Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Az eddigi tapasztalatok alapján itt mindenki a saját dolgával foglalkozik. Megmutatták a szobámat, ami egyáltalán nem tetszik, már csak azért sem, mert tele van több másik fiúval, akiknek rendesen kan-szaguk van, és nekem ez egyáltalán nem jön be. Gusztustalan, és nemigen vagyok hajlandó ilyen szagban leélni az elkövetkezendő éveket, amíg nem végzek itt sikeresen. Utána felőlem lehetnek büdösebbek is, de addig... kell keresnem egy kiutat ebből és pontosan ezért indultam el, hogy megkeressem a házam főmuftiját, aki elvileg férfi, mégis nő. Ezt hívom én elfogadásnak, ez a hely mintha nekem lett volna teremtve.
Mondhatnám, hogy senki nem néz meg és senki nem fordul utánam, de akkor hazudnék, mert ezek mind megtörténtek eddig, akárkik mellett mentem el, és mire feleszméltem, hogy egyáltalán nem az én házam talárjuk van rajta, már mindegy volt. Mivel fogalmam sincs hova kerültem, kissé kétségbeesve fordultam be egy folyosóra, ahol megint megcsapott a bűz, de ez most egy alkoholos kísérést is kapott. Remek, itt mindenki és minden büdös? Mutató-, és hüvelykujjammal dörzsölöm meg szemeimet, megpróbálkozva a lehetetlennel; lebeszélni magam arról, hogy a még ki sem pakolt bőröndömet felkapjam és egészen Finnországig fussak, ahol anyám és apám tárt karokkal várnának. Jó ötletnek tűnt, hogy egy nemzetközi iskolában folytassam a tanulmányait, próbálkozva a kihagyott egy év alatt megtanulni a nyelvet, hogy újult erővel és nagyjából normálisként kezdjem meg az itt tartózkodást. Eddig annyit értem el ebből, hogy so-so megértem a magyar nyelvet, de meg kell mondanom, hogy kurva nehéz. Komolyan, nem értem az embereket, hogy bírják ezt folyékonyan beszélni és hogy nem akad össze a nyelvük közben.
Gondolataim tömkelegében való elmerüléssel, a lényegre ugyan nem találtam ésszerű és megfelelő megoldást - nem, az nem opció mégsem, hogy összepakolok és eltakarodom innen -, viszont egy lány került be látószögembe, aki eléggé otthonosan mozog itt, így kezeimet zsebre dugva indulok meg felé, majd óvatosan megkocogtatom a vállát, és igyekszem türelmesen megvárni, amíg felém fordul.
- Helló - intek egyet, majd ismét zsebeim mélyére süllyesztem kacsóimat. - Valószínűleg eltévedtem. Segít nekem abban, hogy merre van Rellon vezetője? - helyes így a mondat? Érthető? Mi van, ha nem érti? Ha nem is érti, akkor valahogy biztos dűlőre fogunk jutni, ha már abban biztos vagyok, hogy segíteni fog. Legalább ebben, ugye.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Mielőtt a lányhoz érnék fordul el az ablaktól és kezdd el vitatkozni az egyik festménnyel, valami fura néven hívja, de eléri a kellő hatást pálcáját lobogtatva, mert a festmény bekussol. Irigykedve figyelem, ahogy elrakja a pálcát, ami minduntalan megkönnyíti neki a mindennapi életet, amit tud használni és nem csak a legalapvetőbb és legegyszerűbb bűbájokhoz. Hanem mindenhez. Mindenben segítségére van, mindent megkönnyít neki, én meg nagyra tartom magam, amiért tudok tárgyakat lebegtetni akár húsz percen keresztül is. Na, igen, ez a különbség a legtöbb idejáró diák és köztem. Ők még így is normálisabbak, és az ismerős érzés megint felcsap bennem, de ahelyett, hogy egy sarokban kuporogva kezdeném magam sajnáltatni, inkább a lányhoz lépek, megkocogtatom a vállát. Engedelmesen fordul felém, a meglepődöttségét, ha akarná sem tudná elrejteni, én pedig egy kellemes és talán nem olyan visszafogott mosollyal fogadom köszönését. Szemöldököm csodálatos ívbe emelkedik, amikor közli, hogy tegeződhetünk. Mi az a tegeződ? Jobb keze felém mozdul, ösztönösen lépek egy féllépést hátra, majd amikor kinyújtja felém, pár másodpercig csak értetlen nézek le a kézre. Vállamat kicsit megvonom, majd én is felé nyújtom a jobb kezemet és várok, hogy mégis mi fog történni. Alapvető etikettet nekem nem tanítottak, a magyar nyelv is neccesen megy, de talán hamar belerázódok ebbe.
- Mit jelent teg... tegeződhet? - hunyorgok rá a lányra, mert soha nem szégyen kérdezni, és talán most jött el az ideje annak, hogy egy kis magyar kultúrát is az agyamba véshessek. Biztosra állítom nektek, hogy valami a kinyújtott jobb kézzel lehet, mert a kettő egy időben történt majdnem. Az összefüggésre még nem jöttem rá, lehet szalutálnom kell majd, mert a jó magyar nép mégis egy harcosabb fajtából való, nemde? Ennyit még én is tudok ám, és szerintem már ez is bőven sok.
- Te vagy Dana, én Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - mosolygok rá még szélesebben, és tudom, hogy nem kellene, de annyira aranyos arca van, hogy majdnem az első gondolatom az volt; akarom. De nem tehetem meg, megígértem mindenkinek, hogy kedves és jól nevelt véla-fiú leszek, ráadásul nem ezért szívtam ennyit az RJ-ben, hogy most és itt elbasszam az egészet.
- Új, igen - bólintok egy aprót felé, vélamágiámat teljesen visszafogva, még ha tudom, hogy ez egyenlő a lehetetlennel. - Kell nekem másik szoba, mostani nagyon büdös - még a gondolatba is beleborzongok, pedig a szag talán már kimehetett az orromból, ahogy a nyitott ablakoknak hála a tömény alkohol szag is távozott a folyosóról. - Neked jó illat van - szívom be mélyebben a levegőt, hogy még jobban érezhessem az előttem álló körül lengő illat-felhőt. Kellemes.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Nem elég, hogy nem értem mindig, amit nekem beszélnek, de azt sem tudom hol vagyok néha. Mint nemrég kiderült számomra, én, mint Mestertanonc, és mint felnőtt - vóá - simán elhagyhatom a kastély területét. Mivel az a szag egyre elviselhetetlenebb a szobában, így ha nem muszáj ott tartózkodnom, akkor nem teszem. Bejártam az egész kastélyt, és nem önszántamból, nehogy félreértsetek, mert egyszerűen eltévedtem, de végül csak sikerült kikeverednem valahogy. És mindennek örömére döntöttem úgy, hogy na én most vagy így vagy úgy, nyelvi nehézségek ide vagy oda, de bizony enni fogok egy vörösáfonyás csodát, és leszarom, hogy meddig kell szenvednem a pincérrel azért, hogy megértse.
Ilyen elhatározások mellett robbantam be a cukrászdába, aminek ajtó fölötti csengője jelezte érkeztemet, nem mintha alapvetően ne fordult volna felém minden tekintet így is, pedig most emlékszem, hogy betettem a kontaktlencsét is, így világító kék szemem helyett mindenkire egy kedves, mélybarna szempár figyel vissza, ami fura külsőt kölcsönözhet nekem, majdnem fehér hajam mellé, de engedjük el a részleteket, nem szívesen akadnék fenn ezen, amikor a sütemény gondolatára összefolyik a nyál a számban. Pavlov-kutyája vagyok, főleg, ha származásom országának különlegességeit nézzük. Örömömre szolgál, hogy van egy kétszemélyes szabad asztal az ablak mellett, ha jól látom az utolsó, így gondolkodás nélkül rontok rá, nehogy valaki elhappolja előlem és véletlen én maradjak hoppon. Na, nem. Ennek most nincs itt a helye, teljes mértékben kizárt, hogy én itt ma ne az ablak melletti asztalnál egyem meg a süteményemet.
Formás fenekem huppan a széken, majd pillanatok alatt terem mellettem a pincér, pedig még az választékot sem tudtam átböngészni. Baszki, még az étlap sincs a kezemben, hát miért kell ezt csinálni? Szemének csillogása és érdeklődő tekintete nyilvánvalóan válasz a fel nem tett kérdésre, de akkor is. Be fogok durcázni... A gondolatot hamar elhessegetem, és az étlappal továbbra sem törődve emelem tekintetem a mellettem toporgóra.
- Helló - kezdek bele, amíg magamban összerakom a mondatot. - Én szeretnék vörösáfonyás sütemény és fekete kávé - legnagyobb megdöbbenésemre nem kérdez vissza, nincs értetlenség a tekintetében, csak lefirkantja, bólint egyet, meredten néz rám pár másodpercig, majd sarkon fordul és elmegy. Így kell ezt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Lélegzetemet visszafojtva nézem, ahogy a lány közelebb lép, majd ráfog a kezemre és megrázza az. Csodálkozásom kiül az arcomra, ebben biztos vagyok, majdnem százszázalékig, de igyekszem gyorsan rendezni vonásaimat, majd én, ahogy ő rázza kezemet engedelmesen követem a mozgását sajátommal, végül elengedem. Szóval ez egy bemutatkozás féle itt? Az összefüggés még mindig nincs meg, de talán összeáll majd a kép egy kis idő múlva, hiába erősít meg benne az előttem álló is. Dana beszélni kezd én pedig szemöldökráncolva hallgatom, ahogy ontja magából a szót, és meg kell mondanom, nemigen értem miről beszél. Akkor most nekem puszit kell neki adnom, mert úgy illik és mert ő lány én pedig fiú vagyok? Nos, én ne legyek semminek az elrontója, így kicsit megvonva vállaimat, vonásaimat ismét csodálatosba rendezve lépek közelebb hozzá, simítom rá arcára kezemet, és csókolom meg másik orcáját.
- Én adok neked puszi, mert te lány vagy - mosolygok rá, miközben visszaállok eredeti helyemre, arcáról elveszem a kezemet. Nem tudom ez miért szükséges, soha nem is gondoltam volna, hogy a magyarok ennyire közvetlenek, de az biztos, hogyha fiúval találkozom, akkor pacsiznunk kell. Oké, majd ehhez tartom magam, ha lehetséges akkor nemigen szeretnék kitűnni innen, már amennyire ez lehetséges.
- Akkor téged tegezhet én? - ráncolom össze a szemöldököm ismét, miközben kezeimet zsebeimbe csúsztatom. Nem egészen világos, fogalmam sincs mi a különbség, vagy hogy az első mondatom és a mostaniak között egyáltalán van-e bármilyen más vonzat, de mindezek alapján nagyon is van. Beszélnem kell a magyartanárommal, minél előbb, és ha bele megy akkor alapvető etikai dolgokat is bevehetnénk a nyelvtanulás mellé, mert ez így egyelőre hallatlan. Nagyom furcsák a magyarok, az sem segít, hogy Dana olyan mérhetetlenül sok információt zúdított rám, amit nyilván meg fogok jegyezni, de az, hogy értem is, egy teljesen más lapra tartozik.
- Jönni Finnország, születni Oroszország - óvatosan lépek el mellette, hogy ahogy az előbb ő, úgy most én is felkönyököljek az ablakpárkányra és kifelé szemlélődve nézelődjek. - Izland szép, sokat járni oda szüleimmel - régen. Azóta túl sok év telt el, amiket nemigen tudunk már bepótolni, és részben, még ha nem is mondja az arcomba senki, ez az én hibám. Ha nem kellett volna elmennem az RJ-be, akkor talán a mai napig járnánk olyan helyekre, ahova régebben. Amikor gyerek voltam, és nem kellett félniük anyáméknak attól, hogy miattam veri szét egy srác a másiknak az arcát. Jaj, a régi szép idők.
- Amelyik neked oké - vonom meg vállaimat kicsit, vállam fölött a lányra pillantva. Soha nem érdekel ki hogy hívott, általában választásom sem volt, mert nemigen hívtak a nevemen. Kivéve az RJ-ben, ott kezdődött az, amikor én is embernek érezhettem magam. - Eperke? Szeretem epret. Finom - egy féloldalas mosoly kerül fel ajkaimra, és rögtön érzem, ahogy vélamágiám indulásnak ered ereimben, a vérem minden egyes cseppjét behálózva, de talán még időben elkapom. A karkötő, ami folyton folyvást csuklómat ékesíti nem szól bele a mágia használatba, de a Minisztériumot annál inkább értesíti. Nem akarom.
- Ezért akar megtalálni - bólintok felé egy aprót. A párkánynak hátat fordítva támasztom csípőmet neki, kezeimet keresztbe fonom magam előtt. - Külön szoba lenne legjobb nekem, ahol csak én lenni - egy kissé mélyebb sóhaj hagyja el ajkaimat, mert lehetséges, hogy az ötletet már most elvethetem. Az RJ-ben is csak azért kaptam külön szobát, nehogy véletlen levetessem valakivel a karkötőt és kihasználjam a kiszolgáltatottságát. De legalább külön voltam, ami annyira nem rossz. Nem kerüli el a figyelmemet arcára felkerülő vörösebb színárnyalat, ami automatikusan mosolygásra késztet, de nem pazarlok erre több szót. Így is ahelyett, hogy keresném azt, akit kellene, itt ácsorgok és beszélgetek, mintha nem lenne jobb dolgom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Végre kezdem úgy érezni, hogy ha nem is teljesen, de mindenképpen kezdem megérteni a magyarok viselkedését. Na meg, ha minden lánynak puszit kell adnom, akkor abban biztos vagyok, hogy nagyon hamar bekerülök a top3 srác közé mindenkinél. Főleg a baromság listában, de ha náluk ez így szokás, akkor rendben, legalább itt menjen hamarabb a beilleszkedés, mint eddig máshol. Kezdek hozzászokni a kitaszítottsághoz, nem arról van szó, de azért bele-beleunhatok néha én is nem? Mert valóban hozzászokok, de elfogadni nem akarom, túl sokat voltam eddig magamban, főleg most, hogy anyámék is visszamentek Finnországba. Kissé elkalandozott gondolataimból a lány ismételt szóáradata riaszt fel, megilletődve nézek rá, mert megint elvesztettem a fonalat szerintem.
- Neked puszi - szemöldökömet ráncolva mutatok rá Danára. - Többieknek pedig csak később? - de ha neki adhatok most, akkor a többieknek miért csak később, amikor megengedik? Mert meg kell nekik, hiszen Dana azt mondta, hogyha jól ismerem már őket, de akkor őt is jól ismerem már? Nem mondom, nagyon cuki arca van és eszembe is jutott, hogy megszerzem magamnak. Valószínűnek tartom, elég lenne egy pöppet erősebb vélamágia, mint ami alapvetően körülöttem van és már a karjaimba omlana, mint egy engedelmes kislány. Elmosolyodom a gondolatra, mert régebben ezen még csak gondolkodnom sem kellett, hiszen csak csináltam, megtörtént, én boldog voltam, aztán mindenki ment tovább pár betörött orral.
Fejemet elfordítva kapom arcom helyett a puszit, ajkaimra. Nos, még csak vélamágia sem kellett hozzá, elég ha taktikus vagyok. Lágyan érintem ajkait ajkaimmal, kezem arcára csúszik óvatosan. A csók ilyen marad, kis szemérmes, nem mélyítem el, egyszerűen kíváncsivá tett, és most, hogy megkaptam rajtam már nem múlik. Csókja is ugyanolyan kedves és visszafogott, mint maga a lány. Még egy utolsó puszit lehelek ajkaira, majd eltávolodom tőle, és csípőmet visszatámasztom az ablakpárkánynak.
- Kicsit ebből, kicsit abból - billegtetem meg kezemet kissé jobbra, majd balra, majd fülemet enyhén előre tolva mutatom meg neki a headset fejet, ami segít megértenem a többi nyelvet. - Olasz szép. Sok szerencsét tanuláshoz - rengeteg kérdés következik ezután, és próbálom összetenni a fejembe, mégis miről van szó, amikor leesik, hogy az érdekli miért költöztünk Finnországba.
- Nincs közöd hozzá - szűröm fogaim között a választ, ami nem is válasz, de talán elérem azt, hogy ne kérdezgessen többet. A családi viszály a mai napig olyan téma, amiről nem szívesen beszélek, főleg nem olyanoknak, akiknek semmi közük nincsen hozzá. Az élet kurva szar, ha elköltözöl valahova, majd a nagyszüleid elérik azt, hogy visszaköltözz oda, ahonnan eredetileg származol, de soha nem töltöttél ott elég időt. Nem csoda, hogy minden nyelvhez fordító kell, egyik helyen sem töltöttem el elég időt ahhoz, hogy megtanuljak beszélni. Érteni értem a nyelveket, de kommunikálni nem tudok velük.
- Szeret olvasni és futni - mosolyodom el, amikor végre egy kevésbé kellemetlen témát érintünk. - Te? - nyúlok arca mellé, hogy egy rakoncátlan tincset válla mögé dobjak. Nem szeretem, ha valami nincs egybe, és az a tincs nagyon sokat rontott az összképen.
- Oké - bólintok egyet arra, hogy hogyan hívhatom és ő hogy hív engem. Meg kell hagyni, bármennyire is aranyos a csaj, rengeteget beszél, amit nem mindig tudok követni. - Áfonya is szeretem. Kedvenc gyümölcs, főleg vörösáfonya Finnországból - csúsztatom tarkómra kezemet, miközben fejemet hátravetem és nyakamat megfeszítve próbálom kiropogtatni a megfeszült és beékelődött inakat.
- Úgy hallani apámtól Mestertanoncok kérhetnek saját szoba - ráncolom a szemöldökömet értetlen, és csak remélhetem, hogy apámnak lesz igaza, nem pedig az előttem állónak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Hevesen bólogatok arra, hogy megértettem. Csak annak jár a puszi, akit régóta ismerek és, aki megengedi, szóval idegeneknek semmiképpen sem kéne cuppanóst nyomnom az arcára. Nem tudom ki hogy van ezzel, de én örülnék, ha én akarnám megpuszilni magam, mindenféle elfogultság nélkül, mert ha még nem tenne rá a vélaság akkor sem lenne okom panaszkodni. Az alapvetően szőke haj és kék szem vélaság nélkül is megmarad az emberben, így a vélalét csak ad egy kis pluszt, ami kiemeli mindenemet konkrétan. De ugye, semmi elfogultság.
A csók csak őt érte váratlanul, nem mondhatom, hogy mindvégig ez volt a tervem, de eszembe jutott már egyszer-kétszer a beszélgetés alatt, hogy lopok tőle egy csókot, és láss csodát! Végül sikerült is, amit a legnagyobb örömmel fogadott, pedig isten látja lelkemet, nem használtam vélamágiát, egyszerűen kapott egy csókot, amelyet időben sikerült tökéletessé tennem, és megkapta a megfelelő lezárást is. Mondjuk arra nem számítottam, hogy kihajol az ablakon, bár arcának pirosságából ez érthető.
- Örülni - mosolyodom el kedvesen, de csak rásandítok, mert tudom, hogy nem lehetett rossz, hiszen rólam van szó. A tetoválás is megtekintésre kerül. Igazán egyszerű okai vannak annak, amiért a megbűvölt tetoválás mellett döntöttem. Először is nem hordok ékszert, és csak azért, hogy megértsem azt, amit nekem beszélnek nem is fogok, nyilvánvalóan, másodszor pedig mindennemű ékszer hordása egyelőre a karkötőn kívül eszembe sem jutna, mert mindig elhagyom őket. Így ezen okok eléggé kizárják az ékszerhordást szerény véleményem szerint, ráadásul a tetoválás a fülem mögött még jól is néz ki. Nem nyúlhattam mellé vele.
Lehunyom szememet pár pillanatra, csak bólintok egyet. Olyan szinten nem hatolt be sehová, mint valószínűleg szeretett volna, de ezek olyan dolgok, amikről nem szívesen beszélek. Nem hogy egy idegennel, de még a saját anyám sem tud kicsikarni belőlem rendes feleleteket a kérdésekre ezzel kapcsolatban. Elmondtam nekik is mindent, ami ezzel kapcsolatban a szívemet nyomja, ha változás lesz, mindenképpen szólok. Hogyne...
- Rossz fa tűzre? - ráncolom szemöldökömet értetlenül, miközben mosolyogva nézem, ahogy ismét elpirul érintésemre. - Nem érteni, de hajrá! - vonom meg vállaimat, karjaimat keresztbe fonom magam előtt. Lehunyt szemekkel hallgatom Dana szóáradatát, majd amikor befejezi nyitom csak ki pilláimat, hogy elkapjam tekintetét.
- Minden - felelem szűkszavúan. - Író sem lenni fontos, csak érdekes legyen leírva - könyvek terén vagyok talán a legjobban elfogadó, mert valóban mindent olvasok, ami jól van megírva teljesen mindegy milyen kategóriájú könyvről beszélünk.
- Szeretem gyümölcs - szinte észrevétlen nyalom meg alsó ajkamat nyelvem hegyével, hogy mindennemű gátlás nélkül nézzek végig a lányon, majd egy simlis mosoly mellett folytassam onnan, ahonnan eredetileg is indultunk.
- Szóval Rellon vezető lenni alagsor? - emelem meg egyik szemöldököm kérdőn Danát fürkészve közben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Azt már tudjuk, hogy fejlődőképes vagyok, ha a magyar nyelvről és a mondatok jelentéséről van szó. Sok mindent kell tanulnom még, nem tagadom, de talán ha beszélgetek magyarul, akkor nem megy majd olyan rosszul, mint ahogy eddig hittem.
- Értem - az egyszerű szavak mennek, nem kell őket túlspilázni. Még a jelentésük is egyértelmű, és bár szívesen beszélgetnék végre egyik anyanyelvemen, nem mintha bármelyik is túl jól menne, de talán könnyebb lenne. Ez a hátránya annak, ha nem töltesz elég időt sehol, mert bár megértem, amit oroszul vagy éppen finnul mondanak nekem, de válaszolni nem tudok. Sőt, az orosz és az ukrán talán jobban megy, mint a finn, de valahogy az angollal értetem meg magam a legjobban. Még a mugli iskolában erőltették nagyon ránk, és tekintve, hogy Walesbe is néha kell menni, nem jön rosszul a dolog, főleg, hogy egyszerűbben tanultam meg, mint a kurva oroszt. Anyámék meg mit sem törődve azzal, hogy a gyerekük éppenséggel egyik nyelvet sem beszéli valami jól, költöztek ide-oda, még végre dűlőre jutottak, hogy akkor Finnország a nyerő. Az az ország, ahonnan apám alapvetően indult még fiatalkorában. Én meg? Eljöttem inkább Magyarországra tanulni, nehogy véletlen egymás közelében legyünk, na nem mintha az én hibám lenne az, hogy állandóan a legmesszebb iskolákba kell járnom vagy mennem. Lásd; RJ. Oda sem én akartam menni.
- Örülni - sokkal több közös van bennem meg a lányban, mint azt elsőre gondolná az ember. Bár külső szemmel biztos szörnyen viccesek lehetünk, de kellemes vele a társalgás, kivéve, amikor olyanra kérdez rá, amihez semmi köze. Azt is abszolváltuk igazából, nem is akarok rajta tovább rágódni.
Arcán feltűnő pirosság nyilvánvalóan nem kerüli el a figyelmem, mosolyom kiszélesedik - egyszerű mosoly, komolyan -, és hízik a májam a reakciótól. Mindig hízik ilyenkor, hogyne hízna, de ha újra és újra láthatom, akkor csak jobban esik. Alapból sem vagyok egy csúnya gyerek - khm -, de a vélaság még csak dob egy fokot az egészen. Szerencse? Nem mondanám. Gének? Annál inkább, mert a vélamágia használata nélkül is olyan reakciót váltok ki Danából, ami egyszerűen felemelő.
- Odatalálni - biccentek felé egy aprót, majd lassan fordulok felé. Tenyeremet simítom arcára, türelmesen megvárom, amíg felpillant rám, hiszen nem sietek sehova. Amikor végre megtörténik mosolyodom el féloldalasan, majd szemeimet lehunyva húzom közelebb magamhoz, hogy ajkaink ismét találkozzanak. A csók lágy, szinte már olyan, mint egy felhő puha érintése, és nem is mélyítem el. Majd legközelebb talán. - Köszönöm - suttogom ajkaiba, mielőtt eltávolodnék tőle. Másik kezemmel egy rakoncátlan tincset tűrök füle mögé ismét, majd tenyeremet elvéve arcáról dugom zsebre kezeimet, fordítok hátat és indulok el még egyszer. Most már tényleg meg kell találnom azt az embert.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Néha jól esik eltávolodni mindentől és mindenkitől. Amióta az Elite beköszönt az életemben, nincs egy perc nyugtom sem, valami mindig akad, amit meg kell oldani vagy ennek vagy annak. Rendben, be kell vallanom, hogy nem bánom, mert kurvára megmelengeti a szívemet a tudat, hogy tartozhatok valahova és valakikhez, akik nem néznek ki, mert pontosan olyan mértékben mások, mint én. Valaki külsőben, valaki a bensőjében, de valamiért minket akartak beszervezni, és ennek különösen örülök. De néha sok. Az egyetemről kicaplattam és rögtön az első kocsma ajtaját löktem be magam előtt, mert egyszerűen muszáj innom egyet. Egyetemistaként megtanulod rögtön, hogy melyik kocsma merre van, de nekem most pont rohadt mindegy, csak egy sörre vágyom és arra, hogy senki ne találjon meg pár órát.
Anyámék rögtön a beavatás után kerestek meg, hogy minden rendben van-e? Hogyne anyám, minden oké, éppen beléptettek egy olyan társaságba, amiről senkinek nem szólhatok egy szót sem, vállvetve harcolunk egymás mellett és egymásért, senkit nem támadhatsz hátba, nincsenek titkok. Akár egy szekta baszki, de mégsem az. Ez valami mélyebb és csodálatosabb, mert itt mindenki egymásért van, akármekkora is a szar kitartunk egymás mellett. Kitartanak mellettem. Lehet nem a barátaim - de -, de mégis tartozok valahova és nekem ez éppen elég. Szerintem itt még örülnek is a különlegességemnek, annak, hogy véla vagyok. Legalább ők, mert hogy én nem, az is biztos. Mindegy is, a levelet a legkedvesebben megválaszoltam anyámnak, majd másnap feladtam, és mindenki boldog volt, hogy a vértisztított fattyúval minden oké.
A pultnál telepedem le egy nő mellett, aki a következőt kéri, de a tekintete valamiért azt sugallja, hogy lehet nem kellene neki már. De ugye, ki vagyok én, hogy megmondjam ezt? Hiszen én is inni jöttem ide.
- Egy sör, négy cent whisky - adom le gyorsan a rendelést, amint elkapom a srác pillantását, majd a nő felé fordítom fejemet.
- Nehéz nap? - ennél szarabbul is kezdeményeztek már beszélgetést, nincs okom aggodalomra szerintem ezek után, és legalább egy olyan emberrel beszélgethetek talán, aki nem tudja ki vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Ahogy megkapom a rendelt italokat, a whiky-t el is tüntetem, az érzés, ahogy jólesően végig marja a torkomat, semmihez nem fogható, szemeimet is behunyom egy pillanatra, hogy mindenképpen át tudjam érezni az eme fájdalom adta boldogságot. Nem szoktam az alkoholhoz fordulni, talán egyszer voltam életemben berúgva is, de most kurvára megérdemlem, és bár nem tervezek berúgni, de bármi megeshet. A megszólított lány kissé homályos tekintetét emeli rám, nekem pedig széles mosoly jelenik meg ajkaimon, ahogy tudatosul bennem, hogy az, akitől egy mélybe menő, becsiccsentett beszélgetést vártam, talán még filozofáltunk is volna, az olyan részeg, kettőig alig lát. Vagy ha nem is ennyire részeg, de nagyon közel áll hozzá.
- Nekem mindennap az - nevetek fel halkan. Jobb kezembe veszem a korsót, egy pillanatra a hideg fut végig rajtam, ahogy meleg bőröm érinti a hideg korsót, de amilyen hamar jött, olyan hamar megy is az érzés, így boldogan emelem ajkaimhoz azt, és egy jókorát kortyolok belőle. A whisky teljesen jó volt kezdésnek, de mostantól csak a sör. Amit megtanultam, hogy nem szabad keverni a piákat, vagy ha megteszed, mert úgy alakul, akkor folyamatosan enned kell, az felszívja, és talán még a másnapot is megúszod. Miket tud a srác, mi? Hasznosítsátok gyerekek, még jól jöhet, ha ezt tudjátok. A felém nyújtott kezet csak azután fogom meg, hogy a korsót letettem, majd megrázom.
- Mihail Vladiszlav - engedem el a nő kezét, hogy visszatudjak térni sörömhöz, amiből ismét kortyolok egyet, de immár egy kisebbet.
- Látom jól lenni - kuncogok fel halkan, miközben a korsót elveszem ajkaimtól, majd a pulton koppan. Azt már tudjuk és láthatjuk is, hogy a mellettem ülő nem éppen szégyenlős, tekintettel arra, hogy úgy terült el a pulton akárha csak otthon lenne az ágyában éppen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Tombol az ősz. Amit én személy szerint imádok, és mindig ezt az évszakot várom a legjobban, de az emberek arcát fürkészve, ahogy elhaladok mellettük, hogy megtaláljam a helyszínt, nem éppen ezt sugallja. Mindenki be van savanyodva, szomorkás és mélabús arccal mászkálnak fel s alá, pedig az idő egyáltalán nem őszies, inkább mondanám kora nyáriasnak. Rettenetes. Na igen, és a helyszín. Amikor a bagoly elkezdte verni az ablakomat, hogy márpedig ő igenis levele hozott és nyissam ki, egyszerűen figyelmen kívül akartam hagyni, valahogy jobban lekötött a könyv, ami éppen kezem ügyébe került. De kitartó volt, szinte esélyem sem volt ellene, így egy húsz perces ablak kopogtatás után kitártam azt, elvettem tőle a levelet, majd elrepülhetett isten hírével. Gondoltam én. Egyszerű volt a képlet; az én nevem állt rajta, így nyilván nekem címezték, de valamiért mégsem akaródzott kinyitnom. Szemeztem vele  majd' öt percig, amíg végül felbontottam, hogy azzal a lendülettel verdessék szemöldökeim az eget. A csónakházban Danával. Nem fogok hazudni, el kellett gondolkodnom ki a lány, aki cukin aláfirkantotta a levelet, de hamar eszembe ötlött. Aki bár próbált segíteni megtalálni a házvezetőmet, nem sok sikerrel, de végül megtaláltam én, úgyhogy jól sült el a dolog.
Egy egyszerű ott leszek került a levélre, amit visszaküldtem, a még mindig az ablakomban gubbasztó bagollyal, majd olvastam tovább. Pár perc után kaptam fel a fejemet, és olvastam újra a levelet, hogy végül felrángassak magamra egy nadrágot, egy egyszerű fehér pólót és elinduljak. Igen, soha nem a pontosságomról voltam híres, most sem hazudtolom meg magam, de nem baj. Majd hozzászokik, mert kénytelen lesz, ha a közelemben akarja tudni magát, ami meglepő, mert ez a levél inkább tűnt randi kérésnek - amin soha nem voltam még -, mint egy baráti összeröffenésnek.
A csónakház felbukkan a fák közül, komótos léptekkel, zsebre dugott kézzel baktatok a lány felé, aki igen meglepően kirittyentette magát. Ujjaim tincseim közé szaladnak, hogy hátrafésüljem azokat, majd megállok Dana előtt, hogy szemtelen mérjem végig.
- Csinos - biccentek egy aprót felé, halovány mosolyom, csak bajszom - nem mintha lenne - alatt látszik. - Mehet? - nyújtom felé jobb kezemet, tekintetem kérdőn emelem rá azzal a lankadhatatlan mosollyal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Dana zavarát még a vak is láthatja, én pedig nem vagyok rest ezen egy jót derülni, de nyilván csak magamban. Arcomról semmit nem lehet leolvasni, azonban nyilvánvaló, hogy élvezem a helyzetet. Hiszen elég egy szavam, egy érintésem és a lány legszívesebben felszívódna, esetleg elfutna a helyszínről, mert mennyire zavarban van. Az okát nem értem, mert semmi olyan dolog nem történt köztünk, ami ezt indokolná, de mindegy, egyszerűen, ha úgy tetszik, kiélvezem a helyzetet. Nem kis bátorság kellett ezen levél megírásához, mert, akár akarom, akár nem, nekem ez tényleg tűnt inkább randi felkérésnek, mintsem egy baráti összeröffenésnek, hiszen arra ott van egy kocsma, esetleg nyaljunk el egy fagyit. De a lemenő nap fényében csónakázni? Mi ez, ha nem randi? És ha ez nem elég, a lány hívott el engem, ami még meglepőbb.
Megemelkedett szemöldökkel várom, hogy végre kinyögje a mondatot, ami igen nagy küzdést igényel ezek szerint, és amikor sikerül neki, mosolyogva biccentek egyet felé, majd kezét megfogva vezetem le a lépcsőről, és indulok el a csónak felé vele együtt. Szemem sarkából veszem észre a mozgást, és a mosolyom még szélesebb lesz, ahogy felismerem az illetőt. Bocsánatkérően tekintek Danára, majd ellépte tőle, zsebre dugott kézzel állok meg Machay előtt. Lekezelünk, megilletődött tekintetére csak röhögök egyet, majd a hátam mögé bökve hüvelykujjammal magyarázom meg másodpercek alatt a helyzetet. Rögtön gonosz vigyor terül el arcán, és most rajtam a sor, hogy meglepődve nézzek rá, majd legyintve egyet felé közlöm, hogy majd találkozunk, és ezt úgy sem ússza meg, végül komótos léptekkel térek vissza Danához, aki már a csónakban ül. Beverekedem magam mellé, majd automatikusan megfogom az evezőket.
- Kaptam - biccentek felé egy aprót, ahogy elkezdek kimanőverezni a stégtől a tó közepe felé. Megéri a kondi, legalább most nem sülök fel, de akkor sem tudom mire vélni Ábel kárörvendő mosolyát. Ha ezt most elmondja Polonak, és téma leszek, akkor el sem megyek a gyűlésekre, hiába jár túl sok következménnyel. - Megfelel. Majd eljönni megnézni? - mosolyodom el a lány felé, tűkön ülve várva, hogy ismét meglássam azt az enyhe pírt az arcán, ami mindig feltűnik, amikor ilyet vagy ehhez hasonlót kérdezek. - Régi rellonosé volt, nekem nem lenni vele sok dolog - vonom meg vállamat, ahogy irányba állítom a csónakot, belőve egy messzebbi pontot, majd lassan kezdek el arrafelé evezni. A nap lemenőben van, a narancssárga napsugarak gyönyörűen vetülnek a tó vizére. Nos, akármennyire szarul is hangzik, férfiként is tudom értékelni a természet adta szépségeket, és meg is teszem. Mert miért ne? Csak Ábel baszódott bele, ebbe az igen szép és idilli képbe, aki vigyorogva bámulja még mindig, ahogy evezek a lánnyal, de középső ujjam felmutatásával és egy nagyon bájos mosollyal elérem azt, hogy végre a könyvébe bújva ismét - nyilván folyamatosan vigyorogva - végre elinduljon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Az rendben van, hogy alapvető vonzalmat váltok ki emberekből, akár szeretném, akár nem, de amit Danával művelek akaratlan, az még nekem is furcsa. Ábel csak röhöghet a markában, amikor elmesélem neki, hogy valószínűleg meg volt életem első randija úgy, hogy azt sem tudom mi az igazából. De ha azt mondja nekem, leülünk és megtanít rá, akkor pofán röhögöm és elsétálok. Nem véletlen jut eszembe ilyen alternatíva, mert simán kinézem belőle, és amekkora barom, még rá is venne, hogy benne legyek. Bah, még bele gondolni is rossz. Mi lenne a terv? Beöltözik nőnek és elviszem vacsorázni? Mert ha ezt akarja, akkor futok vele az étteremig, csak lássam nőnek öltözve. Ember, mennyire király lenne! Na, oké, moderálom magam, mert az akaratlan mosolygás a semmiért lehet kicsit megrémítené Danát.
- Vendég? - emelkedik meg szemöldököm értetlen. Vendéget fogadni az iskolában? Mégis miért? Hiszen remek alvós lehetőség vannak a faluban is, mégis miért akarna valaki egy iskolai szobában aludni? - Nem érteni, de rendben. Te döntés - vonom meg vállamat értetlen, mert nemigen jutok dűlőre a dologgal, ámbár nem is nekem kell. Nem nézném ki Danából, hogy férfi vendégeket fogad, már csak abból kiindulva, hogy a csóktól mennyire elpirult, mennyire nem tudta hova tenni, és mennyire zavarba jött az egésztől. Nehezen hinném el, hogy olyan vendégre gondolt, ami nekem rögtön eszembe jutna, mint ivarérett hímnek. De kinek a pap, kinek a... Engedjük el, hiszen olyan ártatlan arca van, és olyan kis kedves, ahogy csacsog mindenről, csak hogy leplezze a zavarát. Meg kell zabálni.
- Örülni - mosolyodom el őszintén, nincs benne mágia, mert Danánál nincs rá szükségem. Valahogy neki elég a közelségem ahhoz, hogy össze-vissza beszéljen, hogy ne tudjon arról mégis hol van, pedig megesküszöm Merlinre, hogy nem használtam nála mágiát. Minimálisat sem, elég volt az alapvető vonzalom ahhoz, hogy ott kössünk ki, hogy minden mozdulatomat csodálattal bámulja, hogy minden szavamat issza, hogy minden pillantásomtól zavarba jön. Most sincs ez másképp, és már éppen megkérdezném, hogy talán rosszul van-e, vagy mi a probléma, mert meglepően sokáig nézi a csónak alját, amikor felpillant rám, és magyarázattal szolgál. Megkönnyebbült mosolyt villantok meg felé, mert annak csak örülni lehet, ha nem éppen lehányni készülnek a cipődet. Felüdülő érzés.
- Igen, elég klassz lenni - eltűnődve ízlelgetem a szót, mert bár olyan pozitív csengése van, mégsem tudom elképzelni mit jelenthez. Dana ajkait is vidáman hagyja el, közben mosolyog, így biztos pozitívat jelent, majd megkérdezem Ábelt, mert mostanában ahelyett, hogy a magyar tanáromat zargatnám, egyszerűen elkapom háztársamat és fárasztom, ameddig csak nem szégyellem. Ami nem szokott eljönni, de nem baj.
- Igen, sikerülni - vonom meg vállaimat, ahogy egy erősebbet húzok az evezőkkel, így már csak sodródunk, amíg el nem érünk a tó közepe tájékára. - Néhányan idegesíteni mondjuk, de nem lenni olyan rossz - teszem bele az evezőket a tartóba, közben pillantásomat le sem veszem Danáról. Szögezzük le, hogy ez egy csónak, így nem valami nagy, szóval ahogy közelebbről is megszemlélem Dana arcát, nyilvánvalóan szemet szúr, hogy egy leheletnyi smink is van rajta. Eléggé készült erre a találkozóra ezek szerint. - Valóban szép - bólintok egyet, de eszem ágában sincs levenni a szemem Danáról, akinek szemei is felcsillannak, ahogy a naplementét nézi, majd hajtincsein csillan meg a gyér napfény. Tekintetem végül elfordítom róla, ahogy kezemet a csónak széleinek támasztom, majd az égre emelem tekintetem, miközben lábaimat kinyújtom, különösen figyelve arra, hogy nehogy megrúgjam a lányt.
- Ez randi? - nem nézek a lányra, nincs szükségem rá, hogy lássam mennyire zavarba fog jönni, amint felfogja a kérdést. Elég nekem annyi, hogy hallhatom majd hangjának rezignáltságában. Bőven elég.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Mosolyogva figyelem, ahogy Dana neki áll elmagyarázni a vendéget, és az igen csúnya gondolataim megcáfoltnak látszanak. Nagyon helyes, hiszen elképzelni sem tudtam volna róla azt, hogy esetleg úgy fogadna vendégeket, mint én anno. Nyilvánvalóan most nem, ez mégis egy iskola, na meg ennyire még én sem vagyok elvetemült, hogy tárva várjam a vendégeket, akik éppen meglátogatnak. Ez most elég szarul hangzik, tudom én, de komolyan csak két emberről beszélünk, úgyhogy... mindegy, most nem rólam van szó.
Szóval Dana teljes beleéléssel magyaráz, én pedig teljesen megértem. Tényleg jól jöhet az embernek egy kis magánszféra, amikor csak el akar tűnni a világ elől, az meg nem segít ebben sokat, ha rajtad kívül még öten vannak as szobában. Lehetnék velük bármennyire jóban valószínűleg előbb vagy utóbb egyszerűen kiküldeném őket, bezárnám az ajtót és élvezném az egyedüllétet, amíg meg nem unom azt, ami ugye már csak azért is necces, mert napokról is szó lehet. Szeretek egyedül lenni. Megnyugtat.
- Gránátalma - biccentek egyet határozottan felé, bármennyire is emelkedett meg szemöldököm a kérdésen. Váratlanul ért, és mondjuk egyáltalán nem témába illő, de ha már feltette csak válaszolok. - Ital? Öm... - zavartan vakargatom meg tarkómat. Pár másodpercig gondolkodom csak a kérdésén, mert nem kötötte ki, hogy alkoholosról beszélünk-e avagy sem. - Whisky. Csak az ír - sem a gránátalma, sem a whisky nem vicc. Valaki gyors éttermi kaját eszik, valaki fagyit, valaki faszom tudja mit, amikor szarul van, én meg gránátalmát. Amúgy sem engedhetem meg magamnak a gyors éttermi kajákat, hiszen folyamatosan a kifutón kell villognom, amit nem bánok, teljesen megbabonázom az embereket alapból is, de ha még ráteszek egy lapáttal, akkor esélyük sincs ellenem. És itt most nem a vélamágiára gondolok. Egyszerűen tetszik nekik, hogy nem beszélek, nincsenek felesleges kérdések, csevejek, alapból sem voltam soha ez a szószátyár típus, Dana meg imád beszélni, így nekem nem kell. Kell ennél több mára?
A helyzetkezeléssel soha nem volt gondom, csak bólintok egyet felé, értem én mire szeretne kilyukadni, de ha nagyon felbasszák az agyad, akkor sajnos nehéz normálisan kezelni egy helyzetet. Igen, mindegy. A kérdésem amúgy is telibe talál, nem szükséges Danára pillantanom ahhoz, hogy lássam mennyire zavarban van, hiszen még válaszolni sem tud. Fejemet lassan, óvatosan biccentem előre, amikor még pár perc elteltével is csak egy huh-t kaptam, de választ a kérdésre nem. Megemelkedett szemöldökkel fogadom a választ. Ja, ez egy randi. Remek kérem, remek. Mit kell csinálni egy randin? Óvatosan sandítok vállam felett a part felé, hogy hátha Ábel még ott van és röhög a markába, de nincs szerencsém. Oké, szóval randi. Elkapom Dana tekintetét, végül haloványan elmosolyodom, mert tudom miért randi. Mindenki tudja, talán csak ő nem.
- Szerinted miért hívni el engem randi? - ha már én tudom, tudni akarom, hogy ő legalább sejti-e az okát annak, amiért a közelemben akar lenni. Mert én tudom, valószínűleg az a faszfej Machay is tudja. De ő tudja-e? Mert, ha nem, akkor mit kellene tennem? Elmondani vagy csak annyiban hagyni, hogy elhiggye ezek tiszta érzelmek? Engem soha nem szerethet senki. Apám megmondta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Bár nem tudom miért volt olyan fontos feltenni ezt a kérdést, de ha már feltette, nem vagyok rest válaszolni, ő meg mosolyogva jegyzi meg. Nos, ha neki ez ilyen fontos információ volt, akkor jegyezze, de én valahogy jobban szeretem fontos és hasznos dolgokkal megtölteni az agyamat, nem olyanokkal, mint kinek mi a kedvenc piája vagy kajája. Ezek ilyen fontosak lennének a magyaroknál? Mert nálunk ez otthon sem divat, nem hogy az országban. Anyám rögeszméje, hogyha megyünk valahova... vagyis most már; ha mennek valahova, akkor mindig kell vinni egy apróságot. Anyám süteményt szokott, de ez, mint tudnivaló, kinek mi a kedvence miből, olyan fontos lenne?
Ismét zavarba jön, én pedig az eget bámulom, de amikor ráemelem pillantásom, egy ismételt kérdés szakad fel belőlem, amitől szintén zavarba jön. Tudok olyat kérdezni vajon, amitől nem jönne zavarba? A válaszra egy szomorkás mosoly kerül fel ajkaimra, lábaimat visszahúzom mellőle, kissé előredőlve könyökölök rá térdeimre, és behunyt szemekkel várom, hogy befejezze. Egy cipőben járunk, mert elképzelésem sincs arról milyen egy randi, hogy s miként kellene csinálni, törődni a másikkal esetleg, vagy csak meghallgatni? Kérdezni, beszélgetni, elvétve egy-egy érintés? Azt randi nélkül is meg tudom tenni, nem?
Jól érzi magát a társaságomban, szeretne a közelemben lenni. A szomorkás mosoly szélesebb lesz, fejemet előre biccentem, miközben jobb kezem csúszik tarkómra. Apám szavai visszhangzanak a fejemben folyton folyvást. Engem nem lehet szeretni, mert mindenki szeret alapvetően. Nincs választásom, nem vágyhatok az igaz szerelemre, mert egy csettintésre megkaphatom. Mindenki szeret, mégsem szeret senki. Amikor először mondta, nem értettem, dühös voltam rá, amiért ilyeneket mondd, mert engem miért ne lehetne szeretni? Ugyanolyan ember vagyok, mint mindenki más. De ahogy teltek az évek, ahogy megtapasztaltam, hogy mégsem vagyok ugyanolyan, a folyamatos csesztetések által, majd a mágia által, ami bennem lakozik... rájöttem, hogy igaza van. Minden szava igaz volt, és a mai napig is az. Engem nem lehet szeretni, hiszen mindenki megteszi, ha csak egy felületes szinten is. Kiben bízhatnék, amikor azt mondja jól érzi magát velem, nem vagyok közömbös a számára, amikor senkinek nem vagyok közömbös? Az emberek túl nagy százaléka elégszik meg a felületes érzelmekkel, honnan tudhatom, hogy Dana nem ezek közé tartozik? Nem számít, hogy a mágiámat mindennap figyelik, nem számít, hogy nem használom, nem számít, hogy nem élek vele vissza, mert egy alapszintű vonzalom mindenkitől van irányomba. Ez miért lenne más?
Elveszem tarkómról a kezemet, majd lehunyt szemeimet emelem a lányra, pár másodperc elteltével nyitom csak ki pilláimat. Nem tudom meddig fürkészhetem Danát, de a mosoly, amely ott bujkál szám szegletében nem lankad, és szemeimből sem olvasható ki semmi. Túlságosan bezárkóztam, és elhatárolódtam a szeretet érzésétől, hogy értelmezni tudjam az elhangzott szavakat, így csak mélyet sóhajtva fúrom tekintetem a lányéba.
- Véla lenni, Dana - sütöm le tekintetem egy pillanat erejéig. - Ezért szeretni közelemben lenni, ezért nem lenni... hogy is mondani? Közömbös? - összeráncolt szemöldökkel mondom ki a szót, majd vállat vonva folytatom. - Ezért nem lenni neked közömbös. Kedvelni engem, mert nincs más választás - és még csak vélamágiát sem használtam bassza meg! Ha itt nem is csesztetnek a másságom miatt, törhetek össze olyan kialakuló kapcsolatokat, amik még épphogy elkezdtek gyökeret verni, mert itt még bimbózásról sem beszélhetünk.
- Nem erőltetni magad rám - mosolyodom el felé szélesen. - Önszántamból jönni, nem? Jó szó? Önszántamból? - ismét ráncolom a szemöldökömet, mert a szavak jelentése és mondatba való beillesztése nem megy mindig, de talán nem is most van itt a helye a nyelvtan idejének. - Mindegy. Örülni, hogy elhívtál, de nem hinni, hogy te engem kedvelni igazából - az utolsó szót próbálom megnyomni annyira, hogy érzékelje, mire szeretnék kilyukadni, hogy nem lebeszélni akarom az érzésekről, amiket táplál, egyszerűen felszeretném nyitni a szemét, hogy lehet úgy érzi nem vagyok neki átlag, de ebben nem lehet biztos, mert nekem itt van a mindig átkom; vélaság. Óvatosan állok fel a csónakban, és amikor a nap felé fordítja arcát ülök le a másik oldalára, kissé előre dőlve nézem én is az erőtlen napsugarakat.
- Remélem nem haragudni rám - nem veszem el a tekintetem a napról, mert a színek, a fények, ahogy játszanak a vízen, egyszerűen megbabonázzák az embert, és amúgy sem szeretnék Danára nézni. Még ha nem is az előbb leírtak járnak a gondolataim között. Túl kellemetlen. Még szerencse, hogy nem egy hőlégballonon vagyunk, az még kellemetlenebb lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Látom arcára kiülni a megkönnyebbülést, még ha csak minimális mértékben is. Lehet másnak egyértelmű volt a randi felkérés, de számomra nem, így szerintem nem róható fel nekem, hogy teljesen mértékben nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Mint egy elveszett faszfejnek a nagyvárosban pörögnek agyamban a dolgok, hogy ebből hogy mászhatnék ki? Egyáltalán ki akarok-e mászni belőle? Soha nem éreztem szerelmet, abban sem vagyok biztos, hogy a szeretetet magát tudom-e értelmezni, akár egy ember. Az én életemből ezek a dolgok kimaradtak, hiába tudom, hogy a szüleim szeretnek, hiszen az egy teljesen más szeretet, mint amit Dana hisz, hogy érez irántam.
Mindkét szemöldököm az eget verdesi, ahogy visszakérdez. Mi az, hogy és? Nem érti, hogy amit érez jelenleg az nem nekem szól, hanem annak, ami vagyok? Nem olyan tiszták az érzelmei, mint ahogy hiszi, bármennyire is szeretné, ha az lenne, de ez nem így működik, amikor egyetlen erőteljesebb mosolyommal eltudnám érni, hogy nekem adja a lelkét is. Folytatja, én pedig lemondóan megrázom a fejemet, mert valahogy úgy érzem feleslegesen koptatnám a számat tovább, amikor egyszerűen nem tudja vagy nem akarja - mert nem mindegy - megérteni mégis miről beszélek neki egy ideje. Vagyis próbálok beszélni neki, mert a magyar a még mindig nem az erősségem, és beszélni sem szeretek, ha eddig ez nem lett volna egyértelmű. Én amolyan csendes gyilkos féle vagyok. A legtöbb ember bánatára.
- Időt? - összeráncolt szemöldökkel bámulom cipőm orrát, majd vállat vonok. - Azom végül is lenni - ha ennyire beszeretné bizonyítani nekem az irántam érzett valós érzelmeit, akkor egy esélyt mindenképpen megérhet a dolog. Abban reménykedem csak, hogy nem vár tőlem hatalmas lépéseket. Azt a csókot is csak azért kapta, mert olyan kedvem volt, szeretek játszani, éppen ő járt arra, így ő szenvedte ezt el. Ha másnak adom azt a csókot, akkor is itt ülnék? Valószínűleg, de talán nem érzelmekről beszélgetnénk, hanem éppen a tó közepén tenném magamévá az illetőt.
- Én... - elharapom a mondatot, ismét az égre tekintek. Dana háta mögött támaszkodom meg balommal, jobbommal pedig a csónak szélét tartom, nehogy eldőljön. - Én nem tudom milyen lenni szeretet vagy szerelem, így nem is ígérni neked semmit - tetszik az őszintesége, kár lenne tagadni, azonban ez az egész olyan fordulatot is vehet, ami egyikünknek sem lenne éppen jó. Arra, hogy én is táplálok felé valamit, mert eljöttem, nem tudok válaszolni, egyszerűen megvonom a vállam. Soha nem tetszett senki igazán, aki igen, azt egy csettintéssel megkaptam, így azt sem tudom milyen az, amikor egy ember annyira tetszik, hogy az szinte már szerelemnek mondható.
- Ha te mondani, hogy több ez, mint a vélaságom, akkor megvárom mi lenni vége - biccentek egy aprót, de tekintetem még így is az eget pásztázza. Elmosolyodom, ahogy helyesel arra, hogy jókor használtam a szót, de több figyelmet ennek nem szentelek. Nem nyelvtanórát tartanak nekem éppen, hanem a mellettem ülő lány éppen bevallotta, hogy érez irántam valamit, és elhiszi, hogy nem a véla-létem miatt. Én is szeretném ezt hinni, komolyan, de kurva nehéz. - De elmondani előbb; nem lenni könnyű dolgod majd. Faszfej lenni, úgyhogy... - vonom meg vállaimat. Az őszinteség és a tisztalap a két védjegyem, most sem hazudtolom meg magam, főleg, ha már Dana is kifejtette nekem az érzéseit, ideje volt bevallanom, hogy amúgy egy paraszt vagyok, csak mindig jó időpontokban kap el. Ez változhat, és lehet akkor elhiszi majd nekem, hogy amit érez az felszínes vonzalom, és nem mélyebb. De ez még lehet a jövő zenéje.
- Nem - rázom meg a fejem óvatosan. - Szeretnéd, ha igen? - egy kaján vigyor terül el ajkaimon, talán egy hangyányi gonoszság is csillan tekintetemben három okból kifolyólag is; 1. biztos vagyok abban, hogy bőven az alatt a szint alatt maradok, amit a Minisztériumnak jelez a karkötő, 2. kurva vicces lenne Dana szemében is látni a vágytól túlfűtött csillogást, és 3. mint mondtam szeretek szórakozni. És igazából nem minősül vélamágia használatnak az szerintem, ha a másik fél kéri, bár ilyen még egyszer sem fordult elő. Mindegy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Nem szeretem kimondani azt, hogy véla vagyok. Nem, hogy kimondani, de most úgy érzem, mintha bevallottam volna, mint valami mocskos titkot. Nos, sok embernek egyértelmű lehet mi vagyok, de a legtöbb még nem találkozott vélával, így tudok meglepetést okozni, mégis úgy érzem, azt, hogy véla vagyok bevallottam Danának, nem pedig elmondtam vagy egyszerűen kimondtam. Túl korrekt és őszinte ez az egész ahhoz, hogy egy ilyenen bukjon el. De ha el is bukik, akkor sincs semmi veszve, mert elég egy cukkancs mosoly, és onnan folytatjuk Danával, ahonnan én akarom.
Utálok ígérgetni, most sem fogom megtenni. Egyszerűen nincs értelme, már csak azért sem, mert amíg nem bizonyosodik be számomra, hogy Danának tényleges érzelmei vannak irányomba, addig nem áltatom magam olyanokkal, minthogy engem lehet szeretni. Igazán szeretni, olyan teljes szívből, mert ezt kötve hiszem, de tudom, hogy a lány addig fogja az ebet a karóhoz kötni, amíg be nem adom a derekamat, így ezt megelőzvén..., mert ugye, időm tényleg van, na meg nagyon vesztenivalóm sincs, hiszen nemrég ismertük meg egymást. Azon kívül, hogy szőke a haja, és kék a szeme, imád beszélni, nem sok derült ki Danáról, rólam meg még kevesebb és értelmesebb információ, és ameddig lehetséges ezt így is fog maradni. Legalábbis, ha rajtam múlik, mindenképpen.
- Nem, nem érteni - rázom meg a fejem mosolyogva, miközben tekintetem rá siklik. - Bunkó lenni Dana. Nagyon. És gonosz - mondanám neki, hogy kérdezze meg Machay-t, de ő sem mondhat többet, mint én. Na meg ki akar azzal villogni, hogy elégette a legnagyobb magyar címletet egy hajléktalan orra előtt, aztán röhögve, bűntudat nélkül ment el sörözni az akkor megismert másik szerencsétlennel? Mert tényleg bűntudat nélkül mentem el a kocsmába és ittam meg jókedvűen Ábellel párat, csak azért, hogy bekerüljek egy olyan klubba, amiről egy ideig még azt sem tudtam, hogy létezik. De valamiért felfigyeltek rám, én meg nem vagyok barom, hogy ezt ne használjam ki. Csak a feladat... az a kurva feladat.
- Nekem csak rossz oldalam lenni valószínűleg - nevetek fel halkan, miközben lehunyom szemeimet, és fejemet előre biccentem. Pár másodperc múlva nyitom csak ki pilláimat ismét, hogy felvegyem az előző pózt; Dana mögött és a csónak szélén támaszkodom meg, tekintetem az égnek emelem ismét. Túl furcsa úgy beszélgetni valakivel, hogy nincs a dologban minimális vélamágia sem, ráadásul olyan dolgokról, amik alapvetően engem elkerültek egész életemben. Vigasztal a tudat, hogy valahogyan és valamiért anyám és apám is egymásra találtak. Valahogyan.
- Észre sem vennéd, ha használni - vonom meg vállamat, amikor megérzem közelségét, majd puha ajkait fülcimpámon, végül távolodó leheletét. Megforgatom szemeimet, miközben oldalra sandítok rá, majd felnézek az égre. Kezdenek előjönni a csillagok. - Ne húzni ki gyufát, Dana - nem szakítom el tekintetem az égről, valószínűleg így is érzi a szavak élét, amelyet arra engednek következtetni, hogy bizony nem rajtam múlik az, hogy egy gyenge pillanatban ne rántsam az ölembe és tegyem magamévá, vélamágiával vagy anélkül, nem számít. Mert ahogy elnézem ő is akarná, de mindketten tudjuk, hogy erre egyelőre csak én vagyok felkészülve, mind testileg, mind lelkileg. Még hogy várjunk ki, amikor a fülemet harapdálja! Hogy lehet így kivárni bármit is?
- Óhohohóóóó - nézek rá vigyorogva. - Vélamágiával ismerni meg egy embert csak igazán - akkor semmi nem titok. Minden kérdésre készségesen válaszolnak, mindent megtesznek, minden lépésedet követik, figyelik, csókolgatják a lábnyomodat, bármerre is mész. - De ne aggódni, én nem használni senkinél sem... már - az utolsó szó szinte suttogva hagyja el ajkaimat. Az emlékek megrohamoznak, pár másodpercig csak meredten bámulok magam elé. Sajnos túl sok emlék van ezzel kapcsolatban. Hosszú film lesz ez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Nincs arról szó, hogy szégyellném, ami vagyok. Nem tehetek róla, így okom sincs szégyellni azt, amiről nem tehetek, egyszerű genetika az egész, mégsem szeretem elmondani az embereknek, hogy mi vagyok, ha esetleg maguktól még nem jöttek rá. Régebben sem mondtam el, de végül az RJ-ben minden megváltozott, mert ott mindenki tudta, hogy mi vagyok. Mindenki horda a karkötőt, senki nem akart a közelemben lenni, amíg le nem higgadok, és elfogadom, hogy nem minden a vélamágiám. Aztán, amikor ez bekövetkezett, asszem egy év után, egy srác volt az első, aki levette a kezéről a karkötőt. Onnantól szépen fokozatosan mindenki megtette, bár nyilván voltak olyanok, akiken végig rajta volt, amíg el nem hagytam az iskolát. Sikeresen megtanultam mindent, amit csak lehetett, a tanárok büszkék voltak rám, a diáktársaim már szerettek és nem féltek tőlem, mindezt egy srác miatt, aki elindította a lavinát. Soha nem lehetek neki elég hálás ez miatt.
- Még mindig nem érteni miről beszélek - legyintek egyet Dana felé. Nem koptatom feleslegesen a számat, mert nem éri meg, ez a téma meg számomra már elég lerágott csont. Nem fogom bizonygatni, hogy amiket én tettem vagy teszek, esetleg tenni fogok - mert releváns a jövő idő -, azok nem iskolai csínyekben merülnek ki, vagy egy iskola társunk, netalántán egy oktató megszívatásában. Az Elite izgalmassá tette az életem, megismertem Ábelt, akiben az első pillanattól fogva megbízok, mert bár bepróbálkozott a mágiával, de nevetséges volt, valószínűleg nem is próbálkozott erősen, és ott mindenki kiáll mindenkiért. Hozzájuk tartozom, ahogy ők hozzám. Mert végre tartozok valahova, és nem azért, mert véla vagyok, hiába jön jól nagyon sokszor, hanem egyszerűen azért, mert meglátták bennem a fantáziát. Az Elite az életem része lett, és semmi pénzért nem adom fel, még Dana kedvéért sem, főleg nem azért, hogy bizonygassam mekkora egy szar alak vagyok. Nem ér annyit. Ha szerinte nem vagyok az, ám legyen, de nem vállalok érte felelősséget, ha egyszer kiderül az ellenkezője. Mindegy, ez most egyáltalán nem fontos, hiszen biztos vagyok abban, hogy ki fog derülni. És akkor ki lesz mellettem? Az Elite.
- Őszinteség lenni mindig fájdalmas - vonom meg vállamat mosolyogva. - Ezért nem lenni nekem sok barát - ismét az Elite. És nagyon is rendben van a tiszta lappal kezdés, meg az őszinteség, komolyan büszke is vagyok rá, amiért hasznosítom az RJ-ből való kikerülésem óta, de azt senki nem mondta, hogy az emberek sírva is fakadnak az igazság hallatán. Pedig volt rá példa. Nem is egyszer. Rendben, lehet néha én fogalmazom meg nyersen a dolgokat, de akkor sem kell sírva fakadni, bassza meg! Mindig eszembe jut, hogy az emberek ilyen lélekkel, hogy élik túl a mindennapokat?
Hát ki a legcukibb srác a világon? Ugye, hogy én? Kabbe Machay! Dana illegeti itt magát nekem, elég érzékeny területekre szaladgálnak ajkai, én meg rezzenéstelen arccal tartom magam, és csak egy figyelmeztetés hagyja el számat. Nos, nyilvánvaló mindkettőnk számára, hogy nem rajtam múlik a dolog, és egy hangyafasznyi vélamágia elég lenne ahhoz, hogy Dana a kéjes nyögéseket csak nekem szánja, csak én halljam, ahogy a nevemet suttogja rekedtes, és vágytól fűtött hangján. Na ehhez képest? Ülök, mint egy jó diák, és tekintetemet az égre emelem. Valóban feltűnt már néhány csillag.
- Igen, én is szeretni éjszaka - mosolyodom el az ég felé. - Inkább éjszaka, mint nappal - ez nem betegség, hanem életérzés. A sötétben kiülni az ablakba és vajmi kevés fény mellett olvasni a kedvenc időtöltésem, és így, hogy már van saját szobám ezt bármikor meg is tehetem. Dana mozgolódására elveszem tekintetemet az égről, és felé pillantok. Felkel, mászkál, majd ahogy elindul visszafelé már előre látom mi fog történni, így mosolyogva fogom meg felkarját, mielőtt az ölembe borul, ami ugye nem lenne szép. Mármint neki nem. A térdemet markolászva kér tőlem bocsánatot, majd elkapja a fejét rólam. Mutatóujjammal nyúlok álla alá, hogy mielőtt feláll fordítsam magam felé a fejét, majd másik kezemmel terelem, hogy végre leüljön, mielőtt megint intim területekre szeretne esni. Mosolyom szélesedik, ahogy közelebb és közelebb hajolok hozzá, de az utolsó pillanatban megállok, ajkaitól mindössze pár milliméterre állok csak meg, mélyet sóhajtok.
- Ki kell mondani Dana, hogy akarni engem - suttogom ajkai közé, kissé eltávolodva tőle nyitom ki kékjeimet és kezdem el arcát fürkészni. Ameddig nem mondja ki, nem kap semmit, ez íratlan szabály. Sajnos ez van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Nem hogy a körülöttem lévő emberek, de még néha én sem tudom mire számíthatok reggel magamtól, amikor kinyílik a szemem. Soha nem tudom mikor lesz valakinek egy olyan mondata, esetleg megmozdulása, amitől eltorzult fejjel ordítozok, hogy elérjem megint azt; mindenki féljen vagy tartson tőlem. Mert sajnos azért, mert nem használom a vélamágiámat, még véla vagyok, ugyanolyan személyiségjegyekkel, mint a többiek, ugyanolyan faszságokkal, mint a többiek. Bár az én vélamágiám sokkal erősebb, mint a félvéláké, vagy negyedvéláké, mégis ugyanolyanok vagyunk, és ez sajnos azzal sem múlik el, hogyha nem használom, még csak minimálisan sem. Nem véletlen hangoztatom Danának, hogy nálam nem elég az, ha elviseli a bunkóságomat, mert sokkal rosszabb vagyok. Az emberek lelkének kitépése a napi hobbim, és nem tudom neki megígérni, hogy ő nem fog ebbe beletartozni. Mi lenne rá a garancia? Mi vagy ki akadályozna meg ebben?
- Hogyne - ráhagyom, mert felesleges erről beszélünk tovább. Ajkaimon megérezvén ujját, halványan elmosolyodom. Játszik az idegeimmel, amikor elmondtam neki, itt és most, semmi nem rajtam múlik, mert ugye... én nem is vagyok szégyellős, bárhol jó. A bárkivel az nem lenne igaz, de Danának nem mondnék nemet, amit ő is tud, figyelmeztettem is, de annak ellenére csinálja itt a feszültséget, pedig tudja. Persze, hogy tudja, hiszen elmondtam neki. A nőkkel csak a baj van, ez már biztos.
- Hamis barátok senkinek nem kelleni - vonom meg vállamat. Pedig ha tudná, hogy úgy hazudok, ha kell, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Nincsenek arcomon árulkodó jelek, nincsenek idegrángások, nincs semmi, ami lebuktathatna, hogy márpedig én hazudok. Ezt egyelőre nem kell megtudnia, nem is fontos, előbb vagy utóbb rájön, én meg utálok kiadni magamról mindent, így mi benne az élvezet?
Bólintok egyet a lány felé, de nemigen van időm rendesebben reagálni, mert ugye hirtelen esik nekem a lány, aki készségesen kapaszkodik meg a térdemben. Könnyedén leültetem magam mellé ismét, tekintetét el nem engedve, de amikor reagál rá, kitör belőlem a nevetés. Elveszem róla kezemet, eltakarom szememet, úgy nevetek tovább. Istenem, hogy lehet valaki ennyire ártatlan és tudatlan ilyen téren? Haláli a csaj, már csak ezért is megéri adni ennek egy esélyt, legalább beleviszem a jóba, és kitől tanulhatna a legjobban? Na ugye, mindenki egyöntetű választ ad erre. Szerintem is. Szóval nevetek, őszintén nevetek, szemeim eltakarva, majd párszor mély levegőt veszek, és hagyom, hogy Dana megharapja alsó ajkaimat.
- Nem - rázom meg a fejem mosolyogva, amikor eltávolodik tőlem, és visszaül. Óvatosan dőlök hátra, fejem alá beteszem jobb kezemet, majd az eget kezdem el fürkészni. - Majd megérteni egyszer mit jelenteni ez, de addig semmi nem történni köztünk - akár saját meder, akár nem, ez sajnos nem változik. Tőlem fejen is állhat, de akkor sem fog változni ebben semmi. Amíg nem mondja ki, addig ülünk egymás mellett, mint két jó diák, és bámuljuk a csillagos eget. Mert már csillagos, és gyönyörű. Látszik a tejút, egy csomó csillagkép is látható, mázli, hogy tiszta az ég. Fejemet felemelem, mosolyogva fürkészem Dana arcát, majd jobb kezemet kivéve fejem alól, miközben balom kerül alá, felé nyújtom jobbomat.
- Gyere - ha már nemet mondtam, legalább valamivel engeszteljem ki. Beszarás milyen aranyos vagyok, hát nem kincset érek? Dehogynem!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

A rendelés leadva, én pedig igyekszem kizárni a hátamba fúródó tekintetek érzetét, de nemigen akar sikerülni. Régen voltam ennyire bámulva, és régen jutottak el a hangosabban suttogott mondatok a fülemig; "de szép", "odamersz menni?", "én biztos nem merek", és a többi, és a többi. Nem is venném most szívesen, ha bárki is idejönne, elég ha bámulnak. Túl régen voltam egy ilyen kis helyen, ennyi ember között. Az iskola elég nagy ahhoz, hogy ne kelljen ezt elviselnem, mert ott eloszlanak az emberek, de egy zártabb és szűkösebb cukrászdában ez egy fokkal neccesebb, nem?
Gondolataimat szakítja meg a hang, amely mellőlem szólal fel, és reagálni sincs időm, mert már le is huppan a másik székre, nekem meg még a mutatóujjam is a levegőben maradt. Csak közölni akartam, hogy nem vágyom társaságra, és tényleg nem szeretnék bunkó lenni, de... de már leült. Szemöldökömet ráncolva eresztem le a kezem és emelem tekintetem a lányra, aki szépen elhelyezkedik, mintha a világ legtermészetesebb dolgát csinálná most. Itt divat leülni más asztalához amúgy? Mármint nálunk ez sosem volt opció. Ha a hely tele volt, akkor megfordultál és elmentél egy másik cukrászdába vagy kávézóba. Nem pedig leültél idegenekhez, akik akár vissza is élhetnek a naivságoddal és cukiságoddal, mert - tételezzük fel - éppen vélák. Na ugye?
- Ahogy látni, már mindegy lenni - vonom meg vállamat és türelmetlenül tekintgetek a pult felé, hogy mégis mi tart eddig, amikor egy nagyon mosolygós és tetőtől talpig vörösben úszó pincérlány indul el felém a süteményemmel és a kávémmal. Mosolyogva teszi le elém, mosolyogva néz rám, mosolyogva közlöm vele, hogy elmehet, mert itt már nincs dolga. Szemforgatva fogom kezembe a villát, hogy az első falatot rögtön le is küldjem. Bár nem olyan jó, mint az otthoni, mégsem ehetetlen, így...; home, sweet home.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Lehet ez így szarul hangzik, és mindenki annyira hiperszuper tökéletes dolognak tartja ezt a véla-dolgot, de mindenkit ki kell, hogy ábrándítsak; egyáltalán nem az. Az emberek akaratlanul kedvesek veled, és közelednek feléd, nem azért, mert mennyire szimpatikus vagy nekik és tényleg megismernék milyen vagy valójában. Milyen vagy a virító kék szem és a fehér hajon túl. Nem, egyszerűen csak akarnak, de nem megismerni. Ilyen ez.
- Nem - nevetek fel a kérdésen. Nem azért jöttem idáig, hogy a problémáimat kitálaljam egy idegennek pár korty whisky után, plusz beszélni sem akarok róla. Nem pszichológushoz akartam leülni, csak egyszerűen beszélgetni bármi másról. Az időjárásról, a csillagképekről, még erről a baromság horoszkópról is beszélhetünk felőlem, csak ne arról, ami a mindennapjaimat körbeöleli. Mert itt helyben eret vágok.
- Eszed vágni, mint a beretva - bólintok egyet, oldalra sandítva mosolyodom el. - Fattyú vagyok, ez lenni. Oroszország, Ukrajna, Wales, Finnország - tárom szét a karomat halkan felnevetve, mert olyan felmenőkkel sem rendelkezhet mindenki, mint ami nekem kijutott. Ráadásul a fele utál, így még jobb a dolog, nem mintha bárkinek is hiányozna az a fél, de értitek. Attól még család, meg szeretet, boldogság, béka, plusz a többi nyálas szarság. Közös megegyezés volt szüleimtől a névválasztás, és bár néha nyelvtörőt okoz az embereknek, főleg a vezetéknevem, de én szeretem. Amióta fel tudtam fogni, hogy ez a nevem, szeretem, mert különleges és azért az elég para mégis, hogy Finnországban ezt a nevet kiabálják utánam, nem? Nem mintha anyám vagy apám neve jobb lenne.
Szóval a nő mönnyög, és amíg legyintget, nekem pont van annyi időm, hogy végig mérjem. A bőr szoknya nem takar sokat, éppen annyit, hogy felkeltse az érdeklődésemet, a felső pedig éppen annyira kihívó amennyire kell neki. Ha pasizni jött ide, akkor biztosan sikerrel megy haza.
- Miért inni le magad? - a korsó fülére fogok, de még nem emelem ajkaimhoz azt, csak kell egy pont, amibe kapaszkodhatok, mielőtt olyat teszek, amit nem szabad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Ki lett mondva minden, amit csak tudnia kell elöljáróban Danának rólam. Elmondtam, ő mégis itt ül, és vállat vonogat arra, hogy véla vagyok, nem érdekli különösebben, aminek nem örülök. Mármint ez így nem teljesen igaz, mert örülök neki - a szívem mélyén gondolom -, de frusztráltsággal is megtölt, amiért ilyen lazán kezeli. Vajon mikor jön el egy olyan pillanat, amikor valóban elhiszi, hogy én vagyok a legrosszabb rémálma, ami csak történhet vele az élete során? Ha egyszer annyira megbántom, hogy azt kívánja majd bárcsak soha ne ismert volna meg, akkor majd elhiszi? Vagy ez sem lesz elég, mert az érzései igaziak, ahogy azt nekem mondja, és valóban nincs köze a vélamágiámhoz? Nem tudhatom, de egy biztos; ha meg sem próbálom, akkor nem derül ki, márpedig én nem vagyok az a fajta, aki nem próbál ki új dolgokat, és gyáva módon az elején feladja mondván, úgysem sikerülne.
- Nem ismerni, de biztos igaz lenni - vonom meg vállaimat. Nem elég, hogy nem ismerem, de nyilatkozni sem tudok erről. Eddig soha nem voltak barátaim, mert a srác, aki először kezdett el emberként kezelni még az RJ-ben, nem volt az. Egyszerűen emberséges volt és kedves, de ugyanúgy megmaradtak a barátai, ahogy előttem is. Csak néha köszöntünk egymásnak, váltottunk pár szót és ennyi volt a hatalmas barizásom bárkivel is. Soha nem vágytam rájuk, mert mindenki ugyanazt akarta tőlem; egyszerűen a közelségemet, nekem pedig erre nem volt szükségem. Vélákkal nemigen találkoztam eddig, pedig aztán vagyunk egy páran, mégis a szüleim kívül nemigen voltak jelen az életemben. Egészen addig, amíg ez a fasz Ábel fel nem tűnt az Elite kapcsán, és a próbámon megpróbálta használni rajtam a mágiáját. Merlinre, a legszebb napom volt az, amikor a sejtésem beigazolódott, és kiderült a végére, hogy ő is véla. Bár ettől még ugyanolyan fasz marad, de attól még belopta magát a szívembe na!
Dana játszadozik, még élvezi is, én pedig csak mosolyogva hagyom, hogy kiélvezze a pillanatot, mert utána közlöm vele, hogy nem, amin érthető okokból megemelkedik a szemöldöke és vissza is kérdez, de olyan aranyos, hogy csak pár másodpercig mosolyogva nézem. Még akkor sem válaszolok neki, amikor lefekszem, és végül ő is a karomban köt ki, csak miután elhelyezkedett és befejezte a csillagképekről való áradozást. Azt is mosolyogva hallgatom és minden mutogatásnál készségesen követem ujja irányát, hogy figyeljem merre mutat, hiába tudom a csillagképeket. Olyan nagy hévvel beszél róla, hogy talán belefér, ha pár perccel később kap választ mindenre. Türelmesen várom meg, amíg befejezi végül a csillagokat fürkészve szólalok meg halkan, szinte már búgó hangon.
- Majd megtudni úgyis - mosolyodom el még szélesebben, miközben oldalra sandítok Danára. - Ha egyszer kimondani rendben van, de ha nem, akkor nem kapni semmit - lágyan simítom meg arcát kezemmel, amin éppen fekszik, majd ugyanúgy mosolyogva fordítom tekintetem ismét a csillagokra, hogy csak élvezzem a látványt, amikor beugrik valami, és fejemet felemelve tekintek Danára.
- Szerinted miért lenni szükséges kimondani? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn. Kíváncsi vagyok, hogy nőként milyen elvetemült gondolatok születtek meg a fejében, és van egy olyan érzésem, hogy nagyon élvezni fogom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Meredten bámulom az egyszerű mozdulatot, ahogy a pár rakoncátlan tincset helyére rakja, hogy ne zavarják. A mozdulat egyszerű, mégis van benne valami plusz, ami már el is veszi az értelmét annak, hogy egyáltalán beszélni kellene a problémáimról. Minek? Teljesen feleslegesen koptatnám a számat, hiszen az én problémáim nem merülnek ki abban, hogy elfogyott a kedvenc rúzsom a boltban - már bocs -, és nem is olyan, hogy összevesztem a szüleimmel. Szeretem a szüleimet, de az egész életem egy veszekedés velük.
Halovány mosollyal fogadom az igen határozott tudom szócskát. Rendben, tehát tudja. Szomorú, de a nő egyre jobban kelti fel érdeklődésemet, ahelyett, hogy az egész lankadna. - Fattyú - bólintok egy határozottat. Soha nem zavart, hogy túl sok minden és mindenki van bennem, mert talán az egyetlen véla vagyok, aki szereti a származását, de a vértisztítás még engem is undorral tölt el. Nem akarok vért tisztítani, nem egy szexrabszolga vagyok, akinek egyetlen feladata az - jelen esetben -, hogy fenntartsa a tiszta vélavért, mert a nagyanyja ezt várja tőle. Na meg a nagy faszt! Nem fogok azért vélával hálni, mert ők az mondták. Ha én akarom, akkor rendben van, de egyelőre a véla, akivel találkoztam az férfi. És ez a fasz Machay meg inkább ne is nemzzen gyerekeket.
Megemelkedett szemöldökkel tekintek a nőre. Szóval szerelmi bánat. - Ezek szerint lenni érzések, ha szerelmi bánatod lenni most - az egész gyorsan fogalmazódik meg bennem, át sem gondolom - nyilván nem, mikor szoktam? A nő álla alá nyúlok, és tekintettel arra, hogy talán jobban be van rúgva, mint kellene neki, talán könnyűszerrel fordítom magam felé arcát, hogy végül egy olyan csodálatos mosolyt küldjek felé, amit még én is szégyellek.
- Én kifogásom, hogy véla lenni - mosolyom szélesebb lesz ugyan, de a vélamágia nem növekszik. Nem növekedhet, mert a karkötő rögtön szól, és akkor nekem jajaj lesz, ha rájönnek a csúnya minisztériumos bácsik a használatra. Ujjam elveszem a lány álláról, hogy tenyeremet arcára simítsam, ujjaim a tincsek közé szánkázzon. - Szerelmes lenni a férfiba még? - nem engedem el tekintetét, mert az őszinte válasz így is garantált, mégis látni akarom tekintetét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Mondanám neki, hogy tudom milyen érzés tapasztalni valamit barátokkal kapcsolatban, de nem tudom. Mint mondtam soha nem voltak, én voltam mindenhol a fekete bárány, a barátságok engem olyan nagy ívben kerültek ki, mintha ebolás lennék minimum, de nem baj. Hozzászoktam a magányhoz, és már odáig is eljutottam, hogy inkább az egyedüllétet választom, csak ne kelljen nagy tömegbe mennem, ami mondjuk vicces, ha csak azt nézzük, hogy amikor lejövök
a kifutóról mennyi ember vesz körbe rögtön. Gratulálnak, meg akarnak kapni, a nyakamban lógnak, követnek, képeket készítenek. Én pedig készségesen adok meg nekik mindent, amit csak szemük-szájuk kívánhat. Kurva aranyos vagyok!
Dana neki kezd az opciók felsorolásának, csak türelmesen hallgatom, ahogy az egyik követi a másikat, még végül a végére ér, és nem is rest feltenni a kérdést, hogy akkor mégis mire szolgál? Faarccal hallgatom végig, és bár egyik sem fedi az teljes valójában az igazságot, de talán a második áll hozzá a legközelebb. A harmadik és negyedik opción felnevetek, mert azért ez elég abszurd lenne, még tőlem is, pedig ebben az iskolában talán nekem vannak a legelvetemültebb dolgaim, de azért... nem annyira, hogy erre gerjednek. Nem mondom, elég szexi alapvetően is, ha egy nő kimondja ezt egy férfinek, de azért csak nem állok haptákba egy szótól, nemde? Az eget bámulva szólalok meg.
- Nos egyik sem találni, de talán a második lenni legközelebb hozzá - mosolyodom el, de tekintetem direkt nem fordítom a lányra. - Ha kimondani, hogy akarni, az azt jelenteni, hogy enyém lenni, ameddig azt én akarom - vonom meg vállamat, amennyire testhelyzetem engedi. Őszinteséget vár el tőlem, ahogy én is tőle, így megkapta. Az ötödik opciót teljesen figyelmen kívül hagyom, mert aligha beszélhetünk egyelőre bármilyen kapcsolatról, még akkor is, ha elhangzott benne, hogy akarja. Sajnos ez nem így működik, én pedig tartom magam az elveimhez. Ha valóban kapcsolatunk kibontakozásának kezdete lenne az egész, akkor meglehet, hogy Dana a karjaimba feküdne ugyanúgy, de meztelenül, sóhajtozva, kipirulva. Van különbség a kettő között. Ez a kapcsolat még nem indult el sehova, egyelőre stagnál, az én nézetemben legalábbis mindenképpen, és hogy az egész hogy fog alakulni, az csak tőlem függ. És ez biztos.
- Bár negyedik opció lenni nagyon édes - mosolyodom el őszintén. - De sajnos nem jönni be - tekintetem nem szakítom el az égről. Túlságosan jól érzem magam az éj leple alatt ahhoz, hogy egy percnél tovább elszedjem tekintetemet a csillagokról. - Megbántani? - ha igen, akkor rendben, ha nem, akkor is rendben. Őszinte voltam, és ez nem szól másról, mint arról, hogy mindenki tudja; ha összejön az, amit Dana szeretne, akkor az enyém lesz, és senki másé. Ez csak arról szól, hogy Dana addig lesz az enyém, amíg azt én akarom, és neki ebbe nincs beleszólása. Egyáltalán. Nem azért, mert nő, nem azért, mert én vagyok Mihail Sztravinszkij, hanem azért, mert ezek az én elveim, amiket követek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Nem tudhatom, hogy egy találkozás után mi váltotta ki a lányból ezeket az érzéseket, mert az alapvető vonzalom, amit mindenki érez irántam, nem indokolja. Márpedig a mágiámat nem használtam, és ez biztos, mert azt csak észrevenném. Régen automatikusan működött a dolog, nem kellett gondolkodnom, hogy használom-e, egyszerűen jött magától, de ma már ennek a veszélye nem áll fenn. Elgondolkodtat, hogy valóban érez-e irántam valamit, azonban ennél mélyebben nem akarok és nem is fogok belemenni, mert felesleges. Megkeserítem a saját életemet vele, és sajnos ehhez, túl önző vagyok.
- Nem - rázom meg a fejemet értetlen. - Ez nem jól esniről szól, hanem arról, hogy az enyém lenni. Ennyi - vonom meg vállaimat amennyire testhelyzetünk engedi. Csendben hallgatom végig az okfejtését, amire egyetértően bólogatok. Ha nem mozdít meg bennem semmit, és egyelőre ez áll fenn, akkor baszhatjuk az egészet, és mint mondtam; nem fogom megkeseríteni a saját életemet. Egy bizonyos szintig hízelgő ez a vágytól fűtött tekintet, és az, amit kiváltok a lányból, de azért mindennek van ám határa. Soha nem éreztek irántam semmi mélyebbre menőt, mint amit a vélamágiám megengedett, így a helyzet is elég életidegen számomra. Azonban nyilvánvalóan nem siklok el a tény felett, hogy Dana mennyire hangoztatja a 50-50% esélyt a lehetőségeinkre, amik fennállnak. Vagy összejön, vagy nem, és ez valamilyen szinten dicséretreméltó. Nem ringatja magát tévhitekben, egyszerűen csak örülne, ha összejönne, de ha nem történik meg, nem vág eret. És bennem meg mi van? Nos... a testiségeken kívül nem sok minden, de valljuk be, eddig remekül tartom magam, már csak azért is, mert nem dobtam fel például az ablakpárkányra, azzal a feltett szándékkal, hogy akkor most az enyém lesz. Pedig eljátszottam a gondolattal. Nem is egyszer, de nem tettem meg. És mérhetetlenül büszke vagyok ez miatt magamra.
- Akkor rendben - bólintok egyet, tekintetemet el nem szakítva az égről. Nincs értelme ránéznem Danára, mert el tudom képzelni, hogy mi ülhet ki az arcára, mik lehetnek a gondolataiban. Csak ugye, azzal nem tudok sok mindent kezdeni, így egyszerűen meg kell várnom, amíg megszólal, és az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy nem kell sokáig várnom, mert szeret beszélni. Ó, de még mennyire, hogy szeret, és ember, mindenről! Ami mondjuk az én szempontomból azért jó, mert így nem kell nekem dumálnom olyan témákról, amik nem érdekelnek.
- Helyes - villantok meg egy elbűvölő mosolyt, és eskü nincs benne mágia, amikor Dana felé fordulok. Nincs megbántódva, mondjuk tény, hogy oka sem lenne rá, mert eddig is tisztalapokkal játszottunk, szerintem ezután is tartani fogjuk ezt. Kikerekednek szemeim, ahogy meghallom a szót, lassan fordítom fejemet Dana felé. Egyik szemöldököm tökéletes ívvel emelkedik meg, ahogy óvatosan felülök, mindenképpen figyelve arra, hogy Dana feje, ne koppanjon a kemény fában. Fejemet kissé hátrafordítva nézek rá, majd megrázom a fejemet és halkan felnevetek.
- Hihetetlen lenni - mosolygok rá szemtelenül. Egy hirtelen rántással húzom fel a lányt magamhoz, aki végül az ölemben köt ki, és valamiért úgy érzem, nem sok ellenállással. Haját válla fölött hátrasimítva kezdem el csókolgatni nyakának ívét, nyakszirtjét, ruháit kissé arrébb tolva vállának azon részeit is, amit könnyedén elérek. Szóval az enyém. Innentől az enyém, ameddig én akarom. De vajon meddig akarom?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

- Helyes - mosolyodom el elégedetten. Volt már szó a monogámiáról? Nemigen emlékszem, de ha megbeszéljük még egyszer, talán nem ártunk vele. Szóval a monogámia egy nagyon szép dolog, de nem mindenkinek tartható. Ezért is van az, hogy, ami az enyém, az az enyém, és ha valaki ezt nem fogadja el, akkor be lesz verve a képe, vagy egyszerűen elérem, hogy ő is az enyém akarjon lenni. Így megy ez. Viszont ugye, kettőn áll a vásár, ott van a másik vége is a helyzetnek; én. Amióta az eszemet tudom és megértem szexuálisan - viszonylag hamar, de ebbe ne menjünk bele - soha nem voltam kapcsolatban, mindig is többen voltak az életemben. Igen, férfiak és nők egyaránt, de azt jobbnak látom leszögezni, hogy intimebb viszonyt csak nőkkel folytattam, mielőtt még elterjedne itt a pletyka, hogy a fattyú igazából meleg és bizonyosan azért van ilyen jóban Machay-val. Nos... nem. Tehát mindig is többen voltak az életemben, és túlságosan élveztem ahhoz, hogy erről lemondjak. Most már leszanálódtak, nyilvánvalóan, mert sem otthon nem vagyok, sem az RJ-ben, vagy annak környékén, így szerintem ez érthető. A kastélyban pedig nem vagyok elég régóta ahhoz, hogy ez kialakuljon. Igen, tudom, egyetlen egy mosoly és mindenki a lábam előtt heverne, de abban nincs semmi szórakoztató, ahogy a többi helyen sem így értem el azt, amit akartam. Legalábbis egy idő után nem, de ehhez évek kellettek. Mielőtt nagyon elkanyarodnánk visszatérek inkább, mert ügyes vagyok; nem tudom mennyire leszek képes megfelelni Dana azon vágyálmának, amit elképzelt magában. Azért, mert ő így érez, én még tartom a semlegességemet, azt, hogy ne bízzon ebben annyira, mert megütheti a bokáját. Neki fáj, én pedig vállat vonva tovább megyek, mert ér már nagyobb szarság is, mint egy "összetört szív".
Mégis úgy alakulnak az események, hogy az ölembe húzom a lányt, kinek a vállát, nyakát, nyakszirtjét, és minden szabad bőrfelületét lágy csókokkal hintek. Borzasztóan nagy a kísértés, hogy bevessem magam. Vagyis, nem, nem magam, hanem a vélamagam, akinek mindenki megtesz mindent. Pár másodpercig meg is állok a tetteimben, kicsit helyre kell ráznom az agyamat, mert azért csak nem kellene visszaélnem a helyzettel, hiába nem szexeltem még csónakban, nemrég volt szó a tisztalapról meg az őszinteségről, ember! Gondolkozz már! A cirógatásra akaratlan tekintek fel, és kis híján ugyan, de sikerül visszatartanom azt a kitörő mosolyt, ami mindent megváltoztatna köztünk. Mosolyogva fogadom a csókot, bátortalan, de engem ez bizony semmiben nem akadályoz meg, így hirtelen vándorolnak ujjaim Dana tincsei közé, hogy ne engedjem, amikor távolodni szeretne. Egy határozott, mégis gyengéd mozdulattal húzom vissza magamhoz, és mélyítem el a csókot. Nem követelőzően, nem erőszakosan, ahogy Danának kell, mert olyan ártatlan, az isten szerelmére! Hát csak nem én rontom meg. Talán. Egy utolsó csókot lehelek ajkaira, mielőtt elválnék tőle, így az ő puszija sem vész kárba. Aztán neki áll beszélni. Mint mindig, így türelmesen hallgatom végig, de szemöldökömet ráncolom, mire a végére ér, és egyszerűen nem értem. Mosolyogva rázom meg a fejem.
- Ne akarni én csillagom lenni - emelem fel fejemet az ég felé, ahol rögtön megtalálom az Esthajnalcsillagot. - Túl bonyolult lenni, ne is gondolni jövőre, egyszerűen élvezni pillanat. Élvezni jelen, Dana, annál semmi nem lenni fontosabb - ez így van. Ennél nagyobb igazság nincs a világon. A következő percek is múlandóak, pedig nem is igazán gondolunk bele. Soha nem elmélkedtem a jövőmön, mindig hagytam, hogy a dolgok a saját medrükben folyjanak. Eddig bejött.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Halvány mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy elhagyja a száját az a mondat, ami a legfontosabb ebben a témában. Csak aprót biccentek mellé, mert ezt várom el tőle, mást egyelőre nemigen, de ez változni fog. És mélyen remélem, hogy ezt ő is tudja, hiszen beszéltünk arról már, hogy azért, mert ő nem lehet másé, én még ugyanúgy élni fogom az életemet. A bizonyosság, hogy talán én is olyan érzelmeket fogok táplálni Dana iránt, mint amiket ő irántam, egyelőre nincs meg. És félek attól, hogy nem is lesz meg, de azért csak-csak igazat kell adnom a lánynak. Ha meg sem próbáljuk, akkor ki tudja mi lesz belőle?
- Klassz lenni ezt hallani - mosolyodom el szélesebben. Bár nem egészen tiszta, hogy mégis mi imponál neki, de nem baj, az a lényeg, hogy valami nagyon. Nekem jelenleg az imponál a legjobban, hogy értem a szó jelentését és nem kell visszakérdeznem, mert valljuk be, eléggé odavágná a pillanat szépségét, ha értetlen visszakérdezgetnék. Eszembe jutott ám, hogy ez az a pontja az életemnek, ami áttörést jelenthet abban, hogy ne legyek mostantól magányos. Ábellel kezdődött a sor, akinek soha nem mondanám ki, de elég sokat segít már csak azzal is, hogy leül mellém, és betépve ontja magából a faszságait. Mert nekem mondja, egyáltalán a tény, hogy hajlandó leülni mellém, és nem úgy néz rám, mint egy véres rongyra, akit minél előbb el kell hajítani. Majd jött Dante, végül az egész Elite dolog, hogy eszükbe jutottam, sikeresen bekerültem és még mindig állom a sarat. Mert valahova tartozni a legjobb érzés ezen a kibaszott földön. Ha Danát beengedem ebbe az igen szűkös és talán kissé törékeny körbe, akkor megbánom vajon? Ő más. A srácokkal együtt tartozunk valahova, ahova Dana nem fér bele, de más körről még csak elképzelésem sincs. Lehetséges lenne, hogy az ember több helyre is tartozzon egyszerre és ne csak egyhez? Soha nem gondoltam volna, hogy valaha tartozhatok több helyre is, ahonnan nem néznek ki, mert vágyják a társaságom.
- Ennek igazán örülni - csúszik tarkójára kezem, hogy közelebb húzhassam magamhoz, majd homlokára nyomjak egy lágy csókot. - Csak nehogy megbánni - mosolyodom el sejtelmesen, még vállaimat is van erőm megvonni kicsit, miközben aprót rázok fejemen. Mindenki tudja mi lesz ennek a vége, de amíg Dana ilyen pozitívan és magabiztosan áll hozzá a dolgokhoz, addig nekem sincs okom átbillenni a ló túloldalára. Megmaradok magamnak, ebben a semleges "lesz, ami lesz" állapotban. Tekintetem ráemelem, ahogy egyre közelebb és közelebb húzódik hozzám, de nem lököm el - hogyne, nem vagyok hülye -, nem húzom közelebb, nem csinálok semmit addig, amíg ajkaink között nem csak pár milliméter van. Hirtelen húzom magamhoz közelebb tarkójára csúsztatott kezemmel, de csók helyett, csak fülében susmogó, mély és rekedtes hangomat hallhatja.
- Menni vissza - szinte érzem, ahogy leheletem csiklandozza a fülét. - Kezdeni hűvös lenni, nehogy megfázni - azzal a lendülettel teszem combjai alá a kezemet, hogy egy könnyed emeléssel visszaültessem a csónakba, majd vele szemben helyet foglalva kezdjek el evezni kifelé. Eseménydús este. Ráadásul ez a fasz Machay biztos körbehíresztelte már a dolgot, akinek csak lehetett. Nem baj, legalább amíg az én véremet szívják békén hagyják egymást Dantéval, ami már nem rossz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Csak és kizárólag a szerencsének tudhatom be, hogy éppen akkor volt az interjú, amikor az a csaj belibbent, hogy kérdezgessen a nőtől, aki éppen engem kérdezgetett. Bonyolult dolog ez, de engedjük el és menjünk a lényeg felé. Szóval emberként ültem a nővel szemben, tökéletesen, és magamhoz mérten válaszoltam a kérdésre, már amennyit értettem belőlük, amikor ez a csaj betoppant és megkérdezte Cath-et, hogy ez így megfelel-e neki? És bizony, amíg Cath olvasgatta a cikket, nekem is volt időm bele-beleolvasgatni, és egyáltalán nem tetszett. Az igazság az, hogy sokkal gyorsabban elolvastam az egészet, mint akinek adták, így az információk, amik megrohamozták az agyamat egyáltalán nem tetszettek. Ráncolt szemöldökkel meredtem a papírra, amíg az elmozdult, majd Cath visszaadta pár bólintás és szó után annak, akitől kapta. Nekem ennyi idő bőven elég ahhoz, hogy rendezzem vonásaimat és a továbbiakban egy halvány mosoly mellett, teljes kényelemben válaszoljak a további kérdésekre. Mire az interjú végére értünk, mondhatni, majdnem elfelejtettem a dolgot, csak aztán mégsem. Sajnos nem olyan vagyok, aki eltűri vagy elfelejti egy pillanatra is azt, hogyha hozzányúlnak ahhoz, ami az övé. Márpedig itt olyanról beszélünk, aki hozzám tartozik, még ha nem is hivatalosan, és én nem is érzek úgy iránta, ahogy ő irántam. Mert kimondta, elfogadtam, tehát az, ami a korcsolyapályán történt vagy nem történt, teljesmértékben rám is tartozik, nem csak a cuki kis tubicákra, akik művelték. Mivel a két tubica közül az egyiknek igenis csak hozzám van köze igazán. Pofátlan az egész. Alsó ajkamat szívogatva léptem ki az Edictumtól. Ideges nem voltam, csalódott sem, hiszen neki is elmondtam, hogy egyelőre hatalmas bóknak veszem az érzéseit, amit a vélaságom miatt táplál irántam, de nem kölcsönös. Tud róla. Lehet ezért?
Mindezek okán vagyok éppen a szilveszteren, amit az én kedves házam szervezett az egész iskolának. Gondolom elég egyértelmű, hogy nem akartam eljönni, sőt, utálok itt lenni, de ha szerencsém van, akkor a lány is eljön, és így legalább egy hatalmas mosoly mellett bizony rá tudok kérdezni arra, hogy mi a faszom történt pontosan? Nem mentem be az udvarba, a bejárat mellett állok közvetlen, pontosan úgy, hogy mindenki jól észrevegyen. Pedig nincs rajtam kivételesen mit nézni. Hajam hátra simítva hagyja szabadon acélkék szemeimet, fekete farmerom és fehér pólóm pontosan úgy emel ki mindent rajtam, ahogy azt illik. Vagy kell inkább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Karjaimat magam előtt fonom keresztbe, mintha ez segítene eltűnni a fürkésző és csodálattal teli tekintetek elől. Nyilván nem segít, de ha én elhiszem, akkor úgy is van, kicsit talán könnyít a lelkemen a tudat. Hosszabb időkre hunyom be szemeimet néhányszor, megereszek néhány mosolyt, akik köszöntenek, bár nem ismerős az arcuk, de nem vagyok ám akkora bunkó, hogy legalább ne reagáljam le a kedves gesztust. Pontosan egy ilyen társaság után robban be Dana a bulira, a testhez simuló rózsaszín ruhájában. Megemelkedett szemöldökkel döntöm hátra fejemet, amit a falon támasztok meg, majd halkan felnevetek az egész helyzeten. Én nem hívtam el, el sem akartam jönni, ő pedig úgy döntött egyedül, így felöltözve belibben a helyszínre? Érdekes fordulatok az életben. Már éppen fordulnék utána, amikor a semmiből terem előttem. Meglát, arca őszinte meglepődöttséget tükröz felém, nekem pedig egy halvány mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy kezeimet leengedem magam mellé, majd ellököm magam a faltól, hogy végül elé lépjek és meg is álljak előtte. Nem mérem végig, nem jegyzem meg mennyire jól néz ki, hogy mennyire jól áll neki a ruha, csak a kék íriszekbe fúrom sajátjaimat, el nem engedve azokat. Végül kezeim zsebem mélyére süllyednek, ahogy szkeptikusan nézek le a lányra.
- Úgy tudni, enyém lenni – arcomon semmilyen érzelem nem suhan át, tekintetemből nem olvashat ki semmit, mert olyannyira uralom mimikámat, néha én is meglepődök rajta, de ez most jól is jön. Köszönni felesleges, vágjunk bele a közepébe, mert sehova nem jutunk, ha elkezdjük leróni a felesleges köröket, maximum később szabadulok innen. – Nem szeretni, ha átbaszni engem Dana – hangom komoly és mély, arcom komor, pillantásom hideg lehet, mint az Északi-tenger. Hangulatomhoz megfelelő. Ki nem állhatom, ha átvernek, megint más, ha én teszem meg ezt másokkal, de most ugye nem is erről van szó. Velem ne tegyék meg, így is nehezebben viselem az ilyesfajta dolgokat, mint egy átlagember és ha kihoznak a sodromból, nem sok köszönet lesz benne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Talán a helyzet iróniája az, hogy a srác, akivel lekapták Danát, rellonos. Mondhatjuk furcsának, hogy nem találkoztam még vele, mert a képről nem volt ismerős a srác, de nem az. Mert ha tehetem este mozgok, amúgy meg a szobámban vagyok és bújom a könyveimet, vagy rohanok Beliánhoz magyarázzon már el valamit, mert ha nem értem, akkor patthelyzet. Jobb szemöldököm csodálatosnak mondható ívbe hajlik, ahogy megemelkedik a visszakérdezésre. Szóval pontosítsak. Értem én, nem kell kétszer kérni.
- Akkor azért látni téged másik sráccal fetrengeni? – mosolyodom el szemtelenül, mert a helyzet egyre szórakoztatóbb. A pletykák mindig elindulnak valamiből, és ez valószínűleg most sincs másképp. Nem hiszem, hogyha alaptalan lenne a dolog, akkor a lány, aki betipegett és folyamatosan zavartan pillantgatott rám, csak úgy légből kapottan vette elő a srácot és Danát. Abszurd lenne, mert mindig kell lennie egy alapnak, hogy abból pletyka vagy egy történet kerekedjen ki. Minden indul valahonnan, és ez pontosan onnan indul, hogy nagy valószínűséggel megtörtént. Különben nem lenne leírva, és nagyon szépen levezetve, hogy mennyire ki voltak pirulva és milyen jól érezték magukat. Ami az enyém, az ne pirulásszon egy másik férfi társaságában, vagy éppen rajta, esetleg alatta. Fasz sem tudja már mi hogy volt, a lényeg, hogy ez így egyáltalán nem volt opció.
Másik szemöldököm is tökéletes ívben követi párját, ahogy Dana neki áll mondani. És mondja és mondja, nekem pedig a visszafogott mosoly egyre szélesebb lesz, míg nem betölti az egész arcomat. Ritkán láthatnak az emberek szélesen mosolyogni, általában csak a fotózásokkor engedem meg magamnak ezt a luxust. De most megérdemli a nő is és a helyzet is. Türelmesen hallgatom végig, igyekszem rendezni vonásaimat, nehogy idő előtt kitörjön belőlem a dolog, míg végre befejezi. Belőlem pedig kitör a nevetés. Az őszinte nevetés. Kezemmel takarom el szemeimet, igyekszem minél előbb moderálni magam, immár csak rázkódó vállaim árulhatnak el, hogy valójában mennyire jól szórakozom.
- Dana – sóhajtok még egy utolsó mélyet, de mosolyom nem lankad. – Te meg én nem járni. Köztünk nem lenni semmi, annyit beszélni meg, hogy megpróbálni – takarom el ismét szemeimet egy pillanat erejéig, majd tekintetemet visszaemelem az előttem állóra. – Próbálkozni, de attól még nem járni. Nem lenni összefüggés aközött, hogy az enyém lenni és aközött, hogy keresni-e téged vagy sem – lehet túl őszinte vagyok, de talán nem árt akkor ezeket az apróságokat még egyszer letisztázni, ha már ennyire félresiklott a dolog. Szerencsém van, hogy a fordítómat teljes kapacitással használom ma, különben rendesen hoppon maradnék a szavakkal, amiket nekem intéznek. – És talán az egész nem vezetni sehova. Előre mondani neked – vonom meg vállaimat kicsit, mert ez a kiakadás halálian aranyos volt. A naiv kislány, aki Tündérországban él a szőke – jelen esetben fehér – hajú herceggel. Idilli.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Aprókat biccentve hallgatom a lányt, aki megmagyarázza a helyzetet. Igen, én ezt értem, de nem lehet, hogy sokkal több ideig feküdt rajta, mint illendő lett volna?  Oh, hát megdobogtatja a szívemet még a végén, hogy meg is akarta csókolni, de nem hagyta neki. Mégis milyen romantikus az egész, korcsolya, egymásra esnek egy véletlen folytán, majd a rác bepróbálkozik, de a nő megakadályozza. Ez mindig szarkasztikus, ha valakinek nem lenne egyértelmű a dolog, de amikor Dana elér a lényeghez szemöldököm lejjebb ereszkedik és egy halvány mosoly mellett bólintok egy határozottabbat. Egyáltalán nem olyan, mint az elején azok a semmitérő apró mozdulatok, amik csak arra jók, hogy jelezd a másik felé, figyelsz. Szarkasztikus hangulatom természetesen ezek fényében tova száll, de azért a mosoly, ami hamarosan nevetéssé lesz, még ott pihen ajkaimon.
Féloldalas mosollyal ajkaimon hallgatom végig Dana monológját. Tudom, hogy szeret beszélni, és hatalmas mázlija van, hogy jó a memóriám, különben a harmadik mondat után elvesztettem volna a fonalat, de így... csak hagyom, hogy mondja, kiadja magából azokat, amik zavarják, és amiket nem ért, amiket nem akar megérteni, mert el lett neki mondva. Tekintetemben csalódottság csillan, ahogy lehunyom azokat, majd megrázom a fejemet egy szintén csalódott mosoly mellett. Azt mondta megérti, hogy rendben van, hogy nekem nem ugyanúgy mennek a dolgok, de nyilvánvalóan látszik, hogy annyira mégsem tiszta a dolog. Na, rendben, akkor kezdjük elölről az egészet, és mivel így, hogy a fordítóm maximumon pörög, sokkal egyszerűbb is a dolog. Közelebb lépek hozzá, hogy egy kósza tincset tűrhessek füle mögé, majd lemosolyogva rá állok neki beszélni.
- Megbeszélni, hogy megpróbálni Dana - kezem magam mellé ejtem, miután a tincs füle mögött marad. - Nálam ez máshogy menni, elmondani neked, hogy nehéz dolgod lenni majd, te erőltetni, hogy nem, jó lenni végül - tárom szét a karjaimat komoran. - Szólni neked előre, nem tudni mi lenni, lehet, hogy szomorú lenni végén - ejtem magam mellé ismét kezeimet, hogy végül zsebem mélyére csúsztassam őket. - Neked ez így nem megfelelni, amit megérteni, úgyhogy menni el, ha úgy dönteni - oldalra biccentett fejjel mosolygok a nőre, akinek bizony most adtam a döntési lehetőséget a kezébe, amivel ha minden igaz, és amennyire mérgesnek tűnik, élni fog. Na, akkor ez sem volt hosszú életű dolog, tekintettel csak arra is, hogy úgy vitatkozik velem, mintha minimum egy tíz éves házasságban lennénk, pedig még el sem indultunk egy úton sem. Nekem ez így nem megy, ahogy ő szeretné, neki úgy nem megy, ahogy én. Révbe értünk akkor. Legalább elmondhatjuk, hogy megpróbáltuk és ha ennyi időt sem bírt ki, akkor nincs miről beszélni.
- Ez így működni kapcsolatban, kedvesem - somolyodom el végül, amikor a nevetésem végül csillapodni látszik. - De mi nem lenni abban - mutatok először rá, végül magamra, hogy aztán acélkék tekintetemet fúrjam Danáéba. Vajon a mágia segítene abban, hogy megértse? Egy próbát megérhet a dolog. Csak egy kis mosolyka, ahogy a mágia szabadon áramolhat az ereimben, mintha erre várna egész végig..., nem. Aprót köhintek, ökölbe szorított kezemet teszem szám elé. Köhécselek még párat, amíg visszavezetem tekintetem Dana arcára. A kurva életbe bele!