[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=722101#post722101][b]Thomas Middleton - 2018.05.03. 02:42[/b][/url]

A King's Cross 7 és feledik vágányáról indult a vonatom. Az egyik nevelőm kísért el oda, a többitől elköszöntem az árvaházban. A társaimtól szintén. Liam bácsihoz tartok, aki különben igazából nem is a bácsikám. Rokonnak rokon, de hogy egészen pontosak legyünk, ő nem más, mint az anyai nagyapám fivérének a fia. Na várjunk csak... Az anyai nagyapám fiv... de, jól mondtam! Szóval igen.
A nevelőink nem csak új családokhoz adtak sok-sok gyereket az árvaházból, hanem közben azon is fáradoztak, hogy felkutassák a hozzátartozóinkat. Ez kinél könnyebb, kinél nehezebb. Nálam nehezebb volt, hiszen a nagyszüleim már a szüleimnél jóval hamarabb eltávoztak az élők sorából, apukámnak állítólag nem volt valami nagy családja, az anyukám pedig eléggé elszakadt az övéitől.
Ahogy robogok a vonaton, nem győzöm ámulni a tájat, meg az utastársaimat faggatni mindenféléről. Soha nem jártam még a külföldön. Oké, Nagy-Britanniában voltam Anglián kívül Skóciában meg egyszer kisebb koromban Írországban is, de ezzel ki is fújt. Nem voltam még semmi olyan helyen, ahol ennyire más minden.
Megérkezünk. A vonat befut és megáll. Az én kabinomban mindenkit megkérdezek, de még a szomszédos kabinban is pár varázslót, hogy ez biztos Budanekeresd-e. Mindig igen a válasz, ám én a biztonság kedvéért kidugom a fejemet az ablakon és minden környező Budanekeresd táblát elolvasok. Mintha minél többet olvasnék el, annál biztosabb lenne, hogy jó helyen járok.
Nem akarok fenn maradni persze, szóval lehalászom a csomagtartóról a bőröndömet és nekiállok levonszolni. Van már pálcám, de nagyon az elején járok a bűbájtanulásnak. Nem kockáztatnám a lebegtetést.
Leszállok és jól körülnézek. Liam bácsi elvileg tudja, hogyan nézek ki, fel kell ismerjen. Nekem annyit mondtak róla, hogy barna hajú és jó felépítésű, mert valami harcművészetet űz. Ha csak fele olyan menő, mint elképzelem, akkor is a legmenőbb ember, akivel valaha találkoztam. Két kézzel markolom poggyászom fülét és izgatott tekintetem lelkesen kutatja őt a tömegben, miközben nyakamat nyújtogatom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=722198#post722198][b]Thomas Middleton - 2018.05.03. 22:22[/b][/url]

Igazán érdekes egy dolog ez, mert ha valaki örökbefogadja az egyikünket, őket azért jó alaposan megnézik maguknak a nevelőink meg akár a Minisztérium emberei. Viszont, ha egy rokon kerül elő, úgy osztogatnak minket, mint a cukrot. Rendben, ez túlzás, ennél azért körültekintőbbek, meg kérnek hírt rólunk és idővel ránk is néznek. Elmondhatatlanul különös érzés, hogy mindez most velem van. Eddig mindig csak hallgattam, melyik társamnak hogy megy sora azok közül, akiket így vagy úgy, de elhelyeztek. Most meg rólam fognak hallani.
Nyaknyújtogatásom közben észreveszek egy elegáns, integető férfit. Közelít. Felém közelít? Nekem integet? Ő az? Ő az. Szerintem Ő az. Engem néz, idetart. A szívem a torkomban dobog, gyomrom görcsben. Nyelek egyet és lépek felé én is. Közben hátrasimítom kicsit a hajamat, legalábbis el a szememből. A rajtam lógó pulcsin is igazítok egyet. Észre se veszem, milyen meleg az itteni idő. Londonban még hűs volt meg a vonaton is. A pulóver alatt meg még inget is viselek. Enyhén túl vagyok öltözve. Azonban ez a legkevésbé sem foglalkoztat éppen. A közeledő varázsló annál inkább. Jókötésű tényleg. Meg igazán jól öltözött. Hát persze, mert nem csak harcművész, de ügyvéd is, ha minden igaz. Nem mintha minden ügyvéd ilyen fess lenne. Járt nálunk pár az árvaházban, na ők nem ilyenek voltak.
Ahogy odaérünk egymáshoz, nem teszek egyebet, mint idülten mosolygok, bőröndömet szorongatva. Olyan határozottsággal áll elém, hogy meg se fordul a fejemben, hogy rákérdezzek, Ő-e Liam bácsi, vagy hogy eláruljam, én ki vagyok. Talán egy vadidegenre pislogok éppen ilyen áhitatos képpel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=722294#post722294][b]Thomas Middleton - 2018.05.04. 22:36[/b][/url]

Az a helyzet, hogy lehetséges, az eredeti elképzelése rólam közelebb áll a valósághoz, mint a mostani. Nem igazán éltem eddig a valódi világban és közel sem tudom, hogyan álljam meg a helyem. Hiába tűnik egy árvaház keménynek, akkor is egy zárt közegről van szó, ahol egészen más dolgokat tanulsz meg, mint odakinn. Ráadásul egyértelműen gyerekesebb és naívabb vagyok a velem egykorúaknál. Szóval bár megeshet, a széltől nem kell óvni, azonban az önállótól nagyon messze vagyok. Dehát ezek úgyis kiderülnek majd idővel. Ki tudja, a végén még meghökkendő dolgokra derülhet fény saját magamról és arról, mire vagyok képes.
- Ó... igen... köszönöm - nyökögöm válaszomat echte londoni angolommal, közben hálásan mosolyogva. Átnyújtom neki a bőröndöt. Hősködnék, hogy majd én viszem, csakhogy nekem kifejezetten nehéz, rajta meg úgy látom, számára nem okozhat gondot egy ekkora súly, ráadásul neki azért biztos nem esik nehezére megejteni egy lebegtető bűbájt, ha úgy találja jónak.
Miután átadtam a csomagomat, derűsen karba teszem a kezem.
- Milyen messze laksz innen? - teszem fel a megannyi, fejemben cikázó kérdés közül az egyiket, miközben leengedem inkább kezeimet és zsebre dugom őket. Nehezen döntöm el, mit kezdjek velük. Meg magammal. Úgy érzem, ki tudnék ugrani a bőrömből. De nem akarok túl sok lenni. Állítólag sokszor vagyok az a kérdezgetéseimmel, a hozzáfűzéseimmel, márpedig nem akarnék már az első percben az idegeire menni. Nem akarom, hogy visszaküldjön. Mondjuk nem hiszem, hogy lehet olyat csak így, azonban az ezen való aggódásom erősebb annál, minthogy ezt képes legyek végiggondolni. Meg igazából nem csak azon aggódom, hogy visszapasszol-e, hanem hogy egyáltalán kedvelni fog-e. Mert én már most kedvelek. Jó, én mindent és mindenkit hamar megkedvelek, de őt meg aztán főleg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=723001#post723001][b]Thomas Middleton - 2018.05.11. 23:47[/b][/url]

Néha körbenézek kicsit körülöttünk, de minden alkalommal gyorsan visszakapom kiskutya tekintetem a bácsikámra. Csak hát muszáj figyelnem, mi történik a környezetemben. Ez egy részt a kiváncsiság, másrészt a megszokás. A társaim mindig képesek voltak bárhonnan rám támadni a legválogatottabb tréfákkal, amiktől ugyan rettegtem, mert mindig halálra rémítettek, de aztán velük nevettem saját magamon. Úgy előbb szabadultam, meg legalább én is élveztem. Hiszen ami először csak látszat volt, végül valóság lett.
- Igazából nagyon keveset voltam a városban. Csak néha kirándultunk el valamerre, különben viszont nem igazán hagytuk el a birtokot - ered meg a nyelvem, hiszen az se jó, ha kuka vagyok. Mondjuk birtoknak talán erős nevezni a kerítéssel körbevett régi árvaház épületet meg azt a közepesen tágas udvart, ami hozzá tartozott. Dehát nekem nagynak tűnt. Tény, London maga még nagyobbnak. Minden alkalommal lenyűgözött, amikor alkalmam volt az utcáit járni.
- Tetszik itt. Mármint, amit eddig láttam belőle - nézek körbe a pályaudvaron és hát igazából eddig ennyihez volt szerencsém Budanekeresdből. Azonban mivel megvan az a - sokak számára végtelenül idegesítő - tuajdonságom, hogy oda meg vissza tudok lenni nagyjából mindenért, ezért nyugodtan megelőlegezhetjük a bizalmat, hogy a település többi része is tetszeni fog.
- Persze - vágom rá széles mosollyal, csillogó szemmel. Lehet, ha Liam bácsi azt kérdezte volna, hogy szeretek-e gallyakat rágcsálni, arra is ugyanígy reagáltam volna ebben a pillanatban, azonban ez az őszinteségemen mit sem változtat. Meg az izgatottságomon sem. Szóval közel lakik. Vajon otthon palacsintát fog nekem sütni, azért kérdezte? Otthon. Én hívhatom vajon így? Az a baj, hogy szerintem így fogom. Már most így hívom magamban, pedig még nem is jártam ott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=723280#post723280][b]Thomas Middleton - 2018.05.15. 19:52[/b][/url]

- Biztos vagyok benne - vágom rá a reményére, mosolygón bólogatva, aztán torkot köszörülök és lesütöm kissé a szemem, meg nézek ide-oda. Tudom, hogy vissza kéne fogjam a lelkesedésemet, csak ez tényleg nagyon nehéz, ebben a pillanatban főleg.
Ahogy elindulunk ki az állomásról, eleinte nem nagyon tudom, mit csináljak a poggyász nélkül maradt kezeimmel. Először zsebre teszem őket, de eszembe jut, hogy az egyik nevelőm ezért mindig rám szólt, hogy illetlen, szóval utána kiveszem és csak lógatom őket magam mellett. Meg néha a bő pulcsimat igazgatom.
- Ó, hát öm... - áll meg bennem kicsit az ütő a kérdésére. Nem mintha ez egy nagyon durva vagy zavarbaejtő kérdés lenne elvileg, csak nálam az kicsit. Oké, nagyon. Az oka végtelenül egyszerű.
- Igazából mindent - mosolygok fel Liam bácsira, ahogy rám tör az őszinteség. Pedig nagyon jól begyakorolt válaszaim vannak a mi a hobbid meg a mi kedvenced kérdésekre, azonban nem érzem úgy, hogy neki hazudni szeretnék. Rendben van, hogy jó benyomást akarok tenni rá, de megjátszani nem akarom előtte magam. Végülis ő nem fog se kigúnyolni, se megverni. Remélhetőleg.
- Úgy értem... - lohad le a mosolyom, ahogy ráeszmélek, hogy sikerült vele megosztanom az igazat, amely igazsággal viszont nehéz bármit kezdeni.
- Nincs olyan dolog, amit jobban szeretnék a másiknál - húzom fel a vállaimat, és bár a kis magyarázatommal a bácsikám valószínűleg továbbra sincs kisegítve, viszont ezzel sajnos most nem érek rá foglalkozni, hiszen nagyon sok inger ér, egy egészen más ország hangulata, ráadásul megpillantom a palacsintázót. Szóval idehozott. Felragyogó arccal nézem a vidám épületet. Hát ezért kérdezte. Érdeklődő, derűs ábrázattal mosolygok fel rá, jól gondolom-e.
- Miért, te miket szeretsz? - kérdezek vissza, megemelt szemöldökkel. Közben indulhatunk is át az úton. Teljesen ki vagyok hegyezve Liam bácsi tempójára, mozdulataira, azokhoz igazodom most.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=723347#post723347][b]Thomas Middleton - 2018.05.16. 22:10[/b][/url]

Egy hosszú pillanatig, amikor csak pislog a feleletem után, talán vissza is fojtom a lélegzetem, ám ahogy rám mosolyog, csak mosolygok vissza rá, mint egy vadalma. Hát még amikor kijelenti, hogy jófej srác lehetek. Nem kezd hitetlenkedni, sem gúnyolódni, nem áll neki faggatni, hogy na, de ugyan, mondjak már valamit, hanem egyszerűen csak tetszik neki a válaszom. Őszintén tetszik. Ilyen pedig... nos azt hiszem, még nem fordult elő velem. Az emberek vagy megpróbáltak rávenni, hogy válasszak valamit, vagy azt hitték, hazudok, vagy elkönyvelték, hogy nincsen önálló gondolatom, önálló véleményem, ennél fogva gerinctelen és elvtelen vagyok és legjobb lesz valahogy megszégyeníteni. Meg is tették.
Csak figyelem őt, zavartan kissé, ahogy próbálom felfogni, hogy túljutottunk a beszélgetés ezen pontján anélkül, hogy megint a szokásos történt volna velem, ám megszakítom az ezen való erőlködést, hogy elérjen a tudatomig a felelete. Áhitatosan csillogó szemekkel hallgatom a felsorolást, egy percre sem próbálva leplezni, hogy mennyire lenyűgöz.
Aztán jön a kegyelemdöfés azzal, amit a kis életünkről mond. Mosolyom elhalványul, ám csak azért, hogy gyermeki arcom amolyan örömtelin elképedtbe fordulhasson. Automatikus mozdulatokkal követem őt, sétálok be a viruló palacsintázóba, tátott szájjal nézve körbe a színeken és formákon, majd helyet foglalva. Behúzódom az ülésre. Érkezik elénk a limonádé meg az étlap. Rámosolygok kicsit a tárgyakra, aztán a velem szemben leülő bácsikámra nézek.
Azért tudok hányattatott sorsom dacára mindent szeretni és mindennek örülni, mert egyszerűen ilyen a természetem és mert végtelenül naív vagyok. Hiszem, hogy mindenki jó és csak jót akar, egészen addig a pillanatig, míg azon nem kapom magam, hogy bántanak. Hogy félresöpörnek, hogy megaláznak. Olyankor meg összetörök. Viszont düh vagy bosszúvágy ekkor sincs bennem, csak mély szomorúság. Azonban mindig hamar kimászok belőle és folytatom, ahol abbahagytam, hogy aztán megint a padlón végezzem. Nem tanulok a hibáimból, lelkesedésem lankadatlan és minduntalan hiszek a jóban. Most azonban eszembe jut néhány rossz emlék, pár sérülés, a magány, a kirekesztettség és az értetlenség érzése. Hogy nem értem, mivel szolgáltam rá arra, amit kaptam. Hogy miért bánnak így velem. Erre most itt van Liam bácsi, aki nem hogy nem bánt, de mintegy szeretettel fordul felém és a közös kis életünkről beszél.
Szám megremeg, torkom összeszűkül, fiatal tekintetem könnyel telik meg. Gyorsan megragadom az étlapot, kinyitom és magasan arcom elé emelem, hogy elfedjen. Szipogok egyet és sűrűn pislogok. Fejem kicsit lehajtom és egyik kezem arcomhoz vonom, hogy gyorsan megpróbáljam eltüntetni az egy-két legördült könnycseppet. Nagyot nyelek. Lábaimat rázom a pad alatt. Össze kell szedjem magam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=724620#post724620][b]Thomas Middleton - 2018.06.01. 00:02[/b][/url]

Ó, ha tudnám...
Ha tudnám, mik járnak bácsikám fejében, egy részről gyorsan megnyugtatnám, hogy semmi olyasmit nem tettek velem, amit a törvény büntetne vagy amit az emberek ne intéznének el amúgyis egy vállrándítással. Csak nagyon sok volt, folyamatos és ok nélküli. Még szerencse, hogy a feléről nem is tudok. Nem figyeltem rá. A nevelőim meg nem bántottak. Mármint persze, néha talán túl szigorúak voltak vagy a megjegyzéseikkel csak adták a seprűt a többiek alá, azonban ennél több panaszom nem igazán lehet. Gondolom.
Más részről, ha tudnám, mik járnak bácsikám fejében, biztos nem tudnám ilyen ügyesen abbahagyni a bőgést... jó, nem bőgés, csak könnyezés, de ha szabadjára engedném, bőgés lett volna... szóval biztos nem tudnám ilyen ügyesen abbahagyni a könnyezést. Hiszen ölre menne értem. Már most olyan érzelmekkel viseltet irántam, amiket még soha senki nem tanúsított felém. Oké, a szüleim kisbaba koromban. De az régen volt és nem lesz már soha.
Valami történik Liam bácsival, azonban nem igazán tudom meg, mi, hiszen érkezik a pincér. Merlin szakállára, nekem fogalmam sincs, mit kérek! Csak alibiből volt előttem az étlap. Mivel egyáltalán nem vagyok egy zseniális cselszövő, máris kapom vissza magam elé, totálisan nem foglalkozva vele, hogy lebuktatom magam. Nem mintha ne lett volna világos, hogy takarásnak használtam csupán.
Szemöldököm szépen az égbe szökik, mikor bácsikám megszólal. Kikandikálok rá az étlap mögül. Ez magyarul volt? Vajon mit mondott? Rendelt magának? Tekintetem egyikükről másikukra jár. Úgy tűnik, rám várnak. Gyorsan kinézek magamnak valamit. Oké, a kínálat is magyar. Mármint gondolom, hogy ez magyar. De a vaníliát azért csak megértem. Még jó, hogy szeretem is.
- Vaníliás. Én... egy vaníliásat kérek szépen - közlöm bácsikámmal angolul, hátha fordítani szeretné, de közben a pincérre is felsandítok azért, ha esetleg megértette volna ő bármiféle tolmácsolás nélkül is. Ha nekem átjött, mi van odaírva, neki is világos lehetett a rendelésem.
Tényleg, így hogy fogom megérteni a többieket a tanodában? Bár elvileg nemzetközi iskola. Több nyelven tanítanak vagy fordítóbűbájokat használnak? Kicsit elkalandoznak errefele a gondolataim, és szórakozottan törlök még a szememen egy keveset, az asztalra engedve a menüfüzetet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=725653#post725653][b]Thomas Middleton - 2018.06.14. 21:58[/b][/url]

LIAM BÁCSI
érkezésem után a palacsintázóban | x


Nagyon jó. A pincér megértett, minden a legnagyobb rendben van. Elégedetten becsukom a menüt és lerakom az asztalra, aztán meglepetten és érdeklődőn pislogok bácsikámra a bejelentése nyomán. Izgatottan figyelem, ahogy elővarázsol valamit a táskájából. Egy kis kék doboz. Elképzelésem sincs, mi lehet benne. Ez vajon valami ajándék? Még egy? Nem mintha kaptam volna a szó szoros értelmében vett ajándékot már tőle, azonban én teljesen úgy érzem, mintha ez a sokadik lenne. És még csak alig egy órája ismerem!
Kinyitom a kis dobozt és eltátom kicsit a számat. Ez egy nyaklánc. Ha valaha is viseltem ékszert, az valami zsinórból font karkötő volt, vagy mondjuk virágokból eszkábált korona. Ez viszont egy fém holmi. Talán egyenesen nemesfém. Ezüst? Rajta meg egy kereszt. Kiveszem a dobozból, ujjaimon pihentetve, nézegetve, majd kérdőn pillantok Liam bácsira. Koránt sem felelősségrevonóan, sokkal inkább megilletődötten és a magyarázatot várva bármiféle előítélet nélkül. Eszembe sem jut, hogy bármit rám akarna erőltetni, arról nem is beszélve, hogy ha akarná, itt helyben megkeresztelkednék és minden vasárnap mennék a templomba.
- Váo - kerekedik el a szemem, miközben kicsúszik véleményem, miután elmondta, mi is ez pontosan. Számat csücsörítve emelem feljebb, hogy jobban megnézzem magamnak, aztán nyakamba akasztom, és rögtön fel is kapom a fejem, ahogy érteni kezdem, amit a palacsintázó népe beszél. A pincér is megjön nemsokára a finomságainkkal és immáron úgy köszönöm meg neki, hogy érti, ő pedig úgy szól hozzánk, hogy már értem én is.
- Köszönöm - fogdosom még a keresztet szórakozottan a nyakamban, bácsikámat nézve. Ez fantasztikus! Mintha hallottam már volna ilyen megbűvölt tárgyakról, azonban dolgom nem volt még velük. Most meg már van nekem is! Így aztán nem lesz gond a suliban. Noha egy percig se hittem, hogy  gyámom pácban hagyna.
Jóízűen látunk neki palacsintáinknak, amik valami isteniek. Ahogy ez az egész nap. Nem bírom abbahagyni a mosolygást. Sem, amikor végzünk, sem, miközben beszélgetünk még az asztalnál, sem, amikor elindulunk ki az étteremből. Nagyon nagyon nagyon boldognak érzem magam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=725987#post725987][b]Thomas Middleton - 2018.06.18. 22:52[/b][/url]

LIAM BÁCSI
szombat reggel otthon | x


Vége az első sulihétnek. Nagyon izgalmas volt és megismerkedtem pár jófej iskolatárssal, meg úgy összességében igazán tetszik a tanoda. Tágas és igazán hangulatos. A pompás élmények ellenére viszont a napom fénypontja mindig az volt, amikor beléptem a kandallóba és hazajöttem. Haza. Egyedül azért nem érzem magam még teljesen otthon, mert alig tudom felfogni, hogy van otthonom.
Dünnyögve adom jelét, hogy ébredezni kezdek. Laposakat pislogva nézek rá az órára a kisasztalomon az ágyam mellett, és egy pillanatra talán meg is ijedek, hiszen már 8 óra, suliban kéne lennem. Aztán rájövök, hogy szombat van. Elégedetten nyújtózom hát egyet, majd felülök, ledobva magamról a takarót és fel is kelek. Rajtam egy nagy póló meg egy bő melegítőnadrág pizsamaként. A régi adományholmijaim az árvaházból, ám ezeket mostmár csak így itthon hordom. Liam bácsival egyik délután elmentünk pár ruhát venni, ahogy ígérte. Nagyon klasszakat kaptam. Mind új és mind az én méretem. Kell ennél több? Azt mondta, majd veszünk még továbbiakat is. Meg bútorokat is szerzünk még a szobámba. Egyelőre van egy ágyam meg egy éjjeliszekrényem meg egy kis szekrény és ennyi. A falak üresek és nem igazán van semmilyen cuccom a ruháimon meg tankönyveimen kívül, azonban nekem már így is tökéletes.
Ásítok egyet, majd kilépek az ajtómon és körbenézek, bácsikám után kutatva szűk szemeimmel. Helyette azonban valami szőrmókot pillantok meg az ablakpárkányon. Valamiféle állat, viszont meg nem mondom, mi. Érdeklődve közelítem meg mezítlábas lépteimmel és arcomra lassan, de biztosan mosoly szökik, hiszen egészen nyugodt kis lénynek tűnik. Fel sem merül bennem, hogy esetleg ne lenne itt keresnivalója. Olyasmik ugranak be, hogy talán valaki itt hagyta Liam bácsinál megőrzésre a kis kedvencét meg hasonlók. Nem mintha nagyon igyekeznék azon, hogy ész érvekkel támasszam alá, mit csinál itt a sötét szőrű szerzet.
- Szia! Hát te? - hajolok le hozzá és simogatom meg gondolkodás nélkül. Tényleg barátságosnak látszik, szóval miért ne? Jó ég, nagyon aranyos. Mindjárt megeszem! Derűsen simogatom, leguggolva az ablak előtt, hogy egy szinten legyek vele.
- Nem tudod, hol a bácsikám? - teszem fel a költői kérdést, miközben kicsit körbenézek a nappaliban. Nem várom, hogy a tasmán ördög válaszoljon nekem. Nem mintha tudnám, hogy ő egy tasmán ördög. Azt meg végképp nem, hogy a bácsikám.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=726159#post726159][b]Thomas Middleton - 2018.06.22. 20:51[/b][/url]

A szőrcsomó a kérdésemet követően leugrik a párkányról, kicsúszva kezem alól. Felállok és érdeklődve figyelem, mit csinál. Mintha értette volna, amit kérdeztem és tényleg meg akarná mutatni, hol a bácsikám. Persze, ezt csak úgy magamban állapítom meg szórakozottan, nem is sejtve, hogy tényleg erről van szó.
- Bocs, nem akartalak megzavarni a... - állnék neki szabadkozni amiatt, hogy valószínűleg kizökkentettem a pihenéséből azzal, hogy barátkoztam vele; ám mondandóm közben az állat formálódni kezd. Mármint először nőni, aztán közben formálódni. Mozdulatlanná leszek és így figyelem, mi történik. Számat lassan, de biztosan eltátom, ahogy valami emberi alak kezd kibontakozni. Nem tagadom, kicsit meg is ijedek. Azonban, amint felismerem bácsikámat, nagy kő esik le a szívemről, csodálkozásom viszont nem múlik. Elképedt ábrázattal figyelem őt.
- Jó... jó reggelt - hebegem, próbálva összerakni magam.
- Igen, kérek szépen - bólogatok, elhaló szavaim közben. Azt hiszem, ha most azt kérdezte volna, szeretnék-e reggelire egy kis durrfarkú szurcsók müzlit sárkánypikellyel ízesítve, arra is ugyanezt válaszoltam volna.
- Liam bácsi, te animágus vagy? - kérdezek rá a nyilvánvalóra, dehát muszáj. Hiába egyértelmű, soha nem láttam még ilyen átalakulást és nem is ismertem egy hasonló képességű embert sem. Vajon milyen meglepetéseket tartogat még nekem gyámom? Ügyvéd, harcművész és még szőrmók is.
- Milyen állat? - csúszik ki belőlem további érdeklődésem egy egyszerű tőmondat formájában. Nem, még tőmondatnak is gyenge. De az hülyén hangzana, hogy milyen állat vagy. Azt mondjuk kérdezhettem volna, hogy milyen állattá tudsz változni, azonban jelen körülmények között igazán szép tőlem, hogy ennyit ki tudtam nyökögni. Bár meglepődöttségem lassan végleg átfordul teljes csodálatba, miközben lépdelek bácsikám után a konyha felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=727121#post727121][b]Thomas Middleton - 2018.07.03. 00:09[/b][/url]

LIAM BÁCSI
szombat reggel otthon a konyhában | x


- Azta - ámuldozom még egy kicsit, ahogy szóban is megerősíti, hogy bizony ő egy animágus. Egyik kezem a konyhapultra teszem, ahogy ácsorgok mellette mezítláb a hűskonyhakövön. Nem, nem láttam még tasmán ördögöt soha. Rajzfilmen semmiképp, hiszen egyáltalán nem láttam még semmilyen rajzfilmet vagy más filmet. Vagyis csak érdekességként megmutattak nekünk egyszer valamilyen mozgóképi alkotást. Állatok életét mutatta be és egy kellemes hangú mugli narrálta. Jópofa volt. De nem a tasmán ördögök életéről szólt. Elefántos volt.
Ábrázatom kissé aggódóvá válik, ahogy arról beszél, hogy ez egy veszélyeztett faj. Nem akarom, hogy bármilyen faj kihaljon. Főleg nem ez. Aztán elgondolkozva vonom össze a szemöldököm, mikor a furcsaságot kezdi ecsetelni. Valóban különös lenne, ha egy már nem létező állat képét venné magára. Azonban egyúttal talán szép is, hiszen így őrzi az emléküket. Elmerengésemből az zökkent ki, ahogy tovább szövi szavait és még be is mutatja őket. Csakhamar elvigyorodom, így figyelve dínókarú ténykedését, mígnem mulatásom jóízű nevetésbe fordul.
- Segítsek, Liam bácsi? Vegyek elő mondjuk tányért nekünk? - kérdezem aztán, az előtte lévő dolgokra nézve meg körbe. Azonban nem az ügyetlenkedése miatt érdeklődök, hanem úgy egyáltalán. Mindig megcsinál meg előkészít nekem mindent. Szeretnék én is tenni valamit azon kívül, hogy egyébként a szobámat tök rendben tartom meg úgy mindent. Többek közt ezt is beléd verik egy árvaházban, hogy ne hagyd szét a dolgaidat. Dehát ezt bácsikám tudja. Ahogy talán azt is, hogy nem véletlen tűzöm a hozzá fűzött mondandómba ennyiszer a nevét. Oké, egy részről nagyon jól esik megszólítani, másfelől pedig az otthonban mindig túl sokan voltak körülöttünk ahhoz, hogy megengedhessük azt a luxust, hogy a szavainkat ne egy bizonyos valakinek címezzük meg nagybetűkkel. Főleg, ha a nevelőnknek akartunk mondani valamit.
- Mióta tudsz ilyen ördöggé változni? - kérdezgetem aztán tovább, közben pedig amennyiben kapok feladatot, akkor végzem azt, ha nem, akkor meg csak álldogállok tovább mellette a konyhában, néha túlzottan közel hozzá és sokszor kifejezetten az útban. Ez akkor is igaz, ha feladatot kapok. De aztán mindig észreveszem magam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=728758#post728758][b]Thomas Middleton - 2018.07.13. 00:03[/b][/url]

Nem kell engem félteni, hatalmas búra van körülöttem állandóan meg rózsaszín bárányfelhők a fejem fölött, különösen, amikor éppen a bácsikámmal szorgoskodhatok a konyhában. A valóság számomra olyan, mint másoknak valami pompás álom, mivel én mindent igazán szépnek és jónak látok. Sok esetben túl szépnek és jónak, a veszélyekkel meg tökéletesen elfelejtek számolni. Úgyhogy talán mégis van miért félteni, viszont valószínűleg kár így tenni. Olyan vagyok, mint egy kiskutya, akinek éppen csak addig tart a szomorúsága, amíg rosszat szólnak rá, bántják, vagy magára hagyják, ám amint ennek vége, ismét reményekkel teli és lelkes és játékos és végtelenül boldog. Elfeled minden rosszat, a sebei hamar gyógyulnak. Ha a gazdája simogatja, akkor meg soha nem is voltak.
Szinte katonásat biccentek, ahogy megkapom a feladatom és már halászom is elő a terítéshez szükséges holmikat. Igen, már nagyjából tudom, mit hol találok. De amilyen szórakozott vagyok, azért kavargok még kicsit a fiókok, szekrények közt. Liam bácsit hallgatva, végül csak az étkezőasztalnak kikiáltott pultra kerül minden, amire szükségünk lehet. Még poharak meg innivaló is.
- Kapiba... kapibara? - próbálom kiejteni szemöldökösszehúzva.
- Nem, nem ismerem - rázom a fejem mosolyogva, és várom, hogy elmesélje, milyen lények is ezek a kapibarák. Elképzelésem sincsen. Közben helyet foglalok a pultnál. Töltök magunknak innit.
- És Frankynek is összejött az ügyvédi karrier? - érdeklődöm, helyezkedve a bárszéken. Ez mondjuk legalább nem görgős, mint amilyen a tanáriszobában van a házvezetőm asztala előtt. Arról majdnem leestem. Mondjuk még erről is leeshetek, van még rá időm.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=729685#post729685][b]Thomas Middleton - 2018.07.20. 00:04[/b][/url]

Óriási tengerimalacok. Elkerekedett szemmel mosolygok, ahogy ezt elképzelem. Bár mintha láttam volna már ilyen lényeket. A leírás akkor is pompás. Ahogy a reggelim is, aminek nekilátok. Próbálok nem nagyon habzsolni, de túlságosan finom dolgokat készít a bácsikám. Az otthonban szökőévente jutottak olyan ínycsiklandozó falatok, amikből itt naponta részesülök. Nem kell persze semmilyen különleges, királyi fogásra gondolni, nekem azonban olyanoknak tűnnek.
Derűsen fogadom Liam bácsi tanácsát, amelyről bár nem tudom, kell-e majd alkalmaznom, minden esetre jól megjegyzem. Ám ahogy látom rajta, ő már elkövette ezt a hibát és tapasztalatból beszél. Jófej lehet a barátja. Klassz lenne megismerni. Csillogó szemekkel hallgatom a barátságuk és a közös praxisuk történetét, aztán rágásom egyre lassul és arcom egyre komorabbá válik, ahogy a mesélés végére ér. Vállaimat leengedem és szomorúan elgondolkozva nézek magam elé.
- Sajnálom, Liam bácsi - motyogom halkan. Hiszen hiába a mosolya, látszik rajta és hallatszik a hangján, mennyire fáj neki ez. Mostmár értem, miért mondta, hogy ő volt a legjobb barátja.
- Azért beszéltek még? Vagy szoktatok találkozni? Lehet, hogy te is hiányzol neki. Mármint, gondolom, neked hiányzik ő. Talán elmondhatnád neki - árasztom el szegény bácsikámat a gondolataimmal, ötleteimmel. Nem vezérel semmi más, mint a segíteni akarás és fel sem merül bennem, hogy egy felnőtt ember talán nem szorul az én végtelenül naív és gyerekes tanácsaimra. Nekem csak ilyenjeim vannak, hiszen naív is vagyok meg gyerek is. Hiába leszek pár éven belül felnőtt a korom alapján, minden más tekintetben még végtelenül messze állok tőle.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=746483#post746483][b]Thomas Middleton - 2019.01.13. 23:28[/b][/url]

RILEY
késő délután a WestEndnél | x


Fájó szívvel hagytuk Freudot otthon egyedül a doki házában, hogy a főváros szívében teremjünk, egymás kezét fogva. Hiszen hoppanáltunk. Csak hogy én nem tudtam, hogy azt fogjuk tenni. Én csak megfogtam Riley kezét, amikor nyújtotta nekem. Azt hittem, így akarja mutatni az utat vagy odavonni a kandallóhoz. Ha tudtam volna, hogy nem, talán szólok neki, hogy én még soha nem hoppanáltam. De talán jobb, hogy nem tudtam, mi következik, így nem volt időm tartani tőle. Egyszerűen csak megtörtént. Emiatt viszont pár hosszú pillanatig még megkövülten állok ott a kapualjban. Szédülök kicsit, neki kell támaszkodnom a falnak. Azonban nemsokára elmosolyodom és bólintok, hogy mehetünk. Ám egyik döbbenetből esek a másikba: mugli környéken vagyunk.
- Ne-nem tudom. Csak ne legyen csípős vagy nagyon pikáns - vonok vállat félszegen mosolyogva, ahogy arról kérdez, mit ennék szívesen. Minél lágyabb és kellemesebb valami, annál jobban élvezem, azonban mindenre nyitott vagyok. Viszont egyelőre próbálom az államat a helyén tartani. Inkább be is dugom a sál alá. Ha előbb a hoppanálásról nem is szóltam, arról esetleg szólhatnék, hogy én különben nem igazán szoktam muglik közt lébecolni?
Átmegyünk egy zsúfolt, ijesztő aluljárón, ahol mindenféle kütyüt árulnak, meg érdekes illatú kajákat és szembántó fénnyel világítanak. Ráadásul az egész nagyon zajos, rengeteg jármű közlekedik fölöttünk. Nehezen fogadok be ennyi ingert.
Belépünk aztán egy hatalmas épületbe, ahol egy vízesés fogad bent minket. Csak ámulok és bámulok, miközben letekerem a sálam, kioldom a kabátom. Riley átkarolja a vállam és egy fémből készült, mozgó lépcső felé terel, amivel a felszínre indulunk. Vigyázok, ahogy rálépek és nagyon megkapaszkodok a fogódzóban. Meg másik kezemmel a dokiban. Elég fura pillantásokat kapunk, azonban én mindenkire csak bíztatóan rámosolygok. Feltételezem, hogy aggódnak értem, mert látják, nem állok teljesen biztosan. Az eszembe se jut, hogy más járhat a fejükben.
Ahogy a megfelelő emeletre értünk sem húzódom tőle messzebb. Sokan vagyunk itt. Meg különben is, biztonságot ad a közelsége. Nem félek vagy ilyesmi, csak túlságosan ismeretlen terepen járok. Kell valami biztos. Eltátott szájjal nézelődök. Kirakatok, fények, emberek mindenütt. Kicsit, mintha álmodnék.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=746855#post746855][b]Thomas Middleton - 2019.01.19. 21:21[/b][/url]

RILEY
késő délután a WestEnd mozinál | x


Attól nem kell tartania, hogy ne szólnék, ha szeretnék valamit. Tény, követelőző az nem vagyok, viszont kertelés nélkül kimondom, ha valami tetszik vagy felkeltette a figyelmem. Mindig tudni, mivel lehet nekem örömet szerezni. Mondjuk különben úgy általában bármivel. Most éppen azzal, hogy ilyen óvón közel tart magához. Meg azzal, hogy elhozott ide. Akárhogy tűnök inkább valami rémült kiskutyának, mint bármi másnak, ha lenne farkam, csóválnám rendesen. Nagyon tetszik ez az egész, csak éppen elég nagy falat így egyszerre. De nem baj.
- Jó lenne - bólogatok a boltos ötletre, továbbra is nagyon vigyázva a fémlépcsőkön, meg kapkodva a fejem ide-oda. Különös az egész. Ugyanolyanok ezek az itteni emberek, mint nálunk, mégis teljesen mások. Egyszerre érzem őket nagyon közelinek és nagyon távolinak.
- Azta - kerekedik el még jobban a szemem, ahogy felérve lenézek. Megkapaszkodom a korlátban és csak nézelődöm körbe. Azt hiszem, órákig ellennék itt. Ez is egyfajta mozizás. Viszont van itt nekünk tényleges mozizás is.
- Ó, oké - mosolygok zavartan, ahogy érkezik a választás feladata, ám érződik rajtam, nehezen akaródzik elszakadnom a több emeletnyi mélység látványától. Eltart ez egészen addig, míg észre nem veszem a színes, mozgó óriásplakátokat, képernyőket.
- Hűha - pislogok ámulón felfelé a pénztárak fölött szalagként végighúzódó filmes hirdetésekre. Ugye azt nem gondolja senki egy pillanatig sem, hogy nincsen végtelen tárházam a csodálkozó, lenyűgözött hangokból, kifejezésekből?
- Váó - mondtam!
- Űrdongó? Ő egy robot? - kezdek el a filmekről kérdezni csillogó szemekkel.
- Mary Poppins visszatér? Ő nem egy boszorkány? Annak tűnik. De honnan tér vissza? A Bohém rapszódia az egy koncert? Itt nem csak filmek vannak? Mennyi film van itt? Egymás után jönnek? Annyit adnak, amennyi belefér egy napba vagy...? Ó, nem, vannak termek, látom... - fordul át eddigi, megilletődött szótlanságom végehallhatatlan, izgatott szájjártatásba. Kérdéseimre választ várok ugyan, azonban a felét már el is felejtettem, úgyhogy nem fogom Rileyn számon kérni, ha valamit nem felel meg.
- Neked melyik tetszik? Van, amit mindenképp meg szeretnél nézni? Vagy amit láttál már? - érdeklődöm, arcát figyelve. Feltételezem, ő nem először jár moziban és képben van a filmekről, meg biztos van, amire jobban be akar ülni, mint másra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=751625#post751625][b]Thomas Middleton - 2019.03.10. 17:58[/b][/url]

RILEY
késő délután a WestEnd mozinál | x


Alig várom, hogy többet megtudjak a filmekről. Persze, nem türelmetlenkedem. Nem szokásom. Az izgatottság annál inkább. Kicsit ráncolom a homlokom aztán.
- Ízelítő? - pislogok érdeklődőn Rileyra. Egy ilyen mozgóképi alkotásnál mit mondunk ízelítőnek? Amennyire el vagyok foglalva a poszterekkel meg a mozizótársammal, azt észre sem veszem, hogy a kisebb képernyőkön ott mennek ezek a bizonyos trailerek. Vagyis hát látom, hogy megy ott valami, csak nem fogom fel, mi. Túl sok a behatás.
Bólogatok a Marry Poppinst illetően. Megjegyzem magamnak, hogy akkor ezt megnézzem. Akár majd egyszer a férfival, akár Liam bácsival.
- Sci-fi... - ismétlem meg nagyon halkan a számomra új kifejezést, de erre nem kérdezek rá külön, mert túságosan elmerengek az Űrdongó plakátot nézve. Visszakapom aztán rá tágra nyílt... igazából a világ minden dolgára nyílt szemeimet, figyelve arra, amit a Bohém Rapszódiáról mond.
- Ú, hát persze! - kurjantom el magam a pénztárok előtti tér sokaságának kellős közepén, mit sem törődve vele, hogy hányan kapják oda a fejüket.
- Queen! Ismerem őket, Liam bácsinak van pár dala tőlük - újságolom, hogy képben vagyok ám. Mindig random teszek fel otthon egy-egy lemezt a gyűjteményből, aztán persze elolvasgatom, mit hallok épp. Ez a banda tényleg baromi klassz. Amit pedig Riley mond el a frontemberről, azt eltátott szájjal hallgatom. A melegségről nekem persze egyből gyámom jut eszembe - hsizen tudomásom szerint ő az egyetlen meleg ember, akit ismerek - és maga a tény különös érzéssel tölt el, hogy bárkinek külön fel kell vállalnia az irányultságát. Nem nagyon értem én ezt. Mármint nem azt, hogy valaki ezt teszi, hanem azt, hogy miért kell tennie.
- Betegség? Milyen betegsége volt? - vonom össze szemöldököm.
- Ezek mind irtó jónak tűnnek - tekintek fel újra a filmkínálatra, a bőség teljes zavarában, miközben hagyom magam ölelgetni. Nem csak hagyom, hanem néha meg is simogatom kicsit a férfi kezét, karját, vagy csak úgy megfogom.
- Nézhetjük az Űrdongót? - pillantok fel rá kérőn. Legszívesebben az összesre beülnék most rögtön, különösen a Queen mozira, viszont ez a hatalmas, sárga, barátságos robot túlságosan vonz. Aranyosnak tűnik nagyon és főleg olyasminek, amilyenhez még csak hasonlót sem láttam. Talán elképzelni se tudtam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=753027#post753027][b]Thomas Middleton - 2019.03.25. 13:42[/b][/url]

RILEY
késő délután a WestEnd mozinál | x


A mellém kerülő, borostás arcra nézek, hogy bemérjem, merre tekint, aztán követem mutató ujja vonalát is és meglátom a kis képernyőkön vetített mozgóképeket. Hallatok egy kis felismerő hangot, majd összeszűkítem szemem, mert az a helyzet, hogy nem látom a trailert rendesen. Finoman eltátott szájjal nézem egy darabig, azonban az fel sem tűnik, hogy alatta feliratozzák is. Nekem az csak egy homályos, fehér, hosszú maszat a képernyő alján. Pedig innen látnom kéne.
- Science-fiction - ismétlem el, amit mond, hogy emésztgessem a kifejezést, viszont így már megértem, miről lehet szó. Ez nagyon érdekesen hangzik.
Elismerően bólogatok, ahogy megtudom, micsoda gyűjteménye van Queen dalokból, mozgóképekből, aztán itt az ideje megint szemöldök összevonni, amikor elárulja, milyen betegsége volt Freddy Mercurynak. Talán hallottam már a HIVről, azonban nem tudom, mi az. Viszont valahogy úgy érzem, erről nem most kéne kifaggatnom Rileyt. Talán nem is őt kéne kifaggatnom. Ettől függetlenül valószínűleg meg fogom tenni, ha majd legközelebb eszembe jut.
Űrdongó nézésre fel! Minden további nélkül hagyom magam szeretgetni, ölelgetni a férfi által, gyakran viszonozva is egy-egy átkarolással, érintéssel. Mind teljesen természetesen jön magától. Nagyon szeretek közel lenni másokhoz.
Nemsokára megvan a jegyünk, és indulunk kajáért, aminek már tényleg ideje. Most jövök rá, mennyire éhes vagyok. Miközben majszoljuk a gyrosunkat, ámuldozunk a kirakatok előtt. A holmik jó részéről elképzelésem sincs, micsodák, azonban csak a töredékére kérdezek rá Rileynál. Aztán éppen befejezzük az evést, már mehetünk is vissza a mozihoz. Bevetjük magunkat a terembe. Még jó, hogy vettünk innivalót, mert annyit van tátva a szám, hogy irtó hamar kiszárad. Színházban voltam már, arra emlékeztet maga a terem, a széksorok, csak éppen nem itt és most játszanak nekünk a színészek, hanem a vásznon zajlik minden. Könnyebb így befogadni az élményt, hogy már néztünk Liam bácsival filmeket. Nem tudom, mi lenne most velem, ha nem tettük volna. Így is letagóz. Persze, a legjobbféle képpen. A kocsirobottól meg teljesen oda-visszavagyok. Örülök, hogy sokan vagyunk és hogy egyszerre nevetünk meg olvadozunk meg hőkölünk jeleneteken. Nem mondom, ha a nézőtársak nem lennének ilyen aktívak, akkor sem tartanám magamban az érzelmeimet, csak hát akkor biztos zavarnék másokat. Azonban így nem, főleg, hogy elég sok ám a gyerek. Na őket nem zavarja semmi. Engem is csak a túl hangos részek a filmben egy picit, meg az, hogy nem mindent látok. Megint hunyorgok kicsit, mint odakint tettem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=799369#post799369][b]Thomas Middleton - 2020.03.19. 20:14[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt a Lau laknál | #hereiamGIF



Szinte harapni lehet a tavaszt. Semmi kabát, simán pulcsiban lépek ki a kandallóból a hivatalban és bandukolok barátnőm felé. Hiába szeretem a sulit meg a benti bandát, mindig nagyon elfárasztanak a hétköznapok és tök nagy igényem van a sima otthonlétre. Nem is igazán járkálok el sehova úgy, mint a többiek, akik beülnek még ide-oda, vagy lófrálnak együtt valamerre. Részemről csak egy-egy barátommal kerekedek fel néha napján, viszont ez semmiképp sem gyakori program, még csak heti sem mindig. Mondjuk Rileyhoz azért pár naponta beugrok. De az más. Elég az hozzá, hogy vártam már a szünetet, főleg a sok-sok vizsga után. Idén már kevésbé sikerültek fényesen, mint tavaly. Amivel mondjuk nincs nagy gond, apa se neheztel semmi ilyesmiért. Csak szokásom ostorozni magam ezeken. Pedig semmi értelme.
Herceg nem jött el velem. Bár egy kicsit most bánom, mert már most hiányzik. Biztos boldogan futkározna itt körülöttem. De gondoltam, szoktatom ahhoz, hogy egyedül otthon legyen. Annyi óra sok lenne, amíg suliban vagyok, viszont most nem leszek távol olyan hosszan, meg lehet, Liam bácsi hazaér hozzá közben.
Ahogy meglátom barátnőmet, kihúzom egyik kezem farmerzsebemből és mosolyogva integetek neki, majd tűrök kicsit szürke pulcsim ujján.
- Szia! Tök jó ez a póló - nyitok egy derűs dícsérettel. Szerintem nem láttam még ezt a darabot, de irtó szép színe van, nagyon kiemeli a haját, a szemeit. Felpillantok az ablaka felé, mert olykor arra sandít. Elvigyorodom a csodacicát észrevéve.
- Awh Benito - sóhajtom arra fordulva és figyelem kicsit, aztán visszafordulok a lányhoz. - És? Merre megyünk? - érdeklődöm a piknikünk helyszínéről, ellesve táskája felé. Részemről ennyire nagyon lazán vagyok, mindössze mobilom lapul a zsebemben, zsebkendő, a pálcám, valami cukorka, fájdalomcsillapító gyógyfiola, sebtapasz, szőlőzsír... jah mert persze a zsebemen is van némi tértágítás, úgyhogy kívülről nem dudorodik ám semmi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=799391#post799391][b]Thomas Middleton - 2020.03.19. 21:22[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt a Lau laknál | #imreadyIF



Kiakadni? Miért akad ki Benito? Jaaa, hogy nem jöhet. Ó. Szomorkásan pislogok fel megint az ablakra. Vagyis ház főleg együttérzően. Szegény cica.
- Nincs - húzom el a számat, de aztán gyorsan elmosolyodok. Dehát ha akarnám se tudnám letagadni, hogy hiányzik. Amióta megvan a kutyusom, kicsit félembernek érzem magam, amikor nem sündörög körülöttem. De most ez van. Úgy tűnik, nem csak Herceget kell szoktatni a különlétre, hanem engem is. Persze, a suliban sincsen ott velem, viszont az nem ugyanaz, hiszen ott nem is lehetne. Itt lehetne. Mindegy. Elengedem a dolgot, amennyire tudom. Figyelem barátnőmet.
Megemelt szemöldökkel várom, hogy elmondja az úticélt, ám mikor kiejti, azután is maradok úgy. Elgondolkozva nézek aztán ide-oda. Kéne ez a helyszín mondjon nekem valamit? Beszélt már róla nekem?
- Hm. Jól van - bólogatok mosolyogva, miközben kezeimet csípőre teszem. Az a helyzet, leragadtam ennél az Anna-rétnél és az le sem esik, hogy olyasmire készül most, amit még nem csináltunk. Túlságosan hozzá vagyok szokva, hogy mások hoppanálnak el engem valahova és nem nyilall belém, hogy ez itt most egy első alkalom. Valami persze motoszkál bennem, csak nem tudom megfejteni.
- Oké - folytatom tovább a nagy egyetértésemet, és kicsit rugózok lábaimon, meg lóbálom kezeim. Részemről indulhatunk. Menjünk! Bár vicces, hogy én pont most jöttem Budanekeresdről, és most a szomszédban termünk, dehát ez a mi közlekedési módjainkkal lényegtelen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=799577#post799577][b]Thomas Middleton - 2020.03.20. 21:37[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #amireadyGIF



A kérdő hangsúlyát nem nagyon tudom hová tenni a leokézásánál. Talán nem is akarom. Nem gondolkozom rajta. Csak várom, hogy mondja, mit csináljak, hova álljak, hogy legyen. De előtte még ecsetelgeti, miért ezt a helyet választotta és... ekkor áll össze a kép. Neki ez új. Neki ez egyáltalán nem mindennapi dolog, hanem egy nemrégiben elsajátított tudás. Zavart kis mosollyal bólogatok magyarázatára, miközben a pulzusom emelkedik némileg. Azonban úgy döntök, nem hagyom ezt eluralkodni magamon. Megbízom a lányban. Minden rendben lesz. Mehetünk! Megfogom a kezét. Ennyit teszek, majd mélyet lélegzek, nagyjából vele együtt. Aztán pukk! Mi persze nem egy szimpla pukknak érezzük, hanem minden porcikánkat áthatja a sok, átugrott kilométer. Mintha szertefoszlanánk, aztán újra összeállunk. Ahogy megérkezünk, egy hosszú pillanatig csak állok barátnőm előtt, kb. ugyanúgy, mint nemrég még a lakjánál. Kérdésére pislogok kettőt és csak most, kisvártatva érzem meg testem, ami mintha most termett volna körém. Lehunyom a szemem és kiadósakat lélegzek. Nem engedem el kezét. Viszont aztán kinyitom inkább a szemem. Rémesen szédülök. Másik kezem is utánanyúl, karjába kapaszkodik. Mármint tényleg kapaszkodom. Isten látja lelkem, nem akarnék így a lányra nehezkedni, viszont most nem nagyon tudom szabályozni. Nem érzem, mennyire rá támaszkodom. De talpon maradok, csak kell egy kis idő nekem. Úgyhogy egyelőre még arra egyáltalán nem futotta, hogy körbepillantsak, hova kerültünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=799958#post799958][b]Thomas Middleton - 2020.03.22. 21:54[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #ughGIF



Forgatom szemem, jelentőseget pislogva, ahogy rendeződni próbálok, és mintha kezdene is alább hagyni ez az émelygős forgás. Bólogatok kicsit, jelezve, hogy alakulok és kapaszkodásom is enyhül. Rámosolygok barátnőmre, egy zavart kis nevetés közepette és végül el is engedem. Szusszanok egyet. Nem vagyok még teljesen jól, szédülésem viszont eloszlik mostmár.
- Anna-rét - közlöm, körbepillantva. Szóval ez volna az? Vajon Budapesten belül merre lehetünk mégis? Ezt próbálom talán behatárolni valahogy, majd... - Milyen helyes épület! Mi ez? Egy kápolna? - indulok is meg felé, mintha az imént mi sem történt volna és zökkenőmentesen huppantunk volna ide. Visszafordulok aztán Lau felé. Tökre furdall már a kiváncsiság, miért olyan különleges ez a hely vagy miért pont ide jöttünk, de direkt nem állok neki kérdezgetni, hiszen úgyis ki fog derülni nemsokára, gondolom. Nem türelmetlenkedem. Nem szoktam.
- Van valami innivaló nálad esetleg? - kérek tőle így pár korty valamit. Mivel piknikre hívott, valószínűleg kell lennie nála valami folyadéknak, nekem pedig nagy szükségem lenne most rá. Ki vagyok tikkadva hirtelen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=800986#post800986][b]Thomas Middleton - 2020.03.26. 20:38[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #letsgoGIF



- Akkor innen a rét neve? - teszem fel költői kérdésem, hiszen hát tökre valószínű, hogy igen, azért hívják így a helyet, mert a kápolnát is így hívják. Amikor elmeséli, mik vannak közel, egyedül a kisvasútra nézek valamivel értelmesebben, mert legalább sejtésem van róla, mi az meg milyen lehet; a többire vagy homlokráncolok, vagy csodálkozva pislogok kicsit.
- Libegő? Mi libeg? - kérdezek is rá erre. Érdeklődő hümmögőn bólogatok, miközben megtudom, mi ez a hely. Ilyen szemmel is körbenézek. Szóval ez a muglik közkedvelt kirándulós, kiülős környéke. Szép is, az már az igaz.
- Ügyes vagy nagyon - susogom ezt egy kissé halkan, félszegen. Fogalmam sincs, van-e szüksége bármilyen megerősítésre vagy hogy egyáltalán érdekli-e valakinek a véleménye, aki még egy magában sem tud hoppanálni, nem hogy valakit vinni magával. Oké, biztos érdekli a véleményem, csak ez most olyan... áh, mindegy. De ez tényleg nem semmi és én csak lassan fogom fel, hogy komolyan barátnőm hozott el ide. Durva.
Hálásan veszem át az innit és már kortyolok is nagyokat. Jó ég, ez szörnyen kellett! Máris jobb. Kicsit leiszom magam, szusszanó nevetéssel törölgetem az állam, aztán visszaadom neki a palackot. Felpillantok a kápolnára, amikor említi.
- Keressünk, csak belesek előbb - intek az épület felé és odaballagok, ujjaimat a rácsra fűzöm és úgy skubizok befelé az ajtón. Figyelem a szent képeket és eszembe jut valami. Miközben elmerengek, ösztönösen keresztet vetek pár laza mozdulattal, majd ellépek onnan, barátnőm elé állva, nagy mosollyal, így jelezve, hogy tőlem mehetünk.
Miközben elindulunk, megmasszírozom kicsit a mellkasom meg a fejem, mert érzem őket picit. Azonban ez sem túl tudatos, eléggé el vagyok gondolkozva azon, ami az imént beugrott és most azon agyalok, hogyan hozakodjak elő vele. De aztán kicsit magamra szólok, hogy inkább törődjek most azzal, ahol vagyunk meg hogy együtt vagyunk. Amit meg ki akarok bökni, vagy bökjem ki, vagy tegyem most félre. Mindig ezt csinálom. Annyit készülődöm lélekben még a legapróbb bejelentésekre, kérdésekre, megtennivalókra is, hogy közben nem figyelek mindarra, ami körülvesz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=801266#post801266][b]Thomas Middleton - 2020.03.27. 21:47[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #whatdoyousayGIF



Próbálom elképzelni, amit mond.
- Akkor az a pad libeg - fordítom le magamnak, elgondolkozottan bólogatva. Tudom, hogy a muglik szeretnek ilyen köteleket meg drótokat meg ilyeneket használni arra, hogy tárgyakat emeljenek, mozgassanak a magasban. Itt meg akkor azért teszik, hogy feljussanak a hegyre és közben nézelődjenek.
- Mit? - kérdezek vissza, mielőtt még egyáltalán hagynám magamnak, hogy felfogjam, vajon miről érdeklődhet. - Jaaa - jövök persze rá magamtól, mielőtt még felelhetne. A szédelgést, feltételezem. Azt meg észre se veszem, hogy most is még masszírozgatom mellkasom. - Hát... igen - vallom meg csöndesen. - Bár már rég volt ilyen különben - teszem hozzá, aztán kicsit ijedten fordulok barátnőm felé - Mármint... gondolom, idővel zökkenőmentes lesz. Első pár alkalom persze, hogy rázós még - állok neki rögtön bíztatgatni őt, nehogy már lelombozzam itt azzal, hogy igen, bizony attól lettem rosszul, ahogy idehozott. Hiába ez a helyzet, ez tényleg így van rendjén szerintem, hogy eleinte még nem megy flottul minden. - Mikor Riley először hoppanált engem, az elég kemény volt. Aztán kezdtem megszokni - mesélek kicsit erről.
- Klassz - véleményezem a kiválasztott letelepedő helyet és hamarosan terül a pokróc, helyezkedhetünk el. Lekapom cipőmet is, és törökülésbe vetem magam a plédre. Kellemeset sóhajtok. Tök jó, hogy már kezdenek ilyen enyhe, napos idők jönni. Mélyen magamba szívom a tavaszillatot.
- Lau? - szólítom meg aztán, segítve neki a holmik kipakolászásában. Amit a kezembe ad, azt elhelyezem közénk, bár látszik rajtam, lélekben kicsit máshol vagyok. Hamarosan megvagyunk a rendezkedéssel. Nagy levegőt veszek. - Szeretnélek meghívni a keresztelőmre - bököm ki azt, amit már hetek óta tartogatok. Amíg nem volt meg az időpont meg helyszín meg minden, addig valahogy még nem akartam előhozakodni. Meg ugye már megint bejött az, hogy amíg nincs valami kézzelfogható a dologgal kapcsolatban, addig még hajlamos vagyok félni tőle, hogy nem is lesz meg. Pedig hát miért ne lenne?
- Megkeresztelkedem - közlöm a nyilvánvalót, mert úgy érzem, magyarázattal tartozom (és ezzel most aztán mindent megmagyaráztam) és mert jól esik kimondani. Megilletődötten mosolygok a lányra, közben szórakozottan morzsolgatva a pokróc bolyhait. Érzem, hogy már áradna belőlem tovább az, hogy hogyan jött ez, mit jelent, hogy lesz, meg minden, de visszafogom még, hiszen meghívtam őt, inkább a hasznos infókat kéne szórnom rá először.
- Két hét múlva szombat délelőtt lesz a szertartás a templomunkban - szolgálok is hát pár érdemi tudnivalóval ahhoz, hogy meghozhassa döntését, végiggondolhassa, ott tud-e lenni. Rázom picit törökülésbe rakott lábaimat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=801582#post801582][b]Thomas Middleton - 2020.03.29. 21:20[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #ohgreatGIF



Csak mosolyogva megrázom a fejem. Nincsen semmi baj, már sokkal jobban vagyok. Szinte teljesen. Meg különben sem tehet róla. Vagyis hát tehet, csak nem úgy. Nem direkt csinálta és ez ilyen.
- Nem - vonom össze a szemöldököm, mert először nem is értem, hogy érti a kérdését. - Csak maga az első alkalom volt rossz. Mármint meg utána még a továbbiak is kicsit, de aztán hozzászoktam. Szerintem, amikor már Liam bácsi vitt magával, nem volt bajom - felelem őszintén, ecsetelgetőn, nem veszem ugyanis észre, hogy mennyire ostorozza magát. Látom ugyan, hogy amolyan szomorkás, csak azt hiszem, hogy ez azért van, mert még mindig miattam aggódik vagy nem tudom. Úgyhogy szegénynek lazán elmondom azt, amit pont nem akart hallani.
Szemezek kicsit a lábáról visszanéző cicákkal, miután elkényelmesedtünk a pokrócon. Aztán meg izgatottan várom, mit szól a meghíváshoz. Szinte ragyogok, ahogy rögvest lelkesedik meg elfogadja a meghívást és kicsit jobban kiengedem én is a zsizsgésemet.
- Csodás! - bólogatok is hevesen, letörölhetetlen vigyorral.
- Igen, Riley lesz az - kezdek el felelgetni, közben kicsit izegve-mozogva ültömben. Picit rugózom néha, meg ide-oda nézek, nadrágszáram birizgálom, ilyenek.
- Az. Nagyon boldog - csillog még jobban szemem, ha ez egyáltalán lehetséges. - Tudod, az úgy volt, hogy öm... - kezdenék neki nagy lendülettel a mesélésnek, aztán eszembe ötlenek a körülmények és kicsit visszafogottabbá leszek. - Szóval éppen a talárszabászatban voltunk és ő megkérdezze, mindkét vezetéknevemet be akarom-e hímeztetni. És hát ugye arra utalt, hogy fel akarom-e venni az ő nevét is és hát... én... - kezdek még jobban akadozni. - Tök rég gondolkoztam már ezen, mert hát irtóra szeretném, csak... olyan... nehéz - nyögöm az utolsó szót, szinte fájdalmas tekintettel és úgy döntök, nem magyarázom ezt tovább. Nem is menne talán és nem is akarok erre gondolni most. Arra, hogy nem voltam képes erre.  - Ő meg... úgy elszomorodott. Láttam rajta, hogy megbántom - mesélek még ennyit erről tovább, szívszorító pillantással, idegesen masszírozva bokámat. Hiszen annyira féltem ettől. Hogy ez fog történni.  - De megállapodtunk, hogy nem kell ezt most kitalálnom és azt mondta, nincsen semmi baj, nem ettől leszünk család - folytatom feloldódón, meghatottan. - Aztán erről eszembe jutott, hogy már régen szerettem volna megkérdezni tőle, megkeresztelkedhetek-e és... annyira örült - fulladnak felszabadult sóhajba szavaim, hiszen ez felülírta mindazt, ami előtte történt. Ábrándos kis mosollyal az arcomon nézelődöm, ahogy megelevenedik előttem ismét a beszélgetés és átjár ugyanaz a megkönnyebbülés.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=801808#post801808][b]Thomas Middleton - 2020.03.30. 22:00[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #sogreatGIF



Mikor apa megkérdezte, kit szeretnék keresztszülőnek, egyértelmű volt a válasz. Kedvelek sok más felnőttet is mind Liam bácsi ismerősei, barátai közül, mind a suliban, környezetemben, de a jámborszarvast már jó ideje családtagomnak érzem. Most a keresztségben azzá válik, ő maga hiába nem vallásos.
Pici szomorúság azért még ott játszik tekintetemben arra gondolva, hogy nem vagyok képes felvenni a Laoiseach nevet. A porcikáim egy része másra se vágyik, míg a másik felük hevesen, borsózva tiltakozik a változás ellen. Az ellen, hogy többé ne Thomas Arthur Middleton legyek. Vagy csak Thomas Middleton, ahogy a legtöbben ismernek. Sok okból nem megy ez nekem, de tényleg ezer szerencse, hogy bácsikám ezt teljesen megérti. Ettől még neheztelek magamra érte és remélem, egyszer felülemelkedek az ilyen berögződéseimen. A saját érdekében főleg, hogy ne szabjak gátakat magamnak. Bár nem tudom, megvan-e bennem a képesség.
- Gondolod? - kérdezek vissza szinte lélekszakadva, várakozó mosollyal. Mintha nem láttam volna rajta és ne fejezte volna ki felém, hogy büszke rám. Talán csak arról van szó, hogy egyszerűen nem tudok betelni azzal, hogy ezt ismét halljam. Hogy ismét gyökeret verjen bennem ez az érzés újra meg újra.
- Jól vagy? - nyúlok oda, térdére rakva kezem aggódón, ahogy meglátom a könnyeket.
- Hát... mármint mit vinni? - vonom össze a szemöldököm.
- Lesz összejövetel, igen, nálunk otthon. Egy kis ilyen beszélgetős evés-ivás - mesélem a terveket boldogan. Végtelen izgatott vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=801985#post801985][b]Thomas Middleton - 2020.03.31. 21:30[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #ermGIF



Újra felhőtlenül mosolygok, mikor kiderül, barátnőmnek semmi baja, csak... meghatódott. Awh. Így is nézek rá, hogy awh. Megsimogatom hüvelykujjammal a térdét, miközben ő megszorítja kezemet. Finoman visszahúzom aztán és körbetekintek kicsit a pokróc szétpakolt tartalmán.
- Ó... ja, hogy nekem? - lepődöm meg. Pedig hát tudok róla, hogy szokás keresztelőkör ajándékot adni, csak valamiért egyáltalán nem hoztam össze azzal, hogy most akkor én is fogok kapni talán dolgokat. - Hát öm... - kezdem el és aztán kicsit vállat vonok. Rájövök, nem tudok mit felelni. Mármint azt tudnám mondani, hogy szokás, viszont az meg teljesen olyan, mintha azt mondanám, hogy: igen, kötelező hoznod nekem valamit. Most kicsit igazából nem is értem, miért kérdezte ezt meg tőlem vagy milyen választ vár. Mert én ilyet nem akarok adni.
- Persze - mosolyodom el a zavart elgondolkozásom után. Naná, hogy jöhet a finomság! Lesz ott ugyan minden, ami kell, viszont a sütikből soha nem lehet elég.
- Igen, kell mennem. Már voltam egyen. Lesz még egy előtte. Volt egy kis beszélgetés meg átvettük, mi fog történni. Következőre azt gyakoroljuk - bólogatok, rázva kicsit a lábam. Izgulok emiatt, nehogy elrontsak valamit. Ugyan az atya azt mondta, nincsen akkor sem semmi baj, ő kisegít, ez nem valami felelés vagy színházi előadás. Nem a memóriámról meg a magabiztosságomról kell számot adnom, hanem a hitemről. Közben elkezdek összekészíteni magamnak valami harapnivalót, meg adom Launak is, ami közelebb esik hozzám és neki talán szüksége lenne rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=802548#post802548][b]Thomas Middleton - 2020.04.01. 19:57[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #morepreparedquestionmarkGIF



Azt hiszem, túl is lendültem már ezen az ajándékozós témán. A magyarázatával végleg.
- Az első lesz neked? - emelkedik meg szemöldököm. Mármint... tudtam, hogy nem hívő, nem templomba járó, viszont valamiért azt nem fogtam fel, hogy egyáltalán nem volt misén sem meg semmi. Pedig valószínűleg egészen pontosan tudtomra hozta már ezt, csak valamiért nem voltam képes befogadni. - Elég klassz - mosolygok elmerengőn. Ez csodálatos, ha először eképpen fog részesülni egy katolikus szertartásban. Jó ég, nagyon izgulok! Persze, végtelenül kellemesen. Alig tudom elhinni, hogy ez a nap is eljön.
- Aha, szerintem is. És tényleg nagyon rendes az atya. Mindig nyugtatgat - nevetek bele kicsit mesélésembe, hiszen rám is fér a nyugtatgatás. Viszont már egyre inkább azt érzem, hogy tényleg nem lesz itt semmi baj. - De oké lesz minden - közlöm is barátnőmmel. - Végülis a szeretteim körében leszek. Nem tudok felsülni - fejtem ki és remélem, érti, hogy értem. Mert persze, belezavarodhatom majd, elronthatom, viszont nem lesz ott senki, aki előtt emiatt kellemetlenül érezném magam vagy aki ne megértően állna ehhez.
- Rendesen felkészülni?? - kérdezek vissza hitetlen vigyorral, kissé túl hangosan. Persze, én ezt nem veszem észre. Csak annyira ledöbbent, amit mond. Körbenézek a tömérdek ennivalón, amivel ellátott minket, aztán visszapillantok rá, hogy... mégis hova akart még ennél jobban felkészülni? - Minek tányér, ha ilyen szép szalvétánk van? - veszem át a csinos virágos törlőmet, ami most alátétként is üzemel majd. Folytatom én is a szendvicsem összeállítását, aztán jólesően állok neki falatozni, közben körbenézelődve a vidéket. Most éppen úgy ülök, hogy egyik lábam még mindig törökülésbe hajtva, viszont a másikat térdem felhúzva, talpam lerakva a plédre, egyik kezemen támasztom magam, a másik karomat térdemen pihentetem, amikor éppen nem harapok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=802898#post802898][b]Thomas Middleton - 2020.04.02. 21:18[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #excusemewhatGIF



El-elréved tekintetem, ilyenkor főleg a keresztelőn merengek, meg azokon, amiket gyakoroltunk meg még gyakarolnunk kell. Meg azon, ahogy elképzelem, ahogy ott üldögélnek majd a templomban a barátaim meg a családom. Szerintem így soha nem is voltunk még együtt. Nem, biztosan nem. Túl fogok csordulni, ez biztos.
Barátnőmre vonom figyelmem, ahogy mesélni kezd és ettől kicsit belassulok az újabb zsemle összeállításában, sőt, végül meg is állok. Lerakom csak a szalvétára és hallgatom, hallgatom. Éppen csak egy picit elmosolyodok a tányéros hozzáfűzésen, főleg azért, mert felnevet rajta. Aztán csak nézem őt tovább elég kivehetetlen tekintettel.
- Öm... tessék? - rázom meg lassan, kérdőn a fejem, mintha olyan nyelven szólalt volna meg, amit nem értek - ami elvileg úgy van, de rajtam a keresztem, szóval na-, noha az igazság az, hogy csak egyszerűen megesik, hogy kimaradnak nekem szövegrészek, főleg, ha közben nagyon megrekedek valahol. Vagyis igazából akkor.
- Ja, hát... persze, igen, mehetünk - bólogatok, amikor a visszakérdezésem ellenére kiderül, hogy mégis hallottam és értettem, amiről érdeklődött, csak éppen vissza kellett játszanom. Lenézek a zsemlémre és elég beletörődötten pakolgatok rá tovább.
- Érdekel, milyen a libegő - nyilatkozom kicsit bővebben is, immáron őszintébb mosollyal, viszont sok erő befektetésembe került, hogy felülemelkedjek magamon. Majdnem zsigerből válaszoltam mindenféle mérhetetlen ostobaságot a társashoppanálásos történetre, azonban pontosan emlékszem, mi volt utoljára, amikor csak úgy kinyögtem, amire gondolok olyankor, amikor éppen ilyen nyugtalan állapotban voltam. Nyugtalan? Nem tudom, mi a jó szó arra, amilyen vagyok. Vagy hát milyen voltam. Próbálom legalábbis magam mögött hagyni.
- Komolyan nagyon ügyes vagy - tudok végre kibökni valamit ebben a bizonyos ügyben is, amitől olyan gondban vagyok most. De nem lehetek gondban. Fontos a lánynak, hiszen most mondta el, mennyit készült. Értékelnem kell. Nem nehéz ez, bőven van mit. Ám koránt sem vagyok olyan lelkes, mint azt tökéletesen megérdemelné. Istenem, Thomas, ne legyél már ekkora hülye! Lau végre önfeledt megint, eddig olyan visszafogott volt. Ne rontsd el!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=803110#post803110][b]Thomas Middleton - 2020.04.04. 21:44[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #butwhywouldntGIF



Picit megrázom a fejem, hiszen nem várom én el, hogy libegjünk is azon a libegőn. Noha nem garantálhatom, hogy nem kapok kedvet, ha meglátom. Hiába nem vagyok nagy seprűlovagló, szeretek repülni. Bár lehet, akkor se most pattanék fel rá, hanem beütemeznénk valamikorra.
- Dehát miért ne használnád? - bukik ki belőlem a kérdés. Hiszen eddig itt áradozott, hogy miket akar majd megvalósítani, mire fel volt ez a sok gyakorlás, már azon felül, hogy most itt lehetünk, ami... szintén nagyon megtisztelő, hogy engem hozott el ide ezzel a kemény munkával megszerzett tudással először. Minden esetre valószínűleg kérdésemből is kisül, hogy nincsen gondom azzal, ha utazgatunk. Úgyis tudom, hogy az nem úgy lenne, hogy hirtelen beállít hozzám és elvisz valahova, hanem gondosan megtervezzük. Ettől még mondjuk tartok kicsit úgy elmenni idegen helyre, hogy csak mi vagyunk ott, de nyilván kitalálnánk minden részletet. Mármint a szükségeseket.
Beleharapok újonnan összedobott zsemlémre, azonban ezt már nem eszem olyan elánnal. Eleve már csillapítottam éhségem nagyját, különben pedig nehezebben csúsznak a falatok. Tény különben, hogy eléggé a keresztelőm bűvöletében vagyok, ám ez csak annyiban befolyásol, hogy így talán egy picit még inkább oda kell figyelnem arra, amit ténylegesen fel akarok fogni vagy a helyére tenni magamban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=803322#post803322][b]Thomas Middleton - 2020.04.05. 21:31[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #idontunderstandGIF



Bólogatva hallgatom felhőnéző fejtegetését, noha olykor összevonom kicsit szemldököm. De nem akarok a szavába vágni. Bár azzal talán megspórolhattam volna neki sok mindent. Csak azt hittem, hozzá akar még tenni valamit az eddigiekhez vagy ilyesmi. Nem baj, így legalább megismerem terveit, miközben majszolgatok. Egyikre-másikra fel is csillan a szemem. Klasszul hangzanak.
- Okés - felelem az egészre, azonban kilométerekről leríhat rólam az értetlenség, ugyanis nem igazán tudom hova tenni azt, miért beszélt most erről ilyen hosszan. Semmi gondom nekem az elképzeléseivel. Nem jutottam én még el oda, hogy ilyen mélyen belegondoljak, mit is fog jelenteni ez a gyakorlatban. Egyáltalán nem erről van szó. Nem emiatt vagyok görcsös. De ő elkönyvelte magában, hogy igen. Pedig... csak azért, mert vannak bizonyos ismérveim és reakcióim, az még nem útmutató hozzám. Az nem fog törvényszerűen mindig úgy történni. Minden esetre bennem persze nem áll össze, miket feltételez.
- Igen - pislogok el az ég felé, amikor a felhőket méltatja. Nézegetem őket kicsit, aztán eleszegetem az utolsó falatot, megtörlöm a számat, iszom pár kortyot, eközben végig a plédünk mintájában gyönyörködve.
- Mikor gyakoroltatok a gondnokkal? - teszem fel végre valahára a kérdésemet, amivel kiadhatom magamból azt, ami feszít, noha már ekkor zsibbadni érzem picit a számat. Meg is dörzsölgetem futón, mintha attól elmúlhatna. - Meg hogy... hogy jött ez így? Mármint hogy találtad meg őt ehhez és mió... mióta tanultok? Meg hol? - kezd neki hebegésem is, ahogy belelendülök az érdeklődésbe, meg közben el-elnézek a távolba, csak olykor pillantok heverésző barátnőmre.