33. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Havas-Mezei Margaréta összes hozzászólása (123 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 » Le
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Elsős mestertanonc


Kisvirág ... Kis unikornis ... Tündérke
RPG hsz: 209
Összes hsz: 444
Írta: 2020. július 25. 13:14 Ugrás a poszthoz

Lucas
... egyedüli csendben ...


Hűvös szél fújja a fák lombjait, a tücskök kitartóan ciripelnek bele az éjszakába. Gondolom arra számítanak, hogy ezzel sikerül elűzniük, és értékelendő a kitartásuk, bár aligha ér bármit is. Csillogó tekintetem szuggerálja az elém táruló vizet, ami a mai esti nyugodalmat jelenti. Orromat csiklandozza meg egy kósza hajszál, jobb kezemmel söpröm félre, és pillantok vissza rögtön az enyhén hullámzó vízre. Az is sötét. Körülöttem minden az, csak a cigaretta parázsló vége árulhatja el, hogy valaki bizony tartózkodik jelenleg itt. De... mégis ki előtt bukhatnék le? Nehezen sikerült, de kijutottam, húsz perccel múlt el a takarodó ideje, ilyenkor pedig nem hiszem, hogy bárki is kijönne. Biztos vannak még ilyenek, de most reménykedem abban valamiért, hogy lehet csak én, a csend, az éjszaka és a tücskök.
Bent tartom a füstöt pár másodpercig, közben lehunyom szemeimet, és fejemet emelem az ég felé, amin a felhők úszkálnak. Vajon a vihar még csak most közeledik vagy már elment? Az én viharom mikor csillapodik? - fogalmazódik meg bennem a kérdés azzal egy időben, ahogy tüdőmből szakad ki a füstfelhő. Kinyitom szememet, az eget figyelem, a felhőket, amik komótosan siklanak az égen, mintha halaszthatatlan dolguk lenne. Halaszthatatlan. A mai világban minden halaszthatatlannak érződik, ezért nem juthatunk egyről a kettőre, észre sem vesszük, és saját magunkat hátráltatjuk.
Szabad kezemmel simítom meg a medált. A mozdulat annyira ösztönös, hogy észre sem veszem, inkább ismét ajkaimhoz emelem a cigarettát, ami fokozhatja a nyugodalmamat. Helyes út ez? Nem érzem annak, mégis muszáj csinálnom, hogy ne lássam lehetetlen időpontokban az arcát visszatükröződni valahonnan. Mintha a lelke valóban nem lenne még átvezetve egyik oldalra sem, mintha stagnálna a két út között és várna valamire. Kire lenne képes eddig várni? Rám?
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Elsős mestertanonc


Kisvirág ... Kis unikornis ... Tündérke
RPG hsz: 209
Összes hsz: 444
Írta: 2020. július 25. 18:47 Ugrás a poszthoz

Lucas
... egyedüli csendben ...


A sötétség, engem minden nyomasztó és kellemetlen érzése ellenére, vonzz. Apámmal sokszor álltunk az erkélyen, figyeltük a csillagokat, már amennyi látszott belőlük Pest szélén, de minket ez sosem tántorított el. A balatoni nyaralások alkalmával is esti programnak volt feljegyezve mindig; vacsora után kifekszünk a pokrócra és fürkésszük az eget. Tippeltünk a csillagképekre, majd rákerestünk az interneten, hogy melyikünknek van vajon igaza, hullócsillagokat kerestünk és vártuk őket. Hajnalig képesek lettünk volna elszórakoztatni egymást a nagyobbnál nagyobb hibáinkkal, mert a egyikünk csillagászati tudása sem mondható még elégségesnek sem, de anya mindig szólt éjfél körül, hogy ideje bemenni. Vidáman pakoltunk össze, mert tudtuk, hogy következő nap ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, amikor pedig hazaérünk, az erkély ugyanott vár.
Arcomat nem fordítom el a fel-felbukkanó csillagokról, halvány mosoly játszik ajkaimon az emlékre. Szerettem az ilyesmit, és még most is szeretem, de már egyedül kell űznöm. Talán nem is tudnám már mással. Elindítom a mozdulatot, hogy szememet ne kelljen elszakítanom az égről fejem nem mozdul, hátra szeretnék dőlni és elképzelni, hogy a Balatonon vagyok, de hátam mögött reccsen meg egy deszka. Megmerevedek.
Kezemet emelem fel sután, alig emelem el térdemről azokat, hogy intsek neki. Félve sandítok oldalra, a srác cipőjét bámulom, amikor elhangzik a kérdés. Bátortalanul bólintok egyet, pár másodperc múlva tudatosul bennem, hogy valószínűleg nem látja, így egy halk igen is elhagyja ajkaimat. Nem szabad nemet mondanom. Ez a helyes út, és biztos vagyok abban, hogy apám büszke lenne, amiért most nem húzódok vissza a csigaházamba. Pedig az lenne a legjobb, főleg...
Felkapom fejemet, ujjaim erősebben szorítanak rá a cigarettára. A füves lány. Szinte már rémült tekintettel fordítom felé fejemet, hogy láthassam az arcát, ha már hangja alapján nemigen ment a beazonosítás. A felismerés a semmiből jön. Alsó ajkamra harapok, elkapom róla tekintetemet, az alattunk elterülő vizet figyelem, aprót bólintok ismét, mielőtt megszólalnék.
- Mar... Margaréta - hangom ismét halk, és nem merek ránézni. Zavarban vagyok a tudattól, hogy egy olyan srác ül mellettem, akivel már találkoztam, és aki emlékszik rám. Akire én is emlékszem. - Lucas, igaz? - magamtól kérdezem leginkább, a szavakat magam elé motyogom. Tudom, hogyha nappal lenne, egyértelműen látszódna zavarom, és az apró pír is arcomon. Pótcselekvésként nyomom el egy deszka oldalán a csikket, amit egy repedésbe teszek, nehogy elfújja a szél. De ez csak időhúzás, ami mégis túl rövidre sikerül.
- Én... - oldalra sandítok. A kedves arcot fürkészem, amin nem látszik rosszallás, egyszerűen a meglepettség maximum, amiért itt és most találkozunk újra. - Bocsánat.
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Elsős mestertanonc


Kisvirág ... Kis unikornis ... Tündérke
RPG hsz: 209
Összes hsz: 444
Írta: 2020. július 25. 22:51 Ugrás a poszthoz

Alexander
... fekete hibák tömkelege ...


Mindennel elmaradtam. Jelenleg itt nem csak a súlyos tananyagot kell érteni, bár az a mérvadó jelenleg. Az életben is lemaradtam, és attól tartok, hogy nem is tudok bele visszatérni sehogy, bármennyire próbálkozom is. Félek, hogy minél jobban próbálkozom, annál messzebb kerül tőlem a visszatérés lehetősége. A doktornő azt mondta, hogy normális dolog ennyire bizonytalannak lenni egy ilyen helyzet után, de nehezen fogadom el. Nem szeretem a bizonytalanságot, a biztos adott mindig támpontot. És hogy most mi a biztos? Semmi. Az égadta egy világon semmi, mert akivel osztozhatnék a gyászomon, amely lassan felemészt, több száz kilométerre tartózkodik tőlem, a leveleimet pedig kétes, hogy megkapja-e. Minden bizonytalan, még az is, hogy az elém tett könyv sorait megértem-e az órán, mert kezdek ebben is kételkedni. A tanárok megértőek és együtt érzőek velem, amiért hálás vagyok, de nem tudok figyelni rájuk, ami nem az ő hibájuk. A kedvességüket sem használhatom ki a végtelenségig, kérdés, hogy meddig tűrik a figyelmetlenségemet és a késztetést, hogy valami biztosat találhassak az életembe. Félek.
Minden félelmet mégsem tud legyőzni az ember, így amikor megkaptam a Sárkánytan ajánlott olvasmányait, rögvest tudtam, hogy melyikre fáj a fogam. Hogy melyikben vagyok biztos, hogy melyik az, ami lefoglalhatja az agyamat órákra. A könyvesboltot hamar elhagyhattam, az eladó néni sem kérdezgetett feleslegesen, eleve képtelen lettem volna felvenni a szemkontaktust, hogy megadjam neki a beszélgetés lehetőségét, így bementem, megtaláltam, kifizettem, és kijöttem. A boltból kilépve bújom az első oldalakat már. Lefelé hajtom fejemet, a könyvet teljesen magam előtt tartom, és a körülöttem lévő világ megszűnik létezni, ahogy Salmander sorait olvasom. Figyelemfelkeltő, érdekes és még tanulok is belőle, talán minimális szinten, de segíthet felzárkózni a tananyagban. Másra amúgy is képtelen vagyok.
A könyv teteje hirtelen nyomódik bele valamibe, felcsúszik rajta a lendületemtől, majd azzal tökéletes ívvel nyomódik bele arcomba. Megszeppenek, halk sikkantásféle hagyja el ajkaimat az ijedségtől, orrom nyomódik a könyv lapjai közé. Akaratlan toporgok előre még párat az el nem múló lendülettől, de amikor végre sikerül megállnom, nem merek felpillantani. A könyvet még jobban arcom köré húzom, már ha ez lehetséges, az sem érdekel, ha az orrom piros lesz tőle. Csak eltűnni szeretnék.
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Elsős mestertanonc


Kisvirág ... Kis unikornis ... Tündérke
RPG hsz: 209
Összes hsz: 444
Írta: 2020. július 26. 13:01 Ugrás a poszthoz

Lucas
... egyedüli csendben, vele ...


Bólogatok minden szavára, amik elhangzanak. Nem tudom mi mást tehetnék. Helyeseljek, esetleg kezdjek neki serényen magyarázni arról, hogy nem probléma, amiért nem emlékszik a nevemre? Engem nem zavar. Talán az lenne a legjobb, ha egyáltalán nem emlékezne rám. Nem tudom mit kellene tennem vagy mondanom. Most nem menekülhetek a helyzetből, mint ahogy legutóbb tettem, hiszen apa mindig azt mondta, hogy a problémákat meg kell beszélni. Mind a két fél részéről meg kell hallgatni a történetet, próbálni megérteni a másik felet, és utána döntést hozni. Én ezt nem tettem meg legutóbb. Az egyszerűbb és gyávább megoldást választottam arra, hogy kikerüljek a kellemetlen helyzetből; felálltam és otthagytam, gondolván, hogy úgysem látom többet, de szomorú tény, hogy a város és az ország is, mintha egyre kisebb lenne.
Apró mosolyt engedek meg magamnak, amely lehajtott fejem, az előre bukott tincseim és a sötét miatt, nemigen látszhat. De ott a mosoly. Az őszinte nevetése váltja ki belőlem ezt, akaratlan emberi reakció. Ösztön, hogyha valaki jóízűen nevet melletted, akkor automatikusan benned is felszabadul valami és vele kívánsz nevetni. Bár nevetni képtelen vagyok még, de a mosoly megmásíthatatlanul ott van vékony ajkaim szegletében.
- Kedves voltál, egyszerűen én... - elharapom a mondatot, fejemet a másik irányba fordítom hirtelen, nehogy véletlen, mint emberi ösztön miatt, akarjak ránézni arra, akinek a szavaimat intézem. - Velem még nem történt ilyen hirtelen semmi - nem ilyen kontextusban. Nem egy majdnem velem egy idős fiúval. Mert minden ember életében történnek hirtelen dolgok, csak valahogy ők normálisan tudják kezelni, míg én mindig a legegyszerűbb megoldást választom ezekre. Elsétálok. Szó nélkül ráadásul, ami valóban nagy bunkóságra utalhat a mellettem ülőnek, de én tényleg nem akartam megbántani, csak én... én nem tudom. Lassan fordítom vissza fejemet, de immár van annyi bátorságom, hogy mikor ismét beszélni kezd, ránézzek. Meglep, ahogy arcomat fürkészi, reflexszerűen sütöm le pillantásomat, ahogy szemben találom magam pillantásával.
- Ne... Nem kell emiatt aggódnod - egy óvatos, féloldalas mosoly villan fel arcomon, a meglepettség emiatt kiül rá. Mosolygok rá. - A szüleim azok, én boszorkány vagyok. Ezek szerint te is mágus vagy - halk hangom suttogásnak hallatszódik, de igyekszem, hiszen a víztükörből pillant vissza rám, és ő is mosolyog. Neki szól a mosolyom inkább talán, mégis Lucasnak címzem azt.
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Elsős mestertanonc


Kisvirág ... Kis unikornis ... Tündérke
RPG hsz: 209
Összes hsz: 444
Írta: 2020. július 28. 17:55 Ugrás a poszthoz

Lucas
... egyedüli csendben, vele ...


Különös érzés csak ülni a csillagok alatt és beszélgetni. Mármint eddig leginkább Lucas tette ezt meg, de amíg ő beszél, addig nekem nem kell, így kicsit elveszhetek a helyzet normálisságában. Régen volt ilyen. Mindent felemésztett a gyász körülöttem, majd a tény, hogy anyámat is elvesztettem huzamosabb időre, de most valahogy úgy érzem, hogy én is visszatérhetek, a számomra normális élethez. Oldalvást pillantok Lucasra, halványan mosolyodom el. Erre nem gondolt. Persze, hogy nem, amikor a velem egy idős lányok már mindent megtapasztaltak, amit az élet tolt eléjük, én pedig a helyzetek magaslatán valószínűleg soha nem voltam és nem is leszek, főleg nem az ahhoz hasonlóakban.
- Én sem számítottam rá - kellemes mosolyt küldök felé. Légzésem lesz szaporább, ahogy megfogan bennem a gondolat. Bátorság kell. Bátrabbnak kell lennem, hogy a körülöttem lévők számíthassanak rám. Lehunyom a szemeimet pár másodpercre, mély lélegzetet veszek, amit halkan engedek ki, végül felhúzom lábaimat, Lucas felé fordulok és törökülésbe helyezkedem. Apa büszke lenne rám. Megnyíltam. Megpróbáltam, és sikerült! De talán a bátorságom tartott eddig. Felém nyújtott kezére siklik tekintetem, majd vissza arcára, végül megint kezére. Jobbom aprót ráng meg akaratlan, végül meg is mozdítom. Ahogy kezem mozdul, azzal egyszerre sütöm le tekintetemet és rázom meg a felém nyújtott kezet. Félve pillantok fel rá, zavarban vagyok, szinte azonnal el is engedem kezét. Alsó ajkamba harapok, miközben ölembe ejtem kezemet, mellé teszem a másikat, majd morzsolgatni kezdem ujjaimat, miközben hallgatom Lucast. Akaratlan mosoly kerül fel ajkaimra ismét, a zavar mellett jól látszik az is, de most egyáltalán nem zavar.
- En... engem is megnyugtat a tudat - szólalok meg halkan, pár másodperc hallgatás után. - Legalább már tudom, hogy te tudod mi az a porszívó, meg a mosogatógép - oldalra biccentett fejjel mosolyodom el szélesen felé. Találkoztam már itt mugli származású boszorkányokkal és varázslókkal, de Lucasnak igaza van, a neves mágussarjak sokkalta gyakrabban előfordulnak itt, mintsem a mi fajtánk. Ajkaim formálnak ó-t a kérdésre, amit feltesz, lesütöm tekintetem.
- Segít nekem kicsit kiszakadni a valóságos gondolataimból, másért nem kell - felelem akaratlan a kérdésre. Helyes út vagy sem, nincs más oka. - Szeretek a kastélyban lenni, de a környékén még jobban. Megnyugtató hatással bír valamiért. Amikor itt ülök el is felejtem alkalomadtán, hogy vannak problémák az életben... - ismét alsó ajkamba harapok, hogy csendben maradjak végre, megint zavartan sütöm le pillantásomat, és állok neki morzsolgatni ujjaimat. Talán túl sokat beszélek, nem is biztos, hogy érdekli, még zavarom ellenére is fel kell emelnem a fejemet, amikor meghallom a félmondatot, amit elereszt. Oldalra biccentett fejjel fürkészem az arcát, mert a kezdeti jókedv, valahogy lankadni látszik. Mondanom kell valamit, valamit, ami segíthet, ami... bármit.
- Szerintem neked mindig van társaságod - az első gondolat, ami megfogant, el is hagyja vékony ajkaimat. Amikor a szavak értelmet nyernek, kerekednek ki a szemeim, áll el a lélegzetem és kapom el Lucasról a pillantásom. Zavarba ejtő, mert én nem úgy gondoltam, ahogy elsőre hangzott. Én esküszöm, hogy nem.
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Elsős mestertanonc


Kisvirág ... Kis unikornis ... Tündérke
RPG hsz: 209
Összes hsz: 444
Írta: 2020. július 31. 21:28 Ugrás a poszthoz

Lucas
... egyedüli csendben, vele ...


Mindenkire máshogy hatnak a tudatmódosító szerek. Ez személyiségfüggő, akár szeretnénk, akár nem. Valaki zárkózottabb lesz tőle, valaki végig beszéli az órákat, amíg tart a hatása, és le sem lehet lőni. Én valahogy a kettő között vagyok. Kicsit jobban megnyílok, de soha nem adom ki magam még így sem, egyszerűen képtelen vagyok rá. Beszédesebb leszek talán egy fokkal, de a hirtelenség még így is ki tud kergetni a világból, ahogy az Lucas esetében is történt. Szégyellem magam, hogy mindezek után, még ilyen kedvesem ül le mellém beszélgetni, miközben én olyan csúnya módon hagytam ott. De jól esik, és ha már kaptam egy második lehetőséget, akkor élni szeretnék vele. Apa mondta mindig, hogyha megkapod a második esélyt, akkor vasmarokkal tartsd és használd ki. Így teszek most.
Lesütött tekintettel húzom vissza a kezemet a kézfogás után, már csak a mondat miatt is. Nem tudom, hogy ez jót jelent-e, vagy csak egyszerűen tényt közöl, de ahogy felsandítok látom, hogy mosolyog, így inkább az első felé hajlok. Szégyellős mosolyt engedek meg magamnak, többre nem telik, nem tudom mit is kellene reagálnom. De amikor a világbajnokságról beszél, felkapom fejemet, ezüstös tincseim hullanak hátra. Kikerekedett szemekkel, teljesen megilletődött arccal figyelem a srácot, majd a felém mutatott két ujjat, végül arcát, és... és kitör belőlem a nevetés. Jóízű kacajomat veri vissza a sötét víz, és jelenleg tényleg képes vagyok elhinni, hogy nincs semmi bajom a világon, egészen addig, amíg észre nem veszem magam. Visszafogom a nevetést, alsó ajkamba harapok, majd ismételten a zavartól szegem le fejemet és kezdem el bámulni a stég igencsak korhadó deszkáit. Tudom, hogy a fülem végéig elöntött a pír, de talán van akkora szerencsém, hogy ilyen gyér fényben Lucas nem láthatja. Kényelmetlenül ficergek a helyemen, amikor megszólal, és akaratlan pillantok fel rá csillogó kékjeimmel. Ajkaim formálnak ó betűt a szavaira.
- Nem... nem mernék keményebbet - elnyílt ajkakkal figyelem arcát. Szomorú, amit látok, mert egyáltalán nem vidám a témától. És nem is azt várom, hogy vigyorogva beszélgessünk a heroinról, de... de olyan más lett a kisugárzása. Aprót bólintok végül szavaim mellé, és ujjaimat kezdem el morzsolgatni, miközben csüngök a szavain. Kékjeim csillannak fel akaratlan, amiért ő is egyetért velem, erőteljeseket bólintok majdnem minden szavára, amit érthetek és átérzek.
- Bostonból jöttél? - lepődök meg egy pillanatra. - Ez nagyon jól hangzik, de biztos nehéz volt ilyen messze eljönni a szülővárosodból - megértően mosolygok rá. Nem szeretnék olyan témát érinteni, ami esetleg kellemetlen lehet, mert csak még jobban zavarba jönnék tőle, és úgy érzem, hogy már ennyi idő alatt is rengeteget fejlődtem, pedig maximum háromnegyed órája ül mellettem. Szeretném tovább vinni a beszélgetést, hogyha már történt köztünk egy kellemetlenebb helyzet, akkor megismerhessem. Úgy igazán meg szeretném ismerni, mert mellette nincs esélye arra a sötétségnek, hogy beszippantson.
- Ó, én... - kerekednek ki szemeim azonnal. - Én csak... nem is tudom, olyan... olyan közvetlen vagy, a kisugárzásod is pozitív. Gondoltam, hogy akkor... akkor sokan vannak körülötted - alsó ajkamba harapok, fejemet elfordítom Lucasról, a vizet kezdem el figyelni inkább, mert a kiejtett szavaimból egyértelmű, hogy mennyire zavarba jöttem, hogy mégis mennyire nem tudok normális emberként beszélgetni. - Ne haragudj, nem akartalak megbántani - oldalvást sandítok rá, de azzal a lendülettel fordítom vissza kékjeimet inkább a víz felé. Amikor ismét beszélni kezd, néha-néha pillantok csak felé. Egyik térdemet felhúzom, államat támasztom rá, és csendes tavon tartom tekintetemet.
- Sajnálom, hogy ilyen nehéz neked. Nem... nem hazudhatom azt, hogy átérzem, de megpróbálom megérteni az érzéseidet, és... és tudom, hogy nem ismerjük egymást, de szívesen meghallgatlak, még ha segíteni nem is tudok - apa büszke rám. Miközben beszélek fordítom felé fejemet. - De segíteni is igyekezni fogok, mert én sem tudok mit kezdeni az aranyvérűekkel - nem tudom, jó-e ez így. Helyesen reagáltam? Mit kellett volna mondanom másképpen, hogy át tudjam adni az üzenetet? Beszélgetni szeretnék vele holnap is, holnap után is, meghallgatok mindent, amit mondd, hogy apa büszke lehessen rám, amiért emberi kapcsolatokat alakítok ki, és egy olyan ember lehessen mellettem, mint Lucas. Aki képes elűzni a sötétséget.
- Ó, én... - meglep a kérdése, kiül arcomra is valószínűleg, hangom remeg meg. - Én a szomorúbb gondolataim elől menekülök leginkább. Amikor kijövök ide, átengedem nekik magamat, hogy túl lehessek rajtuk. Az emlékek... az emlékek... - elharapom a mondatot, hangom szelídül suttogássá, ahogy ismét a víz felé fordulok vissza, sokkal bátrabban, mint eddig, mert tudom, hogy most nem fog elnyelni.
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Elsős mestertanonc


Kisvirág ... Kis unikornis ... Tündérke
RPG hsz: 209
Összes hsz: 444
Írta: 2020. augusztus 6. 18:08 Ugrás a poszthoz

Alexander
... fekete hibák tömkelege ...


Apa mondta mindig azt, hogyha így olvasok, ennyire elmerülök az adott könyvben, akkor előbb vagy utóbb baleset lesz a vége. Ilyenkor, már-már állandó jelleggel küldtem felé egy elnéző mosolyt, ahogy az egy kamaszlánytól várható, és ugyanúgy olvastam tovább. Valahogy ösztönszerűen kerülgettem az embereket mindig is, miközben olvastam, hiszen a periférikus látásom ilyenkor nem veszik el. Folytattam, és soha nem történt semmi baj, mert ha én nem, akkor ők kerültek ki engem, hogy végül sűrű elnézések közepette mehessek tovább. De ma, Merlinre, ma mindenképpen meg kellett történnie annak, ami eddig soha. Pont ma, hogy fejemet nyomhassam teljesen elvörösödve a könyvem gerincébe, mintha nem lennék normális, és most nem is érzem magam annak. Ilyenkor okosabb az ember mindig, apámra kellett volna hallgatnom, aki - biztos vagyok benne -, hogy éppen Anubisszal karöltve nevetgélnek a markukba, amiért végig nézhették az egészet.
Aztán jön a csattanás. Kékjeim kerekednek ki, a túlzóan közeli betűket pillantom meg először, amikre nem tudok fókuszálni. Eltörtem valamit. Merlinre, tényleg eltörtem valamit a figyelmetlenségem miatt, mert így olvastam. Ha fontos volt? Ha kedves volt az illető számára? Ha... A könyv alját húzom el arcomról, hogy legalább lefelé sandíthassak, ha már a srác - a hangja alapján - arcára képtelen vagyok ezek után. Miattam tört el valamije, ami számára fontos lehet. Arcomon a pír még jobban elterül, alsó ajkamat rágcsálva figyelem a fehér cipőmön szétterülő cseppeket. Milyen szép...
- Olyan, mint a Sárkány csillagkép - kerekednek ki a szemeim a felismerésre, majd húzom vissza arcomba a könyvet azonnal, ahogy tudatosul bennem, hangosan mondtam ki a szavakat. Komolyan az az első megszólalásom, amit Teótól tanultam, miközben a srác tintája csordogál a földön? Alsó ajkamat rágcsálom, végül mélyet szusszanva kezdem lejjebb ereszteni a könyvet arcom elől. Érzem, hogy orromat eléggé megnyomta a kötet, de már mit sem számít.
- Saj-sajnálom, én nem akartam - szám előtt áll meg a könyv, hangom lehet elhal a körülöttünk lévő szavak nyüzsgésében. Csak remélem, hogy meghallja. Felpillantani továbbra sem merek, fejemet kissé előre biccentve tartom, talán abban a reményben, hogy előre hullott ezüstös tincseim takarnak el. Nagyjából örökre.
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Elsős mestertanonc


Kisvirág ... Kis unikornis ... Tündérke
RPG hsz: 209
Összes hsz: 444
Írta: 2020. augusztus 13. 16:09 Ugrás a poszthoz

Alexander
... fekete hibák tömkelege ...


Ő egy nagyon kedves srácnak tűnik. Vagyis nagyon kedves srácnak hallom a hangja alapján, mert ugye az arcát a könyvön keresztül aligha látom. Inkább elfoglalom magam a pacák tanulmányozásával, hogy rögtön kimondjam azt, ami először az eszembe jut. Egyetlen csillagképet ismerünk Teóval, és az a Sárkány, ami gondolkodás nélkül hagyja el számat is. És még nem is vagyok pontos sem, mert Teó csak ismerte. Alsó ajkamra harapok, hogy ne engedjek utat a rám törni készülő szomorúságnak, mert sem az idő, sem a hely, sem a szituáció nem alkalmas arra, hogy magamba zuhanjak. Fel kell zárkóznom az évfolyamtársaimhoz, kellene barátokat is szereznem, de ezek mind nehézkes dolgok, hogyha egy egyszerű csillagképről az engem ért veszteségek jutnak eszembe. Döntöttem, és tartanom kell magam ahhoz, hogyha előrefelé szeretnék haladni az életben.
Óvatosan rázom meg a fejemet a kérdésre, pár másodperc erejéig találkozik pillantásunk, de nekem éppen elég ahhoz, hogy fülem végéig ismét elpiruljak. Alsó ajkamba harapok, nagyot szusszanva, borzalmasan lassan veszem el arcom elől a könyvet, de fejemet továbbra is lehajtva tartom. Egy mélyebb levegőt veszek, majd hátizsákomat lököm előre, hogy belecsúsztathassam a könyvet. Kicsit még szöszmötölök, mintha nem férne bele rendesen, de csak időt szeretnék nyerni magamnak. Már-már kellemetlenné alakulna, amikor behúzom a cipzárt, és felpillantok a srácra. Magasabb nálam, minimum egy fejjel, az arca mérhetetlen kedvességről árulkodik, én meg megint elpirulok, amikor eszembe jut, hogy eltörtem a tintatartóját.
- Vesz-veszek neked másikat - sütöm le tekintetem, mert bármennyire is nem gond neki, és ezt is érzem ki hangjából, akkor sem hagyhatom csak így a helyzetet. - Ne! Kérlek... ne - kapom fel fejemet rögtön. Kékjeim csillogni kezdenek, ahogy elkapom a srác tekintetét, aki csak határozottságot láthat benne. Nem szeretném, ha a foltok eltűnnének, sőt... - Megköszönném, hogyha megbűvölnéd, hogy maradjon rajta örökre. Ná-nálam nincs pálca - sütöm le tekintetem megint, és ahogy egy ezüst tincs esik előre tűröm hátra azonnal. Alsó ajkamba harapok. Egy olyan emlék, amit soha nem szeretnék elfelejteni, még ha fáj is rá gondolnom. De vidámak voltunk olyankor mindig. Mindig, amikor egymás mellett feküdtünk, és az összes csillagkép a Sárkány volt. Mindig, amikor próbáltuk kitalálni, hogy mi a többi. De a mindig véget ért és nincs többet.
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Elsős mestertanonc


Kisvirág ... Kis unikornis ... Tündérke
RPG hsz: 209
Összes hsz: 444
Írta: 2020. szeptember 2. 10:10 Ugrás a poszthoz

Márton
... cicadventure ... happiness


Szorongató érzést kelt a tudat, hogy szinte bizton állíthatom; egyik vizsgám sem sikerült. A szüleim nem lennének rám büszkék, Teó is biztosan ráncolná a szemöldökét az egészre, hogy mégis miért nem, amikor tudom őket. Valóban így van és meg is érteném a haragjukat, amiért ellébecoltam a vizsgákra való tanulást, de olyan sok minden kimaradt, hogy a lehetetlennel éreztem egyenlőnek azt, hogy bepótolhassam az elmaradt tananyagot. Későn érkeztem vissza az iskolába, és bár ezek mind kifogásnak hatnak, sőt, mégsem tudtam megemberelni magam, hogy teljes mértékben a vizsgák közeledtére koncentráljak. Most pedig ott vagyok, hogy mindegyikre lelkiismeretesen bemegyek, igyekszem a legjobbat kihozni magamból, mégsem érzem a vizsgák utáni elégedettséget, mint amit eddig mindig.
Hátamat a falnak vetve, kezeimet magam mögé nyomorgatva állok a falnák, és a lehető legkevesebb feltűnést szeretném kelteni a fel s le sétáló diákok körében, amikor a semmiből tűnik fel egy fekete szőrpamacs lábamnál. Csak pillog fel rám, fejét oldalra biccentve, szökkenve egyet felém nyomul a lábamnak, én pedig ugyanolyan félrebillentett fejjel figyelem, hogy mégis mi a fenét művel. Akaratlan mosolyodom el, végül óvatosan guggolok le elé, hogy mutatóujjammal cirógassam meg állát.
- Nagyon aranyos vagy - másik kezemet hajlítva pihentetem térdeimen, államat támasztom rá, amíg cirógatom a macskát, aki aztán igencsak tudja halmozni az élvezeteket, vagyis tudná, mert a következő pillanatban, a legnagyobb csendben ugrik fel és szalad tovább - esküszöm - felkapva két színes valamit, mintha csak megcsípték volna. Vállam felett figyelem, ahogy a feketeség eltűnik a sarkon, majd rá pár másodpercre hallom meg a hangot, amely talán éppen őt szólongatja. Visszafordítom fejemet, pillogok párat, ahogy az előttem álló pár cipőt figyelem, végül - de nem túl időben - feleszmélek és felpillantok, hogy lassan álljak háztársam elé.
- Szia! Szóval zoknik voltak - ráncolom szemöldökömet az igencsak hitelen jött kérdésre. - Aranyosan szökkent tovább, mielőtt meghallotta volna a hangodat, mintha csak tudta volna, hogy jössz. Megharagudott rád? - aprón biccentem oldalra fejemet, mert valóban érdekelne, hogy egy macska miért szívatja ennyire a gazdáját. Pedig ugye biztos, hogy a gazdája csinált valamit, és véletlenül sem a macska.
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Elsős mestertanonc


Kisvirág ... Kis unikornis ... Tündérke
RPG hsz: 209
Összes hsz: 444
Írta: 2020. szeptember 2. 11:40 Ugrás a poszthoz

Alexander
... fekete hibák tömkelege ...


Alsó ajkamat harapdálva próbálom összeszedni magam. Nem alkalmas az időpont, s egy váratlan pillanatban utat is tör a gondolataim között Teó arca. A mosolya és nevetése, a hangja, ahogy a tananyagot magyarázza nekem, miközben én értetlenül ráncolom a szemöldökömet és az orromat, mert egy szavát sem értem. Ő pedig kezdi elölről, hogy mindenképpen megértsem, sikerüljenek a vizsgáim, és... a pillanat tört része alatt, ahogy egyre jobban és jobban tisztul a kép, Teó helyett látom Dodit. Végig ő lett volna? Ugyanolyan mosoly van ajkain, mint a testvérének, szinte már fekete tekintetében csillan mégis valami más. Szomorúság. Őszinte és tiszta szomorúság van a pillantásában, ahogy küzd magával, küzd testvére elvesztésével. És éppen azért kell nekem erősnek lennem, hogy segíthessem őt. Támogassam, és ha csak némán is, de ott legyek mellette, amikor minden csak rosszabbra fordul, hogy tudja, számíthat rám. Még ha szavakkal képtelen is vagyok kimondani neki. Erre van szükségem.
Ez ad elég bátorságot ahhoz, hogy felpillantsak és szemben találhassam magamat egy háztársammal. Láttam már a folyosókon, de soha nem beszéltünk, megmerem kockáztatni, hogy idősebb is nálam, szóval annyira nem is olyan meglepő, hogy elkerültük egymást. De kedves. Nagyon az. A mosolya is, ahogy rám néz, a tekintetéből jövő őszinteség miatt jövök azonnal zavarba és hajtom fejemet előre ismét. Mélyeket lélegzem, kénytelen vagyok, ha nem szeretném, hogy piros arcomat nézze az egész falu, majd az iskola is, mert tuti biztos, hogy kitartana addig, amíg visszaérek a kastélyba. Aprót biccentek, elfogadom, hogy nem kell, de valószínűleg úgyis fogok neki venni másikat, aztán valahogy eljuttatom neki. Valahogy...
- Valóban nagyon jól - mosolyodom el szélesen, majd végre fel is tudok pillantani. - Másra használod, mint az írás... akkor rajzolsz vele? - kékjeimben csillan meg a kíváncsiság, miközben arcát fürkészem. Ha már lehetőségem van kapcsolatot kialakítani, nem futamodhatok meg. Erősnek kell lennem, hogy tudjam támogatni Dodit, és ahhoz ez az első lépés. Legalábbis nekem biztosan.
Folyamatosan arcát és mozdulatait figyelem, ahogy keresi pálcáját a táskájában. Egyre több cucca kerül ki belőle, mire végül megtalálja, és füle mögé tűzi. Olyan természetes mozdulatként cselekszi ezt meg, hogy szinte leesik az állam tőle, ajkaim nyílnak el egymástól, ahogy figyelem. Észre sem veszem, hogy esetleg kellemetlen lennék már, mert annyira el van foglalva a dolgai visszapakolásával, hogy én is csak akkor eszmélek fel, amikor a pálca vége a cipőmre irányul. Csillogó kékjeimmel figyelem, ahogy egyébként semmit nem változik a cipőm, de a tudat, hogy örökre ott marad rajta, elég, hogy boldog legyek. Kicsit feljebb emelem jobb lábamat, hogy megcsodáljam a cipőt, mintha így jobban látnám. Akaratlan kerül fel egy széles mosoly ajkaimra, miközben tekintetem ismét - mint kiderül - Alexre vezetem, majd a felém nyújtott kézre.
- Margaréta - fogok rá jobbjára, majd rázom meg óvatosan, egy hatalmas mosoly mellett. - Mindenképpen neked szólok majd... Navinés vagy, igaz? - mert az ilyen dolgokat nem árt tisztázni még az elején.
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Elsős mestertanonc


Kisvirág ... Kis unikornis ... Tündérke
RPG hsz: 209
Összes hsz: 444
Írta: 2020. szeptember 13. 12:48 Ugrás a poszthoz

Márton
... cicadventure ... happiness


Kicsivel több időre van szükségem, hogy feleszméljek mégis mi a fene történik. Nagyon sokszor eszembe jut, hogy én igazából egy másik univerzumból jöttem, csak a testi kivetülésem él a Földön, mert olykor annyira elvarázsolt vagyok, hogy szégyellem is magam mennyivel több idő kell pofonegyszerű dolgokhoz is. Na, nem azért, mert olyan nehezen oldanám meg őket, egyszerűen elkalandoznak a gondolataim, és sokkal érdekesebbnek tűnnek, mint az a dolog, ami akkor előttem van.
- Óóó, mennyire aranyooo- nem az. Rossz cica, amiért lopkodja őket - komolyodom el hirtelen, bólintok is egyet mellé, mert komolyan haláli édes ez a cica, mert fogalmam sincs miért lopkod egy macska zoknikat egyébként, de legalább elfoglalja magát, nemde? Mondjuk lehet nem ezzel kellene, hiszen Marcinak szüksége lehet a zoknijaira, mégis... akaratlan araszolnak lejjebb kékjeim, hogy megnézzem van-e rajta zokni egyáltalán, nem az utolsó kettőt lopta el, de a nadrág kitakarja. Azt meg nyilván nem fogom arrébb lökdösni, hogy láthassam. Feltűnésmentesen húzom el a számat, majd emelem vissza kékjeimet Marci arcára. - Igazából ez nem olyan rossz dolog szerintem, mármint... feldobja a napjaidat legalább - gondolkodom hangosan, majd azonnal be is fogom a számat, ahogy eljut a tudatomig a mondat. Mert lehet ő ennek nem örül, plusz Matild éppen kihasználja ellene ezt az egészet, szóval Marcinak ez annyira nem vicces, míg nekem akaratlan kerül mosoly ajkaimra, ahogy eszembe jut a macska, amint elszalad a zoknikkal. Azt meg kell hagyni, hogy nagyon színes zoknik voltak, ha én lennék Matild lehet én is elgondolkodnék egy lopáson. Legalább lenne dinnyés zoknim mondjuk, és tudnék dinnyés sminket csinálni! Az mennyire...
- Nagyon szívesen! - csillannak fel kékjeim azonnal. - De tényleg csak akkor, ha... ha nem baj. Nem szeretnék láb alatt lenni és még messzebb kergetni esetleg... - azzal a lendülettel sütöm le pillantásomat, jobb kezem automatikusan siklik bal felkaromra. Másik lábamra helyezem testsúlyomat, ahogy az igencsak csekély védekezőmechanizmusom beindul. Igen, a jobb kezem mellkasom elé helyezése nekem már annak minősül. Pár másodperc után merek csak felsandítani háztársamra. Nincs jobb programom, Marci kedves, és még izgalmas is lehet... csak össze kellene szednem magam.
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Elsős mestertanonc


Kisvirág ... Kis unikornis ... Tündérke
RPG hsz: 209
Összes hsz: 444
Írta: 2020. szeptember 27. 20:42 Ugrás a poszthoz

Márton
... cicadventure ... happiness


Zavartan mosolyogva figyelem, ahogy felnevet. Nem rosszalló nevetés ez, inkább jókedvű, így én is elhiszem, hogy nem mondtam rosszat. Valóban, külső szemmel aranyos lehet, azonban, ha velem csinálná, bármennyire cuki is, lehet én sem boldogan szaladgálnék a macska után, hogy visszaszerezzem az ellopott zoknijaimat. Biztos nagyon jó szórakozást nyújtanék az iskola falai között mászkálóknak, de én akkor sem élvezném, szóval teljesen megértem Marcit is. Halvány mosolyt eresztek meg felé, bólintok is, mert persze, most, hogy jobban belegondoltam a dolgokba, megértem, hogy bosszantó is lehet.
- Akkor már tudom mivel lepjelek meg… mondjuk úgy, hogy mindig. Zoknit kapsz - kuncogok fel halkan. Ha már ennyire tovább vittük a témát, egyértelművé válik, hogy nem ez az első olyan alkalom, ahol Matild ilyen cserfes módjára lopkodja el Marci zoknijait, és valamiért van egy olyan érzésem, hogy nem is az utolsó. Ha ennyire örömét leli benne, akkor nagyon nehezen szoktatsz le erről egy állatot, nem? Nem tudhatom, soha nem volt háziállatom, de az még nekem is világos, hogy a cicákkal soha nem egyszerű, elég öntörvényű állatok, és ha egyszer megkedvelnek egy tevékenységet, akkor sok sikert, hogy megmutasd nekik, mennyire nem jó muri. Szegény Marci.
- Akkor nagyon szívesen segítek! - váltja fel zavaromat azonnal a lelkesedés. Kedves tőle, hogy elhív magával, pedig eddig mindössze, ha pár szót váltottunk. És mégis… melegséget érzek belül, boldogsággal keverve, amiért sikerült nem elrontanom, és tudom, hogy apa és Teó is büszkék rám, amiért megpróbáltam és sikerült. Én is büszke vagyok, így szinte ugrálva követem Marcit, aki éppen pont megláthatja, mivel hátra fordul. Széles mosollyal érkezem mellé, kezemet hátam mögé dugva kulcsolom össze ujjaimat egymással.
- Kedves tőled, hogy elhívtál magaddal. Tényleg köszönöm - mosolyodom el halványan, de kékjeim a padlót fürkészik. - Valahogy majd meghálálom - másik oldalamon tűrök el egy rövidebb lila tincset arcom elől, hogy folytathassam a sétát, amikor ráeszmélek, hogy így aligha leszek nagy segítség a fiúnak, szóval hirtelen - talán túl hirtelen - kapom fel a fejemet és kezdem el fürkészni azonnal a folyosót.
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Elsős mestertanonc


Kisvirág ... Kis unikornis ... Tündérke
RPG hsz: 209
Összes hsz: 444
Írta: 2020. október 3. 20:38 Ugrás a poszthoz

Lucas
... egyedüli csendben, vele ...


Jó érzéssel tölt el, hogy önfeledten nevethetek egy háztársammal. Ilyenkor jönne az a része a dolgoknak, hogy bűntudatot érzek amiatt, mert én jókedvűen tengetem a mindennapjaimat, míg nekik erre már nincs lehetőségük, de valahogy Lucas közelsége még azt is háttérbe szorítja, hogy bűntudatom legyen a jókedvem miatt. Bár nem tart sokáig, de a meleg érzése megmarad a nevetés után is pár pillanatig. Kár, hogy ezt nem lehet elhúzni a végtelenségig, mert most elég jól jönne, de a téma valahogy kellemetlenebb vizekre evez, én pedig zavarba jövök a komolyságától. Hallom Lucas hangján a rosszallást, ahogy rásandítok arcáról is lerí mennyire nem tetszik neki a helyzet, és megértem. Fordított esetben én sem lennék elájulva ettől, de... szükségem van rá. Nem azért, hogy megkönnyítse, elég ha segít az átvészelésben. Bőven elég. Több is, mint amit el tudnék képzelni.
- Szomorú, amikor az embernek nincs más választása - igyekszem úgy mondani, hogy ne csak én, de ő is elhiggye, mennyire sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kényszerült, még akkor is, ha tisztában vagyok azzal, hogy a sajnálatommal semmit nem ér. Támogatóan, enyhe pírral arcomon nyújtom ki kezemet és érintem meg óvatosan felkarját. Ha rám pillant, halványan mosolyodom el, ha nem, a mosoly akkor is ott van arcomon, csak nincs kinek intéznem. Amikor felém pillant rántom vissza kezemet és sütöm le azonnal tekintetemet, feleletére bólintok aprót. Örülök, hogy nem bántottam meg, nem szeretném, ha ismét félreértések áldozatai lennénk. Elég volt legelőször olyan helyzetbe kerülni, amit a valaha volt legrosszabbul reagáltam le. Nem éppen felnőttes viselkedési formát mutattam be ott.
Ahogy beszélni kezd, fejemet lassan fordítom felé, ajkaim elnyílnak egymástól, ahogy a meglepetés egyértelműen ül ki arcomra. Szavai folynak ki ajkai közül, én pedig elhűlten hallgatom, mégis milyen hirtelen csöppent bele ebbe, mármint úgy rendesen a varázsvilágba. Képtelen vagyok megmozdulni, de legszívesebben úgy bólogatnék neki, mint egy bólogatós kutya, mert teljesen megértem és átérzem, amit mondd. Amikor a semmiből rántanak ki egy olyan világba, amiről soha nem tudtál semmit. Felkészületlenül ér, te pedig egy apró pöttyként állsz a mindenség közepén és várod, hogy valaki segítsen kimászni. Hiszen más az, amikor mondják neked, és megint más az, amikor a közepébe került. Mint Lucas, aki addig csak hallott a mágusvilágról, de nem nagyon tapasztalta, ráadásul még az édesapja is, az édesanyjával történtek... hangosan nyelek egyet, ahogy kezem esik le mellém, halkan koppan a stég fadeszkáján. Sok minden értelmet nyert, hiszen így már tudom, miért ellenzi annyira a drogokat, amiben egyet is értek. És mégis a legfontosabb, hogy: ő megérthet engem ennyi veszteség után?
Ki tudja meddig figyelem így a mellettem ülőt, mielőtt megszólalnék. - Nem különc vagy Lucas, hanem különleges. Egy olyan világba kaptál ezzel belátást, ami tele van csodákkal - elég feltűnően akadok el, hiába vettem a folytatáshoz levegőt, hiába nyíltak el ajkaim egymástól, nem tudom mégsem kiengedni a szavakat magamból. Ha úgy érez, mint én, nem elég ide pár egyszerű szó, amit ilyenkor mondanak az emberek a másiknak. Felesleges szavak csupán, amik mögött nincs semmi. Ismét mozdul a kezem, ám most, félénken ugyan, de alkarjára csúsztatom tenyeremet, hogy amíg nem tudok megszólalni, addig valahogy így fejezhessem ki magamat. Pár másodpercig zizegnek kékjeim arcán, mielőtt valóban erőt vennék magamon és egy mély levegő után szólalnék meg ismét. - Sajnálom, ami anyukáddal történt, semmit nem tehettél azért, hogy megmentsd. Tudod mit gondolok? Hogy azért választottad ezt, mert kíváncsi voltál, ami nagyon jó dolog. Sok új dolog vár ránk még itt - bátorítóan mosolyodom el felé, karjára tett kezem mozdul lassan fel s alá, hogy megsimogassam. Rászorítok alkarjára, majd kezemet visszahúzom magamhoz, hogy elhelyezkedhessem ismét. Térdeimet felhúzom, államat támasztom közéjük, miközben karjaimmal ölelem át őket.
Kérdésére mosolyodom el szomorkásan, kékjeimet le nem veszem a körülöttünk elterülő vízről. - Túl sokan léptek ki az életemből egyszerre, hirtelen is, és attól félek, hogy nem fogok tudni túllépni rajtuk - hangom elcsuklik a végére, ahogy felsejlik előttem az arcuk, mintha hangjukat is hallanám egy pillanatra, reszketegen sóhajtva hajtom le fejemet és támasztom térdeimre homlokomat.
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Elsős mestertanonc


Kisvirág ... Kis unikornis ... Tündérke
RPG hsz: 209
Összes hsz: 444
Írta: 2020. október 14. 18:45 Ugrás a poszthoz

Márton
... cicadventure ... happiness


Serényen bólogatok minden szavára. Bár nekem a legtöbb zoknim fekete és fehér, de van pár, amik igencsak... különlegesek. Van egy dinnyés, amin azok a fura mozgó szemek vannak, van kukacos, aminek szintén mozgó szemei vannak, de azokat leginkább télen hordom, csak akkor, ha egyedül vagyok a szobában. Nem biztos, hogy jó benyomást keltenék a furcsa zoknijaimmal az előtt, aki éppen betéved valamiért a szobába, de melegek és puhák, szóval a téli estékre tökéletes társat biztosítanak.
Szélesen mosolyogva követem Marcit, hogy megtalálhassuk a cicáját. Nem rossz az elképzelés, mert több szem többet lát, bár tartok tőle, hogy így sem lesz olyan egyszerű megtalálni a ludast. Főleg, ha nem is akarja, hogy megtaláljuk. Mint azokban a filmekben, amikor a gonosztevő félreérhető jeleket hagy maga mögött, de a nyomozó okos és rájön, hogy túl egyértelműek, szóval nem azokat a nyomokat követi, hanem valami tök másikat. Oké, mondjuk most egy cicáról van szó, de akkor is nagy lelkesedéssel sétálok Marci mellett, mert ez a gondolat, mintha nyomozók lennénk, csak még jobban feldob.
- Igazából... nem annyira volt programom, csak lézengtem a folyosókon, hogy teljen az idő, de azért... - sandítok oldalra egy zavart mosoly mellett. - Ez jobb elfoglaltság - aprót vonok vállaimon, mert ha rajtam múlik, nekem aztán ezt nem kell meghálálni, viszont én igenis hálás vagyok neki, amiért a béna próbálkozásomat elfogadta, és ennél jobban még a képzeletemben sem alakulhatott volna. Főleg úgy, hogy észbe kapok és még a fejemet is felemelem, hogy hasznossá tegyem magam. Mosolyogva figyelem, ahogy Marci felemeli a nyálas zoknit.
- Legalább tudjuk, hogy jó irányba megyünk. Kilyukadt? - emelem a zokniról Marci arcára a tekintetem, amiben őszinte érdeklődés csillan. Mert ha igen, akkor az nagyon szomorú, de ha nem, akkor örülhetünk neki, mert egy egyszerű mosás és jobb lesz, mint újkorában. - Úúú, ha igen, akkor veszek neked másikat, de meglepi lesz milyet! Bár remélem azért nem lyukadt ki - kékjeim kezdetleges csillogása azonnal elmúlik, ahogy befejezem a mondatot, kissé zavartan pillantok Marcira. Remélhetem csak, hogy nem vette rossz néven, pillantásomban is megcsillan a bűnbánat. Én nem úgy gondoltam...
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Elsős mestertanonc


Kisvirág ... Kis unikornis ... Tündérke
RPG hsz: 209
Összes hsz: 444
Írta: 2020. november 1. 17:45 Ugrás a poszthoz

Márton
... cicadventure ... happiness


Úgy vagyok ezzel a cica keresősdi dologgal, hogy így is nagyon sokan furának tartanak már. Bár nem áll szándékomban még egy lapáttal rátenni erre, de nekem tényleg jó program az, hogy segíthetek valakinek megkeresni az állatkáját. Már csak azért is, mert segítek, hasznos lehetek valakinek, talán még barátok is leszünk a közös élmény hatására, plusz tényleg sokkal izgalmasabb, mint a kastélyban téblábolni fel s alá, amíg már annyi kilométer van bennem, hogy mérni sem lehetne már. Sokkalta izgibb.
- Ez valóban jó hír - bólintok egy határozottat, ahogy Marci végez a zokni vizsgálatával. Nem különösebben érdekel a pénztárcám, a lényeg, hogy a zoknija megmenekült a cica éles fogaitól és karmaitól, ha már a nyálától nem sikerült. Teljesen ki vagyok békülve azzal, hogy hátam mögött összekulcsolt ujjakkal sétálok háztársam mellett csendben, el is merülök gondolataimban, miközben figyelem a padlót, a falat, minent, hátha észreveszek valami nyomot, így ennek hatására rezzenek össze kicsit, amikor Marci megszólal.
- Nincs - biggyesztem le alsó ajkamat azonnal. - De nagyon régóta szeretnék cicát amúgy. Vagy teknőst. A teknősök nagyon cukik, és egy narvál is jó lenne, csak nehezen tudnék neki helyet biztosítani - halkítom el hangomat ráncolt szemöldökkel, végül vállat vonva emelem vissza csillogó kékjeimet Marcira. Mosolyogva lépek párat, mielőtt megszólalnék. - Neked van mási- MERLINRE! - kiáltok fel, ahogy meglátom Marcit elvetődni a macska irányába. Vagy rá. Kezeimet kapom szám elé azonnal, mert Marci a kövön koppan, míg Matild nagy vígan szalad el. Azonnal Marci mellé térdelek. - Jól vagy? - hangom aggodalmas, kékjeim is valószínűleg aggodalmat sugároznak. Nem mondhatom, hogy halkat csattant a földön, de azért… - Ezt a vetődést nagyon sokan megirigyelnék tőled - varázsolok elbűvölő mosolyt ajkaimra, ahogy Marcit fürkészem. Sajnálom, hogy nem vezetett eredményre a vetődése, de így, hogy már túl vagyunk rajta, nagyon nehezen fogom vissza a feltörni készülő nevetésem, így alsó ajkamba harapok, hogy valahogy mégis sikerüljön. Nem szeretném kinevetni, és nem is őt nevetném ki, hanem magát a helyzetet lényegében, de akkor sem szabad. Barátokat szeretnék szerezni, nem elüldözni őket.
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Elsős mestertanonc


Kisvirág ... Kis unikornis ... Tündérke
RPG hsz: 209
Összes hsz: 444
Írta: 2020. november 1. 18:59 Ugrás a poszthoz

Lucas
... egyedüli csendben, vele ...


Az ember nem is gondolná, hogy a mindig kedves és vidám emberek a szívük legmélyén milyen szomorúak lehetnek valójában. Lucas jelenleg annak tűnik, de nem vagyok biztos abban, hogy ez minden napjára rányomja a bélyeget. Túlságosan víg kedélyű ahhoz, hogy hagyja magának a szomorkodást, valamint szerintem a személyisége sem engedi meg neki. Olykor-olykor utat enged a szomorúságnak, de valahogy nem tudom róla elképzelni, hogy ez huzamosabb ideig tartson. Látom rajta, hogy a téma érzékenyen érinti, így nem is erőltetem tovább, csak bátorító mosolyt küldök felé, annak ellenére, hogy elfordul tőlem. Nem baj, attól én még folytatom és bizony most minden átgondolás nélkül kerülnek ki ajkaim közül a szavak. Mosolyogva, teljesen beleélve magam szavaimba magyarázok neki, ami láthatóan mosolyt csal ajkaira. Ha másért nem, de ezért már megérte.
- Úúú - csillannak fel kékjeim azonnal. - Nála is nagyobb! Minden mágus legnagyobbika leszel, Lucas - vigyorgok szélesen, amit nevetésem vált fel, ahogy megigazgatja felsőjének láthatatlan gallérját. A víz viszi tovább nevetésemet, majd küldi vissza hozzánk. Kékjeim vándorolnak a sötét felszínre, miközben nevetésem csillapodik, de a halvány mosoly nem tűnik el ajkaimról. A kérdésekre pillantok rá újra, lesütöm kékjeimet.
- Több mindenkit is, de… - harapom be alsó ajkamat egy pillanatra, végül ráemelem pillantásomat. - Sajnálom, így is eléggé mély témákat érintettünk ma már. Evezzünk vidámabb vizekre inkább, amúgy sem szeretnélek terhelni - a legkevésbé sem szeretném terhelni. Azt szeretném, ha tovább tudnánk beszélgetni a kellemetlen érzés nélkül a mellkasomban, amit az elvesztésük gondolata hoz újra és újra elő. Nem is tudom… csak beszélgessünk, mint két tini, ahogy az normális. Soha nem voltam a normális kategória, legalábbis a néha igen különös sminkjeimnek és rikító hajszíneimnek köszönhetően, de Lucas mellett tényleg úgy tudom magam érezni, mint a borzalmak előtt.
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Elsős mestertanonc


Kisvirág ... Kis unikornis ... Tündérke
RPG hsz: 209
Összes hsz: 444
Írta: 2020. november 10. 14:03 Ugrás a poszthoz

Sébastien tanár úr
... lebuktam … aktuális ...


Egyszer már végig hallgattam ezeket az órákat. Már végig ültem őket, minden egyes szót vissza tudok idézni, ami elhangzott az előző tanévből, mégis ugyanolyan elánnal és odafigyeléssel jegyzetelem Sébastien tanár úr szavait, mintha csak először hallanám őket. Nem tudom, hogy az ismétlés okozta stressz ez-e, vagy valóban az, hogy a téma ismétlése ugyanolyan izgalommal tölt el, mint legelőször. Mert így van. Izgulok, pedig tudom mi fog elhangzani a férfi szájából, éppen ezért engedem meg magamnak, hogy miközben jegyzetelek, pár üres pergamenre firkantsam az általam elképzelt rúnákat. Pár lap már tele van rajzolva, itt-ott kisebb és nagyobb rúnák terveivel, de soha nem befejezettként, mindössze önmagam szórakoztatására. A lapokból felpillantva kapom el az engem figyelő tekintetet, azonnal lehajtom fejemet, hogy meredten szuggerálhassam tovább a jegyzeteimmel kevert rúnákat. Mikor legközelebb csak felsandítok, a férfi már másfelé pillant, így megkönnyebbülten sóhajtok egyet, mielőtt folytatnám a ténykedésem. Nem szeretném, ha azt hinné, hogy nem figyelek, hiszen minden figyelmem az órának szentelem, a tanár úr szavainak, csak szeretném kamatoztatni azt, amit felszedek az órák alatt. Mégis bűntudatom van, amiért nem csak és kizárólag ráfigyelek.
Gondolataim közepette fel sem tűnik, hogy már mindenki elhagyta a termet, annyira belemerültem az előttem heverő lapokba. Csak akkor veszem észre magam, amikor közelről, túlságosan közelről hallom meg Sébastien tanár úr hangját. Összerezzenek, akaratlan mozdulatként terítem rá kezeimet a lapokra, és húzom magamhoz közelebb őket. Felsandítani merek csupán a kedves hangra, zavartan sütöm le pillantásomat, ahogy folytatja. Kezemben remeg meg a penna, észre sem veszem, hogy a még friss tinta pacázza össze alkaromat, amit elkenek a papíron.
- Saj-sajnálom, tanár úr. Én… én figyeltem az órán, csak… - csak? Mégis hogy tudnád ezt megmagyarázni, amikor a tárgyat oktató tanár áll előtted és teszi fel a kérdéseit neked, miután lebuktattad saját magad? Alsó ajkamba harapok, mert nem hallok a hangjában semmilyen különös élt, ami arra engedne következtetni, hogy valóban haragudna rám. Felpillantok, és a felismerés csap le rám azonnal. Nem azért tette fel a kérdéseket, mert vizsgáztat büntetésből, hanem mert tényleg érdekli a véleményem. Az én saját véleményem.
- Ha egyszer megkapták azt az áldást, szerintem kitart örökre, mindössze kissé halványabban pislákolhat az idő múlásával benne, de akkor is ott van. Belé ivódott, és ezt az évek sem vehetik el tőle - hangom halkan csendül az üres teremben, nem olyan határozottan, mint a tanár úré nem sokkal ezelőtt.
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Elsős mestertanonc


Kisvirág ... Kis unikornis ... Tündérke
RPG hsz: 209
Összes hsz: 444
Írta: 2020. november 11. 16:28 Ugrás a poszthoz

Márton
... cicadventure ... happiness


Szólásra nyitom ajkaimat, mert végül is igaza van. Valószínűleg egy teknős tökéletesen kijönne egy cicával, mindössze itt a legnagyobb kérdés az, hogy én elbírnék-e egy cicával. Mert a teknős oké, nem csinálna sok mindent, de azért egy cica kicsit elevenebb, én meg... hát, mint a mellékelt ábra is mutatja annyira nem válok Marci hasznára sem, mint macskakereső szakember. Mondjuk ez még változhat, szóval elrakom talonba az ötletet, és amint lehetőségem van találkozni anyával, neki is felhozom majd. Tuti, ami biztos.
- Úúú - csillannak fel szemeim azonnal az ötletre. - Mekkora menő lenne egy akváriumszoba! Akkor nagyon sok narválom lehetne! - teljesen feldob a téma, míg Marcit inkább ledobja. Vagyis ő dobja le saját magát annak érdekében, hogy elkaphassa a macsekot, de az gyorsabb nála. Aggodalommal telve térdelek mellé, hogy minden rendben van-e, majd amint megállapításra kerül, hogy igen, halkan nevetek fel. Kezemet rakom szám elé, miközben rázkódnak vállaim, igyekszem visszafogni, hogy ne törjön ki teljesen, mert eléggé furán venné ki magát, ahogy a fekvő Marci mellett nevetgélek, mint valami hülye, szóval mélyeket lélegezve rendezem vonásaimat, mielőtt ráemelném kékjeimet.
Mosolyogva követem, ahogy ülőhelyzetbe kerül, pillantásomat veszem el róla, hogy elpillantsak abba az irányba, amerre Matild futott el a zokni másik felével. Nos, ez sokkalta nehezebb lesz, mint elsőre gondoltam volna. Hátrabillentve magamat kerülök guggoló pozícióba, kezemet nyújtom háztársam felé, miközben lassan felegyenesedek. - Segítek - mosolygok rá szélesen, és ha elfogadja a felé nyújtott kezet felhúzom a földről. - Ha sietünk, még utolérhetjük. Addig kitalálok valami becserkészési tervet - bólogatok is párat szavaimra teljesen komoly ábrázattal, mert nem szeretném, ha Marci még nagyobbakat vetődne mellőlem. Mármint nagyon szép vetődés volt, csak talán túlságosan is fájna neki másnap, ha még több sérülést szerez. - Muszáj egy terv, mert ez már háború! - dehogy az, halkan fel is nevetek saját ostobaságomon, majd kissé elpirulva, amiért kimondtam hangosan, fordulok az útvonal felé, amerre Matild eltűnt. Tiszta elszánt vagyok!
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Elsős mestertanonc


Kisvirág ... Kis unikornis ... Tündérke
RPG hsz: 209
Összes hsz: 444
Írta: 2020. november 17. 20:52 Ugrás a poszthoz

Sébastien tanár úr
... lebuktam … aktuális ...


Mikor kiderült, hogy boszorkány vagyok, engem ugyanúgy lesokkolt a hír, mint a szüleimet. Napokig emésztették ők is, ahogy én, hogy különleges képességekkel vagyok megáldva, de mellettük szóljon, hogy ők ezt előbb dolgozták fel, mint én. Mindenben támogattak, miközben nekem a szívem akart kiugrani a helyéről, mert fogalmam sem volt milyen lesz bekerülni egy teljesen idegen környezetbe, olyan emberek mellé, akik tisztában vannak vele ki tudja mióta, hogy mágusok. Az első két év bizonytalanságban telt, amiből Teó igyekezett kirángatni kisebb-nagyobb sikerekkel. A harmadik év indult már úgy, hogy igenis képes vagyok rá, hiszen idáig is eljutottam valahogyan, majd jött a Rúnatan a tantárgyak közé. Merlinre, amikor először ültem ugyanebben a padban és hallgattam Sébastien professzor szavait, mintha egy teljesen más világba kerültem volna, amit eddig ismertem. Mintha ismét egy új világ tárult volna fel előttem, ami olyan mélységekig képes elvinni egy embert, hogy arról sosem álmodott. Izgalommal telve ültem be az összes órára, a fejemben még az is megfordult, hogy esetleg ebben legyen a jövőm. Lekötnek, érdekesek, rengeteg lehetőség rejlik bennük, fontosak a mágusok számára, csodálatos dolgokat lehetnék képes végbevinni velük. Egyszerűen… szeretem a rúnákat.
Ugyanúgy alsó ajkamat rágcsálva sandítok fel tanáromra. Tudja? Akkor nem vagyok bajban? Felpillantok rá, kékjeimmel követem végig, ahogy végül mellém helyezkedik, mert nem tudom levenni róla a tekintetem. Valami különleges árad belőle minden óra közben, a mérhetetlen kedvessége ebben még csak nem is mérvadó, és amilyen odaadással beszél a tárgyáról. Elpirulva kapom el tekintetem róla, amikor észreveszem magam, hogy bámulom, plusz még ilyen gondolatok is vannak bennem, na meg az, hogy egyetért velem. Ő is ebben hisz. Rápillantva fordítom el fejemet végül, hogy szembesüljek tintás alkarommal. Aprót bólintok csupán, ahogy visszafordítom fejem felé, és amíg dolgozik, eszembe sincs a rúnát nézni, amit készít. Annyira vagyok képes, hogy enyhe pírral arcomon fürkésszem a tanárom arcát, ahogy készíti a rúnát, ami eltünteti karomról a foltot. Zavartan pillantok én is a lapokra, amikor tanárom teszi azt.
- Köszönöm tanár úr, a… a segítséget is - mosolyodom el halványan még mindig vöröslő arccal. - Van még hova fejlődnöm, hogy olyan szintre érhessek, ha egyáltalán van erre esélyem, mint Ön - hajtom le fejemet kicsit jobban, miközben lerakom pennámat a papírokra, majd eltűrök egy kékséget arcomból. Hirtelen kapom tanáromra fejemet, csillogó kékjeim találkoznak a kedves és őszinte tekintettel.
- Én csak… hát én… - állok neki nagyon értelmesen mondandómnak. Mély levegőt véve kezdek bele újra. - Én segíteni szeretnék valakinek, aki elvesztett egy számára nagyon fontos személyt. Nem vagyok illuzionista, de szerintem képes lehetnék rúnával is elérni, hogy… - megakadok, lesütöm kékjeimet. - Hogyha szeretné, újra láthassa - fejezem be mondatomat sokkal halkabban, mint ahogy neki álltam. Dodiért kell sikerülnie.
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Elsős mestertanonc


Kisvirág ... Kis unikornis ... Tündérke
RPG hsz: 209
Összes hsz: 444
Írta: 2020. november 17. 20:55 Ugrás a poszthoz

Márton
... cicadventure ... happiness


Marci lelkesedése teljesen rám ragadt, már ami az akváriumszobát illeti. Igazából bele sem tudok gondolni, hogy mégis ez hogy lehetne kivitelezhető, egyáltalán hol, mert egy majdnem tropikáriumban az ember nem szívesen lakna, de olyan klassz lenne egy saját narvál! Nagyon-nagyon az lenne, és ez minden realitásomat elnyomja, mintha soha nem is létezett volna, bár kicsit visszaránt a valóságba, ahogy Marci koppan a padlón.
Mosolyogva nyújtok neki - szó szerint - segítő jobbot, majd egyenesedeme fel vele, miközben igyekszem nem rá esni, ahogy húzom felfelé. Az remek lenne, aztán jönne pár iskolatársunk, hogy kicsi a rakás, mi meg kilapulnánk legalul. Na, azt biztosan nem fogom megkockáztatni, szóval minden erőmet beleadva támasztom ki magam és segítek Marcinak. Bár nem nehéz, szó sincs erről amúgy, viszont én amúgy sem a szerencsémről vagyok híres, így nem szeretem kísérteni a sorsom. Jobb a békesség mindenkinek.
Egyetértően bólogatok felé, mert örülök, hogy ugyanazon a véleményen vagyunk: kell egy terv. De nem is akármilyen. Egy olyan, ami tutira működik. És nem is kell rá sokat várnunk, mert Marci felkiált, én megszeppenve kapom rá kékjeimet a folyosóról, amerre a macsek eltűnt, majd szélesen elmosolyodom. - Szóval azt mondod, ez működhet? - elmélázva tűrök egy tincset fülem mögé, másik lábamra helyezem testsúlyomat, miközben bólintok egy nagyot. - Rendben, próbáljuk meg, de nem vállalok felelősséget azért, ha megint elszalad, mert nem tudom feltűnt-e, de nagyon gyors cicád van - nevetek fel halkan, majd utolsó mosolyt eresztek meg háztársam felé és indulok el immár egyedül a következő folyosó felé, ahol Matild annak közepén mosakszik, mellette az igencsak viseletes zokni. Szegény Marci. Kissé félrebiccentett fejjel közelítek felé, és nagyon nagy önuralom kell ahhoz, hogy ne nevessek fel, mégis mennyire nyugodt ahhoz képest, hogy ketten is kergetjük. Pár méterre tőle guggolok le és támasztom térdemre államat.
- Nem tudom mondták-e már, de halálian aranyos vagy egyébként - nyújtom ki felé kezemet, majd guggolva kezdek el hozzá közelebb araszolni. Hatalmas tekintetét emeli rám, pár pillanatig méreget, aminek hatására meg is állok, mielőtt ismét elszalasztanánk. Most ilyenkor jön az, hogy órákig ebben a pozícióban kell lennem, amíg az állat nem kezd el bízni bennem? - Bár az aranyosságod nem hiszem, hogy minden esetben kompenzálja majd a rosszaságodat - lehunyt szemekkel nevetek fel, amik arra pattannak ki, hogy Matild kinyújtott kezem ujjaihoz dörgölőzik. Kedves mosoly ül fel ajkaimra, azonnal cirógatni kezdem fejét, vállam felett sandítok hátra Marcira, szabad kezem hüvelykujját emelem fel, majd fordulok vissza Matild felé és emelem fel könnyedén a nyálas zoknival együtt. - Kicsit nyálas, kicsit megviselt, de szerintem egyben van - nyújtom Marcinak a visszaszerzett zoknit.
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Elsős mestertanonc


Kisvirág ... Kis unikornis ... Tündérke
RPG hsz: 209
Összes hsz: 444
Írta: 2020. november 22. 19:19 Ugrás a poszthoz

Lucas
... egyedüli csendben, vele ...


Halkan kacarászok Lucas előadásán. Hiszem, hogy tényleg kitűnő mágus lehet belőle, még akkor is, ha a származásunk miatt sokan nem hiszik ezt el, sőt, még le is néznek minket miatta. Én azonban tényleg elhiszem, hogy mondjuk tizenöt év múlva, ha ismét találkozunk, akkor valamilyen úton-módon kiemelkedő lesz a rengeteg mágus név közül. - Ugyan már! Várj... mint abban a mugli filmben? - soha nem láttam, teljesen zavarba ejtőek azok a mozdulatok és képek, amiket abban a filmben csinálnak, de akaratlan kaptam el belőle részleteket, amikor még otthon volt lehetőségem tévét nézni és éppen játszották is valamelyik csatornán. Jaj, nem szeretnék erre gondolni, mert csak még jobban zavarba jövök. Nem tudom miért vagyok ilyen nyílt és őszinte Lucassal. Ha tehetem kerülöm a témát, nem szeretek arról beszélni, mégis kik hagytak el rövid időn belül. Észszerű indokot sem tudok felhozni arra, amiért elmondok neki egyáltalán annyit, hogy elvesztettem valakiket, mégis megtörténik, és apró megkönnyebbülés járja át minden porcikámat. Megkönnyebbültem, amiért kimondhattam már csak ennyit is hangosan, és megkönnyebbülök, amiért Lucas nem erőlteti a témát, annak ellenére sem, hogy én kimondom, nem szeretném elrontani a hangulatot. Lehet azért vagyok ennyire őszinte, mert ő is beszélt a múltjáról és kicsit megláthattam benne magamat? Szeretném azt hinni, hogy ha nem is emiatt, de megmarad az életemben. Jól esik úgy őszintének lenni valakivel, hogy nem kapok furcsa nézéseket mellé.
- Szerintem ötvözd a kettőt - mutatóujjamat emelem fel, mellé még komolyan bólogatok is meredten a tavat nézve. - Csak képzelj egy futurisztikus cowboy-t. Biztosan nem láttak még ahhoz hasonlót, így már csak ezzel is kitűnnél - halkan nevetek fel az elrugaszkodott ötlet miatt, és a legrosszabb, hogy remekül hangzik amúgy, de elképzelni sem tudom magam előtt, ahogy Lucas valami hasonló szerelésben flangál fel s alá. Ennek eredményeképpen lesz kicsit hangosabb a nevetésem, szám elé téve kezemet emelem kékjeimet Lucasra bocsánatkérően.
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Elsős mestertanonc


Kisvirág ... Kis unikornis ... Tündérke
RPG hsz: 209
Összes hsz: 444
Írta: 2020. december 7. 16:28 Ugrás a poszthoz

Lucas
... egyedüli csendben, vele ...


Megszeppenve pillantok Lucasra, mielőtt kitörne belőlem a nevetés. Nem tudom, hogy egy lánynak mégis miért imponál, ha a fiúja vetkőzik neki, bár aligha van hozzá közöm, és nyilván vannak ilyenek, de én valahogy nem tudnám elképzelni, hogy valaha ilyet kérjek a páromtól. Szám elé teszem kezemet, reménykedve abban, hogy nevetésem csillapodik lassan, majd pillantásomat emelem Lucasra.
- Ha úgy érzed magad jól, akkor felőlem pillangó is lehetsz, Lucas - kuncogok tovább, de immár halkabban. - Bár nem mondom, nehezen képzellek el táncolni, miközben vet- - és akkor itt jön el a pillanat, hogy leesik, mégis miről beszéltünk eddig, és én mégis mit szeretnék éppen elképzelni. Tenyerembe temetem arcomat, ahogy homlokomat támasztom térdemnek, mert ez borzasztóan zavarba ejtő, és mi sem szemlélteti ezt jobban, minthogy teljesen elpirulok. Alsó ajkamat rágcsálom, ahogy nagyot szusszanva, lehunyt szemekkel emelem fel fejemet végül, mert Lucas - legnagyobb szerencsémre - nem viszi tovább a témát, amiért hálás pillantást vetek rá, mikor kinyitom kékjeimet. Ellágyult mosollyal konstatálom, hogy a kellemetlenebb témáról sem beszélünk többet, egyszerűen lépünk tovább rajta, mintha mi sem történt volna, és valahogy a futurisztikus cowboy így is jobban lekötött.
- Bocsi, nem láttam, de tudom ki Leia hercegnő - bólogatok serényen, mintha egy kettessel átcsúsztam volna Bájitaltanból. Elhúzom számat, mert tényleg nem láttam, pedig sokan mondták, hogy mekkora élmény, de valahogy nem vettem még rá magam, hogy elkezdjem. Ez az, ahol nem az első az első rész, hanem a harmadik vagy a negyedik? Nem is tudom most hirtelen. Felkapom rá kékjeimet, ahogy feláll, majd mosolyogva fogadom el a felém nyújtott kezet és állok fel én is. - Menjünk - bólintok egy aprót, mert most, hogy Lucas felhívta rá a figyelmem valóban eléggé hűvös van. Kicsit vacogva lépkedek vissza mellette a Navinébe, majd mosolyogva integetek neki, ahogy a lányok hálókörlete felé veszem az irányt.
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Elsős mestertanonc


Kisvirág ... Kis unikornis ... Tündérke
RPG hsz: 209
Összes hsz: 444
Írta: 2020. december 30. 20:39 Ugrás a poszthoz

Sébastien tanár úr
... lebuktam … aktuális ...


Sokáig tartott mire megszoktam a boszorkány létet és az azzal járó… igazából mindent. Hiszen a boszorkánysággal magával nem jár együtt a tudás maga, főleg, hogy a semmiből csöppentem bele egy olyan világba, amiről azt hittem világ életemben, csak a mesékben létezik. Mégis benne vagyok, és minden velejárót - még ha nehéz is - szeretek. Vannak olyan tárgyak, amiknél muszáj a tanár minden szaván csüngenem, különben komolyan elvesztem a fonalat, és vannak azok, amik könnyen mennek. A Rúnatan az elsők között szerepel, amire azonnal ráéreztem, és amíg évfolyamtársaim ráncolt homlokkal igyekeznek megoldani egy feladatot, bár engem is megizzaszt, de valahogy könnyebben megy. A rúnáknál csak a képzeleted szabhat határt annak, hogy hogyan alkotod meg azokat, majd a jó érzésed, hogyan használod a megalkotott rúnát. Rengeteget olvastam róla, és voltak olyan mágusok a történelmünkben, akik nagyon rossz dolgokra használták a rúnák végtelen lehetőségét.
Lélegzetem tüdőmben ragad, ahogy hallgatom tanárom szavait. Megvannak bennem az adottságok, hogy rúnamester lehessek. Én? Hogy lenne ez lehetséges? Alsó ajkamba harapok, fejemet lehajtom, ahogy a pír önti el azt, padon pihenő kezem remeg meg, miközben meredten, mégis csillogó tekintettel figyelem a padon maradt jegyzeteimet. Bensőmben majd kicsattanok az örömtől, ajkaim akaratlan mosolyra húzódnak, ahogy végül felpillantok tanáromra. - Kö-köszönöm, de én… én nem hiszem, hogy alkalmas lehetnék ilyenre. Én nem… nagyon szeretem a rúnákat, mindent ami körbelengi őket, csodálatos, hogy vannak nekünk, mégis… tartok attól, hogy nem lennék elég ahhoz, hogy visszaadhassam azt, ami valóban bennük rejlik - kékjeim akaratlan siklanak a befejezetlen kötésrúnákra, amikkel éjt nappallá téve foglalkozom, majd az órán ismét lerajzoltakra. Ujjaimmal simítok végig rajtuk, mintha csak megszólalhatnának. Eleinte észre sem veszem a ránk telepedő csöndet. Pár hosszú másodperc elteltével pillantok csak fel Sébastien tanár úrra, mikor nem szólal meg a vallomásomra, azonnal aggodalom csillan tekintetemben, ahogy szemben találom ráncolt homlokával. Nem kellett volna… Elkapom róla fejemet, a jegyzeteimet kezdem szuggerálni ismét. Bólogatva hallgatom szavait, hiszen igaza van, tudom, egyet is értek vele.
- Tu-tudom, én… ajándékba szeretném. Ha egyszer sikerül működővé tennem... - zizzennek kékjeim azokra a pontokra, amiket a tanár úr mutatott nemrég. - Szeretném, hogyha ott lenne neki az esély, hogy használhassa, ha… ha szeretné, de nem állnék elé. Nem mernék… - hangom sokkal halkabban csendül fel körülöttünk, mint Sébastien tanár úré, ujjaimat kezdem el morzsolgatni a helyzet kellemetlensége miatt, aprót ficergek a helyemen, mintha nem találnám a legkényelmesebb pontot.
Elnyílt ajkakkal kapom fel tanáromra fejemet. Tudja kiről beszélek? Mégis hogyan? Miből? - A tanár úr tudja kiről beszélek - elvékonyodott hangom csuklik el a végére, majd erőt véve magamon nyúlok a táskámba, hogy a fekete borítóval ellátott vastag füzetet vehessem ki táskámból, amiből papírok tömkelege lóg ki már így is. Óvatosan nyitom fel, tudom hol kell keresnem azt, amit mutatni szeretnék, de kezem lágy remegésének és zavaromnak hála így is lapoznom kell, ami elég ahhoz, hogy Sébastien tanár úr megláthassa a töménytelen rúna tervet, mégis igyekszem eltakarni előle, ahogy csak tőlem telik. - Én… én megpróbáltam. Egyelőre eddig sikerült jutnom - lesütött tekintettel csúsztatom tanárom elé a füzetet, hogy megnézhesse. - Valamiért ennél tovább nem tudok - hangom megremeg, félve sandítok fel Sébastien tanár úrra, de kékjeimet azonnal visszavezetem a füzetre.
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Elsős mestertanonc


Kisvirág ... Kis unikornis ... Tündérke
RPG hsz: 209
Összes hsz: 444
Írta: 2021. január 3. 15:15 Ugrás a poszthoz

Sébastien tanár úr
... lebuktam … aktuális ...


Hinni magamban. Bár tekintetem tanáromra siklik, ahogy mozdul, mégsem látom magam előtt teljesen tisztán, amit csinál. Csendben bólintok egy aprót, gondolataim messze járnak. Hinni magamban. Olyan sokan mondták már ezt nekem. Minden napom arról szól, hogy higgyek. Ha nem is magamban, de másokban mindenképpen. Dodiban, hogy képes lesz túllépni Teó elvesztésén, édesanyámban, hogy minden viszontagság ellenére a kedves mosolyával fog visszatérni hozzám, és… és Anubiszban. A hitem nagy része benne van, abban, hogy miatta képes lehetek olyanokat megcselekedni, amit várnak tőlem. Hinni magamban. Ebben is segít majd, igaz? Az idő múlásával képes lehetek erre, anélkül, hogy valami félresiklana. Képesnek kell lennem rá, hiszen Sébastien tanár úr éppen erre kért, és tudom, Anubisz támogatása nélkül nem sikerülhet.
Ujjaim siklanak a medálra, hogy arra rámarkolva hallgassam tanárom szavait, majd kövessem tekintetemmel a lapot, ami elemelkedik az asztalról. Elnyílt ajkakkal figyelem, ahogy az egyszerű lapból lesz egy madár, arcomra hatalmas mosoly kerül, a levegő tüdőmben reked, ahogy fejemet forgatva követem annak mozgását. Halkan nevetve fordulok vissza a férfi felé, mosolyom és kipirult arcom árulkodik boldogságomról. Felkapom fejemet, ahogy a madár felettem halad el. - Ha hiszek magamban… - szavaim halkan hagyják el ajkaimat, majd a hirtelen jött érzést elkapva, csillogó tekintettel pillantok vissza Sébastien tanár úrra. Elhatározás csillan benne. Hinnem kell magamban.
Zavarban hajtom le fejemet, alsó ajkamba harapva bólintok párat. Igaza van. Tudom, hogy az van, mégis olyan nehéz bevallanom magamnak, amikor éjt nappallá téve a saját ugyanilyen gondolataimmal vívom meg harcaimat. Nem hagytam, hogy elbizonytalanítsanak, továbbra sem fogom hagyni, de tudom, hogy a férfinak igaza van. Túlságosan veszélyes lenne, hiszen… mi van, ha ezzel Dodi szétszaggatott szívét ott, ahol már elkezdtek beforrni a sebesülések, csak ismét felszakítom? Igaza van. Mégsem hagyom, hogy elbizonytalanítsanak szavai, ezt nem tudom hagyni, így kerül elő a legféltettebben őrzött füzetem valaha, amit tanárom elé csúsztatok óvatos mozdulattal, várva az ítéletet, hogy mégsem vagyok alkalmas arra, hogy rúnamester legyek.
A szavak villámcsapásként érnek. Felkapom fejemet tanáromra, a meglepettséget akarva sem tudnám eltüntetni róla, ajkaim elnyílnak egymástól, ahogy levegő után kapok. Én, mint tanársegéd? Én, mint Rúnatan tanársegéd? Sébastien tanár úr mellett? Szívem hangos dobogása betölti bensőmet, akaratlan nyúlok mellkasomhoz, lazán ökölbe szorított kezemmel, fülemben zúg vérem, mintha csak rosszul hallottam volna.
- Komolyan? Komolyan gondolja? - pár oktávval magasabban hallatszik hangom, de nem tudok ellene mit tenni. Mégis… hogyan? - Én, mint a tanársegédje? Biztos- Biztosan vannak nálam ügyesebbek és idősebbek, és nem szeretnék a tanár úr terhére lenni, hiszen van elég dolga, az iskolán kívül rúnamesterként foglalatoskodik, csak láb alatt lennék - hangom ugyanolyan magasan szól, hadarok a zavartól, de nem tudok elpillantani tanárom arcáról és kedves mosolyáról, amitől szívem csak még hevesebben kezd el verni. Azt sem tudom, hogy volt-e értelme annak, amit mondtam, hogy érthető volt-e egyáltalán. Rúnákkal foglalkozni tanítás után is.
Hirtelen merevedek meg, ahogy fejem hátsó részénél érzem meg a puha érintést, ami óvatosan simít végig tincseimen. Higgy magadban, Margaréta. Én azt teszem, ahogy Sébastien tanár úr is. Apám szavai visszhangoznak fülemben, ahogy szám elé kapva kezemet, akaratlan engedek utat egy könnycseppnek, mégis mosolyogva válaszolok. - Szer-szeretnék a tanársegédje lenni, tanár úr. Nagyon szeretnék.
Utoljára módosította:Havas-Mezei Margaréta, 2021. január 3. 15:17
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Elsős mestertanonc


Kisvirág ... Kis unikornis ... Tündérke
RPG hsz: 209
Összes hsz: 444
Írta: 2021. március 7. 18:27 Ugrás a poszthoz

Sébastien tanár úr
... lebuktam … aktuális ...


Mindig bajban voltam a sorsnak hívott dologgal. Nehéz dűlőre jutni vele, mert sokan mondanak sok mindent róla: elrendeltetett, a döntéseink által varálódik, azonban - bármennyire is különösnek hangozhat - nem érdekel melyik áll fenn. Oka van annak, hogy itt ülök Sébastien tanár úr előtt, akivel végre felszabadultan beszélgethetek arról, amiről eddig soha: a rúnákról. A háztársaim és évfolyamtársaim legtöbbjének más tárgy a kedvence, ha egyáltalán van nekik, míg én órákat képes vagyok elmerülni a rúnákban. Eddig bárkivel jött szóba a kedvenc tantárgy téma, valahogy mindig egyedül maradtam a rúnákkal, de nem bántam soha. Elfogadom, hogy vannak populárisabb tárgyak, én pedig ugyanolyan szívesen hallgatom a Bájitaltanról szóló ódákat, mint a Sárkánytanról, de most minden megváltozik.
Ahogy a papírdaru száll a fejünk fölött, ahogy hallgatom tanárom szavait, szívem valamiért megkönnyebbül. A daruról vezetem kékjeimet Sébastien tanár úrra, majd vissza a darura. Ezer daru és teljesül az álmom? Csodálatos lenne, de mi van akkor, ha nem tudod, mi az álmod? Soha nem kérdezték, soha nem gondolkodtam el, hogy vajon mi az én legnagyobb álmom, mert lényegében minden megvan az életemben, amire csak vágyhat egy egyszerű ember. Alsó ajkamba harapva szakítom el tekintetem a daruról, ahogy tanárom fejezi be, majd hajtom le fejemet. Egy álom, ami a hit és munka gyümölcse. - A hit és a munka - hangom halkan csendül fel kettőnk között, végül szégyenlősen pillantok fel tanáromra. - Tanár úr… mi van akkor, ha én másban hiszek? - vajon Anubisz mennyire támogatja azt az utat, ami éppen előttem áll, és lassan elindulok rajta? Kezem automatikusan mozdul, hogy ujjaim öleljék körbe a medált. Hiszek magamban, apám biztató szavai visszhangoznak fejemben, nem tehetem meg, hogy cserben hagyom apát, aki mindig a saját magunkba vetett hitre biztatott.
Ismét ott tartunk, hogy zavaromban fecsegek, ráadásul annak az embernek, aki elindíthat az úton, ami apa véleménye szerint is remek döntés lenne, főleg aziránt, hogy a magamba vetett hitem erősödjön. Meg sem hallom, hogy Sébastien tanár úr a nevemet mondja, amíg erőteljesebben nem hallom meg azt a nevet, amit még soha senkitől. Megszeppenve fogom be a számat végül, tanáromra pillogok elnyílt ajkakkal, ahogy kékjeimet kapja el tekintete. Hevesen kezdek el bólogatni.
- Igen. Ott leszek. Vagyis itt. Jövök, tanár úr - félve pillantok a teleírt füzetre, ami tanárom keze alatt pihen. Óvatosan érintem meg a lapok csücskét. - Én is várom, tanár úr. Nagyon várom - mosolygok fel őszinte boldogsággal rá, majd amikor a következő órára kezdenek beszállingózni a diákok, kapkodva állok neki összeszedni a cuccaimat. Hálás mosollyal, egy utolsó köszönöm hagyja el ajkaimat, mielőtt elhagynám a termet és sietnék a következő órára.
Hiszek magamban, apa.
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Elsős mestertanonc


Kisvirág ... Kis unikornis ... Tündérke
RPG hsz: 209
Összes hsz: 444
Írta: 2021. március 19. 19:16 Ugrás a poszthoz

Kende
... az év első fagyija, Veleaktuális


Nem panaszkodhatok. A magam mögött hagyott tanévre büszke vagyok, alig várom, hogy anyának is elmesélhessem, amikor végre lehetőségünk van találkozni, de mégis annak örülök a legjobban, hogy a Kendével való közös tanulások eredményre vezettek. Már akkor boldog voltam, amikor közölte a jó hírt, de akkor csak még jobban, ahogy a bagoly megérkezett a levéllel. Amit tőle kaptam. Hevesen dobogó szívvel olvastam a sorokat, hol belepirultam, pedig okom sem volt rá, hol mosolyogtam, mint aki teljesen meghibbant. Több időt fordítottam arra, hogy mit húzzak fel, majd emlékeztettem magamat: ez nem randi. Csak kedves és betartja a nekem tett ígéretét.
Lelkesedésem sehogy nem lankadt, így ugyanolyan mosollyal lépek be a cukrászdába Kende előtt, amivel egészen eddig jöttem. Könnyed léptekkel termek a pult előtt, percekig állok csendben előtte, karjaim hátam mögött, alsó ajkamat rágcsálva próbálom kitalálni mit kérek, amíg végre sikerül döntenem. A kezemben a kehellyel pillogok fel rá.
- Én... inkább kint tenném, ha nem gond. Olyan szép idő van - vezetem kékjeimet az ajtón túlra, ahol a nap nagyon erőlködik még, de olyan kellemes meleg még így is.
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Elsős mestertanonc


Kisvirág ... Kis unikornis ... Tündérke
RPG hsz: 209
Összes hsz: 444
Írta: 2021. március 19. 19:39 Ugrás a poszthoz

Kende
... az év első fagyija, Veleaktuális


Kékjeim csillannak fel, boldogan lépkedek kifelé Kende előtt, majd várom meg, amíg kilép utánam. Azonnal egy padot kezdek keresni, mert nem merek állva enni, de úgy szeretem a citromot, hogy nem bírom ki, így azonnal belemártom a kanalat és emelem számhoz azt. A fagyi máshogy gondolkodik, lecsúszik a kanálról és placcsan a földön. Megszeppenve nézek utána, miután megtorpantam éppen előtte, majd kapom tekintetem Kendére.
- Merlinre, ne haragudj! - állok neki azonnal. - Aj, nem akartam, az első fagyi-falatot meg a föld kapja, én meg... - pillantásom esik a földön olvadozó fagyira, majd szusszanok egy nagyobbat. - Bocsánat - mondanám, hogy kifizetem, de amikor jöttünk lefelé, ezt a kört már lejátszottuk párszor, én meg nem szeretnék idegesítőnek tűnni a szemében. A legkevésbé sem.
- Úúú - csillannak fel kékjeim a kérdésre. - Ühüm, nagyon. Eddig az összes K lett, csak a Csillagtanom lett Várakozáson felüli, mert figyelmetlen voltam - biggyesztem le alsó ajkamat. - És neked? A Sárkánytan után csak felfelé?
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Elsős mestertanonc


Kisvirág ... Kis unikornis ... Tündérke
RPG hsz: 209
Összes hsz: 444
Írta: 2021. március 19. 20:11 Ugrás a poszthoz

Kende
... az év első fagyija, Veleaktuális


Kissé megszeppenve emelem vissza rá kékjeimet a fagyiról, amikor felnevet. Ha ez nem lenne elég, belemártja a kanalat a fagyiba, amiről placcsan a földön egy másik adag, én meg csak állok és nézek rá értetlenül. Ujjaira esik tekintetem, majd tör fel belőlem az őszinte kacagás. - Legalább a földnek biztosan ízlik - felelek nevetős hangon. Apa mondta mindig, hogy fagyi-falat, amikor bénáztam, és mondjuk a gombóc fagyi fordult ki a tölcsérből. Minden fagyi-falat értéket képviselt.
- Ugyan - sütöm le tekintetem zavartan. - Szerintem nélkülem is sikerült volna - sandít rá oldalasan, majd emelem fel fejemet, hogy pontosan előttünk legyen egy üres pad. Lassú léptekkel indulok el felé, már nem vagyok bátor, hogy menet közben egyek, így türelmesen várok, amíg felhuppanok a padra, kissé hátrébb csúszok, hogy a lábam így ne érjen le. Nem baj. Megszoktam. A két gombóc találkozásából merek a kanálra, majd kapom be.
- Nagyon finom - bólogatok erőteljesen. - Köszönöm, hogy elhoztál. Tényleg. Nem is tudom mikor fagyiztam utoljára valakivel közösen - ráncolom szemöldököm elgondolkodva pár pillanat erejéig.
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Elsős mestertanonc


Kisvirág ... Kis unikornis ... Tündérke
RPG hsz: 209
Összes hsz: 444
Írta: 2021. március 19. 20:50 Ugrás a poszthoz

Kende
... az év első fagyija, Veleaktuális


Mosolyogva majszolom a fagyit, idejét nem tudom annak, mikor éreztem magam ennyire felszabadultnak, mióta apa itt hagyott. Lábamat lóbálom a padról, ahogy hallgatom Kende történetét, majd akaratlan tör fel belőlem a nevetés. Vizuális típus vagyok, így a kép azonnal lelki szemeim elé ugrik. Szám elé téve szabad kezemet igyekszem mérsékelni a nevetésem, ami csak-csak sikerül hosszú-hosszú másodpercek múltán.
- Ne haragudj, nem akartalak kinevetni, csak... - törlöm meg szememet. Még szerencse, hogy megbűvöltem a sminkem, mielőtt eljöttem, különben az államról törölhetném le. Mélyeket lélegzem, majd fordítom fejemet Kende felé szélesen mosolyogva. - Húgod mit szólt hozzá? Biztos aggódott - lóbálom tovább a lábaimat, ahogy egy citromos falatot veszek a számba, majd szusszanok egy aprót. - Régen voltam kirándulni. Ti gyakran jártok?
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Elsős mestertanonc


Kisvirág ... Kis unikornis ... Tündérke
RPG hsz: 209
Összes hsz: 444
Írta: 2021. március 20. 11:45 Ugrás a poszthoz

Kende
... az év első fagyija, Veleaktuális


Kicsit rosszul érzem magam, amiért kinevettem. Rendben, igazából, ahogy nevetésem csillapodik, egyre rosszabbul, de komolyan csak kitört belőlem, most meg aggódhatok azon, hogy megbántottam-e. Apa mindig azt mondta, hogy nincs annál jobb dolog, mint amikor együtt nevetsz valakivel. Igaza volt és van is, főleg, amikor Kende megerősít, hogy megérti. Gyorsan tűrök el egy tincset fülem mögé. - Jobb bátyja nem is lehetne - bólintok egy határozottat, át sem gondolva mit mondok. - Mármint úgy értem, hogy biztos szereted és az elmondottak alapján jó kapcsolatotok van, meg sok közös emléketek is... - valaha lehetne ennél cikibb?
Fejemet fordítom felé, miközben a menta-csoki olvadozik a számban. - Ühüm, értem. Utoljára azt hiszem két éve voltam anyával és apával a Bakonyban, pedig... előtte sokat jártunk - fordulok vissza előre, fejemet akaratlan hajtom lejjebb kicsit, ahogy lóbáló lábaimat nézem. Kende kérdésére mosolyodok el szélesen, gondolkodás nélkül válaszolok. - Egyiptom - határozottat is bólintok mellé, miközben kezem mozdul és markol rá a medálra. - Nagyon szeretnék eljutni oda. Csodálatos lenne - izgatottan ficergek kicsit helyemen. - Úszol, igaz? Hallottam, amikor Móric beszélt róla... te biztos valami olyan helyre mennél, ahol rengeteg a víz - fordulok felé ismét.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Havas-Mezei Margaréta összes hozzászólása (123 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 » Fel