Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Megrebben szemöldököm a kérésen, de azért gondolom egyértelmű, hogy ezt megjegyeztem magamnak. Szóval Beliánnak bejön, ha az egyik anyanyelvemen kommunikálok, ami lássuk be, annyira nem rossz infó. - Ő csak egy szomszéd - töretlen mosollyal sétálok mellette, ami végül nevetéssé növi ki magát, miközben az eget fürkészem. Bármennyire távolinak is érzem most magam ettől a helytől, mégis valami jóleső érzés bukkan fel bennem, ahogy az ismerős utcára, az abban lévő házakra pillantok. Meglepő fordulat, hogy eddig csak a szomszéd nővel találkoztam és az utca egyébként kissé kihaltnak tűnik.
- És látod mennyire igazad van - bólogatok hevesen, folyamatosan kacarászva, de amikor megérzem a feszülő pulóvert, mosollyá szelídül. Megértem, én éreztem magam eddig így, de sikerült megemberelnem magam, hiszen mégis csak a szüleimről van szó. Anyám hetek óta másról sem beszél, csak a hazajövetelünkről, hogy mennyire várja, hogy megismerhesse, és majd biztos a jelenéseimen is szívesen látják, hogy az éppen akkor utánam epekedők szívét összetörhessem, mert az mennyire jó már. Néha tényleg úgy viselkedik, mint egy kamaszlány, és mázli, de már megtanultam rajta nevetni. Nem terveztem elrángatni Beliánt minden eseményre, ahol fel kell mennem a színpadra, hiszen lehet sok lenne neki. Merlinre, még nekem is sok néha, amikor három nap alatt, három különböző országban kell megfordulnom. És ha csak arra gondolok, hogyha innen visszamegyünk, akkor én már mehetek is tovább nagyjából, akaratlan lesz úrrá rajtam a fáradtság.
De saját magam megnyugtatására, arra, hogyha szavakkal nem is, de tettekkel éreztessem Beliánnal mit érzek és mi van bennem éppen, nem vagyok rest legyűrni mindent és ott, az utca kellős közepén olyan táncra hívni, amit nem szégyellek, és amibe úgy simul bele, hogy bensőm remeg meg, miközben jobb kezem szánkázik óvatosan tincsei közé, mielőtt elválnék tőle, és mögé lépnék. Halovány mosollyal, csillogó kékjeimmel figyelem a házat, ami elterül előttünk, és ahova hamarosan mindenképpen szükségeltetik belépnünk, hiszen nem maradhatunk kint örökre. Egyszerűbb lenne, de nem tehetjük.
- Ahogy gondolod - mormogom a szavakat, miközben nyaka felé fordítom a fejemet, kezemmel húzom el a pulóver nyakát onnan, hogy lágy csókokat lehelhessek rá. Mindössze pár darabot engedek meg magamnak, összeszorított szemekkel hajolok el onnan, engedem el, végül lépek mellé. Ujjaimat fűzöm övéi közé, halovány molyossal ajkaimon indulok el a ház felé. Mindössze pár méter és megérkezünk.
- Beletrafáltál, de felavathatnánk majd a jakuzzit is, csakhogy még jobban örülj annak, hogy eljöhettél - oldalra sandítva engedek meg magamnak egy szemtelen mosolyt, majd tekintetem ismét előre szegezem. Még hogy ő örül annak, hogy itt lehet, amikor egy tőle lopott csók elég ahhoz, hogy valóban megnyugodjak és úgy álljak a szüleim elé, ahogy eddig mindig; határozottan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Elrévülten létezem, amikor Róza felszisszen. Mi van, visszajött a srác? Forgatom a fejem, de nem jött senki. Közelebb hajolok hozzá, hangom halkra veszem, nem akarok feltűnést kelteni.
-Jól vagy? A lány arca némi fájdalmat tükröz. Nem látok rajta külső sérülés nyomot, de nem hagy nyugodni a dolog. - Fáj valamid? Olyan fájdalmas arcot vágsz, mint egy kiskutya, akit megsebzett egy macska. Kuncogok, de persze együttérzően, már ha ez lehetséges. -Jól van bocsi, béndzsa tréfa volt. Tovább állt, és nem volt rajta egyenruha. Úgy látszik, nem tudom meg, hogy vajon a Levitás plátói hercegem volt e, vagy sem. Bár azt hiszem teljesen mindegy, annyira lehetek érdekes, mint egy vizes kancsó. A sötét göndöres haj még stimmelhet is, de Benetté inkább barna. Ahogy kezével köröket rajzol az arcára, elvigyorodom, és mosolyogva bólogatok.
-Hmmm...határozottan nyúlt..ez ám a jó pasi!
Nevetek fel, és remélem Róza veszi a lapot, és gügye humorérzékem miatt nem fog egy vaskos könyvet a fejemhez vágni, még érzem az asztal sarkának helyét. Bólintok jelezve, hogy bármikor készen állok egy jó kis pasis csevegésre, akár hajnalban is, csak egy bagoly az ára!
-Persze, hogy érdekel! Ha valami fejlemény van, csak dobj egy baglyot!
Szünet, ó édes kis őszi tanulmányi szünet. Annyi mindent csinálnék, de minden nem fog beleférni az időmbe. Mivel már nagyon zsizsegek, vidám hangulatban mesélem terveim, és remélem, a szünetem úgy telik majd, ahogy én elépzelem.
-Hát...először is jól megszeretgetem a kistestvéreim. Az ikrek 2 évesek múltak, Ármin és Vendel. A kis nagy húgom Zsóka pedig 6 múlt. Baromi cserfes és okos lány. Kicsit minden lében kanál, de olyan, mint egy 2 lábon járó napsugár. Nagyon szeretem.
Hát igen, ahogy levegőt veszek, már érzem is a meggyes pite illatát, ami keveredik a tempera illatával, és végül összeáll a kávéval is. Azt hiszem, ez az otthon illata. PLusz a gyerekzsivaj. Aztán mikor magam mögött becsukom a szobám ajtaját, és egyedül vagyok, ó, az is milyen jól tud esni!
-Aztán meg tuti anyával is sütünk valami finomat. Gyakran sütünk együtt, Zsóka is be szokott segíteni. Közben ha különösen jó kedvünk van, énekelünk, meg baromkodunk. Aztán apa is hazajön, és sokáig beszélgetünk. Ezen kívül a faluban tervezek még császkálni, szeretem a reggeli piacozást is például...
Lehet hogy kicsit jobban belendültem, mint akartam, így elcsitulok. -Azt hiszem, dióhéjban ennyi. Na és te? Hogy képzeled a szünetet?
Szívesen hallgatom, ahogy Róza mesél az ő szünetéről. Vajon mit csinálhat? Nekem nincs sok barátom, otthon Melanien kívül csak felületes hogy vagy ismeretségeim vannak,de Róza olyan lánynak tűnik, aki könnyen barátkozik. Rájövök, nem is tudom, hogy lakik. Ettől kicsit elszégyellem magam. AZ is lehet mondta, csak kiment a fejemből? Ó, kótyonfitty! Aztán hirtelen beugrik, és mint egy tourettes, előbukik belőlem.
-Tölgyhegy! Kiálltom, majd folytatom. -Hazamész Tölgyhegyre?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Az ifjú auror keményebb diónak bizonyul, mint azt hősnőnk elsőre hitte, ám ő nem az a fajta ember, aki az első kudarc után azonnal meghátrál. Azt gondolja, hogy második körben talán a bizalom építését ész érvekkel és őszinteséggel kellene megpróbálnia. - Félreértett - emeli fel balját védekező mozdulattal - Mi egy oldalon állunk, hiszen önök a hőseink, akiknek sosem árt a jó sajtó, nem igaz? - folytatja miközben halvány mosoly fut át ajkán és nagyrészt így is gondolja amit mondott. Csupán a bűnüldöző társadalom berkein belüli bűnözés miatt nincs vakhite az aurorokban, ahogy a mugli rendőrökben sem, akikkel szintén volt egykor hasonló kapcsolata. Azonban ez a fiatal ember itt előtte, talán még nem is tapasztalta meg saját bőrén a törvényt betartatók sötét erejét, épp ezért tudna hiteles és bizalmas forrása lenni - Tudnia kell, hogy én nem a szenzációt hajhászom, arra megvannak a megfelelő emberek a lapnál - ami a szívén az a száján típus, így ez a kijelentése akár még beképzeltnek vagy gorombának is tűnhet, ám valójában csak őszinte. Tényleg úgy véli, hogy vannak nála sokkal alkalmasabb pletykafészek rakók is újságíró kollégái között. - Nekem csak az igazság számít és ahhoz, hogy megírhassam épp olyan egyenes emberek segítségére van szükségem, mint amilyen maga - mondja és bár smúzolhatna azzal, hogy tisztalelkű vagy feddhetetlen elégnek érzi a már kimondott jelzőt - Szövetségest keresek, nem pocskondiázni vágyó pacsirtát - teszi még hozzá amolyan "ha érti mire gondolok" arckifejezést felvéve és ezzel egyelőre elmondottnak tekinti legjobb érveit. Persze tudna még vagy egy tucatot összekalapálni, de amíg ezek hatását meg nem figyeli addig csak elméjének egyik hátsó zugában firkálgatja őket, hogy ha mégis kellenének onnan azon nyomban előhúzhassa őket. Azzal tisztában van, hogy egy kezdő mindenütt csak az alja munkát kapja. Írt ő is apróhirdetéseket és nekrológokat. A ranglétrát mindenütt végig kell járni. Azonban ha már az elejétől van olyan, aki ad az ember szavára, talán könnyebb a mindennapi teendőket jól ellátni. Nem azt várja el a vele szemben állótól, hogy napjában szállítsa neki a szaftos történeteket. Csak annyit, hogy ha megerősítést szeretne egy értesülésével kapcsolatban, akkor legyen első körben valaki, aki belepillanthat néhány akár régebbi aktába is és rábólinthat arra, amit tudni vél és meg akar írni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Elhúzom számat a kérdésre, mert tudom, hogy ő sem gondolja komolyan, hiszen soha nem volt ez az étteremben randizós fajta. Igazából nem is az, hogy étteremben, hanem önmagában a randizással van itt a probléma valószínűleg, mert ki nem nézem belőle, hogy bárkit is elvinne valahova randi címszó alatt. De ugye, ezt nem az én tisztem eldönteni, nem is ítélkezhetek felette, hiszen milyen ember lennék, amikor én aztán végképp nem járok sehova. Beliánnal és önmagammal szoktam randizni leginkább, meg néha Teóval, ha hajlandó kilépni a burokból, amit az az elviselhetetlen nő fújt köré. Az meg csak a hab a tortán, hogy tudom mennyivel jobban fogja kedvelni a hirtelen jött ötletemet, szóval nem is vagyok rest neki indulni megvalósítani, mert most bizony, akár szereti a meglepetéseket, akár nem, én vagyok a porondon, hogy valóban meglepjem. Eddig csak ő tette meg, mikor hogy éppen, de ezt az alkalmat úgy ragadom meg most, hogy soha nem is akarom elengedni. Ráadásul, mivel őnagysága még rá is gyújt, így egyedül intézek el mindent, hogy haladjunk is, de be kell látnom, hogy elég hamar lelomboz.
Tök kedves volt a bácsi, hogy ingyen adta a pizzaszeleteket, ő meg komolyan arra asszociál, hogy csak a külsőm miatt? Milyen hímsoviniszta megnyilvánulás ez? Éppen szólásra nyitnám a számat, hogy valami csípős megjegyzést tegyek, de végül csak mosolyogva rázom meg a fejem, hogy inkább haladjunk amerre kell, mert már nagyon bennem van a bugi, és érezni akarom a hűvös vizet magam körül. És mivel ugye nem a türelmemről vagyok híres, főleg nem ilyen esetekben, pillanatokon belül már a Balaton vizében sétálok hátra fele, őszintén nevetve Arion kérdésén.
- Ez kérlek Siófok - tárom szét karjaimat drámaian, mintha a legnagyobb sötétben látni vélhet bármit is, amit éppen mutogatok neki, de ne törődjünk vele. Az sokkal fontosabb, hogy invitálásomra ugyan biztosan nem tenné be a lábát egy tóba, de a felé hajított ruha éppen elengedő bátorságot és lendületet ad ahhoz, hogy kissé kapkodva ugyan, de leszedje magáról a ruhát, majd kövessen a vízbe, aminek felületén lebegek könnyedén már.
- Hogy neked állandóan van valami bajod - forgatom meg szemeimet halkan nevetve, miközben barnáimmal követem a sziluettet, ahogy végül fölém hajol. Mosolyogva hallgatom, amennyire engedi a lebegés, még bólintok is párat neki, hogy minden szavára figyelek. Hangosan nevetek fel végül, egyáltalán nem jövök zavarba attól, hogy Arion végig mér, mert van egy titkom. A testre simuló, pánt nélküli body mindig is a kedvenceim közé tartozott, ha kissé kihívóbb ruhát húztam fel, és most sincs ez másképp. Minden porcikám tökéletesen van eltakarva, az más kérdés, hogy a sötétben nem feltétlen látszik a vékony anyag. Gonoszkásan mosolyodom el.
- Óóó, drága Arion. Szívemet melengeted, hogy tetszenek a terveim, még ha aljasnak is gondolod őket - és még ki tudja mit hoz a jövő? Mert ha most ennyire érzem a meglepetés erejét magamnál, simán benne van, hogy később sem leszek rest kihasználni az ilyen helyzeteket. Na meg az sem utolsó szempont, hogy nem feltétlen a megfontolt döntéseimről vagyok híres, így lehet párszor Teót kell majd ismét hívnom, hogy legyen már szíves eljönni értem, mert gebasz van és kellene egy fuvar. Volt már rá példa, nem is egyszer. Maximum kétszer, de esetleg háromszor. Esküszöm, hogy nem többször.
- Nagyon úgy tűnik. A régi szép emlékekre - bólintok egy aprót. - Hozhattál volna be bort. Meg egy pizzát is, mert enni elfelejtettem - drámaian nagyot sóhajtok, hogy Arion átérezhesse a fájdalmamat. Tényleg elfelejtettem. A fenébe már!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Művelődési Ház és Könyvtár

Elnevetem magam, amikor lenéniz. Mostanában egyre többször hívnak így, csak azért, mert dolgozni járok, pedig még bőven közelebb vagyok a húszhoz, mint a huszonöthöz. Habár nekem idejekorán fel kellett nőnöm, és valahogy mindig is inkább felnőtt voltam, és csak a késő tinédzser koromban volt egy szakasz, amikor gyerekesen viselkedtem, azért már elnézést, de egyáltalán nem úgy nézek ki, mint aki nénike korban van. Ez az egyik, a másik, amiért nevetek pedig az, hogy Masa sokkal kedvesebb és jobb embernek feltételez, mint amilyen vagyok. Pedig, ha tudná! Kicsit még a fejemet is megcsóválom. Fogalmam sincs, hogy Henrik mit fog kezdeni ezzel a lánnyal, de bármit is, minden elismerésem neki hozzá. Annyira ártatlan, annyira gyermeki. Én magam se merem kimondani előtte azt, hogy szex, akkor az, akinek csinálnia kéne vele mégis, hogyan vezeti fel neki a dolgot? Ilyenkor az ember, még ha nem is illik, de úgy megnézné a jelenetet, mert egyszerűen nem tudja elképzelni. Csak látni szeretném, hogy rendben vannak.  Jó nem, elképzelni sem tudom ezt a helyzetet, és bár jóban vagyunk, de azért tudom, hogy Henrik nem fog beszélni arról, hogy kielégül vagy éppen lakótársias kapcsolatban él-e.
- Lili néni jól titkolja, hogy milyen az, amikor túllendül Jolikán is.
Avagy, jobb, ha nem tudod, hogy milyen pillantással tudok Ricsire nézni. Nem sok ember volt a világon eddig, aki térdre kényszerítette őt, aki tudott neki parancsolni, aki legyőzte. Én elmondhatom magamról, hogy legyőztem, hogy térdre kényszerítettem, hogy megváltoztak a szerepeink. Én nem csak az alárendelt szerepet tudom betölteni, én tudok uralkodni is, és neki pontosan ez kell, hogy legyen egy pont, ahol átfordul a dolog, és meg kelljen küzdenie azzal, hogy hatalmon legyen újra. Én azonban nagyon nehezen engedem vissza. Ezért vagyunk mi jó páros. Meg azért, mert ő a “nem hiszek ezekben az előre elrendeltetésekben” típusú ember, míg én a “megírták a csillagokban” fajta vagyok.
- Én vidámat még nem nagyon láttam. Nem tudom, nem hiszek a levelekben, én szeretem látni az emberek arcát. Szeretem a szemek csillanását, az ajkak rezdülését. Szeretem azt, ahogy az arcszín változik, ahogy minden pillanattal egyre biztosabb lehetsz abban, hogy egy-egy kimondott szó hogyan hat a másikra. A pillanat csodája.
Tudom, ez van, akinek szörnyen nyálasnak hat, van, aki nem érti, hogy az ember hogyan élhet meg ennyire intenzíven valamit. Én meg azt nem tudom elképzelni, hogy ne így érjem meg a dolgokat. Biztos, hogy az is közrejátszik a dologban, hogy színésznő vagyok, ami lehet, hogy sokak szerint klisésnek hangzik, de nekem meg pont ez az, ami magyarázatot ad arra, hogy miért vagyok ennyire jó benne. Sok színház örömmel látna, Mrs. Krise nem egyszer próbálkozott be nálam, de nekem most az olimpia az elsődleges, arra szeretnék megfelelően felkészülni, és nem arra gondolni, hogy mi lenne, ha. Egyelőre itt kell lennem, lediplomázni, kihasználni az itt található lehetőségeket. Egy nap talán máshol állok majd színpadra, de most még nem szabad arrébb mennem, most itt van dolgom.
- És akkor jó az, ha egyfolytában mást se csináltok, csak veszekedtek? Nézd, kimondod, ami benned van, leomlanak a sziklák, és kész. Sokkal jobb, nem idegeskedsz utána. Maximum elutasít, de legalább tudod a nemleges választ. Jobb ez, mint a mi lenne, ha rész. Tapasztalatból mondom, hogy a fejed vered a falba, amiért minden egyes napot tépelődéssel és nem cselekvéssel töltesz, mert egyrészt rámegy az egészséged, másrészt meg, ha viszonozza, akkor meg együtt tudtok lenni. De ez a lényeg nem? Kimondani, amit érzel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Hatalmas cseppekben hullik odakinn az eső. Körülbelül hat óra lehet, lassan vacsoraidő, de megbeszéltem egy felsőbb éves rellonossal, hogy gitárleckéket veszek tőle. Addig sem kattog az agyam. Természetesen az idefelé után csipogott a telefonom, amiben az üzenet szerint nem ér rá mégsem ma, mert… mert nem. Ettől függetlenül gitártokomba bújtatott hangszerrel a hátamon sietek a tanulószoba irányába, hogy az egyik rejtett sarokban próbálkozzak a vásárolt munkafüzet alapján. Nem számítok nagy társaságra, mert – mint említettem – mindenki lassan a Nagyterem felé veszi az irányt, hogy elfogyaszthassa a vacsoráját. Mostanság nekem nem túl nagy az étvágyam. Inkább azt mondanám, hogy nem is emlékszem, hogy egy alkalomnál többször mikor ettem. Picit lefogytam, de annyira nem is ártott. Szerencsés alkat vagyok, a nővérem is ilyen. Arányosan fogyok mindenhonnan, így valójában nem is nagyon lehet észrevenni, hogy mennyi a leadott kiló. Maximum megjegyzik, hogy ma valamivel csinosabb vagyok. De ennyi. Izmomból is veszítettem az energiaszegény életmódnak köszönhetően, ezért szinte azonnal elmondok egy imát, amikor elérek a tanulószobáig. Már majd’ leszakadt a karom és a hátam, s úgy lihegek, mint egy frizbi után koslató eb.
Szokásomhoz híven nem nézek szét a helyiségben. Célirányosan indul el az egyik sarok felé, ahol a legközelebbi fotelbe hajítom a gitártokot, majd magamat a mellette lévő másikba. Hoznom kellett volna vizet. Úgy terülök el az ülőalkalmatosságban akár egy mesefigura; teljesen belesüllyedek, két karom pedig lomhám lóg a két karfa mellett. Már csak az hiányzik, hogy rózsaszín kis nyelvem lógjon. Kis idő elteltével megemelem jobb kezemet, és letörlöm a hideg izzadtságot homlokomról. Nem sokon múlt, hogy elájuljak. Talán mégis jobb lenne, ha visszaszoknék a háromszori étkezésre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Nem megy, nem megy, nem megy. - A francba már! - csattantam fel haragosan, s még a kezemben tartott ceruzát is dühösen vágtam a papírlapra, amire már a közelemben ücsörgő, s éppen olvasó srác is morcosan kapta fel a fejét. Egy kicsit hasonlított Márkra, ő is olyan túl komoly, túl okos formának tűnt, s láthatóan sikerült őt megzavarnom a könyvvével való romantikázásban. - Bocs - sóhajtottam,  mert jó modorra neveltek, s egy ilyen helyzetben mindig elvárták tőlem, hogy viselkedjek tisztelettudóan. Pedig most legszívesebben hozzá vágtam volna, hogy ha nem tetszik, akkor ülj máshova olvasgatni a flancos könyvedet. Legalábbis volt már bennem annyi indulat, hogy ezt csak így hozzávágjam, de mégis győzedelmeskedett rajtam az a fránya modor, amit hosszú évek alatt sulykoltak belém a szüleim.
Az előttem álló feladathoz azonban továbbra sem éreztem erőt, Johannes Faustusról kellett volna írnom egy esszét az okkultizmus kapcsán, de akárhányszor is kezdtem bele, a mondatok teljesen összezavarodtak a fejemben, a korábbi tanulmányokból szinte semmi nem jutott az eszembe, és úgy éreztem, hogy képtelen vagyok teljesíteni a feladatot. Nem tudtam koncentrálni, hiába próbálkoztam, hiába vettem a kezembe újra a ceruzát, hogy erőt vegyek magamon és végre megkezdjem az első mondatot, állandóan máshol jártak a gondolataim. Szívás volt ez a suli, egy kicsit már kezdtem besokallni a ránk nehezedő nyomástól, a szülők elvárásától. Nekem mindig jól kellett teljesítenem, most is ezt várták tőlem, de mi van, ha én nem ezt akartam? Semmi kedvem nem volt ehhez az esszéhez, de őszintén szólva máshoz sem. Mióta pár napja Bence tudatta velem, hogy nem, azóta nem tudtam mit kezdeni magammal. Hiányérzetem volt, rosszul éreztem magam a bőrömben, szó szerint nem volt kedvem semmihez.
A srác közben úgy tűnt, nem tudta tovább elviselni a szenvedésem, így összeszedve a holmiját, egyedül hagyott a tanulószobán. Hála Merlinnek, talán majd így jobban megy!
Ismét nekiveselkedtem a feladatnak, ám amint a ceruzám hegyét a papírlapra illesztettem, hogy újra kezdjem a korábbi mondatom, hallottam, hogy nyílik az ajtó, s valaki becsörtet rajta. Talán még lihegett is, vagy csak a levegőt vette, mindenesetre mikor hátrafordultam, már azt láttam, hogy valaki elterült az egyik fotelban. Mi van, ha rosszul lett? Ó, a fenébe is! Ennyit a feladatról.
Nem örültem annak, hogy ismét megzavartak, de fene a gondoskodó formámba, azért csak felpattantam, s odasétáltam, hogy megnézzem, nincs-e rosszul.
- Hahó, jól vagy? - léptem mellé, ám ekkor vettem csak észre a lányt, a hozzá párosuló arcot. - Aőhhh - valami értelmetlen szó szökkent szárra ajkaimból, miközben döbbent arckifejezéssel néztem a lányra, s már kétszer is megbántam, hogy felálltam, és odalépdeltem hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Nézte a nő arcát, mozdulatait, hangleejtését. Fejében szinte mindent egyszerre elemzett ki anélkül, hogy tudatosult volna benne. Érezte, hogy ha egy pillanatra meginog, akkor azoktól a szép női kacsóktól sose menekül. Ezt üzente Elektra hullámos haja és éles tekintete, mely egyszerre hasonlított egy kutyus kérlelő vonásaira és egy farkas elszántságára vadászás közben.
Halványan elmosolyodott. Ha fel tudná sorolni egy kezén, hányszor gyanúsítottak meg rendőrt vagy épp aurort valamiért a riporterek, akkor boldog lenne. De hat ember két keze se lenne ehhez elég.
- Értse meg Hölgyem. Az elhivatottságom se elég hozzá, hogy önt információkhoz juttassam. És amire kér... - ingatta a fejét. - Ha belemennék, akkor holnapra vége is lenne a karrieremnek. Annak a nemlétezőnek is - nézett egyenesen a nő szemeibe, hogy ő is megértse, hogy még nem tehet ilyeneket. Egyenlőre még olyan gyorsan eltűnhet, hogy észre se vennék a hiányát az emberek. Egy lap se írna róla, és egyetlen auror se kérdezne felőle. És akkor Léda... Nem.
- Túl sokat kér, melyet nem tudok teljesíteni. - Az előbb a hangja talán egy kicsikét megingott, azonban erre a mondatra újra erőt nyelt. Hiszen húgáért bármit megtenne. Ha az kell, még saját erényét is sutba dobná. Viszont ha most segít ennek a nőnek, akkor előbb-utóbb Lédát visszaküldik Árpádhoz. Abba a koszfészekbe. Milyen furcsa is az élet. Eddig csak menekült, most azonban mást menekít. Mindenáron.
- És ha adhatok egy tanácsot. Én a maga helyében nem ezen az őrsön keresgetnék. Az itteniek két lábbal dobják ki általában az újságírókat. Nem szeretik őket. - Fájdalom és szomorúság csillant az arcán. Illetve együttérzés. Mert nem tud segíteni. Mert nincs, aki segítsen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Nem szól közbe míg a fiatal auror beszél. Csendben és figyelmesen hallgatja. Látja mimikáján, hallja szavaiban a pillanatnyi hullámzásokat melyek szándékát jellemzik. Nem fog ököllel dörömbölni ott, ahol udvarias kopogásra nem nyitottak ajtót. Egyelőre semmiképpen. Saját szavainak sem fog ellent mondani azzal, hogy szembesíti az előtte állót néhány dologgal, amit előzetes kutatásai során kiderített róla. Azok mögött a sötét szemek mögött ész is lakik és a szép kacsók is tudnak elengedni, nem csak megragadni és szorítani. Így tehát csak barátságosan elmosolyodik mielőtt megszólalna. - Ha mégis meggondolná magát, itt mindig megtalál - nyújt a férfiú felé egy kis kártyát, amin a neve és egy telefonszám található. Direkt hozott magával mert sejtette, hogy nem megy majd olyan könnyen a kapcsolatteremtés. Az aurorok sokkal zártabb közösség mint a mugli rendőrök. De az is megeshet, hogy ő jött ki az efféle gyakorlatból az eltelt évek során. Míg a férjét gyászolta és a gyermekét nevelte nem volt szüksége egy csipetnyire sem abból a fajta meggyőző képességből, ami ide kell. Az ifjú auror utolsóként elhangzó mondatán azonban elgondolkozik. Miért utálják itt különösképpen az újságírókat? Mi rejtegetni valója lehet egy ilyen nyugodt kis városnak a hozzá hasonló igazságvadászok elől? Ennek jobban utána fog nézni és nem nyugszik bele a kudarcba. Addig ütötte most a vasat míg meleg volt. Kihűlt és rideggé vált ezért úgy dönt hagyja. - Köszönöm, látja már ez is egy nagyon hasznos információ volt - jelenti ki mosolyával biztatva a vele szemben állót - Nem is tartóztatom tovább, biztosan fontos dolga van. Minden jót! Viszlát! - köszön el a fiatalembertől de azért még vet rá egy nem fenyegető, inkább sokat mondó "ne hidd, hogy nem találkozunk mi még" típusú pillantást. Azzal sarkon is fordul és elindul a rádió épülete felé. Van pár megvágyni való felvétele, amiket inkább most csinál meg, hogy holnap ne kelljen korábban elmennie otthonról és több ideje legyen a kislányára. Imola mostanság sokat van a nagyszüleivel. Elektra karrierépülésének hozadéka ez a nem épp egyszerű helyzet. Ezért törekszik rá, hogy a lehető legtöbb időt töltse a lassan a negyedik évét betöltő csemetéjével. A kicsi lány nagyon megértő és  alkalmazkodó. Ebben persze az is segíti, hogy odavan a nagyszüleiért, akik meg őt szeretik nagyon. Elektra végtelenül hálás nekik ezért és a sorsnak, mert ilyen szülei vannak. Olyan családban nőtt fel, ahol a szeretet következetességgel, jóindulattal, szorgalommal, igazságossággal és megértéssel párosult. Sohasem tudja eléggé meghálálni, hogy olyan emberré vált, aki mindezeket a tulajdonságokat nem csak értékeli, de birtokolja is, még ha ez néha nem is tűnik fel másoknak. Büszke a családjára, ahogyan ők is rá és ez neki mindennél fontosabb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Milyen kedves. A miénk anno fel akarta jelenteni apámat, mert átlógott a diófa ága – más ország, más emberek, lehet erre több a jóindulat, mint az, ami a kis országukban jellemző. Végtére is, nem ördögtől való dolog a kedvesség, ő sem küldi melegebb éghajlatra a szomszédot, bár miért is tenné, eleget nem beszél vele. A falusi nyugdíjasok is inkább sminkelnének, kirázza a hideg, ha látja őket valahol ücsörögni. Azok a vén szipirtyók mindent tudnak, mindent látnak, mindenhol ott vannak. Inkább csóválja meg a fejét, somolyogva, ahogy nevet azon, mennyire nem ma lesz a halála napja. Drasztikusan ő is gondolt már arra, hogy szívrohamot kap és akkor majd mindegy lesz, hogy mi és merre, de a ketyegő még mindig jól üzemel, vagyis, nem érzi, hogy szorítana a mellkasa, zsibbadna a bal karja és hasonlók. Az idege mások, de azok olyan könnyedén feszülnek és eresztenek ki, mint a postásgumi.
- Tudom. Mint mindig – általában, vagy néha, mikor hogy esik ki, de szokása igazat mondani, már csak azért is, mert borzasztóan hazudik, illetve, nem most volt az, hogy azt mondta, neki ne hazudjon. Másnak sem nagyon teszi, inkább kimaradnak a dolgok, elhallgat és akkor máris szebben hangzik a dolog. De a nevetés elhal, a bolond gondolatok is, ahogy közelebb és közelebb araszolnak, ahogy Mihail magabiztos, ő úgy veszíti el kissé. Benne van és volt is az az egészséges kíváncsiság, hogy mit mondtak róla, mi a vélemény, de más az, ha valaki elmondja és más, ha élőben tapasztalja. Főképp, ha az adott dologra teszi, ahogy épp viselkedik és pontosan attól tart, hogy valami heves vagy szerencsétlen és ezzel ássa el magát. Általában nem érdekli, hogy hogyan ég be mások előtt, de most fontos. Legalább most. Ezek aggasztják őt, nem csoda, ha kapaszkodót keres, de jobbat talál. Nem visszakozik egy pillanatra sem, de még talán egy tömött utcán se tenné, semmi olyan látvány nincs ebben, akinek meg nem tetszik, annak tömör véleménye lenne. Neki szüksége van rá, feltölti, talán ki is rázza kissé az előbbi állapotból. Mindképpen nyugodtabb szusszanással figyeli a házat, és bár töretlen kicsinek érzi magát, mert nem mentek össze, elengedi a dolgot. Azt is, hogy koldusnak számolja magát az egyenletben, ha a kliséket nézné.
- Szerinted főzhetek nekik? Nem vennék rosszul? – az totál kikapcsolná, valami egyszerűt, csak random gondolatmenet, ahogy felsóhajtva hunyja le szemeit az apró csókokra nyakán, amit azonnal elönt a libabőr. Nem viszi tovább, ami jó is, mert akkor másfelé kalandozna. Így is mondjuk, mert mellette sétálva sandít rá, felvont szemöldökkel. De ajkain ott bujkál a jellegzetes mosolya.
- Felavatni a jakuzzit – hümmög elismerően. Még, hogy nem nagy. – Benne vagyok, de nincs nálam semmi fürdős cucc – mert elvileg azt abban illik, nem otthon van, hogy hiába a saját szint, meztelen mászkál mindenhova, még ha előtte már semmit sem takargat.
- Minden előtt legalább azt tanítsd meg, hogy tudok köszönni – néz vissza előre, majd az ujjaiba kapaszkodik. A kerítés már egészen közel és felbámul rá. Hát itt vannak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Polliból biztosan sosem lenne jó prefektus. Neki nem menne, hogy felügyelje az újakat, még az eridonos elsősökkel sem bírna el, nem még, hogy mások éjjel rakoncátlankodó diákjaival hadaskodjon.  Főleg, ha az a más házak a Rellon, el nem tudja képzelni, hogy mit tudna mondani egy rendbontó rellonos diáknak éjjel a sötét folyosón egyedül. Valószínűleg sírna.
Figyelmesen hallgatja Karolát, a végén lemondóan biccent. Hát, igen. Nem lehet csak úgy átjárni egymáshoz, pedig néha jó lenne tartani valamilyen pizsi partit, vagy ha majd egyszer itt lesz Panna és véletlenül külön házba kerülnek, akkor vele is borzasztó lenne külön aludni. Biztosan van rá valamilyen mód, hogy találkozhassanak. – Miért kellett átépíteni ilyen sürgősen? – Kérdi döbbenten. El nem tudja képzelni, hogy mi történt abban a házban, ami ekkora káosszal járhatott. Csőtörés volt és elázott az összes okosságuk?
– Talán egyszer majd megnézem. –Biccenti mosolyogva. Ki tudja, egyszer még lehet náluk is káosz, amilyen őrült némelyik háztársa. Bár bolondságban Pollit sem kell félteni, otthon a szülei állandóan nevelni meg csitítani próbálják, amikor a húgával összeszabadul. – Óóó… olvasni azt nem szoktam annyira… de gyakorolni szeretem a zongorát. Abban verhetetlen vagyok. Talán a pálcával is menne többet. - Ha a tanulmányainál is olyan elszánt volna, mint a zongoránál, már talán harmadikba is járhatna. Igaz, azt mondták neki, hogy arra született is. Boszorkánynak is született, azt nem tudja, hogy különösebben tehetségesre sikeredett-e. Nem érzi magában az erőt. Nem rossz tanuló, nem is erőlködik különösebben. Még keresi a helyét a világban.
- Utálom a darazsakat. – Nyögi fel alsó ajkába harapva. – Az nagyon fáj. – Pillant fájdalmasan Karola arca irányába. Nem olyan bátor kislány Polli, mint látszik néha, nincs túl nagy fájdalomküszöbe. Ha a közelébe kerül egy darázs, mert teljesen kétségbe van esve, mert zavarja a hangja, meg egyáltalán elképzeli, hogy megcsípheti. Először kicsit el is hiszi, hogy át tud változni valamivé, főleg a darázscsípés után, ami számára az egyik legborzalmasabb dolog, ami vele történhet. – Lehet valaki allergiás tündérharapásra? - Kérdi inkább érdeklődéssel a hangjában, mint aggodalommal. Nem egy allergiás fajta, inkább csak a fájdalomtól fél, mert hiába kicsi a lény, élesek lehetnek a fogai. Amilyen kicsi, még a tejfogai is beletörhetnek az ujjába? Minél többet gondolkodik rajta, annál rémisztőbb az egész. – Az lehet túl durva lenne… - Helyesel száját elhúzva. Picit szégyelli, hogy ilyen drasztikus megoldások jutottak az eszébe, de tényleg segíteni szeretne, csak egy hirtelen gondolat volt.
Érdeklődve előre dőlve figyeli, hogy mit talál ki a levitás. Elégedetten mosolyodik el a csokoládé ötletére, sokkal kíméletesebbnek tűnik, sőt egészen hamar be is válik.
Halkan, lassan közelebb merészkedik, ügyelve, hogy ne tegyen semmilyen hirtelen mozdulatot – de legszívesebben kapálózna, mert ez túlottan izgalmas- lágy hangon megszólal. – Szia kicsi! Hoztunk neked csokit, ha elfogadod visszaviszünk a mamádhoz. – A beszédre először az apróság összerezzen, aztán végül megbátorodik az édesség illatára és közeledik hozzájuk. – Biztosan nagyon éhes már. – Súgja oda Karolának, ahogy a parányi lény majszolja el a csokoládét és egyre kényelmesebbé válik a jelenlétükben, a lábacskája már hozzá is ér Karola ujjához evés közben. Talán, ha elfogy még rá is szállna? Polli halkan kedveskedik közben, hogy szokja hangjukat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem hiszi, hát miért hinné. Nagyon is jól ismeri, hogy rettentő kritikus ízléssel áldotta meg a Pokol, hogy aztán ezt kamatoztassa mindennel is. Egy éttermi vacsora valóban csak egy lett volna a különös, de még elmegy esetek közé, de ahogy ő tovább tervez és másképp igyekszik folytatni, befejezni, azért ad reményt arra, hogy itt nem csak a villák csörgése és a desszert kérdése lesz a fő fogás. A spontán dolgok sokkal jobbak, vallotta ezt akkor, amikor több ideje volt tenni is, nem mintha panaszkodva, le van kötve a figyelme eléggé és elég jól, hogy ne kelljen panaszkodnia, de megteszi, mert nem minden kellemes és szép, főleg ő, ha belelendül és olyat kell tennie. De a panasz mögött is ő van, aki cselekszi, akinek ez megfelel, és akinek ez az este a furcsábbak közé tartozik, mert a normálisabb élet igencsak messze van tőle. Persze, ezt a nő nem tudja, vagy csak sejti és erre utalnak azok a megjegyzései, hogy elcseszi. El, mert a normál reakciók, amik a testi vágyak kielégítésén alapuló pillanatokon túl történik, szokatlanabbak számára, így úgymond, nem az, hogy tapasztalatlan, hanem inkább elkopott. Vagy tényleg sosem tanulta meg, mert aki örökké felszínes és felszínesen élt meg minden ilyesmit, azt aztán tapogatózhat a sötétben, vagy csak simán igazat annak, hogy elcseszi.
- Ne nézz így. A világ már csak ilyen – vigyorog rá, mert na, lehet mindent naivan felfogni, nem sok dolog mozgatja jobban a kerekeket mint a pénz, vagy hát, a testiség. Sok nő mesélhetne, hogy miért van ott, ahol, de erről szó nem esik többet, higgye akkor csak, hogy kedves bácsi volt, aki csak úgy osztogatja a pizzát mindenkinek, mert olyan sok van neki. De a nyakát rá, hogy ha ő is ott van, még felárat is tol rá. És akkor sehol a kedvesség, meg végül maga a város sem, mert hirtelen kerül a tó partjára, érzi meg a szelet, ami vízközelben jellegzetes, csak a megszokott sós illat marad el, helyette kicsit halszagú, kicsit meg a hínár kavar bele. Könnyű így találgatni, hogy az országon belül maradtak, de hogy hol, azt ő nem tudja. Először jár itt, tudja, hogy vannak tavak, amik fürdésre alkalmasak, de ha bárki arra gondol, hogy ő épp a tömött strandon jár a fürdőnadrágjában, napszemüvegben, kezében egy lángossal és épp elhűlve nézi a túl sokat mutató öregasszonyokat, vagy az alpári családot, ott menten hal meg röhögésben. És még ő maga is, mert lehetetlen. Szóval megint egy jó pont, mert éjjel hozta, amikor maximum egy-két illegális horgász bújik meg a nádasban valahol.
- Ó, hogy az – néz körbe megint. – Azt vágom, hogy van itt bulinegyed – mert azok, akik az éjszakai életben mozognak és ismerősek neki, emlegették, hogy nyaranta itt van jobban élet, ide járnak. De mivel ő korántsem terítő már semmiben sem, annyiban is maradt a dolog, most se indul meg, hanem bámul utána, majd a kidobott holmira, hogy aztán ez hozza meg a lendületet arra, hogy kipróbálja ezt a tavat. Rohadt hideg, az alja sem kellemesen iszapos, igen, most van baja, mégis megy. Micsoda hős.
- Ez nem is igaz. Eddig semmi sem volt. De lefagyok, olyan hideg – még didereg is, mindjárt kéri, hogy melegítse fel, de lehetőleg ne úgy, hogy felgyújtja. Közelebb érve látja a turpisságot, vagyis sejti, eléget mutat így is, hogy nézze és megnézze, aztán végül engedi el, hogy nem hitte, hogy ilyen könnyen fogja meglesni, mivé is cseperedett. Magán hagyott ő is egy alsót, de lehet, hogy mindent kellett volna. Aztán ahogy telik az idő, úgy szokja meg lába a dolgot, szóval lehet igaza van és bírható, de be nem fogja vallani.
- Bármikor megteszem. Eddig sem volt tiltott dolog igazából, csak nem sikerült. De egyelőre mindegy is. Most tetszik. Ha meg valóban aljas, majd meglátjuk, mi lesz belőle – von vállat, kicsit lejjebb ereszkedve, egyelőre elengedi a gondolatot, hogy beterítse egy adag vízzel, mert az gyerekes. Nyújtózik végül, nemigen fekszik fel a víz tetejére, neki itt még elég alacsony, de felpillantva rázza meg a fejét. A nosztalgia.
- Szép emlékek? Igen? – vigyorodik el, ahogy visszanéz felé, majd azonnal forgatja is a szemeit. – Persze, mi vagyok én, pincér? Ki tudsz menni érte. Várj, segítek – azzal odalépve nyúl alá és kapja ölbe, mint valami pihét. Szemét mosollyal emeli meg úgy, mint aki máris menten kész arrébb dobni őt, bele a vízbe, de egyelőre tartja.
- Vagy tudod használni a lábaid? – vigyorog le rá, majd lendít egy apróbbat, végül röhögve engedi le, vissza a vízbe, és hátrébb lépkedve merül bele nyakig. Ó, tudja, hogy ezt nem ússza meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Nem is bánnék el ennyi nővel, az én határaim is végesek. Meg nem is kell mindenki – von vállat lazán, hogy felőle aztán lehet egy kupac, tömeg, ha őt nem mozgatja meg, mert azért ízlése is van és nem rest kamatoztatva válogatni, hogy aztán azt kapja, ami neki akkor épp kell. Ha most épp ez a nő? Akkor az. – De látod, milyen nagylelkűen le is mondok róluk a társaságodért – fényezi magát, mintha muszáj lenne és valóban, menni kellene a rövidke üzlet után kinek merre visz az útja, de nem egyfelé, ez lenne az általános, bevett szokás. De semmi sem tiltja azt, hogy közben, előtte beszéljenek egy sort, vagy bármi más, ami belefér, mert a nőnek van ideje, amivel számolnia kell, neki ezzel szemben végtelen, ameddig a lábai bírják. Vagy valami ilyesmi. Amennyi ezekbe belefér, az pedig igencsak tág fogalom.
- Ohh, hallok ilyet? A legtöbb nő dobja el magát, de akkor ez egy újabb jó pont és érdek amellett, hogy ne a többit válasszam – jó, ez drasztikus hasonlat, bizonyára mégis érteni fogja, hogy sokan mégis anyagiasabbak, mint a görbe orrú népek, akik épp aranyat adnának ki a kezükből. Úgy kapnak a szépen manikűrözött körmök erre, öröm lenne nézni, de sok ismerős arc, haver esett ebbe bele. Beültette a bőrülésbe a macát és többet ki sem szedte. Na ezt ő nem, annál ő sokkal erőteljesebb akaratú. Most mégis csak lazán bagózik, veti fel a dolgot és vár a válaszra, minek siettesse. Arcára meglepett vonásokat húz, vigyora mellé.
- Pont most? Micsoda mázlista vagyok! Hát ez a szerencsenapom – figyeli, ahogy közelebb lépked, ahogy hozzáér, már nem tartja azt az üzleti távot, mint eddig. Pofátlan méri végig ismét, újra, majd aztán megvonja a vállát.
- Bármihez. Még csak most kezdődik az este – mulatni jött, nyilván nem meccset akar nézni, szóval, ezen a helyen eléggé adottak a lehetőségek. – Ebben a sorrendben pont jó lesz – bár a más kifejezés széles, ragadozó vigyort eredményez, egyelőre semmit sem tesz, csak karját nyújtja felé, amint elpöckölki a csikket. – Első körben igyunk valamit, aztán hátha több kedvem lesz táncolni. Már ha, van annyi időd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A kezem végigszalad az előttem fekvő könyv érdes tapintású borítóján, majd újra felnézek Lizára.
- Jól - válaszolom először szűkszavúan, majd úgy döntök elmeséltem neki az arénában történteket. - A legutóbbi kviddics mérkőzésen megsérült a fejem, de nem vészes, már kaptam rá cseppeket. - legyintek, mint aki meg sem érezte a fájdalmat. Viccelődésére szélesen elmosolyodom. Végülis Riza nem először van egy macskával asszociálva, de a másik valkűr hajtó - a befarolós - pont az a srác volt, akinek a pontos nevét még most sem tudom. A viccére egy hangos, nevetős - Hahh! - a válaszom. Körbepillantok, pár embert megzavarhattam, pedig én is utálom, ha valaki a könyvtárban hangoskodik.
- Na várj - emelem meg a mutatóujjamat - annak tűnt - hangsúlyozom ki, majd halkan kuncogni kezdek. - Remélem mehet majd az a bagoly - tényleg szeretném megtudni a nevét.
 Áttértünk a 'fiú témáról', a 'Liza programja otthon, a szünetben' témára. Kissé oldalra döntött fejjel hallgatom mi minden van tervben nála. Mesélt már a testvéreiről, de örültem, hogy ezúttal több információ morzsát elszórt a családjáról. Így őt is jobban megismerhetem. Azonban amikor az anyukájával közös sütést érinti keserű szájíz veszi el a figyelmemet. De csak egy pillanatra. - Mit fogtok sütni? - kíváncsiskodok inkább. - Van valami különleges sütemény, amit a varázslók szeretnek? - Olvastam korábban a Merlin ünnepéhez kapcsolódó menükről, de még nem vagyok otthon az itteni gasztronómiában. Azért igyekszem.
 Tetszett, ez az anya és lányai program - mármint, ha a húga beszáll ugye. Nekem régen nem volt ilyenben részem, így kissé féltékeny is leszek. De csak egészen picit és egészen rövid pillanatra, mert be kell látnom, már nem is vágyom rá, anyámmal nem.
 Amikor Liza elhallgat hevesen megrázom a fejemet. - Ne csitulj, tetszik, hogy mesélsz. - mondom. - Nálatok is van a piacon az a tipikus ordibálós árus? - jön egy újabb kérdés. - Tudod, aki keresztbe üvölti a teret, hogy: Pattogatott kukoricát tessék!
 Hogy képzelem a szünetet? Megrágom a szám szélét, valami komplex válasz után kutatva a fejemben. - Bakelit hallgatás apával. - az első gondolatom. -  Gondolom besegítek majd a boltban, ahogy korábban is. - Azért kicsit megterhelte a családom kasszáját a Bagolykő, és én. Segítek majd árukat kipakolni, ezzel is kicsit visszadni a szüleimnek. Gondolkozom rajta, hogy letörlöm az összes közösségi média felületemet, és eladom a laptopomat, mert nincsen szükségem rá. Meg aztán a forintot beválthatom galleonra - ha a szüleim engedik, elvégre, az ő pénzükből van a gépem is. - Azt hiszem könyvbemutató is lesz. - gondolkozom tovább hangosan mesélve Lizának. - Szeretném kihasználni a szünetet és üresjáratokban tanulni, olvasni a mágiáról. - itt megállok, gondolkozom. Majd Lizából hangosan kitörik a szülővárosom neve. Mosolyogva, hevesen bólogatok - Igen. Hazamegyek, pedig már éppen kezdtem megszokni itt. - Tekintetem körbejár a termen. Itt aztán főleg megszoktam, az időm nagyrészét a könyvtár falai között töltöttem, a nyugiban. - Tudod, a szüleim még mindig kicsit össze vannak zavarodva. Megkaptam a levelet, aztán meglátogattak minket, elmondták a lényegi információkat. Anya nem fogadta túl jól - ennyit mondok neki, majd a mondatom végét inkább elharapom. Ez így is több volt, mint amit elakartam mondani, de ezek szerint már tudat alatt is bízom Elizában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Ebben az átmeneti időben, ami a vizsgák vége és az új tanév között szokott lenni, többnyire otthon vagyok, most mégis itt maradtam, mert nem érzem magam biztonságban. Megkértem Damy-t, hogy had lehessek nála, ez olyan dolog, amit kérnem sem kell ugye, de mivel ilyen kis búvalbaszott kedvem van, nem is nagyon szeretnék a terhére lenni. Még azt is mondtam, hogy lehet, hogy jobb lenne, ha albérletet fizetnék nála, de csak kinevetett, és megkért, hogy csak ne főzzek és rendben leszünk. Csak ez a rossz hangulat így most nem annyira kellemes, mert nagyon édes velem én meg próbálok jobb kedvű lenni, csak ez a mostani helyzet nagyon gázos meg nagyon furcsa. Sosem voltam még ilyen, sosem aggódtam még ennyire, mint most.
Nem lesz baj, csak ha bevonzza az ember, könnyű mondani, de nem könnyű nem gondolni rá, hogy nem lesz baj. Ezért is vagyok most itt, elvonulva a világtól, csendes magányomban. Jövőévben végzős leszek, utána fogalmam sincs, talán halott, látva és érezve, hogy mennyire megviselnek most az átváltozásaim. Hamarosan jön egy újabb átalakulás, és én nem tudom, hogyan tudnám ezt jól kivitelezni, hogyan tudnék annyi lendületet összeszedni, hogy ne legyen baj. Kár, hogy nem lehet azt mondani, hogy most simán nem szeretnék csak azzá válni, ami vagyok, és majd inkább a jövőhónapban csináljuk kétszer. Néha jó lenne csak átlagosnak lenni.
A kissé már nyikorgó hintaszéken ülve, egy kockás pokrócba burkolózva hintázok, miközben néhány kósza sort írok le. Ilyenkor tudok alkotni, és megbeszéltem, hogy még egy albumot idén kiadnék, mert régen volt már az utolsó, és vannak már kész dalok, ki tudja ezt is meddig csinálhatom. Ma meglepően visszafogottan nézek ki, semmi smink, csak a műpilláim, a hosszú tincsek befonva és feltűzve, ruházatul pedig egy szürke mackónadrágot választottam, ami kissé háremnadrágos kialakítású, egy sima fekete felsőt, meg a kedvenc bolgár kviddicses melegítőfelsőmet, amin látszik, az évek óta szorgosan viselem. Olykor dúdolgatok, máskor csak csendben írok, próbálgatom összetenni a dolgokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Néha kellenek a teljesen szabad napok, amiket a családjával tölt az ember. Hősnőnk is egy ilyet tart ma legfőbb tervei szerint. Reggeli után lányával átmentek a szüleihez, ahol kicsit beszélgettek mindenféléről majd kitalálták, hogy akkor kiránduljanak egyet. De hová mehetnének ezen a korőszi, kicsit hűvöskés napon? A csónakházat és a tó környékét választották. Imolának amúgy is kell a friss levegő, ahogy Elektra sem bánja ha üldögélhet egy kicsit és nézheti a fodrozódó víz tükrén meg-megcsillanva táncoló napfényt. Egy jókora méretű, vastag pokróc, néhány szendvics, két termosznyi meleg tea, egy bűvös frizbi és Imola egyik plüss jószágának kíséretében indultak neki a nagy közös kalandnak. A kislány hol anyja, hol nagyszülei kezét fogva sétált, diktálva az iramot. Út közben néha megálltak és felszedték a hullani kezdő gesztenyék első darabjait, meg pár szép, vörösbe vagy épp aranyba öltözött levelet, amikből egy ráérős délutánon majd dekorációt fognak együtt készíteni. Elektra haját feje tetején kontyba fogta. Bőrdzsekit, alatta pulóvert, farmert, bokacsizmát és nyakában sálat visel. Lányát is rétegesen öltöztette fel, hogy ha melege támadna tudjon kicsit lejjebb vetkőzni. megérkezve a csónakházhoz egy pár percig csak nézelődtek. - Ti csak telepedjetek le valahová, én meg addig megnézem tudunk-e még esetleg csónakázni egyet! - szólalt meg hősnőnk és már el is indult az épület felé. Eleget gondolkozott mostanában ezért most elméje üres vászonként feszül fel koponyájának belső felére. Figyelme sem olyan feszült és éles mint amikor teendője akad, vagy dolgozik. Ezért is történhet meg az, hogy elhalad a lány előtt, aki pokrócba burkolózva üldögél egy hintaszékben, majd megáll és egy pillanatig csak nézi a tavat. Egy mély és hosszú lélegzetvételnyi időt szentel gondjainak, majd a tüdejében lévő levegővel együtt kifújja őket és hagyja elszállni a légáramlással. Már épp menne tovább, amikor rádöbben ki előtt robogott el az imént. Vissza kettő padlógáz felkiáltással fordul meg azonnal. A firkász az a szabadnapján is az  marad. - Szia Odett! - köszön kedves mosollyal a lányra és úgy áll meg, hogy kicsit árnyékot vessen rá saját alakjával. - Hogy vagy, mi újság? - tudakolja a rá jellemző nyíltsággal, mert őszintén érdekli első rádióbeli riportalanya. Kíváncsi mi történt vele mióta beszélgettek az "Elektra felel"-ben. Azóta nem látta, de persze a kis vakondjait néha elengedte, hogy túrják fel az esetlegesen róla keringő dolgokat. Azonban a pletykákra ő sosem ad sokat. Azoknak a szavára viszont annál többet, akikről szólnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Mostanában sok olyan dolog elkezdett foglalkoztatni, ami korábban egyáltalán nem, sok olyan, amit időnként legyűrök, majd újra felbukkannak, éppen, amikor már azt hinné az ember, hogy véglegesen a múlt részeivé váltak. Ilyenkor megállok, gondolkozom. Másabb vagyok, csendesebb, észrevehetetlenebb. Nem bánom, hogy szünet van, hogy mindenki otthon van, hogy nem botlok bele az emberekbe. Én-idő. Erre van most szükségem ahhoz, hogy megtaláljam azt az Odettet, akit szeretek, akivel ki tudok békülni. Szükségem van a megállásra, a csendre. Hallom a hangokat, hallom a kisgyerek hangját, és ösztönös mosoly kúszik az ajkaimra. A gyerekkori én, aki a tizenéves kora hajnalán volt, mostanra tervezte első gyermeke születését, szintén mosolyog. Ez valami olyan dolog, amiről nem beszélek, amire mindenki, aki nem ismer igazán, azt hiszi, nem vágytam soha, így magával a farkasdologgal szerintük nem veszítettem semmit. Néha semminek tűnik a minden is, különösen akkor, amikor rossz passzban van az ember.
Felpillantok a mellettem elhaladóra, aki végül nem is néz rám, csak megáll pár lépéssel srégen előttem, és a tó felé pillant. Eszemben sincs szólni hozzá, ha valaki így nézi a tavat, annak pont a némaságra van szüksége, így amíg ő gondolataiba burkolódzik, én addig újra a papír felé fordulok, és kihúzom az utolsó sort. Nem tetszik, és eddig háromszor írtam vissza, mégis hiányzott belőle a tűz, holott az egész dal a szenvedélyről szólt. Ilyenkor minden mondatnak tökéletesnek kell lennie, na meg amúgy is nagyon maximalista vagyok.
- Helló.
Hogy is volt? Tegeződtünk vagy magázódtunk? Mondjuk maximum bunkónak néz, amiért letegezem. Oda se neki, nem igaz? Szóval én teljes nyugalommal mosolyodom el, ahogy érdeklődik, és bólintok is párat.
- Minden rendben, élvezem a szünetet, alkotok.
Még a papírt is kicsit megemelem, hogy láthassa, tényleg készül valami, és ha rólam van szó, akkor az dalokon kívül nem nagyon lehet más. Nem is hiszem, hogy van bármi, akármi, amiben kiemelkedő lennék. De a dalokkal teljesen jól kiegyezem, az egész életemet örökül hagyom bennük.
- És te? Kis kirándulás?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

- Egy látnok megérzései csak nem tévedhetnek.
Jegyzem meg kedvesen, kisfiús mosolyt küldve a lány felé. Tudom, hogy tényleg jó lesz benne, mert amikor együtt dolgoztunk, akkor is voltak pillanatai, amikor kedvesen anyáskodott felettem, úgy, hogy szerintem észre se vette. Szerettem az ilyen pillanatokat, mivel felismerem az anyai törődést, és szinte falom az energiáját. Én magam, annak ellenére, hogy legjobb tudomásom szerint az anyám még mindig jó egészségnek örvend, apámnak hála idejekorán megfosztódtam ettől a szeretettől, nem csoda hát, hogy minden egyes formáját maximálisan kihasználom. Próbálom magamba gyűjteni, elraktározni, lassan feldolgozni. De mivel koromnál fogva anyát már nem kereshetek magamnak, így nagy valószínűség szerint egy olyan nő mellett kellene megállapodnom, aki idősebb nálam, és kiélheti rajtam anyai energiái egy részét. Csak addig, amíg én magam fel nem növök arra a szintre, hogy már ne ezt keressem egy nőben. Nem mintha attól lenne hangos a környék, hogy megállapodnék, vagy akár csak lenne valaki az életemben, mert szó sincs ilyesmiről.
- Köszönöm, ez nagyon kedves tőled.
Tőlem pedig, hogy őt segítem, de hát erre valók a barátok, nem igaz? Azért vagyunk, hogy segítsük egymást, és ha van lehetőségünk, akkor miért is ne tennénk? Máskülönben értelem sincs. Noha mindketten önzetlenül segítenénk a másikon, van abban valami bájos, hogy éppen most jön jól egymás megsegítése. Tényleg érdekel, hogy vajon milyen jövőt jósolhat nekem a világmindenség, mit mondhat rólam az univerzum. Talán ha túl szörnyűséges, nem hiszi el a végtelenül kedves arcú nő itt mellettem, de elmeséli. Ebben reménykedem, ami azt illeti.
- Sosem tervezek, így nem nagyon tudok erre választ adni. Terveim szerint az október végi testületi ülésre már bevihetik a kész anyagot, addigra szeretném egyen tudni, és talán maradok még egy vagy két hónapot. A karácsonyt mindig máshol töltöm, más és más országban. Itt is megnézném egyszer, hogy milyen, talán kiegészíteném az akkori összeállítást, helyet hagynék pár képnek, és a jövőév januárjára datálhatnánk a végleges formába öntést. Minden a polgármester úron múlik.
Ő lehet, hogy szűkösebb határidőt szeretne, vagy nem tartja olyan fontosnak a karácsonyi időszakot, hogy képeken jelenítse meg. A következő találkozásunk alkalmával mindenképpen szóbahozom majd neki ezt az eshetőséget is. A vendégszeretetével semmiképpen sem szeretnék visszaélni, mert nem lenne illő, szívesen fizetek a szállásért, csak maradhassak hosszabban.
- Arra gondoltam, hogy csinálnék egy képes kalauzt a magyar mágusfalvakhoz. Érdekes lehet a kontraszt Kunszenilla és Bogolyfalva között, hiszen az elnéptelenedés és a túlnépesedés tökéletes ábrázolása. Illetve ott vannak a gyönyörű helyek, mint az Angyali Menedék. Nem láttam még ilyen művet és úgy vélem, hogy ez mindenkinek a hasznára válna, hátha úgy döntenek, hogy megmentik azt a szegény falut.
Az ember mindig remél, és sajnál, amikor ennyire eltűnik a világból a mágia, de most elsősorban annak örülök, hogy mi ketten összesodrodtunk úra.
- Neked van olyan terved, amivel felborítanád a világot?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Örömmel látja, hogy a fiatal lány alkot éppen. Az interjúra való felkészüléskor meghallgatott tőle néhány dalt és bár nem az ő stílusa azért nyert belőlük némi rálátást az ifjú művésznő munkásságára. Sokan szeretik a zenéjét és látnak bele általa a lelkébe. Felvetődik a kérdés akkor is ennyire szeretnék, ha tudnák milyen állapottal kell együtt élnie nap mint nap? Elektrában azonnal felpezsdül a riporter vér és már azt forgatja a fejében, hogyan vehetné rá, hogy egy kellemes nyugodt helyen erről beszélgessenek. - Igen egy kicsit kijöttünk a szabadba - mondja és elpillant a családja felé akik nem messze vertek tábort és épp pakolják kifelé az inni és ennivalót. - Nem vagy valami jó színben - kezdi szokásához híven kissé talán túl nyersen - Ennyire megvisel az átváltozás előtti időszak? - kérdezi továbbra sem finomkodva. Szavai mögött azonban egyértelműen érezhető az empátia. Lojális az ilyen különleges helyzetben lévőkkel, azokkal akik emiatt bármiféle hátrányt szenvednek, vagy épp titkolózniuk kell a táradalom nagy része előtt. - Ne aggódj, már akkor tudtam, amikor elhívtalak a műsoromba - emeli fel balját egy pillanatnyi védekezés erejéig - Nem lehet egyszerű összeegyeztetned a karrieredet és az igazi önvalódat - mondja kissé elgondolkodva. Eszébe jut, hogy a vele szemben ülő olyan egy kicsit, mint a Zöld Íjász, aki nappal gazdag és sikeres üzletemben éjjel pedig csuklyás íjász jótevő. Na persze itt az analógia azért jócskán sántít, de a kettős élet azért egybevág. Már épp folytatná hősnőnk a beszélgetést amikor odalép hozzájuk a kislánya. - Szia! De szép a hajad! Olyan, mint azoknak a tündéreknek, akikről anya szokott mesélni - a kicsi lányka nem csak hősnőnk átható tekintetű szemét, de szókimondó jellemét is örökölte. Elektra nevetve hajol le hozzá, puszit ad arcára és csak ezután szólal meg, mondanivalóját főleg csemetéjéhez intézve - Kicsim, ő itt Odett, aki ugyan nem tündér de olyan szépen énekel, akár egy angyal - itt felmosolyog a fiatal lányra - Odett, ő pedig a kislányom Imola - a bemutatás közben a nevezett csemete jólneveltségéről bizonyságot téve a kezét nyújtja - A legtöbben Momónak szoktak hívni és már majdnem négy éves vagyok - teszi azért hozzá a gyerkőc és bájos mosolyt küld a magában akkor is tündérnek elkönyvelt felnőtt felé. Eszes kislány tele jósággal és ártatlansággal, ami korának kiváltsága. Hősnőnk arra neveli, hogy legyen kedves de őszinte. Mindig mondjon igazat és ne féljen megvédeni a sajátját. Ugyan korához képest kicsit kisebbre nőtt és vékonyabb termetű, talán a bájital kezelés utóhatása miatt, ám annál érdeklődőbb és elméje akár a szivacs úgy töltekezik az információkkal, amiket azután remekül használ fel és emellett megérzi az emberek igazi természetét, ami Elektra szerint szintén olyan "képesség" mely csak a gyermekek sajátja. Általában visszahúzódó, de aki szimpatikus neki, tehát jó embernek érzi, azzal barátságos és közlékeny.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

- Ilyen szépen is ritkán mondják, hogy szarul nézek ki.
Felelem nyugodtan, és bár van abban igazság, amit mond, mégis meglep, hogy kimondja. Nyilván nem úgy mutatkozok be a világnak, hogy helló, Angyal Odett, nem angyal, farkas, vérfarkas, éppen ezért hiszik sokan, hogy egy családja okán dühös lázadóról van szó. Elvégre keresztény család gyermekeként nem kéne kéjről és vágyról énekelnem, hacsak a vágy nem az úr szeretete iránt való. Amiről én éneklek, határozottan nem arról szól, erről mindenkit biztosíthatok. De hát kimondta, én meg minek tagadjam, ha ő tudja.
- Az előtte és az utána lévő két nap, olyankor Damy-n kívül nem nagyon jön más a közelembe. Gondolom hallott róla, hogy Sonját vérfarkas támadás érte.
Habár személyesen nem nagyon ismerjük egymást, nem sok időt töltöttünk együtt, de Sonja is egy ősi máguscsalád tagja, ahogy én is, nagyjából egyidősek vagyunk, és mint utóbb kiderült, igazán kellemes estét töltöttem a testvérével. Ha nem lennék selejtes, ő meg vértisztított véla, normál esetben konfetti zápor járna ezért a kijelentésért. De ugyebár ő vértisztított én meg selejtes vagyok, szóval nem volt ez több, semmint szex. De egynek nem rossz. Szóval ezért Sonja és nem Machay kisasszony. Az ilyen finomkodásokat meghagyom a családom azon felének, akik élik ezeket a nyünnyögéseket.
- A vérfarkasokat egyformán ítélik meg egy ilyen esetnél. Azt gondolják, ha egy megtette, mind megteszi. Ilyenkor nem számít, hogy a főzet a tudatunknál tart, sem, hogy mindannyiunknak van veszítenivalója, sem, hogy ismerjük egymást, már azok, akik kis helyen együtt vagyunk, vagyis odafigyelünk egymásra. Ilyenkor csak a jogaink megvonása és az emberi létünkbe vetett hit megkérdőjelezése van. Én eleve rosszul viselem a bezártságot, képzelheted, mi lesz ha még jobban megfosztanak.
Vagy, ha kiderül, hogy én kísérleti bájitalokat fogyasztottam mostanában. Danténak mondtam is, hogy átállok a farkasölőre, hogy ha vért vennének, megtalálják a szervezetembe, ne az idegen összetevők miatt kezdjenek el nyomozni és belemagyarázni olyat, ami nincs. Éppen folytatnám, de akkor hirtelen ott terem a kislány előttem, és a szívem egyszerre telik meg boldogsággal és facsarodik össze bánatomban. Elmosolyodva a gondolatra, hogy tündér lennék felnyúlok, hogy kihúzzak három hullámcsatot a hajamból, és leomoljon a hajam, és tényleg angyalszerű legyek. Tudom, hogy a gyerekek szeretik az ilyesmit.
- Nagyon örülök Momó, én Odett vagyok, de a barátaim Odie-nak hívnak.
Legalábbis Zina, és nekem nagyon tetszett, így most megosztom vele ezt a titkot, miközben kezet fogok vele.
- Négy? Akkor te már nagyon nagy lány vagy. Az előkészítőbe jársz, igaz?
Örülök, hogy nem tiltja tőlem a kislányt, sőt, engedi, hogy kérdezzen, én pedig készséggel felelek neki. A kis törpicsek olyan, mint az anyja, látszik rajta, hogy felteszi a maga kérdéseit, így amire csak szeretne, válaszolok neki, miközben felírom a nevét.
- Írok neked egy dalt, mit szólsz? Milyet szeretnél, amire táncolni lehet, vagy amire elaludni?  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Most el kéne mondanom, hogy miért bonyolult a dolog? Niadra mégiscsak egy idegen, és még én sem tudom, hogy hogyan is kellene kezelnem ezt a fajta apaságot. Még nagyon új, nagyon kötött és nagyon nem tudom, hogy hogyan legyek jó apukája Nathie-nek. Megteszem, ami tőlem telik, remélem az elég lesz, talán még büszke is lehet rám ez a két nő. Mondjuk tehetséges vagyok, szóval miért ne?
- Pár hete tudtam meg, hogy én vagyok az apukája, azért - világosítom fel mégis, és, hogy a pillanatnyi zavarom elmúljon, inkább megbámulom őt. Ez a manőver sikeres is lesz azonnal, szóval mindjárt más is jár az eszembe, megnyugtató módon. Figyelmesen követem, ahogy végigolvassa a passzust, türelemesen várakozom, addig is szemem legeltetem rajta.
- "Eme kényes információt?" - olyan gyorsan elvigyorodok, mint ahogy a teafű festi be a forró vizet. - Imádom a szóhasználatod, Sarah - folytatom még a mosolygást. Már csak a "fiatalember"-rel kellett volna megtoldania az egészet. De emelett meg... édes is, jól áll neki ez a tettett naivság, vagy nem tudom, hogy minek nevezzem ezt. Szexi a csaj. Ezért is hívom randira, a magam módján. Mondtam én, hogy nem butus, a válaszából kitűnik.
- Ebben van valami. Ma este ráérsz? Ha nem, akkor melyik nap lenne jó neked meginni velem valamit, vagy bármi. Szóval eljönnél vele, hogy eltöltsünk egy fantasztikus délutánt, estét, éjjelt, bármit? - nézek mélyen a szemeibe. Varázslatosak amúgy, de nyilván nem szabad megemlyteni sem, mert elbízzák magukat az ilyen szép nők. Lassan kell beadagolni nekik, mert még túlcsordulnak és nem lesz mit mondani. Vagy nem? Olyan régen randiztam már, hogy azt sem tudom, hogy hogyan kell. A legutóbbiból meg lett egy gyerek, mondjuk az sem randinak indult. Mindegy is, azért jó lenne, ha igenlő válasz érkezne a szexi ajkakból.
- Szóval, kedves tanítónő, akinek a neve is olyan, hogy kiejted és ohh?! Van-e kedved hozzám? - kérdezem még, aztán majd kiderül, hogy tetszik-e neki az ilyen idióta közeledés. Tényleg össze kéne szednem magam most már.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

- Ott még nem tartasz, de majd szólok - próbálja a maga csipkelődő stílusával oldani a feszültséget. Nem rosszindulatból mondta meg a lánynak az igazat. Úgy sejti kevesen teszik meg azt és nem csak vele, hanem úgy általánosságban. Manapság a dolgok finomítása jött divatba, de hősnőnk sosem igazán volt trendkövető. Nem ezt látta otthon sem, annak ellenére, hogy anyja például talárokat tervezett és kivitelezett. - Sok mindent hallani mostanság, és abban minden bizonnyal ott van az igazság is valahol - jegyzi meg a támadással kapcsolatban. Megbízható forrása szerint ez valóban megtörtént az eset, de nem kíván rá jobban kitérni. Magánemberként együtt érez a lánnyal és felnéz annak megmentőjére, de riporterként kissé furcsának találja, hogy a vérfarkasok úgy gyűjtik mostanában az ifjú és néha igen régi máguscsaládok gyermekeit, mint mások a  virágokat a mezőn. Nem akar konspirációs teóriákat gyártani ezért igyekszik majd a dologról a lehető legtöbbet és legbiztosabbat megtudni, de jelenleg több más cikken is dolgozik egyszerre. - Ezen szeretnék változtatni, hogy ne ítéljenek meg sem téged, sem a hozzád hasonló állapotban lévőket olyan tévhitek és félelmek alapján, ami övezi a vérfarkasokat. Segítenél nekem ebben? - kérdezi miután végighallhatta a fiatal művész keserű kifakadását az őket ért hátrányos megkülönböztetésről. Már épp kezdene valóban ráfókuszálni erre a beszédtémára, amikor is kicsi lánya besétál és leveszi a lábáról Odettet. Még szaktudását sem kell elővennie, mert anélkül is tisztán látja ahogy a nevezett arca felragyog a gyermeki mosoly és őszinte kedvesség láttán. Imola pedig bőven méri ezt számára. Elektra csendesen figyelve hagyja a lányokat beszélgetni. Azt szeretné, ha Imola úgy nőne fel, hogy egyenlő bánásmódban részesít mindenkit. Ne az alapján ítéljen, hogy valaki vérfarkas-e, hanem aszerint, hogy milyen ember. Az előkészítő említésére elhúzza azonban száját. - Anya azt mondja még nem kell oda járnom - válaszol a kislány a neki feltett kérdésre nemes egyszerűséggel és a maga ártatlan módján, de válaszát anyja azért kicsit kiegészíti - Jövőre fogja csak elkezdeni - mondja és lenéz kislányára. Büszke rá és szereti, de tudja még nincs felkészülve arra, hogy közösségbe menjen. Amikor a kislány megszületett mondhatni tökéletes volt. Szépséges és bár kicsike de életerős. Azonban ahogy teltek a hetek egyre furcsábban kezdett viselkedni. Nehezen és keveset evett, a bőre szürkéllett vagy épp kipirult az erőlködéstől. Alig múlt két és fél hónapos amikor szirénázó SÜVEG kocsival vitték be a Fővárosi Ispotályba, ahol megállapították, hogy a szíve nem fejlődött ki rendesen. Elektra lelke abban a pillanatban tört darabokra. Ha nincsenek mellette a szülei valószínűleg összecsuklott volna, mint egy marionett bábu. Apja kapta el és ültette le a váróban. Ezután hosszú órákig nem jött senki. Hősnőnk pedig néhány könnycsepp hullatása után összeszedte maradék józan eszét, ítélőképességét és döntést hozott. Erős lesz, Imoláért. Hitt a gyógyítók szaktudásában és abban, hogy nem ok nélkül jött gyermeke erre a világra. Érte kellett kitartania minden áron. Végül a kicsi életét nem csak, hogy megmentették, de szerencsére meg is tudták gyógyítani. Ettől függetlenül hősnőnk azóta is egy kicsit jobban óvta. Azonban annak ellenére, hogy nem nevelt belé betegségtudatot, furcsa mód Imola is, mintha tudta volna min ment keresztül, kímélte magát. Ez a hozzáállása pedig mind a mai napig megmaradt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, ahogyan a neki írandó dallal kapcsolatban nyilatkozott. - Altatót szeretnék, mert nem szoktam táncolni - mondja mintha ez magától értetődő lenne - Megtanítod majd anyának, hogy el tudja énekelni nekem? - kérdezi a kislány bizakodva és nem látja, hogy Elektra erre a mondatra közben majdnem elneveti magát, de idejében rendezi azért vonásait. A legtöbbet húszas éveiben énekelt, azt is karaoke bárokban és ott ugyebár nem éppen ilyesmik vannak. A 80'-as 90'-es évek rock balladái, na az már az ő stílusa. Imola ez alatt karnyújtásnyira csökkenti a közte és újdonsült barátnője közt a távolságot. Míg a választ várja megbűvölve nézi Odett leomló csodás hajkoronáját, ami elkápráztatja. Az anyukája sötét haját is nagyon szereti, különösen az illatát, amikor felveszi magához és ő a vállára hajolva arcát beletemetheti, de ez egészen más és új és csodás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Egyébként én sose gondoltam volna, hogy lesz valaki Lilin kívül, akivel képes vagyok fél napot elcseszni filmezéssel. Ricsi a legjobb barátommá vált... ami jó, csak közben itt vannak azok a furcsa gondolatok. Egyszerűen nem vagyok biztos abban, hogy ez elég nekem, vagyis jobban mondva egyre biztosabb vagyok abban, hogy nem elég, de mégis... beérem ezzel. Nem siettetek semmit, persze sokszor nem bírom megállni, hogy ne tegyek kétértelmű megjegyzéseket, vagy na puhatolózzam ki, ő vajon hogy viszonyul hozzám.
- Meg kell velem nézned a 365 napot... komolyan.. érdekel, tök nagy visszhangja lett, és kiakasztott egy csomó embert - én nagyon lelkes vagyok, miközben már-már otthonosan mozogva nála, megmikrózom a popcornt, mert arról nem vagyok hajlandó lemondani.
Talán ez jó, így könnyebb, hisz csak ledöglünk filmezni, nem randi - bár ennek ellenére kínosan ügyeltem arra, hogy a legapróbb tincsem is tökéletesen hanyag és rendezetlen legyen -, így feszengeni se kell, vagy attól tartani, hogy beáll a kínos csend. Nem egy randiban volt részem életem során, és hát... vagy a partner nem igazán klappolt, vagy egyszerűen velem van a gond. Ha ki van mondva, hogy akkor az randi, akkor eszembe jut az összes baromság, amit a magazinokban olvastam, és a végeredmény kínos lesz.
Most viszont nem az, mert míg nézem, ahogy a mikróban forog a tálca, és egyre csak nő a papírzacsi, addig azt a hülye dalt éneklem, amit a múltkor mutatott, és nem megy ki a fejemből. Persze a hangom jó, és nem is hamis, de mivel koreai, így simán hallás után megy, így jó eséllyel a szöveg fel sem ismerhető, mert hát azóta se lettem perfect koreából.
- Komolyan, az agymra megy - nevetem el magam, amikor tudatosul bennem, mit csinálok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Mélyet sóhajtok, miközben a zsizsegés távozni kezd a koponyámból. Kinyitom szemeimet, de ugyanabban a pózban maradok kiterülve, mintha megpusztultam volna – mondjuk, nem állok tőle annyira távol. Nem tudom, hogy másoknál is van-e olyan, hogy valójában szinte semmi játszódik le a fejében, csak egyszerűen takarékra teszi magát, és bámul maga elé. Nálam mostanság egyre gyakrabban. Szeretem kikapcsolni az agyamat, hogy ne kattogjak felesleges marhaságokon. Le szeretném kötni magam, és talán elmegyek mégis ma este arra a végzős bál előtti buliba Ivettel. Mi baj lehet? Legurul majd egy-két sör, egy két cigit is elszívok talán, közben teljesen felesleges köröket flörtölök néhány felsőbb évessel, hogy legalább arra a kis időre visszanyerjem az önbecsülésemet. Természetesen másnap reggel ezzel szembe kell néznem, és a fejemet fogom verni a falba, hogy már megint idiótát csináltam magamból.
Előre játszom le magam előtt a jeleneteket – elvégre minden buli után ez van –, így egy kelletlen grimasszal le is teszek róla. Lehet baj. És erre van a legkevésbé szükségem. Hümmögve szedem össze magam, vagyis mozdítom meg végre karomat, hogy felüljek, amikor egy kedves, aggódó hang üti meg a fülemet. Erőltetett mosoly kerül gondterhelt vonásaim közé, majd odafordítom sápadt arcomat az érkező felé. Lassan nyitom fel egy mély pislogás után zöldjeimet, amik amint felnyílnak, abban a pillanatban jegesednek meg a másik szeme láttára. A zöld, lágy algaszín villámgyorsan változik át a hideg kékbe, majd a karfán felnyomom karjaimmal magam a fotelben.
– Minden szuper – mondom végül méllyé változott hangomon. Tekintetemmel el sem engedem Karolát, a méreg bennük azonban valami teljesen mássá változik. Szinte elhomályosult fátyol kerül rájuk, ahogyan feltűnik előttem a pizzériában történt jelenet. Szívem hevesebben kezd verni mellkasomban, szinte kiütve bordáimat a helyükről, de egy gunyoros mosollyal rendezem vonásaimat, oldalra döntöm a fejemet, és felállok. Így eléggé közel kerülve az eddig fölém magasodó Karolához. Arcomról nem távozik a mosoly, ám ajkam láthatóan meg-megrándul a természetellenes szájtartástól. – Boccccsánat – nyújtom el a szót, miközben ellépek előtte, hogy gitártokomhoz nyúlhassak. Nagyon rendes volt tőle, hogy aggódott, de aztán – úgy veszem észre – inkább szomorkás, hogy nem nyuvadtam ki a székben. Nem tudom, hogy mit mondhatnék, pedig annyira minden dübörög az agyamban. Neki már hátat fordítva húzom ki a tok zipzárját, ajkam pedig lebiggyen. Eszem ágában sincsen pont előtte bőgni, de annyira megtámadtak az érzelmek, hogyha már nem lát engem, miért is ne engedhetnék meg magamnak egy ilyen jellegű grimaszt. Egy ideig ott kutakodok, majd susmogást hallok az ajtóból. Vállam fölött, gyanakodva tekintek hátra, ahol is három rellonos fiút pillantok meg. Vihorászva mutogatnak ránk, hiszen a pletyka csak úgy szárnyal a tinédzserek között. Főleg akkor, ha ilyen nevetségesen drámai sztorikról van szó. Az egyik, fekete hajú, markáns vonású srác előveszi a pálcáját, majd miután konstatálja, már csak Karola és én vagyunk a tanulószobában, odaszól. Valami olyasmit, hogy „Beszélgessetek csak csajok”, mire én értetlenül emelem kékjeimet a velem maradt lányra. Ekkor záródik be az ajtó, és hallom mögüle a srácok nevetését.
– Na, ne! Ezt ne… - csóválom meg a fejemet, majd az ajtóhoz sétálok. Megpróbálom lenyomni a kilincset, de nem nyílik. Farzsebemhez nyúlok, és előveszem én is cseresznyefa pálcámat. – Alohomora! – suttogom, ám a zár nyelve meg sem mozdul. Kétségbeesetten ismétlem meg még néhányszor, majd fintorogva fordulok meg, hogy szemben találjam magam Karolával. Nem szólok, csak lomhán lógatom magam mellett karjaimat, jobbomban a pálcát szorongatva. Megmagyarázhatatlan keveréke jelentkezik tekintetemben a szomorúságnak, a dühnek és a kétségbeesésnek. Rellonosok. Nem is tudom, miért gondoljátok, hogy mindenbe bele kell ütniük az orrukat. – És most mit csináljunk? – teszem fel a kérdést. Nem hiszem el, hogy pont vele ragadtam itt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Máshol legyen a világ ilyen, mert komolyan nem akarom elhinni, hogy rögtön arra kell gondolni, csak azért kaptam ingyen, mert éppen feldobott volna az asztalra. Rendben, nem mondom, benne van a pakliban, hogy egy perverz volt a bácsi, de akkor is, miért kell rögtön erre gondolni? Biztos vagyok abban, hogy Belián egyetértene velem, és most azonnal fel is hívnám telefonon, ha nem éppen a Balaton hűsítő vize keringene körbe végtagjaim körül, hogy ne csak testemet, de kicsit agyamat is lehűtse. Lehet nem gondoltam át eléggé, mert azért egy pasit felhívni, hogy adjon nekem igazat abban, ez mégis mennyire hímsoviniszta megnyilvánulás, lehet nem kifizetődő ötlet, de... mindegy, mert úgysem tudom megtenni, figyelemmel arra, hogy egyre beljebb és beljebb haladok. Mintha a csillagok közé is be tudnék nyúlni a sötétségben, olyan békés minden.
Elmosolyodva bólintok egyet, mintha láthatná, de nem most kezdek el majd gondolkodni, ráérek erre később, hogy igen, itt bizony pöpec bulinegyed is van. Emlékszem, még megboldogult fiatalkoromban mennyit jártam ide, mintha muszáj lett volna, és mintha annyira különbözne a pesti szórakozóhelyektől bármelyik is, ami itt van. Pedig egyáltalán nem, sőt talán még borzalmasabbak is az itt lévőek, mert olyan sok ember van mindig, alig lehet levegőt kapni. Nem panaszkodom, akkor imádtam, és semmi pénzért nem cserélném el azokat az estéket, amikor például Teó alsónadrágban szaladt be a tömegbe azzal, hogy miközben aludt, ellopták a ruháit, valaki nem látta-e őket? Egyébként pedig csak megint kretén volt és elvesztett egy fogadást, de én nagyon élveztem. És ez a lényeg, mert az nem fontos, hogy utána két rendőr vitte be közszemérem sértés vádjával, de végül csak kiengedték. Merlinre, de jó is volt!
- Túl fogod élni, hogy a pélód még kisebb lesz, mint amekkora alapvetően, nem? Úgysem látja senki - szemtelenül vigyorgok fel rá, ha nem lenne ennyire sötét, talán még a játékos csillogást is láthatná szemeimben, mert én mondom nektek, ez az este eddig nem is alakulhatna jobban. Van borom, van pizzám, Arion egy tóban fürdik és az ég olyan csillagos, szinte elvakítanak a fényükkel. Ráadásul még meg is dicsér, hát mi folyik ma itt, kérem? Mosolyom egy pillanatra sem lankad, hülye lennék nem élvezni a helyzetet, ahogy dicsérget és leesik neki, hogy nem is olyan rossz a víz és lejjebb ereszkedve hagyja, hogy őt is körbeölelje. Ha így haladunk mondjuk, akkor itt őszülök meg, mire belekerül.
- Nem szoktam aljaskodni, de ezzel így ötleteket adsz, azt tudod, ugye? Plusz minek kellene azt? Így is biztos vagyok abban, hogy azt hitted, meztelen vagyok, azért jöttél be végül ilyen gyorsan - nevetek fel halkan. - Szóval 1:0 ide - bólintok egy határozottat, miközben mosolyom csak szélesedik, félszemem nyitom ki, ahogy visszakérdez, végül vállat vonok. Kinek mi a szép, de bármennyire is megvetettem a történtek után, az az este igenis szép volt.
- Igen. Nem voltál a kedvencem utána, de az az este örök emlék. Szerettem - vallom be őszintén, hiszen ennyi év után már aligha van jelentősége bármelyikünknek is. - Nem, csak gondolt... - halk sikkantásom, majd bőven hangosabb nevetésem szakítja meg a mondatot, ahogy felemel és a víz hirtelen eltűnik alólam. Nevetve karolom át mindkét kezemmel nyakát, arcomat nyomom vállának, erősen szorítom, hogy lehetőségeim szerint, ne a vízben kössek ki, mert nem emlékszem, hogy vízálló sminket kentem-e fel a randi előtt. Felemelem fejemet válláról, ahogy elhangzik a kérdés, éppen válaszolnék, amikor kissé meglendít, nevetve kapaszkodom még erősebben, majd még annál is jobban, ahogy leszeretne tenni. - Sajnos nem tudom őket használni, úgyhogy mostantól cipelned kell mindenhova - bólintok egy határozottat, majd hátamat kissé ívbe feszítve, drámaian teszem halántékomra kézfejemet, miközben alóla sandítok fel Arionra szemtelenül mosolyogva. - Kivéve a csajaidhoz, oda nem akarok menni, de egyébként mindenhova - pontosítom mondandómat egy bólintás mellett, majd folytatom drámai szusszanásaimat, végül megelégelve kulcsolom össze tarkójánál ujjaimat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

- Köszi.
Bár nem tudom, hogy arra hogyan reagálnék, de gondolom még ennél is rosszabbul, éppen ezért, csak remélni merem, hogy nem leszek olyan, állapotban, mint a mostani, amikor közlik, hogy szarul nézek ki. Furcsa és talán egy kicsit morbid, de szeretnék szép halott lenni, ha mennem kell. Szeretnék szépnek megmaradni az emberek emlékezetében, és a hiúságom okán elég kritikus vagyok önnön testem holt változatának külalakjával kapcsolatban. Ezért is nem szeretném például, hogy egy átváltozás közben ért elpusztulást követően Damyan lásson. Meg is mondtam neki, hogy ne merészeljen ilyet tenni, mert akkor visszajövök szellemként és sosem szabadul meg tőlem.
- Mélyen.
Mert az igazság, a tökéletes, egyszerű igazság nagyon mélyen van még akkor is, ha nincs körülötte olyan körítés, amitől fogyaszthatóbbá válik. Valahogy sosem csak a lecsupaszított való van előttünk, mert alkatilag gyengék vagyunk a színtiszta igazsághoz. Az ötletre, hogy jó színben tüntetné fel a farkasokat, kiszakad belőlem egy őszinte és nem túl kedves, vagyis inkább nem túl bizalomgerjesztő nyögés-morgás. Nem, ez nem azért van, mert éppen nincs jobb dolgom, mint szenvedni, hogy az élet milyen kegyetlen, ezt a hangot akkor is hallatnám, amikor én vagyok a legpozitívabb bundás a környéken.
- Nem hiszem, hogy ez annyira jó ötlet. A vérfarkasok veszélyesek. Nem sütögetik nyárson Piroskát hobbiból, de nem minden vérfarkas fogyasztja rendesen a bájitalát.
Vagyis van, aki azért megsütni a kis kosárhordót. Itt amúgy nyugodtan feltehetném én magam is a kezem, hiszen hónapok óta Dante kísérleti bájitalait teszteli az animágus srác társaságában. Oké, a Sonját ért támadás óta már visszatértem a farkasölőfűhöz, hogyha esetleg vért vennének, ne találjanak benne mást, csak annak az összetevőit, méghozzá olyan mértékben, mint ahogy annak lennie kell.
- Ha tévhitnek mondjuk és eloszlatjuk a félelmet, majd egy vérfarkas akárcsak rámordul egy emberre, de ne adja Isten megöl egyet vagy gyerekeket, akik elkóboroltak, akkor az nem lesz más, mint önmagunk arconköpése. Én nem vagyok hajlandó vállalni a felelősséget azért, amit mások tesznek. Mert a társadalom egy kitaszított szegmenséhez tartozóvá váltam, elsősorban önmagamat nézem. Szerintem, ha megismered a farkasok történetét, a körülményeket, az utóhatásokat, rá kell jönnöd, hogy más és más módon viseltetünk a farkaslét iránt, és máshogy látjuk magunkat. Én szeretem azt, aki lettem, ami lehet, hogy számodra riasztó, de nincs az a pénz, amiért transzparenst ragadva hirdetném az egyenlőséget, arra ott vannak a vélák, a kentaurok meg a melegek.
Belián talán máshogy látja, mert ő idealista. Én nem hiszek az ideálokban, nem hiszek abban, hogy valaha elfogadnak minket. Hát basszuskulcs, rejtőzködünk a muglik előtt, másoknak mutatjuk magunkat. Önmagunkat nem vagyunk képesek büszkén felvállalni, akkor mégis hogyan lennénk elég érettek ahhoz, hogy a társadalmi egyenlőségről papoljunk.
- Ez az egész nem fog szólni másról, csupán erőfitogtatásról. Börtönbe zárnak? Felügyelőt rendelnek ki mellénk? Nyomkövetőt kapunk? Nem lesz más, csupán csak egy taszítás a kitaszítottságon. Vitatkoznak rajta néhány napot, de ezek lefutott játszmák, kellett egy pont, ami miatt büntethetnek minket, az a gyökér meg tálcán kínálta nekik.
Még a vállam is megvonom, mert valljuk be, ez történt, semmi más. Kellett végre valami, mint a világháborúk előtt. Egy lövés, egy válság, egy merénylő. Kellett lenni valaminek, ami miatt kirobban ez az egész, és tessék, megtörtént. Gondolom ismeretlenül is felállva tapsoltak neki.
- Nagyon fogod szeretni. A legfinomabbakat mindig pénteken főzik. A szüleim engem otthon tanítattak, és abban nem volt annyi játék, de amikor ide jöttem, akkor mindig adtak ebédet is, és imádtam.
Meg a játékokat is, de majd ezeket úgyis megismeri a kislány. Nem akarok én minden poént előre lelőni. A lényeg, hogy élvezze ki, hogy legyen lehetősége rá, hogy normálisan alakítson ki kapcsolatokat. Nekem egyik kapcsolatom sem indult normálisan. Nem volt olyan, hogy leültünk egymás mellé és beszélgetni kezdtünk. Valahogy velem az ilyen dolgok nem történnek meg.
- Altatót? Rendben. Megtanítom neki, de csak akkor, ha neked is tetszik, először mindenképpen neked kell hallanod.
Addig nem is adom ki a kezemből, mert a gyerek a legnagyobb kritikusa az embernek, és ha már neki írom, akkor szeretném, ha ő hallaná először, hogy elmondhassa az őszinte véleményét. Mert az lesz, ez látszik rajta. Felpillantok a nőre, hiszen ha már így összefutottunk, eszembe jut egy téma, ami megmosolyogtatott.
- Hallottam, hogy megismerkedtél az unokatestvéremmel, és nem nagyon loptad be magad a szívébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Erre a kijelentésre némiképp csodálkozva emeli meg fejét, hogy tekintetük találkozhasson. Az első dolog, ami kiszaladna a száján a "wáoh" lenne, de úgy érzi, nem volna helyénvaló így reagálni erre az információra, így inkább csak rendezi vonásait. - Értem - nem firtatja különösebben, mert nincs igazán tisztában az itteni szokásokkal. Akkor a kislány ezek szerint egészen eddig apa nélkül nőtt fel? Akkor ki tanította meg arra, hogy miképp védje meg magát? Náluk öt-hat évesen már fegyverekkel is gyakorolnak, hiszen kevés olyan dolog van, ami fontosabb az önvédelemnél. Meg amúgy is, ezer és egy történetet tudna mesélni, amit apja combján ücsörögve ismert meg, fel sem éri ép ésszel, hogy lehet ilyen kiegyensúlyozott ez a lány. Eközben pedig megfordul fejében, vajon Zétény hogyan élheti meg azt, hogy ennyi év mit sem sejtés után a nyakába szakad egy gyerek, akinek idáig nem lehetett igazán apja, most pedig, hogy lehetne, a kapcsolatok szövevényes hálójában találja magát. Nehéz kérdés, mi lenne a helyes döntés egy ilyen kényes helyzetben, így nem bírálja egyik felet sem, inkább csak megállapítja, hogy az itteni mágusok nagyon furák.
- Valami rosszat mondtam? - értetlenül pislog fel, ebből kifolyólag el is bizonytalanodik szavai helyességében. Odett is mondta már, hogy gyakran fogalmaz úgy, mint egy űrlény, de mivel fogalma sem volt arról, hogy mi az az űrlény, nagyon elölről kellett kezdeniük a dolgokat. Azóta persze sokat fejlődött és királyian nemesi nyelvezetét egy némiképp modernebb változatra cserélte. Úgy tűnik, akadnak még rések a pajzson.
- Mmm, a ma este sajnos nem jó, de a hétvégém szabad, szóval ha szombaton vagy vasárnap ráérsz, akkor megihatnánk valamit - kedvesen mosolyodik el és, bár ő maga nem veszi észre, egy enyhe pír arcára kúszik. Akkor ezek szerint épp az előbb mondott igent egy randevú nevezetű találkozóra? És ez vajon mivel jár? Mindenképp beszélnie kell barátnőjével, már csak azért is, mert ő ismeri Zétényt, legalábbis a legutóbb erre célozgatott, mikor kiderült, hogy ők ketten már találkoztak. Jaj egek, hiszen még csókolózni sem csókolózott soha senkivel, teljesen be fogja magát égetni! Elmúlt húsz éves - legalábbis emberi léptékben, zergben ne is kérdezze senki - és még egy nyamvadt smárja sem volt. Jó ég! Tuti égés lesz a hétvége!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Pont úgy beszél mint Magneto. Erre az egy mondatos konklúzióra jut hőnőnk türelemmel és közbevágás nélkül végighallgatva a fiatal lányt, akiből jelen pillanatban süt a megkeseredettség. Lehet, hogy Elektra túlságosan is hisz az emberek igazságérzetében és empátiájában, bár ez ellen a maga éles nyelvű módján hangosan tiltakozna, de ha mindenki úgy állna hozzá ehhez a kérdéskörhöz mint a vele szemben ülő, akkor akár itt helyben el is vághatná Odett torkát mert vérfarkas lett belőle. A békés együttélés kulcsa a megértés és az elfogadás. Honnan tudhatná bárki milyen vérfarkasnak lenni, ha arról csak a bulvár pletykáit olvassa? Abban igazat adott viszont a lánynak és annál a mondatnál egyetértően bólintott is, hogy egyesek hülyeségéért, hogy nem szedik a bájitalt, ne azok fizessenek olykor hatalmas árakat, akik betartják a kezelés szabályait. Való igaz, hogy minden baj forrása az ilyen felelőtlen hozzáállásban keresendő. De idióták minden fajban vannak és miattuk elítélni a többieket pontosan ugyanakkora marhaság lenne. Hiába próbálja oroszlán mivolta felszínre tör és nem tudja megállni szó nélkül Odett cikkével kapcsolatos kijelentéseit - Ha tüntetni akarnék kimennék a pride-ra vagy kiállnék a főtérre és sonorust bűvölve magamra torkom szakadtából üvöltenék - jegyzi meg csípős éllel hangjában, majd kissé lágyabb de még mindig igen markáns hangtónussal folytatja mondandója közlését - Ez a cikk nem ilyen jellegű lesz - mert megírja, akár segít neki benne a fiatal művész, akár nem -  Az a célom, hogy minél több ilyen állapottal élő személy szemén át mutassam be, persze akár nevük eltitkolásával is ezt a helyzetet. Mert minden eset más, és ezt pontosan tudom - mondja és tekintetében a másik láthatja, hogy nem a levegőbe beszél. Nem szokása. Annyi előzetes kutatást végzett amennyit csak tudott a témával kapcsolatban - Ha mégis meggondolnád magad, tudod hol találsz - zárja rövidre a beszélgetés ezen szakaszát. Gyermeke váratlan érkezése pedig egy egészen új fejezetet nyit és a hangulatot is átformálja. - Anya finomakat szokott főzni - reagál az ebéd említésére büszke mosollyal a kislány - Tegnap csinált kakaós csigát, az a kedvencem - meséli és szinte felragyog a szeme az édes sütemény említésére, ami persze nem épp ebéd volt, de ezt a kis tévedést Elektra nem teszi szóvá, csak jót mosolyog magában. Az azonban szöget üt a fejébe, hogy miért ezt emelte ki Odett az előkészítővel kapcsolatban. Úgy emlékszik nem olyan a családi háttere, hogy nem kapott volna gyermekként rendes ételt. Minden esetre ezt az érdekes dolgot megjegyzi magának és alkalomadtán lehet rákérdez majd. Közben az Imolának írandó dalról folyik tovább a csevegés. - Először nekem kell meghallgatnom? - ismétli el Odett szavait kérdéssé formálva az értelmileg koránál fejlettebb kislány és amikor megérti mit is jelent ez, akkor széles mosoly terül szét arcán - Jóóó! - mondja kicsit hangosabban és úgy érzi ez a tündér csak neki adott most valamit és ez boldoggá teszi - Köszönöm Odie! - lép oda a lányhoz és puszit ad az arcára, majd visszahelyezkedik az előbbi karnyújtásnyi távolságba. Elektra mosolya sokatmondó. Ez a kis jelenet is bizonyítja, hogy nem olyan romlott és kegyetlen a világ, mint amilyennek az imént a velük szemben ülő lány lefestette. Amíg vannak tiszta lelkű gyermekek és elfogadásra és megértésre képes felnőttek, addig mindig lesz remény is arra, hogy a fajok egymással egyszer békében és egymást segítve éljenek. Hősnőnk már épp megszólalna amikor Odett megelőzi. - Egy újságíró nem sok embernek a szíve csücske. Nincs új a nap alatt és ehhez nekem még telihold idején átváltoznom sem kell - válaszol a beletörődés nyugalmának mosolyával szája szegletében. Sokaknak ők a vörös posztó és vannak olyanok, akiknek a firkászok az első számú közellenségek. Az emberi gyarlóság nem válogat sem fajban, sem származásban és mint látjuk hivatásban sem sajnos. Ugyanúgy kezelik a hozzá hasonló igazságvadászokat, mint a pletykákat terjesztő bulvárbékákat. De ő mindig azon van, hogy ez is megváltozzon egyszer.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

LAU
a nyári szünetben Stijenában (Krk, Horvátország) | #wethairweteverythingGIF



Ah. Jól van. Örülök, hogy nem gond, hogy még bekenetem magam vele. Mármint azt valahogy sejtettem, hogy nem gond, de úgy tűnik, nagyon nem gond. Megkönnyebbülten vigyorodok el. Mondjuk azt nem értem, miért süti le a szemét. Figyelem picit, van-e valami baj. Nem rakom össze magamban az okot. Nem arról vagyok híres. Indulunk is a pléd felé és bólogatok neki, hogy rendben, bekenem akkor én is őt. Boldogan. Herceg jön velem, hiszen továbbra is pórázon tartom. De szerintem magától is jönne utánam. Ez csak olyan védőháló.
- Okés - fordulok is meg mosolyogva, mutatva benaptejezendő hátamat barátnőmnek. Vállamon pár szeplő virít. Remélem, jól elér így meg minden! Nem igazán vagyok magasabb nála, szóval nem hinném, hogy szükséges lenne berogyasztanom a térdem vagy ilyesmi. Közben a tengert meg állatkáinkat figyelem, aztán picit hátrafele fordítom a fejem, Lau felé, ahogy beszélni kezd. Csakhamar rájövök, mikre gondol.
- Tuti kapható az árusoknál - vágom rá a buborékkészítőre.
- Tengergömb a neve - árulom el ezt is. Nálunk ez ugyanolyan bevett strandolós holmi, mint náluk a polifoam vagy a vízipisztoly, amik viszont nekem lennének újdonságok. Ahogy a többiről kérdez, nekiállok morfondírozni, mik lehetnek még a kínálatban. - Mármint játék? Hm... Szokott lenni még Szipkaszivacs meeeg... Aquaszkóp és... öm... - töprengek, aztán...
- De majd megnézhetjük a bódékat! - ajánlom aztán, ahogy rájövök, nem kell nekem itt tengerparti kellékeket sorolni, amikor meg is mutathatom őket. Majd egy mártózás után. De előtte még jön a bekenés, amit inkább most élvezek is csendben tovább. Rajtam aztán a sor, én állok a lány mögé. Azt hiszem, tovább kenegetem a hátát, mint az szükséges lenne. Dehát ártani nem árthat, nekem meg tök jól esik. Ahogy aztán ezzel megvagyunk, vissza a tengerbe!
Hiába csitítgatja viszont barátnőm a hullámokat, jól sejtettem, ez kutyusomat nem hatja meg. Sétálgat csak a nedvessé lett homokon, kacérkodik a partot nyaldosó vízzel, ám több se kell neki. Úgyhogy kikötöm őt egy fához, hagyva bőven mozgásteret meg árnyéklehetőséget és mi többiek merülünk is el a habokban.
Oké, az túlzás, hogy én elmerülök. Szépen lassan haladok beljebb, derűs fintorokkal. Igen, ez azért hűs nekem. Főleg így felhevült testtel. Végre aztán nyakig alámegyek, meg utána egészen. Bár ez utóbbit csak amolyan felfrissülésül, hogy a hajam is vizes legyen, amit aztán bőszen túrok hátra mindig. Beszélgetünk, úszkálunk, Lauék magán vízi parádéval szórakoztatnak. Olykor persze elnézek Herceg felé, aki egy idő után csak fekszik és figyel minket. Meg nem tudnám mondani, meddig vagyunk bent, de aztán csak kikászálódunk végül. Tudom, hogy barátnőm megszárítana simán, de én szeretek törölközővel a vállamon flangálni, szóval így is teszek, miután már felitattam kicsit magamról a tenger sós cseppjeit.
Bedobom aztán, hogy szerezzünk valami hűs innit. El is bumlizunk az árusokhoz, megkaparintunk egy-egy jégkockás limonádé különlegességgel, és azokat iszogatva nézelődünk tovább. Minden van. Mesélem az én sellőmnek, mi mire való, aztán...
- Ezt kérem szépen - fogok meg egy égszínkék Tengergömb karikát, mutatva a bódésnek. Kifizetem, majd a lányhoz fordulok.
- Parancsolj - adom át neki, csillogó szemekkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

A név nem ismeretlen számomra - bár sosem beszéltünk, azonnal felrémlik előttem a hozzá tartozó arc; s sziluettjének szelíd, már-már bizonytalan imbolygása. Lélegzet-visszafojtva olvasom tovább a cikket, míg belsőm valamiféle jeges iszonnyal telik meg. Ritkán érzek megbánást, főleg ennyire lényegtelennek tűnő apróság miatt, hiszen rajtam kívül még két-három lektora van az idegességemben összegyűrt Edictumnak. Mégis, ha nem mondok le, megakadályozhattam volna.
Megakadályozhattam volna, hogy a kényszerűség hajtsa küszöbömig, fáradtan és tele friss hegekkel. Elrejthettem volna az őt követő árgus szempárok és éles nyelvek elől. Ám ezt a hibát már semmilyen kiigazítás nem hozza helyre, vezeklés vagy bűntudat nem forgatja vissza az idő kerekét. Időpontot adok hát, telefonszámommal egészítve ki - ennyit tehetek, hiába mardos belülről a többet akarás.

*
- Bújj be!-*szólok ki, mivel épp tele a kezem, az előző ülésem némileg elhúzódott. A kartotékos szekrénybe süllyesztem a friss jegyzetekkel bővült aktákat, gondosan bezárva, mielőtt az ajtó felé fordulnék. Tekintetem Beliánét keresi, kedves mosollyal köszöntve.*- Pont időre. Innál valamit?-általában ezzel kezdem, s az itt töltött évek során egész jól felszerelkeztem már teákkal, kávéval, forró csokival, hogy a bögregyűjteményemről ne is beszéljünk.
Nem lenne szabad nekem ürügyet adni rá, hogy minden utamba akadó cuki csuprot hazahozhassak.