31. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lóránt Emma Regina összes RPG hozzászólása (51 darab)

Oldalak: [1] 2 » Le
Lóránt Emma Regina
Diák Rellon (H), Rellon Vezetőségi Segítő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 92
Összes hsz: 229
Írta: 2020. február 11. 21:45 Ugrás a poszthoz




Mostanság igencsak elódáztuk ezt a kis családias szeánszunkat, bár nem róhatom fel, a bátyám szerelmes én pedig aztán biztosan nem zavarom meg benne. Vagyis annál inkább tenném és néha teszem, de végtére is, nem kell nekünk egymáshoz kötve élni és ez a nagy szerencse, mert bizonyára már rég szálanként tépdesném a hajam – mert ahova Bence jön, többnyire Masa is, és, hát, a mosolyaim mögött néha nem minden a legszebb. A naptár azonban most nekünk kedvez, vagy talán az influenzajárványra való tekintettel nem lógnak annyit egymás száján, kifejezett örömömre adódik az alkalom, hogy leüljünk és jól kifaggassam, vagy épp ő engem, hogy merre és mibe keveredek, ha épp nem azt játszom, mennyire tanulok. Utóbbi kellemetlen szájíz, ezért is dobtam fel a sütemény témát, meg egy jó adag kávéét, az ízorgiák mellett mit számít, ha épp vallanom kell, mennyire nem igaz, hogy annak a benga végzősnek a csókjait élvezem újabban. Értem én, hogy könnyedén vesznek bárkit a szájukra a tökéletes öregasszony-jelöltek, de akkor találhattak volna érdekesebbet is a kamukapocs mellé.
Jöhettünk volna együtt is, csakhogy én stílusosan kések. Most kivételesen nem csorba memóriámnak köszönhetően, hanem egyszerűen elválogattam az időt, mire végül rájöttem, hogy az elsőnek magamhoz vett felső lesz a nyerő, mert amúgy holt mindegy, mit fogok viselni, ma nem az a lényeg. Máskor sem, de mivel a mackós pólókat és a pillangós nadrágokat már egy jó ideje száműztem, többet vacakolok ezzel, mint illene, ahogy a semmitérő, közérzetjavító smink felhúzásával is, szerencsére, a legtöbb dologban jóval egyszerűbben ítélkezem. Már bőven van miért elnézést kérni és meg sem lepne, ha azóta visszaténfergett a kastélyba, mire elérem a cukrászdát, pontosabban csak meglátom egyelőre, a távot még le kell küzdeni. A tompa, napok óta sajgó tarkóm már nem fenyeget, így mosolyom legalább őszinte, amely akkor kerül ajkaimra, amikor végre belépek és kiszúrom a tömegben, egy asztalnál. A kabát cipzárját lehúzva érek végül mellé és ujjaimmal nemes egyszerűen túrom szét a haját, csak kedvesen, remélve, hogy időt töltött vele és én most helyreigazítom. Kabátban huppanok le, ültömben bújok ki belőle és hanyagul vetem a szék támlájára, pilláim pedig rebegnek egy sort felé.
- Egy kicsit késtem, ugye nem haragszol rám? Vagy ha igen, akkor eddig tartott. Ugye? - a kesztyűt lehúzva teszem azt az asztal szélére és egy kósza tincset tolok félre arcomból, mintha zavarna. Nincs bennem izgalom, se félsz, jó látni és ennek látványa is van. Majd duzzogok később.
- Nos, mennyire hiányoztam?
Lóránt Emma Regina
Diák Rellon (H), Rellon Vezetőségi Segítő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 92
Összes hsz: 229
Írta: 2020. február 12. 21:53 Ugrás a poszthoz




Még szerencse, hogy nem szoktam rá a cigire mint a többi csaj, mert hogy az milyen trendi, mert most aztán még itt lihegnék is nagyon, bele az arcába, hamutartó-lehelettel, helyette marad enyhén mentol és a rúzsom édeskés bukéja, amely egy nagy csalás, mert az íze borzalmas. És lihegni sem lihegek, pedig a táv felénél már mondhatom, hogy siettem. Valamennyire. Valahol akkor is azt olvastam, hogy egy nőnek illik késnie, de ha ezt feldobom, akkor nem fog örülni. Vagyis megcáfolja, mint minden ilyen okosságom, amit véletlen előhozok, ha épp nem én akarok belekötni abba, amit mond. Sokszor esik meg, testvérek között talán kicsit kevesebbszer, de csak mert már nem lógok rajta annyit, mióta barátnője van és mert miért tenném, nem is vagyok kislány. Ez meg olyan tipikus dolog, mikor valami szebb ruhát próbálok, anya is pityereg, apáék arca meg sötét vonásokat rejt, bizonyára megfelelő átkokat keresnek azoknak, akik szerint szintén jól áll rajtam, vagy épp jól áll, ha levenném. Megjegyzésére azonban nem a ruhákon jár az eszem, hanem szélesedik a mosolyom. Igen, van benne egy kis gonosz vonal is.
- Igen, muszáj volt. Nektek fiúknak mindig puha a hajatok, mi nők pedig erre annyi kencét használunk, hogy fájdalmas. Szóval, szokd meg. Ja nem, már meg kellett volna – tárom szét karjaimat, mert való igaz, ha ennyire látszik rajta, hogy valamelyik irányba fésüli, a késztetés mélyről jön és én nem szoktam félni megtenni dogokat. Van, amiket igen, de azokról nem beszélek és nem gondolok rájuk, meg azokra se, amik a jövőben lesznek majd egyszer.
- Dehogy haragszol – lágyan ingatom meg a fejem, megint csak a pillákat vetem be és a szebbik nézésem, azt, amit aranyosnak neveznek. Nem szoktam alapvetően csúnyán nézni, bambán igen, az már más kérdés. Van buta nő arc, okos, vagy épp fuss az életedért is. Hunyorogva méregetem azt a mennyire mértéket és sóhajtok egy nagyot. Hát komolyan, gyors nézek egy órát és megállapítom, hogy indokolt az a mérce, de, ki ha én nem alapon csak nem fogok neki igazat adni.
- Mi? - kicsit elbambultam és hirtelen nem értem a kérdést. - Nincs izé napom, tökre jó a kedvem, én örülök neked, te meg itt... - fújom fel kicsit az arcom, de ki is fújom. Igaza van, illik rám is, hogy nem akarok veszekedni, de lehet fogunk. - Kávét kérnék, tejjel, három cukorral. Olyan kis kekszet is mellé, igen, igen. Köszönöm – mondom közben a nő felé magam is, majd visszapillantok rá. Vissza is tér a mosolyom, csak tette a fejét. Helyes.
- Tudom. Nagyon jó, bár nem mentem sose messzire – finoman utalok rá, hogy meg tudott volna eddig is keresni, de hát, nem. Ezt most nem kötekedésnek.
- A pasik? Hjaj. Amióta kinőttek a melleim, már érdekes vagyok nekik is. Nem hajtanak, vagy tudomást se veszek róla. De hát ez a dolguk, nekem meg elviselni a bókokat meg a szexista vicceket – vonok vállat, miközben egy darabot kanyarítok a sütiből és bekapom. Jó, ez finom! Szerencséjére. Vannak dolgok, amiket nem mondtam el neki, meg nem is kell. Nem mindre lenne, lennék büszke talán.
Lóránt Emma Regina
Diák Rellon (H), Rellon Vezetőségi Segítő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 92
Összes hsz: 229
Írta: 2020. február 12. 23:00 Ugrás a poszthoz




A mai nap alkalmából veszem fel a pulcsit, amit amúgy nem szoktam, sűrűn, de amúgy rettentő puha és kényelmes. De ma kell a színe. A kastély ki van dekorálva, akkor már úgymond én is, de álmos fejem nem annyira illik a dolgokhoz, hajam laza kontya pedig olyan, mintha most másztam volna ki a takaró alól. Nem is gond ez, hiszen nekem nincs jelenésem, bárki hihet bármit, vagy épp próbált faggatni a szobatársam is, hogy kivel lesz randim, ezzel a pulcsival bőven jelzem, hogy abszolút téveszme az, hogy engem ebben bárki megkíván. Ápol és eltakar, én pedig tenyeremmel a hatalmas ásítást, amit menet közben ejtek meg. Nem veszem fel, hogy mi történik a falak között és a folyosókon, úgy teszek, mint egy normál napon, mert így is kell. Most lehet fintorogni, meg hogy jaj fúj és ilyenek, de nem leszek álszent, ha lenne kivel, vélhetően én is többször másznék közelebb csókért és örülnék a csoki-virág párosnak, de nem, kedves idegen a jövőben, nem kell aggódni, ha ezek elmaradnak, annyira nem leszek mérges. De csak mert szeretem a csokit.
Az a könnyű most, hogy most kevésbé tart fel bárki, mert aki benne van, az elvan a másikkal, aki nem, az meg a sarokban, fal mellett depressziózik és sóhajtozik, vagy úgy tesz mint én, és egy színen kívül másképp nem tudassa a világgal, hogy mi is folyik jelenleg. Nekem éhség, ha pedig az van, akkor tipikusan hiszti is, így inkább csak intéssel rendezem le azt, aki mégis hozzám akar szólni. Egy háztársam az és valamiért nagyon izgatott, sőt mi több, látni rajta, hogy valamire készül és bele akart talán rántani is, ha épp nem tiltakozom, mert épp engem jobban foglalkoztat a megszokott helyem és a tányér, amire pakolni fogok.
- Majd máskor, jó? - nyögöm felé még elhaladóban, ő meg vállat von, ezek szerint mégsem voltam annyira fontos és nélkülözhetetlen, mert már fordul is más felé. Szemöldököm felvonva követem mégis, mert kíváncsi vagyok azért, de innen és ebből semmit nem fogok kideríteni. Nos, érdekes. Úgy érzem, jobb, ha kicsit figyelek feléjük, mert ha eddig elkerülte a figyelmem, akkor megint csukott szemmel éltem a világom. Lehet csak valami ragacsot akarnak az idegesítő párosra küldeni, tudod, ők azok, akik nem csak ma, de minden nap össze vannak ragadva, irritáló beceneveket adnak egymásnak és ha egyikükkel akarsz beszélni, a másik is ott van, mert majd meghalna abban az öt percben, ha nem. Értük nem kár, ha valóban ez lesz, majd sajnálom kihagytam.
- Te is hoppon maradtál? - az egyik srác nagyon lógatja az orrát, majd végül leülök, bajos sóhaja kíséretében. Nem vagyok különösebben kíváncsi rá, így kerítek pirítóst és rántottát a tányérra, szokványos kávét a poharamba és már eszek is, mert az éhség győz. Fél szemmel pedig azokra figyelek, le nem akarok maradni, ha már felkeltem.
Lóránt Emma Regina
Diák Rellon (H), Rellon Vezetőségi Segítő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 92
Összes hsz: 229
Írta: 2020. február 14. 23:54 Ugrás a poszthoz




- Ha nem használunk is olyan, ha tesszük akkor is, a természet szemét. Hosszú szempillákat meg ilyeneket kaptok, aztán minek. Reménytelen harc ez – sóhajtok fel, igazából fogalmam sincs, miért is folytatom ezt a hülye témát, ezerszer el lett panaszkodva épp a mosdóban, ahol szempillafestés közben történt meg, vagy a fürdőben, vagy bármikor, nem is pasikkal kell ezt kibeszélni, de ő a bátyám, vele több mindent lehet, akaratlanul, mert van az az idegesítő dolga, amely miatt tényleg néha a fejembe - ...n lévő káoszba – lát, és bármit, komolyan, de azt a helyet szeretem magaménak tudni. Onnan rájött már pár dologra, vagy még többre is akár, csak nem emlegeti, fogalmam sincs hogyan megy a dolog, nem nagyon merek ilyen dolgokat elkezdeni tanulni, mert elég az alapképzés anyaga is, de attól még iszonyatosan fel tud húzni, vagy amúgy is, ezzel azonban még jobban. Igen, ez a testvérek dolga, nem tagadom, legalábbis, ránk ez jellemző. Az érem két oldala, zöld és piros, mintha ő jobban képesebb lenne olyan cukinak és aranyosnak lenni, mint amikből nekem kevesebb jutott és vagy egyszerűen nem akarom művelni. Mindegy is, ha nem lenne a bátyám, már megfojtottam volna.
-  Persze, hogy nem. Kicsit késtem, belefér, csak olyan felsőt akartam felvenni, amiből nincs kint semmim, ahogy mondani szoktad, a többi meg... mindegy is – legyintgetek, nem érdekes. Sokat vacakolok ezekkel, csak minek. Mármint, nincs kinek, nem úgy, mint neki befésülni menőbe a haját, hogy Masa azt is csodálhassa. Bár mindegy, ha lenne is valakim, akkor annak is így kellene várnia arra, hogy eldöntsem, mit akarok ma viselni.
- Rettentően az – bólogatok, amint elhangzik a rendelés. - Biztosan a barátnőd is igazat adna nekem. Azért nem könnyű mindig nektek pasiknak szépnek tűnni – nem szerénykedek vagy valami ilyesmi, nekem sem mindig jó a napom, az arcom, az életem, bár mindegy is, a legtöbbre van praktikám. A kávé azonban hamar meg is érkezik, én felvidulva köszönöm meg szintén a pincérnek és a kekszbe harapok. Kicsit száraz, de nem baj, a következő falat előtt a kávéba mártom. Látványosan édesszájúbbként kevergetem el a cukrot a kávéba, majd a kanalat letéve kóstolom meg.
- Ez finom – bólogatok, mint valami kritikus, majd innék tovább, de ő belekezd. Szemöldököm ívesen emelkedik, a kávéscsésze koccan a kis tányérkán, én meg picit eltátott szájjal hallgatom őt. Hogy mi? Kell pár pillanat.
- Baglyokat – ismétlem meg, látványos a zavara. Oké. Ez tényleg aranyos lehetne, de amikor így csinál, akkor valami más is van. Na, ezt el nem engedem. - Rendben. Mennyi baglyot? Mert három az még elmegy, tíz sok és amúgy is, mi a francnak nektek annyi bagoly? Hát kaptál elsősnek, még él is, szóvaaaal... azt hiszem ezt most nem értem – néha, szerintem túlságosan furán hat a csaj rá. Nagyon. Most is ezt érzem, de megint azt mondaná, hogy az undok rellonos felem mond ilyet. Inkább a sütit falatozok, megvárom, hogy kiegészítse.
Lóránt Emma Regina
Diák Rellon (H), Rellon Vezetőségi Segítő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 92
Összes hsz: 229
Írta: 2020. február 22. 20:47 Ugrás a poszthoz




Hah. Én itt komoly tárgyalásokban akarok lenni, ő pedig csak hah. A sóhajra megforgatom a szemeimet, szinte már-már sértett vonásokkal tűzöm meg, hogy ennyivel rendezi le a dilemmámat, ami elkísér a sírig majd, és akkor is csak hah. Megemelem végül kezem, nem, nem mutatok csúnyát, csak lelegyintem, lustán, hogy akkor legyen hah. Majd én is az leszek, amikor majd valami fontos kell. De nem, mégsem, mert meg fogom hallgatni, annyira ismerem már önmagam. Legalább ennyi. Tény, tényleg nem vele kell majd a hajamról tárgyalni, így elengedve a dolgot, leeresztem a kezem és az asztallapon pihentetem tovább, egész addig, míg azt szívemre teszem és épp olyan arcot vágok, mint aki élete sértését hallja és épp némán, szavak nélkül tiltakozik ellene. Hogy én kamugép!
- Mindig hallgatok rád, nem értem miért mondasz ilyet! De, én elhiszem, mert így volt, te akarsz alaptalan vádakat hozni a... nem tudom mire. Mindegy – még gesztikulálok is hozzá, ami nem szerencsés, mert a süti bánhatja, ha belelovalom magam, így inkább abbahagyom és grimasszal zárom le az apró vitát, vagyis annak végén egy nyelvöltéssel. Jó, tényleg nem miatta, de volt a kezemben olyan darab, amelyre felszisszentem, hogy nem, ezt nem neki kell látnia rajtam. A fiútesók erre érzékenyek, ezt megtanultam, egy is elég volt hozzá, meg akad még évfolyamtársam, aki erről panaszkodott, szóval, ez tény. De persze nem illik rákérdezni, hogy ha kiteszem a melleim, akkor mennyire lesz mérges. Ugye. Hülyén is hangzana és szerencsére az nem szokása, hogy kinézze a fejemből, miket rejtegetek a ruháim között.
- Sminkmágia. Ohh, hát tudomásom szerint olyan nincs. Két kézzel történik és ügyesnek kell lenni, mert a túl sok undorító. De jó lenne három suhintás – bólogatok is mellé, mert tényleg, de mindegy is. Nem viszem túlzásba, nem szeretem. Műanyag arca bárkinek lehet. - Akkor ő szerencsés, én meg kicsit nem csak, ne aggódj, túlzásba sem viszem. Az a jó, ha tetszik neked, fura lenne ha nem – sok fura dolog van és sokat én is annak tartok, már mondtam is, vagy csak akartam, nem tudom. Nekem a lány maga fura, még ha nem is mondom ki hangosan, neki viszont jó. Bizonyára, ha nekem lesz barátom, ő majd minden dolgát utálni fogja, ez így kerek. Furcsa dolog ez, legalább biztos. A kávémba kortyolva azonban hamar elfelejtem, hogy nekem ki és hogy lesz egyáltalán, mert megint csak rájuk gondolok és a fura szóra. Mert ez most már eléggé az. Tényleg nem értem. Pislogok, miközben beszél, amolyan nagy szemes, meglepődős módon és továbbra is értetlen. Csak mondja és mondja, én pedig tenyerembe temetem az arcom. Mélyet sóhajtok. Oké. Oké. Én is egy tucat macskára tudnám költeni a pénzem, csak nem teszem, mert van eszem. Még. Ha nem is teljes.
- Oké. Ooooké – engedem le a kezem. - Miért, ha lett volna annyi, mindet elhozod? Nem adok ám kölcsön bagolykajára! - már kezdem is az undokoskodást, mert ezt ő nevezi így. De komolyan nem. Ez egy nagy hülyeség volt, és talán kicsit ő is érzi, fogalmam sincs, kinek a fejéből pattant ki, azonban ez már mindegy. Megtették. Kell innom, kortyolom is a kávét. Nem, nem akarok egyből veszekedni.
- Miért nem maradhattak ott? Egy bolt, ez a kínálata de... nem bánnak rosszul addig velük. Ajh, Bence, és most mit kezdetek ennyi bagollyal? Ti lesztek a kiscsalád, gyerekek helyett tollas állatokkal? - billen oldalra a fejem. Mert tényleg, mi lehet a terv? Szabadon engedni? Nézegetni? Nem, nem értem.
- Mert csak... Ez, nos, néha hiába a fiatalabb korom, úgy érzem, a több ész mégis nekem jutott ezen téren – csóválom meg a fejem és inkább a sütire koncentrálok, amit enni kezdek. Jobb is így.
Lóránt Emma Regina
Diák Rellon (H), Rellon Vezetőségi Segítő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 92
Összes hsz: 229
Írta: 2020. február 22. 22:11 Ugrás a poszthoz




Itt a végén akkora káosz lesz majd, érzem a zsigereimben, hogy nemhogy öröm, egyenesen életmentő lesz kimenekülni az ajtón. A szokásosnál csendesebb, mégis, élettel telibb a terem a korai órákban, halcuppogás jobbról, balról röhögés, meg az előbbi srác sóhajai. Biztos rossz ajándékot választott, vagy semmit sem, vagy fogalmam sincs, miért kéne kidobni egy pasit. Ja, de van, viszont az ő okát nem tudom kiolvasni a tányérom tartalmából. Nem válaszol továbbra sem, nem akar róla beszélni, én meg megértem. Körbenézve sem nagyobb a felhozatal, ez a csendes sarok, úgy néz ki, sikerült az asztal azon felére ülnöm, ahol még az épp egyedül rostokló tagok vannak, vagy egyenesen a szinglik oldala, fogalmam sincs. Tekintetem elidőzik a szőkén, mert ő az, aki megfogja a pillantást és ott tartja magán, még akkor is, ha épp bóbiskol, majd csak eztán kezdek megint enni. Nem nyugszik a népség, én is figyelek mindenfelé, amint a falatot rágcsálom, vagy épp fülelek, sose tudni, nem-e itt hallok valami olyasmit, amit máshol biztos nem. De túl zsibog, így hamar fel kell adnom.
Réveteg bambulásomból végül az ráz ki, hogy valaki elsüti a mágusvilág ultimate poénját és buligyilkosát – vagy épp annak alkotóját, sose tudni. A sötétségpor akkor lenne jó, ha most én is tudnám, mi a francért kellett eldobni. Már csak a hatás közbeni sikolyok megérték bizonyára a tulajának, szerencsére ülök és semmi más nincs a kezemben, mint egy villa, nagy kárt nem tudok másokban okozni, elvégre, egyikre sem haragszom magam körül, hogy belevágjam akár csak gondolati szinten. Így, nem sikítok, nem szólok semmit sem, csak kinyúlok a poharak irányába. Amint elült minden és a kárfelmérés ideje érkezik el, úgy emelem ajkaimhoz a kupát és kortyolok egy nagyot. Elsőre le sem esik, miért ízlik ennyire az édessége az italnak, talán épp aranyhalmemóriám zavar meg, és nem emlékszem, hogy kissé fanyaron szeretem azt a kávét, de újabb korty, pár siránkozó jajgatás a másik asztaltól visszazökkent a valóságba és mire a korty leér és belebámulok a pohárba.
- Oppá – csendesen jegyzem meg és a szemköztire emelem a tekintetem. A szőke. És ez tuti az ő itala is. Nem, mintha amúgy szájfájós lennék ilyentől, de gyors leteszem és mintha mi sem történt volna, úgy kapok a sajátom után, iszok bele, mintha eddig is azt tettem volna, majd folytatnám a reggelit. Alattomos dolgokról még mindig nem tudok, a lelkem nyugodt, a népség elvan. Nem durran és robban semmi, ami már jó jel, nem? Aztán, a végső falatok közben kezd valami furcsa lenni. Mintha a kávé forró lenne és még mindig innám, úgy terül szét végül valami melegség is odabent, önt el a fejem búbjáig, tölti ki eddig unatkozó és kissé álmos gondolataimat, vagy épp a tervet löki el, miszerint én most felállok és megyek a dolgomra jóllakottan. Nem. Amire én éhezem, az nem ezen a tányéron van.
A villa koppan az asztalon, ahogy kiejtem ujjam közül, tekintetem pedig újra megkeresi Ő-t. Sose éreztem ilyet és ez új, szédítő és... mindent visz. Jó érzés. Ajkaim elnyílnak kissé, sóhaj tör ki belőlük, mert sose ült ilyen közel hozzám, tudom, és ez.. ennél jobb nem is lehetne. Vagyis de. Szívem dobban egy nagyot, az általam nem ismert késztetés forrása pedig nem enged. Cselekedni kell. Lebukom az asztal alá, könnyen megy, beférek, de csak azért, hogy a másik oldalon csusszanjak ki. Nem lát, mert másokkal beszél és háttal, de ott vagyok. Akarom, hogy tudja, hogy ott vagyok. Nem ülök le, valamiféle isteni késztetés miatt térdelek fel a padon és mögé csusszanva, vállaira simítom ujjaim, hogy lassú, finom vállmasszázst kapjon. Olyan feszültnek néz ki sokszor, biztosan... biztosan kell ez, ugye? Kicsit izgulok, sőt, nagyon, de mindig azt mondtam, bátor vagyok, nem a pityergő, piruló kislányok.
- Folytassátok csak – mert páran értelmetlen pillantanak felé, nekem pedig mégis ez a legnagyobb pillanat az életben. Istenem. Nem, nem vagyok olyan bátor, de nem láthatja meg. Ő nem. Ő a minden mostantól.
Lóránt Emma Regina
Diák Rellon (H), Rellon Vezetőségi Segítő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 92
Összes hsz: 229
Írta: 2020. március 9. 22:23 Ugrás a poszthoz


ketten a világ ellen. mert a világ végére is követnélek



Nem találom, nem találom, nem és nem én vesztettem el. Agyam veszettül pörög, forog, amióta csak hallottam, tudom mi van, mi történt és fel nem akarom fogni és mégis, muszáj. Dühöngök, olyan szinten, hogy ma már végképp mindenkivel egy hisztérika szintjén viselkedtem és olyan messzire küldtem őket, hogy már magam is szégyellem. Aztán nem. Most vele kell foglalkoznom, rá kell koncentrálnom. Kellene. Akarok. Csak nem tudok, mert úgy eltűnt a térképről, hogy nyomát sem ütni. Időm nem volt semmire, hogy átöleljem, hogy azt a másikat kapjam el egy kiadós hajtépésre, semmire, mert először el sem akartam hinni. Tudom, hogy sokszor csúnyát mondtam a lányra, arra, ami köztük van és őszintén, kívántam is olyat, hogy legyen vége, de tudjátok hogy van ez. Amikor megtörténik, jön a bűntudat és bennem felbukkant, elöntött és szégyelltem magam, mert lehet a sors miattam bűntette őt. Mert nem a nőt sajnálom, hanem a bátyámat. Mert őt kell. Ő kell most és sehol sem találom. Ritkán ejtek könnyeket, de velem is megesett, mert félek. Féltem, hogy hülyeséget csinál, mint a férfiak nagy része, ha dühös, összetört. Lehet csak a regényekben van így, de Bence pont olyan, aki oda illik, az a tipikus herceg féleség, szóval, illik rá minden. És az meg... Nem, most nem robbanhatok. Most nem.
Szerintem az egész iskolát végig vallattam. Nem. Követeltem, hogy mondják meg, hol van. Van, aki hülyén nézett rám és azt se tudta, mit akarok, a legtöbb értetlen vagy rám se hederített. Nem érti senki, hogy meg kell találnom? Ellógtam az óráim, nem érdekelnek. Már bőven nem, ha ezért megrónak, tegyék. Vannak fontosabb dolgok is, van fontosabb. Pánikolok, mert a kastély talán utolsó egérlyukát is átkutatom de semerre. Aztán szinte a „feladom és leülök a földre sírni” vagy a „ kinyírom azt a...!!” között az utolsó reménysugárként kaptam az infót, merre látták. És mint az őrültek, kabát a hátamra, zsebeimbe pár jóság és én, mint az őrült, rohantam a falu felé. Még mindig dühös vagyok, de most már riadt és tehetetlen is. Egyre kavarognak bennem ezek és nem szeretem, szeretek vidám lenni, csak nem mindig lehet. És kezdődik előröl, mert miért lenne a cukrászdában, a boltban, akárhol. Miért lenne könnyű? És megértem. Én is elbújnék, olyan kicsi és messzi helyre, amennyire csak lehet, de ő meg ne tegye meg, mert meg kell találnom. Olyan vészkapcsoló ez, amely az összes veszekedésünket eltörli, minden rosszat. És nem találom, sehol sincs. Ki akarom tépni a hajam, sikítani és toporzékolni. De megőrzöm ép eszem, valamelyest és folytatom. Már bőven lement a nap, bőven ágyban lenne a helyem. És nem érdekel. Ha keresnek is engem, minket, nem számít. Pálcámmal világítok, már jártam abban az ijesztő házban, de még az erdő szélét is megnéztem, de kifutottam. Biztos ott lesz, tudja, hogy nem merném követni, de agyamban mást járatok és eldöntöm, nincs ott. Így kerülök a tó környékére. Ez is klisés és ezt is remélem, hogy eltalálom. Remélem kacsázik, horgászik, nem tudom. Mindenre kitaláltam valamit és mindenhol csalódtam. Amúgy rettentően parázok ebben a sötétben, de most nem érzem, nincs félelem. Hát az kell, hogy előkerüljön, hogy seprűre üljek? Komolyan? Most megtenném.
- Bence... Bence itt vagy? Ne csináld ezt velem – hangom erőtlen, ma sokat kiabáltam, most itt a faluban is, meg kicsit érezni, hogy menten én is sírok. Nagy levegő, előre haladok egy ág tépi meg kicsit hajam, mire fújok, mint valami macska. Pálcám fénye vetül elő és látok valamit. Szívem nagyot dobban, ha most az ott a baltás gyilkos, akkor se érdekel. Megindulok felé.
- Bence! - kiáltok rá, nem reagál. Legyél te, kérlek. - Egész nap kerestelek, ne fuss előlem többé. Kérlek... Én vagyok az, Emma.
Lóránt Emma Regina
Diák Rellon (H), Rellon Vezetőségi Segítő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 92
Összes hsz: 229
Írta: 2020. március 10. 20:13 Ugrás a poszthoz


ketten a világ ellen. mert a világ végére is követnélek



Most érzem csak lassan, hogy mennyire sajognak a lábaim. Mintha azokból a cipőkből válogattam volna, amelyekben csak ülni szabad, talpam úgy sajog, vádlim úgy húzódik. Elindul felfelé, gyomrom tájéka, amely öklömnyi és rettentően fáj, üres és mégis, nem érzem többnek, mint egy apró, semmit nem zavaró gombócot. Karjaim zsibbadnak, szerintem kétszer hordtam ki az infarktust ebben a két órában, mindegyikre jutott egy. kabátom cipzárja lent pihen, mert még így is meg tudnék gyulladni. Sosem voltam az a nagyon fázós ember, de most végképp, még ha havazna is, simán képes lennék egy pólóban létezni. A vérnyomásom az egekben, ez nem kérdés, mindenem ott van, mert ott neki a legrosszabb és most nekem is mindenhol a legrosszabb. Alig kapok levegőt, hiába sietek mindenhova, de a gombóc miatt rettentő nehezen megy, minden egyes lépés veszi ki az erőm. Nem emlékszem, hogy leültem ma, se semmi másra. Idegességemben ettem valamit, ezt tudom, kétszer ki akart jönni és nem állítom, hogy a harmadik nem fog nyerni, de most nincs idő rosszul lenni. Arcom ég, egy fia smink nem fért ma ott el, nem mintha túlzásba vinném, így nem kell aggódnom, hogy nem ismer majd fel. Amúgy sem akarok aggódni, csak épp nem megy más. Ezer meg egy hülye gondolat és más, tódul és kavarog, halántékom egyre jobban nyom, jön a migrén, érzem, mert a nagy idegeskedés sem jó a fejemnek, de nem érdekel. Maximum elfelejtem hogyan sétáltam ide, milyen nap van, akármi vackot, minden mást, azt viszont nem, hogy miért és kiért, mert ezeket szinte körömmel vésem fel elmém falaira, olyan mélyen, hogy biztosan ott marad. Mert muszáj. Ezt nem engedhetem el, kevés ilyen dolog van manapság, de ez most minden előtt ott van. Kérhettem volna segítséget, hogy több szem többet lát alapon, vagy ha végül összeesek a fáradtságtól, akkor legalább felkapar, de ezt egyedül kell és nem kellenek felesleges szemek. Majd lesz valami. Bizakodok. Apró reménysugár.
Úgy gyúl most mégis. A pálcám végén ül, mégis, mintha az égből sütne le egyenesen és lehet hogy az van, hogy én tökre megőrültem és már mindenfélét hallucinálok. De nem láttam, nem jelentkezett, azt hittem én leszek az első, akihez odaáll, ehelyett eltűnt, felszívódott és nem tudtam elérni. Egy jelet sem, egy cetlit sem kaptam, mérgesnek és sértettnek kellene lennem és voltam is kemény öt percig. És elmúlt, mert jött a bűntudat majd a félelem, nem maradt harag, csak a várakozás, hogy majd jön, majd ő lép, majd ő teszi meg, majd ha akarja, de nem, nem történt semmi. Teljes csend és ezt elégeltem meg. Lehet önző vagyok, lehet, hogy most ez a rosszabb megoldás, de nem érdekel. Nem a baltás gyilkos áll ott, nem valami idegen, hanem ő. Nem is akarok arra gondolni, miért van annyira ott. Nem. Aprót rezzenek össze, amikor megszólít és máskor már hisztériáznék rajta, most viszont elreppen mellettem, süket lettem rá. Elmosolyodok, de  ez inkább szomorú, mint boldog. Közelebb lépkedek, pálcám kicsit leeresztem, hogy ne süssem ki a szemét és innen már jobban látom. Arca beesett, sápadt, szemei alatt sötét karikák, ábrázata megnyúlt, jellegzetes mosolya eltűnt. Semmi baja, hazudja ő, semmi baja. Hát persze, én meg férjhez mentem a kísértetházban! Na nekem ne most vetítsen. Nem érdekel mit mond, mennyire mondja és hogyan, leküzdöm a távot és előtte termek. Semmit nem engedek megakasztani, mire bármit tehetne, átölelem. Óvatosan, kedvesen, közben reszketek én is, kiengedem a levegőt, örülök neki és még jobban félek. Mert ez ijesztő.
- Ne bújj el előlem többet, jó? - nem eresztem, mindkettőnknek, de főleg neki kell ez. Érzem. Vagy ha nem, nem érdekel. Nem akarok belegondolni, hogy mit akart tenni az előbb, pedig agyam látta. De most felejt. Szabad kezemmel simogatom meg a hátát, lehet nem ilyenek vagyunk, de most ilyennek kell lenni.
- Nem megyek el, bármit kérhetsz, csak ezt nem.

Lóránt Emma Regina
Diák Rellon (H), Rellon Vezetőségi Segítő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 92
Összes hsz: 229
Írta: 2020. március 18. 22:37 Ugrás a poszthoz




- Mindig – bólintok is mellé egy határozottat. - Jó, az más volt, ott már felhúztál és azok voltak az ellenérveim. Mert valamikor tökre túlzásba esel és nem tudom... rémeket látsz, azok meg idegesítőek. Azért tettem, hogy ne nézz csúnyán, ha mondjuk bejön ide valaki és rám néz, úgy, mert mondjuk kicsit mélyebben kivágott a pólón. Nem szóltál be, de el tudom képzelni, hogy ha rövid a szoknyám, apa meg anya helyett te mondod, hogy vegyek fel nadrágot – mert miért ne mondaná, a testvérem, azoknak meg ez a dolguk. De lehet most én bonyolítom túl és túlzok, ezt azonban nem fogom bevallani, mert akkor azt hiszi, nyerésben van és nem, azt nem adom meg neki. Vagy eleve mindig abban hiszi magát, én ezt nem tudom, ő tud belenézni a fejekbe, nem fordítva. Gondolkodtam, hogy nekem is tökre hasznos lenne, de mióta zavar van ott, nem hinném, hogy erőltetnem kellene bármit is.
- Na tessék, erről beszélek. Már azért is előkeresem azt a felsőm, ami köldökig van vágva – nem mintha lenne olyanom, ez is inkább vicces, mert még majdnem nevetek is, de mosolygok, az biztos. Persze, tudtam én, hogy nem szeretné, de ha randim lesz, csinosnak kell lennem és nem, nem kell köldökig, de egy garbó, nos, nem oda illik. Nem gond. Túllépek rajta, mert igazából annyira nem zavar a dolog, hogy így... figyel és óva int, mert nem. Van és lesz még rosszabb, ami miatt megint megreptetek egy-két tárgyat, ebben vagyok biztos, nem abban, hogy leteremt, mert épp kiteszem magam a kirakatba. Amúgy is, nincsenek is körülöttem nagyon úgy, hapsik, akik miatt aggódnia kellene, amennyire neki bejött a szerelem, engem úgy kerül el. De nem hiába, ellentétek, ebben is.
- Náhh, én szeretek vele pepecselni, ezt majd kitalálja más. Az olyan vaskos nem, de az egyszerű az pár perc maximum, szóval, nem érvágás – vonok vállat, hogy nem azon töröm a fejem, hogy sminkes varázslatokat agyaljak ki, ámbár, ha nem marad majd már, előveszem, mint ötletet. Ráérek. Azt hiszem. Inkább csipegetek a sütiből pár falatot, mert amúgy finomak, és ha sokáig nézegetem, akkor habzsolni fogok a várakozás miatt. Nem mintha lenne itt olyan, aki nem láthat enni, igazából az irigy lányok jöhetnének, akik nem mernek enni, én meg még jobb ízűen falnám fel mindet. Hahaha. De nincsenek itt, szerencsére, mert ne legyenek, most legyünk mi ketten végre.
- Áhh, értem. Nem vagyunk egyformák, ez tény – nagyon nem, ég és föld és a többi. Meg nagyon semmi sem passzol, én meg igyekszem kedvesnek mutatkozni meg minden. És megy is, talán semmit se sejt, nem is fontos. Még talán teljesen Bence sem, és ez így jó, így békés. Nekem is lehetnek titkaim, ugyebár. Ami most neki is előjön, bár nem titok, inkább olyan dolog, amiről még nem volt tudomásom? És persze hogy meglep, meg sokkol, mert, hát valami mást vártam, ez meg olyan... nem tudom. Fura? Kicsit, nagyon. Nekem sok? Bizony, bár nem mondom, én is szeretem az állatokat, de ennyire nem tenném magam oda, majd ha egyszer sok pénzem lesz, adakozok, de hirtelen venni valamennyit úgy, hogy a suliban tárolom? Nos, az kicsit merész. Szusszanok egyet, igyekszem nyugodt maradni.
- Ennyire leégtél? Jó hogy nem mínuszban vagy! - kicsit morcosan nézek felé, hogy mennyire annyira, tudja jól, ha nagyon kell neki, akkor megoldjuk, megszánom, de nem, nem erre akartam költeni, hogy butaság miatt adakozom, de mégis a testvérem. Kivéve, ha megtudom, hogy elhozza belőle a maradék baglyokat. Akkor nagyon mérges lennék rá.
- Nem bezárva hanem... valahogy kell őket tartani, értem én mit mondasz, de... de mégse. Kinek az ötlete volt ez? - sejtem a választ, de csak kimondja. Nem hiszem, hogy az övé, azt igen, hogy simán belement, de csak nem ő ötlötte ki egyes egyedül. Vagy nem tudom, lehet van egy olyan oldala – sőt, biztos – amit nem ismerek annyira. Na mindegy, most majd kicsit de. Nem biztos, hogy annyira tetszeni fog, mint illene. És ő hozza ki belőle, ugye...
- Mert annyival fiatalabb vagyok, mi? Amúgy fogalmam sincs mit mondtál, csak az elejét értem. Nem kellenek ennyire összetett mondatok – már majdnem duzzogok, hogy most tök hülyének nézek ki, de tényleg fogalmam sincs, hogy mit mond, mert eleve hadar és csak mondja és mondja. Elengedem, rá is legyintek, majd inkább ezek, majdhogynem puffogva pusztítok el egy sütit végül. Aztán mégis tud értelmes szavakat mondani, így felpillantok rá.
- Én sem, de nem akarat kérdése. Tuti elfelejtek mindent, amint átlépem a küszöböt. Örökké harmadéves leszek – aggályaim néha tök valóságosak. Benne van a pakliban, hogy egyszer betelik a memória és kész, nekem ott annyi jutott. Vagy nem tudom. Még néha megnézik, hogy mi és mennyire áll, mennyire romlik vagy javul és rosszat eddig nem mondtak. Ameddig nem fejelgetek semmit  - bár az előző témánál kedvem lett volna az asztalt – addig nincs gond.
- Persze, hogy az. Vizsga van a végén, nagyon kemény vizsga – apró mosoly, ami biztató mégis. - Én sem, de legalább ebben totál hasonlítunk. Vagy elmegyek pénzért táncolni alig ruhában, vagy gazdag férjem lesz és akkor nem kell kitalálnom, mi a fene lennék.
Lóránt Emma Regina
Diák Rellon (H), Rellon Vezetőségi Segítő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 92
Összes hsz: 229
Írta: 2020. április 7. 02:00 Ugrás a poszthoz




- Ezt úgy mondod, mintha mindenkivel flörtölgetnék. Nem vagyok lotyó – forgatom meg a szemeimet, de úgy, hogy abból tudja, még egy ilyen és sütit nyomok a fejére. De komolyan, hát én tehetek róla, hogy a többi lány teszi, szétteszi, én meg lehet úgy tűnök, megtenném, de amúgy nem. Szóval, na, moderálja a szavait. - Helyes és helyes. Jó vagyok, tudom – abban főleg, hogy mikor és mit. Bár tény, szeretem a bókokat, a pillantásokat, de a kocsányon lógó szemek meg a többi... nem, nem hoz zavarba, inkább csak sok, közönséges és ha beszélnek velem, jöhet a játék, miszerint lehet az arcomat is nézni, ott a lényeg, nem lejjebb. Aztán rájövök, hogy ez senkit nem érdekel és bámul tovább oda, ilyenkor vonulok el, mint a sértett királylányok, ezt te velem ne és ennyi. Mindjárt itt is bejátszom, azonban semmi nem indokolja, inkább kicsit mérges vagyok, hogy miért és hogyan meg minek, szóval... nem, nem csinálok semmit, csak végül sóhajtok, megint. Egy nagyot. Most bezzeg még mindig ő az idősebb nem? Csak épp nem úgy néz ki.
- Lehet, adósságnak hívják és inkább bele se menj, mert sose jössz ki belőle. Kérlek. Kicsit gondolkozz – én értem, hogy szerelmes meg minden de mégsem mert azért na, vannak határok. Biztos a csaj is megérti, hogy nincs most erre keret, ha nem, akkor keressen egy malacperselyt és akkor majd lesz. Ennyi. Könnyen megoldom, mert sosem voltam szerelmes és ragaszkodtam bárkihez, aki nem a testvérem, ezt elismerem, elismerem, hogy nem tudom milyen érzés. Nem számít.
- Áhh, látom – legyintek is rá, pont erről van szó. Persze, én is tudok így nézni, mert hirtelen és milyen tökéletes valaki épp, mégsem ugyan ez. Elmúlik, nem ragad meg bennem és nem tudom pontosan, hogy játszódik le. Ha voltam is, az olyan tipikus plátói dolog, aztán az is elmúlik, abban sincs viszont annyira nyakig bent az ember, mint most a bátyám ebben. Nagyon. Lehet kicsit ripacs vagyok vele szemben, ha ez a dolog, vagy a nő jön szóba, de, ez biztos olyan dolog, hogy ha lesz akárkim, ő arra mindig mérges és gyanakvó lesz, vagyis, lehet az lesz. Nem tudom. Elengedem a dolgot, egyelőre.
- Aha, persze. Mint mindent, de elfelejted, hogy nem dedós vagyok már – rég nem, csak valamiért persze, hogy néha annak vagyok kezelve. Nincs is sok közöttünk, akkor nem is értem, hogy miért pattog ezen sokszor? Ilyenkor bolond, komolyan. De aztán én is puffogok és fújok az alsóbb éves lányokra a körletben, hogy mennyire gyerekesek néha, szóval, igazából, ugyan ezt csinálom én is, csak nem családon belül. Upsz.
- Nem, most nem. Elvégre amennyire lehet, minden oké, szóval vizsgáznom kell, maximum kedvesen megvárják, míg eszembe jut az a valami. Mindig aggódom, utálom a vizsgákat – ki nem, vagyis van aki nem, de őt hagyjuk. Én képes vagyok ezen hisztizni is, ha kell, de most csak morcos ábrázattal eszek a sütiből. Komolyan. Utálom.
- Nem vagyok ilyen típus, de ha nem lesz belőlem semmi... Valamiből élni kell – persze, tudom, lehet átlagos munkám is, ami annyit nem fizet, de megélhetek majd. Persze, remélem eszébe se jut, hogy ezt komolyan vegye. Falatozok épp, amikor megszólal ismét és szusszanok. Persze, siet vissza  hozzá, velem meg alig tölt időt. Látni is arcomon, hogy puffogok, mert amennyire mindig mondom, hogy minek ez, annyira dől a liszt, ha hamar leráz.
- Csak ma... de nem felejtem el, hogy máris mész – mert még mindig puffogás és durca, menjek akkor, minek van itt, amikor még ide is guggol. - Mondom segítek, ne izélj már. Nyálas vaaagy – legyintgetve hessegetem el, engem itt mit puszilgat, mi tört rá, aztán megtörölve arcom, pillantok fel rá.
- El is várom. Na menj már, biztos hiányzol neki – fintorgok, majd integetek utána és amint eltűnik, nagyot sóhajtok. Nem lesz ez így jó, vagy de, nekem akkor sem tetszik. Végül tényleg fizetek is, amint a sütik eltűntek, a kávét és megittam, ráérősen indulok vissza. Lesz ami lesz.


[én is köszönöm  Love ]
Lóránt Emma Regina
Diák Rellon (H), Rellon Vezetőségi Segítő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 92
Összes hsz: 229
Írta: 2020. április 7. 02:24 Ugrás a poszthoz


ketten a világ ellen. mert a világ végére is követnélek



Én mindig úgy képzeltem el, hogy ez fordítva lesz. Kisírt, vörös szemekkel állok majd egyszer előtte, elhordva minden seggfejnek azt a valakit, aki miatt kisírtam minden könnyem, tőle várom majd a megoldást, ígéretet arra, hogy jól elveri és amit nem engedek majd, de jól esik. Hogy majd odamenjek, jól megöleljen és meséljen valami vicceset, hogy nevetni tudjak és hasonlók, de végül nekem az is jó lesz majd, ha csak csendben létezem. Ehelyett, most itt állok és így, más miatt vagyok idegben, mást szidok olyan szavakkal, amiket sosem hallott tőlem senki, mert nagy a szám, de nem mocskos és alpári, pedig most tudnék az lenni, hajaj, a haját lepörölném, de tudom, azzal feltépném a sebet és ártanék. És nem fontos, nem fontos az a perszónak, csak ő, csak a testvérem, aki miatt feltúrtam ezt a falut és most itt vagyok. Senki nem állíthat meg, ha akarom, ez tény, ez tudott, de most mutatkozik meg igazán, holnapig is kutattam volna, ha kell. Mind a ketten kint vagyunk, tilosban, talán már keresnek is minket és holnap nagyon nagy fejmosást kapunk, de nem érdekel. Vonjanak pontot, büntetőmunka is jöhet, ha nem értik meg, hogy ezt most muszáj volt. Meg kellett tennem, mert ki, ha én nem? Mindig is hangos és harsány voltam ha szóba került, sokszor vélekedtem erről rosszul – lehet nem alaptalan, lehet mégis a jóslástan lenne az én területem – és most, mi nem jön a számra? Az a mondat, ami égeti már a gondolataim is; én megmondtam. Képtelen vagyok kimondani, gondolni sem, mert azt is tudná, meglátná. De most lásson csak, ha akar, ha képes. Most engedem.
- Itt vagyok, itt vagyok – mert továbbra sem mozdulok el mellőle, küldhet bárhova. Makacsul és szilárd lábakkal állok mellette és karjaim körülötte. Totál átfagyott, vagy csak én érzek mindent jéghidegnek? Én sem most jöttem ki az ajtón, de mindegy is. Tartom, próbálok támasz lenni. Legalább az, ha a vigaszt nem én hozom el.
- Engedd csak ki, könnyebb lesz – szólok szelíden, nem fogom most cukkolni és később sem, hogy sírt. Sírjon. Én is szoktam, ha nagyon fáj, ha úgy érzem megint rossz vagy ha félek, bár sokan nem látják. Jó helyeken csinálom, jó időben. Kicsit majdnem elbillenek, amikor hirtelen húz le, térdem koppan a stégen, de nem számít, visszakapaszkodok, óvatosan simítom a hátát, ahogy anya szokta nekem, amikor megijedtem, hagyom, hogy a maga tempójában adja ki, nem baj ha könnyes leszek, majd megszárad. Nem szólok semmit, nem rontom el semmivel, csak gondolkodom és fáj. Nekem is, de erős leszek, a szemem sarkában ülő könnyeket hamar kipislogom, ott sem voltak. Most nekem kell erősebbnek lenni. Mikor megszólal, lepillantok rá, csendben hallgatom, de majd fel tudnék robbanni. Lehunyom pár pillanatra a szemeimet, időt kérek. Mindjárt. De csak lássam meg...
- Aztán ennyi – ismétlem meg amit mond, mert nem akarom magam sem elhinni. Tehát nem indokolt, nem szólt semmit sem, csak azt, hogy vége. Pedig elhiszem, benne is az volt az első, hogy miért? Miért tette? Jól megvoltak, még ha nem is szerettem. Hazudtam, nem lesz majd könnyebb, mert sírt, ezen csak az idő segít majd, de most nem fogok hazudni.
- Akkor neki ennyit jelentett. Egy szót. És csak így – komorodik el arcom, miközben sóhajtok. Nem akarom kimondani, amit gondolok. Aljas, utolsó húzás így eldobni valakit. Nem képes megbeszélni, mert sosem volt komoly, nem tudja milyen az és tessék, ami cuki, meg aranyos, az most itt és ennyire tönkretett mást, mert sosem tanult meg rendesen beszélni arról, amiről kellene. Lehet nem lenne jobb, könnyebb, de akkor is, tudná, hogy mi a baj, mi volt a hiba. - Nem te tehetsz róla, ez... ez lehetetlen lenne. Nem tudom mi ment a fejében, amikor döntött, de nem is akarom tudni. Nem ezt érdemelted, ugye ez van benned? Én is így vélem. Én... sajnálom. Sose kívántam, hogy tényleg ez legyen... - szusszanok, mert nem, valóban nem. Mondtam dolgokat és ez lett az ára.
Lóránt Emma Regina
Diák Rellon (H), Rellon Vezetőségi Segítő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 92
Összes hsz: 229
Írta: 2020. július 26. 17:58 Ugrás a poszthoz


egy rég kapott mese élesben



Hiába vakartam, nem jött le és a nagytermes eset óta nemigen merem megkockáztatni, hogy újra megtörténjen, ezért hasfájásra hivatkozva – nő vagyok, nekem az tök jó indok – elvonultam a többiektől és megpróbáltam rájönni, mi a franc történt velem. Aztán leesik, a toll, amit mikor pakoltam össze a dolgaim óta után, eltűnt. El akartam tenni, dobni, már nem rémlik, de sehol sem volt, pedig a kezemen a minta ott maradt. Nem is értem miért ezt rajzolgattam, talán épp valami tűzről magyarázott, szól az óra anyaga? Nem tudom felidézni és meg sem lep, az életem nagy része ilyen, persze, de most mégis bosszant. Mert... mert ez veszélyes. Lehet valami elemi mágia, csak hiába próbáltam, a másik kezem ilyet nem tud, sőt, amikor megközelítettem egy aprócskát, akkor ujjbegyem kissé meg is égett, szóval... Ez kilőve. Akkor átok, valami rohadt vicces toll, amivel ha papírra rajzoltam volna madarat, talán röpköd és énekel, de én lángokat műveltem és tessék, égek. Égő vagyok. Ezen nevetnem kell, miközben karom magamtól eltartva lépkedem a folyosón. Egész nap bent voltam, már kezd sok lenni, de nem akarok nagyon ki sem menni, ahol tudom, hogy többen vannak. Fogalmam sincs. Nem akarom felhúzni magam annyira, mert akkor megint előjön. Így is bizsereg, hát aztán...
Épp lépkedem a lelkek udvara felé, amikor az egyik alsóbb éves kiugrik elém, hogy jól megijeszt. Fel is sikoltok, kezeim kapom fel, mert van nála valami ragacs abból a vicces boltból, amit az ő korosztálya annyira szeret, és hátraugrok. Rögtön lángocskák lepik el ujjaimat, aminek hatására a tökmag ámuldozik, én meg sikoltok még egyet és azonnal kint vagyok. Hogy az a...
- Tűnj el, tűnj el, tűnj már eeel – rázom a kezem, mint valami fáklyát, hogy elég ebből, de a lángoknak oxigén kell, ha meg jobban belobban.. Rohanok, megint, mondom ezerrel, és körülbelül úgy esek be a szökőkút elé, térdem horzsolódik, de nem érdekel, kezem azonnal a hűs vízbe dugom, sistereg, füstös kissé és mégis, elmúlik én pedig felsóhajtok. Végre. Ekkor szúrom ki azt, aki a földön fekszik, békésen, semmi baja. Irigylem most.
- Hello – érzem, hogy hangom most bátortalanabb, de na, égő kézfejjel rohangálok, a kútban pihen a kezem és fésülködni se mertem nagyon. Káosz.
Utoljára módosította:Lóránt Emma Regina, 2020. augusztus 9. 16:21
Lóránt Emma Regina
Diák Rellon (H), Rellon Vezetőségi Segítő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 92
Összes hsz: 229
Írta: 2020. július 26. 19:37 Ugrás a poszthoz


illusztráció egy furcsa este másnapjához


Lassan megint ezer kérdés és teher szakad a nyakunkba, de az mérföldekre van, mi pedig papíron felnőttek, akiknek vannak igényeik. Szórakozás, mulatság, elszakadás a hétköznapoktól, vagy valami ilyesmi. Karolának nagyon kellett, nekem is, ő szakított Márkkal, én nekem meg nem jött be, akivel véletlen ismerkedtem meg, de csak egy a sok közül, akinek jó lettem volna ágybetétnek. Nem vagyok szent, de... az sem. Akit annak idején ajánlott, az egy sráccal jár, nem is akármelyikkel, de a szerencsém ilyen, már hozzászoktam, ha most mégis vesztesnek érzem magam, mégsem számít. Most Karolának van szüksége arra, hogy kikapcsoljon, még ha nem is látom összezuhanva, vagy csak jól tartja magát, hát nem álltam ellen annak, hogy kicsit messzebbre menjünk, mint a falu és ott keressünk valamit, amely elfeledteti, hogy milyen is az iskola falai között. Úgy történt, hogy béreltünk ki egy szobácskát Budapest egyik szegletében, így nem kellett a vonaton aggódni visszafelé, majd csak másnap, ha jól kisétáltuk magunkat a városban, reggeli és egyebek. Nem akartam nagyon hivalkodó sem lenni, így a fekete szettem húztam elő, kontyot tűztem hajamból és vártam arra, hogy mondja, mi a szíve vágya. Vacsoráztunk egy tök jó helyen, legalább valami elverem végre a zsebpénzem, előtte azért nézegettünk sok üzletben, a cipőm mondjuk onnan van, mert bár nem tartom magam boltkórosnak, de nem is tudtam ellenállni, így hát megvettem. Segítettem neki is válogatni, azt mondják a vásárlás erre is jó, meg a sok beszélgetés, hát mindkettőből akadt. Borral koccintottunk végül a kaja felett, nevettünk és hát olyanok voltunk, vagyunk, mint az átlagos lányok, akik épp nyaralnak, a boszorkány felünket totálisan félretettük. Jó, táskámban ott lapul a pálca, biztos ami biztos alapon, de nem nagyon szeretném használni. Sőt. El akarom felejteni, abban jó vagyok, így aztán mikor leszállt az este, egy szórakozóhelyre mentünk. Sok ember, pörgés, forgás, nagyszerű zene. Sosem éreztem ilyen jól magam, nagyon ritkán bulizom, erről Bence nem is tud, sőt, nem is mondtam neki hasonlót sem, mert tudom, hogy aggódna. De nincs miért, ez csak egy csajos este, aztán visszatérve lesz minden olyan, amilyen. Az idő telik, az éjszaka egyre fülledtebb, egy szempár, egy mosoly, és csak táncolunk. Minden olyan csodálatos. Képszakadás.
...
Melegem van, ezért lerúgom magamról a takarót, vagyis csak lendítem a lábam, rég nincs azon takaró. Kispárnát érzek sajgó fejem alatt, meg ahogy valami az oldalamba vág, talán valami ékszer? Öngyújtó? Lehet a rúzsom? Félhomály van, lehunyt szemeim mögül mégis érzem, hogy vakító fényáradat. Nyöszörgök egy sort, mert most már el is zsibbadtam, de mindenem olyan nehéz, hogy aligha megy. Mozdulok, eltűnik alólam az a vacak, fordulok, gördülök a másik oldalamra. Lábam és kezem is beleütközik valamibe, de a falnak hiszem, próbálok tovább aludni. De falnak túl puha, meleg, és hajas. Morcogok ismét, majd meg is nyugtatom magam. Karola az, hát nem egyedül voltam eddig sem, nincs semmi vész. Mégis, mikor megemelem magam, hogy lelkemnek és kissé zaklatott szívemnek nyugalmat magyarázzak, nem azt látom, amit lefoglaltunk. Az eleve két egy személyes ágy, ez pedig francia. Ez egy barnás tapétájú szoba, az fehér volt. Lassan ülök fel, majd nyílnak nagyra a szemeim, amennyire lehetséges. A bal karomon támaszkodok, jobbommal pedig kinyúlok és megrázom Karola vállát – remélem tényleg ő, és nem csináltam semmi hülyeséget, miután... Nos, nem emlékszem. Bántja a szemem a fény, ahogy hunyorgok, lepillantva pedig a feketém helyett egy fehér póló pihen. Mi a franc. Mi? Csak csajos napot, estét toltunk. Csak.
- Jézusom...
Lóránt Emma Regina
Diák Rellon (H), Rellon Vezetőségi Segítő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 92
Összes hsz: 229
Írta: 2020. augusztus 9. 17:24 Ugrás a poszthoz


egy rég kapott mese élesben



Nagyon kellemes, hogy a karom a vízben pihen, lágyan mozgatom egy idő után ide és oda, hogy szinte simogassa a hűs víz a bőrömet, és reménykedem, hogy az a vacak lekopik ezzel, leázik, ha mondjuk itt ülök estig, de mivel előző nap vörösre sikáltam a karom és még mindig semmi, kicsit feladtam. Ha nem lenne itt más, most a peremre hajtanám a fejem és nézném az apró fodrokat a víz tetején, de tekintetem a felkönyöklő, majd felülő lányra vezetem, akit sikerült megzavarnom, felkeltenem talán azzal az ámokfutással, amit rendeztem. Oké. Nem elég, hogy a karom ég, még én is kicsit. De, mindig lenne rosszabb helyzetre ötletem, így nem fogok most ezen hisztériázni, úgy teszek, mintha csak hasra estem volna a küszöbben; mintha semmit se történt volna, csak létezem és mosolygok tovább. Bár a mosoly kicsit halovány, én pedig megvonom a vállam és lepillantok az ázó kezemre, majd vissza rá.
- Nos, ez egy… jó kérdés és kicsit hosszú is – nem örül annak, hogy így találtam rá, nincs is ezzel gond, én is amikor elbambulok, tanulok és hasonló történik, csattanok. Ez a természetes? Nem tudom hirtelen. – Kicsit elvesztettem a kontrollt és mire megtörtént a baj, már késő volt okosnak lenni. Lángokkal meg a legjobb a víz – az már más, hogy a tóig akartam futni, mint valami fáklyát hordó olimpikon, de nem, ez csak viccnek jó, valahogy megoldottam volna. Eleve ott a pálcám, mint utólag és most leesik, vannak rá jó bűbájok, vizes is, szóval nem is értem, miért nem azt találtam meg rá, de a sokk és a pillanatnyi pánik nem engedi a logikus gondolkodást. Elhúzom picit a szám és feljebb ülök, lassan húzom ki a karom a kútból és magam mellé lógatom, hogy csöpöghessen. Fordulok, úgy, hogy felé legyek, és felemelem a karom.
- Azzal kezdődött, hogy ezeket a csóvákat firkáltam rá – mutatom is, látszanak. De nem tűntek el. – Azóta néha, ha úgy van, akkor… lángol, szikrázik. Nem tudom miért. Eddig is firkáltam a kezemre és nem lett baj – eresztem le, mert valóban. Volt már a bőrömön jegyzet, virágok, ami jött, de egyik után sem lett semmi. A talált toll ténye egyelőre meg se fordul a fejemben, hiszen azóta se láttam.
- Ne haragudj, hogy zavartalak a pihenésben ezzel.
Lóránt Emma Regina
Diák Rellon (H), Rellon Vezetőségi Segítő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 92
Összes hsz: 229
Írta: 2020. augusztus 9. 19:24 Ugrás a poszthoz


illusztráció egy furcsa este másnapjához


Egyre jobban nem értek semmit sem. Minden olyan jól indult és ment is, sőt, túl jó volt és túl szép, szinte már ilyenkor várja az ember, hogy na, most történjen valami olyan, amire nemhogy nem lehet felkészülni, de nem is tudna. Csakhogy, amikor benne volt az ember, nemigen arra és abban gondolkodik, hogy oké, még egy szám és utána minden átfordul a rosszba. Én sem ezzel számoltam, csak jót akartam Karolának, hogy ne legyen rossz kedve, magamnak is, hogy kicsit szálljak ki a komfortzónámból és történjen valami, meg persze, hogy nekünk ez jól essen. Nem számoltam azzal, hogy mi fog reggel fogadni. Sem később.
A lépésekre figyelve észlelem, hogy Karola ott van, ott jön ki a fürdőből és bár zsong a fejem és fáj, a látásom se tiszta még az álmosságtól és a másnaptól, de Karola nem mellettem fekszik. Szinte eláll a lélegzetem, ahogy elrántom a kezem attól a válltól, amely tapintásra sem egy nő válla, csak ez is később esett le. Magamban mantrázom a szentségelést, hogy mi van épp, majdnem sikítok is, de ezt úgy nyelem le, mint a hányingert, ami a felülés és a mozdulat miatt keletkezik bennem. A „te jó ég” ide lehet lassan kevés is. Meredt, nagyra nyílt szemekkel bámulom unokatestvérem, biztosan el is sápadtam az egészre, igyekszem nem elájulni. A tag csak horkant egyet és mocorog, ekkor nézek oda és látom, hogy mi nincs rajta, így legalább arcomba költözik egy szín a zavar láttán. Több se kell, a vékony takarót óvatosan dobom rá, hogy elfedje, de olyan lágyan, hogy erre se keljen fel. Még. Kell idő nekem, míg pánikolok, meg úgy mindent rendbe rakok, legalább annyira, hogy ne sikítsak, ténylegesen. Nagy levegő, ahogy esetlenül és óvatosan lemászok az ágyról és két lábra állok. Kicsit még szédelgek, a fehér póló leér a combomig szinte, biztos az övé, nemigen van más. Oké. Karola pedig csak mondja és mondja, ezerrel, miközben én készülök kiakadni. Ez nem lesz így jó. Gyorsan szemmel keresem a ruháimat, majd mielőtt bármit tennék, odasietek és felkapkodva őket, magamhoz szorítom. Remegek, érzem, hogy reszketek, pedig nem fázok. Biztosan hülyeséget csináltam, amire Bence, se a szüleim nem lennének büszkék és én sem. Sőt. De most, most még nem lehet kiakadni. Nem válaszolok egyenlőre, ráfogok finoman a nem tetovált csuklójára és visszahúzom ellentmondást nem tűrően a fürdőbe. Csak akkor nyugszom meg, amikor becsukódik az ajtó, kiszakad belőle egy sóhaj és majdnem a sírás is. De nem, nem sírok, felnőtt vagyok, aki, nos, aki hibázik és hibázni is fog. Csak akkor is… én _azt_ nem így akartam, ha megtörtént. Még mindig a ruháim ölelem, ahogy felé fordulok.
- Nem tudom ki ő! Sem hogy hol vagyunk… Nézd. Azt sem tudom, hogy kerültünk ide. A bárra emlékszem… - nyöszörgök, lepakolom a ruháim a hányingerrel küzdve és legalább a bugyim visszaveszem. Egy fokkal jobb, így ülök le a WC tetejére és tűröm hátra kócos tincseim, amik kibomlottak a kontyból. Nem, nem eshetek szét, még nem.
- Tetoválás. Idegen hely, idegen ember. Nagyon rossz történt, én úgy érzem – hangom elvékonyodik, de nem sírok. – Én lehet hogy azzal a valakivel… szóval érted… lehet hogy mi – mutogatok, mintha tabu lenne kimondani, hogy lehet szeretkeztem az éjjel, először és meggondolatlanul. Jaj, ebbe bele se merek gondolni… - Adj egy kis időt… nagyon fáj a fejem és szédülök – és haza akarok menni, inkább leszek béna és unalmas iskoláslány mint, mint… egy olyan, akinek ez az élete. Nem vagyok ilyen, csak a szám nagy sokszor, csináltam már más hülyeséget, hasonló ehhez és mégsem. Ott tudtam, hogy csinálom, itt pedig arra sem emlékszem, hogy megesett-e. Felnézek végül rá.
- Baj lesz ebből…
Lóránt Emma Regina
Diák Rellon (H), Rellon Vezetőségi Segítő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 92
Összes hsz: 229
Írta: 2020. augusztus 30. 20:12 Ugrás a poszthoz


egy rég kapott mese élesben



- Az nem kifejezés – szusszantok egy nagyot, mert nem, nem szeretnék én megégni, vagy épp a hajam pörkölni le, mert bár van rá mágia, de iszonyú büdös és kellemetlen dolog. Minden gyerek megkapta, hogy nem szabad játszani a tűzzel, én pedig betartom, betartanám, csak éppen most eléggé szívok vele, meg az élet is megszívat. Jó, volt már rosszabb is, nyugtatom magam mindig, ha valami nem sikerül, de a hirtelen okozta sokkhatás sosem jó. Sőt mi több, elsöpri minden nyugis gondolatom.
- Én igyekszem – kicsit mégis elkeseredett a hangom. – De már nem tudom mire „kapcsol” be. Meg sok a hülye, akik felhúznak kicsit és akkor… sikerül. Nem tudom, pontosan mi hozza ki, ha nyugodt vagyok, ha nem – rázom meg lágyan a fejem mellé. – Igen, de azt mondják nincs bajom. Trükkös valami, ami majd elmúlik. Azt mondták, vigyázzak és kaptam egy tégely kenőcsöt azért, hogy ha mégis megégetném magam, akkor kezeljem azzal – tehát, lényegében kicsit a nesze semmi, mégis azért valamit segítettünk elv lép életbe. Ez van, ennek is örülhetek, hogy nem valami kóros nyavalya ütött ki rajtam és mehetek tovább, rosszabb helyre, esetleg megint vizsgálatokra, amiből kicsit elegem is volt már egy életre. Tudom, hogy nem könnyű így, de abban biztosak ott is, hogy el fog múlni, amint az a vacak minta is.
- Igen, mindig firkálok a kezemre, főleg jegyzeteket – viszont azok se másztak le róla, vagy a virágok, akármi miatt lett mondjuk zöld a kezem, mint valami pázsit. A szavaira elgondolkodva ráncolom a homlokom, gondolkodom, majd most az egyszer, nem is hagy annyira cserben az eszem, mint hittem.
- Ó, hogy… ó – pislogok magam elé, mint aki most kapta volna meg élete felfedezését, sőt mi több, felrázták valamiből. – Volt valami… találtam, ott volt a padon. Olyan szép mintája volt, gondoltam óra végén leadom a tanárnak, hogy valaki elhagyta. Aztán mire feleszméltem, már a kezemben volt és azzal írtam, rajzoltam. De a jegyzeteim normálisak, szóval, nem értem – pislogok kicsit rá, hogy mégis mi lehet ebben az összefüggés, akkor a papíron is lenne nyoma, tutira. Annyira nem értek én ezekhez, mint szeretnék. Mármint, szeretem a bűbájokat, meg a bájolt tárgyakat, de ilyen komoly dolgot sosem tettem össze.
- Lehet elszúrtam és most valaki szívat?
Lóránt Emma Regina
Diák Rellon (H), Rellon Vezetőségi Segítő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 92
Összes hsz: 229
Írta: 2020. augusztus 30. 20:49 Ugrás a poszthoz




Csak ketten és a pillanat...




Utoljára módosította:Lóránt Emma Regina, 2020. augusztus 30. 20:52
Lóránt Emma Regina
Diák Rellon (H), Rellon Vezetőségi Segítő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 92
Összes hsz: 229
Írta: 2020. augusztus 30. 22:08 Ugrás a poszthoz


illusztráció egy furcsa este másnapjához


- Persze, hogy meg, elvégre nem hulla – válaszolok neki, kicsit csípősen, de halkan. Persze, hogy nem az, már csak az kellene, hogy valami krimibe is cseppenjünk, mint azokba a hülye könyvekbe és aztán kiderüljön, hogy ki a gyilkos. Nem. Itt valamit elrontottunk, ez teljesen biztos, de fogalmam sincs, hogy mit és hogyan. Roppant bosszantó a helyzet, mert egyszerre tudnék kiabálni, sírni és hazaszaladni anyáékhoz. Arra már nem is gondolok, hogy ha ezt Bence megtudja, akkor… nem tudom, hogy a nyakam tekeri ki, vagy szimplán csak akkorát csalódik bennem, hogy nem lehet visszacsinálni. Nem vagyok tökéletes, nem jó minden tettem, de igyekeztem mindig legalább józanul gondolkodni, nem is iszok és annyit és sokat, csak Karolának akartam jót, meg kicsit magamnak, erre tessék, belevittem valamibe, amibe nem kellett volna. Elfog a bűntudat is, nemcsak a harag és a szomorúság, fogalmam sincs, hogy hogyan fogom, fogjuk ezt megoldani. Semmiről nincs fogalmam és ez olyan rémes és ijesztő. Ez… borzalmas. Remélem, nem fog annyira megharagudni rám, hogy sose akarjon akár csak egy kávéra leülni velem a faluba, mert Merlin lássa lelkemet, ezentúl én tovább nem fogok menni, ott jó lesz minden.
- Igen? – emelem fel a fejem, amint már a fürdőben vagyunk, mert muszáj kimenni onnan, eleve ne keltsük fel azt a srácot, meg azért valamennyire jobb lenne jobban is lenni. Lehet be kéne ülni a tus alá, de az zajt csap és bár nem az én felsőm van rajtam, valahogy nem akarok ebben a házban – többet? – meztelen lenni. Félek, csak nem akarom mutatni, mert mindig valami vagány és talpraesett vonalat követek magamnak és látja azt a világ, ilyenkor azonban nagyon nem egyszerű. Nagyokat sóhajtok, próbálok legalább egyenesen ülni, nem a padlóra esni, meg hasonlók. Oké, eddig egész jó, de még mindig sikítanék.
- Hát, szerintem többet is ittunk és nem csak koktélt. Ittam már, egytől nincs bajom sosem – ennyire nem. Jó, fájhat a fej, lehet hányinger is, de nem, ennyire nem ütött ki sosem. Inkább nem gondolok bele abba, hogy lehet, hogy egy volt, csak került bele valami, ahhoz az már tényleg a legrosszabb eset lenne, az, amit ki sem szabad mondani.
- Én sem így akartam, csak egy jó estét, amibe egyik hülye sem rondíthat bele, kicsit nevetni, táncolni és vissza. De hát… - nézek körbe teljesen tanácstalanul, mégis mi a francot kezdhetek ezzel, de Karola könnyei megerednek. Teljesen érhető, nekem is le kell nyelnem a gombócot, majdnem felugrok, hogy átöleljem, de ahogy emelem magam, úgy szédülök is bele, így nem, nem fogok én ezzel most próbálkozni. Így nem sírok én, mert legalább erőt adok valamelyest? Fenéket. Összeszedi magát kicsit, felöltözik és hátamat a tartálynak vetve dörzsölöm meg az arcom.
- Semmit se akarok inni – nyafogok, mert attól tartok, lehet az is visszajön. Fogalmam sincs, mennyire normális most a gyomrom. Semennyire, de elveszem a poharat, amit ad nekem és apró kortyokat merek csak egyelőre ledönteni belőle. – Nem tudom, lehet ott hagytuk a szálláson. Mert hát, muglik közé minek vinni ugye – logikusan ez tűnik megoldásnak. – Ahh, nem akarom felkelteni, jobb ha alszik. Lehet nem akarom hallani, hogy mit mond – tényleg parázok most, sőt, inkább iszogatom a vizet, addig is telik az idő és nem kell kimenni. A kérdésére félrenyelek, köhögve engedem le a poharat, köpök ki némi vizet és remélem, rosszul hallottam. Amikor már képes vagyok beszélni, hitetlen meredek rá.
- Dehogy! Ilyenre ne is gondolj! – mert na, akkor nemigen egy lakásban lennénk, meg szabadon, olvastam ilyen könyvet is, amiben a lányt erre kényszerítették és nem volt kellemes. Nem, mi nem lettünk azok, de mire felkelnék és bármit tennék, nyílik az ajtó. Apró sikkantás hagyja el ajkaimat, ahogy meredek a belépő alakra, aki a kopogás után jelenik meg, nem is érdekli, hogy akár fürödhetnénk is, nem, csak jön és…
- O… oké – nyögöm ki, de semmi bátorság nincs a hangomban. Ahogy eltűnik, úgy teszem le a poharat, pattanok fel én is, hasonlóan ajtót akartam csukni, de csak meredek Karolára.
- Hát honnan tudjam?! Nem a pucér pasi, erre rájöttem – kissé idegesen járkálok fel-alá. Gyomrom is nyugtalan. – Most akkor menjünk ki? Ő lehet tud válaszokat adni…
Lóránt Emma Regina
Diák Rellon (H), Rellon Vezetőségi Segítő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 92
Összes hsz: 229
Írta: 2020. szeptember 30. 19:42 Ugrás a poszthoz


egy rég kapott mese élesben



Kicsit pislogva figyelem, hogy akarat. Nekem arra van akaratom, hogy ez elmúljon, hogy ennek vége legyen és többé ne kelljen attól rettegnem, hogy leégetem valamimet. De még irányítani is… Kicsit lehet, hogy lehetetlennek tartom, kicsit talán olyannak, amit nemhogy nem tudnék, de nem is akarnék megtenni. Mert ha nagyon akarom, akkor lehet, rosszul sül el. Mégis, el kell gondolkodnom azon, amit mond.
- Hát, bevallom neked… nem. Igazából eddig végig pánikot éreztem, ahogy csak a bőröm bizsergett vagy valami, apró szikra és aztán… érted – pillogok felé, hogy remélem tényleg érti, hogy mire akarok kilyukadni. – Az elemi mágia… az is ilyen? Mármint felgyullad valaki keze? De jó, hogy sosem fog ez veszélyeztetni – látványosan borzongok meg, mert ha mondjuk ez az lenne, vagy mondjuk egyszer kitörne belőlem, akkor lehet kifutnék a világból. Óvatosan, a normális kezemmel simítom félre kusza tincseim, kócos a hajam, fésülködni sem mertem. Csoda, hogy van rajtam minden ruha, ami csak kell. Szerencsém volt. Sóhajtok egy nagyot, majd megcsóválom a fejem lágyan. Mosolyt engedek magamnak. Leszokni róla, jó lenne, csakhogy, nem olyan egyszerű.
- Ahh, sajnos sok dolog kimegy a fejemből és hiába a notesz, ha sose tudom merre teszem. Erre kellenek a firkák, de saját tollal sosem volt gond – tudom, hogy nem tesz jó a tinta, meg a firkák sem szépek, de hasznosak. Annyira nem firkálom magam tele, mint most. Ez.. – Ilyeneket nem is szoktam, csak késztetés jött és mire letettem a tollat, a minta kész volt – húzom el a számat, hiszen, úgy néz ki, meg lettem „bűvölve”. Na ez eléggé kínos, ami azt illeti. Egyre ostobább leszek és ez bosszant.
- Eghen. Eléggé vicces kedvükben vannak néha egyesek. De ez… tudod, hiába kerestem a tollat, hogy leadjam, sehol nincs, elnyelte a föld. Vagy valaki épp szenved vele – nem lenne öröm, mivel azonban nem rajtam lesz újabb minta, így teljesen mindegy már.
- Hah, nem tudok én olyanról, de ugye, mivel a legtöbb ember nem egyenes, így ezt a kört buktuk – fintorgok egy sort. Ugye a sunyi emberekről nem kell senkinek bemutatót tartanom. – Nem tudok, bár tudnék, már leátkoztam volna. Szerintem önjelölt humorista lehet, aki ezt viccnek gondolta. Csak tudnám, mikor múlik el… - sóhajtok ismét egy nagyot. – Ne haragudj, nem akarok neked panaszkodni – talán fáradt vagyok, hogy elnézést kérek, de… belefér.
Lóránt Emma Regina
Diák Rellon (H), Rellon Vezetőségi Segítő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 92
Összes hsz: 229
Írta: 2020. szeptember 30. 22:00 Ugrás a poszthoz


éjjel, tilosban, macskásan


Komolyan! Megfogom azt a szörnyeteget és… semmit sem fogok vele csinálni, tudom én, mert engedékeny vagyok vele. Ő egy macska, oda megy, ahova akar, de éjjelente mindig a szobában van, mert én akkor sem bízom Darwinban, ha elénekli nekem, hogy nem lesz semmi baj. Egy macska nem tudja megérteni, amit az a makacs növény akar, így a fene sem akar belegondolni, hogy mi lehetne abból, ha felbosszantja. Nem. Jobb ez így, itt a helye, mégis az én macskám, legyen nálam, ne a kastély minden pontján, csak néha úgy dönt, neki nem elég az, amit bejárhat, még több kell. Lehet, valaki más macskája miatt, lehet egeret látott, lehet valaki kikergette a klubhelyiségből, ahol szeret lebzselni. Utóbbi esetében majd jól elbeszélgetek vele, előbb vissza kell szereznem és a lelkem akkor nyugodt. Szeretem azt a kis mocskot. Így, pizsomámat lecserélve, felkontyolt hajjal indulok meg. Egyszerű melegítőfelső és nadrág van rajtam, papucs a lábaimon. Nem kell itt divatozni, elvégre csak keresek. Keresnék, ha lenne arról fogalmam, hova indult egyáltalán. De semmi, még az sem, hogy a konyha, mert oda csak úgy nem tud bemenni, így, ha nem tervezem, hogy egész éjjel megyek és megyek, az egész kastélyt feldúlva, akkor nagyon gyorsan ki kell találnom valamit. Néha belesuttogom a kastély csendjébe a nevét, csak ezzel semmit se érek. És ennyi. Kell rá nyakörv, olyan bűvölt, amit bármikor meg tudok találni. Bahh!
Fordulok egyet a sarkon és hangokat hallok. Szerencsére nem a fejemben, így lassítok. Egyszerre ismerős és hirtelen furcsa, nem értem pontosan mit mond, csak hogy furán teszi. Vagy smároló, egymást babusgató párba futok, vagy valaki hangosan tanul. Amit megértenék, mert még tart az iszonyat. Nagy sóhaj, tovább megyek, hogy aztán…
- Te? – nem rivallok rá, de meglep, annyira, hogy megállva mered rá. És nem csak, hogy ő, de még a fekete szőrpamacs is. Hogy micsoda? Fényt irányítok feléjük. – Ezt most nem mondod komolyan? – kedves vagyok, vagy mégsem, ahogy közelebb lépkedem hozzájuk. Jó, tényleg kedvesebb, mint mikor utolsónak találkoztunk, de… Hát, öröm az ürömben, hogy legalább a macskát nem kell kergetnem. Ellenben őt kerülgetni. Nagy sóhajt veszek, kettőt.
- Bocs – kezdek bele, mert hát, leteremtettem. – Hogy sikerült? – bökök a macska felé végül. Azért haragszom a szőrösre.
Lóránt Emma Regina
Diák Rellon (H), Rellon Vezetőségi Segítő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 92
Összes hsz: 229
Írta: 2020. október 20. 05:32 Ugrás a poszthoz


egy rég kapott mese élesben



Szemöldököm húzom fel arra, hogy ő felgyújtotta. Pont úgy mondja, mintha neki is hasonló gondja lenne, ámbár, nem látok rajta semmiféle firkát, tintát, sőt, semmi ilyesmit. Oké, létezik erre minden bűbáj meg nyavalya, de azokat lehet irányítani, az a lényege. Ennek? Semmi. Még Bencéhez sem mertem elmenni, nem azért, mert félek, hanem mert tuti felbosszant, hogy „látod, ezért nem kell a firka” és akkor biztos, hogy kigyújtok valamit. Jobb a békesség, majd utólag szólok, vagy, ha elmúlik, vagy, ha marad, de megtanulom használni. Jaj, de figyelek a lányra.
- Hogy mi.. felgyújtani? Az hogyan sikerült? – ha az én hajamról lenne szó, biztos megreptettem volna kifelé. Ámbár, balesetek történnek, de azért a haj szerintem kicsit szándékosabb, mint a függöny, vagy a takaró. Ki tudja, hogy mik vannak manapság már, lehet ez az új hóbort? Rossz vicc lenne. Azt kicsit kötve hiszem, hogy átérzi, mert más alapból feledékenynek lenni és szétszórtnak, teljesen más egy pedig az, ha ez úgymond kényszer, mert volt valaha, valamikor egy sérülés, ami előtt minden rendben volt, utána pedig csak káosz néha. Lehetnék undok is, hogy benyögöm „persze”, de most emellett a kéz-lángcsóva dolog miatt egyszerűen kedvem sincs, csak múlna el, aztán próbálnám elhinni, hogy ki érez velem tényleg együtt.
- Csak neked több eszed van és nem a kezed használod jegyzetfüzetnek – erre azért egy apró nevetést engedek, aztán szusszanva emelem magam elé a karom, mintha meg akarnám vizsgálni, hogy minden rendben van-e, vagy látni, ahogy egy-egy apró szikra még ki akar törni. De nem. Most megint olyan, mint egy normális kéz, csak épp, mint akit egyszer kitetováltak.
- Azt nézem, talán egy nagyon picit haloványabb – nem, nem áltatom magam, lehet csak jobb a lelkemnek és megnyugszom, legalább annyira, hogy ne gyújtsam fel mondjuk az ő haját, ha már beszélünk. – Ó igen, jól mondod. Csak abból vélhetőleg az lenne, hogy felrobbantanák az iskolát – értem én a fintorát, tódítom meg egy szemforgatással, mert való igaz. Tele az iskola meg nem értett tehetségű mókamesterekkel, akik csak az alkalomra várnak. Remek.
- Na már csak az kéne! Remélem nem örök, mert eleve fura és a francnak sem kell. De amúgy igen, nem tudok mást csinálni, csak… Annyira váratlan és hirtelen jön. Ha szétégetem magam közben, nem vicces – húzom el a szám, majd leengedve a karom, megint a vízbe merítem, mintha meg akarnám előzni. – Te kaptál már ehhez hasonló „poént” itt?
Lóránt Emma Regina
Diák Rellon (H), Rellon Vezetőségi Segítő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 92
Összes hsz: 229
Írta: 2020. október 31. 22:06 Ugrás a poszthoz


egy rég kapott mese élesben



A rosszkor, rossz helyen akár szlogen is lehetne errefelé, mert nem kell tragédia, de arra elég sok példa akad, hogy mikor lép valaki, akár én, olyan helyre, amire nem kellene. A szerelmespárokra való rányitás már meg sem számolandó, de léptem én olyan folyosóra, ahol épp falat pingáltak, de mestere vagyok annak, hogy nem is figyelek ezekre. Nem vagyok prefektus és ameddig nem az én káromra megy, nem is fontos. Ellenben, most csak haloványan húzom a szám, hiszen, nem fejti ki, csak utal rá és ez bőven elég. Mi, lányok, nem mindig vagyunk kedvesek egymással.
- Elég az néha, több sem kell. Értelek – bólogat, hogy akkor legyen ennyi elég, mert bár tökre érdekelne, hogy hajtépés közben történt-e vagy sem, visszafogom magam és csak aprót mosolygok a vallomására. Én is így kezdtem, az egész rossz után, mert úgy voltam vele, nem kell ilyen, nem fontos, aztán tessék. Oda jutottam, hogy már a karomra is, csak valahova leírva legyen.
- Hát, tanulj a hibámból, a kezedre semmit. És akkor biztos lesz – pillantok is el a karomra, amely még mindig nem lett olyan, mint régen. Talán sosem lesz, már ezzel riogatom magam, nem is kell nekem semmiféle horror. De most legalább már nem vagyok mérges, arra jó volt, hogy berohantam ide és beszélek vele, hogy nem gondolok az idegességre.
- Nem tudom, mondtam-e – ráncolódik haloványan a homlokom, mert valóban, fogalmam sincs, hogy beszéltem-e erről. Tessék, már zavaros, azonban tudom, hogy ez inkább a sokk. – Pár napja, talán három? Négy? Nagyon összefolyik – nem aludtam valami jól, mert nem merek. Lelógatom a karom az ágyról, így vállam mindig elzsibbad, de közel sem merem tartani magamhoz, nem tudom, ha olyat álmodok, akkor csinál-e bármit, szóval, jobb a biztonság. Első nap még vizes törölközőbe is belecsavartam.
- És tényleg. Nincs unalmas év és nem arra gondolok, hogy mindig szerveznek valami bulit. Ha nem a diákok, hát a kastély. Legutóbb is kaptunk egy rakás potya lakost – húzom el a számat, mert eszembe jut, hogy ki volt közöttük és remélem, több ilyen nem nagyon lesz. Elég bolond van így is a falak között a Rellonban is, nem hiányzik még több.
- Na csak nem. Ha ezek után tényleg úgy lesz, keress meg, majd… nem tudom, nevetünk egy jót? – ki tudja. Ennyire lelketlen nem vagyok, csak annak nézek ki néha, de belefér. – Ez sem biztos, hogy valaki műve. Néha mintha a kastély is ellenünk lenne – nézek is a falak felé, mintha attól tartanék, most dől majd ki. De semmi sem történik.
Lóránt Emma Regina
Diák Rellon (H), Rellon Vezetőségi Segítő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 92
Összes hsz: 229
Írta: 2020. október 31. 23:01 Ugrás a poszthoz


állásinterjú


Nem is olyan rég volt az, hogy megújult ez a hely és bár nem voltam törzsvendég, de az egyik elég kínos „randim” itt történt, még tavaly, amikor is a srác annyira izgult, hogy nemhogy a nevem sem tudta, de beszélni sem. Aztán kibökte végül, hogy az exét szereti, és úgy voltam vele, ne kínozzuk egymást, végül egy jót ettünk, majd azóta is simán beszélünk, sőt mi több, én adtam tippet neki, mit vegyen a barátnője szülinapjára. Néha nem minden válik rosszá, ami úgy kezdődik. A lelkem se sérült, eleve nem is vettem túl komolyan, és tessék, lett egy egész jó barátom. Csak így tovább!
Most azonban nem randi miatt jöttem el idáig. Igazából, nem is elsőre jöttem. A nap elején láttam, hogy munkaerőt keresnek, nekem pedig, mivel nem lóghatok örökké anyámék tárcáján, jobb lenne, ha elkezdenék kicsit önállóbban létezni. Legalább annyival, hogy ne kelljen extrát kérnem, ha mégis valamire szükség van, de Zsófival elköltöttük előtte valami szépre. Így kerek. Így visszasiettem a kastélyba, hogy mint ahogy azt már tanultam, egy fehér ingbe, fekete nadrágba bújtassam magam, felülre a kabát alá egy egyszerű kardigán kerül és hajamat feltűzve induljak vissza, mintha nagyon komoly álláskereső nő lennék. Ezt is kell gyakorolni, plusz, mivel hallottam, hogy valami hívő ember vette át a helyet, nem hiszem, hogy kivágott felsőben illik ilyet meglépni. Szóval, előre mentem a dolognak kicsit, legalább ezzel és higgadtan állok meg a Bárka előtt. A neve fura, de az előbb említett ténnyel kezelve nem annyira, szóval elengedem. Nagy levegő és belépek.
- Hű – nem bírom ki, hogy ne nézzek nagyot. Ez nagyon megváltozott, ha tengeribeteg lennék, a hangok miatt talán már fordulnék is ki. Lassan engedem el a kilincset, majd beljebb sétálva veszem le kabátom és akasztom karomra. Akkor most kellene megkeresni a tulajt, de csak egy férfit látok, akire ráillik, hogy itt dolgozhat. Fogalmam sincs, hogy néz ki a vezető, de ha ilyen férfiak dolgoznak ott, mint ő, már remélem alá is írhatom a szerződésem. Kellemes mosollyal lépkedem felé.
- Elnézést kérek. Nemes urat keresném, az állásügyben. Segítene? – mert én idősebbre tippelek, már csak a hit miatt is, nem tudom. De na, van szemem. És most jót lát.
Lóránt Emma Regina
Diák Rellon (H), Rellon Vezetőségi Segítő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 92
Összes hsz: 229
Írta: 2020. október 31. 23:54 Ugrás a poszthoz


illusztráció egy furcsa este másnapjához


Inkább nem akarok ilyeneket mondani, mondanám azt, hogy igen, sok volt, most vicces minden és majd mikor elmúlik a fejfájás, minden szép lesz és jó, mehetünk vissza a szállásra, majd vissza haza, bárhova, de nem, nem tudok ilyet mondani, mert ezerrel kattog a fejemben az, hogy valami mégis volt, valami történt, mert az biztos, hogy annyit nem ittam, hogy ne tudtam volna ott és akkor, no meg most, hogy hol a fenében vagyok. Márpedig, a baj megtörtént, így aztán, most állhatok tanácstalanul, hogy mégis mi a franc. Ez nekem sok, haza akarok menni, most fogok eltörni és az eddig erős, semmi sem árthat dolognak véget vetve sírva elrohanni. Aztán mégis nem. Hullámzok, érzem a rosszullétet.
- Biztos. Nézd, nem vagyunk ilyen… alpári nők, hogy literszámra. Érted. Szóval tuti biztos – vagy persze, csak egyszerűen nem bírjuk, még a keveset sem, és ez bár kellemesebb végkifejlet meg amúgy indok, mégsem jut eszembe, mert jelenleg túl egyszerű lenne ugyebár. Mint mindig ilyenkor. De nem, nem kattogok a témán, annyira nem akarok pánikot kapni, nem jobban, mint amúgy kaptam. Mindegy már, azt hiszem, mind a kettőnknek. Karola szipog, mindjárt sír, én is az előbb sírni akartam, de azzal, hogy kibukunk, semmit nem oldunk meg. Vagyis ez érződik abból, hogy én nem teszem, akkor ő sem alapon nem engedtünk teret a könnyeknek. Már nem. Vagy még nem? Nem tudom, azzal lennék előrébb, ha már hazafele tartanánk, egyelőre mégis a fürdőben bujkálunk és festünk úgy, mint valami kísértet-duó. Inni kell, ebben igaza van, de azt sem akarom leengedni, mert félek, tényleg kijön. Viszont rettentő üresnek érzem a gyomromat, szerintem, ha hányásról van szó, én azt már este megejthettem, ritkán történik meg, nem is nagyon szoktam, inni sem, szóval passzolom.
- Ahh, bánom is én, ha kijön. Nekem már mindegy – mint egy haldokló, de legalább ezt megiszom és vége. Vagyis nem, mert végül a szomjúság győz és eresztek még egy pohárral, de mire lemegy, úgy érzem, tele is vagyok. Akkor ezzel óvatosabban kell bánni. – Jó lenne, ha ezzel visszajönnének az emlékeim – viszont mivel nem csodavíz, ez nem történik meg. Más már igen és kizökkentett a majdnem elkezdődő nyugalmamból. Kapál a szívem, ahogy végre eltűnik az alak és úgy néz ki, most elrejteni sem tudom azt, hogy mennyire megijedtem ettől az egésztől és egy újabb ismeretlen alak felbukkanásától. Nem remegek, bár úgy érzem, de lehet, hogy csak a gyomrom csinálja idegességemben. Lehet kijön az a víz.
- I… igyekszem.. de ő se ismerős. Egyik se… - mert ő nem az alvó, hanem másik. Ennyire még most, a kómás agyam is működik. Mindegy. Mély levegő, kifúj, ismételgetem, miközben beszél hozzám és nyerem vissza a kis nyugalmam. Aprókat bólintok, meglep, hogy ő képes logikusan gondolkodni. Ha kitörök innen kiabálva, lehet tényleg dühösek lesznek, márpedig ehhez van kedvem, kiáltani és csapkodni.
- Jó, csináljunk. De ha valamelyik úgy nyúl hozzám… lecsapom, sikítok – mert legyen egy határ, amin túl ők sem mehetnek, nem? Elkel. – Lehetséges, bár kevés esélyt látok arra, hogy semmi sem történt, legyen ez az én bajom. Akkor jópofizzunk, amíg lehet és akkor majd mesélnek. Ha meg nem, kérdezünk, cselesen. Oké, meg tudom csinálni! – állok fel azzal a lendülettel, de nem az igazi, kicsit szédelgek. Megfogom a kezét, jobb is, majd el is indulunk, a srác meg türelmetlenkedik. A szemem forgatom, ahogy végül lenyomom a kilincset és kilépünk.
- Persze, hogy megyünk, csak bepúdereztük az orrunkat – sétálok a konyha felé, ahol készül a reggeli. És tényleg az. Nem látok rácsokat, semmit, csak egy normális konyhát, mégis aggódok. – Ó, mivel készülsz? – próbálok kedves lenni, miután a srác egy Na végre mondattal és ellenállhatatlan vigyorral pakolja az asztalra a menüt. Azt hiszem, ideje lesz leülni, így elengedem Karolát és így is teszek.
- Vad éjjel volt, kell az energia.
Lóránt Emma Regina
Diák Rellon (H), Rellon Vezetőségi Segítő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 92
Összes hsz: 229
Írta: 2020. november 22. 12:44 Ugrás a poszthoz


egy rég kapott mese élesben




Közelebb kerülni. Az már más, hogy nekem sikerült is, meg nem is, nem azért, mert annyira elzárkóztam. Érdekes lakótársat kaptam, egy másik potyás pedig más miatt volt az, a többivel meg, hát kibékült a tudatom, de nem szeretném, ha ez minden évben így lenne, csak más-más házzal, vagy akár velünk. Jobb a nyugalom, mindenkinek.
- Kinek jó buli, egy rakás ott reszketett, hogy nekik itt lesz végük, sosem jönnek fel az alagsorból, mert bevesznek minden hülye mesét – vonok vállat, bár vannak valóban érdekes dolgok, sőt, mondhatni, annál is érdekesebbek, de én elsősként sem rettegtem, mi lesz, ha leérek. Túl abszurdnak tartottam, hogy itt emberek halnának meg, gyerekek, de nem hazudok, volt egy kis görcs a gyomromban. Azóta ott élek, semmi bajom, jókat alszom, mert halálhörgés és sikolyok sincsenek. Nem is annyira rossz a helyzet, ugye? – Nem hiszem, hogy össze kell dőlnie a tornyoknak, hogy közelebb legyünk egymáshoz – vonok vállat, hogy aki akar, meg tudja tenni, láttam én már az egész után is olyanokat a körletben, akik nem a mi házunk diákjai. Megoldják.
- Én benne vagyok, főleg a nevetésben. Oké, megdumáltuk – a kávé már csak hab lesz azon a bizonyos tortán, süteményen, mert lehet az is bele fog férni, csak remélem, nem évek múlva, vagy hetek múlva lesz az, hogy én ilyesmit tegyek meg, annak örömére, hogy vége. A javasasszony sem tudott okosabbat mondani, csak azt, hogy akár hordhatnék sárkánybőr kesztyűt is, amellett, hogy türelmes leszek, leginkább magammal, meg ezzel a helyzettel.
- Ez nagyon ühm… vallásosan hangzik – hümmögök párat, hogy na még csak az kellene, hogy a kastély próbáit is ki kelljen állni, a vizsgák mellett. – Csak nem – ez inkább hangzott egy reménynek, mint egy kijelentésnek, kicsit. Legyintek is egyet, hogy badarság, csak a fantáziám pördült kicsit. El is bambultam, mert mire visszafordítom felé arcom, ő már készülődik.
- Ó, hát elment az idő ez tény. Persze, köszi a… az egészet – mutogatok itt a lelki támogatásra meg ilyenek, majd integetek neki, bólintva, hogy persze, megejtjük azt a találkát. Nem tartottam sose magam az undok félék felé, aki nem nyit semerre, de túlzásba se viszem. De most főleg kellett az, hogy valaki kicsit elvonja a figyelmem. Így, miután ő eltűnt, én is összeszedtem magam és visszavonultam a szobámba, hogy megpróbáljam felvenni a fonalat és kipihenni magam. Hátha sikerül is.
Utoljára módosította:Lóránt Emma Regina, 2020. november 22. 12:45
Lóránt Emma Regina
Diák Rellon (H), Rellon Vezetőségi Segítő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 92
Összes hsz: 229
Írta: 2020. november 22. 13:00 Ugrás a poszthoz


állásinterjú


Remélem, nekem már itt semmit sem kell szerelnem. Azért látni, hogy még nincs minden teljesen kész, viszont, már nem kell kerülgetni itt-ott félredobott szerszámokat és anyagokat, ami arra utal, hogy talán holnap itt már emberek is fognak lenni. Nyilván mindig ez a cél, ha valaki valamit eldönt és kinyit, de mivel alapvetően ez a hely amúgy is ment előtte, annyira nem lehetett nehéz, nem? Mágia is van, de lehet, hogy valaki nem szereti azt, hallottam, hogy egyik évben a Félszeműt ecsettel és festékkel színezték át, pedig egy jó bűbáj hamar megoldotta volna, azonban, az sem mindenkinek a kedvence. Mindegy is. A férfinek sem lehet az, egy atlétában van, látni, hogy nem olyan rég fejezte be és hát, máris érdekesebb így, mintha pálcával hadonászna, tekintetem hagyom rajta és pislogok rá, amint észrevesz és felém indul. Nem, továbbra sem bánom, hogy nem vettem kihívó ruhákat fel, az sosem jó kép, ha úgy nézek ki, mint akit mindenki megkaphat – bár a pletykák szerint, az vagyok – és jobb, ha ez így is marad. Ajkaimon kellemes mosoly pihen, amint felpillantok rá, immár előtte állva.
- Áhh, akkor jókor jöttem – látni rajta, hogy megörült, pár remélem nem adja ezek után a kalapácsot a kezembe, de mondjuk, ha sepregetni kell így nyitás előtt, egye fene, megéri egyszer, bár sosem csináltam, akkor már bűbájt használnék, csak nem haragudna meg. Kicsit vittem fejemben tovább az eseményeket, amikor is a férfi bemutatkozott, nekem pedig kissé meglepettre sikerült a pislogásom, miközben elfogadtam a kinyújtott jobbot és kezet ráztam vele. Nem, nem így képzeltem el a tulajt, amit hallottam, abból idősebbnek, másnak hittem. Kellemes csalódás?
- Elnézést, azt hittem… Örvendek akkor – engedem el ujjait és bólogatok az invitálásra és a tegezésre. Mármint, értem én, hogy idősebbek, de rendszerint nehezen jön a számra, ha nem olyan alkattal találkozom, szóval, könnyebb. Követve őt, végül kabátom teszem le a szék támlájára és hálás köszönetmosollyal ülök le az asztalhoz.
- Egy kávé jól esne, köszönöm – bólintok, majd megvárom, míg visszaér, addig innen szemlékem meg magamnak a helyet, hogy így milyen a közeg. Kellemes, a falatozó után kicsit ugyan szokatlan, de nem giccses, szóval, szerintem oké. Amint visszaér, úgy fordulok vissza felé és beízesítve a kávémát, kevergetni kezdem.
- Sajnos főzni nem jól tudok, így a pincér érdekelt első sorban, vagy a pultos. Pontosan mi is lenne ott a dolog? Alkohol? Mert vagyok nagykorú, hogy foglalkozhassam vele – nem, nem inni, az most fel sem merült, sem az, hogy takarítok. Az nekem nem való.
- Szeretném megjegyezni, hogy nagyon mutatós lett a hely. Jártam itt, mikor még más volt, kellemes a változás – kortyolok bele a kávémba, mert úgy tudom, nem árt, ha valaki munkáját, ideáját dicséri az ember. Még ha kicsit még mindig meglep, hogy pont ő a tulaj. De annyi baj legyen.
Lóránt Emma Regina
Diák Rellon (H), Rellon Vezetőségi Segítő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 92
Összes hsz: 229
Írta: 2020. november 22. 14:01 Ugrás a poszthoz


illusztráció egy furcsa este másnapjához


- Szerintem is, másképp én ide nem jöttem volna. Vagy nem tudom, csak jó okkal? Nem, nem hiszem… - rázom meg a fejem, de csak nagyon, nagyon óvatosan, mert félek, beleszédülök, vagy olyan hányingerem lesz, hogy kijön belőlem az a kevés víz, amit magamba sikerült dönteni. Már csak az kellene, mégis, úgy érzem, hogy jönne az, magától is.
- Nem lesz. Más nem, széttörök valamit a fejükön – motyogom, hogy majd én leszek a bátor hősnő, mint a filmekben, hogy majd a legnagyobb kalamajkából is kimentem magamat, magunkat, aztán happy end lesz a történet vége. Vagyis, inkább ezt akarom elhitetni magammal, nem pedig valami sokkal rosszabb kivitelű akármi, amitől csak idegesebb leszek, mint ami amúgy most is vagyok. Nem hiányzik ez egyikünknek sem, kimondatlanul őrizzük egymás nyugalmát és így, valamennyire talpon is tudunk maradni, mert az is opció, hogy egymás nyakába borulva sírunk, zokogunk és akkor végképp elveszünk. De nem, erősek maradunk. Vagy valami olyasmi.
- Lehet, hogy visszajön, igen – reménykedek, de ugye, az én agyam eleve máshogy működik, mint kellene, van annak hibája elég, szóval, nem vagyok én most abban az állapotban, hogy még a ködös emlékeket is kutassam, örülök, ha annyira nem zakatol, hogy kettőt is lássak tőle, ahogy néha szokása. Bízok abban, hogy ha nekem nem is, neki már jobban fog sikerülni, az is bőven elég lesz, ha annyival okosabb leszek, amit Karola tud. – Az biztos, hogy ha bulizunk is, akkor valami olyan helyen, ahonnan sehova se tudnak minket vinni… - mormogom, hogy akkor marad valamelyikünk szobája, egy terem, vagy Bogolyfalva, vagy akármi, de még egy ilyen inkább ne. Szerintem ezzel egyet fog érteni ő is, talán mondaná is, amikor bekukkant hozzánk az idegen és minden okos, bátor gondolatom oda, mert azt se tudom nagyon, hogy mit mondjak szerencsétlennek, nem még azt, hogy mit tegyek. Lehet, hogy a sorozatgyilkos és hasonló gondolatokat félre kell rakni, de mégsem olyan egészséges az, hogy csak így benyit, beszél és egyáltalán, ő tudja rólunk, kik vagyunk, na de fordítva…
- Basszus – sóhajtok egyet, kócos tincseimet rendezgetem, már csak a magam megnyugtatására is. – Áhh, csak nem kell csapkodni! Az eléggé rosszul venné ki magát, lehet mérgesek lesznek és… De az sem jó, ha mindent hagyok. Viszont, akkor, ha barátságos maradok, már könnyebben fog beszélni. Az meg, hogy mennyire messze vagyunk bármitől… ó, kár, hogy nem tettem még le a hoppanálás vizsgámat, már itt sem lehetnénk! – morgolódok magamban, bár nem azért nem tettem le, mert annyira nem volt kedvem, hanem mert úgy véltem, lehet nem elég jók rá a képességeim, de most, most nagyon jól jött volna. Mindegy is, abból kell dolgozni, ami van. – Nem akarok sikítani, akkor már baj van – nem tartom magam ijedősnek annyira, de most nagyon úgy érzem, bennem van a pánik. Nem lesz ez így jó, úgy érzem, főleg nem úgy, hogy hazudni kell.
- A jót kétlem, amúgy pedig ja, azt egész jól tudok, bár nem idegeneknek, akik mellett felkelek emlékek nélkül – ez nehezíti a helyzetet, de tovább bujdosni sem lehet, a végén még megint benyit és kicipel innen minket. Kiérve fogadom a kedves kis bókot, legyintgetek, hogy na igen, aki jól néz ki, az smink nélkül is, de hát, biztos nem fogok most szerelmes tinit játszani, amikor leginkább az ajtót keresném meg, de gyorsan. – Fogalmam sincs, tetszel neki vagy csak ilyen – súgom vissza, majd lehuppanok, hogy ha már reggeli, akkor jöhessen. Kell valami, más nem csak arra, hogy kiadjam később, de nem tudok sokat a kajával törődni, mert szemöldököm a magasba szökken, amint az éjszaka egy szeletje kiderül számunkra. Épp olyan meglepve nézek Karolára, ahogy ő érzi magát.
- Ja, hát biztos már akkor éhes voltam, nem szomjas, mégis fürödni kellett – vonok vállat, de  szívem hevesebben kalapál. Meztelenül fürödtem vajon? Remek. Ha ez valaha kiderül, a családom leszedi a fejem. – Hát, ki a fene fürdik ruhában, nem? Ti meg láttatok olyat biztos – most lenne kedvem sikítani, de inkább még vízre vágyom, pohárban. Azonban, nemigen van időm kérni se semmi, mert minden helyett, a nemrég még hortyogó srác ajkait érzem meg a sajátjaimon, amitől úgy fagyok le, mintha az első lenne. Elhúzódom, megilletődött pislogásom meresztem felé, a többi meg jót mulat rajta, Karolán kívül. Most nyúlok a lány kezéért és szorítok rá kissé, és tuti érzi, mennyire remegnek az ujjaim.
- He.. hello.. – próbálom kiverni az előbbit a fejemből. – Nehéz reggelem volt, szóval… öhm… ja. Kellett. Kérhetnék egy pohár vizet? – nem, most semmi frappáns nem jut az eszembe, csak a kaja kerül elénk, meg a víz és hallgatom, ahogy a srácok valami programról kezdenek el dumálni, vagy koncert, ahol előző este voltak. Na most mi legyen?
- Nem akarok elrontani semmit, de nekünk majd… szép lassan vissza kell érnünk.. haza. Szóval, hol is… vagyunk? – teszem fel végül a millió dolláros kérdést.
Lóránt Emma Regina
Diák Rellon (H), Rellon Vezetőségi Segítő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 92
Összes hsz: 229
Írta: 2020. november 22. 14:37 Ugrás a poszthoz




Csak ketten és a pillanat...




Lóránt Emma Regina
Diák Rellon (H), Rellon Vezetőségi Segítő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 92
Összes hsz: 229
Írta: 2020. december 30. 01:16 Ugrás a poszthoz


állásinterjú


Pislogok pár nagyot, hogy mégis mire gondol most a költő alapon, mi a tiszteletlenség. Mert én nem látok semmi ilyesmit.
- De hát, nem is tiszteletlen – továbbra sem értem igazán, aztán, amikor az ingért nyúl, leesik. Ó, hogy alulöltözöttnek érezte magát! Nem hazudok magamnak, engem nem zavart, sőt, inkább jobb a szemnek, de bizonyára, ő ezt teljesen máshogy éli meg, mert, mert. Nem mindenki egyforma, a srácok nyáron ilyenben vannak az utcán is, nem kell ezen meglepődni, van, aki pedig nem szeret még ujjatlant sem felvenni. Az már más, hogy a vallás mit enged meg mit nem, abba bele sem megyek.
- Az egy kicsit félre lett gombolva – mutatok az alsók felé, hogy eggyel feljebb kezdte így kicsit felemás, vagy valahol kihagyta, semmi rossz szándék nincs bennem, figyeltem őt, még nem is annyira női szemmel, hanem a potenciális „ő lesz a főnököm” tekintettel és pont elkaptam.
- Olvastam a hirdetést, mikor odakint sétáltam, aztán öhm, visszamentem a kastélyba lepakolni és aközben eldöntöttem, hogy akkor megpróbálom – követem a tekintetemmel, majd a kávéra siklik az, ahogy beízesítem, ahogy szeretem és kevergetni kezdem. Nem hallottam sehonnan nagyon még, hogy új a hely, de, ez bizonyára annak tudható be, hogy annyira friss, hogy az egész helynek új illata van. Ujjaim között tartom a kanalat és tovább kevergetem a kávét, figyelmem azonban az övé, ahogy aprókat bólogatva fogom fel, mik is várhatnak itt rám, mik közül lehet választani. Lehet, volt már hasonló helye és tudja, hogyan kell olyan helyen nyitni, ahol sok a diák és kevés a tapasztalat.
- Áhh, jobb, ha nem kerülök kés meg forró dolgok közelébe. Az a biztos – mosolyodom el, mert nem vagyok ügyes a konyhában, bár bűbájjal minden megoldható, de akkor is benne van a pakliban, hogy véletlen magamra rántok valamit, vagy elkap egy apró roham és akkor nem tudom, hogy mi az, amit elfelejtettem. – Igen, igen, a többi tiszta – fújom meg közben a kávémat, fejben pedig vacillálok, a kettő közül melyik az, amelyik biztos. Kávét főzni oké, számlák, italok, már annyira más terep. Lehet, hogy meghagyom előbb másnak, aztán ha mégis tetszik, biztosan lehet vele beszélni.
- A pincér volt az első gondolatom és azt mondják, mindig az az igazi – vagy a legnagyobb hülyeség, de nem ezt előre nem tudhatom. – Van már étlap, hogy mire lehet számítani? – kicsit kíváncsiskodni sosem árt, nem? Abból baj sosem lesz. – A kávé isteni – állapítom meg, a második korty után bőven, majd aprót rázok a fejemen.
- Nem, nemigen. Eddig csak tanultam, ezért is szeretnék felszolgálni. Időm lenne figyelni a számlás dolgot, aztán ha az jobban kezemre áll… Sajnos nincs tapasztalatom – de könnyen tanulok? Vagy valami olyasmi. Barátságos mosolyt küldök felé, az viszont biztos.
Lóránt Emma Regina
Diák Rellon (H), Rellon Vezetőségi Segítő, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 92
Összes hsz: 229
Írta: 2020. december 30. 12:59 Ugrás a poszthoz


éjjel, tilosban, macskásan


Kiráz a hideg, az, hogy most a kastély mély csendje, vagy a hűvös falak közötti levegő az oka, nem tudom. Azt igen, hogy van valami megfoghatatlan is ilyenkor, azt hiszem, értem már, miért szeretnek az arra hajlamosak ilyenkor lófrálni idekint, tenni, amit csak akarnak, ami meg változó. Ki rossz, ki csak a kalandot keresi, ki a titkos másikat, ki a macskáját, akit lehet meg kellene inkább nyúzni, mintsem keresni. Eszembe ötlik, hogy hagyom a francba és megyek vissza, de valami, jó kérdés mi, azt súgja folyamat, csak előre és előre. Még egy kicsit, mintha mutatná az utat is a fejemben, merre érdemes keresni, mert a kastély hatalmas, mehetnék jobbra is, egy emelettel lejjebb, feljebb és akkor sosem érek a végére, csak reggelre, hogy aztán kialvatlan inkább kihagyjak mindent és forduljak a másik oldalamra, de attól még, az a nap már nem lenne ugyanolyan. Mégis, szerencse hallgattam arra, amire kell, a benső késztetésre és végül, jutalmam a macska és, nos, valaki más is.
- Masa – nem harapok semmit el, de nem is csilingel a hangom, inkább olyan, semleges. Már sok idő telt el azóta, mióta testvéremtől különvált, hogy a rellonos körleten belül találkoztunk. Ostoba dolog lett volna, ha örökké és azóta is rajta járattam volna a gondolataimat, de nem is hiszem, hogy bármi könnyedebbé vált volna bennem. Mindenkiben van szinte egy kis mértékű, vagy nagyobb hajlam a harag tartására, így aztán, bennem is akadt némi, amely miatt, nem fogom azt mondani, hogy mi valaha rendben leszünk. Ha vége az itteni létnek, majd elkopik minden, lehet, ha majd ráncos öregasszonyokként találkozunk újra, már nem is fogok, fogunk erre emlékezni, de az, még nagyon messze.
- Áhh – hogy úgy. Tehát, a macska botlott belé, nem lep meg. Nem fúj mindenkire ez a kis dög, az, hogy a szobában sem egyedül élek és sokszor mászkál magában a körletben is, így megszokta az „idegeneket”, hogy valaki mindig van a közelében és nem fél bárkitől kikunyerálni a simogatást. – Szokása ismerkedni, igen. Aztán, csak élvezi, ha valaki foglalkozik is vele, annak főleg örül – csóválom meg a fejem, mintha ez olyan nagy dolog lenne. Nem az, macska és ennyi elég is. – Igen, ez enyém. Vélhetően valamelyik idióta kihozta vagy kiszökött és én meg jöttem keresni – húzom el a szám, hogy nem lenne meglepő, ha valamelyik alsós simán felkapta volna, hogy jaj de aranyos és ezzel a felkiáltással cipelte volna magával végig, majd a macska megunta, leugrott és ott sem volt. Nem nyúlok ki érte, nem azért, mert nem akarok egyikükhöz sem érni, hanem mert még ráérek, így már nem kell a fél kastélyt bejárnom.
- És, hogy vagy? – próbálok normális hangnemet megütni, érdeklődni. Megy ez. – Ha akarod, még nyúzhatod. Én most haragszom még rá öt percig – tovább nem is lehet.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Lóránt Emma Regina összes RPG hozzászólása (51 darab)

Oldalak: [1] 2 » Fel