Theonra nem véletlenül aggatták a Hóvihar becenevet, ugyanis ehhez a természeti jelenséghez hasonlóan ő is előszeretettel forgatja fel az emberek életét, méghozzá fenekestől.   Valószínűleg ezt oly’ szeretett varázsháztartástan tanára is megtapasztalhatta, ráadásul a saját bőrén. Kétségtelenül nem a legjobb ötlet volt csókkal köszönteni egy tanárt. Oké, nem kifejezetten az üdvözlés egyik formája volt ez, sokkal inkább az udvarlás kategóriába lehet sorolni. Szerintem egész nyugodtan kijelenthetjük, hogy drága Theonunknak igen beteges fétisévé vált a random emberek lesmárolása. Először az a kis kék prefektus, most pedig a feltehetőleg a fiúcska nővére. A srác is elég rosszul reagálta le a történteket, de vele még valamennyire ellehetett bírni, ő nem nyúlt rögtön drasztikus módszerekhez, mint a másik megtámadása bűbájokkal és a többi. Persze mit is várunk egy tanártól? Ők az erő demonstratív példaképei az intézményen belül, még szép, hogy ha kell, erőszakhoz fognak folyamodni. Mondjuk a Delacroix fiúnál már az is elszakította azt a bizonyos cérnát, hogy valaki képes volt ilyen könnyen visszautasítani őt. Így mikor a nő rángatni kezdi a tanári felé, közben mindenféle sületlenséget a fejéhez dobva, ő egyáltalán nem is figyel a szavakra. Durcás arckifejezéssel követi a nőt, közben meg-megforgatva a szemeit.
- Az öcséd sokkal jobb volt – jegyzi meg epésen a nő kijelentésére, miszerint az alagsorban találkoznak, hogy letöltse rászabott büntetését. Jól tudja, hogy ez egyáltalán nem volt a helyzethez illő mondat, ám úgy érezte, hogyha a másiknak keménykedni akad kedve, akkor már neki sem kéne kimaradni a buliból. Meg hát ez az igazság. Junt megcsókolni sokkal jobb volt. JG egy öreg, házsártos ba… asszonyság. Ráadásul így hátulról megnézne nem is valami szép. Sőt, inkább lapos, akárcsak egy deszka. Lehet, hogy egy fadarabon is többet fogni, mint rajta.
Szándékosan nem szól semmit arra, hogy milyen ruhában menjen majd. Fejében már el is készült a terv, miszerint a makacsságát felhasználva, már csak azért sem fog még ruhában se menni. Kapjon csak szívrohamot a tyúk, hátha elhalálozik benne!

Minden jó hercegnő elkésik a báljáról, nem? Na, épp ezért hagytam kétségek között én is Danát. Vagyok én annyira előkelő, mint Hófehérke, így kijár nekem is a bűnös élvezetből, amelyet a lustaság számlájára írnának fel egyesek. Persze nem hagyom a lányt teljesen figyelmen kívül, nemes vagyok, nem pedig paraszt. Útközben beugrottam venni egy üveg vizet én is, és ha már egyszer pénz került a kezembe, akkor az utamat keresztező virágosnál vásároltam Eperke számára egy jó nagy csokrot, had lássa csak, hogy nem vagyok egy fukar alak. Akár az egész bódét is megvehettem volna, hisz van rá elég pénzem, azonban akkor akkora fülest kaptam volna a testvéremtől, hogy elmehetnék a legközelebbi cirkuszba, mint az új feltörekvő Dumbó. Így hát egy cirka száz szálas rózsacsokorra szelem át az üzlet és a jómagam közötti távolságot, persze csak lassú, komótos léptekkel. Nem sietek én sehová, ha nem vár meg, hát nem éri meg a fáradságot, de ha helyben mer hagyni, akkor abban biztos lehet, hogy földi pokollá teszem az iskolában eltöltendő éveit. Fő a kedvesség.
Szerencsére Dana tartja a szavát, már ahogy meglátja sziluettemet feltűnni az utca végén, ugrálni és ujjongani kezd. Nem mondom, hogy jól esik az egómnak, hogy egy csinos lány így fogad, de azért igencsak kihúzott háttal és sármos, amolyan Colgate reklámba is beleillő mosollyal az arcomon állok meg partnerem előtt.
- Oh, ez? – Mutatok fejfedőmre. – Csupán csak ürügy, hogy eltakarhassam azt a borzalmas munkát, amelyet a húgom a hajammal végzett. Most nézd meg. Szerinted is sokkal szebb voltam szőkén? Tudom, szerintem is, most meg így kell leélnem az életem, amíg az a házsártos banya le nem kopik rólam, és el nem felejti azt az átkozott büntetőmunkát – túrok bele idegesen a sapka alatti, immár barna hajzuhatagomba. Természetesen úgy beszéltem mindvégig, hogy nem vártam meg, mit reagál a monológomra. A véleménye nem érdekel, egyedül csak társaság kell, akinek kedvemre drámázhatok. Épp ezért nem osztom meg a részleteket sem a lánnyal. Nem kell azt neki tudnia, hogy lekaptam az iskola varázsháztartástan tanárát, éppúgy, ahogy azt sem, hogy ő pedig ezért végigreptetett az udvaron, tönkretéve a gyönyörű fehér ingemet. Esküszöm, egyszer kamatostól behajtom rajta.
- Már most szerelmes vagyok első látásra – jegyzem meg lazán, ezzel a lánynak átnyújtva az eddig a hátam mögött bujkáló virágkölteményt. Eredetileg a tervem Danával nem nyúlt el a csábítás folyamatáig, de ha egyszer van rá lehetőségem, méghozzá ilyen pofátlanul kínálkozó, akkor élek vele.
Mielőtt bármit mondhatna ajándékomra, megfordulok és copfom ütemes ringásával elindulok a bejárat felé. Lehet inkább még is paraszt vagyok, amiért így viselkedem. No, mindegy. Na, jó, egye a fene, kinyitom neki az ajtót, aztán legyen boldog. Ahogy fogom a bejárat kilincsét, meredten bámulok a másikra, hátha elindul és végre beteszi a nagy fenekét az üzlethelyiségbe, hogy nekem ne kelljen többet a napon lennem. Ez az erős UV bántja a szememet.

Ohho, tomboltam én úgy a hajkoronámért, hogy arról a lánynak nincs és lehetőleg ne is legyen fogalma. Kedves testvérem még azzal is megfenyegetett, hogy végkép megszabadít hosszú tincseimtől, s hogy megtarthassam őket, kénytelen voltam ez alkalommal én odaadni neki az ebédkor félrerakott édességemet. Sajnos így sem úsztam meg a kalandot, a szőkéből barnává avanzsáltam, akárcsak a nemsokára beköszöntő ősz. Jó metafora, hisz mostanában én is olyan szeszélyes vagyok, mint az évszak időjárása. Esküszöm, ha a férfiaknak van menstruációs korszakuk, akkor én jelenleg pont azt élem.
A lány reakciójára csak gúnyosan elvigyorodok, fel is emelem az orromat kissé, mikor megköszöni a csokrot. Tudom, király vagyok, de azért nagyobb ódát is harsoghatna el a nagylelkű ajándékomért. Nem mondom, hogy drága volt, hisz nálam a pénz, mint olyan egyáltalán nem vita tárgya. Komolyan, odahaza néha fürödtem a frankokba, olykor pedig kitöröltem a seggem velük.  Meg egyéb tevékenységet végeztem velük, ám azok már egyáltalán nem tartoznak bele a gyerekbarát kategóriába.
Alaposan szemügyre veszem Danát, jól megállok minden domborulatnál, szemeimmel elidőzve rajtuk. Nem is olyan rossz a kicsike, kifejezetten szép darab. Persze nem kellene, hisz ahogy reakcióiból leszűröm, csak a váz szép, a belső elég üres. Személyisége az ugyan van, bár nem tudom megállapítani, hogy valamilyen kezelés adja az alapját és a dili bogyók  teszik e ezt vele, vagy alapból ilyen… izgága. Persze azért valami jutalmat nagyon szívesen elfogadnék, a nagylelkű ajándékomért. Hmm… nem is tudom, mondjuk egy egyszerű csókkal vagy egy éjszakás paplanakrobatikával beérném. Azonban a lány sokkal butábbnak tűnik, minthogy felismerje a tény, hogy ilyenkor bizony szoktuk kárpótolni is valamivel az ajándékozót. Na, sebaj, majd max meglesem a próbafülkében.
Tovább állok hát, hogy végre beérjek a hőségből, a jól hűtött helyiségbe. Dana hálásnak látszik az ajtónyitogatós gesztusomért, ám feltételezett elképzelésével, miszerint ismerem az illemet, valamint udvarias vagyok, egyszerűen csak a saját javamat hajszoltam. Jó, néha szoktam használni a millióm és egy etikett óra adta tapasztalatokat, azonban legtöbbször csak lusta vagyok, hogy bármit is tegyek. Vagy a saját igényeim fontosabbak annál, mint amit a másikért tehetnék.
Az épületbe belibbenve első dolgom rögtön az, hogy valami fedezéket keressek, nehogy a tulaj, Fortuna felismerjen. Tuti jót gúnyolódna azon, hogyan nézek ki, és most pont nincs hozzá hangulatom, hogy jó pofizzak az őseim egyik talpnyalójának. Ahogy elnézem, partnerem sem szeretne a boltossal hármacskán vásárolgatni, így csuklón ragadom őt, és a lehető legmesszibb sarkába vonszolom az épületnek. Szerencsére pontosan ott vannak azok a darabok, amelyekre a szívem vágyik. Szeretném leszögezni, hogy szerintem hülyeség, hogy az emberek nemet kötnek egy-egy ruhához. Szerintem minden ruhanemű unisex darab, azaz hordhatja nő, vagy férfi is. Ezért szoktam oly’ nagy kedvvel húgom gönceit is hordani, persze a szoknyákat azért csak néha veszem fel. Nem azért, mert szégyelleném őket, egyszerűen csak túlságosan kényelmetlenek a számomra. Ettől függetlenül még megnézegetek néhányat, majd röppenek is tovább a fehérnemű részlegre. Muszáj Theorynak valami észveszejtő neglizsét találnom, amivel meglephet magányos óráimon…

- Látod ott azt a nőt? – Mutatok a lépcsősor tetején felbukkanó Kapitány kisasszonyra. – Meg van? Oké. Ő apám egyik spiclije és semmi kedvem puszipajtást játszani egy olyan emberrel, aki bármilyen információhoz juttathatja a fateromat, amelyeket én jobban tartanék meg magamnak – azzal elengedem Dana csuklóját.  Hangomban néminemű frusztrációt vélhet fellelni partnerem, ám aggodalomra semmi oka, ez nem feléje irányul. Sokkal inkább a bolt tulajának szánom érzéseimet. Nos, ez így elég pontatlan megfogalmazás, hisz gyakorlatilag szegény nőnek annyi csak a bűne, hogy ismeri és szereti a családom munkásságát és semmi több. Az már csak mellékes dolog, hogy sokszor meg is jelent egy-egy bemutatón, ahol igazán jó kapcsolatba került Mr. Delacroix-al, anyám legnagyobb örömére. Ki tudja, lehet, hogy bement a maci a málnásba a nyuszika után. Ha így történ, ha nem, én akkor sem bízok ebben a némberben. Bár azt el kell ismernem, hogy ért a divathoz. Egy cseppet, de az egész jó, elnézegetve a butik felhozatalát. Legeltetem egy kicsit szemeimet a női részlegen, hátha találok olyat, amely talán jómagamnak és édes húgomnak is megfelelne. Előszeretettel csenem el a ruháit, amit persze ő is viszonoz. Ő a szürke pulcsijaimra van rákattanva én az ő extravagáns magas sarkú csizmájára. Persze nekem sosem lehetett sajátom, mivel a szüleim szerint az efféle öltözetek nem elég maszkulinok. Én pedig, mint a család egyetlen fiú gyermeke, muszáj, hogy totál heteronak nézzek ki, mert csak úgy találhatok magamnak egy rendes barátnőt. Arról sosem szólt a fáma, hogy esetleg én inkább a saját kapumra is játszanék egy kicsit. Meg amúgy is, én így érzem jól magam, szeretek feminin lenni. A női ruhák sokkal kifejezőbbek, mint férfi társaik. Van közöttük olyan, amely engedi, hogy látszódjanak tested egyes részei, ami nekem kifejezetten tetszik. Sosem szerettem, ha bőrömet túl sok textil fedi, aludni is meztelenül szoktam. Igen, még a kastélyban is. Bárcsak a többiek is így tennének, akkor sokkal könnyebb dolgom lenne vágyaim kielégítésében.
Sárga társam megjegyzései elsiklanak fülem mellett, talán hallatok egy unott „ahát”, de még abban sem vagyok biztos, hogy méltatom ennyire a lányt. Oké, nem vagyok totál szívtelen, azért rápillantok szerzeményére és szem forgatva konstatálom, hogy a Delaxroix-ok itt sem hagynak nyugton. Bizony, Danának sikerült apám egyik régebbi darabját megkaparintani. Én már a tervezés pillanatában is megmondtam neki, hogy pocsék az ötlet, hogy egy ilyen ezüst borzadályt, mint az ott a vállfán, valaha is a közönség elé bocsájtson. Persze én csak egy büdös kölök vagyok, nem érthetek a felnőttek dolgához. Meg a nagy fenéket!
Úgy felkapom a vizet, hogy meg sem várom a lányt, röppenek is tovább a fehérnemű részlegre. Kristálytiszta tervvel érkezek a sorba, méghozzá hogy a húgomnak találjak valami szexis neglizsét. Egyik kezemet az állványnak támasztom, másikkal pedig a ruhákat szkennelem egyről a kettőre. Épp egy észveszejtően dögös hálóruhát sikerül megkaparintanom, mikor Eperke odapattan mellém. Szólok neki, hogy menjen nyugodtan, én ebben a sorban fogok maradni. Nézegetem még a kezeim között nyugvó selyemdarabot, megsimítom párszor az anyagot, de rögtön vissza is teszem. Ez nem igazi selyem, ilyet pedig nem engedem, hogy az ikrem felvegyen. Még a végén megsértené gyönyörűen hamvas bőrét, azt pedig csakis az én reszortom. Én hagyhatok bármilyen nyomot a hófehér felületen, de más nem. Oh, milyen bajban lesz kedves Theory, hogyha talál magának egy társat! Az biztos, hogy először én fogom kipróbálni, aztán egy jól irányzott rúgással elküldöm melegebb éghajlatra.
Apropó kipróbálás, Dana már jó néhány perce a fülke társaságát élvezi, legnagyobb sajnálatomra nélkülem. Úgy nyitom ki az esedékes bódé ajtaját és sétálok be rajta, mintha otthon lennék. A lányon még mindig az a darab van, melyet apám keze segített a piacra, mire fintorogva elhúzom az orrom.
- Tudod, jól áll ez a ruha, de sokkal szebb lennél nélküle. Sőt, nem is kell rád ruha, gyönyörű vagy amúgy is – jegyzem meg, ahogy szemei a csupasz vállaira siklanak.