33. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Palotás Polli összes RPG hozzászólása (87 darab)

Oldalak: [1] 2 3 » Le
Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. július 5. 23:09 Ugrás a poszthoz

Süveges Lili

Ez egy tökéletes vasárnap délután volt, a körlet lakóinak nagy része úgy döntött, hogy a szabadban tölti a napot, rengetegen mentek le fagyizni a közeli varázslófaluba, így ennek köszönhetően béke és csend honolt a teljes toronyban. Polli nagyon élvezte ezt a ritka helyzetet, amikor nem kellett viselnie a hangszűrős füldugóját, mert hosszú távon igencsak bántja a fülét. Maratoni, 1.5 órás fürdést rendezett annak örömére, hogy senki nem dörömbölt az ajtón, hogy húzzon már onnan. Otthon is mindig sokáig fürdött, de sajna itt erre nincs lehetőség, ahogy mondták is neki előre.
Kora estére elkezdtek visszaszállingózni a nagyobb szájú társai, a felsőbb évesek szobájából pedig feltűnően hangos, már-már medvebőgésre emlékeztető nevetések hallatszottak ki, amitől Polli egyre rosszabbul kezdte érezni magát. Szájába dobott kettőt a kedvenc rágójából, markában pedig elrejtette az egyik kattintgatós mütyürkéjét, és heves szívdobogások közepette leviharzott a toronyból némi friss levegő és csend reményében.
Léptei feltűnően gyorsak, alacsony termetéhez képest pedig feltűnően hosszúak. Mire kiér az iskola nehéz ajtaján, már sokkal jobban érzi magát. A meleg, friss esti levegő megcsapja az arcát, ami egyből egyfajta kellemes érzéssel árasztja el. Az udvaron szállingóznak néhányan, de nagyobb hangoskodás csak a rét távlatából hallatszik. Sokkal nyugodtabban szeli a távot, bár maga sem tudja pontosan, hogy hová viszi a lába. Egészen eddig úgy vágtatott végig, hogy senkit és semmit nem nézett, de egy kellemes, halk zene ütötte meg a fülét, melynek forrását mindenképpen szerette volna meglelni. Lehetséges, hogy talál valakit, akiről beszélgethetne a zongorákról, vagy bármilyen komolyzenei darabról. Azt mondták neki, hogy ne erőltesse ezt az embereknél, de ha már valaki eleve zenél, akkor miért ne? Már legalább két napja nem beszélt senkinek ilyenekről. Alapos forráskutatást végezvén egy ismerős lányon akad meg a tekintete. Kettőt kattint a játékával, majd úgy dönt, hogy közelebb lép hozzá. Amit ekkor lát, az annyira menő, annyira földöntúli, annyira…még a rágó is majdnem kiesett a szájából a látványtól, pedig még bőven van íze. Az udvaron a virágok egy csoportja táncol, akrobatikázik, vidáman ugrálnak egymáson, miközben valamiféle zene meg-meg szólal időnként.
Ámulva, kezével finoman a levegőben legyezve pattan a szőkeség mellé.
- Ezttecsináltad? – Kérdi egy levegővel eldarálva, miközben barna szemeivel megbabonázva figyeli a látványt. – Nézd! – Mondja a három virágra mutatva, ahogy a levelüket karnak használva táncolnak. – Eszméletlen! -Zárja rövidre miközben baljával erősen csavarja a pólója alját, mert máshogy nem tudja visszafogni az örömét.

Utoljára módosította:Palotás Polli, 2020. július 7. 16:23
Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. július 8. 20:16 Ugrás a poszthoz

Süveges Lili


Mielőtt idejött, mondták neki, hogy nagyon sok érdekességről marad le, ha továbbra is az otthona védelmét kívánja élvezni ennyi idősen is. Ez egyfelől izgalmasan hangzott, hiszen ki ne akarna menő újdonságokkal megismerkedni, másrészről pedig nagyon rémisztően hangzott. Mi van, ha az új dolgok hangosak? Tömegben vannak? Vagy csak úgy, nem tetszenek, mert… nem. Polli egy nagyon lelkes ember, nagyon tud örülni is dolgoknak, de ugyanilyen könnyen lehet kikergetni a világból is.
Ez is egy ilyen furcsaság. aminek a hiányát bizonyosan nem érezte volna, de most, hogy itt van előtte, egészen megbabonázza, a legkisebb részletet is alaposan megvizsgálja a látványnak. A kedvenc része az, amikor a maragaréták egyszerre bólogatnak a mélyebb hangoknál, a tátika virágok pedig a magasabb hangoknál nagyra nyitják szirmaikat, úgy csinálnak, mintha csak áriát szeretnének énekelni. Igaz, a dallamban áriának nyoma sem volt, de inkább szerette volna azt hinni, hogy ezt csinálják, mint azt, hogy éppen segítségért kiabálnak. Reálisan belegondolva inkább ez történhet, hiszen ki szeretné, hogy varázslattal rángassák a testét? De Polli romantikus gondolkodású, így ez fel sem merült benne. Tekintete a Lili irányában lévő virágokhoz vándorol, így jobban szemügyre tudja venni az akrobatikus mutatványokat, mely legalább akkora ámulatba ejti, mint a margaréta meg az oroszlánszáj. A hipnotikus állapotból a szőke levitás harsány hangja rázza fel, amitől összeszorult torokkal rezzen össze, melyen éppen lecsúszik a rágója. Nem az első eset, hogy rágózás közben megrémül és lenyeli, mindig mondták neki, hogy nem kéne annyit csinálnia, mert ha egyszer félrenyeli, amikor nincs a közelben segítség, meghal, ez őt nem tudja érdekelni. Szemét összeszorítva nyel még kettőt, hogy csökkenjen a kellemetlen érzés a torkában, amit még a hirtelen menekült rágó okozott, majd gyenge hangon végül csak válaszol Lilinek a játékát kattogtatva: - Én nem tudok ilyet. Pedig jó lenne. – Biztosan a húgának is ugyanennyire tetszene, mint neki. Már ezért megérné idejárnia, ha ennek a varázslatnak a tudásával menne haza. – Ez milyen varázslat? Illúzió? – Kérdi egy nagy levegőt véve, miközben a közelben állók bokáját vizsgálva próbál meg rájönni, hogy ki tehetett szert a jelenlévők közül ilyen tudásra, majd csípő magasságban is próbál pillogni néhányat, mert a csípők nem hazudnak (nem úgy, mint a bokák, azok megbízhatatlanok). Közben persze figyelmesen hallgatta Lilit, így amikor sikerült befejezni a sejhajok vizsgálatát a lány vállához fordul tágra nyílt szemekkel. – Juj, az hol van? Elviszel oda, én is szeretném megnézni! – Lelkesedik balját finoman megremegtetve, de most az első ámulatnál sokkal kevésbé. – Hallod?! Te is hallod?! – Kérdi hangosabban, majd alsó ajkába mélyeszti a felső fogait, hogy leplezni tudja az izgalmát. – Ez a virágkeringő! – A szökőkút irányából jövő dallam erősen hajaz az egyik mugli zeneszerző balett darabjára, aminek zongora átiratát többször játszotta már. – Diófa! Van itt diófa? Vagy ólomkatona?

Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. július 8. 23:46 Ugrás a poszthoz

Vajda Olívia


Nemsokára indul az első vonat a budanekeresdi vasútállomásra. Terve még nincs, hogy mi lesz, amikor megérkezik, de a tegnapi napja egészen biztosan az utolsó volt a kastélyban. Ez eldőlt. Megígérték neki, hogy egy hónap után hazamehet, már majdnem három hete itt van, úgyhogy ez már közelebb van az egy hónaphoz, mint a semmihez, így már biztosan ér. A kofferját nem tudta elhozni magával, mert egyszerűen képtelen volt bepakolni, ahogy az anyukája csinálta mielőtt idejöttek. Neki valahogy még a pakolj bűbáj sem pakolta olyan katonás rendbe a pólóit, mint a szüleinek. Így csak a kék-rózsaszín színű batikolt vászon hátizsákja társaságában indul útnak, amibe bepakolta a legfontosabb dolgokat, ami a hosszú út során segítségére lehet: a kedvenc teája és pirítósa (egy süteményt is elcsórt a klubhelyiségből, ha esetleg megkívánná), a hangszigetelő füldugója, az aktuálisan tanult darab kottája, meg persze egy rakat kattintgató, pörgettyű, puha stresszlabda és vagy két csomag rágó. Ez elég lesz Budanekeresdig, de arra még nincs felkészülve, hogy mit fog ott csinálni, mert nem tudja, hogy onnan hogyan juthat el Tatáig, ha esetleg a szülei nem érnek oda. Tegnap küldött nekik egy baglyot, hogy most fog indul, jöjjenek ki reggel érte. A múltkor már pedzegette nagyon is komolyan, de csak egy órát nyert az iskola pszichológusával, meg kapott pár megnyugtató baglyot a szüleitől, hogy hamarosan meg fogja itt szeretni. De ők nem érthetik. Nincsenek itt, írásban pedig képtelen elmondani nekik mindent.
Maga sem tudja, hogy hogyan sikerült kisurrannia az iskola kapuján, lehet, hogy ilyen időben is szabad kijárásuk van, talán bénán volt feltéve a védőbűbáj, esetleg átengedik a kétségbeesett diákokat. Fel volt készülve arra, hogy a kapu megrázza, felgyújtja, hátra löki, de nem történt semmi. A kaput átlépvén valamiféle borzongás járta át, ami lehetett a védőbűbáj erőtere, de az is benne van, hogy csak a szabályszegés okozta félelem dolgozott benne. Az kicsi, kapucnis alak remegő térdekkel szeli a métereket, eleinte még hátra-hátra pislog, hátha valaki követi, mert túl egyszerűnek tartotta a kijutást, ám a falu határához érve a félelmeinek ez a része megszűnni látszott, de ezen kívül is bőven volt oka aggodalomra. Egyáltalán, hogy jut ki Budapestre, ha nem jön ki senki?
A sírás kerülgeti ettől a helyzettől, de muszáj higgadnak tűnnie. Tudja, hogy fiatalabbnak tűnik a koránál, így sokkal nehezebb lesz átjutni a vasút dolgozóin, mintha legalább 16-nak látszana. Félelme beigazolódni látszódott, amikor a jegypénztáros boszorkány faggatni kezdte, meg bizonyítékot kért tőle, hogy valóban elmúlt-e már 14 éves, és hogy tényleg az iskola tanulója. Szerencséjére nem látta a pult mögül, hogy milyen erősen rángatta pulóvere ujját, mert akkor talán még elbocsátási papírt is kért volna tőle. Talán azt hihette, hogy meghalt valakije, mert családi okokra hivatkozott, a zaklatottság pedig minden mozdulatából kiabált.
Jegyét zsebrevágva közelíti meg a vágányokat, szíve valamiért még hevesebben vert, mint a jegypénztár előtt. Most már tényleg zöld az út, már csak meg kell tennie, hogy felszáll a vonatra. A kalauz már nem fogja elküldeni. Ugye miatta nem fordítanak vissza egy szerelvényt, ha a szülei utána üzennek? Hamarosan meg is hallja a hangosbemondó süvítését – amitől erősen összerezzent-, mindjárt érkezik a Budanekeresd irányába közlekedő szerelvény. Reszketve nyúl a füldugója után, a pályaudvarok hangját sosem szerette. Feszültséglevezetésként tett egy kört a peronon, miközben félelmei tovább visítanak a fejében. Ezeket kizárandó megtorpan, becsukja szemeit, majd a tanult 4 másodperces légzéstechnikát próbálja bevetni, ami nagyon sokszor segített neki. A harmadiknál hallja a vonat érkezését, érzi az orrában az olajszagot. Lassan kinyitja szemét és tétován a legközelebbi ajtó irányába indul, majd egy utolsó nagy levegőt véve felkapaszkodik, hogy elfoglalja a helyét egy, az bejárattól távoli fülkében. Táskáját egyből az ölébe veszi, és plüssjátékként kapaszkodik bele. Megcsinálta, itt van. De mi lesz majd ezután?
Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. július 11. 19:53 Ugrás a poszthoz

Vajda Olívia


Kimerülten, a félelemtől még mindig kissé reszketegen kuporog az eldugott fülke mélyén, közvetlen az ablak melletti ülésbe fúrva magát. Nem sokat aludt éjjel, hiszen ahogy lefeküdtek a többiek, neki a lehető legnagyobb csendben kellett összepakolnia a dolgait. Sajnos az eredeti elképzelése, miszerint képes lesz az összes cuccát visszazsúfolni a kofferjébe csődöt mondott, de legalább a legfontosabb dolgait képes volt becuccolni. Finoman megharapja a nyelve hegyét, ahogy lassan lecsukódik a szeme. Most nem lát, a vonat zötykölődése pedig egy egészen távoli, halk morajként hallatszik. Kényelemben van, csendben, egyedül, átjutott a legnagyobb nehézségeken, amivel a szökése járhat, de odabent mégsem nyugodt. Egyrészt nagyon bántják az elmúlt napok eseményei, főleg a tegnapi, ami után egy órán át sírt az Eridon toronyban elbújva, viszont ami még inkább félelemmel tölti el, az a szüleivel való találkozása. Mi van, ha nagyon mérgesek lesznek rá és emiatt nem jönnek ki? Ha nem jön rá, hogy jut el Tatáig, akkor vissza kell majd utaznia, ha nem akar a pályaudvaron egy kartondoboz ágyon aludni? Timi, akivel már évek óta azon dolgoznak, hogy könnyebben menjen a beilleszkedés, vajon mit fog szólni? Majdnem minden nap baglyot váltottak egymással, annyira örült neki, hogy végül bevállalta, hogy elköltözik otthonról és nagylány lesz. Utálni fogja, örökké?
Szinte filmként látja maga előtt, a csalódott szeretteinek arcát, úgyhogy inkább kinyitja a szemeit. Furcsa, hogy máskor megnyugtatja, ha behunyja a szemeit, most meg még jobban felzaklatja. A bal kezével finoman kapargatni kezdi az ülést, miközben jobbjával a hátizsákja elülső zsebből előkapja a kedvenc stresszlabdáját, ám közben megüti a fülét a fülkeajtó hangja. A belépő irányába fordulva látja, hogy egy fiatal lány az, aki nem valószínű, hogy kalauz. Halkan szóló hang szűrődik át a vonat morgásán keresztül, ezt már felismeri, milyen, amikor hozzászólnak. Nemeket el tud különíteni a füldugóján át, de embereket hangról megismerni már nem. Gyorsan, kissé remegve kipattintja a füléből, és miközben a tokját próbálja előszedni a lányhoz fordul, a kulcscsontjánál lévő nyakláncot nézi ki magának.
- Sz-szia... Ne haragudj, nem hallottam! A fülemben volt. – Feleli lesütött szemmel. Nem tűnik iskolai ellenőrnek, aki éppen vissza készül vinni, de azért ki kell tapasztalnia.
- Polli vagyok. Én… haza kell utaznom. Családi okokból, mondtam a jegyárus boszorkánynak is. – Folytatja baljával a stresszlabdát szorongatva. – Szép nyaklánc. – Teszi hozzá, ahogy tekintete átsiklik a lány bal füléhez. Reméli, hogy nem bámulta kínosan sokáig azt a részt, a saját időérzéke stresszhelyzetben nagyon becsapós.
Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. július 12. 22:29 Ugrás a poszthoz

Bossányi Karola


Igyekezett megtalálni azt a kokaviraesti időpontot, amikor még a kastélyba nem kötelező visszaérniük, de remélhetőleg már nem lesznek olyan sokan a faluban. Szeretett volna megismerkedni a hellyel, mert a pályaudvaron kívül még nemigen járta be ezt a környéket, pedig ahogy hallotta nagyon szép helyen fekszik, a házak pedig nagyon hangulatosak. Meglepően nagynak találta a helyet egy faluhoz képest, nagyon sok minden található benne. A vendéglátós részre inkább nem nézett be, mert az utcán látott egy feltűnően kótyagos figurát, aki hangosan énekelgetett egy régi számot, amit még gyerekkorában hallott a rádióban, de -szerencsére- mostanában már nem találkozik vele.
Így inkább az ellenkező irányba fordult el, útközben megajándékozta magát egy gombóc sárgadinnye és egy gombóc citromos fagyival, annak örömére, hogy nem ment teljesen világgá, csak részben.
A faluban kiállított órára nézve megállapítja, hogy egy rövid csatangolásra még van ideje, így hagyja, hogy a lába vezesse. A Boglyas térről egyik utcából a másikba fordul, míg nem egy üresedő játszótéren köt ki. Szerencsére a legtöbb gyereket már hazavitték vacsorázni, mert már kezd lehűlni a levegő, így valószínűleg úgy tűnik, hogy megússza a sikítozva játszó gyerekek társaságát. A fagyitól és a kissé csípős időtől libabőrösen lép be a hatalmas csúszdák erdejébe, mindenfelé nyújtogatja a nyakát. Egyikre sem merne felülni a magasabbak közül, pedig talán még nem küldenék le a mérges anyukák, mert eléggé kicsi ahhoz, hogy beolvadjon a környezetébe. Ez számára zavaró szokott lenni, főleg akkor, amikor az 5 évvel fiatalabb húgára egyszer azt hitték, hogy az ikertestvére.
A kavicsok halkan koccannak a talpa alatt, ahogy a távoli bokrokhoz sétál, hogy egy üres padon befejezze eledelét, miközben megvizsgálja a különleges játékokat, amikhez foghatókat még nem látott. Néha egy-egy távoli kacagás, kiáltás elvonja a figyelmét, olyankor oda-oda kapja a fejét. Már éppen indulni készülne, amikor egy más típusú hang üti meg a fülét: egy fióka hangos, de különös csipogása. Ez még nem is lenne furcsa, de úgy hallja, hogy lentről jön, nem pedig egy fáról. Hiába bántja a fülét az éles hang, úgy dönt, hogy megnézi nincs-e nagyobb baja. Tudja, hogy nem nagyon szabad megérinteni őket. Tétován indul meg a hang irányába, figyelmesen benéz a bokrok mélyére is, hátha oda bújt el a ragadozók elől a kismadár. A harmadik bokorban egy parányi (kb. 4 centis), emberhez egészen hasonlító lényre bukkan. – Baba tündér? – Motyogja megdöbbenve, majd az apróság a hangtól megrettenve eliszkol, nehogy Polli meg tudja fogni. – Hol az anyukád? – Kérdi, ahogy a nyomába lendül. Tudja, hogy nem tudnak beszélni, de most már érdekli a dolog. Sosem látott még tündércsaládot.

Utoljára módosította:Palotás Polli, 2020. július 12. 22:43
Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. július 15. 00:18 Ugrás a poszthoz

Vajda Olívia


Magától nagyon ritkán veszi észre, de mondta neki Timi néni, hogy az embereket eléggé tudja zavarni, hogy nem a szemükbe néz, amikor beszél hozzájuk. Általában az emberek szokták tudni, hogy ez valamiért nem megy, így ezzel lényegében nincs is probléma. Egyetlen egyszer volt olyan még kicsi korában, hogy a dédije nem akarta elfogadni, hogy nem néz rá, ezért Polli állát az ujjainak támasztva erőszakkal fordította a kislány arcát úgy, hogy muszáj legyen a szemeibe néznie, amikor nyitva vannak a szemei. Ennek akkor nyilván nem lett jó vége, el lett könyvelve hisztis gyereknek. Azóta persze rendezték a dolgaikat és eléggé jóban vannak ahhoz képest, hogy nem találkoznak olyan nagyon gyakran.
Ezek miatt, ha éppen eszébe van igyekszik olyan helyekre terelni a tekintetét, ahol kevésbé feltűnő, hogy nem a megszokott helyre néz, meg ugye, hogy elkerülje a ’mit nézel a mellemen?’ típusú kérdéseket. Ezúttal a bal fület nézte ki, bár tekintete gyakran át-átsiklik a Rellonos mögötti ülésre, aztán ahogy hallgatja a lány szavait, az egyébként kreolos bőre szinte pillanatok alatt fehéredik ki az arcán. Tekintete szép lassan a lány lábfejére vándorol, s közben jobbja egyre erősebben remeg, ha a puha golyókkal töltött labdácskája élőlény lenne, egészen biztosan ordítana attól, hogy a vékony, hosszú ujjacskák körömmel mélyednek addig, amíg csak az anyag engedi. Nincs értelme tovább vinnie a mesét, a pénztáros bevette, még talán a kalauz is elhinné, ha kérdezi, de egy belsős ember mindent tud.
- Meg… de szóltam haza… azt nem tudom, hogy megkapták-e. – Sóhajtja egyszerre megkönnyebbülten, de mégis fájdalmasan, mert megint eszébe jutott, hogy mit mondott neki az a diák tegnap a mosdóban, amikor kezet mostak. Tisztában volt vele, amikor idejött, hogy lesznek rajta támadási felületek, már csak azért is, mert jóval fiatalabbnak látszik, mint a többiek, meg mondták, hogy a többieknek majd vagy nagyon tetszenek a kütyüjei és elkérik, vagy pedig pont, hogy megjegyzéseket fognak tenni rá. Mint ahogy azt is tudta, hogy be kell illeszkednie a kortársaihoz, mert ez egy teljesen új tapasztalat számára, ő pedig azért van itt, hogy fejlődhessen emberileg. Legalábbis ezt mondták neki.  
– Te prefektus vagy? Vagy ilyen begyűjtős ember? – Kérdezi kissé bátrabban ismét a nyakláncra pillantva. – Engem akkor hogyan nem csapott meg a ménkű, amikor átjöttem a kapun? – Kíváncsiskodik a táskáját szorosan magához szorítva. Picit vágyott rá, hogy a kapu visszacsapjon és elküldje aludni, egyfajta Csernus doktorként, de mivel ez nem történt ment tovább a feje után. Lehet, hogy valaki valamit elrontott a védőbűbájjal… pont úgy, ahogy ő is mindig mindent elront. Hihetetlen, hogy alkalmasnak találták az önálló életre egy csapat tinédzser mágus között. – Tudod… mindenki látja, hogy nem illek ide… mondták. Csúnyán.
Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. július 15. 01:00 Ugrás a poszthoz

Bossányi Karola


Amikor még kisebb lány volt, akkor rengeteg tündérmesét olvastak fel neki a szülei, sőt szereztek mugli könyvesboltokból olyan történeteket, ahogy a muglik látják a tündéreket. Ezeket mindig nagyon szerette, talán még jobban is, mint a varázslók által írt sztorikat, mert jobban szerette azt a verziót, hogy a tündérek kedvesek és barátságosak, mindent megjavítanak, miattuk virágzanak a virágok és hogy ha a bizalmadba fogadsz egyet, akkor örökké a legjobb barátod lesz. Ehhez képest a varázslók hiú bajkeverőknek tartják őket, akik csak kívülről szépek, belülről meg… kevésbé. Az ő fejében kicsit keveredik a valóság, meg a 8 évvel ezelőtti esti mesék – amiket a húga miatt még nem is olyan túl régen hallott-.
Erre most egy szempillantásra ugyan láttot egyet, akin a méretéből meg a külsejéből is látszott, hogy még egészen kicsike. Már nem emlékszik pontosan, hogy mekkorának kellene lennie egy tündérnek, de ez egészen biztosan kisebb volt annál, valamiféle növendék egyed lehetett. Aztán huss, olyan gyorsan elillant, hogy Polli abban sem volt biztos, hogy tényleg azt látta, amit. A barna mütymürütynek sem kellett több, ezt közelebbről meg kell néznie, lehet, hogy segítséget kér.
Polli éppen a szomszédos rózsabokrot kezdte finoman széthúzni, amikor egy ismeretlen beszéde ütötte meg a fülét. A hang irányába fordulva megállapítja, hogy egy vele nagyjából egykorú lány áll tőle nem messzire – vagy ha olyan ütemben fejlődik, mint ő, akkor sokkal idősebb, de igyekszik megmaradni a realitás talaján-.
- Neem, szerintem tündér lehet. Még kicsi, biztosan az anyukáját keresi. Segítsünk neki! –
Feleli lelkesen kezeit kissé tapsikolva, majd újra a tüskék közé nyúl, mert egészen közelről hallja a borzalmas visítást. Attól is fél, hogy a kicsi megszúrja magát.
- Az anyukája vajon nem hallja, hogy keresi? Elég hangos. –
Tűnődik határozottan bólogatva a saját megállapításán. Ha a közelben lenne, egészen biztosan jönne érte. Ebben a pillanatban a bokor aljából előtör az aprócska, színes szárnyú kis alak, és tempósan átiszkol a következő bokorhoz, ami ugyan már nem szúr, de cserébe nagyon is terebélyes, dús lombozatú. Egy pár másodpercig úgy tűnik, mintha elhallgatna, majd többször rövidebbet sikít. Polli baljával a jobb felkarján dobolva tűnődik a rózsatő és a szétterülő bokor között félúton, hogy most mégis mi történt. Megtalálta a mamáját és éppen fenekeli? A tündérek vajon megütik a gyerekeiket?
Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. július 15. 17:51 Ugrás a poszthoz

Süveges Lili


Ha lett volna fogalma arról, hogy itt ilyen klassz dolgok vannak, akkor már óvodába is idekéri magát. A következő levelében egészen biztosan elmeséli Pannának, hogy mesés dolgot látott és hallott, pont olyat, mint amiket az esti mese olvasásakor képzeltek el. Meg pont olyan varázslatos, mint amikről órákon át fantáziáltak ők ketten még nem is olyan régen. Arca finom mosolyra húzódik, de hamar el is húzza a száját. Minden emlék Pannával örömöt okoz neki, de amint eszébe jut, hogy milyen messze van még a nap, amikor találkozhatnak, szinte sírni támad kedve. Vajon észreveszik, ha ő is valamivel belekaparna vonalakat az ágyába és úgy számolná a napokat, akárcsak a rabok?
- Hisszük, igen. Meg látjuk is. De azt nem tudom, hogy ha nem hisszük, de látjuk, akkor működik-e. Meg hogy látjuk-e, ha hiszünk, de igazából nincs is ott. Ha nem hisszük és nem látjuk, akkor biztosan nincs ott. Legalábbis azt hiszem. –
A végére maga is belezavarodott az egészbe, nem egészen biztos benne, hogy így volt, amit hallott, viszont néhány részletre azért visszaemlékezett. Szóval valami ilyesmi. A tölgyfaszínház megkeresésére csillogó szemekkel hálálkodik a lánynak.
- Köszönöm! Majd megkérdezed tőlük, hogy használhatom-e a zongorájukat? Itt nincs. – Feleli szemét forgatva, fejével a kastély irányába bökve. Azt ígérték neki, hogy hamarosan valahogyan meg fogják oldani, hogy tudjon úgy gyakorolni, hogy másokat ne zavarjon, de ez azzal jár, hogy most őt zavarja nagyon a hangszer hiánya, csak kottát tud olvasni, meg gondolatban játszik. Hallja ő úgy is a muzsikaszót, de mégsem ugyanaz, mintha gyakorolhatna. – Szotyit is tudok vinni, ha kell. – Erősíti meg, bár nem tudja, hogy mit kezdenek vele. Olyasmi lehet, mint a leprikón arany. Lehet ebből csinálnak hamis leprikón aranyat, pont úgy, mint a hamis gulyást szokták az emberek. Igen, bizonyosan így lehet.
- Csajkovszkijj Virágkeringője! – Válaszolja kezét széttéve, a j-t erősen megnyomva, hátha úgy jobban felismeri a Levitás lány a darabot. – Hallgasd, épp a refrén jön! Pámpápám-pámpápám piripámpá…  - Énekelgeti nagyot kacagva, miközben egy általa keringőnek vélt táncot kezd el táncolni a levegővel. Észre sem veszi, de pont úgy teszi a kezét, mintha egy nőt vezetne. Egy-két-há’, egy-ké-há, pörgés. Fogalma nincs mit csinál, időnként megfordul, úgyhogy biztosan valamiféle keringő. – A virágok ügyesebbek nálam. Nem csoda, Csajkovszkij a rózsáihoz írta ezt, nem embereknek készült. – Csipogja egy utolsót fordulva, majd megtorpan az álla alatt kettőt tapsikolva. Ilyen jót még sosem látott, mint ez itt. – Van rajta dió, meg szerintem ilyen a levele. – Mutatja háromfelé választva hosszú, vékony ujjacskáit, amiknek nem okoz gondot a manőver a sok év zongorának köszönhetően. – Keressünk egyet! – Kurjantja Lilit követve. Olyan nagy ez az iskola, biztosan lelnek egyet. Lennie kell egynek, ha már virágkeringő van. Vagy ott az a hatalmas erdő a birtok mellett, abban csak megbújik egy. – Ez egyébként balett. A darab, egy balett. Csak keringő is van benne. – Csicsergi tovább, ahogy lábujjhegyre próbál állni a tornacipőjében és azon ugrálva követi tovább az ismeretlen szőke lányt. – Nézd, egy fa! – Mutat a közelükben legmagasabbnak tűnő növényre.
Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. július 15. 21:32 Ugrás a poszthoz

Vajda Olívia


Arra sosem vágyott, hogy más legyen, úgymond normális, bár ezt az egészet ő nem tekinti betegségnek. Egy ideális világban nem lenne semmi gondja, de sem a világ nem ideális, sem pedig a benne élő emberek nem azok. Tudja, hogy nem várhatja el, hogy minden csendes legyen és sose legyenek nagy fények meg hangok, hiszen nem így működik a környezetünk, de azt azért nem bánná, hogy ha az ilyen naiv kismókusok, mint ők könnyebben találnák meg a helyüket. Senkit nem kéne zavarnia, hogy ő alacsony, vagy az, hogy merre néz. Polli nem árt senkinek, igaz, néha kicsit idegesítő, amikor bekattan neki egy dolog, amiről szívesen beszél, de erre igyekszik ügyelni. Meg kell még tanulnia beilleszkednie a való világba, nem érhet örökké az otthoni buborékjában.
- Egy Vajda? – Kérdi csodálkozva. Hallotta már ezt a szót, ebben egészen biztos. Ha jól érti, akkor neki erről tudnia kéne, hogy a vele szemben ülő lánynak mi a foglalkozása. Az ujjaival táskája cipzárjával matat, ahogy próbál rájönni, hogy milyen ember lehet egy Vajda, magát a szót egészen biztosan hallotta már valahol, csak azt nem tudja, hogy merre. – Ó, már tudom! Tiétek az a mugli vár? Grófok vagytok? Nekem az a nevem, hogy Palotás, de nem palotában lakunk. –  Folytatja felderült arccal, egy pillanatra el is felejtve, azt, hogy az előbb még félt meg szomorú volt. Néha nagyon könnyen váltogatja a hangulatát, nehéz követni. Mindenesetre most roppantmód büszke a felfedezésére.
Figyelmesen hallgatja Olcsi magyarázatát arra, hogy miért nem bántotta a kapu varázslata. Erre nem is gondolt, pedig, ha jobban belegondol, hallotta már az egyik lányt mesélni a többieknek, hogy órák után hazasétál a faluba. Kár, hogy az ő családja Tatán él, nem pedig csak itt a szomszédban. Akkor mindig haza tudna menni Pannához, mindig olyan kaja lenne az asztalon, amit szeret, meg persze egyedül lehetne a saját szobájában a kedvenc zongorájával.
- Milyen szerencsések, akik ilyen közel élnek a családjukhoz. Nekem annyira hiányoznak. Főleg a kishúgom. Ő az egyetlen barátom. – Motyogja az orra alatt, s egy nagyot sóhajtva lenyel egy könnycseppet. Annyi mindent csináltak Pannával, senki nem érti az ő kapcsolatukat. Hiába mondják, hogy sokat fog tanulni a többiektől. Őket nem ismeri, ők nem olyanok, mint Panna. Ők nem Panna. – Neked is van testvéred? Tudod, milyen, amikor hiányzik? – Neki nincs fogalma róla, hogy mások valószínűleg nincsenek ilyen közel egymáshoz, mint ők ketten, még akkor sem, ha nagyon közeli viszony van köztük. A húgának is egészen biztosan nehéz most, de ő legalább otthon van a szüleikkel. Még öt évet kell várnia, mire a Panna is a Bagolykőbe jöhet tanulni. Az több, mint a húga eddigi életének a fele, tehát rengeteg.
Ahogy a Rellonos szavait hallgatja újabb könnycsepp folyik végig az arcán, ezt már nem nyeli le, mert az előzőnek is eléggé undorító íze volt. Érti, amit mond, de mégis könnyebbnek érezte ezt a megoldást. Pedig ettől is rettegett rendesen. Vele még sosem beszéltek ilyen csúnyán, mint tegnap, nem tudott mást tenni, mint világgá menni. Tökéletesen indokolt és megalapozott döntés volt a részéről. Vagy mégsem?
- De mi van, ha én tényleg nem vagyok idevaló és nem kellene itt lennem? És ha sosem tudom megtanulni, hogy mit várnak tőlem? Én figyelek, nagyon, néztem a többieket a klubhelyiségben, csupa olyan dologról beszéltek, amit nem is ismerek. – Nem értett mindent, amiről a többi lány beszélt, de megpróbált minden információt kiszedni a társalgásból, akkor nevetett, amikor ők, akkor tátotta a száját, amikor megdöbbentek mások is a szálon. Aztán amikor próbálta felhozni, hogy milyen nagyszerű Liszt Tell Vilmos nyitányának feldolgozása és hogy azt szeretné megtanulni, akkor meg furán néztek rá. – Elszaladni is nehéz volt, ettől is félek ám. Azt sem tudom, hogyan kell Tatára menni innen. – Sóhajtja félrehúzott szájjal a labdáját két kézzel nyújtogatva. – Nem tudom, hogy melyik az ijesztőbb. – Böki ki végül a lány bal fülének. Az lett volna a kevésbé ijesztő, ha eljönnek érte, de azt legutóbb sem tették meg, amikor kérte őket. Mindig csak egy hónap, egy hónap. – A Rellonosoktól nem kell félni? Nekem azt mondták! – Kérdi tágra nyílt szemekkel. Néhány harmadikos riogatta rögtön az első napján, hogy csak az ő közelükbe ne menjen, főleg a szőke prefektushoz ne. Szerinte egyszer őt látta a folyosón, de nem mert ránézni, nehogy bántsa. – Nem tudom, hogy ki volt az. Nem volt rajta talár sem, úgyhogy a házát sem. Ilyen magas volt, barna hajú… a szemét nem láttam. Lány volt. Volt mellette két másik is, ők csak nevettek, de nem mondtak semmit. – Próbál visszaemlékezni minden részletre, de nehezen megy neki. Talán magától még azt sem tudná megmondani, hogy milyen nemű volt az illető, ha nem a lánymosdóban lettek volna. Jó, persze ez nem igaz, megjegyezte a csajok fülsértő visítását, fiú olyan hangot nem ad ki magából.
Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. július 17. 16:46 Ugrás a poszthoz

Odry Elizabet


Még a jobb napokon is megterhelő számára az iskolai környezet. Nem kell rossz élmény érje ahhoz, hogy a világgá menetel mellett határozza el magát. Persze ez nem mindig olyan nagyszabású, mint a vonatos kis incidense, amikor ténylegesen elhagyta a környéket, van, hogy elég közelebb is megszöknie. Ez sokszor az iskola udvarát, esetleg valamelyik eldugott kis folyosóját takarja, de van olyan, hogy egy távolabbi menedékre van szüksége a gondolatai rendezéséhez, ilyenkor pedig a falu irányába viszi a lába. Vinné az erdőhöz is, de ahhoz még nagyon gyáva, mert nagyon sok rosszat hallott az ott élő bestiákról és egyéb rémséges rémekről, akiktől óvakodnia kell egy magafajta elsős lánykának.
A mai napon nagyon sok emberrel volt kapcsolata, viszonylag jól elbeszélgetett többekkel is az órák közötti szünetben, viszont rengeteg éles hang zaklatta fel a lelki világát, amit akkor valamelyest tudott kezelni, ennek ellenére úgy érzi, hogy szüksége van arra, hogy kiengedhesse a gőzt. Az utolsó órája után felsietett a hálójukba átöltözés céljából, mert hát ugye szereti az ember meghódítani a világot, de csakis kényelmesben. Kissé borongós idő köszöntött a kastélyra, amit ő nem feltétlen bán, hiszen így fel tudta venni a kedvenc kapucnis melegítőjét, hozzá a kedvenc leggingsét és vízhatlanító bűbájjal ellátott tornacipőjét. A kenguruzsebébe csapta a fülvédőjét tokjával, a legújabb, csillámzselés extrapuha pink stresszlabdáját, a fejére csapta a kapucniját, s már útrakészen is állt a csöppméretű lány. A lépcsőket különösen gyorsan szedte, egyszer majdnem fel is bukott az egyik mestertanoncban, de őt ez nem zavarta, csak menni és menni akart.
A falu tömegét sem különösebben szerette sosem, viszont az ilyen jellegű kényelmetlenségekre jobban fel volt készülve, ugyanis városban élt egész életében, míg a bentlakásos iskola intézménye teljesen új élmény a számára. Úgy döntött, hogy a Boglyas térről most másfelé kanyarodik, hátha egy békésebb részére lyukad ki a falunak.
Maga sem tudja, hogy milyen útvonalon, de egy tónál lyukadt ki, ahol viszonylag kevesen voltak, nagyon nagy örömére. Bizonyosan félnek, hogy bármikor rájuk szakadhat az ég. Sajnos a stégen még mindig lát embereket, így lekanyarodik a tópartra, s egy távolabb eső részére siet, ahol nem tartózkodik senki a közelében. Fejét a borongós ég felé fordítja, tüdejét megtölti a víz friss illata. A nagy szabadságban, lehet, hogy egy kicsit közelebb áll a part széléhez, mint az biztonságos, de ez őt most egyáltalán nem zavarja. Mondták, hogy ő már nagylány, jöjjön a Bagolykőbe. Ő már nagylány, vigyázni fog magára.
Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. július 18. 00:14 Ugrás a poszthoz

Odry Elizabet


A vízzel kapcsolatos dolgok valahogy egészen kicsi korától kezdve megnyugtatóan hatott rá. Mindig is szeretett nagyokat fürdeni, sokáig ázni a meleg, habos kádban – bár a kiázott ujjacskák látványa a mai napig viszolygással tölti el, mert hát borzasztóan néznek ki, ez mindenkinek belátható tény -. nagyot strandolni a felnőttek medencéjében a fánk alakú kis úszógumijában meg a fodros kis halászkalapjában. Sosem szerette a gyerekmedencéket a strandon, mert más gyerekek is voltak benne, akik nagyokat sikítva ugráltak be a vízbe, pocsoltak és általában úgy viselkedtek, mint egy átlagos gyerek, ami Pollit viszolygással töltötte el.
Ez a tó csendes és békés, a víztükör a közelgő eső szelének hála lágyan ringatózik. Legszívesebben belemenne, de egészen biztosan nagyon mély a víz, ő pedig egyáltalán nem egy profi úszó, annak ellenére, hogy szereti a vizet. Fejét finoman oldalra biccentve mereng el gondolataiban erről a helyről, az iskoláról, az otthonáról. Tudja, hogy eddig egészen más élete volt, emiatt lehetett számítani beilleszkedési nehézségekre, de akkor is nehéz, még a jobb napokon is, mint a mai. Legalább jön a hétvége, nemde? Ilyenkor kötetlenebb a hely és az idő, ahol lennie kell, úgyhogy ez csak hoz majd némi felüdülést. Csak intéznének már neki zongorát, attól egészen biztosan jobban érezné magát. Tudja ő, hogy nem megy könnyen meg gyorsan, főleg úgy, hogy az sem 100% még, hogy marad. Néha úgy érzi, hogy elég jól elvan itt, meg különben is ez az élet rendje, máskor meg majd’ megfojtja a vágy, hogy minden újra olyan legyen, mint régen. Mi szüksége van neki arra, hogy nőjön emberileg? Hogy érjen? Nem eper ő.
Félszegen hátralép egyet, mert annyira nem fenegyerek, hogy a part pereméről hajoljon le a víz felszínéhez, hogy megnézze annak hőmérsékletét. Mielőtt előre dőlhetett volna egy nő hangja húzza ki a saját sajnálatából. Kissé megriad, egy pillanat alatt vigyázzállásba vágja magát, kezeit egyből bedugja a kenguruzseb rejtekébe, úgy fordul meg.
Egy csinosan öltözött, sötét hajú fiatal nővel találja magát szemben, akit még sosem látott. Furcsa, hogy pont ő hozzá jött, lehetséges, hogy a szüleit keresi. Ez sajna gyakrabban előfordul, mint szeretné.
- Szia… öhm… csókolom… öööhm…. – Motyogja tágra nyílt szemekkel a nő homlokának. Hirtelen azt sem tudja, hogy hogyan köszönthetné, diáknak nem elég fiatal, de a nénizéshez meg igen. – Nem zavar, tudok segíteni valamiben? – Préseli ki végül magából a választ. Közben a zseb mélyén szorgos kis kezek gyúrják a labdát.
Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. július 18. 01:02 Ugrás a poszthoz

Harmat Betti

A mai nap is a maga fájdalmasan lassú tempójával, és a maga kis szokásos nehézségeivel telt. Egy-egy kirívó esetet leszámítva be kell vallania, hogy nem olyan borzalmasan nehéz az ittlét. No, nem azért, mert annyira könnyű, meg annyira hű, de nagyon jól érzi magát, hanem egyszerűen csak szokja. Bizonyos dolgok, amik az elején zavarták, most már kevésbé teszik azt. Pontosan ezt mondták, hogy így fog történni. Persze, a hangok, meg az undorító állagú kaják, meg a fények, meg a számtalan olyan dolog, amikről nem tehet, hogy zavarják, azok mindig meglesznek. Meghagyták neki, hogy a beilleszkedését könnyítendő feltétlenül keresse meg az itteni pszichológust is, ne csak Timi néni leveleire hagyatkozzon. Picit vágyott is rá, hogy megismerje, már ki is kereste a nevét, sőt az irodáját is tudja merre találja, már kétszer is elment előtte, ám sosem vette a bátorságot, hogy bekopogjon. Gyanítja, hogy a férfi – hallotta a hangját, egyébként idegen nevű- már tud az ő létezéséről. Nem nézi ki Timi néniből, hogy ne vette volna fel vele a kapcsolatot. A levelekben szerencsére ráhagyják, hogy ő szokott találkozni Rilly bácsival, csak mégis attól fél, hogy tudják a helyzetet.
A tanítási nap végén lerótta a szokásos körét: Toronyba fel, talár le, kapucnis pulcsi meg leggings fel, Polli pedig balra el. Múlt héten úgy tapasztalta, hogy ebben az időben nem tartózkodnak olyan sokan az erkélyen, tehát az úticélja ismét ez a hely. Van egy kedvenc kihalt kis része a birtokon, de az annyira messzire van, a leckéje meg rengeteg, így azt ma kihagyná. Nagyon szereti ezeket a fejszellőztetéses időket, ilyenkor szokta kisajnálni magát.
Fürge léptekkel fordul be az erkélyre, ahol szerencsére csak szórványosan leli a diáktársait, pont úgy, ahogy szerette volna. Egyből becélozza a többiektől legtávolabbi sarkot, s a friss, kinti levegőből nagyot szippantva rátenyerel a korlátra, mely alatt furcsa dolgot lel. Először hátra ugrik, mert azt hitte, hogy egy hatalmas rágóba nyúlt, de aztán rájött, hogy ez nem is ragad. Lassan, lopakodva közelíti meg a gyanús objektumot. Egy szorosan összehajtott papírlapot pillant meg, ahogy a korlát szegélyében van elrejtve. Nyakát nyújtogatva, tekergetve néz farkasszemet a lappal, majd egy gyors, kicsit sem feltűnő mozdulattal kikapja onnan. Mi ez? Egy puska eltűntetve? Egy titkos üzenet? Üzenet a jövőből? Az ujjai szélsebesen nyitják szét a sokfelé hajtott fehér lapot, a kíváncsiságtól szinte lelkesebben bontogat, mint egy ovis karácsonykor.
Egy kusza, fiús írás fogadja a papíron, rajta elvétve pacák, néhány sor áthúzva.
- Hmm… - összegzi, ahogy tekintete egyből a címzésre siet. „Kedves Dorottya!!”. Lehet, hogy Dorottya nem kért a titkos imádóból? Lehet, hogy direkt hagyták itt valakinek? Fel kell erre is készülni, így körbe pislog. Ott egy lány nem is túl messzire, még az is előfordulhat, hogy ő a kiválasztott. – Te vagy Dorottya? – Lép oda hozzá a levelet szorongatva.
Utoljára módosította:Palotás Polli, 2020. július 18. 01:03
Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. július 18. 18:54 Ugrás a poszthoz

Odry Elizabet


Amint megtudja, hogy ennek a tónak hol van sekély része, amiben még az ő lába is leér (vagyis ahonnan a feje is kilóg legalább állig), az biztos, hogy akkor és azon a helyen bele fogja vetni magát. Gyerekkorában nagyon sokszor kirándultak már hármasban is tavak környékére, ahol órákon keresztül tudta volna csodálni a víz fodrozódását, a kacsák és hattyúk kecses úszását. Nagyon sokáig szeretett volna kacsákat tartani otthon, mert teljesen megbabonázta az anya kacsa után úszó csöpp kacsa babák látványa, de sajnos ez a vágya sosem teljesülhetett, pedig szívesen ásott volna a két kezével egy tavat az udvaruk végébe, de ezt is lefújták a szülei, amikor nekifogtak Pannával. Néha olyanok, mint akik soha nincsenek benne semmi jóban sem.
Kicsit bátrabban pislog az idegen hölgy irányába, amikor észreveszi, hogy ő is hasonlóan határozatlan, mint ő. Meglepi, hogy nem a szüleit keresi, az őt megszólító embereknek nagyon sokszor az a mániája, hogy egy ilyen kislány miért mászkál egyedül kint az utcán a mai világban.
- Óóó – Csodálkozik rá a térképre. Egy ilyen neki is nagyon jól jönne, mert sokszor el szokott veszni a falu zegzugos utcái között. Most is így talált erre a helyre, de ha őszinte szeretne lenni magához, akkor fogalma sincs, hogy hogyan talál haza. Valamivel odébb magasodik néhány torony az ég irányába, az az egyetlen támpontja, ami az iskolához köthető. – Ez már város? – Lepődik meg zavartan vigyorogva a nő jobb füle irányába. Amilyen sok útvesztő van itt, simán lehet városnak nevezni. Akkor vajon lesz átkeresztelő ünnepsége és Bogolyvárosnak fogják hívni? – Bocsánat, csak én ott lakom. – Mutat a nem túl távolban ég felé nyújtózkodó tornyok irányába. – Két hete érkeztem, nem sok mindent és mindenkit ismerek itt… - Sóhajtja, ahogy kihúzza a csillogó labdácskáját a zsebéből és a kezében gyurmázza tovább. Lopva oda-odapillant a zselében úszó csillámok táncára, majd tekintete visszasiklik a csinos hölgy irányába. Olyan kis egyszerűnek érzi a saját viseletét emellett az elegáns kisasszony mellett. – Én is szívesen kalandozom, de sajnos nem tudom garantálni, hogy nem veszünk el. Kettő biztos – Határozottan mutat ismét a tornyok irányába - Az a Bagolykő, ééés… - Alsó ajkába harapva néz körbe, hogy megmutassa, merre rémült meg a múltkor a részegen kiabáló férfiaktól, emlékszik, hogy valamelyik magas fogadóból tántorogtak ki, így késő délután, amikor elhaladt mellette. – Az, azaz! Ott ijesztő emberek is szoktak lenni, oda nem mennék. – Összegzi bólogatva, amit tud. Sajna nem a legnagyobb segítség, rá is ráférne egy új térkép. – Azt beszélik itt van valahol egy kísértetház a közelben. Én nem tudom, igaz-e. – Tárja szét a karját. Sok mindent meséltek neki az Eridonban, de még nem volt lehetősége megvizsgálni a dolgok valóságalapját.

Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. július 18. 20:14 Ugrás a poszthoz

Harmat Betti

~ love me, love me, say that you love me ~

Amikor kijött ide a fejét szellőztetni, még nem is gondolta volna maga sem, ő fog odamenni valakihez. A tanítás után, pláne pénteken már olyan kimerült szokott lenni lelkileg, hogy bármennyire is szeretne barátkozni. Mielőtt az iskolába került, sokkal cserfesebb, nyitottabb volt, most előjött egy olyan énje, amit korábban szinte sosem tapasztalt meg. Segítséget pedig nem igazán mer senkitől kérni, annyira mondták már neki, hogy nagylány, menni fog, még ha nehéz is lesz, hogy most már tényleg szeretne egyedül megbirkózni a beszokási nehézségekkel.
Furcsamód még csak erőt sem kellett gyűjtenie az ismeretlen lány megszólításához. Szemre olyan vele egykorú lehet, esetleg picit idősebb, nem tűnik vészesnek. Ez talán már az erősödés jele?
Mindenesetre a barnahajú leányzó riadalmára Polli is a levegőt hirtelen beszívva hátralép egyet, s ösztönösen belekapaszkodik a pulóvere zsebébe. Kell neki pár pillanat, hogy rájöjjön, nincsen semmi baj, így behunyt szemmel egy nagy levegőt lépve ismét közelebb lép a lányhoz. – Ne haragudj… tudhattam volna. – Motyogja, bele sem gondolva, hogy a diáktársa hogyan fogja ezt értelmezni. Polli csak a saját könnyen jövő rémületére gondolt, mindig elfelejti, hogy az ő harsány „betámadásai” is ugyanígy hathatnak másokra, mint őrá. Nagy szemekkel pislog a lány vállára, ahogy hallgatja, amit mond, közben tekintete a papír külsejére firkantott virágra és szívre siklik. Tudja ő, hogy nem kéne nála lennie ennek, hiszen még csak nem is ismer semmilyen Dorottyát, de ez akkor is olyan izgis. – Áh, értem… hááát… - Kezd bele huncutul vigyorogva a történetbe, valamiért nem tudja komolyan kezelni az egészet – Ott volt a korlát meg a fal köré begyűrve ez a levél… Dorottyának. – Mutat a lapot tartó kezével az X-re, ahol fellelhető volt ez a kincs. Vagyis az ő szemében az, mert végre valami érdekes esemény érte. – Csak azt nem tudom, hogy ez a titkos levelezős helyük… vaaagy esetleg már látta. – Fejezi be játékos hangsúllyal. Azt azért nem akarta mondani, hogy olyan gáz a srác levelestül és inkább kidobta az egészet. Az írásképe alapján valószínűleg az. – Hmm…- Próbálja visszafogni a kíváncsiságát, de végül is a tulajdonosának már nem kell… ugye? Egyet-egyet muszáj belepillantania, tudnia kell, hogy mit érez… kicsoda is? – Titkos hódoló néven írták. – Kuncogja, ahogy az izgalomtól finoman remegteti a kezében a levelet. Ez bizony el lesz olvasva, ha érdekli a másik lányt, ha nem.
Utoljára módosította:Palotás Polli, 2020. július 19. 10:26
Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. július 18. 22:29 Ugrás a poszthoz

Helvey Belián Balázs


~ne szipúá~

Nem, NEm, NEM! Ő egészen biztosan kiszáll ebből, ezt nem lehet megtenni Palotás Pollival. A neve Palotás, ennek megfelelően egész életében anyuék hercegnője volt, aki kicsi, ártatlan, zongorázik és aranyos, néha hisztis, de így szerették. A megértő ölelésekhez van szokva, nem pedig ahhoz, hogy piszkálja mindenféle fiú az órák közötti szünetben. Éppen Bűbájtanra érkezett meg a többi elsőssel, de a tanárnak még nyomát sem látták, így néhány buggyant évfolyamtársa kitalálta, hogy piszkálni fogják a lányokat, mert ők ettől milyen menők lesznek. Először csak azokat a népszerű lányokat kezdték csikizni, akiknek Polli a közelébe sem menne, mert látta már filmeken, hogy az ilyen kisugárzású emberek milyenek. Az, hogy mással ez történt, már eleve megviselte a lány lelkivilágát, hiszen ez nem kevés kiabálással, visítással és nevetgéléssel járt az amúgy is nagyszájú évfolyamtársai részéről.
Az összes hang egyre élesebbnek tűnik, ahogy a csöppnyi Eridonos szívverése folyamatosan gyorsabbá válik. Egyre nehezebben kap levegőt, érezte, hogy a sírás fojtogatja a torkát. A talárja zsebében szerencsére feltűnésmentesen elfér az egyik kicsi labdája, így azt próbálja meg nyomorgatni, miközben csukott szemmel vesz pár mély lélegzetet. A többiek tovább hangoskodnak, neki pedig egyre elviselhetetlenebb az ittlét. Néhány percen belül kezdődik az óra, így nem teheti meg, hogy elhagyja a helyszínt, bármennyire is úgy érzi, hogy lassan már ő is ordítana.
Ekkor alattomos, hátulról közelítő ujjak fonják át a derekát, azzal az aljas szándékkal, hogy őt is megcsiklandozzák. Új lány, kicsi is, csukott szemmel ült ott, mint egy rakás szerencsétlenség, könnyű célpontnak láthatták. Sikítva hátra könyököl, maga sem tudja, hogy hová, de célt talált, talán kulcscsont lehetett. Sírva, reszketve felpattan, hogy maga mögött tudja hagyni azt a tébolydát. Nem érdekli a bűbájtan, nem érdekli az iskola, nem érdekli, hogy nagylány. Még hall a távolban valami megjegyzést, ki sem tudja venni, hogy mit mondanak, csak szalad, maga sem tudja, hogy merre, a lényeg, hogy messze legyen a tantermektől. Végül a szertárnál lyukad ki, ahova belépve szinte semmit nem lát. Hangosan bőgve szippant egyet, no nem a levegő érdekli, csak nem szeretne minden undormányt szabadjára engedni. Igyekszik elbotorkálni az egyik legeldugodtabb részre, hogy a földre rogyva sírhassa ki a lelkét a bűbájtan helyett. Ám, ahogy a polcok között tapogatózik, véletlenül leborít egy poros bájitalos flaskát, ami már amúgy is nagyon a szélére került. A kerekded üveg egy pillanat alatt ér földet, s törik darabokra. Polli a rémülettől sikítva rántja el a kezét a polctól, ezzel leborítva egy újabb bájitalt. A két főzet a padlón összefolyva halványlila füsttel árasztja el a helyiségnek ezen részét. Az Eridonos egyszerre érez valami émelyítően édes szagot, de a torkában mégis valami savanyú árad szét. Lassan próbál hátrálni, mert kezd leesni neki, hogy ez sem a legnyugodtabb hely lesz a számára. Ekkor meglát egy lila szemmel világító kecskét, nem is olyan túl messzire. Ez… a valóság? Feltűnően jól látszik az állat a sötétben. Az ifjú hölgy lefagyva mered a nem mindennapi látványra. Nem is olyan rossz ez.
Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. július 18. 23:40 Ugrás a poszthoz

Süveges Lili


Nagyon emlékezteti a Lilivel folytatott beszélgetés arra, amikor a húgával szokták megbeszélni az élet nagy dolgait az ágyban, alvás helyett, miután fellőtték a pizsit. Abban nem biztos, hogy a szüleik tolerálják az efféle viselkedést, vagy pedig ők olyan nagyszerűek, hogy nem derül ki, amikor még nevetgélnek éjjel.
- Ó, igen. Az én pszichológusomhoz is járnak olyanok, akiknek saját valóságuk van. Legalábbis ezt mondta nekem Timi néni… - Feleli elmélázva, ám most elgondolkodik. Mi van, ha neki is van egy saját valósága, ezért jár Timi nénihez, és ez az egész iskolásdi nem is a valóság? Mi van, ha nem is volt Balaton, amikor nyaraltak, csak egy alternatív valóságba csöppent?
- De én ebben a valóságban vagyok. – Teszi hozzá határozottan bólogatva, bár most elbizonytalanodott. Pannával van egy saját kis világuk, amiről szoktak beszélni, nagyon sok szereplője van már, különféle lények élnek benne. Az most hova számít?
- Nektek vaan? – Döbben meg annyira, hogy egy pillanatra még Lili szemébe is pillant, de aztán gyorsan elrántja a tekintetét, mintha mi sem történt volna. Ez azért nagyon nem igazságos az Eridonos diákokkal szemben. Áh, kit érdekel az Eridon, Pollikával szemben. A magyar ember dalol és zenél. Ahhoz kell a zongora. Pont. – Hozzátok be tudok menni játszani? Nekünk miért nincs zongora? – Eddig kimentette a házát azzal, hogy ugyan ki szeretne egy zongorát felcipelni egy toronyba, de most már fel van háborodva. A Levita toronyban van zongora. Ez felháborító! – Nekem azt mondták, hogy víz alatt van valahol egy. De én nem játszom víz alatt. – Mormogja most először szomorúan, csalódottsággal a hangjában. Hiába két nagy kedvence a zongora meg a víz, de a kettőt együtt nem lehet. Milyen hangja van már úgy? Vagy az a víz sem valóságos? – Víz alatt nem ugyanolyan, tudod? Akkor már inkább tölgyfában legyen. – Ugyan nem járt még tölgyfában, az biztos, hogy abban sokkal jobban szól bármilyen hangszer, mint víz alatt. Meg ő hisz a védőbűbájokban meg minden, de a zongorát akkor se tegyék ki ilyen veszélynek.
Az Eridonos hevesen bólogat, amikor Lili ismétli utána a zeneszerző nevét. Elég sokat tud ebben a témában, mert szívesen olvas utána annak, amit éppen játszik. Nagy szívfájdalma, hogy Lisztet még nem tud teljes pompájában játszani, csak lassabban, mert nem tud elég billentyűtávolságot lefedni a keze miatt. Elég hosszúak az ujjai egy alacsony emberhez képest, de nem elég ahhoz, hogy ennyi idősen ki tudjon teljesedni a zongorán. Bezzeg a dementorok ujjai mennyivel hosszabbak, azok egészen biztosan jól tudnának Lisztet játszani.
- Igeeen, annyira szerette a rózsáit, hogy nekik ajánlotta fel. – Csicsergi, miközben megpróbál piruettezni egyet, ahogy haladnak, hogy aztán visszatérjen a normális járáshoz. – Ha én zenét írnék… ééén… - Igazából még sosem gondolt bele, hogy ő kinek vagy minek címezve írna darabokat, ha tehetné. Senki nem tartja vissza a zeneszerzéstől, de valahogy még sosem volt rá igazi ambíciója. Improvizálni szokott, de nagyon sok elemet átvesz olyankor már ismert darabokból. – Hmm… a húgomnak írnám. Te kinek? – Tárgyakban nem mert gondolkodni, mert nagyon furcsán venné ki magát, ha a hangszigetelő füldugójának címezne zenét, vagy stresszlabda szimfóniákat szerezne.
- Három éves korom óta tanulom. – Feleli az ujján is megmutatva, hogy ő bizony a kezén is tud háromig számolni, nem csak úgy mondja. – Azóta meg lehet tanulni ezt-azt. Polli vagyok, Tatán lakunk. Egy hete jöttem. Téged hogy hívnak? – Kíváncsiskodik kissé már lenyugodva, hogy távolodnak az erős dallamtól. Nagyon bepörgette az egész helyzet, lehet picit hiperaktív lett, de mindig ez van, ha jó a kedve. – Ez egy fa. – Helyesli Polli is, de diót valóban nem lát rajta. – Lehet, hogy el van rejtve a dió illúzióval, hogy ne találjuk meg? – Próbál nagyon erősen hinni, hátha átváltozik diófává ez az akármilyen fa. – Nem tudom, hogy itt lesz-e. Reméltem, hogy az egész darab megjelenik. Lehet csak karácsonykor jön a többi, ez csak előzetes? – Tűnődik fejét lecsüggesztve. Jó, hogy karácsonykor játszódik, most meg nyár van, de akkor is. Nem lenne fair, ha nem látná a csipkepalotát.

Utoljára módosította:Palotás Polli, 2020. július 18. 23:55
Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. július 19. 14:38 Ugrás a poszthoz

Helvey Belián Balázs


~ne szipúá~

Nem lehet azt mondani rá, hogy nem próbálkozik beilleszkedni az intézményi keretek közé, ha otthon csinálták volna például az unokatestvérei ezt a ricsajt, már egészen biztosan régen felviharzott volna a szobájukba, mert ő bizony az ilyenekből köszöni, de nem kér.
A szertár afféle biztonságos menedék lett volna a számára, hogy a tanteremtől nem túl messzire, de mégis távol a többiektől lenyugodhasson. Tudja, hogy így is szabályt szeg azzal, hogy nem az órán ül, de ez már egyszerűen nem tudja érdekelni. Soha többet nem akar visszamenni ezek közé a vadbarmok közé. Ha már barmok…
Ez a jószág itt vele szemben ugyan nem barom, de patásnak patás állat. Szerencsére vadnak sem látszik, de mindenképpen furcsa látványt kelt, ahogy a halvány ködben testet ölt, szemei pedig még élesebben világítanak ki a homályos környezetből. Az émelyítő édes kezd kellemes édessé válni, a torkában a savanyú pedig minden egyes lélegzetvételével múlik el.
Fasz…
Hallja a háta mögül, erre akaratlanul is halkan kuncogni kezd. Vicces, mert ők sosem mondhatják ezt ki otthon, se semmilyen más csúnya káromkodást, mert a szüleik azt mondták nekik, hogy baj lesz ebbűl. Ez sem érdekli már. Egyre távolabbinak hat az osztályterem emléke is, heves szívverése pedig egyre ütemesebbé válik, bár a tempója még alig lassul.
Hallja, hogy a szabad szájú fiú közelebb ér hozzá, sőt meg is szólítja. Nem biztos, hogy a ködben láthatóvá válik, de sejtelmes mosollyal, tágra nyílt pupillákkal fordul a srác felé. – Sírni akartam, de már elmúlt. Ott! – Mutat a sarokra, amit kinézett magának a sírásra, csak közbejött egy kis incidens a bájitalokkal.  – A bájitalok valahogy leestek a faszba. – Mutat ezúttal lefelé a hüvelykujjával, s közben büszkén kihúzza magát, hogy ő bizony kimondta és nincsenek itt a szülei, hogy megdorgálják. Olyan szabad, olyan könnyű. – A kecskeszellem meg kiszabadult az üvegből. Mint dzsini! – Fejezi be csicsergős hangon, ahogy hátra sandít az állat irányába, aki néhány lépéssel már közelebb lépett hozzá amíg az ismeretlen fiúval bővítette a szókincsét.
Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. július 19. 16:28 Ugrás a poszthoz

Harmat Betti

~ love me, love me, say that you love me ~

Megértően bólogat a barnahajú lány szabadkozására. Tudja ő, hogy milyen, amikor elmerülsz a gondolataid mélyén, teljesen kizárod a külvilágot, erre valaki meg megszólal. Nagyon hangulatromboló tud lenni, amikor abba kell hagynod, amibe sikerült eléggé belemerülnöd, aztán jönnek itt neked holmi valósággal. Nem, ezt ő sem szereti.
Polli még különösebben nem gondolt bele, hogy miféle páros lehet ez a kettő. Ugyan, azt nem tudja, hogy mi áll a levélben, de ő biztosan nem örülne neki, ha ilyen csúnyán írt, pacás és áthúzott sorokkal tarkított levélben vallanának neki szerelmet, pedig ő sem ír annyira gyöngybetűkkel, mint amennyire ezt egy lánytól elvárnánk. Mondjuk neki amúgy se nem kéne fiú, ha így jobban belegondol. A szerelmesek mindig egymás szemébe bámulnak, meg egymás arcát simogatják, sőt csókolgatják. Ez biztosan sosem fog megtörténni, az ő arcát ne nyálazza össze senki a szúrós arcával.
- Nem szabadna… - Ismétli Betti után játékosan vigyorogva - De… ha nem tudják meg? – Teszi hozzá sejtelmes hangon. Elvégre csak itt volt hagyva felügyelet nélkül. Még egy védőbűbáj sem volt rajta, hogy illetéktelen kezecskék ne halásszák ki a rejtekhelyéről. A tinta sincs láthatatlanná tévő bűbájjal ellátva. Nyilvános információnak is tekinthető. Mondjuk…
Fél lépéssel közelebb lép a hozzá hasonlóan kíváncsi lányhoz, amikor az feláll, hogy ne kelljen olyan hangosan olvasnia a levelet. Senki nem mondhatja rá, hogy nem próbál diszkréten viselkedni a körülményekhez képest. – Vissza, szerintem össze tudom olyan kicsire hajtani megint… - Bólogatva tolja félig a Levitás elé a papírt. Ez már kettőjük titka lesz. Megköszörüli torkát, hogy sejtelmesebb hangon tudja átadni a Titkos Hódoló érzéseit. – „Kedves Dorottya! Régóta figyelek a klubhelységben amikor a barátnőiddel nagyokat nevetel és azt hiszem bele szeretem a nevetésed hangjába.” – Olvassa romantikus hanglejtéssel, a helyesírási hibákon meg-megrökönyödve. Húha, hát eddig ez eléggé furcsa és elcsépelt. Ilyeneket azokban a tinilányos regényekben olvasott, amiket kiárusítva lehet venni a sátrakban a nyaralóknak. – Lehet nem magyar, nem? – Kérdi tűnődve. Érkezésekor meglepődött milyen sok külföldi tanár meg diák van ebben az iskolában, simán lehet. – „Szeretem a mosolyod is. Fogaid olyan szépen csillognak és olyan szabályosak akár egy gyöngy sor.” Pff… ez de nyálas. – Horkan fel nevetve. Betti elé tolja a lapot, hadd jusson neki is a jóból. Nem a helyesírás lesz itt a legnagyobb gond.

Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. július 19. 20:07 Ugrás a poszthoz

Süveges Lili


Lili kérdésén egy pillanatra elgondolkodik. Lehet tovább is tartott, mint egy pillanat, mert az ő ábrándjai olyan sokáig tartanak, hogy fel sem tűnik neki milyen sokáig csinálja. Nem is tudja, hogy meséljen-e a Levitásnak Pille öbölről, ahol rengeteg kismanó, tündér és varázsló él együtt boldogan. Persze ez csak két éve van így, ugyanis akkor találták ki Pannával, hogy a gonosz vámpírokat ki kéne űzniük egy szigetre. Nagy csata volt, de a varázslók győzedelmeskedtek a vérszívók fölött.
- Valós valóság? Azt hiszem egy… de az embernek lehet saját valósága úgy is, hogy tudja, hogy nem igazi.  Csak ott jobb… - Magyarázza kicsit talán nagy beleéléssel. Nincs nekik rossz életük Pannával, de valahogy mindig vonzódtak kitalált világokba, kitalált kalandok hőseivé váltak. Amióta itt van az iskolában, nagyon ritkán járt az öbölben, mert egyedül nem akarja máshogyan folytatni a történetet. Panna írta neki, hogy amikor ő ott járt minden rendben volt, de többet nem mondhat. Valószínű a szüleik olvassák, amiket leveleznek… ami szomorú.
- Nekem most most jó. De amúgy most nem. Szívesebben lennék otthon, mint itt. – Sóhajtja lehajtott fejjel, és ismét a kenguruzsebét kezdi piszkálni. Szép a kastély, mondhatni egyre kevésbé érzi magát itt rosszul, de ez akkor sem a megszokott jó élete. – Hogy kell itt megszeretni? Nekem nehezen megy. – Motyogja egészen halkan a közelükben magasodó kastély irányába pislogva. Lehet, hogy nem is akarja igazán, pedig már régen jó itt neki, csak ő nem akarja, hogy az legyen? Biztosan könnyebben menne, ha neki is lenne egy zongorája itt, mint a Levitának. Mármint az Eridonnak lenne, ő pedig csak egyfolytában használná, mást pedig nem engedne a közelébe. Körbe azért nem pisilné, hogy megjelölje a helyet, nem fiú ő, de biztosan küzdene a helyért, még ha nem is úgy, mint a kandúr macskák.
- De jóó, köszönöm! Szerintem nem tűnnék fel nekik, kis helyen is elférek. Úgy tudok osonni, mint a nindzsák! – Dalolja a zongora közelségének lehetősége miatt, közben pár karate mozdulatot is tesz, hogy látszon, mennyire kawaii nindzsa ő. – Szokott rajta játszani valaki? Vagy lehet csakazenyém, amíg ott vagyok? – Kérdi érdeklődve, elengedve a füle mellett Lili bizonytalankodását a zongora létezését illetően. – Ó… hát… van nekem a ruhámban valami csipogó, mint a boltban? Így tudják meg? – Ámul gyorsan áttapogatva a tarkójánál lévő méretet jelző címkét, hátha oda rejtették, amikor felhozták a kofferjét. Lehet, hogy ha bemenne egy másik házba, akkor becsipogna, s jönnének az aurorok érte? Vagy kerítés nőne a bejárat elé? – Előbb át kell kutatni a kastélyt és a tölgyfákat. – Helyesel kettőt bólogatva. Nem szabad magára haragítania itt mindenkit rögtön az elején. Arra lesz még 4-5 éve, hogy ha marad. De ha már ennyit kibír, akkor muszáj lenne mesterré válnia, hiszen akkor meg jön Panna elsőbe, végre együtt járhatnának suliba, ahogy most is kellene.
- Ilyen sok testvéred van?! De szerencsés vagy! Mennyi hangszert megszólaltathatsz nekik a hangversenyen! – Ámuldozik kezeit összecsapva. Milyen jó volna, ha neki is lenne még egy… ööö… két lány ott, ők már ketten lányok… két fiú. Szóval milyen jó volna, ha lenne egy Péterje meg egy Pálja. – Mi a nevük? Nekem Panna a húgom. – Témánál vannak, minden pillanatot megragad, hogy a húgáról beszélhessen, de legalábbis gondoljon rá. Nagyon sok mindent talált az iskolában, amiről instant Panna jutott az eszébe, neki is egészen biztosan tetszene itt minden így dizájnban. Az öbölben is van kastélyuk, de az nem így fest. – És milyen a második? Nehezebb, mint az első? Mit csinálnak veled vizsgán? – Faggatózik némi aggodalommal a hangjában, s közben előveszi a csillogós zselés labdáját. Már nem olyan ideges, de azért jól esik babrálni vele. – Nézd, milyen szép! Úgy szeretem. – Nyújtja át Lilinek a rózsaszín csillámporos zselével töltött, puha kis labdát.
Ő maga is próbálja erősebben elképzelni, szinte már a dió ízét is érzi a szájában, de csak nem akar összejönni. Csukott szemmel, egyhelyben próbálja utánozni katonák masírozását, hátha megjelenik az egyik és tarkón vágja, hogy nem így menetelünk. Reménykedve nyitja ki újra szemeit. Se diófa, se katona… se rétes. Pedig nagyon egyszerre igyekezett lépni a képzeletbeli katonáival. – És ha az ólomkatonák igazából aurorok? Ezt a balettot mugli ember írta. –


Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. július 19. 22:32 Ugrás a poszthoz

Helvey Belián Balázs


~ne szipúá~

Nem talált annyi igazán jó búvóhelyet a kastélyban, mint szeretett volna, mert valahogy mindig más is bujkál valahol, általában többedmagával és csókolóznak az eldugott helyeken. Vagyis egyszer talált eddig csókolózós párt rejtekhely helyett, de biztosan többen vannak meg osztódnak. Ez a hely nem lett volna olyan borzasztó, mert a sok pókháló miatt nem sokan járnak erre, normális esetben az ő kedvét is szegte volna, ha nem éppen SOS keresett volna egy helyet, ahol kiborulhat. A hely sötétsége egyben áldás és átok, mert valószínűleg nem akarja látni azt a sok pókot, hálót, koszt és ki tudja még mit, amit a hely rejt, viszont a félhomályban való tapogatózás okozott némi bonyodalmat. Hogy ez probléma-e? Mindenképpen, hiszen kárt okozott, fogalma nincs, hogy mit sikerült levernie. Ráadásul most itt gőzölög-párolog-reagál-megnyitja a tér-idő kontinuumot ez a két lötty egymással. Senki nem tudhatja. Azért pozitív hatása is van ennek a kis szerencsétlen balesetnek, hiszen látogatásának eredeti célja mára okafogyottá vált, hála annak, hogy a padlóról párolgó elegy rendkívül jó stresszoldó hatással rendelkezik. Nem szórakozna ő holmi stresszlabdával meg négy másodperces légzéstechnikával, ha ilyenje lenne bezárva valamilyen zsákba és elég lenne beleszippantania… Milyen édes illat ez…
Ja, hogy sírás? Tényleg, ez volt az eredeti célja. Egy pillanatra abbahagyja a kuncogást, ez most komoly téma, bár most semmi nem tűnik komolynak többé. – Óóó… azok az idióták. Hangosak meg csikiznek meg minden… - Legyint, mintha néhány perccel ezelőtt nem azt érezte volna, hogy ez az egyik legborzasztóbb, legelviselhetetlenebb és legfelháborítóbb dolog, ami vele történt mostanában. Csiklandozni akarnak? Hadd szóljon, ő is mindjárt rámarkol a bordájukra, nevessenek csak.  
A fehér alapon szétterülő pupilláját forgatja a srác dorgálására. Persze-persze, nem mondunk ilyeneket. Pont úgy beszél, mint az apukája, csak valamiért viccesebben hangzik. – De mondunk, most mondtad megint… - Feleli nevetve, ahogy újra meghallja a szót. Vicces ez az ismeretlen fiú, ha így folytatja még a szemébe is nézne, pedig eddig valamiféle szorongás fogta el már a gondolatától is. Egyedül Pannának képes a szemébe nézni, ő megérti. Ő csodás. Bárcsak ő is megtapasztalná ezt itt.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve ő maga is lehuppan a fiatal férfi mellé, ügyelve arra, hogy a talárja ne legyen lötyis, meg persze igyekszik meg sem vágni magát a szilánkokkal. Hát itt vannak, ő, az ismeretlen meg az a furcsa kecske. – Beeee… vagy mi vagy te… mekmek! – Ímhol láthatjuk a teremtés csúcsának egyik példányát, ahogy próbál kapcsolatot létesíteni a szellemvilágból felszállt kecskével. Az állat párat dobbant a patájával, majd szögletes pupilláiból még több fényt áraszt. – Most valami rosszat mondtam? – Fordul grimaszolva a fiúhoz. Nem gondolja, hogy megbántotta volna a jószágot, de az igazat megvallva nincs kecskéből túlzottan nagy nyelvismerete. Lehet az nem tetszett neki, hogy összekeverte egy báránnyal? – Jött ez magától. Tört az üveg, ő meg husssss, pááááooo! – Csacsogja kezével imitálva az állat világra jövetelét. Csak megjelent, mint szürke szamár a felszálló ködből.
Rendkívül elgondolkodtató Belián kérdése. Emlékszik a Lilivel való diskurzusáról, ami a valóság létezését taglalta, meg hogy minden valós-e, amit látunk. – Hmm… - Kezdi meg kifejezetten élesen hümmögve mondandóját. Még a képzeletbeli kecskeszakállát is megpödri az álla alatt, hátha imponálni tud újdonsült társának, de az továbbra is pókerarcot vág. Lehet az övét kéne megpödörnie? – Szerintem igen. De ha hiszel bennem, akkor egészen biztosan valós leszek. Én úgy emlékszem itt voltam… tudod… mielőtt leestek… a… f..öldre. – Magyarázza ujjaival esőt imitálva. Most az egyszer nem mondta ki, csak mert ő is úgy akarta. Még a kecske beköpné a szüleinél, aztán szépen lesznek.

Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. július 20. 15:07 Ugrás a poszthoz

Helvey Belián Balázs

~ne szipúá~

Az is egy megoldás lehetne, hogy a számára idegesítő embereket zárná ide be, a kulcsot pedig elrejtené a tó mélyére. Ha ők is beszívnák ezt a csodás gázt, ami a két, talán már régen romlott bájital elegyedéséből keletkezett, akkor többet nem volnának olyan borzalmas emberek. Legalábbis nem annyira, hogy menekülés közben már képzeletbeli gödröket ásson nekik, vagy legalábbis bezárja őket az öbölben a vámpíros szigetre. Mert Pannával ugyan kirakták a világukból a gonosz vámpírokat, de mégsem halhatnak éhen, valakit meg kell harapniuk. Igen, ezt mindenképpen meg kell majd írnia a húgának, kajáról is feltétlen kell gondoskodniuk, ha még nem haltak éhen.
Részéről mondjuk az is megoldás volna, hogy ha az ilyen emberek nem lennének elviselhetetlenek, nem fontos, hogy egyáltalán ne legyenek többé. Igaz, most nem érdekli semmi, felőle még akár meg is csikizhetik most, még talán a haját is engedné befonni valakinek. Ő maga tanulta meg befonni, mert senki nem érhet aranybarna fürtjeihez, de általában akkor is leengedve hordja, mert akármilyen lazán is fonja be, úgy érzi, mintha láthatatlan kezek szálanként próbálnák meg kitépni a haját.
Itt és most jó… mi több, remek. Egy ismeretlen fiatal férfivel, aki mellett valamiért biztonságban érzi magát. Lehet, hogy a kisugárzása, lehet a belélegzett gáz, mert jelenleg még az a furcsa kecske sem tölti el félelemmel, pedig eléggé kilóg a környezetből a kisugárzásával.
- Nem mondtál? Mér’ nem mondtál? – Kérdi döbbenten vigyorogva, ahogy felül, hogy jobban megnézze magának a félhomályban elvesző arcot. Jóval idősebb lehet, mint ő, de ez egyáltalán nem zavarja. Kellemes társaságban van, nem aggasztja semmi. Lehet keresi már a Bűbájtan-tanár is, már biztosan megy az óra. Vagy mégsem? Az is lehet, hogy már régen vége van, neki pedig Csillagtanon kéne csücsülnie. Ez itt és most jobb. Ha büntetőmunkát kap? Ugyan kit érdekel. Vonják le a pontokat is, úgysem ő szerezte egyiket sem, sosem volt az övé.
- Nem te mekmek. Ő mekmek! – Mutat határozottan ismét a kecske irányába. Kezd gyanússá válni neki, hogy lett egy saját valósága. De az is lehet, hogy a bájitalos flaskában élő kecskeszellem dzsini csak az ő szolgálatára áll, ezért láthatja egyedül ő. – Hány kívánságom van? – Fordul az általa látni vélt kecske irányába, vékony kis ujjaival megpróbálja megsimogatni, ám keze átmegy az általa látni vélt képen. – Hát ez komolyan szellemből van… - Ámul tátott szájjal, megerősítésként Beliánhoz fordul. Mi van, ha ő is szellem, vagy az új saját valóságának a része? Panna mérges lesz, hogy nélküle csinál itt világokat meg kecskéket. Hadd legyen. – Te mi vagy akkor? Én Polli vagyok. – Magyarázza monoton, halk beszéddel. Kezecskéjét ökölbe szorítja, hogy aztán mutatóujját kinyújtva lassan, de határozottan megbökje a fiút. Kacsóját riadtan rántja el, amikor tömör emberbe ütközik. – Te nem is vagy kecske! – Ámul tágra nyílt szemekkel. Azt szerette volna mondani, hogy szellem, de már túlzottan benne van ebbe a kecske dologban, az agysejtjei pedig már túlzottan el vannak ahhoz lazulva, hogy feltűnjön neki a nyelvbotlás. – Hol a farkas? – Hüledezik kacsóját a szája elé kapva. Ő nem szereti az ilyen kutyákat, mert gyerekkorában megugatták, amikor mentek az utcán, Polli pedig halálra volt rémülve a vicsorgó fogatól meg az óriási hangerőtől. A farkas pedig csak egy tápos kutya. Továbbfejlődött pokemon. Ösztönösen a nagyember mellé húzódik, hogy ha jönne a fenevad, akkor legyen, aki megvédje. Ő a férfi, ez a dolga. Otthon is mindig az apukáját küldik hadba a darázs ellen.
Szamár? Akkor tényleg nem kecske, jól látta ő elsőre is. Nem hiába mondták már rá gyerekként is, hogy okos, csak inkább zongorázzon, ne bájitalokat főzzön. Megy ez neki. – Én nagyobb akarok lenni. Mindenki nem vesz komolyan így, tudod? Te komolyan veszel? – Feleli lemondóan. Eleinte nem vette észre, hogy nem úgy bánnak vele, mint másokkal, de aztán ahogy kifigyelte mások beszélgetését, rá kellett jöjjön, hogy ez így van. – Ilyet? De engem nem bírnak sokan. Őt sem bírnák akkor. – Motyogja a tanterem irányába mutatva. Eleinte próbált velük beszélgetni, viszont hamar rá kellett jönnie, hogy nem vele nevetnek, hanem rajta. Vagyis mondták neki, így jött rá. – Én is. Ízek vannak a torkomban, pedig nem is rágózom. Meg minden olyan… más. – Nem szereti az intenzív ízeket, de szerencsére most még azok sem zavarják. Ez persze egy kellemes dolog, de határozottan megállapítható, hogy nem jellemző Pollira. Még a teremben maradt faszok sem zavarják. Hehe, gondolt rá és nem is tudja meg. Pofijára megint kiül a csibész mosoly, egészen bevadult fejben.


Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. július 21. 22:13 Ugrás a poszthoz

Süveges Lili


Teljesen más lenne neki itt és most ebben a világban, ha Panna is vele lehetne. A szülei is hiányoznak neki, őket is nagyon szereti, de a Pannával való kapcsolatuk valami egészen más. Azt mondták rájuk, hogy szimbózisban vagy miben élnek egymással. Először nem értették, hogy mit jelent, aztán megnézték a Némó nyomában című mesét, és akkor sem. Aztán végül is csak elmondták nekik, hogy ez olyan, mint Némó meg a tengeri rózsa. Akkor még mindig nem értették, úgyhogy utána valami méregről meg zseléről magyaráztak, meg hogy a bohóchalat megvédi a tengeri rózsa, cserébe pedig ő hagy neki enni. Polli utána a nyálkás dolgokat, szóval továbbra sem érti ezt a példát, de az a lényeg, hogy kölcsönösen jót tesznek egymással és kiegészítik egymást. Ezért nem érti, hogy az ő kapcsolatuk hogyan lehet most már egyszeriben túl sok, meg miért kell külön élniük.
Egyszerre izgalommal, de valahol mégis belső borzongással hallgatja, hogy milyen itt az élet. Nemigen van ő hozzászokva ennyi fegyelemhez, amit itt kérnek tőle. Eléggé jól tanult magántanulóként, de ott hozzá volt igazítva minden, itt meg egyszerre új a tananyag és egy egész osztályt kapott maga köré, akik elterelik a figyelmét.
- De ugye itt nincs börtön? – Kap a szájához. Az ilyen régi kastélyoknak mindig van börtöne, mint ez is itt. – Én szerintem xilofont csinálnék a rácsokból. – A bögréjével azért nem csörömpölne rajta, mert az már borzasztóan hangos lenne, azt meg senki sem szereti. – Vándorolnak a lépcsők? De az rémisztő! – Hüledezik a fejét csóválva. Egyrészt nagyon izgalmasan hangzik minden, amiről barátnője mesél, meg annyira más, mint amiben eddig élt, de pont ezért ijesztő az egész a számára.  – Megmutatod majd egyszer a klassz dolgokat? – Kérdi reménykedve. A rossz dolgokról próbál nem tudomást venni, de van egy olyan érzése, hogy ha marad is a suliban, ezek bizony nehézzé fogják tenni az itteni életét. Túlzottan rosszul viseli az ilyen változásokat. – Ilyet nem láttam még. Remélem más balettot is megcsinálnak így. Akármicsoda is volt ez.- Helyesel a szobor irányába pislogva. Jól tolja ahhoz képest, hogy meg sem tud moccanni. Neki sokkal több erőfeszítésre van szüksége ahhoz, hogy szépen játsszon. De ha megpusztul sem lesz olyan ujja, mint egy dementornak, pedig akkor már játszhatná a La Campanellát is olyan tempóban, ahogy azt illene már ennyi év után. – Remélem, én is. Szerinted szeretnék, ha játszanék nekik sokat? – Ez mondjuk csak részben igaz, mert leginkább magának gyakorolna. Annyira nem is szeret közönség előtt előadni, mert zavarban van a sok embertől meg a fényektől, hangoktól, köhögéstől meg cukorka papírtól – egyáltalán ki zabál cukrot egy koncerten?! Nem szereti az embereket. Vagyis de, ha nincsenek sokan egy helyen egy időben. Akkor lényegében szívesen lóg velük.
- Igen, én is úgy szeretem. Jó lehet ennyi testvérrel… legalább lenne itt nekem is egy… egy nagy. – Mennyivel könnyebb lenne itt most neki, hogy ha legalább egy Palkója lenne az Eridonban. Egészen biztos benne, hogy egy nagyfiúval is majdnem ugyanilyen közel lennének egymáshoz, még ha kicsit idősebb volna is. Pannával is 5 év van köztük, mégis gyakorlatilag olyanok, mint az ikrek – sajna magasságban is. – Süti? Miért, az a kedvenc kajája? – Kérdi fejét oldalra biccentve. Polli amúgy sem érti, hogy ki adna egy olyan nevet a gyerekének, amiben egy alkoholos ital neve van. Itt tudta meg az iskolában, az ő neve meg állítólag papagájnév. Mindig is úgy tudta, hogy a Polli egy különösen édes kislánynak való, bájos név, aminek ő úgy érzi, hogy tökéletesen eleget is tett.
- Híí, ilyeneket csinálnak itt a tanárok? – Nyafog alsó ajkába harapva. Ez így nagyon nem lesz jó, az ő tanár nénijei és bácsijai – főleg bácsijai- nem tűnnek ilyen gonosznak. – Én félek a lényektől. – Ismeri be tekintetét lesütve. Legalábbis a legtöbbtől fél, aki hangos, nagy meg harap. Meg hirtelen mozdul. Nem gondolta volna, hogy maga a tanár is a harapós kategóriába tartozik ennél a tantárgynál. – Büszke vagyok rád, én biztosan sírtam volna gondolkodás helyett. – Igen, Pollika hajlamos könnyen kiborulni stresszhelyzetben, ő maga sem tudja, hogy mit fog leművelni vizsgán. Valószínűleg hányni fog meg sírni. Vagy kirohan mielőtt ez megtörténik – talán az a legegyszerűbb. Esetleg lehányja a tanárt, ha olyan, mint ez a néni.
Lili orra hegyére pillantva mosolyog vissza rá. – Ez a kedvenc stresszes labdám. Elveszi a stresszt, ha nyomkodod. – Súgja oda a legrejtélyesebb hangján. Az igazság az, hogy folyamatosan ezzel játszik, és ez igazából egy sima mugli gumilabda, de szereti azt hinni, hogy csodát tesz. Mert a csodákban mindig hinni kell, a végsőkig.
- Azt nem tudom, hogy megázott-e. Lehet megfürdették az aurorok vizes lufival és akkor nem mesélt. – Fogalma sincs, hogy mit jelent az a szó, de a megázást ismeri, ő is sokszor fekszik ki otthon a kertbe az esőben, mert megnyugtató, ahogy esnek rá a kövér esőcseppek. – Nagy vizeslufi csata lehetett. – Hallott egy angol bácsiról, akinek csata közben halt meg a kishúga – ez a történet mindig a szívébe markol. Ha ők is lufikat dobáltak volna átok helyett, akkor még lehet mindig élne a lány. Néni.



Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. július 22. 01:42 Ugrás a poszthoz

Helvey Belián Balázs

~ne szipúá~

Talán fel sem fogja, hogy mi történik vele most éppen, hiszen ilyenekre senki nem készítette fel a hónapok során, amikor mindenféle szituációt átbeszéltek, hogy hogyan kellene viselkednie, ha például azt akarják, hogy a szemébe nézzenek, vagy olyan esetben, ha hangzavart tapasztal, de muszáj maradnia. De az, hogy olyan dolgokat lélegez be, amiről talán még maga a bájitaltan-tanár sem tudja megmondani, hogy lejáratuk és keveredésük után mit csinálnak a szervezetükben. A vitathatatlan pozitív hatását már érzi, a negatívat meg majd csak az idő tudja megmondani. Mármint most érezni, hogy valami nem stimmel, főleg a kecske kapcsán, de egyébként egyáltalán nincs olyan rosszul ő, sőt. Amióta idejár talán csak Lilivel érezte magát ennyire klasszul az udvaron. Mondjuk ott is valami egészen furcsa dolog történt, még ha imádta is.
Fejét oldalra biccentve figyeli, ahogy a nagyfiúnak nem sikerül a varázslat. Ebben nincs semmi furcsa, pálca nélkül neki sem menne. Biztatóan mosolyogva húzza elő a talárja belsejébe varrt pálcatartóból az ő méretével arányos, aprócska világosbarna fadarabot. Kezeihez képest picit kicsi, hiszen méretéhez képest hosszú, rugalmas ujjacskái vannak, de a magasságához képest tökéletes.
Ülve próbál előrehajolni, hogy jobban hozzáférjen a foltos lábbelihez, ám a mozdulattól kissé megtántorodik. – Jaj… elhagytad a pálcád? Nya, várjá’. Suvickusz! – Mormogja oda, ahol a színt látja. A beszéde kezd összefolyni, de még elég érthetően mondta ahhoz, hogy a folt eltűnjön. Amikor megtörténik mosolyogva, magát kihúzva fordul Beliánhoz. Annyira nem szokott sokat varázsolni, úgyhogy nagyon büszke arra, amit elért. Nem sokáig tudja magát úgy tartani, úgyhogy amint lehet visszazuhan a Levitás mellé a piszkos polcoknak dőlni. Hajával sikerül lesepernie némi port is a polcokról, ráadásul a hirtelen mozdulattól megkoccant néhány üveg a polcon. Kerek szemekkel pislog a hang irányába, de úgy látja, hogy semmi komolyabb nem történt.  – Ha megint leesik, neked is lehetett volna kecskéd. – Kuncogja, de azért félrehúzódik kicsit, nem akarja ő felrobbantani a kócerájt. Vagyis, amikor nagyon ideges volt, akkor felmerült benne, de aztán eszébe jutott Lili meg Olcsi, értük kár lenne.
- Te prefektus vagy? – Arra még nem is gondolt, hogy ezért megint csak bajba kerülhet. Nem nagyon ismer prefektusokat, de az nyilvános tény, hogy velük mindenkinek vigyázni kell, mert rászólnak az emberre meg mennek beárulni a szegény kicsiket a tanároknak. – De nem is baszd megoltál eddig, azt mondtad, hogy fasz. – Értetlenkedik ezúttal mosoly nélkül. Normális esetben nem mondana ilyeneket – na jó, maximum, ha direkt húzni akarná, de ez most egyáltalán nem az a helyzet. Pollit és Pannát összeségében jól nevelték otthon, elég romlatlanok ahhoz, hogy maximum csak elméleti szinten létezzenek ezek a szavak a szókincsükben.  – Pedig most ott áll mögötted. Nem látod, hogy világít a szeme?! – Erősködik tovább. Észre sem vette, hogy amikor varázsolt elindult a kecske világot látni. Nem fél tőle különösebben, ha ránéz, ami furcsa, mert normális esetben az ilyen nagy állatoktól frászt kapna. – Lehet nem szellem amúgy, hanem dzsini. Nem tudom, hogy teljesít-e kívánságot. – Kérdőn pillant az állatra, aki úgy csinál, mintha semmit nem látna és nem hallana az egészből. Ha egyszer neki jelent meg, akkor miért nem segít, vagy valami? Meg kéne dörzsölnie az üveget, amiből előjött? Nem érez félelmet, hogy megvágja a szilánk, de egy kis hang a fejében csak visszatartja attól, hogy rámarkoljon a szilánkokra. Komoly arccal, csendben fürkészi egy ideig a szebb napokat látott flaska nyomát, majd hümmögve visszafordul Beliánhoz. – Én meg Beliánnal. Hogy becéznek? Lián, mint a Tarzanban? – Tekintetébe ismét visszatér a csillogás, ahogy úgy érzi, hogy most eltalálta a helyes megoldást. Picit lányosnak érzi ezt a becenevet, de a fiú szőrös arca tökéletesen illik egy Tarzanhoz. Tarzanborzas. – Farkas? Át tudsz változni igaziból? – Nem kéri meg, hogy mutassa meg, mert fél a farkasoktól, de hallott már korábban is animágiáról, amit egy nagyon klassz dolognak tart. – Szerinted nekem mi lenne az animágusos alakom? – Kérdi a varázspálcájával játszadozva, finoman körözve a szédülés miatt, amit észre sem nagyon vesz. Ő nyuszira gondolt, mert az egyszerre izgága és gyáva, pont, mint ő.
Nem érzi az iróniát abban, amit Lián mond neki. Normális helyzetben is nagyon ritkán esik le neki, hogy ha valaki nem mond valamit teljesen komolyan, de most egy fokkal a föld felett jár, így még annyi esélye nincs kiszúrni az iróniát, így inkább csak büszkén kihúzza magát, hogy végre sikerült valakit meggyőznie. – Mikortól számít valaki nagynak? Nekem azt mondják, hogy a 14 már nagy… de még mindig gyerekként kezelnek… - Él a gyanúperrel, hogy ehhez köze van a magasságának meg finom, gyermeteg vonásainak is. Valószínűleg azért küldték ide nagyosodni, hogy komolyabban tudja mindenki venni minél hamarabb. Mindenki Panna életkorához hasonlította őt, amiben ő nem lát semmi rosszat. Semmi baj nincs egy 9 éves emberrel.
- Nem tudom miért nem. Tudod… ők mások. -Motyogja, ezúttal kicsit tényleg elszomorodva, a földön túli érzés csökken a kipárologott gázelegy mennyiségével. A löttyök lassan elreagálnak egymással, de azért még mindig van belőlük, de már kevésbé sűrű, ami felszáll – Vagy én vagyok más. Nem értjük egymást jól. – Ehhez szerinte annak is van köze, hogy rengeteg külföldivel találkozik, már csak órán is. Angol meg japán tanárai vannak, az egyetlen magyar is Franciaországban nevelkedett. Egyszeribe meg kell szoknia sok idegen embert, ráadásul több közülük idegen országok szülöttje, vannak itt elemi mágusok meg mindenféle emberek, akiket el sem tudott képzelni.
Hangosan cuppogva ízlelgeti ő is az ízeket, próbál rájönni, hogy mire emlékezteti. – Szerintem is vattacukor… de ... – un szofisztikált cuppanó hangok- a nyelvem hátulján az olyan citromos. Nekem sok együtt az íz, de nem rossz. – Feleli még mindig a semmit ízlelgetve a szájában. Egyre jobban zavarja, ahogy egyre többet szórakozik az ízek elemzésével. – De ha követ a kecske, be fogják őt is engedni? – Tűnődik a fiú mellett álló jószágot bámulva. Neki akkor is valóságosnak tűnik. Nem szereti az ilyen ispotályos helyeket, kislány korában túl sokat járt ott. – Ott mit csinálnak? – Az már pozitív jel, hogy kezd visszatérni bele az aggodalom, de ha jobban belegondol jobban fél a bajtól, amit ezzel okozott, mint a veszélytől. Olyan nyugodt lett pár pillanat alatt, ráadásul lett egy menő kecskéje, vattacukrozhat anélkül, hogy kirohadnának a fogai, miért lenne ez veszélyes? Egy újabb balhé, amihez köze volt rémisztőbbnek tűnik a fejében.



Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. július 23. 16:18 Ugrás a poszthoz

Somogyi Agáta Dominika


Már egyre magabiztosabban mozog a környéken, bár neki sem ártana egy olyan térkép, mint annak a hölgynek is volt, akivel a múltkor a tónál találkozott. Még nem járt bent a művelődési házban elkérni egyet, mert állítólag használhatatlanná vált a falu – vagyis város átépítését követően, eltévedni meg egy téves térkép nélkül is tud, ezért már csak nem tér be egy ilyen helyre. Sokkal inkább azért gyűjti a bátorságát, hogy megkérdezze őket arról, hogy zongorájuk van-e, és ha igen, akkor használhatja-e. Ilyenkor picit bánja, hogy nem lép fel többet meg nem használja ki a lehetőségeit, mert talán, ha híresség volna, akkor jobban megengednék neki a hangszer használatát. De ő nem szereti sem a tömeget, sem azt az élethelyzetet, ráadásul nagy fájdalma az, hogy Lisztet nem tud teljes pompájában játszani az ujjai miatt. Ilyenkor úgy irigyli a dementorokat, azok simán lefognak egy oktávot egy kézzel, talán még másfelet is. Ráadásul még az sem zavarja őket, ha mások arcához közel kell kerülnie az övéknek.
A következő Halloweenkor feltétlenül zongorázó dementornak kell öltözzön.
De az még odébb van, jelenleg elég egy kényelmes nyári viselet neki, meg egy adag vér a nem létező pucájába bele. Piac, emberek, hangok, szagok. Jó, nem egy diszkó, mert akkor még villogó fények is lennének, de ettől függetlenül egyáltalán nem ideális hely a számára. Szüksége van némi friss citromra és mézre ahhoz, hogy vasárnap is (meg utána is) a kedvenc teáját tudja élvezni, és ne aszalódjon össze a kiszáradás miatt, mint egy ókori mazsola. Ha már ott járt, vett magának néhány rúd főtt kukoricát, mert az azon kevés ételek egyike, amit szívesen megeszik egy kevés sóval.
Dolga végeztével úgy dönt, nincs még ideje visszatérni a kastélyba, szívesebben tekereg még egyszer el a tóhoz, ahol a múltkor járt. A víz közelsége mindig jobb kedvre deríti, arra pedig szüksége van a piac okozta stressz után.
A szerencse úgy hozta, hogy a múltkori tömeg egy része valószínűleg a piacot választotta ebben az időpontban, mert most majdnem üresen várja a stég, amit a múltkor vágyakozva nézett a tó partjáról. Lépteit megszaporázva csörtet a legtágasabb szabad részre, gyenge hátát már egy ideje amúgy is húzta a mézes üveg, így attól szabadul meg elsőként. Miután meggyőződik róla, hogy a víz éppen kellemes hőmérsékletű, ezt követi a cipője és a zoknija, s keze után a tappancsait is belelógatja a kellemesen hűs vízbe. A víz finoman csiklandozva fodrozódik, nem túl messzire kacsák és hattyúk róják köreiket. Úgy dönt, hogy itt az ideje a még langyos kukorica elfogyasztásának, amiből talán túl sokat is vett a saját étvágyához mérten, így miután előveszi az első csövet néhány szemet lefejtve az állatok irányába is dob, hogy felhívja magára a figyelmüket. Szerencsére leleményes jószágok, gyakorlatilag egyből rá is rabolnak, hogy aztán a bio kajaautomatájuk irányába sprinteljenek. Az Eridonos lassan, nyammogósan eszik, így bőven van ideje újabbakat szedegetni és a vízbe hajítani, amit a kacsákok és hattyúkok nagy hévvel el is fogyasztanak.




Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. július 23. 18:35 Ugrás a poszthoz

Vlad Kiara


~it's a rainy day~

Gomba, Gomba, Gomba; nincsen semmi gondja; Ha az eső esik rája; nagyra nő a karimája; Az esőt csak neveti, van kalapja, teheti.
Kicsi korában talán az ilyen mondókák miatt szerette meg annyira a hűsítő, nyári zivatarokat, talán azért, mert annyira szereti a vizet, a fürdést, a közös tóparti nyaralásokat, sőt még viszonylag a strandokat is, de ott zavarta az emberek közelsége meg hangereje.
A húgának sokszor mondták a rokonok, ritkán látott ismerősök, hogy nősz, mint a gomba eső után, Pollinak ezzel szemben inkább csak a haját dicsérték meg, vagy hogy mennyit fejlődött a zongorajátéka. Mindig várta, hogy majd neki is mondja a nénikéje, hogy „Íííííííííj, mekkorát nőttél mióta legutóbb láttalak! Lassan lehagyod már Pannát!”, de ez nagy bánatára csak egyszer történt meg, hogy megdicsérték a magasságát, akkor is hallotta Panna, hogy szólt előre az anyukájuk, hogy mondja már, mert nagyon jól esne Pollikának. Úgyhogy ez nem ér. Ezután 20 percig nem is szólt a szüleihez, hiszen hazugság volt. Talán ezek voltak azok az idők a gyermekkorában, amikor szenvedélyesen megszerette az esőben való tapicskolást. Szívesen nézett szét a kertben, figyelte, hogy fent az égen szállnak a viharfelhők, lent a földön a rejtekükből előbújó gilisztákat meg csigákat, akiket nagyon szeretett kézbe venni, ám amikor rájött, hogy mennyire nyálkásak ettől a szokásától eltekintett. Ha talált üres csigaházakat, mindig félretette őket, mert meggyőződése volt, hogy azokat már kinőtték előző gazdái, és a meztelen csigák azért meztelenek, mert éppen az új otthonukat keresik. Így eső idején Polli és Panna mindig ott voltak a gyűjteményükkel, hogy felajánlják a kertjük csupasz csiga lakóinak, ám azok vagy kikerülték, vagy csak átmásztak rajta.
Ez a nyár olyan esős, mint amikor 7 éves volt. Akkor volt először, hogy Panna már olyan nagy volt, hogy megengedték neki, hogy hosszabb időre kimenjen nővérével az esőbe játszani. Sajna most húga nélkül, de nem kisebb lelkesedéssel indul neki a birtok felfedezésének. A kedvenc, ananászmintás esőkabátját azért felkapja, mert azt nem szereti, ha a ruhája teljesen elázik, ő meg megtaknyosodik utána napokra.
Az udvarra kilépve örömmel fogadja, hogy a rét a szokásosnál jóval kihaltabban várja – szerencsére nem sok ember szeret az esőben kint mászkálni. Ha nagyokat dörögne meg villámlana, akkor valószínűleg nyüszítve menekülne vissza az Eridonba, viszont szerencsére most ilyen nincs, így magabiztosan indul meg egy távolabbi rész felé, ahonnan nem látszik már a kastély bejárata. Egy rögtönzött mozdulattal lecsapja magát a nedves fűbe. Kezeivel végig simít a nyirkos gyepen, behunyt szemmel mély levegőt vesz a friss esőillatból, majd egy még inkább spontán gondolattól vezérelve csillaghalként terül szét a földön. Nem hiszi azt, hogy bármilyen csakrája van itt a Földnek és energiát kap ebből, egyszerűen csak jól esik neki, ahogy az arcán végig folynak a kövér esőcseppek.




Utoljára módosította:Palotás Polli, 2020. július 23. 18:42
Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. július 23. 19:44 Ugrás a poszthoz

Vizsnyiczky Heléna Sára

~ and it is not~


A sok lehullott esőnek azért megvan a pozitív hatása, hiszen amikor éppen nem borul a szürkeség leple az iskola környékére, akkor minden szép színes. Na, nem azért, mert felvette a minden hepi szemüvegét, hanem mert sok növény nagyon szereti az esőt, amit egy száraz nyár folyamán nemigen kapnak meg vadvirágok lévén. Most még azelőtt kapnak egy kiadós zuhanyt, mielőtt elhervasztaná őket a tűző napfény.
Ez szóba is került tegnap este az Eridonban, Pollika épp a szokásos esti teáját hörpölgette (bár ugyanez a teája reggel meg délben is) egy fotelbe belefúrva csöpp testét, és hallgatta, hogy mit beszélnek a többiek. Tervezték a nyarukat, hétvégét, bánták a sok eső miatt elmaradt programot. Ha épp nem szívták le az órákon az évfolyamtársai, és nem hallik a klubhelyiségből feltűnően nagy hangzavar, akkor szívesen mulatja az idejét a többiekkel. Egyre bátrabban mer közbeszólni a társalgásokba, sőt vannak olyanok, akiknek szívesen tölti a társaságában az időt. Néhány nagyobb diákkal már egyenesen mosolyogva köszönnek, sőt igyekeznek bevonni a beszélgetéseikbe alulméretezett társukat. Sári megkérdezte, hogy mit fog csinálni ebben a szép, meleg időben, ő pedig maga sem tudja, hogy honnan jött neki, meg miért ezt mondta, de gondolkodás nélkül rávágta, hogy virágkoszorút szeretne fonni, mert még a toronyból is látszik a színesen tündöklő rét. Végül szó szót követett és megbeszélték, hogy ma az órák után ott találkoznak és együtt készítenek koszorút.
Egyébként még sosem csinált ilyet, fonni azt tud, úgyhogy csak remélni tudja, hogy ez elég lesz. Vállán a napi tankönyvével, még talárban lép ki az utolsó óra után az udvarra, sietősen szedi lépteit, szeretne azelőtt odaérni, hogy a többség befoglalja a legjobb helyeket órák után. A nap égeti picit a bőrét, de inkább a vakító napfény zavarja a sötét folyosók után. Hunyorogva szemeli ki az egyik legrejtekesebb helyet, ahol mindenféle szép színes virág meg szúrós bogáncs nő. Hátizsákját hanyagul a földre ejti, talárját pedig egy hasonlóan hanyag mozdulattal ejti rá. Érdeklődve pislog a választékra, van itt fehér, lila, sárga meg szúrós növény is. Egy szép fehéret – egynyári seprence- hamar le is szakít és mosolyogva a hajába tűzi. Pannára gondol, ő is biztosan szívesen fonna virágokat.

Utoljára módosította:Palotás Polli, 2020. július 23. 19:50
Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. július 23. 22:18 Ugrás a poszthoz

Odry Elizabet


Több varázslóvárosban meg faluban is járt már, ezek általában egészen máshogy festenek meg más a hangulatuk, mint Tatának, ahol végül is letelepedtek. Ehhez abszolút sok köze van annak, hogy kik lakják az adott települést. Meggyőződése, hogy a varázslótelepüléseken a lakókban lakó mágiának van valamiféle tere, amitől egy jellegzetes érzést sugároz. Valahogy ő mást érzett mindegyik helyen, de nem a látvány meg a helyi illat miatt, ezt nem tudja szavakba önteni, de így van. Szerinte ez a helyiek saját varázserejének összeállása, hogy milyen varázslatokból használnak sokat, például egy gyár miatt, vagy egy bájitalfőzde miatt.
- Azta, ez igen. – Ismeri el bólintva. Be kell látnia, nagyon sok minden van ebben a kicsiny faluban, és egészen biztos benne, hogy nagyon sok klassz dolgot még nem is látott. – Mi kell ahhoz, hogy egy faluból város legyen? – Gondolkodik hangosan, tekintetével elmerengve a távolba. A tömeg már egészen biztosan megvan, a Boglyas téren egyáltalán nem érzi jól magát, sem pedig a Fő utczán. Biztos kell nekik gazdaságilag is teljesíteni valamit, amihez ő egyáltalán nem ért, hogy hogyan tudják megoldani, biztos adókból meg ilyenekből.
Reméli, hogy nem túl sokára már magabiztosan fog tudni navigálni a környéken, egyelőre a kastélyban is elvesz – bár a lába viszi folyamatosan, a külső, szabad részeket már egészen jól ismeri. A város pályaudvarához is bármikor oda tudna találni, úgyhogy nem teljesen elveszett már ő itt, de legalábbis bármikor tudja, hogy merre kell tudatosan elveszejteni magát.
- Komolyan?! Én is odajárok! Az Eridonba. – Csapja össze tenyerét lelkesen. Nem is gondolta volna a hölgyről, hogy Eridonos volt, valahogy a többiek annyira nem ilyenek körülötte. Még annyira nincs itt régen, hogy meg tudja állapítani, hogy milyennek kell lennie egy Eridonos diáknak. Azt tudja, hogy ő valószínűleg nem olyan, vagy ha mégis, akkor kis részben. Az órákról még nem sikerült rájönnie, hogy melyik ház diákjai a legcsendesebbek, mert pontosan az a ház való neki. – Hogy kell oda beilleni? Nekem nem sikerül. És még 5 év, ha maradok… - Maga sem tudja, hogy ez miért futott ki a száján, talán annak tudható be, hogy végre nem egy iskolai dolgozóval tud beszélgetni erről. Szerinte addig fogják csavarni a dolgot, hogy maradnia kelljen, az csak a kampány volt, amikor egy hónapocskáról volt szó. Mert hogy az érdeke. – Eridontalan vagyok… eridonatlan… na. – Kissé grimaszol, mert maga sem tudja, hogy melyik a helyes kifejezés. Valami ilyesmi.
- Kocsma, igen. Oda ne menjünk. – Pillant nagy szemekkel a hölgy füle irányába. Kivéve, ha hölgy pálcával szétcsap a részeg férfiak között, azt kellő távolságból szívesen megnézné. Ő maga még nem tudna odasózni a pálcájával, valószínűleg még ittasan is ügyesebbek nála. – Soha? – Kap a szájához rémülten. Ezt neki még nem is mesélték a nagyok. – De hová tudnak tűnni? Az ottani kísértetek nem tudják? – Lehet ezután egy hétig nem fog aludni. Miféle hely közelébe küldték őt? A kísértetektől nem fél, ha nem érnek hozzá, a kopogószellemektől veri ki a frász. – Ez nem igaz, ugye? – Kérdi lebiggyesztett szájjal. A legendáknak sokszor nincs alapja, de nagyon sokszor bebizonyosodott már, hogy csak nagyobb disznóságokat rejtenek el vele. Csak lebontanák, ha emberevő ház lenne, nem?
- Nekem tetszik itt. Erre nem szoktak eltűnni az emberek, igaz? – Sóhajtja szétnézve a csodaszép tájon. Túl szép ez a hely ahhoz, hogy szörnyek nyúljanak ki a vízből és merítsenek embereket alá. A közelben lágyan fodrozódik a víz, néhány réce pedig némi eleség reményében a közelükbe úszik.


Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. július 23. 23:49 Ugrás a poszthoz

Somogyi Agáta Dominika


Az ilyen nagy meleget, mint amivel váltakozik az égszakadás legszívesebben víz közelében viseli el, igaz a vizeket gyakorlatilag minden mennyiségben és minőségben szereti. A klóros uszodai víz egy kicsit kivétel, de nem válogat, abba is szívesen belemegy, ha nincs jobb – és főleg, ha nem úszik gyanús sárga folt a tetején. Az nagy nem-nem, a sárga víz és a sárga hó tabu.
A természetes vizek eléggé zavarosok ahhoz, hogy ne tűnjön fel a fürdőző emberek körül gyanús folt, úgyhogy a tavaknál ez a fajta biztonságérzete nincs meg, de talán bele sem gondolt abba, hogy az algák rejtekében undorító dolgok is úszkálhatnak. Most csak a kacsákra koncentrál, a víz kellemes, ha az emberek beszélgetését nem számolja, akkor természet hangjai is kifejezetten megnyugtatólag hatnak a kis lelkére. Már nem is volt olyan ideges a piac nyüzsgése után mire ideért, de akkor is jól esik most ez a kis környezetváltozás. Most nagyon nagyban tolja, a szokásos virágméz mellé vett fenyőmézből is egy kis üveggel, amiről fogalma nincs, hogy milyen, de reméli, hogy nem ragad úgy a szájához, mint a gyanta a kezéhez.
Reccs… ripp-ropp… Pricc-pracc-prucc.
Prüttyenet a széléről szemenként csócsálgja a csutkáról le a finom sárga szemeket, amikor közelgő faropogást vél felfedezni. Két-három szemet beszór még, majd lassan felpillant, hogy ki érkezett. Valószínűleg akkor is magasabb lenne, mint ő, ha éppen nem földszintbe vágta, de így pláne. A naptól elvakulva hunyorog felfelé, ahonnan a hang jön. Kezével eltakarva a fényeket egy fiatal lány alakja körvonalazódik, ezt pedig a hangja is egészen biztossá teszi.
- Szia, köszönöm! – Köszön biccentve, még mindig elvakulva, így tekintetét inkább a víztükör felé irányítja. Kicsit még úszik előtte a lány szellemképes alakja, amitől erős pislogással próbál megszabadulni. – Igeen, az előbb majdnem összeverekedtek! – Legszívesebben beugrott volna, hogy szétszedje az apró jószágokat, bár akkor lehet, hogy a kacsamama szedte volna őt szét, ha ezzel próbálkozik. – Ő ott -Mutat egy nem túl távol úszkáló felnőtt vadkacsára – meg háromszor egymás után körbefordult, amikor bebukott. – Meséli nevetve. Már megijedt, hogy bele fog fulladni a vízbe, ha sokat lesz a feje a víz alatt. Nem tudta eldönteni, hogy ilyen ügyetlenke szegény, vagy csak játszott. Ő meg a húga is szoktak viccből a forgós székkel körbe-körbe forogni, hogy aztán elszédüljenek. – Van még, nézd! – Saját csövét a szájába veszi, hogy felszabaduljanak a kis kezei. Kinyitja a táskáját, hogy megmutassa, bizony két csővel még tud gazdálkodni. – Kérsz? Ehetnénk együtt… sokan. – Neki sok ennyi kukorica, csak ráromlana, másnaposan meg már undi az állaga, valószínű úgyis csak kidobná.
Legszívesebben a lábával pocsolna a vízben, de nem szeretné elrontani az egészen bizalmas viszonyt a kacsák és őközte, így finoman húzza feljebb a lábait, játékosan megmozgatja az ujjait, hogy aztán újra eltüntesse a vízben. – Hallod, ugye itt nincsenek piócák? – Hasít bele a gondolat a buksijába, egy nagyobb harapás közben. Megy fel a vércukor, jönnek az okos gondolok. Közben néhány kacsa türelmetlenül közelebb úszik a stéghez, mivel az elmúlt pár másodpercben akadozást tapasztaltak a szolgáltatónál, aki többet beszélt, mint dolgozott.



Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. július 24. 01:00 Ugrás a poszthoz

Vlad Kiara


~it's a rainy day~

Valószínűleg minden normális ember menekül be az esőről, de legalábbis fedett helyről próbálja meg élvezni az illatát meg a látványát. Polli nem ilyen, egészen kicsi korától kezdve az összes pocsolyába bele kellett ugrani, mert ha nem, akkor sírt és hisztizett. Volt idő, amikor a szülei igyekeztek követni az időjárás előrejelzéseket annak érdekében, hogy tudjanak tervezni Pollival kapcsolatban. Gyerekkorában nem volt vele könnyű, volt egy nagyon édes énje is, de akaratos volt, és sokszor omlott össze egy külsős szemmel aprónak tűnő dolog miatt. Ezt a szüleinek és Pollinak együtt kellett megtanulniuk kezelni, hogy mára olyan tudjon lenni a helyzet, mint amilyen.
Polli is normális, egyszerűen csak szeret dolgokat, és azokhoz ragaszkodik. Ha az a stresszlabdája, akkor az, ha egyetlen egyféle tea egy életen át, akkor az, ha pedig az esőben ázni – ésszel, mert van kabátkája, akkor bizony az.  
Egészen belemerül a szürke felhők táncába, még az sem zavarja, hogy néhány esőcsepp lefolyik az orrán a testhelyzete miatt. Vajon Tatán is esik most az eső? Panna nélküle is kimegy játszani ilyenkor vagy hallgat a szüleikre, akik mindig mondogatják, hogy maradjanak már odabent?
Ekkor egy hang rántja vissza a valóságba. Először fel sem fogja, hogy mit mondtak neki, arra gondol, hogy prefektussal, esetleg tanárral van dolga, ám a hang gazdája hamar leguggol mellé, így be tudja azonosítani, hogy az egyik évfolyamtársa az. Ha jól látta órán a talárját, akkor a Levitába járhat. Arcán döbbenettel ül fel, hogy arcuk nagyjából egyforma magasságban legyen, de akkor is elnéz a lány szemei mellett.
- Igen, sajnos erre már rájöttem… - Sóhajtja, a gúnyt észre sem véve. Otthon beszéltek már ilyenekről, így fel sem merült benne, hogy esetleg szívatnák vagy ilyesmi. Merengve csodálja a táj szépségeit. – Én csak szeretem az esőt, a levegőt… még a csigákat is, csak megfogni nem, mert undik. – Mutat fél méterrel maga mellé, egy igyekvő kis éti csigára, aki egy közeli pitypang levelét készül éppen megcsócsálni. Ezen a szép zöld réten bizonyosan jó sokan lesznek. – Próbáld ki! – Javasolja, ahogy visszavetődik az ázott gyepre. Feje még a dús fű ellenére is koppan a kemény talajon. Polli nem lát ebben semmi furcsát, ezzel nőtt fel. Afféle „edd meg a karfiolt is”-féle dorgálásnak fogta fel a „minek mész már ki megint?” kérdéseket a szüleitől. Remélhetőleg Kiara sem fogja teljesen árammal -de legalábbis tökkel – ütöttnek nézni.




Palotás Polli
INAKTÍV


Flappy Bird
RPG hsz: 126
Összes hsz: 327
Írta: 2020. július 25. 15:00 Ugrás a poszthoz

Vajda Olívia

Érdeklődve hallgatja, ahogy Olcsi a családjáról mesél. Ő maga még nem nagyon ért a politikához, mindig csak azt hallja otthon, hogy az egy mocskos dolog, ne foglalkozzon vele. Amikor megkérdezte a szüleit arról, hogy ez mégis mit jelent, azt mondták, majd megtudja, ha nagyobb lesz. Kicsi korában azt hitte, hogy büdösek a poltikusok, vagy legalábbis piszkos munkát végeznek, ettől lesz mocskos dolog. Akkoriban úgy képzelte, hogy a politika valami olyasmi lehet, mint amikor a homokozóját felöntötte vízzel és az ázott homokkal dolgozott, vagy mint a Hófehérkéből a törpék a bányában. Mostanra persze tudja, hogy szöges ellentétben áll a szakma az ő gyermekkori képzelgésével.
- Lehet akkor újságból láttam meg ilyenek. – Helyesel Olcsinak. Nem dereng neki, hogy a szülei bármikor bármilyen negatívat mondtak volna Vajda nevű politikusról, de az az igazság, hogy vannak annyit külön Pannával, hogy az ilyeneket nyugodtan meg tudták beszélni a társaságuk és hozzáértésük nélkül.
- Ott már voltam egyszer, nagyon tetszett! Van külön mágusnegyedetek? Nekünk nincs Tatán. Te voltál már Tatán? – Árad belőle a rengeteg kérdés, már-már szinte el is felejtve, hogy nem olyan régen még összedőlni készült a világ. Nagyon könnyű elterelni olyan dolgokról a figyelmét, amiktől amúgy is szabadulni akar.  
Jobb hangulata hamar csökkenő pályára kerül, amikor a Rellonos mesélni kezd a családjáról. Először Hanna kapcsán kezd el neki még inkább hiányozni Panna. Tetszik neki, hogy milyen szépen rímel a két kislány neve, aztán arra gondolt, hogy vajon jóban lennének-e. Majdnem megkérdezte, hogy hány éves Hanna, de végül inkább jobbnak látta, ha nem vág közbe és figyelmesen hallgatja.
Egészen elborzasztja, hogy a rang meg a pénz dönt arról, hogy kinek kivel kell házasodnia. Persze, a mesékben hallott már róla sokszor, de az olyan távolinak tűnt. Azt hitte, hogy régen, a királylányok korában csináltak ilyeneket az emberrel, nem azt, hogy ma.
- De Ádám szereti? Ugye nem itattak vele olyan bájitalt? – Kérdi sírós hangon, lefelé biggyesztett ajkakkal. Ez annyira szomorú, hogy elvették Olcsi testvérét, ráadásul ilyen buta dolgok miatt, mint vagyon meg rang. Ő bele is őrülne, ha végleg elveszítené Pannát valaki miatt. Az nem lehet, hogy belép az életükbe egy undok fiú és a húga kifordul magából? Nem tudja pontosan, hogy mit érez a lány, de a testvér ilyen elvesztése az egyik legborzasztóbb dolog a világon. Pollinak legalább ott van az a kapaszkodó, hogy Panka otthon várja. – Én ebbe beleőrülnék. – Feleli fájdalmasan sóhajtva. – Sehogy nem fogod tudni már? Hátha elválnak… vagy nem tudom. – Polli persze mit sem ért az ilyen kapcsolatokhoz, szerencsére nem látott még rossz párkapcsolatot, mert a szülei szépen élnek. Volt, hogy hallották már őket veszekedni, de azt is csak alvás helyetti hallgatózásnak köszönhetően. Az utóbbi időben volt több vitájuk, amikor nem tudták eldönteni, hogy mérjék-e Pollit elengedni a Bagőlykőbe.
Picit meglepi, hogy megfogják a kezét, döbbenten mered egy pillanatra a vele szemben ülő lány arcába, de végül is ő is szívesen megfogja a baráti jobbot, finoman Olíviára mosolyogva. Nem szokott irtózni az emberek érintésétől, akit megkedvel, azokat szívesen ölelgeti.
- Én semmiben nem vagyok egyedi. – Feleli a fejét csóválva. – Jó, esetleg a zongora, de ahhoz még rövidek az ujjaim. – Sokkal nagyobb dolog a zongoratudása, mint amit ő felfog belőle, mert ritkán jár koncertekre, társaságba, zongoravizsgákra, így nem tudja, hogy mennyivel tud többet a kortársainál. Őt csak a rövidebb ujjai zavarják, amitől kevesebbnek érzi magát, mint amilyen. Sosem vágyott zeneiskolába, mindig házhoz jöttek a magántanárok hozzá, esetleg ők hoppanáltak hozzájuk. Teljesen új élmény számára az iskola minden szempontból, a Bagolykő előtt több sulit látott mesékből, mint élőben.
- Te Rellonos vagy?! – Hüledezik ismét a lány arcába meredve. – Én kedvellek, nem félek. – Feleli még mindig egy kisebb sok alatt állva. Ő úgy képzelte, hogy az összes Rellonba járó diák ijesztő, akiket el kellene kerülnie, ehelyett ki tudja, hogy mennyi ideje, de éppen barátkozik eggyel. – Te nem félsz a többi Rellonostól? – Szalad ki a száján. Elég sok rosszat hallott a zöldekről a klubhelyiségben, jó nem annyit, mintha egy Újpest drukkerekből álló társaságba keveredett volna, de elégszer említették őket ahhoz, hogy félelem alakuljon ki benne. Órán sem nagyon ül oda a közelükbe inkább, nehogy kibújjon belőlük a kisördög.
- Tudod? De ő amúgy miért olyan? – Tudakolja tekintetét ismét lesütve. El sem tudja képzelni, hogy miért bántják egymást az emberek a suliban. – De akkor… ő most… mit csinálunk vele? – Az ő szemében vannak a megátalkodott gonosz csirkefogók, akik sosem változnak. A mesékben is mindig ilyenek, nincs javulás. Azt sejti, hogy nem fog meghalni, de el sem tudja képzelni, hogy mitől tudna egy ilyen lány megjavulni. – Megdobáljuk trágyagránáttal? – Kicsit lehet izgatottabb lett a gondolattól a kelleténél, de ő egész jó kidobóban, legalábbis Pannát sokszor legyőzi, akkor egy jóval nagyobb célpont kilövése nem lehet akadály, ugye?
- Komolyan? Mi ketten? – Kérdi még az előzőnél is csillogóbb tekintettel, arcán széles mosollyal. Nem tudja, hogy mennyivel idősebb nála a lány, talán 3-4 évvel? Ez majdnem olyan lesz, mintha volna egy nővére. – De… nem fognak cikizni miattam? -

Bagolykő Mágustanoda Fórum - Palotás Polli összes RPG hozzászólása (87 darab)

Oldalak: [1] 2 3 » Fel