38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum→A kastélyt körülvevő vidék
Oldalak: [1] 2 3 ... 11 ... 32 33 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Czettner L. Zoé
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. augusztus 26. 22:08 | Link


Az erdő mélye felé közelítve bukkanunk egy hatalmas, fölénk magasodó öreg és korhadt fára, amelynek elsőre csak vastag törzse tárul elénk, meg egy felfelé induló lépcsőszerűség. Felpillantva egy kissé lepukkant faházikót látunk, ami szinte hívogat minket, hogy fedezzük fel.
A lelakott külső ellenére, belül igen is használatban lévőnek tűnik, valószínűleg sok diák járkál ide, más-más okokból. Mikor felmegyünk a lépcsőn és belépünk a házikóba, babzsákfoteleket látunk, egy két itt felejtett hálózsákot, véséseket a faház falában, mint „ELŐRE UNIKORNISOK!” vagy „Szeretlek Anna!”. Igazán alkalmas egy jó kis beszélgetésre, de a magányra is.

Emma McNeilly munkája
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2020. június 15. 21:36
Hozzászólásai ebben a témában
Yvonne L. West
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 26. 22:24 | Link
Zsolt
Öltözet

Elég késő van, mégsem tudok elaludni. Szobatársaim már mind horkoltak, odakint viszont még szűrődött be fény, tehát lehetetlen, hogy az egész kastély már alussza az igazak álmát. Pár percig még forgolódtam, majd felültem az ágyban és körbenéztem. Nem szoktam nagyon szabályokat szegni, de egyszerűen nem bírtam magammal. Halkan kikászálódtam az ágyamból, felkaptam pár ruhát, majd gyorsan magamra kaptam. Mielőtt kiléptem volna a szobából, hajamat még megigazítottam. Magamon az a legfontosabb. Tulajdonképpen elég kevés dolgot szeretek saját magamon, de a hajamat azt egyszerűen imádom. Mikor végeztem, olyan csendben amennyire csak tudtam, elhagytam a szobát, majd a Rellon körletet. Kezdtem magamat úgy érezni mint egy nyomozó, aki bujkálva ugyan, de célt akar érni. Én is így haladtam egyre inkább a kastély bejárata felé, majd mikor odaértem, kinyitottam és kislisszantam rajta. Odahaza ha esténként nem tudtam aludni, mindig az udvaron sétálgattam. Szerettem nézni a csillagokat, és a levegő ilyenkor a legjobb. Sétálgatni kezdtem, karba tett kézzel. Néha-néha belerúgtam az épp előttem ólálkodó kövekbe, folyamatosan a földet bámultam, míg nem rá kellett jönnöm, hogy eltévedtem. Egy erdő közepén álltam, az éjszaka közepén és fogalmam sem volt merre tovább. Pár lépést tettem előre, mikor egy hatalmas fával találtam szembe magamat, amelynek a tetején egy aranyos kis faház ácsorgott, innen látva, teljesen üresen. Körbenéztem, nincs-e senki a közelembe, majd a lépcsőn lassan felmásztam. Vettem egy mély levegőt mielőtt benyitottam volna, majd mikor belöktem az ajtót, kellemesen csalódtam. Első látásra azt hittem idebent is olyan rossz állapotú ez a hely, mint kívülről. Viszont nem így történt. Fotelek fogadtak, és minden rendezettnek tűnt. Tetszett. Körbesétáltam, mindent megnéztem alaposan, amennyire csak lehetett, majd belehuppantam az egyik fotelbe. Olyan nyugodt volt itt minden, most már csak abban reménykedtem, hogy nem fogok lebukni. Bár, ha jobban belegondolunk...Ki a fene találna meg engem idefent? Még az is lehet, hogy itt éjszakázom, reggel pedig visszasétálok a kastélyba. Szerintem senkinek sem tűnne fel, hogy kihagytam egy egész éjszakát. Beismerem, itt még jobb is, mint a szobámba. Hátradőltem, a plafont kezdtem el bámulni. Még az is tetszett. Hihetetlen, hogy eddig fel se tűnt, hogy létezik ez a hely...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Zsolt Perott
INAKTÍV


Demokrata fogó, Golyóálló Griffek terelő
offline
RPG hsz: 121
Összes hsz: 567
Írta: 2013. augusztus 27. 12:48 | Link
Yvonne

A fiúnak most sem volt kedve aludni, de ágyába azért lefeküdt a látszat kedvéért.  Aztán, mikor  teljes biztonságban érezte magát, óvatos, és nesztelen léptekkel felöltözni indult. Magára húzta egyik kedvenc farmerét, és egy laza pólót. A szükséges melegítő felső is rajta volt már ekkor. A folyosóra ért, és óvatosan a prefektusokat kerülve sikerült a kapun is kijutnia. Egyes folyosókon hangokat, és neszeket hallott, így azokon a helyeken még jobban vigyázott. Sikerült is neki, és kijutott a kastélyból. A kastély körül kóborolt, amikor észrevett egy lepukkant faházat. Imádja az ilyen helyeket. Kiskorában mindig is szeretett volna egy sajátot, de sajnos soha nem sikerült megépítenie. Nagyon örült és szinte gondolkozás nélkül elindult felfele a fára. A lépcsőfokokat gyorsan szedte, és egy pillanat múlva már az ajtó közelében volt. Át is lépett azon, és bent egy hangulatos terret talált. A babzsákfotelek nagyon imponáltak neki. De bent meglátott egy lányt. Meg kell hagyni egy elég csinos lányt.
-Szia!-
~Biztos vagyok benne, hogy nem prefektus, mert ők csak a kastélyban járőröznek. Legalább is, ha jól tudom. De lehet, hogy nincs igazam, és majd jön a bünti. Ez van. De az biztos, hogy nem Amira. Ami minden esetben egy jó hír, méghozzá a lehető legjobb.~
-A nevem Zsolt. Téged hogy hívnak?-
Gyönyörű haja volt, és ízlése ruhát viselt.
-Leülhetek?-
Majd leült az egyik fotelbe, egyenesen szembe a lánnyal. Alaposabban szemügyre vette, és megállapította, hogy rendkívül szimpatikus. A hajáról még most sem feledkezett meg.
-Gyönyörű a hajad.-
A fotel nagyon kényelmes volt, és kényelembe helyezte magát. Nem volt egy könnyű napja. Szinte egész nap tanult a vizsgákra, amik nem ígérkeznek egyszerűnek. Jól fog esni ez az éjszakai beszélgetés, reméli nem zavarja a lányt. Vajon elfogadja, hogy itt van, vagy magányra vágy és zavar?
-Szép vagy.-
~Egy kis bókolás nem árt. Legalábbis szerintem. Ilyen a természetem, sajnálom. Fogadjanak el olyannak amilyen vagyok. Nincs igazam? De igen. Miért ne bókolhatnék a lányoknak akkor, és úgy ahogy szeretnék.~
Utoljára módosította:Zsolt Perott, 2013. augusztus 27. 14:34 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Yvonne L. West
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 27. 22:17 | Link
Zsolt


Jó volt egy kis csend és nyugalom, de mint mindig, most is volt akkora "mázlim", hogy ezt valaki megtörte. Alig ültem egyedül 10-20 percnél tovább, mire lépteket hallottam, amint közeledtek felfelé, és egyre közelebb hozzám. Mikor kinyílt a faház ajtaja, először kissé megrémültem, hiszen még is csak egy erdőben vagyok, ki tudja ki és mi járhat erre, de mikor egy látszólag normálisnak és embernek tűnő srác állt előttem, megnyugodtam. Rám köszönt, mire én biccentettem neki, ezzel is jelezve, egy "Szia" féleséget. A velem szemben lévő üres fotel felé vette az irányt, majd mikor beleült, be is mutatkozott. Engem ért az a szerencse, hogy beszélgetnem kell vele. Mondjuk, kivel mással is beszélhetne most itt? Pár másodpercet még vártam, kicsit úgy tűnhetett, mintha a nevemen gondolkoztam volna, pedig egyszerűen csak elbambultam.
- Yvonne. Mondtam, majd egy kicsit alaposabban végignéztem rajta. Először nem tudtam eldönteni, hogy elsős vagy másodikos, de nem sokáig agyaltam a korán. Igazából nem is nagyon érdekelt, én gyakorlatilag bárkivel leállok beszélgetni, feltéve ha normálisan viselkednek velem. Pár perc csend, mire a fiú egy érthetetlen dolgot mondott. A hajam? Mondjuk tény, hogy imádom, de más sose dicsérte még meg. Egy apró mosolyt vetettem Zsolt felé, ezzel is megköszönve bókját, majd a földre pillantottam. Nem nagyon tudtam bármit is mondani, a beszélgetés nem az erősségem, főleg nem estefelé. Késő van, kifogytam a szavakból. A legtöbbet már napközben elhasználtam. Alig telt el, újabb pár perc, mire a fiú ismét megszólalt. Most már szép is vagyok. Elmosolyodtam, majd ránéztem Zsoltra.
- Tudom, de azért köszönöm. Mondtam, majd pár másodperc múlva, halkan ugyan, de kissé elnevettem magamat. Tény, hogy nagyon sokszor egoista vagyok, de már egy jó ideje nem mutattam ezt ki mások előtt. Egy kis ideig még gondolkoztam, hogy vajon Zsoltnak hogyan fordulhattak meg ilyenek a fejében, úgy, hogy még sosem beszéltünk, majd jobbnak láttam, hogyha inkább rákérdezek nála.
- Amúgy ezek most, hogy jöttek? Kérdeztem mosolyogva és érdeklődve, mivel hirtelen nem tudtam hová tenni Zsolt közvetlenségét. Mindig szeretem ha bókolnak, így most sem zavart, csak...meglepődtem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Zsolt Perott
INAKTÍV


Demokrata fogó, Golyóálló Griffek terelő
offline
RPG hsz: 121
Összes hsz: 567
Írta: 2013. augusztus 28. 09:33 | Link
Yvonne

A fotel amiben ültem rendkívül kényelmes volt. Már rég óta álmodozom egyről, amit a szobámba rakhatnék, de még nem találtam meg az igazit. Nagyon nehéz babzsákfotelt választani, és ahogy ezen elgondolkozom rájövök, hogy milyen jó életük van a bányászoknak. Nem kell olyan nehéz munkát végezniük, mint akik babzsákfotelt vesznek, vagy csak kínálnak.
-Yvonne? Szép név.-
Ránéztem, és mosolyogtam, amit nem biztos, hogy megkap, mivel éppenséggel a földet nézi. Minél többet ülök vele egy légtérben annál jobban kezd úrrá lenni rajtam az izgalom. Ezt nem hiszem el. A magabiztos Zsolt izgul egy lány társaságában? Most szívesen megnézném az órát, hogy üres jegyzetfüzetembe felvezessem ezt a pillanatot. Tudhatja is, hogy szép. Bizonyára rengetegen bókolgatnak neki a folyosókon, és ehhez hasonló helyeken. Vagy csak szimplán egoista? Még nem ismerem eléggé ahhoz, hogy megállapítsam róla, de az már biztos, hogy szívesen megismerném. Ezek honnan jönnek? Ejha... Muszáj volt pont ezt kérdeznie?
-Tudod, ez egy nehéz kérdés. Tudod, én szoktam bókolgatni lányoknak, de csak azért, mert tudom, hogy jól esik nekünk. Nem nagyon emlékszem mikor bókoltam egy lánynak csak úgy dicséretből. Most rád néztem és ez jutott eszembe, mert te szerintem tényleg gyönyörű vagy.-
Majd egy hatásszünet megtartása után mondókámat folytatom.
-Meg hát ott van az a vélai hajad, amit csak csodálni tudok. A szemeid őszinték, gyönyörűek.-
Odalép a lányhoz, és jobb kezével a hajához, hátához nyúl. Arca pár centire van a lány arcától, és szemét nézi.
-Innen még szebbek, mint a fotelból.-
Utoljára módosította:Amira Loveguard, 2013. szeptember 29. 22:53 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 11:42 | Link
Keiko

Akárhogy is próbálok tervet kieszelni afelől, hogy hogy tudnék megszökni, mindig csődöt mondok. Egyszerűen nem tudom, hogy hogy kéne innen kiszöknöm. Minden este perfektusok őrzik az iskolát, így lehetetlen lenne a kiosonás. És, ugye a vonatok se járkálnak egyik pillanatról a másikra. Szóval, feltételezzük, hogy nappal kimennék, nem biztos, hogy jönne járat, melyre felülve biztosan hazajutnék. Vagyis, nem haza, hanem egy ismerősömhöz, aki képes rábeszélni az őseit, hogy pár napig meghúzzam magam náluk. De, ugye mindenki tudja, hogy ilyenkor a pár napból, jó eseteben egy hét, vagy, akár egy hónap is lehet. Mert ugye, hogyha képes lennék kiosonni, nem az lenne a legelső feladatom, hogy hazamegyek, és körbeugrálom a szüleimet, hogy lássák, már megint megszöktem. És, fogalmam sincs, hogy mennyi időm belül vennék észre, hogy hiányzok az étkezésekről, tanítási órákról, na meg amúgy is, a szobából. Itt szerintem sokkal inkább odafigyelnek a diákokra, mint azt Londonban tették. Ott, szinte gyerekjáték volt a kimenetel, és, ahogy már mondtam, egy hónapon belül küldték a levelet, hogy nem tartózkodok az iskola területén. Micsoda észrevétel, ugye? Hát, szerintem itt pár napra rá már folyna a "körözés" utánam, és, hogyha megtalálnának, az se biztos, hogy képesek lennének visszavenni. Sokkal inkább tartom ésszerű megoldásnak azt, hogy szó nélkül csapnának ki, én pedig mehetnék Isten hírével. És, anyámék már biztos nem fáradoznának azzal, hogy elvisznek egy újabb iskolába felvételiztetni, hiszen mért tennék? Nagyon jól tudják, hogy képes lennék még a börtönből is kiszökni, feltéve, hogyha oda kerülnék. Szerintük már nem kell hozzá sok, hogy ott végezzem, na de, azért nem vagyok annyira rossz előéletű, hogy oda kéne jutnom. Jó, voltak konfliktusaim nem is egyszer, de egyik se vont maga után hasonló következményt, mint a börtön. Simán hazaengedtek, persze anyámék jóvoltából... talán, ezek után kezet kéne csókolnom nekik minden egyes alkalommal? Lehet, hogy ők erre számítottak, de én csak elintéztem egy sima "kösz"-el, és mentem a dolgomra. Hát, hogyha kénytelenek engem is emberszámba venni, akkor ne várják el tőlem, hogy én szorgos kisbocsként fogok utánuk járkálni. Hmm... jó vicc. És, a szeretetüket ők is csak úgy tudják kinyilvánítani, hogy ordítanak, mint a fába szorult féreg, és minden előjel nélkül bevágnak egy iskolába. Jó, mi? Tudom, sok varázsló tanonc örülne neki, hogyha ilyen neves iskolába járhatna, ami nekem is megadatott. De, én ezt kicsit se így fogom fel. Nekem ez -hogyha már eddig erről beszéltünk-, maga a börtön. Csak egy adott pontig mehetsz el, szinte csak akkor ehetsz, amikor az meg van határozva, akkor még aludni, amikor a takarodó van, utána már nem mehetsz ki, és a többi, és a többi... Na de, hogyha már a kimenetelről van szó, akkor ismét bevetem magam a sulit megkörnyékező helyszínek világába. Sok van még közülük, amiket nem sikerült megismernem, így tökéletes az idő arra, hogy ezt megtegyem. Felöltöm magamra a jól megszokott, fekete ruházatomat, majd nagy lendülettel hagyom el a szobát, és az épületet. Fogalmam sincs, hogy merre menjek, így inkább az érzékeimre hagyatkozok. Menet közben többször hátrafordulok leellenőrözni, hogy milyen messze vagyok az iskolától. És, akkor tűnik már igazán távolinak a hely, amikor a fák kitakarják a rálátást. Így, megrántva a vállamat fordulok előre, és, mondhatni az erdő legnagyobb fájába botlok. Zsebre vágom a kezem, miközben végigpillantok rajta, de a tekintetem megakad egy felfelé vezető létra féleségen. Nem is kell ennél több, rögtön odamegyek, majd felmászva azon egy rozoga faházban találom magam. Hát, nem számítottam a mai nap ilyen helyszínre, de, hogyha már itt vagyok, csak nem fordulhatok vissza...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Yvonne L. West
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 11:50 | Link
Zsolt


A fiú csak nézett rám, és mosolygott. Először egy kicsit kellemetlenül éreztem magamat, mivel maga az egyik srác kissé gyanús volt nekem, de jobbnak láttam megnyugodni. Nem hiszem, hogy a kastély falai közé beengedtek volna egy ön, és közveszélyes személyt, tehát biztosan nem kell attól tartanom, hogy hamarosan felugrik a fotelból és megkésel. Vagy ha még is, jók a reflexeim, tudnék hamar védekezni. Szép a nevem. Vajon fog Zsolt bármit is találni rajtam, ami nem szép? Mondjuk tényleg tetszettek a bókok, mert életem során nem sok jutott nekem belőle, általában csak megbámultak, aztán továbbálltak. Egy halvány mosolyt vetettem a fiúra, majd megvártam míg megmagyarázza, hogy honnan is jöttek elő benne ezek a hirtelen dicsérgetések. Végighallgattam, majd ismét halkan elnevettem magamat.
- Értem. Azért, köszönöm, hogy tényleg így gondolod. De még is, mi vagy te? Valami nőcsábász féleség? Nem tudom miért kérdeztem ezt tőle, mert az én szememben valamiért nem tűnt annak. Helyes kis srác volt, de azt, hogy minden egyes lányt lerohanjak bókokkal a folyosón, csak azért, hogy szerezzen magának valakit arra a napra...ááh, nem hinném, hogy ő ilyen. Kicsit túl sokat beszél ez a Zsolt. Magyarázata után, alig kaptam esélyt arra, hogy én is megszólalhassak, mivel már el is lopta tőlem a lehetőséget, mivel folytatta a kis mondókáját. Köhécseltem egyet, majd csak hallgattam, közben pedig egy kicsit hátradőltem a fotelben. Tetszett, egész kényelmes. Otthon is volt ilyenem, de sajnos azt már kicsit megviselték az évek, ezért kb. 1-2 évvel ezelőtt használhatatlanná vált. Ha legközelebb majd hazamegyek valami miatt, kérni fogok egy újat, ebben biztos vagyok. Mire észbe kaptam a fiú már szinte csak egy köpésnyire volt tőlem, keze pedig az arcomhoz simult. Először, csak néztem rá mint hal a szatyorban, majd szóra is bírtam magamat.
- Látszik, hogy még nem ismersz, ha azt gondolod, hogy a szemeim őszinték. Mondtam egy gúnyos vigyorral az arcomon, utána pedig csak simán elmosolyodtam. Zsolt annyi bókkal árasztott el, ezalatt a körülbelül fél óra alatt, mint az elmúlt 4-5 évben senki. Benne voltam egy kis izgalomba, nem tudtam mi lesz ennek a vége, de hajrá. Kíváncsi vagyok mire képes ez a gólya. Meg amúgy is, én is tudom, hogy hol a határ, bármikor leállíthatom...ha akarom. Mosolyogva figyeltem mozdulatait, mire készül épp. Keze a hátam közepére csúszott, amin először kissé összerázkódtam, majd sóhajtottam egyet, és cinikus, de még is kissé érdeklődve szólaltam meg.
- Mondd csak, még is mire készülsz?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Zsolt Perott
INAKTÍV


Demokrata fogó, Golyóálló Griffek terelő
offline
RPG hsz: 121
Összes hsz: 567
Írta: 2013. augusztus 28. 12:23 | Link
Yvonne

Furcsának találtam a lányt, ezért ismét, az előzőnél jobban, izgulni kezdtem. Mi a gond velem? Mi nem tetszik bennem? Zavarják a bókok? Csak így kérdezzek rá? Vagy van valami egyéb is? Kérdezzem meg, hogy mi a gond? Szerencsére nem kellett semmire rákérdezzek, mert egy mosolyt küldött felém amit pozitíven értelmeztem. Ha mosolyog, az azt jelenti, hogy nem sír, és ha nem sír nagy gond nem lehet. Miért nevetett? Ilyen röhejes vagyok? Pedig csak az igazat mondtam, amit gondolok. A való életben is mindenki kiröhög a hátam mögött? Ez így nem jó. Zsolt, töröld ki a rossz gondolatokat, és gondolkozz pozitívan. A nőcsábász féleségre csak mosolyogtam.
-Csak másodállásban. Amúgy nem. Csak van egy bajom. Ha megtetszik egy lány, ahhoz rendkívül hűséges tudok lenni, még akkor is, ha később kiderül, hogy feleslegesen. Hogy az a lány nem az igazi. Ilyenkor szégyenlem magam, hogy miért cselekedtem elhamarkodottan...-
Most megfogok nyílni neki, mint egy konzervdoboz? Itt fogok sírni az ölében? Nem azért jöttem ide, hogy lelkizzek, hanem hogy pihenjek. Meg ha már itt van Yvonne, akkor beszélgessek.
-Biztos, hogy nem ismerlek. Én csak a látszatot mondom. Lehet, ha ismernélek nem tetszenél.-
Majd rákacsintottam, hogy tudassam vele, hogy ezt ne kell komolyan vennie. Nyugi nem fog fél perc alatt változni a véleményem. Mire készülök?
-Semmire. Nem akarok semmit elsietni. Most nem.-
Majd mind a két kezemmel a nyakát fogtam meg. Jobbat, ahogy előre húztam finoman megsimogattam a vállát. Ha nagy csend következik be csak ennyit mondok:
-Azt hiszem ez egy tökéletes pillanat. Ne rontsuk el.-
Majd a lány szemébe néztem mosolyogva, és tekintetem ott hagyom.
-Még mindig szépnek tartom a szemedet.-
Utoljára módosította:Amira Loveguard, 2013. szeptember 29. 22:54 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Yvonne L. West
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 12:45 | Link
Zsolt


Picit kezdett már zavarni azok a bizonyos, milyen szép ez, milyen szép az, kijelentések. Nem mintha nem örültem volna neki, hogy akadt egy kis rajongóm, de azért fogja vissza magát egy kicsit. Ahogy egyre közelebb került hozzám, megállapítottam, hogy benne is van valami szép. A szeme. Meg hát, nem is csúnya a fiú, de kíváncsi lennék a korára. Még otthon, mikor még Jennyvel beszéltük át a szerelmi ügyeinket, megfogadtuk egymásnak, hogy fiatalabbal soha. Abból csak túl sok baj lenne.
- Másodállásban? Ez tetszik. Mondtam, egy széles mosollyal az arcomon, a mondat többi részére nem is figyelve. Persze, megértettem azt amit mondott, de nem tartottam olyan lényegesnek. Én például nem szívesen nyíltam volna meg előtte. Azt csak azoknál teszem, akiket régebb óta ismerek, és közel állnak hozzám. Zsolt szerint ha ismerne, nem tetszenék neki. Kijelentésén elnevettem magamat, majd mikor sikerült abbahagynom, köhécseltem egyet, és ránéztem.
- Elképzelhető. Sokan vannak akik nem bírnak. Nem is tudom igazából, miért. Mondtam mosolyogva. Kezdem megkedvelni ezt a gyereket. Eddig kissé olyan túl nyomulós, sablon királynak tűnt, de van humora, amit mindig is értékeltem egy emberben. Ahhoz képest, hogy olyan vagyok amilyen, és még Rellonos is, szeretek nevetni. Legalább ennyi pozitív dolog legyen a napjaimban.
Nem akarja elsietni a dolgokat. Miért, volt itt egyáltalán bármiről is szó, amit el kellett volna sietni, avagy sem? Tudtam én, nagyon is jól, hogy mi járhat a fiú fejében. Szerintem bárkinek leesett volna, ilyen helyzetben, de belementem a játékába, szerettem kihasználni az ilyen lehetőségeket, és legalább fel lesz tőle dobva egy napom. Izgalom, és a tökéletes pillanat. Aranyos volt ez tőle, de, hogy őszinte legyek, volt már ennél jobb pillanatom is, csak nem mondtam ki hangosan. Nem szerettem volna elrontani az övét, ha ezt tényleg annak gondolja.  Zsolt annyira közel jött, amennyire csak tudott, a szemébe néztem, majd kezemmel végigsimítottam az arcán, majd le a vállán, végig egészen a derekáig, majd ott megálltam.
- Tényleg annak tartod? Kérdeztem, kissé cinikusan, mintha próbálnál elrettenteni magamtól, de tisztában voltam vele, hogy ezzel csak az ellenkezőjét fogom elérni. De ez szerintem egyikünket sem zavarta.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. augusztus 28. 12:59 | Link
Desmond

Ma reggel kaptam egy levelet az anyámtól, vagyis tőle, de az apám közvetítésével, egy bagollyal. És ami benne áll, hát az, egyszerűen valami csodás. Nem is hittem először a szememnek. Már nagyon jól indul a napom, szóval kíváncsi leszek a folytatásra. Ja, persze, ami a levélben szerepelt, az a fontos, legalábbis számomra. Na szóval, az áll benne, hogy lesz egy kistesóm. Nekem! Ez annyira jó. Már olyan rég erről álmodozom, és most végre valóra válik. Le sem lehet vakarni az arcomról a mosolyt, még a vizsgák sem rontják el a kedvem. Mondjuk ma csak egyre kellett bemennem, így a nap többi része szabad. Arra gondoltam, hogy kimegyek a szabadba,friss levegőt szívni, és viszem magammal a rajzfüzetem, és a ceruzám us, hogy valamivel elfoglaljam magam. Mostanában egyre többet vagyok kinn, a kastélyon kívül, igazából nem is tudom miért. Legtöbbször az erdőbem járkálok, egyedül, a gondolataimba merülve. Ez most sem lesz másképp, vagyis talán kicsit igen, mert tegnap felfedeztem egy fáházat, de akkor már nem volt időm megnézni, hogy mi.is van benne.
Még mielőtt elindulnék leszaladok a konyhába, hogy kérjek valami extracsokis dolgot, és kaptam is néhány muffint. Becsomagolom, mert nem itt a kastélyon belül akarom megenni, hanem ott, a faházban. Viszonylag hamar odaérek, mert emlékszem, hogy merre kell menni, mivel elég jó a memóriám. Kicsit lepukkantnak tűnik, de attól még nagyon jó, itt nyugodtan tudok rajzolni. Lassan, és óvatosan felmászom a lépcsőn, de sajnos nem vagyok itt egyedül, egy másik srác is itt ül. Most különösebben nem izgat, beülök az egyik babzsákfotelbe, és mosolygósan a srácra nézek.
- Szia. Remélem nem zavarok. - mondom, aztán kinyitom a füzetet, és elkezdek rajzolni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Zsolt Perott
INAKTÍV


Demokrata fogó, Golyóálló Griffek terelő
offline
RPG hsz: 121
Összes hsz: 567
Írta: 2013. augusztus 28. 13:13 | Link
Yvonne

Szerintem most már kicsit visszafogom magam. Elég volt a bókolgatásból, most már több teret adok a csendnek. A csenddel nem lehet elrontani semmit. A beszélgetéssel, még ha pozitív is, el lehet rontani valamit. Figyelni fogok rá, minden mozdulatára. Kíváncsivá tett.
-Kicsit kijöttem a gyakorlatból, és most örülök, hogy tudok gyakorolni rajtad. Megtiszteltetés.-
És nevettem egy kicsit, majd tovább mosolyogtam. Remélem továbbra is humorosnak tart, mivel ezzel is csak ez volt a célom. Bizonyára szereti a humoros fiúkat, legalábbis nagyon remélem ezt. Alapjáraton szeretem, ha viccesnek tartanak, és megtudok nevettetni egy lányt. Az életben az egyik legjobb pillanat, amikor a lány nevet. így neki is jó kedve lesz, és én is boldog vagyok.
-Bizonyára betegesen nagyon ismernek, már idegesítően is. Ezért túl sokat tudnak rólad. Azokat is amikről még te sem szeretnél emlékezni.-
Belegondolva ez borzalmas lehet. Nem tudom milyen lenne, ha valaki jobban ismerne engem, mint én saját magam. Tényleg egy tökéletes pillanatnak tartom-e ezt?
-Mondanám, ha nem lenne igaz? Tudod, sajnos, mindig túlságosan az igazságra törekszem. Ezért nem nagyon szoktam hazudni.-
Megint ki fogok fakadni? Ez vicces. Ezt a pillanatot élvezem. Bár nem tudom miért.
-Volt már jobb pillanatod ennél? Mondjuk nekem is, de ebben az órában ezen a napon szerintem ez a lehető legjobb.-
Jobban belegondolva miért ne lehetett volna? Nem tűnik egy érzelmi roncsnak. A szemét nézem folyamatosan, és mosolygok. Jól érzem maga itt. Szívesen tölteném itt az éjszakát vele. Olyan hangulatos ez a házikó. Meg szeretném ölelni, de nem fogom, mivel így elveszítem szemem elől az Ő szemeit. Nagyon szeretném megtartani ezt a szemkontaktust. Meg még nem is akarok olyan közel kerülni hozzá, hogy teljes testem az Ő testéhez érjen. Nem akarom elsietni.
Utoljára módosította:Amira Loveguard, 2013. szeptember 29. 22:54 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 13:44 | Link
Keiko

Mit ne mondjak, most is igazán hívogatók a kinti helyszínek, melyek, ugye még nem tudtam felfedezni. Biztos akad még néhány olyan, amit nem láttam. Sőt... mivel még Bogolyfalvát se fedeztem fel teljes mértékben, ugye a vasútállomáson kívül, és még az iskolát körülölelő helyszínek se teljesen tiszták, bőven akad még olyan, amit meg kell néznem. Természetesen nincs parancsba adva, de én szeretem tudni, hogy milyen helyen is vagyok pontosan. Csak nem élhetek úgy, hogy nem tudom, milyen izgalmakat rejtegetnek a különféle helyszínek. Hiszen, mivel egy varázslókkal tarkított helyen vagyunk, bőven akadnak itt érdekes, és, akár veszélyes dolgok, amik a magasba emelik az ember adrenalin szintjét. Na igen, talán ez az egy ok, amiért, mondhatni szeretek itt lenni. Akadnak olyan helyek, amik felkeltették az érdeklődésemet, és, hogyha unalmas óráimban eszembe jutnak ezek, akkor könnyű szerrel oda tudok menni, és elütni ezt az időt. Csak, ugye egy gond van. Hogy pont vizsgaidőszakban írattak be anyámék -ezért örök hála nekik-, és bele kéne vetnem magamat a tanulásba, hogy jó eredményeket érjek el. Ez így mind szép, és jó. De, szerintem még az is tudja, aki nem ismer, hogy én nem az a diák vagyok, aki önszántából képes lenne leülni egy tankönyvvel, bemagolni azt, majd száz százalékos tudással megáldva üljek be egy tanterembe, és írjak meg egy komplett vizsgalapot. Nem rám vallana, de nagyon nem. Úgyhogy, szerintem húzom még egy évig a dolgot, és majd, talán akkor rászánom magam a tanulásra, hogy, még csak véletlen se ragadjak meg örök életemre elsősként. Amúgy is, elég gáz az, hogy tizenhét évesen az elsőben dekkolok, de mentségemre szóljon, hogy már máshol bőven elvégeztem ezt a szintet. Így, nem lehet nagy akadály ez se, mivel, valamennyi anyagot képes voltam megjegyezni az előző iskolából, csak fel kell eleveníteni őket. Ami, ugye nem egy perc. Konkrétan újra kéne olvasnom az egész tankönyvet, hogy valamennyi meg is maradjon belőle. Na, de az én fejem olyan, hogy az egyik fülemen be megy a tudás, a másikon pedig ki. Sokan vannak még így ezzel, ezért nem is érzem magam olyan tudatlan hülye gyereknek. Bár lehet, hogy csak ezzel biztatom magamat, és itt mindenki egy géniusz... ki tudja...
Mikor már nem látom az iskolát, megrántom a vállamat, és irányba fordulok, hogy aztán alaposabban megvizslathassam az előttem álldogáló növényt. Mit ne mondja, igazán terebélyes, nem is csodálkozok azon, hogy pont ennek építettek az ágai közé egy faházat. Vagyis, ez így teljesen nem igaz, mivel nem úgy tudtam elképzelni ezt a helyet, ahol faházak vannak csak, hogy a "gyerekek" jól elszórakozzanak. De, ezek szerint tévedtem, és mégis csak egy abnormális környezetebe keveredtem. Most úgy őszintén, egy tizenéves gárdának minek kéne faház? Na, a lényeg, hogyha már itt van előttem, akkor rászánom magamat, hogy megnézzem. Talán félreértettem a dolgokat, és nem egy nyolc éveseknek álló iskolás csoportnak építették ezt. Így, felmászva a lépcsőn tekintek körbe, hogy megállapítsam, igazán takaros kis helyre tévedtem. Végül maradásra késztet a hely, így helyet foglalok egy babzsákfotelban, hogy hosszas töprengésbe kezdve, értetlen ábrázattal meredjek magam elé. De hát, akármennyire is szerettem volna egyedül lenni, megint társaságom akad. Felpillantok, mikor meghallom a hangot, majd halvány mosolyt kényszerítek az arcomra. Nem szokásom, így fogalmam sincs, hogy ez mennyire hat reálisan. Na meg, ezért érezze magát megtisztelve.
- Szia. Nem, nem zavarsz. -felelem goromba hangnemben, és a mosoly is, rögtön lefagy az arcomról. Sóhajtva kulcsolom össze a kezemet mellkasom előtt, majd csak nézek ki a fejemből, továbbra is a gondolataimba mélyedve.
Utoljára módosította:Amira Loveguard, 2013. szeptember 29. 23:09 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. augusztus 28. 14:35 | Link
Desmond

Most semmi nem ez el a rosszkedvem. Most nem, még egy goromba ember sem. Lesz egy kistesóm, és ez minden gondomat elfeledteti. Olyan jó, remélem fiú lesz,én nagyon szeretném. Mindig is kisöcsit szerettem volna, mert úgy gondolom vele jobban el lennék, mint a lánnyal, persze csak mikor már valamennyire felnő, mert még így kicsinek, csecsemőként csak a kezembe tarthatom, és játszani sem lehet vele még úgy. Persze a kislánynak is örülnék, de egy kisfiúnak talán egy kicsit jobban. Végül is a kisbabák mind nagyon aranyosak,és biztos az én kis tesóm is az lesz. De ez nyolc hónap múlva ki is fog derülni. Igen, nyolc hónap, mert a levélben az is benne volt, hogy már egy hónapos. És nekem még csak most szóltak.
Most pedig itt vagyok az erdőben, a faházat keresve, amire még tegnap bukkantam rá. Hamar megtalálom, végül is nem olyan nehéz, mert az erdő legnagyobb fáján van megcsinálva. Eddig hogy-hogy nem vettem észre, pedig már elég sokszor jártam az erdőben, de valahogy mindig elkerülte a figyelmem. De most már tudom, hogy itt van, és valószínű, sokat fogok ide kijárni,mert olyan békés itt minden. Maga a ház elég lepukkantnak néz ki, biztos nem mostanában építették. De azért látszik az is, hogy már páran megfordultak itt. ezt a fába vésett írások, és a babzsákfotelek alapján tudom megállapítani. Olyan csendes, és békés itt minden. Még az sem zavarja meg ezt az idilli képet, hogy egy srác is itt van, nem vagyok egyedül. De mindegy, amíg nem szól hozzám olyan bunkón, vagy nem csinál olyat, amivel megbánt. Addig viszont itt maradok, és rajzolok. Először nem is tudom, hogy mit rajzoljak, aztán eszembe jut egy pazar ötlet, és már firkálok is. Magamat rajzolom le, vagyis a pár hónappal későbbi énemet, kezemben a kistesómmal. Mondjuk igaz, hogy nem is tudom,hogy fog kinézni,de gondolom anyámra fog hasonlítani, így valami hasonlóra próbálom megrajzolni a kicsit is. Néha-néha azért rápillantok a srácra, azon gondolkodom, hogy melyik házba is tartozik. Igaz, hogy még nem is láttam őt soha. Vagy mégis? Mintha a rellonos részlegnél láttam volna egyszer, bár nem vagyok benne olyan biztos. Jobb lenne, ha megkérdezném.
- Öhm... te rellonos vagy? - Kérdezem, kíváncsi tekintetemmel a srác arcát fürkészve.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 14:51 | Link
Keiko

Mikor kellőképp kielemzem azt, hogy mért pont vizsgaidőszakban írattak be, amikor már nincs lehetőségem arra, hogy nekiálljak tanulni, elindulok a jó Isten tudja, hogy hova. Hogy őszinte legyek, szerintem erre a kérdésre még anyámék se tudnák a választ. Bár, szinte száz százalékig biztos vagyok abban, hogy minél előbb meg akartak tőlem szabadulni. Hiszen, alig egy hónapja, hogy itt vagyunk, és rá egy hétre már itt vártam a csodára, és gondolkoztam azon, hogy hogy a fenébe fogok innen kikerülni. Mivel, erre még mindig nem tudom a választ, pedig igazán kíváncsi lennék rá, hogy itt mikor vennék észre a hiányomat. Nyilván hamarabb feltűnne az embereknek, mint Londonban. Ott, mivel két személyesek voltak a szobák, és nekem nem volt szobatársam, senki nem tudott szólni. A tanároknak biztos akkor kezdett sántítani a dolog, amikor már egy hónapja nem jártam be órákra. Hát, fogalmam sincs, hogy addig mit gondoltak, hogy hol vagyok. Mivel, ilyenkor szokás bemenni abba a szobába, és megnézni, hogy ott van-e még az a személy. És ezt ők csak egy hónap után tudták megtenni? Mit ne mondjak, igazán gyors a reagálási idejük. Hát még anyáméknak. Szerintem ők csak vártak arra, hogy majd mikor jövök haza, eszük ágában se lett volna nekiindulni, és felkeresni engem a baráti körömnél. Pedig aztán, lássuk be, igazán nem lett volna nagy fáradtság, hiszen a személyiségemből kiindulva, egyáltalán nem rendelkezek annyi baráttal. Maximum ötöt nevezhettem ennek, és, mivel anyámék tudták is, hogy kik azok, és, hogy hol laknak, oda tudtak volna menni. De nem tették. És még csodálkoznak, hogy én is mért teszek rájuk, ugye? Hát, ezek után igazán magukba nézhetnének, és elgondolkozhatnának, hogy hogy is kéne a saját, hús vér gyerekükkel bánni. Még mindig reménykedek benne, hogy egyszer benő a fejük lágya, és normálisan fognak velem viselkedni. Addig, pedig ne is számítsanak rá, hogy én bármikor is meg fogok fordulni az ő házukban. Tudom, hogy amúgy se látnának szívesen, úgyhogy inkább meg se kockáztatom. Jobb lesz úgy nekik is, meg nekem is, hogyha inkább nem foglalkozunk egymással. És, hogyha ők ezt nem vallják be, de biztos vagyok benne, hogy ők is így éreznek.
Mikor már nagyban az erdőben járkálok, még egyszer utoljára visszapillantok az iskola felé, de már csak a földből kimagasló fákat látom. Ezzel meg, ugye nem tudok mit kezdeni, így csak megrántom a vállamat, és felpillantok az előttem elhelyezkedő, szerintem az erdő legmagasabb fájára. És, rögtön szemet szúr a faház, melyre kicsit vonakodva, de felmászok. Alaposan körbetekintek, majd megállapodok egy babzsák fotelnél, és csak nézek ki a fejemből... körülbelül öt percig. Utána már jön is a társaságom, akire, ugyan nem számítottam, de csak nem küldhetem el. Miután illedelmesen megkérdezi, hogy zavar-e, a válaszom egy határozott nem. Hiszen, nem szabhatom meg másoknak, hogy itt lehetnek-e, avagy nem. És, ezt követően mind a ketten elmélyedünk abban, amit éppenséggel csinálunk. Ő rajzolgat, én meg meredten nézek a távolba, és folytatom az előbbi gondolatmenetemet. És, ezt az állapotot a lány hangja töri meg, én meg nagyokat pislogva pillantok rá, míg felfogom, hogy mit is kérdezett tőlem.
- Ja... igen, ahogy mondod. De, nekem fogalmam sincs, hogy te melyik ház tagja vagy. -felelem, és, ezzel egy rejtett kérdést is felteszek neki. Remélem érti a célzást.
Utoljára módosította:Amira Loveguard, 2013. szeptember 29. 23:09 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. augusztus 28. 15:34 | Link
Desmond

Most jelen pillanatban szerintem kevés olyan embert tudnának mutatni nekem, aki boldogabb nálam. Végre teljesül egy régi álmom, csak épp egy a baj, hogy nem lehetek ott, mikor megszületik a tesóm, és azután is csak nagyon kevés időt tudok vele majd eltölteni, míg itt vagyok a suliban, és tudom, hogy az még egy jópár év. De szünetekben meglátogatom majd őket, ez már biztos. A lehető legtöbb időt akarom majd a kistesómmal tölteni, és ebben senki.nem akadályoz meg. Meg szeretném őt védeni, amitől csak lehet, nem akarom,hogy olyan élete legyezni mint nekem volt. Azt szeretném, hogy neki majd legyen nagyon sok barátja, ne úgy mit nekem. Bár tudom, hogy Hayate mindenben a segítségére lesz, és anyu is ott van mellette, és normális élete lesz. Ahogy itt ülök a babzsákfotelben, és rajzolok, sok minden.eszembe jut, hogy vajon mi lesz majd a neve, vagy egyáltalán hogy is fog kinézni. Ez mosolyt csal az arcomra. Hát, nem tudom,hogy hogyan nézzétek most ki, de szerintem mint egy hülye, aki rajzolás közben mosolyog. Aztán mikor megkérdezem, hogy rellonos-e akkor egy kicsit értetlenül néz rám, mintha nem értené mit mondok. Pedig magyarul mondtam minden szót, bár lehet, hogy ő nem magyar, és még nem tud olyan jól magyarul, hogy megértse mit mondok. De aztán egy kis fáziskéséssel válaszol, egy igennel, ami alátámasztja a gondolatomat.
- Én levitás vagyok. És a nevem Keiko. - Mondom, s közben be is mutatkozom egy barátságos mosoly kíséretében. Most nagyon jó kedvemben vagyok, így egyáltalán nem zavar, hogy rellonos-e vagy sem, ugyanolyan bátorsággal ülök itt, mintha más, egy ismerősöm ülne itt velem szemben. Igaz, hogy más esetben nem lennék ilyen, de most valahogy más, úgy érzem nincs semmi, ami megbántana.
- És, öhm... Hányadikos vagy? Vagyis, úgy értem, hogy ugye nem vagy prefi? - kérdezem, kíváncsi tekintetemmel tovább figyelve a fiú arcát. Ez a kérdés csak azért merült fel bennem, mert láthatóan idősebb nálam, csak nem tudom, hogy mennyivel, és így az is lehet, hogy prefi. Akivel meg nem szívesen találkozom, igaz még csak asszem egyszer volt szerencsém prefihez, de az sem volt túl kellemes.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 16:29 | Link
Keiko

Halvány mosollyal nyugtázom azt, hogy, amikor ismét ellenőrizném, milyen távol vagyok már az iskolától, már nem látom annak körvonalát, csak a kicsúcsosodó torony kis részét. Mondhatni örülök ennek a "hírnek", hiszen így kevesebb esély van arra, hogy társaságom akad. Na de, hogyha mégis megadatik ez a csoda, természetesen nem szándékozok elküldeni a tagot, mivel ehhez még nekem sincs jogom. Pedig, szívem szerint néha elküldeném a fenébe azt az embert, aki megzavar, de, türköztetnem kell magamat, hogy ne utáltassam meg magam minden második emberrel. Elég, hogyha a "baráti köröm" fele a pokolba kíván, a másik felével meg tudok váltani néhány szót. Találkoztam már olyannal, aki, amint már említettem, a pokol legmélyebb bugyrába kíván, hogy ott gangeljek az Ördöggel. Hm... belegondolva, talán nem is lenne olyan rossz. Olyan sok rossz dolgot sikerült már átélnem az évek során, drága szüleimnek hála, hogy, szerintem az már meg se kottyanna. Na meg, ezt a helyet, ezt a hatást csak akkor tudnám elérni, hogyha rászoknék a hallucinogén szerekre, és egy nap többször juttatnám be azt a szervezetembe. Sokan ilyenkor a felhők fölött járnak, és angyalokkal kántálnak. Szerintem, engem jobban vonzana a pokol, mintsem a menny, ahol minden fehérben pompázik, és mindenki szeret mindenkit. Én, úgymond kénytelen vagyok szeretni, ezt is, ugye annak a tökéletes neveltetésnek tudhatom be, aminek részese voltam. Igaz, hogy az kicsit durva szó, hogy nem tudok szeretni, de, néha igazán így érzem. Egy ember se áll annyira közel hozzám, hogy azért képes lennék, netalán tán a világ másik végére is elmenni, hogyha parancsba lenne adva. Maximum, hogyha magamat kéne valakitől, vagy valamitől megadni. Akkor szó nélkül nekivágnék. Na de, hogy egy másik embert mentsek meg vele? Az már tabu téma... kénytelen lennék rá. Addig oké, amíg én jó helyen vagyok, és jól érzem magam. De, hogy másokon segítsek... na, az nem rám vallana. Jó, nyilván én is feltudnék néhány kivételes személyt felsorolni akiért talán, ismétlem talán képes lennék valamit megtenni. De, maximum ez két személy lehet, akik már tettek értem hasonlót.
Ezt a gondolatmenetemet már az egyik babzsákfotelben ülve folytatnom. Mit ne mondjak, aláértékeltem ezt a helyet. Igaz, hogy még mindig furcsának tartom, hogy tizenéveseknek lett kitalálva egy ilyen hely, de, mivel tizenhét éves létemre én is itt ülök, ezért nem lehetne kivetésem. Addig jó, amíg egy embernek van egy olyan helye, ami tetszik neki, és "biztonságban érezheti magát". Igaz, itt az iskola minden egyes pontján biztonságban tudhatjuk magunkat, de azért mégis van az embereknek egy adott hely, ahol a biztonsági fokozat száma jócskán megugrik. Belegondolva, talán több időt is eltölthetek majd itt. Hiszen, minden kritériumnak megfelel. Elég elhagyatottnak tűnik, hiszen a babzsákfotelek se maiak, sokkal inkább tűnik tíz évesnek a hely. A lécek is kezdenek korhadni, ezért van egy tipikus, nyikorgó, és egyben recsegő hangja az "épületnek". Így, fent áll annak a veszélye, hogy pár év múlva ez a hely már sehol nem lesz, maximum a darabkái a földön heverve, szétszórva a fa törzse körül. De, addig kell kihasználni minden pillanatot, amit itt tölthetünk, nem de? És, rajtam kívül mások is ki szeretnék élvezni ezt. Személy szerint az a lány, aki felteszi nekem azt a bűvös kérdést, hogy rellonos vagyok-e. Na, ő az egyetlen ember eddig, aki meg tudta ezt mondani. Talán látott már a rellon ház körül ólálkodni, vagy, csak annyira lerí rólam, hogy ezt már kapásból meg tudják mondani.
- Desmond. De, csak simán Des. -felelem halvány mosolyt erőltetve az arcomra. Mint, ahogy azt már mondtam, nem szokásom a mosolygás, és biztos nem fogok belőle rendszert csinálni. Na, de az emberek sokkal inkább beszélgetnek egy csábos mosolyú személlyel, mintsem egy goromba, önimádó személlyel.
- Hm... mindenki azt hiszi, hogy prefektus vagyok... de tájékoztatlak, attól még elég messze állok. Elsős vagyok. Meglepő, mi? -válaszolok, majd a mondandóm végére abból a halvány mosolyból, amit erőltettem, egy széles, magabiztos vigyor alakul ki. Na igen, megmondom az őszintét, szívesebben erősíteném már azoknak a táborát, de be kell látnom, hogy attól még olyan messze állok, mint a földtől az égbolt.
Utoljára módosította:Amira Loveguard, 2013. szeptember 29. 23:08 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. augusztus 28. 17:21 | Link
Des

Ez a faház egy újabb olyan hely a kastély környékén, ahová el tudok menni, akár bújni is, olyan kedvem van, van csak egyszerűen magányra vágyom. Bár lehet hogy abból társalgás lesz a vége, hogy társaságom lesz, úgy mint most, mert ki tudja, ki ismeri még ezt a helyet, és mikor jön ide. Itt ülve az egyik régi babzsákfotelben olyan, nem is tudom, talán kicsit megnyugtató, már kezdeti nagy örömöm is kezd elmúlni, de tudom, hogy az nem lesz olyan könnyű, mert nincs rá semmi okom, hogy ne legyek boldog. Az eddigi vizsgáim is sikeresen megírtam, és nem hiszem, hogy fenyegetne az a veszély, hogy ismét elsős leszek. De azért ne igyunk előre a medve bőrére, csak reménykedem. A velem szemben ülő srácot nem is tudom, miért néztem már az elejétől fogva rellonosnak. Ez csak egy megérzés volt, ami nem mellesleg igaznak bizonyult. Talán abból szűrtem le ezt, ahogyan először reagált a megjelenésemre. Aztán kiderül, hogy valóban rellonos, mire arcomra egy halvány, alig észrevehető mosoly ül ki. Mikor elmondom a nevem, ő is megtisztel azzal, hogy elárulja a nevét. Nekem elég furcsán hangzik a neve, és igazából még soha nem is hallottam, hogy valakit így hívtak vona, és kíváncsi vagyok, hogy vajon milyen nemzetiségű a srác, vagyis Des. És ezt még is fogom kérdezni. Arcán egy mosolyt fedezek fel, bár ez inkább erőltetett, mint valódi mosoly, de azért próbálkozik, és már ez is számít. Lehet, nem nagyon szokott mosolyogni, szóval valószínű, hogy ez már nagy lépés nála, hogy egy ilyen igen erőltetett mosolyt ki tud magából kényszeríteni.
- Nem annyira, mert én is elsős vagyok, de te idősebbnek nézel ki nálam, és ezért gondoltam azt, hogy prefi is lehetsz akár. - mondom, és egy nagy mosoly ül ki arcomra, látva Des már valódinak mondható mosolyát. Hát, nem kellett sok időnek eltelnie, hogy egy ilyen mosolyt lássak, és ennek örülök. Talán még ennél is többre lesz képes, csak még egy kis időnek el kell telnie. - És.... Amúgy mióta vagy itt a suliban? - kérdezem, majd eszembe jut, hogy em eredetileg azért jöttem ide, hogy rajzoljak, és még mindig a kezemben szorongatom a ceruzámat, így folytatom a rajzot, ami amúgy már majdnem teljesen kész is van, már csak néhány apró vonás hiányzik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 18:49 | Link
Keiko

Mit ne mondjak, igazán jól tettem, hogy felmásztam ide. Hangulatos kis hely, leszámítva azt, hogy rettegnem kéne, amiért minden egyes nagyobb széllökésnél elkezdnek nyikorogni a csavarok, és a rozoga deszkák. Csak, az a helyzet, hogy ez nem tud annyira megrémíteni, hogy sikítozva hagyjam el a helyet. Sőt, hogy az igazat mondjam, szinte meg is nyugtat a recsegés, és a nyikorgás. Tudom, furcsa vagyok, mondták már jó páran. Sose tartoztam a tömegbe, sokkal inkább kitűntem közülük a furcsa ízlésemmel, viselkedésemmel, és, hogy őszinte legyek, a külsőmmel is. Mivel, szerintem mindenki megmondja, hogy igazán jó géneket örököltem. De ez csak kinézet terén. Igaz, hogy a viselkedésem is nagyban megegyezik a szüleimével, de ezt én már kevésbé nevezném jónak. Hiszen, senki sincsen oda a mogorva, nem törődöm, és mindezek mellett még bunkó srácoknak. Igaz, hogy ezt ellensúlyozza a külsőm, így még ki tudok jönni egy közepesre. Bezzeg, hogyha egyfolytában mosolyognék, mindennek csak a jó oldalát nézném, és mindenkivel jó pofiznék, akkor nem ijeszteném el a hölgyeket. Csak, az a gáz, hogy az már nem én lennék. És amúgy is, ki akarna maga mellé egy olyan személyt, aki nem magát adja? Inkább szeressen valaki azért, amilyen vagyok, és ne azért, amilyen nem. Mivel, akkor igazán nagy csalódás lennék a számára, amikor felfedném igazi kilétem. És ugye, a személyiségemhez az is hozzájárul, hogy nem igen örülök a társaságnak. Mások széles mosollyal üdvözlik azt, aki rászánja magát arra, hogy társalogjanak, de én mogorván köszönök, olykor csak simán lelépek, vagy én üldözöm el azt, aki megkörnyékez. Ez, természetesen csak akkor van, hogyha nem akarok lemondani arról a helyről, ahol már régóta ücsörgök. De azt a lánykát, aki most libbent be ide, nincs szívem elzavarni. Meglehetősen jó kedve van, persze fogalmam sincs, hogy mért, de annyira még én is empatikus vagyok, hogy képes vagyok meghozni ilyesféle áldozatokat. Így, határozott nemmel válaszolok a kérdésére, és, mikor leül elém, mintha továbbra is egyedül lennék, csak meredek kifelé. Aztán, mikor felteszi a kérdést, hogy rellonos vagyok-e, eltelik egy ideig, mire felfogom, pontosan mit is kérdezett. Nem azért mert annyira hülye lennék, hanem, csak annyit értettem az egész kérdéséből, hogy "rellonos". Így, merem feltételezni, hogy a kérdés az volt, hogy a sárkányok táborát erősítem-e, így esetlenül, de válaszolok a kérdésére. Persze, egy rejtett kérdést is felteszek, mire választ is kapok. Hát, a folytonos mosolygásból, és a jókedvből és eridonosra tippeltem volna. Hát, ezek szerint tévedtek a megérzéseim. De, az ismét mosolyt csal az arcomra, hogy ő is, sokakkal egyetemben prefektusnak tart. Na igen, lehetnek nálam fiatalabbak is prefektus, de akkor blokkolnak le igazán, amikor közlöm, hogy elsős vagyok. De, ő ez alól kivétel.
- Hát, az könnyen meglehet. De hidd el, akadnak nálam is fiatalabb prefektusok. -felelem már csak egy halvány mosollyal figyelve őt. De azért, mondhatni jól is esik, hogy már kinézek belőlem, hogy ilyen nagy ranggal vagyok megáldva. Pedig, mint ahogy már mondtam, elég messze állok én attól.
- Nagyjából... három hete. De lehet, hogy már megvan az egy hónap. -válaszolom megrántva a vállamat. Nem tartom számon, a lényeg, hogy itt vagyok, nem? Amikor ismét firkálni kezd a füzetébe, halványan elmosolyodok, és próbálok "ágaskodni", hogy meglessem, pontosan mi is az.
- Mit rajzolsz? -teszem fel a kérdést, mikor már lemondok arról, hogy én valaha az életben ellátok innen odáig.
Utoljára módosította:Amira Loveguard, 2013. szeptember 29. 23:08 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. augusztus 28. 19:27 | Link
Des

Ez a hely, a faház, olyan megnyugtató. Vagyis, igazából nem is tudom mivel is jellemezhetném pontosan, csak azt tudom, jó itt lenni, és nagyon tetszik ez a hely. Még az sem zavar, hogy minden nagyobb széllökésnél olyan hangokat ad ki, mintha mindjárt össze akarna omlani, amitől általában feláll a szőr a hátamon. De most nem. Sőt, még talán élvezem is egy kicsit. Máskor valószínű már rég itt hagytam volna ezt a helyet, attól tartva, hogy velem együtt szakad le ez az egész fából készült kis "menedék". De az lehet nem vetne rám túl jó fényt, mivel nem egyedül vagyok itt. Des, akit itt találtam már akkor, mikor megjöttem, először nem nézett ki valami kedves alaknak, sőt egyenesen goromba volt, szeméből csak azt tudtam leszűrni,hogy legszívesebben a pokolba kívánna, amiért ide jöttem. De lehet hogy tévedtem, mert most már nem tűnik olyan mogorva alaknak, mint ahogy először hittem. Mondjuk az még mindig látszik rajta, hogy rellonos, mégis tud kedves lenni, ez látszik rajta. Végül is a rellonosok sem olyan rosszak, legalábbis az az egynéhány ember akivel találkoztam a sárkányok közül, az nem volt olyan gonosz, és bunkó. Mondjuk lehet, hogy még nem futottam össze olyannal, aki vérbeli rellonos, de szerintem nem is akarok. Látván Des már tiszta, valódi mosolyát én is elmosolyodom, sőt még halkan, alig hallhatóan kacagok is.
- Igen, tudom. Vagyis gondolom. - nyitó szóra a szám, majd felmerül bennem egy kérdés, amit feltétlen még kell kérdeznem. - Ne haragudj, de pontosan hány éves is vagy? - kérdezem, s kíváncsi tekintetemmel Des szemét keresem.
- Hú, akkor pont a vizsgaidőszak előtt csöppentél bele az iskola életébe. - mondom, és félmosolyra húzódik a szám. Azt már nem kérdezem meg,hogy a vizsgákat megírja-e, ért hát gondolom az lesz a válasza, hogy nem. Legalábbis szerintem, de ezt inkább nem kérdezem meg. Aztán folytatom tovább a rajzom, vagyis inkább már befejezem, mert tényleg már csak néhány "vonás" hiányzik, és épp mikor elkészülök vele, akkor kérdezi meg, hogy mit rajzolok. Először nem is fogom fel, hogy mit kérdez, azt persze kapcsol az agyam, és válaszolok.
- Hogy? Ja, semmi különöset, csak ma tudtam meg hogy lesz egy kistesóm, és ez adott ihletet. És hát ez lennék én,ez pedig a még meg sem született tesóm. - mondom, közben felemelem, hogy ő is lássa, és a ceruzával mutogatok. - Tudom, hogy ez kicsit hülyén hangzik, hisz még meg sem született, így nem is tudhatjuk, hogyan is néz ki, de... De nekem ő sokat jelent már most, és... és.. - ekkor elakad a szavam, mert nem tudom, hogy hogyan magyarázzam meg, amit mondtam. Tudom, hogy az egész irtó hülyén hangzik, így nem csoda, ha ezek után kinevet, így inkább már nem is mondok semmit, csak az arcát figyelem, a reakciójára várva.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 20:33 | Link
Keiko

Mikor megérkezik a "várva várt" társaságom, sóhajtva veszem tudomásul, hogy a terv, miszerint most egyedül lehetek, és gondolkozhatok az élet nagy dolgain, csődbe mondott. De, nem áll szándékomban ettől még sarkon fordulni, mivel én voltam itt előbb. Jó ez, tudom, hogy gyerekesen hangzik, de én csak egy tényt közöltem, nem de? Na, de ahhoz sincs bátorságom, hogy őt zavarjam el innen. Bár... ez így nem teljesen igaz, hiszen nem kell nagyobb indok ahhoz, de látva, hogy milyen jó kedve van, azt ugyan nem tudom, hogy mért, ezért nem akarom leszólni, hogy ugyan menj már innen. És, persze nem biztos, hogy meg is tette volna a kérésemet. Hogyha egy férfi társra leltem volna, neki akkor is megmondtam volna magamét, ha jó kedve van, ha nem. És, hogyha ezért képes lett volna megütni? Hát csinálja. De nem biztos, hogy ő került volna ki győztesként. Mivel, én szó nélkül visszaütök, nem pedig fülemet farkamat behúzva araszolok odébb, és mély bocsánatkérésekbe süllyedek. Neeem... könyörtelenül esnék neki a partneremnek, mint, ahogy azt Londonban is csináltam. Igaz, hogy jó sok eseteben én provokáltam a srácot, mivel már hiányzott a bunyó. Ha fiatalabb volt, ha nem, megkapta a magáért. Nem kivételeztem. És, az már mellékes, hogy az idősebbek közül néhányan felém kerekedtek, és én lettem a vesztes fél, de megtanultam veszíteni is, sok társammal ellentétben. Na, de visszakanyarodva az eredeti témához... nem valami biztató mosoly közepette üdvözlöm a lányt, majd, mintha mi se történt volna bámulok ki a fejemből. Nem teliek bele sok időbe, mikor meghallom a hangját, de a teljes mondatot nem tudom felfogni. Csak egy szót tudtam felfogni, de ez bőven elég volt ahhoz, hogy kreáljak abból egy kérdést, ami, merem feltételezni, az ő száját is elhagyta. Na, ő volt az első ember idáig, aki kapásból meg tudta mondani, hogy melyik ház tagja is vagyok. Igaz, hogy én rosszra tippeltem őt illetően, mivel egyfolytában mosolyra van húzva a szája, ami arra enged következtetni, hogy az illető eridonos. A levitásokat eddig úgy sikerült megismernem, hogy visszahúzódok, igazán szókimondóak, és mindenek felett stréberek. Belőle meg, hogy őszinte legyek, nem tudom kinézni, ahogy annyira oda meg vissza lenne a tanulásért. Pedig a levitásokról rögtön ez az első benyomásom. Hát, jó tudni, hogy vannak olyanok, akik kitűnnek a tömegből, és nem mindenki a másikat követő "egyéniség" terén. Na igen, azt sikerült eltalálnia, hogy kis sárkány vagyok, de azt ő is elvétette, hogy prefektus. Mivel, szerintem nem igazán érdemelném ki azt a címet. Pedig milyen jó is lenne... meglenne a hatalmam a diákok felett.
- Tizenhét. És... te? -teszem fel a kérdést összevont szemöldökkel. Hogy mire ez a reakció? Eddig mindig is azon a véleményen voltam, hogy nem szokás ezt megkérdezni egy lánytól, de az még kevesebb intelligenciára következtet, hogyha a hölgy súlyáról faggatózunk. De, most úgy vélem, hogyha ő is megkérdezi, akkor én is vehetem a fáradtságot, és megtehetem ugyan ezt a kedvességet, nem de? Ha mégse, akkor bocsánatot kérek, hátha azzal elérek valamit. De, szerintem sok társammal ellentétben, én fontolóra veszem azt, hogy ezt mennyire illendő megkérdezni egy nőtől.
- Igen, sajnos... úgy gondolom, hogy most felesleges lenne nekiállnom tanulni, hiszen nem tudom, hogy a tanár mit tanított, hagyott-e ki akármilyen leckét, és a többi. Úgyhogy, maradok még egy évet az elsőben, és majd jövőre rászánom magam a tanulásra. És hidd el, ez az én számból nagy szó. -felelem egy mély sóhajjal nyugtázva a tényt, miszerint jobb időpontot nem is tudtak volna kitalálni a beíratásomra. Bár, hogyha még London rászántam volna magam arra, hogy hamarabb a szüleim szeme elé kerüljek, akkor hamarabb utazunk ide, és, talán még tudtam volna kérdezni a tanároktól egy s mást. De így, hogy pont a vizsgaidőszak kezdetekor dugtak be ide, már kevés erre a lehetőség. Végül, megtörve a hosszas csendet, felteszem a kérdést, hogy ugyan mit rajzol ilyen jó kedvvel. A válasz rögtön érkezik is, és a képet, meg annak leírását látva, széles mosolya húzom a szám.
- Hát, nem tudom, hogy mit kell ilyenkor mondani de... gratulálok. Igazán aranyos rajz, ügyes vagy. -válaszolom még mindig széles mosollyal az arcomon. Na igen, nekem csak a zene jutott, én alapból nem értettem a rajzoláshoz. Csodaszámba megy, hogyha képes vagyok normálisan megrajzolni egy pálcikaembert.
Utoljára módosította:Amira Loveguard, 2013. szeptember 29. 23:08 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. augusztus 28. 21:35 | Link
Des

Az igazat megvallva én úgy indultam útnak, hogy egyedül leszek. Úgy, mint máskor, mikor az erdőben sétálok. Azt hittem nem lesz itt senki, mert kívülről eléggé lepukkantnak néz ki a faház, mintha már évek óta senki nem jönne ide. Néha jobban szeretek egyedül lenni, mert akkor át tudok gondolni mindent, mindent ami körülöttem, és bennem történik, és lezajlik. Olyankor akár döntéseket, fontos döntéseket is meghozok, amik akár az életem további történéseiben nagy szerepet játszik, megváltoztatja az életem. Bár legtöbbször csak gondolkodom. Gondolkodom a múlton, és egyben a jövőn is, fejemben számtalan kérdés cikázik. Ugyanúgy, mint most, egészen addig, míg hozzá nem szóltam először Des-hez. Akkor mintha minden kérdés szerte foszlott volna, s helyüket más, ezzel a sráccal kapcsolatos kérdések vették át. Most nem nem érzem, hogy egyedül akarok lenni, jobban örülök a társaságnak, örülök, hogy mégsem kell egyedül lennem itt, ebben a régi faházban. Aztán megkérdezem, hogy hány éves, mire felel, és felteszi ugyanazt a kérdést. Vagyis majdnem, de a lényege ugyanaz.
- Tizennégy. Vagyis úgy nagyjából 2-3 hét múlva leszek tizenöt. - Felelem, egy mosoly kíséretében, majd fejemben egy újabb kérdés fogalmazódik meg, mit azonnal ki is mondok. - És hogyhogy még csak elsős vagy ilyen idősen? - hangzik is el a kérdés, bár nem biztos, hogy épp a legmegfelelőbb módon fogalmaztam meg. Remélem, jól értelmezi az "ilyen idősen" részt, és nem veszi sértésnek. Mert akkor nekem valószínűleg annyi lenne.
- Hát, szerintem én sem vágnék bele a vizsgákba, bár igaz, hogy levitás vagyok, és szeretek tanulni, de szerintem nem lennék rá képes, hogy végig is csináljam a vizsgákat. - mondom, közben halvány mosolyra húzódik a szám. Ezek után, és miután végeztem a rajzzal, a kérdésére kicsit hosszasan felelek, s majd mikor meghallom a válaszát, elmosolyodom.
- Köszi. Szerintem is elég jó lett, bár lenne még mit javítani rajta. - válaszolok egy mosoly mellett. - Nekem végül is csak a rajz, meg a zene volt az, amit mindig is jól tudtam csinálni, és igazából ezt a kettőt is tudom most is jól művelni. - Mondom egy halvány mosollyal az arcomon, és a régi emlékek feltűnnek a szemem előtt. Az, mikor először fogtam a kezemben hangszert, persze a nagyapám segítségével, mert akkor még a furulya is viszonylag nagy volt hozzám képest, még az, amikor először rajzoltam. Bár akkor a szoba fala volt a vászon, és egy banán a rajzeszköz,de én nagyon élveztem, és még azóta is élvezem. Nem is tudom mi lennék, ha nem rajzolnék vagy zenélnék. Teljesen elkalandoznak a gondolataim, s mikor észbe kapok, a srácra pillantok, mosolyogva.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Yvonne L. West
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 28. 22:00 | Link
Zsolt


- Már megbocsáss, de nem szeretnék senkinek sem a kísérleti patkánya lenni, semmiben sem. Mondtam, szinte már színészien. Olyan voltam, mint egy megsértett kisgyerek, akitől elvették a labdáját. De még is, hogy gondolta? Gyakorolhat rajtam...Persze, azért én sem vettem ennyire a szívemre a dolgot. Alig telt el pár másodperc, majd elvigyorodtam, és oldalba böktem a fiút.
- Na, aztán nehogy bedőlj nekem. Elnevettem magamat, mivel először mintha láttam volna rajta, a meglepődöttséget, hogy így hirtelen a semmiből, gyakorlatilag leteremtettem szegényt a sárga földig. Zsolt közelsége miatt, viszont még mindig kissé zavarodott voltam, kellemetlen érzésem támadt tőle. Nem tudom, hogy miért pont nála, hiszen máskor is voltam már ehhez hasonló helyzetben, de valamit kiváltott bennem ez a fiú. Hogy mit, arról fogalmam sem volt, de szerintem ezt senki se tudta volna megfejteni, és mivel ez van, nem tulajdonítottam neki több figyelmet. Most épp ilyen kedvemben vagyok, ennyi. Hihetetlen...Néha már magamat sem tudom kiismerni. Hova jutok én? Zsolt következő kijelentésére, viszont eltűnt a mosoly az arcomról, szemem pedig most tényleg őszintévé változott. Ha a fiú tud belőle olvasni, akkor kivehette belőle azt, hogy igaza van, nagyon sokan tudnak rólam olyasmiket, amiket legszívesebben magammal vittem volna a sírba, de mivel a mai világ olyan elfajult és gusztustalan, és ez mind a benne lévők miatt van, sokan elpletykálgatnak mindent. Sajnos még olyanok is, akikben a legjobban megbízunk. Ezért nem bízok senkiben, csak is abban, aki már bizonyított számomra! Megpróbáltam elterelni a múlt béli gondolataimat, a mosolyt visszatereltem az arcomra, és figyeltem Zsolt további mondandóját és reakcióit. Volt-e már ennél jobb pillanatom? Hát, barátocskám, már elnézést, de volt. Természetesen ezt a gondolatot megtartottam magamnak, így inkább csak vállat vontam, mintha keresném a szavakat, és nem tudnék választ adni a kérdésére.
- Aranyos vagy, hogy így gondolod. Nyilvánvalóan ezzel a mondattal arra gondolt, hogy én dobtam fel a mai napját. Igazából, ezt még senkinél sem sikerült elérnem. Vagy is, azt hiszem. Zsolt, ijesztően tartotta velem a szemkontaktust, kezdtem már azt hinni, hogy nem is fog pislogni soha. Akkor biztosan kiborultam volna, de mikor elnézett egy pillanatra, aztán vissza rám, elhessegetem a hülye fantáziálgatásaimat. Sóhajtottam egyet, majd kezemet, valami furcsa okból kifolyólag a fiúéra helyeztem. Persze, jól elbeszélgettünk meg minden, de egy másodperc erejéig úgy éreztem magamat, mint aki mindjárt belehal az unalomba. Idióta és kiszámíthatatlan vagyok ma, ebből nem fog kisülni semmi jó, ezt már előre látom.
- Khm...Naa és, mit gondolsz erről a helyről? Szerintem baromi jó. Most már terelem is a témát. Ez az! Szánalmas vagyok...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Zsolt Perott
INAKTÍV


Demokrata fogó, Golyóálló Griffek terelő
offline
RPG hsz: 121
Összes hsz: 567
Írta: 2013. augusztus 29. 11:07 | Link
Yvonne

Mindenkinek a saját, döntése, hogy akar-e a patkányom lenni. Nem hiszem el, hogy komolyan vette. Pillanatfüggő, egyszer érti máskor nem? Picit sokkolt a hír, hogy most megsértődött rám, de a nevetése után megértettem. Élvezem az ironikus pillanatokat. Tovább fűzöm a poént.
-Lehetsz egérke is. Az sokkal cukibb.-
A nevetésbe én is bekapcsolódtam. Élvezem a lány társaságát, mert miért ne? Ez szerintem itt egy tökéletes pillanat, amit élvezni kell a vizsgák előtt, vagyis közben. A beszélgetés mindig pihentető, és szórakoztató. Imádok beszélgetni, mivel elég szociális alkat, egyéniség vagyok. És én főleg a lányok társaságát élvezem, bár nem tudom miért. Érdekel a véleményük, a lelkiviláguk, és ők maguk.
-Aranyos? Köszi. Üdvözlünk Faházban. Aranyosak száma: kettő.-
És egy rövidet nevettem. Annak, hogy megfogta a kezem nagyon örültem. Ezért jobb vállam ledobom a fotelre, és jobb karommal a hasát ölelem. A bal kezem a bal oldalára rakom, miközben fogom az övét, ha Ő is benne van.
-Mi a véleményem erről a helyről? Jó kérdés. Hangulatos, kedves kis hely, amit lehet élvezni bárki társaságában. Neked tetszik?-
Varázslatos hely, de nem tölteném itt az egész életem, még Yvonne-val sem. Azt hiszem, hogy még a kastélyban sem. Nem lennék szívesen tanár. Az olyan unalmas. Jó, varázslást kell tanítani, de akkor sem ez az élet célom.
-Nem vagy fáradt? Játszunk valamit!-
Mosolyogtam az ötleten, bár én sem tudom, hogy jutott ez eszembe.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 29. 13:06 | Link
Keiko

Amikor a lány levágja magát elém, egy kicsit se őszinte mosollyal pillantok rá, és figyelembe se véve, hogy társaságom akadt, folytatom a saját dolgomat, amit a mai napra kiterveltem. Igaz, hogy mindennap ez a "feladatom", ülni, és gondolkozni, hogy anyáméknak, mégis hogy jött össze az, hogy ennyire megutálják a kölküket. Micsoda érdekes időtöltés, ugye? Ahelyett, hogy élvezném, hogy élek, ismerkednék, beszélgetnék, én magamba süllyedve merengek az élet nagy dolgairól. Az én életem nagy dolgairól. Mivel, rajtam kívül pont nem érdekel senkit, hogy milyen nehéz gyerekkorom volt. És az a legelszomorítóbb, hogy még anyámék se törődnek ezzel, hiszen, mért is tennék? Lemerem fogadni, hogy egy árva levelet nem fogok tőlük kapni, nem veszik majd a fáradtságot, hogy utánam érdeklődjenek. Inkább kihasználják az alkalmat, hogy nem otthon töltöm unalmas mindennapjaimat. De, hogyha valamilyen csoda folytán mégis rászánják magukat, hogy ugyan, írjunk már annak a fogyatékos gyereknek, hogy érezze a törődést, tőlem aztán ne várjanak válaszra. Már megvan a saját életem, nem kell, hogy a hülye "hogy vagy mindig?" és a "jól érzed magad?" kérdéseikkel zaklassanak. Tudom, sokan oda meg vissza vannak, hogyha levelet kapnak otthonról. Én inkább annak örülnék, hogyha az a bizonyos lapocska nem érkezne meg. Mert hát, nem is fog. Nagyon tudom sajnálni... aztán a néma csöndet, ami kialakult köztünk a lány hangja töri meg, amint egy kérdést intéz felém. Eltöprengek rajta, hogy pontosan mit is akart mondani, majd, mikor felfogom, válaszolok rá. Hogy én mennyire utálom az ilyesfajta, ismerkedős kérdéseket. Hogy hívnak, melyik házba tartozol, hány éves vagy, mióta vagy itt, és a többi, és a többi. Annyiban igaza van, hogy valahogy el kell kezdeni a beszélgetést, de ilyen unalmas módon? Így, nagy nehezen a képemre erőltetek egy kicsit se őszinte mosolyt, hogy azért valamennyire hihető legyen, hogy mennyire örülök a beszélgetésünknek. Pedig akkor lennék igazán boldog, hogyha egyedül lennék. Csak, hogy ezt nem szabad kimutatnom. És ugye, miután megtárgyaltuk, hogy nem vagyok prefektus, jön az, hogy elsős vagyok, és, hogy hány éves vagyok. Rögtön meg is adom a választ, és kicsit furcsa módon rákérdezek az ő korára is.
- Na igen, én is annyi voltam, amikor az első sulimat kezdtem. -felelem halvány mosolyt varázsolva az arcomra. Aztán, elérkezik az a várva varát kérdést, amit minden egyes alkalommal megkapok, amikor kijelentem, hogy elsős vagyok. Halkan felnevetek, majd lesütöm a szememet, és öregapósan az ölembe ejtem a kezemet. - Elég vicces történet... hát, mivel anyámék, már bocsi a kifejezésért, de tettek a fejemre, soha nem foglalkoztak velem, úgy döntöttek, hogy beíratnak egy iskolába, hátha ott jó modorra nevelnek. Mivel, ők erre nem voltak képesek. Úgyhogy, tizenöt lehettem, amikor első iskolámba kerültem Londonban. Csak, ugye a suli nem az én világom, ezért könnyű szerrel megszöktem, és elrejtőztem egy ismerősömnél. Aztán, amikor egy hónapra rá anyámék kaptak egy levelet, hogy nem tartózkodok a suliban, hazamentem, és elhatározták, hogy tesznek egy második próbát. Felvételt nyertem egy másik iskolába, de ott se voltam többet egy hónapnál. Így, mivel már, szinte elfogytak a varázsló iskolák Londonban, átköltöztünk ide, úgy másfél hónappal ez előtt, és beírattak ide. És, hogy őszinte legyek, itt is felmerül a szökés lehetősége... -adok választ kicsit hosszasan a kérdésére. Nem szoktam rögtön az első beszélgetésnél kitálalni erről, maximum akkor, amikor már jobban megismertem a személyt. De most, úgy döntöttem, hogy képes vagyok kivételt tenni, hogyha már ilyen kedvesen megkérdezte. Hogy hogy ilyen idősen... mit ne mondjak, ezt elég vicces volt hallani.
- És akkor most gondolj bele, hogy egy rellonos hogy van ezzel. Alapból nem szeretek tanulni, de azért én is örülnék, hogyha már a másodikosok táborát erősíthetném ilyen "idősen". -felelem széles mosollyal az arcomon, immáron a lányra pillantva. Végül, ismét csönd következik be a beszélgetésben, így veszem a bátorságot, hogy rákérdezzek, mit is firkantott a lapra. És, mit ne mondjak, eléggé tetszik, amit látok, és ezt a tudtára is hozom.
- Zenélsz is? És, milyen hangszeren? -teszem fel a kérdést széles vigyorral a képemen. Hát, eddig akikkel itt találkoztam, mind megemlítették, hogy játszanak valamilyen hangszeren. Jó tudni, hogy itt is vannak hozzám hasonlóan muzikális lelkek.
Utoljára módosította:Amira Loveguard, 2013. szeptember 29. 23:07 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Yvonne L. West
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 29. 14:21 | Link
Zsolt


Zsolt is nevetett velem együtt a kis színjátékomon, majd mikor abbahagytuk, felajánlotta nekem, hogy lehet egérke is. Még mindig nem a legjobb, de hogy a patkányhoz képest még is csak egy nagyobb fejlődés ez, így inkább rábólintottam. Most már aranyos is lettem. Nagy félelmem volt, hogy valaha is valaki olyannak fog látni, mivel én minden vagyok, csak aranyos nem. Legalább is szerintem, de ki tudja, kik hogyan látnak engem? Ha kívánhatnék párat, az egyik biztosan az lenne, hogy külsős szemmel, egyszer megnézhessem magamat. Láttam a fiú arcán, hogy jól esett neki az, hogy valami különös oknál fogva, kezemet az övére helyeztem. Sajnos ezzel adtam neki valami féle motivációt, mire ő közelebb jött, egyik kezével szinte már leszorította a hasamat, másikat pedig a hátamra helyezte. Elsőre csak mosolyogtam egyet mozdulatain, majd sóhajtottam egyet, és Zsoltra pillantottam. Tekintetem kíváncsiságról árulkodott, mintha a szememmel próbáltam volna kiolvasni a fiú szemeiből, a terveit és a szándékait. Szerencsére a tématerelésem egész jól sikerült, mintha Zsoltnak fel se tűnt volna, csak egyszerűen megválaszolta a kérdésemet a hellyel kapcsolatban. Végighallgattam, majd egyetértően bólintottam egyet.
- Nekem, speciel, nagyon elnyerte a tetszésemet. Ritkán láttam ehhez hasonló kis faház szerűséget. Mondtam, majd egy másodperc erejéig még körbe is néztem, éreztetni akartam a fiúval, hogy miről is beszélek, pedig teljesen tisztában voltam vele, hogy nem hülye, Ő is tudja, hogy hol vagyunk és most épp mi a téma közöttünk. Mindketten nézelődtünk, egyszer egymásra, egyszer pedig a falakat, és a berendezési tárgyakat. Annyi féle hely van még itt, ahol nem jártam. Elhatároztam, hogy igyekezni fogok, minél hamarabb mindent felfedezni. Nem akarok buzgómócsinkoskodni, de ez a kastély számomra egy megfejthetetlen rejtély, tele meglepetésekkel. Nem csoda, hiszen varázsvilágban élünk, itt szerintem az ember nem nagyon számíthat átlagos dolgokra. De már hozzászoktam, úgyhogy lépjünk is tovább. A fiú újra megszólaltatta hangját, majd vetettem feléje egy érdekes pillantást, mivel furcsáltam kijelentését. Hány évesek vagyunk, 7? Esetleg 8? Vagy most mire gondolhatott?
- Nem, nem vagyok fáradt, de...még is milyen játékra gondoltál? Karba tettem a kezemet, nálam általában ez jelezte, ha nem értettem valamit. Talána  fiú is rájön majd, idővel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. augusztus 29. 15:54 | Link
Des

Szeretem a magányt, néha sokkal jobban, mintha társaságban lennék. Persze ez attól is függ, hogy milyen társaságban kell lennem. A barátaimmal szívesen vagyok együtt, szívesen töltöm el velük akár az egész napot. Legalábbis most már, mióta ide járok. Régen, még mikor Japánban éltem nem is voltak igazán barátaim,talán csak egy volt, akit annak nevezhettem, vele szívesen elvoltam, és igazából mások társaságát nem is nagyon kerestem. De ők sem keresték az enyémet. Végül is így jó volt nekem, és szerintem nekik is. Egyáltalán nem hiányzott néhány beképzelt, gazdag lány társasága, akik az emberek személyes dolgait semmire sem vették. Igen, én ilyen emberekkel voltam körülvéve, és nem is volt olyan sok normális gyerek abban a suliban. De azért megfogalmazódott már bennem sokszor az a kérdés, hogy a gazdagok mindig ilyen, ilyen bunkók, és beképzeltek-e. Hát, eddig csak olyannal találkoztam,de reménykedni mindig is lehet.
Na de térjünk vissza a jelenbe, ide a faházba. Sajnos nem vagyok egyedül, mint ahogy eredetileg terveztem, mondjuk így sem olyan rossz, a társaság nem olyan rossz. Aztán elkezdtünk beszélgetni, vagyis én szóltam hozzá először, néhány kérdést is intézek hozzá, amire ő válaszol. Szerencsére nem prefi, ahogy azt először hittem, így egy kicsit megnyugodom, bár nem mintha bajban lennék, de azért mégsem szeretnék egy prefivel sem találkozni. Aztán elmondja, hogy miért még csak elsős "ilyen idős" létére, és hát nem túl rövid. Nem nagyon lep még, hogy elszökött az előzősulijából, végül is itt rellonos, és azok bármi ilyesmire képesek. Látszik, hogy nem igazán csípi az iskolai életet, de azt nem tudom elképzelni, hogy a szülei hogyhogy nem foglalkoztak vele. Talán, sőt biztos, hogy ezért lett olyan, amilyen. És zt így már akkor nem az ő hibája, hanem sokkal inkább a szüleié.
- Egy hónap? Olyan sokáig tartott, hogy rájöjjenek, hogy nem vagy az iskola területén? - kérdezek vissza, mert nekem ez teljesen abszurdnak hangzik. - Hát innen nem biztos, hogy olyan könnyen el fogsz szökni, a prefik jól végzik a dolgukat. Vagy ha mégis sikerül, hamar észbe kapnak a tanárok, hogy nem vagy itt. - Mondom, s halkan kacagni kezdek.
- Hát azt el tudom képzelni. másodikosnak jobb lenne, mint gólyának. Gondolom. - Felelem, egy mosoly kíséretében. Én is örülnék, ha végre másodikos lennék, és szerintem ahhoz már nem kell sok. Remélem.
- Igen zenélek. Gitáron, zongorán, és furulyán tudok játszani, és még egy kicsit énekelni is tudok. - Felelem Des kérdésére, mikor elmondom, hogy zenélek. - És te, játszol valamilyen hangszeren? - kérdezem, bár nem lepődnék meg, ha azt mondaná, igen. Már elég rég itt vagyok ahhoz, hogy tudjam, elég sok ember van itt, aki zenél.
Várjunk, de nekem van sütim is. Teljesen kiment a fejemből, hogy én voltam még a konyhában is, és kaptam néhány muffint. Körülnézek, hogy vajon hová is tettem, és meg is találom magam mellett a földön.Szeresére be van csomagolva egy zacskóba, így nincs semmi baja. Kinyitom, majd kiveszek belőle egy darabot.
- Kérsz? - Kérdem Destől, majd felé nyújtom arcomon egy mosollyal. Ha nem kér, az sem baj, nem erőltetem, de örülnék, ha mégis venne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 29. 17:41 | Link
Keiko

A hozzám intézett első kérdését viszonylag hamar megválaszolom, persze, miután sikerült azt kitalálnom egy szóból. Na, végre egy ember, aki első látásra meg tudja állapítani, hogy rellonos vagyok. De az, hogy prefektus, az már túlzás. Igaz, hogy minden ember erre gyanakszik. Gondolom, mivel a prefik általában mogorva arckifejezést vesznek fel, hogy "megfélemlítsék a diákokat", ezért tartanak engem is annak. Ritka pillanatok egyike, amikor az én arcomra mosoly ül ki. És, ezt abból is lehet tudni, hogy az eddigiek közül, amit ma megejtettem, egyik se volt őszinte. Hiszen, nem adott rá senki okot, hogy én most nagy mosolygásokban törjek ki. Általában csak akkor szoktam, amikor kiröhögök valakit, de másokkal nem igen szoktam egyszerre. Nagyon ritka alkalmakkor, amikor ténylegesen jó társaságba keveredek, és nem olyan az illető, aki minden egyes alkalommal csak a fájdalmairól, meg a fáradtságáról kezd nekem pampogni. Aztán, mikor ezt a tudtára hozom az illetőnek, megkapom azt, hogy milyen bunkó vagyok, hogy nem törődök vele, meg bla, bla, bla... szerintem nekem is bőven megvan a saját gondom, bajom, elég az, hogyha azzal kell foglalkoznom. És hát, amiket eddig végig kellett hallgatnom, olyanok voltak, hogy vissza kellet utasítania a műkörmöst, meg nem tud elmenni fodrászhoz. Régi szép idők, amikor Londonban a plázacicák rajtam vezették el a feszültséget. Természetesen ordibálás terén, hiszen, hogy máshogy? Igaz, hogy mindig is jó hallgatóságnak tartottam magamat, mivel nem szoktam mások szavába vágni, végighallgatom, amit mond, de azt egy szóval se említettem, hogy ez nekem olyan jó. Legszívesebben ordítanék vele, hogy fogja már be, mert nem akarom éjt nappallá téve ezt hallgatni. De, türköztetnem kell magamat, mivel sokan nem szeretik, hogyha az ember hirtelen haragú, esetleg minden figyelmeztető jel nélkül robban. Bár... jobban belegondolva, engem mióta érdekelnek mások véleményei? Talán most jön el az a pillanat, amikor foglalkozok mások gondolataival? Hát, pont nem... fogalmam sincs, hogy ez az időszak mikor fog beköszönteni, de az fix, hogy nem ebben az évben. Sőt, az se biztos, hogy lesz ilyen. Főleg nem úgy, hogyha az emberek le idősöznek. Jó, tisztában vagyok vele, hogy nem úgy gondolta, hogy milyen öreg is vagyok, hanem, hogy tizenhét éves létemre, hogy hogy elsős vagyok. És, erről hosszasan be is számolok neki. Fogalmam sincs, hogy mért is teszem, hiszen, első beszélgetések alkalmával nem szokásom ezt megtenni, de, most az egyszer kivételt teszek. Természetesen, miután megkaptam az idős jelzőt, mindezek közben felveszek egy tipikus, öregapós ülést, hogy meglegyen a kellő hatás.
- Igen... hát, körülbelül dupla annyian voltunk, mint itt, és nem négyesével, esetleg ötösével voltunk beosztva, hanem kettesével. Nekem meg nem volt szobatársam, aki beszámolhatott volna a dirinek. És, nem is vagyok valamilyen társas lény, soha nem kerestem az emberek társaságát, nem is jelentem meg az étkezéseken, sokkal inkább utána fordultam meg a konyhában. Nagy ritkán jártam be tanítási órákra is, de, gondolom egy idő után már a tanárok is kezdtek gyanakodni, hogy ugyan merre járok. -számolok be arról, hogy nekem mi a véleményem az eltűnésemet illetően. Hát igen mind igaz volt, amit mondtam. A mostani időkben enyhült az, hogy minden áron egyedül akarok lenni. Na jó, azért annyira nagy változást nem értem el, de, lássuk be, többször fordulok meg emberek társaságában, mintsem, hogy egyedül ülök, és nézek ki bambán a fejemből. De, ezt nem úgy kell érteni, hogy leállok traccspartizni, mint a vénemberek.
- Hidd el, a szökést illetően én egy kész zseni vagyok. -jegyzem meg egy széles vigyorral a képemen. Igen, hogyha sikerült túljárnom a tanárok és a prefektusok eszén kétszer is, akkor kétlem, hogy harmadjára csődöt mondanék. Csak, mivel itt  kevesebb a létszám, és többen férünk meg egy szobában, hamarabb feltűnne nekik a rejtélyes eltűnésem, mint ahogy az londonban is volt.
- Ó, de még mennyire... hogyha normálisan tanultam volna már az első iskolámban, akkor ott harmadikos, esetleg negyedikes is lehetnék. De, most itt ülök a harmadikban, mint elsős. -felelem a tarkómat vakargatva. Hát igen, visszagondolva sokkal jobban tettem volna, hogyha rendszeresen tanulok, és bejárok órákra. Többet el is értem volna már most, az biztos.
- Én csak a gitár művészetét sajátítottam el, de abban, szerintem igazán jó vagyok. Az egyetlen dolog, amit anyámék nem vetnek meg... -válaszolom megrántva a vállamat, majd egy félmosoly közepette a lányra pillantok, aki valami után kutat. Értetlenül meredek rá, majd, mikor felkapja a mellette elhelyezkedő zacskót, és kiránt belőle egy muffint, majd azzal kínál meg. Őszinte mosollyal a képemen veszem át tőle.
- Köszönöm. -mondom, majd rögtön lehámozom róla a papírdarabot, és a szemetet a zsebembe temetem, majd darabonként fogyasztom el az édességet.
Utoljára módosította:Amira Loveguard, 2013. szeptember 29. 23:06 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. augusztus 29. 19:30 | Link
Des

Az emberismeretem mindig is, vagyis a legtöbb esetben jó volt. Általában jól be tudom tippelni, hogy melyik házba tartozik az illető, csak ritka esetben tévesztek. Bár az első benyomás az,ami alapján tippelni szoktam, és hát, a legtöbb esetben ez a tipp jó. Ugyanúgy, mint a mostani alkalommal. Mondjuk azt már nem tudtam eltalálni hogy prefi-e van sem. De állítása szerint már egy páran ezt állították róla, szóval ez nem igazán zavar. Aztán arra is szó kerül, hogy miért még csak elsős, amit én figyelemmel hallgatok végig. Kicsit azért megllepődöm, hogy ilyen könnyen méh tudott szökni mindkét iskolából. És ez még egy kicsit viccesen is hangzik. Mondjuk nekem soha nem fordulna meg a fejemben, hogy megszökjek, hisz én szeretek itt lenni, de valószínű hogy más már nem annyira. Aztán mikor azzal az "idős" jelzővel illetem, egy olyan pózt vesz fel,vagyis úgy ül, mint ahogy q nagyapám ült. Legalábbis nagyon hasonlóan, és ettől mosolyra húzódik a szám. Előtörnek belőlem az emlékeim róla, ahogyan ott ül a hintaszékében, és pipázik, közben mesél a "régi szép idők"-ről.
- Hát akkor úgy valóban könnyű volt megszöknöd. - Felelem mosolyogva. - Na arra kíváncsi lennék, hogy milyen hamar sikerül majd kicselezned a prefiket, és a tanárokat. De ha mégis sikerül, akkor majd értesíts valahogyan. - mondom, egyvigyorral az arcomon. Ez most tényleg érdekel, hogy mennyi időbe fog telni, míg végre sikerül megszöknie. - Na ezt el tudom hinni. De azért kíváncsi leszek, hogy hány hónapig bírod itt. - válaszolok, s elnevetem magam. - De ez egy jobb suli. Szerintem, bár nem ismerem azt ahova te jártál. Mondjuk, ha nem találtam volna itt ilyen barátokra, akkor szerintem nekem is megfordult volna ez a fejemben, mert csak kényszerből jöttem ide. - Ezt nem is tudom miért mondtam el, mert ilyeneket nem szoktam csak úgy elmondani idegeneknek. Igen idegen, mert még csak most látom őt először, és alig ismerem még. De most, talán a boldogságtól, vagy nem is tudom mitől, szóra nyílik a szám, és olyanokat is mondok, amiket más esetben talán nem mondanék.
- De reménykedjünk, hogy ez lesz az utolsó iskolád. Vagyis úgy értem, hogy gondolom nem akarsz elsős lenni ismét, egy negyedik iskolában. - Mondom. Aztán szó esik a zenéről, és ki is derül, hogy ő is zenél. Még egy diák, aki úgymond "művészlélek" vagy hogy is mondjam.
- Hát, a gitározás is már elég szép teljesítmény. Én legalábbis elég nehezen tanultam meg. Bár az is igaz, hogy azt önerőmből, a többit pedig a zenesuliban tanultam meg. - mondom egy mosoly kíséretében. - Miért, amúgy megvetnek? Úgy értem, hogy amúgy emberszámba se vesznek? - kérdezem, s remélem hogy ezzel nem bántom meg őt, és válaszol a kérdésemre. Mikor megkínálom őt a sütivel, ő vesz is belőle.
- Szívesen. - mondom vigyorogva, majd én is lehámozom róla a papírt. - A konyhából hoztam, még mielőtt elindultam volna ide. A manók persze még adtak volna sok mindent. És ha engem kérdezel, akkor szerintem nekik az a szándékuk, hogy szépen felhízlaljanak minket, mert mindig sok finomságőt kapok, ha ellátogatok a konyhába. - Fejezem be végül, végig mosolyogva, és a végén még el is nevetem magam. És is egy olyan dolog, amit csak olyannak mondanék el, akit jobban ismerek, még így is, ez a nagyon beszédes énem nagyon ritka, és csak akkor vagyok ilyen, ha tényleg van rá okom. És most van.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Desmond Hill
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. augusztus 29. 21:01 | Link
Keiko

Na, és megint jön az, amikor beszámolót kell tartanom arról, hogy pontosan mért is hagytam ott előző két iskolámat. Valahogy mindig kitérünk erre, akárkivel is beszélgetek. Hogy mért? Hát, fogalmam sincs. De, valamiért mindig böki az emberek csőrét, hogy még csak elsős vagyok, így jön az, hogy meg kell mindenkivel osztanom, hogy milyen húzásaim voltak. Sokan elítéltek emiatt, de nem gondoltak bele, hogy nem önszántamból tettem ezt. Természetesen közre játszott az is, hogy anyámék milyen formában neveltek fel. Ezt nem részletezem ismét, mivel bár belefáradtam abba, hogy minden nap azon töröm a fejem, hogy, pontosan mivel is érdemeltem ezt ki. De, hogy őszinte legyek, soha nem jutottam olyan válaszra, ami reális lenne. Így, mindig megmaradok annál a lehetőségnél, hogy anyámék még a születésem előtt kerültek ki a diliházból, és még nem voltak tisztában vele, hogy hogyan is kell bánni egy gyerekkel. Természetesen, ez nem így történt, soha nem voltak ott, csak úgy viselkedtek. Azért jó, hogy a saját gyerekük ilyen véleménnyel van róluk, nem? Csak kár, hogy ezt ők, a csöppnyi eszükkel nem tudták megérteni. Pedig, hányszor hoztam fel ezt a példát. Mondjuk, akkor is csak körülírtam a véleményemet róluk, de még akkor se esett le nekik, hogy a hús vér gyerekük utálja őket. Komolyan mondom, néha megkockáztatom, hogy én okosabb vagyok náluk. Pedig aztán én se vagyok egy IQ fighter, ami, persze nem titok, hiszen még a huszadik ember, már csak ránézésre is megállapítja, hogy igazán "elcsökevényesedett" az agyam. Bár, a mostani beszélgető partnerem egyáltalán nem úgy néz ki, mintha megvetne azért, amilyen vagyok. Sokkal inkább tesz fel különböző kérdéseket afelől, hogy hogy sikerült ezt megoldanom és, hogy mért nem vették észre. Erre, természetesen csak az én véleményemet tudtam kifejteni, mivel, nem voltam ott, hogy meg tudjam mondani, ténylegesen hogyan is történt.
- Az enyhe kifejezés. Olyan volt, mint egy kisgyerektől cukrot lopni. Nem kihívás. -válaszolom megrántva a vállamat, és, ezt követően egy halvány mosoly ül ki a képemre. - Áhh, még adok egy esélyt a sulinak, hátha magával ragad. Hogyha pedig még mindig azon a véleményen vagyok, hogy ez nem az én világom, akkor, legalább már lesz tervem arra, hogy hogyan is lépjek meg. Hidd el, én is igazán kíváncsi lennék arra, hogy, végül is milyen hatással lesz rám az iskola. Igaz, a helyszínek már igazán magukkal ragadtak, de a tanároknak is bizonyítaniuk kell. -adok választ, még mindig vigyorogva a lánynak, kinek szintén ilyesfajta mosoly ül ki az arcára. Hevesen bólogatva hallgatom végig az ő véleményét az iskoláról, és, ezt követően én is beszédre nyitom a szám. Mint, ahogy mondtam, utálom megszakítani az embereket a saját beszédjük közben, így kivárom az én időmet.
- Na igen, az eddigiek alapján máris jobban tetszik, mint az eddigi kettő. Ott a helyszínek is ridegek voltak... és, azt már mondanom se kell, hogy a kölykök olyan stréberek voltak, hogy még szünidőben is a könyvek fölé görnyedtek, szinte csak én járkáltam a folyosókon. Persze, itt mindig találok embereket, akkor is, hogyha nem kívánom a társaságukat. -fejtem ki az eddigi tapasztalataimat az iskola kapcsán. Hát, szinte csoda volt, hogyha a folyosón rajtam kívül kószált kint akárki is. Na jó, bevallom, ennek a fele tanárokból állt, de, azért csak nem vethetek olyan rossz fényt a volt iskoláimra. Vagyis hát... mért ne tehetném? Kétlem, hogy akárhogy is eljutna ez hozzájuk, és már csak azt tartom lehetetlennek, hogy ők büntetnének meg, amikor már több éve elhagytam őket.
- Jól mondod. Bár, hogyha képes lennék innen elmenni, szinte száz százalék, hogy már nem kísérelnék meg egy negyedik iskolát. -adok választ, miután megosztotta velem a bölcsességet, hogy én már nyilván nem akarok negyedik iskolába kerülni. Nem is, de akkor se mennék, hogyha anyámék kényszerítenének rá. Hiszen, egy év, és, mondhatni felnőtt vagyok, már tudok magamnak olyan munkát keresni, ami igaz, hogy nem fizet jól, de, legalább el tudom magamat tartani.
- Ahogy mondod. Komolyan, nem is úgy viselkednek velem, mintha a gyerekük lennék, sokkal inkább, mint egy ronggyal. Amikor nincs ott, akkor nem tűnik fel nekik, de, hogyha kellene, akkor nincs ott, akkor viszont tombolnak. És soha nem volt hozzám egy normális szavuk. Maximum csak akkor, amikor vendégségbe mentünk, de akkor is láttam a mélyen ható gyűlöletet a szemükben. -felelem, és egy vállrántással adom tudtára, hogy már nem igen tud érdekelni, hogy mit gondolnak rólam. Nekik is meg van a saját életük, és nekem is. Ilyen egyszerű. Aztán, mikor sütivel kínál, a mogorva arckifejezésem mosolyba vált át. Rögtön le is szedem a papírdarabot, és falatozni kezdem a süteményt.
- Na igen, ki tudja, hogy milyen hátsó szándékaik vannak.-felelem egy széles vigyor kíséretében. Hát igen, nekem sose voltak szimpatikusok a manók...
Utoljára módosította:Amira Loveguard, 2013. szeptember 29. 23:04 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2013. augusztus 29. 22:06 | Link
Des

Gondolom ahány emberrel találkozott eddig annyiszor kellett elregélnie, hogy mi történt az előző sulijaiban. Végül is az ember nem minden nap botlik egy ilyen srácba és ez elég érdekes. Hisz nem gyakori az olyan gyerek, aki elszökik a saját iskolájából. Mondjuk kicsit vicces is az a szitu, de nekem még mindig furcsa, és érthetetlen, hogy csak annyi idő elteltével jöttek rá a tanárok is, hogy eltűnt a gyerek. Hát abba a suliba se járnék, mert ha erre nem igazán figyelnek, akkor ki tudja még mire nem figyelnek. Mondjuk abba az is közre játszott,hogy Des még órára sem nagyon ment be, ogy gondolom a tanárok sem nagyon néztek meg őt, talán még sérelem tudott némelyik, hogy egyáltalán létezik.
- És, elárulod nekem, hogy mi az a terv, vág inkább titokban tartod? Én nem árulnám el senkinek. - Kíváncsiskodom, mikor azt mondja, hogy már van terve arra, hogyan is szökjön meg. Na erre tényleg kíváncsi vagyok, de ha nm akarja elmondani, akkor inkább nem erőltetem, hagyom az egészet. És ha elmondja, akkor tényleg titokban tartanám, nem is tudnám kinek elmondani. Vagyis csak nem akarom, ért miért tenném? Ha végül úgy dönt, hogy nem tetszik neki az iskola, és meg szökik, az az ő problémája, nem az enyém, és ezen nincs mit gondolkodni. - Valóban szépek a helyszínek,bár a festmények elég pletykásak, legalábbis némelyik. Ha elmész valamelyik kettő mellett, biztos hallassz valami olyat, ami amúgy nem rád tartozik, sőt egyáltalán még a képekre sem. De vannak azért normális,nem pletykás festmények is. - ejtek néhány szót a képekről. Van már egy lis tapasztalatom velük, és némelyik elég goromba, főleg azok, amik a vigadófreskón vannak. Mondjuk azok már eléggé be is vannak rúgva, szóval nem csoda, hogy olyanok, amilyenek. Aztán szó esik a szüleiről, és én figyelemmel hallgatom végig a mondandóját. Nem lehetett valami kellemes élete a szüleivel, és nagy valószínűséggel ezért lett olyan, amilyen. Talán ha normálisabbak lettek volna vele, nem lenne ilyen, ennyire rellonos. Bár elég kedvesnek látszik, ahogy így elbeszélgetünk.
- Értem. - mondom, de ez nem volt teljesen őszinte, mert igazából nem nagyon tudom megérteni a helyzetét, mert velem nem bántak így a szüleim. - Engem csákány apám hagyott el, mikor legnagyobb szükségem lett volna rá, de mindegy. - Mondom, s egy halvány mosoly látszódik az arcomon. Apámnak még mindig nem tudtam teljesen megbocsátani, azért amit tett, de utalni sem tudom őt. Végül is ő az apám, bármit is tennék ellene, ez mindig így marad.
- Hát, ez örök rejtély marad. - Felelem vigyorogva, miután az utolsó falatot is megettem a muffinból, majd előveszek egy másikat. Még egy darab van a zacskóban, amit, ha Des kér, odadobok neki, remélve, hogy nem téveszt célt. - De ami tény, az tény, hogy jól tudnak főzni és sütni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Oldalak: [1] 2 3 ... 11 ... 32 33 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda Fórum→A kastélyt körülvevő vidék