[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=815741#post815741][b]Nádassy Norina Iza - 2020.08.16. 16:52[/b][/url]

Értetlenül állok a hátamra simuló kezeket megérezve. Nem esik jól a férfi érintése, sőt igazából ez az egész beszélgetés kellemetlen számomra. Olyannyira, hogy legszívesebben még a szórakozóhelyet is elhagynám. Arcomra akaratom ellenére ül ki ez az egész érzés, melyet tovább fokoz az is, hogy egy picit sem érzem őszintének a férfi viselkedését. Valami belső kis hang, nevezhetjük bármilyen érzéknek vagy megérzésnek, valamiért azt súgja, hogy jobb lenne távol maradni tőle. Lehet nem lenne ennyire kellemetlen a dolog, ha nem mindjárt úgy indítunk ahogy tettük. Fene se gondolta, hogy pont a nem megfelelő embernek fejtem ki a véleményem. Bár nem is tudom, hogy mit gondoltam, hisz aki ide letéved – engem leszámítva – mind szórakozni jönnek, s magasról leszarják, hogy kivel mi van. Hallom a férfi szavait, fel is fogom, de csak vállvonással tudok rá reagálni. Most mit is kellene ezzel kezdenem? Az élet nehéz, sőt a legtöbbször hatalmas sziklákat görget elénk, de ezeket vagy megmásszuk és tovább haladunk, vagy hagyjuk az egészet a fenébe.  Mélyen a mellettem lévő szemébe nézek, majd úgy reagálok végül az elhangzott monológra.
- Értem, azt is értem amit próbál ezzel képviselni, de nem kell egyet is értenem vele. Nekem is vannak elképzeléseim, ahogy Önnek, neked is… ami különbözik és ennyi. – megvonom vállaim, majd tekintetem csak ekkor engedi el az övéit. Nem tudom, hogy most akkor tegeződünk vagy magázódunk, így ezt is azt is beleszőttem, aztán majd eldönti melyik a szimpatikusabb számára. Az elém csúsztatott pohárra pillantok, majd azt megemelem a férfi felé, végezetül iszom egy kortyot. A szájából kifolyó szavak annyira sablonosak, annyira átlátszóak és annyira unalmasak. Mindez valami beetetésnek tűnik számomra, aminek ha van is valóság alapja, valamiért mégiscsak sántít. Féloldalasan felülök a mellettem lévő bárszékre, a pultra könyökölök és beletúrok hajamba, így támasztom meg fejem. Egy újabb nagyobb kortyot iszok az italomból, majd újra az ismeretlenre pillantok.
- Na és mi a te történeted? Ha lehet, akkor az eddigi színjátékot hagyjuk el, én a valódi tulajra lennék kíváncsi… mert az eddig látott alak tuti nem te vagy. – egy kissé gonoszkás, de mégis édes, amolyan Izás mosoly kúszik arcomra, s oldalra biccentett fejjel vizsgálom a férfit. Elegáns, olyan igazi úriemberes a kinézete, de a szemei. A szemeiben van valami… nem tudnám megfogalmazni, hogy mi, de piszkosul érdekel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=815832#post815832][b]Szigethy Sándor - 2020.08.17. 19:18[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=815878#post815878][b]Julianne M. Ainsley - 2020.08.18. 12:46[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=816049#post816049][b]Theon Delacroix - 2020.08.22. 16:17[/b][/url]

- Te ki a f*szom vagy? – Ráncolom össze szemöldököm, kicsit még szenvedve a pasasok karja között, mígnem a csávó parancsára elengednek. Megrázom magam, ahogy figyelem, hogy a két melák egy röpke biccentés után tovább áll. Legyek alpári köcsög, de kedvem lett köpni utánuk egyet. Azért álljon meg a menet, a lópaci himbilimbijének is van vége. A testem egy templom, szóval tessék csak szépen szent relikviaként bánni vele. Vagy minimum gyónni alatta.
Kékjeimmel követem a férfi alakját, ahogy a lazaság és a kimértség furcsa kavalkádjával sétál végig a szobán, majd foglal helyet a karosszékben. Nagy főmufti lehet ez a csávesz, ha még ilyen flancos irodára is telik. Mit is mondott, hogy hívják? Nathan… Hubaszdmeg! Oké Theon, nem bizonytalanodunk el csak azért, mert a valószínűleg a leendőbeli főnöködet küldted vissza az édesanyjába néhány másodperccel ezelőtt.
- Ömm… - Egy cseppet azt hiszem, elszúrtam. Na, már mint nem most, kábé tizenhat évvel ezelőtt, mikor anyám világra hozott, de ez már csak mellékes. Általánosságban nem szoktam figyelni a számra, olyan ez, mint egy mocskos cipő talpa, viszont most ha jobban belegondolok, kellett volna. Mert mégis csak munkáért jöttem ide.
- Megadom a megtiszteltetést Tüncikém, hogy felvehetsz dolgozni – egy röpke törökköszörülés után kihúzom magam, testtartásomból csak úgy árad a magabiztosság, ám szemeim másról árulkodnak. Lélekben máshol vagyok. Végtére is nem véletlen járok inni egy bárba hetek óta az istenért. Kell egy kis változás, valami, ami kirángat a kastélyból. Esküszöm, kezdek már begolyózni, és ha azt hitted, hogy alapból őrült vagyok, akkor még semmit sem láttál, mikor elgurul az a bizonyos gyógyszer.
- Addig csapj le az alkalomra, míg még van kedvem hozzá. Ilyen jó muffost sehol nem találhatsz - ölbe tett kezeim egyikét felemelem, majd unottan kezdem el bámulni és pöckölgetni szabad ujjaimmal a mutatóujjam. Istenem, mint valami hisztis tini lány. Az igazság viszont az, hogy mindent egy jó előadásért, nem igaz? Valahogy el kell adnod magad, tisztességből pedig nem fogsz megélni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=816068#post816068][b]Alfred Nathan Declaire - 2020.08.23. 18:59[/b][/url]

Parancsol? Rögtön ez fogalmazódik meg bennem, ahogy a srác ajkai elnyílnak egymástól, és még hang is kijön köztük. De még milyen hangok. Ahelyett, hogy a szobát valami kellemesen lágy szivarfüst töltené meg, ami szinte elmozdul a háttérben szóló halk jazz hangjától, hogy az iroda minden négyzetcentiméterét megtöltse. De nem. Egy egér abszurd cincogását kell meghallanom, ahogy az ajtó kinyílik, és ha a hang nem lenne elég, mellé társul az időpocsékolás élő példája. Fáradtan veszem el róla kékjeimet, miközben az embereim kimennek, és én helyet foglalok. A bőr kellemes nyikorgása tölti meg körülöttem a levegőt pár pillanatig, de ezt sem élvezhetem ki sokáig, mert vendégem a második hibát is elvéti, nekem pedig akaratlan vándorol feljebb a szemöldököm. Előre dőlök, könyökeimet támasztom asztalomra, összekulcsolt ujjaimat támasztom számnak, miközben hallgatom a sok sületlenséget, ami elhagyja a száját. Felvehetem dolgozni. Amíg neki van kedve. Ezek mind olyan dolgok, te drága, amit nem dönthetsz el. Még akkor sem, ha nagyon elhiszi, hogyha kifelé magabiztosságot mutat, akkor az úgy is van, és szinte már agya is elhiszi. De ha a magabiztosság hamis, akkor nagyon csúnyán megütheti az ember a bokáját, és sajnos, amit eddig letett elém a szőkeség, nem sok jót sejtet. Mármint neki.
Mintha kétségbeesetten könyörögne térden állva, hogy csináljunk úgy, mintha ő tenne nekem szívességet, de egy ember tekintete túl sok mindent elárul. Ellágyult mosollyal szusszanok egyet és dőlök hátra a széken, miközben jobb kezem ujjai kopognak az asztalon. Óvatosan rázom meg a fejem lehunyt szemekkel, poharamért nyúlok. Kékjeimet le nem veszem az újratöltött aranysárga italról.
- Nagyon vigyázz a szádra, amikor velem beszélsz, Theon Delacroix - egyszerű mosolyomba kerül elnézés, ahogy rávillan tekintetem. - Eddig kétszer metszettem volna ki a nyelved, de mint látod és hallod, még beszélsz, és nem tetszik, amit mondasz - aprót kortyolok a pohárból, ami az asztalon koppan. Könnyedén kelek fel, majd ugyanolyan könnyedséggel szelem át a kettőnk közti távolságot és állok meg előtte. - Megkérdezem még egyszer, rendben? Miben állhatok a rendelkezésedre? - itt az utolsó lehetőség, és nagyon remélem, hogy élni fog vele. Egyelőre az összes teszten, amit elé gördítettem volna, megbukott, pedig még szinte az ajtón sem lépett be, de ahogy mindig is mondtam, és igyekszem tartani magam ehhez; megadom a lehetőséget. Lehet korlátozottan, lehet nem olyan színesben, mint ami a másiknak megfelelne, lehet nem olyat, amit tetszetős, de megadom. És ha elfogadja, akkor talán mindennemű sérülés nélkül távozhat, hiszen a kor mindegy, ha tiszteletlen vagy az előtted állóval. Az mindenkit ugyanúgy érint, így elkerülhető az is, hogy igazságtalannak legyek titulálva. Borzalmas lenne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=816080#post816080][b]Yezebel - 2020.08.24. 09:55[/b][/url]

- Van az a film, amiben magyarázza az egyik öltönyös csóka a másiknak.. - nőies, kissé karcos alt-mezzo szavai közé olcsó csomagolópapír zörgése vegyül, ahogy körülményesen bontogatja a Burger King logójával ellátott barna csomagot az autó vezetőülésénél. Miután sikerül kibontania, rögtön belenyúl és kihalász annak tartalmából egyetlen szál még meleg sültkrumpliszálat.
- Hogy a sajtos negyedfontos az Európában nem is sajtos negyedfontos, mert nem fontokban mérnek. Hanem.. - a szabad kezével karmesterszerűen vezényli a szavakat hangsúlyonként - McRoyal. Mire a másik megkérdezi, hogy hogy hívják a Whoppert? Mire.. "a whoppert nem tudom, Burger Kingben nem voltam". Na, mi már most jobbak vagyunk John Travoltánál.
Azzal mostmár tényleg kiszedi az újabb papírhalmazva csomagolt dupla whoppert, és a súltkrumplit is úgy rendezi, hogy csipegethessen belőle. Az első harapás után elégedetten nyög fel, csukott szájjal még a falaton nyammogva. Az ajkán lévő lilásvöröses árnyalatú rúzs drága és minőségi, egyetlen foltot sem hagy a szalvétán, ahogy óvatosan megtörölgeti a száját.
- Imádom. Tökéletes szemét, nulla tápanyag, egy halom műanyag, de annyira jó, hogy kit érdekel? - Mellettük a járdán péntek este buliba tartó, vagy egyik helyről épp a másikba vonuló tini és huszonéves csapatok vonulnak el, illetve késő este fáradtan munkába tartó emberek. Bár egy-egy kósza tekintet rájuk vándorol, de tudja, hogy valójában nem őket nézni: az autó sötétített üvege csak az utcai lámpák fényeit veri vissza. Oldalra néz a mellette anyósülésen ücsörgő Nairobira, és természetesen nem maradhat el a szokásos váratlan és indokolatlan megjegyzés tőle.
- El kell mondanod, milyen bőrápolót vagy alapozót használsz, mert ebből a szögből olyan simának tűnik az arcod, hogy kedvem lenne megnyalni.
És bárki a megmondhatója, aki tényleg ismeri az ifritet, hogy bizony tényleg képes lenne megtenni!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=816082#post816082][b]Nairobi Jones - 2020.08.24. 10:48[/b][/url]

Életének igen kevés aspektusa mondható egészségesnek. Nem a hallására célzok, vagy arra a felesleges életbiztosításra, amit valamelyik nap rá akartak sózni. Minden nap legalább egy doboz cigaretta, megspékelve trash kajákkal, melyek izgalomba hozzák kiéhezett ízlelőbimbóit. Most is, ahogy kibontja a barna zacskót, rajta a már jól ismert lógóval, a nő hangjára még oldalra pillant. Ha beleharap ebbe a fenséges hamburgerbe - elnézést, Whopper-be -, onnantól nem lesz visszaút és se lát, se hall állapot fog kialakulni.
- A Ponyvaregény, tudom - bólint egyet, miközben társához hasonlóan kiemel egy sült krumpli darabot, hogy aztán egy sóhaj kíséretében gondosan megrágja és lenyelje. - Az a film egy műalkotás - egyet kell értsen minden olyan magasztaló véleménnyel, mely e mozit illeti, s hirtelen kedve is támad elindítani. Kár, hogy jöttük célja korántsem a gyertyafényes vacsora közbeni szórakozás, noha estéjük még alakulhat izgalmasan. - Egyébként John Travolta, minden kritika ellenére zseniális színész. Eléggé megöregedett, de mikor először láttam azt a filmet, megkérdőjeleztem, hogy a lányok iránti érdeklődésem komoly-e, vagy inkább Őt választom - ahogy beszélni kezd, bal lábát felhúzza kissé és Maeve felé fordul az ülésen, hogy úgy folytathassa magyarázatát. Talán sokan kínosnak tartanák ezt a vallomást, de minden valamirevaló fiatalnak volt crush-a. Inkább Travolta, mint egy nyikhaj patiszon.
Az elhangzó dicséretre rögvest beleharap saját szendvicsébe, hogy aztán nem foglalkozva a szája szegletén éktelenkedő majonézfolttal, egyszerűen elaléljon. Komolyan, hogyan képesek emberek megtagadni maguktól az olyan földi élvezeteket, mint egy tökéletesen megkomponált whopper? - Az életem semmit sem ér enélkül - jóízűen hümmög, majd sokkal kevésbé nőiesen, mint Yezebel, kézfejével letörli a kajafoltot. Nem véletlenül nevezik Őt kölyöknek és kérdőjelezik meg újra és újra nemi identitását és szexualitását. Ha valaki, akkor ő képes bunkó pasiba vedleni, bár ez is inkább hat gyerekesnek és lazának, esetleg menőnek, mint illetlennek.
- Nevetni fogsz, de én a Babára esküszöm. Ez ilyen magyar shitty termék, de a csürhe imádja és esküszöm beválik. Nem olyan színes-szagos, mint egy Nivea vagy Dove, sőt feleannyiba kerül, viszont az eredmény vitathatatlan - nem mintha könnyedén menne bele ebbe az idegesítő girl talk-ba, de jelenleg kiegyensúlyozottnak érzi magát és nem hiszi, hogy bármi is kizökkentheti. Talán még az a kép sem, ahogy az ifrit körbenyalja arcának minden szegletét. - Viszont, ha minden áron nyalni akarsz, nyaljunk inkább egy fagyit. Vagy egy jó koktélt odabent. Jó lenne tudni, mire áll Ruben pöcke, hogy köpött miatta - elhúzza száját és ismételten beleharap szendvicsébe, hogy rögtön utána arcába tömjön három szem sült krumplit. A szó szoros értelmében zabál, de oly módon, hogy bárkinek megjönne tőle az étvágya. Gyerekek...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=816121#post816121][b]Weiss Arion Ruben - 2020.08.25. 23:01[/b][/url]

Érdekes este ez, annyi szent. Ha szórakozni akart, a békésebb formában, az már meg is van, és ez még csak az eleje, ha nem jön közbe semmi és nem sikerül olyat mondania, amitől egy pohár italt kap az arcába és kalap-kabát. Az a „gond”, hogy ezt is simán el tudja képzelni, mint folytatás és befejezés.
- Ritka alkalom, valóban. Még a végén belejössz – persze, nem kell túlzásokba esni, nem lesz ebből bevett szokás, ő még mindig ugyan az, aki, aki már sok mindent, majdhogynem tényleg mindent látott és a hűha faktor elég magasan van. Bár tény, egy hasonló látvány, az igencsak az, szereti a szépet nézni, minden formában, textillel fedve vagy anélkül, de ha erre utalna, akkor robbanna, így is rezeg a léc, hiszen már eléggé lesokkolta és felpiszkálta azzal, hogy végig rejtegette és úgymond még magát is szidta, hogy mekkora seggfej, amiért nem jelentkezett és nem vitte már el. Megtette volna, nem nagy kunszt asztalt foglalni és elmenni, csak az élet szólt közbe. Kicsit. Ez van, erre nem tud jobbat mondani, mert ha az igazat mondaná el, vagy kiakad és menekül vagy pedig nem hiszi el, és úgy véli, ezzel akarja átvágni és lekoptatni. A női agy kész rejtély, meg kell fontolni néha, mi az, amit kiengedhet és mi az, amit nem. Ezt kellett és apró vigyor ül a szája szélében érte.
- Túl jól. A jó tetőzése. Most mit mondjak erről, hát tetszik amit látok – ha képes lenne emberi kapcsolatokra, most ő lehetne a féltékeny fél, aki leveszi a zakóját és körbetekeri vele, hogy senki se lásson többet, mert sokat mutat így is. Mivel azonban azt úgymond csak tanulja, próbálja, minden nyugalommal pihenteti rajta a tekintetét, még bókol is, csessze meg, hát nem is érti a kérdést. Jó. Vehetett volna fel olyat, mint két asztallal odébb; egy inget és egy kosztümnadrágot, az is oké, elegáns, de nem a túl jó kategória. Az igaz, hogy nem ide készült, lehet kicsit kihívó ide, de csak próbálja meg valaki ezzel zavarni őket.
- Randinak. Majd jól beleírom a naplómba, hogy randiztunk, ennyi év után – vigyorog rá, utalva, hogy annak idején amit ő randinak nevezhetett volna, se tette meg. Most megtette, pedig licit volt, játék. – Gondoltam, hogy nem – szusszan. Annyira rossz dolog ez? Mármint, vitt már el sokakat enni, nem is hívta sehogy. Szusszanva támasztja meg állát tenyerében és úgy néz rá, mintha épp bánatos kiskutyaszemeket akarna mereszteni.
- Megdobálj és kiabálj. Miért is voltam bunkó? – emelkedik meg a szemöldöke. – Van egy olyan érzésem, hogy te nem szívesen töltöd velem az időt – sóhajt egy nagyot, mint akinek épp törik össze a szíve, de a meglátás jogos és valós, vagy gyűlöli, vagy nem, de most ezen nem tud kiigazodni jelenleg. Kezét leeresztve dől hátra és tárja szét kissé karjait.
- Felőlem. De kicsit rágós. Inkább desszertet rendelj helyette – hát nem fog azon vitázni, hogy mennyire kell mélyen a zsebébe nyúlnia, vagy épp felezik-e a számlát, mert ilyenről szó sincs. Majd rendezi, ha esetleg hangosak lesznek és vitázók, majd nagyobb jattot ad a kényelmetlenségért. Biccent csak, amint leadja a borrendelést, ha azt kéri, érkezik, sok mindenhez illik, ha meg nem, majd a pincér ajánlj mást. Nem rossz hely ez, azt olvasta, szóval reménykedik, hogy nem kell csalódnia.
- Elsőnek. Igyekszem – kinek mi. Neki nem zavaró, csevej szint, amelyet próbál megütni, ha már nem veszekednek és nem dobál semmit. Aprót bólintva hümmög párat. – Akkor majd elmegyek vele egy sörre és megpróbálom én. Na? – talán nem annyira drasztikus lépés, nem? Fogalma sincs, ujjaival a szalvéta sarkát piszkálja, most légy okos gondolattal, de ő meg a normális beszélgetés. Hát…
- Túl sok az időm, keresnem kellene valami munkát – vált hangja is csevegőre, egy próbát megér, nem? Papíron van elég, de ténylegesen csak azt teszi, amiről nem tudhat. – De fogalmam sincs, mi kéne. Neked hogy a francba jött az, hogy az iskolában akarsz? – ha eddig nem akasztotta ki, ez a fele már tuti. Pedig amúgy létezik, mélyen, elásva, valahol a sötétben az igazi, amire minden mocskot épített.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=816348#post816348][b]Theon Delacroix - 2020.08.30. 00:23[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=816349#post816349][b]Sébastien Lafayette Béliveau - 2020.08.30. 00:24[/b][/url]

Tekintete rebben Alfredre, ahogy a szavai, mint lassú vízfolyam, elérik és kismosnak elméjéből minden más gondolatot egy teljes pillanatra. Önkéntelen mosoly suhan át az arván, de szinte azonnal veszi vissza az uralmat a mélyen barázdált homlok, a koncentrációtól előreugró állkapocs és a vékony vonallá préselt ajkak. Ha nem temetkezne épp a munkába teljes erőbedobással, talán folytatná a mgkezdett gondolatmenetet, bontogatná a hit és a tudomány lágy, művészi kapcsolatát. Hogy a hite az, az önmagába és az esetleges felsőbb hatalmakba vetett hite az, ami a szakmájában minduntalan előre viszi. Hogy a tudást, amit sikerült elsajátítania és folyamatosan fejlesztenie, egyszerűen képtelen lenne kreatívan és körültekintően hazsnálni az előbbiek közreműködése nélkül. Egyszerűen el kell hinnie, hogy Odin meglátott valamit benük, valami csodálatosat és leginkább emberit, ami miatt rájuk bízta eme kimeríthetetlen eszköztárat, amivel akár életekről és halálokról dönthet és csupán egyetlen egy tollvonásába kerül.
Mert míg a pálcás mágiákat felügyelni tudják a Minisztérium emberei, képesek szankciókkal súlytani azokat, akik elkapatják magukat és magukról megfeledkezve kilépnek emberi mivoltukból és Odinnal, valamint egyéb, már-már isteni erővel rendelkező egyéneknek titutálják magukat egy-egy kósza pillanatra, a rúnamágiát lekövetni közel lehetetlen. Persze, próbálkoznak kordában tartani a Sebihez hasonló, tehetséges rúnavetőket, de a heti és havi jelentéseken és a rendszertelen időközönként felbukkanó aurorok ellenőrzésén kívül vajmi kevés a lehetőség az egyensúly betartatására. Mert ahogy a mellékelt ábra is mutatja, az írott és iratlan szabályokat és törvényeket egyesek szemrebbenés nélkül képesek áthágni. Vajon...
Mikor teste ismét fáradtan ernyed el, ahogy az energia vérpezsdítő hulláma a semmibe vész belőle, kékjei ismét Alfredre vándorolnak. A gondolat úgy rágja a határmezsgyén, mint fát a szú. Vajon ugyanerre képes lenne ez a férfi is? A férfi, akiért képesek a végletekig elmenni az emberei? A férfi, akinek émelyítő, mégis kékjeit vonzó tekintete nem kínált mást számára, mint a hamis színektől mentes igazságot? Hományosan, mégis fekete-fehéren nyújtotta felé tálcán a válaszokat a fel nem tett kérdésekre egyaránt. Mégis... hiába látja ugyanígy a világot, vággya az elképzelhetetlen színek halmazát, amik talán képesek lennének kevésbé végletesen, reménykeltőbben lefesti az életet.
- Ne! - hangja halk, mégis képes betölteni az iroda távoli zugait is. Erősebben markol a pálcájára, mintha ezzel megakadályozhatná, hogy belenyúljon a munkájába és tönkretegye mindazt, amit még érdemben el sem kezdett. Viszont a gondolatok nyomasztó sokasága a kiáltásával együtt veszik a semmibe, hogy teljes egészében átadja a helyet a feladata összes nüansznyi részletének.
A másodpercek mind egy-egy örökkévalóságnak tűnnek, egy örök körforgás, ahol az elemi fáradtság melankolikus érzése váltakozik az adrenalin adta édes és egyszerre oly bűnös erővel. Nem hall mást, csak a fülében doboló szapora szívverését, ami energialöketenként fenyeget azzal, hogy kiszabadul mellkasának fogságából. Karjának csupasz felületét karistolja a karosszék puha karfája, mintha minden apró érintés a triplájára erősödött volna. Tekintete észrevétlenül siklik A kezére, ami alig egy pillanatra tűnik el Alfred tenyerének érintése alatt, mégis kínzóan lassúnak és mélységesnek tűnik a parányi gesztus. Vajon képes lennél-e Alfred?
Egy utolsót rándul testének majd' minden izma, majd egy mély, reszketeg sóhajjal engedi útjára az utolsó hullámot, ami után végre nem marad más, mint nyugodt, tükörsima és mindenekelőtt, szabad terület. Fáradt, elégedett mosoly jelenik meg az arcán, ahogy a pálcáját leengedve dől hátra egy percre.
- Az ilyesfajta sejtések aggodalomra, félelemre adhatnak okot, amit ebben a helyzetben nem engedhettem meg magamnak, mert könnyen vakmerő és oktalan döntésekre sarkalhatják az embert. Nyugodt ember vagyok, de egy ilyen rendkívüli munka igen erős koncentrációt igényel, ezért rendkívüli döntésekre van szükség. - közli kimérten, lehunyt szemekkel, egy kis időt hagyva magának, hogy gondolataira ismét határozott nyugalmat erőltessen. Lassan teszi le a pálcáját végül maga mellé az asztalra és emeli el a már lefertőtlenített pengét róla.
- Vállaltam és megcsinálom, Alfred. Nem hagyom, hogy egy élet az én kezem alatt hunyjon ki. - Jelentőségteljesen pillant oldalra rá, arcán ismét eltökéltség játszik.
Vajon te képes vagy áthágni az írott és iratlan törvényeket, Alfred?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=816371#post816371][b]Alfred Nathan Declaire - 2020.08.30. 18:54[/b][/url]

Ha két világ között mozogsz úgy, mint gyors folyású folyó a medrében, akkor a sziklákat és a vízbe dobott egyéb objektumokat olyan játszi könnyedséggel kerülöd ki, ahogy én leszek kockázatelemzőből bártulajdonos. A sötétség és a fényesség párhuzama, amikor egyik nem létezhet a másik nélkül, mikor az egyik kiegészíti a másikat. Tökéletes párhuzam a két világ között, a két énem között, akik úgy élnek egymás mellett, mióta az eszemet tudom, hogy már elképzelhetetlenek egymás nélkül. Az éles ellentét az, amely csodálatossá varázsolja a bennem tomboló tűzzel vegyített nyugalmat. Különös kapcsolat ez kettejük között, amit senki más nem érthet, de olykor-olykor előfordulhat, hogy az egyik visszahúzódik, míg a másik átlép a határvonalat, előretör és nem ad más lehetőséget. Mi szokott előrelépni? A tűz. Ahogy most is csak tolja kijjebb és kijjebb a határvonat, amit meghúztam neki, azzal, ahogy a nő reagál. Vállát vonogatja nekem, legszívesebben tarkójánál fogva kényszeríteném térde magam előtt, hogy tudja; a szavakkal és a testbeszéddel is okosan kell bánni, különben minden elveszhet.
- Természetesen nem várom el, hogy bárki is ugyanazon nézeteket vallja, mint én. Álszent lenne ráerőltetni valakire azt, amivel nem ért egyet - mosolyodom el óvatosan, féloldalasan, de kékjeimet le nem veszem a pultosról, aki aprót biccentve felém teszi elénk a poharakat. Szégyellősen pillantok oldalra, amikor érzékelem, hogy elveszi a nő a poharát a pultról, majd pillantásomat a pultra vezetvén mosolyodom el és bólintok egyet. Kissé remegő ujjakkal nyúlok a pohárért, aminek hidegsége azonnal kitisztítja elmémet. Aprót kortyolok én is, a pulton halkan koppan a kristálypohár, miközben oldalvást fordulva emelem tekintetem a nőre, akinek szavai szúrják bele a tőrt újra és újra a szívembe. Szemüvegem mögött kerekednek ki szemeim, ajkaim elnyílnak egymástól.
- Hogy... én... micsoda? - sütöm le tekintetemet azonnal a földre, miközben a tűz lépegeti át a határt folyamatosan. Kitartóan. - Nem én vagyok a tulaj, én csak dolgozom neki... kockázatelemző vagyok eredetileg - hangom remeg meg, miközben a szavak elhagyják számat, és mint szégyellős tini nem merek felpillantani a nőre, aki a vesztem lehet. Legalábbis ő ezt hiszi magáról, de egyelőre nem törjük le a szarvát, éppen játékos kedvemben vagyok, mert; mindkettő én vagyok, kedvesem. Húzz párhuzamot, vonatkoztass el, és láss bele többet, mint amit engedni láttat, hogy mégse láss semmit végül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=816374#post816374][b]Alfred Nathan Declaire - 2020.08.30. 19:15[/b][/url]

Minden gondolatára akaratlan mosoly kerül fel ajkaimra, amint érzékelem őket a agyamban. Mintha én járkálnék vendégünk fejében látok és hallok mindent, félő, ebből a helyzetből nem én fogok kijönni vesztesként, de hiszen tudta, nem? Tudhatta, hogy aki elém kerül, annak valamit az asztalra kell tennie ahhoz, hogy ne érezzem; az időmet vesztegetik. Egyelőre ezt érzem, nehezményezem, és mindennek tetejében üt meg olyan hangot az előttem álló, amitől csak a kényszer jön rám, hogy vérző testrészekkel térdeljen előttem, miközben felrepedt ajkai közül esik ki a szó, hogy sajnálom, tekintetében látnám meg a könyörgés csodálatos csillogását. A kérdés csupán annyi, hogy ez elég lenne-e, mindezek után? Elég lenne a bocsánatkérése és a megbánása azért, amit mondott és ahogy azt tette, miközben valaki ezért már réges-régen lógna a mellettünk lévő szobában.
Azzal egy időben mozdul, ahogy én felkelek asztalom mögül. Könnyedén döntöm csípőmet az asztalnak, karjaimat fonom keresztbe magam előtt, miközben nézem a komótos mozdulatokat, ahogy az igencsak lenge felső kerül le róla. Majd az érintés. Felső ajkamat húzom fel, vicsorgás szerű hang hagyja el ajkaimat, az undor ül ki arcomra, ahogy ujjai szánkáznak lejjebb és lejjebb testemen. Nem engedem el hamis magabiztosságtól tükröződő tekintetét, megerőltetve magamat kerítek egy óvatos mosolyt ajkaimra, ahogy közelebb hajol és minden egyes szavát olyannyira hallgatok, félek, beszakad a dobhártyám. Halkan nevetek fel, mielőtt én mozdulnék, hogy kissé közelebb hajolva vendégemhez, ő értse tökéletesen szavaimat.
- Ezzel... - hangom mély baritonja tölti be a szobát, simogatja Delacroix dobhártyáját és kelt félelmet az ajtó előtt álló újoncban egyszerre. Összhang. - Annyit vagy képes elérni nálam, hogy elveszítsem a türelmemet - kezem hirtelen mozdulattal csúszik tarkójára, hogy egy erőteljes és határozott mozdulattal húzzam magamhoz közelebb. - Mondd ki mit szeretnél Delacroix, mert az lehet az utolsó esélyed arra, hogy ne lógassalak fel. Még megmentheted önmagadat - forró leheletem engedi el végül, ahogy kezem is visszacsúszik a másikba, így ismét keresztbe font karokkal állok előtte. - Ne húzzuk egymás idejét - fél karral nyúlok hátra magam mögé, hogy poharamat tarthassam ujjaim között, amiből aprót kortyolok is. Időpocsékolás.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=816376#post816376][b]Alfred Nathan Declaire - 2020.08.30. 20:17[/b][/url]

Vajon...
Egész életünk találgatásokból és tippelgetésekből áll. Találgatunk, hogy mi lesz holnap, sikerülni fog-e a projekt, amibe belevágtunk, a párunkkal való kapcsolatunk rendbe jön-e, és reménykedünk abban, hogy pozitív választ kapunk a feltett kérdésekre. A hit is ilyen. Automatikusan hiszünk a jóban, szeretnénk, ha a jó dolgok történnének meg velünk, mert elhisszük, hogy érdemeljük azokat, egészen addig, amíg a felsőbb hatalom, amibe a hitünket fektettük egész életünkön át, karba tett kézzel nézi végig, ahogy életek mennek tönkre, miközben hozzá fohászkodnak, hogy segítsen rajtuk. Most mégis a hitemre kell támaszkodnom. Arra kell támaszkodnom, amiben soha nem akartam, ami kézzel foghatatlansága okán nem lehet valós, mégis rákényszeredek, mert aki segítséget nyújt, egy felsőbb hatalomtól várja a támogatást és a megváltást.
Talán éppen a belé fektetett hitem az, ami megadja a választ. Hitnek lehet ezt mondani, esetleg elkönyvelhető bizalomnak? Alapvető bizalom, amit Sébastienbe vetettem, hogy megmentse az embert, aki meghalna értem bármelyik pillanatban. Hiszen a hit nem működhet így, ám közvetetten, még ha a tudattól is leszek rosszul, azzal, hogy Sébastiennek adtam a bizalmam, hitemet fektettem a felsőbb hatalomba, amelyhez ő fohászkodott. És a válasz született meg azzal, hogy ezen okok miatt húztam vissza kezemet, miközben az az egyetlen egy szó töltötte be a szobát, amit rekedtesen ejtett ki ajkai közül, hogy teste ismét a görcsöktől ránduljon össze, ujjai fehéredjenek el a pálcáján, amit oly nagy elánnal szorongat. Mert ő hisz, én pedig a belé vetett bizalmamban hiszek, hogy a kör véletlenül se záródhasson be. Sébastiennek köszönhetem majd meg, hogy az emberem túlélte, és nem másnak. Csak neki, saját magam ámítása lenne azt gondolni, hogy nem így van, csupán azért, mert ő ebbe szeretne kapaszkodni. Kapaszkodjon belé, engedem neki, ahogy támogatásomat is rövid ideig ugyan, akaratlan és tudat alatt, de kinyilvánítom. Utolsó rezdülés mindkét oldalról, majd csend. Túl nagy csend és nyugalom, ami körbevesz mindent. Reszketegen engedek ki egy sóhajt, ahogy piszkos kék tekintetem fürkészi az immár egyszerű bőrfelületet.
- Azért mert nem mondtad ki őket, még benned voltak, Sébastien. Így nem gyengíthették el a hitedet és a munkába fektetett bizalmadat? - hangom halksága csupán a helyzetnek köszönhető, mert ahogy a rúna helyéről siklik tekintetem a fekvő arcára, amelyen a legmélyebb nyugalom és béke tükröződik, mint amit valaha láttam - nemhogy átéljem -, mintha megkövetelné tőlem.
Óvatosan mosolyodom el, szinte már megadóan hátrálok a tömör fa íróasztalomig, hogy annak dönthessem derekamat. Magam előtt kulcsolom össze kezeimet, fejemet előre biccentve tartom, miközben mosolyom csak szélesedik. - Mégis megkockáztattad a sejtéseiddel, hogy esetleg a te életed hunyjon ki a saját kezed által. Kissé képmutató hozzáállás, nem gondolod? - rebben meg szemöldököm. Fejemet emelem fel lassan, Sébastien tarkójára szegezem tekintetemet. - Ha őt meg is mented, de te közben elvesztesz mindent, akkor mi értelme volt? Életért életet? - nyugodtság hallatszik hangomból, ami valójában van bennem, valami különleges él, valami furcsa érzés mégis különleges egyveleget alkot vele. A hitem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=816405#post816405][b]Theon Delacroix - 2020.08.30. 23:53[/b][/url]

Belenézek szemeibe, testem megremeg, ahogy közelebb ránt magához, majd forró lehelete csiklandozni kezdi meztelen vállaimat. Már készülnék arra, hogy na, akkor most már nyert ügyem van, hisz Theon csáberejének nem sok mindenki tud ellent mondani, mikor is hirtelen fordul egyet a világ. Testem a pillanat töredéke alatt fagy meg, az érintés a tarkómon, mint tüzes vas égeti meg bőröm. Késztetést érzek ahhoz, hogy elugorjak és kiviharozzak innen, mint egy jól nevelt díva, ám a megkeményedett izmok a lábamban egyszerűen nem engednek. Nyelek egyet, szemeimet becsukom. Nyugi, Theon.  
Lassan, de biztosan kezd körvonalazódni előttem, hogy amit akarok, azt valószínűleg nem fogom elérni. Nem kellesz senkinek, Theon. Ültetik belém azok a keménységtől sugárzó kékeszöld szemek a maguk igazát. Olyan ez számomra, mint valami méreg, a kígyó, pedig aki belém fecskendezte azt, épp előttem áll. Kezem megáll a játszadozásban, szinte az összes vér kifolyik belőle, ahogy a mellkasának közepébe ütök egy nagyot. Nem a legszerencsésebb döntésem amit eddig tettem, de mióta ebben a bárban tartózkodom, csak növelem a halálom eshetőségét. S mivel, csak egyszer élünk, itt az ideje, hogy szépen intézzem el ezt az ügyet. Akár egy igazi, díva.
Hamis mosoly kerekedik számra, kékjeim az elszántságtól csillannak meg egy pillanatra. Aki már ismer, tudhatja, hogy ilyenkor semmi jóra nem lehet számítani. Eddig nem volt olyan, akin megkönyörültek volna zafír íriszeim, és bizonyára nem ő lesz az első, aki majd megváltja a világom. Az elcseszett, kicsavarodott világom, amit ez az idióta, csak még jobban le akar süllyeszteni a mélybe. Majd akkor én megmutatom, mivel vagy éppen kivel szórakozz!
- Mi mást? – Húzódik még nagyobb, szinte már tenyérbe mászó grimaszba az arcom. Közelebb hajolok hozzá, egy pillanatra sem levéve róla a szemem, ahogy egyik kezemmel megfogom az állat, a másikkal pedig a poharat tartó keze után nyúlok. Csókra hajolok, ám még mielőtt összeérhetne ajkunk, megnyalom a száját, majd azzal a lendülettel kapom ki a wiskyet tartalmazó üvegcsét az ujjai közül, hogy tartalmát egy jól irányzott mozdulattal az arcába önthessem.
- Hoppácska – csinálok úgy, mint valami valóban belül is szőke liba, ám a hatalmas mosoly az arcomon mindent elárul. Egyáltalán nem bánom, amit tettem, gondolom, ahogy a poharat úgy, ahogy van, teljes erőből nekivágom a földnek, mígnem az nagy, darabokban esik szét a szőnyegen, furcsa esztétikai illúziót varázsolva a szobába, amint egy-egy fénysugár rávetül.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=816426#post816426][b]Mester Adrián Dominik - 2020.08.31. 12:46[/b][/url]

Tesz egy kurta mentális feljegyzést annak kapcsán, hogy az előző bogolyfalvi polgármester alkalmazottjával válthatott pár szót, és mivel teljesen bizonyos abban, hogy egy ilyen rendezvényen nem lesz szerencséje hosszadalmasan ismerkedni, később feltétlenül hasznos kapcsolódási pont lehet. Ha csak felszínesen is, mint egy szomszédságban élők, bármikor összefuthatnak ugyebár.
- Csak egy mezei pszichológus vagyok – hangzik a válasz, mintha szabadkozna. Bár valahol érthető; ha az ember egy nívós eseményen azt hallja, a munkája révén kapott meghívást, valami magasztosabb pozícióra gondol feltehetőleg. Hivatalnok vagy auror, esetleg valamilyen menedzseri, szponzori kör. Ebből – és a megszokásból, hisz nyilván nem először kerül sor a témára – ered, hogy rögtön folytatja is, mintegy megelőzve a talán kimondani sem szándékozott kérdéseket. – Több munkakörhöz elengedhetetlen a folyamatos konzultáció, hisz a mentálhigiéné kimagaslóan fontos – minden esetben az, de ez most részletkérdés, nem szándékozik Verénát a szükségesnél jobban fárasztani munkával. Elvégre szórakozni vannak itt.
Arról már nem is beszélve, hogy szerény kijelentés ez, hisz egy egész átlagosnak nevezhető munkakörben meglehetősen magasra sikerült küzdenie magát; igen válogatott ínyencségek akadnak páciensei körében.
Tekintete egy kisebb csoportosulásra siklik, ahol kiszúr egyet a vendégek közül, akivel ez idáig nem volt érkezése beszélgetni, és tartásának változásából – kiegyenesedik, beszélgetőpartnerétől leheletnyit elfordulva a célpont felé mozdul – egyértelmű, hogy már várt arra, hogy lecsaphasson az adandó alkalomra.
- Bocsásson meg! – finom, udvarias gesztust tesz a nő felé. – Nagyon örültem, kedves Éjféli kisasszony, bízom benne, hogy lesz még alkalmunk kényelmesebb közegben társalogni. További csodás időtöltést! – Kedves mosollyal, egy kimért, enyhe főhajtással búcsúzik a nőtől, hogy kihasználva a rendezvény adta lehetőségeket ismét bevesse magát a tetszelgés sűrűjébe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=816427#post816427][b]Mester Adrián Dominik - 2020.08.31. 12:46[/b][/url]

Mocsok egy helyzet ez. Egylőre úgy fest, nem állíthatják félre az idegen férfit, aki jócskán beleköpött a levesükbe, mert kellőképp sokfelé ér a keze, Ruben pedig aztán végképp… Sokkal nagyobb és értékesebb halacska ez a szerencsétlen félnótás, mint a piti bártulaj, aki miatt most sikálhatja fel a szart, amit okozott. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne csak a hullákat eltűntetni.
- Miért ne – ismétli a férfi szavait túlontúl negédes hangon. Egy pár pillanatnyi szünetet tart, megütközve a pofátlanul hanyag megnyilvánuláson; arckifejezését látva szinte már várná az ember, mikor köp egyet. Végül csak hitetlen-nevetősen fúj.
- Szedelőzködj – adja ki határozottan az utasítást. – Épp elég időt adtál a drágalátos szeretődnek az önsajnálattal. Miután megakadályoztuk, hogy még tovább terjedjen a probléma, nyalogathatod tovább a sebeidet – fordul el társaitól, és tesz is szavainak megfelelően. Egyetlen további pillantásra sem méltatja, hogy a másik kettő végül követi- e példáját; igazából megoldja ő Weiss segítsége nélkül is, hogyha muszáj, aztán majd felnyalatja vele, amit maga után hagy. A szó legszorosabb értelmében.
Igyekszik figyelmen kívül hagyni a röpke szorító érzést a gyomra tájékán, ami az Alhazrednek tett jelentés kapcsán ösztönösen elfogja. Előbb helyrehozzák a felfordulást, aztán ráérnek aggódni azon, mennyire lesz kellemes a főnökkel való találkozás egy ilyen húzás után.
Továbbra sem enged teret a dühnek, pedig Ruben minden soron következő szócséplése próbára teszi. Az érzelmek azonban elvakítanak. Ugye, kedves Háború?
- Áruló sosem? – csak úgy csöpög a gúnytól. – Hm, nem is tudtam, hogy ha szerződés köt valami legalja kreténhez, aki előtt még az inkognitódnak is annyi, tehát nekünk is annyi lehetne egy csettintés alatt, az nem árulás. – Magára kanyarítja szövetkabátját és a bejárat felé indul, ahonnan hoppanálhatnak a helyszín közelébe. – Feltétlenül fejtsd majd ki ezt az elméletet később, érdekesnek hangzik. Sikerül leszervezni a találkozót, vagy intézzük Yezebellel? – fordul a férfi felé. A szarkasztikus szórakozottból egy pillanat alatt vált komolyabbra a hangnem; utóbbi opció egyértelműen kevésbé kellemes megoldást jelent, kétségtelenül magasabb élvezeti faktorral az ifrit és legilimentor nosztalgikus gördülékenységgel együtt dolgozó kettősének. És szomorúbb befejezéssel a hűség megtestesítőjének.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=816433#post816433][b]Alfred Nathan Declaire - 2020.08.31. 13:30[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=816741#post816741][b]Theon Delacroix - 2020.09.08. 14:41[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=816822#post816822][b]Anna Weißling - 2020.09.10. 23:08[/b][/url]

 Rápillantott az órájára. Ötvenkilenc perc. Ötven. Kilenc. Pontosan ötvenkilenc perce és harmincegy... harminckettő, harminchárom, harmincnégy... másodperce.
 Lógatta az orrát is a sorban. Szó szerint. Ahelyett ugyanis, hogy a ránctalanító bájital frissé és üdévé tette volna az arcbőrét, megereszkedett. Konkrétan a komplett orra lógott egy kicsit. Még nem ért el a felső ajkáig, de nem sokon múlt. Pedig az ispotályban már kapott is ellenszert, csak abban nem volt biztos, hogy még időben hatna. Mielőtt lepottyan az orra. Vagy csak elérné az ajkait. Az nagyon kínos lenne.
 Meg is kellene írnia a cikket a termékről. Veszélyes, forgalomba kerülése pedig erkölcsi aggályokba is ütközik. Mondjuk ez már nem az ő asztala, ennél kicsit tényfeltáróbb és oknyomozóbb irányba mozdult el, de simán átpasszolja a témát egy megfelelő embernek.
 - Édes Istenem, annak a hülye ebédszünetnek, már biztos vége van! - Hatvanhat perc. Hatvanhat perce várakozik a bájitalkereskedés és zárt ajtók előtt. Egy kendőt húzott magára, hogyha esetleg valaki túl közel sétálni hozzá, el tudja takarni lógó orrát, de ahogy végignézett az utcán, nem az övé volt az egyetlen problémás bájital a kereskedésből.
 - Csak nehogy megpróbálják beadni, hogy valami ügyetlen gyakornok készítette őket, és nem is az ő hibájuk... - Hallott már sztorikat. Elvégre újságíró volt, és mindenki tudja, hogy a szerkesztőségekben a legfurcsább és leghihetetlenebb történeteknek is van alapjuk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=817254#post817254][b]Alfred Nathan Declaire - 2020.09.20. 13:57[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=817266#post817266][b]Bajnóczi Kimoriah - 2020.09.20. 16:28[/b][/url]

Azért azt kötve hiszem, hogy belejönnék bármibe is, ami Arionhoz köthető. Szinte már a mellette való létezésről is lemondok, amikor a közelemben van, mert fogalmam sincs, melyik pillanatban fog annyira felidegesíteni, hogy hozzávágjak valamit, majd mint egy díva, felszegett állal tudjam ott hagyni. De ma más. Valami nem stimmel, de ha fegyvert tartanak a fejemhez sem tudom megmondani, hogy mi az. Talán minden túl hétköznapi? Nem megszokott tőle, sőt… Merlinre, egyáltalán nem megszokott, hogy valami hétköznapi legyen, ami Arionhoz köthető, így szerintem érthető is, hogy a hirtelen felvillanó gondolat hatására pár másodperc erejéig szuggerálom összeszűkült szemekkel. Rendben, ez igazából annyit jelent, hogy fel kell készülnöm lelkileg arra, hogy diszkréten, mégis hatásosan, nőiesen, de határozottan küldjem majd el melegebb éghajlatra, amikor bunkózni kezd. Mert tuti el fogja kezdeni, csak idő kérdése, és én leszek olyan kedves, hogy kivárom. Ám egyelőre csak megforgatom szemeimet, amikor nagyon kedvesen elmagyarázza nekem a túl jól kifejezés jelentését. Haláli édes vagy, Arion, komolyan.
- Nem mintha megérdemelnéd, hogy velem menj el randevúra - igencsak királynős mozdulattal dobom hátra barna fürtjeimet vállam felett. Kissé előredőlök, könyökömön támaszkodom meg, ahogy összekulcsolt ujjaimat támasztom állam alá. Egy szemtelen, féloldalas mosoly kerül ajkaimra, miközben le nem veszem barnáimat Arionról, mondhatni, hogy elveszek a kék tekintetében, de mindenki tudja, hogy hazudnék. Sokkal több kellene ennél ahhoz, hogy ne úgy tekintsek Arionra, ahogy eddig tettem.
- Arion… - komolyodom el azonnal, az eddig ajkaimon pihenő mosoly azonnal eltűnik, ahogy elkapom kékjeit és nem eresztem őket. Most tényleg el akarok veszni bennük. - Szeretek veled lenni, de mindig tartok attól, hogy mikor rontod el. Bírom a társaságod, csak soha nem tudom éppen milyen passzban vagy és hogy álljak hozzád. Valamikor belefáradok a klimaxos hangulatingadozásaidba - és mostanában, ahogy a semmiből megint az életem része lett, csak még jobban nem tudok rajta kiigazodni. Nem, nem kell félreérteni, szeretem, hogy kiszámíthatatlan, hogy soha nem tudom mit fog tenni vagy mondani, de valamikor az embernek jól esik a pihenés, és nem arra vágyik, hogy azt hallgassa, amit éppen a másik talál benne hibát. Mert mindig van valami olyan, ami nem jó. Könnyedén legyintek a desszertes megszólalásra, mert bizony most elkaptam, és nem vagyok hajlandó leakadni a témáról, amíg meg nem beszéljük.
- Nehogy félreérts - emelem fel tenyeremet felé állam alól. - Kedvelem, hogy állandóan meglepetést okozol, egyszerűen nem akarom, hogy megismétlődjön az, ami évekkel ezelőtt. Még akkor sem, ha mindketten változtunk - csillogó barnáim árulnak el, hogy mégis mennyire őszintén beszélek most vele. Lehet, hogy neki csak egy voltam a sok közül, de én tényleg elkezdtem iránta érezni valamit, ami elég hamar csapott át utálatba, majd semlegességbe, de akkor is elindult az a valami. Amit nem akartam, és nem akarom, hogy most újra megtörténjen, mert valamiért Arion köré úgy gyűlnek a lányok folyamatosan, és olyan gyorsan kezdenek el érezni iránta valamit, hogy az szinte már fájdalmas. Talán azért, mert olyan elérhetetlen? Fene sem tudja, de nem fogok ugyanabba a hibába esni.
- Áldásom rá - szusszanva dőlök hátra. - Lehet tényleg arra van szüksége, hogy egy régi jó barátja mondja el neki a tutit - aprót biccentek is, ahogy a pincér, asztalunkhoz érve, rögtön neki áll kitölteni a bort. Egy halk köszönöm után fordulok vissza Arion felé. Gondolkodás nélkül koccintom poharamat az övéhez, megtartva végig a szemkontaktust, majd szinte csak belenyalok az italba. Lehunyom szemeimet pár másodpercre, ahogy kiélvezem az ízt, majd felpillantok.
- Nem tudom, egyszer csak beütött a krach és még a lehetőség is nyitott volt, szóval éltem vele - vonom meg vállaimat óvatosan. - Menj egy táncosnak. Mint a Magic Mike-ban, tudod, basszusos zenére vonaglani, miközben vetkőzöl és megmutatod a tökéletesen kidolgozott izmaidat - mielőtt kitörhetne belőlem a nevetés, csak egy visszafogott mosolyt takarok el a pohárral, ahogy kortyolok belőle. Barnáim is mosolyognak, de ennél jobban eszemben sincs elrejteni, hogy mennyire jól szórakozom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=817320#post817320][b]Weiss Arion Ruben - 2020.09.20. 22:00[/b][/url]

Vagy nem akarja érteni a nő értetlenségét, vagy nem is érdekli. Tény és való, hogy nem könnyíti meg neki a helyzetet, sosem, semmivel, de ő is emberből van – még ha ezt sokszor le is tagadja – akkor is hangulatai vannak, amik be tudnak zavarni, mégis, legtöbbször azért, mert ő egy ilyen ember, egy szemét, mondják sokan, de ez már semmit nem változtat a tényen, hogy majdnem mindig más. És mégsem, mert inkább a szituáció és ahhoz alkalmazkodik. Sokszor mulat az indokolatlan felháborodáson, kiakadáson, pedig sokszor valóban nem is tesz semmit. Lehet a létezése is elég hozzá? Már most is méricskéli, ő pedig majdhogynem ártatlan tekintettel bámul vissza rá. Elhozta vacsorázni, egy randira. Szóval, semmi rosszat nem tett.
- Miért is nem? Szépen felöltöztem, virágot is küldtem – mintha csak ez lenne a kulcs, bármihez. Virág, szép ruha, szép szavak és minden tökéletes. A fenéket. Ha őt nézi, akkor semmi sem egyszerű, még ezekkel sem. Nem lehet lefizetni, ami jó, mert az olcsó húsnak elég az, ha valami csillog és már rá is csaphat, közben szétnyílnak azok a combok. Azokban nincs kihívás, még ha van, amikor szükséges, mert lazítani akar, azon a módon is. Nem szent, nem kell annak is lennie, sehova sem köti semmi és nehéz is lenne. Mégsem minden éjjele azzal telik, hogy valakit hajt, volt olyan is, az államokban bőven kiélhette magát, ha akarta, amikor valóban éhes fenevadként vadászott éjjelente, miután a nő életéből úgy eltűnt, mintha ott sem lett volna és mégis. Mert elvehetett volna minden morzsányi emléket, de nem tette, csak itt-ott nyúlt bele, mégis, mindent hagyott. Azóta sem érti, miért így tett, sosem leli meg rá a választ, még így, ennyi év után, ennél az asztalnál sem, amikor vörös ruhában ül előtte és épp komolyabban beszélgetnek. Ahogy elkezdi, ő sem vigyorog, előrébb dőlve hallgatja a másikat.
- Nem is klimaxolok – húzza fel az ajkát, mintha sértett lenne, de egy vigyorral engedi ki a levegőt. Nem veszi a lelkére, mert tudja, ez így van. – De megnyugtatlak, ma jó napom van és nem tervezem elcseszni sem. Bár ez attól függ, te mit érzel annak, ami rossz. Én ilyen vagyok, te meg heves. Kevés nőnél viselem ezt, vagyis… aligha. Ez így fair – mintha annak kérdése lenne és nem is. Mind a ketten erős személyiségek, akiknek van egy közös pont, de amúgy megvan a maguk jelleme és néha nem fér el egymás mellett. Aztán ott van a munka, amiről sosem ejt szót, hiszen a Hold sötét oldala és arról nemigen beszél senki sem. Mert nem is lehet. De az is sokat nyom a latban, a legtöbbet, ezt fogja inkább egy változó, valahol kiállhatatlan személyiségre. Könnyebb is, pedig amúgy, mindenféle kinkjét tekintve eléggé szarik bele az élet dolgaiba és majdhogynem, ebben nyugodt is.
- Ami évekkel ezelőtt. Akkor még taknyos voltam és eltűntem. Most már bőven nem és maradok. Jobb volt annak, hogy vége volt, mert annyira se lettem volna őszinte, mint most. De értem, mire célzol – bólint és valóban, nincs kötekedő él a hangjában. Hogy tényleg így gondolja, se nem sértett, se nem dühös. Elfogadja, mert neki akkor itt volt dolga, habzsolta az életet, mit érdekelte, ki zúg bele. Most is furán veszi ezt, mert nemigen érzelgős, mégis, tudja, hogy ezért nem is hagyja, hogy játszadozzon vele. Még ha egy éjszaka után is minden olyan lenne, mint előtte.
- Meglátjuk. Ritkán teszek ilyet, de nem hagyhatom, hogy mint valami pióca, totál leszívja szerencsétlen. Van nekem is lelkem, néha kell egy kis jó – bár eléggé rohad és sötét, elég szívás, ha valakit csak arra tartanak, hogy jól éljenek. A bor is megérkezik, koccintva kortyol belé, elégedett arccal teszi le a poharat végül, jót kaptak. Mondjuk, nem is várt olcsó tablettásat. Nem, mintha akkora ivó lenne.
- A krach. Ez aranyos, írd bele az önéletrajzodba, ha váltasz. Önzetlen segítség a szarban – röhög egy sort, majd hamar abbahagyva vonja fel a szemöldökét. Hogy mi? Tudja miről beszél, felhorkant, mert elképzelni is szörnyű. Az az italmennyiség se létezik, amitől ő táncolna, így. Vetkőzni tud, de ahhoz nem kell se zene, sem ringó csípő. Más csípője már más tészta.
- Hogyne. Pont arra vágyom. Meg lehet azt nézni anélkül is, de az utolsó dolog lesz, hogy kivénhedt negyvenes pináknak rázzam a valagam. Fúj. Inkább nyitok valamit, beülök egy székbe és felpakolva a lábam dirigálok – iszik még egy kortyot, a fejét csóválja. – Honnan jönnek neked ezek, de komolyan – pillant végül rá, de már ismét vigyorogva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=817366#post817366][b]Bajnóczi Kimoriah - 2020.09.21. 15:37[/b][/url]

Ja, mert a virággal mindent meg lehet oldani. Még akkor is, ha fekete tulipán volt ráadásul, amit annyira szeretek. Nem, akkor sem ez a mérvadó abban, hogy mégis mennyire cukin oldotta meg a randevúra hívást, mert egy ilyen kedvesség nem feledteti el velem az ezeket megelőző sok bunkóságot, amit valamikor szó nélkül, valamikor kicsit hevesebben fogadtam. Nos, maradjunk annyiban, hogy talán már képes voltam olyan jellemfejlődésen átmenni, ami megakadályozza, hogy itt is lekapjam a magassarkút a lábamról és hozzávágjam Arionhoz. Mert felnőttem. Plusz, ma mindenképpen csodálatosnak kell lennem, hogyha ennyire jól haladtam eddig a meglepetésekkel, akkor ne most rontsam el. Szóval a terv az, hogy én is igyekszem elnyomni a heves reakcióimat bizonyos helyzetekre, mert az egyikünknek sem lenne jó, főleg nem nekem, amikor éppen egy erős, határozott, magabiztos és felnőtt nőt kellene alakítanom. Vagyis… nem is alakítanom, mert az vagyok. Tehát, mint egy igazi felnőtt nő, csak megforgatom szemeimet, aprót kortyolok a borból, de mást nem reagálok neki. Még csak azt kéne.
- Már bocs, de a múltbéli viselkedésed miatt, még mindig neked kell a bocsánatomért esedezned, nem fordítva, szóval… - éppen hogy előre mozdulva fekszem rá jobban kicsit az asztalra. - Szedd össze magad és ne csak ma legyen jó napod - kacsintok rá, majd kecses mozdulattal ülök vissza. Bal kezemmel nyúlok a tulipánhoz, kicsit hátrébb igazgatom, majd hátradőlve kortyolgatom tovább a bort, mintha mi sem történt volna. Szemöldököm rebben meg a pohár fölött, ahogy kijelenti, érti, mire célzok. Na már most, ezzel kapcsolatban akadnak fenntartásaim, de tényleg őszinteséget látok az arcán, ami két dolgot jelenthet. Egy, borzasztóan jól tud hazudni, vagy kettő, tényleg őszinte velem és most nem próbál meg átrakni a palánk túloldalára. Mint minden, ez is ki fog derülni előbb vagy utóbb, én pedig megvárom. Erre megéri várni.
- Felőlem az asztalt is ráboríthatod, hogy felfogja, amit mondasz neki - vonom meg könnyedén vállaimat, miközben az asztal alatt jobb lábamat lendítem át a balon. Nekem már teljesen mindegy, hogy ki és milyen módszerrel próbálja meg bemagyarázni annak a kreténnek, hogy csináljon már valamit, csak legyen hatása, és történjen meg, mert ez így tarthatatlan, és rossz érzés ilyen kiszolgáltatott helyzetben látni a bátyámat. Tényleg ilyen sok mindent képesek elviselni az emberek a szerelemért?
- Krach nélkül is szoktam segíteni - már, ha kérnek belőle. Ha nem… akkor is hajlamos vagyok rá, de általában, ha a türelmem engedi, akkor megvárom, amíg segítséget kérnek és nem nyomom magam mások arcába idő előtt. Halkan nevetek fel Arion reakcióján. Pedig lássuk be, nagyon megnézném táncikálás közben, miközben dobálja le magáról a ruhát. Olyan életidegen lenne, simán megérné.
- Mit szólnál ahhoz - dőlök előre hirtelen, barnáim csillogása, valamint ajkaimon pihenő féloldalas és huncut mosoly elárulhatja, hogy valami teljesen máson pörög már az agyam, mint amiről eddig beszéltünk. - Ha a lábaid felpakolása helyett fognánk magunkat, hagynánk a vacsorát és csinálnánk valami izgit? - meglepő lehet, hogy nem tudok megülni a seggemen, de igazából egyáltalán nem az. Az a csoda, hogy eddig bírtam a véremmel, és semmi barom ötlet nem jutott eszembe. Oké, egészen eddig, de egész jó arány, ahhoz képest, hogy rólam van szó.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=817375#post817375][b]Weiss Arion Ruben - 2020.09.21. 18:52[/b][/url]

Nem szól semmit, nem ellenkezik, de nem is támasztja alá, és még hozzá sem vág semmit sem. Haladás? Bár szívesen meghallgatná az ő véleményét, vagy bármit is, de nem fogja erőltetni, mert látni abban a szemforgatásban, hogy ennyi volt felőle a téma és ha nem akarja valóban elérni azt, amelytől eddig meg lett óvva, jobb, ha ő is elengedi. Ilyenkor lenne jó a legilimencia, mert ő aztán totál gátlástalanul művelné ebben a pillanatban is, azonban még mindig nem volt hozzá annyi szorgalma, hogy akár az alapokat elkezdje, pedig megfogadta, hogy jó dolog lenne, le is kötné és hasznos is, de… mindig van valami, ami miatt nem ér oda. De most már mindegy is. Fejét dönti kérdőn oldalra, ahogy belekezd a mondandójába, nem szól közbe azonban, figyelve bólintgat párat, hogy igen, volt viselkedése és nem is tagadja, nincs mit tagadni és sosem volt, még a jelenben sem. Ez már csak ilyen, nem tud rajta változtatni, mivel az a múlt, de csak a nők képesek ezen évek múlva is pörögni és felhozni, újra és újra. Mindent megjegyeznek, főleg, ha az rossz és hibás.
- Szó se volt róla, hogy fordítva – bár fel tudná hozni, hogy azért a heves kitörések is eleget tettek azért, hogy úgy viselkedjen, ahogy, a végére pedig már direkt is csinálta, húzta, mert jól szórakozott. Most már türelmetlenebb valamivel, vagy nyel egy nagyot és csendben hagyja, hogy na, akkor csinálja, tegye, majd lehiggad. Általában mindig bejött, kivéve, amikor egyszerűen valakit már csak ez a sztoikus nyugalom húz fel. – Egészen jó napjaim vannak, de majd észben tartom, mint motivációt – mert az, ahogy előre dől, nos, nem épp unalmas látványt hoz magával, a mélyen dekoltált ruha így csak jobb belátást enged, de persze arcára koncentrál, viszont nem vak, egy kicsit le és elégedett a vigyora. Nem akarja folytatni? Igencsak kár érte, a belátás valóban motiváló, másra is, de most nem csinál semmi olyat. Még mindig a hajában a virág, mintha elengedhetetlen kelléke lenne az estének, ő maga is a bort kortyolgatja, egyelőre még nem jutottak addig, hogy ételt válasszanak, az majd a következő körben. Érdekes lenne, hogy addig az éhgyomorra ivó nő becsiccsentene, de csak nem.
- Azért annyira nem vagyok drasztikus – dehogynem, csak nem éppen ilyen és ehhez hasonló helyzeteket old meg vele. Azért ahhoz több kell, hogy ilyesmit meglépjen, de majd megkeresi és első körben beszél. Mindig azt teszi, meg fel is kell mérni, hogy mégis mennyire van benne az állapotban. Mélyről kiszedni nehezebb és a szavakból, a múltkori sztoriból úgy sejti, a legmélyén van.
- Jó, de most mint munkatapasztalat volt szó – bár fogalma sincs, mi a szar lehet akkora krach abban, hogy egy iskolában megüresedik egy állás, de nem is fogja, a tanoda létezése se érdekli, ő már letette, elég volt, a diákok között pedig nincs érdekelt semmiben, nem az ő asztala. Szóval, ennyit erről. Inkább nevetteti a nőt a tiltakozásával, pedig igaz, nem olyan ő, aki táncol. Persze, tud részeg lenni, könnyebben is, mint az átlag, de táncolni, így táncolni sosem. Esik-kel, agresszív, vagy csak harsány, de sose táncos.
- Nevess csak, de tényleg nem – issza ki a bor maradékát a pohárból és már dől is vissza, de megáll a mozdulatban, ahogy a nő hangja üti meg a fülét. Már épp pincérért intett volna, tekintete kíváncsian villan felé. Aztán szép lassan, arcára egy széles vigyor ül ki.
- Nos… - dől ő is előre, tekintetét fúrja a másikéba. – Nem tudom, mire célzol, mint izgalmas, de egye fene, ha kibírod a kaja nélkül, már itt sem vagyunk – azzal zsebébe nyúl, kifizeti a bort, bőséges jattal együtt teszi le az asztalra és feltápászkodik. Ha valóban menni akar, most van rá az alkalom és még a blézert is felsegíti rá. Amilyen gyorsan jöttek, úgy távoznak, és nem, nem tudja kiverni a fejéből azt a mosolyt. Kíváncsi és izgatja a fantáziáját, de érzi, hogy nem lesz ez olyan egyszerű. Sőt. De nem a romantikus étteremben ülő vacsoraember ő, mikor mondott nekem az izgalomra? Még ha érzi, szívni fog.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=817377#post817377][b]Bajnóczi Kimoriah - 2020.09.21. 19:49[/b][/url]

És mekkora szerencséje is van, hogy nem volt szó arról, hogy fordítva. Meg is lepődtem volna, ha az egészet visszaforgatja, amikor pontosan tisztában van vele ő is, hogy azért repült felé nem egyszer pár tankönyv, mert egy bunkó volt. És a legrosszabb, hogy a végefelé már tudtam, mennyire élvezi ő ezt, már direkt húzta fel az agyamat, de én meg nem gondolkodván adtam meg neki mindig azt, amit akart. Hogy kiakadtam és ki is mutattam. Ennek így semmi értelme nincs, mert el kell engednem a múltbéli sérelmeket. Régen voltak, mindketten megváltozunk, és mantrázom ezt magamban rendesen, mert ha nem teszem, csak visszakerül belém a félsz, hogy mikor ismétlődik meg az, ami akkor. Bár erre igen kicsi esélyt látok, mert jó reggelt kívánok, bármennyire is hihetetlen, tényleg felnőttem. Vannak olyan emberek, akik mellett nem kell felnőttként viselkednem, és ezt ki is használom, de az egyetemen, a klinikán megkövetelik tőlem, hogyha a fehér köpenyt viselem, akkor méltó is legyek rá. Pedig egyébként az csak egy fehér köpeny, semmi extra, és valahogy automatikusan van kórház illata. Szeretem.
- Remek motivációs tréner lennék - bólintok egy határozottat, miközben halvány, mégis elégedett mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy Arion nagyon-nagyon próbálkozik a szemembe nézni, miközben előrébb dőlök, és ügyes fiú, mert félig-meddig sikerül is neki. Büszke vagyok rá, még akkor is, ha ennél indiszkrétebben nem is tudta volna megbámulni a melleimet. No nem mintha ez a ruha olyan rengeteget takarna, kicsit alulöltözöttnek is érzem magam, de üsse kő, simán belefér, főleg, hogy a terv lassan, de biztosan kezd körvonalazódni kusza gondolataim között.
Halkan kuncogok fel, mert valószínűleg ő sem hiszi el, hogy ennyire nem drasztikus. Sokat változott ő is, bevallom, de vannak olyan dolgok, amik nem változnak egy emberben, és ahogy Arion megtartotta a drasztikusságát, úgy a türelmetlenségét is. Csak arra várok körülbelül, hogy mikor fog kirobbanni belőle az, mennyire utálja ezt az egészet, és takarodjunk innen. Ám ehelyett ismételt halk kacajt engedek meg magamnak, hiszen akaratlan kúszik be a gondolataim közé a kép, ahogy Arion a Magic Mike zenéjére vetkőzik. Az a legnagyobb bajom ezzel, hogy leveszi a pólóját és vége, mert látod? Ennyire lehetetlen elképzelni a pasit ezt megcsinálni. Még az én fantáziámnak sem megy, de nem is kell neki sokáig próbálkoznia, mert a már kiteljesedett ötlet egy szeletét dobom fel Arionnak, aki kapva kap az alkalmon. Elégedett vigyorral fogadom a felém nyújtott blézert, hagyom, hogy vállamra hajtsa, eligazgatom azt, majd felpillantok rá.
- Kéne venni út közben bort - indulok el kifelé elnyújtottabb léptekkel, mint ahogy jöttünk. Vállam felett pillantok hátra, szinte már csábosan Arionra. - Meg egy szelet pizzát, mert attól még, hogy feldobom az estéd, még éhen halok - és ennyit a csábosságról. Szemtelen vigyorral ajkaimon surranok ki az étteremből.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=817382#post817382][b]Weiss Arion Ruben - 2020.09.21. 20:15[/b][/url]

Legjobb lesz akkor elengedni a múltat, már azt a részét, amire mindig hivatkozva van? Neki oké, könnyedebben megy és ment mindig is, mert minek is görcsölt volna rá, persze, eszébe jutott, hogy újra találkoztak, megtudta, hogy itt él, majd meg is látta. Aztán ennyi volt, nem merengett rajta, hiszen vége volt ott és nem azt vette elő újra. Mert se nem ő, se nem a másik nem tini már, nem úgymond gyerek, akik aztán ismét dobálóznak meg röhögnek, csak az a gond, hogy a nő képes rá, ugyan úgy, ahogy ő is röhögni, de akkor ne menjenek bele most a végletekbe, amik könnyen jönnek, de könnyebben is mennek, lévén, hogy távol tartja magát a  nő attól, amit akkor érzett. Fogalma sincs, érzi-e most, érezné-e, nem arra ment ki eddig semmi sem. Kicsit játszanak egymással, bár tény, a kezdeti hév hamar meg lett válaszolva.
- Nos, ebben biztos vagyok – bólint egyet. Ezt már ismét szemébe mondja, nem kocsányon lógnak a szemei, mint a legtöbb kiéhezett kannak, akik ha mellet látnak, mint a Pavlov kutyája, már csak nyáladzanak. Jó, a legtöbb akkor látott mellett, amikor az anyja előkapta, szóval abszolút érthető, de röhejes. Visszadől hát, fogyasztanak még némi bort, és miután vázolja, hogy a nyugodtabb módon fogja megközelíteni a testvére esetét, a másik kapcsol és valami teljesen másban gondolkodik. Már hol emlékszik ő a kretén táncra, vagy, hogy épp bizonyára azon kuncog, hogy elképzeli, ahogy vonaglik, mint akit az áram ráz vagy éppen azt imitálja, mit fog perceken belül tenni, ha behajol elé. Na nem, erre már nem is kíváncsi, arra már annál inkább, hogy mégis mi az, ami ezek mellett az eszébe juthat még. Vagy amiért inkább megszakítja a vacsorát, amire ennyit várt, amiért ennyire kiöltözött és majdnem le is cseszte istenesen, hogy eddig húzta, titkolózott. Ha ezeket ennyire simán adja fel, akkor valami van a dologban és nagyon kezdi piszkálni az agyát.
- Ha így itt hagyod a lehetőséget, akkor megint csak meglepsz. Ne csináld – mintha akkora gond lenne, majdhogynem fel is horkant, de szája szegletében vigyor lapul. Hamar felveszi a lány lépéseinek tempóját, neki pedig könnyebb, ahogy kiérnek, úgy gyújt rá, elvégre van még táv a pontig, ahol megjelentek. Kicsit nem figyel, mert megzavarja a pillantás, amit felé intéz. Hogy mi? Most játszadozik vele? Csalogatja? Ó, ebből még baj lehet.
- Ó, hogy bort – akkor arra kell menni, ahol az italtboltok vannak, de az kicsit messzebb. – Séta, vagy a könnyebb út? – attól függ, mennyi ideje van, majd válaszol, neki a séta is jó, annyira nincsenek messze a civilizációtól. Más nem, jó lesz egy taxi is. Mégis, először csak felröhög. – Mégis csak a pizza? – mert ugye eleve azért indult a dolog, hogy a pizzázóban kelljen a vacsora, elhozta egy puccos helyre, ehelyett pedig azt akarja mégis enni. Hihetetlen. Hát komolyan nem hiszi el.
- Legyen, megkapod azt a pizzát, ha ennyire szükséges. Aztán… - lépked közel hozzá, szabad karjával öleli át derekát lágyan és húzza be maga mellé. – Mivel is dobod fel?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=817567#post817567][b]Charlotte Elisabeth Felagund - 2020.09.24. 22:03[/b][/url]

Egyébként én sose gondoltam volna, hogy lesz valaki Lilin kívül, akivel képes vagyok fél napot elcseszni filmezéssel. Ricsi a legjobb barátommá vált... ami jó, csak közben itt vannak azok a furcsa gondolatok. Egyszerűen nem vagyok biztos abban, hogy ez elég nekem, vagyis jobban mondva egyre biztosabb vagyok abban, hogy nem elég, de mégis... beérem ezzel. Nem siettetek semmit, persze sokszor nem bírom megállni, hogy ne tegyek kétértelmű megjegyzéseket, vagy na puhatolózzam ki, ő vajon hogy viszonyul hozzám.
- Meg kell velem nézned a 365 napot... komolyan.. érdekel, tök nagy visszhangja lett, és kiakasztott egy csomó embert - én nagyon lelkes vagyok, miközben már-már otthonosan mozogva nála, megmikrózom a popcornt, mert arról nem vagyok hajlandó lemondani.
Talán ez jó, így könnyebb, hisz csak ledöglünk filmezni, nem randi - bár ennek ellenére kínosan ügyeltem arra, hogy a legapróbb tincsem is tökéletesen hanyag és rendezetlen legyen -, így feszengeni se kell, vagy attól tartani, hogy beáll a kínos csend. Nem egy randiban volt részem életem során, és hát... vagy a partner nem igazán klappolt, vagy egyszerűen velem van a gond. Ha ki van mondva, hogy akkor az randi, akkor eszembe jut az összes baromság, amit a magazinokban olvastam, és a végeredmény kínos lesz.
Most viszont nem az, mert míg nézem, ahogy a mikróban forog a tálca, és egyre csak nő a papírzacsi, addig azt a hülye dalt éneklem, amit a múltkor mutatott, és nem megy ki a fejemből. Persze a hangom jó, és nem is hamis, de mivel koreai, így simán hallás után megy, így jó eséllyel a szöveg fel sem ismerhető, mert hát azóta se lettem perfect koreából.
- Komolyan, az agymra megy - nevetem el magam, amikor tudatosul bennem, mit csinálok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=817707#post817707][b]Harmat Betti - 2020.09.27. 00:07[/b][/url]

Táskámat szorongatva lépek be a mugliüzlet ajtaján. Nagyon rég láttam Nesztát. Azóta mindketten sokat változtunk. Kisgyerekek voltunk még, mikor barátok lettünk, ki tudja, megtaláljuk-e még a közös hangot. Annak viszont, hogy a találkozás ötlete felmerült, nagyon örültem. Régen nem hallottam a lány felől, csak nagy ritkán küldtünk baglyot egymásnak. Az ajtóban megállva körüljáratom a szemem barátnőm után kutatva. Azonban nem látom sehol, így feltételezve, hogy én voltam a gyorsabb, leülök egy két fős asztalhoz, hogy ott várjak tovább. A hozzám lépő fiatal pincérlánytól rendelek egy cappuccinot és egy brownie-t, majd visszafordulok az ajtó felé, hogy lássam, ha Neszta belép. Kezeim még mindig táskámra szorulnak. Torkomban is egy kisebb gombóc növekszik. Nincs sok okom izgulni, de ennyi idő után újra látni egy régi ismerőst... mindig nehéz. Jövőre azonban Neszta is a Bagolykőbe érkezik, így mindketten idejét láttuk a találkozásnak. Jobb így, mint a folyosón összefutni, vagy csak elmenni egymás mellett. Így viszont lesz alkalmunk mindent megtárgyalni, tulajdonképpen újra összeismerkedni.
Egyre izgatottabban várok, közben pedig kihozzák a rendelésem. Beleiszom a kávéba, és amint lenyalom a habot a számról, meg is látom a belépő Nesztát. Kissé hevesen pattanok fel, mert az asztalon kilöttyen az ital, de így legalább észrevesz a lány. A biztonság kedvéért intek is neki, hogy biztos megtaláljon. Mosolyogva köszöntöm, és mikor ideér hozzám, egy ölelést is kap tőlem. Leülök és rögtön túl is esem a sablon kérdéseken:
- Hogy vagy? Hogy telik a nyár? Hogy vannak a bátyáid? - ezeket a kérdéseket mindig muszájnak érzem megejteni, azonban a válaszokból már ki alakulhat egy jó kis beszélgetés. - Mióta nem láttuk egymást? Két éve? - kérdezek rá a dologra. Hátha ő jobban emlékszik, míg nekem nem jut eszembe mit csináltunk legutóbb mikor láttuk egymást. Arra sem, mikor volt ez az alaklom. - Hű, mennyi minden történt azóta! - reménykedem benne, hogy a beszélgetés nem fog sokszor megakadni, és nem azzal fogjuk tölteni a délutánt, hogy kínosan nézünk egymásra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=818241#post818241][b]Gutyina Neszta - 2020.10.02. 10:45[/b][/url]

Nagyokat ásítva ülök a villamoson miközben fülembe bömböl a zene és közben próbálok nem elaludni. Utálom a városokat, még éjszaka is akkora a zaj, hogy meg lehet bolondulni. Sokkal jobb Borsodban a nagyiéknál a tanyán. Csend béke nyugalom. És nincs annyi idióta ember sem. Itt persze még éjszaka is zajlik az élet amit nem bírok elviselni. Így mivel már ha aludni nem bírtam, legalább nyüstöltem kicsit a laptopomat. Persze meg is lett az eredménye smink nélkül leforgathatnák velem a World war Z filmet, de nem akartam lemondani a találkozót Bettivel és elkésni sem akartam. Túl rég találkoztunk már és az a pár bagoly váltás sem mondható épp elégségesnek. Kíváncsi vagyok mennyit változott és meglehetősen sokat, hála legidősebb bátyámnak aki sokat segít nekem ha kell.  A szüleink annyit melóznak, hogy azon se lepődnék meg ha meg sem ismernének minket már.
Majd nagy elmélkedésemből az ránt vissza hogy valaki emberesen fejbe csűr a táskájával remélhetőleg csak véletlenül, öröm az ürümben, hogy pont nekem is itt kell leszállni, így össze vakartam magam, és ahogy elindulok és pár perces séta után oda is érek. Mielőtt belépek a kávézóba lehúzom fejemről a fejhallgatót, és kikapcsolom a telefonomon a zenelejátszót amit rögtön a nyúzott kis szimatszatyromba süllyesztek el. Miután belépek pedig szememmel keresni kezdem Bettit. Egyből kiszúrom, ahogy felpattanva int egyet amin jót mosolygok csak, és felé veszem az irányt. Eléggé meglep ahogy átölelve köszönt, de csak szimplán viszonzom üdvözlését.
- Köszönöm jól vagyok és te? Eddig izgalmasan telt a nyár hisz lent voltam nagyszüleimnél Borsodban  - válaszolok kérdéseire. - Áh, ne is emlegesd őket. Mindhárman a maguk útját járják. - Teszem még hozzá miközben oda jön egy pincér, így én is leadom a rendelést ami egy nagy adag kávé, hisz a nyáron nagyon rákaptam a korán kelés miatt.
- Igen majdnem pont két éve. Volt valami zenei fesztivál akkor találkoztunk utoljára. Tényleg sok minden történt azóta. - Válaszolom neki. Jól emlékszem arra az időpontra hisz a fesztivál után két nappal eltörtem a karomat akkorát zakóztam gördeszkázás közben. Mit ne mondjak örültem mint majom a farkának.
- És veled mi a helyzet? Csellózol még? Hogy őszinte legyek én mostanában nagyon hanyagoltam. - Vakargatom a tarkómat, hisz elég sok mindent csináltam. Ki akarom használni a maradék időt, a barátaimmal, hisz jó ideig még beszélni sem nagyon fogunk tudni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=818310#post818310][b]Lepsényi Richárd Dávid - 2020.10.02. 23:11[/b][/url]

Ez nem a tipikus Netflix & chill program, amit a pasik ajánlanak fel a nőknek, vagy nem ritka alkalmakkor fordítva. Ez tényleg csak Netflix & chill, semmi háttértartalommal. Ha olyat terveztem volna, akkor ramen & chill-t ajánlok fel a lánynak. Nálunk keleten az játszik, és nem szoktak nemet mondani egy ilyen ajánlatra. Az megint más kérdés, hogy valami szexfilmet akar nézetni velem, ami a szavai alapján olyan, mint a Szürke ötven árnyalata. Isten kegyelmezzen az elkövetkezendő két órában, hogy ne aludjak be a képsorok alatt, vagy kezdjem el a telefonomat baszogatni.
- Aha... És nincs más akivel ezt a filmet megnézd? feltétlen engem kell vele kínoznod? - kérdezem nevetve, mert amúgy nincs ellenemre semmi. Akarom mondani, ha nagyon szar lesz az egész, majd elkapcsolom, végül is az én házamban vagyunk. Amíg készül a kaja, addig jó hangosan szólhat a zene, rajtunk kívül nem hallja senki hála a hangszigetelésnek. Kezdem bevezetni a koreai zenék világába, miközben pár amerikai szám is megszólal, köztük a Sexy and I know it, amire szívesen imitálom a táncot. Igen, azt, amiben a palik azt csinálják ott lent. És elég jól csinálom, ezt nem tagadhatja. Az egész napos filmnézős programnak az egyik hátránya, hogy egész nap bent vagyunk, amit akkor csináltam utoljára, mikor az a nyálazós betegségem volt. Még a munkahelyeimen is beteget jelentettem, mert úgy nem léptem ki a lakásból sem. Három napig a négy fal között gubbasztottam egy lavor felett, várva az átok elmúlását. De természetesen senkinek nem meséltem az esetről, ne tudják meg. A másik negatív tényező az egész napos zabálás, most is épp az instant rámenre öntöm a forró vizet, miközben másik kezemmel a nachost halászom elő. Enélkül, és sajtszósz nélkül nincs mozis nap!
Meghallom, hogy az előbb játszott számot énekelgetni, már, ha ezt lehet annak nevezni, mert inkább halandsza nyelven ad elő, mintsem koreaiul.
- Az egyik legyegyszerűbb számot így elrontani - forgatom meg a szemeimet, miközben kinevetem, és leteszem a vízforralót. - Mondanám, hogy legközelebb csak koreait hagyok neked énekelni a karaokebárban, de azzal magamat szívatnám meg. Egyébként találtam itt Budapesten is egyet, kettőt, elmehetnénk valamikor