36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: « 1 2 ... 28 ... 36 37 [38] 39 40 ... 46 47 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
offline
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. július 23. 16:18 | Link

Somogyi Agáta Dominika


Már egyre magabiztosabban mozog a környéken, bár neki sem ártana egy olyan térkép, mint annak a hölgynek is volt, akivel a múltkor a tónál találkozott. Még nem járt bent a művelődési házban elkérni egyet, mert állítólag használhatatlanná vált a falu – vagyis város átépítését követően, eltévedni meg egy téves térkép nélkül is tud, ezért már csak nem tér be egy ilyen helyre. Sokkal inkább azért gyűjti a bátorságát, hogy megkérdezze őket arról, hogy zongorájuk van-e, és ha igen, akkor használhatja-e. Ilyenkor picit bánja, hogy nem lép fel többet meg nem használja ki a lehetőségeit, mert talán, ha híresség volna, akkor jobban megengednék neki a hangszer használatát. De ő nem szereti sem a tömeget, sem azt az élethelyzetet, ráadásul nagy fájdalma az, hogy Lisztet nem tud teljes pompájában játszani az ujjai miatt. Ilyenkor úgy irigyli a dementorokat, azok simán lefognak egy oktávot egy kézzel, talán még másfelet is. Ráadásul még az sem zavarja őket, ha mások arcához közel kell kerülnie az övéknek.
A következő Halloweenkor feltétlenül zongorázó dementornak kell öltözzön.
De az még odébb van, jelenleg elég egy kényelmes nyári viselet neki, meg egy adag vér a nem létező pucájába bele. Piac, emberek, hangok, szagok. Jó, nem egy diszkó, mert akkor még villogó fények is lennének, de ettől függetlenül egyáltalán nem ideális hely a számára. Szüksége van némi friss citromra és mézre ahhoz, hogy vasárnap is (meg utána is) a kedvenc teáját tudja élvezni, és ne aszalódjon össze a kiszáradás miatt, mint egy ókori mazsola. Ha már ott járt, vett magának néhány rúd főtt kukoricát, mert az azon kevés ételek egyike, amit szívesen megeszik egy kevés sóval.
Dolga végeztével úgy dönt, nincs még ideje visszatérni a kastélyba, szívesebben tekereg még egyszer el a tóhoz, ahol a múltkor járt. A víz közelsége mindig jobb kedvre deríti, arra pedig szüksége van a piac okozta stressz után.
A szerencse úgy hozta, hogy a múltkori tömeg egy része valószínűleg a piacot választotta ebben az időpontban, mert most majdnem üresen várja a stég, amit a múltkor vágyakozva nézett a tó partjáról. Lépteit megszaporázva csörtet a legtágasabb szabad részre, gyenge hátát már egy ideje amúgy is húzta a mézes üveg, így attól szabadul meg elsőként. Miután meggyőződik róla, hogy a víz éppen kellemes hőmérsékletű, ezt követi a cipője és a zoknija, s keze után a tappancsait is belelógatja a kellemesen hűs vízbe. A víz finoman csiklandozva fodrozódik, nem túl messzire kacsák és hattyúk róják köreiket. Úgy dönt, hogy itt az ideje a még langyos kukorica elfogyasztásának, amiből talán túl sokat is vett a saját étvágyához mérten, így miután előveszi az első csövet néhány szemet lefejtve az állatok irányába is dob, hogy felhívja magára a figyelmüket. Szerencsére leleményes jószágok, gyakorlatilag egyből rá is rabolnak, hogy aztán a bio kajaautomatájuk irányába sprinteljenek. Az Eridonos lassan, nyammogósan eszik, így bőven van ideje újabbakat szedegetni és a vízbe hajítani, amit a kacsákok és hattyúkok nagy hévvel el is fogyasztanak.




Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Várffy-Zoller Vándordíjas - 2020 tavasz/nyár
Az év fórumozója - 2020 tavasz/nyár <3
Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
offline
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2020. július 23. 16:29 | Link

Mózi

Egy pillanatra nem értem, hogy kire gondol, de gyorsan leesik a tantusz, hogy nem határoztam meg, ki az a bizonyos, aki a bokáját üthette volna meg. Most szívem szerint a homlokomra csapnék, hogy nem tud rólam mindenki minden, vannak olyanok, akik csak engem látnak, és nem hozza lázba őket sehogy a "Warren" név.
- Anyám. Pszichológus, az apám auror, de tizenkét éves koromig nem ismertem. De ha már valami szépben reménykedtél, akkor elárulom, hogy a szüleim házasok és van két kistestvérem. Néha nem rossz a felmelegített káposzta.
Bár nekem még mindig furcsa, mert én inkább érzem magam peremvidékre szorultnak, vagy inkább egy kedves nagynéninek, mint testvérnek, de idővel minden vágyam teljesült velük kapcsolatban. A szüleim összeházasodtak és lettek testvéreim, csak én nőttem fel észrevétlen.
- Aquaman szexi, de Amber Heard-től kiráz a hideg, szóval nem a kedvenc filmem, de nem is lehet, elkötelezett Marvel fan vagyok.
Néha persze vannak olyan filmek, ami miatt enyhülnöm kell, de nekem a Marvel sokkal nagyobb szerelem, szóval mindenképpen onnan választanék képzelt pasit magamnak, ha tizenkét éves lennék.
- Remélem nem most fog kiderülni, hogy te meg DC-s vagy és borítasz bele a tóba.
Mondjuk vicces lenne, de sajnálnám, ha tönkremenne a kép. Izgulok, nagyon kíváncsi vagyok, hogy ő milyennek lát, mi volt az, ami megfogta bennem, ami miatt vászonra akart vinni. Nő vagyok, egyre inkább érzem, de ez egy olyan erős megerősítés, amire szavak sincsenek. Imádom és nagyon büszke vagyok, amiért egy ilyen élményben lehet részem, és tudom, hogy ha el is bizonytalanodok, akkor ez majd erőt ad.
- Szeretnélek hallani egyszer sikítani.
Pillantok rá és a látvány okán megengedek magamnak egy szélesebb mosolyt, egy kis kuncogást. Több komolyságot, Miss Warren, kérem. Próbálom kontrollálni az arcom, de tudom, hogy arra, amit mondani fogok, az arca leírhatatlan lesz. Pedig igaz, esküszöm.
- Ha jó a...szex...
Azért a kis hatásszünet kell, mert nem nagyon mondtam ezt még ki másnak, és azért furcsa most ilyen titkot kiadni, de legyen, ha már belekezdtem. Le se veszem róla a tekintetem, miközben megszólalok.
- A lábujjaimból is kis víz buggyan ki.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Somogyi Agáta Dominika
INAKTÍV


Marslakócskák
offline
RPG hsz: 99
Összes hsz: 173
Írta: 2020. július 23. 18:40 | Link


ruha × cókmók

Azt mondtam, hogy elmegyek futni egyet, de hát ez nyilvánvalóan nem volt igaz, elég volt csak rámnézni ahhoz, hogy egyértelműsödjön. Nem is hitték el, cserébe nem zavar, mert én sem gondoltam komolyan, hogy el fogják. Mégis, egyszerűbb, mint elmagyarázni, hogy még nem tudom, valahova csendes helyre, talán vízhez, kicsit hűsölni, vagy fák közé, szúnyog- és kullancseleségnek tettetni magam. Egyékbként hé, ez mióta kérdés, naná, hogy a vízhez! Élvezem, ahogy a nap forrón égeti a bőrömet, hiába tudom, hogy talán picit megkap majd a meleg, nem zavar az sem. Nem izzadok, kényelmes tempóban vágok át a magukat legyezgető emberek között, haladtamban elmélázva pillantok egy-egy kalap, kendő után, mégsem érzek késztetést rá, hogy valami hasonlóval takarjam le búbomat. Valószínűleg azon kevesek közé tartozom, akik még a napégést is jobban szeretik mint a havat, szeretem este is érezni a bőrömön a sugarakat, ellenben telente csak hatmillió réteg ruha alatt vagyok hajlandó elhagyni az ágyamat. Na olyankor tudom nagyon szeretni azokat a bájitaltanokat, amikor rendesen, de tényleg, úgy igazán alágyújthatunk az üstöknek.
A stég halkan döng lépteim alatt, kicsit el is mosolyodok, tetszik a hang amit kiad. Erőteljesebben rugaszkodom el, bár nem dobbantok így sem, s a hang valamivel erőteljesebbé válik. Igen, szeretem, tetszik. Nincsenek sokan a tó körül, a stég is szinte üres, így pár lépésre a szőke kislánytól megállok, majd némi töprengés után leülök mellé. - Jó étvágyat, szia - köszönök mosolyogva ha felém pillant, biztosan hallhatta már, hogy érkezem, elvégre nem mondhatni, hogy settenkedtem. Törökülésben elrendezgetem szépen a szoknyám, hogy takarjon ahol kell neki, majd karjaimon hátul megtámaszkodva figyelem a lányka köré sereglett tollasokat.
- Ahhw, de édes - nevetek fel, amikor nagy siettségében az egyik kisháp a víz alá bukik, és a darabka kukorica ami után fáradhatatlanul kapálódzott apró lábacskáival, egy testvéréé lesz. Napozok, nem áll szándékomban a másik lányhoz hasonlóan vízbe meríteni a lábam, már csak azért sem, nehogy halványsárgára festett körmeim össze találódjanak keverődni egy-egy szem kukoricával. Az meglehetősen kínos lenne. - Azért lakjál jól te is, ne osztogasd el mindet - intem Pollit, akit csak látásból ismerek, nevében nem is vagyok biztos, s a nap felé fordítom az arcom. Ahh, nyár, sose érj véget!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

domca
Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
offline
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. július 23. 23:49 | Link

Somogyi Agáta Dominika


Az ilyen nagy meleget, mint amivel váltakozik az égszakadás legszívesebben víz közelében viseli el, igaz a vizeket gyakorlatilag minden mennyiségben és minőségben szereti. A klóros uszodai víz egy kicsit kivétel, de nem válogat, abba is szívesen belemegy, ha nincs jobb – és főleg, ha nem úszik gyanús sárga folt a tetején. Az nagy nem-nem, a sárga víz és a sárga hó tabu.
A természetes vizek eléggé zavarosok ahhoz, hogy ne tűnjön fel a fürdőző emberek körül gyanús folt, úgyhogy a tavaknál ez a fajta biztonságérzete nincs meg, de talán bele sem gondolt abba, hogy az algák rejtekében undorító dolgok is úszkálhatnak. Most csak a kacsákra koncentrál, a víz kellemes, ha az emberek beszélgetését nem számolja, akkor természet hangjai is kifejezetten megnyugtatólag hatnak a kis lelkére. Már nem is volt olyan ideges a piac nyüzsgése után mire ideért, de akkor is jól esik most ez a kis környezetváltozás. Most nagyon nagyban tolja, a szokásos virágméz mellé vett fenyőmézből is egy kis üveggel, amiről fogalma nincs, hogy milyen, de reméli, hogy nem ragad úgy a szájához, mint a gyanta a kezéhez.
Reccs… ripp-ropp… Pricc-pracc-prucc.
Prüttyenet a széléről szemenként csócsálgja a csutkáról le a finom sárga szemeket, amikor közelgő faropogást vél felfedezni. Két-három szemet beszór még, majd lassan felpillant, hogy ki érkezett. Valószínűleg akkor is magasabb lenne, mint ő, ha éppen nem földszintbe vágta, de így pláne. A naptól elvakulva hunyorog felfelé, ahonnan a hang jön. Kezével eltakarva a fényeket egy fiatal lány alakja körvonalazódik, ezt pedig a hangja is egészen biztossá teszi.
- Szia, köszönöm! – Köszön biccentve, még mindig elvakulva, így tekintetét inkább a víztükör felé irányítja. Kicsit még úszik előtte a lány szellemképes alakja, amitől erős pislogással próbál megszabadulni. – Igeen, az előbb majdnem összeverekedtek! – Legszívesebben beugrott volna, hogy szétszedje az apró jószágokat, bár akkor lehet, hogy a kacsamama szedte volna őt szét, ha ezzel próbálkozik. – Ő ott -Mutat egy nem túl távol úszkáló felnőtt vadkacsára – meg háromszor egymás után körbefordult, amikor bebukott. – Meséli nevetve. Már megijedt, hogy bele fog fulladni a vízbe, ha sokat lesz a feje a víz alatt. Nem tudta eldönteni, hogy ilyen ügyetlenke szegény, vagy csak játszott. Ő meg a húga is szoktak viccből a forgós székkel körbe-körbe forogni, hogy aztán elszédüljenek. – Van még, nézd! – Saját csövét a szájába veszi, hogy felszabaduljanak a kis kezei. Kinyitja a táskáját, hogy megmutassa, bizony két csővel még tud gazdálkodni. – Kérsz? Ehetnénk együtt… sokan. – Neki sok ennyi kukorica, csak ráromlana, másnaposan meg már undi az állaga, valószínű úgyis csak kidobná.
Legszívesebben a lábával pocsolna a vízben, de nem szeretné elrontani az egészen bizalmas viszonyt a kacsák és őközte, így finoman húzza feljebb a lábait, játékosan megmozgatja az ujjait, hogy aztán újra eltüntesse a vízben. – Hallod, ugye itt nincsenek piócák? – Hasít bele a gondolat a buksijába, egy nagyobb harapás közben. Megy fel a vércukor, jönnek az okos gondolok. Közben néhány kacsa türelmetlenül közelebb úszik a stéghez, mivel az elmúlt pár másodpercben akadozást tapasztaltak a szolgáltatónál, aki többet beszélt, mint dolgozott.



Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Várffy-Zoller Vándordíjas - 2020 tavasz/nyár
Az év fórumozója - 2020 tavasz/nyár <3
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Harmadikos mestertanonc


Kis unikornis ... Tündérke
offline
RPG hsz: 293
Összes hsz: 542
Írta: 2020. július 25. 13:14 | Link

Lucas
... egyedüli csendben ...


Hűvös szél fújja a fák lombjait, a tücskök kitartóan ciripelnek bele az éjszakába. Gondolom arra számítanak, hogy ezzel sikerül elűzniük, és értékelendő a kitartásuk, bár aligha ér bármit is. Csillogó tekintetem szuggerálja az elém táruló vizet, ami a mai esti nyugodalmat jelenti. Orromat csiklandozza meg egy kósza hajszál, jobb kezemmel söpröm félre, és pillantok vissza rögtön az enyhén hullámzó vízre. Az is sötét. Körülöttem minden az, csak a cigaretta parázsló vége árulhatja el, hogy valaki bizony tartózkodik jelenleg itt. De... mégis ki előtt bukhatnék le? Nehezen sikerült, de kijutottam, húsz perccel múlt el a takarodó ideje, ilyenkor pedig nem hiszem, hogy bárki is kijönne. Biztos vannak még ilyenek, de most reménykedem abban valamiért, hogy lehet csak én, a csend, az éjszaka és a tücskök.
Bent tartom a füstöt pár másodpercig, közben lehunyom szemeimet, és fejemet emelem az ég felé, amin a felhők úszkálnak. Vajon a vihar még csak most közeledik vagy már elment? Az én viharom mikor csillapodik? - fogalmazódik meg bennem a kérdés azzal egy időben, ahogy tüdőmből szakad ki a füstfelhő. Kinyitom szememet, az eget figyelem, a felhőket, amik komótosan siklanak az égen, mintha halaszthatatlan dolguk lenne. Halaszthatatlan. A mai világban minden halaszthatatlannak érződik, ezért nem juthatunk egyről a kettőre, észre sem vesszük, és saját magunkat hátráltatjuk.
Szabad kezemmel simítom meg a medált. A mozdulat annyira ösztönös, hogy észre sem veszem, inkább ismét ajkaimhoz emelem a cigarettát, ami fokozhatja a nyugodalmamat. Helyes út ez? Nem érzem annak, mégis muszáj csinálnom, hogy ne lássam lehetetlen időpontokban az arcát visszatükröződni valahonnan. Mintha a lelke valóban nem lenne még átvezetve egyik oldalra sem, mintha stagnálna a két út között és várna valamire. Kire lenne képes eddig várni? Rám?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. július 25. 15:28 | Link

Margaréta


Ezen az estén nem tudtam elviselni a szobatársak hangos röhögését, meg azt a sok dumát, ami ömlött a szájukból. Többnyire amúgy nyugis csapat, nem szokott velük bajom lenni, de ma valamiért zsongott a fejem, és nyugalomra vágytam. Hiába múlt el a takarodó, ők még mindig nem voltak képesek csöndben maradni, így jobbnak láttam, ha inkább szívok egy kis friss levegőt. Ez persze nem volt olyan könnyen kivitelezhető, hisz a prefektusok miatt nem volt könnyű kijutni a kastélyból csak úgy. Éppen ezért lopakodó üzemmódra kapcsoltam, s miután magam mögött hagytam a navinét, ügyesen surrantam ki, egyik faltól a másikig lapulva, míg sikerült kiszöknöm a hűvös éjszakába.
Az ég meglehetősen felhős volt, a Holdat is takarta, s csak nagy ritkán hagyta előbukkanni annak sapkáját. De a csend, s a természet halk neszei mindennél jobban csábítottak. Konkrét célom persze nem volt, leginkább csak sétálni akartam, így megindultam egyenesen, előre, s csak léptek közben változtattam irányt, éppen arra, amerre kedvem szottyant.
A stéghez közeledve először békák kuruttyolására, s tücskök ciripelésére lettem figyelmes, aztán ugyan távolról, de kiszúrtam egy narancsos, izzó apró pöttyöt. Ez több, mint gyanús volt, ilyen bogár létezéséről nem tudtam, így tovább folytattam lépteimet, s ekkor a szellő már felém sodorta a füst jellegzetes szagát. Valaki ott ücsörgött a stégen, de így a sötétben nem tudtam megítélni, hogy ki lehet az. Megtehettem volna azt, hogy sarkon fordulok, és inkább hagyom, csináljon, amit akar, de kíváncsi lettem, hogy ki lehet az. Emiatt tovább folytattam utamat, a stégre lépre megnyikordult alattam a deszka, s ekkor valószínűleg már az ismeretlen is felfigyelt rám.
- Jó az idő a füstöléshez, mi? Hali - köszöntem rá, majd még közelebb léptem.
- Szabad? - megvártam, míg engedélyt ad, s csak ekkor telepedtem le mellé, ám így közelebbről máris megismertem a vonásokat, s a lányt.
- Baszki, téged ismerlek a parkból. Te vagy a füves lány, Maggie vagy Mar...gareth? - nem volt túl jó a névmemóriám, így csak reméltem azt, hogy telibe találtam, s nem valami őrült nagy baromságot mondtam.


Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Harmadikos mestertanonc


Kis unikornis ... Tündérke
offline
RPG hsz: 293
Összes hsz: 542
Írta: 2020. július 25. 18:47 | Link

Lucas
... egyedüli csendben ...


A sötétség, engem minden nyomasztó és kellemetlen érzése ellenére, vonzz. Apámmal sokszor álltunk az erkélyen, figyeltük a csillagokat, már amennyi látszott belőlük Pest szélén, de minket ez sosem tántorított el. A balatoni nyaralások alkalmával is esti programnak volt feljegyezve mindig; vacsora után kifekszünk a pokrócra és fürkésszük az eget. Tippeltünk a csillagképekre, majd rákerestünk az interneten, hogy melyikünknek van vajon igaza, hullócsillagokat kerestünk és vártuk őket. Hajnalig képesek lettünk volna elszórakoztatni egymást a nagyobbnál nagyobb hibáinkkal, mert a egyikünk csillagászati tudása sem mondható még elégségesnek sem, de anya mindig szólt éjfél körül, hogy ideje bemenni. Vidáman pakoltunk össze, mert tudtuk, hogy következő nap ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, amikor pedig hazaérünk, az erkély ugyanott vár.
Arcomat nem fordítom el a fel-felbukkanó csillagokról, halvány mosoly játszik ajkaimon az emlékre. Szerettem az ilyesmit, és még most is szeretem, de már egyedül kell űznöm. Talán nem is tudnám már mással. Elindítom a mozdulatot, hogy szememet ne kelljen elszakítanom az égről fejem nem mozdul, hátra szeretnék dőlni és elképzelni, hogy a Balatonon vagyok, de hátam mögött reccsen meg egy deszka. Megmerevedek.
Kezemet emelem fel sután, alig emelem el térdemről azokat, hogy intsek neki. Félve sandítok oldalra, a srác cipőjét bámulom, amikor elhangzik a kérdés. Bátortalanul bólintok egyet, pár másodperc múlva tudatosul bennem, hogy valószínűleg nem látja, így egy halk igen is elhagyja ajkaimat. Nem szabad nemet mondanom. Ez a helyes út, és biztos vagyok abban, hogy apám büszke lenne, amiért most nem húzódok vissza a csigaházamba. Pedig az lenne a legjobb, főleg...
Felkapom fejemet, ujjaim erősebben szorítanak rá a cigarettára. A füves lány. Szinte már rémült tekintettel fordítom felé fejemet, hogy láthassam az arcát, ha már hangja alapján nemigen ment a beazonosítás. A felismerés a semmiből jön. Alsó ajkamra harapok, elkapom róla tekintetemet, az alattunk elterülő vizet figyelem, aprót bólintok ismét, mielőtt megszólalnék.
- Mar... Margaréta - hangom ismét halk, és nem merek ránézni. Zavarban vagyok a tudattól, hogy egy olyan srác ül mellettem, akivel már találkoztam, és aki emlékszik rám. Akire én is emlékszem. - Lucas, igaz? - magamtól kérdezem leginkább, a szavakat magam elé motyogom. Tudom, hogyha nappal lenne, egyértelműen látszódna zavarom, és az apró pír is arcomon. Pótcselekvésként nyomom el egy deszka oldalán a csikket, amit egy repedésbe teszek, nehogy elfújja a szél. De ez csak időhúzás, ami mégis túl rövidre sikerül.
- Én... - oldalra sandítok. A kedves arcot fürkészem, amin nem látszik rosszallás, egyszerűen a meglepettség maximum, amiért itt és most találkozunk újra. - Bocsánat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. július 25. 22:08 | Link

Margaréta


Mivel engedélyt kaptam, nem is ácsorogtam tovább, pár mozdulattal lehuppantam a lány mellé törökülésbe, majd sikerült őt beazonosítanom. S ugyan a nevében nem voltam egészen biztos, arra azért homályosan emlékeztem, hogy ő volt az, aki megkínált a parkban egy szál füves mámorral, s mivel elég vacak kedvem volt, elfogadtam. Közösen szívtunk, viszonylag elég sokat dumáltunk, vagy épp bámultuk a csillagokat, s valahogy akkor ott rám tört az érzés, hogy milyen jó lenne őt megcsókolni. Meg is próbáltam, de arra már nem emlékszem, hogy sikerült-e, csak arra, hogy felpattant és elhúzta a csíkot mellőlem, mondhatnám azt is, hogy magamra hagyott, vagy pofára ejtett. Vagy nem is tudom, nem nagyon emlékszem rá, hogy pontosan mi történt, csak azt tudtam, hogy kicsit ciki a dolog. Most viszont, hogy rájöttem, ő ücsörög a stégen, már nem viszakozhattam, nem mintha menekülni akartam volna, csak tényleg fura volt a helyzet. Ennek ellenére azért csak szóval tartottam, bár ő meglehetősen határozatlannak tűnt, mintha egy kicsit zavarban lett volna.
- Margaréta, hát persze. Bocs, csak elég ramaty a névmemóriám, az egyik tanáromat meg Maggienek hívták, szóval általában az ő neve ugrik be elsőre - ezt a többletinfót fogalmam sincs, hogy miért osztottam meg vele, de lehet csak azért, mert magam is zavarban voltam kissé a közös füstölős kis múltunk miatt. Ki tudja, miket gondolhatott rólam, lehet, hogy ezért volt most is olyan visszafogott.
- Aha, Lucas, látod, a te memóriád jó - mondtam nevetve, ezzel próbáltam oldani a feszültséget. Feltűnt közben, hogy elnyomta a cigit, amit nem igazán értettem, hisz engem nem igazán zavart az, hogy füstöl, akár még adhatott is volna belőle, mint a régi szép időkben. Aztán feltűnt, hogy készül valamire, mintha mondani akarna valamit, én meg nem akartam megzavarna, így csak kíváncsian pillantottam felé, hogy a felhők mögül előbukkanó Hold fényében azért láthassak valamit az arcából.
- Miért? Jah, hogy azért, emlékszem már. Nem kell bocsánatot kérned, inkább én kérek elnézést, ha nyomulósnak tűntem, pedig nem vagyok. Meg azt se tudom, mi ütött belém, lehet a fű volt az oka, nem szoktam szívni - vallottam be, hisz anyámék miatt nagyon is ellene voltam mindenféle bódító szernek. Ott a parkban valamiért mégis ráfanyalodtam. Most meg, miközben magam is magyarázkodni kezdtem Margarétának, rájöttem, hogy ha túl sokat dumálok, akkor talán félreérti, vagy megsértődik. Pedig nem akartam megsérteni, meg nem mintha ne lett volna szép lány, de ott és abban a pillanatban nem hiszem, hogy ez vezérelt. Lehet, hogy csak ki akart kapcsolni az agyam, hogy elfelejtsem a sok baromságot, vagy talán szeretetre vágytam, igen, lehet. De így utólag átgondolva, lehet hogy ráhoztam a parát , vagy talán tényleg túl nyomulósnak tűnhettem.
- Szóval jah, igazából nem tudom, hogy viselkedtem, mert nem igen rémlik, csak az, hogy felpattantál és elrohantál. Ugye nem tettem semmi gáz dolgot? - néztem rá kérdően, úgy éreztem, hogy ha most véletlen összefutottunk, akkor jó lenne ezt tisztázni. - Amúgy meg, te hogyhogy itt? Mármint, azt hittem, mugli vagy - tettem még hozzá, közben a tenyereimet hátrébb csúsztattam, s azokon megtámaszkodva kémleltem az arcát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Harmadikos mestertanonc


Kis unikornis ... Tündérke
offline
RPG hsz: 293
Összes hsz: 542
Írta: 2020. július 26. 13:01 | Link

Lucas
... egyedüli csendben, vele ...


Bólogatok minden szavára, amik elhangzanak. Nem tudom mi mást tehetnék. Helyeseljek, esetleg kezdjek neki serényen magyarázni arról, hogy nem probléma, amiért nem emlékszik a nevemre? Engem nem zavar. Talán az lenne a legjobb, ha egyáltalán nem emlékezne rám. Nem tudom mit kellene tennem vagy mondanom. Most nem menekülhetek a helyzetből, mint ahogy legutóbb tettem, hiszen apa mindig azt mondta, hogy a problémákat meg kell beszélni. Mind a két fél részéről meg kell hallgatni a történetet, próbálni megérteni a másik felet, és utána döntést hozni. Én ezt nem tettem meg legutóbb. Az egyszerűbb és gyávább megoldást választottam arra, hogy kikerüljek a kellemetlen helyzetből; felálltam és otthagytam, gondolván, hogy úgysem látom többet, de szomorú tény, hogy a város és az ország is, mintha egyre kisebb lenne.
Apró mosolyt engedek meg magamnak, amely lehajtott fejem, az előre bukott tincseim és a sötét miatt, nemigen látszhat. De ott a mosoly. Az őszinte nevetése váltja ki belőlem ezt, akaratlan emberi reakció. Ösztön, hogyha valaki jóízűen nevet melletted, akkor automatikusan benned is felszabadul valami és vele kívánsz nevetni. Bár nevetni képtelen vagyok még, de a mosoly megmásíthatatlanul ott van vékony ajkaim szegletében.
- Kedves voltál, egyszerűen én... - elharapom a mondatot, fejemet a másik irányba fordítom hirtelen, nehogy véletlen, mint emberi ösztön miatt, akarjak ránézni arra, akinek a szavaimat intézem. - Velem még nem történt ilyen hirtelen semmi - nem ilyen kontextusban. Nem egy majdnem velem egy idős fiúval. Mert minden ember életében történnek hirtelen dolgok, csak valahogy ők normálisan tudják kezelni, míg én mindig a legegyszerűbb megoldást választom ezekre. Elsétálok. Szó nélkül ráadásul, ami valóban nagy bunkóságra utalhat a mellettem ülőnek, de én tényleg nem akartam megbántani, csak én... én nem tudom. Lassan fordítom vissza fejemet, de immár van annyi bátorságom, hogy mikor ismét beszélni kezd, ránézzek. Meglep, ahogy arcomat fürkészi, reflexszerűen sütöm le pillantásomat, ahogy szemben találom magam pillantásával.
- Ne... Nem kell emiatt aggódnod - egy óvatos, féloldalas mosoly villan fel arcomon, a meglepettség emiatt kiül rá. Mosolygok rá. - A szüleim azok, én boszorkány vagyok. Ezek szerint te is mágus vagy - halk hangom suttogásnak hallatszódik, de igyekszem, hiszen a víztükörből pillant vissza rám, és ő is mosolyog. Neki szól a mosolyom inkább talán, mégis Lucasnak címzem azt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Somogyi Agáta Dominika
INAKTÍV


Marslakócskák
offline
RPG hsz: 99
Összes hsz: 173
Írta: 2020. július 27. 07:52 | Link



Ha felismerek valakit, intek neki, de mindenki társasággal érkezett már eleve, vagy szundít a félárnyékban, így nem pofátlankodok oda hozzájuk, hívatlanul. Kicsitt messzebbről labda pattogását vélem hallani, egy heverésző társaság mellett egy frizbi hever árván - minek hozzátok ki, ha utána nem is játszotok vele? Páran a vízben is le-lebuknak, de ehhez már nem érzek magamban annyi kedvet, ha nekik tetszik csinálják, ugyanis be kell vallanom - de ez maradjon négyszemközt - nem viseltetek túl nagy bizalommal az olyan vizek iránt, amiknek nem látni az alját. Nem, nem azt mondom, hogy nem megyek be, mert mondjuk beledugom a lábujjam, meg a Balatont is egészen megszoktam már, de ha választanom kéne jobban érezném magam egy medencében. Mondjuk egy olyanban amiben vannak azok a masszírozós vízsugaras dolgok, és semmiképp sem túl hideg - nem, még mindig nem vagyok oda a hűvös dolgokért. Kivéve a hűtőt és a fagyasztót, mert az egy zseniális találmány.
Mosolyogva húzom fel a szemöldököm a verekedés hallatán, és játékosan billentem meg mutatóujjam a szárnyasnépség felé. - Hát ejnye, szabad ilyet? - mintha a saját nagymamám lennék, de komolyan. Még ciccegve rázom is a fejem, csak hogy teljes legyen a kép. Követem a mutatott irányt, és kiszúrom (elvileg) a jó kacsákot, aki mintha csak Pöttöm Panna szavait akarná igazolni, hangosan felvisít - gágog, bocsánat kiskacsa és az önérzeted. Én sem tudom megállni, hogy ne nevessek fel az elképzelt képre, bár titkon remélem, hogy nem sokáig marad csupán elképzelt, de hamarosan végignézetem én is ahogy szerencsétlenkedik a habok között.
- Na, jól van akkor - biccentek elégedetten, hogy nem a saját adagját szórja szét, hanem eszik is rendesen. Füttyentek - te aztán jól feltankoltál! - Ellököm magam karjaimmal a stégtől, na nem kell megijedni, nem a víz felé, csak függőlegesbe állítom magam, egy pillanatnyi habozás után bólintva az ajánlatra. - Köszi - nyúlok is ki mosolyogva, majd ha kapok egyet, gyorsan meg is szimatolom a csövet. - Majd visszafelé meghívlak egy fagyira cserébe - kacsintok, és beleharapok az édes utóebédbe. Hm hm hm, határozottan finom.
- Piócák? - hogy jut ez most így eszébe, talán látott egyet és azért kérdi? Hamiskásan lepillantok a lába felé, de szerencsére nem látok rajta egyet sem. - Szerintem nincsenek - igyekszem megnyugtatónak tűnni, mert bár ugyan biztosat nem tudok, én még nem hallottam róla, hogy bárki látott volna itt. Plusz, ha ő fél tőlük, akkor lehet megijedne, ha azt mondom vannak, így meg békésen csemegézhet tovább. A tanultakat inkább nem idézem fel, egészen pontosan azt, hogy szeretik az édesvizű tavakat... Nem ijesztjük meg a kicsi lányt. Nem mondhatni, hogy odalennék az ilyen kis csúszómászókét meg férgekért, de szó mi szó ez a lehetőség nem hozza meg a kedvem az úszkáláshoz. Ujjammal letörök pár szem kukoricát, és előredőlve a vízbe szórom őket, nem állva meg egy vigyort, mikor egymáson átbukdácsolva rohamozzák meg a süllyedni kezdő, agy éppen lebegő falatokat.
- Hát de jó dolgotok van nektek, mit ennétek, ha - egy pillanatra megtorpanok - nem kapnátok ilyen finomat, mi? Bocsi, hogy szereted ha szólítanak? Én Domca vagyok.
Lassan jövök rá, hogy a bemutatkozással picit elmaradtunk, elvégre tudom, hogy láttam már, de a nevére - szégyen nem szégyen - nem emlékszem. Na de majd most.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

domca
Romhányi M. Áron
INAKTÍV


aszondja Mózsi | a szerencse fia
offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 136
Írta: 2020. július 27. 09:15 | Link

M I N C S I
double darkness || nézz rám
TOVÁBB A HOZZÁSZÓLÁSHOZ!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. július 27. 10:19 | Link

Margaréta


Egy kicsit féltem attól, hogy talán apámra ütöttem, s mondjuk bódult állapotomban hülyeséget csináltam, emiatt is kértem elnézést a lánytól, mert hát biztos volt valami oka, ha csak úgy felpattant és elrohant mellőlem. Viszont mivel az arcán ott játszott egy kis mosoly, egy kicsit megkönnyebbültem, s végül szavai is biztosítékként szolgáltak, hogy azért akkora nagy baromságot még sem műveltem.
-  Ó, jaaa, szóval ezért...már értem. Látod, mindenre gondoltam, csak pont erre nem - mondtam megkönnyebbülve, s meg is csóváltam a fejem, hogy ez akkor így nem jutott az eszembe. Ennek lehet, hogy az volt az oka, hogy a vele egy idős lányok Bostonban egész máshogy viselkedtek. Sokkal felnőttesebbek voltak, könnyebben adták magukat, és az egész olyan természetesnek tűnt, hogy már azt gondoltam, ez a normális, és nagyjából minden csaj olyan, mint ott azok Boston utcáin. Most meg kiderült, hogy nem. Ez persze nem baj, csak inkább meglepő.
- Oké, örülök, hogy nem neheztelsz. Mondjuk tényleg nem gondoltam, hogy újra összefutunk, ráadásul hasonló helyzetben - utaltam ezzel az elnyomott csikkre, bár akkor nem nyomta el, leginkább hosszan pöfékelt, s még engem is megkínált. Nem tudom, hogy ez most miért maradt el, de talán nem számított arra, hogy majd bárki is megzavarja őt ebben a hűvös éjszakában.  - Na de akkor örvendek itt is Margaréta - kezemet nyújtottam felé egy kézrázásra, mintha ezzel akarnék tiszta lapot nyitni, s eltüntetni vele az előző találkozásunk kellemetlen emlékeit. - Szóval te is sárvérű vagy. Tök jó! Úgy értem, hogy örülök annak, hogy végre van valaki, aki tudja azt, milyen itt lenni így. Már egy kicsit kezdtem kiakadni attól, hogy majdnem mindenki puccos famíliából érkezett, a háta mögött nagy múltú varázslókkal. Ráadásul úgy tudom, hogy nem is mindenkivel lehet mugli dolgokról beszélni, nem mindenki vevő a témára, szóval huh, nagy megkönnyebbülés, hogy az én fajtámból vagy - mondtam széles vigyorral, még talán meg is öleltem volna, de aztán visszafogtam magam, nehogy megint az legyen, mint legutóbb.
- Na és mi a helyzet, hogy bírod az itt létet? Vagy éppen azért szívod ezt a vackot, hogy valahogy elviseld? - tényleg érdekelt az, hogy egy másik sárvérűnek vajon mennyire nehéz itt a beilleszkedés, vagy mennyire érzi jól magát. Nekem például rettentően hiányzott a mugli közeg, a boltok, a videójáték, vagy szimplán az, hogy bicajozzak a haverokkal valamelyik parkban. Hiányzott Boston, még a történtek ellenére is, amit igyekeztem teljesen kizárni az elmémből, s a legtöbbször sikerült is, most viszont csak eszembe jutott, ahogy a tó sötét vizét fürkésztem. - Nekem akkor a legrosszabb, ha nincs társaság...- kezdtem bele, de aztán elhallgattam. Jobb lett volna, ha inkább ő beszél, hogy megismerjem, hogy érezzem, annyira azért nem elcseszett ez az élet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
offline
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2020. július 27. 13:45 | Link

Árcsi

#Bajuszhúzogatás
Utoljára módosította:Warren Mina, 2020. július 27. 13:45 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Romhányi M. Áron
INAKTÍV


aszondja Mózsi | a szerencse fia
offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 136
Írta: 2020. július 27. 14:56 | Link

M I N C S I
double darkness || nézz rám
TOVÁBB A HOZZÁSZÓLÁSHOZ
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
offline
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2020. július 27. 15:24 | Link

Árcsi

#félresiklott?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Romhányi M. Áron
INAKTÍV


aszondja Mózsi | a szerencse fia
offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 136
Írta: 2020. július 27. 16:35 | Link

M I N C S I
double darkness || nézz rám
TOVÁBB A HOZZÁSZÓLÁSHOZ
Utoljára módosította:Romhányi M. Áron , 2020. július 27. 16:48 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
offline
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2020. július 27. 21:07 | Link

Árcsi

- Ígérem neked, ha valaha, de tényleg, Amber Heard közelébe kerülök, bedobom neki az ötletet, hogy fusson össze veled, aztán do it!
Még egy széles vigyort is megengedek hozzá meg egy kacsintást, hogy lássa, komolyan gondolom. Kicsi az esélye annak, hogy én pont Amber Heard-del medencézek a jövőhéten, de, ahogy Karinthy felvetette és Milgram igazolta az állítás valódiságát, csupán csak hat kézfogásra vagyok bárkitől a világon. Csak éppen azt nem tudom, hogy kinél kezdődik az a lánc, aminek eredményeként a szőkét a velem szembe ülő férfi karjaiba lököm. De mindent ugyebár a szent cél érdekében.
- És képzeld el, hogy azt tervezem mindezek után, hogy az út végén kiszállok a csónakból és hazasétálok, méghozzá egyedül.
Amúgy teljesen komolyan ez a tervem, mert szimplán nincs kedvem hozzá. Ilyenkor szoktam beszélni róla, szóban amúgy is sokkal gördülékenyebb vagyok, mint tettekben, általában arra hajtok, hogy legyőzzem a másikat, hogy vágyjon rám, aztán, ha úgy van, és még valamennyire érdekel és van hozzá kedvem, akkor akár lehet is valami. De nem vagyok olyan, mint a nyulak, ellenkező esetben már réges-rég megfektettem volna például Annelie-t is, mégsem történt több közöttünk egyetlen szájrapuszinál, bizony, még csak rendes csók sem volt. Van olyan, hogy az ember valakivel bárhol és bármikor, a valaki hiányában pedig olykor, de semmiképpen sem úgy, mint vele. Tanulom ezt a felnőtt létet, mert valljuk be, elég sok lemaradásban vagyok még.
- Bizony. Tudod, az emberek felmutatnak értékeket az életükben. Van, akinek gyereke van, más felnőttfilmekkel gyűjt be díjakat, megint más felfedezi a bájitalt, aminek segítségével nem émelyegsz a hopp poros utazás után. Néha azon gondolkozom, hogyha most hirtelen meghalnék, akkor mit hagynék a világban, és igazából arra jutottam, hogy én a felejthető kategóriában vagyok, ami nyilvánvalóan bosszant, és nem akarom, hogy így legyen, de most még a kínosan semmilyenek közé tartozom.
Félreértés ne essék, nem vagyok bánatos vagy nem most zuhanok mélydepresszióba, kedélyes marad az állapotom ugyanúgy, mint előtte, nem akarom teljesen elvenni a kedvét tőlem, így is bűntudatom van, hogy nem fest tovább, viszont a pózból kijőve, kicsit lazábbra veszem a testtartásom, ügyelve arra, hogy a felsőm a helyén maradjon, és a kijelentésére elnevetem magam, jóízűen kacarászok a gondolaton, hogy egy idős asszony iránt lobbant először szerelemre.  
- És ő tett férfivá vagy az unokája?
Utoljára módosította:Warren Mina, 2020. július 27. 21:07 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Harmadikos mestertanonc


Kis unikornis ... Tündérke
offline
RPG hsz: 293
Összes hsz: 542
Írta: 2020. július 28. 17:55 | Link

Lucas
... egyedüli csendben, vele ...


Különös érzés csak ülni a csillagok alatt és beszélgetni. Mármint eddig leginkább Lucas tette ezt meg, de amíg ő beszél, addig nekem nem kell, így kicsit elveszhetek a helyzet normálisságában. Régen volt ilyen. Mindent felemésztett a gyász körülöttem, majd a tény, hogy anyámat is elvesztettem huzamosabb időre, de most valahogy úgy érzem, hogy én is visszatérhetek, a számomra normális élethez. Oldalvást pillantok Lucasra, halványan mosolyodom el. Erre nem gondolt. Persze, hogy nem, amikor a velem egy idős lányok már mindent megtapasztaltak, amit az élet tolt eléjük, én pedig a helyzetek magaslatán valószínűleg soha nem voltam és nem is leszek, főleg nem az ahhoz hasonlóakban.
- Én sem számítottam rá - kellemes mosolyt küldök felé. Légzésem lesz szaporább, ahogy megfogan bennem a gondolat. Bátorság kell. Bátrabbnak kell lennem, hogy a körülöttem lévők számíthassanak rám. Lehunyom a szemeimet pár másodpercre, mély lélegzetet veszek, amit halkan engedek ki, végül felhúzom lábaimat, Lucas felé fordulok és törökülésbe helyezkedem. Apa büszke lenne rám. Megnyíltam. Megpróbáltam, és sikerült! De talán a bátorságom tartott eddig. Felém nyújtott kezére siklik tekintetem, majd vissza arcára, végül megint kezére. Jobbom aprót ráng meg akaratlan, végül meg is mozdítom. Ahogy kezem mozdul, azzal egyszerre sütöm le tekintetemet és rázom meg a felém nyújtott kezet. Félve pillantok fel rá, zavarban vagyok, szinte azonnal el is engedem kezét. Alsó ajkamba harapok, miközben ölembe ejtem kezemet, mellé teszem a másikat, majd morzsolgatni kezdem ujjaimat, miközben hallgatom Lucast. Akaratlan mosoly kerül fel ajkaimra ismét, a zavar mellett jól látszik az is, de most egyáltalán nem zavar.
- En... engem is megnyugtat a tudat - szólalok meg halkan, pár másodperc hallgatás után. - Legalább már tudom, hogy te tudod mi az a porszívó, meg a mosogatógép - oldalra biccentett fejjel mosolyodom el szélesen felé. Találkoztam már itt mugli származású boszorkányokkal és varázslókkal, de Lucasnak igaza van, a neves mágussarjak sokkalta gyakrabban előfordulnak itt, mintsem a mi fajtánk. Ajkaim formálnak ó-t a kérdésre, amit feltesz, lesütöm tekintetem.
- Segít nekem kicsit kiszakadni a valóságos gondolataimból, másért nem kell - felelem akaratlan a kérdésre. Helyes út vagy sem, nincs más oka. - Szeretek a kastélyban lenni, de a környékén még jobban. Megnyugtató hatással bír valamiért. Amikor itt ülök el is felejtem alkalomadtán, hogy vannak problémák az életben... - ismét alsó ajkamba harapok, hogy csendben maradjak végre, megint zavartan sütöm le pillantásomat, és állok neki morzsolgatni ujjaimat. Talán túl sokat beszélek, nem is biztos, hogy érdekli, még zavarom ellenére is fel kell emelnem a fejemet, amikor meghallom a félmondatot, amit elereszt. Oldalra biccentett fejjel fürkészem az arcát, mert a kezdeti jókedv, valahogy lankadni látszik. Mondanom kell valamit, valamit, ami segíthet, ami... bármit.
- Szerintem neked mindig van társaságod - az első gondolat, ami megfogant, el is hagyja vékony ajkaimat. Amikor a szavak értelmet nyernek, kerekednek ki a szemeim, áll el a lélegzetem és kapom el Lucasról a pillantásom. Zavarba ejtő, mert én nem úgy gondoltam, ahogy elsőre hangzott. Én esküszöm, hogy nem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. július 29. 18:36 | Link

Margaréta


Margaréta meglehetősen félénknek tűnt, s azt hiszem erre csak most jöttem rá, hogy nem bódította el az elmémet semmilyen fű. Akkor mintha beszédesebb lett volna, de az is lehet, hogy csak nekem tűnt annak, most viszont egész más volt, azt hiszem. Nem tűnt bőbeszédűnek sem, viszont nem zavart el, és mivel volt pillanat amikor felém fordult, sőt még rám is mosolygott, abból valahogy úgy vettem le, hogy talán még haverkodna is velem. Legutóbb is egész jól ment, s ki tudja, talán a sors akarta azt, hogy itt is egymásra találjunk.
-  Jó erős kézfogásod van amúgy - jegyeztem meg mosolyogva, s tényleg örültem annak, hogy hasonló körökből származunk. Végre azt éreztem, hogy nem kell igazán viselkednem, nem kell kihúznom magam, és nem kell arra figyelnem, hogy ne dumáljak túl sok mugli dologról.
- Hogy tudom-e? Még használni is tudom, porszívózó világbajnokságot nyertem kétszer is! - mutattam ujjaimmal a kettest, s újra felnevettem, próbáltam széthülyéskedni a témát, csak mert láthatóan a csaj még mindig eléggé zavarban volt. Furcsa, pedig külsőre elég vagánynak tűnt, mégis, mintha titkolt volna valamit.
- Oh...ismerős - válasza nem lepett meg, sajnos túl sokat tudtam ezekről a holmikról, s valahogy nem tudtam rá mosolyogva bólogatni, mert akaratlanul is a szüleim ugrottak be, s az életünk, ami állandóan csak erről szólt.
- Néha lehet, hogy jobb, de ha elfogadsz egy tanácsot, keményebbet nem próbálsz - nem is tudom, hogy miért mondtam ezt, nem akartam neki okoskodni, sem atyáskodni felette, csak...kár lett volna érte, nem akartam elképzelni úgy, mint anyát.
- Áh, ismerős az érzés, a természetet én is emiatt bírom, főleg ez a vidék, elég jó. Boston környékén is volt ilyen erdős terület, néha kimentünk a haverokkal, de sajnos csak ritkán. Nagyon beszippantott minket a város - mondtam, ahogy halovány emlékképek ugrottak be elém azokról a kirándulásokról. Közben pillantásom Margaréta felé emeltem, mert mondott valamit, ami elgondolkodtatott. Az élet valós problémái. Vajon ő milyen problémákkal küzdhetett?
- És ezt a következtetést miből vontad le? - egy kicsit meglepett, hogy ő ennyire bízik a képességeimben, mert magam már kevésbé voltam ezzel így. Nem ismert, mégis úgy gondolta, hogy menő arc lehetek, pedig azt hiszem, ez nem volt igaz.
- Most kerültem ide, és eddig nem sok embert sikerült megismernem, akiket meg igen, azokkal sem a legjobb a viszonyom. Előtte meg fél évig nagyjából csak a falat láttam, vagy a parkot. Voltak barátaim, de őket ott kellett hagynom Bostonban, itt senki nincs, és szerintem elég nehéz barátkozni. Jó, veled mondjuk nem, mert te érted, hogy miről beszélek. De aki ebben a világban élt kölyökkora óta, azzal elég nehéz mit kezdenem... - próbáltam egy kicsit felvázolni előtte, hogy mi a problémám, közben egy kicsit felé fordultam, s ujjaimmal a cipőm orrát kezdtem babrálni, mert úgy tűnt, egy helyen eléggé megkopott.
- Na de veled mi a helyzet, említettél valami valós problémát. Te mi elől menekülsz? - kíváncsian pillantottam rá.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
offline
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. július 29. 21:56 | Link

Somogyi Agáta Dominika


Fél szemmel oda-odasandít a levitás lány ismerősei irányába. Némelyiküket látta már korábban valaha, de lényegében mindenki ismeretlen volt a számára, hiszen mind nagyobbak voltak, mint ő. Minden szempontból nagyobbak… ő meg nem olyan nagyon szocializálódott nála feltűnően nagyobb emberekkel, mellettük nem volt túl sok önbizalma. Esetleg, ha egy kicsit már kifigyelte a viselkedésüket a klubhelyiségben, akkor mert hozzájuk szólni pár szót, de alapvetően ő inkább a kisebb, fiatalabb diákokkal volt kezdeményező, ha a barátkozásról volt szó.
- Nem szabad. – Rázza a fejét mosolyogva. – Az a dolgotok, hogy cukik legyetek. – Magyarázza Domcáéhoz hasonló, kioktató hangon. Vakítja ugyan a nap, de nagy szemekkel, hangosan nevetve figyeli, ahogy a levitás előadást tart a csöppségeknek. Néhány jószág, akik Karenkendni jöttek, hiszen a szolgáltatás nem volt megfelelő, ettől úgy megijedt, hogy a vízben nagyokat pocsolva eliszkol a közvetlen közelükből. – Óóóó…- Nyugtázza csalódottan pislogva a kacsák után. Teljes mértékben megérti a kis lelküket, ő sem szereti azt, ha valaki a semmiből hangzavart kelt a közelben, de azért akkor is szomorú, hogy messzebb mentek. – Etessük őket együtt, hogy visszajöjjenek! – Oldja meg a problémát. Ujjacskái gépként szedik le a szemeket a csőről, hogy aztán a vízbe hajíthassa a finom eledelt az éhes kacsoknak. Reméli, hogy bemutatott áldozata kiengeszteli a haragos madarakat. – Fagyii… köszii. Itt ettem a múltkor olyat, amit fel lehetett fújni a nyelvedről, mint egy rágót. Azt próbáltad már? – Darálja csillogó szemekkel. Számára ez egy hatalmas élmény volt, mert evett már különleges ízű fagylaltokat, jégkrémeket, sőt még tölcsért is, meg nyelvfestőset is próbált már több színben. Ez két, számára különösen kedves dolgot ötvözött össze, bár felfújni eléggé ritkán szokta a rágót, ha mégis, akkor viszonylag kicsire és a száján belül harapja szét a buborékot, mert úgy halkabb.
- Akkor jó. – Mosolyog a lányra finoman rugdosódva a hűs tóban. Szétnyitja lábujjait, mint a sült szalonna és úgy élvezi, ahogy a kellemes víz átfolyik az ujjai között, ezáltal még jobban lehűtve ebben a melegben. – Legszívesebben belemennék a kacsákhoz, de akkor is észre vennének, ha csak a fejem lógna ki. – Vajon fura lenne egy nádat a szájába venni és a víz alatt lopakodva úszni. Egy mozgó nádtól csak nem félnének. És ha ki tudná nyitni a szemét olyan mélyen, akkor láthatna alulról kacsát. – De ha a víz alatt lopakodom és lemegy alá, mint ő most, az lebuktat a náddal is, nem? – Annyira belemerül már a nézelődésbe meg az automatizált etetésbe, hogy fel sem tűnik neki, hogy Domca meg sem kapta a gondolatmenete felét. Hátha így is megérti. Vagy legalábbis nem fogja túl furának tartani – már ha eddig nem tette. – A múltkor zsömikét hoztam ki, amit a vacsoráról loptam ki. – Mondja kihúzva magát. Jól tartja itt a vadvilágot, hogy ennyit jár ki közéjük. – Polli vagyok. – Pollika meg a bemutatkozás az két külön dolog, de azért előbb-utóbb mindenki megtudja a nevét -ha megkérdi. – Ez az igazi neved? Nagyon tetszik. – Nekik ilyen becenév jellegű keresztnév jutott a húgával, így minden becenévről azt feltételezi, hogy anyakönyvezett név. Rendesen megdöbbent, hogy Panna lehetne Anna, ő meg Mária – ami végképp furcsa, mert abban nincs is P. Ha eléggé megvariálják, akkor a Polli az Molli az meg Mária.


Utoljára módosította:Palotás Polli, 2020. július 29. 23:27 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Várffy-Zoller Vándordíjas - 2020 tavasz/nyár
Az év fórumozója - 2020 tavasz/nyár <3
Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
offline
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. július 30. 01:40 | Link

Boglárka Burton

~gimme, gimme... MORE~


Otthon is nagyon szeretett a kis merevfalú medencéjükben lubickolni, sőt már akkor élvezte ezt a dolgot, amikor a felfújható medencében még egykeként, szétterülve tudott fetrengeni. Élvezte a langyos vizet, a gumi kacsa családot, a kislabdát, de még az üres samponos flakont is, amiből szökőkútként spriccolta szerteszét a vizet, amikor kicsi volt. Akkor még minden sokkal egyszerűbb volt, bár neki és a szüleinek is meg kellett tanulnia együtt élni a lány túlérzékenységével, és a túl sok behatás okozta kiborulásokkal.
Hiába telt el annyi év, lett közben nagytestvér, került el egy teljesen másik végébe az országnak, a víz iránti szeretete megmaradt. Annyira nem bátor, hogy csak úgy úszkáljon egy tóban, mert nem a legjobb úszó, de a partjára és a stégre bármikor szívesen kilátogat. Van, hogy sétálni indul egyet a birtokon, de valamiért a faluban lévő tó partján lyukad ki.
Amióta a Bagolykő padjait koptatja megváltozott a viszonya a vízzel. Most is idegesítően sok ideig foglalja be a fürdőszobát a tornyukban, ha hagyják neki, ám elég hamar felértékelődött a vízpart, a természetes vizek megfigyelése. Régebben maga az érzés nyugtatta meg, a látványt bár szerette, sosem vizsgálta meg olyan alapossággal, mint most. Meg persze a kacsák megetetése is rutinná -elvárássá- nőtte ki magát az utóbbi hetekben.
Ma délelőtt elmaradt egy dupla órája, helyettesítő tanár helyett meghagyták nekik bagolyban, hogy a következő órájukig maradjanak az iskola területén.
Most pedig újból itt van. Varázslat? Önuralom hiánya? Mindenesetre ilyenkor a szokásosnál is kevesebb emberrel találkozik, hiszen az iskolatársainak órája van, a falusiak többsége pedig dolgosan tölti a délelőttöt. A nagy izgalomban el is felejtett a kacsáknak eleget pakolni, csalódottan veszi tudomásul, hogy csak néhány széttört kekszdarabka minden, ami a táskájában van. Így a szegény kacsáknak szegényes reggeli jut, amit hangos hápogással reklamálnak meg, többen a stégnek azon a végén tüntetnek, ahol Pollika ücsörög. Nagyon közel jöttek a stéghez, most nem meri belelógatni a lábát, mert még első felindulásból svédasztalnak nézik, ami elég kellemetlenül érintené.
- Nincs több, tényleg ne haragudjatok. – Magyarázza szánom-bánom hangon. – Hé, ne beszélj így velem! – Morgolódik az egyik hangos vevői panaszra. Azért a pincér is ember, meg kell ám becsülni. Kicsit zavarja, hogy most úgy tűnik megsértette őket, két kezén az ujjakat összezárja, s ökleit összefordítva gyorsan dörzsölgeti őket egymáshoz, ahogy az első távolodó kacsák irányába pillant. Donald Kacsával könnyebben meg lehetne beszélni a dolgot, mint velük, pedig őt sem értette soha igazán.



Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Várffy-Zoller Vándordíjas - 2020 tavasz/nyár
Az év fórumozója - 2020 tavasz/nyár <3
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Harmadikos mestertanonc


Kis unikornis ... Tündérke
offline
RPG hsz: 293
Összes hsz: 542
Írta: 2020. július 31. 21:28 | Link

Lucas
... egyedüli csendben, vele ...


Mindenkire máshogy hatnak a tudatmódosító szerek. Ez személyiségfüggő, akár szeretnénk, akár nem. Valaki zárkózottabb lesz tőle, valaki végig beszéli az órákat, amíg tart a hatása, és le sem lehet lőni. Én valahogy a kettő között vagyok. Kicsit jobban megnyílok, de soha nem adom ki magam még így sem, egyszerűen képtelen vagyok rá. Beszédesebb leszek talán egy fokkal, de a hirtelenség még így is ki tud kergetni a világból, ahogy az Lucas esetében is történt. Szégyellem magam, hogy mindezek után, még ilyen kedvesem ül le mellém beszélgetni, miközben én olyan csúnya módon hagytam ott. De jól esik, és ha már kaptam egy második lehetőséget, akkor élni szeretnék vele. Apa mondta mindig, hogyha megkapod a második esélyt, akkor vasmarokkal tartsd és használd ki. Így teszek most.
Lesütött tekintettel húzom vissza a kezemet a kézfogás után, már csak a mondat miatt is. Nem tudom, hogy ez jót jelent-e, vagy csak egyszerűen tényt közöl, de ahogy felsandítok látom, hogy mosolyog, így inkább az első felé hajlok. Szégyellős mosolyt engedek meg magamnak, többre nem telik, nem tudom mit is kellene reagálnom. De amikor a világbajnokságról beszél, felkapom fejemet, ezüstös tincseim hullanak hátra. Kikerekedett szemekkel, teljesen megilletődött arccal figyelem a srácot, majd a felém mutatott két ujjat, végül arcát, és... és kitör belőlem a nevetés. Jóízű kacajomat veri vissza a sötét víz, és jelenleg tényleg képes vagyok elhinni, hogy nincs semmi bajom a világon, egészen addig, amíg észre nem veszem magam. Visszafogom a nevetést, alsó ajkamba harapok, majd ismételten a zavartól szegem le fejemet és kezdem el bámulni a stég igencsak korhadó deszkáit. Tudom, hogy a fülem végéig elöntött a pír, de talán van akkora szerencsém, hogy ilyen gyér fényben Lucas nem láthatja. Kényelmetlenül ficergek a helyemen, amikor megszólal, és akaratlan pillantok fel rá csillogó kékjeimmel. Ajkaim formálnak ó betűt a szavaira.
- Nem... nem mernék keményebbet - elnyílt ajkakkal figyelem arcát. Szomorú, amit látok, mert egyáltalán nem vidám a témától. És nem is azt várom, hogy vigyorogva beszélgessünk a heroinról, de... de olyan más lett a kisugárzása. Aprót bólintok végül szavaim mellé, és ujjaimat kezdem el morzsolgatni, miközben csüngök a szavain. Kékjeim csillannak fel akaratlan, amiért ő is egyetért velem, erőteljeseket bólintok majdnem minden szavára, amit érthetek és átérzek.
- Bostonból jöttél? - lepődök meg egy pillanatra. - Ez nagyon jól hangzik, de biztos nehéz volt ilyen messze eljönni a szülővárosodból - megértően mosolygok rá. Nem szeretnék olyan témát érinteni, ami esetleg kellemetlen lehet, mert csak még jobban zavarba jönnék tőle, és úgy érzem, hogy már ennyi idő alatt is rengeteget fejlődtem, pedig maximum háromnegyed órája ül mellettem. Szeretném tovább vinni a beszélgetést, hogyha már történt köztünk egy kellemetlenebb helyzet, akkor megismerhessem. Úgy igazán meg szeretném ismerni, mert mellette nincs esélye arra a sötétségnek, hogy beszippantson.
- Ó, én... - kerekednek ki szemeim azonnal. - Én csak... nem is tudom, olyan... olyan közvetlen vagy, a kisugárzásod is pozitív. Gondoltam, hogy akkor... akkor sokan vannak körülötted - alsó ajkamba harapok, fejemet elfordítom Lucasról, a vizet kezdem el figyelni inkább, mert a kiejtett szavaimból egyértelmű, hogy mennyire zavarba jöttem, hogy mégis mennyire nem tudok normális emberként beszélgetni. - Ne haragudj, nem akartalak megbántani - oldalvást sandítok rá, de azzal a lendülettel fordítom vissza kékjeimet inkább a víz felé. Amikor ismét beszélni kezd, néha-néha pillantok csak felé. Egyik térdemet felhúzom, államat támasztom rá, és csendes tavon tartom tekintetemet.
- Sajnálom, hogy ilyen nehéz neked. Nem... nem hazudhatom azt, hogy átérzem, de megpróbálom megérteni az érzéseidet, és... és tudom, hogy nem ismerjük egymást, de szívesen meghallgatlak, még ha segíteni nem is tudok - apa büszke rám. Miközben beszélek fordítom felé fejemet. - De segíteni is igyekezni fogok, mert én sem tudok mit kezdeni az aranyvérűekkel - nem tudom, jó-e ez így. Helyesen reagáltam? Mit kellett volna mondanom másképpen, hogy át tudjam adni az üzenetet? Beszélgetni szeretnék vele holnap is, holnap után is, meghallgatok mindent, amit mondd, hogy apa büszke lehessen rám, amiért emberi kapcsolatokat alakítok ki, és egy olyan ember lehessen mellettem, mint Lucas. Aki képes elűzni a sötétséget.
- Ó, én... - meglep a kérdése, kiül arcomra is valószínűleg, hangom remeg meg. - Én a szomorúbb gondolataim elől menekülök leginkább. Amikor kijövök ide, átengedem nekik magamat, hogy túl lehessek rajtuk. Az emlékek... az emlékek... - elharapom a mondatot, hangom szelídül suttogássá, ahogy ismét a víz felé fordulok vissza, sokkal bátrabban, mint eddig, mert tudom, hogy most nem fog elnyelni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Viviana Burton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 9
Összes hsz: 14
Írta: 2020. augusztus 8. 08:11 | Link

Polli
as Boglárka | 'what the duck?'

Nem tudná megmondani, ma miért ő került előtérbe, talán csak a többiek nagyon elfáradtak vagy tudják, hogy rég járt kint. Szeretne Bogolyfalván barátokra lelni, márpedig nem sok lehetősége volt azóta, hogy ideköltöztek. Domenico óvó kezei alatt persze csodaszép az élet, de hogyan is válhatna igazi nagylánnyá, ha egyszer nem szerez tapasztalatokat és nem kerül kapcsolatba másokkal? Nem mintha a többiek rossz példának számítanának, bár abban mind egyetértenek, hogy talán nem Annát kellene követnie. Pánikra viszont semmi ok, ez meg sem fordult a fejében, igyekszik tökéletesen jó kislány lenni, akit mindenki szeret és elfogad.
Nagy bóklászásba kezd, elmegy a cukrászdába, vesz magának egy isteni finom puncsos fagyit, majd vidáman szökdécselve indul meg a falu széle felé. A naptárukból látta, hogy ma Vivinek órája van, de az ő kis hatéves fejével nem biztos, hogy okkultizmus órán kellene ülnie, talán be se engednék, hisz ki hinne neki, ha azt mondja, valójában egy húsz éves lány? Senki.
Már távolról kiszúrja a tavat, ami a napfényben csillogva szélesen terül el a falu határán, s nem is teketóriázik sokat, boldogan kezdi körbejárni. Még a hőség sem borzasztja el, nem zavarja, hogy hosszú, csokoládébarna haja alatt is egyre melegebb van. Nagyon szereti a haját és büszke rá, mert mindig olyan csodaszép és selymes. Aranyos, rózsaszín nyuszifüleit is beletűzte, mert ha a tükörbe pillant, ettől egy csapásra jobb kedvre derül. Miközben a víz partján jár körbe, megpillantja a stéget és azt a sok kacsát, egy kedvesnek tűnő, talán korabeli, vagy nem sokkal idősebb lányka társaságában.
- Halihóóóóó! - kislányosan kezd el integetni karjaival, láthatóan felvillanyozza egy új ismeretség lehetősége és kedves gesztusként értékelendő érkezte is. Gyorsít apró gyermekléptein, hogy mihamarabb leküzdhesse a köztük lévő távolságot. Amint ez bekövetkezik, szoknyácskáját meglibbentve illő módon igazítja meg, hogy letelepedhessen az eridonos mellé. - Szia! Kacsákat etetsz? Nagyon szeretem a kacsákat! - lelkesen mosolyog, s ha Polli jobban szemügyre veszi ezt az ezer wattos, teli szájas görbét, akkor észreveheti, hogy a lányka egyik rágófoga hiányzik. Ott bizony már jön majd a végleges! Ebből valamelyest következtethet is majd életkorára.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
offline
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. augusztus 11. 16:55 | Link

Boglárka Burton

~gimme, gimme... MORE~


A stégen törökülésben húzza össze magát bűnbánóan, hogy nem készült elemózsiával a kis barátainak. A kacsák annyira belejöttek a jóba, hogy elvárás lett az etetés annyiszor, ahányszor erre jár. Ez elég furcsa Pollinak, mert ő a legtöbb állatot mindig is messziről szerette csodálni, több közülük pedig félelemmel tölti el, általában a mérete, a hangja vagy a vészesen vicsorgó fogai miatt. Tisztában van vele, hogy ezek a kis lapos csőrök is tudnak ám csípni, főleg a nem túl távolban úszó hattyúké, akik nagyon agresszíven tudják védeni a fiókáikat. Persze nekik is szívesen ad enni, ha van mit, de tőlük már csak a méretük miatt is tart egy kicsit.
Valószínűleg nem esne jól neki, amit hápognak a közelében reklamáló madarak, ha értene kacsául. – De nyár van, nincs itt elég kaja? – Teszi szét értetlenül a kezét, majd mutat körbe a festői tájon. Nem is tudja, hogy a természetben miket esznek a kacsák, mert nekik nincsenek pékeik, hogy megsüssék nekik a teljes kiőrlésű zsömikét meg kukoricát főzzenek. Télen még csak-csak megértené, hogy arra vetemednek, hogy kolduljanak, de az évnek ezen szakában szerinte illene találniuk valamit – még ha nem is tudja pontosan, hogy mit, mert ahhoz túlzottan városi kislány.
Ha már kislány, először észre sem vette a halk léptek közeledtét, olyan halk neszt keltett a stégen az apró test közeledte, Polka pedig éppen el volt foglalva azzal, hogy a kacsákat oktassa a megfelelő táplálkozás fontosságáról. – Óóó, szia! – Köszön vigyorogva kihúzva magát. Ügyelve arra, hogy ne nézzen a csöppnyi jövevény szemébe finoman megvizsgálja őt. Nagyon szereti a gyerekeket, ha nem kezdenek el sikítani meg bőgni ok nélkül. Általában mindig nagyon könnyen megtalálja velük a közös hangot, Pannával sincs köztük soha semmilyen kommunikációs nehézség, pedig 5 év van Polli javára. – Sajnos csak a morzsikat szórtam ki a táskámból nekik. – Sóhajtja fejet csóválva. Már nagyon sajnálja, hogy nincs nála mindig egy heti hideg élelem. – Én iiis, a múltkor az egyik kijött a partra, amikor meglátott. Ott! – Hadarja ujjait hullámoztatva, amit csak addig hagy abba, hogy az említett helyre mutasson. Az Eridonban nem mindenki értékeli a kacsás beszámolóit, de neki nagyon jól szokott esni, hogy a klubhelyiségben esténként beszámoljon arról, hogy milyen élmények érték a faluban. – Amúgy nem régen jöttem rá, hogy szeretem őket. – Csacsogja, ahogy a közelben lebegő madarak felé pillant. – Tudtad, hogy a barna a lány a zöld meg a fiú? – Ezt ő nem olyan régen tudta meg, egészen megdöbbent azon, hogy nem két külön fajta madárról van szó. Hallott róla, hogy nem mindig egyforma a fiú meg a lány állat, de ekkora különbségre nem számított. Maga sem gondolt bele, hogy hogyan képzelte el, nem úgy, mint azokat a sellő babákat, hogy ha vízbe tesszük az uszonyukat, akkor kékre vagy rózsaszínre színeződik, viszont kétségtelenül egyszerűbb lenne azoknál a madaraknál, ahol nagyon egyforma a fiú meg a lány.



Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Várffy-Zoller Vándordíjas - 2020 tavasz/nyár
Az év fórumozója - 2020 tavasz/nyár <3
Lucas M. Deighton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 267
Írta: 2020. szeptember 20. 13:47 | Link

Margaréta

Tudtam ám, hogy ez a lány képes kacagni, csak egy kicsit meg kellett őt nevettetni hozzá. Sikerült, vele együtt nevettem, jó volt látni azt, hogy mosolyog, és már nem olyan búval borult a képe, mint korábban. Már a legutóbbi találkozásunkkor is éreztem, hogy valami feszélyezi őt, valamit mélyen magában hordoz, s nehezen tud oldódni. Most viszont azt hiszem, hogy sikerült egy kicsit oldani a hangulatát, de aztán ahogy szóba kerültek ezek a bódító cuccok, úgy sajnos már az én kedvem is tovareppent, s előjött belőlem a prédikátor, aki majd megmondja a frankót, hogy mit nem kellene.
Nem tehettem róla, gyűlöltem azt a szart, mert sajnos sok rossz emlék kötött hozzá, nekem nem volt jó gyerekkorom, láttam, miféle pusztítást művelnek ezek a cuccok, és pontosan tudtam, hogy mennyire ártalmas lehet ez valakire. Margaréta pedig túl fiatal volt ahhoz, hogy ilyen dolgokkal tönkre vágja az életét. S bár nem volt jogom ahhoz, hogy elítéljem, egy kicsit azért haragudtam, hogy ilyen cuccokat használ. Részben emiatt kérdeztem rá, hogy használ mást is esetleg, szerencsére azonban azt mondta, hogy durvább szereket nem próbálna ki. Legalább volt esze a lánynak! Bár...egykor talán anyámnak is volt esze, s lám, hol kötött ki...
- Igen, Bostonból jöttem és r...dt szar érzés volt ott hagyni, de nem volt más választásom - nyögtem kicsit nehezen a szavakat, s ekkor már nem a lányt néztem, hanem inkább magam elé bámultam. Nem szoktam ezekről a dolgokról beszélni, mindig próbálom elütni valami dumával a hétköznapokat, de most valahogy ez is kicsúszott belőlem.
-  Ja nem, nem bántottál meg egyáltalán - felé pillantottam és halovány mosoly ült az arcomra, hogy lássa, tényleg nincs gáz, nem sértett meg semmivel. Ő nem ismerhetett, az meg talán pozitívum, ha azt gondolja, hogy menő vagyok. Pedig én magamról nem így vélekedtem, szerintem csak egy átlagos srác voltam, aki ha kellett, a dumájával tudott érvényesülni adott helyzetekben.
- Ne sajnáld, ezt dobta a gép. Tudod, nem is feltétlenül azzal van a gondom, hogy itt vagyok, mert ez is egy választás volt, hanem azzal, hogy nem gondoltam, hogy ez ilyen kemény lesz. Világ életemben a muglik vettek körbe, amit eddig tudok a varázsvilágról, azt magántanulóként sajátítottam el, az apámnak például szerintem fingja sincs arról, hogy ilyen különc a gyereke...soha nem is érdekeltem - sóhajtottam, megint elfordítottam a fejem, s inkább a vizet kezdtem bámulni.
- Apámék keményen drogoztak anyámmal, ebben nőttem fel. Anya úgy több mint kilenc hónapja meghalt, túladagolás. Ott voltam. Nem tudtam rajta segíteni...A néném vett magához, de ő meg itt él. Mindenképp idekerültem volna, de dönthettem, hogy mezei gimi, vagy ez. Én meg...hát már nem is tudom, hogy miért, de ezt választottam - megvontam a vállaimat, nem is gondoltam bele abba, hogy mennyi mindent zúdítottam rá szerencsétlen csajra, de igazából azt sem tudtam, hogy mit érzek.
- De köszi, örülök, hogy végre van valaki, akivel egy hullámhosszon lehetek - mondtam egy mosollyal, tényleg jó volt az, hogy hasonszőrű volt mint én, nem pedig egy aranyvérű, mint az a csaj. Bah, kikészít ez a Vajda lány. És már megint rá gondolok. Na meg arra a puccos családra, aki hozzá tartozik...
-  Szomorú gondolatok? És miért vagy szomorú, már ha szabad kérdeznem? - nem akartam tolakodó lenni, vagy vájkálni a magánéletében, de azért érdekelt az, hogy mi oka lehet a szomorúságra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Romhányi M. Áron
INAKTÍV


aszondja Mózsi | a szerencse fia
offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 136
Írta: 2020. október 3. 07:12 | Link

M I N C S I
double darkness || nézz rám


Elárulhatnám Minának, hogy engem a nők azon csoportja, amely minden félnótásnak - beleértve engem is, természetesen - felkínálja magát, fikarcnyit sem érdekel, de az alig hallható, mellékesnek szánt megjegyzés helyett inkább amolyan kösz'szépen-féle cinkos félmosolyra húzom vastag ajkaimat, majd hátamat a csónak falának vetve, kíváncsiságtól fülledt, már-már szúrós szemekkel kezdem figyelni őt.
- Örömmel hallom - bólintok oldalra billenő fejjel, és mint aki még életében nem tette be lábát színjátszó szakkörre, mesésen rosszul előadott merengéssel, de legalább összehúzott szemöldökeim alól folytatom.  - Rosszul is érezném magam, ha már az ismeretségünk ötödik percében el kéne utasítanom téged.
Még halkan felsóhajtok, még tekintetem az övére emelem, de ha egy szempillantás alatt semmivé váló pillanatra hittem is, nem bírom ki, a következő levegővételnél már ajkaim között kidugott nyelvvel, és olyan mohó tekintettel nézek a csónak túlfeléből engem fürkésző nőre, mintha szavaimmal ellentétben most azonnal fel akarnám őt falni. Hiába, a szemtelenség mint általában, úgy most is győzelmet arat felettem.
Aztán mond valamit, amitől egy pillanatra megdermed bennem az élet. Akaratom ellenére gondolkodtat el, ami meglepően ritkán fordul elő, hiszen a legtöbb ember egyébként sem képes magára vonni a figyelmem - főleg nem hosszabb időre, az érdeklődésemet már meg sem említve. A legtöbb ember a rossz kérdéseket teszi fel, és a jók helyett azokra keresi a választ.
- Mennyi? Hét milliárd ember él ma a bolygón? - kérdezem mindinkább magamtól, mint tőle, de a pontos adatra magasról téve, szinte azonnal folytatom is. - Fizikai képtelenség, hogy ennyien érvényesülni tudjunk. Ilyen módon. És hidd el, a gyerek meg a család sem válik minden esetben értékké. Kérdezd csak meg apámat - vigyorodom el szélesen, és mutatóujjammal a csónak szélét ritmusosan kocogtatva kezdem fürkészni Mina arcát. - Egyébként is, kit érdekel, mi lesz miutánunk? Miért kellene bárkinek is emlékeznie ránk? Félelem helyett inkább told fel maximumra az intenzitást, élj, amennyire lehetséges, aztán engedd el. Máskülönben viszont meg kell mondanom, igazán kedvelem benned, hogy egy ilyen drámai felsorolásba is képes voltál belecsempészni némi pornót.
Vállaim megrázkódnak, ahogy szórakozottan nevetni kezdek. Fejemet hitetlenül megcsóválom, aztán apró sóhajjal Minára pillantok.
- Mivan, Baba Vanga - jegyzem meg ciccegve, a pillantásomat még véletlenül sem választva el a másiktól. - Oké, vagy Bagolykőnek van a legjóképűbb jóslástan tanára vagy über máker vagy, de akkor irány Pest meg az első szembejövő lottózó...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Warren Mina
INAKTÍV


CsöppWarren | Kávéslány
offline
RPG hsz: 470
Összes hsz: 963
Írta: 2020. október 3. 08:38 | Link

Árcsi

- Nem lennél rá képes.
Jegyzem meg vigyorogva, mert valljuk be, ha az én szintemen már szinte szánalmas a "véla" szó használata, hiszen nagyjából emberi vagyok már, akkor is van egy aprócska kis, szinte már fikarcnyi mágiám, amire a gyengébb egyedek ugranak is. Áron ötletem sincs, hogy hol helyezkedhet el ezen a skálán, de nem szeretném kipróbálni, legalábbis most nem. Hallgatom őt, mosolyom töretlen, de azért ott van az a kis szájremegés a szélén, ami mindig megjelenik, ha kissé kényelmetlennek érzem a gondolataimra adott válaszreakciót. Nem sokszor adom ki magam, igazán, a teljes képet csupán egy ember ismeri, vagyis, egyrészt teljesen nyugalomban vagyok a titkaimat illetően, másrészt, ha valami olyan lát napvilágot, aminek nem kellene, akkor tudom, hogy Noel volt az, aki elárult. Ez szerintem egy teljesen rendben lévő dolog, ám nem hagyom annyiban az okfejtést, inkább reflektálok rá.
- Ez olyan, mint amikor hazamész és azt mondod átadva a hitvány félévidet, és minimum azt a tipikus anyai vagy apai lesajnáló tekintetet és mosolyt kapod meg. Te védekezel, hogy de hát Kati meg Bori is ilyen rosszat kapott, mire a szülőd közli, hogy engem nem érdekel Kati meg Bori. Pont ezt érzem magammal kapcsolatban is. Engem nem érdekel a hétmilliárd ember, engem Mina érdekel és az, amit Mina érez, és Mina egyelőre még nem érzi magát egésznek.
Viszont nem is tudom, hogy mivel lennék az. Fedezzek fel egy olyan gyógyszert, ami segíti a gyorsabb gyógyulást? Szüljek gyereket? Járjam be a világot nyolcvan nap alatt? Annyi opció van, de jelen pillanatban még az útirányt sem találom, nem hogy azt, hogy mikor és hogyan leszek teljes.
 Szerintem sokan szeretnék, hogy én is olyan álszenten nyilatkozzak ebben a témában, mint a lányok többsége. Hogy pirulva süssem le a szemem, mondva, hogy nemhogy öt kategóriát nem tudok felsorolni, azt se tudom, hogy mi az a pornó. Közben meg, ezek a lányok alig várják, hogy hazamenjenek és szörfölgethessenek kicsit a kedvenceik között.
Sokat változtam, tudom. De jót tett az egyetem, az új emberek, a más közeg, a szüleimtől távol létezés. Sokat segített, hogy felnőttem, hogy voltam boldog, hogy csalódtam, hogy másként láttam az embereket, mint ahogy egy gyerek látja. Tarthatnám magamban a dolgokat, de van értelme? Álszent módon, nem csak a környezeted, de önmagad is becsapni? Ugyan. Csak bonyodalmat szül minden, én sosem fekszem le nehéz szívvel.
- Hahahaha, nem, egyik sem nyert. Én kívülálló vagyok, mindig is az voltam. Figyeltem az embereket, az arcukat, a hangjukat, és nagyon sokat tanultam anyámtól meg a Gyilkos elmékből az emberek kiismerésére. Innen tudom, hogy ha máshogy beszélsz valakiről, mit is jelent neked. Legalábbis úgy kábé, azért nem vagyok egy menő profilozó. De, ha bármi lehettem volna, azt hiszem, akkor abba az irányba indultam volna. És te? Mi lennél, ha bármi lehetnél?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Romhányi M. Áron
INAKTÍV


aszondja Mózsi | a szerencse fia
offline
RPG hsz: 70
Összes hsz: 136
Írta: 2020. október 3. 09:22 | Link

M I N C S I
double darkness || nézz rám


Úgy megszólalnék, úgy, de úgy kimondanám, hogy tégy próbára, valami mégis visszatart. Hiába nézem a csónak másik végében ülő lányt; hiába takarja testét fikarcnyi anyag és hiába tűnik a szokottnál sokkal nyitottabbnak. Hiába beszél magáról ennyire nyíltan, hiába mond el ennyi mindent, az idegen fülnek és idegen szemnek hiába tűnik önmagát felfedő és kiadó, akár mindenki előtt őszintén kitárulkozó nőnek. Valami azt súgja, hogy a lényeg bent marad, az alig takart, mutatós test, a vékony, törékeny csontok mögött, és úgy érzem, azt, amit mond, amit belőle kapok, azzal odabent, a lelkében hagyott, az ott őrzött lényeget takargatja. Nem az őszinteségét kérdőjelezem meg - éppen ellenkezőleg, azt gondolom, hogy ha valaki, hát ő az. De valami furcsa, valami mégsem egészen klappol vele kapcsolatban.
- Soha nem tudjuk meg - viszonzom szemtelen vigyorát, és szemöldökeimet kérdőn felhúzva ciccentek egyet. Így jártunk.
Miközben hallgatom, a képzeletem dolgozni kezd, és önkéntelen is magamat látom gyerekként, ahogy hazamegyek és az ebédlőasztal szélére teszem azt az épp az imént felhánytorgatott hitvány félévit. Durva, de még Katit és Borit is látni vélem, pedig egyet sem ismertem soha. Nem semmi a csaj, gondolom elismerően, halványan oldalra húzott szájjal.
- Szerintem most mondtad ki a kulcsszót - felelem rekedten, aztán megköszörülöm a torkom, és ha nem szólal meg, folytatom. - Az az egyetlen, vagy inkább az igazi problémád, hogy nem érzed magad egésznek. Amúgy annyira mindegy lenne, mit hagysz magad után, mert lekötne az életed. Várj - emelem fel gyorsan a mutatóujjam, mielőtt még hevesen közbevágna, és csúnyán megmagyarázná, amit én is tudok, hát hogyne tudnék?! - tudom, tudom, most is az életed köt le. Csak rossz sarokból nézed.
Hinnye, ezt az éleslátást, édes fiam, Romhányi-Coelho Mózes! Nem kérdés, hogy Mincsi is roppantmód értékelni fogja, milyen tisztába kerültél az életével röpke egy óra alatt, és csöppet sem fogja bánni azt az igencsak elhamarkodott döntését, miszerint egy csónakba ül veled. Végülis, belefér.
- Tiszta Mindhunter - vigyorgok teljes kényelemben ott az alvégen, és mintha bárki is kérdezett volna, kezdek el a sorozatról beszélni. - Nézed? Tegnap kezdtem el. Arról szól, hogy a muglik miként kezdték el vizsgálni a sorozatgyilkosok viselkedését. Ne vedd sértésnek, de az az érzésem, hogy neked tetszene. A hangulata meg... úgy az egész.
Aztán jön a következő faszomkérdés; mi lennék, ha bármi lehetnék? Hjaj, úrjézus, ez a nő! Hazudnék, ha azt mondanám, soha nem foglalkoztatott ez a kérdéskör. Merthogy állandóan ott motoz az agyam sötétebbik, hátsó szegletében. Részben ezért is kezdtem tetováltatni; hogy elinduljak a saját utamon, ami eltér az átlagostól, a megszokottól, mindenki másétól, ami az enyém, amit különlegesnek és issssszonyúan unique-nak érzek.
- Ácsi - kiszélesedő mosollyal nézek át Minára, és feljebb emelt állal megingatom a fejem. - Attól, hogy te így elsőre mindent és azonnal típus vagy, én még kurvára nem ismerlek téged. Tudod, az van, hogy a szüleim arra tanítottak, hogy eleinte tartsak egy kis távolságot, aztán majd szépen, idővel. Nemt'om, számomra ez elég privát cucc. Érti?
Utoljára módosította:Romhányi M. Áron , 2020. október 3. 09:26 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Havas-Mezei Margaréta
Mestertanonc Navine (H), DÖK elnök, Uralkodó Unikornis, Harmadikos mestertanonc


Kis unikornis ... Tündérke
offline
RPG hsz: 293
Összes hsz: 542
Írta: 2020. október 3. 20:38 | Link

Lucas
... egyedüli csendben, vele ...


Jó érzéssel tölt el, hogy önfeledten nevethetek egy háztársammal. Ilyenkor jönne az a része a dolgoknak, hogy bűntudatot érzek amiatt, mert én jókedvűen tengetem a mindennapjaimat, míg nekik erre már nincs lehetőségük, de valahogy Lucas közelsége még azt is háttérbe szorítja, hogy bűntudatom legyen a jókedvem miatt. Bár nem tart sokáig, de a meleg érzése megmarad a nevetés után is pár pillanatig. Kár, hogy ezt nem lehet elhúzni a végtelenségig, mert most elég jól jönne, de a téma valahogy kellemetlenebb vizekre evez, én pedig zavarba jövök a komolyságától. Hallom Lucas hangján a rosszallást, ahogy rásandítok arcáról is lerí mennyire nem tetszik neki a helyzet, és megértem. Fordított esetben én sem lennék elájulva ettől, de... szükségem van rá. Nem azért, hogy megkönnyítse, elég ha segít az átvészelésben. Bőven elég. Több is, mint amit el tudnék képzelni.
- Szomorú, amikor az embernek nincs más választása - igyekszem úgy mondani, hogy ne csak én, de ő is elhiggye, mennyire sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kényszerült, még akkor is, ha tisztában vagyok azzal, hogy a sajnálatommal semmit nem ér. Támogatóan, enyhe pírral arcomon nyújtom ki kezemet és érintem meg óvatosan felkarját. Ha rám pillant, halványan mosolyodom el, ha nem, a mosoly akkor is ott van arcomon, csak nincs kinek intéznem. Amikor felém pillant rántom vissza kezemet és sütöm le azonnal tekintetemet, feleletére bólintok aprót. Örülök, hogy nem bántottam meg, nem szeretném, ha ismét félreértések áldozatai lennénk. Elég volt legelőször olyan helyzetbe kerülni, amit a valaha volt legrosszabbul reagáltam le. Nem éppen felnőttes viselkedési formát mutattam be ott.
Ahogy beszélni kezd, fejemet lassan fordítom felé, ajkaim elnyílnak egymástól, ahogy a meglepetés egyértelműen ül ki arcomra. Szavai folynak ki ajkai közül, én pedig elhűlten hallgatom, mégis milyen hirtelen csöppent bele ebbe, mármint úgy rendesen a varázsvilágba. Képtelen vagyok megmozdulni, de legszívesebben úgy bólogatnék neki, mint egy bólogatós kutya, mert teljesen megértem és átérzem, amit mondd. Amikor a semmiből rántanak ki egy olyan világba, amiről soha nem tudtál semmit. Felkészületlenül ér, te pedig egy apró pöttyként állsz a mindenség közepén és várod, hogy valaki segítsen kimászni. Hiszen más az, amikor mondják neked, és megint más az, amikor a közepébe került. Mint Lucas, aki addig csak hallott a mágusvilágról, de nem nagyon tapasztalta, ráadásul még az édesapja is, az édesanyjával történtek... hangosan nyelek egyet, ahogy kezem esik le mellém, halkan koppan a stég fadeszkáján. Sok minden értelmet nyert, hiszen így már tudom, miért ellenzi annyira a drogokat, amiben egyet is értek. És mégis a legfontosabb, hogy: ő megérthet engem ennyi veszteség után?
Ki tudja meddig figyelem így a mellettem ülőt, mielőtt megszólalnék. - Nem különc vagy Lucas, hanem különleges. Egy olyan világba kaptál ezzel belátást, ami tele van csodákkal - elég feltűnően akadok el, hiába vettem a folytatáshoz levegőt, hiába nyíltak el ajkaim egymástól, nem tudom mégsem kiengedni a szavakat magamból. Ha úgy érez, mint én, nem elég ide pár egyszerű szó, amit ilyenkor mondanak az emberek a másiknak. Felesleges szavak csupán, amik mögött nincs semmi. Ismét mozdul a kezem, ám most, félénken ugyan, de alkarjára csúsztatom tenyeremet, hogy amíg nem tudok megszólalni, addig valahogy így fejezhessem ki magamat. Pár másodpercig zizegnek kékjeim arcán, mielőtt valóban erőt vennék magamon és egy mély levegő után szólalnék meg ismét. - Sajnálom, ami anyukáddal történt, semmit nem tehettél azért, hogy megmentsd. Tudod mit gondolok? Hogy azért választottad ezt, mert kíváncsi voltál, ami nagyon jó dolog. Sok új dolog vár ránk még itt - bátorítóan mosolyodom el felé, karjára tett kezem mozdul lassan fel s alá, hogy megsimogassam. Rászorítok alkarjára, majd kezemet visszahúzom magamhoz, hogy elhelyezkedhessem ismét. Térdeimet felhúzom, államat támasztom közéjük, miközben karjaimmal ölelem át őket.
Kérdésére mosolyodom el szomorkásan, kékjeimet le nem veszem a körülöttünk elterülő vízről. - Túl sokan léptek ki az életemből egyszerre, hirtelen is, és attól félek, hogy nem fogok tudni túllépni rajtuk - hangom elcsuklik a végére, ahogy felsejlik előttem az arcuk, mintha hangjukat is hallanám egy pillanatra, reszketegen sóhajtva hajtom le fejemet és támasztom térdeimre homlokomat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Széplaki Alíz
INAKTÍV


° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
offline
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
Írta: 2020. október 16. 19:17 | Link

Bálint



Mostanában ritkán mozdultam ki a lakásomból, valahogy nem volt hangulatom kimenni a tömegbe. Azonban egy egy idő után már meguntam azt, hogy benn punnyadok, úgy éreztem, szívnom kell egy kis friss levegőt, azonban emellett nyugalomra vágytam, így arra az elhatározásra jutottam, hogy ellátogatok a stéghez. Az a hely nyugis, ráadásul remek fotózási lehetőségeket rejt magában. Kissé hűvös idő volt, de nem az a jégfagyasztó feeling, úgyhogy egy fehér háromnegyedes ujjú felsőt választottam magamnak fekete nadrággal és bokacsizmával a kiruccanáshoz. A macskámat megetettem, mielőtt elindultam volna, őt nem igazán izgatta, hogy elmegyek otthonról, mert a kajálás után rögtön elaludt a fotelben összekuporogva. Már félúton jártam a stég felé, amikor eszembe jutott, hogy bizony otthon hagytam a fényképezőgépemet. Szitkozódtam magamban egy sort, majd gyorsan visszafordultam érte. Beletelt egy kis időbe, mire ráleltem, mivel múltkor nem a helyére raktam vissza, végül a nappaliban lévő szekrény egyik polcán találtam meg. Gyorsan magamhoz ragadtam, aztán újra nekiindultam az utamnak, amelyet most már nem zavart meg semmi, simán meg is érkeztem az úti célomhoz. Mikor odaértem, szemrevételeztem a terepet, majd megállapítottam magamban, hogy elég nagy kihaltság volt. Annyira nem is bántam, hogy nem volt tömegnyomor, így legalább nyugodtan tudtam fotózni. A faépítményt óvatosan közelítettem meg, mert eléggé rozogának, tűnt, bár a közvélemények alapján időtálló volt, és persze stabil. Reméltem, hogy nem alattam fog majd leszakadni, de amint végigvonultam rajta, megállapítottam, hogy nincs félnivalóm, ugyanis bírta a gyűrődést. Azért egy elefántcsordát már nem biztos, hogy elbírt volna... Gyönyörködtem egy sort a tóban, majd a fényképezőgépemet elővéve elkezdtem kattogtatni. Igyekeztem minél több szögből fényképezni, azaz a helyszínről különböző látószögből és távolságból készíteni képeket.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: « 1 2 ... 28 ... 36 37 [38] 39 40 ... 46 47 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa