36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet

Oldalak: « 1 2 ... 8 ... 16 17 [18] 19 20 ... 28 ... 33 34 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Szépvölgyi Richárd
INAKTÍV


aeromágus mentőorvos
offline
RPG hsz: 415
Összes hsz: 1038
Írta: 2018. június 25. 21:08 | Link


Hát persze, tök mindegy. Megeresztek egy mosolyt, de ez már kevésbé őszinte, mint az előzőek - mint ahogy már oly sokszor bebizonyosodott, ezen a gyakorlaton nem a szakmai részek esnek nehezemre, hanem az emberekkel való bánásmódot kell megtanulnom. Gyakorolni, gyakorolni.
Jó ötlet volt gyógyítónak menni úgy, hogy a legtöbb embert valamiért nem kedvelem. Persze, nagyon jó ötlet volt. Ezt minden alkalommal elismétlem magamban, mikor Dantéhoz hasonló egyedekkel találkozom.
Amikor ismét arrogánsan szól, pár pillanatig nem válaszolok, csak végzem a dolgomat. Idegőrlő lehet panaszkodó kamasznak lenni. Saját magának nehezíti meg az életét.
- A fenébe, még a végén be kellene zárnunk a Gyengélkedőt - jegyzem meg szarkasztikusan, de még mindig a mosollyal a szám szegletében. Szerencsére már nem kell sokáig elviselnem ezt a srácot, mindjárt készen vagyunk, de a fejemet merném tenni rá, hogy találkozott már ez a gyerek Sebbyvel, amikor Sebby olyan korú lehetett, mint ő. Egyszerűen túl sok a hasonlóság. A különbség az, hogy neki nem ugorhatok vicsorogva minden egyes szavára.
Nem mozog, így hamar fel is kerül a sín a karjára, előveszem a pergament, hogy feljegyezzem a dolgokat - mert igen, ez az adminisztráció is a gyakorlathoz tartozik, és ha ennyit fognak íratni velem a továbbiakban is, az én eddig precíz írásképem is "doktorossá" fog válni.
- Akkor végeztünk. Az éjszakát itt kell töltened, reggelre már be fognak forrni annyira a csontok, hogy biztonsággal elengedjünk. Kérdés? - szegezem még oda, csak hogy ne maradjon semmi véletlenül sem megvitatlanul, majd ha Dante úgy dönt, nem szeretne tovább zaklatni, leülök egy székre, hogy rendesen megírjam ezt a rohadt papírt. Is.
Az éjszaka általában eseménytelenül telik, a meleg időre való tekintettel azonban nekem sokszor szenvedés az egész. Még szerencse, hogy van beépített légkondim, nevezetesen én magam - mikor a legtöbben már az igazak álmát alusszák idebent, megrezegtetem a leget, pár fokkal levéve a szoba hőmérsékletét. Pokoli meleg van. Kiskoromban nem ehhez szoktam hozzá, s azóta sem tudtam akklimatizálódni...
Utoljára módosította:Szépvölgyi Richárd, 2018. június 25. 21:10 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Rosemary Narcissa Fisher
INAKTÍV


red swan
offline
RPG hsz: 100
Összes hsz: 179
Írta: 2018. július 14. 00:15 | Link

Lily
péntek este
vacsoraidő


Egy egész kilót híztam ez elmúlt hét alatt. Undorító. Ösztönösen húzom le a kézfejemre a pulóver ujját, ami amúgy lötyög rajtam, mégis úgy érzem, mintha kicsi lenne, mert alatta akkora vagyok attól a kilótól, mint egy elefánt. Már attól is elmegy az étvágyam, hogy eszembe jut, hogyan gömbölyödött a mérleg számlapján az a hatos az eddigi karcsúbb ötös helyén, és kedvem támad felköhögni mindent, amit ma lenyeltem. Csakhogy nem tehetem. Azt sem tehetem meg, hogy nem eszek, mert amióta elájultam múlt héten a mágiatörténet órán kisebb riadalmat okozva a csoporttársaim körében, a gyógyító egyszerűen nem hisz nekem. Pedig Emily elment. Olyan egyszerűnek tűnt már az egész, hiszen nem volt kinek hazudnom, Grétát ez nem érdekli, nem szól bele a dolgaimba, Ervint pedig leköti a munka és különben is akkorra tartogattam a kalóriákat, amikor együtt eszünk. Azok a sütik sokba kerülnek. Nem pénzben, hanem kilókban és felülésekben meg guggolásokban számolva. Félek tőlük, de Ervint meg nem bántanám meg. A Rose a kedvencem. Olyan kis egyszerű és finom és nekem találta ki, szóval nem mondok rá nemet. A múlt héten is így kezdődött. Randira hívott, hát szép akartam lenni neki, meg megőrizni a számokat akkorra, hogy sütit egyek vele, csak aztán a gyengélkedőn kötöttem ki. Hiába mondtam, hogy bizonyára valami kósza vírus lesz az oka az egésznek, a gyógyítónak elég volt a szemembe nézni, tudta, hogy nem igaz. Tudta, hogy a hazugság már olyan mértékben része az életemnek, hogy én is elhiszem, hogy a levegő is tud tápláló lenni, akárcsak a víz. Beszélgettünk. Vagyis ő beszélt, én hallgattam, és azóta folyamatosan a nyomomban jár egy gyógyító tanonc, hogy ellenőrizzen, meg itt eszem. Egy egész tányérnyi krumplipüré van előttem spenóttal és csíkokra vágott csirkehússal. Ránézni is alig bírok, de itt ülök, amíg meg nem ettem. Egy hete már csak így megy. Reggelire egy egész palacsintát kellett legyűrnöm, délben a sajtot meg a rizst, és most ezt, amit éppen a villámmal piszkálok. Kénytelen kelletlen falok be egy falatot. Kellene egy kés, hogy minél apróbb falatokra vághassam az egészet, de Hanna nem ad. Azt mondja, valamikor ő is átment ezen és van kiút. Kár, hogy én nem látom. Lassan rágom azt is, amit tulajdonképpen nem kellene rágni, hiszen szétolvad a számban, ez már inkább csak a megszokás. A fülem mögé tűröm a hajam, majd megküzdök egy újabb falattal. Hanna eltűnik valamerre, amíg nem figyelek, de ez úgysem jelent semmit. Meg kell ennem. Itt másképp nem fog eltűnni az étel, próbálkoztam már, nem sok sikerrel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Slivovics Lily
INAKTÍV


LoLilo
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 897
Írta: 2018. július 14. 14:37 | Link

Rosemary

Az egyik folyosón beszélgettem Leilával, mikor elkapott a szédülés és a hányinger. Nem tudtam mi bajom volt, Leila csak annyit mondott hogy tűzforró a fejem, mert az első dolga persze hogy az volt, hogy megtapizza. Elindultam a gyengélkedő felé, Lei is jött velem egy darabig, de elküldtem. Eljutottam valahogyan a gyengélkedőig, ami majdnem üres volt. Gyógyító sehol, csak egy vörös hajú lány. Gondoltam egye fene, megkérdezem, hátha tudja merre van egy gyógyító.
   -Szia! Nem tudod merre találok egy gyógyítót? - mosolyogtam rá, és eszembe jutott az illem. - Jó étvágyat! - mindig arra tanított anyukám, (na meg az élet Japánban) hogy az illemet sosem szabad elfelejteni. Bár a japán illem nem mindenhol olyan mint a magyar. Ott például gusztustalannak tartják, ha nyilvánosan fúj valaki orrot. Vagy az, hogy ott szabad szürcsölni, de itt ha jól tudom modortalanságnak számít.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


A Lilo és Stitch-ben élek! - Moshi szerint | A legrellonosabb levitás 2018 tavasz-nyár
Jeong Min Jae
INAKTÍV


mini J
offline
RPG hsz: 6
Összes hsz: 65
Írta: 2018. július 15. 18:44 | Link

|A robbanás után.|


Nyugtalanul aludt a gyengélkedő egyik ágyán, álmaiban teljesen összefüggéstelen képek villantak fel, mindegyike főként a robbanáshoz volt köthető, néha akadt egy-egy oda nem illő elem, mint például az álombéli önmaga előtt elugrándozó rózsaszínű nyúl. A nagy részük rossz érzéssel töltötte el őt, és ez annyira valósághű volt, hogy Jae szinte el is hitte, nem álom ez, hanem a valóság.
Levegő után kapkodva ébredt végül fel, és ahogy megpillantotta a plafont, rögtön rájött arra, hol is van. Az emlékképek sorra követték aztán ezt a felismerést. Ahogy Jin ott hagyta őt a szobában, a robbanás, az üvegszilánkok, a kétségbeesés, és végül ahogy egymásra találtak testvérével. Minjae nem hitt akkor a szemének, hogy tényleg bátyját látja, mikor már a fájdalomtól elbódultan szinte feladta a reményt. De Jinnie állt ott mégis, könnyes szemekkel, ahogy Jae is ugyanígy nézhetett ki, amikor felismerte az idősebbet. Aztán volt ám könnyekkel teli, sebek miatt felszisszenős ölelés a testvérek között. Azután, hogy megmenekültek és a gyengélkedőre kerültek, Minjae-t rögtön elnyomta az álom. Persze, csak miután megbizonyosodott arról, hogy Jinnie is rendben lesz.  
Normalizálta légzését, miközben feljebb csúszott az ágyon. Egy ponton felszisszent, a gerince még mindig ellenkezett a hirtelen mozdulatok ellen, szóval lassabban folytatta a fiú a helyezkedést. A támlának helyezett párnának dőlve megdörzsölte szemeit, majd megtapogatta arcát. Egy-két sebhelyet még érzett magán, valamint gyógyszerillatot - valószínűleg azt, amivel kezelték a szilánkok okozta vágásokat.
Nem érezte túl jól magát, de nem is igazán a fizikai fájdalom terhelte most meg. Az álomból visszamaradt rossz érzés csak nem akaródzott eltűnni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Slivovics Lily
INAKTÍV


LoLilo
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 897
Írta: 2018. július 15. 19:03 | Link

-Miután felrobbant a torony-

Miután a gyengélkedőre lettünk szállítva, egyből bealudtam. Álmodtam. Nem szoktam. Tűz mindenhol, sikítások, és egyszer csak megjelent anyukám. Azt mondta, hogy minden rendben lesz, aztán rámesett egy könyvespolc. A kedvenc könyvem az orrom előtt koppant, majd a tűz martaléka lett.
Aprót sikítva ültem fel az ágyban. Nem üvöltöttem. Oldalra néztem, és majdnem leestem az ágyról, annyira megijedtem egy látszólag fiútól aki helyezkedett vagy valamit csinált, aztán sírva fakadtam.
Félek. Miért robbant fel a torony? Lehet direkt valaki miatt, akit meg akartak ölni? Mi van ha tovább folytatódnak ezek?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


A Lilo és Stitch-ben élek! - Moshi szerint | A legrellonosabb levitás 2018 tavasz-nyár
Kelevitz Maja Nerella
INAKTÍV


Anti bácsi kicsi lánya | nyuszkó | Majuszbajusz
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 1826
Írta: 2018. július 15. 19:49 | Link



Miután kijutottunk a megroggyant toronyból, a gyógyítók rögtön kezelésbe vettek mindenkit, akinek szüksége volt rá. Sokan egy karcolás nélkül kijutottak, sokan pedig nagyobb sérüléseket szenvedtek, és sokáig ápolásra és felügyeletre van szükségük. Én azok közé tartozom, akiket néhány napra a Gyengélkedőn látnak el.
Már jó néhány óra eltelt a baleset óta, a legtöbben alszanak. Fogalmam sincs, hogy jött álom a szemükre. Apu meglátogatott, ami némiképp megnyugtatott, és Will is azt javasolta, hogy aludjak, de az én szemem nem akar lecsukódni, pedig már éjfél is jóval elmúlt.
Az ágyamon fekve az ablak felé nézek. A beszüremlő fény félhomályba borítja a szobát, amiben sokadmagammal próbáljuk kipihenni a fáradalmakat, és a megpróbáltatásokat. Nem hiszem, hogy ez bármelyikünknek is könnyű lesz. A sérülések be fognak gyógyulni előbb-utóbb, de a lelkünkben okozott sebek nagy része nyitva marad majd. Az enyémben legalábbis biztosan.
Nagyon sok dolgot érzek egyszerre. Álmosságot, kimerültséget, félelmet, aggodalmat. Hiába vagyok már biztonságban, hiába fekszem egy meleg ágyban, a kezeim remegnek. Volt időm végiggondolni magamban a nap eseményeit, és őszintén, büszke vagyok magamra. Ez az egész azt bizonyítja, hogy van remény, ki tudok lábalni anyu halálának árnyékából. Hiszen nem roppantam össze, nem tepert le egy pánikroham sem, pedig bőven lett volna oka rá. Sőt, még arra is volt merszem, hogy Jinnel visszamenjek megkeresni a testvérét, aki él, jól van, többé-kevésbé, és most a velem szemközti ágyon piheg.
Igyekszem kiüríteni a fejemet, úgy bambulok a homályba. Pihennem kéne, de egyszerűen nem megy.
A csendet hirtelen megtöri Jae kapkodó légzése, majd egy közelében fekvő lány csendes sírása. Biztosan felébredt Jae motoszkálására.
Visszafordítom a fejem az említett két diák felé, és lassan felülök az ágyamon. Mindenem sajog, és a lábamba belenyillal a fájdalom, mire szinte némán felszisszenek.
- Minden rendben? - Suttogok Jae és Lily felé, közben a pálcám után nyúlok, és egy Lumossal halvány fényt varázsolok a terembe -, Nyugodj meg, nincs semmi baj. A gyengélkedőn vagyunk, itt már biztonságos - suttogom megnyugtatóan, elsősorban a szipogó lányt próbálva csitítani. Nem lenne jó, ha felébresztené a többieket.    
     
Utoljára módosította:Kelevitz Maja Nerella, 2018. július 15. 19:51 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dolnay Camil
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 15
Összes hsz: 270
Írta: 2018. július 15. 20:10 | Link

Leharcolt levitások

A Levita tornya bedőlt. Nemcsak a keleti szárny, de az egész iskola megbolydult persze.
A tragédia kívülről nagyon látványos volt, szinte romantikusnak is lehetett volna nevezni, de Camil nem vetemedett volna ilyenre, hiszen éppen második otthonát látta behorpadni egy gyors pillanat alatt.
A tónál gitározgatott az ebédszünetet kihasználandó, egy új dallamot próbált összecsiszolni egy régi verssel, de két szótag között, egészen pontosan egy "e" hang közepette a torkára forrt a szó. A szája tátva maradt, az arca megnyúlt, a szeme kiszáradt a bámulásban. Mindenki a kastély felé rohant, persze ő is oda akart menni. Biztos ha alaposan elgondolkodik, akkor rájön, hogy nyilván a felnőttek éppen hogy hajtják kifelé onnan az embereket. De nem gondolkodott sokat. Rohantában, fél kezében lóbálva gitárját megacélozta a lelkét, és végignézett a torony maradványain, emberi testeket keresve. Azokat nem látott, szerencsére. Kettesével szedte a lépcsőket. Nem találta ki, mi hasznát veszik majd ott, a pálcáját sem vette elő, nem volt kész terve.
A Levita tornyáig ugyan nem jutott el, a toronynak a közelébe sem engedték. Idegesen nézett szét a többi holtra vált arcú diákon, végül a szobrozásnak értelmét nem látva leült a közelben egy zugba, és várta a híreket.
Délutánig várt, az órák elmaradtak. Velük, az ott lézengő, ücsörgő, toporgókkal nem törődött senki, mindenkinek fontosabb dolga volt. Nem hoztak le senkit, zajok sem hallatszottak. Így Camil füléig egyenes úton jutott el egy fiú ötlete, aki a gyengélkedőre készült. Nyilván ott van mindenki. Két pillanat alatt egész nagy delegáció verbuválódott a látogatóba igyekvőkből, Camil is közéjük vegyült, de a nyugati szárny második emeletére vezető lépcsősorról is lepattantak. Itt még néhány óra várakozás történt, pedig két meggyötört kinézetű tanár is igyekezett elhajtani őket onnan, mondván másnap lesz esetleg látogatás. A diákok gyakorlottan szóródtak szét, és vették fel a pont-erre-van-dolgom-de-tökre-jelentéktelen-vagyok-ne-is-törődjön-velem lesállásokat. Camil a gitárját hangolta egy falikárpit alatt a sötétben. Igen, végül is a gitárhangoláshoz elég hallani, nem kell látni, és mi sem kényelmesebb, mint a Nagy 48-as Koboldlázadás mozgó szőttesének támaszkodva vinnyogtatni a húrokat. A Lézengők néhány könnyebben felpaprikázódó tagja gyorsan elhallgattatta Camilunkat.
Végül két eridonos vette kezébe az irányítást, és míg az egyik elterelte az aktuálisan ott strázsáló tanár figyelmét - körülbelül azzal, hogy bezzeg kifele jön onnan egy csomó ember (talán a látogató családtagok) és különben is és miezmár... -, a szemfüles Camil a másik mögött pont be tudott osonni még néhány társsal a második emeletre. Két diákot sajnos ott kellet hagyni áldozatnak, akik önfeláldozóan marha nagy zajt csaptak, hogy elfedjék a menekülők cipőkoppanásait.
Nem volt annyi lélekjelenléte, hogy maga tervezze meg az utat a gyenguszig, szerencsére mindig akad egy talpraesett társ, aki elvezényli a többi traumatizáltat a célig.
Bejutottak, legalábbis az elsőként belógót nem tessékelte ki senki. Camil harmadikként kukucskált be az ajtón a kórterembe. Sötét volt, csak egy gyertyafény világított. Ha máris elment a gyógyító, az jó jel, nem?
Ahogy a - mint kiderült, pálcából érkező - fényben végignézett a sérülteken, mégis csomóba ugrott a gyomra. Szörnyen festettek. Nem csak kívülről, de azokon, akiknek nyitott szemén táncolt a pálcafény, láthatta - vagy látni vélte -, hogy belülről is.
Megnézett mindenkit, akit lehetett, hiszen ki ne lenne kíváncsi, melyik ismerőse hogy van, de most inkább megbánta, hogy betolakodott. Ezen nem agonizálhatott sokáig, mert az utána következő csellengő belökte őt gitárostul a szobába.
Utoljára módosította:Dolnay Camil, 2018. július 15. 20:13 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Zippzhar Mária Stella
Egyetemi hallgató, Animágus, Legilimentor, Világalkotó, Bogolyfalvi lakos


minden lében villa
offline
RPG hsz: 673
Összes hsz: 6318
Írta: 2018. július 15. 20:29 | Link

Robbanás a toronyban - Gyengélkedő

Hallom a tűz pattogását, és érzem a bőrömön a lángok melegét. Fülemben szinte felismerhetetlen zajok kergetőznek egymással, és én megfeszülve rándulok meg minden alkalommal, amikor mégis kiveszem, hogy egyik-másik mit akar jelenteni. Mobiliarbus Megremegnek a kezeim... Nem tudok felállni! Összeszorul a torkom... Lányok jól vagytok? Ijedten rántom meg a fejem, keresném a hang forrását, de elvesztem a nyomát a  hangzavarban...Ne hozd rám így a frászt! Erre a hangfoszlányra különösen erősen belémmar a bűntudat, levegő után kapok, és már szinte érzem, ahogy újabb adag füstöt szívok be, de...

De most nem érzem a szúrós szagot, helyette enyhén gyógyszerszagú, tiszta levegő áramlik be az orromon. Ekkor valaki sikít, és ez más, mint az eddigiek, sokkal valóságosabb, sokkal közelebb van. Belémmar a rémület, fogalmam sincs hova kerültem. Szinte hideg van, most hogy nem érzem a korábban égető lángokat. Hirtelen kipattannak a szemeim, s mint akibe rugót húztak, felülök, és körbeforgatom a fejem. Sötét van, és érzem ahogy folyamatosan szédülök, remegek. Fény villan fel az egyik oldalamról, de hogy melyikről, az összekuszálódik a fejemben. Lökdösődést hallok egészen közelről, és ajtónyikorgást. Nem maradok ébren addig amíg rájöhetnék kitől származnak a zajok. Sikítani próbálok, de nem jön ki hang a torkomon, és visszaszédülök a korábbi puhaságba.
Utoljára módosította:Zippzhar Mária Stella, 2018. október 30. 17:49 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

RAWRR :3

*-*-*-*-*-*-*-*
 I  I III I  I
  I  IIIII  I
    IIIIIII  
    IIIIIII~~~~~~
     II II
Kelevitz Maja Nerella
INAKTÍV


Anti bácsi kicsi lánya | nyuszkó | Majuszbajusz
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 1826
Írta: 2018. július 15. 20:30 | Link


A füst még mindig kaparja a torkomat, a sérült lábam miatt pedig alig bírok Cath mellett csoszogni a folyosón. Próbálok nem ránehezedni teljesen, bár alacsony vagyok, és a magasságomhoz mindössze 54 kiló párosul, azért igyekszem nem teljesen kifárasztani.
Szinte azonnal odasietett hozzám, amint alkalma volt rá, pedig a vonatút óta alig párszor találkoztam vele. Némán sántikálok mellette, a karomat átdobva a vállán. Nem tudnék megszólalni. Se a belélegzett füst, se a fáradtság, se a fájdalom nem hagy szóhoz jutni. Könnycseppek szaladgálnak le egymás után, csípve a felszakad számat, és az arcomon lévő karcolásokat. Remeg az ajkam, és kapkodom a levegőt. Most, hogy kijutottam és biztonságban vagyok, már nyugodtan elgyengülhetek. Volt egy olyan pillanat odabent, amikor azt hittem, hogy leülök a lépcsőre, és semmi nem érdekel a továbbiakban, de összeszedtem magam.
Cath egészen a Gyengélkedőig kísér, ahol már egy-két komolyabb sérüléseket elszenvedett levitás fekszik, sírdogál, vagy éppen eszméletét vesztve hever az ágyakon.
Az ablak melletti ágy szabad, így Cath segítségével odavánszorgom, és végre vízszintbe helyezem magam. A lábaimat nem rakom fel, az túlságosan fáj, inkább csak lógva hagyom.
Pár szót beszélek a lánnyal, mielőtt kimenne, hogy megnézze, tud-e még segíteni valahol. Biztosított róla, hogy ideküldi a bátyját hozzám, hogy biztosan jó kezekben legyek. A vonaton szóba került Will is, ahogy az is, hogy én milyen rokonomhoz érkezem az iskolába, így Cath lett az első, akinek nagy vonalakban beszéltem róla, hogy mit is keresek az országban.
A lehunyt szememből még mindig megállás nélkül folydogálnak a könnyek, de a légzésem kezd visszaállni a normál tempójába.
Remélem, apu hamar értesül róla, hogy már a gyengélkedőn vagyok, nem akarom, hogy halálra izgulja magát, vagy beugorjon utánam a romok közé.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
William Eric Payne
INAKTÍV


Gyógyító Kappa
offline
RPG hsz: 191
Összes hsz: 626
Írta: 2018. július 15. 20:57 | Link

Maja Nerella

Nem tudok szóhoz jutni, de nincs se jogom, se időm arra, hogy most a saját szenvedésemet helyezzem előtérbe. Rengetegen fognak érkezni még ide, és tudom, hogy az az első, hogy őket ellássam. Az iroda falára körbe Glaciusszal jégsugarakat lövök, míg az egész helyiséget hőhűtő bűbájjal kezelem. Ez kitart addig, amíg a kintieket ellátom.
- Menj ki.
Fordulok hirtelen a belépő felé, aki a húgom, és aki egy pillanat alatt megérti, hogy miről van szó. Nem akarom, hogy lássa ezt, mert tudom, hogy attól fél, egy nap Chris is ilyen sorsra jut. Nem mintha az öcsénk hősként végezné. Kilép, én pedig követem, és lezárom az irodát, olyan erős bűbájjal, melyet csak az itt dolgozók lennének képesek oldani. Arra, hogy ő elmenne még segíteni, de nekem oda kéne mennem a négyes ágyhoz, csak bólintok, és útjára engedem, én is a sajátomra indulok.
- Héhéhé, nincs semmi baj, ne félj.
Tudom, könnyű ezt mondani. Finoman letörlöm a lány könnyeit, nem mintha ne szöknének rögtön másikak a helyükbe, és balommal a tarkóját támasztva, megemelem kissé. A polcról egy légúttisztító főzetet emelek le, melynek ezüstöskék színe van.
- Nagyon erős, mint az extra erős rágók, de segíteni fog, csak le kell nyelned, fontos, hogy az egészet lenyeld.
Ha engedelmeskedik, akkor finoman, és nem erőltetve, de leöntöm a torkán a folyadékot. Ez a legfontosabb, hogy tudjon beszélni, és hogy a riadalma is egy kissé aláhagyjon. Engem nem érdekel az, amit valószínűleg ő sem tud, hogy mégis hogyan történt a robbanás, más dolgokat kérdezek.
- Van valaki, akit értesítsünk, hogy itt vagy, biztonságban?
Fontos, hogy a biztonság szót értse, hiszen ez is egy nyugalmat elősegítő kezdeményezés a részemről.
- Ha valahol zsibbad, szúr vagy bármilyen természetellenes érzést érzel, kérlek, szólj.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kelevitz Maja Nerella
INAKTÍV


Anti bácsi kicsi lánya | nyuszkó | Majuszbajusz
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 1826
Írta: 2018. július 15. 21:24 | Link



Összerezzenek, amikor egy mély férfihangot hallok a fejem mellől, pedig lágyan szól hozzám, annyira, hogy kedvem lenne megölelni, amikor az arcomhoz ér, hogy letörölje a könnyeimet.
A kezét a tarkóm alá csúsztatja, hogy megemelje a fejemet, arrébblökve az összekuszálódott, vakolatot, port, és egyéb nyalánkságokat tartalmazó hajzuhatagomat.
Kinyitom a szemem, és némiképp megpróbálom lenyugtatni magam, és a sírástól kapkodó légzésemet normalizálni. Fogalmam sincs mit tartalmaz az üvegcse, amit a polcról leemel, de gondolkozás nélkül nyelem, ahogy azt a számba önti apránként. Olyan kisugárzása van ennek a férfinak, hogy szinte rögtön nyugodtabbnak érzem magam, a könnyek is elapadnak. Cath szerencsés, hogy ilyen bátyja van. Biztos nagyon jó testvér.
Willnek igaza volt, tényleg rágóhoz, vagy fogkrémhez tudnám hasonlítani a kék lötty ízét. Egyáltalán nem volt rossz, és a légzésem is rögtön könnyebb lett tőle. Hálásan pislogva nézek fel rá, és letörlöm az utolsó könnycseppemet is, ami már a nyakamon igyekezett lefelé a párnahuzatra.
Bólintok Will kérdésére. Apa. Ő az egyetlen, akit tud értesíteni, és akit szeretnék itt látni. Soha eddigi életemben nem volt mellettem más, anyán kívül, ha beteg voltam. Ő virrasztott mellettem, fogta a kezem, és nyugtatgatott, hogy minden rendben lesz. Ő már nem tud itt lenni az ágyam mellett, de apa igen. Neki kell átvennie anya helyét.
- Igen... - Próbálgatom a hangom -, az apukámat. Kedves Antalt... hívd ide, kérlek.
Nem sokan tudják az iskolában, hogy az Eridon házvezető helyettese az apukám, vagy hogy egyáltalán van egy ilyen idős lánya, de nem törődöm most ezzel. Ugyan a légzésem könnyebb lett, erőm még nincs túl sokat beszélni.
A lábamat még mindig lógasztva hagyom, bár jó lenne, ha fel tudnám rakni, mert ha nem áramlana bele a vér, talán kevésbé fájna.
- Minden rendben, de a lábam - mutatok le rájuk -, lehet hogy eltört.
Egyelőre ez a legnagyobb fájdalmam, a többit meg se érzem.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Maróti Fanni
INAKTÍV


Noelé, most, mindig, örökké
offline
RPG hsz: 112
Összes hsz: 731
Írta: 2018. július 15. 22:44 | Link

A nagy bumm után

Sárkányokkal, lángokkal, füsttel teli álmot látok, ha időnként a fáradtság lezárásra kényszeríti szemeimet. Ébren tudom, hogy elmém csak ilyen módon próbálja feldolgozni a nem is oly régi traumát, és sejtem, hogy a pikkelyes lényeket a Noel elvesztése miatt érzett félelem miatt pakolja a többihez, de álmomban képtelen vagyok erre. Ott csak a rettegés marad és a tehetetlenség. Mikor kijutottunk a toronyból és megláttam őt, egyből hozzá siettem, nem érdekelt sem gyógyító, sem sérülés. Aztán csak szorongattam és sírtam. Soha életemben nem bőgtem még ennyit. De az, hogy ott volt, és belé kapaszkodhattam, megnyugtatott.
Most viszont a félhomályos teremben, ahol a többi diák mocorog a saját rémálmaitól hajtva, képtelen vagyok megnyugodni. A mellettem lévő ágyon Mária fekszik. Végre megtudtam a nevét. Annyira... szégyelltem magam a toronyban, hogy fogalmam sincs, hogy hívják. Akkor féltem, hogy nem is tudom meg.
Mikor Lily elsírja magát, nekem is elerednek a könnyeim. Hangtalanul, sűrűn pislogva hagyom, hogy folyjanak. Kijutottunk, mégis úgy érzem, hogy többet kellett volna tennem. Nem szabadott volna hagynom, hogy ilyesmit éljenek át.
A toronyban magamra vettem a lányok megmentésének terhét, és képtelen vagyok lerakni. Pedig nagyon nehéz. A beszökő látogatók elől a takaróm alá rejtem az arcom, és megpróbálom eltüntetni a sírás nyomait. Én vagyok a bohókás Maróti lány, akit senki nem vesz igazán komolyan. Ebben a helyzetben nem viselkedhetek ilyen szánalmasan.
 - Hé, szerintetek hol fogunk most lakni? - kérdezem váratlanul, megpróbálva elterelni a figyelmet arról, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Hangomon még kicsit érződik a korábbi sírás, de úgy teszek, mintha nem így lenne. - Lehet, hogy valami tök menő helyet kapunk. Én szívesen aludnék felhőágyon.
Képzelgek remélve, hogy valaki csatlakozik hozzám, és legalább ébren egy kicsit feledni tudjuk a történteket. Mielőtt visszaringatna minket az álom, hogy újra a kijáratot keressük a romos toronyból.
Utoljára módosította:Maróti Fanni, 2018. július 15. 22:48 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rosemary Narcissa Fisher
INAKTÍV


red swan
offline
RPG hsz: 100
Összes hsz: 179
Írta: 2018. július 16. 18:20 | Link

Lily
péntek este
vacsoraidő


Két falatot sikerül letuszkolni a torkomon még, két újabb falatot, de a tányéron még mindig rengeteg az étel. Nem is tudom, hol férhet el ennyi a gyomromban, mert olyan kicsinek érzem, mintha egy gyűszű lenne csupán. Belekortyolok a narancslébe, amit egy üvegpohárban tettek a tálcára a tányérom mellé, majd visszarakom, szinte már kényszeresen igazgatva, hogy a pohár hatszögű peremének két éle is párhuzamos legyen a tálca szélével. Addig sem kell ennem, amíg ezzel foglalkozom, ez azonban nem tart egy örökkévalóságig, így villám hegyével turkálni kezdem az ételt. Oda-vissza tologatom benne az evőeszközt, amíg teljesen el nem mosódik a határ krumpli és spenót között, és azon töprengek, hogy mindez legalább háromszáz kalória. Lemondóan fújom ki a levegőt, és körbepillantok, felmérve, hogy Hanna ugye tényleg nincs itt. Talán megpróbálhatnám egy részét a hatalmas cserepes növény alatt eltüntetni, csak a két napja is rajtakaptak, amikor megpróbálkoztam vele, úgyhogy most már azelőtt feladom. Nem akarok kiselőadást hallgatni arról, hogy mik lehetnek a következményei annak, ha nem eszem. Pontosan tudom. Azért nem engednek már táncolni, azért vagyok itt, azért tömik belém a kaját, mint Márton-napi lúdba, azért kell pszichológushoz járnom, azért vagyok még itt, már két éve ugyanazokat az órákat hallgatva újra és újra, de akkor is úgy érzem, hogy nem szabad engednem a kísértésnek, mert attól is rosszabb lesz csak, ha megteszem. Undorodom magamtól már most is. Nem vagyok szép, de még csinos se. Az egyetlen, amit szeretek magamon, az a hajam. Előre görnyesztem a vállaimat, hogy a pulcsi ne is érjen a mellkasomhoz, attól pillanatnyilag jobban érzem magam egy egészen kicsit, és eltolom a tányért magamtól, de abban a pillanatban vissza is húzom és hirtelen a számba tömök egy fél falatot, igyekezve úgy tenni, mintha az egy egész hatalmas adag lett volna, mert nyílik az ajtó. Le merném fogadni, hogy Hanna az. De mégsem. Megcsalni látszanak a megérzéseim éppen, ugyanis egy ismeretlen lány pottyan be az ajtón és máris a gyógyítóról akarja tudni, hol van.  
- Szia - köszönök először is halkan, majd megrántom a vállam. - Nem tudom. Nem láttam - közlöm vele mindazt, amit tudok, miközben ösztönösen igyekszem magam minél kisebbre összehúzni. Még a térdeimet is beszuszakolom a pulcsi alá, így már nem látszik a szép eridonos színekkel szegélyezett zokni sem. Olyan lehetek, mint egy nagy guruló pamutgombolyag hosszú vörös hajfonattal.
- Köszi - közlöm azért még, ha már jó étvágyat kívánt, és teljes mértékben udvariatlannak és modortalannak érzem magam, amiért kedvem támad még jobban eltűnni a pulcsim alatt, ezért magamra erőltetem, hogy megszólaljak. - Szerintem várd meg. Amíg itt vagyok, az egyik segédje is itt van, csak kiszaladt épp valahová pár percre. Azt hiszem. Nem tudom - dünnyögöm bizonytalanul és inkább befalok egy elég nagy falat krumpli-spenót masszát hússal tetézve, beszélnem addig sem kell.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Slivovics Lily
INAKTÍV


LoLilo
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 897
Írta: 2018. július 16. 18:50 | Link

Rosemary

   -Értem, köszönöm! - mosolyogtam. Kicsit furcsálltam, hogy próbál elbújni a ruhájába, legalábbis én így láttam. De lehet csak képzelgek. Szimpatikusnak tűnt a lány, így gondoltam egye fene bemutatkozok neki.
   -Amúgy Slivovics Lily-nek hívnak! Téged? - megint rám jött a mindenkinek bemutatkozok öt perc, de se baj. Néha az sem árt. Közben próbáltam úgy nyomogatni a homlokomat, ahogy a bátyám szokta mikor fáj a feje, de nem sikerült. Azt csak Nico tudja megcsinálni, meg apa tudta amikor még élt. Apa tanította Nico-nak, nekem meg persze nem mutatta meg hogy kell. Ez az egyik dolog amit utálok abban hogy lánynak születtem. Nem, nem nőnek és sosem fogok nővé érni. Ugyan az a kislány leszek örökre, mint aki voltam évekkel ezelőtt. Próbáltam nem visszaemlékezni a régi időkre, de ezek a gondolatok csak úgy jönnek. Nem kérik az engedélyemet, hogy az eszembe jussanak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


A Lilo és Stitch-ben élek! - Moshi szerint | A legrellonosabb levitás 2018 tavasz-nyár
Slivovics Lily
INAKTÍV


LoLilo
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 897
Írta: 2018. július 16. 19:12 | Link

-Miután felrobbant a torony-

Próbáltam megnyugodni, de nem sikerült. Mikor egy lány, akit ha jól tudom Majának hívnak megszólít gondolom a mellettem lévő embert, és engem, csak bólogatok.
Aztán pár megnyugtató sor kúszik be egy Tankcsapda dalból a fejembe.
'Lazán csak kapaszkodj belém
 Tartanod nincs mitől, mer’ én  
 Azér’ vagyok, hogy óvjalak téged
 Az életed tengerén.'
Amikor féltem, a bátyám ezt mindig elénekelte. Aztán eltűnt nyom nélkül a húgommal. Remélem még élnek, én nem élném túl ha ők is meghalnának. Már inkább azért sírtam, mert nem tudom hogy hol vannak, a szüleim pedig már nincsenek ezen a világon. Sosem sírtam nagyon ez miatt, és most minden egyszerre így puff kijött belőlem könnyek formájában. Nem bírtam abba hagyni a sírást, csak sírtam és sírtam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


A Lilo és Stitch-ben élek! - Moshi szerint | A legrellonosabb levitás 2018 tavasz-nyár
Jeong Min Jae
INAKTÍV


mini J
offline
RPG hsz: 6
Összes hsz: 65
Írta: 2018. július 16. 20:03 | Link

|Levitás gyógyulgatás.|

Nem nagyon volt lehetősége rendezni a gondolatait, vagy legalábbis megpróbálni valami szépre gondolni. A mellette lévő lány, akiről még nem tudta, ki lehet, hisz sötétben csupán körvonalakat látott, hirtelen aprót sikítva ült fel az ágyában, majd nem sokkal később sírni kezdett.
- Jajj, mi a baj, mi fáj? -  zökkent ki, a lányra fordítva figyelmét, de közben kezével ösztönösen a pálcája után nyúlt, ami egyelőre az éjjeli szekrénye tetején nem volt. Ekkor csatlakozott hozzájuk előbb csak Maja hangja, majd a pálcájából érkező fény végre engedte, hogy rendesen is lássák egymást. A kérdésre bizonytalanul ingatta a fejét, a Jae melletti ágyon fekvő lányra pillantva, akiről annyit tudott csak, hogy elsős. Maja szavaira ő is bátorítóan bólogatott, hátha így ketten meggyőzik a harmadik levitást arról, hogy minden rendben lesz, jó helyen van itt.
Valahogy ez Jae számára nem jelentett semmiféle biztonságérzetet. Jin felé pillantott, vagyis arra, amerre az ágyát sejtette, de vett észre egyelőre semmiféle mocorgást, még aludt.
Ekkor estek be valakik a Gyengélkedő ajtaján, Minjae feje is automatikusan az érkezők felé fordult, kis idő elteltével fel is ismerte Camilt. Intett neki halvány mosollyal, nem valami vidám társaságba csöppent az amúgy mindig jókedvű srác, egyelőre Jae nem is érzékelte, miféle gyászos hangulatot áraszthatnak, ami egyébként teljesen érthető is volt jelen esetben. Újabb mocorgás vonta el a figyelmét a levitás fiúról, ezúttal Fanni hangja ütötte meg a fülét.
Felhőágy.
Mellette az elsős lány sírdogált, ahogy Fanni szavaiból is kivehető volt, hogy ő sincs a legjobb passzban. Senki nem volt. Jae sem, de elterelte gondolatait saját problémáiról, most fontosabb volt mások megnyugtatása. Szemei aztán a Camil kezében lévő gitárra tévedtek, ezzel egyidőben pedig felcsillant a remény.
- Igen, óriási felhőágyon fogunk aludni. Olyan puha, belesüppedősben! - Csatlakozott Fanni előbbi mondatához, hátha ez kizökkenti a többieket is.
- De addig, Camil, nem gitározol valamit? Bár tudom, hogy éjjel van és a többiek alszanak... de csak egy bűbáj kell és nem zavarjuk őket, na? - nézett a srácra fáradt szemekkel, de lelkesen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kelevitz Maja Nerella
INAKTÍV


Anti bácsi kicsi lánya | nyuszkó | Majuszbajusz
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 1826
Írta: 2018. július 16. 21:40 | Link



Hiába nyugtatgatom a lányt, és csatlakozik hozzám Jae is, csak nem akar elcsendesedni a sírása. Egy pillanatig úgy tűnik, megnyugszik, de újra rákezdi. Egyáltalán nem lep meg, és nem is ítélem el ezért. Ha nem sírtam volna ki már az összes könnyemet korábban, most én is a leányzóval tartanék.
Megpróbálom mozgásra bírni a lábaim, hátha azzal, hogy a lány mellé megyek, meg tudom nyugtatni. Szívszorító végignézni a többieken is. Mindenki leharcolt, a sírástól bedagadt szemekkel, kialvatlan tekintettel.
Már épp letornázom az egyik lábam, mire nyílik az ajtó, és pár ismeretlen diák csörtet be a szobába. Ingatom a fejem. Minek kell felverni a többieket is? Végre nagy nehezen a legtöbben álomba tudták sírni magukat, erre fel kell verni mindenkit? Nem mutatom a fejrázáson kívül semmivel a nemtetszésem, nincs erőm, se kedvem veszekedésbe kezdeni.
A lábamat visszatornázom a helyére, közben még mindig világítok a pálcámmal. Hátha a vendégek jelenléte eltereli a lány figyelmét a sírásról.
Fanni kérdésére nem válaszolok, de hálásan pislogok felé, bár kevés az esély rá, hogy a szoba másik felében látja ezt a gesztust. Én nem lakom a kastélyban, bárhová is kerül a Levita székhelye ezek után, nem sok időt fogok ott tölteni, de az ábrándozás talán segít megnyugtatni a többieket.
Jae ötletére csak elhúzom a számat, de végül is igazat kell adnom neki. Ha meg tudjuk oldani, hogy a többiek ne ébredjenek fel rá, akkor az ébren lévők hangulatát biztos feldobná egy kis zene.
- Valaki, aki fel is tud állni, tud valami bűbájt erre? - kérdezem, mert nekem se eszembe nem jut ilyen, se lábra állni nem igazán tudok, hogy bűbájokat szórjak az alvókra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rosemary Narcissa Fisher
INAKTÍV


red swan
offline
RPG hsz: 100
Összes hsz: 179
Írta: 2018. július 16. 22:55 | Link

Lily
péntek este
vacsoraidő


Nagyon igyekszem elveszni a pulcsiban, amit amúgy Ervintől kaptam kölcsön egy este, hogy ne fázzak és azóta sem adtam vissza. Tulajdonképpen csak ebben a pillanatban tudatosul bennem, hogy bizonyára ezért ennyire nagy rám, ahogy azt is, hogy nem akarom visszaadni. Még nem. Kényelmes és meleg és elférek benne úgy igazán. Elrejt a másik lány elől is, aki így aligha tudna megbámulni, mint sokan mások. Mert meg szoktak bámulni. Van aki utálkozva fordul el, mert szerinte nem vagyok szép, és van aki sajnálkozva húzza el a száját, nem is értem, Ervin mi szépet lát bennem, amiért még szeret is. Ráhúzom hosszú ujjaimra a pulcsi ujját ismét, majd felemelem a kezem, hogy fülem mögé igazítsak egy tincset, amely túl rövid ahhoz, hogy megmaradjon a fonatban. Látszik, hogy nem olyan régen nőtt vissza, pár hónapja ugyanis még csomóban hullt a hajam. Legalább ez már jobb. Újabb falatot tömök a számba ráérősen rágva, nehogy többet kelljen beszélnem pár szónál.
-Nimmit - dünnyögöm rágás közben, azt remélve, hogy figyelhetek most már teljes egészében erre a kényszervacsorára, számolva, hogy hányadszor rágom meg ugyanazt a falatot, ahelyett, hogy a kalóriákat igyekezném pontosan kikalkulálni. Nem lehet. Nem én mértem ki, nem is tudom, pontosan mi van benne, így csak hozzávetőlegesen tudom saccolni. De nem szabad. Ha ismét elkezdem, akkor ismét elkezdem csökkenteni a számot is, amíg nem marad más, mint a víz és a levegő, néhanapján egy szelet alma vagy egy szem mandula, ha már nagyon csillagokat látok. Azt viszont nem lehet. Mégiscsak egészségesnek is kellene lennem, nem csak szépnek és vékonynak. Ervinért. Meg azért is, mert táncolni szeretnék, most meg nem engedik. Most csak méredzkedés van és gyógyító, aztán pszichológus, aztán reggeli és ebéd és vacsora itt. Haragudnék, ha lenne erőm, de az érzés csak fellobban néha, aztán öt percen belül el is alszik. Kihuny. Csak az állandó, hogy undorodom magamtól. Kövérnek érzem magam még most is, mert azt mutatja a tükör, pedig... nem tudom, miért nem látom jól magam. Vannak pillanatok, amikor tudom, hogy az érzés nem a valóság. Tényleg. Egy újabb falatot is magamba tömnék, de a lány bemutatkozik, így megáll a kezem félúton és inkább vissza is rakom a villát a tányérra, helyette a poharat veszem el félig mögé bújva. Ujjamat a peremén húzgálom.
- Rosemary Fisher - mondom. Rosie már nincs. Rose-nak meg Ervin szólít, azt nem mondom másnak. - Neked is menetrend szerinti látogatás? - kérdezem meg végül, ki tudja, talán sorstárs valami okból, aki gyakran találkozik a gyógyítóval, épp mint én.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dolnay Camil
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 15
Összes hsz: 270
Írta: 2018. július 17. 11:49 | Link

Leharcolt levitások

- Bocsi, bocsánat - sutyorogja Camil, és félreáll az útból. Hogy a többi látogató ki miatt jött, nem tudja, ő úgy összességében a levitások miatt. Mindenesetre tettestársai szétszélednek a kórteremben, a legtöbben pedig halk "jobbulást" kíséretében kiballagnak az ajtón, miután megállapítják, nem itt van, akit keresnek. Ő is arra gondol, jobb lesz inkább távozni, a sírás, a fojtott, fájdalmas hangok megrémítik. Mire is gondolt, amikor belopózott, hogy nem fog zavarni? Hát igen. Egy-két felkötött kart és bekötött fej alatt mosolygó megkönnyebbült szempárt vizualizált. Túl sok mesét olvasott.
Mielőtt sarkon fordulna, Minjae megszólítja. Tudatosul a kezében lógó gitár, belül nagy csata kezdődik. Gitározgasson, amíg itt mindenki hald... vagyis hát nagyon lassan gyógyul? De hogy mondhatna ellent egy betegnek? Végül Maja szavai győzik meg, aki már a csendvarázslaton gondolkodik. Két szavazat.
- Én tudok - motyogja félszegen az amúgy mindig derűs, barátságos Camil. Még toporog egy kicsit, lassan keresi csak elő pálcáját, közben próbálja elrendezni magában, hogy itt most felsőbb évesek előtt fog varázsolni. És még csak nem is órán begyakorolt varázsigét. Ha a ma délelőtti anyagból kéne dolgoznia, legfeljebb virágesőt intézhetne az itt fekvők ágya fölé. A Disaudiot egy idősebb levitástól tanulta, mert zenészként szüksége volt rá, hogy ne menjen a környezete agyára, amikor dallamokat próbálgatott a gitárján. Csak előkerül az a pálca, közben volt ideje tiltakozni bárkinek, aki a háta közepére sem kívánja a zenét.
Camil megköszörüli a torkát, és maguk köré kört vonva életbe lépteti a varázslatot.
Még ellenőrzi a húrokat, ehhez kell egy-két perc, aztán halkan pengetve belekezd egy bolondos dalba egy kneazle-háton lovagoló kisfiúról.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Slivovics Lily
INAKTÍV


LoLilo
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 897
Írta: 2018. július 17. 18:06 | Link

Rosemary

   -Szép neved van! - mosolyogtam. Én még mindig nem szeretem a nevemet, de senki se szereti a nevét. Kivéve aki igen. Kivételek mindig vannak, voltak és lesznek is. - Nem. Miért, neked? - kérdeztem, nem gondolva rá hogy nem szeretne róla beszélni. Én sosem jártam rendszeresen orvoshoz, vagy akárhova. Nem volt miért, és remélem nem is lesz, ez is csak egyszerű rosszullét. Nem szoktam beteg lenni, nem is emlékszem mikor voltam utoljára az.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


A Lilo és Stitch-ben élek! - Moshi szerint | A legrellonosabb levitás 2018 tavasz-nyár
Lukács Leila
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 47
Összes hsz: 75
Írta: 2018. július 17. 19:22 | Link

Mindenki de főleg Lily

A robbanás óta nyugtalanul mangákat olvasott, majd mikor úgy érezte, eléggé éjszaka van, elindult a gyengélkedő felé. Előbb nem mert sehova se menni. félt hogy pletykákat hall, amiktől nyugtalan lesz.
A folyosón úgy ment, hogy megjátszotta a fejfájós-szédülőset, hátha úgy hagyják elmenni a gyengélkedőig. Senkivel se találkozott útközben, úgyhogy felesleges volt a megjátszása.
Mikor odaért a gyengélkedő ajtaja felé, mély levegőt vett, felkészült a legrosszabbra is.
Belépett, és körülnézett. Pár pillanat múlva megpillantott egy ismerős körvonalat, gondolta hogy csak az ő Liloja lehet. Halkan odalépkedett hozzá, és figyelt rá nehogy felébressze a többieket.
Mikor megbizonyosodott róla, hogy Lilo az, odaült az ágya szélére. Mikor megkérdezte Liltől a szomszédos ágyban lévő fiú hogy mije fáj, mármint Lilibesznek, pár szúrós pillantással jutalmazta az egyént, de csak azért mert eléggé féltékeny típus (most nem lenne rá oka, de na ő Leila, ilyen, így kell szeretni), majd Lilhez fordult.
   -Jól vagy? Úgy aggódtam! Mi történt? - hadarta gyorsan a japán szavakat, mert magyarul még mindig nem beszél olyan hűdejól, és Lilo úgy is érti, másnak meg nem kell.
Közben elkezdett egy srác zenélni, aminek Leila örült, mert Lilnek a zenétől mindig jobb kedve lesz.
Utoljára módosította:Lukács Leila, 2018. július 17. 19:23 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

People aren’t perfect - except when they smile.
Slivovics Lily
INAKTÍV


LoLilo
offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 897
Írta: 2018. július 17. 20:43 | Link

Miután felrobbant a torony

Fél percbe beletellett, mire rájöttem hogy a szomszédos ágyban lévő tőlem kérdezett.
   -A l-lábam. - szipogtam. Éreztem ahogy valaki ráül az ágy szélére, és pár másodperc múlva egy nagyon ismerős hang is csatlakozik valószínűleg ahhoz aki odaült az ágy végébe. Amint megpillantottam a tökéletes arcát, elszállt minden rossz kedvem és aggodalmam. Valahogy odaszenvedtem magamat hozzá, és szorosan megöleltem. Már nem sírtam.
   -Jól vagyok meg minden, csak nem tudok lábra állni. Fogalmam nincs. - válaszoltam a kérdésbombázásra, ami Leilámtól jött.
Kibontakoztam az ölelésből, és a szomszédhoz intéztem a szavaimat:
   -Bocsánat hogy megijedtem tőled! - aztán öleltem tovább Leusomat. Közben el kezdett zenélni egy srác, amitől csak még jobb kedvem lett.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


A Lilo és Stitch-ben élek! - Moshi szerint | A legrellonosabb levitás 2018 tavasz-nyár
Szvelovszky Norbert
INAKTÍV


Lovardatulajdonos || Horrorszerző
offline
RPG hsz: 76
Összes hsz: 79
Írta: 2018. július 17. 21:30 | Link

Ena poppy

Már nem is emlékszem mióta ülök mellette el-elbóbiskolva. A gyógyítók néha megpróbáltak elküldeni paravánnal eltakart ágya mellől, de végül sikerült megértetnem velük, hogy hiába minden, nem megyek el, amíg fel nem ébred.
A szemeim alatti karikák egyre sötétebbé váltak az idő múlásával, míg maguk a látószervek véreressé váltak a fáradtságtól. Hátradőlve a széken, karjaimat a mellkasomon összefonva hagytam, hogy az álmosságtól időnként leragadjanak szempilláim, hogy aztán megérezve, hogy éppen leesni készülök, ijedten feltekintsek és visszanyerjem az egyensúlyom. Aztán mindezt elölről.
Valószínűleg neki is hasonló érzés lehetett, amikor én feküdtem egy ilyen ágyon, de nem kifejezetten örülök neki, hogy most már - ez ügyben - jobban megértem őt. Legutóbb ott hagyott az erdőszélen, miután jól lehordott, de sajnos a döntésem nem tudta megváltoztatni. Ha nem csak egy másolat akarok lenni, valami, ami kielégítő mértékben hasonlít a korábbi verzióra, mennem kell. Meg kell találnom azt az embert önmagamban, aki lenni tudok. Kipróbálni dolgokat, élvezni az életet. Megtudni mire vagyok képes.
Nélküle is menni fogok. De szívesen magammal vinném. Önzőség tán részemről, de ez az új énem mer önző lenni. És ez valahol elégedettséggel tölt el. De előtte szeretném, ha felébredne. Ha meggyógyulna. Ha - most egy másfajta kérdésre, de - megint igent mondana.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Evena Noxen
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 633
Írta: 2018. július 17. 22:04 | Link

Nor

Minden olyan sötét volt és meleg, mint egy fekete, füstös katlanban. A gerenda súlyát időm sem volt megérezni, azonnal elvesztettem eszméletem. Most puhaság vesz körül és hűvös fény hatol át szemhéjam védőfalán, mely eddig felemás színű szemeimet óvta. Lassan nyílnak fel és fókuszálnak az engem körbevevő környezetre, melybe egy alak is beletartozik aki mellettem ül egy fotelben. - Maga kicsoda? - kérdezem halk, a belélegzett füst vagy talán a lélegeztetőgép csövének nyomaként a szokottnál érdesebb, fáradtabb hangon. A fény bántja a szemem és mindenem fáj, különösen a bal oldalam és a fejem. Ezért pilláim függönyét lélektükreimre borítom. Gondolataim, mint apró puzzle darabok szép komótosan a helyükre csúsznak. Minden ködös még kissé, de kisvártatva a pára felszáll és újra tiszta lesz minden. Eszembe jut a torony és a mentés, és a balesetem részletei. Óvatlan voltam. Tudom ki ül a fotelben, de hagyom, hogy még egy kicsit azt higgye fogalmam sincs róla. Talán mert jobb volna ez az ártatlan tiszta tudatlanság, vagy mert nem tudom mit is mondhatnék. Úgy döntött el fog hagyni, meg fog futamodni, csak mert azt hisz nem felel meg az elvárásaimnak, vagy másokénak. Önzőbb mint hittem, azzá lett, vagy az volt mindig, nem tudom. Talán már nem is számít, mert a végén ismét én húztam a rövidebbet. A fájdalom belemar kulcscsontomba, összepréselem ajkamat miatta. Ezek szerint rosszabb a helyzetem, mint hittem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szvelovszky Norbert
INAKTÍV


Lovardatulajdonos || Horrorszerző
offline
RPG hsz: 76
Összes hsz: 79
Írta: 2018. július 17. 22:35 | Link

Ena poppy

Végre nyitja a szemét, bár ahogy rám néz, az megfagyasztja ereimben a vért.
 - Nem vagy vicces - morgom halkan, pedig tudom, hogy ő pont nem az a fajta, aki ilyen humorral próbálkozna. Nem is gondolom komolyan, tekintetembe félelem költözik. Figyelem arcát, kifejezéseit, próbálom elkapni a pillanatot, amikor kiderül, hogy tényleg csak ugrat, esetleg ez valamiféle bosszú azért, mert nem tudok maradni.
 - Szóljak a gyógyítóknak? - emelkedek fel félig a székből, elvégre csak addig akartam mellette szobrozni, amíg felébred. Hogy lássam a körülményekhez képest jól van. Valószínűleg amúgy sem lát szívesen, és most pihenésre lenne szüksége elsősorban. Közben pedig figyelmen kívül hagyom, hogy azt állítja nem ismer meg. Az igazat megvallva nem tudok mit kezdeni ezzel a helyzettel. - Szükséged van esetleg valamire? Ha gondolod, hozhatok be neked ruhát vagy...
Valójában ötletem sincs mire lehet szüksége így pont az ébredés után. Valószínűleg arra, hogy ne beszéljenek ökörségeket mellette.
 - Nem akarlak zavarni - teszem még hozzá. - Esetleg visszajövök később.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Evena Noxen
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 633
Írta: 2018. július 17. 23:22 | Link

Nor

Összezavartam. Örülnöm kellene mert egy mondattal kikészítettem, de nem vagyok boldog. Koránt sem, hiszen most itt fog hagyni, ahogy én őt az erdőben. Meddig tart még ez a lélekölő játszma? Míg mindkettőnk szíve darabjaira hull összerakhatatlanul? Vagy míg a gyűlölet tölti el megbocsáthatatlanul? - Rád van szükségem, de te önzőn és gyáván hátat fordítasz, mert félsz, hogy nem felelsz meg másoknak vagy nekem... - élénkülök fel és megragadom a kezét balommal. Bőre meleg, bársonyos tapintású ujjaim alatt, de érzem el fogom venni az erejét. Nem állítom meg a folyamatot, szemeim elsötétülnek és átjár az energia, melyet magamhoz vonok tőle képességem által. Ha már elhagy legalább magamban tudhassak egy részt belőle. A lenyomatát annak aki ő most, s aki ezáltal marad sejtjeimben mindörökké. - Melyikünk önzőbb a másiknál? Megmondjam! Én! - nézek egyenesen rá és elvetem magamtól a kezét, megszakítva ezzel életerejének megcsapolását. Nem tudom mennyit érez meg belőle, de nekem máris jobb a közérzetem, ám a gonoszul szerzet jó rosszra fordul, így inkább semmi se legyen az enyém. - A szerelem az elfogadásról szól, az egymásba vetett hitről, az áldozatokról, melyeket egymásért hozunk... - elhallgatok, szavaim szegik oly nehéz gondolatok, amiket megbánás nélkül kimondani nem tudnék, így nem is teszem. Jobb a csend, ha döntött már úgysem állíthatom meg. Annyit nem érek neki, hogy maradjon, hogy legalább megpróbáljon itt lenni. Úgy fest hát, hogy csak káprázat volt az egész, keserédes illúzió. De ami szép pillanat benne akadt, az megmarad nekem, s neki is talán. Menni vele, ugyan minek, ha mellettem itt nem talál megnyugvást máshol miért tenné?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lukács Leila
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 47
Összes hsz: 75
Írta: 2018. július 19. 20:41 | Link

Mindenki de főleg Lily

Kicsit megnyugododott, hogy csak nem tud lábra állni. 'Csak'. Annak örült legjobban, hogy eszméleténél van. Valakitől azt hallotta, hogy van aki még mindig nem tért magához, és lehet hogy egy ideig nem is fog, de azért túléli. Aztán rájött hogy fázik. ~Jaaj nem hoztam pulcsiit!~ gondolta. Megnézte hogy Lilo jól van, el is mehet, akkor is ha valaki szerint illetlenség ilyen gyorsan lelépni.
   -Én megyek, ha nem probléma. - mondta halkan, továbbra is japánul, miközben kibontakozott az ölelésből, és elindult.
   -Sziasztok, jobbulást! - mondta kicsit hangosabban és magyarul, majd kisétált az ajtón.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

People aren’t perfect - except when they smile.
Rosemary Narcissa Fisher
INAKTÍV


red swan
offline
RPG hsz: 100
Összes hsz: 179
Írta: 2018. július 20. 00:15 | Link

Lily
péntek este
vacsoraidő


- Köszönöm - válaszol orrát a pulóverbe fúrva könyékhajlatban, ahogy térdét átkarolva összefonja karjait. Talán csak képzelődik, de olyan kellemes illata van. Tulajdonképpen Ervin-illata van, minél inkább szaglássza csupán apró lélegzetvételeket engedve magának, mert attól tart, ha nagy levegőt venne, a következő pillanatban már nyoma sem lenne az illatnak. Ha nem érezné modortalannak magát, el is töltené ezzel az este hátralévő részét is akár, de végül csak megpróbál a maga félszeg módján beszélgetést kezdeményezni. Valamikor olyan természetesen ment neki, csak aztán a tökéletesség utáni hajsza az önbizalmát is magával vitte. Sőt igazából az egész egykori Rosiet magával vitte, ő pedig csak egy itt ragadt árnyék.
- Ó, szerencsés vagy - feleli halkan, beletörődő hangon. Nem irigykedik, hogy milyen jó Lilynek, hiszen ki tudja, mi másért van itt, még ha neki nem is kell minden nap háromszor itt ücsörögnie, amíg el nem fogyasztja az elé tett adagot. Ezt különben is magának köszönheti, senki más nem hibás miatta. Ő az, aki nem volt elég szép. Ő igyekezett megszabadulni a fölöslegesnek ítélt kilóitól, hogy tökéletesebb legyen, mint előtte. Ő hagyta abba az evést saját döntéséből fakadóan, remélve, hogy attól szebb lesz majd, de valahogy ez egyszerűen sehogy sem akar működni, valakit mindig bánt vele, ha nem magát, akkor azt a két embert, aki törődik vele, ha pedig éppen őket nem, akkor magát.
- Mhm - bólogat bal kezét megemelve, most már csak jobbjával ölelgetve a térdét, hogy a villája után nyúljon. Felemeli, nézegeti kicsit, hogy már maszatos - csoda, hiszen eszik -, aztán egy fél falatot egyensúlyoz rá.
- Egy ideje be kell járnom - vallja be a krumplihalom tetején billegő húst nézve, azt várva, hogy vajon lepottyan-e, de egyelőre nem akar. Sőt a kilengése is apad lassan, amíg teljesen biztosan megállni nem látszik. Felemeli a villát koncentrálva, mire a húsdarab ismét megmozdul és le is pottyan. Megrándul a karja, ahogy ösztönösen utána kapna, de le is engedi. Befalja a köretet, közben pedig végignézi, hogyan landol az ágytakarón a falat zöld körvonalat rajzolva maga köré a rátapadt spenóttal.
- Hoppá - jegyzi meg nem túl nagy meggyőződéssel, majd a tányér szélére helyezi a húst, ujja hegyével kicsit megdörzsölve a takarót, elmaszatolva ezzel a foltot. - És miért keresed a gyógyítót? - kérdezi, próbálva fenntartani valahogyan a beszélgetést, de közben körbepillant, hol is lehet már mindenki. Fel is szusszan, amikor előbukkan a szőke gyógyítósegéd messziről felismerhető színes fülbevalóival meg élénk színű sminkjével.
- Rosie, tudod, hogy nem mehetsz semerre, amíg meg nem eszed az egészet. A végén itt fogsz aludni, ha így folytatod, akkor pedig nem írok semmi jót rólad az értékelésedben - fenyegetőzik fel sem pillantva, ahogy az egyik függöny mögül előbukkanva bájitalokat lebegtet az asztalra.
- Óh, helló. Rosie-t jöttél meglátogatni? De kedves vagy. Most hatalmas szüksége van minden támogatásra a barátai részéről - magyaráz Lilynek máris nagyon lelkesen. - Hanna vagyok, te pedig ne fintorogj, kisasszony. Igenis beteg vagy, ezt kár tagadni - fenyegetőzik, miközben kezet nyújt Lilynek, majd pedig szemöldökét felvonva pillant Rosie-ra, aki újabb falatot töm magába éppen, száját kissé elhúzva.
Utoljára módosította:Rosemary Narcissa Fisher, 2018. július 20. 00:15 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2018. július 20. 00:25 | Link

ZSOMBI
a Levita galiba után | x

Úgy tűnik, a "semmi baj, jól vagyok" a tanárok számára annyit tesz, hogy "mindenem fáj, mindjárt meghalok", legalábbis rögvest a gyengélkedőre tereltek, miután elárultam, hogy az egyik minisztériumi ember odébb akart lebegtetni az útból, amikor a Levita torony omlásnak indult, a varázs-baj elhárító pedig nem tudta tovább rajtam tartani a bűbájt és a földre zuhantam. Viszont egy karcolás sem lett rajtam, csak pár tagom sajog kicsit attól, ahogy leestem és eldőltem. De nem voltam magasan előtte. Ezt persze bizonygathattam a profnak, akkor is ideküldött.
Úgyhogy most itt vagyunk Zsombival, mintegy sárga kakukktojások-ként, hiszen a gyengélkedőt főleg a szerencsétlenül járt levitások tarkítják. Alig lépünk a terembe, máris tessékelnek minket egy szabad ágyhoz. Ez valami ilyen kinyithatós fajta. Túlterheltség van, kellett pár pluszt hozni. Szóval el se mondhatom, hogy én különben jól vagyok, máris leültetnek és ott hagynak. Körbepillantok a nyöszörgő szfinxeken, majd barátomra nézek.
- Remélem, hamar megvizsgálnak és mehetünk! - osztom meg ábrándképeimet Zsombival. Közben azért markolászom meg dörzsölgetem kicsit fájó oldalamat meg combomat. Csak egy kevés húzódás meg ütődés lehet.
- Te jól vagy? - kérdezem meg tőle azt, amire eddig nem volt alkalmam itt a nagy események közepette. Közben az ide-oda cikázó gyógyítókat meg egyéb, önjelölt segédeket figyelem, valamint a póruljártakat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Jeong Min Jae
INAKTÍV


mini J
offline
RPG hsz: 6
Összes hsz: 65
Írta: 2018. július 20. 19:29 | Link

|Levitás gyógyulgatás.|

Minjae is csak óvatosan mert mocorogni az ágyban, eléggé érezte már, hogy múlik a fájdalomcsillapító hatása. Nem csodálkozott tehát azon, hogy Lily-t is sírásra késztette a fájós lába. Szerencsére, voltak páran rajta kívül is, akik igyekeztek elterelni a lány gondolatait, ráadásul látogató is érkezett hozzá.
Az újonnan érkező szúrós pillantásait nem tudta mire vélni, hisz ő nem is csinált semmi rosszat. Ám nem sokat foglalkozott ezzel, azt még fél füllel hallotta, hogy a lány japánul beszélt, Jae meg is értette őt, hisz félig japán származásúak voltak a Jeong-fivérek. Nézte még egy darabig a szomszédos ágyon lévőket, Lily bocsánatkérésére csak mosolyogva megrázta a fejét.
- Semmi baj. Örülök, hogy jobb kedved van. - mert úgy tűnt, hogy a látogató érkezésére tényleg jobb kedve lett a lánynak. Lopva Jinnie felé pillantott, nagyot sóhajtott, reméltem, hogy testvérének legalább nincsenek fájdalmai. Bár jó lett volna megölelni most őt, mégsem akarta felébreszteni, na meg eljutni a másik ágyig is nehéz mutatvány lett volna jelenleg. Ezután egy pár, rövidke pillanatig Maját figyelte, fontolgatta, hogy megkérdezi tőle, mi is történt velük a toronyban, és, hogy pontosan hogyan sérült meg a bátyja, de be kellett látnia, hogy erre nem ez volt a megfelelő alkalom. Talán majd holnap.
Figyelmét azután főként Camilnak szentelte. Úgy tűnt, végül belement a fiú abba, hogy zenéljen nekik, Maja kérdésére Minjae is elgondolkodott, ezzel egyidőben pedig ismét az éjjeli szekrényére pillantott. Ahogy teste engedte, úgy próbálta meg átvizsgálni a bútort, ám a pálcáját sehol sem lelte. Még mielőtt bevillanhatott volna neki, hogy valószínűleg a Levita torony romjai alatt feküdt valahol, hacsak ki nem hozta valaki... nos, még mielőtt emiatt pánikolhatott volna, Camil máris készen állt a bűbájra, nem sokkal később pedig megszólalt a gitár jól ismert hangja, mely egy Kneazle-ről szóló, mókás dalt kísért. A dalszöveg néhány helyen széles mosolyra késztette Jae-t, és úgy tűnt, mások is eléggé élvezték az előadást.
- Szia! - köszönt halkan a távozónak, majd visszafordult a gitároshoz.
- Ezt a dalt te írtad vagy tanultad valahonnan?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 8 ... 16 17 [18] 19 20 ... 28 ... 33 34 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyMásodik emelet