Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Ha olyan alkat lenne, érdekelné az, mennyire telnek a nap, hetek, ezen az isten háta mögötti helyen, de szerencsére folyton mozgásban fel sem tűnik neki, hogy majd' egy hónapja ideette a fene. Mondhatni, hogy nem lenne ezzel semmi gond, de igenis akad, azonban az ő véleményére ezen téren, még mindig nem kíváncsi senki sem. Azonban, legalább ez a sziget, a ház az, amely olyan elviselhető kényelmes és hangulatot teremt, amelybe már szívesebben felejtkezik bele, tény, itt sem lel meg mindent, nos, attól még akadnak érdekességek.
Lustán elnyújtózva kecmereg ki a fotelből, legutóbb forgatott újságot dobja a többi tetejére, a halomra és egy mozdulattal roppantja ki elgémberedett tagját. A világ dolgaival néha törődve, vagy célzott keresgéléssel eltöltött idő most semmi újat nem hozott, fogalma sincs, hogy a világuk unalmas manapság vagy nem mernek mindenről beszámolni, legnagyobb bánatára. A cenzúrázatlan, kendőzetlen igazságot papírra vetni ugyan nem a legkifizetődőbb, de relevánsabb lenne, mint pár szép szó arról, hogy mi a gáz. Bár tény, a varázstalan világ szépen forrong vagy épp pusztul, nem lepi meg, ott valahogy ez olyan mindennapos – még ha ezek most szélsőséges esetek, történetek -, hogy meglepettsége elő sem mászik. A ház most csendes, mindenkinek van dolga, magának is kellene találnia. Egy pohárért sétál, aranyló italt tölt belé és lustán kortyol belé, ahogy az italtálaló pultnak dőlve gyújt rá, ha már szabad program van, szabadon is tesz, ezt a levegőt egyelőre csak ő szívja. Az órára tekint, apró hümmentve realizálja az időt, most már legalább hozzászokott az ittenihez, de az óralap másodlapocskája, az az apró azt mutatja, amelybe beleszokott. Nos, túl sok az eltérés, még mindig. Mindegy. Neszt hall, nem a macska az, legjobb tudomása szerint az még csak a másik oldalára sem fordul, pláne nem kintről, vagy fene tudja honnan befelé mászva. Újabb korttyal pillant a forrás felé és ereszti le poharát végül.
- Téged is hazaesz a fene, ha kiszórakoztad magad? - horkan fel, nem tetszése nem újdonság, nem is az első. Nem fontos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Az egy dolog, hogy holmi jött-ment alakok nem járhatnak csak úgy ide be, de néha kicsit még jobban rányomna arra a szelektációra, amelyet a bűbáj művel, csak akkor még ő lenne a szemét dög. Így is, csak akkor jobban. A sűrű léptek apró lábakhoz tartoznak, szemeit némán hunyja le, pár pillanatig kiélvezi még a társas magányt, meg inkább erőt gyűjt, mert sok minden van, amit ő nem bír, nem szeret, amire fintorog és azok között ott van az apró lábak gazdái. Ha valami, amivel végképp el lehet kergetni, az egy gyerek. Minél kisebb, annál rosszabb. Ezer kérdés, hangos, szagos, napestig sorolhatná, neki a türelme pedig nem erre van, szóval... Azt tudja, hogy a közelben van egy iskola, meg a faluban még egy, ahol az igazi apró népség lakozik, mindeddig a közelükbe se ment, és, ha valami biztos biztonságban van tőle, az ezen helyek egyike. Parancsra más cselekedni, szép, kérlelő szavakra is, de ez nem fenyegeti, vagyis de, az előszoba felől, és bár érti, miért történik, ezzel látványosan nem hajlandó békélni. Nem jobban, mint a helyzettel. Sosem békés.
- Bácsi – nyög fel fájdalmasan, inkább kést nyomjanak a combjába, tövig, de ez a hanglejtés és maga a szó... Orra rögtön ráncolódik, tekintetével megkeresi őt, lefelé pillant és erőltetett mosolyt ereszt. Látványosan nem tetszik neki az, akit lát. És biztosan tudja. Mire azonban bármit hozzáfűzne, még rohan is, ha nem lenne a segge mögött a pult, hátrálna, csapódjon a falnak felőle, majd koppan a feje, de így csak őt tudja eltalálni, koccan egyet a bútorral, dereka fájdalmasan nyomódik az élének, torkából pedig mordulás tör elő, más, ekkor indokolt kedveskedő nevetése helyett.
- Hogyne, kakaót, vagy langyos tejet esetleg, hogy aztán ledőlj délutáni sziesztára. Nem kéne neked napköziben lenni? - fog a poharára, szusszant türelmetlen, hessegeti is, amikor kiszúrja a lapot nála.
- Az meg mi? - nem szokása kérni, így veszi is el tőle és olvassa a címlapot. - Mivan? Edictum? Minek ez neked, nem is vagy iskolás. Vagy de? Franc tudja – legyinti el a dolgot, az most tök mellékes.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Minél hevesebben tiltakozik, annál rosszabb és erősebb az, hogy tapad és próbálkozik. Ahelyett, hogy mogorva arca elijesztené, még inkább marad. Ez a taktika elsőre sem sikerült, sőt, eréjes szavai sem, semmi, amitől más kölykök talán sikítva futnak az anyjuk szoknyája mögé, hogy megvédje őket a gonosz embertől. Mert bácsi... koránt sem az. De olaj kell a parázsra is, hát még a tűzre, nem is kell külön kérni. Fújtat egy sort, mint a kitörni készülő dühös bika, szabad kezét lógatja, majd a pultra támasztva kocogtat körmével türelmetlen, mire a kezek szorítása enged és ellép tőle. Nemhiába, többet van házon kívül, ha a másoknak oly aranyosnak tartott arcocska is itt van. Woody-val többet lóg a kölyök, ez biztos, neki van gusztusa hozzá. Nem csodálja.
- Majd anyád betakargat, nem vagyok én arra szerződtetve. Tudod hol a hűtő is ugye – int színpadiasan a konyha felé, lám, kedvessége most mutatkozik be igazán. Íme, pont tökéletes. - Jól hát, az összes ötletem jó – mormogja, majd figyelmét szerencsére hamar leköti az újság, átfutja a címszavakat, a küllemet, egészen komolynak néz ki, látszik, hogy időt töltenek vele, de hogy mégsem hivatalos. Szemöldöke megemelkedik a pöttöm szavaira, talán ritkaságba megy az, ahogy így tekint rá – sőt, biztos -, de tekintete egyszerre érdeklődő és meglepett.
- Mi a szart vagy te egy iskolaújságban? - erről nem volt szó, tudomása szerint. Ha hülyeséget csinál, oké, ő szív érte, de ha mindenkinek... Szinte már-már úgy tépi fel az oldalakat, hogy kikeresse azt, ami róla szól és falja a szavakat. Még a poharat is leteszi, némán futja át és értelmezi, ahogy egyre előrébb jut, úgy húzódik az arca. Vigyorra. Aztán röhögni kezd, nem tudja bent tartani. Igen, ezek komoly dolgok és... mégsem. Még meg-megrázkódó vállal pillant rá.
- Sztár... meg oknyomozó riporter – egyelőre nem forgatja tovább a lapot, ezen még ki kell mulatnia magát. - Mondanám, hogy nem illik hazudni... - a pult másik felére helyezi a lapot, a fejét megcsóválva ereszti el a sorokat. Komédia.
- Jó atyád mit szólt? Remélem őt jobban mulattatod, mint engem... - sztár. Lenyeli a gondolatát, egyelőre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Gúnyosan horkan fel, mint aki jól szórakozik e szavakon és valóban. Nem, nem fogja vissza magát, ezen falak között nem kell, innen semmi sem megy ki, még az ablakon bekukucskálók elé táruló látvány is bőven az illúzió műve, nem hagyta meg még a kulcslyukat sem, így aztán semmit sem kell szégyellnie, a szavakat lenyelni főképp nem, undormányosabban hatna az, ha mézes-mázos szólamban szólna a gyerekhez, ha becézné, karácsonykor épp elég kedves volt, csomagot is kapott, többet is, ezek után egy évre bőven elég is, sőt mi több, a gyereket nézve véglegesen elég, nem egyszer fejezte ezt már ki, de... láthatóan, még mindig Lacika homloka ráncolódik. Tény, hogy a cikk javít a renoméján, jó pont arra, hogy amúgy nagyszerűen mulatságos olvasni és értelmezni a sorokat, mögéjük látni, látni, hogy azok a kis gyermeki vágyak mennyire... álszentek. Csoda, hogy a plafon a fejük fölött maradt, némán ismeri el csupán, hogy egy tényleg zseniálisan elhúzott mézed madzag volt, körbe is tekerte vele a nőt, meg aki csak olvassa, de félő, ha kimondja, elbízza magát, amelyből így sincs hiány. Az a lényeg, hogy ebben a családban senkinek nincs gondja ezzel. Minden tökéletes.
- Azt a meglepett arcot látnom kell. Előttem add oda azt neki – szinte már-már parancsoló, mégis, tényleg vágyik a látványra, a szavakra, amelyek először el fogják hagyni az ajkait, ő pedig csak majd ül, áll, valamit tesz a háttérben és talán ugyanúgy fog kacagni, mint az előbb. Nem biztos, hogy a címzettnek is ugyanúgy tetszeni fog, bár sosem tudni. Vannak dolgok, amelyek előtte is rejtettek és annak is kell maradniuk. Neki is kell meglepetés, nem? - Mondom nem ringatlak álomba – ezen képpel biztos nem reagál holmi csalogatásra, ösztönös és direkt, igen, talán kicsit még rá is tapos arra, hogy mennyire nem akarja a közelében tudni azokat az apró ujjakat, amelyekről még most, csak látványától borsódzik, a nem jó értelemben. A poharáért nyúl hát, eltökélt terve, hogy nem tesz mást, csak áll, egy karnyújtásnyira, gebedjen bele, de mire a pohár az ajkaihoz érne, pontosabban megemelve áll meg ott, megérti a csendes és a jelenséget. A változást.
A normál reakció egy öblös üvöltés lenne, néha még a varázsvilágban is lehet megrökönyödés és ijedtség, azonban minden, ami ide képzelhető, hogy történik az apró gyermekkel, hogy talán meg kellene illetődni, az most hiányzik. Cserébe széles és őszinte vigyor ül ki képére, láthatóan nem először kíséri ezt végig és az is biztos, hogy a pokróc viselkedés talán végig erre ment ki. Nem most, hanem mióta Lacika. A kísérő illatot szívja be, mélyen, ahogy a kortyot önti le torkán, és mire a pohár üresen koccan a pult lapján, az egész véget is ér. Mintha a gyerek sosem lett volna ott, vagy mintha az ő egyik olcsó illúziója lenne, de nem, ehhez neki semmi köze sincs.
- Már akartam kérni, hogy tedd meg. De megint az én fejemben élsz – cisszeg rosszallóan, de cseppet sem komolyan. Valóban. - Itthon abban vagy, amiben kényelmes. Nem, neked a „cuki” kell – mordul rá és egy öles lépéssel kerül hozzá végleg közelebb, teljesen, ahogy eddig szinte menekült, most úgy súrolja a lelógó lábakat és combokat testével.
- Szóval, most, hogy sztár lettél... – forgat szemet, mert hát... hagyjuk is, és megtámaszkodik mellette. Egy kósza tincsért nyúl és löki félre, mintha az átalakulás során ez elkallódott volna.  - ...legalább szóba állsz velem. Unalmas voltál eddig – ő meg kegyetlen őszinte. Mindig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Neki aztán oly mindegy miben és hogyan, az idő alatt, amióta először pillantotta meg ezt az alakot, vagy azt a bizonyos első átváltozást, már bőven volt alkalma véleményekre, szavakra, amelyek neki célzottan érkezve alkották véleményét, de sosem volt nehezebb dolga, mint az a kölyök képe, akivel olyan szélesen szeret mosolyogni rá. És mennyivel nehezebb, amikor nem küldheti el a francba, nem úgy, mint finoman nem is olyan rég, melynek hatásra – talán, persze, sosem tudni pontosan – most immáron sokkal kellemesebbé válik a hangulat. Nem titok, az ő ízlését egyszerre könnyű és iszonyat nehéz eltalálni, míg Yezebel a maga nehéz természetével már talán egy fokkal könnyebb, de... mindennek van útja és ideje, amely bele lett ölve a tevékenységbe. A kötelező körökön kívül azonban, inkább nem érintkezne azzal az apró kézzel. Még azért a gondolatra kirázza a hideg, majd ajkaira már lusta, de széles vigyor kerül. Szinte már látja a szavakat, nem lesz túl boldog, nos, ez ez elég enyhe kifejezés. Nem titkolt azonban, hogy kárörvendő dögként mennyire kívánkozik az, hogy lássa. Azt is. Rohadt katasztrófaturista.
- És nem tanultál abból? Még a végén megkockáztatom, hogy te ezt élvezed – nyújtja tovább, már-már nevetni támadnak kedve, de csak lágy csóválás jut végül reakcióként az egészre. - Vagy meglepően szórakoztatni fogja, vagy... Nos, róla beszélünk. Sosem tudni – és ez így van jól. Nem álszent, nem állítja be magát olyannak, mint aki sosem esett ezen túl, mégis, még ha azt is nézzük, hogy ő milyen és milyen tudna lenni, egészen jól áll. Mert van a komoly rész, amikor igenis ügyel, mint valami mocskos nyalizó, hogy ne jusson ide. Aztán, van a csábítás, amikor meg telibe szarja, mi lesz később.
- Látszik, hogy te vagy az ész a családban – próbálja nem iróniától fröcsögve kiejteni eme szavakat, arca is egészen komoly marad. - Fogalmam sincs, hogy honnan jöttél rá. Talán mert nem szoktam neki esti mesét olvasni? - maradjunk annyiban, hogy semmit sem. És akkor minden szava békés marad. Most már látványosan másképp viszonyul felé, pedig tudja, Lacika ott van a zsebében, a szekrényben, mint a holnapi ruházat, de ameddig nem látja, neki nem létezik. Ebben meg szinte fájdalmasan egyszerű.
- Az – horkan fel a felháborodásra, és bár valójában nem az, neki igen. Jó ideje csak azt a felét látta, mert adni kellett mindenre is és elszórni a magvakat, előkészülni és a többi. Tudja ő, miért és mire kellett, de had tiltakozzon, amikor csak tud. - Nekem jóvá tenni? Elviseltem, egész jól, nem is értem, miért kéne bármit is tennem. Talán inkább nekem járna az – mintha amúgy akkora becs egy gyereket rendesen kezelni. Hah. Jó vicc. Az üvegért nyúl, amelyből korábban töltött magának, a kifejezetten erre való kristály tökéletesen megőrzi az aromákat, amelyből most nem rest neki tölteni először, aztán magának. A poharat megemelve koccintja lágyan csilingelve a másikéhoz.
- A sztárságodra. De ha akarod, keresek neked kakaót, vagy... tejet. Utóbbi talán biztos akad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Bogoly Színház

Nem mondhatja azt, hogy öröme és lelkesedése teljes gőzzel tört ki belőle, de határozottan egy apró, jó pont, hogy még színház is van, noha azt már elsőre levágta, hogy nem világszínvonalat fog erre látni, van valami bája az egésznek, amely iránt érdeklődött, egy kicsit. Meg kell vallania, errefelé elég sekélyesek és szegényesek az ismeretei, így mikor kínálkozott az alkalom, egy újdonsült társaságnak számító boszorka jelenlétében hozta fel, hogy akár ellátogathatnának ide is, és most nem a mocskos felét használva, hanem inkább az üzletit, mert tud olyat is, elég hamar közös nevezőre jutottak. Vagy véletlen eltalálta, hogy kedveli az ilyen helyeket, vagy ő is úgy volt vele, ennyi belefér, ha gyöngyöző kapcsolatokat vár valamelyest. Jó, nem itt lesz élete üzlete megkötve, de annyi baj legyen. Az idő telik, és talán tényleg érdekes is lesz a felhozatal.
Ám hamar kiderült, ez nem az ő ízlése, ha létezik olyan, viszont kitartóan állta és figyelte, minden ásítást elnyomva érdeklődő tekintetet tartott fenn és csak akkor szólalt meg, amikor azt megengedhette magának a közönség. A szünetben azonban társasága sürgős üzenetet kapott, halaszthatatlan és nagy bánatára nem távolról megoldható, így, elnézéseket kérve és szívességet, miszerint a darab végéről később számoljon be, távozott. Tehát annak az esélye, hogy ő is leléphet...  Nem mintha olyan fontos lett volna, sőt, végül mégis a tömegben találta magát, akik megkeresték a helyüket és visszaülve megpróbálták felvenni a fonalat ismét. Arca már közel sem volt olyan, mint eddig, állát támasztva semmis tekintete a túlélő szerepe, aki csak azért van itt, mert az egyik mellékszereplő kapott egy 5 perces szerepet és szeretné, ha minden barátja, ismerőse látná a nagy pillanatot. Látta. Ennyi.
A végén, a kötelező tapsokat letudva engedi előre illedelmesen a sor másik felét, felállva mozgatja át tagjait, a sokidős ülés még mindig nem az ő sportja. A végén hagyja el a terepet, sosem sieti el, mert minek és ujjai már zsebében matatnak doboza után, hogy alig várja a friss levegőt, hogy kattinthasson egyet. Kikerül egy nevetgélő, korosodó banyát, akin több a smink, mint a ruha és besorol a távozni készülők sorába. Aztán a tipikus eset, hogy ő már menne, mert türelmetlen, de a világ nem akarja. Azt hiszi elsőre, az előtte andalgók ilyenek, így mint a kocsisornál, előz és élvezi, hogy egy helyet kiharcolt, de végül megleli azt, ki tartja fel a tempót. Elsőre nem tesz semmit, mivel persze, biztos fontos. Aztán a tipikus, céltalan de célzott köhintés. Aztán végül megunja. Ma már eleget húzták az idejét.
- Lassabban nem megy? - köpi ki a szavakat, végül már kattan az öngyújtó is, szerencsére legalább ez. Kerülne oldalról, de ilyentájt mindig kedve támad mindenkinek sétálni. Itt mindig csak sétálgatnak. Mordul. - Mielőtt valaki fel merészelne lökni, leszel szíves – finoman utal arra, hogy akkor álljon be valami eresz alá, mert hirtelen kedve támad bevágni a tujásba azt a kütyüt, amelyet simogat ahelyett, hogy... Hát, talán kicsit ma sem kedves.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Bogoly Színház

Lehet ő reagálja túl, de akkor, nem is önmaga lenne. Néha megy a bolhából elefánt, néha pedig egyszerűen nem érdekli semmi sem. Most inkább az elpocsékolt lehetőség az, amely felhúzta, mert jól jött volna, ha, de mégsem, mert nem volt sikeres. Az ilyeneket nem szereti és kétszer annyira frusztrált, mint alapvetően. Ami egy nem jó szám, a világra nézve. Lepillant hát a visszakérdésre, már-már meglepve. Igen, ilyenkor a bocsánat elmotyogott válfajai, lesütött, félrekapott pillantások a jellemzőek, meg ahogy elállnak onnan, vagy még az, hogy menjazanyádba, de nem épp EZ. Mi?
- Ez beugratós kérdés? - válaszol rögtön kérdéssel, majd sóhajt. - Most se tettem meg – ez meg a valódi. Viszont tény, fellökné, Ruben van olyan állapotban lelkileg, hogy ami az átlagnak tilos és morálisan lehetetlen, ő azt könnyedén lépi át. Lehet, hogy vannak mélységek, ahova még ő sem, de az, hogy valakit félrelök, hát pont nem ott van. Lopna nyalókát, mindent, a többibe meg bele sem kell menni. Most csak egy mogorva alaknak tűnik, amúgy meg még rohad is.
A mustráló tekintetre bámul vissza rá, ő sem rest akkor megnézni magának, kivel is sodorta el helyre a véletlen keze, legalább közben, akik menni akartak, kerülve, talán morgolódva, de haladhatnak. Szívesen. Vagy mi. Nem figyel rájuk, csak a hirtelen felszólalóra, és tudja, most kéne a sok-sok harag és van is, de... ez a válasz, annyira tipikus. Mi van mostanság a levegőben? A gyilkos vírusokon kívül, de komolyan. Lépten-nyomon beleakad nőkbe, amit nem bán, sőt, nagyon nem és azok nagy része meg... mint a tüske. Kákán a csomót, felvágott nyelv. Nem azt mondja, hogy legyen mind szende, szűz és néma, csak a változatosság is jó, de nem panaszkodik, tud ő mindenen mulatni, csak általában a válaszok azok, amiket nem kedvelnek.
- Nos, mindent is tudó kisasszony, köszönöm a rögtönzött előadást arról, hogy hogyan és min tudok közlekedni. Ámbár, az arcom és én nagyszerűen elférünk, az már sajnos a modern kor hibája, hogy az ilyen szép kislányok nem képesek letenni a telefont, bújják mintha muszáj lenne és amikor netán valahol máshol, valami erősebb keresztül megy rajtuk, ők vannak felháborodva. Szóval, én és az arcom, még mindig jobb választás. De fel is lökhetlek, ha úgy kívánod, rajtam nem múlik – köt bele mindenbe, mintha muszáj lenne. Vannak fura hobbik, nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Bogoly Színház

- Erre épül minden, jobb ha megszokod – nem teszi hozzá, hogy főleg, mert nő és mert ez hol előny, hol viszont hátrány. Nem ő fogja most kioktatni az élet dolgairól, semmiről sem, de lehet legközelebb inkább háztömböket kerül meg, mintsem amúgy sem ép híres türelmét próbálgassa, tesztelje, mennyire bírja ebben az országban, ezzel a habitussal. Tény és való, hogy az átlaghangulatot, a sose jó semmi és senki mentalitással nem lesznek gondjai, simán megy, csuklóból, mint a káromkodás. A többi, mint az ivás, másnak jutott, de nem hiszi, hogy Woody-nak gondja lenne ezzel, lévén, hogy tök mindegy, hova sodorja őket az élet, ugyan ezt tenné. Mondjuk megnézné egy olyan országban, ahol mondjuk a vallás tiltja az ilyesmit, vélhetően dezertálna, vagy hamar zuglepárlóba fektetne. Nos, itt nincs ilyen gondja. Neki se lenne, ha nem lenne a nő, meg az épp feltörő vágya arra, hogy jól megmondja a magáét, mert girlpower és a többi. Reméli, nem riadóztatja a barátnőit is.
- Én el vagyok átkozva... - emeli égnek a tekintetét, szinte már esdeklően, hogy valamit tegyenek már az ellen, hogy ilyen elánnal tenyerel bele, vagy esetleg ha a föld nyílik meg, legalább közelebb lesz az igazi hazájához. Mindegy is. Nagyot sóhajtva tekint előre, majd vissza, megkeresi a másik arcát és  ahogy az előbb ő mustrált, most maga teszi meg. Csak épp nem áll meg az arcánál, lefele megy, végig, minden egyes pontot és nem, nem rejti véka alá, hogy épp végigméri. Ajkaira apró, gonosz vigyor ül ki, nem tudni, hogy most azért, mert jót lát vagy épp azt fontolgatja, mennyire tudná a falnak préselni vagy megfojtani, jobb, ha néhány dolog sosem derül ki. De mindenesetre, az utóbbi mondatán jót mulat.
- Nos, nem egészen ezt mondtam, de felőlem úgy fogod fel, ahogy akarod – hagyja rá, nem számít, úgysem úgy fogja értelmezni, ahogy kellene. Talán kibújt az akcentusa, túl elharapja a mondandó végét, vagy egyenest mormog, de lehet süket kicsit, mit számít. Láthatóan kapott rá a dologra, amelyre megint sóhajt. Nemes egyszerűséggel gyújt rá, nem mintha idegei miatt tenné, hanem mert csak, nem érdekli, hogy épp ezzel kit zavar.
- Na, mára elég is volt a női szeszélyekből. Bizonyára van kivel pörölnöd a továbbiakban, így át is adom neki a helyem – biccent felé, de megindul nem indul, mert épp még egy apró csapat vonul el a színháztól, ezek után tervez lépni, ki is lép, de azt már a fene tudja, hogy a nőszemély vagy azokkal tart, vagy még pattog egy sort.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Bogoly Színház

Hát hogyne, hogyne. Még vegyítsen bele egy kis világfájdalmat, pár költői hasonlatot és máris úgy érezheti magát, mint azok, akik a neten boldog boldogtalan osztják az ilyen bölcseleteket. Amúgy sem nagyon hisz az ilyesmikben, csak ebben a gondolatban és ehhez kicsit köze is van, mintha ő szórta ki volna az átkot, holott nem, csak épp, nehéz eset. Jó, tény, hogy azokat jobban kedveli, talán már-már ezért is szól vissza állandóan és tapossa azt a bizonyos pedált, hogy még többet és többet. Mindenkinek megvannak az esetei és az üresfejű libákból hegyet lehetne építeni, azok könnyen kapható közkincsek, és ahogy a könyvtárból sem hajlandó kivenni használt könyvet, úgy ezeket a kis kincseket is meghagyja a plebsnek.
- Ez olyan pesszimista gondolat, én is csak akkor érzem, ha valaki ilyen aranyosan próbálja az igazát kiharcolni – von vállat, a múltkori nő azonban való igaz, rosszabb volt. Sőt, mi több. Itt nincs akkora harciasság és sem nagy szavak, de a hasonlóság megvan. Nem, nem az, hogy mellei vannak, hanem csak a helyzet. Talán tényleg ezt vonzza be akaratlan, talán, meg meri lassan kockáztatni, hogy az arca és a kisugárzása hozza elő mindenkiből a rejtett dolgokat.
- Mindenesetre, a tanulság le van vonva. Ha nem tartod fel a világot, egy csúnya és gonosz sem fog leugatni érte – mégis, kicsit kioktatja, mintha szüksége lenne rá, bár inkább arra, hogy mondhatni megtartsa az utolsó szó esetét, vagy levonja a nap bölcsességét, mielőtt hazamegy és elfelejti azt is, hogy létezik. Azt nem tudja, hogy a nő hasonlóképp fog cselekedni, vagy dohog még utána bőven, az már az ő dolga. Ahogy az meg a sajátja, hogy nem figyel azon jelekre, amelyek a plusz mágiával járnak, mivel felületes, így könnyedén siklik át azon, hogy mit él épp meg és mennyire van benne a haragban. Ő a sajátját egy pillanatra sem húzta elő, kisugárzása az oka mindennek. Úgy néz ki, az is varázslatos.
- Ijjj... hát mondtam én ilyet? - szisszen, mintha bántaná a tény, hogy ilyen gondolatot adna a szájába, majd felröhög. Az a mozdulat, az a tipikus ki ha én nem, hisztis vonulattal. Na ezt már nem engedi el oly könnyen. Beleég a retinájába, mint valami... dicsőség.
- Ha így ajánlgatod, még a végén elfogadom. De mocskos disznó, ha én mutatom. Látod, látod, ez is egy sztereotípia – szól utána, nem hagyja szó nélkül. Azért se, még ha nem moccan. - Remélem jól alszol. Késő van már – pöcköli le a hamut és visszatekint előre. Vagy ennyi volt, vagy most végképp lesz oka mutogatni. Szemét vigyora elárulja, melyiket reméli.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Bogoly Színház

Pedig abban a szóban annyi volt csupán igaz, hogy formailag hogyan néz ki, a mögöttes tartalom, nos, hát inkább gúnyos és csattanó, mint az egész mindenség, ahogy fordul felé és felszólal. Amennyire felhúzza a helyzet, úgy tud szórakozni, mintha az kellene neki, hogy előtte valaki jól felcsessze, tomboljon kicsit és aztán ő már jót is érez. Valahol igaz is, örök nyughatatlan természet és errefelé, valljuk be, kevés olyan lehetőséget lát, amely valóban szórakoztatni tudja. Ha ez másokkal való veszekedés, mint egy, akkor egész jó, de mégse az igazi. Őszintén, több interakcióhoz van szokva, de hát, a sors ezt adja.
- Miből gondolod? Attól még, mert nem erőlteti meg magát, még tud olyasmit, amelytől nem ráncolódna a szép szemöldököd. Persze, mindegy mit mondok, úgyis az ragad meg – von vállat, ha ideg van, akkor szűk a látókör, ezt csak azért ismeri el, mert valódi dolgok esetén talán ő sem látna most tisztán, nem éles helyzet ez, csak egy apró, jelentéktelen pillanat, ami majd elúszik és elveszik a sokaságban, amely az életét jellemzi. Nem, nem itt fogja meglelni és nem is most. Szemöldöke a magasba szökik, de vigyorog, még mennyire hogy, hát rosszul hiszi, ha nem látja, mennyire bátor. Sokkal veszélyesebb és nehezebb embereket oldott meg, igaz, ott szavait válogatta, igenis tud és tette azt, hogy elszámolt háromig (vagy háromezerig) mielőtt bármit mondott és már-már kedveskedő hangneme vagy tárgyilagossága már előrébb is vitte. Nála nem így nyitott és nem is fog, mindenesetre, ez most felspékelte. Kit nem tenne ez a mondat?
- Nem vagy bátor? Miből gondolod? - olyannyira az, ahogy távolodik, úgy követi lassú, kényelmes léptekkel. Hosszabb lábaival könnyebb a távot lopni, így sem ér teljesen közel, a biztos kartávot megtartva védi magát a manikűrözött körmöktől, mielőtt veszélyesen és játékosan csillanó szemeit ki akarnák kaparni. - Akkor most mondjam vagy mutassam? Kicsit félek a csípős nyelvedtől, de lehet az ajkaid pont olyan puhák, amit szeretek odalent érezni. Bekapod hát, ha mutatom? Nem csak az ujjam – még kacsint is, nem, nem nyúlna már most a sliccéhez, semmi komoly nincs a szavaiban, sem a csalódott sóhajban, amit hallat. Késő bánat, nem, mintha amúgy beszéltek volna, ha ez nincs. Nem tűnt fel neki amúgy, sem fordítva, elment volna egymás mellett. Micsoda filmes klisé.
- Az lehet, de kifejezetten élvezek seggfej lenni. Aranyos srácokból annyi van, mint égen a csillag, mert fosnak önmaguk lenni. Bár tény, az nem mindegy, mitől koppan a térded. De nem vagyok se barbár, se magamutogató, puha helyre vittem volna a térdeid – von vállat, miközben megáll. Had forogjon, ez nem az a film, ahol elkapja és hosszú csókkal marasztalja. Nagyon nem.
- Velem fogsz, remélem. Legalább ennyi jár nekem – szinte már-már tényleg komolyan veszi magát, aztán röhög, a csendes utcán furcsán csattan. Végül mellé lépked, egy pillanat alatt szinte és zsebre tett kezekkel bámul az arcába.
- Na, e duzzogj annyira, az idegesség árt a szépségnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Bogoly Színház

Vagy talán mégse ragad meg? Mintha enyhülne arcán minden, nem, nem kell egyből itt győzelemre gondolni vagy bármi hasonlóra, hanem, mintha inkább az előbbi apró pulykaméreg után figyelne is és átgondolná, mik is a szavak jelentései. Jó, ezzel amúgy se mondott sértőt, lám, tud ilyet is, már mintha szívesebben csicseregne. Nem gond ez, lehet így is kezdeni, majd másképp folytatni, ugyebár. Nem kell semmit mélyebbnek gondolni, ő meg főleg nem, szóval nem is marad néma. És nem is indul a másik irányba.
- Az nem az én hibám, ha unalmas alakok vannak az életedben. Néha keresni kell, merészebben válogatni – nem, nem utal magára, de ha egy közeg egysíkú, lehet másikat is keresni. Vagy azok találják be az embert, részletkérdés. Meg nem rajta múlik, azt tesz és azokkal, akikkel szeretne, ez tény, neki baromira nem érdeke, egy cseppet sem. Lépkedve immáron utolérve először tekintete előre irányul, nézi, melyik is ez az út. Tény, hogy sok felé lehet menni, de egyelőre semmi terve és útiránya nincs, inkább hagyatkozik a másikra, ő indul erre, ő meg mellé szegődött, lehetne mondani, hogy akár őt csalják valamerre, és ha az jó, akkor mit számít, mint gondolkodik. Most az ő szemöldöke szalad kicsit felé, felé pillantva enged egy vigyort, amely az eddigi vicsorok után kész barátias. Vagy elismerő?
- Van olyan, aki mind a kettőt simán megteszi, ne aggódj – még kacsint is, attól még, mert kimondja hangosan, nem csak hencegés, nem csak beszélni tud, cselekedni. Tény, hogy errefelé nem ismeris, így úgy vélik, messziről jött ember könnyen beszél. Így tűnik, de szívesen cáfo.
- Vagy úgy, vagy úgy. Ez egy jó válasz – mert vannak, akik csak azt mondják, milyen merészek, aztán amikor valami történik, akkor pirulnak és menekülnek. Ha tényleg teljes a gőze, nos... A tettek mesélnek majd? Meglátja. Egyelőre ez csak szócséplés, mézesmadzag, minden ami nem cselekvés. Nem úgy tűnik, hogy mozdulna, ahogy ő sem, bár már jobb a szórakozási faktor, mint az előbb. Látszik is.
- De volt. Csak tudod, nincs a homlokra írva senkinek, hogy mennyire tolerálja, ha a parki padon dugom meg, vagy hazaviszem. A legtöbben nos... ennyire nem merészek. De rég volt már ilyesmi, kényelmes vagyok, nem szeretek kapkodni – von vállat, nem kell már sietni és hirtelen választani, lehetőség van, az meg elválik, végül mi lesz a hely, akármire. Von vállat, tényleg nincs fogalma és jelenleg nem is azon van, hogy kiderítse, mennyire. Az alap nem változik, sok dolog nem érdekli, ha nem neki kedvez. És amit hall, most igen. Széles vigyorral fordítja megint arcát felé, majd füttyent. Nos, tipikus példája annak, akinek erre már működik a fantáziája, de csak mert... az élmények, ugyebár.
- Miket nem hallok, miket nem – duruzsolja, szinte élvezettel. - Szóval lányokból is válogatsz, férfiakból is. Ezt tudom értékelni, mert így széles a paletta. De még mennyire – nem utal semmire, de nem is tagad. Vagy érezhető, hogy ugyanígy gondolkodik, vagy nem. Lustán nyújtózik menet közben. - Azért minden szemetet nem kell összeszedni. Jól érzem, nem a nagy Ő-t vadászod bennük?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Bogoly Színház

- Hát ez micsoda megtisztelés – persze, kicsit túloz, de ez tökéletesen megengedett. Főképp, hogy nem is így tervezte, kicsit felhúzni, kicsit csattanni hagyni és ellépkedni. Ezzel szemben mégsem arra megy.
- Mi is az, amely már nem untat? A kis szóváltás... úgy láttam eléggé nem hozott ilyesmi lázba – csak másba, ugyebár, azt meg kevésbé lehetne neki élveznie, mintsem még a kedvére válna, bár való igaz, nem lát bele a fejébe és nem tudja, hogy miféle az, ami arra van, lehetne tényleg meglepődne, hogy ilyesmikre is tud pozitívan tekinteni. Vagyis lehet, ha azt nézi, most mennyire más az egész. Ha még az első bámulók itt lennének, biztos jó hülyén néznének, hogy az előbbiből most milyen békés léptű séta kerekedett. Csak mégis lehet erre szórakozni.
- Ne legyél türelmetlen, még a végén tényleg nem bírok magammal – vigyorodik el. Ó, hogy ez így mennyivel könnyebb. Persze, ismeri az ítéleteket erről, hogy fűvel-fával-bokorral, hogy mennyire de akkora, hogy mindenki csak így és úgy, de annyira könnyednek nem tűnik. Vagy félreértelmez, mert másfelé gondolkodik, megesik. A lépéseket ő irányítja, körbepillant, a lakóutcák felé visz az út, ő pedig nem hülye, nem fog arra gondolni, hogy most tesznek egy sétát még, aztán lerázza valahol félúton. Vagyis, inkább nagyon nem erre gondol, mert ha már így beszél... Persze, nem jelent semmit, lehet csak a szája nagy, amúgy pedig erényövet visel. Ahogy elnézi ismét, tetőtől talpig, és hallgatja, egyre jobban tetszenek neki a szavak. Aljas és rohadék gondolkodásmódja van, ez meg, ahogy ő és amiről beszél, a közös metszetben van talán. Nem kell mindig küzdeni, vallja meg magának, és belemegy a játékba.
- Ha meglepnek, akárhogy. Az se baj, ha kicsit fáj, csak bizsergeti még a lábujjam is a plusz löket – mert bizonyára nem a vezetési stílusára, vagy bármi másra kíváncsi. Nem. Más igényekre. Amiről legalább minden ferdítés nélkül beszélhet, nem kell fedősztori, kivéve, ha nagyon úgy kell alakítani, de akkor meg egyértelműen nem beszél. Amúgy meg... - Jól látod, jól. Semmi gond, ha átveszi, csak nézni kell és érezni. Nem árt a változatosság. A másik pedig... mondhatjuk tabu témának, lévén, az erőszak csúnya dolog. De ameddig egészséges keretek között marad, addig miért ne. Akaratos vagyok, követelőző és nagyétkű – von vállat. Nem állítja be magát nőerőszakolónak, nem mondhatja azonban, hogy nem volt ehhez hasonló dolog sosem, de az is igaz, igen jó a meggyőző képessége is. Nem volt rá szükség, hogy erre terelje a dolgokat. Megkapta, amit akart, ha nem, talált más. - És te, ha a cuki fiúkat nem, gondolom a fentiekből a kettő között. Egyszerre irányítani és kicsit törékenynek lenni az akarat alatt. Hmm? - dobja vissza a stafétát, mint valami fura játék, ahol nincsenek tilos témák és ahol mindenki szeret felelni. Egyelőre. Még a végén megjegyzi az arcát is, azok között, akik érdemesek. Sosem árt, ugye.
- És mi az a munka? - ha már ennyire lekötelezi, a többi dolog, meg, nos, sok férfi örülne ennek a válasznak. Semmi semmivel és mégis minden, amit csak lehet. Elismerően hümmög. - Barátság extrákkal. Annak amúgy is úgy van értelme, nem? A legtöbb barátom megdugom, de ez is olyan gondolom, hogy ahány ház... - von vállat. Ő mindig igyekszik jót érezni és jól, más kérdés, mi sikerül és mit lehet. Ez bonyolultabb, de azt az oldalt az ilyeneknek, mint ő, nem kell ismernie, szóval a felszínen maradva mutat egy képet.
- Dehogy keresem. Nem vagyok olyan alkat, sosem voltam. Nem rajtam múlik a népességnövekedés így totál nem érdekel, ki mire vágyik. Többnyire akadtak, akik többre, de tudod, én vagyok a srác, aki általában nem hív vissza. Kivéve, ha jó indokom akad rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Mert olyankor finoman bánik a finom kis bőröddel, azért – ereszti meg vigyorát, persze, csupa irónia, minden csak nem jó az, ha valóban ez történik. Mindenki tudja, mégsem retteg vagy reszket, amúgy sem tett semmit és hát, nos, most valóban jó gyerek listán van. Gyűlöli is, a láthatatlan féket, amit rátettek és amely visszafogja. De ezzel a másik is tisztában van, sőt, mindenki. Bizonyára ezt is szórakoztatónak veszik. Horkant egyet közben. - Nincs sok érzelmem, de azok stabilak. Na de nem mintha te nem szoktál volna nyekeregni, ha nem kapod meg, amit akarsz – miért ne húzza akkor ő is a témát, ha már feljött. Érzelmek, heves hullámcsapások, mindenki más és más, mint valami paletta, de van benne valami rettentő egyszerű és könnyen értelmezhető. Ő kifejezetten ösztönlény, nem is tagadta sosem és soha, szélsőségek között pattog oda és vissza, vagy épp áttöri a határokat és... nos, erősebben nyilvánítja ki azt, ami kínozza vagy amit épp akar. Errefelé még nem adódott ilyesmi, meg is van lepődve, de ami késik, azt fogják épp vissza. Türelmetlen, ami azt illeti, de megtanult várni.
- Ó, mire fel az a sok-sok, lemaradtam valahol bizonyára – tényleg tudatlan, kérdő fejet vág, miért is tartozna pont ő, mikor annyi mindent ad, bár tény az is, hogy sose vezet listát semmiről sem, meg, nem is mindig kedves. A száj lefelé görbülésére néma és sajnálkozó „ó” hagyja el ajkait, menten meghatja a dolog, mindjárt. Csak még le kell érnie.
- Szóval valaki éhes, értem én – csóvál fejet. - Sajnos nem tudok mit tenni, meg van kötve a kezem. Nem rosszalkodhatok, és általában akkor szoktam. De majd... keresek valakit, vagy alkalmat, és akkor nem kell a műhiszti. Akarom mondani a bánat – javítja ki magát, az apró bökésre már vigyorra formálódik ajka, miközben odahúzódik, ha már ilyen szépen kéri, pohármentes ujjai lépkednek a mozdulat közben végig a combon, majd elengedve azt, támaszkodik meg ő is a pult lapján. Az ő kortya kicsit kövérebb, de hamar leteszi a poharat, apró mozdulattal szabadítja meg ajkát a rajta maradt italcseppektől a nyelvével.
- Na mert amúgy szoktam tökölni virágokkal – forgatja meg a szemeit. Minek, elszárad mind, manapság meg már aranyból is gyártanak, az legalább tartós. De hát ő meg a romantika... Érdekes páros.
- Inkább ívelne felfelé az én karrierem. Unatkozom – sóhajt keserűen, ha a másik éhes, ő meg tettre kész. Ezzel se mond újat, de mikor ne most beszéljék meg, mintha teljesen normális jelenet lenne ez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Látványosan pillant a plafon felé, mintha várná, hogy leszakadjon vagy égi áldás hulljon, de aztán csak szórakozott mimikával fordítja vissza felé arcát, mint aki épp nagyon átérzi, hogy mennyire meg van kötve és mégsem. Teljesen mindegy igazából, mindenki úgy van, hogy lapulni kell és asszimilálódni, eladni valamit, ami nem igaz és ebben a nemrég még gyermeki testben ücsörgő az egyik legjobb. Talán kicsit önzően magát rakja oda még, mert illúzióval elérhetné és el is tudja, de az sem teljesen ugyan az és az igazi sem. De a játékok most kellenek, nem mintha amúgy nem élvezné, csak... mert nem.
- Várjál, várjál, ha lesz időm, sajnállak. Ó, van bőven, nekem sem tanácsbéli rang, semmi nem jutott. Csak az unatkozó idegen, akinek sok pénze van. Nem tudsz valami módszert, hogy elverjem? Az időt és a pénzt, természetesen – persze, nagyon is vannak ötletei, de való igaz, ez a közeg eléggé szegényes ebben. Hallott már tagokat arról beszélni erre, milyen hatalmas, milyen színes, de hát ez az unalmasok életében az csak. Csillogásra vágynak mind a ketten, az egyik csecsebecsére, a másik egy világváros fényeire. De míg tart a szabadidő, az is megoldható, azonban a jó lelke – annak maradéka – nem fogja egyedül hagyni őt, ha már kimászott az utált pofika mögül. Tessék, máris van jó tulajdonsága.
- Mássz be abba az iskolába, ott degeszre tömöd magad vele – mintha amúgy csak ez lenne a módja, meg a megoldás, de hát had húzza kicsit az agyát, ki tudja, lehet tényleg meglépi, bár arra nem emlékszik, mennyire lett tabunak kikiáltva az a hely. Lehet nem figyelt, amikor a hely szóba jött. Mindegy is. Kényelmesen elhelyezkedik, oldalát immáron combok ölelik körbe, való igaz, ez már egy kedvenc beállás, kényelembe vágja magát ő is, vagy épp ujjai játszadoznak, amikre nem is figyel, mintha önálló életük lennének.
- Komolyabb? Melyik kellene? Ma ügyes voltál, választhatsz is – virág helyett? Úgymond. Bár semmi kedve nem volt ehhez, de az sem jobb, ha az ujjak, amik most a vállára simulnak, végül a szemét akarnák kikaparni és akkor ösztönös lenne bárminemű mágia, mint védekezés. De egyelőre csak aprót feszülnek az izmok az érintésre, majd szép lassan el is ernyednek, ajkai közül hangos sóhaj tör ki, egy kicsit lejjebb csusszanva támaszkodik meg végül, hogy minden olyat elérjen, amit csak kell.
- Már egy ideje tart. Sehol máshol nem húzódott el eddig. Biztos van valami gebasz, amit nekünk „nem kellene” tudni, amely miatt nyugodt seggen kell ücsörögni – tény, ő maga is kicsit késve érkezett, utolsóként, mert hát volt elég dolog, amit el kellett intézni, de nos, azt hitte, a közepébe ér ide. Fejét hátradönti, onnan néz fel rá, kicsit nyakatekert, de épp elég.
- Csináljunk valamit...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Logikus és szuper, kiváló menekülőút, ha Lacika arcával akarsz megölelni – hümmög párat, őszintén, tényleg imádná azt az ajtót, de hát, túl nagy csábítás és persze, rizikó. A döntések feljebb születnek és bár tény és való, hogy van, amiben szabad kezet kapnak, ha ő eltivornyázna, mikor szükség lenne rá... megnézhetné magát. Van egy apró, de kötelességtudó fele is, amely nemet mond, logikusan gondolkodik. Nagyot sóhajt, olyat, mint akinek ez most a legnagyobb fájdalma.
- Nem tudom a drága mesterünk mennyire rajongana az ötletért. Majd egyszer felvetem – dörmög egy sort, vannak tényezők, amelyek le tudják úgymond állítani a vad kicsapongásokat. Van az a fájdalom, ami már valós és úgymond ijesztő, kevesek érték el, és talán senki más nem fogja sosem, de ameddig egy van, addig van fék is. Majd megoldja, Pest is tud élni, ha olyan napja van, az meg csak egy köpés. De szinte már megmelengeti a dolog, hogy érte ilyesmit is tenne. Cirógató ujjai azok, amelyek ezt mutatják ki, a köszönöm szó néha, sokszor elmarad. Azonban, ha azt nézzük, mi és ki ő, már fel se tűnik.
- Ahh, kaszinó! Arra pont nem jártam még, vagy ha igen, figyelt a fene. Miket nem látsz te. Van még ilyesmi meglepi hely? Ez sztripp-klub, vagy valami aljasság? - hátha az ő szeme már messzebb látott, bár, ha jól képzeli el és Lacika arcával nézegette a kaszinót, röhögni támad kedve. Bár a gyerekek kíváncsiak, épp ezért nem oly feltűnő. Ahha, érti a logikát, még ha nem is szereti.
- Sejtettem. Az összeset levédik, óvják, nehogy a ronda, gonosz akárkik ellepjék. Nincs is benne érdek, nekem nem lenne kedvem hittérítőt játszani diákokkal, szóval megértem. Akkor maradok én, nassolnivalónak vagy ha nem találok mást, akit tálcára dobhatok – mert nem rest és nem fél ilyesmit megtenni, odalökni és felhasználni. Más kérdés, ki kér ebből és mikor. Lelketlen dög, mondhatni, semmi sem szent. Az más, hogy idő közben faragják, visszafogják, de ha rajta múlna...
Szemöldöke ismét megemelkedik a szavaira, szinte már kérdő, miközben ujjait érzi meg tincsei között. Fejbőre bizsereg, aprót szusszanva rá hagyja, hogy folytassa. Horkant egyet, szemeit körbeforgatva húzza vissza a pökhendi vonásokat, amiket ott tart és ujjai türelmetlen kopognak.
- Mondod ezt te, aki már olyan rég létezel, hogy nem számít neked az idő. Úgy könnyű a szempillantás, ami lényegében az én életem is a te szemedben, bármelyikőnké. Várok és kitartok, mert ezt várják el, de nem kell az ámítás. Még a végén túl hihető lesz az, hogy unalmas alak vagyok – nem, még véletlen sem azt mondja ki, hogy felette bizony eljár az idő és nem lehet évekig egy helyben tárolni. Nem erre lett tervezve, de, mint az előbb is, van egy része, amely bólogat. Igen. Lesz lakoma, lesz tor, lesz ünneplés. Csak győzni kell idővel.
- Mmmm... - fújja ki a levegőt elsőnek, tekintetét a lakás egy pontjára függeszti. Mit szeretne. Túl tág kérdés, de opciókat ad. - A kaszinót. Az mókásan hangzik – vigyorodik végül el, kinek nem az, ha tudja, van mit kipakolni a zsebből. - De az se rossz, ha maradok a szórakozás kedvéért, bár, nem tudom az mit takar, viszont ha a várakozásnál tartalmasabb... nos, akkor hajlandó vagyok lemondani még kicsit Amerikáról – keresi meg az arcot, a tekintetet, már amennyire ebből a helyzetből lehet, aztán feltornázza magát és szembefordul vele, de a táv nem csökken. - Attól függ, öltözzek ki, vagy le?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Mert ez aztán akkora hely, hogy most hanyatt kellene vágjam magam a változatosságától – maró gúny ez, de nem neki, hanem a helynek. Mert mint eddig, most sem rajong érte, szinte ordít róla, hogy ez nem az ő közege, nem az ő világa és nem is lesz sosem. Eladja annak, mert el kell, de talán senki sem veszi be sosem, hogy neki ez tényleg kellett és nem mondjuk valami „elvonókúra” vagy épp terápiás akármi, amelybe bele van kényszerítve. A külső sok mindent mond el, jó dolog a vélemény és sokszínű. Csak épp az a bökkenő, hogy őt nem érdekli, ki és mit gondol róla, ameddig az nem veszélyeztet dolgokat, és ha nem tesz semmi olyat, nem is fog. Csak ugye, arra meg néha kell valaki. Jobbik eset, ha a szebbik módja.
- De jó, oké, legyen. Elismerem a hasznos sétáidat – hogy ez mennyire komoly, ítélje meg a másik, ugyebár. Nem hordoz hangja semmi pluszt, de ez nála nem jelent biztosat sem, azonban azt tudja, már hozzá van szokva, ismeri és talán már bőven jobban igazodik ki ezen húzásain, mint bárki más. Ez érthető a fura humorára, vagy viselkedésére, amely szélsőséges, mint az időjárás. Most egészen kezes. Már-már undorító, hogy nyugtatja meg a falu hatása vagy sem.
- Hmm. Nem, valóban nem rossz dolog az, ezt elismerem. Érdekes ínyenc, aki játszik a falatokkal – talán ebben van a varázsa az egész kijelentésnek, vagy semmi sem, nem nevet fel, mert nem fájdalmas pont az, hogy erre is használva van. Kellemeset a hasznossal címen történik az egész, mert nem egy fájdalmas dologról van szó, amely alatt üvöltenie kell, mintha valóban késsel kanyarítana ki egy szeletet a combjából és tűzné villára. Szavaira már majdnem sértett horkanással néz felé, mocorog kicsit a fogásban, tarkóján még mindig bizsereg kissé, nemhiába, ha jó helyen van simogatva, mint valami kisállat.
- Persze. Lazítok én eleget. Arra mindig van alkalom. Tanulni meg... tudod, hogy a motivációm érdekes. Nem találtam semmit itt, ami leköthetne, egyelőre. Értelek én, legyek ennél is jobb, értem. A végén aztán te se bírsz velem, hát kell ez neked? - tanulhat ő, de akkor az olyan lesz, ami nem épp szép és kellemes, ha belelovalja magát, akkor meg még veszélyes is. De oké, nyugodtan lehet őt motiválni, aztán lesz ami lesz. Apró, aljas kis mosolya is ezt mutatja, ami kíséri a gondolatmenetét. De egyelőre nem gondolkodik semmin, a helyzetben marad és a jelenben, ha már kell valami, akkor legyen is, máshogynem ő harcolja ki úgymond, hogy ne az ücsörgős, csendes valami, mert az neki nehéz. Mintha mindig tennie kellene valamit és mindig tesz is, ő is mozgásban van, másképp vagy másfele. Nem nézelődik, nem múzeumozik, hanem cselekszik. De hát háborgó bensője nem is engedi, az pedig kiváltképp kedvező, hogy az ifrit erre is vevő, felveszi úgymond a ritmust és hasonul. Mert, mert kell. Ez igazából már az elején is érdekes volt, ahogy azonban szép lassan felfedezte és felfedte a dolgokat, annál jobban azzá vált. Mondhatni ahelyett, hogy üvöltve visszakozott volna a dolgok ellen, inkább belement, bele a játékba és még élvezte is. Mert ő is ínyenc. Feje kissé oldalra billen, kíváncsian, mit is művel, ahogy mozdul, ahogy közelebb érve szusszan az ajkakra és ahogy ismét változik. Szemeit lehunyva hagyja a dolgot mozdulatlan, lusta pillanatok ezek, mindig kivárja a végét, általában tudja is, merre halad. Aztán néz csak rá, mert megérzi végül ujjai alatt is, mi pihen és nem is ő lenne, ha a combokra nem szorít rá erősebben. Cisszegve csóválja meg a fejét, mintha mégse ezt választotta volna, főleg nem így. De hát, játék. Izgalom. Kellenek.
- Nem. Igazad van, minden mást lehet utána is művelni. A győzelmi mámorban, vagy épp a veszteség vigasza. Gyere kedvesem, akkor játszunk egy jót – nyújtja oda kezét, mint valami illedelmes ember, hogy lesegítse a pultról, miután hátrébb lép, hogy kényelmesen megtehesse. Nem kell sok, de mégis. Aztán kell csak magára pillantania, sokat nem kell variálni és mégis, elgondolkodva hümmög, amint megindul, hogy kicsit rendbe húzza magát.
- A vörös a nyerő szín, vagy legyek a visszafogott szerencsétlen flótás? - mintha számítana, mit is akar magára húzni. Egészen felvillanyozódott azonban, ez nem vitás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Kikérem magamnak, minden percet ki akarok használni, csak nem mindig lehet – horkan fel, mert valóban, tenne, menne, csak nyugalom kell meg friss levegő. Még fúj is egyet, mint valami bika, aki már menne a vörös terítőre, de csak ennyi, füst és nincs tűz. Egész jól bírja, de komolyan. Csak unalmas. - Lehet, te stréber vagy, én mindig jobban szerettem cselekedni. Nincs türelmem sokszor – von vállat, bár tudja, hogy lenne még mit és biztos hasznos lenne, de mindig elódázza vagy épp más dolga van. De bezzeg ha valamire rápörög, akkor ha kell, ha nem, csak azon van. Nem hiába, van is eredménye általában, csak ugye a motiváció, mindig másfelé megy. Ameddig a másik pacsulit ken magára, ő úgy nyújtózik egy nagyot, aprót roppannak a tagjai, kellemesen nyúlnak az inak és izmok és végül szusszanva ereszti le tagjait, mintha ennyi elég lenne tényleg lelazulni, de egyelőre beéri ezzel is. Mintha a tehetetlenség mellett hiába korzózna akármennyit, izmai letapadnak és a végén úgy érzi magát, mint aki már most megérte a hetvenet és alig működik valamely ízülete. De persze ez csak túlzás, ahogy ilyenkor szokása. Ennyi belefér.
Aztán meg a várakozás, mert hát ha már közösen döntöttek, húzza tovább a dolgot azzal, hogy közösen is válasszanak. Hiú mivolta meg szinte megköveteli, ha már megy, nézzen is ki, semmi átlagos, mintha mindig valamire várna és készülne, holott csak elmegy a boltig, hogy cigarettát vegyen. Ez már csak ilyen. Egy pörköltfoltos felsőben és csíkos melegítőben illúzióromboló lenne. Megáll, hadd figyelje őt, mint valami feladványt, mit meg kell oldani és mihamarabb. Aprót nevet a végén.
- Ez igaz. Itt leszünk. Akkor... mutatkozzunk be, legalább látszatra – mert attól még, hogy olyasmit vesz fel, ami kitűnik a tömegből, a viselkedése nem lehet az, amely illene a belsőhöz, ami fortyog benne. De legyen, egyelőre beéri a kaszinóval, megmozgatta a fantáziáját.
- Elviszlek. Bár franc se tudja merre van, na várjál – nem mindegy, hogy a semmibe, vagy vegasi kaszinóba ugrik, bár az kicsit neccesebb a táv miatt, a helyinél meg nem ártana először az ismeret. De megoldja. - Merre is volt? Arra emlékszel? - mert elég a környék, ha ott megfordult, egy kis séta nem árt, főleg ha népek vannak és lássák őket. Mint valami bevonulást. Megborzong, ahogy haját fésüli oldalra és ajkaira vigyorra húzódnak.
- Ez nagyon bátor kijelentés. Nehogy visszaéljek az „amit csak akarok” mivoltával – szinte mintha már arra készülne, úgy futtatja fel ujjait a másik oldalán, lassan és mégis, puhatolva, mintha azt nézné, meddig mehetne el. De tudja, bármeddig, végül, a nemrég felhúzott domborulaton át álla alá simítja ujjait, hogy aztán végül ellépjen, hogy tényleg magára is öltse azt, amit kiválasztott.
- Az a kérdés, mennyit szánunk erre. Nem az idő, inkább a kitömött zseb – elhaladtában veti oda a kérdést és már a szekrény elé is lépdel, hogy kikeresse a darabot, inget hozzá, minden apróságot, ami kelljen. Gombokat nyit meg, hogy az inget lazán ledobja, ami eddig pihent rajta és öltözik, a szokványos, ráérős tempójában, hogy minden a helyére kerüljön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Talán lehet nem ártott volna annak idején több időt szentelni a tanulás azon részére, amikor a kondérokat kevergették, ő pedig azzal volt elfoglalva, hogyan dobja át a fél termen a békamájat, bele a fura tag hajába. Vagy épp akármi más, amire figyelt. Mindig is rém unalmas ága volt ez a mágiának számára és most is az, és mégis úgy kell tennie, mintha amúgy tudná, mi a francért is tért be. Vagyis tudja, akar egy kis ezt-azt, elkél majd a többieknek is akár, neki meg épp nem volt semmi dolga, mehetett is. Szerinte kifejezetten élvezik, ha valami hasonló dologra veszik rá finoman, vagy marad rá, mert vesztes és közben az élő fába is beleköt, mire megmozdul. Nem a hely miatt hisztizik, azzal ideiglenes megbékélt, vagy valami hasonló, hanem ő nem a kiskosaras ember, akinek türelme van válogatni és kivárni a sorát, ő erre mindig csak kér vagy rávesz valakit, akad jobb dolga is, vagy akadna, aztán ez lesz belőle. Dohogva megy és amikor meg valami nem jó, akkor bezzeg nincs értékelve, hogy legalább megtette. A kivitelezés mindegy.
A címkéket olvasgatja, a néhol megsárgult, pergő papíron heverő szavakat és nincs előrébb. Nem a listás alak, aki fel van készülve, ami pedig a fejében van, abban nincsenek instrukciók nagyon, így improvizálni akart, vagy épp a tudásra hagyatkozni, de nem jutott előrébb. A plafon felé szegezi a tekintetét és mielőtt porrá aprítja a szárított gőteakármit a kezei között, visszahelyezi a polcra. Új megközelítés, lehet illene keresni valakit, aki dalol a kérdéseire, de az eladó nem épp az a fajta, akivel szívesen közösködne. Már messziről fura szagot árasztott és amire ő azt mondja, fura, annak súlya van, mert gyomra nem épp finnyás fajta. Szóval, őt ki kell lőni. Megindulva lépked előre futja át azokat, akik még rajta kívül itt vannak, csak tudják is, mit akarnak, majd találomra, a sötét tincsek gazdái fel kezd el lépdelni. Ó de nem veszi el a tanácstalan, nem tudom én melyik fajta a jó stratégiát, egyelőre csak megáll a közelében és hümmögve futja át, hogy nos, talán mégis megérte ma bejönni ide. Nem is ő lenne, random nyúl ki a polc felé és leemel egy üvegcsét. Jó, talán mégis kell valami trükk, vagy akármi. Ehh. Marha jó szórakozás.
- Rohadt latin – morogja az üvegre, ez már annak a része, és forgatja, mintha fejjel lefelé értelmes szavakat adna ki. Amúgy valóban nem tudja, mi a franc lebeg az üvegben, de ez lényegtelen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Nincs ennél szánalmasabb, ez már tény. Itt áll és előadja a szerencsétlent, csak mert megint olyan, hogy figyelmet akar, de leginkább csak majd visszaérve elhencegni, hogy ehhez is ért, ki a király és a többi, mintha akárki, aki segít, nem is tett volna semmit sem. Tény, hogy kellene már olyan is, aki beavatott és a keze ügyes ezekre a vacakokra, azonban most csendes időszak van, nem tagfelvétel egy asztal mögött, meg azt amúgy sem ők döntik el, szóval minden csak improvizáció kérdése és azzal is oldódik meg. Hát hogy közben így kell tennie? Volt már sokkal rosszabb is, ha mondhat ilyet, ahol aztán tényleg úgy érezte, inkább elássa magát, mintsem megteszi. Az elején, minden elején csak a lealacsonyodás van és szégyen, onnan visz felfelé igazán minden, aztán meg lehet felejteni és gyorsan terelni, bár végtére, annyira szarul sosem állt, hogy még most is mossa magáról. Tipikus lépcsőfokok voltak azok, amik kellettek, semmi több. Mikor mi és mikor hogy. Ez most pedig inkább csak akadály, megakadás, az üvegcse a kezében pedig egy indikátor arra, hogy előbb-utóbb vagy a falhoz vágja, vagy random eltesz minden olyat, ami mellett koponya van, vagy nagyon csúnyának néz ki. Már érzi tarkóján a feszülést, azonban mintha csak minden a forgatókönyv szerint alakulna, a nő hangja csendül fel mellette. Úgy pillant felé, mint aki meg lenne lepve, hogy most tényleg hozzá és neki, nem mintha finoman ez lett volna a célja. Aprókat pislog, arca érdeklődő és kérdő, majd szusszan egyet és a kezében lévő dologra pillant. Ahha.
- Mázlim van, hogy van, aki ért is hozzá – féloldalas mosolya akár szégyellős is lehetne, ahogy visszaforgatja eredeti irányba az üvegcsét és végül visszahelyezi a polcra. Mivel a franc se akar annyit főzni, ez talán pont nem is kell, ha igen, legalább már tudja. Nagyjából. A nőt figyeli, ahogy koppan halkan az üveg a polcon, az jobban leköti a figyelmét, mint minden vacak. Kezét követve találja meg az újabb választást és mint valami kisdiák, úgy figyeli a rögtönzött előadást a polcok között. Oké. Hát nem kuka az tény és nem is fél, vagy épp kotnyeles mint a fene, ezt így hirtelen most nem tudja megmondani. Elneveti magát, de ez halk, kicsi és ebbe már igenis csempész zavarnak hangzó csengést.
- Ennyire feltűnő? Mi nem kerekedik egy apró szívességből. Ingyen órát kapok – ha már az méreg, akkor készségesen veszi el az üvegcsét és átteszi a másik kezébe, hogy rövid, illendő kézfogást adjon a másiknak.
- Ruben. És köszönöm a segítséget – engedi el ujjait, aztán persze nem mozdul. A látvány után persze ott van, hogy látszólag tudja is, mit beszél. Erre vigyorog odabent. - Talán szakmabeli? - puhatolózik finoman, mintha lenne még kérdése, csak egyelőre, udvariasságból nem akarná feltenni. A látszat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Nézőpont kérdése. Van, akinek a szórakozása bizony öl – mintha ködösíteni akarna, hogy épp kire vagy mire céloz, nem kell biztosan messzire vinni a gondolatokat, hogy mégis mi az, amelyre gondolt, vagy csak utalt finoman. De ahogy ő érti, az nem öl, nincs a veszélyérzet mellé csatolva, a világ pedig folyton űzi és követel még többet és többet, mert bizony abból él meg, hogy sok szórakozó, unatkozó ember van és létezik, akik eljárnak helyekre és költik a vagyont, amelyre ők is készülnek éppen. Senki nem mondhatja, hogy nem törődnek senkivel magukon kívül, tessék, máris itt a gazdaság, amellyel igen és amelynek kerekét forgatják meg nem is olyan sokára.
- Körbenéztem én, de tudod, hogy csőlátásom van – von egyet a vállán, amit akar, azt vesz észre és azt jegyzi meg, ha nem tűnik ki neki, vagy nem viszi arra a lába, akkor bizony kimarad. Hát nem figyelhet tényleg mindenre. - Aha, az meg. Simán jó lesz – bólint, már be is lövi fejben, mint valami tényleges GPS és amely vezetni fogja őket majd. - Sétálni. Szép lassan, andalogva? Ez már majdnem aranyos – még vigyorog is egy sort, ha ezt komolyan gondolta volna. Persze, hogy séta, más nincs és ki tudja mennyi időre ragadnak le, nem árt raktározni némi friss levegőt, fogalma sincs, mennyire és milyen kaszinó lesz az, talán egy nagy csalódás, vagy épp pont meglepi, elválik. De tény, hogy a lényege az, hogy bezárja őket, ablakok sehol, ahogy óra sem nagyon, vesszen csak el aki betér és figyeljen a csilingelésre, zsetonok zizgésére, a lapok pergésére, hogy mint valami hipnotizáló műsora, úgy ringassa őket a nyerni akarás illúziójába.
- Azt tudom, hogy imádsz alkudni. Már tapasztaltam eleget – forgatja meg a szemeit, de a vigyor ugyan úgy játszik. Majd elválik mennyire lesz hozzá türelme és mennyire lesz sürgető bármiféle ajánlat. Minden elválik. Ha magát nézi, akkor könnyen és gyorsan, ha agyát elönti a szokásos. Odapillantva észleli a kártyák hadát és ajkait megnedvesítve bólogat párat. Aha. Nem szórakozik és ez jó. Bár a mondata utolsó felére látványosan fintorog, hogy ad még kártyát, csak azt ne. Oda már nem fogja követni, főleg nem Lacika alakját. Úgy ügyel rá, hogy azzal a nyápiccal egyszerre senki ne lássa egy helyen, mintha sose ismerte volna.
- Ejnye, ejnye. Ki ne kapjunk a költekezés miatt – cicceg párat, de hát, igazából már rég benne van, nagy tétet akar és nem lép hátra, ő nem. Kezét engedi csak le, húzza el a gomboktól és kinyúl a zakóért. Amint végez, úgy ölti magára és simítja le az anyagot, rendezi el magán, a tükör felé sandítva nézi át, majd hogy a kép teljes legyen, a hozzá párosuló nadrágra kerül a sor, a magán lévőtől hamar megszabadulva cserélődik át, mint holmi utolsó simítások. A kijelentésére nem tudja nem a fejét csóválni.
- Van olyanod? Mit súg még? - hanyagul hagyja szét levetett homijait, hozzáillő cipő, majd karórát válogat, ha akar, tud ő sietni. Végül, minden a helyén, úgy fordul felé.
- Na, megfelelek neked? - csak induljanak már, mi? Hajlamos sokat pepecselni, a hiú mindene követeli meg és ha már be kell mutatkozni...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Lehetne itt hálálkodni a sorsnak meg mindennek, hogy legalább nem egyedül szív vele, de nem tesz elhamarkodott kijelentéseket, elvégre, semmivel sem szolgálta ki azt, hogy vele bárki is foglalkozzon a saját maga dolgán kívül. És mégis, a dög mivolta persze szinte kiköveteli, hogy igenis, sehol sem jó egyedül, miért ne és hasonlók, mondhatni mindenhol keres társaságot, ha úgy hozza a szerencse, valahogy ez könnyedén megy, az már annyira nem, hogy azokat érdekesnek és értékesnek is tarthassa. De hát, ez amolyan lutri, szerencse dolga, illetve azé, hogy az a valaki mire mutat hajlandóságot. Nyilván nem a megváltást fogja most ettől a találkozástól, beszélgetéstől remélni, egyelőre azonban érdekes, vagy ha annyira nem, fenntartja azt. Elvégre, valóban jobb, ha úgymond bedolgoznak a keze alá és akkor ebből a helyzetből is győztesként jöhet ki.
- Igen, igen, veszélyes. Valahol el kell kezdeni mégis – mintha a kényszer szülte helyzet lenne, hogy neki a kondér mellé kell állni és kavargatni, de nem, végül is ez sem fog megtörténni, vagy megcsinálja más, vagy keres valakit rá, a meggyőző képessége meg mindig is működött. Hol így, hol úgy. De most róla van szó, azt kell mutatni, hogy ő fog erre készülni, még ha ismeretei nem is olyan mélyek. Az, hogy amúgy mi etikus és mi nem, most nem kérdés, talán a nő sem fog arra figyelni.
- Sosem mondtam, hogy nem honorálom a segítséget, mert valóban, nincs ingyen. Amennyiben ára van, kíváncsi vagyok rá – és hogy itt most valóban pénzről vagy másról van szó, az a nő és az ő pillantásából sem derül ki, mondhatni inkább utal minden másra, mint arra, amiről szó lehetne. Állja a pillantást, apró mosoly ül szája szegletében, apró játék, hát pont ő rontaná el? Már megnézte ő is, előbb, mint illett volna, szóval, ezzel már nincs probléma. De adjuk az ártatlan utalások játékát, persze hogy. Kell.
- Nos, meglehet. Aki eddig járta ezeket a köröket, már nincs a közelben, én maradtam – nyitva hagyja, hogy ki és miért tűnt el, nem is fontos, mert lenne, azonban ő húzta a rövid szalmaszálat inkább, vagy még talán azt sem. Nem fontos senki sem, ezek most csak szavak és semmi több. Elveszett lenne? Talán kicsit csak, de annál jobban tűnik annak. Remek. Ez volt a látszat lényege. Az pedig már csak ráadás, ahogy a kézfogás nyúlik, szinte már-már nem lehet észrevenni, de a részletekre figyelni kell mindig, ő pedig abban nem elveszett. Továbbra sem szorította a kezet vagy bármi, semmi egyéb, finom fogással tartotta, majd eresztette végül el.
- Ebbe beletrafáltam – micsoda szerencse, bár az, hogy mondhatjuk, nem épp azt sugallja. Vajon akkor mi a teljes? Jó kérdés, ködben pihen. Egyelőre ez is elég, tanulja, hogy hogyan kell beérni a kevesebbel, igen.
- Semmi veszélyes, nem akarok ijesztőnek tűnni – nevet egy aprót, pillant a másik kosara felé, a sajátja nincs, hiszen nem vett magához. Csak az üvegcse volt ujjai között. - Mostanság nehezen alszom, egy kicsit komolyabb álomfőzetre vágyom. Illetve valami a fájdalomra, egy jó barátom rettentően panaszkodik a migrénjére. Meg tudnám venni bizonyára, de azokban sosem bíztam, egyszer igen szerencsétlen választottam és... nos, nem volt kellemes – ingatja meg a fejét, szórakozott mosollyal. Nem fontos, mondja a pillantása, amely azonban visszaesik a másikra. - Azt nagyon megköszönném, mint mondtam. A segítséget bármikor – húzódnak ajkai mosolyra, talán ahogy az előbb, úgy most emögött van több tartalom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

- Rendben van – bólint rá, hogy ő sem zárja ezt a lehetőséget ki, ha már adódik legközelebb, miért ne. Arról is hazudna, ha teljes mértékben a mérgek és egyéb főzetek miatt gondolna erre, de az is hasznos, valahol, azért is van itt, hogy hasznosat faragjon belőle, vagyis nem ő, majd más, egyelőre mivel nincs más, marad az, hogy ácsorog, hasonló mosolyt húz ajkaira, mintha értené a sorok között a poént, vagy bármi utalást, mintha eleve lenne. Honorál ő, ahogy tud, de nos, kinek mi az érték. Lehet az elismerés, lehet az bármi más is, vannak dolgok, amelyeket mások sokkal többre értékelnek, neki meg csak szavak, mert előrébb nem viszik. Friss ismeretsége talán épp minden végkimenetelre utal, talán már tudja a válasz, miközben megvonja a vállát arra, mi a kellemetlen. Sorolhatná ugyan, de az nem panasz lenne, hanem csak egy felsorolás, a mi irritálja az életben kérdés pedig inkább gyónás lenne, aligha változtatna benne bármit is. Kellemetlen. Lehet így is nevezni.
- Annyira nem. Csak pár alkalom, aztán visszatér minden a normál kerékvágásba – fogalma sincs, hogy legközelebbre is ő kell majd, vagy mit találnak ki, lesz-e egyáltalán hangulata ahhoz, hogy bármit is csináljon, úgy véli – a többiek részéről – ez csak egyszeri alkalom, nem egy bevésődő szokás. Nemigen használ mérgeket, arra ő maga az inkább, tetőtől talpig, nincs szüksége nagyon külön erősítésre, mert ha nagyon kell, ott a pálca, vagy bármi más, amit hasznosítani tud, mert kreatív, a látszat ellenére is, igencsak meglepné talán, vagy sem, egyszerűen ez egy olyan dolog, ami kiderül, vagy sem. Nincs ellenére semmi, sosem volt és sosem lesz, ahogy csendben hallgatja a nőt a karrierjéről, vonásaiba elismerés költözik, amint felé biccent. A buta nők sosem voltak többek, mint lyukak körítéssel, az üres fecsegés és fej pedig általában hamar eluntatta. De a nagyon okos nők sem a legjobbak, mégis, kellemesebb velük szót érteni, mert néha neki is vannak szavai, amelyek többet holmi vicceknél, komolytalan akárminél. Noha nem járta végig az utat, amely az iskola padjai között várta, ahhoz képest intelligens, csak épp a jó formában kell elkapni. Ez már rizikósabb.
- Minden elismerésem. Micsoda karrier, és nem azért, mert most jön a, de hát nő vagy... mondat, mert ez már nem divat. És mi vitte rá erre a szakmára, ha lehet tudni? - érdeklődik felszínesen, mégis érthetően és érezhetően. Hízelegni kell, mert az ilyenek, mint ő, nem csak elszántak, de büszkék is, még ha nem hencegnek. Ha valaki elejti ezeket, a léleknek jól esik.
- Nem lenne szívem halálra rémíteni, egy kicsit talán, de az pedig kellene is – viszonozza az incselkedő dolgot, mert már majdnem mondhatná, hogy olyan, mint mikor direkt ijesztőbb filmet választanak, hogy közelebb bújjon és kerüljön. Aljas és hasznos módszer, sokan élnek vele mégis, akármennyire is elcsépelt. De most nem az ijedelem, vagy a félelem a fontos, hanem az álca, amely mögé rejtette az ittlétét. Mert bár nem ez a célja, a mély álom is lehet hasznos, mert kicsivel több, és örök lehet. Azonban ugye, ez nem kérdés.
- Ritkán álmodok, akkor sem pihentető. Stresszes élet már csak ilyen. Inkább akkor ne kínozzon az – von aprón vállat, ahogy tekintetük találkozik, és ahogy közelebb lép, mint aki várja a következő felvonást, vagyis inkább tanácsot, akármit, amely a válaszból adódik, hiszen, most tanul. Aztán ki tudja, lehet csak közelebbről is látni akar mindent, akár csak hajtincsének esését, vagy az illatot, amely körbelengi, mintha cserkészne és mégsem.
- Bizonyára nem a legpihentetőbb a tanítás sem, a sok gyerekkel. Kérem, ne gondolja, hogy ezzel terhelni kívánom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Mmmm, nem kell mindig cső oda, tudod, kreatívnak kell lenni – kacsint egyet, hogy nem kell durrannia semminek, hogy valami végül puffanjon a padlón. De nem is az a fontos most, hogy kitárgyalják mik a legújabb trendek a témában, melyik a legkézenfekvőbb az ő finom ujjai, vagy saját hosszú, mondhatni lapáttenyerébe. Elvégre szórakozni készülnek.
- Mert ha teljesen az lenne, akkor kiütést kapnék tőle – nevet fel, mintha az aranyos dolgok végképp nem mennének neki, de még elviselni sem tudja szinte, mert annyira lehetetlen az egész, még képzelet szintjén se. - Sok helyen barangolnék inkább, beérem most ezzel is. Akkor andalogjunk, mint a normális emberek. Vagy kik tesznek így – mint aki tudatlan, pedig nem az, eleget figyelt ő is, de az biztos, nem annyit, mint Yezebel, akinek hosszabb út van a háta mögött, mint amelyet a falu, az ország, de talán a világ elbírna. Nem szokása a túlzott nosztalgia, neki a jelen és a jövő a fontosabb, mint az, amit maga mögött hagyott. Az, ha valamit a másik mesél, ha előfordul, akkor meghallgatja, mint holmi mesét. Ez már csak ilyen. Egy ital, macska az ölbe, mint majdnem a normális emberek, ha már ide jöttek játszani. Bár sosem tudja, hogy ő maga tud-e olyan lenni. Inkább mint a kés a tartóban.
- Én nem aggódom ezen, sosem. Talán lenne kitől aggódni, de fel sem fog tűnni, főleg, ha megkapom a nyerő lapjaim – ropogtatja ki ujjait, mintha máris arra készülne, hogy felemelve lesse meg, mit rejt a szerencséje. Ez változó, semmiben sem kitűnőbb annál, mint aki bemegy oda és játszik csak úgy. Semmivel. Csak neki van miből veszteni bőségesen, nem aggódni, hogy oda a holnapi kenyér. Vagy akármi más. - Neked mikor nem a hetes az? - vigyorodik el, hát felőle tegye, ő meg majd random, mint ahogy szokása, akár vezetheti is a kezét, lesz ami lesz alapon. Még egy apró igazgatás és készen is van, ítéletre vár, elégedett képpel pillant felé a bókra, mint aki csak erre várt.
- Melletted csak így lehet – vigyorodik el, és egy pillanat alatt ott is vannak, a talpa alatt immáron a macskakövek göröngyösségét érzi, előre tekintve pedig észleli ő is a kaszinót, amely ugyan még nem teljesedik ki, hisz valóban ráérős léptekkel haladnak, igyekszik a saját hosszú lépéseit a másikéhoz igazgatni. Karja ott marad az övével összefonva, szabadjával pedig cigarettát túr elő, túr elő és ajkai közé tűzve gyújtja meg azt.
- Én már azt kívánom, történne. Túl nyugodt, pedig aztán ki tudja kik vannak erre, simlisek és kapzsi lelkek? Bujdosó álszentek? Csak csendesek. Biztos a légkör – húzza el a száját és a füstfelleget fújja az ég felé. Mert bár ők is csendesek, eleget figyelnek ahhoz, hogy tudjanak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Barlangfürdő

Kelletlenül mozgatja át ujjait, immáron már csak egy biztonsági kötés fedi tenyerén éktelenkedő sebét. Vagy szándékos volt a hely, vagy egy piszok mázli, hogy nem ért olyan eret, ideget, amely miatt most csak azért kell aggódnia, mert a hosszas pihenés miatt el vannak gémberedve. Szüksége van a kezére, és bár ez a mágia világa, a gyógyulásnak is van folyamata, főleg, ha átszakad. Elégedett szusszanás, hogy a legapróbb ujj is akaratának hajlik meg, noha a tudat, amely ebbe és ide sorolta, még mindig nem nyugtatja. Most egyedül van, eleresztheti a kételyeket, a veszély érzetét, mert elég nagy árat adott egy csekélységért, mert így tulajdon. De sosem volt opció, hogy olyan legyen, amely miatt gödörbe kellene kerülnie. Elválik. Egyelőre ez egy piszkos és feszült játszma, de azóta csend. Ismét. Várakoznia kell, nyugodt, mint az állóvíz. Többnyire. Elengedi a kételyeit, mert a rohadt kíváncsiság.
Azonban, az élet ezen oldala az egyszerűség. Sétál, nézelődik, olyan idegen a nyugalom és az egész, szinte lúdbőrzik tőle. Kényelmes, sötét darabokban van, mintha el akarna veszni majd az éjszakában, pedig semmit sem tervez. Az előbb enni volt, mintha csak egy rendes ember lenne, rendes élettel. Csak hát, nem éppen. Sóhajtva húz elő egy cigarettát és gyújtja meg, már haladni is tovább, valamit kezdeni a nap hátralevő részével, hogy az idő teljen, mert mindig telik, nem sietteti ugyan, de a nyugalom lassú, míg a köd heves és napok is eltelnek, mire rájön, hogy nem két óra volt csupán. Lépne, de a telefonja pittyen egyet, elfelejti, hogy ebben a városban a térerő nem mindenhol él és ha igen is, nem egy pesti álom, de arra tökéletes, amire használja. Mordulva tűzi ajkai közé a szálat, mert a másik kéz még pihen és előbányássza zsebe mélyéről. Ez az egyszerű, földieknek fenntartott vonal, a nyilvános, amit mindenki ismerhet is, amelyet nem sajnál eldobni a tó mélyére, ha tovább kell állni. A másik bonyolultabb, csendesebb és védett attól, hogy megleljék, akik keresik. A mágia és a modern technika olykor annyira csodás...
Jelenleg azonban annyira nem. Csendben bámulja a kijelzőt, amelyre azok üzenetei érkeznek, akiket barangolása során megismert az éjszakában. Egyszerű emberek, csak a szórakozáshoz kellenek, nincsenek igények és lépcsők. Egy közeg, amely csak kellék, mint a bábú a színházban, de legalább viccesek. Van köztük olyan, aki a rossz felé nyúl és él benne, vannak olyanok, akik abban sem, csak szeretnek pörögni. Talán meg is van, estére mit csinál. Kikapcsol kicsit, ennyi meg bőven belefér. Csak veszett lassan tudja lepötyögni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Barlangfürdő

Figyel a fenéket arra, hogy útban áll vagy sem, sosem azt nézi, erre pedig nincs olyan forgalom, amely miatt aggódnia kellene, nem fog kamion áthajtani rajta, mert ő épp megáll valahol és teszi, ami neki kényelmes. Ebből a szempontból igencsak kényelmes a város helyett ez a... valami, ami csak névben az előbbi jelzőt éli, gyakorlatilag neki semmit sem változott. De már nem veszi annyira a szívére, valahol vannak nagyobb „gondjai” annál, hogy épp hol lakik papíron, vagy ténylegesen, mintha ebben a tekintetben már lenyugodott volna, pedig még mindig tudna jobb helyet annál, ami van, csak nem jön szóba. Az, hogy el-elutazik a fővárosba, valamennyire kompenzálja azt, amely nyugalom – kinek mennyire, de most saját maga a téma – jellemzi a környéket, általánosságban. Mindig vannak kivételek, ebbe már bele is törődött, ahogy a véletlenekbe és a szélsőségekbe is. Most egyik sem fontos, csak a kilátások, amiket tartogatnak az üzenetek és mégis olyan egyszerűek, mint valami faék. Nem is kell több mára, átmozgatja megint az ujjait és írna vissza, amikor kamion helyett más ütközik neki. Egy pillanatra kibillenti az egyensúlyból, annyira, hogy lép egyet kelletlen, felpillantva a kijelzőről, de egyelőre semmit sem lát. De lejjebb..
- Mi a franc – bukik ki belőle automatikusan, zsigerből, amikor az alacsonyabb karcsú alakot szemléli. Nem tucat nő ez, annyi szent, de szavaira mégis felhorkan. - Vak vagy talán? - vagy félkegyelmű, de ezt már nem teszi hozzá. Hát egy ekkorának nem tűnik fel valaki, akkor ott gondok  vannak az emeleten. Még sincs ideje bámészkodni, mert aztán vált is, azonnal tapad a telefonra és bár annak tartalma nem államtitok, most épp valami romkocsmát tárgyalnak ki, mennyire menő meg minden, szóval olyat nem lát, de azért na. Szinte már vicsorog, ahogy a fogát szívja a dologra, kicsit el is húzza a kezét, de késő, a kamera bekapcsolódik. Na most már káromkodik.
- Faszt piszkálsz, de komolyan – csattan fel, ahogy bezárja gyors a kamerát, a messengert is, minden és villanó tekintettel néz rá. Mint valami ötéves... - Dobozban éltél eddig, hogy nem tudod, milyen egy telefon? - fúj egyet, kissé talán indulatosabb az eset óta, de oda sem neki. Azért nem most fog jótét lélek lenni. Még a végén a kisördögök a vállain a mélybe vetnék magukat. Végül, ujjai közé fogva, képernyővel felé felemelve megrázza kicsit a készüléket.
- Hello világ, ez egy mobil – vágja zsebre a dolgot, majd már gyújt is rá. Na, ez valami csodabogár, tuti.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Valahogy kiszámolható, hogy tűz-közelben volt ahhoz, hogy ez csak valami apró ötletből kialakult szenvedély legyen. A legtöbb, normál esetben történő karrierépítés hasonlóképp zajlik le, ott a példa, a követendő út és úgymond az, amire fel lehet tekinteni. Nem ritka a tanárgyerek, ügyvédgeneráció, orvosok halma egy-egy családfán, akik kicsit konzervatívabbak vagy épp komolyan veszik a karrier szót, sokszor el is várják, hogy követendő példa legyen a saját élete annak a generációnak, amit felnevel. Van, ahol a kieső a fekete bárány, van, ahol fel sem veszi. Persze, most nem teljes mértékben ezt a választ kapja, mégis, egyből jobban érti és tudja elképzelni, hogyan sikerült az, amelyet nem olyan rég köszönt meg a dicséretre és persze, amelyet hallgatva bólint egyet.
- Az is egy nézőpont, igen. Végtére is, teljesen érthető. Mint mikor a dolgok működése nem olyan fontos, csak az, hogy hogyan. Bár bevallom, én ezt nem éltem át, valahogy sosem vonzottak a bestiák – szabadkozik, hogy érti ő az indokát, csak mégsem, mert nem követte semerre sem. Valóban nem, csak a szavak mások, és mégis, valahol van benne valami az öregből, mélyen elásva, kaparni kellene, olyat azonban nem tesz, talán sosem. Mélyen kell lennie, a mosolynak pedig a felszínen, amelyet cinkosan fest arcára.
- Ugyan, csak annyira, mint mindenki mástól – mert való igaz, ha azt a paranoiát nézi, amely sokakat hajt, akkor bizony jobb, ha mindenkitől tart, nem mintha úgy nézne ki – meg a tudás, amelyet elsajátított – akinek félnie kellene minden erre járótól. Bár, az sem utolsó, hogy aki ilyesmiket kíván venni, ténylegesen, azok vannak olyan veszélyesek, mint amelytől az érzet óvná. Mindegy is. Még mindig csak betévedő és igazándiból felszínes okokra keresi a választ, a megoldást és mégis, érdeklődő tekintettel bólogat arra, hogy gondolja. Nem szokása álmodni amúgy sem, általában az álom mélyen és sokára nyomja el, ameddig kihajtja magából az energiát, azonban, amikor mégsem így van, az érdekes képsorok már más. Nem rázza meg, nem fél tőlük, de nem is várja őket. Csak teszi, amit a test gépezete kíván, ha azonban nincs szüksége rá, simán kimarad az életéből. Ez sem egészséges felfogás, de azt már rég nem nézi.
- Áhh, eddig nem is hangzik nehéznek. Nagyjából tényleg minden van – veti sorra azokat, amit hall, valóban átlagosak, a mákonybab pedig biztosan valamelyik polcon pihen. Még a végén tényleg kedve támad hozzá, de vélhetően hazamenve elmorogja a nagy köszönetet a semmire, hogy ezt megélte, aztán bevágja a fiók mélyére és el is felejti. - Babot mindjárt keresek is – a mellette lévő polcra pillant, hogy vajon ennyire közel van, vagy más sorban fogja meglelni, végül még sem moccan, mert a nő folytatja tovább. Egy párat pislog, tekintete ismét megkeresi őt és arca olyanra húzódik, aki épp most issza élete szavait mástól. Meg sem mozdul, csak pislog, néha biccentene, de még az sem, aztán, amint a kérdés elhangzik, úgy kel fel, mintha órán lett volna és a jegyzetén szunyókált volna eddig.
- Huh. Basszus – szusszan egyet, fejét megrázva rendezi a dolgokat, egy tincset lök hátra, amely homlokába hullik. - Oké, most már nehéznek hangzik. Mi lesz, ha tovább csinálom? - érdeklődik, majd szinte ajkai mozognak abba, ahogy némán ismétli a lépéseket. Selyemszalag, kavarni, főzni, oké, ő ebből nem volt jó. Tényleg nem.
- Vajon van olyan barom, aki saját magát mérgezi meg? - mert biztos, hogy ha ezt most még megjegyezve elkészítené és tegyük fel, még lila is lenne, még a kutyával sem itatná meg. Jobb ezeket olyanra bízni, akik tudják, mit beszélnek. Ő nem tudja, de nem is az jön most, hogy hízeleg. Egyelőre. Talán sosem.
- Lekötelez. Meg azzal is, hogy elmondta. Lehet nem ártana jegyzetet csinálnom, mert mikor innen kilépek, a babot fogom megkötözni és hetvenkét hétig főzöm – nevet aprót, majd szusszanva hagyja abba, pillant felé, kíváncsian. Tényleg érti, amit értenie kell. Az ilyen mindig is elismert, annak, akinek az erő és a képesség fontosabb, mint a morális jóság, vagy bármi más.
- Az a kérdés bármi előtt, hogy mivel fogom tudni meghálálni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Csendes.
Még vagy már, asszimilálódik a ház nyugalmával, mintha nem is ő lenne. Pedig de, ugyan az, ugyan ott van mindene, a sebtető már rég leesett és a kötést is elhagyta, ujjai kényelmesen mozognak, a fantomfájdalom sem kínozza többet, mint a viszketés. Ugyan az, csak egyszerűen nincs kedve most hangosnak lenni. Mint a gyerek, aki kikapott és most megmutatja, tud ő rendes lenni, megenni a zöldséget, csak engedjék ki játszani kicsit, levegőt akar. Noha nincs a nyakában póráz, nem fojtogatja, ahogy megindul, manapság kevesebbet mozgott. Egy az, hogy várakozik, mit akar a férfi és mikor, de olyan csend van arról a részről, hogy az már ijesztő, aztán ott a másik is, kinek pengéje szabta fel bőrét, szintén csendben. Az egész világ elnémult talán, mióta meggyónt és bűnbocsánatot kért – szinte. Mégsem jó gyerek, talán játszani sem akar, csak kinyújtóztatni hosszú lábait, lustán cirógatva Trinket füle tövét, aki az ölébe telepedett. Ritka, mert szinte mindig mozgásban van, mármint ő, nem a macska, vagy talán érzi a feszültséget és úgy véli, nem az ő ideje ez. Néha ki is mondja, hogy ennek a macskának több az esze, mint sokaknak, egy ideje, az incidens óta néha még saját magánál is, de utóbbit már csak magában, némán morogja. Balján, a kis asztalon hever egy félig elfogyasztott kávé, egy üres pohár és a félreismerhetetlen kristályüveg, amelyben olyan jól néz ki az aranybarna ital, amelyet nem olyan rég kortyolt be. Még érzi ajkain az aromát, a kellemes bizsergést gyomortájon, ha még az agyára nem is hatott, mert nem a sokadik poharat töltötte újra, nem részeg kíván lenni, csak...
De érzi belül a nyomást, a feszülést, hogy ezt örökké nem tudja csinálni, örökké nem tud ücsörögni, háziállatot abajgatni és várni. Mert mozogni kell, mozgolódni és cselekedni, nem lehet, hogy nem. Olyan nincs. Fújtat egyet, majd a pohár mellett pihenő dobozhoz nyúl és gyújt rá végül. Fejét kényelmesen dönti hátra, szemeit lehunyva burkolja magát kissé a füstfelhőbe és épp eldönti, hogy feláll, kimegy és meglépi az első lépést az adóssága rendezése felé, megszerzi azt az apróságot, amelybe majd beletűzi a lapot a dátummal és hellyel, de ennek a gondolatmenetnek is akkor szakad vége, amikor hallja, hogy valaki érkezik. Tudomása szerint a többiek Pesten tevékenykednek, ide most csak ő jött és mégsem, mert valakinek égető szüksége van a közegre. Felmordul, szinte hallani benne, hogy menj is el és mégsem, mert csak fejét fordítja a bejárat irányába. Nem lát rá teljesen, de elég egy apró részlet, hogy tudja, ki „zavarja” meg a sziesztát.
- Már csak te hiányoztál – jegyzi meg halkan, leginkább magának és azzal a lendülettel, a szájába tűzött bagóval nyúl az üveg felé, tölt ismét magának, elengedi a macskát és kortyol egyet. Hja. Tényleg ez hiányzott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Valahol sejtette, hogy az idill nem tart sokáig. Hogy bármit is akarna, azt most inkább ne is erőltesse. A macska kényelmesen dagaszt, most nem mordul rá, hogy kihúzza a szálat a drága szövetből, most minden rettenően mindegy hangulatú, főleg az, hogy rajta most hozzá képest is a pihenős szett pihen, amelyből látszik, ebben ugyan nem megy ki sehova, ne is akarják, de át nem cseréli. Eszébe jut, hogy talán egyszerűen el is felejtett valamit, azt nem tudja felidézni, hogy mit, de kapar agyának hátsó felében egy apró gondolat, hogy talán mégis. Gondolatban von csak vállat rá, ami késik, az nem is siet, így aztán ideje lesz majd pótolni. Ha eszébe jut vagy juttatják.
Az ital kesernyés íze legalább azt, hogy még mindig nem a kedvence ez, lehet vicces vagy sem, nem mindenben tökéletes és ez a pohárkezelésben ki is tud mutatkozni. Miután legalább abban biztos volt, hogy a következő nap is felébred és nem egy gödörben, ivott, mocskos mód nyomta le magát a sárga földig, mint aki megérdemelte volna és mégsem. Csak el akarta tompítani a káoszt, ahogy utána még párszor, de hamar állt talpra, nem engedhetett a gyengeségnek, annak látszatának, még ha, nem is vallja meg, de elérte és szorongatta.
Mostanra már minden szép. Lenne. Ebbe sétál bele ez a drága lélek és nem, nem marad meg a vackában, egyenesen ide hozzá, esélyt sem adva, hogy a mai nap megjegyzésmentes legyen, mert nincs olyan, hogy csak elsétál mellette, valami kell, hacsak egy szó, de kell. Ez a dinamika, amire az eset csak forró olajat öntött. Amitől most már nem szabadul. Fújtat egyet.
- Nincs neked dolgod akárhol? Ma nincs napközi, kölyök – nem is reagál az általa keltett zajra, mert az inkább a másiknak lenne zavaró, sőt, ő maga mellé a körmével kocogtatja meg a kezében pihenő poharat, a cigaretta lassan serceg, majd gyorsan, ahogy beleszívva ereszti ki a nő felé a füstöt. Egy laza mozdulat, ahogy a hamutál felett pöcköli le a felesleget, majd kissé ficeregve emel a lábán, hogy bokáinál tegye keresztbe azokat – így biztos kevesebb ingert érez, hogy kirúgjon felé, mutatva, merre is van a visszafele.
- Persze. Minden napom izgalmas, sőt, ez a pohár izgalmasabb. Woody is bekaphatja, minden whisky felét ő issza meg, ez már csak tűzoltás – forgatja meg a szemeit, pont erről van kedve beszélni, de tényleg. Hogyne. Eddig se volt erről híres, eztán sem lesz. De lehet ez a nő célja, hogy most provokálja. Lapost pillantást ereszt felé, majd szusszan egyet.
- Nincs most időm rád, játssz a késekkel a konyhában, míg anyu és apu hazaér – int neki, majd egy szusszra tűnteti el az utolsó kortyot, majd a pohár alja az asztalon koccan, ahogy leteszi. Ezután pillant csak felé, amolyan „itt vagy még mindig?” pillantással.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Semmi jót nem takar az a mosoly, semmi jót. Hallgatnia kellett volna a B-verzióra a fejében, miszerint hagyta volna totál figyelmen kívül, sőt, inkább lett volna vele kedves, azt mondják, hogy akkor sokkal ijesztőbb, mint kellene. No de nem, azonnal reagált és így, most megeheti amit főzött, ugye? A nő nem az a fajta, akiket cirógatni kell, nem, ellenkezőleg, inkább ütné, még ha azt is mondja mindig, hogy amúgy ha nem kell, nőket nem bánt. Egyelőre azonban nincs benne kényszer és inger sem, a testtartása még nyugodt is, mondhatni, továbbra is kényelmesen henyél, csak az idegei húzódnak. Tekintete villan a szavaira, megérti azonnal, mire is céloz. Felhorkan, ahogy folytatja, ahogy sorolja, elnyomja a csikket és feljebb tornászva magát, dől előrébb. Fasza. Játsszuk ezt, tényleg.
- Igen. Az vagyok. Mérhetetlenül – forgatja meg a szemeit. Menten rohan is felhívni, hogy elmondja, mennyire is szereti. Hogyne. Erről híres, hogy féltékeny. – Amennyit iszik, ezek nagy része elkopik a francba. De az, hogy nekem mim van, téged aligha érdekelhet. Akit érdekel, tudja, hogy van – nem ez a csitri fog dönteni arról, hogy élni vagy elbukni kell, hogy veszni, vagy felemelkedni. Igen, hiba volt, egy olyan, ami beindított pár vészkapcsolót. Sőt. Mondhatni, még mindig csak magáról volt szó, mást nem látott meg. Azt már nem engedte. Meglepte a férfi döntése, nem tagadja, az már nem, hogy ő itt így reagál rá, nem tudja az egészet, nem neki vallott. Nem is kell tudnia. De szórakozzon csak, majd megjárja.
- Te jó ég, muszáj ezt? – fintorog a morcimanó kifejezésre, inkább gyújt rá megint, hogy hosszas sóhajjal engedje ki a füstöt. Meg a türelmét. Hagyja, amíg kimulatja magát, amíg beszél, baltaarccal figyel rá, sőt, még egy ásítást is eltol. Nesze.
- Ez nem volt a legjobb, de értékelem – szólal meg végül. – Lófaszt sem tudsz te arról, mit vallottam be és mit nem. Eddig is utáltam szinte mindenkit, szóval nem értem, miért lenne ez kirívó. Téged főleg imádlak, be is kaphatod tövig, addig is kussban lennél – kapja el a pillantását, amelyben a nőnek lenézés csillan, a sajátjában pedig az a tűz, amely égetni fog. Na nehogy már ő oktassa ki, erre még horkant is egyet, majd egyszeriben tör ki belőle a röhögés. Nem az igazi, inkább szarkasztikus, de megtörténik.
- Te kis hülye – hagyja végül abba, feje billen oldalra. – A nagy szád csak mondja és mondja. Nekem is lehet szabadnapom, amin azt teszek, amit akarok. Lehet gáz vagyok, de még mindig több, mint te – von vállat, lepillant magára. Annyira nem gáz, de beismerni neki, hogy teljesen rendben még nincs minden? Soha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Úgy volt vele, hogy oké, kell a vérfrissítés, hogy kell a plusz fő, hogy kell valami. De ha akkor tudja azt, amit most, akkor lehet megakadályozza, hogy ideérjen, merénylet, baleset, elássa, de akkor nyugodt lenne ez a délutánja is. A többieknek viszont ő kellett, senki más, a felsőbb köröknek is, így igazából bekaphatja az ellenszenvét és megeheti, mert senkit sem érdekel. A szemét forgatja, szája széle rándul, hogy fintorra vagy valami istentelen káromkodásra, azt maga sem tudja, nem is áll neki magában fejtegetni. Az ő füle közel sem olyan érzékeny, de néha úgy tudja irritálni a hangja, hogy a falat kaparná. Vagy a bőrt le, róla. Részletkérdés.
- Nem jön. Ne told túl – legyinti le, mert lehetne, igen és kicsit az is van mégis, mert miért ne lehetne valaki az, nem kell mindenkinek az orrára kötni, hogy épp mi és mennyire. És akkor ez most még csak a kezdet, amikor igazán belelendülnek, mint valami műsor. Akkor meg főleg, ha szövetkeznek ellene, a szemöldöke feletti ideg rángat rendesen olyankor, igen, valahol a sors a sok mocsokért biztos ezekkel bünteti meg, amelyből sosem tanul, mindig beletenyerel és bizony, most is, hiába kellett volna hagynia. De ha két percig fejhangon ordít, akkor meg azt hiszik, valami baja van.
- Mit muszáj? Fogalmam sincs, te mire akarsz kilyukadni, nem figyeltem – bár az igaz, hogy valóban nem tudja, mert az tág fogalom, meg, valahol nem is érdekli. Még mindig nem neki tartozik számadással arról, hogy miket is művel és miért. Tényleg nincs türelme most ehhez, és ez semmi jót nem fog eredményezni, tudja jól. Lehet, hogy most valóban csendesebb, aztán ha robban, az sem jó senkinek. A két véglet, szinte. Semennyire sem nyerő párosítás. Érti ő, hogy most aztán úgy kell rá nézni, mint a véres rongyra, mert mindenki más hú de tökéletes, mindig van miből tanulni és a leckék nem mindig kellemesek. Mondhatná, hogy várja azt, mikor állhat kárörvendő vigyorral és köpheti felé, hogy mennyire tudta ezt, hogy eljön. De nem mondja, mert nem várja, nem érdekli, nincs kedve újabb hibához, mert akkor borul minden.
- Hát ha egy kapunk is lenne, te csak a kispadon ülnél – nem feltétlen azért, ami a külső, inkább a belső az, amely távol tartaná. Van, amikor szórakoztatónak tartja ezt, van, mikor már szimplán csak ki kell kerülni. Neki mindegy, hogy merre és kinek a kapujába akar bejutni, nem is kedvességből ajánlotta fel. - A kis barátomnak? Ugyan kérlek... - röhög fel. Persze, pont az a lényeg, hogy mindenkinek azt kínálja. - Oda közel sem kell a farkam, ne aggódj emiatt – mintha tényleg megtörténhetne, hogy egy ilyen „kapcsolat” miatt tetőzzön a baj. Hah. Na az elég amatőr dolog lenne, elismeri. Szó sincs róla, de nem ítéli el, mert tudatlan. Annyira nem. Mindenki azt hisz amit akar, ameddig a pofájába nincs tolva más, akkor meg ja, meg vannak lepődve egyből.
- Semmi köze hozzád, ez a biztos. Nem vagyok vallásos sem – imádkozni, hogyne. Majd pont isteneket keres, bár tény, hogy nagy a szusszanás még mindig a tény felé, hogy él. Kezdi tényleg idegesíteni, orrnyergét dörzsöli meg, a macska most dönt úgy, hogy neki jobb lesz megnézni, van-e még a tálkájában pár ínyenc falat. - Nincs jobb dolgod, mint azt lesni, mit csinálok? A dolgomat, válaszolok is. Neked is az lenne a legjobb és akkor nem beszélsz faszságokat. Mint mondtam, szart sem tudsz, engedd is el – hogy a másik elégedett, ő egyre sötétebb pillantással illeti őt. - Mi a szart akarsz még?