Nem dinoszauruszok vagy mammutok. Rezervátumokban élnek Amerikában – világosítom fel a lányt egy nagy sóhajtás után. Kedves, igazán kedves. Szóval úgy nézek ki, mint valami csöves? Azok vannak aluljáróban, nem? – Nagyanyám indián, valószínűleg ezért nézek ki így. De nem adok semmiféle koncertet, se aluljáróban, se máshol. Na és te ki fia-borja vagy?
Az, ahogy a sulival kapcsolatos dolgokat meséli felkelti az érdeklődésemet. Kinyújtott lábaimat visszahúzom, előredőlök, könyökeim a térdeimen pihennek, államat pedig az egymásba kulcsolt ujjaimra helyezem és így figyelem őt. Hosszú szempilláim félig beárnyékolják vesébe látó tekintetem.
- Tehát nem bírod a tömeget és szabadságra vágysz. Tetszene neked a rez. Bár az emberek ott is ugyanazok, ritkán jönnek idegenek. De elég nagy tér vesz körül ahhoz, hogy ne zavarjon – tűnődve válaszolok, próbálva elképzelni ott a lányt. Oké, luxus körülmények nincsenek, ez lehet hogy gond lenne neki. De a többi rész az stimmel. Meg ki tudja. – Bájitaltant? Nem állt szándékomban, de azért kössz. Mi a gond ezzel a Felagunddal? És milyen jó tanácsaid vannak még?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Dögunalom. Bezártság. Idióták. Ez jellemző az itteni életre. Legalábbis számomra. A diákok többsége sekélyes idióta, ha akarnának sem tudnának egy épkézláb valamirevaló beszélgetésben részt venni. És a dolgok amik foglalkoztatják őket, hát agyrém na. Mit vegyenek fel, ki kibe van belezúgva, pletykák mindenfelé. Túl szűk nekem ez a hely egyszerűen. Már csak pár óra nyomor és mehetek ki a szabadba. Persze előbb visszamegyek a körletbe ledobni ezt a nevetséges hacukát, meg a sok marhaságot. Apropó, mekkora nagy idiótaság már az, hogy én pont a Rellonba tartozzak? Komolyan, egy nyamvadt büdös ócska pincébe. Igaz, hogy talán még ők a legnormálisabbak, de nem lehetne valami jobb helyen a körletünk?
Unottan bámulok kifelé az ablakon borúsabbnál borúsabb gondolatokkal foglalatoskodva, várva hogy véget érjen ez a nap a purgatóriumban. Nyílik az ajtó, de eszembe sincs megmozdulni. Hidegen hagy ki jött be. Ha ismerem úgy is idejön és megszólít, ha nem, akkor meg totál nem érdekel milyen nyomoronc lehet az. És főleg, hogy mégis mit keres itt. Léptek közelítenek, tehát ismer. Remek. Egy fenét az. Ha van egy csöpp kis esze, akkor leül valahova és békén hagy.
Egy jó fenét van esze, ennek? Komolyan ez valami rossz vicc? Annyi ember közül pont az jön ide hozzám – vágjátok hozzám!! - , akit gondolkodás nélkül vetnék a sárkány elé, hogy megmeneküljek egy rizikós szituból. Nem elég neki az a két óra amin össze vagyunk zárva, meg a körlet, még itt se hagy békén?
- Mit akarsz? – dörrenek oda, nem foglalkozva olyanokkal, hogy illem, meg köszönés. Én ezzel a lányrablóval nem fogok jópofizni. Persze nem csak a bűnös, tudom én nagyon jól. A másik delikvens sem számíthat semmi jóra tőlem. Az én drága jó apám, megfizet még ezért a húzásért az biztos. Kvázi eladja a kishugomat, amint megfelelő korba lép. Ez a perverz állat meg kapva kap az alkalmon. Kinyírom, mindkettőt.
- Nem, de remélem megjött a jobbik esze és elszökött tőled – hangzik epés feleletem. Azt gondoltam, hogy nem tök idill az egész, és nem az van hogy sülve főve együtt vannak. Még jó, totál kikészülne a gyomrom tőle. Fúj. Az ég szerelmére ez a tag velem egy idős! – Mit akarsz tőle? Válni, remélem. - megvigasztalom majd a kis sellőlányt. Már ha szomorú lesz, amit erősen kétlek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

Nem igazán szoktam foglalkozni a külsőmmel, most viszont hálát adok a Teremtőnek, amiért részben indián vagyok. Így bár sokkot kapok és mondhatni lesápadok ennek a tetűnek a szavaitól, ám ennek látható nyoma nincs. Tekintetem sem döbbenet látsz, düh. Határtalanul mély düh.
- Ahhoz nemzőképesnek kéne maradnod – dörrenek fel vészjóslóan. Csak folytassa ezt a témát és én itt helyben kasztrálom annyi szent. És még tudnám is, hogy mit csinálok, marhákat fosztottam már meg az ékességeiktől. Nem látok túl nagy különbséget egy állat meg eközött a tetű között. Talán csak annyit, hogy nem vesződnék olyan apróságokkal, mint az érzéstelenítés. Attól meg el is tekintek, hogy esetleg már késő lenne ilyesmit tennem. Tudnék róla ha a kishúgom gyereket várna, egyszerűen tudnék róla. Az biztos viszont, hogy sürgősen meg kell keresnem a lányt és elcseverészni vele.
- Egy testvérem van – közlöm vele automatikusan, majd felszalad a szemöldököm. Neki aztán marhára semmi köze nincs ahhoz, hogy én hogyan viszonyulok a fantasztikus családunkhoz, apám további gyerekihez. Minek mondtam én el vajon? – Nem, nem divat. Igaz. Lehet, hogy összepakolta a cuccait és elment oda ahol soha nem bukkansz rá sem te, sem az apám.
Szinte süt a gyűlölet ahogy kiejtem a férfit megillető nevet, akinek az életem köszönhetem. Ott rohadjon meg ahol van. És persze, hogy Ixy – istenem, mennyire rühellte mindig is, amikor így rövidítettem az Ixchel-t, sőt már azt is, hogy nem Edithnek neveztem – mondaná nekem ha lelécelne. Még segítenék is neki összepakolni, helyszínt választani, mindenben.
- Vagy azt tervezgeti, hogyan nyírjon ki – vonok vállat az ajtó felé pislogva. Üzenetem egyértelmű: nem takarodnál már el innen végre? Ó, csak annyi kell, hogy megmondom hol van és lelép? Ez nagyon csábító ajánlat de …
- Franc se tudja. Órája már nincs ma az tuti – igen, betéve tudom a húgom órarendjét, és? Még is csak vigyáznom kell rá valahogy. Lelépek egy évre, erre kiházasítja az a vén rohadék. Azt meg lesheti ez a kis patkány, hogy itt maradjak. Ó azt aztán nem. – Talán elemizik valami víz közeli helyen. És tudod ez nagyon jó ötlet, már vártam, hogy mikor ajánlod fel, hogy ilyen szorosan a sarkadba lehessek. Beszédem van Ixyvel úgy is, megyek.
Közlöm és már pattanok is fel. Hiába magasabb nálam a srác nem igazán zavar a dolog, így is épp elég ijesztően tudok festeni – köszi indián ősök – és ennek tudatában biccentek fejemmel az ajtó felé.  Na, megindulsz vagy még szerencsétlenkedsz egy darabig?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Szeretek ide járni, az erdőbe. Nyugalom van, csend és békesség. És ami a legjobb: nincsenek emberek. Tilos ide jönni, hát, nem érdekel. Tudok magamra vigyázni, köszönöm szépen. Szóval engem aztán hagyjanak az ilyen idióta szabályokkal. A legtöbb szabály marhaság eleve. Na meg túl kevés a szabadtéri tanóra. Ugyan kit zavarna ha valami béna felrobbantja az üstje tartalmát bájitaltanon, ha idekinn lenne megtartva az óra? Ugye, hogy senkit se. Nem sérülne meg legalább a mellette ülő szerencsétlen.
Van ám szokásos útvonalam, de most letérek róla, még is csak hétvége van és ki tudja még hány delikvensnek jut eszébe ide csavarogni. Így persze túl közel kerülök a vadőr kalyibájához. Mintha valamiféle nyüszögést hallanék. Kifelé veszem hát az irányt az erdőből és rögtön észreveszem a vadőrünket. Na hát ő aztán nem tétlenkedik annyi szent. Odabenn persze mindenki vigyáz meg óvatoskodik, hogy nehogy már egyetlen szem por tapadjon a makulátlanra mosott-vasalt talárjára, ő meg …  hát pont úgy fest, ahogy egy vadőrnek kell. Kedvem lenne lefotózni, csak hogy megmutathassam azoknak a piperkőcöknek milyen is ha valaki dolgozik.
Nyugodtan lépdelek egyre közelebb felé, mintha nem is a tilosban jártam volna az imént.
- Mi van velük? – teszem fel a kérdést, már messzebbről, mély hangom úgyis tökéletesen eljut hozzá. Fejemmel meg a kutyák felé bökök. Köszönni? Ugyan minek azt? Sokkal fontosabb az, hogy mi bajuk az állatoknak, minthogy udvariaskodjak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Már megint kezdődik! Már megint az az álom! Az elmúlt pár napban mindent kipróbáltam, amit csak tudok, hogy elkerüljem. Relaxáltam, meditáltam, teljesen lefárasztottam magam testileg, hátha. De semmi, ugyanaz az az álom, ugyanaz a ciki ébredés. Most bájitalt vettem be, hogy átaludhassam az éjszakát – ne is kérdezzétek hogyan jutottam hozzá – álmok nélkül. Nem is tudom, hogy mire számítottam, csak remélni mertem, hogy beválik.
Ezt buktam. Már jóval azelőtt, hogy kezdtem volna elhagyni az álomvilágot éreztem, hogy nem működött a szer. Nem a puha paplanom alatt fekszem, hűvös szellő simogat és macskaköveket érzek a talpaim alatt. Lassan nyitom csak ki szemeimet, még mindig azért fohászkodva, hogy ez az álom. Hogy a faluban vagyok, már megint.
Egy lemondó sóhaj, nem jött be. Megint itt állok a rózsás háznál. Mint ahogy tegnap is, meg tegnap előtt is. Napközben mindig azon agyalok, hogy vajon ismernem-e kéne ezt a házat, vagy a lakóját. De semmi, tök ismeretlen. Leszámítva, hogy napok óta ezt nézegetem hajnalok hajnalán, így már szinte ismerősként üdvözlöm a látványt, a lepattogzott festéket, a leszakadó félben lévő kis kaput. Jobb napokat is látott ez az épület. De vajon nekem ehhez mi közöm?
Mert most már hiába áltatom magam, hogy ez csak valamiféle rossz tréfa. A szent állat jelenik meg az álmomba és idehoz, szó szerint idehoz. Ennek oka kell, hogy legyen. Háromszor történt ez már meg, háromszor. Ez  a szám is sokatmondó, most már utána kell járnom, hogy mit akarnak az istenek tőlem.
Mogorva arccal slattyogok hát oda a kapuhoz és erőteljesen rátenyerelek a csengőre. Nem érdekel, hogy még csak most kezd el pirkadni, ennek most rögtön véget kell vetni, ki kell deríteni mi van. Az sem érdekel, hogy mennyire szokatlanul festhetek így pizsamában, mezítláb az utca kellős közepén.
Na, gyerünk már, jöjjön már valaki ki ebből a vacak házból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

A helyismerettel aztán nincs bajom. Nem azt mondom, hogy tökéletesen ismerem az erdőt, csupán egyszerűen kiismerem magam a megszokott utamon, képes vagyok megjegyezni, hogy merről jöttem és ha valami gáz van, nos az égtájakat is ismerem. Ha észak felől jövök be a rengetegbe akkor nyilván nem nyugatnak fogok rohanni a kiutat keresve. Meg azért pálcát is tudok használni, bár ártani nem szándékozom egyetlen állatnak sem, legyen akármilyen veszélyes.
Túraútvonal? Hát ez aztán mondhatom zseniális. Borzasztóan fogok neki örülni, ha meg lesznek jelölve a fák, és majd ott fognak lézengeni a diákok. De tényleg, borzasztóan. Irónia, remélem vágod.
- Á, ez megmagyarázza a bágyadtságot – bólintok egyet továbbra is a kutyákat nézve. Crup. Kutya. Marhára nem nehéz ám észrevenni, hogy valami nem stimmel velük, általában tiszta izgágák ezek az állatok, érdeklődés csillog a szemükben, meg minden. De ők nem. Az ugyan csak feltételezés volt, hogy betegek, de más opció nem igazán tűnt helyénvalónak. Tuti nem ad be nekik valamiféle nyugtatót, csak hogy könnyebben tudja kezelni őket. Többször láttam már a vadőrünket ’munka’ közben és az a napnál is világosabb, hogy az állatokat nem csak szereti, de ért is hozzájuk. Persze, most mondhatjátok azt, hogy ez elvárás egy ilyen munkakörben … de gondoljatok bele. Nem feltétlen igaz ám mindenkire.
- Az biztos, nyakig ülnél a szarban – kicsit mulattat, hogy magyarázkodik nekem miért vannak itt az  állatok. Mintha bárki is megróhatná azért, mert a munkáját végzi. Karanténba rakta a beteg egyedeket, teljesen logikus lépés. A reziben mi is ezt tettük.
- Szevasz kispajtás! – köszönök rá a furcsa bukét árasztó ebre mosolyogva. Le ugyan nem guggolok hozzá, meg nem is simogatom meg, de koránt sem azért, mert derogálna hozzáérni egy büdös, beteg, csapzott állathoz. Egyszerűen csak nem akarom, hogy még vacakabbul legyen, eléggé le van amortizálódva az immunrendszere.
- Amúgy Milan vagyok. Étvágyuk van, isznak eleget? Segítsek valamiben? – igen, ezt csak így egy szuszra. Látszólag épp egész nyugis időszak van, de bármikor rosszul lehet valamelyik, vagy a többi lény is akár, ha nem sikerült elég gyorsa a szeparálás. Vagy ki tudja milyen dolga van még a vadőrnek. A felajánlásom pedig őszinte, amennyire ki nem állhatom általában az embereket, annyira kedvelem viszont az állatokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Beszélni akarok Ixyvel, beszélnem kell vele! Már a múltkor is szerettem volna, amikor keresgéltük összevissza a kastélyban és környékén a férjével, de akkor még sem tettem. Váratlan fordulatot vett az egész. Azóta viszont folyton az alkalmat lesem, amikor elcsíphetem a leányzót. Mennyivel könnyebb dolgom lenne ha sassá tudnék változni, akkor nem csúszna ki folyton a karmaim közül. Mert a legtöbbször ez történik. Mire eljutok oda, ahol ő meg szokott fordulni addigra már valahol máshol van dolga, vagy nem is volt ott eleve. Nyomkövetőt fogok szerelni arra a lányra. Bercike biztos nagyon díjazná az ötletet, akkor ő se veszítené el többet.
Most azonban biztosra mentem. Baglyot küldtem a kisasszonynak miszerint audenciát kérek tőle és legyen oly kedves jelöljön meg egy napot, órát, helyszínt, ahol össze tudunk futni. Biztos, hogy nekem eszembe se jutna itt találkozni. Igaz, legalább nem egy zsúfolt folyosó. Mogorva arccal nyitok be az elemis terembe és keresem tekintetemmel a leányzót. Nem jártam még itt, hiszen nem tanulom ezt a tárgyat, képességbirtokos sem vagyok, de mivel tanterem így simán bejöhetek, szerintem. Meg amúgy is, csak szabad már bemennem egy tanterembe beszélgetni a kishúgommal?! Mindenesetre most érdeklődve nézek szét és be kell valljam, lenyűgöz ez a hely. Remélem elég időt töltünk itt ahhoz, hogy jó alaposan megszemlélhessem. De ... hol van már a lány? Késik? Jellemző.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Mázlista vagyok, csak fának ne menjek folyton, mint George az őserdőben. A mackóra akkor sem haragudnék, mert azt igen hamar megtanultam a rezervátumban, hogy a szellemeket, az ősöket, a totemeket és a vezetőket tisztelni kell. Amit ők mondanak, mutatnak az mindig jó okkal van, és elfogadjuk, hiszünk benne. Úgyhogy ha tele lennék vágásokkal, horzsolásokkal, apró cafatokra szakadnának a pizsamáim sem orrolnék meg a brummogóra.
Adhatna egyértelmű jelet viszont, hogy mégis mi a Merlin gatyamadzagját keresek én itt, pont ennél a háznál, de majd kiderítem én magam. Szóval várok, hogy valaki beengedjen. A kapu magától kinyílik, amitől összeszalad a szemöldököm. Nem újdonság egyáltalán, csak jelen helyzetben egy kicsit furcsa. És rossz előérzetem lesz tőle, mintha már várt volna rám ez a hely. Most kéne megfordulni és itthagyni ezt a helyet a fenébe és nem betenni a lábam a kertbe. Csakhogy okkal vagyok itt, nem tudom mi az az ok, de ok. És ha nem járok utána akkor talán életem végéig itt fogok kikötni minden egyes éjjel. Belépek hát.
Megfigyelek mindent de nem jutok közelebb a megfejtéshez. Miért vagyok én itt? Miért mozognak a növények? Megtorpanok ott ahol kettéválik az ösvény, mélyeket lélegzek a varázslatos levegőből. Valamiféle furcsa érzés fog el a lugastól, a bokroktól, valami azt súgja hogy arra menjek. Hívogatnak a növények, csábítanak. Az ajtó ezzel szemben kissé ridegnek hat nekem, de talán csak képzelem. Mindegy is, a hátsó kertbe kell mennem, ez teljesen világos. Lassan lépdelek a lugas alatt, kezeimet oldalra nyújtom, mintha végig akarnék simítani mindenen. Nem teszem, csak az energiákat tapogatom. Csodaszép ez a kert azt meg kell hagyni. De vajon mi vár a mélyén? Nem valószínű, hogy csak azért kellett idejönnöm, hogy adózzak a szépségének, amit ugyan örömmel teszek meg. Gyorsul kicsit a szívverésem, ahogy haladok egyre beljebb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

- Megszoktam. Az emberek szeretik kibeszélni és nagyon megnézni azokat, akik nem olyanok, mint ők – jegyzem meg csendesen. Nem hiszem, hogy nagyon ki kéne fejtenem a dolgot. Egy az egyben úgy festek, mint egy indián egy filmből. Persze nem meglepő, mivel az őseim részben azok, de rajtam nagyon kiütközött az a vérvonal. Edit kicsit szerencsésebb, neki világosabb a bőre. Meg hát amúgy is, barátságos lány, nem pedig egy morgós srác. Kisebb koromban zavart, aztán alkalmazkodtam a dologhoz. És mélyen elrejtettem az igazi énemet. Nagyon mélyen.
Felmordulok a vigyort látva, még csak az hiányzik, hogy ez a ficsúr itt elbízza magát. Csak mert most már éppen nem akarom kinyírni még nem jelenti azt, hogy puszipajtások is leszünk. Bár ha tovább folytatjuk ezt a diskurzust még kisül az is, hogy mi tök normális srácok vagyunk és van egy közös ellenségünk, aki ellen bizony össze kell fogni.
- Ne aggódj, én vagyok az utolsó, akit megkérdezne bármiről. Gyűlölöm és ezt ő is tudja – igyekszem figyelmen kívül hagyni az utódlásos beszólást. Főleg azt, hogy képes a keményen-t meg a fogantatást egy mondatban használni. Igyekszem, tényleg nagyon igyekszem. De megfeszül a nyakizmom és ökölbe záródik mindkét kezem. – Azt hiszem, hogy ez egy elég nagy pozitívum. És nem vagyok olyan hülye, hogy azt hangoztassam, hogy nem vagy képes teljesíteni az elvárásokat, mint férj. A végén még kiházasítaná valami förtelemmel Editet.
Nagy nehezen préselem ki a szavakat, és tisztában vagyok vele, hogy most biztosítottam arról, hogy megőrzöm a titkát, titkukat, sőt azt is a tudomására hoztam, hogy nem tartom őt annyira borzalmasnak. Baromira nehéz ezt kimondani, de így van. Tényleg jobban jár vele a húgom, mint azokkal az alakokkal, akiket apám előszeretettel rángat bele a családba.
- Barom vagy, Radetzky – csóválom meg a fejemet a hülye kis vicce miatt és mosolyra húzódik a szám. Nem vigyorra kérem szépen, mosolyra. Nem hülye ez a gyerek, tudja mire gondolok, de kiforgatja a szavaimat. Meg mindenki másét is. Nem is csoda, hogy olyan hírnévnek örvend amilyennek.
- Akkor rajta tudod tartani a szemed – nem, gőzöm sincs hogy ki a kiscsaj. Marhára nem szoktam figyelgetni, hogy ki kivel lóg együtt. Jó, Bercike más, de azért ennyire pedofil állatnak nem tartom, szóval ha láttam is a kis rokonával sem feltételeztem semmi extrát. Edit ő más, idősebb ugyan, de mivel a húgom így Bercike pedofil, ennyi.
Ó hát remek, ez az arckifejezés hiányzott még nekem … most pont úgy fest, mint aki fülig szerelmes. Fasza. Örülnöm kéne ennek, hogy látszólag ennyire kedveli a tesóm. Ha nem lennének benne a dologban a szüleink és nem ők erőltették volna, most valóban nagyon boldog lennék. Meg aggódnék, hogy miért pont őt választotta Edit, de az már másabb lenne.
- És apád mire nevelt? - mert hírből ismerem a fószert, de az egy dolog. Az anyját már többször említette, teljesen máshogy mint a fatert, azért ez is sokatmondó. Mindenesetre ezek az elvek tetszenek. Főleg, hogy türtőzteti magát miattuk. A földön alvás az megnyugtató ám, csak éppen létezik kanapé is, és még én sem találnék kivetnivalót hogy egy ágyban alszanak, amennyiben csak és kizárólag alszanak. Senki nem taperol meg hasonlók. Elvileg. De a fene se tudja.
- Szóval most várod, hogy ő mit lép – kissé ködösen fogalmazok, mert itt már a falnak is füle van, meg a bokornak, a szökőkútnak, mindennek. Editen múlik, hogy mi lesz. Hogy ő viszonozza-e, hogy ő ad-e bármiféle jelet arra, hogy közeledhet hozzá. Nehéz ügy. Mint ahogy ez a levél kézbesítés is az. Itt sincs a lány. Ha nem kötné össze őket az úszás is a medence lenne a következő hely, ami az eszembe jutna, hiszen hydro a csajszi. – Akkor irány a medence. Útközben meg agyalhatnál azon, hogy mégis milyen helyeken voltatok együtt, ahol jófej voltál vele. Lejárom a talpam miattad Radetzky!
Bosszús képet vágok és ingerülten cseng a hangom, ám derűsen csillognak a szemeim. Színjáték az egész. A kastélyban vagyunk, itt nem jópofizunk és főleg nem lelkizgetünk. Márpedig nem kívánom még lerombolni azt a látszatot, hogy ki nem állhatom a sógorom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Mezítláb mászkálni nem mindig kifizetődő dolog, főleg akkor nem ha nem sima gyepen vagy szőnyegen/parkettán trappol az ember. A kerti kikövezett utak, ösvények például nem éppen lábbeli nélküli sétákhoz vannak tervezve. Tudom, oda kéne figyelnem, hogy hova lépek és akkor nem kellene fogcsikorgatva haladnom előre, amikor egy kis gally roppan a talpam alatt, vagy egy élesebb kő óhajt belekóstolni a bőrömbe. De nem arra figyelek, hanem a kertre és a neszekre. Egyébként is ha a totemállatom úgy akarta volna, akkor most cipőstül bandukolnék itt. Büntet ezzel is. Én pedig nem fogok siránkozni, egy árva hanggal sem fogom kifejezni nemtetszésemet.
Ahogy a tetszésemet sem, ha már itt tartunk. Pedig a szobrok igencsak szemrevalóak, meg is csodálom mindegyiket alaposan. Részletgazdag és van valamiféle kisugárzásuk, mintha bármelyik pillanatban életre kelhetnének. De lehet, hogy csak a kora reggeli fények miatt van ez a benyomásom. Vagy mert napok óta kialvatlan vagyok. Az mindenesetre feltűnik, hogy csak kívülről csili-vili ez a kert meg a ház. Eléggé el van hanyagolva itt hátul, mintha arra már nem jutna ideje vagy energiája az ittlakónak, hogy ezt a részt is pedánsan gondozza. Mi a fene lehet a dolgom? Csapjak fel kertésznek? Vagy tán mindenesnek? Hiszen bőven akad javítanivaló ahogy látom. Pillantásom tovavándorol a gyümölcsfákra is, azokra is ráfért volna egy metszés. Majd óvatosan felpillantok a házra, hogy vajon lesi-e minden mozdulatomat valaki. Ugyanis az az érzésem, hogy figyelnek. Nem tudom, hogy ki vagy mi és honnan, de valami nagyon stimmel itt. Ez a rossz érzésem pedig csak fokozódik, ahogy megközelítem az ajtót, szinte macskaléptekkel osonva. Óvatosan megemelem a kezemet és finoman beljebb tolom az ajtót, reménykedve hogy nem kezd el nyikorogni. Bár talán jó lenne most már szóba elegyedni a ház urával vagy úrnőjével, hogy mi a fenét keresek én itt egyáltalán.
- Helló?! Van itt valaki? – kiáltok be a házba a küszöbön ácsorogva. Ó dehogy megyek én be azonnal. Nem, előbb hallgatózom, hogy van-e valamiféle nesz. Majd hátrapillantok a kertre és beljebb lépek. Nem mintha lenne más választási lehetőségem ugyebár. Ha nyitva is maradna a kapu se lenne más út. A medve úgysem engedne csak úgy elmenni innen, amíg a végére nem járok a dolognak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Vizes hajjal, csapzottan lépek be az egyik legnagyobb népszerűségnek örvendő helyek egyikébe. Gőzöm sincs, hogy miért pont ezt a helyet választottam, holott jobban kedvelem a csendet és a magányt. Talán a barátságos, meleg, vidám hangulat miatt, amit maga a szoba áraszt magából. Talán mert nem gondoltam bele, hogy valószínűleg sokan lesznek most. Főleg mert odakinn szakad az eső.  Már gyógynövénytan óra alatt leszakadt az ég, és akárhogy is fohászkodta az istenekhez csak nem akart elállni. Ahogy a társaim cinkos összepillantásai, vigyorgása sem, amint meglátnak. Az életem egy csapásra megváltozott azóta a nap óta. Az idióta suliújság megjelenése óta.
Indulatosan dobom le magam az egyik sarokban álló, megüresedő kanapéra, az eddig kezemben tartott összegyűrt újságlapot az asztalra dobom. Naná, hogy az Edictum és naná hogy az a pletyka, amiben összeboronálnának valami kiscsajjal. Nem érdekelnek a pletykák, mindig is hidegen hagytak, mondjanak akármit is rólam, nem zavar. Az sem érdekel ha folyton beszólnak miatta, vagy folyton az arcomba nyomják az ominózus cikket. De ez zavar. Nem ismerem a kiscsajt, és pontosan ez az, ami bosszant. Nem az, hogy nem ismerem, hanem hogy egy kislány. Egy elsős kislány. Ezt is elmondták a társaim egy párszor, nem ám én jártam utána, ugyan dehogy. És hogy ez miért olyan zavaró? Mert attól is kiakadtam, hogy a kishúgom, aki már negyedikes, hozzáment egy velem egykorú sráchoz. Nem szabad akaratából nyilván. De na, értitek akkor, hogy mi a problémám. Kisimítom a lapot, de csak hogy újra összegyűrjem, majd egy jól irányzott mozdulattal a kandallóba dobom. Át pár diák feje felett. Kezemmel a nyakamban lógó fényképezőt babrálom miközben figyelem őket. Időnként észrevétlenül lencsevégre is kapom őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Holnap is, meg holnapután is, meg azután is. Az ilyen eseteket egy jó darabig emlegetik. Főleg ha ennyire speciális. Engem meg megbélyegeznek, mint pedofilt. Remek kilátások mondhatom. És még ennél is rosszabb lehet, ha a kis fruska el is hiszi, amit írtak. Mert tételezzük fel, hogy látott a folyosón (ami simán lehetséges) és megtetszettem neki, belém bolondult (még ez is előfordulhat). Vagy félreértelmezte, hogy rámosolyogtam valahol (kizárt, hogy ilyet tettem. Nem szokásom rámosolyogni az emberekre csak úgy), vagy beszélgettünk, ráköszöntem (pláne kizárt, emlékeznék rá). Szóval ő belém van zúgva, erre kijön az Edictum, hogy mi egy pár vagyunk és most tökre azt hiszi, hogy ez így is van. És elkezd követni mindenfelé meg ilyesmi szerelmes tinilányos cuccok. A haverjaim igencsak fantáziadúsan ecsetelgették ezeket, mert hát persze, hogy az ő fejükben fordult meg az egész. A kiscsaj tökre nem tűnik kép alapján ennyire naivnak, de a fene se tudja. Nem ismerem, akár lehet ilyen is. Szóval ezt tisztázni kéne.
Ilyesmi gondolatok szorulnak teljesen a háttérbe, amint elkezdek fényképezni. Onnantól kezdve, hogy a lencsén át látom a világot már maximálisan arra koncentrálok. Megváltozik minden, a részletek hangsúlyosabbak lesznek, és csak a sztori van, amit el szeretnék mondani, mesélni, megmutatni a világnak. Kár, hogy totálisan unalmasak az itt ücsörgő diákok. A legérdekesebb talán az a göndörhajú srác, aki nem elől kötötte meg a nyakkendőjét, hanem oldalt. Mondhatom iszonyat izgalmas. A kis négyzetbe bámulva pásztázom tovább a helyiséget, mígnem fel szalad mindkét szemöldököm. Bejött a szobába A Lány.
A vonásait tanulmányozom, ahogy megtorpan, ahogy körbenéz, ahogy hezitál. És magamban hálát adok Merlinnek, hogy teljesen néma a masinám. Ha nem használok vakut, akkor észre sem lehet venni ha ellövök egy képet. Márpedig megállás nélkül teszem ezt most, célkeresztben tartva a világos tónusú lányt. Teljesen az ellentétem. Folytatom a sorozatkép készítést, amiből ő vajmi keveset vehet észre ugyanis vagyok már annyira profi, hogy a modelljeimnek ne tűnjön fel, hogy őket nézem. Most sem egyenesen rá irányul a fényképezőm. Amint mellém telepszik leeresztem lassan a masinát és felé fordulok. Nem túl barátságos az arckifejezésem, de hát a suli nagy része ilyennek ismer, nem hiszem, hogy meglepődnek már. Egy aprót biccentek felé az állammal, szemöldököm ismét felkúszik, és nem kell zseninek lennie hogy értelmezze a ki nem mondott kérdést: na, mi van?
- Hello – köszönök vissza hitetlenkedő szusszanás után. Tényleg van olyan, aki használja azt a köszönést, hogy hali? Még hozzá lány? Érdekes. Amit utána mond meg még inkább az.  – Milan, de ezt már tudod. Miért, kéne? Te terjesztetted el vagy te adtál hozzá tippeket?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Jól hitte a lány, valóban benne volt a pakliban az, hogy jót nevetünk az egyiken. Csak éppen akkor nem így kellett volna nyitnia. Feldobni annak a lehetőségét, amit elültettek a fülemben. Egyébként még így is megvan a lehetősége a dolognak. És bár nem a legbölcsebb dolog az első benyomások alapján ítélni ( az én esetemben meg aztán pláne nem), nem téved túl sokat. Művészlélek vagyok. Talán egyszer majd belát a felszín alá, talán egyszer engedem neki. Vagy valaki másnak. Addig is marad ez a cseppet sem kedves és barátságos stílus.
Nem, dehogy vádolom őt. Csupán megkérdeztem, hogy ő áll-e mögötte. Igaz, elég pokróc módon. De ez csak egy kérdés volt. Ha kiderül, hogy igen, na akkor majd meglátja a különbséget. A válaszát várva figyelem a vonásait, magamban elismerően biccentve. Alig rezdül az arca, nem lehet leolvasni róla semmit. Márpedig általában ennyi is elég ahhoz, hogy a beszélgetőtársaimból igencsak erőteljes reakciót váltsak ki. Érdekes és tanulságos, hogy kiből mit. Lin egy rejtély. És az is marad, amíg meg nem szólal. Nem húzódik vissza megadóan, nem kezd el idegesítően hebegni. Nem. Ő finoman ugyan, de visszatámad, megvédi magát. Halvány mosoly jelenik meg az arcomon, ugyanis beletrafál a dologba.
- Én sem hallottam rólad – válaszolom vissza egy kissé enyhébb hangon. Nem ő terjesztette, nem csinált semmit sem a lány, úgyhogy az ég adta világon semmi okom sincsen balhézni vele. Bocsánatot ugyan nem fogok kérni, de némi magyarázatot azt azért adhatok. – És elhiszem neked.
Ugyan miért ne tenném? Idejött, hogy tisztázza a helyzetet, kiáll magáért, szerintem meg merné mondani, ha lenne hozzá köze.
Nézd, nincs nekem semmi bajom veled. A szituáció, nos hát nem mondanám hogy repesek az örömtől, de gyilkos hangulatom nem támad tőle - lehet hogy ez bántóan hangzik, hogy nem tetszik a gondolat, hogy őt a barátnőmnek tartják, de ez megint csak nem a személye ellen irányul. A kishúgom lehetne. Remélhetőleg sejti, hogy csak ezért bosszant a dolog. Ha nem, hát majd elmagyarázom neki legfeljebb. Meglátjuk.
Elég érdekes volt a felütésed viszont és már bocs de nem fogom azt mondani, hogy minden oké amíg nem tudok többet a dologról. Semmi közöd sem volt hozzá, szóval miért utálnálak? Miért fontos az neked, hogy utál-e valaki, akit nem is ismersz? – ez is érdekes kérdés. Nem ismer, nem hiszem, hogy szándékában állna ezen úgy különösebben változtatni, miért számít hát hogy utálom-e? Még ha utálnám is sem tennék ellene semmit. Nem terjesztenék róla dolgokat, nem lökném fel a folyosón. Lehet, hogy lazán kinézik belőlem az emberek az ilyeneket, de dehogy ártanék egy kislánynak. Kissé félrebiccentem a fejem és úgy tanulmányozom tovább, szinte derűs arckifejezéssel. Szinte … hol van ez még az igazi derűs, vidám, kedves, barátságos vonásaimtól, amit oly kevesen ismernek. Inkább nevezzük ezt kevésbé morcosnak. Vajon most fog valamiféle érzelem látszódni azon az alabástrom arcon?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Nem sokat árul el a lány arckifejezése, voltaképpen semmit sem, de a hangszíne és a tekintete egész barátságos.  A szavait ugyan furán válogatja meg, de a magyarázat után már érthetőbb a dolog. Őt is belerángatták ebbe, hát vágjunk hozzá jó képet együtt. Ami nagyjából úgy fest, hogy én vágom a képeket, ő meg hozza a jót bele.
Aprót biccentek, inkább csak tudomásul véve, hogy megköszöni, amit mondok. Hiszek neki, mindaddig hinni is fogok, amíg be nem bizonyosodik, hogy nem mond igazat. Mondani azonban nem mondok rá semmit. A szívesen az olyan idiótán hangzik jelen helyzetben, meg nem is azért közöltem vele, hogy hiszek neki, hogy ő megkönnyebbüljön. Csupán közöltem mi a helyzet. Hogy ne parázzon azon, hogy vajon elhiszem-e vagy sem. Valahogy úgy érzem, hogy foglalkoztatná ez a gondolat, lehet hogy tévedek. Ártani mindenesetre nem ártok ezzel a kijelentéssel.
Szegény kislány, belecsöppen abba a tipikus esetbe, amikor morcos, ijesztő, morgós medveként indítok, majd megenyhülök és egész normálisan festek. Szegény kislány nem tudja, hogy ha eléggé közel állna hozzám akkor eleve nem is így reagálnék, nagyon nem így. Azt sem tudja, hogy jobb így neki, és mindenki másnak, hogy nem engedem őket közel magamhoz. A kisugárzása változik a szöszinek, sokkal megkönnyebbültnek hat, noha semmi változás nem olvasható le az arcáról.
- Nem-e? Hát nincs szükséged egy nagy, morcos srácra aki elijeszt a közeledből mindenkit, akit kell? – vigyorgok rá a lányra, ugratva őt. Tekintetem is barátságos, az arckifejezésem is, hangszínem pedig egyértelműen elárulja, hogy viccelődöm. Na meg hogy önkritikát gyakorlok, tényleg marhára ijesztő vagyok. Egyébként nem hiszem, hogy különösebben szüksége lenne Linnek testőrre, olyannak fest, aki meg tudja védeni magát.
- Tiszta lappal? Rendben – nem egészen értem ugyan, hogy miért akarna tiszta lappal indulni, hiszen nekem tényleg semmi bajom nincsen vele. Sem azzal, ahogy idejött, ahogy hozzám szólt. Oké, neki lehet velem ilyen jellegű gondja, de már normálisabb vagyok vele. És mióta is „ismerjük” egymást? 5 perce? Talán ha egy sor szerepel azon a lapon, de ha ő tiszta lappal szeretne kezdeni, ám legyen.
- Gondolhatok én rólad bármit, lehetőséged mindenképpen lenne arra, hogy változtathass a véleményemen. Nem utállak előre azért, mert valaki mondd valamit rólad, vagy jelen helyzetben rólunk. Majd akkor foglak utálni, ha te adsz rá okot, ha megerősíted az elhangzottakat. Ezért kérdeztem vissza – értem amit mond, és a legtöbb esetben tényleg úgy is van, ahogy mondja. Ám nálam nem. A mondandója második felére egy félmosoly kíséretében csóválom meg a fejemet. – A legtöbb ember ide se jött volna, vagy eliszkol a reakcióimtól. Másban olvasni meg eleve nehéz, amire ráteszek egy lapáttal, úgyhogy nem csoda ha nem sikerült. Szóval, Lin. Nem egy szokványos név.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Az ő arcáról nem lehet leolvasni semmit, az enyém úgy változik, ahogy az áprilisi időjárás. És mindezt teljesen szándékosan. Csak hogy érezze és tudja, hogy tényleg úgy is gondolom, ahogy mondom. Ha ugyanúgy morgolódva, az egész világra dühös tekintettel néznék rá, nem hiszem, hogy tényleg elhinné, hogy semmi bajom sincs vele.
- Annál azért jóval több dologra vagyok képes, de, ahogy gondolod – vonom meg  vállamat tettetett sértődöttséggel. Még hogy morgás. De legalább vette a poént, az is valami. Sokan képtelenek követni az ilyen változásaimat, Linnek viszont megy.
- Á, mondassz valamit. Akkor vedd úgy, hogy csak egy felületes képet alakítok ki valakiről, egy benyomást, ha úgy jobban tetszik. Amin még lehet alakítani, még ha sokszor felesleges is. Vagy jobb lett volna ha inkább meg se próbálta volna az illető – igaza van a lánynak. Az a helyzet, hogy igaza van, és már belátom, hogy kissé pontatlanul fogalmaztam. De persze ezt nem mondom neki, nehogy már itt elbízza magát nekem. Kezd oldódni már így is, egy kis ugratás, egy mosoly. De leginkább a szavai kötnek le. Tudom milyenek a korabeli lányok, tudom milyen a felfogásuk, Lin sokkal érettebb személyiségnek tűnik. Persze vannak igazán kis aranyos, naiv megszólalásai.
- Nem? – kérdezek vissza egy félmosoly kíséretében. Nem lenne nehéz a frászt hozni rá, megfélemlíteni, de nem vagyok szadista. A látszat ellenére. Meg amúgy is, palástolná a dolgot. Legyen neki gyereknap, nem kezdek el „vitatkozni” ezen. – Hát jó.
 A fényképező szíjával játszadozva figyelem vonásait, ahogy a származásáról beszél. Tehát egy részben finn, ez magyarázza a színeit. Aprót biccentek is, majd kérdőn húzódik fel a szemöldököm amikor visszakérdez. Azon, ahogy visszakérdez. De arra még várnia kell.
- Linnea – ízlelgetem a nevét, a hangzását, és arra jutok, hogy illik hozzá. Főleg mert még véletlenül sem magyar, vagy angol kiejtéssel mondom. Lágyan, mintha csak egy indián szó lenne, egy szó ami őt magát jelenti. Nálunk nincsen olyan, hogy csak egy név. Minden egyes szó tökéletesen passzol ahhoz, amit kifejezni hivatott. – Gyakran mutatkozol be a beceneveddel vadidegeneknek? A családodból sokaknál kiütközött ennyire az északi rokonság? – bökök a mutatóujjammal az arca, a haja felé, jelezve hogy pontosan mire gondolok.  Majd elkomorodok, ahogy eldöntöm, hogy megkapja a felelet a kérdésére. Egy kis részt a hatalmas nagy egészből.
- Szóval ezek szerint nem fogom tudni beadni neked, hogy minden angol így néz ki – nem értem félre, a kinézetemhez pont hogy abszolút nem passzol a nevem. Belsőbb körökben nem véletlenül nem is használom azt. – Apám és az egész pereputtya angol. Édesanyám viszont félig indián. Húgomon csak részben látszik, én egy az egyben úgy festek, mint az őseim – vázolom fel röviden a helyzetet majd némi tűnödés után hozzáteszek még valamit: - Nayati, ez a másik nevem. Ez már nem annyira gyakori.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Ááááááá dehooooogy. Nem kiszámíthatatlan, egy fenét nem az. Megvan az órarendje, meg a külön izéi, és azt hihetné az ember, hogy ha azt követi akkor megtalálja a kiscsajt lazán. Előbb találom meg Atlantiszt, mint Edithet. De tanultam a leckéből, kergessék őt a baglyok és kész.
Igazán gondolhattam volna, hogy ő már itt van és pancsikol. De persze eszembe se jut. Kezdek lassan rádöbbeni, hogy bizony ő már nem az a kislány, aki volt. Megváltozott, ami persze tökre nem meglepő, csak én még nagyon azt a csitrit látom benne, az akkori szokásait ismerem.
- Mint aki végigkutatta az egész iskolát utánad egy párszor – felelem rezzenéstelen tekintettel figyelve ahogy közelít. Basszus, a húgom felnőtt, még a járásán is látszik. Sóhajtok egyet és kissé enyhül az arckifejezésem. – Amúgy tűrhetően. Te? Hogy megy? – intek a fejemmel a szoba felé, ahonnan kijött. Bizony, tudok én tök normális, udvarias meg érdeklődő is lenni ám. A kis csúfságát csupán egy pillantásra méltatom, az se nagyon foglalkozik velem. Bírom az állatokat, nem arról van szó, de eléggé olyannak tűnik az ebilen, mint aki jobban értékeli, ha békén van hagyva. Ha idejön akkor persze megsimogatom, ha azt akarja, de nem teszi, így az én fenenagy állatimádatom egyelőre rejtve marad Edith előtt.
- Te kicsim mindig - vigyorodok el tökéletesen utánozva anyánk hangját. Rengetegszer szólította Ixyt kicsimnek, amíg még tényleg kislány volt. Aztán ahogy nőni kezdett úgy maradozott el ez a kedveskedő becézés. Szerencsére egy bátynak mindig megvan az a joga, hogy tökéletesen emlékezzen a kínosabb részekre a tesója életéből, és ezeket a lehető legváratlanabb pillanatokban és társaságban hozza fel. Egyébként meg nem áll szándékomban válaszolni a kérdésére. Nézőpont kérdése, hogy kinek mi számít rossznak. De most nem akarom megijeszteni vagy ilyesmi, hogy megosztom vele a sajátomat, majd ha megtudtam, amit akartam. Talán. – Hogy ízlik a házasélet?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Nagyon helyes! Nem szeretem ha könnyen átlátnak rajtam, nem akarok én nyitott könyv lenni. Egyébként nem vagyok ám nagyon bonyolult, de ezt nem kell tudnia.
- Persze hogy vannak! Sokat kell még tanulnod, ifjú padawan – vágom rá egyből titokzatos arckifejezéssel. Nem lépte túl a határt, dehogy. Tudom, hogy csak szórakozik, ahogy én is. Részben. Mert persze megvannak ezek az úgymond rejtett képességeim, csak éppen eszem ágában sincsen bemutatni, vagy elmondani a lánynak. Talán jobb is ha azt hiszi, hogy csak szórakozom.
Bólintok egyet csupán, hiszen persze, hogy korrekt. Talán pont azért ilyen korrekt, mert Lin érettebb, vele lehet rendesen beszélgetni, és elég érdekes a világnézete ahhoz, hogy még érdemes is legyen efféle véleménycserékbe bonyolódni.
- Így van – válaszolom csendesen, komolyan. Még nem rohant el. A reakciója nem annyira érdekelne, semmint az, hogy mitől ijed meg, mitől fél. Az tud igazán érdekes lenni. A visítva felugrálásban, vagy elsápadva leblokkolásban nincs semmi izgalmas.
- Szokványosabb. Hm – csóválom meg a fejemet – Te sem vagy szokványos, akkor a nevednek miért kéne annak lennie? Aki számít úgy is megjegyzi a teljeset – fűzöm hozzá, majd érdeklődve hallgatom a további szavait. Tehát elég érdekes családja van, kinézetileg mindenképpen. Aztán hirtelen összehúzom a szemem a kifejezést hallva. Ezzel jöttek neki, ezzel szekálják vagy szekálták, hogy ő egy albínó? Legszívesebben visszakérdeznék, de aztán még sem teszem. Hagyom egyelőre a témát.
- Nem is értem, hogy miért nem hiszi el nekem senki – mosolyodom el halványan. Az indián ősökről pont, hogy szeretek beszélni. Az angolokról nem. De nem tudhatja a lány, nem legilimentor, ezek szerint.
- Kösz, Nagymamám ötlete volt – árulom el neki, mintegy jutalomképpen a majdnem tökéletes kiejtésért. Meg mert nem számítottam dicséretre tőle. Kérdőn vonom fel a szemöldököm, ahogy hezitálva felteszi a kérdést, majd félrebiccentett fejjel fürkészem. A kis kíváncsi.
- Esetleg? Ő, aki birkózik. Ezt jelenti – válaszolom majd egy halk sóhaj után úgy döntök kifejtem neki jobban. – Az indiánok nem feltétlenül születésükkor kapják a nevüket, sokkal inkább akkor, amikor már látszik a jelleme valamelyest. Nagyanyám látta, hogy sokat fogok küzdeni az életem során, harcos típus vagyok, aki nem elégszik meg dolgokkal, aki tesz ellenük, értük. A te neved mit jelent? És mond csak, zavarna ha csinálnék rólad pár képet? – érkezik a magyarázat után rögtön két kérdés. Kicsit meg is emelem a fényképezőt, ám a miértjét a dolognak nem fejtem ki. Vajon mit felel, vajon hogy reagál?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Hümmögve adom beleegyezésem a dologba, ha neki úgy jó, hát vegye bóknak a szavaimat. Nem sértésnek szántam az egyszer biztos. Csak szimplán az igazat mondtam, amit ő is nagyon jól tud. Lehet, hogy ritkán hallja pozitív értelemben, szóval, meghagyom neki ezt most. Legyen gyereknap.
- Jó a kérdés, a válasz pedig roppant egyszerű. Ki kell érdemelni, hogy valaki a másik nevemen szólíthasson – vonok vállat nyugodtan. Nem fogom akárkinek megengedni, hogy az indián nevemet használja. Nem, addig nem, amíg nem ismerjük egymást eléggé, amíg nem bizonyította, hogy méltó rá. Hogy érti mit jelent azt a nevet használni. Ha a lány most nekiállna úgy szólítani kijavítanám. Idővel talán én javítom ki, hogy hívjon csak Nayatinak, vagy Nay-nek. De ott még nem tartunk. Lehet, hogy beképzeltnek tűnök most, de nem igazán érdekel, hogy minek tart.
- Igen, illik. Nem szokott tévedni ilyenekben a nagymamám. Igazából, semmiben sem – felelem majd felvonom a szemöldököm, ahogy tovább kíváncsiskodik. Egész felbátorodott, az arca is kifejezőbb. A sok kérdése nem zavar, inkább mulattat. És tényleg úgy tűnik, hogy érdekli is a válaszom. – Az igazi nevet kapja később, amikor már jobban kifejlődik a személyisége. Addig olyat használnak, ami akkor illik rá. Kedveskedő becézéseket, vagy amik egyedivé, különlegessé teszik és csak rá jellemzők, a születése körülményei miatt vagy hasonlók. Például ha valaki rögtön mosolyogva jön a világra akkor ebből alkotnak valami névszerűséget neki. Kevés gyerek születik, hiszen kevés a létszáma a törzsnek. Könnyű azt a 2-3 esetleg 4 gyereket megkülönböztetni egymástól.
Bő lére eresztem a magyarázatot, bár nem vagyok abban biztos,hogy tényleg érthető, felfogható ez, amiről beszélek. Valamennyire nyilván, de sokkal könnyebben megérthető, ha látja az ember a törzset, látja a körülményeket, ahogy élnek. Ha ismeri a kultúrájukat. Ezt szeretném én valamennyire a világ elé tárni fényképekkel.
-  Nipisátssaisskii* – mormolom alig hallhatóan az első szót, ami eszembe jut a neve jelentéséről: *Virágom. Egy pillanatra megérintem a pólóm alatt rejtőző faragott totememet, és röviden, de határozottan fejet hajtok. Egyfajta indián üdvözlési forma ez, amikor látod a másikat. Nem úgy, hogy itt ül előtted, hanem ténylegesen, igazán. A szelleme, a lelke válik láthatóvá. Pont ezért nem engedem, hogy bárki használja az indián nevemet. Túl sok hatalmat ad az illető felett. – Nem tudom ugyan, hogy néz ki az a virág, de biztos vagyok benne, hogy az az igazi jelentése. Hozzád illő, és igenis különleges.
Na most már aztán igazán jó lenne valamiféle más vizekre evezni, mert a végén még tényleg azt fogja hinni, hogy bókolok neki, vagy hogy akarok tőle valamit.  Maximum annyit, hogy felfogja végre, hogy igen is hogy különleges, a neve, a megjelenése, a személyisége. Ő maga. Majd talán megmutatom neki a képeket, amiket csináltam róla, hátha akkor másként látja magát.
- Köszi, de nem állítgatlak én sehova – mosolyodom el az engedély után. – Természetes közegben szoktam fotózni, mindennapi tevékenységek, elrévedő tekintet ilyesmi. Nem szeretem azt, hogy megmondom, hogy mikor mit és hogy csinálj. Nem adja vissza a lényeget az olyan kép. Szóval csak tedd, amit tennél én meg néha ellövök egy képet. Nem lesz vaku, sem hang, az arcom elé sem emelem, nem fogod észrevenni, hogy mikor örökítelek meg – magyarázom neki, miközben a megfelelő szögbe döntöm az ölemben tartott gépet. Nem kell ránéznem ahhoz, hogy tudjam mikor jó a beállítás. Még mielőtt azonban ténylegesen lefotóznám, pillantásommal a beleegyezését kérem. Lehet, hogy ezeknek a tudatában zavarban lenne, zavarná, ha fogalma sincs mikor készül róla kép. Nem gond, ha nagyon szeretné csinálok én hagyományos képet róla.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

El kell ismernem – csak így magamban persze – hogy okos ez a lány. Elég magas labda volt, ez a neves dolog, sokan bele is estek volna a hibába, hogy továbbra is tartják magukat a témához. Legalább annyira, hogy hányan hívnak úgy. Vagy valami hasonló. Lin viszont ejti a dolgot.
A rezervátumosra nyugodtan rákérdezhetne, bár valószínűleg lassan eljutnék arra a pontra, hogy válaszolok ugyan, de javaslom neki, hogy egyszer nézze meg a saját szemével, hogy jobban meg is értse ezeket. Más irányba tereli a beszélgetést, méghozzá nagyon is érdekes irányba.
- Képzeld el fordítva. Hogy az európait ismered, abba nősz fel, valamennyit tudsz az indián kultúráról. Majd menj közéjük és élj velük hosszabb ideig. Na az a nem semmi. Tanulj meg mindent újra, felejts el egy rakás marhaságot, amit beléd sulykolnak születésedtől kezdve. Ha ráérzel a dolog, akkor hamar menni fog. És utána visszatérni … - harapom el a mondat végét, mert csak nem kéne durva káromkodásba kezdenem. Szerintem sejti, hogy milyen visszatérni utána. – Van, akinek nem való. Van, akinek nagyon is. És az utóbbiak feladata megmutatni az előbbieknek, hogy mit nem vett észre, mi mellett ment el. Túl sok a szabály, és túl sok a hülye szabály itt egyébként. Az indiánoknak más az értékrendjük, egyszerűbben mégis tartalmasabban élnek. Majdnem két évet töltöttem velük, sajnos. Azért jöttem el, hogy beteljesíthessem a küldetésemet – na ez elég idiótán hangzott, de mivel be akarom mutatni a világnak a népemet a fényképeimen keresztül így talán érthető ez a kifejezés – de oda fogok hazamenni, ha végzek. Szünetekben anyámhoz megyek, talán egyszer őt is rá tudom venni, hogy jöjjön el, nézze meg a népünket. Nagymamám élt velük, amíg meg nem ismerkedett nagyapámmal és őmiatta eljött.
Megköszörülöm a torkomat, hiszen elég hosszadalmas monológot levágtam itt, és általában szűkszavú vagyok. Nem is tudom, mikor dumáltam én utoljára ennyit egy huzamban. Kezd most már sok is lenni belőlem.
- Te jártál Finnországban? Tartjátok a kapcsolatot az ottani rokonokkal? – terelem rá inkább a szót, miután a fényképezős dolgot megvitattuk. Vagy legalábbis én elmondtam, amit akartam. A beleegyezését is megkaptam, szóval most jön az a rész, hogy különféle helyzeteket teremtek. Beszéljen egy kicsit, meglátjuk megfog-e valami az arcában.
- Okos. Itt általában úgy szoktam, igen. De nem mutogatom másoknak, nem használom fel. Ha ilyen szándékaim vannak, akkor persze engedélyt kérek rá. És mielőtt megkérdeznéd, nem tudom, hogy a képeid jutnak-e olyan sorsra vagy sem. Viszont mivel itt ülsz velem szemben, mégsem illett volna a tudtod nélkül lefotózni téged. Az más ha a folyosón mászkálsz, vagy belépsz egy terembe, ha ülsz kinn a réten – hiszen akkor csak egy valaki. Ismerem ugyan, de akkor nem beszélgetőtárs, hanem egy a sok diák közül. Lehet, hogy ez furának hathat, de szerintem érteni fogja. Az viszont felettébb érdekelne, hogy mit gondol, miért akarom őt lefotózni. De ahelyett, hogy megkérdezném csak elmosolyodok halványan, észrevétlenül készítve közben egy képet. – Hivatásszerűen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Megforgatom a szemeimet a feleletét hallva. Nem tudta, persze, hogy nem tudta. Nem szoktunk rendszeresen összetalálkozni, elcseverészni egymással. Tisztes távolból követem figyelemmel az életét, de nem járok a nyakára. Ahogy ő sem az enyémre. Sok időt töltöttünk egymástól távol, talán ez is teszi. Meg az is, hogy tudom hogy meg tudja magát védeni. Ritka tehát, hogy keresem őt. És talán kissé ijesztő is, hisz tessék, most is megszeppen, rögtön feltételezi, hogy valami van. Valami baj.
- Az jó. Nehéz az elemi mágia, de minél többet gyakorlod annál stabilabb lesz a kapcsolatod az elemeddel – a válaszából kiveszem, hogy még nem profi, bőven van mit tanulnia, szóval automatikusan jönnek ezek a megnyugtató, bíztató szavak. – Legalábbis ezt hallottam.
Egészen pontosan utána jártam ennyire, mert hát azért az nagy dolog, hogy az ember kishúga irányítani tudja valamelyik elemet. Nem árt kissé belemélyedni a témába. Hátha egyszer kiselőadást szeretne tartani belőle. Na meg inkább ebbe legyek képbe, mint hogy például a különféle divatirányzatokba mélyedjek bele. Ha arról óhajtanak csevegni, akkor igencsak sietősen magára hagynám a fenébe. Azt beszélje csak meg a férjével.
- Jobb? Mit vártál? – érdeklődöm kíváncsian. Mégis mire számított vajon? A magyarázatra biccentek csupán, naná, hogy más. Hiszen férjezett asszony vagy miafene. Háztartásvezetés meg ilyesmi na. Azt, hogy nem érzi magát rosszul az sejthető volt, elcsevegtem én Bercikével, tudom, hogy tisztességesen bánik Edittel. De engem az ő véleménye, meglátása is érdekel. Hogy ő hogy éli meg a dolgot. Már tenném fel a következő kérdéseimet, amikor hirtelen visszadobja a labdát.
- Melyikükre gondolsz? – kérdezek vissza gyanúsan kedvesen, ártatlanul. Jó, sejtem én, hogy nem apánkra, de menjünk azért biztosra, mielőtt azt mondanám, hogy nem. Mert őrá nagyon, sőt, egyre jobban, egyre inkább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Rendben, szólok majd. De attól még, hogy sok minden érzékelhető a képeimből, szóval személyesen azért más. Ha van rá lehetőséged menj el hozzájuk, nézd meg őket személyesen – bólintok egyrészt beleegyezően, másrészt pedig nyomatékosítva. Ne csinálja azt, hogy csak mert a képeim alapján kialakul benne egy kép a kultúráról nem megy el. A legnagyobb butaság lenne, rengeteg élményről, tapasztalatról maradna le.
Figyelmesen hallgatom a beszámolóját a családjáról. Igazából eléggé meghat, hogy rendesen válaszol és nem csak úgy felületesen, ahogy másoknak szokott. Nem vártam el tőle, hiába mondtam én el neki annyi mindent. Egyébként az sem volt túl sok, de hagyjuk. A megtorpanásakor felszalad a szemöldököm, és amikor folytatja készítek pár képet róla. Érdekes. Érdekes szóválasztás, érdekes ez a hűvös viselkedés, és a tárgyilagosnak ható magyarázat. Van egy olyan sejtésem, hogy a kedves papa nem elhalálozott.
- Nem lehetett könnyű nektek akkor. Anyukádnak sem, hisz a lánya varázsló. A testvéreid is mind azok? – érdeklődök tovább, szándékosan figyelmen kívül hagyva az édesapát és a hozzá kapcsolódó dolgokat. Taplóság lenne belekérdezni, hogy mi van vele, mi lett vele. Sajnálkozni meg nem fogok, gőzöm sincs, hogy ő hogy élte meg. Hogy nem-e jobb így neki, nekik. Meg nem tudom mi történt, akkor meg pláne nem fejezem ki az együttérzésemet. – Tetszett amúgy ott? Állítólag szép hely. És elképesztően érdekes a kultúrája, történelme.
Próbálom megtudni, hogy mennyire áll hozzá közel az a világ. Mert hogy az anyukája hogy van vele az világos, de nem ővele beszélgetek. Attól még Linnek tetszhet, csak nem tartja a kapcsolatot ő sem az őseivel, hisz nem tették eddig. Ez eléggé ismerős egyébként.
- Új dolgokat alkotni mindig jó, ha értessz is hozzá valamelyest, meg ha élvezed csinálni. Viszont, mondcsak, mit alkotsz te, amit nem tűr meg a házirend? Vagy a törvény? – vigyor terül el az arcomon, az a fajta, amit egy ragadozó arcán jelenne meg ha tudna mosolyogni, amikor bekeríti a zsákmányt és pontosan tudná, hogy most aztán megvan, innen nincs kiút, menekvés. Ugyanis nagyon téved a lány, ha azt hiszi, hogy ezt ennyibe hagyom. – Várj, csak mivel a falnak is füle van … - emelem fel az ujjamat, jelezve, hogy ne szóljon egy szót se, miközben a másik kezemmel előhúzom a pálcát és kicsit megemelem kettőnk között. – Disaudio! – motyogom halkan a varázsigét. Szeretem ezt a bűbájt, meg azt is, hogy tökre nem látszik semmiféle hatás, mégis védett tér alakul ki körülöttünk, senki nem hall minket a továbbiakban. – Oké, most már nyugodtan mondhatsz bármit, a sok idiótának körülöttünk csengeni kezd majd a füle ha ki akar minket hallgatni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Érzékelem a megkönnyebbülését, noha nem igazán ad látható jelet rá. Inkább sejtem, vagy nevezzük ösztönnek. A következő téma jónak bizonyul, egész vidáman válaszol a tesóival kapcsolatban. Megeresztek egy halvány mosolyt, ami inkább annak szól, hogy nem igazán vagyok képbe a mugli sulikkal kapcsolatban. De abban nem kételkedek, hogy kitűnnek a tömegből a lány testvérei. Még ha nem is lenne bennük mágia is kitünnének.
- Ők is ide fognak járni? – kérdezek tovább majd gyorsan biccentek egyet, aztán őszinte csodálkozás ül ki az arcomra. Van-e még testvérem? Ezt a kérdést nem szoktam hallani.
- Nem hallottál még a Payne-klánról? – érdeklődöm szemforgatva a megnevezéstől, amit használok. Az vagyunk, nem tudok rá jobb szót. De hogy miért és hogy lettünk az, na az az ami kiakaszt. – Elvileg 15en vagyunk, bár ki tudja, lehet hogy amióta utoljára próbáltam megszámolni őket, azóta lett még pár újabb Payne-poronty. Én csak egyet nevezek testvéremnek, Editet. A többi csak féltesó. Apám nem egy monogám típus – vázolom fel röviden a családi históriát. Őszintén remélem, hogy nem kell felsorolnom a többiek nevét, egy ideig üldögélnénk itt, mire eszembe jutna mindenki. – Meg persze vannak már unokaöccsök, húgok szóval elég sok Payne rohangál a világban. Talán mind varázsló vagy boszorkány, de nem vagyok benne biztos.
Nem szoktam foglalkozni velük őszintén szólva. Anyámmal igen, a húgommal is, most már a férjével is kénytelen leszek, hisz egész jól kijönnek, de körülbelül ennyi. Minél kevesebbet kell faterral meg a többiekkel együtt lenni annál jobb. Leszokhatna az öreg az éves karácsonyi felhajtásról is!
- Ez elég jól hangzik. Tisztelik a másikat gondolom és nem ártják bele magukat abba, amihez semmi közük – bólogatok egyetértően. Értem a szavait, értem azt is, hogy mit próbál velük kifejezni. Tökéletesen megértem. A finnek is olyan nomád népforma, teljesen más a világszemléletük, mint a délebbi országoké. – Ezen nem lepődök meg, szabad vagy te is.
Furán hangozhat, de nem magyarázom meg, hogy értem. Ha valóban úgy van, ahogy mondja, hogy közelebb áll hozzá az a fajta mentalitás, akkor érteni fogja. Vagy legalábbis érezni magában a jelentését. Ha meg nem, akkor meg minek magyarázkodjak?
- Nem kéne még nagyobb bajba kerülnöd, mint amibe eddig kerültél. És hidd el, hogy itt nem ajánlott nagyon nyíltan beszélni ilyen dolgokról – jegyzem meg. Igenis hogy nagy dolog. Ha ’csak’ házirendet sért is. Itt nagy dolog. Itt kicsapják ha sok balhét csinál. Na tessék, és még törvényt is szeg, egyre jobb. A tényleges választól kissé meghökkenek, ám ez nem látszik a vonásaimon.
- Hova és milyeneket? – kérdezek vissza kiismerhetetlen hanggal és arckifejezéssel. Mindkettő lehet ugyanis, lehet vandalizmus is, ha mondjuk csak a monogramjait firkálgatja ide-oda, na annak nem sok értelme van. Ha viszont valami értelmesebbet, főleg ha rendes rajzokat, képeket, na akkor az már művészet. A hova meg inkább azért lényeges, hogy hol tudom megnézni a műveit. Ugyanis szándékomban áll ezt tenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Ha nem tudnák, hogy varázslók sem működne igazán a mugli iskola. Így meg aztán pláne. A tesóidnak úgy lesz a legjobb, ha varázslósuliba járnak – remélhetőleg a lány anyja is így fogja majd gondolni, rájön erre magától. Az, hogy ő mit szeretne az úgymond mellékes.
Nocsak, akad még ember, aki nem tudja a vezetéknevemből, hogy ki vagyok! Ez igazán felüdítő! Főleg, hogy elég rendszeresen szóba kerülünk ebben a suliban, így tényleg elcsodálkozom azon, hogy nem hallotta még ezt a nevet.
- Súlyos? – kérdezek vissza nevetve. Elég finom megfogalmazása annak, ami ténylegesen van, de tény, hogy alaposan beletrafál vele még így is. – Nos, így is lehet fogalmazni. Én kicsit durvábban mondtam volna – teszem hozzá gyorsan, megerősítve a gyanúját. Aztán eltöprengek, hogy ki merrefelé van a féltesóim közül.
- Fogjuk rá. Sokan ebbe a suliba jártak, vagy járnak, a környéken telepedtek le. Vannak, akik messzebb jutottak, de minden karácsonykor van egy nagy parti, amin összetalálkozunk. Kötelező – nem megyek bele ennél jobban, órákig lenne mit mesélnem a családommal kapcsolatban. Csak éppen kedvem nincs hozzá úgy általában.
Észben tartja, tehát nem érdekli úgy különösebben. Igaz ha firkál a falakra akkor ez nem is annyira meglepő.
- De szándékodban áll – jegyzem meg, amikor arról beszél, hogy nagyon szembetűnő helyre még nem rajzolt. Faház, ezt megjegyzem. – Banksy? Hallottam már a nevét, de nem ismerem a műveit – nem tudok sokat a művészről, akiről szó van, leginkább csak annyit, hogy valóban művészetről van szó. És ha ő a példaképe Linnek, akkor ő is hasonlókra törekszik. – Az rá is fér a mai világra, a kritika. Miért kezdtél el graffitizni? Meg mikor? – érdeklődöm tovább affelől, hogy is jött a lánynál ez a szokatlan hobbi. Önkifejezési mód, művészet, mindegy. Mindig van valami ok a háttérben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Igen, utánanéztem. Még jó. Ez nem olyan dolog, hogy a kishugom úgy döntött ezentúl barbie-kat fog gyűjteni, vagy átalakul pillangóvá. Ez egy veleszületett dolog, amivel foglalkoznia kell. Ha tetszik neki, ha nem. Nem gondolom azt, hogy nagy nehézséget jelentene neki az irányítása, igazából gőzöm sincs, hogy így van-e. Egyszerűen csak tudom, hogy nem éppen a legkönnyebb ága ez a mágiának. És most jöhetne jogosan a kérdés, hogy akkor melyik az. De, én, mint nem képességbirtokos szerintem igenis hogy mondhatom azt, hogy nehéz az elemi mágia. Nekem baromira az, mert lövésem sincs, hogy milyen együtt élni ezzel, meg kezelni meg akármi.
- Abban biztos vagyok. A saját kis módodon, tempódban de megteszel mindent – bólintok egyet, hiszen ez így is van. Nem tudom milyen gyorsan halad, vagy hogy kéne neki, de Edit mindig is a maga feje után ment. Mondhatták neki, hogy kört jobbról balra rajzolunk, de ha neki egyszer a másik irányba volt jobb, akkor ő úgy tette. Dunsztom sincs, hogy rajzol kört egyébként. Nem érdekelt sose. De példának megteszi, nem?
- Szóval, nem kerülgetitek kínosan egymást, nem beszélgettek politikáról, nem kell kirakatbábuként vigyorognod – hát ez aztán eléggé egy nesze semmi fogd meg jól válasz volt kedves Edith. Elégedetlen vonásaim hűen tükrözik is ezt a gondolatom. Nem várom, hogy részletesen beszámoljon nekem mindenrről. Merlin szakállára, ugyan dehogy! Kíméljen meg az olyanoktól. De azért ennél többet kell mondania, és szerintem ezt ő is tudja. – Akkor mi van?  Jól kijöttök? Vagy csak éltek egymás mellett, mint két idegen?
Egy pillanatra megállok, mert már majdnem túllőttem a célon és olyat kérdeztem, amit nem biztos, hogy kellene. Aztán el is terel a kérdésével. Pont arra a fószerre nem akartam volna most gondolni.
- Sejtettem, hogy rá gondoltál. De javíts ki ha tévedek, apánk kényszerített bele ebbe az egészbe, vagy nem? Még jó, hogy nem békéltem meg az öreggel. Bercike … amíg nem ad rá okot addig igyekszem jól viselkedni, ez így megfelel? – dehogy fogom neki azt mondani, hogy nem haragszom a férjére, sem pedig azt, hogy vele már beszéltem. Nem mondom, hogy jóbarátok vagyunk, talán nem is leszünk soha, de képesek vagyunk totál normálisan viselkedni egymás társaságában. De figyelem, ha megbántja a húgomat, akkor neki vége. És ezt ő is tudja. Edit még ráér megtudni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Aprót biccentek, igen, jól hallotta a lány, kötelező. Ehhez nem nagyon tudok mit hozzátenni. Persze lehetne magyarázkodni, hogy felnőtt emberek ugyan miért mennek el egy olyan rendezvényre, amire egy porcikájuk sem kívánkozik, de semmi kedvem magyarázkodni.
- Edittel nem csak az apánk azonos, ő  édestestvérem. Kicsi béka kora óta ismerem – mosolyodom el szinte szeretetteljesen, noha a hasonlat nem tűnhet éppen kedvesnek. – Azt ugyan nem mondanám, hogy nagyon szoros volt a kapcsolatunk, ő anyánkkal ide költözött, én meg a Roxfortba tanultam tovább és csak szünetekbe voltam otthon pár hetet, de akkor is testvérek vagyunk. Vigyázunk egymásra, vagyis hát, inkább én rá.
A visszakérdezésére felvonom a szemöldökömet, vannak olyanok, akik nem szeretik ha nagy nyilvánosságra kerülnek a művei. De ahelyett, hogy belekotyognék inkább figyelmesen hallgatom, hogy is jutott el ő idáig. Aprót biccentek, jelezve, hogy értem. Pesten tényleg rengetegen vannak, és senki sem figyel a másikra. Annak mindenesetre örülök, hogy nem egyedül császkált az éjszaka közepén a városban. Vetek egy pillantást az előkerülő alkotásra a karján, furcsa látványt nyújt a lányon. A porcelánfehér bőrön élénken kirajzolódó színek. Erről majd később tuti csinálok fotósorozatot, de nem most, nincs annyi időnk a következő óráig.
- Gondolom tudod, hogy milyen veszélyes volt, amit csináltál, de úgy látom neked kell ez a fajta adrenalin – mosolyodom el halványan az egész sztorira. Nem fogom megdícsérni érte, de nem is helytelenítem. Biztos vagyok abban, hogy azért a józan ész határain belül mozog. – Hogy kaptál névtelen visszajelzést? Tudja az illető, hogy a te műved? Mit szeretnél ezzel elérni, mi a célod? – árasztom el kérdésekkel, hiszen biztos, hogy valami van. Esetleg kiállítást szeretne tartani, vagy csak felhívni az emberek figyelmét dolgokra és változást elérni?