Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Vajon...
Egész életünk találgatásokból és tippelgetésekből áll. Találgatunk, hogy mi lesz holnap, sikerülni fog-e a projekt, amibe belevágtunk, a párunkkal való kapcsolatunk rendbe jön-e, és reménykedünk abban, hogy pozitív választ kapunk a feltett kérdésekre. A hit is ilyen. Automatikusan hiszünk a jóban, szeretnénk, ha a jó dolgok történnének meg velünk, mert elhisszük, hogy érdemeljük azokat, egészen addig, amíg a felsőbb hatalom, amibe a hitünket fektettük egész életünkön át, karba tett kézzel nézi végig, ahogy életek mennek tönkre, miközben hozzá fohászkodnak, hogy segítsen rajtuk. Most mégis a hitemre kell támaszkodnom. Arra kell támaszkodnom, amiben soha nem akartam, ami kézzel foghatatlansága okán nem lehet valós, mégis rákényszeredek, mert aki segítséget nyújt, egy felsőbb hatalomtól várja a támogatást és a megváltást.
Talán éppen a belé fektetett hitem az, ami megadja a választ. Hitnek lehet ezt mondani, esetleg elkönyvelhető bizalomnak? Alapvető bizalom, amit Sébastienbe vetettem, hogy megmentse az embert, aki meghalna értem bármelyik pillanatban. Hiszen a hit nem működhet így, ám közvetetten, még ha a tudattól is leszek rosszul, azzal, hogy Sébastiennek adtam a bizalmam, hitemet fektettem a felsőbb hatalomba, amelyhez ő fohászkodott. És a válasz született meg azzal, hogy ezen okok miatt húztam vissza kezemet, miközben az az egyetlen egy szó töltötte be a szobát, amit rekedtesen ejtett ki ajkai közül, hogy teste ismét a görcsöktől ránduljon össze, ujjai fehéredjenek el a pálcáján, amit oly nagy elánnal szorongat. Mert ő hisz, én pedig a belé vetett bizalmamban hiszek, hogy a kör véletlenül se záródhasson be. Sébastiennek köszönhetem majd meg, hogy az emberem túlélte, és nem másnak. Csak neki, saját magam ámítása lenne azt gondolni, hogy nem így van, csupán azért, mert ő ebbe szeretne kapaszkodni. Kapaszkodjon belé, engedem neki, ahogy támogatásomat is rövid ideig ugyan, akaratlan és tudat alatt, de kinyilvánítom. Utolsó rezdülés mindkét oldalról, majd csend. Túl nagy csend és nyugalom, ami körbevesz mindent. Reszketegen engedek ki egy sóhajt, ahogy piszkos kék tekintetem fürkészi az immár egyszerű bőrfelületet.
- Azért mert nem mondtad ki őket, még benned voltak, Sébastien. Így nem gyengíthették el a hitedet és a munkába fektetett bizalmadat? - hangom halksága csupán a helyzetnek köszönhető, mert ahogy a rúna helyéről siklik tekintetem a fekvő arcára, amelyen a legmélyebb nyugalom és béke tükröződik, mint amit valaha láttam - nemhogy átéljem -, mintha megkövetelné tőlem.
Óvatosan mosolyodom el, szinte már megadóan hátrálok a tömör fa íróasztalomig, hogy annak dönthessem derekamat. Magam előtt kulcsolom össze kezeimet, fejemet előre biccentve tartom, miközben mosolyom csak szélesedik. - Mégis megkockáztattad a sejtéseiddel, hogy esetleg a te életed hunyjon ki a saját kezed által. Kissé képmutató hozzáállás, nem gondolod? - rebben meg szemöldököm. Fejemet emelem fel lassan, Sébastien tarkójára szegezem tekintetemet. - Ha őt meg is mented, de te közben elvesztesz mindent, akkor mi értelme volt? Életért életet? - nyugodtság hallatszik hangomból, ami valójában van bennem, valami különleges él, valami furcsa érzés mégis különleges egyveleget alkot vele. A hitem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Minden magára valamit is adó riporternek szüksége van hiteles forrásokra. Olyan emberekre, akik a megfelelő közelségben vannak olyan információkhoz, melyek bennfentesnek számítanak. Hőnőnk pedig szeret adni magára ebben a tekintetben mindenképp. Ezért kezdett kicsit nyomozni és figyelni. Beszélgetni az újságárusokkal, pár ügyesen irányzott kérdést feltenni a pénztárosnőnek vásárláskor a boltban vagy a patikában. Kedélyes csevegések révén pedig szerzett néhány nevet, amikre azután rá tudott keresni. Ennek a kutatómunkának az eredményeként már néhány napja szemmel tart egy fiatalembert és a megfelelő pillanatra vár, hogy "véletlenül" az útjába kerüljön. Annyit tudott meg róla, hogy kviblik leszármazottja, aki az anyját elveszítette gyermekként és van egy húga, de ami Elektra számára a legfontosabb információ: aurortanonc. A város szerencsére mentes a komolyabb bűnesetektől, leszámítva az Éjféli gyilkosságot, de sosem árt, ha akad valaki, akitől megtudhat ezt-azt a város sötétebbik oldaláról. Reményekkel és lelkesedéssel telve kortyolgatja kávéját egy jókora papírpohárból és várakozva figyeli a kirendeltséget olyan tisztes távból, ahonnan senkinek nem tűnik fel. Egy kék pólót és farmert visel. Haja egy csattal van részben felfogva, oldalán két csatos bőrtáska, benne minden anyaggal amit össze tudott gyűjteni a srácról. Magában már azt vizualizálja, hogy miként fogja egy jó irányzott, ámde áldozata szemszögéből teljesen óvatlannak látszó mozdulattal kávézuhanyban részesíteni a fiatalembert. - Kár a kávéért - sóhajt fel lemondóan és még egy utolsót kortyol a nedűbe - De a cél szentesíti az eszközt - biccent aprót és ajka furfangos félmosolyra húzódik. Amint megpillantja célpontját nyomban akcióba is lendül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Sári jobban megijedt attól, hogy Róza milyen ijedt arcot vágott, mint attól, hogy Flynn felgyújtott valamit. Egy pillanatra megállt benne az ütő, hogy mi van, ha az állat véletlenül a lányt sebezte meg. De szerencsére nem történt semmi komoly és a kislány látszólag megkönnyebbül, ahogy meglátta hős megmentőjének nem mondható eridonost. - Akkor jó, ha minden jó - tréfálkozott nem túl szellemesen. Kicsit zavarban érezte magát, de azért nem volt annyira vészes, hogy megakassza a beszédben vagy elvörösödjön. - Szerintem is. Simogasd meg nyugodtan, szereti - biztatta mosolyogva. A sárkányróka kíváncsian szaglászta az idegen lány kezét, majd leugrott gazdája öléből, hogy Rózához is hozzádörgölőzhessen. Olyan volt mint Sára, szerette az embereket és szerette, hogyha foglalkoznak vele. Ebben tényleg nagyon hasonlítottak.
Mosolyogva nézte a kanapéról, hogy hogy barátkoznak össze. Ilyenkor mindig olyan büszke volt a kedvencére, mikor ilyen jól viselkedett és barátkozott. Bár eddig még nem tapasztalta, hogy bárkivel is agresszív lett volna, egyedül vadászat közben látott rajta valami halvány erőszakot, de az sem igazán erőszak volt, hanem inkább az önfenntartás ösztöne.
- Melyik házba jársz? - Míg átgondolta, hogy melyik név lesz a legszimpatikusabb inkább kérdezett. Tetszett neki a Róza is, meg a Lia is, de igazából a Rózi is nagyon aranyosan hangzott. Egy ilyen aranyos lányhoz illett az ilyen aranyos név. sokat gondolkozott azon, hogy hozzá például illett-e a saját neve, és ha igen akkor a Heléna vagy a Sára passzolt jobban. Bár a legtöbbet Sárinak szólították, ebből arra következtetett, hogy mások szerint ez passzol hozzá a legjobban.
- Ő egy sárkányróka, az elemi állatom - válaszolt röviden a kérdésre, bár tudta, hogy úgyis fog kapni még néhányat ezután. Mi az a sárkányróka? Mi az elemi állat? Ezek olyan furcsának hangozhattak egy mugliszületésűnek, Sári igazából el is tudta képzelni. Még szerencse, hogy nagyon alaposan felkészült a témából.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

illusztráció egy furcsa este másnapjához

---

- Persze, hogy meg, elvégre nem hulla – válaszolok neki, kicsit csípősen, de halkan. Persze, hogy nem az, már csak az kellene, hogy valami krimibe is cseppenjünk, mint azokba a hülye könyvekbe és aztán kiderüljön, hogy ki a gyilkos. Nem. Itt valamit elrontottunk, ez teljesen biztos, de fogalmam sincs, hogy mit és hogyan. Roppant bosszantó a helyzet, mert egyszerre tudnék kiabálni, sírni és hazaszaladni anyáékhoz. Arra már nem is gondolok, hogy ha ezt Bence megtudja, akkor… nem tudom, hogy a nyakam tekeri ki, vagy szimplán csak akkorát csalódik bennem, hogy nem lehet visszacsinálni. Nem vagyok tökéletes, nem jó minden tettem, de igyekeztem mindig legalább józanul gondolkodni, nem is iszok és annyit és sokat, csak Karolának akartam jót, meg kicsit magamnak, erre tessék, belevittem valamibe, amibe nem kellett volna. Elfog a bűntudat is, nemcsak a harag és a szomorúság, fogalmam sincs, hogy hogyan fogom, fogjuk ezt megoldani. Semmiről nincs fogalmam és ez olyan rémes és ijesztő. Ez… borzalmas. Remélem, nem fog annyira megharagudni rám, hogy sose akarjon akár csak egy kávéra leülni velem a faluba, mert Merlin lássa lelkemet, ezentúl én tovább nem fogok menni, ott jó lesz minden.
- Igen? – emelem fel a fejem, amint már a fürdőben vagyunk, mert muszáj kimenni onnan, eleve ne keltsük fel azt a srácot, meg azért valamennyire jobb lenne jobban is lenni. Lehet be kéne ülni a tus alá, de az zajt csap és bár nem az én felsőm van rajtam, valahogy nem akarok ebben a házban – többet? – meztelen lenni. Félek, csak nem akarom mutatni, mert mindig valami vagány és talpraesett vonalat követek magamnak és látja azt a világ, ilyenkor azonban nagyon nem egyszerű. Nagyokat sóhajtok, próbálok legalább egyenesen ülni, nem a padlóra esni, meg hasonlók. Oké, eddig egész jó, de még mindig sikítanék.
- Hát, szerintem többet is ittunk és nem csak koktélt. Ittam már, egytől nincs bajom sosem – ennyire nem. Jó, fájhat a fej, lehet hányinger is, de nem, ennyire nem ütött ki sosem. Inkább nem gondolok bele abba, hogy lehet, hogy egy volt, csak került bele valami, ahhoz az már tényleg a legrosszabb eset lenne, az, amit ki sem szabad mondani.
- Én sem így akartam, csak egy jó estét, amibe egyik hülye sem rondíthat bele, kicsit nevetni, táncolni és vissza. De hát… - nézek körbe teljesen tanácstalanul, mégis mi a francot kezdhetek ezzel, de Karola könnyei megerednek. Teljesen érhető, nekem is le kell nyelnem a gombócot, majdnem felugrok, hogy átöleljem, de ahogy emelem magam, úgy szédülök is bele, így nem, nem fogok én ezzel most próbálkozni. Így nem sírok én, mert legalább erőt adok valamelyest? Fenéket. Összeszedi magát kicsit, felöltözik és hátamat a tartálynak vetve dörzsölöm meg az arcom.
- Semmit se akarok inni – nyafogok, mert attól tartok, lehet az is visszajön. Fogalmam sincs, mennyire normális most a gyomrom. Semennyire, de elveszem a poharat, amit ad nekem és apró kortyokat merek csak egyelőre ledönteni belőle. – Nem tudom, lehet ott hagytuk a szálláson. Mert hát, muglik közé minek vinni ugye – logikusan ez tűnik megoldásnak. – Ahh, nem akarom felkelteni, jobb ha alszik. Lehet nem akarom hallani, hogy mit mond – tényleg parázok most, sőt, inkább iszogatom a vizet, addig is telik az idő és nem kell kimenni. A kérdésére félrenyelek, köhögve engedem le a poharat, köpök ki némi vizet és remélem, rosszul hallottam. Amikor már képes vagyok beszélni, hitetlen meredek rá.
- Dehogy! Ilyenre ne is gondolj! – mert na, akkor nemigen egy lakásban lennénk, meg szabadon, olvastam ilyen könyvet is, amiben a lányt erre kényszerítették és nem volt kellemes. Nem, mi nem lettünk azok, de mire felkelnék és bármit tennék, nyílik az ajtó. Apró sikkantás hagyja el ajkaimat, ahogy meredek a belépő alakra, aki a kopogás után jelenik meg, nem is érdekli, hogy akár fürödhetnénk is, nem, csak jön és…
- O… oké – nyögöm ki, de semmi bátorság nincs a hangomban. Ahogy eltűnik, úgy teszem le a poharat, pattanok fel én is, hasonlóan ajtót akartam csukni, de csak meredek Karolára.
- Hát honnan tudjam?! Nem a pucér pasi, erre rájöttem – kissé idegesen járkálok fel-alá. Gyomrom is nyugtalan. – Most akkor menjünk ki? Ő lehet tud válaszokat adni…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Hagyok én neki időt a válaszra, bőven, se hangom, se testtartásom nem siettető, nem mindenki olyan nyitott és bátor, hogy csak úgy beszéljen. Mikor kicsi voltam és először kerültem közösségbe, én sem akartam senkivel sem beszélni, csak valami mögé elbújni és onnan nézni a többieket, ahogy játszanak és barátkoznak. Aztán jött Vivi és nem is kellett más az életembe, talán kicsit önző módon zárkóztam el teljes mértékben, hogy végül nyitottam mégis a többiek felé. Olyan mély és szoros kapcsolat senkivel sem alakult ki, de abban segített, hogy ne féljek ösztönösen megtenni ilyesmit. Nem tudom, hogy neki miért nem megy és miért bátortalan, de nem is kell, elvégre a nevét sem tudja, nemhogy abba vájkáljon, hogy miért is olyan, amilyen. Ez teljes mértékben mindenki magándolga, még ha én sokakat vázlatolok fel és örökítek meg egy lapra. Valahogy, még ha élőben is ül valaki modellt, sosem megyek annyira messzire, hogy kényelmetlen legyen végképp.
De az legalább kiderül, hogy nem csillagász. Nos, nem is kell, hiszen lehet azt amúgy is tudni, nekem valamelyest kell is, hiszen a szakirányban van erről egy fejezet, egy ág, amivel még ki kell békülnöm, hogy értsek mindent, amit csak kell. Lehet hülyén választottam, még ha némely része érdekes is. Elhúzza végül arca elől a könyvet és így láthatom, kivel is van dolgom. Ismerős, bizonyára láttam már sétálni a falak között és megjegyezhettem arról, hogy haja olykor érdekes árnyalatokban mutatkozik, most épp ezüstös, mintha csak a folyékony fém csillanna meg a napon. Egy barátságos mosolyt küldök felé, hogy nem, így sem fogok harapni, még ha ő engem sose látott vagy jegyzett meg.
- Dehogy kell, majd szerzek, úgyse írásra kell – ha nagyon necces, hát felhígítom, kérek valakitől, visszamegyek. Nem nagy kunszt, nem veszem a szívemre, nem az egyik vásznat borította le, amelyen valami már alakul, akkor lehet mérges lennék, de az természetesen nem itt történne és nem vele. Mindegy is. Hátha csak elég az, ha leszedem róla. Meglepetésemre tiltakozni kezd ellene. Lepillantok a cipőre ismét, majd rá, majd bólintok.
- Oké, nem bántom akkor. Jól sikerült – mintha ők alkották volna ketten, nem a véletlen, meg a gravitáció, de a művészet bőven jelen van a természetben is, ott a legjobban, mert nem ér hozzá emberi kész, csak történik és csodálhatjuk. Én néha szoktam, még ha a legtávolabb áll tőlem az, hogy tájképeket alkossak. Csak órára szoktam és akkor, ha valami nagyon vad vagy fura dolog, a színek fognak meg.
- Ó, máris. Csak tudnám merre van – most rajtam a sor, hogy a táskámban matassak, van benne elég holmi, amit részben kezembe halmozok és fél kézzel keresek tovább. Majdnem bemondom, hogy én nem tudom hol van, lehet nálam sincs, amikor ráfonódnak az ujjaim. Ritkán használom, ha azt nézzük. – Bocsáss meg, sok a cuccom – fülem mögé tűzöm, ameddig visszapakolok, majd leguggolva veszem újra kézbe és a cipőre célozva bűvölöm meg, ahogy a biztosan maradandóra ítélt vásznaim szoktam. Egy röpke mozdulat, aztán egy másik, amivel azért a lábszárára került felesleget mégis eltűntetem.
- Készen is vagy. Egész feldobta így ezt a darabot – egyenesedem ki, majd felé nyújtom pálcátlan kezem. – Mellesleg, Alex, ha valaha szükséged lenne még lábbeli dekorra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

ruha
Ha emlékeim nem csalnak utaztam már zsupsz-kulccsal, és - talán ez meglepő lesz - de kimondottan élvezem is ezt az utazási formát! Mármint oké, igazából mindegyiket, a kandallózáson kívül, mert olyankor mindig tiszta hamu leszek és egész nap tüsszögök mint aki lefejelt egy liszteszsákot, de na. Izgatottan, fél kézzel még egy pogácsát majszolva csatlakozom a körhöz, hogy aztán kivigyorogva magamból a lábamba költöző bugit a gyomrom is felfordulhasson a világgal együtt. Naa, még az utolsó falatom sem engedik lenyelni!
Nincs időm morcogni, helyette inkább fejemet már-már bagolymód tekerem ki, hogy minél több mindent lássak, s amikor érkezést kiáltunk, végül bátran engedhessem el a kulcsot. Ne mint a versenybiciklisták, ne mint a versenybiciklisták, emlékeztetem magam újra és újra, és egy szép, egyenletes tempót másolok le Vivi néniről, amit igyekszek tartani is. Ah föld, közeledsz már! Igazából meglepően simán fogok talajt, egészen gyakorlott módon, bár a végén a dobbantásnál a kviddics során szerzett reflexeim segítenek csak igazán a talpon maradásban. No meg persze a tény, hogy kicsiként sokat szórakoztunk azzal, hogy hintából ugráltunk ki... ez is valami hasonló érzés. Rugózok párat a talpamon még, körbenézelődök, egy mellettem kicsit durvábban megérkezett lányt óvatosan fel is segítek. Nincs baja, a térde bepirosodott ugyan de le nem horzsolta, így már tér is vissza a mező végében vergődő barátnőihez, én meg csak vigyorogva somfordálok körbe felfedezve a helyszínt.
- Adooom - sóhajtok fel a ház láttán, elvégre természetesen jó levitásként érdeklődően előre jövök, hogy halljam a tanárnő szavait. Régi ablakok, elkanászodott kert, pontosan olyan hangulata van a helynek amitől kedvem támadna belopózni és feltérképezni kicsit jobban. Esetleg este? Hihi.
Elfoglaljuk a szállást, és ebédkészítésbe kezdünk, bár ott sok hasznomat nem veszik - azt hiszem ki is borulnának, ha én kezdeném el a mindenféléket beleszórni a lábosba. Azért van már egy hírnevem, na. Segítség helyett tehát vicceket mesélek pár negyedévesnek, akik még bírják és nem rohannak el, sőt, be is szállnak a poénkodásba. Csak akkor csendesedünk el, amikor megjelenik a kérdés, és elhangzik a feladat is, így a többiektől pillanyalatot kérve közelítem meg Vivi nénit, hogy válaszolhassak. Egy régi blokkot szedek elő a nadrágomból, annak hátoldalára firkantom fel a zsebméretűnyire összehajtható ananász-illatú golyóstollal, hogy: "huhogás (nem a bagolyfajta), elmozduló tárgyak, no meg maga a szellem". A papírt átadom somolyogva, s visszaszökdécselek bandázni...
Ugye milyen... Ugye milyen szellemes vagyok?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Nem szeretem az itteni időjárást, mostanság nappal nemigen mutatkoztam, csak a meccsre mentem ki, azóta is kenegetem magam, hogy ne égjek fel többé. Így, a sötét szobában alkottam újra és újra, vagy voltam Vivivel elég időt, bármely más felével, de nem is bántam, a hűsre bűvölt lakásnál jobb sosem adódott volna. A legtöbb alkotás persze csak valami mímelése az egésznek, most nem jött a löket, nem éreztem, hogy vinne előre, talán szünetre van szükségem, vagy megint meglátogatni Cole-t a pub-ban, utána jött egy olyan hullám, egy olyan vonal, amely elsöpört és szinte nem is gondolkodtam, csak hagytam azt, hogy a kezem járjon a vászon felett.
Jobbom még mindig festékfoltos, pedig csak pakoltam, jobbára. Nemigen aludtam jól a napokban, megint előjött, hosszas szünet után az a fura rohan, amelytől mindenfélét sikerült álmodnom és nem sikerült megfejtenem. Mióta vannak tankönyveim, valamivel okosabb vagyok és meg is rémiszt a gondolat, hogy onnan bármi rám illik. Igaza volt, amikor kiválasztotta nekem a szakirányt, találni fogok válaszokat, de azt sem ő, sem más és én sem mondtam, hogy nem feltétlenül fognak tetszeni. Elvégre, művész vagyok, annak készülök és abból szeretnék megélni, hogy valaki, valakik egyszer megveszik a képeimet, felkérnek újakra, vagy csak csodálják. Ennek áttörése még nem jött el az életemben, gyűlnek azon darabok, amelyeket már akár oda is tennék, csak még a löket, a kellő erő nem tört fel bennem. Egyelőre magamnak csinálom és azzal nem fogom sokra vinni. Az… Hát, majd kiderül.
Hosszú kört tettem a faluba, hogy kényelmesen kiszellőzzek, kicsit összekaptam a hangot Rachel-el, pedig, végtére is, igaza volt, én voltam a goromba öregember most. Nem haragszom rá, de inkább hagyok neki teret és időt, vagy inkább magamnak, hogy a fel-feltörő kérdéseim, vagy még gomolygó fellegeim ne rontsák el azt, amit vele felépítettem. Ő más mind én és bárki más, de tetszik a vagánysága, tetszik az, ahogy viseli. Nem átlagos, sosem lesz, ahogy én sem, de akire szükségem lenne, egyelőre távol van. Itt állok a csónakházban, vagyis álltam, ameddig az egyik, kihorgonyzott darabba be nem mertem szállni és csendben ringatózva döntöttem fejem hátra, hogy az égen átkúszó fátyolfelhők mozgását kövessem. Jobb kezem ügyében egy cider pihen, félig ittam csak meg, az ízéért azt is, a víz halk csapódásra a mólónak most jobban esik, mint az alkohol. Tudomásom szerint nincs itt senki, de simán vagyok süket a világra, vállalom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

melegem van

Lúzer felirat? Hol? Kinek a homlokán, mi? Valamiről azt hiszem lemaradtam. A mélyről kifújt levegőt, az erőlködve kipréselt mosolyt tiszta szívnyugalommal írom a büntetőmunka számlájára, igazán fel sem merül bennem, hogy az én közeledésem váltotta ki belőle. Hát ugye a kerti munka nehéz munka, az ember leizzad, fújtat, görnyed, árnyék csak mutatóban van, ellenben a harminc fok befigyel... nem csodálom, ha nincs kedve a bájcsevegéshez és inkább inna egy forró, nem, jéghideg limonádét valamelyik árnyékos padon, egy hűvös, kőfalú folyosón. Nos igen, azért ilyen frusztráltan biztosan nem vagdosna az ember ágakat jókedvéből, úgyhogy a büntetőmunka igencsak kézenfekvőnek tűnik - és meg is ütöm vele a jackpotot. Csak bólintok, mintegy tudomásul véve, hogy eltaláltam és megerősít, de nem kérdezek rá, hogy mit tett amiért ezt érdemelte. Nem is tapintatból, szimplán csak eszembe sem jut. - Egy icipicit - bólintok, s ügyeskedem át magam a gyepre. A mutatvány már csak azért is szép, mert a saját lábamba (vagy a fű szélébe? esetleg egy kavicsba? annyi minden lehetséges!) akad a másik lábfejem, s ugyan nem zakózok, de egy berregő-fújtató véletlenül mindjártelesek hang kiszökik ajkaimon, s karjaimat oldalra kicsapva találom csak meg újra egyensúlyomat, miután úgy dobbantok be a lány mellé, mint rinocérosz az utolsó, még nem kiszáradt pocsolyába. Cuccaimat majdnem elejtem, így inkább le is dobom a fűbe, ne legyenek útban. Henlo, megérkeztem.
- Ezt itt meg itt és itt - mutatok a fa ágán a megfelelő pontokra - kell levágni, és akkor szebb termést fog hozni, mert nem a picikbe megy el a tápanyag, hanem a nagyokba és így a gyümölcsökbe is - hadarom el gyorsan amit emlékezetből fel tudok idézni, s bár magyarázatom nem tűnik túl szakszerűnek, vagyok elég határozott ahhoz, hogy látszódjon, nem csak a világba beszélek. Elvileg.
- Á, csak meguntam odabent tanulni. Te? - kérdezek vissza, majd rögtön homlokon csapom magam - hülye vagyok, büntimunka, ne is mondj semmit. - Hangyafogsornyit kinevetem magam, mielőtt felkapnék egy metszőollót én is, hogy besegíthessek. - Minden rendben? Fáradtnak tűnsz - kérdezek vissza ezúttal én, s kíváncsian figyelem az arcát. Van benne valami furi, de nem tudnám megmondani mi. De á, biztos csak a meleg teszi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Belenézek szemeibe, testem megremeg, ahogy közelebb ránt magához, majd forró lehelete csiklandozni kezdi meztelen vállaimat. Már készülnék arra, hogy na, akkor most már nyert ügyem van, hisz Theon csáberejének nem sok mindenki tud ellent mondani, mikor is hirtelen fordul egyet a világ. Testem a pillanat töredéke alatt fagy meg, az érintés a tarkómon, mint tüzes vas égeti meg bőröm. Késztetést érzek ahhoz, hogy elugorjak és kiviharozzak innen, mint egy jól nevelt díva, ám a megkeményedett izmok a lábamban egyszerűen nem engednek. Nyelek egyet, szemeimet becsukom. Nyugi, Theon.  
Lassan, de biztosan kezd körvonalazódni előttem, hogy amit akarok, azt valószínűleg nem fogom elérni. Nem kellesz senkinek, Theon. Ültetik belém azok a keménységtől sugárzó kékeszöld szemek a maguk igazát. Olyan ez számomra, mint valami méreg, a kígyó, pedig aki belém fecskendezte azt, épp előttem áll. Kezem megáll a játszadozásban, szinte az összes vér kifolyik belőle, ahogy a mellkasának közepébe ütök egy nagyot. Nem a legszerencsésebb döntésem amit eddig tettem, de mióta ebben a bárban tartózkodom, csak növelem a halálom eshetőségét. S mivel, csak egyszer élünk, itt az ideje, hogy szépen intézzem el ezt az ügyet. Akár egy igazi, díva.
Hamis mosoly kerekedik számra, kékjeim az elszántságtól csillannak meg egy pillanatra. Aki már ismer, tudhatja, hogy ilyenkor semmi jóra nem lehet számítani. Eddig nem volt olyan, akin megkönyörültek volna zafír íriszeim, és bizonyára nem ő lesz az első, aki majd megváltja a világom. Az elcseszett, kicsavarodott világom, amit ez az idióta, csak még jobban le akar süllyeszteni a mélybe. Majd akkor én megmutatom, mivel vagy éppen kivel szórakozz!
- Mi mást? – Húzódik még nagyobb, szinte már tenyérbe mászó grimaszba az arcom. Közelebb hajolok hozzá, egy pillanatra sem levéve róla a szemem, ahogy egyik kezemmel megfogom az állat, a másikkal pedig a poharat tartó keze után nyúlok. Csókra hajolok, ám még mielőtt összeérhetne ajkunk, megnyalom a száját, majd azzal a lendülettel kapom ki a wiskyet tartalmazó üvegcsét az ujjai közül, hogy tartalmát egy jól irányzott mozdulattal az arcába önthessem.
- Hoppácska – csinálok úgy, mint valami valóban belül is szőke liba, ám a hatalmas mosoly az arcomon mindent elárul. Egyáltalán nem bánom, amit tettem, gondolom, ahogy a poharat úgy, ahogy van, teljes erőből nekivágom a földnek, mígnem az nagy, darabokban esik szét a szőnyegen, furcsa esztétikai illúziót varázsolva a szobába, amint egy-egy fénysugár rávetül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

A kirendeltségi kihelyezésben két jó dolog volt. Egyrészről a tudat, hogy van egy hely, ahova dolgozni jár, amely elkülönül az otthonától, másrészről, hogy így egész nap még közelebb volt Lédához. Amióta elhozta otthonról szegény kicsit magába süppedt, hiányzott neki Sarolt. Ahogy a nőnek is a kislány. Zalán néha haza-hazament megnézni, hogy minden rendben van-e. Nem Árpád miatt, hanem nevelőanyjáért. Ha kellett volna, őt is a vállára véve viszi el abból az ócska dohos lakásból. Hogy pontosan hova? Ez már kérdéses volt.
Ma végre ügyet is kapott. Eddig pitiáner kihelyezéseket bíztak rá, rutin ellenőrzést, és rengeteg meg még több papírmunkát. Mint legfiatalabb az állomáson, minden szart rá osztottak. De nem zavarta. Titkon az íróasztala mögül mindig csillogó szemekkel hallgatta a nagyok meséjét, mint ahogy a kisfiúk szokták lefekvés előtt. Elképzelte, milyen lesz, ha egyszer terepre mehet rendesen. Lecsukni néhány rosszfiút, harci sebeket szerezni egy üldözés közben.
Amikor ma egy auror letette elé az aktát, először azt hitte megint csak valami kitölteni való van benne. Már tette is volna félre, hogy a jelenlegi dolga után megnézze, amikor észrevette, hogy a férfi nem mozdul mellőle, hanem érdeklődve nézi, mit szól hozzá. Belepillantott, de amint a névre siklott a szeme már tudta is mi ez. Hiszen napok óta beszélnek róla itt az emberek.
- Holnap nagy nap vár rád, öcskös - verte hátba a férfi, amikor megbizonyosodott róla, hogy Zalán felfogta mi történik vele.

Mondani se kell, aznap délután repkedett az örömtől. Még hatalmas fekete bakancsa se állította meg, hogy hosszú ruganyos léptei ne forduljanak az előkészítő irányába azonnal, amint kilépett a kirendeltség ajtaján. Öröméből csak egy felé siető nő zökkentette ki. Kétkedve nézett rá.
- Asszonyom, segíthetek? - kérdezte, mikor látta, hogy a hölgy egyenesen a szemébe is néz. Tényleg őt keresi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Tesz egy kurta mentális feljegyzést annak kapcsán, hogy az előző bogolyfalvi polgármester alkalmazottjával válthatott pár szót, és mivel teljesen bizonyos abban, hogy egy ilyen rendezvényen nem lesz szerencséje hosszadalmasan ismerkedni, később feltétlenül hasznos kapcsolódási pont lehet. Ha csak felszínesen is, mint egy szomszédságban élők, bármikor összefuthatnak ugyebár.
- Csak egy mezei pszichológus vagyok – hangzik a válasz, mintha szabadkozna. Bár valahol érthető; ha az ember egy nívós eseményen azt hallja, a munkája révén kapott meghívást, valami magasztosabb pozícióra gondol feltehetőleg. Hivatalnok vagy auror, esetleg valamilyen menedzseri, szponzori kör. Ebből – és a megszokásból, hisz nyilván nem először kerül sor a témára – ered, hogy rögtön folytatja is, mintegy megelőzve a talán kimondani sem szándékozott kérdéseket. – Több munkakörhöz elengedhetetlen a folyamatos konzultáció, hisz a mentálhigiéné kimagaslóan fontos – minden esetben az, de ez most részletkérdés, nem szándékozik Verénát a szükségesnél jobban fárasztani munkával. Elvégre szórakozni vannak itt.
Arról már nem is beszélve, hogy szerény kijelentés ez, hisz egy egész átlagosnak nevezhető munkakörben meglehetősen magasra sikerült küzdenie magát; igen válogatott ínyencségek akadnak páciensei körében.
Tekintete egy kisebb csoportosulásra siklik, ahol kiszúr egyet a vendégek közül, akivel ez idáig nem volt érkezése beszélgetni, és tartásának változásából – kiegyenesedik, beszélgetőpartnerétől leheletnyit elfordulva a célpont felé mozdul – egyértelmű, hogy már várt arra, hogy lecsaphasson az adandó alkalomra.
- Bocsásson meg! – finom, udvarias gesztust tesz a nő felé. – Nagyon örültem, kedves Éjféli kisasszony, bízom benne, hogy lesz még alkalmunk kényelmesebb közegben társalogni. További csodás időtöltést! – Kedves mosollyal, egy kimért, enyhe főhajtással búcsúzik a nőtől, hogy kihasználva a rendezvény adta lehetőségeket ismét bevesse magát a tetszelgés sűrűjébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Mocsok egy helyzet ez. Egylőre úgy fest, nem állíthatják félre az idegen férfit, aki jócskán beleköpött a levesükbe, mert kellőképp sokfelé ér a keze, Ruben pedig aztán végképp… Sokkal nagyobb és értékesebb halacska ez a szerencsétlen félnótás, mint a piti bártulaj, aki miatt most sikálhatja fel a szart, amit okozott. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne csak a hullákat eltűntetni.
- Miért ne – ismétli a férfi szavait túlontúl negédes hangon. Egy pár pillanatnyi szünetet tart, megütközve a pofátlanul hanyag megnyilvánuláson; arckifejezését látva szinte már várná az ember, mikor köp egyet. Végül csak hitetlen-nevetősen fúj.
- Szedelőzködj – adja ki határozottan az utasítást. – Épp elég időt adtál a drágalátos szeretődnek az önsajnálattal. Miután megakadályoztuk, hogy még tovább terjedjen a probléma, nyalogathatod tovább a sebeidet – fordul el társaitól, és tesz is szavainak megfelelően. Egyetlen további pillantásra sem méltatja, hogy a másik kettő végül követi- e példáját; igazából megoldja ő Weiss segítsége nélkül is, hogyha muszáj, aztán majd felnyalatja vele, amit maga után hagy. A szó legszorosabb értelmében.
Igyekszik figyelmen kívül hagyni a röpke szorító érzést a gyomra tájékán, ami az Alhazrednek tett jelentés kapcsán ösztönösen elfogja. Előbb helyrehozzák a felfordulást, aztán ráérnek aggódni azon, mennyire lesz kellemes a főnökkel való találkozás egy ilyen húzás után.
Továbbra sem enged teret a dühnek, pedig Ruben minden soron következő szócséplése próbára teszi. Az érzelmek azonban elvakítanak. Ugye, kedves Háború?
- Áruló sosem? – csak úgy csöpög a gúnytól. – Hm, nem is tudtam, hogy ha szerződés köt valami legalja kreténhez, aki előtt még az inkognitódnak is annyi, tehát nekünk is annyi lehetne egy csettintés alatt, az nem árulás. – Magára kanyarítja szövetkabátját és a bejárat felé indul, ahonnan hoppanálhatnak a helyszín közelébe. – Feltétlenül fejtsd majd ki ezt az elméletet később, érdekesnek hangzik. Sikerül leszervezni a találkozót, vagy intézzük Yezebellel? – fordul a férfi felé. A szarkasztikus szórakozottból egy pillanat alatt vált komolyabbra a hangnem; utóbbi opció egyértelműen kevésbé kellemes megoldást jelent, kétségtelenül magasabb élvezeti faktorral az ifrit és legilimentor nosztalgikus gördülékenységgel együtt dolgozó kettősének. És szomorúbb befejezéssel a hűség megtestesítőjének.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Elbűvölten, de koncentrációját meg nem törten figyeli az elemeik fúziójaként felhővé sűrűsödő képződményt. A lány kérdését meghallva megrázza fejét finoman, lassan és enyhén akadozva; egyértelműen annyira benne van a szituációban, hogy a gesztus koordinálására nem jut akkor tér.
- Még ne – jegyzi meg hangosan jó pár pillanat elteltével, amikor tudatosul benne, hogy már nem látják egymást és az elemi mágusok közti megfoghatatlan kapocs a nonverbális kommunikációig nem terjed. Shame.
Még nem áll készen elengedni a sikerüket. A megérzése alapján pedig – mert tudatosan átgondolni jelen helyzetben egyelőre nincs kapacitása – nem csodálhatnák sokáig felhőtlenül. Mármint úgy pont igen, de ez most… Hagyjuk.
Nem is a jelenség mágikusan létrehozott mivolta a kérdéses tényező, mert a körforgás beindult és valószínűleg képes is lenne fenntartani magát… Az ehhez megfelelő körülmények biztosította jópárszáz méteres magaslatokban. Szóval feltételezhetően a beavatkozás megszűnését követően villámgyorsan szertefoszlik majd csodás kreációjuk, Felhőcske. Még utoljára megpróbálja feljebb lebegtetni, ujjai a cél megtámogatásaként finoman hullámzanak, nagyjából mintha legyezgetné, csak sokkal lágyabbak és jóval elenyészőbbek is a mozdulatok, de segítenek valahogy fizikailag érzékelhetőbbé tenni a benne rejlő mágiát, magát az elemét. Megtáncoltatja a köztük elterülő szép, sűrű felleget picit, majd nagy sóhajjal kísérve rogynak meg vállai, ahogy hirtelen elengedi kemény munkájuk gyümölcsét és megtörik a varázs.
- Legközelebb megpróbálhatnánk esőt fakasztani – motyogja ahhoz épp elég hangosan, hogy a hajnali csendben minden gond nélkül érteni lehessen. – És szivárványt! – Érkezik a kiegészítés egy fokkal lelkesebben, ahogy háta mögött tenyerein támaszkodva figyeli, ahogy Edit lassacskán ismét láthatóvá válik. Csak hogy a következő pillanatban az első nadrágjára ülő permetet észrevéve hirtelenebb üljön fel, és próbáljon meg a levegő sűrítésével tulajdonképpen egy kis elvezető csatornácskát csinálni az ismét folyékony halmazállapotúvá váló víznek – nyilván némileg megkésve. Irritáltan csücsörít, ahogy legalább csak részben elázott ruháira néz és pislog.
- És akkor most azt hiszem, megyek, átöltözöm – bólint egyet magának megerősítésképp és feltápászkodik. Hacsak Edit nem tervez még kicsit a tóparton ücsörögni, bevárja, mindenesetre búcsúzáskor Iridis fejét finoman megvakargatja, háztársának pedig jókedvűen integet. Persze csak miután ösztönösen elindult a kastély irányába beszéd közben, és pár lépést követően jön rá, hogy itt bizony útjaik elválnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Számat rágcsálgatva nézek bele Babett szemeibe. Tudom, érzem, hogy majd’ szétveti a szégyen és az idegesség egyvelege, így mikor visszacsüccsenek a székembe, óvatosan a lány kezére teszem a sajátom. Általában elég zárkózott személy vagyok, de a lánynak nagyon sok mindent köszönhetek, így hát itt az ideje, hogy én is törlesszek valamivel. Csak bátorítóan megpaskolom, nem kell itt semmire gondolni, mégis úgy hiszem, ez a kis ártatlan gesztus elég lesz ahhoz, hogy elkezdje a történetét.
Nagyon koncentrálok, hogy rendesen le tudjak olvasni minden szót a szájáról, mivel néha hajlamos lesz a hadarásra. Ez is mutatja, hogy nincs minden rendben, hisz az a Babett, akit a legjobb barátomnak mondhatok, figyelne arra, hogy ne legyenek kommunikációs nehézségeink. Mégsem tudok mérges lenni rá. Egyszerűen nem ez az én feladatom jelenleg, hanem a támogatás. Azért jöttünk ma ide. Valami tanácsot kellene neki adnom, tudom, azonban én sosem voltam a barátkozós, főleg nem a párkapcsolatot kereső típus. Sokszor már kezdem azt hinni, hogy valami baj van velem, hisz nemhogy nőre, de még férfiakra sem tudok igazán ránézni úgy. Azt elismerem, ha valaki szép, de az is csak úgy jön, hogy igazán vászonra vetném a vonalait, nem pedig afféle szexuális vonzalomként. Nálam ez valahogy hiányos. Attól persze megértem, vagyis próbálkozom mások megértésével. Tapasztalat hiányában nem sokat tudok Babettnek sem segíteni, de talán az, hogy itt vagyok és meghallgatom, már elég.
Mégsem értem valahogy a szituációt, bármennyire is koncentrálok. Addig eljutok fejben, hogy iszogattak, de hogy utána ki kihez ment, na az már zavaros. Első tippem Ivett, de amint leolvasom, ez bizony helytelen volt.
- Oh… - kezd a fejemben tisztázódni a helyzet, mutatóujjammal az államat simogatom. – Ooooooh – koppan végül állam, mikor barátnőm kiejti Ilián nevét a száján. Szóval… Vagyis…. Babett? Szemeim összeszűkölődnek egy kicsit, ahogy próbálom vizualizálni a férfi alakját magam előtt, gyorsan sikerül is, amit egy bólintással konstatálok.
- És… elmentél a lakására? Társasozni? – Csillannak fel szemeim az ártatlan kérdéstől, bármilyen hátsószándék nélküli, tiszta gondolatra. Valóban hiszem, hogy az emberek játszani mennek a másikhoz. Vagyis én azt csinálnám és mivel általában mindenki magából indul ki.
- Szóval activity volt? Vagy Twister? – Lovallom bele magam még jobban a helyzetbe, újra, ezúttal már bátrabban fogva meg Babett kezeit. – Semmi baj, az activity nagyon mókás tud lenni – bólogatok boldogan, mivel valóban örülök a lánynak. Ha tudnám, hogy amit tettek, annak semmi köze a játékhoz…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

- Hallod, ide tök sok mindent fel lehetne cuccolni – nézek körbe, mert amúgy mindig is tökre szerettem volna egy faházat, csak aztán sosem olyan helyen éltünk, ahol kellő méretű fa akadt hozzá. Most meg már elvileg „kinőttem” belőle, gyakorlatilag, tökre, mint ahogy múltkor a neten is néztem azt az építős műsort, simán el tudom képzelni, hogy a lakóházam egy fa tetején lesz. Nem ott lesz majd, de képzelni lehet. Kint a zöld közepén, tök zen lenne. – De tuti akik idejárnak… nos, inkább nem mondom ki mit csinálni, összebarmolnák – húzom el a számat, hogy lakat alá nem tudnánk tenni ezt a helyet, mert sokan vagyunk a suliban és ott mindig minden közkincs. Kár érte, mert felhozhatnánk a társasokat, az ő dolgaiból is és még simán ilyen lámpássort is el tudnék képzelni. Ez van, majd találunk valamit, ami nem a szoba és csak a miénk.
Nassolnivalót azért hoztam, meg társast is, mert miért ne játszunk, ha már itt vagyunk, mióta írtam anyának, többször is küldött egy-egy félét, hogy próbáljuk ki. Ez elvileg valami stratégiai cucc, sima mugli dolog, semmi mágia, tele van kártyákkal meg minden, de bontatlanul pihen még a táskában, együtt nézzük majd át, hogy jó lesz-e nekünk. A múltkori tökre bejött, a végére már egészen jól megoldottuk a rejtélyt, igaz, ahhoz több fő kellett, de megoldottuk. Most ehhez elég lesz kettő, ha jól néztem a dobozt.
- Ahh, azért azt hittem, hűvösebb lesz – jár a szellő, a levegő, de még nem az igaz. Kora ősszel lesz az, néha reggel már érezni, hogy közeleg és csíp picit, de tegnap mondjuk már hajnalban is sok volt a meleg, nemhogy nap közben. Sose szokom meg. Ledobom hát magam, lepakolok és kényelmesen elhelyezkedem. Hoztam inni is, limonádét meg vizet, később jól fog jönni, jó hideg mind még. Petya közben elhozta az Edictumot is, mindig átlessük, de folyamatosan csak fura szerelmi sokszögek meg egyebek vannak benne, már lassan én se értem, ki kivel kavar. Mint valami tévés műsor.
- Írnak valami érdemeset, vagy megint valaki becsajozott? – nem irigykedem én arra, sőt, majd lesz nekem is. Ha meg nem, így jártam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Nem sokat lógok fejjel lefelé, látok így olyat, aki miatt feladhatom pókemberi karrierem, de na, azért jól esett mégis. Könnyebb, mint hittem, bár így is nagyra nőttem, ahhoz képest, honnan indultam, nagy darabnak sem lehet nevezni, könnyedén mozgok ilyesmiben is. Nem örökké azonban, így hát hamar a földre is ugrok, miután köszöntem neki és ez által, úgymond magamra hívtam a figyelmet. Épphogy felé nézek, már siet is hozzám, arca pedig kissé mintha riadt lenne. Vagy csak úgy látom? Hirtelen nem tudok dönteni, ezért fejem billen kissé oldalra, mert nem értem, ezért is sétálok tovább, a hinták fel.
- Persze, hogy! Miért ne lennék jól? – lelesek, maximum egy kis por került rám, kezemen a pergő festék apró „morzsája” de semmi több. Nem, nem estem le, meg ilyenek, akkor máshogy kiabálnék. Szóval, így, ha már engedi, odalépve ülök bele a mellette lévő hintához. Kicsit még le van fagyva, úgy érzem.
- Tényleg nincs gáz, még a bokám se húzódott meg – mosolygok is mellé, hogy biztos legyen az a nyugalom, majd aprót lökök a hintán. A felnőtté válás egyik jele, hogy már leér a lábam, így csak azzal rugózva mozgok kissé előre és hátra, de ha felhúznám, akkor menne a hagyományos módszerrel is. De ez is kényelmes. Felnevet arra, amit mond.
- Neeem, nem. Szerintem ezt csak te láttad eddig egyedül. Nem szoktam lányokkal jönni ide – mással se nagyon, mert a legtöbbször tele is van és a kicsik másznak azon a mászókán, nem kéne letúrnom őket onnan.
- Semmi gond. Én is csak akkor, amikor fejjel lefele fordultam. Akkor szúrtalak ki – magyarázom, hogy egyikünk hibája sem, el voltunk nagyon gondolkodva, ezek szerint. – Ha leesek, azt tudni fogok. Naaagyon hangosan kiabálok és káromkodok. Mikor épp milyen nyelven – húzom el a szám, hogy igen, ha nagyon fáj, akkor nagyon mondom. Ez meg csak egy ugrás volt. – Annyira nem vagyok nagy kviddicses, viszont bevallom, segített ezekben – főleg, hogy a seprű mozog és az a lajhárlendülés hasonló ehhez. Pedig az első az tényleg véletlen volt, utána inkább ajánlották, hogy gyakoroljam, élesben jól fog jönni.
- De veled minden rendben? Mármint, hogy ide kijöttél. Vaaagy… hát a hinta miatt muszáj is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Szorongató érzést kelt a tudat, hogy szinte bizton állíthatom; egyik vizsgám sem sikerült. A szüleim nem lennének rám büszkék, Teó is biztosan ráncolná a szemöldökét az egészre, hogy mégis miért nem, amikor tudom őket. Valóban így van és meg is érteném a haragjukat, amiért ellébecoltam a vizsgákra való tanulást, de olyan sok minden kimaradt, hogy a lehetetlennel éreztem egyenlőnek azt, hogy bepótolhassam az elmaradt tananyagot. Későn érkeztem vissza az iskolába, és bár ezek mind kifogásnak hatnak, sőt, mégsem tudtam megemberelni magam, hogy teljes mértékben a vizsgák közeledtére koncentráljak. Most pedig ott vagyok, hogy mindegyikre lelkiismeretesen bemegyek, igyekszem a legjobbat kihozni magamból, mégsem érzem a vizsgák utáni elégedettséget, mint amit eddig mindig.
Hátamat a falnak vetve, kezeimet magam mögé nyomorgatva állok a falnák, és a lehető legkevesebb feltűnést szeretném kelteni a fel s le sétáló diákok körében, amikor a semmiből tűnik fel egy fekete szőrpamacs lábamnál. Csak pillog fel rám, fejét oldalra biccentve, szökkenve egyet felém nyomul a lábamnak, én pedig ugyanolyan félrebillentett fejjel figyelem, hogy mégis mi a fenét művel. Akaratlan mosolyodom el, végül óvatosan guggolok le elé, hogy mutatóujjammal cirógassam meg állát.
- Nagyon aranyos vagy - másik kezemet hajlítva pihentetem térdeimen, államat támasztom rá, amíg cirógatom a macskát, aki aztán igencsak tudja halmozni az élvezeteket, vagyis tudná, mert a következő pillanatban, a legnagyobb csendben ugrik fel és szalad tovább - esküszöm - felkapva két színes valamit, mintha csak megcsípték volna. Vállam felett figyelem, ahogy a feketeség eltűnik a sarkon, majd rá pár másodpercre hallom meg a hangot, amely talán éppen őt szólongatja. Visszafordítom fejemet, pillogok párat, ahogy az előttem álló pár cipőt figyelem, végül - de nem túl időben - feleszmélek és felpillantok, hogy lassan álljak háztársam elé.
- Szia! Szóval zoknik voltak - ráncolom szemöldökömet az igencsak hitelen jött kérdésre. - Aranyosan szökkent tovább, mielőtt meghallotta volna a hangodat, mintha csak tudta volna, hogy jössz. Megharagudott rád? - aprón biccentem oldalra fejemet, mert valóban érdekelne, hogy egy macska miért szívatja ennyire a gazdáját. Pedig ugye biztos, hogy a gazdája csinált valamit, és véletlenül sem a macska.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Alsó ajkamat harapdálva próbálom összeszedni magam. Nem alkalmas az időpont, s egy váratlan pillanatban utat is tör a gondolataim között Teó arca. A mosolya és nevetése, a hangja, ahogy a tananyagot magyarázza nekem, miközben én értetlenül ráncolom a szemöldökömet és az orromat, mert egy szavát sem értem. Ő pedig kezdi elölről, hogy mindenképpen megértsem, sikerüljenek a vizsgáim, és... a pillanat tört része alatt, ahogy egyre jobban és jobban tisztul a kép, Teó helyett látom Dodit. Végig ő lett volna? Ugyanolyan mosoly van ajkain, mint a testvérének, szinte már fekete tekintetében csillan mégis valami más. Szomorúság. Őszinte és tiszta szomorúság van a pillantásában, ahogy küzd magával, küzd testvére elvesztésével. És éppen azért kell nekem erősnek lennem, hogy segíthessem őt. Támogassam, és ha csak némán is, de ott legyek mellette, amikor minden csak rosszabbra fordul, hogy tudja, számíthat rám. Még ha szavakkal képtelen is vagyok kimondani neki. Erre van szükségem.
Ez ad elég bátorságot ahhoz, hogy felpillantsak és szemben találhassam magamat egy háztársammal. Láttam már a folyosókon, de soha nem beszéltünk, megmerem kockáztatni, hogy idősebb is nálam, szóval annyira nem is olyan meglepő, hogy elkerültük egymást. De kedves. Nagyon az. A mosolya is, ahogy rám néz, a tekintetéből jövő őszinteség miatt jövök azonnal zavarba és hajtom fejemet előre ismét. Mélyeket lélegzem, kénytelen vagyok, ha nem szeretném, hogy piros arcomat nézze az egész falu, majd az iskola is, mert tuti biztos, hogy kitartana addig, amíg visszaérek a kastélyba. Aprót biccentek, elfogadom, hogy nem kell, de valószínűleg úgyis fogok neki venni másikat, aztán valahogy eljuttatom neki. Valahogy...
- Valóban nagyon jól - mosolyodom el szélesen, majd végre fel is tudok pillantani. - Másra használod, mint az írás... akkor rajzolsz vele? - kékjeimben csillan meg a kíváncsiság, miközben arcát fürkészem. Ha már lehetőségem van kapcsolatot kialakítani, nem futamodhatok meg. Erősnek kell lennem, hogy tudjam támogatni Dodit, és ahhoz ez az első lépés. Legalábbis nekem biztosan.
Folyamatosan arcát és mozdulatait figyelem, ahogy keresi pálcáját a táskájában. Egyre több cucca kerül ki belőle, mire végül megtalálja, és füle mögé tűzi. Olyan természetes mozdulatként cselekszi ezt meg, hogy szinte leesik az állam tőle, ajkaim nyílnak el egymástól, ahogy figyelem. Észre sem veszem, hogy esetleg kellemetlen lennék már, mert annyira el van foglalva a dolgai visszapakolásával, hogy én is csak akkor eszmélek fel, amikor a pálca vége a cipőmre irányul. Csillogó kékjeimmel figyelem, ahogy egyébként semmit nem változik a cipőm, de a tudat, hogy örökre ott marad rajta, elég, hogy boldog legyek. Kicsit feljebb emelem jobb lábamat, hogy megcsodáljam a cipőt, mintha így jobban látnám. Akaratlan kerül fel egy széles mosoly ajkaimra, miközben tekintetem ismét - mint kiderül - Alexre vezetem, majd a felém nyújtott kézre.
- Margaréta - fogok rá jobbjára, majd rázom meg óvatosan, egy hatalmas mosoly mellett. - Mindenképpen neked szólok majd... Navinés vagy, igaz? - mert az ilyen dolgokat nem árt tisztázni még az elején.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Nem is alakulhatott volna jobban a helyzet. A fiatalember megszólította őt, így Elektrának nem kellett ráöntenie a kávéját, hogy ürügyet találhasson a beszédbe elegyedésre. Ajka barátságos mosolyra húzódik mielőtt megszólalna. Ügyesen kell forgatni a szavakat, ha el akarja érni célját. Nem egyszerű rávenni valakit, főleg egy aurort nem, hogy információkat szivárogtasson ki egy firkásznak. Ám hősnőnket ez a kis nehézség csak még céltudatosabbá teszi. Ahhoz, hogy újra elismert riporter legyen érdekes és egyben tényekkel megalapozott cikkeket kell publikálnia. Ehhez pedig hiteles forrásokra van szüksége. Így hát hozzá is lát a feladathoz. A fiatal férfi úgy teszi fel kérdését, hogy arra Elektrának egyszerű rákontráznia válaszával. - Igen, feltétlenül - kezd bele mondandójába lágy, bársonyos hangján, amit a másik elsőre nem biztos, hogy felismer - Segítségre volna szükségem - teszi hozzá majd belekortyol kávájába elfogyasztva annak maradékát. Üres poharát kezében tartva néz végig a vele szemben állón. Pillantása megakad annak bakancsán, de hamar visszavándorol arcára. Abból többet fog tudni kiolvasni. Egyelőre azonban még nem veti bele magát az arc és hangelemzésbe. Egyelőre egy stabil kommunikációs hidat kell felépítenie kettejük között.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Úgymond jampiskodva, kezemben egy húsz oldalú dobókocka kulcstartót lóbálok, noha kulcs nincsen hozzá. Félig nyitott szájjal rágózva, megjátszott férfias fintorral nézek szét a faházban. Elismerő görbe kerül hamarosan ábrázatomra, miközben Eli ki is mondja, amire gondolok. Csak bólogatni tudok, majd idővel elhagyom a teátrális viselkedést, és máris az egyik ablak mellett termek. Hosszú ujjaimmal a párkányt markolva hajolok ki rajta, hogy az alattunk elterülő zöld területet kezdjem el vizsgálni. Egyre jobban dőlök kifelé, arcomra gyermeki vigyor ül ki. Sőt még kacarászok is néhányat, miközben azt veszem észre, hogy egyre csak dől a világ, s éppen mielőtt elveszíthetném egyensúlyomat egyenesedek ki, és kitágult pupillákkal fordulok barátom felé. Ő szerencsére nem sok mindent vett észre a mutatványomból, mert nézelődött és helyezkedett, így kissé zavartan krákogva sétálok mellé, hogy jelentőségteljesen ráfoghassak a vállára, és megszorítsam azt.
– De akkor sem hagyhatjuk, hogy rossz kezekbe kerüljön – szólal meg belőlem a hősjelölt. Felsőtestemet kihúzom, pocakomat kitolom és szemeimet a szokásosnál jobban összeszűkítem. – Mit gondolsz? Mit csinálnak itt… azok, akik idejárnak? – idézem Elijah-t. Hüvelyk- és mutatóujjammal összecsípem államat, így egy kis vágatot varázsolva rá, majd szájamat elhúzva sétálok az egyik sarokba. Egy párna van hanyagmód odahajítva, ezért boldogan elmosolyodva rúgom arrébb, hogy egy számomra kedvező helyre tehessem, amikor a párna megmozdul. Közelebb hajolok. – Eli… - suttogom, majd néhány másodperc elteltével egy mókus szalad ki alóla szélsebesen. – Á! – sikoltok fel, akár egy kislány, és máris barátom mellett termek, akinek úgy markolok rá alkarjára, mintha egy sárkányt láttam volna. Szaggatottan veszem a levegőt, és széles tenyeremet színpadiasan terítem szét mellkasomon.
– Azt a k… – pihegek. – Hát erre nem számítottam – kacagok, majd inkább Elit követve csücsölök le. – Miket hoztál? – kérdem, miközben farzsebemből előkapom az Edictum legújabb számát, és amolyan Kisvajda módon kezdem el olvasgatni azt.
– Egyelőre semmi – vonom meg a vállam, és tovább bújok a sorokat. Ehhez a számhoz nem tettem sokat, mert az iskolai dolgaim miatt nem jutottam el a szerkesztőségbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Dühösen nyögdécselve jelenek a Nagyteremben. Ugyan ezen a helyen általában szélesen vigyorogva és nyálamat csorgatva jelenek meg, ma mégsem így történik. Hogy miért? Hadd meséljek el egy érdekes történetet.
A főhőse a sztorinak én vagyok. Egy rendkívül jó kis kölyök, aki minden áron be szeretne illeszkedni mindenhová. S mivel a varázsvilág szülötte vagyok, ezért a muglik élete mozgat csak meg igazán. Van egy jó barátom; Helvey Bazsi. Ő pedig mesélt nekem mindenféle tabletről, ami valahol a mobilkészülékek és a kompúterek között lehet félúton. Nem tudtam elképzelni, hogy milyen lehet, ezért elmentem a kereskedésbe, hogy egy rúnázott darabot megvehessek magamnak az összekuporgatott kis zsebpénzemből. Megtörtént, de semmit nem csinál a cucc. Az üzletben elmagyarázták, hogy mit hogyan kellene, sőt a leírás is a farzsebembe van gyűrve, de nem jutok vele egyről a kettőre. Sértődötten csücsörítve foglalok helyet véletlenül a Levita asztalánál, észre sem véve, hogy nem a megszokott asztaltársaságommal vagyok.
A tabletet magam elé dobom, miközben ingerülten nyúlok le egy húsos pitét, amibe szinte morogva harapok, majd kelletlenül, nyitott szájjal kezdek falatozni. Kék szemeimmel közben nem engedem az utálatos tabletet. Azt hittem, hogy jobb móka lesz. Erre tessék; kifog rajtam egy agyatlan tárgy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Valamiért amikor megláttam, hogy Sári zavarba jött még szimpatikusabbá vált így első találkozásra. Rámosolyogtam, majd megsimítottam újra a kis állatkát. Olyan puha volt, mint a játékkereskedések polcán pihenő plüssök.
 Erről hirtelen beugrott egy kép: Beolvadna oda a szövetállatkák mellé, aztán egyszer csak valakit megpirítana. Na, az érdekes lenne! Főleg otthon Tölgyhegyen, úgy is a világ legundokabb nője a játékbolt tulaja. Nem tudom mi vezette erre az útra, de tuti nem a kedvessége. A sárkányrókát simogatva egészen elgondolkoztam. Sára kérdése zökkentett ki.
- Levitás vagyok - mondtam büszkén. - És te? - kérdeztem vissza.
 Én valahogy vagy a sárgák, vagy a pirosak színében tudtam elképzelni a lányt. Semmikép sem mondtam volna Rellonosnak, így elsőre. Aztán maximum meglepődök.
- Elemi állat? - kérdeztem vissza hangosan elgondolkozva. A kezemet leemeltem a kisállatról és a mellettem nyitottan heverő könyvért nyúltam. Összecsuktam és megemeltem, hogy Sára is lássa a borítót.- Éppen a Hippogriffekről olvasok, de a minap valami pimpős csilllóba futottam bele a vízesésnél. - meséltem. - Egészen elképesztő milyen állatok vannak, amikről eddig fogalmam sem volt. - mondtam izgatottan, újra a borítóra, majd Flynnre nézve. Mintha a kis sárkányróka sem akart volna kimaradni a sorból. Egyre több varázslatos állatot megismerek itt a végén a néhány hét alatt.
- Nem akarlak feltartani, de megkérdezhetem, hogyan lehet elemi állatod? - pislogtam nagyokat a lányra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Az vesse az első követ, akinek ideje van rá. Rég járatta meg a kocsit, amelyet a pesti lak garázsában pihentetett, noha hopponálni könnyebb, mégis, most kellett a vezetés csendes magánya. Nem mintha gond lenne, ez egyszerű férfidolog, beülni, nyomni a gázt és alatta a gép csak suhan. Kellemes muzsika szólt végig, mire leért a városba, ahol volt egy rövid, de annál kellemesebb találkája, majd aztán úgy döntött, marad még kicsit. Mintha az egész ország egy játszótere lenne, ide-oda mászkál, tesz valamit, majd tovább is áll. Nem teljesen így van, csak ami kapcsolatok alakultak, a mugli világban, néha kiterjedtebbek, mert nem mindig a főváros a vérkeringés közepe. Nem bánja, ameddig mozgásban van, addig sem unatkozik, és mivel – sokak bánatára – ma sem csavarodik fel egy fára vagy a szalagkorlátra, még oda is ér. Apró örömök.
Csend. Az órájára pillant, mintha szükséges lenne tudni, hogy már bőven elmúlt a takarodó ideje, a város mégis most kezd éledezni. Kilép a hotel halljából, ahova rendezett biztos ami biztos alapon egy foglalást, majd megindul. Nem öltözte túl az estét, lenge inget és sötét szövetnadrágot visel, az inggel harmonizáló cipővel, hiszen arra megint csak sokat ad, hogy milyennek látják. Mert ez a fontos. Nem tervezett sok mindent, de úgy érzi, már kell olyan szórakozás, amely mindenhogy kikapcsolja. Váltott hát néhány üzenetet, majd a végére sikerült megállapodnia magával, hogy merre is lesz az a bizonyos út. Egy nevesebb szórakozóhely vár rá, nem olyan messze a hoteltől – ki tudja, milyen társaságot szakajt magának és mire, ugye – így hát gyalog szeli át a két hely közötti távot. Rágyújtva, kellemes tempóval érkezik, ahogy végül a bejárat előtti tömeget kerülné ki egyszerűen, de csak vár a sorára. Hamar haladnak, közben pedig tekintete folyamatosan pásztázza a tömeget. Annyi infót kapott mára, hogy olyasmit keressen, amely egyszerre feltűnő és rejtett. Egy lila kendő a csuklón, semmi több. Se név, se egy arc és ilyen esetekben nem is kell több. Csak az, hogy megjelenjen, hogy ő is tudja, miért közeledik felé az a valaki és szinte, minden külső jel nélkül megtörténjen, hogy senki, még aki figyeli őket sem sejthesse. Ez a világ ilyen, ez az ő világa és piszkosul élvezi. Ahogy beér, ahogy az első italt kikéri, úgy fordul a tömeg felé és vár. Fel-felvillanó pillanatokra, majd megindul, amikor úgy érzi, a préda a közelében van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A fazettás ajtón túli világ volt a kedvencem az iskola falai között. Azon kívül természetesen a kviddicspálya. A meccs miatti izgalmat azonban csak tanulással tudtam levezetni. Túl vagyok a vizsgákon, de az nem azt jelenti, hogy nincs szükségem tanulásra. Elvégre annyi mindent nem tudok még a varázsvilágról, és ez megőrjít!
 Ezért is örültem, hogy Lizával újra össze tudunk futni. Úgy éreztem ő ebben is segítségemre lehet. A könyvtárat beszéltük meg korábban, mint találkozó helyet. Kíváncsi voltam miket alkot a lány, és alig váltam, hogy láthassam a munkáit.
 Kazanov tanár úr, a könyvtáros, Darya édesapja, a sötétbarna pult mögött ücsörgött, a sok pergamen takarásában. Messziről méregettem, mert hiába töltöm időm nagy részét a könyvtárban, alig néhány szót váltottam eddig vele. Hasonlítottak a lányával, és ha ez a természetükre is igaz, biztos voltam benne, hogy Kazanov is jó ember lehet. Egy apró mosolyra húzódott a szám visszaemlékezve a lányával való első találkozásomra. Hogy mennyit dumált egy szuszra!
 Visszafordultam az olvasóterem irányába, ahol ezúttal egy-két tanuló ücsörgött csak. Leültem az egyik asztalhoz, magam elé téve a két kötetet, és olvasni kezdtem az iskola történetéről szóló vaskos, régi, néhol megszakadt darabot. Éppen lapoztam egyet, amikor az ismerős alkatú lány megjelent a perifériámban. A magasba emeltem a jobb karomat és meglengettem, ezzel talán magamra vonva a figyelmét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Kérdéseire rebben meg a szemöldököm. Lesütöm tekintetem, mintha nem tudnám mi a helyes válasz erre. Pedig tudom, és rá kellene vágnom azonnal is azt, de képtelen vagyok rá. Szomorkásan mosolyodom el, mert a gondolatok újra és újra lepörögnek agyamban, amiken rohadtul túl kellene lendülnöm. A féltékenység egy borzasztóan gusztustalan érzés, mégis érzem, és éppen itt és most. Ennél aljasabb aligha van, mégsem tudok ellene mit tenni, egyszerűen érzem, ahogy csak belegondolok abba, hogy egy idegenért majdnem meghalt. Egy idegenért képes lett volna meghalni, mert benne volt a pakliban. Simán elsülhetett volna ez az egész rosszul, én meg ülnék malmozva, hogy az egyetlen személyt, aki önzetlenül volt képes szeretni, elvesztettem. Egyik napról a másikra, hiszen előző nap még nevetve váltunk el egymástól, olyan ígéretekkel, hogy pár nap múlva találkozunk. Végül is, nem nyúltunk mellé, itt ülök mellette az ispotályban, látom is, találkoztunk is, érezhetem is. Mégsem elég ahhoz, hogy a kellemetlenség legyen kiirtva belőlem. Végül szinte már láthatatlanul megrázom a fejem, mielőtt elvesznék a csókba, és arcának puha érintésébe. Ebbe sűrítek bele mindent, amit mondani akarok neki, amiről szeretném, ha tudna, de képtelen vagyok kimondani. Nem itt és nem most, de egyszer bizonyosan képes leszek rá.
Kérésemnek megfelelően csúszik arrébb, azzal a lendülettel huppanok fel az ágyra, lerúgom lábamról cipőimet, majd kényelmesen elhelyezkedem mellette. Karomat csúsztatom tarkója alá, azt visszahajlítva kezdek el zavartalanul játszani egy tincsével, miközben hallgatom minden szavát. - Valami mindig van - nevetek fel halkan, mert igaza van. Bassza meg, valami mindig történik, és elképzelése sincs mennyire, amíg vissza nem tér az iskolába. Ott kezdődik csak igazán a megpróbáltatás, amin segítenem kell tovább lépni. Mindenki tudja, hogy vérfarkas, és ezt a tényt, ha az ember akarja sem tudja figyelmen kívül hagyni. Túl meglepő, túl sok, túl hihetetlen.
- Azért ne túlozz - nevetek fel ismét halkan, fejemet oldalra fordítva lehelek lágy csókot halántékára. Ajkaimat felejtem ott, ahogy megszólal, várom a folytatását, ami nem érkezik, így lehunyom szemeimet, kissé ráncolom szemöldökömet, végül eltávolodok tőle. - Ne is folytasd - búgom szavaimat halántékának címezve, miközben tudom, hogy ezen árnyoldalak csak neki jelentenek ekkora dolgot, engem pedig hidegen hagynak. Legalábbis ezen részei, mert túltéve magam azon, hogy kiért és miért tette, az a fontos, hogy karjaim között tarthatom. Nagyjából egészben. - Nem érdekel semmilyen árnyoldal Belián, örülök, hogy itt vagy, hogy beszélsz hozzám, hogy érezhetlek - ennyinek elégnek kell lennie. Még akkor is, ha nekem is lenne bőven mit mesélnem az árnyoldalakról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Sok munkahelyen a hétvégék tabuk. Ügyes ki aktatáskáikat összecsomagolják, behajítják az ajtóhoz legközelebbi sarokba, aztán ott is marad hétfő reggelig. Rövid, tűzvörös ruhácska, fölötte sokat mutató bőrdzseki. A látszat csalhat, épp túlórázni készülök egy exkluzív pubban. Az arc a helyén, a szokásos üres, tömeg gyártott pofa. A haj szőkített platina, az ajak sminkkel torzított, a pillák elbújnak a műk alatt. Nincs olcsó látszata, erre ügyeltem, de a természetes hatást sem éri el. Bár a mostani férfiaknak ez a szempont igazán nem is létező dolog.
Az utcák kihaltak, aztán lassan közeledve a célhoz egyre több ember terelődik össze. Nevetgélő lánykák, félrészeg uracskák, s néhány hamis személyis újonc is tolong, remélve, hogy hátha beengedik. Erről eszembe jut az én kártyám. Nem rég készült el, tökéletes munka, a hitelességhez nem férhet kétség. Aradics Ramóna, 25. Épp korban az ilyesmihez. Az, hogy a bábmester egy tízessel fiatalabb mit sem számít.
Félreállok, nem akarok bemenni, mielőtt át nem adnám a csomagocskát. A kendőt már elindulásom előtt magamra kötöttem, most csak szorítok rajta egy kicsit, hogy le ne essen. Elég lila? Talán valami fényesebb helyre kellene állnom, nem tudom, a férfi mennyire lesz becsiccsentve, nehogy elsétáljon mellettem bambasága végett. Végre kiszúrok valakit, aki felém tart. Felismerem az alakot, nem új kuncsaft.
- Helloka Szép fiú - mosolyodok el, mikor közelebb ér. Nem várom be. Sarkon fordulok s elindulok egy kihalt sikátor felé. Jobb, ha nem látja senki a bizniszünket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Nem válaszol, vagy nincs mit, de ahogy tekintetét süti le, felbukkan benne mélyen, hogy nincs minden rendben, de vagy nem akar róla beszélni, vagy, csak a kába feje túlságosan is paranoiás, vagy épp semmit sem lát. Nem tetszik neki a mosolya, van benne valami, amit saját maga rejtett el a mosolyban, egy olyan időszakban, ami évekkel ezelőttinek tűnik. Mint mikor képtelen volt beszélni arról, hogy mi folyik le benne az első alkalom után, hogy ajkait találkoztak, hogy amikor azt hitte, csak játék az egész. Olyan hirtelen bukkan fel benne az emlék, hogy megijeszti, de csak a mosoly, az, ahogy azt mondja, van mögötte valami. Hosszabbat pislog, mintha aludni akarna, holott csak elűzi a kételyeket. Ha lenne, akkor mondaná. Vagy utalna rá. Ujjai mégis megtalálják az arcát, annak élén siklanak végig, cirógatja, feljebb haladva ajkai vonalát követik le, miközben lehunyt szemmel szuszog. Nem erőszak, nem is tud követelni, mire pedig mégis kimondaná aggályait, csókra váltja a szavakat, váltja fel a gondolatokat a kellemes érzés, az, ahogy belekapaszkodhat, ahogy itt van vele. Nem volt még ideje a „mi lett volna ha…?” körökre, nem volt alkalma sem, csak örülni annak, hogy amikor kinyitotta a szemét, nem egy idegen arc nézett vissza rá, hanem az övé. Ebben a felemás időszakban pedig, könnyen el lehet érni ennyivel is a nyugalmat. Most még túl szanaszét van fejben, hogy logikus legyen. Most elfogadja magában is, hogy gyenge, és szüksége van erre, rá, a közelségére.
Ahogy az ágyra fekszik, úgy csusszan oda hozzá, fejét emeli, hogy karja férjen át alatta és visszahajtva helyezkedik kicsit maga is. Átölelve mosolyodik el, apró, lágy cirógatással mozgatja át elgémberedett ujjait. Mindene fásult, miközben már szeretne felkelni, legalább pár lépés erejéig.
- És most… mi az a valami? – hallgatja a nevetését, miközben felpislog rá. Ujjaival keresi meg a másikét, hogy összefűzze vele, szabad keze folytatja az eddigi mozdulatokat, lassú körök, vagy csak felsőjének anyagával játszik, mintha nem tudna vele most betelni, pont úgy, mint mikor először szeretkeztek, minden olyan más volt, mégis ismerős, és képtelen volt egy pillanatra is elengedni őt. Fura hely most az agya, mintha ébren álmodna, feldobál mindent, vagy épp gondolkodnia kell, hogy is, mint is. De legalább kiürül belőle az a vacak.
- Hamburgert is hozhatsz hozzá, itt fogom várni, miután körbeszaladom az ágyat – pedig most egy falat se menne még le torkán, ajkain mégis mosoly húzódik, fejét feljebb emelve lehel apró csókot állára, érinti orrával puhán és kedveskedve arcának bőrét. De csak nem tudja befogni, megtartani a szép, kellemes pillanatot. Nem is ő lenne. Sóhajt csak, ahogy arra kéri, ne folytassa, nem is tudta volna. Hallgatja inkább, aprót bólintva és hagyja kicsit ülni a csendet. Árnyoldal, hős és most… roncs.
- Úgy mondod mintha… - és talán most jön rá először a kockázatra, arra, hogy ha épp nem süt rá a hold kegyesen, akkor talán a nő mellé került volna. Ahogy tekintete egyre tisztább, úgy nyílnak szemeibe nagyobbra és sóhajt egy nagyot. – Hülyeség volt az egész… mert elkéstem. Nem hős vagyok, hanem… - hogy érezheti. Ostoba. Az ő, ahogy a vállába fúrja szinte arcát és eltűnik kicsit. Csak most jött rá, nem tegnap, nem abban a pillanatban. Oda, felsője anyagába, bőrébe mormogja csupán azt, hogy sajnálja ezt az egészet. Mert eddig mindig ügyelt, mindig óvatos volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Az apró kortyok az italból csak az aromát ültették belé, semmi többet, nem részeg és nem bódult, teljesen józanul áll az este előtt. Általában ez mindig így is marad, anélkül is kiválóan szórakozik, hogy ilyesmivel kelljen felpörgetnie magát, de van, amikor megjön a „kedve” és igenis a pohár fenekére néz, vagy olyasmi művel, amitől másnap hajnalig is kellemesen bírná. Fiatalabb évei főképp ebben a világban mozogtak, hiszen odalent kezdte, az alapoknál, amikor ő is felhúzhatta volna a lila kendőt, hogy tudják, miféle, de neki elég volt langaléta külseje és különös tekintete, amely mintha mindig vérre szomjazott volna és elítélt bárkit. Nem kellettek jelzések, aztán ahogy haladt előre, már semmi sem, nem várta őt senki, ahogy előrébb lépkedett, úgy menekültek inkább előle, messzebbre, nehogy elérje őket.
Mára már bőven túl van ezeken a körökön, még ha egy pillanatra meg is ingott, most már minden rendben fejben, a kiskirály külleme pedig éppen készül levadászni a kendőt. Ajkaira a ragadozó mosolya ül ki, ahogy végül elkapja a nő tekintetét, nem ereszti és egyre közelebb ér hozzá, mintha ez a nagy találkozás pillanata lesz. Vagy csupán, egy pillanat, semmi több.
- Hello, szépséges hölgy – búgja vissza, de nem áll meg, nem állnak meg egy pillanatra és ő követi. Kiissza a pohár maradékát, menet közben teszi le egy véletlenszerű asztalra. Mintha csak egy kövér cigarettaszünetre vágyna, vagy könnyű légyottra, pontosan úgy tartanak a kijárat, majd a félreeső hely felé. Nem ijed meg, valóban bagót tűz ajkai közé és mikor a nő megáll, elé állva nyújtja felé a dobozt, ha kell, szolgálja ki magát.
- Aggódnom kellene, hogy ide hoztál? – vigyorodik el, pedig aligha, a törékeny lányka nem tudná egykönnyen a földre teperni, mágiát használni erre vétek és könnyen bukás lesz belőle. De nem tesz semmit, mint amit tehetne, ha kellett, ha nem, a dobozt végül zsebébe süllyeszti. – Dalolj, kedvesem. Mivel lepsz meg? – tudja, hogy nem kellenek a szavak, mégis, játszi könnyedséggel ejti ki azokat. Ma este szórakozik, ha kell, vele is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A köszönésre kacér mosolyt villantok rá. Magabiztos vagyok. Erős és eltökélt. Valahogy így érezhetik magukat a számítógépes trollok is. Játszani anélkül, hogy sérülnél. Elvégre nem az én arcom, nem az én testem, bármi is történik vele, az nem az én gondom lesz. Hiszen ezt az a gyökér apám is világosan letisztázta bennem, mikor éjszaka meglátogatott néha. A hideg is kirázott a gondolattól. A szerepemből mégsem szabad kiesnem, így a hirtelen jött emléket visszadugom fejem sötét, eldugott fiókjának egyikébe, s lassú, ringó csípővel elsétálok egy csendesebb helyre. Itt a zene halk ritmus csupán, mit ha falra teszed a kezed, akkor vehetsz ki rendesen igazán. A fények sem villódzanak, inkább a félhomály az úr, min egyedül vörös ruhám képes áthatolni, az nem hódol be a sötét színeknek, nem válik eggyé velük.
Hátam a hideg kőnek döntöm, a cigarettát elfogadom.
- Tüzet is kapok? - pillantok rá, hangom az övéhez hasonlóan búgó lágy dorombolás.
- Bizony, hogy kell - bólintok határozottan, remélhetőleg már cigarettával ajkaim között. Ha igen hát a befejezés előtt kiveszem számból, s a füstöt kifújom, mintegy fizikai megnyilvánulását a hatásszünetnek.
 - Aggódnod kell amiatt, hogy soha nem lesz ilyen jó éjszakád - ajkamba harapok, egy kis flört soha sem árt. No igaz vannak, akik nem bírnak magukkal, de az előttem álló férfiből nem nézem ki, hogy azonnal lerohanjon. Talán a ruhák teszik, miket visel, hogy kicsit hajaznak egy úriember küllemére. Burzsujéra, de nem a lázadó kölyökre, hanem utána, a kicsit megfontoltabb férfiéra.
- A legjobbal, mit ember kaphat - közelebb lépek. A személyes térbe még nem hatoltam be, de csak épphogy.
- De előbb kérem a bérem - suttogom, feltekintve rá. Bizony előre senki nem kap semmit, ez amolyan kufár aranyszabály.