Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

VÁRFFY SÁRA
délelőtt a Mugli- és Mágusismeret tanteremben | x


Eltévedtem. De teljesen. Az első pár órámra tök jól odataláltam pedig, erre tessék, most ez. A folyosón kavarogva leltek rám és jogosan merült fel a kérdés, nem egy tanteremben kéne-e ülnöm éppen. Pedig hát dehogynem. Úgyhogy voltak kedvesek elkísérni, nehogy mindenről lemaradjak.
Ahogy belépek az ajtón, egy vadiúj tanárnőt meg sok vadiúj embert pillantok meg, csak néhányan ismerősek az előző órákról. Helyet foglalok az egyetlen üres helyen és dobok egy mosolyt a padtársamul kapott lánynak, aki elvileg segít majd nekem. Az mondjuk kétségtelenül rám fér.
Előpakolom a cuccaimat a táskámból. Nagy igyekezetemben a könyvet rárakom a lány kezére, aki éppen egy üzenetet csúsztat nekem. Már nyitnám a számat bocsánatkérésre, de rájövök, nem kéne hangoskodni, szóval csak egy sajnálkozó mosolyra futja tőlem, meg persze arra, hogy levegyem a -különben egyáltalán nem nehéz- kötetet róla, aztán meg szemöldökmegemelve megnézzem, mit írt nekem.
Liam bácsitól kaptam egy fordító bűbájjal ellátott tárgyat, egy nyakláncot, aminek hála értem, amit mondanak nekem, illetve az eszköz annyira ügyes, hogy még az olvasásban, írásban is segít. A kapott szöveg a szemem láttára alakul át valami magyar krikszkrakszból angol kérdéssé.

I am Thomas Middleton. Nice to meet you.
Körmölöm le válaszomat és mosolyogva figyelem, ahogy írásom átformálódik.

Thomas Middleton vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek.
Annyira elbűvöl, ahogy a betűk alakulnak, hogy úgy kell magam észhez téríteni, hogy a diáktársam a válaszomra vár és csipkedhetném magam. Meg közben fel-felnézek a tanárnőre, nehogy lebukjunk itt a levelezéssel. Bár lehet, figyelnem kéne inkább és majd később társalogni. Dehát nem akarok udvariatlan lenni, nagyon helyes a lánytól, hogy írt nekem. Visszacsúsztatom neki válaszomat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Tantermek

VÁRFFY SÁRA
délelőtt a Mugli- és Mágusismeret tanteremben | x


Felnézek a tanárnőre, amint visszacsúsztattam a levelet. Figyelek az órára, mígnem érkezik a válasz. Mosolyogva húzom el a lánytól és látok neki olvasni, aztán már nyomom is a penna végét a papírra, hogy feleljek. Még a nyelvem is kidugom kicsit írás közben,ahogy koncentrálok a betűk kanyarítására, hogy olvasható legyen.

Jól van, nem aggódom. A felajánlásodat pedig köszi, lehet, élek majd vele alkalom adtán. Igen, szép méretes ez a kastély, jó darabig el fogok még tévedni benne szerintem. Ó, szóval még te se barangoltad be teljesen? Az nem semmi! Ha gondolod, felfedezhetnénk majd együtt valami új helyet. Mármint ami számodra is új. Számomra tuti az lesz.
Teszek pontot utolsó mondatom végére. Ez a válasz sem éppen rövid. Dehát annyi baj legyen! Felnézek a profra és szépen oldalra csúsztatom a pergamendarabot, aztán próbálom felvenni a fonalat. Tetszik ez az iskolásdi. Egészen más, mint ahogy eddig tanultam az otthonban. Az is jó volt mondjuk. Ott kisebb csoportok voltak. Mindegyiknek megvan a maga előnye.
A tanárnő kéri, hogy nyissuk ki a tankönyvünket, szóval magam elé veszem, de valami teljesen más oldalon lapozom fel, mint amit ő említett, úgyhogy jó ideig homlokráncolva nézem, hol tartunk, majd átlesek Sára kötetére és meglátom, hogy tök más helyen vagyok. Korrigálom a hibámat szépen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

ZSOMBI meg a többi jelenlévő
Levita galiba avagy jöttünk lábatlankodni | x


Éppen a klubhelyiségben üldögéltünk az egyik háztársammal, amikor ez a hatalmas robaj megrázta a kastélyt. Zsombi felvetette, hogy megnézhetnénk, mégis mi volt ez. Részemről ugyan már készültem haza Budanekeresdre, azonban engem is érdekelt, ez meg mi lehetett. Kiváncsian robbanunk hát ki a Navine körletből és indulunk meg, hogy kiderítsük, mi a helyzet. Nem lehet eltéveszteni, hol a fő esemény, hiszen többen is arra tartanak és egyre nagyobb a hangzavar, amerre megyünk. Mint kiderül, a Levita toronyban történt valami.
- Azta - véleményezem a látványt, amint elém tárul, milyen állapotban van a kékek birodalma. Eltátott szájjal pislogok. Soha még csak hasonlót sem láttam közelről. Semmilyen katasztrófát, balesetet... semmit. Földbe gyökerezett lábbal állok és csak nézek ide-oda. Van mit nyomon követni, hiszen megannyi tanár és diák csoportosult itt össze, próbálva megoldást találni, összefogva segíteni. Pár méterre állunk tőlük. Nem messze néhány tanár meg prefektus elkezdi felszólítani a mezei bámészkodókat, hogy ha nem tudnak segíteni, menjenek minél messzebb, ne legyenek itt útban. Hiába hallom, amit mondanak, csak nézek ki a fejemből. Erős túlzás lenne azt állítani, hogy sokkban vagyok, de annyi biztos, hogy magamnál sem vagyok teljesen. Letaglózva. Ez a jó kifejezés talán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

Akkor se kapok még teljesen észbe, amikor már nem csak hogy kérnek minket arra, hogy ne legyünk útban, de kezdenek tolni is minket távolabb. A számat azért lassan mostmár becsukom, viszont -azt hiszem- akkor ocsúdok csak fel valamelyest, amikor Zsombi felém fordul az ő nagy ötletével.
- Én nem... - kezdek neki hebegő válaszadásomnak.
- Nem hiszem, hogy kéne. Mármint... - próbálom összeszedni a mondandómat.
- Szerintem itt csak a felnőttek meg az idősebb diákok tudnak inkább segíteni. Mi csak plusz teher lennénk. Aggódhatnának értünk is - közlöm vele álláspontomat, lassan már egész összeszedetten. Különben pedig nem is hiszem, hogy annyira kicsik lennénk. Ennyire nem.
- De ha gondolod, kérdezz meg egy tanárt, tudunk-e segíteni valamiben - bökök a fejemmel az egyik intézkedő prof felé, hiszen nem is akarom letörni a lelkesedését, főleg nem akarok a bátorsága útjába állni. Részemről inkább a háttérbe húzdom. Nem azért, mintha ne akarnék segíteni, csak fogalmam sincs, miben tudnék. Leginkább semmi érdemlegesben. Legfeljebb abban, hogy nem bámészkodok itt, mint most is teszem. Figyelem, ahogy egy csapat megindul rendezni a helyzetet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

- Jó, rendben - bólogatok háztársamnak, amolyan fura köddel az agyamon. Mikor ellép tőlem, bátorítóan lapogatom meg a hátát, bár amilyen gyengén teszem, inkább tűnik simogatásnak. Mindig, mikor visszanéz felém, bátorítóan biccentek, vagy épp megemelem csak a szemöldököm. A lényeg, hogy jelezzem, vele vagyok lélekben és igen, még mindig itt vagyok, már ha ez nem lenne amúgy is szembeötlő.
Van alkalmam megint eltátani a szám, amikor betoppan az igazgató meg valamilyen minisztériumi gárda. Nem tudom, aurorok-e vagy mások, de hivatásos megmentőknek tűnnek. Alig győzöm kapkodni a fejem. El is felejtem közben szegény, hősies barátomat. Azonban nem sokáig maradhat elfeledve, hiszen nemsokára visszatoloncolják hozzám, meg elkezdenek mindenkit hátraparancsolni.
- Az lesz a legjobb - értek vele már megint nagyon egyet, ahogy különben ő is tette velem az elmúlt percekben végig. Nagy az összhang. Egyébként én már tényleg láttam lelki szemeim előtt, ahogy navinés társam beveti magát a düledező toronyba életeket menteni. Még ha nem is jutott túl messzire az ügyben, én azért nagyon bátornak tartom, hogy legalább megpróbálta.
Sajnos viszont kezd meggyűlni a bajom azzal a minisztériumi varázslóval, aki éppen próbál arrébb terelni minket. Nem mintha én bele akarnék kötni bárkibe vagy akármilyen szinten is engedetlen akarnék lenni. Egyszerűen csak annyi minden történik, annyi mindenre kell figyelni, hogy nem jutnak el az agyamig olyan alapvető szavak, mint hogy hátrébb és hogy távozzanak. A mágus látja, hogy nem nagyon akaródzik nekem elmozdulni a helyemről, úgyhogy szór rám valamilyen bűbájt, amitől felemelkedem a földről pár centivel és kezdek távolabb lebegni.
- Mi... ? - szökik ki belőlem pusztán ennyi abból a hosszú kérdésből, hogy mégis mi a csuda történik velem, miért történik és mikor lesz vége. Segítségkérően nézek Zsombira, miközben távolodom a légben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → A szfinx portréja előtt

ZSOMBI meg a többi jelenlévő
Levita galiba avagy jöttünk lábatlankodni | x


Nagyon furcsa érzés így lebegni elfele úgy, hogy csöppet sem érzem, hogy ura lennék a saját mozgásomnak. Csak haladok tova pár centivel a padló fölött, miközben háztársam szembeszáll értem a Varázsbaj-elhárítóval, aki éppen próbál odébb tenni, teljes sikerrel.
- Semmi baj, jól vagyok - szólok oda Zsombinak, nem is sejtve, hogy ő egyébként Márton. Hiába lógunk együtt sokat, nem tudok róla, hogy két személy lakozik egy testben. Nekem csak annyi tűnt fel, hogy néha nagyon más a hangulata, a stílusa, azonban nem vontam le ebből messzemenő következtetéseket. Elég az hozzá, próbálok pár nyugtató szót szórni felé, nehogy aztán ő is megüsse a bokáját, de szerintem nem mondom se elég hangosan, se elég meggyőzően. Alig hiszek a szememnek, amikor úgy tűnik, a fiú mindjárt nekiugrik a minisztériumi varázslónak.
Sajnos tehát éppen tátva van már megint a szám, amikor az omlás bekövetkezik, így benyelek egy jó adag port, miközben ráadásul még le is zuhanok a földre. Szerencsére nem magasból, ám azért így is hátraesek, kellemesnek egyáltalán nem mondhatóan. Szisszegve ülök fel, szememet erősen behunyva, mind a tompa fájdalomtól, mind a légben kavargó törmelékszemcséktől. Sűrű pislogások közepette sikerül aztán kinyitnom a szemem, de csak ülök tovább a márványpadlón és köhögve próbálom kivenni, mi történik körülöttem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Ilyen szép időben igazán érdemes kijönni kicsit a szabadba. A baj viszont az, hogy legszívesebben mindig egyből mennék haza az órák után, akármilyen jól érzem magam itt. Túlságosan szeretek otthon lenni. Az új otthonomban. Mondjuk a tanoda meg a második otthonom. Szóval mivel Liam bácsi is mondta, hogy nyugodtan maradjak ám itt hosszabban délutánonként, hiszen úgysem ér haza olyan korán, ezért fogom a táskámat és kiballagok a rétre.
Csodák csodájára üres az egyik pad. Csak az egyik háztársam üldögél a fűzfa tövében nem messze. Lerakom hátizsákomat, aztán leveszem a taláromat és a háttámlára terítem. Leülök aztán, kioldom kicsit nyakkendőmet és fejemet hátravetve élvezem az árnyast. Jó lenne talán a fűbe is leheveredni, csak nincsen mire, az ingemet meg nem akarnám összepiszkolni. Nem tudok még elég jó tisztítóbűbájt ahhoz.
Körbenézelődök kicsit és szemem sarkából látom, ahogy a lány viaskodik a pennájával. Pont odapillantok, amikor repül szegénynek a tinta mindenfele. Fájdalmasan szorítom össze a fogaimat együttérzésem jeléül. Egyebet nem nagyon tehetek érte. Mint mondtam, nem vagyok még túl nagy varázsige tudor.
- Én is jártam már így - közlöm azért ezt vele, mintegy megnyugtatásnak szánva, hogy megesik az ilyesmi. Bár igaz, az embereknek pusztán csak egy részét tölti el bármiféle békességgel az, hogy a másiknak is volt már ilyen rossz, mint nekik. A másik felét pedig talán az vígasztalja, hogy nincs egyedül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Ismerem ám én is a lányt. Több órán is együtt ülünk. Igazából nagyon sok órán. Ez persze nem csoda, hiszen tényleg egy ház és egy évfolyam. Mondhatni osztálytársak vagyunk, csak hát nem teljesen egyezik az órarendünk és így nem feltétlenül futunk össze állandóan.
- Hát... nem, nem így. Csak hogy összepacáztam valamit tintával - magyarázom kissé hebegőn, de mosolyogva. Nyilván nem ugyanez volt a helyzet, hiszen nem itt kint a réten voltam, nem a fa tövében ültem és nem azt írtam, amit ő. Hiszen nem is ő vagyok. De pacázni pacáztam. Megesik.
Én? Divatmagazinból? Ha tudnám, miket gondol rólam, valószínűleg jót nevetnék. Az igazság az, hogy azért ügyelek ennyire a ruháimra, mert ezek végre nem hogy újak, hanem még a méreteim is. Eddig másodkézből kaptam minden darabomat, amik vagy szűkek voltak rám, vagy végtelenül nagyok. Az iskolai egyenruhám viszont -csak úgy, mint mostmár a többi holmim is-, illik rám és még tetszik is.
- Ó - hallgatom fájdalmas, együttérző képpel a keze történetét.
- Melyik növény volt az? - nézek körbe úgy, mintha bármelyik pillanatban rám támadhatna az említett gaz valamelyik bokorból. Vagy talán pont a bokor az!
- Thomas Middleton - viszonzom a bemutatkozást derűsen, kicsit közelebb húzódok a padon és a lány felé fordulok, megkapaszkodva ülőhelyemben combom két oldalán.
- Londonból. Londonban éltem eddig egy otthonban, de most már Budanekeresden lakok a bácsikámmal - számolok be neki, arcomon jóleső mosollyal. Akárhányszor is kimondhatom ezt, nem szűnik meg hihetetlennek és fantasztikusnak lenni.
- Hazajárok minden nap - teszem még ezt hozzá. Számomra tehát nem bentlakásos a tanoda. Ettől még jó sok időt itt töltök. Az estéket meg a hétvégéket viszont nem.
- És te? Honnan jöttél? - kérdezek vissza, már régóta csak a lány arcát nézve, meg néha talán a pórul járt kezét, a tintafoltokra azonban ügyet sem vetek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Ecetes olló. Ez borzalmasan hangzik. Még elképzelni is szörnyű, úgyhogy tényleg jó, hogy nem magunkra kell mossunk. Mondjuk nem lehet túl nehéz. Hacsak nem ilyen foltokról van szó, persze.
- Huh - fújok megkönnyebbülten, mosolyogva, amikor megnyugtat afelől, hogy itt a parkban, egy ültő helyemben nem vagyok veszélyben a gaz gazoktól. Mosolyom aztán csakhamar vigyorrá formálódik, ahogy a lány nevet. Nevetek én is kicsit. Az ilyesmi ragadós. Rám főleg ragad.
- Ó, rendben. Köszi! Majd figyelek - fogadom meg a tanácsát a fehér virágokat illetően. Jártam már a Navine kertjében, de ez a növény nem rémlik. Legközelebb viszont megnézem magamnak tisztes távolból.
- Voltam már ott, megmutatták nekem. De... szívesen megyek el veled is oda majd - teszem azért hozzá, hiszen tényleg jó lenne megint eltölteni ott némi időt, azonban egyedül fele olyan klassz sincsen. Oké, az igaz, hogy mindig találkozhatsz ott valakivel, azonban sokkal jobb, ha eleve egy valakivel mész.
- Nem hiszem - nevetek fel. Kétlem, hogy vérkötelék lenne köztem meg a hercegnő között. Csak névrokon. Viszont az tök jó volt, mikor az ő feltűnése és középpontba kerülése nyomán a társaim gyakran királyi fenségnek és hasonlóaknak szólítottak. Ez jóval üdítőbb volt, mint azok a becenevek, amiket előtte kaptam.
- A hopp-hálózatot használom, úgyhogy hamar hazaérek - nyugtatom meg a lányt afelől, hogy nem kell vonatoznom vagy hasonló. Az tényleg kimerítő lenne.
- Lesétálok a hivatalba, ott beszállok egy kandallóba és otthon vagyok. Úgyhogy egy ilyen fél óra legfeljebb - legyintek. Nem nagy dolog. Más kérdés, hogy ennek a sokszorosát is elviselném.
- Rossz lehet. Mármint titkolózni - mondom elgondolkozva, ahogy arról mesél, hol lakik. Részemről varázslók és kviblik közt nevelkedtem, hiszen egy mágikus árvaház az, ahol felnőttem. Úgyhogy nekem nincs ki előtt takargatni, mi is vagyok.
- Megértem - bólintok arra, hogy legszívesebben mindig itt lenne. Megértem az ő helyzetében. Neki ez olyan menedék lehet, mint nekem a közös otthonunk Liam bácsival. Meg persze a tanoda is, csak másként.
- Nagyon tetszik itt - felelem csillogó szemekkel.
- Hú... igazából mindent - folytatom a válaszolást, kicsit zavarban.
- Mármint az órákat is, a szüneteket is, a felfedezhető helyeket, a lehetőségeket - sorolok azért kicsit, bár tényleg nehéz, mert valóban mindent kedvelek és nincs semmilyen elfoglaltság, amit ki tudnék emelni a sorból.
- Mindig azt, ami éppen van - vonok vállat derűsen.
- És te? Mivel szereted tölteni az idődet? Író vagy? - osztom meg vele feltételezésem, amelynek az az egészen egyszerű oka van, hogy most is éppen körmölt valamit, amikor ideültem. Szóval csaknem semmi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Hitetlenül nevetek fel, ahogy azt mondja, beillenék a királyi családba. Viszont az elképzelés annyira magával ragad, hogy őszintén szólva a pórnépet illető tovbbi ecsetelésekre nem is tudok annyira odafigyeli. Elábrándozom kicsit. Látom lelki szemeim előtt, ahogy egy pompás hintóról integeteknek az embereknek, oldalamon Elisabeth nagyival, ölemben a kutyáinkkal.
- Nem igazán szokott olyan lenni - vallom meg mosolyogva, hogy nem vagyok én az a későn hazatérő típus, úgyhogy nincs miért megorrolni rám. Legalábbis nem ezért.
- Legfeljebb akkor érkezem későn, ha én vagyok a soros az őrjáraton - teszem hozzá, mikor eszembe jut prefektusi kötelességem. Ez mondjuk heti egy-két alkalom.
- Ó. Kinek írsz levelet? - pillantok le a pergamenre, ahogy kiderül, ezzel foglalatoskodott, mielőtt nekiállt a pacahaddal küzdeni.
- Miket szeretsz olvasni? - érkeznek további kérdéseim, miközben immáron teljesen felé fordulva ülök a padon, a támlára könyökölve.
- Igen - értek nagyon egyet a lehetőségek tárházával.
- Nem fogod megbánni! - ígérem a teával kapcsolatban. Nekem meg az fura, a többiek hogyan képesek bizonyos teákat tejszín nélkül inni. Dehát mások vagyunk.
- Inkább csak érdekes volt. Meg még mindig az. Nagyjából minden - nevetek kicsit azon, mennyire újszerű számomra egy idegen országban, idegen kultúrában. Persze, sokat enyhít, hogy mindenféle nemzet képviselteti itt magát a tanodában. Elég színes, változatos a felhozatal.
- Az ételeket szoknom kell. Meg a mértékegységeket. Meg hogy az utakon nem bal oldalt közlekednek - jut eszembe az egyik legfurább. A faluban meg Budanekeresden is sokszor nehézségeket okoz, hogy a kocsisok, a seprűn lovaglók és más járművön utazók is a jobb oldalt használják.
- Te jártál már külföldön?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nevetek kicsit prefektológusi címemen.
- Az, igen. Olyasmi. Prefektus - bólogatok mosolyogva, de egyáltalán nem kioktatóan javítom ki az elrontott szót, hanem csak segítségül.
- Nem, nem megterhelő. Inkább izgalmas. Az őrjáratokhoz mondjuk néha álmos vagyok. Meg biztos mást mondanék, ha lett volna már valami összetűzésem valakivel, de eddig nem volt - vonok vállat, miközben elgondolkozom ezen. Az a helyzet, hogy senkit nem kaptam még rajta semmi olyasmin, amiért rá kellett volna szóljak. Azzal meg soha nem volt gondom, hogy én magam jól viselkedjek és példát mutassak. Jó, most nem arra gondolok, ahogy a Levita torony eseténél viselkedtem, ahol is tökre útban voltam és semmi hasznom nem volt. Hanem úgy általában, a hétköznapokban.
- Kicsípve? - kérdezek vissza magas hangon, hitetlenül.
- Én nem, én csak... - nézek le magamra, vajon, mire érti ezt.
- Csak tetszik nekem az uniformis. Oké, igaz, mióta prefi vagyok, még többet hordom - vallom meg pironkodó mosollyal, hiszen ami igaz, az igaz. Komolyan veszem a tisztséget. Végülis soha nem kaptam még lehetőséget rá, hogy ilyen fontos és felelősségteljes dolgom legyen.
Szóval az apukájának akart írni. Csak éppen a tinta csata meg én megakasztottuk benne, bár a szavai alapján egyben meg is mentettük tőle. Derűsen hallgatom válaszát a könyvszeretetéről. Egy kis részleten viszont fennakadok. Szemöldököm is így tesz.
- Ó, hogy te... szóval te muglik közt éltél? Nem tudtad, hogy varázsló vagy? - kérdezgetem erről a dologról, ami számomra egyáltalán nem hétköznapi. Szerintem nem is beszéltem még olyannal, aki nem eleve varázskörökből jött. Na tessék, ő fiúkkal nem szokott beszélgetni, én meg mugli világból jöttekkel. 1:1. Érdekes társalgótársakra találtunk akkor most egymásban.
- Hú, nem is tudom - vakarom meg kicsit a tarkómat a könyves kérdés nyomán.
- Sajnos nem olvasok különben túl sokat - vallom meg elhúzott szájjal. Az otthonban igazából soha nem volt alkalmas a környezet, hogy nyugodtan félrevonulj egy kötettel. Ha belegondolok, állandó készenlétben voltam ott egyébként is. Ha elment valamelyik olyan gyerek, aki szeretett másokat zrikálni, akkor hamarosan jött helyette másik. Márpedig én arra mindigis nagyon alkalmas voltam, hogy szekáljanak.
- Öhm... - akadok meg kicsit, ahogy mintha csak a gondolataimat folytatná, az árvaházról kérdez. Lehet, hogy legilimentor, csak nem tud róla?
- Azt hiszem, igen - bólogatok, felkaromat dörzsölgetve szórakozottan.
- Egész életemben egy csomó másik gyerekkel voltam körbevéve éjjel-nappal. Ez igazából klassz, de mindig vágytam arra is, hogy néha kevesebben legyenek körülöttem, vagy hogy lehessen egy... családom - lassulnak le egyre jobban szavaim és ábrázatom egyre szomorkásabb lesz. Nem nagyon, csak látszik, hogy visszajönnek az emlékek és ez az egész érzés.
- De mostmár van - ragyog fel az arcom.
- Szóval... igen, most így a jó, hogy van ebből is meg abból is - biccentem erre meg arra a fejem, mosolyogva, ahogy az iskola és az otthonlét egyensúlyáról beszélek.
- Nem, nem hiszem - nevetek bele kicsit feleletembe.
- Mármint, tudod, én csak kevésszer találkoztam másokkal a nevelőimen meg a többi ott lakó gyereken kívül. De most, hogy mondod, azért itt tényleg más a légkör. Mondjuk nem pont tolakodó, hanem csak olyan közvetlenebb mindenki talán. Érdeklődő. Mint te - nyújtom a kezem a lány felé, rámutatva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Ó, de én csak egy órát járőrözök takarodó után. Akik itt laknak a kastélyban a prefik közül, ők több ideig. Meg többször is, ha minden igaz. Szóval én még elég lazán vagyok. Félni különben nem szoktam, de izgalmasnak tök izgalmas - véleményezem kései szolgálatomat. Mindenképpen különleges érzés olyankor járni a folyosókat, amikor mindenki más már a körleteibe vonult. Jaj, különben meg én nem sértődtem ám meg azon, amit a kinézetemről mondott, csak nagyon meglepett vele.
- Awh - szökik ki belőlem egy olvadozó hang, amikor kifejti, hogy úgy nézek ki, ahogy egy komoly varázslótanoncnak festenie kellene és ahogy a példamutatásomat is jelesre értékeli. Ez igazán jól esik. Ki is húzom magam kicsit ültömben.
Számat finoman eltátva hallgatom, miként jött rá, hogy ő varázsló és hogy ez az egész teljesen új volt a számára. Ez nagyjából olyan lehet, mintha nekem azt mondanák, hogy mugli vagyok és mától a mugli világban kell élnem. Meg kéne tanulnom a sokféle masinájuk használatát, beleszoknom egy tökéletesen másféle életstílusba.
- Nem - rázom a fejem, elmosolyodva elrévedésem után.
- A szüleim varázslók voltak - fedem fel előtte, hogy mindkettő az volt. Aranyvérű vagyok, ha nem illetlen ezt a szót használni. Úgyhogy mágikus árvaházban nevelkedtem. Ugyan nagyon sokféle okból kerülnek oda a gyerekek, és van, akit egyszerűen csak elhagynak a szüleik, azért a lány hiedelmeivel ellentétben a mágusok koránt sem sebezhetetlenek. Én már csak tudom. Azonban annak örülök, hogy nem merülünk el a múlton és a helyzetemen való szomorkodásban. Laura együttérzése, ami árad belőle, az persze jól esik.
Mielőtt még válaszolhatnék a kérdésére, a háztársam felpattan kényelmes heverészéséből. Teljesen pánikba esik, vagy nem is tudom. Csak pislogok nagyok, meg a homlokomat ráncolom.
- Nincs... semmi baj - hebegem.
- Mármint... azt se tudom, miért kérsz bocsánatot - vallom meg, kicsit belenevetve a szavaimba. Hiszen ezzel a semmi bajjal nem elfogadni akartam a bocsánatkérést, hanem jelezni, hogy nem is tudom, miért sajnálkozik. Minden esetre azért közben én is felállok inkább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Ó, dehogynem. Csomó mindentől - közlöm vele teljes nyugalommal, hogy félek én aztán rengeteg dologtól, ne aggódjon. Mondom mindezt úgy, hogy láthatóan fel sem merül bennem, hogy ez szégyellnivaló lenne. Szerintem nem is az. De azért sokan vannak, akik nem szívesen vallanak meg ilyesmit.
- A bácsikám itt él Magyarországon, úgyhogy kézenfekvő volt, hogy ha már ideköltözöm hozzá, akkor az itteni suliban kezdjek - vonok vállat.
- De nem tanulok magyarul - rázom a fejem, összevont szemöldökkel. Miért hiszi, hogy magyarul ta... jaaa, tudom már, miért hiszi.
- Emiatt érted, amit mondok - nyúlok ingem alá, hogy elővegyem a nyakamban lógó kis ezüstkeresztet. Mosolyogva mutatom a lánynak.
- Liam bácsitól kaptam. Fordítóbűbáj van rajta. Nem tudok magyarul. Most is angolul beszélek, csak te megérted. Ahogy én is téged. Mondjuk, ahogy nézem, mindenkire kicsit másképp hat. Mármint te ezek szerint úgy hallod, magyarul beszélek. Viszont én meg hallom, hogy te a saját nyelveden beszélsz, csak valahogy megértem - próbálom valamiképpen elmagyarázni, rám hogyan hat a varázslat. Nagyon érdekes az egész.
- Dehát ez egyáltalán nem baj - nyugtatom meg efelől a felpattant háztársamat. Azt külön viccesnek találom, hogy azt hiszi, az angolságom miatt nehezen viselek egy ilyen közvetlen helyzetet, azonban ezen már nem állok neki megint nevetni, mert úgy láttam, az előbb is rosszul esett neki.
- Viszont... - nézek kicsit körbe.
- Nem tudod véletlenül, mennyi az idő? - kérdezem meg tőle, hiszen lehetséges, hogy lassan már mennem kéne. Jól jönne, ha lenne nálam óra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nem jövök ám rá, hogy fel kéne soroljam, mitől félek. Igazából nem is tudnám felsorolni, csak tudom, hogy rengeteg olyan dolog van, ami a frászt képest hozni rám.
- Nagyon sokan használnak ilyet a suliban. Ezért érted őket - tájékoztatom a további tudnivalókról a fordítóbűbájos tárgyakat illetően. Mondjuk ez különös lehet számára, hogy eddig abban a hitben volt, hogy itt ennyien beszélik az anyanyelvét, most meg kiderül, hogy igazából mégsem.
- Ha angolul beszélsz, akkor nem fordít. Akkor nincs miért - vonok vállat, megfelelve a kis elméleti kérdését, ami jogos különben. Izgalmas ezeknek a varázslatoknak a működése. Egyben persze szeszélyes is. Megeshet, hogy rosszul fordítanak valamit, vagy rossz nyelvre fordítják. Az én medálom eddig igazán remekül szuperál szerencsére. Elrakom vissza az ingem alá, miután Laura jól megnézte.
- Nekem egyikkel sincs - felelek sűrűn pislogva. Mindezzel nem megcáfolni akarom rólunk, angolokról élő közhiedelmeket, és még csak azt sem állítanám, hogy rám alapvetően ne lennének igazak, csak hát tény, hogy engem nem zavar a közvetlenség. Más dolog, hogy én nem feltétlenül vagyok olyan módon közvetlen, mint mondjuk a magyarok vagy a délebbi népek.
- Hát ezt... ezt honnan? - nézek fel az égre én is, próbálva rájönni, ezt hogy csinálta, aztán eljut a tudatomig, hogy mennyi az idő.
- Hú... nem, nem késtem el. Még nem. Viszont mennem kell. További szép napot vaaagy estét neked és vigyázz a tintapacákkal! - kapom össze magam és már integetek is háztársamnak, indulva a falu irányába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Rendesen lehúzza a táskámat az a csomó könyv, amit kivettem most a könyvtárból. Nem valószínű, hogy elolvasom őket, de már a tudat is, hogy itt vannak velem, a szorgalmasság érzésével tölt el és azzal a meggyőződéssel, hogy igenis megfelelően felkészülök a vizsgáimra.
- Akartál egy lányról mesélni... - fordulok a mellettem bandukoló Zsombihoz, akivel együtt vetettük be magunkat az imént a könyvek birodalmába, és aki még valamikor reggel említett valakit, akivel történt valami és amiről bizalmasan beszámolna nekem. Nagyon rejtélyesen hangzik az egész, az meg csak növelte a rejtélyességét, hogy valahogy elterelődött róla a szó, úgyhogy idáig függőben maradt az egész. Azt meg még nem is sejtem, hogy most is függőben fog...
- Hé! - csattan fel a felsőbb éves eridonos, mikor összeütközik barátommal. Igazából vállal nekimenek egymásnak, az sem egyértelmű, ki a hibás. Tény, elvontam kicsit háztársam figyelmét ezzel az iménti felütéssel talán.
- Szólj a süket-néma pasidnak, hogy nézzen az orra elé! - förmed ránk a srác, furcsamód hozzám intézve szavait, felénk fordulva, arcán fura mosollyal, miközben végigpillant rajtunk, majd a mellette lévőkre kacsint. Összevont szemöldökkel nézek rá, majd Zsombira, hogy jól van-e, majd vissza a főnixre.
- Nem süket-néma és... és mi nem... mi barátok vagyunk - állok elő magabiztos, lehengerlő visszavágásommal zavartan. Persze valójában nem is akartam visszavágni, mert nem vagyok az a fajta, csak szerettem volna tiszta vizet önteni a pohárba. Lehet különben, tényleg azért mondta nekem, amit mondott, mert komolyan azt hiszi, hogy prefektustársam nem hall és nem tud beszélni. Jut eszembe: nem semminek kell lenni ahhoz, hogy két prefektussal kekeckedjen valaki. Jó, nem vagyunk a legfélelmetesebbek a szakmánkban, de akkor is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Azt mondtam volna, hogy nem vagyunk a legfélelmetesebbek a szakmánkban? Tény, hogy én biztosan nem, viszont Zsombi más tészta. Alapvetően ő sem az az alkat, akitől bárki csak úgy megrettenne. Viszont, ha felbosszantják, ott aztán lesz ne mulass.
Igazából nem mondanám, hogy kényelmetlenül érintett, amit odaszólt nekünk a srác. Inkább az zavar, ahogyan mondta. A lenéző stílusa, amit valahogy helyre akartam rázni. Csak hát ehhez nekem nincs meg a tehetségem. Inkább még jobban ki szoktam húzni a gyufát vagy nevetségességre adni okot. Persze, én ezt soha nem érzem.
Hajolnék le barátom könyveiért, amikor hirtelen az eridonos után kiált, aki egyébként már éppen ment volna dolgára. Elkerekedik kissé a szemem Zsombi kitörésén és nyitom a számat a lenyugtatására, amikor a piros nyakkendős visszalép hozzánk, jelezve a társainak, hogy maradjanak csak itt nem messze.
- Barátok, mi? - vigyorog ránk kekeckedőn.
- Azt már hallom, hogy kuka nem vagy - néz végig prefektustársamon.
- Édes, ahogy véded a fiúkádat - mosolyog vissza haverjai felé, hogy lássa, mennyire jól mulatnak a szövegén, aztán visszafordul hozzánk.
- Barátok, ja. Mint a bácsikád meg az a festőgyerek, igaz? - szól nekem hátra Zsombi válla felett. Kihagy egy ütemet a szívverésem. Pislogok párat zavartan és a szemöldököm is erősen összevonom. Liam bácsi? Honnan ismeri Liam bácsit és milyen festőgyerekről beszél? Csak állok háztársam mögött, könyveivel körülvéve, értetlen képpel, próbálva magamban összerakni, mégis mit jelent ez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Próbálok jelen lenni, csak közben a gondolataim is őrülten cikáznak. Őrülten és tompán. Mintha, ami körülöttem történik, nem is itt volna, hanem pár folyosóval arrébb. Viszont, ahogy barátom felemeli a hangját, az visszaránt a jelenbe. Elhűlve hallgatom a szóváltást, a szívemet a torkomban érzem dobogni a dulakodás közben és mikor az eridonos megadja a kegyelemdöfést, már tudom, hogy ennek nem lesz jó vége. Nem mintha bármelyik pillanatban is úgy tűnhetett volna, hogy ennek jó vége lesz. Zsombi (mármint, akit én még mindig Zsombiként ismerek) ökle lendül és a másiknak hamar már nem csak a nyakkendője és a talárján lévő címere vöröslik.
- Elég! - pattanok közéjük, nem is gondolkodva.
- Hagyjátok abba! - tartom ki kezemet mindkét irányba.
- Ezt most befejezzük - jelentem ki kész tényként, miközben prefektusi jelvényemet lekapom taláromról, alját ujjaim közé fogom és így mutatom fel. Tehát koránt sem hivatalos módon, csak éppen ráterelve a hangsúlyt, hogy mindenki értse, ezt most mint prefektus mondom és aki ennek ellenszegül, egy prefektus utasításának szegül ellen. Higgyétek el, én vagyok a legjobban meglepődve a saját lépésemen! Azon, hogy egyáltalán eszembe jutott a tisztségem és hogy éljek is vele.
Az eridonos nyöszörögve fogja az orrát, a társai pedig már közelítettek volna beszállni a bunyóba, de a jelvényem megteszi a hatását legalább annyira, hogy elgondolkozzanak, ez megéri-e. Sérült társuk eldönti helyettük. Valami röfögésszerű, megvető hangot hallat és szépen sarkon fordul, haverjaihoz lépve, akik körbeveszik őt, zsebkendőt nyújtanak neki, amit elutasít és inkább elkezd szidni minket, távolodva tőlünk a többiek gyűrűjében. Az a gyanúm, nem annyira az ésszerűség bírta jobb belátásra, hanem a fájdalom, amit Zsombi okozott neki és a félelem, hogy újra megteszi.
Leengedem a jelvényemet, lassú mozdulatokkal visszatéve taláromra és közben barátomra pillantok. A szemeimbe könny szökik a semmiből. Gyorsan megyek inkább felszedni a szanaszét heverő könyveket. Az én irományokkal megrakott táskám a márványpadlón fekszik. Nem is tudom, mikor csúszott le a vállamról. A néhány bámészkodó, aki megállt a csetepatét nézni, most tovább megy. Van, aki azért közelebb lebegtet egy-két könyvet nekünk segítségül. Bólintok nekik, miközben szipogva gyűjtögetem Zsombi könyveit, görcsben álló gyomorral. Megviselt ez az egész. Mindig megvisel. Nem bírom az erőszakot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Nem haragszom rá, nem haragszom én senkire. Még ha tenném is, annyira zűrös most a fejemben minden, hogy már régen el is felejtettem volna. Nagyjából, mint barátom szokta a dolgokat. Viszont, ahogy csatlakozik a könyvszedegetéshez és megszólal, eszembe jut egy s más. Világosan eszembe jut, amit mondtak. Szipogok még egy kicsit, megtörlöm a szemem és bólogatok, miközben felállok a könyvhalommal a kezemben.
- Persze, igazad van - értek egyet barátommal. Legalábbis ez csúszik ki a számon. Hiszen különben tényleg igaza van, csak én érezni most nem ezt érzem. Hogy akkor miért hagyom rá mégis? Nem tudom. Jobban esik ezt mondani most. Talán akkor elhiszem én is. Vagy ilyesmi.
- És te se hallgass rájuk! - nézek Zsombi szemébe pár perc óta először. Hiszen az ő fejéhez is hozzávágtak pár rémes, gonosz dolgot. Gyengén, de bíztatóan és őszintén mosolygok rá barátomra, miközben a kezébe nyomom a könyveit. Felkapom aztán a földről a táskámat és vállamra vetem, hogy indulhassunk tovább.
- Elég rendesen bemostál neki - állapítom meg, próbálva visszafogni derűmet, ám azért csak ott bújkál a mosoly a szám szélén, ahogy oldalra nézek háztársamra, miközben bandukolunk tovább. Hiába rendítenek meg az ilyen helyzetek, így utólag azért - akármennyire nem szép dolog ez - egy kicsit jólesik felidézni az eridonos ábrázatát, ahogy rájött, mégse ő itt a legnagyobb legény.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Paradis Cukorkabolt

Jogosan hihetné azt bárki, hogy a cukorkabolt állandó vásárlóját tisztelheti bennem, hiszen... hiszen valahogy eléggé idevaló figura vagyok. A cudar igazság viszont az, hogy mindeddig csak odakintről csodáltam a sok finomságot. Eleve kapunk mi elég édességet a suliban és hát otthon se kell nélkülözzek, ráadásul, amikor Liam bácsi ad nekem egy kis zsebpénzt, azt szeretem gyűjtögetni, nem egyből elkölteni mindenfélére. A pénz kezelését különben is még gyakorolnom kell, hiszen úgy egy évvel ezelőttig soha nem fizettem semmiért. Az árvaházban nem küldenek el vásárolni a közeli boltba.
Mivel nekem szünet van, bácsikám viszont változatlanul dolgozik, így vagy otthon ülnék egyedül naphosszat (amit különben tökre szeretek csinálni), vagy áthívnék valakit (aki egyedül kb. Zsombi lenne, de még nem kérdeztem meg Liam bácsit, hogy átjöhet-e), vagy kószálhatok mindenfele. Budanekeresd viszont túl népes nekem. Itt Bogolyfalván békésebb. Ráadásul ezt a helyet már nagyon jól ismerem. Kilépek a kandallóból a hivatalban és már sétálok is a Fő utczán, nemsokára a cukorkabolthoz érve. Csillogó szemekkel pislogok befelé egy ideig, aztán be is lépek.
- Hú - ámuldozok csöndesen, ahogy csak nézelődök körbe, sétálva a csupaszín polcok között. Nagyot nyelek, ahogy összefolyik a nyál a számban. Még fogalmam sincs, hogy fogok választani, mit veszek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Paradis Cukorkabolt

Az illatok isteniek, a látvány magával ragadó és ráadásként vidám zene szól. Rázom is a fejem kicsit az ütemre, meg dúdolok, ha éppen felismerek egy dallamot. Viszont észre sem veszem, mit csinálok, annyira el vagyok merülve abban, hogy a szememet legeltessem. Meglátom aztán a kis dobozkákat, amit magadhoz lehet venni, hogy abban gyűjtsd az édességet, amiket szeretnél. Eltöprengek még egy hosszú pillanatig, mielőtt szereznék egyet, végül csak elmarom, hiszen rájövök, végülis ezért jöttem. Nem spórolok semmire, nincs más, amit meg akarnék venni, szóval nyugodtan elkölthetem itt a zsebpénzem. Nem annyira szörnyen sok úgysem.
A még üres dobozomat lóbálva bandukolok a sorok között, amikor meglátom az egyik évfolyamtársamat, aki egyben háztárs is. Ahogy nézem, őt is lenyűgözi a hely.
- Szia - köszönök rá nagy mosollyal.
- Nem semmi, mi? - kérdezem jókedvűen.
- Csak győzz választani! - na igen, az itt a nagy feladat. Hiszen legszívesebben mindent megkóstolna az ember, viszont akkor aztán mehetne a gyengélkedőre, és talán többé be sem tenné a lábát az édességek birodalmába.
- Vagy... csak nézelődni jöttél? - érdeklődöm meg tőle gyorsan, hiszen rájövök, nem mindenkinek futja ám arra, hogy akár egy knútot is ilyen élvezeti cikkekre költsön. Nekem se mindig futotta. A lényeg, hogy semmiképpen sem akarom, hogy rosszul érezze magát amiatt, amit mondtam a nehéz választásról, hiszen lehet, talán nem is áll módjában választani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Paradis Cukorkabolt

Jót vigyorgok, ahogy elképzeli az öccsét itt a nyalánkságok kincsestárban. Nem ismerem a tesóját, de kétségem sincs afelől, hogy valóban itt öregednének meg mindketten, ha egyszer betenné vele ide a lábát.
- Én is vásárolni jöttem - bólintok és ezzel a lendülettel elkezdem szépen, komótosan megtölteni a dobozomat. Semmiből sem teszek bele egy-két darabnál többet. Tényleg szeretnék minél többet megkóstolni. Persze, beleszámolom, hogy máskor is jöhetek még ide. Nem kell egyszerre mindet.
- Elvileg tényleg nem - mosolygok a felvetésen.
- Csak gondoltam, jó lenne járni egyet, mert a nap nagy részében otthon vagyok. Bogolyfalván meg jobban eligazodom, mint Budanekeresden. Meg hát itt ismerősökkel is könnyebben össze lehet futni - hívom fel erre az előnyre is a figyelmet derűsen, természetesen a lányra utalva. Miközben pedig belelendülök a válaszadásba, szórakozottan bekapom az egyik gumicukorkát, amit a dobozomba készültem rakni. Forgatom kicsit a számban és élvezem az ízét, mire rádöbbenek, hogy ezt én még nem fizettem ki és nem lett volna szabad bekapnom. A felismerés ezen pillanata egyértelműen lerí az arcomról, hiszen szám mozdulatlan lesz, szemem meg kicsit elkerekedik. Lepereg előttem, ahogy kiszállnak az aurorok és faggatni kezdenek, miért loptam el az édességet, aztán Liam bácsi berobban a helyiségbe, és közli velük, hogy "a fiú ügyvédje vagyok! Thomas, ne felelj több kérdésükre!". Biztos vagyok benne, hogy bácsikám megmenekítene a börtöntől, azonban tudná rólam, hogy tolvaj vagyok és az nekem éppen elég. Minderről én is tudom persze, hogy csak az élénk fantáziám szüleménye és semmi ilyen következménnyel nem kell számoljak, viszont jelen pillanatban tényleg ilyen tragikusnak érzem a helyzetem.
- Szerinted most szóljak, hogy megettem egyet, vagy ráérek akkor, amikor fizetek? - kérem ki a lány véleményét, a gyümölcsös gumicukrot oldalra tolva a számban, hogy ne zavarjon a beszédben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Paradis Cukorkabolt

- És te? Hogyhogy itt? - érdeklődöm meg, minek köszönhetem a szerencsét, hogy összefuthattam vele errefelé. Őszintén nem emlékszem, ő hol lakik vagy milyenek a körülményei. Rossz vagyok a dolgok megjegyzésében, viszont sokkal jobbnak tartom rákérdezni, ha nem tudok valamit, mint tettetni, hogy tökéletesen tisztában vagyok vele. Az csak hozná magával a többi kellemetlenséget. Meg különben sincs értelme.
- Oké. Köszi - oldódik a feszültségem egy csapásra, és mosolyogva bólogatok a lánynak, mikor felajánlja, hogy kiáll mellettem. Ha nem érzem, hogy magamra vagyok hagyva egy helyzetben, máris mindig sokkal fényesebbnek látom azt, ami velem történik és a rémképzelgések is teljesen elhalványulnak. Egészen úgy fogom fel, hogy tényleg nem is nagy dolog, nem kell belőle nagy ügyet csinálni. Hiszen így is van. Csak egy tapasztalatlan vásárlónak ez egyáltalán nem magától értetődő. Főleg, ha az a tapasztalatlan vásárló én vagyok.
Válogatok tovább és nemsokára felfigyelek rá, háztársam hogy beleéli magát az éppen játszott számba. Ezt a dalt én is ismerem! Jókedvűen rázom a fejem, aztán csöndesen csatlakozom a lányhoz az éneklésben, mosolyogva nézve őt. Koránt sincs olyan szép hangom, mint neki, azonban ilyenkor nem is ez a lényeg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Paradis Cukorkabolt

Szóval ő a kastélyban maradt a szünetre.
- Nem furcsa most a suliban? - kérdezem meg elgondolkozva. Különös lehet olyankor járni a tanoda folyosóit, mikor közel, s távol nincs tanítás, valamint -feltehetőleg- ember se sok. Egészen más lehet a hely hangulata.
- Igen, nagyon. Ilyen trópusi gyümölcs ízű. Mintha most szedtem volna a fáról egy lakatlan szigeten - áradozom az ízélményről, ami az imént ért, meglehetősen belelkesülve, ami persze tőlem nem szokatlan. Ahogy mondjuk úgy en bloc az unikornisos házban sem.
- Balettozol? - kérdezek vissza érdeklődő hévvel.
- De. Szeretem a zenét. Csak mondjuk nem tudnék kiemelni műfajt vagy előadót. A jó zenét szeretem - vonok vállat mosolyogva. Lehet, ezzel nincsen kisegítve, de ahogy ő is inkább az igazságot mondja, attól függetlenül, érdekes vagy hasznos-e, úgy ezzel én is így vagyok. Mindig őszintén felelek, nem nagyon törődve azzal, hogyan fognak megítélni emiatt mások. Vagyis hát persze, nem esik jól, ha utána rossz szemmel néznek rám vagy különféle jelzőkkel illetnek vagy tovább faggatnak. Mert hát szoktak. Ilyenkor jön a "na, csak van valami, amit jobban szeretsz"-féle unszolások, pedig hát nem, nincs.
Közben egyébként lassan eléri a dobozom feltöltöttsége azt a szintet, amit elterveztem a nálam lévő zsebpénz arányában, úgyhogy abbahagyom a gyűjtögetést. Figyelem, a lány hogyan szemezget még. Szerintem vele együtt megyek majd a kasszához, ha már így egymásra találtunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Paradis Cukorkabolt

Nem tudom, ki az a Kinga és azt sem, ki Arnold. Mindezt nem azért, mintha esetleg már ne említette volna nekem őket, dehát nem valami jó a névmemóriám. Tippjeim persze vannak, kik ők. Viszont a történet szempontjából nem feltétlenül fontos, szóval csak hallgatom lelkesen az elmondását.
- És akkor most hol gyakorolsz? Mármint, gondolom, kell gyakorolnod, hogy formában maradj - érdeklődöm tovább a balettról, közben én is nézegetem a dobozom tartalmát és számolgatom, mennyiért vásárolhattam. Mikor beraktam őket, már akkor is summáztam, de kell az ellenőrzés. Többszöri méghozzá. Mondjuk biztos van annyi nálam, amennyi kell.
Nagyon bólogatok arra, ahogy a zenei műfajokat jellemzi. Mindnél felcsillan a szemem és mindet a kedvencemnek is tartom. Nem akarok választani közülük, mint ahogy soha semmi közül sem. Bátran szeretek mindent ugyanannyira egy azon időben.
- Mehetünk - fordulok is a pénztár felé, ahol áll egy kisebb sor.
- Különben lehet, hogy elkezdek valamilyen harcművészetet - dobom csak úgy be a témát, reflektálva még kicsit a balettra. Mindkettőhöz ugyanolyan eltökéltség és kitartás kellhet szerintem. Ahogy a tervemet így bejelentem a lánynak, igazából kicsit talán tesztelni is akarom azt, mit szólnak ehhez az emberek. El tudják-e rólam képzelni egyáltalán vagy csípőből kinevetnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Paradis Cukorkabolt

Nagyon érdeklődőn hallgatom háztársamat, ahogy arról mesél, hol és miként edz, hiszen közben rájövök, ilyesmibe már én is belekezdhetnék. Alkatomból és lelkes természetemből adódóan nem nagyon kell ügyelnem sem arra, hogy ne szedjek fel magamra fölös kilókat, sem arra, hogy ne tunyuljak el. Túl életvidám vagyok ahhoz, hogy ilyesmi megtörténjen. Viszont egy ilyen komoly vállaláshoz, mint harcművészetbe fogás, ennél több kell. Talán neki állhatnék én is csak így elkezdeni edzeni. Bárhol.
- Pontosan nem tudom még. A bácsikám több szakágban is otthon van. Szerintem kikérem majd a véleményét, melyiket ajánlaná nekem. Úgyis ő fog tanítani. Mármint... remélem, hogy fog - felelek egy ideig mosolyogva, aztán a végére elgondolkozva vonom össze a szemöldököm, ahogy rájövök, hogy hiába morfondírozok én itt magamban már hosszú hetek óta ezen, hiszen megette a fene, ha gyámom meg azt mondja, hogy akármilyen oknál fogva nem vállal engem. Hiszen másnál nem feltétlen akarnám elsajátítani, amit el kell. Nála szeretnék tanulni. Tőle.
- Biztosan - lelkesülök fel ismét, egy részt az edzés gondolatára, más részt attól, hogy a lány láthatóan nem akadt fenn azon, amire vállalkozni készülök.
Közben ránk kerül a sor a kasszánál. Természetesen hölgyeké az elsőbbség. Addig én előszerzem a zsebemből a tárcámat. Igazából egy amolyan gombkapcsos szütyő. Elférnek benne az érmék, aztán annyi. Dehát másra nem is kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Paradis Cukorkabolt

Csak hálásan mosolygok a lányra a bíztató szavai hallatán. Semmi okom nincs rá, hogy azt feltételezzem, a bácsikám elutasítaná a kérésemet, hogy tanítson engem, azonban szokásom olykor kissé aggodalmaskodónak lenni bizonyos dolgokkal kapcsolatban.
Miközben háztársam fizet, nézelődöm az üzletben, aztán csakhamar rám kerül a sor. Tárcám már előkészítve. Kiváncsian várom, mennyi lesz a végösszeg. Aztán belém hasít a felismerés, hogy majdnem tökéletesen elfelejtettem valamit.
- Jaj, egy olyan citromsárga trópusit is bekaptam véletlenül - hadarom el gyorsan az eladónak, mintha csak attól tartanék, hogy amint lenyomja a végső billentyűt a kasszagépen, többé már nem vallhatom meg tettemet és lecsúszok róla, hogy hozzászámolják azt a gumicukrot is.
- Megesik. Köszi, hogy szóltál - nyugtat meg a boltos lány, hogy nem történt semmi baj. Az ember pedig azt gondolná, hogy nem feltétlen fogják elhinni neki, hogy puszta balesetből evett meg jóízűen egyet az itteni árukból, azonban a hely légkörét tekintve és kínálatát elnézve tényleg mégsem annyira meglepő a jelenség. Hiszen minden csak úgy hívogat, hogy kóstold meg.
Immáron felszabadultan fizetek. Ráadásul mivel szerencsére nem számolok valami jól, sokkal kevesebbet hagyok itt, mint amit hittem, hogy fogok. Elköszönök és csatlakozok Dankához, győzedelmesen mutatva fel megpakolt szatyromat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

ANNIE
a téli szünet előtti utolsó tanítási nap | x


Már nincs több órám idén! Kész, vége!
Uniformisban, táskámmal az oldalamon caplatok a folyosón, arcomon elégedett mosollyal. Hiszen itt a szünet és hamarosan a karácsony! Picit aztán morfondírozásra áll az ábrázatom, ahogy töprengek, végül miben egyeztünk meg Zsombival, hol találkozunk. Neki egyáltalán van még órája? Jaj, túl gyakran elterelődik a figyelmünk, amikor ilyen fontos dolgokat kéne egyeztetni. Mindig közbejön valami érdekes. De azt hiszem, úgy beszéltük meg, a klubhelyiségben találkozunk majd. Viszont azt nem tudom, mikor. Mert ha még nem most, akkor előtte elugranék a Nagyterembe harapni valamit esetleg.
Gondolkozásomból egy ismerős alak látványa zökkent ki. A csónakházban találkoztunk még pár hete. Azóta nem volt újabb szerencsénk. Megtorpanok kicsit, ahogy meglátom. Emlékszem, azt mondta, nem diák. Akkor netán látogatóba jött?
- Szia! Hát te? - kérdezek is rá egyből, üdvözölve őt, odalépve hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

ANNIE
a téli szünet előtti utolsó tanítási nap | x


Összevont szemöldökkel, mosolyogva pillantok az orrom elé dugott kártyacsodára. Elolvasom a nevet, de szórakozottságomban nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget. Inkább az foglalkoztat, hogy mit jelent ez, hogy fogságban van? Kérdőn tekintek vissza rá. Viszont akkor ezek szerint Willt is ismeri, akit én meg csak nagyon közvetetten, de szintén ismerek. Ő is Edictum vezető volt, nem olyan nagyon sokkal előttem.
- Hát, ez mondjuk tényleg előfordulhat - bólogatok a gondnokot illetően, félkomolyan, de vigyorogva. Érdekes egy fazon, ez biztos. Elég morgós.
- Ó, köszönöm. Igen, Navine - bólintok, miután lepillantottam magamra. Ing, nyakkendő, talár, prefektusi jelvény. Teljes a szokásos szett. A többséggel ellentétben én szeretem az egyenruhát. Mondjuk az otthonban is hozzászokhattam. Valahogy magától értetődik, hogy ilyet viseljek. Ez a bagolyköves viszont azért menőbb.
- Unikornis a jelképállatunk - árulom el neki ezt az érdekességet is, mert úgy veszem ki, nem sok mindent tud a bagolyköves házakról ezek szerint. Különös belegondolni, hogy egy-két éve még én sem tudtam. Halvány lila elképzelésem sem volt, hiszen akkor még a Bagolykő Mágustanodáról sem hallottam. Bevallom, Magyarországról is alig. Aztán egyszerre itt találtam magam és ma már olyan természetesnek hat minden.
- Fogság? Miféle fogság? - kérdezek rá, így kicsit megkésve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

ANNIE
a téli szünet előtti utolsó tanítási nap | x


Fintorgok kicsit a leragasztott könyökhajlatot látva. Vért vehettek tőle vagy ilyesmi. De ha azt mondja, semmi komoly, meg láthatóan neki nem nagy ügy, akkor jó. Érdeklődve hallgatom és elmosolyodom, mikor megnyugtat, hogy nem fertőz.
- Akkor a csóknak sincs akadálya - húzom fel vigyorogva a vállaimat.
- Csak kár, hogy nincs itt fagyöngy - pislogok el magunk fölé, miközben úgy markolom a táskám pántját, mintha az életem függne tőle. A csókkal egyébként csak viccelődtem. Mármint, ha belegondolnék, valószínűleg tényleg nem lenne kifogásom az ellen, hogy csókot lopjak a lánytól, viszont nem nagyon szoktam én ilyenekbe belegondolni. Tudom, fura ez egy korombeli sráctól, azonban egyértelmáen sok mindenben eltérek a többiektől. Legtöbbször nem feltétlen előnyömre. Bár ez nézőpont kérdése csupán.
- Haza, igen. Alig várom! Mármint nem azért, nagyon szeretek itt lenni, de... ez lesz az első közös karácsonyunk a bácsikámmal - kotyogom ki izgatottan. Örülök, hogy említhetem végre valaki olyannak Liam bácsit, aki nem a róla való áradozásomat kell hallgassa naphosszat. Oké, már nincs más olyan sem, akinek kéne, mert visszafogom magam. Igyekszem legalábbis.
- Te is ezek szerint? - kérdezek vissza.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

ANNIE
a téli szünet előtti utolsó tanítási nap | x


Ez közös bennünk. Én sem csókolóztam még, azonban nem is áll szándékomban siettetni. Mindennek eljön az ideje. Persze, ha az ideje két pillanat múlva van, hát legyen, de ha évek múlva, az is jó. Mindig annak örülök, ami éppen van. Jelenleg például csak derülök a lánnyal a fagyöngyös feltételen, miközben fel sem fogom, hogy Annie tulajdonképpen most közölte velem, hogy egyáltalán nem volna ellenére ez az akció. Egyelőre legalábbis nem jut el a tudatomig.
Mélyet, őszintét, boldogat sóhajtok, egy bólintás közepette. Szerintem is csodálatos Karácsonyom lesz. Nem tudom elképzelni, hogy ne legyen az. Minden adott hozzá. Viszont, mintha a lánnyal ez nem így lenne. Nem vagyok egy túl jó megfigyelő vagy olyan, aki nagyon a dolgok mögé látna, azonban azt még én is észreveszem, hogy nincs oda azért, ami rá vár az ünnepen.
- Mondjuk az izgi - bíztatom a felfedezős szándékaival kapcsolatban, mosolyogva.
- Jó terv, csak sajnos nekem nincs itt ágyam - tájékoztatom erről a kis bökkenőről. Talán emlékszik, meséltem neki a csónakházban, hogy én nem lakom itt a suliban év közben sem, úgyhogy nincs szobán a körletben. Közben pedig persze már megint jól elsiklok a lényeg felett, mégpedig, hogy incselkedve visszatért a fagyöngy témára. Viszont ezúttal megszólal egy jelzés bennem, és mielőtt még elkezdenék azzal hülyéskedni, hogy esetleg az otthonunkba készül-e betörni, valahogy összeáll a kép. A kacsintás, a mosolya, a tekintete. Oké, túlzás, hogy összeáll a kép, azonban kapizsgálni kapizsgálok valamit, amitől a kezem a tarkómra csúszik, hogy zavartan megvakargassam, meg igazítsak kicsit a vállamon lévő táskán.
- De Szenteste csak nem a suliban kódorolsz majd - vetem fel, homlokráncolva, érdeklődő mosollyal, miközben csillagok helyett az én szemeim előtt fagyöngyök táncolnak. Egész életemben összesen nem gondoltam ennyit fagyöngyökre szerintem.