[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=723126#post723126][b]Dr. Riley Meyers - 2018.05.13. 01:50[/b][/url]

Nem túl eredeti, de piknikre készülődöm.
A karomon átvetve ott a takaró, ami vékonyságát meghazudtolóan puha és kényelmes, míg a kezemben a finomságokkal megrakott kosár, ahogy halk pukkanással hoppanálok a tetőre. Eltartott egy darabig, amíg megtaláltam a megfelelő pontot, elvégre nagyon nem vagyok idevalósi, de a technikának hála nem kellett végeérhetetlen keresgélésbe ölnöm az időmet. Hivatalos kilátó ez, csak épp zárórán túl járunk már jócskán, így nem kell másokkal osztozni a téren és a látványon se. Cserébe itt hagyok majd annyi aprót, ami fedezte volna a belépők árát, elvégre nem a pénzt sajnáltam.
Azonnal magával ragad a kilátás - épp' csak lecsapom a pokrócot és a kosarat, mielőtt a korlátnál teremnék, arcomat az esti szélbe tartva. Annyira más itt minden, tapinthatóan idegen, átitatja a történelem és egy számomra ismeretlen kontinens szelleme. Könnyű, nyári ruhámba is belekap a fuvallat, de a levegő még mindig kellemesen meleg. Van még egy kis időm (feltéve, hogy meghívóm célba ért és nem galacsinként végezte, amire azért van esély), úgyhogy gyorsan leterítem a takarót és elővadászom a telefonom, hogy csináljak néhány panorámaképet. Legrosszabb esetben majd a google-lal kettesben elköltöm a vacsorám és gyönyörködöm a városban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=723199#post723199][b]Dr. Riley Meyers - 2018.05.14. 00:47[/b][/url]

Belemerülök a fényképezésbe, piszkálgatva a beállításokat, hogy a lehető legélethűbb színeket kapjam lencsevégre - még van egy kevés vörös fény a hegyek felé a láthatáron, ami visszaköszön a felhők alján is. Csak a sokéves rutinnak köszönhetem, hogy a hátam mögül érkező "köszöntésre" nem ejtem le kedvenc iPhone-omat sokemeletnyi magasságból. A szívem kihagy egy ütemet, hogy aztán izgatott susmussal dobogjon tovább.*
- Is,-*felelem, nem pördülve meg, mert mindjárt végzek. Bár nem látom, de hangján érzem a mosolyt és azon kapom magam, hogy az én arcomon is egyre szélesebb görbe ül, ahogy léptei közelednek és megérzem derekamra simuló kezét. Tenyere melenget a vékony anyagon át. Hátradőlök, fejem a vállgödrébe támasztva és megfordítom a telefont, gyakorlott mozdulattal lőve közös selfie-t, a biztonság kedvéért több képet is, hogy legyen köztük jó. Aztán leeresztem a ketyerét, hogy Anton felé forduljak, szabad kezemmel végigsimítva karján - mire vállához érek, lábujjhegyre állok, hogy arcunk egy magasságba kerüljön.*
- Szia,-*suttogom, mindenemmel mosolyogva rá. Hiányzott, döbbenek rá a nyilvánvalóra, ahogy farkasszemet nézünk. Hiányzott és legszívesebben megcsókolnám, de még nem vagyok elég bátor hozzá, kapva kapok hát a feldobott témán.*
- Reméltem, hogy tetszeni fog,-*biccentem oldalra a fejem. Annyi mindent nem tudok még róla, nem tudunk egymásról... Hazudnék, ha tagadnám, hogy néha megijeszt, de félelmemet - ahogy most is - maga alá gyűri az ismerni vágyás.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=723242#post723242][b]Dr. Riley Meyers - 2018.05.15. 01:06[/b][/url]

- Gyakorlatilag egy számítógép. Egészen varázslatos, mennyi mindent tud egy ilyen aprócska szerkezet,-*sokáig sorolhatnám a funkcióit, mikre használom, mire lehetne még, de nem bocsátkozom előadásba feleslegesen, csak ha kérdez vagy látom rajta az érdeklődést.
Féltem, hogy rossz néven veszi, ha engedély és figyelmeztetés nélkül kapom le, de egyenest az objektívbe néz, megnyugtatva. Nem keveset töprengtem rajta, hogyan készíthetnék róla képet, mert azt elvetettem, hogy észrevétlen tudnám lefotózni. Talán így a legjobb, hogy a lehetőség kínálta magát, bármiféle előkészület vagy tervezgetés híján. Valódi elcsent pillanat.
Kapok mellé egy ártatlan csókot. Jólesik, s cserébe megcirógatom borostáját, mielőtt kibontakozna az ölelésből, hogy sétára váltson.*
- Megérzés.-*Az emberek általában a szemüket forgatják, amikor kiejtem a számon ezt a szót, még csak nem is tudom őket hibáztatni érte. Sem tudományos, sem mágikus magyarázatom nincs erre, egyszerűen hozzám tartozik, mint sok más furcsaságom. Nyomába szegődöm, megpróbálva valamiféle formát adni gondolataimnak, míg szemem issza a látványt - talán a legjobb szó erre, hogy lődörgök.*
- Szereted azt látni, ami másoknak elillan. Észrevétlenül, mégis közelről figyelni, hogy minden részlet tiszta legyen. A szépséget, a titkokat, a rejtvényeket...-*s most itt a város, egyszerre karnyújtásnyira és elég távol, zavartalanul fürkészhesse. Odalenn emberek nyüzsögnek, fények örvénylenek, életek kavarognak a sötét vagy világló ablakok mögött, elnyúlva, amíg csak a szem ellát.*
- It just felt right,-*jóformán magamnak mondom ezt, mert hiába is szedném részeire, elég egy pillantás, hogy érezzem, hogyan simul Anton sziluettje az elém táruló képbe, pontosan illeszkedve.
Odalépek, a korlátra támaszkodva előrehajolok és arra fordítom a fejem, amerre ő mutat.*
- Nekem is. Sok olyan dolgot adott, amire az, aki a mágia kényelméhez szokott, nem is gondol,-*szeretem a magnix világot, minden hibája és hiányossága ellenére, vagy talán épp azokért is. Hadonászása mosolyt csal az arcomra, mert vicces módon én sem ülhetek seprűre. Illetve ülhetek, de hasztalan tenném. Nem mintha érezném a hiányát, mivel nem ismerem az élményt, s eleve alig jut eszembe.*
- Te tudsz repülni?-*a kérdés csak úgy kibukik belőlem, észre sem veszem, hogy kicsit ugrottam gondolatban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=723348#post723348][b]Dr. Riley Meyers - 2018.05.16. 22:13[/b][/url]

A kérdést leszámítva nem igazán reagál a szavaimra és nem tudom, hogy csak egyszerűen tudomásul vette, vagy a kilátás elvonta a figyelmét. Nem mintha hibáztatnám érte, sokkal érdekesebb, mint öncélú monológjaim. Ellököm magam, szórakozottan végigsimítva a köveken, hogy Anton példáját követve a pléd felé vegyem az irányt. Kár, hogy nincs mágikusan védve a hely, ötlik fel bennem, akkor akár a korláton is ücsöröghetnék. A semmibe lógatnám a lábam, mintha felhőn lennék, élvezve a magasság részegítő érzését.
- Ahogy a fejsze úszni,-*nevetek, fejemet csóválva, miközben lehuppanok mellé a takaróra és félreteszem a telefont. De gondolataim gurulnak tovább, mint egy megkezdett fonalgombolyag. A ketyere, mint sok más apróság is, ellensúlyozza hiányosságaimat és ritkán érzem, hogy tényleg hiányozna valami.*
- A bájitaltan és a transzfiguráció az egyetlen erős oldalam. Nem mintha bánnám... Szegény szüleimet így is megizzasztottam.-*Kényelmesen elhelyezkedem, Anton felé fordulva, könnyen áthidalható, csekély centiket hagyva köztünk. A kosárba nyúlok, hogy elővegyem azt a tálat, amiben a - remélhetőleg még langyos - sütemény van. Sok apró, leveles tésztából szaggatott, töltött darab van itt, azt se tudom, hányféle sós-édes ízben. Mint a Bogoly Berti-féle drazsé, külsőre megkülönböztethetetlenek. Talán meg kellett volna kérdeznem, miket szeret, de azzal odalett volna a meglepetés.*
- Fényűző vacsora a'la Riley. Ha valamelyik nem jön be, mondd meg nyugodtan,-*teszem le egyszerűen, teljesen komolyan gondolva - nem kötelező kóstolni, de ha mégis arra adja a fejét, hogy a "főztöm" tesztelje, akkor legalább tudjam, mit ne készítsek legközelebb.
Ha lesz ilyen. De annyira talán csak nem kiábrándító a kaja.*
- Várjvárj,-*kapok észbe, ahogy a tányérokat szedem elő. Kicsit turkálok, amíg rálelek a keresett apróságra - egyetlen árva teamécses, amit úgy találtam otthon, a kacatos dobozban hányódva. Meggyújtom, aztán a korlát tövében ide-oda tologatva próbálok legalább kicsit szélvédett helyet találni neki.*
- Tessék! Gyertyafény. Vagy olyasmi,-*nevetgélek halkan, leginkább magamon, mert most már senki sem mondhatja, hogy nincs meg az előírásszerű romantikus hangulat. A fülem mögé tűrök egy, az imént elszabadult tincset, hagyva leülepedni kicsit a csendet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=723656#post723656][b]Dr. Riley Meyers - 2018.05.21. 00:30[/b][/url]

Csendesen figyelem, ahogy bohóckodik, játszik nekem-velem, s közben feloldódik bennem minden maradék tartózkodás vagy félelem. Jólesik a dicséret, tekintete és szavai őszintesége. Szórakozottan krikszkrakszokat rajzolgatok ujjammal a takaróra, miközben őt nézem - gesztusai hol szélesek és eltúlzottak, hol egészen aprók, szinte leheletfinomak. Könnyű belefeledkeznem, eltűnődni szemeinek különös, melengető kékjén.
A javaslatára felvonom a szemöldököm.*
- Nem félted az ujjaidat?-*villantom rá a tekintetem, féloldalas mosollyal összecsattintva fogsorom. Nyomába se érek persze a cápavigyornak, de határozottan bujkál valami ragadozószerű a vonásaimban.
- Legyen! De ha valamelyik nem ízlik, tényleg ne..ne kapd be,-*horkantok, ahogy a fordítóbűbáj megérteti velem, min is vigyorog Anton. S ha már áll az alku, hajam az egyik oldalra kotorva előre hajolok és leharapom a felkínált sütemény felét, igyekezve nem morzsázni és nem kenni magam össze (kac-kac).*
- Csokis-kókuszos,-*referálok, mielőtt még kérdezhetne, de aztán már igazán jólnevelten várom a kérdésem. Kíváncsi vagyok, ám idegességnek nyoma sincs rajtam - elég időt kaptam, hogy ráhangoljak és a játékszabályok is roppant elnézőek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=723797#post723797][b]Dr. Riley Meyers - 2018.05.23. 02:07[/b][/url]

A titok nyitja, hogy váltogatom az árnyalatokat - általában inkább a vörös felé húzok, de igazából sosem éreztem, hogy korlátoznom kellene a színeket. Annyi szép árnyalat van, miért ne élvezhetném azt, amihez épp kedvem támad, ami a legkifejezőbb?*
- Remélem, jó a biztosításod,-*nyalom meg kihívóan ajkam, csak a hatás kedvéért, bár iszonyat nehéz féken tartani a nevetést, ami kikívánkozik belőlem. Azért érdekes lenne egy esetleges balesetet megmagyarázni, még ha hallottam ennél ezerszer bizarrabbakat is.
Az emberek kreativitása nem ismer józan észt, ha kellő mértékben unatkoznak.
A kérdés meglepő, egyszersmind kedvemre való, annál is inkább, mert nincs kész feleletem rá. Tapogatózva indulok a keresésére.*
- A legváratlanabb pillanatokban. Mármint... néha olyan kevés is elég,-*eltöprengek, a várost fürkészve, önkéntelen mozdulattal igazítva meg a vállamról lecsúszó vékony pántot. Szeretem a hivatásom és boldoggá tesz, hogy segíthetek; szeretem a családomat és a velük töltött időt; maroknyi barátomat és az életembe toppanó idegeneket...Szeretem az életem és többnyire nem méricskélem a boldogságot, ami nekem jut. Már a nyelvem hegyén a válasz, amikor tekintetem visszasiklik Antonra és megakadok. Ha ő jár a fejemben, megmozdul bennem a mi lenne, ha telhetetlensége. Puha, apró mosollyal nyugtázom az érzést, új levegőt véve.*
- Azt hiszem, amikor maradéktalanul önmagam lehetek és mással is megoszthatom ezt. Amikor bármit megtehetünk vagy kimondhatunk...-*vagy mondani sem kell, mert anélkül is értik, teszem hozzá gondolatban. Talán naiv vagyok, de a töredékek, amiket őrzök, ezt sugallják. Voltaképp nem is annyira sejtés, mert egy formáját ismerem, ismertem ennek a szabadságnak. Charlieval együtt vesztettem el.
Ha úgy ítélik, megkapom az édesség másik felét, rajtam a sor. Találomra választok süteményt, egyik sarkánál fogva nyújtom Tony felé.
- Mire vagy mikre vagy a leginkább büszke?-*kis kibúvót, vagyis inkább teret adok, ha netalán több ilyen fontos dolog is lenne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=724147#post724147][b]Dr. Riley Meyers - 2018.05.28. 00:04[/b][/url]

Elkomolyodik, s hosszan fürkész - kimondatlan . A karjára simítom a kezem, szinte megszólalásig ugyanazzal a mozdulattal, mint amikor először szembesült a másik arcommal - nyugodt, puha érintéssel erősítem meg akkori szavaim. Nem akarom, hogy bármelyikünk hazudjon magának vagy a másiknak, de ezen túl nem várok el vagy követelek semmit. Idővel megtaláljuk majd a válaszainkat.
Érintésére elkapom üres kezét, hogy tenyerébe csókoljak, mosollyal engedve aztán el, lassan, szinte vonakodva. Megbolondít ezekkel az apróságokkal, mintha nem lennék elég defektes enélkül is...
Hogy is van? Ha a cápa a tenyeredből eszik, a lábadból is fog?
Figyelem, mint tűnődik, s közben vele merengek. Mindig van a lényében asszimmetria, mégis egyensúlyban tartja az örökös mozgás. Az első válaszra bólintok, nem fűzve hozzá semmit, mert nem tisztem ítélkezni senki felett, bár jól tudom, miről beszél. Ami utána következik, teljesen váratlanul ér.
Az arca kisimul, csak szeme sarkába gyűrődnek ráncok - befelé mosolyog, valakire, akit én nem láthatok. Felkavaróan szép ebben a pillanatban és megérint az egész különlegessége, mert érzem, ritkán engedi bárkinek is, hogy így lássa. Elfeledkezem a süteményről, szinte levegőt venni is elfelejtek, úgy iszom némán a látványt, az érzéseket. Hiába bújik a szavak mögé, vonásai túlharsogják azokat. Mindent megtett és bármit megtenne érte, s ez így van rendjén.  
Nem vagyok féltékeny, s nem ijeszt meg - ha valami, akkor örülök neki és szeretném megismerni. Önkéntelen nyújtom kezem, hogy megcirógassam szarkalábait, tenyerem arcára simítva és előrehajolva, hogy homlokom az övéhez érintsem.
Aztán eszembe jut a sajtos másik fele és az idő újra mozgásba lendül. Cserébe kapok egy harapásnyi vaníliát - úgy tűnik, nekem az édesekhez van szerencsém.
Megingatom a fejem, egész testemben hintázva egy kicsit.*
- Többnyire csupán villanások maradnak meg. Sokszor csak onnan tudom, ha rosszat álmodtam, hogy Freud felébreszt az éjszaka közepén. Állítólag szoktam álmomban nevetni is,-*egy picit megvonom a vállam, mert amennyire emlékszem, csupa csip-csup dolog foglalkoztatja a tudatalattim, mindennapjaim töredékei. Jobb ez így, ha nem is túl érdekes.*
- Mostanában volt egy vagy két farkasos álmom. A telihold,-*intek fejemmel az éj felé, bár a sápadt égi vándornak még nyoma sincs. Nem tudom, voltaképp mennyit látott az aktámból, de ha utalásom nem értené, minden lehetősége megvan kérdezni és jobban is szeretném, ha így tenne. Papíron, feketén-fehéren minden olyan szenvtelen.*
- Ha van, mi a patrónusod?-*Rengeteg kérdésem van. Mégis, ahelyett, hogy a lányra vagy az anyjára kérdeznék, ezt választom. Nemcsak maga az állat érdekes, de az emlék is, amivel megidézik az emberek - bár nekem sosem lesz, nem csak ezért tartom lenyűgözőnek. Ebben a varázslatban a legféltettebb érzéseink öltenek testet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=724863#post724863][b]Dr. Riley Meyers - 2018.06.03. 20:19[/b][/url]

Testbeszélgetünk.
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy sosem próbálták elnyomni bennem a közelség, fizikai kontaktus iránti igényt - nevezhetünk akár bújósnak is, de több ez annál. Szeretek érintésekkel kommunikálni, olyan könnyen és természetesen jön ez nekem, amennyire reménytelen vagyok nyelvekből. Szavakkal könnyű hazudni, arccal és testtel nehéz, szinte lehetetlen; s van valami olyan közvetlen, nyers, valós benne, amit szóban nem tudnék átadni. Ki értené ezt jobban, mint a tenyerembe simulva némán felelgető bűvész?
Tetszett az arca - tetszett, hogy át meri és tudja élni ezt a fajta szeretetet, kötődést, s hogy megmutatta nekem is. Bár, hogy őszinte legyek, ennél sokkal több mindent írhatnék a "Mi tetszik benne" listára, minden találkozással többet, mert felfedezek valami újat. Finoman simít a vékony anyagon keresztül, kellemesen beleborzongok és szusszanok egy aprót - ha így folytatja, dorombolni is fogok.
Újabb mosoly és újabb darabka, bár a fordító bűbájnak hála tudom, hogy még sosem láttam ilyen madarat - mifelénk a robin vándorrigó, úgyhogy feljegyzem elmém egy zugába, hogy rákeressek majd.*
- Az,-*bólintok, irónia nélkül, mert nem látok semmi rosszat abban, hogy a fenséges, veszélyesen intelligens lényt megszelídítette a lánya érkezése. Hanna. Milyen dallamos, szép név.*
- Azt hiszem, voltaképp a madarak is hüllők, evolúciós szemszögből,-*teszem hozzá szórakozottan, amíg odaadom a jogurtos süti másik felét. Aztán megkapom én is az enyémet, s a kérdésre csendesen rágódom, pillanatokig.
Az akta világosan és egyszerűen közli, hogy a szüleim által vezetett Meyers-alapítvány munkatársa vagyok, valamint hogy az atipikus likantrópia a szakterületem. A korom szokta ledöbbenteni az embereket, mert huszonhárom évesen olyan titulus és tudás birtokában vagyok, amire normális esetben még sokáig kellene várnom. De mikor volt bármi normális az életemben?
Magam elé mosolygok, szórakozottan a kezemen lévő anyajegyet nézegetve, majd lassan felnézek, ahogy összeállnak bennem a szavak. Nem fájnak, ám talán egy árnyalattal halkabbak a szokottnál - egy cseppnyi szomorúság mindig vegyül bele.*
- A helyzet az, hogy szeretném neked bemutatni Charliet, az ikertestvéremet, aki miatt ezt a pályát választottam és animágus lettem, de nem tehetem. Vérfarkas volt és a kór megölte, én pedig értelmet akartam adni a halálának, ha megakadályozni nem tudtam.-*Egyszerű, ám súlyos vallomás ez - egész univerzumom, dióhéjba szuszakolva. Egy régebbi kérdés miértjének része is - nemcsak egyedül maradtam egy arccal, ami kettőnké volt, de elvesztettem a lényt, akivel születésünk, sőt, fogantatásunk pillanatától együtt voltunk.
Plusz ijesztő is az ábrázatom, de ez már egy másik történet.*
- Félre ne érts, ha nem lennék jó benne és nem szeretném, nem csinálnám.  Én megtehetem, amit mások nem - segíthetek azoknak, akik nem szedhetnek bájitalt vagy mellékhatásokkal küzdenek. Mellettük lehetek az átváltozáskor, enyhíthetek a szenvedésen, ha nem is gyógyíthatom meg őket.-*Hát ez a helyzet. Csak tekintetemmel üzenem, hogy kérdezzen, ha nem elég ennyi - ritkán beszélek erről, ám nem azért, mert szenvedést okozna.
Egyelőre azonban rajtam a sor, s némi töprengés után odakínálom a következő süteményt.*
- Van olyan régi álmod, ami még teljesítésre vár?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=725996#post725996][b]Dr. Riley Meyers - 2018.06.18. 23:40[/b][/url]

Szótlan issza szavaimat, alig párat bólintva, s kicsit olyan ez a csend, mint amit bent is érzek - talpalatnyi kihűlt hely, maréknyi űr, amit nem lehet és nem is akarok kitölteni. Néha végigsimítok az üresen maradt folton, amit fekete tintaként a bőrömön is hordok, de csak ritkán merengek azok, ami elmúlt. Hiányzik, ám tudom, hogy még találkozunk.*
- Pár hét? Éveknek tűnt,-*nevetek, s arcomon hirtelen lepereg néhány évtized, megszázszorozva az aranyló szeplőket, ráncokat hagyva nyomában, megfakítva bőröm és hajam fényét, ősz szálakat vegyítve a rézszínűek közé. Ahogy lassan hömpölygő víz vájja a partot, úgy minden vonalamat átrajzolja némileg az idő - pillanatokig játszom csak, Anton tekintetét és reakcióját figyelve, de különös belegondolni, hogy most egyidősnek tűnünk. Nem tudhatom, tényleg ilyen lesz-e, leszek-e majd. Nem bánom, hogy meggyűri arcom a sok mosoly vagy megkoptatja hangom a nevetés; csak a tekintetem ne halványuljon és minden rendben lesz.*
- Kár. Akkor nincs is mit valóra váltani?-*műszomorkodom ajkam lebiggyesztve. Cinkosa vagyok, ha már megszegjük a kis játékszabályainkat, visszadobom a labdát. Azért élvezem, mert nincs tétje, pusztán saját szórakoztatásunkra futjuk ezeket a köröket.
Kapok egy újabb kókuszost és egy apró simítást, ám most nem hagyom ennyiben - odakapok, kézfejére fogva finoman, hogy tenyerébe bújhassak arcommal. Lopok egy keveset melegéből, s mielőtt elengedem, csókot lehelek csuklójára.
A kérdés egyszerű, mégsem felelek azonnal, mert magamba kell nézzek hozzá.*
- Zöldszemű is vagyok, szörny is vagyok, de nem hiszem,-*mosolygok, jobb válasz híján. Senki sem tett próbára - az egy- vagy páréjszakás kalandok sosem kaptak esélyt, hogy akár csak futó kapcsolattá váljanak. Én döntöttem így és nincs bennem megbánás, nem volt hely és idő az életemben még valakinek.
Megpihen rajta tekintetem, tűnődve, s derűsen megingatom fejem a süti másik felére. Nekem elég most, enélkül is szívesen játszom tovább - ám ha mégis jutalmazna, fantáziájára bízom magam.*
- Szoktál énekelni, magadnak vagy másnak?-*Valahogy kínálja magát a kérdés, annyira kellemes a hangja. Ez persze nem garantálja, hogy tud vagy akar énekelni, de kecsegtető. Közelebb húzódom kicsit. Fogjuk az esti szélre és a vékony ruhára.
Vagy inkább fogjuk rá meg a cápamosolyára. Igen. Határozottan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=727087#post727087][b]Dr. Riley Meyers - 2018.07.02. 02:23[/b][/url]

Ezúttal nincs semmi bizonytalan vagy negatív a reakciójában - bár a gyér fényben nehezebb kivenni a finom rezdüléseket, amit látok, az nyílt kíváncsiság és tetszés, talán egy csipetnyi merengéssel. Megmoccan bennem a türelmetlenség, mert annyira máshogy néz még arcaimra, hogy úgy érzem, önmagammal kell versengenem. Ami sületlenség, emlékeztetem magam szemem lesütve, mert hiába diploma és mágia, még mindig emberből vagyok. Néha meg kell álljak, hogy kibogozzam magam az érzéskupacomból.
Ahogy jött, úgy múlik el érintésére az egész, hogy helyet adjon a jóleső bizsergésnek.*
- Szárnyakat nem tudok magamra bűvölni, de szívesen teljesítek kívánságokat,-*kacsintok most én őrá, mert lehet még ezt a labdát passzolgatni. Aztán ki tudja, jó magaviseletű törzsvendégekre lehet, nem is vonatkozik a bűvös hármas megszorítás... Vagy azok az aranyhalak? Elfelejtettem.
Na jó, ezt a vacak poént legalább csak magamban sütöttem el. Nem erőltetem a következő süteményt, helyette iszom én is egy kortyot, amint el tudom kérni az üveget. A pár pillanatnyi beálló csendben tekintetem és gondolataim elkószálnak.
Valóban nem mutatkozott nálam más téren féltékenység, de akárhonnan is nézem, sosem kellett igazán versengenem mások figyelméért. Ezen kívül is az a tapasztalatom, hogy a különféle kapcsolatok egymástól függetlenek - az, aki féltékeny a testvérére, nem feltétlen lesz az a partnerére is és vice versa. Alapvetően azt hiszem, bizonytalanság és bizalmatlanság szüli ezt az érzést, s az elsőből bőven akad még nálam. Ahogy Antonnak, magamnak is időt kell adnom.
Válasza apró, ám kellemes csalódás s arcom elfutja a mosoly, ahogy dúdolni kezd. Lehunyom a szemem, talán enyhén ringok is a ritmusra, bár egy hang nem sok, annyit sem ismerek a dallamból. Aztán egyszerre vége szakad a dalnak, de még mielőtt felocsúdhatnék, megérzem ajkait. Ösztönösen mozdulok, közelebb húzódva, még mielőtt keze tarkómra simulhatna, mert ezt a puhaságot, ezt az ízt már ismerem, ezt szomjaztam. Egy kézzel megtámaszkodom oldala mellett, úgy fordulva, hogy mellkasához simulhassak, míg szabad kezem arcára rebben, ahonnan ujjaim utat találnak hajába. Ha engedi, elmélyítem a csókot, elmerülve benne, amíg csak el nem fogy a levegőm; s akkor sem megyek messzire. Arcom nyakához fúrva pihegek, de melege és illata nem segít józanodni, dübörög bennem a mégmégmég. Mosollyal nézek fel, orrom hegyét az övéhez érintve.*
- Menjünk,-*suttogom rekedtesen, a hová-t és meddig-et rábízva; s pár perccel később már csak az ottfeledett mécses hunyorog mindenttudóan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=735760#post735760][b]Dr. Riley Meyers - 2018.10.01. 20:12[/b][/url]

Eredetileg csak egy röpke látogatásra ugrottam át, hogy benézzek Liamhez egy kávéra, azonban beszélgetésünk után valahogy itt ragadtam, nézelődve és bóklászva. Belemerültem a forgatagba, ami kicsit hiányzik is nekem olykor, s céltalanul sodortattam magam a tömeggel, amíg meg nem csapott az illat, amit épp követek. Mert valaki úgy döntött, a Mennyország bejáratának a legmegfelelőbb hely épp Budanekeresd.
Na jó, ne túlozzunk, igazából csak mennyei rétesek kelletik magukat és ki vagyok én, hogy ellentmondjak ennek a csábításnak? A gyomrom hangosan kordulva helyesel, ahogy lerendelek minden ízből egyet és összefut a nyál a számban, ahogy az eladó elkezdi a tányéromat pakolni. A zsebembe túrok, hogy összeszedjem a kért fizetséget, mire végez, de elég, hogy pillantásom elkalandozva a nekem háttal álló férfira essen és el is felejtem, hol tartok épp az apróval. Szégyenszemre újra kell számolnom, sűrű bocsánatkérések közepette, aztán mivel másodjára is elrontom, végül inkább "borravaló!" felkiáltással otthagyok egy sarlót, hogy nehogy felhívjam magamra a figyelmet.
Mert könnyű ráismernem a sziluettre, s még könnyebb ösztönösen, gondolkodás nélkül mozdulni felé, olyan mosollyal, melyről azt sem tudom, mikor született arcomon. Mégis visszatartom magam, mert ki akarom használni a ritka alkalmat, hogy tudta nélkül megfigyelhetem. Mielőtt még észrevehetne, alakot váltok, olyan bőrbe bújva, amit sosem látott rajtam, majd leparkolok az egyik szomszédos asztalkánál és jóízűen nekilátok a süteménykupacomnak. Igyekszem feltűnésmentes maradni, bár kétlem, hogy sokáig meg tudnám őrizni inkognitómat, mert szinte fel sem kell nézzek, hogy érezzem, mint siklik át rajtam pillantása. Amíg tekintetünk nem találkozik, talán nem fog azonnal gyanút...
Mondtam már, hogy csapnivaló vagyok bújócskából?
Szemem sarkából lesem, s ha elfordítja a fejét egy másodpercre, másfelé nézve, hangtalanul a egy másik asztalhoz hoppanálok, villámgyorsan arcot változtatva. Nyilván nem tökéletes az átalakulás, elvégre a ruhámat nem cserélhetem le ilyen gyorsan, de kíváncsian várom a reakcióját arra, hogy valahányszor szem elől téveszt, máshol, más arccal bukkanok fel - ugyanazokkal a rétesekkel.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=735946#post735946][b]Dr. Riley Meyers - 2018.10.02. 23:33[/b][/url]

Zakkant vagy vicces kedvű. Nos, a kettő nem zárja ki egymást.
Nem is tudom, elégedett vagy csalódott vagyok-e inkább, hogy még mindig nem buktam le, de nem is nagyon érek rá ezen agyalni. Minél tovább játszom kisded játékomat, annál nehezebben bírok a kitörő jókedvemmel, mert Anton arcán lépésről lépésre növekszik a zavar. Én pedig mit-sem-sejtő fejet vágva majszolgatom a réteseimet, reménykedve, hogy a karma nem azzal büntet majd, hogy megpróbál belefullasztani valamelyikbe.
Amikor gyanakvóan a poharát méregeti, szinte hallom a fején átfutó gondolatokat, alig bírom visszatartani a nevetést, főleg azt követően, hogy egy vállvonással mégis legurítja a shake maradékát. Úgy tűnik, ezzel egyidőben döbben rá, hol a hiba a mátrixban, mert néhány 'na-álljunk-csak-meg' pillanat elteltével egyenest farkasszemet néz velem. Alig marad időm lenyelni a falatot, mielőtt kirobban belőlem a kacagás - nyakam behúzva veszem fel megszokott, kócos küllemem, kezeimet úgy emelve fejem mellé, mint aki a letartóztatását várja. Tetten értek! Csak hosszú másodpercekkel később halkulok el, ahogy kifogyok a szuszból, s mivel átmenetileg ha akarnék, se tudnék felelni, felnyalábolom maradék süteményeim és áttelepszem az ő asztalához, elé tolva a tányért. Kóstoljon csak.
Mindenem fáj, s félő, hogy a vigyorom összeér a tarkómon, ahogy rám villantja cápamosolyát. Belefeledkezem a látványba, mert olyan könnyűnek érzem most magam, mint egy szappanbuborék.*
- Milyen volt a turmixod?-*érdeklődöm, a világ legártatlanabb arcával és hanghordozásával adva elő a kérdést. A zöldjeim persze elárulnak, de azok folyamatosan locsognak, elmesélve azt is, mennyire örülök a találkozásnak és annak, hogy nem haragszik rám ezért a tréfáért. Nem merem megkérdezni, van-e most ideje rám, csak igyekszem kiélvezni, ami nekem jut, hogy ne uralkodjon el rajtam a mohóságom. Mert ha ad öt percet, akkor még ötöt és még ötvenet fogok majd akarni.
Lehet, hogy nekem is jutott ebből a cápaságból. Ad a kisujjából, viszem a karját...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=736221#post736221][b]Dr. Riley Meyers - 2018.10.06. 21:30[/b][/url]

Ha csak tehetem, gyermeteg vagyok - amikor teljes biztonságban érzem magam valaki mellett, szabadon engedem a bennem élő törékeny gyermeket. Előbújok, hogy játszani hívjak, tartózkodás nélkül érintve, érezve, mozdulva... Megesik, mint most is, hogy még mindig téblábolok Anton körül, de nem félelemből, inkább mert túl sok mindent érzek és akarok egyszerre. Meg kell rostálnom vágyaim, rendet rakni gondolataim közt, mert egymaga kibillenti egyensúlyából egész kis világomat. Lekönyöklök az asztalra, hogy arcunk nagyjából egy magasságba kerüljön, egy pillanatra sem engedve el kékjeit.*
- Ugyan. Csak én vagyok káprázatos,-*kacsintok rá, a meggyes másik felét emelve el a tányérról, hogy befejezzem, amit elkezdett – nem kifejezetten elegáns, azonban roppant effektív módon szoktam étkezni, így mire kérdez, már el is tüntettem a kérdéses rétest. Épp csak megtörlöm a számat, mielőtt telemorzsáznék mindent.*
- Látogatóban egy régi ismerősnél, beugrottam egy kávéra. És te? Honnan-merre?-*szóval tartom, szótlan marasztalva. Egyre nehezebb el-elengedni, egyre gyakrabban kószálnak gondolataim, kutatok nyomai után házamban vagy emlékeimben. Kimondatlanul is érzem egy ideje a változást, hogy máshogy néz rám; vagy inkább ugyanúgy. Már nem hűl ki a tekintete, ha másik arcommal találja szembe magát és minden alkalommal azt érzem ettől, mintha felrázott hógömb lennék. Darabkái igéző kavargásában találom magam, egyszerre zsong fel bennem minden és szeretném vele megosztani, de elmondani nem tudom. Hallgatok hát, csordultig telve a pillanattal.*
- Inkább hívj meg egy italra! Megláttalak és lányos zavaromban elfelejtettem rendelni,-*ismerem be, szemem lesütve jóízűt nevetve magamon, mert így jobban belegondolva, az iménti jelenet sok fejvakarásra adhatott okot az árusnak, aki páholyból nézte végig az egészet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=736290#post736290][b]Dr. Riley Meyers - 2018.10.07. 16:20[/b][/url]

Egész kapcsolatunk olyan, mintha új partnerrel új táncot tanulni. Hiába egyszerűek az alap lépések, kialakítani az összhangot, a közös koreográfiát és stílust sokkal hosszabb folyamat. Ritmust, dallamot kell találni, kiismerni a másik mozdulatait, számolni gyengéivel és erősségeire építeni, amit csak gyakorlással lehet. Mégis élvezem, a puszta közelséget, a vonzást, míg egymást tartjuk és vezetjük, botlásaink és ütközéseink ellenére is.
Oh, nem akar vitatkozni. Ezt bóknak veszem. S ha már nem kell győzködnöm, lenyúlom az almás-diós rétest, amire még az elején szemet vetettem. Így, hogy ketten pusztítjuk, jelentősen megcsappant a sütemények száma (na meg előadásom alatt is eltüntettem párat). Közben kiderül, hogy munkából hazafelé tartva botlottam bele, ami azt jelenti, hogy hacsak nem túl fáradt - és nem tűnik annak - talán elcsábíthatom, hogy velem töltse az estét. Mielőtt azonban még belevethetném magam ennek a megvalósításába, váratlan meghívást kapok. Egy pár pillanatig a szám szélét harapdálom, mert az nem kérdés, hogy szeretném látni a lakását, életének ezen előlem rejtett szeletét, csak épp azonnal elkap a mohóság.*
- Mennyire lenne pofátlanság inkább a te kávédból kérni?-*érdeklődöm, fejem finom mosollyal oldalra biccentve. Mert tényleg remek kávét főz és mert nekem készítené és mert nézhetném. Sokáig tudnám még sorolni indokaimat, de főleg kettesben szeretnék lenni, kéretlen tekintetek elől rejtve, hogy ne kelljen minden érintés, minden mozdulat előtt megállítanom magam.*
- Természetesen meghálálnám,-*teszem hozzá, fantáziájára bízva, mi legyen az ellenszolgáltatás.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=736495#post736495][b]Dr. Riley Meyers - 2018.10.08. 23:06[/b][/url]

- Ha nem is végtelen, a sír széléig üldözni fog,-*bólogatok roppant komolyan, mintha egy kávéért eladni a lelkem fair üzlet lenne. Aztán inkább elhallgatok és segítek pakolni, végezetül még egy mozdulattal tisztára söpörve az asztalt, mielőtt kézen fogna és nekiiramodnánk. Talán pontosabb megfogalmazás, hogy az ő keze van az enyémben, de mindegy is - leplezetlen örömmel sietek oldalán, léptemet övéhez igazítva. Fel-felpillantok az utcatáblákra, hogy megjegyezzem az útvonalat, eszembe vésve néhány jellegzetes házat vagy tereptárgyat is.
A társasház, aminek végül átvágunk udvarán, egészen különleges. Nem hiszem, hogy valaha is láttam hasonlót, de eszem ágában sincs megállni bámészkodni, hűségesen ügetek nyomában fel a csigalépcsőn. Reflexből meghajtom a fejem, ahogy belépek a kitárt ajtón, majd teszek egy lépést oldalra, hogy be is lehessen jönni és -zárni mögöttem. Javaslatára bólintok, kibújva (roppant felnőttes) tornacsukámból és egy mosollyal hagyom, hogy úriembert játszva lesegítse a kabátomat, mielőtt nézelődni kezdenék.
Az első szó, ami eszembe jut, az otthonos - nem a szó reklámokban hangoztatott értelmében, hanem valóban melegséggel, emlékekkel, összetartozó emberek darabkáival teleszórt hely. Önkéntelenül is teszek pár lépést, hogy tengelyem körül körbefordulva egyszerre próbáljak minden részletet egyszerre érezni. Akármerre nézek, fotók, szuvenírek, festmények, könyvek tarkállnak a falak pasztell háttere előtt. Olyan, mintha beléptem volna Anton életébe, nyilall belém. Ez itt a kollázsa mindannak, ami fontos, amit félt, amire szívesen emlékszik; rengeteg új és általam nem is sejtett oldala köszön vissza. Fél kézzel tétován megérintem a legközelebbi kép keretét, majd a következőét, ahogy a fal mentén sétálva pár lépést teszek. Az egyik fényképről sosem látott, mégis ismerős arc nevet rám, Antoné mellett, s ha sosem hallottam volna Hannáról, akkor is azonnal elárulná a kifejezése, hogy ő a lánya. Mire feleszmélek, már csak a konyhából hallatszik halk edénycsörgés, s kábán indulok el felé. Nem tudom, mit terveztem, csak azt, hogy én is adni akarok egy darabot,  s tétován megállok mellette-előtte, leheletfinoman érintve kezét, tekintetét kutatva lehajtott fejjel.*
- Szeretlek.-*Azt hiszem, suttogok, pedig nem titok, eddig sem volt az. Lehunyom a szemem és félig akaratlan mosódnak el vonásaim - indulatok vezérelnek, nem megfontolás, ahogy felemelem másik arcom, hogy megismételjem, ugyanolyan halkan, de tisztán.*- Szeretlek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=736554#post736554][b]Dr. Riley Meyers - 2018.10.09. 23:40[/b][/url]

Talán valóban nem látok át vonásain, ha nem akarja és nem értem bűvésztrükkjeit, de nem vagyok már gyerek, hogy erőnek erejével feszegessem lényének fedelét vagy megpróbáljam ízeire szedni, csak hogy tudjam, hogy működik. Meglehet, ösztönös érzékenységem nem adhat többet sejtésnél, azonban nem szokásom megkérdőjelezni a megérzéseimet. El-elkapok villanásokat, amik úgy rajzolják elém az embereket, mint éjszakai égen végigfutó villámlás mutatja meg a tájat.
Nincs szükségem feleletre, nem várok szóbeli megerősítésre. Tudom, mit érzek és azért mondom ki hangosan is, mert így diktálják indulataim, meg akarom osztani veled, mint annyi mást; mint mindent, ami csak színessé, teljessé teszi napjaim. Magamat, mindent, ami csak voltam, vagyok és leszek. Képtelen lennék megmagyarázni, miért, de hiszem, hogy nem az tesz különlegessé, hogy előtted senkinek sem mondtam ezt - hogy nem azért taglóz le az érzés, mert fiatal és tapasztalatlan vagyok, s még sosem éltem meg hasonlót. Félelem vagy rezzenés nélkül állom pillantásod, s hagyom, hogy kedvedre olvass bennem, ha nem rettent el furcsa nyíltságom vagy nyílt furcsaságom. Figyelmeztettelek, hogy nem tudok csak kicsit szeretni, nekem egész lényemmel kell.
Aztán előkerül a bűvész és előránt egy nyulat - vagy jelen esetben cápamosolyt és bögre kávét - a kalapjából.*
- Nah, csak a kiszolgálás miatt járok ide,-*húzom fel az orrom, gondolkodás nélkül kontrázva rá - a tekintetem cinkosan ránevet, még a szemöldököm is megpercen, mielőtt derűm elcsendesedne. A hangulat hangtalan alakul át, hullámot vetve és szétterülve körülöttünk.
Mert hiába rejtőzöl akarva-akaratlan, mégis érezlek, átszüremlesz mozdulataidon. De ha vallatód vagyok is, megőrzöm titkaid, amik most már kicsit az enyémek is; senkinek sem árulom el, milyen puhán, mennyi gyöngédséggel érintesz vagy hogyan lágyul el tekinteted néha egy pillanatra.
Kapva kapok a csók után, nem türelmetlen sietséggel, hanem szomjasan, teljesen átadva magam érzékeimnek. Nyújtózom, közelebb és közelebb simulva, teste vonalait másolva viszonzom, teljesen megfeledkezve minden másról. Nyakába kapaszkodom, arcát simítva és hajába fúrva ujjaim, míg szabad kezem végigcirógat karján, derekamra vonva azt. Szeretem érezni, hogy tart és most kell, hogy magához szorítson, mert túl könnyű vagyok. Megrészegít, fülembe zakatol a még-még-még.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=736743#post736743][b]Dr. Riley Meyers - 2018.10.13. 23:24[/b][/url]

Magával ragad, nem is egyszerűen feledtetve velem, hanem megszüntetve a külső világot. Csak rá tudok figyelni, minden apróság feltűnik, érzem, ahogy felgyorsul a szívverése és bőrének lüktető melege átszivárog a ruhákon, az illata pedig kezd az őrületbe kergetni. Kínzás elszakadni az ajkaitól, pedig valahol a ködön túl a józanabbik énem tudja, hogy így a jó, hogy ő szabja a tempót és a határokat. Mégis marasztalom egy pillanatra, homlokom az övének döntve, s homályos tekintete láttán majdnem meg is gondolom magam. Nem akarom elengedni, mégis megteszem, búcsúzóul végigsimítva arcán. Hogy gondolataimat eltereljem, pálcám után nyúlok, hogy a nadrágomat pár számmal lekicsinyítsem (mielőtt még tennék egy lépést és elhagynám), míg ő a pultnál babrál. Aztán elveszem a felkínált csuprot és mélyen beszívom a kávé illatát, hátha az kitisztítja a fejem, bambán köszönömöt hümmögve.
Szeretem az érzést, ahogy kézen ragad - új, de pillanatok műve megszokni, ahogy az érdes tenyér melege körülzár. Engedelmesen trappolok a nyomában, s csak akkor engedem el, amikor leveti magát, mert nekem még nincs meg a szükséges gyakorlatom, hogy kövessem példáját. Ha nem lenne tele a kezem, minden bizonnyal megtapsolnám a mutatványát; így csak pillantásommal és lebiggyesztett szájjal méltatom elismerésre helyezkedését. A kérdésre majdnem felhorkanok, mert ezzel az erővel nem sűrűn fogom mesélni, hogy miről beszélgetünk anyámmal - capuccino mellett...*
- Azt,-*lehajolok, szemrebbenés nélkül puszit nyomva az orra hegyére, mielőtt letelepednék az italommal. Kényelmesen oldalához fészkelek, lelkifurdalás legcsekélyebb jelét sem mutatva.*- Azt viszont nem, hogy kaptam is. A régi barátokk hátránya, hogy ismernek, mint a rossz pénzt és nem hagyják, hogy túlkoffeinezd magad.-*A bögrém felem szemtelenül Antonra vigyorgok, mielőtt belekortyolnék, hogy kiélvezzem - a közelségét és mai második kávémat is. Csak őt nézném legszívesebben, de épelmém megőrzése érdekében elszakítom a pillantásom, visszatérve a képekhez és tárgyakhoz.*
- Lenyűgöző gyűjtemény. Napokig tudnám veled meséltetni a történeteket,-*merengek hangosan, azonban ez nem puszta terelés, teljesen komolyan gondolom. Szívesen meghallgatnám valamennyi sztorit, akár egy hatalmas kirakós darabjait; vagy ismerném meg a rajtuk szereplő embereket is, ha még részei az életének.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=740415#post740415][b]Dr. Riley Meyers - 2018.11.11. 11:27[/b][/url]

Ezen alakom fő előnye, hogy kényelmesen elférek és kedvemre bújhatok közelebb (az erre legkevésbé alkalmas formám persze a jávor, de az más tészta). Maradéktalanul ki is élvezem hát, magam mellé hajtogatva lábam és csak annyit fészkelődök, hogy ellazulva fejem Anton vállának dönthessem. Meghitt így, s ahogy beleszuszog a hajamba, lehunyom a szemem és csak úgy...vagyok. A bögrét amúgy is az ölembe eresztettem egy ponton, s továbbra is szórakozottan szorongatom, kacskaringókat rajzolva ujjammal oldalára. Puha a csönd, szinte süppedős.
Persze, nem is ő lenne, ha sokáig bírná ficergés nélkül; hajtóvadászatot indít kósza tincseim után és pedig kuncogva belenevetek az ölelésbe, a kisujjamat sem mozdítva, hogy segítsek. Helyette nem átallok alkudozni. *
- De akkor 24/7 háziőrizet is dukál nekem. Tudod, nehogy le találjam morzézni vagy füstjelekkel szét ne kürtöljem a titkaid,-*javaslom roppant komolysággal, bólogatva is mondandóm mellé. Megszervezem én a saját fogságomat, meg én. Amennyiben sokáig birizgálják a hajam, akkor még a költségvetést is megcsinálom hozzá.
Ha jobban belegondolok, én mindenhova magammal viszem a képeim és történteim - most is itt vannak velem és ki is veszem a zsebemből a telefont, mert roppant kényelmetlen rajta ülni. Sőt, pillanatnyi filózás után "Ne zavarj" üzemmódra is állítom, hogy az asztalra dobhassam, mielőtt visszatúrnám magam eredeti helyemre.*
- Tulajdonképpen piszok jól járnál, mert remekül főzök, masszírozok és énekelek a zuhany alatt,-ecsetelgetem nézelődés közben előnyeimet. Viccet félretéve, valamivel el kell terelnem a gondolataimat, visszatérek hát a képekhez. Motoszkál az elmém egyik hátsó szegletében valami, amit már egy ideje fel akartam vetni, mégis halogattam, talán mert sosem beszéltünk róla igazán. A fotók emlékeztettek rá, mert van egy fal a világ másik felén, ahonnan az én arcaim nevetnek vissza. Szavak után kotorászok, sután.*
- Hálaadásra hazautazom pár napra. Lenne... lenne kedved velem jönni? Megismerni a családomat?-*Kezdek bele, életemben először ejtve ki ezt, önkéntelenül is a csuklómon lévő anyajegyet dörzsölgetve. Persze, számos barát és ismerős kapott tőlem meghívót, de ez merőben más és...kicsit ijesztő is.*
- Nincs beugratós rész, udvariaskodás vagy kínvallatás. Csak szeretnélek bemutatni, ha nincs ellenedre.-*Egészítem ki magyarázatom, hogy tiszta legyen, nem várok el semmit, főleg azt nem, hogy jópofizzon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=740547#post740547][b]Dr. Riley Meyers - 2018.11.11. 22:36[/b][/url]

Már-már csalódottan fintorra húznám szám, amiért ilyen olcsó trükkel leráz, de a hangsúly és a szavak egészen más irányba terelgetik gondolataimat. Azt hiszem, ma szokatlanul merésznek érzem magam, mert pillanatnyi tétovázás nélkül válaszolok a felvetésre, meg sem fontolva.*
- Láncok és spéci bűbájok, hm?-*visszhangzom, Antonét megszégyenítő selymességgel és egy árnyalattal mélyebben, látszólag közömbösen kortyolgatva kávémat. A szám sarkában mégis árulkodó kis mosoly fodrozódik, meglapulva bögrém árnyékában. Az a fránya fantázia...
Igazából magam se értem, miért nyugtalanít ennyire ez az egész, de az, ahogy Anton reagál és elvicceli, akaratlan is nevetésre késztet. Micsoda szörnyűség, ha nincs dráma, nem is érdekli, mh? Remélem, nem kell majd ott állnom ugrásra készen, hogy kimentsem azokat, akik körül vérszagot szimatolva körözni kezd...
- Ne aggódj, unatkozni így se fogsz,-*öltök nyelvet rá, mert arra mérget vehet, hogy mindenki kíváncsi lesz arra az elvetemült gazemberre, aki legjobb igyekezetem ellenére is elcsavarta a fejem. A családom szeret, de nem táplál különösebb illúziókat jellemem kapcsán - aki mellettem köt ki, az mind tanulmányozásra érdemes egyed. Szóval...ezt a látogatást nem lehet felhajtás nélkül megúszni.
Nem mintha lenne okom a Meyers-klán reakciójától tartani - attól eltekintve, hogy mint tudósok, mindenki kicsit furcsa, kevés kivétellel vagy kedvelni fogják Antont, vagy vállat vonnak, elvégre magamnak választottam, úgyhogy nekem kell elviselnem/örömöm lelni benne. Azt előre meg tudom mondani, kik fogják elbűvölőnek tartani.
Válaszára végül nagy levegőt veszek és sóhajtva kifújom, megszabadulva idegességem nagyjától. Jólesik a csók, s ami mögötte van kimondatlanul - szótlan köszönöm csak meg, belemosolyogva csókunkba. Hosszan időzni mégsem merek ajkainál, úgyhogy önuralmam romjait összekaparva, visszatérek a beszélgetéshez. Kérem a történetem! Meg ha már itt tartunk, jöhetnek azok a láncok is... *

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=746640#post746640][b]Dr. Riley Meyers - 2019.01.15. 21:56[/b][/url]

Együttérzően dörgölöm körkörös mozdulattal a srác hátát, ahogy elkapja a szédelgés - ugyan túl fiatal voltam hozzá, hogy emlékezhessek az első hoppanálásomra, a hopp-hálózatos utazástól tudok ám émelyegni. Kisvártatva helyrejön és elindulhatunk, sietség nélkül sétálva. Nem próbálok beszélgetést kezdeményezni, mert most realizálom, amit Liam elfelejtett közölni velem - Thomas arcára mérföldes betűkkel van odaírva, hogy ez az egyik, ha nem az első mugli környékes és nagyvárosi élménye egyben. Szóval csak óvatosan.
- Rendben,-*biccentek. Kezdetnek megteszi ez is.*- Azért ha látsz bármit, amit kipróbálnál, ne tartsd vissza,-*mosolygok le rá kacsintva egyet mellé, mindenféle udvariasságtól mentesen. Tényleg érdekel és csupa fül vagyok, még ha csupa nyaknak is tűnök.
Ahogy beérünk és szembesülök az embertömeggel, ösztönösen magamhoz húzom Thomast, kezem a vállán nyugtatva, ami egyrészt megkönnyíti a terelgetését, másrészt biztosítja, hogy nem próbálják lökdösni. A hozzám hasonló zsiráfokat elkerülik az emberek, úgyhogy relatíve akadálytalanul eljutunk a mozgólépcsőig - még jó, hogy a kastélyban is vannak hasonlók, nem akkora sokk - és el is indulunk felfelé. A pillantások nem érdekelnek, a fiú biztonsága és biztonságérzete összemérhetetlenül fontosabb. Aki pedig van olyan botor, hogy belénk kössön, nos, az remélem egy jávorszarvassal szemben is ugyanolyan bátor, mint amilyen hévvel tizenévesekkel kötözködik...
- Ha lesz kedved, benézhetünk majd valamelyik boltba is,-*ezt már fent mondom, amikor a moziszintre érünk és végre nem lép senki a tyúkszemünkre. Innen látni az összes alattunk lévő emeletet egy szeletét, a sok színt és csillogást, szinte szédítő. Most érek rá lecsavarni a sálamat és szétkapcsolni a kabátomat, aztán finoman megborzolom a bámészkodó Thomas haját.*
- Gyere, segíts választani!-*bökök fejemmel a mozi és a pénztár felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=750877#post750877][b]Dr. Riley Meyers - 2019.02.25. 00:20[/b][/url]

Nevetnem kell, s ennek semmi köze a gúnyhoz - egyszerűen Thomas lenyűgözött arca és lelkesedése hat rám, hihetetlenül édes. Amíg a kérdéseire felelgetek bólintással vagy épp fejrázással (lévén közbevágni esélyem sincs), végig mosolygok, csak olyan csendesen-magamnak. Aztán kifogy a gyerekből a szusz, vagy legalábbis megáll egy pillanatra levegőt venni és megint vált, én kerülök kérdéseinek kereszttüzébe.
- Egyiket sem láttam még, ízelítőt sem mindről,-*ingatom szelíden fejem, mert mostanában alig maradtak tétlen szabad óráim - nem mintha bánnám - és a filmnézés nagyon lecsúszott a fontossági listán. Sorra veszem a filmeket, amik iránt Thomas érdeklődött, egy-egy rövidebb kommentárt fűzve mindhez, ahogy a plakátokat és vetített trailereket nézegetjük.
- A Mary Poppins már egy folytatás, szerintem ahhoz jó lenne látnod előbb az eredetit, arról garantálni tudom neked, hogy megéri megnézni.-*nekem legalábbis gyerekkorom egyik kedvelt filmje volt a régi. Az ilyenektől mindig kicsit öregnek érzem magam, de oda se neki. A rebootok korában élünk.*
- Az Űrdongóról nem sokat tudok mondani, valahogy nem láttam egyik előzményét sem. Alapvetően szeretem az űrt, a sci-fit és az ilyeneket, szóval akár még jó is lehet,-*töprengek hangosan, mert a hatalmas robotok kicsit elbizonytalanítanak ezzel az autóvá alakulással. *
- A Queen az egyik legkedvesebb bandám. Imádom a zenéjüket, a szövegeiket és nagyon sajnálom, hogy élőben már nem láthattam őket. A film a frontemberükre összpontosít, aki az első hírességek között volt, aki nyíltan felvállalta a melegségét és a betegségét.-*Ez egy több magyarázatot igénylő történet, azt hiszem, de nem erőltetem - hagyom, hogy Thomas nézelődjön, mérlegeljen kedvére, bár nem bírom megállni, hogy egyszer-egyszer ne húzzam magamhoz egy ölelésre. Ha végül sikerül dűlőre jutni és jegyet venni, jöhet a következő kihívás - a kaja.*
 

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=752607#post752607][b]Dr. Riley Meyers - 2019.03.21. 22:56[/b][/url]

A legtöbb felnőtt nehezen tart lépést a gyermekekkel, számomra mégsem fárasztó ez a gyors pörgés és kicsit zagyva, gyorsan fókuszt váltogató lelkesedés. Persze, néha engem is zavarba tudnak ejteni, de alapjáraton inkább átragad rám a hangulatuk, mint most is.
- Azok, ni!-*rogyasztom a térdem, hogy egy szintre kerüljön az arcunk és kinyújtott karommal az egyik épp kezdődő trailerre mutathassak. Azt nem tudom, ennyi inger közt kibír-e Thomas figyelme két és fél percet, de szerintem nem is kell annyi, hogy összeálljon neki a kép.
- Science-fiction,-*egészítem ki magam, észbe kapva, mert ha nem is egy bő lére eresztett magyarázat, így már sokkal érthetőbb és meghagyom a rácsodálkozás gyönyörét is. Nem vagyok én Okoska törp.
A kurjantásra meglepődöm, aztán két pislogással később már nevetek, bólogatva helyeselve, amiért Liam hozzájárul a gyermek alapvető zenei ízlésének jó irányba formálásához.*
- Nekem a teljes diszkográfiájuk megvan. Sőt, a videoklipjeik is,-*büszkélkedem, sőt, alkalomadtán végig is  hallgattatom/nézetem ezeket, ha valaki nem menekül elég gyorsan. A másik ilyen témám az űrkutatás - aki nem fél tőlem, az még nem hallott a Hubble teleszkópról beszélni...*
- HIV. Elég szomorú történet,-*szusszanok, mert azt hiszem, nem most kellene rögtönzött törielőadást tartanom a témáról. Jólesik hagyni, hogy elterelődjön a figyelmem, ahogy Thomasé is.
- Azok is!-*helyeselek, cseppet sem könnyítve meg a választást, de ha egyszer tényleg sok a jó film a felhozatalban. Na meg addig is kiélhetem a szottyongathanékom, nem különösebben törődve a környezet reakcióival (előbb-utóbb elunják és elkönyvelik Thomast a kisöcsémnek).
- Persze,-*adom be a derekam, mindennemű ellenállás nélkül. Kisvártatva már a jegyeket rakom a tárcámba, ahogy magunk mögött hagyjuk a pénztárt.*
- Gyere, kerítsünk valami harapnivalót. Biztos van, amit menet közben is lehet enni,-*mosolygok lefelé, hogy ne kelljen újabb szörnyű döntés elé állítanom. Ha a boltba nem is engednek be kajával, a kirakatokat simán lehet nézegetni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=753283#post753283][b]Dr. Riley Meyers - 2019.03.26. 23:45[/b][/url]

Korán érkeztem, állapítom meg telefonomra pillantva - túl korán ahhoz, hogy csak úgy betoppanjak, hiába sandítok fel vágyakozva az épületre a sarkon állva. Azt hiszem, csúnyán benéztem otthon az órát, de már nincs kedvem hazamenni, szóval téblábolok egy kicsit, aztán sétára indulok. Nem fog ártani ennyi mozgás, amilyen izgatott vagyok, hiába nem kellene; dobol bennem a türelmetlenség, s igencsak pórázon kell tartanom a képzeletem, hogy ne hajszoljon különféle ábrándokba. Mintha nem okozott volna már pont elég galibát...
Helyette nézelődök, az utcákat, kirakatokat és embereket figyelve. Még mindig újszerű a város, bár már ismerősebb, rengeteg eddig észrevétlen maradt részletet találok, macskaköves útvesztőjében csavarogva. Esteledik és nem sokan vannak idekint, alig pár lézengőt és elvétve nyitva tartó árust látok, s bár nem terveztem vásárolni, az egyiküknél mégis megállok és szóba elegyedek. Ahogy beszélgetünk, lassan elillan a bizonytalanságom és a hölgy segítségével válogatok, majd fizetek.
Még egyszer ránézek a telefonomra - most már egy kicsit kések, de épp csak pár percet. Feltrappolok a lépcsőkön, végig a kis folyosón, s toporgok egy-két lélegzetvételnyit a lábtörlőn, mielőtt bekopognék, meg sem merve tippelni, ki nyit majd ajtót. Jobb híján a balomban tartott dobozt szorongatom, hogy nehogy kárt tegyek a másik kezemben egyensúlyozott, hátam mögé rejtett, gondosan csomagolt csokorban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=756068#post756068][b]Dr. Riley Meyers - 2019.04.21. 19:21[/b][/url]

Furcsa Thomastól az összeszűkült szem, de betudom annak, hogy nagyon koncentrál a trailerre - néha egyáltalán nem könnyű őket értelmezni számomra sem, pedig azért nem egyet és nem kettőt láttam már.
Ahogy beszélgetünk, igyekszem nem lexikonként ontani magamból a dolgokat; egyrészt sok az inger és szeretném, ha a saját tempójában töprenghetne és kérdezhetne rá azokra, amikre kíváncsi, másrészt viszont úgy érzem, jó hagyni, hogy összerakja magában a dolgokat. Ha gyermeteg is, a maga elbűvölő, ártatlan módján, nem kell apró gyerekként kezelni - ha szüksége lesz rá, majd kér tanácsot és segítséget, ahogy eljött hozzám is.
Kimondhatatlanul jólesik Thomas nyitottsága, közvetlensége, bár egy kicsit féltem is miatta, mert könnyű lenne visszaélni vele. Most azonban nem fenyegeti semmi, derűsen kószálunk és ámuldozunk, mivel a beszélgetés tele szájjal elég nehézkes, plusz...éhesek vagyunk.
- Ne engedj be a könyvesboltba,-*sóhajtok egy ponton, miközben szomorú bernáthegyi szemekkel csüngök a folyosó másik oldalán felém kacsingató kirakaton. Imádom az új könyvek (és régi könyvek és használt könyvek és...) szagát, meg agyonmacerálni őket, viszont a fák érdekében nem igazán veszek ilyesmit.
A film maga könnyed - kicsit félreteszem a saját fenntartásaimat és átveszem a terem hangulatát, bár el-elkalandozom kissé, a vászon helyett a nézőket, főleg Thomast figyelve. Megint összehúzza a szemét; nem is, inkább hunyorog, azt hiszem, már amennyire a visszaverődő fényben meg tudom állapítani. A gyanúmat viszont egyelőre hanyagolom, inkább lehetőségeimhez mérten kényelmesen elhelyezkedem, hogy iszogathassam a limonádém és zavartalanul élvezhessük a mozit.
Mire véget és és kikeveredünk a kisgyerekes családok tömegéből, jól elmegy az idő, még ha a neonfényektől nem is látszik, hogy már besötétedett. Jólesően nyújtózkodom, alaposan elmacskásodtam, ám töretlen derűvel terelgetem a borzasztóan lelkes Thomast. Egy ponton elsurran a mosdók felé, én pedig teszek egy kitérőt a pénztár felé, hogy mosolyommal megvesztegethessem az egyik kisasszony és szerezzek egy plakátot erről a sárga csodabogárról. Nem adom oda rögtön, kabátom alatt rejtegetem egész hazáig, hogy némi forró habos kakaó és pillecukor mellett vívott társas-csatánk fő- vagy fájdalomdíja legyen. Ezt leszámítva viszont már csak macskázós-ejtőzős dolgokat terveztem, amíg menthetetlenül be nem alszik valamelyikünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=756264#post756264][b]Dr. Riley Meyers - 2019.04.22. 22:00[/b][/url]

Ezek a másodpercek megmagyarázhatatlanul hosszúra nyúlnak, szinte visszatartom a lélegzetem az izgalomtól, holott nincs rá különösebb okom, mégis a cipőm orrát vizslatva toporgok. Annyira szeretném, ha minden jól sikerülne. A kiszűrődő dübörgésből úgy ítélem, egy kisebb dinoszaurusz-csorda tart épp felém - aztán az ajtót mégsem egy velociraptor tépi fel, hanem egy kicsit másfajta... szörnypalánta. Az arc a képekről, ugyanazzal a zabolátlan csillogással szemeiben, csak most már hangot is tudok hozzá társítani.*
-Szia, H...-*köszönnék, de belém fojtják a szót. Az a bizonyos alma meg a fája, nem is tudom, miért ér váratlanul a rendhagyó üdvözlés; talán mert teljesen őszinte és hátsó szándék nélkül tett bók. Aztán valami megmozdul bennem.*
- Köszönöm,-*sütöm le a szemem, nem is annyira szégyenlős, inkább csibészes mosollyal.*- Borotválkoztam.-*Mert az első benyomás rengeteget számít, ugye. Az intésre köszönömöt biccentek és belépek, mielőtt azonban túlságosan belemelegednénk játékunkba, Anton is befut és elhessegeti újdonsült udvarlómat.*
- Micsoda fogadóbizottság!-*el vagyok kényeztetve, de el ám - tekintetem kedvesemre nevet, szinte el is feledve a pillanatokkal ezelőtt érzett szorongást. Puhán viszonozom a puszit, s közelsége egyszerre megnyugtató és bolygat fel mindent.*
- Nasit hoztam, ha már ti főztetek,-*billentem meg a dobozom, Anton kérdő pillantása láttán (bár a többesszám csak feltételezés). A pontos tartalma egyelőre hagy maradjon meglepetés, mert előbb a másik ajándékomat szeretném odaadni; le is teszem hát egy pillanatra egy közeli bútorra az édességet.
- Neked!-*bűvölöm elő egy mozdulattal a csokrot, kicsavarva az azt oltalmazó papírból. Hozzám mérten visszafogott - szó sincs óriás, bohém színekben tobzódó virágcsodákról, bár nem is a klasszikus tucat vörös. Van benne illatos rózsa, de bogáncs és apró réti virág is, néhány levélnyi eukaliptusszal megbolondítva; kusza, tarka, vad és elsőre nem is gondolná az ember, hogy összeillenek. Mégis.
Kérdés helyett csak csendben lesem, remélve, elnyeri tetszését. Egy egészen kicsi félsz ül csupán pilláim árnyékában, mert nem vagyok biztos benne, nem allergiás-e valamelyikre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=757237#post757237][b]Dr. Riley Meyers - 2019.05.04. 01:10[/b][/url]

Felszabadult és felszabadító nevetés; beljebb tessékelnek, mintha hivatalosan is átestem volna az első próbán. Ahogy Hanna magunkra hagy, én is kihúzom magam - részben azért, hogy daliám nehogy idő előtt a hátam mögé lásson, részben mert önkéntelenül felelek a mozdulatára, enyhén felszegett állal. Kíváncsi, s bár én legalább annyira türelmetlenül várom, hogy odaadhassam ajándékom, mégis húzom egy kicsit az időt.
- Szépséggel adózom a kedvesnek,-*felelem, bár így belegondolva, igaza van - a bogáncs és fenyőgallyak közt megbúvó rózsák kicsit olyanok, mint ő. Szeret szurkálódni, megvannak a tüskéi, mégis lenyűgözőek színei.
A repülő levél láttán nem pánikolok - sejtettem én ezt, amikor egy kis varázslattal is megerősítettem a kötést, de ennyire futotta tőlem. Mégsem pálmalegyezőnek volt ez szánva, lengetés ide vagy oda. A leányzó viszont ahogy jött, el is viharzik vázáért. Semmiféle elismerést sem várok, ám szép csendben dobol bennem az öröm, hogy kedvét leli a csokorban, nézegetve-szaglászva, kicsit talán meg is feledkezve magáról. Csókot kapok s kapok rajta, kortynyi közelségén, belemosolyogva a néma köszönöm-be néma szívesen-nel. Ahogy foglyul ejti pillantásom, szavai is belém ivódnak, átitat a pillanat és tekintetének kékje.
- Bevallom, kicsit reménykedtem is benne,-*simítok arcára, hogy megcirógassam derengő borostás állát, majd szusszanós nevetésfoszlánnyal óvatosan ledörgölök egy sárga foltot az orra hegyéről, játékosan rákoppintva.*- És a szirmaikat sem kell tépkedned.
Hanna is megérkezik a keresett porcelánnal, olyan rutinossággal varázsolva, amit szerintem kevés korabelitől láttam; elismerő pillantással és felvont szemöldökkel adózom rutinjának, majd Antonra sandítva meg kell állapítsam, pont olyan hanyag mozdulatokkal használja a pálcáját, mint az apja.
Lesegítik a kabátomat, ami alól búzavirág-színű ruha bukkan elő - inkább elegáns, semmint kihívó, de szükség esetén seperc alatt tudom transzfigurálni, úgyhogy a pálcám a kezem ügyében tartom.*
- Pompás! És az illata is!-*kontrázok, ahogy a dobozzal hármasban elindulunk a konyha felé, s ki-ki elfoglalja a helyét. Ahogy ülök, tétlenül - mert evidens, hogy csak útjában lennék a röpködő tárgyaknak - ismét rám tör egy kicsit a szorongás. Nagy levegőt veszek és lassan kifújom, majd egy hosszú, szürkésfekete szőrszál vonja el a figyelmem, amit lecsippentek a vállamról.*
- Freud üdvözletét küldi,-*állapítom meg, felmutatva a bűnjelet. Ha macskamenta szagom van, arról is ő tehet, s ez a gondolat segít lazítani. Önmagamat akarom adni.*- Nos, örvendek a találkozásnak és itt a soha vissza nem térő alkalom, hogy rákérdezz az összes pletykára, amit rólam hallottál,-*dobom fel a labdát, bepótolva a küszöbön belém fagyott üdvözlést és gyakorlatilag szabad kezet adva Hannának.
Azt sosem állítottam, hogy bölcs döntéseket hoznék.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=759139#post759139][b]Dr. Riley Meyers - 2019.05.23. 00:00[/b][/url]

- Nem vagyok elég zakkant így is?-*vonom fel szemöldököm, cseppet sem ütődve meg a viccen; bájitalfőzőként és a meglévő családi hátteremmel alaposan fel vagyok vértezve. Azt tanították, inkább menjen pocsékba, mint kárba...
Lesegítik a kabátomat, érintéssel és pillantással egyaránt cirógatva. Nem bírom megállni, hogy játékos kacérsággal ne perdüljek egyet könnyedén tengelyem körül, fodrozódó mosolyom gyerekes örömömről árulkodik. Szeretek tetszeni.
Épp ezért nem zavar Hanna vizslató tekintete, meg sem kísérelek elbújni előle, bár nem is kelletem magam. Aranyos, ahogy a tincseivel babrál, össze-összenézünk és önkéntelenül is elárul a tekintetem.*
- Nem cica. Makka!-*javítom ki vigyorogva, még ha a professzor úrnak édesmindegy is, melyik titulusát használják. Ha az átlagreakcióból indulok ki, szerintem azt hiszi, ÚRISTENMEKKORA a neve.
Megköszönöm a tányéromra púpozott adagot, az illatától pedig szinte azonnal összefut a számban a nyál. Állatkínzás, hogy ennyire forró; figyelmem elterelendő a kajáról beszélgetést kezdeményezek, bőség zavarába hozva a leányzót.*
- Egészségünkre!-*visszhangzom Anton köszöntőjét, kortyolva egyet. Jólesik, s így legalább több esélye hűlni az ételnek - nekem pedig nem égetni össze a számat.*
- Yup. Terepjávorrá, pontosabban. Képi bizonyítékkal szolgálhatok, de itt nincs elég hely egy bemutatóhoz,-*körbeforgatom a fejem, kapásból kiszúrva vagy féltucat tárgyat, amit biztosan levernék, ha mégis megkísérelném. Aki az elefánt a porcelánboltban kifejezést alkotta, biztosan nem volt soha összezárva szarvasfélével.*
- Szoktam. Gyakran hasznos, bár néha csak vicces,-*a következő kérdés is ehhez kötődik, s a legkevésbé sem lep meg, hogy ilyen híremet keltik. Lehetne igazából ennél sokkal meredekebb, lásd az egyetemi botlásomat.*
- Nem, de vérfarkasokkal is dolgozom - ezért lettem animágus. Szóval holdtöltekor általában nem alszom,-próbálom dióhéjban összefoglalni, miért is megyek végig kicsit hasonló cikluson, mint a likantrópok, akiknek segíteni igyekszem. Ha az ember megfejeli mindezt pár transzatlanti hoppanálással, máris beszerezhet néhány olyan táskát a szeme alá, ami garantálja az elvegyülést.
A szerepcserés (köz)játék láttán kuncognom kell, lemondó szusszanással figyelve a grimaszparádét. Műsoros vacsora.*
- Fájdalom, de inkább bokros teendőim bozótjáról beszélünk, semmint valódi borostáról. Sajnos csak halovány fogalmam lehet az általad átélt szenvedésekről,-*hát igen, az arcszőrzetem javarészt kamu és koppintás, hogy enyhítsem az amúgy is elkerülhetetlen tejfelesszájú benyomást. Mondjuk nem hiányzik, a hideg tud rázni tőle, ha valaki szívogatja a szószt a bajszáról vagy rágcsálja azt. Viszont elérkezettnek látom az időt, hogy én is hozzáfogjak az evéshez, ha kisebb falatokban is; nem kell csalódnom.*
- Ez nagyon jól sikerült, hódolatom a szakácsnak,-*emelem a villámon egyensúlyozott adagot, küzdve azzal a rossz szokással, aminek hála óriáskígyóként étkezem.*
- Ezek mind szabadon köröző pletykák vagy nyomoztál is kicsit?-*kíváncsiskodom, játékosan megpercintett szemöldökkel. Elvégre apja lánya.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=760897#post760897][b]Dr. Riley Meyers - 2019.06.10. 00:49[/b][/url]

Amennyire izgultam az este miatt, annyira könnyedén találok közös hangot és illeszkedem be, pedig tartottam tőle, hogy olyasmit próbálok megbontani, ahol már nincs hely számomra. Szoros a kapcsolatuk, elég néhány pillantást vetni a falakat díszítő képekre vagy hallani, ahogy Anton beszél a lányáról; Hanna pedig nem gyerek már. Mégis, egy pillanatig sem érzem, vagy éreztetik velem, hogy ne kapcsolódhatnék be játékaikba, tréfáikba vagy távolságot kellene tartanom. Tekintetemmel néma köszönömöt intek kedvesemnek - eszem ágában sincs leállni hálálkodni, ám kivételes este ez számomra.
- Ügyes. Csodálom, hogy semmi vadabb nem kapott még szárnyra, már vártam, hogy elhíreszteljék, vérjávorként bolyongok éjjelente az erdőben,-*jegyzem meg hanyagul, mert tavasszal van, hogy rámtör a salátagörcs és legelészésre adom a fejem. Futottam már össze sötétedés után diákokkal, akiket kicsit már tekintetben kerített hatalmába az évszak. A rózsaszín köd mámorából pedig jávor-rám térni magukhoz... Fogalmazzunk úgy, emlékezetes.
A puding után tényleg tudnék egy jót szundítani, ami egyrészt jóllakottságomnak, másrészt a napi második kávém időszerűségének tudható be. A jelenet láttán szinte ösztönszerűen megvakargatnám Anton hasát, mint az elégedetten terpeszkedő macskákét szoktam. Azonban ebben a háztartásban spártai szigor az úr.
- Ahogy nevelték?-*kockáztatom meg egy sunyi vigyorral, bár ékes példája vagyok annak, hogy a leggondosabb és -körültekintőbb munka sem mindig hozza meg gyümölcsét. Vagy egy kicsit bogarasabbra sikerül a tervezettnél.
A mosogatásban keveset tudok segíteni, nem merem én röptetni a dolgokat, így csak törölgetek és pakolászok, nevetve figyelve az apja-lánya páros, ahogy két (immár) tiszta villákkal ádáz kardpárbajt vívnak a levegőben. A zenét kifejezetten jó ötletnek tartom, gondolkodás nélkül kezdem dúdolni az ismerős dallamot, amíg az utolsó darabok is a helyükre kerülnek és kezemet a konyharuhába törölve bevégzettnek nyilvánítom a munkát. Éppen időben ahhoz, hogy ne maradjak le a táncról, amit kuncogva-vigyorogva nézek végig, még tapssal biztatva is a párost. Aztán engem is felkérnek és boldogan teszek eleget a kérésnek, meg sem kísérelve visszafogni magam és felhőtlen jókedvemet. Sőt, hogy teljes kört írjunk le, én is felkérem Hannát, a ruhámat is átváltoztatva az összhatás kedvéért.
Aztán valahogy úgy elrepül az idő, hogy már csak arra eszmélek, a sötétben állunk a küszöbön, búcsúzófélben. Nem akarok még elindulni, s egyik kezemmel kezét cirógatva nyújtom a pillanatot, mielőtt ruhájába kapaszkodva magamhoz húznám egy csókra. Sóhajízű mosollyal engedem el, lecsattogva a lépcsőn és az udvarban még megtorpanok, hogy felnézve csókot dobjak, pár lépéssel később halk pukkanással köddé válva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=802006#post802006][b]Dr. Riley Meyers - 2020.03.31. 22:53[/b][/url]

Nem szokásom megfordulni a füttyögőknek, ám ha nagyon jó kedvemben találnak, néha kivételt teszek - főleg, ha Antonok találnak fütyörészni, fészkéhez ilyen közel. A bolt előtt vártam rá, hogy ne kerüljünk bajba a nálam lévő holmi miatt, de aztán már ha akart, se tudott volna levakarni, ó nem.
Arra sem egyszerű rávenni, hogy magára hagyjam a konyhában, de miután megfenyeget, hogy ha tovább lopdosom a gyümölcsöket, akkor az ujjaimból is aprít a tálra, egy utolsó epret elorozva elsompolygok és beérem a konyha-kanapé távval. Csodák csodája, hathatós segítségem nélkül már szinte pillanatok alatt elkészül és csatlakozik hozzám.*
- Nyilván a papírok elhelyezkedése a probléma forrása,-*horkantok halkan, mert bár egy pillanatig sem kérdőjelezem meg igazgatóként tett erőfeszítéseit, a gondos papírmunka nem tartozik közéjük. Ez persze nem kisebbíti érdemeit és én sem fogok szót emelni az új munkaerő ellen, amíg ez több közösen tölhető időt jelent.
- Szándékosan elkövetett szemérmességgel nem vádolhatnak,-*felelem, szemrebbenés nélkül, mintha a téma szakértője lennék*- szóval csakis gondatlanságból. Mit tudsz felhozni mentségedre?-*Annál is inkább, hogy még mielőtt odabújhattam vagy kényelmesen elhelyezkedhettem volna, már pattan is fel, s bár elkezd vetkőzni, egyetlen réteg után abba is hagyja. Ah, the agony... Pedig a nagy nézelődésben én is elfelejtek megválni puha pulóveremtől, amiből ugyan kibukkannak vállaim, de combközépig ér és cicanadrággal egészül ki.
- Szívtelen dög,-*sandítok rá, sóhajtós szusszanással követve a mozdulatot - én mit fogok széttúrni így? Ennek ellenére azért odadőlök, megcirógatva vállát orrom hegyével, meg-megpihenve, míg beszívom illatát. Hiányoztál.*

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=802622#post802622][b]Dr. Riley Meyers - 2020.04.01. 21:53[/b][/url]

A puszi mosolyt csal az arcomra, s picit fel is húzom vállaimat, felváltva mozgatva őket, hogy kérkedjek fedetlenségükkel és örömömmel. Sőt, ha már itt meg a figyelemelterelésnél tartunk, válaszként kacsintok egyet, aztán kikapom hajamból a hivatalos kis kontyot összetartó tűket, úgyis megviselt állapotban van mostanra, s fejemet megrázva hagyom a feltűzéstől enyhén hullámos, vörös tincseket szétterülni. Amennyire szeretem az esti szórakozást és a város pezsgését, annyira jólesik most ez a játékos civódás, aminek jóformán egyetlen célja, hogy halljuk a másik hangját. Mert szeretem és hiányzik karcossága, főleg egy-egy hosszabb nap után, amikor nincs időm megállni pár szóra sem, hát magamban tartom, amit neki mondanék.
Belebújok az ölelésbe, szemhéjam magától lecsukódik és álla alá fúrom a fejem egy pillanatra, halk szusszanással. Aztán persze muszáj, hogy előrukkoljon azzal, amire jóformán azóta várok, hogy bejelentette, titkárnője lesz.*
- Wh...-*pislogok rá, mint hal a szatyorból, teátrálisan tátogva mellé felháborodásomban, mintha eddig naponta kerestem volna fel az irodájában, kihasználva, hogy senki sem állta utamat.*- Kárpótlást követelek!-*találom meg végül a hangom, rácsapva Anton mancsára és ellopva az orra elől a legszebb szőlőszemet, amit kinézett magának, kihívóan bekapva.