Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Már-már az elpilledés állapotában vagyok, ébren talán az tart, hogy időről időre ki akar hullani a számból a meg nem gyújtott szál. Mivel Katinka nem dohányzik és nem is szereti, viszont én szeretem azt, amit nyújtani tud, így megtisztelem azzal, hogy csupán csak az ajkaim között tartom a bűnös élvezetet. Az ölébe fektetett fejem kellőképp kényeztetve vannak, ahogy hosszú ujjai rakoncátlan tincseimbe hatolnak. Már-már az előjáték édes szakasza ez, és egészen jó.
A gondolataim elkalandoznak, valahol aközött, hogy dohányoznék és, hogy vajon vállalná-e, hogy meztelenül mártózzon meg a tóban. Ekkor robban be a képbe a lány, aki elsuhanva mellettünk halad tova, de a tábortűz fénye egy pillanatra dacos arcot világít meg. Ajkaim mosolyra húzódnak, a vigyortól arcomon két hosszanti ránc is előbukkan.
- Ne csináld.
Figyelmeztet kényeztetőm, de addigra én már ülő helyzetbe tornázom magam, és vigyorom csak szélesebbé válik, hogy a szálat ujjaim közé csippantva tarkójára fogok, és közelebb húzva magamhoz, határozottan megcsókolom. De ennyi, ma lehet nem is lesz több, sosem tudhatja az ember, hogy mit hoz az este. Az biztos, hogy én most szépen felkelek, és:
- Elmentem szívni.
Ellentmondást nem tűrő hangon lépek ki a tömegből, miközben Lali rákezd egy régi történetre, amin jó lenne ott maradni, de a durcás hercegnő sokkal vonzóbb jelen pillanatban. Az öngyújtóm kattan a sötétségben, és ahogy felé haladok, felizzik a szál vége, tüdőm pedig megtelik boldogsággal ettől. Igen, tudom, csúnyán meg fogom ezt szívni majd a jövőben.
- Helló, látom egyedül vagy, nincs kedved csatlakozni?
Mondjuk én elvagyok vele kettesben is, de ha jönni akar, akkor jöjjön, opciók kérem szépen, opciók.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nem mozdulok arra, hogy leülésre biztat, mivel nem szeretek csak ülni, bennem sokkal több a mozgásigény, sokkal többet hajtom magam, mint egy átlag ember. Valószínűleg az ilyenek miatt nem fogok hosszan élni. Az ilyenek miatt lesz az, hogy egyszer csak beüt a ciki, és feldobom a pacskert. Mert nem tudok nyugton lenni. Most is, ahogy állva, vigyázva arra, hogy ne zavarjam a füsttel, szívom a cigarettámat, érzem, hogy közben azért bizsereg a testem, de nem, nem fogok itt nekiállni random szaltókat vetni. Csak érzem, hogy szükségem lesz valakire, talán rá, talán másra, akivel az este hátralevő részét tölthetem. Semmiképpen sem Emmára, mert vele viszonylag nyugisak a találkozásaink, inkább olyanra, aki kellően lobbanékony. A fejemben van pár név, de nem döntök el előre semmit, hiszen ki tudja, talán a kisasszonynak is kellene egy kis kielégülés.
- Nem iszom alkoholt.
Sajnos ezzel hoppon maradt, mert bár a többiek fogyasztanak, én soha. Elsőre rossz élményem volt vele, és nem is a rosszullét volt az, ami zavart, hanem a tény, hogy mennyire tompa a fejem, hogy mennyire nem találom magam. És az, hogy az én tudásom sérüljön, az nem opció. Mondja a fiú, aki tizenhat éves kora óta szétvereti magát seprűderby-n. A testemen a zúzódások nem zavarnak, de a fejemre mindig nagyon vigyázok. Azóta az élmény óta pedig kétszer olyan nagyon is.
- Gyógyítónak tanulok.
Persze most még csak a mesterit csinálom, hogy elmehessek az egyetem mellett dolgozni és ne csak gyakorlatozzak, hanem pénzt is keressek, illetve, hogy legyen egy alap tudásom, de talán ha elérem élve a harmincat, akkor lehet belőlem Dr. Somogyi is. Izgalmas lenne.
- Na és te?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Ma valószínűleg a negyedéveseknél brutális SVK vizsga lehetett, mert majdnem a teljes gárda megfordult. A legtöbbnek a hasa vagy a feje fájt, úgy jajveszékeltek, hogy csak na. Én meg, mint jó tanuló, gyógyitalnak kinéző színezett vizet adtam nekik, és csodák csodájára, mire kicsengettek, mindenki jobban lett. Akkora egy mágus vagyok, hogy olyat még nem hordott a hátán a föld. Ennek eredményeként az ebédidőt egy hátsó ágyon fekve kívántam eltölteni, képregényt olvasva, és teljes nyugalomban. A fehér köpenyt le se véve, mert ha jön valaki, akkor lássa, hogy mennyire szívdöglesztő doktorbácsi tanonc van itt, és okozzak egy jó napot neki.
- Hátul vagyok!
Kiáltok előre, amikor meghallom a hangját, nem érzem úgy, hogy bármi baja lenne, de ahogy a fényes papírból felpillantok, érzem, hogy félrever a szívem, oké, valami komoly baja van. Riadtan felpattanok, hogy közelebb menjek, de, ahogy felemeli a kezét megtorpanok, mintha egy erőmezőt húzott volna ezzel kettőnk közé.
- Picim... én megbántottalak valamivel?
Mert megeshet, hát mit tudjam én, hogyan kell ezt jól csinálni. Pont annyira először vagyok egy ilyen helyzetben, hogy ne legyek túl okos vagy túl pontos abban, hogy mit is kell csinálni. Érzem a feszültséget kettőnk között, és nem tudom, hogy mit tettem ellene, mégis a becézés, az csak neki szól, ösztönösen. Nagyon sok minden végigfut az agyamon. Nem vagyok orosz, nem iszom alkoholt, elmondott a családjának, de nem örült nekem. Nem akarom, hogy bántsák miattam, akár csak megjegyzésekkel is. Fogalmam sincs, hogy mit csináltam rosszul, de látom, hogy bántja. Nem lépek közelebb, mert nem akarom, hogy megijedjen tőlem.
- Szóval, akkor szeretnéd, ha megint csak annyik lennénk, mint a pub előtt voltunk? Padtársak és vetélytársak?
Meg kéne kérdeznem, hogy miért? Valószínűleg, de jelenleg az agyam annyira sokkban van, hogy nem vagyok képes rendesen gondolkozni. Csak nézem őt, értetlen és emészthetetlen a fájdalom, ami most bennem van. Nem értem, hogy mi történik és miért történik, de nem akarom, hogy szomorú legyen, nem akarom ilyennek látni, mert, bár ilyet sem éreztem még, megrémít a bánat, ami az arcán van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Esküszöm, hogy nem értem, hogy mi folyik itt, de vagy nagyon jó színésznő és most éppen nagyon meg akar szivatni, vagy valaki mondott neki valamit. Mit vár? Hogy minden nap kimondjam, hogy szerelmes vagyok belé? Hát nem volt elég egyértelmű az az eset? Vagy... vagy. Ó igen, valamelyik, általam démonizált barátnője mondott olyat neki, ami miatt most úgy néz ki, mint akit az elmúlt napokban pincébe zárva kínoztam. Zseniális, remélem a bálon történtek után villámtempóban terjed majd el az, hogy én szarul bánok vele. A hajamba mélyesztve az ujjaimat, próbálok nem kiabálni, de azt nem tudom megállni, hogy ne emeljem fel a hangom. Nálunk így megy a kommunikáció, üvöltve.
- Azért mondtam, hogy szerelmes vagyok beléd, mert szerelmes vagyok beléd. Tudom, hogy nem tartasz jó embernek, de azért bazd meg, nálam is van egy egészséges határ a szivatásban!
Vagyis, magyarra lefordítva Picim, nagyon szépen szeretném, hogy ha ez csak egy vicc, akkor ezt itt és most befejeznéd, ha meg nem vicc, akkor megpróbálnál nem annyira leírni, mint amennyire éppen teszed, mert baromira nem esik jól. De visszafogom magam, igen, ez totális visszafogás.
- Táncolni hívtalak, hogy ne igyál, mert féltem, hogy valami idióta belerángat valami olyanba, amit nem akarsz, és nem láttalak annyira józannak, hogy egyedül maradhass. Haza akartalak hozni, de férfi vagyok, ha a kezed a nadrágomba dugod, akkor a vér az agyamból a farkamba tódul. Én nem nő vagyok, hogy szex közben összeírjam a holnapi bevásárlólistát meg felidézzem a híres bájitalfőzőket! Mocskosul részeg voltál, azt is csodálom, hogy emlékeztél rám!  
Azért jó, hogy ez kettőnk között nem mondjuk délelőtt történt, vagy éppen négy után, amikor az ideggyenge tanárok jönnek nyugtatófőzetért. Nekik is csodás műsort tudtunk volna szolgáltatni.
- Szóval úgy gondolod, hogy egy gyógyító ás egy balerina nem alkothat egy párt, azért mert, mert nem. Ez egy kibaszottul szánalmas érv Darya, és ezt te is pontosan tudod.
Észrevétlen lépek közelebb hozzá, de a tempón gyorsítok, mielőtt megszökhetne, és a fal és a saját testem közé szorítom, kezeimmel a feje mellett támaszkodva.
- Szóval nem kellek neked. Sem én, sem az érzéseim. Nem akarsz szexelni, veszekedni. Azt se akarod, hogy hozzád szóljak? Azt akarod, hogy észre se vegyük egymást?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Nem tudom.
De mondhatnám, hogy azt hittem, erre majd együtt keressük meg a választ, hogy majd együtt megismerjük és elmélyítjük azt, ami kettőnk között van. Én bíztam benne, megtettem, amit kért, amíg távol volt, lezártam mindent, ami nem ő. Elköszöntem mindenkitől. Mert őt akartam, mert őt akarom. Érzem, ahogy a halántékomom dagadni kezd az ér, ami mindig megjelenik és lüktet, ha felbosszant, amit az egyik haverom csak a "kis Darya-nak" hív, hiszen senki más nem tudja előcsalni. Feladatam magam érte. De miért is? Igaza van, nem ismerem.
A pofon fáziskéséssel kezdi égetni az arcom, elkapom a kezem, és rászorítva a csuklójára, rántok rajta egyet figyelmeztetően, miközben sötét szemeim érzelemmentessé válnak, hideggé, mintha sosem lett volna benne élet. Olyan leszek, mint előtte, mint a pub előtt. Képes volt egyetlen pillanat alatt magába bolondítani, de ugyanilyen gyorsan képes vagyok ki is szeretni belőle, ha ezt még sokáig csinálja, de nem akarom, nem akarom elengedni az érzést, nem akarom elengedni őt.
- Akartalak, ahogy te is engem. Ebben ketten vagyunk. Mit vársz, hogy mit mondjak, hogy az a nő nem egy érzelemmentes szajha volt? Rendben, Kazanova, jó voltál, a legjobb. Győztél, mint mindig. Elégedett vagy?!
Tudom, hogy félelmetes vagyok, tudom, de nem teszek semmit. Nem érdekel, hogy megijesztem, mert ő is megijeszt engem. Nem értem, hogy mi történik, hogy ami történik, az miért történi. Tántorogva lépek hátra, ahogy ellök, és nézem, ahogy a kijárat felé indul. Felemelt kezekkel nézem őt, ahogy képes ilyet mondani nekem, és érzem, hogy összeomlik a világ körülöttem. Fogalmam sincs, hogy hol van az a Viktor, akit elkerülnek a drámák.
- Rendben, soha többet nem megyek a közeledbe. Ha jót akarsz, te is így teszel.
Hogy fenyegetem? Igen, de nem érdekel, azt akarom, hogy elmenjen, hogy kimenjen innen. Kezeim a tarkómra csúsznak, összekulcsolva az ujjaimat próbálom visszafogni magam, de nem megy. A következő pillanatban az öklöm üvöltve ütöm a falba, mielőtt lecsúsznék. Sírok? Nevetséges. Nem értem, hogy mi történik és fogalmam sincs, hogy miért éppen ez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

Van, aki éjjel tanul jobban, van, aki nappal, van, aki meg képtelen rávenni magát a tanulásra. Ez utóbbi jellemzi szerény személyemet is, aki amúgy pontosan tisztában van azzal, hogy tud eleget ahhoz, hogy nagyobb erőfeszítés nélkül átmenjen, és végre, maga mögött tudhassa Kazanovát meg az egész Bagolykövet. Viszlát minden mocsok, helló egyetem, Budanekeresd, új élet. Igen ám, de vajon valaki, aki az elmúlt hónapokban több tündérport nyelt, mint éhes disznó moslékot, az vajon ugyanolyan simán átmegy, mint az, aki - mint utóbb kiderült erős szexuális feszültségből adódóan - versengett egy mindent is tudó nővel? A helyzet az, hogy valószínűleg nem. Az elmélet még csak-csak megvan, de a gyakorlat...
Lepillantok a cigarettát tartó kezemre, és még így is, ebben az állapotban is látom, hogy remeg. Talán az elfojtott érzelmektől, talán az anyagtól, talán attól, hogy már megint rá gondolok. Pedig ezt azért csinálom, hogy eszembe se jusson, hogy megint jó legyen bárki, aki nő, hogy ne keressem őt. Vele voltam utoljára, és az is mikor volt már... szétestem. A szívem hevesen zakatol, tiltakozik minden ellen, amit teszek, az agyam zsong, holott nem is gondolok semmire. Megőrültem.
A hátam a hideg fémnek nyomódik, miközben újabbat szívok a cigarettámba, a földön található csikkek alapján ez már az ötödik, és ki tudja, mióta állok itt kint, a csillagokat bámulva. Finoman szólva is kurva hideg van, és nem is öltöztem fel valami nagyon, szóval, lehet, hogy a vizsgákig se jutok el, ha mondjuk kapok egy tüdőgyulladást. Vagy idefagyok, és majd márciusban kiolvasok. A helyzet akkor is változatlan lesz. Most viszont, ha valami, ez igazán nem érdekel. A lényeg, hogy remeg a kezem, így képtelen leszek megcsinálni a gyakorlati vizsgákat, vagyis minden, amiért dolgoztam, itt ér most véget. Én pedig, szomorú, de kicsit sem hatódok meg ezen. Pedig a gyógyítás volt az életem, csak aztán jött egy ennél is nagyobb vágy, és felforgatta az életem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

- Ezt nem hiszem el, bazd meg...
Morgom, de olyan halkan, hogy ha nem tudnám, hogy én morgom, akkor én se érteném, hogy mit morgok, csak tudom, hogy éppen mit morgok. A szemem lehunyva tartom, mert hivatalosan is megkattantam, elértem a végpontot. Szívom ezt a szart, hogy ne gondoljak rá, erre nem megjelenik itt nekem? Kedvem lenne odamenni, és az arcába üvölteni, hogy hagyjon már békén, hogy másszon ki a fejemből, hogy engedjen el, mert el akarok menekülni tőle. Hazugság. Ha el akarnék menni tőle, akkor nem gondolnék rá, nem látnám őt a lelki szemeim előtt. Az ágyamban aludnék, nem zavarna, hogy benne feküdt. Akkor nem mászkálnék éjjelente a folyosókon, nyomna el az álom a legkülönbfélébb helyeken. Akkor, ahogy más sem, nem számítana. De számít. Hiszen most is őt látom, őt képzelem. Nem hiszem el, hogy valós, hiszen, ha az volna, olyan néma szótlanságban menne el mellettem, ahogy mindig, ha mostanában összetalálkozunk, hűvösségével ezer tőrt szúrva belém. "Negyvenkét késszúrással a hátában lett öngyilkos az a Bagolyköves diák, akinek szervezetében az emberi életre nem káros tündérport nyolcszorosát találták." Cölöp leszek, ha addig élek is.
- Nincs olyan szerencsém.
Jelentem ki már sokkal hangosabban, nem túl hangosan, de arra alkalmasan, hogy ő maga is tisztán meghallja a szavakat. Bár, mit túráztatom magam? Egy nyomorult vizualizáció szómeghallásán aggodalmaskodok? Jézus Mária Somogyi, legalább annyi legyen benned, hogy ha már szétcseszed az életed, akkor azt méltósággal tedd! Kinyitom a szemem, előbb az egyiket, aztán a másikat, mintha azzal, hogy kinyitom, eltűnne, de nem, ott van, és... a látványára semmi mást nem kívánok, mint, hogy ne legyen valós. Mint, hogy az a lány, aki nem messze áll tőlem, ne legyen Darya. Nem lehet ő, nem nézhet ki így. Ennyire apró lett volna mindig? Képtelenség. Nem eszik, nem alszik, túlhajtott. A szívem pedig fájdalmasan szorul össze a látványára. Édes Picim, hát mit teszel magaddal?
- Remélem nem kívánsz versengeni a halálba jutásban, mert, ahogy végignézek rajtad, ha győzni akarok, le kell vetnem magam a toronyból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

- Hogyan?
A felém dobott fejfedőt csak azért kapom el, mert gyerekként hitték, hogy a labdajátékok sokat fejlesztenek rajtam. Nem volt ez más, csak ösztönös koordinációs gyakorlat. Ennyi, és nem több. Azonban a fel-fellibbenő szellő nem csak a sapkát, de vele együtt Darya illatát is magával hozta, ez pedig hónapok óta a legintenzívebb élményem vele. Olyan nagyon erős, olyan nagyon élesztő. Érzem, ahogy a vérem megindul, ahogy a testem reagál rá. Mintha ennyi elég lenne ahhoz, hogy éljek. Nem hiszem el, hogy ennyire hatással van rám, hogy ennyire, akarom őt. A kijelentésére felhorkanok, eldobom az időközben leégett csonkot.
- Nem érdekelnek a nők, csak te.
Nem értem, hogy ezt miért kell mindig elmondanom, hogy mégis mit tettem, ami miatt ez annyira lehetetlen. Hiszen mindent megtettem érte, mindent, amit csak szeretett volna. Nem volt senki más az életemben, csak ő létezett, szembementem volna az elveimmel az alkoholt illetően, még oroszul is elkezdtem tanulni. Vicces, hogy amikor a gyengélkedőn kidobott, a tankönyvbe csempészett képregényt olvastam, amit oroszul írtak. Nagyon nem egyszerű orosz vasembert találni, mivel nem árulják minden sarkon, mégis megpróbáltam megérteni, kimondani szavakat, vagy legalábbis hangokat. Rápillantottam, ahogy közeledett, majd vissza, a fejem halkan koppant a kapun.
- Tudod, mi hiányzik a legjobban? A beszélgetés. Veled olyan könnyen ment, olyan könnyen tudtam őszinte lenni. Elmondani dolgokat, amiket másoknak nem.
Zavartan köhintek egyet, ahogy ahelyett, hogy helyesen cselekednék, és bemennék, újabb szálat veszek a számba. Valamelyik csak hatásos lesz már. Mivel pedig még mindig nem hiszem teljes bizonyossággal, hogy a hús-vér Darya Kazanova van itt, nyugodtan mondhatok neki bármit, csak és kizárólag ezért ilyen nagy a pofám, másként, ha tudnám, hogy valós, hozzá se szólnék. Újra lehunyom a szemem, remélve, hogy eltűnik, mégis, olyan erősen szorítom a fejfedőt, hogy azt kívánom, bár sose múlna el ez a pillanat. Annyira szánalmas, annyira megtört vagyok, miatta, csakis miatta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

- Szar ügy.
Mert tényleg az. A legrosszabb az egészben az, hogy egyikünk sem hajlandó engedni. Én nem vagyok képes őt elengedni, ő nem képes nem ragaszkodni ahhoz, amit az idióta barátnői mondanak neki, pedig Isten a tanúm rá, hogy egyik ismert vagy feltételezett barátnőjével se kezdtem annak előtte, főleg azzal az idióta Angyallal nem, és teljesen biztos vagyok benne, hogy miatta mentünk szét, hogy ő mondott valamit. Szólásra nyitnám a számat, hogy megjegyzést tegyek az imádott barátnőjére, de a szavak helyett a levegőm, és azzal együtt a füst marad bent, ami marni kezdi a torkom, köhögésre késztetve, mert a látvány, az hirtelen ír felül mindent, az valami olyan, ami megfagyaszt, és mégis mozgásra késztet. Ha szabad ilyet mondani, egyetlen pillanat alatt józanít ki olyan erősen, amilyen józan nagyon rég nem voltam.
- DARYA!
Felkiáltok, magam sem tudom, hogy miért, de nagy valószínűség szerint a páni félelemnek engedve, és a köztünk lévő szinte semmi távot vehemensen tudom le, hogy térdre ereszkedve, ellentmondást nem tűrve, de mégis finoman húzzam magamhoz, hogy ne a hideg havas-jeges földön keljen ülnie. Nem lehet beteg, nem engedhetem meg neki ezt a luxust, hiszen egy erősebb szél felkapná, és messzire vinné, elveszíteném. Ha beteg lenne, tudom, hogy mi lenne, tudom, hogy mi történne, és inkább legyet tőle messze, inkább szenvedjek nap-nap után a látványától, az elérhetetlenségétől, mint, hogy ne legyen. Kész lettem volna hátra hagyni a családomat, a terveimet azért, hogy utána menjek Oroszországba, bármit megtettem volna érte. Az agyam egyetlen pillanat alatt kapcsol át, és próbálok azonnali megoldást eszközölni. Ülő helyzetbe fordítom magunkat, úgy, hogy a hátam a rácsnak döntöm, Daryát pedig magamra ültetem, szorosan fogva a derekánál, hogy ne ájuljon le. Jobbommal a lábait keresztezem a lábaimon, mert tudom, hogy így segíthetek megemelni a vérnyomását.
- Ne mozogj.
A kabátom zsebébe nyúlok, mert jó gyógyítótanonchoz híven van nálam pocket coffee, igaz, nem sós, de legalább kávé, ha engedi, még ezt tömöm a szájába. Mi a legrosszabb, ami történhet? A gyomra nem bírja a kávét, és meghánytatom. Rosszabbat is látott már ez a kapu szerintem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

- Nem foglak bántani.
Feleltem ösztönösen, és az a legrosszabb az egészben, hogy sosem hittem, hogy ezt valaha is mondanom kell neki, hogy valaha ezt fogja bárki is érezni irántam. Mindig figyeltem arra, hogy akárki is kerüljön a kezeim közé, legyen a legkedvesebb, vagy a legádázabb, mindig féltőn, óvatosan, és semmiképpen se tiszteletlenül érintsem. Sosem volt ebből gondom, ő viszont tudom, hogy fél tőlem, tudom, hogy bántottam, és most, kínosan ügyelek arra, nehogy a csuklójához érjek, nehogy felidézzem benne azt, hogy miért is fél tőlem.
A szívem szakad meg azért, amit érzek a kezeim alatt, a lassan eltűnő nő. Szerettem rajta mindent, tökéletesnek láttam kívül-belül, most viszont aggódom, mert félek, hogy mindez olyat tesz vele, ami kihat a későbbi életére. Most talán erősnek érzi magát, akkor, amikor balettozik, de mi lesz majd, ha már kiöregszik, ha ott áll harminc évesen, és arra gondol, hogy anyává válna, de a teste már megfosztotta ettől a lehetőségtől? Mi van, ha a csuklója vagy a bokája annyira tönkremegy, hogy nem tud már rendesen járni? Mi van, ha... annyira sok kérdésem van, hogy észre se veszem, hogy összeszedte magát, csak, amikor a keze a kezemhez ér. Hirtelen húzom el a sajátomat, hagyva, hogy mozduljon, hogy messze legyen tőlem, hiszen mind a ketten tudjuk, hogy számára az a kielégítő, ha nincs a közelemben. Pedig nem tettem semmi rosszat, tényleg nem tettem, bevallanám, ha bármit is tettem volna, ahogy nem tagadom azt sem, hogy végzetes hiba volt, amikor megszorítottam.
- Sajnálom, a csuklódat. Eddig még nem volt alkalmam bocsánatot kérni. Sosem fordult még elő velem ilyen, és nagyon sajnálom, hogy éppen veled, hogy miattad vesztettem el a fejem. Nem volt helyes, amit tettem, megértem, hogy gyűlölsz. Jogosan teszed.
Még bólintok is hozzá, hogy kifejezzem a szavaimmal való egyetértésemet. Eddig tényleg nem volt lehetőségem, és ha lett is volna, akkor a mersz hiányzott. Most elmondhattam neki, így könnyebb. Felhatalmazom, hogy gyűlöljön, bravó. Haladunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

~ Nem úgy tűnik. ~
Inkább nem mondom ki hangosan, mert nem akarok veszekedni vele, nincs olyan állapotban, hogy ezt nyugodt szívvel megtegyem. Én elmondtam mindent, ami akartam, ő reflektált, és, hogy én ezt majd hogyan gondolom végig holnap, vagy holnapután, az már egy másik lapra tartozik. Most ennyi jutott. A hiánya és az érintése is elemészt, és tudom, hogy össze kéne kapnom magam, hogy elmenjek innen, hogy ne kelljen végignéznem azt, ahogy ő is elmegy. De, önző vagyok, és szeretném az utolsó pillanatig látni, ha máshogy nem, hát legalább messziről. Ha elmondhatnám neki, amit gondolok, valószínűleg azt mondanám, hogy "látod Picim, ilyenek azok az igazi nagy szerelmek, amikről könyvek, versek, dalok, sőt táncok születnek. Ilyen a mindent felemésztő, eleven tűz, hiszen minket is elpusztított, ezért tudom, hogy ez az volt, ami: Igaz szerelem." Mégsem szólalok meg, csak hagyom, hogy a szívem kitombolja magát, mígnem meg nem szólal, akkor prüszkölve-köhintve ingatom meg a fejem.
- Jó rég nem mondta senki, hogy fel kéne állnom.
Ennyi talán belefér, egy kevés vulgaritás, többet amúgy sem engedek. Az agyamban nincsenek olyan gondolatok, hogy szeretnék vele lefeküdni, mert félek, hogy egyetlen érintéssel, a súlyommal összeroppantanám. Félek látni azt, ami a ruha alatt van, félek, mert tudom, hogy képtelen lennék nem megjátszani az élvezetet, és neki képtelen vagyok hazudni. Ha meglátnám ruha nélkül, tudom, hogy a tekintetem lerombolna mindent, amit magában felépített. Lerombolnám a nőt, akit szeretek. Azt akarom, hogy olyan legyen, mint régen, hogy legyen színe, legyen formája. Vékony volt akkor is, de nem riasztóan. Bárcsak sose mentem volna oda hozzá, sose ismertük volna fel, hogy ez mi, akkor képes lennék gondolkozni. Most azonban csak bólintok, ahogy megemelkedem, és tétován mozdulok felé.
- Rám támaszkodsz, vagy vigyelek?
Nem tudom, hogy hogyan segíthetnék, de valahogy mindenképpen, ő tudja, hogy hogyan, én pedig úgy cselekszem majd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

- Rendben.
Bár nem voltam biztos benne, hogy hozzá kéne érnem, komolyan olyan vagyok, mint egy szűz kölyök, akit az apja gondosan befizetett egy prostihoz, hogy az első élménye ne egy szűz lánnyal történjen, és ne legyen kínos, de így is az lesz. Végül óvatosan felsegítem, és lassan lépkedve mellette-mögötte, figyelem őt. Az előbbi ijedelem túlságosan józanító hatással volt rám, így igen, látom, hogy mesterkedik. Egészen megható a tény, hogy rászedett, és elvisel csak azért, hogy házon belül tudjon. Cserfes kis boszorkány, legszívesebben... a gondolatra, hogy mit tennék vele, lopva mosoly szökik az arcomra, egy bánatos gondolat, mert tudom, hogy soha többet nem érintem már meg.
- Valószínűleg azért vagyok még életben, mert kerülöm az apádat.
Az Edictum mindent, és még annál többet is leírt rólunk, olyanokat is, melyek nem voltak igazak, de valószínűleg már csak az igaz részéért is megölne az apja, jogosan. A kezeimet a zsebeimbe mélyesztem, az arcom elkomorul, ahogy hallgatom őt, és végül aprót bólintok.
- Isten mentsen, hogy egy lapon keljen velem szerepelned újra. Ha szerencsénk van, van már olyan késő, hogy egyetlen edictumos sem leselkedik pletykákra vadászva.
Ha meg mégis, akkor tudok tenni róla, hogy semmi se jelenjen meg rólunk. Ahogy gyorsít, úgy gyorsítok én is, már nem is éri meg lemaradni, hiszen tudom, hogy tényleg összeszedte magát. Ismerem, vagy legalábbis azt hiszem, hogy ismerem. Végig őszinte voltam vele, ő mégsem hiszi el, hogy igaz voltam, és azt hiszem, tőle, egyedül tőle fáj ez igazán.
- Ha beértünk, jobb lenne, ha külön úton mennénk fel a hálókörletbe, se a portrék, se a prefektusok nem látnának akkor minket együtt, nem lenne, aki pletykálna. Tiszta maradna a hírneved.
Bár sokkal nyomósabb érv, hogy hajnal előtt nem szoktam bemenni a szobába, akkor is csak átöltözni, hogy aztán újra kívül legyek, hogy ne emlékezzek. Az usánkát mégis megtartom, szinte észrevétlen csúsztatom a zsebembe, képtelen vagyok csak úgy lemondani valami emlékről. Hamarosan mind a ketten végzünk, és elmegyünk innen, ő Oroszországba, én az egyetemre. Véget ér minden, továbbléphetünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

- Ez nem dráma, hanem logikusan megfontolt döntés.
Felelem egyáltalán nem higgadtan, de úgy, hogy minél inkább megpróbáljak higgadtságot erőltetni a hangomba. Nem akarom bántani, hiszen azt megteszi ő maga is. Én már csak olaj lennék arra a bizonyos tűzre, ami már láthatóan így is eléggé lángolt.
- Az emberek kínosan tapintatosak akkor, ha azt látják, hogy a másik lassan... elfogy. Mintha ez természetes folyamat lenne. Egy bizonyos pontig pedig az is, aztán már csak meggondolatlanság.
Nem beszélek hangosan, éppen csak annyira, hogy tényleg csak ő hallja, és bár nem terveztem vele tartani, mégsem tudok távol lenni tőle, hiszen, hónapok teltek el azóta, hogy utoljára normálisan beszéltünk egymással. Én pedig őszinte vagyok vele, ahogy mindig is az voltam, még ha ő nem is hiszi el ezt. Őszinte ember vagyok, nem árultam zsákbamacskát, mégis úgy érzi, hazug vagyok, és ebből az állapotból képtelen vagyok kikerülni. Gondolom, pár hét, vagy hónap múlva elfogadom majd ezt. Most még nem megy, hiszen, ahogy átöleltem, túl az aggodalmon, a féltésen, jött a megnyugvás, a hazaérkezés érzése is, mely pár pillanat után tovaszállt.
- Féltelek. Félek, hogy a barátnőid azzal a mondattal nyugtatnak, hogy "én mindenhogyan szeretlek téged." És félek, hogy ez neked elég. Egy dolog, hogy szeretlek téged mindenhogyan, egy másik viszont, hogy lehetőleg egészségesen tudjalak szeretni mindenhogyan.
~ Ne a síron túlról.~
Talán a látványa az, ami kivált belőlem valamit. Valami olyat, hogy én nem akarom, hogy ez legyen, hogy össze kell szednem magam annak érdekében, hogy ő ne vesszen el. Mert mi van, ha a következő alkalom már nem riaszt meg annyira, mint a mostani? Akkor mi történik? Nézem, ahogy odalesz? Semmiképpen.
- A torony bejáratáig elkísérlek, de nem megyek be veled, mert képtelen vagyok az ágyamban aludni, mert... mert nem akarok álomvilágban élni.
Nem tudom szebben kifejezni magam, mert sem az, hogy "mert jártál ott", sem az, hogy "olyankor érezlek téged", nem fejezi ki jól a dolgot, amit érzek. Mindegyik olyan, mintha nem akarnám már ott tudni, pedig akarom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Az iskola kapuja

- Csak ezt az egy dolgot szeretnéd, hogy legyen? Úgy értem, a balett jó, meddig? huszonnyolc éves korodig? Talán harminckettőig, ha eljutsz odáig, és utána? Feleségül vesz egy orvos vagy ügyvéd, és eltart, te pedig ebbe belenyugodva élsz egy életet, amiben nem vagy semmi?
A cirkusz miatt is féltettem, de tudtam, hogy okos lány, sőt, talpraesett, hiszen annyi mindent megtett, de ez a balett, ez egy idiotizmus. Teljesen tönkreteszi magát valamiért, amiről azt hiszi, hogy élvezi, de szerintem nem. Egyáltalán nem. De én nem vagyok senki, hogy ezt megmondjam neki, és ha lennék is valaki, nem avatkozhatok bele a döntéseibe. Lássuk be, a balett akkora őrültség, mint a derby, mégis, mind a ketten csináljuk, és ha egy nap a gyerekeink bármelyiket is akarnánk, mi lennénk azok, akik a legjobban tiltakoznának ellene, mert emlékeznénk magunkra, emlékeznénk egymásra, és nem akarnánk, hogy oda lyukadjanak ki, ahol vagyunk most.
- Szoktam, csak nem ott, nem az ágyamban.
Rosszul fogalmaztam, de kíméletesen. Sokkal rosszabb lett volna a reakciója szerintem, ha az indokot teljes valójában mondom ki. Sokkal rosszabb, mint így. Aludnom kellene, fogok is. Zsebre dugott kezemmel lopva megsimítva a fejfedőt. Nem kellene megtartanom, de képtelen vagyok visszaadni. Kell valami, valami, amibe egy kicsit még kapaszkodhatok, valami, amit egy kicsit még magaménak tudhatok, ha őt magát már régen el is veszítettem.
- Valószínűleg igen, pár hétig még megtörténhet.
Aztán vége. A pár hét után a soha lesz, vagy talán olykor lopva, mikor egy-egy előadásán megjelenek, megbújva a sötétben, megcsodálva. Évek múltán talán virágot küldve, titkon, vagy férfiúi hiúságból csak azért is nyíltan, de ez még egy igen távoli állapot. Lepillantok a kezére, kezeim ökölbe szorulnak a zsebeimben. Képtelen vagyok megérinteni, hiszen bántottam őt, igazán bántottam, olyan szinten, hogy annak nyoma maradt. És ez megbocsáthatatlan. Óvatosan lépek felé egyet, és apró csókot nyomok hűvös homlokára.
- Szép álmokat, Darya.
Ha pedig mást nem szeretne, ellépek tőle, hogy elinduljak a folyosón tovább, bár jelenleg fogalmam sincs, hogy merre mehetnék, hirtelen mindent elfelejtettem, csak haladok előre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Legalább stabil. Gondolom, ez az a bizonyos s betűs szó, aminek nyugtató hatással kellene rám lennie, de most valahogy mégsem tudta kiváltani ezt, és órák múltán sem tudja, mikor már a este éjjelbe torkollik, én pedig kitartóan ülök az ágya mellett. Valamikor, a látogatási idő vége felé megpróbáltak elküldeni, de, ahogy a mellékelt ábra mutatja, nem jártak sikerrel. Éppen annyira nem, mint, ahogy én sem az apja felkutatásával.
Az első szembejövőnek, miért is ne éppen Odett lenne, elhadartam mindent, amit tudnia kell, ha ő megtalálja. Azóta beszéltünk, volt is itt, hozott egy sporttáskányi holmit, amit lediktáltam neki a telefonba, aztán hazaküldtem, hogy ha megtalálná az apját, akkor szóljon neki. És megkértem, hogy ne szóljon másoknak, hogy ebből ne legyen hisztéria, felesleges pánikkeltés lenne csak, és arra most senkinek sincs szüksége.
Érzem, ahogy egyre álmosabb vagyok, mégis ellenállok az elalvásnak, vagy éppen a szervezetem képtelen leküzdeni a hat fekete okozta éberséget. Nem szoktam kávézni, és a nővérek jóvoltából itt hatszor száz forintért olyan lórúgás kávákat kaptam, hogy odabent valószínűleg egy egész nyugdíjascsapat állt neki tesztelni a friss csípőprotéziseket. Plusz elszívtam egy doboz cigit, pedig, csak háromszor voltam kint. Kiváló éjszakánk lesz, amikor majd éber ültömben a fáradtságtól elkezd kifolyni a nyál a számból. Az lesz majd az a pillanat, amikor végre magához tér.
Még két óra eseménytelenül, aztán… képszakadás. Nem alszom nyugodtan, hülyeségek követik egymást, hol dínók, hol karambolozó autók kerülgetik egymást. Hallom az éjszakás nővéreket, akik már tájékoztatva lettek róla, hogy itt vagyok, kirakhatatlanul, és hogy a lány, mekkora mázlista, hogy életben van. Hogy még mindig az ébredését várja mindenki, és hogy nem is értik, hogy mi történt, elvégre rendes fiúnak látszom, és hát ha ilyen fiatalon a házasság mellett döntöttünk, akkor biztos nagyon szeretjük egymást, elvégre még csak nem is terhes, hogy muszáj legyen. Oké, kicsit szabadjára engedtem a fantáziámat annak érdekében, hogy beengedjenek hozzá. Meg aztán, ha az apja itt talál, akkor úgyis megöl, elvégre elég pletykát hallott hozzá. Legalább egy kicsit kiélvezem, hogy akár a menyasszonyom is lehetne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Álomtalan álom... szép álom, persze, hogy ilyenkor jön a legtöbb baromság, amit az ember össze tud hordani, és ha erre van szükség, akkor az én agyam a legkiválóbb. Eleve hazudtam egész nap, mármint elég könnyen menő hazugság volt, hogy nőül veszem a nőt, szóval engedjenek be hozzá, és esküszöm, kiváló színésznek is elmehetnék, olyan jelenetet rendeztem, amikor megpróbálták megmagyarázni, hogy ez a fajta kapocs miért nem "elég", hogy itt maradjak. Végül aztán mégiscsak elég volt, főleg, miután megerősítették, hogy tényleg orvostan hallgató vagyok.
Szóval most éppen álmodom, minden zajt, ami körülvesz, beleálmodom az álomba, aminek valahogy minden aspektusában Darya balesetet szenved, és én tehetetlenül ülök, és nem tudom megmenteni. Meghal, megölik, sőt, van olyan is, hogy egy szervkereskedő maffia élve boncolja fel, és éppen kiszedi a dobogó szívét, én pedig csak nézem, aztán ő is rám néz, és... olyan hirtelen nyitom ki a szemem, mint akit áram csapott meg, riadtan nézek körbe, a hülye pittyegés, amit egész végig hallottam, most is jelen van, és kell pár pillanat, amíg realizálom, hogy hol vagyok, és hogy él, meg persze azt is, hogy nincs ott az orosz maffia, hogy kivegyék a szerveit, hanem ő szólt hozzám oroszul. Óóó baszki, a fordítógyűrű. Pillogva nézek rá, fogalmam sincs, hogy mit mondhatnék. Romantikus lenne, ha hirtelen kiderülne, hogy tudok oroszul, ugye?
- Darya.
Eddig kiváló. Meg időt is nyerek, ahogy felkelve a székből közelebb lépek, és finoman rászorítok a kezére. Itt vagyok, itt maradok, és ha az apja megöl, hát, készíthet belőlem magának gyémátgyűrűt.
- Baleseted volt, és nagy valószínűség szerint fogalmad sincs, hogy mit mondok. Kiváló.
Az ujjaimmal az orrnyergemet masszírozom, miközben próbálom az agyam életre hívni. Kellene egy cigi, vagy kávé, vagy akár vodka. Valami, ami felébreszt. Pedig rémlik a szó. Többet kellett volna ezzel foglalkoznom, de sértett férfi vagyok.
- Szóval. Avariya? Stradaniya?
Valami ilyen szavak voltak. Mondom, Vasember képregénnyel próbálkoztam, csak a franc se hitte, hogy kelleni fog.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Oké Picim, két szót tudok, de ezzel nem fogom megváltani a világot.
De ha nem értem és nem ért, akkor mégis, hogyan mondjam el neki, hogy mi a fene van. Ráadásul ha itt bárki, akárki rákérdez akármire, mondjuk arra, hogy igazat mondtam-e, akkor szarban leszünk, mert nyilván élből azt fogja mondani, hogy nem. Ajkaim elnyílnak, de nem mondok semmit, mert abban a pillanatban, hogy mondanék, megérint, és hirtelen minden, ami amúgy a fejemben volt, az összes gondolat és rémkép kiürül, és nem marad más, csak a nyugodt, békés élmény. Simítása egyszerre esik jól, és tölt el mérhetetlen fájdalommal, mert akarom őt, de nem akarom megriasztani. Mégis, ahogy rám néz. Az olyan, mintha... nem, csak el akarom hitetni magammal, hogy szeret. Lehajolva apró csókot nyomok a homlokára, és a ő nem is, én elmondanám, hogy szeretem, azonban a mozdulatát nem tudom figyelmen kívül hagyni.
- Fáj a nyakad?
Mivan? Pedig tudom, mármint agyam hátsó szegletében ott van a gondolat, hogy hiányzik valami, de nem tudom összetenni, hogy a nyakából hiányzó dolog a nyaklánca, azt tudom, hogy a hangja nem ment el, nem tépték ki a nyelvét, nem akadt semmi a torkára.
- Odett megkeresi az apádat.
Felemelem a mutatóujjam, mert eszembe jut, hogy nem ért, és bár nem szívesen, de elengedem a kezét, hogy egy lépést hátrálja. Na hát akkor most, hölgyeim és uraim, vagy megért, vagy nagyon kinevet, de megpróbálom megértetni magam vele, mutogatással. Az "Odett", bár érthető kifejezés, de lehet, hogy éppen nem tudja beazonosítani, így elmutogatom a lány jellemzőit. Nagy melleket, nagy feneket, hosszú hajat, miközben bunkó fejet vágok, és rebegtetem a pilláim, meg úgy csinálok, mint aki énekel. Ezután a kezem a szemeim elé emelem, mintha a távolba révednék, és hirtelen észrevennék valakit. Ezután jön az "apád" szó elmutogatása, amit rájövök, hogy ötletem sincs, hogyan tegyek. Mutatom, hogy magas, széles vállú, szőrös, és végül szusszanva csak annyit mondok.
- Mikhail. Baszki, meg kellett volna tanulnom oroszul, mert rendesen izomlázam lesz így reggelre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Miért nem?
Oké, már vagy HÁROM, azaz három szó, amit tudok oroszul, mert a nemet is értem, de aztán még ki is mondja magyarul, és egy pillanatra meg kell állapítanom, hogy nagyon aranyos a hangja, ha magyarul beszél. Merlinre, nem csak aranyos, de olyan édes, hogy mind a két kezem összetenném, ha hallhatnám újra. Az orosz sokkal, de sokkal határozottabb, sokkal keményebben hat. Vagyis, keményebben, de közben úgy is, mintha egy helyes kis pokemon lenne. Egy, nem, tényleg nem tudok udvarolni, kettő, sosem mondanám ki, hogy a Misty kezében pihenő rózsaszín tojásdad alakú pokemon jutott róla eszembe.
- Dary. Te. Nem. Szeretnéd. Apádat.
Megint csak mutogatni tudok, a "te" szónál rámutatok, a nemet ismeri - Istenemre mondom, ennél nagyobb nő nem is lehetne. A tagadás az minden nyelven -, a szeretnéd egy kicsit megzavarja a képletet, mert átölelve magamat ringok kicsit. Majd az előbbi széles vállal meg magassággal, meg szőrrel mutogatom el az "apád" szót. Azért jó, hogy most ketten vagyunk itt, és nem hiszik azt, hogy mi egész nap így kommunikálunk. Majomszerelem.
- Um.
Meg kell értenem, hogy mit akar mondani, mert úgy érzem, hogy fontos. Nyilván, ha tanúvallomást tesz, akkor tudnom kell, hogy mit mond, mert, ha az ő hibája, akkor valahogy meg kell védenem, ha meg tudja, hogy ki tette, akkor meg kell találnom. A nagy activity show arra jó így is, hogy ide koncentráljak, és ne játsszak hőst, aki szétveri a környéket, amíg meg nem késelik válaszul. Körbe pillantva végül bevillan a dolog, ami hiányzik.
- A NYAKLÁNC!
Még a homlokomra is csapok a felismerésben, hogy mit keres, de fogalmam sincs, hogy hol lehetnek a személyes holmijai, biztos elzárva, és azt nekem akkor se adják ki, ha a férje volnék, ő meg nem beszél magyarul. Istenem. És ha... talán működhet. Az én nyakamban is van lánc, amin, mint egy kutyának, fel vannak vésve az adataim egy dögcédulára. Levéve széttépem, majd a fogaim segítségével lehúzom az ujjamról a fordítógyűrűt, felfűzöm rá, és a csuklóm köré kötöm, az ágy mellé térdelve pedig - baromira romantikusan -, felhúzom az ujjára a gyűrűt, miközben végig a szemébe nézek. A szívem kihagy egy ütemet, ahogy gyakorlatilag hozzáláncolom magam, és csak halkan kérdezem meg.
- Érted amit mondok?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Egy nap csodálatos feleség lesz belőled, mondhatod az uradnak meg a gyerekeidnek is, hogy nem nem nem.
Dünnyögöm a bajszom alatt - mármint tényleg van bajszom, amivel úgy nézek ki, mint egy bánatos hippi "festőművész" -, miközben próbálom megoldani a helyzetet, hogy megértsük egymást. Ha ez nem működik, akkor nem tudom. Felordítom az egész házat valakiért, aki beszél oroszul és magyarul is, mert érzem, hogy amit mond, az nagyon fontos, az nagyon ki kell, hogy jöjjön, és nekem meg kell értenem, és válaszolnom kell, és nekem is el kell mondanom, hogy megértse, hogy én őt tényleg szeretem. Hogy nem bántanám, hogy nem akartam bántani. Most is, amikor sietve kapcsolom össze magunkat, akkor is magammal egyáltalán nem bánok finoman, de féltérdre ereszkedve, olyan finoman húzom a gyűrűt az ujjára, mintha félnék, hogy eltörik alatta. Valljuk be, nem néz ki éppen a legjobban, és igen, szólnom kellett volna az orvosoknak, hogy ébren van, de annyira önző vagyok, hogy minden kettesben töltető pillanatot szeretnék kiélvezni. Csak ő és én. És nem értem, hogy mit mond, de tudom, mert látom rajta, látom, és tudom, hogy mi az, amit kimond, hogy mit szeretne mondani. Tudom, hogy azt mondta, amit én is fogok.
- Szerelmes vagyok beléd, Darya, csak beléd, soha senki másba, én...
Tudom, hogy azt mondta, és ahogy kimondta, és ahogy kimondtam, nevezzenek puhapöcsnek, az sem érdekel, de könnyes szemmel néztem vissza rá. Nem működik a gyűrű, pedig annyira hittem benne, annyira éreztem, hogy működni fog, és mégsem, és ekkora, mielőtt még túl sokan lennénk, kimondom azt a három szót, amit mindenki ismer, akkor is, ha nem beszéli a nyelvet. A világon mindenki tudja, hogy mit mondok, amikor azt mondom:
- I love youuuuuuuuuuu...
És valahol az elnyújtás az már nem a romantikának, hanem Kazanov professzornak szól, akinek a hangja édesen, mint a méz csendül mögöttem, és a "ju"-ból nagyon gyorsan lesz "úúúúú", amivel aztán fordulok is egyet. A lánc ráfeszül a csuklómra, így feléjük fordulva, de a földre huppanva nézek szembe az érkezőkkel.
- Ja igen, Odett, elfelejtettem szólni. Darya nem akarja látni az apját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A legszebb pillanatok egyike az életben az, amit most élünk át, jön a csók, meg a hirtelen felépülés, és mindjárt dalra fakad az ápolók rögtönzött énekkara... ja nem. Mert oké, megvan a három szó, és jöhetne minden jó, de helyette valami egészen más történik, és én a hirtelen jött káoszban már azt se tudom, hogy mit csináljak, vagy, hogy amit csinálok, azt tényleg én csinálom, de hát tényleg én vagyok.
Ahogy Darya lehúzza a gyűrűt az ujjáról, felpattanok, hátra lépek egyet, ez pont arra elég, hogy a felém közeledő Odettet úgy kapjam el, hogy semmilyen kiálló testrészét sem érintem, ellenben kezeit úgy fogom le, hogy ne tudjon megütni. A lehetőség azonban, hogy megharap, megrúg, még mindig elképzelhető, hiszen róla van szó, ám szerencsére a hülye kórja ilyenkor nem ragályos. Már így is túl szőrös vagyok, nem kell ezt tetézni, de azért köszi. Szóval lefogom a nőt, akivel amúgy sosem akartam ilyen közel kerülni, és akit kvázi élő pajzsként használnék arra az esetre, ha mondjuk Mikhail meg akarna ölni, és mögüle figyelem az eseményeket.
Szeretném én is ágyban tartani Darya-t, de tudom, hogy ez esélytelen vállalkozás, mégis, amikor az apja rámordít, akkor fülem-farkam behúzva lépek oda, és finom határozottsággal - komolyan, így sosem fog nekem megbocsátani, ha mindig erőszakosnak kell lennem vele - irányítom vissza az ágyba, de azért annyira nem hadakozom vele, és nem is kell, mert a következő pillanatban visszaájul magától, míg az apja kijelenti, hogy távozik. Hogy mi történt itt? Édes Merlin, bár tudnám, de előbb iszom meg a Kazanov család vodkakészletét, mint, hogy megértsem az orosz beszédet. Neeem, nem értem volna be egy kedves, figyelmes, magyarul beszélő lánnyal, nekem Darya-ba kellett szerelmesnek lennem. Kiváló. Annyira tipikus.
- Hozz egy orvost.
Szólok oda Odettnek, aki feltehetően ugyanannyit csinált, mint én, és csak nézte őket, majd ellépve az ágytól - egy lopott arcsimítást követően -, sietve indulok a kilépő férfi után, remélve, hogy utolérem.
- Nem nagyon értettem, hogy mi a baj, de Darya-nak szüksége van magára, kérem. Maradjon, hiszen ön a családja, önhöz jött ide, és biztos vagyok benne, hogy nagyon szereti magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Szeretnék érveket felhozni, de egyelőre már annak is örülök, hogy megáll, és beszél hozzám. Egyetértek azzal, amit mond, tudom, hogy nem szabad itt maradnia, tudom, hogy a mi világunkban van a helye, hogy velünk kell lennie, a mi világunkban, hogy helyre kell hozniuk, mégsem tudok szólni egyetlen szót sem, várok, hogy elmondjon mindent, azonban, amikor rám néz, egyrészt frászt kapok, másrészt áldom az eszem, hogy tényleg nem tettem ki magam ennek a tekintetnek idén, és messzire elkerültem a könyvtárat. Amúgy az még szép csavar lett volna, ha egész évben a villogó szeme kereszttüzében tanulok, majd ugyanúgy megbukok, mintha nem tettem volna. Príma kis eset lett volna az is, de persze most sem jobb.
- Uram, én nem kívánok megházasodni addig, amíg el nem végeztem az egyetemet, vagy legalábbis, amíg stabil anyagi hátteret nem tudok biztosítani egy házassághoz.
Valamiért ösztönösen kihúzom magam, talán, hogy jobb színben tüntessem fel magam. Az elmúlt órákat rémálmok közepette, egy kórházi műanyagszéken fekve töltöttem, azt megelőzően ülve, könyörögve Darya-nak, hogy ébredjen fel, hogy jöjjön vissza közénk. Ja és, az utóbbi időben nem kevés tündérpor látogatta meg a szervezetemet, és a doboz cigi, semmi kaja, plusz kávé sem segít azon, hogy Mikhail Kazanov alkalmas férjjelöltet lásson bennem.
- Amennyiben a lányát kívánnám feleségül venni, úgy értesültem, hogy előtte a nagyszülők előtt is meg kell felelnem, és tekintve, hogy nem iszom alkoholt, jelen helyzetemben úgy vélem, ők sem tartanának erre alkalmasnak. Darya hónapokkal ezelőtt szakított velem, telefonon hívtam reggel, mert nem jött el a vizsgára, és akkor értesültem róla, hogy kórházban van. Tény, hogy szerelmes vagyok belé, de nem kényszerítem semmire, amit ő nem akar.
Sosem hittem volna, hogy ezt valaha is ki fogom neki mondani, vagy akár bármelyik mondatot, de tessék, itt van, elmondtam neki, és a szívemről rendesen kősziklák gördültek le. Az előbb ugyan tudom, érzem, hogy azt mondta, hogy szeret engem, de alig egy pillanattal később ellökött magától, úgyhogy az a pillanatnyi remény ahogy jött, úgy tűnt tova, és nem merem azzal áltatni magam, hogy jobb lesz.
- Egyetértek önnel abban, hogy itt nem maradhat, és minden tiszteltem az öné, és esküszöm, ha bárki megkérdezi, letagadom, de ha megfelelő ellátást akarunk Darya-nak, akkor hagynunk kellene, hogy a szőke intézkedjen. Az ő ismertségével a legjobb ellátást kapná, és a diszkréció is fontos.
Rendesen, mintha a fogamat húznák, úgy mondom ki ezeket a mondatokat, de lássuk be, Kazanov professzor egy feldúlt apa, én ugyan gyógyítást tanulok, de messze vagyok még attól, hogy jó kapcsolataim legyenek, Odett viszont, már csak a kórja miatt is, tudom, hogy beljebb van, de ha ez nem, hát tényleg a hírnév áldásosságát tudja élni.
- Uram, van viszont egy gond. Ez egy magyar kórház. Mi nem beszélünk oroszul, Darya pedig nem beszél magyarul, ön az egyetlen, aki segíteni tud, szükségünk van magára, így tisztelettel kérem, hogy maradjon. Segítsen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- De... én nem kértem meg...
Erőtlenül mondom kettőnk közé, mert komolyan mondom, hogy ez a házassági ajánlat ez olyan nagyon fel lett kapva, hogy lassan már bűntudatom van, amiért nem kértem meg. Egy nap, pár év múlva, ha akkor is együtt lennénk, vagyis, ha akkor egyáltalán együtt lennénk, teljesen természetesnek venném, hogy megkérem a kezét. Nem akkor, amikor már gyereket vár, hanem még előtte. Szeretném, ha szép jegyességet, majd esküvőt, nászutat, házasságot, családalapítást tudnék neki adni. Így, szépen sorban, nem most, nem akkor, amikor a zsebpénzemből és a derby nyereségemből tartom fenn magam. Most még hazajárok, otthon lakok, mit tudnék adni neki? Semmit. Magamat, és tudom, ez egy baromira romantikus kijelentés, de nem, én ennél sokkal földhözragadtabb vagyok. Meg akarok adni neki mindent, érzelmi és anyagi biztonság tekintetében is.
- Tökéletes. Darya tökéletes.
Én ennél már nem tudom jobban elmondani, és nem is hittem, hogy ennyi embernek el kell ismételnem, hogy én nála jobban senkit sem szerettem soha, de már elmondtam neki, az apjának, a barátnőinek, sőt, gyakorlatilag az egész iskolának. Lehet, hogy a talárom hátuljára ragasztok majd bűbájjal egy nagy hirdetőtáblát, hogy igen, még mindig úgy gondolom, hogy Darya Mikhaila Kazanova tökéletes, olyan tökéletes, hogy... és itt részletezném.
- Nem.
Erősítem meg a kérdést, hogy valóban nem fogyasztok alkoholt. Nem hittem volna, hogy ez így, ebben a formában fog előkerülni. Igen, meg fogom kóstolni, ha eljutunk oda, és igen, lehetek én a ciki magyar fiú, aki még csak rendesen inni sem tud. De érte még az elveimet is képes vagyok feladni. A következőkre nem szólok semmit, mert jól éreztem, amit mondott, és igazából szeretnék ott lenni vele, de nyilván ennek megvan a maga menete. Előbb az apja megtudja, hogy alkalmatlan vagyok a családba kerülésre, én elmondom még egyszer, hogy szeretem a lányát, ő elmondja, hogy a lánya is szeret engem, majd jön az, hogy megfenyeget, és nagyon örülök, hogy eddig nem volt barátnőm, mert Kazanov az első apósjelölt, aki megfenyeget engem, és én azt hiszem, ha semmi másra nem is, de erre örök életemben emlékezni fogok. Még bőszen bólogatok is, és valószínűleg ennek az oka az, hogy csak nézem, ahogy távolodik. Két Kazanov között őrlődöm, de tudom, hogy Dary mellett kell lennem, így hátat fordítva neki, besietek a kórterembe.
- Bocsánat.
Érzem a feszültséget, és tudom, hogy a szőke tette, így csak sóhajtva lépek az ágyhoz, és lehajolva, csókot nyomok a hajába, úgy takarva, hogy senki se vegye észre, ahogy a nyakláncot a nyakába kapcsolom. Tudom, hogy így érteni fogja, ami elhangzik, és tudom, hogy okos lány, oroszul kell válaszolnia, de mivel én visszahúzom a gyűrűmet, elvileg kettőnknek értenünk kell majd egymást.
- Sajnálom, az édesapja és én is úgy véljük, hogy jobb lenne, ha olyan intézményben lábadozhatna, ahol ismerősök veszik körül. A lakhelyünkhöz közel van egy kiváló magánklinika, egy ispotály, oda szeretnénk átszállítatni, remélem megérti, de mindent szeretnénk megadni neki. Odett orvosa beszél oroszul, úgy vélem, már az is segítene, ha az anyanyelvén beszélnek hozzá. Felhívnád Willt, kérlek?
Itt a szőkére pillantok, hogy lássam megértette-e, amit kérek tőle, és csak akkor, ha megbizonyosodtam róla, hogy értette, mit szeretnék kérni. Nem hagyhatjuk egy mugli kórházban. Ujjaim Darya ujján pihennek, kézfejét simogatom.
- Darya nem tud válaszolni, de én ismerem őt, valamennyire beszélek oroszul, el tudom magyarázni, amit mond, és a kérdésekre tud válaszolni általam.
Hazugság, percek óta folyékonyan hazudok. Mivel egyértelmű, hogy a nő nem beszél oroszul, nekem kell azt a hangszínt és hablaty szavakat mondanom. Ha nem jön be az orvosi, még lehetek színész.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Szó nem hagyja el a számat, pedig ellenkezni szeretnék, végül hátrapillantok, de látva Darya-t, úgy döntök, hogy nem ellenkezek. Ki kell szabadulnom innen, egy kicsit, csak egy kicsit. Kint rápillantok a szőkére, és szándékosan az ellentétes irányba indulok, mert nem akarom még csak a lehetőségét sem megadni annak, hogy akár csak egy mobiltelefon másik végén, de beszélnem kelljen Willel. Ennek két oka van, az egyik az, hogy életem legpocsékabb gyakorlati vizsgáját csináltam végig záróvizsga gyanánt, másrészt meg, mert a többi vizsgámra el se mentem, pedig ő helyet kínált a rendelőben, úgy, hogy támogatta az egyetemi felvételimet. Óóó bassza meg, még az is!
A másik irányba indulva tudom, hogy a folyosó végén van egy számkódos ajtó, aminek a kódját az éjszakás nővér megadta. Nekem pedig ki kell jutnom, friss levegőt kell szívnom, gondolkoznom kell. Megbuktam, ez biztos, vagyis az utolsó évemet a Bagolykőben meg kell ismételnem, de már úgy, hogy közben az elsőt megkezdem az egyetemen. Ez, amennyiben ez a tanév nem az egymás hergeléséről, utálkozásról és sértődésről szólt volna, rendben is lenne, de nem hiszem, hogy az évközi teljesítményem megfelelő lenne arra, hogy nulla tanulással az egészet újra megcsináljam, mindenféle tanulás és készülés nélkül.
Gyorsan beütöm a kódot, az ajtó berren, zöld jelzés villan fel, és egy pillanattal később már meg is csap a hűvös szellő, mely vékony pulóverben pillanat alatt rezzent össze. Egyszerre ébresztő, és álmosító, de, ahogy a zsebemben kitapogatom a cigisdobozt, hirtelen megszűnik a világ. Rendben leszünk. Mármint ebben a pár percben, nem az elkövetkezendő időben. Will nem olyan, aki szereti a bocsánatkéréseket, szóval tökösnek kell lennem, ami vagy beválik, vagy nem. Dolgoznom kell, mert Darya...
Fejem a falnak vetem, a szemeimet lehunyom, és mélyet szívok a szálból. Tíz perc, de nem vagyok benne biztos, hogy egyáltalán látni akar. Olyan simán lökte el a kezem, nem marasztalt, de előtte meg, azt mondta, hogy szeret. De mondhatta azt is, hogy ettől még nem akar engem. Igazából, továbbra se tudom, hogy mi van most, és nem tudom, hogy ezen segít-e az, hogy ennyien itt vagyunk. Ráadásul egész nap azt vártam, hogy az apja megérkezzen, erre, amikor itt van, kiderül, hogy ezzel is hibáztam. Legyen inkább tizenöt a tíz perc, hátha addigra kiderül, hogy mit szeretne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Negyed óra, egy perccel se több, ennyit hagytam meg neki, nekem és a komédia minden résztvevőjének arra, hogy a világ visszaálljon a normális kerékvágásába. Hogy miért? Hogy aztán újra felborítsam. Óóó igen. Béke? Kérlek. Az felénk nem dívik. Ahogy a tizennegyedik percben vagyok, utolsót szívok a cigimből, és eldobva a csikket, visszalépek a kellemes melegbe. Fáradt vagyok, és most, ahogy megcsap a benti kellemes hőmérséklet, érzem, hogy ha leülnék, elnyomna az álom. Nem, ezt most meg kell tennem, itt és most, nem később. Méghogy nekem bajom lenne azzal, ami Darya… meg a faszt.
- Oppardon!
Határozottan lépek be a kórterembe, vagyis lépnék, amikor a doktornő, kifelé indulna, gondolom, mindent megbeszéltek, bár sem az arca nem boldog, se a jelenet, ami fogad, nem normális. Rápillantok az ágyban hesszelőre, majd Kazanovra, persze csak az után, hogy kiengedtem a nőt, majd a kezeimet védekezőn felemelve jelzem, hogy fegyvertelen vagyok, és ha meg kívánna verni, akkor várnia kell egy kicsit, mert előbb még okot kívánok szolgáltatni rá. Mondjuk jobb lett volna, ha csak Darya van itt, amikor beszélünk erről, olyan mindegy, mert az apja megtudja, Odett meg olyan, mint egy poloska.
- Mondani szeretnék valamit. Értesz engem?
A kérdés Daryanak szól, és csak akkor folytatom, ha már tudja, hogy miről beszélek, mert nem csak hallania, hanem értenie is kell, amit mondok. Introvertáltként nem könnyű ez most nekem, nem szoktam ilyet tenni, de kell, tudom, hogy kell, le kell tisztáznom mindent, ami az elmúlt egy évben körbe vett minket.
- Nem feltétlenül biztos, hogy én vagyok a legjobb választás, sem akkor, ha egy apa a lányát nézni, sem akkor, ha egy barátnő az egyik legjobb barátnőjére néz, sem akkor, ha valaki a tükörbe néz, és elképzeli a közös életet velem. De tisztességes vagyok, a kötelességtudat megelőz nálam mindent, és családcentrikus vagyok. Nem bújok ki a felelősség alól, elismerem, ha valamit tettem. A múlt tanév elején tiszteletlen voltam Daryával, miután minden előjel és magyarázat nélkül szakított velem, sem a hangnem, sem a csuklója megszorítása nem volt illendő. Nem kértem meg a kezét, de tagadhatatlan, hogy szeretem őt, hogy szerelmes vagyok belé, hogy tökéletesnek gondolom. Olyan kilencvenöt százalékban.
A tekintetem a három jelenlévő között jár, és persze azért figyelem a mozdulatokat is, mert ha valaki nekem készül támadni, akkor legalább felkészülök rá. Fogalmam sincs, hogy meddig beszélhetek, ezért beszélek addig, amíg megtehetem.
- Elképzelhető, hogy eljön az a nap, amikor úgy vélem, minden alkalmas arra, hogy megházasodjak, hogy meglesz az érzelmi és anyagi hátterem ahhoz, hogy egy nő a feleségem legyen, hogy legyenek gyerekeink. Egy nap. Nem holnap, és nem is hiszem, hogy egy év múlva. Három dolgot szeretnék jelenleg. Az első, hogy felejtsd el azt az átkozott balettot, tönkretesz, tönkreteszed magad, és egy nap ott fogsz állni, kiégve, roncsolódott testtel, boldogtalanul. Nem fog boldoggá tenni. Most sem tesz boldoggá. Én is lemondok cserébe bármiről, amiről azt akarod, hogy lemondjak. A második, hogy szeretném, ha megpróbálnánk, újra, együtt, hivatalosan. Nyertünk egy évet, mivel nem jelentünk meg a záróvizsgákon. Azonban én elkezdem az egyetemet mellette, kevés időm lesz, és, ez a harmadik. Éljünk együtt. Bogolyfalván. Muszáj találnunk egy olyan közeget, ahol senki sem szólhat bele az életünkbe, ahol ketten vagyunk. Ennyit szeretnék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Az a jó abban, ha van ismeretséged, hogy tudsz igen nagy meglepetéseket is okozni, mint például egy teljesen üres pizzéria, ahol, ahogy a neve is mutatja, éppen azt készíthetsz az asszonynak, amit a legjobban szeret: pizzát. Márpedig a tavalyi év után nyilvánvalóan azt szeretnéd, hogy az idei mind a kettőtöket kárpótoljon, és, hogy eljöjjön a pillanat, amikor úgy érzi, hogy képes lenne elkötelezni a szívét és a bizalmát is melletted. Utóbbi is igencsak fontos, és valljuk be, mi számos alkalommal igencsak híján voltunk ennek.
Így hát, most, hogy kulccsal és nem feszítővassal, a riasztó bűbáj szakszerű kiiktatása mellett besétáltunk, remélem, hogy a mai éjjel igazán jól fog sikerülni. Nem kényszer, mert azt én is tudom, hogy akkor nem jutunk egyről a kettőre, hanem inkább egy vidám, kötetlen éjszaka. Tudom, hogy sokat kell dolgoznunk a kapcsolatunkon, de szép, hogy egyáltalán mondhatjuk azt, hogy kapcsolatunk van. Szóval ennek szellemében, és persze, hogy lenyűgözzem, alkudtam ki azt, hogy most itt lehetünk, kettesben, én pedig, mindenféle kétségbeesett szakácskönyvnézegetéstől mentesen gyártom a pillatésztát. Mint, aki valójában itt dolgozik. Pedig nem, így is csoda, hogy Will volt annyira jó fej, és megtartott, habár a fizetésem érezhetően csökkent, és valljuk be, mivel nem vagyok puccos aranyvérű, ez azért megérződik. Elég kemény menet lenne most az életünk, és valószínűleg anyagilag rengeteget veszekednénk is, ha most együtt élnénk a faluban, mert mégsem telne úgy mindenre, mint hittem akkor, amikor kijelentettem, hogy fog. Elég vad elképzelés volt, ami azt illeti, de a világért se vallanám be, hogy túlzásba estem akkor, amikor ezt kijelentettem.
- Szóval, a jó hír az, hogy minden van, bármit kérhetsz rá, két féle tésztát csináltam, így lehet két felé is szedni a feltéteket, a rossz hír az, hogy kilenc féle sajt van, és mindegyiket szeretem, így valószínűleg holnap reggelre sajttá fogok válni.
Pillantok fel rá mosolyogva. Ideérkezésünk után kineveztem áfonyalé felelősnek, vagyis, az a munkája, hogy ha üres a poharam, megtöltse, és megitasson, de nagyon kedves voltam, mert már az elején leszögeztem, hogy dinamikusan fejlődő cégünk támogatja az alkalmazottak fejlődését, így ha jól halad, a munkaidő felénél akár már vezető beosztást is betölthet. És tessék, máris alapanyag menedzserré vált. Igen dinamikusan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- Nem tudok, csak az eszem játszom.
Felelem teljes komolysággal, mintha tényleg ez lenne a helyzet, és addig szórakoznék, amíg valahogy össze nem áll a massza, amit itt kavargatok az ujjaimmal, aztán lesz, ami lesz, ráfogom majd a kemencére. Nem, a helyzet az, hogy nagyon is tudom, hogy mit csinálok, és egy pillanattal később már elég nagy vigyor ül az arcomon.
- Amikor hárman, majd négyen lettünk, a szüleim elég hamar elfáradtak, anya sokszor volt ideges, amikor mondjuk odakapott a főzelék, pedig egyszerű a trükkje, ehető, csak ne merj az aljából.
Még a vállam is megvonom, nem igénytelen vagyok, csak praktikus, csak mert valami nem tökéletes, vannak jó részei, így egy főzelék is tud finom lenni, ha picit odakap, csak ha baj van, akkor ne kapkodj, és ne kapard fel, ez a trükk az élet számos területén követendő, és akkor viszonylag nyugis életet élsz.
- Már akkor is érdeklődtem, amikor Ervin született, aztán, amikor Zente, akkor komolyabban elkezdtem átvállalni a terhet, mert mégsem hagyhattam, hogy Domca éhen haljon, bár csábító volt a gondolat. Tényleg szeretem csinálni, megnyugtat. Ha nem a gyógyítást, akkor valószínűleg a gasztronómiát választottam volna. Lehetett volna ez a mi pizzériánk is.
Egy pillanatra megállok a mozdulatban, mert valljuk be, eléggé elgondolkodtató, hogy ha nem csak egy pizzázós estét adok neki, hanem mondjuk azt mondom, hogy megvettem a kedvenc éttermét, ahhoz mit szól. Oké, valljuk be, ez egy enyhén túlzó és burzsuj dolog lett volna, meg aztán ugyebár ott tartunk megint, hogy miből. El kéne adom az egyik vesémet érte, mondanám, hogy a tüdőmet, de azt nem hiszem, hogy olyan sokan vinnék, megtermékenyített petesejtem pedig nincs, pedig állítólag olaszba tízmillánál kezdődik az ára, ami megintcsak nem rossz.
- Az erősben egyetértünk, holnap pedig randizhatunk a gyengélkedőn. Majd romantikusan összetolunk két ágyat, és együtt szenvedünk hátul. Úgyis rég szerepeltünk az Edictumban. Nem is tudom, hogy az eljegyzésünk végül felbontódott-e, vagy már a feleségem vagy.
Esetleg megcsaltuk egymást, de tényleg, egy idő után, valaghogy nem volt gusztusom követni az eseményeket magunkkal kapcsolatban. Nyilván jobb lett volna a hozzáállásom, ha közben együtt vagyunk, és nem éppen a Rómeó és Júlia összes jelenetét visszük színre.
- Nem hiszem. Végül is, ez egy diéta. Minden diéta, meg edzés tartalmaz csalónapot. Az a lényeg, hogy a csalónap motiváljon a további napok betartására, nem? Szóval, ha ma eszel pár szelet pizzát, az motiváló lehet arra, hogy ha folytatod a diétát, akkor hamarosan újra kaphatsz valamit. És akkor mázlista vagy, hogy a pasid nem csak szexi a bongyor hajával, de bármit képes megfőzni vagy sütni neked. Én nem dobnám ki ezt a kincset. Csak szólok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- És ha kis Daryák?
Pillantok fel kérdőn, mert nem ragaszkodom én ahhoz, hogy fiunk legyen csak. Pusztán csak azt jegyeztem meg, hogy mi fiús szülők vagyunk. Ebben pedig nem  hiszem, hogy tévedtem.
- Két gyerek. Az egy elkényeztetett, a kettő ideális. Tisztes, de nem nagy korkülönbséggel, hogy kiélvezzék az anyjuk nyújtotta... nos... előnyöket.
Ujjaimmal finoman a melle környékére irányzok, hogy értse, hogyan értem a dolgot. De tényleg, kell a különbség. Ha Domca és én nem lennénk ennyire közel egymáshoz, akkor valószínűleg másabb lenne a viszonyunk, talán nem lennék én sem ennyire, nem is tudom, morcos. Van egy alap nem tetszésem vele szemben, de erről ő nem tehet, ez az én hibám, én nem tudok megbékélni ennyi év után sem.
- Ha egyszer apa leszek, szeretném jól csinálni. Jelen lenni. Tudom, hogy akkor másik hivatást kellett volna választanom, de úgy érzem, hogy a megfelelő nővel, sikerülhet.
Az egyik pillanatban még kedvesen és szépen udvarolok neki, a következőben meg már úgy nézek rá, mint aki szellemet látott, megint eggyel arrébb pedig kitör belőlem a nevetés, és erősebben megrázom a fejem.
- Ne reménykedj, teljes bizonyossággal állíthatom magamról, hogy monogám kapcsolatban élő, egyetlen nőről álmodozó, heteroszexuális férfi vagyok, a szerelem azon szakaszában, amikor a szemem elé táruló mocskos és perverz képzelgésekben még a nőm, és nem Mila Kunis jelenik meg. Vagy az a babaarcú szőke színésznő, akinek nem jut eszembe a neve. Ilyen kék a szeme. Na mindegy, szóval, ha tetszik, ha nem, jelen pillanatban elkötelezett Daryaista vagyok, aki legszívesebben mindenhol is magáévá tenne.
De most még nem szabad, egyelőre kell egy kicsit híznia ahhoz, hogy én magam se féljek attól, hogy fájdalmat okozok neki. Csak még egy kicsit, csak annyira, hogy ne érezzek bűntudatot, ha erősebben fogom meg, márpedig erősebben fognám meg.  
- Itt maradnál velem?
Megállok a mozdulatban, és meghatódottan pillantok rá. Egy hosszú pillanatig csak nézem őt, mielőtt végül mozdulok. Kezeimet kicsit megtörölve, hogy mégse kenjem össze, lépek oda hozzá, hogy két kezem mellette megtámasztva hálás csókot nyomjak az ajkaira.
- Elmentem volna veled Oroszországba, akkor is, ha csak kifutófiú lettem volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Szeretem az éjszakázást. Évközben számos tárgyból tűrhetően teljesítettem, így az óralátogatások alól felmentést kaptam, így amikor nincs órám az egyetemen, akkor tudok napközben pihenni, és Daryával is időt tölteni. Lassítottunk, és rendben vagyunk, látom, ahogy a teste is elkezdett alakulni, kevésbé aggódom miatta, de sosem fogok nem aggódni, hiszen basszus, hihetetlen, de ő az életem. Nem terveztem, hogy valaha is lesz bárki, aki ilyen hatással van rám, ő mégis az, és én imádom.
A lényeg viszont, hogy az éjszakai ügyelet többnyire nyugodt, kevés a bent fekvő, jelenleg pedig senki sincsen, vagyis, a szokásos ágyon fekszem hátul, elrejtve egészen, és olvasok. Persze, nem vagyok hülye, év elején az volt az első dolgom, hogy a szakítós ágyat betettem középre, és hátra vittem azt, amelyiken még bizonyítottan senkit sem dobtak ki. Ezt az évet szeretném sikeres záróvizsgával letudni. Éppen a legizgalmasabb rész jön, a robbanás olyan érzékletesen volt leírva, hogy szinte ott voltam, sőt, átéltem, érzem a bőrömön a forróságot, látom a testeket, oszlik a füst, és... belép valaki.
~ Óóóó hogy Merlin trottyos gatyája legyen rajtad egy napig! ~
Emelem az égre a tekintetemet, és várom, hogy megszólaljon, de mivel nem szól semmit, viszont hallom, hogy a mozgást abbahagyta, néma sóhajjal emelkedek fel, hogy felhúzva a fehér köpenyt, zsebre dugott kezekkel lépkedjek előre, és nem, nem vagyok akkora csoda, hogy a görnyedő hátából megállapítsam, hogy ki ő és mi a baja, de, amint közeledek, egyre jobban kezd egy igen nyomasztó érzés úrrá lenni rajtam, mégpedig az, hogy nálam jobb embert ma nem találhatott volna itt. Nem a képességeim, hanem a tudásom miatt, amiatt, amit én tudok, és amit feltételezem, hogy senki más nem tud.
- Boró?
A világ minden finomságával és kedvességével, lányan szólítom meg, ahogy lépek egyet óvatosan felé, és finoman megsimítom a vállát, mielőtt elé térdelnék, hogy az arcát is lássam. Sokat látott ember vagyok, de a meggyötört női arc még engem is megrendít.
- Mid fáj?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- Tudod, ez külső szemmel baromira érzéketlennek tűnhet, de én nagyon élvezem, hogy ennyire határozott és egyező elképzelésünk van a jövőről.
Tudom, tudom, ez nem az a nagy romantika, amit az emberek többsége elvár egy kapcsolattól, de mi legyünk bármennyire csöpögősek, és igen, elképesztően sziruposak is tudunk lenni, mégis imádom, hogy ennyire céltudatosak vagyunk a jövőnkkel kapcsolatban. Pár dolgot biztosan tudok, hogy őt akarom, és hogy még éveket akarok vele tölteni. Én nem akarom azt, hogy bármelyikünk is feladjon bármit, azért, mert jön a gyerek, csak szépen sorba, mindent csak a megfelelő időben és helyen. Rendben, volt olyan, amit elhamarkodottan jelentettem ki, mint azt, hogy éljünk együtt, de az a nagy helyzet ezzel a témával kapcsolatban, hogy még mindig szentül hiszek benne, hogy ez egy jó döntés lenne, csak éppen nem hangoztatom. Még.
- Áh, felesleges, igazából olykor szexinek, olykor riasztónak gondolom a nagy szemeit, nem lennék képes pár óránál tovább vele lenni. Nem mintha lenne esélyem, de ha mondjuk felajánlanák ezt, akkor is tudom, hogy olyan száötven perc után azon gondolkoznék, hogy mennyire nagyon para ez a nő. De, nem akarlak elveszíteni, nincs más, és nem is lesz.
Ebben egészen biztos vagyok. Csak ő, nem tudom, hogy mikor történt, nem tudom, hogy hogyan, mert ez más, mint a vágy, más, mint a szerelem. Vágytam rá, akkor éjjel, amikor először voltunk együtt, és másnap is, amikor újra megkaptam, vágytam a testére. Szerelembe estem vele, amikor hallgattam őt, amikor megismertem mindazt, amit korábban talán senki, szerelmes lettem a lelkébe.
De ez, ami kettőnk között van, egyszerre mindkettő, és mégsem. Ez valami, több, valami más. Ez az otthon. Amikor a világban bárhol vagy is, nem számít, mert csak az a hely a tökéletes, ahol ő van. Én nem vágyom többre, másra, csak rá, és amióta ezt tudom, azóta van bennem ez az átkozott kettősség. Mintha állandó háborúban állna a lelki béke, és az szív örvénylő káosza. Kívül nyugodt vagyok, belül forr a vérem, és mellette, azt hiszem, egyre empatikusabbá és szelídebbé válok. Ahogy homlokunk egymásét támasztja, tudom, hogy miatta válok jobb emberré, hogy miatta éri meg.
- Csak arra ne kérj, hogy a trapézra is utánad menjek, mert annál kevesebb megaláztatást tudok csak elképzelni.