32. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek: Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: « 1 2 ... 60 ... 68 69 [70] 71 72 ... 80 ... 123 124 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2018. április 28. 23:00 | Link



Úgy viselkedik néha, mint valami hisztis kamaszlány, akinek nem vették meg az új sminkkészletet. Ajjajaaj, valaki ellent mondott az ügyvédúrnak, most biztos összetört a lelke, hogy oda ne rohanjak. Még a végén nyer a felperes, vagy ki. Húha. Kiparodizálom neki azt is, ahogy szemet forgat, hadd lássa csak, hogy nézett ki az előbb.
- Legfontosabb? - Felvonom a szemöldököm. - Nincsen legfontosabb, L. Miért, szerinted erre van jó válasz? "Világbéke." - változtatom el a hangom szépségkirálynőket imitálva. - De egy biztos: hogy nem a névelők. Velem nem azok a legfontosabbak. Vagy ha igen... hát... - akkor szívás, és itt is hagylak, ez van a befejezetlen mondat mögött. Akkor sajna le kell mondanom rólad, Louis, mert ha ilyeneken rugózunk, mi lesz akkor, ha valami nagyobbat találok mondani, mint hogy graffitizzünk a falra.
Amúgy meg nem kell kétszer kérni, hogy vezessen. Valamerre elindulok, amerre a lábam visz - az biztos, hogy valami olyan helyre, ahol van elég falfelület és azért nem egy rendőrörs mellett van például. Ismerem Pestet, de még biztos, hogy sétálgatni fogok egy darabig, egészen addig, amíg meg nem unom. Amúgy is csak lassan, ráérősen sétálok, mint aki nem siet sehova.
Amikor beleegyezik, megnyúlik az arcom, aztán szám szegletében megint valami gúnyos mosoly jelenik meg halványan.
- Tudod, hogy kell? - kérdem, mint valami gyerektől az apja, de egyelőre visszaveszem magamhoz a dohányárut, hogy kényelmesen szívjak belőle pár slukkot. Kételkedem benne ugyanis, hogy L nem dacból vágta rá a választ. Szerintem sosem csinált még ilyet, ahhoz ő túl jó kisfiú. - Nem árt meg az ügyvédi tudjaf***ommidnek ha ilyen csúnya dolgot csinálsz? - Még mindig tömény szarkazmus árad belőlem. Louis-Louis...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Apáthy Marcell
INAKTÍV


Sárgászöld vidrabocs | Újságírók gyöngye
offline
RPG hsz: 77
Összes hsz: 290
Írta: 2018. április 29. 13:14 | Link

Liam
Egy átlagos kocsma, egy átlagos este

Mostanában azt hiszem elég sok minden van bennem, amit nem tudok kiadni, amit inkább lefojtok, de nem vagyok képes rá, hogy kimondjam. Miért nem? Mert úgy érzem, hogy ha egyszer elindul kifelé belőlem, akkor nem tudok majd gátat szabni neki. Sérelmek, tettek és szavak, olyan dolgok, melyeket nem tudok jól kezelni. Nem kellene törődnöm a múlttal, de mégis ez az, ami meghatározza a ma sérelmeit.
Egy jó ideje járok már a dojoba, csak, hogy ne kelljen gondolkoznom. Edzek, tanulok és fejlődök, sok téren másabb emberré váltam, komolyabbá, de ugyanakkor csendesebbé is. Szeretem a magányt, ha nem kell attól tartanom, hogy egyetlen szó miatt az emberek faggatni kezdenek. Mostanában azt hiszem, a leginkább elvonultan élek, közösségben, mégis a peremén, ahova már senki se merészkedik szívesen. Saját magam küldöm száműzetésbe.
Futok, ténylegesen és átvitt értelemben is. Egyre hosszabb távok, egyre rövidülő menetidő. Most csak el akarok jutni a célig. Nem tudom, hogy mi vár ott rám, de nem is tudok gondolkozni, mert a fejemben csak a térkép van, ahol az útvonalat mutatta meg nekem Liam. Nem kérdeztem, csak elindultam, miközben a nap egyre inkább süllyed el, lassan hűvösödik a levegő, közeledik az este.
Futok, hogy elkerüljem a szembenézést a problémáimmal. Szembe kellene néznem velük, tudom, de ha megteszem, akkor onnantól nem tudom, hogy mi lesz. Most van, ami egyben tart, ami legalább értelmet ad a mának, hogy okot adjon a holnap megvalósulásának. Minden időmet olyanra fordítom, melyet eddig nem tettem. Sportolok, és kikapcsolok. Semmi agyalás, semmi önmagrcangolás. Nem akarok teljesen lesüllyedni oda, ahol voltam.
Lassítok, fokozatosan vesztek a lendületemből, vég a sarkon befordulva már szinte csak lépegetek előre. A célhoz megérkezve, térdeimre helyezem a kezem, és mostanra szabálytalanná váló lélegzetvételemet igyekszem kontrollálni. Ahogy felemelkedek, igyekszem kitörölni egy nagy adag izzadtságot a szememből és a homlokomról, csak utána nézek szembe a felém közeledő alakra.
- Kocsma? Reméltem, hogy egy fürdőbe megyünk a végén.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Liam Laoiseach
Független varázsló, Animágus


† lawful chaotic †
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 495
Írta: 2018. április 29. 15:27 | Link



Persze, hogy tovább parodizál. Nem tudja, mikor kell megállni. Ha már azt nem tudja, hogy mikor nem kell egyáltalán elkezdeni, oké, de legalább megállni tudhatna. Erre már nem is reagálok, csak várom, hogy öntse ki magából a gúnyt, a dühöt, mindent, ami valamiért most előjött. Ő hívott fel, ő jött ide. Miért, ezért? Hogy minden szavamat és mozdulatomat kipécézze, semmi se legyen jó?
Olyan mittudomén-arcot vágok, bár jobb lenne, ha nem tenném, biztos ez se fog tetszeni neki. - Hát ha van is, én nem tudom, mi az. - Ahhoz képest, hogy mennyire fölösleges ez a beszélgetés a fontosságról, a névelőkről, a falakról, meglepően sok az őszinteség mögötte. Mert tényleg fogalmam sincs, mi a legfontosabb. Az élet dilemmája. Soha nem tudtam prioritizálni. Amikor ide költöztem, azt hittem, végre megtudtam a választ. Francokat.
Elindulunk valamerre, búcsút intve a dojo falának, dehát mindegy, az tényleg mindegy, hogy hova megyünk. Talán ígyis oda fogunk érni, ahova kell. Nem tudom, ezt se tudom, szinte már nevetséges is az egész, de azért még mindig nem annyira nevetséges, mint az, hogy még mindig remélem, hogy odatalálunk. Vagy van oda. Naív idióta vagyok.
- Igen, van egy halvány sejtésem - felvont szemöldökkel, enyhe éllel a hangomban nézek rá, miközben lassan lépkedek mellette, követve őt. Szerinte hogy éltem túl az egyetemet? Minden jogász megjárta a sárga köves utat, elhiheted. Én se voltam kivétel, főleg nem egy olyan legjobb baráttal, mint Franky. Istenem, Franky... most mennyire röhögne rajtam. A könnye is kicsordulna. Ő aztán a helyünkre tenne minket. Cole utálná, mert igaza van, én meg szeretném, mert igaza van. - Á nem, az otthon alszik, köszöni szépen - vonok vállat, s az arcom azon felén, amit nem láthat, kis félmosoly jelenik meg önkéntelenül.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Liam Laoiseach
Független varázsló, Animágus


† lawful chaotic †
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 495
Írta: 2018. május 1. 17:51 | Link



Szeretek olyan emberek társaságában lenni, akikkel néha alig váltunk két szót, de a hallgatás mégsem válik kínos feszengéssé. Kényelmesen elüldögélünk vagy épp futunk egymás mellett, az aszfalt szürkesége suhan a talpunk alatt, körülöttünk elmosódik a világ s csupán a lélegzetünk s lépteink zaja jut el a tudatunkig. Az utóbbi időben Marcellel gyakran tesszük ezt, ha épp nem edzeni jön hozzám. Mondanám, hogy a magánedzője vagyok, de lehet, hogy ez a néma társaság nekem is annyira eredményes, mint neki. Vagy mindenesetre remélem, hogy neki az. Az edzés egyre jobban megy, főként testépítés és boxolás szokott lenni, a jól bevált stressz-levezető és endorfin-növelő kombináció. Melléjük tegyél egy kis futást és biztos a siker. A stressz okát nem oldják meg, már ha nem amiatt vagy stresszes, mert nem sportolsz eleget, de arra mindenképp tökéletes, hogy a felhalmozott önmarcangolást leépítsd szépen, s ne generáld önmagadnak a negatív gondolatokat. Elég nehéz bármi egyébre gondolni, amikor arra koncentrálsz, hogy ne ess össze a huszadik kilométer környékén. Az agyad visszatér abba az ősi, primitív stádiumba, amikor a társadalom és a civilizáció szemete nélkül csupán a nyers túlélési ösztön munkál benned.

Adtam neki egy térképet és egy időpontot. Jó kis távot teszünk meg a célpontig, ami történetesen egy kocsma. A Kocsma, egész pontosan. Kevés helyen szoktam megfordulni, szeretem a rutint és szeretem, ha ismerem a helyet. Jó tudni, hogy van-e egy hátsó terem vagy merre van a legközelebbi vészkijárat. Jobban alszok tőle.
Sportolási szempontból eléggé kontraproduktív pont egy kocsmát választani, de a sportolási szempont jelenleg nem lényeges. Eleget hajtottam a fiút, megérdemel egy kis szünetet, s egy másfajta kikapcsolódást.
- Néha belülről is jó felfrissülni - felelem, ahogy befarolunk a célnál. Egy kicsit még nyújtom a lábamat, s úgy lihegek közben, mint egy kutya negyven fokban. Van egy pici táska a hátamon, ami nagyon kényelmetlen s idétlen, végig leakartam tépni magamról, de van benne két törülköző és két póló, amit mégsem hozhattam a kezemben. Azt sem akarom, hogy kitiltsanak innen, túlságosan finom a csapolt szüretlenjük.
Előszedem a törülközőket s az egyiket odadobom neki, aztán nekiállok leitatni magamról az izzadtságot. A pólócserét majd inkább odabent a mosdóban ejteném meg, nem itt kint az utcán.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Middleton
Prefektus Navine, Edictum szerkesztő, Másodikos mestertanonc


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 767
Összes hsz: 3850
Írta: 2018. május 3. 02:42 | Link

LIAM BÁCSI
érkezés a pályaudvarra délelőtt | x

A King's Cross 7 és feledik vágányáról indult a vonatom. Az egyik nevelőm kísért el oda, a többitől elköszöntem az árvaházban. A társaimtól szintén. Liam bácsihoz tartok, aki különben igazából nem is a bácsikám. Rokonnak rokon, de hogy egészen pontosak legyünk, ő nem más, mint az anyai nagyapám fivérének a fia. Na várjunk csak... Az anyai nagyapám fiv... de, jól mondtam! Szóval igen.
A nevelőink nem csak új családokhoz adtak sok-sok gyereket az árvaházból, hanem közben azon is fáradoztak, hogy felkutassák a hozzátartozóinkat. Ez kinél könnyebb, kinél nehezebb. Nálam nehezebb volt, hiszen a nagyszüleim már a szüleimnél jóval hamarabb eltávoztak az élők sorából, apukámnak állítólag nem volt valami nagy családja, az anyukám pedig eléggé elszakadt az övéitől.
Ahogy robogok a vonaton, nem győzöm ámulni a tájat, meg az utastársaimat faggatni mindenféléről. Soha nem jártam még a külföldön. Oké, Nagy-Britanniában voltam Anglián kívül Skóciában meg egyszer kisebb koromban Írországban is, de ezzel ki is fújt. Nem voltam még semmi olyan helyen, ahol ennyire más minden.
Megérkezünk. A vonat befut és megáll. Az én kabinomban mindenkit megkérdezek, de még a szomszédos kabinban is pár varázslót, hogy ez biztos Budanekeresd-e. Mindig igen a válasz, ám én a biztonság kedvéért kidugom a fejemet az ablakon és minden környező Budanekeresd táblát elolvasok. Mintha minél többet olvasnék el, annál biztosabb lenne, hogy jó helyen járok.
Nem akarok fenn maradni persze, szóval lehalászom a csomagtartóról a bőröndömet és nekiállok levonszolni. Van már pálcám, de nagyon az elején járok a bűbájtanulásnak. Nem kockáztatnám a lebegtetést.
Leszállok és jól körülnézek. Liam bácsi elvileg tudja, hogyan nézek ki, fel kell ismerjen. Nekem annyit mondtak róla, hogy barna hajú és jó felépítésű, mert valami harcművészetet űz. Ha csak fele olyan menő, mint elképzelem, akkor is a legmenőbb ember, akivel valaha találkoztam. Két kézzel markolom poggyászom fülét és izgatott tekintetem lelkesen kutatja őt a tömegben, miközben nyakamat nyújtogatom.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ardai Tánya
Házvezető-helyettes Navine, Tanár, Végzett Diák, Előkészítős tanár


Örök főnix
offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 1270
Írta: 2018. május 3. 19:18 | Link

Bevesszük a várost

Végre egy szabad hétvége. Igaz, hogy éppen a lakókocsi egyik legsötétebb sarkában kéne ücsörögnöm - amit elég nehéz megtalálni, hála a sok napfénynek -, és óraterveket meg hasonló nagyon felnőttes dolgokat csinálnom, de egyszerűen nincs kedvem. Nem megy. Ha pedig nem sikerül, akkor nem sikerül. Nem kell erőltetni.
Épp ebből a megfontolásból összepakoltam néhány fontos dolgot magamnak és Pénteknek, aztán fogva a kis szőröst, egyenesen elindultam a vonatállomásra. Kértem egy jegyet a legközelebb induló járatra, és mentem. Addig azt sem tudtam hová, amíg meg nem érkeztünk. Nem a cél volt a lényeg, hanem az út. Igaz, a kabinban sokan ferde szemmel méregették szegény kis ebemet, de én még annál is szúrósabb tekintettel vágtam vissza érte. Igazi harcok voltak.
Begördült a vonat, s hirtelen ott találtam magam Pest szívében.
- Hát Péntek, készülj, mert ez a menet nem lesz semmi... - néztem végig az állomáson hangya mód, fejetlenül szaladgáló tömegen. A kutya okos buksijával rám nézett, vakkantott egyet, és indultunk.
Valószínűleg kicsit meg volt rémülve. Legalábbis első pillantásra úgy tűnt. Inkább a lábam mellett bandukolt és hátrahőkölt, ha kicsit közelebb sántikált valaki hozzá. Aztán megpillantotta az ajtót, és hajthatatlan volt. Annyira ki szeretett volna már érni az embertömegből, hogy elkezdett húzni, és még az ajtónak is nekimentem miatta, úgy penderültem ki a friss levegőre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

K  E  R
|2016 tavasz legszimpatikusabb újonca|2017 Legszebb neve (Szombat Annával)|2017 Legszebb főnixlány|2021 Év tanára|2021 Év HVH-ja|20
Liam Laoiseach
Független varázsló, Animágus


† lawful chaotic †
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 495
Írta: 2018. május 3. 20:57 | Link




Nem fog jól végződni ez. A zsigereimben érzem. Egyes emberek nem arra vannak teremtve, hogy gyerekekre vigyázzanak. Egyes emberek arra sem, hogy önmagukra. Ha látták volna a lakásomat, ha megkérdezték volna esetleg Frankyt, rögtön elálltak volna az ötlettől. Őrült ötlet. Egyáltalán - miért nem ellenőrizték le, hogy hol lakok? Tudok-e nyugodt otthoni környezetet teremteni? Az egész egy rideg hangár, még egy kaktusz sincs a házban, mert az is olyan szintű felelősség, amire egyáltalán nem érzem késznek magam.
Mégis elvállaltam. Persze Agnest küldték. Ezeket az apácákat sem kell félteni azért, nem riadnak el egy kis lelki zsarolástól. A tervük bevált. Hogy is mondhattam volna nemet a saját nevelőmnek? Befogadtak s gondoskodtak rólam évekig. Szerettek. Agnes különösen. Nem mondhattam nemet… Csak remélni tudom, hogy jól döntöttem, ellenállva az ösztönös félelmemnek.

Le-fel sétálgatok a peronon, néha felrángatom a táskát a vállamra, máskor a nyakkendőmmel babrálok. Hogy elüssem az időt, a holnapi védőbeszédemet gyakorolom magamban. Holnap reggel nyolckor kezdődik a tárgyalás. Holnap reggel nyolckor már nem fogok egyedül élni. Már végig kell gondolnom, hogy mit fog addig csinálni Thomas, legalábbis egyelőre, amíg el nem kezdi a sulit. Meg hogy van-e ehető étel a hütőben, van-e nála kulcs, ha mégis el kell menjen valahova. Nem-nem, dehogy megy, nem is ismeri a környéket. Akkor veszünk egy mugli telefont s majd ír üzenetet, ha baj van. Csak akkor, ha tényleg baj van. Vajon tudja használni? Bár egy tizenöt éves varázsló, biztos tudja használni a mugli kütyüket. Majd ő fog tanítani engem. Majd elmegyünk egy boltba s kiválasztja azt, amelyiket szeretné. Majd… védőbeszéd. Ez nem a védőbeszéd. Két mondatot nem tudok összefüggően végigvenni.
 
A homlokomat dörzsölgetem a tenyerém élével, amikor felharsan a sípszó. Érkezik egy vonat. Közelebb lépek s kilesek a sínek fölött. A vonat. Kicsit visszalépek, zsebreteszem a kezem, majd ki is veszem onnan s inkább összefonom a testem előtt. A reggeli hideg kezd feloldódni s átadja helyét a kora-nyári melegnek. A zakóm már soknak bizonyul, inkább leveszem, aztán csak nézek le rá. A táskámba nem fér. Egyébként sem gyúrnám be. A kezemben sem maradhat, biztos van csomagja Thomasnak. Végül csak átvetem a táskán s hagyom, hogy lógjon ott. Remélem nem fogom elhagyni.
Élesen fékezve gördül be elém a szerelvény. Előveszem a zsebemből a képét, nem mintha nem néztem volna meg tíz perce, de nem lehetek elég biztos. Nem akarjuk, hogy egy idegen kölyköt vigyek haza s Thomas itt maradjon a pályaudvaron. Felnézek a képről s keresni kezdem a tekintetemmel a leszálló utasok között.

Ott van. Nem indulok meg rögtön, el is felejtem, hogy mozognom kéne. Mintha a testem megakarná akadályozni, hogy átlépjek egy másik életbe. Mert azt tenném. Végül mégis megmozdulok, integetve próbálom felhívni magamra a figyelmet, miközben kerülgetem az embereket felé tartva.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Apáthy Marcell
INAKTÍV


Sárgászöld vidrabocs | Újságírók gyöngye
offline
RPG hsz: 77
Összes hsz: 290
Írta: 2018. május 3. 21:50 | Link

Liam

- Amíg nem ismertelek, nem ittam. Nagy hiba volt.
Talán könnyebben ment volna az elmúlt hat év elviselése is. Nem tudom, valószínűleg. Az viszont tény, hogy amióta Liam és az edzések az életem részévé váltak, sokkal könnyebb minden. Rengeteg feszültség van bennem, nagyon sok minden miatt vagyok dühös, és még inkább lennék képes ezért hülyeséget csinálni. És ez az, amit nem szabad. Jó ideig próbáltam a húgomra gondolni. Nem akarom, hogy a bagolyköves évei alatt el kelljen viselnie azt, hogy a bátyja alapján ítélik meg, legyen bármekkora ostobaság is a dolog. És az lenne, elvégre mi volt az első gondolatom? Hogy az első szembejövő nőnemű egyedet feleségül veszem és azonnali hatállyal családalapításba kezdünk. Csak azért, tenném, mert tudom, hogy van bennem egy hűségösztön, vagyis soha, semmilyen körülmények között sem csalnám meg. Ergo, hiába szeretem Kamillát, ha nem vagyok szabad, nem érhetek hozzá, nem próbálhatok a közelében lenni. Okom lenne rá, hogy ne tegyem. És szükségem van a távolságra, nem lehetek mellette, mert nem vagyok rá képes, hogy csak a barátja legyek. Ki van zárva. Ha szüksége van a támogatásomra, megkapja, de olyan minőségben, mint eddig voltam, képtelen vagyok mellette maradni. Ez nem sértődöttség, pusztán csak megvolt az esélyem, átélhettem, és már nem csak egy vágyott állapot, hanem valami, amiért küzdöttem, megkaptam, és elvesztettem. Így más sokkal másabb a gyerek fekvése.
- Azta, te mindenre gondolsz.
Hálásan veszem át a törölközőt, mert valóban jól esik, hogy gondolt ilyen apróságokra is. Gyors és gyakorlott mozdulatokkal próbálok magamból legalább valamennyire embert varázsolni. Azért a zuhanyt még most is bánom, de majd valamennyire helyre hozom magam a mosdóban. Már amennyire persze egy kocsma mosdójában erre lehetőség van.
- Legközelebb majd viszem én a táskát.
Ötletem sem volt, hogy mi célt szolgál, meg minek, ha úgyis visszatérünk a dojoba, de mint kiderült, azért van célja, mert nem térünk vissza. A kocsma viszont nem hiszem, hogy csak egyetlen alkalom, így biztos vagyok benne, hogy lesz olyan helyzet, hogy az én hátamon lifeghet a törülközőt rejtő zsák. Nyújtózom egyet, mielőtt elindulunk befelé. Sokat fejlődtem már néhány hét alatt is, az írásképtelenségemben és a kapcsolati csődömnek is jót tett, hogy eljöttem ide. Ha minden flottul megy, akkor valószínűleg még mindig az a Marci lennék, aki egy nagy szelet csokitortával és némi lustálkodással mindent megoldottnak tekintett. Most már másképp látom magam, és máshogy is érzem magam. Erősebb lettem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Middleton
Prefektus Navine, Edictum szerkesztő, Másodikos mestertanonc


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 767
Összes hsz: 3850
Írta: 2018. május 3. 22:22 | Link

LIAM BÁCSI
érkezés a pályaudvarra délelőtt | x

Igazán érdekes egy dolog ez, mert ha valaki örökbefogadja az egyikünket, őket azért jó alaposan megnézik maguknak a nevelőink meg akár a Minisztérium emberei. Viszont, ha egy rokon kerül elő, úgy osztogatnak minket, mint a cukrot. Rendben, ez túlzás, ennél azért körültekintőbbek, meg kérnek hírt rólunk és idővel ránk is néznek. Elmondhatatlanul különös érzés, hogy mindez most velem van. Eddig mindig csak hallgattam, melyik társamnak hogy megy sora azok közül, akiket így vagy úgy, de elhelyeztek. Most meg rólam fognak hallani.
Nyaknyújtogatásom közben észreveszek egy elegáns, integető férfit. Közelít. Felém közelít? Nekem integet? Ő az? Ő az. Szerintem Ő az. Engem néz, idetart. A szívem a torkomban dobog, gyomrom görcsben. Nyelek egyet és lépek felé én is. Közben hátrasimítom kicsit a hajamat, legalábbis el a szememből. A rajtam lógó pulcsin is igazítok egyet. Észre se veszem, milyen meleg az itteni idő. Londonban még hűs volt meg a vonaton is. A pulóver alatt meg még inget is viselek. Enyhén túl vagyok öltözve. Azonban ez a legkevésbé sem foglalkoztat éppen. A közeledő varázsló annál inkább. Jókötésű tényleg. Meg igazán jól öltözött. Hát persze, mert nem csak harcművész, de ügyvéd is, ha minden igaz. Nem mintha minden ügyvéd ilyen fess lenne. Járt nálunk pár az árvaházban, na ők nem ilyenek voltak.
Ahogy odaérünk egymáshoz, nem teszek egyebet, mint idülten mosolygok, bőröndömet szorongatva. Olyan határozottsággal áll elém, hogy meg se fordul a fejemben, hogy rákérdezzek, Ő-e Liam bácsi, vagy hogy eláruljam, én ki vagyok. Talán egy vadidegenre pislogok éppen ilyen áhitatos képpel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Liam Laoiseach
Független varázsló, Animágus


† lawful chaotic †
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 495
Írta: 2018. május 4. 13:00 | Link





Ő is észrevesz. Egy pillanatig nem indul meg felém, mintha nem lenne biztos benne, hogy neki integetek. De ő az. Biztosan nem fogok egy tök idegent hazavinni. Még megkerülök egy boldogan, csoportos ölelésben ácsorgó családot, aztán elé érkezem. Kicsit ijedt, de inkább kíváncsi szemekkel pislog fel rám. Valahogy… idősebb? Igen, talán ez az. A kép lehet nem volt a legfrissebb. Vagy csak az én fejemben élt egy rémült kiskölyök képe, akire a nap minden percében vigyázni kell, akit óvni kell a széltől is. Ahogy előttem áll bőröndjével, egyáltalán nem tűnik annak. Elmosolyodok.
- Vihetem? - kérdem s a csomagja felé nyújtom a kezem. Kivételesen nem hoztam magammal a fordítómat, így az eredeti akcentusomat hallhatja. A galwayi ír már kissé felvegyült a sok évnyi Londonban éléssel, de még mindig egyértelműen nem angol vagyok. Annak ellenére, hogy én mindig ezt hallom, most mégis olyan jó érzés. Mintha otthon lennék. Otthon alatt elsősorban Londonra gondolok, de mióta elköltöztem ide, egyre inkább összemosódott az egész s az otthon már csak valami távoli, megfoghatatlan hely, ami után örökösen honvágyat érzek. Thomas pedig egy darabka ebből a varázslatos helyből, hiába csak most találkozunk először, mégis érzem rajta, hogy ő meg én, mi ugyanonnan érkeztünk.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Middleton
Prefektus Navine, Edictum szerkesztő, Másodikos mestertanonc


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 767
Összes hsz: 3850
Írta: 2018. május 4. 22:36 | Link

LIAM BÁCSI
érkezés a pályaudvarra délelőtt | x

Az a helyzet, hogy lehetséges, az eredeti elképzelése rólam közelebb áll a valósághoz, mint a mostani. Nem igazán éltem eddig a valódi világban és közel sem tudom, hogyan álljam meg a helyem. Hiába tűnik egy árvaház keménynek, akkor is egy zárt közegről van szó, ahol egészen más dolgokat tanulsz meg, mint odakinn. Ráadásul egyértelműen gyerekesebb és naívabb vagyok a velem egykorúaknál. Szóval bár megeshet, a széltől nem kell óvni, azonban az önállótól nagyon messze vagyok. Dehát ezek úgyis kiderülnek majd idővel. Ki tudja, a végén még meghökkendő dolgokra derülhet fény saját magamról és arról, mire vagyok képes.
- Ó... igen... köszönöm - nyökögöm válaszomat echte londoni angolommal, közben hálásan mosolyogva. Átnyújtom neki a bőröndöt. Hősködnék, hogy majd én viszem, csakhogy nekem kifejezetten nehéz, rajta meg úgy látom, számára nem okozhat gondot egy ekkora súly, ráadásul neki azért biztos nem esik nehezére megejteni egy lebegtető bűbájt, ha úgy találja jónak.
Miután átadtam a csomagomat, derűsen karba teszem a kezem.
- Milyen messze laksz innen? - teszem fel a megannyi, fejemben cikázó kérdés közül az egyiket, miközben leengedem inkább kezeimet és zsebre dugom őket. Nehezen döntöm el, mit kezdjek velük. Meg magammal. Úgy érzem, ki tudnék ugrani a bőrömből. De nem akarok túl sok lenni. Állítólag sokszor vagyok az a kérdezgetéseimmel, a hozzáfűzéseimmel, márpedig nem akarnék már az első percben az idegeire menni. Nem akarom, hogy visszaküldjön. Mondjuk nem hiszem, hogy lehet olyat csak így, azonban az ezen való aggódásom erősebb annál, minthogy ezt képes legyek végiggondolni. Meg igazából nem csak azon aggódom, hogy visszapasszol-e, hanem hogy egyáltalán kedvelni fog-e. Mert én már most kedvelek. Jó, én mindent és mindenkit hamar megkedvelek, de őt meg aztán főleg.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Liam Laoiseach
Független varázsló, Animágus


† lawful chaotic †
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 495
Írta: 2018. május 9. 18:54 | Link



- Ja, nagy hiba - vigyorgok rá. - Hogy élted túl?
Nem vagyok olyan nagy ivó. Persze ez relatív. Aki egyáltalán nem iszik, annak alkoholistának tűnhetek. Nem iszok naponta és nem iszok erőset. Ennyi az egész szabályrendszerem. Kitartóan kell csinálni s akkor jó magasra tornászhatod fel a tűrőképességedet.  Ügyes vagy, ha csak ritkán fogyasztasz alkoholt, de ha azon ritka pillanatokban legurítasz két whiskyt s a végén meglocsolod három koktéllal, akkor hülye vagy. Vagy öngyilkos-hajlamú. Vagy nagyon-nagyon szeretnél felejteni. Marcira az utóbbi kategória erősen ráillik, s emiatt is ajánlott, hogy folyton együtt lógjunk. Akadályozzam meg, amit lehet. Ha már a szívét meggyógyítani én nem tudom.
- Visszamehettünk volna, aztán megint elsétálunk erre, de minek? Már itt vagyunk - vonogatom a vállam. Általában öltönyösen szoktam jelenésemet tenni a lokálban, de láttak már rosszabbul is, mint most vagyok. Láttak ők szerintem mindent, s nem csak rám értve.
- Ebből ne csináljunk szokást, mert teljesen hazavágjuk az eddigi eredményeket - nézek fel az ajtóra. Úgy-ahogy megvagyok a nyújtással és a törölközéssel is. - Tartsuk meg különleges alkalmakra.
Kicsit úgy hangzok, mint egy függő a tagadó-stádiumban. De én nem! Én tényleg nem! Azok csak mások, én bármikor megtudok állni, nekem ez nem szükség! Egyébként... nem, tényleg nem vagyok az, ahhoz túl ritkán fordulok meg ilyen helyeken. A különleges alkalmat meg komolyan gondoltam. Nem vagyok teljesen biztos a dátumban, de majdnem kétségtelen, hogy ma három hónapja lépett be először a dojomba. Sokat fejlődött.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Liam Laoiseach
Független varázsló, Animágus


† lawful chaotic †
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 495
Írta: 2018. május 10. 09:59 | Link





Átveszem a bőröndjét. Én is ennyivel indultam neki a világnak. Akkor sokkal nehezebbnek tűnt az enyém, valahogy úgy, ahogy most neki tűnhet. Remélem neki könnyebbé fog válni idővel, így, hogy már nem kell egyedül cipelnie.
- Elég közel - méregetem a fejemben a távolságot. - London után picinek fog tűnni Budanekeresd. De otthonosabb és biztonságosabb is talán. - Mindenesetre igyekszem tenni az utóbbiról. Az előbbihez viszont lehet, hogy a segítségére lesz szükségem.
Látom rajta, hogy még annyi mindent kérdezne, de visszafogja magát. Hasonlóan érzek én is, csak kettőnk közül neki kiváltsága és joga ez. Nekem felnőttnek kell lennem, legalábbis azt a látszatot kéne keltenem. Végtére is nem volna tanácsos elijesztenem már első nap. Agnes megölne - és nem átvitt értelemben, mert ha elbaltázom Thomas egyetlen lehetőségét, nem fogja érdekelni a nőt, hogy a Mennybe kerüljön. Lehet, hogy nagy szívességet tenne a világnak, de inkább ne próbáljuk ki. S nem csak ezért ne. A fiúért sem akarom elrontani. Többet érdemelne nálam, de ez jutott neki, én, meg a kaotikus életem, amit most valamiképp gyerek-baráttá kell alakítanom.
- Szereted a palacsintát? - választom ki végül ezt a kérdés-áradatból. Nem amolyan ismerjük-meg-egymást kérdőív része, hanem tényleg tudni akarom, mivel van egy remek palacsintázó hely a pályaudvar és a lakásom között. Teli hassal majd könnyebb lesz minden.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Middleton
Prefektus Navine, Edictum szerkesztő, Másodikos mestertanonc


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 767
Összes hsz: 3850
Írta: 2018. május 11. 23:47 | Link

LIAM BÁCSI
érkezés a pályaudvarra délelőtt | x

Néha körbenézek kicsit körülöttünk, de minden alkalommal gyorsan visszakapom kiskutya tekintetem a bácsikámra. Csak hát muszáj figyelnem, mi történik a környezetemben. Ez egy részt a kiváncsiság, másrészt a megszokás. A társaim mindig képesek voltak bárhonnan rám támadni a legválogatottabb tréfákkal, amiktől ugyan rettegtem, mert mindig halálra rémítettek, de aztán velük nevettem saját magamon. Úgy előbb szabadultam, meg legalább én is élveztem. Hiszen ami először csak látszat volt, végül valóság lett.
- Igazából nagyon keveset voltam a városban. Csak néha kirándultunk el valamerre, különben viszont nem igazán hagytuk el a birtokot - ered meg a nyelvem, hiszen az se jó, ha kuka vagyok. Mondjuk birtoknak talán erős nevezni a kerítéssel körbevett régi árvaház épületet meg azt a közepesen tágas udvart, ami hozzá tartozott. Dehát nekem nagynak tűnt. Tény, London maga még nagyobbnak. Minden alkalommal lenyűgözött, amikor alkalmam volt az utcáit járni.
- Tetszik itt. Mármint, amit eddig láttam belőle - nézek körbe a pályaudvaron és hát igazából eddig ennyihez volt szerencsém Budanekeresdből. Azonban mivel megvan az a - sokak számára végtelenül idegesítő - tuajdonságom, hogy oda meg vissza tudok lenni nagyjából mindenért, ezért nyugodtan megelőlegezhetjük a bizalmat, hogy a település többi része is tetszeni fog.
- Persze - vágom rá széles mosollyal, csillogó szemmel. Lehet, ha Liam bácsi azt kérdezte volna, hogy szeretek-e gallyakat rágcsálni, arra is ugyanígy reagáltam volna ebben a pillanatban, azonban ez az őszinteségemen mit sem változtat. Meg az izgatottságomon sem. Szóval közel lakik. Vajon otthon palacsintát fog nekem sütni, azért kérdezte? Otthon. Én hívhatom vajon így? Az a baj, hogy szerintem így fogom. Már most így hívom magamban, pedig még nem is jártam ott.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 346
Összes hsz: 486
Írta: 2018. május 13. 01:50 | Link

Anton
megjelenés

Nem túl eredeti, de piknikre készülődöm.
A karomon átvetve ott a takaró, ami vékonyságát meghazudtolóan puha és kényelmes, míg a kezemben a finomságokkal megrakott kosár, ahogy halk pukkanással hoppanálok a tetőre. Eltartott egy darabig, amíg megtaláltam a megfelelő pontot, elvégre nagyon nem vagyok idevalósi, de a technikának hála nem kellett végeérhetetlen keresgélésbe ölnöm az időmet. Hivatalos kilátó ez, csak épp zárórán túl járunk már jócskán, így nem kell másokkal osztozni a téren és a látványon se. Cserébe itt hagyok majd annyi aprót, ami fedezte volna a belépők árát, elvégre nem a pénzt sajnáltam.
Azonnal magával ragad a kilátás - épp' csak lecsapom a pokrócot és a kosarat, mielőtt a korlátnál teremnék, arcomat az esti szélbe tartva. Annyira más itt minden, tapinthatóan idegen, átitatja a történelem és egy számomra ismeretlen kontinens szelleme. Könnyű, nyári ruhámba is belekap a fuvallat, de a levegő még mindig kellemesen meleg. Van még egy kis időm (feltéve, hogy meghívóm célba ért és nem galacsinként végezte, amire azért van esély), úgyhogy gyorsan leterítem a takarót és elővadászom a telefonom, hogy csináljak néhány panorámaképet. Legrosszabb esetben majd a google-lal kettesben elköltöm a vacsorám és gyönyörködöm a városban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



offline
RPG hsz: 270
Összes hsz: 539
Írta: 2018. május 13. 23:53 | Link

Riley
este a Szent István Bazilika tetején
emlékszel, kicsikém, de csuda volt?

Nana, akárki legyél is, Google, nőt szerezz magadnak! Ez itt már foglalt. Ma estére mindenképp. Meg a gondolataimbam igazából szüntelenül az. Az ellenkezőjéről hallani sem akarok! Jogom ugyan nincs hozzá, hogy lefoglaljam, azonban ahhoz van, hogy ne kelljen értesülnöm róla, ha holmi Google nevű ürgékkel osztozom rajta. Amiről nem tudunk, az nem fáj. Kár, hogy kevés dolog van, amiről nem tudok, ha emberi kapcsolatokról és egyéb szövevényekről van szó. Nem hiába boldogok a lelki szegények.
Meglehetősen pontosan találkaidőben hallatszik az a bizonyos pukkanás, ami hoppanálva megérkezésemet jelzi. Valóban észbontó innen a látvány, és akkor még az előttünk elterülő városról nem is beszéltem. Ég áldja a tavaszi szelet, és főleg azt, ahogy a lányok hajába, ruhájába kap.
- Az egy fényképezőgép? - vágom zsebre kezem, megvillogtatva hatalmas muglikütyü tudásomat, csak így az üdvözlés helyett. Aztán jól elvigyorodok.
- Te aztán tudsz randihelyet választani, drága - lépek közelebb a korláthoz, megkapaszkodva. De nem a korlátban, hanem a hölgy derekában. Már amennyire kapaszkodásnak lehet nevezni, ahogy rásimítom a kezem és így nézek végig a lenyűgőző tájon, a nyözsgő esti városon, amit éppen megörökít. Mármint gondolom, hogy azt csinálja. Mondjuk furán forog közben. Mozgóképet készít talán? Ha igen, akkor lehet, hogy az daliás alakom is belepofátlankodott, ahogy megérkeztem.

###
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 346
Összes hsz: 486
Írta: 2018. május 14. 00:47 | Link

Anton
#instaworthy

Belemerülök a fényképezésbe, piszkálgatva a beállításokat, hogy a lehető legélethűbb színeket kapjam lencsevégre - még van egy kevés vörös fény a hegyek felé a láthatáron, ami visszaköszön a felhők alján is. Csak a sokéves rutinnak köszönhetem, hogy a hátam mögül érkező "köszöntésre" nem ejtem le kedvenc iPhone-omat sokemeletnyi magasságból. A szívem kihagy egy ütemet, hogy aztán izgatott susmussal dobogjon tovább.*
- Is,-*felelem, nem pördülve meg, mert mindjárt végzek. Bár nem látom, de hangján érzem a mosolyt és azon kapom magam, hogy az én arcomon is egyre szélesebb görbe ül, ahogy léptei közelednek és megérzem derekamra simuló kezét. Tenyere melenget a vékony anyagon át. Hátradőlök, fejem a vállgödrébe támasztva és megfordítom a telefont, gyakorlott mozdulattal lőve közös selfie-t, a biztonság kedvéért több képet is, hogy legyen köztük jó. Aztán leeresztem a ketyerét, hogy Anton felé forduljak, szabad kezemmel végigsimítva karján - mire vállához érek, lábujjhegyre állok, hogy arcunk egy magasságba kerüljön.*
- Szia,-*suttogom, mindenemmel mosolyogva rá. Hiányzott, döbbenek rá a nyilvánvalóra, ahogy farkasszemet nézünk. Hiányzott és legszívesebben megcsókolnám, de még nem vagyok elég bátor hozzá, kapva kapok hát a feldobott témán.*
- Reméltem, hogy tetszeni fog,-*biccentem oldalra a fejem. Annyi mindent nem tudok még róla, nem tudunk egymásról... Hazudnék, ha tagadnám, hogy néha megijeszt, de félelmemet - ahogy most is - maga alá gyűri az ismerni vágyás.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Sárközi Erik Levente
INAKTÍV


lucky strike
offline
RPG hsz: 112
Összes hsz: 603
Írta: 2018. május 14. 08:22 | Link

Tányus

A mai program abból állt, hogy felpakoljam a húgaimat a vonatra, ahol majd a nagyobbik vigyáz a kisebbikre, és visszarepítsem őket az iskolájukba, ahol olyan piszkosul szeretnek lenni. Egyik kezemet bedugva a zsebembe néztem tehát, ahogy a mozdony kipuffog az állomásról, és valami hihetetlenül elégedett, kisimult mosoly költözött az arcomra, ahogy belegondoltam, hogy most két hétig megint nyugtom lesz. Tudnivaló, kéthetente jönnek haza. Az egyik kezemmel még intettem Kincső kikandikáló loboncának, ahogy hátranézett az ablakból, aztán sarkon fordultam, és a másik kezem is a zsebembe dugva elindultam kifelé. Ami már jóval kellemetlenebb volt, mert a sok embertől nem volt helyem, nem volt levegőm, de végre, amint kiértem, újra megkönnyebbülhettem. Igaz, rengeteg veszély les rám még hazáig minden utcasarkon, de azokkal majd csak megbirkózom. Az egyik lépés közepette tekeredik be valahogyan egy kutya a lábaim közé. Na most, az elvárt az lenne, hogy jól leordítsam a gazdáját, amiért nem vigyázott rá, és pont engem talált meg, de az állatokat mindig is többre tartottam annál, hogy haragudhassak rájuk.
- Hey buddy - elmosolyodva akrobatikázom tehát úgy le a lábam, hogy lehetőleg ne gabalyodjunk még jobban egymásba, ahogy le is guggolok hozzá. Ahhoz képest, hogy már jó ideje Magyarországon élek, amikor hirtelen kell megszólalnom, még mindig angolul jön a számra szinte minden. Szerencsére azért hamar megy az átállás, mert nincsenek különösebb bajok a magyarommal sem.
- Hát hogyan találtál meg pont engem, hm? - először megsimogatom a fejét, majd a két tenyerem közé veszem az arcát, és úgy kezdek el neki beszélni, enyhén felfújva az arcom. Addig persze nem érek el, hogy a póráz másik végén valószínűleg van valaki, aki viszont tényleg nem örvendhet, hogy én itt cseverészek a kutyájával.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2018. május 14. 20:37 | Link


Azért erre kicsit meglepődök, erre a fordulatra. Átnyújtom neki, szinte hitetlenül nézve, ahogy hozzá kerül, meg azt, hogy mit kezd vele. Nem ezt szoktam meg tőle. Nem hiszem, hogy sokat láttam volna így, vagy ha igen - akkor nem nagyon emlékszem rá. Nekem ő mindig a "jó" volt, mármint érted - az ügyvéd, a hívő, a pénzes, az erkölcsös. Szóval ez most azért meglep.
Elfordítom a fejem akkor, mikor visszakerül hozzám, és én is beleszívok, de valahogy már nem esik jól. Furcsán érzem magam ettől. Már nem a cigitől. Ettől a helyzettől, hogy megtörtént, amit nem vártam volna. Ez furcsa. Már semmi sem olyan, mint régen volt.
Sóhajtok. Most nem nagyon tudok mit mondani. Megyek előre, tulajdonképpen nem nézem, hová megyek. Hallgatom a festékflakonokat, ahogy összezörrennek a táskámban, egyszeriben úgy érzem, nevetséges vagyok. Emiatt sem akaródzik megszólalni. Úgy nem is tudom, mit mondhatnék. Sosem voltam a szavak embere, és sosem tudtam megfogalmazni ami van. Bennem. Azt, ami van a fejemben.
Beletúrok inkább a hajamba. Mikor legközelebb felnézek, hogy tudjam, merre járhatunk, látom, hogy önkéntelenül a nyolcker felé tartunk. Nevetős szusszanás csúszik ki, mert már tudom hova megyek, hova akarom vinni. De ez nem biztos, hogy jó ötlet. Főleg, hogy talán mégsem olyan, mint amilyen volt. Én sem vagyok olyan már.
Kinyitom a szám, hogy megszólaljak, már levegőt is veszek, de aztán csak bénán kifújom. Inkább odanyújtom felé a cigit, ha még kér belőle. Nem nézek a szemébe közben. Az illem mondjuk azt diktálná.
Ugyan Cole, mikor voltál te valaha... illemes?
Beharapom az alsó ajkam. Hát, most asszem' elhallgattam. Az előbbi magabiztosságom és gúnyom mintha elszállt volna a füsttel együtt. De hogy miért - na, arról fogalmam sincsen.
Utoljára módosította:Allan Colton Fisher, 2018. május 14. 20:37 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



offline
RPG hsz: 270
Összes hsz: 539
Írta: 2018. május 14. 21:37 | Link

Riley
este a Szent István Bazilika tetején
emlékszel, kicsikém, de csuda volt?

- Hát mi még? - kérdezek rá nagy kiváncsian, mit tud még a kezében tartott ketyere a fotózáson kívül. Azonban hiába nem értek ezekhez az eszközökhöz, ahogy a lány hozzám simul és tartja felénk a kis lap alakú gépezet lencséjét, tudom, mi történik, úgyhogy bele is nézek. Azonban a mosolyom várat még magára, mert elveszek a haja puhaságában, meg az illatában, ahogy macskaként bújik, úgyhogy vigyorra csak egy-két lövéssel később húzom a számat. De akkor aztán nagyon. Ha ettől nem reped meg az optika, akkor bizony semmitől.
- Szia - nézek a szemébe, csókot nyomva arcára.
- Telitalálat. De hogy jutott eszedbe? - érdeklődöm, miközben finoman elhúzódom tőle és kezeimet farmerom zsebébe vágva indulok meg a korlát mentén, nézelődve. Szeretem ezt az épületet, de itt fent még soha nem jártam.
- Tetszik a találékonyságuk - mutatok el az Erzsébet téren magasodó, kivilágított óriáskerék felé, aminek innen a teteje látszik.
- Ha seprűvel nem tudunk, hát röpködjünk körbe-körbe kapszulákban! - írok le egy nagy ívet egyik kezemmel hadonászva, mint aki most teremté meg a szórakoztató kis eszközt. Jó, nem annyira kicsi. Mindig csodáltam a bátorságukat, amilyen nagy monstrumok összeeszkábálásába képesek újra és újra belevágni bármiféle mágikus segítség nélkül. Nem kis tervezést igényel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 346
Összes hsz: 486
Írta: 2018. május 15. 01:06 | Link

Anton

- Gyakorlatilag egy számítógép. Egészen varázslatos, mennyi mindent tud egy ilyen aprócska szerkezet,-*sokáig sorolhatnám a funkcióit, mikre használom, mire lehetne még, de nem bocsátkozom előadásba feleslegesen, csak ha kérdez vagy látom rajta az érdeklődést.
Féltem, hogy rossz néven veszi, ha engedély és figyelmeztetés nélkül kapom le, de egyenest az objektívbe néz, megnyugtatva. Nem keveset töprengtem rajta, hogyan készíthetnék róla képet, mert azt elvetettem, hogy észrevétlen tudnám lefotózni. Talán így a legjobb, hogy a lehetőség kínálta magát, bármiféle előkészület vagy tervezgetés híján. Valódi elcsent pillanat.
Kapok mellé egy ártatlan csókot. Jólesik, s cserébe megcirógatom borostáját, mielőtt kibontakozna az ölelésből, hogy sétára váltson.*
- Megérzés.-*Az emberek általában a szemüket forgatják, amikor kiejtem a számon ezt a szót, még csak nem is tudom őket hibáztatni érte. Sem tudományos, sem mágikus magyarázatom nincs erre, egyszerűen hozzám tartozik, mint sok más furcsaságom. Nyomába szegődöm, megpróbálva valamiféle formát adni gondolataimnak, míg szemem issza a látványt - talán a legjobb szó erre, hogy lődörgök.*
- Szereted azt látni, ami másoknak elillan. Észrevétlenül, mégis közelről figyelni, hogy minden részlet tiszta legyen. A szépséget, a titkokat, a rejtvényeket...-*s most itt a város, egyszerre karnyújtásnyira és elég távol, zavartalanul fürkészhesse. Odalenn emberek nyüzsögnek, fények örvénylenek, életek kavarognak a sötét vagy világló ablakok mögött, elnyúlva, amíg csak a szem ellát.*
- It just felt right,-*jóformán magamnak mondom ezt, mert hiába is szedném részeire, elég egy pillantás, hogy érezzem, hogyan simul Anton sziluettje az elém táruló képbe, pontosan illeszkedve.
Odalépek, a korlátra támaszkodva előrehajolok és arra fordítom a fejem, amerre ő mutat.*
- Nekem is. Sok olyan dolgot adott, amire az, aki a mágia kényelméhez szokott, nem is gondol,-*szeretem a magnix világot, minden hibája és hiányossága ellenére, vagy talán épp azokért is. Hadonászása mosolyt csal az arcomra, mert vicces módon én sem ülhetek seprűre. Illetve ülhetek, de hasztalan tenném. Nem mintha érezném a hiányát, mivel nem ismerem az élményt, s eleve alig jut eszembe.*
- Te tudsz repülni?-*a kérdés csak úgy kibukik belőlem, észre sem veszem, hogy kicsit ugrottam gondolatban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Liam Laoiseach
Független varázsló, Animágus


† lawful chaotic †
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 495
Írta: 2018. május 15. 16:24 | Link





El is felejtettem, milyen árvaházban élni. Nem léphetsz le, hogy helló, jövök majd tízkor, nincsenek pizsamapartik a barátoknál, nincsenek családi kirándulások, sem nagyilátogatás valami távoli kisvárosban... Ezek nekem se voltak meg, csak hallomásból ismertem őket, pedig én sokáig apával éltem, aztán meg az öreggel. Sokáig... nem tűnt az soknak, de Thomashoz képest mégis fényévekkel többet volt családom. Valahogy az idő kitágul, amikor egyedül vagy.
- Remélem, a többi is tetszeni fog. - A többi alatt magamat, a lakást, az életünket értem. Mindent. Kicsit még a város helyett is aggódok, mintha vizsgáztatás előtt állna, én meg az aggódó szülő lennék. Aki azért büszke is, meg tudja, hogy jó lesz. Hogy a saját vizsgámon átmegyek-e, azt már nem tudnám állítani ilyen meggyőződéssel. A helyzet az, hogy nem számít, mennyit aggodalmaskodok most, hamarosan úgyis eldől.
- Remek - mosolygok rá, s mutatom is az irányt kifele az állomásról, ami közben kiürült, csak mi maradtunk a peronon.
- És még miket szeretsz? - kérdezem tőle, remélve, hogy ettől kicsit felszabadultabban fog beszélni. Mindenki örömmel beszél olyasmiről, amit szeret, nem? Minden, amit mond, hasznos lehet a jövőre nézve. Például most jól megjegyeztem, hogy meg kéne tanuljak palacsintát sütni. Vajon nehéz? A kulináris tehetségem valahol a melegszendvicsnél ér véget. Ott is kezdődik. Általában a hűtőm nem is nyújt egyébre lehetőséget, nem mintha nem én tartanám üresen. Most kivételesen tömve van mindenféle jóval, amiről úgy gondoltam, hogy egy funkcionális, boldog család hűtőjében lenni szokott. Még kiderül, hogy tudok-e kezdeni velük valamit, vagy majd kínait rendelünk.
Közben már fel is tűnik a palacsintázó vidáman csalogató épülete az út túloldalán. A stopnál ácsorogva várom, hogy meséljen magáról, vagy kérdezzen, vagy amit csak szeretne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Middleton
Prefektus Navine, Edictum szerkesztő, Másodikos mestertanonc


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 767
Összes hsz: 3850
Írta: 2018. május 15. 19:52 | Link

LIAM BÁCSI
séta a palacsintázó felé | x

- Biztos vagyok benne - vágom rá a reményére, mosolygón bólogatva, aztán torkot köszörülök és lesütöm kissé a szemem, meg nézek ide-oda. Tudom, hogy vissza kéne fogjam a lelkesedésemet, csak ez tényleg nagyon nehéz, ebben a pillanatban főleg.
Ahogy elindulunk ki az állomásról, eleinte nem nagyon tudom, mit csináljak a poggyász nélkül maradt kezeimmel. Először zsebre teszem őket, de eszembe jut, hogy az egyik nevelőm ezért mindig rám szólt, hogy illetlen, szóval utána kiveszem és csak lógatom őket magam mellett. Meg néha a bő pulcsimat igazgatom.
- Ó, hát öm... - áll meg bennem kicsit az ütő a kérdésére. Nem mintha ez egy nagyon durva vagy zavarbaejtő kérdés lenne elvileg, csak nálam az kicsit. Oké, nagyon. Az oka végtelenül egyszerű.
- Igazából mindent - mosolygok fel Liam bácsira, ahogy rám tör az őszinteség. Pedig nagyon jól begyakorolt válaszaim vannak a mi a hobbid meg a mi kedvenced kérdésekre, azonban nem érzem úgy, hogy neki hazudni szeretnék. Rendben van, hogy jó benyomást akarok tenni rá, de megjátszani nem akarom előtte magam. Végülis ő nem fog se kigúnyolni, se megverni. Remélhetőleg.
- Úgy értem... - lohad le a mosolyom, ahogy ráeszmélek, hogy sikerült vele megosztanom az igazat, amely igazsággal viszont nehéz bármit kezdeni.
- Nincs olyan dolog, amit jobban szeretnék a másiknál - húzom fel a vállaimat, és bár a kis magyarázatommal a bácsikám valószínűleg továbbra sincs kisegítve, viszont ezzel sajnos most nem érek rá foglalkozni, hiszen nagyon sok inger ér, egy egészen más ország hangulata, ráadásul megpillantom a palacsintázót. Szóval idehozott. Felragyogó arccal nézem a vidám épületet. Hát ezért kérdezte. Érdeklődő, derűs ábrázattal mosolygok fel rá, jól gondolom-e.
- Miért, te miket szeretsz? - kérdezek vissza, megemelt szemöldökkel. Közben indulhatunk is át az úton. Teljesen ki vagyok hegyezve Liam bácsi tempójára, mozdulataira, azokhoz igazodom most.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Liam Laoiseach
Független varázsló, Animágus


† lawful chaotic †
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 495
Írta: 2018. május 15. 21:12 | Link



Elveszem tőle a cigit s beleszívok. Huh, pislognom kell egy párat, hogy helyrejöjjek. Köhögni azért nem kezdek el, hál'Istennek. Rég volt az egyetem. Azóta se voltam kíméletesebb az egészségemhez, csak más formában romboltam. Ez... ez így kellemesebb. Ja, sokkal jobb így Cole-lal sétálgatni, mint büdös sikátorokban összetörni magam. Bár azt nem tudnám megmondani, hogy a lelki sérülés melyik esetben a kockázatosabb. De, meg tudom, mit hülyéskedek. Nem is kérdés. Ettől olyan... jó? Mintha csak most tértem volna vissza az élők közé, íme Lázár, újra köztünk jár.
Nem vagyok a régi - mondanám neki, de csak a cipőm orrát bámulom, ahogy megcsillan rajta a lámpa fénye. Én sem - mondaná erre ő, mire én megértően mosolyognék, hogy hát persze, ez már csak így megy. So it goes.
Átfut a fejemen, hogy valami mintha kisíklott volna bennem, nem a szokásos menetrend szerint robog a gőzös, de nem tudom megragadni, hogy mi lehet az. Elillan előlem, én meg talán túl fáradt vagyok utána kapni, vagy talán csak nem érzem fontosnak, vagy inkább a kettő együtt, ha őszinte akarok lenni.
Egy pillanatra megáll s nagyot szusszan mellettem, mint akiből légzsilipen engedik ki a nevetést. Én is szétnézek, de nem egészen értem, hogy hova hozott, vagy hogy ennek mi a jelentősége. Biztos hamarosan kiderül. Ha más nem, azért, mert odaérünk. A beszédesség mintha kifogyott volna belőle. A válaszaimra nem számított. A régi szóváltásainkat a régi énjeink vívták. Új stratégia kell. Például ez a hallgatás. Ez... más. Érzem rajta, hogy nagyon nincs elemében. Kibillentettem a pályájáról. Igazából én sem érzem magam annyira... magamnak.
Átveszem tőle a cigit s újra beleszívok. A füst második körben otthonosabban járja át a torkom. De még mindig csak nagyon távoli emlékeket ébreszt. Mintha csak láttam volna valaha egy filmben.
- Van már vagy tíz éve, mióta nem cigiztem - jegyzem meg. Az ujjaim között nevetségesen áll. Horzsolt bütykeim közt olyan, mintha oroszlánra adtak volna tütüt. Megfordítom, hogy Cole felé tartsam s visszanyújtom neki. Felnézek rá közben, keresem a tekintetét, figyelem a vonásait.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Rothman Anton
Iskolaigazgató, Auror



offline
RPG hsz: 270
Összes hsz: 539
Írta: 2018. május 15. 22:54 | Link

Riley
este a Szent István Bazilika tetején
emlékszel, kicsikém, de csuda volt?

Nem, köszönöm, nem akarok most többet tudni a ketyeréről. Ennyi elég, hogy számítógép. Arról tudom, hogy rengeteg dolgot csinál. Az sokkal inkább érdekel, hogy úgy tűnik, számára természetes az ilyen mugli eszközök használata. Ő az a fajta, aki jócskán merít mind a varázs-, mind a varázstalan világból. Részemről nem ilyen vagyok. A mágikus társadalomban nőttem, annak vagyok oszlopos tagja, és csak távolról szimpatizálok a muglikkal, illetve felületesen ismerem az életüket. Ezzel pedig tökéletesen jól elvagyok.
- Hm? Igen, igen, tudok - kapom a fejem a lány felé, miután kicsit elméláztam a táj nézése meg az ő szavai hallgatása közben. Mialatt pedig felelek, már lépdelek is oda a piknikre lerakott plédhez, amit persze már észrevettem ezelőtt, ám most van itt az ideje jobban figyelni rá.
Nemes egyszerűséggel leereszkedem a pokrócra, törökülésbe vágom magam, és fejemet oldalra biccentve nézek fel Rileyra, újra és újra végigjáratva rajta tekintetemet.
- És te, szépségem? - kérdezek vissza a repülést illetően, hiszen a hangsúlyából arra gyanakszom, hogy neki ez valamiért nem teljesen magától értetődő.
Miközben nézem őt, általában csak csodálom és elmerülök a részleteiben, ám olykor eszembe jut, milyen másféle arcai is vannak még ezen kívül. Azonban szégyen, nem szégyen, egyszerűen nem tudok ezzel mit kezdeni és próbálok nem is foglalkozni vele. Ez egészen jól megy. Ugyanis nem tudom, mit kéne éreznem, vagy mit nem kéne éreznem. Pedig biztos lehet helyesen érezni. Viszont vagyok annyira laza, felszínes és vak mindavval kapcsolatban, ami kedvemre való és amit szeretek, hogy nem bonyolítom. Van elég bonyolult dolog az életemben, amiket önként és dalolva vállaltam magamra, de szeretem az olyan dolgokat is, amiket méltán nevezhetünk sima ügynek. Az például tiszta és világos, hogy bolondulok a lányért.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Liam Laoiseach
Független varázsló, Animágus


† lawful chaotic †
offline
RPG hsz: 192
Összes hsz: 495
Írta: 2018. május 16. 10:19 | Link





A lelkesedése ragadós - ha már a magabiztossága annyira nem is. Jó lesz ez. Este majd küldök egy baglyot Agnesnek, hogy minden rendben van. A baglyot kötelező elküldenem, de eddig rettegtem tőle, mert hazudni nem akartam, az igazság meg lehet, hogy azzal végződne, hogy az apáca az ajtómban terem. Félek a mugli, öreg apácáktól, jó? Veszélyes jószágok.
A válasza nehezen érkezik, de türelmesen várom, hogy bökje ki. Aztán kiböki, én meg egy pillanatig csak nézek rá pislogva. Mindent? Az ő életével mindent szeret? Hirtelen az egész fejem mosolyogni kezd - ez olyan énes dolog. Amikor szívből mosolygok, akkor szerintem a marslakók napszemüvegben nézhetnek csak a Föld felé.
- Jófej srác lehetsz, már most látom - jegyzem meg derűsen. Nem akarom én itt borzasztóan zavarba hozni, de ez a releváció olyan örömmel töltött el, hogy mindenképp szerettem volna megosztani vele. Az ő korában én mit feleltem volna? Biztos csak morogtam volna valamit, aztán kibököm, hogy szeretem a könyveket és az ökölvívást, de azt is duzzogva. Mindezt a kolostor előtti időkben, amikor még relatív normális életem volt. Utána? Szeretném azt hinni, hogy megváltoztam s kedvesebb lettem utána, de attól tartok, az még csak később jött.
A kérdése kicsit meglep s visszarángat a nosztalgiából.
- A munkámat - felelem. - Vagyis a munkáimat. Szeretek ügyvéd lenni. Megvédeni az embereket és börtönbe juttatni azokat, akik rászolgáltak. És tanár, edző. - Vajon mennyire hangzok elcsépeltnek, mint egy rossz reklámszöveg? Komolyan gondolom, amit mondtam, még akkor is, ha kicsit cenzúráznom kell magamat. Szeretem feltakarítani az utcákat, hogy az emberek kicsit nyugodtabban aludjanak. Szeretem az adrenalin lüktető áradását, amikor tetőkről ugrok le, amikor egy rablást állítok meg, amikor áldozat és támadó közé állhatok. Szeretem a bot ismerősen durva érzését a tenyeremben. Szeretem látni a diákjaim arcát, amikor felcsillan a szemük, amikor a katatonikus szomorúságból vagy nemtörődömségből kiemelkednek és bátran állnak a félelmeikkel szemben.
- És… úgy gondolom, szeretni fogom a kis életünket is.
Oké, hivatalosan is a cornyság királya vagyok, beismerem.
Ebben a nagy őszinteségben fel se tűnt, hogy közben átértünk az út túloldalára, csak a lábaim vittek, Thomas meg követett. Felnézek a palacsintázóra s belököm az ajtaját. Előre megyek, megtartva az ajtót neki, s kiválasztom az ablak melletti legjobb asztalt.
Belül is jópofa a hely, kifejezetten gyerekeknek meg gyereklelkű felnőtteknek tervezték, én csak a kajáért jártam eddig ide. Minden színes, 50-es évekbeli amerikai étkező piros kis fülkékkel, pasztell színekkel, rock&rollal a háttérben. Épp csak a konyháról ki-be lebegő tányérok, az önjáró seprű, a magát mosó pult jelzi, hogy máguslokálról van szó. Még mi is szeretjük Elvist.
Becsúsztatom az asztal alá a bőröndöt s beoldalazok utána az egyik ülésre. Rögtön elénk érkezik két étlap és egy kancsó limonádé. Mondtam, hogy király a hely.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Middleton
Prefektus Navine, Edictum szerkesztő, Másodikos mestertanonc


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 767
Összes hsz: 3850
Írta: 2018. május 16. 22:10 | Link

LIAM BÁCSI
érkezésem után a palacsintázóban | x

Egy hosszú pillanatig, amikor csak pislog a feleletem után, talán vissza is fojtom a lélegzetem, ám ahogy rám mosolyog, csak mosolygok vissza rá, mint egy vadalma. Hát még amikor kijelenti, hogy jófej srác lehetek. Nem kezd hitetlenkedni, sem gúnyolódni, nem áll neki faggatni, hogy na, de ugyan, mondjak már valamit, hanem egyszerűen csak tetszik neki a válaszom. Őszintén tetszik. Ilyen pedig... nos azt hiszem, még nem fordult elő velem. Az emberek vagy megpróbáltak rávenni, hogy válasszak valamit, vagy azt hitték, hazudok, vagy elkönyvelték, hogy nincsen önálló gondolatom, önálló véleményem, ennél fogva gerinctelen és elvtelen vagyok és legjobb lesz valahogy megszégyeníteni. Meg is tették.
Csak figyelem őt, zavartan kissé, ahogy próbálom felfogni, hogy túljutottunk a beszélgetés ezen pontján anélkül, hogy megint a szokásos történt volna velem, ám megszakítom az ezen való erőlködést, hogy elérjen a tudatomig a felelete. Áhitatosan csillogó szemekkel hallgatom a felsorolást, egy percre sem próbálva leplezni, hogy mennyire lenyűgöz.
Aztán jön a kegyelemdöfés azzal, amit a kis életünkről mond. Mosolyom elhalványul, ám csak azért, hogy gyermeki arcom amolyan örömtelin elképedtbe fordulhasson. Automatikus mozdulatokkal követem őt, sétálok be a viruló palacsintázóba, tátott szájjal nézve körbe a színeken és formákon, majd helyet foglalva. Behúzódom az ülésre. Érkezik elénk a limonádé meg az étlap. Rámosolygok kicsit a tárgyakra, aztán a velem szemben leülő bácsikámra nézek.
Azért tudok hányattatott sorsom dacára mindent szeretni és mindennek örülni, mert egyszerűen ilyen a természetem és mert végtelenül naív vagyok. Hiszem, hogy mindenki jó és csak jót akar, egészen addig a pillanatig, míg azon nem kapom magam, hogy bántanak. Hogy félresöpörnek, hogy megaláznak. Olyankor meg összetörök. Viszont düh vagy bosszúvágy ekkor sincs bennem, csak mély szomorúság. Azonban mindig hamar kimászok belőle és folytatom, ahol abbahagytam, hogy aztán megint a padlón végezzem. Nem tanulok a hibáimból, lelkesedésem lankadatlan és minduntalan hiszek a jóban. Most azonban eszembe jut néhány rossz emlék, pár sérülés, a magány, a kirekesztettség és az értetlenség érzése. Hogy nem értem, mivel szolgáltam rá arra, amit kaptam. Hogy miért bánnak így velem. Erre most itt van Liam bácsi, aki nem hogy nem bánt, de mintegy szeretettel fordul felém és a közös kis életünkről beszél.
Szám megremeg, torkom összeszűkül, fiatal tekintetem könnyel telik meg. Gyorsan megragadom az étlapot, kinyitom és magasan arcom elé emelem, hogy elfedjen. Szipogok egyet és sűrűn pislogok. Fejem kicsit lehajtom és egyik kezem arcomhoz vonom, hogy gyorsan megpróbáljam eltüntetni az egy-két legördült könnycseppet. Nagyot nyelek. Lábaimat rázom a pad alatt. Össze kell szedjem magam.

* * *
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Dr. Riley Meyers
Iskolapszichológus, Edictum lektor, Független varázsló


jámborszarvas | non-binary metamorf/animágus
offline
RPG hsz: 346
Összes hsz: 486
Írta: 2018. május 16. 22:13 | Link

Anton
#hungry?

A kérdést leszámítva nem igazán reagál a szavaimra és nem tudom, hogy csak egyszerűen tudomásul vette, vagy a kilátás elvonta a figyelmét. Nem mintha hibáztatnám érte, sokkal érdekesebb, mint öncélú monológjaim. Ellököm magam, szórakozottan végigsimítva a köveken, hogy Anton példáját követve a pléd felé vegyem az irányt. Kár, hogy nincs mágikusan védve a hely, ötlik fel bennem, akkor akár a korláton is ücsöröghetnék. A semmibe lógatnám a lábam, mintha felhőn lennék, élvezve a magasság részegítő érzését.
- Ahogy a fejsze úszni,-*nevetek, fejemet csóválva, miközben lehuppanok mellé a takaróra és félreteszem a telefont. De gondolataim gurulnak tovább, mint egy megkezdett fonalgombolyag. A ketyere, mint sok más apróság is, ellensúlyozza hiányosságaimat és ritkán érzem, hogy tényleg hiányozna valami.*
- A bájitaltan és a transzfiguráció az egyetlen erős oldalam. Nem mintha bánnám... Szegény szüleimet így is megizzasztottam.-*Kényelmesen elhelyezkedem, Anton felé fordulva, könnyen áthidalható, csekély centiket hagyva köztünk. A kosárba nyúlok, hogy elővegyem azt a tálat, amiben a - remélhetőleg még langyos - sütemény van. Sok apró, leveles tésztából szaggatott, töltött darab van itt, azt se tudom, hányféle sós-édes ízben. Mint a Bogoly Berti-féle drazsé, külsőre megkülönböztethetetlenek. Talán meg kellett volna kérdeznem, miket szeret, de azzal odalett volna a meglepetés.*
- Fényűző vacsora a'la Riley. Ha valamelyik nem jön be, mondd meg nyugodtan,-*teszem le egyszerűen, teljesen komolyan gondolva - nem kötelező kóstolni, de ha mégis arra adja a fejét, hogy a "főztöm" tesztelje, akkor legalább tudjam, mit ne készítsek legközelebb.
Ha lesz ilyen. De annyira talán csak nem kiábrándító a kaja.*
- Várjvárj,-*kapok észbe, ahogy a tányérokat szedem elő. Kicsit turkálok, amíg rálelek a keresett apróságra - egyetlen árva teamécses, amit úgy találtam otthon, a kacatos dobozban hányódva. Meggyújtom, aztán a korlát tövében ide-oda tologatva próbálok legalább kicsit szélvédett helyet találni neki.*
- Tessék! Gyertyafény. Vagy olyasmi,-*nevetgélek halkan, leginkább magamon, mert most már senki sem mondhatja, hogy nincs meg az előírásszerű romantikus hangulat. A fülem mögé tűrök egy, az imént elszabadult tincset, hagyva leülepedni kicsit a csendet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Emily Dorothea Fisher
INAKTÍV


Mrs. Bianchi <3
offline
RPG hsz: 394
Összes hsz: 1136
Írta: 2018. május 17. 20:08 | Link

Cole&Adrian
A műhelyben
Kinézet

Hogy a sok pusziból mi lett. Hogy van-e közös mibenlétünk. Hogy véletlenül vagy direkt van az, ha egy ütemre lépünk. A gondolatot, és magát a verset nem tudom, hogy hányadszor mondom el az ide vezető úton. A gyomrom kavarog, rosszul vagyok, és félek. Gyűlölöm magam, gyűlölöm, hogy a helyzet létre jöhetett, és gyűlölöm azt is, hogy megteszem azt, amit Valery parancsol. Meg kell tennem, azért, hogy Adrian ne sérüljön, azért, hogy Cole és Adrian között minden rendben legyen. Meg kell tennem.
Emlékszem, Varró Danira valamikor egy éve bukkantam rá, és amikor ma összeestem is az ő könyvét, a Bögre azúrt fogtam, és állítólag olyan görcsösen szorítottam magamhoz, hogy elvenni se lehetett. Nincsenek emlékeim a napomról, csak érzések és az érintések emléke él bennem. Emlékszem, hogy nem fájt semmim, pedig az esés esetlen volt, a bal szemöldököm felrepedt, emlékszem a vér melegségére, emlékszem, hogy a házvezetőm nagy és erős kezei átölelnek, ahogy felemelnek, és hogy olyan óvón tesznek le, ahogy engem szülő még soha. Nem hittem volna, hogy ez az egyszerű gesztus egy olyan pontot nyom meg a lelkemben, aminek a létezéséről sem tudok. Emlékszem, hogy ébredés után Will megsimogatta a hajam, és azt mondta, délután már nem fogok érezni semmit, és hogy olyan könnyedén nyalom majd a fagyit a főtéren, mintha ez meg sem történt volna.
Nem akartam mást, csak átaludni a mai napot. Nem akartam semmit, és nem gondoltam semmire, amikor átváltoztatástan után krétát loptam, csak arra, hogy nem akarom megtenni. Nem foglalkoztam semmivel, olyan mohón habzsoltam be, mintha mindenre megoldás lenne. Semmire sem volt megoldás. Semmire. Hiszen akkor nem lennék itt. Mégis, olyan ruhában, amit előírtak nekem állok Cole műhelyében, és nézek szembe a szekrénnyel, melynek hamarosan átmeneti lakójává válok. Sietnem kell, gyorsan helyet kell kialakítanom magamnak, és úgy elhelyezkedni, és visszazárni az ajtót, hogy ne legyen feltűnő az ittlétem. A kulcsokkal, a táskámmal együtt beülök, és a már kissé foszló, szintén lopott láthatatlanná tévő köpenyt magamra terítve várok a végítéletre. Gyűlölöm, hogy létezek, de csak Cole lebeg most a szemem előtt.
Utoljára módosította:Emily Dorothea Fisher, 2018. május 17. 20:14 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Allan Colton Fisher
INAKTÍV


pultosfiú | ColeciCa
offline
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
Írta: 2018. május 17. 20:34 | Link


Budapest VII. | Műhely | 2:30 | tovább a hszhez (katt)
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Oldalak: « 1 2 ... 60 ... 68 69 [70] 71 72 ... 80 ... 123 124 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek