Zsolt
Öltözet

Elég késő van, mégsem tudok elaludni. Szobatársaim már mind horkoltak, odakint viszont még szűrődött be fény, tehát lehetetlen, hogy az egész kastély már alussza az igazak álmát. Pár percig még forgolódtam, majd felültem az ágyban és körbenéztem. Nem szoktam nagyon szabályokat szegni, de egyszerűen nem bírtam magammal. Halkan kikászálódtam az ágyamból, felkaptam pár ruhát, majd gyorsan magamra kaptam. Mielőtt kiléptem volna a szobából, hajamat még megigazítottam. Magamon az a legfontosabb. Tulajdonképpen elég kevés dolgot szeretek saját magamon, de a hajamat azt egyszerűen imádom. Mikor végeztem, olyan csendben amennyire csak tudtam, elhagytam a szobát, majd a Rellon körletet. Kezdtem magamat úgy érezni mint egy nyomozó, aki bujkálva ugyan, de célt akar érni. Én is így haladtam egyre inkább a kastély bejárata felé, majd mikor odaértem, kinyitottam és kislisszantam rajta. Odahaza ha esténként nem tudtam aludni, mindig az udvaron sétálgattam. Szerettem nézni a csillagokat, és a levegő ilyenkor a legjobb. Sétálgatni kezdtem, karba tett kézzel. Néha-néha belerúgtam az épp előttem ólálkodó kövekbe, folyamatosan a földet bámultam, míg nem rá kellett jönnöm, hogy eltévedtem. Egy erdő közepén álltam, az éjszaka közepén és fogalmam sem volt merre tovább. Pár lépést tettem előre, mikor egy hatalmas fával találtam szembe magamat, amelynek a tetején egy aranyos kis faház ácsorgott, innen látva, teljesen üresen. Körbenéztem, nincs-e senki a közelembe, majd a lépcsőn lassan felmásztam. Vettem egy mély levegőt mielőtt benyitottam volna, majd mikor belöktem az ajtót, kellemesen csalódtam. Első látásra azt hittem idebent is olyan rossz állapotú ez a hely, mint kívülről. Viszont nem így történt. Fotelek fogadtak, és minden rendezettnek tűnt. Tetszett. Körbesétáltam, mindent megnéztem alaposan, amennyire csak lehetett, majd belehuppantam az egyik fotelbe. Olyan nyugodt volt itt minden, most már csak abban reménykedtem, hogy nem fogok lebukni. Bár, ha jobban belegondolunk...Ki a fene találna meg engem idefent? Még az is lehet, hogy itt éjszakázom, reggel pedig visszasétálok a kastélyba. Szerintem senkinek sem tűnne fel, hogy kihagytam egy egész éjszakát. Beismerem, itt még jobb is, mint a szobámba. Hátradőltem, a plafont kezdtem el bámulni. Még az is tetszett. Hihetetlen, hogy eddig fel se tűnt, hogy létezik ez a hely...

Zsolt
Öltözet

Elég késő van, mégsem tudok elaludni. Szobatársaim már mind horkoltak, odakint viszont még szűrődött be fény, tehát lehetetlen, hogy az egész kastély már alussza az igazak álmát. Pár percig még forgolódtam, majd felültem az ágyban és körbenéztem. Nem szoktam nagyon szabályokat szegni, de egyszerűen nem bírtam magammal. Halkan kikászálódtam az ágyamból, felkaptam pár ruhát, majd gyorsan magamra kaptam. Mielőtt kiléptem volna a szobából, hajamat még megigazítottam. Magamon az a legfontosabb. Tulajdonképpen elég kevés dolgot szeretek saját magamon, de a hajamat azt egyszerűen imádom. Mikor végeztem, olyan csendben amennyire csak tudtam, elhagytam a szobát, majd a Rellon körletet. Kezdtem magamat úgy érezni mint egy nyomozó, aki bujkálva ugyan, de célt akar érni. Én is így haladtam egyre inkább a kastély bejárata felé, majd mikor odaértem, kinyitottam és kislisszantam rajta. Odahaza ha esténként nem tudtam aludni, mindig az udvaron sétálgattam. Szerettem nézni a csillagokat, és a levegő ilyenkor a legjobb. Sétálgatni kezdtem, karba tett kézzel. Néha-néha belerúgtam az épp előttem ólálkodó kövekbe, folyamatosan a földet bámultam, míg nem rá kellett jönnöm, hogy eltévedtem. Egy erdő közepén álltam, az éjszaka közepén és fogalmam sem volt merre tovább. Pár lépést tettem előre, mikor egy hatalmas fával találtam szembe magamat, amelynek a tetején egy aranyos kis faház ácsorgott, innen látva, teljesen üresen. Körbenéztem, nincs-e senki a közelembe, majd a lépcsőn lassan felmásztam. Vettem egy mély levegőt mielőtt benyitottam volna, majd mikor belöktem az ajtót, kellemesen csalódtam. Első látásra azt hittem idebent is olyan rossz állapotú ez a hely, mint kívülről. Viszont nem így történt. Fotelek fogadtak, és minden rendezettnek tűnt. Tetszett. Körbesétáltam, mindent megnéztem alaposan, amennyire csak lehetett, majd belehuppantam az egyik fotelbe. Olyan nyugodt volt itt minden, most már csak abban reménykedtem, hogy nem fogok lebukni. Bár, ha jobban belegondolunk...Ki a fene találna meg engem idefent? Még az is lehet, hogy itt éjszakázom, reggel pedig visszasétálok a kastélyba. Szerintem senkinek sem tűnne fel, hogy kihagytam egy egész éjszakát. Beismerem, itt még jobb is, mint a szobámba. Hátradőltem, a plafont kezdtem el bámulni. Még az is tetszett. Hihetetlen, hogy eddig fel se tűnt, hogy létezik ez a hely...

Yvonne

A fiúnak most sem volt kedve aludni, de ágyába azért lefeküdt a látszat kedvéért.  Aztán, mikor  teljes biztonságban érezte magát, óvatos, és nesztelen léptekkel felöltözni indult. Magára húzta egyik kedvenc farmerét, és egy laza pólót. A szükséges melegítő felső is rajta volt már ekkor. A folyosóra ért, és óvatosan a prefektusokat kerülve sikerült a kapun is kijutnia. Egyes folyosókon hangokat, és neszeket hallott, így azokon a helyeken még jobban vigyázott. Sikerült is neki, és kijutott a kastélyból. A kastély körül kóborolt, amikor észrevett egy lepukkant faházat. Imádja az ilyen helyeket. Kiskorában mindig is szeretett volna egy sajátot, de sajnos soha nem sikerült megépítenie. Nagyon örült és szinte gondolkozás nélkül elindult felfele a fára. A lépcsőfokokat gyorsan szedte, és egy pillanat múlva már az ajtó közelében volt. Át is lépett azon, és bent egy hangulatos terret talált. A babzsákfotelek nagyon imponáltak neki. De bent meglátott egy lányt. Meg kell hagyni egy elég csinos lányt.
-Szia!-
~Biztos vagyok benne, hogy nem prefektus, mert ők csak a kastélyban járőröznek. Legalább is, ha jól tudom. De lehet, hogy nincs igazam, és majd jön a bünti. Ez van. De az biztos, hogy nem Amira. Ami minden esetben egy jó hír, méghozzá a lehető legjobb.~
-A nevem Zsolt. Téged hogy hívnak?-
Gyönyörű haja volt, és ízlése ruhát viselt.
-Leülhetek?-
Majd leült az egyik fotelbe, egyenesen szembe a lánnyal. Alaposabban szemügyre vette, és megállapította, hogy rendkívül szimpatikus. A hajáról még most sem feledkezett meg.
-Gyönyörű a hajad.-
A fotel nagyon kényelmes volt, és kényelembe helyezte magát. Nem volt egy könnyű napja. Szinte egész nap tanult a vizsgákra, amik nem ígérkeznek egyszerűnek. Jól fog esni ez az éjszakai beszélgetés, reméli nem zavarja a lányt. Vajon elfogadja, hogy itt van, vagy magányra vágy és zavar?
-Szép vagy.-
~Egy kis bókolás nem árt. Legalábbis szerintem. Ilyen a természetem, sajnálom. Fogadjanak el olyannak amilyen vagyok. Nincs igazam? De igen. Miért ne bókolhatnék a lányoknak akkor, és úgy ahogy szeretnék.~

Zsolt


Jó volt egy kis csend és nyugalom, de mint mindig, most is volt akkora "mázlim", hogy ezt valaki megtörte. Alig ültem egyedül 10-20 percnél tovább, mire lépteket hallottam, amint közeledtek felfelé, és egyre közelebb hozzám. Mikor kinyílt a faház ajtaja, először kissé megrémültem, hiszen még is csak egy erdőben vagyok, ki tudja ki és mi járhat erre, de mikor egy látszólag normálisnak és embernek tűnő srác állt előttem, megnyugodtam. Rám köszönt, mire én biccentettem neki, ezzel is jelezve, egy "Szia" féleséget. A velem szemben lévő üres fotel felé vette az irányt, majd mikor beleült, be is mutatkozott. Engem ért az a szerencse, hogy beszélgetnem kell vele. Mondjuk, kivel mással is beszélhetne most itt? Pár másodpercet még vártam, kicsit úgy tűnhetett, mintha a nevemen gondolkoztam volna, pedig egyszerűen csak elbambultam.
- Yvonne. Mondtam, majd egy kicsit alaposabban végignéztem rajta. Először nem tudtam eldönteni, hogy elsős vagy másodikos, de nem sokáig agyaltam a korán. Igazából nem is nagyon érdekelt, én gyakorlatilag bárkivel leállok beszélgetni, feltéve ha normálisan viselkednek velem. Pár perc csend, mire a fiú egy érthetetlen dolgot mondott. A hajam? Mondjuk tény, hogy imádom, de más sose dicsérte még meg. Egy apró mosolyt vetettem Zsolt felé, ezzel is megköszönve bókját, majd a földre pillantottam. Nem nagyon tudtam bármit is mondani, a beszélgetés nem az erősségem, főleg nem estefelé. Késő van, kifogytam a szavakból. A legtöbbet már napközben elhasználtam. Alig telt el, újabb pár perc, mire a fiú ismét megszólalt. Most már szép is vagyok. Elmosolyodtam, majd ránéztem Zsoltra.
- Tudom, de azért köszönöm. Mondtam, majd pár másodperc múlva, halkan ugyan, de kissé elnevettem magamat. Tény, hogy nagyon sokszor egoista vagyok, de már egy jó ideje nem mutattam ezt ki mások előtt. Egy kis ideig még gondolkoztam, hogy vajon Zsoltnak hogyan fordulhattak meg ilyenek a fejében, úgy, hogy még sosem beszéltünk, majd jobbnak láttam, hogyha inkább rákérdezek nála.
- Amúgy ezek most, hogy jöttek? Kérdeztem mosolyogva és érdeklődve, mivel hirtelen nem tudtam hová tenni Zsolt közvetlenségét. Mindig szeretem ha bókolnak, így most sem zavart, csak...meglepődtem.

Yvonne

A fotel amiben ültem rendkívül kényelmes volt. Már rég óta álmodozom egyről, amit a szobámba rakhatnék, de még nem találtam meg az igazit. Nagyon nehéz babzsákfotelt választani, és ahogy ezen elgondolkozom rájövök, hogy milyen jó életük van a bányászoknak. Nem kell olyan nehéz munkát végezniük, mint akik babzsákfotelt vesznek, vagy csak kínálnak.
-Yvonne? Szép név.-
Ránéztem, és mosolyogtam, amit nem biztos, hogy megkap, mivel éppenséggel a földet nézi. Minél többet ülök vele egy légtérben annál jobban kezd úrrá lenni rajtam az izgalom. Ezt nem hiszem el. A magabiztos Zsolt izgul egy lány társaságában? Most szívesen megnézném az órát, hogy üres jegyzetfüzetembe felvezessem ezt a pillanatot. Tudhatja is, hogy szép. Bizonyára rengetegen bókolgatnak neki a folyosókon, és ehhez hasonló helyeken. Vagy csak szimplán egoista? Még nem ismerem eléggé ahhoz, hogy megállapítsam róla, de az már biztos, hogy szívesen megismerném. Ezek honnan jönnek? Ejha... Muszáj volt pont ezt kérdeznie?
-Tudod, ez egy nehéz kérdés. Tudod, én szoktam bókolgatni lányoknak, de csak azért, mert tudom, hogy jól esik nekünk. Nem nagyon emlékszem mikor bókoltam egy lánynak csak úgy dicséretből. Most rád néztem és ez jutott eszembe, mert te szerintem tényleg gyönyörű vagy.-
Majd egy hatásszünet megtartása után mondókámat folytatom.
-Meg hát ott van az a vélai hajad, amit csak csodálni tudok. A szemeid őszinték, gyönyörűek.-
Odalép a lányhoz, és jobb kezével a hajához, hátához nyúl. Arca pár centire van a lány arcától, és szemét nézi.
-Innen még szebbek, mint a fotelból.-

Zsolt


A fiú csak nézett rám, és mosolygott. Először egy kicsit kellemetlenül éreztem magamat, mivel maga az egyik srác kissé gyanús volt nekem, de jobbnak láttam megnyugodni. Nem hiszem, hogy a kastély falai közé beengedtek volna egy ön, és közveszélyes személyt, tehát biztosan nem kell attól tartanom, hogy hamarosan felugrik a fotelból és megkésel. Vagy ha még is, jók a reflexeim, tudnék hamar védekezni. Szép a nevem. Vajon fog Zsolt bármit is találni rajtam, ami nem szép? Mondjuk tényleg tetszettek a bókok, mert életem során nem sok jutott nekem belőle, általában csak megbámultak, aztán továbbálltak. Egy halvány mosolyt vetettem a fiúra, majd megvártam míg megmagyarázza, hogy honnan is jöttek elő benne ezek a hirtelen dicsérgetések. Végighallgattam, majd ismét halkan elnevettem magamat.
- Értem. Azért, köszönöm, hogy tényleg így gondolod. De még is, mi vagy te? Valami nőcsábász féleség? Nem tudom miért kérdeztem ezt tőle, mert az én szememben valamiért nem tűnt annak. Helyes kis srác volt, de azt, hogy minden egyes lányt lerohanjak bókokkal a folyosón, csak azért, hogy szerezzen magának valakit arra a napra...ááh, nem hinném, hogy ő ilyen. Kicsit túl sokat beszél ez a Zsolt. Magyarázata után, alig kaptam esélyt arra, hogy én is megszólalhassak, mivel már el is lopta tőlem a lehetőséget, mivel folytatta a kis mondókáját. Köhécseltem egyet, majd csak hallgattam, közben pedig egy kicsit hátradőltem a fotelben. Tetszett, egész kényelmes. Otthon is volt ilyenem, de sajnos azt már kicsit megviselték az évek, ezért kb. 1-2 évvel ezelőtt használhatatlanná vált. Ha legközelebb majd hazamegyek valami miatt, kérni fogok egy újat, ebben biztos vagyok. Mire észbe kaptam a fiú már szinte csak egy köpésnyire volt tőlem, keze pedig az arcomhoz simult. Először, csak néztem rá mint hal a szatyorban, majd szóra is bírtam magamat.
- Látszik, hogy még nem ismersz, ha azt gondolod, hogy a szemeim őszinték. Mondtam egy gúnyos vigyorral az arcomon, utána pedig csak simán elmosolyodtam. Zsolt annyi bókkal árasztott el, ezalatt a körülbelül fél óra alatt, mint az elmúlt 4-5 évben senki. Benne voltam egy kis izgalomba, nem tudtam mi lesz ennek a vége, de hajrá. Kíváncsi vagyok mire képes ez a gólya. Meg amúgy is, én is tudom, hogy hol a határ, bármikor leállíthatom...ha akarom. Mosolyogva figyeltem mozdulatait, mire készül épp. Keze a hátam közepére csúszott, amin először kissé összerázkódtam, majd sóhajtottam egyet, és cinikus, de még is kissé érdeklődve szólaltam meg.
- Mondd csak, még is mire készülsz?

Yvonne

Furcsának találtam a lányt, ezért ismét, az előzőnél jobban, izgulni kezdtem. Mi a gond velem? Mi nem tetszik bennem? Zavarják a bókok? Csak így kérdezzek rá? Vagy van valami egyéb is? Kérdezzem meg, hogy mi a gond? Szerencsére nem kellett semmire rákérdezzek, mert egy mosolyt küldött felém amit pozitíven értelmeztem. Ha mosolyog, az azt jelenti, hogy nem sír, és ha nem sír nagy gond nem lehet. Miért nevetett? Ilyen röhejes vagyok? Pedig csak az igazat mondtam, amit gondolok. A való életben is mindenki kiröhög a hátam mögött? Ez így nem jó. Zsolt, töröld ki a rossz gondolatokat, és gondolkozz pozitívan. A nőcsábász féleségre csak mosolyogtam.
-Csak másodállásban. Amúgy nem. Csak van egy bajom. Ha megtetszik egy lány, ahhoz rendkívül hűséges tudok lenni, még akkor is, ha később kiderül, hogy feleslegesen. Hogy az a lány nem az igazi. Ilyenkor szégyenlem magam, hogy miért cselekedtem elhamarkodottan...-
Most megfogok nyílni neki, mint egy konzervdoboz? Itt fogok sírni az ölében? Nem azért jöttem ide, hogy lelkizzek, hanem hogy pihenjek. Meg ha már itt van Yvonne, akkor beszélgessek.
-Biztos, hogy nem ismerlek. Én csak a látszatot mondom. Lehet, ha ismernélek nem tetszenél.-
Majd rákacsintottam, hogy tudassam vele, hogy ezt ne kell komolyan vennie. Nyugi nem fog fél perc alatt változni a véleményem. Mire készülök?
-Semmire. Nem akarok semmit elsietni. Most nem.-
Majd mind a két kezemmel a nyakát fogtam meg. Jobbat, ahogy előre húztam finoman megsimogattam a vállát. Ha nagy csend következik be csak ennyit mondok:
-Azt hiszem ez egy tökéletes pillanat. Ne rontsuk el.-
Majd a lány szemébe néztem mosolyogva, és tekintetem ott hagyom.
-Még mindig szépnek tartom a szemedet.-

Zsolt


Picit kezdett már zavarni azok a bizonyos, milyen szép ez, milyen szép az, kijelentések. Nem mintha nem örültem volna neki, hogy akadt egy kis rajongóm, de azért fogja vissza magát egy kicsit. Ahogy egyre közelebb került hozzám, megállapítottam, hogy benne is van valami szép. A szeme. Meg hát, nem is csúnya a fiú, de kíváncsi lennék a korára. Még otthon, mikor még Jennyvel beszéltük át a szerelmi ügyeinket, megfogadtuk egymásnak, hogy fiatalabbal soha. Abból csak túl sok baj lenne.
- Másodállásban? Ez tetszik. Mondtam, egy széles mosollyal az arcomon, a mondat többi részére nem is figyelve. Persze, megértettem azt amit mondott, de nem tartottam olyan lényegesnek. Én például nem szívesen nyíltam volna meg előtte. Azt csak azoknál teszem, akiket régebb óta ismerek, és közel állnak hozzám. Zsolt szerint ha ismerne, nem tetszenék neki. Kijelentésén elnevettem magamat, majd mikor sikerült abbahagynom, köhécseltem egyet, és ránéztem.
- Elképzelhető. Sokan vannak akik nem bírnak. Nem is tudom igazából, miért. Mondtam mosolyogva. Kezdem megkedvelni ezt a gyereket. Eddig kissé olyan túl nyomulós, sablon királynak tűnt, de van humora, amit mindig is értékeltem egy emberben. Ahhoz képest, hogy olyan vagyok amilyen, és még Rellonos is, szeretek nevetni. Legalább ennyi pozitív dolog legyen a napjaimban.
Nem akarja elsietni a dolgokat. Miért, volt itt egyáltalán bármiről is szó, amit el kellett volna sietni, avagy sem? Tudtam én, nagyon is jól, hogy mi járhat a fiú fejében. Szerintem bárkinek leesett volna, ilyen helyzetben, de belementem a játékába, szerettem kihasználni az ilyen lehetőségeket, és legalább fel lesz tőle dobva egy napom. Izgalom, és a tökéletes pillanat. Aranyos volt ez tőle, de, hogy őszinte legyek, volt már ennél jobb pillanatom is, csak nem mondtam ki hangosan. Nem szerettem volna elrontani az övét, ha ezt tényleg annak gondolja.  Zsolt annyira közel jött, amennyire csak tudott, a szemébe néztem, majd kezemmel végigsimítottam az arcán, majd le a vállán, végig egészen a derekáig, majd ott megálltam.
- Tényleg annak tartod? Kérdeztem, kissé cinikusan, mintha próbálnál elrettenteni magamtól, de tisztában voltam vele, hogy ezzel csak az ellenkezőjét fogom elérni. De ez szerintem egyikünket sem zavarta.

Yvonne

Szerintem most már kicsit visszafogom magam. Elég volt a bókolgatásból, most már több teret adok a csendnek. A csenddel nem lehet elrontani semmit. A beszélgetéssel, még ha pozitív is, el lehet rontani valamit. Figyelni fogok rá, minden mozdulatára. Kíváncsivá tett.
-Kicsit kijöttem a gyakorlatból, és most örülök, hogy tudok gyakorolni rajtad. Megtiszteltetés.-
És nevettem egy kicsit, majd tovább mosolyogtam. Remélem továbbra is humorosnak tart, mivel ezzel is csak ez volt a célom. Bizonyára szereti a humoros fiúkat, legalábbis nagyon remélem ezt. Alapjáraton szeretem, ha viccesnek tartanak, és megtudok nevettetni egy lányt. Az életben az egyik legjobb pillanat, amikor a lány nevet. így neki is jó kedve lesz, és én is boldog vagyok.
-Bizonyára betegesen nagyon ismernek, már idegesítően is. Ezért túl sokat tudnak rólad. Azokat is amikről még te sem szeretnél emlékezni.-
Belegondolva ez borzalmas lehet. Nem tudom milyen lenne, ha valaki jobban ismerne engem, mint én saját magam. Tényleg egy tökéletes pillanatnak tartom-e ezt?
-Mondanám, ha nem lenne igaz? Tudod, sajnos, mindig túlságosan az igazságra törekszem. Ezért nem nagyon szoktam hazudni.-
Megint ki fogok fakadni? Ez vicces. Ezt a pillanatot élvezem. Bár nem tudom miért.
-Volt már jobb pillanatod ennél? Mondjuk nekem is, de ebben az órában ezen a napon szerintem ez a lehető legjobb.-
Jobban belegondolva miért ne lehetett volna? Nem tűnik egy érzelmi roncsnak. A szemét nézem folyamatosan, és mosolygok. Jól érzem maga itt. Szívesen tölteném itt az éjszakát vele. Olyan hangulatos ez a házikó. Meg szeretném ölelni, de nem fogom, mivel így elveszítem szemem elől az Ő szemeit. Nagyon szeretném megtartani ezt a szemkontaktust. Meg még nem is akarok olyan közel kerülni hozzá, hogy teljes testem az Ő testéhez érjen. Nem akarom elsietni.

Zsolt


- Már megbocsáss, de nem szeretnék senkinek sem a kísérleti patkánya lenni, semmiben sem. Mondtam, szinte már színészien. Olyan voltam, mint egy megsértett kisgyerek, akitől elvették a labdáját. De még is, hogy gondolta? Gyakorolhat rajtam...Persze, azért én sem vettem ennyire a szívemre a dolgot. Alig telt el pár másodperc, majd elvigyorodtam, és oldalba böktem a fiút.
- Na, aztán nehogy bedőlj nekem. Elnevettem magamat, mivel először mintha láttam volna rajta, a meglepődöttséget, hogy így hirtelen a semmiből, gyakorlatilag leteremtettem szegényt a sárga földig. Zsolt közelsége miatt, viszont még mindig kissé zavarodott voltam, kellemetlen érzésem támadt tőle. Nem tudom, hogy miért pont nála, hiszen máskor is voltam már ehhez hasonló helyzetben, de valamit kiváltott bennem ez a fiú. Hogy mit, arról fogalmam sem volt, de szerintem ezt senki se tudta volna megfejteni, és mivel ez van, nem tulajdonítottam neki több figyelmet. Most épp ilyen kedvemben vagyok, ennyi. Hihetetlen...Néha már magamat sem tudom kiismerni. Hova jutok én? Zsolt következő kijelentésére, viszont eltűnt a mosoly az arcomról, szemem pedig most tényleg őszintévé változott. Ha a fiú tud belőle olvasni, akkor kivehette belőle azt, hogy igaza van, nagyon sokan tudnak rólam olyasmiket, amiket legszívesebben magammal vittem volna a sírba, de mivel a mai világ olyan elfajult és gusztustalan, és ez mind a benne lévők miatt van, sokan elpletykálgatnak mindent. Sajnos még olyanok is, akikben a legjobban megbízunk. Ezért nem bízok senkiben, csak is abban, aki már bizonyított számomra! Megpróbáltam elterelni a múlt béli gondolataimat, a mosolyt visszatereltem az arcomra, és figyeltem Zsolt további mondandóját és reakcióit. Volt-e már ennél jobb pillanatom? Hát, barátocskám, már elnézést, de volt. Természetesen ezt a gondolatot megtartottam magamnak, így inkább csak vállat vontam, mintha keresném a szavakat, és nem tudnék választ adni a kérdésére.
- Aranyos vagy, hogy így gondolod. Nyilvánvalóan ezzel a mondattal arra gondolt, hogy én dobtam fel a mai napját. Igazából, ezt még senkinél sem sikerült elérnem. Vagy is, azt hiszem. Zsolt, ijesztően tartotta velem a szemkontaktust, kezdtem már azt hinni, hogy nem is fog pislogni soha. Akkor biztosan kiborultam volna, de mikor elnézett egy pillanatra, aztán vissza rám, elhessegetem a hülye fantáziálgatásaimat. Sóhajtottam egyet, majd kezemet, valami furcsa okból kifolyólag a fiúéra helyeztem. Persze, jól elbeszélgettünk meg minden, de egy másodperc erejéig úgy éreztem magamat, mint aki mindjárt belehal az unalomba. Idióta és kiszámíthatatlan vagyok ma, ebből nem fog kisülni semmi jó, ezt már előre látom.
- Khm...Naa és, mit gondolsz erről a helyről? Szerintem baromi jó. Most már terelem is a témát. Ez az! Szánalmas vagyok...

Yvonne

Mindenkinek a saját, döntése, hogy akar-e a patkányom lenni. Nem hiszem el, hogy komolyan vette. Pillanatfüggő, egyszer érti máskor nem? Picit sokkolt a hír, hogy most megsértődött rám, de a nevetése után megértettem. Élvezem az ironikus pillanatokat. Tovább fűzöm a poént.
-Lehetsz egérke is. Az sokkal cukibb.-
A nevetésbe én is bekapcsolódtam. Élvezem a lány társaságát, mert miért ne? Ez szerintem itt egy tökéletes pillanat, amit élvezni kell a vizsgák előtt, vagyis közben. A beszélgetés mindig pihentető, és szórakoztató. Imádok beszélgetni, mivel elég szociális alkat, egyéniség vagyok. És én főleg a lányok társaságát élvezem, bár nem tudom miért. Érdekel a véleményük, a lelkiviláguk, és ők maguk.
-Aranyos? Köszi. Üdvözlünk Faházban. Aranyosak száma: kettő.-
És egy rövidet nevettem. Annak, hogy megfogta a kezem nagyon örültem. Ezért jobb vállam ledobom a fotelre, és jobb karommal a hasát ölelem. A bal kezem a bal oldalára rakom, miközben fogom az övét, ha Ő is benne van.
-Mi a véleményem erről a helyről? Jó kérdés. Hangulatos, kedves kis hely, amit lehet élvezni bárki társaságában. Neked tetszik?-
Varázslatos hely, de nem tölteném itt az egész életem, még Yvonne-val sem. Azt hiszem, hogy még a kastélyban sem. Nem lennék szívesen tanár. Az olyan unalmas. Jó, varázslást kell tanítani, de akkor sem ez az élet célom.
-Nem vagy fáradt? Játszunk valamit!-
Mosolyogtam az ötleten, bár én sem tudom, hogy jutott ez eszembe.

Zsolt


Zsolt is nevetett velem együtt a kis színjátékomon, majd mikor abbahagytuk, felajánlotta nekem, hogy lehet egérke is. Még mindig nem a legjobb, de hogy a patkányhoz képest még is csak egy nagyobb fejlődés ez, így inkább rábólintottam. Most már aranyos is lettem. Nagy félelmem volt, hogy valaha is valaki olyannak fog látni, mivel én minden vagyok, csak aranyos nem. Legalább is szerintem, de ki tudja, kik hogyan látnak engem? Ha kívánhatnék párat, az egyik biztosan az lenne, hogy külsős szemmel, egyszer megnézhessem magamat. Láttam a fiú arcán, hogy jól esett neki az, hogy valami különös oknál fogva, kezemet az övére helyeztem. Sajnos ezzel adtam neki valami féle motivációt, mire ő közelebb jött, egyik kezével szinte már leszorította a hasamat, másikat pedig a hátamra helyezte. Elsőre csak mosolyogtam egyet mozdulatain, majd sóhajtottam egyet, és Zsoltra pillantottam. Tekintetem kíváncsiságról árulkodott, mintha a szememmel próbáltam volna kiolvasni a fiú szemeiből, a terveit és a szándékait. Szerencsére a tématerelésem egész jól sikerült, mintha Zsoltnak fel se tűnt volna, csak egyszerűen megválaszolta a kérdésemet a hellyel kapcsolatban. Végighallgattam, majd egyetértően bólintottam egyet.
- Nekem, speciel, nagyon elnyerte a tetszésemet. Ritkán láttam ehhez hasonló kis faház szerűséget. Mondtam, majd egy másodperc erejéig még körbe is néztem, éreztetni akartam a fiúval, hogy miről is beszélek, pedig teljesen tisztában voltam vele, hogy nem hülye, Ő is tudja, hogy hol vagyunk és most épp mi a téma közöttünk. Mindketten nézelődtünk, egyszer egymásra, egyszer pedig a falakat, és a berendezési tárgyakat. Annyi féle hely van még itt, ahol nem jártam. Elhatároztam, hogy igyekezni fogok, minél hamarabb mindent felfedezni. Nem akarok buzgómócsinkoskodni, de ez a kastély számomra egy megfejthetetlen rejtély, tele meglepetésekkel. Nem csoda, hiszen varázsvilágban élünk, itt szerintem az ember nem nagyon számíthat átlagos dolgokra. De már hozzászoktam, úgyhogy lépjünk is tovább. A fiú újra megszólaltatta hangját, majd vetettem feléje egy érdekes pillantást, mivel furcsáltam kijelentését. Hány évesek vagyunk, 7? Esetleg 8? Vagy most mire gondolhatott?
- Nem, nem vagyok fáradt, de...még is milyen játékra gondoltál? Karba tettem a kezemet, nálam általában ez jelezte, ha nem értettem valamit. Talána  fiú is rájön majd, idővel.