Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

A vágy ugyan erős mozgatórugó Elektra életében. Nem is tudna létezni nélküle éppúgy, ahogyan nagyobb cél nélkül sem. Mégsem csak ez hozta ma ide és nem csak enni tért be a falatozóba. Örül, hogy kellemest a hasznossal alapon találkozhat a város leendő első asszonyával és patikusnőjével. Odry Elizabet, a nemesi sarj, az elrendezett nász ara része és ezeken túl egy ambiciózus és eddigi ismeretei szerint rendes ember. Furcsa fintora az életnek, hogy egészen megkedvelte. Riporter létére szimpatizál vele, akiről épp ennek ellenére az igazságot veti mindig papírra elhatározása szerint. Teljesen gondolataiba feledkezve ül az asztalnál és eszi néhány perce kedvenc kínai ételeit, amikor meghallja a köszönést. - Szia!  - pillant fel mosolyogva, tekintetén még az előzőleg látott belső film képeinek felhőivel. A felszínen határozott és nagyszájú újságírónő ugyanis lelke mélyén szinte folyamatosan érzelmi viharok dúlnak. Viselkedésével csupán ezeket igyekszik palástolni. Az érkező nővel kapcsolatban is vívódni kezd, ahogy figyeli miként adja le rendelését a pultnál. Talán mégsem kellene félre vezetnie, hiszen úgysem tud tőle információkat kicsikarni, mert a nőnek más szerepe lesz férje oldalán. Jobban belegondolva Daróczy sosem osztana meg semmi neki érdekeset a nejével és saját esze szerint ő sem tenné. Van-e ezek után értelme mégis tovább játszania Imeldát az átlagembert? Magában épp ezen tanakodik, amikor a szóban forgó visszatér. - Én is örülök - jelenti ki őszintén, mert valóban jól esik neki a társaság. Sosem volt az a csajos fajta, így barátnői sem igazán vannak. Az unokatestvérével állnak a legközelebb egymáshoz, de ő már férjnél van és messze él Bogolyfalvától. Tőle tanult meg egy kicsit hackerkedni, a zárak feltörésére viszont már ő tanította meg Klárit. Kamaszos csínyek felnőtt hasznai. Így szokta nevezni ezeket a régi dolgokat. - Hogy haladsz a patika újranyitásával? - érdeklődik figyelmesen nézve Elizabet mozdulatait és arcát. Immár teljesen visszatért gondolatainak fókusza és készen áll rá, hogy még egyszer utoljára a hétköznapi embert adja a másik előtt. Ahogy azt is eldöntötte ebben a pillanatban, hogy legközelebbi találkozásukon fel fogja fedni magát a nő előtt, vállalva annak kockázatát, hogy ígéretes jó ismerős helyett veszélyes ellenséget szerez magának.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Köszönöm, ez érted van - széles mosollyal fúrtam pillantásom a tekintetébe, miközben mintha pukedliznék, egy picit beroggyantottam a térdeim, s ruhám széleit fogva játékosan meghajoltam előtte. Az egészben az volt az érdekes, hogy míg egész nap izgultam a randi miatt, mellette nem éreztem azt a megfelelési kényszert, amit Márk mellett. Úgy éreztem, hogy Bencével sokkal szabadabb lehetek, s már nem volt rajtam nyomás,legfeljebb csak az izgalom, amit ő váltott ki belőlem.
- Ez tényleg jól sikerült, gyönyörű - még mindig mosolyogva fürkésztem a szemeit, s közben azon gondolkodtam, hogy miért is nem jött el ez a pillanat korábban. Mikor még Márkkal jártam, már akkor is voltak olyan találkozásaink, amikor jobban éreztem magam, mint a levitás fiú mellett. Talán még magamnak sem akartam beismerni azt, hogy megtetszett az unokatestvérem. Igen, most biztos mindenki tépné a haját, s forgatnák a szemeiket, de ez van. S ami azt illeti, nem is igazán tudtam rá rokonként tekinteni, hisz nem is olyan rég tudtuk csak meg, hogy távoli unokatesók vagyunk. Nem együtt nőttünk fel, a kapcsolatunk az iskolában alakult. Akkor miért is kellett volna azon rágódnom, hogy erről majd ki mit fog gondolni?
Na igen, ott volt azért Emma, akinek a véleményét nem söpörhettem szőnyeg alá. Róla sajnos megfeledkeztem, s meg sem fordult a fejemben az, hogy miután összejövünk Bencével, majd mégis hogy fogjuk ezt neki elmondani. De most nem is ez számít. Itt állt előttem, alig egy karnyújtásnyira, s végre nem kellett megjátszanom magam, vagy hallgatnom, szimplán lehettem önmagam.
Miközben gondolatok ezrei kavarogtak elmémben, nem tudtam nem észrevenni, hogy Bence mosolya mögött megbújik valami szokatlan. Eddig még sosem láttam ezt rajta, s valamiért most szokatlan volt a viselkedése. Nem tudtam mire vélni, de talán csak izgult.
- Ez jó, mert én is - szinte azonnal lecsaptam szavaira, s mellé ülve, azonnal közelebb csúsztam hozzá, ujjaim alig néhány milliméternyire hevertek az övéitől, várva, hogy bőröm végre az övéhez érhessen, hogy ujjaink végre egybeolvadhassanak. Még egy csók is átvillant az elmémben, de láttam Bencén, hogy valami nem stimmel, s úgy tűnt, mintha küszködne a szavakkal. Felé fordulva kedvesen mosolyogtam rá, hátha csak ez hiányzik ahhoz, hogy ő is leküzdje a rokonság miatti kételyeit. Valószínűleg ez lehetett a gondja, hisz ezek a gondolatok sokszor bennem is felmerültek.
- Igen? - egy kicsit elpirultam, hogy felhozta a csókot, de a mosolyom kiszélesedett, biztos voltam abban, hogy most jön majd a nagy pillanat, még az egyik szemöldököm is feljebb szökkent izgalmamban, de következő másodpercben Bamm! Arcon csapott a felismerés, s a szavak, amiket kiejtett a száján.
Arcomról azonnal eltűnt a mosoly, s helyét átszőtték az értetlenség fonalai.
- De...de miért? - kérdeztem akadozva, bizonytalanul, miközben továbbra is a szemeit fürkésztem. - A rokonság miatt? Mert az...figyelj, nem is vagyunk olyan közeli rokonok, amúgy se tartottuk ezt a rokoni kapcsolat, nem is tudtunk egymásról és..és, aranyvérű vagyok, nálunk ez nem jelent semmit - hirtelen sorolni kezdtem az érveket, miközben ujjaimat a kézfejére csúsztattam. Naivan azt gondoltam, hogy csupán ez lehet a gond, amin Bence nem tud átlendülni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

- Gondolni se tudok rá.
Felelem egyszerre kis boldogsággal és szomorúsággal a hangomban. Boldog vagyok, mert ha kínosan lassan is, de vánszorognak a napok, és már nincs sok ahhoz, hogy Daróczy Elizabetté váljak, ugyanakkor szomorú is vagyok, mert szeretnék foglalkozni az említett patikával. Annyi mindent megálmodtam már benne, de türelmet kell tanulnom, nekem ez a legnagyobb gyengeségem. Sokan nem értették, hogy miért is az Eridon lett a házam annak idején, mert a Levitába vagy a Navinébe jobban illettem volna, de magamban mindig tudtam, hogy miért döntött így a sámánbot.
- Az édesanyám és az anyósom egymásra hangolódtak az esküvőnk megszervezését illetően, ennek köszönhetően pedig olyan sokat fogytam, hogy lötyög rajtam a ruhám, de már nem lehet szűkebbre venni.
Ezért most idegességemben eszek, nagy adagokat, és olyan sokat, amennyit csak lehet, de természetesen egy dekát sem híztam. Ez nem szerencsés testalkat, ez extra stressz. Azt hittem, hogy nem fogok izgulni miatta, mármint Konrád nem fog nemet mondani, ott lesz velem, ott fog állni mellettem, hiszen már van egy közös otthonunk is, és terveink a jövőre nézve. Nekem nagyon fontosak a tervek, hogy azok mentén haladjak, és szeretem, hogy ő is hasonlóan előre gondolkodó ember.
- Előbb tényleg jobb lesz, ha lemegy az esküvő, utána összeköltözünk, és aztán nekiállok a tervezésnek. Egyelőre semmi másra nem vágyok jobban annál, hogy Konrád felesége legyek.
Nem csak, hogy a stressz elmúljon és a ruháim újra jók legyenek rám, hanem mert nagyon szeretném érinteni őt, szeretnék mellette kelni, és azért csak kelni, mert tudom, hogy néha olyan sokáig fog dolgozni, hogy már nem találkozunk. Szeretném érezni, hogy milyen meleg is a bőre, mennyire puhák az ajkai, és csak a puszta gondolattól is jólesőn megborzongok.
- Veled miújság?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

- Kedves tőled - most mégis mit mondtam volna, hogy nem kellett volna? Mondjuk az lenne a korrektebb, de nem így akarom elmondani neki, amit el szeretnék. Szépen kell felvezetni az egészet, mert nem akarom, hogy jobban sérüljön a kapcsolatunk, mint az muszáj. Nyilvánvaló, hogy nem fog tetszeni neki és egy darabig biztosan ki sem fog állni, de azért egyszer szeretném, ha valahogy mégis barátok lehetnénk.
Arra meg már tényleg nem tudok mit mondani, hogy egy jó helyszínt választottam. Nekem pont nem kellemes emlékeket hoz elő, vagy hát nézőpont kérdése. Itt elég szarul voltam, de Emmával szorosabb lett a kapcsolatunk, szóval... ilyen felemás. Persze ezután a beszélgetés után 2-1 lesz a rossz emlékek javára. El is kezdem felépíteni az egész mondandómat és érzem a szívem egyre rosszabbul ver, meg a gyomromban szépen nagyobbodik az a bizonyos kő, ahogy Karola mindenre pozitívan reagál. Ezért nem is szeretném túl sokáig húzni az egészet, kimondom, amit ki kell. Először meglepődik - ki a fene nem tenné ezt? -, aztán persze megpróbál megnyugtatni. A keze a tenyeremen landol, én pedig nem merem elhúzni, de otthagynom sem kéne. Így végül szép lassan elhúzom, de még erőt kell gyűjtenem ahhoz, hogy a szemébe tudjak nézni. Azt pedig muszáj lesz. Érzem, hogy a torkom kezd összeszorulni, majd végül csak kinyögök valamit.
- Azon már túl vagyok, hogy az érdekeljen - mondom neki, nem mintha ez megnyugtató lenne, inkább csak baj. - Azt hiszem, hogy szerelmes vagyok, csak... nem beléd - mondom, de, hogy ha már Karcsi eléggé el van keseredve, még beverem a koporsóba az utolsó szöget is. - A csókunkból jöttem rá - sóhajtom, és az egész eddigi elfojtott bűntudat kiül az arcomra. - Nem akarom, hogy rosszat okozzak neked emiatt, vagy hogy áltassalak. De valószínűleg neki meg én nem kellek, ha ez hoz neked vigaszt - mondom, már úgy vagyok vele, hogy tudjon meg mindent, nem akarom áltatni és tudnia kell róla. - Sajnálom, mert nagyon kedvellek és... nem ezt érdemled - nyögöm ki a végén, de ezeket már nem a szemébe mondom. Hát ez van, nem vagyok valami erős férfitípus, mi? Biztosan jobban is meg lehetett volna mondani. Most már csak azt várom, hogy a vihar rám törjön, és eltöröljön a föld színéről.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Elizabet szavait hallgatva, mert áradnak belőle ahogy várta, saját esküvője jut eszébe. Kicsi volt de csodálatos eseményként gondol rá vissza mindig. Ahol férje elegáns és megnyerő, ő maga pedig fehérben pompázó szépség volt, aki a világ legszerencsésebb nőjének érezte magát. Örök hűséget és szerelmet fogadtak egymásnak, míg a halál el nem választ mondattal zárva esküjüket. Vak hittel tették mindezt. Ma már jól tudja, de keserű és nagy árat fizetett ezért a tudásért. Az ember azt hiszi örökké él és míg nem éri veszteség fel sem fogja szavai valódi súlyát. Tőle a sors elvette a férfit, akit tisztelt, becsült és mindenek felett szívből szeretett. Mint nő a nőnek, lelke mélyén azt kívánja a vele szemben ülő soha ne tudja meg milyen az, ha már nincs vele akinek az életét egykor a kezébe tette. Legyen az Bogolyfalva Lex-e vagy épp az ő Zoltánja a lényegen nem változtat. Ha meghal akit szeretünk, egy részünk meghal vele és visszavonhatatlanul megváltozunk. Tekintete egy másodpercre elfelhősödik a szomorú emlékektől, de ezt a csevegésben vehemens nő valószínűleg észre sem fogja venni, ha mégis hát Elektra majd a csípős káposzta erejére fogja. - Szerencsés ez a mi polgármesterünk, hogy ilyen elkötelezett és odaadó nő lesz a felesége - jegyzi meg mosolyogva és gondolatban nem tudja nem hozzá tenni kissé élcelődve, és hűen bájos önmagához, hogy csak nehogy a szolgájává váljon bálványának ez a kedves és naiv nő, mert akkor a történet csúnya véget is érhet - Milyen lesz a ruhád? - teszi fel a minden arából a legjobbat kihozó kérdést, hiszen ki ne szeretne áradozni a fehér viselet szépségéről, anyagáról, díszítéséről. Eldöntötte nem fog semmi olyat kérdezni, ami a férfira vonatkozna. Csak beszélgetni fog vele, mintha tényleg barátnő szerűségek lennének. Nem bánta meg, hogy az elején faggatta, de a lelkiismerete és igazságérzete annál fejlettebb mint, hogy olyan ajtókat verjen be ököllel amik mögött semmi érdemlegeset nem talál. Az pedig nőként mégis csak érdekli egy egész kicsit, hogy mit fog látni a lapokban még azelőtt, hogy a képek egyáltalán megjelennének a menyegzőről. - Semmi érdekes, csak mennek a napok egymás után én meg igyekszem lépést tartani velük - válaszol a neki feltett kérdésre egy újabb Elektrás féligazságot. Mert valóban nincs igazán említésre méltó dolog az életében, illetve aki van is, róla csak gondolataiban mer elmélkedni, ahogy tette éppen azelőtt is, hogy Elizabet megérkezett volna. Emészti magát a férfi miatt a szíve mélyén, de erről sem az illető, sem senki más nem tud, és tesz róla, hogy ez így is maradjon. Ebben szerencséjére erős akarata és konok természete segíti.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Néhány perccel korábban még hittem abban, hogy kettőnk közt elindulhat valami új, valami friss, egy olyan izgalmas kaland, mely mindkettőnk életét pozitívan befolyásolná. Hiába éreztem rajta kétséget, vagy zavart, mindezt betudtam annak, hogy nem tudja kezelni a családi kapcsolatot. Naivan azt gondoltam, hogy kizárólag ez lehet az egyetlen akadály, s mosollyal próbáltam meggyőzni arról, hogy mindez mit sem számít, a vérfertőzés még akár lehet jó dolog. Ugyan már.
Miért is gondoltam azt, hogy csupán ez lehet közöttünk az akadály? Miért fordult meg a fejemben az, hogy talán benne nem kavarogtak olyan érzések, mint bennem?
Miközben elhúzta kezét az érintésem alól, s megkezdte mondandóját, már a hangszínéből éreztem a visszautasítást. Még ki sem kellett mondania, megéreztem, hogy mindez több annál a problémánál, mint amire korábban gondoltam. Bence számára valójában nem is a kuzinság okozott fejtörést, ennél sokkal többről volt szó. S ahogy kimondta, hogy szerelmes, csak épp valaki másba, olyan érzés volt, mint akit nyakon öntöttek egy vödör hideg vízzel. Vagy forróval.
Hirtelen elreppent az örömöm, sietve kapott szárnyra, s a boldogság fészke helyén csak nehéz köveket hagyott. A torkom azonnal elszorult, arcomba vér szökött, de most leginkább a harag, s a csalódottság miatt.
Pocsék érzés volt, s azt hiszem, hogy mindez még az arcomra is kiült, mert tekintetemből eltűnt az a ragyogás, amivel az érkezésemkor pillantottam lélektükreibe. Helyette csak vádlón pillantottam rá, mintha csak azt kérdezném, hogy miért? Miért nem mondtad el ezt korábban? Vagy miért csókoltál meg, ha mást szeretsz?
Gondolatban már kismillió forgatókönyv lezajlott a fejemben, az egyik másodpercben felpattantam és arcon csaptam, a másik pillanatban csak sírtam, a harmadikban mindenféle szitokszóval illettem, s haragosan tomboltam. Ezek helyett azonban még csak szóra sem nyitottam a számat, ehelyett ültem némán, összepréselt ajkakkal, miközben hozzá közelebbi kezemet visszavontam az ölembe, s összeszorítva öklömet, körmeimet a tenyerembe vájtam, ahogy hallgattam.
Már nem nézett rám, de talán jobb is, mert így nem kellett látnia, hogy mennyire érzékeny vagyok. A szemem sarkába kiülő könnyet egy gyors mozdulattal sepertem félre, s bár kínzó erővel fojtogatott a sírás előszele, nem hagytam magam elgyengülni előtte. Mást szeret, ez van, dolgozd fel. Gyerünk, szedd össze magad.Ezt kántálta fejemben a hang abban a néhány másodpercben, míg némán ültünk egymás mellett. Tudtam jól, hogy nem hazudik, s ami azt illeti, bármennyire is fájt az elutasítása, egyszerűen nem tudtam rá haragudni.
Torkot kellett köszörülnöm, hogy szóhoz juthassak, de még a szám is kiszáradt, mintha ez a vallomás minden erőt elszívott volna belőlem.
- Tudom, hogy kedvelsz, és...ne légy hülye, ha arról van szó, akire gondolok, kicsi a valószínűsége, hogy nem kellenél neki - nem voltam biztos benne, de azt hiszem, Babura gondolt. Hát persze, mintha ő lett volna ott a pizzériánál. Miért nem jutott eszembe ez eddig? És még a rellonos bulin is mesélt róla. Oh, Merlinre, hogy lehettem ilyen hülye?
- Én már csak tudom, jó az ízlésem...- mondtam, miközben felé fordultam, majd attól függetlenül, hogy felém fordult-e, odahajoltam és nyomtam egy puszit az arcára.
- Ne szúrd el - még combon paskoltam őt, majd felegyenesedtem, s távolabb lépve tőle még vetettem egy pillantást a padon ülő fiúra. Nehéz volt, borzasztó nehéz, legszívesebben sírni lett volna kedvem, annyira rosszul esett az elutasítása.
- Szia Bence, a suliban majd találkozunk - még ezt valahogy sikerült kinyögnöm felé, de ezután sarkon fordultam, s távolodva tőle megindult néhány könnycsepp, mely végig csordult az arcomon, mert rájöttem arra, hogy nekem ő volt az igazi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Mosolyom szélesebbé válik, amikor azt mondja, hogy Konrád szerencsés lesz velem. Csakugyan az lesz? Én az utóbbi napokban rengeteg ellenérvet hoztam fel magam ellen. Először is, nagyon alacsony vagyok. Láttam más polgármesterek feleségeit, ők olyan magasak és áramvonalasak, na ezek nálam nagyon nincsenek meg. Aztán hörcsögfejem van, pufók, egy manóorral. Nem vagyok szép szőke, a szemem se nem kék, se nem zöld. Mi van, ha azt hiszik, ez csak egy vicc? Vagy, ha Konrád sosem lát majd igazán nőnek, mert nem úgy nézek ki, mint egy igazi nő? Nincsenek rövid szoknyáim, sem olyan rövidnadrágom, amiből a fél fenekem kilóg. Aztán ott van az, hogy nagyon sok mindent tudok, de félek, hogy egy idő után untatni fogom így is. És ott van az anyám, hát ki szeretne olyan anyóst, mint az én anyám? Szeretem a sárga színt, de mi van, ha ő meg utálja? Szóval jelen pillanatban az, hogy ő szerencsés, nálam nem szerepel a szótárban, mert nem szerencsés, hanem vak, aki éppen egy alacsony hörcsögfejű manóorrot készül feleségül venni, aki ráadásul eléggé magának való. Mondtam már, hogy a gardróbba szereltettem egy hintafotelt, mert olyan jó ott lenni? Ugye. Istenem, le fogja mondani az esküvőt, ha ezekbe belegondol! Na, íme az ok, hogy miért fogyok úgy, mintha muszáj lenne.
- Nagyon egyszerű, zárt. U alakú nyaka lesz, egy kicsit szabadon hagyja a kulcscsontomat. Az ujjai külső része végig csipkés, hosszúujjú. Uszályos, ami ilyen redős. Azt hiszem, van róla képem!
Tényleg, hát próbán készült kép, amin ezer wattos vigyorral nézem a ruhában magam. A telefonom elővéve gyors mozdulatokkal keresem az átküldött képeket, és elégedetten fordítom a nő felé, amikor megtalálom a képet, ami azon a próbán készült, amikor még nem fogytam ki belőle.
- Magasabb lányokra van, de magassarkúban leszek, szóval úgy rendben vagyunk. Szeretném, ha Konrádnak nem nagyon kellene lehajolnia.
Mert van közöttünk egy nem kis különbség, amire azt mondják, hogy a megfelelő helyeken kiegyenlítődik, de most az a lényeg, hogy jelenleg próbálok minél inkább a kedvébe járni, leginkább azért, hogy ne jöjjön rá, tényleg hörcsög fejem van. Ahogy felpillantok rá, akaratlan is arrébb sodródik a pillantásom, és megáll a minket néző Jolika nénin, aki a csak nyugdíjas maffiaként elhíresült helyi szervezet feje. Ők azok, különösen ő, aki jó nagy fejtőrést okoz a jövendőbelinek, és akit feladatul kaptam, csak éppen ez a feladat nem könnyű.
- Volt már összetűzésed velük?
Fordulok vissza végül, ahogy Jolika hazaindul. Még kint, az ablakból visszanéz ránk, és én úgy érzem magam, mint akit rajtakaptak.
- Konrád megkérte, hogy próbáljam megpuhítani őket, de Jolika és Bözsi néni nagyon keménynek és ellenállónak tűnnek. A bácsik Ernő és Béla nagyon kedvesek, de nem tudom, hogy Jolikával mit kezdjek.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Szép ruha. Állapítja meg Elektra. Tiszta vonalai és szabása illik ahhoz a fajta nászhoz, melyen a vele szemben ülő viselni fogja. A sellő szabás kiemeli az alakot és ha az nem tökéletes akkor az összhatás romba tud dőlni. Szerencsére az arának ezzel nem lesz gondja. Nemrég járt hősnőnk műsorában egy esküvőszervező, tőle tudta meg ezeket a dolgokat. Egykor az ő ruhája váll nélküli volt, finoman ráncolt derék és csípő résszel, oldalán masnival, combközéptől átlósan ívelve, A-vonalú szoknyával és kis uszállyal rendelkezett és az egész ruhán pezsgőszín hímzés díszelgett. Arcát fátyol takarta, haját csak részben tűzték fel így látszott hosszúsága és méltón keretezte arcát. Ha Elizabet tudná róla az igazat ő is meg tudná mutatni neki, mert a pénztárcája egyik rejtett zsebében őrzött néhány kép egyikén meg van örökítve benne, de így inkább csak bólint és mosolyogva hallgatja őt tovább. - Biztosan nagyon szép leszel benne. Illik hozzád ez a letisztult elegancia - mondja biztatóan a képet és a nőt nézve, de arra megint nem reagál inkább, amit Daróczy hajlási görbéjének és a ruhához viselni szándékozott cipőjének egyenesarányával kapcsolatban mond. Hősnőnk és elhunyt férje közt nagyjából fél fej volt, azzal pedig, akinek az árnyékában manapság néha állni szokott, megvan majd egy egész fejnyi magasságkülönbség is, de eszébe sem jutna csak amiatt magassarkúban imbolyogni, hogy neki ne kelljen lehajolnia hozzá. Talán sosem fog persze, de ha mégis megtörténne sem ezen múlna...Ráadásul amióta anya lett amúgy sem hord sűrűn öt-hat centisnél nagyobb sarkú cipőket. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem tette vagy nem tudná felvenni akár most is, ha arról lenne szó, de a döntés az övé kell legyen és az ok is a saját igényéből kellene, hogy fakadjon. Az elv itt a lényeg. - Velük? - pillant abba az irányba, ahová Elizabet az imént nézett - Ugyan, dehogy - mosolyog és magában teszi hozzá, hogy az egész faluban ezek az idős emberek a legjobb informátorai a maga fajta firkászoknak. Szemük és fülük mindenütt ott van és mindenről mindent mindig tudnak. A riporterek álmai, akiknek érdemes odafigyelni a szavára. Persze akadnak köztük, akik néha köpönyegforgatók vagy kiszínezik a híreket és olyanok is, akik áskálódnak, de neki eddig még szerencsére nem voltak rossz tapasztalatai velük. - Szerintem mindegyikük szívéhez meg fogod találni az utat - mondja két finom falat közt és megint csak belső hangján teszi csak hozzá, hogy ha nem akkor a férje biztosan nem lesz elragadtatva. Neki könnyebb dolga van. Egyrészt olvas az arcokról, másrészt ott van Imola. Ezeknek az időseknek a többsége szeretik a gyerekeket és amikor a boltban összefutnak mindig csevegnek kicsit. Például Erzsikével is a múltkor váltottak pár szót a befőzni való őszibarack felett, aki a legkedvesebb idős asszony a Holdfényben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

- Koncentrálj erősen! - pálcámat kezemben tartva ücsörgök egy széken, és figyelem, ahogy szegény elsős háztársam küzd a feladatával. Az átváltoztatástan az egyik kedvencem, így mikor Tami megkért, segítsek neki felkészülni a vizsgára, örömmel igent mondtam neki. Na meg addig sem a sajátomon izgulok. Az elsőssel az étkezés alkalmával ismerkedtünk meg, mikor egymás mellé keveredtünk, és beszélgetni kezdtünk. - Képzeld el, hogy megváltozik a színe - tanácsolom neki. Egy fehér lepedőt szereztem, azt próbálja átszínezni a lány. A tavalyi vizsgán ezt a bűbájt kellett bemutatnunk, gondoltam ezzel a legérdemesebb kezdeni.
Sosem tanítottam még senkit semmire. Nem is kicsit izgultam ma reggel, nehogy érthetetlen rébuszokban sikerüljön magyaráznom Tamarának. Szerencsére eddig jól haladunk, és ahogy reméltem, a tanulószoba is csendes. Rajtunk kívül egy idősebb srác, és egy navinés lány - akit órákról ismerek - ülnek a teremben. Ők is csendesen tanulgatnak csak, így nem zavarjuk egymást.
- Milyen színűre szeretnéd változtatni? - kérdezem, mikor a második próbálkozás után is fehér marad a lepedő. Egyáltalán nem az ügyetlenségére utal a dolog, hiszen az átváltoztatástan nehéz tárgy. Mikor a tavalyi vizsgára készültem, még a kezem is remegett, és egy óráig nem sikerült beszíneznem a poharat, amin gyakoroltam. - Próbáljuk meg egyszerre, jó? - az ötlet hirtelen jut eszembe, de rögtön fel is pattanok, megragadva pálcámat. Talán könnyebb lesz Taminak a dolog, ha én is a saját lepedőmre koncentrálok, és nem érzi a tekintetem a hátán. Egy erőteljes mozdulattal letépek egy darabot a már eddig is szakadt lepedőből, és lerakom magam elé az asztalra. - Készen állsz? - kérdezem, pálcámat a fehér anyagdarabra szegezve. Fejemben élénken megjelenik a piros szín, amit a lepedődarabra akarok varázsolni. Megvárom háztársam válaszát, majd ha készen áll, kimondom a varázsigét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Kényelmesen hever a földön, élvezi az egyenetlen talajt, ami hol göröngyként nyomódik derekának, hol gödörként süpped be háta alatt. Talán zavarná, ha nem ez lenne a megszokott, talán furcsa lenne, ha nem ez a békés elpilledés lenne minden, amire általában vágyni tud.
- Azt hiszem róla már hallottam - húzza el a száját, épp csak ki nem mondja: szerencsétlen fickó. Nagyon sok mindennel nincs még tisztában, sok mágiával kapcsolatos titok előtte, de ugyanúgy olyanok is, melyek a mugli világnak képeznék szerves alapját - ahogy az ember a kettő közé keveredik, nehéz mindkettőből harapnia. Betti egyetértése egy olyan kis feszültséget tüntet el a vállaiban, melyről talán eddig észre sem vette, hogy ott vannak. Nem szereti a véleménykülönbségeket, veszekedéseket, eltérő gondolatokat, szeret egy vágányon lenni beszélgetőpartnerével, és semmivel sem okot adni a veszély bevonzására. Ösztönös, reflexszerű meglapulás, azaz inkább rossz érzés, egy figyelmeztető jel, amit nem szokott figyelmen kívül hagyni.
Egyik csillagot simítja végig a másik után a mesét hallgatva, ez jobban illik hozzá, a csendes figyelem, a vágy ugyanis megvan benne, hogy mások körül legyen, de könnyebb, ha beszélni nem kell. Sokat változik, változott az elmúlt időben, az emberek, akik körülötte vannak mind segítenek ebben, mégis néhány dolog túl mélyről fakad ahhoz, hogy gyökeresen megváltoztatható legyen. Talán nem fog hosszas történeteket mesélni egyik pillanatban, de két év múlva is emlékszik majd, ha megtisztelted azzal, hogy elárultad neki hogyan hívják a szüleid aranyhalát. Nem vagyunk egyformák.
- Akkor ha választanom kéne, nimfa lennék - mosolyodik el lágyan, majd felnézve ötletel - nimfa a Holdon, az ottani kövekben. - Hiába vett el tőle oly sok mindent, nem tudja hibáztatni azt a nagy kerek dolgot az égen.
- Egyáltalán nem - siet biztosítani a lányt arról, hogy értékesnek tartja mondandóját. - Én nem ismerek ilyen mondákat, de nagyon örülök, ha hallok, ha mesélsz róluk. - Arca a másik felé fordul, mosolya így jól kivehető. - Persze, csak ha te is szeretnél. Ha választhatnál, hogy milyen mitológiai lény, vagy alak lennél...? - nyitva hagyja a kérdést, felvont szemöldökkel fürkészve a levitást. Tovább szeretné gördíteni a társalgást, kérdezni, hogy Betti érezze, tényleg nem csak "tűri" a beszélgetést, mégis, inkább visszadobja a labdát, hogy csendesen figyelhessen tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Lehet, hogy mégis igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy meg kell próbálnia a Bagolykövet, mert jó lesz itt. Nembiztos, hogy könnyű, meg az sem biztos, hogy mindig jó, de nagyon sok új élménnyel gazdagodhat, amitől sokkal okosabb és ügyesebb ember lehet. Ez az egész mindig is zavaros volt a számára, hiába beszélgettek róla sokat Timi nénivel is meg a szüleivel is. Kicsit már várta ezeket az élményeket, meg az új barátokat is, de el sem tudta képzelni, hogy milyen lesz. Sosem aludt még otthonról távol a húga nélkül, akkor is csak a nagymamáig mentek. Borzasztó nehéz volt.
Szerencsére itt volt neki Marci, mint régi ismerős, aki márt a suliba, hogy egy kicsit helyre rázza az elején, amikor még egyedül volt.  Meg mert volna esküdni rá, hogy Marci után ő is a Navinébe fog kerülni, mert hogy mind a ketten zenészek, mind a kettőjüknek tökéletes abszolút hallásuk van, akkor ez biztosan egy jó kiinduló pont lesz. Nem így történt. Az Eridonban először nagyon nem érezte jól magát, az első saját felfedezésű, itteni barátai a Levitából kerültek ki. Sokáig úgy gondolta, hogy köztük érezné magát a legjobban, esetleg a Navinében Marci közelében. Most sem mindig könnyű, minden nap sokszor hiányzik neki Panna. Örülne neki, ha itt lenne vele, hogy átélje a jó élményeket, amiket megígértek neki. Mint ez a hely is, a szüleiknek feltétlenül el kell látogatniuk ide, főleg, ha ennyire lézengenek a vevők, mint most.
- Odanézz Marci, van olyan Mozartszelet, amin a violinkulcs oda meg vissza alakul basszuskulccsá! Az, az… csodás lenne. – Csapja össze a tenyerét az ámulattól. Evett már a varázsvilágban is Mozart szeletet meg csokit is, sőt még a mugliknál is, de ilyet még sosem látott. – Kár, hogy nincs más zeneszerzőről is valami elnevezve. – Sosem gondolkodott még, hogy máskoról mit lehetne, de az biztos, hogy Liszt mindegyikben nagy szerepet kapott, még ha nem is nevesítik így külön. Ravel milyen süteményt inspirálna? És Grieg? Hmm... Vannak színesztéták, kellenének sütiesztéták is, akik dolgokat süteményként elképzelnek. – Te mit ennél? Annyi klassz dolog van itt. – Alapvetően sok mindenre finnyás a lány, de a sütemények közül, amelyikben nincs olyan fura állagú zselé meg szmötyi meg trutyi meg magok azt nagyon szívesen megeszi.
Ha Marci kiválasztja a saját süteményét egyetért abban, hogy a kis csendes boxban foglaljanak helyet fizetés után. – Hogy mennek a vizsgák? Képzeld, én úgy féltem, de annyira nem borzasztóak. – Darálja megbabonázva a hangjegytől. Ez nagyon klassz. – Olyan kéne, amin kotta van és ha ráteszed a villád zenél. – Motyogja az apró villáját finoman végig húzva az elvarázsolt csokoládén, ami félig violinkulcs, félig basszuskulcs állapotban maradt. Pollika lebiggyesztett ajakkal pillant fel Marcira. Ez elromlott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Reszketeg és lassú volt minden egyes nap, mely egymás nélkül telt. Belián nem csak egy srác, már nagyon rég nem. Ő az, aki előtt önmagam lehetek, ő az, aki előtt nem kell úgy csinálnom, mintha egy érzéketlen ember lennék, egy farkas, aki dühös a világra. Nyilvánvalóan jól játszom a szerepem, hiszen ő maga is elhitte, hogy engem nem érdekel senki, hogy nem tud meghatni semmi, de ismeretségünk előrehaladtával, az évek tovagördülésével rá kellett jönnie, hogy de, engem nagyon könnyű kizökkenteni. Látott már sírni, látott nevetni, látott szeretni. Előtte nem kellett semmit sem titkolnom, sem azt, hogy anya szerettem volna lenni, sem azt, hogy mennyire szeretem Damyan-t. Belián a testvérem, akit féltem, hogy elveszíthetek. Már értem, hogy mit érezhetett ő, amikor májusban velem történt meg az, hogy majd egy napon át nem kerültem elő. Arról a napról még mindig nem beszéltem, nem őszintén. Az erdőben tértem magamhoz, ennyit mondtam. Ez igaz is, mert tényleg ennyi történt, de sem a házról, sem Niadra jelenlétéről nem mondtam semmit. Kettőnk között a nővel számos megválaszolatlan kérdés maradt, és tudom, hogy egyikünk sem akarja azt a választ, hogy mi történt aznap éjjel az erdőben.
- Nem veszíthetlek el.
Suttogom válaszol, mert félek, hamarosan elválasztanak minket. A sorsunkról vitatkoznak olyanok, akik nem ismerik a helyzetünket, dönteni akarnak felettünk, bezárni, megfosztani a minimális szabadságunktól, mert egy lány élet és halál között lebeg. Mert valaki, valaki, aki olyan, mint mi, megtámadta őt, látszólag ok nélkül. Kérdés, hogy tényleg csak valaki, aki olyan, mint mi, vagy én. Mert nem emlékszem, bármennyire is próbálom, nem emlékszem. Mintha nem akarná senki, hogy emlékezzek. De emlékezni akarok, és hiába erőltetem az agyam, az illatok megvannak, villanások megvannak, de érzem a vérszagot is, ami lehet a saját sérülésem, amit éjjel szereztem, de lehet másé is. De nem volt okom... csakhogy ez nem számít.
- Lehet, hogy én voltam.
Nem hiszem, hogy ezek után szeretne ölelni, így ellépve tőle, ujjaimat a hosszú, szőke fürtökbe mélyesztem, és hátat fordítva neki távolságot képezek kettőnk között, de ez nem valami olyan dolog, amit háttal kellene neki elmondanom.
- Nem emlékszem az éjszakára, bármennyire is erőltetem, nem jönnek elő az emlékek, de lehettem én is, mert...
Egy pillanatra megakadok, és ahogy ránézek összeszorul a torkom. Ezt még sosem mondtam ki, de most ki kell, meg kell tennem.
- Néhány hónapja elkezdődtek a tünetek. Érzem, hogy a farkas lassan felemészt, ezért kísérleti bájitalokat használok.
Nem szedem a farkasölőt, mondhatjuk így is, de ez egy iskolába zárt vérfarkas esetén igencsak drasztikus lenne. Mondjuk, ha börtönbe kerülök, nagy valószínűség szerint, az lesz a legkisebb bajom, hogy tudom, már a b oldal forog.
- Kibaszott nagy hülyeség volt, tudom, de nem akarok itt meghalni. Nem akarom, hogy Damyan találjon rám. A holdfogyatkozáskor, júliusban, nem bírtam és a második átváltozáskor elájultam. Tudod, hogy ez mit jelent...
... bármikor megtörténhet, hogy többet nem ébredek fel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

- Igen, vagy ez, vagy nagyon gyorsan szerelembe esek. Mi sem egyszerűbb, nem igaz?
Körülbelül minden egyszerűbb, mint szerelembe esni, mert Ricsi olyan mély nyomot hagyott bennem, annyira szeretem őt, annyira fontos nekem, hogy abból kikeveredni szinte lehetetlen. Ez már nem az, hogy ő életem első szerelme, mert már nem az első, volt az első, aztán kiszerettem belőle, volt a második, aztán az is elmúlt, és megmaradt a szeretet, majd beleszerettem még párszor, de a szerelem elmúlt, vagy, mert haragudtam rá, vagy mert mélyen szerettem. Most, azt hiszem, nagyon szeretem őt, mint embert, mint férfit, mint barátot, mint társat, de nagyon haragszom is rá, amiért úgy bánt velem, hogy nem tudtam elviselni a jelenlétét a közelemben. Rosszul voltam tőle, kínnak éltem meg minden esténket, és ez nem volt normális. El kellett engednem, hogy visszataláljon. Az első fázis megvolt, a második meg várat magára, és talán ebben a nagy várakozásban jön el az, hogy el fogom engedni Ricsit. Csak nem tudom, jelenleg senkivel sem tudom elképzelni az életem.
És akkor meg is érkeztünk ugyebár Henrikhez, az egyetlen emberhez, akit közel engedtem magamhoz az elmúlt évek után, az első ember, aki megérintett, aki iránt vonzalmat éreztem. Vele jó volt minden, elfelejtettem a szomorúságot, ragyogtam, boldog voltam, de egyrészt tudom, hogy sosem lenne szerelem, sosem lenne olyan erős vágy, hogy együtt akarjunk lenni, másrészt itt van Masa, és én sosem lennék képes csak azért, mert egy kis boldogságot hozott a férfi az életembe, megfosztani őket az igaz szerelemtől. Sokan nem hisznek benne, hogy létezik olyan, de szerintem igen, én hiszek benne, és én szeretem ha mások megtalálják. Szeretem látni apát boldogan, szeretem látni Francit a sok gyerekkel, a férjével, bárkit, aki megtalálja. Szeretem a szerelmi történeteket, éppen ezért, tudom, hogy visszavonulót kell fújnom. Tudtam, hogy el fog jönni egy nap a búcsú, és hálás vagyok azért a pár hónapnyi boldogságért, ami nekem jutott. Erősebbé tett, összeszedetebbé, egy olyan időszakban, amikor nem láttam kiutat a bánatból. Már nem vagyok szomorú, vannak céljaim, álmaim. Rendben vagyok.
- Mindenképpen, ne aggódj.
Kacsintok egyet vidáman, ahogy próbálom oldani. Masa egy vidám, energikus lány, annyira sok energiával, hogy az ember nem tudja, honnan van neki annyi, és most itt kuporog, én pedig reszketeg szívvel nézem őt, és aggódom, hogy eltűnik a fénye. Biztos vagyok benne, hogy Henrik nagyon szereti a kisugárzását, és neki azt a Masát kell prezentálni, akit ismer, nem ezt a kétségbeesett népmesékben megoldást kereső lányt, aki szinte teljesen elveszik a babzsákban.
- Mert veszekedés közben kimondhatod az érzéseidet. Nézd, a világirodalom tele van szebbnél szebb szerelmes levelekkel, de ha megnézed őket, mind szomorúak. Gyönyörűek, de szomorúak. Tatjána levele Anyeginhez, Mért jött el? Békességesen rejtőzve mély vidéki csendbe, tán meg sem ismerem sosem, s a kínt sem, mely betört szívembe; vagy éppen a válasz erre: Követni mindenütt magát, mozdulatát kísérni szemmel, nézését fogni s mosolyát, szerelmes-bús tekintetemmel, szavát hallgatva fogni fel, hogy tökéletesség a bája, lábánál kínban égni el... biztos, hogy jó az, ha szerelmünket levélben valljuk meg, és nem úgy, hogy a másik láthatja a szemünk, hallhatja hangunk remegését, láthatja, hogy nagy lépést tettünk, hogy kimondjuk. Szerintem a szerelmet megvallani csakis szemtől szemben lehet. Megkönnyebbülsz tőle és erősebbé tesz.
Oké, kezeket fel, hogy ki az, aki a világirodalom összes szomorú levelét kívülről fújja. Jöhet bárki, Ady, József Attila, bárki.
- Szerintem ha kimondod, Henrik megáll a veszekedésben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Reggel úgy keltem ki az ágyból hajnalok hajnalán, mint kisgyermek koromban, mikor nyaralni vagy kirándulni mentünk valahova. Agyamban azonban ezúttal nem az pattogot folyton folyvást hogy hurrá, kirándulunk, hanem hogy hurrá, hazamegyek! Kicsit szégyellem magam, amiért nem írtam mostanság levelet, amiben megérdeklődöm, hogy vannak az ikrek és zsóka. Meg persze anya és apa. Valahogy eszembe se jutott mi lehet otthon. Ahogy a reggeli kávém mellett felnyögtem feleszmélésemben, fájó pillantást vetettem magamra a tükörben. Cseppet sem kialvatlan, pláne nem kiegyensúlyozott Liz látványa fogadott a tükörben. Körbe pillantva a szobán, a cuccaim szana-szerte hevertek mindenhol.  A vonatom csak este felé indul, így ma az a tervem, hogy ellátogatok kicsit a faluba. esetleg iszom egy finom teát, veszek egy határidő naplót, talán még a kisállatokat is meglátogatom, megsimogatok egy két kutya és macska buksit. Igazából egy kellemes, kora őszi, késő nyári napot terveztem. A hétvége reggeli rutin után elkezdtem a ruháim nagy részét összepakolni, és beszuszakolni a bőröndömbe. Nem viszek haza mindent, mert otthon háromszor ennyi cucc vár rám, így igazán nem érdemes sok időt feccölni bele. Miután a szoba elfogadható állapotba került, felkaptam kistáskám, és elindultam a faluba. A fő utcára beérve az üzleteknél lelassítok. Jaj Liz, ne vegyél semmi feleslegeset...itt van az Őszike könyvesbolt. Megállok a kirakata előtt. Tétován hintázok egyik lábamról a másikra állva..oldalra sandítok, ahol a művészeti bolt felirat fityeg. Összeráncolom szemöldököm, veszek egy mély levegőt, és egy szempillantás alatt eltűnik az alakom. 10 perc múlva úkra feltűnök a Fő utcán, immár 4 könnyvel a kezemben, közben szitkozódom, hogy miért kellett megint egy csomó pénzt elköltenem olyasmikre, amik nem feltétlenül kellenek. Az ajkamba harapok, aggódó arcom láttán egy kisgyerek megijedne. De csak csak meggyőzöm magam. Végülis...kell egy kis jutalom a vizsgák után. Igaz, még nem javították ki mindet, de amikkel elkészültem, azok nagyon jók lettek, az egyik max pontos. Igen, igenis, megérdemlem! Egy galopp szögdelléssel az egyik egyik padhoz kerülnék, hogy a könyveim a nálam lévő vászon bevásárló szatyorba rakjam, amikor egy száguldó biciklis kiveri az ölemből a könyvhalmazt. Próbálom a könyveim épségét megőrizni, de az egyik ahogy próbálom megfogni, elszakad. Szemeim szikárkat szórnak, de a bringásnak már nyoma sincs.
-Hogy a gurkó simogatna meg jó alaposan te kretén!
TUdom, semmi értelme nincs utána kiabálni, de hirtelen haragom muszáj legalább a levegőbe kiabálni. Csak bámulom a lábam előtt heverő elszakadt könyvet, amin cirádás betűkkel a következő cím szerepel. Varázsművészet a középkorban. Pedig milyen jól indult ez a nap. Vagy talán ez a jel, hogy mégem kellett volna könyveket vásárolnom. De mi van, ha egy kiskutyával jövök, és elüti ez a kis trolltakony?!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

- Köszönöm.
Nagyon remélem, hogy tényleg így lesz. Amikor először húztam fel, akkor az örömtől sírtam benne, most meg az idegtől, hogy egyszerűen lóg rajtam. Két hetem van visszahízni, de jelenleg úgy érzem magam, mint egy szerencsétlen, aki lassan eltűnik. Csak egyszer van egy életben esküvője az embernek, legalábbis nekem csak egyszer lesz, szóval szeretném, ha tényleg tökéletes lenne. Ez a mi nagy napunk, az igazi közös életünk első útjára külön érkezünk, de együtt távozunk majd. Imádom, hogy együtt. Már most odáig vagyok. Csakhogy vannak kihívások az életben, mint a most távozó néni, aki miatt alsó ajkamba harapok.
- Nem tudom, mármint tényleg próbálkozom, hogy hátha, de aztán amit először előrelépésnek érzékelek, az utána hátra ugrás lesz.
És a lépés meg az ugrás között nagy különbség van, szóval így csak még rosszabb a helyzet. Vannak ezzel kapcsolatban gondolataim, de nem tudom, hogy meg merjem-e osztani. Nem, nem Imeldával van a baj, azt hiszem a gondolataim olyanok, hogy nem vagyok bennük biztos. Végül mégis elnyílnak ajkaim, mert, ha neki nem, akkor ugyan kinek mondanám el.
- Tudom, azt mondtam, hogy nem szeretnék Konrád munkájába beleavatkozni, se most van egy lehetőség, ami nagyon tetszik, viszont nem tudom, hogy mit szólna hozzá, ha nem csak a házastársa lennék, hanem tanácstag is.
A hangom a végén kicsit lehalkul, és nem is tudom, hogy rendesen hallotta-e, de ösztönösen közelebb hajolok hozzá, hogy a nagy nyüzsgésbe körülöttünk ne hallja meg más az amúgy valószínűleg kapitális baromságot, amit kitaláltam. Jaj szegény fejem, hogy nem tudok normálisan döntéseket hozni.
- Most sokan távoznak a tanácsból ilyen-olyan okok miatt, és arra gondoltam, hogy indulnék a választásokon, mint képviselő, mert nagyon tetszik, hogy a szociális ügyekre nagyobb rálátásom lenne. Csak, ha elbukok a nénikkel, akkor tudom, hogy alkalmatlan vagyok, viszont, valahogy annyira felkeltette a vágyódásom, amikor Konrád mesélt róla, és olyan jó lenne segíteni neki, tényleg hasznosnak lenni, belelátni a dolgokba, és nem csak a feleségének lenni.
Elég idealizált kép él így is bennem a házasságunkról, arról, ahogy minden reggelt és a legtöbb estét együtt töltjük, hogy majd kicsit könnyes lesz a szeme, amikor gyermekáldás elé nézünk, de én úgy csinálok majd, mint aki nem veszi észre. Hogy mindig mondja, hogy fiút akar, de ha lányunk lesz, akkor a hercegnője lesz, ahogy az apró ujjak szorosan bújnak majd a nagy kézbe az első iskolai napon. Hogy néha magához ránt, miközben húst panírozok a vasárnapi ebédhez, és lisztes táncot leejtünk. Sok olyan kép van a fejemben, amihez az kell, hogy ne legyek láb alatt, ugyanakkor viszont...
- Láttam, hogy mennyire rosszul érinti, hogy egy jó és megszokott gárda oszlik fel, és egyszerűen az van bennem, hogy gyerünk Lizi, ezt kell csinálnod, jó lennél benne, de, mindig, amikor ránézek, elfog a félelem, hogy nem szeretné, ha a családunkat a politika határozná meg, és valahogy, ha ránézek, félek tőle, félek a reakciójától. Szerinted... elmondjam neki?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Tudtam ám, hogy ez a lány képes kacagni, csak egy kicsit meg kellett őt nevettetni hozzá. Sikerült, vele együtt nevettem, jó volt látni azt, hogy mosolyog, és már nem olyan búval borult a képe, mint korábban. Már a legutóbbi találkozásunkkor is éreztem, hogy valami feszélyezi őt, valamit mélyen magában hordoz, s nehezen tud oldódni. Most viszont azt hiszem, hogy sikerült egy kicsit oldani a hangulatát, de aztán ahogy szóba kerültek ezek a bódító cuccok, úgy sajnos már az én kedvem is tovareppent, s előjött belőlem a prédikátor, aki majd megmondja a frankót, hogy mit nem kellene.
Nem tehettem róla, gyűlöltem azt a szart, mert sajnos sok rossz emlék kötött hozzá, nekem nem volt jó gyerekkorom, láttam, miféle pusztítást művelnek ezek a cuccok, és pontosan tudtam, hogy mennyire ártalmas lehet ez valakire. Margaréta pedig túl fiatal volt ahhoz, hogy ilyen dolgokkal tönkre vágja az életét. S bár nem volt jogom ahhoz, hogy elítéljem, egy kicsit azért haragudtam, hogy ilyen cuccokat használ. Részben emiatt kérdeztem rá, hogy használ mást is esetleg, szerencsére azonban azt mondta, hogy durvább szereket nem próbálna ki. Legalább volt esze a lánynak! Bár...egykor talán anyámnak is volt esze, s lám, hol kötött ki...
- Igen, Bostonból jöttem és r...dt szar érzés volt ott hagyni, de nem volt más választásom - nyögtem kicsit nehezen a szavakat, s ekkor már nem a lányt néztem, hanem inkább magam elé bámultam. Nem szoktam ezekről a dolgokról beszélni, mindig próbálom elütni valami dumával a hétköznapokat, de most valahogy ez is kicsúszott belőlem.
-  Ja nem, nem bántottál meg egyáltalán - felé pillantottam és halovány mosoly ült az arcomra, hogy lássa, tényleg nincs gáz, nem sértett meg semmivel. Ő nem ismerhetett, az meg talán pozitívum, ha azt gondolja, hogy menő vagyok. Pedig én magamról nem így vélekedtem, szerintem csak egy átlagos srác voltam, aki ha kellett, a dumájával tudott érvényesülni adott helyzetekben.
- Ne sajnáld, ezt dobta a gép. Tudod, nem is feltétlenül azzal van a gondom, hogy itt vagyok, mert ez is egy választás volt, hanem azzal, hogy nem gondoltam, hogy ez ilyen kemény lesz. Világ életemben a muglik vettek körbe, amit eddig tudok a varázsvilágról, azt magántanulóként sajátítottam el, az apámnak például szerintem fingja sincs arról, hogy ilyen különc a gyereke...soha nem is érdekeltem - sóhajtottam, megint elfordítottam a fejem, s inkább a vizet kezdtem bámulni.
- Apámék keményen drogoztak anyámmal, ebben nőttem fel. Anya úgy több mint kilenc hónapja meghalt, túladagolás. Ott voltam. Nem tudtam rajta segíteni...A néném vett magához, de ő meg itt él. Mindenképp idekerültem volna, de dönthettem, hogy mezei gimi, vagy ez. Én meg...hát már nem is tudom, hogy miért, de ezt választottam - megvontam a vállaimat, nem is gondoltam bele abba, hogy mennyi mindent zúdítottam rá szerencsétlen csajra, de igazából azt sem tudtam, hogy mit érzek.
- De köszi, örülök, hogy végre van valaki, akivel egy hullámhosszon lehetek - mondtam egy mosollyal, tényleg jó volt az, hogy hasonszőrű volt mint én, nem pedig egy aranyvérű, mint az a csaj. Bah, kikészít ez a Vajda lány. És már megint rá gondolok. Na meg arra a puccos családra, aki hozzá tartozik...
-  Szomorú gondolatok? És miért vagy szomorú, már ha szabad kérdeznem? - nem akartam tolakodó lenni, vagy vájkálni a magánéletében, de azért érdekelt az, hogy mi oka lehet a szomorúságra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Mióta az eszemet tudom, és ingáznom kell az éppen aktuális otthonom és az iskola között, mindig is utáltam repülni. Nem azért, mert veszélyes, nem azért, mert kényelmetlen, hanem, mert soha nem tudom lefoglalni magam annyira, hogy az idő teljen. Most, hogy Belián mellettem van, talán egy fokkal könnyebb, de így is gyűlölöm, és még az alvás sem megy. Könyveket pusztítok el, az egyébként nem is olyan hosszú repülőút alatt, egészen addig, amíg végre leszállunk Helsinkiben, és jöhet az utazás java. Mert innentől autóval viszik a seggünket, hogy Belián láthassa az ország egy részét, ha már áthaladunk rajta. Külön kérésre küldtek nagyobb autót, legalább el is férünk benne kényelmesen, és ahogy közeledünk a célhoz, a szívem egyre csak jobban és jobban a torkomban dobog.
Hetek óta készülök, sőt, készülünk erre, valahogy mégsem tudtam magam eléggé felkészíteni a helyzetre, hiszen Belián találkozik a szüleimmel, akik néha úgy beszéltek már róla, mintha minimum megkértem volna a kezét, és azért jönnénk most haza, hogy megbeszéljük az esküvő részleteit. Merlinre, félek, hogy meg fogom bánni ezt a hazajövetelt, de tudom, hogyha nem most, akkor a következő szünetben történt volna meg, és így legalább hamarabb is túl vagyok rajta. Kékjeim a mellettünk elhaladó fák között cikáznak, akaratlan szorítok rá Belián kezére, ahogy közeledünk. Még minimum harminc perc, mire odaérünk, de mintha most kellene élet és halál között döntenem. Még a repülőút is gyorsabbnak tűnt, mint eddig bármikor, a három és fél órás autóút is sokkalta gyorsabb. Nos, nem ez az első, hogy megengedem magamnak azt a luxust, hogy autót kéretek magamnak, mert ezekben az időkben van felkészülési időm a hazamenetelre. Önmagában sem könnyű, de most valahogy még nehezebbnek érzem ezt.
Nagyot szusszanok, lehunyva szemeimet emelem fel összekulcsolt ujjainkat, hogy Belián kézfejére csókoljak. Ez az első alkalom, amikor kimutatom neki, hogy valójában mennyire tartok az egésztől. Ha lenne esélyem visszafordulni, valószínűleg gondolkodás nélkül megtenném, de negyed óra, és megérkezünk. Ajkaimat felejtem kézfején, lehunyt szemeimen keresztül képzelem el a lehetőségeket. Valami vidámabb kellene…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Egy pillanatot sem aludt az éjjel, mégis annyi energiát érez magában, hogy le tudná futni a maratont, miközben gyomra apró kis gombóc. Csak pár harapás pirítós, annál több kávé csúszott le az indulás előtt, mert nem hazudott, valóban izgul és talán kicsit fél is, de nem a hely miatt, hanem inkább attól, ami vár rá. Aztán ahogy elhagyják a falut, egyre messzebb kerülnek mindentől, amit jelenleg ismer, a görcs kissé enged. Ujjaiba kapaszkodik, ott vannak egymásnak, bár nem tud teljesen felengedni, korántsem úgy fest, mint ahogy azt azon a bizonyos estén szóvá tette: nincs rajta pánik. Nincs, mert mióta a baj megtörtént augusztusban és karjai között lábadozott, a jelenléte sokkal jobb nyugtató, mint üvegcséi bármelyik tartalma. Most is tiszta, semmit nem erőltetett le magán, amely haladás, lehet talán azt kissé túl is tolta, de most, ezen a napon teljesen önmaga akar lenni. Ha fél, ha izgul, ha bármi van. Talán kissé gyereknek érezte magát, amint a repülőtérre érkeztek és megpillanthatta közelről a le- és felszálló gépeket, hogy egyikre nem olyan sokára fel fog szállni. Útlevelén már nem a korábbi iratain szereplő, nyúzott arcú valaki figyel, a friss fotó a másik mellett tökéletesen mutatja a változást. Mindeközben ő is, ahogy kezét fogja, ahogy mosolya tűnik fel sokszor, vagy csak ajkai a másik arcának valamely pontjára tapadva, hogy lophasson magának egy-egy csókot, érintést. A gépen ő sem alszik, egy ideig beszél, majd egyszerűen mered ki az ablakon. Szédítő magasság, beleremeg bensője, ahogy belegondol, hogy milyen magasan vannak, hogy alattuk a világ, ők pedig a felhők felett, ahol mindig süt a nap. Amiben sosem hitt, mert mindig a saját esőfelhőit éltette. De talán, ennek már vége. Ahogy halad előre a beszélgetésekben a terapeutával, ahogy beszél akár neki is, úgy könnyebb minden, a legutóbbi hold is sokkal könnyebb volt, veszélymentes és megnyugtató akár. Nem tudja nem észlelni magában, hogy valami változott a farkassal és most nyugodt álmokat kapott tőle, amelyek mellé ma éjjel, minden történés ellenére a napsugarakban fürdő felhők is szerepet fognak kapni.
A kocsiban szundított el kissé, ahogy az egymást követő fák és a már rég látott, de ismerős utastér közege elringatta. Nem volt sok, mire felkapja fejét, még mindig a táj és a fák sokasága váltják egymást. Ugyan, finoman megjegyezte, hogy visszafelé simán vezetne ő is, nem gondolta komolyan, de amúgy mugli jogosítványát elrejtette a tárcájába. Éppen gondolataiba mered, ahogy érzi ismét a lassan ráköltöző izgalmat és a tájba mered, amikor megérzi ujjain a finom szorítást. Elszakítja mindentől a tekintetét és Mihail felé pillant. Mosolyt húz ajkaira, ahogy hüvelykujjával simítja meg kézfejét, egy pillanatra sem eresztve. Ahogy eddig ő volt a nyugodt, úgy látja azt, hogy ennek lassan nyoma sincs. De nem ijed meg, nem kezd el pánikolni – vagyis ezen van. Elrejti, bár biztos érzi, mégis, amennyire még lehetséges, közelebb csusszan, ahogy ő kézfejét, úgy nyom lágy csókot arcára.
- Tuti minden rendben lesz – az, hogy ezzel magát, őt, vagy kettejüket nyugtatja, jó kérdés. – De megállhatunk egy sétára, imádom ezt a vidéket. Csodálatos – hátha ha másról beszél, jobb? Tényleg tartana szünetet, fogalma sincs azonban, mennyire időre várják most őket. Sóhaja arra utal, hogy ugyan úgy érzi magát, mint a másik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Mint egy rózsa az esőtől. Megnyílik, kitárul és virágában pompázik. Csak itt ezek éppenséggel szóvirágok. Elektra sem veti meg a beszédet alap esetben, azonban most inkább csak hallgat és figyel. Radarjait a nő apró rezdüléseire irányítja és úgy érzi, hogy tényleg több van a másikban, mint elsőre gondolnák. Minden nemesi és hagyományőrző kliséje után most először mond olyasmit, ami tabudöntögetően hangzik és újfent felkelti hősnőnk riporteri érdeklődését. - Ha valamit ennyire szeretnél én a helyedben nem hezitálnék. A férjed pedig, ha látja, hogy elkötelezett vagy és ez nem mond ellent a bevett szokásaitoknak, minden bizonnyal támogatni fog, de legalábbis nem tesz ellene semmit. - mondja most először csempészve némi firkászi éleslátást szavaiba. Daróczy Konrád nem egyszerű eset és akkor most nagyon finoman fogalmazott, de a feleségével talán csak nem bánna el és nem törné derékba ambícióit. Ha azonban jottányit is hasonlít arra, akinek mostanában hősnőnk nevezi magában, akkor erre nem merne azért teljes lelki nyugalommal mérget venni. - Mond el neki szerintem. Egy házasságnak az őszinteségre kell alapulnia - folytatja, de szavai megint árulkodóak. Elizabet felfedezhet bennük olyan fajta csengést, hogy Imelda talán tapasztalatból beszél - Mit teszel, ha mégis mondjuk megtiltja? Megtehet ilyet a tradícióitok szerint? - kérdezi kíváncsi fénnyel sötét szemeiben. Bár van némi fogalma a dologról azért ennyire mélyen még nem ásta bele magát a varázsló nemesség szokásrendjébe. Kutatási energiáit jelen pillanatban másra koncentrálja éppen, de amikor eljön az ideje bele fogja ásni magát ebbe a témába is, mert nagyon is egybecseng a muglik világára érzékenyítő cikksorozatával. Az elrendezett frigyek és hasonlók nagyon is hasonlítanak a varázstalanoknál is előforduló érdekházasságok módszertanára. Még sem különbözünk annyira, nem igaz? Ha Elizabetnek elmondaná az igazat magáról, talán még segítene is benne. Talán mégsem kellene tovább húznia és színt vallhatna, hogy nyíltan beszélhessenek. Ezen jár az agya míg a vele szemben ülő válaszát várja, a keze és a szája pedig egyelőre a tányérján lévő étel elfogyasztásán munkálkodik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Azért azt kötve hiszem, hogy belejönnék bármibe is, ami Arionhoz köthető. Szinte már a mellette való létezésről is lemondok, amikor a közelemben van, mert fogalmam sincs, melyik pillanatban fog annyira felidegesíteni, hogy hozzávágjak valamit, majd mint egy díva, felszegett állal tudjam ott hagyni. De ma más. Valami nem stimmel, de ha fegyvert tartanak a fejemhez sem tudom megmondani, hogy mi az. Talán minden túl hétköznapi? Nem megszokott tőle, sőt… Merlinre, egyáltalán nem megszokott, hogy valami hétköznapi legyen, ami Arionhoz köthető, így szerintem érthető is, hogy a hirtelen felvillanó gondolat hatására pár másodperc erejéig szuggerálom összeszűkült szemekkel. Rendben, ez igazából annyit jelent, hogy fel kell készülnöm lelkileg arra, hogy diszkréten, mégis hatásosan, nőiesen, de határozottan küldjem majd el melegebb éghajlatra, amikor bunkózni kezd. Mert tuti el fogja kezdeni, csak idő kérdése, és én leszek olyan kedves, hogy kivárom. Ám egyelőre csak megforgatom szemeimet, amikor nagyon kedvesen elmagyarázza nekem a túl jól kifejezés jelentését. Haláli édes vagy, Arion, komolyan.
- Nem mintha megérdemelnéd, hogy velem menj el randevúra - igencsak királynős mozdulattal dobom hátra barna fürtjeimet vállam felett. Kissé előredőlök, könyökömön támaszkodom meg, ahogy összekulcsolt ujjaimat támasztom állam alá. Egy szemtelen, féloldalas mosoly kerül ajkaimra, miközben le nem veszem barnáimat Arionról, mondhatni, hogy elveszek a kék tekintetében, de mindenki tudja, hogy hazudnék. Sokkal több kellene ennél ahhoz, hogy ne úgy tekintsek Arionra, ahogy eddig tettem.
- Arion… - komolyodom el azonnal, az eddig ajkaimon pihenő mosoly azonnal eltűnik, ahogy elkapom kékjeit és nem eresztem őket. Most tényleg el akarok veszni bennük. - Szeretek veled lenni, de mindig tartok attól, hogy mikor rontod el. Bírom a társaságod, csak soha nem tudom éppen milyen passzban vagy és hogy álljak hozzád. Valamikor belefáradok a klimaxos hangulatingadozásaidba - és mostanában, ahogy a semmiből megint az életem része lett, csak még jobban nem tudok rajta kiigazodni. Nem, nem kell félreérteni, szeretem, hogy kiszámíthatatlan, hogy soha nem tudom mit fog tenni vagy mondani, de valamikor az embernek jól esik a pihenés, és nem arra vágyik, hogy azt hallgassa, amit éppen a másik talál benne hibát. Mert mindig van valami olyan, ami nem jó. Könnyedén legyintek a desszertes megszólalásra, mert bizony most elkaptam, és nem vagyok hajlandó leakadni a témáról, amíg meg nem beszéljük.
- Nehogy félreérts - emelem fel tenyeremet felé állam alól. - Kedvelem, hogy állandóan meglepetést okozol, egyszerűen nem akarom, hogy megismétlődjön az, ami évekkel ezelőtt. Még akkor sem, ha mindketten változtunk - csillogó barnáim árulnak el, hogy mégis mennyire őszintén beszélek most vele. Lehet, hogy neki csak egy voltam a sok közül, de én tényleg elkezdtem iránta érezni valamit, ami elég hamar csapott át utálatba, majd semlegességbe, de akkor is elindult az a valami. Amit nem akartam, és nem akarom, hogy most újra megtörténjen, mert valamiért Arion köré úgy gyűlnek a lányok folyamatosan, és olyan gyorsan kezdenek el érezni iránta valamit, hogy az szinte már fájdalmas. Talán azért, mert olyan elérhetetlen? Fene sem tudja, de nem fogok ugyanabba a hibába esni.
- Áldásom rá - szusszanva dőlök hátra. - Lehet tényleg arra van szüksége, hogy egy régi jó barátja mondja el neki a tutit - aprót biccentek is, ahogy a pincér, asztalunkhoz érve, rögtön neki áll kitölteni a bort. Egy halk köszönöm után fordulok vissza Arion felé. Gondolkodás nélkül koccintom poharamat az övéhez, megtartva végig a szemkontaktust, majd szinte csak belenyalok az italba. Lehunyom szemeimet pár másodpercre, ahogy kiélvezem az ízt, majd felpillantok.
- Nem tudom, egyszer csak beütött a krach és még a lehetőség is nyitott volt, szóval éltem vele - vonom meg vállaimat óvatosan. - Menj egy táncosnak. Mint a Magic Mike-ban, tudod, basszusos zenére vonaglani, miközben vetkőzöl és megmutatod a tökéletesen kidolgozott izmaidat - mielőtt kitörhetne belőlem a nevetés, csak egy visszafogott mosolyt takarok el a pohárral, ahogy kortyolok belőle. Barnáim is mosolyognak, de ennél jobban eszemben sincs elrejteni, hogy mennyire jól szórakozom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Szükségem lenne valami mantrára, ami segít megnyugodni. Kellemetlen érzés, amikor a jövőben azzal szeretnél foglalkozni, hogy másoknak segíthess, miközben egy ilyen egyszerű, és igazából hétköznapi helyzetben, még magadnak sem tudsz. Ha így folytatom, eléggé mellényúltam, amikor szakot kellett választani, pedig én nagyon elhittem. Nem mintha hinni kellene ebben, de… ezzel semmire nem megyek. Mentsvárként szorítok rá Belián kezére, nem is figyelem, hogy esetleg ismét elaludt-e vagy ébren van, csak megcselekszem, ahogy gondolkodás nélkül csókolom meg kézfejét is. Megnyugvást keresek érintésében, illatában, mindenében, amit csak láthatok és érezhetek. Sokkal jobban szükségem van most a jelenlétére, mint arra az elején gondoltam volna. Lehunyva tartom szemeimet, akkor is, amikor megszólal, mindössze erősebben szorítok rá kezére, ami mindössze pár pillanatig tart. Kinyitom kékjeimet, de az előttem elhelyezkedő vezető ülés hátulját figyelem, ahogy megszólalok.
- Állj meg - erőteljes hangom tölti meg az autót, ami azonnal megáll. Türelmetlenül pattanok ki a kocsiból, megvárom, amíg Belián csatlakozik hozzám, majd a sofőrhöz hajolva adom ki az utasításokat. Remélhetőleg annyira nem bonyolult megérteni, hogy menjen haza, mi innen gyaloglunk, és a csomagokat a szobámba tegye. Éppenséggel anyámék várnak minket, de hozzászokhattak volna ahhoz, hogy nagyon ritkán jelenek meg időben bárhol is. Főleg akkor, ha annak a családhoz van köze, és jelenleg ennél jobban semminek nincs köze hozzájuk. Nagyot szusszanva figyelem, ahogy az autó elhajt, majd Belián felé fordulok. A hirtelen kikapott pulóverek egyikét nyújtom felé, mert sajnos egyik szülőföldem sem a hatalmas melegekről híres.
- Húzd fel, nehogy megfázz - követve a példáját öltözködöm fel én is, türelmesen megvárom, amíg ő is megteszi, majd ujjainkat összekulcsolva indulok el a ház felé. Akkor így húsz perc, amíg megérkezünk. A hideg levegő kitisztítja az agyamat, mélyet szippantok belőle, mert mintha mindig tisztább és tisztább lenne. Bár nem messze a várostól építtettünk házat, de itt is már érezhetően tisztább a levegő. Kissé kihúzva magamat engedem el Belián kezét pár lépés után, karolom át vállánál fogva és húzom közelebb magamhoz, hogy arcomat nyomhassam tizedmásodpercekig csupán hajába.
- Mennyire látszik, hogy aggódom? - és talán még enyhén fejeztem ki magam. Karomat pihentetem vállán, Merlinért sem engedném el. Most biztosan nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Kapaszkodik. Talán mind a ketten a jelenben, még ha amúgy, ez a helyzet általában klisé, hiszen minden kapcsolatban eljön a pont, amikor megtörténik az, hogy be vannak mutatva a szülőknek. Arra gondol, hogy minden rendben lesz, igyekszik természetesen viselkedni és nem úgy tűnni majd, mint aki halálra van rémülve, mert ez a helyzet minden, csak nem az átlag. Nem tudja mennyi sikerül majd belőle, de itt a kocsiban még mindig egészen jól megy. Mosolyog a szorongatásra, apró sóhajt enged. Valami kell, legalább egy ötlet, egy séta, amely mindig jól jön, neki főleg, ebből a tapasztalatból táplálkozik. Nem erőlteti, tovább simítja kézfejét, ahogy mégis megszólal, ahogy elbambult, úgy rezzen össze kissé. Ebből már érezni, hogy ő sem érzi nyugodtabban magát. Elengedi, ahogy száll kifelé és az ajtót nyitva azon van maga is. Lábai sokkal jobban el vannak gémberedve, elvégre nem sokat gyalogolt a gépleszállás után sem. Lustán nyújtózkodva szívja be a friss levegőt, karja lúdbőrzik a hűvös levegőtől, miközben tekintetét járatja végig a vidéken. Könnyű őt lenyűgözni, de mióta a bestiával éli közös életét, minden ilyen rabul ejti és legszívesebben órákig csak lépkedne benne. Mihail beszél a sofőrhöz, nem zavarja meg benne, bámészkodik, igazi turista. És végül a kocsi elhajt, ahogy lábát mozgatja át, még örül is neki.
- Biztos nem vezethetek visszafelé? – dünnyögi a távozó féklámpákat bámulva, majd a kinyújtott pulóverért nyúlva bújik bele. Megigazgatja csuklóján pihenő karkötőit, az egyiken a megszokott, már évek óta vele lévő ezüst pihen, kíváncsi, figyeli-e valaki merre jár és szigorítottak-e a törvényen annyira, hogy már illegális vidéken áll meg. A másikon a friss, kifejezetten a véla mágia ellen kapott, csupán óvintézkedés, de ezzel kevésbé lesz talán bamba, mint annak idején vele sikerült, akaratlan. Rá a mágia túlságosan hat, legyen az bármit.
- Még mindig jól bírom a hideget. Mondjuk télen kellemetlenek a hajnalok – kézen fogva sétálnak, ráérősen és neki ez most kifejezetten jót tesz. Közelebb húzza magához, eddig kezében pihenő ujjait csúsztatja végül oldalára, míg a másikkal zsebébe túrva keresgél, majd húzza el dobozát, hogy rágyújtson. A feszültségre is jó, azt mondják, aztán a fene sem érti. Megszokás. A füstöt félrefújva pillant rá, aprót hümmögve.
- Amennyire szükséges. De nem vészes, nekem így is tökéletes – apró csókot nyom arccsontjára, miközben lépkedve haladnak előre. Így, lassabban is érzi, ahogy egyre jobban izgul. – Nem mondom, hogy ne aggódj, mert én is azt teszem éppen. Jók vagyunk – nevet egy apró, tekintetét ismét a tájon vezeti végig. Legalább ha friss levegőre lesz szüksége, akkor jó helyen lesz hozzá. – Egy hatalmas várat kell kábé elképzelnem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Egy követ rugdosok magam előtt Bogolyfalva Fő utcáján. A falu határába, a földekhez igyekszem. A birtokról még fúriaként csattogtam ki, valójában mire idáig elértem, némileg csillapodott a tomboló vihar odabent, azért még mindig 4-es erősségű szarul érzem magam. Gondolom a szemem sem vörös már, a fejem még lehet az az idegtől. Melegnek tűnik.
Nagyon várom már, hogy hazamehessek. És közben pedig... nem tudom, mi lenne a jó. Ezen nincs mit tisztázni, ezt nem lehet tisztázni. Egy másik suliban talán újrakezdhetném. Mondjuk erre a váltásra is azt hittem, most majd minden más lesz.
Az előző kövem úgy megküldtem, az árokban kötött ki, hát cipőm orrával kibökök egy másikat, és folytatom a focit.
Úgy érzem, sosem fogom megtalálni a helyem. Senkinek nem beszélhetek erről, nem lehet, nincs értelme, és úgysem értenék meg.
Egy pillanatra felötlik bennem, hogy most igazán van muníció írni egy haikut, de úgy fortyogok, hogy azt sem tudom, hol kezdjem.
A második kőbe is túl nagyot rúgok, balra térül. Követem útját tekintetemmel, ahogy átpattan egy könyvön és nekiütődik egy lábnak.
Na de jó.
- Öh, sorry - mondom a láb tulajdonosának, egy lánynak, aki lefelé bámul az arccal a földön heverő könyvre. Valószínűleg egy levitás, aki sokkot kapott. Ahogy közelebb érek, azt is ki tudom venni, hogy a kötet elszakadt.
- Meg tudom javítani - ajánlom fel neki, és lehajolok a könyvért.
A kövemet meg elvesztettem szem elől.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

A Tanács megbeszélése egész egyszerűen nem tűrt halasztást, mivel egyik pillanatról a másikra rengeteg kérelem érkezett be, hogy telket vásároljanak az új utcában, ezen felül a Minisztérium újabb ellenőrzést rendelt el látva, hogy a város milyen ütemben fejlődik. Minden bizonnyal úgy vélték, fekete pénz lehet a dologban, ám a helyzet épp ellenkezőleg zajlik: a férfi elődei annyi pályázatot hagytak figyelmen kívül, ennek tetejében pedig olyan kevés változtatást eszközöltek, hogy másuk sincs, csak erőforrásuk, ráadásul a telekadók és vételárak összegéből lassan két új utcát is felhúzhatnának. Ha ez nem volna elég, Machay kisasszony állapota továbbra is stagnál, Fisher kisasszony pedig menyasszonyként és jövendőbeli feleségként férjével tart Olaszországba, így lemond eddigi tisztségeiről. Finoman fogalmazva is fejfájást okoznak így Konrádnak, s a papírmunka a legkisebb kellemetlenség jelen pillanatban, hiszen új embert kell találni e két posztra. Az, hogy Adrian már időtlen idők óta tulajdonképpen nincs jelen, csupán Mesternek köszönhetően nem feltűnő, aki a szociális ügyek mellett az egészségügyet is rendkívüli módon menedzseli. Abban már megállapodtak, hogy posztváltások lesznek, s már van is olyan jelentkező, illetve lehetséges jövendőbeli tanácstag, akire mindannyian egyetértően bólintottak.
Még tartott az ülés, mikor Elizabet írt neki egy SMS-t, hogy találkozzanak, ő azonban nemes egyszerűséggel ignorálta azt, egészen a tanácskozás végéig. Ekkor elolvasta, s mivel még csupán húsz perc telt el annak érkezése óta, így azzal a szándékkal, hogy kiszellőzteti fejét, megindul az étterem felé. Különben sem reggelizett, mivel égetőbb a munka egy pár falatnál, így legalább ihat egy kávét és ehet valami apróságot.
A vendéglátó egységhez érve könnyed mozdulattal nyitja ki az ajtót és különösebb keresgélés nélkül pillantja meg menyasszonyát és a jelenleg még neki háttal ülő nőt, akit egyből nem ismer meg. Egyik kezét zsebébe mélyesztve sétál közelebb és egy kedves mosolyt küld jövendőbelijének, hogy az asztalukhoz érve egyik szemöldökét kérdőn megemelje. Tekintete először Elektrára, majd Lizire vándorol, ám egyelőre nem kiolvasható belőle semmi, csak az, hogy találkozásuk kezdete nem a legjobb pont a mai napon. Úriemberként kiveszi az eddig nadrágjában pihentetett kezet és kedélyes, szinte már szívélyes mosollyal ajándékozza meg mindkét nőt.
- Kedvesem, Rothstein kisasszony - biccent egyet, hiszen bemutatkozniuk már nem kell, túlságosan is jól ismerik egymást. - Csak nem egy újabb izgalmas interjú? - Konrád mosolya kedves, mégis kifürkészhetetlen, s bár sokan gondolnák, hogy kérdése csöpög a szarkazmustól és rosszindulattól, akik jobban ismerik, tudják, hogy úriember. Az persze nyilvánvaló, hogy ő maga fricskának szánja, azonban amíg sem hangján, sem testbeszédén nem érződik, ugyan ki mondaná meg az igazat? Tán Elektra a földöntúli érzékeivel? Ugyan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bogolyfalvát hiába járta már be valamennyire és kezdi egyre inkább a magáénak érezni, azért nagyon sok mindent nem tud róla. A cukrászdáját már ismeri, meg egyszer-egyszer megeteti itt a madarakat, ha nagyon magányos. De sem a település vezetőjéről, átalakulásáról meg annak a történetéről sem tud túlzottan sokat. Azt látja, hogy nagyon sok minden épül éppen, de fogalma nem volt, hogy miért. Gondolta, hogy elnyertek valamilyen EU-s pályázatot, mint Tatán, ott is mindig kint figyel a kék tábla, akármerre mennek. Vagyis…. még csak különösebben nem is gondolkodott rajta, otthon minden ilyenre rávágták a szülei, hogy EU, úgyhogy már ő is ügyesen ismétli.
Figyelmesen hallgatja a hölgyet, ahogy sorolja, hogy mi mindent kell tudnia egy városnak, néha bólogat hozzá. Teljesen logikusan hangzik, náluk csak az aurorképző van, de lett volna lehetőség ettől függetlenül, hogy a Shaneshez hasonló suliba járjon, de ő inkább otthon tanult a saját érdekében. Mostanában már sokszor emlegették a szülei, hogy lehet jobb lett volna őt is beíratni, mint Pannát, mert a húga is szereti, de Polka sosem vágyott oda úgy igazán. Megvolt neki a maga társasága meg programja, nem igényelte a nyüzsgést meg hogy minden nap kitalál valaki valamit, ami neki nem tetszik.
- Az uszodának nagyon örülnék! A Bagolykőben az alagsorban van a medence… - Mondja kissé lemondóan. Talán ezért is jár ezekhez a szép, és legfőképpen rellonosoktól távol eső vizektől. Még az első héten a fejébe vette, hogy valamelyikük csúnyán bele fog kötni, azóta úgy kerül őket, mintha az élete múlna rajta. A sors fintora, hogy pont az egyikük segítette az iskolában maradni. Bele sem mer gondolni, hogy mi lett volna, ha az egyik kevésbé kedves prefektus jött volna utána. Leátkozva és összekötözve hozta volna vissza és dobta volna a házvezetője elé, hogy meghoztam a szökött vadat? – Félek az alagsortól. – Teszi hozzá halkan. Állítólag nem mindegyikük olyan parás, de ő akkor sem tudja könnyen legyőzni a félelmét. – Túl hangos már így is. – Helyesel bólogatva. Hiába hallanak nagyot az öregek, de még őket is hallotta felháborodva beszélni erről valamelyik héten a téren, hogy már sok, ami sok. Persze biztos örülni fognak neki, ha készen lesz, de ilyen korban már nyugalmat szeretne az ember. Ki értené meg őket, ha nem Pollika meg a hangtompítós fülvédője? Még szerencse, hogy a tóhoz nem hallani el annyira, mert ez neki a menekülő helye a világ elől.
Akaratlanul is elmosolyodik a hölgy lelkesedésén. Nem is gondolta volna, hogy ennyire szeretett eridonos lenni. Meg hogy egyáltalán az volt, neki nem illik a társai közé egy ilyen finom kisasszony. El sem tudja képzelni, hogy diákként milyen volt. – Azt hittem, hogy én vagyok az egyetlen eridonos, aki nem szereti a hangzavart. – Neveti el magát. – Én azt hittem, hogy egyáltalán nem illek oda, mindenki olyan más. De ez alapján, lehet, hogy bennem is több az Eridon, mint gondoltam. – Meséli a nő arcának irányába pislogva. Fogalma nem volt róla, hogy milyennek kell lennie egy eridonosnek, nincs hozzá kódexe meg útmutatója, csak azt látta, hogy kilóg onnan. Vagy csak ő nem akart beilleszkedni és a túlzottan nagy nyüzsgés és hirtelen változás zavarta meg a kis lelkét? – Én azt hittem navinés leszek, mert ott van egy barátom, akinek… aki... szintén tökéletesen hall – Ezt néha nehezen nyögi ki, mert olyan furán hangzik neki, kicsit dicsekvésként éli meg. De nem tud rá szerényebb kifejezést, mint a tökéletes abszolút hallás. – Viszont kiderült, hogy nem így megy. -  Ez van, ő csak elképzelte, hogy így. Nincs a Navine leírásában, hogy vájtfülűeknek ajánlott, mert az unikornis szarva segít tisztántartani a fületeket, hogy továbbra is király legyen minden. – Igen… szerintem már sokat fejlődtem. – Büszkén kihúzza magát. Mondták neki, hogy fog fejlődni, pedig az elején annyira hihetetlennek és rémisztőnek tűnt az egész. Minden idegen volt és más, ő pedig ettől feszült volt és azt érezte, hogy világgá tudna menni, csak hogy megszabaduljon ettől az érzéstől.
Ismét helyeslően bólogat arra, hogy a kísértetek máshová mennek kísérteni. Nagyon sok mindenhez nem ért még, mert a Bagolykő előtt a zenével foglalkozott főleg, az elemi iskolai dolgokból teljesített, de a nyelv nagy csorbát szenvedett nála, úgyhogy a kísértetek főleg kimaradtak. Sokat tud még tanulni tőle. – Jó, hogy itt vannak az aurorok. Tatán is jó, hogy van belőlük pár. – Gyerekes apróság, de már az aurorok jelenléte is otthonosabbá teszi számára ezt a környéket. Az apukája ott dolgozik abban az iskolában, a létezésükkel a tudatában nőtt fel, amolyan kis nosztalgikus érzés fogja el, hogy tudja, itt van belőlük néhány kivezényelve.
- Juj, azt nagyon szeretik! A múltkor ilyesmit hoztam a kastélyból nekik! – Csapja össze a kezeit vagy háromszor a lelkesedéstől. Még nem olyan sokszor járt itt, de olyan jó nézni, amikor esznek meg boldogan suhannak a vízen. – Szabad? Köszönöm! – Amennyiben engedélyt kap kivesz egy szeletet és falatnyi darabokra tördelve elkezdi bedobálni a szárnyasoknak, akik egészen hamar ott teremnek, hogy nekilássanak az elemózsia elpusztításának.  
- Most már azt hiszem, igen. Vagyis a navinés barátom ott volt mindig. Együtt nőttünk fel. – Marci kicsit olyan neki, mintha a sosem volt bátyja lenne, A fiúnak meg már plusz egy-két tesónak is elmennek Polkáék, annyian vannak. Meg persze ott van Janka is, aki egy idős vele, közös órájuk is volt, de Marcival mindig megvolt egy különleges kapocs a zene miatt. – Sosem voltam korábban ennyi ember között és… sok volt. – Motyogja egy nagyot hajítva, hogy a később érkezők is élelemhez jussanak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Földszint → Erőnlét terme

Benne volt mindig is a pakliban, hogy hasonló helyzet kínozza őket, és meg is történt, amikor aznap, az udvaron ücsörögve minden kétely emésztette és nem tudott semmit sem tenni, mert a test korlátai nem engedték, hogy rekedtre kiáltozza magát az erdőben, őt keresve. Vele most más volt, megtalálták, elvitték gyógyulni és mikor visszajött, szembesült a valósággal. De mindvégig aggódott, nem emlékezett már arra, hogy ők a közelben volt a végén vagy sem. Sok jelenet forog még mai napig is a fejében, emlékek, amelyeket sosem élt meg, ennyire nem, amelyeknek ott sem kellene lennie, mert mindig úgy volt vele, hogy ne legyen ebből semmi, legyen két tudat, amely más utakon jár. De most, most már ez talán sosem lesz így. Ő a farkas is és az az ember is, aki végtelen szeretettel öleli magához a másikat, aki alig várta, hogy ez megtörténjen, aki mindent nem is talán, de legmélyebb érzéseit is kitárta előtte, meglelte azt, amely a hatalmas, üresen tátongó lyukait a lelkében valamelyest befoltozva megtöltötte élettel, szeretettel. És kölcsönösen álltak, állnak egymáshoz, hagyja, hogy érezzen, mutassa ki és teszi ezt akkor, amikor szükséges. Neki ez után még lesz egy útja, tudja, hogy minden nagy dolog változást hoz, most jó változást akar. Jót akar. Bármi áron.
- Nem fogsz – ezt olyan határozottan jelenti ki, hogy szinte megijed magától, viszont valós. Nem fogja hagyni, hogy megtörténjen, mert küzdeni fog, ameddig tud. Nagyon fél attól, hogy mit fognak dönteni, egy miatt, mikor ők eddig békésen éltek. Talán mások fele ennyire sem teszik, de ők igen. Figyelembe kell venniük. – Addig fogok menni, ameddig lehet. Bármit is döntenek – fűzi hozzá, halkabban ugyan, de elszántan. A szabadságukról van szó, a jogaikról, bár bassza meg, ha ezek után nem szavazhatnak, de semmit sem érdemelnek meg elnyomás alatt. Igen, olvasott róla, milyen rossz volt a vérfarkasok megítélése, hogy ellehetetlenítették nekik a munkát, az életet, most lehet mindent és mégsem. Sok helyen nem nézik jó szemmel, ezek után vajon? Nem. Történnie kell valaminek, ami csoda lesz akár. Szavait hallva azonban elfelejti most ezt a gondot, nagyra nyílt szemekkel nézi és érzi, ahogy eltávolodik tőle és tovább folytatja. Hűvösséget érez, mégsem a hideg miatt, szemeit lehunyva sóhajt egy nagyot, bele akarna szólni, de úgy érzi, most még nem kell. Most még nem szabad, mert olyan ez, mint valami vallomás. Tudja, mit akar mondani, tekintete keresi meg a másikét, hallgatja tovább és szíve szorul össze a folytatásra. Arcára ül ki az egész, ahogy letaglózza és ahogy most ő akarná kiabálni, nem veszítheti el. Ujjai szorulnak ökölbe, egyelőre nem közeledik, de nem azért, mert bármi gondja lenne vele. Egyszerűen megbénul kissé, megbénítja a valóság, amely eddig eltűnt, minden tökéletes és szép volt, de nem csak őt akarta széttépni a farkas, a gyönyörűséget szaggatta apró dologra. Aztán hirtelen mozdul, szinte odareppen, olyan nagy lépéssel küzdi le a távot és fog kezére. Nem fájdalmasan, nem erőszakosan, húzza magához, vissza az ölelésbe, amelyben ő reszket. Kapott valakit, aki iránt érezhet olyat, mint a család iránt szokás és nem, nem veheti el megint tőle az élet. Nem. Lehetetlen… Nem akarja könnyeit, de érzi, hogy marja szemeit, a gombócot, a félelmet.
- Tudom mit jelent… - de nem akarja felfogni és elfogadni. Kísérleti bájitalok. Egy kéne, egy olyan, ami örökké egyenesbe hozza őket. Ő is megtenné, belemenne, ha látná a reményt. Ha… - Miféle bájitalok? Mennyire veszélyes? – aggódó hanggal engedi el kissé, hogy rápillanthasson. Fél. Látni rajta, mégis, apró mosolyt ereszt. Nem akar itt meghalni. Nem fog. Apró, kedves csókot hint homlokára, miközben az egyik fekvenyomó padra ül le és maga mellé invitálja, nem engedi el.
- Előbb-utóbb ide fog érni, de… korai. Nem, nem lehet az – győzködi magát, majd végül felsóhajt. – Vannak emlékeim. Először olyan tiszták, hogy nem csak foltokat láttam. Hogy nem csak a sötétséget. Egy pillanatra, többre, ébren voltam teljesen, tudtam mit teszek és mi történik… - vezeti fel, amivel talán egy dologban meg tudja nyugtatni. Ujjaira szorít rá kissé. – Nem te voltál, nem téged éreztelek. Valaki idegen. De nem te. Sosem tudnék neked ártani, neki megtettem, akartam. Ha te lettél volna, a földre feküdtem volna, hogy tedd, de támadni… sosem. Mindent meg fogunk oldani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Jogos, amit mond, és tényleg nem szép dolog, hogy egyből leírom a megmozdulásomat, mert lehet, hogy Konrád örömmel venné, ha csatlakoznék, és segítenék. Talán a nénik egy vizsga, nem csak, hogy mint a családi tűzhely őrzője, hanem mint egy tanácstag, hogyan tudom ellátni majd a dolgokat, és talán nem is feltétlenül kell a teljes győzelem, elég, ha csak részeredményeim vannak. Elég, ha csak az elégedetlenkedés halkabbá válik, ha a nénik nem mindig vannak jelen, és talán, ha kevesebb cukorkát lop Béla bácsi. De nem tudom, ez a fele lehet, de a maximalizmus, az maximalizmus, akárhogy is nézzük.
- De ugyanakkor meg ott van az, hogy nem akarom, hogy a küszöböt átlépve munka legyen otthon. Az az otthonunk lesz, és nyilván az elején erre figyelnénk, aztán jönnének a mondatok, hogy "ugye nem felejtetted el a keddi megbeszélést", meg "hány szoctám kérvény futott be?", aztán egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy a vacsoránál a legújabb kiviteleket mustráljuk. Meg amúgy is, egy férj örül, ha a feleségével dolgozik? Szerintem nem.
De persze, ott van az, hogy csinálni szeretném, mert fontos. Én elmennék minden eseményre, ami szociális, látogatnék időseket, gyerekeket, lenyűgöz az önkéntesség és annak szociológiai és pszichológiai folyamatai is. Bár alapvetően a reál tárgyakban jeleskedtem mindig is, azért néhány szösszenet órára én is beültem, mert érdekeltek. Aztán abból lett az összehasonlító vallástudomány, például.
- Én mindig őszinte vagyok.
Tényleg, soha életemben nem hazudtam, és erre nagyon büszke vagyok. Sosem teremtettem magamnak olyan helyzetet, hogy füllentenem kellett volna, hiszen, bár nem akartam, de volt, akinek szívesen elmondtam azt is, már a korai szakaszban, hogy Konrád felesége leszek. De soha, semmiben sem hazudtam. És itt engedjük meg azt a kis megjegyzést, hogy erre légy nagyon büszke, Lizi, mert alig pár hónap, és megtudod milyen az, amikor az ember jobb, ha nem azt mondja, ami a valóság, hanem azt, ami fogyasztható.
- Megteheti, ő lesz a férjem. Amikor esküt teszünk, felvesszük a férjünk nevét, a hozományunkat, az életünket és a döntési jogunkat a férjünk kezébe adjuk, onnantól ő az, aki áldását adhatja, vagy tilthat.
Szeretem a hagyományainkat, nekem nincs bajom velük, ebben nőttem fel. Ez olyan, mint amikor azt kérdezik, hogy neked nem hiányzik mondjuk az autóvezetés, és a válasz az, hogy nem, mert sosem csináltad, nem tudod, hogy milyen az élmény, amit jelent. Szeretem, hogy meghatározza az életem, és bár kevés ember uralmát bírom elviselni - ilyen anyám is -, Konrád az a férfi, akit nekem szánt az ég. A tökéletes, akit nem csak elfogadok, de akit akarok is, hogy felettem álljon. Rá vártam, akárcsak a tündérmesékben. A családomban olyan vagyok, mint Belle, a Szépség és a Szörnyetegben, és habár Konrád nem szörnyeteg, mégis, magának valóbb, mint más férfiak, és ezt imádom.
- Szeretném, csak... Konrád!
Váratlanul ér, hogy itt felbukkan, de az eddigi aggodalom az arcomról egy pillanat alatt, és helyette a boldogság tagadhatatlan ténye kerül át, ahogy meglátom a jövendőbelimet, és meg kell állapítanom, hogy igazán jól néz ki még egy hosszú megbeszélés után is. Már éppen üdvözölném illőbben is, amikor megüti a fülem a név és a kérdés. A mosolyom eltűnik, őzike szemeimbe zavar libben, ahogy tekintetem Korádról a velem szembe ülőre, majd vissza a férfira vándorol.
- Rothstein? Mint a hölgy, aki az interjút készítette veled?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Északi szárny → Északi Torony → Lélek szoba

Nem sok eridonost ismertem eddig. Az ő természetüket vagy, hogy ne általánosítsak, magát a házat főleg könyvekből, leírásokból ismertem.
Töprengve figyeltem, ahogy a kisállat örömét leli a gazdája simogatása által. Pár pillanatig azon töprengtem, hogy az elemi állatok az adottságaikat a víz, levegő, a föld és, mint jelen esetben is lehetne a tűz által szerzik-e. Vagy talán egyszerre több elem is hatással van rájuk. Félre döntöttem a fejemt és végül rákérdeztem, nem engedett a kíváncsiságom. Pedig a lány biztos nem most kell, hogy először magyarázza meg a jelenséget. - Mitől lesz ő elemi állat? - kérdeztem. - Sok ilyen állat van?
 A tudásszomjamat most sem sikerült elrejtenem. Nemrég azt mondták nekem, hogy a megszólalásaim több, mint fele mindig kérdés. Azóta sme tudom, hogy ez szemrehányás volt e, de elkezdtem rá figyleni, hogy ne essek túlzásba.
- Meglepetés, na az van - mosolyogtam el a megkormolt pokróc szélét birizgálva, utalva a mai nap eseményeire is. Nem vagyok hozzászokva a változásokhoz és a meglepetésekhez. - Otthon a szüleimnek egy könyvesboltja van. Ott segítettem, olvastam vagy tanultam mindennap suli után. - meséltem. Ahhoz a csendhez képest, ez a kastély... - Innen, hetek távlatából elképesztően unalmas mindennapoknak tűnik. - És akkor még a kviddicset nem is említettem. Alig várom, hogy hazamenjek és elmeséljem apámnak, biztos nem fogja elhinni, hogy sportolok!
- Hűű, ez nagyon izgalmasnak hangzik! - pillantottam Sáráról Flynnre. - Tényleg aranyos segítség. Kviddics edzéseket nem vállal? - viccelődtem, és közben megjelent előttem Volkov rosszaló pillantása, amitől a mosolyom még így is elillant. - Ha nem zavar, hogy megkérdezem, elemi mágusnak születni kell?