Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

  Kissé meglepődök, mikor a mugli világot említve nagy érdeklődést tanúsít, és nagyon közel húzódik hozzá. Az utóbbit nem bánom, csak meglepett hirtelen.
- Igen, vannak barátaim a varázstalan emberek közt, mondhatni csak közülük került ki eddig. Azért itt is kezdenek ilyen kapcsolataim kialakulni. Játszottam videójátékkal is, elég sokat. Látom érdekel a mugli világ ezen tárgyai, de vannak ennél érdekesebb dolgok is ám. -
 Kacsintok a lányra, eleresztve egy mosolyt mellé. Kissé visszafogja magáz, mikor észreveszi, hogy nagyon közel jött hozzám. Elvitte Lizát a hév. Ha érdekli, akkor mesélek róla. Lélekszoba kelti fel most az érdeklődését.
- A lélekszoba jó hely, és nincs köze ilyen pszichológus dolgokhoz. Szerintem tetszene neked. El kell jönnöd velem oda, ha van kedved. Nem akarom lelőni a poént, mert akkor nem lesz olyan meglepés a szoba titka. Van egy kis bája, azon kívül, hogy jó hely, és szeretek ott beszélni az emberekkel, így veled is ott. Lenne még pár hely, ahova veled elmennék szívesen. -
 Legyen egy kis meglepetés benne, próbálom felkelteni a lány érdeklődését, kíváncsiságát a szobával kapcsolatban. remélem ez sikerült is.
- Nem kételkedek a bátorságodban és vagányságodban, csak első ránézésre nem ezt gondolja az ember, ez van. Bejön ez a kislányos cukiság is ám nekem, attól, hogy vagány vagy. -
 Mosolyodok el az utolsó mondatomon, viccelődve kicsit rajta, amin remélhetőleg nem vesz sértésnek tőlem, de csak érti a helyzetből. Meg nem olyannak méz ki, aki mindenen fennakad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Napok óta mosolygok. A kviddics miatt, az eddigi sikeres vizsgák miatt, de legfőképpen azért, mert egyre több barátot sikerül itt szereznem. Néha azért jól esik eltűnni, és olvasni valamit kikapcsolódásként épp úgy, ahogy otthon.
A könyvtár a vizsgára készülésre, és a lemaradásom pótolására emlékeztet. A hálótermemben nincs meg az az igazi nyugi. Így találtam rá a lélek szobára. Anyám által készített pokrócommal, és olvasnivalóval fészkelődtem be a puha párnák közé. A tetőtéri ablak felülről világította meg a kezemben tartott könyv borítóját. Azt a könyvet hoztam magammal, amit akkor találtam, amikor Darya-val a könyvtárban lézengtünk.
 Hippogriff. Egy ilyen szép lényről, hogy írhatják azt a címben, hogy erőszakos? Töprengtem, újra a grafikai vázlatot csodálva a kötet egyik lapján. Végül bele is kezdtem a fejezetbe, amelynek már szinte a végére értem, amikor a szobában beállt csendet a nehéz tölgyfaajtó nyikorgó hangja törte meg. Kíváncsian néztem fel, de nem lépett be senki. Az ajtó azonban tágasabban állt a helyén, mellette a falak színei azonban változni kezdtek.
 Mondták, hogy a hangulatomhoz igazodva ez változhat, így nem lepett meg. Azonban az orromat megcsapta valamilyen füstös illat. Mintha gesztenyét pörkölnének. Félretettem a kötetet, és felültem. Azt is tudtam, hogy minden féle illattal is meglephet a szoba, na de már akkor levendula illat volt, amikor még helyezkedtem a kanapén.
Az lelógó lábam mellől füstcsík kezdett felszállni a maga ingatag módján.
- Mi, a…
Kikerekedett szemmel felugrottam és a talpammal megtapostam a pokrócomat, aminek a széle kissé kokszosan terült ki előttem. Ekkor eszembe jutottak a pergamenek, amelyek nem messze a pokrócomtól voltak a kávézóasztal alatt. Lehajoltam megnézni őket, de semmi bajuk nem volt. Mély levegőt vettem, és körbeforogtam a szobában.
- Van itt valaki? – kérdeztem belesve a kanapé mögé. – Ki szórakozik? – próbáltam határozottabb lenni. Na de, gratulálok Róza Amélia! Majd biztos visszaszólnak, hogy én akartalak felgyújtani, de amúgy mizu?
 Annyira nem ismertem azért a varázsvilágot, és próbáltam belegondolni az opciókba. Mi van, ha valaki láthatatlanul ott van, vagy belebegtetett egy öngyújtót… de hát eleve, ki csinálna ilyesmit? A párnákat rendezgettem, mögéjük nézegetve, amikor mögülem mocorgás hallatszódott, és a fal színe is változni kezdett. Sosem változott kétszer korábban, főleg nem ilyen rövid időn belül. Hirtelen pördültem meg a sarkamon, de nem volt ott senki. Aztán a tekintetem levándorolt egy vöröses-barnás plüssfigura-szerű állatkára.
 Namármost, tapasztalataim a varázsvilág állataival:
1.    Hippogriff: gyönyörű, de állítólag erőszakos
2.    Kis pörkölős valami: cuki, de bele sem merek gondolni

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nem mozdulok arra, hogy leülésre biztat, mivel nem szeretek csak ülni, bennem sokkal több a mozgásigény, sokkal többet hajtom magam, mint egy átlag ember. Valószínűleg az ilyenek miatt nem fogok hosszan élni. Az ilyenek miatt lesz az, hogy egyszer csak beüt a ciki, és feldobom a pacskert. Mert nem tudok nyugton lenni. Most is, ahogy állva, vigyázva arra, hogy ne zavarjam a füsttel, szívom a cigarettámat, érzem, hogy közben azért bizsereg a testem, de nem, nem fogok itt nekiállni random szaltókat vetni. Csak érzem, hogy szükségem lesz valakire, talán rá, talán másra, akivel az este hátralevő részét tölthetem. Semmiképpen sem Emmára, mert vele viszonylag nyugisak a találkozásaink, inkább olyanra, aki kellően lobbanékony. A fejemben van pár név, de nem döntök el előre semmit, hiszen ki tudja, talán a kisasszonynak is kellene egy kis kielégülés.
- Nem iszom alkoholt.
Sajnos ezzel hoppon maradt, mert bár a többiek fogyasztanak, én soha. Elsőre rossz élményem volt vele, és nem is a rosszullét volt az, ami zavart, hanem a tény, hogy mennyire tompa a fejem, hogy mennyire nem találom magam. És az, hogy az én tudásom sérüljön, az nem opció. Mondja a fiú, aki tizenhat éves kora óta szétvereti magát seprűderby-n. A testemen a zúzódások nem zavarnak, de a fejemre mindig nagyon vigyázok. Azóta az élmény óta pedig kétszer olyan nagyon is.
- Gyógyítónak tanulok.
Persze most még csak a mesterit csinálom, hogy elmehessek az egyetem mellett dolgozni és ne csak gyakorlatozzak, hanem pénzt is keressek, illetve, hogy legyen egy alap tudásom, de talán ha elérem élve a harmincat, akkor lehet belőlem Dr. Somogyi is. Izgalmas lenne.
- Na és te?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

- Igen, ezt sejtettem - biccent - Valamilyen szinten örülni is fogok, ha valaki hozzáértő fogja rajtuk tartani a szemét - teszi hozzá. Sagát, a nagyobbik húgát kevésbé fenyegeti a veszély, hogy kárt tesz magában, de Alekseinél soha nem lehet tudni.
Lin picit felhúzza a szemöldökét, ahogy Milan az édesapjáról beszél. Nem biztos benne, hogy erre mit lehet mondani - sajnálja? Valahogy csak udvariassági fázisnak tűnik, üres szónak, amit itt annyi mindenre használnak, szóval inkább csak figyelmesen hallgat tovább.
- Kötelező? - ismétli meg halkan a kifejezést. Bármennyire is néha... viharos a kapcsolata a családjával, a szőkeségnek hihetetlenül hangzik, hogy egy családi összejövetel kötelességtudat legyen. - És Edit? Vele más? - kérdez rá a fiú egyetlen olyan testvérére, akit név szerint említett.
- Ki ne szeretné, hogy az emberek lássák a műveit? - vonja meg a vállát mosolyogva.
- Kezdetben nem gondoltuk komolyan az egészet. Pár évvel ezelőtt néhány srác a suliból ellopott egy-két flakont. Kilógtunk éjszaka, Pesten amúgy is sok ember mászkál akkor, fel se tűnt senkinek, hogy mit csinálunk. Persze, irtó bénák voltunk benne és rettegtünk a következményektől, de jó buli volt - Lin felhúzza a lábát és átkarolja a térdeit. Kerüli a fiú tekintetét, nem biztos benne, hogy nem lesz negatív megítélése ettől. - De aztán senki nem tudta meg, szóval folytattuk, belógtunk helyekre, rajzolgattunk a falakra, néha elszívtunk egy-egy szál cigit, néha tetoválószalonokba mentünk be, ahonnan, ez is származik - felhúzza a ruhaujját, megmutatva a Banksy graffitit ábrázoló tetoválást. Egy kislány piros szívlufival. - Valahogy ekörül kezdtem el komolyan gondolni. Meg amikor először kaptam névtelen visszajelzést egy munkámra a vasútállomáson - visszaereszti a talárt a karjára, és végre ránéz Milanra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Automatikusan hajolok át az asztalon, s bár mindketten jól tudjuk, a gesztusomnak valójában értelme nincs, hisz nem hallhatom őt, azért néha napján mégis csak jó úgy viselkedni, mint egy átlagos tinédzser. Aztán persze gyorsan felfogom, hogy amit teszek az butaság és így csak saját dolgom nehezítem meg a szájról olvasásban, szóval visszaereszkedem a székbe.
- Aki Gerdával volt? – Pislogok el oldalra gondolkodón egy röpke pillanatra, majd őzikeszemeimet ismét fixálom a lányon. Általában jó megfigyelő vagyok, hisz az esetek többségében a háttérben megbúvó alak vagyok, aki inkább elraktároz minden kis apró részletet magában, mintsem hogy kilépjen a sötétségből. Azonban most nem vagyok biztos abban, amit mondok. Azon a napon nagyon sok minden történt, én pedig nagyon megszeppentem a váratlan helyzetektől. Már az is nagy meglepetés volt, hogy egyáltalán Babu elhívott. Gerdát megjegyeztem, de Ilián… Ő más tészta. Jó, persze úgy megmaradt az emlékeimben, mint a férfi, akiről a legjobb barátom álmodozott nekem, de az arca és a megjelenése valahogy nem fogott meg.
- Bízhatsz bennem – bólogatok bíztatóan a lányra, miközben ingem hosszú ujját a markomba gyűröm. Mániám ez, talán ezért is hordok jó pár számmal nagyobb ruhákat, mint a méretem. Na meg persze azért is, mert a rokonaim mind testesebbek, mint én, pénzünk pedig új darabokra nemigen akad.
Túlságosan együtt érző személy vagyok, és hajlamos vagyok még a másik gesztusait is átvenni, így most is, ahogy háztársam beharapja alsóajkát, én követve a példáját és sajátomat kezdem el majszolgatni. Az lehet, hogy az én életem relatíve átlagosnak, majdhogynem unalmasnak tűnhet néhány embernek, hisz én nélkülözöm az efféle érzelmeket az életemből, többféle okból is. Persze attól nem vetek meg érte senkit. Sőt igazából semmiért sem. Esetemben csak szóbeszéd, hogy az ázsiaiak nagyon szigorúak szoktak lenni.
- Hozzá? – Döntöm oldalra a fejem és pislogok nagyokat, hisz valóban, elsőre nem esik le, hogy kiről beszél. – Ivetthez? De… ő nem a kastélyban lakik? – Igen, a kis aranyos Dai kicsit talán túlságosan is naiv ilyen téren. Mert tényleg nem értem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Helyeslően hümmögve hagyja jóvá a művet. Schumann nem tartozik különösebben a kedvenc német zeneszerzői közé, olyan semmilyen, közülük inkább Bach, akit igazán kedvel. – Ha már Toccata… egyszer hallottam nagyzenekari feldolgozásban, hegedű szólóval Bach d-moll Toccata és Fugáját orgona helyett… hangos volt… nagyon. – Teszi hozzá bizonytalanul, ez a rész iszonyatosan zavarta a koncert során, főleg atimpani, a pergődob meg a cintányérosok. Meg a kürt és a harsona. – Nagyon. – Nyomatékosítja újból, hogy Sári is érezze át, hogy min kellett átmenjen egy jó koncert élményért, viszont jó műkedvelőként megtette. – De nagyon tetszett.  Fülvédővel. – Súgja oda a végén szemét lesütve. Azért lehet ciki egy picit zenészként így végig ülni egy koncertet, de sírva kirohanni határozottan rosszabb lett volna. Annyira nem látszott, mert szerencsére nem olyan feltűnő, mint amiket a mugliknál látott hordani, a varázslóknál egészen kis eszköz képes eltaszítani a külvilág zaját.
- De mi van, ha nem tudok annyi akkordot lefogni, amennyit kéne? – Dünnyögi lemondóan még mindig a kicsiny kezeit vizsgálva. Szerinte a technikát lényegben tudja, az ujjai szépen hajlanak, a kisujját képes a tenyere közepéhez érinteni anélkül, hogy a többi ujja egy millimétert is elmozdulna, csak hát a hossz. Tudja, hogy rosszabb is lehetne a helyzet a mélységével, de akkor is bántja. – Nincs erre valami bájital? Vagy ilyen eszköz? Tudod… hogy befogod a végét és… húzza, amíg alszol? Mint a fogszabi? Csak zongoristáknak? - Mindenki azt mondta neki, hogy nincs ilyen, de azért meg szokott kérdezni pár szakmabelit, hátha csak őt akarják ettől megkímélni, mert hisztisnek tartják hozzá. Oké, hogy már a szúrós pulcsin is kiakad meg a gyapjú sapkát sem veszi fel, de na. Ez más, igazán kipróbálhatnák.
A fehér virágokra nagyon vigyázva óvatosan illeszti be a művébe őket, mert úgy látja, hogy ezek a szirmok kicsit könnyen törnek. Nem tudja, hogy mitől függ, hogy némelyik olyan könnyen lepereg, némelyik virág meg napokig olyan, mint a frissen vágott.
Vékonyka ujjaival megigazítja Sári haját, hogy mindenhol tökéletesen álljon. Nagyon jól esik neki a lány kedvessége, a bal füle helyett a szemöldökének válaszol. – Te is. – Csipogja 28 fogának jelentős részét megvillantva. – Van az a svéd ünnep, volt valami film is róla, még nem láttam. Az is így nyáron van. Nem? – Fogalma sincs, hogy miért nem engedték a szülei megnézni nekik, olyan szép fehérben volt mindenki, festői tájon játszódott, virágkoszorút hordtak az emberek. Pedig általában egész sok mesét meg filmet meg szoktak nézni a húgával.
A darázs nem tágít, Polkában pedig nő a feszültség, mert valamiért őt nézte ki magának. Talán a félelemből táplálkozik, talán jobban szereti a könnyű prédát, esetleg az zavarja, hogy ő vett el több virágot, nem tudni. -Nhe bántss! – Nyöszörög kezeit idegesen rángatva a szokásos legyezés helyett, amitől a darázs zúgása is hangosabbá válik, röppályája pedig közeledik Polli kezeihez, egy ponton súrolja is az állat teste a lányfejét, aki erre azt hiszi, hogy itt a vég és egy éles sikollyal jutalmazza az érzést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Nem elég, hogy Soma nem adott magáról életjelet egy jó ideig, hiába kerestem őt, eltűnt mint a kámfor... ráadásul más forrásból kellett értesülnöm arról, hogy az aurorok börtönében csücsül... legszívesebben meg sem látogattam volna, amiért így viselkedett. Igazán megérdemelte volna, hogy ott csücsüljön magába zárkózva, amiért ekkora bizonytalanságban hagyott. Nagyon nehéz volt rávenni magam, hogy egyáltalán meglátogassam, csupán a szerelem adta érzés miatt látogattam el hozzá, máskülönben eszem ágában sem lett volna felkeresni őt. Bár lehet, hogy jobban járt volna, ha meg sem látogatom, ezt nem véstem az eszembe, csupán ösztönösen cselekedtem, miután kommunikáltam vele.
- Helló, Soma! - vonultam végig a kalitkája előtt nagy magabiztossággal, széles mosollyal az arcomon, miközben a fogságát rejtő rácson simítottam végig az ujjaimmal.
- Mondd, mégis mit vársz tőlem? Tudod mit gondolok erről az egészről? Nyilván kiérdemelted, amiért ide kerültél. Érezd magad otthon! - tekintettem haragosan a szemébe, hiszen megkapta azt, amit érdemelt... számomra nem adott semmiféle helyzet jelentést, majd szó szerint eltűnt. Mégis mit várt tőlem?
- Mégis, mit vártál tőlem, miután elég huzamos időre eltűntél? Ne gondolj arra, hogy majd tárt karokkal várlak vissza! Igazából meg sem érdemelnéd, hogy most itt legyek! - feleltem élcesen a férfinak, majd szúró tekintetet meresztve rá, kezdtem tőle eltávolodni. Egyszerűen nem tudtam mire vélni, hogy miért tűnt el oly sok időre, ráadásul semmiféle tájékoztatás nélkül, ez egyszerűen nem fért bele abba, amit elképzeltem magamnak. Én egy olyan partnert képzeltem magam mellé, akire mindig számíthatok, aki mellettem van jóban-rosszban, aki nem lép le egyik napról a másikra.
- Ha képtelen vagy arra, hogy a partnerem légy, akire mindig számíthatok, akkor felejtsük el egymást! Talán nem ártana megkomolyodnod kicsit! És még nekem voltak veled terveim... én naiv... - vágtam még hozzá kegyetlenül azt, ami éppen foglalkoztatott, márpedig nem a jó értelemben. El sem tudtam képzelni, hogy mi fog még kisülni ebből az egészből. Viszont ami mostanság foglalkoztatott, és ami miatt aggódtam, azt mind sikerült ebben a beszélegésben kivetítenem a partneremre is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Te ki a f*szom vagy? – Ráncolom össze szemöldököm, kicsit még szenvedve a pasasok karja között, mígnem a csávó parancsára elengednek. Megrázom magam, ahogy figyelem, hogy a két melák egy röpke biccentés után tovább áll. Legyek alpári köcsög, de kedvem lett köpni utánuk egyet. Azért álljon meg a menet, a lópaci himbilimbijének is van vége. A testem egy templom, szóval tessék csak szépen szent relikviaként bánni vele. Vagy minimum gyónni alatta.
Kékjeimmel követem a férfi alakját, ahogy a lazaság és a kimértség furcsa kavalkádjával sétál végig a szobán, majd foglal helyet a karosszékben. Nagy főmufti lehet ez a csávesz, ha még ilyen flancos irodára is telik. Mit is mondott, hogy hívják? Nathan… Hubaszdmeg! Oké Theon, nem bizonytalanodunk el csak azért, mert a valószínűleg a leendőbeli főnöködet küldted vissza az édesanyjába néhány másodperccel ezelőtt.
- Ömm… - Egy cseppet azt hiszem, elszúrtam. Na, már mint nem most, kábé tizenhat évvel ezelőtt, mikor anyám világra hozott, de ez már csak mellékes. Általánosságban nem szoktam figyelni a számra, olyan ez, mint egy mocskos cipő talpa, viszont most ha jobban belegondolok, kellett volna. Mert mégis csak munkáért jöttem ide.
- Megadom a megtiszteltetést Tüncikém, hogy felvehetsz dolgozni – egy röpke törökköszörülés után kihúzom magam, testtartásomból csak úgy árad a magabiztosság, ám szemeim másról árulkodnak. Lélekben máshol vagyok. Végtére is nem véletlen járok inni egy bárba hetek óta az istenért. Kell egy kis változás, valami, ami kirángat a kastélyból. Esküszöm, kezdek már begolyózni, és ha azt hitted, hogy alapból őrült vagyok, akkor még semmit sem láttál, mikor elgurul az a bizonyos gyógyszer.
- Addig csapj le az alkalomra, míg még van kedvem hozzá. Ilyen jó muffost sehol nem találhatsz - ölbe tett kezeim egyikét felemelem, majd unottan kezdem el bámulni és pöckölgetni szabad ujjaimmal a mutatóujjam. Istenem, mint valami hisztis tini lány. Az igazság viszont az, hogy mindent egy jó előadásért, nem igaz? Valahogy el kell adnod magad, tisztességből pedig nem fogsz megélni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Lágyan ringatózó csónak, a világ csendes és mégis, ezer tűt szúrnak a bőrébe. Kiabál, hogy mentsék a másikat, kiabálna, az alakoknak, majd elalszik. Ring tovább, kellemetlen ránduló gyomra tengeribeteg, a mély lélegzet pedig szinte éget. Körülötte száz csónak, melyből fák nőnek ki, sehol egy utas, a talaj pedig a vérvörös fűtenger, amely hullámzik. Beteg lesz tőle, mégis puhán lépked, hogy aztán üvegszilánkok álljanak talpába, őt pedig elsodorja a sötét felleg, melybe belegabalyodik és csak pörögnek és pörögnek. Hosszú, éles ujjak formálódnak a masszából, amely belé-beléáll, ő pedig darabokat szaggat ki a sötétből, mintha csak egy párna tollbele lenne, elreppennek, mint a pihék. Aztán az iskola falai közé gördülnek, mocskosan, kellemetlen, a sötét folyosón csak egy szempár villan, állkapocs csattan. És csak üvölt és üvölt.
Összerezzen, ahogy az, aki álmában zuhan és akaratlan rúg egyet. Szaporán kapkodó levegővétele, izzad homlokára tincsei tapadnak, mintha eső esett volna, csak rá és úgy kellene itt feküdnie. Nem tudja milyen napszak van, mert foltokban rémlik fel benne, hogy ahogy eljött a hajnal – mert az biztos – még zöldet látott, aztán foltokban fehéret. Hangok foszlánya, mint valami keresőcsapat, ujjak érintése, amelyektől bőre szinte felvisított. Többször ájult el, mintsem ahogy az illene, de nem hiszi, hogy ezt bárki felróná neki. Amúgy se tudja, csak sejti és kilogikázza, mi történt.
Feje sajog, mert amint lehunyta a szemét, megint változott az idő. Mozogni akart és mozgott is, ekkor az árnyék hajol fölé, tűzte bele ujjait mellkasa sebhelyébe és tette ismét vissza a kavargó fellegbe. Most, homályosan kissé, de a valóság lassan egy képpé áll. Ajkai cserepesek kissé, szomjas. Rettentő szomjas és émelyeg. Kiütötték, ahogy ismeri magát és talán nem álmodta, hogy menni akart, hogy hova, jó kérdés. Csak réveteg álomképek és zajok vannak meg, egy valami azonban biztos; ébren volt és látta. Látta a szörnyeteget és nekirontott. Látja a szőke tincseket maga előtt és ismét a késztetés, menni kell. Ahogy azonban mozdulna, minden porcikája üveg és fájó. Nyög egyet, még felülni sincs ereje, nemhogy a vízért. Kiabálni? Nem tud, abban sem biztos, hogy ébren van és mozog. Talán van itt bent valaki, vagy csak az árnyék? Pár percre lehunyja a szemeit ismét, és az idő telik. Ahogy hall, ahogy érzi azt az illatot, amit akkor, először, ismét nyög, fájdalmasat. Megint. A színek, még ha nincs is sok, élesek, füle cseng. Kezét emeli, mintha ólomsúlyu lenne és kinyúl az álom felé. Talán túltolták azt az üvegcsét, viszont egyre jobban éber és tisztul a feje. Mégis ködös.
Lassan nyúl saját arca felé, és tapogat bőrére. Valóságosnak tűnik.
- Baj van. Támad… - kótyagos hangja mintha még az erdőben lenne és utolsó tiszta szavait böfögné fel. Szemei ekkor nyílnak tágra és már mozdul is, kétségbeesetten ülne fel, mintha mellkasát nyomná lefelé a semmi, az üresség. Mintha küzdene, de ebben egy szellő ereje fér el csak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Először letaglózott a hír, amikor megtudtam. Másodszor nem akartam elhinni. Harmadszor pedig mindent eldobtam és a leggyorsabban találtam magam Budapesten. Felületes információk alapján indultam el, hogy megtalálhassam a helyszínt, és bassza meg, túl sokszor tévedtem el ahhoz, hogy arra büszke legyek. Minden egyes infómorzsa újra és újra lejátszódott a fejembe, hogy melyik háznál merre kell fordulni, merre kell menni mennyit és ismét fordulás, mikor végre feltűnt előttem az épület. Szinte már belé robbantam, de mindhiába, amikor a nővérek és gyógyítók úgy szaladtak el mellettem, mintha ott sem lennék. Én! Feltudod ezt fogni? Én sem.
Szóval mindennek ellenére, a megnyugvással a lelkemben, hogy legalább a rohadt ispotályt megtaláltam indultam el megkeresni. Hogy lehetséges az, hogy itt mindenki rohan mindenhova? Háromszor kaptam el három különböző ápolónőt, hogy segítsenek már, de mindegyik egy nem tudommal, egy nem tud segítenivel lerázott, és tovább szaladt. Akkor az anyátokat, de tényleg! Fogyó türelmem kellős közepére tör be egy törékenyebb lány, akit egy hosszú folyosó közepén kapok el. Összerezzen karom alatt, érzem, ahogy bőre remeg meg, miközben hatalmas, barna tekintetét emeli rám. Ajkai elnyílnak egymástól, nekem meg felső ajkam rándul meg akaratlan, ahogy az undor is kiül arcomra. - Szeretném megtudni merre van Helvey Belián Balázs - elengedem karját, amikor már biztos vagyok abban, hogy ő már nem fog lerázni és elfutni mellettem valami borzalmas indokkal, amitől a kedvem sem éppen a vidám felé hág. Fürkésző tekintetem vizslatja a lány arcát, várom a választ, de semmi nem történik, az a csoda, hogy a nyála nem folyt még ki. - A kurva életbe bele, hol van Helvey Belián?! - hangom csattan vissza a falakról, többen is felénk fordulnak, most már nem is olyan sietős, ugye? Ilyenkor bezzeg mindenki tud rám figyelni, és felfogni a kérdést, amit ordítozok nekik. Türelmemet vesztve lépek el a lánytól, hogy akkor folytatom egymagam a keresést, ha ő már ennyire haszontalan, amikor egy szikár férfi lép elém. Fáradt kékjeimet emelem rá.
- Nem ajánlott a látogatása a fiatalembernek. Pihennie kell - értetlen nézek a férfira, majd hangosan tör ki belőlem a nevetés, mielőtt válaszolnék. - Márpedig én most fogom látni! - elmélyült hangom teljesen máshogy cseng, mint amit eddig megszokhattak tőlem. A barnaszemű lány tér magához a bambulásból, kezének mozgását figyelem, és szinte mutatóujját még nem is nyújtotta ki, már kecsesen kerülöm ki a férfit és őt is, majd lépek be az egyik ajtón. Szinte már túl sok ágy mellett megyek el, amikor kékjeim végre megakadnak rajta.
- Belián - lehelem nevét, a megkönnyebbüléstől csuklanak össze térdeim majdnem. Kikerekedett szemeit meglátván termek mellette rögtön, kezét fogom sajátjaim közé. - Itt vagyok. Nincs semmi baj - óvatosan hajolok le, homlokából simítom hátra tincseit, hogy óvatos csókot lehelhessek rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Parancsol? Rögtön ez fogalmazódik meg bennem, ahogy a srác ajkai elnyílnak egymástól, és még hang is kijön köztük. De még milyen hangok. Ahelyett, hogy a szobát valami kellemesen lágy szivarfüst töltené meg, ami szinte elmozdul a háttérben szóló halk jazz hangjától, hogy az iroda minden négyzetcentiméterét megtöltse. De nem. Egy egér abszurd cincogását kell meghallanom, ahogy az ajtó kinyílik, és ha a hang nem lenne elég, mellé társul az időpocsékolás élő példája. Fáradtan veszem el róla kékjeimet, miközben az embereim kimennek, és én helyet foglalok. A bőr kellemes nyikorgása tölti meg körülöttem a levegőt pár pillanatig, de ezt sem élvezhetem ki sokáig, mert vendégem a második hibát is elvéti, nekem pedig akaratlan vándorol feljebb a szemöldököm. Előre dőlök, könyökeimet támasztom asztalomra, összekulcsolt ujjaimat támasztom számnak, miközben hallgatom a sok sületlenséget, ami elhagyja a száját. Felvehetem dolgozni. Amíg neki van kedve. Ezek mind olyan dolgok, te drága, amit nem dönthetsz el. Még akkor sem, ha nagyon elhiszi, hogyha kifelé magabiztosságot mutat, akkor az úgy is van, és szinte már agya is elhiszi. De ha a magabiztosság hamis, akkor nagyon csúnyán megütheti az ember a bokáját, és sajnos, amit eddig letett elém a szőkeség, nem sok jót sejtet. Mármint neki.
Mintha kétségbeesetten könyörögne térden állva, hogy csináljunk úgy, mintha ő tenne nekem szívességet, de egy ember tekintete túl sok mindent elárul. Ellágyult mosollyal szusszanok egyet és dőlök hátra a széken, miközben jobb kezem ujjai kopognak az asztalon. Óvatosan rázom meg a fejem lehunyt szemekkel, poharamért nyúlok. Kékjeimet le nem veszem az újratöltött aranysárga italról.
- Nagyon vigyázz a szádra, amikor velem beszélsz, Theon Delacroix - egyszerű mosolyomba kerül elnézés, ahogy rávillan tekintetem. - Eddig kétszer metszettem volna ki a nyelved, de mint látod és hallod, még beszélsz, és nem tetszik, amit mondasz - aprót kortyolok a pohárból, ami az asztalon koppan. Könnyedén kelek fel, majd ugyanolyan könnyedséggel szelem át a kettőnk közti távolságot és állok meg előtte. - Megkérdezem még egyszer, rendben? Miben állhatok a rendelkezésedre? - itt az utolsó lehetőség, és nagyon remélem, hogy élni fog vele. Egyelőre az összes teszten, amit elé gördítettem volna, megbukott, pedig még szinte az ajtón sem lépett be, de ahogy mindig is mondtam, és igyekszem tartani magam ehhez; megadom a lehetőséget. Lehet korlátozottan, lehet nem olyan színesben, mint ami a másiknak megfelelne, lehet nem olyat, amit tetszetős, de megadom. És ha elfogadja, akkor talán mindennemű sérülés nélkül távozhat, hiszen a kor mindegy, ha tiszteletlen vagy az előtted állóval. Az mindenkit ugyanúgy érint, így elkerülhető az is, hogy igazságtalannak legyek titulálva. Borzalmas lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Mintha eddig egy teljesen süket és fénytelen kamrában ücsörgött volna, aminek hirtelen dől le a fala és beront rajta minden. A hangok, fények és minden, mi csak elérhet egy érzéket az emberben. Éles, mintha sikítanának ezren, de csak füle cseng, észre sem veszi, hogy a tényleges valóság tompa és még messze van. A fény, amelyet a vallásosak már Mennyországként emlegetnének, csupán a világítás és a fehér falakról, takaróról és mindenről visszaverődő sugara, amelyek eddig sötétben pihenő íriszeibe tódulva majdhogynem el is vakítják. Lassú és mégis gyors folyamat, mert lehet egy óra telik el aközött, hogy felfogja, most nem álmodik és közben azt is, hogy mi történik körülötte. A feje zúg, és nehéz, mintha kupájában gyűlt volna össze minden és húzná lefelé, bele a semmibe, ami jelenleg a puhára tömött párna. Föld helyett ágyon pihen, puha, de erős szagú ágyneműben, amely most talán azért az, mert eddig meg volt róla győződve, hogy a föld, a pázsit és az ezek között haloványan megbúvó fémes illat lengi körbe. Minden érzéke becsapta.
Aztán lassú felismerés, hogy mit itattak vele, hogyan csavarták bele a gézbe, mit locsoltak a sebekre. Mert van. Nem karcolás, nem egy lila folt, amely minden alkalmat jellemzett, elenyészők helyett most minden mélyebb és haragosabb. Hátát érezni feszülni, nem is esik neki jól, hogy rajta fekszik, vélhetően a fűtenger közben fordul át és vált mozdulatlanná, mintha ez az apró mozdulat kivette volna minden erejét.
De most újra akad – csak nem tudja mire, és mennyi. Még félig benne van a réveteg képeiben, egy pillanatra látja a zöld villanást, majd hallja a hangokat, mordulást, ágreccsenést. Fejét csóválja meg, rázza, hogy kiűzze, de csak jobban sajog, csak jobban úgy érzi, hogy mint Dali órája, úgy fog lefolyni mindjárt az ágyról a padlóra, amely sötét és amelynek bizonyára valahol az alvilágban lesz vége. Amelyik keze nem nyúl semerre, azzal kapaszkodik a takaróba, fehéredő ujjbegyekkel szorongatja, amikor elkapják…
Nem észlelte, hogy valaki közeledett, füle zubogása egy patak mellé vitte, ahol végre ihatnak, inni tudna, de most ujjakat érez, valódiakat, mert ahogy rándul keze, ahogy először elrántaná onnan, nem engedik. Az árnyékok eddig mind elengedték.
- Te… – szusszan egyet, ahogy hall, bár még kissé tompán. Csak nem sérült a füle is. A valóság éri el, egész teste libabőrös és fázik, ahogy fölébe hajol, úgy húzza be kissé a nyakát, ösztönösen, míg végül lassan látása is elengedi az alternatív akármit és meglátja, hogy nem az orvosok valamelyike jött, hogy újabb adagot tuszkoljon belé. Még mindene le van zsibbadva, néhol érzéketlen, de ébren van.
- Te vagy… az, igen… – kissé nehézkesen formálja a szavakat, ahogy végül arcára vezeti a tekintetét. Ahogy eddig mindent látott már, most úgy érzékeli valóban földöntúlinak a másik összes porcikáját, látványát. Riadt tekintete inkább zavarttá válik, ahogy ráfogva Mihail karjára, húzni akarja fel magát. Mit keres itt? Vagyis…
– Szeretnék inni – erőlködik, de karja remeg meg, így csak kapaszkodik, bele a valóságba. Sose látta így, sose láttatta magát így, és most ereje nincsen ezen pörögni. Minden mindegy. Azt sem tudja, van-e rajta ruha, meztelen-e vagy nyakig bekötötték. Nem jutott el odáig, igyekszik felébredni, a felszínen maradni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Épp a lány által fogyasztott étel után érdeklődik, amikor sokkolják a válasszal - persze csak egy pillanatra. Sok mindenről olvasott már, például, hogy egyes helyeken rovarokat raknak az ételbe, de egy dolog mindenhol közös: a kutyák az emberek legjobb barátai. Ebből kiindulva nem kevéssé sokkos állapotba kerül, mikor azzal szembesítik, hogy játszi könnyedséggel tolják az arcukba azokat az édes teremtéseket. Lelki szemei előtt megjelennek a szenvedő, vonyító házi kedvencek, amint lenyúzzák róluk bőrüket, s csak azért nem rázza ki a hideg, mert otthon látott ő már ennél durvábbat is. Elég csak magára néznie zerg alakjában. - Bevallom, én is - széttárja karjait, mivel úgy értelmezi, ez is csak valamiféle szleng, egy általános mondás. Az vitathatatlan, hogy a szerepét kimondottan jól játssza, nincs oka szégyenre, hisz azon túl, hogy bárdolatlan külföldinek tekintik, nem gyanús viselkedése.
- Elég furcsa, hogy olyasmiről nevezik el, ami nincs is benne - töprengőn kocogtatja mutatóujját állán, majd Zinára emeli tekintetét. Tényleg úgy tűnt, hogy nem hazudik, így végül megadóan biccent egyet, inkább magának, mintsem a rellonosnak. - Pedig érdekes kérdés. Esetleg utánanézhetnénk - elmosolyodik, miközben észrevétlenül előrevetít egy következő találkát, ahol kivesézhetik a hot dog történelmi hátterét. Csodásan hangzik - nem.
Már épp lezárná magában a kérdést, mikor érkezik hozzá egy ajánlat, amit nem lenne illendő elfogadnia. Mármint, szegény gyerek, eleszi itt előle a kajáját... De közben meg olyan szívesen beleharapna, főleg most, hogy kiderült, nem kutyából készült! Nos, egy élete, egy halála... Beharapja alsó ajkát és felváltva néz az ételre, majd a lányra, a kíváncsiság pedig győzedelmeskedik, mint általában. - Na jó, de csak egy apró falatot! - ezt nem is igazán Zinának szánja figyelmeztetésképp, sokkal inkább magának, ezzel is igyekezvén emlékeztetni, hogy az ebédje a saját kezében van, míg a farkaslányé maga mellett, a padon. Erőt véve magán félreteszi szendvicsét, a virslis csodáért nyúl, végül pedig szájához emeli, hogy beleharapjon. Az, hogy forró, meg se kottyan neki, ezek az ízek azonban leveszik a lábáról. Szemei elkerekednek, ujjával óvatosan letörli az ajkainak széléhez folyt szószt és elismerően, ámulva kezd el bólogatni.
- Hiszen ez isteni!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Ian játszott ilyen játékokkal, és sok mugli barátja volt. Érdekesebb, érdekesebb. Vajon mi lehet érdekesebb? Biztos ismer számtalan izgi dolgot. Olyanokat, amikről én lehet még csak nem is hallottam. A szívem kissé hevesebben is ver, de leállítom gyermekes izgatottságom.
-Érdekesebb? Na és mi az az érdekesebb?
Jó, persze hogy azért érdekela dolog. Szívesen elmerülnék jobban a muglik világában. Hiába, számomra az ő mindennapjaik olykor érdekesebbnek tűnnek, mint amilyenek az én hétköznapjaim. Bevallom, mostanában többször érzem azt, jó lenne, ha történne velem valami izgalmas, ami kicsit felrázná a szürke napjaim. Nem tudom, az is lehet, hogy a vizsgaidőszak miatt látom így a helyzetet, de igaz, ami igaz, jól esne valami, ami kicsit feldob. Ian beszél nekem a lélek szobáról. Talán pont arra van szükségem. Ettől a gondolattól, és ahogy Ian azt mondja, szerinte tetszene nekem, elmosolyodok.
-Oké, rendben. Lelőni a poént? Hú, így tényleg felcsigázol!
"Lenne még pár hely, ahova veled elmennék szívesen"
Kedves Iantől, hiszen még csak most találkoztunk először. Talán tényleg egy új baráttal hozott össze a sors. A fiú közvetlensége miatt egyre távolabbnak tűnik az Angliából kapott bagoly, Melanie, és az egész perpatvar, versengés, vagy micsoda, ami közöttünk zajlik. Visszatér a rendbontó-jókislány dologra, kissé ércelődve, de érzem, hogy ezt is kedvesen teszi.
-Kislányos cukiság mi?
Körbe nézek, mi a a valami, ami elég kemény hogy eltaláljam, és elég puha ahhoz, hogy semmi kárt ne okozzak benne. A kispárna. A kispárna tökéletes. Felkepom, és megcélzom Iant. a párna talál, én meg nevetek.
- Szóval? Mikor megyünk abba a...lélek szobába?
Igen, a dolog annyira tetszett, hogy akár most rögtön elindulnék. De talán mégsem most rögtön kellene indulni. Újra helyet foglalok a kényelmes puffban. Lábaim keresztbe rakom, és úgy várom a fiú válaszát, mikorra is tegyem szabaddá magam miatta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Merlinre megmozdult! - ijedten suttogtam a levegőbe, miközben kezeimet a szám elé kaptam, s figyeltem az ágyban heverő pucér, egyelőre arctalan srácot. Legalábbis pár pillanatig, mert el is kaptam a pillantásom, s helyette értetlenül fürkésztem az unokatestvérem íriszeit, hátha ő majd pontosan fogja tudni azt, hogy mit keresünk egy vad idegen srác hálószobájában ennyire alul öltözötten. Emmának végül is tudnia kell, hisz ő vitt el engem Pestre bulizni, ő mondta azt, hogy ez hejj de milyen jó lesz! Hát nagyon jó... még csak azt sem tudom, hogy hol vagyok, és hogy mi történt velem.
Persze tengernyi gondolat villant át az elmémben, hogy vajon miért lehet az a srác pucér, s miért lehetünk ennyire alul öltözöttek, amik aztán azon nyomban riadalmat szültek az elmémben. Mert mi van, ha olyan dolgot tettem, amit józanul egy idegennel soha? Egyáltalán mit művelhettem? Rémes volt már ennek a gondolata is, láttam, ahogy Emma idegesen kapkodja össze a ruháit, s ekkor jutott az eszembe az, hogy talán nekem sem ártana ugyanezt tenni, hisz rajtam még annyi sem volt, mint rajta. Emiatt magam is sietve néztem körbe, s amint megláttam a ruhámat, felkaptam a földről, s kérdéseimmel újra a kuzint ostromoltam.
Végül kézen fogva húzott maga után, újra a mosdóban kötöttem ki, de azt hiszem, hogy talán jobb is, hogy behúzódtunk a biztonságba, hisz még mindig nem tudtuk azt, hogy ki lehet odakint az az ismeretlen.
- Emma? - már-már ijedten nyíltak újra szóra az ajkaim, hozzá hasonlóan magam is kezdtem elveszíteni a kontrollt, hogy a pánik kavargó hullámai közt találjam magam, mikor végre megszólalt. Ám ahelyett, hogy megnyugtatott volna, szavai egyértelművé tették számomra azt, hogy most bizony nagy pácban vagyunk.
- A bár...a bárra még én is emlékszem, ott ittunk egy koktélt - ahogy Emma mesélt, úgy próbáltam visszaidézni elmémben a képkockákat, s mintha az italok mellé párosult volna néhány barátságos arc is. Ez ekkor persze még egészen ködösen villant be előttem.
- Jaj Emma, ki ne mond! Én ezt nem így akartam - ő volt az erősebb, mert nekem ekkor már elindultak a könnyeim, mert hát akár még az is történhetett, amire a kuzin próbált utálni. Mégis, honnan kellett volna tudnom, hogy megtörtént-e? Idegesen próbáltam magamra húzni a ruhámat,s leküzdeni az érzéseket, nem borulhattam ki ennél is jobban. A ruhát úgy ahogy sikerült magamra vennem, szemeimet a kézfejemmel töröltem meg, s kifújva a levegőt újra a wc-n ülő kuzinra emeltem, aki talán még nálam is rosszabbul festett.
- Víz...vízet kellene innod, várj - körbepillantottam a fürdőszobában, láttam is egy lefordított üvegpoharat a csap szélén. Odalépve megvizsgáltam, nem tűnt koszosnak, de azért elöblítettem a csap alatt, s egy pohár vízzel léptem vissza Emmához. - Ezt...ezt idd meg, és aztán nem tudom, keltsük fel, és kérdezzük meg, hogy hol vagyunk. Csak nincs nálam a pálcám...a fenébe, hogy ilyenkor miért nincs nálam? - ideges lettem, mert nem volt nálam, s tudtam, hogy így teljesen védtelenek lehetünk az ismeretlennel szemben.
- Jajj légyszíves ne mond már ezt, már így is rám hoztad a frászt. Csak kéne emlékeznünk, hogy mi történt...Nekem rémlik onnan néhány arc, mintha...néhány srác azt mondta volna, hogy egy nyaralóhoz tartanak. Lehet, hogy meghívtak? - bizonytalanul tettem fel a kérdést Emmusnak, bár ennél még mindig nagyobb kérdés volt az, hogy hol lehettünk, s mi történt velünk.
- És...és Emma, mi van, ha eladtak minket ilyen...prostiknak? - már a lehető legrosszabb dolog is megfordult a fejemben, félve, remegő ajkakkal tettem fel neki a kérdést, mire hirtelen kopogás hallatszott a fürdőszobaajtón, ami a következő pillanatban már nyílt is.
Összerezzentem, s félve húzódtam a falhoz, miközben riadtan hol Emmára néztem, hol pedig az ajtó irányába.
- Szóval itt bujkáltok, na mizu csajszik? Kész a reggeli, extra tojásból. Ha kész vagytok, gyertek le - mondta a srác, aki egyáltalán nem úgy festett, mint az ágyban heverő alak. Ezen például volt ruha, és rövid volt a haja, a hangja meg...elég mély volt. Kifelé menet még hallottam, hogy odaszól valamit a másiknak a tunyaságról, de lépteivel a szavai is tompulni kezdtek.
- Úristen, ez meg ki volt? - suttogva kérdeztem Emmát, miközben sietve visszacsuktam a fürdőszobaajtót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Van az a film, amiben magyarázza az egyik öltönyös csóka a másiknak.. - nőies, kissé karcos alt-mezzo szavai közé olcsó csomagolópapír zörgése vegyül, ahogy körülményesen bontogatja a Burger King logójával ellátott barna csomagot az autó vezetőülésénél. Miután sikerül kibontania, rögtön belenyúl és kihalász annak tartalmából egyetlen szál még meleg sültkrumpliszálat.
- Hogy a sajtos negyedfontos az Európában nem is sajtos negyedfontos, mert nem fontokban mérnek. Hanem.. - a szabad kezével karmesterszerűen vezényli a szavakat hangsúlyonként - McRoyal. Mire a másik megkérdezi, hogy hogy hívják a Whoppert? Mire.. "a whoppert nem tudom, Burger Kingben nem voltam". Na, mi már most jobbak vagyunk John Travoltánál.
Azzal mostmár tényleg kiszedi az újabb papírhalmazva csomagolt dupla whoppert, és a súltkrumplit is úgy rendezi, hogy csipegethessen belőle. Az első harapás után elégedetten nyög fel, csukott szájjal még a falaton nyammogva. Az ajkán lévő lilásvöröses árnyalatú rúzs drága és minőségi, egyetlen foltot sem hagy a szalvétán, ahogy óvatosan megtörölgeti a száját.
- Imádom. Tökéletes szemét, nulla tápanyag, egy halom műanyag, de annyira jó, hogy kit érdekel? - Mellettük a járdán péntek este buliba tartó, vagy egyik helyről épp a másikba vonuló tini és huszonéves csapatok vonulnak el, illetve késő este fáradtan munkába tartó emberek. Bár egy-egy kósza tekintet rájuk vándorol, de tudja, hogy valójában nem őket nézni: az autó sötétített üvege csak az utcai lámpák fényeit veri vissza. Oldalra néz a mellette anyósülésen ücsörgő Nairobira, és természetesen nem maradhat el a szokásos váratlan és indokolatlan megjegyzés tőle.
- El kell mondanod, milyen bőrápolót vagy alapozót használsz, mert ebből a szögből olyan simának tűnik az arcod, hogy kedvem lenne megnyalni.
És bárki a megmondhatója, aki tényleg ismeri az ifritet, hogy bizony tényleg képes lenne megtenni!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nehéz lenne megmondani, mennyire józan döntés valójában ez a csók. Nyilvánvalóan nem részeg, ehhez kétség sem fér, azonban nem csak az alkohol okozhat olyan elmeállapotot, mely végül meggondolatlan döntéseket eredményez. Persze fel kell tennünk a kérdést: tényleg olyan váratlan és hirtelen ez, vagy mélyen legbelül mindketten tudták, hogy eljön ez a nap, s most, hogy megtörténik, igazából csak beteljesedik a sors?
Ilyen kérdésekre ő sohasem kereste a választ, tette, amit jónak látott és élvezte a kialakult szituációkat is. Mint most, Ophelia-val. Túlságosan csapodár, túlságosan megbízhatatlan, viszont emellett elmondhatatlanul vonzó. Bár a bájital miatt külseje negyven feletti életkorra enged következtetni, a benne lakozó harmincas pasi nem tud eleget élni. Semmi sem elég. Most is, ahogy lágyan indul csókjuk, az ingébe markoló ujjak hatására nyelve finoman kopogtat, hogy aztán határozottan törjön utat magának. Eközben a kellemes citrus illat megtölti orrát, forrón izzó tenyere pedig nyomatékosításképp rászorít a csípőre. Ha valaki látná őket, bizonyára zavarba jönne, de ez a veszély egyelőre nem áll fenn.
Bár tudná ezt folytatni napestig, egyszer csak elhúzódik és kaján mosollyal néz le a szőkére. Nem szemtelenebb a szokásosnál, épp csak annyira bosszantó, hogy az ember lánya ne hagyja szó nélkül. - Tudtam én, hogy odavagy értem, nem is volt kérdés - ez a fajta magabiztosság az, ami egyszerre teszi vonzóvá és ütni valóvá. Ha a nő szabadulni is akarna, nem ereszti oly könnyen, szorosan fogja és kész elfogadni sanyarú sorsát, legyen az bármi is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Életének igen kevés aspektusa mondható egészségesnek. Nem a hallására célzok, vagy arra a felesleges életbiztosításra, amit valamelyik nap rá akartak sózni. Minden nap legalább egy doboz cigaretta, megspékelve trash kajákkal, melyek izgalomba hozzák kiéhezett ízlelőbimbóit. Most is, ahogy kibontja a barna zacskót, rajta a már jól ismert lógóval, a nő hangjára még oldalra pillant. Ha beleharap ebbe a fenséges hamburgerbe - elnézést, Whopper-be -, onnantól nem lesz visszaút és se lát, se hall állapot fog kialakulni.
- A Ponyvaregény, tudom - bólint egyet, miközben társához hasonlóan kiemel egy sült krumpli darabot, hogy aztán egy sóhaj kíséretében gondosan megrágja és lenyelje. - Az a film egy műalkotás - egyet kell értsen minden olyan magasztaló véleménnyel, mely e mozit illeti, s hirtelen kedve is támad elindítani. Kár, hogy jöttük célja korántsem a gyertyafényes vacsora közbeni szórakozás, noha estéjük még alakulhat izgalmasan. - Egyébként John Travolta, minden kritika ellenére zseniális színész. Eléggé megöregedett, de mikor először láttam azt a filmet, megkérdőjeleztem, hogy a lányok iránti érdeklődésem komoly-e, vagy inkább Őt választom - ahogy beszélni kezd, bal lábát felhúzza kissé és Maeve felé fordul az ülésen, hogy úgy folytathassa magyarázatát. Talán sokan kínosnak tartanák ezt a vallomást, de minden valamirevaló fiatalnak volt crush-a. Inkább Travolta, mint egy nyikhaj patiszon.
Az elhangzó dicséretre rögvest beleharap saját szendvicsébe, hogy aztán nem foglalkozva a szája szegletén éktelenkedő majonézfolttal, egyszerűen elaléljon. Komolyan, hogyan képesek emberek megtagadni maguktól az olyan földi élvezeteket, mint egy tökéletesen megkomponált whopper? - Az életem semmit sem ér enélkül - jóízűen hümmög, majd sokkal kevésbé nőiesen, mint Yezebel, kézfejével letörli a kajafoltot. Nem véletlenül nevezik Őt kölyöknek és kérdőjelezik meg újra és újra nemi identitását és szexualitását. Ha valaki, akkor ő képes bunkó pasiba vedleni, bár ez is inkább hat gyerekesnek és lazának, esetleg menőnek, mint illetlennek.
- Nevetni fogsz, de én a Babára esküszöm. Ez ilyen magyar shitty termék, de a csürhe imádja és esküszöm beválik. Nem olyan színes-szagos, mint egy Nivea vagy Dove, sőt feleannyiba kerül, viszont az eredmény vitathatatlan - nem mintha könnyedén menne bele ebbe az idegesítő girl talk-ba, de jelenleg kiegyensúlyozottnak érzi magát és nem hiszi, hogy bármi is kizökkentheti. Talán még az a kép sem, ahogy az ifrit körbenyalja arcának minden szegletét. - Viszont, ha minden áron nyalni akarsz, nyaljunk inkább egy fagyit. Vagy egy jó koktélt odabent. Jó lenne tudni, mire áll Ruben pöcke, hogy köpött miatta - elhúzza száját és ismételten beleharap szendvicsébe, hogy rögtön utána arcába tömjön három szem sült krumplit. A szó szoros értelmében zabál, de oly módon, hogy bárkinek megjönne tőle az étvágya. Gyerekek...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Mintha minden rimánkodása hiábavaló lenne. Újabb könnycsepp szánt végig arcán, miközben realizálja, hogy szavai nem ébresztik fel alvó húgát. Olyan gyönyörű... Ahogy fekszik, arca nyugalmat és békét áraszt, s jószerével sérült bőre is porcelánnak hat a kórházi neonfények alatt. Az embernek az az érzése támad, hogy meghalt, erre azonban rácáfol mellkasa, mely ütemesen emelkedik és süllyed. A benne dobogó szív továbbra is lüktetve pumpálja a vért ereibe, arra ösztönözve hogy éljen, ne adja fel, mert van még mit tennie. A ColorRun-on ugyan részt vett, elvégre az még Sonja szervezése és megígérte neki, hogy elmegy, valójában szíve szakad bele. Ott volt, ahol a lány nem lehetett, lefutotta, amit ő nem tudott, s átlépte a célvonalat, a katarzis viszont elmaradt. Átlépte a célvonalat, de semmi más nem maradt, csak még nagyobb üresség. Ez az apró kis esemény, ami számára Őt jelentette, ami azt jelképezte, hogy még köztük jár, hirtelen ért véget, az esti party-ra pedig már el sem ment. Otthon ült a whisky-je felett, mélyen tüdejébe szívta a marihuána füstjét, hagyta szétáradni testében, mielőtt kifújta. Mégis, ez a zsibbadás sem hozta meg a kívánt hatást: ugyanúgy fájt, ugyanúgy kavargott, ugyanúgy elviselhetetlen maradt az élet, mert azzal kecsegtetett, hogy eggyel kevesebben lesznek.
Édesanyja, akárha megérezte volna összeomlását, másnap reggel megjelent ajtajában és látva, mennyire szétesett, első dolga volt összeszedni. Az ágy szélére hajtva fejét és zokogva szinte érzi a puha kéz simítását szőke tincseiben, a gondoskodást, amit elsőszülöttként mindig megkapott. Ugyanakkor azt is látja, ahogy anyai könnyei eláztatják lesoványodott, beesett arcát, végigfolynak a nyakán és eltűnnek az elegáns blúz alatt. Csontos ujjai ráfognak Sonja élettelen tagjára, vállait sírás rázza, mégsem zokog vagy üvölt. Egy édesanya fájdalma sokkal némább, sokkal láthatatlanabb, mert neki erősnek kell maradnia a többi gyermekéért. Aznap, mikor megérkezett Iliánhoz, hihetetlen tartásról tett tanúbizonyságot, s elérzékenyülni is már csak a klórtól és betegektől szagló kórteremben tudott. Az volt a végső kifeszített kötél, mely megrogyott a felelősség és szenvedés súlya alatt.
Felemeli fejét, s miközben kezei közé zárja a puha kézfejet, egyben ajkához is emeli azt, hogy apró, testvéri csókot leheljen rá. Nézi az egyenletes légzést, hallgatja az egyenletes légzést, kapaszkodik az egyenletes légzésbe. Még itt van, még nem adta fel. Még vele van és csak ez számít. - Meg fogsz gyógyulni és amikor felébredsz, én itt leszek melletted. Itt foglak várni - halkan suttog, hogy csak ők hallják, senki más. Lelkének egy olyan szelete kerül most előtérbe, melyet nem mutatott meg a világ számára. Talán még sohasem érezte magát ennyire elveszettnek. Annyira természetes volt, hogy Sonja ott van, hogy csak úgy meglátogatja munkából hazafele jövet, vagy beugrik hozzá a hivatalba, miközben a polgármesternek sürög-forog. Fel sem merült benne, hogy egy nap már hiába lép be az épületbe, hiába ugrik át az ő lakrészébe, hiába kémkedne azután, mikor találkozik barátnőjével, hiába ölelné magához és lehelne puszit selymes tincsei közé. Most sem engedi, hogy ezek a végzetes gondolatok eluralkodjanak rajta, egyszerűen nem teszi meg senkinek ezt a szívességet. Kitart, ha belehal is a szíve, kitart, mert amikor húga kinyitja majd a szemét, azt kell látnia, hogy Ilián ugyanazzal a huncut, szemtelen mosollyal, nevetőráncokkal szeme sarkában ül mellette. Nem tudhatja meg, hogy összetört. Soha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Odett azt mondta, nyugodtan vehet pár merészebb darabot, s minek után Emily is hasvillantós szettben nyomta múlt héten, végül meggyőzte magát, hogy belefér. És lássunk csodát, valóban! Azon túl, hogy nem kevés bókot zsebelhetett be érkezése óta, ő is jobban érzi magát ebben a tikkasztó hőségben így, hogy nagyobb bőrfelület marad fedetlenül. Szerencsére szettje így sem mutat kimondottan sokat: nem mélyen dekoltált, ahogy egyéb testtájéki részeit sem engedi láttatni. A minta mondjuk lehet túlzás, de hát minden nem sikerülhet...
Parfümje zöld teára emlékeztet, mely jázminnal keveredik: nem mindennapi kombináció, azonban kellemesen nyugtató hatású és az orrot sem dolgoztatja meg annyira, mint egyéb virágos vagy fűszeres társai. A padnak támaszkodva - így még inkább észrevehető a Zétény és közte húzódó magasságkülönbség - várja a választ, fejét muszáj kissé hátrabiccentenie, hogy tartani tudja a szemkontaktust.
- Mi lehet ebben bonyolult? - szórakozottan veszi el a meghatalmazást és gyorsan átfutja, minden adat és aláírás rajta van-e, mely az elfogadásához szükségeltetik. Mikor a lap aljára ér, biccent egyet és ismét a férfira emeli íriszeit, láthatóan érdeklődve. A kérdésre összevonja szemöldökeit, azonban ez a pillanat nem tart sokáig, gyorsan rendezi vonásait. - Rendben, tőlem nem tudja meg. Diszkréten kezelem majd eme kényes információt - kissé színpadiasan válaszol, s épp ellökné magát a bútortól, hogy visszamenjen helyére, mikor érkezik a következő zavarba ejtő kérdés. A mozdulat épp annak közepén szakad meg, így bár elrugaszkodott, szinte egyből vissza is huppan. Most komolyan randira hívták?
Habozik válaszolni, mert nem tudja, mi a helyes. Egy anyának és egy apának nem egymás mellett van a helye? Bár imádja a gyerekeket, nem hiszi, hogy Zéténynek, vagy akár Natie-nak épp rá lenne szüksége. Mégis, a felajánlás hízelgő és a férfi arcán nyugvó kifejezés valamit megmozdít benne. Mintha azt mondta volna barátője, hogy legyen nyitott és bevállalós, nem? Nos, akkor legyen! - Miért ne hívhatnál? Az persze érdekesebb kérdés, hogy igent mondok-e, de nem derül ki, amíg nem teszed meg - széttárja karjait és érzi, ahogy a benne bujkáló kisördög ébredezik. Most komolyan incselkedik a rellonossal? Nem is gondolta volna, hogy ilyen is lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Barlangfürdő

Nem kell gorombának lennie. Ha ezzel és hasonló mondatokkal le lehetne kapcsolni, akkor mindenkinek, főleg a világnak egyszerű lenne, olyannyira, hogy kezesbáránynak is lehetne nevezni.
- Ez általában így szokott lenni – jegyzi meg egyszerűen, mégis, van vonásaiban olyan flegmatikus vonal, akinek az irónia a mindene, csendben azonban legalább bólint rá, hogy ja, így volt, mehetnek is tovább. De a nő nem úgy néz ki, mintha máris libbenne tovább, sőt mi több, ahelyett, hogy mondjuk a „szokásos” lesüti a szemét és már odébb is sétál eset áll fenn, annál könnyedebben marad és folytatja is, mintha most szent kötelessége lenne, hogy meggyőzze arról, hogy a bunkó fele miért és mennyire nem volt indokolt. Fel is nevet, röviden, de megteszi, mert valóban szórakoztató, ha már az előbb fújt egyet, most mulat.
- Igen, a bocsánatkérés mindent is megold – vigyorog egy sort, hogy micsoda bölccsel hozta össze az élet és persze mindig lehetne többet tenni, de elég indokolatlan lenne, ha csak ezt nézi. Ellenben, ahogy rákattan a telefon témára, arról már lehetne mesélni.
Igazából, ő állt rosszul a dologhoz, amit akkor se vall be, ha itt és most nyúzzák le a hátát, mert a vaskalapos mágusok nemigen látnak mobilt, se más mugli cuccot, ha rajtuk múlik. Úgy kerülik, mintha kolerát terjesztenének, mert amiben nincs mágia, az nekik nem létezik. Pedig de, csak nekik nem. Lehet ő is egy, aki felnőtt annak a burkában és most kiszabadulva meresztgeti a szemét.
- Komolyan én foglak erről felvilágosítani? – és komolyan. Nem apadnak el kérdései, csak jön és jön, ő meg szépen rágyújt és már vési fel a fejébe, hogy máskor jön és megy, nem hagy alkalmat ilyeneknek mert nem szamaritánus. A füstöt félrefújva pillant ismét rá, a kíváncsi tekintetre, amely szinte kéri, követeli a válaszokat. Sokba fog kerülni.
- Hát ezt egy mugli városban vettem, ott elég sok helyen kapni – hát most hogyan cirádázza tovább? Nem szokása magyarázni azokat a dolgokat, amik általánosak. Képes rá? Jó kérdés. Legalább kinéz valahogy az, akinek magyaráz. Plusz pont. – Telefon. Távolsági hívás, üzenet, fotókat készíteni és a csodás internet, sok más vacak – na, ha ezt nem vágja, akkor az internettel most robbantja fel. Hű, bele sem gondolt, hogy mit indít el ezzel. Szisszen egyet, némán káromkodva.
- Miért ne? Nem rosszak ezek, csak mert nem varázslók csinálták. Sokan vannak, sokat vagyok ott, kellett – von vállat, hogy ő neki ez teljesen megszokott már réges-rég óta. Még a kinyitható széria is megfordult ujjai között. – Várj, várj, várj, egyszerre egy, ha már itt maradtam – szusszan egyet, kezét feltartva. Hova siet. Mint valami gyerek, ennek gondolatára rázza ki a hideg. – Nem kéne működnie, de a rúnázással már igen – veszi elő megint és tartja elé, hogy nézze, addig is van ideje elszívni azt a nyamvadt bagót, kis szünet kell. Nem, ő nem jó „tanár”.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Persze, mert ha nem teszem, akkor mint valami kiskirály, elhiszed, hogy nyertél – forgatja meg a szemeit, mert való igaz, kicsit olyan ez, hogy mind a ketten magukénak akarják az utolsó szót és nem, nem engednek abból az egyből sem, nemhogy többől. Ez a gond, hogy mint a kettő erős személyiség és nem bírnak békében meglenni egymással, főleg inkább Ruben az, aki ettől jobban idegbe jön, Nairobi pedig élvezi, ha gitározhat azon a feszülő idegszálon. De lesz majd még nemulass…
- Ilyennek is kell lennie, ez van – nem szégyelli, még ha tudatában is van annak, hogy valóban így történt, ez vitte oda, amerre és ahogy, nem pedig a véres verejték. Mivel azonban neki ez természetes, nehezen képzeli magát másba, főleg a szarba és a nélkülözésbe. De nem azt jelenti, hogy fogalma sincs a dolgokról. – De ezzel sincs probléma, teszek rá – ha egy csapat nyomorú sorsú gyerek lenne, akkor elcseszettebb nem is lehetne. Kell a francnak, még ha tényleg a kényelem szülötte, aki ettől bőven beképzelt és gőgös. Sokak örömére vagy épp bánatára.
Felhorkant, ahogy orrnyergét masszírozza, ahogy folytatja, megint kezdi, mindegy, de lovagol rajta tovább. Kezét leejtve lapos pillantással ajándékozza meg és sóhajt egyet, mielőtt a bús francba küldené, élből.
- A következményekhez van, sok dologhoz nem. Fogadd el. Ez az én meccsem, de abban igazad van, egy csapat. Nem igazoltam máshova – forgatja a szemét, mert igaz, van ott az a kötés, de az csak egy apró szelet, minden más tagja még mindig és örökké ide fogja kötni. Meg fogja oldani azt is, nem kell aggódni. – Nem megyek a süllyesztőbe, nem kell félned. És nem hiszem, ameddig csak engem lát, csak én veszek oda. Az lesz neked az összes ünnepnap egybe, gondolj így rá, milyen szép álom – röhög egy sort a feltartott középső ujjra, csinálja csak. Az, hogy felszakadt valami, és látott egy darabot, nem az egész világ. Igen, lehet, ha akarná, eljutott volna egészen idáig, de az nem történt meg, arról más tett és nem is tagadja, hogy nem volt hibás a dologban. Sőt. De hirtelen történt, kétes pillanatban, de legalább már minden a helyén a fejében. Követi azért is, mert ha már ennyire pöfeteg, ne legyen azonnal nyugta, meg azért az ő idegeit is megnyúzta kissé, jár a revans?
- Miért ne tudnék? Ugyan már – horkant fel, majd hagyja öltözni, a fene akarja pont őt kukkolni, de a konyhában már ott van, mintha jobb dolga se lenne. Akad? Lehet. Lehet tényleg kéne már valamit tenni, valami aprót legalább, abban igaza volt ennek a vakarcsnak.
- Bekaphatod most már komolyan – nyúl le egy felvágottat és kapja be, hogy azon nyammogva dőljön a pultnak. Persze, csinálná, addig álljon itt fél lábon. – Nem vagyok nyugalmazva, nem tudom mit hiszel néha – az, hogy rossz, nem kétség, mikor milyen kontextusban. Szemét forgatva löki el magát a pulttól, és legszívesebben olyan szép ívben köpne arra a reggelire, hogy utána nem lenne kedve hozzá már. De most jól nevelt. Ja nem.
- Jaj de hisztis vagy. Jól van, klimaxolj magadban meg hisztizz. A nyugitabletta a felső fiókban. Mára elegem van belőled – legyinti le, a méregben pedig teljesen biztos. Eg ypohár vizet se. Beint neki, csak úgy, ahogy előbb a nő neki, majd miután ő is magára húz valami élhetőbb viseletet, el is hagyja a házat, aki éhes, az keres magának, és hátha akad szórakoztatóbb is mára, mint egy kölyök, aki felcseszte. Egyszer még biztos kinyírják egymást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Most minden pénzt megadna, hogy ne vele kelljen erre a távoli földre lépnie. De komolyan. Elcseszett vicc, hogy nekik ketten egyáltalán egy óránál többet együtt kell tölteniük, és mégis, újra meg újra arra vannak ítélve, mert az való igaz, hogy csapatban is kell gondolkodni, akármennyire is képesek lennének kiskanállal egymásnak esni. Csak ez tartja benne a lelket, de cseppet sem zökkenőmentes ez az egész, még ha az út idáig az is volt.
Hamis tévhit lenne, hogy ez tényleg pihenés, de itt, a világ egy másik felén is zajlik az élet és kellenek a szemek, fülek, hogy kiderüljön, kacsa az egész, vagy éppen valós, ha nem is a félelem, de az egészséges tartás a valóságtól. Mert az ugye, sosem kellemes. Csendben utaztak, feltűnés nélkül, semmi első osztály és luxus, mint a hétköznapi átlag, amely megengedhet magának ilyesmit is. Nem kaptak sok információt arról, hogy merre és mi lesz, arról majd később, de tény, ha Woody fülese falsnak minősül, legalább szép helyen történik és közben még talán jól is érezheti magát, ha Nairobi szerencsésen lefoglalja magát mással, valahol távol tőle. Szép álom.
- Remek, legalább nem valami retek hely – lélegzik fel a kényelmes mivolta, aki igenis erre a luxusra vágyik, öt csillagra, olyan kiszolgálásra, amelyet mindig is élvezett és mindig is fürdött benne. Amint megpillantja a hotelt, máris szebb árnyalatban virít a képe, csomagjait hamar átvéve szállítják befelé és miután eloltja a cigarettáját, a zsebébe nyúlva keresgél. Valóban nincs semmijük, szó szerint, csak egy kártya, amelyre egy számsort kanyarítottak. Rohadt titkosak, komolyan. Nem szereti az ilyet, nehezebb előre dolgozni és ahogy a másikra sandít, a kölyökre, reménykedett, hogy legalább ennyi előnyük lenne, csak ne csessze el.
- Na, gyere – mintha most kedves lenne, de a fenéket, már összeszólalkoztak idefele, de nem is ők lennének. A recepcióhoz lépve veszi fel valóban kedvesnek ható mosolyát, arca átrendeződik, hogy utálatos tekintete helyett is valami más lenne ott, aki bírja az embereket és nem ürítené ki a hallt, hogy csak ők lehessenek. Egyszerű angolra fog váltani, hiszen az annyira köznyelv, hogy bármi inkognitót kapnak, illeni fog hozzá. Megállva várja be a másikat, majd pillant a recepciós kisasszonyra. Máris őszintébb a mosolya.
- Jó napot kívánok – kezd bele, ujjai között pihen a kártya. – Kaptunk egy utazást, ajándékba, de annyira meg akartak lepni, hogy csak foglalási számunk van – csúsztatja elé, negédes szavai szinte csöpögnek, fejben már öklendezik. Komolyan, hogy lehet így? A nő bólintva veszi át és pötyögtet, némi adategyeztetéssel azonosítja be őket, miszerint tényleg nem az utcáról estek be, majd végül kellemes, széles mosollyal fordul vissza feléjük.
- Nos, minden rendben uram – húz ki két lapot, amellyel majd vélhetően a becsekkolást segíti. – És őszinte gratulációm – erre már Ruben érdekesen néz, lopva Nairobi felé, de a bige még mindig csak alkot, pötyög. Majd végül a ismét a kis kedveskedő mosolyával nyújtja át a kártyáikat. – Az önöké a nászutas lakosztály, az emeleten. Minden szolgáltalással, a vacsorát pedig 7 óra után szervírozzuk a szob… - ez az a pont, amikor felemeli a kezét, mert eljut hozzá az első szó.
- Hogy, micsoda? A nászutas? Aranyom, itt valami tévedés van, nézd meg újra – a hangnem kicsit megakasztja a nőt, de átnézi, egyszer, kétszer, de semmi nem változik, hiába kér elnézést és nem tud mást. A foglalás, él.
- Ó bassza meg – a magyar káromkodások egyvelege se elég ide, ahogy végül ujjai szorulnak ökölbe és néz végül Nairobi felé. Nem, ez kész vicc. Lehetetlen. Valakit meg fog fojtani.
- Hát akkor… meglepetés…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Valamiért azt gondoltam, hogyha közelebb hajolok, Dai jobban tud majd olvasni az ajkaimról. Amikor először áthajol az asztalon, azt hiszem, hogy jól is tettem, ám végül visszaül a tisztes távolságba. Visszadől a székbe, és őzikeszemeivel vizslatja egyre feszülő vonásaimat. – Neeem, nem – legyintek kissé indulatosan. Ez természetesen nem felé irányul, csak maga a helyzet kellemetlen. És egyelőre azt sem tudom, hogyan folytassam. Elkezdeni is bitang nehéz volt. Kissé visszadőlök én is a székbe, s ajkaimat összeszorítva, gondolkodástól elkomorodott arccal vizsgálom egy picit az asztallapot, mintha attól várnám a megváltást, mintha azon bármelyik pillanatban kirajzolódhatna, hogy mit is kell mondanom. Azonban semmi ilyen nem történik. Fintorra húzom ajkaimat, majd ismét Dai melengető nyugalmat árasztó szemeibe tekintek szomorú kékeszöldjeimmel. – Tudom, hogy igen – engedek meg végül egy szeretetteljes mosolyt. – Különben nem téged hívtalak volna – helyezek zavartan egy tincset a füleim mögé, ahol igen jól érzem, hogy „vaj van”. Sok volt a buli, a fiúk, a meggondolatlan cselekedetek, és nem sokszor kerestem Dai társaságát. Szégyellem magam, de jól tudom, hogy nincsen más, akire jobban számíthatnék.
A fejecske oldalra döntése egyértelmű jele annak, hogy nem fogalmaztam a legvilágosabban. Lehajtom buksimat, s amikor ismét felegyenesedek, egy kósza tincset próbálok elterelni arcom elől. Több-kevesebb sikerrel. Baromi kellemetlen erről beszélni, de ha nem mondom el valakinek, akkor esküszöm, hogy bele fogok őrülni.
Mintha legyeket hessegetnék kezdek bele a gesztikulálásba, majd egyszerűsítek.
– Nem. Ivettel iszogattam – mondom normál hangszínen. – Aztán picit becsíptem – nem kifejezés. – És elmentem… - itt tartok egy kis szünetet, és csak tátogva mondom ki a nevet ismét. – Iliánhoz – jelentőségteljesen düllesztem ki szemeimet, amit egy lassú bólogatással erősítek meg. Várom a reakciót, ám hozzáteszem. – Licitáltam rá a Valentin-napon. Magas, jóképű… Harmincas forma férfi.
Ekkor érzem, hogy elönt a forróság. Ez régebben arra engedett volna következtetni bárkit, hogy nagyon odavagyok ezért a férfiért. Azonban megváltozott ez az érzés, és felvette a helyét a mérhetetlen szégyenérzet. – Basszus, Dai… szinte félmeztelenre vetkőztem a nappalijában – mondom eltakarva szemeimet. Ha hallaná hanglejtésemet, felfedezné annak elcsuklását. Merlinre, de nagy égő!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Cigarettáját szájába csúsztatva pillant fel az előkelő hotelra, amely sokszor annyi csillagos, mint amennyit remélni mert volna. Még mindig nem szokott hozzá, hogy igenis megengedhetik maguknak ezt a fajta luxust, még akkor is, ha ez nem igazi nyaralás. Igazság szerint szarik is rá magasról, bedobta a fürdőruháját a táskájába, meg pár lenge, kimondottan kihívó cuccot és indulhattak is. Most, ahogy itt állnak és magukban azon morfondíroznak, hogyan rázzák le egymást, hirtelen rájön, hogy nem is zavarja annyira Ruben jelenléte, mint várta. No nem kell halálra rémülni, ez egy pokoli utazás annak minden előnyével (szállás, látkép, kényeztetés) és hátrányával (Weiss, egyértelműen és hangsúlyosan Weiss) együtt.
A hívó szóra elszívja az utolsó slukkot is, majd jó szokásához híven a földre dobja a csikket, hogy eltaposhassa. Mégis, ahogy lépne tovább, elfogja az az érzés, hogy illedelmesnek kellene lennie, ezért felveszi és inkább egy szemetesbe hajítja. Na ilyet se sokszor látni tőle, de ez betudható annak, hogy kerülné a balhét - legalábbis egyelőre.
Ő maga is köszön, majd amíg társa bedobja a macsó férfit - amitől öklendeznie kell -, addig megfordul és a pultra könyökölve veszi szemügyre a hallt és úgy összességében az épület belsejét. Nem véletlenül küldték őket ide, itt fog megszállni a drágalátos célpontjuk, aki szintén nyaralás címszóval utazott ily messzire. Ha Woody információi helyesek, hamar ki fog derülni, hogy a pasas rosszban sántikál és keresztül kívánja húzni a számításaikat. Ez persze most még csak információgyűjtés, semmi komoly. Gondolataiból a nászutas szó ébreszti fel, innentől ugyanis minden idegszálával az elhangzó szavakat figyeli. Rubennel ellentétben neki azonnal vágni kezd az agya és bármennyire is undorítónak találja az elképzelést, tudja jól, hogy inkognító gyanánt mi sem lehetne jobb egy friss házaspárnál. Hát akkor csapassák.
- Na de nyuszifül - kölykös, mégis meglepően nőies mosolyát elővéve fordul a férfi felé, hogy egy kósza tincset eltűrjön arcából. Ez valóban egy kedves gesztus, bár szeme figyelmeztetően villan Weiss-re. Ezt nem szúrhatják el. - Igazán kedves a szüleidtől, hogy gondoltak ránk. Ne haragudjon hölgyem, tudja Svájcba szeretett volna vinni az esküvőnk után, csak megleptek minket ezzel az úttal - szokatlanul nyájas és normális, olyan, amilyen nagyjából sohasem volt. A hideg is kirázza, ahogy arra gondol, hogy esetleg igent kéne mondania társának, de gyorsan elűzi ezt a gondolatot és elméjéből Michelle képét vadássza elő. Igen, na ez már valami, ennek már lehet örülni.
- Ó és, egy kicsit morcos még, amiért nem lettem én is Weiss. Márpedig tudja, hogy van ez, engem elvehet feleségül, de az autoritásomat nem szüntetheti meg ilyen könnyen - cinkosul kacsint egyet a recepciósra, aki bugyután kacarászni és fészkelődni kezd székében. Hoppá, csak nem örülne, ha Nairobi megdolgozná egyik este? Ó kicsikém, még ez is megtörténhet. Könnyed mozdulattal túr bele fekete tincseibe, megigazítva őket, majd ujjait Ruben vállára szorítja - hogy mennyire erősen, azt csak ő érezheti igazán. - Drágám, kérlek intézd a szobánkat, én addig körülnézek itt az előtérben. Fenséges a látvány - a hihetőség kedvéért egy pillanatra átsuhan agyán, hogy puszit adjon, de végül annyira groteszknek érzi e cselekedetet, hogy inkább visszakozik és egyszerűen ott hagyja őket, hogy körbejárja a területet. No nem egyszerű nézelődés ez, felméri, merre találhatóak kamerák, hova és milyen szögből lehet pontosan rálátni. Apró, de fontos részletek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

A jéghideg falnak dőlve, karba tett kézzel és keresztbe tett lábakkal várakozok a folyosón. Magam elé meredek, s próbálom megfelelően összeszedni a gondolataimat, szinte ajkam is meg-megmozdul, ahogyan fejben megfogalmazom a beszédemet. Igen, beszédemet. Hiszen nehogy azt gondolja akárki is, hogy terv nélkül érkeztem, és csak Dai-ra vagy Ivettre várok a folyosón. Nem. De nem ám. Küldetésem van. És legfőképpen elegem. Sokféle szcenárió játszódik le lelki szemeim előtt, de ha ma nem teszem meg, akkor soha nem fogom. És még az utolsó évemben is bámulhatom Karola és Bence képét. Ahogyan mindkét diák formája kirajzolódik lelki szemeim előtt, látványosan elfintorodva horkanok fel. Nem bírok ki még egy napot abban a házban, ahol ők vannak. Újabb bizonyíték ez arra, hogy a felnőtt viselkedés fényévekre van még tőlem.
Zsörtölődve, idegességtől remegő kezeimmel nyúlok kipirosodott orcámhoz, miközben egy csapat diák elől kísérlem meg az elbújást. Nem mintha sokan leállnának velem beszélgetni, nem kockáztatok; végén még elszalasztom Kazanovot.
Kínzóan üres percek telnek el újfent, de a könyvtárból még mindig nem jött ki senki sem. Be mennek, de ki nem jönnek? Hogyan lehet ez? Mondjuk, nekem sem ártana inkább benn ülni és készülni a vizsgáimra, azonban a jelenleg bennem kavargó érzések fontosabbak; beszélnem kell vele. Lehajtom fejemet, és ajkaimat kezdem harapdálni, amikor hallom végre, hogy nyílik a könyvtár ajtaja. Vadászó nagymacskaként kapom fel buksimat, azonban csak egy diáklány és egy -fiú sétálnak ki rajta. Újabb fintor csúfítja ábrázatomat, hogy még ők is milyen bájosan nevetgélve hagyják maguk mögött a könyvtárat. Élvezd ki, amíg tart, gondolom egy pesszimista sóhajjal.
Hátra hajtom fejemet, így tincseim a hideg falnak koppannak, én pedig lehunyom szemeimet, és mélyeket sóhajtozva folytatom a várakozást. Erre kell járnia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Kezdjük ott, hogy igazság szerint akkor sem vagyok kifejezetten emberszerető lény, ha minden rendben van. De nyilván morcos hangulatomra rátesz egy lapáttal, hogy izé... majdnem megöltem magam? Gondolom. Vagy legalábbis ha nem talál rám, akkor biztosan komolyabb következményei lettek volna a kis főzőcskézésnek. Például, egy óriási luk tátongana a gyomrom helyén. Na ja, az azt hiszem határozottan kellemetlen élmény volna.
- Még szerencse, hogy nincs macskám - forgatom meg a szemeimet, majd újabb pillantást vetek a cserépre, amit hozott. Oké, valahol lehet, hogy tényleg kedves gesztus, de mégis ki vagyok én neki, hogy kötelességének érzi növényekkel érkezni?
Fel is sóhajtok a helyeslésre, és barna tekintetem még mindig igyekszik befogni azt a rengeteg fehérséget, amit itt látok.
- Ehh... nem mondom, hogy nem volt, de ez... valami sokkal rosszabb, mintha a gyomromat is kitépték volna, hogy aztán kifordítva varrják vissza - hm, ez lehet, hogy enyhe túlzásnak tűnik, igazság szerint egyelőre nem láttam kötés nélkül a bőröm (és talán nem is akarom még egy ideig), elvégre még csak most keltem fel vagy mi, de azt érzem, hogy a testem egyik legérzékenyebb pontja most a hasam és az oldalam. Mindezt bizonyítja az a nem kis grimaszba torzuló arcom is, ami a mocorgás hatására keletkezik. Nem a legkellemesebb élmény, de a segítő kéz jól jön és nemsokára már kényelmesen dőlhetek a párnáknak.
- Ühüm. Kösz - biccentek hálásan, mert azt hiszem ezzel jól megszenvedtem volna egyedül. Igyekszem immár ülő helyzetből alaposabban szemügyre venni a növényes srácot, de a francnak sem akar beugrani a neve, ami persze egyelőre nem nevezhető kifejezetten kínosnak, de azt hiszem mivel ő az első arc, akit most megláttam, elképzelhető, hogy megjegyzem.
- Oh, értem. Csúnya látvány lehetett - húzom el a számat némiképp megkönnyebbülten. - Veled minden rendben? - gondolkodom el ajkamat harapdálva.  Szóval izé, most még hálásabbnak kéne lennem, de valahogy sosem voltam az, aki ezt az érzelmet könnyen kifejezi. Sokkal jobban szeretem azt hinni, hogy nincs szükségem másokra.
Homlokom ráncokba szalad, ahogy próbálok visszaemlékezni, de minden túl homályos jelenleg és tompa. Egy kicsit bele is sajdul a fejem, így csak óvatosan megrázom azt.
- Nem sok mindenre. A faluban voltam, aztán jött valami ötletem... már azt sem tudom melyik főzet volt - sóhajtok fel keserűen. Az egész olyan álomszerűnek tűnik és nem tudom megmondani, hogy mi igaz belőle és mi az, ami nem. Nem bírom megállni, halványan elmosolyodok a lelkesedésére. Igen, a kávé az kell!
- Rövid kávé, egy cukor, kicsi tej - sorolom el, mert ha tényleg van olyan rendes és hoz egyet, akkor meg vagyok mentve. Már másodszorra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Megjött a váltás, a műszakomnak ezennel vége. Mélyet sóhajtok, pedig egész kellemes délután volt ez is, a könyv amit forgattam remek, a diákok csendesek. A vizsgaidőszak mindenkit megemberel, még ha csak egy teszt erejéig is.
Bárcsak minden hónapban lenne egy vizsgahét. Jaj de utálnának a gyerkőcök ha ezt hangosan is kimondanám magamban. Elmosolyodom ezen a gondolaton, aztán szedelődzködni kezdek. Nincs sok holmim, A bögrémet hamar kiöblítem, hogy a holnapi kávé ízét ne rontsa el a beleszáradt zacc, aztán néhány papírt magamhoz veszek. Néhány kérelem, egy-két lány máshol szeretne aludni, mert összeveszett ezzel, vagy azzal. Illetve van itt szünetet kérő is, aki valami családi hétre kéredzkedne el. Ezeket majd aláfirkantom a naviba. Aztán körbenézek, mindenki megvan-e, s ha amarra sincs már dolgom lecammogok a kis lakásomba, hogy visszamélyedhessek a könyvem izgalmas világába. Apropó, azt is sietve felkapom. Intek a könyvtárosbácsiknak, aztán kilépek az ajtón. A folyosón gyér a fény, ma borús nap van, a felhők elzárják a nap útját. Egy nagyobb csoport halad el mellettem, hangosan köszönnek, én mosolyogva intek nekik. Aztán ott egy magában ácsorgó leányka is. Bizonyosan szedi össze a bátorságát, hogy bemenjen a könyvtárba tanulni. Na igen, ahhoz régen nekem is győzködnöm kellett önmagamat. A fizikai része mindennek könnyedén ment, ám az elmélet, nos, az olyan iránti érdeklődésem lényegében harmincéves korom után kezdett kialakulni. Most már egész sokat tudok ülni a fenekemen és magolni, csakúgy, hobbiból. Hihetetlen, az ember mennyit változik élete során.
- Jó napot! - köszönök oda mikor elhaladok a magányosan ácsorgó mellett, aztán robogok is tovább, a komótos, de mások számára talán kicsit gyorsabb tempómban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Kidobja a kukába a csikket, neki meg megemelkedik a szemöldöke. Oké, valóban nem kell a tipikus prolinak tűnni, de azért még nem dől össze a világ, ha nem teszi meg. Ő már korántsem ennyire illedelmes, szóval, odabent veszi elő, már amennyire lehet. Maga a hotel belső tere is szép, szemnek kedvező, minden a helyén van, erre még Nairobi sem tud rosszat mondani, miért is akarna, amúgy sem ők választották, ami szomorú, hanem úgymond a kötelesség. Kíváncsi, hogy a tag, amely miatt el kell bírnia ezzel a helyzettel, vajon épp hol mereszti a seggét, mert bár hozzá se szólhatnak körülbelül, valahol tök hála jár neki, hogy épp cseszi el a dolgokat és rá lett állítva a kettős, ugyanis, már eléggé várta, hogy ki tudjon mozdulni a határok közül, amely azt a kicsiny országot jelenti, mégsem így képzelte el. No, majd legközelebb, ha közben nem kap több frontos agyvérzést, amely hamarabb érte el, mint saccolta. Hiába próbálja menteni, hogy legalább a lakosztály mivoltját sikerült félrefoglalni, ugyanaz az eredmény és érzi, hogy halántékán kissé megdagad az a bizonyos ér, tipikusan az, amikor tudatában van annak, hogy nyugodtnak kell lennie, csak éppen baromira nehezen kivitelezhető és talán, ha nem kapcsolna a másik, nem is történne meg. Már ott van, hogy elnézést és öt percet kér, kimegy és olyat telefonál, hogy a hallgatózó titkosügynökök is elszégyellik magukat, amikor felcsendül a másik hangja. Szinte lassított felvétel az, ahogy arcát fordítja felé, tekintetében nem a szerelem csillan, inkább az, hogy most fojtja meg, ajkaira kerülő mosoly sem a legőszintébb. Csendben, pislogás nélkül figyeli, ahogy a nő a kezét emeli, hogy félreseperjen egy tincset. Az az apró érintés, amivel bőrét illeti, elég ahhoz, hogy felrázza, de nem a jó értelemben. Érti ő, hogyne, de ez az a pillanat, amikor ő feltartaná a kezeit, hogy „én ezt nem” és elvonul a francba.
- Jah, igen az. Csak nem szeretem a meglepetéseket – főképp nem az ilyeneket, szusszan is egy nagyot, vagy inkább fújtat egy nagyot, ki minek veszi. Nem szúrhatják el, mint valami köztes jel, úgy vette a lapot. – Akkor… hát téves riasztás, minden rendben van – hirtelen eltűnt az a kedves él, amelyet felvett, marad az, aki mintha epét nyelt volna, szerencsére könnyű betudni annak, hogy épp beégette magát mindenki előtt jóformán, nem annak, hogy élete utolsó napja lenne, ha valóban gyűrűt kéne húznia az ujjára. Eleve a tény, mint házasság, ha pedig vele, örömmel enné meg azt a szendvicset, amire egy korábbi alkalommal utalt, hogy aztán legalább ott nyugodhasson békében. Nem, akkor biztos megölnék egymást, lehet, hogy így is.
- Kérlek, mondtam már, hogy nincs ezzel gond. Ne égess be… - sziszegi felé, a fogai között szűrve a szavakat és még kínos vigyort is ejt, ez már annak a jele, hogy kezdi venni a lapot. De nem, ezt nem fogja egykönnyen lenyelni, talán sehogy sem. Vállán érezve a szorítást, kihúzza magát, ha legalább a nyugalma nincs meg, legalább a tartása maradjon. Ujjaival ütögeti meg a pultot, nem jelzés értékkel, csupán levezetésképp, nagyon nehezen állja meg, hogy ne rázza le a fogást a válláról. Aha, jó kis házasok, holnap már válhatnak is.
- Csak nyugodtan, kedvesem – biccent felé, majd már fordul is intézkedni, papírokat töltögetni. Kanyargós betűit hamar levésve teszi le végül a tollat, kapja meg végre a várt kulcsokat és minden egyebet, amit tartogatnak erre a friss házasoknak, akiknek álcája mögé bújtak. Végül pedig, mint valami mellékest, úgy adják át a csomagot, amelyet előre küldtek és amely bontatlanul pihen kezében, amint azt is lepapírozva lépked el a pulttól. Arca azonnal visszavált semlegessé, miközben kikerüli a nőt és kitartóan halad felfelé.
- Ha sokáig bámulsz, kint maradsz – szúrja oda neki, de a hangnem kedves, csak a nyelvet értik itt kevesebben. De ennyi belefér. – Csomagunk van, nélküled nem akarom felbontani, édes – forgatja meg a szemeit a szóra, majd fejét csóválva ejt meg egy pillantást a plafon felé. Talán mindenki túléli. Innia kell, ez már biztos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Érdekes este ez, annyi szent. Ha szórakozni akart, a békésebb formában, az már meg is van, és ez még csak az eleje, ha nem jön közbe semmi és nem sikerül olyat mondania, amitől egy pohár italt kap az arcába és kalap-kabát. Az a „gond”, hogy ezt is simán el tudja képzelni, mint folytatás és befejezés.
- Ritka alkalom, valóban. Még a végén belejössz – persze, nem kell túlzásokba esni, nem lesz ebből bevett szokás, ő még mindig ugyan az, aki, aki már sok mindent, majdhogynem tényleg mindent látott és a hűha faktor elég magasan van. Bár tény, egy hasonló látvány, az igencsak az, szereti a szépet nézni, minden formában, textillel fedve vagy anélkül, de ha erre utalna, akkor robbanna, így is rezeg a léc, hiszen már eléggé lesokkolta és felpiszkálta azzal, hogy végig rejtegette és úgymond még magát is szidta, hogy mekkora seggfej, amiért nem jelentkezett és nem vitte már el. Megtette volna, nem nagy kunszt asztalt foglalni és elmenni, csak az élet szólt közbe. Kicsit. Ez van, erre nem tud jobbat mondani, mert ha az igazat mondaná el, vagy kiakad és menekül vagy pedig nem hiszi el, és úgy véli, ezzel akarja átvágni és lekoptatni. A női agy kész rejtély, meg kell fontolni néha, mi az, amit kiengedhet és mi az, amit nem. Ezt kellett és apró vigyor ül a szája szélében érte.
- Túl jól. A jó tetőzése. Most mit mondjak erről, hát tetszik amit látok – ha képes lenne emberi kapcsolatokra, most ő lehetne a féltékeny fél, aki leveszi a zakóját és körbetekeri vele, hogy senki se lásson többet, mert sokat mutat így is. Mivel azonban azt úgymond csak tanulja, próbálja, minden nyugalommal pihenteti rajta a tekintetét, még bókol is, csessze meg, hát nem is érti a kérdést. Jó. Vehetett volna fel olyat, mint két asztallal odébb; egy inget és egy kosztümnadrágot, az is oké, elegáns, de nem a túl jó kategória. Az igaz, hogy nem ide készült, lehet kicsit kihívó ide, de csak próbálja meg valaki ezzel zavarni őket.
- Randinak. Majd jól beleírom a naplómba, hogy randiztunk, ennyi év után – vigyorog rá, utalva, hogy annak idején amit ő randinak nevezhetett volna, se tette meg. Most megtette, pedig licit volt, játék. – Gondoltam, hogy nem – szusszan. Annyira rossz dolog ez? Mármint, vitt már el sokakat enni, nem is hívta sehogy. Szusszanva támasztja meg állát tenyerében és úgy néz rá, mintha épp bánatos kiskutyaszemeket akarna mereszteni.
- Megdobálj és kiabálj. Miért is voltam bunkó? – emelkedik meg a szemöldöke. – Van egy olyan érzésem, hogy te nem szívesen töltöd velem az időt – sóhajt egy nagyot, mint akinek épp törik össze a szíve, de a meglátás jogos és valós, vagy gyűlöli, vagy nem, de most ezen nem tud kiigazodni jelenleg. Kezét leeresztve dől hátra és tárja szét kissé karjait.
- Felőlem. De kicsit rágós. Inkább desszertet rendelj helyette – hát nem fog azon vitázni, hogy mennyire kell mélyen a zsebébe nyúlnia, vagy épp felezik-e a számlát, mert ilyenről szó sincs. Majd rendezi, ha esetleg hangosak lesznek és vitázók, majd nagyobb jattot ad a kényelmetlenségért. Biccent csak, amint leadja a borrendelést, ha azt kéri, érkezik, sok mindenhez illik, ha meg nem, majd a pincér ajánlj mást. Nem rossz hely ez, azt olvasta, szóval reménykedik, hogy nem kell csalódnia.
- Elsőnek. Igyekszem – kinek mi. Neki nem zavaró, csevej szint, amelyet próbál megütni, ha már nem veszekednek és nem dobál semmit. Aprót bólintva hümmög párat. – Akkor majd elmegyek vele egy sörre és megpróbálom én. Na? – talán nem annyira drasztikus lépés, nem? Fogalma sincs, ujjaival a szalvéta sarkát piszkálja, most légy okos gondolattal, de ő meg a normális beszélgetés. Hát…
- Túl sok az időm, keresnem kellene valami munkát – vált hangja is csevegőre, egy próbát megér, nem? Papíron van elég, de ténylegesen csak azt teszi, amiről nem tudhat. – De fogalmam sincs, mi kéne. Neked hogy a francba jött az, hogy az iskolában akarsz? – ha eddig nem akasztotta ki, ez a fele már tuti. Pedig amúgy létezik, mélyen, elásva, valahol a sötétben az igazi, amire minden mocskot épített.