Végre egy szabad hétvége. Igaz, hogy éppen a lakókocsi egyik legsötétebb sarkában kéne ücsörögnöm - amit elég nehéz megtalálni, hála a sok napfénynek -, és óraterveket meg hasonló nagyon felnőttes dolgokat csinálnom, de egyszerűen nincs kedvem. Nem megy. Ha pedig nem sikerül, akkor nem sikerül. Nem kell erőltetni.
Épp ebből a megfontolásból összepakoltam néhány fontos dolgot magamnak és Pénteknek, aztán fogva a kis szőröst, egyenesen elindultam a vonatállomásra. Kértem egy jegyet a legközelebb induló járatra, és mentem. Addig azt sem tudtam hová, amíg meg nem érkeztünk. Nem a cél volt a lényeg, hanem az út. Igaz, a kabinban sokan ferde szemmel méregették szegény kis ebemet, de én még annál is szúrósabb tekintettel vágtam vissza érte. Igazi harcok voltak.
Begördült a vonat, s hirtelen ott találtam magam Pest szívében.
- Hát Péntek, készülj, mert ez a menet nem lesz semmi... - néztem végig az állomáson hangya mód, fejetlenül szaladgáló tömegen. A kutya okos buksijával rám nézett, vakkantott egyet, és indultunk.
Valószínűleg kicsit meg volt rémülve. Legalábbis első pillantásra úgy tűnt. Inkább a lábam mellett bandukolt és hátrahőkölt, ha kicsit közelebb sántikált valaki hozzá. Aztán megpillantotta az ajtót, és hajthatatlan volt. Annyira ki szeretett volna már érni az embertömegből, hogy elkezdett húzni, és még az ajtónak is nekimentem miatta, úgy penderültem ki a friss levegőre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=722157#post722157][b]Ardai Tánya - 2018.05.03. 19:18[/b][/url]

Végre egy szabad hétvége. Igaz, hogy éppen a lakókocsi egyik legsötétebb sarkában kéne ücsörögnöm - amit elég nehéz megtalálni, hála a sok napfénynek -, és óraterveket meg hasonló nagyon felnőttes dolgokat csinálnom, de egyszerűen nincs kedvem. Nem megy. Ha pedig nem sikerül, akkor nem sikerül. Nem kell erőltetni.
Épp ebből a megfontolásból összepakoltam néhány fontos dolgot magamnak és Pénteknek, aztán fogva a kis szőröst, egyenesen elindultam a vonatállomásra. Kértem egy jegyet a legközelebb induló járatra, és mentem. Addig azt sem tudtam hová, amíg meg nem érkeztünk. Nem a cél volt a lényeg, hanem az út. Igaz, a kabinban sokan ferde szemmel méregették szegény kis ebemet, de én még annál is szúrósabb tekintettel vágtam vissza érte. Igazi harcok voltak.
Begördült a vonat, s hirtelen ott találtam magam Pest szívében.
- Hát Péntek, készülj, mert ez a menet nem lesz semmi... - néztem végig az állomáson hangya mód, fejetlenül szaladgáló tömegen. A kutya okos buksijával rám nézett, vakkantott egyet, és indultunk.
Valószínűleg kicsit meg volt rémülve. Legalábbis első pillantásra úgy tűnt. Inkább a lábam mellett bandukolt és hátrahőkölt, ha kicsit közelebb sántikált valaki hozzá. Aztán megpillantotta az ajtót, és hajthatatlan volt. Annyira ki szeretett volna már érni az embertömegből, hogy elkezdett húzni, és még az ajtónak is nekimentem miatta, úgy penderültem ki a friss levegőre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=723201#post723201][b]Sárközi Erik Levente - 2018.05.14. 08:22[/b][/url]

A mai program abból állt, hogy felpakoljam a húgaimat a vonatra, ahol majd a nagyobbik vigyáz a kisebbikre, és visszarepítsem őket az iskolájukba, ahol olyan piszkosul szeretnek lenni. Egyik kezemet bedugva a zsebembe néztem tehát, ahogy a mozdony kipuffog az állomásról, és valami hihetetlenül elégedett, kisimult mosoly költözött az arcomra, ahogy belegondoltam, hogy most két hétig megint nyugtom lesz. Tudnivaló, kéthetente jönnek haza. Az egyik kezemmel még intettem Kincső kikandikáló loboncának, ahogy hátranézett az ablakból, aztán sarkon fordultam, és a másik kezem is a zsebembe dugva elindultam kifelé. Ami már jóval kellemetlenebb volt, mert a sok embertől nem volt helyem, nem volt levegőm, de végre, amint kiértem, újra megkönnyebbülhettem. Igaz, rengeteg veszély les rám még hazáig minden utcasarkon, de azokkal majd csak megbirkózom. Az egyik lépés közepette tekeredik be valahogyan egy kutya a lábaim közé. Na most, az elvárt az lenne, hogy jól leordítsam a gazdáját, amiért nem vigyázott rá, és pont engem talált meg, de az állatokat mindig is többre tartottam annál, hogy haragudhassak rájuk.
- Hey buddy - elmosolyodva akrobatikázom tehát úgy le a lábam, hogy lehetőleg ne gabalyodjunk még jobban egymásba, ahogy le is guggolok hozzá. Ahhoz képest, hogy már jó ideje Magyarországon élek, amikor hirtelen kell megszólalnom, még mindig angolul jön a számra szinte minden. Szerencsére azért hamar megy az átállás, mert nincsenek különösebb bajok a magyarommal sem.
- Hát hogyan találtál meg pont engem, hm? - először megsimogatom a fejét, majd a két tenyerem közé veszem az arcát, és úgy kezdek el neki beszélni, enyhén felfújva az arcom. Addig persze nem érek el, hogy a póráz másik végén valószínűleg van valaki, aki viszont tényleg nem örvendhet, hogy én itt cseverészek a kutyájával.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=724309#post724309][b]Ardai Tánya - 2018.05.29. 21:27[/b][/url]