[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=803629#post803629][b]Thomas Middleton - 2020.04.06. 20:42[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #imnotokayGIF



Fészkelődöm kicsit és hallgatom barátnőmet, ahogyan kifejti, miként talált rá a gondnokra, mint társashoppanálás oktatójára. Nagyon figyelek, nagyon összpontosítok, mert hiába én kérdeztem, azért ez talán egy kicsit részletes nekem, nehezen megy át rajtam, de még tartom a fonalat. Aztán eljutunk egy részhez, ami erős homlokráncolásra késztet. Nem kell tőle tartania? Mi az, hogy nem kell tőle tartania? Mégis mit jelentsen ez? És miért rándult görcsbe a gyomrom ettől? Talán kissé kétségbeesetten nézek a lányra, miközben megtámadnak ezek a kérdések, rosszsejtelmek. De próbálok felülemelkedni rajtuk, mert koncentrálnom kell. Bólogatok tovább, egy nehéz sóhaj közepette, hogy folytassa csak. Viszont a folytatás sem hoz felüdülést. Mert most jövök rá, hogy ehhez az egészhez egymáshoz kellett érniük. Azt hiszem, elsápadok kicsit. Pedig szegény Lau teljesen rosszul hitte továbbra is, egyáltalán nem arról van szó, hogy féltettem őt. Eddig ilyenek nem jutottak eszembe. Eddig.
- Tu-tudom, hogy öhm... - kezdek neki rekedten, szóval megköszörülöm a torkom, a plédre sütött szemmel, megint törökülésbe helyezkedve. - ... mármint, gondolom meg... meg... meglepetést akartál - folytatom eltökélten, pedig nem nagyon megy most a beszéd és egy merő ideg vagyok. Viszont akkor is el akarom mondani, ami első körben nyomasztott. Azóta már sok minden nyomaszt, viszont azokat még megemészteni sem volt időm. Itt fojtogatnak. - De le-lehet, hogy... lehetne, hogy... szóval legközelebb inkább elmondanád? - kérdezem, a végére elvékonyuló hanggal. Nem nagyon tudom most szabályozni a beszédemet. - Mert sajnos sokszor van... van az velem, hogy ha utólag tudok meg valamit, ami úgy volt és én nem tudtam, mert én máshogy hittem, máshogy képzeltem, akkor nem tudom utána hova tenni. Nem tudom valahogy beépíteni - érintgetem össze kezeimet, mutatva az összegyúrást, összerakást. - Megértem persze, ha nem. Hiszen én meg tök gyakran csinálok ilyet, hogy csak akkor mondom el, ha már biztos valami - jövök elő azzal, hogy tisztában vagyok vele, hogy olyasminek az elhagyását kérem tőle, amit én meg notóriusan megcsinálok. Nekem mondjuk az szokott lenni az okom, hogy aggódom érte, hogy ideje előtt elkiabálom. De ha kiderülne, hogy a lányt is zavarja ez bármiért, megpróbálhatnám én is mindig akkor elmondani, amikor történik. Minden esetre örülök, hogy sikerült ezt valahogy a tudtára adnom, annak dacára, mennyire zaklatottnak érzem magam, immáron egészen más dolgok miatt. Viszont azokat egyszerűen elnyomtam most.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=803654#post803654][b]Thomas Middleton - 2020.04.06. 21:48[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #imnotokayatallGIF



Jaj ne. Csak ilyen ne legyen. Teljesen lelomboztam őt. Még ha csak lelomboztam volna. Mindig ez van. Elmondom, ami bennem van, aztán meg baromira megbánom. Abban a pillanatban, amint látom rá a reakcióját. Amint látom, mit okozok vele. Minek kell nekem mindent elmondanom? Miért nem vagyok képes inkább egyszerűen megbirkózni ezekkel? Nagyon bánom, hogy elmondtam. Nagyon bánom. Mindent elrontok mindig. Ő készül nekem mindenfélével, én meg unos-untalan fennakadok valamin. Remek vagy, Thomas. Hallgat csak egy ideig még. Borzalmas ez a csend. Mindig úgy érzem ilyenkor, hogy tönkretettem őt kicsit. A válasza így hiába egyetértő és elvileg nyugtató, amilyen magába roskadva, elhalón közli, attól pont hogy nem nyugszom meg. Nem éri meg ez az egész. Inkább kűzdök meg magamban mindennel. Azt hiszem, most elhatároztam, hogy mostantól így teszek. Noha megköszöni, hogy elmondtam. De én nem bírok hálás lenni magamnak. Csak elhúzom kicsit a számat.
- Áh, nem, felejtsd el... - rázom meg a fejem, a kérésemre utalva. Sírhatnék van, dehát nekem mikor nincs olyanom, nem igaz? De nem fogok sírni, már csak az hiányozna. - Nem érdekes. Komolyan - erősítem meg és pontosan tudhatja, hogy nem mondanám, ha nem így gondolnám. - Hülye vagyok, ennyi - vonok vállat, aztán kinyújtom kicsit lábaimat, kezdenek elzsibbadni.
- Hogy értetted, hogy nem kell tőle tartanod? - kérdezek be hirtelen. Kicsit úgy érzem, hogy mostmár minden mindegy. Hazavágtam a barátnőm helyes meglepetését a kedvével együtt, megérdemlek mindent, amit a válasza fog okozni nekem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=803903#post803903][b]Thomas Middleton - 2020.04.07. 21:02[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #idliketotryGIF



Számat picit oldalra húzva, letekintve a plédre, egyik vállam éppen csak arcomhoz érintve bólogatok. Igen, felejtse el. Felkapom rá aztán pillantásom, mikor azt mondja, nem. Mikor határozottan azt mondja, nem. Kérdőn pislogok rá és figyelem helyezkedését. Hallgatom bizonygatását arról, hogy rendben volt, hogy elmondtam ezt. Hogy rendben van, ha ilyen kéréseim vannak. Miközben beszél hozzám, mindig csak egy kis ideig tartom egyhuzamban arcán tekintetem, különben elnézelődöm haja, felsője vagy épp lábam felé. Kezeimmel magam mellett támasztok. Amit pedig tudtomra ad, arra nem nagyon felelek egyelőre. Mármint nem is látszik rajtam, mit gondolok. Csak csöndesen végighallgatom. Olykor nyelek egyet. Aztán jól eltöprengek azon, mi olyan eset volt még, mint ez, és rájövök. Eszembe jut ilyen. Igen, az is rossz volt. Nem tudtam befogadni, nem tudtam megemészteni.
Barátnőm magára dühös. Szégyelli magát amiatt, hogy nem úgy cselekedett, mint elvileg kellett volna és hogy ezt okozta nekem vele. De ettől sajnos nem változik semmi. Mármint úgy értem, nekem ez semmivel sem rosszabb vagy jobb. Sejtettem különben, hogy nem rám haragszik vagy ilyesmi. Viszont a lényeg egyszerűen csak az, hogy kedvét szegtem. Mostmár többet tartom lesütve a szemem, mint amennyit rá nézek. Nem hajlandó elfelejteni. Nem hajlandó figyelmen kívül hagyni a bajaimat. Nyilvánvalóan el sem tudom mondani, hogy ez mennyire jól esik. Azonban...
- És én mikor fogok javítani magamon? - kérdezem nagyon csöndesen, lassan nézve barátnőmre. - Én mikor fogok erőfeszítéseket tenni? - folytatom, noha felvillan bennem, hogy igazából rengeteget teszek. Nagyon, nagyon sok mindenen emelkedek felül és gyakorlok önfegyelmet és győzöm le. De nem elég dolgot szerintem. Lehetnék még többre képes. - Miért mindig másoknak kéne? Miért mindig neked? Megjegyezni az ezernyi baromságomat meg alkalmazkodni hozzájuk... - mormogom ezt már csak szinte, elnézve a távolba, durcás arccal és közben már visszahelyezkedtem törökülésbe és birizgálom a pokrócot. - Főleg, hogy... - hajtom le megint kicsit fejem. - ... amint elmondtam, már nem is tűnik olyan fontosnak - próbálom valahogy elmagyarázni azt, hogy ilyenkor így kiszáll belőlem. Legalábbis így érzem. Pedig csak arról van szó, hogy egy másik dolog jobban kezd el nyomasztani, ez pedig az, hogy a másikat boldogtalanná tettem és megváltoztattam és hogy többé nem fog úgy cselekedni, ahogy eddig tette. Megosztottam valakivel a fájdalmamat, zavaromat, amit nyugodtan dédelgethettem volna egymagam is. Sokkal jobb dolgok vannak, amiket meg lehet osztani.
- Nem arról van szó, hogy hazudnék neked mostantól - kezd neki ellágyulni a hangom, ami eddig olyan duzzogós volt - Csak... szeretném megpróbálni, hogy könnyebben vegyek dolgokat. Jó? - pislogok rá kérőn. Azért teszem, mert úgyis egyből észre fogja venni rajtam, ha valamivel gondom van, de lehet, én azt nem feltétlen akarnám majd egyből elmondani. Szeretném megvárni, hátha nem lesz már gond. Hátha csak időre van szükségem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=804147#post804147][b]Thomas Middleton - 2020.04.08. 21:33[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #okGIF



Nem direkt csinálom ám, hogy ilyenkor nem látni rajtam semmit. Bár gondolom, nem is hiszi azt, hogy direkt tenném. Csak annyira kattognak ilyenkor a fogaskerekek, meg kavarog minden, hogy arra már nem jut, hogy a külvilágnak is jelezzem, mi van bent.
Szusszanok egyet, ide-oda mozdítva számat, amikor azt mondja, sokszor teszem én azt már így is. Sokszor gyakorlok önfegyelmet. Ez... nos ez igaz. És igazán jól esik, hogy ezt felhozza és a továbbiak is. Az, ahogy megért engem. Ahogy elfogad. Simogat, vígasztal ezekkel a szavakkal és nem ellustulok tőlük, hanem erőt adnak, hogy további lépéseket tegyek, túlmutatva magamon.
- Oké - mosolyodom el végre én is és szeretettel nézegetem barátnőm arcát. Odanyúlok, simítok egyet combján, aztán kinyitom az innit és kínálom először őt, kér-e, aztán iszom. Körbepislogok kicsit a réten. A távolban egy páros egy kutyust sétáltat, meg nem messze tőlük egy férfi nevet éppen egy kislányon, aki elfeküdt a fűben. Hagyom magam elveszni ezekben a jelenetekben, a hely hangulatában, majd eszembe jut, hogy félbehagytunk valamit. Kicsikét megint komolyabbá lesznek vonásaim, de egyáltalán nem vészesen.
- Szóval a gondnokról, amit... amit mondtál... - emlékeztetem így a feltett kérdésemre, arra a témára. Immáron nem önbüntetésből akarom tudni... jó, eddig sem csak azért akartam. Most csak egyszerűen inkább szeretném tisztázni, mielőtt túl soká izélgetne ez engem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=804166#post804166][b]Thomas Middleton - 2020.04.08. 22:36[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #idontgetitGIF



Nagyon összevonom a szemöldököm és csípőből kérdeznék vissza, de rájövök, jobb lesz kicsit átgondolnom, miként fogalmazok. Nem szoktam durván, csak a túlzott őszinteségem miatt azért kijöhetnek olyan dolgok, amik a másiknak betalálnak, én hiába nem rosszindulatúan vagy kekeckedőn mondom őket.
- Ezt nem értem - szólok először inkább csak ennyit, fejem rázva gondolkozón.
- Mármint azt értem, amit mondasz. Értem, hogy meleg, csak... - ejtem ki egészen könnyeden, amit barátnőm valamiért kikerült. Lehet, nem szereti az ilyen kifejezéseket, vagy nem tudom. Nekem könnyű lazán vennem ezeket egy meleg apukával meg egy nemre való tekintet nélkül szerelmes, jövendőbeli keresztapával. Vagyis hát lehet, hogy ettől még lehetnék görcsös a témában vagy visszafogott, talán olykor az utóbbi vagyok is, de most valahogy nem. Talán mert pontos akarok lenni és egyértelműen tudtára adni, hogy világos, mi a helyzet. Meg mert haladni akarok.
- Ez miért fontos? Mármint, a lányok érintése sem... szóval az is kellemetlen neked, nem? Bárki érintése az tud lenni, mindentől függetlenül - ecsetelgetem halkan mindazt, amit tudni vélek. Halkan, pedig közel senki, csak távol, tök nem juthat el hozzájuk a beszélgetés. Akkor is így érzem helyesnek ezt. Így csöndesen. Még kicsit előrébb is hajolok.
- Vagy... oh - kezdenék neki egy új kérdésnek, aztán leesik valami, amitől nyelnem kell egyet és megfeszül az ér a nyakamon. Úgy figyelem barátnőmet, mintha a lelkébe akarnék látni. - Attól félsz, hogy... kikezdenek veled? - keresem kicsit a megfelelő szót. - Ez neked ennyire... hát... így benned van mindig? Eszerint döntesz dolgokban? - folytatódik, szinte már suttogó érdeklődésem. Ő eszerint hajlandó valakivel egyedül maradni, hogy az illető hova vonzódik? Vagy hogy bizonyos szempontok alapján mennyi esélye van, hogy próbálkozik? Dehát attól még, mert mondjuk valaki a lányokat szereti, egyáltalán, de egyáltalán nem biztos, hogy tenne bármit. Sőt. És fordítva. Vagy ez csak ilyen ösztönös valami? Vagy hogy van ez? Bevallom, elborzaszt kicsit ez az egész most.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=804193#post804193][b]Thomas Middleton - 2020.04.08. 23:57[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #okayfineGIF



Ajaj. Félek picit, mert nagyon sok az infó itt most nekem, dehát pont az imént mondtam, hogy szeretnék fejlődni, úgyhogy nem állítom meg. Csak veszek egy mélyebb levegő, miután megemelt szemöldökkel, bólogatva fogadtam, amit a csajos ölelkezésekről mesél. Nem tudtam, hogy vannak olyanok és hogy ő részt vesz bennük és hogy nem lesz rosszul tőlük. Nem tudtam. Mindegy, nem akadok fenn, figyelek. Homlokráncolok picit, ahogy a fiúkhoz érünk. Mármint csak amiatt, hogy az rosszabb neki. De nem szólok semmit, nem is lenne mit. Mármint nyilván csomó gondolatom van, viszont egyik sem adna semmit hozzá.
Eljutunk aztán az igazán érdemi részhez. Eleinte elég feszült vagyok. Rászorítok kicsit bokámra. Kapaszkodnom kell. Mellkasom fel-fellüktet, ám nem hagyom nagyon elmerülni magam, mert összpontosítanom kell inkább, hogy tiszta legyen számomra, amit Lau elém tár. Vonásaim lassan, de biztosan simulni kezdenek.
- Ja, értem már - mosolyodom el megkönnyebbülten. Nem pusztán azért leszek jobban, mert így már stimt, hanem azért, mert ez így egészen más.
- Persze, hát van, akiről érzed, hogy inkább őt nem akarod magad körül - vonok vállat és remélem, barátnőm hamar ráébred, hogy nekem igenis sokkal egyszerűbb lett volna ezt így magyarázni, semmint úgy, hogy az alapján döntött a hoppanálás oktatója felől, hogy kik tetszenek neki. Azt ugyanis én felfogni sem tudom, sőt, még ilyen fura ellenérzéseim is lesznek tőle. Talán egyenesen butaságnak tartom. Meg őszintén, el sem akartam hinni, hogy a lány ilyenek alapján ítélne. De akkor tehát nem is. Csak rosszul mérte fel, kivel beszél, kinek taglal most. Vagy ilyesmi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=804342#post804342][b]Thomas Middleton - 2020.04.09. 20:33[/b][/url]

LAU
a tavaszi szünetben délelőtt az Anna-réten | #awesomeideaGIF



Mosolyom jobban elszélesedik.
- Zsombit, igen. Meg Anniet, Petyát... mmm... - töltöm ki elgondolkozott hümmögéssel az időt. - Ott lesz ugye Liam bácsi, Riley... jaj, meg Riley szülei! - csillognak egyre jobban szemeim. - Valahogy így - bólogatok, latolgatva magamban, hogy kihagytam-e bárkit is, de nem hiszem. Ekkor ugyanis nem tudok még róla, hogy apának vannak még jelöltjei. Vagy hogy esetleg másnak lennének.
- Lehet, persze - felelem a fotózást illetően, némi eltöprengés után. Csak hirtelen az futott át az agyamon, működnek-e ott az olyan eszközök, ám ráébredtem, hogy a legtöbb ilyen kütyüjük eleve bájolt, rúnázott, ez a templom meg ráadásul mugli környéken van. Varázslótelepüléseken nem jellemzőek az ilyen szent helyek. Viszont az atya tudja, hogy mágusszertartás lesz, ő maga kvibli.
- Dehogy zavarna! - vigyorgok lelkesen. Csodálatos gondolat, hogy megörökítsék ezt a pillanatot. Riley is tutira kattogtatni fog, ahogy ismerem. Aztán meg felrakja a világhálózatra. Mikor pedig a lelki szemeim előtt megjelenik, miket fognak rögzíteni, bár nagyon izgatott vagyok amiatt, hogy magát ezt a nekem oly' fontos eseményt, ám főleg inkább amiatt, hogy ők mind ott lesznek. Elmondhatatlanul várom!