36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Ne feledjétek! 2024. március 16.  23:59-ig várjuk a tanári, képességoktatói és házvezetői pályázatokat!
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Harmat Betti összes RPG hozzászólása (139 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 » Le
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2019. augusztus 25. 11:52 Ugrás a poszthoz

       Barna szemű Theon

Jelenleg nem vágyom másra, minthogy kiszakadjak kicsit a tanulásból, és a vizsgák helyett valami másra gondoljak. Napok óta bűbájokat magolok, aztán gyakorlom őket. Majd megint bemagolok egy párat, és újra a gyakorlásra kerül a sor. Ennél monotonabbak már nem lehetnek a napjaim. És hogy még idegesebb legyek, nem mennek a bűbájok! A mágia története pedig már annyira untat, hogy fel sem fogom, mi áll a lapokon. Az elmúlt napokbam annyit magoltam és tanultam, hogy még kedvenc időtöltésem, az olvasás sem köt le. Szerintem elég betűt látok egy napra a tanulás alatt.
A levitások közül mindenki tanul, így a könyveimet az ágyamon hagyva, csendben kisurranok. Nem tudom merre tartok, de előbb-utóbb csak jön majd valami érdekes. A folyosók kihaltak, minden egyes lassú léptem nagy zajt ver, ahogy cipőm a padlóhoz ér. Néhol ugyan szembe jön velem egy-egy diák, akik mind zombi módjára járkálnak a folyosókon. Én is valahogy úgy nézhetek ki, bár fésületlen hajammal talán inkább egy őrült hatását kelthetem. A szoknyám is gyűrött, és pólóm alján egy kis folt is éktelenkedik, ami szétszórtságomban nem vettem eddig észre. Bosszankodva próbálom kisimítani a ráncokat a ruhámon, a foltot pedig valahogy eltakarni. Közben befordulok egy folyosóra.
Mikor úgy ítélem meg, hogy viszonylag elfogadható a külsőm, ismét eszembe jutnak a vizsgák. Kellemes gondolatok.Próbálom elterelni a figyelmem, nem túl sok sikerrel. Mindig vissza-vissza kanyarodom valahogy a vizsgákhoz. A varázsháztartástan, ami még hátra van, bár abból biztos átmegyek, hiszen az egyik kedvenc tantárgyam, abból mindent tudok. Az átváltoztatástan már más tészta. Azzal meg fogok küzdeni.
A gondolataimba mélyedve sétálok el egy ajtó előtt, és ha nem hallanék egy pisszenést odabentről, talán észre se venném, hogy az ajtó résnyire nyitva van.
Odafordulok, és egy barna szempárral találom szembe magam. Visszafordulva odasétálok hozzá, és kérdő tekintettel nézek rá.
 - Hát te? - kérdem, s a fejemben már sorakoznak a furcsábbnál furcsább gondolatok, hogy mit kereshet itt a barna szempár tulajdonosa. Látszólag bújkál. De vajon ki elől?
Körül nézve rajtam kívül nincsen senki a folyosón, így nem tudom, mi oka ennyire rejtve maradni.
 - Mit keresel itt? - húzom fel a szemöldököm, és az ajtó felé nyúlok, hogy kicsit jobban kinyissam, és lássam, ki tartózkodik a mögötte.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2019. augusztus 28. 17:57 Ugrás a poszthoz

   Barna szemű Theon

Talán fájna neki rendes választ adni. Még a szemeit is forgatja! (Bár azok elég szépek.) Csak cinikusan odavet valamit nekem, majd a csuklómnál fogva beránt az ajtó túloldalára. A szemem sarkából még éppen meglátom a sarkon beforduló tanárnőnket, a fiú már be is csukja mögöttem az ajtót. Rögtön el is engedi a karomat, mintha valami fertőző beteg lennék. Mondjuk kinézetre inkább hasonlítok talán egy leprásra, mint egy olyan lányra, akivel az ember szívesen beszélget.
Most én is jobban szemügyre veszem a srácot. Hosszú tincsei barnák, akárcsak a szemei. Most, hogy így jobban megnézem, ismerős is. Talán évfolyamtársak vagyunk. A talárjából ítélve rellonos. Valószínüleg nem is utoljára látom. Nagyszerű első benyomást tehettem rá ezzel a külsővel, pláne, hogy még kíváncsiskodtam is. Szuper.
Látszólag, ő ad a külsőjére, és nem csak elvben, mint én. Bár az a viselkedés, amivel hozzám fordult, kicsit kiakasztott.
 - Miért is rángattál be ide? - kérdem tőle, hasonló flegmasággal, mint ahogy ő beszélt velem. A hatás kedvéért még össze is fonom magam előtt a karjaimat.
A trófeateremben csillognak a sokféle névvel ellátott díjak. Hogy így belegondolok, még nem is jártam itt. Tény, hogy most sem önszántamból léptem be ide, és még mindig nem tudom mit keresünk itt.
 - És egyébként ki is vagy te? - nem tudom, mennyire lehet kihozni a sodrából ezzel a stílussal. Lehet, hogy neki természetes ez a hangnem és semmi hatást nem érek el vele.
Egy biztos. Nagyon szeretném tudni már, hogy ki ő, miért rángatott be ide, és ki elől bújkál. Mert az kezd egyre biztosabb lenni, hogy rejtőzködik a trófeateremben.
Hirtelen beugrik az előbbi kép. Ahogy a tanárnő befordul a folyosóra, majd rögtön utána a fiú becsukja az ajtót.
 - Csak nem a tanárnő elől bújkálsz itt? - kérdezem hitetlenkedve.
Nem tudom mit követhetett el ez a látszólag oly szelíd fiú. Meg azt sem, hogy miért kellek én is a történetbe.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2019. szeptember 6. 18:53 Ugrás a poszthoz

     Barna szemű Theon

Válaszára csak egy szemforgatással reagálok. Bár meg kell hagyni, kreatív a srác, és mesterien ért mások bosszantásához. Azt sem hajlandó megmondani, ki is ő, azt meg pláne nem kötnéaz orromra, hogy miért kellek én ahhoz, hogy Moon Jang Geum elől bújkáljon. Talán jobban tenném, ha most azonnal megfurdulnék, és ott hagynám a csillogó trófeák közt. De nem. Ehelyett én itt maradtam, és hagyom, hogy felidegesítsen. Pedig már reagálni sem tudok kedves válaszaira.
Azt viszont már nem tudom szó nélkül hagyni, hogy mivel kitaláltam mit keres itt, (ahelyett, hogy elmondta volna) lekezelően megpaskolja a fejem! És ha ez még nem húzna fel eléggé, neki áll kiskutyát játszani velem, és cukrot kínál. El is dobja az édességet, azzal a felszólítással, hogy hozzam vissza. Mit gondol ez rólam?
Veszek egy nagy levegőt, majd kifújom. Nem megyek nála semmire azzal, ha én is bunkó próbálok lenni.
Leengedem a karjaimat, és már higgadtabban szólok hozzá.
 - Miért nem vagy hajlandó elmondani ki vagy? - kérdezem, már-már könyörgő hangnemben - És miért is bújkálsz a tanárnő elől? - egyre jobban furdalja az oldalamat a kíváncsiság, mit tett a rellonos - Csak nem tettél akkora szabálysértést, amit egy-két órás büntetőmunka ne hozna helyre. Vagy igen?


Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2019. szeptember 21. 15:10 Ugrás a poszthoz

    Barna szemű Theon

Kifejezetten élvezheti, hogy húzza az agyamat. Fordított helyzetben vajon hogyan reagálna? Bár a stílusát nézve valószínüleg ő sosem kerül a másik oldalra.
Féloldalas mosolyra húzza a száját. Valóban, még én sem mutatkoztam be neki. Ha jobban belegondolok, eszembe sem jutott felfedni előtte kilétemet.
 - Nem kérdezted, ki vagyok. Ellenben velem, aki érdeklődött. Te viszont nem válaszolsz.
Ha a játszmázással nem tudok fordítani a kockán, inkább maradok őszinte, s egyszerűen megfogalmazom kérdéseim és válaszaim.
A zsebébe nyúl, egy újabb cukrot vesz elő, de ezt ő maga kapja be. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy kérek tőle egyett, de hamar elhesegetem ezt a gondolatot. Helyette inkább azon agyalok, hogyan tudnám rávenni, hogy legalább egy normális választ adjon nekem.
Mikulást meg Trófeákat említ. És akkor beugrik a pletyka, amit nemrég hallottam. Talán valamelyik fecsegó portré mondta. Egy rellonos diák lesmárolt egy tanárt. Akkor nem túlajdonítottam nagy jelentősséget a dolognak, hiszen naponta keringenek ilyesfajta hírek a kastélyban, s lássuk be, kevés az igazság alapja ezeknek a történeteknek.
De a jelek szerint ez egy megtörtént eset. És a srác most vallotta be nekem. Igaz, csak burkoltan. Vagy nem is erre gondolt? Büszke arca elbizonytalanít. Hogy valaki így dicsekedve beszéljen egy ilyen esetről! Hiszen ha igaz a hír, tényleg megcsókolt egy tanárt!
Mintha a nevét is hallottam volna a srácnak, de akárhogy töröm a fejem, nem ugrik be.
 - Csak nem... - kis szünetet tartok, még mindig mérlegelem, vajon mennyi igaz a dologból - Csak nem csókoltad meg Moon Jang Geum - ot? Ugye?
Belenézek a most büszkeségtől csillogó barna szemeibe.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2019. október 9. 21:54 Ugrás a poszthoz

   Theon

Nem tudok mit szólni válaszához. Szavai visszhangoznak a fejemben. Csak állok ott, s keresem a szavakat. Lehajtom a fejemet, és kezeimmel megdörzsölöm az arcomat.  Végiggondolom az elmúlt percek eseményeit: sétáltam a folyosón, mire a rellonos srác berántott ide. A srác, aki megcsókolt egy tanárt, majd kijelentette, hogy élvezte a dolgot. Olyan borzasztó irreális volt ez az egész.
Mielőtt a Bagolykőbe érkeztem nem találkoztam ilyen alakokkal. Mindenki... olyan unalmas volt. Ehhez a sráchoz képest biztos.
Elmosolyodom, ismét belenézek a fiú szemébe, és elnevetem magam. Nem tudok mást reagálni a történtekre, a köztünk lezajlott tartalmas párbeszédre.
Ha jobban belegondolok, hogy fogok én háztartástan órára menni ezek után?
Még mindig nevetek, majd nagy levegőt veszek és lassan kifújva felegyenesedem. Végülis feldobta a napomat a rellonos. Az volt a célom, hogy kiszellőztessem a fejem, és hát... Végülis sikerült, bár nem olyan módon ahogy gondoltam.
Ismét belenézek a fiú barna szemeibe.
 - Nem tudom elképzelni azt a jelenetet! - mosolygok - Nem tudom elhinni, hogy ilyet tud tenni valaki!
Próbálom elképzelni, milyen lehetett az a szituáció. Fantáziám hatására a nevetés megint kitörni készül belőlem.
Nevetve nézek a fiú szemébe, s azon gondolkodom, mi mást tehetett még a srác, mióta járni képes.
 - Köszi! - szólok hozzá ismét - Kösz, hogy feldobtad a napomat! - bólintok felé.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2019. december 29. 11:46 Ugrás a poszthoz

      Elijah


  
   Úgy volt, hazamegyek karácsonyra, és a nagynénémmel, valamint a testvéreimmel töltöm az ünnepeket. Aztán otthon  mindenki lebetegedett, Eliana nénikém pedig azt mondta, maradjak inkább a Bagolykőben. Teljesen magam alatt voltam. Aztán egyik nap, ebédnél odajött hozzám egy eridonos srác, Elijah. Nagyon aranyos volt, alig tudta kinyögni mit akar. De aztán én mégis igen mondtam neki. Mi mást mondtam volna, amikor akkor épp nem volt más vágyam mint elmenni vele a karácsonyi bálba?
   A szívem majd kiugrik a helyéről. Beletűzök egy utolsó hullámcsatot a hajamba. Csak lazán oldalra fontam. Egyszerű, de annál szebb. Anyám csinált nekem ilyen frizurát még régen, amikor ünnepi alkalmakra mentünk. Felállok a tükör elől. A dress code szerint levitásként kék ruhát kell viselnem. Halványkék, kövekkel kirakott ruha van rajtam. Csak egy kék cipőt kellett beszereznem hozzá. Most bele is bújok, s veszek egy nagy levegőt. Sosem voltam még ilyesmi bálban, és táncolni sem tudok igazán jól. Elijah szerencsére nagyon aranyos és kedves. Remélem elnézi nekem, ha egyszer-kétszer a lábára lépek. Vagy talán többször is.
   - Készen is vagyunk - suttogom magam elé, s a táskámat vállamra véve kilépek a klubhelyiségbe. Nem sokan vannak odakint. Sokan hazamentek az ünnepekre, a többiek pedig készülődnek, vagy már el is mentek a bálra.
   Az ajtó előtt megállok egy pillanatra. Sosem csináltam még ilyet, Mármint, hogy egy fiúval mentem valahova. Mondjuk egy randira? Nem tudom ez most annak számít-e. Végig nézek magamon, de mindent rendben találok. Remélem nem mondok majd hülyeségeket. Tényleg semmi gyakorlatom az ilyesmi dolgokban, így most mindennél jobban félek ettől az estétől. Ugyanakkor borzasztóan várom is. Ekijah nagyon szimpatikus, és alig várom, hogy jobban megismerjem.
   Kilépek az ajtón. Ő meg ott vár rám. Ő pirosat visel, hiszen eridonos. Megjegyzem, nagyon jól áll neki. A haja pedig olyan rendezetlenül áll, ahogy szokott. Nem is lenne jó másképp. így igazán önmaga.
   - Szia - köszönök, amint meglátom. Rá is mosolygok. Valószínűleg bele is pirulok a mosolyba - Jól áll a piros - jegyeztem meg, még mindig mosolyogva, és egyre jobban pirulok.
Utoljára módosította:Harmat Betti, 2019. december 30. 00:49
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. február 5. 22:30 Ugrás a poszthoz

      Elijah



   Dícséretére lesütöm a szemem és jól bele is pirulok az arcomon elterülő, széles mosolyba. Ő kihúzza magát, mint egy herceg, én pedig belekarolok a felém nyújtott karjába.
   - Mehetünk! - nézek a szemébe, és próbálok minél nyugodtabbnak tűnni.
   Nem mondhatom, hogy nem izgulok. Sőt. A szívem majd kiugrik a helyéről, a légzésem meg heves, akárhogy próbálom szabályozni. Ám ez nem gátol meg abban, hogy széles mosollyal az arcomon induljak el Elijah oldalán.
Ez az első alkalom, hogy bálba megyek, pláne, hogy egy fiú társaságában. Nagyon új még nekem ez a dolog. Nem tudom mit, mikor, hogyan illik, szokás mondani, csinálni. De ahogy elképzelem magamban, milyen lehet egy ilyen este… Akaratlanul is közelebb húzódom Elijah-hoz. Beleképzelem magunkat abba az álomszerű helyzetbe, ami - az olykor igen naiv - fantáziámban él. Táncolás a csillagos ég alatt, beszélgetés, az elegánsan felöltözött emberek. Nem akarok csalódni, így próbálom kiverni ezeket a képzeteket a fejemből. Sajnos túl sokszor éltem már át olyan helyzeteket, ahol a naivságom elragadott a földtől, s mikor szembe jött velem a szomorú valóság, még jobban arcba csapott. Így próbálok nem túl sokat várni az estétől. Az a helyzet viszont, hogy Elijah rettentő szimpatikus.
   A göndör fiú mellett lépkedve úgy érzem, szeretném jobban megismerni, minél többet megtudni róla. Kik a szülei, honnan származik, mi érdekli?
   A szfinx portréját már messze magunk mögött hagyjuk, s egymásba karolva igyekszünk a tisztás felé, ahol valószínűleg már sokan táncolnak, beszélgetnek a bálon. Bizonyára mindenki a legtöbbet akarja kihozni az estéből, akárcsak én, és remélem a mellettem lépkedő göndör srác is.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. február 15. 20:50 Ugrás a poszthoz

      Pataki-Molnár Csenge

   A bagolyház felé tartva a tenyeremet vizsgálgatom. A tinta jól megfogta, ahogy ujjaimat is. Régen írtam haza, így minél hamarabb el akarok küldeni egy baglyot. Nagyon érdekel, mi folyik otthon, hogy Eliana néni és a testvéreim jól vannak-e. Néha nagyon rosszul viselem, hogy távol vagyok tőlük, hogy nem tudom, minden rendben megy-e.
   A bagolyházba érve pásztázni kezdem a tollasokat, ám a szemem megakad egy szokatlanul élénk, kék színű madáron. A fehér-barna tollak között szembetűnő az elütő kék, ám ahogy jobban megnézem, rá kell jönnöm, hogy egy lányt néztem az előbb madárnak. Igaz, ruháját kék tollak díszítik, ám ez még nem teszi madárrá.
   Mikor belépek, éppen pördül egyet seprűjével, majd ismét vízszintes helyzetben ráül. Elképesztő kecsességgel mozog, seprűje pedig éppoly színes és gyönyörű mint ruhája.
   - Ezt nagyon szépen csináltad! - szólítom meg, amint látom, hogy befejezte mutatványát - Remélem nem zavartalak meg nagyon - miközben a lány tehetségén ámulok, el is felejtem jövetelem valódi célját, s a baglyok keresgélése helyett minden figyelmemet rá fordítom. Csak megszólítása után jövök rá, hogy ismerem őt, hiszen szintén levitás diák. Nem sokat beszéltünk eddig, de talán éppen itt az alkalom.
   - Mindig is csodáltam azokat, akik így tudnak mozogni a levegőben. Nekem sosem mentek az ilyen dolgok.
   Hirtelen lehajtom a fejem, nehogy a mellettem elsuhanó bagoly nekem jöjjön. Eszembe jut a levelem, így kezemre nézek, miben a kissé már összegyűrt borítékot tartom. Az egyik ablakhoz lépek, s az ott ücsörgő szárnyas lábához erősítem a levet. A madár azonnal meg is suhogtatja szárnyait, s a rábízott feladattól büszkén röppen fel az égre. Az otthon várakozó családomra gondolok, kik nemsokára kezükben tarthatják majd a levelem.
   - Mióta gyakorolsz már? - fordulok ismét a lányhoz. Még mindig lenyűgöz Csenge ügyessége, sőt, még az is látszik rajta, mennyire elszánt, és mennyire élvezi azt, amit csinál.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. március 18. 23:22 Ugrás a poszthoz

Médi

   Téli nap lévén már korán sötétedik, én azonban még mindig kint kószálok. Néha szeretek a sötétben bóklászni. Van valami egészen különleges hangulata. Kicsit talán ijesztő is. Ám ez nem hátrány, sőt, kellenek az ilyesfajta izgalmak az ember életébe. A lámpákat már felkapcsolták, viszont a tó felé közeledve egyre kevesebb fényforrást találhatsz. Természetesen erre csavargok én is. Már csak néhányan vannak kint, hiszen a hőmérséklet ilyenkor már mínuszba fordul. A gondolataimba merülve bandukolok a friss hóban, s élvezem, ahogy minden lépésnél megreccsen a fehér takaró.
   Általában elővigyázatos vagyok. Mindig figyelek, hová lépek, ne menjek neki senkinek. Ám ez ma este nem így történik. Talán a sötét zavart össze, vagy egyszerűen csak fáradtabb vagyok a megszokottnál. Ugyanis megbotlom valamiben. Ez a valami pedig nem egy faág, de nem is egy kő. A lábam egy emberbe akad bele. Éppen csak hogy hozzá érek, ez már elég, megbillenek, és arccal előre a hóban találom magam. Mellettem ott fekszik a lány, akin elestem. A kezdeti sokkból felébredve gyorsan feltápászkodom. A friss hóban erős nyomot hagyott testem alakja, mellette pedig látszanak a hóangyal körvonalai, melyet a lány készített.
Hajam tele van hóval, s a ruháim ráolvadó pelyhektől kezdenek átnedvesedni. Ebben a pillanatban viszont nem ez a legnagyobb gondom.
   - Nem esett bajod? Nem akartam átgázolni rajtad! Ugye jól vagy? - fordulok a lány felé ijedten. Kezemet felé nyújtom békítés képpen, s ha elfogadja, fel is tudom segíteni. Ha mindketten állunk talán könnyebb megbeszélni, mint ha ő a hóban ül.
   Arcom már nem csak a megszeppenéstől vörös, hanem a kényelmetlen helyzettől is, mibe belekevertem magam.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. május 25. 01:02 Ugrás a poszthoz

     Pataki-Molnár Csenge

Őszintén lenyűgöz a tudása. Sosem voltam egy igazán mozgékony ember, egy seprűn meg még annyira se.
 - Jó lehet valamit ennyire elszántan csinálni - jegyzem meg. - Versenyzel is? - érdeklődöm tovább. Csenge láthatóan nagyon ügyes abban amit csinál, így - bár nem értek hozzá - el tudnám képzelni egy komoly versenyen.
Én mindig írtóztam  a versenyektől. Ahol annyi ember néz, és mindenki elvárja tőled, hogy te legyél a nyertes… Sosem kedveltem az ilyen feszült helyzeteket. A gondolkodásból egy bagoly zökkent ki, aki elsuhan mellettem. Ez a hely nem tartozik a kedvenceim közé. A madarakkal ugyan nincs bajom, csak úgy érzem, hogy útban vagyok számukra.
 - Hogy én a seprűn? - hangom egészen elvékonyodik, a szemem pedig ijedten kerekedik ki. - Én… Nem is tudom. - motyogok a fejemet lehajtva. Most belőlem lett a szégyenlősebb. - Szerinted rajta tudnék maradni? - kérdezem nem kevés kétellyel a hangomban, és a magabiztosság teljes hiányában.
Megpróbálom magamat elképzelni a levegőben seprűnyélen, ám nem megy könnyen.
 - Talán megpróbálom… - próbálom összeszedni a bátorságom, de látszólag hiányában vagyok. Teszek egy lépést a seprű felé, ám picit vissza is lépek. -
 - Segítesz? - fordulok most Csengéhez félénken. Mégiscsak ő a profi, én meg hát… A reptan órákon sem brillíroztam eddig.

Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. június 18. 01:18 Ugrás a poszthoz

Bogi
Öltözet

A faluban a kedvenc helyeim közé tartozik az aprócska könyvesbolt. Hihetetlenül mesebeli helynek tartom. Ahová csak nézek, könyvek kerülnek a szemem elé. Teljesen különböző könyvek. Ha a romantikusat olvasnék, ugyanolyan hatalmas választékot találok, mint ha krimit keresek. Mióta felfedeztem a kis boltocskát nem egyszer jöttem el ide, de ahányszor belépek el tud kápráztatni a roskadozó polcok rengetege. Órákat tudok eltölteni a sorok közt járkálva, olyan köteteket kutatva, amiket akár ott helyben ki tudok olvasni. Ha pedig nincs időm befejezni a regényt, elviszem magammal a kastélyba némi pénzért. Akkor viszont rendesen megpakolva megyek vissza, hogy a következő egy-két hétre legyen olvasnivalóm.
Most is tátott szájjal mászkálok az apró boltban, és valami romantikus regény után kutatok. A tankönyvekkel végeztem mára. Eleget magoltam a mágiatörténetet és a bájital recepteket, gyakoroltam a bűbájtant és az átváltoztatást. Most a pihenés ideje következik. Inkább magam szórakoztatására olvasok tovább. Találok is egy szimpatikus könyvet. Hosszas válogatás után választom ki a megfelelő kötetet, hisz szívem szerint mindet elolvasnám.
Mivel nem látok a közelben senkit  egyszerűen letelepedek a földre, és fellapozom a könyvet. Azonnal magába szippant a történet. Mintha átélném a főszereplő érzéseit. Teljesen belefeledkezem a könyvbe. Nem is tudom, mióta ülök ott a földön, és hogy hányan léptek át rajtam időközben. A fejemben megelevenednek a szereplők képei, a jelenetek. Magam előtt látom az épületeket, a helyszíneket. Körülöttem egészen csend van, hiszen aki itt van, mind a könyvekért jön általában.
Már azt sem tudom odakint sünt-e a nap, vagy beborult az ég. Lehet, hogy inkább kint kéne ülnöm, egy kávézóban és beszélgetni valakivel? A rokonaim sokszor mondják, hogy többet kéne szabadban lennem. De hát nem hallgatok rájuk. Sokkal kellemesebb idebent, a virágok helyett a régi könyvek illatát szagolva.
Utoljára módosította:Harmat Betti, 2020. június 23. 11:50
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. június 25. 00:53 Ugrás a poszthoz

Bogi
Öltözet


Hihetetlen, hogy az ember mennyire el tud emelkedni a földtől. Mint én, amikor olvasok. Egy jó könyvvel a kezemben teljesen el tudok veszni. Már azt sem tudom ki vagyok, hol vagyok, vagy mit csinálok valójában. Olya, mintha én is a könyv szereplője lennék. Csak egy csendes megfigyelő, aki egyszer meglepődik a főszereplővel együtt, máskor vele szomorkodik, olykor együtt dühöngenek. Sokszor nem is zökkenek ki ebből addig, míg a történet véget nem ér, és én kénytelen vagyok felébredni, és becsukni a könyvet, majd visszarakni a polcra, hogy aztán másikat vegyek magamhoz. A másik eset az, amikor valaki kizökkent olvasás közben. Az illetőnek nehéz dolga van, ugyanis nem ébredek fel egy kis bökdösésre. Arra viszont, ha valaki átesik rajtam, annál inkább. Ijedtemben össze is csapom a könyvet, és bosszusan fordulok az illető felé, aki miatt nem tudom hol tartottam. Ám gyorsan realizálom, hogy tulajdonképpen az én figyelmetlenségem áldozta lett, inkább aggodalmasra fordul az arckifejezésem. Térdre emelkedve nyújtom vissza neki az egyik elejtett könyvet, amit a kezében cipelt hatalmas kupacról ejtett le - az én hibámból. Kissé gorombán is szólít meg, de teljesen igaza is van. Visszaülök de csak azért mert ő is mellém telepedik. Most viszont figyelek, és beljebb húzom a lábamat, hogy más ne bukjon orra benne.
 - Én pedig Betti - rázom meg a felém nyújtott kezét. - És tényleg, nagyon sajnálom, hogy ennyire figyelmetlen voltam - hajtom le a fejem megbánóan. Reménykedem benne, hogy megbocsát, hiszen mellém is ült, meg hát aki ennyire szeret olvasni, mint látszólag Bogi, csak megérti, az ember mennyire el tud mélyülni egy történetben.
 - Tényleg? Szerintem is zseniális! Bár még alig tartok a felénél. Eddig nagyon tetszik! Na és te miket olvasol? - pillantok az általa válogatott könyvek kupacára. - Miket szeretsz? - érdeklődöm. Kevés emberrel találkoztam, akinek annyira vegyes lenne az érdeklődése könyvek terén, mint nekem. - Én bármit szívesen elolvasok. De tényleg bármit. Még a szakácskönyvet is akkora érdeklődéssel tudom olvasgani, mint egy izgalmas regényt! - nevetek fel. Magamban elképzelem ezt a mondatot nagynéném szájából, hiszen tőle származik. Ő sosem volt nagy könyvrajongó, mindig is csodálkozva nézte, hogy én inkább ülök a fotelben egy jó könyvvel, minthogy fára másszak odakint. Én viszont azt nem értettem soha, miért jobb összekoszolni magad a sárban, mint elmerülni egy izgalmas történetben.
Utoljára módosította:Harmat Betti, 2020. június 25. 00:55
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. július 3. 10:41 Ugrás a poszthoz

Bogi
Öltözet

Hálásan pillantok a lányra, ezzel megköszönve, hogy ennyire elnéző.  Közben megszemlélem a hatalmas könyvkupacot, amit Bogi gyűjtött össze. Tényleg muglikönyvek, egy részét még olvastam is.
 - A muglikönyveket nagyon szeretem. Főleg az olyanokat, ahol a mágikus lényekről írnak. Megdöbbentő, hogy mennyire pontosan le tudják írni őket. Állítólag páran láttak is unikornist, vagy hasonlókat, de senki más nem hitt nekik.
Sokan okoskodónak tartanak az ilyen tények elmondása miatt. Én sosem éreztem magam annak. Egyszerűen csak szeretem a tényeket. Élvezem amikor elolvasom őket, és szeretem tovább adni. Már ha van kinek. Bogi érdeklődő embernek tűnik, így reménykedem benne, hogy nem zavarja majd a dolog.
A megjegyzésére halkan felnevetek. Én mindig is imádtam a nagymamám mellett sündörögni a konyhában. Aztán amikor megtanultam olvasni, én diktáltam neki a recepteket. Most pedig már egyedül is egészen elboldogulok a konyhában.
 - Számomra a főzés amolyan hobbi féle. Ellentétben a bájitaltannal. Nem robbantom fel a termet, de azért nem próbálnám ki, milyen hatása van a kotyvalékomnak - nevetek fel. Már az első év elején bebizonyosodott, hogy nem a bájitaltan lesz az én tantárgyam. Nem azzal van a gond, hogy eltévesztem a hozzávalókat. Szerencsére jó a memóriám, könnyen megjegyzem, mit, mikor, hogyan kell az üstbe tenni. Inkább az ellenszenvem. A különféle színű, szagú főzetek, amikről nem tudni, meghalsz, vagy éppen csak nevető rohamot kapsz-e, ha megiszod.  
 - Hát először elolvasom ezt, aztán elkezdek egy másikat, majd azzal és még egy halom másik könyvvel visszamegyek a kastélyba - ez a már-már bevett rutinom. Azt a bizonyos halom könyvet elolvasom két tankönyv tanulmányozása közben. Meg este az ágyban, néha éjszakába nyúlóan. Meg étkezések közben. Meg igazából bárhol, bármikor, ha kedvem támad, és van rá egy szabad kezem. -
 - Tudnál valamit ajánlani? Esetleg mugli íróktól? Vagy valami jó romantikusat? Ha mindig ilyen kupacokkal jársz haza - bökök a felhalmozott kötetekre - biztos több könyv van kipipálva a listádon, mint nekem.
Szemem érdeklődve csillog, ahogy ránézek. Könyvekről mindig boldogan beszélgetek, és erre jó társ egy másik levitás.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. július 12. 01:45 Ugrás a poszthoz

Bogi
Öltözet

Szélesen elmosolyodom Bogi bólogatására. Örülök, hogy egyetért velem.
 - Valószínüleg - helyeselek én is neki. - Mondjuk nem irigylem azokat a muglikat, akik láttak mondjuk egy főnixet, de senki nem hisz nekik. Nem lehet jó úgy élni, hogy te tudod az igazat, míg mások nem hisznek neked. Aztán egy idő után te is kételkedni kezdesz abban, hogy igaz-e, amit láttál.
Elképzelem, ahogy a mellettem ülő lány a konyhában áll, majd az arcába robban a főztje. Persze biztosan nem szó szerint értette a dolgot, de hát élénk a fantáziám. A képre viszont hangosan felnevetek. Már amennyire a boltocska csendje engedi, és nem hívom vele magamra minden bent tartózkodó figyelmét.
 - Ha van egy kis időd, segíthetnél egy házidolgozattal -  hatalmas bociszemeket meresztek a lányra.
Általában nem szoktam könyörögni, de valahogyan fel kell zárkóznom bájitaltanból. És ha már így összefutottam egy levitással (nem mintha nem futnék össze minden órában párral), aki történetesen még ért is a bájitaltanhoz, megragadom az alkalmat, és segítséget kérek tőle. Ellenben nagy erőfeszítésbe kerül az a mondat, mert nem szeretek segítséget kérni. Úgy érzem, magamnak kell megoldanom a problémákat. Úgy érzem, ha segítségre szorulok, akkor gyenge vagyok. Így inkább magamnak oldom meg a dolgaimat. De be kell látnom, hogy van, amikor nem megy egyedül.
 - Ó, az a legjobb. Esetleg egy esős napon, bebújva egy pokróc alá, egy bögre forró csoki! A legjobb hangulat olvasáshoz. Bár én akár egy zajos nagytermi reggelin is tudok olvasni - kár, hogy evés közben  mindig sikerül leennem a könyvet. Volt már, hogy egészen nagy zsírfoltot sikerült a lapokra nyomnom lapozás közben.
Nagyon érdekel, mit tud nekem Bogi ajánlani, hiszen látszólag hasonló az ízlésünk. Ha pedig magamtól indulok neki a boltnak, holnapig vissza nem megyek a kastélyba. Átveszem a felém nyújtott könyveket, és a felső borítóját végig simítom. Jól megszemlélem, mindenestül. Szerző, cím, kiadás, borító. Egy átlagos regénynek tűnik, de az első oldalba beleolvasva nagyon megtetszik. Felcserélem a két könyvet, és az alsóbbat is megvizsgálom. A borító igen ismerősnek tűnik, ahogy a cím is. Beleolvasva azonnal rá is ismerek.
 - Ezt már olvastam. Nagyon jó könyv - nyújtom vissza a kötetet. - De a másik nagyon szimpatikus. Nem bánod, ha elviszem én? Aztán pedig odaadom, ha már elolvastam.
Reménykedem, hogy elfogadja az ötletet, mert nagyon megtetszett a könyv, így minél hamarabb szeretném elolvasni. Persze csak miután kiolvastam a kezemben tartott olvasmányt.
 - Majd még körülnézek, hogy egy jó nagy kupaccal térhessek vissza a kastélyba. Ha van kedved, nézelődhetünk együtt - ajánlom fel. Azt remélem, meglát még valamit, amit tud nekem ajánlani.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. július 13. 22:43 Ugrás a poszthoz

Annabella
Nézz a lábad elé!
Ruha

A tér nyüzsgése körülvesz, ahogy a standok között sétálok. Van egy kis szabadidőm a hétvégén, így úgy döntöttem, hogy sütögetek egy kicsit. Úgyis régen jártam a konyhában, éppen ideje, hogy magamba tömjek egy adag gyümölcskenyeret. A pultokat szemlélve járkálok, szép, éredt gyümölcsöket keresve. A szatyrommal a karomon úgy festhetek mint egy nagymama, aki az unokáinak vásárol. Éppen egy adag barackot pakolok egy zacskóba, mikor valaki nekem jön hátulról. Úgy vágódom el, mint a rajzfilmekben, kezeimet felemelve. A barackok - a szatyrom többi tartalmával együtt - pedig a levegőbe repülve szétszóródnak a földön. Pár pillanatig a földön fekszem, majd a két könyökömre támaszkodva szememmel keresni kezdem azt, aki fellökött. Szerencsére az illető nem rohant el, azonnal a kezét nyújtja felém. Én pedig fájó fenékkel megragadom a kezet, és felállok.
 - Nem, jól vagyok. - morgom bosszús képpel, és nekiállok felszedegetni a földre gurult gyümölcsöket.
 - Semmi gond, tényleg - hangom mégis ingerült, ahogy ezt bizonygatom neki. - Nem szükséges. Úgyis vissza kell már mennem a kastélyba. És még a könyvesboltba is be kell néznem - magyarázok.
Közben feltápászkodom, és az utolsó gyümölcsöt is visszadobom a színes szatyorba.Kicsit megnyomódtak ugyan, és sárosak is lettek, de ezek apró problémák. A ruhámat megvizsgálva azonban találok egy nagyobbacska szakadást, ahogyan a tenyerem is lehorzsolódott. Noha a ruha megvarrható, a horzsolás pedig pár nap alatt meggyógyul, mégis morcos képet vágva indulok el, ha a lány vissza nem tart. A hajamat megigazgatva felteszem a fejemre a napszemüvegem, a táskám pedig a vállamra emelem.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. július 16. 20:29 Ugrás a poszthoz

Bogi
Öltözet

Szélesen elmosolyodom a bólintására.
 - Köszönöm! Napok óta szenvedek vele - kimerülten fújok egyet, ahogy eszembe jutnak véget nem érő órák, amiket a szak-  és tankönyvek közt töltöttem. Aztán mikor már elaludtam a papírok felett, és Felagund proffal álmodtam. - Remélem nem nagy teher. Gyorsan tanulok, maximum egy negyed óra kéne! - kicsit könyörgés, kicsit mentegetőzés ez a mondat. Igaz, már igent mondott a kérésre. Csak nem szeretek mások terhére lenni. Lelkem megnyugtatása végett próbálom kimagyarázni magam.
A szó viszont hamar visszaterelődik a könyvekre és az olvasásra. Hevesen bólogatok, hiszen nekem is az esős napok a kedvenceim.
 - Bár bevallom, volt már, hogy elaludtam egy könyv felett, és ráömlött egy kis kakaó. Mondjuk az közel nem olyan idegesítő helyzet, mint mikor valaki meglök reggeli közben, és az összes kaja a lapokra hullik - bosszús arckifejezésem elárulja, hogy bizony tapasztalatból beszélek.
Megforgatom a kezem közt a könyvet. Keményborítós, de régi kiadás. A cím aranyszín betűkkel van írva, ahogy a szerző neve is.
 - Köszönöm! Megkereslek és odaadom - ígérem. Persze be is fogom tartani. Amint elolvastam, átviszem majd neki.
Hálás pillantással elfogadom a felém nyújtott kezét, és feltornázom magam. A könyveket egymásra rakom, és a hónom alá csapom. Majd követem Bogit. Gondosan átfésülöm a polcokat. Néhány könyv gerincén végig húzom a kezemet. Majd ráakadok egy régi kedvencemre?
 - Ezt olvastad? - torpanok meg. Kezemben az Anne otthonra talál kötetet szorongatom. Egy 20. század eleji történet, egy mugli írónő tollából. De megragadott az álmodozó kislány története, aki vörös hajjal járja Avonlea városkáját, és mindenkit magára haragít, miközben csak jót akar. Szemem csillog, ahogy a régi kötetre nézek. Ez volt első olvasmányaim egyike. És az első amit megnéztem filmben. Varázsló családban nőttem fel, így a filmnézés nálunk nem volt mindennapi dolog.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. július 18. 19:23 Ugrás a poszthoz

Polli
Szerelmes levél
Ruha

Az erkély az egyik kedvenc helyem a kastélyban. Még a tavalyi év elején fedeztem fel, mikor egy csendes helyet kerestem. Most is a nyugalma miatt választottam. A kis mérete miatt itt mindig kevesen vannak, és aki van, az sem kiabál, hanem csendesen beszélget, tanul, olvas. Én éppen tanulni jöttem ki ide. Magam előtt az asztalon a mugliismeret tankönyvem hever, mellette egy mugli történelemkönyv. Valahol a kupac alján hever a tolltartóm. Talán a muglikról írt szakkönyv, és a mugli eszközökről szóló kötet alatt. Közvetlenül előttem pedig, egy apró szegletben az éppen használt toll, és egy papírlap. A lapot vázlatnak használom. Ez a döntés akkor született meg, mikor már vagy az ötödik sort húztam át, és a papír olyan kaotikus kinézetet öltött, hogy úgy döntöttem, nem adom le.
A homlokomat a kezemmel támasztom, jobb kezemben pedig a tollat fogom. A gondolatok és a leírandó mondatok cikáznak a fejemben. A tollal a papír sarkát színezgetem, mikor eszembe jut valami. Leteszem az íróeszközt, és kutatni kezdek az egyik könyvben. Teljesen elmerülve lapozgatok a fejezetek között. Nem is figyelek először, amikor valaki hozzám szól. Nagy ijedtemben még a tollamat is leejtem.
 - Mi? Tessék? - mint akit álomból ébresztettek, úgy kapom fel a fejemet, és nézek a szőkére. - Hogy Dorottya? Nem, nem én vagyok. Nem ismerek semmilyen Dorottyát - a tekintetem egész ködös még, ahogy válaszolok. Szépen lassan elfelejtem, mit is kerestem eddig, így becsukom a könyvet, és lehajolok a tollamért. - Miért keresed Dorottyát? - kérdezek rá, hátha tudok neki segíteni a dologban. Dorottyát ugyan nem ismerem, de ha tud róla valami személyleírást adni, akkor talán rájövök, kire gondol.
Utoljára módosította:Harmat Betti, 2020. július 19. 13:56
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. július 19. 02:21 Ugrás a poszthoz

Bogi
Öltözet

Hatalmas kő esik le a szívemről. Gyűlölök mások terhére lenni. Másrészt pedig, tudom, hogy ha Bogi segít, pillanatok alatt megleszek azzal a beadandóval, és nem kell többet aggódnom miatta.
 - Tényleg nagyon köszönöm - úgy érzem, meg kell hálálnom háztársamnak valahogy a segítségét. Bizonyára van elég dolga anélkül is, hogy engem tanítgatna. Hiszen neki is rengeteg tanulnivalója akadhat, a szabadidejéből pedig nem szívesen veszek el sokat.
Mosolyogva bólogatok. Én is próbálom óvni a könyveimet, de hát a Nagyterem tömött és zajos. Mindenki a másiknak ordibál, átnyúl két emberen, hogy megszerezze ami neki kell, majd végezve hevesen feláll, és mindenkit figyelmen kívül hagyva kiviharzik.
 - Én is próbálkozom. De hiába ültem az asztal végén, így is meglöktek. Néha annyira figyelmetlenek tudnak lenni az emberek. És bosszantóak is - teszem hozzá halkan.
Utolsó mondatom nem túl társasági lényemre vall.  Általában nem beszélgetek sokat reggeli közben, ezért viszem magammal a könyvem. Olvasni lehet rágás közben is, míg beszélgetni már annyira nem. Arra ott vannak a szünetek, meg a délutánok. Nem mintha akkor nem a könyvek társaságában tölteném az időt. Mégis jobban szeretek akkor beszélgetni, ha nem kell közben mások rágását szemlélnem.
Ahogy elindulunk a sorok között, megcsap a könyvek jellegzetes illata. A roskadozó polcokon végignézve pedig elém tárul a kötetek sokféle színe, mérete. Mióta tudok olvasni elvarázsolnak az ilyen helyek. Nyaralásokon sosem maradhatott ki a helyi könyvtár a kirándulások sorából. A testvéreim persze halálra unták az egészet, és nem értették, minek megint könyvtárba menni. Azonban egyik hely sem volt annyira varázslatos, mint egy a kis boltocska. Itt mindent meg lehet találni. Elképesztő!
Kissé csalódottan teszem vissza a kötetet a helyére, de tovább indulok Bogi után. A boltocskát körüljárva és mindent jól megszemlélve jókora kupac gyűlik össze. Félig a kezemben félig a földön. Ezután jön a dolog egyik legfájdalmasabb része. A szortírozás. Ugyan bármikor visszajöhetek az itthagyott könyvekért, mégsem ugyanaz, mintha most vinném el mindet. Végül csak sikerül leszűkíteni a listát annyira, hogy kézben vissza tudjam vinni őket a kastélyba. Fizetés után feltöltődve lépek ki a napfényre, hogy aztán valahol begubózva belekezdhessek az egyik új szerzeménybe.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. július 19. 14:12 Ugrás a poszthoz

Polli
Szerelmes levél
Ruha

Arcomon enyhe aggodalom jelenik meg, ahogy a lány ijedten hátralép. Nem akartam én megijeszteni. Bizonyára nagyon hirtelen kiáltottam fel, amivel  ráijesztettem iskolatársamra.
 - Semmi gond - ösztönösen válaszolok bocsánatkérésére, holott nem is értem igazán, mire szól. - Én se akartalak megijeszteni. Csak nagyon el voltam merülve.
Beszéd közben próbálok a lány szemébe nézni, ám ő csak a vállamat figyeli. Végül a tekintetem a kezében tartott borítékra siklik. Felfedezek rajta egy kis virágot és szívet is. Kétségkívül egy szerelmes levél van a lánynál. A belső vészcsengőm azonnal jelezni kezd. Az bizony valaki másé. Nem szabadna elolvasni. Lehet, hogy Dorottya még nem is látta. Pedig a titkos hódoló biztosan izgatottan várja a választ. Dorottya pedig biztosan örülne a levélnek. Hiszen ki ne örülne egy ilyen édes vallomásnak? Szemem arra a sarokra siklik, ahova a szőke mutat. Az érdeklődésemet viszont felkelti a dolog. Mint egy romantikus regény. Milyen aranyos történet lehet. Ha ez a titkos levelező helyük. A Titkos Hódoló elárasztja bókokkal Dorottyát. Képzeletemben már meg is elevenedek egy szőke Dorottya, aki pirulva olvassa a leveleket, és egy dobozba gyűjtögeti őket, minden nap ugyanabban az órában kijön ide, és elolvassa az újabb levelet. Az étkezéseknél pedig a fiúkat nézve azt keresi, vajon ki lehet a Titkos Hódoló.
 - Azt nem szabadna elolvasnunk - hangomban a szavaimmal ellentétben az bujkál: pedig de, azt a levelet igenis el fogjuk olvasni.
Vonakodva fel is állok, és a lány kezei közt a levélre pillantok.
 - Na mutasd! - szemem izgatottan csillog. - De aztán visszarakjuk, hogy Dorottya is el tudja olvasni! - teszem hozzá azért, hogy a lelkiismeretemen könnyítsek.
Utoljára módosította:Harmat Betti, 2020. július 24. 15:25
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. július 19. 18:24 Ugrás a poszthoz

Zina
Nézzünk csillagokat!
Ruha

Én igazán rendes ember vagyok. Mindig betartom a szabályokat. Tényleg. Ez alkalommal azonban kicsit tovább maradtam a könyvtárban mint, kellett volna. Gyorsan táskámba tömöm a könyvet, és kisurranok az ajtón. Otthon volt már, hogy mikor mindenki aludt, én kiosontam az ajtón a kertbe. Elég szemfüles vagyok ahhoz, hogy elkerüljem a prefektusokat és tanárokat. Kötelességtudóan igyekszem a Levita felé, ám fáradtnak cseppet sem érzem magam.
A lépcsőn rohanva azonban belefutok valakibe. Legnagyobb szerencsémre viszont az illető sem prefektus, sem tanár. Nagy megkönnyebbülésemre Zinával találom szembe magam. Megkönnyebbülten felnevetek. Majd miután kiderül, hogy ő se fáradt még, elindulunk a bejárati csarnok felé.
 - Hát ezen én is gondolkodom. - nevetek fel. A Darwin névre azonban értetlenül nézek, hiszen a prefiket azért ismerem, ha máshogy nem, legalább névről. Ilyen nevű diák azonban nem rémlik. Az viszont biztos, hogy én is kapok majd, ha elkapnak. Nem is tudom, hogy Beliántól, vagy Karolától tartok jobban.
Alaposan körülnézek, és mikor nem látok senkit, követem Zinát. Kisurranok az ajtón, majd megfogom, nehogy becsapódjon mögöttem. Majd a lehető leghalkabban igyekszem tovább a füvön. Csak éppen annyi a fény, hogy látni tudjunk, de remélhetőleg minket már nem látnak meg.
 - Menjünk! - helyeselek, majd addig menetelek, míg biztonságban nem érzem magam.
Ott aztán megállok, és kissé kifulladva veszek egy nagy levegőt. A tüdőm megtelik az esti csípős levegővel. Megfordulok, és visszanézek a kastélyra. Egy-egy ablak még világos, ám a Levita-toronyra felnézve már nem látok fényt.
Fogom magam, és lefekszem a fűbe. Felnézek a sötét égre. Illetve annyira nem sötét, mert a Hold már majdnem teljesen kerek, és beragyogja az eget. A csillagok azért mégis látszanak, sokkal több apró fénypontot fedezek fel, mint otthon a városban.
 - Mennyi csillag! - szólalok meg, és a rellonos lányra pillantok
Utoljára módosította:Harmat Betti, 2020. július 19. 18:28
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. július 24. 16:47 Ugrás a poszthoz

Polli
Szerelmes levél
Ruha

A fejemben megmarad Dorottya és a Titkos Hódoló párosának képe, akár egy rajzfilm. A Hódolót véznácska, alacsony srácnak képzelem, míg Dorottyát magabiztos szőkének. Ez a kép önkéntelenül is mosolyt csal az arcomra. Mekkorát csalódhat a lány, ha nem erre várt. Azért a kettejük találkozása biztosan romantikus.
 - Nem bizony! - helyeslek, bár talán csak önmagam akarom megnyugtatni azzal, hogy szorult belém némi erkölcs is. - Végül is... Ha nem tudják meg - egyezek bele végül. Nem mintha engem nem fűtene a vágy belülről, hogy lássam mi áll a papíron. Hiszen nem olyan nagy ügy ez! Csak egy gyerekkori szerelem. Lehet, hogy Dorottya már látta is, és szándékosan hagyta ott a levelet. Lehet, hogy nem is tetszett neki. Ki tudja? Mindenesetre ezt mi most el fogjuk olvasni. Nem tudja meg senki.
Helyeslően bólintok. Bizony, visszarakjuk. Úgy helyes. Mi pedig megőrizzük a titkot, hogy valaha is itt voltunk.
Belenézek a papírba, és ahogy a lány olvassa, én szememmel követem a szavakat. Még fel is nevetek, mikor belekezd az olvasásba.
 - Az éppen lehetséges. Sok külföldi jár a Bagolykőbe. - Az ismerőseim jó része külföldi diák, vagy külföldről költöztek ide. Okozhat is elég bosszúságot a tanároknak, mikor dolgozatokat javítanak. Hiszen akik csak tanulni jöttek, vagy nem olyan rég élnek itt, nem beszélik jól a magyart, ahogyan írni sem tudnak. Persze vannak akik mindenféle ügyes varázstrükkel oldják meg a dolgot, mint fordítónyakláncok, pennák. Mindig elcsodálkozom, milyen leleményesek a mágusok.
Én is felnevetek a szőkével együtt. Azért picit édesnek találom a Titkos Hódolót. Szánalmas is, mint aki könyvekből szedte a mondatokat.
 - Azért jó látni, hogy így igyekszik meghódítani Dorottyát. Szerintem ez azért aranyos - nézek a lányra. Majd ismét a levélre függesztem a tekintetem. - "A bőröd olyan sima és puha, mint egy felhő. Szöke hajad pedig olyan mint a napfény" - folytatom a felolvasást. Iskolatársamra nézek, vajon neki mi a reakciója a folytatásra. - "Ha kék szemedbe nézek, a tengert látom. Azt hiszem beléd szeretem, drága Dorottya!" Aláírás: a Titkos Hódoló - emelem fel a tekintetem a lapról. - Hát ez... - keresem a szavakat. - Nem tudom, mit mondjak erre - nevetem el magam végül. - Vajon Dorottya látta már? - teszem fel a kérdést.
Még mindig úgy gondolom, hogy aranyos a srác. Ez azonban nem változtat a tényen, hogy nevetésre ösztönöz a lefirkantott levél. Alaposan megnézem a kézírást, ami lássuk be, nem valami szép. próbálok rájönni, vajon ki ehet a Titkos Hódoló. Sokszor megnéztem már az osztálytársaim írását,de ez nem tűnik ismerősnek. Bárki lehet, hiszen sokan járunk ebbe az iskolába. Talán nem is ismerem az illetőt.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. július 26. 18:22 Ugrás a poszthoz

Zina
Nézzünk csillagokat!
Ruha

Összerezzenek, ahogy egy bagoly felhuhog a nagy csendben. Csendes léptekkel léptekkel osonok tovább. Nagyon nincs kedvem lebukni a kis éjszakai kirándulásunkkal. Csak akkor állok meg, mikor kellő távolságba kerülünk a kastélytól.
A fűben fekve becsukom a szemem, és nagyot szippantok a hűvös levegőből. A vastag pulóver kellően melegít, így azzal sem kell törődnöm, hogy fázom. Valahogy cseppet sem aggaszt, hogy éppen tilosban járunk, csak élvezem az estét. Kinyitom a szemem, és az eget kémlelem.
Én még sosem próbáltam lefesteni - szólalok meg kis hallgatás után. Az ecset nem az én kezembe való, így inkább csak nézem a csillagokat.
Azokat az ábrákat próbálom az égre képzelni, amiket az ókori görögök, rómaiak láttak a fényes gázgömbökben.
 - Az a Cassiopeia - mutatok egy “M” betű szerű mozdulattal 5 csillagra egymás után. - Ha pedig kiegészíted a nagygöncölt - folytatom kis gondolkodás után - Láthatod a nagy medvét. A kis medvét pedig ugyanígy a kisgöncölben. - Büszke arckifejezésem arról árulkodik, hogy sikerült pár dolgot megjegyeznem csillagtanon.
Persze nem csak onnan ered a tudásom. Amikor kicsi voltam, apu sokszor mesélt a csillagokról, a csillagképekről, a bennük rejlő varázslatról. Szerintem azok a történetek is varázslatosak, amik a csillagképekről szólnak. A legendák a képek névadóiről.
 - Az pedig ott a Perseus - szólalok meg ismét. - Az pedig Androméda - kezem lassan siklik egyik képről a másikra. - Androméda Cassiopeia lánya volt. A történet szerint ő és a férje Képheus, kijelentették, hogy Androméda szebb, mint a tengeri nimfák. Ezért büntetésképpen fejjel lefelé látható az égen a sarkcsillaghoz viszonyítva - karomat elégedetten fejem alá teszem. Nagyon szeretem az ilyen történeteket. mindig is érdekelt, hogyan éltek, miben hittek régen az emberek. Az ilyen történetek nagyon jól mutatják, mennyire máshogy gondolkodtak.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. július 26. 22:28 Ugrás a poszthoz

Polli
Szerelmes levél
Ruha

A szám sarkában huncut mosoly bujkál. Nem tudja meg senki. Hacsak a Hódoló nem figyel valamelyik sarokból. Az nem lenne kellemes helyzet.
Bőszen bólogatok a lányra, kifejezve azt, hogy én sem tudom, hogyan írnak a külföldiek beadandókat. Bár az ismerőseim közt vannak többen, akik nem magyar születésű diákok, és ők igen jól beszélik a nyelvet.
- Lehet. Bár ez nem rossz fogalmazás, inkább csak béna bókok. - a mondat második felét egészen halkan mondom, nehogy esetleg mégis meghallja a levél írója. Nem szeretném megbántani, hiszen lehet, hogy Dorottya is kikosarazza majd.
Felkuncogok a szőkével együtt. - Hát engem sem nyert meg - lehet, hogy nem könnyű levenni a lábamról, de nem lehetetlen. Hiszen a lelkem mélyén vágyom rá, hogy legyen egy fiú az életemben. Talán a veszteségtől félek annyira, hogy nem merek nyitni mások felé. Múltkor a buliban ott volt például Beni, akivel nagyon jól elbeszélgettünk, mégsem kerestük egymást azóta. Nem állítom, hogy nem gondoltam rá. Hogy nem jutott eszembe megkeresni. De valami visszatartott. Aztán ott van még Elijah, aki olyan kedves velem. Neki soha eszébe nem jutna ilyen levelet írni. Talán nem is merne. De pont ez az, ami annyira aranyos benne. Az esetlensége, hogy közben azért mégis tudja mit akar. Na meg olyan jól elbeszélgetünk mindig.
A mellettem álló szőke nevetésére térek vissza a valóságba.
- Ja, igen - felelek, holott azt sem tudom igazából, mire válaszoltam. Megrázom kicsit a fejem, és ismét a levélre nézek.
Eltűnődöm a kérdésen. - Szőke és kék szemű? Ismerek egy párat. Az egyik épp te vagy. - nevetek fel. a szőke haj és kék szem párosítás nem ritka, a Bagolykőbe is járnak egy páran ilyen külsővel. A szobatársaim közül is ketten néznek ki így, de mivel egyikük sem Dorottya, azt kizárhatjuk, hogy nekik szól a levél. - Nem, én másodikos - felelek. - De szerintem ők elsősök. Akik a második évfolyamra járnak, őket nagyjából ismerem. Emlékeznék, ha lenne köztük Dorottya. Bár lehet, hogy a Hódolót ismerem. - tűnődöm el. - Ja, amúgy Bettinek hívnak, levitás vagyok - ejtek meg egy gyors bemutatkozást, miután eszembe jut, hogy nem is tudom, ki az, akivel beszélgetek.
Utoljára módosította:Harmat Betti, 2020. július 26. 22:28
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. július 28. 01:29 Ugrás a poszthoz

Domonkos
Ne kiabálj!
Ruha

Lassan haladok a sáros úton. Szerencsére voltam elég okos ahhoz, hogy bakancsot húzzak, így harisnyám és lábam tiszta mard. Meggyorsítom a lépteimet, és kissé sietősebben haladok tovább az erdei úton. A faházat legnagyobb örömömre üresen találom, így felmászva el is helyezkedem az egyik babzsákon. Cipőimet kulturáltan ledobom, ezzel kényelmesebbé téve magamnak a helyzetet. Lábaimat keresztbe rakva felhúzom. Kényelmesen elhelyezkedem, majd táskámból kihalászom a füzetemet és egy tollat. Írni kezdek. Először csak egy sort. Azt az egyet, ami már napok óta érik bennem. Egyik éjszaka fogalmaztam meg, mikor nem tudtam aludni. Az első sor után azonban elakadok, és csak nem akaródzik folytatódni a történet. A tollam végét rágva kibámulok az ablakon. Az enyhe szél rángatja a fákat. Az idő kezd kicsit lehűlni, és fülledt is a levegő. Lehet, hogy esni fog? Na de, vissza a történethez. Ismét a papírra helyezem az íróeszközt és lassan írni kezdek. "Fejét óvatosan felemelte, és..." És mi? Az agyamban mintha gát épült volna. Semmi nem jut az eszembe. Hátra hajtom a fejemet, és aprót nyögök nagy szenvedésemben.
- Gondolkozz! Gondolkozz, Betti! - motyogom magamnak.
"Fejét lassan felemelte, és megpillantotta Őt! Ez az! Mint gyors folyó a gáton, a gondolatok úgy zúdulnak át az agyamban lévő falon. Egyszeriben teljesen kirajzolódik a történet a fejemben, és írni kezdek. A szavak gyors egymásutánban jelennek meg a papíron. Mint annyi más alkalommal, most is teljesen elveszítem a kapcsolatot a valósággal. Számomra már csak a történet világa létezik, való világ valahol a messzi távolban rejtőzik előlem.
Csak akkor eszmélek fel, amikor recsegést hallok. Valaki mászik felfelé?
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. július 29. 00:27 Ugrás a poszthoz

Domonkos
Ne kiabálj!
Ruha

Csak a testem van a kis erdei faházban, az agyam meg valahol teljesen máshol. Gondolatban messze, Nagy-Britanniában járok, valamikor a 19. század végén. Fejemben éppen egy átok által ketté törött fa reccsenése hangzik. A hanghoz viszont valami más is társul. Valami sokkal hangosabb, élethűbb. Beletelik pár másodpercbe, míg rájövök, hogy az a hang bizony nem a fejemben szólt, hanem a valóságban. Visszatérek a jelenbe, és lassan felemelem a fejem. A létra nagyokat reccsenve küzd, hogy meg tudja tartani azt aki éppen igyekszik fel rajta. Az ajtóban egy szőke kobak jelenik meg, majd lassan a hozzá tartozó test is. A fiú szörnyen ismerősnek tűnik, de nem jut eszembe honnan.
- Szia - válaszolok a biccentésre csendesen.
Majd ismét a papíromra nézek, és folytatom az írást. Nem úgy tűnik, mint aki beszélgetni kíván, így nem is zargatom. Eltelik 5-10 perc, míg csenben ülünk egymás mellett, és mindenki csinálja a maga dolgát. A gondolataimat azonban nem tudom teljesen visszafordítani az íródó történetemre, és visszakalauzolni Skóciába. Egyre csak azon gondolkodom, ki lehet a srác, miért annyira ismerős. Persze ebben a kastélyban éjjel-nappal össze vagyunk zárva, így könnyedén meglehet, hogy elmentünk már egymás mellett, egymás mellett ültünk reggelinél, közösen várakoztunk egy tanárra. De nem. Egyik szituációra sem emlékszem, ahol ez a szőkeség lett volna mellettem. Talán levitás és a klubhelyiségben találkoztunk. Igen, ez már ismerősebb. Hogy is hívják? Mintha valami "T" betűs neve lenne. Tomi? Vagy Tivadar? Nem, nem, valami más volt. Teó! Ez az!
Ekkor, mint villám hasít belém a felismerés. Természetesen hozzám is eljutott a hír, hogy a múlt nyáron elvesztettünk egy levitást. A gyomrom egészen apróra szűkül össze, ahogy rájövök, hogy ez a fiú bizony Teó egyedül maradt ikertestére. Pár percig csak ülök ott, a szemem sarkából a srácot figyelem. Nem ismertem nagyon a testvérét, de emlékszem, egyszer kisegített egy házi dolgozatban, mikor elakadtam azzal. Mindig nagyon kedvesen mosolygott mindenkire, és akik ismerték, igen bátornak is mondták.
Hirtelen felállok. Lassan leteszem a holmimat, és óvatosan a fiú mellé sétálok.
- Szia - köszönök rá ismét, most már beszélgetés indító jelleggel. Intek is egyet, hogy felfedezzen, ha esetleg nem hallana a zenétől. - Én Betti vagyok, levitás másodéves. És te? - kérdezősködöm csak, hogy ne a semmiből induljunk. De aztán rátérek a lényegre, mert úgy érzem, nincs értelme tovább hárítani. - Te vagy Teó testvére, igaz? - próbálok tapintatos lenni, de egy ilyen téma nehéz, akárhonnan közelíti is meg az ember. Ha pedig valaki tudja, mi a gyász, az én vagyok. Na meg sokan mások is ebben az iskolában. A varázslótársadalomnak sajnos sok veszteséggel kellett szembenéznie az idők során, és még most sem teljesen veszélytelen mágiával élni, még ha most már nem is a mugliktól kell félnünk. Abban reménykedem, hogy tudok beszélni a fiúval, és esetleg tudok segíteni neki. Talán egy másik diák jobb hallgatóság, mint egy terapeuta.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. augusztus 4. 03:08 Ugrás a poszthoz

Szellemtanosok
Let's get scared!
Ruha

A tanulmányi- és osztálykirándulások sosem voltak a kedvenceim. Ez talán betudható annak, hogy a társaságból erősen kilógtam, és nem is mertem közel kerülni hozzájuk, hiszen nem voltam teljesen ura még a mágiámnak, és érzelmileg sem voltam éppen a toppon azokban az időkben. Erre a kirándulásra viszont most magamtól jelentkeztem, hiszen nem ülhetek csak a könyvtárban az elkövetkezendő években.
Beletömök még egy kardigánt, majd összehúzom a sporttáska cipzárját. A legtöbb holmit már előző este bepakoltam, csak ez az egy darab maradt csak ki. egészen korán ébredtem. Nem is igazán az izgalomtól, inkább az izgulástól. Kisebb gyomorgörccsel keltem, és vagy egy tíz percig csak ültem az ágyon, és a kirándulás lehetséges kimenetelein gondolkodtam.Aztán valahogy - ki tudja hogyan? - sikerült kikászálódnom, és rávenni magam, hogy jó lesz ez a dolog. Valamiképpen. Csak még nem tudom miképp.
A szoba közepén állva még utoljára átveszem a fejemben a listát, hogy mindent bepakoltam-e. Felidézek minden pillanatot, és egy-egy dolgot még ellenőrzök is, nehogy véletlenül itt maradjon. Majd a fejemre teszem a napszemüvegemet, és a sporttáskám felkapva kilépek az ajtón. Egyelőre egyedül indulok lefelé a kapuhoz, és azon gondolkozom, vajon kivel fogok ott találkozni. Senki sem említette, hogy tervezne jönni a kirándulásra.
Lassan ballagok lefelé a lépcsőn, és hasonló tempóban csoszogok a tanárnő felé. Talán a félelmem az, ami ennyire visszahúz, ami miatt nem tudom elengedni magam. Veszek egy nagy levegőt, és lassan kifújom, hogy megnyugodjak kicsit. Olyasmikkel próbálom magam nyugtatni mint: A legtöbb szellem egész barátságos; vagy: Biztos minden rendben lesz. Na, majd meglátjuk.
- Jó reggelt! - lépek végül oda a gyülekezőkhöz, holott megfordul a fejemben, hogy inkább mégsem megyek el. De aztán győzött a kíváncsiság és a tudásszomj. Majd amint meglátom a tanárnő kezében a névsort, rögtön mondom is a nevemet: - Harmat Bettina, Levita, második - diktálom a már jól begyakorolt formát. Nézem, ahogy nevem pirosból feketébe fordul, majd arrébb lépek.
A táskámat ledobom egy üres helyre, és a felállított asztalkához lépek, hogy izgulásomat evésbe fojtsam. A tekintetem átsiklik a középen fekvő, kopott esernyőn. A látvány viszont nem segít rajtam, csak még apróbbra húzza a a gyomromat. Évek óta nem utaztam zsupszkulccsal, és az utolsó emlékem nem szép a dologról. Kezemben egy sütivel letelepedek a táskámra, és ott ülve figyelem tovább az érkezőket.
Utoljára módosította:Harmat Betti, 2020. augusztus 6. 21:29
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. augusztus 5. 01:18 Ugrás a poszthoz

Zina
Nézzünk csillagokat!
Ruha

A kezem lassan mozog, egyszer az egyik csillagképen pihen meg, máskor egy másikon. A mesterséges fények hiányában minden kép tökéletesen kirajzolódik. A történetek pedig csak úgy ömlenek belőlem.
 - Hát igen. A görög istenek nem a kegyelmességükről voltak híresek. Prométheuszt például egy sziklához láncolták háromezer évre. -  húzom el a számat.
Bizony, egyik történetben sem olvastam még, hogy Zeus puszta jókedvből megkegyelmezett volna egy bűnösnek. Pedig nem egy mítoszt olvastam. Egy időben teljesen belefeledkeztem a görögök történeteibe. A mai napig magával ragad a dok kölünféle mitológiai lény, a hőstettekről szóló legendák, az isteneik világa. A híresebb történetekbe persze többször is belefutottam, mint például Prométheusz legendájába. Most azonban nem firtatom nagyon. Nem szeretném halálra untatni szegény Zinát. Ami engem lenyűgöz, az másoknak általában unalmas. Na meg nem azért vagyunk itt, hogy álomba ringassam a füvön fekve.
 - Ezzel egyetértek - felelek kis hallgatás után.
Majd szememmel végigkövetem barátnőm kezét, ahogy megsimítja a csillagokat. Akaratlanul is elmosolyodom a jelenetre. Majd oldalra fordítom a fejem, hogy jobban lássam a lány arcát, miközben beszél. Tekintetemet ismét a csillagokra fordítva gondolkodom pár pillanatig a kérdésen. Teljesen jogos a feltevés, és nem látom okát, miért ne lenne igaza. Fejemben azonban a történetek között kutatok, olyanokat keresve, amelyek jobban leírták a nimfák létét.
 - A görög történetekben nem. A történetek szerint nimfák mindnehol élnek. Az erdőkben,  vizekben, a kövekben. Ők a természet legfőbb jelképei - a válasz hirtelen jut eszembe, és kapok is az alkalmon, okoskodom. Nem mintha eddig nem ezt tettem volna. A szám sarkába még egy büszke mosoly is megbújik. - Remélem nem untatlak halálra ezekkel - nézek ismét a mellettem heverő rellonosra. Nem egyszer kaptam már meg innen, onnan, hogy fogjam be a számat, mert senkit nem érdekel, amiről papolok. Ennek ellenére, én mindig megragadom az alkalmat arra, hogy valamit én tudjak a legjobban. Ilyenkor pedig képes vagyok egy egész bibliát elmesélni.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. augusztus 5. 23:41 Ugrás a poszthoz

Polli
Szerelmes levél
Ruha

Felnevetek a lány mondatára.
- Hát igen, azt én is - rémlenek hasonló sorok valahonnan, így nagyon remélem, hogy csak összetévesztem egy hasonló romantikus szöveggel a sorokat, és nem olvastam őket valamelyik regényben. Nem vetne jó fényt hősszerelmes barátunkra, ha egy könyvből másolta volna szerelmes szavait.
Én igazán romantikus alkat vagyok, és mindig aranyosnak találom az ilyen bókokat, de azért a Titkos Hódolónk levele nekem is sok egy kicsit. A csöpögős szavak inkább arra késztetnek, hogy kínosan érezzem magam, minthogy elolvadjak a meghatottságtól.
- Ó, szóval barna? - mosolygok a mellettem álló lányra. - Nekem szőkének tűnik - kicsit hozzá is érek egy tincséhez, mintha jobban meg akarnám nézni azt. Remélem nem veszi zokon a dolgot, hiszen csak baráti heccelődésnek szánom. Ezzel magamat is meglepve. Mindig visszafogottan, félénken közeledek másokhoz, most viszont - talán mert már van egy közös titkunk - úgy érzem, mintha már nem idegenek lennénk. - De a szemed azért kék, ugye?  - kérdezem, nehogy azt is rosszul raktározzam el magamnak. - Vagy az türkiz? - kérdésemet pimaszul felvont szemöldökömmel támogatom meg. Aztán viszont el is nevetem magam a dolgon. - Ha te azt mondod, hogy barna vagy, akkor az úgy is van! - mondom neki kedvesen.
Majd ismét ránézek, és kicsit összeráncolom a homlokom, ahogy próbálok lépést tartani a kérdéseivel. Ha jól veszem ki, egészen hasonlóan képzeltük el a Titkos Hódolót. A kicsi, vézna, régies alakot tökéletesen el tudom képzelni, ahogyan egy sarokban, az asztal fölé görnyedve írja a levelet. Ha viszont egy nagy darab, izmos, mondjuk egy kviddicses lenne a levél írója, nagyon nagyon nevetnék.
- Ó, nem! Félre értettél. Csak azt mondom, lehet, hogy ismerem, mivel igazából nem tudjuk, hogyan néz ki, és hányadikos. Lehetséges, hogy egy évfolyamra járok vele, de nem tudom pontosan, hogy ki az. Az írása sem ismerős - rázom meg a fejem. Aztán a szemem felcsillan, és Pollira nézek. - Az is lehet, hogy Dorottya már ötödéves, vagy még idősebb, a Hódoló meg elsős, vagy másodikos - arcomra amolyan "micsoda csavar" arckifejezés ül ki.
Szemeimet a lapra szegezem, és figyelem, ahogy az eridonos próbálja visszahajtani eredeti formájára. Egy darabig nézem a kezét, majd az arcára vándorol a tekintetem. Kinyújtott nyelvén pedig el is mosolyodom.
- Segítsek? - nem mintha úgy látnám, neki nem megy, de talán ketten mégis többre megyünk. Na meg mindkettőnk érdeke, hogy se a Hódoló, se Dorottya ne tudja meg, hogy valaha is ittjártunk.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. augusztus 6. 22:29 Ugrás a poszthoz

Szellemtanosok
Let's get scared!
Ruha

Kezemben forgatom a csokis muffint. Máskor azonnal betömném, a gyomrom viszont jelenleg dióméterű, és egy falat sem megy le a torkomon. Szemeimet egy kövön pihentetem, és a rajta mászókáló hangyákat nézem. Csak szemem sarkából látom az érkezőket. Harapok egyet a péksütibe, majd felnézek, mivel meghallom Bajnóczi tanárnő köszönését. Félig a tanárok felé fordulva motyogok egy "jó reggelt" félét, majd az iskola felé fordulok. Egy idősebb srác lép ki rajta, akit nem ismerek, így inkább visszatérek a hangyákhoz. Egészen addig sikerül gondolataimba merülve üldögélnem ott, míg meg nem üti fülemet egy ismerős hang. A hang irányába fordulok, és széles mosoly terül el az arcomon, ahogy meglátom háztársamat.
- Nahát! Mégis eljöttél? - kérdezek rá a teljesen nyilvánvaló tényre. Közben pedig feltápászkodom a táskámról, és a vállamra véve azt, Hunorhoz sétálok. - Mi vett rá, hogy mégis elgyere? - a kérdés félig-meddig költői, hiszen pontosan emlékszem, hogy pár nappal ezelőtt én könyörögtem neki, hogy jelentkezzen ő is. Gondoltam sokkal jobb lesz, ha van ott valaki, akit ismerek. Kicsit talán hecceltem is, hogy úgysem mer eljönni. Bár én sem vagyok éppen a bátorság mintaképe. - Azért örülök, hogy eljöttél. Így legalább ismerek valakit - mosolygok rá. Komolyan gondolom a szavaimat. Ám nem marad időnk sokat beszélgetni, mert Poulain hangja felcsendül valahonnan mögülem.
Kicsit félre állok, nehogy az életre kelt asztal el találjon ütni. Majd hatalmas gombóccal a torkomban elindulok az esernyő fele. Egyik kezemmel a táskámat ragadom meg, nehogy elveszítsem; másikkal pedig az esernyő egyik szélét. Becsukom a szemem, és felkészülök az indulásra. Három, kettő, egy... És a gyomromat mintha kirántanák a helyéről.
Harmat Betti
Egyetemi hallgató, Végzett Diák


Harmatcsepp
RPG hsz: 267
Összes hsz: 533
Írta: 2020. augusztus 7. 13:24 Ugrás a poszthoz

Szellemtanosok
Irány Spanyolország!
Ruha

A gyomromat mintha kitépnék a helyéről, és azzal rángatnának. A szememet szorosan behunyom, és míg egyik kezemmel a táskám pántját szorítom, addig másik kezem az esernyőbe kapaszkodva fehérednek ki. Fogaimat is szorosan összezárom, nehogy sikítsak. Majd a professzor jelzésére lefejtem ujjaimat a zsupszkulcsról, és próbálok előzetes utasításának eleget tenni, taposni a levegőt. Most már a szememet is kinyitom, hogy lássam hová érkezem. A taposás viszont nem sikerül a tökéletesen, inkább kétségbeesett kalimpálásnak hat, ahogy ereszkedem a föld felé. Az izgalmam nem múlt el, talán ennek hatása az, hogy lentről olyan látványt nyújthatok, mint aki éppen repülni tanul. Hiába próbálkozom tehát, nem sikerül a két lábamra érkeznem. Helyette térdeim és tenyereim csapódnak a talajba.
Rögtön a hátamra fordulok, és elfekszem a földön. Pár pillanatig ott is maradok, majd lassan feltápászkodom. Összeszedem a holmimat, amit eséskor sikerül elejtenem, majd körbe nézek. Idősebb diákoknak sikerült talpra érkezniük, és egészen jól vannak látszólag, ám vannak többen, akik hasukat fogva, vagy a földön fekve próbálják kiheverni az utazást. Én sem vagyok még jól, a gyomrom mintha fel-le ugrálna odabent. Előhalászom a kulacsomat, és beleiszom a szörpbe, amit még a Levita konyhájában raktam el. Próbálom kitalálni, vajon hol lehetünk. Itt még sötét van, ami azt jelenti, hogy az esernyőnk jó messzire röpített minket a Bagolykőtől.
A tanárnő kezét követve felnézek a dombra. Ha eddig nem is a szellemektől féltem, most már azoktól is tartok egy csöppet. A ház lepukkant külseje teljes mértékben tükrözte, vajon mi lehet belül. Nem is tudom mire számítottam egy szellemtan kiránduláson. Ám a kiváncsiságom most is győz, és ahelyett, hogy földbegyökerezett lábbal állnék, lassan elindulok Poulain professzor után. Szememmel közben Hunort keresem, hiszen mégis csak kellemesebb a kirándulás, ha nem egyedül kell rettegnie az embernek.
A kis házba belépve nem egy komfortos szállásra találunk. Kénytelen leszek viszont megbarátkozni a helyzettel, nem lesz más választásom. Kényelemhez szokott városi gyerek vagyok, és míg a szüleim velünk voltak, a testvéreim még kicsik voltak, így nem nagyon jártunk kempingezni.
Kicsit félre húzódom az ajtóból, és meg is látom Hunort, aki nem sokkal utánam lép be.
- Most már én is kezdek félni - suttogom neki halkan.
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Harmat Betti összes RPG hozzászólása (139 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 5 » Fel