[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=723194#post723194][b]Rothman Anton - 2018.05.13. 23:53[/b][/url]

Nana, akárki legyél is, Google, nőt szerezz magadnak! Ez itt már foglalt. Ma estére mindenképp. Meg a gondolataimbam igazából szüntelenül az. Az ellenkezőjéről hallani sem akarok! Jogom ugyan nincs hozzá, hogy lefoglaljam, azonban ahhoz van, hogy ne kelljen értesülnöm róla, ha holmi Google nevű ürgékkel osztozom rajta. Amiről nem tudunk, az nem fáj. Kár, hogy kevés dolog van, amiről nem tudok, ha emberi kapcsolatokról és egyéb szövevényekről van szó. Nem hiába boldogok a lelki szegények.
Meglehetősen pontosan találkaidőben hallatszik az a bizonyos pukkanás, ami hoppanálva megérkezésemet jelzi. Valóban észbontó innen a látvány, és akkor még az előttünk elterülő városról nem is beszéltem. Ég áldja a tavaszi szelet, és főleg azt, ahogy a lányok hajába, ruhájába kap.
- Az egy fényképezőgép? - vágom zsebre kezem, megvillogtatva hatalmas muglikütyü tudásomat, csak így az üdvözlés helyett. Aztán jól elvigyorodok.
- Te aztán tudsz randihelyet választani, drága - lépek közelebb a korláthoz, megkapaszkodva. De nem a korlátban, hanem a hölgy derekában. Már amennyire kapaszkodásnak lehet nevezni, ahogy rásimítom a kezem és így nézek végig a lenyűgőző tájon, a nyözsgő esti városon, amit éppen megörökít. Mármint gondolom, hogy azt csinálja. Mondjuk furán forog közben. Mozgóképet készít talán? Ha igen, akkor lehet, hogy az daliás alakom is belepofátlankodott, ahogy megérkeztem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=723231#post723231][b]Rothman Anton - 2018.05.14. 21:37[/b][/url]

- Hát mi még? - kérdezek rá nagy kiváncsian, mit tud még a kezében tartott ketyere a fotózáson kívül. Azonban hiába nem értek ezekhez az eszközökhöz, ahogy a lány hozzám simul és tartja felénk a kis lap alakú gépezet lencséjét, tudom, mi történik, úgyhogy bele is nézek. Azonban a mosolyom várat még magára, mert elveszek a haja puhaságában, meg az illatában, ahogy macskaként bújik, úgyhogy vigyorra csak egy-két lövéssel később húzom a számat. De akkor aztán nagyon. Ha ettől nem reped meg az optika, akkor bizony semmitől.
- Szia - nézek a szemébe, csókot nyomva arcára.
- Telitalálat. De hogy jutott eszedbe? - érdeklődöm, miközben finoman elhúzódom tőle és kezeimet farmerom zsebébe vágva indulok meg a korlát mentén, nézelődve. Szeretem ezt az épületet, de itt fent még soha nem jártam.
- Tetszik a találékonyságuk - mutatok el az Erzsébet téren magasodó, kivilágított óriáskerék felé, aminek innen a teteje látszik.
- Ha seprűvel nem tudunk, hát röpködjünk körbe-körbe kapszulákban! - írok le egy nagy ívet egyik kezemmel hadonászva, mint aki most teremté meg a szórakoztató kis eszközt. Jó, nem annyira kicsi. Mindig csodáltam a bátorságukat, amilyen nagy monstrumok összeeszkábálásába képesek újra és újra belevágni bármiféle mágikus segítség nélkül. Nem kis tervezést igényel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=723296#post723296][b]Rothman Anton - 2018.05.15. 22:54[/b][/url]

Nem, köszönöm, nem akarok most többet tudni a ketyeréről. Ennyi elég, hogy számítógép. Arról tudom, hogy rengeteg dolgot csinál. Az sokkal inkább érdekel, hogy úgy tűnik, számára természetes az ilyen mugli eszközök használata. Ő az a fajta, aki jócskán merít mind a varázs-, mind a varázstalan világból. Részemről nem ilyen vagyok. A mágikus társadalomban nőttem, annak vagyok oszlopos tagja, és csak távolról szimpatizálok a muglikkal, illetve felületesen ismerem az életüket. Ezzel pedig tökéletesen jól elvagyok.
- Hm? Igen, igen, tudok - kapom a fejem a lány felé, miután kicsit elméláztam a táj nézése meg az ő szavai hallgatása közben. Mialatt pedig felelek, már lépdelek is oda a piknikre lerakott plédhez, amit persze már észrevettem ezelőtt, ám most van itt az ideje jobban figyelni rá.
Nemes egyszerűséggel leereszkedem a pokrócra, törökülésbe vágom magam, és fejemet oldalra biccentve nézek fel Rileyra, újra és újra végigjáratva rajta tekintetemet.
- És te, szépségem? - kérdezek vissza a repülést illetően, hiszen a hangsúlyából arra gyanakszom, hogy neki ez valamiért nem teljesen magától értetődő.
Miközben nézem őt, általában csak csodálom és elmerülök a részleteiben, ám olykor eszembe jut, milyen másféle arcai is vannak még ezen kívül. Azonban szégyen, nem szégyen, egyszerűen nem tudok ezzel mit kezdeni és próbálok nem is foglalkozni vele. Ez egészen jól megy. Ugyanis nem tudom, mit kéne éreznem, vagy mit nem kéne éreznem. Pedig biztos lehet helyesen érezni. Viszont vagyok annyira laza, felszínes és vak mindavval kapcsolatban, ami kedvemre való és amit szeretek, hogy nem bonyolítom. Van elég bonyolult dolog az életemben, amiket önként és dalolva vállaltam magamra, de szeretem az olyan dolgokat is, amiket méltán nevezhetünk sima ügynek. Az például tiszta és világos, hogy bolondulok a lányért.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=723649#post723649][b]Rothman Anton - 2018.05.20. 22:47[/b][/url]

Nekem nem voltak gondjaim soha a varázslással, viszont animágiával és egyéb öntranszfigurációval soha nem próbálkoztam. Teljesen elvagyok nélküle. Meg a bájitalokkal sem túl sokat bíbelődtem életem folyamán. Legfeljebb a suliban. Ő viszont ezekben jeleskedik. Jól van ez így, így van meg az egyensúly.
Érdeklődve figyelem, mik kerülnek elő a kosár mélyéről. Szinte szakértően bólogatok, ahogy megterít elénk, aztán a türelemre intésnél védekezőn felemelem a kezeimet, hogy én bizony nem nyúltam még semmihez. Várok. Figyelem, ahogy nagy gondossággal gondoskodik a romantikáról.
- Ragyogó - rázom meg a fejem elismerően.
- Meg a gyertya se rossz - intek a táncoló láng felé, aztán hümmögve pillantok le a süteményekre. Teátrálisan kopogtatom az állam mutatóujjammal, ahogy morfondírozok, melyik legyen. Végül megfogom az egyiket, ám ahelyett, hogy beleharapnék, a lány felé nyújtom, hogy ő tehessen így. Van, hogy az emberek szájából veszem ki a szót, van, hogy a süteményt teszem bele.
- Amíg beleharapsz, felteszek egy kérdést. Ha feleltél rá, tiéd a másik fele is. Ha nem akarsz felelni, hát legyen, de akkor én kapom be. Aztán te jössz - magyarázom el neki a játékszabályokat. A vége kicsit félreérthetőre sikeredik, amin el is vigyorodok, de annyiban hagyom. A játékra visszatérve: nem mintha hatalmas büntetés lenne a felelet megtadásáért, hogy nem eheted meg egy olyan süti másik felét, amiből akad még itt a tálon, azonban nem is ez a lényeg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=723775#post723775][b]Rothman Anton - 2018.05.22. 22:10[/b][/url]

Azok a bizonyos különös, melengető kékjeim másoknak idegtépő tükrök vagy éppen nyugtalanító kútmélyek, dehát ezért van az, hogy nem ők romantikáznak itt velem a Bazilika tetején, hanem ez a helyes kis vörös. Vagy szőke? Ezt soha nem tudtam eldönteni az ilyen hajszínnél. Nem mintha el kéne. Angol vörös? Amerikainál vajon lehet ilyet mondani? Na jó, hagyjuk a témát. Bár kétségtelenül élvezetesebb gondolatkör társaságom tincsein vagy bármijén merengeni, mint nagyjából akármi máson.
- Veszélyesen élek - felelem egy tinilány kacérságával, még egyik vállamat is arcomhoz húzom közben, mint az a jópofa, kalapos bajszos férfi abban a régi, mugli mozgóképben. Charlie, azt hiszem. Ami a kijelentésem pikantériája az egész, túljátszott flörtölésen kívül, az az, hogy egyébként ez igaz. Noha kétségtelen, egy elbűvölő hölgy egészen más veszélyeket rejteget, mint egy kihallgatásom alatt álló Azkabantöltelék.
Vigyorgok tovább, ahogy rájön, min vigyorgok, és már emelem is a szájához az első sütit, és még csak pislogni sem pislogok, amikor beleharap, ennek pedig koránt sem az az oka, hogy az ujjaimat féltem. Csak kedvem lelem a látványban.
- Mikor vagy a legboldogabb? - teszem fel kérdésem, egy pillanatot sem tétovázva és a tartalmával sem óvatoskodva. Nyilván bedobhattam volna egyből valami kínosat vagy pajzánt, de az gyerekes. Nem mintha én ne lennék az, de a pár leélt évtizedem annyira azért megkomolyított, hogy legalább egy kicsikét későbbre hagyjam ezeket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=723841#post723841][b]Rothman Anton - 2018.05.24. 01:19[/b][/url]

Bizony, néha az embernek elvileg megvan mindene és csak ül fanyalogva a bőség kellős közepén, aztán meg eljön egy talán nyomorúságosnak tetsző pillanat, amikor gyakorlatilag a világon semmi nem jön össze és ennek ellenére valamitől, valahogy mégis örömmel vagy telve. Mert annyi minden kell, hogy együtt álljon a boldogsághoz, és ezek a részletek nem feltétlenül azok, amelyekhez ezt az érzést társítjuk. Néha olyan kevés is elég. Ahogy mondja.
Arcom megkomolyodik kissé a felelete második felére. Fejem oldalra biccentem és elgondolkozva nézem őt. Hiszen mellettem és velem pl. nem feltétlenül lehet maradéktalanul önmaga. Mármint az lehet, aki csak akar, hiszen a tiltás az, ami tényleg távol álljon tőlem, ám pontosan tudja, hogy ha valamilyen más formát ölt, amely szintén ő, másként fogok ránézni. Nem így, mint most. Nem ilyen áthatón. Nem ilyen kedélyesen és vágyón. Más kérdés, hogy nyilván meglehet ugyanez a különbség, ha a másik éppen ki van csípve és friss meg üde, vagy otthoni gúnyákban flangál, elnyűtten. Az alapvető viszonyulás persze marad, ugyanannyira kedvelsz valakit mindkét állapotában, csak a kérdés az, hogy éppen miképpen. Akárhogy is, ostorozni persze nem áll szándékomban magam amiatt, hogy hogyan érzek. Azt mondják, azt nem lehet irányítani. Meglátjuk, mi hogyan alakul. Ha a lány úgy érzi, jelen pillanatban is teljesen önmaga tud lenni a társaságomban, én annak csak örülök.
Természetesen jár a teljes süti, hiszen felelt a kérdésre. Ahogy felé nyújtom a maradék falatot, ő pedig magához veszi, ujjbegyem érinti száját. Mosolyogva figyelem őt, játszva kicsit arcizmaimmal, és cápafogaim hamarosan ráharapnak a finomságra, amit ad.
- Sajtos - konstatálom az ízesítést, a tölteléket. Finom. Egész finom. Miközben rágom még a falatot, egyik szemem lecsukva nézelődök körbe, meg felfele a sötét égre, ahogy gondolkozom a válaszon.
- Talán arra, hogy eddig hű tudtam maradni az elveimhez a munkámban, meg egyáltalán az életemben. Bár lehet, ez elvárható - latolgatom merengő fintorral, vállat vonva. A kis hozzáfűzésemmel persze nem elbagatelizálni akartam azt, hogy ez becsülendő dolog, csak jelezni kívántam, hogy mondjuk szerintem ennek alapvetőnek kell lennie. Ettől függetlenül azonban nem nagyon telik el hét, hogy ne ütköznék bele akár csak a Parancsnokságon abba, milyen könnyedén megvesztegethetőek az emberek és hogy milyen szépen megmagyarázzák maguknak, miért nem olyan nagy baj ez és ez miért nem ugyanaz, mint amikor más teszi.
Ahogy ezen filózok, meg azon, mi másra vagyok még esetleg büszke, rögtön eszembe jut valami... vagyis valaki, akitől a vonásaim és a tekintetem egészen ellágyul. Egy olyan arcomat mutatom most Rileynak, amit eddig még nem láthatott. Tessék, a végén még kiderül, nem is nagy dolog ez a metamorfmágia.
- Illetve még arra, hogy nem sikerült elszúrnom a lányomat. Pedig Merlin a tanúm rá, mindent megtettem, de csak okos és jófej lett - rázom a fejem, szinte bocsánatkérően, amiért kudarcba fulladtak ezek a meg nem történt próbálkozásaim. Az arcom, amelyet mutatok, pedig továbbra is ez a számára új arc, nevezetesen az apai. Remélem, megkapom a süti második felét attól függetlenül, hogy eleddig nem osztottam meg vele azt a nem elhanyagolható információt, hogy bizony van egy kölyköm. Dehát tényleg nem tudunk még olyan sokat egymásról adati szinten.
- Miről szoktál álmodni? Már ha emlékszel rá - állok elő az újabb kérdéssel, azt várva igazából, hogy esetleg mondjon egy példát. Mit álmodott mondjuk múlt éjjel? Közben kapja az újabb falatot persze.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=724285#post724285][b]Rothman Anton - 2018.05.29. 14:38[/b][/url]

Nyugtatóan érint meg, felelve mindazon érzéseimre, amelyek hagyom, hogy kiüljenek -alapvetően kifürkészhetetlen- ábrázatomra. Tetszik, ahogy és amilyen természetesen nyúl felém. Fogadok is minden érintést, belemozdulva, belesimulva, mélyen a szemébe nézve, vagy pont hogy szememet egy pillanatra lehunyva.
Értem, miért a farkasos álmok így a telihold idején. Az aktájában igazából szárazon minden fontos adat ott állt, ám jól tudom, a sima tények néha sokkal kevésbé fontosak, mint a körülmények és érzelmek. Ott van például az a mágus, akit múlt héten tettünk hűvösre, neki az előélete a nyilvántartás szerint makulátlan volt, de már ahogy a kérdéseimre reagált, egyértelmű volt számomra, hogy ez biztosan nincs így. Ilyenkor jön a neheze, hogy a kollégáim is elhiggyék, hogy sáros az ipse. Hiába voltak már számtalanszor tanúi, hogy beigazolódott mindaz, amivel kecsegtettem őket, azért megkűzdeni mindig meg kell velük. Oké, mondjuk lehet, ez nem a tökéletes párhuzam a fentiekkel, de értitek.
Nem akad ki a bejelentésemtől. Persze, sokkolja kicsit, azonban koránt sem éri olyan megrázkódtatás, mint érhetné. Még meg is simogat ismét. Szerintem még tetszik is neki ez az arcom. Ahogy cirógat, odanyúlok combjához és csak finoman rásimítok. Jól esik ez a fajta közvetlenség, ami köztünk van. Egyszerre természetes és izgalmas. Mintha mindig csak az alkalomra várnánk, hogy a másikhoz érjünk, vagy mintha nehezen kezelnénk azt a furcsa állapotot, amikor éppen nincs a kezünk a másikon.
Megkapja a vaníliás második felét, aztán már haraphatom is az enyémet. Hmm. Valamilyen joghurt talán? Igen, szerintem az. Közben figyelek persze a kérdésre is. Rögtön elmosolyodom rajta.
- Vörösbegy - közlöm egy bólintással, miközben tekintetem azt sugallja, egészen pontosan tudom, miért az. Eltekintek kicsit az ég felé, majd vissza Rileyra.
- Sok évig valamilyen hüllőféle volt. Varánusz vagy valami ilyesmi, aztán Hanna születése után vörösbegy lett... Szép kis váltás, mi? - emelem meg a szemöldökömet. Na igen, visszatértünk az iménti témához. Az a szemtelen kölyök mindenhol ott van. Jól teszi.
- Mi a helyzet veled és a farkasokkal? - kérdezek rá ilyen egyszerűen a dologra, miközben nyújtom neki az újabb finomságot, amit rágódhat a kérdésem mellett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=725699#post725699][b]Rothman Anton - 2018.06.15. 20:08[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=726095#post726095][b]Rothman Anton - 2018.06.22. 00:16[/b][/url]

Érdeklődő, figyelő mosollyal fürkészem vonásai, haja, lénye alakulását az idősebb kori önmagára. Valóban, most nagyjából annyinak mutatja magát, mint amilyen jelenleg én vagyok. Csak ő sokkal szebb, mint én. Tetszik. Igazán. Megnézném, amikor valóban eléri ezt az állapotot. Jó lenne ott lenni. Vagy mondjuk itt. Pont itt, pont így.
- Ó, dehogy nincs. Ez a két dolog nem függ össze - rázom a fejem, aztán ismét simítok arcán, amikor a csuklómat csókolja, miközben újra meg újra végigjáratom a tekintetem rajta, rezdülésein.
Bekapom én a sütit, ha nem kéri. Noha nekem is elég már. Össze is csapom kezeimet, megszabadulva a morzsáktól és iszok egyet a falatra. Szóval nem féltékeny típus. Kipróbálhatta ezt különben más kapcsolatokban is, nem kell annak feltétlen szerelminek lennie. Emberek szoktak féltékenyek lenni akkor is, ha a szüleik jobban szeretik a testvérüket szerintük, vagy ha a barátjuknak lesz egy másik barátja. De különben én sem vagyok féltékeny típus. Lehet, hogy ennek az az oka, hogy egy részt a kedveseim nem azok a szédelgő fajták, más részt pedig az esetleges udvarlók megérzik, hogy veszélyes területre tévednének, ha az én nőmnek akarnák csapni a szelet. Vagy simán csak pofátlanul magabiztos vagyok, ráadásul túl jól ismerem az embereket. Vagy ez mind együtt.
- Énekelni? Nem igazán - vonok vállat nyeglén.
- Dúdolni inkább - szalad fel szemöldököm, további arcjátékaim mellett, aztán rá is zendítek egy dallamra, zümmögve. A Varázs, varázs, ősi varázs talán. Fejem ide-oda biccentgetem közben és jólesően körbepislogok kicsit az éjszakai égen, aztán a lányra nézek, odahajolok és lágyan megcsókolom. Kezem is hamar tarkóján terem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=735468#post735468][b]Rothman Anton - 2018.09.29. 23:12[/b][/url]

Egy újabb hétköznap. A volt nejem felbukkant a Parancsnokságon és jelenetet rendezett, aztán meg mehettem nyomozni egy mérgezés ügyében, amiről persze csak én állítom, hogy mérgezés, mások szerint baleset. Aztán majd pár nap múlva, amikor hathatós közbenjárásommal előkerül majd valami bizonyíték, azt fogják mondani, hogy így már joggal nevezhető az ügy annak, aminek, de amikor én kardoskodtam mellette, akkor még csak találgatás volt. Ahogy a több száz előző esetnél is. Nyilvánvalóan. Fennakadnhatnék azon, hogy a varázsvilágban azt kell bizonygassam, hogy igenis léteznek dolgok attól még, hogy a másiknak fogalma sincs róla, azonban ha minden alkalommal akár csak egy gondolatot vesztegetnék erre, már rég megőszültem volna. Mondjuk mintha lenne már pár vehér hajszálam. Na mindegy is. Tényleg inkább az átlag napok egyikének tekintem, amelyekben mindenki hülye, csak én vagyok zsupszkulcs.
Budanekeresd egyik főbb utcáján baktatok egy tanú kihallhatása után. Megállok egy bódénál, ahonnan pompás rétes illat száll és veszek is magamnak egy túrósat, hiszen rájövök, hogy nem ettem ma még semmit. Miután megkaptam, lecövekelek a talponállónál és elkezdem jóízűen tömni magamba a süteményt. Röpködnek a túródarabok mindenfele. Kár értük. Miután végeztem, alaposan megtörlöm a számat, aztán az asztalra könyökölve iszogatom még a gyümölcsturmixomat, miközben az utca népét figyelem, néha valamilyen arcot vágva, amikor észlelem, hogy az elsétálók miket füllentenek, hazudnak egymásnak gátlástalanul. Főleg mosolygok rajtuk. Tudjátok, azzal az én nagyon kedves mosolyommal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=735808#post735808][b]Rothman Anton - 2018.10.02. 01:33[/b][/url]

Hallom, ahogy a rétesárusnál szerencsétlenkedik valaki, és mindössze annyit veszek észre magamon, hogy valahogy jobban figyelek rá, mint más szerencsétlenkedőkre. Nem jut el a tudatomig, hogy ismerős a hanglejtés meg a szóhasználat. Pedig az. De bocs, a rétes behabzsolása meg a kellemes turmix túlságosan lefoglalnak. A sok idétlen járókelő tanulmányozásáról nem is beszélve.
Elnézek kicsit az újabb rétesfaló felé, majd a szemközti üzletre, ám mikor szemem sarkából változást észlelek, visszakanyarodik figyelmem, az alak meg már nincs ott, egy másik viszont ott van, kicsit arrébb. Picit összevonom a szemöldököm. Aztán egy kicsit még jobban, amikor megismétlődik a jelenség. Mit kevertek vajon ebbe a pitébe? Valami itt nem stimmel. Vagy lehet, a gyümölcsmix az? Gyanakodva méregetem finom italomat, aztán egy vállvonással gördítek le belőle egy újabb nagy adagot torkomon, hogy egy jóleső sóhajjal engedjem le a poharat és nézzek el a másik asztalhoz, ahol már megint egy új forma van. De biztos hogy új? Jó ég, dehogy új, hát a ruhái egy az egyben ugyanolyanok és akkora halom rétes van nála, mint az előbbieknél, akiknek nyoma veszett. Ez az alakváltó vagy zakkant vagy csak baromi vicces kedvében van.
Na várjunk csak...
- A többi is olyan jó, mint a túrós? - szólok egyszerűen át neki, asztalomon könyökölve, és ahogy rám néz, már biztos vagyok benne, kivel van dolgom. Széles vigyorra húzom a számat, megvillantva tömérdek mennyiségű fogamat, ami persze különben sokkal többnek hat, mint ahány van belőle. Látlak ám, szépségem!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=736059#post736059][b]Rothman Anton - 2018.10.04. 19:45[/b][/url]

Jaj, nagyon élvezi, hogy megtréfált. Tetszik a gyermeteg jókedve, úgyhogy eszem ágában sincs korholni őt. Főleg nem, hogy már húzódik is az én asztalomhoz rétest kínálni. Hát hogy lehetne rá haragudni? Letörök a meggyesből és hümmögve kóstolom. Ez is nagyon rendben van.
- Pompás. Főleg, amíg azt hittem, hogy hallucinogéneket tartalmaz - leplezem le azt, amit a hanghordozásából ítélve úgyis tud, mégpedig, hogy valóban sikerült egy pár hosszú pillanatig a bolondját járatnia velem. Apropó járás...
- Mi járatban errefelé, drága? - nézek végig hórihorgas társaságomon, egészen könnyedén szólítva így, hiába borostás férfiúi önmagaként emeli a nappalom fényét. Ráismerek már rég és látom őt, bármilyen alakot öltsön. Jó, mint a mellékelt ábra mutatja, nem azon nyomban. Ám amint bizonyossá válik nekem, kivel van dolgom, úgy látom őt, ahogy mindig: egy porcelánbőrű, eleven tekintetű, cinkos vöröskének. Ahhoz pedig, hogy számomra ilyen legyen, nem kell feltétlenül, hogy így nézzen ki. Akit szeretsz, az olyan számodra, ami neked a legkedvesebb. Ezért kár amiatt aggódniuk, hogy nem sminkeltek, vagy hogy szanaszét áll a hajuk, vagy éppen rossz passzban vannak, hiszen ezek egy ponton túl már nem számítanak. Persze, imádjuk, ha kicsípik magukat, és még az is lehet, hogy olyankor kicsit máshogy nézünk rájuk, már csak azért is, mert jól esik, ahogy kitesznek magukért értünk, azonban összességében nem ekkor a legszebbek. Ó... most jövök rá... nemrég azt mondtam, "akiket szeretsz"? Hajaj...
- Bocs, de ezt megeszem, aztán veszek egyet neked, ha gondolod - közlöm, miután megkóstoltam a káposztásrétest, amit aztán szépen magamhoz is vonom és nekiállok elfogyasztani. Pedig én komolyan azzal a túróssal akartam beérni, erre megjelent ő és bevitt a rosszba. A legjobb fajta rosszba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=736223#post736223][b]Rothman Anton - 2018.10.06. 22:31[/b][/url]

Kedvem lelem a felszabadultságában, a kibontakozásában. Mondanám, hogy én bezzeg mindig fesztelen és gátlástalan vagyok, azonban be kell lássam, ebben a kapcsolatban most nekem is szükségem volt az oldódás folyamatára. Még mindig szükségem van rá. Hiszen ez egy különleges találkozás. Bonyolult. Pedig azt hittem, az eddigieknél már nem lehet bonyolultabb. Viszont, ha a bonyolult ilyen, hát állok elébe. Úgyse riasztottak vissza soha a kihívások.
- Ezzel, ha akarnék se tudnék vitatkozni - rázom a fejem, ahogy káprázatosnak nevezi saját magát, miközben jóízűen dézsmálom tovább réteskészletét.
- Kihallgattam valakit nem messze - bökök fejemmel a helyszín irányába.
- Most meg megyek haza - adom meg célpontom, aztán elgondolkozva vonom össze szemöldököm, ahogy meghívatja magát egy italra. Na nem alkoholosra, itt olyat nem adnak. Csak valami ilyen gyümölcsös izgalomra, gondolom. Azonban lehet, van ennél jobb ajánlatom. Igen, még ennél is jobb!
- Szíves örömest, de akár kérhetjük elvitelre és megihatod nálam - invitálom meg eképpen magamhoz, szertelenül. Hiszen rájövök, én már voltam nála párszor, ő viszont nálam még soha. Nem mintha én annyira sok időt töltenék a saját lakásomban. A legtöbbet talán akkor, ha nálam van Hanna. Különben főleg aludni megyek haza. Most mondjuk nem aludni mennék. Inkább meginnék egy jó kávét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=736298#post736298][b]Rothman Anton - 2018.10.07. 17:55[/b][/url]

Ahogy látom rajta, hasonló folytatásokon törte a fejét, mint amit most végül én felajánlottam neki. Azonban, ha már egyszer kéretlenül is megkapta, amit akart, emel a téten. Nem kispályás játékos, ez hét szentség.
- Ó, ez hatalmas nagy pofátlanság - rázom a fejem rosszallón, egész hihetően.
- Remélem, végtelen a hálád, mert pont annyival leszel köteles adózni nekem - megyek bele az alkudozásba, ami lássuk be, nem is igazán alkudozás, hiszen egyrészt kijelentem a dolgot, ellentmondást nem tűrően, másrészt ugyanazt akarjuk és ugyanannyira, azonban kellemes így eljátszadozni.
- Kösz - lépek oda a pulthoz és marok el egy papírzacskót a bódés orra elől, hogy elcsomagolhassuk azt a szegény megmaradt egy-két, félig megcsócsált rétest. Hiszen kár volna itt hagyni őket, időnk viszont nincsen már rájuk, a kávé nem várhat.
Nem mondom különben, hogy nem érzem baromi különösen magam, ahogy egy nálam sok fejjel magasabb sráccal flörtölök gátlástalanul, azonban furcsa mód ezt most inkább izgalmasnak találom, semmint akármi másnak. Ez pedig idővel talán csak egyre inkább így lesz. Mert még mindig van hova oldódjak, persze.
Egyik kezemben a réteses papírzacskó, másikban az ő keze és már haladhatunk is hazafele. Nincs most andalogva városnézés vagy ilyesmi, csak szedjük a lábainkat az utcákon. Ő azokkal a hosszú virgácsokkal nyilván jóval gyorsabban teszi ezt, én viszont a rövid O alakúakkal is egész rendes tempót diktálok. Mindössze pár sarok és ott vagyunk a régi, belső udvaros társasháznál. Felcaplatunk a harmadikra és már lököm is be az ajtómat, belépve és tartva neki, hogy fáradjon be.
Rögtön a konyhába lépünk be jobbra, ahol a középen álló pult egyben az étkező is; balra máris a tágas, kanapés, sok polcos nappali tárul elénk; szemben velünk egy kis folyosóról két szoba nyílik, amely két háló, a bal az enyém, a jobb a vendégszoba, főleg Hannának; teljesen szemközt pedig ott a tágas fürdő. Így nagyjából ennyi. Mindenhol pasztelszínek és csomó fénykép meg ereklye a polcokon, asztalkákon. Előbbiek nagy része engem ábrázol a lányommal, a csekélyebb részén a legkülönfélébb tájakon vagyok a legkülönfélébb emberekkel. Hol egy törzzsel a dzsungelben, hol a tengerparton heverve, hol hozzám hasonló, rosszarcú aurorokkal, vagy éppen egy hegy tetején nézve le a felhőkre. Az ereklyék közt vannak szobrok a legkülönfélébb kultúrákból, vagy épp tőrök, más fegyverek. Ja a falakon meg persze akadnak ilyen-olyan festmények.
- Leveheted a cipőt, de nem muszáj - ajánlom neki, miközben én kibújok sajátomból, aztán nyúlok a kabátjáért, hogy azt azért lesegítsem, majd felakasszam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=736511#post736511][b]Rothman Anton - 2018.10.09. 00:18[/b][/url]

Miután elhelyeztem kabátját, lecsúsztatom vállamról zakómat és felakasztom azt is. Szürke pólós, farmeros lazaságban indulok a konyhába vetni magam, közben vendégem után sandítva, ahogy eltárlatvezeti magát múzeumomban. Van mit nézni, az már biztos. Előveszem varázspálcám és integetek a kotyogósnak, a csapnak meg a kávénak meg a tűzhelynek, hogy ki mit csináljon, amolyan tetoválásos, enyhén görnyedt karmesterként. Hamarosan minden a helyére kerül. Két csésze a pultra lebeg kiskanállal meg mellettük az ízesítőkkel. Erre a látványra érkezik vissza a mi langaléta nézelődőnk a körbejárásból, azonban kétlem, hogy sok figyelmet szentelne neki. Máshol jár. Nálam.
Pont, mikor felnézek a szemem sarkában észlelt alakra, már érinti is kezem és megteszi vallomását. Vonásaim simák, tekintetem kutató. Tökéletesen leplezik meglepetésem és mindazt, ami bennem kavarog. Nem direkt rejtem el. Ez ösztön. A lényem része és a lényegem, hogy én, aki másokat fejtek meg, nem vagyok megfejthető. Aki ismer, az persze átlát valamelyest idővel. Ezzel pedig egyenes arányban valahogy belső kényszertől vezérelve engedem is magam átlátni kicsit. A mi kapcsolatunk fiatal még ehhez, azonban mintha csak valami varázslöttybe esett volna, félelmetes gyorsasággal tart a felnőttkor felé.
Nem mondom, amikor felölti számomra legkedvesebb formáját, markáns tekintetem elgyengül kissé. Főleg, ahogy ismét elsusogja azt, amit az imént. Lélekbehatóan fürkészen pillantását. Ám azt sejtheti, hogy erre nem fog hagyományos viszontválaszt kapni tőlem. Dehát, aki komolyan mondja, igazából nem is vár választ. Aki komolyan mondja, az csak egyszerűen tudatni szeretné és nem követel viszonzást. Én legalábbis nem tenném, mivel pedig róla a legjobbat feltételezem -tehát azt, hogy hasonlít rám-, ezért úgy vélem, ezzel ő sincs másképp.
Megfogom kezemre simított kezét és számhoz emelem, végig a szemébe nézve.
- Te aztán tényleg akarod azt a kávét - állapítom meg bólogatva, miközben csókot nyomok a kacsójára, hogy aztán jól rávigyorogjak. Közben a háttérben felhangzik a gőz távozásának jellegzetes, kotyogással vegyes hangja, ahogy kész a feketénk. Oda se nézve integetek megint kicsit pálcámmal, lejjebb engedve a lány kezét, arcáról viszont le se véve tekintetem. Mutatóujjam megtámasztom aztán álla alatt, míg hüvelykujjamat alsóajkára simítom, szemmel kísérve mozdulatomat. Kisvártatva odahajolok, és megkóstolom azt, amit előbb még érintettem. Lehunyt szemmel, mélyről szusszanva csókolom, tarkójára markolva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=736627#post736627][b]Rothman Anton - 2018.10.11. 22:00[/b][/url]

Játszik velem mindig. Nem szórakozik. Játszik. Az nagy különbség. Az egyik viszonylagos magánakció, a másik páros cselekedet. Ebben mindenki benne van. Én pl. nagyon. Mikor elkezdi fennhordani az orrát, szinte arra válaszolok a csókkal. Tudjátok, hogy helyre tegyem. Meg, hogy többek közt befogjam azt a szép száját. Szó se róla, nagyon szeretem, amikor beszél, de valahogy azt is, amikor nem. Főleg, ha amiatt nem, ami miatt most.
Teljesen megrészegít és ami különös, hogy egyre jobban. Ahelyett, hogy hozzászoknék, hogy kezdenék immunis lenni, egyre inkább lüktetni kezd mindenem, ha így egymásba fonódunk. Amíg nem tesszük, addig meg húz felé a láthatatlan erő. Amikor pedig aztán elérjük egymást, mintha még az sem lenne elég. Soha semmi. Most is úgy parancsolok megálljt magamnak, mikor elengedem az ajkait. Szemeim elég kábán csillognak, ahogy ellépek tőle, rendezkedve tovább a konyhában, odanyújtva neki kávéját.
- Parancsoljon, kérem - szolgálom ki jó baristához méltóan, majd egyik kezemmel megfogom a bögrémet, a másikkal az ő kezét és vezetem át a nappaliba. Ledobom magam a kanapéra, ami pedig nagyon lenyűgöző ebben a tettemben, az az, hogy a kávém egyáltalán nem löttyen ki közben. Ha mindenhova ilyen túl kényelmesen veted le magad, meg kell tanulnod az efféle trükköket.
- Na várj csak! - zörrenek fel, ahogy szöget üt a fejembe valami.
- Azt mondtad, hogy annál a régi ismerősödnél... kávézni voltál? - nyomom meg a kávéznit, nagyon számonkérő felhanggal, ám az nem teljesen eldönthető, az botránkoztat-e meg, hogy ennyi feketét iszik, vagy az, hogy máséból is iszik, vagy pedig az a bizonyos kétértelmű jelentőség, amit mi álltunk neki tulajdonítani ennek valami bolondos indokból.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=737102#post737102][b]Rothman Anton - 2018.10.18. 21:42[/b][/url]

Bólogatok, teljesen hitetlenül. Jó szöveg ez a meg nem kapott kávéval. De ennyiben hagyom a dolgot és inkább kortyolom a saját megkapottamat. Átvetem karomat a mellém fészkelő lány mögött. Borostás arcom hajához simítom, így amikor kicsit felemelem a fejem, magam is körbenézni, pár szál marad hozzámtapadva. El kell őket valahogy távolítani, de egyik kezemben kávé, a másik Riley vállán. Legjobb megoldásként áthajolok előtte kicsit és az utóbbival söpröm el a vöröses tincset borostámról, karommal így teljesen körbefonva nyakát, meg enyhén eltakarva előle nagyjából minden kilátást. De egy pár hosszú pillanat múlva már meg is vagyok. Nagyon imádok úgy kepeckedni vagy helyezkedni, hogy azzal közben megzavarjak valakit vagy kellemetlen közelségbe kerüljek vele. Nálunk az a gond, hogy a kellemetlen közelség valószínűleg hiányzik a közös szótárunkból.
- Megbeszélhetjük - dobom be nagy kegyesen, miután ismét hátradőltem, hiszen igazán felemelő a gondolat, hogy napokon át csak a saját hangomat halljam.
- Noha néhány történet szigorúan titkos, szóval, ha elmondanám, le kéne, hogy adavázzalak, hacsak nem vállalod az örök rabságot a lakásom fogságában, hogy még véletlen se oszthasd meg senkivel, amit megtudtál - vázolom előtte a lehetőségeit, közben vállára omló haját birizgálva. Egy percig sem kívánom titkolni, mennyire tetszik a gondolat, hogy a foglyom legyen. Bár bizonyos értelemben már az. Ahogy különben én is az övé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=740421#post740421][b]Rothman Anton - 2018.11.11. 11:59[/b][/url]

Megemelem a szemöldököm, hallva az elképzeléseit arról, mi jár neki.
- Jaj, emiatt ne aggódj, a láncaid a legspécibb bűbájokkal lesznek ellátva, nem fogsz tudni te semmit sehová se kürtölni - biztosítom őt, tényleg selymes, megnyugtató hangon, mintha csak egy félelméről mesélt volna, amit én most könnyűszerrel elhessegettem.
- Jó, hát lehetnek hosszúak azok a láncok - vonok vállat nagy kegyesen, mikor ecsetelgeti, mennyire hasznosan töltené itthon az időt. Nyilvánvalóan főleg a zuhanyzós rész ragadja meg a fantáziámat.
- És rozsamentesek - bólogatok. Az fontos a fürdőszobához. Miután ezt jól megbeszéltük, telepszik ránk némi elmerengéssel teli, jóféle csend, amit aztán a szépség szakít meg. Érzékelem légzésén, testtartásán, hogy valami nagy dologra készül. Bár volt ma már egy nagy dobása a szeretlek dologgal. Tudja még fokozni? Remélem! Már alig várom.
- Hmm - hümmögök, jelezve, hogy felkeltette az érdeklődésemet azzal, hogy kibökte a családlátogatást. Felhörpintem az utolsó kortyot kávémból és kicsit elhúzódok tőle, csak előre hajolva, hogy lerakhassam az üres bögrét a dohányzóasztalra. Ő addig folytatja a kis mondókáját, amire fancsali képet vágok.
- Akkor nem annyira szívesen, de... mehetek, persze - játszom a nagy kelletlent. Hiszen akkor hol a móka, ha nincsenek ezek a kínos helyzetek? De egye fene! El is vigyordom a hülyéskedésem végén. Az van különben, hogy szerintem teljesen túlértékelik ezeket a családhoz vivős ügyeket. Nyilván, mert ilyen pofátlan vagyok és szokatlanul könnyedén állok a társadalmi elvárásokhoz. Viszont azt látom, hogy Rileynak ez nagy lépés és sokat jelent, ettől pedig számomra is értékesebb lesz. Viszont talán azt megbocsájtja nekem, ha parázni egy cseppet sem parázom tőle. Jobban mondva, ha tartok bármitől is, az az, hogy szerencsétlen Meyers família majd csak akkor ad hálát, amikor végre eljövök tőlük.
- Jó bulinak hangzik. Soha nem voltam még Hálaadáson - állapítom meg, ezzel bemutatva a lánynak, hogy lelkesedem én ám a dologért és természetesen nem csak azért, mert részem lehet egy ilyen ünnepben, hanem a gesztusért is és mert érdekel, milyen a családja. Ezeket viszont nem közlöm vele így kerek-perec. Szerintem úgyis tisztában van vele. Akárhogy is, a meghívás elfogadását egy csókkal pecsételem meg, abból baj nem lehet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=752853#post752853][b]Rothman Anton - 2019.03.23. 23:23[/b][/url]

Ez a nap is eljött: a nagy találkozás. Oké, nem kell neki ekkora feneket keríteni. Vagyis elvileg nem kéne, gyakorlatilag viszont minden fél izgatott. Főleg szerintem azok, akik még nem ismerik egymást. Engem meg az izgat, hogyan fognak reagálni egymásra életem női. Remélem, jól. Szerintem jól.
A konyhában tobzódunk, készülve a vendég érkezésére. Repkednek a hozzávalók, az edények és valami tini rockbanda szól a rádióból, a kiscsaj mostani kedvence. Elég jól lehet rá mozgolódni különben.
- Mármint "százfűlé"? - kérdezek vissza, mikor elárulja nekem az együttes nevét.
- Nem, apa, 100fülé. Száz darab fülé, érted - magyarázza a szójátékot.
- Ah, szóval zene mind a száz fülemnek. Világos! - bólogatok táncikálva, mire csak megforgatja a szemét és lapoz egyet a szakácskönyvben. A nagyanyjától szerezte meg úgy egy éve és azóta sorra elkészíti a benne lévőket, a hasam legnagyobb örömére, ugyanis Merlinnek hála az én főzési és sütési tudományomra ütött, nem az anyjáéra.
- Hé, fékezd a tojásaidat! - lököm el a felém száguldó hozzávalókat egy pálcasuhintással és hagyom őket körözni Hanna feje fölött. Mondtam neki pedig, hogy amikor már útjukra indítja az egyes darabokat vagy kimért adagokat, ne a könyvét bújja, mert ezek közben elszabadulnak.
- Kedves tőled, hogy el is mosogatsz majd, ha végeztél - fordulok a mosogatóban gyűlő koszos edényhalom felé, mire valami a hátamon landol. Azt hiszem megdobtak egy guriga törlőpapírral. Mint akivel mi sem történt, elnézek az óra felé. Idő van lassan. Nemsokára érkezik Riley. Addig is felveszem a konyha padlójáról a gurigát, hogy vállon trafáljam vele a lányom.
- Nagyon gyerekes lenne, ha megint visszadobnád - közlöm vele, rámutatva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=753777#post753777][b]Rothman Anton - 2019.04.01. 12:57[/b][/url]

Nem dobja megint vissza a gurigát, van neki jobb dolga is ennél. Például kviddicsjátékosokat megszégyenító reflexekkel hajol el az olyan hozzávalók elől, amiket én puszta szenyázásból néha felé intek pálcámmal, letérítve őket pályájukról. Már hozzá van szokva, hogy amennyit segítek, ugyanannyit hátráltatok is. Szeretem megőrizni ezt a kényes egyensúlyt.
Kopogtatnak. Éppen csak elnézek a hang irányába, mikor a lányom mindent hátrahagyva, máris rohan a bejárat felé, arcán széles mosollyal, mely egy részt izgatottságát jelzi, másrészt diadalát, mert már most látja, hogy semmiképp nem fogom tudni beelőzni. Igazából nem is próbálom. Vállat vonok és ráérősen baktatok utána. Ő meg, amint odaér, már tépi is fel az ajtót, melynek huzatja meglebbenti a tincseket, amik kiszabadultak a hajgumi szorításából arca mellé lógva. Amint meglátja a várva várt vendéget, még jobban elszélesedik a vigyora, száját kissé eltátva pillant végig rajta.
- Azta, te gyönyörű vagy - közli vele, bármiféle üdvözlés helyett. Mit mondhatnék? Apja lánya. Nem teketóriázok. Egy hosszú másodpercnyi csodálás után félreáll az ajtóból, és int neki, hogy jöjjön csak be, közben rugózva lábán kicsit.
- El a kezekkel! - förmedek a kedvesemnek udvarló Hannára.
- Helló drága - simítok a szépség vállára és hajolok egy csókot adni az arcára. Utána meg pislogok a dobozra és arra, hogy a másik keze rejtve van. Közben a kis csitri becsukja mögöttünk az ajtót, aztán sasszézik vissza a konyhába, nehogy valami odakozmáljon, azonban arra mindig van egy pillanata, hogy visszanézzen ránk, élénken érdeklődve. Repdes még egy-két holmi a pult felett, azonban egyre kevesebb, ahogy lassan elkészül a vacsora.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=756523#post756523][b]Rothman Anton - 2019.04.26. 21:12[/b][/url]

A kis fruska nevet egyet ezen a borotválkozás dolgon, hiszen érti. Mármint akkor is vicces lenne, ha ezt simán egy lány mondja neki, azonban a körülményeket ismerve még mókásabbnak találja, a rétegek és mélységek miatt. A fogadóbizottság az bizony nem semmi, dehát egy ilyen vendégnek ez a minimum. Daliásan kihúzom magam... legalábbis én úgy képzelem, hogy ez daliás. Aztán érdeklődve nézek le az előkerülő dobozra, ám az még megvárat kicsit, előbb más jön. Mondjuk a rejtett kéz úgyis jobban izgatott. Van sejtésem, mi lapul a háta mögött, és be is bizonyosodik, mikor a csokor előkerül. Szemöldököm megemelve mosolygok, nézegetem az összeállítást.
- Virágot a virágnak? - kérdezem, választ viszont persze nem várok. Naná, hogy!
- Szívem, virágot kaptam! - emelem lendületesen a gyermekem felé, eldicsekedve, amitől valami levél le is repül róla, azonban elég strapabíró a csokor, készült rám a kedves. Állnia is kell a hadonászásom.
- Aaawh - olvadozik Hanna nagy szemekkel a konyhából.
- Hozok vázát! - hagy ott mindent és illan el a nappaliba. Addig én megnézegetem még a virágaimat, megszagolgatom, ami szagolgatni valónak tűnik. Nem vagyok allergiás egyikre sem. Hálám jeleként odahajolok és ezúttal szájon csókolom röviden, mélyen a szemébe nézve utána.
- Szerintem még soha nem kaptam virágot - ráncolom a homlokom. Közben a lányom visszalibben a képbe, szinte kikapja a kezemből az ajándékom és már rakja is a vázába, amit egy célzott varázslattal vízzel telít, a pult közepére rak.
- Mindjárt kész a vacsi! - kurjant Hanna, mire hanyagul intek párat pálcámmal, a tányér és evőeszköz hadsereg pedig megindul a konyhaszekrényből az étkezőasztalra. Nyúlok aztán a szépség vékonyka kabátjáért, hogy lesegítsem róla és felakasszam neki, aztán beljebb jöhetünk.
- Spagettipite lesz és pöffeszkedő puding - spoilerezi el a kínálatot a kölyköm lelkesen, miközben sürög össze-vissza. Ezzel kiderül az is, hogy egyébként mi is készültünk nasival.
- Ja, de cukorból sosem elég - biccentek a rejtélyes doboz felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=757885#post757885][b]Rothman Anton - 2019.05.07. 12:28[/b][/url]

Szívesen elenyelegnék még itt a szépséggel a bejárat közelében toporogva, virágokról, meg nagyjából akármiről eszmét cserélve, dehát ez most nem az az este. Hagyom, hogy a hölgyek intézzenek engem, az egyik törölget, a másik az ajándékomat rendezi.
- Ez pazarlás - közlöm azért még az eltávolított virágporral kapcsolatban.
- Legközelebb legalább dörzsöld be - érintem meg a száját a rémes, drogos viccem közben, utalva arra, hogy ha már nekem nem hagyta beszippantani, legalább ő az ínyére kenhette volna. Mielőtt viszont akárkinek is leeshetne, miről beszélek és nekiállhatna kombinálni, miért dumálok én ilyen könnyedén és derűsen erről; annyit mondok, hogy azért, mert én én vagyok, más részt pedig már perdülök is el a kedvestől, terítéket varázsolni az asztalra, meg segítem le szépan a kabátját, akkor már végig is simítva a karján és miután a ruhadarabot elhelyeztem, alaposan végignézek rajta és csak sóhajtok egyet. Mindig megállapítom, mekkora, égbekiáltó hülye vagyok, hogy még mindig nem invitóztam az ágyamba. De most foglalkozzunk a vacsorával! Ledobjuk magunkat az asztalhoz, ahogy minden megérkezett. Persze, én az asztalfőre, a csajok meg a két oldalamra. Hanna mindenféle udvariaskodást mellőzve bámulja a vendégünk csinos ruháját, szép haját és babrál kicsit saját, helyes kócával, rendezgeti magát, mintha csak a tükör előtt bíbelődne. Utána pedig már kéri is tányérjainkat, hogy szedjen nekünk a spagettipitéből.
- A cicád - jelenti be közben, hogy tudja ám, ki az a Freud. Aztán hallgatjuk a továbbiakat. Mikor az én tányérom is tele, hálásan bólintok a kis fruskának, aki egy picit eltátja a száját, mikor Riley a szavai végére ér. Nem annyira meglepődése jeleként, semmint a felszólításnak eleget téve, csak éppen még nem találta ki, mit kérdezzen, vagy mondjon. Szóval így széttárt ajkakkal néz egyikünkről a másikunkra.
- Egészségünkre - emelem poharam így közbevetőleg, hogy aztán nekikezdhessünk. Éhes vagyok. A lányom egy kicsit ezzel kizökkentve, de szintén fogja az italát. Talán egy korty jót is fog tenni, hogy beinduljanak az agytekervények. Pedig tök sok kérdése volt.
- Tényleg tudsz jávorszarvassá változni? - áll elő az elsővel.
- A munkában... szóval terápián vagy ilyesmin használod az átalakuló képességedet? - folytatja az interjút, én meg rámarkolok a villámra és békésen elkezdek enni egy elmormolt jóétvágyat után.
- Vérfarkas is vagy? - dobja csak így be ezt is, hiszen bőven akadnak eféle szóbeszédek is, tekintve, hogy holdtölte környékén gyakran el szokott tűnni.
- Jaj, apa... nem igaz, hogy nem érzed! - ragad meg egy szalvétát méltatlandkodva, aztán meg az én államat, hogy letörölje róla a paradicsomszószt. Csücsörítek kicsit meg ráncolom az orromat közben, csak hogy még idétlenebbül nézzen ki.
- Pedig képzeld, hogy nem! Majd, ha lesz neked is borostád, megtudod. Ő tudja - mutatok a most egyáltalán nem szakállas kedves felé, tovább robogva ezen az arcszőrzet vonaton, amire még ő váltott nekünk jegyet a betoppanásakor.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=760870#post760870][b]Rothman Anton - 2019.06.09. 21:50[/b][/url]

A gyerekemen látszik, ahogy lelki szemei elé kerül az irdatlan méretű jávorszarvas. Nekem ugyebár volt már szerencsém hozzá. Elég megkapó látvány, az fix. Kifejezetten aprónak érezheti tőle magát az ember. Én mondjuk nem igazán. Nekem az egész életem az, hogy apró vagyok és hogy ez nem érdekel. Ettől még persze hat rám a jelenléte. Tekintélyt kölcsönző.
- Aaa, így már világos - ámuldozik Hanna, mikor kiderül, honnan erednek ezek a vérfarkasos pletykák. Sejtette ő, hogy nem ilyen egyszerű ez. Meg hát, ha bármi jót örökölt tőlem (a szépségén kívül), az az, hogy nem nyel be csak úgy mindent vakon. Szeret megbizonyosodni, utánajárni.
Engem meg nem védenek meg, így járok. Dehát mire számíthattam? Hát már hazudni se hazudnak az emberért, hogy igenis borostával nem érezhető, hogy egy fél tányér van az arcodon? Milyen dolog ez? Szépen vagyunk. Meg is rázom a fejem, mintha most végtelenül csalódtam volna benne, aztán persze egy pillanat múlva már nyoma sincs megrökönyödésemnek.
A spagettipite osztatlan sikert arat. Mélyet biccentek, amikor a kedves tetszését fejezi ki, ezzel egy időben a lányom is büszkén mosolyog. Utána persze kapok pár megróvó pillantást, amiért én próbálom bezsebelni az érdemet. Pedig tényleg csapatmunka volt! Oké, az arányok billennek erre-arra, de na.
- Csak úgy hallottam őket - von vállat a sarjam a pletykákat illetően. Valóban apja lánya és mint olyan, ijeszően odafigyel mindenre és olvas a sorok között. Képzeljük el, ha még nyomozna is! Veszélyes.
Folytatódik a kedélyes beszélgetés, amibe én néha persze beékelek valami szemtelenséget meg némi önfényezést. Sokszor kombinálva a kettőt. A főétel után pedig következik a puding, ami hasonlóan fenomenálisan sikerült.
- Akkor most alszunk? - kérdezem pár perc múlva, mikor végeztem a desszerttel. Hátradőlök a székben, egyik kezem hasamra pihentetve.
- Ha elmosogattál, aludhatsz - közli Hanna egyszerűen.
- Látod? - nyújtom ki a kezem, rámutatva a pimasz kölykömre, miközben Rileyra nézek. - Látod, hogyan bánik a drága jó édesapjával? - tartom felé még mindig ujjam, amit persze a kiscsaj próbál eltolni az arcából, de nem hagyom neki.
Mikor végül mindenki szépen befejezte és üldögéltünk még kicsit, asztalt bontunk. Repkedhet minden a mosogatóba és együttes erővel varázsoljuk tisztává az edényeket, asztalt, rakunk szépen rendet. Hogy ne punnyadjunk el, Hanna rak fel egy kis zenét. Nem is sejti, mit hoz ezzel a fejére. Jó, persze, mellettem nem is lehet úgy élni, hogy mindig azon agyalj, vajon mit hozol a fejedre a következő lépéseddel. Éppen csak ellép a lemezjátszótól, már ragadom is magamhoz, hogy megpörgessem kicsit. Nevetve kapaszkodik belém. Hagyja magát vezetni, gyakran odamosolyog Rileyra. A szám végén aztán elengedem, pukkedlizik nekem, én pedig kezem nyújtom a következő, káprázatos delikvensnek. Ugye nem hitte, hogy ő kimarad?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=802003#post802003][b]Rothman Anton - 2020.03.31. 22:12[/b][/url]

Bejelentette, hogy holnap felbukkan nálam este, és képzeljétek, az a holnap már ma van. Úgy alakul, hogy lent az utcán futunk össze, mert én még beugrottam boltba. Mivel általam ismert alakjában tartott lakom felé, könnyedén utána fütyültem, ahogy észrevettem, aztán nemsokára már itt is voltunk. Kipakolásztam, őt meg leültettem a nappaliban. Ahonnan mondjuk egy az egyben rám lát, lévén, hogy egybe van nyitva. Késő van, szóval mindketten ettünk már, de némi gyümölcsmajszolás bőven belefér, csaknem kötelező, hozom is a tálat. Vagyis hát lebegtetem. Azelőtt éri a dohányzóasztalt, hogy én érném a kanapét a szépség mellett. Viszont, amikor mindkettő megvan, átvetem karom mögötte. Valahogy most a bal oldalán kötöttem ki, ez egy ritkább eset.
- Nagy megkönnyebbülés lesz, hogy máshol hever majd az a tömérdek papír. Untam már őket - zárom ezzel a csodás gondolattal az idáig tartó szófolyamomat arról, hogy beiktattuk az új titkárnőt. Állandóan csinos vörösökkel vagyok körülvéve.
- Hm. Mondd csak... - fürkészem az arcát komolyan, következő felvetésem előtt - Szerinted miért van még rajtam zakó? - érkezik a nagy kérdés, ami azután merült fel bennem, hogy olyan feszes volt átvetni a karom. A kérdést egy kelletlen talpra szökkenés követi, hogy megszabaduljak ettől az immáron felesleges ruhadarabtól. V nyakú pólómban ereszkedem... vagyis huppanok vissza a kedvesem mellé, szexin a hajamba túrva. Nem direkt csinálom szexin, csak hát szexi vagyok, nem tudom máshogy. Sajnálom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=802573#post802573][b]Rothman Anton - 2020.04.01. 20:42[/b][/url]

- Végtelenül bosszantó, igen. Minek áll annyi papírhalom az asztalomon, amikor állhatna ott a semmi is? - ejtem ki a semmi szót úgy, mintha valami felbecsülhetetlen értékű ereklyéről beszélnék. Az igazságtól pedig nem állok messze. Nagy érték a tér.
Szakértő bólogatással hallgatom eszmefuttatását a zakófennhagyásos esetről. Jogos, jogos. A mentségem pedig? Majd mindjárt kiötlöm, miközben zakóm hamarosan tovaszáll az előtérbe, én meg ismét a vöri mellett vagyok, akkor már adva is egy puszit kilóg vállára. Tetszik ez a pulcsi. Meglehetősen.
- Elvonod a figyelmem - érkezik a mentségem. Elveszi az eszem, nincs mit tenni. Még jó, hogy bőven van miből elvenni. Visszadobom háta mögé karomat. Lábam keresztbe rakom. Mikor érkezik a szívtelendögözés, elkezdek nézelődni a hátam mögé, hogy ezt mégis kinek mondta. Fogalmam sincs. Mire visszanéznék rá, már hozzám bújt. Magamhoz ölelem átvetett karommal és hajába csókolok.
Semmi kedvem odahajolgatni a gyümölcsöstálhoz, szóval intek pálcámmal és odalebeg a tál az ölembe. Onnan szemezgethetünk. Éppen egy szőlőt ejtek a számba.
- Neked is be kell ám mostantól kéreckedni hozzám az igazgatóiba. Nincs csak úgy belibbenés. Előbb át kell juss az őrömön - tárom elé, mire számíthat a továbbiakban. - Alig várom, hogy Vanessza bekopogjon és hivatalos hangon bejelentse, hogy "Doktor Meyers keresi Önt, Igazgató úr. Beengedhetem?" - adok valamiért a titkárnőmnek elég mély hangot és persze helytelenül mondom a nevét. Örökké úgy fogom. Amíg ki nem fogyok a V betűsekből, ami sajnos hamar bekövetkezik. Akkor majd ismétlek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=803006#post803006][b]Rothman Anton - 2020.04.03. 21:07[/b][/url]

Félrebiccentett fejjel, kendőzetlenül gyönyörködöm benne, ahogy kibontja, szétrázza haját. Pontosan tudja, mit csinál és én is pontosan tudom, a célját mégis eléri. Nem úgy, mint a következő szőlőszem a számat. Sértett, tolvaj kedvesem pedig már élvezkedik is az elhappolt gyümölcsön.
- Szerintem valami gond van a fordítóbűbájunkkal - közlöm gondterhesen ráncolva homlokom, megint felmarva egy szemet - Mondd még egyszer, hogy szőlőt követelek! Másnak hangzott - teszek úgy, mint aki azon töpreng, mely angol szó hasonlít annyira a grape-hez, ami miatt így adta át. - Nem kell ám félned, hagyok neked is! - nyugtatom meg afelől, hogy nem kell erőszakhoz folyamodni itt nekem, jut mindenből. - ... valamennyit - teszem hozzá csöndesen, újabb szőlőt majszolva el.
Kicsit aztán fintorogni kezdek, ez viszont nem a szokásos arctáncoltatás, ez most tényleg kelletlen kifejezések sora. Halántékomhoz nyúlok és dörzsölöm. Talán nem aludtam eleget vagy jól mostanában, vagy valami kemény front lesz, vagy fogalmam sincs, de eléggé nyom a fejem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=805633#post805633][b]Rothman Anton - 2020.04.15. 21:32[/b][/url]

Nem értem, mégis miből gondolja, hogy csak azért, mert a szájában van már a gyümölcs, én nem tudom onnan visszaszerezni válogatott módszerek garmadával. Naív lélek. De most megkegyelmezek neki.
Jaj ne, dehát most hova megy? Ó, ja hogy... aah. Könnyedén adom meg magam segíteni akaró kacsóinak. Ritkán vagyok én ilyen szófogadó, viszont ezzel itt most csak jól járhatok, ezt már most tudom. Engedelmesen hátrahajtom fejem és elvezem a finom kéz törődő járását borostás arcomon, hasogató halántékomon. Mély hangon hümmögök, mindjárt mehetek basszusnak a sulikórusba. Oda tanárok is mehetnek? Van egyáltalán sulikórusunk? Miért nincs?
Mikor vállamra is rátér kicsit, áldom az eszem, hogy megszabadultam attól a zakótól. Azt azonban hiába fogom fel, mikre utalgat itt nekem a masszázsolajjal, én most teljesen belelazultam ebbe, amit művel velem és tapodtat sem vagyok hajlandó mozdulni, tenni. Kezeim combjaim közé csúszva hevernek ölemben, még szokásos elfolytságomat is felülmúlóan olvadok a kanapéra.
- Spoiler? - kérdezek rá amolyan álomból kiszóló hangon arra a kis részletre, amit nem értek. Ezt nem fordította a bűbáj, annak biztos oka van. Tud valamit, amit én nem. Jelenleg bárki többet tud, mint én, mivel az én agyamat most tökéletesen lefoglalják a finom nyomások, pompás érintések, amik koponyámon át érik. Kevésszer tud pihenni, tiszta felüdülés ez most neki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=807020#post807020][b]Rothman Anton - 2020.04.26. 21:31[/b][/url]

Még finom homlokcsók is jár, teljeskörű ez a szolgáltatás, igazán. Szeretem, ahogy a haja itt-ott megcsiklandoz, mikor ilyen közel vagyunk. És akármennyire beleolvadok a masszázsba, ugyanolyan jól esik, amikor így hozzámbújik hátulról. Felemelem kezem, mintha egy dróton húzná felfelé valaki és karjára simítom.
- Mhm - fújom értően, hiszen világos nekem egyébként, mit jelent a spoil, hiába nem vagyok egy akkora nagy angol tudó, mint mondjuk amennyire német. Csak az volt fura, hogy ez nem fordíttatott. De kezdem összerakni, hogy akkor azért nem, mert... - Á, szóval spoiler, mint valami, amivel idő előtt lelősz valamit - bólogatok, még mindig csak mormogón beszélve. Igen, erre így magyarban nincsen ilyen külön, kompakt kis kifejezésünk, azt hiszem, szóval ez beépült a mi szavajárásunkba is.
- Ja, lényegtelen? - kérdezem meglepődötten, szemem következetesen csukva tartva és csak minimálisan mozogva. - Azért... ezt megnézed? - süllyesztem nem elfoglalt kezem kord nadrágom zsebébe és kiveszek egy bézs kis szütyőt. Igen, szütyő, mert egy dobozkával nem akartam halálra rémíteni. Nem mintha ne lehetne kinézni belőlem, hogy egy eljegyzési gyűrűt valami tök random módon tálalok. Noha, aki tényleg ismer, talán sejti, hogy ugyan mindig képes vagyok meglepetéseket okozni, alapvetően elég konzervatív vagyok ezekben.
Ujjam végére akasztom a kis zsákocska zsinórját és csalogatón pörgetem arcom előtt, ahonnan könnyedén elmarhatja, bármelyik pillanatban.
- Segít - felelek azért közben erre is, hiszen vágyom rá, hogy folytassa. Még ha nem is most hirtelen. Meg talán mostmár készen állok kicsit helyváltoztatni is, ha kell. Ennyit igazán megtehetek az ügyért.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=810160#post810160][b]Rothman Anton - 2020.06.03. 20:47[/b][/url]

Szeretem, hogy ennyi mindenért érdemlek puszit. Teljesen ideális helyzet. Elismerően hümmögök vallomására arról, hogy velem alszik és velem ébred. Tud élni, annyi szent. Mondjuk szerintem én sem panaszkodhatom. Simogatom tovább puha karját szabad kezemmel, aztán szusszanok a fülcimpámat ért támadásra. Viszont hamarost itt leszek hagyva. Nem baj, elpörgetem én a szütyőt. Tök jó szórakozás, talán oda se adom neki. Kinyitom végül a szemem, mikor kapok valamit kezembe. Már a tapintása sok mindent sejtet, hát még mikor kinyitom tenyerem és megnézem magamnak.
- Van két jó ajtód, amihez szeretnéd, ha vennék egy házat? - kérdezem nagy humorosan találgatva, miközben forgatom a kulcsokat, nézegetem a csinos madárkát, aztán elmosolyodok, hátranyúlok tarkójáért és fejem hátrahajtva megkeresem száját, hogy megcsókoljam, majd mélyen a szemébe nézzek, tovább mosolyogva. Ez az én néma köszönetem. Magasra tette a lécet ezzel az ajándékkal. De tudom, nem vár cserébe hasonlót.
- Ebbe a lakótársad is beleegyezett? - érdeklődöm a fenevadot illetően. Fontos az áldása. Nem lenne kedvem minden alkalom után új zakót venni, miután az aktuálisat a legújabb trend szerint cafatokban rólam lelógóvá alakította a szőrcsomó köhögő szabó. Lehet, nem kéne elhülyéskednem még egy ilyen pillanatot is, viszont szerintem látni pontosan látja rajtam, mennyire értékelem, amit kaptam.
A szütyőből egy szép, dagadt kis fiola hullik a kedves kezébe, amelyben fehéres por csillog. Na nem valami bódító szer, persze. Egy iskolaigazgató aurortól azért az kemény lenne. Bár a neve sem segít a helyzeten.
- Emlékpor. Nem tudom, találkoztál-e már ilyennel - kezdek magyarázni, mostmár a kulcscsomót forgatva ujjamon. - Indiából való. Megmutatom, mit tud - közlöm, tartva neki a tenyerem, hogy szórjon bele egy egészen kicsit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=811028#post811028][b]Rothman Anton - 2020.06.09. 21:17[/b][/url]

Én kérek elnézést. Hosszan hunyom le a szemem és bólogatok, egy benrekedő sóhajt hallatva, mint aki pontosan ezt akarta ám mondani. Aki pont így értette, a szájából vették ki a szót. Ház és nyaraló, természetesen.
- De ugye tudod, szívem, hogy az iskolaigazgatóknak azért nem tartanak fenn túl nagy széfet a Gringottsban? - cirógatom meg állát, nyakát, mint egy butuska cicusnak, aki hihetetlen édes, de nagyon el van tévedve. Kicsit hátra is tekerem a fejem, hogy nézegessem őt. Dorombol, ugye?
Nemsokára szór egy adagot a kis fiolávól a tenyerembe. Előre fordítom arcom, mély lélegzetet veszek, amely igazából egyszerre emlékidézési folyamat is, majd kifújom a levegőt, vele együtt az emléket, hogy az felkapja és megkeringesse a port, formát öltve benne: két alak bontakozik ki, fehér csillogással kavarogva a légben, egyre feljebb emelkedve. Táncolnak. Táncolunk. Mi vagyunk azok, a találkozásunk estéjén a pubban. Ott forgunk saját fejünk felett ebben a szívünknek oly' kedves képben, néha picit alásüllyedve, majd ismét felfelé igyekezve. Alakulunk kicsit, hamarosan szellem bárpultot számasztunk, italozgatunk, majd ismét egymásba karolunk, csaknem egymásba olvadunk: a Szépség a Szörnyetegbe és viszont. Kedvesemre sandítok, mit szól a tündéres látomáshoz.

# # #